Külső területek - Mágustorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 59 (1161. - 1180. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1180. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-07 19:24:12
Üzenet elküldve: 2025-10-07 19:24:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* Ujjai talán követelőzőnek is mondhatóak, pedig egyáltalán nem annak szánja, amit csinál. Csupán szeretne még több örömet okozni, és ha ez azzal jár, hogy ő is kap egy kicsit, akkor büszkén vállalja ezeket a következményeket. Ismét úgy csókolja, mintha először tenné, ismét elkezdi felfedezni a testet, mintha már elfelejtette volna. Szívesen húzná az időt, ahogy szokta, de emlékeztetik, hogy nincs most túl sok idejük. Szívesen játszadozna a másikkal, mielőtt engedné, hogy magához húzza, de audienciára várják őket. Amikor Mai az ablak felé pillant, finoman nyúl állához, és húzza vissza magához az arcát, mintha azt üzenné, ne azzal foglalkozzon, hanem vele. Ajkai keresik az ajkakat, csak emiatt hajlandó elszakadni a puha bőrtől, és bizony érzi, hogy nincs egyedül a vágyaival. Játékos mozdulatai olyan igéket idéznek a combok között, amiket talán a fél-elf sem ismer, és most itt az idő, hogy ő is taníthasson valamit a tanárnak. Bármennyire is sürgetik őt a szavak, nem fejezi be, és nem úgy tűnik, mint aki komolyan venné a kérlelést. És természetesen az nem állhatna tőle távolabb, hogy legurítsa magáról, hacsak nem azért, hogy ismét maga alá gyűrje. De nem teszi, hagyja, hogy ezúttal párja kerekedjen felül, még kezét is félre húzza, hogy ne legyen útban, de csak addig, amíg ismét elmerülnek egymásban. Akkor visszatér az egyik kezével, hogy tovább simogassa, tovább fokozza az élvezeteket, fáradhatatlanul hajszolva mindkettejük számára a beteljesülést. A kora hajnali fényben pedig ez a legszebb látvány, amit egy férfi láthat, a művészek elmehetnek a búsba a napfelkeltéikkel, a bárdok bármennyit dalolhatnak a tenger hullámain megcsillanó fényekről, egyik se látta még azt, amit a hóhajú lát most. Ha tudnák, se lennének képesek megénekelni ezt a tökéletességet. Ezúttal ha akarja, se engedi, hogy leszálljon róla a mágus, együtt akar vele mozogni, így akar maradni, ki tudja, hogy meddig. És amikor testét végre megfeszíti az ideg, csak akkor áll meg, mert a görcs összerántja izmait, ezzel jelezve, hogy számára megvolt a tökéletes ébresztés. *
//Mondvacsinált//
* Ujjai talán követelőzőnek is mondhatóak, pedig egyáltalán nem annak szánja, amit csinál. Csupán szeretne még több örömet okozni, és ha ez azzal jár, hogy ő is kap egy kicsit, akkor büszkén vállalja ezeket a következményeket. Ismét úgy csókolja, mintha először tenné, ismét elkezdi felfedezni a testet, mintha már elfelejtette volna. Szívesen húzná az időt, ahogy szokta, de emlékeztetik, hogy nincs most túl sok idejük. Szívesen játszadozna a másikkal, mielőtt engedné, hogy magához húzza, de audienciára várják őket. Amikor Mai az ablak felé pillant, finoman nyúl állához, és húzza vissza magához az arcát, mintha azt üzenné, ne azzal foglalkozzon, hanem vele. Ajkai keresik az ajkakat, csak emiatt hajlandó elszakadni a puha bőrtől, és bizony érzi, hogy nincs egyedül a vágyaival. Játékos mozdulatai olyan igéket idéznek a combok között, amiket talán a fél-elf sem ismer, és most itt az idő, hogy ő is taníthasson valamit a tanárnak. Bármennyire is sürgetik őt a szavak, nem fejezi be, és nem úgy tűnik, mint aki komolyan venné a kérlelést. És természetesen az nem állhatna tőle távolabb, hogy legurítsa magáról, hacsak nem azért, hogy ismét maga alá gyűrje. De nem teszi, hagyja, hogy ezúttal párja kerekedjen felül, még kezét is félre húzza, hogy ne legyen útban, de csak addig, amíg ismét elmerülnek egymásban. Akkor visszatér az egyik kezével, hogy tovább simogassa, tovább fokozza az élvezeteket, fáradhatatlanul hajszolva mindkettejük számára a beteljesülést. A kora hajnali fényben pedig ez a legszebb látvány, amit egy férfi láthat, a művészek elmehetnek a búsba a napfelkeltéikkel, a bárdok bármennyit dalolhatnak a tenger hullámain megcsillanó fényekről, egyik se látta még azt, amit a hóhajú lát most. Ha tudnák, se lennének képesek megénekelni ezt a tökéletességet. Ezúttal ha akarja, se engedi, hogy leszálljon róla a mágus, együtt akar vele mozogni, így akar maradni, ki tudja, hogy meddig. És amikor testét végre megfeszíti az ideg, csak akkor áll meg, mert a görcs összerántja izmait, ezzel jelezve, hogy számára megvolt a tökéletes ébresztés. *
1179. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-07 17:58:23
Üzenet elküldve: 2025-10-07 17:58:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Attól, ahogy egy idő után mindketten elveszítik a józan eszüket, a kellemes, forró fürdőjük háborgó tengerré változik, melynek hullámait ők maguk szítják, talán pont úgy, ahogy az istenek teszik a valódi óceánnal. A párost persze ez egy cseppet sem érdekli, ahogy talán az sem zavarná őket, ha addig, míg ők csak és kizárólag egymással törődnek, körülöttük hamuvá égne az egész világ. Nem számít. Nem számít semmi, csak ők, de még maguk is csupán áldozatok, egymás áldozatai. Egyikük sem kíméli a másikat, egyre több, fájdalmas, vörös folt és apró karmolás kap helyet bőrükön, míg végül a gyönyör mámorában, egymásba gabalyodva éri őket a csodálatos vég.
Nori még piheg kissé, arca vörös, mint a paradicsom, ajkain őrült, elégedett vigyor, ami úgy tűnik el róla egy csapásra, mintha valaki kicserélte volna. Zavart tekintettel, értetlenül kérdezi, hogy mi történt az elmúlt percekben, mert látja, hogy a kádban sokkal alacsonyabb a vízszint, a padló pedig szinte teljesen elázott, de nem tudja, hogy mikor és miért. A saját arcán simít végig, mintha arról akarna megbizonyosodni, hogy ő maga ott van még, és nem csak álmodja a saját létezését, majd megfejtés után kutatva kezdi fürkészni Norennar kipirult arcát.*
- Én… Én tényleg nem *pislog riadtan.* Arra emlékszem, hogy megcsókoltál, aztán én is téged, a következő pillanatban pedig már ezt a… felfordulást láttam. *Látszik, ahogy megerőlteti magát, hogy valamilyen úton-módon a hiányzó darabkák nélkül is össze tudja rakni a teljes képet, egészen addig, míg egyszer csak szemei ki nem kerekednek, miközben arcán őszinte ijedtség lesz úrrá.*
- Ó, a kurva életbe! *Fakad ki, majd hisztisen dől neki a kád szélének, fejét hátra hajtja, és hagyja teljesen hátra csuklani, így a világot most fejjel lefelé látja.*
- Aaaaarhh!! *Ebben a lehetetlen pózban kezd nyafogva nyöszörögni, majd végül újra felemeli a fejét, és komor, valahol talán bűnbánó tekintettel keresi meg újra Norennar szemeit.*
- Lil volt *állapítja meg hidegen, már-már dühösen.* Ő a… részem. Mondd, ugye nem bántottalak?! *Kérdezi kétségbeesetten, mert jól emlékszik azokra a pillanatokra, amikor ugyanígy elveszítette az irányítást a teste és az elméje felett, és mire kitisztult előtte a kép, már csak egy vérbefagyott hullát látott maga előtt. Szerencsére most nem, de akkor tényleg… mi történt?
Kissé felszisszen, fájdalmasan nyúl a vállához, és simít végig a rajta maradt, vöröslő folton.*
- Ezt magamnak csináltam, vagy te voltál? *Kérdezi, de hangja egyáltalán nem vádló, sokkal inkább csak kíváncsi. Ahogy csendesül a fejében zúgó, megannyi emlékkép, úgy kezdi érezni az apró, pici, egyenként egyáltalán nem vészes, mégis jelenlévő fájdalmat a testén. Felsóhajt.*
- Veszélyben voltál, ilyenkor nem biztonságos mellettem. ~Átok!~ Ugye nem varázsoltam, Norennar? *Néz rá komolyan, a kérdése halál fontos, hisz tudja, hogy Mait is az átkok miatt veszítette el majdnem, nem akarja, hogy újra ugyanazt kelljen átélnie, csak most a mélységivel.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.07 18:20:11
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Attól, ahogy egy idő után mindketten elveszítik a józan eszüket, a kellemes, forró fürdőjük háborgó tengerré változik, melynek hullámait ők maguk szítják, talán pont úgy, ahogy az istenek teszik a valódi óceánnal. A párost persze ez egy cseppet sem érdekli, ahogy talán az sem zavarná őket, ha addig, míg ők csak és kizárólag egymással törődnek, körülöttük hamuvá égne az egész világ. Nem számít. Nem számít semmi, csak ők, de még maguk is csupán áldozatok, egymás áldozatai. Egyikük sem kíméli a másikat, egyre több, fájdalmas, vörös folt és apró karmolás kap helyet bőrükön, míg végül a gyönyör mámorában, egymásba gabalyodva éri őket a csodálatos vég.
Nori még piheg kissé, arca vörös, mint a paradicsom, ajkain őrült, elégedett vigyor, ami úgy tűnik el róla egy csapásra, mintha valaki kicserélte volna. Zavart tekintettel, értetlenül kérdezi, hogy mi történt az elmúlt percekben, mert látja, hogy a kádban sokkal alacsonyabb a vízszint, a padló pedig szinte teljesen elázott, de nem tudja, hogy mikor és miért. A saját arcán simít végig, mintha arról akarna megbizonyosodni, hogy ő maga ott van még, és nem csak álmodja a saját létezését, majd megfejtés után kutatva kezdi fürkészni Norennar kipirult arcát.*
- Én… Én tényleg nem *pislog riadtan.* Arra emlékszem, hogy megcsókoltál, aztán én is téged, a következő pillanatban pedig már ezt a… felfordulást láttam. *Látszik, ahogy megerőlteti magát, hogy valamilyen úton-módon a hiányzó darabkák nélkül is össze tudja rakni a teljes képet, egészen addig, míg egyszer csak szemei ki nem kerekednek, miközben arcán őszinte ijedtség lesz úrrá.*
- Ó, a kurva életbe! *Fakad ki, majd hisztisen dől neki a kád szélének, fejét hátra hajtja, és hagyja teljesen hátra csuklani, így a világot most fejjel lefelé látja.*
- Aaaaarhh!! *Ebben a lehetetlen pózban kezd nyafogva nyöszörögni, majd végül újra felemeli a fejét, és komor, valahol talán bűnbánó tekintettel keresi meg újra Norennar szemeit.*
- Lil volt *állapítja meg hidegen, már-már dühösen.* Ő a… részem. Mondd, ugye nem bántottalak?! *Kérdezi kétségbeesetten, mert jól emlékszik azokra a pillanatokra, amikor ugyanígy elveszítette az irányítást a teste és az elméje felett, és mire kitisztult előtte a kép, már csak egy vérbefagyott hullát látott maga előtt. Szerencsére most nem, de akkor tényleg… mi történt?
Kissé felszisszen, fájdalmasan nyúl a vállához, és simít végig a rajta maradt, vöröslő folton.*
- Ezt magamnak csináltam, vagy te voltál? *Kérdezi, de hangja egyáltalán nem vádló, sokkal inkább csak kíváncsi. Ahogy csendesül a fejében zúgó, megannyi emlékkép, úgy kezdi érezni az apró, pici, egyenként egyáltalán nem vészes, mégis jelenlévő fájdalmat a testén. Felsóhajt.*
- Veszélyben voltál, ilyenkor nem biztonságos mellettem. ~Átok!~ Ugye nem varázsoltam, Norennar? *Néz rá komolyan, a kérdése halál fontos, hisz tudja, hogy Mait is az átkok miatt veszítette el majdnem, nem akarja, hogy újra ugyanazt kelljen átélnie, csak most a mélységivel.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.07 18:20:11
1178. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-07 17:07:09
Üzenet elküldve: 2025-10-07 17:07:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*Reggeli rituáléjukká is válhatna, ahogy egymást érintik két nyújtózkodás között. El tudja képzelni, s most nem is ijeszti meg a tudat, hiszen amikor rásiklik a tenyér, rögvest elködösül minden. Minél több felülettel szeretne találkozni, ezernyi csókot akar. Vagy többet, csak ne kelljen megtörni ezt a pillanatot. Noha játékosan invitálta magával egy fürdőre, mindenféle hátsószándék nélkül, nem bánja a marasztalást. Bár ne reggelre kérték volna azt a találkozót, most a világ összes idejét elcsalná maguknak, de muszáj összekészülődniük. De néhány perc még belefér. Az időjárás sem csalogató, az pedig főleg, hogy mások előtt nem illetheti csókokkal. Talán többé egyébként sem adhatják egymásnak ajkukat, így rá is forr a hóhajúéra.
Hamar megérzi, hogy tényleg nem lustálkodik. Ajkába harap, ahogy megérzi a finom érintést, amivel újra birtokba akarja venni a másik. Nem akar az ablak felé pillantani, mégis megteszi. Néhány perc még belefér… de amilyen vágy tör rá, azt ennyi idő alatt biztosan nem lehet elcsitítani.*
- Pash! *Mondja egy szaggatott légvétel után, majd ő maga is megremeg.* - Muszáj… *Végig sem tudja mondani, amit szeretne, vissza akar találni a szájhoz, mert, ha abba súgja bele, talán ő maga sem hallja meg, hogy menniük kell.* - készülődnünk. *Persze nem húzódik el, inkább annak fülét keresi, hogy apró harapásokkal üzenje meg, hogy a szavai mögött inkább az bujkál, hogy mennyire maradna. De aztán megkeresi a reggeli félhomályban a tengerkék szemeket. Ha nem nézne beléjük, talán még el is tudna indulni. Ha nem nézne beléjük, miközben úton van újra a gyönyör felé… akkor talán tényleg el tudna indulni. Ehelyett a keze indul meg, s szánt végig a kidolgozott mellkason, hogy aztán eltűnjön az öle alatt, s ha amaz le nem gurítja magáról - merthogy most nem úgy fest, mint aki ellentmondást tűr -, akkor egy határozott mozdulattal segít be, hogy ismét elmerülhessenek egymásban. Nem számol időt, mert jelen pillanatban nem érdekli. Csak miután újra átélhették együtt - természetesen utoljára - a csodát, akkor eszmél fel, hogy már tényleg az összes időt elhenteregték. Bár igen nehéz megmondani, hogy merre tart az égen a nap, ha a sötét felhők takarják. Csalóka.*
- Nem tudok veled betelni... *Suttogja* - De most már muszáj.
