Külső területek - Mágustorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 62 (1221. - 1240. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1240. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-12 01:29:27
Üzenet elküldve: 2025-10-12 01:29:27
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennar az ablaknál áll, tekintete a kinti sötétségbe vesz. A hideg üvegen apró vízcseppek futnak végig, miközben az újabb cseppek ütemesen dobolnak az üvegfelületen. A gondolatai máshol járnak. A lány szavai visszhangzanak benne, és akármennyire is próbál nem foglalkozni velük, nem tudja elengedni. Fél belegondolni, mi lenne, ha az átok egyszerűen eltűnne róla. Hogy mi maradna utána. Hogy vajon amit most érez, az tényleg az övé-e, vagy csak egy idegen varázs szüleménye.
Belső vívódását, mint egyfajta mentőöv, a két kéz puha érintése töri meg, amint a lány gyengéden átöleli hátulról. A mozdulat egyszerű, mégis mindent megváltoztat. Norennar lehunyja a szemét, majd halványan elmosolyodik. Ujjbegyeivel végigsimít Nori kezén, egyelőre csak ezzel viszonozva a jóleső közeledést. A lány teste a hátának simul, a bőrén át érzi a légzése ritmusát, és az ismerős közelség lassan mindent kiszorít a fejéből, ami eddig ott keringett.
Amikor a feketeség megszólal, Norennar kicsit hátrafordítja a fejét, és fél szemmel pillant rá a válla fölött. A szavai meglepik, de nem látszik rajta. Csendben fordul meg a karjai között. Kezei a lány combját érintik először, majd ujjai finoman siklanak végig a bőrén, hogy aztán a lány a derekánál állapodjanak meg. Finoman húzza közelebb magához, s közben a lány füléhez hajol, hogy aztán halk rekedtes hangján búgja a fülébe. *
- Ezer örömmel.
*Ahogy kimondja, kissé elhajol, hogy a lány barnáiba nézzen. Ha a tekintetük találkozik a feketeség ismét egy vágyakozó pillantással találja szembe magát. Remélhetőleg ezúttal már érthetőbb az emögött megbúvó szándék is.*
- Reméljük, kiélte magát. *Szólal meg Norennar játékosan, gondolva a lány korábban említett „rosszabbik” énjénre, majd szinte suttogva folytatja.* - Szeretnék most veled lenni. Tényleg veled.
*Mondja aztán gyengéd csókot lehel a lány ajkaira. Norennar ajkai előbb óvatosak, aztán mélyebbé válik a csók, benne a vágy és a bizonyosság keveredik. Ujjai a lány hátán siklanak végig, a másik keze a derekán pihen, és lassan húzza magához, amíg minden köztük feszülő távolság eltűnik.
Amikor elválnak, a férfi szája sarkában ott bujkál az ismerős, játékos mosoly.*
- Ne ijedj meg!
*Amennyiben valóban nem ilyed meg, s ellenkezés sem érkezik a feketeség részéről, Norennar egy hirtelen mozdulattal hajol le és csúsztatja egyik kezét a lány térdhajlatához, majd a következő pillanatban karjába veszi Norit. A mozdulat könnyed, magától értetődő, ahogy az egyik ágyhoz lép vele. Finoman leteszi, majd fölé hajol. Keze a lány arcát simítja, hüvelykujja a bőrén marad, miközben a tekintetük újra összefonódik. Az érintése most gyengéd, de határozott, ismerős, mégis új. Ajkai a lány nyakát találják meg, csókjai egyre lassabbak, mélyebbek, minden mozdulatban ott a szándék, de még visszafogottan, mintha csak azt próbálná kitapasztalni, hogy meddig mehet el mielőtt… Nos… Mielőtt bármi történne, aminek nem kéne.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennar az ablaknál áll, tekintete a kinti sötétségbe vesz. A hideg üvegen apró vízcseppek futnak végig, miközben az újabb cseppek ütemesen dobolnak az üvegfelületen. A gondolatai máshol járnak. A lány szavai visszhangzanak benne, és akármennyire is próbál nem foglalkozni velük, nem tudja elengedni. Fél belegondolni, mi lenne, ha az átok egyszerűen eltűnne róla. Hogy mi maradna utána. Hogy vajon amit most érez, az tényleg az övé-e, vagy csak egy idegen varázs szüleménye.
Belső vívódását, mint egyfajta mentőöv, a két kéz puha érintése töri meg, amint a lány gyengéden átöleli hátulról. A mozdulat egyszerű, mégis mindent megváltoztat. Norennar lehunyja a szemét, majd halványan elmosolyodik. Ujjbegyeivel végigsimít Nori kezén, egyelőre csak ezzel viszonozva a jóleső közeledést. A lány teste a hátának simul, a bőrén át érzi a légzése ritmusát, és az ismerős közelség lassan mindent kiszorít a fejéből, ami eddig ott keringett.
Amikor a feketeség megszólal, Norennar kicsit hátrafordítja a fejét, és fél szemmel pillant rá a válla fölött. A szavai meglepik, de nem látszik rajta. Csendben fordul meg a karjai között. Kezei a lány combját érintik először, majd ujjai finoman siklanak végig a bőrén, hogy aztán a lány a derekánál állapodjanak meg. Finoman húzza közelebb magához, s közben a lány füléhez hajol, hogy aztán halk rekedtes hangján búgja a fülébe. *
- Ezer örömmel.
*Ahogy kimondja, kissé elhajol, hogy a lány barnáiba nézzen. Ha a tekintetük találkozik a feketeség ismét egy vágyakozó pillantással találja szembe magát. Remélhetőleg ezúttal már érthetőbb az emögött megbúvó szándék is.*
- Reméljük, kiélte magát. *Szólal meg Norennar játékosan, gondolva a lány korábban említett „rosszabbik” énjénre, majd szinte suttogva folytatja.* - Szeretnék most veled lenni. Tényleg veled.
*Mondja aztán gyengéd csókot lehel a lány ajkaira. Norennar ajkai előbb óvatosak, aztán mélyebbé válik a csók, benne a vágy és a bizonyosság keveredik. Ujjai a lány hátán siklanak végig, a másik keze a derekán pihen, és lassan húzza magához, amíg minden köztük feszülő távolság eltűnik.
Amikor elválnak, a férfi szája sarkában ott bujkál az ismerős, játékos mosoly.*
- Ne ijedj meg!
*Amennyiben valóban nem ilyed meg, s ellenkezés sem érkezik a feketeség részéről, Norennar egy hirtelen mozdulattal hajol le és csúsztatja egyik kezét a lány térdhajlatához, majd a következő pillanatban karjába veszi Norit. A mozdulat könnyed, magától értetődő, ahogy az egyik ágyhoz lép vele. Finoman leteszi, majd fölé hajol. Keze a lány arcát simítja, hüvelykujja a bőrén marad, miközben a tekintetük újra összefonódik. Az érintése most gyengéd, de határozott, ismerős, mégis új. Ajkai a lány nyakát találják meg, csókjai egyre lassabbak, mélyebbek, minden mozdulatban ott a szándék, de még visszafogottan, mintha csak azt próbálná kitapasztalni, hogy meddig mehet el mielőtt… Nos… Mielőtt bármi történne, aminek nem kéne.*
1239. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-12 00:48:14
Üzenet elküldve: 2025-10-12 00:48:14
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Norennar csendben marad. Hallgatja az érveket, hagyja, hogy egymás után ütközzenek, és csak az arcán látszik, mit gondol róluk. Amikor egy felvetéssel egyetért, alig észrevehetően bólint. Amikor nem, a szája sarka megrándul, a tekintete fél pillanatra elkomorul, vagy lassan megrázza a fejét. Nem fűz hozzá semmit, a vita így is épp elég zsúfoltnak hat s távol álljék tőle, hogy más szavába vágjon. Mai felé intézett szavait hallva felnéz. A pillantását tartja, és szárazon felel.*
- Megöltük őket.
*Nem magyaráz, nem részletez. Ha nincs újabb kérdés, nála ezzel lezárult ez a fejezet egyelőre. Ami viszont Erdőmélyét illeti. Nori kifakadását hősünk már közel tűri ennyire szótlanul. Norennar akkor mozdul először igazán. A lány mellé lép, a tenyerét óvatosan a lapockájára teszi, nem tartja, csak érinti, hogy érezze, itt van mellette. A másik kettőre pillant, és nyugodt hangon szólal fel.*
- Ott valóban nem terem más számunkra, mint a halál. Miért rejtőzködnénk egy olyan helyen, ahol jóval nagyobb veszélyek leselkednének ránk, mint azok, amik elől menedéket keresünk?
*Állja az esetleges rosszalló tekinteteket, vagy az ellenvéleményt, bár ennek kapcsán aligha tudnának olyat mondani neki amivel meggyőzik. Végül mintegy a vitát részéről végérvényesen, legalábbis a reggeli utánik, lezárva hozzáteszi.*
- Szerintem is az lenne a legjobb, ha hallgatnánk Abogrra.
*A gyomra ekkor válaszol helyette. Hangos korgás hasít a szóáramba, amelyre egy fáradt, féloldalas mosollyal nyugtáz. Ezt hősünk egy jelképes pontnak tekinti így tényleg nem szaporítja tovább a szót. Amikor elindulnak lefelé, a korlátra kulcsolja az ujjait, és a vállát a ritmushoz igazítva veszi a fokokat. A lefelé vezető út, ha lehet még rosszabb is a mélységi szerint, mint a felvezető. Jóval monotonabbnak hat, cserébe nem is annyira fárasztó, így ezúttal az út nagy részében halkan dúdol, egy mélabús dallamot. Közben nem marad el feketeségtől, tartja a tempóját. Nem szól hozzá, de a közelségben van némi szándék. Ha a nagy sietségben meginogna, el tudja kapni.
Az étkezőbe belépve, az ajtóban megtorpan, és egy pillanatra el is felejti a gyomrát. Az asztal úgy roskad a fogásoktól, mintha a teríték magától tudná, mikor kell feltöltődnie. Épp csak egyet lép odébb, hogy a többiek elől ne állja el az utat. Nori könnyed megjegyzése közben felvonja a szemöldökét, aztán hosszabban néz végig a bőségen. A látvány mögé képek csúsznak, nyomorúságos udvarok, repedezett tálak, szürke kenyérhéjak, hideg telek. A gondolatok kérdésekké állnak össze, amelyekre nincs válasza. Mi értelme a földeknek, az istállóknak, a kimerült hátaknak, ha létezik ilyesfajta mágia? Miért van tele az utca éhező koldussal, ha ez a szoba sosem ürül ki? A torka összeszorul, és a mágusok iránt érzett ellenszenve egy árnyalattal mélyebb lesz.
Nem szól rá senkire, nem csapja be az ajtót, nem háborog. Egy ideig csak áll ott megrökönyödve, s hacsak a többiekből nem vált ki ellenérzést, ő is beadja a derekát és enged a csordaszellemnek. Az asztalhoz lép, mintha idegen házban volna vendég, óvatosan, visszafogottan választ. Egy szelet kenyeret vesz, kevés húst, még kevesebb gyümölcsöt. A poharát is csak félig tölti. Nem vesz többet magához annál, mint ami ahhoz szükséges, hogy jól lakjon.*
A hozzászólás írója (Norennar Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.12 01:34:34
//A Mágustorony Mestere//
*Norennar csendben marad. Hallgatja az érveket, hagyja, hogy egymás után ütközzenek, és csak az arcán látszik, mit gondol róluk. Amikor egy felvetéssel egyetért, alig észrevehetően bólint. Amikor nem, a szája sarka megrándul, a tekintete fél pillanatra elkomorul, vagy lassan megrázza a fejét. Nem fűz hozzá semmit, a vita így is épp elég zsúfoltnak hat s távol álljék tőle, hogy más szavába vágjon. Mai felé intézett szavait hallva felnéz. A pillantását tartja, és szárazon felel.*
- Megöltük őket.
*Nem magyaráz, nem részletez. Ha nincs újabb kérdés, nála ezzel lezárult ez a fejezet egyelőre. Ami viszont Erdőmélyét illeti. Nori kifakadását hősünk már közel tűri ennyire szótlanul. Norennar akkor mozdul először igazán. A lány mellé lép, a tenyerét óvatosan a lapockájára teszi, nem tartja, csak érinti, hogy érezze, itt van mellette. A másik kettőre pillant, és nyugodt hangon szólal fel.*
- Ott valóban nem terem más számunkra, mint a halál. Miért rejtőzködnénk egy olyan helyen, ahol jóval nagyobb veszélyek leselkednének ránk, mint azok, amik elől menedéket keresünk?
*Állja az esetleges rosszalló tekinteteket, vagy az ellenvéleményt, bár ennek kapcsán aligha tudnának olyat mondani neki amivel meggyőzik. Végül mintegy a vitát részéről végérvényesen, legalábbis a reggeli utánik, lezárva hozzáteszi.*
- Szerintem is az lenne a legjobb, ha hallgatnánk Abogrra.
*A gyomra ekkor válaszol helyette. Hangos korgás hasít a szóáramba, amelyre egy fáradt, féloldalas mosollyal nyugtáz. Ezt hősünk egy jelképes pontnak tekinti így tényleg nem szaporítja tovább a szót. Amikor elindulnak lefelé, a korlátra kulcsolja az ujjait, és a vállát a ritmushoz igazítva veszi a fokokat. A lefelé vezető út, ha lehet még rosszabb is a mélységi szerint, mint a felvezető. Jóval monotonabbnak hat, cserébe nem is annyira fárasztó, így ezúttal az út nagy részében halkan dúdol, egy mélabús dallamot. Közben nem marad el feketeségtől, tartja a tempóját. Nem szól hozzá, de a közelségben van némi szándék. Ha a nagy sietségben meginogna, el tudja kapni.
Az étkezőbe belépve, az ajtóban megtorpan, és egy pillanatra el is felejti a gyomrát. Az asztal úgy roskad a fogásoktól, mintha a teríték magától tudná, mikor kell feltöltődnie. Épp csak egyet lép odébb, hogy a többiek elől ne állja el az utat. Nori könnyed megjegyzése közben felvonja a szemöldökét, aztán hosszabban néz végig a bőségen. A látvány mögé képek csúsznak, nyomorúságos udvarok, repedezett tálak, szürke kenyérhéjak, hideg telek. A gondolatok kérdésekké állnak össze, amelyekre nincs válasza. Mi értelme a földeknek, az istállóknak, a kimerült hátaknak, ha létezik ilyesfajta mágia? Miért van tele az utca éhező koldussal, ha ez a szoba sosem ürül ki? A torka összeszorul, és a mágusok iránt érzett ellenszenve egy árnyalattal mélyebb lesz.
Nem szól rá senkire, nem csapja be az ajtót, nem háborog. Egy ideig csak áll ott megrökönyödve, s hacsak a többiekből nem vált ki ellenérzést, ő is beadja a derekát és enged a csordaszellemnek. Az asztalhoz lép, mintha idegen házban volna vendég, óvatosan, visszafogottan választ. Egy szelet kenyeret vesz, kevés húst, még kevesebb gyümölcsöt. A poharát is csak félig tölti. Nem vesz többet magához annál, mint ami ahhoz szükséges, hogy jól lakjon.*
A hozzászólás írója (Norennar Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.12 01:34:34
1238. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-11 20:17:53
Üzenet elküldve: 2025-10-11 20:17:53
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*Ha tudná, hogy a férfinek is van megbeszélnivalója valakivel, talán könnyebb lenne. Vagy épp nehezebb. Nem kedvelt elfoglaltsága másokat megbántani, bár az sem lesz túl kellemes, ha majd emiatt őt fogják. Épp ezért most csak egy halvány mosolyt ereszt meg a kedvese felé, hiszen bár osztozik az érzésben, nagyokat kell nyelnie, hogy a rosszakat viszont elűzze.
