Külső területek - Mágustorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 134 (2661. - 2680. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
2680. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2019-08-02 21:20:31
Üzenet elküldve: 2019-08-02 21:20:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 8887. Tarun reggelén//
* Próbál segíteni a sátorbontásban, összepakolásban, hogy minél előbb elindulhassanak. Azonban sok mindenben nem tud segíteni, csak az apróbb dolgokat tudja odébb tenni, így miután mindent amire képes volt megtette csak odaállt a tópartra és nézte a furcsa, lebegő tornyot. Ekkor lép oda hozzá Frandr. A hangra kicsit összerezzen, de csak alig észrevehetően, s mikor feltekint a harcosra arcán ott a szelíd mosoly, ami azonnal üzeni a harcosnak, hogy a tündér egyáltalán nem neheztel a színes hajú férfira. *
- Sosem keresem. De muszáj szembenézni vele, ha életeket akar menteni az ember - * ebben rendíthetetlen a véleménye, s közben tekintete is visszasiklik a tóra. Kedve támad kavicsokat dobálni a vízbe, hogy megtörje a mozdulatlan tükrét, de talán ez nem a legjobb pillanat, hogy ilyen felesleges dolgokkal foglalja el magát. *
- Odaadhatom most is, ha ragaszkodsz hozzá, de jobbnak látom a csatatéren bevetni amikor azonnal fel tudod majd használni. Jó úgy is? - * kérdezi mosolyogva újból Frandr-re sandítva. Múltkor is úgy csinálták a kovácsműhelynél és úgy tűnik bevált módszer volt, még akkor is, ha rengeteg kovács látta ezt másképp ott, a vérébe fulladva.
Miután befejezi a beszélgetést a harcossal úgy látja jónak, ha odamegy a többiekhez. Alyo szokásához méltóan morcos, Laor viszont végre úgy dönt, hogy indulnak. A lovak itt hagyását Riri nagy bólogatásokkal támogatja, s ezután úgy dönt, hogy utolsó perceit azzal tölti, hogy még egyszer végigcirógatja a hátas fejét és oldalát, aki idáig elhozta őt és Laort is. *
//A vulkánok hava, 8887. Tarun reggelén//
* Próbál segíteni a sátorbontásban, összepakolásban, hogy minél előbb elindulhassanak. Azonban sok mindenben nem tud segíteni, csak az apróbb dolgokat tudja odébb tenni, így miután mindent amire képes volt megtette csak odaállt a tópartra és nézte a furcsa, lebegő tornyot. Ekkor lép oda hozzá Frandr. A hangra kicsit összerezzen, de csak alig észrevehetően, s mikor feltekint a harcosra arcán ott a szelíd mosoly, ami azonnal üzeni a harcosnak, hogy a tündér egyáltalán nem neheztel a színes hajú férfira. *
- Sosem keresem. De muszáj szembenézni vele, ha életeket akar menteni az ember - * ebben rendíthetetlen a véleménye, s közben tekintete is visszasiklik a tóra. Kedve támad kavicsokat dobálni a vízbe, hogy megtörje a mozdulatlan tükrét, de talán ez nem a legjobb pillanat, hogy ilyen felesleges dolgokkal foglalja el magát. *
- Odaadhatom most is, ha ragaszkodsz hozzá, de jobbnak látom a csatatéren bevetni amikor azonnal fel tudod majd használni. Jó úgy is? - * kérdezi mosolyogva újból Frandr-re sandítva. Múltkor is úgy csinálták a kovácsműhelynél és úgy tűnik bevált módszer volt, még akkor is, ha rengeteg kovács látta ezt másképp ott, a vérébe fulladva.
Miután befejezi a beszélgetést a harcossal úgy látja jónak, ha odamegy a többiekhez. Alyo szokásához méltóan morcos, Laor viszont végre úgy dönt, hogy indulnak. A lovak itt hagyását Riri nagy bólogatásokkal támogatja, s ezután úgy dönt, hogy utolsó perceit azzal tölti, hogy még egyszer végigcirógatja a hátas fejét és oldalát, aki idáig elhozta őt és Laort is. *
2679. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2019-08-02 13:18:12
Üzenet elküldve: 2019-08-02 13:18:12
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó lehelet//
//A torony mestere//
//A vulkánok hava, 6887. Tarun reggelén//
*A csigalépcső nem forgalmas a mai reggelen. Sőt, tulajdonképpen az egész torony kong az ürességtől. Persze innen-onnan hallatszik pusmogás, az egyes emeletek könyvespolcai között, itt-ott feltűnik egy-egy okullárét viselő gnóm, hatalmas pergamentartók mögött, de csak kósza pillantásra méltatja az érkezőt, vélhetően hozzászokott már a látványhoz. Valóban sok ajtó van, ráadásul sokféle is, egyszerű fehérre mázolt fa, vaskos, vaspántokkal szegélyezett, mely láthatóan visszatart valamit, vagy valakit, rácsos, mi mögött egy újabb, semmibe vezető folyosó tűnik fel, lehet választani. Natalayda bizonytalansága nem véletlen, míg meg nem szólít valakit, addig bizony keresgélnie kell, s a mágikus torony, belső, minden bizonnyal varázzsal tágított tere sokkal nagyobb, mint, ami kívülről látszik. Egyszerűt választ, mondhatni a fehérre mázolt, deszkaajtó fajtájából, s kopogás nélkül nyit be, rögtön egy fatábla előtt álldogáló, láthatóan kémcsövekkel borzasztóan ügyködő tündért figyelhet meg.*
- Na de kérem! Ezt az illetlenséget! *A tündér férfi, s hajlott korára jellemzően, fajától azonban eltérően dús, fehér szemöldök és szőrtelen arc jellemzi, mókás látvány.*
- A legtetején! Az ajtaján mindig van üzenet, ami feladvány. Megtalálod. Most ha megkérhetlek... *Integet kezével, s biztatja távozásra a lányt, hogy újra kétes kísérleteibe merülhessen.*
//A torony mestere//
//A vulkánok hava, 6887. Tarun reggelén//
*A csigalépcső nem forgalmas a mai reggelen. Sőt, tulajdonképpen az egész torony kong az ürességtől. Persze innen-onnan hallatszik pusmogás, az egyes emeletek könyvespolcai között, itt-ott feltűnik egy-egy okullárét viselő gnóm, hatalmas pergamentartók mögött, de csak kósza pillantásra méltatja az érkezőt, vélhetően hozzászokott már a látványhoz. Valóban sok ajtó van, ráadásul sokféle is, egyszerű fehérre mázolt fa, vaskos, vaspántokkal szegélyezett, mely láthatóan visszatart valamit, vagy valakit, rácsos, mi mögött egy újabb, semmibe vezető folyosó tűnik fel, lehet választani. Natalayda bizonytalansága nem véletlen, míg meg nem szólít valakit, addig bizony keresgélnie kell, s a mágikus torony, belső, minden bizonnyal varázzsal tágított tere sokkal nagyobb, mint, ami kívülről látszik. Egyszerűt választ, mondhatni a fehérre mázolt, deszkaajtó fajtájából, s kopogás nélkül nyit be, rögtön egy fatábla előtt álldogáló, láthatóan kémcsövekkel borzasztóan ügyködő tündért figyelhet meg.*
- Na de kérem! Ezt az illetlenséget! *A tündér férfi, s hajlott korára jellemzően, fajától azonban eltérően dús, fehér szemöldök és szőrtelen arc jellemzi, mókás látvány.*
- A legtetején! Az ajtaján mindig van üzenet, ami feladvány. Megtalálod. Most ha megkérhetlek... *Integet kezével, s biztatja távozásra a lányt, hogy újra kétes kísérleteibe merülhessen.*
2678. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2019-08-01 14:35:13
Üzenet elküldve: 2019-08-01 14:35:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Tarun reggelén//
*Messziről elkapja a pillanatot, mikor Natalayda búcsúzik Quantalltól, s mivel ebből a távolságból csak azt látja, ahogy a nő a férfi arcához hajol, felmerül benne, hogy talán csókkal búcsúztatta. Ahogyan őt az elf... Meglehet, mégis rosszul tudja, s az ilyesmi mégsem csak közeli kapcsolatban esik meg? Bár, az is lehet, hogy a sötételf és a nő olyan kapcsolatban állnak egymással... Akkor viszont megint nincs magyarázata arra a csókra, amit ő kapott.
