Külső területek - Mágustorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 61 (1201. - 1220. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1220. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-10 22:24:04
Üzenet elküldve: 2025-10-10 22:24:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* Bár a harcos tudja, hogy fékezhetné indulatait, nem akarja megjátszani magát kedvese előtt egy cseppet sem. Úgyhogy őszintén felvállalja az érzéseit, de úgy tűnik, hogy nem hibázik, amikor így dönt. Jobbik felének szavai ismét kedvesen simogatják lelkét, jelzik, hogy amit érez, az jogos, és helyes, és ezért hálás neki, még a haragon keresztül is megenyhül a tekintete. És az utána érkező megnyugtatás tovább csillapítja a benne lángoló dühöt, és lassan bólint. *
- Valóban. Képes vagy megoldani egyedül is. * Mondja halkan, bocsánatkérően. * Komoly tudású mágusként biztosan nem jelent akadályt egy ilyen pondró megfékezése. De attól még, ha szükséged lenne segítségre, rám mindig számíthatsz. * Tesz újabb ígéretet, és ezúttal még az sem zavarja, hogy ismétli önmagát. Nem akarja, hogy Mai úgy érezze, nem tudja mennyire erős, hogy lenézi őt, vagy kevesebbnek tartja, mint amennyire képes. Fontos számára, hogy partnere érezze, látja is azt, aki vele van, és nem csak egy újabb nőnek gondolja. Hogy nem tartja magát felsőbbrendűnek, hogy nem gondolja azt, hogy csak az ő védelme alatt lehet nyugodt élete. Mert egy pillanatra megijed, hogy előző szavai így tűnhetnek.
És természetesen, mint eddig, most is szabad bejárást hagy testén az érintő tapintásoknak, és ezúttal ő kap egy ígéretet, amire jólesően érinti ismét össze homlokukat. *
- Mindig te leszel az első, akinek szólok, bármi is történjen. * Visszhangozza a szavakat, ezzel pecsételve meg egymásnak tett ígéretüket. Kimondva, hogy mindig számíthatnak egymásra, hogy mindenben kérhetik egymás tanácsát, vagy segítségét. *
- Mindig te leszel az egyetlen, akihez visszatérek, bárhová is visz a kötelesség. * Teszi még hozzá, mert tudja, hogy érkezhetnek még régi barátok, kérhetnek tőle szívességet bármikor úgy, ahogy Norennar tette a minap, és akkor lehet, hogy el kell tűnjön napokra, talán hatokra is. De Mai miatt mindig vissza fog térni, érte mindig érdemes lesz életben maradni.
ÉS ezek után újra elmélyül az érzésekben, amiket egymás iránt táplálnak, testét ismét átjárja az élvezet és a szeretet, de ezúttal kihasználja azt, ami a kardforgatásnál is mindig előnyt jelentett számára, méghozzá a hosszú langaléta karokat, amik most nem csak átölelik a nőt, de a hasán lefelé indulva eltűnnek combjai között is, hogy biztosan kellő élvezetekben részesítse kedvesét, és ne csak neki legyen kellemes az újabb együttlét. *
//Mondvacsinált//
* Bár a harcos tudja, hogy fékezhetné indulatait, nem akarja megjátszani magát kedvese előtt egy cseppet sem. Úgyhogy őszintén felvállalja az érzéseit, de úgy tűnik, hogy nem hibázik, amikor így dönt. Jobbik felének szavai ismét kedvesen simogatják lelkét, jelzik, hogy amit érez, az jogos, és helyes, és ezért hálás neki, még a haragon keresztül is megenyhül a tekintete. És az utána érkező megnyugtatás tovább csillapítja a benne lángoló dühöt, és lassan bólint. *
- Valóban. Képes vagy megoldani egyedül is. * Mondja halkan, bocsánatkérően. * Komoly tudású mágusként biztosan nem jelent akadályt egy ilyen pondró megfékezése. De attól még, ha szükséged lenne segítségre, rám mindig számíthatsz. * Tesz újabb ígéretet, és ezúttal még az sem zavarja, hogy ismétli önmagát. Nem akarja, hogy Mai úgy érezze, nem tudja mennyire erős, hogy lenézi őt, vagy kevesebbnek tartja, mint amennyire képes. Fontos számára, hogy partnere érezze, látja is azt, aki vele van, és nem csak egy újabb nőnek gondolja. Hogy nem tartja magát felsőbbrendűnek, hogy nem gondolja azt, hogy csak az ő védelme alatt lehet nyugodt élete. Mert egy pillanatra megijed, hogy előző szavai így tűnhetnek.
És természetesen, mint eddig, most is szabad bejárást hagy testén az érintő tapintásoknak, és ezúttal ő kap egy ígéretet, amire jólesően érinti ismét össze homlokukat. *
- Mindig te leszel az első, akinek szólok, bármi is történjen. * Visszhangozza a szavakat, ezzel pecsételve meg egymásnak tett ígéretüket. Kimondva, hogy mindig számíthatnak egymásra, hogy mindenben kérhetik egymás tanácsát, vagy segítségét. *
- Mindig te leszel az egyetlen, akihez visszatérek, bárhová is visz a kötelesség. * Teszi még hozzá, mert tudja, hogy érkezhetnek még régi barátok, kérhetnek tőle szívességet bármikor úgy, ahogy Norennar tette a minap, és akkor lehet, hogy el kell tűnjön napokra, talán hatokra is. De Mai miatt mindig vissza fog térni, érte mindig érdemes lesz életben maradni.
ÉS ezek után újra elmélyül az érzésekben, amiket egymás iránt táplálnak, testét ismét átjárja az élvezet és a szeretet, de ezúttal kihasználja azt, ami a kardforgatásnál is mindig előnyt jelentett számára, méghozzá a hosszú langaléta karokat, amik most nem csak átölelik a nőt, de a hasán lefelé indulva eltűnnek combjai között is, hogy biztosan kellő élvezetekben részesítse kedvesét, és ne csak neki legyen kellemes az újabb együttlét. *
1219. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-10 22:17:46
Üzenet elküldve: 2025-10-10 22:17:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Ő maga, ha eséseket soha nem is gyakorolt, mágiával volt elég dolga így inkább csodálattal adózik Abogr felé, hogy ilyen könnyedén kitessékelte négyüket. Nem nagyon érti, ha csodálkoznak is, hogy min. Ettől rosszabbul nyitott. Annyit viszont az egész társaság érezhet ebből, hogy van ereje. Merthogy csak nyekkentek a földön mindahányan vannak, ki így, ki úgy. Legyenek bármily felkészült harcosok, öntse el őket a vérgőz, vagy a hitetlenkedés, akkor is csak pormacskaként seperte el őket egy vénséges vén mágus. Azért a ruháját sajnálja, nem volt szép tőle, hogy miatta lett koszos. Persze Pashthra még a fekete kelmétől is fontosabb, de hamar elmúlik az aggodalma, ahogy biztosítja róla, hogy rendben van.
Nori felé kapja a tekintetét.*
- Hogy micsoda? *Bár kecsegtető volna, ha egy ork horda azt a rohadt démont tiporná el, most nincs idő a vágyakozásra.* - És ő szívjóságból segítene elrendezni a dolgokat. Még egy kis véráldozatot sem kérne cserébe. *Megingatja a fejét.
Még nem jutott dűlőre ő maga sem, s meg is áll a lépcső tetejénél, majd visszalép, mert úgy fest senki nem akarja követni.*
- Épp olyan természetes, hogy nem akarja a toronyban tudni, mint az, hogy mi sem akarjuk a városban tudni. De sokunk közül csak a mesternek van meg az az ereje és kapcsolatrendszere, lévén ez egy mágikus tárgy… hogy felderítse, hogy mi a legjobb megoldás. Láthatóan foglalkoztatja és ijesztő, hogy tart tőle annyira, hogy ne akarja itt tudni… de ellentmondani az egyetlennek, aki hajlandóságot mutat a segítségre sem biztos, hogy jó ötlet.
*Rebben a szeme, hogy Pashthra még közelít is Norihoz. Némi véleménykülönbség még nem kellene, hogy szakadékot okozzon. Elvégre itt vannak négyen, s senki nem mondta még, hogy „márpedig”. Ez annyit jelent, hogy tán mindenki meggyőzhető és van miről beszélni. *
- Anyám és a nővéreim biztos örülni fognak az ork hordáknak. Rég szórakozott már szegény.
*Mondja ezt Lihanechre, de nem gúnyosan persze, csak jelzi, hogy igazából, ha itt gyermekeket és nőket kíván védeni a kedvese azzal, hogy nem vinne a városba egy ork-csalit, akkor az vonatkozhatna a többi lakott területre is.*
- A mester kijelentette, hogy nem hagyhatja el Artheniort. Örültem volna, ha ad némi magyarázatot, de azt hiszem, hogy adnunk kellene neki néhány napot. Nekünk is kell idő, még kitaláljuk, hogy mi a legjobb. Nem zárkózom el semmitől, de talán fontosabb döntés ez annál, minthogy elhamarkodjuk.
A hozzászólás írója (Mai Faensa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.10 23:34:39
//A Mágustorony Mestere//
*Ő maga, ha eséseket soha nem is gyakorolt, mágiával volt elég dolga így inkább csodálattal adózik Abogr felé, hogy ilyen könnyedén kitessékelte négyüket. Nem nagyon érti, ha csodálkoznak is, hogy min. Ettől rosszabbul nyitott. Annyit viszont az egész társaság érezhet ebből, hogy van ereje. Merthogy csak nyekkentek a földön mindahányan vannak, ki így, ki úgy. Legyenek bármily felkészült harcosok, öntse el őket a vérgőz, vagy a hitetlenkedés, akkor is csak pormacskaként seperte el őket egy vénséges vén mágus. Azért a ruháját sajnálja, nem volt szép tőle, hogy miatta lett koszos. Persze Pashthra még a fekete kelmétől is fontosabb, de hamar elmúlik az aggodalma, ahogy biztosítja róla, hogy rendben van.
Nori felé kapja a tekintetét.*
- Hogy micsoda? *Bár kecsegtető volna, ha egy ork horda azt a rohadt démont tiporná el, most nincs idő a vágyakozásra.* - És ő szívjóságból segítene elrendezni a dolgokat. Még egy kis véráldozatot sem kérne cserébe. *Megingatja a fejét.
Még nem jutott dűlőre ő maga sem, s meg is áll a lépcső tetejénél, majd visszalép, mert úgy fest senki nem akarja követni.*
- Épp olyan természetes, hogy nem akarja a toronyban tudni, mint az, hogy mi sem akarjuk a városban tudni. De sokunk közül csak a mesternek van meg az az ereje és kapcsolatrendszere, lévén ez egy mágikus tárgy… hogy felderítse, hogy mi a legjobb megoldás. Láthatóan foglalkoztatja és ijesztő, hogy tart tőle annyira, hogy ne akarja itt tudni… de ellentmondani az egyetlennek, aki hajlandóságot mutat a segítségre sem biztos, hogy jó ötlet.
*Rebben a szeme, hogy Pashthra még közelít is Norihoz. Némi véleménykülönbség még nem kellene, hogy szakadékot okozzon. Elvégre itt vannak négyen, s senki nem mondta még, hogy „márpedig”. Ez annyit jelent, hogy tán mindenki meggyőzhető és van miről beszélni. *
- Anyám és a nővéreim biztos örülni fognak az ork hordáknak. Rég szórakozott már szegény.
*Mondja ezt Lihanechre, de nem gúnyosan persze, csak jelzi, hogy igazából, ha itt gyermekeket és nőket kíván védeni a kedvese azzal, hogy nem vinne a városba egy ork-csalit, akkor az vonatkozhatna a többi lakott területre is.*
- A mester kijelentette, hogy nem hagyhatja el Artheniort. Örültem volna, ha ad némi magyarázatot, de azt hiszem, hogy adnunk kellene neki néhány napot. Nekünk is kell idő, még kitaláljuk, hogy mi a legjobb. Nem zárkózom el semmitől, de talán fontosabb döntés ez annál, minthogy elhamarkodjuk.
