Külső területek - Mágustorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 56 (1101. - 1120. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1120. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-03 21:25:05
Üzenet elküldve: 2025-10-03 21:25:05
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* Megszabadul attól a fránya ruhától, de még így is túlzottan melege van, amin viszont nem tervez nadrágjának levetésével változtatni. Kezdi érteni, hogy bármeddig vetkőzne, nem múlna el az érzés, és ettől kicsit bután is érzi magát, hogy félmeztelenül áll egy biztosan jobb modorhoz szokott nő társaságában a szobában. Egyébként ha a mágus nem csak az izmokat nézi, akkor láthatja, hogy bár ezekre nem lehet panasz, a bőrre már annál inkább. Számos heg jelzi azt, hogy Pashthra nem csak a levegőnek beszélt akkor, amikor a korábbi kalandozásai kerültek szóba. A tükörben láthatja a vékony, vállától a köldökéig szaladó heget, amikor felsértette őt egy szablya. Bal oldalán, a csípője fölött mintha valami komolyabb, erősebb fegyver marta volna meg, egy nagyobb foltként sérült ott a bőr, ami mindig emlékezteti arra, hogy milyen botor ötlet volt megpróbálni elrabolni Arthenior kovácsát Kagan utasítására. A bal karján a csuklójától a könyökéig szalad egy újabb emlék, ami majdnem az életébe került. A hátán is látszik egy begyógyult lyuk, aminek eleje a kulcscsontja alatt kezdődik, mellkasánál. Fájdalmas mementója annak, hogy milyen könnyedén szalad keresztül az emberi testen egy dárda. Ezeket leszámítva még számtalan apróbb forradás, begyógyult sérülések emlékeztetik a múltjára, de bármennyire is keresheti tekintetével a nő, nem találja azt a forradást, ami a kiégetett sérülés lenyomata, amiről korábban mesélt. Persze azt nem tudhatja a mágus, hogy nem azért, mert hazugság lenne a történet, csupán a combját tarkító égést még a nadrág rejti. *
- Akkor... az estét sajnálod? Vagy a reggelt? * Teszi fel a kérdést, láthatóan kissé össze van zavarodva. Nem tudja, hogy hova tegye a vallomást, ezért inkább úgy dönt, hogy kimondja amit gondol. *
- Szerintem nincs mit szégyellned. * Jelenti ki, miközben érzi, hogy a felgyorsult szívverésének hála a fülében dobog a szíve. Mai az előbb megint beharapta ajkait, a fiatal harcos pedig kezd rájönni, hogy vannak csaták, amiket nem nyerhet meg. Megáll a félelf előtt, bár nem hagy kettejük között túl nagy távolságot, azért még pont nem ér hozzá. *
- Nincs miért bocsánatot kérj. * Jelenti még ki, és ha teheti, megpróbálja magához húzni, és megölelni a nőt. Baráti tettnek szánja, bár nem tudja, hogy mennyire lesz az. *
//Mondvacsinált//
* Megszabadul attól a fránya ruhától, de még így is túlzottan melege van, amin viszont nem tervez nadrágjának levetésével változtatni. Kezdi érteni, hogy bármeddig vetkőzne, nem múlna el az érzés, és ettől kicsit bután is érzi magát, hogy félmeztelenül áll egy biztosan jobb modorhoz szokott nő társaságában a szobában. Egyébként ha a mágus nem csak az izmokat nézi, akkor láthatja, hogy bár ezekre nem lehet panasz, a bőrre már annál inkább. Számos heg jelzi azt, hogy Pashthra nem csak a levegőnek beszélt akkor, amikor a korábbi kalandozásai kerültek szóba. A tükörben láthatja a vékony, vállától a köldökéig szaladó heget, amikor felsértette őt egy szablya. Bal oldalán, a csípője fölött mintha valami komolyabb, erősebb fegyver marta volna meg, egy nagyobb foltként sérült ott a bőr, ami mindig emlékezteti arra, hogy milyen botor ötlet volt megpróbálni elrabolni Arthenior kovácsát Kagan utasítására. A bal karján a csuklójától a könyökéig szalad egy újabb emlék, ami majdnem az életébe került. A hátán is látszik egy begyógyult lyuk, aminek eleje a kulcscsontja alatt kezdődik, mellkasánál. Fájdalmas mementója annak, hogy milyen könnyedén szalad keresztül az emberi testen egy dárda. Ezeket leszámítva még számtalan apróbb forradás, begyógyult sérülések emlékeztetik a múltjára, de bármennyire is keresheti tekintetével a nő, nem találja azt a forradást, ami a kiégetett sérülés lenyomata, amiről korábban mesélt. Persze azt nem tudhatja a mágus, hogy nem azért, mert hazugság lenne a történet, csupán a combját tarkító égést még a nadrág rejti. *
- Akkor... az estét sajnálod? Vagy a reggelt? * Teszi fel a kérdést, láthatóan kissé össze van zavarodva. Nem tudja, hogy hova tegye a vallomást, ezért inkább úgy dönt, hogy kimondja amit gondol. *
- Szerintem nincs mit szégyellned. * Jelenti ki, miközben érzi, hogy a felgyorsult szívverésének hála a fülében dobog a szíve. Mai az előbb megint beharapta ajkait, a fiatal harcos pedig kezd rájönni, hogy vannak csaták, amiket nem nyerhet meg. Megáll a félelf előtt, bár nem hagy kettejük között túl nagy távolságot, azért még pont nem ér hozzá. *
- Nincs miért bocsánatot kérj. * Jelenti még ki, és ha teheti, megpróbálja magához húzni, és megölelni a nőt. Baráti tettnek szánja, bár nem tudja, hogy mennyire lesz az. *
1119. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-03 20:51:28
Üzenet elküldve: 2025-10-03 20:51:28
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*Tetszik neki Pashthra gondolkodása. Mai terjengősebben beszél, s gondolatai ezer irányba kalandoznak, de csakhamar ugyanerre a megállapításra jut. Ha ebben osztozik vele a férfi, az máris igen jó pont. Csakhogy nem érti, miért irkálja fel fejben, hogy mivel okoz neki örömöt. Egyre inkább kíváncsi a hóhajúra, de ez a kíváncsiság kissé nagyobb az átlagosnál.
Próbálja nem nézni. Nem illik, nem az ő stílusa, nem járathatja kedvtelve végig lélektükreit azon a gyönyörűen kidolgozott háton, amiről gondosan elkapja a tekintetét, hogy aztán a tükröt bámulva folytathassa kalandozását a mellkason, s azokon a hasizmokon… Szinte érzi ujjbegyén, ahogy végigsimít rajta, ahogy megérzi a tapintását, s hogy milyen kemény. A keményről rögvest beugrik valami egészen más is, így hát a fehérre vakolt falon talál megnyugvást. Viszont érzi, hogy rettentően melege lett. Mintha három kandalló égne egy nyári napon. Hang nélkül fújja ki a levegőt hosszan, mintha azzal le tudná hűteni magát, de nem sikerül. Ezért hát kutakodásba kezd, majd fecseg. Fecsegne, de eláll a szava, amint közeledik hozzá Pashthra és a combjára kell szorítania a tenyerét, hogy véletlenül se nyúljon a másik felé. ~Kurvaélet~
Ahogy leült, úgy egyenesedik fel vissza. Bábjáték, valaki biztos rángatja, tán a mester lát a lelkébe és szórakozik, hogy a harcos felé vonszolja, de leállítja magát. Nekidől az asztallapnak, bár nem túl jó ötlet, mert innen aligha tudna hátrálni, hogy tisztesebb táv legyen közöttük.*
- De, ami azt illeti vannak, viszont… a reggelről is. *Sebesre nem fogja harapni ajkát, mivel nem fejt ki erőt, de automatikus, ahogy beleteszi minden zavarát egy-egy ilyen mozdulatba.*
- Pashthra, sajnálom! *Szakad ki belőle végre.* - Én… én csak… *Túl közel van hozzá a másik, szaggatottan lehel ki egy újabb adag levegőt.* - Annyira szégyellem magam. *Végül inkább felnevet, de halkan, cseppet sem jóízűen. Megingatja a fejét, ettől rosszabb már talán nem is lehet.*
//Mondvacsinált//
*Tetszik neki Pashthra gondolkodása. Mai terjengősebben beszél, s gondolatai ezer irányba kalandoznak, de csakhamar ugyanerre a megállapításra jut. Ha ebben osztozik vele a férfi, az máris igen jó pont. Csakhogy nem érti, miért irkálja fel fejben, hogy mivel okoz neki örömöt. Egyre inkább kíváncsi a hóhajúra, de ez a kíváncsiság kissé nagyobb az átlagosnál.
Próbálja nem nézni. Nem illik, nem az ő stílusa, nem járathatja kedvtelve végig lélektükreit azon a gyönyörűen kidolgozott háton, amiről gondosan elkapja a tekintetét, hogy aztán a tükröt bámulva folytathassa kalandozását a mellkason, s azokon a hasizmokon… Szinte érzi ujjbegyén, ahogy végigsimít rajta, ahogy megérzi a tapintását, s hogy milyen kemény. A keményről rögvest beugrik valami egészen más is, így hát a fehérre vakolt falon talál megnyugvást. Viszont érzi, hogy rettentően melege lett. Mintha három kandalló égne egy nyári napon. Hang nélkül fújja ki a levegőt hosszan, mintha azzal le tudná hűteni magát, de nem sikerül. Ezért hát kutakodásba kezd, majd fecseg. Fecsegne, de eláll a szava, amint közeledik hozzá Pashthra és a combjára kell szorítania a tenyerét, hogy véletlenül se nyúljon a másik felé. ~Kurvaélet~
Ahogy leült, úgy egyenesedik fel vissza. Bábjáték, valaki biztos rángatja, tán a mester lát a lelkébe és szórakozik, hogy a harcos felé vonszolja, de leállítja magát. Nekidől az asztallapnak, bár nem túl jó ötlet, mert innen aligha tudna hátrálni, hogy tisztesebb táv legyen közöttük.*
- De, ami azt illeti vannak, viszont… a reggelről is. *Sebesre nem fogja harapni ajkát, mivel nem fejt ki erőt, de automatikus, ahogy beleteszi minden zavarát egy-egy ilyen mozdulatba.*
- Pashthra, sajnálom! *Szakad ki belőle végre.* - Én… én csak… *Túl közel van hozzá a másik, szaggatottan lehel ki egy újabb adag levegőt.* - Annyira szégyellem magam. *Végül inkább felnevet, de halkan, cseppet sem jóízűen. Megingatja a fejét, ettől rosszabb már talán nem is lehet.*
1118. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-03 20:07:09
Üzenet elküldve: 2025-10-03 20:07:09
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* Észre sem veszi, hogy mennyi ideig nézi egymást a két kék tekintet, mielőtt az egyikük elkapná a pillantását, hogy valami másra irányítsa azt. Zavarodottan köszörüli meg a torkát, és próbál elkezdeni matatni valamivel, ami lefoglalja a tekintetét. Egyre csak vadabbnál vadabb gondolatai támadnak, de ezeknek egyelőre sikeresen parancsol megálljt. *
- Én nem ismerem őt, de ha tényleg olyan, amilyennek lefested, akkor nem hiszem, hogy tudnál rá hatni. Talán csak rontanál a helyzeten. Ha a tűzzel akarnak játszani, hagyni kell, hogy megégessék magukat. * Mondja el őszintén a véleményét, de mégis kibújik egy apró mondat, amit talán máshogy is lehet értelmezni. Talán ha a nő nem harapdálná az ajkait, akkor Pash sem akarna ennyire a tűzzel játszani. Mégis, ott motoszkál benne a kérdés, hogy milyen érzés lehet, ha az ő vállait harapdálná inkább. Gyorsan el is fordul, hogy pakolászni kezdjen, de a tegnapi tábortűz után nem tud szabadulni a gondolattól, hogy a toronyban túl meleg van. Bizonyosan a mágusok ügyködésének okán, és nem a félelf közelsége miatt érzi ezt. Viszont olyat hall, ami megnyugtatja, itt nem kell páncélt viseljen, itt biztonságban van. És ha mégse, hát bízik benne, hogy a kard, és a mágus kettőse elég védelmet nyújt számára. Elégedetten bújik ki a nehéz acél alól, és ha már ott van, akkor az alatta hordott fegyverkabáttól is megszabadul. Ha a nő visszanéz rá a falakról, akkor a félmeztelen fiúval találja szembe magát, aki nem adja jelét annak, hogy bármi terve lenne azzal, hogy megszabadult felsőruházatától. A meztelenség se idegen számára, nem gondolja, hogy azzal, hogy csupasz hasizmait mutogatja, átlépne bármilyen határt. Persze lehet, hogy túlzottan nyílt közeledésnek veszi a fekete hajú szépség, és menekülőre fogja, de erre a fiatal harcos aligha készülhet fel, hiszen nem szándékos a cselekedet. Csupán természetesnek érződik számára, hogy kényelembe helyezze magát. *
- Neked sincsenek emlékeid az estéről?* Kérdezi, ami csak félig hazugság. Vannak ugyanis olyan képek az elméjében, igen csak élénken, amikről nem tudja eldönteni, hogy részeg botlás eredményei, vagy álmodozás volt csupán. Talán pont erről akar Mai is beszélni, úgyhogy érdeklődve lép közelebb. Végül is, ha tényleg megtörtént, ami elméjében van, akkor voltak már ennél sokkal közelebb is. De nem mer nyíltan rákérdezni. *
//Mondvacsinált//
* Észre sem veszi, hogy mennyi ideig nézi egymást a két kék tekintet, mielőtt az egyikük elkapná a pillantását, hogy valami másra irányítsa azt. Zavarodottan köszörüli meg a torkát, és próbál elkezdeni matatni valamivel, ami lefoglalja a tekintetét. Egyre csak vadabbnál vadabb gondolatai támadnak, de ezeknek egyelőre sikeresen parancsol megálljt. *
- Én nem ismerem őt, de ha tényleg olyan, amilyennek lefested, akkor nem hiszem, hogy tudnál rá hatni. Talán csak rontanál a helyzeten. Ha a tűzzel akarnak játszani, hagyni kell, hogy megégessék magukat. * Mondja el őszintén a véleményét, de mégis kibújik egy apró mondat, amit talán máshogy is lehet értelmezni. Talán ha a nő nem harapdálná az ajkait, akkor Pash sem akarna ennyire a tűzzel játszani. Mégis, ott motoszkál benne a kérdés, hogy milyen érzés lehet, ha az ő vállait harapdálná inkább. Gyorsan el is fordul, hogy pakolászni kezdjen, de a tegnapi tábortűz után nem tud szabadulni a gondolattól, hogy a toronyban túl meleg van. Bizonyosan a mágusok ügyködésének okán, és nem a félelf közelsége miatt érzi ezt. Viszont olyat hall, ami megnyugtatja, itt nem kell páncélt viseljen, itt biztonságban van. És ha mégse, hát bízik benne, hogy a kard, és a mágus kettőse elég védelmet nyújt számára. Elégedetten bújik ki a nehéz acél alól, és ha már ott van, akkor az alatta hordott fegyverkabáttól is megszabadul. Ha a nő visszanéz rá a falakról, akkor a félmeztelen fiúval találja szembe magát, aki nem adja jelét annak, hogy bármi terve lenne azzal, hogy megszabadult felsőruházatától. A meztelenség se idegen számára, nem gondolja, hogy azzal, hogy csupasz hasizmait mutogatja, átlépne bármilyen határt. Persze lehet, hogy túlzottan nyílt közeledésnek veszi a fekete hajú szépség, és menekülőre fogja, de erre a fiatal harcos aligha készülhet fel, hiszen nem szándékos a cselekedet. Csupán természetesnek érződik számára, hogy kényelembe helyezze magát. *
- Neked sincsenek emlékeid az estéről?* Kérdezi, ami csak félig hazugság. Vannak ugyanis olyan képek az elméjében, igen csak élénken, amikről nem tudja eldönteni, hogy részeg botlás eredményei, vagy álmodozás volt csupán. Talán pont erről akar Mai is beszélni, úgyhogy érdeklődve lép közelebb. Végül is, ha tényleg megtörtént, ami elméjében van, akkor voltak már ennél sokkal közelebb is. De nem mer nyíltan rákérdezni. *
1117. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-03 19:54:24
Üzenet elküldve: 2025-10-03 19:54:24
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*A mozdulatát nem szánta kihívónak, ahogy semmit nem szán annak. Tudja jól, hogy hogyan hagyta faképnél Graelt, de ez nem jelenti azt, hogy olyasféle kimenőre mehet, ahol kedvére szórakoztathatja magát férfiakkal. Azt amúgyis a ligetben tenné, de gondolni sem mer rá, hiszen már attól bűntudata van. Hát még a reggeltől. De mivégre is ez az érzés? Hiszen nem tett valójában semmit direkt. Lesüti a szemét, majd hogy ne tűnjön úgy, mint aki zavart, vissza is emeli Pashthrára. Mondjuk neki is igen szépek a szemei, akaratlan mélyed el bennük.*
- De nem értem teljességgel. Norinak is van valakije, egy… nő. Ha még van. *Kissé elhúzza a száját, de nem a másik vonzódása miatt, hanem mert kusza minden. Főleg, hogy olyan szívesen leseperne még valamit arról a mellkasról. De nem talál rajta mást. Meg kéne rázza a fejét, de túl feltűnő lenne.*
- Azt hittem… mindegy. Túl békés. Olyan, mint a vihar előtti csend. De hát sosincs ennyi ideig csendben! Ha égzengés jön, hát… legyen akármilyen jó harcos Norennar, itt baj lesz. *Ismét ajkát harapja, elgondolkodik.* - Sajnos tudom, hogy milyen az. *Fájdalmasan mosolyodik el, nem a boldogság uralja arcát, annyi biztos.* - De ha hamar jön, hamar lecseng. *Állapítja meg, majd igyekszik levenni a másikról a szemeit, de nem nagyon megy.* - Végül is az ő dolguk.
