Külső területek - Mágustorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 60 (1181. - 1200. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1200. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-09 14:35:11
Üzenet elküldve: 2025-10-09 14:35:11
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*Nem tudja hová tenni azt az egyetlen szót, mert nem meri. Ha lehetnének ábrándjai arról, hogy mit hoz nekik a jövő, akkor boldogabb lenne a mosolya, mint bármikor, de nem teheti meg. A jelent szeretné megélni, mert minden másra gondolni most kevésbé kellemes. A tengerkék szemekben épp addig veszhet el, amíg itt van előtte, utána már csak emlékeiből hívhatja elő.
Egészen addig hiszi ezt, amíg meg nem hallja a másik újabb szavait. Értelmet ad annak az egyetlennek, mégis lavinaként zúdul rá a világ összes rossz érzése. Valahogy mégis körbeöleli az a sok szép, amit egyetlen éjjel alatt kapott Pashthrától. Feldolgozhatatlannak tűnik. Várják otthon, na de ki? Hogy pattanhat ki így egy szem, ami olyan sokáig csukva volt? A rettegés, ami annak következtében érte, hogy szeretett volna rögvest igent mondani… a legnagyobb ébresztő. Hiszen nem kellene félnie egy lezárástól. Megesik. Ezrekkel. Csalódás, rossz szájíz, de aztán feláll belőle és tovalibben. De nem tudja elképzelni, hogy ez csak úgy megtörténhet. Szinte érzi a csuklóján a szorító kezet, a hátát ért ütést, ahogy falnak löki. Látja az arcot, amit akkor látott… De persze bevillan az is, amikor végre megenyhült, amikor ki mert mutatni érzelmet, amikor ott volt neki és amíg Nori átkától szenvedett, addig menedéket nyújtott.
Pashthra megfordul, majd látva a bánatos tekintetét a torkában kezd dobogni a szíve. Mai még mindig falfehér és rettegés nyomai vannak a lélektükreiben. Nem tudja, hogy egyáltalán léphet-e, hogy hogyan és hogy ez nem-e csupán valami zűrzavar. Mi van, ha most csapja be az elméje és ez csak egy szép estének az eredménye, ami holnapra elmúlik? Az arcot vizslatja. Minden apró részletét, de nem válaszol azonnal. Ha háttal maradt volna, talán képes meggyőzni magát, hogy nem itt van a helye. Ehelyett mozdul. Mintha a legerősebb mágnes vonzaná magához, úgy tapad rá az ajkakra, ha amaz nem húzódik el. Szinte bőre alá mászik, úgy keresi az ölelésben a helyét. Mert megvan. Megtalálta.*
- Nézzük meg… *Suttogja bele a szájba, már mosolyogva. Bár eljön még a vihar, ebben biztos, de ezt a percet ki akarja élvezni.*
//Mondvacsinált//
*Nem tudja hová tenni azt az egyetlen szót, mert nem meri. Ha lehetnének ábrándjai arról, hogy mit hoz nekik a jövő, akkor boldogabb lenne a mosolya, mint bármikor, de nem teheti meg. A jelent szeretné megélni, mert minden másra gondolni most kevésbé kellemes. A tengerkék szemekben épp addig veszhet el, amíg itt van előtte, utána már csak emlékeiből hívhatja elő.
Egészen addig hiszi ezt, amíg meg nem hallja a másik újabb szavait. Értelmet ad annak az egyetlennek, mégis lavinaként zúdul rá a világ összes rossz érzése. Valahogy mégis körbeöleli az a sok szép, amit egyetlen éjjel alatt kapott Pashthrától. Feldolgozhatatlannak tűnik. Várják otthon, na de ki? Hogy pattanhat ki így egy szem, ami olyan sokáig csukva volt? A rettegés, ami annak következtében érte, hogy szeretett volna rögvest igent mondani… a legnagyobb ébresztő. Hiszen nem kellene félnie egy lezárástól. Megesik. Ezrekkel. Csalódás, rossz szájíz, de aztán feláll belőle és tovalibben. De nem tudja elképzelni, hogy ez csak úgy megtörténhet. Szinte érzi a csuklóján a szorító kezet, a hátát ért ütést, ahogy falnak löki. Látja az arcot, amit akkor látott… De persze bevillan az is, amikor végre megenyhült, amikor ki mert mutatni érzelmet, amikor ott volt neki és amíg Nori átkától szenvedett, addig menedéket nyújtott.
Pashthra megfordul, majd látva a bánatos tekintetét a torkában kezd dobogni a szíve. Mai még mindig falfehér és rettegés nyomai vannak a lélektükreiben. Nem tudja, hogy egyáltalán léphet-e, hogy hogyan és hogy ez nem-e csupán valami zűrzavar. Mi van, ha most csapja be az elméje és ez csak egy szép estének az eredménye, ami holnapra elmúlik? Az arcot vizslatja. Minden apró részletét, de nem válaszol azonnal. Ha háttal maradt volna, talán képes meggyőzni magát, hogy nem itt van a helye. Ehelyett mozdul. Mintha a legerősebb mágnes vonzaná magához, úgy tapad rá az ajkakra, ha amaz nem húzódik el. Szinte bőre alá mászik, úgy keresi az ölelésben a helyét. Mert megvan. Megtalálta.*
- Nézzük meg… *Suttogja bele a szájba, már mosolyogva. Bár eljön még a vihar, ebben biztos, de ezt a percet ki akarja élvezni.*
1199. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-09 12:42:34
Üzenet elküldve: 2025-10-09 12:42:34
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Úgy érzi, hogy megtalálta azt a helyet, ahol most a legjobban érzi magát: Norennar karjai között. Nem mozdul onnan, nem akar elhúzódni, nem is ficánkol már egyáltalán, csak ellazul ott és pihen.
Azt nem igazán tudja, hogy mit is kellene elmondania Lilről, így az első gondolatoknak, melyek eszébejutnak róla ad hangot, majd kérdez vissza tanácstalanul, ám válasz helyett egy játékos megjegyzést kap csupán, melyre lágyan elmosolyodik, úgy tűnik, ezúttal érti a humort.*
- Nem csodálom. *Jóleső érzéssel tölti el, hogy míg ő sejtelmesen a karkötőjét figyeli, Norennar a vállán simít végig. Nem is tudta, hogy egy férfi érintése is lehet ilyen gyengéd és finom. A kérdésre aztán felpillant, ám mielőtt válaszolna, még néhányszor végighúzza hüvelykujját a karkötő kidomborodó, kígyószerű mintáján.*
- A karkötőnek köszönhetően van a fejemben. Yillithtől kaptam őt ajándékba, amiért kiszabadítottam őt Szörnyecskétől. Segít, hogy kevesebb és halkabb legyen a zaj odabent. *Mielőtt folytatná, ajkaiba harap, s úgy tűnik, mintha mélyen elgondolkozna, de végül újra megszólal.*
- Előtte egy viperaszerű lény volt benne, illetve nem is a karkötőben, hanem a bőröm alatt. A Drasszéra Gorra, ez volt a neve. A véremből és a bennem lévő sötétségből táplálkozott, de cserébe halhatatlan voltam. Sok rosszat tettem miatta, de annak a lénynek köszönhetem, hogy még élek. Yillithtől kaptam őt is. *Norennarnak feltűnhet, hogy rengeteget emlegeti a démont, bizonyára különleges kapcsolata lehet vele, még ha a félisten nem is viszonozza a kötődést.*
- Mármint Velar? *Kérdez vissza a következő kérdésre.* Mióta nálam van a szív. A szív amellett a tárgy mellett volt, amivel meg tudtam szüntetni az átkot, mellyel a macskába zárták Yillithet. *Érezhető, hogy a története egyre bonyolódik, és a lány úgy csapong a fontos részletek között, hogy véletlenül se legyen egyszerű összerakni a teljes képet, de talán nehezen is tudna egy ilyen bonyolult történetet egyben, érthetően elmagyarázni.*
- Sokan vannak bent, és hangosak… *motyogja aztán.* Lil, Rien és… és még vannak. *Üresen bámul maga elé, mert jól tudja, hogy a két név koránt sem az összes, de több nem jut eszébe. Gondterhelten túr bele saját, fekete tincseibe, majd játékosan elmosolyodik és vállat ránt.*
- Nem tudok többet mondani. *Kérdőn pillant Norennarra a babérok miatt, melyeket úgy kaparintott meg magának Lil, hogy neki még csak az emlékei sem jutottak. Ahogy a mélységi hátra dől, hagyja, hogy őt is húzza magával, továbbra sem szeretne már mást, csak pihenni, bár a lehűlő víz egyre inkább zavarja ebben. Talán a torony úgy döntött, hogy eleget pancsoltak már.*
- Fázom, menjünk ki! *Motyogja, és ha Norennar hagyja, akkor most már elhúzódik tőle, hogy elsőként másszon ki a kádból, és lépkedjen a törölközőkhöz, melyek közül az egyiket magához is veszi, hogy megtörölje a megtisztult, bár néhol még mindig az apró sérülésektől vöröslő testét.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Úgy érzi, hogy megtalálta azt a helyet, ahol most a legjobban érzi magát: Norennar karjai között. Nem mozdul onnan, nem akar elhúzódni, nem is ficánkol már egyáltalán, csak ellazul ott és pihen.
Azt nem igazán tudja, hogy mit is kellene elmondania Lilről, így az első gondolatoknak, melyek eszébejutnak róla ad hangot, majd kérdez vissza tanácstalanul, ám válasz helyett egy játékos megjegyzést kap csupán, melyre lágyan elmosolyodik, úgy tűnik, ezúttal érti a humort.*
- Nem csodálom. *Jóleső érzéssel tölti el, hogy míg ő sejtelmesen a karkötőjét figyeli, Norennar a vállán simít végig. Nem is tudta, hogy egy férfi érintése is lehet ilyen gyengéd és finom. A kérdésre aztán felpillant, ám mielőtt válaszolna, még néhányszor végighúzza hüvelykujját a karkötő kidomborodó, kígyószerű mintáján.*
- A karkötőnek köszönhetően van a fejemben. Yillithtől kaptam őt ajándékba, amiért kiszabadítottam őt Szörnyecskétől. Segít, hogy kevesebb és halkabb legyen a zaj odabent. *Mielőtt folytatná, ajkaiba harap, s úgy tűnik, mintha mélyen elgondolkozna, de végül újra megszólal.*
- Előtte egy viperaszerű lény volt benne, illetve nem is a karkötőben, hanem a bőröm alatt. A Drasszéra Gorra, ez volt a neve. A véremből és a bennem lévő sötétségből táplálkozott, de cserébe halhatatlan voltam. Sok rosszat tettem miatta, de annak a lénynek köszönhetem, hogy még élek. Yillithtől kaptam őt is. *Norennarnak feltűnhet, hogy rengeteget emlegeti a démont, bizonyára különleges kapcsolata lehet vele, még ha a félisten nem is viszonozza a kötődést.*
- Mármint Velar? *Kérdez vissza a következő kérdésre.* Mióta nálam van a szív. A szív amellett a tárgy mellett volt, amivel meg tudtam szüntetni az átkot, mellyel a macskába zárták Yillithet. *Érezhető, hogy a története egyre bonyolódik, és a lány úgy csapong a fontos részletek között, hogy véletlenül se legyen egyszerű összerakni a teljes képet, de talán nehezen is tudna egy ilyen bonyolult történetet egyben, érthetően elmagyarázni.*
- Sokan vannak bent, és hangosak… *motyogja aztán.* Lil, Rien és… és még vannak. *Üresen bámul maga elé, mert jól tudja, hogy a két név koránt sem az összes, de több nem jut eszébe. Gondterhelten túr bele saját, fekete tincseibe, majd játékosan elmosolyodik és vállat ránt.*
- Nem tudok többet mondani. *Kérdőn pillant Norennarra a babérok miatt, melyeket úgy kaparintott meg magának Lil, hogy neki még csak az emlékei sem jutottak. Ahogy a mélységi hátra dől, hagyja, hogy őt is húzza magával, továbbra sem szeretne már mást, csak pihenni, bár a lehűlő víz egyre inkább zavarja ebben. Talán a torony úgy döntött, hogy eleget pancsoltak már.*
- Fázom, menjünk ki! *Motyogja, és ha Norennar hagyja, akkor most már elhúzódik tőle, hogy elsőként másszon ki a kádból, és lépkedjen a törölközőkhöz, melyek közül az egyiket magához is veszi, hogy megtörölje a megtisztult, bár néhol még mindig az apró sérülésektől vöröslő testét.*
1198. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-09 10:35:23
Üzenet elküldve: 2025-10-09 10:35:23
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Norennar némán figyel. Tekintete a mester és a tál között jár. Az öreg mormolása betölti a termet, a szavai közé beszűrődik az eső halk dobolása. A mélységi karja keresztbe tett, válla enyhén megfeszül, de nem mozdul. Felesleges is volna, elvégre egyelőre nincs veszély. Csak ez a különös, lassú szertartás, amit valószínűleg senki nem ért igazán.
Egy ponton a tálban fodrozódni kezd a víz, a lángok fénye megtörik rajta. Norennar pillantása rajta marad, mintha keresne benne valamit, de láthatóan eredménytelenül, mert hamar el is engedi. Gondolatban már egészen máshol jár. Eszébe jut a pipája, a dohány illata, a füst kesernyés íze, ahogy a hideg levegővel keveredik. Szinte érzi is a szája sarkában, ahogy a parázs melegétől felizzik a levegő.
Sóhajt egyet, halkan, hogy csak ő hallja. Jobb kezét a derekához csúsztatja, mintha ott lenne a pipája, de persze nincs. Marad a hiányérzet, meg ez a tompa feszültség a mellkasában.
Az öreg szavai elhalnak, és újra csak az eső hallatszik. Norennar szeme egy pillanatra az ajtóra téved. Jó lenne kimenni. Csak egy percre. Egy slukkra. Aztán vissza ide, mintha mi sem történt volna. Viszont hiába van itt a feketeség számára Mai, nem hagyná őt itt. Pláne, ha már egyszer megígérte, hogy mellette marad. Szóval továbbra sem mozdul. Csak vár. Csendben. Hallgatva a torony falán kaotikus ritmust verő eső zaját. Újabb halk sóhaj, egy elhúzott száj és egy gondolat: "Hosszú napnak nézünk így elébe..."*
//A Mágustorony Mestere//
*Norennar némán figyel. Tekintete a mester és a tál között jár. Az öreg mormolása betölti a termet, a szavai közé beszűrődik az eső halk dobolása. A mélységi karja keresztbe tett, válla enyhén megfeszül, de nem mozdul. Felesleges is volna, elvégre egyelőre nincs veszély. Csak ez a különös, lassú szertartás, amit valószínűleg senki nem ért igazán.