Talán épp ezek miatt képtelen úgy odafigyelni a szavaira, hogy ne történjen meg az a kis nyelvbotlás. Hogy őszinte akar lenni, az nem kérdés, viszont életének ez egy olyan szelete, amihez egy nagyobb lélegzetvétel kell. És talán bor. Nem tud ilyen kevés idő alatt erről kitárulkozni. És persze kicsit meg is ijed, hogy hogyan vélekedne a kis titkáról a szívének oly kedves harcos.*
- Ó, Pash… Nem egészen. Vagyis… *Kérlelve néz a suvickolóra, szemeiben megláthatja, hogy ez nem biztos, hogy kellemes téma lesz és zavart okoz benne.* - Ígérem, hogy elmesélem, ha több időnk lesz rá. Csak kérlek semmiképp ne hivatkozz így rá. Csak simán… Norileina.
*Reméli, hogy ezzel nem bántja meg a hóhajút, de ha már így résen van, hát majd a megfelelő keretek között színt vall. Vajon azok után is érdemesnek tartja majd őt arra, amit most szeretnének? *
- Két nővérem van egyébként. *Mondja, de máris a ruhájához ér, hogy ne kelljen a családról többet beszélnie, vagy ne így. Pashthra imái meghallgattattak, mert eszében sincs most visszakérdezi a nőnek. Bár a másik abban biztos lehet, hogy meg nem ússza.*
- Olyan édes vagy… *Csak meghatva mosolyog és tényleg így gondolja. Nem fog belekezdeni abba, hogy akik elméletileg szeretik, épp azok átkozzák meg alkalomadtán, vagy gyalázzák meg. Persze a gyerekek mások, de végtére is nem velük vágyik leülni csacsogni az élet nagy dolgairól.*
- Hogy mi? Elszöktem otthonról egy idegen városba, idegen emberek közé úgy, hogy addig utcákon is alig jártam. Meglepett a valóság. Ha már fegyvert forgatni nem tudok, hát ahhoz nyúltam, amihez elméletileg értenem kellene. És szerencsére tényleg értettem. *Megfordul, s szinte simogat a tekintete, ahogy az egyre csinosodót látja. Magára is húzza a saját éjfekete ruháját, majd kecses léptekkel közelíti meg. Muszáj egy csókot lehelnie az ajkára, miközben az ing alá fúrja a kezeit, hogy végigcirógathasson a szeme előtt elfedett bőrfelületen.*
- Ezek így nem túl mély történetek. De tudom, hogy lesz időnk mindenre… csak már úgy szeretnék veled otthon lenni. *Fel sem fogja tán, hogy ezzel mit is mond, de nem tudja elképzelni jelenleg, hogy csak úgy szétváljanak az útjaik és egyedül hajtsák álomra a fejüket. Lesz még mit megoldani, mint mondta, de csak a közelsége a fontos. * - De most menjünk és oldjuk meg ezt, vagy így, vagy úgy.
//Mondvacsinált//
*Ha tudná, hogy a férfinek is van megbeszélnivalója valakivel, talán könnyebb lenne. Vagy épp nehezebb. Nem kedvelt elfoglaltsága másokat megbántani, bár az sem lesz túl kellemes, ha majd emiatt őt fogják. Épp ezért most csak egy halvány mosolyt ereszt meg a kedvese felé, hiszen bár osztozik az érzésben, nagyokat kell nyelnie, hogy a rosszakat viszont elűzze.
Talán épp ezek miatt képtelen úgy odafigyelni a szavaira, hogy ne történjen meg az a kis nyelvbotlás. Hogy őszinte akar lenni, az nem kérdés, viszont életének ez egy olyan szelete, amihez egy nagyobb lélegzetvétel kell. És talán bor. Nem tud ilyen kevés idő alatt erről kitárulkozni. És persze kicsit meg is ijed, hogy hogyan vélekedne a kis titkáról a szívének oly kedves harcos.*
- Ó, Pash… Nem egészen. Vagyis… *Kérlelve néz a suvickolóra, szemeiben megláthatja, hogy ez nem biztos, hogy kellemes téma lesz és zavart okoz benne.* - Ígérem, hogy elmesélem, ha több időnk lesz rá. Csak kérlek semmiképp ne hivatkozz így rá. Csak simán… Norileina.
*Reméli, hogy ezzel nem bántja meg a hóhajút, de ha már így résen van, hát majd a megfelelő keretek között színt vall. Vajon azok után is érdemesnek tartja majd őt arra, amit most szeretnének? *
- Két nővérem van egyébként. *Mondja, de máris a ruhájához ér, hogy ne kelljen a családról többet beszélnie, vagy ne így. Pashthra imái meghallgattattak, mert eszében sincs most visszakérdezi a nőnek. Bár a másik abban biztos lehet, hogy meg nem ússza.*
- Olyan édes vagy… *Csak meghatva mosolyog és tényleg így gondolja. Nem fog belekezdeni abba, hogy akik elméletileg szeretik, épp azok átkozzák meg alkalomadtán, vagy gyalázzák meg. Persze a gyerekek mások, de végtére is nem velük vágyik leülni csacsogni az élet nagy dolgairól.*
- Hogy mi? Elszöktem otthonról egy idegen városba, idegen emberek közé úgy, hogy addig utcákon is alig jártam. Meglepett a valóság. Ha már fegyvert forgatni nem tudok, hát ahhoz nyúltam, amihez elméletileg értenem kellene. És szerencsére tényleg értettem. *Megfordul, s szinte simogat a tekintete, ahogy az egyre csinosodót látja. Magára is húzza a saját éjfekete ruháját, majd kecses léptekkel közelíti meg. Muszáj egy csókot lehelnie az ajkára, miközben az ing alá fúrja a kezeit, hogy végigcirógathasson a szeme előtt elfedett bőrfelületen.*
- Ezek így nem túl mély történetek. De tudom, hogy lesz időnk mindenre… csak már úgy szeretnék veled otthon lenni. *Fel sem fogja tán, hogy ezzel mit is mond, de nem tudja elképzelni jelenleg, hogy csak úgy szétváljanak az útjaik és egyedül hajtsák álomra a fejüket. Lesz még mit megoldani, mint mondta, de csak a közelsége a fontos. * - De most menjünk és oldjuk meg ezt, vagy így, vagy úgy.
1237. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-11 19:00:14
Üzenet elküldve: 2025-10-11 19:00:14
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* A harcos számára nem tűnik fel, hogy félreérti a nő azt, amiről beszél. Talán ha a hollója kimondaná az érzéseiket... nos, akkor se tudná kijavítani, mert igazából igaza van, attól függetlenül, hogy nem erre célzott a hóhajú. Hazudni pedig nem szeretne, nem is tenné, ha rákérdezne a nő, mindent elmondana Merlanáról. Viszont az elhangzó szavak újra csak visszaterelik a gondolatait kapcsolatuk elejére, amikor a mágus arról suttogott, hogy van valakije. *
- Nekem már most is mindenem a tiéd. * Feleli inkább, bár tudja, hogy őt is várja még egy nehéz beszélgetés Merlanával, de most valahogy nem tartja ezt sem ijesztőnek. Bízik benne, hogy meg fogja érteni őt a nő, hogy elfogadja a döntését, és gyors beszélgetés után mindketten élik tovább az életüket. Ebből is látszik, hogy Pashthra még sosem szakított senkivel.
Ezek után viszont fülelni kezd, ahogy a választ várja. Be kell lássa, hogy hollójának igaza van, kérdések nélkül nehéz lesz mesélnie, ahogy ő sem tudna hol kezdje, mit meséljen magáról, ha nem érkeztek volna korábban felé a kérdések. Halkan kuncog ő is a fejét csóválva, de az istennek nem jut eszébe kérdés, amit feltenne. Vagyis, talán pont az a baj, hogy túl sok jut eszébe, és nem tud választani, hogy melyik legyen az első. Viszont az elszólásra felkapja a fejét, és furcsán néz a félvérre. *
- Mármint... Norileina a húgod? * Kérdez vissza, mert nem akar rögtön következtetéseket levonni. Hallotta már többször, hogy Norinak szólítja őt kedvese, de nem tudhatja, hátha csak névrokon, és van neki otthon is egy hasonló nevű rokona. *
- Egyáltalán, hányan vagytok testvérek? * Teszi még gyorsan hozzá érdeklődve, mert rájön, hogy a családjáról sem tud semmit. Csak a kérdés után esik le neki, hogy ezzel érzékeny területre terelte a beszélgetést, és csak remélni tudja, hogy Mai nem fogja elkezdeni a családjáról kérdezgetni. *
- Viszont szerintem fontos, hogy magadra is jusson időd. Épp annyira fontos vagy másoknak, mint mások neked. Ha önmagadat elhanyagolod, azzal nekik épp úgy ártasz, mint magadnak. * Teszi hozzá szelíden, felnézve a bakancs fényesítéséből. Újabb kedves mosolyt villant, újabb apró emlékeztetés arra, hogy ő is számít. Ha másnak nem, hát a harcosnak biztosan. *
- Mi változott, hogy érdeklődni kezdtél a mágia iránt? * Kérdezi, miután meghallgatta a történetet, és leteszi a csillogó, villogó lábbelit. Előveszi a nadrágját, amit Norennarnak ajánlott előző nap, és gyorsan felhúzza. A bőr még szinte új, recsegve nyúlik, és talán túlzottan kiemeli feszes hátsóját, de szerencsére ezt a harcos nem látja. Egyébként sem lesz feltűnő, ha az ing takarni kezdi majd. *
- Nem kell aggódnod. Ha beszélünk vele, biztos, hogy segíteni fog nekünk, és nem hagyja csak úgy hidegen több tízezer élet sorsa. Ő is be kell majd lássa, hogy milyen súlyos ez a helyzet, nem fog csak úgy elzavarni minket, hogy oldjuk meg magunk. * Jelenti ki, és ha a nadrágja ellen nem érkezik ellenkezés, és nem parancsolják meg, hogy cserélje le, akkor elkezd belebújni az ingbe, ami az este során szépen kirúgta magát. *
- Ha pedig mégis így lenne, akkor is megoldjuk. * Teszi még hozzá egy kacsintás keretében. Most valahogy nem tud semmi negatívra gondolni. *
//Mondvacsinált//
* A harcos számára nem tűnik fel, hogy félreérti a nő azt, amiről beszél. Talán ha a hollója kimondaná az érzéseiket... nos, akkor se tudná kijavítani, mert igazából igaza van, attól függetlenül, hogy nem erre célzott a hóhajú. Hazudni pedig nem szeretne, nem is tenné, ha rákérdezne a nő, mindent elmondana Merlanáról. Viszont az elhangzó szavak újra csak visszaterelik a gondolatait kapcsolatuk elejére, amikor a mágus arról suttogott, hogy van valakije. *
- Nekem már most is mindenem a tiéd. * Feleli inkább, bár tudja, hogy őt is várja még egy nehéz beszélgetés Merlanával, de most valahogy nem tartja ezt sem ijesztőnek. Bízik benne, hogy meg fogja érteni őt a nő, hogy elfogadja a döntését, és gyors beszélgetés után mindketten élik tovább az életüket. Ebből is látszik, hogy Pashthra még sosem szakított senkivel.
Ezek után viszont fülelni kezd, ahogy a választ várja. Be kell lássa, hogy hollójának igaza van, kérdések nélkül nehéz lesz mesélnie, ahogy ő sem tudna hol kezdje, mit meséljen magáról, ha nem érkeztek volna korábban felé a kérdések. Halkan kuncog ő is a fejét csóválva, de az istennek nem jut eszébe kérdés, amit feltenne. Vagyis, talán pont az a baj, hogy túl sok jut eszébe, és nem tud választani, hogy melyik legyen az első. Viszont az elszólásra felkapja a fejét, és furcsán néz a félvérre. *
- Mármint... Norileina a húgod? * Kérdez vissza, mert nem akar rögtön következtetéseket levonni. Hallotta már többször, hogy Norinak szólítja őt kedvese, de nem tudhatja, hátha csak névrokon, és van neki otthon is egy hasonló nevű rokona. *
- Egyáltalán, hányan vagytok testvérek? * Teszi még gyorsan hozzá érdeklődve, mert rájön, hogy a családjáról sem tud semmit. Csak a kérdés után esik le neki, hogy ezzel érzékeny területre terelte a beszélgetést, és csak remélni tudja, hogy Mai nem fogja elkezdeni a családjáról kérdezgetni. *
- Viszont szerintem fontos, hogy magadra is jusson időd. Épp annyira fontos vagy másoknak, mint mások neked. Ha önmagadat elhanyagolod, azzal nekik épp úgy ártasz, mint magadnak. * Teszi hozzá szelíden, felnézve a bakancs fényesítéséből. Újabb kedves mosolyt villant, újabb apró emlékeztetés arra, hogy ő is számít. Ha másnak nem, hát a harcosnak biztosan. *
- Mi változott, hogy érdeklődni kezdtél a mágia iránt? * Kérdezi, miután meghallgatta a történetet, és leteszi a csillogó, villogó lábbelit. Előveszi a nadrágját, amit Norennarnak ajánlott előző nap, és gyorsan felhúzza. A bőr még szinte új, recsegve nyúlik, és talán túlzottan kiemeli feszes hátsóját, de szerencsére ezt a harcos nem látja. Egyébként sem lesz feltűnő, ha az ing takarni kezdi majd. *
- Nem kell aggódnod. Ha beszélünk vele, biztos, hogy segíteni fog nekünk, és nem hagyja csak úgy hidegen több tízezer élet sorsa. Ő is be kell majd lássa, hogy milyen súlyos ez a helyzet, nem fog csak úgy elzavarni minket, hogy oldjuk meg magunk. * Jelenti ki, és ha a nadrágja ellen nem érkezik ellenkezés, és nem parancsolják meg, hogy cserélje le, akkor elkezd belebújni az ingbe, ami az este során szépen kirúgta magát. *
- Ha pedig mégis így lenne, akkor is megoldjuk. * Teszi még hozzá egy kacsintás keretében. Most valahogy nem tud semmi negatívra gondolni. *
1236. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-11 18:18:40
Üzenet elküldve: 2025-10-11 18:18:40
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Az apró, látszatra félvállról megjegyzett bók eléri ugyan, de egy, a víztükörnek mutatott, apró mosolyon kívül semmi reakció nem érkezik rá a részéről, ahogy arra sem, amikor a család léte vagy nem léte kerül említésre, bár ekkor már egy fájdalmasabb arc néz vissza rá a tálból. Át tudja érezni a mondat mögé rejtett fájdalmat még akkor is, ha ő csupán egy sírfeliratról ismeri az apját.
A szobába érve aztán rövid habozást követően végre ráveszi magát arra, hogy bevallja, hála a gyémánttömb mellett talált ezüstcsengőnek, talán van lehetősége arra, hogy az átok, melyet meggondolatlanul olvasott sötételf barátjára, ne maradjon örökérvényű.
Az őszinte szavakat csend követi, ahogy a feketeség válaszra várva bámul Norennarra. A felelet nem érkezik azonnal, s utána is csak egy rekedt hang szól hozzá, ráadásul nem is azt, amire számított. Torkába gombóc költözik, pillái rebegnek, ahogy a hirtelen rátörő szomorúságtól kikívánkozó könnyeit próbálja visszatartani.*
- Értem. *Ha egy másfajta választ kapott volna, talán most azonnal meg is próbálkozna azzal, hogy feloldja az átkot, de így már nem akarja. Nem is kellenek hozzá a férfi megerősítő szavai, hogy ő is meghozza azt a döntést, hogy egyelőre minden úgy jó, ahogy van. Átkozott barátság ez, még ha ma este a mellkasába zárt, feketén dobogó szíve mást is diktál.
