//Zárt kaland//
//A lelketlen//
*Tán, hosszú ideig hallik még az idős mester botjának koppanása kőpadlón, mígnem egyszer csak végleg elhal. Nem tudni hová és miért ment, bár tény, hogy az öreg mágus kevés terve, vagy szándéka nyilvános, ezeket általában megtartja magának. Az is lehet, hogy a társaság hosszabb ideig együtt is marad, vagy hamar távozik, nem lehet tudni, mindenesetre a hasonló kalandok, szokatlan összekovácsoló erővel bírnak, ez már ismert a világtörténelemből. A vacsora, s a választék bőséges, miképpen ígérték. Akad bőven borból, serből, szárnyasból, s négylábúból egyaránt, kinek kénye kedve szerint. A tanoncok kitesznek magukért, panaszra tán senkinek nem lehet joga, kivéve tán egy embernek. Megviselt és régi kalandozó már, élete számos titkot rejt, bár ez lehet igaz lehet mindannyiukra.
Dognor, nem tudni, hogy egész életében is ily cinikus, vagy szókimondó volt, vagy csupán az élet tette azzá. A múlt sokakat kísért, sokaknak okoz oly mély sebeket, melyeket egyetlen sötétzöld ital, vagy kedves törődés sem tud begyógyítani. Nem csoda... a férfi, néhány bor után, ismét emlékeiben kutat, s miből elveszett siratja vissza, mert az ajándék, mit kapott, korántsem nevezhető kielégítőnek, vagy kedvesnek. Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a tanoncok, kik az ételt osztják, nincsenek feljogosítva sem arra, hogy Abogr mester útjának részleteiről beszéljenek, sem arra, hogy akár csak útbaigazítást adjanak, de talán nem vész el a remény. Az akolita, ki korábban eme megtiszteltető vacsorára invitálta a csapatot, ismét megjelenik, s az egyik tanonc, Dognor felé mutatva súg valamit fülébe. Egy apró bólintás, mellyel az elhangzottakat tudomásul veszi, s bár az is lehet, már az éjszaka sűrűjében vesznek el, nem tagadja meg a kissé hangosan évődő férfi kérését.*
- Úgy tartják... kinek hasonló kaland után, az alvás helyett a tervezésen jár az esze, egy örök nyughatatlan, kinek tán álma sincsen. *Igéző és mély hangtónus, vörös bársonyba burkolt, lágy színű viselet mit a vörös palást rejt, rajta Abogr jelével.*
- Mit tudhat adni a mester, mit eddig nem adott? *Kérdezi hangját lehalkítva, nem tudván, a mondandó másra tartozik-e. A borgőzös lehelet láthatóan nem zavarja, szeme mély és mintha az ember fejébe látna. Nem tudni, milyen idős, miképpen Abogrnál sem, látható, hogy nem múlt haton kezdte feladatát, bár helyettesnek sem mondható.*