Egy ponton a tálban fodrozódni kezd a víz, a lángok fénye megtörik rajta. Norennar pillantása rajta marad, mintha keresne benne valamit, de láthatóan eredménytelenül, mert hamar el is engedi. Gondolatban már egészen máshol jár. Eszébe jut a pipája, a dohány illata, a füst kesernyés íze, ahogy a hideg levegővel keveredik. Szinte érzi is a szája sarkában, ahogy a parázs melegétől felizzik a levegő.
Sóhajt egyet, halkan, hogy csak ő hallja. Jobb kezét a derekához csúsztatja, mintha ott lenne a pipája, de persze nincs. Marad a hiányérzet, meg ez a tompa feszültség a mellkasában.
Az öreg szavai elhalnak, és újra csak az eső hallatszik. Norennar szeme egy pillanatra az ajtóra téved. Jó lenne kimenni. Csak egy percre. Egy slukkra. Aztán vissza ide, mintha mi sem történt volna. Viszont hiába van itt a feketeség számára Mai, nem hagyná őt itt. Pláne, ha már egyszer megígérte, hogy mellette marad. Szóval továbbra sem mozdul. Csak vár. Csendben. Hallgatva a torony falán kaotikus ritmust verő eső zaját. Újabb halk sóhaj, egy elhúzott száj és egy gondolat: "Hosszú napnak nézünk így elébe..."*
1197. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-09 09:58:19
Üzenet elküldve: 2025-10-09 09:58:19
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
* A harcos látszólag kezd megnyugodni, miután a két nő hiába megy közel, nem éri őket semmilyen fenyegetés. Azért nem lankad teljesen a figyelme, de ugrásra kész állapotból valamelyest visszavesz, és elnyom egy ásítást. Norileina történetére figyel, mert még nem hallotta, de ezt leszámítva nincs sok minden, ami megragadná a figyelmét. Nem érdekli túlzottan a mágus bemutatója, túlzottan teátrálisnak tűnik, ahogy az egész jelenségét sem tudja hova tenni. Fejben elkalandozik inkább, és ugyan továbbra is figyel arra, ami körülötte történik, hogy reagálhasson bármire, amire kell, álmodozni kezd. Kedves kis birtokot lát a szemei előtt, nem túl nagyot, alig 50-60 hold, amin még kényelmesen elférne egy kedves kis holló társaságában. Igen, a mágiával és a harcos fizikumával, ha állatokat is tartanak, kellemes élet lenne, ahol mindig van mit csinálni, de marad idő másra is. Egy olyan hely, ahol érdemes megöregedni, és ez mosolyt is csal az arcára. Persze a kútásás gondolata nem hozza annyira lázba, de az is olyan dolog, amit elég egyszer megcsinálni az életben. És utána rakhatnának rá egy gémeskutat, szép nagyot, hogy messziről láthassák otthonukat, ha valamiért elvinné őket a lábuk. Unalmas, de kedves kis élet lenne, és talán öt, vagy tíz év múlva még el is gondolkodna rajta, hogy egy ilyen birtokon telepedjen le. Most viszont elszakítja magát az álmodozástól, és az ezüst tálcára szegezi a tekintetét. Nem tudja, hogy mi fog történni, de úgy érzi, hogy még fontos lehet. Ismét elnyom egy ásítást, amivel teste próbálja jelezni, hogy vagy egy erős teára, vagy egy kis szundításra lenne szüksége. *
//A Mágustorony Mestere//
* A harcos látszólag kezd megnyugodni, miután a két nő hiába megy közel, nem éri őket semmilyen fenyegetés. Azért nem lankad teljesen a figyelme, de ugrásra kész állapotból valamelyest visszavesz, és elnyom egy ásítást. Norileina történetére figyel, mert még nem hallotta, de ezt leszámítva nincs sok minden, ami megragadná a figyelmét. Nem érdekli túlzottan a mágus bemutatója, túlzottan teátrálisnak tűnik, ahogy az egész jelenségét sem tudja hova tenni. Fejben elkalandozik inkább, és ugyan továbbra is figyel arra, ami körülötte történik, hogy reagálhasson bármire, amire kell, álmodozni kezd. Kedves kis birtokot lát a szemei előtt, nem túl nagyot, alig 50-60 hold, amin még kényelmesen elférne egy kedves kis holló társaságában. Igen, a mágiával és a harcos fizikumával, ha állatokat is tartanak, kellemes élet lenne, ahol mindig van mit csinálni, de marad idő másra is. Egy olyan hely, ahol érdemes megöregedni, és ez mosolyt is csal az arcára. Persze a kútásás gondolata nem hozza annyira lázba, de az is olyan dolog, amit elég egyszer megcsinálni az életben. És utána rakhatnának rá egy gémeskutat, szép nagyot, hogy messziről láthassák otthonukat, ha valamiért elvinné őket a lábuk. Unalmas, de kedves kis élet lenne, és talán öt, vagy tíz év múlva még el is gondolkodna rajta, hogy egy ilyen birtokon telepedjen le. Most viszont elszakítja magát az álmodozástól, és az ezüst tálcára szegezi a tekintetét. Nem tudja, hogy mi fog történni, de úgy érzi, hogy még fontos lehet. Ismét elnyom egy ásítást, amivel teste próbálja jelezni, hogy vagy egy erős teára, vagy egy kis szundításra lenne szüksége. *
1196. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-09 09:36:20
Üzenet elküldve: 2025-10-09 09:36:20
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Bár jórészt egyetlen fegyvere és segítsége az életben a beszéd, most nem kell élnie vele, legalábbis nem szükséges Norileina szavába vágnia, mert amaz éppen annyit mond, amennyit kell. Talán ez megdöbbentőbb, mint az, amit talált, meg ahogy találta.
Ha nem kérdez a mester, Mai nem árulna el felesleges részleteket, addig sem kell esetlegesen hazudnia, amit persze nem tervez, de még nem jött rá, hogy mekkora őszinteséget engedhet meg magának. Figyeli, hogy Abogr mit is ténykedik, s még mindig csodálattal adózik felé, annak ellenére is, hogy nem mer teljességgel megbízni még benne sem addig, amíg nem nyugodhat meg afelől, hogy a feketeség nem kerül bajba.
Csak egy pillanatra néz körbe, míg mozdul a vénség, Norennarra pillant, majd Pashtrhrára. Csak a szeme rebben felé, megköszönve egy pillantással, hogy milyen felkészültnek hat, még ha talán nincs is szükség erre.
A beállt csend egyébként nem feszélyezi, ha koncentrálni kell, hát koncentrálni kell. Viszont várakozással teli, hogy mit állapít meg a már nem is olyan szórakozottnak tűnő mester. Közelebb húzódik Norihoz, s megsimítja annak felkarját. Szándéka csupán annyi ezzel, hogy megerősítse benne, hogy mellette van és jól csinálta.*
//A Mágustorony Mestere//
*Bár jórészt egyetlen fegyvere és segítsége az életben a beszéd, most nem kell élnie vele, legalábbis nem szükséges Norileina szavába vágnia, mert amaz éppen annyit mond, amennyit kell. Talán ez megdöbbentőbb, mint az, amit talált, meg ahogy találta.
Ha nem kérdez a mester, Mai nem árulna el felesleges részleteket, addig sem kell esetlegesen hazudnia, amit persze nem tervez, de még nem jött rá, hogy mekkora őszinteséget engedhet meg magának. Figyeli, hogy Abogr mit is ténykedik, s még mindig csodálattal adózik felé, annak ellenére is, hogy nem mer teljességgel megbízni még benne sem addig, amíg nem nyugodhat meg afelől, hogy a feketeség nem kerül bajba.
Csak egy pillanatra néz körbe, míg mozdul a vénség, Norennarra pillant, majd Pashtrhrára. Csak a szeme rebben felé, megköszönve egy pillantással, hogy milyen felkészültnek hat, még ha talán nincs is szükség erre.
A beállt csend egyébként nem feszélyezi, ha koncentrálni kell, hát koncentrálni kell. Viszont várakozással teli, hogy mit állapít meg a már nem is olyan szórakozottnak tűnő mester. Közelebb húzódik Norihoz, s megsimítja annak felkarját. Szándéka csupán annyi ezzel, hogy megerősítse benne, hogy mellette van és jól csinálta.*
1195. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-09 08:41:05
Üzenet elküldve: 2025-10-09 08:41:05
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Amint Mai kérése elhangzik, feszült hangulat uralkodik el a teremben, mind tudják, hogy a következő pillanatok sorsdöntőek lehetnek, talán mindannyiuk számára. Ahogy Nori a félvér lány társaságában odalép a mágusmester elé, Norennar csak reménykedhet abban, hogy a kivételesen, részben fehérbe öltözött feketeség megfogadja a tanácsát, és tízszer is átgondolja a következő lépését, mielőtt egy óvatlan pillanatban az ismert varázslók egyik leghatalmasabbikára támadna, pont úgy, ahogy talán Pashthra is jobban örülne annak, ha nem kellene itt és most kardot rántania azért, mert Nori meggondolatlanságot követett el.
Mikor felmutatja a furcsa tárgyat az öregnek, egy apró, segítségkérő pillantást vet a mellette álló Mai felé. Valamelyest megnyugtatja, hogy barátnője itt van vele, így azon kívül, hogy ugrásra készen, megfeszült testtel várja a mágus reakcióját, nem tesz semmit. Hagyja, hogy Abogr mester egy még furcsább tárggyal vizsgálja meg a gyémántot, olyannal, amitől a szeme még annál is gülübbnek látszik, mint Szörnyecske sárgái.*
- Igen, láttam *ismétli el újra, a közben feltett kérdés hallatán.* A szív maga mutatta meg nekem, nem én kérdeztem tőle *teszi hozzá sejtelmesen, miközben tekintetét egy pillanatra sem veszi le a férfiről. Követi lépteit egészen a polcig, ahonnan előkerül az az ezüsttálca, melyről elképzelni sem tudja, hogy miért van rá szükség. Amint az újabb kérdés elhangzik, ismét Maira pillant. Nem biztos benne, hogy beszélhet, de ajkai végül, akár engedély nélkül is szóra nyílnak.*
- Egy sziklatömbbe zárt sírban, az erdő mélyén. Egy kőből készült ládában volt. *Mai megkönnyebbülésére ennyi hangzik el csupán, Nori egész ügyesen (talán csak véletlenül) hagyja ki a történetből azt, hogy a szív a fél-elf nyakában lógó amulett és a nála lévő csengettyű mellett volt, ahogy nem beszél a mocsárba süllyedt, halott orkról sem, akinek a kezéből a sziklasír kulcsának egyik felét szerezte, s főleg nem említi azt, hogy elpusztította a sír őrzőjét. Egyelőre nem kerül szóba a macskába zárt félisten sem, s az ő titka marad az is, hogyan győzte le a halált magát.
Norennar is megnyugodhat, úgy tűnik, hogy a lány valóban megfogadta a tanácsát, sőt, ez a Nori, akit most maga előtt láthat, egy fokkal, talán többel is megfontoltabb, mint azok, akiket eddig volt szerencséje megismerni. Hála ennek, Pashthrának sem kell kardot rántania, legalábbis a lány miatt nem. Még.*
- Az minek? *Töri meg végül újra kérdésével a csendet, ahogy a vízzel teli ezüsttálca felé biccent, majd barnáit az öregre emeli a válaszra várva.*
//A Mágustorony Mestere//
*Amint Mai kérése elhangzik, feszült hangulat uralkodik el a teremben, mind tudják, hogy a következő pillanatok sorsdöntőek lehetnek, talán mindannyiuk számára. Ahogy Nori a félvér lány társaságában odalép a mágusmester elé, Norennar csak reménykedhet abban, hogy a kivételesen, részben fehérbe öltözött feketeség megfogadja a tanácsát, és tízszer is átgondolja a következő lépését, mielőtt egy óvatlan pillanatban az ismert varázslók egyik leghatalmasabbikára támadna, pont úgy, ahogy talán Pashthra is jobban örülne annak, ha nem kellene itt és most kardot rántania azért, mert Nori meggondolatlanságot követett el.
Mikor felmutatja a furcsa tárgyat az öregnek, egy apró, segítségkérő pillantást vet a mellette álló Mai felé. Valamelyest megnyugtatja, hogy barátnője itt van vele, így azon kívül, hogy ugrásra készen, megfeszült testtel várja a mágus reakcióját, nem tesz semmit. Hagyja, hogy Abogr mester egy még furcsább tárggyal vizsgálja meg a gyémántot, olyannal, amitől a szeme még annál is gülübbnek látszik, mint Szörnyecske sárgái.*
- Igen, láttam *ismétli el újra, a közben feltett kérdés hallatán.* A szív maga mutatta meg nekem, nem én kérdeztem tőle *teszi hozzá sejtelmesen, miközben tekintetét egy pillanatra sem veszi le a férfiről. Követi lépteit egészen a polcig, ahonnan előkerül az az ezüsttálca, melyről elképzelni sem tudja, hogy miért van rá szükség. Amint az újabb kérdés elhangzik, ismét Maira pillant. Nem biztos benne, hogy beszélhet, de ajkai végül, akár engedély nélkül is szóra nyílnak.*
- Egy sziklatömbbe zárt sírban, az erdő mélyén. Egy kőből készült ládában volt. *Mai megkönnyebbülésére ennyi hangzik el csupán, Nori egész ügyesen (talán csak véletlenül) hagyja ki a történetből azt, hogy a szív a fél-elf nyakában lógó amulett és a nála lévő csengettyű mellett volt, ahogy nem beszél a mocsárba süllyedt, halott orkról sem, akinek a kezéből a sziklasír kulcsának egyik felét szerezte, s főleg nem említi azt, hogy elpusztította a sír őrzőjét. Egyelőre nem kerül szóba a macskába zárt félisten sem, s az ő titka marad az is, hogyan győzte le a halált magát.
