Külső területek - Mágustorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 64 (1261. - 1280. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1280. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-15 21:05:19
Üzenet elküldve: 2025-10-15 21:05:19
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Az álom először hangtalanul kúszik be Norennar elméjébe. Nem tudja, mikor kezdődött, talán már akkor, mikor a gyertyák utolsó lángjai is elhamvadtak. Előbb csak szürke köd van, hűvös, sűrű, mintha az egész világ valami végtelen mocsár lenne. A talpa alatt puha a föld, de minden lépésnél mélyebbre süpped, a cipőjébe víz szivárog, és a sötétség köré fonódik. A távolban valami apró, lüktető fény táncol, halvány, mégis hívogató. Lassan elindul felé, bár maga sem tudja miért. Minden lépésnél a fény mintha távolabb csúszna, mégis ott van, mindig épp annyira elérhető, hogy ne tudja feladni.
Ahogy közeledik, a fénypont növekszik, és a vibrálásából lassan két alak rajzolódik ki. Az egyik karcsú, sötét hajjal és barna szemekkel, a másik fehér hajú, sötét bőrű, az arca finom, ismerős, de valahogy elmosódik. A fény hol az egyikük, hol a másikuk körül lobban fel, míg végül a két alak eggyé válik. Nem tudja, kit lát. Nori és Thea hangja összefonódik, a szavakból csak foszlányokat ért, mint a szélbe szórt hamut: „ne félj... ne feledd... maradj...” A távolból morajlás hallatszik, a föld megremeg a lába alatt. Megpróbál közelebb lépni, de a fény szétrobban, és a sötétség hirtelen mindent elnyel.
Most már eső esik. Hideg, szúró cseppek verik az arcát, a mellkasát, a vállát. A fénypont eltűnt, helyette fekete, mozdulatlan árnyak állnak körülötte. A víz lassan a térdéig ér, de nem tud mozdulni. A szívverése hangos, mintha a fülében dobogna az ütem, mintha a világ is ezzel a ritmussal lüktetne. Egy pillanatra ismét felvillan előtte egy arc, de már nem tudja, kihez tartozik. Csak a pillantást látja, és abban a kérdést, amire soha nem lesz válasz. A következő szempillantásban a fény kialszik, és a sötétség végleg bezárul körülötte.
Ekkor éri a fájdalom, éles és kifejezetten valóságos. A térd az oldalába fúródik, és a test ösztönösen reagál. Norennar riadtan kap levegő után, a könyökére támaszkodva emelkedik fel, izmai megfeszülnek. Tekintete vadul pásztázza a szobát, minden árnyat, minden szegletet végigmér, mintha ellenséget keresne. A légzése gyors, a szeme még mindig az álom sötétjét tükrözi, mielőtt élesen belé hasít a felismerés. Biztonságban van. Csak rosszat álmodott. Amiből Nori úgy-ahogy, de siekresen felrázta. És a feketeség ott fekszik mellette, ártatlanul, álmosan pislogva.
A mélységi tagjai lassan engednek, a vállai ellazulnak, légzése normalizálódik. Mintha mi sem történt volna, az előbb még gyilkos szándékot sugárzó rideg tekintet meglágyul. Egy hosszú, mély sóhaj szakad ki a sötételfből, majd visszadől a párnára. Amikor a lány újra megszólal, Norennar a nevének meglehetőst elfukarkodott verziója hallatán felvonja a szemöldökét, de végül úgy dönt, hogy a megjegyzéseit inkább megtartja magának. Csak oldalra fordul, közelebb hajol a lányhoz, és egy rövid, gyengéd csókot nyom a homlokára.*
- Neked is jó reggelt, kedves.
*Az eső tovább dobol a torony ablakain, a füst és a hajnali fény lassan keveredik a szobában. Norennar egy pillanatig még figyeli a feketeség arcát, aztán visszacsukja a szemét, és hagyja, hogy a nap első órái csendben múljanak el felettük. Tíz-tizenöt percnél amúgy sem lesz szüksége többnél ahhoz, hogy elkészüljön.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Az álom először hangtalanul kúszik be Norennar elméjébe. Nem tudja, mikor kezdődött, talán már akkor, mikor a gyertyák utolsó lángjai is elhamvadtak. Előbb csak szürke köd van, hűvös, sűrű, mintha az egész világ valami végtelen mocsár lenne. A talpa alatt puha a föld, de minden lépésnél mélyebbre süpped, a cipőjébe víz szivárog, és a sötétség köré fonódik. A távolban valami apró, lüktető fény táncol, halvány, mégis hívogató. Lassan elindul felé, bár maga sem tudja miért. Minden lépésnél a fény mintha távolabb csúszna, mégis ott van, mindig épp annyira elérhető, hogy ne tudja feladni.
Ahogy közeledik, a fénypont növekszik, és a vibrálásából lassan két alak rajzolódik ki. Az egyik karcsú, sötét hajjal és barna szemekkel, a másik fehér hajú, sötét bőrű, az arca finom, ismerős, de valahogy elmosódik. A fény hol az egyikük, hol a másikuk körül lobban fel, míg végül a két alak eggyé válik. Nem tudja, kit lát. Nori és Thea hangja összefonódik, a szavakból csak foszlányokat ért, mint a szélbe szórt hamut: „ne félj... ne feledd... maradj...” A távolból morajlás hallatszik, a föld megremeg a lába alatt. Megpróbál közelebb lépni, de a fény szétrobban, és a sötétség hirtelen mindent elnyel.
Most már eső esik. Hideg, szúró cseppek verik az arcát, a mellkasát, a vállát. A fénypont eltűnt, helyette fekete, mozdulatlan árnyak állnak körülötte. A víz lassan a térdéig ér, de nem tud mozdulni. A szívverése hangos, mintha a fülében dobogna az ütem, mintha a világ is ezzel a ritmussal lüktetne. Egy pillanatra ismét felvillan előtte egy arc, de már nem tudja, kihez tartozik. Csak a pillantást látja, és abban a kérdést, amire soha nem lesz válasz. A következő szempillantásban a fény kialszik, és a sötétség végleg bezárul körülötte.
Ekkor éri a fájdalom, éles és kifejezetten valóságos. A térd az oldalába fúródik, és a test ösztönösen reagál. Norennar riadtan kap levegő után, a könyökére támaszkodva emelkedik fel, izmai megfeszülnek. Tekintete vadul pásztázza a szobát, minden árnyat, minden szegletet végigmér, mintha ellenséget keresne. A légzése gyors, a szeme még mindig az álom sötétjét tükrözi, mielőtt élesen belé hasít a felismerés. Biztonságban van. Csak rosszat álmodott. Amiből Nori úgy-ahogy, de siekresen felrázta. És a feketeség ott fekszik mellette, ártatlanul, álmosan pislogva.
A mélységi tagjai lassan engednek, a vállai ellazulnak, légzése normalizálódik. Mintha mi sem történt volna, az előbb még gyilkos szándékot sugárzó rideg tekintet meglágyul. Egy hosszú, mély sóhaj szakad ki a sötételfből, majd visszadől a párnára. Amikor a lány újra megszólal, Norennar a nevének meglehetőst elfukarkodott verziója hallatán felvonja a szemöldökét, de végül úgy dönt, hogy a megjegyzéseit inkább megtartja magának. Csak oldalra fordul, közelebb hajol a lányhoz, és egy rövid, gyengéd csókot nyom a homlokára.*
- Neked is jó reggelt, kedves.
*Az eső tovább dobol a torony ablakain, a füst és a hajnali fény lassan keveredik a szobában. Norennar egy pillanatig még figyeli a feketeség arcát, aztán visszacsukja a szemét, és hagyja, hogy a nap első órái csendben múljanak el felettük. Tíz-tizenöt percnél amúgy sem lesz szüksége többnél ahhoz, hogy elkészüljön.*
1279. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-15 20:22:32
Üzenet elküldve: 2025-10-15 20:22:32
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Órákkal később//
*Norennar maga előtt összefont kézzel ül, tekintete üresen bámul a semmibe. Gondolatai távol járnak, messzebb, mint a torony falai engednék. Hogy is jutott idáig? Már az elején sejtette, hogy semmi jó nem származik abból, ha a kürtszó után indul, de amit eddig látott, az túlszárnyalja a legmerészebb elképzeléseit is. Fáradt félmosoly jelenik meg az arcán, aztán lehunyja a szemét. Mélyet sóhajt, és egy pillanatra hagyja, hogy a csend elnyelje.
A könyvtár levegője állott, a régi papír és gyertya füstjének nehéz elegye. Odakint még mindig esik. A cseppek hangja monoton, egyenletes ütemben kíséri a gondolatait. Mielőtt újból nekifutna a szövegnek, megpróbálja kiüríteni és lecsillapítani elméjét.
Az ajtó nyikordulása megtöri a csendet. Halk lépések visszhangzanak a kőpadlón, de a mélységi nem mozdítja a fejét. Nem figyel különösebben, csak tudomásul veszi, hogy nincs egyedül. A torony hatalmas, akadnak benne mások is nagy valószínűséggel, akik olvasni vágynak. Amíg a jövevény nem kerül túl közel hozzá, nem érdekli.
Egy újabb sóhaj. Szemei kinyílnak, tekintete pedig ismét a nyitott könyvre vándorol. Ujjai végigsimítanak az öreg lap szélén, majd újra előrehajol. A sorok között apró tintapacák, repedt betűk, a szavak pedig éppoly makacsok, mint korábban. Az orra alatt halkan morog, miközben próbálja formálni az idegen igéket. A hangok megtörnek a nyelvén, szögletesen és idegenül gördülnek le róla.
Újabb kísérlet, újabb halkan mormolt szó, de a mozdulat megakad a levegőben. Fejét lassan lehajtja, a szemöldöke közt mély árnyék húzódik. Egy pillanatra elmosolyodik, a saját szerencsétlenkedésén. Kínjában aligha tehetne mást. Aztán ismét olvasni kezd. Majd lesz valahogy. Legalább elüti az időt, amíg eláll az a rohadt eső.*
*Norennar maga előtt összefont kézzel ül, tekintete üresen bámul a semmibe. Gondolatai távol járnak, messzebb, mint a torony falai engednék. Hogy is jutott idáig? Már az elején sejtette, hogy semmi jó nem származik abból, ha a kürtszó után indul, de amit eddig látott, az túlszárnyalja a legmerészebb elképzeléseit is. Fáradt félmosoly jelenik meg az arcán, aztán lehunyja a szemét. Mélyet sóhajt, és egy pillanatra hagyja, hogy a csend elnyelje.
A könyvtár levegője állott, a régi papír és gyertya füstjének nehéz elegye. Odakint még mindig esik. A cseppek hangja monoton, egyenletes ütemben kíséri a gondolatait. Mielőtt újból nekifutna a szövegnek, megpróbálja kiüríteni és lecsillapítani elméjét.
Az ajtó nyikordulása megtöri a csendet. Halk lépések visszhangzanak a kőpadlón, de a mélységi nem mozdítja a fejét. Nem figyel különösebben, csak tudomásul veszi, hogy nincs egyedül. A torony hatalmas, akadnak benne mások is nagy valószínűséggel, akik olvasni vágynak. Amíg a jövevény nem kerül túl közel hozzá, nem érdekli.
Egy újabb sóhaj. Szemei kinyílnak, tekintete pedig ismét a nyitott könyvre vándorol. Ujjai végigsimítanak az öreg lap szélén, majd újra előrehajol. A sorok között apró tintapacák, repedt betűk, a szavak pedig éppoly makacsok, mint korábban. Az orra alatt halkan morog, miközben próbálja formálni az idegen igéket. A hangok megtörnek a nyelvén, szögletesen és idegenül gördülnek le róla.
Újabb kísérlet, újabb halkan mormolt szó, de a mozdulat megakad a levegőben. Fejét lassan lehajtja, a szemöldöke közt mély árnyék húzódik. Egy pillanatra elmosolyodik, a saját szerencsétlenkedésén. Kínjában aligha tehetne mást. Aztán ismét olvasni kezd. Majd lesz valahogy. Legalább elüti az időt, amíg eláll az a rohadt eső.*
1278. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-15 18:40:36
Üzenet elküldve: 2025-10-15 18:40:36
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*A feketeség olyan nyugodtan alszik el a férfi mellkasára fekve, mintha Csodaországnak egy olyan pontjára érkezett volna, ahol minden szép, jó és legfőképp biztonságos. Egy olyan helyre, ahol senki sem zavarja, sőt mindenki őrzi az álmainak világát, hogy az kellemesen, a valódi világ minden bújától-bajától elrejtve ragadja őt magával.
Teste nem mozdul, a Lil képviselte vadságnak nyoma sincs most rajta, ahogy a Nori által mutatott bizonytalanságnak sem. Így, lehunyt szemekkel, alvás közben teljesen olyan ő is, mint bármelyik másik, normális lány, akinek az élete a megszokott mederben zajlik, akit szeretnek és akinek az ég egy adta világon semmi problémája nincs. Nem véletlenül mondják, hogy amint az éj leszáll, a sötétség jótékonyan takarja el a világ gondjait, melyekkel aznap már biztosan nem kell többet foglalkoznia sem neki, sem pedig másnak.
Ebbe az idillbe csupán a reggeli nap kínzó sugarai rondíthatnának bele, de a lány mégsem arra, hanem a kinti, zuhogó eső kopogó hangjára ébred fel. Álmosan pislog párat, majd egy igazi, vérbeli macskát meghazudtoló módon kezd mocorogni és nyújtózkodni az egyszemélyes ágyon, ami sajnos egyáltalán nem alkalmas erre a műveletre, főleg, ha ketten fekszenek rajta, így, ha Norennar még nincs ébren, akkor arra riadhat fel, ahogy a ficánkolás közben Norinak sikerül az oldalába térdelnie, ami persze akkor sem lehet kellemes érzés, ha a sötételf már nem alszik. Bárhogy is alakul, a feketeség természetesen csak ártatlanul pislog barnáival, melyből sorozatos pislogásokkal próbálja kiverni az álmot.*
- Nor? *Szólítgatja a férfit, egyelőre még lustán, csupán nevének elejét kiejtve, és keresi a tekintetét. Közben persze már nem játszik macskát, nyugton fekszik azon a kis helyen, ami jutott neki az ágyból. Persze, vigasztalhatja a tény, hogy még így is az övé a több rész, és ez így is van rendjén.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*A feketeség olyan nyugodtan alszik el a férfi mellkasára fekve, mintha Csodaországnak egy olyan pontjára érkezett volna, ahol minden szép, jó és legfőképp biztonságos. Egy olyan helyre, ahol senki sem zavarja, sőt mindenki őrzi az álmainak világát, hogy az kellemesen, a valódi világ minden bújától-bajától elrejtve ragadja őt magával.