*Figyeli azt is, ahogy amaz megfordul, s lehajol. Túlzás lenne állítani, hogy nem kalandozik el, épp ezért ijedten kapja fel a fejét, s néz a falra. Csakhogy azon tükör van, amiben pedig az a szép arc látszódik. ~Mi a fene van veled, Mai?~ inkább megállapodik a fehérre festett részeken. Ott már csak nem lát meg semmit, ami megragadja.*
- Ha itt nem vagyunk biztonságban, akkor azt hiszem sehol. Ha ők nem segítenek, akkor senki. Ezért szerettem volna ide jönni. Lesújtana, ha falakba ütköznénk, de nem szeretném, hogy Nori vállát nyomja a felelősség, csak mert valamit talált, amit nem kellett volna.
*Arrébb lép végül, hogy tovább kotorássza a semmit. Az üveg bor, amit nem fogyasztottak el összekoccan valamivel, amire felnevet.*
- Tegnap jó sok elfogyott… *Mintha csak előkészítené a terepet arra, hogy végre színt vall.* - Remélem nem fecsegtem ostobaságokat az őrségünk közben. *Szívesen felpofozná magát, amiért ilyen ostobán kezdi, de az még rosszabbul venné ki magát, inkább csak csendben marad és leül egy székre.*
//Mondvacsinált//
*A mozdulatát nem szánta kihívónak, ahogy semmit nem szán annak. Tudja jól, hogy hogyan hagyta faképnél Graelt, de ez nem jelenti azt, hogy olyasféle kimenőre mehet, ahol kedvére szórakoztathatja magát férfiakkal. Azt amúgyis a ligetben tenné, de gondolni sem mer rá, hiszen már attól bűntudata van. Hát még a reggeltől. De mivégre is ez az érzés? Hiszen nem tett valójában semmit direkt. Lesüti a szemét, majd hogy ne tűnjön úgy, mint aki zavart, vissza is emeli Pashthrára. Mondjuk neki is igen szépek a szemei, akaratlan mélyed el bennük.*
- De nem értem teljességgel. Norinak is van valakije, egy… nő. Ha még van. *Kissé elhúzza a száját, de nem a másik vonzódása miatt, hanem mert kusza minden. Főleg, hogy olyan szívesen leseperne még valamit arról a mellkasról. De nem talál rajta mást. Meg kéne rázza a fejét, de túl feltűnő lenne.*
- Azt hittem… mindegy. Túl békés. Olyan, mint a vihar előtti csend. De hát sosincs ennyi ideig csendben! Ha égzengés jön, hát… legyen akármilyen jó harcos Norennar, itt baj lesz. *Ismét ajkát harapja, elgondolkodik.* - Sajnos tudom, hogy milyen az. *Fájdalmasan mosolyodik el, nem a boldogság uralja arcát, annyi biztos.* - De ha hamar jön, hamar lecseng. *Állapítja meg, majd igyekszik levenni a másikról a szemeit, de nem nagyon megy.* - Végül is az ő dolguk.
*Figyeli azt is, ahogy amaz megfordul, s lehajol. Túlzás lenne állítani, hogy nem kalandozik el, épp ezért ijedten kapja fel a fejét, s néz a falra. Csakhogy azon tükör van, amiben pedig az a szép arc látszódik. ~Mi a fene van veled, Mai?~ inkább megállapodik a fehérre festett részeken. Ott már csak nem lát meg semmit, ami megragadja.*
- Ha itt nem vagyunk biztonságban, akkor azt hiszem sehol. Ha ők nem segítenek, akkor senki. Ezért szerettem volna ide jönni. Lesújtana, ha falakba ütköznénk, de nem szeretném, hogy Nori vállát nyomja a felelősség, csak mert valamit talált, amit nem kellett volna.
*Arrébb lép végül, hogy tovább kotorássza a semmit. Az üveg bor, amit nem fogyasztottak el összekoccan valamivel, amire felnevet.*
- Tegnap jó sok elfogyott… *Mintha csak előkészítené a terepet arra, hogy végre színt vall.* - Remélem nem fecsegtem ostobaságokat az őrségünk közben. *Szívesen felpofozná magát, amiért ilyen ostobán kezdi, de az még rosszabbul venné ki magát, inkább csak csendben marad és leül egy székre.*
1116. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-03 19:37:14
Üzenet elküldve: 2025-10-03 19:37:14
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*A feketeség most partner a mélységi játékában. Mielőtt könnyedén elbánna azzal a rakoncátlan csattal, még egy gonoszkás vigyort megejt Norennar felé, mintha épp komolyan elgondolkodna azon, hogy a bíbelődés helyett könnyebb volna egyszerűen csak elvágni a szíjat. Végül, habár nála sosem lehet tudni, de nem tesz ilyet, sőt, kifejezetten ügyesen és gyorsan oldja meg a problémát. Mindeközben néhány szót ki is érdemelnek maguknak a különböző vértezetek, melyekről Norennar ugyanolyan szakértelemmel beszél, mint amilyennel még otthon, a kis lakásában felöltöztette őt a szóban forgó brigantin vértbe.*
- Sosem hallottam még olyanról, hogy a teknősnek kényelmetlen a páncélja, de remélem, hogy te azért gyorsabb vagy benne, mint ők. *Enged meg magának egy újabb játékos csipkelődést egy kis jókedvű kuncogással körítve. Még nem látta harcolni Norennart, de ha valóban elbánt, még ha nem is egyedül, egy egész ork csapattal, akkor bizonyára jól forgatja a fegyverét.
Ártalmatlan téma követi mindezt, mégis ez bizonyul a legbonyolultabbnak, hisz fogalma sincs, hogyan tudná szavakkal megmagyarázni, hogy miért pont Norennarral akarta ma este megosztani a szobáját. Lehet, hogy Mai határozottsága segítette ehhez a döntéshez, de mostanra már biztos abban, hogy magától is ezt akarta. Talán az újdonság ereje hat így rá, lévén pár napja ismeri csak a sötételfet, esetleg az átok vonzza őt ennyire hozzá, de az is lehet, hogy valami egészen másról van szó. Nem is tudja rendesen megmagyarázni.*
- Miért? *Nem ússza meg Norennar sem a válaszadást ugyanarra a kérdésre, az annak rendje és módja szerint szökik ki a lány száján is akkor, mikor a férfi egyetértését fejezi ki. Ő valamivel könnyebben felel, Nori pedig kíváncsian billenti oldalra a fejét.*
- Én… nem értek ezekhez. Mai szeret megismerni másokat, és igazából mi sem ismerjük még egymást rendesen. *Ránt vállat, de látszik, hogy még szeretne mondani valamit, csak nem akaródzik kibukni a száján. Barnáival egyenletesen pislog, ahogy Norennar tekintete megakad rajta, ő pedig csak ül az ágy szélén, addigra már a bakancsok nélkül.*
- Nem sokan akarnak velem lenni. Csak Mai. Ő a legjobb barátom. Muris, ahogy megismertem. Egyszerűen csak leültünk ugyanarra a padra és megszerettük egymást. Nem utált, amiért ilyen... fekete vagyok, hanem figyelt rám és kíváncsi volt. Azt hiszem, hogy nálad is valami hasonlót érzek. *Nyílik meg végül kissé, és kezd mesélni társának, melyből Norennar számára két dolog tűnhet fel, ha jól figyel. Az egyik, hogy Nori sokkal összeszedettebbnek tűnik most, hogy a szoba négy fala között kevesebb inger éri, a másik pedig, hogy egy szóval sem említ még csak hasonlót sem arról, hogy rokoni kapcsolat fűzné őt Maihoz.*
- Nem ülsz le? Vagy menjünk fürdeni? *Kérdezi végül, ahogy azt látja, hogy a mélységi tanácstalanul ácsorog a szoba közepén.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*A feketeség most partner a mélységi játékában. Mielőtt könnyedén elbánna azzal a rakoncátlan csattal, még egy gonoszkás vigyort megejt Norennar felé, mintha épp komolyan elgondolkodna azon, hogy a bíbelődés helyett könnyebb volna egyszerűen csak elvágni a szíjat. Végül, habár nála sosem lehet tudni, de nem tesz ilyet, sőt, kifejezetten ügyesen és gyorsan oldja meg a problémát. Mindeközben néhány szót ki is érdemelnek maguknak a különböző vértezetek, melyekről Norennar ugyanolyan szakértelemmel beszél, mint amilyennel még otthon, a kis lakásában felöltöztette őt a szóban forgó brigantin vértbe.*
- Sosem hallottam még olyanról, hogy a teknősnek kényelmetlen a páncélja, de remélem, hogy te azért gyorsabb vagy benne, mint ők. *Enged meg magának egy újabb játékos csipkelődést egy kis jókedvű kuncogással körítve. Még nem látta harcolni Norennart, de ha valóban elbánt, még ha nem is egyedül, egy egész ork csapattal, akkor bizonyára jól forgatja a fegyverét.
Ártalmatlan téma követi mindezt, mégis ez bizonyul a legbonyolultabbnak, hisz fogalma sincs, hogyan tudná szavakkal megmagyarázni, hogy miért pont Norennarral akarta ma este megosztani a szobáját. Lehet, hogy Mai határozottsága segítette ehhez a döntéshez, de mostanra már biztos abban, hogy magától is ezt akarta. Talán az újdonság ereje hat így rá, lévén pár napja ismeri csak a sötételfet, esetleg az átok vonzza őt ennyire hozzá, de az is lehet, hogy valami egészen másról van szó. Nem is tudja rendesen megmagyarázni.*
- Miért? *Nem ússza meg Norennar sem a válaszadást ugyanarra a kérdésre, az annak rendje és módja szerint szökik ki a lány száján is akkor, mikor a férfi egyetértését fejezi ki. Ő valamivel könnyebben felel, Nori pedig kíváncsian billenti oldalra a fejét.*
- Én… nem értek ezekhez. Mai szeret megismerni másokat, és igazából mi sem ismerjük még egymást rendesen. *Ránt vállat, de látszik, hogy még szeretne mondani valamit, csak nem akaródzik kibukni a száján. Barnáival egyenletesen pislog, ahogy Norennar tekintete megakad rajta, ő pedig csak ül az ágy szélén, addigra már a bakancsok nélkül.*
- Nem sokan akarnak velem lenni. Csak Mai. Ő a legjobb barátom. Muris, ahogy megismertem. Egyszerűen csak leültünk ugyanarra a padra és megszerettük egymást. Nem utált, amiért ilyen... fekete vagyok, hanem figyelt rám és kíváncsi volt. Azt hiszem, hogy nálad is valami hasonlót érzek. *Nyílik meg végül kissé, és kezd mesélni társának, melyből Norennar számára két dolog tűnhet fel, ha jól figyel. Az egyik, hogy Nori sokkal összeszedettebbnek tűnik most, hogy a szoba négy fala között kevesebb inger éri, a másik pedig, hogy egy szóval sem említ még csak hasonlót sem arról, hogy rokoni kapcsolat fűzné őt Maihoz.*
- Nem ülsz le? Vagy menjünk fürdeni? *Kérdezi végül, ahogy azt látja, hogy a mélységi tanácstalanul ácsorog a szoba közepén.*
1115. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-03 16:56:51
Üzenet elküldve: 2025-10-03 16:56:51
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Még nem néz szét rögtön a szobában, a művét vizslatja, na meg Pashthrát, aki azonnal kérdez.*
- Nem fog, ne aggódj.
*Mondja, majd elhátrál kissé tőle, hogy végre szemügyre vehesse, hogy hol is vannak. A vihar hangja baljós, ahogy minden más körülmény is. Ellenben jól tudja, hogy itt olyan szobába nem tudna egyikük sem betérni, ahová nem szabad a bejárásuk. Vonásai megfeszülnek, nincs kedve, sem oka mosolyogni, inkább a berendezésre fókuszál; a megannyi tekercsre, könyvre, eszközre, na meg a fiókokra, amikbe azonnal kedve támad belenyúlni, így hát azt közelíti meg. De nincs lehetősége még kihúzni sem. Felkapja a fejét a hangra, de nem tudja honnét szól. Pashthra máris védelmezően, harcra készen áll, amiért hálával is adózna, na meg kissé hevesebb szívveréssel, de nincs erre idő. Forgatja fejében a sorokat, majd bevillan, hogy nem is olyan rég miféle rébuszt kaptak, s ha nem is volt ott, pontosan tudja mi történt, mikor rossz válasz hagyta el húga száját.*
- Árnyék!
*Ha azt a mormogást, ami a mélységiből jött ki, elfogadja bármily entitás, akkor nagyon örül neki, de jobbnak találja tisztán és érthetően tudtára adni annak, aki éppen rettentő jót mulat rajtuk. *
- Kurva fejtörők. *Suttogja, miközben megfeszül a teste, de nem tudja feldolgozni hogy megijedt, mert máris húga segítségére ugrik, s gyorsan magához is szorítja.*
- Itt vagyunk Szívem, most itt vagyunk veled! Csak rám figyelj! Tudjuk a választ! *Mondja annak fülébe, s azért is szorítja erősen, hogy hátha kizökkenti őt abból az állapotból, amibe az emlékei űzték. Neki teljességgel egyértelmű, hogy mi zajlik benne, de nem tudja van-e arra idő, hogy összekanalazza, ha nem nyugszik meg rögvest a ténytől, hogy nem történhet meg ugyanaz, mint akkor. Főként, mert megtörténhet és akkor egy ép Norira volna szükség. A feketeséget tartva forgatja fejét, hogy megjelenik-e bármi, bárki, vagy hátra hagyhatják a helyiséget. Megszólalna, elmondaná a társainak, amit gondol, de előbb kivár.*
A hozzászólás írója (Mai Faensa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.03 17:00:26
//A Mágustorony Mestere//
*Még nem néz szét rögtön a szobában, a művét vizslatja, na meg Pashthrát, aki azonnal kérdez.*
- Nem fog, ne aggódj.