Norennar is megnyugodhat, úgy tűnik, hogy a lány valóban megfogadta a tanácsát, sőt, ez a Nori, akit most maga előtt láthat, egy fokkal, talán többel is megfontoltabb, mint azok, akiket eddig volt szerencséje megismerni. Hála ennek, Pashthrának sem kell kardot rántania, legalábbis a lány miatt nem. Még.*
- Az minek? *Töri meg végül újra kérdésével a csendet, ahogy a vízzel teli ezüsttálca felé biccent, majd barnáit az öregre emeli a válaszra várva.*
1194. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-08 22:30:37
Üzenet elküldve: 2025-10-08 22:30:37
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*A vén mágusmester érdeklődve pislog az előkerülő gyémánttömbre. Egyáltalán nem úgy fest, hogy megakarná érinteni a tárgyat. Számtalan belső zsebe egyikéből egy különös tárgyat halászik elő, melyet a szeme elé biggyeszt. A kúpos kis lencse nevetségesen felnagyítja Abogr mester szemét, miközben az hümmögve vizsgálgatja az előkerülő relikviát. Nem hozza lázba sem az orkok említése, sem Pash feszengése. Nem is reagál a felé intézett szavakra. A tárgy annál inkább érdekli. Egy ponton még a fülét is rátapasztja, legalábbis a gyémánthoz hajol.*
-Szóval láttad, hmm? *Befejezi a vizsgálatot, majd ismét elrejtve a különös lencsét felkászálódik a székéből. Érthetetlen szavakat mormogva utat kér magának, majd elcsoszog a társaság mellett. Szemei élénken csillognak. Egy közeli polchoz lép, s egy széles ezüsttálcát húz le annak egy magasabbik fokáról.*
-Azt mondd el leányom, hol találtad ezt a holmit. *A mágus eközben óvatosan a földre helyezi a tárgyat, majd mormogni kezd orra alatt. Az ezüsttálca közepéből aprócska vízér fakad, hamar színültig töltve a nem túl mély tálat.*
-Ez fontos lehet! *Pillant Norileinára. Ábrázata jóval komorabb most, a kedélyes vonásoknak már hűlt helye. Szavai nyomán megfeszül a csend. Nem hallatszik más, csak a tornyot szüntelen ostromló esőcseppek dobolása.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.08 22:40:03
//A Mágustorony Mestere//
*A vén mágusmester érdeklődve pislog az előkerülő gyémánttömbre. Egyáltalán nem úgy fest, hogy megakarná érinteni a tárgyat. Számtalan belső zsebe egyikéből egy különös tárgyat halászik elő, melyet a szeme elé biggyeszt. A kúpos kis lencse nevetségesen felnagyítja Abogr mester szemét, miközben az hümmögve vizsgálgatja az előkerülő relikviát. Nem hozza lázba sem az orkok említése, sem Pash feszengése. Nem is reagál a felé intézett szavakra. A tárgy annál inkább érdekli. Egy ponton még a fülét is rátapasztja, legalábbis a gyémánthoz hajol.*
-Szóval láttad, hmm? *Befejezi a vizsgálatot, majd ismét elrejtve a különös lencsét felkászálódik a székéből. Érthetetlen szavakat mormogva utat kér magának, majd elcsoszog a társaság mellett. Szemei élénken csillognak. Egy közeli polchoz lép, s egy széles ezüsttálcát húz le annak egy magasabbik fokáról.*
-Azt mondd el leányom, hol találtad ezt a holmit. *A mágus eközben óvatosan a földre helyezi a tárgyat, majd mormogni kezd orra alatt. Az ezüsttálca közepéből aprócska vízér fakad, hamar színültig töltve a nem túl mély tálat.*
-Ez fontos lehet! *Pillant Norileinára. Ábrázata jóval komorabb most, a kedélyes vonásoknak már hűlt helye. Szavai nyomán megfeszül a csend. Nem hallatszik más, csak a tornyot szüntelen ostromló esőcseppek dobolása.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.08 22:40:03
1193. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-08 22:14:07
Üzenet elküldve: 2025-10-08 22:14:07
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennar karjai még mindig a lány körül pihennek. Nem szorítja, csak tartja, hogy érezze, most már valóban biztonságban van. A víz lassan lehűlt körülöttük, a gyertyák fénye tompán remeg a kád peremén. A mélységi tekintete a lány arcát keresi, de most nincs benne sem vágy, sem zavar, csak figyelem. A hallgatása békés, és bár néha mintha mondani akarna valamit, végül mindig lenyeli a szót.
Amikor a feketeség végül megszólal, Norennar türelmesen hallgatja. Lil jellemzését hallgatva, a férfi szeme megvillan, s finoman elhúzza a száját. Nem sértőn, inkább valami ironikus elismeréssel.*
- Nos… az erőszakos résszel egyet tudok érteni.
*A hangja halk, kissé fáradt, mégis van benne valami száraz humor, ami rövid időre megtöri a komorságot. A szája sarkában mintha ott bujkálna egy halovány félmosoly, amit rögtön el is nyel. Ujjai közben lassan végigsiklanak a lány vállán, csak egy röpke, megnyugtató érintésre.
Nori ekkor a karkötőre pillant. Norennar tekintete követi, és ahogy megcsillan a fény a fémes felületen, ő is elgondolkodik. Felnéz rá, s mikor megszólal, hangjában a kíváncsiság mellett egyfajta óvatos gyanakvás is felfedezhető.*
- Velar… Őt már említetted a kúriában. Ő a karkötődben van?
*A kérdést csendesen teszi fel, anélkül, hogy nyomást helyezne rá. Aztán vár. Nem sürgeti a választ, csak várja, hogy Nori újra megszólaljon.
Ahogy a lány tovább beszél, Norennar arca lassan elkomorul. Nem a félelem miatt, inkább mert érzi, hogy amit hall, sokkal összetettebb annál, mint amit elsőre megérthetne. Az egyik kezével megdörzsöli az állát, tekintete a vízre siklik, majd újra vissza.*
- Mióta van ben… mióta van veled? És… hányan vannak még odabent?
*A szavakat óvatosan mondja, mintha attól tartana, egy rosszul megfogalmazott kérdéssel megint feltépne valamit. Szeme egy pillanatra elréved, mintha az imént hallottakat próbálná elhelyezni a fejében.
Ahogy hallgatja a választ, elnehezedik a levegő, de már nem a feszültségtől, hanem attól a súlytól, amit a felismerés hoz. Norennar lehajtja a fejét, és röviden elmosolyodik, egyfajta belenyugvó iróniával. Mindig is tehetsége volt ahhoz, hogy kifogja a problémás nőket, de most, úgy érzi, ennek a műfajnak a csúcsára ért. A gondolat keserédes, mégis megmosolyogtatja, mielőtt újra Nori felé nézne.
A lány utolsó szavai, a bizonytalan vallomás arról, hogy Lil talán csak meg akarta védeni, halk sóhajt csalnak ki belőle. Lassan bólint, a tekintete a barnákba mélyed.*
- Annyira talán nem végez rossz munkát. Elvégre itt vagy. Én pedig ennek nagyon is örülök.
*A mondat után rövid csend következik, majd alig hallhatóan, szinte csak magának teszi hozzá.*
- Bár most ahelyett, hogy megvédett volna, inkább csak learatta a babérokat.
*Az orra alatt elmotyogott szavak után a férfi végül hátrébb dől, hátát a hideg kádperemnek veti, s ha a lány nem ellenkezik húzza őt magával. Lassan kifújja a levegőt, s közben az eddig elhangzottakat igyekszik megemészteni. A víz felszínén apró fodrok futnak szét, majd kisimulnak. Norennar oldalra pillant, a lányt nézi, arcán halvány mosoly, a szemei pedig melegek, de fáradtak.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennar karjai még mindig a lány körül pihennek. Nem szorítja, csak tartja, hogy érezze, most már valóban biztonságban van. A víz lassan lehűlt körülöttük, a gyertyák fénye tompán remeg a kád peremén. A mélységi tekintete a lány arcát keresi, de most nincs benne sem vágy, sem zavar, csak figyelem. A hallgatása békés, és bár néha mintha mondani akarna valamit, végül mindig lenyeli a szót.
Amikor a feketeség végül megszólal, Norennar türelmesen hallgatja. Lil jellemzését hallgatva, a férfi szeme megvillan, s finoman elhúzza a száját. Nem sértőn, inkább valami ironikus elismeréssel.*
- Nos… az erőszakos résszel egyet tudok érteni.
*A hangja halk, kissé fáradt, mégis van benne valami száraz humor, ami rövid időre megtöri a komorságot. A szája sarkában mintha ott bujkálna egy halovány félmosoly, amit rögtön el is nyel. Ujjai közben lassan végigsiklanak a lány vállán, csak egy röpke, megnyugtató érintésre.
Nori ekkor a karkötőre pillant. Norennar tekintete követi, és ahogy megcsillan a fény a fémes felületen, ő is elgondolkodik. Felnéz rá, s mikor megszólal, hangjában a kíváncsiság mellett egyfajta óvatos gyanakvás is felfedezhető.*
- Velar… Őt már említetted a kúriában. Ő a karkötődben van?
*A kérdést csendesen teszi fel, anélkül, hogy nyomást helyezne rá. Aztán vár. Nem sürgeti a választ, csak várja, hogy Nori újra megszólaljon.
Ahogy a lány tovább beszél, Norennar arca lassan elkomorul. Nem a félelem miatt, inkább mert érzi, hogy amit hall, sokkal összetettebb annál, mint amit elsőre megérthetne. Az egyik kezével megdörzsöli az állát, tekintete a vízre siklik, majd újra vissza.*
- Mióta van ben… mióta van veled? És… hányan vannak még odabent?
*A szavakat óvatosan mondja, mintha attól tartana, egy rosszul megfogalmazott kérdéssel megint feltépne valamit. Szeme egy pillanatra elréved, mintha az imént hallottakat próbálná elhelyezni a fejében.
Ahogy hallgatja a választ, elnehezedik a levegő, de már nem a feszültségtől, hanem attól a súlytól, amit a felismerés hoz. Norennar lehajtja a fejét, és röviden elmosolyodik, egyfajta belenyugvó iróniával. Mindig is tehetsége volt ahhoz, hogy kifogja a problémás nőket, de most, úgy érzi, ennek a műfajnak a csúcsára ért. A gondolat keserédes, mégis megmosolyogtatja, mielőtt újra Nori felé nézne.
A lány utolsó szavai, a bizonytalan vallomás arról, hogy Lil talán csak meg akarta védeni, halk sóhajt csalnak ki belőle. Lassan bólint, a tekintete a barnákba mélyed.*
- Annyira talán nem végez rossz munkát. Elvégre itt vagy. Én pedig ennek nagyon is örülök.
*A mondat után rövid csend következik, majd alig hallhatóan, szinte csak magának teszi hozzá.*
- Bár most ahelyett, hogy megvédett volna, inkább csak learatta a babérokat.
*Az orra alatt elmotyogott szavak után a férfi végül hátrébb dől, hátát a hideg kádperemnek veti, s ha a lány nem ellenkezik húzza őt magával. Lassan kifújja a levegőt, s közben az eddig elhangzottakat igyekszik megemészteni. A víz felszínén apró fodrok futnak szét, majd kisimulnak. Norennar oldalra pillant, a lányt nézi, arcán halvány mosoly, a szemei pedig melegek, de fáradtak.*
1192. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-08 21:20:49
Üzenet elküldve: 2025-10-08 21:20:49
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
- Találtam. * Válaszolja a harcos, kedves mosollyal az arcán. Nem mondja ki, nem kell kimondja, úgy gondolja, anélkül is tudni fogja kedvese, hogy mire gondol, azaz ki. Mert bizony Pashthra úgy érzi, hogy talált valakit, aki miatt megéri felhagyni a harccal. Talán ha Merlana nem ülteti el ennek a magját a fejében pár nappal korábban, akkor most észre se venné, hogy ott van előtte ez a lehetőség. De észreveszi, és meg akarja ragadni. Mégse mondd most többet, reméli, hogy eleget mondott, és éreztetett a mágussal. Meghagyja neki a lehetőséget, hogy ha nem akarja észrevenni, akkor ne vegye észre. Mint mindig, most is ügyel arra, hogy ne zárja csapdába, ne kényszerítse sarokba a nőt, ott legyen előtte a menekülőút, és szabadon dönthessen. Mert az a legfontosabb a hóhajú harcos számára, a szabad döntés. *
- Nyugodtan kérdezz. Jobban szeretek hallgatni, de ha tudni szeretnél valamit, szívesen válaszolok. * Mosolyog joviálisan, miközben mögé kerül a tündérszép kedvese. Kicsit hiányolja a látványát, és a jégkék szemeket, amikben oly boldogan szokott elveszni, de remélhetőleg hamarosan finom ujjak fogják pótolni a hiányérzetét, ahogy simogatni kezdi, és nem kell csalódnia. Kellemesen simul bele az érintésekbe, ahogy szép lassan elkezdi bevonni a hab, és bele se gondolt eddig, hogy a fürdés is lehet ilyen kellemes, és élménydús.
Viszont észreveszi a mozdulatokban bekövetkező változást, azaz annak a hiányát. Nem teljesen buta, tudja, hogy a szavaival váltotta ki ezt a reakciót, óvatosan fordul meg, hogy bűnbánó, bánatos tekintettel nézzen a gyönyörű szemekbe, amiknek a hiánya még erre a néhány pillanatra is feltűnt neki. A szavak fájnak, keserűen vájnak lelkébe, sokkal mélyebbre hatolnak, mint bármilyen penge, vagy fegyver tette ezt korábban - pedig már ment rajta keresztül is dárda, szóval eddig elég biztosan hitte, hogy annál mélyebbre semmi sem juthat. És most mégis itt az elutasítás, de valami még sincs rendben. Nem tudja hova tenni a reakciót, nem ismeri eléggé a másikat hozzá, hogy feltűnjön neki a félelem, nem tudja eldönteni, hogy mit érezhet a nő, hiszen az lehet zavarodottság is. Viszont az utolsó mondat megmozdít benne valamit. *
- De ha akarod... akkor lehet. * Jelenti ki egyértelműen, de nem húzódik közelebb, nem nyúl párja felé, nem kényszerít rá semmit. Csak kérlel a tekintetével, és testtartásával. *
- Ha te is ezt szeretnéd, akkor miért ne? Miért ne adhatnánk meg az esélyt annak, hogy megnézzük, mi válik ebből kettőnk között?
//Mondvacsinált//
- Találtam. * Válaszolja a harcos, kedves mosollyal az arcán. Nem mondja ki, nem kell kimondja, úgy gondolja, anélkül is tudni fogja kedvese, hogy mire gondol, azaz ki. Mert bizony Pashthra úgy érzi, hogy talált valakit, aki miatt megéri felhagyni a harccal. Talán ha Merlana nem ülteti el ennek a magját a fejében pár nappal korábban, akkor most észre se venné, hogy ott van előtte ez a lehetőség. De észreveszi, és meg akarja ragadni. Mégse mondd most többet, reméli, hogy eleget mondott, és éreztetett a mágussal. Meghagyja neki a lehetőséget, hogy ha nem akarja észrevenni, akkor ne vegye észre. Mint mindig, most is ügyel arra, hogy ne zárja csapdába, ne kényszerítse sarokba a nőt, ott legyen előtte a menekülőút, és szabadon dönthessen. Mert az a legfontosabb a hóhajú harcos számára, a szabad döntés. *
- Nyugodtan kérdezz. Jobban szeretek hallgatni, de ha tudni szeretnél valamit, szívesen válaszolok. * Mosolyog joviálisan, miközben mögé kerül a tündérszép kedvese. Kicsit hiányolja a látványát, és a jégkék szemeket, amikben oly boldogan szokott elveszni, de remélhetőleg hamarosan finom ujjak fogják pótolni a hiányérzetét, ahogy simogatni kezdi, és nem kell csalódnia. Kellemesen simul bele az érintésekbe, ahogy szép lassan elkezdi bevonni a hab, és bele se gondolt eddig, hogy a fürdés is lehet ilyen kellemes, és élménydús.
