Külső területek - Mágustorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 58 (1141. - 1160. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1160. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-05 21:43:00
Üzenet elküldve: 2025-10-05 21:43:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*Pihegve várja, míg a harcos apró csókok közepette megindul rajta fölfelé, s rögvest az arcára simul a tenyere, hogy azzal is támogassa az irányát. Elégedett a sóhaj, amikor végre újra a tengerkék szemeket láthatja. Bármilyen csodálatos érzés is volt combjai közötti játéka, közelebb akarja érezni magához. Máskor talán egyetlen mozdulattal sem csalná őt magára idejekorán, hadd élvezze ki, amit nyújtani tud, de ha ez az egyetlen éjjelük együtt, akkor több bőrt akar, simítást, ajkára lehelt csókot és harapást.
A nadrág levételébe akaratosan segít be, játékos mosolya pedig láttatja a hóhajúval, hogy igen ínyére van, ami majd most következik. Nem kérdés, ha reá tekint, hogy mennyire akarja. Keze végül átfonja az izmos testet, de csak annyira, hogy legyen tere megtenni az első mozdulatot, amiben szinte megsemmisül. Elakad a lélegzete, nem jön ki a sóhaj. Megfeszül, mintha a legédesebb áramütés érné, boldogan halna bele. Mohón szorítja magához a férfit, s kezdi el kényeztetni annak nyakát, s füleit, telhetetlen járnak a kezei, finoman karmolva rózsaszín sávokat a hát bőrébe. Csípője mozgásával ő is segíti, hogy közösen találják meg a megfelelő ritmust, hangja pedig messzire elhallatszódna, ha nem igyekezne legalább ezt visszafogni. De másban megalkudni nem hajlandó. Vékony lábait is átkulcsolja a férfin, hogy még intenzívebben érezhesse őt. Hogy a ködön át mi jut el a másik füleibe nem tudja, de képtelen nem belelehelni a nevét, vagy hogy éppen mennyire elégedett.
Aztán egyszer csak mintha megtorpanni látszana. Sejtelmes mosolyra húzódik az ajka, kioldja combjai béklyóját, s megpróbálja legörgetni magáról Pashthrát. Ha megteszi, hogy egy kevéske időre kikecmereg belőle, s hanyatt fekszik, akkor kedvtelve néz végig a testen, ahogy mellé térdel, s lejjebb csúszik az ágyon. A másiké helyett, már a szokott módon, csak még vágyittasabban a saját ajkába harap, ahogy a tőle csillámló éket nézi, s simítja végig. Újra feldereng az előbbi mosoly, most ő ízlelné meg a valaha volt legkülönlegesebb szobatársát. Egyszerre érezhetné saját magát, s őt is, ami rettentően tüzeli, így hát ha nem ütközik túlzott ellenállásba, hát meg is kóstolja.*
//Mondvacsinált//
*Pihegve várja, míg a harcos apró csókok közepette megindul rajta fölfelé, s rögvest az arcára simul a tenyere, hogy azzal is támogassa az irányát. Elégedett a sóhaj, amikor végre újra a tengerkék szemeket láthatja. Bármilyen csodálatos érzés is volt combjai közötti játéka, közelebb akarja érezni magához. Máskor talán egyetlen mozdulattal sem csalná őt magára idejekorán, hadd élvezze ki, amit nyújtani tud, de ha ez az egyetlen éjjelük együtt, akkor több bőrt akar, simítást, ajkára lehelt csókot és harapást.
A nadrág levételébe akaratosan segít be, játékos mosolya pedig láttatja a hóhajúval, hogy igen ínyére van, ami majd most következik. Nem kérdés, ha reá tekint, hogy mennyire akarja. Keze végül átfonja az izmos testet, de csak annyira, hogy legyen tere megtenni az első mozdulatot, amiben szinte megsemmisül. Elakad a lélegzete, nem jön ki a sóhaj. Megfeszül, mintha a legédesebb áramütés érné, boldogan halna bele. Mohón szorítja magához a férfit, s kezdi el kényeztetni annak nyakát, s füleit, telhetetlen járnak a kezei, finoman karmolva rózsaszín sávokat a hát bőrébe. Csípője mozgásával ő is segíti, hogy közösen találják meg a megfelelő ritmust, hangja pedig messzire elhallatszódna, ha nem igyekezne legalább ezt visszafogni. De másban megalkudni nem hajlandó. Vékony lábait is átkulcsolja a férfin, hogy még intenzívebben érezhesse őt. Hogy a ködön át mi jut el a másik füleibe nem tudja, de képtelen nem belelehelni a nevét, vagy hogy éppen mennyire elégedett.
Aztán egyszer csak mintha megtorpanni látszana. Sejtelmes mosolyra húzódik az ajka, kioldja combjai béklyóját, s megpróbálja legörgetni magáról Pashthrát. Ha megteszi, hogy egy kevéske időre kikecmereg belőle, s hanyatt fekszik, akkor kedvtelve néz végig a testen, ahogy mellé térdel, s lejjebb csúszik az ágyon. A másiké helyett, már a szokott módon, csak még vágyittasabban a saját ajkába harap, ahogy a tőle csillámló éket nézi, s simítja végig. Újra feldereng az előbbi mosoly, most ő ízlelné meg a valaha volt legkülönlegesebb szobatársát. Egyszerre érezhetné saját magát, s őt is, ami rettentően tüzeli, így hát ha nem ütközik túlzott ellenállásba, hát meg is kóstolja.*
1159. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-05 21:20:57
Üzenet elküldve: 2025-10-05 21:20:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennar keze lassan mozdul. Az érintés óvatos, szinte tétova, ahogy végigsiklik a lány arcán. Ujjai a járomcsonton haladnak át, onnan a nyak felé, ahol megállnak egy pillanatra. A bőr melege átjárja a tenyerét, és a víz halk csobbanása kíséri minden mozdulatát. A tekintete közben egyetlen pontra szegeződik, a lány ajkaira. Azokra az ajkakra, amiket most lát először festék nélkül. Először és talán utoljára is. A gondolat ott lüktet benne, ahogy közelebb hajol, de még mindig tart valamennyit a távolságból.
A kérdés elhangzik, és a mélységi ajka sarkában lassan megjelenik az a jól ismert, pimasz félmosoly. A szürkéi játékosan villannak a gyertyák fényében.*
- Azt, amit csak szeretnél, ameddig csak szeretnéd...
*Búgja oda, a hangjában enyhe, kéjes melegség vibrál. A feketeség nyakán pihenő keze lassan lecsúszik a vállra, majd onnan vissza, apró, hullámzó mozdulattal. Ujjai szinte alig érintik a bőrt. Norennar egy pillanatra szinte el is felejti, mindazt mi körülöttük van vagy történik. Legyen szó a toronyról, szívről, átokról, mindenről.
Aztán a feketeség válasza megérkezik, s mint az az istenverte kürtszó a főtéren, úgy rombolja le a pillanatot. Nem az, amire a mélységi számított. A szavak megakasztják. Határozottan ki is józanítják a kéjes mámorból valamelyest. A szemöldöke finoman felvonódik, és hátrébb hajol, hogy lássa a lány arcát. Egy pillanatra el is felejti, mire készült néhány másodperce. A mellkasában apró feszülés támad, nem rossz érzés, inkább csak bizonytalanság. Nem is egészen érti először, mit akar tőle a lány. Aztán, amikor megérti, nem biztos benne, mit feleljen.
Csak ül ott, mozdulatlanul, figyelve a másikat. A víz halk, egyenletes hangja tölti ki a csendet. Végül egy hosszú, elnyújtott sóhajjal fújja ki a levegőt, majd finoman elmosolyodik. Fejét kissé megrázza, mintha a gondolatait próbálná helyre tenni. A mozdulat végén előrehajol, lassan, óvatosan, és a homlokát a lányéhez dönti. Egy pillanatra becsukja a szemét, és csak lélegzik. A melegség, a víz illata, a bőr közelsége, mind beég ebbe a mozdulatba.*
- Azt hiszem, az imént épp ezt szerettem volna tenni. Néhány extra lépéssel.
*Suttogja, és a hangjában ott bujkál az a halk, rekedt derű, ami mindig akkor jön elő, ha valamit már nem kell kimondani. Egy rövid, halk kuncogás követi, amely gyorsan elhal, mielőtt még megtörhetné a pillanatot. Ezután kicsit hátrébb húzza a fejét, de épp csak annyira, hogy a szemeik újra találkozhassanak. Kettejük között így is alig egy leheletnyi távolság marad.
Egy pillanatig csak nézi a lányt, majd a mélységi végül halvány mosollyal az arcán jegyzi meg.*
- Nos, az ajtó nyitva áll előtted.
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennar keze lassan mozdul. Az érintés óvatos, szinte tétova, ahogy végigsiklik a lány arcán. Ujjai a járomcsonton haladnak át, onnan a nyak felé, ahol megállnak egy pillanatra. A bőr melege átjárja a tenyerét, és a víz halk csobbanása kíséri minden mozdulatát. A tekintete közben egyetlen pontra szegeződik, a lány ajkaira. Azokra az ajkakra, amiket most lát először festék nélkül. Először és talán utoljára is. A gondolat ott lüktet benne, ahogy közelebb hajol, de még mindig tart valamennyit a távolságból.
A kérdés elhangzik, és a mélységi ajka sarkában lassan megjelenik az a jól ismert, pimasz félmosoly. A szürkéi játékosan villannak a gyertyák fényében.*
- Azt, amit csak szeretnél, ameddig csak szeretnéd...
*Búgja oda, a hangjában enyhe, kéjes melegség vibrál. A feketeség nyakán pihenő keze lassan lecsúszik a vállra, majd onnan vissza, apró, hullámzó mozdulattal. Ujjai szinte alig érintik a bőrt. Norennar egy pillanatra szinte el is felejti, mindazt mi körülöttük van vagy történik. Legyen szó a toronyról, szívről, átokról, mindenről.
Aztán a feketeség válasza megérkezik, s mint az az istenverte kürtszó a főtéren, úgy rombolja le a pillanatot. Nem az, amire a mélységi számított. A szavak megakasztják. Határozottan ki is józanítják a kéjes mámorból valamelyest. A szemöldöke finoman felvonódik, és hátrébb hajol, hogy lássa a lány arcát. Egy pillanatra el is felejti, mire készült néhány másodperce. A mellkasában apró feszülés támad, nem rossz érzés, inkább csak bizonytalanság. Nem is egészen érti először, mit akar tőle a lány. Aztán, amikor megérti, nem biztos benne, mit feleljen.
Csak ül ott, mozdulatlanul, figyelve a másikat. A víz halk, egyenletes hangja tölti ki a csendet. Végül egy hosszú, elnyújtott sóhajjal fújja ki a levegőt, majd finoman elmosolyodik. Fejét kissé megrázza, mintha a gondolatait próbálná helyre tenni. A mozdulat végén előrehajol, lassan, óvatosan, és a homlokát a lányéhez dönti. Egy pillanatra becsukja a szemét, és csak lélegzik. A melegség, a víz illata, a bőr közelsége, mind beég ebbe a mozdulatba.*
- Azt hiszem, az imént épp ezt szerettem volna tenni. Néhány extra lépéssel.
*Suttogja, és a hangjában ott bujkál az a halk, rekedt derű, ami mindig akkor jön elő, ha valamit már nem kell kimondani. Egy rövid, halk kuncogás követi, amely gyorsan elhal, mielőtt még megtörhetné a pillanatot. Ezután kicsit hátrébb húzza a fejét, de épp csak annyira, hogy a szemeik újra találkozhassanak. Kettejük között így is alig egy leheletnyi távolság marad.
Egy pillanatig csak nézi a lányt, majd a mélységi végül halvány mosollyal az arcán jegyzi meg.*
- Nos, az ajtó nyitva áll előtted.
1158. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-05 20:12:12
Üzenet elküldve: 2025-10-05 20:12:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Hagyja, hogy miután kiemelte a kezét a víz alól, Norennar az ujjával végigsimítson a bőre alá ivódott, fekete tintával rajzolt mintán, csupán azért csukja be a szemeit, és szorítja néhány pillanatra a fogait is össze, mert a karján felkúszó ujjak néhol csiklandozni kezdik. Halkan felkuncog miatta, majd mikor újra kinyitja barnáit, szemben találja magát a sötételf tekintetével. Elhangzik egy kérdés is, amire kap ugyan választ, ám az is olyan, melyből valójában nem tud meg semmit sem. Szemei értetlenül pislognak, s talán ezt Norennar is látja rajta, mert néhány pillanattal később egy kérdéssel egészíti ki a mondandóját, melyre a felelet csupán néhány újabb, értetlen pislogás, majd az utolsó két szó az, amelyből következtetve a feketeség rájön, hogy nem pont arra kell gondolnia, ami elhangzott.*
- Á! Umm… nem. Akkor nem zárkóznál így magadba. *Böki meg a férfi mellkasát, miközben sikerül némileg helytálló választ adnia a neki szánt kérdésre. Valójában azt sikerül kimondania, amit már hosszú ideje érez Norennart illetően. Azt, hogy ha a lelkét egy hatalmas házként képzelné el, akkor annak minden ablaka és ajtaja gondosan be lenne zárva, hogy se fény, se hang ne jusson be rajtuk, de ha még véletlenül nyitva is marad egy, és erre valaki a házon kívülről figyelmeztetni próbálja, akkor inkább bezárja ahelyett, hogy beengedné rajta a friss levegőt, ha már nyitva volt. Így nem csoda, hogy olyan sötét van odabent.