A hozzászólás írója (Mai Faensa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.10 23:34:39
1218. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-10 21:22:59
Üzenet elküldve: 2025-10-10 21:22:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
* Bár nem történt nagy baj, mégis kedves gondoskodással néz rá a mágus, amire a hóhajú szíve is meglágyul. Apró pillantással válaszol, ami hálás, de mégis azt jelzi, hogy nem történt semmi baj. *
- Ne félts, ennél keményebb fából faragtak. Csak azt ellenőriztem, hogy a bordáim rendben vannak. * Válaszol egyszerűen, de azért nem tudja ennyiben hagyni a dolgot, valahogy hiányzik még valami a szavakból. *
- De köszönöm. * Súgja még hozzá, kifejezve szavakban is a hálát, amit érez. Röptében is látja Norennar gyakorlott mozdulatait, és magában megjegyzi, hogy igen komoly edzést kaphatott a mélységi, ha még azt is tudja, hogy mágikus szélben hogy kell gyakorlottan esni. Pashthra csak sima eséseket gyakorolt, de majd megpróbálja ezen hiányosságait pótolni, remélhetőleg Mai ebben is társa lesz, nem csak másban. Látszólag hasznos képesség, amivel elkerülheti a jövőben, hogy akár komolyabb sérüléseket is szerezzen. Bár nem tudja, hogy a fizikát hogyan kell meghazudtolja, hogy a mágikus erők által gerjesztett szél közepén, méterek repülése során röptében forogjon, mint a kilőtt nyílvessző, de biztos, hogy állhatatos munkával erre is képes lehet. Viszont a kimondott szavakkal teljes mértékben egyetért. *
- Valóban egy fasz. És abból is egy jó nagy. * Jegyzi meg, majd megcsóválja a fejét, mert a továbbiak viszont olyan távol állnak tőle, mint Lihanech a kikötőtől. *
- Én Norileinával vagyok. * Jelenti ki, és hogy szavainak tetteivel is jelzést adjon, még kicsit közelebb is helyezkedik a feketeséghez, mintha csak csapatot választana. * Semmiképp sem vinném vissza a városba. Ha annyira veszélyes, hogy félti tőle a tornyát, és veszélyesebb mint az istenek, akkor a lehető legrosszabb döntés, amit tehetünk, hogy bevisszük több tízezer ártatlan közé. Nők, és gyerek közé, akik az egészről semmit nem tudnak. * Teszi hozzá, és a jégkék tekintetet keresi, mert reméli, hogy a mágus hallgatni fog az érveire. *
- Azt mondtátok korábban, hogy már keresték a városban. Tehát valószínűleg tudják, hogy ott volt, és ha visszavisszük, csak a kezükre játszunk. A mágusmesteren kívül senki nem tudja, hogy elhoztuk onnan. Ha most elindulunk vele Lihanechbe, ott nem fogják keresni. * Teszi hozzá, mert félúton meggondolja magát. Norennar érve jelentős, a szántóföldek közelébe vinni nem biztos, hogy bölcs lenne. Viszont attól minél messzebb már annál inkább. *
- És ott még városfal is van, hogyha ostrommal akarnák megszerezni. * Morogja az orra alatt, ahogy belegondol, hogy igazából Artheniorban még rendesen megvédeni se tudnák egy ork sereg támadásától. *
//A Mágustorony Mestere//
* Bár nem történt nagy baj, mégis kedves gondoskodással néz rá a mágus, amire a hóhajú szíve is meglágyul. Apró pillantással válaszol, ami hálás, de mégis azt jelzi, hogy nem történt semmi baj. *
- Ne félts, ennél keményebb fából faragtak. Csak azt ellenőriztem, hogy a bordáim rendben vannak. * Válaszol egyszerűen, de azért nem tudja ennyiben hagyni a dolgot, valahogy hiányzik még valami a szavakból. *
- De köszönöm. * Súgja még hozzá, kifejezve szavakban is a hálát, amit érez. Röptében is látja Norennar gyakorlott mozdulatait, és magában megjegyzi, hogy igen komoly edzést kaphatott a mélységi, ha még azt is tudja, hogy mágikus szélben hogy kell gyakorlottan esni. Pashthra csak sima eséseket gyakorolt, de majd megpróbálja ezen hiányosságait pótolni, remélhetőleg Mai ebben is társa lesz, nem csak másban. Látszólag hasznos képesség, amivel elkerülheti a jövőben, hogy akár komolyabb sérüléseket is szerezzen. Bár nem tudja, hogy a fizikát hogyan kell meghazudtolja, hogy a mágikus erők által gerjesztett szél közepén, méterek repülése során röptében forogjon, mint a kilőtt nyílvessző, de biztos, hogy állhatatos munkával erre is képes lehet. Viszont a kimondott szavakkal teljes mértékben egyetért. *
- Valóban egy fasz. És abból is egy jó nagy. * Jegyzi meg, majd megcsóválja a fejét, mert a továbbiak viszont olyan távol állnak tőle, mint Lihanech a kikötőtől. *
- Én Norileinával vagyok. * Jelenti ki, és hogy szavainak tetteivel is jelzést adjon, még kicsit közelebb is helyezkedik a feketeséghez, mintha csak csapatot választana. * Semmiképp sem vinném vissza a városba. Ha annyira veszélyes, hogy félti tőle a tornyát, és veszélyesebb mint az istenek, akkor a lehető legrosszabb döntés, amit tehetünk, hogy bevisszük több tízezer ártatlan közé. Nők, és gyerek közé, akik az egészről semmit nem tudnak. * Teszi hozzá, és a jégkék tekintetet keresi, mert reméli, hogy a mágus hallgatni fog az érveire. *
- Azt mondtátok korábban, hogy már keresték a városban. Tehát valószínűleg tudják, hogy ott volt, és ha visszavisszük, csak a kezükre játszunk. A mágusmesteren kívül senki nem tudja, hogy elhoztuk onnan. Ha most elindulunk vele Lihanechbe, ott nem fogják keresni. * Teszi hozzá, mert félúton meggondolja magát. Norennar érve jelentős, a szántóföldek közelébe vinni nem biztos, hogy bölcs lenne. Viszont attól minél messzebb már annál inkább. *
- És ott még városfal is van, hogyha ostrommal akarnák megszerezni. * Morogja az orra alatt, ahogy belegondol, hogy igazából Artheniorban még rendesen megvédeni se tudnák egy ork sereg támadásától. *
1217. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-10 19:58:17
Üzenet elküldve: 2025-10-10 19:58:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Norennar egy darabig még mindig a gondolataiban jár. Fél füllel hallgatja, csupán a körülötte folyó beszélgetést, miközben a mozdulatokat és a különböző rezdüléseket is inkább csak ösztönből követi semmint tényleges figyelemből. Aztán az események egyszer csak felpörögnek. Az öreg felemeli a kezét, mely mozdulatra ezúttal Norennar fel is figyel, de már késő. Minden elszabadul. A levegő megmozdul, előbb csak lágyan, majd egyetlen szempillantás alatt dühödt szélként kap belé. Olyan érzés, mintha a bőrét marcangolná, a hideg levegő a csontjáig hatol. A talaj kicsúszik alóla és érzi ahogy a levegőbe emelkedik akár egy könnyű kis tollpihe. A teste ösztönből mozdul, behúzza a könyökét, vállát fordítja, hogy ne oldalra essen, hanem ferdén, ahogy tanulta. A levegőben már tudja, hogyan fog érkezni. Amint a földet eléri, az egyik karjára engedi a súlyt, aztán oldalra gurul, a lendületet padlón oszlatja el.
Még fel sem ocsúdik, amikor valami, pontosabban valaki, a rá zuhan. A légszorítás éles fájdalommal jár. Nori teste pontosan oda talál, ahol nem kéne, és az ütés pillanatában minden levegő kiszökik a mélységiből. Arca eltorzul, szemei kikerekednek, és elterül a földön mozdulatlanul. Néhány másodpercig csak a mellkasa emelkedését lehet látni, ahogy zihálva próbálja pótolni a korábbi levegő deficitet.
Amikor a lány végül legurul róla, még egy hatalmasat szív a levegőből, teljesen felszabadult légutainak örömére, majd ezt követően felül. Szeme pár másodpercig üresen a mennyezetre tapad, mielőtt körbenézne. Úgy tűnik, mindenki megúszta. Megmozgatja a jobb karját, a vállában tompa húzást érez, de ezen és fájó mellkasán kívül minden rendben. Lerázza a port, majd a vállát dörzsöli meg, ahol a becsapódás legjobban érezhető volt.
A tekintete visszatéved a zárt ajtóra. Pár pillanatig csak nézi, aztán lassan elhúzza a száját.*
- Meg is kérhetett volna, hogy távozzunk… *Mondja hangosan, félvállról, hogy a többiek is hallják. Utána, kissé morgolódva, csak ennyit tesz hozzá az orra alatt.* - Fura fasz…
*A düh nem mélyről jön, inkább csak a pillanatnyi ingerültség beszél belőle. Az öregre nem haragszik igazán, de az a könnyed mozdulat, amivel kiröptette őket, elég volt ahhoz, hogy sokat rontson az eddig építgetett jó renoméján. Sóhajt egyet, majd feltápászkodik, leporolja a nadrágját is, mielőtt a társaság felé fordulna.
Egy darabig csendben hallgatja, ahogy Mai és a többiek beszélnek, aztán ő sem rejti véka alá a véleményét. Hangja a szokásos módon nyugodt, de határozott.*
- Minél közelebb megyünk a kikötőhöz, annál közelebb visszük a hordához is. *Tarkóját megdörzsöli, mielőtt folytatná.* – Mainak igaza van. A legjobb lenne adni egy esélyt felettébb udvariatlan vendéglátónknak és megvárni a válaszát… *Egy pillanatra elhallgat, majd nagyot nyel, mielőtt kimondaná véleményének, a valószínűleg erős nemtetszést kiváltó részét.* - Vissza kéne vinnünk a városba. Ha a toronyban nem maradhat, nem tudok védettebb helyet elképzelni. A civilek miatt én sem tartom egy feltétlenül jó ötletnek ezt, de ha az orkok kaparintják meg, akkor ők így is úgy is a vágóhídon végzik.
//A Mágustorony Mestere//
*Norennar egy darabig még mindig a gondolataiban jár. Fél füllel hallgatja, csupán a körülötte folyó beszélgetést, miközben a mozdulatokat és a különböző rezdüléseket is inkább csak ösztönből követi semmint tényleges figyelemből. Aztán az események egyszer csak felpörögnek. Az öreg felemeli a kezét, mely mozdulatra ezúttal Norennar fel is figyel, de már késő. Minden elszabadul. A levegő megmozdul, előbb csak lágyan, majd egyetlen szempillantás alatt dühödt szélként kap belé. Olyan érzés, mintha a bőrét marcangolná, a hideg levegő a csontjáig hatol. A talaj kicsúszik alóla és érzi ahogy a levegőbe emelkedik akár egy könnyű kis tollpihe. A teste ösztönből mozdul, behúzza a könyökét, vállát fordítja, hogy ne oldalra essen, hanem ferdén, ahogy tanulta. A levegőben már tudja, hogyan fog érkezni. Amint a földet eléri, az egyik karjára engedi a súlyt, aztán oldalra gurul, a lendületet padlón oszlatja el.
Még fel sem ocsúdik, amikor valami, pontosabban valaki, a rá zuhan. A légszorítás éles fájdalommal jár. Nori teste pontosan oda talál, ahol nem kéne, és az ütés pillanatában minden levegő kiszökik a mélységiből. Arca eltorzul, szemei kikerekednek, és elterül a földön mozdulatlanul. Néhány másodpercig csak a mellkasa emelkedését lehet látni, ahogy zihálva próbálja pótolni a korábbi levegő deficitet.
Amikor a lány végül legurul róla, még egy hatalmasat szív a levegőből, teljesen felszabadult légutainak örömére, majd ezt követően felül. Szeme pár másodpercig üresen a mennyezetre tapad, mielőtt körbenézne. Úgy tűnik, mindenki megúszta. Megmozgatja a jobb karját, a vállában tompa húzást érez, de ezen és fájó mellkasán kívül minden rendben. Lerázza a port, majd a vállát dörzsöli meg, ahol a becsapódás legjobban érezhető volt.
A tekintete visszatéved a zárt ajtóra. Pár pillanatig csak nézi, aztán lassan elhúzza a száját.*
- Meg is kérhetett volna, hogy távozzunk… *Mondja hangosan, félvállról, hogy a többiek is hallják. Utána, kissé morgolódva, csak ennyit tesz hozzá az orra alatt.* - Fura fasz…
*A düh nem mélyről jön, inkább csak a pillanatnyi ingerültség beszél belőle. Az öregre nem haragszik igazán, de az a könnyed mozdulat, amivel kiröptette őket, elég volt ahhoz, hogy sokat rontson az eddig építgetett jó renoméján. Sóhajt egyet, majd feltápászkodik, leporolja a nadrágját is, mielőtt a társaság felé fordulna.
Egy darabig csendben hallgatja, ahogy Mai és a többiek beszélnek, aztán ő sem rejti véka alá a véleményét. Hangja a szokásos módon nyugodt, de határozott.*
- Minél közelebb megyünk a kikötőhöz, annál közelebb visszük a hordához is. *Tarkóját megdörzsöli, mielőtt folytatná.* – Mainak igaza van. A legjobb lenne adni egy esélyt felettébb udvariatlan vendéglátónknak és megvárni a válaszát… *Egy pillanatra elhallgat, majd nagyot nyel, mielőtt kimondaná véleményének, a valószínűleg erős nemtetszést kiváltó részét.* - Vissza kéne vinnünk a városba. Ha a toronyban nem maradhat, nem tudok védettebb helyet elképzelni. A civilek miatt én sem tartom egy feltétlenül jó ötletnek ezt, de ha az orkok kaparintják meg, akkor ők így is úgy is a vágóhídon végzik.
1216. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-10 18:35:36
Üzenet elküldve: 2025-10-10 18:35:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Nem tehet róla, hogy a története abszurdra, érthetetlenre és hihetetlenre sikeredik. Most még csak nem is arról van szó, hogy a zavarodott elméje összekuszálná a mondandóját, hanem az élete maga volt annyira furcsa, szokatlan és elképzelhetetlen, hogy így elmondva nem csoda, ha Norennar számára úgy hangzik, mintha a lány teljesen megőrült volna és téveszmékről magyarázna. A feketeség persze nem veszi észre, hogy talán jobb lenne, ha abbahagyná a beszédet, mert így este, fáradtan inkább csak ront a helyzetükön, mint segít. Szerencsére talán maga a torony figyelmezteti őt a hideg vízzel arra, hogy mára elég a hajmeresztő történetekből, s amint megérzi, hogy fázik, abba is hagyja, és kimászik a dézsából, melyben ki tudja mennyi időt töltöttek el.
Az ő súlya alatt nem nyikordul meg a padló, csupán a kifolyt víz miatt lépked óvatosan, nehogy elcsússzon. Ahogy Norennar megérinti a derekát, keze egészen közel a lány azon sebhelyéhez, melyet már évekkel ezelőtt szerzett, de azóta is emlékezteti arra az éjszakára, amikor először vesztette el az irányítást Lil felett. Az akkori emlékei is csak sokára tértek vissza, de bár soha ne tették volna. A pórul járt tündérlány élettelen teste olyan groteszk látvány, még csupán emlékképként is, hogy más talán el sem tudná viselni, de neki együtt kell élni vele örökké.
Miközben törölközik, megrázza a fejét, hogy elhessegesse a nemkívánatos képeket az elméjéből, s ahogy a teste szárad, úgy múlik a hidegvíz okozta enyhe vacogása is. Mikor meghallja Norennar hangját, kíváncsian fordul felé.*
- Amúgy miért vagy ennyire ellene? *Kérdezi a morgását követően, miközben a férfi furcsa mozdulatait figyeli a ruhákkal, majd azt, ahogy nemes egyszerűséggel beledobja őket a kád vízbe, amiben nemrégiben még ők áztatták magukat. Az elhangzó konklúzióra csak pislog párat, majd vállat ránt.*
- Ehh, ha ezek után a torony ránk borítja azt a kád vizet, téged foglak hibáztatni, de amúgy adj egy kicsit! *Mondja nevetve, majd fogja az egyik kisebb tálat, amit talál még a teremben, és „lop” magának egy keveset a dézsából, hogy félrevonulva, teljes természetességgel, meztelenül álljon neki lesikálni a mocskot a bakancsáról meg a nadrágjáról, mert ezeket holnap is fel kell vennie, és ha Mai egyetlen foltot is lát rajtuk, akkor még a végén képes lesz felgyújtani mindet úgy, hogy rajta vannak. Ki tudja, hogy mennyi időt töltenek el most épp azzal, hogy megtisztítsák öltözéküket, de amint végeznek, és Nori felegyenesedik egy újabb problémával szembesül.*
- Jó, és most miben megyünk vissza a szobába? Mármint, én megoldom, de veled mi lesz? *Lassan elvigyorodik, már készül rá, hogy kinevesse Norennart. Mindaddig ő visszaveszi a fekete felsőt, ami rajta volt, és a vértje alatt nem is koszolódott el annyira, illetve a törölközőt szoknyaként tekeri körbe magán, ami bőven elég lesz addig, míg visszaosonnak a szobába.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Nem tehet róla, hogy a története abszurdra, érthetetlenre és hihetetlenre sikeredik. Most még csak nem is arról van szó, hogy a zavarodott elméje összekuszálná a mondandóját, hanem az élete maga volt annyira furcsa, szokatlan és elképzelhetetlen, hogy így elmondva nem csoda, ha Norennar számára úgy hangzik, mintha a lány teljesen megőrült volna és téveszmékről magyarázna. A feketeség persze nem veszi észre, hogy talán jobb lenne, ha abbahagyná a beszédet, mert így este, fáradtan inkább csak ront a helyzetükön, mint segít. Szerencsére talán maga a torony figyelmezteti őt a hideg vízzel arra, hogy mára elég a hajmeresztő történetekből, s amint megérzi, hogy fázik, abba is hagyja, és kimászik a dézsából, melyben ki tudja mennyi időt töltöttek el.
Az ő súlya alatt nem nyikordul meg a padló, csupán a kifolyt víz miatt lépked óvatosan, nehogy elcsússzon. Ahogy Norennar megérinti a derekát, keze egészen közel a lány azon sebhelyéhez, melyet már évekkel ezelőtt szerzett, de azóta is emlékezteti arra az éjszakára, amikor először vesztette el az irányítást Lil felett. Az akkori emlékei is csak sokára tértek vissza, de bár soha ne tették volna. A pórul járt tündérlány élettelen teste olyan groteszk látvány, még csupán emlékképként is, hogy más talán el sem tudná viselni, de neki együtt kell élni vele örökké.
