//Az útitárs//
- Ez igaz lehet. De csak azon gondolkodtunk, milyen munkára kereshetnek mágust, nem? Egyszer lehet belőled tanítómester. - *Magyarázza, miként gondolta. Egyébként kevés elképzelése van róla, hova is kereshetnek mágusokat, vagy hogy keresnek-e egyáltalán, vagy a mágusok maguk járnak tennivaló után? Vagy aki mágiával foglalkozik, az mind gazdag, s így később sem kell célt találnia a tudása hasznosításának, csak a tanulásért magáért tanul? Érdekes volna erről megkérdezni egy tapasztalt mágust. Azt feltételezi, hogy vannak még, akik hozzá hasonlóan valamilyen szándékkal vágnak bele. Akár, hogy másokat segítsenek, akár hogy másoknak ártsanak... A "Kékszeműre" kell gondolnia, mert ő volt az első mágus, akit igazán közelről látott varázsolni. Ő arra használta a mágiát, hogy másokon uralkodhasson általa, s erre alkalmas is lehet ez a hatalom.
A fölvetésére kapott udvarias válaszra nem felel semmit. Nem tudja, Adoavernek milyen elképzelései vannak arról, hogyan nézne ki az élete az Alakulatban, s hogy mit várnának el tőle. De megmaradt benne, amit a parancsnok mondott arról, hogy nem mindenkinek való az ő életük: a városőrök élete. Talán az ifjú is ezt érzi és ő pontosan tudja, miért nem szeretne csatlakozni ilyesmihez. Persze, az a lehetőség is fennáll, hogy téves elképzelései vannak az Alakulatról, de Garsinnak nem áll szándékában erősködni, így mesélni csak akkor fog, ha Adoaver maga kérdezne róluk. Egyébként teljesen megelégszik ezzel a finoman visszautasító válasszal.
Jó látnia, hogy milyen lendülettel ugrik föl az ifjú a székből. A lenti rosszulléte után, meg amilyen sápadt volt idefönt, mikor elváltak egymástól, megnyugtató meggyőződni róla, hogy már jobb bőrben van.
Sőt, úgy alakul, hogy még ő siet előre, föl a csigalépcsőn, Garsin meg egy kissé elmarad tőle, annyira meglepi ez a hirtelen sietség.
Megint kicsit szaporábban kezd verni a szíve az izgatottságtól, de nem meri magát túlságosan beleélni a tanulás lehetőségébe, míg nem látta, milyen árak is vannak. Úgyhogy örül csak annak, hogy valakit különös módon mintha az ő haladása lelkesítené: Adoaver viselkedéséből és szavaiból azt érzi ki, hogy az ifjú drukkol neki. Ami egy szokatlan, jól eső élmény egy csaknem idegentől.*
- Köszönöm, hogy megvártál. - *Mondja menet közben fölfelé, némi meghatottsággal, mert eszébe jut, hogy Adoaver már rég a könyveket bújhatná, ehelyett valamiért megvárta őt.
Majd nyílik az ajtó, s ahogy benéz, valóban a könyvtárat látja ő is, vagyis annak a legalsó szintjét.
Elképedve lép beljebb, és csodálatának persze része az is, hogy ez a terem is jócskán tágasabb, mint amekkora kintről nézve lehetne... Ráadásul Garsin szemének meglehetősen fényűző.
Hosszú pillanatokig nem is tesz mást, csak bámul, épp mindössze az ajtótól áll beljebb, hogy Adoaver be tudja csukni. Aztán végre megszólal...*
- Hol kellene kezdenünk? - *Halk, tanácstalan kérdés. Majd a polcok labirintusáról a közelebbi környezetükre tér pillantása, s megakad a szeme egy térképszerű ábrán, meg egy állványra helyezett könyvön, amik itt a bejárat mellett vannak elhelyezve.
Odasétál, hogy tanulmányozza őket. Az ábra a torony szintjeit mutatja. Legalábbis azoknak azt a részét, mely elérhető a látogatók számára.*
- Jól értem? Több emelet is van? - *Pillant el fölfelé és meg is látja a csigalépcsőt.*
- És minden emelet külön elemmel foglalkozik... - *Elemzi tovább a látottakat és olvasottakat hangosan. Majd az állványon lévő könyvre néz, leolvasva a rajta lévő feliratot, mely nem a gerincén, hanem az előlapján található. "Elérhető varázslatok", s alatta "Mágia-ágakra bontott összefoglaló".
Elég beszédes cím, és Garsin meg is örül neki. Hasonlót olvasott már a könyvtárban is, de úgy sejti, ez részletesebb lehet.*
- Én ezt átolvasnám... - *Jelzi Adoavernek, mert azt gondolja, ez eltarthat egy darabig, s hátha az ifjú addig mást olvasna, esetleg elkezdene tanulni.*