Visszatér a csikiző érzés, és vele együtt a lány kuncogó hangja is mindaddig, míg a szürkés színű ujjak el nem érik a csuklóját. Nori ekkor ismét kinyitja a szemeit, de nem Norennart, csak a kezeiket figyeli, ahogy ujjaik végül egymásba fonódnak. Szinte egyszerre emelik fel ezután a fejüket, és pillantják meg egymást. Nori valami furcsa félelemként azonosítja a Norennar arcára kiülő feszültséget. A férfi keze ismét mozdul, és ezúttal az ujjak az arcán simítanak végig. Ez a mozdulat már nem csiklandozza. Az jut eszébe, hogy ilyet az elmúlt időszakban csak Maitól kapott. Mindig jól esett neki tőle, és ez is pont ugyanolyan finom érzés, mégis más. Ahogy a férfi keze a nyakára téved, az arca el is vörösödik, hirtelen nem tudja hová tenni azt, ami történik vele.*
- Mit csinálsz velem…? *Kérdezi őszinte érdeklődéssel, miközben az ajkaik ismét túlságosan közel kerülnek egymáshoz, ám a feketeség nem hajol közelebb. Nem mozdul, csak fürkészi az őt figyelő szempárt.*
- Tudod, nem baj, ha nem akarsz a fénybe menni. Én sem. Én is tudom, hogy ott rossz, de akkor legalább a sötétedbe engedj be engem! Én nem félek tőle, nekem megmutathatod, hogy milyen odabent. *Hogy ugyanarra gondol-e a feketeség, melyre más is asszociálna e szavakból, az kétséges, de, hogy valami komoly, mégis kedves dolgot próbál mondani ezzel, az talán egyértelmű még akkor is, ha mozdulatok továbbra sem követik a szavakat.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Hagyja, hogy miután kiemelte a kezét a víz alól, Norennar az ujjával végigsimítson a bőre alá ivódott, fekete tintával rajzolt mintán, csupán azért csukja be a szemeit, és szorítja néhány pillanatra a fogait is össze, mert a karján felkúszó ujjak néhol csiklandozni kezdik. Halkan felkuncog miatta, majd mikor újra kinyitja barnáit, szemben találja magát a sötételf tekintetével. Elhangzik egy kérdés is, amire kap ugyan választ, ám az is olyan, melyből valójában nem tud meg semmit sem. Szemei értetlenül pislognak, s talán ezt Norennar is látja rajta, mert néhány pillanattal később egy kérdéssel egészíti ki a mondandóját, melyre a felelet csupán néhány újabb, értetlen pislogás, majd az utolsó két szó az, amelyből következtetve a feketeség rájön, hogy nem pont arra kell gondolnia, ami elhangzott.*
- Á! Umm… nem. Akkor nem zárkóznál így magadba. *Böki meg a férfi mellkasát, miközben sikerül némileg helytálló választ adnia a neki szánt kérdésre. Valójában azt sikerül kimondania, amit már hosszú ideje érez Norennart illetően. Azt, hogy ha a lelkét egy hatalmas házként képzelné el, akkor annak minden ablaka és ajtaja gondosan be lenne zárva, hogy se fény, se hang ne jusson be rajtuk, de ha még véletlenül nyitva is marad egy, és erre valaki a házon kívülről figyelmeztetni próbálja, akkor inkább bezárja ahelyett, hogy beengedné rajta a friss levegőt, ha már nyitva volt. Így nem csoda, hogy olyan sötét van odabent.
Visszatér a csikiző érzés, és vele együtt a lány kuncogó hangja is mindaddig, míg a szürkés színű ujjak el nem érik a csuklóját. Nori ekkor ismét kinyitja a szemeit, de nem Norennart, csak a kezeiket figyeli, ahogy ujjaik végül egymásba fonódnak. Szinte egyszerre emelik fel ezután a fejüket, és pillantják meg egymást. Nori valami furcsa félelemként azonosítja a Norennar arcára kiülő feszültséget. A férfi keze ismét mozdul, és ezúttal az ujjak az arcán simítanak végig. Ez a mozdulat már nem csiklandozza. Az jut eszébe, hogy ilyet az elmúlt időszakban csak Maitól kapott. Mindig jól esett neki tőle, és ez is pont ugyanolyan finom érzés, mégis más. Ahogy a férfi keze a nyakára téved, az arca el is vörösödik, hirtelen nem tudja hová tenni azt, ami történik vele.*
- Mit csinálsz velem…? *Kérdezi őszinte érdeklődéssel, miközben az ajkaik ismét túlságosan közel kerülnek egymáshoz, ám a feketeség nem hajol közelebb. Nem mozdul, csak fürkészi az őt figyelő szempárt.*
- Tudod, nem baj, ha nem akarsz a fénybe menni. Én sem. Én is tudom, hogy ott rossz, de akkor legalább a sötétedbe engedj be engem! Én nem félek tőle, nekem megmutathatod, hogy milyen odabent. *Hogy ugyanarra gondol-e a feketeség, melyre más is asszociálna e szavakból, az kétséges, de, hogy valami komoly, mégis kedves dolgot próbál mondani ezzel, az talán egyértelmű még akkor is, ha mozdulatok továbbra sem követik a szavakat.*
1157. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-05 20:08:36
Üzenet elküldve: 2025-10-05 20:08:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* Szokott körülmények között még nem engedne a nő kéréseinek, és tovább hajszolná számára a gyönyört, mielőtt beadná a derekát, hiszen az elhaló sóhajok korbácsként tüzelik benne tovább a szenvedélyt, cirógatják az egóját, és azt jelzik, hogy van valami, amiben igazán jó lehet. Bármennyire is próbálja bebizonyítani, ezek a játszadozások épp annyira önzőek, mint önzetlenek, jobban érzi magát tőlük, és talán ezért is szereti annyira csinálni. Viszont a korábbi éjszaka, és a reggel még mindig ott hordozza a nyomát a lelkén, ahogy az ide vezető út sem fékezte gondolatait. Úgyhogy engedelmesen indul felfelé a testen apró csókokkal, ahogy baljával támaszkodik, jobb kezével pedig önmagát szabadítja meg a felesleges ruhadarabtól. Akarja a másikat, szinte már őrjítő módon. Mégis, egy pillanatra elszakad a testtől, felpillant, arcán kérdő tekintettel kér engedélyt, mielőtt elmerülne vágyaik tengerében, és reményei szerint az ölelő karokban. Ha pedig megtörténhet, amit szeretne, aármennyire is feszül belülről, mozgása továbbra is gyengéd marad, igyekszik odafigyelni arra, nehogy fájdalmat okozzon, és ezután is csak a mágusra figyel, próbálja megtalálni azt az ütemet, amivel kedvére tehet, akkorákat és úgy mozdulni, hogy a lehető legkellemesebb legyen mindkettejük számára. Persze ha társának más ötlete van, akkor szívesen hódol be akaratának, és hagyja, hogy fölébe kerekedjen, vagy éppen teljesen egészében átvegye az irányítást. Így, hogy szája ismét szabad, újra csókolgathatja a finom bőrt, és ha Mai hagyja, hogy ő maradjon felül, akkor finoman karolja át a vállait, magához húzva fektében a másikat, továbbra is ölelve, mintha sosem akarná elengedni, be akarja szívni bőrének természetes illatát, egész tudatát be akarja tölteni a hollóhajúval. Ha akarna, sem tudna semmire gondolni, agya sokkal üresebb, mint bármilyen meditáció közben, teljes egészében a teste kontrollál mindent, még ha cselekedetei tudatosan arra is szolgálnak, hogy minél nagyobb gyönyört okozzon a félelfnek. Továbbra sem siet, igyekszik minél tovább elhúzni ezt az élmény, átélni minden pillanatot, élvezni minden percet. *
//Mondvacsinált//
* Szokott körülmények között még nem engedne a nő kéréseinek, és tovább hajszolná számára a gyönyört, mielőtt beadná a derekát, hiszen az elhaló sóhajok korbácsként tüzelik benne tovább a szenvedélyt, cirógatják az egóját, és azt jelzik, hogy van valami, amiben igazán jó lehet. Bármennyire is próbálja bebizonyítani, ezek a játszadozások épp annyira önzőek, mint önzetlenek, jobban érzi magát tőlük, és talán ezért is szereti annyira csinálni. Viszont a korábbi éjszaka, és a reggel még mindig ott hordozza a nyomát a lelkén, ahogy az ide vezető út sem fékezte gondolatait. Úgyhogy engedelmesen indul felfelé a testen apró csókokkal, ahogy baljával támaszkodik, jobb kezével pedig önmagát szabadítja meg a felesleges ruhadarabtól. Akarja a másikat, szinte már őrjítő módon. Mégis, egy pillanatra elszakad a testtől, felpillant, arcán kérdő tekintettel kér engedélyt, mielőtt elmerülne vágyaik tengerében, és reményei szerint az ölelő karokban. Ha pedig megtörténhet, amit szeretne, aármennyire is feszül belülről, mozgása továbbra is gyengéd marad, igyekszik odafigyelni arra, nehogy fájdalmat okozzon, és ezután is csak a mágusra figyel, próbálja megtalálni azt az ütemet, amivel kedvére tehet, akkorákat és úgy mozdulni, hogy a lehető legkellemesebb legyen mindkettejük számára. Persze ha társának más ötlete van, akkor szívesen hódol be akaratának, és hagyja, hogy fölébe kerekedjen, vagy éppen teljesen egészében átvegye az irányítást. Így, hogy szája ismét szabad, újra csókolgathatja a finom bőrt, és ha Mai hagyja, hogy ő maradjon felül, akkor finoman karolja át a vállait, magához húzva fektében a másikat, továbbra is ölelve, mintha sosem akarná elengedni, be akarja szívni bőrének természetes illatát, egész tudatát be akarja tölteni a hollóhajúval. Ha akarna, sem tudna semmire gondolni, agya sokkal üresebb, mint bármilyen meditáció közben, teljes egészében a teste kontrollál mindent, még ha cselekedetei tudatosan arra is szolgálnak, hogy minél nagyobb gyönyört okozzon a félelfnek. Továbbra sem siet, igyekszik minél tovább elhúzni ezt az élmény, átélni minden pillanatot, élvezni minden percet. *
1156. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-05 19:49:44
Üzenet elküldve: 2025-10-05 19:49:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*Csillognak a lélektükrök, képtelen most hidegen nézni velük. Akarja a harcost, de ez egyszer nem szavakkal szeretné kifejezni magát, noha néha jobban megy az neki, mint bárhogy máshogy. Elveszni a tengerkékekben merőben más, mint eddig bármikor. Őszinte és nem is tudna hazudni, azt sem tudná elhazudni, hogy a vágyon túl már lappang valami egészen más is benne, de nem gondolná tovább. Beleteszi a mozzanataiba mindent, amit érez, s hogy véget ér-e a reggellel, vagy ha majd búcsúzkodnak, most olyan távoli, hogy fel sem sejlik. Egy biztos, semmiképpen nem egy játék, s ha ez tükröződne róla, hát megcáfolná.
Felemeli kezeit, hogy lekerülhessen róla a fekete áttetsző anyag, majd egyetlen másodpercig félszegen néz a hóhajúra. Belénevelt reflex, hogy gyűlölnie kell magát, hogy nem elég, hogy egy hiba, hogy nem olyan káprázatos, mint az elfek, noha sosem engedi, hogy bárki lássa rajta, hogy ingatag az önkép. Hamar lendül túl, mikor hátát éri az ágy matraca, megkönnyebbülten sóhajt fel, hogy végre teljességében érezheti Pashthrát, de nem az történik, amire számít. Nem mintha bánná.
A kutakodó ajak, a kutakodó nyelv olyan pontokon érinti, hogy egész testben feszül meg hirtelenjében. Markába gyűri a lepedőt, elfehérednek az ujjai, ahogy szorítja. Kitör az első hangosabb sóhaj, eddig csupán csendesen lehelte forróra a levegőt maguk körül, de most valami varázslat történik. Feljebb is tolja magát, hogy egy pillanatra láthassa azt a szép arcot, hogy teljes bizonyosságot nyerjen arról, hogy ő az és ilyen elánnal tesz a kedvére. Hamar hull vissza, s próbál dűlőre jutni, hogy van még, aki úgy rengeti meg az eget, ahogy nem is hitte volna, hogy lehetséges. Hogy lehetséges mással, máshogy, és szinte tökéletes. Hagyja magát, lebeg a férfi által generált mámorban, de hiányzik a bőr érintése, csupán enyhén nedves tincsek jutnak a lepedő helyett az ujjai közé, melybe úgy simít bele, hogy a tudtára adja adja, mennyire kellemes. Már ha édes szólama nem volna elég. A hóhajú hajszolja a gyönyörbe, de egy ponton, ha engedelmeskedik az akaratának, finom jelzéssel adja Pash tudtára, hogy ő is akar belőle. Persze nem fog ellenkezni, ha amaz be szeretné fejezni, amit elkezdett, mégis hamar magához szeretné húzni, hogy ő is megmutathassa, mennyire nem csak egy játék…*
//Mondvacsinált//
*Csillognak a lélektükrök, képtelen most hidegen nézni velük. Akarja a harcost, de ez egyszer nem szavakkal szeretné kifejezni magát, noha néha jobban megy az neki, mint bárhogy máshogy. Elveszni a tengerkékekben merőben más, mint eddig bármikor. Őszinte és nem is tudna hazudni, azt sem tudná elhazudni, hogy a vágyon túl már lappang valami egészen más is benne, de nem gondolná tovább. Beleteszi a mozzanataiba mindent, amit érez, s hogy véget ér-e a reggellel, vagy ha majd búcsúzkodnak, most olyan távoli, hogy fel sem sejlik. Egy biztos, semmiképpen nem egy játék, s ha ez tükröződne róla, hát megcáfolná.
