//A szépség és a szörnyeteg//
*Tényleg nem érzi magát egy kicsit sem veszélyben, sőt, nagyon is örül új, hatalmas, szürke barátjának. Bár magával rángatni nem tudja, rávenni végül igen, hogy együtt vesszenek el a könyvespolcok között.*
- Jé, ez neked való lehet! *Jegyzi meg a szerelmes-orkos, furcsa című olvasmányra, de az végül nem lesz része a Wruzto kezében épülő könyvtoronynak, mert nincs a listán.
A rendszer valóban nem megjegyezhetetlen még egy orknak sem. Na jó, egy átlagos, buta orknak, akiket Meira általában elképzel, nekik biztosan, de egy okos-mágus orknak nem okozhat gondot.
A lány boldogan, fűzőben szorongatott csípőjére tett kézzel csodálja meg munkáját a másik kezében, és végül követi őt az egyik asztalhoz, ahol kedvesen nem segít neki lepakolni a könyveket, csak nagyokat pislogva várja, hogy ez megtörténjen. Mondjuk addig sem beszél legalább.*
- Most tényleg? Hatokig itt leszel, mire mindnek a végére érsz! Minek is akarod az összeset elolvasni?
*Nem sokáig tart a csendkirály játék a részéről, ismét az egyértelműről kezdi faggatni Wruztot. Na, vajon miért akarhat mágiáról szóló könyveket olvasni valaki a mágustoronyban?
A jegyzetekkel kapcsolatos kérdésre értetlen fejet vág, aztán az asztalra támaszkodva, és egy kicsit a könyv lapjait, aztán Wruztot, aztán megint a könyvet bámulva megszólal.*
- Ott vannak benne a jegyzetek! Alá van húzva, ami fontos, be van karikázva, amire oda kell figyelni, és ki van emelve, ami fontosabb a fontosnál. *Igen ám, csak tény, hogy az adott könyvből inkább azt lenne könnyebb kiválogatni, amelyik szó körül nincs egyáltalán semmilyen jelölés. Ilyenek például a névelők, kötőszavak…*
- Vagy milyen jegyzetre gondolsz, és miről? Miért kell egyáltalán elolvasni neked ezeket? Anyukád mondta, hogy tanulnod kell? *Kérdezi szélesen mosolyogva, mert már el is képzeli Wruztot és édesanyját, a kevésbé nagy, zöld ork nénit, aki mindenféle intelmekkel útnak bocsátja fiát, hogy a mágia rögös útjára lépjen.*