//Mondvacsinált//
*Reggeli rituáléjukká is válhatna, ahogy egymást érintik két nyújtózkodás között. El tudja képzelni, s most nem is ijeszti meg a tudat, hiszen amikor rásiklik a tenyér, rögvest elködösül minden. Minél több felülettel szeretne találkozni, ezernyi csókot akar. Vagy többet, csak ne kelljen megtörni ezt a pillanatot. Noha játékosan invitálta magával egy fürdőre, mindenféle hátsószándék nélkül, nem bánja a marasztalást. Bár ne reggelre kérték volna azt a találkozót, most a világ összes idejét elcsalná maguknak, de muszáj összekészülődniük. De néhány perc még belefér. Az időjárás sem csalogató, az pedig főleg, hogy mások előtt nem illetheti csókokkal. Talán többé egyébként sem adhatják egymásnak ajkukat, így rá is forr a hóhajúéra.
Hamar megérzi, hogy tényleg nem lustálkodik. Ajkába harap, ahogy megérzi a finom érintést, amivel újra birtokba akarja venni a másik. Nem akar az ablak felé pillantani, mégis megteszi. Néhány perc még belefér… de amilyen vágy tör rá, azt ennyi idő alatt biztosan nem lehet elcsitítani.*
- Pash! *Mondja egy szaggatott légvétel után, majd ő maga is megremeg.* - Muszáj… *Végig sem tudja mondani, amit szeretne, vissza akar találni a szájhoz, mert, ha abba súgja bele, talán ő maga sem hallja meg, hogy menniük kell.* - készülődnünk. *Persze nem húzódik el, inkább annak fülét keresi, hogy apró harapásokkal üzenje meg, hogy a szavai mögött inkább az bujkál, hogy mennyire maradna. De aztán megkeresi a reggeli félhomályban a tengerkék szemeket. Ha nem nézne beléjük, talán még el is tudna indulni. Ha nem nézne beléjük, miközben úton van újra a gyönyör felé… akkor talán tényleg el tudna indulni. Ehelyett a keze indul meg, s szánt végig a kidolgozott mellkason, hogy aztán eltűnjön az öle alatt, s ha amaz le nem gurítja magáról - merthogy most nem úgy fest, mint aki ellentmondást tűr -, akkor egy határozott mozdulattal segít be, hogy ismét elmerülhessenek egymásban. Nem számol időt, mert jelen pillanatban nem érdekli. Csak miután újra átélhették együtt - természetesen utoljára - a csodát, akkor eszmél fel, hogy már tényleg az összes időt elhenteregték. Bár igen nehéz megmondani, hogy merre tart az égen a nap, ha a sötét felhők takarják. Csalóka.*
- Nem tudok veled betelni... *Suttogja* - De most már muszáj.
1177. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-07 14:24:54
Üzenet elküldve: 2025-10-07 14:24:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* A szavak bölcsnek hangzanak, miközben ismét egymás testéhez simulnak. Kedve támad újra megszerezni, ami az övé, de emlékezteti magát, hogy a jóból is megárt a sok. Inkább kiélvezi a pillanatot, békésen szívva, és fújva ki a levegőt, hallgatva a másik légzését. Bőre bizsereg a köröm nyomán, jóleső érzéssel kúszik ismét mosoly az arcára. Ő is simogatni kezdi párját, játszadozik a bőrfelületen, de most nem úgy, mintha többet akarna belőle kapni. Csak nyugtatni szeretné, jelezni, hogy minden rendben van, hogy szerető karokban fekszik, hogy itt nem kell rossz gondolatokkal büntesse magát. Hogy itt biztonságos, csak ketten vannak, és csak annyira lehet rossz, amennyire ők maguk hagyják, hogy az legyen. Szívesen maradna örökre ebben a szobában. Hiszen a mágus azt mondta, hogy van egy szoba, ami tele van étellel, és itallal. Nem is kell visszamenjenek a városba, nem kell az orkokkal foglalkozzanak, Norileina és Norennar megoldják majd azt helyettük. Jóleső gondolat az, hogy nem tartozik senkinek elszámolni valóval, pont elfér a polcon a bűntudat mellett, majd hagyja, hogy másnap ostorozza magát gondolatban ezekért a vágyakért.
A nap első sugaraira mozogni kezdenek szempillái, mintha csukott szemmel pislogva elűzhetné még, és visszahívhatná a sötétséget, hogy pihenhessenek tovább. Nem tudja, hogy kedves kis hálótársa is ébredezik, vagy még alszik, egészen addig, amíg a sóhajt nem hallja. Hagyja, hogy kinyújtózza magát, miközben Pash a csipát törli ki saját szeméből. Arcán mosoly, és ő is nyújtózik egyet fektében, végtagjai megremegnek, ahogy megfeszíti az izmokat. Ahogy a nő átveti rajta lábait, a fiatal harcos teste is ébredezni kezd. *
- Nem lustálkodom. * Mondja vigyorogva, és magához vonja Mait, megpróbálja csókokkal édessé tenni a reggelt, ajkaival ismét a nyakat fedezi fel, mintha nem lett volna elég, amit elalvás előtt kapott. Tudja, hogy nem kellene húzza az időt, és készülődniük kellene, de fél, hogy ha kikelnek az ágyból, talán sohasem élvezheti újra a társaságot. Nem akar még kiszabadulni, és azt se bánja, ha őrá már nem jut idejük, de szeretné még egyszer odaadni kedves gondoskodását, viszont számít rá, hogy a reggeli ébredés után talán nehezebb dolga lesz hangulatba hozni a másikat. Pedig így, ahogy a fény rávetül, korán reggel ébredezve, nem is tud szebb látványt elképzelni, mint azt, ahogy újra megremeg rajta a finom kis test. És egyébként is célszerűbb fürdés előtt letudni az ilyesmit, mint után. Már ha eljutnak valaha is a fürdőig. *
//Mondvacsinált//
* A szavak bölcsnek hangzanak, miközben ismét egymás testéhez simulnak. Kedve támad újra megszerezni, ami az övé, de emlékezteti magát, hogy a jóból is megárt a sok. Inkább kiélvezi a pillanatot, békésen szívva, és fújva ki a levegőt, hallgatva a másik légzését. Bőre bizsereg a köröm nyomán, jóleső érzéssel kúszik ismét mosoly az arcára. Ő is simogatni kezdi párját, játszadozik a bőrfelületen, de most nem úgy, mintha többet akarna belőle kapni. Csak nyugtatni szeretné, jelezni, hogy minden rendben van, hogy szerető karokban fekszik, hogy itt nem kell rossz gondolatokkal büntesse magát. Hogy itt biztonságos, csak ketten vannak, és csak annyira lehet rossz, amennyire ők maguk hagyják, hogy az legyen. Szívesen maradna örökre ebben a szobában. Hiszen a mágus azt mondta, hogy van egy szoba, ami tele van étellel, és itallal. Nem is kell visszamenjenek a városba, nem kell az orkokkal foglalkozzanak, Norileina és Norennar megoldják majd azt helyettük. Jóleső gondolat az, hogy nem tartozik senkinek elszámolni valóval, pont elfér a polcon a bűntudat mellett, majd hagyja, hogy másnap ostorozza magát gondolatban ezekért a vágyakért.
A nap első sugaraira mozogni kezdenek szempillái, mintha csukott szemmel pislogva elűzhetné még, és visszahívhatná a sötétséget, hogy pihenhessenek tovább. Nem tudja, hogy kedves kis hálótársa is ébredezik, vagy még alszik, egészen addig, amíg a sóhajt nem hallja. Hagyja, hogy kinyújtózza magát, miközben Pash a csipát törli ki saját szeméből. Arcán mosoly, és ő is nyújtózik egyet fektében, végtagjai megremegnek, ahogy megfeszíti az izmokat. Ahogy a nő átveti rajta lábait, a fiatal harcos teste is ébredezni kezd. *
- Nem lustálkodom. * Mondja vigyorogva, és magához vonja Mait, megpróbálja csókokkal édessé tenni a reggelt, ajkaival ismét a nyakat fedezi fel, mintha nem lett volna elég, amit elalvás előtt kapott. Tudja, hogy nem kellene húzza az időt, és készülődniük kellene, de fél, hogy ha kikelnek az ágyból, talán sohasem élvezheti újra a társaságot. Nem akar még kiszabadulni, és azt se bánja, ha őrá már nem jut idejük, de szeretné még egyszer odaadni kedves gondoskodását, viszont számít rá, hogy a reggeli ébredés után talán nehezebb dolga lesz hangulatba hozni a másikat. Pedig így, ahogy a fény rávetül, korán reggel ébredezve, nem is tud szebb látványt elképzelni, mint azt, ahogy újra megremeg rajta a finom kis test. És egyébként is célszerűbb fürdés előtt letudni az ilyesmit, mint után. Már ha eljutnak valaha is a fürdőig. *
1176. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-07 14:05:16
Üzenet elküldve: 2025-10-07 14:05:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*Elrejteni mások elől az érzelmeit volt mindig is a legjobb fegyvere. Ha elzárja őket, nincs rajta fogás. Ha elzárja őket, senki nem ismeri meg. Ingatag mostanság, ahogy új érzések költöztek a szívébe, nehezebb a dolga, mint mikor nem nyomta efféle teher is a vállát. Hogy jobb volt ezek nélkül, hitte sokáig, de amint megérzi az ölelő kart szertefoszlik. Ha nem is mond ki semmit, valahol mintha tudná, hogy itt megtehetné és nem jönne rá a replika, miszerint ostoba. „Ostoba picsa.” Hallhatna ilyen szavakat abból a szájból egyáltalán, amit épp finoman megcsókolt? E gondolat elég, hogy hozzábújjon a hóhajúhoz. Pedig fejben egyszer már majdnem elbúcsúzott. Macskaként simul bele az óvó karokba. Nem akar innen kimászni. Kellemesen meleg és az illata egy egész estés testedzés után is olyan, amit szívesen lélegez be. Lustán, cirógatva jár a férfi oldalán a köröm éle. Mintha maga helyett őt nyugtatná.*
- Igen, a mester… Igazad van. *Suttogja. Mintha el is felejtette volna. Ki tudja meddig húzódik el az a csevej. Eltarthatna koraestig, hogy ne tudjanak elindulni haza. Az még egy nap. Még egy éjjel, amit nyerhet. Halványul a bűntudat is egy darabon, ahogy az egyenletes légzést hallgatja. Mindent megtesz, hogy távol űzze a képeket. Habár belealudni mélyen már nem tud, de pihenni még igen.
Jobban fáj hirtelenjében, mikor világosodni próbál az ég alja, s meglátja, mint maga a lekiismerete. Alig szűrődik át egy kis fény a sötét felhők közül. Ébredni kell. Mosakodni újra. Pedig nem akarja magáról eltüntetni az éjjeli nyomokat. Fájdalmas hangon sóhajt fel halkan, s nyújtózik egy nagyot, majd újra rátekeredik a Pashthrára.*
- Fel kellene keljünk, most már tényleg. *Orrán bosszúsan fut ki a levegő, hogy ezt egyáltalán ki kell mondja, de cseppet sem olyasféle bosszúság ez, mint amikor először megébredt. Hiszen ki tudja, még van egy napjuk, ha nem is így, egymásba felejtkezve. Kellett találnia egy kapszkodót, pedig lehetséges, hogy órákon belül már az ingoványt szelik át.
Nem hagyja újra eluralkodni a bánatot, eldöntötte. Majd ha kilép a toronyból, lesz elég ideje belesüppedni. Így hát játékosan ébreszt tovább. Átveti lábát a másikon, s belemászik a férfi ölébe, ha amaz hagyja. Újabb apró csókokkal keltegeti. Csípője akaratlan moccan, de most nem az a célja, hogy még egyszer megkapja a másikat.*
- Ha nem lustálkodsz tovább, segítek megmosni a hátad.
//Mondvacsinált//
*Elrejteni mások elől az érzelmeit volt mindig is a legjobb fegyvere. Ha elzárja őket, nincs rajta fogás. Ha elzárja őket, senki nem ismeri meg. Ingatag mostanság, ahogy új érzések költöztek a szívébe, nehezebb a dolga, mint mikor nem nyomta efféle teher is a vállát. Hogy jobb volt ezek nélkül, hitte sokáig, de amint megérzi az ölelő kart szertefoszlik. Ha nem is mond ki semmit, valahol mintha tudná, hogy itt megtehetné és nem jönne rá a replika, miszerint ostoba. „Ostoba picsa.” Hallhatna ilyen szavakat abból a szájból egyáltalán, amit épp finoman megcsókolt? E gondolat elég, hogy hozzábújjon a hóhajúhoz. Pedig fejben egyszer már majdnem elbúcsúzott. Macskaként simul bele az óvó karokba. Nem akar innen kimászni. Kellemesen meleg és az illata egy egész estés testedzés után is olyan, amit szívesen lélegez be. Lustán, cirógatva jár a férfi oldalán a köröm éle. Mintha maga helyett őt nyugtatná.*
- Igen, a mester… Igazad van. *Suttogja. Mintha el is felejtette volna. Ki tudja meddig húzódik el az a csevej. Eltarthatna koraestig, hogy ne tudjanak elindulni haza. Az még egy nap. Még egy éjjel, amit nyerhet. Halványul a bűntudat is egy darabon, ahogy az egyenletes légzést hallgatja. Mindent megtesz, hogy távol űzze a képeket. Habár belealudni mélyen már nem tud, de pihenni még igen.
Jobban fáj hirtelenjében, mikor világosodni próbál az ég alja, s meglátja, mint maga a lekiismerete. Alig szűrődik át egy kis fény a sötét felhők közül. Ébredni kell. Mosakodni újra. Pedig nem akarja magáról eltüntetni az éjjeli nyomokat. Fájdalmas hangon sóhajt fel halkan, s nyújtózik egy nagyot, majd újra rátekeredik a Pashthrára.*
- Fel kellene keljünk, most már tényleg. *Orrán bosszúsan fut ki a levegő, hogy ezt egyáltalán ki kell mondja, de cseppet sem olyasféle bosszúság ez, mint amikor először megébredt. Hiszen ki tudja, még van egy napjuk, ha nem is így, egymásba felejtkezve. Kellett találnia egy kapszkodót, pedig lehetséges, hogy órákon belül már az ingoványt szelik át.
Nem hagyja újra eluralkodni a bánatot, eldöntötte. Majd ha kilép a toronyból, lesz elég ideje belesüppedni. Így hát játékosan ébreszt tovább. Átveti lábát a másikon, s belemászik a férfi ölébe, ha amaz hagyja. Újabb apró csókokkal keltegeti. Csípője akaratlan moccan, de most nem az a célja, hogy még egyszer megkapja a másikat.*
- Ha nem lustálkodsz tovább, segítek megmosni a hátad.