Miközben törölközik, megrázza a fejét, hogy elhessegesse a nemkívánatos képeket az elméjéből, s ahogy a teste szárad, úgy múlik a hidegvíz okozta enyhe vacogása is. Mikor meghallja Norennar hangját, kíváncsian fordul felé.*
- Amúgy miért vagy ennyire ellene? *Kérdezi a morgását követően, miközben a férfi furcsa mozdulatait figyeli a ruhákkal, majd azt, ahogy nemes egyszerűséggel beledobja őket a kád vízbe, amiben nemrégiben még ők áztatták magukat. Az elhangzó konklúzióra csak pislog párat, majd vállat ránt.*
- Ehh, ha ezek után a torony ránk borítja azt a kád vizet, téged foglak hibáztatni, de amúgy adj egy kicsit! *Mondja nevetve, majd fogja az egyik kisebb tálat, amit talál még a teremben, és „lop” magának egy keveset a dézsából, hogy félrevonulva, teljes természetességgel, meztelenül álljon neki lesikálni a mocskot a bakancsáról meg a nadrágjáról, mert ezeket holnap is fel kell vennie, és ha Mai egyetlen foltot is lát rajtuk, akkor még a végén képes lesz felgyújtani mindet úgy, hogy rajta vannak. Ki tudja, hogy mennyi időt töltenek el most épp azzal, hogy megtisztítsák öltözéküket, de amint végeznek, és Nori felegyenesedik egy újabb problémával szembesül.*
- Jó, és most miben megyünk vissza a szobába? Mármint, én megoldom, de veled mi lesz? *Lassan elvigyorodik, már készül rá, hogy kinevesse Norennart. Mindaddig ő visszaveszi a fekete felsőt, ami rajta volt, és a vértje alatt nem is koszolódott el annyira, illetve a törölközőt szoknyaként tekeri körbe magán, ami bőven elég lesz addig, míg visszaosonnak a szobába.*
1215. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-10 17:13:02
Üzenet elküldve: 2025-10-10 17:13:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Ritkán van helyén a feketeség esze, de most az egyik talán legfontosabb helyzetben igen, és hála annak, hogy bizony gondolkodik is, mielőtt szólna, pontosan annyit mond csak el a tárgyról, amennyit kérdeztek. A mágusmester első szavaira ismételten bólint, a többit pedig megint csak kezdi nem érteni. Mi lehet elég erős? Milyen talányok? Az istenek említésére érdeklődést mutató fény csillan meg a szemeiben, de most mégis, a földre helyezett ezüsttálca rendeltetése sokkalta jobban érdekli, ám választ nem kap a kérdésére. Maira pillant, ahogy a lány megkapja a kicsiny zafírkövet.
Mikor aztán a következő szavak elhangzanak, még az ő kusza elméje is megkérdőjelezni vél néhány dolgot. Ha az előbb még meg lettek dicsérve, amiért elhozták ide a szívet, akkor miért mondja most az öreg, hogy nem maradhat itt? Egyáltalán nem érti, és már épp készülne feltenni újabb kérdését, de lehetősége nincs rá. A mágus keze mozdulatát olyan széllökés követi, ami egyszerűen mind a négyüket kirepíti a teremből, mintha csak hangyák volnának. Az egyetlen szerencséje az, hogy a levegőben valahogy megfordul, és nem a hátára érkezik, hanem a hasára, így nem a gerince bánja, hogy a hátán tartja a kardját. Így is nyöszörögve tápászkodik fel Norennarról, majd összerezzen, ahogy még négykézláb térdelve hallja az ajtó puffanását a háta mögött.
Szitkozódni támad kedve, de először Pashthra, majd Mai is a kimondani kívánt trágár szavai elé vágva szólal meg. Végül aztán Mai apró pillantását fedezi fel, majd a szavait hallva nem tetszően húzza félre a száját, ám továbbra is egy valami lebeg a szeme előtt. Ezért a tárgyért egyszer már meghalt úgy, hogy nem is akarta magának, nem akar még egyszer így járni csak azért, hogy nála lehessen.*
- Erről beszéltem tegnap… *sziszegi, mikor végre szóhoz jut.* Csak a tornya érdekli, mi egy kicsit sem. Nem tudtunk meg semmit. Mondtam, hogy a Vérkertbe kellett volna vinni, Yillith tudja, hogy mi ez. *Mainak talán nem említette ezt az apró tényt, de Norennarnak már igen, és a történtek után már még jobb ötletnek tartja. Közben feltápászkodik, és elkezdi leporolni, megigazítani a ruháját, meg a fegyvereit, melyek közül az egyik tőr markolata az esés közben azért eléggé fájdalmasan nyomta meg a combját.*
//A Mágustorony Mestere//
*Ritkán van helyén a feketeség esze, de most az egyik talán legfontosabb helyzetben igen, és hála annak, hogy bizony gondolkodik is, mielőtt szólna, pontosan annyit mond csak el a tárgyról, amennyit kérdeztek. A mágusmester első szavaira ismételten bólint, a többit pedig megint csak kezdi nem érteni. Mi lehet elég erős? Milyen talányok? Az istenek említésére érdeklődést mutató fény csillan meg a szemeiben, de most mégis, a földre helyezett ezüsttálca rendeltetése sokkalta jobban érdekli, ám választ nem kap a kérdésére. Maira pillant, ahogy a lány megkapja a kicsiny zafírkövet.
Mikor aztán a következő szavak elhangzanak, még az ő kusza elméje is megkérdőjelezni vél néhány dolgot. Ha az előbb még meg lettek dicsérve, amiért elhozták ide a szívet, akkor miért mondja most az öreg, hogy nem maradhat itt? Egyáltalán nem érti, és már épp készülne feltenni újabb kérdését, de lehetősége nincs rá. A mágus keze mozdulatát olyan széllökés követi, ami egyszerűen mind a négyüket kirepíti a teremből, mintha csak hangyák volnának. Az egyetlen szerencséje az, hogy a levegőben valahogy megfordul, és nem a hátára érkezik, hanem a hasára, így nem a gerince bánja, hogy a hátán tartja a kardját. Így is nyöszörögve tápászkodik fel Norennarról, majd összerezzen, ahogy még négykézláb térdelve hallja az ajtó puffanását a háta mögött.
Szitkozódni támad kedve, de először Pashthra, majd Mai is a kimondani kívánt trágár szavai elé vágva szólal meg. Végül aztán Mai apró pillantását fedezi fel, majd a szavait hallva nem tetszően húzza félre a száját, ám továbbra is egy valami lebeg a szeme előtt. Ezért a tárgyért egyszer már meghalt úgy, hogy nem is akarta magának, nem akar még egyszer így járni csak azért, hogy nála lehessen.*
- Erről beszéltem tegnap… *sziszegi, mikor végre szóhoz jut.* Csak a tornya érdekli, mi egy kicsit sem. Nem tudtunk meg semmit. Mondtam, hogy a Vérkertbe kellett volna vinni, Yillith tudja, hogy mi ez. *Mainak talán nem említette ezt az apró tényt, de Norennarnak már igen, és a történtek után már még jobb ötletnek tartja. Közben feltápászkodik, és elkezdi leporolni, megigazítani a ruháját, meg a fegyvereit, melyek közül az egyik tőr markolata az esés közben azért eléggé fájdalmasan nyomta meg a combját.*
1214. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-10 17:04:37
Üzenet elküldve: 2025-10-10 17:04:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*Nem rezzen, ahogy nézi a szép arcon végbemenő változást. Még a szemei sem szűkülnek össze, csak szívja be a vonásokat és érzi, ahogy hevesebben kezd dobogni a szíve. Nem ijeszti meg a kép, noha látja, hogy milyen elszánt és kétség sem férhetne ahhoz, hogy védelmére, vagy a gyerekek védelmére keljen ha kell azonnal. Olyat indít el a testében az, amit hall, amit lát, ami az eddigieknél is intenzívebb. Résnyire nyílik az ajka, érzi, ahogy forrósodik a bőre. Igen sok lépést tett már azért a hóhajú, hogy közel kerüljön Mai szívéhez, de most egyszeriben beléköltözött. Érzi, ahogy tényleg átlépi a küszöböt, nem csak ácsorog az ajtó előtt egy csokor rózsával. Nyel egyet, mielőtt szóra nyílhatna az ajka. Ha amaz kissé el is távolodott, megfeszült, hát nem fogja magára hagyni a mérgében sem. Finoman kúszik fel a víz alatt a combon a kéz.*
- Nem kaphattam volna tőled nagyobb ajándékot. *Halkan mondja, majd újra végigsiklanak a lélektükrök az egész férfin. Csak egy elejtett mondat, természetesen nem ezzel kívánja rövidre zárni.*
- Megoldottam, Pash. Nem történt végül semmi baj, ha történt volna, hidd el, hogy nem hagyom annyiban. Erőt akart fitogtatni, de belém tört a bicskája.
*A tenyere, ha nincs ellenállás persze feljebb csúszik, végig a hasfalon, hogy újra a mellkason pihenhessen meg. E percben teljes bizonyosságot kapott afelől, hogyha elmondja neki a félelmét Graellel kapcsolatban, akkor abból baj lesz. És bármennyire is ismeri Grael erejét, ilyen tűz az ő szemében nem szokott lobogni, így hát joggal hihetné, hogy Pashthra lenne a győztes fél. Meg is szédül, ahogy ez jár a fejében. Eszébe jut, hogy mik voltak a szavai, amikor neki mondta el ugyanezt a történetet. De ettől még nem akarna neki rosszat. Hogy fontos számára nem múlt el, de a szemei igencsak felnyíltak. Bár eddig sem volt vakon, mindig talált mentséget. Most viszont a kedvese szavait hallva jól tudja… nincsenek. *
- Kérlek, ne tegyél meggondolatlanságot. Ígérem, ha újból próbálkozik, az első leszel, akinek szólok, mindig te leszel az első, akinek szólok, bármi is történjen. *Talán ezzel és a simogatásával sikerül kissé lenyugtatnia a harcost, ha nem, hát még csiszol a dolgon.
Fellépésével elérte, hogy újra hangulatba jöjjön a fél-elf, így cseppet sem bánja, ahogy a vízből kiemelkedve most hátulról feszül neki a másik. Pontosan érezheti, hogy milyen hatással van rá, mindent elárul a teste.* - Ahogy én a tiednek. *Már csak rebegni tudja. Kezei rámarkolnak a dézsa szélére, s mindenét átjárja ismét az a csodálatos érzés, amit összehasonlítani sem tud semmivel. Ha egyet kívánhatna, tényleg annyi lenne, hogy soha ne legyen vége annak, ami most teletöltötte a szívét.*
//Mondvacsinált//
*Nem rezzen, ahogy nézi a szép arcon végbemenő változást. Még a szemei sem szűkülnek össze, csak szívja be a vonásokat és érzi, ahogy hevesebben kezd dobogni a szíve. Nem ijeszti meg a kép, noha látja, hogy milyen elszánt és kétség sem férhetne ahhoz, hogy védelmére, vagy a gyerekek védelmére keljen ha kell azonnal. Olyat indít el a testében az, amit hall, amit lát, ami az eddigieknél is intenzívebb. Résnyire nyílik az ajka, érzi, ahogy forrósodik a bőre. Igen sok lépést tett már azért a hóhajú, hogy közel kerüljön Mai szívéhez, de most egyszeriben beléköltözött. Érzi, ahogy tényleg átlépi a küszöböt, nem csak ácsorog az ajtó előtt egy csokor rózsával. Nyel egyet, mielőtt szóra nyílhatna az ajka. Ha amaz kissé el is távolodott, megfeszült, hát nem fogja magára hagyni a mérgében sem. Finoman kúszik fel a víz alatt a combon a kéz.*
- Nem kaphattam volna tőled nagyobb ajándékot. *Halkan mondja, majd újra végigsiklanak a lélektükrök az egész férfin. Csak egy elejtett mondat, természetesen nem ezzel kívánja rövidre zárni.*
- Megoldottam, Pash. Nem történt végül semmi baj, ha történt volna, hidd el, hogy nem hagyom annyiban. Erőt akart fitogtatni, de belém tört a bicskája.
*A tenyere, ha nincs ellenállás persze feljebb csúszik, végig a hasfalon, hogy újra a mellkason pihenhessen meg. E percben teljes bizonyosságot kapott afelől, hogyha elmondja neki a félelmét Graellel kapcsolatban, akkor abból baj lesz. És bármennyire is ismeri Grael erejét, ilyen tűz az ő szemében nem szokott lobogni, így hát joggal hihetné, hogy Pashthra lenne a győztes fél. Meg is szédül, ahogy ez jár a fejében. Eszébe jut, hogy mik voltak a szavai, amikor neki mondta el ugyanezt a történetet. De ettől még nem akarna neki rosszat. Hogy fontos számára nem múlt el, de a szemei igencsak felnyíltak. Bár eddig sem volt vakon, mindig talált mentséget. Most viszont a kedvese szavait hallva jól tudja… nincsenek. *
- Kérlek, ne tegyél meggondolatlanságot. Ígérem, ha újból próbálkozik, az első leszel, akinek szólok, mindig te leszel az első, akinek szólok, bármi is történjen. *Talán ezzel és a simogatásával sikerül kissé lenyugtatnia a harcost, ha nem, hát még csiszol a dolgon.
Fellépésével elérte, hogy újra hangulatba jöjjön a fél-elf, így cseppet sem bánja, ahogy a vízből kiemelkedve most hátulról feszül neki a másik. Pontosan érezheti, hogy milyen hatással van rá, mindent elárul a teste.* - Ahogy én a tiednek. *Már csak rebegni tudja. Kezei rámarkolnak a dézsa szélére, s mindenét átjárja ismét az a csodálatos érzés, amit összehasonlítani sem tud semmivel. Ha egyet kívánhatna, tényleg annyi lenne, hogy soha ne legyen vége annak, ami most teletöltötte a szívét.*
1213. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-10 14:55:42
Üzenet elküldve: 2025-10-10 14:55:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* Ahogy a városőrről szóló történetet hallgatja, önkéntelenül is megfeszül a dézsában, keze lesiklik a mágusról, és ökölbe szorul, miközben megremeg. Tekintete elsötétül, és hátrébb húzódik kicsit, úgy néz komoran a nő szemébe. Egészen megváltoznak a vonásai, az eddigi lágy arctónus mintha megkeményedne, a kedves kis szemek mérgesen szűkülnek össze, szája papírvékonnyá válik. Nem az a szeretetteljes arc ez, amit annyira megszokhatott a másik. *
- Soha nem emelhet rád, vagy a gyerekekre kezet bárki, mert eltöröm. Ha kell, az egész Kaszárnyát felgyújtom, felszámolom mind egy szálig, aki bántani merészel, aki az ártatlanokat az őrség köpenyét használva vegzálja, az nem érdemel többet a halálnál. * Jelenti ki fagyos hangon, felfedve egy újabb részt személyiségéből, azt a hideg, számító gyilkost, aki olyan könnyedén vágja el valakinek a torkát, mintha csak szalámit szelne a reggelihez. Kétség sem férhet ahhoz, hogy komolyan gondolja, és képes lenne belehalni egy ilyen küldetésbe, egyedül rontani nekik ezreknek is, ha arról van szó. És maga sem tudja, hogy Mai, vagy az árvák fájdalma váltja ki belőle ezt a reakciót. Nem is fontos az most. *
- Tudod ki volt az? * Teszi fel a komor kérdést, ismét a kékekre pillantva, de most nem merül el bennük. A tekintete, mint a hangja épp annyira hideg, és kétségtelen, hogy bármilyen nevet is hall, hinni fog neki. Elképzelhető, hogy önbíráskodásba kezd, ahelyett, hogy a tanács elé vinné az ügyet.