Felemeli kezeit, hogy lekerülhessen róla a fekete áttetsző anyag, majd egyetlen másodpercig félszegen néz a hóhajúra. Belénevelt reflex, hogy gyűlölnie kell magát, hogy nem elég, hogy egy hiba, hogy nem olyan káprázatos, mint az elfek, noha sosem engedi, hogy bárki lássa rajta, hogy ingatag az önkép. Hamar lendül túl, mikor hátát éri az ágy matraca, megkönnyebbülten sóhajt fel, hogy végre teljességében érezheti Pashthrát, de nem az történik, amire számít. Nem mintha bánná.
A kutakodó ajak, a kutakodó nyelv olyan pontokon érinti, hogy egész testben feszül meg hirtelenjében. Markába gyűri a lepedőt, elfehérednek az ujjai, ahogy szorítja. Kitör az első hangosabb sóhaj, eddig csupán csendesen lehelte forróra a levegőt maguk körül, de most valami varázslat történik. Feljebb is tolja magát, hogy egy pillanatra láthassa azt a szép arcot, hogy teljes bizonyosságot nyerjen arról, hogy ő az és ilyen elánnal tesz a kedvére. Hamar hull vissza, s próbál dűlőre jutni, hogy van még, aki úgy rengeti meg az eget, ahogy nem is hitte volna, hogy lehetséges. Hogy lehetséges mással, máshogy, és szinte tökéletes. Hagyja magát, lebeg a férfi által generált mámorban, de hiányzik a bőr érintése, csupán enyhén nedves tincsek jutnak a lepedő helyett az ujjai közé, melybe úgy simít bele, hogy a tudtára adja adja, mennyire kellemes. Már ha édes szólama nem volna elég. A hóhajú hajszolja a gyönyörbe, de egy ponton, ha engedelmeskedik az akaratának, finom jelzéssel adja Pash tudtára, hogy ő is akar belőle. Persze nem fog ellenkezni, ha amaz be szeretné fejezni, amit elkezdett, mégis hamar magához szeretné húzni, hogy ő is megmutathassa, mennyire nem csak egy játék…*
1155. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-05 17:53:16
Üzenet elküldve: 2025-10-05 17:53:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* Elmosolyodik a szavakra, lelkét melengeti, hogy kedvére lehet a kedves mágusnak, még ha csak ilyen apróságokkal is. Áldja a nevét annak, aki kikészítette a kencéket, és magában meg is jegyzi, hogy talán beszerez majd későbbre is. Bőre bizsereg az érintések nyomán, hagyja, hogy a nő hadd járja be, fedezze be régmúlt harcainak lenyomatait, és ha kérdezi, talán még mesélni is fog róluk később, most viszont nincs értelme a szavaknak. Bár nem nyitja szemeit, olyan közel vannak, hogy így is érzi a másik vigyorát, ahogy húzódnak az arcizmok. Még jobban feltüzeli, hogy örömet okozhat, vágyainak pedig az is szárnyakat ad, amikor saját ajkát ízleli meg a másik a fogaival. Mai ebből is, és a további reakcióiból, finom mozdulatokból tudhatja, hogy az apró harapdálásokkal kölcsönös élvezetet vált ki a hóhajúból. Néhol ujjaival árulja el magát, ahogy belemarkol a finom testbe, máskor egész teste megrándul, és halk sóhajok is jelzik az élvezetet. És amikor ránéz a nő, visszanéz vágytól fűtött tekintetekkel, felfogja a kérést, mégis mosolyra húzza a száját, kaján vigyor ez, ahogy a ruha alatt fentebb csúsznak karjai, és megpróbálja kibújtatni belőle a hollóhajút. Bár a tekintetek árulkodóak, és tudja, hogy ha tehetné, már élvezhetné is a félelf ölét, mégse akar még elmerülni benne. Ha teheti, hanyatt dönti a nőt, kibújtatja alsóneműjéből, és ajkaival ismét felfedezőútra indul a testen, ezúttal sokkal merészebb tájakra is elkalandozva. Nem akarja kínozni, csak kicsit elodázni a dolgokat, hiszen minden, amire várni kell, sokkal jobb érzés. És ha beszédre ugyan nem is használja túl gyakran a száját, most mégis bebizonyíthatja, hogy Latamie mellett megtanult úgy beszélni a nők nyelvén, hogy ne kelljen szavakat használjon. Figyeli az apró jeleket, keresi azokat a részeket, amik igazán örömet okoznak, és bár könyökén támaszkodik, továbbra sem rest használni kezeit, ne csüngjenek azok csak úgy sután az ágyon. Bármennyire is feszíti őt a vágy, előtérbe helyezi szépséges hálótársát, és igyekszik megalapozni a kölcsönösen élvezett együttlét feltételeit. Az ifjú harcos számára fontos az, hogy ne csak egy érzelemmentes, gyors együttlét legyen kettejük között, ahol alantas vágyaik felszínre törnek, aztán másnap úgy tesznek, mintha mi sem történt volna kettejük között. A harcos, ha arra kerül a sor, igyekszik szeretni, igazán, önzetlenül. Lényének egy része szeretné, hogy hasonlóan álljanak hozzá is, de azt is megérti, hogyha ő csak egy eszköz, és ennek a szerepnek is boldogan veti alá magát. *
//Mondvacsinált//
* Elmosolyodik a szavakra, lelkét melengeti, hogy kedvére lehet a kedves mágusnak, még ha csak ilyen apróságokkal is. Áldja a nevét annak, aki kikészítette a kencéket, és magában meg is jegyzi, hogy talán beszerez majd későbbre is. Bőre bizsereg az érintések nyomán, hagyja, hogy a nő hadd járja be, fedezze be régmúlt harcainak lenyomatait, és ha kérdezi, talán még mesélni is fog róluk később, most viszont nincs értelme a szavaknak. Bár nem nyitja szemeit, olyan közel vannak, hogy így is érzi a másik vigyorát, ahogy húzódnak az arcizmok. Még jobban feltüzeli, hogy örömet okozhat, vágyainak pedig az is szárnyakat ad, amikor saját ajkát ízleli meg a másik a fogaival. Mai ebből is, és a további reakcióiból, finom mozdulatokból tudhatja, hogy az apró harapdálásokkal kölcsönös élvezetet vált ki a hóhajúból. Néhol ujjaival árulja el magát, ahogy belemarkol a finom testbe, máskor egész teste megrándul, és halk sóhajok is jelzik az élvezetet. És amikor ránéz a nő, visszanéz vágytól fűtött tekintetekkel, felfogja a kérést, mégis mosolyra húzza a száját, kaján vigyor ez, ahogy a ruha alatt fentebb csúsznak karjai, és megpróbálja kibújtatni belőle a hollóhajút. Bár a tekintetek árulkodóak, és tudja, hogy ha tehetné, már élvezhetné is a félelf ölét, mégse akar még elmerülni benne. Ha teheti, hanyatt dönti a nőt, kibújtatja alsóneműjéből, és ajkaival ismét felfedezőútra indul a testen, ezúttal sokkal merészebb tájakra is elkalandozva. Nem akarja kínozni, csak kicsit elodázni a dolgokat, hiszen minden, amire várni kell, sokkal jobb érzés. És ha beszédre ugyan nem is használja túl gyakran a száját, most mégis bebizonyíthatja, hogy Latamie mellett megtanult úgy beszélni a nők nyelvén, hogy ne kelljen szavakat használjon. Figyeli az apró jeleket, keresi azokat a részeket, amik igazán örömet okoznak, és bár könyökén támaszkodik, továbbra sem rest használni kezeit, ne csüngjenek azok csak úgy sután az ágyon. Bármennyire is feszíti őt a vágy, előtérbe helyezi szépséges hálótársát, és igyekszik megalapozni a kölcsönösen élvezett együttlét feltételeit. Az ifjú harcos számára fontos az, hogy ne csak egy érzelemmentes, gyors együttlét legyen kettejük között, ahol alantas vágyaik felszínre törnek, aztán másnap úgy tesznek, mintha mi sem történt volna kettejük között. A harcos, ha arra kerül a sor, igyekszik szeretni, igazán, önzetlenül. Lényének egy része szeretné, hogy hasonlóan álljanak hozzá is, de azt is megérti, hogyha ő csak egy eszköz, és ennek a szerepnek is boldogan veti alá magát. *
1154. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-05 17:44:42
Üzenet elküldve: 2025-10-05 17:44:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennar ujjai továbbra is a víz alatt pihennek, egészen addig, amíg a feketeség ki nem emeli a kezét. A mozdulatot némán követi, mintha a víz sodrása húzná magával. A vízcseppek apró ívet húznak a lány bőrén, miközben Norennar ujjai lassan, határozottan követik a mozdulatot, hogy ne szakadjon meg a kapcsolat. A vízcseppek csillanásai között a bőrön húzódó minták tisztán kirajzolódnak. Csak ekkor lendülnek mozgásba a mélységi ujjai. Finoman végigsiklik a sötét vonalakon, a csuklótól indulva egészen a könyök felé. A mozdulat lassú, gyengéd, mintha csak az esetleges határokat fedezné fel.
A mélységi közben némán figyel, arcán kifejezéstelen nyugalom ül, tekintete mégis elárul valamit abból a figyelemből, amit a pillanat iránt tanúsít.
Amikor a feketeség megszólal, a víz felszínén lévő apró fodrok is megdermedni látszanak. A kérdés elhangzik, és Norennar csak a szürkéit mozdítja. A barnákba pillant, hosszan, csendben. A légzése alig hallhatóan mélyül, a mellkasa lassan emelkedik a víz alatt, majd elnehezülve süllyed vissza. Nem válaszol azonnal. Szemei aztán újra a tetoválásra siklanak. A vonalak mentén lassan mozgatja tovább ujjait. Szája sarkát alig észrevehető mozdulattal elhúzza, majd végül megszólal.*
- Nos, ha ki is jöttem, nekem erről senki nem szólt.
*A hangja halk, de a benne rejlő cinizmust nehéz lenne félreérteni. A szavak mögött mégis ott bujkál valami a gúny mögött. Tán a csendes beletörődés. Egy pillanattal később ismét a lányra pillant.*
- Szerinted tényleg úgy festek, mint aki kilépett a fényre?
*A kérdés közben finoman megemeli a fejét, hogy egyenesen a barna szemekbe nézzen, aztán arcán egy pillanat erejéig átfut egy rezdülés, és gyorsan hozzáteszi, biztos ami biztos alapon.*
- Mármint… képletesen.
*Szavai után visszafordítja tekintetét a lány karjára. Hacsak a másik nem ellenkezik, újra megindulnak az ujjai, ezúttal visszafelé, a könyöktől egészen a csuklóig. A mozdulat még óvatosabb, mint korábban, de most már tudatosabb is. A pára mintha sűrűbbé válna, apró gyöngyök tapadnak Norennar karjára és mellkasára.
Ha a lány továbbra sem húzódik el, valami megváltozik a mélységiben. A szívverése kissé felgyorsul, mégis nyugodtnak tűnik. A feketeség mutatóujjhoz érve egy pillanatra megtorpan, majd lassan a lány ujjai köré kulcsolja sajátjait.
Most újra a barnákba néz. Tekintete mély, de nem követelő. A szemeiben ott van valami kimondatlan feszültség. Lassan emeli a másik kezét, s szabad ujjaival végigsimít a lány arcán. A mozdulat gyengéd, szinte alig érezhető, mintha attól tartana, hogy a légzés is megtörheti a pillanatot. Az ujja a lány arccsontján siklik végig, onnan a járomcsont alá, majd a nyak felé.
A melegség és a csend most mindent körülölel. A víz lassan megnyugszik körülöttük, a kád peremén lecsorgó apró cseppek hangja is elhal. Norennarban a feszültség egyre erősebbé válik, de még tartja magát. A gondolat, hogy nem képes uralkodni magán, felmerül benne, de tudja, hogy ez nem igaz.
Nagyon is tudatos minden. És nagyon is akarja. Egy pillanatra még visszatartja a levegőt, majd lassan kifújja. Szemei a lány ajkain állapodnak meg, de még nem mozdul. Csak ott ül vele a vízben, ujjai továbbra is a másikéba fonódva, a másik arca az övéhez alig egy tenyérnyire.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennar ujjai továbbra is a víz alatt pihennek, egészen addig, amíg a feketeség ki nem emeli a kezét. A mozdulatot némán követi, mintha a víz sodrása húzná magával. A vízcseppek apró ívet húznak a lány bőrén, miközben Norennar ujjai lassan, határozottan követik a mozdulatot, hogy ne szakadjon meg a kapcsolat. A vízcseppek csillanásai között a bőrön húzódó minták tisztán kirajzolódnak. Csak ekkor lendülnek mozgásba a mélységi ujjai. Finoman végigsiklik a sötét vonalakon, a csuklótól indulva egészen a könyök felé. A mozdulat lassú, gyengéd, mintha csak az esetleges határokat fedezné fel.