1175. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-07 11:48:05
Üzenet elküldve: 2025-10-07 11:48:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* Bár tudatát már ott kaparássza az otthon hagyott bárd, sikerül elüldözze ismét, hogy még ne kelljen szembenézzen vele, és önmagával. Hiszen most az a fontos, hogy a felzaklatott mágust megnyugtassa. Kellemetlen lenne, ha tudatosulna benne, hogy a szívének már kedves nő belső vívódását használja gátként, hogy fenntartsa a bűntudat tomboló folyóját, ami rázúdulni készül, és félő, mindent elmos, amikor elszabadul. De úgy tűnik, hogy most még, vagy már nincs baj, és apró repedések jelennek meg a képzeletbeli gáton, azonban azokat rögtön befoltozza egy édes szó. A elhangzó becézés megmelengeti lelkét, és újabb perceket, vagy órákat nyer vele. Olyan kellemes érzés, ahogy hallja, bár a sötétben nem látja a mosolyt, a hanghordozásból mégis úgy dönt, hogy ott van. Viszonozza a mosolyt, és a csókot is, és magához vonja ismét távolodni próbáló hálótársát, bár nem úgy, mint alvásuk előtt. Bár nem erőszakos a mozdulat, inkább kérlelő, reméli, hogy sikerül vele elérje, hogy ismét együtt feküdjenek, és újra óvó karjaiba zárhassa. Most csak azért öleli, hogy kellemesen melengessék egymást, hogy összeérjen a testük, hogy együtt kizárják azokat a gondolatokat, amikkel nem akarnak szembe nézni. *
- Nem haragszom. * Súgja válaszul, akár sikerül átölelje, akár nem, bár utóbbi esetben talán más értelmet is bele lehet látni szavaiba. *
- Használjuk ki azt a pár órát, hogy kialudjuk magunkat. Ha felkelünk, a mágustorony mesterével van értekezésünk, és ha úgy állítunk be, mint két, a lábán alig álló bábu, üres elmével, akkor aligha teszünk rá jó benyomást. * Mondja, egyszerre áltatva mindkettejüket. Önmagát könnyű meggyőzze ezekkel a szavakkal, most az a fontos, hogy kipihenje magát, ráér majd agyalni később is. Egyre csak elodázza a pillanatot, amikor szembe kell nézzen önmagával, és azzal, amit tett. Most viszont szeretne megnyugodni, és békésen elaludni megint, hozzásimulva a másik meztelen testéhez, beszívva bőrének illatát, és valahogy itt még attól sem fél, hogy alvás közben tüdőig szívná a kósza tincseket, amikről alig egy napja otthoni kedvesét figyelmeztette. Persze ha nem sikerül visszacsábítani kedvesét az ágyba, akkor ő is felül. Egyértelmű lehet a holló számára, hogy vagy együtt alszanak, vagy a hóhajú sem alszik. *
//Mondvacsinált//
* Bár tudatát már ott kaparássza az otthon hagyott bárd, sikerül elüldözze ismét, hogy még ne kelljen szembenézzen vele, és önmagával. Hiszen most az a fontos, hogy a felzaklatott mágust megnyugtassa. Kellemetlen lenne, ha tudatosulna benne, hogy a szívének már kedves nő belső vívódását használja gátként, hogy fenntartsa a bűntudat tomboló folyóját, ami rázúdulni készül, és félő, mindent elmos, amikor elszabadul. De úgy tűnik, hogy most még, vagy már nincs baj, és apró repedések jelennek meg a képzeletbeli gáton, azonban azokat rögtön befoltozza egy édes szó. A elhangzó becézés megmelengeti lelkét, és újabb perceket, vagy órákat nyer vele. Olyan kellemes érzés, ahogy hallja, bár a sötétben nem látja a mosolyt, a hanghordozásból mégis úgy dönt, hogy ott van. Viszonozza a mosolyt, és a csókot is, és magához vonja ismét távolodni próbáló hálótársát, bár nem úgy, mint alvásuk előtt. Bár nem erőszakos a mozdulat, inkább kérlelő, reméli, hogy sikerül vele elérje, hogy ismét együtt feküdjenek, és újra óvó karjaiba zárhassa. Most csak azért öleli, hogy kellemesen melengessék egymást, hogy összeérjen a testük, hogy együtt kizárják azokat a gondolatokat, amikkel nem akarnak szembe nézni. *
- Nem haragszom. * Súgja válaszul, akár sikerül átölelje, akár nem, bár utóbbi esetben talán más értelmet is bele lehet látni szavaiba. *
- Használjuk ki azt a pár órát, hogy kialudjuk magunkat. Ha felkelünk, a mágustorony mesterével van értekezésünk, és ha úgy állítunk be, mint két, a lábán alig álló bábu, üres elmével, akkor aligha teszünk rá jó benyomást. * Mondja, egyszerre áltatva mindkettejüket. Önmagát könnyű meggyőzze ezekkel a szavakkal, most az a fontos, hogy kipihenje magát, ráér majd agyalni később is. Egyre csak elodázza a pillanatot, amikor szembe kell nézzen önmagával, és azzal, amit tett. Most viszont szeretne megnyugodni, és békésen elaludni megint, hozzásimulva a másik meztelen testéhez, beszívva bőrének illatát, és valahogy itt még attól sem fél, hogy alvás közben tüdőig szívná a kósza tincseket, amikről alig egy napja otthoni kedvesét figyelmeztette. Persze ha nem sikerül visszacsábítani kedvesét az ágyba, akkor ő is felül. Egyértelmű lehet a holló számára, hogy vagy együtt alszanak, vagy a hóhajú sem alszik. *
1174. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-07 11:26:07
Üzenet elküldve: 2025-10-07 11:26:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*Nem akarta felkelteni partnerét. Ő maga sem biztos, hogy teljesen tudatában van annak, hogy miként mozdult, mégis összehúzva magát az apróbbnál is apróbbra próbálja átvészelni a reá törő képek és érzések sokaságát. Elszámolni kíván magával, s homokként peregnek az apró szemecskék, hogy végül ráeszméljen, hogy egy nagy kupac kilátástalanság az egész. Túl jó volt. Vágyik vissza, ami tovább fokozza a kellemetlen érzetet. Újra a férfihoz szeretne bújni, miközben másra kell gondolnia, akiért elméletileg dobog a szíve. S talán ha majd meglátja, tényleg érte fog zakatolni újra, de most valahogy eltévedt. Nem ismeri ezt az utat. Nem is remélhet tőle semmit. Ha remélne csak jobban fájna.
Fúrja fejét a tenyerébe, mikor hegyes füleibe szökik az az édes hang. Olyan kellemesen szól. Még akkor is gondoskodó, mikor már rég nem kellene annak lennie. Összeszorítja fogait, üvöltene. Mégis csupán lassan emeli meg a fejét és úgy fordítja a harcos felé tekintetét, mintha semmi gond nem lenne.*
- Minden rendben, Pash. *Még el is mosolyodik hozzá. Nem tartozik rá. Vagy ha tartozik is, osztozni biztos nem tud rajta, el sem várná. Maradhatna egy apró menedék számára, de mintha józanodott volna, korholja magát az előző napi túlzó önfeledtségért. Ahogy kimondja a nevet, élénken él benne ahogy nekifeszülve suttogta ezt a hóhajú a fülébe. Mozdul, már nem olyan keserves pozitúrában van, mint az imént. Puhán, de félszegen közelít, s egy apró csókot lehel éjjeli szeretője ajkára, ha amaz engedi, de el is távolodik hamar.*
- Nem szerettelek volna felkelteni, ne haragudj. Még van idő pihenni.
*Ujjbegyével seper el egy kósza tincset annak homlokáról. Felkeljen? Szívesen írná tele naplóját, de a csonkig égett gyertya fénye nem lobog már. Nem lesz önző, nem kell ráforduljon a figyelem. Jobbnak látja hát a megszokottat; odaerőlteti a vonásaira, hogy csak egy múló apróság volt, ami lelte, ha lelte, s már el is illant. Békés, ahogy a sötétben néz végig a szép arcon, majd még egy kis időre, mielőtt készülődésbe kezd, lehunyja a pilláit. Csak hogy ne rajta múljon a férfi pihenése. Meg tud ő tekintetére ült bánat nélkül is küzdeni azzal, ami jön.*
//Mondvacsinált//
*Nem akarta felkelteni partnerét. Ő maga sem biztos, hogy teljesen tudatában van annak, hogy miként mozdult, mégis összehúzva magát az apróbbnál is apróbbra próbálja átvészelni a reá törő képek és érzések sokaságát. Elszámolni kíván magával, s homokként peregnek az apró szemecskék, hogy végül ráeszméljen, hogy egy nagy kupac kilátástalanság az egész. Túl jó volt. Vágyik vissza, ami tovább fokozza a kellemetlen érzetet. Újra a férfihoz szeretne bújni, miközben másra kell gondolnia, akiért elméletileg dobog a szíve. S talán ha majd meglátja, tényleg érte fog zakatolni újra, de most valahogy eltévedt. Nem ismeri ezt az utat. Nem is remélhet tőle semmit. Ha remélne csak jobban fájna.
Fúrja fejét a tenyerébe, mikor hegyes füleibe szökik az az édes hang. Olyan kellemesen szól. Még akkor is gondoskodó, mikor már rég nem kellene annak lennie. Összeszorítja fogait, üvöltene. Mégis csupán lassan emeli meg a fejét és úgy fordítja a harcos felé tekintetét, mintha semmi gond nem lenne.*
- Minden rendben, Pash. *Még el is mosolyodik hozzá. Nem tartozik rá. Vagy ha tartozik is, osztozni biztos nem tud rajta, el sem várná. Maradhatna egy apró menedék számára, de mintha józanodott volna, korholja magát az előző napi túlzó önfeledtségért. Ahogy kimondja a nevet, élénken él benne ahogy nekifeszülve suttogta ezt a hóhajú a fülébe. Mozdul, már nem olyan keserves pozitúrában van, mint az imént. Puhán, de félszegen közelít, s egy apró csókot lehel éjjeli szeretője ajkára, ha amaz engedi, de el is távolodik hamar.*
- Nem szerettelek volna felkelteni, ne haragudj. Még van idő pihenni.
*Ujjbegyével seper el egy kósza tincset annak homlokáról. Felkeljen? Szívesen írná tele naplóját, de a csonkig égett gyertya fénye nem lobog már. Nem lesz önző, nem kell ráforduljon a figyelem. Jobbnak látja hát a megszokottat; odaerőlteti a vonásaira, hogy csak egy múló apróság volt, ami lelte, ha lelte, s már el is illant. Békés, ahogy a sötétben néz végig a szép arcon, majd még egy kis időre, mielőtt készülődésbe kezd, lehunyja a pilláit. Csak hogy ne rajta múljon a férfi pihenése. Meg tud ő tekintetére ült bánat nélkül is küzdeni azzal, ami jön.*
1173. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-07 09:19:12
Üzenet elküldve: 2025-10-07 09:19:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennar szeme megakad a feketeségen, amikor a lány tekintetében valami megváltozik. Az a pillanat, az a villanás szinte kézzel fogható. A barnák elmélyülnek, elhomályosulnak, majd egy ismeretlen, vad fény költözik beléjük. Még nem érti, mi történik, csak érzi, hogy valami átbillen közöttük. De gondolkodni már nincs ideje. A lány hirtelen újra megcsókolja, sokkal erősebben, mint korábban.
A meglepetés egyetlen szívdobbanásig tart, utána az ösztön átveszi a helyet a tudat felett. A csók kemény, követelő, s mikor a lány az ajkába harap, a fájdalom nem kijózanítja, hanem teljesen átlöki a határon. A józan esze lassan elmosódik, a vágy átveszi a testét, és egy olyan játék veszi kezdetét kettejük között, ahol az érzéki, gyengéd érintés és a fájdalom kéz a kézben járnak.
Norennar nemcsak hogy hajlandó követni a hirtelen változó játékszabályokat, hanem tovább is fokozza a helyzetet. A víz vadul hömpölyög körülöttük, ahogy testük összeforr, erős szenvedéllyel és mámorral karöltve. Néhol akkora hullámokat vernek, hogy a víz a kád peremén átcsap, és a padlón végzi, apró tócsákban szétterülve. A mozdulatok között nincs több tétovázás, csak ösztön és reakció, ajkak és ujjak keresése, zihálás és feszülő izmok.
A mélységi ujjaival a lány hátát járja be, a körme néhol megakad, finom karcolásokat hagyva. Válaszul épp elég ahhoz, hogy ő is megérezze a feketeség karmait a bőrén. A fájdalom és a gyönyör keveredik, határuk elmosódik, és ahogy a víz csapódik körülöttük, minden más megszűnik. Csak a hangok maradnak, a víz csobbanása, a zihálás, a sóhaj, a néha kiszakadó halk nyögés.
Amikor végül elérik a csúcsot, Norennar épp a lány vállát csókolgatja, majd a gyönyör pillanatában beleharap, mélyen, ösztönösen. A lány bőrén ott marad az ív, a nyoma, mintha a pillanatot akarná magához láncolni. Egy ideig csak liheg, a lányt magához szorítva, majd gyengéden csókot lehel ugyanarra a pontra, mintha ezzel próbálná enyhíteni a nyomát.
Ezután lassan hátradől, a hátát a kád peremének veti. A mellkasa még mindig emelkedik-süllyed, a légzése nehéz, de a mozdulataiban már ott a fáradt elégedettség. A tekintete végigfut a lányon, a vízben csillogó bőrön, a halvány nyomokon, amiket a keze és a vágy hagyott rajta. Elégedett, de ez az érzés nem marad sokáig. Ahogy az elméje kitisztul, a mellkasát lassan a szégyen szorítja össze. Már megint engedett a vágyainak… az ösztönlény felülkerekedett.
Egyetlen apró vigasza, hogy a tisztuló elmével a fájdalomérzet is visszatér. Érzi, hogy a lány sem volt kíméletes vele. A karján és a mellkasán apró karmolások, vörös bár esetében inkább feketébe átcsapó vonalak jelzik az éjszín körmök útját. Mégis, valahol ez is csak a valóság része, amit most meg kell értenie. Már épp megszólalna, hogy bocsánatot kérjen, de a szavak a torkán akadnak.
A feketeség megmozdul, és ahogy Norennar a szemébe néz, hirtelen valami megváltozik. A korábbi magabiztosság, az a vad, kiszámíthatatlan fény eltűnik. Helyét zavarodottság, sőt, tanácstalanság veszi át, mintha egy teljesen más ember ülne előtte. A kérdések, amiket a lány feltesz, őszinte döbbenetet váltanak ki belőle.