*Mondja, majd elhátrál kissé tőle, hogy végre szemügyre vehesse, hogy hol is vannak. A vihar hangja baljós, ahogy minden más körülmény is. Ellenben jól tudja, hogy itt olyan szobába nem tudna egyikük sem betérni, ahová nem szabad a bejárásuk. Vonásai megfeszülnek, nincs kedve, sem oka mosolyogni, inkább a berendezésre fókuszál; a megannyi tekercsre, könyvre, eszközre, na meg a fiókokra, amikbe azonnal kedve támad belenyúlni, így hát azt közelíti meg. De nincs lehetősége még kihúzni sem. Felkapja a fejét a hangra, de nem tudja honnét szól. Pashthra máris védelmezően, harcra készen áll, amiért hálával is adózna, na meg kissé hevesebb szívveréssel, de nincs erre idő. Forgatja fejében a sorokat, majd bevillan, hogy nem is olyan rég miféle rébuszt kaptak, s ha nem is volt ott, pontosan tudja mi történt, mikor rossz válasz hagyta el húga száját.*
- Árnyék!
*Ha azt a mormogást, ami a mélységiből jött ki, elfogadja bármily entitás, akkor nagyon örül neki, de jobbnak találja tisztán és érthetően tudtára adni annak, aki éppen rettentő jót mulat rajtuk. *
- Kurva fejtörők. *Suttogja, miközben megfeszül a teste, de nem tudja feldolgozni hogy megijedt, mert máris húga segítségére ugrik, s gyorsan magához is szorítja.*
- Itt vagyunk Szívem, most itt vagyunk veled! Csak rám figyelj! Tudjuk a választ! *Mondja annak fülébe, s azért is szorítja erősen, hogy hátha kizökkenti őt abból az állapotból, amibe az emlékei űzték. Neki teljességgel egyértelmű, hogy mi zajlik benne, de nem tudja van-e arra idő, hogy összekanalazza, ha nem nyugszik meg rögvest a ténytől, hogy nem történhet meg ugyanaz, mint akkor. Főként, mert megtörténhet és akkor egy ép Norira volna szükség. A feketeséget tartva forgatja fejét, hogy megjelenik-e bármi, bárki, vagy hátra hagyhatják a helyiséget. Megszólalna, elmondaná a társainak, amit gondol, de előbb kivár.*
A hozzászólás írója (Mai Faensa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.03 17:00:26
1114. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-03 16:03:24
Üzenet elküldve: 2025-10-03 16:03:24
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*A végtelennek tűnő lépcsők akadályát viszonylag könnyedén leküzdve érkeznek meg a Torony tetejére. Noha nem a legtetejére, mert a még magasabbra vezető csigalépcsők arról árulkodnak, hogy van még tovább is, ám kis csapatuk már nem felfelé, hanem a hatalmas, előttük tárva nyitva álló ajtó felé veszik az irányt, mely mögött egyelőre nem fogadja őket semmi, csupán sötétség. Az emelet baljós hangulata megannyi okot ad a gyanakvásra, de ezúttal sem ő az, akitől a megfontoltságot várni lehet. Ha Mai nem csinálna rögtönzött fáklyát Pashthra kardjából, ő bizony meggondolatlanul gyalogolt volna bele a vaksötétbe. A fényforrás valamelyest bevilágítja a termet, így megbizonyosodhatnak arról, hogy a szoba nem üres, de annak továbbra sem láthatják semmi jelét, hogy lenne itt rajtuk kívül más is egészen addig, míg egy, ebben a helyzetben rémisztőnek ható hang hirtelen fel nem kuncog. A hang irányába kapja a fejét, miközben Pashthra azonnal védekezően reagál a történésekre, Norennar azonban sokkal nyugodtabbnak tűnve áll szintén előtte. Mellette Mai, akihez egy lépéssel közelebb is húzódik. Közben tekintete a nyikorgó ablak felé téved, mely most valamiért szürreálisan messzinek tűnik, a külvilágban zuhogó eső pedig még inkább. Ahogy tudatosul benne az elhangzott szavak jelentése, szívverése felgyorsul, mellkasán eluralkodik egy szorító érzés, melynek okán dörzsölni kezdi a mellkasát. Lelki szemei előtt egyre inkább elsötétül a világ, odakint az esőben egy vöröslő korongot lát, majd a semmiből egy felé lendülő fegyver sziluettjét érzékeli. A szúró fájdalom hirtelen a többszörösére erősödik, nem létező vér fröccsen, ki tudja, honnan. Társai, ha figyelnek rá, láthatják, ahogy a feketeség szaporán kapkod a levegőért, miközben már remegő kezeit bámulja maga előtt.*
- Nem tudom… hagyjál… Hagyjál békén ezzel! *Suttogja alig hallhatóan maga elé, ugyanis az elhangzó találóskérdés borzalmas emlékeket idéz fel benne. Halálának pillanatát éli át újra, melyet közvetetten ugyan, de egy hasonló rejtvény okozott.*
~Velar…? Segíts!~ *Szólongatja az elméjét védelmező lelket, miközben a csuklóját ékesítő, kígyót mintázó karkötőt piszkálja. Hiába, mert nem válaszol neki senki, s az sem segít rajta kikerülni a spirálból, hogy a hirtelen jött pánik miatt ismét fogalma sincs a helyes válaszról. A terem látszatra szívverésének gyors ütemében lüktet körülötte. Szédül, nem érzi jól magát.*
- Meg kellett volna… Ha meghaltam volna, akkor most… akkor nem lenne… *Hirtelen úgy érzi, hogy az ő hibája minden. Yillith ajándékának hála kicselezte, átverte és legyőzte a halált, s így került birtokába a gyémántba zárt szív. A kürtszó akkor szólalt meg, mikor kiemelte azt a sírból, az orkok, melyekről Norennar beszélt pedig ezután jelentek meg.*
~Meg kellett volna halnom. A halált nem lehet átverni. Nem lehet… Segítség!~ Mai! Norennar! *Szinte már visít magában, miközben síri csendben áll, mint egy kővé dermedt szobor, mindaddig, míg elkeseredetten társait nem kezdi szólongatni. Csakis rajtuk múlik, hogy vissza tudják-e rángatni őt a valóságba.*
//A Mágustorony Mestere//
*A végtelennek tűnő lépcsők akadályát viszonylag könnyedén leküzdve érkeznek meg a Torony tetejére. Noha nem a legtetejére, mert a még magasabbra vezető csigalépcsők arról árulkodnak, hogy van még tovább is, ám kis csapatuk már nem felfelé, hanem a hatalmas, előttük tárva nyitva álló ajtó felé veszik az irányt, mely mögött egyelőre nem fogadja őket semmi, csupán sötétség. Az emelet baljós hangulata megannyi okot ad a gyanakvásra, de ezúttal sem ő az, akitől a megfontoltságot várni lehet. Ha Mai nem csinálna rögtönzött fáklyát Pashthra kardjából, ő bizony meggondolatlanul gyalogolt volna bele a vaksötétbe. A fényforrás valamelyest bevilágítja a termet, így megbizonyosodhatnak arról, hogy a szoba nem üres, de annak továbbra sem láthatják semmi jelét, hogy lenne itt rajtuk kívül más is egészen addig, míg egy, ebben a helyzetben rémisztőnek ható hang hirtelen fel nem kuncog. A hang irányába kapja a fejét, miközben Pashthra azonnal védekezően reagál a történésekre, Norennar azonban sokkal nyugodtabbnak tűnve áll szintén előtte. Mellette Mai, akihez egy lépéssel közelebb is húzódik. Közben tekintete a nyikorgó ablak felé téved, mely most valamiért szürreálisan messzinek tűnik, a külvilágban zuhogó eső pedig még inkább. Ahogy tudatosul benne az elhangzott szavak jelentése, szívverése felgyorsul, mellkasán eluralkodik egy szorító érzés, melynek okán dörzsölni kezdi a mellkasát. Lelki szemei előtt egyre inkább elsötétül a világ, odakint az esőben egy vöröslő korongot lát, majd a semmiből egy felé lendülő fegyver sziluettjét érzékeli. A szúró fájdalom hirtelen a többszörösére erősödik, nem létező vér fröccsen, ki tudja, honnan. Társai, ha figyelnek rá, láthatják, ahogy a feketeség szaporán kapkod a levegőért, miközben már remegő kezeit bámulja maga előtt.*
- Nem tudom… hagyjál… Hagyjál békén ezzel! *Suttogja alig hallhatóan maga elé, ugyanis az elhangzó találóskérdés borzalmas emlékeket idéz fel benne. Halálának pillanatát éli át újra, melyet közvetetten ugyan, de egy hasonló rejtvény okozott.*
~Velar…? Segíts!~ *Szólongatja az elméjét védelmező lelket, miközben a csuklóját ékesítő, kígyót mintázó karkötőt piszkálja. Hiába, mert nem válaszol neki senki, s az sem segít rajta kikerülni a spirálból, hogy a hirtelen jött pánik miatt ismét fogalma sincs a helyes válaszról. A terem látszatra szívverésének gyors ütemében lüktet körülötte. Szédül, nem érzi jól magát.*
- Meg kellett volna… Ha meghaltam volna, akkor most… akkor nem lenne… *Hirtelen úgy érzi, hogy az ő hibája minden. Yillith ajándékának hála kicselezte, átverte és legyőzte a halált, s így került birtokába a gyémántba zárt szív. A kürtszó akkor szólalt meg, mikor kiemelte azt a sírból, az orkok, melyekről Norennar beszélt pedig ezután jelentek meg.*
~Meg kellett volna halnom. A halált nem lehet átverni. Nem lehet… Segítség!~ Mai! Norennar! *Szinte már visít magában, miközben síri csendben áll, mint egy kővé dermedt szobor, mindaddig, míg elkeseredetten társait nem kezdi szólongatni. Csakis rajtuk múlik, hogy vissza tudják-e rángatni őt a valóságba.*
1113. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-03 16:02:30
Üzenet elküldve: 2025-10-03 16:02:30
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* A szobába lépve az első dolog, amit lát, hogy csak egy ágyat kaptak. Nem tudja, hogy a nő direkt intézte így, és ezzel szeretne valamit üzenni, vagy véletlen dolog. Mai úgy dől az ajtónak, mintha csak a menekülési útvonalat szeretné elállni, biztosítva, hogy alvótársa nem szabadul tőle. Kicsit furcsán érzi magát, hiszen alig, hogy szerelmet vallott Merlanának, máris egy teljesen más, alig egy napja még ismeretlen nővel osztozkodik az alvóalkalmatosságon. Már épp szeretné felajánlani, hogy alszik a földön, ezzel elejét véve mindenféle próbálkozásnak, amikor a mágus az ajkába harap, és Pashthra torkán akad minden szó. Nézi, ahogy a nő elsétál, és egy ruhát vesz elő, egy olyan fekete darabot, amit nagyon szívesen nézne meg a másikon. Nem tudja, hogy mi fog történni, vajon átöltözik előtte, és ezzel akarja elcsábítani, vagy csak arra vár, hogy a harcos tegye meg az első lépést. Nem tudja minek köszönheti, hogy minden nő őt akarja elcsábítani, de egyelőre nincs ellenére a dolog. Eszébe jut a reggel, ahogy a finom ujjak végigsimítottak rajta. Kedves mosollyal néz a nőre, amikor megáll előtte. A kérdés viszont nem az, amire először számított, és ez arcán is látszik. Erőltetnie kell magát, hogy másra is gondoljon, és felidézze maga előtt Norennar és Norileina interakcióit. *
- Hát, az biztos, hogy örülni fognak neki, hogy csak egy ágyuk van. * Jegyzi meg száraz torokkal, de most meg se próbálja mágiával eltüntetni az érzést, tudja, hogy nem tudná eléggé rendezni a gondolatait. Főleg amikor a fél-elf közelebb lép hozzá, és megérinti a ruhán keresztül, hogy egy levelet sodorjon le róla. Nagyot nyel, és úgy dönt, az lesz a legjobb, ha egy széklábra gondol. Vagy kettőre. Halkan csordogáló folyóra. Madárcsicsergésre. Bármire, csak nem arra, hogy milyen érzés volt reggel Maihoz bújva ébredni. *
- Bár nem biztos, hogy Norenarral jó hatással lesznek egymásra. Úgy tűnt, hogy forrófejű, hirtelen természetűek. * Gondolkodik hangosan, visszaidézve hogyan reagált a mélységi a szép ruha említésére. Le is teszi a még mindig kezében szorongatott inget és nadrágot maga mellé egy szekrényre. *
- Szerinted biztonságban vagyunk itt a toronyban? * Teszi fel a kérdést, mert szívesen megszabadulna a páncéljától. Közben ha tud, egy lépést hátrébb lép, és elkezd lepakolni, ügyelve rá, hogy ha tud, háttal legyen, bár így a hajlongás közben férfiakhoz képest igen formás alfelét mutogatja szobatársának, még ha nem is tudatos. Látszik a sok guggolással végzett edzés eredménye. *
//Mondvacsinált//
* A szobába lépve az első dolog, amit lát, hogy csak egy ágyat kaptak. Nem tudja, hogy a nő direkt intézte így, és ezzel szeretne valamit üzenni, vagy véletlen dolog. Mai úgy dől az ajtónak, mintha csak a menekülési útvonalat szeretné elállni, biztosítva, hogy alvótársa nem szabadul tőle. Kicsit furcsán érzi magát, hiszen alig, hogy szerelmet vallott Merlanának, máris egy teljesen más, alig egy napja még ismeretlen nővel osztozkodik az alvóalkalmatosságon. Már épp szeretné felajánlani, hogy alszik a földön, ezzel elejét véve mindenféle próbálkozásnak, amikor a mágus az ajkába harap, és Pashthra torkán akad minden szó. Nézi, ahogy a nő elsétál, és egy ruhát vesz elő, egy olyan fekete darabot, amit nagyon szívesen nézne meg a másikon. Nem tudja, hogy mi fog történni, vajon átöltözik előtte, és ezzel akarja elcsábítani, vagy csak arra vár, hogy a harcos tegye meg az első lépést. Nem tudja minek köszönheti, hogy minden nő őt akarja elcsábítani, de egyelőre nincs ellenére a dolog. Eszébe jut a reggel, ahogy a finom ujjak végigsimítottak rajta. Kedves mosollyal néz a nőre, amikor megáll előtte. A kérdés viszont nem az, amire először számított, és ez arcán is látszik. Erőltetnie kell magát, hogy másra is gondoljon, és felidézze maga előtt Norennar és Norileina interakcióit. *
- Hát, az biztos, hogy örülni fognak neki, hogy csak egy ágyuk van. * Jegyzi meg száraz torokkal, de most meg se próbálja mágiával eltüntetni az érzést, tudja, hogy nem tudná eléggé rendezni a gondolatait. Főleg amikor a fél-elf közelebb lép hozzá, és megérinti a ruhán keresztül, hogy egy levelet sodorjon le róla. Nagyot nyel, és úgy dönt, az lesz a legjobb, ha egy széklábra gondol. Vagy kettőre. Halkan csordogáló folyóra. Madárcsicsergésre. Bármire, csak nem arra, hogy milyen érzés volt reggel Maihoz bújva ébredni. *
- Bár nem biztos, hogy Norenarral jó hatással lesznek egymásra. Úgy tűnt, hogy forrófejű, hirtelen természetűek. * Gondolkodik hangosan, visszaidézve hogyan reagált a mélységi a szép ruha említésére. Le is teszi a még mindig kezében szorongatott inget és nadrágot maga mellé egy szekrényre. *
- Szerinted biztonságban vagyunk itt a toronyban? * Teszi fel a kérdést, mert szívesen megszabadulna a páncéljától. Közben ha tud, egy lépést hátrébb lép, és elkezd lepakolni, ügyelve rá, hogy ha tud, háttal legyen, bár így a hajlongás közben férfiakhoz képest igen formás alfelét mutogatja szobatársának, még ha nem is tudatos. Látszik a sok guggolással végzett edzés eredménye. *
1112. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-03 15:43:32
Üzenet elküldve: 2025-10-03 15:43:32
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*Belépve a rendezett szobába szétesnek a gondolatai. Remek ötletnek tűnt magával csalni Pashhtát, hogy elmondja neki bűnbánóan, hogy mennyire sajnálja a reggeli puhatolózást, de ehhez mégis hogyan ildomos hozzákezdeni? S ha megbeszélték, akkor mivel üssék el a rengeteg időt, amit még együtt kell tölteniük? Talán megbeszélik és elcsalja magával tanulni, vagy rettentő kínos lesz az egész és elszökik egyedül az emeletre, ahol a holdmágiából tehet még magáévá néhány igét. De ezek mind jóslatok, s ha a legtöbb esetben pontosan tudja is, hogy mit kell mondania, most csak az ajtónak dől és onnan pillant a hóhajúra. Egy halovány mosolyt küld felé, majd vesz egy nagy levegőt. Még mielőtt szóra nyílhatna az ajka konstatálja, hogy egyetlen ágy van. Még csak szét sem lehet húzni őket. Egyetlen ágy. Ajkába harap, majd lassú léptekkel közelíti meg a mellette lévő komódot, s teszi annak tetejére a táskáját. Megszólalna, de… nem megy. Inkább kiveszi belőle a másnapra való éjfekete ruháját, s felakasztja, hogy az apró gyűrődések kirúgják magukat. Be kell vallja, hogy a szótlanság ezerszer kínosabb, mint amit reggel tett. Így hát pár kényszeredett simítást követően otthagyja a nemesi kelmét, s a férfi elé áll.*
- Pashthra! *Kezd bele, majd nyel is egyet. Mennyivel könnyebb teljesen idegenekkel társalogni. Olyanokkal, akiknek nem kell megmagyarázni, hogy miért feszült tenyerébe a duzzadó ékük. Véletlenül. Ott aztán tudna hűvös ábrázatot villantani, nem úgy, mint most.*
- Szerinted ezek ketten… jót tesznek egymásnak?