A mélységi közben némán figyel, arcán kifejezéstelen nyugalom ül, tekintete mégis elárul valamit abból a figyelemből, amit a pillanat iránt tanúsít.
Amikor a feketeség megszólal, a víz felszínén lévő apró fodrok is megdermedni látszanak. A kérdés elhangzik, és Norennar csak a szürkéit mozdítja. A barnákba pillant, hosszan, csendben. A légzése alig hallhatóan mélyül, a mellkasa lassan emelkedik a víz alatt, majd elnehezülve süllyed vissza. Nem válaszol azonnal. Szemei aztán újra a tetoválásra siklanak. A vonalak mentén lassan mozgatja tovább ujjait. Szája sarkát alig észrevehető mozdulattal elhúzza, majd végül megszólal.*
- Nos, ha ki is jöttem, nekem erről senki nem szólt.
*A hangja halk, de a benne rejlő cinizmust nehéz lenne félreérteni. A szavak mögött mégis ott bujkál valami a gúny mögött. Tán a csendes beletörődés. Egy pillanattal később ismét a lányra pillant.*
- Szerinted tényleg úgy festek, mint aki kilépett a fényre?
*A kérdés közben finoman megemeli a fejét, hogy egyenesen a barna szemekbe nézzen, aztán arcán egy pillanat erejéig átfut egy rezdülés, és gyorsan hozzáteszi, biztos ami biztos alapon.*
- Mármint… képletesen.
*Szavai után visszafordítja tekintetét a lány karjára. Hacsak a másik nem ellenkezik, újra megindulnak az ujjai, ezúttal visszafelé, a könyöktől egészen a csuklóig. A mozdulat még óvatosabb, mint korábban, de most már tudatosabb is. A pára mintha sűrűbbé válna, apró gyöngyök tapadnak Norennar karjára és mellkasára.
Ha a lány továbbra sem húzódik el, valami megváltozik a mélységiben. A szívverése kissé felgyorsul, mégis nyugodtnak tűnik. A feketeség mutatóujjhoz érve egy pillanatra megtorpan, majd lassan a lány ujjai köré kulcsolja sajátjait.
Most újra a barnákba néz. Tekintete mély, de nem követelő. A szemeiben ott van valami kimondatlan feszültség. Lassan emeli a másik kezét, s szabad ujjaival végigsimít a lány arcán. A mozdulat gyengéd, szinte alig érezhető, mintha attól tartana, hogy a légzés is megtörheti a pillanatot. Az ujja a lány arccsontján siklik végig, onnan a járomcsont alá, majd a nyak felé.
A melegség és a csend most mindent körülölel. A víz lassan megnyugszik körülöttük, a kád peremén lecsorgó apró cseppek hangja is elhal. Norennarban a feszültség egyre erősebbé válik, de még tartja magát. A gondolat, hogy nem képes uralkodni magán, felmerül benne, de tudja, hogy ez nem igaz.
Nagyon is tudatos minden. És nagyon is akarja. Egy pillanatra még visszatartja a levegőt, majd lassan kifújja. Szemei a lány ajkain állapodnak meg, de még nem mozdul. Csak ott ül vele a vízben, ujjai továbbra is a másikéba fonódva, a másik arca az övéhez alig egy tenyérnyire.*
1153. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-05 17:36:31
Üzenet elküldve: 2025-10-05 17:36:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
-Tetszik! Nagyon tetszik.
*Vágyódó sóhajként leheli rá a nyakra, majd teret enged az övéhez is, hadd kóstolgassa a másik, noha ő csak a természetes illatát érezheti, keveredve az enyhén illatos szappanéval. Ahogy az ujjak játszanak rajta, a nyomán olykor libabőrt érezhet a férfi, mégis forrósodik mindene a tenyér alatt. Már hátra hagyta a gondolatokat, ajándék ez neki, ajándék a megpróbáltatások után. Nem kell, hogy méreggel kevertnek érezze az ereiben csörgedező vért, hogy árulásnak ítélje a szíve dobbanásait, mert nem ért egyet azzal, hogy olyan iránt táplál érzelmeket, aki cseppet sem érdemli meg talán. Mintha helye lenne minden érintésnek, bármit is gondolt eddig. Itt tényleg van helye, a másnappal majd úgyis el kell illanjon, ha pedig nem, hát az éppúgy a másnap problémája lesz, mint a kelleténél egy pohárral több mézédes bor.
Minden heget, minden egyes dagadó izmot bejárnak az ujjak; ismerkedik a felülettel. Éhezte, hogy megkaparintsa, s most kellőképp veszi magához jussát. A nyelvét ért apró harapások közben, ha épp nyílik a szeme, látja a játékos vigyort, s nem tud nem tükörképként reagálni. Nem rest mutatni rezdüléseivel, hogy élvezi. Ő maga, ha nem is annak nyelvét, de alsó ajkát ízleli, majd indul el lefelé. Semennyi nem elég a bőre ízéből, a kulcscsonton és mellkason pedig igen szívesen játszik, persze közben ő is felméri, hogy mi okoz örömöt, mi csal ki hevesebb reakciót.
Ahogy modul az ölben, érzi a harcos kívánalmát, s ahogy nekifeszül, hirtelen néz a szemekbe. Nem akarja elengedni a tengerkék lélektükröt, úszik benne, s most saját ajkába harap. Nem mondja ki, hogy többet akar belőle, tudja, hogy meg fogja kapni, mégis szinte kérlelnek a szemek, hogy „most”.*
//Mondvacsinált//
-Tetszik! Nagyon tetszik.
*Vágyódó sóhajként leheli rá a nyakra, majd teret enged az övéhez is, hadd kóstolgassa a másik, noha ő csak a természetes illatát érezheti, keveredve az enyhén illatos szappanéval. Ahogy az ujjak játszanak rajta, a nyomán olykor libabőrt érezhet a férfi, mégis forrósodik mindene a tenyér alatt. Már hátra hagyta a gondolatokat, ajándék ez neki, ajándék a megpróbáltatások után. Nem kell, hogy méreggel kevertnek érezze az ereiben csörgedező vért, hogy árulásnak ítélje a szíve dobbanásait, mert nem ért egyet azzal, hogy olyan iránt táplál érzelmeket, aki cseppet sem érdemli meg talán. Mintha helye lenne minden érintésnek, bármit is gondolt eddig. Itt tényleg van helye, a másnappal majd úgyis el kell illanjon, ha pedig nem, hát az éppúgy a másnap problémája lesz, mint a kelleténél egy pohárral több mézédes bor.
Minden heget, minden egyes dagadó izmot bejárnak az ujjak; ismerkedik a felülettel. Éhezte, hogy megkaparintsa, s most kellőképp veszi magához jussát. A nyelvét ért apró harapások közben, ha épp nyílik a szeme, látja a játékos vigyort, s nem tud nem tükörképként reagálni. Nem rest mutatni rezdüléseivel, hogy élvezi. Ő maga, ha nem is annak nyelvét, de alsó ajkát ízleli, majd indul el lefelé. Semennyi nem elég a bőre ízéből, a kulcscsonton és mellkason pedig igen szívesen játszik, persze közben ő is felméri, hogy mi okoz örömöt, mi csal ki hevesebb reakciót.
Ahogy modul az ölben, érzi a harcos kívánalmát, s ahogy nekifeszül, hirtelen néz a szemekbe. Nem akarja elengedni a tengerkék lélektükröt, úszik benne, s most saját ajkába harap. Nem mondja ki, hogy többet akar belőle, tudja, hogy meg fogja kapni, mégis szinte kérlelnek a szemek, hogy „most”.*
1152. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-05 16:54:48
Üzenet elküldve: 2025-10-05 16:54:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Nem direkt árulta el magát, de a sötételfre sem lehet dühös, amiért azonnal átlátja a lány szavainak egyértelmű mondanivalóját, azonban a fekete festéktől ezúttal megszabadult ajkak szomorúan biggyednek lefelé, ahogy a következő megjegyzést hallja. Ezt már nem dicséretként fogja fel, őszintén rosszul esik neki, hogy még akkor is az lebeg valakinek a szeme előtt, hogy ő csak egy veszélyt jelentő probléma, amikor épp a kedvéért mosta le magáról a fekete sminket, ami fontosabb védelmet jelent a számára bármilyen páncélnál. Nem is válaszol rá semmit, csak ül csendesen a vízben, mígnem sikerül lenyelnie a rossz érzést. Ezután odaúszik Norennar mellé, elhelyezkedik a karjának dőlve, majd a korábbi szomorúságától megszabadulva, kíváncsian kérdez.
A kapott válasz nem elégíti ki ezt a kíváncsiságot, barnáival csak várakozóan pislog, mert számára a hallottak úgy hangzanak, mintha a másik nem is mondott volna valójában semmit. Ösztönösen követi Norennar tekintetét, ahogy az a víz alatt áztatott kezére, annak tükrében elmosódva látszódó tetoválására téved. Újra egymás szemébe néznek, Norennar pedig folytatja a magyarázatot, s ez már el is gondolkodtatja a feketeséget. Hosszú másodpercekig nem szól, csak töpreng a hallottakon, s közben eszébe sincs elhúzódni a hozzá közelebb kerülő férfitől. Nem képes egyetlen tekintetből kitalálni, hogy mit szeretne tőle, egy pillanatra talán még félre is érti, hogy miért kerültek ajkaik ennyire közel egymáshoz, de végül a csuklóján érez egy gyengéd érintést, melyre oda is kapja a tekintetét.*
- Hm? *Kiemeli a kezét a vízből, hogy Norennar jól láthassa a karját, a rajta húzódó, sötét árnyakkal együtt.*
- Megnézheted. *Adja meg az engedélyt akkor, amikor már nincs is rá szükség, és hagyja, hogy társa megnézhesse, jobban megtapinthassa vagy csináljon, amit szeretne a kezével.*
- Te már kijöttél a sötétből. Nem vágysz oda vissza? Te nem szoktad úgy érezni, hogy a fénytől megfájdul a fejed? *Kérdezi, miután végre sikerült szavakba önteni a gondolatait azzal kapcsolatban, amit néhány pillanattal ezelőtt mondott neki Norennar a saját tetoválásainak jelentésével kapcsolatban. A furcsa, különös nyugodtság okán, mi társaságukat jellemzi, továbbra is feszeng, mintha az ekkora mértékű csend már túl nagy lenne a számára, mintha tényleg valamiféle káoszt várna, hogy megtörténjen. Éppen ezért keres közös pontokat saját magában és a mélységiben, hogy ha eljön az a bizonyos káosz, legyen majd mibe kapaszkodniuk, vagy talán… hogy pont ezek a kapaszkodók hozzák el a szétesést.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Nem direkt árulta el magát, de a sötételfre sem lehet dühös, amiért azonnal átlátja a lány szavainak egyértelmű mondanivalóját, azonban a fekete festéktől ezúttal megszabadult ajkak szomorúan biggyednek lefelé, ahogy a következő megjegyzést hallja. Ezt már nem dicséretként fogja fel, őszintén rosszul esik neki, hogy még akkor is az lebeg valakinek a szeme előtt, hogy ő csak egy veszélyt jelentő probléma, amikor épp a kedvéért mosta le magáról a fekete sminket, ami fontosabb védelmet jelent a számára bármilyen páncélnál. Nem is válaszol rá semmit, csak ül csendesen a vízben, mígnem sikerül lenyelnie a rossz érzést. Ezután odaúszik Norennar mellé, elhelyezkedik a karjának dőlve, majd a korábbi szomorúságától megszabadulva, kíváncsian kérdez.
A kapott válasz nem elégíti ki ezt a kíváncsiságot, barnáival csak várakozóan pislog, mert számára a hallottak úgy hangzanak, mintha a másik nem is mondott volna valójában semmit. Ösztönösen követi Norennar tekintetét, ahogy az a víz alatt áztatott kezére, annak tükrében elmosódva látszódó tetoválására téved. Újra egymás szemébe néznek, Norennar pedig folytatja a magyarázatot, s ez már el is gondolkodtatja a feketeséget. Hosszú másodpercekig nem szól, csak töpreng a hallottakon, s közben eszébe sincs elhúzódni a hozzá közelebb kerülő férfitől. Nem képes egyetlen tekintetből kitalálni, hogy mit szeretne tőle, egy pillanatra talán még félre is érti, hogy miért kerültek ajkaik ennyire közel egymáshoz, de végül a csuklóján érez egy gyengéd érintést, melyre oda is kapja a tekintetét.*
- Hm? *Kiemeli a kezét a vízből, hogy Norennar jól láthassa a karját, a rajta húzódó, sötét árnyakkal együtt.*
- Megnézheted. *Adja meg az engedélyt akkor, amikor már nincs is rá szükség, és hagyja, hogy társa megnézhesse, jobban megtapinthassa vagy csináljon, amit szeretne a kezével.*
- Te már kijöttél a sötétből. Nem vágysz oda vissza? Te nem szoktad úgy érezni, hogy a fénytől megfájdul a fejed? *Kérdezi, miután végre sikerült szavakba önteni a gondolatait azzal kapcsolatban, amit néhány pillanattal ezelőtt mondott neki Norennar a saját tetoválásainak jelentésével kapcsolatban. A furcsa, különös nyugodtság okán, mi társaságukat jellemzi, továbbra is feszeng, mintha az ekkora mértékű csend már túl nagy lenne a számára, mintha tényleg valamiféle káoszt várna, hogy megtörténjen. Éppen ezért keres közös pontokat saját magában és a mélységiben, hogy ha eljön az a bizonyos káosz, legyen majd mibe kapaszkodniuk, vagy talán… hogy pont ezek a kapaszkodók hozzák el a szétesést.*
1151. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-05 15:58:37
Üzenet elküldve: 2025-10-05 15:58:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Norennar némán hallgatja, ahogy a félvér beszél, ahogy a mester felel. Arca meg sem rezdül, ahogy gesztusokat sem tesz a beszélgetés során. Egyedül akkor mikor szó esik arról, hogy valaki már szembekerült a zöldbőrűekkel, röviden biccent. Ennyivel jelzi, hogy egyrészt ő volt a „szerencsés” másrészt pedig, hogy szükség esetén megossza tapasztalatait az öreg mágussal is. Kérés azonban nem érkezik, így a mélységi a maga részéről marad a csend mellett.