A nyakába akasztott nap talizmánra pillant, s elmereng kicsit fölötte, de aztán ismét száműzi a gondolatot, mert az indulásra készülés és a csapatban kialakuló kisebb viták elterelik a figyelmét.
A toronyban még látja eltűnni Natalaydát, s hálával, reménnyel gondol rá, ahogyan Pyctára is, aki elküldte hozzá a város hőseit.
Aztán elindulnak...
Quantall szavaira biccent, majd a mozgolódását észlelve odapillant és szemügyre veszi a kardokat.*
- Előbb csak az egyiket. - *Szól, s lehetőség szerint a markolatnál fogva átveszi az egyik kardot, egyelőre lelógatva maga elé, mert a fegyvereket megnézve felmerült benne néhány kérdés.*
- Igen. - *Biccent Quantall érdeklődésére.* - A hírek nem sokat árultak el arról, ami a templomban történt. Harcos, vagy mágus? Milyen képességekkel bír, amik a hasznunkra lehetnek? - *A kérdés mögött több is van egyszerű kíváncsiságnál. Valójában tudni szeretné, a csapat mely tagjától mire számíthat. A többiek képességei már viszonylag egyértelműek, Quantall azonban kardokat visel, de úgy tűnik, ért a mágiához is. Nem tudja, hogy csak másodlagos mentsvárként visel fegyvereket, mint ő, vagy épphogy a mágia az, amivel a harci tudását egészíti ki... S ha ért a mágiához, úgy melyik ághoz?*
- Áhsz... - *Szisszen fel, és kap a fejéhez, pontosabban a füléhez. A csuklya alatt rejtőzött ugyan, a holló mégis nagy pontossággal találta meg és csípett belé valamiért. Majd elszállt, a csípés mellé károgással búcsúzva...
Bosszúsan és értetlenül néz a madár után, nem érti, ezt miért kapta. Ellenőrzi, de a vére nem serkent ki, megúszta sérülés nélkül a füle, alighanem csak kissé piros lehet, azonban ez nem derül ki, mert a csuklyától nem szabadul meg.
Vissza is térne figyelmével Quantall felé, ha nem most meg Kilencedik orozná el.*
- Mi az? Megharapott? Lehet mégsem manóevő, hanem emberevő? - *Kuncog a manó.*
- Ha akarod, majd visszaharapok neki, ha egyszer visszadugja ide a csőrét... De addig is... felszabadult a helyem! - *Jelenti, azzal föl is áll a lány vállán, majd a hátizsákon keresztül átküzdi magát a másik oldalra, ahol aztán nagy megelégedettséggel foglal helyet.
Krestvir meg tűr és nem szól egy szót sem. Helyette Quantall arcára pillant fel, mintegy biztatva és elnézést kérve, hogy ne is törődjön a kis közjátékkal, kíváncsi a válaszára.*
//A vulkánok hava, 6887. Tarun reggelén//
*Messziről elkapja a pillanatot, mikor Natalayda búcsúzik Quantalltól, s mivel ebből a távolságból csak azt látja, ahogy a nő a férfi arcához hajol, felmerül benne, hogy talán csókkal búcsúztatta. Ahogyan őt az elf... Meglehet, mégis rosszul tudja, s az ilyesmi mégsem csak közeli kapcsolatban esik meg? Bár, az is lehet, hogy a sötételf és a nő olyan kapcsolatban állnak egymással... Akkor viszont megint nincs magyarázata arra a csókra, amit ő kapott.
A nyakába akasztott nap talizmánra pillant, s elmereng kicsit fölötte, de aztán ismét száműzi a gondolatot, mert az indulásra készülés és a csapatban kialakuló kisebb viták elterelik a figyelmét.
A toronyban még látja eltűnni Natalaydát, s hálával, reménnyel gondol rá, ahogyan Pyctára is, aki elküldte hozzá a város hőseit.
Aztán elindulnak...
Quantall szavaira biccent, majd a mozgolódását észlelve odapillant és szemügyre veszi a kardokat.*
- Előbb csak az egyiket. - *Szól, s lehetőség szerint a markolatnál fogva átveszi az egyik kardot, egyelőre lelógatva maga elé, mert a fegyvereket megnézve felmerült benne néhány kérdés.*
- Igen. - *Biccent Quantall érdeklődésére.* - A hírek nem sokat árultak el arról, ami a templomban történt. Harcos, vagy mágus? Milyen képességekkel bír, amik a hasznunkra lehetnek? - *A kérdés mögött több is van egyszerű kíváncsiságnál. Valójában tudni szeretné, a csapat mely tagjától mire számíthat. A többiek képességei már viszonylag egyértelműek, Quantall azonban kardokat visel, de úgy tűnik, ért a mágiához is. Nem tudja, hogy csak másodlagos mentsvárként visel fegyvereket, mint ő, vagy épphogy a mágia az, amivel a harci tudását egészíti ki... S ha ért a mágiához, úgy melyik ághoz?*
- Áhsz... - *Szisszen fel, és kap a fejéhez, pontosabban a füléhez. A csuklya alatt rejtőzött ugyan, a holló mégis nagy pontossággal találta meg és csípett belé valamiért. Majd elszállt, a csípés mellé károgással búcsúzva...
Bosszúsan és értetlenül néz a madár után, nem érti, ezt miért kapta. Ellenőrzi, de a vére nem serkent ki, megúszta sérülés nélkül a füle, alighanem csak kissé piros lehet, azonban ez nem derül ki, mert a csuklyától nem szabadul meg.
Vissza is térne figyelmével Quantall felé, ha nem most meg Kilencedik orozná el.*
- Mi az? Megharapott? Lehet mégsem manóevő, hanem emberevő? - *Kuncog a manó.*
- Ha akarod, majd visszaharapok neki, ha egyszer visszadugja ide a csőrét... De addig is... felszabadult a helyem! - *Jelenti, azzal föl is áll a lány vállán, majd a hátizsákon keresztül átküzdi magát a másik oldalra, ahol aztán nagy megelégedettséggel foglal helyet.
Krestvir meg tűr és nem szól egy szót sem. Helyette Quantall arcára pillant fel, mintegy biztatva és elnézést kérve, hogy ne is törődjön a kis közjátékkal, kíváncsi a válaszára.*
2677. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2019-08-01 08:11:20
Üzenet elküldve: 2019-08-01 08:11:20
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A torony mestere//
//A vulkánok hava, 6887. Tarun reggelén//
*Natalayda szomorúan néz vissza a hídról, s kutatja a maga mögött hagyott fák közt az elhagyott csapatot. Quantallt szívesen marasztalta volna, győzködhette volna. Utólag bánja kicsit, mert fél, hogy nem jár sikerrel. A búcsúzáskor viszont nem szerette volna olyan helyzetbe hozni, hogy választania kelljen közte, és a választott életvitele közt. Natalayda úgyis alul maradt volna, s talán még barátságuk is megsínylette volna. Ezt nem szerette volna kockára tenni. Most viszont elhivatottabban lépked fel a toronyba, hogy megkeresse azt a szigorú Abogr mestert, akiről eddig csak legendákat hallott, és akitől meglehetősen tart. Fel-fel, egyenesen felfelé halad. Csak érzésére hagyatkozhat, hogy hová nyit be, de szerencsére is szüksége van, hogy ahol mágust talál, vagy tanoncot, attól hasznos iránymutatást kaphasson. Elég sok ajtó előtt megáll, de végül csak tovább megy, míg már nem halogathatja a dolgot, és nagy sóhajjal, de ráfog egy kilincsre.*
~Valahová be kell nyitnod, így senki nem igazít útba...~
*Biztatja magát, mintha legalábbis nem küzdött volna sohasem az ismeretlennel.