*Nos, nem ezt akarta kérdezni, de ez jött ki dús ajkán. Annyira mégsem bánja… így van lehetősége még egy kis ideig fontolgatni, hogyan is említse meg az ominózust esetet. Tesz még egy lépést, majd egy apró száraz levélkét vesz le annak felsőjéről. Kint ragadhatott rá. Még ez is arra emlékezteti, hogy az előző napot a természetben töltötték. És, hogy hol érte őket az álom.*
- Nem vagyok hozzászokva, hogy a h… *idejében kap észbe* - hogy Nori ilyen békés valaki mellett.
*Bár a másik nem ismeri egyiket sem igazán, valami gondolata csak van. Ami igazából nem is érdekli, mert ott motoz fejében, hogy miről is kellene beszélniük.*
//Mondvacsinált//
*Belépve a rendezett szobába szétesnek a gondolatai. Remek ötletnek tűnt magával csalni Pashhtát, hogy elmondja neki bűnbánóan, hogy mennyire sajnálja a reggeli puhatolózást, de ehhez mégis hogyan ildomos hozzákezdeni? S ha megbeszélték, akkor mivel üssék el a rengeteg időt, amit még együtt kell tölteniük? Talán megbeszélik és elcsalja magával tanulni, vagy rettentő kínos lesz az egész és elszökik egyedül az emeletre, ahol a holdmágiából tehet még magáévá néhány igét. De ezek mind jóslatok, s ha a legtöbb esetben pontosan tudja is, hogy mit kell mondania, most csak az ajtónak dől és onnan pillant a hóhajúra. Egy halovány mosolyt küld felé, majd vesz egy nagy levegőt. Még mielőtt szóra nyílhatna az ajka konstatálja, hogy egyetlen ágy van. Még csak szét sem lehet húzni őket. Egyetlen ágy. Ajkába harap, majd lassú léptekkel közelíti meg a mellette lévő komódot, s teszi annak tetejére a táskáját. Megszólalna, de… nem megy. Inkább kiveszi belőle a másnapra való éjfekete ruháját, s felakasztja, hogy az apró gyűrődések kirúgják magukat. Be kell vallja, hogy a szótlanság ezerszer kínosabb, mint amit reggel tett. Így hát pár kényszeredett simítást követően otthagyja a nemesi kelmét, s a férfi elé áll.*
- Pashthra! *Kezd bele, majd nyel is egyet. Mennyivel könnyebb teljesen idegenekkel társalogni. Olyanokkal, akiknek nem kell megmagyarázni, hogy miért feszült tenyerébe a duzzadó ékük. Véletlenül. Ott aztán tudna hűvös ábrázatot villantani, nem úgy, mint most.*
- Szerinted ezek ketten… jót tesznek egymásnak?
*Nos, nem ezt akarta kérdezni, de ez jött ki dús ajkán. Annyira mégsem bánja… így van lehetősége még egy kis ideig fontolgatni, hogyan is említse meg az ominózust esetet. Tesz még egy lépést, majd egy apró száraz levélkét vesz le annak felsőjéről. Kint ragadhatott rá. Még ez is arra emlékezteti, hogy az előző napot a természetben töltötték. És, hogy hol érte őket az álom.*
- Nem vagyok hozzászokva, hogy a h… *idejében kap észbe* - hogy Nori ilyen békés valaki mellett.
*Bár a másik nem ismeri egyiket sem igazán, valami gondolata csak van. Ami igazából nem is érdekli, mert ott motoz fejében, hogy miről is kellene beszélniük.*
1111. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-03 13:00:40
Üzenet elküldve: 2025-10-03 13:00:40
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennar fáradt mozdulatokkal próbálja kimozdítani a makacs csatot, de ujjai hiába keresik a jó fogást, a szíj csak nem enged. Már-már dühös sóhaj szakadna fel belőle, amikor a feketeség közelebb lép, s játékos éllel tesz megjegyzést. Norennar oldalra billenti a fejét, a szája sarkában rövid mosoly rándul. Szándékosan nagyot sóhajt, kicsit teátrális, kicsit csipkelődő, aztán a lányra villantja a szürkéit.*
- Ha egy mód van rá, akkor ne. Drága volt és nincs másik.
*A hangja száraz, inkább évődő, mint fáradt. A feketeség ujjai gyorsan megtalálják a fogást a bőr és az acél között; a csat kattan, enged. Norennar egy rövid, halk kuncogással fújja ki a levegőt, vállát megmozgatja, mintha próbára tenné a hirtelen nyert mozgásteret, majd aprót biccent.*
- Köszönöm.
*A további szíjakkal és csatokkal már könnyedén boldogul. Egyenként oldja őket, türelmes mozdulatokkal, s minden darab az ágy mellé kerül, szépen egymásra fektetve. Az acéllemezek egymáshoz koccanva tompán csengenek, ahogy a padlóhoz érnek. A brigantinról szóló megjegyzés hallatán Norennar egy pillanatra megáll a mozdulatban, majd féloldalasan, fejét kissé oldalra billentve ránéz a lányra.*
- A brigantin kényelmesebb. Azt mondanám, olyan, mint egy nehéz kabát. Ez viszont… *Fejével a földön szétrakott pacélja felé bök.* - Mint a teknőspáncél. Egy külső váz. Ha nincs elég jól párnázva és személyre igazítva, kifejezetten kényelmetlen tud lenni.
*Ezzel visszafordul a saját dolgához, s az alkarvédő csatját kezdi feszegetni. Az apró fémcsat nem adja könnyen magát, ujjai makacsul küzdenek vele. Közben felnerül az új téma, melyhez a mélységi két kérdést is társít. Előbbire ránézésre kielégítő lehet a válasz elvégre újból mosolyt csal a mélységi arcára. Már Norennarnak is feltűnik, hogy gyanúsan jó kedve van a lány társaságában... Ami viszont a második, jóval egyszerűbb kérdést illeti, nos ott már hősünk nem kap érdemi választ. Sőt a felelet, meglehetőst gyanúsnak hat, olyannyira, hogy az hősünk figyelmét sem kerüli el. Felhúzott szemöldökkel figyeli a feketeséget, de végül nem kérdez rá, nem firtatja tovább.
Amikor azonban a következő mondat elhangzik, a mélységi megáll a mozdulatban. Fejét lassan a lány felé fordítja, szeme szürkén villan, majd egy rövid, értetlen tekintet után megrázza fejét, mintha el akarná hessegetni a kételyt, s a szája szélén lassan, szinte észrevétlenül kúszik fel egy félmosoly.*
- Az én megérzéseim is azt súgják, hogy most így lesz a legjobb.
*Ezt követően a fal felé pillant, oda, ahol a másik páros szobáját sejti. Egy rövid sóhaj szakad fel belőle, amiben talán több rejlik, mint amennyit elárulna.*
- Hagyjuk turbékolni a gerlepárt… Azt hiszem, Pash is szívesebben lenne most Maival. És ami azt illeti… én is szívesebben vagyok most inkább veled.
*Szavai után végül enged az alkarvédő is. A csat kattanva oldódik, s a bőrlemez a többi páncéldarab mellé kerül.*
~Ezt is le kéne már cserélni...~
*Norennar lassan kiegyenesedik, a vállai lazábbak, mellkasa szabadabban emelkedik. Már csak inge, nadrágja és csizmája maradt rajta. Egy pillanatra mozdulatlanul áll a szoba közepén, szürke tekintete ismét körbejár a kőfalakon, majd megáll a lányon.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennar fáradt mozdulatokkal próbálja kimozdítani a makacs csatot, de ujjai hiába keresik a jó fogást, a szíj csak nem enged. Már-már dühös sóhaj szakadna fel belőle, amikor a feketeség közelebb lép, s játékos éllel tesz megjegyzést. Norennar oldalra billenti a fejét, a szája sarkában rövid mosoly rándul. Szándékosan nagyot sóhajt, kicsit teátrális, kicsit csipkelődő, aztán a lányra villantja a szürkéit.*
- Ha egy mód van rá, akkor ne. Drága volt és nincs másik.
*A hangja száraz, inkább évődő, mint fáradt. A feketeség ujjai gyorsan megtalálják a fogást a bőr és az acél között; a csat kattan, enged. Norennar egy rövid, halk kuncogással fújja ki a levegőt, vállát megmozgatja, mintha próbára tenné a hirtelen nyert mozgásteret, majd aprót biccent.*
- Köszönöm.
*A további szíjakkal és csatokkal már könnyedén boldogul. Egyenként oldja őket, türelmes mozdulatokkal, s minden darab az ágy mellé kerül, szépen egymásra fektetve. Az acéllemezek egymáshoz koccanva tompán csengenek, ahogy a padlóhoz érnek. A brigantinról szóló megjegyzés hallatán Norennar egy pillanatra megáll a mozdulatban, majd féloldalasan, fejét kissé oldalra billentve ránéz a lányra.*
- A brigantin kényelmesebb. Azt mondanám, olyan, mint egy nehéz kabát. Ez viszont… *Fejével a földön szétrakott pacélja felé bök.* - Mint a teknőspáncél. Egy külső váz. Ha nincs elég jól párnázva és személyre igazítva, kifejezetten kényelmetlen tud lenni.
*Ezzel visszafordul a saját dolgához, s az alkarvédő csatját kezdi feszegetni. Az apró fémcsat nem adja könnyen magát, ujjai makacsul küzdenek vele. Közben felnerül az új téma, melyhez a mélységi két kérdést is társít. Előbbire ránézésre kielégítő lehet a válasz elvégre újból mosolyt csal a mélységi arcára. Már Norennarnak is feltűnik, hogy gyanúsan jó kedve van a lány társaságában... Ami viszont a második, jóval egyszerűbb kérdést illeti, nos ott már hősünk nem kap érdemi választ. Sőt a felelet, meglehetőst gyanúsnak hat, olyannyira, hogy az hősünk figyelmét sem kerüli el. Felhúzott szemöldökkel figyeli a feketeséget, de végül nem kérdez rá, nem firtatja tovább.
Amikor azonban a következő mondat elhangzik, a mélységi megáll a mozdulatban. Fejét lassan a lány felé fordítja, szeme szürkén villan, majd egy rövid, értetlen tekintet után megrázza fejét, mintha el akarná hessegetni a kételyt, s a szája szélén lassan, szinte észrevétlenül kúszik fel egy félmosoly.*
- Az én megérzéseim is azt súgják, hogy most így lesz a legjobb.
*Ezt követően a fal felé pillant, oda, ahol a másik páros szobáját sejti. Egy rövid sóhaj szakad fel belőle, amiben talán több rejlik, mint amennyit elárulna.*
- Hagyjuk turbékolni a gerlepárt… Azt hiszem, Pash is szívesebben lenne most Maival. És ami azt illeti… én is szívesebben vagyok most inkább veled.
*Szavai után végül enged az alkarvédő is. A csat kattanva oldódik, s a bőrlemez a többi páncéldarab mellé kerül.*
~Ezt is le kéne már cserélni...~
*Norennar lassan kiegyenesedik, a vállai lazábbak, mellkasa szabadabban emelkedik. Már csak inge, nadrágja és csizmája maradt rajta. Egy pillanatra mozdulatlanul áll a szoba közepén, szürke tekintete ismét körbejár a kőfalakon, majd megáll a lányon.*
1110. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-03 08:25:55
Üzenet elküldve: 2025-10-03 08:25:55
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Norennar némán figyeli, ahogy a félvér mozdul, majd a harcos kardjának hegye lángra kap. A fény szétterül a falakon, hosszú árnyékokat vetve a polcokra és a szoba minden zugába. A mélységi csak néhány másodpercig figyeli a lángot, mintha mérlegelné, van-e bármi haszna. Számára inkább feleslegesnek tűnik, így hamar inkább a környezetet kezdi pásztázni. Könyvespolcok, fiókok, tekercsek sorakoznak körben, ő pedig csendben figyeli, hátha talál valami mozgást vagy gyanús részletet.
Amikor a hang felcsendül, Norennar alig észrevehetően összerezzen. Szeme azonnal a hang irányába kap, de a szobában semmit sem talál, csak a visszhang verődik körbe. Tekintete elidőzik a félhomályban, majd megakad Pashthrán. Az ifjú harcos mozdulatai árulkodóak, a mélységi szeme sarkából tisztán látja, ahogy megfeszíti magát.
Norennar pillantása találkozik az övével. Rövid ideig némán méri végig. Feltűnik neki a fiú bőrén végigfutó változás, az a sajátos megkeményedés. Felvonja szemöldökét, majd a lángoló kardra pillant, aztán újra a fiú arcára néz. A mélységi finoman megrázza a fejét, mintegy jelezve a fiúnak, hogy őrizze meg a hidegvérét. Nem szól hozzá, a gesztus önmagáért beszél. Ami azt illeti a harcos próbálkozása felettébb komikusnak hat, pláne a fiú mágusokról alkotott véleménye után, sokáig azonban nem időzik ezzel a gondolattal.
A figyelmét hamar visszafordítja a felcsendülő szavakra. A sorok ott maradnak benne, mintha újra és újra végiggondolná. Eszébe jutnak Mai korábbi szavai is arról, hogy a torony ura szívesen űz tréfát a vendégekkel. Talán ez is csak egy játék. S ha már ruhájában nem is egészen tisztelte meg a torony urát, legalább abban pótolhatja mulasztását, hogy belemegy a játékba.
