Külső területek - Mágustorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 157 (3121. - 3140. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
3140. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-10-26 19:30:18
Üzenet elküldve: 2021-10-26 19:30:18
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Az útitárs//
//Adoaver//
*A zavar semmiféle reakciót nem vált ki a kopasz, szőrtelen férfiből, de még annyit sem, hogy észlelje a zavart, ami Adoaver felől árad. Aki számára gyorsan kiderül, hogy az akivel eddig beszélt, nem a nagy Abogr mester, a Mágustorony ura. A bocsánatkérés is viszonzatlan marad, a férfi csak egy kurta, igen katonás biccentéssel veszi a szavakat.
A kopasz máguskísérő vagy akolita keze épphogy nem a polcokon lévő könyvekre siklott, hanem feljebb, mintha a csigalépcsőn túli szintek felé emelte volna. Ám Adoaver inkább társa beszélgetését figyeli, ahogy Garsin egy kutatásról beszél. A tudás odafent várja Adoavert, ha a férfi feljebb sétál, akkor kategorikusan megtalál minden könyvet, minden mágiaformához egy szint társul, abban pedig temérdek könyv, temérdek tudás. Mágiaelmélet- és gyakorlat, rituálék és litániák, minden, ami egy tudásra éhes elme vágyhat. Ám a tudást lakat őrzi, amelyeket csak arannyal lehet kinyitni, de ha Adoacer kinyitja, a benne lévő tudást megszerezheti.*
//Garsin//
*A higgadt, már már érzéketlen fogadtatást lehetne az érdektelenség számlájára írni, ám a kopasz férfi mégis készséges és bár előadásmódja száraz, tárgyilagos, de kielégítő válaszokkal szolgál.
Amikor a lány bizalmas beszélgetésre invitálja az akolitát, a kopasz a lépcső felé int.*
- Parancsoljon. *Mutat felfelé és ha Garsin követi, mert előremegy, akkor egy újabb emeleten találja magát. Egy tágasabb szoba, ami minden bizonnyal a torony része, de hogy a következő emelet valóban, arról nem tud meggyőződni. Egy jókora asztal áll a szoba közepén, a falnál polcok, különféle különleges eszközökkel. Szextánsok, talán mágiakutatási eszközök, különleges kövek és kisebb nagyobb ládikák, amelyeket mind kékesen izzó rúna tart lezárva. Innen is vezet feljebb egy lépcső a következő szintre.*
- Miről lenne szó? *Kérdi a kopasz és ha Garsin beszél a tárgyról vagy előveszi az ereklyét, amivel és amiért érkezett, akkor az akolita megkéri, hogy tegye az asztalra. Ha a lány megteszi, úgy az asztalba vésett láthatatlan jelek felizzanak, csupa rúna, csupa ismeretlen varázsjel. Hirtelen a mágia hullámai csapnak át Garsinon pár szívdobbanásnyi ideig, minden szőrszála az égnek ered, de még a haját is érzi megmozdulni. Talán most értelmet nyer, hogy a férfi miért teljesen szőrtelen.
Eltelik pár pillanat, az akolita lehunyja szemeit, majd amikor kinyitja, a lányra néz.*
- A mágusmester fogad téged. *Mondja szenvtelen hangon és a lépcsőforduló felé mutat.*
*Érdekes tény, hogy ha Adoaver felmegy az emeleten és később Garsin is utánamegy, akkor nem egy emeletre jutnak. Hanem a férfi a könyvekhez, amelyekből a tudást megszerezheti, míg a lány a szobába az asztallal. Ugyanez történik, ha előbb Garsin megy fel és esetleg őt követi Adoaver, mindketten eltérő emeletre jutnak. Egy biztos, hogy a másik nem lesz ott.*
//Adoaver//
*A zavar semmiféle reakciót nem vált ki a kopasz, szőrtelen férfiből, de még annyit sem, hogy észlelje a zavart, ami Adoaver felől árad. Aki számára gyorsan kiderül, hogy az akivel eddig beszélt, nem a nagy Abogr mester, a Mágustorony ura. A bocsánatkérés is viszonzatlan marad, a férfi csak egy kurta, igen katonás biccentéssel veszi a szavakat.
A kopasz máguskísérő vagy akolita keze épphogy nem a polcokon lévő könyvekre siklott, hanem feljebb, mintha a csigalépcsőn túli szintek felé emelte volna. Ám Adoaver inkább társa beszélgetését figyeli, ahogy Garsin egy kutatásról beszél. A tudás odafent várja Adoavert, ha a férfi feljebb sétál, akkor kategorikusan megtalál minden könyvet, minden mágiaformához egy szint társul, abban pedig temérdek könyv, temérdek tudás. Mágiaelmélet- és gyakorlat, rituálék és litániák, minden, ami egy tudásra éhes elme vágyhat. Ám a tudást lakat őrzi, amelyeket csak arannyal lehet kinyitni, de ha Adoacer kinyitja, a benne lévő tudást megszerezheti.*
//Garsin//
*A higgadt, már már érzéketlen fogadtatást lehetne az érdektelenség számlájára írni, ám a kopasz férfi mégis készséges és bár előadásmódja száraz, tárgyilagos, de kielégítő válaszokkal szolgál.
Amikor a lány bizalmas beszélgetésre invitálja az akolitát, a kopasz a lépcső felé int.*
- Parancsoljon. *Mutat felfelé és ha Garsin követi, mert előremegy, akkor egy újabb emeleten találja magát. Egy tágasabb szoba, ami minden bizonnyal a torony része, de hogy a következő emelet valóban, arról nem tud meggyőződni. Egy jókora asztal áll a szoba közepén, a falnál polcok, különféle különleges eszközökkel. Szextánsok, talán mágiakutatási eszközök, különleges kövek és kisebb nagyobb ládikák, amelyeket mind kékesen izzó rúna tart lezárva. Innen is vezet feljebb egy lépcső a következő szintre.*
- Miről lenne szó? *Kérdi a kopasz és ha Garsin beszél a tárgyról vagy előveszi az ereklyét, amivel és amiért érkezett, akkor az akolita megkéri, hogy tegye az asztalra. Ha a lány megteszi, úgy az asztalba vésett láthatatlan jelek felizzanak, csupa rúna, csupa ismeretlen varázsjel. Hirtelen a mágia hullámai csapnak át Garsinon pár szívdobbanásnyi ideig, minden szőrszála az égnek ered, de még a haját is érzi megmozdulni. Talán most értelmet nyer, hogy a férfi miért teljesen szőrtelen.
Eltelik pár pillanat, az akolita lehunyja szemeit, majd amikor kinyitja, a lányra néz.*
- A mágusmester fogad téged. *Mondja szenvtelen hangon és a lépcsőforduló felé mutat.*
*Érdekes tény, hogy ha Adoaver felmegy az emeleten és később Garsin is utánamegy, akkor nem egy emeletre jutnak. Hanem a férfi a könyvekhez, amelyekből a tudást megszerezheti, míg a lány a szobába az asztallal. Ugyanez történik, ha előbb Garsin megy fel és esetleg őt követi Adoaver, mindketten eltérő emeletre jutnak. Egy biztos, hogy a másik nem lesz ott.*
3139. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-10-22 16:49:40
Üzenet elküldve: 2021-10-22 16:49:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*A férfi modora meglehetősen higgadt. Lehetne mondani érdektelennek is, de ha nem is szívélyes a fogadtatás, azért tárgyilagos módon foglalkozik az ügyükkel a csuhás. Garsinnak pedig ez egyelőre elég.
Igyekszik tükrözni a férfi viselkedését, de az ő arca és testbeszéde nem annyira érzelemmentes. Ahogy levegőért kap és a csuhásra néz, látszódhat rajta az igyekvés, hogy az első visszautasító jellegű válasz után mégis szóljon még, akképpen forgatva a szavakat, hogy célját mégis elérhesse. Ám előbb még Adoaver kap feleletet a férfitől.
Garsin aggódva vonja össze szemöldökét, mikor Adoaver felé pillantva észreveszi, hogy amaz mennyire rossz bőrben van. Még mindig a kimerültség? Vagy ennyire ideges, kétségbeesett? Sajnálja őt a kapott válasz miatt is, de meri remélni, hogy az ifjú meg tud birkózni ezzel, hiszen tanulni engedik itt őt is, ha nem is személyesen a nagy Abogr adna neki leckéket. Ez elég kellene legyen, főleg, ha Adoaver valóban rendelkezik némi vagyonnal, amit a toronyban elkölthet.
Szeretne beszélni az ifjúval, megbizonyosodni róla, hogy jól van, de a csuhást sem akarja várakoztatni. Így hát mikor ismét ő kap szót, kihúzza magát és tekintete visszatalál az idegenhez.*
- Elnézést, de ezt négyszemközt osztanám meg önnel, ha megengedi. - *Hajt fejet bocsánatkérőn, s bízik benne, hogy Adoaver sem bántódik meg a titkolózás miatt. Nem személyes a dolog, de még az Alakulaton belül sem beszélt erről mással, csak azzal, aki már egyébként is tudott róla.*
- Amennyiben utána is úgy ítéli, hogy Abogr mester számára ez érdektelen, vagy nem tud engem fogadni, talán volna itt más, aki segíthetne, vagy rendelkezésemre bocsáthatna följegyzéseket a kutatáshoz? - *Kérdi látatlanban, jelezve, hogy nem kíván tiszteletlen lenni és máris a nagy mestert magát zavarni, ha más is a segítségére tud lenni.*
*A férfi modora meglehetősen higgadt. Lehetne mondani érdektelennek is, de ha nem is szívélyes a fogadtatás, azért tárgyilagos módon foglalkozik az ügyükkel a csuhás. Garsinnak pedig ez egyelőre elég.
Igyekszik tükrözni a férfi viselkedését, de az ő arca és testbeszéde nem annyira érzelemmentes. Ahogy levegőért kap és a csuhásra néz, látszódhat rajta az igyekvés, hogy az első visszautasító jellegű válasz után mégis szóljon még, akképpen forgatva a szavakat, hogy célját mégis elérhesse. Ám előbb még Adoaver kap feleletet a férfitől.
Garsin aggódva vonja össze szemöldökét, mikor Adoaver felé pillantva észreveszi, hogy amaz mennyire rossz bőrben van. Még mindig a kimerültség? Vagy ennyire ideges, kétségbeesett? Sajnálja őt a kapott válasz miatt is, de meri remélni, hogy az ifjú meg tud birkózni ezzel, hiszen tanulni engedik itt őt is, ha nem is személyesen a nagy Abogr adna neki leckéket. Ez elég kellene legyen, főleg, ha Adoaver valóban rendelkezik némi vagyonnal, amit a toronyban elkölthet.
Szeretne beszélni az ifjúval, megbizonyosodni róla, hogy jól van, de a csuhást sem akarja várakoztatni. Így hát mikor ismét ő kap szót, kihúzza magát és tekintete visszatalál az idegenhez.*
- Elnézést, de ezt négyszemközt osztanám meg önnel, ha megengedi. - *Hajt fejet bocsánatkérőn, s bízik benne, hogy Adoaver sem bántódik meg a titkolózás miatt. Nem személyes a dolog, de még az Alakulaton belül sem beszélt erről mással, csak azzal, aki már egyébként is tudott róla.*
- Amennyiben utána is úgy ítéli, hogy Abogr mester számára ez érdektelen, vagy nem tud engem fogadni, talán volna itt más, aki segíthetne, vagy rendelkezésemre bocsáthatna följegyzéseket a kutatáshoz? - *Kérdi látatlanban, jelezve, hogy nem kíván tiszteletlen lenni és máris a nagy mestert magát zavarni, ha más is a segítségére tud lenni.*
3138. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-10-22 16:10:11
Üzenet elküldve: 2021-10-22 16:10:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 323
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 323
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
*Egy vízesést izzad, és ez meg is látszik arcán, ami rendkívül fiatal kora ellenére köpésnyi pillanatokban látszik éveket öregedni. Az apatikus férfi válaszát várva hátrakulcsolt kezekkel nézegeti a padlót, nem merve szemkontaktust felvenni sem az általa elképzelt nagymesterrel, sem Elthurral. Ha most rajta lenne kékes köpenye, már rég teknősként süllyedne bele csuklyájába. Imádkozik magában, hogy nem lépett túl nagy kívánságával, nem penderítik ki páros lábbal erről a helyről.
Társa szavai azonban eljutnak teljes pánikban lévő agyához, és elkezd megformálódni benne a kérdés, hogy egészen biztos e abban, Abogr nagymesterrel beszél e? Hát ki más lakhatna ebben a toronyban? Úgy érzi, megőrül ha az illemtani szabályoknál tovább kell várnia a válaszokra.
Az első, e helyzetben lenyűgözően tömör feleletre nagy zavar tükröződik Adoaver képén; Elthur kijelentése valóban jobban illett a képbe, mint az övé. Kapkodásában eszébe se jutott megállapítani a köpenyes alak személyazonosságát. Arca elvörösödik, szemei résnyire szűkülnek.*
- Óh! Akkor ön mégsem...Elnézést! Feszült idegek, tudja. Hosszú út, meg minden. *Legszívesebben a föld alá süllyedne. Vagy magától kiugrana a toronyból; ha a vizet éri, az nem önszántából lenne. Jobbjával egy függőleges mozdulattal lesöpri arcáról az izzadtságot, időközben már visszanyerve annyi bátorságot, hogy kövesse az általa Abogr-nak összezavart férfi kezét, megállapodva a polcokon pihenő könyvekre. Csalódottságában idegessége is elmúlik, még szeme is felnyílik, de józan esze megállítja attól, hogy felszólaljon. Örülhet annak, amit kap. És bár a további kísérő szavaktól görcsbe szorul a gyomra, van annyira érett, hogy tudja, nyafogással itt nem fog elérni semmit. Gondolkodnia kell, hogy mit mondjon, hogyan fejezze ki magát, de ezt ennyiben nem tervezi még hagyni.
Mindeközben kíváncsian fülelget bele társa témájába is. A kutatás szó elkapta érdeklődését, nem azonosította volna azt az inkább fegyveres katonáknak gondolt városőrökkel, még azt a kevés mágust és olvasót is beleszámítva. Miről lehet szó?*
*Egy vízesést izzad, és ez meg is látszik arcán, ami rendkívül fiatal kora ellenére köpésnyi pillanatokban látszik éveket öregedni. Az apatikus férfi válaszát várva hátrakulcsolt kezekkel nézegeti a padlót, nem merve szemkontaktust felvenni sem az általa elképzelt nagymesterrel, sem Elthurral. Ha most rajta lenne kékes köpenye, már rég teknősként süllyedne bele csuklyájába. Imádkozik magában, hogy nem lépett túl nagy kívánságával, nem penderítik ki páros lábbal erről a helyről.
Társa szavai azonban eljutnak teljes pánikban lévő agyához, és elkezd megformálódni benne a kérdés, hogy egészen biztos e abban, Abogr nagymesterrel beszél e? Hát ki más lakhatna ebben a toronyban? Úgy érzi, megőrül ha az illemtani szabályoknál tovább kell várnia a válaszokra.
