Külső területek - Mágustorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 63 (1241. - 1260. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1260. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-12 21:17:51
Üzenet elküldve: 2025-10-12 21:17:51
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennar érzi, hogy ezúttal minden más. Mintha most végre azzal a Norival lenne, akit megismert és megkedvelt. Nincs benne most az a vad, kiszámíthatatlan erő, ami akkor volt mikor Lil átvette felette az uralmat. Ez a Nori gyengéd, bizonytalan és őszintén vágyik a szeretetre. És Norennar most nemcsak érzi ezt, hanem meg is adja neki.
A feketeség halk nyögései, apró mozdulatai, ahogy a karjával és lábával kapaszkodik belé, újabb és újabb hullámokat küldenek végig rajta. Minden egyes rezdülés, minden szusszanás csak fokozza a benne növekvő vágyat, azonban egy bizonyos határt semmiképp sem lép át. Nem erőltet, nem siet. Inkább engedi, hogy a pillanat vezesse őket, hogy az ösztön és az érzelem egyensúlyban maradjon. Talán ezért is érzi most először, hogy valóban jelen van minden percben.
A világ mintha megszűnne körülöttük, az idő elmosódik, a légzésük összefonódik. Csak később, ki tudja mennyi idő múltán, amikor már mindketten csak lassan, elnehezülten lélegeznek, térnek vissza a valóságba. A testük még mindig egymáshoz simul, a vágy utózengései még ott keringenek a levegőben, de a feszültség már oldódik. Nori ujjai apró, láthatatlan mintákat rajzolnak a mellkasán, míg ő egyik kezével a lány haját babrálja, a másikkal pedig a felkarján simítja végig a bőrt. A mozdulat nyugtató, szinte ösztönös, mint aki így próbálja elaltatni a még benne vibráló feszültséget.*
- Ilyen…
*Ismétli a nő szavait, halvány mosollyal az arcán. A hangja mély, kissé rekedt, de békés. Egy pillanatra mintha tényleg nem is létezne más, csak ez a csendes megelégedés. Aztán meghallja a köszönetet. Egy része visszakérdezne, hogy mire is gondol pontosan, de végül nem teszi. Helyette meghagyja a pillanatot a lánynak, hadd élvezze azt ki.*
- Örülök, hogy tetszett.
*Ennyivel nyugtázza, majd ujjai végigsimítanak Nori arcán, mintha ezzel pecsételné meg a pillanatot. Az érintés gyengéd, de ahogy a csend visszatér közéjük, Norennar lelkében lassan valami más is felébred. A vágy helyét a gondolatok veszik át, a józan és keserű felismerés, ami eddig ott lappangott benne. Bármilyen szép is volt ez az éj, a valóság elől nem menekülhet. Akárhogy is próbálja szépíteni, megcsalta azt, akihez kötődik, nemcsak testben, hanem lélekben is. Elvégre átok ide, vagy oda, a feketeség iránt is érez valamit, akárcsak Thea iránt. Kár lenne letagadnia a hasonlóságot. Egyáltalán nem bánja azt, ami kettejük közt történt, viszont szégyelli magát.
A mélységi némán mered maga elé, a szemei üvegesen csillannak meg a gyertyafényben. Nem mozdul, csak a mellkasa emelkedik lassan a lány feje alatt. A csend hosszú, feszített, majd egy halk, elnyújtott sóhaj szakad ki belőle, mély, fájdalmas és őszinte.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennar érzi, hogy ezúttal minden más. Mintha most végre azzal a Norival lenne, akit megismert és megkedvelt. Nincs benne most az a vad, kiszámíthatatlan erő, ami akkor volt mikor Lil átvette felette az uralmat. Ez a Nori gyengéd, bizonytalan és őszintén vágyik a szeretetre. És Norennar most nemcsak érzi ezt, hanem meg is adja neki.
A feketeség halk nyögései, apró mozdulatai, ahogy a karjával és lábával kapaszkodik belé, újabb és újabb hullámokat küldenek végig rajta. Minden egyes rezdülés, minden szusszanás csak fokozza a benne növekvő vágyat, azonban egy bizonyos határt semmiképp sem lép át. Nem erőltet, nem siet. Inkább engedi, hogy a pillanat vezesse őket, hogy az ösztön és az érzelem egyensúlyban maradjon. Talán ezért is érzi most először, hogy valóban jelen van minden percben.
A világ mintha megszűnne körülöttük, az idő elmosódik, a légzésük összefonódik. Csak később, ki tudja mennyi idő múltán, amikor már mindketten csak lassan, elnehezülten lélegeznek, térnek vissza a valóságba. A testük még mindig egymáshoz simul, a vágy utózengései még ott keringenek a levegőben, de a feszültség már oldódik. Nori ujjai apró, láthatatlan mintákat rajzolnak a mellkasán, míg ő egyik kezével a lány haját babrálja, a másikkal pedig a felkarján simítja végig a bőrt. A mozdulat nyugtató, szinte ösztönös, mint aki így próbálja elaltatni a még benne vibráló feszültséget.*
- Ilyen…
*Ismétli a nő szavait, halvány mosollyal az arcán. A hangja mély, kissé rekedt, de békés. Egy pillanatra mintha tényleg nem is létezne más, csak ez a csendes megelégedés. Aztán meghallja a köszönetet. Egy része visszakérdezne, hogy mire is gondol pontosan, de végül nem teszi. Helyette meghagyja a pillanatot a lánynak, hadd élvezze azt ki.*
- Örülök, hogy tetszett.
*Ennyivel nyugtázza, majd ujjai végigsimítanak Nori arcán, mintha ezzel pecsételné meg a pillanatot. Az érintés gyengéd, de ahogy a csend visszatér közéjük, Norennar lelkében lassan valami más is felébred. A vágy helyét a gondolatok veszik át, a józan és keserű felismerés, ami eddig ott lappangott benne. Bármilyen szép is volt ez az éj, a valóság elől nem menekülhet. Akárhogy is próbálja szépíteni, megcsalta azt, akihez kötődik, nemcsak testben, hanem lélekben is. Elvégre átok ide, vagy oda, a feketeség iránt is érez valamit, akárcsak Thea iránt. Kár lenne letagadnia a hasonlóságot. Egyáltalán nem bánja azt, ami kettejük közt történt, viszont szégyelli magát.
A mélységi némán mered maga elé, a szemei üvegesen csillannak meg a gyertyafényben. Nem mozdul, csak a mellkasa emelkedik lassan a lány feje alatt. A csend hosszú, feszített, majd egy halk, elnyújtott sóhaj szakad ki belőle, mély, fájdalmas és őszinte.*
1259. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-12 20:58:55
Üzenet elküldve: 2025-10-12 20:58:55
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Ha bármit, azt egy cseppet sem gondolta volna, hogy majd az ő hangja lesz az, mi elcsitíthatja a többiekét. Nem szól belőle semmi más, csak egy mostanra már ösztönös, feltétel nélküli bizalom Mai irányába, melyet az ölelésével pecsétel meg. Tudja, hogy ha négyük közül valaki jó döntést tud hozni, az csakis ő lehet. Ölelésével pecsételi meg véleményét, melyet Mai viszonoz, sőt, kap mellé egy puszit is, miközben mit sem sejt arról, hogy azzal, amit mondott, talán nem is segített igazán. Nem tudja, hogy szavaival mit okozott valójában, mert amit tapasztal, az csupán egy kedves, suttogó hang, mely egyetlen szót juttat el hozzá, mielőtt a lány elhúzódna tőle és az asztalhoz lépne.*
- Na ugye… *Lassan megnyugszik, mikor Pashthra is igazat ad neki végül, és látszólag a Norennarral folytatott vitájuk sem fog elfajulni, legalábbis, ha a sötételf megkaphatná a pipáját végre. Szívesen segítene rajta, de nem tud, ugyanis az ő csutkapipája is a szobájukban maradt, pont úgy, ahogy a pár másodperccel ezelőtt említett növényei is, melyekkel könnyedén nyugtathatná le az egész társaságot, ha mindegyikük kapna egy adagot belőlük.
Hallgatja Pashthrát, majd figyeli, ahogy Maihoz lép, és ha hagyja neki a fél-elf, akkor megöleli őt. A varázsital hatása már gyengül, de azért arra még épp elég, hogy észrevegye és furcsállja a fiú közeledését, de nem szól miatta egy szót sem. Újra az asztalhoz lép ő is, és egy almát vesz a kezébe, melybe jóízűen harap bele, s közben az ablakhoz sétál, hogy a zuhogó esőt figyelje.*
- Akkor mi lesz most? Hagyjuk, hadd menjen Norennar pipázni, szerintem ő csak azért ideges, mert nem engedtétek ki érte, de amíg nem áll el ez a vihar, amúgy sem indulhatunk semerre. Várjunk még egy kicsit, hátha hamarabb visszaér a mester, mint gondolnánk! Még nem jelzett semmit, igaz? *Pillant hátra Maira, érdeklődve a zafírkőről, majd mikor újra visszafordul az ablak irányába, szemeiből kihuny a különös értelem fénye, ahogy az ital hatása szépen lassan elszáll. Egy fáradt sóhajt követően mered újra a távolba. Szívesen aludna egyet, hisz az éjszaka mindennel telt, csupán alvással nem, de abban nem biztos, hogy képes volna rá a történtek után.*
//A Mágustorony Mestere//
*Ha bármit, azt egy cseppet sem gondolta volna, hogy majd az ő hangja lesz az, mi elcsitíthatja a többiekét. Nem szól belőle semmi más, csak egy mostanra már ösztönös, feltétel nélküli bizalom Mai irányába, melyet az ölelésével pecsétel meg. Tudja, hogy ha négyük közül valaki jó döntést tud hozni, az csakis ő lehet. Ölelésével pecsételi meg véleményét, melyet Mai viszonoz, sőt, kap mellé egy puszit is, miközben mit sem sejt arról, hogy azzal, amit mondott, talán nem is segített igazán. Nem tudja, hogy szavaival mit okozott valójában, mert amit tapasztal, az csupán egy kedves, suttogó hang, mely egyetlen szót juttat el hozzá, mielőtt a lány elhúzódna tőle és az asztalhoz lépne.*
- Na ugye… *Lassan megnyugszik, mikor Pashthra is igazat ad neki végül, és látszólag a Norennarral folytatott vitájuk sem fog elfajulni, legalábbis, ha a sötételf megkaphatná a pipáját végre. Szívesen segítene rajta, de nem tud, ugyanis az ő csutkapipája is a szobájukban maradt, pont úgy, ahogy a pár másodperccel ezelőtt említett növényei is, melyekkel könnyedén nyugtathatná le az egész társaságot, ha mindegyikük kapna egy adagot belőlük.
Hallgatja Pashthrát, majd figyeli, ahogy Maihoz lép, és ha hagyja neki a fél-elf, akkor megöleli őt. A varázsital hatása már gyengül, de azért arra még épp elég, hogy észrevegye és furcsállja a fiú közeledését, de nem szól miatta egy szót sem. Újra az asztalhoz lép ő is, és egy almát vesz a kezébe, melybe jóízűen harap bele, s közben az ablakhoz sétál, hogy a zuhogó esőt figyelje.*
- Akkor mi lesz most? Hagyjuk, hadd menjen Norennar pipázni, szerintem ő csak azért ideges, mert nem engedtétek ki érte, de amíg nem áll el ez a vihar, amúgy sem indulhatunk semerre. Várjunk még egy kicsit, hátha hamarabb visszaér a mester, mint gondolnánk! Még nem jelzett semmit, igaz? *Pillant hátra Maira, érdeklődve a zafírkőről, majd mikor újra visszafordul az ablak irányába, szemeiből kihuny a különös értelem fénye, ahogy az ital hatása szépen lassan elszáll. Egy fáradt sóhajt követően mered újra a távolba. Szívesen aludna egyet, hisz az éjszaka mindennel telt, csupán alvással nem, de abban nem biztos, hogy képes volna rá a történtek után.*
1258. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-12 20:13:57
Üzenet elküldve: 2025-10-12 20:13:57
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
* A gúnyos keserűség, mint az ingoványos vidék, húzza le magával, és ebből a posványból az enyhe fenyegetés rántja ki, amit a mélységi felől érez. Ösztönösen gyorsul fel szívverése, és a gyakorlott tekintet számára egyértelmű lehet, hogy az adrenalin dolgozni kezd benne, ahogy keze remegni kezd. Olyan tekintettel néz vissza, mint aki kész viszonozni, bármi történik. Szeme nem villan dühösen, arca nem torzul vicsorba, egyszerűen hűvös, hideg, mindenre kész. Feltolja magát ültéből, kéz nélkül, csupán combizmait használva. Ezért is szerencsés, hogy a falnak dől a háta, kellő támaszt nyújt, hogy most kardját tarthassa kezében, mintha csak azért fogná, hogy ne legyen útban, amikor állásba tornássza magát. Természetesen Norennar van olyan tapasztalt, hogy jól tudja, miért van a fiú kezében a fegyver. Azt viszont talán ő sem tudja, hogy eközben mágikus energiákat próbál áramoltatni a fegyverbe. Mozdulataiból nem egyértelmű, igéket se mormol hozzá. A fegyver a fegyvertokban pihen, így azt se láthatja senki, ha a varázslat sikeres, és a furcsa acél koromfeketére vált. Felkészül rá, hogy ha kell, akkor tettlegességgel védje meg magát, és az igazát. Egy dolog biztos, hogy a fenyegetés ezen kívül nem ér el hatást, nem mozdul az ajtóból, sarkát viszont megtámasztja azon, miközben balja alig észrevehetően előre csúszik. Combjai kicsit lentebb kerülnek, ahogy a térde kissé berogyaszt. És a csípője is oldalra fordul kissé, alig észrevehetően, miközben a ruha alatt megfeszülnek az izmok. Testtartása, és tekintete egyaránt üzenik, hogy kész fogadni a kihívást, ha mégis úgy döntene, hogy nekiveti magát. Ha viszont nem történik semmi, akkor Norileina szavai térítik észhez. Elszakítja a tekintetét a másik férfiról, ami remek lehetőséget kínál neki, ha támadni szeretne, és kedvesen, bocsánatkérően néz kedvesére. *
- Azt hiszem Leinának igaza van. * Mondja végül, halkan, hosszan fújva ki a levegőt. * Nem tudom, hogy mi a jó döntés, és nem tudom azt sem, hogy mi az igazságos. De benned megbízok. Ha azt mondod, hogy szerinted ez a jó döntés, ha úgy érzed, hogy ez a helyes, akkor elfogadom. * Mondja, amennyiben nem érkezik felé támadás, és nem kell valami mással foglalkozzon. Nehezére esik kimondani a dolgokat, és tudja, hogy önző, és gonosz dolog. Sajnálja, és szánja is, gyávaságnak tartja, de nem tud jobbat. Döntsön Mai, jöjjön el az ő megoldása, legyen meg az ő akarata, amint a toronyban, úgy a városban is. Úgyhogy odasétál, ha alkalma van rá, és megöleli, mintha ezzel jóvá tenné ezt a piszkos gonoszságot. *
A hozzászólás írója (Pashthra Shungo'rol) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.12 20:17:36
Pashthra Shungo'rol megpróbált varázsolni egy Gravitációs kút nevű varázslatot, de a varázslat nem sikerült, elrontotta, így nincs hatása!