Norennar elhallgat. Csak nézi, figyeli, ahogy a lány pislog, mintha nem is tudná, mi történt. A férfi szeme lassan elkomorul. Visszagondol az elmúlt percekre, az érintésekre, a pillanatokra, az egészre. Valóban, mintha kicserélték volna. Ugyanaz az érzés járta át közben, mint mikor először találkozott vele, csak akkor halálfélelmet korbávsolta fel benne, most pedig a vágyat. De az esszenciájuk ugyan az volt. Olyan mintha... mintha két külön ember lakna ugyanabban a testben.
E tekintetben nem ítélkezik. Ő maga is elvesztette az eszét az imént. Csupán engedett a természetének. A különbség csupán az, hogy ő mindvégig tudta, mit tesz, és emlékezni is fog rá. A lány azonban… mintha valóban nem emlékezne. Mintha az elmúlt időben valaki más vezette volna a testét, s most tért volna vissza az a Nori akivel idejött.
A gondolat hidegen ül meg a tarkóján. Lassan felemeli a fejét, és némán figyeli a lány arcát, a zavarodott pillantását, ahogy a fürdő párája közéjük ül. Végül halkan szólal meg, tétován, mégis súlyosan:*
- Nori… te… te tényleg nem emlékszel?
*A hangja alig hallható, de minden szava mögött ott a döbbenet és a féltés. A víz közben megnyugszik körülöttük, a felszín kisimul, mintha maga a torony is visszatartaná a lélegzetét, választ várva.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennar szeme megakad a feketeségen, amikor a lány tekintetében valami megváltozik. Az a pillanat, az a villanás szinte kézzel fogható. A barnák elmélyülnek, elhomályosulnak, majd egy ismeretlen, vad fény költözik beléjük. Még nem érti, mi történik, csak érzi, hogy valami átbillen közöttük. De gondolkodni már nincs ideje. A lány hirtelen újra megcsókolja, sokkal erősebben, mint korábban.
A meglepetés egyetlen szívdobbanásig tart, utána az ösztön átveszi a helyet a tudat felett. A csók kemény, követelő, s mikor a lány az ajkába harap, a fájdalom nem kijózanítja, hanem teljesen átlöki a határon. A józan esze lassan elmosódik, a vágy átveszi a testét, és egy olyan játék veszi kezdetét kettejük között, ahol az érzéki, gyengéd érintés és a fájdalom kéz a kézben járnak.
Norennar nemcsak hogy hajlandó követni a hirtelen változó játékszabályokat, hanem tovább is fokozza a helyzetet. A víz vadul hömpölyög körülöttük, ahogy testük összeforr, erős szenvedéllyel és mámorral karöltve. Néhol akkora hullámokat vernek, hogy a víz a kád peremén átcsap, és a padlón végzi, apró tócsákban szétterülve. A mozdulatok között nincs több tétovázás, csak ösztön és reakció, ajkak és ujjak keresése, zihálás és feszülő izmok.
A mélységi ujjaival a lány hátát járja be, a körme néhol megakad, finom karcolásokat hagyva. Válaszul épp elég ahhoz, hogy ő is megérezze a feketeség karmait a bőrén. A fájdalom és a gyönyör keveredik, határuk elmosódik, és ahogy a víz csapódik körülöttük, minden más megszűnik. Csak a hangok maradnak, a víz csobbanása, a zihálás, a sóhaj, a néha kiszakadó halk nyögés.
Amikor végül elérik a csúcsot, Norennar épp a lány vállát csókolgatja, majd a gyönyör pillanatában beleharap, mélyen, ösztönösen. A lány bőrén ott marad az ív, a nyoma, mintha a pillanatot akarná magához láncolni. Egy ideig csak liheg, a lányt magához szorítva, majd gyengéden csókot lehel ugyanarra a pontra, mintha ezzel próbálná enyhíteni a nyomát.
Ezután lassan hátradől, a hátát a kád peremének veti. A mellkasa még mindig emelkedik-süllyed, a légzése nehéz, de a mozdulataiban már ott a fáradt elégedettség. A tekintete végigfut a lányon, a vízben csillogó bőrön, a halvány nyomokon, amiket a keze és a vágy hagyott rajta. Elégedett, de ez az érzés nem marad sokáig. Ahogy az elméje kitisztul, a mellkasát lassan a szégyen szorítja össze. Már megint engedett a vágyainak… az ösztönlény felülkerekedett.
Egyetlen apró vigasza, hogy a tisztuló elmével a fájdalomérzet is visszatér. Érzi, hogy a lány sem volt kíméletes vele. A karján és a mellkasán apró karmolások, vörös bár esetében inkább feketébe átcsapó vonalak jelzik az éjszín körmök útját. Mégis, valahol ez is csak a valóság része, amit most meg kell értenie. Már épp megszólalna, hogy bocsánatot kérjen, de a szavak a torkán akadnak.
A feketeség megmozdul, és ahogy Norennar a szemébe néz, hirtelen valami megváltozik. A korábbi magabiztosság, az a vad, kiszámíthatatlan fény eltűnik. Helyét zavarodottság, sőt, tanácstalanság veszi át, mintha egy teljesen más ember ülne előtte. A kérdések, amiket a lány feltesz, őszinte döbbenetet váltanak ki belőle.
Norennar elhallgat. Csak nézi, figyeli, ahogy a lány pislog, mintha nem is tudná, mi történt. A férfi szeme lassan elkomorul. Visszagondol az elmúlt percekre, az érintésekre, a pillanatokra, az egészre. Valóban, mintha kicserélték volna. Ugyanaz az érzés járta át közben, mint mikor először találkozott vele, csak akkor halálfélelmet korbávsolta fel benne, most pedig a vágyat. De az esszenciájuk ugyan az volt. Olyan mintha... mintha két külön ember lakna ugyanabban a testben.
E tekintetben nem ítélkezik. Ő maga is elvesztette az eszét az imént. Csupán engedett a természetének. A különbség csupán az, hogy ő mindvégig tudta, mit tesz, és emlékezni is fog rá. A lány azonban… mintha valóban nem emlékezne. Mintha az elmúlt időben valaki más vezette volna a testét, s most tért volna vissza az a Nori akivel idejött.
A gondolat hidegen ül meg a tarkóján. Lassan felemeli a fejét, és némán figyeli a lány arcát, a zavarodott pillantását, ahogy a fürdő párája közéjük ül. Végül halkan szólal meg, tétován, mégis súlyosan:*
- Nori… te… te tényleg nem emlékszel?
*A hangja alig hallható, de minden szava mögött ott a döbbenet és a féltés. A víz közben megnyugszik körülöttük, a felszín kisimul, mintha maga a torony is visszatartaná a lélegzetét, választ várva.*
1172. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-07 09:00:56
Üzenet elküldve: 2025-10-07 09:00:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* Kedves számára az éjszaka, ahogy kedves számára a társaság is. Boldogan nyúlik el, ki tudja mennyi edzés után, hiszen senki sem számolta. Ismét hozzá simul a másikhoz, aludni készül, de ezzel már megpróbálkoztak többször is, és valahogy mégse lett belőle alvás. Most viszont úgy tűnik, ha ideiglenesen is, de megnyugodtak. Arcán boldog mosoly, nem vigyor, mintha valami jó viccet hallott volna, csak lágyan, szinte alig észrevehetően görbül felfelé szájának széle, jelezve, hogy mindez olyan jó, olyan kellemes. Nem tudja, hogy Mai alszik már, vagy ébren van még, amikor megszólal. Lágy hangon, halkan suttog, hogy ha már alszik, ne keltse fel, de mégis ki akarja mondani amit gondol. *
- Amikor azt mondtad, hogy örülsz, hogy veletek jöttem, Pashnak szólítottál. Nem Pashthrának. Jó érzés volt, kellemesen csengett. Kérlek hívj úgy. * Leheli a szavakat a másik nyakára, ahogy átöleli hátulról, szorosan neki simul, karjával átkarolva, védelmezően, gondoskodóval. Nem szól, nem mozdul, hagyja, hogy magával rántsa az álom, hogy végre kicsit megpihenjen a teste és elméje.
Még nem ébred fel, amikor a mágus mellkasát mardosni kezdi a bűntudat, a hóhajú harcos a nap első sugaraival szokott először megmozdulni, és mivel még sötét van, az odébb lenne. És feküdne még mozdulatlanul, ha a sötéthez illő hollóhajú nem mozdulna, amire természetesen kipattan a szeme. Bár sokkal mélyebben aludt, mint máskor, és ezért nem kelt fel már az apró neszre, ahogy Mai mellkasához húzta öklét, az ágy súlyának változására, és arra, hogy a hajfürtök végigsimítanak rajta, felébred. Fekszik tovább néhány pillanatig, amíg szeme megszokja a szoba sötét képét, amíg teljesen felébred, és ki tudja venni az alak körvonalait. Első gondolata, hogy visszahúzza maga mellé, de a testtartás alapján belátja, hogy erre nem feltétlenül alkalmas az időpont. *
- Jól vagy? * Kérdezi halkan, mert ez számára az első, és legfontosabb kérdés. Eszébe jut, hogy a nő mesélt arról, várják otthon, és az éjszaka folyamán először eszébe jut Merlana is. Nyomorult érzés, de megpróbálja elhessegetni. Azzal áltatja magát, hogy fontosabb most odafigyeljen, és támogatást adjon, mint saját problémájával foglalkozni. Merlana és a lelkiismeret még várhat. *
//Mondvacsinált//
* Kedves számára az éjszaka, ahogy kedves számára a társaság is. Boldogan nyúlik el, ki tudja mennyi edzés után, hiszen senki sem számolta. Ismét hozzá simul a másikhoz, aludni készül, de ezzel már megpróbálkoztak többször is, és valahogy mégse lett belőle alvás. Most viszont úgy tűnik, ha ideiglenesen is, de megnyugodtak. Arcán boldog mosoly, nem vigyor, mintha valami jó viccet hallott volna, csak lágyan, szinte alig észrevehetően görbül felfelé szájának széle, jelezve, hogy mindez olyan jó, olyan kellemes. Nem tudja, hogy Mai alszik már, vagy ébren van még, amikor megszólal. Lágy hangon, halkan suttog, hogy ha már alszik, ne keltse fel, de mégis ki akarja mondani amit gondol. *
- Amikor azt mondtad, hogy örülsz, hogy veletek jöttem, Pashnak szólítottál. Nem Pashthrának. Jó érzés volt, kellemesen csengett. Kérlek hívj úgy. * Leheli a szavakat a másik nyakára, ahogy átöleli hátulról, szorosan neki simul, karjával átkarolva, védelmezően, gondoskodóval. Nem szól, nem mozdul, hagyja, hogy magával rántsa az álom, hogy végre kicsit megpihenjen a teste és elméje.
Még nem ébred fel, amikor a mágus mellkasát mardosni kezdi a bűntudat, a hóhajú harcos a nap első sugaraival szokott először megmozdulni, és mivel még sötét van, az odébb lenne. És feküdne még mozdulatlanul, ha a sötéthez illő hollóhajú nem mozdulna, amire természetesen kipattan a szeme. Bár sokkal mélyebben aludt, mint máskor, és ezért nem kelt fel már az apró neszre, ahogy Mai mellkasához húzta öklét, az ágy súlyának változására, és arra, hogy a hajfürtök végigsimítanak rajta, felébred. Fekszik tovább néhány pillanatig, amíg szeme megszokja a szoba sötét képét, amíg teljesen felébred, és ki tudja venni az alak körvonalait. Első gondolata, hogy visszahúzza maga mellé, de a testtartás alapján belátja, hogy erre nem feltétlenül alkalmas az időpont. *
- Jól vagy? * Kérdezi halkan, mert ez számára az első, és legfontosabb kérdés. Eszébe jut, hogy a nő mesélt arról, várják otthon, és az éjszaka folyamán először eszébe jut Merlana is. Nyomorult érzés, de megpróbálja elhessegetni. Azzal áltatja magát, hogy fontosabb most odafigyeljen, és támogatást adjon, mint saját problémájával foglalkozni. Merlana és a lelkiismeret még várhat. *
1171. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-07 08:46:58
Üzenet elküldve: 2025-10-07 08:46:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*Nem sok idő jut rá, hogy haját kibogozza, s talán kár is volt belekezdenie, hiszen a hozzásimuló test egy pontján megérzi, hogy nagy esély van rá, hogy össze lesz az még túrva. Sosem függesztette még fel önmaga csinosítását ilyen vágyódó mosollyal, s ejtette földre a hévben a hajkefét. Máris a férfi ölében találja magát, majd az ágy kényelmében, hogy tovább osztozzanak rajta. Nem sejlik fel hosszú órákig, hogy egyáltalán kikecmeregjenek belőle. Nem tartja számon, hányszor remegett meg, vagy hányszor dadogta el kéjtől torzult vonásokkal Pashthra nevét. Egy éjjelnyi új világ, más sem fér be közéjük, még a gondolatok sem, mégis megosztják egymással mindenüket, amijük csak van.
Hogy mikor nyomja el az álom, nem tudja. Nem sok jutott a pihenésből, de nélkülözni is képes lett volna még néhány apró érintésért cserébe. Ha éktelenkedik is némi sötét folt szemei alatt, mégis kisimultabban ébred a megszokottnál. A fiatalos hév meglepte, s nagyon nehéz lesz erről lemondania, hiszen ő is képes így lángolni, ha teret kap rá.
Még nem éri utol az érzet, hogy ma már nem az a világ van. Pedig be kell zárni az ajtót, s vissza se nézni többé. Nem nyitja ki a szemét egy darabig, mert mintha azzal el is kellene kezdődnie a búcsúnak. Ehelyett keze siklik végig az izmos hasfalon, s Pashthra nyakára leheli a csókokat, amiket még „szabad”.
De elkerülhetetlen, hogy egyszer csak megrohamozzák a gondolatok. Kipillantva az ablakon sötét van, zeng az ég, vihar tombol, mintha az is csak a tegnapit akarná elmosni. Lemosni az összes emléket. A koszt. Az ablak résein beszökő levegő az illatukkal cserél helyet. Fájdalmasan dobban meg a szíve és kap a mellkasához. Beteg talán? Rosszul zörög a szegycsont alatt valami. Átjárja minden ütemmel a testét a kór. Méreg. Bűntudat. Nem néz a hóhajúra, hogy annak szeme nyitva van-e nem tudja. Ökölbe szorulva pihen meg mellei között a keze, mígnem felül, s felhúzott térdeire támasztott tenyerére hajol rá. Lassan veszi a levegőt és nem tudja kikerülni a képeket. Csendet akar, de aki meg tudná adni, attól el kell köszönnie, noha mellette marad majd itt még kitudja meddig.*
A hozzászólás írója (Mai Faensa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.07 08:48:43
//Mondvacsinált//
*Nem sok idő jut rá, hogy haját kibogozza, s talán kár is volt belekezdenie, hiszen a hozzásimuló test egy pontján megérzi, hogy nagy esély van rá, hogy össze lesz az még túrva. Sosem függesztette még fel önmaga csinosítását ilyen vágyódó mosollyal, s ejtette földre a hévben a hajkefét. Máris a férfi ölében találja magát, majd az ágy kényelmében, hogy tovább osztozzanak rajta. Nem sejlik fel hosszú órákig, hogy egyáltalán kikecmeregjenek belőle. Nem tartja számon, hányszor remegett meg, vagy hányszor dadogta el kéjtől torzult vonásokkal Pashthra nevét. Egy éjjelnyi új világ, más sem fér be közéjük, még a gondolatok sem, mégis megosztják egymással mindenüket, amijük csak van.