Benyit egy ajtón, s csendben lépked oda bárkihez, akit elsőre megpillant, vagy indul tovább, ha üres a terem mindaddig felfelé, míg valakit meg nem pillant odabent. Ha kell, minden emelet, minden ajtaját megpróbálja.*
- Bocsánat a zavarásért *köszön halkan, de tisztán, amint talál valakit.*
- Abogr mestert keresem. Tudna nekem segíteni, hogy merre találhatom meg?
//A torony mestere//
//A vulkánok hava, 6887. Tarun reggelén//
*Natalayda szomorúan néz vissza a hídról, s kutatja a maga mögött hagyott fák közt az elhagyott csapatot. Quantallt szívesen marasztalta volna, győzködhette volna. Utólag bánja kicsit, mert fél, hogy nem jár sikerrel. A búcsúzáskor viszont nem szerette volna olyan helyzetbe hozni, hogy választania kelljen közte, és a választott életvitele közt. Natalayda úgyis alul maradt volna, s talán még barátságuk is megsínylette volna. Ezt nem szerette volna kockára tenni. Most viszont elhivatottabban lépked fel a toronyba, hogy megkeresse azt a szigorú Abogr mestert, akiről eddig csak legendákat hallott, és akitől meglehetősen tart. Fel-fel, egyenesen felfelé halad. Csak érzésére hagyatkozhat, hogy hová nyit be, de szerencsére is szüksége van, hogy ahol mágust talál, vagy tanoncot, attól hasznos iránymutatást kaphasson. Elég sok ajtó előtt megáll, de végül csak tovább megy, míg már nem halogathatja a dolgot, és nagy sóhajjal, de ráfog egy kilincsre.*
~Valahová be kell nyitnod, így senki nem igazít útba...~
*Biztatja magát, mintha legalábbis nem küzdött volna sohasem az ismeretlennel.
Benyit egy ajtón, s csendben lépked oda bárkihez, akit elsőre megpillant, vagy indul tovább, ha üres a terem mindaddig felfelé, míg valakit meg nem pillant odabent. Ha kell, minden emelet, minden ajtaját megpróbálja.*
- Bocsánat a zavarásért *köszön halkan, de tisztán, amint talál valakit.*
- Abogr mestert keresem. Tudna nekem segíteni, hogy merre találhatom meg?
2676. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2019-08-01 03:12:43
Üzenet elküldve: 2019-08-01 03:12:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Tarun reggelén//
*Úgy tűnik megjegyzése nem teszi túl sikeressé. Az ok számára egyértelműnek tűnik. Egy mélységi meg mert szólalni. A másik szavaira nyugodtan válaszol.*
-Elnézést kérek. Az én lovam nincs ehhez a terephez szoktatva. Mivel kitörheti a lábát az ingoványban vagy belefullad így én mindenesetre itt hagyom.
*A másik is megenyhül majd indulásra ösztönzi a többieket. Quantall még megveregeti Ábránd nyakát. Nem biztos benne, hogy viszont fogja látni. Sőt, nagy valószínűséggel nem. Magához veszi az oldaltáskáját. A lényeg ugye, hogy a könyve nála legyen. Hátha időben ad valami látomást ami segíti majd őket. Mikor Naty még odalép hozzá, hogy elbúcsúzzon a lányra mosolyog. Nem kell, hogy a másik lássa rajta mi jár a fejében.*
-Hiszek benned. Árad a lelkedből a fény és mindenkit boldogabbá teszel akivel találkozol.
*Arra, hogy reméli még találkoznak bólint. A kis puszira viszont elkerekednek a fiú szemei és az arca sötétebb árnyalatra vállt. Látványosan elpirul. A fejét vakargatva lesüti a szemét és motyog valami búcsúzást a lány után. Erre tényleg nem volt felkészülve és alaposan ki is lett zökkentve a komolyságából. Mikor indulnak akkor a többiek mögött halad. Nem kezdene beszélgetést. Krestvir magiszter viszont mellé lép és megszólítja. Udvariasan válaszol.*
-Igen köszönöm. Minden hasznos lehet.
*Lassan elő is húzza a két kardját és átnyújtja őket a lánynak. Közben figyel a mozdulataira, hogy véletlenül se érthessék félre és támadják meg ráfogva, hogy támadni akart.*
-Ez elemi mágia ha jól sejtem ugye? Nap ág?
//A vulkánok hava, 6887. Tarun reggelén//
*Úgy tűnik megjegyzése nem teszi túl sikeressé. Az ok számára egyértelműnek tűnik. Egy mélységi meg mert szólalni. A másik szavaira nyugodtan válaszol.*
-Elnézést kérek. Az én lovam nincs ehhez a terephez szoktatva. Mivel kitörheti a lábát az ingoványban vagy belefullad így én mindenesetre itt hagyom.
*A másik is megenyhül majd indulásra ösztönzi a többieket. Quantall még megveregeti Ábránd nyakát. Nem biztos benne, hogy viszont fogja látni. Sőt, nagy valószínűséggel nem. Magához veszi az oldaltáskáját. A lényeg ugye, hogy a könyve nála legyen. Hátha időben ad valami látomást ami segíti majd őket. Mikor Naty még odalép hozzá, hogy elbúcsúzzon a lányra mosolyog. Nem kell, hogy a másik lássa rajta mi jár a fejében.*
-Hiszek benned. Árad a lelkedből a fény és mindenkit boldogabbá teszel akivel találkozol.
*Arra, hogy reméli még találkoznak bólint. A kis puszira viszont elkerekednek a fiú szemei és az arca sötétebb árnyalatra vállt. Látványosan elpirul. A fejét vakargatva lesüti a szemét és motyog valami búcsúzást a lány után. Erre tényleg nem volt felkészülve és alaposan ki is lett zökkentve a komolyságából. Mikor indulnak akkor a többiek mögött halad. Nem kezdene beszélgetést. Krestvir magiszter viszont mellé lép és megszólítja. Udvariasan válaszol.*
-Igen köszönöm. Minden hasznos lehet.
*Lassan elő is húzza a két kardját és átnyújtja őket a lánynak. Közben figyel a mozdulataira, hogy véletlenül se érthessék félre és támadják meg ráfogva, hogy támadni akart.*
-Ez elemi mágia ha jól sejtem ugye? Nap ág?
2675. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2019-07-30 23:07:05
Üzenet elküldve: 2019-07-30 23:07:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Tarun reggelén//
*Nem bámulná meg a férfit, de nem is zavarná különösebben, ha a közelében mosdana. Elég ritkán gondol a szemérmességgel, talán azért, mert a testi vágy sem foglalkoztatja. Nem néz ilyen szemekkel bárkire is, ahogy arra sem gondol, hogy rá úgy néznének. Néhány okító szót vagy tapasztalatot ugyan kapott már erről, de nem vált még ösztönné, hogy szégyenkezzen a saját- vagy mások alulöltözöttségén, vagy hogy vigyázzon a becsületére, s kerülje a kétes helyzeteket. Persze, ez utóbbinál leginkább az a gond, hogy nem is feltétlenül tudja, a rossz nyelvek mit tartanak már kétes helyzetnek, hol van az illendőség határa... Ilyen téren nagyon ártatlannak és gyermeknek tekinthető.
Nem mintha gyakran kerülne ilyen körülmények közé. Hívott ugyan már férfiakat éjszakára a szobájába, vagy osztozott ágyon a mesterével, de alváson kívül másra nem gondolt és nem is történt. Ennek ellenére épp ezek az események hívták fel rá a figyelmét később, hogy mi is az a szemérmesség és hogy ennek jegyében változtatnia kell valamennyit a viselkedésén (főképp ha a másik nemről van szó), ha nem akarja, hogy pletykáljanak róla.