//A Mágustorony Mestere//
* A gúnyos keserűség, mint az ingoványos vidék, húzza le magával, és ebből a posványból az enyhe fenyegetés rántja ki, amit a mélységi felől érez. Ösztönösen gyorsul fel szívverése, és a gyakorlott tekintet számára egyértelmű lehet, hogy az adrenalin dolgozni kezd benne, ahogy keze remegni kezd. Olyan tekintettel néz vissza, mint aki kész viszonozni, bármi történik. Szeme nem villan dühösen, arca nem torzul vicsorba, egyszerűen hűvös, hideg, mindenre kész. Feltolja magát ültéből, kéz nélkül, csupán combizmait használva. Ezért is szerencsés, hogy a falnak dől a háta, kellő támaszt nyújt, hogy most kardját tarthassa kezében, mintha csak azért fogná, hogy ne legyen útban, amikor állásba tornássza magát. Természetesen Norennar van olyan tapasztalt, hogy jól tudja, miért van a fiú kezében a fegyver. Azt viszont talán ő sem tudja, hogy eközben mágikus energiákat próbál áramoltatni a fegyverbe. Mozdulataiból nem egyértelmű, igéket se mormol hozzá. A fegyver a fegyvertokban pihen, így azt se láthatja senki, ha a varázslat sikeres, és a furcsa acél koromfeketére vált. Felkészül rá, hogy ha kell, akkor tettlegességgel védje meg magát, és az igazát. Egy dolog biztos, hogy a fenyegetés ezen kívül nem ér el hatást, nem mozdul az ajtóból, sarkát viszont megtámasztja azon, miközben balja alig észrevehetően előre csúszik. Combjai kicsit lentebb kerülnek, ahogy a térde kissé berogyaszt. És a csípője is oldalra fordul kissé, alig észrevehetően, miközben a ruha alatt megfeszülnek az izmok. Testtartása, és tekintete egyaránt üzenik, hogy kész fogadni a kihívást, ha mégis úgy döntene, hogy nekiveti magát. Ha viszont nem történik semmi, akkor Norileina szavai térítik észhez. Elszakítja a tekintetét a másik férfiról, ami remek lehetőséget kínál neki, ha támadni szeretne, és kedvesen, bocsánatkérően néz kedvesére. *
- Azt hiszem Leinának igaza van. * Mondja végül, halkan, hosszan fújva ki a levegőt. * Nem tudom, hogy mi a jó döntés, és nem tudom azt sem, hogy mi az igazságos. De benned megbízok. Ha azt mondod, hogy szerinted ez a jó döntés, ha úgy érzed, hogy ez a helyes, akkor elfogadom. * Mondja, amennyiben nem érkezik felé támadás, és nem kell valami mással foglalkozzon. Nehezére esik kimondani a dolgokat, és tudja, hogy önző, és gonosz dolog. Sajnálja, és szánja is, gyávaságnak tartja, de nem tud jobbat. Döntsön Mai, jöjjön el az ő megoldása, legyen meg az ő akarata, amint a toronyban, úgy a városban is. Úgyhogy odasétál, ha alkalma van rá, és megöleli, mintha ezzel jóvá tenné ezt a piszkos gonoszságot. *
A hozzászólás írója (Pashthra Shungo'rol) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.12 20:17:36
Pashthra Shungo'rol megpróbált varázsolni egy Gravitációs kút nevű varázslatot, de a varázslat nem sikerült, elrontotta, így nincs hatása!
1257. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-12 19:56:28
Üzenet elküldve: 2025-10-12 19:56:28
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Vita. Harmincegy gyerek artikulálatlan ordítását is képes megfékezni, amikor az étkezőben esnek egymásnak, most mégis beletörik a bicskája ebbe az egészbe. Pashthrára nézve már párásodni volna képes a szeme. Nem tartja ostobaságnak a szavait, de mintha bezárt volna és nem engedné át a ködön azt, amit hall. Ösztönös lenne, ahogy felé lép és leguggol hozzá, hogy megérintse arcát, hátha a szemébe nézve lecsendesedik annak háborgó lelke, de egyszerűen nem mozdul. Feszülnek az izmai. Egyetlen ponton törik meg annak vasakarata, mikor a tömb elpusztításáról van szó. Mégsem könnyebb a mellkasa. Nori is hozzáteszi a sajátját, ha valamiben, legalább abban megállapodhatnak, hogy nem pusztítják el. Egy helyzet, ami tiszta.*
- Egyszerűen semmit, de semmit nem tudhatunk arról, hogy mit akarnak a szívtől és mi lesz, ha elpusztítjuk. *Csak ennyit tesz hozzá. Jóslatokba lehet csupán bocsátkozni, de badarság volna, hiszen legalább ez az egy dolog tisztázódott.
Norennar hangját hallja, sokkal hosszabban, mint ez idáig bármikor. Örül az egyetértésnek persze, bár vannak pontok, amikkel tudna vitatkozni még így is, de felesleges. A cél egy.
Már nyílna szóra ajka, de aztán úgy marad, résnyire elnyílva, s a kékek ismét kedvesére szegeződnek. Kezdi elveszteni a reményt, hogy egyetértés fog születni. Aztán ismét Norennar. Mintha csak kiégett volna néz oldalvást, bele a semmibe. Ajka csalódottan biggyed, szinte érzi, hogy pillanatokon belül össze fog csapni a két férfi, holott a cél az egység lenne. Szólhatna, de minek. Legrosszabb esetben rajta keresztül ugranak egymásnak, talán akkor az egyik észhez tér, ha elsodorja őt. Kezdi nem érdekelni. Majd kifáradnak. De a meglepetés akkor éri, amikor újra húga hangját hallja. A benne végbemenő változások már lekövethetetlenek. Üresség után csalódottság, meghatottság, aztán az ólomsúly a vállán. Bárhogy hangzanak a feketeség szavai, földbedöngöli. Továbbra sem moccan, csak automatikuson mozdul a kéz, ahogy átkarolja a vérét. Aztán magához öleli, szorosan és egy puszit nyom annak homlokára, hogy ne érezze rajta azt, amit ő most átél. Merthogy nem nevezhetik ki olyasvalakinek, akinek a lelkén szárad majd az egész, ha botorság. Mit botorság, ezrek élete nem botorság. Hisz a mesterben, de ő is pontosan tudja, hogyha baj lesz, akkor nagy baj lesz. Hiszen ezért a vita. Ezért nem jutnak dűlőre, nem csak Pashthra kifakadása miatt. Elengedi Norit, miután a fülébe súgja, hogy szereti. Más nem hallhatja, bár nem titok. Aztán az asztalhoz lép, ami megannyi ételtől roskad. Csak egy kancsóból tölt vizet. Ha illik, ha nem, nekidől a bútornak és várja, hogy most akkor vér fog folyni, vagy tovább ordítanak, netán megegyeznek. Felesleges szólnia. Mindent elmondott már.*
A hozzászólás írója (Mai Faensa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.12 20:06:33
//A Mágustorony Mestere//
*Vita. Harmincegy gyerek artikulálatlan ordítását is képes megfékezni, amikor az étkezőben esnek egymásnak, most mégis beletörik a bicskája ebbe az egészbe. Pashthrára nézve már párásodni volna képes a szeme. Nem tartja ostobaságnak a szavait, de mintha bezárt volna és nem engedné át a ködön azt, amit hall. Ösztönös lenne, ahogy felé lép és leguggol hozzá, hogy megérintse arcát, hátha a szemébe nézve lecsendesedik annak háborgó lelke, de egyszerűen nem mozdul. Feszülnek az izmai. Egyetlen ponton törik meg annak vasakarata, mikor a tömb elpusztításáról van szó. Mégsem könnyebb a mellkasa. Nori is hozzáteszi a sajátját, ha valamiben, legalább abban megállapodhatnak, hogy nem pusztítják el. Egy helyzet, ami tiszta.*
- Egyszerűen semmit, de semmit nem tudhatunk arról, hogy mit akarnak a szívtől és mi lesz, ha elpusztítjuk. *Csak ennyit tesz hozzá. Jóslatokba lehet csupán bocsátkozni, de badarság volna, hiszen legalább ez az egy dolog tisztázódott.
Norennar hangját hallja, sokkal hosszabban, mint ez idáig bármikor. Örül az egyetértésnek persze, bár vannak pontok, amikkel tudna vitatkozni még így is, de felesleges. A cél egy.
Már nyílna szóra ajka, de aztán úgy marad, résnyire elnyílva, s a kékek ismét kedvesére szegeződnek. Kezdi elveszteni a reményt, hogy egyetértés fog születni. Aztán ismét Norennar. Mintha csak kiégett volna néz oldalvást, bele a semmibe. Ajka csalódottan biggyed, szinte érzi, hogy pillanatokon belül össze fog csapni a két férfi, holott a cél az egység lenne. Szólhatna, de minek. Legrosszabb esetben rajta keresztül ugranak egymásnak, talán akkor az egyik észhez tér, ha elsodorja őt. Kezdi nem érdekelni. Majd kifáradnak. De a meglepetés akkor éri, amikor újra húga hangját hallja. A benne végbemenő változások már lekövethetetlenek. Üresség után csalódottság, meghatottság, aztán az ólomsúly a vállán. Bárhogy hangzanak a feketeség szavai, földbedöngöli. Továbbra sem moccan, csak automatikuson mozdul a kéz, ahogy átkarolja a vérét. Aztán magához öleli, szorosan és egy puszit nyom annak homlokára, hogy ne érezze rajta azt, amit ő most átél. Merthogy nem nevezhetik ki olyasvalakinek, akinek a lelkén szárad majd az egész, ha botorság. Mit botorság, ezrek élete nem botorság. Hisz a mesterben, de ő is pontosan tudja, hogyha baj lesz, akkor nagy baj lesz. Hiszen ezért a vita. Ezért nem jutnak dűlőre, nem csak Pashthra kifakadása miatt. Elengedi Norit, miután a fülébe súgja, hogy szereti. Más nem hallhatja, bár nem titok. Aztán az asztalhoz lép, ami megannyi ételtől roskad. Csak egy kancsóból tölt vizet. Ha illik, ha nem, nekidől a bútornak és várja, hogy most akkor vér fog folyni, vagy tovább ordítanak, netán megegyeznek. Felesleges szólnia. Mindent elmondott már.*
A hozzászólás írója (Mai Faensa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.12 20:06:33
1256. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-12 19:26:06
Üzenet elküldve: 2025-10-12 19:26:06
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Pashthra szavai után Norennar ujjai lassan elengedik az összefont kezeit, majd a tenyerét az asztallapra fekteti. A mozdulat kimért, türelmesnek tűnik, de a szeme már egészen mást árul el. Ott izzik benne a fáradt düh, amit eddig sikerült kordában tartania, most azonban repedések kezdenek megjelenni rajta. A következő pillanatban az ajka lassan megrándul, és elmosolyodik, ami most inkább hat aggasztónak. A csendbe halk, cinikus taps csattan bele. Lassan, kimérten, mintha minden ütés a másik arcán csengene.*
- Örülök, hogy pont olyan jól forgatod ki a szavaimat, mint ahogy a fegyvert forgatod. Mellesleg kifejezetten szórakoztató annak a szájából hallani, hogy mindenki csak annyit tudott hozzátenni, miért szörnyű a másik ötlete, aki ezt a legprofibban űzi.
*A szavai fagyosak, a hangja mégis nyugodt. A tekintete nem mozdul, szürkéi a hóhajún pihennek, ridegen, méricskélve, mintha épp azt számolná, mennyit érne meg neki, ha most felállna és nekiesne. Egyetlen dolog tartja vissza, a tudat, hogy ez csupán hátráltatná a vitát semmint előre vinné.*
- Felesleges sorsot húzni *Mondja határozottan.* - Egyszerűen döntsük el. Ha pedig nem vagy elégedett a döntéssel, akkor mögötted az ajtó. Eleve hálás lennék már annak is, ha odébb takarodnál onnan, hogy ki tudjak menni a pipámért, mielőtt még megelégelném a rohadt panaszkodásodat.
*A hangja most már nem simulékony. A mélységinél ez a határ, ahol a higgadtság átfordul valamiféle jeges fenyegetésbe. A szavak súlya nem a hangerőből fakad, hanem abból, ahogy kimondja őket. Norennar arcán nem látszik indulat, mégis a rideg izzó tekintete mindent elárul arról, hogy mit érez.
Aztán Nori mozdul. A feketeség hangja betölti a termet, és a mélységi figyelme átterelődik rá. A barnákban most tűz ég, olyan, amit ritkán látni a lányban, valami ösztönös, nyers erő, ami nemcsak a szavait, de a jelenlétét is megváltoztatja. Norennar hallgatja őt, és a tagjaiból lassan kicsúszik minden feszültség. Ahogy Nori Mai mellé lép, és a nő mellé simul, Norennar tekintete megpihen rajtuk.
Ahogy a feketeség befejezi, a mélységi egy pillanatig még nézi őt, aztán lassan hátradől, karjait ismét keresztbe fonja maga előtt. Ezen a ponton már jobbnak látja nem hozzászólni. Most már tudja, bármi, amit hozzátenne, csak olaj lenne a tűzre. Így hát csendben marad. A lányokon a világ szeme, rajtuk múlik, sikerül-e meggyőzni a harcost, vagy legalább elküldeni. Ő maga bármelyikkel megelégedne.*
//A Mágustorony Mestere//
*Pashthra szavai után Norennar ujjai lassan elengedik az összefont kezeit, majd a tenyerét az asztallapra fekteti. A mozdulat kimért, türelmesnek tűnik, de a szeme már egészen mást árul el. Ott izzik benne a fáradt düh, amit eddig sikerült kordában tartania, most azonban repedések kezdenek megjelenni rajta. A következő pillanatban az ajka lassan megrándul, és elmosolyodik, ami most inkább hat aggasztónak. A csendbe halk, cinikus taps csattan bele. Lassan, kimérten, mintha minden ütés a másik arcán csengene.*
- Örülök, hogy pont olyan jól forgatod ki a szavaimat, mint ahogy a fegyvert forgatod. Mellesleg kifejezetten szórakoztató annak a szájából hallani, hogy mindenki csak annyit tudott hozzátenni, miért szörnyű a másik ötlete, aki ezt a legprofibban űzi.
*A szavai fagyosak, a hangja mégis nyugodt. A tekintete nem mozdul, szürkéi a hóhajún pihennek, ridegen, méricskélve, mintha épp azt számolná, mennyit érne meg neki, ha most felállna és nekiesne. Egyetlen dolog tartja vissza, a tudat, hogy ez csupán hátráltatná a vitát semmint előre vinné.*
- Felesleges sorsot húzni *Mondja határozottan.* - Egyszerűen döntsük el. Ha pedig nem vagy elégedett a döntéssel, akkor mögötted az ajtó. Eleve hálás lennék már annak is, ha odébb takarodnál onnan, hogy ki tudjak menni a pipámért, mielőtt még megelégelném a rohadt panaszkodásodat.
*A hangja most már nem simulékony. A mélységinél ez a határ, ahol a higgadtság átfordul valamiféle jeges fenyegetésbe. A szavak súlya nem a hangerőből fakad, hanem abból, ahogy kimondja őket. Norennar arcán nem látszik indulat, mégis a rideg izzó tekintete mindent elárul arról, hogy mit érez.
Aztán Nori mozdul. A feketeség hangja betölti a termet, és a mélységi figyelme átterelődik rá. A barnákban most tűz ég, olyan, amit ritkán látni a lányban, valami ösztönös, nyers erő, ami nemcsak a szavait, de a jelenlétét is megváltoztatja. Norennar hallgatja őt, és a tagjaiból lassan kicsúszik minden feszültség. Ahogy Nori Mai mellé lép, és a nő mellé simul, Norennar tekintete megpihen rajtuk.
Ahogy a feketeség befejezi, a mélységi egy pillanatig még nézi őt, aztán lassan hátradől, karjait ismét keresztbe fonja maga előtt. Ezen a ponton már jobbnak látja nem hozzászólni. Most már tudja, bármi, amit hozzátenne, csak olaj lenne a tűzre. Így hát csendben marad. A lányokon a világ szeme, rajtuk múlik, sikerül-e meggyőzni a harcost, vagy legalább elküldeni. Ő maga bármelyikkel megelégedne.*
1255. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-12 18:52:46
Üzenet elküldve: 2025-10-12 18:52:46
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Norennar eddig leginkább csendes szemlélője volt a feszült beszélgetésnek, ám ezúttal kivívja magának a társaság figyelmét és hangosan, megfontoltan fejti ki a véleményét minden egyes ötletről, ami a káosz közepette elhangzott. Hála a kék löttynek, ezúttal ő is figyelemmel képes végighallgatni minden egyes szavát. Abogr fél, ahogy Yillith is, ami egyértelműen mutatja a számukra, hogy bármi is vár rájuk, ők négyen kevesek lesznek hozzá, hogy megküzdjenek vele. Azzal talán nem ért egyet, hogy arra kéne alapozniuk a szerencséjüket, hogy az orkok elbízzák-e magukat vagy sem, de nem szól, hagyja, hadd beszéljen a férfi. Habár, aki számára a legfontosabb, az itt van most vele, de abban is egyet tud érteni, hogy önmagában az, hogy nem viszik a szívet a városba, még nem garantálja, hogy az biztonságban lesz a hordától.
