//Új remény//
*Nagyon örül annak, hogy Thim bízik abban, hogy jó helyre kerül a pénze, elfogultságának köszönhetően pedig nyilván az édesanyja is, de az igazat megvallva most, hogy nagyjából felmérte a lehetőségeit, őt is ismét eltöltötte az önbizalom. Ha nem is lesz belőle nagy mágus pár hat alatt itt, attól még szert tehet hasznos varázslatokra, és megtapasztalhatja testében kedvenc égitestének minden bizonnyal megnyugtató erejét.
Lopva egy pillantást vet Thimre, akit nagyon reméli nem hozott zavarba azzal, hogy elmondta édesanyjának, hogy mennyit segített neki, de hát, ismét arra jut magában, hogy ha már annyi szörnyűségről mesélt idáig, miért is hallgatna el bármit is a jó dolgok közül? Annak külön örül, hogy Thim segítsége csak megerősítette Eát korábbi elhatározásában. Furcsa még elképzelni is, amit eddig elképzelhetetlennek tartott, hogy hamarosan többé-kevésbé majd újra együtt fognak élni, de mindenképpen boldogító gondolat.*
- Nos, igyekszem tényleg rászolgálni a bizalmatokra. Ettől függetlenül olyan rossz, hogy itt a kinti világban, és főleg a városban, majdnem mindenhez pénz kell. Sokat gondolkodtam ezen és nem is egészen értem, hogy miért van így, de sok jóra nem vezet, az biztos. Sokkal jobb Szarvasligetben élni, mint a városban volt. Ott csak mi vagyunk, akik vigyázunk egymásra, és bár mindenkinek van külön szobája, a ház mégis közös, és mindenkié. Bárhogy is, ha egyszer folytatni akarom majd itt a tanulmányaimat, és persze, hogy szeretném, akkor nem szorulhatok rá midig mások segítségére, vagy ajándékaira, szóval ki kell találnom valamit, hogy legyenek saját aranyaim. Szerencsére tőled tanultam elég sok jósolási módszert, *néz Eára hálásan* szóval arra gondoltam, hogy jós lesz belőlem. Talán már nem kell attól félni, hogy Arthenior újra a feje tetejére áll, így majd olyan napokon, amikor nincs sok munka Szarvasligetben, bemehetek a piacra jósolni. Majd talán veszek egy saját szamarat is, hogy gyorsabban meg tudjam tenni az utat. Amennyi állatunk van Szarvasligetben, még egy el fog férni szerintem. Tényleg róluk még nem is meséltem részletesen! De talán majd máskor, félek ma már nem lenne erőm hozzá.
*Halovány mosollyal hallgat egy kicsit, hiszen belátja, hogy már eddig is annyi mindent át és megbeszéltek, hogy ha most még külön és az őket megillető részletességgel kitérne kedvenc állataira is, talán ennél fontosabb dolgokra nem is jutna már ideje.*
- A jóslás jó ötlet. Az emberek szívesen fizetnek ilyesmiért. Azt hiszem én is valami hasonlót fogok majd csinálni, ha szükségem lesz pénzre. Azért nagyon nem aggódom. Ha lesz pár állatom, meg a közelben tűzifa és patak, sem éhen, sem szomjan halni, sem pedig megfagyni nem fogok. Kezdetnek pedig ennyi éppen elég. Különben is, a fákon és bokrokon termő gyümölcs is ingyen van szerencsére. *mond mindössze ennyit Ea. A tilalomfákon túl mindig csak utazó volt, és mint ilyen kívülálló, még akkor is, ha különben szíves vendéglátást kapott. Ő sem ért sokkal többet az erdőn túli társadalmak működéséről, mint a lánya, ez pedig, ha el is gondolkodtatja kicsit, nem bizonytalanítja el korábbi elhatározásában. Tény, hogy otthoni élet természetesen egyszerűbb, lassabb, és nyugodtabb, mint a városokban, de az is, hogy az igazi kalandok, szerelmek és kihívások, amelyek mégis csak megédesítenek egy életet, lányáról nem is beszélve, már nem ott várnak rá a fák között, az erdő mélyén. Mindenesetre ő is hallgat kicsit, hátha Thimnek is van valami hozzáfűznivalója az eddig elhangzottakhoz. Az biztos, hogy náluk sokkal tapasztaltabb az erdőn túli élettel és a várossal kapcsolatban, így nyilván lenne mit mesélnie, és biztosan szolgálhat egy-két hasznos tanáccsal is.*