Az első, e helyzetben lenyűgözően tömör feleletre nagy zavar tükröződik Adoaver képén; Elthur kijelentése valóban jobban illett a képbe, mint az övé. Kapkodásában eszébe se jutott megállapítani a köpenyes alak személyazonosságát. Arca elvörösödik, szemei résnyire szűkülnek.*
- Óh! Akkor ön mégsem...Elnézést! Feszült idegek, tudja. Hosszú út, meg minden. *Legszívesebben a föld alá süllyedne. Vagy magától kiugrana a toronyból; ha a vizet éri, az nem önszántából lenne. Jobbjával egy függőleges mozdulattal lesöpri arcáról az izzadtságot, időközben már visszanyerve annyi bátorságot, hogy kövesse az általa Abogr-nak összezavart férfi kezét, megállapodva a polcokon pihenő könyvekre. Csalódottságában idegessége is elmúlik, még szeme is felnyílik, de józan esze megállítja attól, hogy felszólaljon. Örülhet annak, amit kap. És bár a további kísérő szavaktól görcsbe szorul a gyomra, van annyira érett, hogy tudja, nyafogással itt nem fog elérni semmit. Gondolkodnia kell, hogy mit mondjon, hogyan fejezze ki magát, de ezt ennyiben nem tervezi még hagyni.
Mindeközben kíváncsian fülelget bele társa témájába is. A kutatás szó elkapta érdeklődését, nem azonosította volna azt az inkább fegyveres katonáknak gondolt városőrökkel, még azt a kevés mágust és olvasót is beleszámítva. Miről lehet szó?*
3137. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-10-21 22:02:58
Üzenet elküldve: 2021-10-21 22:02:58
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Az útitárs//
*Ha a megjelenő, mosolytalan férfi észleli is Adoaver zavarát vagy látja zavart viselkedését, nem adja jelét. Csuhájának bő ujjai elrejtik maga előtt összefűzött kezeit. Akkor sem rezdül a szeme sem, amikor a férfi érezhetően Abogr mesternek nézi. Mi másért nevezné úrnak? De aztán Garsin kap szót és ezzel élve válaszol is a feltett kérdésre.
A lány bemutatkozására és hovatartozására sem érkezik értékelhető válasz vagy gesztus, legalábbis a szőrtelen férfi nem adja jelét, hogy ismerné vagy ne ismerné az alakulatot, amit Garsin említ neki. A lány bemutatkozása és előadásmódja ékes ellentétben áll Adoaverével, ám zavarba ejtően kifejezéstelen a csuhás viselkedése.*
- Abogr mester ideje elég drága és nem szereti az idejét számára komolytalan dolgokra költeni. *Válaszol előbb Garsinnal, de a férfi is folytatja, hogy pontosítsa jövetelének célját.*
- A tudás pedig megszerezhető a könyvekből, *Mondja, de nem mutat a helyiségben lévő polcok felé.* csak meg kell fizetni az árát aranyban. Minden emeleten találhatók könyvek, amelyek a tudást rejtik, közöttük könnyű eligazodni, a formulákat meg lehet tanulni türelemmel... és arannyal. Tanítványokat pedig nem áll módjában fogadni. *Színtelen, érzelemmentes hangjából nehezen olvasni ki bármit is. Vagy nincsenek érzelmei vagy olyannyira ura azoknak, hogy kedve szerint rejti vagy mutatja ki őket. Az érezhető, hogy kérleléssel nem, erősködéssel pedig egyáltalán nem lehet elérni nála semmit, bár azt sem fejti ki, hogy most vagy egyáltalán nincsen szüksége tanítványokra.*
- Miféle kutatásról lenne szó? *Kérdi ahogy víztiszta tekintete visszafordul Garsin felé. Csak egy enyhe hajlítás jelzi, hogy kérdez, de az érdeklődést aligha fedezni fel hangjában. Alighanem sejti, hogy a lány egy mágikus kutatás miatt érkezett, mert miért is keresné fel bárki is a Mágustorony varázslómesterét?*
*Ha a megjelenő, mosolytalan férfi észleli is Adoaver zavarát vagy látja zavart viselkedését, nem adja jelét. Csuhájának bő ujjai elrejtik maga előtt összefűzött kezeit. Akkor sem rezdül a szeme sem, amikor a férfi érezhetően Abogr mesternek nézi. Mi másért nevezné úrnak? De aztán Garsin kap szót és ezzel élve válaszol is a feltett kérdésre.
A lány bemutatkozására és hovatartozására sem érkezik értékelhető válasz vagy gesztus, legalábbis a szőrtelen férfi nem adja jelét, hogy ismerné vagy ne ismerné az alakulatot, amit Garsin említ neki. A lány bemutatkozása és előadásmódja ékes ellentétben áll Adoaverével, ám zavarba ejtően kifejezéstelen a csuhás viselkedése.*
- Abogr mester ideje elég drága és nem szereti az idejét számára komolytalan dolgokra költeni. *Válaszol előbb Garsinnal, de a férfi is folytatja, hogy pontosítsa jövetelének célját.*
- A tudás pedig megszerezhető a könyvekből, *Mondja, de nem mutat a helyiségben lévő polcok felé.* csak meg kell fizetni az árát aranyban. Minden emeleten találhatók könyvek, amelyek a tudást rejtik, közöttük könnyű eligazodni, a formulákat meg lehet tanulni türelemmel... és arannyal. Tanítványokat pedig nem áll módjában fogadni. *Színtelen, érzelemmentes hangjából nehezen olvasni ki bármit is. Vagy nincsenek érzelmei vagy olyannyira ura azoknak, hogy kedve szerint rejti vagy mutatja ki őket. Az érezhető, hogy kérleléssel nem, erősködéssel pedig egyáltalán nem lehet elérni nála semmit, bár azt sem fejti ki, hogy most vagy egyáltalán nincsen szüksége tanítványokra.*
- Miféle kutatásról lenne szó? *Kérdi ahogy víztiszta tekintete visszafordul Garsin felé. Csak egy enyhe hajlítás jelzi, hogy kérdez, de az érdeklődést aligha fedezni fel hangjában. Alighanem sejti, hogy a lány egy mágikus kutatás miatt érkezett, mert miért is keresné fel bárki is a Mágustorony varázslómesterét?*
3136. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-10-19 23:26:27
Üzenet elküldve: 2021-10-19 23:26:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*Elnézve Adoaver sápadt és izzadt arcát egy fokkal máris bátrabbnak érzi magát, mert szinte késztetést érez arra, hogy óvja őt, ahhoz viszont ugye neki kellene itt az erősnek lennie. Komolyan aggódik érte, hogy a végén még leszédül szegény innen, ezért már azon van, hogy ismételten bekopogjon, vagy megpróbáljon benyitni, mikor az ajtó egyszerűen magától kinyílik...
Sietősen lép beljebb, majd már áll is félre, hogy meggyőződjön róla, az ifjú is beljebb került, s csak ez után néz körül odabent.*
- Belül tágasabb... - *Motyogja elképedve, majd hátrakapja fejét a csukódó ajtóra. A huzat, vagy...? Mágia! Hisz nincs itt senki, aki kinyitotta volna nekik, nyilván varázslat a záródása is.
Ebben dűlőre jutva visszafordul és elképedve bámulja a belső teret. Ugyan nem teljesen biztos benne, hogy nem a szeme csapja be, de... igazából valósnak tűnik a benyomása, hogy tágasabb ez a terem, mint amekkorát a torony mérete indokolna. Jóval tágasabb.
Észreveszi egyúttal Adoaver azonnali lépését is a könyvek felé, sőt, mintha még kezét is nyújtaná az egyikért az ifjú... Talán rá is szólna, hogy előbb esetleg kérdezzék meg, milyen szabályok vannak erre... ám Adoaver maga is megáll a mozdulatban.
Az ifjúval együtt fordul az érkező felé, s magában rögtön megállapítja, hogy valahonnan ismerős neki ez a megjelenés. ~ Tanácsháza. ~ Jut eszébe, hogy az ottani dolgozók viselnek hasonló küllemet a kopaszra borotvált fejükkel és a csuklyás csuhájukkal.
Mivel Adoaver megelőzi, ezért ő előbb csak biccent, s csak az után szólal meg, hogy az ifjú már elhabogta bemutatkozását.*
- Üdvözlöm! Garsin Elthur vagyok, Arthenior városi őrségének különleges alakulatától, a Warg Agyar Alakulattól. - *Hajtja meg magát kissé, de egyébként egész határozottra sikerül a bemutatkozója. Talán van hozzá köze továbbra is Adoaver viselkedésének is, mert nem kerüli el figyelmét, hogy az ifjú mennyire elbizonytalanodott, s mintha nála keresne védelmet. Ő pedig emiatt felelősnek érzi magát érte, mintha egy kisebb testvér helyett kellene helyt állnia és magára vállalnia a bátor felnőtt szerepét.*
- Abogr mesterrel szeretnék beszélni és a segítségét kérni egy kutatásban. - *Adja elő a saját jövetele célját, s ugyan Adoaver szavai arra utalnak, hogy az őket fogadó férfit a torony mesterével azonosítja, ő maga egyáltalán nem biztos ebben, de kíváncsian várja a választ, hogy kiderüljön az igazság.
Arról, hogy maga is szeretne tanulni is, nem beszél, mert ez most nem elsődleges szempont, a kutatás fontosabb. Azért Adoaver bátor kijelentését hallva nagyon szurkol neki, hogy ne legyen a kapott válasza egyszerű visszautasítás, hanem legalább igazítsák el őt e toronyban, s hogy miként is tanulhatna, ha nem is magától a nagy Abogrtól. Persze, van egy sejtése, hogy az ifjú ez utóbbira vágyna és csalódott lesz, ha nem láthatja a híres mestert.*
*Elnézve Adoaver sápadt és izzadt arcát egy fokkal máris bátrabbnak érzi magát, mert szinte késztetést érez arra, hogy óvja őt, ahhoz viszont ugye neki kellene itt az erősnek lennie. Komolyan aggódik érte, hogy a végén még leszédül szegény innen, ezért már azon van, hogy ismételten bekopogjon, vagy megpróbáljon benyitni, mikor az ajtó egyszerűen magától kinyílik...
Sietősen lép beljebb, majd már áll is félre, hogy meggyőződjön róla, az ifjú is beljebb került, s csak ez után néz körül odabent.*
- Belül tágasabb... - *Motyogja elképedve, majd hátrakapja fejét a csukódó ajtóra. A huzat, vagy...? Mágia! Hisz nincs itt senki, aki kinyitotta volna nekik, nyilván varázslat a záródása is.
Ebben dűlőre jutva visszafordul és elképedve bámulja a belső teret. Ugyan nem teljesen biztos benne, hogy nem a szeme csapja be, de... igazából valósnak tűnik a benyomása, hogy tágasabb ez a terem, mint amekkorát a torony mérete indokolna. Jóval tágasabb.
Észreveszi egyúttal Adoaver azonnali lépését is a könyvek felé, sőt, mintha még kezét is nyújtaná az egyikért az ifjú... Talán rá is szólna, hogy előbb esetleg kérdezzék meg, milyen szabályok vannak erre... ám Adoaver maga is megáll a mozdulatban.
Az ifjúval együtt fordul az érkező felé, s magában rögtön megállapítja, hogy valahonnan ismerős neki ez a megjelenés. ~ Tanácsháza. ~ Jut eszébe, hogy az ottani dolgozók viselnek hasonló küllemet a kopaszra borotvált fejükkel és a csuklyás csuhájukkal.
Mivel Adoaver megelőzi, ezért ő előbb csak biccent, s csak az után szólal meg, hogy az ifjú már elhabogta bemutatkozását.*
- Üdvözlöm! Garsin Elthur vagyok, Arthenior városi őrségének különleges alakulatától, a Warg Agyar Alakulattól. - *Hajtja meg magát kissé, de egyébként egész határozottra sikerül a bemutatkozója. Talán van hozzá köze továbbra is Adoaver viselkedésének is, mert nem kerüli el figyelmét, hogy az ifjú mennyire elbizonytalanodott, s mintha nála keresne védelmet. Ő pedig emiatt felelősnek érzi magát érte, mintha egy kisebb testvér helyett kellene helyt állnia és magára vállalnia a bátor felnőtt szerepét.*
- Abogr mesterrel szeretnék beszélni és a segítségét kérni egy kutatásban. - *Adja elő a saját jövetele célját, s ugyan Adoaver szavai arra utalnak, hogy az őket fogadó férfit a torony mesterével azonosítja, ő maga egyáltalán nem biztos ebben, de kíváncsian várja a választ, hogy kiderüljön az igazság.
Arról, hogy maga is szeretne tanulni is, nem beszél, mert ez most nem elsődleges szempont, a kutatás fontosabb. Azért Adoaver bátor kijelentését hallva nagyon szurkol neki, hogy ne legyen a kapott válasza egyszerű visszautasítás, hanem legalább igazítsák el őt e toronyban, s hogy miként is tanulhatna, ha nem is magától a nagy Abogrtól. Persze, van egy sejtése, hogy az ifjú ez utóbbira vágyna és csalódott lesz, ha nem láthatja a híres mestert.*
3135. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-10-19 22:20:10
Üzenet elküldve: 2021-10-19 22:20:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 323
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 323
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
*Az ön részéről sokkal hamarabb állnának a végre-valahára elért ajtó előtt, ha Adoaver nem követné el minden legalább ötödik lépcsőfoknál azt az idegesítő szokást, hogy lenéz. Ezáltal amúgy is sápadt arca egy árnyalattal mindig fehérebbé válik, és a rövid emelkedés közben összegyűjtött lélekjelenléte úgy omlik össze, hogy kissé remegő lábakkal merevedik meg egy helyen. Egy pár pillanatba mindig beletelik, míg újra mozogni kezd, és mindeközben egy árva hang se hagyja el torkát. Nem mintha eközben egy szót is ki tudna nyögni, és ezt társa láthatja is megizzadt, halálra vált arckifejezéséből.
Így is úgy is, de előbb-utóbb csak célpontjuk előtt teremnek, és visszafojtott lélegzettel, torokban dobogó szívvel és szerteszét folyó gondolatokkal vár, míg kopogtatásukra választ kapnak. És kapnak is!*
- Az igazság pillanata...* -Remegő lábakkal, de felkészülten és egy mindenre elszánt ábrázattal lépked be csigalassúsággal, társát remélhetőleg maga előtt, vagy mellet tudva.