Hiába azonban minden érv, úgy tűnik, hogy Pashthra hajthatatlan, mondhatnak neki bármit, s ez már őt is kezdi dühíteni. A szívet szinte visszadobja az asztalra, az egy halk puffanással köt ki a falapon.*
- Meg sem hallod, amit mondunk neked, Pashthra! Most próbáltam elmondani nektek valamit erről az izéről, de az ellenszenved Norennarral szemben erősebb, mint hogy átgondold, amit pofázunk! De tudod mit? Rám nem is kell hallgatnod, megértem, ha nem teszed, senki sem tenné, mert csak egy őrült boszorkány vagyok, mindenki ezt mondja, de ha rám vagy Norennarra nem is, legalább Maira hallgass! Arra sem figyelsz, amit ő mond, pedig jobban tennéd! Tudod, mi történt velem legutóbb, mikor nem figyeltem oda rá? Tudod. Egy kurva nagy lándzsát döftek keresztül a szívemen, kiszabadítottam egy démont egy macskából, aki rám bízott egy… szart, amitől még a félistenek is félnek. Ne haragudj, de én nem akarom újra elkövetni ezt a hibát! *Odalép Mai mellé, és ha engedi, akkor odabújik hozzá, át is öleli őt, de tekintete közben továbbra is Pashthrára szegeződik.*
- Úgyhogy, ha az a két lehetőségem van, hogy hallgatok Maira vagy sem, akkor az előbbit választom, mert azt már tapasztaltam, hogy mi történik, ha a másik utat választom. Szerintem jobb, ha te is, és mind így teszünk. *Röviden ideig elhallgat, majd még mielőtt bárki elvehetné tőle a szót, újra megszólal.*
- De ha arra van szükséged, tele van a hátizsákom nyugtató növényekkel, vagy szívesen kiállok veled a mágustorony elé, hogy rajtam vezesd le a dühödet, hisz én hoztam ide a gyémántot. Ha azt akarod, megmutathatom neked azt is, milyen egy igazi rémálom, de inkább válaszd az egyszerűbb utat! Bízz Maiban! Ne Abogrban, Maiban! *Szorosabban öleli a nőt, ezzel egyértelműsítve, hogy bárhogy is dönt, ő mellette áll. A halál volt számára az utolsó ébresztő, hogy tudja, így kell tennie.*
//A Mágustorony Mestere//
*Norennar eddig leginkább csendes szemlélője volt a feszült beszélgetésnek, ám ezúttal kivívja magának a társaság figyelmét és hangosan, megfontoltan fejti ki a véleményét minden egyes ötletről, ami a káosz közepette elhangzott. Hála a kék löttynek, ezúttal ő is figyelemmel képes végighallgatni minden egyes szavát. Abogr fél, ahogy Yillith is, ami egyértelműen mutatja a számukra, hogy bármi is vár rájuk, ők négyen kevesek lesznek hozzá, hogy megküzdjenek vele. Azzal talán nem ért egyet, hogy arra kéne alapozniuk a szerencséjüket, hogy az orkok elbízzák-e magukat vagy sem, de nem szól, hagyja, hadd beszéljen a férfi. Habár, aki számára a legfontosabb, az itt van most vele, de abban is egyet tud érteni, hogy önmagában az, hogy nem viszik a szívet a városba, még nem garantálja, hogy az biztonságban lesz a hordától.
Hiába azonban minden érv, úgy tűnik, hogy Pashthra hajthatatlan, mondhatnak neki bármit, s ez már őt is kezdi dühíteni. A szívet szinte visszadobja az asztalra, az egy halk puffanással köt ki a falapon.*
- Meg sem hallod, amit mondunk neked, Pashthra! Most próbáltam elmondani nektek valamit erről az izéről, de az ellenszenved Norennarral szemben erősebb, mint hogy átgondold, amit pofázunk! De tudod mit? Rám nem is kell hallgatnod, megértem, ha nem teszed, senki sem tenné, mert csak egy őrült boszorkány vagyok, mindenki ezt mondja, de ha rám vagy Norennarra nem is, legalább Maira hallgass! Arra sem figyelsz, amit ő mond, pedig jobban tennéd! Tudod, mi történt velem legutóbb, mikor nem figyeltem oda rá? Tudod. Egy kurva nagy lándzsát döftek keresztül a szívemen, kiszabadítottam egy démont egy macskából, aki rám bízott egy… szart, amitől még a félistenek is félnek. Ne haragudj, de én nem akarom újra elkövetni ezt a hibát! *Odalép Mai mellé, és ha engedi, akkor odabújik hozzá, át is öleli őt, de tekintete közben továbbra is Pashthrára szegeződik.*
- Úgyhogy, ha az a két lehetőségem van, hogy hallgatok Maira vagy sem, akkor az előbbit választom, mert azt már tapasztaltam, hogy mi történik, ha a másik utat választom. Szerintem jobb, ha te is, és mind így teszünk. *Röviden ideig elhallgat, majd még mielőtt bárki elvehetné tőle a szót, újra megszólal.*
- De ha arra van szükséged, tele van a hátizsákom nyugtató növényekkel, vagy szívesen kiállok veled a mágustorony elé, hogy rajtam vezesd le a dühödet, hisz én hoztam ide a gyémántot. Ha azt akarod, megmutathatom neked azt is, milyen egy igazi rémálom, de inkább válaszd az egyszerűbb utat! Bízz Maiban! Ne Abogrban, Maiban! *Szorosabban öleli a nőt, ezzel egyértelműsítve, hogy bárhogy is dönt, ő mellette áll. A halál volt számára az utolsó ébresztő, hogy tudja, így kell tennie.*
1254. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-12 18:25:31
Üzenet elküldve: 2025-10-12 18:25:31
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Egészen megborzong, ahogy Norennar lehelete megcsiklandozza a nyakát felé közeledve, a jóleső érzés minden egyes csók után újra és újra végigfut az egész testén. Hiába történt meg mindez nem is olyan régen, számára újszerű minden egyes érintés, emlékeinek elvesztése ezúttal kellemes átoknak bizonyul. Amikor érzi, hogy társa szeretné megszabadítani a felsőjétől, nem áll ellen, sőt, még apró mocorgással rá is segít, hogy lekerülhessen róla, sőt, egyetlen mozdulattal még a derekára kötött törölközőt is kioldja, így Norennar újra pőrén, teste természetes valójában kaphatja meg a lányt.*
- Óvatosan… *Olyan érzés ez számára, mint egy szent ígéret. Fogalma sincs, hogy miért és honnan, de valamiért, valahonnan tudja, hogy a mélységi nem fogja megszegni. Bizalma jeleként karjai lassan mozdulnak, ahogy a finom csókok közben átkarolja Norennart, majd lábait is keresztben átkulcsolja a férfi egyik lábán, mintha csak belé kapaszkodva keresné a biztonságot. Ő ugyan nem, de Norennar tökéletesen emlékezhet arra, hogy mi történt korábban, ám mégis egy teljesen más élményt kap ő is. Az agresszív, követelőző, domináns nő helyett egy visszafogott, gyengéd, már-már ügyetlennek is mondható, de roppant mód szeretetre éhes lányt kap, aki hálásan nyög fel minden egyes alkalommal, mikor a teste különös kéjjel reagál egy-egy mozdulatra, érintésre, csókra. A világ megszűnik körülöttük létezni, a feketeség egyszerűen elveszik a vágyak tengerében, de nem próbál meg úszni, egyszerűen csak hagyja, hogy Norennar vezesse őt. Ha azt akarja, ő mélyebbre merül, ha akarja, feljebb emelheti.*
- Nyugodj meg! Egyikünk sem szörnyeteg… *Nem is tudja, miért pont ezt hozza ki belőle az érzések kavalkádja, de egy halk sóhaj közepébe nyögi a félmondatot, és ezzel kéri a férfit arra, hogy ne féljen, ne várjon tovább. Ha Norennar le tudja győzni a belső démonjait, akkor ezúttal nem vakon találnak egymásra a sötétben. Látják egymást, érzik egymást és a vágy mellett nem a birtoklásé, hanem a szereteté, a törődésé a főszerep. Ki tudja, mennyi idő telik el, mire újra nyugodtan fekszenek egymás mellett. Nori pihegve pihenget Norennar mellkasára dőlve, ujjaival apró, láthatatlan mintákat rajzolgatva a mellkasára.*
- Szóval ilyen… *Szólal meg halkan, arra utalva, hogy most már tudja, miről maradt le korábban, és a jóleső sóhaj azt is tudathatja a férfivel, hogy az élmény szép emlékként marad majd meg a lánynak.*
- Köszönöm, hogy megmutattad. Én nem tudtam, hogy ezt így is lehet… *Őszintén szólal meg, még ha önmagában nincs is sok értelme annak, amit mond, de az biztos, hogy Norennar ma este az élet egy új, számára eddig még ismeretlen, de kellemes oldalát mutatta meg neki.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Egészen megborzong, ahogy Norennar lehelete megcsiklandozza a nyakát felé közeledve, a jóleső érzés minden egyes csók után újra és újra végigfut az egész testén. Hiába történt meg mindez nem is olyan régen, számára újszerű minden egyes érintés, emlékeinek elvesztése ezúttal kellemes átoknak bizonyul. Amikor érzi, hogy társa szeretné megszabadítani a felsőjétől, nem áll ellen, sőt, még apró mocorgással rá is segít, hogy lekerülhessen róla, sőt, egyetlen mozdulattal még a derekára kötött törölközőt is kioldja, így Norennar újra pőrén, teste természetes valójában kaphatja meg a lányt.*
- Óvatosan… *Olyan érzés ez számára, mint egy szent ígéret. Fogalma sincs, hogy miért és honnan, de valamiért, valahonnan tudja, hogy a mélységi nem fogja megszegni. Bizalma jeleként karjai lassan mozdulnak, ahogy a finom csókok közben átkarolja Norennart, majd lábait is keresztben átkulcsolja a férfi egyik lábán, mintha csak belé kapaszkodva keresné a biztonságot. Ő ugyan nem, de Norennar tökéletesen emlékezhet arra, hogy mi történt korábban, ám mégis egy teljesen más élményt kap ő is. Az agresszív, követelőző, domináns nő helyett egy visszafogott, gyengéd, már-már ügyetlennek is mondható, de roppant mód szeretetre éhes lányt kap, aki hálásan nyög fel minden egyes alkalommal, mikor a teste különös kéjjel reagál egy-egy mozdulatra, érintésre, csókra. A világ megszűnik körülöttük létezni, a feketeség egyszerűen elveszik a vágyak tengerében, de nem próbál meg úszni, egyszerűen csak hagyja, hogy Norennar vezesse őt. Ha azt akarja, ő mélyebbre merül, ha akarja, feljebb emelheti.*
- Nyugodj meg! Egyikünk sem szörnyeteg… *Nem is tudja, miért pont ezt hozza ki belőle az érzések kavalkádja, de egy halk sóhaj közepébe nyögi a félmondatot, és ezzel kéri a férfit arra, hogy ne féljen, ne várjon tovább. Ha Norennar le tudja győzni a belső démonjait, akkor ezúttal nem vakon találnak egymásra a sötétben. Látják egymást, érzik egymást és a vágy mellett nem a birtoklásé, hanem a szereteté, a törődésé a főszerep. Ki tudja, mennyi idő telik el, mire újra nyugodtan fekszenek egymás mellett. Nori pihegve pihenget Norennar mellkasára dőlve, ujjaival apró, láthatatlan mintákat rajzolgatva a mellkasára.*
- Szóval ilyen… *Szólal meg halkan, arra utalva, hogy most már tudja, miről maradt le korábban, és a jóleső sóhaj azt is tudathatja a férfivel, hogy az élmény szép emlékként marad majd meg a lánynak.*
- Köszönöm, hogy megmutattad. Én nem tudtam, hogy ezt így is lehet… *Őszintén szólal meg, még ha önmagában nincs is sok értelme annak, amit mond, de az biztos, hogy Norennar ma este az élet egy új, számára eddig még ismeretlen, de kellemes oldalát mutatta meg neki.*
1253. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-12 17:57:06
Üzenet elküldve: 2025-10-12 17:57:06
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*Ahogy ránéz a tengerkék szempár, már most hajlandó lenne neki mindent kitálalni, ami igen veszélyes így belegondolva. Úgy rabolta el a szívét, hogy időt sem engedett rá, hogy felfogja. Persze ennek nincs most itt az ideje, s ha nem is inti óva belső hang, attól még tudja jól, hogy nem szabad mindent elsietni.*
- De, Pash. Szeretném, de hosszabb időt ölelne fel, mint amennyink van.
*Már attól is kezd kissé hűvössé válni, hogy nem érinti folyton az az izmos és forró test. A szoba lehűlt, kint vihar, hozzá szeretne bújni és el sem engedni. Ehelyett öltözködik, csinosítja magát, de legalább beszélgetnek. Melengeti a szívét, hogy egyre többet és többet tud meg a kedveséről, noha fejtegetni nincs tér.*
- Te is elszöktél… *Fájdalmasan sóhajt fel. Tényleg lesz miről beszélniük. Megannyit kérdezne, de már így is kifutnak az időből. Kedve lenne leejteni az egész találkozót a mesterrel együtt, csakhogy hallgathassa tovább, de a küldetésük fontosabb, mint a saját lelkiéletük. Sajnos ezt be kell látni.*
- Bár egy hatra bezárnának minket valahová és hallgathatnám a történeteid és te is az enyémeket. *Megingatja a fejét a képtelenségre.* - Mindent tudni szeretnék. Tényleg ismerni téged. *Fordul felé, de csak egy halvány mosollyal, mert nem szeretne ő sem olyasmit mondani, amivel elijeszti a hóhajút. Bár az azt követő néhány mondat már épp arról szól, hogy mindketten ugyanazt akarják, így meg is nyugszik e tekintetben.*
- Ha nem ijeszt meg harmincegy gyerek, akkor az árvaházba is jöhetsz velem bármikor. *Közelebb lép a harcos, s mit sem törődve a ruházatával öleli meg. Mármint törődik, hiszen óvatos, hogy kifogástalanok maradjanak, de mást ezért a mozdulatért elevenen égetett volna el. Mégis közelít az ajkakhoz, simulva a kedveshez.* -De ne meghúzd magad nálam, hanem… *rá is forr a szájra, majd lassan távolodik el* - …ha épp nem muszáj el se menj onnan és a közelemből. *felnevet* - Azt hiszem, megőrültem. De annyira jó. *Hiszen ki beszél meg egy nap után ilyesmit? Talán valaki megmerényelte az elméjét. Nem érdekli. Még egy utolsó simítás a tükör előtt, aztán várja őket a Mester… Nehezen, de csak kilép a folyosóra, hogy bevárja a társaikat.*
//Mondvacsinált//
*Ahogy ránéz a tengerkék szempár, már most hajlandó lenne neki mindent kitálalni, ami igen veszélyes így belegondolva. Úgy rabolta el a szívét, hogy időt sem engedett rá, hogy felfogja. Persze ennek nincs most itt az ideje, s ha nem is inti óva belső hang, attól még tudja jól, hogy nem szabad mindent elsietni.*
- De, Pash. Szeretném, de hosszabb időt ölelne fel, mint amennyink van.
*Már attól is kezd kissé hűvössé válni, hogy nem érinti folyton az az izmos és forró test. A szoba lehűlt, kint vihar, hozzá szeretne bújni és el sem engedni. Ehelyett öltözködik, csinosítja magát, de legalább beszélgetnek. Melengeti a szívét, hogy egyre többet és többet tud meg a kedveséről, noha fejtegetni nincs tér.*
- Te is elszöktél… *Fájdalmasan sóhajt fel. Tényleg lesz miről beszélniük. Megannyit kérdezne, de már így is kifutnak az időből. Kedve lenne leejteni az egész találkozót a mesterrel együtt, csakhogy hallgathassa tovább, de a küldetésük fontosabb, mint a saját lelkiéletük. Sajnos ezt be kell látni.*
- Bár egy hatra bezárnának minket valahová és hallgathatnám a történeteid és te is az enyémeket. *Megingatja a fejét a képtelenségre.* - Mindent tudni szeretnék. Tényleg ismerni téged. *Fordul felé, de csak egy halvány mosollyal, mert nem szeretne ő sem olyasmit mondani, amivel elijeszti a hóhajút. Bár az azt követő néhány mondat már épp arról szól, hogy mindketten ugyanazt akarják, így meg is nyugszik e tekintetben.*
- Ha nem ijeszt meg harmincegy gyerek, akkor az árvaházba is jöhetsz velem bármikor. *Közelebb lép a harcos, s mit sem törődve a ruházatával öleli meg. Mármint törődik, hiszen óvatos, hogy kifogástalanok maradjanak, de mást ezért a mozdulatért elevenen égetett volna el. Mégis közelít az ajkakhoz, simulva a kedveshez.* -De ne meghúzd magad nálam, hanem… *rá is forr a szájra, majd lassan távolodik el* - …ha épp nem muszáj el se menj onnan és a közelemből. *felnevet* - Azt hiszem, megőrültem. De annyira jó. *Hiszen ki beszél meg egy nap után ilyesmit? Talán valaki megmerényelte az elméjét. Nem érdekli. Még egy utolsó simítás a tükör előtt, aztán várja őket a Mester… Nehezen, de csak kilép a folyosóra, hogy bevárja a társaikat.*
1252. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-12 17:43:54
Üzenet elküldve: 2025-10-12 17:43:54
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
* A kérdésére, hogy miért nem pusztítják el, Mai adja meg a kellő választ. Valóban nem tudja, hogy ha így tennének, az milyen következményekkel járna, ezért nem is kezdi tovább erőltetni ezt a lehetőséget. Belenyugszik, hogy bárhogy is lesz, az elpusztítás nem járható út. Norileina szavait elengedi a füle mellett, nem igazán izgatja, hogy megfenyegeti, és nem is ez az, ami visszatántorítja attól, hogy megtegyen valamit. Azért a tekintetét állja, ha nem is fenyegetően, de egyértelműen jelezve, hogy különösen nem hatják meg a szavak. *
- Amúgy leszarom Yillith üzenetét, bárki is legyen az. * Jelenti ki csak a miheztartást végett, hogy mindenki tisztában legyen a hóhajú álláspontjával. Amit utána mond viszont érdekes, nem igazán ismeri az arctalan isten mágiáját, úgyhogy természetesen figyel, és hallgat. Csak a mélységi szavaira nevet fel ismét gúnyosan. *
- Összefoglalom röviden amit mondasz. * Kezd bele, a férfira nézve. * Nem vihetjük Lihanechbe, mert ott hiába védenek meg minket a falak, ha sokáig várunk, hosszú hónapok ostromával majd jól éhen halunk. Helyette vigyük Artheniorba, mert nem kell úgyse sokáig várnunk, vagy ha igen, akkor ott van a legkevesebb esélyünk arra, hogy megvédjük. Mesteri terv, és mindezt ha jól értem azért tesszük, mert a kisebbik rosszat akarjuk választani, ami az, hogy ha úgyis feldúlják és elpusztítják a várost, akkor már szerezzék meg ezt is. Remek terv. * Foglalja össze azt, ahogy ő értette a roppant hosszú beszédet, még mindig kissé epés hangulatban. Végül sóhajt egyet, és széttárja a kezét. *
- Nézzétek, nem akarok ünneprontó lenni, de eddig mindenki csak annyit tudott hozzátenni a beszélgetéshez, hogy a másik ötlete szar. Mi legyen, húzzunk sorsot? Aki a rövidebb pálcikát húzza, annak az ötletét csináljuk?