A lány elcsendesedik, továbbra is ott áll, bizonytalanul toporogva a szoba közepén, mintha nem tudná eldönteni, hogy mit kezdjen magával, talán nem is tudja. Norennar nem rá néz, hanem az ablakon bámul kifelé. Alsó ajkába harap, majd odalép társa mögé, kezei gyengéden kúsznak hátulról a mélységi derekára egészen addig, míg teljesen át nem öleli őt.*
- Azt mondtad, hogy talán jobb lenne, ha megmutatnád, miről maradtam le Lil miatt. Megmutatod? *Kérése őszinte ártatlanságról tanúskodik, hisz a benne élő démon teljes egészében kitörölte az élményt, így fogalma sincs, hogy mire számítson, de valamiféle apró, mélyről jövő érzés azt súgja számára, hogy ő is át akarja élni, amit a szilánkja elvett tőle. Még egyszer, de mégis először…*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Az apró, látszatra félvállról megjegyzett bók eléri ugyan, de egy, a víztükörnek mutatott, apró mosolyon kívül semmi reakció nem érkezik rá a részéről, ahogy arra sem, amikor a család léte vagy nem léte kerül említésre, bár ekkor már egy fájdalmasabb arc néz vissza rá a tálból. Át tudja érezni a mondat mögé rejtett fájdalmat még akkor is, ha ő csupán egy sírfeliratról ismeri az apját.
A szobába érve aztán rövid habozást követően végre ráveszi magát arra, hogy bevallja, hála a gyémánttömb mellett talált ezüstcsengőnek, talán van lehetősége arra, hogy az átok, melyet meggondolatlanul olvasott sötételf barátjára, ne maradjon örökérvényű.
Az őszinte szavakat csend követi, ahogy a feketeség válaszra várva bámul Norennarra. A felelet nem érkezik azonnal, s utána is csak egy rekedt hang szól hozzá, ráadásul nem is azt, amire számított. Torkába gombóc költözik, pillái rebegnek, ahogy a hirtelen rátörő szomorúságtól kikívánkozó könnyeit próbálja visszatartani.*
- Értem. *Ha egy másfajta választ kapott volna, talán most azonnal meg is próbálkozna azzal, hogy feloldja az átkot, de így már nem akarja. Nem is kellenek hozzá a férfi megerősítő szavai, hogy ő is meghozza azt a döntést, hogy egyelőre minden úgy jó, ahogy van. Átkozott barátság ez, még ha ma este a mellkasába zárt, feketén dobogó szíve mást is diktál.
A lány elcsendesedik, továbbra is ott áll, bizonytalanul toporogva a szoba közepén, mintha nem tudná eldönteni, hogy mit kezdjen magával, talán nem is tudja. Norennar nem rá néz, hanem az ablakon bámul kifelé. Alsó ajkába harap, majd odalép társa mögé, kezei gyengéden kúsznak hátulról a mélységi derekára egészen addig, míg teljesen át nem öleli őt.*
- Azt mondtad, hogy talán jobb lenne, ha megmutatnád, miről maradtam le Lil miatt. Megmutatod? *Kérése őszinte ártatlanságról tanúskodik, hisz a benne élő démon teljes egészében kitörölte az élményt, így fogalma sincs, hogy mire számítson, de valamiféle apró, mélyről jövő érzés azt súgja számára, hogy ő is át akarja élni, amit a szilánkja elvett tőle. Még egyszer, de mégis először…*
1235. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-11 18:16:09
Üzenet elküldve: 2025-10-11 18:16:09
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*Egy volt a félelmük. Egy része legalábbis biztosan. Már a szót hallva is kihagy egy ütemet a szíve, hogy utána érzésre, mintha egyszerre pótolná be az üresjáratot. Majdnem a mellkasához is kap, de még mindig jó abban, hogy elrejtse azt, amit akar. Ha nem kapja a vágyott érintést, hamar képes újra elkezdeni gondolkodni. És nem kifejezetten a kellemes irányba. *
- Tényleg nincs mitől. *Bár talán nem kellene kihangosítania, hogy dolga van még ezzel, de ha már őszinték próbálnak lenni egymáshoz, ennyit megtehet.* - Amint visszaérünk elrendezem a dolgaimat és… és utána minden a miénk. *Csak egy szemvillanásnyi időre pillant a hóhajúra, meglehet nem is arra gondolt, amire Mai válaszolt, de őt ez facsarja most belül. Jobb a haját bontogatni és hallgatni a harcost, de az inkább róla hallgatna. Érdekes érzés, hogy mindig az a problémája, hogy ő valamiféle másodlagos szereplő, s most, hogy magáról kellene beszélnie hirtelen elakad a szó. Pislog párat, majd leteszi a fésűjét, hogy a táskájához lépjen. Nem akar csendben maradni, de mégis mit mondhatna kérdések híján? Néhány cseppnyi édes-fűszeres olajat ken a hegyes füle mögé és a csuklójára, majd visszanéz, keresve a tengerkék szemeket, amik épp mással vannak elfoglalva. Most talán jobb is így.*
- Kezdjük azzal, hogy fogalmam sincs mit kell ilyenkor mondani, mert többnyire én szoktam kérdezni és nem más. *Felkacag, bár kissé színtelenre sikeredik.*
- Tudod… gondoskodom a gyerekekről, a húg... Noriról, a személyzetről, mindenkiről, akiről lehet. Nem sok idő jut magamról fecsegni. ~Bassza meg!~ *Magát korholja, majdnem kimondta, hogy "húgom". Talán épp olyan gondosan törölgeti azt a lábbelit, hogy nem tűnt fel neki e nyelvbotlás. Nem rögvest kéne mindent a nyakába borítania. Viszont már lassan ott tart, hogy össze sem vonja a szemöldökét, amiért olyan természetes a férfi jelenléte, hogy alig tudja megjátszani magát. Épp csak amennyire szükséges. Vagy, mint kiderült, még annyira sem. Nem szeretne hazudni viszont, így csak imádkozik az istenekhez, akiket egyébként nem szolgál, hogy ez nem volt feltűnő.*
- Újdonság ez. De szívesen osztok meg veled bármit.
*Jobb volna, ha kérdezne, bár jelen helyzetben inkább indulni kellene lassacskán.*
- Mesélted, hogy már kiskorod óta harcra neveltek. *Kezd bele, nem szeretné leseperni ezt magáról és megkérni, hogy kérdezzen olyat, ami érdekli, pedig szívesen tenné.* - Engem a mágiára. Illetve próbáltak. Nem voltam hajlandó, egészen két esztendővel ezelőttig egyetlen igét sem elmondani. *Végre a ruhájához léphet, simít rajta néhányat, pedig egy porszem sincs rajta.* - Igen dacos voltam a családom legnagyobb örömére. *Mondja kissé ironizálva. Annyit már hallott tőle a harcos, hogy sosem érezte magát otthon sehol, így sejtheti, hogy talán oka is volt annak, amit most mesél.* - Most pedig itt állok és az ismereteim szerinti egyik leghatalmasabb mágusmesterrel kell beszélgetnem egy gyémánttömbbe zárt dobogó szívről, hogy valamit kitaláljon, hogy ne igázzák le az orkok Artheniort. Huh. Azt hiszem el kezdtem aggódni, Pash.
*És el is kanyarodott kissé, de mentségére szóljon, útközben ráeszmélt, hogy azért ez most nem semmi küldetés. Igen sok múlik rajta.*
//Mondvacsinált//
*Egy volt a félelmük. Egy része legalábbis biztosan. Már a szót hallva is kihagy egy ütemet a szíve, hogy utána érzésre, mintha egyszerre pótolná be az üresjáratot. Majdnem a mellkasához is kap, de még mindig jó abban, hogy elrejtse azt, amit akar. Ha nem kapja a vágyott érintést, hamar képes újra elkezdeni gondolkodni. És nem kifejezetten a kellemes irányba. *
- Tényleg nincs mitől. *Bár talán nem kellene kihangosítania, hogy dolga van még ezzel, de ha már őszinték próbálnak lenni egymáshoz, ennyit megtehet.* - Amint visszaérünk elrendezem a dolgaimat és… és utána minden a miénk. *Csak egy szemvillanásnyi időre pillant a hóhajúra, meglehet nem is arra gondolt, amire Mai válaszolt, de őt ez facsarja most belül. Jobb a haját bontogatni és hallgatni a harcost, de az inkább róla hallgatna. Érdekes érzés, hogy mindig az a problémája, hogy ő valamiféle másodlagos szereplő, s most, hogy magáról kellene beszélnie hirtelen elakad a szó. Pislog párat, majd leteszi a fésűjét, hogy a táskájához lépjen. Nem akar csendben maradni, de mégis mit mondhatna kérdések híján? Néhány cseppnyi édes-fűszeres olajat ken a hegyes füle mögé és a csuklójára, majd visszanéz, keresve a tengerkék szemeket, amik épp mással vannak elfoglalva. Most talán jobb is így.*
- Kezdjük azzal, hogy fogalmam sincs mit kell ilyenkor mondani, mert többnyire én szoktam kérdezni és nem más. *Felkacag, bár kissé színtelenre sikeredik.*
- Tudod… gondoskodom a gyerekekről, a húg... Noriról, a személyzetről, mindenkiről, akiről lehet. Nem sok idő jut magamról fecsegni. ~Bassza meg!~ *Magát korholja, majdnem kimondta, hogy "húgom". Talán épp olyan gondosan törölgeti azt a lábbelit, hogy nem tűnt fel neki e nyelvbotlás. Nem rögvest kéne mindent a nyakába borítania. Viszont már lassan ott tart, hogy össze sem vonja a szemöldökét, amiért olyan természetes a férfi jelenléte, hogy alig tudja megjátszani magát. Épp csak amennyire szükséges. Vagy, mint kiderült, még annyira sem. Nem szeretne hazudni viszont, így csak imádkozik az istenekhez, akiket egyébként nem szolgál, hogy ez nem volt feltűnő.*
- Újdonság ez. De szívesen osztok meg veled bármit.
*Jobb volna, ha kérdezne, bár jelen helyzetben inkább indulni kellene lassacskán.*
- Mesélted, hogy már kiskorod óta harcra neveltek. *Kezd bele, nem szeretné leseperni ezt magáról és megkérni, hogy kérdezzen olyat, ami érdekli, pedig szívesen tenné.* - Engem a mágiára. Illetve próbáltak. Nem voltam hajlandó, egészen két esztendővel ezelőttig egyetlen igét sem elmondani. *Végre a ruhájához léphet, simít rajta néhányat, pedig egy porszem sincs rajta.* - Igen dacos voltam a családom legnagyobb örömére. *Mondja kissé ironizálva. Annyit már hallott tőle a harcos, hogy sosem érezte magát otthon sehol, így sejtheti, hogy talán oka is volt annak, amit most mesél.* - Most pedig itt állok és az ismereteim szerinti egyik leghatalmasabb mágusmesterrel kell beszélgetnem egy gyémánttömbbe zárt dobogó szívről, hogy valamit kitaláljon, hogy ne igázzák le az orkok Artheniort. Huh. Azt hiszem el kezdtem aggódni, Pash.
*És el is kanyarodott kissé, de mentségére szóljon, útközben ráeszmélt, hogy azért ez most nem semmi küldetés. Igen sok múlik rajta.*
1234. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-11 18:13:34
Üzenet elküldve: 2025-10-11 18:13:34
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Tekintete szüntelenül jár társai között, ám hangja elhallgat egészen addig, míg a vita nem terelődik onnan, hogy miért ne Artheniorba vigyék vissza a leghatalmasabb lények számára is veszélyesnek tűnő tárgyat, oda, hogy az Erdőmélye kerül említésre, a hely, ahonnan elhozta azt, a hely, ahová a fekete macskába zárt démon vezette s a hely, amely miatt ez az egész elkezdődött. Egy pillanatra megdermed, majd fejét rémülten kapja először Pashtra felé, majd végül Mai kapja a dühös, szikrázó tekinteteket, miután ő is támogatni kezdi az ötletet.*
- Nem! Kurva élet, hogy nem megyek oda vissza. Ti nem tudjátok, hogy mi van ott. Csak… halál és… *Megrázza a fejét egyszer, majd még egyszer. Újra annak a szörnyű érzésnek a küszöbére kerül, ami akkor is a mélybe rántotta, mikor a mágusmester a találóskérdésével fogadta őket, de most minden erejével küzd az ellen, hogy eluralkodjon rajta. Lépni továbbra sem mer, nehogy a maga elé képzelt lupusfulgurok rátámadjanak, nehogy túl közel merészkedjen a hegyekhez a távolban…*
- Akkora pókhálók vannak ott, mint a hegyek maguk. Egyikőtök sem akarja, hogy ott végezze az egyikben. Képzeljétek csak el, hogy mekkora dögök tartozhatnak hozzájuk! *Vágja társai fejéhez, mintha mind csak ostobák volnának, akiknek fogalma sincs semmiről, de arról főleg nincs, hogy az erdő mélyén csak a halál várja őket. Hiába bizonyul az ötlet jónak, hogy oda vigyék vissza a tárgyat, ahonnan elhozták, a feketeséget kétséges, hogy meg lehet erről győzni.
Nem várja meg, hogy bármelyikük is megpróbálja megnyugtatni vagy meggyőzni, szélsebesen indul le a lépcsőkön, s ha nem rohannak utána akkor mindegyiküket le is hagyja, és eltűnik a szemük elől. Amennyiben valóban a csapat többi része is arra viszi az irányt, akkor csak annak a bizonyos teremnek az ajtajában érhetik utol, ahol a terülj-terülj asztalkám található, rajta most is, mint mindig tele mindenféle finomsággal.*
- Ez olyan, mint a fürdővíz volt tegnap este, Norennar *fordul mosolyogva a mélységi felé.* Innen soha nem fogy el az étel *mondja, majd beljebb is lép, hogy az asztalhoz ülve nekilásson a falatozásnak. A finom étel most jobban megnyugtatja, mint bármi más.*
//A Mágustorony Mestere//
*Tekintete szüntelenül jár társai között, ám hangja elhallgat egészen addig, míg a vita nem terelődik onnan, hogy miért ne Artheniorba vigyék vissza a leghatalmasabb lények számára is veszélyesnek tűnő tárgyat, oda, hogy az Erdőmélye kerül említésre, a hely, ahonnan elhozta azt, a hely, ahová a fekete macskába zárt démon vezette s a hely, amely miatt ez az egész elkezdődött. Egy pillanatra megdermed, majd fejét rémülten kapja először Pashtra felé, majd végül Mai kapja a dühös, szikrázó tekinteteket, miután ő is támogatni kezdi az ötletet.*
- Nem! Kurva élet, hogy nem megyek oda vissza. Ti nem tudjátok, hogy mi van ott. Csak… halál és… *Megrázza a fejét egyszer, majd még egyszer. Újra annak a szörnyű érzésnek a küszöbére kerül, ami akkor is a mélybe rántotta, mikor a mágusmester a találóskérdésével fogadta őket, de most minden erejével küzd az ellen, hogy eluralkodjon rajta. Lépni továbbra sem mer, nehogy a maga elé képzelt lupusfulgurok rátámadjanak, nehogy túl közel merészkedjen a hegyekhez a távolban…*
- Akkora pókhálók vannak ott, mint a hegyek maguk. Egyikőtök sem akarja, hogy ott végezze az egyikben. Képzeljétek csak el, hogy mekkora dögök tartozhatnak hozzájuk! *Vágja társai fejéhez, mintha mind csak ostobák volnának, akiknek fogalma sincs semmiről, de arról főleg nincs, hogy az erdő mélyén csak a halál várja őket. Hiába bizonyul az ötlet jónak, hogy oda vigyék vissza a tárgyat, ahonnan elhozták, a feketeséget kétséges, hogy meg lehet erről győzni.