Hogy a helyiség bejárata mögöttük be is zárul, az el sem éri őt, annyira el van foglalva már az első másodpercben, hogy magába szívjon minden információt, amit szemével lát; könyvek! A szoba összes bútorzatát figyelmen kívül hagyja feléjük indul, mintha egy transzban lenne, és csak akkor sikerül nagy erőből megállítania magát, mikor már ujjait egy arasznyi választja el az első vaskos kötettől; Erről beszéltek épp lent! Saját maga miatt halálra ijedve Elthurra pillant, és körültekintően visszacsászkál a terem közepére. Vagy legalábbis császkálna, de félúton megáll; most veszi csak észre, hogy lenne egy lépcső is itt, ami vezet valahova. Elindul fölfelé gyanakvó tekintete, és szemei kistányér nagyságúakra tárulnak, szája néma sikolyra nyílik, minden vér kiválik arcából, ahogy megpillantja a lefelé ereszkedő köpenyes alakot.*
~ Ő az! A nagy Abogr mester!!! ~
*Ezer gondolat és tömény pánik tölti meg agyát. Mit mondjon? Hogy kezdje el? Az előbbi cselekedetével most halálra ítélte magát? Rimánkodjon bocsánatért? Halogasson holdszakadtáig? Ő most köszöntötte őket? Most őket nézi???*
- Ü-ü-ü-üdvözlöm! *Szólal meg üvegtörékeny, egy foknál magasabb hangon az átlagosnál.* - A-Adoaver Droverson vagyok, Lihanech f-fia! Megtisztelő hogy végre találkozhatunk önnel, uram! *Habogja, úgy araszolva közben Elthur oldalához, mintha emberpajzsként tervezné őt használni az esetleges tűzgolyók ellen. Ösztönös feszengéssel mereng a rejtélyes férfira, de csőrét egy ideig egy szintben tartja, eszébe jutva, hogy nemcsak ő itt az egyetlen látogató, társa talán még teketóriázás nélkül a tárgyra is térhet. Minél kisebb figyelem van valamint a férfiún, neki annál könnyebb. Mindazonáltal ha ismét szóhoz jut, avagy szóhoz kényszerül jutni, ő maga is összeszedi magát annyira, hogy kipréselje a nagy kérdés válaszát kiszáradt ajkain:*
- Jómagam célja és egyben kérése egyszerű: mágiát kívánok tanulni öntől, minden áron! Azt akarom, hogy tanítványévá fogadjon!
*Az ön részéről sokkal hamarabb állnának a végre-valahára elért ajtó előtt, ha Adoaver nem követné el minden legalább ötödik lépcsőfoknál azt az idegesítő szokást, hogy lenéz. Ezáltal amúgy is sápadt arca egy árnyalattal mindig fehérebbé válik, és a rövid emelkedés közben összegyűjtött lélekjelenléte úgy omlik össze, hogy kissé remegő lábakkal merevedik meg egy helyen. Egy pár pillanatba mindig beletelik, míg újra mozogni kezd, és mindeközben egy árva hang se hagyja el torkát. Nem mintha eközben egy szót is ki tudna nyögni, és ezt társa láthatja is megizzadt, halálra vált arckifejezéséből.
Így is úgy is, de előbb-utóbb csak célpontjuk előtt teremnek, és visszafojtott lélegzettel, torokban dobogó szívvel és szerteszét folyó gondolatokkal vár, míg kopogtatásukra választ kapnak. És kapnak is!*
- Az igazság pillanata...* -Remegő lábakkal, de felkészülten és egy mindenre elszánt ábrázattal lépked be csigalassúsággal, társát remélhetőleg maga előtt, vagy mellet tudva.
Hogy a helyiség bejárata mögöttük be is zárul, az el sem éri őt, annyira el van foglalva már az első másodpercben, hogy magába szívjon minden információt, amit szemével lát; könyvek! A szoba összes bútorzatát figyelmen kívül hagyja feléjük indul, mintha egy transzban lenne, és csak akkor sikerül nagy erőből megállítania magát, mikor már ujjait egy arasznyi választja el az első vaskos kötettől; Erről beszéltek épp lent! Saját maga miatt halálra ijedve Elthurra pillant, és körültekintően visszacsászkál a terem közepére. Vagy legalábbis császkálna, de félúton megáll; most veszi csak észre, hogy lenne egy lépcső is itt, ami vezet valahova. Elindul fölfelé gyanakvó tekintete, és szemei kistányér nagyságúakra tárulnak, szája néma sikolyra nyílik, minden vér kiválik arcából, ahogy megpillantja a lefelé ereszkedő köpenyes alakot.*
~ Ő az! A nagy Abogr mester!!! ~
*Ezer gondolat és tömény pánik tölti meg agyát. Mit mondjon? Hogy kezdje el? Az előbbi cselekedetével most halálra ítélte magát? Rimánkodjon bocsánatért? Halogasson holdszakadtáig? Ő most köszöntötte őket? Most őket nézi???*
- Ü-ü-ü-üdvözlöm! *Szólal meg üvegtörékeny, egy foknál magasabb hangon az átlagosnál.* - A-Adoaver Droverson vagyok, Lihanech f-fia! Megtisztelő hogy végre találkozhatunk önnel, uram! *Habogja, úgy araszolva közben Elthur oldalához, mintha emberpajzsként tervezné őt használni az esetleges tűzgolyók ellen. Ösztönös feszengéssel mereng a rejtélyes férfira, de csőrét egy ideig egy szintben tartja, eszébe jutva, hogy nemcsak ő itt az egyetlen látogató, társa talán még teketóriázás nélkül a tárgyra is térhet. Minél kisebb figyelem van valamint a férfiún, neki annál könnyebb. Mindazonáltal ha ismét szóhoz jut, avagy szóhoz kényszerül jutni, ő maga is összeszedi magát annyira, hogy kipréselje a nagy kérdés válaszát kiszáradt ajkain:*
- Jómagam célja és egyben kérése egyszerű: mágiát kívánok tanulni öntől, minden áron! Azt akarom, hogy tanítványévá fogadjon!
3134. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-10-19 11:51:05
Üzenet elküldve: 2021-10-19 11:51:05
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Az útitárs//
*A két vándor felküzdi magát a lebegő lépcsőkön a mágustorony bejáratához, ahol végül rászánják magukat, hogy bekopogjanak. Garsin megragadja a kopogtatót és határozottan bekopogtat vele a látszólag hétköznapinak mondható ajtón.
Eltelik pár szívdobbanásnyi idő türelmetlenséggel, amikor az ajtó magától kinyílik és egy tágas, a torony méreteinél jóval tágasabb, amolyan előszobába léphet be Garsin és Adoaver.
Miután beléptek, az ajtó, ahogy kinyílt, önmagától be is csukódik. A helyiségben kényelmesnek tűnő fotelek, a falakon polcok, mágiával, de nem a tanításukkal foglalkozó könyvek sorakoznak. Amolyan váró lehet ez a szoba, de most nincs bent senki a kettősön kívül. Egy csigalépcső vezet fel az emeletre, amely a torony következő szintjét rejtheti, ahonnan egy csuhába öltözött, arcát csuklyával fedő, teljesen szőrtelen férfi ijelenik meg lefelé sétálva. Az aszkétaarcú férfinek átható, víztiszta szemei vannak, arca sima, pillantása átható.*
- Üdvözöllek benneteket a Mágustoronyban! *Köszönti a kettőst.*
- Milyen célból érkeztetek? *Kérdi színtelen hangján és derűs pillantással néz előbb Garsinra, majd Adoaverre.*
*A két vándor felküzdi magát a lebegő lépcsőkön a mágustorony bejáratához, ahol végül rászánják magukat, hogy bekopogjanak. Garsin megragadja a kopogtatót és határozottan bekopogtat vele a látszólag hétköznapinak mondható ajtón.
Eltelik pár szívdobbanásnyi idő türelmetlenséggel, amikor az ajtó magától kinyílik és egy tágas, a torony méreteinél jóval tágasabb, amolyan előszobába léphet be Garsin és Adoaver.
Miután beléptek, az ajtó, ahogy kinyílt, önmagától be is csukódik. A helyiségben kényelmesnek tűnő fotelek, a falakon polcok, mágiával, de nem a tanításukkal foglalkozó könyvek sorakoznak. Amolyan váró lehet ez a szoba, de most nincs bent senki a kettősön kívül. Egy csigalépcső vezet fel az emeletre, amely a torony következő szintjét rejtheti, ahonnan egy csuhába öltözött, arcát csuklyával fedő, teljesen szőrtelen férfi ijelenik meg lefelé sétálva. Az aszkétaarcú férfinek átható, víztiszta szemei vannak, arca sima, pillantása átható.*
- Üdvözöllek benneteket a Mágustoronyban! *Köszönti a kettőst.*
- Milyen célból érkeztetek? *Kérdi színtelen hangján és derűs pillantással néz előbb Garsinra, majd Adoaverre.*
3133. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-10-16 22:38:41
Üzenet elküldve: 2021-10-16 22:38:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*Miután a takaró is helyére került, fölügyeskedi a hátára a zsákkal együtt, s már tényleg nincs más hátra, mint előre...
A vezetőik nem álldogáltak türelmesen, ők közben már megjárták a tornyot, s épp lefelé jönnek, mikor ők odaérnek. Hogy kaptak-e odabent megbízást, vagy sem, azt nem tudni, mindenesetre úgy tűnik, nem terveznek tovább maradni, még sötétedés előtt a városba szeretnének érni.
Garsin elbúcsúzik néhány szóban, meg megköszöni a munkájukat, aztán kissé nehéz szívvel néz utánuk. Majd pedig Adoaverre. Szíve szerint megkérdezné, hogy számíthat-e rá, hogy együtt térnek majd vissza a városba, de nem akar már előre a terhére lenni. Viszont valakit mindenképpen keresnie kell majd, aki vele együtt menne, mert egyedül biztosan nem indul el visszafelé sem. Talán nem volt annyira bonyolult az útvonal, mint arra számított, de nem szeretne egymagában átkelni az ingovány nyomasztó terepén. De, ez legyen még a jövő gondja... Még az is lehet, az ifjú magától veti majd föl.
Adoaver el is indul közben fölfelé, ő még tétovázik. Nem is annyira félelemből, inkább csak vizsgálgatja előbb ezt a varázslatot. Ha ez olyasmi, amit tanulni lehet, hogy lehet ezt megérteni és fölfogni ésszel?
Megkocogtatja kezével, megtapogatja, s nem sikerül átnyúlnia rajta. Kicsit olyan érzés, mint mikor egy erős széllöketre szinte rá lehet feküdni, csak ez jobban be van határolva, nincs taszító ereje, inkább mintha maga a levegő keményedett volna meg, sűrűsödött volna össze lépcső formába... Bár lehet csak így képzeli.
Mikor észleli, hogy Adoaver megállt, fölpillant rá, s ezzel abba is hagyja a vizsgálódást. Föllép végre ő is az első lépcsőfokra, majd pedig a másodikra, s ha az ifjú nem vigyáz, bizony meg is előzi őt.
Nincsenek túl magasan, de így első alkalommal nincs sok kedve nézelődni, vagy sokáig időzni ezeken a lépcsőkön. Ugyan a torony maga is lebeg, de abban bízik, ott a zárt tér miatt legalább az érzése meglesz, hogy szilárd kövön áll...
Bárhogy is legyen, haladjanak együtt, vagy egymás mögött, részéről a bejáratnál megvárja a másikat.*
- Csak menjünk be? Vagy... előbb kopogjunk. - *Jut döntésre, s választ sem várva előbb finoman, majd egy fokkal határozottabban is bezörget. Bízik benne, hogy érkezik válasz, s lehetőleg minél hamarabb, mert tényleg nem szívesen áll itt a puszta levegővel a talpuk alatt.*
*Miután a takaró is helyére került, fölügyeskedi a hátára a zsákkal együtt, s már tényleg nincs más hátra, mint előre...
A vezetőik nem álldogáltak türelmesen, ők közben már megjárták a tornyot, s épp lefelé jönnek, mikor ők odaérnek. Hogy kaptak-e odabent megbízást, vagy sem, azt nem tudni, mindenesetre úgy tűnik, nem terveznek tovább maradni, még sötétedés előtt a városba szeretnének érni.
Garsin elbúcsúzik néhány szóban, meg megköszöni a munkájukat, aztán kissé nehéz szívvel néz utánuk. Majd pedig Adoaverre. Szíve szerint megkérdezné, hogy számíthat-e rá, hogy együtt térnek majd vissza a városba, de nem akar már előre a terhére lenni. Viszont valakit mindenképpen keresnie kell majd, aki vele együtt menne, mert egyedül biztosan nem indul el visszafelé sem. Talán nem volt annyira bonyolult az útvonal, mint arra számított, de nem szeretne egymagában átkelni az ingovány nyomasztó terepén. De, ez legyen még a jövő gondja... Még az is lehet, az ifjú magától veti majd föl.
Adoaver el is indul közben fölfelé, ő még tétovázik. Nem is annyira félelemből, inkább csak vizsgálgatja előbb ezt a varázslatot. Ha ez olyasmi, amit tanulni lehet, hogy lehet ezt megérteni és fölfogni ésszel?
Megkocogtatja kezével, megtapogatja, s nem sikerül átnyúlnia rajta. Kicsit olyan érzés, mint mikor egy erős széllöketre szinte rá lehet feküdni, csak ez jobban be van határolva, nincs taszító ereje, inkább mintha maga a levegő keményedett volna meg, sűrűsödött volna össze lépcső formába... Bár lehet csak így képzeli.
Mikor észleli, hogy Adoaver megállt, fölpillant rá, s ezzel abba is hagyja a vizsgálódást. Föllép végre ő is az első lépcsőfokra, majd pedig a másodikra, s ha az ifjú nem vigyáz, bizony meg is előzi őt.
Nincsenek túl magasan, de így első alkalommal nincs sok kedve nézelődni, vagy sokáig időzni ezeken a lépcsőkön. Ugyan a torony maga is lebeg, de abban bízik, ott a zárt tér miatt legalább az érzése meglesz, hogy szilárd kövön áll...
Bárhogy is legyen, haladjanak együtt, vagy egymás mögött, részéről a bejáratnál megvárja a másikat.*
- Csak menjünk be? Vagy... előbb kopogjunk. - *Jut döntésre, s választ sem várva előbb finoman, majd egy fokkal határozottabban is bezörget. Bízik benne, hogy érkezik válasz, s lehetőleg minél hamarabb, mert tényleg nem szívesen áll itt a puszta levegővel a talpuk alatt.*
3132. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-10-16 21:12:02
Üzenet elküldve: 2021-10-16 21:12:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 323
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 323
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
- Elképzelhető. *Ért egyet. De akkor meg az a kérdés, hogyan működik az a varázslat: rajta van az összes könyvön kivétel nélkül, és a mágusmesternek minden egyes alkalomkor le kéne vennie róla az átkot a külön-külön könyvekről, ha ő vagy valaki az engedélyével olvasni akar belőle? Vagy ezek "alvó állapotban" nyugszanak a lapokban, az öreg szavaira aktiválva, mikor fényre derül a könyvek hiánya? Esetleg van egy halom figyelmen kívül hagyható köteg csak a növendékek számára, aminek hiányáért vagy káráért nem fog kelleni a kezükkel fizetniük? De várjunk csak, miért is töri ezen olyan szorgalmasan a fejét, mikor a válasz csak egy-két tucat lépéssel fölöttük van?
Elthur másik megjegyzésére nem reagál szavakkal, de szomorkás arckifejezéséből amaz kiveheti, hogy ez nem száll át rajta mindenféle kihatás nélkül. Egy pillanatra szóra is nyitja a száját, csakhogy semmi hangot nem tud kiformálódni belőlük, így hamar becsukja. Nem lenne a lány helyében.
Mikor társa föláll és elindul a tóhoz, először nem nagyon érti, miről van szó. De miután Elthur elkezdi csizmáját mosni, gyorsan felfogja a tett miértjét, de ezáltal kulacsára is bámul. Na igen, eszébe se jutott hogy egyszerre lehet használni egyfajta víztestet ivásra és mosásra is. Még jó, hogy előbb megtöltötte a flaskáját. És ha őszinte akar lenni magával, inkább szívesebben hordja magán az út koszát, míg legalább egy melegvízű dézsát nem kap. Az otthon kényelmei közül ez az egyik, amitől nehéz szívtől vált meg.