Nori lassan mozdul, a gyémántot kézben tartva lép előre. Norennar feszülten figyeli a lányt. Úgy sejti, hogy ha el fog szabadulni a pokol, akkor az nagyjából a mostanra esedékes, de reméli, hogy erre nem kerül sor. Mindenesetre teste megfeszül. Egyik lábát kissé előrébb helyezi, keze ösztönösen a kard markolatára csúszik. Csak reméli, hogy a feketeségnek a kritikus pillanatban eszébe jut, amit korábban mondott neki. Ha kardot rántana, előtte számoljon tízig. Nem szeretne harcot. Főleg nem itt, nem ezzel az öreggel szemben. Van benne valami megfoghatatlan, ami miatt nehéz ellenségként tekinteni rá. Nem azt látja, amire számított. Nincs benne fennhéjázás, sem hideg gőg, csak könnyed jókedv és üresen csengő semmitmondó frázisok. Ez utóbbi miatt nem szívesen csevegne a mágussal kettesben, mert félő, elég rövid úton kiidegelné a mélységit. Mindenestre a torony ura szimpatikusabb, mint várta, ezért sem akarja, hogy itt fegyver kerüljön elő. Norennar ennek ellenére nem enged a feszültségből. Minden mozdulatot, minden szót figyelemmel kísér.*
//A Mágustorony Mestere//
*Norennar némán hallgatja, ahogy a félvér beszél, ahogy a mester felel. Arca meg sem rezdül, ahogy gesztusokat sem tesz a beszélgetés során. Egyedül akkor mikor szó esik arról, hogy valaki már szembekerült a zöldbőrűekkel, röviden biccent. Ennyivel jelzi, hogy egyrészt ő volt a „szerencsés” másrészt pedig, hogy szükség esetén megossza tapasztalatait az öreg mágussal is. Kérés azonban nem érkezik, így a mélységi a maga részéről marad a csend mellett.
Nori lassan mozdul, a gyémántot kézben tartva lép előre. Norennar feszülten figyeli a lányt. Úgy sejti, hogy ha el fog szabadulni a pokol, akkor az nagyjából a mostanra esedékes, de reméli, hogy erre nem kerül sor. Mindenesetre teste megfeszül. Egyik lábát kissé előrébb helyezi, keze ösztönösen a kard markolatára csúszik. Csak reméli, hogy a feketeségnek a kritikus pillanatban eszébe jut, amit korábban mondott neki. Ha kardot rántana, előtte számoljon tízig. Nem szeretne harcot. Főleg nem itt, nem ezzel az öreggel szemben. Van benne valami megfoghatatlan, ami miatt nehéz ellenségként tekinteni rá. Nem azt látja, amire számított. Nincs benne fennhéjázás, sem hideg gőg, csak könnyed jókedv és üresen csengő semmitmondó frázisok. Ez utóbbi miatt nem szívesen csevegne a mágussal kettesben, mert félő, elég rövid úton kiidegelné a mélységit. Mindenestre a torony ura szimpatikusabb, mint várta, ezért sem akarja, hogy itt fegyver kerüljön elő. Norennar ennek ellenére nem enged a feszültségből. Minden mozdulatot, minden szót figyelemmel kísér.*
1150. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-05 15:27:04
Üzenet elküldve: 2025-10-05 15:27:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* Úgy tűnik, hogy a merészség ezúttal a kívánt hatást hozza. A válaszra csókokkal reagál, miközben elkezdi ő is feltérképezni a másik testét a ruha alatt. Eltűnik a szívét markoló kéz, ami eddig kételyekkel, és bűntudattal szorította, és a sok kimondatlan mondat sem nyomja már a lelkét. Nem akar arra gondol, hogy őt is várja otthon valaki, ahogy az sem érdekli már, hogy előző reggel mondta életében először valaki azt, hogy szereti. Jelenleg csak arra tud gondolni, ami itt van előtte, és meg akar fulladni ebben az élményben. Tudja, hogy milyen érzés másnap felkelni úgy, hogy korábbi döntéseinek a súlya nehezedik vállára, bár általában ez gyilkosság, és felesleges vérontás miatt nehezedik rá. Sokkal kellemesebbnek tűnik a gondolat, hogy ezúttal egy kellemes botlás eredménye legyen. *
- Remélem tetszik az illata. * Súgja vissza, miközben ajkaival elkezd a másik nyakán szánkázni, néhány pontnál megállva, hogy csókot leheljen rá, vagy fogaival finoman karcoljon bele. És a hóhajú harcos sem siet, most, hogy elkezdtek egymásra találni, már nem látja értelmét annak, hogy kapkodjanak. Ki akarja élvezni a perceket, az egész éjszakát, türelmesen, de mégis határozottan fokozva egyre a vágyat önmagában, és partnerében is. Ujjai és karjai egy pillanatra sem pihennek meg, de nem siet velük, igyekszik a mágus testét folyamatosan simogatni, hol a hátát, hol combjait, és ha ajkai egy-egy pillanatra elszakadnak a bőrtől, azt csak azért teszik, hogy újabb lágy, hosszú csókokkal keresse a másik ajkait. Nyelvével óvatosan, de határozottan keresi az igemondásban jártas nyelvet, és játékos vigyorral csípi össze a hegyét néha fogaival, ügyelve rá, hogy ne okozzon kellemetlenséget. Ezek egyelőre olyan próbálkozások, amivel próbálja felmérni mi az, amiben alvótársa örömét leli, mire hogyan reagál, mi tetszik neki, mi zökkenti ki, mi az, ami kellemetlen számára. Mindent tudni akar Mairól, hogy kedvére tehessen, hogy olyan éjszakával ajándékozhassa meg, amit sokáig nem fog elfelejteni, és ehhez az első lépés ezeknek a finom próbálkozásoknak a sora. *
//Mondvacsinált//
* Úgy tűnik, hogy a merészség ezúttal a kívánt hatást hozza. A válaszra csókokkal reagál, miközben elkezdi ő is feltérképezni a másik testét a ruha alatt. Eltűnik a szívét markoló kéz, ami eddig kételyekkel, és bűntudattal szorította, és a sok kimondatlan mondat sem nyomja már a lelkét. Nem akar arra gondol, hogy őt is várja otthon valaki, ahogy az sem érdekli már, hogy előző reggel mondta életében először valaki azt, hogy szereti. Jelenleg csak arra tud gondolni, ami itt van előtte, és meg akar fulladni ebben az élményben. Tudja, hogy milyen érzés másnap felkelni úgy, hogy korábbi döntéseinek a súlya nehezedik vállára, bár általában ez gyilkosság, és felesleges vérontás miatt nehezedik rá. Sokkal kellemesebbnek tűnik a gondolat, hogy ezúttal egy kellemes botlás eredménye legyen. *
- Remélem tetszik az illata. * Súgja vissza, miközben ajkaival elkezd a másik nyakán szánkázni, néhány pontnál megállva, hogy csókot leheljen rá, vagy fogaival finoman karcoljon bele. És a hóhajú harcos sem siet, most, hogy elkezdtek egymásra találni, már nem látja értelmét annak, hogy kapkodjanak. Ki akarja élvezni a perceket, az egész éjszakát, türelmesen, de mégis határozottan fokozva egyre a vágyat önmagában, és partnerében is. Ujjai és karjai egy pillanatra sem pihennek meg, de nem siet velük, igyekszik a mágus testét folyamatosan simogatni, hol a hátát, hol combjait, és ha ajkai egy-egy pillanatra elszakadnak a bőrtől, azt csak azért teszik, hogy újabb lágy, hosszú csókokkal keresse a másik ajkait. Nyelvével óvatosan, de határozottan keresi az igemondásban jártas nyelvet, és játékos vigyorral csípi össze a hegyét néha fogaival, ügyelve rá, hogy ne okozzon kellemetlenséget. Ezek egyelőre olyan próbálkozások, amivel próbálja felmérni mi az, amiben alvótársa örömét leli, mire hogyan reagál, mi tetszik neki, mi zökkenti ki, mi az, ami kellemetlen számára. Mindent tudni akar Mairól, hogy kedvére tehessen, hogy olyan éjszakával ajándékozhassa meg, amit sokáig nem fog elfelejteni, és ehhez az első lépés ezeknek a finom próbálkozásoknak a sora. *
1149. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-05 15:06:37
Üzenet elküldve: 2025-10-05 15:06:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
* Az ifjú harcosnak továbbra sincs oka arra, hogy jobban bízzon a mágustorony mesterében, hiába teszik ezt társai. Látható, hogy a rövid, indokolatlan bemutatkozóval a nemlétező bizalom minden apró cseppjét is elveszítette az idős férfi, aki azóta se tett semmit, amivel ezt visszanyerné. Viszont sem szavakkal, sem tettekkel nem ad ennek tanúbizonyságot, egyelőre ugyan úgy feszülő testtartással figyel, némán. Nincs miről beszéljen, neki nincsenek történetei, és nem is tud mit hozzátenni sem az orkok, sem a szív tekintetében. Az ő feladata egyedül annyi volt, hogy a csapat biztonságban eljusson a toronyba, és a visszafelé vezető úton is ezért tart majd velük, viszont most nem osztottak neki lapot. Áll türelmesen, mint egy szobor, miközben a bőrén még mindig látszik a korábbi mágia hatása. Karja továbbra is a kard markolatán pihen, súlypontja még mindig úgy helyeződik el, hogy bármikor akár támadás, akár védekezés kapcsán változtathasson a pozícióján. *
//A Mágustorony Mestere//
* Az ifjú harcosnak továbbra sincs oka arra, hogy jobban bízzon a mágustorony mesterében, hiába teszik ezt társai. Látható, hogy a rövid, indokolatlan bemutatkozóval a nemlétező bizalom minden apró cseppjét is elveszítette az idős férfi, aki azóta se tett semmit, amivel ezt visszanyerné. Viszont sem szavakkal, sem tettekkel nem ad ennek tanúbizonyságot, egyelőre ugyan úgy feszülő testtartással figyel, némán. Nincs miről beszéljen, neki nincsenek történetei, és nem is tud mit hozzátenni sem az orkok, sem a szív tekintetében. Az ő feladata egyedül annyi volt, hogy a csapat biztonságban eljusson a toronyba, és a visszafelé vezető úton is ezért tart majd velük, viszont most nem osztottak neki lapot. Áll türelmesen, mint egy szobor, miközben a bőrén még mindig látszik a korábbi mágia hatása. Karja továbbra is a kard markolatán pihen, súlypontja még mindig úgy helyeződik el, hogy bármikor akár támadás, akár védekezés kapcsán változtathasson a pozícióján. *
1148. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-05 14:49:25
Üzenet elküldve: 2025-10-05 14:49:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*Nevetve egyeznek ki a döntetlenben, akárhány verseny is volt kettejük között, noha aligha lehetne annak nevezni. Mai egy pillanatra megfeszül, ahogy csípőjét érinti a kéz, rebben is a szeme ijedtében, hiszen pontosan tudja, hogy ez az egyetlen mozdulat elég volt ahhoz, hogy meggyőzzék abban, hogy olyan útra kell rátérnie, amire nem volna szabad. Szerencséjére, vagy szerencsétlenségére el is ködösül minden, s még szavakkal reagálni sincs ideje, máris érte nyúl a kar, hogy egy pillanat leforgása alatt találja Pashthra ölében magát. Az ajkakra leheli rá a mondanivalóját, de el már nem képes tőle szakadni.*
- Nincs is ilyen mondás.