//A Mágustorony Mestere//
* A kérdésére, hogy miért nem pusztítják el, Mai adja meg a kellő választ. Valóban nem tudja, hogy ha így tennének, az milyen következményekkel járna, ezért nem is kezdi tovább erőltetni ezt a lehetőséget. Belenyugszik, hogy bárhogy is lesz, az elpusztítás nem járható út. Norileina szavait elengedi a füle mellett, nem igazán izgatja, hogy megfenyegeti, és nem is ez az, ami visszatántorítja attól, hogy megtegyen valamit. Azért a tekintetét állja, ha nem is fenyegetően, de egyértelműen jelezve, hogy különösen nem hatják meg a szavak. *
- Amúgy leszarom Yillith üzenetét, bárki is legyen az. * Jelenti ki csak a miheztartást végett, hogy mindenki tisztában legyen a hóhajú álláspontjával. Amit utána mond viszont érdekes, nem igazán ismeri az arctalan isten mágiáját, úgyhogy természetesen figyel, és hallgat. Csak a mélységi szavaira nevet fel ismét gúnyosan. *
- Összefoglalom röviden amit mondasz. * Kezd bele, a férfira nézve. * Nem vihetjük Lihanechbe, mert ott hiába védenek meg minket a falak, ha sokáig várunk, hosszú hónapok ostromával majd jól éhen halunk. Helyette vigyük Artheniorba, mert nem kell úgyse sokáig várnunk, vagy ha igen, akkor ott van a legkevesebb esélyünk arra, hogy megvédjük. Mesteri terv, és mindezt ha jól értem azért tesszük, mert a kisebbik rosszat akarjuk választani, ami az, hogy ha úgyis feldúlják és elpusztítják a várost, akkor már szerezzék meg ezt is. Remek terv. * Foglalja össze azt, ahogy ő értette a roppant hosszú beszédet, még mindig kissé epés hangulatban. Végül sóhajt egyet, és széttárja a kezét. *
- Nézzétek, nem akarok ünneprontó lenni, de eddig mindenki csak annyit tudott hozzátenni a beszélgetéshez, hogy a másik ötlete szar. Mi legyen, húzzunk sorsot? Aki a rövidebb pálcikát húzza, annak az ötletét csináljuk?
1251. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-12 17:23:36
Üzenet elküldve: 2025-10-12 17:23:36
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*A hóhajú gúnyos megjegyzését bár Norennar nagyon is jól hallja, mégis úgy tesz mintha nem így lenne. Norennar nem mozdul, nem néz fel, mintha meg sem hallotta volna. A villát egyenletes mozdulattal forgatja a kezében, csak a fém halk koppanása jelzi, hogy még ott van a teremben lélegzetnyi jelenléte. A mélységi egyedül Nori megjegyzését követően pillant fel a tányérjából. Néhány másodpercig csendben figyeli a barnákat, aztán látványosan megvonja a vállát.*
- Ha orkok helyett a fajtámról lenne szó, nem is várnám el, hogy megbízzatok bennem. Így sem várom el.
*Ezzel vissza is fordul a tányérhoz, és lassan, komótosan befejezi a reggelijét. A mozdulatai elárulják, hogy gondolkodik, minden falat alatt egy-egy új kérdést mér végig magában. Amikor az utolsó falat is elfogy, félreteszi a kést és a villát, és az üres tányért nézi, mintha annak a sima felületén próbálná kihámozni a választ arra, amit senki nem tud kimondani.
Fél füllel hallgatja, ahogy Mai és Pashthra beszélgetnek. Amibe egyelőre nem érzi szükségét, hogy belefollyon, mindenesetre mikor elhangzik a harcostól az ominózus kérdés, a mélységi már nem tudja visszafogni magát.*
- Végre valami értelmes gondolat.
*Ismétli el a harcos korábbi szavait, az orra alatt morogva. Nem néz fel, nem is törődik a két nő esetleges rosszalló pillantásával. Kezeit maga előtt összefonja, majd hátradől. Talpával halk ritmust kezd verni a padlón, ütemes, egyenletes mozdulat, amiben benne van minden feszültsége. Behunyja a szemeit, fejét kissé lehajtja, és elmerül a gondolataiban. Nem reagál, csak hallgat. Fejében egymás után pörgeti végig a lehetőségeik, illetve az ahhoz tartozó esetleges következményeket, miközben fél füllel tovább hallgatja a körülötte folytatódó vitát. Egy ponton hátra hajta fejét és hangosan felsóhajt.*
- Eh… Rágyújtanék...
*Morogja halkan a plafon felé csak maga elé. A hang nem kérés, inkább menekülés. Egy kis füst, egy kis csend talán vágna némi rendet a vadul cikázó gondolatai közt.
Amikor újra kinyitja a szemét, az ajtó felé pillant. Pashthra még mindig ott ül, mint egy mozdíthatatlan szobor. Norennar halkan felsóhajt, majd megszólal, ezúttal határozottabban, tiszta, megfontolt hangon.*
- Mainak igaza van. Hiába fogjuk keresni azt a megoldást, amivel mindenki jól jár, sosem fogjuk megtalálni. Csak rossz, vagy még annál is rosszabb lehetőségeink vannak. Én is úgy látom, hogy a legkisebb rossz az, ha hallgatunk Abogrra. Ha a főmágus ennyire félti a tornyát, az azt jelenti, hogy ő sem tud elzárkózni a horda elől. Így legalább annyira az ő érdeke is, hogy megoldást találjon, mint a miénk. Jelezni fog, ebben biztos vagyok.
*Pillanatnyi szünetet tart, mielőtt folytatná, tekintete az asztalon heverő tárgyakra siklik.*
- Viszont hiába húznánk meg magunkat Lihanech falai mögött, azzal csak időt nyernénk, de megoldást nem. A város valóban erősebb Artheniornál, de erről az orkok is tudnak. Kiéheztetnének minket, aztán a csonttá és bőrré fogyott halott kezink közül tépnék ki a gyémántot. És Arthenior a végén ugyan úgy elesne. Viszont... Arthenior ránézésre gyenge, védtelen falak nélkül, de pont ezért tűnhet csábító célpontnak. Ráadásul, ha oda visszük a gyémántot, csupán egy karnyújtásnyira lesz tőlük az amire a legjobban vágynak. Ha azt hiszik, hogy könnyen bevehetik és a gyémántot is megszerezhetik valószínűleg elbízzák magukat. És ez a legjobb esélyünk arra, hogy hibázzanak.
*Elhallgat, a hangja elkomorul, ahogy lehajtja a fejét.*
- Erdőmélye sem megoldás. Ott is rálelnek, előbb-utóbb. Sőt az alapján amit Nori elmondott, valószínűleg így sem sokon múlott, hogy előbb kaparintsák meg nála. Elpusztítani ugyancsak nem tudo... nem tudjuk. Szóval, bármennyire is nem tetszik az ötlet, szerintem szembe kell néznünk velük, mégpedig ott, ahol a legkevésbé számítanak vereségre.
*Ahogy kimondja, szinte megkönnyebbül, de a szavai súlyától a levegő is nehezebb lesz. Minekutána még mindig nincs hozzászokva ahhoz, hogy ennyit járassa a száját, ujjaival a tarkójára tévednek s idegesen kezdik vakargatni azt, mintha ezzel akarná levezetni a feszültséget. Halkan, fáradtan teszi hozzá.*
- Arról nem is beszélve, hogy ha elvisszük máshová a szívet, az nem akadályozza meg a hordát abban, hogy feldúlják Artheniort. Vagy elesnek közben vagy nem. Ha nem akkor ugyan úgy felégetnek mindent. Az árvaházat, a Sub Rosát... és azokat, akik ott maradnak. Utána pedig raknak egy óriási máglyát a főtéren a lakosok megcsonkított tetemeiből. Pont, mint a nomádokkal tették.
*A gondolat megüli a csendet. Lelki szemei előtt Thea arca villan fel, majd a kép torzul. Az arc élettelenné válik, a póz, amiben találja pedig kitekert, vérbe fagyott. Annak a kupacnak a közepén, amit a pusztában is látott. Összeszorul az állkapcsa, szeme egy pillanatra lesiklik a tányér peremére.*
- Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de ha már egyszer várnom kell a mester válaszára, szeretném azt úgy tenni, hogy közben a szeretteimet is megvédhetem.
A hozzászólás írója (Norennar Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.12 17:27:12
//A Mágustorony Mestere//
*A hóhajú gúnyos megjegyzését bár Norennar nagyon is jól hallja, mégis úgy tesz mintha nem így lenne. Norennar nem mozdul, nem néz fel, mintha meg sem hallotta volna. A villát egyenletes mozdulattal forgatja a kezében, csak a fém halk koppanása jelzi, hogy még ott van a teremben lélegzetnyi jelenléte. A mélységi egyedül Nori megjegyzését követően pillant fel a tányérjából. Néhány másodpercig csendben figyeli a barnákat, aztán látványosan megvonja a vállát.*
- Ha orkok helyett a fajtámról lenne szó, nem is várnám el, hogy megbízzatok bennem. Így sem várom el.
*Ezzel vissza is fordul a tányérhoz, és lassan, komótosan befejezi a reggelijét. A mozdulatai elárulják, hogy gondolkodik, minden falat alatt egy-egy új kérdést mér végig magában. Amikor az utolsó falat is elfogy, félreteszi a kést és a villát, és az üres tányért nézi, mintha annak a sima felületén próbálná kihámozni a választ arra, amit senki nem tud kimondani.
Fél füllel hallgatja, ahogy Mai és Pashthra beszélgetnek. Amibe egyelőre nem érzi szükségét, hogy belefollyon, mindenesetre mikor elhangzik a harcostól az ominózus kérdés, a mélységi már nem tudja visszafogni magát.*
- Végre valami értelmes gondolat.
*Ismétli el a harcos korábbi szavait, az orra alatt morogva. Nem néz fel, nem is törődik a két nő esetleges rosszalló pillantásával. Kezeit maga előtt összefonja, majd hátradől. Talpával halk ritmust kezd verni a padlón, ütemes, egyenletes mozdulat, amiben benne van minden feszültsége. Behunyja a szemeit, fejét kissé lehajtja, és elmerül a gondolataiban. Nem reagál, csak hallgat. Fejében egymás után pörgeti végig a lehetőségeik, illetve az ahhoz tartozó esetleges következményeket, miközben fél füllel tovább hallgatja a körülötte folytatódó vitát. Egy ponton hátra hajta fejét és hangosan felsóhajt.*
- Eh… Rágyújtanék...
*Morogja halkan a plafon felé csak maga elé. A hang nem kérés, inkább menekülés. Egy kis füst, egy kis csend talán vágna némi rendet a vadul cikázó gondolatai közt.
Amikor újra kinyitja a szemét, az ajtó felé pillant. Pashthra még mindig ott ül, mint egy mozdíthatatlan szobor. Norennar halkan felsóhajt, majd megszólal, ezúttal határozottabban, tiszta, megfontolt hangon.*
- Mainak igaza van. Hiába fogjuk keresni azt a megoldást, amivel mindenki jól jár, sosem fogjuk megtalálni. Csak rossz, vagy még annál is rosszabb lehetőségeink vannak. Én is úgy látom, hogy a legkisebb rossz az, ha hallgatunk Abogrra. Ha a főmágus ennyire félti a tornyát, az azt jelenti, hogy ő sem tud elzárkózni a horda elől. Így legalább annyira az ő érdeke is, hogy megoldást találjon, mint a miénk. Jelezni fog, ebben biztos vagyok.
*Pillanatnyi szünetet tart, mielőtt folytatná, tekintete az asztalon heverő tárgyakra siklik.*
- Viszont hiába húznánk meg magunkat Lihanech falai mögött, azzal csak időt nyernénk, de megoldást nem. A város valóban erősebb Artheniornál, de erről az orkok is tudnak. Kiéheztetnének minket, aztán a csonttá és bőrré fogyott halott kezink közül tépnék ki a gyémántot. És Arthenior a végén ugyan úgy elesne. Viszont... Arthenior ránézésre gyenge, védtelen falak nélkül, de pont ezért tűnhet csábító célpontnak. Ráadásul, ha oda visszük a gyémántot, csupán egy karnyújtásnyira lesz tőlük az amire a legjobban vágynak. Ha azt hiszik, hogy könnyen bevehetik és a gyémántot is megszerezhetik valószínűleg elbízzák magukat. És ez a legjobb esélyünk arra, hogy hibázzanak.
*Elhallgat, a hangja elkomorul, ahogy lehajtja a fejét.*
- Erdőmélye sem megoldás. Ott is rálelnek, előbb-utóbb. Sőt az alapján amit Nori elmondott, valószínűleg így sem sokon múlott, hogy előbb kaparintsák meg nála. Elpusztítani ugyancsak nem tudo... nem tudjuk. Szóval, bármennyire is nem tetszik az ötlet, szerintem szembe kell néznünk velük, mégpedig ott, ahol a legkevésbé számítanak vereségre.
*Ahogy kimondja, szinte megkönnyebbül, de a szavai súlyától a levegő is nehezebb lesz. Minekutána még mindig nincs hozzászokva ahhoz, hogy ennyit járassa a száját, ujjaival a tarkójára tévednek s idegesen kezdik vakargatni azt, mintha ezzel akarná levezetni a feszültséget. Halkan, fáradtan teszi hozzá.*
- Arról nem is beszélve, hogy ha elvisszük máshová a szívet, az nem akadályozza meg a hordát abban, hogy feldúlják Artheniort. Vagy elesnek közben vagy nem. Ha nem akkor ugyan úgy felégetnek mindent. Az árvaházat, a Sub Rosát... és azokat, akik ott maradnak. Utána pedig raknak egy óriási máglyát a főtéren a lakosok megcsonkított tetemeiből. Pont, mint a nomádokkal tették.
*A gondolat megüli a csendet. Lelki szemei előtt Thea arca villan fel, majd a kép torzul. Az arc élettelenné válik, a póz, amiben találja pedig kitekert, vérbe fagyott. Annak a kupacnak a közepén, amit a pusztában is látott. Összeszorul az állkapcsa, szeme egy pillanatra lesiklik a tányér peremére.*
- Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de ha már egyszer várnom kell a mester válaszára, szeretném azt úgy tenni, hogy közben a szeretteimet is megvédhetem.
A hozzászólás írója (Norennar Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.12 17:27:12
1250. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-12 14:10:31
Üzenet elküldve: 2025-10-12 14:10:31
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Annyi minden történik körülötte, annyi különböző ötlet, vélemény érv és ellenérv hangzik el egyszerre ilyen vagy olyan hangnemben, hogy az már kezd arra hasonlítani, mint a kiállhatatlan zaj az elméjében, csak ez most a valóság, de attól még a feje ugyanúgy lüktetni kezd tőle.