Sietve bezabálja a megkezdett szeleteket, és zsákját erősen behúzva szinte várja az indulásra intő szavakat, amit egy gyors bólintással tudomásul is vesz, mikor megjönnek azok. Felhuppan, hálásan de tehetetlenül álldogálva egy helyen míg a katona elteszi ülőalkalmatosságukat. Ha végez, elindul, véges valahára hosszú utolsó lépéseit megkezdve. A lépcsőkhöz érve megtorpan, tekintete az átlátszó feljárat és két mindeddig büszkeségre méltóan türelmes kísérőjük között jár. Nem kicsit idegeskedik ezen varázslat megbízhatóságában.*
- Korlátok meg nincsenek, ugye...? - *Motyogja magának, de végül csak összegyűjt magában annyi bátorságot, hogy rálépjen az első fokra. Érzésre mintha kőből lennének, akár a torony. Csigalassúsággal felvonszolja magát az első pár fokon, és egyben megerősítésként, egyben segítségként társára mered, ha már az nincs félúton a torony felé.*
A hozzászólás írója (Adoaver Droverson) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.10.16 21:12:28
- Elképzelhető. *Ért egyet. De akkor meg az a kérdés, hogyan működik az a varázslat: rajta van az összes könyvön kivétel nélkül, és a mágusmesternek minden egyes alkalomkor le kéne vennie róla az átkot a külön-külön könyvekről, ha ő vagy valaki az engedélyével olvasni akar belőle? Vagy ezek "alvó állapotban" nyugszanak a lapokban, az öreg szavaira aktiválva, mikor fényre derül a könyvek hiánya? Esetleg van egy halom figyelmen kívül hagyható köteg csak a növendékek számára, aminek hiányáért vagy káráért nem fog kelleni a kezükkel fizetniük? De várjunk csak, miért is töri ezen olyan szorgalmasan a fejét, mikor a válasz csak egy-két tucat lépéssel fölöttük van?
Elthur másik megjegyzésére nem reagál szavakkal, de szomorkás arckifejezéséből amaz kiveheti, hogy ez nem száll át rajta mindenféle kihatás nélkül. Egy pillanatra szóra is nyitja a száját, csakhogy semmi hangot nem tud kiformálódni belőlük, így hamar becsukja. Nem lenne a lány helyében.
Mikor társa föláll és elindul a tóhoz, először nem nagyon érti, miről van szó. De miután Elthur elkezdi csizmáját mosni, gyorsan felfogja a tett miértjét, de ezáltal kulacsára is bámul. Na igen, eszébe se jutott hogy egyszerre lehet használni egyfajta víztestet ivásra és mosásra is. Még jó, hogy előbb megtöltötte a flaskáját. És ha őszinte akar lenni magával, inkább szívesebben hordja magán az út koszát, míg legalább egy melegvízű dézsát nem kap. Az otthon kényelmei közül ez az egyik, amitől nehéz szívtől vált meg.
Sietve bezabálja a megkezdett szeleteket, és zsákját erősen behúzva szinte várja az indulásra intő szavakat, amit egy gyors bólintással tudomásul is vesz, mikor megjönnek azok. Felhuppan, hálásan de tehetetlenül álldogálva egy helyen míg a katona elteszi ülőalkalmatosságukat. Ha végez, elindul, véges valahára hosszú utolsó lépéseit megkezdve. A lépcsőkhöz érve megtorpan, tekintete az átlátszó feljárat és két mindeddig büszkeségre méltóan türelmes kísérőjük között jár. Nem kicsit idegeskedik ezen varázslat megbízhatóságában.*
- Korlátok meg nincsenek, ugye...? - *Motyogja magának, de végül csak összegyűjt magában annyi bátorságot, hogy rálépjen az első fokra. Érzésre mintha kőből lennének, akár a torony. Csigalassúsággal felvonszolja magát az első pár fokon, és egyben megerősítésként, egyben segítségként társára mered, ha már az nincs félúton a torony felé.*
A hozzászólás írója (Adoaver Droverson) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.10.16 21:12:28
3131. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-10-16 18:05:10
Üzenet elküldve: 2021-10-16 18:05:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*Rövidesen hallja már maga mögött az ifjú lépteit, úgyhogy bátorkodik hátrafordulni, de épp csak a válla fölött, hogy meggyőződjön róla, hogy valóban ő tér vissza és nem egy idegen settenkedik.
Míg Adoaver a táskájába pakol, megnézi őt magának és a ruháit elnézve kicsit már elgondolkodik rajta, hogy mennyire szegényesen is fog festeni mellette, ha fölmennek a toronyba. Aztán eszébe jut, hogy szerencséjére a tabardja javarészt eltakarja a ruhái kopottságát, úgyhogy annyira talán nem fog kitűnni a sok vagyonos közül, akik erre járhatnak.
Mivel úgy sejti, már nem időznek idelent sokáig, lassan rászánja magát, hogy visszahúzza a kellemetlenül nedves cipőit a zokni melegében már úgy-ahogy életre kelt lábaira. Fölmerül benne, hogy megkérje Adoavert, hogy töltse meg az ő kulacsát is, ha már arra tart, de aztán mégsem meri. Egyelőre örül, hogy a tegeződése nem talált kimondottan rossz fogadtatásra. Meg aztán úgyis oda kell majd mennie megmosakodni...
Mire az ifjú visszatér, már sikeresen fölküzdötte magára a lábbeliket, s így kevésbé kényelmesen, de nagyjából indulásra készen már a zsákját rendezgeti össze.
Ha tudná, mit gondol fiatal útitársa, valószínűleg kijavítaná, hogy nem az írástudásban méri a jó városőrt. A legtöbb embernek ugyanis nincs szüksége erre, bár kimondottan hasznos tud lenni bizonyos körökben és feladatoknál. Ő inkább az Adoavernek megfelelő társaságot méri írástudásban és műveltségben az ifjú panasza nyomán.
Mikor a köpenyesből lett vörös kabátos helyet foglal, ő már állna is föl, de mivel megszólítják, ülve marad még, úgy hallgatja végig a másik mondandóját.*
- Lehet van erre is valami varázslata? - *Veti föl, hogy miként is védheti a torony mágusa a könyveit az enyves kezektől.*
- Egyébként, ha tényleg olyan drágán lehet csak olvasni itt, akkor nem hiszem, hogy megtehetem. De majd fönt megtudjuk, hogyan is megy ez itt... - *Teszi hozzá, s ezzel most már föl is áll. Nem magyarázkodik, csupán egy pillantást vet a másikra, majd megindul ezúttal ő a tó felé.
Ott legelőbb is a csizmáira mer a markával egy kis vizet, meg a tóparti növényzettel dörzsölgeti át. Teljesen tisztává nem sikerül varázsolnia, de legalább koszt nem fog csinálni velük a toronyban.
Aztán kezet és arcot mos, meg a kulacsát is újratölti, s már csak a csizmája talpát húzogatja át a mohás talajon, miközben visszasétál Adoaverhez.
A kulacsot elteszi a zsákba, helyette egy bőrbe csavart tekercset vesz elő onnan. Majd a ruháját igazítja a helyére, kisimítva a gyűrődéseit, s az említett iratot meg betűzi a tabardja alá, mint egy zsebbe, aminek alját a derekán átkötött kendő tartja. A nyakában függő amulettjét is jól láthatóvá teszi, majd mindezzel elkészülve kérdőn pillant az ifjúra.*
- Mehetünk föl? - *Egy részlet azért még hátra van. A takarója, amit még vissza kellene rögzítenie a zsákra... *
A hozzászólás írója (Garsin Elthur) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.10.16 18:09:00
*Rövidesen hallja már maga mögött az ifjú lépteit, úgyhogy bátorkodik hátrafordulni, de épp csak a válla fölött, hogy meggyőződjön róla, hogy valóban ő tér vissza és nem egy idegen settenkedik.
Míg Adoaver a táskájába pakol, megnézi őt magának és a ruháit elnézve kicsit már elgondolkodik rajta, hogy mennyire szegényesen is fog festeni mellette, ha fölmennek a toronyba. Aztán eszébe jut, hogy szerencséjére a tabardja javarészt eltakarja a ruhái kopottságát, úgyhogy annyira talán nem fog kitűnni a sok vagyonos közül, akik erre járhatnak.
Mivel úgy sejti, már nem időznek idelent sokáig, lassan rászánja magát, hogy visszahúzza a kellemetlenül nedves cipőit a zokni melegében már úgy-ahogy életre kelt lábaira. Fölmerül benne, hogy megkérje Adoavert, hogy töltse meg az ő kulacsát is, ha már arra tart, de aztán mégsem meri. Egyelőre örül, hogy a tegeződése nem talált kimondottan rossz fogadtatásra. Meg aztán úgyis oda kell majd mennie megmosakodni...
Mire az ifjú visszatér, már sikeresen fölküzdötte magára a lábbeliket, s így kevésbé kényelmesen, de nagyjából indulásra készen már a zsákját rendezgeti össze.
Ha tudná, mit gondol fiatal útitársa, valószínűleg kijavítaná, hogy nem az írástudásban méri a jó városőrt. A legtöbb embernek ugyanis nincs szüksége erre, bár kimondottan hasznos tud lenni bizonyos körökben és feladatoknál. Ő inkább az Adoavernek megfelelő társaságot méri írástudásban és műveltségben az ifjú panasza nyomán.
Mikor a köpenyesből lett vörös kabátos helyet foglal, ő már állna is föl, de mivel megszólítják, ülve marad még, úgy hallgatja végig a másik mondandóját.*
- Lehet van erre is valami varázslata? - *Veti föl, hogy miként is védheti a torony mágusa a könyveit az enyves kezektől.*
- Egyébként, ha tényleg olyan drágán lehet csak olvasni itt, akkor nem hiszem, hogy megtehetem. De majd fönt megtudjuk, hogyan is megy ez itt... - *Teszi hozzá, s ezzel most már föl is áll. Nem magyarázkodik, csupán egy pillantást vet a másikra, majd megindul ezúttal ő a tó felé.
Ott legelőbb is a csizmáira mer a markával egy kis vizet, meg a tóparti növényzettel dörzsölgeti át. Teljesen tisztává nem sikerül varázsolnia, de legalább koszt nem fog csinálni velük a toronyban.
Aztán kezet és arcot mos, meg a kulacsát is újratölti, s már csak a csizmája talpát húzogatja át a mohás talajon, miközben visszasétál Adoaverhez.
A kulacsot elteszi a zsákba, helyette egy bőrbe csavart tekercset vesz elő onnan. Majd a ruháját igazítja a helyére, kisimítva a gyűrődéseit, s az említett iratot meg betűzi a tabardja alá, mint egy zsebbe, aminek alját a derekán átkötött kendő tartja. A nyakában függő amulettjét is jól láthatóvá teszi, majd mindezzel elkészülve kérdőn pillant az ifjúra.*
- Mehetünk föl? - *Egy részlet azért még hátra van. A takarója, amit még vissza kellene rögzítenie a zsákra... *
A hozzászólás írója (Garsin Elthur) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.10.16 18:09:00
3130. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-10-16 16:41:54
Üzenet elküldve: 2021-10-16 16:41:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 323
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 323
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
*A ruhacsere egyéb teketóriázás nélkül megtörténik; ha más miatt nem is, hát amiatt, mert eddigi göncei levétele után Adoavert úgy kirázza a hideg, hogy lehet hallani fogai koccanásait. Nagy sietséggel bújik át a fekete nadrágba, húzza magára az új ingszerűséget, és lép bele a csizmákba. Nagy mázlijára beléjük fér, ami rendellenes növése miatt nem mindig fordul elő. Gondos odafigyeléssel gombolja magára a vörös kabátot, hogy aztán sokat várva nézzen szét magán. Így sajnos nem látja még magát olyan részletesen, úgyhogy irány a tó.
Sötétkék köpenyét és további kibújt hacukáit összehajtva és kezeibe téve siet vissza Elthurhoz, de mivel nem nagyon jut eszébe az, hogy esetleg a lány is kihasználja ezt az alkalmat ahhoz, hogy úgyszintén szerelést váltson, így egy pillanatig tudatlanul pislog az új nadrágra. Hamar összerakja agyában az okot és okozatot, így nem nyitja kérdésre száját, hanem csak nagy sietősen berakja a régi cuccait. Utána, végre dűlőre jutva a kulacs feltöltésével kapcsolatban, felkapja azt és totyog a víz széléhez. Fél lépésnyi távolságra sem állva attól, az állóvíz kristálytiszta pontossággal tükrözi vissza kíváncsi énjét: Eddigi, teste majdnem egészét eltakaró köpenye hiányában feltűnik pálcikaalkata; fehéres karjait meztelennek érzi az őket eddig elfedett vászon érintése nélkül, ahogy fedetlen nyakát is sebezhetőnek érzi a csukja hiányában. Haja kissé meg van nőve, egy-két tincs majdnem tarkójáig lóg már, és görbe testtartása most olyannyira látszik, hogy szégyenből már inkább kihúzza magát, és meg is próbálja ezt tartani.*
~ És még ezzel a kabáttal is egy kölyöknek nézek ki. Franc. ~ *Vagy inkább egy nagyjából serdülőnek, de ez nem tesz neki nagy különbséget. De ezt leszámítva meglehetősen elégedett a ruhákkal: jól illenek rá, és még nem is érzi magát kényelmetlenül bennük. Egy bizalomgerjesztő bólintással le is tudatja az ellenőrzést, és feltölti flaskáját a tó vizével; amiatt is téblábolt egy darabig, mert nem volt benne biztos hogy szennymentes vizet kapna így is. Tényleg hamarabb kellett volna kimennie a városból...
Szó nélkül, de morfondírozó tekintettel ül vissza a katona plédjéhez, közel hozzá, emésztve a tőle hallottakat artheniori munkatársairól. Eszében sincs megsérteni és bármi további rosszat mondani róluk, de az, hogy kortársa az írástudást húzza meg egy jó katona értelemezésének határaként, az rossz helyen dörgöli meg. Nála már olyan alap volt a toll és papír, hogy egészen megfeledkezett arról, hogy az emberek nem kis része analfabéta. Akkor milyen egy borzalmas katona?*
- Láttam ahogy a könyveket nézegetted a piacnál. *Jut eszébe hirtelen ez a kis részlet, hangosabbik fele megint erőltetve, hogy találjon ki egy jó témát.* - Itt nyakig leszünk benne, biztos találni fogsz itt egy neked tetszőt. Már ha nem csak tanulnivalókkal van tele ez az egész hely, amit kétlek. Milyen drágák lehetnek az itteni kötetek? Csodálkozok, hogy eddig nem hallottam könyvtolvajról a környéken. Mondjuk lehet hogy tesznek róla, hogy az efféle alakok ne terjedjenek el. Főleg, ha ez a pasas fele olyan hatalmas, mint amilyen híre van.
*A ruhacsere egyéb teketóriázás nélkül megtörténik; ha más miatt nem is, hát amiatt, mert eddigi göncei levétele után Adoavert úgy kirázza a hideg, hogy lehet hallani fogai koccanásait. Nagy sietséggel bújik át a fekete nadrágba, húzza magára az új ingszerűséget, és lép bele a csizmákba. Nagy mázlijára beléjük fér, ami rendellenes növése miatt nem mindig fordul elő. Gondos odafigyeléssel gombolja magára a vörös kabátot, hogy aztán sokat várva nézzen szét magán. Így sajnos nem látja még magát olyan részletesen, úgyhogy irány a tó.