*Bár szíves örömest kiegyezik vele. Ha senki szája nem jár el, talán idővel le tudja küzdeni majd a bűntudatot, ami e percben hirtelenjében el is tűnik. Éppen olyan messzire, hogy ne zavarhassa meg abban, hogy kedvtelve csókolja a harcost, s simítsa végre végig újra annak felsőtestét, sokkal akaratosabban, mint nemrégiben. Elveszett. Minden bőrfelületet az újdonság varázsával fedez fel, hol ujjbegyeivel, hol pedig dús ajkával, majd mikor a kulcscsontnál jár, s megillatolja közelebbről a férfit, jólesően sóhajt fel.*
- Ezt direkt csináltad…
*Ha nem is a megszokott módon, de dicséret ez, igencsak tetszik neki, hogy még arra is gondolt, hogy ezzel az aprósággal is a kedvére tegyen. Nem áll ellen, minden porcikáját önként adja már, s ő is örömest kapja meg amit, csak meg tud szerezni. De nem kívánja elsietni, még akkor sem, ha már eszét vesztette a vágytól. Ha csak ez az este jut, kénytelen és kiélvezi az időt, ami adatott.*
//Mondvacsinált//
*Nevetve egyeznek ki a döntetlenben, akárhány verseny is volt kettejük között, noha aligha lehetne annak nevezni. Mai egy pillanatra megfeszül, ahogy csípőjét érinti a kéz, rebben is a szeme ijedtében, hiszen pontosan tudja, hogy ez az egyetlen mozdulat elég volt ahhoz, hogy meggyőzzék abban, hogy olyan útra kell rátérnie, amire nem volna szabad. Szerencséjére, vagy szerencsétlenségére el is ködösül minden, s még szavakkal reagálni sincs ideje, máris érte nyúl a kar, hogy egy pillanat leforgása alatt találja Pashthra ölében magát. Az ajkakra leheli rá a mondanivalóját, de el már nem képes tőle szakadni.*
- Nincs is ilyen mondás.
*Bár szíves örömest kiegyezik vele. Ha senki szája nem jár el, talán idővel le tudja küzdeni majd a bűntudatot, ami e percben hirtelenjében el is tűnik. Éppen olyan messzire, hogy ne zavarhassa meg abban, hogy kedvtelve csókolja a harcost, s simítsa végre végig újra annak felsőtestét, sokkal akaratosabban, mint nemrégiben. Elveszett. Minden bőrfelületet az újdonság varázsával fedez fel, hol ujjbegyeivel, hol pedig dús ajkával, majd mikor a kulcscsontnál jár, s megillatolja közelebbről a férfit, jólesően sóhajt fel.*
- Ezt direkt csináltad…
*Ha nem is a megszokott módon, de dicséret ez, igencsak tetszik neki, hogy még arra is gondolt, hogy ezzel az aprósággal is a kedvére tegyen. Nem áll ellen, minden porcikáját önként adja már, s ő is örömest kapja meg amit, csak meg tud szerezni. De nem kívánja elsietni, még akkor sem, ha már eszét vesztette a vágytól. Ha csak ez az este jut, kénytelen és kiélvezi az időt, ami adatott.*
1147. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-05 13:58:14
Üzenet elküldve: 2025-10-05 13:58:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Hála társai támogatásának, sikerül túllendülnie a fejtörő révén előtörő emlékek okozta pánikon, s bár még mindig egyenletlenül, szaporán veszi a levegőt, de míg Norennar a tiszteletét rója le a mágusmester előtt, Mai a bemutatkozásukat intézi, Pashthra pedig továbbra is a biztonságukra koncentrál, ő a kristálypohárba töltött likőrt megkóstolva lassan megnyugszik. A mézédes íz nem marja kellemetlenül a torkát, hanem jóleső érzés járja át tőle az egész testét, melynek köszönhetően elillan a maradék félelme is, és végre újra a teremben történő dolgoknak tudja szentelni a figyelmét.
Habár számára az öreg minden egyes mondata egy újabb talány, a rébuszokat, melyekben beszél, a szinte egyáltalán nem tudja helyesen értelmezni, szerencsére Mai és az ő éles esze ismét a segítségére van. Ha Mai szerint bölcs, akkor biztosan bölcs a mester, ám társnője hamar újra felkavarja a feketeség elméjében épp, hogy lenyugodni tudó állóvizet. Érzi, ahogy a lány kezének gyengéd, jóleső érintésétől ruhája alatt libabőrössé válik a karja, közben egy ideig a padlót bámulja, majd bizonytalanul néz fel Maira. A mosolya kedves, mégis szigorúnak tűnik. Az újabb találóskérdés egészen felfrissítette az emlékeit arról, hogy mi történt, mikor nem hallgatott rá, így bármennyire is szeretne visszakozni, tudja, hogy nem teheti.*
- De nem adom neki. *Motyogja halkan maga elé úgy, hogy csak Mai hallhassa. Leteszi az üres likőröspoharat, majd lepillant a kezében tartott, gyémántba zárt, dobogó szívre, aztán kérlelően néz fel újra Maira, hogy jöjjön vele, és ha egy mód van rá, akkor a lány társaságában lép oda félszegen az öreghez.*
- Ez az. *Mutatja fel a gyémántot, hogy a mágus tüzetesen megnézhesse, közben teste ugrásra készen megfeszül, hogy mint vadmacska a prédájára, úgy támadjon akár a torony urára is, ha megpróbálja az engedélye nélkül elvenni tőle. Mai közben tovább beszél, s megemlíti a látomását is. Emlékszik rá, hogy azt ígérte, csendben marad, ám ezt már most nem képes teljes mértékben betartani.*
- Egy ork hadvezéré. Egészen biztosan. Én láttam. *Fűzi hozzá viszonylag halkan, megerősítve ezzel Mai mondandóját, de ezen kívül hallgat, akár a félvér, akár a két férfi szólal meg újra.*
//A Mágustorony Mestere//
*Hála társai támogatásának, sikerül túllendülnie a fejtörő révén előtörő emlékek okozta pánikon, s bár még mindig egyenletlenül, szaporán veszi a levegőt, de míg Norennar a tiszteletét rója le a mágusmester előtt, Mai a bemutatkozásukat intézi, Pashthra pedig továbbra is a biztonságukra koncentrál, ő a kristálypohárba töltött likőrt megkóstolva lassan megnyugszik. A mézédes íz nem marja kellemetlenül a torkát, hanem jóleső érzés járja át tőle az egész testét, melynek köszönhetően elillan a maradék félelme is, és végre újra a teremben történő dolgoknak tudja szentelni a figyelmét.
Habár számára az öreg minden egyes mondata egy újabb talány, a rébuszokat, melyekben beszél, a szinte egyáltalán nem tudja helyesen értelmezni, szerencsére Mai és az ő éles esze ismét a segítségére van. Ha Mai szerint bölcs, akkor biztosan bölcs a mester, ám társnője hamar újra felkavarja a feketeség elméjében épp, hogy lenyugodni tudó állóvizet. Érzi, ahogy a lány kezének gyengéd, jóleső érintésétől ruhája alatt libabőrössé válik a karja, közben egy ideig a padlót bámulja, majd bizonytalanul néz fel Maira. A mosolya kedves, mégis szigorúnak tűnik. Az újabb találóskérdés egészen felfrissítette az emlékeit arról, hogy mi történt, mikor nem hallgatott rá, így bármennyire is szeretne visszakozni, tudja, hogy nem teheti.*
- De nem adom neki. *Motyogja halkan maga elé úgy, hogy csak Mai hallhassa. Leteszi az üres likőröspoharat, majd lepillant a kezében tartott, gyémántba zárt, dobogó szívre, aztán kérlelően néz fel újra Maira, hogy jöjjön vele, és ha egy mód van rá, akkor a lány társaságában lép oda félszegen az öreghez.*
- Ez az. *Mutatja fel a gyémántot, hogy a mágus tüzetesen megnézhesse, közben teste ugrásra készen megfeszül, hogy mint vadmacska a prédájára, úgy támadjon akár a torony urára is, ha megpróbálja az engedélye nélkül elvenni tőle. Mai közben tovább beszél, s megemlíti a látomását is. Emlékszik rá, hogy azt ígérte, csendben marad, ám ezt már most nem képes teljes mértékben betartani.*
- Egy ork hadvezéré. Egészen biztosan. Én láttam. *Fűzi hozzá viszonylag halkan, megerősítve ezzel Mai mondandóját, de ezen kívül hallgat, akár a félvér, akár a két férfi szólal meg újra.*
1146. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-05 12:41:14
Üzenet elküldve: 2025-10-05 12:41:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
- Milyen bölcs!
*Le sem veszi tekintetét a mesterről, issza a szavait. Hóbortosnak tűnik, de ezzel semmi gondja nincs. Csak reméli, hogy megérti, amit mond neki, de hát miért is ne értené meg egy ilyen legendás alak? Kedvesen mosolyog felé, még a jeges szemek is olvadásnak indulnak, de mikor meg kell mutassák a tárgyat kissé visszatér belé a szokott hűvösség. Megijed ugyanis, hogy Nori nem fog eleget tenni e kérésnek és ha miatta kell szégyenben maradnia a mester előtt, úgy lehet felégeti, szeresse bármennyire húgát. Egyetlen pillanatra hunyja be a szemét, majd a likőrt szürcsölő véréhez lép, kinek vállát simítja végig.*
- Nori, kérlek mutasd meg a Mesternek!
*Mosolya lágy, de hamar kiolvashatja belőle, hogy most szükségszerű egy kis időre kiadnia a kezéből. Vagy legalább elé vinni. Bárhogy is, de ezért jöttek, őszintén reméli, hogy nem kezd visszakozása. Ha más nem, legalább az alkohol és a halandósága miatti félelme már csak segít.*
- Bizonyosan hallott már az orkokról, akik egyre sűrűbben tűnnek fel. Közülünk már volt, ki szembe is találkozott néhányukkal. *Nem szeretne történeteket mesélni, egyrészt, mert nem tudja mi történt ott, másrészt, ez nem az ő tisztje. Ha Norennar kíván, beszámol az eseményekről. * - De aggodalomra ad okot, hogy e tömbben éppen egy ork harcos szíve dobog. Bár csak látomásból ítélkezhetünk, túlságosan egybecseng minden.
*Mondana ezer más dolgot és tényt is, de nem szalad előre. Jobb kivárni, s nem mindent az öregre zúdítani. Egyébként is cenzúrázná az eseményeket, ha úgy látja jobbnak.*
//A Mágustorony Mestere//
- Milyen bölcs!
*Le sem veszi tekintetét a mesterről, issza a szavait. Hóbortosnak tűnik, de ezzel semmi gondja nincs. Csak reméli, hogy megérti, amit mond neki, de hát miért is ne értené meg egy ilyen legendás alak? Kedvesen mosolyog felé, még a jeges szemek is olvadásnak indulnak, de mikor meg kell mutassák a tárgyat kissé visszatér belé a szokott hűvösség. Megijed ugyanis, hogy Nori nem fog eleget tenni e kérésnek és ha miatta kell szégyenben maradnia a mester előtt, úgy lehet felégeti, szeresse bármennyire húgát. Egyetlen pillanatra hunyja be a szemét, majd a likőrt szürcsölő véréhez lép, kinek vállát simítja végig.*
- Nori, kérlek mutasd meg a Mesternek!
*Mosolya lágy, de hamar kiolvashatja belőle, hogy most szükségszerű egy kis időre kiadnia a kezéből. Vagy legalább elé vinni. Bárhogy is, de ezért jöttek, őszintén reméli, hogy nem kezd visszakozása. Ha más nem, legalább az alkohol és a halandósága miatti félelme már csak segít.*
- Bizonyosan hallott már az orkokról, akik egyre sűrűbben tűnnek fel. Közülünk már volt, ki szembe is találkozott néhányukkal. *Nem szeretne történeteket mesélni, egyrészt, mert nem tudja mi történt ott, másrészt, ez nem az ő tisztje. Ha Norennar kíván, beszámol az eseményekről. * - De aggodalomra ad okot, hogy e tömbben éppen egy ork harcos szíve dobog. Bár csak látomásból ítélkezhetünk, túlságosan egybecseng minden.
*Mondana ezer más dolgot és tényt is, de nem szalad előre. Jobb kivárni, s nem mindent az öregre zúdítani. Egyébként is cenzúrázná az eseményeket, ha úgy látja jobbnak.*
1145. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-05 11:53:53
Üzenet elküldve: 2025-10-05 11:53:53
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
//A Szürke Légió – I. fejezet//
//A Mágustorony Mestere//
*Amennyiben Norileina belekortyol az italba, jóleső érzés járja át. Mézédes melegség ömlik le torkán, s ha ivott már likőrt, ez bizonyosan körözi azokat.*
-Á, a mágia. Mi az, ha nem talány? Minden mágiában ott lapul a talány maga is. Hmm-hmm.
*Nem tűnik úgy, mintha a nevek bármi jelentéssel bírnának számára, legalábbis nem adja jelét felismerésnek. Ahogy a láthatóan feszengő Pashtra habitusa sem különösebben hozza lázba.*
-Csak el ne tévedjenek a mágia rejtelmeiben! Útvesztő ez, nekem elhihetik! S nem az talál ki az útvesztőből, aki úgy hiszi, ismeri az utat, hanem aki nem fél újra eltévedni. *Szakállát simogatva dől hátra ültében, miközben Mait hallgatja. Kell néhány pillanat, mire ráeszmél, miről is beszél a lány.*
-Ó, igen, a kürtszó! Érdekes jelenség, valóban érdekes. Nem fér hozzá kétség, hogy mágikus eredetű. De a forráspontja éppúgy homályba vész, mint jelentése. *Láthatóan felkeltették az öreg mágus érdeklődésének.*
-Vegyük hát szemügyre, bármit is hoztak! A rejtélyek arra vannak, hogy megoldják őket, nem? Legyenek e talányok bármily sötétek is, megfelelő megvilágításban mindenre fény derül!