A mélységi lassan biccent, mintha magának is megerősítené a gondolatot. Szeme végigsiklik a könyvespolcokon, majd a sötétebb sarkokon. Hallgatja, ahogy a szél az ablakot rángatja, és a csend visszaül a falak közé.
Végül halkan, szinte az orra alatt morogja a választ, amitől arcán alig észrevehető, száraz mosoly jelenik meg.*
- Árnyék...
//A Mágustorony Mestere//
*Norennar némán figyeli, ahogy a félvér mozdul, majd a harcos kardjának hegye lángra kap. A fény szétterül a falakon, hosszú árnyékokat vetve a polcokra és a szoba minden zugába. A mélységi csak néhány másodpercig figyeli a lángot, mintha mérlegelné, van-e bármi haszna. Számára inkább feleslegesnek tűnik, így hamar inkább a környezetet kezdi pásztázni. Könyvespolcok, fiókok, tekercsek sorakoznak körben, ő pedig csendben figyeli, hátha talál valami mozgást vagy gyanús részletet.
Amikor a hang felcsendül, Norennar alig észrevehetően összerezzen. Szeme azonnal a hang irányába kap, de a szobában semmit sem talál, csak a visszhang verődik körbe. Tekintete elidőzik a félhomályban, majd megakad Pashthrán. Az ifjú harcos mozdulatai árulkodóak, a mélységi szeme sarkából tisztán látja, ahogy megfeszíti magát.
Norennar pillantása találkozik az övével. Rövid ideig némán méri végig. Feltűnik neki a fiú bőrén végigfutó változás, az a sajátos megkeményedés. Felvonja szemöldökét, majd a lángoló kardra pillant, aztán újra a fiú arcára néz. A mélységi finoman megrázza a fejét, mintegy jelezve a fiúnak, hogy őrizze meg a hidegvérét. Nem szól hozzá, a gesztus önmagáért beszél. Ami azt illeti a harcos próbálkozása felettébb komikusnak hat, pláne a fiú mágusokról alkotott véleménye után, sokáig azonban nem időzik ezzel a gondolattal.
A figyelmét hamar visszafordítja a felcsendülő szavakra. A sorok ott maradnak benne, mintha újra és újra végiggondolná. Eszébe jutnak Mai korábbi szavai is arról, hogy a torony ura szívesen űz tréfát a vendégekkel. Talán ez is csak egy játék. S ha már ruhájában nem is egészen tisztelte meg a torony urát, legalább abban pótolhatja mulasztását, hogy belemegy a játékba.
A mélységi lassan biccent, mintha magának is megerősítené a gondolatot. Szeme végigsiklik a könyvespolcokon, majd a sötétebb sarkokon. Hallgatja, ahogy a szél az ablakot rángatja, és a csend visszaül a falak közé.
Végül halkan, szinte az orra alatt morogja a választ, amitől arcán alig észrevehető, száraz mosoly jelenik meg.*
- Árnyék...
1109. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-03 00:34:53
Üzenet elküldve: 2025-10-03 00:34:53
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
* Felfelé menet kedvesen mosolyog a mágusra, amikor megállásra készteti a csapatot, és hallgatja a szavait. Szívesen felajánlaná, hogy felviszi a hátralévő úton, de se öltözetük, se a helyzet nem tesz lehetővé ilyen lovagias felajánlásokat. Helyette inkább megigazítja a kardot az oldalán, csak hogy kezdjen magával valamit, amíg álldogálnak. Szíve szerint guggolásokba kezdene, de most lett figyelmeztetve, hogy figyeljen a testszagára, úgyhogy helyette inkább türelmesen várakozik. Ha elindulnak akkor sereghajtónak nevezi ki magát, egyrészt mert így elkaphatja a nőt, ha a túlzott erőltetéstől meggyengülne a combja, és megbicsaklana, másrészt mert a lányok igen kicsinosították magukat, és így gyönyörködhet formás alfelükben. Bár az igazat megvallva, egy nő az, akit kitüntet figyelmével.
Felérve ugyan egyből indulna befelé az ismeretlenbe, de Mai szavai megtorpanásra késztetik. Eddig úgy gondolta, hogy minden amit tapasztalnak csak számára fura, és a toronyban járatosak már megszokhatták, azonban úgy tűnik, hogy mégse ez a helyzet. Örül neki, hogy kivonhatja a kardját, jobban érzi magát a hideg kardmarkolattal a kezében. A láng megjelenésére meglepődik egy pillanatra, de hamar összekapja magát. *
- Fel fog hevülni? * Teszi fel a kérdést a nőnek, hogy tudja mire számítson. Nem lenne szerencsés, ha annyira izzani kezdene a kezében az acél, hogy el kelljen dobja, ezzel teljesen lefegyverezve önmagát. Azonban a választ nincs ideje megemészteni, mert megszólal egy hang, aminek hallatán egyből a tűzgyújtó elé lép, alapállást véve fel, amivel egy esetleges támadás esetén védheti magukat. Az egyetlen dolog, amiben más ez, mint a megszokott mozdulatsor, hogy még egy varázslattal is megpróbálkozik, bebizonyítva, hogy nem csak a kosz, de a tudás is tapad rá. Sajnos még nincs benne annyi mágikus energia, hogy ennél komolyabb dologba kezdhessen, de páncél nélkül, ha sikerrel jár, ez is több, mint a semmi. Miután végigsimított a karján, tökéletes az alapállása. Szemével Norennar felé pillant, reméli, hogy ő is hasonlóan tett, és ketten kellő védelmet nyújtanak a mágusoknak. Bele se gondol, hogy ez az egész egy tréfa is lehet, agyában már ott kevereg az adrenalin, és szívverése is kellően felgyorsult. Ösztönös reakció ez, amit ezer évnyi láblógatás se tudna kiirtani belőle. *
A varázsló végigsimít bőrén, melynek hatására az kismértékben keményebbé, ellenállóbbá válik a sebzésekkel szemben (1) a következő három körre.
//A Mágustorony Mestere//
* Felfelé menet kedvesen mosolyog a mágusra, amikor megállásra készteti a csapatot, és hallgatja a szavait. Szívesen felajánlaná, hogy felviszi a hátralévő úton, de se öltözetük, se a helyzet nem tesz lehetővé ilyen lovagias felajánlásokat. Helyette inkább megigazítja a kardot az oldalán, csak hogy kezdjen magával valamit, amíg álldogálnak. Szíve szerint guggolásokba kezdene, de most lett figyelmeztetve, hogy figyeljen a testszagára, úgyhogy helyette inkább türelmesen várakozik. Ha elindulnak akkor sereghajtónak nevezi ki magát, egyrészt mert így elkaphatja a nőt, ha a túlzott erőltetéstől meggyengülne a combja, és megbicsaklana, másrészt mert a lányok igen kicsinosították magukat, és így gyönyörködhet formás alfelükben. Bár az igazat megvallva, egy nő az, akit kitüntet figyelmével.
Felérve ugyan egyből indulna befelé az ismeretlenbe, de Mai szavai megtorpanásra késztetik. Eddig úgy gondolta, hogy minden amit tapasztalnak csak számára fura, és a toronyban járatosak már megszokhatták, azonban úgy tűnik, hogy mégse ez a helyzet. Örül neki, hogy kivonhatja a kardját, jobban érzi magát a hideg kardmarkolattal a kezében. A láng megjelenésére meglepődik egy pillanatra, de hamar összekapja magát. *
- Fel fog hevülni? * Teszi fel a kérdést a nőnek, hogy tudja mire számítson. Nem lenne szerencsés, ha annyira izzani kezdene a kezében az acél, hogy el kelljen dobja, ezzel teljesen lefegyverezve önmagát. Azonban a választ nincs ideje megemészteni, mert megszólal egy hang, aminek hallatán egyből a tűzgyújtó elé lép, alapállást véve fel, amivel egy esetleges támadás esetén védheti magukat. Az egyetlen dolog, amiben más ez, mint a megszokott mozdulatsor, hogy még egy varázslattal is megpróbálkozik, bebizonyítva, hogy nem csak a kosz, de a tudás is tapad rá. Sajnos még nincs benne annyi mágikus energia, hogy ennél komolyabb dologba kezdhessen, de páncél nélkül, ha sikerrel jár, ez is több, mint a semmi. Miután végigsimított a karján, tökéletes az alapállása. Szemével Norennar felé pillant, reméli, hogy ő is hasonlóan tett, és ketten kellő védelmet nyújtanak a mágusoknak. Bele se gondol, hogy ez az egész egy tréfa is lehet, agyában már ott kevereg az adrenalin, és szívverése is kellően felgyorsult. Ösztönös reakció ez, amit ezer évnyi láblógatás se tudna kiirtani belőle. *
A varázsló végigsimít bőrén, melynek hatására az kismértékben keményebbé, ellenállóbbá válik a sebzésekkel szemben (1) a következő három körre.
1108. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-03 00:12:30
Üzenet elküldve: 2025-10-03 00:12:30
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Ahogy belépnek a helyiségbe, a Mai által megbűvölt, ám Pashtra kezében tartott kard lángjának táncoló fényei hatalmasra nyújtják az árnyakat. Merthogy van belőlük odabenn épp elég. Roskadásig pakolt könyvespolcok, tekercsek, furcsa, számukra ismeretlen eszközök sorakoznak szerte a szobában. Egy vaskos, számtalan fiókkal ellátott íróasztal is helyet kap itt, ágy azonban sehol. Abogr mester bizonyosan egyéb helyiséget részesít ehhez előnyben.
A baljósan nyikorgó ablak és az eső szüntelen zúgása az egyetlen hangforrás, egészen addig, míg valahonnan fennhangon fel nem kuncog valaki.*
-Nincs teste, mégis követ,
Nem barátod, de meg azért nem ölet!
Napvilágnál hű társad,
Éjvilágnál magadra hagy.
Mi az?
*A hang gazdája ismét felkuncog. Hiába forognak körbe, nem lelik a tréfamestert, s szavai is mintha visszhangot vernének az egyébként nem visszhangos szobában. Nem is szól újra hozzájuk, legalábbis magától nem teszi.*
//A Mágustorony Mestere//
*Ahogy belépnek a helyiségbe, a Mai által megbűvölt, ám Pashtra kezében tartott kard lángjának táncoló fényei hatalmasra nyújtják az árnyakat. Merthogy van belőlük odabenn épp elég. Roskadásig pakolt könyvespolcok, tekercsek, furcsa, számukra ismeretlen eszközök sorakoznak szerte a szobában. Egy vaskos, számtalan fiókkal ellátott íróasztal is helyet kap itt, ágy azonban sehol. Abogr mester bizonyosan egyéb helyiséget részesít ehhez előnyben.
A baljósan nyikorgó ablak és az eső szüntelen zúgása az egyetlen hangforrás, egészen addig, míg valahonnan fennhangon fel nem kuncog valaki.*
-Nincs teste, mégis követ,
Nem barátod, de meg azért nem ölet!
Napvilágnál hű társad,
Éjvilágnál magadra hagy.
Mi az?
*A hang gazdája ismét felkuncog. Hiába forognak körbe, nem lelik a tréfamestert, s szavai is mintha visszhangot vernének az egyébként nem visszhangos szobában. Nem is szól újra hozzájuk, legalábbis magától nem teszi.*
1107. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-02 22:07:35
Üzenet elküldve: 2025-10-02 22:07:35
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Ahogy megkapja elsőként feltett kérdésére a választ, védekezőn emeli fel a kezeit, jelezve, hogy emiatt nem kell megküzdeniük egymással, ő ugyanis semmit nem fog ráerőltetni Norennarra, amit nem akar.*
- Te tudod, de Mainak ez fontos, szóval én azért igyekszem majd. *Azt nem vallja be, hogy egyébként kifejezetten megszerette a csinos ruhákat, és a Mágustorony volt eddig is minden alkalommal az a hely, ahol kiélte az ilyesfajta igényeit, habár ezúttal a helyzet komolysága sokat elvesz a kedvéből.
Az apró célzás a saját kis lakásának rendetlenségére ezúttal annyira egyértelmű, hogy még ő is rögtön megérti, cserébe játékos sértettséggel húzza félre a száját.*
- Majd nem lesz. *Vág vissza rögtön, majd vetkőzésbe kezd, habár egyelőre csak a fegyverei és a vértje kerül le róla. Utóbbi kétségkívül nagyobb védelmet biztosít elődjénél, de annál kényelmetlenebb is, úgyhogy nem bánja, hogy végre megszabadulhat tőle. Mindeközben Norennar levetett számszeríjára téved a tekintete, és akaratlanul is eszébe jut róla a kép a torkot átfúró nyílról, melyet a férfi a tűz körül ülve emlegetett. Hirtelen kedve támad kipróbálni a fegyvert, ám fáradtsága hamar el is űzi ezt a halva született ötletet.
Mikor társa segítséget kér tőle, ő már megszabadult a brigantintól, amit az egyik ágy támlájának döntve rak le, melyről már kérdés nélkül el is döntötte, hogy az lesz az övé.*
- Hüm? *Fordul Norennar felé, amint meghallja a hangját.* Mit csináljak vele? Vágjam le? *Vigyorodik el, miközben közelebb lép a sötételfhez, hogy kiszabadítsa őt börtönéből. Ahogy nekilát felmérni a probléma súlyát, halkan felkuncog.*
- Hasonlítunk ebben. Én is mindig, mindent megcsomózok, aztán nem tudom leszedni magamról. *A makacs csat végül enged, és még csak nem is kell sokat bíbelődnie vele a feketeségnek. Ha gyanakvó típus volna, talán még arra is gondolhatna, hogy nem volt itt semmi gond, csupán közelebb akarta magához tudni őt a másik.*
- Tessék, így. *Lép egyet hátrébb, miután elintézte, hogy Norennar most már könnyedén ki tudjon bújni a vértjéből.* Kényelmetlenebbnek tűnik, mint az enyém. *Jegyzi meg, ahogy tekintete végigsiklik a páncélzaton. Gondolatai aztán más vizekre eveznek, Main tűnődik, és azon, hogy hogyan lehetett képes ennyire a lelkébe látni, hogy egyetlen, apró, jelzésértékű mozzanat nélkül is meg tudta mondani, hogy mit szeretne. Észre sem veszi közben, hogy ezzel elárulta magát nem csak maga, hanem Norennar előtt is.*
- Umm, igen… *Bólint őszintén, de nincs olyan szerencséje, hogy ennyivel megússza, néhány másodperc elteltével bebizonyosodik, hogy Norennar magyarázatot is vár a vallomás mellé.*
- Hogy… miért? *Pislog párat, hátha csoda történik, de a jeges tekintet továbbra is őt figyeli.* Csak úgy. A megérzéseim azt súgták, hogy most így lesz jó nekem. *Nyökögve sikerül csak kimondania ezt az egyszerű mondatot is, majd inkább félrenéz, aztán leül az ágyára, és elkezdi kioldani a bakancsa fűzőit is, hogy a sáros lábbeliktől is megszabadulhasson végre.*
- Remélem, neked nem baj, hogy így alakult. Téged nem is kérdezett meg senki, hogy akarsz-e velem egy szobában lenni… *Mondja halkan, bár fogalma sincs, hogy milyen választ vár. Nem gondolná, hogy Norennar bevallaná az ellenszenvét vele kapcsolatban, akkor sem, ha van neki.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Ahogy megkapja elsőként feltett kérdésére a választ, védekezőn emeli fel a kezeit, jelezve, hogy emiatt nem kell megküzdeniük egymással, ő ugyanis semmit nem fog ráerőltetni Norennarra, amit nem akar.*
- Te tudod, de Mainak ez fontos, szóval én azért igyekszem majd. *Azt nem vallja be, hogy egyébként kifejezetten megszerette a csinos ruhákat, és a Mágustorony volt eddig is minden alkalommal az a hely, ahol kiélte az ilyesfajta igényeit, habár ezúttal a helyzet komolysága sokat elvesz a kedvéből.