Sötétkék köpenyét és további kibújt hacukáit összehajtva és kezeibe téve siet vissza Elthurhoz, de mivel nem nagyon jut eszébe az, hogy esetleg a lány is kihasználja ezt az alkalmat ahhoz, hogy úgyszintén szerelést váltson, így egy pillanatig tudatlanul pislog az új nadrágra. Hamar összerakja agyában az okot és okozatot, így nem nyitja kérdésre száját, hanem csak nagy sietősen berakja a régi cuccait. Utána, végre dűlőre jutva a kulacs feltöltésével kapcsolatban, felkapja azt és totyog a víz széléhez. Fél lépésnyi távolságra sem állva attól, az állóvíz kristálytiszta pontossággal tükrözi vissza kíváncsi énjét: Eddigi, teste majdnem egészét eltakaró köpenye hiányában feltűnik pálcikaalkata; fehéres karjait meztelennek érzi az őket eddig elfedett vászon érintése nélkül, ahogy fedetlen nyakát is sebezhetőnek érzi a csukja hiányában. Haja kissé meg van nőve, egy-két tincs majdnem tarkójáig lóg már, és görbe testtartása most olyannyira látszik, hogy szégyenből már inkább kihúzza magát, és meg is próbálja ezt tartani.*
~ És még ezzel a kabáttal is egy kölyöknek nézek ki. Franc. ~ *Vagy inkább egy nagyjából serdülőnek, de ez nem tesz neki nagy különbséget. De ezt leszámítva meglehetősen elégedett a ruhákkal: jól illenek rá, és még nem is érzi magát kényelmetlenül bennük. Egy bizalomgerjesztő bólintással le is tudatja az ellenőrzést, és feltölti flaskáját a tó vizével; amiatt is téblábolt egy darabig, mert nem volt benne biztos hogy szennymentes vizet kapna így is. Tényleg hamarabb kellett volna kimennie a városból...
Szó nélkül, de morfondírozó tekintettel ül vissza a katona plédjéhez, közel hozzá, emésztve a tőle hallottakat artheniori munkatársairól. Eszében sincs megsérteni és bármi további rosszat mondani róluk, de az, hogy kortársa az írástudást húzza meg egy jó katona értelemezésének határaként, az rossz helyen dörgöli meg. Nála már olyan alap volt a toll és papír, hogy egészen megfeledkezett arról, hogy az emberek nem kis része analfabéta. Akkor milyen egy borzalmas katona?*
- Láttam ahogy a könyveket nézegetted a piacnál. *Jut eszébe hirtelen ez a kis részlet, hangosabbik fele megint erőltetve, hogy találjon ki egy jó témát.* - Itt nyakig leszünk benne, biztos találni fogsz itt egy neked tetszőt. Már ha nem csak tanulnivalókkal van tele ez az egész hely, amit kétlek. Milyen drágák lehetnek az itteni kötetek? Csodálkozok, hogy eddig nem hallottam könyvtolvajról a környéken. Mondjuk lehet hogy tesznek róla, hogy az efféle alakok ne terjedjenek el. Főleg, ha ez a pasas fele olyan hatalmas, mint amilyen híre van.
3129. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-10-15 23:03:51
Üzenet elküldve: 2021-10-15 23:03:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*Elfogódottan hallgatja a magyarázatot, s bár nagyon is érti, miről beszél a másik, el kell gondolkodnia, hogy vajon milyen társaságban járhatott, akikről ilyen véleménye van? Talán a fogadóban érhette ilyen rossz tapasztalat? Azért ott is akadnak finomabb vendégek, vagy hölgyek, jóllehet, ha a köpenyes a nemesekhez van szokva, a köznép talán tényleg ilyen otrombának tűnhet a szemében. Ilyen szempontból akár kimondottan hízelgőnek is tekinthetné, hogy egy ilyen "aranyifjú" az ő megjelenését vagy épp társaságát kielégítőnek találja.*
- Aki városőrnek áll, az mind figyel másra is a saját irháján kívül. A mi dolgunk a polgárok védelme. - *Jegyzi meg szelíden, ami a pesszimizmust illeti. Való igaz, alighanem a kaszárnyában járva sem szerezne Adoaver feltétlenül jobb élményeket, mint eddig. Nagydarab, hangos, mosdatlan, faragatlan bunkók... Nos, ez akár ráillhet egyik-másik városőrre is. De hát nem is azért vannak, hogy kellemesek legyenek a szemnek, esetleg az orrnak, vagy hogy élvezetes beszélgetéseket lehessen velük folytatni. A legtöbbjük harcos, egy bevethető kard. Ám ha nem is szívük meggyőződéséből védelmezik a város lakóit, akkor is a törvényt szolgálják, s ekképpen akár a saját bőrüket is vihetik vásárra, hogy a polgárok biztonságban maradjanak, ami mindenképpen becsülendő.
Aztán ott van az alakulat is a városőrségen belül, melynek ő is tagja. És Garsinnak meggyőződése, hogy velük kapcsolatban viszont még Adoaver is jó véleménnyel volna.*
- Az én Alakulatomban akad néhány írástudó, de még olyan is, aki jártas a mágiában. A parancsnok pedig nagyon szépen tud beszélni is és leveleket fogalmazni. - *Dicsekszik egy keveset, pedig hát igazán nem nézi le a kétkezi munkásokat sem, de büszke arra, hogy ilyen nagy tudású emberek közé tartozhat.
Hagyja aztán, hogy egy kicsit visszaereszkedjen közéjük a csönd. Addig mindketten végeznek az evéssel is. Mikor Adoaver mozgolódni kezd, kíváncsian pillant oldalra és hát nem nehéz kitalálnia, hogy mire is készül.
Akkor már ő is elcsomagolja a maradék ételét, s mikor az ifjú bejelenti, hogy távozna átöltözni, csak biccent neki.
Természetesen eszében sincs utána fordulni, bár ha nagyon akar a másik, biztos talál helyet, hova elbújjon, akad azért bokor és sás errefelé is. Az más kérdés, hogy a torony ablakából mit látni, s mit nem.
Garsin azonban nem gondolja túl a dolgot. Ahogy Adoaver elindul, maga is a zsákjába túr. Kiveszi a váltás nadrágját, meg egy száraz zoknit, s már húzza is le lábairól a csizmát, majd pedig az átnedvesedett zokniját is. Valóban szép kis hólyagok keletkeztek a lábán, meg kicsit föl is ázott a bőre. De hát mit lehet tenni? Átmozgatja megnyomorgatott lábfejét, majd gyorsan föláll inkább. Majd... nemes egyszerűséggel sietősen letolja a nadrágját. Nem kimondottan szégyenlős, meg az alsónadrágja így is térdig takarja, az alsóinge meg ugyancsak combig fedi a testét, szóval csak kibújik a nadrágból és sebtében fölhúzza a másikat, amit még nem pettyezett sár. Miután ezzel végzett, visszaül a pokrócra és kezeinek melegében dédelgeti egy keveset a lábait.
A nadrágján kívül nem cserél ruhát, az öltözéke többi részét sikerült nagyjából tisztán megőriznie. A terve az, hogy odamegy majd még a tóhoz újratölteni a kulacsát és akkor megmossa a kezeit is, meg a csizmáját is átdörgöli vizes kézzel, hogy a sár nagyját leszedje róla. Ennyit a részéről elégségesnek vél. Talán nem lesz a legillatosabb és legrendezettebb, de a körülményekhez képest úgy véli, meg fog felelni a megjelenése.
Miután áttapogatta a lábait, fölhúzza rájuk a tiszta zoknit, a nedvesnek meg a fölső, száraz részével benyúl a csizma belsejébe, hogy áttörölgesse, fölitassa a belsejéből a saras vizet. Elég kellemetlen, hogy beázott, ám nem tud vele mit tenni. Miután áttörölgette nem húzza föl, csak leteszi maga mellé, hadd száradjon addig is, míg útitársa visszatér. Addig ő meg zoknis lábait fölhúzza a pokrócra és csak pihen, meg melengeti magát.*
A hozzászólás írója (Garsin Elthur) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.10.15 23:08:06
*Elfogódottan hallgatja a magyarázatot, s bár nagyon is érti, miről beszél a másik, el kell gondolkodnia, hogy vajon milyen társaságban járhatott, akikről ilyen véleménye van? Talán a fogadóban érhette ilyen rossz tapasztalat? Azért ott is akadnak finomabb vendégek, vagy hölgyek, jóllehet, ha a köpenyes a nemesekhez van szokva, a köznép talán tényleg ilyen otrombának tűnhet a szemében. Ilyen szempontból akár kimondottan hízelgőnek is tekinthetné, hogy egy ilyen "aranyifjú" az ő megjelenését vagy épp társaságát kielégítőnek találja.*
- Aki városőrnek áll, az mind figyel másra is a saját irháján kívül. A mi dolgunk a polgárok védelme. - *Jegyzi meg szelíden, ami a pesszimizmust illeti. Való igaz, alighanem a kaszárnyában járva sem szerezne Adoaver feltétlenül jobb élményeket, mint eddig. Nagydarab, hangos, mosdatlan, faragatlan bunkók... Nos, ez akár ráillhet egyik-másik városőrre is. De hát nem is azért vannak, hogy kellemesek legyenek a szemnek, esetleg az orrnak, vagy hogy élvezetes beszélgetéseket lehessen velük folytatni. A legtöbbjük harcos, egy bevethető kard. Ám ha nem is szívük meggyőződéséből védelmezik a város lakóit, akkor is a törvényt szolgálják, s ekképpen akár a saját bőrüket is vihetik vásárra, hogy a polgárok biztonságban maradjanak, ami mindenképpen becsülendő.
Aztán ott van az alakulat is a városőrségen belül, melynek ő is tagja. És Garsinnak meggyőződése, hogy velük kapcsolatban viszont még Adoaver is jó véleménnyel volna.*
- Az én Alakulatomban akad néhány írástudó, de még olyan is, aki jártas a mágiában. A parancsnok pedig nagyon szépen tud beszélni is és leveleket fogalmazni. - *Dicsekszik egy keveset, pedig hát igazán nem nézi le a kétkezi munkásokat sem, de büszke arra, hogy ilyen nagy tudású emberek közé tartozhat.
Hagyja aztán, hogy egy kicsit visszaereszkedjen közéjük a csönd. Addig mindketten végeznek az evéssel is. Mikor Adoaver mozgolódni kezd, kíváncsian pillant oldalra és hát nem nehéz kitalálnia, hogy mire is készül.
Akkor már ő is elcsomagolja a maradék ételét, s mikor az ifjú bejelenti, hogy távozna átöltözni, csak biccent neki.
Természetesen eszében sincs utána fordulni, bár ha nagyon akar a másik, biztos talál helyet, hova elbújjon, akad azért bokor és sás errefelé is. Az más kérdés, hogy a torony ablakából mit látni, s mit nem.
Garsin azonban nem gondolja túl a dolgot. Ahogy Adoaver elindul, maga is a zsákjába túr. Kiveszi a váltás nadrágját, meg egy száraz zoknit, s már húzza is le lábairól a csizmát, majd pedig az átnedvesedett zokniját is. Valóban szép kis hólyagok keletkeztek a lábán, meg kicsit föl is ázott a bőre. De hát mit lehet tenni? Átmozgatja megnyomorgatott lábfejét, majd gyorsan föláll inkább. Majd... nemes egyszerűséggel sietősen letolja a nadrágját. Nem kimondottan szégyenlős, meg az alsónadrágja így is térdig takarja, az alsóinge meg ugyancsak combig fedi a testét, szóval csak kibújik a nadrágból és sebtében fölhúzza a másikat, amit még nem pettyezett sár. Miután ezzel végzett, visszaül a pokrócra és kezeinek melegében dédelgeti egy keveset a lábait.
A nadrágján kívül nem cserél ruhát, az öltözéke többi részét sikerült nagyjából tisztán megőriznie. A terve az, hogy odamegy majd még a tóhoz újratölteni a kulacsát és akkor megmossa a kezeit is, meg a csizmáját is átdörgöli vizes kézzel, hogy a sár nagyját leszedje róla. Ennyit a részéről elégségesnek vél. Talán nem lesz a legillatosabb és legrendezettebb, de a körülményekhez képest úgy véli, meg fog felelni a megjelenése.
Miután áttapogatta a lábait, fölhúzza rájuk a tiszta zoknit, a nedvesnek meg a fölső, száraz részével benyúl a csizma belsejébe, hogy áttörölgesse, fölitassa a belsejéből a saras vizet. Elég kellemetlen, hogy beázott, ám nem tud vele mit tenni. Miután áttörölgette nem húzza föl, csak leteszi maga mellé, hadd száradjon addig is, míg útitársa visszatér. Addig ő meg zoknis lábait fölhúzza a pokrócra és csak pihen, meg melengeti magát.*
A hozzászólás írója (Garsin Elthur) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.10.15 23:08:06
3128. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-10-15 21:17:24
Üzenet elküldve: 2021-10-15 21:17:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 323
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 323
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
*Ajkait behúzva még mindig úgy néz ki, hogy latolgatja a víztestet. Zavarában továbbra is mindenhova néz, kivéve Elthur irányába, amivel nem teszi könnyűvé egy normális válasz átadását.* - Tudod, ilyen nagyok, hangosak, olyan faragatlan bunkók és idióták hogy megáll tőlük az ember esze. Semmi etikett, vagy udvariasság, de még csak higiénia sem! De te nem érződsz olyannak. Hogyismondjam, inkább rendesnek? Aki saját irháján kívül másra is figyel? Egy városőri katonától nem ilyenre számítottam, ha őszinte akarok lenni. Vagy én vagyok túl pesszimista. *Saját hangjától visszajön annyira önbizalma, hogy egy valamennyire normális arcot vegyen vissza. Lassan kezdi folytatni elemózsiáját, aggódva várva egy esetleges válaszra, vagy rosszabbra, több kérdésre.