//A Mágustorony Mestere//
*Amennyiben Norileina belekortyol az italba, jóleső érzés járja át. Mézédes melegség ömlik le torkán, s ha ivott már likőrt, ez bizonyosan körözi azokat.*
-Á, a mágia. Mi az, ha nem talány? Minden mágiában ott lapul a talány maga is. Hmm-hmm.
*Nem tűnik úgy, mintha a nevek bármi jelentéssel bírnának számára, legalábbis nem adja jelét felismerésnek. Ahogy a láthatóan feszengő Pashtra habitusa sem különösebben hozza lázba.*
-Csak el ne tévedjenek a mágia rejtelmeiben! Útvesztő ez, nekem elhihetik! S nem az talál ki az útvesztőből, aki úgy hiszi, ismeri az utat, hanem aki nem fél újra eltévedni. *Szakállát simogatva dől hátra ültében, miközben Mait hallgatja. Kell néhány pillanat, mire ráeszmél, miről is beszél a lány.*
-Ó, igen, a kürtszó! Érdekes jelenség, valóban érdekes. Nem fér hozzá kétség, hogy mágikus eredetű. De a forráspontja éppúgy homályba vész, mint jelentése. *Láthatóan felkeltették az öreg mágus érdeklődésének.*
-Vegyük hát szemügyre, bármit is hoztak! A rejtélyek arra vannak, hogy megoldják őket, nem? Legyenek e talányok bármily sötétek is, megfelelő megvilágításban mindenre fény derül!
1144. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-05 11:05:26
Üzenet elküldve: 2025-10-05 11:05:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
* Az arcán végigsimító ujjak kellemes bizsergést hagynak maguk után. Érzi, hogy a feszültség megint ott van kettejük között, egy pillanatra se illant el. Látja a sóvárgó tekintetet, és ő maga is hasonlóan néz vissza. Halkan felnevet a megjegyzésre, és megcsóválja a fejét, amitől a tincsek csak még kuszábbá vállnak. *
- Kettő kettő, úgy érted. * Mondja, emlékeztetve szobatársát a csókokra, amik nem olyan rég csattantak el kettejük között. Az egyiket a hóhajú kezdeményezte, a másikat viszont a hollóhajú. Hagyja, hogy eltávolodjon tőle a mágus, alig kerül közéjük néhány lépés távolság, de mégis, mintha fájna a hiánya. Át akarja karolni, meg akarja ölelni, el akar veszni a lábai között, amiket most húz maga alá a nő, mintha csak megérezné a gondolatait. Fél attól, hogy ha mindketten az ágyon lesznek, akkor nem fogja tudni visszafogni magát, mert nem akar semmit jobban, mint hanyatt dönteni alvótársát, mégis megindulnak lábai, és odasétál. Leül mellé, és magától cselekszik karja, ami átkarolja a félelfet, csípőjére siklanak a ruha alatt az ujjak, és ha nem pattan fel menekülően mellőle, akkor oldalra fordítja a fejét, és mélyen a szemébe néz. *
- Tudod... a városban van egy mondás. Ami a Toronyban történik, az ott is marad. * Hazudja, mert igazából a Kikötőre szokták ezt mondani, de most nem ott vannak. Ezúttal úgy dönt, hogy pofátlan módon átfeszít minden határt, és ha felképelik érte, akkor legalább megszűnik ez a feszítő érzés, de nem tudja tovább visszafogni magát. Karja a nő feneke alá siklik, a másikkal a combja alatt támaszt meg, és egy határozott mozdulattal megpróbálja ölébe fordítani, és ha sikerrel jár, akkor ajkai ismét az ajkakat keresi. Nem érdekli már, hogy ki vár kicsodát és hol, most csak ezt a pillanatot akarja megélni, és ha másnap nem képes elszámolni a bűntudattal, majd kellő módon vezekel tetteiért az önsanyargatás kietlen ösvényén. Talán ezúttal nem kell egyedül járjon majd rajta. *
//Mondvacsinált//
* Az arcán végigsimító ujjak kellemes bizsergést hagynak maguk után. Érzi, hogy a feszültség megint ott van kettejük között, egy pillanatra se illant el. Látja a sóvárgó tekintetet, és ő maga is hasonlóan néz vissza. Halkan felnevet a megjegyzésre, és megcsóválja a fejét, amitől a tincsek csak még kuszábbá vállnak. *
- Kettő kettő, úgy érted. * Mondja, emlékeztetve szobatársát a csókokra, amik nem olyan rég csattantak el kettejük között. Az egyiket a hóhajú kezdeményezte, a másikat viszont a hollóhajú. Hagyja, hogy eltávolodjon tőle a mágus, alig kerül közéjük néhány lépés távolság, de mégis, mintha fájna a hiánya. Át akarja karolni, meg akarja ölelni, el akar veszni a lábai között, amiket most húz maga alá a nő, mintha csak megérezné a gondolatait. Fél attól, hogy ha mindketten az ágyon lesznek, akkor nem fogja tudni visszafogni magát, mert nem akar semmit jobban, mint hanyatt dönteni alvótársát, mégis megindulnak lábai, és odasétál. Leül mellé, és magától cselekszik karja, ami átkarolja a félelfet, csípőjére siklanak a ruha alatt az ujjak, és ha nem pattan fel menekülően mellőle, akkor oldalra fordítja a fejét, és mélyen a szemébe néz. *
- Tudod... a városban van egy mondás. Ami a Toronyban történik, az ott is marad. * Hazudja, mert igazából a Kikötőre szokták ezt mondani, de most nem ott vannak. Ezúttal úgy dönt, hogy pofátlan módon átfeszít minden határt, és ha felképelik érte, akkor legalább megszűnik ez a feszítő érzés, de nem tudja tovább visszafogni magát. Karja a nő feneke alá siklik, a másikkal a combja alatt támaszt meg, és egy határozott mozdulattal megpróbálja ölébe fordítani, és ha sikerrel jár, akkor ajkai ismét az ajkakat keresi. Nem érdekli már, hogy ki vár kicsodát és hol, most csak ezt a pillanatot akarja megélni, és ha másnap nem képes elszámolni a bűntudattal, majd kellő módon vezekel tetteiért az önsanyargatás kietlen ösvényén. Talán ezúttal nem kell egyedül járjon majd rajta. *
1143. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-05 10:32:15
Üzenet elküldve: 2025-10-05 10:32:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennar arca alig láthatóan változik meg a mondat hallatán. Egyik szemöldöke lassan megemelkedik, miközben tekintete a lány arcát figyeli. A fürdő meleg párája finoman ül meg a bőrén. Kissé oldalra dönti fejét, s egy rövid pillanatig csak csendben vizsgálja a feketeséget. Aztán finoman kifúj egy nedves tincset az arcából, amely újra és újra visszatapadna homlokára.*
- Nos, örülök, hogy mersz mellettem védtelen lenni. *Mondja halkan, hangjában van valami meglepően őszinte melegség. A következő pillanatban viszont pimasz félmosoly húzódik az arcára.* - Bár valószínűleg még a vízben is lángra tudnál lobbantani engem. Szóval nem kell védtelennek érezned magad. Ráadásul így is csinos vagy.
*Ahogy a szavak elhangzanak, egy pillanatra elhallgat, mintha csak a víz halk csobbanása töltené ki a teret. A gőz lassan beül a tüdőbe, nehézzé teszi a levegőt, a meleg elpuhítja az izmokat. Norennar hátra hajtja a fejét, szemei a mennyezetet pásztázzák. Tekintete elréved, gondolatai máshová sodródnak, talán a nap eseményeihez, talán valami egészen más, kevésbé kimondható gondolathoz. Aztán gondol egyet és elmerül a víz alá. Amikor újra felbukkan, a víz apró hullámokat vet körülötte, melyek lassan simulnak el a kád falának ütközve.
Hátát ismét a kád peremének dönti, s kifújja a levegőt. A víz halk csobbanással mozdul alatta, miközben a fehér tincsek újra homlokába hullnak. Lassan, kimért mozdulattal söpri őket félre. Tekintete megint a lányra talál. Egy pillanatra elidőzik rajta, majd a csendet végük újabb kérdés töri meg.
Norennar hosszasan hallgat, mielőtt válaszolna. Láthatóan jól átgondolja válaszát. Tekintete elnehezül, és bár a testtartása laza marad, a szemeiben valami fáradt, megfontolt csillanás jelenik meg. Mintha a válaszhoz próbálná újraélni mindazon próbákat, amiket az elmúlt években ki kellett állnia. Mégis, a válasza végül egyszerű, elvégre csak ugyan azt tudja mondani amit Theának is.*
- Nos… itt vagyok. *Mondja végül, és vállát megvonva.* - Szóval azt hiszem igen.
*Ezt követően Norennar tekintete a lány kezén lévő tetoválásokra téved, akár a víz tükrén keresztül is megtalálva azt. Pár másodpercig némán figyeli a tetoválást, majd ismét a lány barnáiba néz.*
- Igazából lehet, hogy azt is jelentik, amit a tiéd. Ha a sötétség mélyére nyúlsz, nem ereszt.
*Szavai után egy pillanatig nem tesz hozzá semmit. Lassan fordítja a csuklóját, hogy a saját mintái jobban látszódjanak a pára ellenére is: apró rovátkák, láncolt szimbólumok, egy-egy stilizált karmaív, amely a kézfejről fut fel egészen a nyak tövéig. A gőzben a fekete festék mattan ül a bőrön, a hegeknél megbicsaklik a vonal, mégis összeáll valami egésszé.
Finoman közelebb csúszik a kád falánál, épp annyira, hogy a válla a lány vállához érhessen, ha az nem húzódik el. Nem kérdez, csak röviden a szemébe néz, mintha némán engedélyt kérne. Ha nem kap tiltó jelzést, ujjai a víz alatt óvatosan a lány csuklójához simulnak, és két ujjal megérintik a tinta sötét vonalát. Nem húzza végig, csak megáll egy ponton.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennar arca alig láthatóan változik meg a mondat hallatán. Egyik szemöldöke lassan megemelkedik, miközben tekintete a lány arcát figyeli. A fürdő meleg párája finoman ül meg a bőrén. Kissé oldalra dönti fejét, s egy rövid pillanatig csak csendben vizsgálja a feketeséget. Aztán finoman kifúj egy nedves tincset az arcából, amely újra és újra visszatapadna homlokára.*
- Nos, örülök, hogy mersz mellettem védtelen lenni. *Mondja halkan, hangjában van valami meglepően őszinte melegség. A következő pillanatban viszont pimasz félmosoly húzódik az arcára.* - Bár valószínűleg még a vízben is lángra tudnál lobbantani engem. Szóval nem kell védtelennek érezned magad. Ráadásul így is csinos vagy.
*Ahogy a szavak elhangzanak, egy pillanatra elhallgat, mintha csak a víz halk csobbanása töltené ki a teret. A gőz lassan beül a tüdőbe, nehézzé teszi a levegőt, a meleg elpuhítja az izmokat. Norennar hátra hajtja a fejét, szemei a mennyezetet pásztázzák. Tekintete elréved, gondolatai máshová sodródnak, talán a nap eseményeihez, talán valami egészen más, kevésbé kimondható gondolathoz. Aztán gondol egyet és elmerül a víz alá. Amikor újra felbukkan, a víz apró hullámokat vet körülötte, melyek lassan simulnak el a kád falának ütközve.
Hátát ismét a kád peremének dönti, s kifújja a levegőt. A víz halk csobbanással mozdul alatta, miközben a fehér tincsek újra homlokába hullnak. Lassan, kimért mozdulattal söpri őket félre. Tekintete megint a lányra talál. Egy pillanatra elidőzik rajta, majd a csendet végük újabb kérdés töri meg.
Norennar hosszasan hallgat, mielőtt válaszolna. Láthatóan jól átgondolja válaszát. Tekintete elnehezül, és bár a testtartása laza marad, a szemeiben valami fáradt, megfontolt csillanás jelenik meg. Mintha a válaszhoz próbálná újraélni mindazon próbákat, amiket az elmúlt években ki kellett állnia. Mégis, a válasza végül egyszerű, elvégre csak ugyan azt tudja mondani amit Theának is.*
- Nos… itt vagyok. *Mondja végül, és vállát megvonva.* - Szóval azt hiszem igen.
*Ezt követően Norennar tekintete a lány kezén lévő tetoválásokra téved, akár a víz tükrén keresztül is megtalálva azt. Pár másodpercig némán figyeli a tetoválást, majd ismét a lány barnáiba néz.*
- Igazából lehet, hogy azt is jelentik, amit a tiéd. Ha a sötétség mélyére nyúlsz, nem ereszt.
*Szavai után egy pillanatig nem tesz hozzá semmit. Lassan fordítja a csuklóját, hogy a saját mintái jobban látszódjanak a pára ellenére is: apró rovátkák, láncolt szimbólumok, egy-egy stilizált karmaív, amely a kézfejről fut fel egészen a nyak tövéig. A gőzben a fekete festék mattan ül a bőrön, a hegeknél megbicsaklik a vonal, mégis összeáll valami egésszé.