Nem várja meg, hogy bármelyikük is megpróbálja megnyugtatni vagy meggyőzni, szélsebesen indul le a lépcsőkön, s ha nem rohannak utána akkor mindegyiküket le is hagyja, és eltűnik a szemük elől. Amennyiben valóban a csapat többi része is arra viszi az irányt, akkor csak annak a bizonyos teremnek az ajtajában érhetik utol, ahol a terülj-terülj asztalkám található, rajta most is, mint mindig tele mindenféle finomsággal.*
- Ez olyan, mint a fürdővíz volt tegnap este, Norennar *fordul mosolyogva a mélységi felé.* Innen soha nem fogy el az étel *mondja, majd beljebb is lép, hogy az asztalhoz ülve nekilásson a falatozásnak. A finom étel most jobban megnyugtatja, mint bármi más.*
1233. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-11 16:37:39
Üzenet elküldve: 2025-10-11 16:37:39
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* Boldogan néz kedvesére, még ha olyan egyszerű dolgokkal is foglalkozik közben, mint egy makacsul koszos cipő kitakarítása. Nem csak a látvány miatt, bár azzal is egyértelmű, hogy meg van elégedve, de sokkal inkább az érzések vezérlik ajkait, amikor mosolyra görbülnek. Nem fél kimondani amit érez, mert úgy gondolja, hogy nem fogják elítélni, még ha nem is értik meg, amit ő most érez. De felesleges ilyesmitől féljen. *
- Inkább olyan, mintha már lenne az. * Mondja egy kis gondolkodás után, ahogy a benne lévő érzéseket tapogatja. * Eddig az volt, ijesztő volt a másnapra gondolni, nem tudni, hogy mit hoz a jövő, de most úgy érzem, hogy végre nincs mitől félnem. * Mosolyog egyszerűen, bár lehet, hogy pár hat múlva máshogy fog gondolkodni, és akkor fog elkezdeni igazán félni attól, hogy elveszíti, amit megtalált. De egyelőre ez még elméleti síkon sem férkőzik be gondolatai közé, messze áll tőle az, hogy akár csak megszülessen benne az ötlet, hogy mindennek vége lehet egyszer. *
- Örülök, hogy te is így érzel, Mai. * Még mindig zavarja, hogy nem talált kellő becézést, de talán jó ideig nem is fog. Nem meri még hangosan kedveskedő szavakkal illetni a másikat, nehogy elijessze vele. *
- Viszont úgy érzem, hogy főleg én beszélek. * Vakarja meg szórakozottan a tarkóját a tiszta kezével, kissé összekócolva hátul a nedves hajat. Nem zavarja, neki még nem volt alkalma fésülködni úgy sem. *
- Alig meséltél valamit magadról. * Próbálja óvatosan terelgetni a beszélgetés fonalát, miközben végez a tisztának ítélt cipellővel. Szeretné minél jobban megismerni kedvesét, úgy érzi, hogy mindent tudni akar róla, bármit mesél, érdeklődve fogja hallgatni. Közben fekete bokszot kerít elő táskája mélyéről, kis tégely csupán, annak is csak az alján van még egy kevés, de arra pont elég, hogy újszerűvé varázsolja vele a csizmát. Elő is vesz egy újabb kendőt, és neki áll kenegetni, fényesre csiszolgatni a lábbelit. Még ha nem is néz most a másikra, fülével figyel, és reméli, hogy lesz mit hallgatnia a munka közben. *
//Mondvacsinált//
* Boldogan néz kedvesére, még ha olyan egyszerű dolgokkal is foglalkozik közben, mint egy makacsul koszos cipő kitakarítása. Nem csak a látvány miatt, bár azzal is egyértelmű, hogy meg van elégedve, de sokkal inkább az érzések vezérlik ajkait, amikor mosolyra görbülnek. Nem fél kimondani amit érez, mert úgy gondolja, hogy nem fogják elítélni, még ha nem is értik meg, amit ő most érez. De felesleges ilyesmitől féljen. *
- Inkább olyan, mintha már lenne az. * Mondja egy kis gondolkodás után, ahogy a benne lévő érzéseket tapogatja. * Eddig az volt, ijesztő volt a másnapra gondolni, nem tudni, hogy mit hoz a jövő, de most úgy érzem, hogy végre nincs mitől félnem. * Mosolyog egyszerűen, bár lehet, hogy pár hat múlva máshogy fog gondolkodni, és akkor fog elkezdeni igazán félni attól, hogy elveszíti, amit megtalált. De egyelőre ez még elméleti síkon sem férkőzik be gondolatai közé, messze áll tőle az, hogy akár csak megszülessen benne az ötlet, hogy mindennek vége lehet egyszer. *
- Örülök, hogy te is így érzel, Mai. * Még mindig zavarja, hogy nem talált kellő becézést, de talán jó ideig nem is fog. Nem meri még hangosan kedveskedő szavakkal illetni a másikat, nehogy elijessze vele. *
- Viszont úgy érzem, hogy főleg én beszélek. * Vakarja meg szórakozottan a tarkóját a tiszta kezével, kissé összekócolva hátul a nedves hajat. Nem zavarja, neki még nem volt alkalma fésülködni úgy sem. *
- Alig meséltél valamit magadról. * Próbálja óvatosan terelgetni a beszélgetés fonalát, miközben végez a tisztának ítélt cipellővel. Szeretné minél jobban megismerni kedvesét, úgy érzi, hogy mindent tudni akar róla, bármit mesél, érdeklődve fogja hallgatni. Közben fekete bokszot kerít elő táskája mélyéről, kis tégely csupán, annak is csak az alján van még egy kevés, de arra pont elég, hogy újszerűvé varázsolja vele a csizmát. Elő is vesz egy újabb kendőt, és neki áll kenegetni, fényesre csiszolgatni a lábbelit. Még ha nem is néz most a másikra, fülével figyel, és reméli, hogy lesz mit hallgatnia a munka közben. *
1232. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-11 16:35:50
Üzenet elküldve: 2025-10-11 16:35:50
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
- Neked jól áll. Kiemeli a hátsód.
*Jegyzi meg Norennar száraz hangon, anélkül hogy felnézne. A szája sarkában egy röpke, alig észrevehető mosoly bujkál, aztán visszamerül a teendőibe, mintha mi sem történt volna.
Ahogy a lány tovább beszél, a férfi már épp a szappanért nyúlna, amikor a mozdulata megakad. Egy pillanatig mozdulatlan marad, a tekintete a semmibe réved, majd halkan sóhajt.*
- Nem haragszom.
*Mondja végül egyszerűen, és csak ezután veszi magához a szappant és a hátmosókefét.
A hangja nyugodt, de a benne megbúvó fáradtság nem elutasítás, inkább valamiféle beletörődött szomorúság.*
- Neki legalább van még családja.
*Teszi hozzá szárazon, miközben a kádhoz lép. Nem néz a lányra, mégis hallani lehet a hangjából, hogy a mondat mögött több rejlik, mint puszta ténymegállapítás.
Letérdel a kád mellé, és nekilát a ruháknak. Az ingből először a legdurvább koszt dörzsöli ki, majd vízbe mártja, és kicsavarja. A nadrág következik, aztán a csizmák, amiket gondosan áttöröl. A mozdulatai lassúak, fegyelmezettek. A víz halkan csobban minden húzásnál, a hab szürkére vált, aztán újra áttetsző lesz. Norennar arcán most nyugodt kifejezés ül, mintha a monoton mozdulatok kitisztítanák a fejét is.
Mire végeznek, Norennar azt gondolná, hogy a kád vize opálosra változik, azonban az ugyan olyan kristálytiszta marad. Cserébe már a ruhái is azok.*
~Odahaza is kéne egy ilyen csodakád…~
*A rövid szóváltást követően Norennar felkapja a tiszta, ám még nedves ruhákat, és követi Norit a szobájukba. A folyosó sötét, csak a fáklyák halvány fénye világítja meg lépteiket. A férfi hallja, ahogy a víz halk csobogással csepeg róluk minden lépésnél.
Ahogy belépnek a szobába, Norennar azonnal az ablak felé indul. Az üveg hideg, párás, a holdfény áttör rajta. Menet közben felkap egy széket, amit az ablak elé húz, és a ruhákat a karjára teríti. Már épp felállna a székre, amikor Nori hangja megtöri a csendet.
A férfi mozdulata megáll. Féloldalt hátrapillant a válla fölött, az arca rezzenéstelen, tekintete pedig szinte üresen vetül a feketeségre. A mondat után csend marad. Norennar lassan előrefordul, rálép a székre, és felakasztja a kezében tartott inget a függönyrúdra.
A következő kérdésnél, mikor a lány arról beszél, hogy barátja maradna-e, a férfi megdermed. A nadrágot tartja, de nem mozdul vele. Hosszú másodpercekig csak a némaság válaszol, aztán a mélységi halk, rekedt hangja törik meg a csöndet.*
- Nem tudom...
*A nadrág végül felkerül a rúdra. Norennar még egy pillanatig ott áll, majd lassan lelép a székről. Megáll, és a lányra néz. A tekintetében fáradt melegség csillan, valami nehezen megfogható kedvesség. A szája sarkában halvány, bizonytalan mosoly.*
- Szóval egyelőre maradjon csak így.
*A férfi leteszi a törölközőt a széktámlára, aztán az ablak felé fordul. A holdfény megcsillan a nedves haján, ahogy elnéz a távolba. Egy pillanatra elkomorodik, de nem mond többet. Csak áll ott csendben, miközben a szobát betölti a kint tomboló szél halk zúgása.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
- Neked jól áll. Kiemeli a hátsód.
*Jegyzi meg Norennar száraz hangon, anélkül hogy felnézne. A szája sarkában egy röpke, alig észrevehető mosoly bujkál, aztán visszamerül a teendőibe, mintha mi sem történt volna.
Ahogy a lány tovább beszél, a férfi már épp a szappanért nyúlna, amikor a mozdulata megakad. Egy pillanatig mozdulatlan marad, a tekintete a semmibe réved, majd halkan sóhajt.*
- Nem haragszom.
*Mondja végül egyszerűen, és csak ezután veszi magához a szappant és a hátmosókefét.
A hangja nyugodt, de a benne megbúvó fáradtság nem elutasítás, inkább valamiféle beletörődött szomorúság.*
- Neki legalább van még családja.
*Teszi hozzá szárazon, miközben a kádhoz lép. Nem néz a lányra, mégis hallani lehet a hangjából, hogy a mondat mögött több rejlik, mint puszta ténymegállapítás.
Letérdel a kád mellé, és nekilát a ruháknak. Az ingből először a legdurvább koszt dörzsöli ki, majd vízbe mártja, és kicsavarja. A nadrág következik, aztán a csizmák, amiket gondosan áttöröl. A mozdulatai lassúak, fegyelmezettek. A víz halkan csobban minden húzásnál, a hab szürkére vált, aztán újra áttetsző lesz. Norennar arcán most nyugodt kifejezés ül, mintha a monoton mozdulatok kitisztítanák a fejét is.
Mire végeznek, Norennar azt gondolná, hogy a kád vize opálosra változik, azonban az ugyan olyan kristálytiszta marad. Cserébe már a ruhái is azok.*
~Odahaza is kéne egy ilyen csodakád…~
*A rövid szóváltást követően Norennar felkapja a tiszta, ám még nedves ruhákat, és követi Norit a szobájukba. A folyosó sötét, csak a fáklyák halvány fénye világítja meg lépteiket. A férfi hallja, ahogy a víz halk csobogással csepeg róluk minden lépésnél.
Ahogy belépnek a szobába, Norennar azonnal az ablak felé indul. Az üveg hideg, párás, a holdfény áttör rajta. Menet közben felkap egy széket, amit az ablak elé húz, és a ruhákat a karjára teríti. Már épp felállna a székre, amikor Nori hangja megtöri a csendet.
A férfi mozdulata megáll. Féloldalt hátrapillant a válla fölött, az arca rezzenéstelen, tekintete pedig szinte üresen vetül a feketeségre. A mondat után csend marad. Norennar lassan előrefordul, rálép a székre, és felakasztja a kezében tartott inget a függönyrúdra.
A következő kérdésnél, mikor a lány arról beszél, hogy barátja maradna-e, a férfi megdermed. A nadrágot tartja, de nem mozdul vele. Hosszú másodpercekig csak a némaság válaszol, aztán a mélységi halk, rekedt hangja törik meg a csöndet.*
- Nem tudom...
*A nadrág végül felkerül a rúdra. Norennar még egy pillanatig ott áll, majd lassan lelép a székről. Megáll, és a lányra néz. A tekintetében fáradt melegség csillan, valami nehezen megfogható kedvesség. A szája sarkában halvány, bizonytalan mosoly.*
- Szóval egyelőre maradjon csak így.
*A férfi leteszi a törölközőt a széktámlára, aztán az ablak felé fordul. A holdfény megcsillan a nedves haján, ahogy elnéz a távolba. Egy pillanatra elkomorodik, de nem mond többet. Csak áll ott csendben, miközben a szobát betölti a kint tomboló szél halk zúgása.*
1231. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-11 16:15:31
Üzenet elküldve: 2025-10-11 16:15:31
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*Összeveszni tán nem fognak azon, hogy a hóhajú szeret pőrén sétálgatni; amíg azt előtte, de nem a gyerekek előtt teszi. Amennyit eddig megismert belőle, tudja, hogy mikor hogyan kell viselkedni, a most rájuk ereszkedett édes köd miatt pedig megbocsátható, hogy elfeledkezik magáról. Mai sem épp díszes ruházatban sétál át a folyosón, de a néhány lépés alatt aligha találkoznak mással. Ma valahogy egyébként is nagyobb a csend, mint szokott, csak az eső veri az ablakot mindenütt ahelyett, hogy napsütés ünnepelné őket és a boldogságukat. Ha nem is sok idejük maradt, annyi biztos, amennyi az elkészüléshez szükséges. Előbb ébredtek meg, mint hitte, csalóka a kinti időjárás, nem enged be annyi fényt, hogy láthassa, hol is tart a nap az égen.
Haját bogozza, amíg a harcos vedret kerít, hogy csizmáját suvickolja. Ha rátéved a jégkék pillantás, mindig csak megállapítja magában a félvér, hogy a lehető legjobb időben kereste fel Norit. Minden úgy alakult, ahogyan alakulnia kellett. De nem időzik sokat a kedvese vizslatásán, hiszen kifogástalanul kell kinéznie, amihez kellő figyelem kell.
A haja már kezd úgy kinézni, mint aki nem egy egész estés kéjelgésen van túl, de igen makacs. Viszont megszólal Pashthra, s ő pedig felé fordul, ahogy hallgatja. Érzi, hogy még van mit mondania, ezért nem szól közbe, de egy időre csak az elé táruló képre mered. Tökéletesnek látja. Pislog párat, sosem készül el, ha a másikat fixírozza a saját tükörképe helyett. De a szavai miatt újra csak azt érzi, hogy végre minden a helyére került.*
- És nem ijesztő? Már pusztán a tény, hogy kimondod a gondolataid is boldoggá tesz, Pash. *Lágyan mosolyodik el, szinte meghatottan. Keveseket érdekel, hogy ő egyébként hogyan érez, de talán itt helye van a szónak.*
- Korai… lehetetlenül korai. De én sem érzek másként. *Kivéve a pillanatban, amikor még egy gubancot talál a hajában, amit felszisszenve bogoz ki. Sosem lesz vége a küzdelemnek.*
- Bízom benne, hogy kitart ez az érzés. Nem sokszor volt részem abban, hogy bárki mellett otthon érezzem magam. Azt sem tudtam eddig milyen az. *Valahogy úgy van vele, ha elalszik a láng, ami túl hirtelen kezdett el égni, akkor is megérte, hogy tudja mit keressen. Bár elképzelni sem szeretné, hogy nem marad így ez a kialakult kapocs.*
- Érdekes, nem? Mindig volt otthonom, sosem szenvedtem hiányt a javakban, de minden mást nélkülöznöm kellett. De már az ingoványban melletted kényelmesebb volt, mint bárhol. Hm. *Meg is ingatja a fejét. Nehéz felfogni is. Remélhetőleg nem megőrült, hanem tényleg csupán kincsre bukkant.*
//Mondvacsinált//
*Összeveszni tán nem fognak azon, hogy a hóhajú szeret pőrén sétálgatni; amíg azt előtte, de nem a gyerekek előtt teszi. Amennyit eddig megismert belőle, tudja, hogy mikor hogyan kell viselkedni, a most rájuk ereszkedett édes köd miatt pedig megbocsátható, hogy elfeledkezik magáról. Mai sem épp díszes ruházatban sétál át a folyosón, de a néhány lépés alatt aligha találkoznak mással. Ma valahogy egyébként is nagyobb a csend, mint szokott, csak az eső veri az ablakot mindenütt ahelyett, hogy napsütés ünnepelné őket és a boldogságukat. Ha nem is sok idejük maradt, annyi biztos, amennyi az elkészüléshez szükséges. Előbb ébredtek meg, mint hitte, csalóka a kinti időjárás, nem enged be annyi fényt, hogy láthassa, hol is tart a nap az égen.
