//Worenth//
- Hogy őszinte legyek, az a legjobb, amikor még csak nem is sejtjük, hogy baj van, csak utána sajnos annál jobban fáj a szörnyű igazság, mikor egyszer nem tudjuk elkerülni, hogy a saját szemünkkel lássuk a borzalmakat.
*Már megint itt tart. Szülei halálánál, amit fel-feldolgozott, de az ilyen témák boncolgatásakor, mint immáron a mai napon is többször, valahogy mindig náluk kötnek ki Meira gondolatai.*
- Én csak a gyerekekről tudom, hogy milyen nehéz bánni velük, azt is csak magamról. Sokszor még saját magamat is nehéz kezelni. *Nevetgél zavartan az önkritikáján.* Igazán idős emberekkel még nem is nagyon találkoztam. Egy volt a templomnál, mikor nyomokat kerestünk az eltűnt tekercs ügyében, de vele inkább Iriana beszélt, én csak távolról láttam. Te pedig ötvenegy évesen még nem vagy öreg egyáltalán, és házsártosnak sem tűnsz.
*Mosolyodik el. Mostanra sikerült magát teljesen feloldania a mágus társaságában. Már sem az iránta érzett hatalmas tisztelet, sem az idegenektől való félelem, sem az egyszerű zavarban lét nem akadályozza abban, hogy teljes mértékben élvezze a helyzetet. Bár, ezt valószínűleg már a másik is észrevehette, hisz a hosszabb eszmefuttatásaira nem kerülne sor, ha nem érezné magát kényelmesen. Akkor csak mindenféle értelmetlen butaságot beszélne minél hosszabban, hogy leplezze zavartságát.*
- Nekem még a testem és a lelkem sem felnőtt. Erős sem vagyok, pedig muszáj lenne. Nem tudod, hogyan a legkönnyebb felnőni? Erre nincs valami bölcsességed, tanácsod?
*Szinte megválaszolhatatlan lehet az iménti kérdés, de Worenth tapasztalt ember már, talán tud néhány hasznos tanácsot adni a lánynak, ezért is bátorkodik feltenni a kérdést.*
- Azt észrevettem, hogy a majdnem egy egész életnyi korkülönbség egyáltalán nem probléma kettőnknek. Azt nem tudom, másokkal hogyan szoktál viselkedni, de én egyáltalán nem érzem úgy, hogy egy tapasztalt mesterrel beszélgetnék, pedig egyértelműen az vagy. Bölcs és értékes ember, mégsem hordod úgy fenn az orrod, mint néhány városi tanácstag, a közkatonák, meg az ehhez hasonlók.
*Pislog párat. Rájön arra, hogy Worenth politikai és társadalmi nézeteit nem ismeri, s mivel nem akarja megsérteni, így inkább ezt nem ragozza tovább.*
- Köszönöm, hogy ezt mondtad. Eddig inkább az ellenkezőjét hallottam, hogy buta vagyok, de csak azért, mert soha senki nem hagyott kibontakozni. Fél-elf vagyok, vagy szimplán csak gyerek, aki nem lehet okos, mindig ez volt. Igen, fél-elf vagyok.
*Erősíti is meg a mondandóját, miközben néhány hajtincsét félretolja, hogy látszódjanak a kissé hegyes, elfekre emlékeztető fülei, amiből már egyértelműen látszik, hogy ő bizony nem ember.*
- Nem kell sajnálnod, szeretem ha embernek látszok. Ezért is takarom el a füleimet. Tudod, sok rossz dolog ért már emiatt, így inkább rejtegetem.
*Ezek szerint jól is csinálja, ha Worenth eddig embernek nézte. Abba pedig már beletörődött, hogy nem lehet gyereke, valószínűleg nem is tudná felnevelni.*
- Eszem ágában sincs élőholtak közelébe menni! Nekem épp elég volt, hogy hallottam róluk, és az orkok is túl félelmetesek. Nem akarok egy járkáló hulla szemeibe nézni.
*A következőket csak kerek szemekkel, majd egyre elsötétedő tekintettel hallgatja, amíg bírja, de most muszáj közbeszólnia.*
- Ne! Ne, ne! Kérlek ezt hagyd abba! Csak még jobban fogok rettegni tőlük, ami nem lesz jó... *Akad ki kicsit szegény.* A szüleimet... *Kezd bele a következő gondolatba, mikor valószínűleg már újra csend van.* Tudom hová temették őket. Sehová. Nincs sírjuk. A házunk kigyulladt, ők pedig elégtek odabenn, és gyermekkorom otthona alatt lehet a testük. Semmi nem maradt a házból, így belőlük sem. Akkor lehet, hogy nem alszanak békében?
*Most bűnösnek érzi magát. El kellett volna érnie, hogy átnézzék a romokat a holttestek után, de nem tette. Tehetetlenül és bőgve rohant el onnan, miután végignézte a pusztulást.*