De ez ritkán jut eszébe, nem éri túl gyakran ilyen tapasztalat, úgyhogy valószínűleg el kell még telnie pár évnek, hogy berögződjön ez az újabb, másoktól tanult viselkedési szabály...
Laor válaszát örömmel fogadja, s fordul Kilencedik felé, hogy a férfi hívó szavához csatlakozva ő is megsürgesse. De a manó megelőzi a beszédben.*
- Csak még egyet! - *Kéri, de engedélyt nem vár. Fölvesz egyet a kavicsok közül és hosszas rákészülés után elhajítja. Egész szépen sikerül, ami azt illeti: négyet is pattan a víz színén, mielőtt elmerülne.*
- Ennyiszer megugrasztani nekem még sosem sikerült. - *Mondja Krestvir színtelen hangon, de Kilencedik azért kiveszi belőle a neki járó elismerést.*
- Még szép, hogy! Neked nincsenek ilyen ügyes kezeid a célbadobáshoz! - *Mondja büszkén, s szavait egy szemmel alig követhető mozdulattal kíséri: kihúzza az egyik kését, földobja, elkapja, és visszacsúsztatja a helyére, mindezt alig egy-két pillanat alatt.*
- Valóban. - *Feleli a lány, majd lenyújtja a karját, hogy Kilencedik föl tudjon rajta mászni. A bal karját, mivel hogy...*
- Már megint elfoglaltad a helyemet! - *Pirít oda a manó a hollónak, aki Krestvir jobb vállán ül úriasan. De ezúttal ennél többet nem szól és nem is morgolódik. Leül szépen a lány bal vállára és tűri trónfosztottságát.
Krestvir meg a kis jelenet után megszaporázza lépteit, hogy fölzárkózzon Laorhoz.
Aztán, mikor vissza is érnek a már szedelőzködő csapathoz, igyekszik láthatatlannak képzelni magát, elrejtőzve a csuklya mögé. A kialakuló vitákba nem avatkozik bele, különösképp így, hogy maguktól megoldódnak. A hátasok jelenléte ugyan őt is aggasztotta volna azon a terepen, ezért Quantall pártján állt gondolatban, de végül Laor maga is belátja ezt, így nem kell kifejtenie a véleményét. Helyette a holló kotyog közbe, idegesen károgva néhányat, talán a feszült hangulatra válaszul.*
- Psszt! - *Pisszeg Krestvir, s még el is fordul a társaságtól, hogy ne zavarják őket.
Mikor aztán elhangzik a vezényszó az indulásra, késedelem nélkül fogja a csomagját, s ügyeskedi fel a vállán ülőket megzavarva a hátára.
Visszanéz még a tó felé, majd fel a tiszta égre... Vajon a napos idő ellenére is ugyanaz a köd fogadja majd őket a romoknál? Ha valóban nem időjárási jelenség volt - márpedig Worenth mester ködoszlató varázslata is ezt bizonyította -, akkor úgy kell lennie. Erre gondolva pedig a meleg ellenére is élvezi, hogy itt még ilyen szép, tiszta az idő és széles a láthatár...
Majd eszébe jut valami, és Quantall közelébe sétál menet közben. Fel nem néz rá, a csuklya takarja az arcát, a férfi mégis tudhatja, hogy hozzá beszél, mert megszólítja őt.*
- Quantall... Van fegyvere, amit szeretne, hogy elbájoljak? A varázslat égési sérüléseket okoz az ellenfelének, az első sebejtésnél. Mindössze egy alkalommal hat, de talán hasznos lehet. - *A kérdése végén fölemeli tekintetét a férfi arcára, de csak egy pillanatra, utána újra az utat nézi, a választ várva.*
//A vulkánok hava, 6887. Tarun reggelén//
*Nem bámulná meg a férfit, de nem is zavarná különösebben, ha a közelében mosdana. Elég ritkán gondol a szemérmességgel, talán azért, mert a testi vágy sem foglalkoztatja. Nem néz ilyen szemekkel bárkire is, ahogy arra sem gondol, hogy rá úgy néznének. Néhány okító szót vagy tapasztalatot ugyan kapott már erről, de nem vált még ösztönné, hogy szégyenkezzen a saját- vagy mások alulöltözöttségén, vagy hogy vigyázzon a becsületére, s kerülje a kétes helyzeteket. Persze, ez utóbbinál leginkább az a gond, hogy nem is feltétlenül tudja, a rossz nyelvek mit tartanak már kétes helyzetnek, hol van az illendőség határa... Ilyen téren nagyon ártatlannak és gyermeknek tekinthető.
Nem mintha gyakran kerülne ilyen körülmények közé. Hívott ugyan már férfiakat éjszakára a szobájába, vagy osztozott ágyon a mesterével, de alváson kívül másra nem gondolt és nem is történt. Ennek ellenére épp ezek az események hívták fel rá a figyelmét később, hogy mi is az a szemérmesség és hogy ennek jegyében változtatnia kell valamennyit a viselkedésén (főképp ha a másik nemről van szó), ha nem akarja, hogy pletykáljanak róla.
De ez ritkán jut eszébe, nem éri túl gyakran ilyen tapasztalat, úgyhogy valószínűleg el kell még telnie pár évnek, hogy berögződjön ez az újabb, másoktól tanult viselkedési szabály...
Laor válaszát örömmel fogadja, s fordul Kilencedik felé, hogy a férfi hívó szavához csatlakozva ő is megsürgesse. De a manó megelőzi a beszédben.*
- Csak még egyet! - *Kéri, de engedélyt nem vár. Fölvesz egyet a kavicsok közül és hosszas rákészülés után elhajítja. Egész szépen sikerül, ami azt illeti: négyet is pattan a víz színén, mielőtt elmerülne.*
- Ennyiszer megugrasztani nekem még sosem sikerült. - *Mondja Krestvir színtelen hangon, de Kilencedik azért kiveszi belőle a neki járó elismerést.*
- Még szép, hogy! Neked nincsenek ilyen ügyes kezeid a célbadobáshoz! - *Mondja büszkén, s szavait egy szemmel alig követhető mozdulattal kíséri: kihúzza az egyik kését, földobja, elkapja, és visszacsúsztatja a helyére, mindezt alig egy-két pillanat alatt.*
- Valóban. - *Feleli a lány, majd lenyújtja a karját, hogy Kilencedik föl tudjon rajta mászni. A bal karját, mivel hogy...*
- Már megint elfoglaltad a helyemet! - *Pirít oda a manó a hollónak, aki Krestvir jobb vállán ül úriasan. De ezúttal ennél többet nem szól és nem is morgolódik. Leül szépen a lány bal vállára és tűri trónfosztottságát.
Krestvir meg a kis jelenet után megszaporázza lépteit, hogy fölzárkózzon Laorhoz.
Aztán, mikor vissza is érnek a már szedelőzködő csapathoz, igyekszik láthatatlannak képzelni magát, elrejtőzve a csuklya mögé. A kialakuló vitákba nem avatkozik bele, különösképp így, hogy maguktól megoldódnak. A hátasok jelenléte ugyan őt is aggasztotta volna azon a terepen, ezért Quantall pártján állt gondolatban, de végül Laor maga is belátja ezt, így nem kell kifejtenie a véleményét. Helyette a holló kotyog közbe, idegesen károgva néhányat, talán a feszült hangulatra válaszul.*
- Psszt! - *Pisszeg Krestvir, s még el is fordul a társaságtól, hogy ne zavarják őket.
Mikor aztán elhangzik a vezényszó az indulásra, késedelem nélkül fogja a csomagját, s ügyeskedi fel a vállán ülőket megzavarva a hátára.
Visszanéz még a tó felé, majd fel a tiszta égre... Vajon a napos idő ellenére is ugyanaz a köd fogadja majd őket a romoknál? Ha valóban nem időjárási jelenség volt - márpedig Worenth mester ködoszlató varázslata is ezt bizonyította -, akkor úgy kell lennie. Erre gondolva pedig a meleg ellenére is élvezi, hogy itt még ilyen szép, tiszta az idő és széles a láthatár...