Haját bogozza, amíg a harcos vedret kerít, hogy csizmáját suvickolja. Ha rátéved a jégkék pillantás, mindig csak megállapítja magában a félvér, hogy a lehető legjobb időben kereste fel Norit. Minden úgy alakult, ahogyan alakulnia kellett. De nem időzik sokat a kedvese vizslatásán, hiszen kifogástalanul kell kinéznie, amihez kellő figyelem kell.
A haja már kezd úgy kinézni, mint aki nem egy egész estés kéjelgésen van túl, de igen makacs. Viszont megszólal Pashthra, s ő pedig felé fordul, ahogy hallgatja. Érzi, hogy még van mit mondania, ezért nem szól közbe, de egy időre csak az elé táruló képre mered. Tökéletesnek látja. Pislog párat, sosem készül el, ha a másikat fixírozza a saját tükörképe helyett. De a szavai miatt újra csak azt érzi, hogy végre minden a helyére került.*
- És nem ijesztő? Már pusztán a tény, hogy kimondod a gondolataid is boldoggá tesz, Pash. *Lágyan mosolyodik el, szinte meghatottan. Keveseket érdekel, hogy ő egyébként hogyan érez, de talán itt helye van a szónak.*
- Korai… lehetetlenül korai. De én sem érzek másként. *Kivéve a pillanatban, amikor még egy gubancot talál a hajában, amit felszisszenve bogoz ki. Sosem lesz vége a küzdelemnek.*
- Bízom benne, hogy kitart ez az érzés. Nem sokszor volt részem abban, hogy bárki mellett otthon érezzem magam. Azt sem tudtam eddig milyen az. *Valahogy úgy van vele, ha elalszik a láng, ami túl hirtelen kezdett el égni, akkor is megérte, hogy tudja mit keressen. Bár elképzelni sem szeretné, hogy nem marad így ez a kialakult kapocs.*
- Érdekes, nem? Mindig volt otthonom, sosem szenvedtem hiányt a javakban, de minden mást nélkülöznöm kellett. De már az ingoványban melletted kényelmesebb volt, mint bárhol. Hm. *Meg is ingatja a fejét. Nehéz felfogni is. Remélhetőleg nem megőrült, hanem tényleg csupán kincsre bukkant.*
1230. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-11 15:27:35
Üzenet elküldve: 2025-10-11 15:27:35
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* Ha lesz idejük, akkor Mai bizonyosan rá fog jönni, hogy a pőreségben a fiatal harcos semmilyen kivetnivalót nem lát, számára teljesen természetes az, hogy ruházat nélkül mutatkozzon. Épp annyira természetellenes, mint bármi, amit magára ölt, és nem páncél, nem tesz hát komoly különbséget egy ing, és egy meztelen felsőtest között. Csupán azért szokott magára ruhát ölteni, mert a társadalmi normák erre kényszerítik, amúgy ha tehetné, boldogan élné le az életét úgy, hogy amikor a nehéz fémeket leveti, akkor azzal együtt minden mást is. De most hallgat az édesen csengő szavakra, és készségesen magára terít egy fehér lepelt, ami legalább deréktől lefelé fedi a fednivalót, hogy aztán a szobában szépen összehajtva félretegye. Körbenéz, és örül neki, hogy korábban ablakot nyitott, még ha hűvös is lett így, a friss esőillat fogadja őket az oroszlánszag helyett, ami egyértelműen jelezné, mivel töltötték az éjszakát. Ahelyett, hogy egyből öltözni kezdene, először az ágyhoz lép, és szépen kisimítja a lepedőt, megigazgatja a párnát, és a takarót, mintha soha nem is aludt volna benne senki. Bár nem csináltak ezen kívül nagy kuplerájt, azért előző napi ruháit is szépen összehajtja, ahogy a nedves törölközőt az ablakra teríti, hogy száradhasson. *
- Tudod, egy időben biztos voltam benne, hogy sose leszek boldog. * Szólal meg halkan, ahogy neki áll egy bevizezett kendővel, hogy törölgetni kezdje róla a sarat. Fene tudja honnan, de kerít egy vödröt is, amibe leverheti a talpáról az ingovány sarát, ahogy elhalkul a talpak összeverődésének a zaja, úgy folytatja. *
- Túl egyszerű, túl veszélyes életet élek. Tengődtem, hol itt voltam, hol ott, jártam a világot, kerestem a helyemet. Bárhol voltam, bárhol aludtam, úgy éreztem, mintha idegen helyen lennék. Amióta az eszemet tudom, ez az érzés ott van bennem. Már gyerekként is éreztem. * Mesél tovább, és egy igen csak kommisz foltot súrol éppen, ami az isteneknek nem akar lejönni. A gyors mozdulatok talán felidéznek egy emléket a másikban, de ha inkább testét figyeli, akkor láthatja, ahogy a mellizma szinte pattog. Megint tart egy kis szünetet a beszédben, amíg ezzel van elfoglalva, és csak amikor eltűnik a szennyeződés, beszél tovább. *
- Olyan, mintha tegnap aludtam volna először igazán nyugodtan. Mintha végre ott lettem volna, ahova tartozom. Tudom, hogy túl gyors ez így, túl korai, de mégis ezt érzem. * Néz fel a hollójára, ahogy megáll a kezében a rongy, és mosoly húzódik csillogó kékjei alatt. Nem használ üres szavakat, csak az érzéseiről beszél, őszintén. Olyanokról, amiket fontos megosztania. *
//Mondvacsinált//
* Ha lesz idejük, akkor Mai bizonyosan rá fog jönni, hogy a pőreségben a fiatal harcos semmilyen kivetnivalót nem lát, számára teljesen természetes az, hogy ruházat nélkül mutatkozzon. Épp annyira természetellenes, mint bármi, amit magára ölt, és nem páncél, nem tesz hát komoly különbséget egy ing, és egy meztelen felsőtest között. Csupán azért szokott magára ruhát ölteni, mert a társadalmi normák erre kényszerítik, amúgy ha tehetné, boldogan élné le az életét úgy, hogy amikor a nehéz fémeket leveti, akkor azzal együtt minden mást is. De most hallgat az édesen csengő szavakra, és készségesen magára terít egy fehér lepelt, ami legalább deréktől lefelé fedi a fednivalót, hogy aztán a szobában szépen összehajtva félretegye. Körbenéz, és örül neki, hogy korábban ablakot nyitott, még ha hűvös is lett így, a friss esőillat fogadja őket az oroszlánszag helyett, ami egyértelműen jelezné, mivel töltötték az éjszakát. Ahelyett, hogy egyből öltözni kezdene, először az ágyhoz lép, és szépen kisimítja a lepedőt, megigazgatja a párnát, és a takarót, mintha soha nem is aludt volna benne senki. Bár nem csináltak ezen kívül nagy kuplerájt, azért előző napi ruháit is szépen összehajtja, ahogy a nedves törölközőt az ablakra teríti, hogy száradhasson. *
- Tudod, egy időben biztos voltam benne, hogy sose leszek boldog. * Szólal meg halkan, ahogy neki áll egy bevizezett kendővel, hogy törölgetni kezdje róla a sarat. Fene tudja honnan, de kerít egy vödröt is, amibe leverheti a talpáról az ingovány sarát, ahogy elhalkul a talpak összeverődésének a zaja, úgy folytatja. *
- Túl egyszerű, túl veszélyes életet élek. Tengődtem, hol itt voltam, hol ott, jártam a világot, kerestem a helyemet. Bárhol voltam, bárhol aludtam, úgy éreztem, mintha idegen helyen lennék. Amióta az eszemet tudom, ez az érzés ott van bennem. Már gyerekként is éreztem. * Mesél tovább, és egy igen csak kommisz foltot súrol éppen, ami az isteneknek nem akar lejönni. A gyors mozdulatok talán felidéznek egy emléket a másikban, de ha inkább testét figyeli, akkor láthatja, ahogy a mellizma szinte pattog. Megint tart egy kis szünetet a beszédben, amíg ezzel van elfoglalva, és csak amikor eltűnik a szennyeződés, beszél tovább. *
- Olyan, mintha tegnap aludtam volna először igazán nyugodtan. Mintha végre ott lettem volna, ahova tartozom. Tudom, hogy túl gyors ez így, túl korai, de mégis ezt érzem. * Néz fel a hollójára, ahogy megáll a kezében a rongy, és mosoly húzódik csillogó kékjei alatt. Nem használ üres szavakat, csak az érzéseiről beszél, őszintén. Olyanokról, amiket fontos megosztania. *
1229. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-11 14:02:44
Üzenet elküldve: 2025-10-11 14:02:44
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*Mai megemelni sem tudna egy kardot, nemhogy forgatni. Ellenben, ha szeretteit éri bántódás, akkor szíves örömest pörköl alá bárkinek mágiával, valahogy mindig könnyebben ment más védelme, mint a sajátjáé. Persze azt is megoldja, de lepereg előtte a kép, amikor Grael bántotta. Nemhogy varázsolni nem lett volna képes, az sem jutott el a tudatáig, hogy birtokában van a tudásnak. Persze azóta rettentő sokat fejlődött és éppen ezért. Hogy tőle védje magát. De félő, hogy egy hasonló helyzetben még mindig győzne a blokk. Nem tudhatja. Szerencséjére nem volt szükség azóta kipróbálni, de félő, hogyha megpróbálja felbontani az egyezségüket, akkor hasonló harag vár rá. Vagy rosszabb, mert most nem csak egyszerűen ellent akarna mondani, hanem talán majd meg is sérti. Ezek egyvelege igen nagyot robbanhat. Nyel is egyet a gondolatra, csak az az édes tekintet feledteti el vele azt, hogy van mitől tartania. Hiszen már lenne, aki megvédje, viszont nem keverné bele a hóhajú kedvesét, amíg nem muszáj. Épp ezért nem is fecseg tovább, még elárulná magát, hogy mikor is érezte azt a blokkot, amitől tart, hogy újra előjön. Inkább a tincsek közé túr, s megcsókolja a harcost, aki végül kiemeli a vízből, hogy belé merülhessen el. Kevde volna hozzá bújva pihegni, de most már tényleg menniük kell. S az ő teste is emlékezteti rá, hogy vannak határok, amiket ha túlfeszítenek, nos nem lesz kellemes a séta Abogr mesterig. Bár mire való a mágia? Ő ezen vigyorodik el, ahogy magára ölti még egy röpke időre a hálóruháját, pusztán azért, hogy valami fedje, amíg átlibbennek a folyosón. Gyorsan nyúl a meglehetőst kívánatos test után. *
- Legalább egy törölközőt tekerj magad köré, Pash! *Felnevet, s végigsimít a pőre háton, egészen a csupasz fenékig.
Annak is kifejezetten örül, hogy komolyan vette kérését a másik. A szobába érve megválik az anyagtól újra, hogy egy másikba burkolja magát, bár az még várat magára. Szemernyit sem zavartatva magát indul a táskájáig, hogy kivegye belőle a fésűjét, ami mint kiderült a földön hever. Újabb lágy kacaj, felveszi, majd kissé nedves tincseinek bontogatásába kezd. Néha elkalandozik a tekintete, de most már a saját tükörképére figyel. Viszont már nem csak a mester miatt csinosítja magát olyan elánnal.*
//Mondvacsinált//
*Mai megemelni sem tudna egy kardot, nemhogy forgatni. Ellenben, ha szeretteit éri bántódás, akkor szíves örömest pörköl alá bárkinek mágiával, valahogy mindig könnyebben ment más védelme, mint a sajátjáé. Persze azt is megoldja, de lepereg előtte a kép, amikor Grael bántotta. Nemhogy varázsolni nem lett volna képes, az sem jutott el a tudatáig, hogy birtokában van a tudásnak. Persze azóta rettentő sokat fejlődött és éppen ezért. Hogy tőle védje magát. De félő, hogy egy hasonló helyzetben még mindig győzne a blokk. Nem tudhatja. Szerencséjére nem volt szükség azóta kipróbálni, de félő, hogyha megpróbálja felbontani az egyezségüket, akkor hasonló harag vár rá. Vagy rosszabb, mert most nem csak egyszerűen ellent akarna mondani, hanem talán majd meg is sérti. Ezek egyvelege igen nagyot robbanhat. Nyel is egyet a gondolatra, csak az az édes tekintet feledteti el vele azt, hogy van mitől tartania. Hiszen már lenne, aki megvédje, viszont nem keverné bele a hóhajú kedvesét, amíg nem muszáj. Épp ezért nem is fecseg tovább, még elárulná magát, hogy mikor is érezte azt a blokkot, amitől tart, hogy újra előjön. Inkább a tincsek közé túr, s megcsókolja a harcost, aki végül kiemeli a vízből, hogy belé merülhessen el. Kevde volna hozzá bújva pihegni, de most már tényleg menniük kell. S az ő teste is emlékezteti rá, hogy vannak határok, amiket ha túlfeszítenek, nos nem lesz kellemes a séta Abogr mesterig. Bár mire való a mágia? Ő ezen vigyorodik el, ahogy magára ölti még egy röpke időre a hálóruháját, pusztán azért, hogy valami fedje, amíg átlibbennek a folyosón. Gyorsan nyúl a meglehetőst kívánatos test után. *
- Legalább egy törölközőt tekerj magad köré, Pash! *Felnevet, s végigsimít a pőre háton, egészen a csupasz fenékig.
Annak is kifejezetten örül, hogy komolyan vette kérését a másik. A szobába érve megválik az anyagtól újra, hogy egy másikba burkolja magát, bár az még várat magára. Szemernyit sem zavartatva magát indul a táskájáig, hogy kivegye belőle a fésűjét, ami mint kiderült a földön hever. Újabb lágy kacaj, felveszi, majd kissé nedves tincseinek bontogatásába kezd. Néha elkalandozik a tekintete, de most már a saját tükörképére figyel. Viszont már nem csak a mester miatt csinosítja magát olyan elánnal.*
1228. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-11 13:15:33
Üzenet elküldve: 2025-10-11 13:15:33
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Norira néz, majd bólint egyet. Igen, épp ez a lényeg. Tartanak tőle. Erre rájöttek már mindannyian, de legalább a feketeség agya sem késlekedik soká megszülni e felismerést. A névre csak rebben a szeme, de most nem a feketeség szilánkjain fog gondolkodni.
Gondban van. Egyedül Abogr mesterben bízik, ha valakiben bízhat, már a társait leszámítva. De a mágus határozottan kérte meg őket valamire, ami nem is olyan talányos, mint az összes többi szava, noha magyarázatot nem kaptak rá. A tengerkék szemekbe nézve most nem olvad meg olyan könnyedén a saját jegese. *
- Ha meg akarjuk védeni mindenáron azokat, akiknek semmi közük ehhez az egészhez, csupán elszenvednék a lehetséges károkat, akkor ha van fal, ha nincs, nem vinném lakott területre. Nem vagyok stratéga, azt tudom, hogy tisztán és világosan kifejezte a Mester, hogy hol kell lennie. Nekem sem tetszik. De nem Lihanechbe küldött minket, nem is máshová, hanem Artheniorba. *Elhúzza a száját és lemondóan sóhajt. Sehogy sem jó. Norennar szavain gondolkodik, fel is pillant a mélységire.*
- Nem tudok semmit arról, hogy mi történt az orkokkal való találkozásotokkor.