Tekintetét először Norennar felé kapja, ahogy a sötételf abban a pillanatban, hogy kimondta, már helyteleníti is a Cagonról szóló ötletét.*
- Te sem viselkedsz úgy, mint a fajtársaid. Csak néha. *Jegyzi meg, ahogy beszéd közben, csak úgy mellékesen a fehér anyaggal takart vállához nyúl, amelyről reggelre már elmúlt a vörös folt. Annak az emléke talán köddé vált, hogy hogyan, de azé, hogy kitől kapta, az nem.
Sajnos sem Mainak, sem Pashthrának nem tetszik az ork alkimista felkeresésének ötlete, így egy lemondó sóhajjal veszi tudomásul, hogy felesleges volt egyáltalán megemlíteni, pont úgy, ahogy a Vérkertet is, pedig, ha nem Abogr, akkor YIllith az, aki segíthet rajtuk, csak társai tudomást sem akarnak venni egy olyan lehetőségről, aminek köze van Sa'Terethhez.
Barnái aztán dühösen villannak Pashthrára, mikor elhangzik az ominózus, egyébként jogos, de a feketeség számára árulásként hangzó kérdés, miszerint miért nem pusztítják egyszerűen el a szívet.*
- Azért nem, mert nem akarsz egy halál-billogot a homlokodra. Yillith üzenete egyértelmű volt, nem pusztíthatjuk el, hanem vigyáznom kell rá. Már mondtam, ki kell derítenünk, hogy mi ez, nem tönkretenni. Ezért is voltam hajlandó elhozni ide, mert azt hittem, hogy az a vénember elárulja, amit tudnom kell, de helyette csak üres, ahh, verseket mondott. *A fejét csóválja, mert most már őt is roppant mód idegesíti, hogy kapott egy feladatot az istenétől, de bármivel is próbálkozik, nem jut vele egyről a kettőre. A szív már hosszú ideje nála van, de azóta is csak annyit tud róla, amennyit már az elején is elárult neki a mágiája.
Ahogy Mai szájából hallja meg Sa'Tereth nevét, hirtelen csodálkozva kapja felé a tekintetét, majd gondolkodóba esik. Rápillant a gyémántba zárt szívre, melyet az asztal szélére rakott le, mielőtt leült volna enni. Odalép az asztalhoz, de még azelőtt, hogy bármit is szólna, az övtáskájából egy kékszínű itókát vesz elő, és le is húzza annak tartalmát. Kezébe veszi a tárgyat, ujjával végigsimít a gyémánt felületén, majd jelentőségteljesen néz végig társain.*
- Ahhoz, hogy feltámasszák azt az ork vezért, nincs szükség a szívére, elég, ha életében hűséges volt Sa'Terethhez. Akkor még én is meg tudnám csinálni. Ha élőholtat akarnak belőle csinálni, ahhoz talán, hisz abban már biztosak lehetünk, hogy a varázs az ork holttesteként érzékeli a szívet, de nem tudom, egy halott szív nem dobog. Figyeljetek! A gyémánt ugyanabban a ládában volt, mint ez a csengő. *Halássza elő nadrágja zsebéből a különös ezüstcsengettyűt, amiről az este folyamán Norennarnak már beszélt.*
- Ezzel szabadítottam ki Yillithet is Szörnyecskéből. Mi van, ha ez a szív sem egy holttest, hanem egy átkozott ereklye, amit mondjuk, nem tudom… tisztelnek az orkok vagy valami hasonló? Nem lehet, hogy azért mondta Abogr, hogy vigyük a városba, mert addig vagyunk biztonságban a hordától, amíg nálunk van? *Nyakatekert következtetés ez, és talán szokatlanul furcsán is hangzik a lány szájából, de nem a varázsital hatása alatt.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.12 14:12:47
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán néggyel növeli az intelligenciát a következő két körre.
//A Mágustorony Mestere//
*Annyi minden történik körülötte, annyi különböző ötlet, vélemény érv és ellenérv hangzik el egyszerre ilyen vagy olyan hangnemben, hogy az már kezd arra hasonlítani, mint a kiállhatatlan zaj az elméjében, csak ez most a valóság, de attól még a feje ugyanúgy lüktetni kezd tőle.
Tekintetét először Norennar felé kapja, ahogy a sötételf abban a pillanatban, hogy kimondta, már helyteleníti is a Cagonról szóló ötletét.*
- Te sem viselkedsz úgy, mint a fajtársaid. Csak néha. *Jegyzi meg, ahogy beszéd közben, csak úgy mellékesen a fehér anyaggal takart vállához nyúl, amelyről reggelre már elmúlt a vörös folt. Annak az emléke talán köddé vált, hogy hogyan, de azé, hogy kitől kapta, az nem.
Sajnos sem Mainak, sem Pashthrának nem tetszik az ork alkimista felkeresésének ötlete, így egy lemondó sóhajjal veszi tudomásul, hogy felesleges volt egyáltalán megemlíteni, pont úgy, ahogy a Vérkertet is, pedig, ha nem Abogr, akkor YIllith az, aki segíthet rajtuk, csak társai tudomást sem akarnak venni egy olyan lehetőségről, aminek köze van Sa'Terethhez.
Barnái aztán dühösen villannak Pashthrára, mikor elhangzik az ominózus, egyébként jogos, de a feketeség számára árulásként hangzó kérdés, miszerint miért nem pusztítják egyszerűen el a szívet.*
- Azért nem, mert nem akarsz egy halál-billogot a homlokodra. Yillith üzenete egyértelmű volt, nem pusztíthatjuk el, hanem vigyáznom kell rá. Már mondtam, ki kell derítenünk, hogy mi ez, nem tönkretenni. Ezért is voltam hajlandó elhozni ide, mert azt hittem, hogy az a vénember elárulja, amit tudnom kell, de helyette csak üres, ahh, verseket mondott. *A fejét csóválja, mert most már őt is roppant mód idegesíti, hogy kapott egy feladatot az istenétől, de bármivel is próbálkozik, nem jut vele egyről a kettőre. A szív már hosszú ideje nála van, de azóta is csak annyit tud róla, amennyit már az elején is elárult neki a mágiája.
Ahogy Mai szájából hallja meg Sa'Tereth nevét, hirtelen csodálkozva kapja felé a tekintetét, majd gondolkodóba esik. Rápillant a gyémántba zárt szívre, melyet az asztal szélére rakott le, mielőtt leült volna enni. Odalép az asztalhoz, de még azelőtt, hogy bármit is szólna, az övtáskájából egy kékszínű itókát vesz elő, és le is húzza annak tartalmát. Kezébe veszi a tárgyat, ujjával végigsimít a gyémánt felületén, majd jelentőségteljesen néz végig társain.*
- Ahhoz, hogy feltámasszák azt az ork vezért, nincs szükség a szívére, elég, ha életében hűséges volt Sa'Terethhez. Akkor még én is meg tudnám csinálni. Ha élőholtat akarnak belőle csinálni, ahhoz talán, hisz abban már biztosak lehetünk, hogy a varázs az ork holttesteként érzékeli a szívet, de nem tudom, egy halott szív nem dobog. Figyeljetek! A gyémánt ugyanabban a ládában volt, mint ez a csengő. *Halássza elő nadrágja zsebéből a különös ezüstcsengettyűt, amiről az este folyamán Norennarnak már beszélt.*
- Ezzel szabadítottam ki Yillithet is Szörnyecskéből. Mi van, ha ez a szív sem egy holttest, hanem egy átkozott ereklye, amit mondjuk, nem tudom… tisztelnek az orkok vagy valami hasonló? Nem lehet, hogy azért mondta Abogr, hogy vigyük a városba, mert addig vagyunk biztonságban a hordától, amíg nálunk van? *Nyakatekert következtetés ez, és talán szokatlanul furcsán is hangzik a lány szájából, de nem a varázsital hatása alatt.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.12 14:12:47
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán néggyel növeli az intelligenciát a következő két körre.
1249. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-12 13:36:58
Üzenet elküldve: 2025-10-12 13:36:58
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* A férfi felpillant, és komoran bólint. Nem fog kérdezni olyanról, amiről jobbik fele nem akar beszélni, hagyja, hogy majd egyszer ő hozza fel, ha úgy érzi, hogy akar róla mondani bármit. Tiszteletben tartja azt is, hogyha nem jön fel soha többé a téma, nem akar kettejük magánéletében turkálni, így is van még számtalan dolog, amit szívesen hallana, és tudna meg kedveséről. *
- Ha el akarod mesélni majd, szívesen meghallgatom, de ha nem, azt is megértem. * Mondja ki hangosan is gondolatait, próbálva megnyugtatni a nőt. *
- Látszik, hogy tényleg értesz hozzá. Én is sokat tanultam tőled. * Mosolyog a harcos, és úgy dönt, megoszt ő is egy szeletet az életéből. Nem sokat, de egy apróságot, amit nem szokott hangoztatni. *
- Amikor én megszöktem otthonról, a Vashegyre mentem. * Kezd bele, kicsit feszengve, mert nem büszke múltjának erre a részére. * A szántókon azt mondták, hogy nagy harcosok, de barbár népség. Olyanok, mint az otthoniak, akik sose fogadtak el. Azt hittem, hogy ott ha elnyerem a tiszteletüket, akkor azzal a gondolataim is megnyugszanak. Tojáshéj volt még a seggemen, de a kardot már akkor is jól forgattam, befogadtak maguk közé, de sose éreztem azt, hogy tényleg oda tartoznék. Nem bántam, hogy elkerültem onnan, pedig ők voltak az elsők, akik valamennyire elfogadtak, és befogadtak. Még ha nem is igazán voltam egy közülük. * Mesél arról, hogy az általánosságban közutálatnak örvendő barbárok között lett férfi. Több módon is, mint azt most kimondaná. *
- Én is szeretnék veled már otthon lenni. * Mondja, és ismét mosoly kúszik arcára. * Vagyis, a házadban, ha meghúzhatom ott magam egy ideig. Már régóta gondolkodom azon, hogy veszek én is egyet, csak eddig nem tűnt úgy, mintha lenne értelme. Mivel állandóan utaztam, az év nagy részében üresen állt volna. * Teszi még hozzá, bár gondolatban eljátszik azzal a lehetőséggel is, hogy ha Mai felajánlaná, biztos elfogadná, hogy költözzön hozzá, még ha ideiglenesen is. Idő közben elkészül az öltözködéssel, és még egy utolsó csókra lép közelebb. *
- Indulnunk kellene. * Súgja az ajkakra, ha sikerül megcsókolja kedvesét, és nagyon szívesen ölelné meg, de fél, hogy összegyűrné vele a gondosan előkészített ruházatot, és szépen fésült hajat. Nem akarja elrontani a mágus tökéletességét. *
//Mondvacsinált//
* A férfi felpillant, és komoran bólint. Nem fog kérdezni olyanról, amiről jobbik fele nem akar beszélni, hagyja, hogy majd egyszer ő hozza fel, ha úgy érzi, hogy akar róla mondani bármit. Tiszteletben tartja azt is, hogyha nem jön fel soha többé a téma, nem akar kettejük magánéletében turkálni, így is van még számtalan dolog, amit szívesen hallana, és tudna meg kedveséről. *
- Ha el akarod mesélni majd, szívesen meghallgatom, de ha nem, azt is megértem. * Mondja ki hangosan is gondolatait, próbálva megnyugtatni a nőt. *
- Látszik, hogy tényleg értesz hozzá. Én is sokat tanultam tőled. * Mosolyog a harcos, és úgy dönt, megoszt ő is egy szeletet az életéből. Nem sokat, de egy apróságot, amit nem szokott hangoztatni. *
- Amikor én megszöktem otthonról, a Vashegyre mentem. * Kezd bele, kicsit feszengve, mert nem büszke múltjának erre a részére. * A szántókon azt mondták, hogy nagy harcosok, de barbár népség. Olyanok, mint az otthoniak, akik sose fogadtak el. Azt hittem, hogy ott ha elnyerem a tiszteletüket, akkor azzal a gondolataim is megnyugszanak. Tojáshéj volt még a seggemen, de a kardot már akkor is jól forgattam, befogadtak maguk közé, de sose éreztem azt, hogy tényleg oda tartoznék. Nem bántam, hogy elkerültem onnan, pedig ők voltak az elsők, akik valamennyire elfogadtak, és befogadtak. Még ha nem is igazán voltam egy közülük. * Mesél arról, hogy az általánosságban közutálatnak örvendő barbárok között lett férfi. Több módon is, mint azt most kimondaná. *
- Én is szeretnék veled már otthon lenni. * Mondja, és ismét mosoly kúszik arcára. * Vagyis, a házadban, ha meghúzhatom ott magam egy ideig. Már régóta gondolkodom azon, hogy veszek én is egyet, csak eddig nem tűnt úgy, mintha lenne értelme. Mivel állandóan utaztam, az év nagy részében üresen állt volna. * Teszi még hozzá, bár gondolatban eljátszik azzal a lehetőséggel is, hogy ha Mai felajánlaná, biztos elfogadná, hogy költözzön hozzá, még ha ideiglenesen is. Idő közben elkészül az öltözködéssel, és még egy utolsó csókra lép közelebb. *
- Indulnunk kellene. * Súgja az ajkakra, ha sikerül megcsókolja kedvesét, és nagyon szívesen ölelné meg, de fél, hogy összegyűrné vele a gondosan előkészített ruházatot, és szépen fésült hajat. Nem akarja elrontani a mágus tökéletességét. *
1248. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-12 13:06:27
Üzenet elküldve: 2025-10-12 13:06:27
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Szívét igencsak facsarja a csalódottság, hogy akiben alig pár órája a még a jövőjét látta, most úgy viselkedik, mint egy sértett gyermek. Alig telt el idő, hogy a számára olyan tökéletes ajakból elhangzott, hogy meg fogják oldani. Sokáig kitartott ez az ígéret… Megoldásokat kellene találni. Mindenkit meghallgatni, majd elvetni, ha az mások szerint nem megfelelő. Latolgatni. Mindent végigpörgetni szépen, akár jól megrágva, de ezzel, amilyen jelenet a szeme elé tárul nem lehet sem meggyőzni senkit, sem pedig a hóhajút komolyan venni. Vitathatatlan, hogy elszomorodott ettől a mágus, de tényleg mások élete a tét, így ezzel kell foglalkozzon.*
- Azért hiszek neki, mert kevés lehetőégünk van bármi másban hinni. A mester azt mondta, hogy bölcs döntés volt idehoznunk elé, aztán hogy utána kell járnia a dolgoknak. Még azt a darab követ is odaadta, ami jelezni fog, amint van mit megvitatnunk. Hóbortos és nem volt bizalomgerjesztő, ezt tudom. De mondd, ki mástól kaphatnánk magyarázatot, ha nem tőle?
*Idegesen harap rá az ajkára és elkapja a tekintetét Pashthráról. A többiek falatoznak, s bár Mai is nyugalmat szeretne, kirázza a hideg attól, hogy ilyen könnyen veszik. Nem jó semmi. Norileinának viszont válaszol.*
- Szívem, igaza van Norennarnak. De azt hozzátenném, hogy fogalmunk sincs, hogy miféle mágia van elrejtve ebben a tárgyban. Nem tudhatod, hogy különbséget tesz-e jóravaló, vagy vérszomjas ork között. Hogy vonzza-e őket, vagy csak egyeseket. Hogy parancs, hogy keressenek valamit, vagy pontosan tudják, hogy mit és hol keresnek. *A mélységire pillant, mert ő még mindig ott volt, ahol hallhatta, hogy hogyan vélekednek, milyen fegyvert keresnek, vagy bármi, ami használható…
Persze kedvese újra megszólal. Pontosan ezt tenné szíve szerint ő is. Megszabadulna mindennek a gyökerétől, de félő, az nem olyan egyszerű, mint hiszik.*
- Ha másért nem, pont ezért kellenének válaszok a mestertől. Ha megadja nekünk, akkor megtudhatjuk azt is, hogy mit kezdjünk vele. A mocsár mélyére dobnám, ha lehetne, hogy nyelje be a láp. Ugorjanak be érte és többé ki se tudjanak mászni. Nincs itt az ideje a széthúzásnak Pash. Hidd el, hogy nem akarom sem a városba vinni, sem sehová, ahol árthat. Az istenekre, ott az árvaházam, mit feltételezel? *Most már tükrözi a szeme a kétségbeesettséget, de egyszerűen nem talál jó megoldást. Senki nem talál.* - De egyszerűen muszáj megtalálnunk a lekisebb rosszat. Nem tudok más kapaszkodót, mint a mester. Ha elpusztítjuk sem tudhatjuk, hogy mit okoz. Sa'Tereth mágia láttatta meg Norival, hogy ki szíve dobog a gyémántban. Még a végén feltámad a hajdanvolt vezetőjük, vagy még többen. Lehet ezért keresik. *Vonja össze a szemöldökét.* - Ha ostobaságnak is hangzik, Sa'Tereth mágiahasználói éppenséggel képesek a nekromanciára.