Majd eszébe jut valami, és Quantall közelébe sétál menet közben. Fel nem néz rá, a csuklya takarja az arcát, a férfi mégis tudhatja, hogy hozzá beszél, mert megszólítja őt.*
- Quantall... Van fegyvere, amit szeretne, hogy elbájoljak? A varázslat égési sérüléseket okoz az ellenfelének, az első sebejtésnél. Mindössze egy alkalommal hat, de talán hasznos lehet. - *A kérdése végén fölemeli tekintetét a férfi arcára, de csak egy pillanatra, utána újra az utat nézi, a választ várva.*
2674. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2019-07-30 18:38:03
Üzenet elküldve: 2019-07-30 18:38:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 616
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 616
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Új remény//
*Kicsit talán túlságosan is hosszan hallgat, de nem csak a torony látványa varázsolja el, hanem Thim szavain is elgondolkodik, pontosabban inkább azon, hogy mit is válaszolhatna rájuk.
Nem tudja biztosan, hogy melyek lennének a megfelelő mondatok, hiszen utólag visszagondolva száműzetésének a története eléggé nevetséges. Éppen csak azért szomorú, mert emiatt kellett elválnia édesanyjától. Ugyanakkor nem várt és hirtelen lehetőséget is kapott, hiszen itt lehet, és tanulhat végre.
Különben is, miután látta Alenia dobozba zárt, levágott ujját, megtudta a lány későbbi sorsát, túlélte az artheniori lázadást, majd utána nem sokkal később Lau kishúga a vele szomszédos szobában halt meg, hajlamos arra, hogy amit egykor nagy tragédiaként élt meg, arra most mindössze könnyed bevezetésként gondoljon mindahhoz képest, ami később várt rá.*
- Kedves vagy, hogy így gondolod, de azért nem vagyok szent. *mondja végül, útban a torony felé.*
- Utólag visszagondolva nevetséges történet az egész. Sosem kerestem a bajt, és eszem ágában sem volt verekedni, de aznap nagyon felbosszantottak. Egy csapat gyerek kezdett kötekedni velem, amikor a nyulaimmal játszottam az egyik tisztáson. El akarták venni őket, én pedig kicsit hevesebben reagáltam. Volt, akit fellöktem, és volt, akit megkarmoltam, a vére pedig felszentelt földre folyt. Hirtelen dühömben pont az egyik legszentebb tabut sértettem meg, ha nem éppen a legfontosabbat. A falun belül és az isteneknek szentelt tisztásokon az ott élők nem onthatják egymás vérét, még akkor sem, ha csak pár cseppről van szó. Ez a közös békének és az összetartásnak a záloga. Ennek köszönhetően marad fent a közösség. Nálunk elképzelhetetlen lenne olyan tömeges vérontás, mint amilyet Artheniorban láttam, de még az is, hogy az egyik elf egy vita hevében megöljön egy másikat, és éppen azért, mert a tabukat komolyan vesszük. Ezek után gondolhatod, hogy mi történt. Hatalmas botrány lett a dologból, a vének azonnal megállapították, hogy szörnyen nagy szentségtörés történt, meg kijelentették rólam, hogy veszélyt jelentek az egész közösségre, mert ugye, aki gyerekekre támad, és a többi. Persze senkit nem érdekelt, hogy nem én kezdtem. Anya még talán ki tudta volna könyörögni, hogy ne száműzzenek, miután elvégzi a megfelelő engesztelő szertartásokat, de már nem lett volna értelme. Ezek után mindenki úgy nézett volna rám, mintha megöltem volna valakit. Burkoltan pedig azt is az értésemre adták, hogyha mégis maradnék, akkor az anyám életét is megkeserítenék, nem csak az enyémet. Amúgy sem akartam, hogy anya porig alázza magát előttük, miközben azért könyörög, hogy mégse száműzzenek. Ezért inkább elfogadtam a vének első döntést, és eljöttem. Jobb is így. Ugyanakkor hülye voltam, hogy megadtam nekik éppen azt az ürügyet nekik, amire néhányan közülük már nagyon régóta vártak azért, hogy elküldhessenek.
*Kicsit óvatosan pillant Thimre, miközben lépéseiknek köszönhetően a torony látszólag egyre nagyobbra nő előttük. Vajon mit gondol mindarról, amit az imént mondott el? Fél tőle, hogy nem igazán fogja megérteni, ahogyan eddig valószínűleg senki azok közül, akiknek már elmesélte mindezt.
Mégiscsak nagyvárosban nőtt fel, ahol megszámlálhatatlanul sok család él együtt, nem ismeri mindenki egymást név szerint, valamint mindenféle nép gyermekei megtalálhatóak ott, még orkok is. Nyilván nincsenek és nem is lehetnek olyan kötött és szigorú hagyományaik, mint nekik voltak a szülőfalujában. Mégis úgy gondolja, hogy kisebb közösség csak ilyen szigorú, ha nem is feltétlenül ennyire merev szabályoknak köszönhetően maradhat fent. Ahogyan abban is biztos, hogy bár muszáj volt megvédenie a nyulait, mégis csak ostoba volt, hiszen az általa megszegett szigorú szabályokat pontosan ismerte.
Mindent egybevetve arca, és hangja is talán mégis a megbékéltség benyomását kelti. Most már egyáltalán nem vádolja magát, mint az első időkben. Ha valakire haragszik, azok az alattomos kölykök, és a gonosz vének, akik arra kényszerítették, hogy el kelljen válnia az egyetlen lénytől, aki őszintén és feltétel nélkül szerette. Mindezzel pedig természetesen nem csak neki, hanem édesanyjának is nagyon nagy fájdalmat okoztak.
Talán szavainál is jobban meglepheti Thimet, hogy mindezek után mosolyog. Nem szomorú, halvány, múltat visszasíró, révedező mosollyal, inkább úgy, mint aki éppen határozottan szép és kellemes emlékeket idéz fel magában. Ez pedig a vallással és hittel kapcsolatban tényleg így is van.*
- Különben pedig, dehogy haragszom! Anya a papnő, nem én. Felőlem meg aztán amúgy is mindenki abban hisz, vagy abban nem hisz, amiben csak akar. Ettől függetlenül *hallgat el kicsit megint, amíg pontosan összeszedi a gondolatait* szerintem hinni nagyon jó, még akkor is, ha nekem ez sohasem ment úgy igazán. Tudod, a mi isteneink és istennőink inkább természetszellemek, mint olyasféle hatalmas lények, akiket a városokban istenségnek szokás tekinteni. A legtöbbjük ráadásul helyhez kötött, egy-egy forrásnak, tónak, vagy akár magának az erdőnek a szelleme, akinek igyekszünk elnyerni a jóindulatát. Néhányan elvont fogalmakat személyesítenek meg, mint mondjuk nyugalom, vagy szerelem, és persze ott vannak az égitestekre vigyázó és ott élő istenek is. Meg persze azok, akik az esőt hozzák, vagy a felhőket és a szeleket mozgatják át a világon. Mivel azonban nem túl nagy falu a miénk, nem nagyon van értelme egy papnőnél többet tartani. Így viszont anya munkája elég sok. Nem egy szertartásra kell rengeteget készülni. A szent határt is folyton újra kell szentelni, ráadásul az egyetlen jósnő is ő a faluban. Mégis, valójában szerintem pont a szertartások és a rituálék a legjobbak az egészben. Hangulatosak, nincs jobb szavam rájuk. A legtöbb ünnepélyes, és szép, még akkor is, ha az egyes imák olyan ősi nyelven íródtak, hogy már senki sem teljesen biztos sok szó jelentésében. És mégis, anya nagyon odafigyel arra, hogy a megfelelő hangsúllyal ejtse ki a mára már többé-kevésbé értelmetlen, vagy érthetetlenné vált szavakat, de ez szerintem szintén nagyon szép. Mindig is nagyon tiszteltem a hitét és az elhivatottságát. Ha történetesen nem lennék félvér, akár papnő is lehettem volna, mint ő. Persze nem lenne az igazi, mivel tényleg sohasem tudtam olyan erősen és őszintén hinni, mint ami az ő számára természetes. Szerintem egy-két isten és istennő valószínűleg létezik, de sok legalább ilyen jó eséllyel mese. De még, ha valamennyi isten és istennő létezik is, akiben odahaza hisznek, még akkor sem vagyok benne biztos, hogy legalább csak egy kicsit is érdeklik őket a halandók áldozatai és imái, vagy, hogy akár a legkevésbé is törődnek a mi életünkkel. Ha pedig mégis megteszik, valahogy nagyon furcsa logika alapján működnek, teljesen szeszélyesen. Vajon miért nem segítettek akkor, amikor egy beteg kislányért imádkoztam, hogy gyógyuljon meg? Szerintem, ha léteznek is istenek és istennők, egyszerűen vagy nem érdekeljük őket, vagy pedig nincs hatalmuk segíteni rajtunk. Innentől kezdve pedig minden ima, áldozat és szertartás, amit anya annyira nagyon komolyan vesz, teljesen értelmetlen. Ez az, amit ő szerintem képtelen megérteni.