Teste nem mozdul, a Lil képviselte vadságnak nyoma sincs most rajta, ahogy a Nori által mutatott bizonytalanságnak sem. Így, lehunyt szemekkel, alvás közben teljesen olyan ő is, mint bármelyik másik, normális lány, akinek az élete a megszokott mederben zajlik, akit szeretnek és akinek az ég egy adta világon semmi problémája nincs. Nem véletlenül mondják, hogy amint az éj leszáll, a sötétség jótékonyan takarja el a világ gondjait, melyekkel aznap már biztosan nem kell többet foglalkoznia sem neki, sem pedig másnak.
Ebbe az idillbe csupán a reggeli nap kínzó sugarai rondíthatnának bele, de a lány mégsem arra, hanem a kinti, zuhogó eső kopogó hangjára ébred fel. Álmosan pislog párat, majd egy igazi, vérbeli macskát meghazudtoló módon kezd mocorogni és nyújtózkodni az egyszemélyes ágyon, ami sajnos egyáltalán nem alkalmas erre a műveletre, főleg, ha ketten fekszenek rajta, így, ha Norennar még nincs ébren, akkor arra riadhat fel, ahogy a ficánkolás közben Norinak sikerül az oldalába térdelnie, ami persze akkor sem lehet kellemes érzés, ha a sötételf már nem alszik. Bárhogy is alakul, a feketeség természetesen csak ártatlanul pislog barnáival, melyből sorozatos pislogásokkal próbálja kiverni az álmot.*
- Nor? *Szólítgatja a férfit, egyelőre még lustán, csupán nevének elejét kiejtve, és keresi a tekintetét. Közben persze már nem játszik macskát, nyugton fekszik azon a kis helyen, ami jutott neki az ágyból. Persze, vigasztalhatja a tény, hogy még így is az övé a több rész, és ez így is van rendjén.*
1277. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-15 16:22:37
Üzenet elküldve: 2025-10-15 16:22:37
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Órákkal később//
* Jól esik a testének, és a lelkének is a pihenés, nem kellett sokáig küzdjön, hogy elnyomja őt az álom. Miután megébred, még hosszú ideig fekszik ott, hagyva, hogy halkan szuszogjon rajta az alvó kedvese, mert a világ összes kincséért se zavarná meg az álmát. Csak amikor a mágus úgy dönt, hogy a másik oldalára fordul álmában, húzza ki alóla óvatosan a karját, nehogy felébredjen. Még arra is ügyel, hogy egy párnával pótolja a hiányzó támasztást, nehogy Mai elaludja a nyakát, és ha kedvese megébred minderre, akkor halk szavakkal biztosítja róla, hogy nem megy messzire, és aludjon vissza nyugodtan. Óvatos macskaléptekkel megy az asztalhoz, hogy belebújjon nadrágjába, az inget és a bakancsot már csak a szobán kívül veszi fel, ahogy a táskáját is. Úgy dönt, hogy ha már itt vannak, megpróbál tanulni egy keveset. Elindul a torony egyik könyvtára felé, hogy próbára tegye olvasási képességeit, és kicsit lekösse az agyát, addig se felesleges, és baljós gondolatok töltik ki. Csodálkozva veszi észre, hogy kardja valahogy mégis az oldalán fityeg, valószínűleg öltözés közben olyan tudatalatti mozdulattal csatolta fel, hogy észre se vette. Most megpróbálkozik újra azzal, amivel korábban, de ezúttal tisztább gondolatokkal. Megérinti a kardot, és megpróbálja beleáramoltatni az energiákat, felidézi amit korábban olvasott, és reméli, hogy ezúttal feketévé válik a penge. Akár sikerrel jár, akár nem, folytatja az utat a könyvtár irányába, bár hangulatára erősen rányomja a bélyegét, ha ismét kudarcba fullad a próbálkozása.
A könyvtár ajtajában aztán megtorpan, ahogy egy ismerős hajkoronát lát meg, és bár háttal van neki a mélységi, nem lepné meg, ha hallaná ahogy érkezik. Nagyot sóhajt, nem akarja, hogy úgy tűnjön kerüli a társaságát, ezért szótlanul az egyik polchoz sétál, ahol a könyveket kezdi tanulmányozni. Olyat keres, ami hasznos lehet, de egyben elég egyszerű, hogy kezdő tudásával ő is elsajátíthassa. *
A varázsló érintésével megáld egy Pirtianesi mesterfegyvert, melynek hatására az korom fekete lesz. Az első fegyverrel a földre mért ütés kiszabadítja a varázslatot és tíz körre megváltoztatja a gravitációt az ütés három lépéses környezetében, melynek hatására a fegyvert forgatót érő támadásokat a föld ereje kissé eltéríti. A zónán belül mind távolsági mind közelharci védelmi értékéhez +2 adódik. A területi hatás a harchelyzet végével megszűnik. A varázslat megkötésével a hatás harchelyzetenként egyszer használható.
* Jól esik a testének, és a lelkének is a pihenés, nem kellett sokáig küzdjön, hogy elnyomja őt az álom. Miután megébred, még hosszú ideig fekszik ott, hagyva, hogy halkan szuszogjon rajta az alvó kedvese, mert a világ összes kincséért se zavarná meg az álmát. Csak amikor a mágus úgy dönt, hogy a másik oldalára fordul álmában, húzza ki alóla óvatosan a karját, nehogy felébredjen. Még arra is ügyel, hogy egy párnával pótolja a hiányzó támasztást, nehogy Mai elaludja a nyakát, és ha kedvese megébred minderre, akkor halk szavakkal biztosítja róla, hogy nem megy messzire, és aludjon vissza nyugodtan. Óvatos macskaléptekkel megy az asztalhoz, hogy belebújjon nadrágjába, az inget és a bakancsot már csak a szobán kívül veszi fel, ahogy a táskáját is. Úgy dönt, hogy ha már itt vannak, megpróbál tanulni egy keveset. Elindul a torony egyik könyvtára felé, hogy próbára tegye olvasási képességeit, és kicsit lekösse az agyát, addig se felesleges, és baljós gondolatok töltik ki. Csodálkozva veszi észre, hogy kardja valahogy mégis az oldalán fityeg, valószínűleg öltözés közben olyan tudatalatti mozdulattal csatolta fel, hogy észre se vette. Most megpróbálkozik újra azzal, amivel korábban, de ezúttal tisztább gondolatokkal. Megérinti a kardot, és megpróbálja beleáramoltatni az energiákat, felidézi amit korábban olvasott, és reméli, hogy ezúttal feketévé válik a penge. Akár sikerrel jár, akár nem, folytatja az utat a könyvtár irányába, bár hangulatára erősen rányomja a bélyegét, ha ismét kudarcba fullad a próbálkozása.
A könyvtár ajtajában aztán megtorpan, ahogy egy ismerős hajkoronát lát meg, és bár háttal van neki a mélységi, nem lepné meg, ha hallaná ahogy érkezik. Nagyot sóhajt, nem akarja, hogy úgy tűnjön kerüli a társaságát, ezért szótlanul az egyik polchoz sétál, ahol a könyveket kezdi tanulmányozni. Olyat keres, ami hasznos lehet, de egyben elég egyszerű, hogy kezdő tudásával ő is elsajátíthassa. *
A varázsló érintésével megáld egy Pirtianesi mesterfegyvert, melynek hatására az korom fekete lesz. Az első fegyverrel a földre mért ütés kiszabadítja a varázslatot és tíz körre megváltoztatja a gravitációt az ütés három lépéses környezetében, melynek hatására a fegyvert forgatót érő támadásokat a föld ereje kissé eltéríti. A zónán belül mind távolsági mind közelharci védelmi értékéhez +2 adódik. A területi hatás a harchelyzet végével megszűnik. A varázslat megkötésével a hatás harchelyzetenként egyszer használható.
1276. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-14 21:23:52
Üzenet elküldve: 2025-10-14 21:23:52
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Norennar nem válaszol, s mozdulatlan marad. Kezei ott pihennek a lány vállán. Tenyerei finoman simulnak a fehér anyaghoz. Amikor Nori feje a mellkasának dől, a férfi egy pillanatra lehunyja a szemét, s hagyja, hogy a csend kitöltse köztük a teret. Arca továbbra is rezzenéstelen, nem lehet tudni, mit gondol, vagy mit érez. Talán még jómaga sem tudja. Mikor a lány felpillant rá, ezzel együtt a mélységi szemei is újból kinyílnak s tekintetük összetalálkozik. Nori kérését hallva a mélységi csak némán bólint, mintha szó nélkül esküdne meg arra, hogy megpróbál eleget tenni az elhangzottaknak.
Ezt követően a lány lassan kibújik a karjai közül, s kihámozza magát a fűzőből. Norennar egy pillanatig még nézi, aztán visszasétál az ablakhoz. Az ablakpárkányon füstölgő pipájáért nyúl, majd amint a kezébe kerül, az ablakpárkánynak dől és úgy figyeli tovább a feketeséget, ahogy a csomagjaiban matat. Lassan előkerül az ő csutkapipája is, namek a kis üvegcse, a jól ismert gyógynövénnyel. Tudja jól, mit jelent ez. A hűvös pillantás, amivel Nori még utoljára ránéz, fölöslegesnek is bizonyul. A férfi nem szól, nem tartóztatja, csupán némán figyeli a lányt az ahogy az távozik a szobából. Tudja jól, hogy mekkora szüksége van a maguk fajtának arra, hogy néha kettesben maradjanak a gondolataikkal. Már csak azért is mert a lány pont egy ilyen pillanatot szakított félbe nemrégiben az érkezésével, mindenesetre Norennar nem bánta.
Egy darabig csak az eső hangja marad. Norennar lassan kifújja a füstöt, előbb az orrán, majd a száján át, nézi, ahogy a hideg levegőben eloszlik. Az esőcseppek még mindig kaotikus ritmusban kopognak a párkányon, a világ kint tompa és szürke. Megpróbálja elengedni a gondolatait, de azok újra és újra visszatérnek kísérteni őt. Végül inkább az ablakon túlra néz, ismét a hegyeken túlra.*
- Csepp-cseppen, hallgatom.
*Súgja maga elé, a korábbi dalocska egyik sorát, majd a pipát fogai közé véve ismét beleszív. A parázs fellángol, narancs fénye megvillan a szeme sarkában.*
- Hát, hallgathatom még egy darabig, az biztos...
*Teszi hozzá az orra alatt morogva, és a hangjában ott bujkál az a száraz humor, ami már-már elárulja, hogy lassan elfogadta a helyzetet.*
//Órákkal később//
*Pár órával később a torony egyik könyvtárában ül. A hely csendes, a levegőben por és régi pergamen illata jár. Norennar a karjára támaszkodva, kissé előrehajolva olvas egy vastag, kopott kötetet. A betűk idegenek, a sorok zsúfoltak, az oldalak sárgák és töredezettek. Abban biztos, hogy a könyv a szélmágiáról szól, mindenesetre a szöveg minden csak nem könnyen követhető a számára, szóval akár a horgolásról is szólhatna. A férfi órák óta itt ül, az időérzéke már rég cserben hagyta. Nem tudja, a torony melyik részén lehet, talán valami eldugott emeleti szobában, de ez most nem is számít. Az eső monoton zaja idáig is behallatszik.
Próbálja követni az elméletet, értelmezni a leírt varázsigéket, de a nyelvezet nehézkes, az írás bonyolult. Néha megpróbálja hangosan kimondani az idegen szavakat, de a nyelve beletörik, a hangok idegenül gördülnek le róla. Kísérletet tesz a kézmozdulatokra is, de az ujjai merevek, suta mozdulatokat tesznek a levegőben. Aztán inkább megáll, mert maga is érzi, mennyire erőltetett az egész. A homlokán apró ráncok jelennek meg, mikor a könyvet lassan becsukja, és hátradől a székben. Karjait keresztbe fonja a mellkasa előtt, mélyet sóhajt, majd az orra alatt halkan, inkább csak magának morogja.*
- Franc se gondolta volna, hogy ez ennyire nehéz lesz.
*Pillantása a gyertyák fényében játszó pormacskákat követi a levegőben. Valahogy ez a nyugalom ismerős neki. Egyedül, valami értelmetlen feladattal birkózva, miközben odakint zuhog az eső. És bár a könyv továbbra is nyitva marad előtte, a betűk egyre inkább elmosódnak, a gondolatai pedig lassan máshová sodródnak, vissza oda, ahol ma minden elkezdődött.*
//A Mágustorony Mestere//
*Norennar nem válaszol, s mozdulatlan marad. Kezei ott pihennek a lány vállán. Tenyerei finoman simulnak a fehér anyaghoz. Amikor Nori feje a mellkasának dől, a férfi egy pillanatra lehunyja a szemét, s hagyja, hogy a csend kitöltse köztük a teret. Arca továbbra is rezzenéstelen, nem lehet tudni, mit gondol, vagy mit érez. Talán még jómaga sem tudja. Mikor a lány felpillant rá, ezzel együtt a mélységi szemei is újból kinyílnak s tekintetük összetalálkozik. Nori kérését hallva a mélységi csak némán bólint, mintha szó nélkül esküdne meg arra, hogy megpróbál eleget tenni az elhangzottaknak.
Ezt követően a lány lassan kibújik a karjai közül, s kihámozza magát a fűzőből. Norennar egy pillanatig még nézi, aztán visszasétál az ablakhoz. Az ablakpárkányon füstölgő pipájáért nyúl, majd amint a kezébe kerül, az ablakpárkánynak dől és úgy figyeli tovább a feketeséget, ahogy a csomagjaiban matat. Lassan előkerül az ő csutkapipája is, namek a kis üvegcse, a jól ismert gyógynövénnyel. Tudja jól, mit jelent ez. A hűvös pillantás, amivel Nori még utoljára ránéz, fölöslegesnek is bizonyul. A férfi nem szól, nem tartóztatja, csupán némán figyeli a lányt az ahogy az távozik a szobából. Tudja jól, hogy mekkora szüksége van a maguk fajtának arra, hogy néha kettesben maradjanak a gondolataikkal. Már csak azért is mert a lány pont egy ilyen pillanatot szakított félbe nemrégiben az érkezésével, mindenesetre Norennar nem bánta.