Viszont észreveszi a mozdulatokban bekövetkező változást, azaz annak a hiányát. Nem teljesen buta, tudja, hogy a szavaival váltotta ki ezt a reakciót, óvatosan fordul meg, hogy bűnbánó, bánatos tekintettel nézzen a gyönyörű szemekbe, amiknek a hiánya még erre a néhány pillanatra is feltűnt neki. A szavak fájnak, keserűen vájnak lelkébe, sokkal mélyebbre hatolnak, mint bármilyen penge, vagy fegyver tette ezt korábban - pedig már ment rajta keresztül is dárda, szóval eddig elég biztosan hitte, hogy annál mélyebbre semmi sem juthat. És most mégis itt az elutasítás, de valami még sincs rendben. Nem tudja hova tenni a reakciót, nem ismeri eléggé a másikat hozzá, hogy feltűnjön neki a félelem, nem tudja eldönteni, hogy mit érezhet a nő, hiszen az lehet zavarodottság is. Viszont az utolsó mondat megmozdít benne valamit. *
- De ha akarod... akkor lehet. * Jelenti ki egyértelműen, de nem húzódik közelebb, nem nyúl párja felé, nem kényszerít rá semmit. Csak kérlel a tekintetével, és testtartásával. *
- Ha te is ezt szeretnéd, akkor miért ne? Miért ne adhatnánk meg az esélyt annak, hogy megnézzük, mi válik ebből kettőnk között?
1191. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-08 20:49:56
Üzenet elküldve: 2025-10-08 20:49:56
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*Érdekes ezeket a szavakat hallani. Mintha ő maga mesélné, annyi különbséggel, hogy ő mágus, a férfi pedig harcos. Bár a mindenki által kényelmes hitt élete miatt már nem mer úgy kezdeni bele bármibe, hogy neki bizony nem volt túl kellemes gyermekkora. Bárki meghallja, hogy nemes, csak legyint egyet, hogy úgy könnyű. De most nem is magára figyel. Háttérbe szorítja magát a legtöbb esetben, de itt nem érzi azt, hogy űr is társul hozzá. Mintha tudná, hogy itt ő is meg lenne hallgatva, ha szóra nyílna a szája.
A sóhaj feltűnik, mintha megakadna a másik. Mai figyel a jelekre, s nekiállhatna vájkálni, hiszen inna mindent, amit megtudhat Pashthráról, de nem ront rá. Viszont néhány mondat alapján ezernyi gondolatot raktároz el magában.*
- Ha találnál olyat, ami még számít ezen kívül, hogyan folytatnád tovább? *Teszi fel ehelyett a könnyednek szánt, de mégis túl mély kérdését. Nos, nem tudja magát meghazudtolni, nem szereti a felszínt.* - Mert ha van egy másik cél is, már mindjárt nem olyan könnyeden indulsz bele a lehetséges halálba. Gondolom. *Mondja ő, akinek az árvaházban van harmincegy célja, mégis képes és folyton veszélyes helyzetbe sodorja magát. Mentségére szóljon, igen átgondoltan ugrik fejest a bajba.*
- Mmm, sokat szoktam kérdezni. Csak szólj, ha álljak le. *Mondja majdhogynem nevetve, majd átcsúszik Pash mögé. Elveszi az illatos szappant, ami eddig őt vonta be habbal, s most a hóhajút kezdi el finoman kényeztetni a törődő simogatásaival. A kissé beállt csend nem zavarná, ha nem ilyenkor támadnának a gondolatok. Hamar megtöri partnere, amire, ha nem is látja, kissé összevonja a szemöldökét. Keze nem áll meg, csak mikor végig mondja a mondandóját. De akkor hirtelen torpan meg. Szinte belesajdul a feje a képekbe, amik elkezdenek peregni. Falfehérré válik, még a lélegzete is elakad. Őszintén megijedt és nem azért, mert nem tudna erre mit felelni, hanem azért, mert pontosan tudja. Akarja. De nem kecsegtethet reménnyel. Ígéretet tett. Szerelmet vallott. Bántotta Grael, de aztán mégis ő volt mellette, amikor Nori megátkozta. Csapdában van, mert ha el akarna menni sem tudna, mert tartozik. Éppen elég erélyesen megmutatta már neki a városőr, hogy milyen az, ha ellenszegül. És Cilia is bajba kerülhet. Kiesik a szappan a kezéből, de meg sem rezzen. Csak a tarkót nézi, a hátat, ha nem fordul meg a hirtelen túl nagy csend miatt Pash. *
- Így is elárultam… ha ez kiderül… *Csak suttog, mintha valamitől rettegne. Retteg is. Élénk a kép, hogy milyen Grael elégedetlenül, s mindemellett csalódottan sem szeretné látni. Fontos neki, habár tudja, hogy igen torz az, ha olyan fontos, aki meggyalázta ismeretségük elején. *
- Nem lehet, ha akarom is… nem lehet. *Szeretné most rögtön vízbe fojtani magát. Nem tudja milyen megérzésekkel, vagy emberismerettel áldották meg Pashthrát, de érezheti, hogy nem azért áll ellen, mert ne akarná minden porcikáját.*
//Mondvacsinált//
*Érdekes ezeket a szavakat hallani. Mintha ő maga mesélné, annyi különbséggel, hogy ő mágus, a férfi pedig harcos. Bár a mindenki által kényelmes hitt élete miatt már nem mer úgy kezdeni bele bármibe, hogy neki bizony nem volt túl kellemes gyermekkora. Bárki meghallja, hogy nemes, csak legyint egyet, hogy úgy könnyű. De most nem is magára figyel. Háttérbe szorítja magát a legtöbb esetben, de itt nem érzi azt, hogy űr is társul hozzá. Mintha tudná, hogy itt ő is meg lenne hallgatva, ha szóra nyílna a szája.
A sóhaj feltűnik, mintha megakadna a másik. Mai figyel a jelekre, s nekiállhatna vájkálni, hiszen inna mindent, amit megtudhat Pashthráról, de nem ront rá. Viszont néhány mondat alapján ezernyi gondolatot raktároz el magában.*
- Ha találnál olyat, ami még számít ezen kívül, hogyan folytatnád tovább? *Teszi fel ehelyett a könnyednek szánt, de mégis túl mély kérdését. Nos, nem tudja magát meghazudtolni, nem szereti a felszínt.* - Mert ha van egy másik cél is, már mindjárt nem olyan könnyeden indulsz bele a lehetséges halálba. Gondolom. *Mondja ő, akinek az árvaházban van harmincegy célja, mégis képes és folyton veszélyes helyzetbe sodorja magát. Mentségére szóljon, igen átgondoltan ugrik fejest a bajba.*
- Mmm, sokat szoktam kérdezni. Csak szólj, ha álljak le. *Mondja majdhogynem nevetve, majd átcsúszik Pash mögé. Elveszi az illatos szappant, ami eddig őt vonta be habbal, s most a hóhajút kezdi el finoman kényeztetni a törődő simogatásaival. A kissé beállt csend nem zavarná, ha nem ilyenkor támadnának a gondolatok. Hamar megtöri partnere, amire, ha nem is látja, kissé összevonja a szemöldökét. Keze nem áll meg, csak mikor végig mondja a mondandóját. De akkor hirtelen torpan meg. Szinte belesajdul a feje a képekbe, amik elkezdenek peregni. Falfehérré válik, még a lélegzete is elakad. Őszintén megijedt és nem azért, mert nem tudna erre mit felelni, hanem azért, mert pontosan tudja. Akarja. De nem kecsegtethet reménnyel. Ígéretet tett. Szerelmet vallott. Bántotta Grael, de aztán mégis ő volt mellette, amikor Nori megátkozta. Csapdában van, mert ha el akarna menni sem tudna, mert tartozik. Éppen elég erélyesen megmutatta már neki a városőr, hogy milyen az, ha ellenszegül. És Cilia is bajba kerülhet. Kiesik a szappan a kezéből, de meg sem rezzen. Csak a tarkót nézi, a hátat, ha nem fordul meg a hirtelen túl nagy csend miatt Pash. *
- Így is elárultam… ha ez kiderül… *Csak suttog, mintha valamitől rettegne. Retteg is. Élénk a kép, hogy milyen Grael elégedetlenül, s mindemellett csalódottan sem szeretné látni. Fontos neki, habár tudja, hogy igen torz az, ha olyan fontos, aki meggyalázta ismeretségük elején. *
- Nem lehet, ha akarom is… nem lehet. *Szeretné most rögtön vízbe fojtani magát. Nem tudja milyen megérzésekkel, vagy emberismerettel áldották meg Pashthrát, de érezheti, hogy nem azért áll ellen, mert ne akarná minden porcikáját.*
1190. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-08 19:36:40
Üzenet elküldve: 2025-10-08 19:36:40
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Kellemetlen, sőt, már-már szégyenteljes lehetne a szituáció így, hogy a lány egyáltalán nem emlékszik a lényegre, annak legjobb részére, amit Norennar kaphatott, de őt védi a tudatlanság oltalmazó léte, a mélységit és az ő büszkeségét pedig a tény, hogy Nori egyáltalán nem tehet róla, hogy így alakult.
Amikor a férfi elismétli a nevet, mely nem az övé, de valahol talán mégis, egy aprót bólint, megerősítve, amit mondott, majd szinte azonnal, kétségbeesetten kérdez, mert ha ő nem emlékszik, és Lil a helyébe lépett, akkor szörnyű, borzasztó dolgok is történhettek (volna). Hogy Norennar nem hagyta magát, arra a játékos hangja mellett bizonyítékul szolgál az a sok, apró-pici fájdalom is, melyet lassan, szinte egyenként felsajdulva kezd érezni a teste különböző pontjain.
Jelét ugyan nem látja annak, hogy túl nagy baj történt volna, de ahogy tovább gondolkodik, eszébe jut, hogy a mágiája segítségével olyat is tehetett, mely a szemnek nem látható, vagy nem most azonnal fogja kínozni Norennart. Megijed, fél attól, hogy megint valami szörnyűséget tett, de amint társa ezt észreveszi, rögtön magához húzza, átöleli és nyugtatgatni kezdi szavakkal és finom érintésekkel is. Feszültsége lassan múlik, ahogy érezhetően elernyed a férfi karjai közt. Az homlokára kapott apró csók okozta pír és az utolsó mondat nyomán keletkezett mosoly a feketeség arcán mutatja végül, hogy most már talán minden rendben.*
- Jó… *Mondja bizonytalanul, miközben úgy marad, Norennar mellkasának dőlve. Nem akar most onnan elhúzódni. Amikor meghallja, hogy magyarázattal tartozik, felpillant a másik szemeibe, kissé félrehúzza a száját, majd sóhajt egyet. Tudja, hogy ezt most nem úszhatja meg.*
- Lil egy szörnyeteg. Ő nem é vagyok, de valahol mégis… *Nem tudja ennél jobban kifejezni, hogy mire is gondol.* Erőszakos és szívtelen. A hangja olykor zúg a fejemben, és próbál rávenni arra, hogy rossz dolgokat tegyek másokkal, bár, amióta Velar is velem van, nagyon ritkán hallom. *Pillant le a csuklójára, s rajta a karkötőre, amitől még a fürdéshez sem szabadult meg. Talán pont ennek köszönheti, hogy nem történt tragédia?*
- De nem tudom, hogy mit mondhatnék még róla. Mit akarsz tudni egyáltalán? *Fél kimondani azt, hogy Lil tehet arról, hogy gyilkossá vált, már nem is egyszer. Jelentőségteljesen pillant ismét Norennarra, barna íriszei zavartan pislognak.*
- Azt hiszem, hogy ő csak meg akar védeni engem, de rosszul csinálja… *Fűz még hozzá ennyit, és helyette most élvezi inkább Norennar karjainak védelmét.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Kellemetlen, sőt, már-már szégyenteljes lehetne a szituáció így, hogy a lány egyáltalán nem emlékszik a lényegre, annak legjobb részére, amit Norennar kaphatott, de őt védi a tudatlanság oltalmazó léte, a mélységit és az ő büszkeségét pedig a tény, hogy Nori egyáltalán nem tehet róla, hogy így alakult.
Amikor a férfi elismétli a nevet, mely nem az övé, de valahol talán mégis, egy aprót bólint, megerősítve, amit mondott, majd szinte azonnal, kétségbeesetten kérdez, mert ha ő nem emlékszik, és Lil a helyébe lépett, akkor szörnyű, borzasztó dolgok is történhettek (volna). Hogy Norennar nem hagyta magát, arra a játékos hangja mellett bizonyítékul szolgál az a sok, apró-pici fájdalom is, melyet lassan, szinte egyenként felsajdulva kezd érezni a teste különböző pontjain.