Kétségtelen, hogy jól jön mindezek után a nyugtató ölelés, a kedves hozzábújás, a halk őszinte vallomások. Azok után, hogy hall arról, hogyan bántak az ő hollójával, még óvatosabban, és még kedvesebben nyúl hozzá, mintha az elhangzott történettől törékenyebb lenne. Jobban odafigyel a rezdüléseire, arra, hogy mennyire nyitott a közeledésre, hiszen a világért sem erőltetné magát, és szenvedélyét a mágusra. Számára mindegy, hogy mennyi az idő, hogy késésben vannak, vagy sem. Újra össze akar fonódni, részese akar lenni párja mindenének, úgyhogy egy hirtelen gondolattól vezérelve húzza felfelé magával kedvesét, emelkedjenek ki a vízből, ami csak útban lenne, és ezúttal hátulról próbál meg hozzásimulni a nedves hajtincsek mögött rejtőző hátnak. Ismét csókokat lehel a nyakra, ahogy megpróbál a mágus kedvére tenni, és tényleg részesévé válni mindennek, eggyé lenni vele, ismét összefonódva. Még ha nem is pont erre gondolt a fekete hajú szépség, a harcos ezzel a tettel próbálja szentesíteni az ígéretet, amit még lágyan elsuttog. *
- Mindig, mindenednek a része leszek. A jövődnek, és a jelenednek egyaránt. Kedves vagy a szívemnek, Mai. Veled akarok lenni, melletted fekni és kelni, mindaddig, amíg engeded. * Súgja halkan, ígérve, esküdve, fogadkozva. *
//Mondvacsinált//
* Ahogy a városőrről szóló történetet hallgatja, önkéntelenül is megfeszül a dézsában, keze lesiklik a mágusról, és ökölbe szorul, miközben megremeg. Tekintete elsötétül, és hátrébb húzódik kicsit, úgy néz komoran a nő szemébe. Egészen megváltoznak a vonásai, az eddigi lágy arctónus mintha megkeményedne, a kedves kis szemek mérgesen szűkülnek össze, szája papírvékonnyá válik. Nem az a szeretetteljes arc ez, amit annyira megszokhatott a másik. *
- Soha nem emelhet rád, vagy a gyerekekre kezet bárki, mert eltöröm. Ha kell, az egész Kaszárnyát felgyújtom, felszámolom mind egy szálig, aki bántani merészel, aki az ártatlanokat az őrség köpenyét használva vegzálja, az nem érdemel többet a halálnál. * Jelenti ki fagyos hangon, felfedve egy újabb részt személyiségéből, azt a hideg, számító gyilkost, aki olyan könnyedén vágja el valakinek a torkát, mintha csak szalámit szelne a reggelihez. Kétség sem férhet ahhoz, hogy komolyan gondolja, és képes lenne belehalni egy ilyen küldetésbe, egyedül rontani nekik ezreknek is, ha arról van szó. És maga sem tudja, hogy Mai, vagy az árvák fájdalma váltja ki belőle ezt a reakciót. Nem is fontos az most. *
- Tudod ki volt az? * Teszi fel a komor kérdést, ismét a kékekre pillantva, de most nem merül el bennük. A tekintete, mint a hangja épp annyira hideg, és kétségtelen, hogy bármilyen nevet is hall, hinni fog neki. Elképzelhető, hogy önbíráskodásba kezd, ahelyett, hogy a tanács elé vinné az ügyet.
Kétségtelen, hogy jól jön mindezek után a nyugtató ölelés, a kedves hozzábújás, a halk őszinte vallomások. Azok után, hogy hall arról, hogyan bántak az ő hollójával, még óvatosabban, és még kedvesebben nyúl hozzá, mintha az elhangzott történettől törékenyebb lenne. Jobban odafigyel a rezdüléseire, arra, hogy mennyire nyitott a közeledésre, hiszen a világért sem erőltetné magát, és szenvedélyét a mágusra. Számára mindegy, hogy mennyi az idő, hogy késésben vannak, vagy sem. Újra össze akar fonódni, részese akar lenni párja mindenének, úgyhogy egy hirtelen gondolattól vezérelve húzza felfelé magával kedvesét, emelkedjenek ki a vízből, ami csak útban lenne, és ezúttal hátulról próbál meg hozzásimulni a nedves hajtincsek mögött rejtőző hátnak. Ismét csókokat lehel a nyakra, ahogy megpróbál a mágus kedvére tenni, és tényleg részesévé válni mindennek, eggyé lenni vele, ismét összefonódva. Még ha nem is pont erre gondolt a fekete hajú szépség, a harcos ezzel a tettel próbálja szentesíteni az ígéretet, amit még lágyan elsuttog. *
- Mindig, mindenednek a része leszek. A jövődnek, és a jelenednek egyaránt. Kedves vagy a szívemnek, Mai. Veled akarok lenni, melletted fekni és kelni, mindaddig, amíg engeded. * Súgja halkan, ígérve, esküdve, fogadkozva. *
1212. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-10 14:29:26
Üzenet elküldve: 2025-10-10 14:29:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*Mai figyel, talán jobban is másokra, mint magára. De most nem érzi azt, hiába nem ő beszél, hogy ne lenne fogadó fél arra, amit ő mondana. Ritkaság számba megy, hogy nem egy önző lélekkel sodorja össze az élet. Izgalmas a másik a számára, éhezi a tudást róla, mindent szeretne, de nem siet, már nem kell.
Érdekes hallgatni a városőrökről szóló gondolatokat. Egyikről saját bőrén megtapasztalta, hogy milyenek is tudnak lenni, de volt már dolga csak egy egyszerű hulladékkal is, úgy nevezett Forklerrel. Talán kicsit feszületebben hallgat most, de igyekszik nem újra elkezdeni félni, ahogy emlékeztetik arra, hogy mifélék is.*
- Volt néhányukhoz szerencsém. Egyik épp olyan döntés elé állított, hogy engem, vagy a gyereket illeti botütésekkel, választhatok. Pedig szegényem nem követett el semmit. *Vagy, ha mégis, akkor sem volt túl megfelelő az intézkedés.* - De megoldottam, csakhogy biztos nem mindenki ilyen szerencsés. *Belenéz a tengerkék szemekbe, újra csak úszik bennük.* - Élvezte, hogy ilyen helyzetbe hoz, miközben tényleg igyekszem az összes kölyköt jó irányba terelni. *Megingatja a fejét.*
- De azt jó tudni, hogy vannak kivételek. És mint ahogy azt sem tudhattad, hogy mit hoz ez az út, úgy azt sem, hogy milyen hamar találsz magadnak újra helyet, hogy oda tartozz. Már, ami a munkát illeti. *A mellkasra siklik a kéz, szereti érezni, ahogy a tenyere alatt lüktet a szív. Jelzésértékű ez, talán ki sem kell mondani, hogy mire gondolt még.*
- Igen, tudod, ha nem is könnyű vállalás, legalább néhányuk kapott esélyt. Nehéz távol lenni tőlük azért. De végtére is az épségük miatt is jöttem ide.
*Végre csókban forrnak össze, s ő maga is kedvtelve járja be most is a vonalakat. Ha érzékeny részt érint a kedvese, vágyittasan sóhajt fel, bár már tényleg menniük kéne. Fogalma sincs mennyi ideig fecsegtek, de talán Nori képes és rájuk töri az ajtót, ha késében lennének. Mókás helyzet volna, most, hogy ő sem bír magával és finoman, puhatolózva igyekszik kedveskedni az ő harcosának.*
- Akarom, hogy a részese legyél… mindenemnek. *Súgja újra az ajkakra, de nem akar tőlük elválni. Időszerű volna, de még képtelen. Nem csak a forró vízben fürdőzik, hanem a most olyan szépnek tűnő jövőképben is.*
//Mondvacsinált//
*Mai figyel, talán jobban is másokra, mint magára. De most nem érzi azt, hiába nem ő beszél, hogy ne lenne fogadó fél arra, amit ő mondana. Ritkaság számba megy, hogy nem egy önző lélekkel sodorja össze az élet. Izgalmas a másik a számára, éhezi a tudást róla, mindent szeretne, de nem siet, már nem kell.
Érdekes hallgatni a városőrökről szóló gondolatokat. Egyikről saját bőrén megtapasztalta, hogy milyenek is tudnak lenni, de volt már dolga csak egy egyszerű hulladékkal is, úgy nevezett Forklerrel. Talán kicsit feszületebben hallgat most, de igyekszik nem újra elkezdeni félni, ahogy emlékeztetik arra, hogy mifélék is.*
- Volt néhányukhoz szerencsém. Egyik épp olyan döntés elé állított, hogy engem, vagy a gyereket illeti botütésekkel, választhatok. Pedig szegényem nem követett el semmit. *Vagy, ha mégis, akkor sem volt túl megfelelő az intézkedés.* - De megoldottam, csakhogy biztos nem mindenki ilyen szerencsés. *Belenéz a tengerkék szemekbe, újra csak úszik bennük.* - Élvezte, hogy ilyen helyzetbe hoz, miközben tényleg igyekszem az összes kölyköt jó irányba terelni. *Megingatja a fejét.*
- De azt jó tudni, hogy vannak kivételek. És mint ahogy azt sem tudhattad, hogy mit hoz ez az út, úgy azt sem, hogy milyen hamar találsz magadnak újra helyet, hogy oda tartozz. Már, ami a munkát illeti. *A mellkasra siklik a kéz, szereti érezni, ahogy a tenyere alatt lüktet a szív. Jelzésértékű ez, talán ki sem kell mondani, hogy mire gondolt még.*
- Igen, tudod, ha nem is könnyű vállalás, legalább néhányuk kapott esélyt. Nehéz távol lenni tőlük azért. De végtére is az épségük miatt is jöttem ide.
*Végre csókban forrnak össze, s ő maga is kedvtelve járja be most is a vonalakat. Ha érzékeny részt érint a kedvese, vágyittasan sóhajt fel, bár már tényleg menniük kéne. Fogalma sincs mennyi ideig fecsegtek, de talán Nori képes és rájuk töri az ajtót, ha késében lennének. Mókás helyzet volna, most, hogy ő sem bír magával és finoman, puhatolózva igyekszik kedveskedni az ő harcosának.*
- Akarom, hogy a részese legyél… mindenemnek. *Súgja újra az ajkakra, de nem akar tőlük elválni. Időszerű volna, de még képtelen. Nem csak a forró vízben fürdőzik, hanem a most olyan szépnek tűnő jövőképben is.*
1211. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-10 13:11:04
Üzenet elküldve: 2025-10-10 13:11:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* Bár általában nem szeret, most mégis boldogan mesél magáról, nem bánja, hogy kedvese minél többet tud meg róla, nem érzi úgy, mintha az idejét vesztegetné azzal, hogy elárul önmagáról dolgokat. És úgy érzi, hogy a hollója tényleg figyel rá, hogy tényleg érdekli őt, amit elmond, ami szintén jó érzéssel tölti el. Kellemes vele beszélgetni, és ez valahol megijeszti a hóhajú harcost, hiszen nem tapasztalt még ilyet. Legtöbbször kelletlenül mondja ki a szavakat, ha ki kell egyáltalán, próbál rövid lenni és velős, de most bármennyi kérdésre szívesen válaszolna. *
- Megszűnt az alakulat. * Vonja meg a vállát, bár igaz, hogy az alatt szűnt meg, amikor ő sem tartózkodott a városban. * Elmentem egy hosszabb munkát elvállalva, és mire visszaértem, már nem volt hova visszamenni. Szerintem két, vagy három nyár is eltelt már, hogy utoljára a köpenyt viseltem. * Gondolkodik hangosan, majd mosolyra görbül a szája. *
- Csodálkoztam, hogy ilyen sokáig bírta a csapat. Csupa nagy harcos, mind önérzetes, és mindenki jobban tudja, mint a másik. Csak az erős vezetőnek hála voltunk képes bármire. Ha engem kérdezel, az egész elit alakulat egy halva született ötlet volt. Az egyszerű városőrök között is nagy a széthúzás, korrupció, a legtöbben pont annyira akasztani valók, mint azok, akiket felakasztanak. Nem bánom, hogy már nem tartozom közéjük, de azért rossz nem tartozni sehova. * Sóhajt nagyot, és az ajtó felé pillant, na nem azért, mert menni szeretne. *
- Talán ezért is tartottam Norenarral, amikor hívott. Benne azt látom, hogy akar tenni a jó ügy érdekében. Neki szívesen segítek, mert látom értelmét, és nem csak egy újabb zsák arany, amit nincs is mire elköltenem. * Teszi még hozzá, majd eszébe jut, hogy igazából már van mire költse, vagyis hogy kire. El is határozza, hogy ha visszaérnek a városba, vesz majd valami szépet a mágusnak. *
- Árvaházban? * Csodálkozik el, és ha lehet, valahogy most még jobban szereti a kedves kis hollót. Megmelengeti a szívét az önkéntes segítség gondolata. * Remek lehet annyi kis rászorulónak segíteni. Igazán kedves a szíved, Mai. * Teszi még hozzá, és látszik rajta az őszinteség, ahogy a jégkékekbe fúrja saját pillantását.
A csókot pedig nem húzza tovább, magához vonja a nőt, hogy újra az ajkakra tapaszthassa sajátját, közelebb vonva testét is, hogy ismét egymásnak simulhassanak, beszívja a szappannal keveredő természetes illatot, figyelmeztetve magát, hogy ezen az úton már nem kell rohanjanak, de mégse bírja ki, hogy legalább egy kicsit ne sétáljon. És ha ujjai véletlenül a hátról és combokról eltévednek más tájakra is, hát az legyen az első, aki megkövezi, aki nem tenne ugyan így. *
//Mondvacsinált//
* Bár általában nem szeret, most mégis boldogan mesél magáról, nem bánja, hogy kedvese minél többet tud meg róla, nem érzi úgy, mintha az idejét vesztegetné azzal, hogy elárul önmagáról dolgokat. És úgy érzi, hogy a hollója tényleg figyel rá, hogy tényleg érdekli őt, amit elmond, ami szintén jó érzéssel tölti el. Kellemes vele beszélgetni, és ez valahol megijeszti a hóhajú harcost, hiszen nem tapasztalt még ilyet. Legtöbbször kelletlenül mondja ki a szavakat, ha ki kell egyáltalán, próbál rövid lenni és velős, de most bármennyi kérdésre szívesen válaszolna. *
- Megszűnt az alakulat. * Vonja meg a vállát, bár igaz, hogy az alatt szűnt meg, amikor ő sem tartózkodott a városban. * Elmentem egy hosszabb munkát elvállalva, és mire visszaértem, már nem volt hova visszamenni. Szerintem két, vagy három nyár is eltelt már, hogy utoljára a köpenyt viseltem. * Gondolkodik hangosan, majd mosolyra görbül a szája. *
- Csodálkoztam, hogy ilyen sokáig bírta a csapat. Csupa nagy harcos, mind önérzetes, és mindenki jobban tudja, mint a másik. Csak az erős vezetőnek hála voltunk képes bármire. Ha engem kérdezel, az egész elit alakulat egy halva született ötlet volt. Az egyszerű városőrök között is nagy a széthúzás, korrupció, a legtöbben pont annyira akasztani valók, mint azok, akiket felakasztanak. Nem bánom, hogy már nem tartozom közéjük, de azért rossz nem tartozni sehova. * Sóhajt nagyot, és az ajtó felé pillant, na nem azért, mert menni szeretne. *
- Talán ezért is tartottam Norenarral, amikor hívott. Benne azt látom, hogy akar tenni a jó ügy érdekében. Neki szívesen segítek, mert látom értelmét, és nem csak egy újabb zsák arany, amit nincs is mire elköltenem. * Teszi még hozzá, majd eszébe jut, hogy igazából már van mire költse, vagyis hogy kire. El is határozza, hogy ha visszaérnek a városba, vesz majd valami szépet a mágusnak. *
- Árvaházban? * Csodálkozik el, és ha lehet, valahogy most még jobban szereti a kedves kis hollót. Megmelengeti a szívét az önkéntes segítség gondolata. * Remek lehet annyi kis rászorulónak segíteni. Igazán kedves a szíved, Mai. * Teszi még hozzá, és látszik rajta az őszinteség, ahogy a jégkékekbe fúrja saját pillantását.