*Nem volna rossz, ha egészben tudna gondolkodni, amihez elég sok a hiányos kép. De újra Pash felé tekint. Láthatóan elgondolkodik.*
- Erdőmélye? Ha nem a városba visszük… meglehet, hogy ez jó ötlet. Oda volt elrejtve eredetileg a tömb egyébként.
*Ha nem valamiféle mágia vonzaná magukhoz az orkokat, még jó is lenne. Ott talán nem keresi senki, ahonnan eltűnt, de nem ilyen egyszerű ez az egész.*
- De még mindig azt gondolom, hogy nem feleslegesen kért minket arra Abogr, amire.
*Nori világmegváltó ötletére bólint. A végeláthatatlan lépcsősoron lefelé sétálva legalább mindenkinek lesz ideje merengeni, az étel pedig egyeseket meg is nyugtat.*
- Jó, menjünk. *Azzal, ha tényleg mindenki hajlandó és most már lefelé veszi az irányt, akkor megindul ő maga is. *
//A Mágustorony Mestere//
*Norira néz, majd bólint egyet. Igen, épp ez a lényeg. Tartanak tőle. Erre rájöttek már mindannyian, de legalább a feketeség agya sem késlekedik soká megszülni e felismerést. A névre csak rebben a szeme, de most nem a feketeség szilánkjain fog gondolkodni.
Gondban van. Egyedül Abogr mesterben bízik, ha valakiben bízhat, már a társait leszámítva. De a mágus határozottan kérte meg őket valamire, ami nem is olyan talányos, mint az összes többi szava, noha magyarázatot nem kaptak rá. A tengerkék szemekbe nézve most nem olvad meg olyan könnyedén a saját jegese. *
- Ha meg akarjuk védeni mindenáron azokat, akiknek semmi közük ehhez az egészhez, csupán elszenvednék a lehetséges károkat, akkor ha van fal, ha nincs, nem vinném lakott területre. Nem vagyok stratéga, azt tudom, hogy tisztán és világosan kifejezte a Mester, hogy hol kell lennie. Nekem sem tetszik. De nem Lihanechbe küldött minket, nem is máshová, hanem Artheniorba. *Elhúzza a száját és lemondóan sóhajt. Sehogy sem jó. Norennar szavain gondolkodik, fel is pillant a mélységire.*
- Nem tudok semmit arról, hogy mi történt az orkokkal való találkozásotokkor.
*Nem volna rossz, ha egészben tudna gondolkodni, amihez elég sok a hiányos kép. De újra Pash felé tekint. Láthatóan elgondolkodik.*
- Erdőmélye? Ha nem a városba visszük… meglehet, hogy ez jó ötlet. Oda volt elrejtve eredetileg a tömb egyébként.
*Ha nem valamiféle mágia vonzaná magukhoz az orkokat, még jó is lenne. Ott talán nem keresi senki, ahonnan eltűnt, de nem ilyen egyszerű ez az egész.*
- De még mindig azt gondolom, hogy nem feleslegesen kért minket arra Abogr, amire.
*Nori világmegváltó ötletére bólint. A végeláthatatlan lépcsősoron lefelé sétálva legalább mindenkinek lesz ideje merengeni, az étel pedig egyeseket meg is nyugtat.*
- Jó, menjünk. *Azzal, ha tényleg mindenki hajlandó és most már lefelé veszi az irányt, akkor megindul ő maga is. *
1227. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-11 12:11:40
Üzenet elküldve: 2025-10-11 12:11:40
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* Gyengéd érintésekkel, és érdeklődő tekintettel figyeli, ahogy hollója a saját hiányosságairól beszél. Arról, hogy van benne egy mentális kapu, ami nem engedi bizonyos helyzetekben, hogy megvédje magát. A hóhajú sok ilyet ismert, harcra alkalmatlanokat, akik a veszély láttán nem cselekednek, hanem megfagynak. Nem tudja hibáztatni ezért a nőt, ez csak egy újabb kedves kis tulajdonság, ami egyedivé teszi a szemében. És nem is akarja ezt felróni neki, hiszen már ő is tudja, hogy milyen nehéz tud lenni az, hogy felidézze a varázslatokat, és helyesen mondja el az igéket. *
- A harc és a mágia merőben különbözik. * Jelenti ki ismét teljesen feleslegesen a nyilvánvalót. * Hosszú éveken át gyakoroltam, hogy a testem ösztönösen mozduljon veszély helyzetben, hogy gondolkodás nélkül reagálhassak, ha baj van. Amikor felém lendül egy kard, nincs idő gondolkodni azon, hogy milyen mozdulatsorral hárítsam, különben mire megteszem, a fejem már a földön pihen. A mágia nagy fokú koncentrációt igényel, végig kell mondani egy sor bonyolult igét, egyáltalán nem könnyű harcban használni. Talán jobb is, hogy nem próbálkoztál vele. Lehet, hogy mire a végére jutottál volna, már késő. * Mondja ki hangosan a gondolatait, és ezzel is jelzi, hogy nem gondolja, hogy hibát követett volna el a párja azzal, hogy nem próbált meg fellépni komolyabban a támadó ellen. Nem is ez lenne a feladata, ezért lennének a városőrök, hogy ők intézzék az ilyen dolgokat. És ez bosszantja fel annyira, hogy ordítani tudna. De csillapodik a benne lévő harag, és a felgyülemlett energiát inkább valami teljesen másra használja fel. Valami szebbre, valami jobbra, valami sokkal kellemesebbre. Elégedettem remeg kicsit ő is, gyengéd ölelésben hajol közelebb, de a szavak emlékeztetik rá, hogy feladatuk van. Egyből hátrébb lép, és lemossa magát a vízben, mielőtt ő is kiszállna. Most, hogy ismét elérte a beteljesülés, még erőszakosabban emlékezteti őt születésnél kapott kardja arra, hogy nem csak az acélt lehet túlpolírozni, és bizony ideje lenne végre eltenni, és pihentetni hagyni. Elmosolyodik a gondolatra, hogy végtére is, eddig pont ezt csinálta, és hüvelyben tartotta. *
- Menjünk, még fel is kell öltöztünk szépen. * Bólint, emlékeztetve magukat arra, hogy bizony úgy döntöttek tegnap, megadják a módját a megjelenésüknek. És igazán szégyenteljes lenne, ha mindezek után az utolsó pillanatban lépnének ki gyűrött ruhában, amit még akkor igazgatnak magukon, hogy álljon valahogy. *
- Még a cipőmet is ki akarom boxolni, hogy csillogjon. * Jut eszébe a gondolat, elkerekedett szemekkel. Ha pedig nem szól rá a mágus, akkor így ahogy van, pőrén siet vissza a szobájukba, maga mögött vizes lábnyomokat hagyva. Bizony, fogy az idejük, és sietniük kell. *
//Mondvacsinált//
* Gyengéd érintésekkel, és érdeklődő tekintettel figyeli, ahogy hollója a saját hiányosságairól beszél. Arról, hogy van benne egy mentális kapu, ami nem engedi bizonyos helyzetekben, hogy megvédje magát. A hóhajú sok ilyet ismert, harcra alkalmatlanokat, akik a veszély láttán nem cselekednek, hanem megfagynak. Nem tudja hibáztatni ezért a nőt, ez csak egy újabb kedves kis tulajdonság, ami egyedivé teszi a szemében. És nem is akarja ezt felróni neki, hiszen már ő is tudja, hogy milyen nehéz tud lenni az, hogy felidézze a varázslatokat, és helyesen mondja el az igéket. *
- A harc és a mágia merőben különbözik. * Jelenti ki ismét teljesen feleslegesen a nyilvánvalót. * Hosszú éveken át gyakoroltam, hogy a testem ösztönösen mozduljon veszély helyzetben, hogy gondolkodás nélkül reagálhassak, ha baj van. Amikor felém lendül egy kard, nincs idő gondolkodni azon, hogy milyen mozdulatsorral hárítsam, különben mire megteszem, a fejem már a földön pihen. A mágia nagy fokú koncentrációt igényel, végig kell mondani egy sor bonyolult igét, egyáltalán nem könnyű harcban használni. Talán jobb is, hogy nem próbálkoztál vele. Lehet, hogy mire a végére jutottál volna, már késő. * Mondja ki hangosan a gondolatait, és ezzel is jelzi, hogy nem gondolja, hogy hibát követett volna el a párja azzal, hogy nem próbált meg fellépni komolyabban a támadó ellen. Nem is ez lenne a feladata, ezért lennének a városőrök, hogy ők intézzék az ilyen dolgokat. És ez bosszantja fel annyira, hogy ordítani tudna. De csillapodik a benne lévő harag, és a felgyülemlett energiát inkább valami teljesen másra használja fel. Valami szebbre, valami jobbra, valami sokkal kellemesebbre. Elégedettem remeg kicsit ő is, gyengéd ölelésben hajol közelebb, de a szavak emlékeztetik rá, hogy feladatuk van. Egyből hátrébb lép, és lemossa magát a vízben, mielőtt ő is kiszállna. Most, hogy ismét elérte a beteljesülés, még erőszakosabban emlékezteti őt születésnél kapott kardja arra, hogy nem csak az acélt lehet túlpolírozni, és bizony ideje lenne végre eltenni, és pihentetni hagyni. Elmosolyodik a gondolatra, hogy végtére is, eddig pont ezt csinálta, és hüvelyben tartotta. *
- Menjünk, még fel is kell öltöztünk szépen. * Bólint, emlékeztetve magukat arra, hogy bizony úgy döntöttek tegnap, megadják a módját a megjelenésüknek. És igazán szégyenteljes lenne, ha mindezek után az utolsó pillanatban lépnének ki gyűrött ruhában, amit még akkor igazgatnak magukon, hogy álljon valahogy. *
- Még a cipőmet is ki akarom boxolni, hogy csillogjon. * Jut eszébe a gondolat, elkerekedett szemekkel. Ha pedig nem szól rá a mágus, akkor így ahogy van, pőrén siet vissza a szobájukba, maga mögött vizes lábnyomokat hagyva. Bizony, fogy az idejük, és sietniük kell. *
1226. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-11 12:04:47
Üzenet elküldve: 2025-10-11 12:04:47
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet //
//A Mágustorony Mestere//
* Úgy tűnik, hogy megvan az első ellentét közte, és a hollója között, még ha csak egy apró véleménybeli különbség is az. A kapott válaszra megcsóválja a fejét. *
- Mai, kedvesem, ha a városba visszük, és megjelennek az orkok, hogyan próbálunk meg időt nyerni? * Teszi fel a kérdést, nem kioktató, hanem ténylegesen vitatkozó hangnemben, próbál továbbra is kedvesen beszélni, még ha nehezebb is jelen helyzetben. *
- A városnak se falai, se természetes védelme, a folyót leszámítva. Ha azon átkelnek, nem tudom, hogyan tudnánk megállítani őket. Lihanechnek legalább vannak falai, messzebb is van a hordától, és oldalról a tó öleli körbe. Ha meg akarják szerezni, egy teljes sereg kell hozzá, ostrom, és Abogr szinte bármennyi időt eltölthet a kutatásával. Ott hatokban mérhető, hogy meddig tudjuk védeni a szívet, Artheniorban pedig órákban. * Ad újabb magyarázatot érvelése mellett, és ezúttal elhúzódik Norileina mellől, akit kap tőle egy biccentést, amivel jelzi, hogy megjegyezte hogyan szólítsa. Helyette ismét Norennarra fordítja acélkék tekintetét. *
- Pont azért nem vihetjük vissza a városba, mert tudják, hogy hol van. * Jelenti ki ismét, határozottan. * Olyan helyre kell vinnünk, ahol meg tudjuk védeni, és ami még messze is van tőlük. Ki tudja, lehet, hogy a felfelé vezető úton egymásnak esnek. A szántóföldek tele vannak házakkal, falvakkal. Lihanech felé kevesebb a fosztogatni való, nehezebb együtt tartani a hordát. * Folytatja saját gondolatmenetét, és még egy utolsó ötletet is bedob. *
- A másik ötletem, hogy vigyük Erdőmélyére. Veszélyes hely, ahol egy kis csapat könnyen meghúzza magát, ha találunk egy barlangot, vagy hasonlót. Egy horda viszont nehezebben kel át rajta, az erdő helyettünk is védeni fog minket. Nehezebben is találnak meg ott minket. * Teszi még hozzá, majd ismét visszapillant a mélységire. Van még egy ötlete, az, ami miatt eredetileg hívta őt a férfi. Egyszerűen megpróbálhatnák elpusztítani is, de nem meri ezt a javaslatot is felvetni. Pedig nem látja be, hogy miért ne tehetnék meg. A vitatkozást viszont megszakítja egy kijelentés, amire hangosan kordul fel üres gyomra. Valóban nem kell most rögtön dönteniük, és megváltani a világot. Akár ehetnek is előtte. Kedvesen mosolyog Leinára. *
- Az evés jó ötletnek tűnik. Közben is beszélhetünk.
//A Mágustorony Mestere//
* Úgy tűnik, hogy megvan az első ellentét közte, és a hollója között, még ha csak egy apró véleménybeli különbség is az. A kapott válaszra megcsóválja a fejét. *
- Mai, kedvesem, ha a városba visszük, és megjelennek az orkok, hogyan próbálunk meg időt nyerni? * Teszi fel a kérdést, nem kioktató, hanem ténylegesen vitatkozó hangnemben, próbál továbbra is kedvesen beszélni, még ha nehezebb is jelen helyzetben. *
- A városnak se falai, se természetes védelme, a folyót leszámítva. Ha azon átkelnek, nem tudom, hogyan tudnánk megállítani őket. Lihanechnek legalább vannak falai, messzebb is van a hordától, és oldalról a tó öleli körbe. Ha meg akarják szerezni, egy teljes sereg kell hozzá, ostrom, és Abogr szinte bármennyi időt eltölthet a kutatásával. Ott hatokban mérhető, hogy meddig tudjuk védeni a szívet, Artheniorban pedig órákban. * Ad újabb magyarázatot érvelése mellett, és ezúttal elhúzódik Norileina mellől, akit kap tőle egy biccentést, amivel jelzi, hogy megjegyezte hogyan szólítsa. Helyette ismét Norennarra fordítja acélkék tekintetét. *
- Pont azért nem vihetjük vissza a városba, mert tudják, hogy hol van. * Jelenti ki ismét, határozottan. * Olyan helyre kell vinnünk, ahol meg tudjuk védeni, és ami még messze is van tőlük. Ki tudja, lehet, hogy a felfelé vezető úton egymásnak esnek. A szántóföldek tele vannak házakkal, falvakkal. Lihanech felé kevesebb a fosztogatni való, nehezebb együtt tartani a hordát. * Folytatja saját gondolatmenetét, és még egy utolsó ötletet is bedob. *
- A másik ötletem, hogy vigyük Erdőmélyére. Veszélyes hely, ahol egy kis csapat könnyen meghúzza magát, ha találunk egy barlangot, vagy hasonlót. Egy horda viszont nehezebben kel át rajta, az erdő helyettünk is védeni fog minket. Nehezebben is találnak meg ott minket. * Teszi még hozzá, majd ismét visszapillant a mélységire. Van még egy ötlete, az, ami miatt eredetileg hívta őt a férfi. Egyszerűen megpróbálhatnák elpusztítani is, de nem meri ezt a javaslatot is felvetni. Pedig nem látja be, hogy miért ne tehetnék meg. A vitatkozást viszont megszakítja egy kijelentés, amire hangosan kordul fel üres gyomra. Valóban nem kell most rögtön dönteniük, és megváltani a világot. Akár ehetnek is előtte. Kedvesen mosolyog Leinára. *
- Az evés jó ötletnek tűnik. Közben is beszélhetünk.