Egy darabig csak az eső hangja marad. Norennar lassan kifújja a füstöt, előbb az orrán, majd a száján át, nézi, ahogy a hideg levegőben eloszlik. Az esőcseppek még mindig kaotikus ritmusban kopognak a párkányon, a világ kint tompa és szürke. Megpróbálja elengedni a gondolatait, de azok újra és újra visszatérnek kísérteni őt. Végül inkább az ablakon túlra néz, ismét a hegyeken túlra.*
- Csepp-cseppen, hallgatom.
*Súgja maga elé, a korábbi dalocska egyik sorát, majd a pipát fogai közé véve ismét beleszív. A parázs fellángol, narancs fénye megvillan a szeme sarkában.*
- Hát, hallgathatom még egy darabig, az biztos...
*Teszi hozzá az orra alatt morogva, és a hangjában ott bujkál az a száraz humor, ami már-már elárulja, hogy lassan elfogadta a helyzetet.*
//Órákkal később//
*Pár órával később a torony egyik könyvtárában ül. A hely csendes, a levegőben por és régi pergamen illata jár. Norennar a karjára támaszkodva, kissé előrehajolva olvas egy vastag, kopott kötetet. A betűk idegenek, a sorok zsúfoltak, az oldalak sárgák és töredezettek. Abban biztos, hogy a könyv a szélmágiáról szól, mindenesetre a szöveg minden csak nem könnyen követhető a számára, szóval akár a horgolásról is szólhatna. A férfi órák óta itt ül, az időérzéke már rég cserben hagyta. Nem tudja, a torony melyik részén lehet, talán valami eldugott emeleti szobában, de ez most nem is számít. Az eső monoton zaja idáig is behallatszik.
Próbálja követni az elméletet, értelmezni a leírt varázsigéket, de a nyelvezet nehézkes, az írás bonyolult. Néha megpróbálja hangosan kimondani az idegen szavakat, de a nyelve beletörik, a hangok idegenül gördülnek le róla. Kísérletet tesz a kézmozdulatokra is, de az ujjai merevek, suta mozdulatokat tesznek a levegőben. Aztán inkább megáll, mert maga is érzi, mennyire erőltetett az egész. A homlokán apró ráncok jelennek meg, mikor a könyvet lassan becsukja, és hátradől a székben. Karjait keresztbe fonja a mellkasa előtt, mélyet sóhajt, majd az orra alatt halkan, inkább csak magának morogja.*
- Franc se gondolta volna, hogy ez ennyire nehéz lesz.
*Pillantása a gyertyák fényében játszó pormacskákat követi a levegőben. Valahogy ez a nyugalom ismerős neki. Egyedül, valami értelmetlen feladattal birkózva, miközben odakint zuhog az eső. És bár a könyv továbbra is nyitva marad előtte, a betűk egyre inkább elmosódnak, a gondolatai pedig lassan máshová sodródnak, vissza oda, ahol ma minden elkezdődött.*
1275. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-14 19:52:21
Üzenet elküldve: 2025-10-14 19:52:21
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
* Miután kap egy gyengéd simogatást, amit hasonló pillantásokkal, és a mágus karját érintő finom simítással viszonoz, Pash boldogan nézi, ahogy szerelme szed magának némi ételt. Ő is így tesz, bár ő nem gyümölcsöket, és sajtokat szed magának, hanem zabdarát, amit vízzel önt fel, és ebbe rövid gondolkodás után mégis dobál némi bogyós gyümölcsöt. Hagyja, hogy megszívja magát, és akkor áll neki, ő is némán. Viszont még így is ügyel rá, hogy közel üljenek egymáshoz, és ha kedvesét nem zavarja, akkor vállával finoman az övéhez ér, mintha csak zavarná, hogyha nem érnek egymáshoz. Ha mindketten végeznek, és magukba erőltetnek annyi ételt, ami a túléléshez feltétlenül szükséges, akkor szó nélkül kelne fel, és kezdene elpakolni maguk után, de hollója mégis megszólal, megtörve a hallgatást. *
- Tudom, hogy szereted és bízol benne, de biztos, hogy jó helyen van nála? * Teszi fel a kérdést, és a választ meg se várva nyúl a szívért. Ha Mai nem ellenkezik, akkor táskájába teszi egyelőre, aztán majd eldől, hogy később mi legyen a sorsa. Ha Norileina visszakéri, és kedvese úgy gondolja, jó helyen van nála, akkor majd visszakapja. Egyelőre nem tervez vele semmit, főleg nem lelépni az éjszaka közepén, hogy Lihanechbe vigye. Bármennyire is csábító a gondolat. Helyette az asztal lepakolásában segít, és ha talál mosogatásra használt vödröt, akkor megtölti vízzel, és elkezd maguk után tisztaságot hagyni. Nem szereti a rendetlenséget, és igényes a környezetére, ez már reggel is feltűnhetett a félvérnek. *
- Nem hiszem, hogy eltűnne az éjszaka során. Legalább senkinek nem támad egy hirtelen ötlete, és indul meg vele, mondjuk a Vérkertbe. * Jegyzi meg, de nem a korábbi epés módon, hanem félig viccelve, bár amennyit eddig látott a feketeségből, nem lepné meg, ha így tenne. *
- Ha már úgyis arra várunk, hogy jobb legyen az idő, mit szólnál, ha pihennénk kicsit? Jól esne néhány óra alvás. * Gondolkodik hangosan, ismét a nőhöz sétálva, és finom csókot lehel az ajkaira. Ha teheti, akkor kézen fogva vezeti vissza szobájukba, ahol remélhetőleg bírni fognak magukkal, és végre alszanak is. Talán az egész korábbi vita máshogy alakult volna, ha nem kialvatlanok. *
//A Mágustorony Mestere//
* Miután kap egy gyengéd simogatást, amit hasonló pillantásokkal, és a mágus karját érintő finom simítással viszonoz, Pash boldogan nézi, ahogy szerelme szed magának némi ételt. Ő is így tesz, bár ő nem gyümölcsöket, és sajtokat szed magának, hanem zabdarát, amit vízzel önt fel, és ebbe rövid gondolkodás után mégis dobál némi bogyós gyümölcsöt. Hagyja, hogy megszívja magát, és akkor áll neki, ő is némán. Viszont még így is ügyel rá, hogy közel üljenek egymáshoz, és ha kedvesét nem zavarja, akkor vállával finoman az övéhez ér, mintha csak zavarná, hogyha nem érnek egymáshoz. Ha mindketten végeznek, és magukba erőltetnek annyi ételt, ami a túléléshez feltétlenül szükséges, akkor szó nélkül kelne fel, és kezdene elpakolni maguk után, de hollója mégis megszólal, megtörve a hallgatást. *
- Tudom, hogy szereted és bízol benne, de biztos, hogy jó helyen van nála? * Teszi fel a kérdést, és a választ meg se várva nyúl a szívért. Ha Mai nem ellenkezik, akkor táskájába teszi egyelőre, aztán majd eldől, hogy később mi legyen a sorsa. Ha Norileina visszakéri, és kedvese úgy gondolja, jó helyen van nála, akkor majd visszakapja. Egyelőre nem tervez vele semmit, főleg nem lelépni az éjszaka közepén, hogy Lihanechbe vigye. Bármennyire is csábító a gondolat. Helyette az asztal lepakolásában segít, és ha talál mosogatásra használt vödröt, akkor megtölti vízzel, és elkezd maguk után tisztaságot hagyni. Nem szereti a rendetlenséget, és igényes a környezetére, ez már reggel is feltűnhetett a félvérnek. *
- Nem hiszem, hogy eltűnne az éjszaka során. Legalább senkinek nem támad egy hirtelen ötlete, és indul meg vele, mondjuk a Vérkertbe. * Jegyzi meg, de nem a korábbi epés módon, hanem félig viccelve, bár amennyit eddig látott a feketeségből, nem lepné meg, ha így tenne. *
- Ha már úgyis arra várunk, hogy jobb legyen az idő, mit szólnál, ha pihennénk kicsit? Jól esne néhány óra alvás. * Gondolkodik hangosan, ismét a nőhöz sétálva, és finom csókot lehel az ajkaira. Ha teheti, akkor kézen fogva vezeti vissza szobájukba, ahol remélhetőleg bírni fognak magukkal, és végre alszanak is. Talán az egész korábbi vita máshogy alakult volna, ha nem kialvatlanok. *
1274. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-14 18:37:31
Üzenet elküldve: 2025-10-14 18:37:31
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*A zaklatottsága alábbhagyott valamelyest, de el nem fog tűnni. A szavak jól estek, s csak reméli, hogy őszinték, na de miért is kételkedne Pashthrában? Igen kevés ideje ismeri, de valahogy a zsigereiben érzi, hogy méltó társra talált. A kirohanás bár egy pillanatra megdöbbentette, de most, hogy megszűnt a tombolás, pontosan érti. Mindenkin máshogy üt ki a tehetetlenség, vagy a kétely. Mai bezárkózna, de most még csak arra sincs szükség. Semmi nem olyan, mint volt, mert a hóhajú megváltoztatott mindent. S így hogy is hagyná magára, még akkor sem képes, ha étkezésről van szó és nem tudja elmismásolni. Nagyot sóhajt, majd elmosolyodik. Kezét nyújtja, hogy megsimíthassa a szép arcot, le egészen a nyakon át a mellkasig.*
- Jó, megpróbálok.
*Az asztalt veszi szemügyre. Minden van, ami szem szájnak ingere, de ő maga, ha enni is fog, mégsem terhelné meg az apró gomócra szűkült gyomrát. Elsősorban gyümölcsöket pakol a tányérjára, meg némi sajtot. Azzal ül le az asztalhoz, majd lassan kezd el eszegetni. Ha nemrég még órákat is átbeszélt volna a kedvesével, most jó a csend is. Nem érzi kínosnak, de nem fecseg, sem üresen, sem mélyen. Mindenkinek van mit átgondolni, s talán nem is baj, ha kissé emésztik a dolgokat, hiszen ha lefekszenek pihenni egy keveset, akkor azt ennél üresebb fejjel illene.
Mikor a végéhez ér szólal csak meg.*
- Nehéz lesz biztonságban tudni ezt a csodát *érezheti a hangjából, hogy irónia* - ha csak úgy elhagyja az első sarkon. *Ingatja meg a fejét.
Feláll, s összeszedi a tányérokat, ha a társa is végzett, majd félre teszi, persze gondoskodik azokról is, amit a többiek hagytak hátra. Mintha csak gyerekek után pakolászna… végül, ha Pash nem vette magához, úgy nyúl a tömbért, mintha mérgező volna.*
- Ha gondolod átvihetjük hozzájuk, de talán már alszanak. Majd később...
*Ha legalább az őrzés felelősségét leveheti magáról, már annak is örül. De nem fog megfutamodni akkor sem, ha nála kell maradjon.
Később már a szobájuk felé igyekezne, hogy levesse a fekete kelmét, s újra csak az áttetsző semmiség legyen rajta. Talán majd tud aludni… Talán Pashthra mellkasán fekve, hallva a szívének dobbanásait elmúlik minden rossz érzés.*
//A Mágustorony Mestere//
*A zaklatottsága alábbhagyott valamelyest, de el nem fog tűnni. A szavak jól estek, s csak reméli, hogy őszinték, na de miért is kételkedne Pashthrában? Igen kevés ideje ismeri, de valahogy a zsigereiben érzi, hogy méltó társra talált. A kirohanás bár egy pillanatra megdöbbentette, de most, hogy megszűnt a tombolás, pontosan érti. Mindenkin máshogy üt ki a tehetetlenség, vagy a kétely. Mai bezárkózna, de most még csak arra sincs szükség. Semmi nem olyan, mint volt, mert a hóhajú megváltoztatott mindent. S így hogy is hagyná magára, még akkor sem képes, ha étkezésről van szó és nem tudja elmismásolni. Nagyot sóhajt, majd elmosolyodik. Kezét nyújtja, hogy megsimíthassa a szép arcot, le egészen a nyakon át a mellkasig.*
- Jó, megpróbálok.
*Az asztalt veszi szemügyre. Minden van, ami szem szájnak ingere, de ő maga, ha enni is fog, mégsem terhelné meg az apró gomócra szűkült gyomrát. Elsősorban gyümölcsöket pakol a tányérjára, meg némi sajtot. Azzal ül le az asztalhoz, majd lassan kezd el eszegetni. Ha nemrég még órákat is átbeszélt volna a kedvesével, most jó a csend is. Nem érzi kínosnak, de nem fecseg, sem üresen, sem mélyen. Mindenkinek van mit átgondolni, s talán nem is baj, ha kissé emésztik a dolgokat, hiszen ha lefekszenek pihenni egy keveset, akkor azt ennél üresebb fejjel illene.
Mikor a végéhez ér szólal csak meg.*
- Nehéz lesz biztonságban tudni ezt a csodát *érezheti a hangjából, hogy irónia* - ha csak úgy elhagyja az első sarkon. *Ingatja meg a fejét.
Feláll, s összeszedi a tányérokat, ha a társa is végzett, majd félre teszi, persze gondoskodik azokról is, amit a többiek hagytak hátra. Mintha csak gyerekek után pakolászna… végül, ha Pash nem vette magához, úgy nyúl a tömbért, mintha mérgező volna.*
- Ha gondolod átvihetjük hozzájuk, de talán már alszanak. Majd később...
*Ha legalább az őrzés felelősségét leveheti magáról, már annak is örül. De nem fog megfutamodni akkor sem, ha nála kell maradjon.