A csókot pedig nem húzza tovább, magához vonja a nőt, hogy újra az ajkakra tapaszthassa sajátját, közelebb vonva testét is, hogy ismét egymásnak simulhassanak, beszívja a szappannal keveredő természetes illatot, figyelmeztetve magát, hogy ezen az úton már nem kell rohanjanak, de mégse bírja ki, hogy legalább egy kicsit ne sétáljon. És ha ujjai véletlenül a hátról és combokról eltévednek más tájakra is, hát az legyen az első, aki megkövezi, aki nem tenne ugyan így. *
1210. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-10 12:11:38
Üzenet elküldve: 2025-10-10 12:11:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*Issza a szavakat és bármeddig elhallgatná. De most nem csak arra a kellemes tónusra figyel, hanem annak tényleges tartalmára is. Nincs már semmiféle blokk, ami ne engedné gondolkodni - legalábbis a témát illetően -, hiszen jól tudja, hogy nem búcsúznak el egymástól, bármikor újra elővehetnek témákat, hagyhatnak félbe, vagy fejtegethetik éjjelen át. Mintha mindenre volna idő és ez rendkívül nyugtatja.
A mese viszont elég érdekes, sok kérdést vet fel. De közbevágni nem akarna. Hamar felsejlik, hogyha valakit megölt a kedvese, akkor azzal hogyan küzdhetett meg újra? Nem mintha meglepné, hiszen túl sok hihetetlenség történik a világban. Az egy újabb kérdés, hogy miért Király az, akinek útonálló szerepben kell tetszelegni? Nem túl nemes feladat, még egy alvilági nagy játékosnak sem. Bár mit is ért ő ehhez?*
- Már meg sem tudok lepődni, hogy egy holt újra képes lecsapni… *Mondja ezt egy fejcsóválás közepette. Persze ujjai végig a férfin játszadoznak, nem tudná nélkülözni annak bőrét.*
- Elképzelni egy harcost bárki el tud, de ténylegesen hallgatva a történeteket… borzongató. De azt hiszem, hogy értem miért csillog így a szemed. *Mosolyog, majd az arcot is végigsimítja. Nem akarná elvenni tőle ezt az élményt, ezt a tüzet, még akkor sem, ma görcsbe rándul a gyomra, hogy bármily erős is a párja, folyton veszélyben lesz és kell is neki az a veszély. Mai a maga módján épp úgy szeret legyőzni olyasmit, amit belőle ki sem néznek, így hát teljességgel érti. Akikből nem néztek ki semmit, azok kívánnak a legnagyobb bizonyosságot nyerni afelől, hogy többek. Csakhogy soha nem elég.*
- A városőrséget miért hagytad ott? *Igyekszik eltüntetni magáról, hogy oka van a kérdésnek. Az lenne még csak csodálatos, ha ismernék is egymást Graellel… *
- A legtöbb időmet az árvaházban töltöm. Az irodám mögötti szobában. De a Polgárnegyedben van lakásom, csakhogy nem sűrűn van használatban. *Összeszűkül kissé a szeme, miért is ne mehetne oda Pashthra? Akkor ő is szíves örömest használná sűrűbben. Ha felvesz néhány munkaerőt végre, akkor rengeteg időt tudnának ott együtt tölteni.. Persze még nem tálalja ki, félő, hogy megijeszti a sok tervével. De felvidul a gondolattól. Attól még inkább, hogy olyasmit lehel az ajkára a hóhajú, amit ő is érez. Megremegve a vágytól simul még közelebb, de már nem enged neki annyira, hogy el is merüljön benne.*
- Nem kellene egyet sem elvesztegetnünk akkor…
//Mondvacsinált//
*Issza a szavakat és bármeddig elhallgatná. De most nem csak arra a kellemes tónusra figyel, hanem annak tényleges tartalmára is. Nincs már semmiféle blokk, ami ne engedné gondolkodni - legalábbis a témát illetően -, hiszen jól tudja, hogy nem búcsúznak el egymástól, bármikor újra elővehetnek témákat, hagyhatnak félbe, vagy fejtegethetik éjjelen át. Mintha mindenre volna idő és ez rendkívül nyugtatja.
A mese viszont elég érdekes, sok kérdést vet fel. De közbevágni nem akarna. Hamar felsejlik, hogyha valakit megölt a kedvese, akkor azzal hogyan küzdhetett meg újra? Nem mintha meglepné, hiszen túl sok hihetetlenség történik a világban. Az egy újabb kérdés, hogy miért Király az, akinek útonálló szerepben kell tetszelegni? Nem túl nemes feladat, még egy alvilági nagy játékosnak sem. Bár mit is ért ő ehhez?*
- Már meg sem tudok lepődni, hogy egy holt újra képes lecsapni… *Mondja ezt egy fejcsóválás közepette. Persze ujjai végig a férfin játszadoznak, nem tudná nélkülözni annak bőrét.*
- Elképzelni egy harcost bárki el tud, de ténylegesen hallgatva a történeteket… borzongató. De azt hiszem, hogy értem miért csillog így a szemed. *Mosolyog, majd az arcot is végigsimítja. Nem akarná elvenni tőle ezt az élményt, ezt a tüzet, még akkor sem, ma görcsbe rándul a gyomra, hogy bármily erős is a párja, folyton veszélyben lesz és kell is neki az a veszély. Mai a maga módján épp úgy szeret legyőzni olyasmit, amit belőle ki sem néznek, így hát teljességgel érti. Akikből nem néztek ki semmit, azok kívánnak a legnagyobb bizonyosságot nyerni afelől, hogy többek. Csakhogy soha nem elég.*
- A városőrséget miért hagytad ott? *Igyekszik eltüntetni magáról, hogy oka van a kérdésnek. Az lenne még csak csodálatos, ha ismernék is egymást Graellel… *
- A legtöbb időmet az árvaházban töltöm. Az irodám mögötti szobában. De a Polgárnegyedben van lakásom, csakhogy nem sűrűn van használatban. *Összeszűkül kissé a szeme, miért is ne mehetne oda Pashthra? Akkor ő is szíves örömest használná sűrűbben. Ha felvesz néhány munkaerőt végre, akkor rengeteg időt tudnának ott együtt tölteni.. Persze még nem tálalja ki, félő, hogy megijeszti a sok tervével. De felvidul a gondolattól. Attól még inkább, hogy olyasmit lehel az ajkára a hóhajú, amit ő is érez. Megremegve a vágytól simul még közelebb, de már nem enged neki annyira, hogy el is merüljön benne.*
- Nem kellene egyet sem elvesztegetnünk akkor…
1209. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-10 09:07:50
Üzenet elküldve: 2025-10-10 09:07:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*A drága Mester nem hagy nekik túl sok időt a kibontakozásra, de annyival kevesebbet kell eláruljon a körülményekről. Feltehetően az ereje okán amúgyis tud mindent, amit akar, s ha mégsem, hát majd tudja azt, hogy honnan derítse fel. Szíves örömest segítene neki, de egyszeriben kizáródnak a történésekből.
Az istenek dolgában tudna vitatkozni, mágus családból jött, pontosan tudja, hogy szól réges-régi feljegyzés olyasmiről, hogy már régóta latolgatják a létüket és a mágia összefonódását, noha egyikben sem lehet feltétlenül megbízni.
Csupán egy zafírdarabka kerül a tenyerébe, amire gondosan rá kell fonnia az ujjacskáit, hogy ne hulljon ki belőle, mikor Abogr egyszerűen csak megszabadul tőlük. Kissé bosszantja ugyan a dolog, de most van fontosabb is: Pashthra felszisszen, miközben feltápászkodnak, minden bizonnyal fáj neki valami. Ahogy felhúzódik annak felsője, Mai máris tapasztaná rá a szabad kezét, hogy mágiával megoldja a problémáját, na de megoldja ő magának. Aggodalommal telve néz fel rá, miközben leporolja szépséges ruházatát.*
- Az italokat tartogasd akkorra, amikor nem vagyok veled.
*Méregeti a hóhajút, de meg is nyugszik, hogy másfajta zavar legyen rajta úrrá. Körbe forog, mindenkit megnéz, hogy ők megúszták-e a kis reptetést.*
- Hóbortos. De épp elbánt négyünkkel egyszerre.
*Mosolyog, de fájdalmasan. Ideje nem lett volna senkinek kardot rántani, ráadásul egymás hegyén-hátán találták magukat. Nem lett volna rá szüksége, de hát ő Abogr. Neki megbocsátja.
Felsóhajt. Maga sem tudja épp mitévők legyenek. Itt nem maradhatnak, a tömböt vissza kell vinni Artheniorba, bár nem fűlik hozzá a foga.*
- Nos, a mester félti a tornyát talán még ennek ellenére is. *Lassan fújja ki a levegőt.* - Artheniort úgy fest annyira nem. Ettől tartottam. *Haját kezdi el simogatni, mintha csak pótcselekvés lenne agyalás közben.* - De amiért ide akartam jönni, az végtére is megvalósult. Kutatni kezd. Adhatnánk neki egy esélyt, de nem tudom hová rejthetjük el addig a szívet. *Norira pislant.* - Az, hogy nálad legyen kizárt. Megoldás kell… *Suttogja maga elé, bár érdekli mindenki más véleménye is ő inkább nekilát és elkezdi lefelé szelni a lépcsőfokokat.*
//A Mágustorony Mestere//
*A drága Mester nem hagy nekik túl sok időt a kibontakozásra, de annyival kevesebbet kell eláruljon a körülményekről. Feltehetően az ereje okán amúgyis tud mindent, amit akar, s ha mégsem, hát majd tudja azt, hogy honnan derítse fel. Szíves örömest segítene neki, de egyszeriben kizáródnak a történésekből.
Az istenek dolgában tudna vitatkozni, mágus családból jött, pontosan tudja, hogy szól réges-régi feljegyzés olyasmiről, hogy már régóta latolgatják a létüket és a mágia összefonódását, noha egyikben sem lehet feltétlenül megbízni.
Csupán egy zafírdarabka kerül a tenyerébe, amire gondosan rá kell fonnia az ujjacskáit, hogy ne hulljon ki belőle, mikor Abogr egyszerűen csak megszabadul tőlük. Kissé bosszantja ugyan a dolog, de most van fontosabb is: Pashthra felszisszen, miközben feltápászkodnak, minden bizonnyal fáj neki valami. Ahogy felhúzódik annak felsője, Mai máris tapasztaná rá a szabad kezét, hogy mágiával megoldja a problémáját, na de megoldja ő magának. Aggodalommal telve néz fel rá, miközben leporolja szépséges ruházatát.*
- Az italokat tartogasd akkorra, amikor nem vagyok veled.
*Méregeti a hóhajút, de meg is nyugszik, hogy másfajta zavar legyen rajta úrrá. Körbe forog, mindenkit megnéz, hogy ők megúszták-e a kis reptetést.*
- Hóbortos. De épp elbánt négyünkkel egyszerre.
*Mosolyog, de fájdalmasan. Ideje nem lett volna senkinek kardot rántani, ráadásul egymás hegyén-hátán találták magukat. Nem lett volna rá szüksége, de hát ő Abogr. Neki megbocsátja.
Felsóhajt. Maga sem tudja épp mitévők legyenek. Itt nem maradhatnak, a tömböt vissza kell vinni Artheniorba, bár nem fűlik hozzá a foga.*
- Nos, a mester félti a tornyát talán még ennek ellenére is. *Lassan fújja ki a levegőt.* - Artheniort úgy fest annyira nem. Ettől tartottam. *Haját kezdi el simogatni, mintha csak pótcselekvés lenne agyalás közben.* - De amiért ide akartam jönni, az végtére is megvalósult. Kutatni kezd. Adhatnánk neki egy esélyt, de nem tudom hová rejthetjük el addig a szívet. *Norira pislant.* - Az, hogy nálad legyen kizárt. Megoldás kell… *Suttogja maga elé, bár érdekli mindenki más véleménye is ő inkább nekilát és elkezdi lefelé szelni a lépcsőfokokat.*
1208. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-10 00:42:21
Üzenet elküldve: 2025-10-10 00:42:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
* A fiatal harcos felkészül, hogy válaszokat kapnak végre, de igazából úgy érzi, hogy csak a nagy büdös semmit kapták, azt is egy pofon képében. Megérti, hogy a mágustorony mesterének sincsenek kész válaszai, de azért néhány dolgon elcsodálkozik. Például azon, hogy amit mond, azt is mind tudták már. A szív majdnem kilencszáz esztendős, Norileina elmondása szerint, az istenek meg nincs tíz éve, hogy megérkeztek. Azt, hogy veszélyesebb is lenne, kötve hiszi, de hallott már épp eleget a férfi istenek felé tanúsított utálatáról, hogy ennek ne tulajdonítson nagy jelentőséget. Ha Abogr egy széklábra mondaná, hogy veszélyesebb mint Eeyr, azon se csodálkozna. Repülés közben van alkalma arra, hogy ezeket végig gondolja, és úgy döntsön, hogy semmit nem hisz el abból, amit hallott. A férfi gyorsan ellenőrzi a földetérés után, hogy ki az, akiben kárt tett az oldalán lógó kard markolata, és boldogan palástolja, hogy csak önmagában. Fájdalmas sziszegéssel kel fel a földről, ingét felhúzva ellenőrzi a már most csúnyán liluló, és dagadó foltot, ami jelzi, hogy bizony az is lehet, megrepedt egy, vagy kettő borda, amikor a repülés végeztével a földre érkezett. Nem foglalkozik a fájdalommal, majd begyógyul, bár az biztos, hogy pár hatig kínozni fogja. Teszt céljából megiszik egy varázsitalt, remélve, hogy azzal eléri a kellő hatást, és mivel egyből érzi a testében bekövetkező változást, tudja, hogy szerencsére mégsem repedt el semmije. Kérdő tekintettel néz a többiekre, miközben az üres üveget elteszi - még jól jöhet később. *
- Nem ütötte meg magát senki? * Teszi fel az első, és legfontosabb kérdést, gondoskodó pillantással méregetve a hollóját, de azért a többiek sem kerülik el a figyelmét, rájuk is ugyan úgy vonatkozik a kérdés. Ha szükséges, tud még adni italt a rászorulóknak. *
- Mindig ilyen beszédes? * Teszi fel a kérdést, ezúttal Mainak szánva, mert ha jól értette, ő az, aki már többször beszélt vele. Arra még nem tér ki, hogy véleménye szerint a szöges ellentétét kellene tenni annak, amit a férfi mondott, bár sejti, hogy ezzel nem lesz egyedül. Teljesen észszerűtlen visszavinni a városba a szívet, pont oda, ahol már tudják, hogy keresték, és ahol a legnagyobb valószínűséggel veszik el tőlük. Ha a harcoson múlna, azonnal indulna vele a kikötő felé. *
Megivott egy varázsitalt, ami azonnal begyógyítja az első, második és harmadik fokozatú sebesüléseket.