*Újabb hallgatás jön, miközben már a leginkább talán felhőre emlékeztető lépcsőn lépkednek felfelé. Amikor újra megszólal hangja tűnődő, elgondolkodó.*
- Mégis, azt hiszem, hogy sokkal jobb neki, mint nekem, aki kételkedem, és neked, aki, ha jól értem, egyáltalán nem hiszel. Mert hát a hold is sokkal szebb szerintem, hogyha hiszel a mesében, hogy holdtündérek és beszélő nyulak élnek odafent, a holdistennő udvarában pedig ott dalolnak a legszebb madarak, amilyenekhez hasonlóak nem élnek idelent. Meg olyan szép virágok nőnek ott, hogy a puszta látványukra könnyes lesz a szemed. Amikor kislány voltam, néha titokban sírtam a gondolatra, hogy sohasem mehetek fel a holdra a tündérekhez és az istennőhöz. Ma már az is boldoggá tenne, ha legalább az erejét használhatnám a holdnak, ezért is jöttem ide. *mondja pontosan az előtt, mielőtt céljához elérve végül lenyomja a kilincset. Kicsit kényelmetlenül érzi magát, amiért Thimnek pár ártatlan mondata ilyen szóáradatot váltott ki belőle.
De az igazság az, hogy kicsit szereti hallani a saját hangját és szívesen is mesél, beszélget, vagy mondja ki az őt már régóta emésztő gondolatokat. Száműzetése előtt ezt csak ritka alkalmakkor tehette meg ezt valaki mással, aki nem édesanyja, vagy kedvenc játéknyulai, így azóta akárhányszor csak alkalma adódik hasonlóra kicsit talán túlságosan is megered a nyelve, és közlékenyebb lesz a kelleténél. Thim pedig, mintha csak ösztönösen érzett volna rá pont két olyan témát említett, amiről ő a napi problémák és gondok mellett a lehető legtöbbet gondolkodott azóta, hogy szülőfaluját nem teljesen önszántából el kellett hagynia.
Száműzetése mindenesetre már a befejezett múlt, és elég valószínűnek tartja, hogy anyja isteneiről való véleménye sem sokat fog változni a jövőben, akkor sem, ha a világ még egyszer a feje tetejére áll körülötte.*
- Te mit gondolsz erről az egészről? *kérdezi végül Thimet, majd ámult csodálkozással körbenéz. El tudna itt bámészkodni bamba, de lelkes utazóként sokáig, mindenesetre sokkal fontosabb dolga is akad ennél jelenleg. Miközben Thim válaszát hallgatja, elindul megkeresni azokat a könyveket, amelyek nem a holdról való mesék gyűjteményei, hanem éppen arra tanítják meg, hogyan lesz képes használni kislány kora álmainak és vágyainak tárgyának az erejét.*
*Kicsit talán túlságosan is hosszan hallgat, de nem csak a torony látványa varázsolja el, hanem Thim szavain is elgondolkodik, pontosabban inkább azon, hogy mit is válaszolhatna rájuk.
Nem tudja biztosan, hogy melyek lennének a megfelelő mondatok, hiszen utólag visszagondolva száműzetésének a története eléggé nevetséges. Éppen csak azért szomorú, mert emiatt kellett elválnia édesanyjától. Ugyanakkor nem várt és hirtelen lehetőséget is kapott, hiszen itt lehet, és tanulhat végre.
Különben is, miután látta Alenia dobozba zárt, levágott ujját, megtudta a lány későbbi sorsát, túlélte az artheniori lázadást, majd utána nem sokkal később Lau kishúga a vele szomszédos szobában halt meg, hajlamos arra, hogy amit egykor nagy tragédiaként élt meg, arra most mindössze könnyed bevezetésként gondoljon mindahhoz képest, ami később várt rá.*
- Kedves vagy, hogy így gondolod, de azért nem vagyok szent. *mondja végül, útban a torony felé.*
- Utólag visszagondolva nevetséges történet az egész. Sosem kerestem a bajt, és eszem ágában sem volt verekedni, de aznap nagyon felbosszantottak. Egy csapat gyerek kezdett kötekedni velem, amikor a nyulaimmal játszottam az egyik tisztáson. El akarták venni őket, én pedig kicsit hevesebben reagáltam. Volt, akit fellöktem, és volt, akit megkarmoltam, a vére pedig felszentelt földre folyt. Hirtelen dühömben pont az egyik legszentebb tabut sértettem meg, ha nem éppen a legfontosabbat. A falun belül és az isteneknek szentelt tisztásokon az ott élők nem onthatják egymás vérét, még akkor sem, ha csak pár cseppről van szó. Ez a közös békének és az összetartásnak a záloga. Ennek köszönhetően marad fent a közösség. Nálunk elképzelhetetlen lenne olyan tömeges vérontás, mint amilyet Artheniorban láttam, de még az is, hogy az egyik elf egy vita hevében megöljön egy másikat, és éppen azért, mert a tabukat komolyan vesszük. Ezek után gondolhatod, hogy mi történt. Hatalmas botrány lett a dologból, a vének azonnal megállapították, hogy szörnyen nagy szentségtörés történt, meg kijelentették rólam, hogy veszélyt jelentek az egész közösségre, mert ugye, aki gyerekekre támad, és a többi. Persze senkit nem érdekelt, hogy nem én kezdtem. Anya még talán ki tudta volna könyörögni, hogy ne száműzzenek, miután elvégzi a megfelelő engesztelő szertartásokat, de már nem lett volna értelme. Ezek után mindenki úgy nézett volna rám, mintha megöltem volna valakit. Burkoltan pedig azt is az értésemre adták, hogyha mégis maradnék, akkor az anyám életét is megkeserítenék, nem csak az enyémet. Amúgy sem akartam, hogy anya porig alázza magát előttük, miközben azért könyörög, hogy mégse száműzzenek. Ezért inkább elfogadtam a vének első döntést, és eljöttem. Jobb is így. Ugyanakkor hülye voltam, hogy megadtam nekik éppen azt az ürügyet nekik, amire néhányan közülük már nagyon régóta vártak azért, hogy elküldhessenek.
*Kicsit óvatosan pillant Thimre, miközben lépéseiknek köszönhetően a torony látszólag egyre nagyobbra nő előttük. Vajon mit gondol mindarról, amit az imént mondott el? Fél tőle, hogy nem igazán fogja megérteni, ahogyan eddig valószínűleg senki azok közül, akiknek már elmesélte mindezt.
Mégiscsak nagyvárosban nőtt fel, ahol megszámlálhatatlanul sok család él együtt, nem ismeri mindenki egymást név szerint, valamint mindenféle nép gyermekei megtalálhatóak ott, még orkok is. Nyilván nincsenek és nem is lehetnek olyan kötött és szigorú hagyományaik, mint nekik voltak a szülőfalujában. Mégis úgy gondolja, hogy kisebb közösség csak ilyen szigorú, ha nem is feltétlenül ennyire merev szabályoknak köszönhetően maradhat fent. Ahogyan abban is biztos, hogy bár muszáj volt megvédenie a nyulait, mégis csak ostoba volt, hiszen az általa megszegett szigorú szabályokat pontosan ismerte.