Később már a szobájuk felé igyekezne, hogy levesse a fekete kelmét, s újra csak az áttetsző semmiség legyen rajta. Talán majd tud aludni… Talán Pashthra mellkasán fekve, hallva a szívének dobbanásait elmúlik minden rossz érzés.*
1273. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-14 16:52:20
Üzenet elküldve: 2025-10-14 16:52:20
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Jóleső érzéssel tölti el, hogy egy újabb titkot megtudott Norennarról, valószínűleg egy olyat, amit senkinek nem is akart elmondani, de hát erre valók a barátok, nem? Sajnos ezeket a kellemes gondolatokat beárnyékolja a bűntudat, melyet egyre fájdalmasabbnak érez, mióta a kék lötty hatása alatt rádöbbent arra, mekkora felelőssége is van abban, hogy ide jutottak. A férfi vigasztaló szavait esetlen pislogással hallgatja végig, ám ő ezt nem láthatja, hisz közben már a háta mögött bíbelődik a fűzője kötésével.*
- Ezt te sem gondolod komolyan, de köszönöm. *Válaszolja pont akkor, mikor a szoros, fekete anyag meglazul a derekán. Megkönnyebbülve sóhajt fel, ami egyszerre szól a szorító érzés megszűnésének és Norennar kedves szavainak, melyek, ha el nem is tudja őket hinni, de kifejezetten jól esnek neki. Amint a ruha teljesen meglazul, kezét a hasának nyomva tartja még meg magán.*
- Csak ne veszekedjetek így egymással, jó? Ha kell, akkor velem kiabáljatok, ne egymással, mert ti tényleg nem tehettek semmiről. Én tényleg azt hittem, hogy most mind meg fogunk haragudni egymásra. *Fejét Norennar mellkasának dönti, jó erősen neki is nyomja, majd ebből a pózból pillant fel rá kérlelően, még mielőtt elhúzódna tőle. A fűzőt leveszi, és a tiszta, vetett ágyra, amit nem használtak rakja le. Így felül már csak a fehér felső marad rajta, de az bőven elég lesz most, hogy senkinek sem kell szépnek lennie, csupán el kell ütnie valamivel az időt, amíg eláll az a nyomorult eső.*
- Megyek, sétálok egyet a toronyban. Most egyedül szeretnék. *Teszi hozzá, még mielőtt mélységi barátja felajánlaná a társaságát. A hátizsákjában kezd kutatni, ahonnan előkotorja a csutkapipát és a kis üvegcsét, amiben az aprított Cyrold leveleket tartja. Norennar már jól tudhatja, mire kell az neki, de ha meg is próbálná lebeszélni róla a lányt, a hűvös tekintete, mellyel újra ránéz, azt sugallja, hogy inkább meg se próbálja.*
- Majd… itt találkozunk! *Mondja, aztán a pipa társaságában távozik a szobából. Nem viccelt azzal, hogy sétálni szeretne, legalábbis addig, míg nem talál egy kis zugot, ahol egyedül, nyugodtan cyroldozgathat, s közben talán, míg az elméje nem lazul el túlzottan, arra is lesz ideje, hogy elsajátítson néhány új varázstrükköt is.*
//A Mágustorony Mestere//
*Jóleső érzéssel tölti el, hogy egy újabb titkot megtudott Norennarról, valószínűleg egy olyat, amit senkinek nem is akart elmondani, de hát erre valók a barátok, nem? Sajnos ezeket a kellemes gondolatokat beárnyékolja a bűntudat, melyet egyre fájdalmasabbnak érez, mióta a kék lötty hatása alatt rádöbbent arra, mekkora felelőssége is van abban, hogy ide jutottak. A férfi vigasztaló szavait esetlen pislogással hallgatja végig, ám ő ezt nem láthatja, hisz közben már a háta mögött bíbelődik a fűzője kötésével.*
- Ezt te sem gondolod komolyan, de köszönöm. *Válaszolja pont akkor, mikor a szoros, fekete anyag meglazul a derekán. Megkönnyebbülve sóhajt fel, ami egyszerre szól a szorító érzés megszűnésének és Norennar kedves szavainak, melyek, ha el nem is tudja őket hinni, de kifejezetten jól esnek neki. Amint a ruha teljesen meglazul, kezét a hasának nyomva tartja még meg magán.*
- Csak ne veszekedjetek így egymással, jó? Ha kell, akkor velem kiabáljatok, ne egymással, mert ti tényleg nem tehettek semmiről. Én tényleg azt hittem, hogy most mind meg fogunk haragudni egymásra. *Fejét Norennar mellkasának dönti, jó erősen neki is nyomja, majd ebből a pózból pillant fel rá kérlelően, még mielőtt elhúzódna tőle. A fűzőt leveszi, és a tiszta, vetett ágyra, amit nem használtak rakja le. Így felül már csak a fehér felső marad rajta, de az bőven elég lesz most, hogy senkinek sem kell szépnek lennie, csupán el kell ütnie valamivel az időt, amíg eláll az a nyomorult eső.*
- Megyek, sétálok egyet a toronyban. Most egyedül szeretnék. *Teszi hozzá, még mielőtt mélységi barátja felajánlaná a társaságát. A hátizsákjában kezd kutatni, ahonnan előkotorja a csutkapipát és a kis üvegcsét, amiben az aprított Cyrold leveleket tartja. Norennar már jól tudhatja, mire kell az neki, de ha meg is próbálná lebeszélni róla a lányt, a hűvös tekintete, mellyel újra ránéz, azt sugallja, hogy inkább meg se próbálja.*
- Majd… itt találkozunk! *Mondja, aztán a pipa társaságában távozik a szobából. Nem viccelt azzal, hogy sétálni szeretne, legalábbis addig, míg nem talál egy kis zugot, ahol egyedül, nyugodtan cyroldozgathat, s közben talán, míg az elméje nem lazul el túlzottan, arra is lesz ideje, hogy elsajátítson néhány új varázstrükköt is.*
1272. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-14 13:25:45
Üzenet elküldve: 2025-10-14 13:25:45
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
//Hálószobában//
//Minek ennyi fejléc amúgy?//
*A dal utolsó sora még szinte ott lebeg a levegőben, mikor Norennar finomman a pipája szárába harap. Nem szív bele, csak tartja a fogai közt. Aztán egy halk köhintés zökkenti ki a meghitt pillanatból. Izmai azonnal megfeszülnek, a tekintete a válla fölött az ajtó irányába siklik. Egy pillanatra feszült marad, de ahogy megpillantja a feketeséget, tagjai engednek. Halkan felsóhajt, majd vissza fordul az ablak felé és a pipájába szippant. A parázs újra fellángol, a dohány illata bejárja a szobát.
A lány szavaira, hogy mikor indulnak, csupán finoman bólint, mintegy jelezve, hogy megértette. Nori mellé lép az ablakhoz, a mélységi pedig csak oldalra pillant, de nem mozdul. Kint az eső halkan dobol a torony falán. Finom illata vegyül a pipafüstével, ezzel a mélységi számára nem kicsit nosztalgikus aromát teremtve. Az énekét érintő megjegyzésre a férfi előbb cssk halkan hümmögni kezd, majd ajkain halovány, játékos félmosoly jelenik meg. Kiveszi a pipát a szájából, ujjával finoman megkopogtatja a peremét, mielőtt válaszol.*
- Csupa meglepetés vagyok.
*A mondat inkább könnyed, mintsem gúnyos. Egy pillanatra a lányra pillant, majd újra az ablakon túlra. A messzeséget nézi, a hegyeket, az elmosódó vonalakat az esőfüggöny mögött. Látszólag figyel, de valójában egészen máshol jár, gondolatban talán messzebb, mint valaha.
Amikor Nori újból megszólal, szavaiból árad a bűntudat. A mélységi sze sarkából rá pillant, azonban nem úgy tűnik mintha érdemben is reagálni tervezne. Szinte mintha meg sem hallotta volna. Ugyanazzal a nyugodtsággal tartja a pipáját, miközben lassan és hosszasan egy újabb adag füstöt fúj az ablak irányába. A csend köztük már-már súlyos, és nem úgy tűnik, hogy Norennarnak szándékában állna megtörni.
Egyedül akkor pillant fel mikor a feketeség a segítségét kéri. Leteszi a pipát az ablakpárkányra, gondosan, nehogy az véletlenül leboruljon, és hangtalanul lép a lány mögé. A fűző zsinórja megakadt, ezt rögtön szemet szúr számára. Ujjai biztos mozdulattal találnak a csomóra. Megcsavarja, lazít rajta, majd kihúzza a zsinórt. Közben végre valahára megszólal. Hangja mély és rekedtes, de most lágyabb, mint máskor.*
- Nem haragszom. Ha te nem lennél, az az átkozott szív már minden bizonnyal rég az orkok kezében lenne. Inkább köszönettel tartozunk neked.
*A csomó lassan enged, a fűző szálai megnyúlnak. Norennar sóhajt, ahogy kisimítja a szalagot, hogy ne csavarodjon vissza. A dohány illata még mindig ott lebeg körülöttük, keveredve az eső párás szagával.*
- Már azért is, mert cipeled ezt a terhet. Csupán mindenki feszült.
*Amikor a fűző teljesen meglazul, ujjai elengedik a zsinórt. Kezei szinte rögtön ezt követően a lány vállaira simulnak, miközben közelebb hajol a feketeséghez.*
- Megoldjuk majd. Valahogy biztosan.
*Búgja halkan, szinte a lány fülébe.*
//A Mágustorony Mestere//
//Hálószobában//
//Minek ennyi fejléc amúgy?//
*A dal utolsó sora még szinte ott lebeg a levegőben, mikor Norennar finomman a pipája szárába harap. Nem szív bele, csak tartja a fogai közt. Aztán egy halk köhintés zökkenti ki a meghitt pillanatból. Izmai azonnal megfeszülnek, a tekintete a válla fölött az ajtó irányába siklik. Egy pillanatra feszült marad, de ahogy megpillantja a feketeséget, tagjai engednek. Halkan felsóhajt, majd vissza fordul az ablak felé és a pipájába szippant. A parázs újra fellángol, a dohány illata bejárja a szobát.
A lány szavaira, hogy mikor indulnak, csupán finoman bólint, mintegy jelezve, hogy megértette. Nori mellé lép az ablakhoz, a mélységi pedig csak oldalra pillant, de nem mozdul. Kint az eső halkan dobol a torony falán. Finom illata vegyül a pipafüstével, ezzel a mélységi számára nem kicsit nosztalgikus aromát teremtve. Az énekét érintő megjegyzésre a férfi előbb cssk halkan hümmögni kezd, majd ajkain halovány, játékos félmosoly jelenik meg. Kiveszi a pipát a szájából, ujjával finoman megkopogtatja a peremét, mielőtt válaszol.*
- Csupa meglepetés vagyok.
*A mondat inkább könnyed, mintsem gúnyos. Egy pillanatra a lányra pillant, majd újra az ablakon túlra. A messzeséget nézi, a hegyeket, az elmosódó vonalakat az esőfüggöny mögött. Látszólag figyel, de valójában egészen máshol jár, gondolatban talán messzebb, mint valaha.
Amikor Nori újból megszólal, szavaiból árad a bűntudat. A mélységi sze sarkából rá pillant, azonban nem úgy tűnik mintha érdemben is reagálni tervezne. Szinte mintha meg sem hallotta volna. Ugyanazzal a nyugodtsággal tartja a pipáját, miközben lassan és hosszasan egy újabb adag füstöt fúj az ablak irányába. A csend köztük már-már súlyos, és nem úgy tűnik, hogy Norennarnak szándékában állna megtörni.
Egyedül akkor pillant fel mikor a feketeség a segítségét kéri. Leteszi a pipát az ablakpárkányra, gondosan, nehogy az véletlenül leboruljon, és hangtalanul lép a lány mögé. A fűző zsinórja megakadt, ezt rögtön szemet szúr számára. Ujjai biztos mozdulattal találnak a csomóra. Megcsavarja, lazít rajta, majd kihúzza a zsinórt. Közben végre valahára megszólal. Hangja mély és rekedtes, de most lágyabb, mint máskor.*
- Nem haragszom. Ha te nem lennél, az az átkozott szív már minden bizonnyal rég az orkok kezében lenne. Inkább köszönettel tartozunk neked.
*A csomó lassan enged, a fűző szálai megnyúlnak. Norennar sóhajt, ahogy kisimítja a szalagot, hogy ne csavarodjon vissza. A dohány illata még mindig ott lebeg körülöttük, keveredve az eső párás szagával.*
- Már azért is, mert cipeled ezt a terhet. Csupán mindenki feszült.
*Amikor a fűző teljesen meglazul, ujjai elengedik a zsinórt. Kezei szinte rögtön ezt követően a lány vállaira simulnak, miközben közelebb hajol a feketeséghez.*
- Megoldjuk majd. Valahogy biztosan.
*Búgja halkan, szinte a lány fülébe.*
1271. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-13 23:16:23
Üzenet elküldve: 2025-10-13 23:16:23
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
//Hálószobában//
*A folyosón magányosan lépked végig. Az út számára már a torony minden játékossága ellenére ismerős, így anélkül is könnyen talál vissza a szobájukhoz, hogy külön figyelnie kellene arra, hogy merre megy. Az szoba ajtaja nincs kilincsre csukva, így hangtalanul tudja beljebb lökni azt. Az első, ami megcsapja az orrát az a dohány illata, mindez meg is zavarja kissé, így először azt hiszi, a rekedtes hangon szóló, tiszta dallamot csak képzeli, de hamar rájön, hogy nem. Norennar hangja szól, méghozzá egészen szépen. Megtorpan az ajtóban és csak elmélyülten hallgatja egészen addig, míg véget nem ér a dal, utána egy rövid köhintéssel jelzi, hogy jelen van, majd megszólal.*
- Nem indulunk el, amíg nem áll el az eső, addig pihenünk. Mai és Pashthra még ott maradtak enni. *Beljebb lép most már, de az ajtót ő sem csukja be maga mögött, csak odalépked Norennar mellé, hogy a résnyire nyitott ablakon keresztül egy kis friss levegőt is szívhasson.*
- Nem is tudtam, hogy tudsz ilyet. Szép volt. *Jegyzi meg az énekszóról, amelyről talán Norennar nem is akarta, hogy bárki tudjon, de hát ez az átka annak, ha valakivel megosztja a szobáját. Nos, nem csak a szobát, hisz az egyik ágy a kettő közül még most is érintetlenül, szépen beágyazva áll ott a fal mellett, pontosan úgy, ahogy megkapták.