//A Mágustorony Mestere//
*Szívét igencsak facsarja a csalódottság, hogy akiben alig pár órája a még a jövőjét látta, most úgy viselkedik, mint egy sértett gyermek. Alig telt el idő, hogy a számára olyan tökéletes ajakból elhangzott, hogy meg fogják oldani. Sokáig kitartott ez az ígéret… Megoldásokat kellene találni. Mindenkit meghallgatni, majd elvetni, ha az mások szerint nem megfelelő. Latolgatni. Mindent végigpörgetni szépen, akár jól megrágva, de ezzel, amilyen jelenet a szeme elé tárul nem lehet sem meggyőzni senkit, sem pedig a hóhajút komolyan venni. Vitathatatlan, hogy elszomorodott ettől a mágus, de tényleg mások élete a tét, így ezzel kell foglalkozzon.*
- Azért hiszek neki, mert kevés lehetőégünk van bármi másban hinni. A mester azt mondta, hogy bölcs döntés volt idehoznunk elé, aztán hogy utána kell járnia a dolgoknak. Még azt a darab követ is odaadta, ami jelezni fog, amint van mit megvitatnunk. Hóbortos és nem volt bizalomgerjesztő, ezt tudom. De mondd, ki mástól kaphatnánk magyarázatot, ha nem tőle?
*Idegesen harap rá az ajkára és elkapja a tekintetét Pashthráról. A többiek falatoznak, s bár Mai is nyugalmat szeretne, kirázza a hideg attól, hogy ilyen könnyen veszik. Nem jó semmi. Norileinának viszont válaszol.*
- Szívem, igaza van Norennarnak. De azt hozzátenném, hogy fogalmunk sincs, hogy miféle mágia van elrejtve ebben a tárgyban. Nem tudhatod, hogy különbséget tesz-e jóravaló, vagy vérszomjas ork között. Hogy vonzza-e őket, vagy csak egyeseket. Hogy parancs, hogy keressenek valamit, vagy pontosan tudják, hogy mit és hol keresnek. *A mélységire pillant, mert ő még mindig ott volt, ahol hallhatta, hogy hogyan vélekednek, milyen fegyvert keresnek, vagy bármi, ami használható…
Persze kedvese újra megszólal. Pontosan ezt tenné szíve szerint ő is. Megszabadulna mindennek a gyökerétől, de félő, az nem olyan egyszerű, mint hiszik.*
- Ha másért nem, pont ezért kellenének válaszok a mestertől. Ha megadja nekünk, akkor megtudhatjuk azt is, hogy mit kezdjünk vele. A mocsár mélyére dobnám, ha lehetne, hogy nyelje be a láp. Ugorjanak be érte és többé ki se tudjanak mászni. Nincs itt az ideje a széthúzásnak Pash. Hidd el, hogy nem akarom sem a városba vinni, sem sehová, ahol árthat. Az istenekre, ott az árvaházam, mit feltételezel? *Most már tükrözi a szeme a kétségbeesettséget, de egyszerűen nem talál jó megoldást. Senki nem talál.* - De egyszerűen muszáj megtalálnunk a lekisebb rosszat. Nem tudok más kapaszkodót, mint a mester. Ha elpusztítjuk sem tudhatjuk, hogy mit okoz. Sa'Tereth mágia láttatta meg Norival, hogy ki szíve dobog a gyémántban. Még a végén feltámad a hajdanvolt vezetőjük, vagy még többen. Lehet ezért keresik. *Vonja össze a szemöldökét.* - Ha ostobaságnak is hangzik, Sa'Tereth mágiahasználói éppenséggel képesek a nekromanciára.
1247. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-12 12:43:29
Üzenet elküldve: 2025-10-12 12:43:29
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennar ajkai lassan haladnak végig a lány nyakán. A bőr meleg, az illata ismerős, valahogy mégis új. Az ujjai a derekánál pihennek, de a tenyerében ott feszül a vágy, hogy közelebb húzza, hogy érezze, ahogy a feketeség minden lélegzete az övével keveredik. Mikor megérzi a lány izmainak apró feszülését, ahogy megmozdul alatta, és a teste mintha közelebb keresné, Norennar lassan elhúzza a fejét. Egy pillanatig még a lány bőrén időzik a lehelete, mielőtt újra az ajkaira talál. Ezúttal nem finomkodik. A csók mélyebb, hosszabb, benne van minden elfojtott érzés és minden kimondatlan szó. Az egyik kezével a lány hajába túr, a másikkal finoman a bordái mentén simít felfelé, egészen addig, míg megérzi a felső anyagának végét. Az ujjai lassan markolnak bele, aztán egy határozott, de mégis óvatos mozdulattal felfelé húzzák az anyagot. A mozdulat közben ajkaik újra elválnak egymástól. A férfi a térdeire helyezi a súlyát, és két kézzel hántja le a lányról a ruhadarabot. A fekete anyag puhán csúszik végig a bőrén, majd hangtalanul landol a szomszédos ágyon.
A lány kérésére Norennar felnéz. Egy pillanatra mozdulatlan marad, csak nézi őt, a barna szempárt, ami most egyszerre tűnik törékenynek és bátorítónak. A férfi lassan bólint.*
- Óvatosan.
*Ismétli suttogva, inkább ígéretként, mint válaszként. Egy pillanatig csak némán, sóvárogva figyeli a lányt. Tenyere finoman simul a nő arcára ismét. A hüvelykujja az ajkakon időzik egy kicsit, azokon az édes ajkakon, melyekre most pusztán egyetlen finom csókot lehel. Jobbja útnak indul, végig simítva a puha bőrön, hogy felfedezze a nő testének minden porcikáját. Ajkai lassan újból megtalálják helyüket s biztosan bebarangolják a nő nyakának minden egyes pontját, közben pedig mintegy a határait feszegetve, egy-egy csók landol a becses dáma vállán, s mellkasának felső részén is, s ahogy a mélységi enged a csábításnak a keblein is, miközben kezei továbbra is serényen munkálkodnak hát, derék és comb tájon. Ujjbegyével finoman simíts végig a nő oldalán, a bordák ívén át a csípő felé, majd onnan vissza. Egészen addig követi ezt az ösvényt, míg meg nem elégeli és jobbja a comb külsőről át nem téved annak belső részére, tovább feszegetve a határokat, s közben lesve a lány minden egyes rezdülését, egyre közelebb téved annak ágyékához. Egészen addig míg már nem marad olyan vörös vonal, amit még átléphetne. Ujjai finom mozdulatokkal körkörös mozdulatokat írnak le, ott ahol megtalálták helyüket, miközben ajkai szüntelenül borítják be a lány testét érzéki csókok sokaságával. Bár a férfi minden mozzanata mögött ott az izzó vágy, mégis van bennük egyfajta visszafogottság is, mintha nem csupán a másik kérését teljesítené, de közben ugyan úgy dacolna egy rosszabb énjével mint a feketeség.*
A hozzászólás írója (Norennar Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.12 12:46:46
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennar ajkai lassan haladnak végig a lány nyakán. A bőr meleg, az illata ismerős, valahogy mégis új. Az ujjai a derekánál pihennek, de a tenyerében ott feszül a vágy, hogy közelebb húzza, hogy érezze, ahogy a feketeség minden lélegzete az övével keveredik. Mikor megérzi a lány izmainak apró feszülését, ahogy megmozdul alatta, és a teste mintha közelebb keresné, Norennar lassan elhúzza a fejét. Egy pillanatig még a lány bőrén időzik a lehelete, mielőtt újra az ajkaira talál. Ezúttal nem finomkodik. A csók mélyebb, hosszabb, benne van minden elfojtott érzés és minden kimondatlan szó. Az egyik kezével a lány hajába túr, a másikkal finoman a bordái mentén simít felfelé, egészen addig, míg megérzi a felső anyagának végét. Az ujjai lassan markolnak bele, aztán egy határozott, de mégis óvatos mozdulattal felfelé húzzák az anyagot. A mozdulat közben ajkaik újra elválnak egymástól. A férfi a térdeire helyezi a súlyát, és két kézzel hántja le a lányról a ruhadarabot. A fekete anyag puhán csúszik végig a bőrén, majd hangtalanul landol a szomszédos ágyon.
A lány kérésére Norennar felnéz. Egy pillanatra mozdulatlan marad, csak nézi őt, a barna szempárt, ami most egyszerre tűnik törékenynek és bátorítónak. A férfi lassan bólint.*
- Óvatosan.
*Ismétli suttogva, inkább ígéretként, mint válaszként. Egy pillanatig csak némán, sóvárogva figyeli a lányt. Tenyere finoman simul a nő arcára ismét. A hüvelykujja az ajkakon időzik egy kicsit, azokon az édes ajkakon, melyekre most pusztán egyetlen finom csókot lehel. Jobbja útnak indul, végig simítva a puha bőrön, hogy felfedezze a nő testének minden porcikáját. Ajkai lassan újból megtalálják helyüket s biztosan bebarangolják a nő nyakának minden egyes pontját, közben pedig mintegy a határait feszegetve, egy-egy csók landol a becses dáma vállán, s mellkasának felső részén is, s ahogy a mélységi enged a csábításnak a keblein is, miközben kezei továbbra is serényen munkálkodnak hát, derék és comb tájon. Ujjbegyével finoman simíts végig a nő oldalán, a bordák ívén át a csípő felé, majd onnan vissza. Egészen addig követi ezt az ösvényt, míg meg nem elégeli és jobbja a comb külsőről át nem téved annak belső részére, tovább feszegetve a határokat, s közben lesve a lány minden egyes rezdülését, egyre közelebb téved annak ágyékához. Egészen addig míg már nem marad olyan vörös vonal, amit még átléphetne. Ujjai finom mozdulatokkal körkörös mozdulatokat írnak le, ott ahol megtalálták helyüket, miközben ajkai szüntelenül borítják be a lány testét érzéki csókok sokaságával. Bár a férfi minden mozzanata mögött ott az izzó vágy, mégis van bennük egyfajta visszafogottság is, mintha nem csupán a másik kérését teljesítené, de közben ugyan úgy dacolna egy rosszabb énjével mint a feketeség.*
A hozzászólás írója (Norennar Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.12 12:46:46
1246. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-12 11:58:10
Üzenet elküldve: 2025-10-12 11:58:10
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
* Pash elmondja, amit el akar mondani, de magában már le is zárta a történteket. Úgy érzi, társai agyatlan módon akarnak ugrani minden elhangzó parancsra a fura figurától, aki még egy normális köszönést se tudott elejteni a számukra. Nem érti hogy csünghetnek ennyire minden szaván, miért tennék fel vakon több tízezer elfszabású életét egy lapra, de nem is érdekli már igazán. Mélységesen csalódott Maiban és Norennarban egyaránt. Mai szavai mégis megtorpanásra késztetik, dühös tekintettel néz vissza rá, hogy egy pillanatra mégis megenyhüljön a tekintete. De hamar visszakúszik rá a zavarodottság, és a reményvesztettség. *
- Honnan veszed, hogy nekiiramodott, hogy tegyen valamit? * Visszhangozza a szavakat egy keserű nevetés keretében. * Abból amit láttam, sokkal inkább tűnt menekülésnek. Úgy nézett ki, mint aki a lehető legtávolabb akar lenni a lehető leggyorsabban. Esélyt se adott, hogy kérdéseket tegyünk fel, nem adott semmilyen magyarázatot, csak mentette az irháját, ahogy csak tudta. Ha azt hiszed, segíteni fog, félek, csalódás lesz osztályrészed. * Mondja neki halkabb, kedvesebb hangon. Norileina szavait csak elengedné a füle mellett, ha nem érkezne az abszurd felvetés, hogy egyenesen orkoknak adják oda. Kezdi úgy érezni, hogy ennél nem bír el sokkal többet az agya, kezd teljesen kisülni a sok, általa hülyébbnél hülyébb ötletet hallva. *
- Végre valami értelmes gondolat. * Jegyzi meg epésen Norennar szavaira, és hátát az ajtónak támasztva kezd lentebb csúszni, kardját elfektetve ölében, lábait felhúzva. A remek ing összegyűrődik közben, de már ez se érdekli. Igaza volt a mélységinek, teljesen feleslegesen öltöztek ki, sőt, jöttek ide. Talán még az előző éjszaka is hiba volt, hogyha párja mégse az, akinek mondja magát, és első szóra ugrik, hogy tömeggyilkos lehessen belőlük. Kétségbeesett dühében hajába túr, hagyja, hogy a tincsek végigsimítsanak ujjai között, majd felpillant a két nőre. *
- Megvárom, hogy megbeszéljétek, mit akartok. Utána döntök, hogy maradok, vagy távozok. * Mondja végül, mert ennyi engedményt még tehet, hogy végighallgatja a beszélgetésük. Viszont látszik rajta, hogy az ajtóból nem fog mozdulni, evésre pedig ezek után gondolni sem tud. Ha eszébe jut, hogy mennyi ártatlan élet veszhet oda, érezni kezdi, ahogy jön fel a gyomorsava. Más dolog néhány harcos életét kioltani, akik erre tették fel mindenüket, akik ennek élnek, és ezt választották, és más dolog nőket, asszonyokat, gyerekeket mészárolni. *
- Amúgy mi a faszért nem lehet elpusztítani? * Teszi fel a kérdést, ami ott motoszkál benne, továbbra is érezhetik a többiek a benne bujkáló feszültséget és mérget. Pashthra ritkán káromkodik, de akkor az azt jelzi, hogy pattanásig feszíti az ideg. *
//A Mágustorony Mestere//
* Pash elmondja, amit el akar mondani, de magában már le is zárta a történteket. Úgy érzi, társai agyatlan módon akarnak ugrani minden elhangzó parancsra a fura figurától, aki még egy normális köszönést se tudott elejteni a számukra. Nem érti hogy csünghetnek ennyire minden szaván, miért tennék fel vakon több tízezer elfszabású életét egy lapra, de nem is érdekli már igazán. Mélységesen csalódott Maiban és Norennarban egyaránt. Mai szavai mégis megtorpanásra késztetik, dühös tekintettel néz vissza rá, hogy egy pillanatra mégis megenyhüljön a tekintete. De hamar visszakúszik rá a zavarodottság, és a reményvesztettség. *
- Honnan veszed, hogy nekiiramodott, hogy tegyen valamit? * Visszhangozza a szavakat egy keserű nevetés keretében. * Abból amit láttam, sokkal inkább tűnt menekülésnek. Úgy nézett ki, mint aki a lehető legtávolabb akar lenni a lehető leggyorsabban. Esélyt se adott, hogy kérdéseket tegyünk fel, nem adott semmilyen magyarázatot, csak mentette az irháját, ahogy csak tudta. Ha azt hiszed, segíteni fog, félek, csalódás lesz osztályrészed. * Mondja neki halkabb, kedvesebb hangon. Norileina szavait csak elengedné a füle mellett, ha nem érkezne az abszurd felvetés, hogy egyenesen orkoknak adják oda. Kezdi úgy érezni, hogy ennél nem bír el sokkal többet az agya, kezd teljesen kisülni a sok, általa hülyébbnél hülyébb ötletet hallva. *
- Végre valami értelmes gondolat. * Jegyzi meg epésen Norennar szavaira, és hátát az ajtónak támasztva kezd lentebb csúszni, kardját elfektetve ölében, lábait felhúzva. A remek ing összegyűrődik közben, de már ez se érdekli. Igaza volt a mélységinek, teljesen feleslegesen öltöztek ki, sőt, jöttek ide. Talán még az előző éjszaka is hiba volt, hogyha párja mégse az, akinek mondja magát, és első szóra ugrik, hogy tömeggyilkos lehessen belőlük. Kétségbeesett dühében hajába túr, hagyja, hogy a tincsek végigsimítsanak ujjai között, majd felpillant a két nőre. *
- Megvárom, hogy megbeszéljétek, mit akartok. Utána döntök, hogy maradok, vagy távozok. * Mondja végül, mert ennyi engedményt még tehet, hogy végighallgatja a beszélgetésük. Viszont látszik rajta, hogy az ajtóból nem fog mozdulni, evésre pedig ezek után gondolni sem tud. Ha eszébe jut, hogy mennyi ártatlan élet veszhet oda, érezni kezdi, ahogy jön fel a gyomorsava. Más dolog néhány harcos életét kioltani, akik erre tették fel mindenüket, akik ennek élnek, és ezt választották, és más dolog nőket, asszonyokat, gyerekeket mészárolni. *
- Amúgy mi a faszért nem lehet elpusztítani? * Teszi fel a kérdést, ami ott motoszkál benne, továbbra is érezhetik a többiek a benne bujkáló feszültséget és mérget. Pashthra ritkán káromkodik, de akkor az azt jelzi, hogy pattanásig feszíti az ideg. *
1245. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-12 10:26:40
Üzenet elküldve: 2025-10-12 10:26:40
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Norennar a szerényen megrakott tányérral leül Nori¬val szemben. Pár másodpercig csak méregeti a falatokat, mintha mérlegelné, mennyire hagy majd keserű szájízt maga után, aztán enged a gyomrának, és lassan nekikezd. A kés élén megcsillan a fáklyafény, ahogy egy almát hámozni kezd. Vékony csíkokban válik le a héj, a mozdulat egyenletes, kimért, megnyugtató, legalábbis számára az. Az első falatok jól esnének, ám a terem túlvégén csúcsára hány az eddig elfojtott feszültség. Pashthra hangja felcsendül, és a mélységi kezében megáll a kés. A szeme sarkából lustán pillant rá, arca rezzenéstelen, de a tekintete elsötétül, hideg villanással méri végig a fiút. Nem várja meg az ingerült monológ végét, visszafordul a tányérhoz, és ugyanazzal a kimért ritmussal folytatja a falatozást.