Hogy mikor nyomja el az álom, nem tudja. Nem sok jutott a pihenésből, de nélkülözni is képes lett volna még néhány apró érintésért cserébe. Ha éktelenkedik is némi sötét folt szemei alatt, mégis kisimultabban ébred a megszokottnál. A fiatalos hév meglepte, s nagyon nehéz lesz erről lemondania, hiszen ő is képes így lángolni, ha teret kap rá.
Még nem éri utol az érzet, hogy ma már nem az a világ van. Pedig be kell zárni az ajtót, s vissza se nézni többé. Nem nyitja ki a szemét egy darabig, mert mintha azzal el is kellene kezdődnie a búcsúnak. Ehelyett keze siklik végig az izmos hasfalon, s Pashthra nyakára leheli a csókokat, amiket még „szabad”.
De elkerülhetetlen, hogy egyszer csak megrohamozzák a gondolatok. Kipillantva az ablakon sötét van, zeng az ég, vihar tombol, mintha az is csak a tegnapit akarná elmosni. Lemosni az összes emléket. A koszt. Az ablak résein beszökő levegő az illatukkal cserél helyet. Fájdalmasan dobban meg a szíve és kap a mellkasához. Beteg talán? Rosszul zörög a szegycsont alatt valami. Átjárja minden ütemmel a testét a kór. Méreg. Bűntudat. Nem néz a hóhajúra, hogy annak szeme nyitva van-e nem tudja. Ökölbe szorulva pihen meg mellei között a keze, mígnem felül, s felhúzott térdeire támasztott tenyerére hajol rá. Lassan veszi a levegőt és nem tudja kikerülni a képeket. Csendet akar, de aki meg tudná adni, attól el kell köszönnie, noha mellette marad majd itt még kitudja meddig.*
A hozzászólás írója (Mai Faensa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.07 08:48:43
1170. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-06 22:41:57
Üzenet elküldve: 2025-10-06 22:41:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Egyetlen, kicsiny, rövid szó, egy már-már parancsként is felfogható, őszinte kérlelés, ennyi hangzik el csupán a lány szájából, mielőtt ajkaik újra egymáshoz érnének. Ezúttal már mer kezdeményezni, a mozdulat kíváncsi, ám továbbra is esetlen, mintha csak egy kismadár próbálgatná a szárnyait, miközben azért nem repül fel, mert attól fél, hogy a földre zuhan. Érzi, ahogy Norennar egyik keze gyengéden végigkúszik az arcán, majd a tarkójára téved, s éjszínű tincsei között megbújva állapodik meg. A másik kezét sem érzi már, ahogy a tenyerébe fonva az utat mutatja a sötétben, helyette a derekán találja meg újra a kellemes érintés, miközben a vízben egy könnyed mozdulattal közelebb csusszan a férfihez. Az irányítás már nem az övé, de nem csak képletesen. A teste reagál az egyre hevesebb érzelmekre, de az elméje közben egészen máshol jár. Olyan az egész, mintha kívülről látná magát, még a saját hangját, ahogy halk, jóleső sóhajokat hallat is egészen távolról hallja, miközben Norennar csókjai ajkairól először a nyakára, majd egyre lejjebb vándorolnak, pont úgy, ahogy a szintén gyorsuló szívverését is meglehetősen távolinak érzi, mintha nem is az övé volna.
Ahogy egy apró pillanatnyi szünet erejéig megállnak, és egymásra pillantanak, Nori kissé tétován pislog társára, mintha hirtelen elfelejtette volna, hogy mit is csinálnak.
A barnákban aztán, különös fény csillan. Egy pillanatra elhomályosodik körülötte minden, pislant egyet, majd még egyet, szája szélén furcsa, szokatlan mosoly jelenik meg. Egy halk kuncogás hallatszik még, majd a következő pillanatban már nem ugyanaz a tekintet néz vissza Norennarra. Egy eddig, a sötételf számára még ismeretlen, játékos vigyor fedezhető fel rajta, miközben mozdulatai is hirtelen megváltoznak, határozottabbakká válnak. Egy újabb csókot lehel Norennar ajkaira, de ez most más, sokkalta erőszakosabb és hosszabbra is nyúlik, mint az eddigiek. Attól is csupán a véletlen szerencse menti meg a férfit, hogy nem sérti fel a száját, ahogy a feketeség az alsó ajkába harap. El sem húzódik tőle, úgy kuncog fel újra, s közben meglepő magabiztossággal karolja át először a nyakát, simul hozzá, majd kezdi kényeztetni társát. Bár sok tapasztalata férfiakkal eddig még nem volt, mégis úgy tűnik, mintha pontosan tudná, hogy mit csinál, csak eddig titkolta volna. Ha Norennar hajlandó követni a hirtelenjében megváltozott játékszabályokat, akkor a víz nem csupán a különös mágiának köszönhetően marad forró, hanem a hangulat és a kettejük közt végre rendesen fellobbanó tűztől, de ha nem, a feketeség akkor is kiköveteli magának, hogy szeressék. Így merülhetnek el a vágy végtelen, sötét tengerében, melyben egymást segítve juthatnak el a csúcsra úgy, hogy talán az út közben egyikük sem tudja igazán, merre is mennek pontosan, de kétségkívül élvezik, legalábbis ő egészen biztosan.
Ahogy végül hosszú idő után újra elszakadnak egymástól, Nori kipirult arccal néz Norennar szemeibe, arcán szórakozott elégedettség látszik, ami aztán egycsapásra el is tűnik, helyét átveszi ismét egy furcsa, zavarodott pillantás. Fejét oldalra billenti, jobb kezével beletúr nedves, fekete tincseibe.*
- Mi történt? Mit is… Mit is csináltunk mi most? Mármint… Olyan jól érzem most magam. *Hangjából furcsa nyugtalanság hallatszik, nem tudja miért, de úgy érzi, mintha valamit elrontott volna, csak nem tudja, hogy mit. Szétesett képek kavarognak a fejében, próbál emlékezni, de mégsem sikerül teljesen összeraknia a történteket, csak arra emlékszik, hogy valami olyan csodát éltek át, mely egészen biztosan megnyitott egy, a lelkükbe vezető, eddig még zárt ajtót egymásnak.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Egyetlen, kicsiny, rövid szó, egy már-már parancsként is felfogható, őszinte kérlelés, ennyi hangzik el csupán a lány szájából, mielőtt ajkaik újra egymáshoz érnének. Ezúttal már mer kezdeményezni, a mozdulat kíváncsi, ám továbbra is esetlen, mintha csak egy kismadár próbálgatná a szárnyait, miközben azért nem repül fel, mert attól fél, hogy a földre zuhan. Érzi, ahogy Norennar egyik keze gyengéden végigkúszik az arcán, majd a tarkójára téved, s éjszínű tincsei között megbújva állapodik meg. A másik kezét sem érzi már, ahogy a tenyerébe fonva az utat mutatja a sötétben, helyette a derekán találja meg újra a kellemes érintés, miközben a vízben egy könnyed mozdulattal közelebb csusszan a férfihez. Az irányítás már nem az övé, de nem csak képletesen. A teste reagál az egyre hevesebb érzelmekre, de az elméje közben egészen máshol jár. Olyan az egész, mintha kívülről látná magát, még a saját hangját, ahogy halk, jóleső sóhajokat hallat is egészen távolról hallja, miközben Norennar csókjai ajkairól először a nyakára, majd egyre lejjebb vándorolnak, pont úgy, ahogy a szintén gyorsuló szívverését is meglehetősen távolinak érzi, mintha nem is az övé volna.
Ahogy egy apró pillanatnyi szünet erejéig megállnak, és egymásra pillantanak, Nori kissé tétován pislog társára, mintha hirtelen elfelejtette volna, hogy mit is csinálnak.
A barnákban aztán, különös fény csillan. Egy pillanatra elhomályosodik körülötte minden, pislant egyet, majd még egyet, szája szélén furcsa, szokatlan mosoly jelenik meg. Egy halk kuncogás hallatszik még, majd a következő pillanatban már nem ugyanaz a tekintet néz vissza Norennarra. Egy eddig, a sötételf számára még ismeretlen, játékos vigyor fedezhető fel rajta, miközben mozdulatai is hirtelen megváltoznak, határozottabbakká válnak. Egy újabb csókot lehel Norennar ajkaira, de ez most más, sokkalta erőszakosabb és hosszabbra is nyúlik, mint az eddigiek. Attól is csupán a véletlen szerencse menti meg a férfit, hogy nem sérti fel a száját, ahogy a feketeség az alsó ajkába harap. El sem húzódik tőle, úgy kuncog fel újra, s közben meglepő magabiztossággal karolja át először a nyakát, simul hozzá, majd kezdi kényeztetni társát. Bár sok tapasztalata férfiakkal eddig még nem volt, mégis úgy tűnik, mintha pontosan tudná, hogy mit csinál, csak eddig titkolta volna. Ha Norennar hajlandó követni a hirtelenjében megváltozott játékszabályokat, akkor a víz nem csupán a különös mágiának köszönhetően marad forró, hanem a hangulat és a kettejük közt végre rendesen fellobbanó tűztől, de ha nem, a feketeség akkor is kiköveteli magának, hogy szeressék. Így merülhetnek el a vágy végtelen, sötét tengerében, melyben egymást segítve juthatnak el a csúcsra úgy, hogy talán az út közben egyikük sem tudja igazán, merre is mennek pontosan, de kétségkívül élvezik, legalábbis ő egészen biztosan.
Ahogy végül hosszú idő után újra elszakadnak egymástól, Nori kipirult arccal néz Norennar szemeibe, arcán szórakozott elégedettség látszik, ami aztán egycsapásra el is tűnik, helyét átveszi ismét egy furcsa, zavarodott pillantás. Fejét oldalra billenti, jobb kezével beletúr nedves, fekete tincseibe.*
- Mi történt? Mit is… Mit is csináltunk mi most? Mármint… Olyan jól érzem most magam. *Hangjából furcsa nyugtalanság hallatszik, nem tudja miért, de úgy érzi, mintha valamit elrontott volna, csak nem tudja, hogy mit. Szétesett képek kavarognak a fejében, próbál emlékezni, de mégsem sikerül teljesen összeraknia a történteket, csak arra emlékszik, hogy valami olyan csodát éltek át, mely egészen biztosan megnyitott egy, a lelkükbe vezető, eddig még zárt ajtót egymásnak.*
1169. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-06 21:05:30
Üzenet elküldve: 2025-10-06 21:05:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennarban még ott él az első csók minden pillanata. Az érintés emléke lassan járja át, akár egy lüktető hullám. A lány ajkainak puhasága, a bizonytalan közeledés, az apró remegés mind-mind ott marad benne. Nem várta, hogy így hat rá, azt sem, hogy ennyire megérzi benne a valódit. Mikor a feketeség nem hátrál, sőt, közelebb simul, Norennar ösztönösen mélyíti a csókot. Engedi, hogy a mozdulat elmondjon mindent, amit szavakkal nem merne. Az íz, a melegség, a légzésük összefonódása egyetlen, kimondatlan vallomássá válik. A csók lassan elcsendesedik. Norennar még egy pillanatig közel marad, aztán hátrébb húzódik, épp csak annyira, hogy lássa a lány arcát. A tekintete rajta marad, mintha a reakcióját keresné. A lány zavarodott válasza a kérdésére újból mosolyt csal a férfi arcára, és mikor a „még” szó elhangzik, a mélységi szemeiben játékos fény villan.*
- Még?
*Kérdezi halkan, mély, rekedtes hangján.
Az ezt követő pillanatban a feketeség ismét közel hajol, és Norennar már nem habozik. A lánnyal ellentétben nem marad elszenvedője a következő csóknak, hanem elébe megy, s hagyja, hogy a pillanat magával ragadja. Az ajkaik ismét találkoznak, ezúttal is óvatosan, talán a férfi részéről egy fokkal határozottabban, bár kétségkívül hagyja kibontakozni a másik kíváncsiságát. A mélységi keze ismét mozdul, lassan a lány arcától a tarkójára siklik, s az ujjak eltűnnek a fekete tincsek közt, miközben a másik keze lassan elengedi a Noriét s a feketeség derekához csúszik. Keze határozottan mozdul, közelebb vonva őt.
A csók egyre mélyül. A szívverése felgyorsul, és mikor végül elválik a lány ajkaitól, egyetlen lélegzetvételnyi távolság marad köztük. A tekintete a másik szemén pihen, de nem sokáig, pillantása lassan a lány ajkairól a nyakára siklik. A keze még mindig a tarkóján, ujjai a nedves tincsek közé csúszva tartják őt közel. Lassan lehajtja a fejét, ajkai a lány nyakát érik. Előbb csak egy óvatos érintés, aztán újra és újra, egyre lejjebb, egyre bátrabban. A légzése meleg és lassú, minden csók között egyetlen rövid szünet, mintha csak kiélvezné a lány bőrének és az ajkainak minden egyes találkáját.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennarban még ott él az első csók minden pillanata. Az érintés emléke lassan járja át, akár egy lüktető hullám. A lány ajkainak puhasága, a bizonytalan közeledés, az apró remegés mind-mind ott marad benne. Nem várta, hogy így hat rá, azt sem, hogy ennyire megérzi benne a valódit. Mikor a feketeség nem hátrál, sőt, közelebb simul, Norennar ösztönösen mélyíti a csókot. Engedi, hogy a mozdulat elmondjon mindent, amit szavakkal nem merne. Az íz, a melegség, a légzésük összefonódása egyetlen, kimondatlan vallomássá válik. A csók lassan elcsendesedik. Norennar még egy pillanatig közel marad, aztán hátrébb húzódik, épp csak annyira, hogy lássa a lány arcát. A tekintete rajta marad, mintha a reakcióját keresné. A lány zavarodott válasza a kérdésére újból mosolyt csal a férfi arcára, és mikor a „még” szó elhangzik, a mélységi szemeiben játékos fény villan.*
- Még?
*Kérdezi halkan, mély, rekedtes hangján.