//A Mágustorony Mestere//
* A fiatal harcos felkészül, hogy válaszokat kapnak végre, de igazából úgy érzi, hogy csak a nagy büdös semmit kapták, azt is egy pofon képében. Megérti, hogy a mágustorony mesterének sincsenek kész válaszai, de azért néhány dolgon elcsodálkozik. Például azon, hogy amit mond, azt is mind tudták már. A szív majdnem kilencszáz esztendős, Norileina elmondása szerint, az istenek meg nincs tíz éve, hogy megérkeztek. Azt, hogy veszélyesebb is lenne, kötve hiszi, de hallott már épp eleget a férfi istenek felé tanúsított utálatáról, hogy ennek ne tulajdonítson nagy jelentőséget. Ha Abogr egy széklábra mondaná, hogy veszélyesebb mint Eeyr, azon se csodálkozna. Repülés közben van alkalma arra, hogy ezeket végig gondolja, és úgy döntsön, hogy semmit nem hisz el abból, amit hallott. A férfi gyorsan ellenőrzi a földetérés után, hogy ki az, akiben kárt tett az oldalán lógó kard markolata, és boldogan palástolja, hogy csak önmagában. Fájdalmas sziszegéssel kel fel a földről, ingét felhúzva ellenőrzi a már most csúnyán liluló, és dagadó foltot, ami jelzi, hogy bizony az is lehet, megrepedt egy, vagy kettő borda, amikor a repülés végeztével a földre érkezett. Nem foglalkozik a fájdalommal, majd begyógyul, bár az biztos, hogy pár hatig kínozni fogja. Teszt céljából megiszik egy varázsitalt, remélve, hogy azzal eléri a kellő hatást, és mivel egyből érzi a testében bekövetkező változást, tudja, hogy szerencsére mégsem repedt el semmije. Kérdő tekintettel néz a többiekre, miközben az üres üveget elteszi - még jól jöhet később. *
- Nem ütötte meg magát senki? * Teszi fel az első, és legfontosabb kérdést, gondoskodó pillantással méregetve a hollóját, de azért a többiek sem kerülik el a figyelmét, rájuk is ugyan úgy vonatkozik a kérdés. Ha szükséges, tud még adni italt a rászorulóknak. *
- Mindig ilyen beszédes? * Teszi fel a kérdést, ezúttal Mainak szánva, mert ha jól értette, ő az, aki már többször beszélt vele. Arra még nem tér ki, hogy véleménye szerint a szöges ellentétét kellene tenni annak, amit a férfi mondott, bár sejti, hogy ezzel nem lesz egyedül. Teljesen észszerűtlen visszavinni a városba a szívet, pont oda, ahol már tudják, hogy keresték, és ahol a legnagyobb valószínűséggel veszik el tőlük. Ha a harcoson múlna, azonnal indulna vele a kikötő felé. *
Megivott egy varázsitalt, ami azonnal begyógyítja az első, második és harmadik fokozatú sebesüléseket.
1207. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-10 00:00:30
Üzenet elküldve: 2025-10-10 00:00:30
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
-Egy sziklatömbbe zárt sírban. *Visszhangozza az öreg mágus merengve, miközben végigsimít szakállán.*
-Lehet, lehet... De elég erős-e? *Motyogja, inkább hangosan gondolkodva, semmint a társaságnak irányozva. Nagyot sóhajt, majd a kompánia felé fordul.*
-Utána kell járnom néhány dolognak. Talányoknak, ha úgy tetszik. Talán szerencse is, hogy e holmi megkerült. Ősibb ez, mint az istenek maguk, s veszélyesebb is. Bölcs döntés volt, hogy idehoztátok.
*Mintha csak a levegőt markolná meg, a semmiből egy áttetsző köpenyt húz elő, s teríti azt tulajdon vállára.
A felé intézett kérdésre nem reagál, helyette egy hegyes, barna süveget emel le a sarokban helyet kapó asztalkáról, hogy fehér kobakjába nyomja.*
-Számos dolgot meg kell vitatnunk, ha visszaértem. Tanácsot ülünk. Tanácsot! Hopla! *Zsebéből hirtelen egy dió nagyságú, csiszolatlan zafírt bányászik elő, s dobja azt Mai felé.*
-Ez majd értesít Titeket. Az a dolog... *Mai felé mutat, de természetesen a gyémántba zárt szívet célozzák szavai. Közben a padlóra helyezett, vízzel teli tálca elé lép.*
-Nem maradhat a Toronyban. S nem hagyhatja el Artheniort sem. Bizonyosan keresik most, hogy megkerült. Legyetek résen! *A mágus feléjük int, s mintha keze csak pokoli erejű szelet gerjesztene, mind érezhetik, ahogy a bejárati ajtó felé repülnek. Önkéntelen távoztuk közepette még láthatják, ahogy Abogr mester a tálcára lép, s elsüllyed benne, mintha az mélységesen mély víztömeget rejtene maga alatt. Nem telik el három szívdobbanásnyi idő, ismét a helyiség előtt találhatják magukat, egymás hegyén-hátán, az ajtó pedig hangos puffanással zárul be előttük.*
//A Mágustorony Mestere//
-Egy sziklatömbbe zárt sírban. *Visszhangozza az öreg mágus merengve, miközben végigsimít szakállán.*
-Lehet, lehet... De elég erős-e? *Motyogja, inkább hangosan gondolkodva, semmint a társaságnak irányozva. Nagyot sóhajt, majd a kompánia felé fordul.*
-Utána kell járnom néhány dolognak. Talányoknak, ha úgy tetszik. Talán szerencse is, hogy e holmi megkerült. Ősibb ez, mint az istenek maguk, s veszélyesebb is. Bölcs döntés volt, hogy idehoztátok.
*Mintha csak a levegőt markolná meg, a semmiből egy áttetsző köpenyt húz elő, s teríti azt tulajdon vállára.
A felé intézett kérdésre nem reagál, helyette egy hegyes, barna süveget emel le a sarokban helyet kapó asztalkáról, hogy fehér kobakjába nyomja.*
-Számos dolgot meg kell vitatnunk, ha visszaértem. Tanácsot ülünk. Tanácsot! Hopla! *Zsebéből hirtelen egy dió nagyságú, csiszolatlan zafírt bányászik elő, s dobja azt Mai felé.*
-Ez majd értesít Titeket. Az a dolog... *Mai felé mutat, de természetesen a gyémántba zárt szívet célozzák szavai. Közben a padlóra helyezett, vízzel teli tálca elé lép.*
-Nem maradhat a Toronyban. S nem hagyhatja el Artheniort sem. Bizonyosan keresik most, hogy megkerült. Legyetek résen! *A mágus feléjük int, s mintha keze csak pokoli erejű szelet gerjesztene, mind érezhetik, ahogy a bejárati ajtó felé repülnek. Önkéntelen távoztuk közepette még láthatják, ahogy Abogr mester a tálcára lép, s elsüllyed benne, mintha az mélységesen mély víztömeget rejtene maga alatt. Nem telik el három szívdobbanásnyi idő, ismét a helyiség előtt találhatják magukat, egymás hegyén-hátán, az ajtó pedig hangos puffanással zárul be előttük.*
1206. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-09 21:01:59
Üzenet elküldve: 2025-10-09 21:01:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* A kérdést hallva belátja, hogy akár akar hencegni, akár nem, kénytelen lesz az egész történetet elmesélni. Nem zavarja a dolog, szívesen oszt meg magáról dolgokat, amennyiben azokat tényleg tudni szeretné a mágus. Sőt, vele még olyan részleteket sem rest megosztani, amiket másoktól talán eltitkolna. *
- A Király. * Mondja először a nevet, majd elgondolkodva teszi hozzá. * Meronnar. Hosszú évekkel ezelőtt találkoztam vele, Amon hegyének lábánál, a Vaskorsóban. Ostoba fajankó volt, aki ölre akart menni velem, de mielőtt kimehettünk volna az ivó elé, fegyvert rántott. Megöltük, ott az ivó közepén, és a hideg hóban temettük el, hátul. * Kezdi a történetet, ami kusza lehet először, de mielőtt újabb kérdés érkezne, már jön is a folytatás. *
- Azt hittem, soha többé nem látom. Aztán néhány nappal ezelőtt összefutottunk a szántóföldeken. Útonállónak állt, és várta, hogy kiraboljon valakit. Ő rögtön felismert, bár én nem tudtam először, hogy ki ő. Azt hittem a lovamat és a felszerelésemet akarja, de korrekt párbajt vívott. Alul maradt, és akkor jöttem rá, hogy láttam már többször az arcát, amikor még a Városőrség elit alakulatában voltam, a Warg Agyarban. * Mesél tovább, újabb részleteket árulva el a múltjáról. Továbbra sincs közbeszólásnak helye, mert a történetet rendületlenül mondja ezek után is. *
- Hatszáz aranyat fizettek a fejéért, a felszerelését megtarthattam. Valahogy feltámadt a halálból, hogy visszajöjjön, és újra ármánykodhasson. Remélem, hogy többet nem találkozok vele, de ha igen, akkor már rutinosan küzdök meg vele. * Nevet fel halkan, és ha Mai akar, most már nyugodtan kérdezhet. Látszik a harcoson, hogy nem kérkedni akar a történettel, és nem is leli élvezetét a halálban, de a harcról amikor mesél, akkor különösen csillog a szeme. Ebből egyértelmű lehet, hogy mi a fontos a számára, hogy ő is olyan, aki hajszolja a halálközeli élményeket. Amíg nem ismerte Mait, nem is tudta elképzelni, hogy igazán boldog lehet anélkül, hogy kardja egy másik kardnak csapódna. *
- Valóban az, de általában egy-egy munka között unalmas az üresjárat, akár őrzök valamit, akár nem. Gondoltam így legalább a szállásom ingyen van. * Ismeri el, de egyértelműen lerí róla, hogy őt se hozza lázba az őrmunka fogalma. Persze városőrként megszokta már az unalmas hatokat, úgyhogy ez nem idegen számára. *
- Miért, te hol laksz? * Hangzik el az őszinte érdeklődés, mert őt is érdeklik dolgok a másikról, csak nem mer, vagy éppen nem tud mit kérdezni. Pedig izgatja a gondolat, hogy akár össze is költözhetnének, és akkor még többet kapna az ő hollójából. Közelebb húzódik, most rajta a sor, hogy csókot kezdeményezzen, azonban amikor már elég közel van az ajkakhoz, még előtte néhány szót lehet rá. *
- Minden este elvesztegetett, ha nem melletted ér a reggel.
//Mondvacsinált//
* A kérdést hallva belátja, hogy akár akar hencegni, akár nem, kénytelen lesz az egész történetet elmesélni. Nem zavarja a dolog, szívesen oszt meg magáról dolgokat, amennyiben azokat tényleg tudni szeretné a mágus. Sőt, vele még olyan részleteket sem rest megosztani, amiket másoktól talán eltitkolna. *
- A Király. * Mondja először a nevet, majd elgondolkodva teszi hozzá. * Meronnar. Hosszú évekkel ezelőtt találkoztam vele, Amon hegyének lábánál, a Vaskorsóban. Ostoba fajankó volt, aki ölre akart menni velem, de mielőtt kimehettünk volna az ivó elé, fegyvert rántott. Megöltük, ott az ivó közepén, és a hideg hóban temettük el, hátul. * Kezdi a történetet, ami kusza lehet először, de mielőtt újabb kérdés érkezne, már jön is a folytatás. *
- Azt hittem, soha többé nem látom. Aztán néhány nappal ezelőtt összefutottunk a szántóföldeken. Útonállónak állt, és várta, hogy kiraboljon valakit. Ő rögtön felismert, bár én nem tudtam először, hogy ki ő. Azt hittem a lovamat és a felszerelésemet akarja, de korrekt párbajt vívott. Alul maradt, és akkor jöttem rá, hogy láttam már többször az arcát, amikor még a Városőrség elit alakulatában voltam, a Warg Agyarban. * Mesél tovább, újabb részleteket árulva el a múltjáról. Továbbra sincs közbeszólásnak helye, mert a történetet rendületlenül mondja ezek után is. *
- Hatszáz aranyat fizettek a fejéért, a felszerelését megtarthattam. Valahogy feltámadt a halálból, hogy visszajöjjön, és újra ármánykodhasson. Remélem, hogy többet nem találkozok vele, de ha igen, akkor már rutinosan küzdök meg vele. * Nevet fel halkan, és ha Mai akar, most már nyugodtan kérdezhet. Látszik a harcoson, hogy nem kérkedni akar a történettel, és nem is leli élvezetét a halálban, de a harcról amikor mesél, akkor különösen csillog a szeme. Ebből egyértelmű lehet, hogy mi a fontos a számára, hogy ő is olyan, aki hajszolja a halálközeli élményeket. Amíg nem ismerte Mait, nem is tudta elképzelni, hogy igazán boldog lehet anélkül, hogy kardja egy másik kardnak csapódna. *
- Valóban az, de általában egy-egy munka között unalmas az üresjárat, akár őrzök valamit, akár nem. Gondoltam így legalább a szállásom ingyen van. * Ismeri el, de egyértelműen lerí róla, hogy őt se hozza lázba az őrmunka fogalma. Persze városőrként megszokta már az unalmas hatokat, úgyhogy ez nem idegen számára. *
- Miért, te hol laksz? * Hangzik el az őszinte érdeklődés, mert őt is érdeklik dolgok a másikról, csak nem mer, vagy éppen nem tud mit kérdezni. Pedig izgatja a gondolat, hogy akár össze is költözhetnének, és akkor még többet kapna az ő hollójából. Közelebb húzódik, most rajta a sor, hogy csókot kezdeményezzen, azonban amikor már elég közel van az ajkakhoz, még előtte néhány szót lehet rá. *
- Minden este elvesztegetett, ha nem melletted ér a reggel.