Eközben az említett téma után figyelme lassan a toronyra terelődik, résre húzott szemekkel próbálja kivenni egész énjét. Nem néz ki semmiféle különlegességnek, eltekintve attól, hogy egy hatalmas tó felett lebeg, és légszerű lépcsők vezetnek le róla a talajhoz. Milyen öreg lehet vajon? És mi lehet benne vajon? ősöreg, potenciális világhatalmi tudást fejbe ültető könyvek tucatnyi polcai kisebb labirintusokban? Ezenkívül nagyon mást nem tud elképzelni, amiért ide nyakukat törnék az esetleges növendékek. Itt töltheti mindennapjait a mágusmester is, mert nem hallotta őt még Artheniorban felbukkanni, hacsak amaz nem világtúrázó. És ők kapnának itt szállást? Ha igen, hol aludnának? Ugye nem rosszabb itt a hálók a fogadóénál? Egy ilyen út után háta és végtagjai nem fogadnák el az otthoni kényelemtől túlzottan alacsonyabb kényelmet. Így tépelődik magában Adoaver, robotos mozdulatokkal fogyasztva további kenyerét, egy alkalommal oda sem nézve lekortyolgatva a kulacsában lévő maradék vizet. Az üres flaskába, majd utána a tóra bámulva látszik rajta, hogy tépelődni kezd valamin. De mielőtt még bármit tenne, libabőrös teste kezdi jelezni neki, hogy a köpeny nem fog egyhamar megszáradni. Egy kicsit hezitál, de aztán feláll, és nagyot sóhajtva belenyúl táskájába, kutatva a nem kevés aranyért vett utazóruhákért. Előhúz belőle egy pár vastag barna bőrcsizmát, hogy utána őket anyai szeretettel a földre téve kivegyen egy gombos, karmazsin kabátot, egy bekötős, fekete férfiinget, és egy hozzáillő fekete nadrágot. A három ruhát egyik, és a lábbeliket másik kezében tartva bűnbánó tekintettel végre Elthurra néz.*
- Bocsánat, Garsin, csak átöltöznék. Egy-két percre távol leszek. *Mondja, és ha nem lesz megállítva, tisztes távolságra megy társától, aki minden reményét föltéve veszi a célzást, és nem követi tekintetével.*
*Ajkait behúzva még mindig úgy néz ki, hogy latolgatja a víztestet. Zavarában továbbra is mindenhova néz, kivéve Elthur irányába, amivel nem teszi könnyűvé egy normális válasz átadását.* - Tudod, ilyen nagyok, hangosak, olyan faragatlan bunkók és idióták hogy megáll tőlük az ember esze. Semmi etikett, vagy udvariasság, de még csak higiénia sem! De te nem érződsz olyannak. Hogyismondjam, inkább rendesnek? Aki saját irháján kívül másra is figyel? Egy városőri katonától nem ilyenre számítottam, ha őszinte akarok lenni. Vagy én vagyok túl pesszimista. *Saját hangjától visszajön annyira önbizalma, hogy egy valamennyire normális arcot vegyen vissza. Lassan kezdi folytatni elemózsiáját, aggódva várva egy esetleges válaszra, vagy rosszabbra, több kérdésre.
Eközben az említett téma után figyelme lassan a toronyra terelődik, résre húzott szemekkel próbálja kivenni egész énjét. Nem néz ki semmiféle különlegességnek, eltekintve attól, hogy egy hatalmas tó felett lebeg, és légszerű lépcsők vezetnek le róla a talajhoz. Milyen öreg lehet vajon? És mi lehet benne vajon? ősöreg, potenciális világhatalmi tudást fejbe ültető könyvek tucatnyi polcai kisebb labirintusokban? Ezenkívül nagyon mást nem tud elképzelni, amiért ide nyakukat törnék az esetleges növendékek. Itt töltheti mindennapjait a mágusmester is, mert nem hallotta őt még Artheniorban felbukkanni, hacsak amaz nem világtúrázó. És ők kapnának itt szállást? Ha igen, hol aludnának? Ugye nem rosszabb itt a hálók a fogadóénál? Egy ilyen út után háta és végtagjai nem fogadnák el az otthoni kényelemtől túlzottan alacsonyabb kényelmet. Így tépelődik magában Adoaver, robotos mozdulatokkal fogyasztva további kenyerét, egy alkalommal oda sem nézve lekortyolgatva a kulacsában lévő maradék vizet. Az üres flaskába, majd utána a tóra bámulva látszik rajta, hogy tépelődni kezd valamin. De mielőtt még bármit tenne, libabőrös teste kezdi jelezni neki, hogy a köpeny nem fog egyhamar megszáradni. Egy kicsit hezitál, de aztán feláll, és nagyot sóhajtva belenyúl táskájába, kutatva a nem kevés aranyért vett utazóruhákért. Előhúz belőle egy pár vastag barna bőrcsizmát, hogy utána őket anyai szeretettel a földre téve kivegyen egy gombos, karmazsin kabátot, egy bekötős, fekete férfiinget, és egy hozzáillő fekete nadrágot. A három ruhát egyik, és a lábbeliket másik kezében tartva bűnbánó tekintettel végre Elthurra néz.*
- Bocsánat, Garsin, csak átöltöznék. Egy-két percre távol leszek. *Mondja, és ha nem lesz megállítva, tisztes távolságra megy társától, aki minden reményét föltéve veszi a célzást, és nem követi tekintetével.*
3127. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-10-15 13:36:06
Üzenet elküldve: 2021-10-15 13:36:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
- Vagy inkább ezzel is mutatni akarja, mire is képes... - *Fűzi hozzá a maga gondolatát a lépcsők dolgához, bár elképzelve egy csupa aranyérméből készült följáró is le tudná őt nyűgözni, de korántsem annyira, mint ez itt, ami... levegőből, ködből, vagy felhőkből áll? Kíváncsi volna már, milyen a tapintása... Azt van alkalma látni, hogy elbírja a terhet, ugyanis a vezetőik már épp félúton járnak fölfelé. Nyilván az elf kölyök is kíváncsi volt, vagy épp körbekérdeznek odabent, hátha akad levél, vagy szállítmány, amit a visszaúton magukkal vihetnének, egybekötve a hasznost... nos, a hasznossal.*
- Vagy ezt könnyebben el tudja tüntetni, ha nem akarja, hogy valaki fölmenjen. - *Teszi még hozzá a másik ötletet, ami fölmerült benne. És ezzel vissza is tértek a kiindulóponthoz: a mester talán nem kimondottan kedveli a látogatókat.
A tőle merész megjegyzés után - melyben nem csak hogy letegezte az ifjút, de közvetve még nagyszájúnak is nevezte -, erősen figyeli a másik visszajelzését, és hát a hirtelen lefagyás, majd az elforduló fej nem éppen a legbiztatóbb válasz.*
- Bocsánat! - *Mondja szinte azonnal, mert azt hiszi, megsértette, vagy megharagította Adoavert. Gyorsan magába is száll és azon töpreng, hogyan tehetné még jóvá a bocsánatkérésen kívül ezt az előbbit, mikor az ifjú megszólal, és valami olyasmit mond, amivel teljesen összezavarja.
Köszöni? Mégis mit?...
Nem mer visszakérdezni, inkább csak kiélvezi az enyhülő hangulatot. Majd hallgatja, amit a másik elkezd mondani, de ezt megint nem érti túlzottan. Most dicsérik, vagy gúnyolják?*
- Köszönöm... - *Mondja némi bizonytalan, már-már kérdő hangsúllyal, másolva Adoaver korábbi válaszát. Bár valamiért mintha a köpenyes is zavarban volna. Akkor csak nem haragszik és a nemtetszését próbálja kifejezni ezekkel a szavakkal. De akkor pontosan vajon mit?*
- Miért, milyen emberekkel találkoztál? - *Kérdi végül, s itt most ismét tesz egy próbát a közvetlen hangnemmel, kíváncsian lesve a másik arcát.*
- Vagy inkább ezzel is mutatni akarja, mire is képes... - *Fűzi hozzá a maga gondolatát a lépcsők dolgához, bár elképzelve egy csupa aranyérméből készült följáró is le tudná őt nyűgözni, de korántsem annyira, mint ez itt, ami... levegőből, ködből, vagy felhőkből áll? Kíváncsi volna már, milyen a tapintása... Azt van alkalma látni, hogy elbírja a terhet, ugyanis a vezetőik már épp félúton járnak fölfelé. Nyilván az elf kölyök is kíváncsi volt, vagy épp körbekérdeznek odabent, hátha akad levél, vagy szállítmány, amit a visszaúton magukkal vihetnének, egybekötve a hasznost... nos, a hasznossal.*
- Vagy ezt könnyebben el tudja tüntetni, ha nem akarja, hogy valaki fölmenjen. - *Teszi még hozzá a másik ötletet, ami fölmerült benne. És ezzel vissza is tértek a kiindulóponthoz: a mester talán nem kimondottan kedveli a látogatókat.
A tőle merész megjegyzés után - melyben nem csak hogy letegezte az ifjút, de közvetve még nagyszájúnak is nevezte -, erősen figyeli a másik visszajelzését, és hát a hirtelen lefagyás, majd az elforduló fej nem éppen a legbiztatóbb válasz.*
- Bocsánat! - *Mondja szinte azonnal, mert azt hiszi, megsértette, vagy megharagította Adoavert. Gyorsan magába is száll és azon töpreng, hogyan tehetné még jóvá a bocsánatkérésen kívül ezt az előbbit, mikor az ifjú megszólal, és valami olyasmit mond, amivel teljesen összezavarja.
Köszöni? Mégis mit?...
Nem mer visszakérdezni, inkább csak kiélvezi az enyhülő hangulatot. Majd hallgatja, amit a másik elkezd mondani, de ezt megint nem érti túlzottan. Most dicsérik, vagy gúnyolják?*
- Köszönöm... - *Mondja némi bizonytalan, már-már kérdő hangsúllyal, másolva Adoaver korábbi válaszát. Bár valamiért mintha a köpenyes is zavarban volna. Akkor csak nem haragszik és a nemtetszését próbálja kifejezni ezekkel a szavakkal. De akkor pontosan vajon mit?*
- Miért, milyen emberekkel találkoztál? - *Kérdi végül, s itt most ismét tesz egy próbát a közvetlen hangnemmel, kíváncsian lesve a másik arcát.*
3126. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-10-14 21:28:09
Üzenet elküldve: 2021-10-14 21:28:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 323
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 323
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
*Elthur feltevése a mágusmester természete iránt újabb gondolatfonált indít el Adoaver agyában.* - Csak nem lehet rosszabb a magánoktatómnál. De amilyen összegeket hallottam őt kérni, csodálkozom hogy még mindig mágiával alkotja meg a lépcsőket. Simán építhet ide egy igazit, vagy kirakhatja őket az érmékből. Biztos spórolós típus. *Vélekedik félvállról vett komolysággal. Vissza fog kelleni fognia magát, ha jó benyomást akar kettejüknek kelteni, de egy ilyen kirándulás után nem hiszi, hogy egy igenen kívül el fog e fogadni bármi más feleletet a kéréseikre, ezért most ki próbálja adni feleselő énjét. Lenyomja az összes nála lévő aranyérmet a torkán ha kell, de innen egy dobható tűzgolyóval kevesebbért nem megy haza. Vagy vissza Artheniorba, a bűz és zaj világába. Óh, anyám.
A lány utolsó szavaira lefagy. Megáll kenyerét szájához emelő keze a levegőben, majd olyan gyorsan fordítja el a fejét, hogy hallja saját csigolyáinak ropogását. Mindenfajta válaszra számított, de ilyenre nem. Agya nem tudja ezt hova rakni, teljesen le is van tőle szobrozva. Erős késztetést érez arra, hogy csuklyáját teljes erővel a fejére szorítsa.
Ezt most mi a halálnak vegye?!*
- ...Köszönöm. *Elhaló hangon köhögi ki, inkább a halált választva minthogy ezalatt visszafordítsa a fejét. Síri csöndben és elhalálozott étvággyal erőlteti képébe kajáját. Ilyet még nem nagyon hallott őt érintően. De hogy melyik az erősebb ok, ami miatt le lett taglózva tőle, azt még ő sem tudja megmondani. Örökké máshol járó memóriája kezdi befogadni a katona ismételt kedvességét. Nem mindennapi kapása van, főleg az ő korosztályából.*
- Tudja...öhm...Tudod, sokfajta embert láttam a várost járkálva. De egy sem hangzott, vagyis nézett ki, vagyis volt ilyen...normális. Nagy mázlim van, nem? *Fejezi be habogását, nagy nehezen megállva, hogy kezével betakarja ajkait. Láthatja rajta Elthur, hogy ez a fajta tiszta lelkű társalgás még új neki. Eddigi sebes és öntudatos szavaival ellentétben most úgy totojázik velük, mintha egy irdatlanul zabos gondviselőnek kellene magyarázkodnia. Hirtelen bölcs ötletnek kezdi vélni, hogy valóban kipróbálja a tó vizét, hosszútávra.*
A hozzászólás írója (Adoaver Droverson) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.10.14 21:30:44
*Elthur feltevése a mágusmester természete iránt újabb gondolatfonált indít el Adoaver agyában.* - Csak nem lehet rosszabb a magánoktatómnál. De amilyen összegeket hallottam őt kérni, csodálkozom hogy még mindig mágiával alkotja meg a lépcsőket. Simán építhet ide egy igazit, vagy kirakhatja őket az érmékből. Biztos spórolós típus. *Vélekedik félvállról vett komolysággal. Vissza fog kelleni fognia magát, ha jó benyomást akar kettejüknek kelteni, de egy ilyen kirándulás után nem hiszi, hogy egy igenen kívül el fog e fogadni bármi más feleletet a kéréseikre, ezért most ki próbálja adni feleselő énjét. Lenyomja az összes nála lévő aranyérmet a torkán ha kell, de innen egy dobható tűzgolyóval kevesebbért nem megy haza. Vagy vissza Artheniorba, a bűz és zaj világába. Óh, anyám.
A lány utolsó szavaira lefagy. Megáll kenyerét szájához emelő keze a levegőben, majd olyan gyorsan fordítja el a fejét, hogy hallja saját csigolyáinak ropogását. Mindenfajta válaszra számított, de ilyenre nem. Agya nem tudja ezt hova rakni, teljesen le is van tőle szobrozva. Erős késztetést érez arra, hogy csuklyáját teljes erővel a fejére szorítsa.
Ezt most mi a halálnak vegye?!*
- ...Köszönöm. *Elhaló hangon köhögi ki, inkább a halált választva minthogy ezalatt visszafordítsa a fejét. Síri csöndben és elhalálozott étvággyal erőlteti képébe kajáját. Ilyet még nem nagyon hallott őt érintően. De hogy melyik az erősebb ok, ami miatt le lett taglózva tőle, azt még ő sem tudja megmondani. Örökké máshol járó memóriája kezdi befogadni a katona ismételt kedvességét. Nem mindennapi kapása van, főleg az ő korosztályából.*
- Tudja...öhm...Tudod, sokfajta embert láttam a várost járkálva. De egy sem hangzott, vagyis nézett ki, vagyis volt ilyen...normális. Nagy mázlim van, nem? *Fejezi be habogását, nagy nehezen megállva, hogy kezével betakarja ajkait. Láthatja rajta Elthur, hogy ez a fajta tiszta lelkű társalgás még új neki. Eddigi sebes és öntudatos szavaival ellentétben most úgy totojázik velük, mintha egy irdatlanul zabos gondviselőnek kellene magyarázkodnia. Hirtelen bölcs ötletnek kezdi vélni, hogy valóban kipróbálja a tó vizét, hosszútávra.*
A hozzászólás írója (Adoaver Droverson) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.10.14 21:30:44
3125. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-10-14 20:01:47
Üzenet elküldve: 2021-10-14 20:01:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*Az ifjú látszatra egészen megélénkül. Mászkál, tisztogatja magát... Garsin megnyugszik, hogy rendben lesz már. Na meg a beszédes kedve is mintha visszajött volna. Most ismét úgy viselkedik, mint mikor először találkozott vele: már-már gyermekien lelkesnek, kicsit szelesnek látja őt. El is hiszi, hogy jobban van. Főleg, hogy a jelek szerint még az étvágya is megjött...