A kardját, majd a többi fegyverét is lecsatolja magáról közben, és azokat le is szórja a többi holmija mellé, aztán kissé feszengve igazgatja meg a derekát szorító fűzőt, hátra is nyúl a zsinórjához, de végül gondol egyet, és egyelőre inkább mégsem lazítja meg magán. Újra Norennarra pillant, vár egy keveset, majd megszólal.*
- A többieknek már mondtam, de te is haragudhatsz rám nyugodtan. Miattam kerültünk egy olyan helyzetbe, amit nem lehet megoldani. *Mondja bűntudatosan, majd végül mégis úgy dönt, hogy ideje megszabadulni a fűzőtől, de ahogy meghúzza a hátán lévő zsinórra kötött masni egyik végét, érzi, hogy az elakad, a szoros anyag pedig egy kicsit sem enged. Lemondóan, beletörődve sóhajt egyet, ez már-már kísértetiesen hasonlít arra, ahogy Norennar is szokta csinálni.*
- Segíts! *Kéri a férfit, és hátat is fordít neki. Szerencsére nem húzta túl szorosra a csomót, még viszonylag könnyedén ki lehet oldani, ha valaki látja is, hogy mit csinál.*
//A Mágustorony Mestere//
//Hálószobában//
*A folyosón magányosan lépked végig. Az út számára már a torony minden játékossága ellenére ismerős, így anélkül is könnyen talál vissza a szobájukhoz, hogy külön figyelnie kellene arra, hogy merre megy. Az szoba ajtaja nincs kilincsre csukva, így hangtalanul tudja beljebb lökni azt. Az első, ami megcsapja az orrát az a dohány illata, mindez meg is zavarja kissé, így először azt hiszi, a rekedtes hangon szóló, tiszta dallamot csak képzeli, de hamar rájön, hogy nem. Norennar hangja szól, méghozzá egészen szépen. Megtorpan az ajtóban és csak elmélyülten hallgatja egészen addig, míg véget nem ér a dal, utána egy rövid köhintéssel jelzi, hogy jelen van, majd megszólal.*
- Nem indulunk el, amíg nem áll el az eső, addig pihenünk. Mai és Pashthra még ott maradtak enni. *Beljebb lép most már, de az ajtót ő sem csukja be maga mögött, csak odalépked Norennar mellé, hogy a résnyire nyitott ablakon keresztül egy kis friss levegőt is szívhasson.*
- Nem is tudtam, hogy tudsz ilyet. Szép volt. *Jegyzi meg az énekszóról, amelyről talán Norennar nem is akarta, hogy bárki tudjon, de hát ez az átka annak, ha valakivel megosztja a szobáját. Nos, nem csak a szobát, hisz az egyik ágy a kettő közül még most is érintetlenül, szépen beágyazva áll ott a fal mellett, pontosan úgy, ahogy megkapták.
A kardját, majd a többi fegyverét is lecsatolja magáról közben, és azokat le is szórja a többi holmija mellé, aztán kissé feszengve igazgatja meg a derekát szorító fűzőt, hátra is nyúl a zsinórjához, de végül gondol egyet, és egyelőre inkább mégsem lazítja meg magán. Újra Norennarra pillant, vár egy keveset, majd megszólal.*
- A többieknek már mondtam, de te is haragudhatsz rám nyugodtan. Miattam kerültünk egy olyan helyzetbe, amit nem lehet megoldani. *Mondja bűntudatosan, majd végül mégis úgy dönt, hogy ideje megszabadulni a fűzőtől, de ahogy meghúzza a hátán lévő zsinórra kötött masni egyik végét, érzi, hogy az elakad, a szoros anyag pedig egy kicsit sem enged. Lemondóan, beletörődve sóhajt egyet, ez már-már kísértetiesen hasonlít arra, ahogy Norennar is szokta csinálni.*
- Segíts! *Kéri a férfit, és hátat is fordít neki. Szerencsére nem húzta túl szorosra a csomót, még viszonylag könnyedén ki lehet oldani, ha valaki látja is, hogy mit csinál.*
1270. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-13 20:51:59
Üzenet elküldve: 2025-10-13 20:51:59
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
* Pashthra szeretne mindenkivel foglalkozni, megnyugtatni az egész csapatot, de nem tud négy részre szakadni. Hiába vannak hárman, Mai kettőt érdemelne. Úgyhogy most úgy dönt, hogy egyszerre egy valakire koncentrál, és az a szerelme, aki láthatóan zaklatott, és nincs jól, ugyan úgy, ahogy senki más sincs. Megnyugtató szavakat szán neki, testtartásával is üzeni, hogy minden rendben lesz, de így Leina az, aki magára hagyja őket, sértődötten viharozva ki a helységből, ahogy nem sokkal korábban Norennar tette. Akivel egyébként ha van is nézeteltérésük, most a hóhajú harcoson a sor, hogy elengedje a füle mellett azt, amit társa mond. Majd megoldódik kettejük között a dolog, nem tervez utána rohanni, és a bocsánatáért könyörögni. Részéről azzal, hogy nem verekedtek össze, már megbeszéltek mindent, de ha az orgyilkos akar még diskurálni ezen felül valamiről, majd ő felhozza. Inkább itt van most, mint egy szilárd fal, támaszt nyújtva kedvesének, nehogy összeroskadjon a teher alatt. Még ha a világ ordítva tombol is körülöttük, mint egy vihar, ő akkor is stabil faként fog állni Mai mellett, bármi is történik, legalábbis szeretne így tenni. Az előbbi példa mutatja, hogy az igyekezet nem mindig találkozik cselekvéssel is, de legalább van valami, amire a jövőben jobban odafigyelhet, amin fejleszthet. *
- Eszel velem? * Dobja vissza a kérdést, mert nem enged abból a tényből, hogy szerinte nem csak neki van szüksége ételre jelen helyzetben. Ráadásul pont annyira van hozzá gyomra, mint jobbik felének. *
- Jobban esne, ha nem egyedül ennék. * Teszi még hozzá, remélve, hogy ezzel sikerül meggyőze a mágust arról, hogy valamennyi ételt ő is magához vegyen. Ha ezek után is elutasítja, akkor viszont valóban jobban tennék, ha visszavonulnának a szobájukba, hogy aludjanak. Már ha el tudnak, de valahogy úgy érzi, hogy most egészen más miatt nem fog álom jönni a szemükre, mint este. Fél attól, hogy mit hoz a jövő, és hogy a döntéseiknek milyen következményei lesznek, még ha nem is mutatja. *
//A Mágustorony Mestere//
* Pashthra szeretne mindenkivel foglalkozni, megnyugtatni az egész csapatot, de nem tud négy részre szakadni. Hiába vannak hárman, Mai kettőt érdemelne. Úgyhogy most úgy dönt, hogy egyszerre egy valakire koncentrál, és az a szerelme, aki láthatóan zaklatott, és nincs jól, ugyan úgy, ahogy senki más sincs. Megnyugtató szavakat szán neki, testtartásával is üzeni, hogy minden rendben lesz, de így Leina az, aki magára hagyja őket, sértődötten viharozva ki a helységből, ahogy nem sokkal korábban Norennar tette. Akivel egyébként ha van is nézeteltérésük, most a hóhajú harcoson a sor, hogy elengedje a füle mellett azt, amit társa mond. Majd megoldódik kettejük között a dolog, nem tervez utána rohanni, és a bocsánatáért könyörögni. Részéről azzal, hogy nem verekedtek össze, már megbeszéltek mindent, de ha az orgyilkos akar még diskurálni ezen felül valamiről, majd ő felhozza. Inkább itt van most, mint egy szilárd fal, támaszt nyújtva kedvesének, nehogy összeroskadjon a teher alatt. Még ha a világ ordítva tombol is körülöttük, mint egy vihar, ő akkor is stabil faként fog állni Mai mellett, bármi is történik, legalábbis szeretne így tenni. Az előbbi példa mutatja, hogy az igyekezet nem mindig találkozik cselekvéssel is, de legalább van valami, amire a jövőben jobban odafigyelhet, amin fejleszthet. *
- Eszel velem? * Dobja vissza a kérdést, mert nem enged abból a tényből, hogy szerinte nem csak neki van szüksége ételre jelen helyzetben. Ráadásul pont annyira van hozzá gyomra, mint jobbik felének. *
- Jobban esne, ha nem egyedül ennék. * Teszi még hozzá, remélve, hogy ezzel sikerül meggyőze a mágust arról, hogy valamennyi ételt ő is magához vegyen. Ha ezek után is elutasítja, akkor viszont valóban jobban tennék, ha visszavonulnának a szobájukba, hogy aludjanak. Már ha el tudnak, de valahogy úgy érzi, hogy most egészen más miatt nem fog álom jönni a szemükre, mint este. Fél attól, hogy mit hoz a jövő, és hogy a döntéseiknek milyen következményei lesznek, még ha nem is mutatja. *
1269. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-13 20:29:43
Üzenet elküldve: 2025-10-13 20:29:43
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*A kérdés kizökkenti a férfit a gondolataiból. Egy pillanatra elréved a lány arcán, majd elmosolyodik. Lassan megrázza a fejét, miközben alig hallhatóan búgja a feketeség felé.*
- Nem. Nem baj.
*Ahogy Nori megmozdul a karjaiban, Norennar engedi, hogy kényelmesen elhelyezkedjen. A lány lélegzete egyre egyenletesebbé válik, a teste elnehezül, ujjai lecsúsznak a férfi mellkasáról. Norennar továbbra is finoman simogatja a felkarját, néha a vállára vándorol a keze, majd vissza. A mozdulat nyugodt, már-már megnyugtató, legalábbis számára. Mintha egy ismeretlen dallamot követne vele. Csak akkor áll meg, amikor már biztos benne, hogy Nori elaludt.
A férfi tekintete ekkor újra a plafonra vándorol. A gyertyák fénye lassan kialszik, csak a hold derengése fest halvány vonalakat a falra. A csendben ismét ott kúsznak elő az elnyomott gondolatok, amiket a lány közelsége egy időre elnémított. Tudja, mit tett, és azt is, hogy mit jelent ez. Nem keres mentséget, mert nincs rá. Thea arcát látja maga előtt, a mosolyt, amit mindig magával visz, s most mégis elhomályosítja a bűntudat. És mégsem tudja bánni. Minden egyes pillanata ennek az estének túlságosan is valós, túlságosan is őszinte volt ahhoz, hogy megbánja.
Hosszú percek telnek el így, némán, mozdulatlanul. A mellkasán alvó lány súlya meleg és megnyugtató, mégis teherként ül rajta a felismerés. Egyszer majd elmondja. Muszáj lesz. Ennyit legalább megérdemel az, akit elvileg a legjobban szeret. Ismét felsóhajt, mélyen, halkan, hogy ne ébressze fel Norit.
Lepillant rá. Az alvó arc nyugodt, békés, minden feszültség eltűnt róla. A férfi keze óvatosan végigsimít a fekete hajon, majd a feje búbjára egy rövid, szinte alig érezhető csókot nyom, aztán visszadől, a fejét a párnára hajtja, és hagyja, hogy a csend, amit a lány álma hozott magával, lassan őt is magába húzza. A szemhéja elnehezül, és mielőtt végleg elnyomná az álom, még egyszer felsóhajt, halkan, mint aki tudja, hogy a holnap már nem lesz ilyen egyszerű.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*A kérdés kizökkenti a férfit a gondolataiból. Egy pillanatra elréved a lány arcán, majd elmosolyodik. Lassan megrázza a fejét, miközben alig hallhatóan búgja a feketeség felé.*
- Nem. Nem baj.
*Ahogy Nori megmozdul a karjaiban, Norennar engedi, hogy kényelmesen elhelyezkedjen. A lány lélegzete egyre egyenletesebbé válik, a teste elnehezül, ujjai lecsúsznak a férfi mellkasáról. Norennar továbbra is finoman simogatja a felkarját, néha a vállára vándorol a keze, majd vissza. A mozdulat nyugodt, már-már megnyugtató, legalábbis számára. Mintha egy ismeretlen dallamot követne vele. Csak akkor áll meg, amikor már biztos benne, hogy Nori elaludt.
A férfi tekintete ekkor újra a plafonra vándorol. A gyertyák fénye lassan kialszik, csak a hold derengése fest halvány vonalakat a falra. A csendben ismét ott kúsznak elő az elnyomott gondolatok, amiket a lány közelsége egy időre elnémított. Tudja, mit tett, és azt is, hogy mit jelent ez. Nem keres mentséget, mert nincs rá. Thea arcát látja maga előtt, a mosolyt, amit mindig magával visz, s most mégis elhomályosítja a bűntudat. És mégsem tudja bánni. Minden egyes pillanata ennek az estének túlságosan is valós, túlságosan is őszinte volt ahhoz, hogy megbánja.
Hosszú percek telnek el így, némán, mozdulatlanul. A mellkasán alvó lány súlya meleg és megnyugtató, mégis teherként ül rajta a felismerés. Egyszer majd elmondja. Muszáj lesz. Ennyit legalább megérdemel az, akit elvileg a legjobban szeret. Ismét felsóhajt, mélyen, halkan, hogy ne ébressze fel Norit.
Lepillant rá. Az alvó arc nyugodt, békés, minden feszültség eltűnt róla. A férfi keze óvatosan végigsimít a fekete hajon, majd a feje búbjára egy rövid, szinte alig érezhető csókot nyom, aztán visszadől, a fejét a párnára hajtja, és hagyja, hogy a csend, amit a lány álma hozott magával, lassan őt is magába húzza. A szemhéja elnehezül, és mielőtt végleg elnyomná az álom, még egyszer felsóhajt, halkan, mint aki tudja, hogy a holnap már nem lesz ilyen egyszerű.*
1268. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-13 19:35:20
Üzenet elküldve: 2025-10-13 19:35:20
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Ez a Nori most bizonytalan, sőt ügyetlen, de az elvitathatatlan tőle, hogy talán jobban vágyik a szeretetre, mint bármelyik másik apró szilánkja, akivel egyetlen elmén osztozik. Nyoma sincs benne határozottságnak, csupán a furcsa mozdulatai, melyekkel Norennar testébe kapaszkodik és nyögdécselő hangja árulkodik arról, hogy minden pillanatát élvezi annak a furcsa, új de csodálatos élménynek, melyet a sötételftől kap.
Amikor már újra nyugodtan fekve, azokat az apró kis köröket rajzolva pihenget a férfi mellkasán, halkan szólal meg, és adja társa tudtára, hogy élvezte ami történt vele, és most boldog, amiért megmutatta neki, hogy miről maradt le korábban. Érzi, ahogy a harcra edzett ujjak fekete tincsei közt babrálnak, s fejét jelzés értékűen nyomja is neki a kéznek, mert azt szeretné, ha ezt nem hagyná abba, olyan finom érzés neki. Csendben, nyugodtan fekszik az ágyon, majd végül egy apró, az arcát végigsimító érintés engedi, hogy ez a csend a lényük részévé válhasson, mintha ettől a naptól mindent megkaptak volna már, amit megkaphattak, mintha semmi másra nem lenne szükségük, amit az élet ma még adhatna.
Míg a mélységi a saját bűneivel küzd magában, a feketeség szemei le-lecsukódnak, majd néha kipattannak, ahogy megriad attól, hogy az álomvilág anélkül szólította magához, hogy engedélyt adott volna rá.*
- El fogok aludni, Norennar… Nem baj? *Kérdezi végül halkan, s talán akár felháborító is lehetne, hogy a lány az, ki előbb el akar aludni kettejük közül annak ellenére, hogy őrségben is ő volt az, aki elbóbiskolt. Nem tehet róla, hiába Velar, az elméjében cikázó, olykor meglehetősen különböző vélemények között élni fárasztó tud lenni. Talán még így sem alhat annyit, amennyire szüksége volna. Most azonban érzi, hogy biztonságban, nyugodtan hunyhatja le a szemeit a négy fal és Norennar karjai között. Bízik benne, tudja, hogy vigyázni fog rá.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Ez a Nori most bizonytalan, sőt ügyetlen, de az elvitathatatlan tőle, hogy talán jobban vágyik a szeretetre, mint bármelyik másik apró szilánkja, akivel egyetlen elmén osztozik. Nyoma sincs benne határozottságnak, csupán a furcsa mozdulatai, melyekkel Norennar testébe kapaszkodik és nyögdécselő hangja árulkodik arról, hogy minden pillanatát élvezi annak a furcsa, új de csodálatos élménynek, melyet a sötételftől kap.