Amikor a harcos felpattan és kifelé indul, Norennar csak az evőeszközt teszi le hangtalanul a tányér szélére. A félvér utána lép, a mélységi pedig figyelemmel kíséri a sokat mondó mozdulatot. Az információt elraktározza, ahogy az ezzel kapcsolatos konklúziót is levonja.*
- Hadd menjen…
*Morogja Norennar az orra alatt sokatmondóan. A mélységi a harcosnak itt már amúgy sem látja hasznát, így pedig az értelmét sem annak, hogy velük maradjon. Bár megérti a félvért, hogy ő bizony nem engedi el olyan könnyen az új ágymelegítőjét.
Nori megjegyzésére felnéz. A szája sarkában játékos mosoly húzódik, lenyeli a szájában lévő falatot, és ennyit mond, könnyű, szinte bizalmas hangon.*
- Észben tartom.
*Visszatér a tányérhoz, ám a következő gondolat már nem hagyja békén. A lány az orkot említi, akire rá lehetne bízni a szívet. A mélységi előbb felvonja a szemöldökét, aztán lassan leteszi a kést, a tányér mellé és összefonja karjait maga előtt. Végül felpillant, és halkan, nyugodt súllyal szól.*
- Semmiképp sem bízhatod egy orkra. Lehet, hogy ez a Cagon más, mint a többi, azonban, ha én egy ork kém lennék, hát szintén igyekeznék nem úgy viselkedni, mint a fajtársaim.
*Nem emeli meg a hangját, fölösleges volna. Csak a lányra néz, szürkéi higgadtak, de tekintetében mintha mégis ott lenne a feszültség. Pár pillanatig még a feketeségen felejti a tekintetét, aztán visszafordul a tányérhoz, s végül újból az almát és a kést veszi a kezébe.
Újra eszik pár falatot, de az ízre szinte oda se figyel. Gondolatban a lehetőségeiket veszi számba, s a második falatra már le is esik neki a tantusz. Bárhogy is döntenek, bármennyit is fogják törni a fejüket, itt nem lesz helyes vagy jó döntés. Bármit választanak, annak lesznek súlyos következményei, amivel kénytelenek lesznek szembenézni.*
//A Mágustorony Mestere//
*Norennar a szerényen megrakott tányérral leül Nori¬val szemben. Pár másodpercig csak méregeti a falatokat, mintha mérlegelné, mennyire hagy majd keserű szájízt maga után, aztán enged a gyomrának, és lassan nekikezd. A kés élén megcsillan a fáklyafény, ahogy egy almát hámozni kezd. Vékony csíkokban válik le a héj, a mozdulat egyenletes, kimért, megnyugtató, legalábbis számára az. Az első falatok jól esnének, ám a terem túlvégén csúcsára hány az eddig elfojtott feszültség. Pashthra hangja felcsendül, és a mélységi kezében megáll a kés. A szeme sarkából lustán pillant rá, arca rezzenéstelen, de a tekintete elsötétül, hideg villanással méri végig a fiút. Nem várja meg az ingerült monológ végét, visszafordul a tányérhoz, és ugyanazzal a kimért ritmussal folytatja a falatozást.
Amikor a harcos felpattan és kifelé indul, Norennar csak az evőeszközt teszi le hangtalanul a tányér szélére. A félvér utána lép, a mélységi pedig figyelemmel kíséri a sokat mondó mozdulatot. Az információt elraktározza, ahogy az ezzel kapcsolatos konklúziót is levonja.*
- Hadd menjen…
*Morogja Norennar az orra alatt sokatmondóan. A mélységi a harcosnak itt már amúgy sem látja hasznát, így pedig az értelmét sem annak, hogy velük maradjon. Bár megérti a félvért, hogy ő bizony nem engedi el olyan könnyen az új ágymelegítőjét.
Nori megjegyzésére felnéz. A szája sarkában játékos mosoly húzódik, lenyeli a szájában lévő falatot, és ennyit mond, könnyű, szinte bizalmas hangon.*
- Észben tartom.
*Visszatér a tányérhoz, ám a következő gondolat már nem hagyja békén. A lány az orkot említi, akire rá lehetne bízni a szívet. A mélységi előbb felvonja a szemöldökét, aztán lassan leteszi a kést, a tányér mellé és összefonja karjait maga előtt. Végül felpillant, és halkan, nyugodt súllyal szól.*
- Semmiképp sem bízhatod egy orkra. Lehet, hogy ez a Cagon más, mint a többi, azonban, ha én egy ork kém lennék, hát szintén igyekeznék nem úgy viselkedni, mint a fajtársaim.
*Nem emeli meg a hangját, fölösleges volna. Csak a lányra néz, szürkéi higgadtak, de tekintetében mintha mégis ott lenne a feszültség. Pár pillanatig még a feketeségen felejti a tekintetét, aztán visszafordul a tányérhoz, s végül újból az almát és a kést veszi a kezébe.
Újra eszik pár falatot, de az ízre szinte oda se figyel. Gondolatban a lehetőségeiket veszi számba, s a második falatra már le is esik neki a tantusz. Bárhogy is döntenek, bármennyit is fogják törni a fejüket, itt nem lesz helyes vagy jó döntés. Bármit választanak, annak lesznek súlyos következményei, amivel kénytelenek lesznek szembenézni.*
1244. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-12 09:38:16
Üzenet elküldve: 2025-10-12 09:38:16
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Amint Norennar hátrafordítja a fejét, egy már egészen fáradt, mégis aranyosan kérlelő, barna szempárt találhat, ahogy érdeklődve pislog fel rá a kérdése után. Míg a férfi megfordul a karjai között, lazít ölelésének szorításán, majd, amikor a finom érintéseket követően ismét közelebb húzza őt magához, boldogan bújik bele az ölelésbe.
A barnák a játékos szavakra valamiféle tehetetlenséget tükrözve csillognak a következő szavakra, majd néhány pillanatnyi csendet követően ajkai is szóra nyílnak.*
- És ha még én sem tudom, hogy melyikük vagyok tényleg én? *Részéről ez a végszó, utána már örömmel mélyed el a kapott csókban, melyet csak jobban kezd élvezni, ahogy a férfi mozdulatai határozottabbá válnak. Érzi a hátán végigvándorló kezet, ahogy végül megpihen a derekán, miközben a távolság megszűnik létezni kettejük közt. Ajkaik azonban elhagyják egymást, de csak azért, hogy tekintetük elveszhessen egymásban. Teste alig érezhetően feszül meg a felszólításra, hisz bárhogy is, de ha valaki arra kéri, hogy ne ijedjen meg, akkor egész biztos, hogy valami olyasmi fog történni, amitől meg fog ijedni. Végül csak egy őszinte meglepettség ül ki az arcára, mikor hirtelen a levegőben találja magát, ahogy Norennar a karjaiba kapja őt és felemeli. Röviden utazik csupán, néhány pillanattal később már az ágy puha matracát érzi maga alatt, látóterében pedig társa arcát pillanthatja meg. Nem tart sokáig, míg újra az érdes ujj gyengéd simítását érzi az arcán, majd annál többet is. A nyakát érintő, finom csókok miatt végigfut a hideg, mégis kellemes érzés.*
- Ez… jó… *Suttogja halkan, miközben óvatosan mocorogni kezd, nem is bírná ki, hogy nyugton maradjon. Egyelőre azonban, ha Norennar arra számít, hogy a lány viszonozza a kényeztetést, csalódnia kell. Benne nincs meg sem a vadság, sem a kezdeményezőkészség, ami Lilből természetesen, kérdés nélkül tört elő. Egy csók erejéig emeli fel csupán a fejét, és próbálkozik meg azzal, hogy ügyetlenül megszerezze magának a férfi ajkait, de amint elfárad a nyaka, vissza is ejti a fejét az ágyra.*
- Óvatosan bánj velem, jó? *Kérleli a másikat, s ha eddig nem lett volna egyértelmű, most már bizonyos, hogy ez a Nori szinte szöges ellentéte a másik, már-már démoni énjének.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Amint Norennar hátrafordítja a fejét, egy már egészen fáradt, mégis aranyosan kérlelő, barna szempárt találhat, ahogy érdeklődve pislog fel rá a kérdése után. Míg a férfi megfordul a karjai között, lazít ölelésének szorításán, majd, amikor a finom érintéseket követően ismét közelebb húzza őt magához, boldogan bújik bele az ölelésbe.
A barnák a játékos szavakra valamiféle tehetetlenséget tükrözve csillognak a következő szavakra, majd néhány pillanatnyi csendet követően ajkai is szóra nyílnak.*
- És ha még én sem tudom, hogy melyikük vagyok tényleg én? *Részéről ez a végszó, utána már örömmel mélyed el a kapott csókban, melyet csak jobban kezd élvezni, ahogy a férfi mozdulatai határozottabbá válnak. Érzi a hátán végigvándorló kezet, ahogy végül megpihen a derekán, miközben a távolság megszűnik létezni kettejük közt. Ajkaik azonban elhagyják egymást, de csak azért, hogy tekintetük elveszhessen egymásban. Teste alig érezhetően feszül meg a felszólításra, hisz bárhogy is, de ha valaki arra kéri, hogy ne ijedjen meg, akkor egész biztos, hogy valami olyasmi fog történni, amitől meg fog ijedni. Végül csak egy őszinte meglepettség ül ki az arcára, mikor hirtelen a levegőben találja magát, ahogy Norennar a karjaiba kapja őt és felemeli. Röviden utazik csupán, néhány pillanattal később már az ágy puha matracát érzi maga alatt, látóterében pedig társa arcát pillanthatja meg. Nem tart sokáig, míg újra az érdes ujj gyengéd simítását érzi az arcán, majd annál többet is. A nyakát érintő, finom csókok miatt végigfut a hideg, mégis kellemes érzés.*
- Ez… jó… *Suttogja halkan, miközben óvatosan mocorogni kezd, nem is bírná ki, hogy nyugton maradjon. Egyelőre azonban, ha Norennar arra számít, hogy a lány viszonozza a kényeztetést, csalódnia kell. Benne nincs meg sem a vadság, sem a kezdeményezőkészség, ami Lilből természetesen, kérdés nélkül tört elő. Egy csók erejéig emeli fel csupán a fejét, és próbálkozik meg azzal, hogy ügyetlenül megszerezze magának a férfi ajkait, de amint elfárad a nyaka, vissza is ejti a fejét az ágyra.*
- Óvatosan bánj velem, jó? *Kérleli a másikat, s ha eddig nem lett volna egyértelmű, most már bizonyos, hogy ez a Nori szinte szöges ellentéte a másik, már-már démoni énjének.*
1243. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-12 09:19:31
Üzenet elküldve: 2025-10-12 09:19:31
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Hiába is próbálja Mai már lefelé menet bevonni a beszélgetésbe a feketeséget, Pashthra szavai olyan hatással vannak rá, hogy mit sem törődve azzal, hogy ki és mit szól hozzá viharzik le a lépcsőn. Hallotta a kérdést, de nem akar rá válaszolni, menekülni szeretne a képek elől, ám, miután azok a saját képzeletének szüleményei, jönnek vele egészen az étkezőig, de szerencsére az étellel teli asztal látványa eltereli a figyelmét a lupusfulgurokról és az óriáspókokról.
A vita azonban nem ér véget a terülj-terülj asztalkám mellett sem, sőt, még annál is jobban elharapódzik, mint kellene. Meglepő fordulat az, mikor nem ő a legnagyobb kiakadás forrása, de azúttal Pashthra az, aki erélyesen ad hangot annak, hogy nem tetszik neki, hogy Norennar és Mai Abogr utasításait támogatja, míg Nori azzal nem ért egyet, hogy oda vigyék vissza a tárgyat, ahol nem csak az orkok, hanem minden más is meg akarja ölni őket.
Az eseményekre már egy félig lerágott combbal a kezében pislog fel, miközben vele szemben sötételf barátja is talán meglepő szerénységgel falatozik. Mai az, ki rögtön felismeri, hogy kis csapatuk kezd teljesen szétesni, és elsőként próbálja Pashthra felháborodott dühét csitítani. A sokatmondó érintés a férfi derekán számára persze most sem árul el semmit, de a fél-elf lány ezt követő szavait tőle nem várt figyelemmel hallgatja végig. Mikor újra elcsendesül a telem, a kezében tartott húst visszateszi a tányérra, megtörölgeti a kezét egy szalvétában, feláll és odalép a pároshoz, majd először Pashthra szemeibe néz.*
- Ezt én szoktam csinálni. Ha fel akarod idegesíteni Mait, szólj! Nekem jobban megy. *Hasznosan továbbra sem tudja csitítani a kedélyeket, így csak vigyorogva ránt vállat mondandója után, de aztán Mai felé fordul, már egy sokkal komolyabb tekintettel.*
- Amúgy van. Már ötletem a Vérkerten kívül, de ahhoz is a városba kell vinnünk a szívet. Targhed Cagon. Ő egy ork, de más, mint a többi, jól ismerem. Ha ez a valami az orkokhoz tartozik, akkor ki más tudhatna többet róla, mint egy ork? Cagon egyébként is alkimista, ha arra a döntésre jutnánk, hogy megpróbáljuk kiszedni a szívet a gyémántból vagy hasonló, abban is tud segíteni nekünk. *A történet részleteiből ezúttal is ügyesen hagy ki dolgokat. Azt például el is felejti, hogy egyszer már beszélt Mainak a szóban forgó orkról, azt pedig egyszerűen csak nem akarja elmondani, hogy ezzel a bizonyos orkkal nemrégiben még azt tervezték, hogy sötétség oltárt állítanak fel a falvakban, csak Cagon nem volt hajlandó a vérét adni érte.
Választ nem is vár most mástól, csak Maitól, benne bízik. Norennar most olyan, mint aki túl nyugodt a helyzethez képest, Pashthra pedig épp az ellenkezője, túl ideges, és egyébként is fél attól, hogy a két harcos pusztán amiatt, mert egy orkról beszél, máris őrültnek fogja hinni őt.*
//A Mágustorony Mestere//
*Hiába is próbálja Mai már lefelé menet bevonni a beszélgetésbe a feketeséget, Pashthra szavai olyan hatással vannak rá, hogy mit sem törődve azzal, hogy ki és mit szól hozzá viharzik le a lépcsőn. Hallotta a kérdést, de nem akar rá válaszolni, menekülni szeretne a képek elől, ám, miután azok a saját képzeletének szüleményei, jönnek vele egészen az étkezőig, de szerencsére az étellel teli asztal látványa eltereli a figyelmét a lupusfulgurokról és az óriáspókokról.
A vita azonban nem ér véget a terülj-terülj asztalkám mellett sem, sőt, még annál is jobban elharapódzik, mint kellene. Meglepő fordulat az, mikor nem ő a legnagyobb kiakadás forrása, de azúttal Pashthra az, aki erélyesen ad hangot annak, hogy nem tetszik neki, hogy Norennar és Mai Abogr utasításait támogatja, míg Nori azzal nem ért egyet, hogy oda vigyék vissza a tárgyat, ahol nem csak az orkok, hanem minden más is meg akarja ölni őket.