- Anya, egyvalamit megtennél még a kedvemért? *kérdi Luninari végül egy idő után, bár a válaszban biztos.*
- Persze. *vágja rá gondolkodás nélkül Ea, bár nem tudja, hogy miről lehet szó.*
- Az étel nem olyan fontos, és azzal együtt, amit te hoztál pár napig még biztosan elég is lesz nekünk. Tegyél kérlek egy kis kitérőt inkább Szarvasliget felé, mielőtt hazamész! Nincs is olyan messze, és nem is kell nagyon letérni az útról. Azért is örültem nagyon, hogy odaköltöztünk a városból, mert gondoltam, hogy így jobban a közeledben lehetek, mint eddig voltam, és valahogy ki tudom majd találni, hogyan tartsuk a kapcsolatot. Szerencsére azonban te megoldottad helyettem ezt a problémát. *hatódik is meg egyben Luninari, ahogyan ezt így hangosan kimondja, ugyanakkor arra is rádöbben, hogy kissé elkalandozott, így következik részéről néhány pillanatnyi hallgatás megint, ameddig összeszedi gondolatait.*
- Majd elmondja valamelyikünk holnap, hogy pontosan hogyan kell odajutni. Biztosan mindenki nagyon kedves és vendégszerető lesz, ha megérkezel. Keresd meg Laut, és mondd meg neki kérlek, hogy sokkal tovább fogunk itt maradni Thimmel, mint eredetileg terveztük. Nem is nagyon értem már, hogy gondolhattam ilyet, de szegénynek valami olyasmit mondtam, hogy egy-két nap és már otthon is vagyunk, szinte észre sem fogja venni, hogy elmentünk. Most úgy tűnik, hogy sokkal inkább egy-két hat lesz a dologból. Nem szeretném, hogy feleslegesen aggódjon értünk. Ha esetleg nem lenne otthon, akkor pedig üzenj neki bárkivel, akit csak ott találsz! De szerintem ott lesz, kicsi az esélye, hogy pont akkor menjen el vásárolni, amikor épp megérkezel.
- Ó, persze kicsim, ez a legkevesebb. Szívesen. Amúgy is meg akartam köszönni Launak, amit érted tett. *mosolyog Ea, és nem teszi hozzá, bár nyilván ez a legfontosabb, de nem csak arra gondol, hogy az elf lány, akiről Luni olyan szeretettel, odaadással és tisztelettel beszélt, megmentette az életét. Majdnem ilyen fontos, hogy élete első olyan barátnője lett, aki nem plüssből van és nincsenek hosszú, fehér, lelógó fülei. Úgy érzi, hogy Luninarinak annál is sokkal nagyobb szüksége volt erre, mint azt ő maga is sejtené. Igaz, hogy bizonyos értelemben véve ők is mindig barátnők voltak, mégis azért teljesen más egy anya és lánya közötti kapcsolat. Ott egészen természetes, hogy megvan az egymás iránt érzett szeretet és odaadás a kezdetektől fogva. Olyasvalakivel összebarátkozni, aki idegen, teljesen máshogy boldogító, de ugyanúgy szükséges ahhoz, hogy bárki is teljes életet élhessen.*
- Azért csak ne vidd túlzásba a hálálkodást! Ne hozd zavarba, úgy értem. *mondja Luninari rosszat sejtve, mert lelki szemei előtt már látja Lau nyakába boruló édesanyját, és kezdetben értetlenkedő, zavarba jövő barátnőjét.*
- Nyugodj meg, nem fogok nevetségesen viselkedni, ígérem. De legalább egy ölelés muszáj. *somolyog Ea nem létező bajsza alatt. Azt sajnálja csak, hogy mivel nem megy haza, ajándékot nem adhat az elf lánynak, de egyszer még úgy is erre is sor fog kerülni majd, amikor már tényleg gyakori vendég lesz Szarvasligetben.