Oda-odapillant, ahogy ő is nekifog az evésnek. Közben kicsit mozgatja a lábait, a csizmán belül is a lábujjait, mert fázik is, meg a szoros cipő ki is kezdte a bütykeit. Gondolkozik, hogy legalább zoknit cserél, de elhalasztja, míg Adoaver eszik, mégse aközben lóbálja itt a koszos, sárban ázott zokniját neki...
Bár lehet ruhát cserélni sem ártana. Noha a torony mestere nehezen várhat frissen öltözött látogatókat, ha egyszer az ingovány mellé helyezte a székhelyét, mégsem szeretne egy ilyen hatalmas és tekintélyes ember elé nyakig sárosan járulni. Véleménye szerint sokat számít az ilyesmi, ezért is szereti magát tisztán tartani, a saját kényelme mellett, persze.*
- Talán nem szereti a látogatókat. - *Jegyzi meg, s ahogy így kimondja, valóban elkezd egy kissé tartani tőle, hogy tényleg azért helyezte ilyen vidékre a tornyát a mágus, hogy nyugta legyen. Bár ha tényleg olyan drágán adja a tudását... akkor amúgy sem lehet nála túl sok érdeklődő. Kíváncsi már, milyen ember lehet ez az Abogr mester. Vajon olyan fensőbbséges, mint Oremor? A nagy hatalmú embereket ilyennek képzeli...
Hallgatja Adoaver lelkendező beszédét, hogy mi mindenre képes a mágia, majd az utóbbi megjegyzésére a nagyszájú emberekről egy egészen kicsit el is mosolyodik.*
- Nem becsüllek túl. - *Feleli, sunnyogón pillantva oldalt az ifjúra, lesve az arcát, hogy mit szól. Egyrészt a visszaszólására, másrészt arra, hogy tegeződő hangnemre váltott. Némileg izgul is, hogy rossz lesz a fogadtatása egyiknek, vagy másiknak. Tényleg nagyon rég volt már, hogy valakivel ilyen közvetlenül beszélt volna a megszólítás terén is.*
*Az ifjú látszatra egészen megélénkül. Mászkál, tisztogatja magát... Garsin megnyugszik, hogy rendben lesz már. Na meg a beszédes kedve is mintha visszajött volna. Most ismét úgy viselkedik, mint mikor először találkozott vele: már-már gyermekien lelkesnek, kicsit szelesnek látja őt. El is hiszi, hogy jobban van. Főleg, hogy a jelek szerint még az étvágya is megjött...
Oda-odapillant, ahogy ő is nekifog az evésnek. Közben kicsit mozgatja a lábait, a csizmán belül is a lábujjait, mert fázik is, meg a szoros cipő ki is kezdte a bütykeit. Gondolkozik, hogy legalább zoknit cserél, de elhalasztja, míg Adoaver eszik, mégse aközben lóbálja itt a koszos, sárban ázott zokniját neki...
Bár lehet ruhát cserélni sem ártana. Noha a torony mestere nehezen várhat frissen öltözött látogatókat, ha egyszer az ingovány mellé helyezte a székhelyét, mégsem szeretne egy ilyen hatalmas és tekintélyes ember elé nyakig sárosan járulni. Véleménye szerint sokat számít az ilyesmi, ezért is szereti magát tisztán tartani, a saját kényelme mellett, persze.*
- Talán nem szereti a látogatókat. - *Jegyzi meg, s ahogy így kimondja, valóban elkezd egy kissé tartani tőle, hogy tényleg azért helyezte ilyen vidékre a tornyát a mágus, hogy nyugta legyen. Bár ha tényleg olyan drágán adja a tudását... akkor amúgy sem lehet nála túl sok érdeklődő. Kíváncsi már, milyen ember lehet ez az Abogr mester. Vajon olyan fensőbbséges, mint Oremor? A nagy hatalmú embereket ilyennek képzeli...
Hallgatja Adoaver lelkendező beszédét, hogy mi mindenre képes a mágia, majd az utóbbi megjegyzésére a nagyszájú emberekről egy egészen kicsit el is mosolyodik.*
- Nem becsüllek túl. - *Feleli, sunnyogón pillantva oldalt az ifjúra, lesve az arcát, hogy mit szól. Egyrészt a visszaszólására, másrészt arra, hogy tegeződő hangnemre váltott. Némileg izgul is, hogy rossz lesz a fogadtatása egyiknek, vagy másiknak. Tényleg nagyon rég volt már, hogy valakivel ilyen közvetlenül beszélt volna a megszólítás terén is.*
3124. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-10-14 18:46:40
Üzenet elküldve: 2021-10-14 18:46:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 323
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 323
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
*Nagy lassan csak stabillá válik légzése, ahogy mindketten felfogják magukban a fárasztó út végét. Innentől csak szerencséjükön fog múlni kalandjuk további része, de ennek a folytatásnak nem szükséges azonnal nekivágniuk; a sebtében létrejött kellemes hangulatot érdemes jól kihasználni, gondolja, terápiának érződik az előbbi, talán kettejük agyi világa miatt sokkosnak érződött túra után. Rajta kapva társa ajánlatán, az intés után nehezen föláll, hogy pár lépés után megint csak leüljön arra a vászonanyagra, ami tarkója helyett most hátsóját melegíti. Jó kis változás.
Vigyorogva bólint Elthur válaszaira, majd szája egy halvány mosollyá visszasüllyed. Kíváncsian néz szét sokadszorra is a semmilyen tájon, egyszerre hitetlenkedve és álmélkodva azon, miért nincs tele ez a hely még bármilyen népséggel, bár talán a hátuk mögé hagyott vidék szerepet játszhat ebben, vagy a kettejük felett lebegő kőrakás tulajdonosa.*
- Hideg, de még mennyire... *Ért egyet kellően. mindketten kaptak az ingovány latyakjából, csak reménykedni tud, hogy ez a ki délutáni napsütés elég lesz arra, hogy elkerüljön egy csúnya megfázást. Rossz első benyomás lenne az, hogy már az első napon az ágyat nyomná. Tamáskodóan pillant végig saját magán: A levegő nedvességének különbsége valamelyest meglátszik köpenyén, és önnön legalább combig teljesen sáros. Keze nem éppen tiszta, ami többszöri erős dörzsölés után csak látszik változni. Legalább nyaktól felfelé rendben gondolja magát, úgyhogy beletörődötten fürkészné tovább a tavat, ha hirtelen nagy hangon korgó gyomra nem jelezné neki jobbanlétét. Na meg Elthur.*
- Soha jobban. *Feleli, végre orvosi precízióval törve le a kolbászból, hogy utána a kenyeret a zsírba tukmálva mindkettőt szájába tegye. Így kezd étkezni ő is, nem megszólalva az uzsonna alatt. Egy ideig, persze.*
- Ilyen körülmények alatt elhinném, ha kevés látogatója lenne az Abogrnak! Nem egyhamar fordulok vissza, annyi biztos! *Csámcsogja, jobbára csak a fejében folyó gondolatokat hangoztatva, mint bármi témát elővéve. *Olvastam, hogy még repülni is megtanulhat mágiákkal az ember! Vagy villámot csapni! Várjunk, azt már említettem, nem? Na meg minek beszélek így, nekem kéne megmondanom, hogy hogyan, nem? Ne becsüld túl a nagyszájú embereket, Garsin! De jól figyelj: pár nap, egy kis szerencse és álmatlan éjszaka, és lehozom az eget a helyéről, ha akarom. Bár nem hiszem, hogy valaha is akarnám...
*Nagy lassan csak stabillá válik légzése, ahogy mindketten felfogják magukban a fárasztó út végét. Innentől csak szerencséjükön fog múlni kalandjuk további része, de ennek a folytatásnak nem szükséges azonnal nekivágniuk; a sebtében létrejött kellemes hangulatot érdemes jól kihasználni, gondolja, terápiának érződik az előbbi, talán kettejük agyi világa miatt sokkosnak érződött túra után. Rajta kapva társa ajánlatán, az intés után nehezen föláll, hogy pár lépés után megint csak leüljön arra a vászonanyagra, ami tarkója helyett most hátsóját melegíti. Jó kis változás.
Vigyorogva bólint Elthur válaszaira, majd szája egy halvány mosollyá visszasüllyed. Kíváncsian néz szét sokadszorra is a semmilyen tájon, egyszerre hitetlenkedve és álmélkodva azon, miért nincs tele ez a hely még bármilyen népséggel, bár talán a hátuk mögé hagyott vidék szerepet játszhat ebben, vagy a kettejük felett lebegő kőrakás tulajdonosa.*
- Hideg, de még mennyire... *Ért egyet kellően. mindketten kaptak az ingovány latyakjából, csak reménykedni tud, hogy ez a ki délutáni napsütés elég lesz arra, hogy elkerüljön egy csúnya megfázást. Rossz első benyomás lenne az, hogy már az első napon az ágyat nyomná. Tamáskodóan pillant végig saját magán: A levegő nedvességének különbsége valamelyest meglátszik köpenyén, és önnön legalább combig teljesen sáros. Keze nem éppen tiszta, ami többszöri erős dörzsölés után csak látszik változni. Legalább nyaktól felfelé rendben gondolja magát, úgyhogy beletörődötten fürkészné tovább a tavat, ha hirtelen nagy hangon korgó gyomra nem jelezné neki jobbanlétét. Na meg Elthur.*
- Soha jobban. *Feleli, végre orvosi precízióval törve le a kolbászból, hogy utána a kenyeret a zsírba tukmálva mindkettőt szájába tegye. Így kezd étkezni ő is, nem megszólalva az uzsonna alatt. Egy ideig, persze.*
- Ilyen körülmények alatt elhinném, ha kevés látogatója lenne az Abogrnak! Nem egyhamar fordulok vissza, annyi biztos! *Csámcsogja, jobbára csak a fejében folyó gondolatokat hangoztatva, mint bármi témát elővéve. *Olvastam, hogy még repülni is megtanulhat mágiákkal az ember! Vagy villámot csapni! Várjunk, azt már említettem, nem? Na meg minek beszélek így, nekem kéne megmondanom, hogy hogyan, nem? Ne becsüld túl a nagyszájú embereket, Garsin! De jól figyelj: pár nap, egy kis szerencse és álmatlan éjszaka, és lehozom az eget a helyéről, ha akarom. Bár nem hiszem, hogy valaha is akarnám...
3123. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-10-14 00:34:17
Üzenet elküldve: 2021-10-14 00:34:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*Nem is vette észre igazán, hogy mit csinál, csak akkor tudatosítja, hogy talán túlzottan is közvetlen volt, mikor a másik finoman eltolja a kezét a homlokától. De épp csak egy kicsit jön zavarba ettől. Talán mert a másik annyira elesettnek és gyengének látszott, hogy még utólag sem tudja bánni azt a simítást. A gondoskodásra való hajlama megmaradt. Hogy ez az anyáskodó megnyilvánulása egy városőrtől szokványos-e, arra pedig most végképp nem gondol. De az út alatt alighanem már úgyis sikeresen lerombolta a saját tekintélyét, így kit is akarna becsapni? Egyszerű, érző, emberi lény ő is, tele gyengeségekkel. S most a tabardról megfeledkezve akképpen is viselkedik már a köpenyes mellett, ha egyszer korábban már fölfedte magát. Kicsit marad "csak Garsin", s nem "Garsin a warg, a városőr"...
Óvó tekintetével követi Adoaver föltápászkodását, majd visszaveszi tőle a pokrócát. A fölkínált ételét és italán nem fogadja el az ifjú, de a pihenőt és az étkezés lehetőségét sem utasítja el, épp csak a saját csomagjából fogyasztana.
Garsin biccent. Majd ahelyett, hogy elrakná a takaróját, inkább szertehajtogatja egy vékonyabb sávra, így nagyjából olyan vastag és széles lesz, akár egy hosszú párna, vagy inkább mint egy pad ülőkéje. Leteríti a földre, majd az egyik szélén elhelyezkedik, a másik felé int a kezével, ha netán Adoaver is valami melegebbre ülne, mint a föld, de nem erőlteti.
Ölébe veszi a zsákját és kiszedi még az egyik kis batyut, amiben az egy napra való élelme található.*
- Köszönöm, de én is hoztam. - *Inti is el a felé kínált ételt egy kézmozdulattal és hálás pillantással. Értékeli, hogy a másik is osztozkodna.
Talán az előbbi aggódó izgalom teszi, vagy az a kellemes izgatottság, amit a torony látványa kelt benne, de a maga bajairól meg is feledkezik. Ő jobban érzi magát, erősebbnek. Az étvágyára sem kell várnia. Kényelmesen kicsomagolja a batyut és vesz mindenből egy keveset: holdsajtból, cipóból, húsból, zöldségekből... Számára ez igazi lakoma, s nagyon jól esik ennie.*
- Azért kibírtuk... - *Mondja szelíden a másik kissé keserű szavaira, amikről azt gondolja, az előbbi rosszullétre utalnak némi önostorozással.*
- És itt vagyunk! - *Teszi hozzá nyomatékosan, s mintha valami halvány mosolyszerűség is fölsejlene komoly arcán, ahogy rajongva nézi a tornyot. Vagy inkább elégedettség az? Diadalérzet? Öröm?... Az tény, hogy most kicsit mindegyiket érzi. Nem gondolta volna, hogy ilyen gyorsan elér ide, ráadásul a saját erejéből. Vagyis persze, segítséggel érkezett, de ezt a segítséget maga szerezte, saját magának járta ki ezt a lehetőséget, önállóan cselekedett. Ez számára fontos élmény.
Jóízűen falatozik, s közben a vezetőiket is figyeli. Az elf kölyök éppen a lépcsők alját járja körbe és tapogatja. Garsinnak is kedve volna odaszaladni és hasonlóképp tenni, de kimerült is, Adoavert sem akarja itt hagyni, meg most jól esik csak ülni és enni, megpihenni.
Az ifjú semmiből jövő megjegyzésére odapillant rá.*
- Ahhoz már egy kicsit hideg volna. - *Fűzi hozzá, na nem mintha a vágyat ez semmissé tenné, csak megint kicsit anyáskodva az ép észt próbálja képviselni, mielőtt még Adoavernek eszébe jutna, hogy most tegyen kísérletet az említett képesség elsajátítására.*
- Jobban van már? - *Szúrja azért oda a kérdést, újabbat csípve a cipóból.*
*Nem is vette észre igazán, hogy mit csinál, csak akkor tudatosítja, hogy talán túlzottan is közvetlen volt, mikor a másik finoman eltolja a kezét a homlokától. De épp csak egy kicsit jön zavarba ettől. Talán mert a másik annyira elesettnek és gyengének látszott, hogy még utólag sem tudja bánni azt a simítást. A gondoskodásra való hajlama megmaradt. Hogy ez az anyáskodó megnyilvánulása egy városőrtől szokványos-e, arra pedig most végképp nem gondol. De az út alatt alighanem már úgyis sikeresen lerombolta a saját tekintélyét, így kit is akarna becsapni? Egyszerű, érző, emberi lény ő is, tele gyengeségekkel. S most a tabardról megfeledkezve akképpen is viselkedik már a köpenyes mellett, ha egyszer korábban már fölfedte magát. Kicsit marad "csak Garsin", s nem "Garsin a warg, a városőr"...
Óvó tekintetével követi Adoaver föltápászkodását, majd visszaveszi tőle a pokrócát. A fölkínált ételét és italán nem fogadja el az ifjú, de a pihenőt és az étkezés lehetőségét sem utasítja el, épp csak a saját csomagjából fogyasztana.