1225. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-11 10:07:07
Üzenet elküldve: 2025-10-11 10:07:07
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*Talán természetellenes ilyen hamar gyengéd érzelmeket táplálni valaki iránt, de Mai az életében igen kevésszer találkozott olyannal, akit egyszerűen csak érdekel. Persze sokan vannak körülötte, de legtöbb ízben inkább azt élvezik, ahogy a félvér bánik velük, vagy amit kapni tudnak tőle, így persze, hogy maradni akarnak. Nem csoda hát, hogy hevesebben ver a szíve, és képes lenne rátapadni a harcosra még akkor is, ha megkeményedtek a vonásai és igen ijesztő is lehetne az a tűz a szemeiben. Mindeközben arra is odafigyel, hogy ne sértse meg még ennek hevében sem. Pedig cseppet sem tette.*
- A mágia csodálatos és tényleg meg tud védeni, amit egyébként szívesen takargatok, de amikor megjelenik valaki köpenyben, az alá azt hiszem nem idézhetek forró gejzírt. De még csak kővé sem dermeszthetem. *Mosolyog, de látszik, hogy nem szívleli, hogy egyesek kihasználják a hatalmukat, még azokkal szemben is, akik erősebbek, csakhogy nem tehetik meg, hogy megmutatják.* - A végén én kerülnék bajba. De szerencsére szavakkal is meglehet oldani egyet, s mást. *Hogy ezzel mit akart mondani?* - De… egyes helyzetekben igen nehéz használni a mágiát, ha leblokkolsz. Bár azt hiszem, veled ilyesmi nem történik meg, de ezért tartom fontosnak, hogy hamar tudjunk lecsendesedni. *És ez még mindig nem az, amit mondani szeretett volna.* - Na jó, csak azt akarom kinyögni, hogy hidd el, lehet még rád szükségem. Ha erős is vagyok, máshogy, mint te. Méltó kiegészítései egymásnak.
*Szélesedik a mosolya, de ködösül a tekintet, túl sok már ez, túl szép. Hihetetlennek tűnnek a szavak, mégis érzi, hogy el szabad hinni. Mintha már most szövetségesei lennének egymásnak. Meddig tart ki vajon? Csak rájuk ereszkedett a rózsaszín köd, aztán feloszlik? Egyáltalán nem érdekli, mert elvarázsolták a szavak és ahogy viseltetik az irányába a kedvese. *
- És én mindig várni foglak vissza.
*Újra utat talál hozzá Pashthra és még ha teste pihenne is, a lelke nem, pedig már túlcsordult a szíve teljesen. A mozdulatok feltüzelték, a hirtelen rátörő elsöprő erejű érzelmek, felismerések pedig tovább szítják. Talán tényleg ebben múlnak ki. Nem volna rossz halál, bár még sok dolga van. De most újra csak élvezi a közelséget, a gondoskodást, miközben sokadjára feszül meg az összes izma, majd remegve éri utol a beteljesülés. Már nem sok időt hagy maguknak viszont. Ideje lesz felöltözni, végtére is aközben is lehet beszélgetni, csupán kevesebb érintést kap a harcostól.*
- Menjünk, Pash! Minél előbb végzünk a mesterrel annál előbb élvezhetlek megint.
*Játékosan kacag fel, majd ha már nincs ki visszarántsa, tényleg kikászálódik a dézsából.*
//Mondvacsinált//
*Talán természetellenes ilyen hamar gyengéd érzelmeket táplálni valaki iránt, de Mai az életében igen kevésszer találkozott olyannal, akit egyszerűen csak érdekel. Persze sokan vannak körülötte, de legtöbb ízben inkább azt élvezik, ahogy a félvér bánik velük, vagy amit kapni tudnak tőle, így persze, hogy maradni akarnak. Nem csoda hát, hogy hevesebben ver a szíve, és képes lenne rátapadni a harcosra még akkor is, ha megkeményedtek a vonásai és igen ijesztő is lehetne az a tűz a szemeiben. Mindeközben arra is odafigyel, hogy ne sértse meg még ennek hevében sem. Pedig cseppet sem tette.*
- A mágia csodálatos és tényleg meg tud védeni, amit egyébként szívesen takargatok, de amikor megjelenik valaki köpenyben, az alá azt hiszem nem idézhetek forró gejzírt. De még csak kővé sem dermeszthetem. *Mosolyog, de látszik, hogy nem szívleli, hogy egyesek kihasználják a hatalmukat, még azokkal szemben is, akik erősebbek, csakhogy nem tehetik meg, hogy megmutatják.* - A végén én kerülnék bajba. De szerencsére szavakkal is meglehet oldani egyet, s mást. *Hogy ezzel mit akart mondani?* - De… egyes helyzetekben igen nehéz használni a mágiát, ha leblokkolsz. Bár azt hiszem, veled ilyesmi nem történik meg, de ezért tartom fontosnak, hogy hamar tudjunk lecsendesedni. *És ez még mindig nem az, amit mondani szeretett volna.* - Na jó, csak azt akarom kinyögni, hogy hidd el, lehet még rád szükségem. Ha erős is vagyok, máshogy, mint te. Méltó kiegészítései egymásnak.
*Szélesedik a mosolya, de ködösül a tekintet, túl sok már ez, túl szép. Hihetetlennek tűnnek a szavak, mégis érzi, hogy el szabad hinni. Mintha már most szövetségesei lennének egymásnak. Meddig tart ki vajon? Csak rájuk ereszkedett a rózsaszín köd, aztán feloszlik? Egyáltalán nem érdekli, mert elvarázsolták a szavak és ahogy viseltetik az irányába a kedvese. *
- És én mindig várni foglak vissza.
*Újra utat talál hozzá Pashthra és még ha teste pihenne is, a lelke nem, pedig már túlcsordult a szíve teljesen. A mozdulatok feltüzelték, a hirtelen rátörő elsöprő erejű érzelmek, felismerések pedig tovább szítják. Talán tényleg ebben múlnak ki. Nem volna rossz halál, bár még sok dolga van. De most újra csak élvezi a közelséget, a gondoskodást, miközben sokadjára feszül meg az összes izma, majd remegve éri utol a beteljesülés. Már nem sok időt hagy maguknak viszont. Ideje lesz felöltözni, végtére is aközben is lehet beszélgetni, csupán kevesebb érintést kap a harcostól.*
- Menjünk, Pash! Minél előbb végzünk a mesterrel annál előbb élvezhetlek megint.
*Játékosan kacag fel, majd ha már nincs ki visszarántsa, tényleg kikászálódik a dézsából.*
1224. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-11 09:28:16
Üzenet elküldve: 2025-10-11 09:28:16
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Őszinte érdeklődés csillog a szemében, ahogy Norennar válaszát hallgatja, hisz valójában ő még igencsak keveset tud a mélységi harcosról. Persze, a szellemház miatt azt már tudja, hogy egykoron egy hatalmas kúriában élte mindennapjait, de, hogy mégis milyenek voltak azok a mindennapok, arról még egyszer sem mesélt. Ahogy a férfi beszél, ő gondolataiban ösztönösen von párhuzamot azzal az élménnyel, amikor Mait látta szinte teljesen megőrülni az idegtől, miközben arra készültek, hogy az anyja elé lépjenek. Így már nem nehéz megértenie Norennar nyűgjét. Az utolsó mondatot hallva aztán röviden felkuncog.*
- Akkor az enyém is az? *Kérdezi a bőrnadrágról, majd kissé elgondolkodik, mielőtt a többire válaszolna.* Hümm. Értem. Ne haragudj emiatt Maira! Ő még mindig ebben él, és hiába menekült el az otthonából, továbbra is hat rá a családja befolyása. *Mondja, még azelőtt, hogy nagyon belefeledkeznének a ruhamosásba, de utána már nem szólnak egymáshoz addig, míg az út porát, mocskát és szagát ki nem tisztítják, ki-ki a saját gönceiből. Nori mozdulatai kevésbé nyugodtak, úgy sikálja a bakancsát, mintha az élete múlna azon, hogy tisztára tudja-e mosni a fekete lábbelit, de végül sikerrel jár, és a legnagyobb gondja utána az lesz, hogy miképp jutnak vissza a szobájukba úgy, hogy a ruháik csuromvizesek, másikat pedig nem hoztak magukkal.*
- Emm… *Értetlenül pislog, amint felveti a problémát, Norennar pedig egyszerűen csak hárítja a dolgot. A férfi játéka jól sikerül, mert Nori először tényleg azt hiszi, hogy meztelenül akar visszaosonni a szobába, de aztán elvigyorodik, amint leesik neki, hogy csak vicc volt.*
- Tökéletes. *Mondja nevetve, s miután a maga részéről is megoldotta egy törölközőszoknyával meg a fekete felsőjével a kérdést, vissza is siet társával a szobájukba. Ahogy belép az ajtón, megtorpan a szoba közepén, mintha csak tudatosult volna benne valami. Valójában egy elhatározás ért és erősödött meg benne pont ebben a pillanatban annyira, hogy pont most, egy törölközővel az ágyéka körül, egészen murisan festve forduljon meg és nézzen végtelenül komolyan a mélységi szemébe.*
- Amúgy meg tudom szüntetni az átkot, amit rád raktam. *Gyorsan mondja ki a szavakat, mintha csak túl akarna esni a vallomáson, majd kissé félrenéz, fél attól, hogy mi fog történni most, hogy újra felemlegette az otthona előtt történteket.*
- Akkor is a barátom lennél, ha megtenném? *Fűzi hozzá még a kérdést félszegen, mert talán ettől fél a legjobban, hogy ha feloldozza Norennart az átok alól, akkor elveszíti őt.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Őszinte érdeklődés csillog a szemében, ahogy Norennar válaszát hallgatja, hisz valójában ő még igencsak keveset tud a mélységi harcosról. Persze, a szellemház miatt azt már tudja, hogy egykoron egy hatalmas kúriában élte mindennapjait, de, hogy mégis milyenek voltak azok a mindennapok, arról még egyszer sem mesélt. Ahogy a férfi beszél, ő gondolataiban ösztönösen von párhuzamot azzal az élménnyel, amikor Mait látta szinte teljesen megőrülni az idegtől, miközben arra készültek, hogy az anyja elé lépjenek. Így már nem nehéz megértenie Norennar nyűgjét. Az utolsó mondatot hallva aztán röviden felkuncog.*
- Akkor az enyém is az? *Kérdezi a bőrnadrágról, majd kissé elgondolkodik, mielőtt a többire válaszolna.* Hümm. Értem. Ne haragudj emiatt Maira! Ő még mindig ebben él, és hiába menekült el az otthonából, továbbra is hat rá a családja befolyása. *Mondja, még azelőtt, hogy nagyon belefeledkeznének a ruhamosásba, de utána már nem szólnak egymáshoz addig, míg az út porát, mocskát és szagát ki nem tisztítják, ki-ki a saját gönceiből. Nori mozdulatai kevésbé nyugodtak, úgy sikálja a bakancsát, mintha az élete múlna azon, hogy tisztára tudja-e mosni a fekete lábbelit, de végül sikerrel jár, és a legnagyobb gondja utána az lesz, hogy miképp jutnak vissza a szobájukba úgy, hogy a ruháik csuromvizesek, másikat pedig nem hoztak magukkal.*
- Emm… *Értetlenül pislog, amint felveti a problémát, Norennar pedig egyszerűen csak hárítja a dolgot. A férfi játéka jól sikerül, mert Nori először tényleg azt hiszi, hogy meztelenül akar visszaosonni a szobába, de aztán elvigyorodik, amint leesik neki, hogy csak vicc volt.*
- Tökéletes. *Mondja nevetve, s miután a maga részéről is megoldotta egy törölközőszoknyával meg a fekete felsőjével a kérdést, vissza is siet társával a szobájukba. Ahogy belép az ajtón, megtorpan a szoba közepén, mintha csak tudatosult volna benne valami. Valójában egy elhatározás ért és erősödött meg benne pont ebben a pillanatban annyira, hogy pont most, egy törölközővel az ágyéka körül, egészen murisan festve forduljon meg és nézzen végtelenül komolyan a mélységi szemébe.*
- Amúgy meg tudom szüntetni az átkot, amit rád raktam. *Gyorsan mondja ki a szavakat, mintha csak túl akarna esni a vallomáson, majd kissé félrenéz, fél attól, hogy mi fog történni most, hogy újra felemlegette az otthona előtt történteket.*
- Akkor is a barátom lennél, ha megtenném? *Fűzi hozzá még a kérdést félszegen, mert talán ettől fél a legjobban, hogy ha feloldozza Norennart az átok alól, akkor elveszíti őt.*
1223. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-11 09:15:11
Üzenet elküldve: 2025-10-11 09:15:11
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennar a kérdést hallva hátrapillant a válla fölött. Egy pillanatra elidőzik a tekintete a lányon, aztán visszafordul, miközben megszólal.*
- Ha egyszer megízleled a szabadság ízét, nehezen válnál meg tőle.
*A hangja mély és nyugodt, ahogy kilép a kádhoz. A víz tükrén megtörik a gyertyafény, a gőz már ritkásabb, mint korábban. A férfi közben folytatja.*
- Lehet, hogy ostobaságnak hangzik, de mivel nemesek között nőttem fel, az öltözködés szabadsága sokáig nem adatott meg nekem.
*Rövid szünetet tart, majd a ruháit a vízbe ejti, amik aztán lustán hullanak a vízre majd terülnek el a felszínén.*
- Meg amúgy is ocsmány az a nadrág.
*Teszi hozzá vállat vonva, mintha ezzel lezárná a témát.
A lány tréfás válasza hallatán elmosolyodik, de nem mond semmit. Inkább lehajol, hogy szappant keressen. A kád szélén megtalálja, mellette egy kopott hátmosókefét. Letérdel a víz mellé, és nekilát a munkának. A fekete inget kihalássza, dörzsölni kezdi, majd vízbe mártva öblíti, míg az anyag újra tisztának tűnik. A mozdulatai határozottak, mégis nyugodtak. Nincs benne sietség, mintha ez a lassú és kissé monoton, fizikai munka megnyugtatná. Az inget a kád peremére teríti, aztán a nadrágot veszi elő.
A víz közben zavarosra válik, s ahogy a szappanhab lassan eloszlik, Norennar pillantása időnként a lány felé siklik. Figyeli, ahogy az saját ruháival bíbelődik. Egy pillanatig elidőzik rajta a tekintete, majd visszafordul. Halovány emlék villan át benne a korábbi együttlétről, a vágy és a káosz elegyéről, de csak annyira, hogy a gondolat egy fáradt sóhajban elillanjon. A nadrágot is kicsavarja, majd a csizmáit törli át. A fekete bőr fényt kap a mozdulataitól, a korábbi kopások mégis ott maradnak rajta, akár sebek, amelyekhez már hozzászokott.
Mikor a lány rákérdez, miben mennek vissza a szobába, Norennar felegyenesedik. Felvonja a szemöldökét, aztán lenéz magára, majd vissza a lányra. A szája sarkában lassan megjelenik a jól ismert, pimasz félmosoly.*
- Téged sem zavar a látvány, akkor gondolom, mást sem fog.
*A mondat után hagy egy kis szünetet. A hangja szándékosan komoly, hogy a szurkálódás csak utólag üssön. Aztán aprót fúj az orrán, mintha magán nevetne, és végül felsóhajt. Felkap egy másik törölközőt, dereka köré tekeri, és megigazítja a csomót, hogy tartson is. Mikor újra a lányra pillant, tekintetében ott a játékos megbékélés.*
- Megfelel?