Az apró célzás a saját kis lakásának rendetlenségére ezúttal annyira egyértelmű, hogy még ő is rögtön megérti, cserébe játékos sértettséggel húzza félre a száját.*
- Majd nem lesz. *Vág vissza rögtön, majd vetkőzésbe kezd, habár egyelőre csak a fegyverei és a vértje kerül le róla. Utóbbi kétségkívül nagyobb védelmet biztosít elődjénél, de annál kényelmetlenebb is, úgyhogy nem bánja, hogy végre megszabadulhat tőle. Mindeközben Norennar levetett számszeríjára téved a tekintete, és akaratlanul is eszébe jut róla a kép a torkot átfúró nyílról, melyet a férfi a tűz körül ülve emlegetett. Hirtelen kedve támad kipróbálni a fegyvert, ám fáradtsága hamar el is űzi ezt a halva született ötletet.
Mikor társa segítséget kér tőle, ő már megszabadult a brigantintól, amit az egyik ágy támlájának döntve rak le, melyről már kérdés nélkül el is döntötte, hogy az lesz az övé.*
- Hüm? *Fordul Norennar felé, amint meghallja a hangját.* Mit csináljak vele? Vágjam le? *Vigyorodik el, miközben közelebb lép a sötételfhez, hogy kiszabadítsa őt börtönéből. Ahogy nekilát felmérni a probléma súlyát, halkan felkuncog.*
- Hasonlítunk ebben. Én is mindig, mindent megcsomózok, aztán nem tudom leszedni magamról. *A makacs csat végül enged, és még csak nem is kell sokat bíbelődnie vele a feketeségnek. Ha gyanakvó típus volna, talán még arra is gondolhatna, hogy nem volt itt semmi gond, csupán közelebb akarta magához tudni őt a másik.*
- Tessék, így. *Lép egyet hátrébb, miután elintézte, hogy Norennar most már könnyedén ki tudjon bújni a vértjéből.* Kényelmetlenebbnek tűnik, mint az enyém. *Jegyzi meg, ahogy tekintete végigsiklik a páncélzaton. Gondolatai aztán más vizekre eveznek, Main tűnődik, és azon, hogy hogyan lehetett képes ennyire a lelkébe látni, hogy egyetlen, apró, jelzésértékű mozzanat nélkül is meg tudta mondani, hogy mit szeretne. Észre sem veszi közben, hogy ezzel elárulta magát nem csak maga, hanem Norennar előtt is.*
- Umm, igen… *Bólint őszintén, de nincs olyan szerencséje, hogy ennyivel megússza, néhány másodperc elteltével bebizonyosodik, hogy Norennar magyarázatot is vár a vallomás mellé.*
- Hogy… miért? *Pislog párat, hátha csoda történik, de a jeges tekintet továbbra is őt figyeli.* Csak úgy. A megérzéseim azt súgták, hogy most így lesz jó nekem. *Nyökögve sikerül csak kimondania ezt az egyszerű mondatot is, majd inkább félrenéz, aztán leül az ágyára, és elkezdi kioldani a bakancsa fűzőit is, hogy a sáros lábbeliktől is megszabadulhasson végre.*
- Remélem, neked nem baj, hogy így alakult. Téged nem is kérdezett meg senki, hogy akarsz-e velem egy szobában lenni… *Mondja halkan, bár fogalma sincs, hogy milyen választ vár. Nem gondolná, hogy Norennar bevallaná az ellenszenvét vele kapcsolatban, akkor sem, ha van neki.*
1106. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-02 20:51:36
Üzenet elküldve: 2025-10-02 20:51:36
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Túl sok beszélgetés nem fér bele a reggelbe, s ha ő maga nem is olyan komor, mint a kinti időjárás, attól még eluralkodik rajta az izgatottság. A Mesterrel találkozni eleve elég ehhez az érzéshez, na de elé tárni valamit, ami segíthet a városnak, az felettébb izgalmas. Bár nem tudhatja, hogy egyáltalán érdekli-e a tömb, amit Norileina szorongat, vagy hogy miként veszi majd, hogy az egyáltalán a birtokukban van. Meg merné kockáztatni azt is, hogy nem foglalkoztatja túlontúl őt a város sorsa, de egy efféle ereklye már csak megragadja. Ha már megfelelő mennyiségű információt szerezhetnek róla, az is valami.
A köpenyesek a segítségükre vannak, noha csak annyiban, hogy mutatják, hogy merre érdemes haladni. Nem lepődik meg, hogy felfelé kell irányulniuk, de azt legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy testedzéssel kell indítaniuk a napot. A felfelé menet háromnegyedénél már oldalához kap. Nincs ő ehhez szokva. Természetesen nem hajlandó arcára is ültetni a kínt, amit az okoz, hogy majd megfullad. Meg is áll egy ponton, muszáj megpihennie, na de elejét venni a szemforgatásoknak csupán azzal tudja, hogy "érvel".*
- Ha már.. huh. Ha már így kicsinosította magát majdnem mindenki… *ereszt meg egy vigyort, persze csak ugratja a mélységit* - …akkor nem kellene beleizzadni az útba. Az illatunknak sem tesz túl jót. *Még reméli, hogy inkább az édes-fűszeres illat marad léptei mögött, nem pedig valami megromlott májasé. Szerencsére ekkora baj nincs persze, de képes és igen hamar megijed, ha arról van szó, hogy nem néz ki tökéletesen. Hamar összeszedi magát, csak egy percecskére volt szükség, s újult erővel folytatja a végeláthatatlannak tűnő utat. Ha nem zubogna hegyes füleiben a vér, hamarabb ráeszmélt volna, hogy valami nincs rendben. Túl csendes, túl kopár, mintha semmiféle élet nem lenne itt. Az utolsó emeleten megtorpan, ahogy meglátja a sötét szobát.*
- A Drága Mester remélem csupán tréfát űz velünk, mert kezdek aggódni… itt ennél nagyobb élet szokott lenni.
*Nem ehhez szokott hozzá. Az, hogy nem lelik Abogrt, még nem is lenne túl nagy dráma, van neki dolga elég. De az, hogy mindenki felfelé mutatott, de felfelé semmi nincs, csupán egy setét helyiség, az már nem tetszik neki. Feleslegesen be sem menne, jobb volna inkább visszafordulni és a lentebbi szobákat átkutatni, bármit is mutasson a személyzet, de mint mindig, Nori úgy dönt, hogy benéz oda, ahová úgy lehet nem is kellene. Hiába szegeződik rá kérdő szem, ő felsóhajt és Pashthrához lép.*
- A kardod lesz a fáklya. Tartsd ide. Nem látok semmit ugyanis.
*A szemeibe néz, egy sajátos mosollyal. Ha amaz engedelmeskedik, ő megpróbálkozik egy varázslattal, hogy legalább lássanak valamit, ha már itt szeretnének bóklászni. Legalább tényleg kifújhatja magát. Ha valamiért, csak ezért nem bánja, legyen bármilyen rossz is az előérzet. *
A varázsló gyors kézmozdulatot tesz, melynek hatására egy jól világító lángot tud elhelyezni egy tárgy hegyére (pl. bot, fáklya vagy egyéb fegyvervég). Ha az anyag nem éghető, a láng két kör múlva kialszik, egyéb esetben életszerűen meggyullad.
//A Mágustorony Mestere//
*Túl sok beszélgetés nem fér bele a reggelbe, s ha ő maga nem is olyan komor, mint a kinti időjárás, attól még eluralkodik rajta az izgatottság. A Mesterrel találkozni eleve elég ehhez az érzéshez, na de elé tárni valamit, ami segíthet a városnak, az felettébb izgalmas. Bár nem tudhatja, hogy egyáltalán érdekli-e a tömb, amit Norileina szorongat, vagy hogy miként veszi majd, hogy az egyáltalán a birtokukban van. Meg merné kockáztatni azt is, hogy nem foglalkoztatja túlontúl őt a város sorsa, de egy efféle ereklye már csak megragadja. Ha már megfelelő mennyiségű információt szerezhetnek róla, az is valami.
A köpenyesek a segítségükre vannak, noha csak annyiban, hogy mutatják, hogy merre érdemes haladni. Nem lepődik meg, hogy felfelé kell irányulniuk, de azt legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy testedzéssel kell indítaniuk a napot. A felfelé menet háromnegyedénél már oldalához kap. Nincs ő ehhez szokva. Természetesen nem hajlandó arcára is ültetni a kínt, amit az okoz, hogy majd megfullad. Meg is áll egy ponton, muszáj megpihennie, na de elejét venni a szemforgatásoknak csupán azzal tudja, hogy "érvel".*
- Ha már.. huh. Ha már így kicsinosította magát majdnem mindenki… *ereszt meg egy vigyort, persze csak ugratja a mélységit* - …akkor nem kellene beleizzadni az útba. Az illatunknak sem tesz túl jót. *Még reméli, hogy inkább az édes-fűszeres illat marad léptei mögött, nem pedig valami megromlott májasé. Szerencsére ekkora baj nincs persze, de képes és igen hamar megijed, ha arról van szó, hogy nem néz ki tökéletesen. Hamar összeszedi magát, csak egy percecskére volt szükség, s újult erővel folytatja a végeláthatatlannak tűnő utat. Ha nem zubogna hegyes füleiben a vér, hamarabb ráeszmélt volna, hogy valami nincs rendben. Túl csendes, túl kopár, mintha semmiféle élet nem lenne itt. Az utolsó emeleten megtorpan, ahogy meglátja a sötét szobát.*
- A Drága Mester remélem csupán tréfát űz velünk, mert kezdek aggódni… itt ennél nagyobb élet szokott lenni.
*Nem ehhez szokott hozzá. Az, hogy nem lelik Abogrt, még nem is lenne túl nagy dráma, van neki dolga elég. De az, hogy mindenki felfelé mutatott, de felfelé semmi nincs, csupán egy setét helyiség, az már nem tetszik neki. Feleslegesen be sem menne, jobb volna inkább visszafordulni és a lentebbi szobákat átkutatni, bármit is mutasson a személyzet, de mint mindig, Nori úgy dönt, hogy benéz oda, ahová úgy lehet nem is kellene. Hiába szegeződik rá kérdő szem, ő felsóhajt és Pashthrához lép.*
- A kardod lesz a fáklya. Tartsd ide. Nem látok semmit ugyanis.
*A szemeibe néz, egy sajátos mosollyal. Ha amaz engedelmeskedik, ő megpróbálkozik egy varázslattal, hogy legalább lássanak valamit, ha már itt szeretnének bóklászni. Legalább tényleg kifújhatja magát. Ha valamiért, csak ezért nem bánja, legyen bármilyen rossz is az előérzet. *
A varázsló gyors kézmozdulatot tesz, melynek hatására egy jól világító lángot tud elhelyezni egy tárgy hegyére (pl. bot, fáklya vagy egyéb fegyvervég). Ha az anyag nem éghető, a láng két kör múlva kialszik, egyéb esetben életszerűen meggyullad.
1105. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-02 20:30:29
Üzenet elküldve: 2025-10-02 20:30:29
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Bár a mélységi arckifejezése változatlanul rideg marad, mégis értetlenül hallgatja a hóhajú korábbi szavait. Azt megérti, hogy a félvér miért kerekít ekkora ügyet ebből, mégiscsak nőből van, a fiútól azonban idegennek hat ez a vehemencia valami ennyire irreleváns dolgot illetően. Mivel értetlenül áll a jelenség előtt, habozik a válasszal, s a feketeség meg is előzi őt, s ezzel el is veszi tőle a lehetőséget. Talán jobb is így. Norennar meglepetten pillant rá, és ahogy tekintete találkozik a lányéval, valami különös érzés szorul a mellkasába. Valahol azonban mégis ismerősnek hat. Mindenesetre nem tudja, vagy talán inkább csak nem akarja megnevezni. A rideg arcvonásai mindenesetre fellazulnak, s még egy halovány mosoly is felbukkan az arcán. Valóban így a legjobb, ha nem mond semmit. Követi inkább a lányt szobájukba, mintha a falak közé belépve elhalkulhatna minden, ami az imént kint feszült közöttük.
Az ajtót halkan csukja be maga mögött, majd szeme végigsiklik a helyiségen. Két ágy egymással szemben, középen a szőnyeg, az ablak előtt a túlzóan díszes függöny. Norennarnak meg is fordul a fejében, hogy ha ennyire fontos a díszes öltözék, tán majd holnap reggel maga köré is tekeri a díszes drapériát. Sokáig nem időzik a gondolattal, helyette folytatja a szoba megvizsgálását. A falak hideg szürke kövei valamivel otthonosabbak a számára, mint az eddigi átmeneti szállásai. Valamiért a kőfalak egyfajta biztonságot sugároznak a ridegségük ellenére is. A tekintete megakad az egyik ágyon, s ahogy látja, nem túl széles, de legalább egyenletes felület. Halkan, de elégedetten sóhajt fel. Bármennyire is egyszerű, a földnél ezerszer kényelmesebbnek tűnik. Néhány másodpercig még áll, majd lassan beljebb lép, közben a cipője talpa tompán koppan a fapadlón.
A feketeség szavai kicsalják belőle a reakciót. Hirtelen fordítja fejét felé, s miközben a pillantásuk összekapcsolódik, a szája szélén pimasz mosoly játszik. Nem is próbálja palástolni, hogy élvezi a helyzetet. A bólintása lassú, szándékosan kimért.*
- Ebből nem fogok engedni.
*Pár lépéssel arrébb áll, mintha még egyszer végig akarná mérni a szobát. A lány újabb kérdésére körbefordul, szemével végigpásztázza a bútorokat, a rendet, ami a helyiségben uralkodik.*
- Nyugodt, csendes… *Mondja, kissé elgondolkodva, aztán visszanéz a lányra. A tekintete megvillan, s ezúttal élccel szövi a hangját.* - És rend van.
*Az utolsó három szót szándékosan hangsúlyozza ki, finom célzással. Nem is rejti el, hogy mire gondol. A válláról lassan lecsúsztatja a hátizsákot, tompa puffanással teszi a fal mellé. Ezt követik a fegyverek. Előbb a kard, majd a számszeríj, kerülnek a falhoz támasztva egymás mellé. Minden mozdulata lassú, megfontolt, mintha lépésről lépésre akarna megszabadulni a nap terhétől. Köpenyét is leoldja, gondosan összehajtja, és a hátizsák tetejére rakja. Amikor a páncélhoz ér, már a türelme fogyatkozni látszik. Az egyik csat makacsul ellenáll, nem enged. Hiába tapogatja, sehogy sem sikerül kioldania. Végül félrebillenti a fejét, és a feketeség felé pillant.*
- Tudnál segíteni kérlek?
*Hangja nem parancsoló, inkább kérlelő. Amikor közelebb lép a lány, ujjával rámutat a problémás csatra. Ha Nori többhöz is hozzányúl, nem tiltakozik, hagyja, hogy elbíbelődjön velük. Ha pedig a lány már az elsőt is visszautasítja, akkor Norennar vállát megvonva, dacos kitartással küzd addig, míg végül enged a szerkezet. Így vagy úgy, de végül kibújik a páncélból, s ahogy az acél végre a földre kerül, vállai és mellkasa megkönnyebbülten emelkednek és süllyednek.
Épp az alkarvédőt oldja ki, amikor meghallja a kérdést. Megtorpan a mozdulatban. Lassan felemeli fejét, szemöldöke megemelkedik, s meglepetten tekint a lányra.*
- Tényleg velem akartál egy szobában lenni?
*A kérdés után néhány másodpercig némán áll. A szeme lesiklik, elmerül valahol mélyen a gondolataiban. Arca zártabb, mintha a szokásos szarkazmus mögött most mást rejtegetne. Egy rövid pillanatig a csend tölti ki köztük a levegőt, aztán újra felnéz a lányra. Tekintete ezúttal komolyabb, mint az előbb.*
- Miért?