Amikor már újra nyugodtan fekve, azokat az apró kis köröket rajzolva pihenget a férfi mellkasán, halkan szólal meg, és adja társa tudtára, hogy élvezte ami történt vele, és most boldog, amiért megmutatta neki, hogy miről maradt le korábban. Érzi, ahogy a harcra edzett ujjak fekete tincsei közt babrálnak, s fejét jelzés értékűen nyomja is neki a kéznek, mert azt szeretné, ha ezt nem hagyná abba, olyan finom érzés neki. Csendben, nyugodtan fekszik az ágyon, majd végül egy apró, az arcát végigsimító érintés engedi, hogy ez a csend a lényük részévé válhasson, mintha ettől a naptól mindent megkaptak volna már, amit megkaphattak, mintha semmi másra nem lenne szükségük, amit az élet ma még adhatna.
Míg a mélységi a saját bűneivel küzd magában, a feketeség szemei le-lecsukódnak, majd néha kipattannak, ahogy megriad attól, hogy az álomvilág anélkül szólította magához, hogy engedélyt adott volna rá.*
- El fogok aludni, Norennar… Nem baj? *Kérdezi végül halkan, s talán akár felháborító is lehetne, hogy a lány az, ki előbb el akar aludni kettejük közül annak ellenére, hogy őrségben is ő volt az, aki elbóbiskolt. Nem tehet róla, hiába Velar, az elméjében cikázó, olykor meglehetősen különböző vélemények között élni fárasztó tud lenni. Talán még így sem alhat annyit, amennyire szüksége volna. Most azonban érzi, hogy biztonságban, nyugodtan hunyhatja le a szemeit a négy fal és Norennar karjai között. Bízik benne, tudja, hogy vigyázni fog rá.*
1267. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-13 19:30:09
Üzenet elküldve: 2025-10-13 19:30:09
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Az egyetértés ténye benne is dolgozik, egy leheletnyit talán elvesz a mellkasát szorító érzésből, pedig tényleg igen nehéz. A tengerkékeket látva, ha nem is tűnik el teljességgel, mégis jobbnak fest minden. Nem tudja, hogy mennyivel lenne erősebb, vagy gyengébb, ha nem lenne ott neki, de már kár is gondolkozni olyasmin, hogy nélküle milyen volna. Egyáltalán nem akarja megtapasztalni ezt soha, persze ha hibázott akkor, amikor Abogrnak adta bizalmát, akkor megtörténhet. Akkor sok mindent elveszít. Akár a saját életét is.
Az eső nem nyugszik, s a hóhajúnak igaza van. Még ha enyhül is az ég sem lesz egyszerű dolguk, minden fókuszra szükség lesz.
A beismerés is jótékonyan hat, na de nem tud rá válaszolni, hiszen Nori máris megszólal. Érdeklődve pillant a feketeség felé, ritka pillanat, hogy belátása van. Mélyebbre kellene merülnie abban, hogy mit okozott benne a két entitás cseréje, de képtelen még ezzel is foglalkozni. Bár talán jobb volna, addig sem nyomja agyon a teher.*
- Teljesen felesleges hibást kikiáltani. Senki nem viseli jól a történéseket és az volna a baj, ha jól viselnénk. *Megingatja a fejét. A többieknek nem kell osztozni abban, ami őt szomorítja.* - A múlton pedig igen nehéz változtatni, úgyhogy csiszoljunk a jövőn ahelyett. Például elsimíthatnátok a nézeteltérést Norennarral is, Pash. Most semmi szükség nincs az ellentétekre és tudtommal, mikor elindultunk azért hívott, mert bízik benned. És te azért jöttél el, mert te is benne.
*Szavai kedvesek, s ha a mélységi is itt lenne, akkor kettejüknek mondaná ugyanezt.
Az evésre való választ azzal kerüli el, hogy úgy tesz, mint aki meg sem hallotta. Tudja persze, hogy már időszerű lenne, de most nem a belé nevelt mérgező gondolatai miatt hagyja ki, hanem mert egyszerűen nem tudna lenyelni egy falatot sem. Szerencséjére Nori éppen hisztibe kezd, amin már meg sem tud lepődni. Sőt, valahol már hiányzott.*
- Már hogy, zava… *Amaz eloldalog, Mai pedig a szemeit forgatja. Nincs ehhez most ereje.
Ahogy mozdul a kedvese keze, ő rögvest annak derekára fonja sajátját. A szavak, mint a méz. Édesek, s éppen egy hajszál választja el emiatt újra attól, hogy zokogásban törjön ki. Persze tartja magát. Újszerű érzés a gondoskodás. Hogy valaki akkor is hallja, ha csendben van. Akkor sem halják máskor, mások ha üvölt… Csak nézi a szép szemeket és ha nem is mondja, pontosan kiolvashatja belőle a hálát, hiszen enyhített a szorításon. Még többet.*
- Hogyan…
*Nem tudja elmondani a mondatot, amiben hitetlenkedne, mert rájön, hogy akkor eltörik a mécses. Csak néhány beszívott levegő adja ennek jelét, amit mintha nem akarna kifújni, de végül szaggatottan távozik belőle, és talán sikerült visszaszorítania. Megint.*
- Te tényleg tudod mire van szükségem. *Lesüti a szemét, majd el is fordul, de el nem engedi.* - Egyél, jó? Aztán pihenjünk.
//A Mágustorony Mestere//
*Az egyetértés ténye benne is dolgozik, egy leheletnyit talán elvesz a mellkasát szorító érzésből, pedig tényleg igen nehéz. A tengerkékeket látva, ha nem is tűnik el teljességgel, mégis jobbnak fest minden. Nem tudja, hogy mennyivel lenne erősebb, vagy gyengébb, ha nem lenne ott neki, de már kár is gondolkozni olyasmin, hogy nélküle milyen volna. Egyáltalán nem akarja megtapasztalni ezt soha, persze ha hibázott akkor, amikor Abogrnak adta bizalmát, akkor megtörténhet. Akkor sok mindent elveszít. Akár a saját életét is.
Az eső nem nyugszik, s a hóhajúnak igaza van. Még ha enyhül is az ég sem lesz egyszerű dolguk, minden fókuszra szükség lesz.
A beismerés is jótékonyan hat, na de nem tud rá válaszolni, hiszen Nori máris megszólal. Érdeklődve pillant a feketeség felé, ritka pillanat, hogy belátása van. Mélyebbre kellene merülnie abban, hogy mit okozott benne a két entitás cseréje, de képtelen még ezzel is foglalkozni. Bár talán jobb volna, addig sem nyomja agyon a teher.*
- Teljesen felesleges hibást kikiáltani. Senki nem viseli jól a történéseket és az volna a baj, ha jól viselnénk. *Megingatja a fejét. A többieknek nem kell osztozni abban, ami őt szomorítja.* - A múlton pedig igen nehéz változtatni, úgyhogy csiszoljunk a jövőn ahelyett. Például elsimíthatnátok a nézeteltérést Norennarral is, Pash. Most semmi szükség nincs az ellentétekre és tudtommal, mikor elindultunk azért hívott, mert bízik benned. És te azért jöttél el, mert te is benne.
*Szavai kedvesek, s ha a mélységi is itt lenne, akkor kettejüknek mondaná ugyanezt.
Az evésre való választ azzal kerüli el, hogy úgy tesz, mint aki meg sem hallotta. Tudja persze, hogy már időszerű lenne, de most nem a belé nevelt mérgező gondolatai miatt hagyja ki, hanem mert egyszerűen nem tudna lenyelni egy falatot sem. Szerencséjére Nori éppen hisztibe kezd, amin már meg sem tud lepődni. Sőt, valahol már hiányzott.*
- Már hogy, zava… *Amaz eloldalog, Mai pedig a szemeit forgatja. Nincs ehhez most ereje.
Ahogy mozdul a kedvese keze, ő rögvest annak derekára fonja sajátját. A szavak, mint a méz. Édesek, s éppen egy hajszál választja el emiatt újra attól, hogy zokogásban törjön ki. Persze tartja magát. Újszerű érzés a gondoskodás. Hogy valaki akkor is hallja, ha csendben van. Akkor sem halják máskor, mások ha üvölt… Csak nézi a szép szemeket és ha nem is mondja, pontosan kiolvashatja belőle a hálát, hiszen enyhített a szorításon. Még többet.*
- Hogyan…
*Nem tudja elmondani a mondatot, amiben hitetlenkedne, mert rájön, hogy akkor eltörik a mécses. Csak néhány beszívott levegő adja ennek jelét, amit mintha nem akarna kifújni, de végül szaggatottan távozik belőle, és talán sikerült visszaszorítania. Megint.*
- Te tényleg tudod mire van szükségem. *Lesüti a szemét, majd el is fordul, de el nem engedi.* - Egyél, jó? Aztán pihenjünk.
1266. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-13 19:00:30
Üzenet elküldve: 2025-10-13 19:00:30
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*A pipa parazsa egyenletesen izzik, ahogy Norennar lassú, gyakorlott mozdulatokkal szívja, majd engedi ki a füstöt. Minden egyes slukk után finoman megforgatja a pipát az ujjai közt, hogy a parázs ne aludjon ki. A hamu vékony rétegben fedni kezdi a dohány tetejét, de a mélységi időnként egy könnyed koppintással visszarendezi, így a fény újra fellángol, narancsos szelídséggel pulzálva a félhomályban. A szoba levegője lassan megtelik a dohány fanyar, földes illatával. A kinti eső halk dobolása mintha kíséretet adna a ritmushoz, amelyben szív, fúj, szív, fúj, mintha az egész torony együtt lélegezne vele.
Az ablakhoz hajol, könyökét a párkányra támasztja, és nézi, ahogy az esőcseppek versenyt futnak az üvegen. Egy idő után halkan dúdolni kezd. Előbb csak a szokott dallamot, amit még a lépcsőzés közben is mormolt. Most viszont, hogy senki sincs, aki hallaná rekedtes hangját, dúdolást lassan halk ének váltja fel. A mélységi hangja mély és érdes, de tiszta.*
- Eső dobol, lágyan hív,
Holdfény hajlik, mint az ív.
Ott táncolsz a rét ölén,
Sápadt csillag ég fölén.
*A sorok közt rövid szüneteket hagy, a füst elnyeli a szavakat, mielőtt kicsúsznának a nyitott ablakon. Újra slukk, újra szöveg, most már lassabban, magasabb hangon.*
- Apró léptek, csengő szó,
Szíved zeng, akár a tó,
Hol a vízbe hull a fény,
S álmot ringat mély ölén.
*A hangja egy pillanatra elhal, majd ismét felveszi a ritmust. Kint az eső válaszol, mintha az üvegen koppanó cseppek a dallamot dobolnák vissza.*
- Jöttem én is, vándor mód,
Szél fújta az úton jót,
Lépteim követték tán,
Lábnyomodnak halk nyomán.
*A pipa parazsa már lassan apad, de egy újabb szívással ismét életre kel. A dohány íze erősebb, keserűbb, Norennar arcán pedig nyugalom ül. A dal folytatódik, halkabban, szinte suttogva.*
- Szemed tükrén, mint a láng,
Táncot jár az éjszakán.
Ha elillansz, hang marad,
Szél sodorja vágyamat.
*Végül lehunyja a szemét, és még egyszer beleszív. A parázs pislákol, majd elcsendesül. A füst lassan oszlik el a szobában, miközben a záró sor szinte suttogva szakad fel ajkairól.*
- Eső hull, de nem fáj már,
Rólad álmodik a nyár.
Csepp-cseppen, hallgatom,
Szívem ver - a hangodon.
A hozzászólás írója (Norennar Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.13 19:14:29
//A Mágustorony Mestere//
*A pipa parazsa egyenletesen izzik, ahogy Norennar lassú, gyakorlott mozdulatokkal szívja, majd engedi ki a füstöt. Minden egyes slukk után finoman megforgatja a pipát az ujjai közt, hogy a parázs ne aludjon ki. A hamu vékony rétegben fedni kezdi a dohány tetejét, de a mélységi időnként egy könnyed koppintással visszarendezi, így a fény újra fellángol, narancsos szelídséggel pulzálva a félhomályban. A szoba levegője lassan megtelik a dohány fanyar, földes illatával. A kinti eső halk dobolása mintha kíséretet adna a ritmushoz, amelyben szív, fúj, szív, fúj, mintha az egész torony együtt lélegezne vele.
Az ablakhoz hajol, könyökét a párkányra támasztja, és nézi, ahogy az esőcseppek versenyt futnak az üvegen. Egy idő után halkan dúdolni kezd. Előbb csak a szokott dallamot, amit még a lépcsőzés közben is mormolt. Most viszont, hogy senki sincs, aki hallaná rekedtes hangját, dúdolást lassan halk ének váltja fel. A mélységi hangja mély és érdes, de tiszta.*
- Eső dobol, lágyan hív,
Holdfény hajlik, mint az ív.
Ott táncolsz a rét ölén,
Sápadt csillag ég fölén.
*A sorok közt rövid szüneteket hagy, a füst elnyeli a szavakat, mielőtt kicsúsznának a nyitott ablakon. Újra slukk, újra szöveg, most már lassabban, magasabb hangon.*
- Apró léptek, csengő szó,
Szíved zeng, akár a tó,
Hol a vízbe hull a fény,
S álmot ringat mély ölén.
*A hangja egy pillanatra elhal, majd ismét felveszi a ritmust. Kint az eső válaszol, mintha az üvegen koppanó cseppek a dallamot dobolnák vissza.*
- Jöttem én is, vándor mód,
Szél fújta az úton jót,
Lépteim követték tán,
Lábnyomodnak halk nyomán.
*A pipa parazsa már lassan apad, de egy újabb szívással ismét életre kel. A dohány íze erősebb, keserűbb, Norennar arcán pedig nyugalom ül. A dal folytatódik, halkabban, szinte suttogva.*
- Szemed tükrén, mint a láng,
Táncot jár az éjszakán.