Az ezt követő pillanatban a feketeség ismét közel hajol, és Norennar már nem habozik. A lánnyal ellentétben nem marad elszenvedője a következő csóknak, hanem elébe megy, s hagyja, hogy a pillanat magával ragadja. Az ajkaik ismét találkoznak, ezúttal is óvatosan, talán a férfi részéről egy fokkal határozottabban, bár kétségkívül hagyja kibontakozni a másik kíváncsiságát. A mélységi keze ismét mozdul, lassan a lány arcától a tarkójára siklik, s az ujjak eltűnnek a fekete tincsek közt, miközben a másik keze lassan elengedi a Noriét s a feketeség derekához csúszik. Keze határozottan mozdul, közelebb vonva őt.
A csók egyre mélyül. A szívverése felgyorsul, és mikor végül elválik a lány ajkaitól, egyetlen lélegzetvételnyi távolság marad köztük. A tekintete a másik szemén pihen, de nem sokáig, pillantása lassan a lány ajkairól a nyakára siklik. A keze még mindig a tarkóján, ujjai a nedves tincsek közé csúszva tartják őt közel. Lassan lehajtja a fejét, ajkai a lány nyakát érik. Előbb csak egy óvatos érintés, aztán újra és újra, egyre lejjebb, egyre bátrabban. A légzése meleg és lassú, minden csók között egyetlen rövid szünet, mintha csak kiélvezné a lány bőrének és az ajkainak minden egyes találkáját.*
1168. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-06 20:57:20
Üzenet elküldve: 2025-10-06 20:57:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* Kellemes így, kényelmes, és és valahogy olyan természetes. Még úgy is, hogy szúr a torka a szomjúságtól. Elgondolkodik azon, hogy felkeljen inni, de elveti, maradni akar még. Csak amikor a nő újra játékosan simít végig rajta, és kel fel, jut el oda, hogy ő is így tegyen. Táskájához lép, és előveszi a kulacsot, el is felejti, hogy mágiával megoldhatná ezt a furcsa érzést. Mielőtt beleinna, felkínálja a mágusnak, és csak ha ő már ivott, vagy elutasította, kortyol bele boldogan a hűsítő vízbe. A szavak viszont valahogy furcsán hatnak. Nem csak ő, de a másik is folytatni akarja, azt szeretné, hogy feltöltekezzen. Viszont a fiatal harcosnak nincs szüksége ételre ahhoz, hogy újra harcra kész legyen, furcsa is lenne, ha csak tele hassal tudna hadba vonulni. Inkább leteszi a kulacsot, és a kedves hollóhajúhoz lép. Hátulról simul hozzá, ha teheti, és így kezdi a nyakát csókolgatni. *
- Nem szükséges. * Mondja, és így, hogy újra összeérnek, akár érezheti is alvótársa, hogy valóban felesleges erőt gyűjtenie, van még benne bőven. Ezt bizonyítani is megpróbálja azzal, hogy maga felé fordítja a nőt, és megemeli a combjainál fogva, visszacipelve őt a kényelmes, puha párnák közé. És bizony szerencséje van vele, mert vágyakozó öle hamarosan ismét érezheti az erős ujjakat, ahogy cirógatni kezdik. Ha a nő folytatást remél, akkor meg is kapja, és az is lehet, hogy reggelig nem fogja engedni elszakadni tőle a hóhajú harcos. Bár eljátszadozik a gondolattal, hogy átkerüljenek a fürdőbe, be kell lássa, hogy feleslegesen korainak tűnik, mert állóképességét ismerve lesz még bőven alkalmuk leizzadni, hogyha ezzel társai is így van. És egy dolgot ígér tekintetével, ahogy a kékeket keresi, miközben ismét igyekszik elérni, hogy átjárja a gyönyör a gyönyörű női testet - alvásra nem lesz sok alkalma mellette. *
//Mondvacsinált//
* Kellemes így, kényelmes, és és valahogy olyan természetes. Még úgy is, hogy szúr a torka a szomjúságtól. Elgondolkodik azon, hogy felkeljen inni, de elveti, maradni akar még. Csak amikor a nő újra játékosan simít végig rajta, és kel fel, jut el oda, hogy ő is így tegyen. Táskájához lép, és előveszi a kulacsot, el is felejti, hogy mágiával megoldhatná ezt a furcsa érzést. Mielőtt beleinna, felkínálja a mágusnak, és csak ha ő már ivott, vagy elutasította, kortyol bele boldogan a hűsítő vízbe. A szavak viszont valahogy furcsán hatnak. Nem csak ő, de a másik is folytatni akarja, azt szeretné, hogy feltöltekezzen. Viszont a fiatal harcosnak nincs szüksége ételre ahhoz, hogy újra harcra kész legyen, furcsa is lenne, ha csak tele hassal tudna hadba vonulni. Inkább leteszi a kulacsot, és a kedves hollóhajúhoz lép. Hátulról simul hozzá, ha teheti, és így kezdi a nyakát csókolgatni. *
- Nem szükséges. * Mondja, és így, hogy újra összeérnek, akár érezheti is alvótársa, hogy valóban felesleges erőt gyűjtenie, van még benne bőven. Ezt bizonyítani is megpróbálja azzal, hogy maga felé fordítja a nőt, és megemeli a combjainál fogva, visszacipelve őt a kényelmes, puha párnák közé. És bizony szerencséje van vele, mert vágyakozó öle hamarosan ismét érezheti az erős ujjakat, ahogy cirógatni kezdik. Ha a nő folytatást remél, akkor meg is kapja, és az is lehet, hogy reggelig nem fogja engedni elszakadni tőle a hóhajú harcos. Bár eljátszadozik a gondolattal, hogy átkerüljenek a fürdőbe, be kell lássa, hogy feleslegesen korainak tűnik, mert állóképességét ismerve lesz még bőven alkalmuk leizzadni, hogyha ezzel társai is így van. És egy dolgot ígér tekintetével, ahogy a kékeket keresi, miközben ismét igyekszik elérni, hogy átjárja a gyönyör a gyönyörű női testet - alvásra nem lesz sok alkalma mellette. *
1167. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-06 20:30:25
Üzenet elküldve: 2025-10-06 20:30:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*Csak lebeg a pillanatban. Ritkán üresedik ki a feje, de most kapott egy kicsit a legkellemesebb űrből. Mint amikor csak álmodik, s éppen jót; élvezi. Ujjai eljátszadoznak a vonalakon, nem tud leállni a keze, ahogy az illatot sem szűnik meg magába szívni. Nem tud telítődni vele. Apró, cseppet sem akaratos csókokat lehel a mellkasra, a nyak ívére, majd belefúrja homlokát a harcos álla alá és csak mered a semmibe. A legkedveltebb helye ez és valaki különlegessel osztja meg. Adott a tudásából, a fékezhetetlen vágyából, de még valamiféle ismeretlen érzésből is. Nem olyasféle, mint amikor a rosszakat szereti. Nincs benne az a fajta izgalom, hogy a következő percekben bántódása eshet, s tennie kell ellene, megjátszania magát. Nincs ott a botlás veszélye, hogy belebukik a látszólagos uralomba. Nem szorul ökölbe a gyomra sem, pedig azt már nagyon jól ismeri. Most nem hiányzik, ami végigkísérte az életét. Nem akarja a kontrollt tartani. Egyszerűen csak jó, s amikor hátsójára simul a hóhajú keze, majd belemarkol, kiszakad belőle egy sóhaj. Fáradt, de boldog sóhaj. Ilyennek kellene legyen mindig, ilyen, amikor biztonságos? Hogy ítélheti annak egyáltalán, ha jószerivel nem is ismeri azt, akivel hált, mégsem fél? Sok a kérdés, de nem zaklatóak, átgördül rajtuk, mert túlságosan egyszerű most az egész. Nem akarna kiszakadni belőle. Hogy miért jöttek egyáltalán, nem lebeg felette. El tudna aludni, ha nem égne még mindig valamelyest a vágytól. Nem elég. Belemosolyog a szemeinek annyira tetszetős gödröcskébe a kulcscsont felett. Ha hangból nem, de lélegzetéből kiderülhet, hogy valami nagyon mulattatja. Csendesen önfeledt és könnyed. Lábát átveti a harcosén, kissé feljebb is húzza rajta, hogy több felületen érintkezhessenek. Ő is szomjas. Még enni is hajlandó lenne. Összeszűkül a szeme a gondolatra. Szíve szerint öléhez húzná a másik szorgos kezét, de ehelyett elveszi mégis a karcsú lábát, felkönyököl és óvatosan cirógat végig annak orrán, száján s állán, egyetlen vonalban.*
- Van itt egy szoba. Bármikor belépsz, mindig van friss étel, ital. *Gondoskodó énje is felszínre kerül, a társaságuk talán nem is étkezett már egy napja. Őt kevéssé érdekli, de talán az edzett testnek jól jön a töltekezés.* - Talán utána lesz erőd folytatni. *Játékosan vigyorodik el, s felpattan, pőrén sétál el táskájáig, hogy egy fésűt keressen, amivel kissé csapzott haját bonthatja ki. De nem úgy fest, mintha sietne, sőt. Menni sem muszáj. Felőle aztán vissza is ránthatják a puha ágyba, mindegy, csak ne kelljen arra gondolnia, hogy eljöhet a nap, amikor kiszakad ebből az idillből.*
//Mondvacsinált//
*Csak lebeg a pillanatban. Ritkán üresedik ki a feje, de most kapott egy kicsit a legkellemesebb űrből. Mint amikor csak álmodik, s éppen jót; élvezi. Ujjai eljátszadoznak a vonalakon, nem tud leállni a keze, ahogy az illatot sem szűnik meg magába szívni. Nem tud telítődni vele. Apró, cseppet sem akaratos csókokat lehel a mellkasra, a nyak ívére, majd belefúrja homlokát a harcos álla alá és csak mered a semmibe. A legkedveltebb helye ez és valaki különlegessel osztja meg. Adott a tudásából, a fékezhetetlen vágyából, de még valamiféle ismeretlen érzésből is. Nem olyasféle, mint amikor a rosszakat szereti. Nincs benne az a fajta izgalom, hogy a következő percekben bántódása eshet, s tennie kell ellene, megjátszania magát. Nincs ott a botlás veszélye, hogy belebukik a látszólagos uralomba. Nem szorul ökölbe a gyomra sem, pedig azt már nagyon jól ismeri. Most nem hiányzik, ami végigkísérte az életét. Nem akarja a kontrollt tartani. Egyszerűen csak jó, s amikor hátsójára simul a hóhajú keze, majd belemarkol, kiszakad belőle egy sóhaj. Fáradt, de boldog sóhaj. Ilyennek kellene legyen mindig, ilyen, amikor biztonságos? Hogy ítélheti annak egyáltalán, ha jószerivel nem is ismeri azt, akivel hált, mégsem fél? Sok a kérdés, de nem zaklatóak, átgördül rajtuk, mert túlságosan egyszerű most az egész. Nem akarna kiszakadni belőle. Hogy miért jöttek egyáltalán, nem lebeg felette. El tudna aludni, ha nem égne még mindig valamelyest a vágytól. Nem elég. Belemosolyog a szemeinek annyira tetszetős gödröcskébe a kulcscsont felett. Ha hangból nem, de lélegzetéből kiderülhet, hogy valami nagyon mulattatja. Csendesen önfeledt és könnyed. Lábát átveti a harcosén, kissé feljebb is húzza rajta, hogy több felületen érintkezhessenek. Ő is szomjas. Még enni is hajlandó lenne. Összeszűkül a szeme a gondolatra. Szíve szerint öléhez húzná a másik szorgos kezét, de ehelyett elveszi mégis a karcsú lábát, felkönyököl és óvatosan cirógat végig annak orrán, száján s állán, egyetlen vonalban.*
- Van itt egy szoba. Bármikor belépsz, mindig van friss étel, ital. *Gondoskodó énje is felszínre kerül, a társaságuk talán nem is étkezett már egy napja. Őt kevéssé érdekli, de talán az edzett testnek jól jön a töltekezés.* - Talán utána lesz erőd folytatni. *Játékosan vigyorodik el, s felpattan, pőrén sétál el táskájáig, hogy egy fésűt keressen, amivel kissé csapzott haját bonthatja ki. De nem úgy fest, mintha sietne, sőt. Menni sem muszáj. Felőle aztán vissza is ránthatják a puha ágyba, mindegy, csak ne kelljen arra gondolnia, hogy eljöhet a nap, amikor kiszakad ebből az idillből.*
1166. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-06 19:24:52
Üzenet elküldve: 2025-10-06 19:24:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*A két szempár töretlenül néz egymásra, s míg az egyikük azt gondolja, hogy valamit elrontott, a másikuk úgy érzi, hogy soha, egy pillanatig sem csinált jól semmit. A feketeség, aki így, a festékek nélkül már annyira nem is fekete nem tud már mást tenni, mint bevallani, hogy valójában semmit sem ért az egészből, ami most vele és Norennarral történik. Nem érti a férfi gesztusait, célzásait és nem érti a furcsa, különös érzéseket sem, melyek az ezekre adott reakcióként törnek elő belőle. Nincs más választása, mint bevallani, hogy ő most eltévedt azon a sötét úton, melyre mélységi barátja vezette, és ha nem fogja meg a kezét, hogy mutassa az utat, akkor talán el is veszítik egymást örökre. Különös jel, hogy Norennar pont akkor szólal meg, és szorít rá jobban a kézfejére, amikor ezek a gondolatok járnak a lány fejében. Nem szól semmit, csak félszegen, kíváncsian fürkészi tovább a jeges szempárt. Az elkövetkezendő néhány pillanat hosszú perceknek tűnik, Nori ösztönösen harap az ajkaiba, ahogy rájön, hogy Norennar ugyanolyan elszántan keresi őt a barna lélektükrök mögött, s amint érzékeli, hogy a férfi arca közeledni kezd felé, még a lélegzetét is visszafojtja egy egészen apró pillanatig. Ajkaik végül összeérnek, melytől újra az a kellemes melegség járja át a testét, amit a sötételf érintése nyomán is érzett, de ez most sokkal erősebb, kellemesebb és egyszerűen… jó.