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Bár a mélységi arckifejezése változatlanul rideg marad, mégis értetlenül hallgatja a hóhajú korábbi szavait. Azt megérti, hogy a félvér miért kerekít ekkora ügyet ebből, mégiscsak nőből van, a fiútól azonban idegennek hat ez a vehemencia valami ennyire irreleváns dolgot illetően. Mivel értetlenül áll a jelenség előtt, habozik a válasszal, s a feketeség meg is előzi őt, s ezzel el is veszi tőle a lehetőséget. Talán jobb is így. Norennar meglepetten pillant rá, és ahogy tekintete találkozik a lányéval, valami különös érzés szorul a mellkasába. Valahol azonban mégis ismerősnek hat. Mindenesetre nem tudja, vagy talán inkább csak nem akarja megnevezni. A rideg arcvonásai mindenesetre fellazulnak, s még egy halovány mosoly is felbukkan az arcán. Valóban így a legjobb, ha nem mond semmit. Követi inkább a lányt szobájukba, mintha a falak közé belépve elhalkulhatna minden, ami az imént kint feszült közöttük.
Az ajtót halkan csukja be maga mögött, majd szeme végigsiklik a helyiségen. Két ágy egymással szemben, középen a szőnyeg, az ablak előtt a túlzóan díszes függöny. Norennarnak meg is fordul a fejében, hogy ha ennyire fontos a díszes öltözék, tán majd holnap reggel maga köré is tekeri a díszes drapériát. Sokáig nem időzik a gondolattal, helyette folytatja a szoba megvizsgálását. A falak hideg szürke kövei valamivel otthonosabbak a számára, mint az eddigi átmeneti szállásai. Valamiért a kőfalak egyfajta biztonságot sugároznak a ridegségük ellenére is. A tekintete megakad az egyik ágyon, s ahogy látja, nem túl széles, de legalább egyenletes felület. Halkan, de elégedetten sóhajt fel. Bármennyire is egyszerű, a földnél ezerszer kényelmesebbnek tűnik. Néhány másodpercig még áll, majd lassan beljebb lép, közben a cipője talpa tompán koppan a fapadlón.
A feketeség szavai kicsalják belőle a reakciót. Hirtelen fordítja fejét felé, s miközben a pillantásuk összekapcsolódik, a szája szélén pimasz mosoly játszik. Nem is próbálja palástolni, hogy élvezi a helyzetet. A bólintása lassú, szándékosan kimért.*
- Ebből nem fogok engedni.
*Pár lépéssel arrébb áll, mintha még egyszer végig akarná mérni a szobát. A lány újabb kérdésére körbefordul, szemével végigpásztázza a bútorokat, a rendet, ami a helyiségben uralkodik.*
- Nyugodt, csendes… *Mondja, kissé elgondolkodva, aztán visszanéz a lányra. A tekintete megvillan, s ezúttal élccel szövi a hangját.* - És rend van.
*Az utolsó három szót szándékosan hangsúlyozza ki, finom célzással. Nem is rejti el, hogy mire gondol. A válláról lassan lecsúsztatja a hátizsákot, tompa puffanással teszi a fal mellé. Ezt követik a fegyverek. Előbb a kard, majd a számszeríj, kerülnek a falhoz támasztva egymás mellé. Minden mozdulata lassú, megfontolt, mintha lépésről lépésre akarna megszabadulni a nap terhétől. Köpenyét is leoldja, gondosan összehajtja, és a hátizsák tetejére rakja. Amikor a páncélhoz ér, már a türelme fogyatkozni látszik. Az egyik csat makacsul ellenáll, nem enged. Hiába tapogatja, sehogy sem sikerül kioldania. Végül félrebillenti a fejét, és a feketeség felé pillant.*
- Tudnál segíteni kérlek?
*Hangja nem parancsoló, inkább kérlelő. Amikor közelebb lép a lány, ujjával rámutat a problémás csatra. Ha Nori többhöz is hozzányúl, nem tiltakozik, hagyja, hogy elbíbelődjön velük. Ha pedig a lány már az elsőt is visszautasítja, akkor Norennar vállát megvonva, dacos kitartással küzd addig, míg végül enged a szerkezet. Így vagy úgy, de végül kibújik a páncélból, s ahogy az acél végre a földre kerül, vállai és mellkasa megkönnyebbülten emelkednek és süllyednek.
Épp az alkarvédőt oldja ki, amikor meghallja a kérdést. Megtorpan a mozdulatban. Lassan felemeli fejét, szemöldöke megemelkedik, s meglepetten tekint a lányra.*
- Tényleg velem akartál egy szobában lenni?
*A kérdés után néhány másodpercig némán áll. A szeme lesiklik, elmerül valahol mélyen a gondolataiban. Arca zártabb, mintha a szokásos szarkazmus mögött most mást rejtegetne. Egy rövid pillanatig a csend tölti ki köztük a levegőt, aztán újra felnéz a lányra. Tekintete ezúttal komolyabb, mint az előbb.*
- Miért?
1104. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-02 19:01:50
Üzenet elküldve: 2025-10-02 19:01:50
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Halk kattanással csukódik mögöttük a szoba ajtaja, mely most a feketeség számára olyan érzés, mintha az, hogy a négy fal között elbújhatott a külvilág elől, egy kisebb feloldozás volna a bűnei alól. Egyetlen bűn kísérti csupán továbbra is, mely újra és újra eszébe jut, s kérdőjelezi meg általa saját döntésének helyességét minden egyes átkozott alkalommal. Vajon tényleg szükség volt arra, hogy vérrel pecsételjék meg a barátságukat? Igazi barátság-e ez így, vagy csupán egy kényszer, mely így már nem is lehet valóság?
Egy apró, de sejtelmes pillantást enged meg magának Norennar irányába, majd gyorsan el is kapja a tekintetét, ami utána a kezébe nyomott ruhákra vándorol, melyeket Pashthra szánt a sötételfnek, és nyomott a kezébe, hogy próbálja meg ő ráadni a férfire.*
- Hiába is próbálkoznék, mi? *Kérdezi apró mosollyal a szája szélén, ahogy újra felpillant a másikra. Nem is igazán akarja erőltetni a dolgot, mert a kinti kirohanása során mondott szavakat továbbra is komolyan gondolja. Egy ruha nem fog változtatni azon, hogy a mágusok szart se fognak segíteni nekik. Csoda lesz, ha nem rúgják őket ki a toronyból, vagy börtönzik be mindegyiküket azonnal, amiért a birtokukba került az az átkozott szív, amely most is ott dobog szüntelenül a lány hátizsákjában, amit egy fáradt sóhaj kíséretében le is dob magáról, miután a fehér inget és bőrnadrágot letette az egyik ágy szélére. Ő továbbra is Mai miatt jött el ide, és ha ki is csinosítja magát holnap, azt csakis az ő kedvéért teszi majd, és nem a mágusok miatt, kik még az ajtókat is zárják előtte, csak mert másban hisz, mint ők.*
- Hogy tetszik amúgy? Hangulatos, nem? *Gondol a szobára, ami ezúttal is hasonló ahhoz, mint amilyet az előzőleg itt töltött alkalmakkor kaptak Maival. Két ágy a két szemközti falnál, egy ablak, melyet egy a mágusokhoz méltó, egészen csicsás függöny díszít, egy kör alakú szőnyeg a fapadlóval burkolt szoba közepén, egy kisebb szekrény és két kicsi íróasztal az ágyak mellett. Nori azért szereti, mert a szürkés kőfalak kifejezetten tetszetőssé varázsolják a számára.
Miután a hátizsák súlyától megszabadult, a fegyvereit is elkezdi leszórni magáról, s a mozdulatok úgy tűnhetnek, mintha soha nem fogynának el. Kard, majd egy tőr, aztán még egy, végül egy ostor köt ki a földön, utána pedig a lány már a vértje csatjait kezdi kioldani. Úgy tűnik, hogy mára már nem szeretne mást, csak kényelmet, hisz az ingoványban töltött éjszaka mindennel szolgált, csak azzal nem.*
- Szerinted honnan tudta Mai, hogy veled akarok egy szobában lenni? Remélem, hogy nem sértődött meg rám emiatt. *Bár, odakint sem ő, hanem nőtársa mondta ki, és itt sem hangzik el egyenesen, hogy ő is ezt szerette volna, de a kérdése felér egy vallomással is. Már azóta, hogy útra keltek, úgy érzi, nem akar egy pillanatra sem elszakadni a mélységitől. Ezt érezve melegség kellene, hogy megtöltse a szívét, ám saját átkának köszönhetően most már a saját érzelmeinek sem hajlandó hinni, s ennek tetejében még Velar is egész nap csendben van. Furcsa, de az elméjében lakozó síri csend nem megnyugtatja, hanem kezdi egyre inkább zavarni. Talán ezért is kérdez ennyit, mert Norennar hangja az egyetlen, mi kapaszkodót jelent most számára, hogy ne süllyedjen el a hangtalan, sötét semmiben.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Halk kattanással csukódik mögöttük a szoba ajtaja, mely most a feketeség számára olyan érzés, mintha az, hogy a négy fal között elbújhatott a külvilág elől, egy kisebb feloldozás volna a bűnei alól. Egyetlen bűn kísérti csupán továbbra is, mely újra és újra eszébe jut, s kérdőjelezi meg általa saját döntésének helyességét minden egyes átkozott alkalommal. Vajon tényleg szükség volt arra, hogy vérrel pecsételjék meg a barátságukat? Igazi barátság-e ez így, vagy csupán egy kényszer, mely így már nem is lehet valóság?
Egy apró, de sejtelmes pillantást enged meg magának Norennar irányába, majd gyorsan el is kapja a tekintetét, ami utána a kezébe nyomott ruhákra vándorol, melyeket Pashthra szánt a sötételfnek, és nyomott a kezébe, hogy próbálja meg ő ráadni a férfire.*
- Hiába is próbálkoznék, mi? *Kérdezi apró mosollyal a szája szélén, ahogy újra felpillant a másikra. Nem is igazán akarja erőltetni a dolgot, mert a kinti kirohanása során mondott szavakat továbbra is komolyan gondolja. Egy ruha nem fog változtatni azon, hogy a mágusok szart se fognak segíteni nekik. Csoda lesz, ha nem rúgják őket ki a toronyból, vagy börtönzik be mindegyiküket azonnal, amiért a birtokukba került az az átkozott szív, amely most is ott dobog szüntelenül a lány hátizsákjában, amit egy fáradt sóhaj kíséretében le is dob magáról, miután a fehér inget és bőrnadrágot letette az egyik ágy szélére. Ő továbbra is Mai miatt jött el ide, és ha ki is csinosítja magát holnap, azt csakis az ő kedvéért teszi majd, és nem a mágusok miatt, kik még az ajtókat is zárják előtte, csak mert másban hisz, mint ők.*
- Hogy tetszik amúgy? Hangulatos, nem? *Gondol a szobára, ami ezúttal is hasonló ahhoz, mint amilyet az előzőleg itt töltött alkalmakkor kaptak Maival. Két ágy a két szemközti falnál, egy ablak, melyet egy a mágusokhoz méltó, egészen csicsás függöny díszít, egy kör alakú szőnyeg a fapadlóval burkolt szoba közepén, egy kisebb szekrény és két kicsi íróasztal az ágyak mellett. Nori azért szereti, mert a szürkés kőfalak kifejezetten tetszetőssé varázsolják a számára.
Miután a hátizsák súlyától megszabadult, a fegyvereit is elkezdi leszórni magáról, s a mozdulatok úgy tűnhetnek, mintha soha nem fogynának el. Kard, majd egy tőr, aztán még egy, végül egy ostor köt ki a földön, utána pedig a lány már a vértje csatjait kezdi kioldani. Úgy tűnik, hogy mára már nem szeretne mást, csak kényelmet, hisz az ingoványban töltött éjszaka mindennel szolgált, csak azzal nem.*
- Szerinted honnan tudta Mai, hogy veled akarok egy szobában lenni? Remélem, hogy nem sértődött meg rám emiatt. *Bár, odakint sem ő, hanem nőtársa mondta ki, és itt sem hangzik el egyenesen, hogy ő is ezt szerette volna, de a kérdése felér egy vallomással is. Már azóta, hogy útra keltek, úgy érzi, nem akar egy pillanatra sem elszakadni a mélységitől. Ezt érezve melegség kellene, hogy megtöltse a szívét, ám saját átkának köszönhetően most már a saját érzelmeinek sem hajlandó hinni, s ennek tetejében még Velar is egész nap csendben van. Furcsa, de az elméjében lakozó síri csend nem megnyugtatja, hanem kezdi egyre inkább zavarni. Talán ezért is kérdez ennyit, mert Norennar hangja az egyetlen, mi kapaszkodót jelent most számára, hogy ne süllyedjen el a hangtalan, sötét semmiben.*
1103. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-02 10:59:55
Üzenet elküldve: 2025-10-02 10:59:55
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Norennar elkapja a feketeség félmondatát a „vérrel jól mutató” fehér anyagról. A szája sarkában halovány mosoly jelenik meg, tekintete pedig egyfajta önfeledt megnyugvást sugároz a feketeség felé, mely ki is tart a másik páros megérkezéséig. Szavai azonban még megelőzik Mai és Pashthra felbukkanását.*
- Azért mielőtt kardot rántanál, számolj el tízig! Ha utána is jó ötletnek találod, én melletted leszek.
*Hangja legalább annyira nyugodt mint a tekintete. Ujjai közben megigazítják az oldalán lógó fegyver szíját, aztán hátrébb lép, helyet hagyva.
A másik páros megérkezik, a mélységi pedig mozdulatlanul állja, hogy a félvér végigmérje. Arca rezzenéstelen, tekintete pedig kifejezéstelen. Ami hóhajú harcost illeti. Norennarnak fel sem tűnik, hogy az rá se hederít, ugyanis ő is hasonlóképp jár el vele szemben. Ahogy a két nő megvitatja a megvitatnivalót, a mélységi fejben máshol jár. A fiú és a félvér. Túlságosan is közel került egymáshoz a kettő. Norennarban megfogan a gondolat: hiba volt Pasht elhoznia. A tegnapi után nem biztos abban, hogy számíthat a fiúra, akkor amikor szükség lesz rá. Ha ellent kell tartania a nők akaratának, ezentúl nem kettő, hanem három emberrel szemben teszi majd. A gondolat akaratlanul is kiül az arcára egy gondterhes arckifejezés formájában. Mikor ezt jómaga is észreveszi nem tulajdonít neki nagy jelentőséget. Meg tudná magyarázni azonnal, ha bárki emiatt érdeklődne. A Mágustorony, a maga változó természetével és lehetetlennek ható belsejével. Valószínűleg senki nem lepődne meg ha a mélységi kijelentené, hogy nem a szíve csücske ez az átkozott torony.
Mikor végre tovább indulnak Norennar a sor végén marad, vagy ha párban haladnak akkor Nori mellett. A csigalépcső első fokához érve a mélységi felpillant. Mintha felfelé dőlne a világ, a fokok a félhomályban egyetlen fedett szalaggá simulnak. Norennar felfelé fókuszál, abban reménykedve, hogy így talán megpillantja a végét, ám hiába. Halkan fújtat, megcsóválja a fejét, aztán ő is nekivág. A tenyere időnként végigsiklik a hideg kőkorláton. Az első emeleteken még hallani lentről tompa neszeket, talpak csöszlögését, suttogás húz át a folyosókon. Aztán emeletről emeletre egyre üresebb minden. Csak a saját lélegzete, és csizmáik talpának tompa koppanása marad. A felfelé vezető út inkább idegölő a mélységi számára semmint fárasztó. Túlságosan is monoton. Akaratlanul is a zsebéhez nyúl, azonban pipáját ott nem találja. Felsóhajt, majd jobb ötlet híján halkan dúdolni kezd, főként önmaga semmint a díszes társaság szórakoztatására. Bár szöveget nem társít mellé, a dallamból mégis kivehető egyfajta keserédes hangulat. Az út felénél nagyjából abbamarad a dudorászás. A férfi ehelyett inkább a légzésére koncentrál, hogy továbbra se legyen fárasztó a végtelennek hatú lépcsőmászás.