Garsin biccent. Majd ahelyett, hogy elrakná a takaróját, inkább szertehajtogatja egy vékonyabb sávra, így nagyjából olyan vastag és széles lesz, akár egy hosszú párna, vagy inkább mint egy pad ülőkéje. Leteríti a földre, majd az egyik szélén elhelyezkedik, a másik felé int a kezével, ha netán Adoaver is valami melegebbre ülne, mint a föld, de nem erőlteti.
Ölébe veszi a zsákját és kiszedi még az egyik kis batyut, amiben az egy napra való élelme található.*
- Köszönöm, de én is hoztam. - *Inti is el a felé kínált ételt egy kézmozdulattal és hálás pillantással. Értékeli, hogy a másik is osztozkodna.
Talán az előbbi aggódó izgalom teszi, vagy az a kellemes izgatottság, amit a torony látványa kelt benne, de a maga bajairól meg is feledkezik. Ő jobban érzi magát, erősebbnek. Az étvágyára sem kell várnia. Kényelmesen kicsomagolja a batyut és vesz mindenből egy keveset: holdsajtból, cipóból, húsból, zöldségekből... Számára ez igazi lakoma, s nagyon jól esik ennie.*
- Azért kibírtuk... - *Mondja szelíden a másik kissé keserű szavaira, amikről azt gondolja, az előbbi rosszullétre utalnak némi önostorozással.*
- És itt vagyunk! - *Teszi hozzá nyomatékosan, s mintha valami halvány mosolyszerűség is fölsejlene komoly arcán, ahogy rajongva nézi a tornyot. Vagy inkább elégedettség az? Diadalérzet? Öröm?... Az tény, hogy most kicsit mindegyiket érzi. Nem gondolta volna, hogy ilyen gyorsan elér ide, ráadásul a saját erejéből. Vagyis persze, segítséggel érkezett, de ezt a segítséget maga szerezte, saját magának járta ki ezt a lehetőséget, önállóan cselekedett. Ez számára fontos élmény.
Jóízűen falatozik, s közben a vezetőiket is figyeli. Az elf kölyök éppen a lépcsők alját járja körbe és tapogatja. Garsinnak is kedve volna odaszaladni és hasonlóképp tenni, de kimerült is, Adoavert sem akarja itt hagyni, meg most jól esik csak ülni és enni, megpihenni.
Az ifjú semmiből jövő megjegyzésére odapillant rá.*
- Ahhoz már egy kicsit hideg volna. - *Fűzi hozzá, na nem mintha a vágyat ez semmissé tenné, csak megint kicsit anyáskodva az ép észt próbálja képviselni, mielőtt még Adoavernek eszébe jutna, hogy most tegyen kísérletet az említett képesség elsajátítására.*
- Jobban van már? - *Szúrja azért oda a kérdést, újabbat csípve a cipóból.*
3122. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-10-13 23:42:32
Üzenet elküldve: 2021-10-13 23:42:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 323
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 323
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
*Fátyolos szempárral kutatja tovább az eget, élvezve, hogy már nem kell a gravitáció ellen küzdenie. Nem számított arra, hogy ennyire kimeríti a toronyhoz tartó út, az eddigi próbálkozások alatt csak kisebb izomfájdalmakkal kellett bajlódnia a túrák végén, ami egy-két éjszakányi pihenés a fogadóban nagyjából helyre is hozott. Nagyjából a világ sem forgott már körülötte, mikor lassan kezdi befogadni a helyszínt. Itt vannak! Beletelt egy pár hétbe, és szellemileg most majdnem teljesen tönkrement miatta, de itt van! A vízi levegő csak nem hagyja el az orrát, de ez a mocsárral ellentétben tisztább, frissebb. A tó irányába forgatva a fejét, nem vesz észre rajta semmi különöset; olyan normálisnak néz ki, mintha bármelyik percben egy halász jelenne meg mellettük, hogy vacsorát szerezzen belőle. Talán az a nagymágus is itt szerzi a napi étkét. Ha nem látszódna kellős közepén egy irtózatosan nagy valami árnyéka, akkor már azt hinné, rossz irányba tértek.
Ábrándozásainak véget vet az, hogy társát hallja, és nagy kényszeredetten visszaforgatva fejét, észreveszi a kezében lévő plédjét. Lefordítja magának a hozzájuk járó szavakat, és az utolsó pillanatban beleegyezve, ha nem beletörődve, felemeli a fejét, hogy segítsen neki elhelyezni a pokrócot. Még egy pillanatig hagyja is Elthur kezét önnön homlokán nyugodni, de aztán udvariasan eltolja azt saját kézfejével.*
- Köszönöm, és bocsánat. Ez nekem egy kicsit... kit akarok becsapni, pokoli hosszú volt. *Nyögi, utána kiélvezi egy pár pillanatig a feje alatt lévő puha anyagot. Bármennyibe is kerülhetett, most megéri az árát. Végül nagy nehezen felül, felkapva és alaposan lesöpörve kezével Elthur takaróját, hogy aztán egy hálás, kicsi mosollyal visszanyújtsa azt. Utána saját tarkóját és haját kezdi el leporolni, hasonlóképp átfogóan.*
- Örök hálám, de megvagyok. *Utasítja el az ajánlatot szemét becsukva, kézfejét a levegőben kissé megrázva* - Hoztam magammal mindkettőt, és épp kérni akartam egy pihenőt. Miért is ne most? - *Ő maga is előveszi táskáját, hogy nagy óvatossággal kivegye belőlük a megkezdett kulacsát, és eddig érintetlen élelmiszerkészletéből lassan készítsen elő harapnivalót. Ráérősen, hogy legalább gyomra is a helyén legyen. Pár szelet kenyér, állati zsír (még maga sem tudja miből), és kolbász. Bár ezt társának nem említi, de a holdsajtot ki nem állhatja, úgyhogy az még a batyu mélyén nyugszik. Nem ünnepi kaja, de ekkora adagoknál nem kell több testének, és még a hangulathoz is jó. Jótakaróan nyújtja az egyik cipót Elthurnak, és türelmesen várakozva, míg étvágya meg nem jön, tisztesebben kezdi el tanulmányozni a tavat, laza törökülésben elhelyezkedve.*
- Ennyi stressz után ez kell, nemde? És még azt hittem, én fogom nagy büszkén mutatni az utat. *Sóhajt, merengően bámulva a csodálatos látványt: A kristálytiszta víz, lapos tisztással körülvéve, fölöttük úszkálva a levegőben a rejtélyes kőhalmaz, az éles szem ki is tudja venni, hova kéne érnie annak az áttetsző lépcsősornak. Veszély egy szál se, csak ők négyen.* - Bárcsak tudnék úszni... *Motyogja magának, elmerengve az ég tükörképében.*
*Fátyolos szempárral kutatja tovább az eget, élvezve, hogy már nem kell a gravitáció ellen küzdenie. Nem számított arra, hogy ennyire kimeríti a toronyhoz tartó út, az eddigi próbálkozások alatt csak kisebb izomfájdalmakkal kellett bajlódnia a túrák végén, ami egy-két éjszakányi pihenés a fogadóban nagyjából helyre is hozott. Nagyjából a világ sem forgott már körülötte, mikor lassan kezdi befogadni a helyszínt. Itt vannak! Beletelt egy pár hétbe, és szellemileg most majdnem teljesen tönkrement miatta, de itt van! A vízi levegő csak nem hagyja el az orrát, de ez a mocsárral ellentétben tisztább, frissebb. A tó irányába forgatva a fejét, nem vesz észre rajta semmi különöset; olyan normálisnak néz ki, mintha bármelyik percben egy halász jelenne meg mellettük, hogy vacsorát szerezzen belőle. Talán az a nagymágus is itt szerzi a napi étkét. Ha nem látszódna kellős közepén egy irtózatosan nagy valami árnyéka, akkor már azt hinné, rossz irányba tértek.
Ábrándozásainak véget vet az, hogy társát hallja, és nagy kényszeredetten visszaforgatva fejét, észreveszi a kezében lévő plédjét. Lefordítja magának a hozzájuk járó szavakat, és az utolsó pillanatban beleegyezve, ha nem beletörődve, felemeli a fejét, hogy segítsen neki elhelyezni a pokrócot. Még egy pillanatig hagyja is Elthur kezét önnön homlokán nyugodni, de aztán udvariasan eltolja azt saját kézfejével.*
- Köszönöm, és bocsánat. Ez nekem egy kicsit... kit akarok becsapni, pokoli hosszú volt. *Nyögi, utána kiélvezi egy pár pillanatig a feje alatt lévő puha anyagot. Bármennyibe is kerülhetett, most megéri az árát. Végül nagy nehezen felül, felkapva és alaposan lesöpörve kezével Elthur takaróját, hogy aztán egy hálás, kicsi mosollyal visszanyújtsa azt. Utána saját tarkóját és haját kezdi el leporolni, hasonlóképp átfogóan.*
- Örök hálám, de megvagyok. *Utasítja el az ajánlatot szemét becsukva, kézfejét a levegőben kissé megrázva* - Hoztam magammal mindkettőt, és épp kérni akartam egy pihenőt. Miért is ne most? - *Ő maga is előveszi táskáját, hogy nagy óvatossággal kivegye belőlük a megkezdett kulacsát, és eddig érintetlen élelmiszerkészletéből lassan készítsen elő harapnivalót. Ráérősen, hogy legalább gyomra is a helyén legyen. Pár szelet kenyér, állati zsír (még maga sem tudja miből), és kolbász. Bár ezt társának nem említi, de a holdsajtot ki nem állhatja, úgyhogy az még a batyu mélyén nyugszik. Nem ünnepi kaja, de ekkora adagoknál nem kell több testének, és még a hangulathoz is jó. Jótakaróan nyújtja az egyik cipót Elthurnak, és türelmesen várakozva, míg étvágya meg nem jön, tisztesebben kezdi el tanulmányozni a tavat, laza törökülésben elhelyezkedve.*
- Ennyi stressz után ez kell, nemde? És még azt hittem, én fogom nagy büszkén mutatni az utat. *Sóhajt, merengően bámulva a csodálatos látványt: A kristálytiszta víz, lapos tisztással körülvéve, fölöttük úszkálva a levegőben a rejtélyes kőhalmaz, az éles szem ki is tudja venni, hova kéne érnie annak az áttetsző lépcsősornak. Veszély egy szál se, csak ők négyen.* - Bárcsak tudnék úszni... *Motyogja magának, elmerengve az ég tükörképében.*
3121. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-10-13 22:07:53
Üzenet elküldve: 2021-10-13 22:07:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 509
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*Egyszerű oka van annak, hogy nem érdeklődik. Azaz mindjárt több is. Nem hiszi, hogy nagyobb baj volna némi kimerültségnél, s lassan is haladnak, meg nem kell már túl messze menniük. Meg aztán, mikor legutóbb kérdezett arról, hogy mi a gond, annak sem lett túl jó vége, így elkönyvelte már, hogy az ifjú nem szereti, ha a dolgába avatkoznak...
Pedig lehet, hogy ezúttal jobban tette volna, ha kicsit gondoskodóbban fordul a köpenyes felé.
Ahogy hátrafordul, hogy lássa, Adoavert miként érinti ez az új élmény, öröm és izgatottság helyett rosszullétet fedez föl az ifjú arcán, majd amaz váratlanul el is terül.
A karjai remegéséből sejti már, hogy tényleg nagyon túlerőltethette magát szegény. Vagy megijedt volna a torony látványától: ettől a bizonyítékától a hatalmas mágikus erőnek?
Amilyen lelkesedéssel beszélt a köpenyes a varázslatokról, inkább előbbire gyanakszik, főként, hogy már ez előtt is rossz bőrben volt.
Zsákját levetve lép közelebb hozzá, s elő is kotor némi harapnivalót meg vizet sietve, majd leguggol Adoaver feje mellé, aki időközben már a hátára fordult.*
- Itt a takaróm, a feje alá... Pihenjen csak. - *Mondja, s ha az ifjú engedi, úgy becsúsztatja a feje alá a meleg holmit. Mellé anyáskodón még meg is simítja Adoaver sápadt homlokát, mintegy vigasztalón és nyugtatgatón, hogy biztosan jobban lesz. Persze, csak ha az ifjú el nem húzódik.*
- Ha fel tud ülni és inna, itt a vizem. És egy kis holdsajt. Egyen, attól jobban lesz. - *Magyaráz, de nem sürgeti a másikat. Ha jól látta, öklendezett is egy keveset, s ezt a tünetet is ismeri. Az émelygésnek alább kell hagynia, jó lesz, ha előbb pihen csak egy kis ideig.
A vezetőik is közelebb jönnek a jelenetre, de Garsin int nekik, hogy intézi már. Valahogy úgy sejti, az ifjút talán zavarná a nagy hűhó, jobb, ha csak ő pátyolgatja, talán még abban sem lesz köszönet.*
*Egyszerű oka van annak, hogy nem érdeklődik. Azaz mindjárt több is. Nem hiszi, hogy nagyobb baj volna némi kimerültségnél, s lassan is haladnak, meg nem kell már túl messze menniük. Meg aztán, mikor legutóbb kérdezett arról, hogy mi a gond, annak sem lett túl jó vége, így elkönyvelte már, hogy az ifjú nem szereti, ha a dolgába avatkoznak...
Pedig lehet, hogy ezúttal jobban tette volna, ha kicsit gondoskodóbban fordul a köpenyes felé.
Ahogy hátrafordul, hogy lássa, Adoavert miként érinti ez az új élmény, öröm és izgatottság helyett rosszullétet fedez föl az ifjú arcán, majd amaz váratlanul el is terül.
A karjai remegéséből sejti már, hogy tényleg nagyon túlerőltethette magát szegény. Vagy megijedt volna a torony látványától: ettől a bizonyítékától a hatalmas mágikus erőnek?
Amilyen lelkesedéssel beszélt a köpenyes a varázslatokról, inkább előbbire gyanakszik, főként, hogy már ez előtt is rossz bőrben volt.
Zsákját levetve lép közelebb hozzá, s elő is kotor némi harapnivalót meg vizet sietve, majd leguggol Adoaver feje mellé, aki időközben már a hátára fordult.*
- Itt a takaróm, a feje alá... Pihenjen csak. - *Mondja, s ha az ifjú engedi, úgy becsúsztatja a feje alá a meleg holmit. Mellé anyáskodón még meg is simítja Adoaver sápadt homlokát, mintegy vigasztalón és nyugtatgatón, hogy biztosan jobban lesz. Persze, csak ha az ifjú el nem húzódik.*
- Ha fel tud ülni és inna, itt a vizem. És egy kis holdsajt. Egyen, attól jobban lesz. - *Magyaráz, de nem sürgeti a másikat. Ha jól látta, öklendezett is egy keveset, s ezt a tünetet is ismeri. Az émelygésnek alább kell hagynia, jó lesz, ha előbb pihen csak egy kis ideig.
A vezetőik is közelebb jönnek a jelenetre, de Garsin int nekik, hogy intézi már. Valahogy úgy sejti, az ifjút talán zavarná a nagy hűhó, jobb, ha csak ő pátyolgatja, talán még abban sem lesz köszönet.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3787-3806