Mindent egybevetve arca, és hangja is talán mégis a megbékéltség benyomását kelti. Most már egyáltalán nem vádolja magát, mint az első időkben. Ha valakire haragszik, azok az alattomos kölykök, és a gonosz vének, akik arra kényszerítették, hogy el kelljen válnia az egyetlen lénytől, aki őszintén és feltétel nélkül szerette. Mindezzel pedig természetesen nem csak neki, hanem édesanyjának is nagyon nagy fájdalmat okoztak.
Talán szavainál is jobban meglepheti Thimet, hogy mindezek után mosolyog. Nem szomorú, halvány, múltat visszasíró, révedező mosollyal, inkább úgy, mint aki éppen határozottan szép és kellemes emlékeket idéz fel magában. Ez pedig a vallással és hittel kapcsolatban tényleg így is van.*
- Különben pedig, dehogy haragszom! Anya a papnő, nem én. Felőlem meg aztán amúgy is mindenki abban hisz, vagy abban nem hisz, amiben csak akar. Ettől függetlenül *hallgat el kicsit megint, amíg pontosan összeszedi a gondolatait* szerintem hinni nagyon jó, még akkor is, ha nekem ez sohasem ment úgy igazán. Tudod, a mi isteneink és istennőink inkább természetszellemek, mint olyasféle hatalmas lények, akiket a városokban istenségnek szokás tekinteni. A legtöbbjük ráadásul helyhez kötött, egy-egy forrásnak, tónak, vagy akár magának az erdőnek a szelleme, akinek igyekszünk elnyerni a jóindulatát. Néhányan elvont fogalmakat személyesítenek meg, mint mondjuk nyugalom, vagy szerelem, és persze ott vannak az égitestekre vigyázó és ott élő istenek is. Meg persze azok, akik az esőt hozzák, vagy a felhőket és a szeleket mozgatják át a világon. Mivel azonban nem túl nagy falu a miénk, nem nagyon van értelme egy papnőnél többet tartani. Így viszont anya munkája elég sok. Nem egy szertartásra kell rengeteget készülni. A szent határt is folyton újra kell szentelni, ráadásul az egyetlen jósnő is ő a faluban. Mégis, valójában szerintem pont a szertartások és a rituálék a legjobbak az egészben. Hangulatosak, nincs jobb szavam rájuk. A legtöbb ünnepélyes, és szép, még akkor is, ha az egyes imák olyan ősi nyelven íródtak, hogy már senki sem teljesen biztos sok szó jelentésében. És mégis, anya nagyon odafigyel arra, hogy a megfelelő hangsúllyal ejtse ki a mára már többé-kevésbé értelmetlen, vagy érthetetlenné vált szavakat, de ez szerintem szintén nagyon szép. Mindig is nagyon tiszteltem a hitét és az elhivatottságát. Ha történetesen nem lennék félvér, akár papnő is lehettem volna, mint ő. Persze nem lenne az igazi, mivel tényleg sohasem tudtam olyan erősen és őszintén hinni, mint ami az ő számára természetes. Szerintem egy-két isten és istennő valószínűleg létezik, de sok legalább ilyen jó eséllyel mese. De még, ha valamennyi isten és istennő létezik is, akiben odahaza hisznek, még akkor sem vagyok benne biztos, hogy legalább csak egy kicsit is érdeklik őket a halandók áldozatai és imái, vagy, hogy akár a legkevésbé is törődnek a mi életünkkel. Ha pedig mégis megteszik, valahogy nagyon furcsa logika alapján működnek, teljesen szeszélyesen. Vajon miért nem segítettek akkor, amikor egy beteg kislányért imádkoztam, hogy gyógyuljon meg? Szerintem, ha léteznek is istenek és istennők, egyszerűen vagy nem érdekeljük őket, vagy pedig nincs hatalmuk segíteni rajtunk. Innentől kezdve pedig minden ima, áldozat és szertartás, amit anya annyira nagyon komolyan vesz, teljesen értelmetlen. Ez az, amit ő szerintem képtelen megérteni.
*Újabb hallgatás jön, miközben már a leginkább talán felhőre emlékeztető lépcsőn lépkednek felfelé. Amikor újra megszólal hangja tűnődő, elgondolkodó.*
- Mégis, azt hiszem, hogy sokkal jobb neki, mint nekem, aki kételkedem, és neked, aki, ha jól értem, egyáltalán nem hiszel. Mert hát a hold is sokkal szebb szerintem, hogyha hiszel a mesében, hogy holdtündérek és beszélő nyulak élnek odafent, a holdistennő udvarában pedig ott dalolnak a legszebb madarak, amilyenekhez hasonlóak nem élnek idelent. Meg olyan szép virágok nőnek ott, hogy a puszta látványukra könnyes lesz a szemed. Amikor kislány voltam, néha titokban sírtam a gondolatra, hogy sohasem mehetek fel a holdra a tündérekhez és az istennőhöz. Ma már az is boldoggá tenne, ha legalább az erejét használhatnám a holdnak, ezért is jöttem ide. *mondja pontosan az előtt, mielőtt céljához elérve végül lenyomja a kilincset. Kicsit kényelmetlenül érzi magát, amiért Thimnek pár ártatlan mondata ilyen szóáradatot váltott ki belőle.
De az igazság az, hogy kicsit szereti hallani a saját hangját és szívesen is mesél, beszélget, vagy mondja ki az őt már régóta emésztő gondolatokat. Száműzetése előtt ezt csak ritka alkalmakkor tehette meg ezt valaki mással, aki nem édesanyja, vagy kedvenc játéknyulai, így azóta akárhányszor csak alkalma adódik hasonlóra kicsit talán túlságosan is megered a nyelve, és közlékenyebb lesz a kelleténél. Thim pedig, mintha csak ösztönösen érzett volna rá pont két olyan témát említett, amiről ő a napi problémák és gondok mellett a lehető legtöbbet gondolkodott azóta, hogy szülőfaluját nem teljesen önszántából el kellett hagynia.
Száműzetése mindenesetre már a befejezett múlt, és elég valószínűnek tartja, hogy anyja isteneiről való véleménye sem sokat fog változni a jövőben, akkor sem, ha a világ még egyszer a feje tetejére áll körülötte.*
- Te mit gondolsz erről az egészről? *kérdezi végül Thimet, majd ámult csodálkozással körbenéz. El tudna itt bámészkodni bamba, de lelkes utazóként sokáig, mindenesetre sokkal fontosabb dolga is akad ennél jelenleg. Miközben Thim válaszát hallgatja, elindul megkeresni azokat a könyveket, amelyek nem a holdról való mesék gyűjteményei, hanem éppen arra tanítják meg, hogyan lesz képes használni kislány kora álmainak és vágyainak tárgyának az erejét.*
2673. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2019-07-29 19:42:09
Üzenet elküldve: 2019-07-29 19:42:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1066
OOC üzenetek: 34
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Tarun reggelén//
*Egész kedélyesen elcseverésznek a kísérletező kedvű harcossal, aminek lezárásaként Frandr Ririvel elegyedik szóba, Laor pedig a vízhez vonul. Szorult bele annyi jóérzés, hogy ne Krestvir látóterében kezdjen neki a vetkőzésnek és a mosakodásnak. Ha másért nem is, azért mert azt már megtapasztalta, hogy a mágus mennyire zavarban tud lenni idegenek társaságában akkor is, ha azok történetesen fel vannak öltözve. Miután végzett valóban frissebbnek érzi magát, amiben valószínűleg a víz hőmérséklete is szerepet játszott. Így amikor Krestvir az indulást sürgeti, azt már az illendően felöltözött Laornál teheti.*
- Persze. *bólint egyet és az éjszakai beszélgetés után nem érez kedvet hozzá, hogy megmosolyogja Kresi félelmét a sötétségtől* Gyere!