Nem először csinálja már ezt. Csókolt már meg másokat, de egyik alkalommal sem érezte ugyanezt. Az eddigi alkalmak mindegyike egy játék volt csupán, egy szórakozott fricska az életnek, mellyel megmutathatta, hogy ő bármit megtehet, ha épp ahhoz van kedve, de ez most más. Soha nem kapott még csókot… ok nélkül, merthogy azt továbbra sem tudja felfogni, hogy mit is jelent mindez, csak azt érzi, hogy így most jó. Nem hajol el, sőt, ha Norennar engedi, akkor egy egészen kicsivel erősebben tapad az ajkaira egészen addig, míg ő úgy nem dönt, hogy hátrébb húzódik.*
- Umm, nem… de… még! *Válaszolja a kérdésre pislogva. Ha Norennar azt hitte, hogy ettől majd kitisztul a kép a zavart elmében, akkor tévedett, most már még jobban eltévedt a képzeletbeli útvesztőben, de szeretne követni egy nyomot, egy érzést, azt, amelyik most megmagyarázhatatlanul kellemes. Ez nem egy játék, de ő mégis játszani akarja. Ezúttal ő hajol közelebb, hogy újra megpróbálkozzon egy lágy, kíváncsi csókkal.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*A két szempár töretlenül néz egymásra, s míg az egyikük azt gondolja, hogy valamit elrontott, a másikuk úgy érzi, hogy soha, egy pillanatig sem csinált jól semmit. A feketeség, aki így, a festékek nélkül már annyira nem is fekete nem tud már mást tenni, mint bevallani, hogy valójában semmit sem ért az egészből, ami most vele és Norennarral történik. Nem érti a férfi gesztusait, célzásait és nem érti a furcsa, különös érzéseket sem, melyek az ezekre adott reakcióként törnek elő belőle. Nincs más választása, mint bevallani, hogy ő most eltévedt azon a sötét úton, melyre mélységi barátja vezette, és ha nem fogja meg a kezét, hogy mutassa az utat, akkor talán el is veszítik egymást örökre. Különös jel, hogy Norennar pont akkor szólal meg, és szorít rá jobban a kézfejére, amikor ezek a gondolatok járnak a lány fejében. Nem szól semmit, csak félszegen, kíváncsian fürkészi tovább a jeges szempárt. Az elkövetkezendő néhány pillanat hosszú perceknek tűnik, Nori ösztönösen harap az ajkaiba, ahogy rájön, hogy Norennar ugyanolyan elszántan keresi őt a barna lélektükrök mögött, s amint érzékeli, hogy a férfi arca közeledni kezd felé, még a lélegzetét is visszafojtja egy egészen apró pillanatig. Ajkaik végül összeérnek, melytől újra az a kellemes melegség járja át a testét, amit a sötételf érintése nyomán is érzett, de ez most sokkal erősebb, kellemesebb és egyszerűen… jó.
Nem először csinálja már ezt. Csókolt már meg másokat, de egyik alkalommal sem érezte ugyanezt. Az eddigi alkalmak mindegyike egy játék volt csupán, egy szórakozott fricska az életnek, mellyel megmutathatta, hogy ő bármit megtehet, ha épp ahhoz van kedve, de ez most más. Soha nem kapott még csókot… ok nélkül, merthogy azt továbbra sem tudja felfogni, hogy mit is jelent mindez, csak azt érzi, hogy így most jó. Nem hajol el, sőt, ha Norennar engedi, akkor egy egészen kicsivel erősebben tapad az ajkaira egészen addig, míg ő úgy nem dönt, hogy hátrébb húzódik.*
- Umm, nem… de… még! *Válaszolja a kérdésre pislogva. Ha Norennar azt hitte, hogy ettől majd kitisztul a kép a zavart elmében, akkor tévedett, most már még jobban eltévedt a képzeletbeli útvesztőben, de szeretne követni egy nyomot, egy érzést, azt, amelyik most megmagyarázhatatlanul kellemes. Ez nem egy játék, de ő mégis játszani akarja. Ezúttal ő hajol közelebb, hogy újra megpróbálkozzon egy lágy, kíváncsi csókkal.*
1165. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-06 16:41:58
Üzenet elküldve: 2025-10-06 16:41:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* Teljes mértékben elengedi magát az ágyon, hagyja, hogy a mágus azt tegyen vele, amit csak szeretne. Ezen a ponton talán még arra se reagálna, ha hirtelen kés szegeződne a torkának, teljesen máshol jár, minden idegszála túlterhelt, agya szinte sokkos élményként éli át ami vele történik. Egy pillanatra felhagy a másik simogatásával is, miközben a gyönyör teljes mértékben átjárja, majd Mai érezheti a fertőt, amit annyira szeretett volna megtapasztalni. Teste elenged, és a túlfeszített gyönyör összehúzza izmait, most kellemetlenül feszül meg, ahogy a nő tovább kínozza, farpofája beton kemény, ahogy a görcs összeszorítja. Szeretne szólni neki, hogy fejezze be, de képtelen rá, mert még mindig élvezi a dolgot, úgy is, hogy közben fájdalmat él át. Légzése újra szaporábbá válik, és végül megtalálja ujjai hegyével a nő vállát, óvatosan tapogatásokkal kérleli, hogy engedje el. Ahogy testét ismét csókok érik, végre kisimul az arca, és karjai ismét szerető ölelésre fonódnak körbe a finom háton. Ő sem szól, ha szeretne, sem tudna, helyette hagyja, hogy mozdulatai árulkodjanak helyette, tenyerével lágyan simogatja a másikat, és lehunyt szemmel, boldogan pihen. Nem hagyja még, hogy visszatérjenek a lelkiismeretét mardosó gondolatok, túl tökéletes a pillanat ahhoz, hogy az agya képes legyen elrontani azt. Inkább hallgatja a másik lélegzését, mellkasán érzi a szívdobogását, ujjaival finoman szánt nyomokat az izzadt testre. És miközben balja ezzel van elfoglalva, jobbja ismét felfedezésnek indul, a kerek hátsót térképezi most fel, végigsimít rajta, kicsit bele is szorít, feszességét téve próbára. Nem mond semmit, úgyhogy nem egyértelmű, de tapintásra is meg van vele elégedve, nem csak látványra. Torka száraz, vizet szeretne, de túl messze van most a kancsó, és fél, ha megmozdul, akkor oda a pillanat varázsa, sose lesz már ilyen kényelmes az ágy, mint most. És valahogy már túl melegnek sem érződik a torony, egyszerűen minden tökéletes, úgy, ahogy van. Szeretne örökre így maradni, mintha most tökéletes helyen lenne, pont ott, ahova a sors szánta őt, ahová való. *
//Mondvacsinált//
* Teljes mértékben elengedi magát az ágyon, hagyja, hogy a mágus azt tegyen vele, amit csak szeretne. Ezen a ponton talán még arra se reagálna, ha hirtelen kés szegeződne a torkának, teljesen máshol jár, minden idegszála túlterhelt, agya szinte sokkos élményként éli át ami vele történik. Egy pillanatra felhagy a másik simogatásával is, miközben a gyönyör teljes mértékben átjárja, majd Mai érezheti a fertőt, amit annyira szeretett volna megtapasztalni. Teste elenged, és a túlfeszített gyönyör összehúzza izmait, most kellemetlenül feszül meg, ahogy a nő tovább kínozza, farpofája beton kemény, ahogy a görcs összeszorítja. Szeretne szólni neki, hogy fejezze be, de képtelen rá, mert még mindig élvezi a dolgot, úgy is, hogy közben fájdalmat él át. Légzése újra szaporábbá válik, és végül megtalálja ujjai hegyével a nő vállát, óvatosan tapogatásokkal kérleli, hogy engedje el. Ahogy testét ismét csókok érik, végre kisimul az arca, és karjai ismét szerető ölelésre fonódnak körbe a finom háton. Ő sem szól, ha szeretne, sem tudna, helyette hagyja, hogy mozdulatai árulkodjanak helyette, tenyerével lágyan simogatja a másikat, és lehunyt szemmel, boldogan pihen. Nem hagyja még, hogy visszatérjenek a lelkiismeretét mardosó gondolatok, túl tökéletes a pillanat ahhoz, hogy az agya képes legyen elrontani azt. Inkább hallgatja a másik lélegzését, mellkasán érzi a szívdobogását, ujjaival finoman szánt nyomokat az izzadt testre. És miközben balja ezzel van elfoglalva, jobbja ismét felfedezésnek indul, a kerek hátsót térképezi most fel, végigsimít rajta, kicsit bele is szorít, feszességét téve próbára. Nem mond semmit, úgyhogy nem egyértelmű, de tapintásra is meg van vele elégedve, nem csak látványra. Torka száraz, vizet szeretne, de túl messze van most a kancsó, és fél, ha megmozdul, akkor oda a pillanat varázsa, sose lesz már ilyen kényelmes az ágy, mint most. És valahogy már túl melegnek sem érződik a torony, egyszerűen minden tökéletes, úgy, ahogy van. Szeretne örökre így maradni, mintha most tökéletes helyen lenne, pont ott, ahova a sors szánta őt, ahová való. *
1164. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-06 16:18:28
Üzenet elküldve: 2025-10-06 16:18:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*Hogy akadályokba ütközik majd, azt kétli. Egy darabon muszáj beszívnia a látottakat a jegeskék lélektükrökkel. Ha nem is látja többé, méltó emlékképeket kell gyártson magának a férfiből, erre pedig aligha volna jobb alkalom. Égjen belé örökre. Hogy később majd mit okoznak benne a minden bizonnyal kiirthatatlan foszlányok, az még talány. Finoman siklik végig tenyere a csípőn, a combon, annak belsején... apró gesztusokkal készíti elő saját terepét, hogy aztán rátérjen az útra, amit csak néhány pillanattal ezelőtt talált ki. Mindent akar ezen az éjjelen, s nem hagyná ki a lehetőséget, hogy ő maga is megkóstolja a hóhajút. Ha amaz álmodozik róla, ha majd még gondol rá valaha, biztosítja hát neki a kellően intenzív élményt, hogy bármikor elővehesse üres óráiban. Meglehetőst tüzeli a gondolat, hogy ez egyáltalán megtörténhet, így mikor hallja annak mélyebb lélegzését, majd, hogy már csak az orrán fut ki a levegő, nem is hagyja abba. Persze volna kedve még elmerülni másként is a mámorban, de annyira élvezi, ahogy ajkai között érzi annak elemésztő vágyát, hogy addig hajszolja, mígnem eléri a beteljesülés. Újszerű az élmény, eddig még sosem merészkedett, de ha nyakig gázolt a mocsokba, akkor miért is ne hagyná, hogy egészen ellepje? Főleg, ha ennyire édes az a fertő. Ha nem is tudatosul, belül ott vibrál, hogy ha már rosszul fogja érezni magát, legalább legyen miért. Akkor hát adjon bele mindent, ne legyen felesleges az a bűntudat, ami gyötörni fogja.
Nem engedi el azonnal. Tapasztalni akar, így azt is kitapasztalja, hogy meddig mehet még, meddig kellemes, s mikor parancsol megálljt a test. Már annyira ráhangolódott a harcos minden rezdülésére, hogy az sem fog gondot okozni, hogy meglelje a pillanatot, mikor visszakúszhat mellé. Az idő alatt sem engedi el… csatakos bőrét simítja, s csókolja végig az izzadtságtól kissé sós bőrt, meg sem áll a kulcscsontig, majd végül ráomlik a mellkasra, s elégedetten, de játékosan cirógatja tovább mutatóujjának körmével. Nem most van itt az ideje, hogy meg akar szólalni. Túl tökéletes minden, még milliónyi kérdés nélkül is.*
//Mondvacsinált//
*Hogy akadályokba ütközik majd, azt kétli. Egy darabon muszáj beszívnia a látottakat a jegeskék lélektükrökkel. Ha nem is látja többé, méltó emlékképeket kell gyártson magának a férfiből, erre pedig aligha volna jobb alkalom. Égjen belé örökre. Hogy később majd mit okoznak benne a minden bizonnyal kiirthatatlan foszlányok, az még talány. Finoman siklik végig tenyere a csípőn, a combon, annak belsején... apró gesztusokkal készíti elő saját terepét, hogy aztán rátérjen az útra, amit csak néhány pillanattal ezelőtt talált ki. Mindent akar ezen az éjjelen, s nem hagyná ki a lehetőséget, hogy ő maga is megkóstolja a hóhajút. Ha amaz álmodozik róla, ha majd még gondol rá valaha, biztosítja hát neki a kellően intenzív élményt, hogy bármikor elővehesse üres óráiban. Meglehetőst tüzeli a gondolat, hogy ez egyáltalán megtörténhet, így mikor hallja annak mélyebb lélegzését, majd, hogy már csak az orrán fut ki a levegő, nem is hagyja abba. Persze volna kedve még elmerülni másként is a mámorban, de annyira élvezi, ahogy ajkai között érzi annak elemésztő vágyát, hogy addig hajszolja, mígnem eléri a beteljesülés. Újszerű az élmény, eddig még sosem merészkedett, de ha nyakig gázolt a mocsokba, akkor miért is ne hagyná, hogy egészen ellepje? Főleg, ha ennyire édes az a fertő. Ha nem is tudatosul, belül ott vibrál, hogy ha már rosszul fogja érezni magát, legalább legyen miért. Akkor hát adjon bele mindent, ne legyen felesleges az a bűntudat, ami gyötörni fogja.
Nem engedi el azonnal. Tapasztalni akar, így azt is kitapasztalja, hogy meddig mehet még, meddig kellemes, s mikor parancsol megálljt a test. Már annyira ráhangolódott a harcos minden rezdülésére, hogy az sem fog gondot okozni, hogy meglelje a pillanatot, mikor visszakúszhat mellé. Az idő alatt sem engedi el… csatakos bőrét simítja, s csókolja végig az izzadtságtól kissé sós bőrt, meg sem áll a kulcscsontig, majd végül ráomlik a mellkasra, s elégedetten, de játékosan cirógatja tovább mutatóujjának körmével. Nem most van itt az ideje, hogy meg akar szólalni. Túl tökéletes minden, még milliónyi kérdés nélkül is.*
1163. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-06 13:33:55
Üzenet elküldve: 2025-10-06 13:33:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennar mozdulatlan marad. A víz csendes körülötte, csak a lány hangja ver visszhangot a párás levegőben. Hallgatja, és bár kívülről nyugodtnak tűnik, belül apró feszültség járja át. Ebből azonban mit sem látni. Tekintete nyugodt, melyhez egy kedves, megnyugtató mosoly is társul. Ami viszont helül zajlik... Érzi, hogy valamit elrontott. Talán gesztusai és szavai valóban félreérthetőnek bizonyultak a feketeség számára.Tekintete a barnákon időzik, közben mélyet lélegzik, majd lassan kifújja a levegőt. A gondolatok s kérdések vadul cikáznak a mélységi fejében. Hogyan magyarázza meg a feketeség számára a cselekedeteit? Vallja be érzéseit? Egyáltalán mit mondjon mikor ő sem tudja mit és hogyan érez... Mit mondjon? Mennyit mondjon? A gondolatmenetet azonban egyetlen kósza ötlet szakítja félbe.
Norennar szemei felcsillannak.*
- Azt hiszem… inkább megmutatom.
*A hangja mély, halk, és valamiféle bizonyosság ül meg benne. A keze kicsit jobban megszorítja a lányét, majd lassan, türelmesen közelebb hajol. Minden mozdulatában ott a figyelem, mintha az utolsó pillanatig hagyná, hogy a másik dönthessen. Tekintete a lány arcán pihen, majd megáll az ajkain. A légzése elmélyül, és egy pillanatra minden más megszűnik körülöttük.