Az eseményekre már egy félig lerágott combbal a kezében pislog fel, miközben vele szemben sötételf barátja is talán meglepő szerénységgel falatozik. Mai az, ki rögtön felismeri, hogy kis csapatuk kezd teljesen szétesni, és elsőként próbálja Pashthra felháborodott dühét csitítani. A sokatmondó érintés a férfi derekán számára persze most sem árul el semmit, de a fél-elf lány ezt követő szavait tőle nem várt figyelemmel hallgatja végig. Mikor újra elcsendesül a telem, a kezében tartott húst visszateszi a tányérra, megtörölgeti a kezét egy szalvétában, feláll és odalép a pároshoz, majd először Pashthra szemeibe néz.*
- Ezt én szoktam csinálni. Ha fel akarod idegesíteni Mait, szólj! Nekem jobban megy. *Hasznosan továbbra sem tudja csitítani a kedélyeket, így csak vigyorogva ránt vállat mondandója után, de aztán Mai felé fordul, már egy sokkal komolyabb tekintettel.*
- Amúgy van. Már ötletem a Vérkerten kívül, de ahhoz is a városba kell vinnünk a szívet. Targhed Cagon. Ő egy ork, de más, mint a többi, jól ismerem. Ha ez a valami az orkokhoz tartozik, akkor ki más tudhatna többet róla, mint egy ork? Cagon egyébként is alkimista, ha arra a döntésre jutnánk, hogy megpróbáljuk kiszedni a szívet a gyémántból vagy hasonló, abban is tud segíteni nekünk. *A történet részleteiből ezúttal is ügyesen hagy ki dolgokat. Azt például el is felejti, hogy egyszer már beszélt Mainak a szóban forgó orkról, azt pedig egyszerűen csak nem akarja elmondani, hogy ezzel a bizonyos orkkal nemrégiben még azt tervezték, hogy sötétség oltárt állítanak fel a falvakban, csak Cagon nem volt hajlandó a vérét adni érte.
Választ nem is vár most mástól, csak Maitól, benne bízik. Norennar most olyan, mint aki túl nyugodt a helyzethez képest, Pashthra pedig épp az ellenkezője, túl ideges, és egyébként is fél attól, hogy a két harcos pusztán amiatt, mert egy orkról beszél, máris őrültnek fogja hinni őt.*
1242. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-12 08:40:06
Üzenet elküldve: 2025-10-12 08:40:06
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Norira kapja a tekintetét, ahogy felcsattan. Igen, pontosan tudja, hogy veszélyes lehet, de legalább csak rájuk, nem pedig egy egész városra. De Abogr szavai csengenek a fülében, s ha nem is részletezte a miérteket, ő az egyetlen, aki segíteni tud még mindig. Mindegy, hogy abban, hogy el kell pusztítani, hogy bevonja mágiával, vagy épp megfutamodik, ami azt jelezné, hogy bármit tenni is felesleges, mert a baj túl nagy. Kétli, hogy hatokat feccölne a kutatásba, reményei szerint hamar jelez a zafír, hogy menniük kell. *
- És a vérkerten túl van ötleted, Nori?
*Már csak azért is kérdez rá, mert annak nem sok értelmét látja, hogy csupán sápítozni tud az ötleteken. Noha megérti. Lassan már azt sem bánná, ha odavinnék tényleg a tömböt, azért a fertőért nem volna kár… de hát a közelében is élnek ártatlanok. Mindenhol vannak. Nem rosszmájú viszont, a feketeséget is bele szeretné vonni a beszélgetésbe, ha másért nem azért, hogy érezze, hogy ő is számít. Elvégre ő találta meg. Nem mintha akkor ne ítélte volna a félvér veszélyesnek, s nem önként hozta volna rájuk és a városra a rontást annak ellenére, hogy óva intette ellene. Meg is borzong ezen felismerés hatására, de nem fogja kimondani senkinek.
Eztán felgyorsulnak az események, vajmi keveset tudott meg Norennar küzdelméről is. Hogy meghaltak csodálatos, de hogy honnan tudja, hogy mit keresnek, hogyan jutottak el a tömbig és a felismerésig, hogy az a valami az? Kifújja a levegőt, majd látja, hogy mindenki csak leviharzik a fene nagy erőnlétükkel. Gondolná, hogy baszódjanak meg, de csírájában elfojtja. Mindenesetre lefelé könnyebb, ha végtelennek is tűnik. Még csak le sem marad nagyon, bár lehet az is jobb lett volna.
A szívének egyik legfontosabb személyének felcsattanása után következik azé, aki szintén igen fontos lett számára. Csak ennyi a szerencséje, csak ezért nem zárja el előle az utat mágiával azonnal. Megannyi igazságot vél felfedezni szavaiban, de ezt így nem lehet.*
- Pash! *Csattan(na) fel végül ő is, bár ahogy nézi a távolodni készülőt megenyhül a szíve és hangja és hát… így nem hangzik Mai túl veszélyesnek, ahogy édesen csilingelő tónusban kiált fel kedvese után.*
- Várj már! *Lép utána, majd nem törődve senki vizslató szemeivel igyekszik végigsimítani a férfi derekán, vagy megfogni a kezét, hogy finoman megtorpantsa. Szelídebb megoldás ez, mint a holdfényrács, de lehet vele „alkudozni”, ha felidegesítik.*
- Attól, hogy nem jutunk fél perc leforgása alatt dűlőre, még nem kellene ennyire széthúznunk. Azért vagyunk itt, mert megoldást keresünk. Viselkedjen már mindenki úgy, mint aki felnőtt. Lehet vitatkozni, kell is. Azért, mert mindenki a legjobbat akarja. Egyetlen dolog van a kezünkben, ami segíthet, és bármennyire is úszik a torony a javakban, mégis a mester az, aki rögvest nekiiramodott, hogy tegyen valamit. Még ha elég szarul is hangzanak a szavak. Lehet úgy dönteni, hogy magánakcióba kezdünk és nem figyelünk oda rá. De ha a mi kezünkben van a kurva tömb és életek sorsa, akkor nem lehetne, hogy ezt úgy vitatjuk meg, ahogy méltó? Talán nincs jó megoldás, de ha nem kezeljük higgadtan, akkor csak még jobban elronthatjuk, ami már amúgyis rég el van rontva.
//A Mágustorony Mestere//
*Norira kapja a tekintetét, ahogy felcsattan. Igen, pontosan tudja, hogy veszélyes lehet, de legalább csak rájuk, nem pedig egy egész városra. De Abogr szavai csengenek a fülében, s ha nem is részletezte a miérteket, ő az egyetlen, aki segíteni tud még mindig. Mindegy, hogy abban, hogy el kell pusztítani, hogy bevonja mágiával, vagy épp megfutamodik, ami azt jelezné, hogy bármit tenni is felesleges, mert a baj túl nagy. Kétli, hogy hatokat feccölne a kutatásba, reményei szerint hamar jelez a zafír, hogy menniük kell. *
- És a vérkerten túl van ötleted, Nori?
*Már csak azért is kérdez rá, mert annak nem sok értelmét látja, hogy csupán sápítozni tud az ötleteken. Noha megérti. Lassan már azt sem bánná, ha odavinnék tényleg a tömböt, azért a fertőért nem volna kár… de hát a közelében is élnek ártatlanok. Mindenhol vannak. Nem rosszmájú viszont, a feketeséget is bele szeretné vonni a beszélgetésbe, ha másért nem azért, hogy érezze, hogy ő is számít. Elvégre ő találta meg. Nem mintha akkor ne ítélte volna a félvér veszélyesnek, s nem önként hozta volna rájuk és a városra a rontást annak ellenére, hogy óva intette ellene. Meg is borzong ezen felismerés hatására, de nem fogja kimondani senkinek.
Eztán felgyorsulnak az események, vajmi keveset tudott meg Norennar küzdelméről is. Hogy meghaltak csodálatos, de hogy honnan tudja, hogy mit keresnek, hogyan jutottak el a tömbig és a felismerésig, hogy az a valami az? Kifújja a levegőt, majd látja, hogy mindenki csak leviharzik a fene nagy erőnlétükkel. Gondolná, hogy baszódjanak meg, de csírájában elfojtja. Mindenesetre lefelé könnyebb, ha végtelennek is tűnik. Még csak le sem marad nagyon, bár lehet az is jobb lett volna.
A szívének egyik legfontosabb személyének felcsattanása után következik azé, aki szintén igen fontos lett számára. Csak ennyi a szerencséje, csak ezért nem zárja el előle az utat mágiával azonnal. Megannyi igazságot vél felfedezni szavaiban, de ezt így nem lehet.*
- Pash! *Csattan(na) fel végül ő is, bár ahogy nézi a távolodni készülőt megenyhül a szíve és hangja és hát… így nem hangzik Mai túl veszélyesnek, ahogy édesen csilingelő tónusban kiált fel kedvese után.*
- Várj már! *Lép utána, majd nem törődve senki vizslató szemeivel igyekszik végigsimítani a férfi derekán, vagy megfogni a kezét, hogy finoman megtorpantsa. Szelídebb megoldás ez, mint a holdfényrács, de lehet vele „alkudozni”, ha felidegesítik.*
- Attól, hogy nem jutunk fél perc leforgása alatt dűlőre, még nem kellene ennyire széthúznunk. Azért vagyunk itt, mert megoldást keresünk. Viselkedjen már mindenki úgy, mint aki felnőtt. Lehet vitatkozni, kell is. Azért, mert mindenki a legjobbat akarja. Egyetlen dolog van a kezünkben, ami segíthet, és bármennyire is úszik a torony a javakban, mégis a mester az, aki rögvest nekiiramodott, hogy tegyen valamit. Még ha elég szarul is hangzanak a szavak. Lehet úgy dönteni, hogy magánakcióba kezdünk és nem figyelünk oda rá. De ha a mi kezünkben van a kurva tömb és életek sorsa, akkor nem lehetne, hogy ezt úgy vitatjuk meg, ahogy méltó? Talán nincs jó megoldás, de ha nem kezeljük higgadtan, akkor csak még jobban elronthatjuk, ami már amúgyis rég el van rontva.
1241. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-12 01:50:36
Üzenet elküldve: 2025-10-12 01:50:36
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
* Nem érti amit hall, és ez láthatóan kiül arcára is. Megszaporázza lépteit, és a többiek elé próbál kerül, bár lehet, hogy ez csak az étkezőben sikerül. Ott viszont megáll az ajtó előtt, miután mindenki befáradt, és miután egy pillantással felméri a bent eléjük táruló látványt, komor tekintettel tekint a csapatra. *
- Ti halljátok egyébként magatokat? * Teszi el a kérdést, amit nem ért, hogy miért kell feltegyen. *
- Nem akarunk Erdőmélyére menni, mert veszélyes. Nem akarjuk Lihanechbe vinni, mert veszélyes. Felfogtátok, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy ez a szar hozzád került * néz Norileinára * és belekerültünk * néz most a többiekre * azóta kurvára veszélyben vagyunk? Hogy bárhol van ez a szar, veszélyben van körülötte mindenki? Nem csak pókok, nem csak vadállatok, hanem valami, amitől beszart a legerősebb mágus, akit ismertek. És ha meghalunk miközben elrejtjük, legalább annál nagyobb eséllyel marad rejtve az orkok előtt. Sétáljunk be vele Artheniorba, és reméljük, hogy majd minden rendben lesz, mert valaki, aki egy csettintéssel megoldaná a város minden problémáját, eltörölné a szegénységet, soha nem kellene az embereknek éhezniük és lopniuk, azt mondja, hogy ott majd jó lesz? Hogy ott majd biztonságban lesz? Az a szar, ami Erdőmélyén se volt biztonságban, ami itt sincs biztonságban, az majd Artheniorban rendben lesz? Ahol elmenekülni se tudunk vele, ha ránk támadnak? Ahol már keresték, és ahol lehet egy közös céljuk arra, hogy összefogjanak? Pont ezért kellene a lehető leglehetetlenebb helyre vinnünk, olyan helyre, ahol nem veszélyeztetünk vele senkit, vagy ha mégis, akkor legalább meg lehet védeni, a kurva életbe! * Nem tudja, hogy mikor emelte fel annyira a hangját, hogy kiabálni kezdett. Nem érti a társai hogy lehetnek ilyen felelőtlenek, hogy csak így belenyugodjanak abba, hogy ekkora veszélynek tegyenek ki nőket és gyerekeket. Remegő kezére néz, majd vissza a többiekre. Igazságtalanságnak érzi ezt az egészet, dühében éppen csak nem kezd könnyezni a szeme. *
- Ha ti vakon bíztok ebben az emberben, aki láthatóan nem törődik másokkal, és csak a saját kényelme és biztonsága a fontos neki, tegyétek nélkülem. Remélem kurva nagy segítség lesz az a hatvan vörös köpenyes, aki a legtöbbször olyan részeg, hogy azt se tudja, melyik vége hegyes a kardjának. * Teszi még hozzá egy keserű mosoly keretében, mielőtt sarkon fordulna, hogy kiviharozzon az étkezőből. Egyenek csak a többiek nyugodtan, nevetgéljenek a torony kényelmében, aztán vigyék vissza a városba a szívet, csináljanak vele amit akarnak, de ő ehhez nem fogja a nevét adni. Épp elég vér tapad már a kezéhez, nem akar még tízezreket hozzáadni. Ha senki nem tartóztatja, akkor a szobájukig meg sem áll, bármennyi időbe is teljen feljutni oda. Majd út közben kitalálja, hogy mihez kezdjen, de nem fog itt maradni egy perccel sem tovább, mint szükséges. *
//A Mágustorony Mestere//
* Nem érti amit hall, és ez láthatóan kiül arcára is. Megszaporázza lépteit, és a többiek elé próbál kerül, bár lehet, hogy ez csak az étkezőben sikerül. Ott viszont megáll az ajtó előtt, miután mindenki befáradt, és miután egy pillantással felméri a bent eléjük táruló látványt, komor tekintettel tekint a csapatra. *
- Ti halljátok egyébként magatokat? * Teszi el a kérdést, amit nem ért, hogy miért kell feltegyen. *
- Nem akarunk Erdőmélyére menni, mert veszélyes. Nem akarjuk Lihanechbe vinni, mert veszélyes. Felfogtátok, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy ez a szar hozzád került * néz Norileinára * és belekerültünk * néz most a többiekre * azóta kurvára veszélyben vagyunk? Hogy bárhol van ez a szar, veszélyben van körülötte mindenki? Nem csak pókok, nem csak vadállatok, hanem valami, amitől beszart a legerősebb mágus, akit ismertek. És ha meghalunk miközben elrejtjük, legalább annál nagyobb eséllyel marad rejtve az orkok előtt. Sétáljunk be vele Artheniorba, és reméljük, hogy majd minden rendben lesz, mert valaki, aki egy csettintéssel megoldaná a város minden problémáját, eltörölné a szegénységet, soha nem kellene az embereknek éhezniük és lopniuk, azt mondja, hogy ott majd jó lesz? Hogy ott majd biztonságban lesz? Az a szar, ami Erdőmélyén se volt biztonságban, ami itt sincs biztonságban, az majd Artheniorban rendben lesz? Ahol elmenekülni se tudunk vele, ha ránk támadnak? Ahol már keresték, és ahol lehet egy közös céljuk arra, hogy összefogjanak? Pont ezért kellene a lehető leglehetetlenebb helyre vinnünk, olyan helyre, ahol nem veszélyeztetünk vele senkit, vagy ha mégis, akkor legalább meg lehet védeni, a kurva életbe! * Nem tudja, hogy mikor emelte fel annyira a hangját, hogy kiabálni kezdett. Nem érti a társai hogy lehetnek ilyen felelőtlenek, hogy csak így belenyugodjanak abba, hogy ekkora veszélynek tegyenek ki nőket és gyerekeket. Remegő kezére néz, majd vissza a többiekre. Igazságtalanságnak érzi ezt az egészet, dühében éppen csak nem kezd könnyezni a szeme. *
- Ha ti vakon bíztok ebben az emberben, aki láthatóan nem törődik másokkal, és csak a saját kényelme és biztonsága a fontos neki, tegyétek nélkülem. Remélem kurva nagy segítség lesz az a hatvan vörös köpenyes, aki a legtöbbször olyan részeg, hogy azt se tudja, melyik vége hegyes a kardjának. * Teszi még hozzá egy keserű mosoly keretében, mielőtt sarkon fordulna, hogy kiviharozzon az étkezőből. Egyenek csak a többiek nyugodtan, nevetgéljenek a torony kényelmében, aztán vigyék vissza a városba a szívet, csináljanak vele amit akarnak, de ő ehhez nem fogja a nevét adni. Épp elég vér tapad már a kezéhez, nem akar még tízezreket hozzáadni. Ha senki nem tartóztatja, akkor a szobájukig meg sem áll, bármennyi időbe is teljen feljutni oda. Majd út közben kitalálja, hogy mihez kezdjen, de nem fog itt maradni egy perccel sem tovább, mint szükséges. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1433-1452