Finoman közelebb csúszik a kád falánál, épp annyira, hogy a válla a lány vállához érhessen, ha az nem húzódik el. Nem kérdez, csak röviden a szemébe néz, mintha némán engedélyt kérne. Ha nem kap tiltó jelzést, ujjai a víz alatt óvatosan a lány csuklójához simulnak, és két ujjal megérintik a tinta sötét vonalát. Nem húzza végig, csak megáll egy ponton.*
1142. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-05 09:41:39
Üzenet elküldve: 2025-10-05 09:41:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Mondvacsinált//
*Sokkal nagyobb óvatossággal nyit be a szobába, s megnyugszik, mikor konstatálja, hogy még nincs ott a harcos. Tesz néhány tétova lépést előre, hogy teljes bizonyossággot nyerjen, majd kissé legörbül a szája széle, ahogy tudatosul, hogy mindennek ellenére azért mégiscsak jobb volna, ha itt lenne. Talán amaz keresett magának egy másik szobát. Megértené, neki is épp elég kínos volt a reggel, így pedig hatványozódik minden. Végül csak magára veszi azt az alsót, amiért vissza szeretett volna jönni, de már az is mindegy lenne, ha nem tenné, ugyanis Pashthra eltűnt.
Lemondóan sóhajt fel, miközben eszébe jutnak a képsorok. Na nem a kivont kardé, hanem hogy egyébként milyen biztonságot nyújtó karokban találta magát. Hogy van egy városőr, aki talán otthon várja, s bármennyire szereti, amaz mégis meggyalázta. Nem az emlékére élte ki magát, nem álmodott róla, hanem aljassággal elbitorolta a testét és most mégis miatta ereszkedik rá a bűntudat. Nem érti saját magát sem, hogy miért nem használja ki a kínálkozó alkalmat. Megérdemelné. A szíve is megérdemelné, hogy legalább egy kis ideig olyanért dobogjon, aki ennyire vágyakozik rá és még olyan végtelenül kedves is.
Fekete bőrkötéses naplóját veszi elő a táskájából, s írni kezd bele. Néhány sorig jut csupán, majd csak ül felette, hogy nem lesz képes a mostani eseményeket olyan virágnyelven leírni, hogy ha ismét elcseni Grael tőle, akkor ne értse meg belőle a történteket. Mert ő még a naplójába is belenézett. Nedves tincsei közé túr, majd szomorúan pillant az ajtó felé. Épp akkor nyílik ki, s fel is derül az arca. Rögvest feláll, de nem hirtelenkedi el, kecsesek a mozdulatok, pedig ha lenne esze, most mint egy trampli pattanna fel, hogy elmenjen a hóhajú kedve is tőle. Mégis… csillogó szemekkel néz végig a szép testen és hamar megcsapja a kellemes illata is.
Közel lép. Nem olyan közel, mint szeretne, de nem bírja ki, végigsimít annak arcán.*
- Tudod mit, Pashthra? *Szinte nevet. Megdöbbentően nyugodttá vált, hogy mégis visszatért.* - Egy-Egy. Mindketten csináltunk valami nem túl illendőt a másik előtt. *Észbe kap és elveszi a simító kezet.*
- Ne viccelj, nem szeretném, hogy kényelmetlenül aludj.
*Nem nyikkan meg arra vonatkozóan, hogy még meg is dicsérte a harcos, mert akkor ő nem fogja tudni fékezni magát. Leül az ágyra és maga alá húzza vékony lábait, úgy néz fel a másikra.*
- Nem tudom mi a helyes… *Ha állja a tekintetét, akkor továbbra is a lélektükreibe fúrva az övéit beszél.*
- Tudod… nem kellene rosszul éreznem magam amiatt, mert én is szeretném. Nem olyan egyszerű a helyzet… vele. *A mosolya fájdalmassá válik, a kezét nyújtja, hogy üljön oda mellé Pash.* - Biztosan könnyebb úgy, hogy téged nem várnak otthon, de remélem megértesz. *Feltételezi legalábbis.*
//Mondvacsinált//
*Sokkal nagyobb óvatossággal nyit be a szobába, s megnyugszik, mikor konstatálja, hogy még nincs ott a harcos. Tesz néhány tétova lépést előre, hogy teljes bizonyossággot nyerjen, majd kissé legörbül a szája széle, ahogy tudatosul, hogy mindennek ellenére azért mégiscsak jobb volna, ha itt lenne. Talán amaz keresett magának egy másik szobát. Megértené, neki is épp elég kínos volt a reggel, így pedig hatványozódik minden. Végül csak magára veszi azt az alsót, amiért vissza szeretett volna jönni, de már az is mindegy lenne, ha nem tenné, ugyanis Pashthra eltűnt.
Lemondóan sóhajt fel, miközben eszébe jutnak a képsorok. Na nem a kivont kardé, hanem hogy egyébként milyen biztonságot nyújtó karokban találta magát. Hogy van egy városőr, aki talán otthon várja, s bármennyire szereti, amaz mégis meggyalázta. Nem az emlékére élte ki magát, nem álmodott róla, hanem aljassággal elbitorolta a testét és most mégis miatta ereszkedik rá a bűntudat. Nem érti saját magát sem, hogy miért nem használja ki a kínálkozó alkalmat. Megérdemelné. A szíve is megérdemelné, hogy legalább egy kis ideig olyanért dobogjon, aki ennyire vágyakozik rá és még olyan végtelenül kedves is.
Fekete bőrkötéses naplóját veszi elő a táskájából, s írni kezd bele. Néhány sorig jut csupán, majd csak ül felette, hogy nem lesz képes a mostani eseményeket olyan virágnyelven leírni, hogy ha ismét elcseni Grael tőle, akkor ne értse meg belőle a történteket. Mert ő még a naplójába is belenézett. Nedves tincsei közé túr, majd szomorúan pillant az ajtó felé. Épp akkor nyílik ki, s fel is derül az arca. Rögvest feláll, de nem hirtelenkedi el, kecsesek a mozdulatok, pedig ha lenne esze, most mint egy trampli pattanna fel, hogy elmenjen a hóhajú kedve is tőle. Mégis… csillogó szemekkel néz végig a szép testen és hamar megcsapja a kellemes illata is.
Közel lép. Nem olyan közel, mint szeretne, de nem bírja ki, végigsimít annak arcán.*
- Tudod mit, Pashthra? *Szinte nevet. Megdöbbentően nyugodttá vált, hogy mégis visszatért.* - Egy-Egy. Mindketten csináltunk valami nem túl illendőt a másik előtt. *Észbe kap és elveszi a simító kezet.*
- Ne viccelj, nem szeretném, hogy kényelmetlenül aludj.
*Nem nyikkan meg arra vonatkozóan, hogy még meg is dicsérte a harcos, mert akkor ő nem fogja tudni fékezni magát. Leül az ágyra és maga alá húzza vékony lábait, úgy néz fel a másikra.*
- Nem tudom mi a helyes… *Ha állja a tekintetét, akkor továbbra is a lélektükreibe fúrva az övéit beszél.*
- Tudod… nem kellene rosszul éreznem magam amiatt, mert én is szeretném. Nem olyan egyszerű a helyzet… vele. *A mosolya fájdalmassá válik, a kezét nyújtja, hogy üljön oda mellé Pash.* - Biztosan könnyebb úgy, hogy téged nem várnak otthon, de remélem megértesz. *Feltételezi legalábbis.*
1141. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-05 09:05:39
Üzenet elküldve: 2025-10-05 09:05:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Nem Norennar hibája, hogy a férfi test látványa önmagában nem hozza azonnal lázba a feketeséget, de ha az nem is, a sötét bőrbe vésett mintákon azért elidőzik kicsit a tekintete, miközben ennek következményeképp kíváncsian, gyengéden végig is simít a férfi alkarján.*
- Akkor nem is vándor vagy, hanem vadász. *Fűzi hozzá egy játékos mosollyal a kapott válaszhoz, majd talán az „apa” szó említése az, amit meghallva végül nem marad tovább a sötételf előtt, hanem inkább a kádba lép, és bújik el annak varázslatosan forró és kristálytiszta vizében. Hamar feltűnik neki, hogy társa nem követi, csak áll ott, mint akinek fogalma sincs róla, merre jár épp a világban. Szól hát neki, hogy jöjjön ő is, és egyetlen szava elégnek bizonyul. A vízszint kissé megemelkedik a kádban, ahogy Norennar is elmerül benne. Sóhajára a lány kedvesen mosolyog rá, majd hosszú perceket tölt el azzal, hogy a temérdek fekete festéket lemossa magáról. Olyan ez, mint egy őszinte megtisztulás, mintha az álarcot venné le, mely mögé elrejtőzött a világ elől. Barátja reakciója megnevettetné, mégsem szökik ki a halk kuncogás ajkain, csak egy halvány mosoly marad belőle, mi alig észrevehetően kúszik az arcára.*
- Nem szeretem, ha így látnak. Védtelennek érzem magam. *Mondja, és talán nem is tudná mivel jobban elárulni magát, mint ezekkel a szavakkal, hogy a férfi társaságában mer védtelen lenni, mert bár alig pár napja ismeri csupán, és miközben a macskája után kajtatott abban a lepukkant szellemházban, tényleg eljátszott a gondolattal, hogy megölje, mégis, valami azt súgja, hogy Norennar elől nem kell elbújnia.
Mosolya közben lassacskán megszűnik, mert hiába a játékos megjegyzés, a mélységi csendes, fáradtnak tűnő viselkedése okán mégsem érzi úgy, hogy játék volna ez az egész. Most ő érzi egészen távol magát tőle, hiába ül ott a vízben, vele szemben, és pislog rá türelmesen, várva, hogy történjen valami. A máskor megnyugtató csend most egyre jobban zavarja. Szüntelenül bámulja a férfi arcát, majd a váratlan morgást hallva hirtelen összerezzen, aztán meglepetten figyeli, ahogy Norennar fejét a víz alá nyomja. Amikor újra feltűnik, továbbra is hang nélkül pislog rá, majd amint látja, hogy kényelmesen elhelyezkedett a kád széléhez húzódva, gondol egyet, odacsusszan mellé és kényelmesen elhelyezkedik, fejét társa egyik kinyújtott karjának döntve.*
- És… Szerencsésnek érzed magad? *Hangzik el a bizonytalan kérdés, mellyel a tetoválások jelentéséről kapott válaszra utal vissza, miközben kissé felé fordítja a fejét, hogy arcvonásait figyelhesse.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Nem Norennar hibája, hogy a férfi test látványa önmagában nem hozza azonnal lázba a feketeséget, de ha az nem is, a sötét bőrbe vésett mintákon azért elidőzik kicsit a tekintete, miközben ennek következményeképp kíváncsian, gyengéden végig is simít a férfi alkarján.*
- Akkor nem is vándor vagy, hanem vadász. *Fűzi hozzá egy játékos mosollyal a kapott válaszhoz, majd talán az „apa” szó említése az, amit meghallva végül nem marad tovább a sötételf előtt, hanem inkább a kádba lép, és bújik el annak varázslatosan forró és kristálytiszta vizében. Hamar feltűnik neki, hogy társa nem követi, csak áll ott, mint akinek fogalma sincs róla, merre jár épp a világban. Szól hát neki, hogy jöjjön ő is, és egyetlen szava elégnek bizonyul. A vízszint kissé megemelkedik a kádban, ahogy Norennar is elmerül benne. Sóhajára a lány kedvesen mosolyog rá, majd hosszú perceket tölt el azzal, hogy a temérdek fekete festéket lemossa magáról. Olyan ez, mint egy őszinte megtisztulás, mintha az álarcot venné le, mely mögé elrejtőzött a világ elől. Barátja reakciója megnevettetné, mégsem szökik ki a halk kuncogás ajkain, csak egy halvány mosoly marad belőle, mi alig észrevehetően kúszik az arcára.*
- Nem szeretem, ha így látnak. Védtelennek érzem magam. *Mondja, és talán nem is tudná mivel jobban elárulni magát, mint ezekkel a szavakkal, hogy a férfi társaságában mer védtelen lenni, mert bár alig pár napja ismeri csupán, és miközben a macskája után kajtatott abban a lepukkant szellemházban, tényleg eljátszott a gondolattal, hogy megölje, mégis, valami azt súgja, hogy Norennar elől nem kell elbújnia.
Mosolya közben lassacskán megszűnik, mert hiába a játékos megjegyzés, a mélységi csendes, fáradtnak tűnő viselkedése okán mégsem érzi úgy, hogy játék volna ez az egész. Most ő érzi egészen távol magát tőle, hiába ül ott a vízben, vele szemben, és pislog rá türelmesen, várva, hogy történjen valami. A máskor megnyugtató csend most egyre jobban zavarja. Szüntelenül bámulja a férfi arcát, majd a váratlan morgást hallva hirtelen összerezzen, aztán meglepetten figyeli, ahogy Norennar fejét a víz alá nyomja. Amikor újra feltűnik, továbbra is hang nélkül pislog rá, majd amint látja, hogy kényelmesen elhelyezkedett a kád széléhez húzódva, gondol egyet, odacsusszan mellé és kényelmesen elhelyezkedik, fejét társa egyik kinyújtott karjának döntve.*
- És… Szerencsésnek érzed magad? *Hangzik el a bizonytalan kérdés, mellyel a tetoválások jelentéséről kapott válaszra utal vissza, miközben kissé felé fordítja a fejét, hogy arcvonásait figyelhesse.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1433-1452