Ha ellenvetés nem érkezik, Norennar lassan, szinte tapogatózva hajol közelebb. Ajkai épp csak érintik a lányét, puha, óvatos csók ez, pont annyi, amennyi elég, hogy érezze a pillanat súlyát. Nem igazán biztos abban, hogy a lány tapasztalt-e egyáltalán ilyesmiben, így főleg ezért a visszafogottság, semmint a saját félszegsége miatt. Nem siet, nem is erőlteti, ha a feketeség elhajolna nem nyújtózik utána. Csak annyira marad közel, hogy az érintés valós legyen, és érezni lehessen benne a szándékot,
Amikor a mélységi végül elhúzódik s a csók abbamarad, a homlokát finoman a lányéhez dönti. Szemei csukva, légzése egyenletes. Aztán egy rövid, fáradt sóhaj szakad ki belőle, ahogy lassan visszanéz a másikra.*
- Már érted? Vagy ismételjem el?
*Kérdezi pimaszul a feketeséget, miközben szürkéi elmerülnek a barna szempár tükrében. Ha eleddig sem látja az ellenkezést a lányon újból végig simít az arcán.*
A hozzászólás írója (Norennar Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.06 13:36:07
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennar mozdulatlan marad. A víz csendes körülötte, csak a lány hangja ver visszhangot a párás levegőben. Hallgatja, és bár kívülről nyugodtnak tűnik, belül apró feszültség járja át. Ebből azonban mit sem látni. Tekintete nyugodt, melyhez egy kedves, megnyugtató mosoly is társul. Ami viszont helül zajlik... Érzi, hogy valamit elrontott. Talán gesztusai és szavai valóban félreérthetőnek bizonyultak a feketeség számára.Tekintete a barnákon időzik, közben mélyet lélegzik, majd lassan kifújja a levegőt. A gondolatok s kérdések vadul cikáznak a mélységi fejében. Hogyan magyarázza meg a feketeség számára a cselekedeteit? Vallja be érzéseit? Egyáltalán mit mondjon mikor ő sem tudja mit és hogyan érez... Mit mondjon? Mennyit mondjon? A gondolatmenetet azonban egyetlen kósza ötlet szakítja félbe.
Norennar szemei felcsillannak.*
- Azt hiszem… inkább megmutatom.
*A hangja mély, halk, és valamiféle bizonyosság ül meg benne. A keze kicsit jobban megszorítja a lányét, majd lassan, türelmesen közelebb hajol. Minden mozdulatában ott a figyelem, mintha az utolsó pillanatig hagyná, hogy a másik dönthessen. Tekintete a lány arcán pihen, majd megáll az ajkain. A légzése elmélyül, és egy pillanatra minden más megszűnik körülöttük.
Ha ellenvetés nem érkezik, Norennar lassan, szinte tapogatózva hajol közelebb. Ajkai épp csak érintik a lányét, puha, óvatos csók ez, pont annyi, amennyi elég, hogy érezze a pillanat súlyát. Nem igazán biztos abban, hogy a lány tapasztalt-e egyáltalán ilyesmiben, így főleg ezért a visszafogottság, semmint a saját félszegsége miatt. Nem siet, nem is erőlteti, ha a feketeség elhajolna nem nyújtózik utána. Csak annyira marad közel, hogy az érintés valós legyen, és érezni lehessen benne a szándékot,
Amikor a mélységi végül elhúzódik s a csók abbamarad, a homlokát finoman a lányéhez dönti. Szemei csukva, légzése egyenletes. Aztán egy rövid, fáradt sóhaj szakad ki belőle, ahogy lassan visszanéz a másikra.*
- Már érted? Vagy ismételjem el?
*Kérdezi pimaszul a feketeséget, miközben szürkéi elmerülnek a barna szempár tükrében. Ha eleddig sem látja az ellenkezést a lányon újból végig simít az arcán.*
A hozzászólás írója (Norennar Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.06 13:36:07
1162. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-05 23:42:24
Üzenet elküldve: 2025-10-05 23:42:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Amit csak szeretne. Váratlan meglepetésként érik ezek a szavak, mert nincs hozzászokva ahhoz, hogy csak úgy engedélyt kapjon arra, hogy azt kérje, amit csak akar. Általában, ha nem követeli ki magának az önállóságot, a legtöbbször, még Maitól is inkább azt hallja, hogy mit ne akarjon, így ez a felajánlás most őszintén meglepi, de nem jut eszébe hirtelen semmi, amivel kihasználhatná a lehetőséget.
Arról sincs fogalma, hogy a barátságosnak szánt szavakkal tesz épp tönkre minden jót, ami a következő pillanatokban történhetett volna vele. Barnái ártatlanul pislognak, ahogy figyeli a hátrébb húzódó Norennart, s mindeközben csak még jobban elveszik a történések lavinájában, mely kíméletlenül zúdult rá az elmúlt percekben. A férfi hosszúra nyújtott sóhaja olyannyira egyértelmű jelzés, hogy az már a feketeség eszén sem jár túl, észreveszi, hogy valami nincs rendben.*
- Most mi van? *Kérdezi valamiféle, kezdődő kétségbeeséssel a hangjában, de mielőtt választ kaphatna, újra egészen közel érezheti magához Norennart. Olyannyira közel, hogy homlokuk összeér, s azt is tisztán érzi az arcán, ahogy társa egyenletesen fújja ki a levegőt újra meg újra.
A mélységi következő szavai, melyek talán válaszként szolgálnak a lány ijedt kérdésére, mosolyt csalnak az arcára, s segítenek neki megnyugodni, tudatván vele, hogy semmi baj nem történt, de a halk, kuncogó hang megint csak összezavarja kissé, s az is, hogy Norennar újra hátrébb húzódik tőle. Nagyokat pislog rá, majd lebiggyeszti ajkait, mintha épp sírásra készülne, pedig nem, csak kezdi rosszul érezni magát attól, hogy nem érti, mi történik vele. Azt a furcsa melegséget sem érti, ami átjárja a testét, de egyértelműen nem a forróvíz okozza. Nem mozdul se hátrébb, se közelebb, ugyanabból a rövid, szinte nemlétező távolságból keresi a mentsvárat a másik szemeiben.*
- Norennar, én nem értek semmit. Azt hiszem, teljesen elvesztem, és fogalmam sincs, hogy mi történik. *Vallja be szinte nyafogva. Van olyan szilánkja, amelyik tudná, mit kell tennie, de ő most alszik, talán jobb is. Ez a mostani énje sokkal tétovább, de nem az a gyermeki lélek, akit az ingoványban láthattak, mikor az árnyakkal játszott jókedvűen. Ő most más, csupán egy tapasztalatlan, kétségbeesett lány, akin egyszerűen kifog az újdonság ereje. Soha, egy férfi sem közeledett még hozzá pusztán azért, mert őt akarja.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Amit csak szeretne. Váratlan meglepetésként érik ezek a szavak, mert nincs hozzászokva ahhoz, hogy csak úgy engedélyt kapjon arra, hogy azt kérje, amit csak akar. Általában, ha nem követeli ki magának az önállóságot, a legtöbbször, még Maitól is inkább azt hallja, hogy mit ne akarjon, így ez a felajánlás most őszintén meglepi, de nem jut eszébe hirtelen semmi, amivel kihasználhatná a lehetőséget.
Arról sincs fogalma, hogy a barátságosnak szánt szavakkal tesz épp tönkre minden jót, ami a következő pillanatokban történhetett volna vele. Barnái ártatlanul pislognak, ahogy figyeli a hátrébb húzódó Norennart, s mindeközben csak még jobban elveszik a történések lavinájában, mely kíméletlenül zúdult rá az elmúlt percekben. A férfi hosszúra nyújtott sóhaja olyannyira egyértelmű jelzés, hogy az már a feketeség eszén sem jár túl, észreveszi, hogy valami nincs rendben.*
- Most mi van? *Kérdezi valamiféle, kezdődő kétségbeeséssel a hangjában, de mielőtt választ kaphatna, újra egészen közel érezheti magához Norennart. Olyannyira közel, hogy homlokuk összeér, s azt is tisztán érzi az arcán, ahogy társa egyenletesen fújja ki a levegőt újra meg újra.
A mélységi következő szavai, melyek talán válaszként szolgálnak a lány ijedt kérdésére, mosolyt csalnak az arcára, s segítenek neki megnyugodni, tudatván vele, hogy semmi baj nem történt, de a halk, kuncogó hang megint csak összezavarja kissé, s az is, hogy Norennar újra hátrébb húzódik tőle. Nagyokat pislog rá, majd lebiggyeszti ajkait, mintha épp sírásra készülne, pedig nem, csak kezdi rosszul érezni magát attól, hogy nem érti, mi történik vele. Azt a furcsa melegséget sem érti, ami átjárja a testét, de egyértelműen nem a forróvíz okozza. Nem mozdul se hátrébb, se közelebb, ugyanabból a rövid, szinte nemlétező távolságból keresi a mentsvárat a másik szemeiben.*
- Norennar, én nem értek semmit. Azt hiszem, teljesen elvesztem, és fogalmam sincs, hogy mi történik. *Vallja be szinte nyafogva. Van olyan szilánkja, amelyik tudná, mit kell tennie, de ő most alszik, talán jobb is. Ez a mostani énje sokkal tétovább, de nem az a gyermeki lélek, akit az ingoványban láthattak, mikor az árnyakkal játszott jókedvűen. Ő most más, csupán egy tapasztalatlan, kétségbeesett lány, akin egyszerűen kifog az újdonság ereje. Soha, egy férfi sem közeledett még hozzá pusztán azért, mert őt akarja.*
1161. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-05 22:01:12
Üzenet elküldve: 2025-10-05 22:01:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* Élvezi kettejük táncát az ágyban, hamar megtalálják egymás ritmusát, és izmai megfeszülnek, miközben igyekszik boldogan elveszi az ölelő végtagok között. A hóhajú harcos számára ez minden, amire csak vágyott, amióta előző este a mágus keze a combjához ért, és azt kívánja, hogy soha ne érjen véget ez az éjszaka, bár azt sem tudja, hogy mióta tart. Hallja a finom suttogást, bár ő maga nem válaszol a sóhajokat leszámítva, mégis kedvére van, ahogy saját nevét hallja. Igyekszik a másik kékjeit keresni sajátjaival, amikor nem épp a testét csókolgatja, kedvtelve próbál elveszni bennük. Amikor hirtelen megszűnik az őt ért szorítás, kérdő pillantás kúszik arcára, de engedelmesen elengedi a nőt, hátára fordul, és felkészül arra, hogy helyet foglaljon rajta a félelf. Természetesen hagyja, hogy legeltesse rajta pilláit, a mozgástól kissé izzadt bőre csillog a gyertyák fényében, izmai feszülnek az igénybevételtől. Kellemes meglepetésként éri, hogy ahelyett, hogy ráülne a másik, inkább ajkaival kezdi kényeztetni, és természetesen nem ütközik akadályokba a nő. Hangosan sóhajtozik, miközben teste megfeszül a gyönyörtől, és most rajta a sor, hogy belemarkoljon a lepedőbe. Akaratlanul is eszébe jut, ahogy nemrég a földön fekve gondolt a hollóhajúra, és mosolyra gördül a szája. Az akkor elképzelt dolgok a közelében sincsenek a valóságban tapasztalt kellemes élményeknek. Nem tudhatja, hogy társa meddig tervezi ízlelgetni, de nem is szól neki, hogy hagyja abba, inkább lenyúl, és a nyakát kezdi ujjaival cirógatni, jelezve, hogy bármennyire is élvezi a helyzetet, nem feledkezett meg róla. Légzése megváltozik, szaporábbá válik, és ha a fiatal nő tapasztalt ilyen téren, és állhatatosan dolgozik azon, hogy egy kellemes estét okozzon a férfinak, akkor egy idő után érezheti, ahogy az ék egyre inkább meg-megfeszül, és egyéb módon is egyértelmű jelzést ad arra, hogy milyen következményekkel járhat, ha tovább folytatja amit elkezdett. Pash beharapja saját ajkát, szeretne szólni, figyelmeztetni a másikat, hogy felkészülhessen, de képtelen kiadni bármilyen hangot, csupán orrán fújja ki egyre hangosabban a levegőt. Mintha láthatatlan bilincs szögezné az ágyhoz, mellkasát nehéz súly szorítaná, de mégis boldogabb, mint bármikor eddigi élete során. *
//Mondvacsinált//
* Élvezi kettejük táncát az ágyban, hamar megtalálják egymás ritmusát, és izmai megfeszülnek, miközben igyekszik boldogan elveszi az ölelő végtagok között. A hóhajú harcos számára ez minden, amire csak vágyott, amióta előző este a mágus keze a combjához ért, és azt kívánja, hogy soha ne érjen véget ez az éjszaka, bár azt sem tudja, hogy mióta tart. Hallja a finom suttogást, bár ő maga nem válaszol a sóhajokat leszámítva, mégis kedvére van, ahogy saját nevét hallja. Igyekszik a másik kékjeit keresni sajátjaival, amikor nem épp a testét csókolgatja, kedvtelve próbál elveszni bennük. Amikor hirtelen megszűnik az őt ért szorítás, kérdő pillantás kúszik arcára, de engedelmesen elengedi a nőt, hátára fordul, és felkészül arra, hogy helyet foglaljon rajta a félelf. Természetesen hagyja, hogy legeltesse rajta pilláit, a mozgástól kissé izzadt bőre csillog a gyertyák fényében, izmai feszülnek az igénybevételtől. Kellemes meglepetésként éri, hogy ahelyett, hogy ráülne a másik, inkább ajkaival kezdi kényeztetni, és természetesen nem ütközik akadályokba a nő. Hangosan sóhajtozik, miközben teste megfeszül a gyönyörtől, és most rajta a sor, hogy belemarkoljon a lepedőbe. Akaratlanul is eszébe jut, ahogy nemrég a földön fekve gondolt a hollóhajúra, és mosolyra gördül a szája. Az akkor elképzelt dolgok a közelében sincsenek a valóságban tapasztalt kellemes élményeknek. Nem tudhatja, hogy társa meddig tervezi ízlelgetni, de nem is szól neki, hogy hagyja abba, inkább lenyúl, és a nyakát kezdi ujjaival cirógatni, jelezve, hogy bármennyire is élvezi a helyzetet, nem feledkezett meg róla. Légzése megváltozik, szaporábbá válik, és ha a fiatal nő tapasztalt ilyen téren, és állhatatosan dolgozik azon, hogy egy kellemes estét okozzon a férfinak, akkor egy idő után érezheti, ahogy az ék egyre inkább meg-megfeszül, és egyéb módon is egyértelmű jelzést ad arra, hogy milyen következményekkel járhat, ha tovább folytatja amit elkezdett. Pash beharapja saját ajkát, szeretne szólni, figyelmeztetni a másikat, hogy felkészülhessen, de képtelen kiadni bármilyen hangot, csupán orrán fújja ki egyre hangosabban a levegőt. Mintha láthatatlan bilincs szögezné az ágyhoz, mellkasát nehéz súly szorítaná, de mégis boldogabb, mint bármikor eddigi élete során. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1433-1452