Jelét ugyan nem látja annak, hogy túl nagy baj történt volna, de ahogy tovább gondolkodik, eszébe jut, hogy a mágiája segítségével olyat is tehetett, mely a szemnek nem látható, vagy nem most azonnal fogja kínozni Norennart. Megijed, fél attól, hogy megint valami szörnyűséget tett, de amint társa ezt észreveszi, rögtön magához húzza, átöleli és nyugtatgatni kezdi szavakkal és finom érintésekkel is. Feszültsége lassan múlik, ahogy érezhetően elernyed a férfi karjai közt. Az homlokára kapott apró csók okozta pír és az utolsó mondat nyomán keletkezett mosoly a feketeség arcán mutatja végül, hogy most már talán minden rendben.*
- Jó… *Mondja bizonytalanul, miközben úgy marad, Norennar mellkasának dőlve. Nem akar most onnan elhúzódni. Amikor meghallja, hogy magyarázattal tartozik, felpillant a másik szemeibe, kissé félrehúzza a száját, majd sóhajt egyet. Tudja, hogy ezt most nem úszhatja meg.*
- Lil egy szörnyeteg. Ő nem é vagyok, de valahol mégis… *Nem tudja ennél jobban kifejezni, hogy mire is gondol.* Erőszakos és szívtelen. A hangja olykor zúg a fejemben, és próbál rávenni arra, hogy rossz dolgokat tegyek másokkal, bár, amióta Velar is velem van, nagyon ritkán hallom. *Pillant le a csuklójára, s rajta a karkötőre, amitől még a fürdéshez sem szabadult meg. Talán pont ennek köszönheti, hogy nem történt tragédia?*
- De nem tudom, hogy mit mondhatnék még róla. Mit akarsz tudni egyáltalán? *Fél kimondani azt, hogy Lil tehet arról, hogy gyilkossá vált, már nem is egyszer. Jelentőségteljesen pillant ismét Norennarra, barna íriszei zavartan pislognak.*
- Azt hiszem, hogy ő csak meg akar védeni engem, de rosszul csinálja… *Fűz még hozzá ennyit, és helyette most élvezi inkább Norennar karjainak védelmét.*
1189. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-08 19:18:32
Üzenet elküldve: 2025-10-08 19:18:32
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* A szavak kellemesen bizsergetik tudatát, és kicsit szorosabban bújik a mágushoz. *
- Te is az vagy, Mai. Kevesen voltak velem ilyen kedvesek eddig. Kevesen voltak ilyen kedvesek a szívemnek. * Feleli, és közben átkozza magát, amiért nem tud kitalálni egy becézést a Maira, amivel közvetlenebb lehetne a beszélgetés, amivel kicsit belsőségesebb lehetne, ahogy kiejti kedvesének a nevét. Ami ugyan úgy simogathatja a lelkét, mint az övét a Pash. De egyelőre nincs rá ötlete, bármennyire is szeretné. *
- Ezt szánták nekem, és ehhez értek. * Feleli egyszerűen, de nem akarja csak ennyivel elhessegetni a kérdést. Szeretne őszinte lenni, és szeretné felfedni magát, nem akar titkolózni, de a szomorú történetével se akarja elrontani a hangulatot. Gondolkodik kicsit, próbálja megtalálni a kettő közötti egyensúlyt, amivel beszél is magáról, de nem is. *
- Az apám harcos volt, annak is nevelt. Szinte egyszerre tanultam járni, és harcolni. * Kezd bele a magyarázatba, és rögtön el is akad. Nem akarja elmondani, hogy milyen volt a gyerekkora, nem akarja, hogy szánakozzon, és sajnálkozzon a mágus. Sóhajt egyet, és inkább átugorja a részleteket. *
- Azért jöttem ide, mert a kalandot kerestem. Be akartam bizonyítani, hogy többet érek, mint azt hitték rólam. Egy hülye gyerek, nagy álmokkal, így érkeztem meg a szántókon túlról. Aztán szépen azzá lettem, akinek már akkor hittem magam, hogy vagyok. * Teszi hozzá mosolyogva, úgy érezve, hogy ezzel mindent elmondott magáról. Persze sejti, hogy nem lesz elég, és lesznek még kérdések, de ha őszinte akar lenni, önmagáról nem szívesen mesél. Sokkal szívesebben hallgat másokat. *
- Úgyhogy harcolok, ha megfizetik, és edzek, amikor éppen nem fizetnek. Egyelőre nem sok minden volt az életemben, ami ezen kívül számított volna. * Teszi még hozzá, talán fel sem fogva, hogy mi is az, ami változott ebben. Hiszen már úgy tűnik, mintha lenne más is az életében az edzésen, és a harcon kívül. Legalábbis szeretné ezt hinni.
Hagyja, hogy helyet cseréljenek, még ha fáj is, hogy el kell engedje a kezeket. Maga elé bámul, némán gondolkodva. Hogy meddig tarthat ez az idill, és hogy mi lesz, ha felteszi a mágusnak a kérdést, aminek féli a válaszát. *
- Mai... * kezdi halkan, miközben önmagával vív. Nem akarja kimondani, de mégis megteszi. *
- Azt mondtad téged várnak otthon... * súgja halkan, könnyebb így, hogy nem néznek egymás szemébe. Könnyebb így, hogy mögötte van a holló, és ha akarja, szó nélkül magára hagyhatja. *
- Nem akarom, hogy hazamenj. Nem akarom, hogy más várjon téged. * Mondja ki őszintén a szavakat, amikkel lehet, hogy mindent elront, de nem tudja tovább magában tartani őket. *
//Mondvacsinált//
* A szavak kellemesen bizsergetik tudatát, és kicsit szorosabban bújik a mágushoz. *
- Te is az vagy, Mai. Kevesen voltak velem ilyen kedvesek eddig. Kevesen voltak ilyen kedvesek a szívemnek. * Feleli, és közben átkozza magát, amiért nem tud kitalálni egy becézést a Maira, amivel közvetlenebb lehetne a beszélgetés, amivel kicsit belsőségesebb lehetne, ahogy kiejti kedvesének a nevét. Ami ugyan úgy simogathatja a lelkét, mint az övét a Pash. De egyelőre nincs rá ötlete, bármennyire is szeretné. *
- Ezt szánták nekem, és ehhez értek. * Feleli egyszerűen, de nem akarja csak ennyivel elhessegetni a kérdést. Szeretne őszinte lenni, és szeretné felfedni magát, nem akar titkolózni, de a szomorú történetével se akarja elrontani a hangulatot. Gondolkodik kicsit, próbálja megtalálni a kettő közötti egyensúlyt, amivel beszél is magáról, de nem is. *
- Az apám harcos volt, annak is nevelt. Szinte egyszerre tanultam járni, és harcolni. * Kezd bele a magyarázatba, és rögtön el is akad. Nem akarja elmondani, hogy milyen volt a gyerekkora, nem akarja, hogy szánakozzon, és sajnálkozzon a mágus. Sóhajt egyet, és inkább átugorja a részleteket. *
- Azért jöttem ide, mert a kalandot kerestem. Be akartam bizonyítani, hogy többet érek, mint azt hitték rólam. Egy hülye gyerek, nagy álmokkal, így érkeztem meg a szántókon túlról. Aztán szépen azzá lettem, akinek már akkor hittem magam, hogy vagyok. * Teszi hozzá mosolyogva, úgy érezve, hogy ezzel mindent elmondott magáról. Persze sejti, hogy nem lesz elég, és lesznek még kérdések, de ha őszinte akar lenni, önmagáról nem szívesen mesél. Sokkal szívesebben hallgat másokat. *
- Úgyhogy harcolok, ha megfizetik, és edzek, amikor éppen nem fizetnek. Egyelőre nem sok minden volt az életemben, ami ezen kívül számított volna. * Teszi még hozzá, talán fel sem fogva, hogy mi is az, ami változott ebben. Hiszen már úgy tűnik, mintha lenne más is az életében az edzésen, és a harcon kívül. Legalábbis szeretné ezt hinni.
Hagyja, hogy helyet cseréljenek, még ha fáj is, hogy el kell engedje a kezeket. Maga elé bámul, némán gondolkodva. Hogy meddig tarthat ez az idill, és hogy mi lesz, ha felteszi a mágusnak a kérdést, aminek féli a válaszát. *
- Mai... * kezdi halkan, miközben önmagával vív. Nem akarja kimondani, de mégis megteszi. *
- Azt mondtad téged várnak otthon... * súgja halkan, könnyebb így, hogy nem néznek egymás szemébe. Könnyebb így, hogy mögötte van a holló, és ha akarja, szó nélkül magára hagyhatja. *
- Nem akarom, hogy hazamenj. Nem akarom, hogy más várjon téged. * Mondja ki őszintén a szavakat, amikkel lehet, hogy mindent elront, de nem tudja tovább magában tartani őket. *
1188. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-08 18:45:36
Üzenet elküldve: 2025-10-08 18:45:36
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*Szereti hallgatni a férfi hangját. Mintha puha mágikus takaróként ölelné körül, óv. A mozdulatai is mindig erről szólnak. Öleli, védelmezi. Idegen, de hozzá tudna szokni. Ugyanis az eddigi ölelő karok mind bántották már. Hol ténylegesen, hol pedig csak elengedték, amikor szükség lett volna. Persze nem panaszkodhatna, jutott már a jóból, de ritkán találkozik önzetlenséggel. Kevés az, kit meg tudna számolni maga körött, akik csak úgy egyszerűen jók. Bár biztosan van ezer hibája a harcosnak, mégis lát benne olyat, ami semmissé tudja ezeket tenni. Fáj is, ahogy belé mar a tudat, hogy nem tarthat örökké. Elködösül egy pillanatra a tekintete. Már belegondolna abba, hogy mi várja otthon, de elhessegeti. Jobb fecsegni, jobb, hogy érintik és az is, ahogy ő érint.*
- Édes vagy, Pash…
*Már-már hitetlenkedve mondja. Ilyen biztosan nincs, ebből fel fog ébredni. De addig legalább álmodja, amíg meg fel nem riad.*
- Úgy gondolod? *Kérdez vissza kissé sejtelmesen. Mai szeret felkészülni a viharra, pedig cseppet sem negatív személyiség. Talán több jót is képes látni a világban, mint amennyi van benne, de ettől még az eshetőségekkel tisztában kell legyen. Hiszik sokszor vakmerőnek és ostobának a húzásait, de a legtöbb mögött mindig több átgondolás van, mint azt bárki sejtené. *
- Folyamatos veszély, ha ez az életed… ez mozgat? Vagy miért választottad?
*Tér vissza az előző témához. Közben összekulcsolódnak az ujjak. Mindegy, csak érjenek össze valamilyen formában. Széles mosolyt csal az arcára, hogy így megfertőződtek egymástól. Egészen addig felfelé görbül a szája, míg le nem olvad egy újabb átkozott gondolattól. Azok fertőznek, nem a tengerkékszemű. Ő mintha varázsital lenne, ami mindent meg tud oldani. Elképesztő, ha egyetlen nap leforgása alatt ilyen közel került hozzá, mi lesz majd később? Épp ezért szomorodik el. Nem lehet később. Ha nem is megszeghetetlen, de eskü köti.*
- Köszönöm. *Még tűnődik a szemekbe nézve. Nincs szüksége védelemre, mindent megolt egymaga is. Mégis olyanok a szavak, amiket mindig hallani akart. Nem akar komor maradni, így hát mozdul.*
- Most te jössz. *Megpróbálkozik bekúszni a kedves háta mögé, hogy tényleg betartsa az ígéretét.*
//Mondvacsinált//
*Szereti hallgatni a férfi hangját. Mintha puha mágikus takaróként ölelné körül, óv. A mozdulatai is mindig erről szólnak. Öleli, védelmezi. Idegen, de hozzá tudna szokni. Ugyanis az eddigi ölelő karok mind bántották már. Hol ténylegesen, hol pedig csak elengedték, amikor szükség lett volna. Persze nem panaszkodhatna, jutott már a jóból, de ritkán találkozik önzetlenséggel. Kevés az, kit meg tudna számolni maga körött, akik csak úgy egyszerűen jók. Bár biztosan van ezer hibája a harcosnak, mégis lát benne olyat, ami semmissé tudja ezeket tenni. Fáj is, ahogy belé mar a tudat, hogy nem tarthat örökké. Elködösül egy pillanatra a tekintete. Már belegondolna abba, hogy mi várja otthon, de elhessegeti. Jobb fecsegni, jobb, hogy érintik és az is, ahogy ő érint.*
- Édes vagy, Pash…
*Már-már hitetlenkedve mondja. Ilyen biztosan nincs, ebből fel fog ébredni. De addig legalább álmodja, amíg meg fel nem riad.*
- Úgy gondolod? *Kérdez vissza kissé sejtelmesen. Mai szeret felkészülni a viharra, pedig cseppet sem negatív személyiség. Talán több jót is képes látni a világban, mint amennyi van benne, de ettől még az eshetőségekkel tisztában kell legyen. Hiszik sokszor vakmerőnek és ostobának a húzásait, de a legtöbb mögött mindig több átgondolás van, mint azt bárki sejtené. *
- Folyamatos veszély, ha ez az életed… ez mozgat? Vagy miért választottad?
*Tér vissza az előző témához. Közben összekulcsolódnak az ujjak. Mindegy, csak érjenek össze valamilyen formában. Széles mosolyt csal az arcára, hogy így megfertőződtek egymástól. Egészen addig felfelé görbül a szája, míg le nem olvad egy újabb átkozott gondolattól. Azok fertőznek, nem a tengerkékszemű. Ő mintha varázsital lenne, ami mindent meg tud oldani. Elképesztő, ha egyetlen nap leforgása alatt ilyen közel került hozzá, mi lesz majd később? Épp ezért szomorodik el. Nem lehet később. Ha nem is megszeghetetlen, de eskü köti.*
- Köszönöm. *Még tűnődik a szemekbe nézve. Nincs szüksége védelemre, mindent megolt egymaga is. Mégis olyanok a szavak, amiket mindig hallani akart. Nem akar komor maradni, így hát mozdul.*
- Most te jössz. *Megpróbálkozik bekúszni a kedves háta mögé, hogy tényleg betartsa az ígéretét.*
1187. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-08 17:28:51
Üzenet elküldve: 2025-10-08 17:28:51
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* A vízben összebújva egy olyan gondolat férkőzik be fejébe, amit eddig még sosem tapasztalt. Most, hogy összebújnak, úgy érzi, életében először igazán, bár már Merlana mellett is elkezdte kapargatni ezt az igazságot, hogy talán mégsem érdemes csatában meghalni. Talán mégsem úgy a legszebb a halál, ha kivont karddal, egy párviadal során éri. Mert akkor sose jöhet ide vissza, és soha többé nem bújhatnak így össze. Nem, a hóhajú harcos most először kezdi azt érezni, hogy nem akar meghalni, nem akarja eldobni az életét. Végre talált valakit, végre van valami, ami miatt talán még élni is megéri. Még nem biztos benne teljesen, de kezd beférkőzni ez a gondolat a többi közé.
Ő se bánná hát, ha Abogr úgy döntene, hogy mindenféle orkok és szívek helyett inkább örök fogságra ítéli őket, nem hagyhatják el többé a tornyot, és kénytelen kelletlen egymás társaságában kell osztozniuk örökké. Igazán kellemes büntetés lenne, egy pillanatra még az is átsuhan a fején, hogy akár bosszanthatná is a mágust, hogy elérje ezt a fajta kegyetlenséget. Persze elveti hamar, csak egy mosoly ül ki arcára, és már feledésbe is merül a hihetetlen ötlet. Még Pashnak is több esze van annál, hogy a mágustorony mesterével húzzon ujjat. Kellemesen barangol gondolataiban, és a kedves kis testen, amihez hozzásimul. Viszonozza a csókot, még ha fáj is közben a nyaka. Ha kellene, eltörné, csak érinthesse az ajkakat. Utána pedig figyelmesen hallgatja a másik felét, minden szavát issza, még ha közben úgy is tűnik, mintha csak a bőrfelületekkel foglalkozna. *
- Norennar és én azért vagyunk, hogy ilyenekbe belekeveredjünk. * Feleli egyszerűen arra, hogy Mai egyedül akart jönni. * Mindkettőnknek ez az élete, és jobb érzés azért csinálni valamit, mert meg akarok védeni másokat, mint pénzért. Már akkor is örültem neki, hogy elhívott, amikor még nem is ismertelek. Most viszont úgy gondolom, hogy ez volt a lehető legjobb, ami történhetett velem. * Ha ne is a szavak embere, azért próbálkozik. Szeretné, ha a másik tudná, hogy mennyire jelentenek számára ezek az együtt töltött órák, hogy nem tervezi magára hagyni, és lelépni az első alkalommal. *
- Ezen a folyón majd átkelünk, ha odaérünk. Feleslegesen készülünk a viharra, ami talán el sem jön. * Mondja nem túl bölcs módon, bár nem igazán ez a véleménye, de szeretné megnyugtatni a mágust, hogy nem lesz semmi gond. Szembe néz kedvesével, és ha teheti, akkor megfogja mindkét kezét, mintha csak egy tökéletes kört alkotnának. Ujjait átfűzi a vékony kis ujjak között, rásimulnak a kézfejre, és nem tervezik elengedni. *
- Ha baj lesz, mindennel azon leszek, hogy megvédjelek titeket. * Teszi hozzá, és nem csak azért sorolja ide Norileinát, mert nála van a szív. Tudja, hogy párjának szívének kedves a lány, és így már a hóhajúnak is az. Mindkettejükért életét adná, ha szükség lenne rá, még ha ez azt is jelentené, hogy soha többé nem simulhat a mágushoz. Igen, ez egy szép formája lenne a halálnak, szebb, mint csak úgy eldobni a jövőjét egy harcban, ami talán nem is az övé. *
//Mondvacsinált//
* A vízben összebújva egy olyan gondolat férkőzik be fejébe, amit eddig még sosem tapasztalt. Most, hogy összebújnak, úgy érzi, életében először igazán, bár már Merlana mellett is elkezdte kapargatni ezt az igazságot, hogy talán mégsem érdemes csatában meghalni. Talán mégsem úgy a legszebb a halál, ha kivont karddal, egy párviadal során éri. Mert akkor sose jöhet ide vissza, és soha többé nem bújhatnak így össze. Nem, a hóhajú harcos most először kezdi azt érezni, hogy nem akar meghalni, nem akarja eldobni az életét. Végre talált valakit, végre van valami, ami miatt talán még élni is megéri. Még nem biztos benne teljesen, de kezd beférkőzni ez a gondolat a többi közé.