Ha elillansz, hang marad,
Szél sodorja vágyamat.
*Végül lehunyja a szemét, és még egyszer beleszív. A parázs pislákol, majd elcsendesül. A füst lassan oszlik el a szobában, miközben a záró sor szinte suttogva szakad fel ajkairól.*
- Eső hull, de nem fáj már,
Rólad álmodik a nyár.
Csepp-cseppen, hallgatom,
Szívem ver - a hangodon.
A hozzászólás írója (Norennar Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.13 19:14:29
1265. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-13 18:47:33
Üzenet elküldve: 2025-10-13 18:47:33
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Végre újra csend van, a veszekedésnek vége, mégsem olyan jó érzés, mint lehetne. Az ablakon kifelé bámulva, a zuhogó eső cseppjeit figyelve próbál kiszakadni abból a kellemetlen érzésből, amely vele maradt azután is, hogy az értelmet adó varázsfőzet hatása már megszűnt. Tudja jól, hogy ő tehet mindenről. Ő akarta követni a macskát is az erdő mélyére, ő emelte ki a démon első szavára a szívet a ládából, utána pedig már nem volt mit tenni, az események sorozata rántotta őt is kíméletlenül magával, most pedig itt áll tanácstalanul, és az egyetlen, akire számíthat, hogy valahogy meg tudja oldani, amit ő elrontott, az Mai. Nem, mintha nem volna elég, de akkor sem jó érzés. Neki sem.*
~Talán tényleg a Vérkertbe kellene vinnem. Nélkületek, mindannyiótok nélkül…~ *Mikor Pashthra szavaira felfigyelve fordul ismételten hátra, Norennar már nincs sehol, de azt a pillanatot még pont elkapja, ahogy Mai és Pashthra ajkai eltávolodnak egymástól. Furcsán húzza össze a szemöldökeit, majd kissé megköszörüli a torkát és a harcosra pillant.*
- Ha valakire haragudni lehet, az én vagyok. Rád nem haragszik senki, nincs miért. Nem te hoztad el a gyémántot a helyéről, de én azért továbbra is reménykedem benne, hogy akármilyen átkozott tárgy is ez, inkább megvéd minket, mint veszélybe sodor. *Az elméje talán már nem olyan éles, mint néhány perccel korábban, de amit akkor kitalált, abban továbbra is tud és akar bízni, hisz jobbat úgysem tehet. Mindeközben csendben hallgatja, ahogy a másik kettő egymást próbálja rávenni az evésre, és közben lassan, alattomosan kezd úrrá lenni rajta egyfajta irigység, ahogy Mai közelében látja Pashthrát, ami csak jobban kezd erősödni benne, mikor Mai gyakorlatilag elküldi őt aludni.*
- Talán jobban járok. Ahogy látom, úgyis zavarlak titeket. Mármint, hogy rám nincs most szükségetek. *Kedve támadna odalépni Pashthrához és belekergetni őt az őrületbe pusztán csak azért, hogy tudja, Mai az ő barátnője, ő találta Arthenior főterén egy padon, de egy igencsak furcsa, ismeretlen erő azt sugallja neki, hogy ne tegye, ne bántsa a férfit, így végül lassan az ajtó felé hátrál, majd, ha nem tartják fel, ki is lép rajta és elviharzik a folyosón. Norennarnak talán igaza volt, a pipa jó ötlet. Ő is akarja, és a gyógyfüveit is, melyek a sötételffel közös szobájában, hátizsákja mélyén várják őt.*
//A Mágustorony Mestere//
*Végre újra csend van, a veszekedésnek vége, mégsem olyan jó érzés, mint lehetne. Az ablakon kifelé bámulva, a zuhogó eső cseppjeit figyelve próbál kiszakadni abból a kellemetlen érzésből, amely vele maradt azután is, hogy az értelmet adó varázsfőzet hatása már megszűnt. Tudja jól, hogy ő tehet mindenről. Ő akarta követni a macskát is az erdő mélyére, ő emelte ki a démon első szavára a szívet a ládából, utána pedig már nem volt mit tenni, az események sorozata rántotta őt is kíméletlenül magával, most pedig itt áll tanácstalanul, és az egyetlen, akire számíthat, hogy valahogy meg tudja oldani, amit ő elrontott, az Mai. Nem, mintha nem volna elég, de akkor sem jó érzés. Neki sem.*
~Talán tényleg a Vérkertbe kellene vinnem. Nélkületek, mindannyiótok nélkül…~ *Mikor Pashthra szavaira felfigyelve fordul ismételten hátra, Norennar már nincs sehol, de azt a pillanatot még pont elkapja, ahogy Mai és Pashthra ajkai eltávolodnak egymástól. Furcsán húzza össze a szemöldökeit, majd kissé megköszörüli a torkát és a harcosra pillant.*
- Ha valakire haragudni lehet, az én vagyok. Rád nem haragszik senki, nincs miért. Nem te hoztad el a gyémántot a helyéről, de én azért továbbra is reménykedem benne, hogy akármilyen átkozott tárgy is ez, inkább megvéd minket, mint veszélybe sodor. *Az elméje talán már nem olyan éles, mint néhány perccel korábban, de amit akkor kitalált, abban továbbra is tud és akar bízni, hisz jobbat úgysem tehet. Mindeközben csendben hallgatja, ahogy a másik kettő egymást próbálja rávenni az evésre, és közben lassan, alattomosan kezd úrrá lenni rajta egyfajta irigység, ahogy Mai közelében látja Pashthrát, ami csak jobban kezd erősödni benne, mikor Mai gyakorlatilag elküldi őt aludni.*
- Talán jobban járok. Ahogy látom, úgyis zavarlak titeket. Mármint, hogy rám nincs most szükségetek. *Kedve támadna odalépni Pashthrához és belekergetni őt az őrületbe pusztán csak azért, hogy tudja, Mai az ő barátnője, ő találta Arthenior főterén egy padon, de egy igencsak furcsa, ismeretlen erő azt sugallja neki, hogy ne tegye, ne bántsa a férfit, így végül lassan az ajtó felé hátrál, majd, ha nem tartják fel, ki is lép rajta és elviharzik a folyosón. Norennarnak talán igaza volt, a pipa jó ötlet. Ő is akarja, és a gyógyfüveit is, melyek a sötételffel közös szobájában, hátizsákja mélyén várják őt.*
1264. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-13 15:49:52
Üzenet elküldve: 2025-10-13 15:49:52
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
* A hóhajú harcos nem reagál arra, hogy a mélységi hisztizve kirohan az étkezőből. Szorulhatott volna bele több méltóság is, de megérti, hogy felzaklatta őt is a helyzet. Mindenki a maga módján próbálja kezelni a dolgokat, Pashthra viselkedése sem volt túl érett az elmúlt percekben. Leina szavaira csak bólint, és úgy tűnik a nap folyamán erőször teljes egyetértés van hármuk között. Gonosz lenne ezt annak tulajdonítani, hogy Norennar magukra hagyta őket. *
- Az ingovány amúgy is épp elég nehezen járható, ebben az időben kész öngyilkosság lenne. De így is fokozottan figyelnünk kell majd, mert hiába áll ez a szakadó eső, attól még veszélyes marad a terep. * Ad hangot egyetértésének, miközben engedi, hogy a fél-elf belesimuljon az ölelésébe. Halkan sóhajt, amikor a pihenés kerül előtérbe, és most rajta a sor, hogy gondoskodva nézzen kedvesére. *
- Nekünk is pihennünk kellene. Hosszú lesz az út előttünk, és ha ilyen fáradtan vágunk neki, akkor félő, hogy nem az orkok lesznek ránk a legnagyobb fenyegetés, hanem a saját hangulatunk. * Jegyzi meg, ezzel jelezve, hogy ő is belátja, korábbi viselkedése hagyott némi kívánnivalót maga után. *
- Ne haragudjatok az előbbiért. Ez az egész helyzet úgy szar ahogy van, kellett egy kis idő, hogy feldolgozzam. Nem akartam senkit megbántani. * Teszi még hozzá, miközben a szívének kedves feketeség elhúzódik tőle a rövid csók után, ami helyre tesz mindent a fejében, még ha egy rövid pillanatra is. *
- Neked is enned kellene, te sem ettél. * Jegyzi meg halkan, és Norilenia felé pillant, ha még a szobában van. Úgy dönt, őt sem érdekli mit lát, mit hall, és mit gondol, nincs titkolni valója. Ismét Mai mellé lép, kedvesen teszi a vállára a tenyerét. *
- Nem csak a te döntésed. * Jelenti ki, ás ha teheti, akkor mélyen a másik szemébe néz. * Mindannyian, együtt döntöttünk. Együtt vállaljuk a felelősséget érte. Nem vagy egyedül. * Mondja halkan, és megpróbálja ismét szoros ölelésbe húzni szerelmét. Nyugtatni szeretné, éreztetni, hogy nincs egyedül, már nincs. És ha a döntésük olyan következményekkel jár, amikre az elmúlt ki tudja mennyi időben próbálta felhívni mindenki figyelmét, akkor se fogja senki fejéhez vágni később, mert ő is így döntött, ő is elfogadta, hogy milyen utat járnak be. *
//A Mágustorony Mestere//
* A hóhajú harcos nem reagál arra, hogy a mélységi hisztizve kirohan az étkezőből. Szorulhatott volna bele több méltóság is, de megérti, hogy felzaklatta őt is a helyzet. Mindenki a maga módján próbálja kezelni a dolgokat, Pashthra viselkedése sem volt túl érett az elmúlt percekben. Leina szavaira csak bólint, és úgy tűnik a nap folyamán erőször teljes egyetértés van hármuk között. Gonosz lenne ezt annak tulajdonítani, hogy Norennar magukra hagyta őket. *
- Az ingovány amúgy is épp elég nehezen járható, ebben az időben kész öngyilkosság lenne. De így is fokozottan figyelnünk kell majd, mert hiába áll ez a szakadó eső, attól még veszélyes marad a terep. * Ad hangot egyetértésének, miközben engedi, hogy a fél-elf belesimuljon az ölelésébe. Halkan sóhajt, amikor a pihenés kerül előtérbe, és most rajta a sor, hogy gondoskodva nézzen kedvesére. *
- Nekünk is pihennünk kellene. Hosszú lesz az út előttünk, és ha ilyen fáradtan vágunk neki, akkor félő, hogy nem az orkok lesznek ránk a legnagyobb fenyegetés, hanem a saját hangulatunk. * Jegyzi meg, ezzel jelezve, hogy ő is belátja, korábbi viselkedése hagyott némi kívánnivalót maga után. *
- Ne haragudjatok az előbbiért. Ez az egész helyzet úgy szar ahogy van, kellett egy kis idő, hogy feldolgozzam. Nem akartam senkit megbántani. * Teszi még hozzá, miközben a szívének kedves feketeség elhúzódik tőle a rövid csók után, ami helyre tesz mindent a fejében, még ha egy rövid pillanatra is. *
- Neked is enned kellene, te sem ettél. * Jegyzi meg halkan, és Norilenia felé pillant, ha még a szobában van. Úgy dönt, őt sem érdekli mit lát, mit hall, és mit gondol, nincs titkolni valója. Ismét Mai mellé lép, kedvesen teszi a vállára a tenyerét. *
- Nem csak a te döntésed. * Jelenti ki, ás ha teheti, akkor mélyen a másik szemébe néz. * Mindannyian, együtt döntöttünk. Együtt vállaljuk a felelősséget érte. Nem vagy egyedül. * Mondja halkan, és megpróbálja ismét szoros ölelésbe húzni szerelmét. Nyugtatni szeretné, éreztetni, hogy nincs egyedül, már nincs. És ha a döntésük olyan következményekkel jár, amikre az elmúlt ki tudja mennyi időben próbálta felhívni mindenki figyelmét, akkor se fogja senki fejéhez vágni később, mert ő is így döntött, ő is elfogadta, hogy milyen utat járnak be. *
1263. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-12 22:41:43
Üzenet elküldve: 2025-10-12 22:41:43
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* Ha Pashthra el is rabolta a mágus szívét, cserébe ott hagyta a sajátját, úgyhogy igazán nem lehet ok panaszra. Viszont ő is érzi, hogy addig húzták szalasztották az időt, hogy igencsak elfogyott. Mégse érez bánatot, hogy nem beszélgetéssel, hanem mással töltötték rövid együtt töltött éjszakájukat, mert már tudja, hogy lesz még bőven alkalmuk beszélgetni, akár át is virraszthatnak számtalan estét, hogy kellően megismerjék egymást. Most viszont, bármennyire is próbálja háttérbe szorítani, egy sokkal fontosabb feladatra kellene koncentrálniuk, mégis olyan nehezen megy, hogy ne kedvesének szentelje minden figyelmét, hogy ne vele foglalkozzon, hogy valami másra is gondoljon.
Ha pedig a mágus most felvetné, hogy inkább ne is találkozzanak még Abogrral, majd valamikor máskor, később, akár hatokkal később, még abba is belemenne gondolkodás nélkül, hogy aztán utólag furdalja a lelkiismeret, és a gyötrődés. *
- Csak egy hatra? Mire elég az? * Kérdez vissza, de játékos tekintete, kedves mosolya árulkodik róla, hogy csak viccel, és nem érez komoly sértettséget. A beszélgetés közben pedig közelebb lép, és úgy folytatja. *
- Én is szeretnék rólad mindent tudni, minden érdekel. Szeretnélek megismerni, szeretném ismerni az összes történeted. És remélem, hogy lesz erre időnk, nem csak egy hat, hanem évek. * Jelenti ki, amikor már egészen közel ér, remélve, hogy nem mond semmi olyat, ami túlzó lenne kedvesének. Őt egyáltalán nem rémíti meg, hogy már évekről beszél, de tudja, hogy vannak, akik menekülőre fognák az ilyesmitől. *
- Harmincegy felnőtt se ijeszt meg, ha arról van szó, hogy több időt tölthetek veled. * Nevet halkan a csók után, ami még mindig ugyan olyan édes, mint az első, és még mindig ugyan úgy követeli lelke a következőt, mint eddig bármikor. Mégis sikerül megállja, és gyorsan válaszol inkább, addig is másra használja ajkait. *
- Én is bolond vagyok. De az se érdekel, ha valami igét szórtál rám, csak hagyd, hogy kiélvezzem a közelséged. * Sóhajtja kedvesen, és elhúzódik párjától. Végig néz a ruházatán, és ha szabad, akkor óvatosan kisimít egy kezdődő gyűrődést, ami csókjuk közben keletkezett, bűnbánó tekintettel. *
- Tökéletesen nézel ki. * Jelenti ki, és ismét az ajtó felé pillant. * Indulnunk kellene.