Amikor felérnek az sem hoz Norennar számára különösebb megkönnyebülést. A nyitott terem látványa felettébb aggasztónak hat a mélységi számára, ennyi zárt ajtó után. Norennar megáll a feketeség mellett, oldalvást pedig felé pillant. A lány felé biccent egyet, s mikor az elindul a nyitott terem felé Norennar némán követi.
Odabent megáll három lépéssel beljebb, hogy a többieknek is maradjon hely. Jobb lába kissé hátra csúszik, a testsúlyát megosztja, mint aki bármikor fordulna. Nem szól csupán hallgatja, hogyan ül meg a csend a kövek között. A sötétebb sarkok felé pilant, hátha talál ott valami érdekeset. Elvégre a sötétség aligha gátolja meg a mélység egy gyermekét a látásban. A kézfeje közben finoman ráfekszik kardja markolatra.
Egy apró, száraz sóhaj szakad fel belőle, majd kérdőn a félvérre pillant.*
//A Mágustorony Mestere//
*Norennar elkapja a feketeség félmondatát a „vérrel jól mutató” fehér anyagról. A szája sarkában halovány mosoly jelenik meg, tekintete pedig egyfajta önfeledt megnyugvást sugároz a feketeség felé, mely ki is tart a másik páros megérkezéséig. Szavai azonban még megelőzik Mai és Pashthra felbukkanását.*
- Azért mielőtt kardot rántanál, számolj el tízig! Ha utána is jó ötletnek találod, én melletted leszek.
*Hangja legalább annyira nyugodt mint a tekintete. Ujjai közben megigazítják az oldalán lógó fegyver szíját, aztán hátrébb lép, helyet hagyva.
A másik páros megérkezik, a mélységi pedig mozdulatlanul állja, hogy a félvér végigmérje. Arca rezzenéstelen, tekintete pedig kifejezéstelen. Ami hóhajú harcost illeti. Norennarnak fel sem tűnik, hogy az rá se hederít, ugyanis ő is hasonlóképp jár el vele szemben. Ahogy a két nő megvitatja a megvitatnivalót, a mélységi fejben máshol jár. A fiú és a félvér. Túlságosan is közel került egymáshoz a kettő. Norennarban megfogan a gondolat: hiba volt Pasht elhoznia. A tegnapi után nem biztos abban, hogy számíthat a fiúra, akkor amikor szükség lesz rá. Ha ellent kell tartania a nők akaratának, ezentúl nem kettő, hanem három emberrel szemben teszi majd. A gondolat akaratlanul is kiül az arcára egy gondterhes arckifejezés formájában. Mikor ezt jómaga is észreveszi nem tulajdonít neki nagy jelentőséget. Meg tudná magyarázni azonnal, ha bárki emiatt érdeklődne. A Mágustorony, a maga változó természetével és lehetetlennek ható belsejével. Valószínűleg senki nem lepődne meg ha a mélységi kijelentené, hogy nem a szíve csücske ez az átkozott torony.
Mikor végre tovább indulnak Norennar a sor végén marad, vagy ha párban haladnak akkor Nori mellett. A csigalépcső első fokához érve a mélységi felpillant. Mintha felfelé dőlne a világ, a fokok a félhomályban egyetlen fedett szalaggá simulnak. Norennar felfelé fókuszál, abban reménykedve, hogy így talán megpillantja a végét, ám hiába. Halkan fújtat, megcsóválja a fejét, aztán ő is nekivág. A tenyere időnként végigsiklik a hideg kőkorláton. Az első emeleteken még hallani lentről tompa neszeket, talpak csöszlögését, suttogás húz át a folyosókon. Aztán emeletről emeletre egyre üresebb minden. Csak a saját lélegzete, és csizmáik talpának tompa koppanása marad. A felfelé vezető út inkább idegölő a mélységi számára semmint fárasztó. Túlságosan is monoton. Akaratlanul is a zsebéhez nyúl, azonban pipáját ott nem találja. Felsóhajt, majd jobb ötlet híján halkan dúdolni kezd, főként önmaga semmint a díszes társaság szórakoztatására. Bár szöveget nem társít mellé, a dallamból mégis kivehető egyfajta keserédes hangulat. Az út felénél nagyjából abbamarad a dudorászás. A férfi ehelyett inkább a légzésére koncentrál, hogy továbbra se legyen fárasztó a végtelennek hatú lépcsőmászás.
Amikor felérnek az sem hoz Norennar számára különösebb megkönnyebülést. A nyitott terem látványa felettébb aggasztónak hat a mélységi számára, ennyi zárt ajtó után. Norennar megáll a feketeség mellett, oldalvást pedig felé pillant. A lány felé biccent egyet, s mikor az elindul a nyitott terem felé Norennar némán követi.
Odabent megáll három lépéssel beljebb, hogy a többieknek is maradjon hely. Jobb lába kissé hátra csúszik, a testsúlyát megosztja, mint aki bármikor fordulna. Nem szól csupán hallgatja, hogyan ül meg a csend a kövek között. A sötétebb sarkok felé pilant, hátha talál ott valami érdekeset. Elvégre a sötétség aligha gátolja meg a mélység egy gyermekét a látásban. A kézfeje közben finoman ráfekszik kardja markolatra.
Egy apró, száraz sóhaj szakad fel belőle, majd kérdőn a félvérre pillant.*
1102. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-01 22:58:25
Üzenet elküldve: 2025-10-01 22:58:25
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Pashthra nincs egyedül. Hiába a gondosan felhelyezett ezüstékszerei, vagy a vért helyett a derekát ölelő fűző, a csinosabb öltözék, a fegyvereket ő sem tudta volna a szobában hagyni. Nem is egy, hanem mindjárt három penge ékesíti az öltözetét, köztük egy hosszabb és egy rövidebb tőrrel a nadrágja övére erősítve, no meg a karddal, ami akár maga is lehetne egy ékszer.
Hamar be is igazolódik, hogy jó döntés volt magával hoznia őket, ugyanis, miután Mai jóleső simításától az arcán felbátorodva indul meg csapatával, hogy megkeressék a Mágustorony mesterét, és a kapott útbaigazítás nyomán felfelé indulnak a lépcsőkön olyan magasra, amilyen magasan ő még soha nem járt, egyre inkább eluralkodik rajta valamiféle furcsa, baljós érzés.*
- Mondtam, hogy szeszélyes ez a hely *jegyzi meg halkan, miközben szusszan egyet, mert hát nem úgy tervezte, hogy lépcsőzéssel kezdik a napot, és olyan, mintha a fokok soha nem akarnának elfogyni. Talán azért ez a rossz érzés, mert ahogy haladnak felfelé, egyre inkább tűnhet magányosnak a csapatuk és kihaltnak a torony, ráadásul erre a hangulatra még a kinti, borús időjárás is rátesz egy lapáttal, habár Nori alapvetően kedveli a borongós szürkeséget és az esőt is.
Ha kell, ő is megáll, nem türelmetlenkedik, ám nyugtalansága a legfelsőbb szintekre érve sem múlik. Hogy is ne lenne nyugtalan, mikor a kezei közt egy halott ork, élőnek tűnő, dobogó szívét szorongatja, melyről valójában még egyikük sem tudhatja, hogy miféle varázstárgy, fegyver vagy micsoda lehet ez valójában, de minderre hamarosan fény derülhet?*
~Vártak minket?~ *Elméje ezen a reggelen jobban működik, mint általában, főleg, mióta a végtelen számú lépcsőt megmászva egyre inkább erősödött a veszélyérzete is, így neki sem kerüli el a figyelmét, hogy ha egy ajtó nyitva áll előttük, akkor azt várják, hogy lépjenek be rajta. Persze, tovább már nem gondolja a helyzetet egy esetleges csapdára gyanakodva, így, ha Norennar vagy Mai nem állítják meg őket, akkor Pashthra példáját követve szó nélkül halad tovább a félhomályba, miközben fejét tekergetve bámészkodik a berendezés híján kifejezetten tágasnak tűnő teremben.*
//A Mágustorony Mestere//
*Pashthra nincs egyedül. Hiába a gondosan felhelyezett ezüstékszerei, vagy a vért helyett a derekát ölelő fűző, a csinosabb öltözék, a fegyvereket ő sem tudta volna a szobában hagyni. Nem is egy, hanem mindjárt három penge ékesíti az öltözetét, köztük egy hosszabb és egy rövidebb tőrrel a nadrágja övére erősítve, no meg a karddal, ami akár maga is lehetne egy ékszer.
Hamar be is igazolódik, hogy jó döntés volt magával hoznia őket, ugyanis, miután Mai jóleső simításától az arcán felbátorodva indul meg csapatával, hogy megkeressék a Mágustorony mesterét, és a kapott útbaigazítás nyomán felfelé indulnak a lépcsőkön olyan magasra, amilyen magasan ő még soha nem járt, egyre inkább eluralkodik rajta valamiféle furcsa, baljós érzés.*
- Mondtam, hogy szeszélyes ez a hely *jegyzi meg halkan, miközben szusszan egyet, mert hát nem úgy tervezte, hogy lépcsőzéssel kezdik a napot, és olyan, mintha a fokok soha nem akarnának elfogyni. Talán azért ez a rossz érzés, mert ahogy haladnak felfelé, egyre inkább tűnhet magányosnak a csapatuk és kihaltnak a torony, ráadásul erre a hangulatra még a kinti, borús időjárás is rátesz egy lapáttal, habár Nori alapvetően kedveli a borongós szürkeséget és az esőt is.
Ha kell, ő is megáll, nem türelmetlenkedik, ám nyugtalansága a legfelsőbb szintekre érve sem múlik. Hogy is ne lenne nyugtalan, mikor a kezei közt egy halott ork, élőnek tűnő, dobogó szívét szorongatja, melyről valójában még egyikük sem tudhatja, hogy miféle varázstárgy, fegyver vagy micsoda lehet ez valójában, de minderre hamarosan fény derülhet?*
~Vártak minket?~ *Elméje ezen a reggelen jobban működik, mint általában, főleg, mióta a végtelen számú lépcsőt megmászva egyre inkább erősödött a veszélyérzete is, így neki sem kerüli el a figyelmét, hogy ha egy ajtó nyitva áll előttük, akkor azt várják, hogy lépjenek be rajta. Persze, tovább már nem gondolja a helyzetet egy esetleges csapdára gyanakodva, így, ha Norennar vagy Mai nem állítják meg őket, akkor Pashthra példáját követve szó nélkül halad tovább a félhomályba, miközben fejét tekergetve bámészkodik a berendezés híján kifejezetten tágasnak tűnő teremben.*
1101. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-01 22:22:52
Üzenet elküldve: 2025-10-01 22:22:52
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
* A fiatal harcos nem szól bele a nők beszélgetésébe, ezt ketten épp elegen vannak, hogy áttárgyalják. Még csak Norenarra sem pillant, szemével üzenve neki dolgokat. Inkább kardjának markolatán pihenteti a kezét, és úgy várakozik, amíg véget ér a diskurzus. Ha Mai akarja, elharaphatja a torkát, de a kard az egy olyan dolog, amiből nem enged. Az alkarvédőit se szívesen hagyta a szobában, ahogy a sodronying nélkül is meztelennek érzi magát. Épp ezért legalább egy fegyvernek nála kell lennie, és a kard sokkal jobban illik a szép ruhához, mint a fokos. Főleg a különleges megmunkálás kapcsán, a markolatot látva még akár nemesek is szívesen hordanák ezt a fajta acélt.
Felfelé menet ahogy eddig, úgy most is a csapattal lépdel, nem diktálja a tempót, hagyja, hogy mások tegyék azt helyette. Ha a félelf úgy dönt, hogy megpihennek, akkor ő is így tesz, de magától nem tesz erre vonatkozó ajánlatot. Bár neki is megterhelő a lépcső, mégis élvezi, hogy átmozgathatja testét. Reggelente futással szokta indítani a napját, és mivel ez elmaradt, kellemes meglepetés számára a túra a torony teteje felé. Bár ahhoz kevés, hogy sajogni kezdjenek a combjai, bemelegítésnek kiváló lenne, ha még néhány emeletet mennének felfelé. Kicsit el is szomorodik, amikor véget ér a rögtönzött, rövid kis túrájuk.
Az utolsó emeletre érve aztán, ha nem állítja meg senki, egyszerűen sétál tovább, arra számítva, hogy a többiek is így tesznek. Úgy vélekedik, hogy ha meg kellene állniuk, akkor csukva lenne az ajtó, amin kopoghatnának, jelezve érkezésüket. Viszont a nyitott ajtó általában invitálásra szolgál, épp ezért pont azt tartaná tiszteletlennek, ha megállnának, és megvárakoztatnák a torony mesterét. Szívesen sétálna oda, és csukná be az ablakot, na nem azért, mert fázik, hanem mert sajnálná, ha elázna a berendezés, de nem teszi. A két nőre néz kérdő tekintettel, hiszen ők azok, akik járatosak a helyen, és ha valaki, hát ők tudhatják, hogy mire számítsanak. *
//A Mágustorony Mestere//
* A fiatal harcos nem szól bele a nők beszélgetésébe, ezt ketten épp elegen vannak, hogy áttárgyalják. Még csak Norenarra sem pillant, szemével üzenve neki dolgokat. Inkább kardjának markolatán pihenteti a kezét, és úgy várakozik, amíg véget ér a diskurzus. Ha Mai akarja, elharaphatja a torkát, de a kard az egy olyan dolog, amiből nem enged. Az alkarvédőit se szívesen hagyta a szobában, ahogy a sodronying nélkül is meztelennek érzi magát. Épp ezért legalább egy fegyvernek nála kell lennie, és a kard sokkal jobban illik a szép ruhához, mint a fokos. Főleg a különleges megmunkálás kapcsán, a markolatot látva még akár nemesek is szívesen hordanák ezt a fajta acélt.
Felfelé menet ahogy eddig, úgy most is a csapattal lépdel, nem diktálja a tempót, hagyja, hogy mások tegyék azt helyette. Ha a félelf úgy dönt, hogy megpihennek, akkor ő is így tesz, de magától nem tesz erre vonatkozó ajánlatot. Bár neki is megterhelő a lépcső, mégis élvezi, hogy átmozgathatja testét. Reggelente futással szokta indítani a napját, és mivel ez elmaradt, kellemes meglepetés számára a túra a torony teteje felé. Bár ahhoz kevés, hogy sajogni kezdjenek a combjai, bemelegítésnek kiváló lenne, ha még néhány emeletet mennének felfelé. Kicsit el is szomorodik, amikor véget ér a rögtönzött, rövid kis túrájuk.
Az utolsó emeletre érve aztán, ha nem állítja meg senki, egyszerűen sétál tovább, arra számítva, hogy a többiek is így tesznek. Úgy vélekedik, hogy ha meg kellene állniuk, akkor csukva lenne az ajtó, amin kopoghatnának, jelezve érkezésüket. Viszont a nyitott ajtó általában invitálásra szolgál, épp ezért pont azt tartaná tiszteletlennek, ha megállnának, és megvárakoztatnák a torony mesterét. Szívesen sétálna oda, és csukná be az ablakot, na nem azért, mert fázik, hanem mert sajnálná, ha elázna a berendezés, de nem teszi. A két nőre néz kérdő tekintettel, hiszen ők azok, akik járatosak a helyen, és ha valaki, hát ők tudhatják, hogy mire számítsanak. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1433-1452