Ő se bánná hát, ha Abogr úgy döntene, hogy mindenféle orkok és szívek helyett inkább örök fogságra ítéli őket, nem hagyhatják el többé a tornyot, és kénytelen kelletlen egymás társaságában kell osztozniuk örökké. Igazán kellemes büntetés lenne, egy pillanatra még az is átsuhan a fején, hogy akár bosszanthatná is a mágust, hogy elérje ezt a fajta kegyetlenséget. Persze elveti hamar, csak egy mosoly ül ki arcára, és már feledésbe is merül a hihetetlen ötlet. Még Pashnak is több esze van annál, hogy a mágustorony mesterével húzzon ujjat. Kellemesen barangol gondolataiban, és a kedves kis testen, amihez hozzásimul. Viszonozza a csókot, még ha fáj is közben a nyaka. Ha kellene, eltörné, csak érinthesse az ajkakat. Utána pedig figyelmesen hallgatja a másik felét, minden szavát issza, még ha közben úgy is tűnik, mintha csak a bőrfelületekkel foglalkozna. *
- Norennar és én azért vagyunk, hogy ilyenekbe belekeveredjünk. * Feleli egyszerűen arra, hogy Mai egyedül akart jönni. * Mindkettőnknek ez az élete, és jobb érzés azért csinálni valamit, mert meg akarok védeni másokat, mint pénzért. Már akkor is örültem neki, hogy elhívott, amikor még nem is ismertelek. Most viszont úgy gondolom, hogy ez volt a lehető legjobb, ami történhetett velem. * Ha ne is a szavak embere, azért próbálkozik. Szeretné, ha a másik tudná, hogy mennyire jelentenek számára ezek az együtt töltött órák, hogy nem tervezi magára hagyni, és lelépni az első alkalommal. *
- Ezen a folyón majd átkelünk, ha odaérünk. Feleslegesen készülünk a viharra, ami talán el sem jön. * Mondja nem túl bölcs módon, bár nem igazán ez a véleménye, de szeretné megnyugtatni a mágust, hogy nem lesz semmi gond. Szembe néz kedvesével, és ha teheti, akkor megfogja mindkét kezét, mintha csak egy tökéletes kört alkotnának. Ujjait átfűzi a vékony kis ujjak között, rásimulnak a kézfejre, és nem tervezik elengedni. *
- Ha baj lesz, mindennel azon leszek, hogy megvédjelek titeket. * Teszi hozzá, és nem csak azért sorolja ide Norileinát, mert nála van a szív. Tudja, hogy párjának szívének kedves a lány, és így már a hóhajúnak is az. Mindkettejükért életét adná, ha szükség lenne rá, még ha ez azt is jelentené, hogy soha többé nem simulhat a mágushoz. Igen, ez egy szép formája lenne a halálnak, szebb, mint csak úgy eldobni a jövőjét egy harcban, ami talán nem is az övé. *
1186. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-08 16:55:35
Üzenet elküldve: 2025-10-08 16:55:35
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*Alsó ajkába harap és mérhetetlenül lassan engedi ki annak húsát a fogai közül. A leomlott anyag után felsejlő bőrt nézi, a hegeket, amik tarkítják a szemeinek gyönyörű testet. Persze volnának kérdései, sőt, még kissé el is tudna szomorodni, hogy valaha bántották a férfit, de most az összkép gyakorol rá nagy hatást. Persze ez sem érne semmit, ha nem érezne valami szépet a lelkében is. Hogy csupán egy vízió, hogy Pashthrát milyennek titulálja, az nem tudvalevő, de emberismerete kevésszer csal. Ha csal is azért van, hogy elhiggyen valamit, amit nem volna szabad. Mégis más az érzet, mint máskor. Annyival másabb…*
- Mindened a kedvemre van, Pash.
*Mondja halkan, miközben elfordul, aztán végre nyakig merül a vízben. Jóleső, ahogy ismét a karokban van, nem cserélné el semmire. Nem vitatkozna, ha örökre bezárnák őket a toronyba. Nem volna kinek számot adni, nem kellene bűntudatosnak lennie. Ha a gyerekek nem várnák haza, talán elintézné az öreggel, hogy a tömbbért cserébe egyszerűen csak zárja rájuk a lakatot, aztán a többit megoldják. Ostoba képzelgések, de feltölti, hogy kalandozhat az efféle gondolatok között.
Hátra hajtja fejét, hogy annyival is közelebb lehessen a harcos tökéletességhez. Felsóhajt, mikor újra bejárják az ujjak, amikor érinti a tenyér, de már nem sürgeti a vágy, most jó így lebegni és csak érezni. Hátra nyúl, hogy közelebb húzza magához az arcot. Ilyen kitekert módon is csókot szeretne.*
- Tudod, egyedül akartam jönni. Az volt a tervem, hogy egyszerűen csak elveszem azt a rohadt tömböt és a mester elé viszem. Akkor nem keveredett volna jobban bele senki és Norit sem kereshetné senki.
*Mély levegőt vesz és lassan fújja ki, de nem távolodna egy centit sem a társától.*
- Tartok tőle, hogy lesznek kérdései Abogr mesternek és Nori szája előbb szokott nyílni, minthogy gondolkodni kezdjen.
*Elsimít néhány nedves, de talán zavaró tincset a háta mögül.*
- És akkor nagyobb vihar lehet, mint ami most kint tombol. *Elmosolyodik, megingatja a fejét.* - De… *Megfordul, ha hagyja neki Pashthra, hogy szemben lehessenek egy kis ideig, majd végig simít az arcán. Mindenét oda adta már neki egy éjjel alatt, ha úgyis vége, amint hazafelé veszik az irányt, hát mit számít, ha megoszt néhány apróságot a lelkéből is?* - Még így is megérné. Mert így megismertelek.
*Gondol ezzel arra, hogy nyugodtan felégethet mindent a mester, ha bal lábbal kelt fel és rossz passzban lelik, vagy csak információ nélkül hagyja őket. Netán büntetésben részesülnek, mert náluk a fegyver, minek megtalálásakor harsant fel a kürtszó… vagy Sa'Tereth nevét meghallva soha többé nem engedi e falak közé egyiküket sem… de önző módon, a párás, fülledt fürdőben ez most szemernyire sem érdekli. Persze ez csak romantikus téboly, Mai ettől felelősségteljesebb, s biztosan kimagyarázna mindent, ahogy szokott. De más sem számít, minthogy amiatt, hogy nem egyedül indult meg, ahogyan azt tervezte, most valami kincsre talált. Akkor is, ha hamar vissza kell zárni rá a ládika tetejét és soha többet vissza sem nézni rá.*
//Mondvacsinált//
*Alsó ajkába harap és mérhetetlenül lassan engedi ki annak húsát a fogai közül. A leomlott anyag után felsejlő bőrt nézi, a hegeket, amik tarkítják a szemeinek gyönyörű testet. Persze volnának kérdései, sőt, még kissé el is tudna szomorodni, hogy valaha bántották a férfit, de most az összkép gyakorol rá nagy hatást. Persze ez sem érne semmit, ha nem érezne valami szépet a lelkében is. Hogy csupán egy vízió, hogy Pashthrát milyennek titulálja, az nem tudvalevő, de emberismerete kevésszer csal. Ha csal is azért van, hogy elhiggyen valamit, amit nem volna szabad. Mégis más az érzet, mint máskor. Annyival másabb…*
- Mindened a kedvemre van, Pash.
*Mondja halkan, miközben elfordul, aztán végre nyakig merül a vízben. Jóleső, ahogy ismét a karokban van, nem cserélné el semmire. Nem vitatkozna, ha örökre bezárnák őket a toronyba. Nem volna kinek számot adni, nem kellene bűntudatosnak lennie. Ha a gyerekek nem várnák haza, talán elintézné az öreggel, hogy a tömbbért cserébe egyszerűen csak zárja rájuk a lakatot, aztán a többit megoldják. Ostoba képzelgések, de feltölti, hogy kalandozhat az efféle gondolatok között.
Hátra hajtja fejét, hogy annyival is közelebb lehessen a harcos tökéletességhez. Felsóhajt, mikor újra bejárják az ujjak, amikor érinti a tenyér, de már nem sürgeti a vágy, most jó így lebegni és csak érezni. Hátra nyúl, hogy közelebb húzza magához az arcot. Ilyen kitekert módon is csókot szeretne.*
- Tudod, egyedül akartam jönni. Az volt a tervem, hogy egyszerűen csak elveszem azt a rohadt tömböt és a mester elé viszem. Akkor nem keveredett volna jobban bele senki és Norit sem kereshetné senki.
*Mély levegőt vesz és lassan fújja ki, de nem távolodna egy centit sem a társától.*
- Tartok tőle, hogy lesznek kérdései Abogr mesternek és Nori szája előbb szokott nyílni, minthogy gondolkodni kezdjen.
*Elsimít néhány nedves, de talán zavaró tincset a háta mögül.*
- És akkor nagyobb vihar lehet, mint ami most kint tombol. *Elmosolyodik, megingatja a fejét.* - De… *Megfordul, ha hagyja neki Pashthra, hogy szemben lehessenek egy kis ideig, majd végig simít az arcán. Mindenét oda adta már neki egy éjjel alatt, ha úgyis vége, amint hazafelé veszik az irányt, hát mit számít, ha megoszt néhány apróságot a lelkéből is?* - Még így is megérné. Mert így megismertelek.
*Gondol ezzel arra, hogy nyugodtan felégethet mindent a mester, ha bal lábbal kelt fel és rossz passzban lelik, vagy csak információ nélkül hagyja őket. Netán büntetésben részesülnek, mert náluk a fegyver, minek megtalálásakor harsant fel a kürtszó… vagy Sa'Tereth nevét meghallva soha többé nem engedi e falak közé egyiküket sem… de önző módon, a párás, fülledt fürdőben ez most szemernyire sem érdekli. Persze ez csak romantikus téboly, Mai ettől felelősségteljesebb, s biztosan kimagyarázna mindent, ahogy szokott. De más sem számít, minthogy amiatt, hogy nem egyedül indult meg, ahogyan azt tervezte, most valami kincsre talált. Akkor is, ha hamar vissza kell zárni rá a ládika tetejét és soha többet vissza sem nézni rá.*
1185. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-08 14:57:41
Üzenet elküldve: 2025-10-08 14:57:41
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* Bár erős a kísértés, hogy visszarángassa magával az ágyba a nőt, inkább fékezi magát, és követi a fürdőbe. Ha legalább a látszatát fenntartják, hogy haladnak, az biztos mindkettejüknek megnyugtató lesz. Nem érti hogyan ejthette ennyire rabul testét és gondolatait a másik, de már kezd belenyugodni. Csak azt tudja, hogy vele akar maradni, a közelében, és minél több kellemes emléket akar okozni maguknak. Persze már érzi fizikai korlátait, már kezd sajogni az, amit annyit használnak, de valahogy ez sem érdekli, csak még jobban fokozza a tüzet benne. Talán Mai is ilyen gondolatokat fogalmaz meg, mert felnevet, és bár nem tudja, hogy min, de a hóhajú harcos vele együtt mosolyog. Az ő kedve is örömteli, nem tudná tagadni. *
- Pedig eddig úgy tűnt, hogy kedvedre van a ruházatom. * Vigyorog játékosan, hagyva, hogy a törölköző a földre hulljon, így megkímélve a mágust attól, hogy maga szabadítsa ki belőle. Figyeli, ahogy a hajtincsek szállnak a levegőben, táncot lejtve, és most még az sem zavarja, hogy nem vörös. Lehet, hogy a fekete lesz az új kedvence. Végtére is van olyan szép, és valahogy nemesebb is, fenségesebb. Igen, a fekete is elég jó hajszín, dönti el magában. Követi hát a hajzuhatagot a dézsába, ahol fáradt, hajszolt izmait egyből kellemesen melengeti a víz. De valami mégis hiányzik, úgyhogy megpróbál a nő, és a dézsa széle közé furakodni, hogy hátulról megint neki simulhasson. Várat még a szappanozásra, ráér még az, hogy lemossák egymást, most sokkal fontosabb dolga van, újra ölelnie kell kedvesét, megint vállára kell hajtsa fejét, ajkaival óvatosan érintve. És ki hibáztathatja azért, ha kihasználja a helyzetükből adódó pozícióját arra, hogy párjának gömbölyded vonalait járja be most ujjaival, mintha még nem tapintotta volna őket eleget. *
- Féltem tőle, hogy végig harmadik kerekek leszünk a másik kettő alakuló románcában. * Ismeri el halkan, ahogy visszagondol az előző előtti napra, amikor először találkoztak, és indultak meg útjukra. Furcsán érezte magát a csapatban, de nem zavartatta magát, most viszont valami sokkal kellemesebbet talált. *
- Örülök, hogy Norennar a segítségemet kérte, és így megismerhettelek. * Leheli ismét lassan a nyakvonalra, és valahonnan szappant kerít, szépen lassan, finoman kezdve el mosdatni a mágust, ha erre alkalma akad. Szeretne még mást is mondani, szebbeket ennél, őszintébbeket, de nem tud. A harcos nem szavakkal, hanem tettekkel beszélget, és most is azt próbálja, az ölelésével, a finom mozdulatokkal, a kellemes mosdatással próbálja elmondani Mai számára, hogy mennyit jelent neki a társasága. Apró csókok, játékos harapások fejezik ki érzéseit. Így, hogy a holló háta mögött van, a tekintetével nem tud mesélni, pedig azzal is megpróbálna, ha tehetné. *
//Mondvacsinált//
* Bár erős a kísértés, hogy visszarángassa magával az ágyba a nőt, inkább fékezi magát, és követi a fürdőbe. Ha legalább a látszatát fenntartják, hogy haladnak, az biztos mindkettejüknek megnyugtató lesz. Nem érti hogyan ejthette ennyire rabul testét és gondolatait a másik, de már kezd belenyugodni. Csak azt tudja, hogy vele akar maradni, a közelében, és minél több kellemes emléket akar okozni maguknak. Persze már érzi fizikai korlátait, már kezd sajogni az, amit annyit használnak, de valahogy ez sem érdekli, csak még jobban fokozza a tüzet benne. Talán Mai is ilyen gondolatokat fogalmaz meg, mert felnevet, és bár nem tudja, hogy min, de a hóhajú harcos vele együtt mosolyog. Az ő kedve is örömteli, nem tudná tagadni. *
- Pedig eddig úgy tűnt, hogy kedvedre van a ruházatom. * Vigyorog játékosan, hagyva, hogy a törölköző a földre hulljon, így megkímélve a mágust attól, hogy maga szabadítsa ki belőle. Figyeli, ahogy a hajtincsek szállnak a levegőben, táncot lejtve, és most még az sem zavarja, hogy nem vörös. Lehet, hogy a fekete lesz az új kedvence. Végtére is van olyan szép, és valahogy nemesebb is, fenségesebb. Igen, a fekete is elég jó hajszín, dönti el magában. Követi hát a hajzuhatagot a dézsába, ahol fáradt, hajszolt izmait egyből kellemesen melengeti a víz. De valami mégis hiányzik, úgyhogy megpróbál a nő, és a dézsa széle közé furakodni, hogy hátulról megint neki simulhasson. Várat még a szappanozásra, ráér még az, hogy lemossák egymást, most sokkal fontosabb dolga van, újra ölelnie kell kedvesét, megint vállára kell hajtsa fejét, ajkaival óvatosan érintve. És ki hibáztathatja azért, ha kihasználja a helyzetükből adódó pozícióját arra, hogy párjának gömbölyded vonalait járja be most ujjaival, mintha még nem tapintotta volna őket eleget. *
- Féltem tőle, hogy végig harmadik kerekek leszünk a másik kettő alakuló románcában. * Ismeri el halkan, ahogy visszagondol az előző előtti napra, amikor először találkoztak, és indultak meg útjukra. Furcsán érezte magát a csapatban, de nem zavartatta magát, most viszont valami sokkal kellemesebbet talált. *
- Örülök, hogy Norennar a segítségemet kérte, és így megismerhettelek. * Leheli ismét lassan a nyakvonalra, és valahonnan szappant kerít, szépen lassan, finoman kezdve el mosdatni a mágust, ha erre alkalma akad. Szeretne még mást is mondani, szebbeket ennél, őszintébbeket, de nem tud. A harcos nem szavakkal, hanem tettekkel beszélget, és most is azt próbálja, az ölelésével, a finom mozdulatokkal, a kellemes mosdatással próbálja elmondani Mai számára, hogy mennyit jelent neki a társasága. Apró csókok, játékos harapások fejezik ki érzéseit. Így, hogy a holló háta mögött van, a tekintetével nem tud mesélni, pedig azzal is megpróbálna, ha tehetné. *
1184. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-08 14:18:38
Üzenet elküldve: 2025-10-08 14:18:38
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*Még el sem érte apró keze a kilincset, máris maga mögött érzi a férfit, ami kellemes borzongással tölti el. Meg kell állapítsa, hogy e röpke idő alatt, amíg távol volt tőle is hiányzott az érintése. A kinti borongós időhöz hasonló lenyomat jelenik meg lélektükreiben, ahogy ráeszmél, hogy ez így nem lesz jó. Valami hirtelen kialakult függőség lehet, de a finom csókra el is tűnik minden rossz érzés. Még van belőle, még jut. Domborodik teste, hogy nekipasszírozza magát a kedvesnek, de most nem sétál bele újabb édes csapdába. Sosem lesz tiszta, folytatni pedig tudják a jó meleg vízben is.*
- Be szoktam tartani az ígéreteim.