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennar a kérdést hallva hátrapillant a válla fölött. Egy pillanatra elidőzik a tekintete a lányon, aztán visszafordul, miközben megszólal.*
- Ha egyszer megízleled a szabadság ízét, nehezen válnál meg tőle.
*A hangja mély és nyugodt, ahogy kilép a kádhoz. A víz tükrén megtörik a gyertyafény, a gőz már ritkásabb, mint korábban. A férfi közben folytatja.*
- Lehet, hogy ostobaságnak hangzik, de mivel nemesek között nőttem fel, az öltözködés szabadsága sokáig nem adatott meg nekem.
*Rövid szünetet tart, majd a ruháit a vízbe ejti, amik aztán lustán hullanak a vízre majd terülnek el a felszínén.*
- Meg amúgy is ocsmány az a nadrág.
*Teszi hozzá vállat vonva, mintha ezzel lezárná a témát.
A lány tréfás válasza hallatán elmosolyodik, de nem mond semmit. Inkább lehajol, hogy szappant keressen. A kád szélén megtalálja, mellette egy kopott hátmosókefét. Letérdel a víz mellé, és nekilát a munkának. A fekete inget kihalássza, dörzsölni kezdi, majd vízbe mártva öblíti, míg az anyag újra tisztának tűnik. A mozdulatai határozottak, mégis nyugodtak. Nincs benne sietség, mintha ez a lassú és kissé monoton, fizikai munka megnyugtatná. Az inget a kád peremére teríti, aztán a nadrágot veszi elő.
A víz közben zavarosra válik, s ahogy a szappanhab lassan eloszlik, Norennar pillantása időnként a lány felé siklik. Figyeli, ahogy az saját ruháival bíbelődik. Egy pillanatig elidőzik rajta a tekintete, majd visszafordul. Halovány emlék villan át benne a korábbi együttlétről, a vágy és a káosz elegyéről, de csak annyira, hogy a gondolat egy fáradt sóhajban elillanjon. A nadrágot is kicsavarja, majd a csizmáit törli át. A fekete bőr fényt kap a mozdulataitól, a korábbi kopások mégis ott maradnak rajta, akár sebek, amelyekhez már hozzászokott.
Mikor a lány rákérdez, miben mennek vissza a szobába, Norennar felegyenesedik. Felvonja a szemöldökét, aztán lenéz magára, majd vissza a lányra. A szája sarkában lassan megjelenik a jól ismert, pimasz félmosoly.*
- Téged sem zavar a látvány, akkor gondolom, mást sem fog.
*A mondat után hagy egy kis szünetet. A hangja szándékosan komoly, hogy a szurkálódás csak utólag üssön. Aztán aprót fúj az orrán, mintha magán nevetne, és végül felsóhajt. Felkap egy másik törölközőt, dereka köré tekeri, és megigazítja a csomót, hogy tartson is. Mikor újra a lányra pillant, tekintetében ott a játékos megbékélés.*
- Megfelel?
1222. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-10 23:42:47
Üzenet elküldve: 2025-10-10 23:42:47
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet //
//A Mágustorony Mestere//
*Norennar lassan ereszti el a gondolatokat, észre sem veszi, hogy a körülötte felcsapó vitából frakciók kezdenek formálódni, négy hang, négyféle javaslat, négyféle bizalom és félelem. Nem ingerli különösebben a dolog. A mélységi tudja jól, hogy bárhogy is dönt a társaság, ő amúgy sem tud olyan döntést hozni, ami Nori barátságába kerülhetne. Pár pillanatra elszalad a tekintete Pashthrara és elhúzza a száját. A harcos támogatására sem számíthat már. Ez a felismerés kivált némi rosszallást a mélységiből, mindenesetre nem mutatja nyomát.
Mélyen érzi, mi lenne a helyes. Nem rejtegetni, nem védelmezni tovább azt a tárgyat, hanem elpusztítani, most és végleg. Valahogyan. Akárhogyan. Mégis visszatartja valami, egy megmagyarázhatatlan, ólomsúlyú gát, nem teheti meg, sem most, sem így, sem egyedül. Már nem bízhat abban sem, akire egykor rábízta volna a feladatot. Ez a tehetetlenség hozta őt ide. Ahhoz, amiben a legyengébb… a szavakhoz. Marad a vita, a tétovázás, az érvek sorolása. Hogy ez vezet-e majd bárhova is? Nem tudni. De más választása nem maradt, hacsak nem akar csendben menetelni a többiek akarata nyomán.
Hallgatja Pashthra érveit, ahogy érvel, hogy a városban keresni fogják, hogy miért félti a mester a tornyot: a harcos felvetésére Norennar lassan elfordítja a fejét, és határozottan szól közbe.*
- És mégis honnan tudták, hogy a városban van? Miért félti a varázsló a tornyát, már csak attól, hogy itt van? Nyilván bárhova visszük, az orkok tudni fogják hol van.
*Szavaiban nincs indulat, viszont egyéb érzelem se, inkább hűvös megállapítás.
A Lihanech-be vitel ötletét illetően bár tudna vitatkozni a harcossal, sajnos ellenérvei nincsenek hozzá. Nincs semmije, amivel hitelesen megvédhetné az elképzelést. Az egyetlen, ami Arthenior mellett szól, a mágusba vetett vak bizalom. Szinte gondolkodni sem tud azon miért kéne a városba vinni a szivet. Korábbi szavai ott visszhangoznak a fejében végig. „Nyilván bárhova visszük, az orkok tudni fogják hol van.” Megállás nélkül. Amikor erre gondol, hideg fut végig a gerincén. Lehet, hogy az orkok már mozgásban vannak, lehet, hogy a mocsárban táboroznak, várva, mikor hagyják el a tornyot. Ez a kép riasztó, és ahogy belegondol, egyre gyorsabban kezdi dörzsölni a tarkóját, fogai között halk, ideges csikorgás hallatszik, talpa pedig ütemesen kezd dobol a padlón.
A pillanat feszült, a levegő szoros, s ekkor hallja a lány felkiáltását. A hangra elhúzza a szemöldökét, néhány másodpercre figyeli a lányt, majd arcán lassan egy apró, melankolikus mosoly fut át. Bólint egyet a feketeség felé helyeslően. Ha már egyszer pusztulnak, s velük együtt a világ is, akkor legalább előtte lakjanak jól. Valószínűleg ez járhat a mélységi fejében.*
A hozzászólás írója (Norennar Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.10 23:48:06
//A Mágustorony Mestere//
*Norennar lassan ereszti el a gondolatokat, észre sem veszi, hogy a körülötte felcsapó vitából frakciók kezdenek formálódni, négy hang, négyféle javaslat, négyféle bizalom és félelem. Nem ingerli különösebben a dolog. A mélységi tudja jól, hogy bárhogy is dönt a társaság, ő amúgy sem tud olyan döntést hozni, ami Nori barátságába kerülhetne. Pár pillanatra elszalad a tekintete Pashthrara és elhúzza a száját. A harcos támogatására sem számíthat már. Ez a felismerés kivált némi rosszallást a mélységiből, mindenesetre nem mutatja nyomát.
Mélyen érzi, mi lenne a helyes. Nem rejtegetni, nem védelmezni tovább azt a tárgyat, hanem elpusztítani, most és végleg. Valahogyan. Akárhogyan. Mégis visszatartja valami, egy megmagyarázhatatlan, ólomsúlyú gát, nem teheti meg, sem most, sem így, sem egyedül. Már nem bízhat abban sem, akire egykor rábízta volna a feladatot. Ez a tehetetlenség hozta őt ide. Ahhoz, amiben a legyengébb… a szavakhoz. Marad a vita, a tétovázás, az érvek sorolása. Hogy ez vezet-e majd bárhova is? Nem tudni. De más választása nem maradt, hacsak nem akar csendben menetelni a többiek akarata nyomán.
Hallgatja Pashthra érveit, ahogy érvel, hogy a városban keresni fogják, hogy miért félti a mester a tornyot: a harcos felvetésére Norennar lassan elfordítja a fejét, és határozottan szól közbe.*
- És mégis honnan tudták, hogy a városban van? Miért félti a varázsló a tornyát, már csak attól, hogy itt van? Nyilván bárhova visszük, az orkok tudni fogják hol van.
*Szavaiban nincs indulat, viszont egyéb érzelem se, inkább hűvös megállapítás.
A Lihanech-be vitel ötletét illetően bár tudna vitatkozni a harcossal, sajnos ellenérvei nincsenek hozzá. Nincs semmije, amivel hitelesen megvédhetné az elképzelést. Az egyetlen, ami Arthenior mellett szól, a mágusba vetett vak bizalom. Szinte gondolkodni sem tud azon miért kéne a városba vinni a szivet. Korábbi szavai ott visszhangoznak a fejében végig. „Nyilván bárhova visszük, az orkok tudni fogják hol van.” Megállás nélkül. Amikor erre gondol, hideg fut végig a gerincén. Lehet, hogy az orkok már mozgásban vannak, lehet, hogy a mocsárban táboroznak, várva, mikor hagyják el a tornyot. Ez a kép riasztó, és ahogy belegondol, egyre gyorsabban kezdi dörzsölni a tarkóját, fogai között halk, ideges csikorgás hallatszik, talpa pedig ütemesen kezd dobol a padlón.
A pillanat feszült, a levegő szoros, s ekkor hallja a lány felkiáltását. A hangra elhúzza a szemöldökét, néhány másodpercre figyeli a lányt, majd arcán lassan egy apró, melankolikus mosoly fut át. Bólint egyet a feketeség felé helyeslően. Ha már egyszer pusztulnak, s velük együtt a világ is, akkor legalább előtte lakjanak jól. Valószínűleg ez járhat a mélységi fejében.*
A hozzászólás írója (Norennar Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.10 23:48:06
1221. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-10 22:51:25
Üzenet elküldve: 2025-10-10 22:51:25
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Mai meglepettnek tűnő kérdése még akkor éri, amikor a földön ül a fenekén szerencsétlenül, de már csak azután fejti ki a dolgot, hogy feltápászkodott és összeszedte magát.*
- Igen. Még ő is megijedt a kürtszótól. Azt mondta nekem, hogy vigyázzak a szívre addig, amíg meg nem tudom, hogy mi ez. Ő tudja, Mai! Biztos, hogy tudja. *Beszél természetesen továbbra is a macskából kiszabadított félistenről.*
- Nem fura nektek? Yillith, Abogr… Akármilyen nagy hatalmú lénynek mutatjuk meg ezt az izét, titkolóznak, majd eltűnnek. Olyan, mintha… még ők is tartanának tőle… *Nyel egyet, s itt félbe is szakítja a gondolatmenetét, nem képes befejezni. A feketeség megérzéseire és következtetésére hagyatkozni általában nem jó ötlet, mégis, talán mond valamit azzal, hogy bárki is látja a szívet, jobban örül, ha nem nála van, hanem egy halandónál, legyen szó egy félistenről, vagy az egyik legerősebb, ismert mágusról. Ha társai szemfülesek, észrevehetik a lányon, hogy most már ő is tart a tárgytól.
Felettébb meglepődik azon, hogy Norennar, aki eddig mindig mellette állt, ha ellenkezni kellett vagy szüksége volt egy társra, akivel az oldalán szembe mehetett az árral, s most gyakorlatilag ellene beszél, de ennél is nagyobb hitetlenséggel pislog Pashthrára, mikor ő kerek-perec kijelenti, hogy az ő véleményét támogatja.*
- Csak Leina… *Furcsa mód első dolga kijavítani a fehérhajút, hogy hogyan szólítsa, de aztán elégedetten húzza ki magát, mikor a harcos mellé áll, így talán hatásosabban demonstrálhatják a saját érveiket, még ha Pashthra valójában nem is azzal ért egyet, hogy induljanak el a Vérkertbe démonok után kajtatni.*
- Ez így szar… *Fejti ki a felettébb sokatmondó véleményét, mikor már belezavarodik a higgyünk-ne higgyünk Abogrnak érvekbe, illetve abba, hogy a Vérkert és Arthenior mellett Lihanech is képbe kerül. Ide-oda jár tekintete társai között, majd végül újra a kezében tartott szívre pillant, melynek dobogását még Abogr veszedelmes suhintása sem zavarta meg. Egy hirtelen ötlettől vezérelve emeli a tárgyat a füléhez, és hallgatni kezdi. Valódi szívdobogás, amit hall, de cseppet sem megnyugtató, sokkal inkább rémület ül ki az arcára, így inkább el is kapja gyorsan az arcától, hogy ne hallja.*
- Reggelizzünk! *Áll elő egy újabb hasznos ötlettel, melyből, ha más nem is, az kiderül, hogy ő nem feltétlenül akar sietve távozni a Mágustoronyból, mellyel talán Mai lehet a legelégedettebb, lévén ő is időt akar adni maguknak a döntésre.*
//A Mágustorony Mestere//
*Mai meglepettnek tűnő kérdése még akkor éri, amikor a földön ül a fenekén szerencsétlenül, de már csak azután fejti ki a dolgot, hogy feltápászkodott és összeszedte magát.*
- Igen. Még ő is megijedt a kürtszótól. Azt mondta nekem, hogy vigyázzak a szívre addig, amíg meg nem tudom, hogy mi ez. Ő tudja, Mai! Biztos, hogy tudja. *Beszél természetesen továbbra is a macskából kiszabadított félistenről.*
- Nem fura nektek? Yillith, Abogr… Akármilyen nagy hatalmú lénynek mutatjuk meg ezt az izét, titkolóznak, majd eltűnnek. Olyan, mintha… még ők is tartanának tőle… *Nyel egyet, s itt félbe is szakítja a gondolatmenetét, nem képes befejezni. A feketeség megérzéseire és következtetésére hagyatkozni általában nem jó ötlet, mégis, talán mond valamit azzal, hogy bárki is látja a szívet, jobban örül, ha nem nála van, hanem egy halandónál, legyen szó egy félistenről, vagy az egyik legerősebb, ismert mágusról. Ha társai szemfülesek, észrevehetik a lányon, hogy most már ő is tart a tárgytól.
Felettébb meglepődik azon, hogy Norennar, aki eddig mindig mellette állt, ha ellenkezni kellett vagy szüksége volt egy társra, akivel az oldalán szembe mehetett az árral, s most gyakorlatilag ellene beszél, de ennél is nagyobb hitetlenséggel pislog Pashthrára, mikor ő kerek-perec kijelenti, hogy az ő véleményét támogatja.*
- Csak Leina… *Furcsa mód első dolga kijavítani a fehérhajút, hogy hogyan szólítsa, de aztán elégedetten húzza ki magát, mikor a harcos mellé áll, így talán hatásosabban demonstrálhatják a saját érveiket, még ha Pashthra valójában nem is azzal ért egyet, hogy induljanak el a Vérkertbe démonok után kajtatni.*
- Ez így szar… *Fejti ki a felettébb sokatmondó véleményét, mikor már belezavarodik a higgyünk-ne higgyünk Abogrnak érvekbe, illetve abba, hogy a Vérkert és Arthenior mellett Lihanech is képbe kerül. Ide-oda jár tekintete társai között, majd végül újra a kezében tartott szívre pillant, melynek dobogását még Abogr veszedelmes suhintása sem zavarta meg. Egy hirtelen ötlettől vezérelve emeli a tárgyat a füléhez, és hallgatni kezdi. Valódi szívdobogás, amit hall, de cseppet sem megnyugtató, sokkal inkább rémület ül ki az arcára, így inkább el is kapja gyorsan az arcától, hogy ne hallja.*
- Reggelizzünk! *Áll elő egy újabb hasznos ötlettel, melyből, ha más nem is, az kiderül, hogy ő nem feltétlenül akar sietve távozni a Mágustoronyból, mellyel talán Mai lehet a legelégedettebb, lévén ő is időt akar adni maguknak a döntésre.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1433-1452