Luninariban közben tudatosul, hogy Thim is édesanyja is már régen befejezték a vacsorát, csak ő falatozik még mindig jóízűen akkor, amikor éppen nem beszédre használja a száját. Hamarosan azonban befejezi ő is.*
- Én is jól laktam, köszönöm! *nyújtózkodik egyet elégedetten, a mozdulat pedig végül szája elé tett jobb kézben és egy hatalmas ásításban ér véget, ami talán elijeszt egy-két közelben bóklászó, aprócska állatot. Talán illetlenség ilyesmi társaságban, de hát mégsem az egykori Gazdagnegyed egy előkelő szalonjában ülnek kisasszonyok társaságában, hanem maguk között vannak, két elf és egy majdnem elf, kint a természetben, egy tó partján, a vidáman pattogó tűz mellett, sápadt hold és ragyogó csillagok alatt.
Most tudatosul benne az is, hogy magához képest milyen sokat és jó étvággyal evett. Valószínűleg ezért is fejezte be Thimnél és édesanyjánál is később a vacsorát. Eddig az estéig nem is vette észre, hogy mennyire hiányoztak is neki a hazai ízek, akkor is, ha igazi otthonának most már Szarvasligetet tartja.*
- Lassan talán ideje lepihennünk. Holnap is hosszú lesz a nap, és szerintem te fáradtabb vagy nálam, mert neked nem csak sétálnod kellett az ingoványon át, mint nekem, mint korábban is mondtam. Vagy nem mondtam, csak akartam? *kérdi Thimtől, miközben nyársát félrerakva, kezét gondosan megtörölve, nehogy összezsírozza őket, az ölébe ülteti játéknyulait, ami biztos jele annak, hogy valóban lefekvéshez készülődik.
Annyit beszélt eddig, hogy már nem is igazán tudja, hogy mi az, amit hangosan is kimondott, és mi az, amire csak gondolt. Mesélt, kérdezett és hallgatott, a nap tényleg hosszú volt, ő pedig igazán elfáradt a végére. Csalóka érzés, de kicsit olyan, mintha már legalább egy hattal ezelőtt elbúcsúzott volna Lautól ma reggel Szarvasligetben. Vagy annyit beszéltek volna, hogy az a ma reggel valójában már tegnap reggel lenne? Nem ezt azért mégsem hiszi. Ettől még kifárasztotta az utazás, a több órányi olvasás, és az estének az izgalmai. Az ételnek köszönhetően is csak még álmosabb lett. Bár fáradtságot eddig is érzett, most, hogy hirtelen jól is lakott, mintha még inkább szétterpeszkedne testében a fáradtság és a kimerültség.*
- Aludjatok csak. Biztosan rátok fér a pihenés. *jegyzi meg Ea.* Én kicsit fent maradok még. Rakok még egy keveset a tűzre és írok pár sort. Most, hogy már megbeszéltünk minden fontos dolgot, nem akarom húzni az időt. Minél hamarabb elkészülök a könyvemmel, annál hamarabb költözhetek el. *állapítja meg. Valójában persze pár sornál sokkal többet tervez írni, legalább egy, vagy két pergament szeretne teleróni népének ősi írásjeleivel, nem törődve azzal, hogy szépen fogalmazzon. Végtére is nem mesét ír, amit ezrek fognak majd olvasni egyszer, csak összefoglalót egy papnő teendőiről. Bár az utódjainak kiszemelt lányok nem buták, a feladat nem igényel cirkalmas szavakat és felcicomázott mondatokat, éppen elég az, ha világos lesz, és annyira egyszerű, hogy sorait egy kisgyermek is megérhetné akár. Ennek szellemében készül nekilátni neki megint az írásnak, miközben csomagjában üres és már megírt oldalak után kutat.
Ugyan korábban eljátszott a gondolattal, hogy megpróbál jobban megismerkedni Thimmel, de most hamar belátja, hogy lányának igaza van, és még nála is fáradtabb lehet.
Nem lenne szép tőle, ha nem hagyná aludni, amúgy pedig Luni régen vágyott társasága most úgy is sokkal nagyobb örömmel tölti el bárminél.
Kicsit ugyan ő is elfáradt, testben is, lélekben is a hosszú várakozástól, és mindattól, amit Lunitól hallott, mégis a korábbinál szebb jövő reménye ad neki annyi erőt, hogy fáradtsága ellenére is sokkal nagyobb kedvvel lásson neki a könyvének, mint amilyennel a vissza-visszatérő aggodalmak és kétségek között eddig képes volt dolgozni rajta.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.10.15 13:27:35