*S már nyílik is az ajtó, hogy a tőlük cseppet sem távoli fürdőhelyiségbe igyekezhessenek. Felkacag jókedvűen, ahogy elképzeli, hogy csak pőrén átlibbennek a folyosón. Belegondolva ez az „öltözet” sem a helyhez illő, ami rajtuk van.*
- Azt hiszem nem erre gondoltam tegnap, amikor a megfelelő öltözékeket kértem.
*Meg is fordul, hogy egy mozdulattal válhasson meg a nagyjából kettő perce rajta lévő áttetsző anyagtól, s nem rest végigsimítani hosszú hullámos haján, hadd legeltesse a tengerkék szemeket rajta a hóhajú, nem mintha ne látta volna eleget már. Ő sem tud betelni, így hát gyorsütemben oldja le a törölközőt a másikról, hadd hulljon csak a fölre. Persze, ha nem előzi meg benne. Kedvtelve méri végig, hiszen kedvére van, hogy még mindig látványos a kívánalma. De hátat fordít, hogy beléphessen a dézsába, s jóleső sóhajjal adja a társa tudtára, hogy azért ez sem rossz. De hamar nyúlnak az ujjak felé, hogy siessen utána Pash is. Szeretné ugyanis még egyszer bejárni az egész testét, s ha most szappan segítségével, hát legyen. Lényegtelen, amíg érintheti. *
- És azt sem gondoltam volna, hogy ez az út ilyen kellemes lesz.
*Ezt már csak akkor teszi hozzá, ha Pashthra is elhelyezkedett, mintha csak folytatna egy félbehagyott gondolatmenetet. Hogy ne vegye észre a szemeiben kibontakozó árnyat, úgy fordul, hogy ne láthassa közben az arcát. Sokáig tud terelni Mai is, de azt nem tudja levetkőzni, hogy állandóan agyal valamin.*
//Mondvacsinált//
*Még el sem érte apró keze a kilincset, máris maga mögött érzi a férfit, ami kellemes borzongással tölti el. Meg kell állapítsa, hogy e röpke idő alatt, amíg távol volt tőle is hiányzott az érintése. A kinti borongós időhöz hasonló lenyomat jelenik meg lélektükreiben, ahogy ráeszmél, hogy ez így nem lesz jó. Valami hirtelen kialakult függőség lehet, de a finom csókra el is tűnik minden rossz érzés. Még van belőle, még jut. Domborodik teste, hogy nekipasszírozza magát a kedvesnek, de most nem sétál bele újabb édes csapdába. Sosem lesz tiszta, folytatni pedig tudják a jó meleg vízben is.*
- Be szoktam tartani az ígéreteim.
*S már nyílik is az ajtó, hogy a tőlük cseppet sem távoli fürdőhelyiségbe igyekezhessenek. Felkacag jókedvűen, ahogy elképzeli, hogy csak pőrén átlibbennek a folyosón. Belegondolva ez az „öltözet” sem a helyhez illő, ami rajtuk van.*
- Azt hiszem nem erre gondoltam tegnap, amikor a megfelelő öltözékeket kértem.
*Meg is fordul, hogy egy mozdulattal válhasson meg a nagyjából kettő perce rajta lévő áttetsző anyagtól, s nem rest végigsimítani hosszú hullámos haján, hadd legeltesse a tengerkék szemeket rajta a hóhajú, nem mintha ne látta volna eleget már. Ő sem tud betelni, így hát gyorsütemben oldja le a törölközőt a másikról, hadd hulljon csak a fölre. Persze, ha nem előzi meg benne. Kedvtelve méri végig, hiszen kedvére van, hogy még mindig látványos a kívánalma. De hátat fordít, hogy beléphessen a dézsába, s jóleső sóhajjal adja a társa tudtára, hogy azért ez sem rossz. De hamar nyúlnak az ujjak felé, hogy siessen utána Pash is. Szeretné ugyanis még egyszer bejárni az egész testét, s ha most szappan segítségével, hát legyen. Lényegtelen, amíg érintheti. *
- És azt sem gondoltam volna, hogy ez az út ilyen kellemes lesz.
*Ezt már csak akkor teszi hozzá, ha Pashthra is elhelyezkedett, mintha csak folytatna egy félbehagyott gondolatmenetet. Hogy ne vegye észre a szemeiben kibontakozó árnyat, úgy fordul, hogy ne láthassa közben az arcát. Sokáig tud terelni Mai is, de azt nem tudja levetkőzni, hogy állandóan agyal valamin.*
1183. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-08 09:46:15
Üzenet elküldve: 2025-10-08 09:46:15
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* Rég volt már, hogy ennyire boldogan feküdjön egy ágyon, és ennyire jó legyen a közérzete. Talán nem is érzett még soha ilyet, de most meg se próbálja ezt kideríteni, nem érdekli őt a múlt, és nem foglalkozik a jövővel sem. Csak a jelen számít, az, hogy most itt vannak egymásnak, hogy ujjai a mágus hátát és combját simogatják, hogy a szoba csendjét nem töri meg semmi, csak kettejük halk pihegése. Örökre így tudna maradni, de akár szívesen vissza is aludna, hogy felébredve megint lefárasszák egymást, és visszaaludjanak, és ki tudja meddig tervezné ezt csinálni, ha nem várná őt valami fontosabb. Bosszúsan rándul szemöldöke a gondolatra, hogy bármi fontosabb lehet, mint kedvese. De hamar megnyugszik, mert nem neki fontos ez, hanem Mainak, és úgy már rendben van.
Hagyja, hogy kiszálljon mellőle, miközben a távolodó testet nézi, majd ő is ülésbe tolja magát az ágyon. Feláll, de most nem úgy, mint egész este tette, hanem a két lábára, bár előbbivel sincs panaszkodni oka, ágaskodása jelzi, hogy még mindig nem volt elég, amit kapott, ami még őt is meglepi. Nem tudja, hogy miért van rá ilyen hatással a nő, csak azt, hogy nem elég, bármennyit is kap, éhsége csillapíthatatlannak tűnik. Kezd gyanakodni, hogy talán valami mágia lehet a háttérben, de egyáltalán nem bánná, hogyha így lenne.
Látja, hogy a könyv eltűnik a táskában, de nem tulajdonít neki jelentőséget. Feltételezi, hogy valami olyasmi lehetett, amivel elterelni próbálta gondolatait a szívénes és testének is oly kedves kis partnere, de ha tudná, hogy napló, akkor sem menne olyan messzire, hogy beleolvasson. Felkel az ágyról, és az ablakhoz lép, hogy kinyissa, és friss levegőt engedjen be. Nem tudhatja, de sejti, hogy igazán oroszlánbarlangokat idéző lehet a levegő, és még élvezi is, ahogy izzadt testén végigsimít a reggeli szellő, ami elkezd beáramolni. *
- A világért se hagynám ki. * Válaszol vigyorogva, és felkapja a törölközőt, amit csak a dereka köré csavar. * És ha jól emlékszem, valami hátmosásról is szó volt.
* Teszi még hozzá, párjához lépve, és hátulról átölelve, mielőtt kimennek az ajtón. Ad neki egy csókot a nyak és váll találkozására, de többet nem tesz, mert fél, hogy sose jutnak ki a szobából. Pedig nem mennek messzire. *
//Mondvacsinált//
* Rég volt már, hogy ennyire boldogan feküdjön egy ágyon, és ennyire jó legyen a közérzete. Talán nem is érzett még soha ilyet, de most meg se próbálja ezt kideríteni, nem érdekli őt a múlt, és nem foglalkozik a jövővel sem. Csak a jelen számít, az, hogy most itt vannak egymásnak, hogy ujjai a mágus hátát és combját simogatják, hogy a szoba csendjét nem töri meg semmi, csak kettejük halk pihegése. Örökre így tudna maradni, de akár szívesen vissza is aludna, hogy felébredve megint lefárasszák egymást, és visszaaludjanak, és ki tudja meddig tervezné ezt csinálni, ha nem várná őt valami fontosabb. Bosszúsan rándul szemöldöke a gondolatra, hogy bármi fontosabb lehet, mint kedvese. De hamar megnyugszik, mert nem neki fontos ez, hanem Mainak, és úgy már rendben van.
Hagyja, hogy kiszálljon mellőle, miközben a távolodó testet nézi, majd ő is ülésbe tolja magát az ágyon. Feláll, de most nem úgy, mint egész este tette, hanem a két lábára, bár előbbivel sincs panaszkodni oka, ágaskodása jelzi, hogy még mindig nem volt elég, amit kapott, ami még őt is meglepi. Nem tudja, hogy miért van rá ilyen hatással a nő, csak azt, hogy nem elég, bármennyit is kap, éhsége csillapíthatatlannak tűnik. Kezd gyanakodni, hogy talán valami mágia lehet a háttérben, de egyáltalán nem bánná, hogyha így lenne.
Látja, hogy a könyv eltűnik a táskában, de nem tulajdonít neki jelentőséget. Feltételezi, hogy valami olyasmi lehetett, amivel elterelni próbálta gondolatait a szívénes és testének is oly kedves kis partnere, de ha tudná, hogy napló, akkor sem menne olyan messzire, hogy beleolvasson. Felkel az ágyról, és az ablakhoz lép, hogy kinyissa, és friss levegőt engedjen be. Nem tudhatja, de sejti, hogy igazán oroszlánbarlangokat idéző lehet a levegő, és még élvezi is, ahogy izzadt testén végigsimít a reggeli szellő, ami elkezd beáramolni. *
- A világért se hagynám ki. * Válaszol vigyorogva, és felkapja a törölközőt, amit csak a dereka köré csavar. * És ha jól emlékszem, valami hátmosásról is szó volt.
* Teszi még hozzá, párjához lépve, és hátulról átölelve, mielőtt kimennek az ajtón. Ad neki egy csókot a nyak és váll találkozására, de többet nem tesz, mert fél, hogy sose jutnak ki a szobából. Pedig nem mennek messzire. *
1182. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-08 09:20:32
Üzenet elküldve: 2025-10-08 09:20:32
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*Képes meglepni őt a férfi, még most hajnalban is, pedig az éjjel sem lustálkodtak. Ha nem is volt egyetlen apró porcikája sem, amit ne érintett volna ujjaival, vagy ajkával, mégis újszerű élmény a mostani. A rossz érzéseket képes ugyan eltüntetni magáról, ezt a jót, amit épp átél a félvér, nem tudja, de nem is akarja elfedni. Újra csak sóhajok százai törnek fel, miközben kedveskednek egymásnak és ha ki is pillantott az ablakon, akkor is tudja, hogy nem máshol van a helye, hanem Pash mellett. Még az arcát finoman érintő kézre sem volt szükség, hogy tudja. Ezekben a pillanatokban nem is lehet kérdés, amikor pedig a tengerkék szemeket nézi, már szinte fáj, annyira boldog. Nem tudja vert-e még így a szíve egyáltalán, de majd foglalkoztatja ez a talány akkor, amikor nem épp a harcossal van elfoglalva. De most ő van és bár megállna az idő. De az csak pereg, s minden kijózanodott percben jól tudja Mai, hogy ideje felébredni az álmából.