1205. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-09 20:37:32
Üzenet elküldve: 2025-10-09 20:37:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*Imádja ezt a játszadozást, olyan önfeledt, mintha nem is lenne holnap, vagy múlt. A véget nem érő agyalás után a férfivel lenni üdítő, nem csoda, ha nem szeretné, hogy elmúljon ez a reggeli idill. Persze lassan ki kell kászálódniuk, de most ez sem ró rá olyan terhet, mint egy órácskája. Még abban a rossz ízben is osztozik vele, amit nem is kívánt volna neki, de önként csókolja le róla. Érezte persze, hogy ismét harcra kész, s ő maga is könnyedén gyúl lángra, a rengeteg csók és cirógatás közepette, de az sem sürgeti már. Egyébként is megviselődtek mind a ketten, ebben szinte biztos… bár nem ez tartja vissza, hanem az, hogy most sokkal jobb másként is megismerni a harcost.*
- Egy bűnözőt? *Szalad fel érdeklődve szemöldöke, majd elkalandozik a jégkék szempár, s ábrándozva nézi a kulcscsontot, már nem arra gondolva, hogy többé nem teheti meg... így hát meg is ízleli puha ajkával.* - Szóval ilyen munkáid is vannak? Elmeséled? *Nem érdemes számolni hány kérdést tesz fel egy nap alatt, mert nem biztos, hogy bárki a végére tudna jutni. Mivel sosincs vége. Nem látni rajta aggódást, csupán újabb hegen húzza végig ujjbegyét. Viszont egyszerre tüzeli és szomorítja el, hogy miféle helyzetekbe keveredik a kedvese. Hozzá is simul újra, de most sem áll le a keze, folyton cirógat, ha mást nem, az őt átölelő kart.*
- Unalmas lehet egy panziót őrizni. *Jelenti ki, de ezzel nem lefitymál, hanem az eddigi mesék alapján ez igen ingerszegény lehet a férfinek. Bár legalább biztonságban tudhatná valamelyest. * - De remélem nem azért veszted el, mert idejöttél. Vagyis… *Gondolkodóan harap rá ajkára, elég önző lenne folytatni a mondatot. Már hogyisne örülne, hogy inkább itt van. De rosszat azt nem akar a hóhajúnak.*
- A Pegazusban. *Kissé eltávolodik, hogy megforduljon, majd kacér pillantások következtében közelít újra, hogy a tökéletes ívű szájra mondja el mondandóját.* - Ha épp nem mellettem ér az éjjel. *Halk a nevetés, most még minden olyan új, minden olyan szép. Minden olyan jól hangzik, főleg az, amikor arról eshet szó, hogy együtt tölthetik az idejüket.*
//Mondvacsinált//
*Imádja ezt a játszadozást, olyan önfeledt, mintha nem is lenne holnap, vagy múlt. A véget nem érő agyalás után a férfivel lenni üdítő, nem csoda, ha nem szeretné, hogy elmúljon ez a reggeli idill. Persze lassan ki kell kászálódniuk, de most ez sem ró rá olyan terhet, mint egy órácskája. Még abban a rossz ízben is osztozik vele, amit nem is kívánt volna neki, de önként csókolja le róla. Érezte persze, hogy ismét harcra kész, s ő maga is könnyedén gyúl lángra, a rengeteg csók és cirógatás közepette, de az sem sürgeti már. Egyébként is megviselődtek mind a ketten, ebben szinte biztos… bár nem ez tartja vissza, hanem az, hogy most sokkal jobb másként is megismerni a harcost.*
- Egy bűnözőt? *Szalad fel érdeklődve szemöldöke, majd elkalandozik a jégkék szempár, s ábrándozva nézi a kulcscsontot, már nem arra gondolva, hogy többé nem teheti meg... így hát meg is ízleli puha ajkával.* - Szóval ilyen munkáid is vannak? Elmeséled? *Nem érdemes számolni hány kérdést tesz fel egy nap alatt, mert nem biztos, hogy bárki a végére tudna jutni. Mivel sosincs vége. Nem látni rajta aggódást, csupán újabb hegen húzza végig ujjbegyét. Viszont egyszerre tüzeli és szomorítja el, hogy miféle helyzetekbe keveredik a kedvese. Hozzá is simul újra, de most sem áll le a keze, folyton cirógat, ha mást nem, az őt átölelő kart.*
- Unalmas lehet egy panziót őrizni. *Jelenti ki, de ezzel nem lefitymál, hanem az eddigi mesék alapján ez igen ingerszegény lehet a férfinek. Bár legalább biztonságban tudhatná valamelyest. * - De remélem nem azért veszted el, mert idejöttél. Vagyis… *Gondolkodóan harap rá ajkára, elég önző lenne folytatni a mondatot. Már hogyisne örülne, hogy inkább itt van. De rosszat azt nem akar a hóhajúnak.*
- A Pegazusban. *Kissé eltávolodik, hogy megforduljon, majd kacér pillantások következtében közelít újra, hogy a tökéletes ívű szájra mondja el mondandóját.* - Ha épp nem mellettem ér az éjjel. *Halk a nevetés, most még minden olyan új, minden olyan szép. Minden olyan jól hangzik, főleg az, amikor arról eshet szó, hogy együtt tölthetik az idejüket.*
1204. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-09 20:30:04
Üzenet elküldve: 2025-10-09 20:30:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennar csendben hallgatja, és közben minden szavát a helyére próbálja tenni. Megérteni a mögöttük lévő zűrzavart, azokat a bizonyos hangokat, amik közül egy talán soha nem hallgat el benne teljesen. Ahogy Nori beszél, a férfi tekintete időnként végigsiklik a lány arcán, majd a karján, s ujjai közben finoman, szinte észrevétlenül simítanak végig a bőrén. Néha azért, hogy megnyugtassa, még akkor is, ha már semmi szükség rá, néha pedig mert egyszerűen jólesik az érintés.
A történet kusza, tele nevekkel, lényekkel és emlékekkel, amiket Norennar bár elkeseredetten próbálkozva, de igyekszik felfogni és kontextusba helyezni. Időnként, mikor a feketeség valami különösen vad vagy hihetetlen részletet említ, a mélységi enyhén felvonja a szemöldökét, máskor grimaszol, néha pedig finoman elhúzza a száját. Nem kétkedés ez, inkább csak egyfajta hitetlenkedés, bár szótlansága mégis egyfajta beletörődésről árulkodik. Már megszokta, hogy Nori körül semmi sem szokványos.
Egy ideig csak hallgat, így a lány hangja betölti a fürdőt, a gyertyák fénye árnyakat rajzol a falra, a vízben pedig lassan ringanak a leülepedett habfoszlányok. Norennar lassan mozdítja a kezét a vízben, de a tekintete végig a lányon marad. A történetek mögött valami nagyon is emberi törékenységet érez, és ez az, ami igazán elcsendesíti benne a cinizmust.
Ahogy telnek a percek, a víz hőmérséklete észrevétlenül változik. A langyos melegség lassan hidegre fordul. A férfi először csak a vállán érzi, aztán a karján is. Összeráncolja a homlokát. Mintha a torony maga unta volna meg a társaságukat. Ekkor töri meg a mélységi a csendet egy fanyar, talán kissé komoran hangzó, mégis inkább humorosnak szánt megjegyzéssel melyet szokás szerint csak az orra alatt mormol el.*
- Komisz egy torony…
*Hangjából kiolvasható némi csalódottság. Szemmel láthatóan nem szívesen távozik innen. Pláne azok után, hogy abban sem volt biztos, hogy valaha ide jut mielőtt éhen halna. Egy halk sóhaj kíséri a mozdulatot, amikor engedi, hogy Nori kibontakozzon a karjaiból.
A lány kiszáll a kádból, a vízcseppek halk csobbanással csúsznak le a bőréről. Norennar rövid ideig utána néz, halvány félmosoly villan a szája sarkában, valami csendes megelégedés, ami egy pillanat alatt el is illan. Még egyszer megmártózik, tetőtől talpig. A hideg víz végigcsorog a hátán, majd feláll, s kilép a kádból. A padló halkan nyikorog nedves talpa alatt. Odalép a lány mögé, s ahogy elhalad mellette, finoman a derekára teszi a kezét, hogy megtartsa az egyensúlyát, miközben ő is egy törölközőért nyúl. A mozdulat természetes, rövid, mégis érezhető benne valami bensőséges figyelmesség.
A törölközővel előbb a haját dörzsöli meg, aztán az arcát, végül a mellkasát. A mozdulatok lassúak, kimértek, mint aki nem siet sehová. A végén miután a még a talpát is megtörölte, a vállára teríti a nedves anyagot, majd a ruhái felé pillant. Az arcán ott a jól ismert, enyhe fintor.*
- Hát pedig én nem húzok bőrnadrágot.
*Mormogja maga elé, majd egy mély és fáradt sóhajt követően odalép a ruháihoz. A férfin láthatóan változtatott valamit a fürdés, ugyanis a nadrágot és inget melyeket korábban magán hordott most mindössze két ujja közé fogva emeli fel a földről, mintha valami fertőző dolgot tartana. Néhány pillanatig csak nézi, aztán a kádhoz lép, és a víz fölé tartja. Nem mond semmit, csak egy röpke, rezignált pillantást vet a víz fölött lógó koszos göncökre, mielőtt elengedné. A ruhák lassan hullanak a vízbe, és terülnek szét a felszínen. A férfi csak nézi őket, majd egy határozott mozdulattal lenyomja mindet a víz alá.
A tekintete körbefut a fürdőn, míg végül megtalálja, a nem épp kívánt célja beteljesítésére szánt, cserébe a kívánt célja beteljesítéséhez megfelelő eszközöket, egy darab szappan és egy hátmosókefe formájában.*
- Tökéletes.
*Morogja az orra alatt, szinte diadalittas mosollyal magasba emelve a hátmosókefét, majd. A törölközőt a vállán hagyva visszasétál a kádhoz, letérdel mellé, és nekiáll, hogy kimossa a ruháit. A férfi arcán halvány mosoly húzódik, miközben a kád pereméről visszapillant a lányra.*
- Ha már egyszer van itt víz meg szappan is…
*Mindössze ennyivel magyarázza a lány számára valószínűleg furcsának tűnő tetteit.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennar csendben hallgatja, és közben minden szavát a helyére próbálja tenni. Megérteni a mögöttük lévő zűrzavart, azokat a bizonyos hangokat, amik közül egy talán soha nem hallgat el benne teljesen. Ahogy Nori beszél, a férfi tekintete időnként végigsiklik a lány arcán, majd a karján, s ujjai közben finoman, szinte észrevétlenül simítanak végig a bőrén. Néha azért, hogy megnyugtassa, még akkor is, ha már semmi szükség rá, néha pedig mert egyszerűen jólesik az érintés.
A történet kusza, tele nevekkel, lényekkel és emlékekkel, amiket Norennar bár elkeseredetten próbálkozva, de igyekszik felfogni és kontextusba helyezni. Időnként, mikor a feketeség valami különösen vad vagy hihetetlen részletet említ, a mélységi enyhén felvonja a szemöldökét, máskor grimaszol, néha pedig finoman elhúzza a száját. Nem kétkedés ez, inkább csak egyfajta hitetlenkedés, bár szótlansága mégis egyfajta beletörődésről árulkodik. Már megszokta, hogy Nori körül semmi sem szokványos.
Egy ideig csak hallgat, így a lány hangja betölti a fürdőt, a gyertyák fénye árnyakat rajzol a falra, a vízben pedig lassan ringanak a leülepedett habfoszlányok. Norennar lassan mozdítja a kezét a vízben, de a tekintete végig a lányon marad. A történetek mögött valami nagyon is emberi törékenységet érez, és ez az, ami igazán elcsendesíti benne a cinizmust.
Ahogy telnek a percek, a víz hőmérséklete észrevétlenül változik. A langyos melegség lassan hidegre fordul. A férfi először csak a vállán érzi, aztán a karján is. Összeráncolja a homlokát. Mintha a torony maga unta volna meg a társaságukat. Ekkor töri meg a mélységi a csendet egy fanyar, talán kissé komoran hangzó, mégis inkább humorosnak szánt megjegyzéssel melyet szokás szerint csak az orra alatt mormol el.*
- Komisz egy torony…
*Hangjából kiolvasható némi csalódottság. Szemmel láthatóan nem szívesen távozik innen. Pláne azok után, hogy abban sem volt biztos, hogy valaha ide jut mielőtt éhen halna. Egy halk sóhaj kíséri a mozdulatot, amikor engedi, hogy Nori kibontakozzon a karjaiból.
A lány kiszáll a kádból, a vízcseppek halk csobbanással csúsznak le a bőréről. Norennar rövid ideig utána néz, halvány félmosoly villan a szája sarkában, valami csendes megelégedés, ami egy pillanat alatt el is illan. Még egyszer megmártózik, tetőtől talpig. A hideg víz végigcsorog a hátán, majd feláll, s kilép a kádból. A padló halkan nyikorog nedves talpa alatt. Odalép a lány mögé, s ahogy elhalad mellette, finoman a derekára teszi a kezét, hogy megtartsa az egyensúlyát, miközben ő is egy törölközőért nyúl. A mozdulat természetes, rövid, mégis érezhető benne valami bensőséges figyelmesség.
A törölközővel előbb a haját dörzsöli meg, aztán az arcát, végül a mellkasát. A mozdulatok lassúak, kimértek, mint aki nem siet sehová. A végén miután a még a talpát is megtörölte, a vállára teríti a nedves anyagot, majd a ruhái felé pillant. Az arcán ott a jól ismert, enyhe fintor.*
- Hát pedig én nem húzok bőrnadrágot.
*Mormogja maga elé, majd egy mély és fáradt sóhajt követően odalép a ruháihoz. A férfin láthatóan változtatott valamit a fürdés, ugyanis a nadrágot és inget melyeket korábban magán hordott most mindössze két ujja közé fogva emeli fel a földről, mintha valami fertőző dolgot tartana. Néhány pillanatig csak nézi, aztán a kádhoz lép, és a víz fölé tartja. Nem mond semmit, csak egy röpke, rezignált pillantást vet a víz fölött lógó koszos göncökre, mielőtt elengedné. A ruhák lassan hullanak a vízbe, és terülnek szét a felszínen. A férfi csak nézi őket, majd egy határozott mozdulattal lenyomja mindet a víz alá.
A tekintete körbefut a fürdőn, míg végül megtalálja, a nem épp kívánt célja beteljesítésére szánt, cserébe a kívánt célja beteljesítéséhez megfelelő eszközöket, egy darab szappan és egy hátmosókefe formájában.*
- Tökéletes.
*Morogja az orra alatt, szinte diadalittas mosollyal magasba emelve a hátmosókefét, majd. A törölközőt a vállán hagyva visszasétál a kádhoz, letérdel mellé, és nekiáll, hogy kimossa a ruháit. A férfi arcán halvány mosoly húzódik, miközben a kád pereméről visszapillant a lányra.*
- Ha már egyszer van itt víz meg szappan is…
*Mindössze ennyivel magyarázza a lány számára valószínűleg furcsának tűnő tetteit.*
1203. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-09 19:49:25
Üzenet elküldve: 2025-10-09 19:49:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* Nem idegen számára az, hogy hamar hozzon döntéseket, amik sorsfordítók lehetnek. Általában harchoz és halálhoz kapcsolódik, és nem valami sokkal ijesztőbb dologhoz, de valahogy Maival még ez sem tűnik félelmetesnek. Persze ha felszáll a gondolatain és szívén ülő köd, akkor lehet máshogy fog vélekedni, de az még soká lesz, ha lesz is valaha. Miközben a finom kis tenyér a mellkasára kúszik, nem bír magával, és ismét a kerek fenékre vándorol sajátja. Újabb csók, és ezúttal ha a mágus elhúzódna, követi őt, nem engedi szabadulni, elhúzza hosszabbra, vigyorogva harapdálva meg az alsó ajkat egy kicsit. Ha kedvese a vízben keresi a szappant, érezheti, hogy újra lángol vágyainak lángja, és halkan kuncog fel a szappanos csókon. Hirtelen ötlettől vezérelve közel hajol, ismét az ajkakat keresi, csókkal próbálja enyhíteni a kellemetlen ízt, és közben osztozik a zsíros, fura ízű szappan okozta kellemetlenségben. Ha párjának rossz, nem rest vele ezt az élményt is megosztani, és próbálja enyhíteni. A kérdésre megcsóválja a fejét. *
- Nemrég tértem vissza a városba, miután megfékeztem egy bűnözőt, és behajtottam a fejpénzt érte. * Kezd mesélni, és eszébe jut, hogy henceghetne is, de nem akar. Nem érzi úgy, hogy szükséges lenne megjátszania magát, úgy érzi végre van valaki, akinek elég jó. Megmelengeti a lelkét ez a gondolat, na és az is, hogy újra hozzá simul a törékeny test. *
- Általában panziókban, fogadókban alszom. * Feleli egyszerűen, végig gondolva az elmúlt pár napot. * Még pár napig szállásom van az egyik polgárnegyedi panzióban, mert vállaltam az őrzését, de lehet azt a munkát már elveszítettem.