//Mondvacsinált//
* Ha Pashthra el is rabolta a mágus szívét, cserébe ott hagyta a sajátját, úgyhogy igazán nem lehet ok panaszra. Viszont ő is érzi, hogy addig húzták szalasztották az időt, hogy igencsak elfogyott. Mégse érez bánatot, hogy nem beszélgetéssel, hanem mással töltötték rövid együtt töltött éjszakájukat, mert már tudja, hogy lesz még bőven alkalmuk beszélgetni, akár át is virraszthatnak számtalan estét, hogy kellően megismerjék egymást. Most viszont, bármennyire is próbálja háttérbe szorítani, egy sokkal fontosabb feladatra kellene koncentrálniuk, mégis olyan nehezen megy, hogy ne kedvesének szentelje minden figyelmét, hogy ne vele foglalkozzon, hogy valami másra is gondoljon.
Ha pedig a mágus most felvetné, hogy inkább ne is találkozzanak még Abogrral, majd valamikor máskor, később, akár hatokkal később, még abba is belemenne gondolkodás nélkül, hogy aztán utólag furdalja a lelkiismeret, és a gyötrődés. *
- Csak egy hatra? Mire elég az? * Kérdez vissza, de játékos tekintete, kedves mosolya árulkodik róla, hogy csak viccel, és nem érez komoly sértettséget. A beszélgetés közben pedig közelebb lép, és úgy folytatja. *
- Én is szeretnék rólad mindent tudni, minden érdekel. Szeretnélek megismerni, szeretném ismerni az összes történeted. És remélem, hogy lesz erre időnk, nem csak egy hat, hanem évek. * Jelenti ki, amikor már egészen közel ér, remélve, hogy nem mond semmi olyat, ami túlzó lenne kedvesének. Őt egyáltalán nem rémíti meg, hogy már évekről beszél, de tudja, hogy vannak, akik menekülőre fognák az ilyesmitől. *
- Harmincegy felnőtt se ijeszt meg, ha arról van szó, hogy több időt tölthetek veled. * Nevet halkan a csók után, ami még mindig ugyan olyan édes, mint az első, és még mindig ugyan úgy követeli lelke a következőt, mint eddig bármikor. Mégis sikerül megállja, és gyorsan válaszol inkább, addig is másra használja ajkait. *
- Én is bolond vagyok. De az se érdekel, ha valami igét szórtál rám, csak hagyd, hogy kiélvezzem a közelséged. * Sóhajtja kedvesen, és elhúzódik párjától. Végig néz a ruházatán, és ha szabad, akkor óvatosan kisimít egy kezdődő gyűrődést, ami csókjuk közben keletkezett, bűnbánó tekintettel. *
- Tökéletesen nézel ki. * Jelenti ki, és ismét az ajtó felé pillant. * Indulnunk kellene.
1262. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-12 22:36:47
Üzenet elküldve: 2025-10-12 22:36:47
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*A jégkékekkel Pashthrát nézi, aki végre megnyugodva szól hozzá. Csupán a szemei mozognak, ahogy az asztalnál áll, mintha csak kőszoborrá dermedt volna, nem moccan. A kezében a pohár víz, de az ajkához sem emeli. Lesüti végül lélektükreit, s csak az árnyékot látja közeledni, de hamar megérzi, hogy a harcos az. Az erős karok rásimulnak, ő pedig alig ereszkedik bele az ölelésbe, magára kell szóljon, hogy mozduljon már meg. A gondolatai nem ebben a szobában vannak, de maga sem tudja, hogy hol tartanak. Nem jön a düh, nem jön a megkönnyebbülés, csak szorítani kezd a torka, ahogy egyre erősebben bújik a hóhajú ölelésébe. Nem tudná megmondani, hogy időközben mikor engedelmeskedett neki a teste, mert lefoglalja, hogy ne törjön fel belőle az, ami úgy le van szorítva, hogy nem enged a helyébe mást. Érvényesült az akarata, de nem kért ebből a teherből. Nem kért abból sem, hogy keressék meg, hogy mit nyit a kulcs. Hirtelen vesz egy nagy levegőt, azt is benntartotta, azt sem tudja meddig. Ekkor érzi, mintha a víz alól bukkanna fel újra a szabad levegőre. Kissé eltávolodik, majd a kedvesre néz, aztán fordít egy kicsit a fején, hogy Norira is rápillanthasson. Norennar távozásának ideje éppúgy talány, mint az elmúlt röpke idő tartalma. Belesüppedt valamibe, amit ugyanúgy nem kért, mint ezt az egész rohadt helyzetet. De végül kedves mosolyt mutat mindenki felé.*
- Szakad az eső, így nem indulhatunk azonnal vissza. Pihenj addig Nori. *Látja ám a fáradtság jeleit, nem mintha az ő szemei ne erről árulkodnának. De újra csak a férfivel foglalkozik, ha gondoskodásba kezd, addig sem kell magával meg az ostoba érzéseivel törődni.*
- Te pedig Pash, szerintem már tegnap sem ettél semmit, annyi minden van itt, biztos találsz kedvedre valót. *Nem törődik vele, hogy húga mit lát, mit nem. Egy csókot lehel a hóhajú finom ajkára, majd tovább libben, hogy legyen tere válogatni. Neki épp elég a víz, azt is alig gyűri le.*
//A Mágustorony Mestere//
*A jégkékekkel Pashthrát nézi, aki végre megnyugodva szól hozzá. Csupán a szemei mozognak, ahogy az asztalnál áll, mintha csak kőszoborrá dermedt volna, nem moccan. A kezében a pohár víz, de az ajkához sem emeli. Lesüti végül lélektükreit, s csak az árnyékot látja közeledni, de hamar megérzi, hogy a harcos az. Az erős karok rásimulnak, ő pedig alig ereszkedik bele az ölelésbe, magára kell szóljon, hogy mozduljon már meg. A gondolatai nem ebben a szobában vannak, de maga sem tudja, hogy hol tartanak. Nem jön a düh, nem jön a megkönnyebbülés, csak szorítani kezd a torka, ahogy egyre erősebben bújik a hóhajú ölelésébe. Nem tudná megmondani, hogy időközben mikor engedelmeskedett neki a teste, mert lefoglalja, hogy ne törjön fel belőle az, ami úgy le van szorítva, hogy nem enged a helyébe mást. Érvényesült az akarata, de nem kért ebből a teherből. Nem kért abból sem, hogy keressék meg, hogy mit nyit a kulcs. Hirtelen vesz egy nagy levegőt, azt is benntartotta, azt sem tudja meddig. Ekkor érzi, mintha a víz alól bukkanna fel újra a szabad levegőre. Kissé eltávolodik, majd a kedvesre néz, aztán fordít egy kicsit a fején, hogy Norira is rápillanthasson. Norennar távozásának ideje éppúgy talány, mint az elmúlt röpke idő tartalma. Belesüppedt valamibe, amit ugyanúgy nem kért, mint ezt az egész rohadt helyzetet. De végül kedves mosolyt mutat mindenki felé.*
- Szakad az eső, így nem indulhatunk azonnal vissza. Pihenj addig Nori. *Látja ám a fáradtság jeleit, nem mintha az ő szemei ne erről árulkodnának. De újra csak a férfivel foglalkozik, ha gondoskodásba kezd, addig sem kell magával meg az ostoba érzéseivel törődni.*
- Te pedig Pash, szerintem már tegnap sem ettél semmit, annyi minden van itt, biztos találsz kedvedre valót. *Nem törődik vele, hogy húga mit lát, mit nem. Egy csókot lehel a hóhajú finom ajkára, majd tovább libben, hogy legyen tere válogatni. Neki épp elég a víz, azt is alig gyűri le.*
1261. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-12 21:53:42
Üzenet elküldve: 2025-10-12 21:53:42
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Pashtra tartása, a kéz alatt pihenő kard, a finom súlypontváltások, egyik sem kerüli el Norennar figyelmét, azonban a mélységi láthatóan nem zavartatja magát emiatt. Tudja jól, hogy a fiú nem fog támadni, valamint ez az egész nem ér annyit, hogy kardot rántson. Legrosszabb esetben sem akart többet, mint betörni a harcos orrát egy jól irányzott ütéssel, de Nori felszólalása elég ahhoz, hogy ezt is elengedje. Némán figyeli, ahogy a feszültség lassan oldódni kezd. Kívülállóként szemléli az eseményeket, már csak félig van jelen köztük. Aztán látja, ahogy a harcos elengedi a kardját, majd odalép Maihoz és megöleli.
Norennar ezen a ponton, már épp csak az ölelés kezdetét várja meg, bízva abban, hogy ez leköti a fiú figyelmét. Ahogy felpattan, a szék hangosan nyikordul meg a padló deszkáin, Norennar pedig szélsebesen vág át a szobán, mint egy kilőtt nyílvessző. Mozdulatai még akár össze is téveszthetőek azzal, hogy épp most találta meg a megfelelő alkalmat arra, hogy megtámadja Pasht, ám elég hamar kiderül, hogy a célpont egészen más. Az ajtóhoz érve szinte kilöki azt s nem túl elegánsan, de távozik a szobából. A folyosóról bár még hallja Nori hangját, de a szavakból már sok mindent nem vesz ki. A torony belsejében minden szoba ugyanolyan, de az ösztönei végül a jó irányba viszik. Villámgyors mozdulattal kapja elő a kulcsot, majd az mehet a zárba, a retesz kattan, az ajtó pedig kitárul, ő pedig már bent is van.
Még amiatt sem zavartatja magát, hogy maga mögött becsukja az ajtót. Menet közben a közeli széket egy mozdulattal az ablak elé húzza. A szárnyat résnyire nyitja, épp csak annyira, hogy a kinti eső ne verjen be. Cserébe viszont annyi helyet hagy, hogy levegő járjon a szobában. Ezt követően a táskájához lép, felpattintja a csatját, majd könyékig túr a hátizsák szájában. Egészen addig míg keze ügyébe nem akad az a bizonyos kis vászonzsák a pipafűvel. Az ágyról leemeli a sötétre füstölt pipát, a hüvelykujjával kitisztítja a szárát, majd néhány laza mozdulattal megtömi. Fura módon innentől már nem siet, minden mozdulatában ott van a megszokott rend. Rétegenként tömörít, de nem présel, hagy levegőt a tűznek.
A kovakő pattogása megtöri a csendet. Az első szikra elhal, a második már parazsat hagy maga után. Egy rövid szívás, majd még egy, és a dohány illata lassan bejárja a szobát. A pipafejben apró narancsos fények vibrálnak, miközben a füst vékony szálakban emelkedik. Norennar hátradől a széken, a vállai ellazulnak. A pipát két ujja között forgatja, és figyeli, ahogy a füst elnyeli az ablakon túli eső illatát.
A következő slukknál a mellkasa is enged. A levegő egyenletesebben jár, az állkapcsa már nem feszül. A füst lusta köröket ír a levegőbe, a résen át kiszökik a szürkés külvilágba. Norennar tekintete követi, majd lehunyja a szemét. Úgy érzi, mintha a füsttel együtt a feszültség is lassan kiszivárogna belőle.*
//A Mágustorony Mestere//
*Pashtra tartása, a kéz alatt pihenő kard, a finom súlypontváltások, egyik sem kerüli el Norennar figyelmét, azonban a mélységi láthatóan nem zavartatja magát emiatt. Tudja jól, hogy a fiú nem fog támadni, valamint ez az egész nem ér annyit, hogy kardot rántson. Legrosszabb esetben sem akart többet, mint betörni a harcos orrát egy jól irányzott ütéssel, de Nori felszólalása elég ahhoz, hogy ezt is elengedje. Némán figyeli, ahogy a feszültség lassan oldódni kezd. Kívülállóként szemléli az eseményeket, már csak félig van jelen köztük. Aztán látja, ahogy a harcos elengedi a kardját, majd odalép Maihoz és megöleli.
Norennar ezen a ponton, már épp csak az ölelés kezdetét várja meg, bízva abban, hogy ez leköti a fiú figyelmét. Ahogy felpattan, a szék hangosan nyikordul meg a padló deszkáin, Norennar pedig szélsebesen vág át a szobán, mint egy kilőtt nyílvessző. Mozdulatai még akár össze is téveszthetőek azzal, hogy épp most találta meg a megfelelő alkalmat arra, hogy megtámadja Pasht, ám elég hamar kiderül, hogy a célpont egészen más. Az ajtóhoz érve szinte kilöki azt s nem túl elegánsan, de távozik a szobából. A folyosóról bár még hallja Nori hangját, de a szavakból már sok mindent nem vesz ki. A torony belsejében minden szoba ugyanolyan, de az ösztönei végül a jó irányba viszik. Villámgyors mozdulattal kapja elő a kulcsot, majd az mehet a zárba, a retesz kattan, az ajtó pedig kitárul, ő pedig már bent is van.
Még amiatt sem zavartatja magát, hogy maga mögött becsukja az ajtót. Menet közben a közeli széket egy mozdulattal az ablak elé húzza. A szárnyat résnyire nyitja, épp csak annyira, hogy a kinti eső ne verjen be. Cserébe viszont annyi helyet hagy, hogy levegő járjon a szobában. Ezt követően a táskájához lép, felpattintja a csatját, majd könyékig túr a hátizsák szájában. Egészen addig míg keze ügyébe nem akad az a bizonyos kis vászonzsák a pipafűvel. Az ágyról leemeli a sötétre füstölt pipát, a hüvelykujjával kitisztítja a szárát, majd néhány laza mozdulattal megtömi. Fura módon innentől már nem siet, minden mozdulatában ott van a megszokott rend. Rétegenként tömörít, de nem présel, hagy levegőt a tűznek.
A kovakő pattogása megtöri a csendet. Az első szikra elhal, a második már parazsat hagy maga után. Egy rövid szívás, majd még egy, és a dohány illata lassan bejárja a szobát. A pipafejben apró narancsos fények vibrálnak, miközben a füst vékony szálakban emelkedik. Norennar hátradől a széken, a vállai ellazulnak. A pipát két ujja között forgatja, és figyeli, ahogy a füst elnyeli az ablakon túli eső illatát.
A következő slukknál a mellkasa is enged. A levegő egyenletesebben jár, az állkapcsa már nem feszül. A füst lusta köröket ír a levegőbe, a résen át kiszökik a szürkés külvilágba. Norennar tekintete követi, majd lehunyja a szemét. Úgy érzi, mintha a füsttel együtt a feszültség is lassan kiszivárogna belőle.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1433-1452