Pihegve omlik rá Pashthrára, meg-megremegve az őt ért varázslat utolsó hullámaitól. Ha megmoccan és lekászálódik, akkor vége. Talán még egy utolsó órácska a fürdőben. Esetleg még fél, amíg felöltöznek és kicsinosítják magukat. Kellenek az apró kapaszkodók, de addig már nem gördíti tovább a gondolatokat, hogy miért is olyan fontos ezeket megtalálni. Pedig van hely, ahol szokott jó lenni. De most ez inkább tökéletes.
Nem szűnik meg cirógatni társát. Amikor nem vágyakat kíván ébreszteni, akkor csak gondoskodóan teszi, tudatva, hogy itt van vele és nem akarja elengedni sem. De mikor nem épp a kéj söpör végig rajta, akkor találkozik a valósággal is, így hát meg kell tenni, ha nehezére is esik. Elszakad a forró, kellemes testmelegtől. Nem szólal meg, csak egy kis szomorú árny suhan át a lélektükrökön, hogy ki kell másznia az ágyból. Pőrén sétál el az asztalig, a még nyitva hagyott naplóját csukja össze. Tudna bele mit körmölni, de elsüllyeszti a táskájában. Magára aggatja az áttetsző hálóruhát, ami végül nem fedte el őt hosszasan a szép szemek elől, de a folyosóra valahogy ki kell lépni.*
- Magányos lenne egyedül fürdenem, de ha nem jössz, hát… *Pillant vissza már az ajtóhoz közeledve, de játékosan teszi ezt. Őszintén reméli, hogy nem hagyja ki a lehetőséget a hóhajú.*
//Mondvacsinált//
*Képes meglepni őt a férfi, még most hajnalban is, pedig az éjjel sem lustálkodtak. Ha nem is volt egyetlen apró porcikája sem, amit ne érintett volna ujjaival, vagy ajkával, mégis újszerű élmény a mostani. A rossz érzéseket képes ugyan eltüntetni magáról, ezt a jót, amit épp átél a félvér, nem tudja, de nem is akarja elfedni. Újra csak sóhajok százai törnek fel, miközben kedveskednek egymásnak és ha ki is pillantott az ablakon, akkor is tudja, hogy nem máshol van a helye, hanem Pash mellett. Még az arcát finoman érintő kézre sem volt szükség, hogy tudja. Ezekben a pillanatokban nem is lehet kérdés, amikor pedig a tengerkék szemeket nézi, már szinte fáj, annyira boldog. Nem tudja vert-e még így a szíve egyáltalán, de majd foglalkoztatja ez a talány akkor, amikor nem épp a harcossal van elfoglalva. De most ő van és bár megállna az idő. De az csak pereg, s minden kijózanodott percben jól tudja Mai, hogy ideje felébredni az álmából.
Pihegve omlik rá Pashthrára, meg-megremegve az őt ért varázslat utolsó hullámaitól. Ha megmoccan és lekászálódik, akkor vége. Talán még egy utolsó órácska a fürdőben. Esetleg még fél, amíg felöltöznek és kicsinosítják magukat. Kellenek az apró kapaszkodók, de addig már nem gördíti tovább a gondolatokat, hogy miért is olyan fontos ezeket megtalálni. Pedig van hely, ahol szokott jó lenni. De most ez inkább tökéletes.
Nem szűnik meg cirógatni társát. Amikor nem vágyakat kíván ébreszteni, akkor csak gondoskodóan teszi, tudatva, hogy itt van vele és nem akarja elengedni sem. De mikor nem épp a kéj söpör végig rajta, akkor találkozik a valósággal is, így hát meg kell tenni, ha nehezére is esik. Elszakad a forró, kellemes testmelegtől. Nem szólal meg, csak egy kis szomorú árny suhan át a lélektükrökön, hogy ki kell másznia az ágyból. Pőrén sétál el az asztalig, a még nyitva hagyott naplóját csukja össze. Tudna bele mit körmölni, de elsüllyeszti a táskájában. Magára aggatja az áttetsző hálóruhát, ami végül nem fedte el őt hosszasan a szép szemek elől, de a folyosóra valahogy ki kell lépni.*
- Magányos lenne egyedül fürdenem, de ha nem jössz, hát… *Pillant vissza már az ajtóhoz közeledve, de játékosan teszi ezt. Őszintén reméli, hogy nem hagyja ki a lehetőséget a hóhajú.*
1181. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-07 19:54:10
Üzenet elküldve: 2025-10-07 19:54:10
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennar egy darabig csendben figyeli a lányt. Közben minden egyes elhangzott mondattal a mélységi (stílusosan) mélyebbre süllyed a keserű felismerésben, hogy a feketeség valóban nem emlékszik. A csókra talán még igen, de minden más, a vágy, az érintések, a mozdulatok, egyszerűen eltűnt a lányból. A felismerés nyomán valami megmozdul benne. Szomorúság, aggodalom, és egy leheletnyi hiúság is, amit rögtön elfojt magában.
Amikor a lány a felfordulásról beszél, ajkai alig láthatóan megrezdülnek. Egyetlen pillanatig mégis megvillan benne valami halvány büszkeség, amit rögtön elnyel a helyzet komolysága.
Hallgat, és figyeli, ahogy a lány próbálja összerakni, mi történt. Látja rajta a zavart, az erőlködést, és valahol belül megérinti a tehetetlensége. Mikor a feketeség végül kifakad, Norennar aprót rezzen. Egy ideig tehetetlenül figyeli, ahogy a lány hátravetett fejjel nyöszörög, majd halkan sóhajtva megmozdul, és ujjai finoman végigsimítanak a feketeség karján. A bőr forró, a mozdulat mégis megnyugtató.
Végül amikor elhangzik az első talán értelmezhető szó, a mélységi szemöldöke magasra szökik.*
- Lil?
*Kérdezi halkan, miközben a lány arcát figyeli. Szerencsére a válaszra nem kell sokáig várnia: a magyarázat érkezik, és minden a helyére kerül. Legalábbis annyira, amennyire egy ilyen helyzetben lehetséges.
A következő kérdésre, amelyet a lány halkan, félve tesz fel, Norennar elhúzza a száját. A mozdulat nem egészen sajnálkozó, inkább valami szórakozott félmosoly, amiben ott bujkál a kissé talán kellemetlen igazság.*
- Hát…
*Bukik ki a száján, már-már kínosan megnyújtva az „á” hangot, és közben félrepillant. Ujjai közben ösztönösen végigsiklanak egy ponton a mellkasán, ahol a bőr még mindig érzékeny; a karmolás nyoma halványan kirajzolódik rajta.
A lány szisszenése újabb apró rezdülést vált ki belőle. A harapás helye. Norennar behúzza a nyakát, és egy bizonytalan, kissé bűnbánó mosolyt villant felé.*
-Nem adtam könnyen magam.
*Feleli a férfi vállvonva, és bár a hangja játékosnak tűnik, van benne némi zavar is. Bőven elég ahhoz, hogy akár még a jelenlegi Norinak is feltűnjön.
Ahogy azonban a lány tovább beszél, Norennar arca lassan elkomorul. Hallja a félelmet a hangjában, azt a remegést, amit nem tud szándékosan előidézni senki. Lassan elcsitul benne minden játékos szándék, csak az marad, hogy megvédje őt, akár saját magától is. A feketeség utolsó mondatai hallatán mély levegőt vesz. A mélységi egy pillanatig csak nézi a lányt, aztán lassan mozdul. Karját kinyújtja, magához húzza, és finoman öleli át. Az egyik tenyerét a lány lapockájára simítja, a másikkal a hajába túr, ujjaival gyengéden végigsimítva a nedves tincseket.*
- Semmi baj, Nori… nyugodj meg! *Suttogja halkan, szinte a füléhez hajolva.* - Nem történt baj.
*Egy pillanatig így maradnak, aztán Norennar kicsit hátrébb hajol, de nem engedi el teljesen. A hajában pihenő keze most a saját tarkójához csúszik, ideges mozdulat, ahogy próbálja összeszedni a gondolatait.*
- Sőt…
*Kezdi, de a mondat félbeszakad. A tekintetében ott bujkál a kényszeredett mosoly, ami mögött némi zavartság rejtőzik. Tudja, hogy a helyzet komolyabb annál, mint amit néhány szóval el lehetne intézni, mégis próbálja oldani a feszültséget.
Végül vállat von, és a szeme sarkában megvillan valami játékos fény.*
- Akármilyen részed is volt, jól szórakoztunk.
*Mondja végül. A kezét lassan visszavezeti a lány vállára, végigsimít rajta, ujjai a bőrt követik, mintha ezzel is bizonyítani akarná, hogy minden rendben. A tekintete közben a barnákat keresi, és amikor megtalálja, csókot nyom a lány homlokára. A mozdulat gyengéd, szinte bocsánatkérő. Egy rövid sóhaj után, mintha mi sem történt volna, pimasz mosoly jelenik meg a szája sarkában.*
- Ha gondolod, majd megmutatom, miről maradtál le.
*Jegyzi meg játékosan, remélve, hogy ezzel tovább tudja oldani az elég feszült pillanatot, felkészítve a lányt arra, ami ez után jön. Mert bizony Norennarban jóval több kérdés merült fel mint amennyit a lány eleddig megválaszolt.*
- De előtte… *Mondja halkan, majd végigsimít a lány karján.* - Tartozol némi magyarázattal. Lil kapcsán.
*Norennar tekintete figyelmes, komoly, mégis valahol benne marad az a türelmes, csendes melegség, amit csak azok iránt érez az ember, akiket valóban közel enged magához.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennar egy darabig csendben figyeli a lányt. Közben minden egyes elhangzott mondattal a mélységi (stílusosan) mélyebbre süllyed a keserű felismerésben, hogy a feketeség valóban nem emlékszik. A csókra talán még igen, de minden más, a vágy, az érintések, a mozdulatok, egyszerűen eltűnt a lányból. A felismerés nyomán valami megmozdul benne. Szomorúság, aggodalom, és egy leheletnyi hiúság is, amit rögtön elfojt magában.
Amikor a lány a felfordulásról beszél, ajkai alig láthatóan megrezdülnek. Egyetlen pillanatig mégis megvillan benne valami halvány büszkeség, amit rögtön elnyel a helyzet komolysága.
Hallgat, és figyeli, ahogy a lány próbálja összerakni, mi történt. Látja rajta a zavart, az erőlködést, és valahol belül megérinti a tehetetlensége. Mikor a feketeség végül kifakad, Norennar aprót rezzen. Egy ideig tehetetlenül figyeli, ahogy a lány hátravetett fejjel nyöszörög, majd halkan sóhajtva megmozdul, és ujjai finoman végigsimítanak a feketeség karján. A bőr forró, a mozdulat mégis megnyugtató.
Végül amikor elhangzik az első talán értelmezhető szó, a mélységi szemöldöke magasra szökik.*
- Lil?
*Kérdezi halkan, miközben a lány arcát figyeli. Szerencsére a válaszra nem kell sokáig várnia: a magyarázat érkezik, és minden a helyére kerül. Legalábbis annyira, amennyire egy ilyen helyzetben lehetséges.
A következő kérdésre, amelyet a lány halkan, félve tesz fel, Norennar elhúzza a száját. A mozdulat nem egészen sajnálkozó, inkább valami szórakozott félmosoly, amiben ott bujkál a kissé talán kellemetlen igazság.*
- Hát…
*Bukik ki a száján, már-már kínosan megnyújtva az „á” hangot, és közben félrepillant. Ujjai közben ösztönösen végigsiklanak egy ponton a mellkasán, ahol a bőr még mindig érzékeny; a karmolás nyoma halványan kirajzolódik rajta.
A lány szisszenése újabb apró rezdülést vált ki belőle. A harapás helye. Norennar behúzza a nyakát, és egy bizonytalan, kissé bűnbánó mosolyt villant felé.*
-Nem adtam könnyen magam.
*Feleli a férfi vállvonva, és bár a hangja játékosnak tűnik, van benne némi zavar is. Bőven elég ahhoz, hogy akár még a jelenlegi Norinak is feltűnjön.
Ahogy azonban a lány tovább beszél, Norennar arca lassan elkomorul. Hallja a félelmet a hangjában, azt a remegést, amit nem tud szándékosan előidézni senki. Lassan elcsitul benne minden játékos szándék, csak az marad, hogy megvédje őt, akár saját magától is. A feketeség utolsó mondatai hallatán mély levegőt vesz. A mélységi egy pillanatig csak nézi a lányt, aztán lassan mozdul. Karját kinyújtja, magához húzza, és finoman öleli át. Az egyik tenyerét a lány lapockájára simítja, a másikkal a hajába túr, ujjaival gyengéden végigsimítva a nedves tincseket.*
- Semmi baj, Nori… nyugodj meg! *Suttogja halkan, szinte a füléhez hajolva.* - Nem történt baj.
*Egy pillanatig így maradnak, aztán Norennar kicsit hátrébb hajol, de nem engedi el teljesen. A hajában pihenő keze most a saját tarkójához csúszik, ideges mozdulat, ahogy próbálja összeszedni a gondolatait.*
- Sőt…
*Kezdi, de a mondat félbeszakad. A tekintetében ott bujkál a kényszeredett mosoly, ami mögött némi zavartság rejtőzik. Tudja, hogy a helyzet komolyabb annál, mint amit néhány szóval el lehetne intézni, mégis próbálja oldani a feszültséget.
Végül vállat von, és a szeme sarkában megvillan valami játékos fény.*
- Akármilyen részed is volt, jól szórakoztunk.
*Mondja végül. A kezét lassan visszavezeti a lány vállára, végigsimít rajta, ujjai a bőrt követik, mintha ezzel is bizonyítani akarná, hogy minden rendben. A tekintete közben a barnákat keresi, és amikor megtalálja, csókot nyom a lány homlokára. A mozdulat gyengéd, szinte bocsánatkérő. Egy rövid sóhaj után, mintha mi sem történt volna, pimasz mosoly jelenik meg a szája sarkában.*
- Ha gondolod, majd megmutatom, miről maradtál le.
*Jegyzi meg játékosan, remélve, hogy ezzel tovább tudja oldani az elég feszült pillanatot, felkészítve a lányt arra, ami ez után jön. Mert bizony Norennarban jóval több kérdés merült fel mint amennyit a lány eleddig megválaszolt.*
- De előtte… *Mondja halkan, majd végigsimít a lány karján.* - Tartozol némi magyarázattal. Lil kapcsán.
*Norennar tekintete figyelmes, komoly, mégis valahol benne marad az a türelmes, csendes melegség, amit csak azok iránt érez az ember, akiket valóban közel enged magához.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1433-1452