//A név kötelez//
* Nem tart hát sokáig, míg az öreg kikecmereg, sőt: arra is van ideje, hogy néhány percig a fák között meditáljon/pihenjen, de mindenesetre a kis tündérrel való ütközése után előbújjon és odalépkedjen Taitoshoz. Mi tagadás: hátrahőköl egy-két lépésnyire, mikor a semmiből megjelenik a warg. Azt tudta ő, hogy a fiú igen gyorsan kitalálta a nevet, de abban azért nem biztos, hogy megparancsolta már neki, hogy nem szabad emberre támadni. A rövid "beszélgetésből" viszont azt szűri le, hogy idehívta az állatot,s amaz már úton is van.
Leül hát a fiúval szemben, azért beleszagol a löttybe - nem akar ő fél napos ismertség után egy mérgezett ital áldozata lenni -, viszont amennyiben semmi különöset nem érez, úgy bátran belekortyol, majd visszanyújtja Taitosnak. *
- Remélem meglesztek egymással. * Mosolyodik el az öreg, belegondolva, hogy hányan vesztették már vajon életüket efféle felelőtlenséggel. Sokan hívtak már elő szörnyűségesnél szörnyűségesebb szörnyeket, de csak kevesen élték túl velük a találkozást. Viszont aki egyszer igen, az általában többször is. Visszatér a másik témához. *
- Ó, igen... A nevek-a nevek... * Gondolataiba mélyedve próbálja felidézni nem kis mennyiségű tudásából azt a "kis" részt, mely a valódi nevekről szól. *
- Nincsen hozzá se mágia, se rendszer. Mágiarendszer még kevésbé.
- Ez annyit jelent, hogy nem fogod tudni ránézésre megmondani a kavicsról, hogy mi a neve, de, ha mégis, akkor valaki más már nem. * Próbálja magyarázni a nem túl egyértelmű dolgokat, mivel ezt mindenikek magának kell megéreznie valójában, nem lehet ezáltal tanítani sem, hacsak nem az alapokat. *
- Így hát könnyen meglehet, hogy te az orrod megvakarásából, más az időjárásból jön rá, na meg fontos, hogy nem is mindig ugyanúgy... Nevezzük mondjuk isteneknek, akik néha úgy döntenek, hogy "megmondanak" egy-egy nevet valamilyen úton. * Megvárja, hogy a fiú fel tudja fogni - értelmezni tudja - a hallottakat, ezután megköszörüli torkát és ismét megszólal. *
- Világos nagyjából?