* Nem mondja ki, hogy miért, nyugodtan gondolhat arra a mágus, hogy a Toronyba intézett kaland miatt rúgták ki. Ha mégse, Pashthra akkor sem tervez tovább a Sub Rosaban maradni, miután tisztázza Merlanával a dolgokat. *
- Úgyhogy ezek után szerintem a Pegazusban leszek. * Teszi hozzá, és beszéd közben ujjai folyamatosan korcsolyáznak a finom bőrön, hol a has, hol a comb területeit járva be, de az oldalakra is eltéved néha, ami lehet meglepi párját, ha csiklandós. *
//Mondvacsinált//
* Nem idegen számára az, hogy hamar hozzon döntéseket, amik sorsfordítók lehetnek. Általában harchoz és halálhoz kapcsolódik, és nem valami sokkal ijesztőbb dologhoz, de valahogy Maival még ez sem tűnik félelmetesnek. Persze ha felszáll a gondolatain és szívén ülő köd, akkor lehet máshogy fog vélekedni, de az még soká lesz, ha lesz is valaha. Miközben a finom kis tenyér a mellkasára kúszik, nem bír magával, és ismét a kerek fenékre vándorol sajátja. Újabb csók, és ezúttal ha a mágus elhúzódna, követi őt, nem engedi szabadulni, elhúzza hosszabbra, vigyorogva harapdálva meg az alsó ajkat egy kicsit. Ha kedvese a vízben keresi a szappant, érezheti, hogy újra lángol vágyainak lángja, és halkan kuncog fel a szappanos csókon. Hirtelen ötlettől vezérelve közel hajol, ismét az ajkakat keresi, csókkal próbálja enyhíteni a kellemetlen ízt, és közben osztozik a zsíros, fura ízű szappan okozta kellemetlenségben. Ha párjának rossz, nem rest vele ezt az élményt is megosztani, és próbálja enyhíteni. A kérdésre megcsóválja a fejét. *
- Nemrég tértem vissza a városba, miután megfékeztem egy bűnözőt, és behajtottam a fejpénzt érte. * Kezd mesélni, és eszébe jut, hogy henceghetne is, de nem akar. Nem érzi úgy, hogy szükséges lenne megjátszania magát, úgy érzi végre van valaki, akinek elég jó. Megmelengeti a lelkét ez a gondolat, na és az is, hogy újra hozzá simul a törékeny test. *
- Általában panziókban, fogadókban alszom. * Feleli egyszerűen, végig gondolva az elmúlt pár napot. * Még pár napig szállásom van az egyik polgárnegyedi panzióban, mert vállaltam az őrzését, de lehet azt a munkát már elveszítettem.
* Nem mondja ki, hogy miért, nyugodtan gondolhat arra a mágus, hogy a Toronyba intézett kaland miatt rúgták ki. Ha mégse, Pashthra akkor sem tervez tovább a Sub Rosaban maradni, miután tisztázza Merlanával a dolgokat. *
- Úgyhogy ezek után szerintem a Pegazusban leszek. * Teszi hozzá, és beszéd közben ujjai folyamatosan korcsolyáznak a finom bőrön, hol a has, hol a comb területeit járva be, de az oldalakra is eltéved néha, ami lehet meglepi párját, ha csiklandós. *
1202. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-09 19:23:21
Üzenet elküldve: 2025-10-09 19:23:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*Furcsa kis buborék az, amiben most vannak. Biztonságosnak tűnik, valahogy benne olyan természetes minden. Még az is, hogy mint két szárnyait próbálgató kamasz, pillanatok alatt hoztak döntést a jövőt illetően. Mai sem rágta meg eléggé, pedig volna min elmerengeni. Nem is ismeri, mégis mintha egy ütemre dobogna a szívük. Tenyerét rá is csúsztatja a mellkasra, hogy érezze alatta. Ijesztő kellene legyen, hogy mennyire nem érdekli mi vár rá, ha épp a tengerkékekbe nézhet, pedig tán egy perccel ezelőtt még rettegett.
Hogy dolguk van nemsokára, már nem zaklatja úgy, mert jól tudja, hogy utána sem ér véget. Bár maga sem tudja, hogy hogyan kell ezt csinálni. Ráér gondolkodni rajta.
Ismét megkeresi a finom ajkat. *
- Még nem fejeztem be. *Súgja rá, egy sejtelmes mosollyal, majd a szappant keresi a szemeivel, amit beleejtett a vízbe. Csakhamar megtalálja, de mindent megtesz, hogy úgy nyúljon érte, hogy közben eleget érintse a kedvesét is. Aztán diadalmasan felemeli, hogy amaz is megértse, hogy mire is gondolt.
Most nem csúszik mögé azonnal, a mellkast kezdi el finoman átmosni. A megcsillanó felületre azonnal rácsókol, annyira hívogató, majd hamar meglátszik az arcán a fintor, hogy rossz ötlet volt. De aztán jólesőn kacag fel, ahogy megpróbálja letörölni a habot a szájáról, amit megízlelt a bőrrel együtt.*
- Egyébként, hogy-hogy ilyen hamar igent tudtál mondani Norennarnak? Éppen nem vár rád semmiféle veszélyes küldetés? *Simít végig az egyik hegen. Nem örülne, ha hamar nélkülöznie kellene Pashthrát, ahogy annak sem, ha bajba kerülne, de annak sem, ha miatta nem csinálná azt, amihez ért. Bármennyire is megtalálta a hóhajú az új célját. Ráébred, hogy milyen keveset tud róla annak ellenére, hogy mennyire közel érzi magát hozzá. Napestig kérdezne és beszélgetne, hogyha épp nem egymás testét becézik.*
- Van egyáltalán hová hazamenned egy olyan után? *Nehéz elképzelni, hogy valaki elmegy valamiféle csatába és hazasétál, majd nekilát rózsát metszeni a virágoskertjében. Feltérképez csupán, na meg bárminek örül, amit hall, hiszen a legkedvesebb bariton szól közben.
Tisztának ítéli meg a férfit, na nem mintha azért járt volna rajta úgy a keze, mert volt rajta kosz. Meg is fordul, hogy ölében helyezkedhessen el, így még egy kis ideig hozzásimulhat.*
//Mondvacsinált//
*Furcsa kis buborék az, amiben most vannak. Biztonságosnak tűnik, valahogy benne olyan természetes minden. Még az is, hogy mint két szárnyait próbálgató kamasz, pillanatok alatt hoztak döntést a jövőt illetően. Mai sem rágta meg eléggé, pedig volna min elmerengeni. Nem is ismeri, mégis mintha egy ütemre dobogna a szívük. Tenyerét rá is csúsztatja a mellkasra, hogy érezze alatta. Ijesztő kellene legyen, hogy mennyire nem érdekli mi vár rá, ha épp a tengerkékekbe nézhet, pedig tán egy perccel ezelőtt még rettegett.
Hogy dolguk van nemsokára, már nem zaklatja úgy, mert jól tudja, hogy utána sem ér véget. Bár maga sem tudja, hogy hogyan kell ezt csinálni. Ráér gondolkodni rajta.
Ismét megkeresi a finom ajkat. *
- Még nem fejeztem be. *Súgja rá, egy sejtelmes mosollyal, majd a szappant keresi a szemeivel, amit beleejtett a vízbe. Csakhamar megtalálja, de mindent megtesz, hogy úgy nyúljon érte, hogy közben eleget érintse a kedvesét is. Aztán diadalmasan felemeli, hogy amaz is megértse, hogy mire is gondolt.
Most nem csúszik mögé azonnal, a mellkast kezdi el finoman átmosni. A megcsillanó felületre azonnal rácsókol, annyira hívogató, majd hamar meglátszik az arcán a fintor, hogy rossz ötlet volt. De aztán jólesőn kacag fel, ahogy megpróbálja letörölni a habot a szájáról, amit megízlelt a bőrrel együtt.*
- Egyébként, hogy-hogy ilyen hamar igent tudtál mondani Norennarnak? Éppen nem vár rád semmiféle veszélyes küldetés? *Simít végig az egyik hegen. Nem örülne, ha hamar nélkülöznie kellene Pashthrát, ahogy annak sem, ha bajba kerülne, de annak sem, ha miatta nem csinálná azt, amihez ért. Bármennyire is megtalálta a hóhajú az új célját. Ráébred, hogy milyen keveset tud róla annak ellenére, hogy mennyire közel érzi magát hozzá. Napestig kérdezne és beszélgetne, hogyha épp nem egymás testét becézik.*
- Van egyáltalán hová hazamenned egy olyan után? *Nehéz elképzelni, hogy valaki elmegy valamiféle csatába és hazasétál, majd nekilát rózsát metszeni a virágoskertjében. Feltérképez csupán, na meg bárminek örül, amit hall, hiszen a legkedvesebb bariton szól közben.
Tisztának ítéli meg a férfit, na nem mintha azért járt volna rajta úgy a keze, mert volt rajta kosz. Meg is fordul, hogy ölében helyezkedhessen el, így még egy kis ideig hozzásimulhat.*
1201. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-09 16:32:13
Üzenet elküldve: 2025-10-09 16:32:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* Fél attól, amit mond, mert retteg az elutasítástól, hogy hiába mondja ki a szavakat, és feleslegesen tárulkozik ki, zár le magában mindent, amit tegnap még elképzelhetetlennek tartott, és ugrik fejest egy hihetetlenül mély tengerbe, aminek lehet, hogy a hullámai örökre maga alá gyűrik. Tudja, hogy már nem lenne képes olyan boldogan bújni Merlanához, ahogy azt tegnap a mágushoz tette, és ez szomorúsággal tölti el. Rájön, hogy ha nem viszonozzák a vonzalmát, akkor mindent elveszít egy fél nap alatt, de még így sem bánja amit tett. Ha csak ez a fél nap jutott neki a mágusból, akkor is több, mint amennyi amúgy a része lett volna. És bármi is lesz ebből, úgy érzi, hogy ettől ő több lesz, hogy megtapasztalt valamit, ami eddig hiányzott az életéből. És ezért, még ha el is utasítja őt a nő, nem érez semmi mást, csak hálát. Meg egy kis fájdalmat, természetesen, de azt már megszokta. Már épp visszafordulna, és elhúzódna a másiktól, hagyná, hogy élje az életét nélküle, amikor kedvese megmozdul. Újra egymásba fonódnak, ismét egy csók pecsételi meg a döntésüket, és a hóhajú nem is lehetne boldogabb, mint ebben a pillanatban. Szinte követelőzve viszonozza a csókot, ujjai ismét végigszántanak a már jól ismert háton, magához vonja kedvesét, és nem mond semmit, mert nem is tudna mit mondani. Úgy érzi, hogy együtt zuhannak valami ismeretlenbe, a sötétbe, és bár egyikük sem tudja, hogy milyen lesz a földet érés, a férfi cseppet sem fél ettől az ismeretlentől. Kiélvezi az utazást, bármeddig is tart. *
- Köszönöm... * Suttogja halkan az ajkakra, feleslegesen, de mégis őszintén. Innentől már az sem érdekli, hogyha az audiencián az első mondattal kivágja őket a mágusok mestere a toronyból, akkor se lesz felesleges ez az utazás. Végre megtalált valakit, akit nem is tudott, hogy keresett, azt sem, hogy mióta kereste őt. De nem tervezi elengedni, hacsak nem magától akar szabadulni. Mosolyogva érinti homlokát párjának homlokához, nem húzódik el a csók után, csak marad ölelkezve, kiélvezve a pillanatot. Fellángol benne a vágy, de elcsitítja, nem akarja elrontani ezt a pillanatot alantas testiségekkel. Már nem fél tőle, hogy soha többé nem érintheti az ő hollóját, hogy ahogy végeznek, elrepül, és többé nem láthatja viszont. Nem kell sietniük, van idejük. *
//Mondvacsinált//
* Fél attól, amit mond, mert retteg az elutasítástól, hogy hiába mondja ki a szavakat, és feleslegesen tárulkozik ki, zár le magában mindent, amit tegnap még elképzelhetetlennek tartott, és ugrik fejest egy hihetetlenül mély tengerbe, aminek lehet, hogy a hullámai örökre maga alá gyűrik. Tudja, hogy már nem lenne képes olyan boldogan bújni Merlanához, ahogy azt tegnap a mágushoz tette, és ez szomorúsággal tölti el. Rájön, hogy ha nem viszonozzák a vonzalmát, akkor mindent elveszít egy fél nap alatt, de még így sem bánja amit tett. Ha csak ez a fél nap jutott neki a mágusból, akkor is több, mint amennyi amúgy a része lett volna. És bármi is lesz ebből, úgy érzi, hogy ettől ő több lesz, hogy megtapasztalt valamit, ami eddig hiányzott az életéből. És ezért, még ha el is utasítja őt a nő, nem érez semmi mást, csak hálát. Meg egy kis fájdalmat, természetesen, de azt már megszokta. Már épp visszafordulna, és elhúzódna a másiktól, hagyná, hogy élje az életét nélküle, amikor kedvese megmozdul. Újra egymásba fonódnak, ismét egy csók pecsételi meg a döntésüket, és a hóhajú nem is lehetne boldogabb, mint ebben a pillanatban. Szinte követelőzve viszonozza a csókot, ujjai ismét végigszántanak a már jól ismert háton, magához vonja kedvesét, és nem mond semmit, mert nem is tudna mit mondani. Úgy érzi, hogy együtt zuhannak valami ismeretlenbe, a sötétbe, és bár egyikük sem tudja, hogy milyen lesz a földet érés, a férfi cseppet sem fél ettől az ismeretlentől. Kiélvezi az utazást, bármeddig is tart. *
- Köszönöm... * Suttogja halkan az ajkakra, feleslegesen, de mégis őszintén. Innentől már az sem érdekli, hogyha az audiencián az első mondattal kivágja őket a mágusok mestere a toronyból, akkor se lesz felesleges ez az utazás. Végre megtalált valakit, akit nem is tudott, hogy keresett, azt sem, hogy mióta kereste őt. De nem tervezi elengedni, hacsak nem magától akar szabadulni. Mosolyogva érinti homlokát párjának homlokához, nem húzódik el a csók után, csak marad ölelkezve, kiélvezve a pillanatot. Fellángol benne a vágy, de elcsitítja, nem akarja elrontani ezt a pillanatot alantas testiségekkel. Már nem fél tőle, hogy soha többé nem érintheti az ő hollóját, hogy ahogy végeznek, elrepül, és többé nem láthatja viszont. Nem kell sietniük, van idejük. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1433-1452