*Nyel egyet.*
- Gyertek, menjünk vissza a többiekhez!
*Amikor pedig visszatérnek, két dolgot vesz észre. Natalayda nincs köztük és Alyo továbbra is bicskanyitogatóan szemtelen.*
- Pöcsölünk? *kérdez vissza egy nem túl barátságos mosollyal, aztán körbenéz a társaságon* Nekem úgy tűnik, hogy szinte mindenki készen áll az indulásra. Tehát mihelyst méltóztatsz befejezni a reggelid, indulhatunk.
*Ekkor sodródik közelébe a mélységi és áll elő egy javaslatra, amire Laor elég élesen vág vissza.*
- És ki fog rájuk vigyázni? Te?
*Azután az igáslóra pillant és elhúzza a száját. Valóban, nem túl fürge állat ez, és a kordé sem olyan terepre lett tervezve ahová készülnek. Arról már nem is beszélve, hogy egy ilyen jámbor állat biztosan nincs szoktatva a csatazajhoz, miért is lenne? Ha pedig rosszkor esik pánikba, gondot okozhat.*
- Igazad lehet. *szólal meg ismét, ezúttal halkabban aztán a többiekhez fordul* Akinek a lova nincs harchoz szokva, hagyja itt! Bár attól tartok, hogy démonokhoz egyik sincs szoktatva, úgyhogy okosabb lenne gyalogosan folytatni.
*Kipányvázza a lovát úgy, hogy legelészhessen kedvére, megpaskolja a nyakát. Azon gondolkodik, hogy mi van akkor ha valaki rátalál és elköti a kétkerekű szekérrel együtt? Lélekben vállat von: nem számít. Hamar összekészülődik, és kisvártatva útra készen is áll.*
- Indulunk!
//A vulkánok hava, 6887. Tarun reggelén//
*Egész kedélyesen elcseverésznek a kísérletező kedvű harcossal, aminek lezárásaként Frandr Ririvel elegyedik szóba, Laor pedig a vízhez vonul. Szorult bele annyi jóérzés, hogy ne Krestvir látóterében kezdjen neki a vetkőzésnek és a mosakodásnak. Ha másért nem is, azért mert azt már megtapasztalta, hogy a mágus mennyire zavarban tud lenni idegenek társaságában akkor is, ha azok történetesen fel vannak öltözve. Miután végzett valóban frissebbnek érzi magát, amiben valószínűleg a víz hőmérséklete is szerepet játszott. Így amikor Krestvir az indulást sürgeti, azt már az illendően felöltözött Laornál teheti.*
- Persze. *bólint egyet és az éjszakai beszélgetés után nem érez kedvet hozzá, hogy megmosolyogja Kresi félelmét a sötétségtől* Gyere!
*Nyel egyet.*
- Gyertek, menjünk vissza a többiekhez!
*Amikor pedig visszatérnek, két dolgot vesz észre. Natalayda nincs köztük és Alyo továbbra is bicskanyitogatóan szemtelen.*
- Pöcsölünk? *kérdez vissza egy nem túl barátságos mosollyal, aztán körbenéz a társaságon* Nekem úgy tűnik, hogy szinte mindenki készen áll az indulásra. Tehát mihelyst méltóztatsz befejezni a reggelid, indulhatunk.
*Ekkor sodródik közelébe a mélységi és áll elő egy javaslatra, amire Laor elég élesen vág vissza.*
- És ki fog rájuk vigyázni? Te?
*Azután az igáslóra pillant és elhúzza a száját. Valóban, nem túl fürge állat ez, és a kordé sem olyan terepre lett tervezve ahová készülnek. Arról már nem is beszélve, hogy egy ilyen jámbor állat biztosan nincs szoktatva a csatazajhoz, miért is lenne? Ha pedig rosszkor esik pánikba, gondot okozhat.*
- Igazad lehet. *szólal meg ismét, ezúttal halkabban aztán a többiekhez fordul* Akinek a lova nincs harchoz szokva, hagyja itt! Bár attól tartok, hogy démonokhoz egyik sincs szoktatva, úgyhogy okosabb lenne gyalogosan folytatni.
*Kipányvázza a lovát úgy, hogy legelészhessen kedvére, megpaskolja a nyakát. Azon gondolkodik, hogy mi van akkor ha valaki rátalál és elköti a kétkerekű szekérrel együtt? Lélekben vállat von: nem számít. Hamar összekészülődik, és kisvártatva útra készen is áll.*
- Indulunk!
2672. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2019-07-29 14:46:08
Üzenet elküldve: 2019-07-29 14:46:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Vándorlás//
*Éppen készülne rá, hogy közelről felébressze a gnóm fiút, mire az felhorkantva feltápászkodik.*
- Ídes ecsém, teringettit! Vagy ezer hódja nem láttalak.
*A fiává fogadott gnóm fiú ideszalad hozzá, mint egy kerge nyúl, aztán kézrázás után a nyakába borul. A pocakos Arra papa megveregeti az izgágácska gnóm fiú hátát, aztán eltolja.*
- Na jó van na! Én is örülök fijjam.
*Valami eszelős kalandot magyaráz ez a gnóm. Valami falevél bandáról. A szesz tudja kik azok, talán lehet útszéli banditák. Elfül nem tud, és csak horkant, amikor a fiú hablatyol róla.*
- A lúcsökevínyt adhatod öregapádnak.
*Odabotorkál a pónihoz aztán felkapaszkodik rá.*
- Gyíí te lúcsökevíny! Szedjed a lábad fijjam!
*Arra papa dézsmálás szagát érzi a levegőben, aztán nem árt utána kutatni, hogy van e kajájuk azoknak a faleveleseknek.*
A hozzászólást Anomália (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2019.07.30 22:28:47, a következő indokkal:
Az, hogy a karaktered milyen módon beszél a csillagok közötti részt nem befolyásolhatja, ott normálisan, igényesen írj.
*Éppen készülne rá, hogy közelről felébressze a gnóm fiút, mire az felhorkantva feltápászkodik.*
- Ídes ecsém, teringettit! Vagy ezer hódja nem láttalak.
*A fiává fogadott gnóm fiú ideszalad hozzá, mint egy kerge nyúl, aztán kézrázás után a nyakába borul. A pocakos Arra papa megveregeti az izgágácska gnóm fiú hátát, aztán eltolja.*
- Na jó van na! Én is örülök fijjam.
*Valami eszelős kalandot magyaráz ez a gnóm. Valami falevél bandáról. A szesz tudja kik azok, talán lehet útszéli banditák. Elfül nem tud, és csak horkant, amikor a fiú hablatyol róla.*
- A lúcsökevínyt adhatod öregapádnak.
*Odabotorkál a pónihoz aztán felkapaszkodik rá.*
- Gyíí te lúcsökevíny! Szedjed a lábad fijjam!
*Arra papa dézsmálás szagát érzi a levegőben, aztán nem árt utána kutatni, hogy van e kajájuk azoknak a faleveleseknek.*
A hozzászólást Anomália (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2019.07.30 22:28:47, a következő indokkal:
Az, hogy a karaktered milyen módon beszél a csillagok közötti részt nem befolyásolhatja, ott normálisan, igényesen írj.
2671. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2019-07-29 12:53:58
Üzenet elküldve: 2019-07-29 12:53:58
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
//Vándorlás//
*Kicsit elszunnyad az ide út miatti fáradság hatására. Bár póniháton tette meg mégis fárasztó volt. Feje oldalra dől és a fa kérgének egy mohás részénél pihen meg. Édes álmából egy hang kelti fel. Kiabálás üti meg a fülét, mire álmosan feltápászkodik a fa mellett. Pár pillanat után felismeri régi barátját Arraele urat.*
- Arraele bácsi, de jó, hogy eljött! *Mogrim őszintén ürül az idős tündér érkezésének. Pár hat óta biztosan nem látta, s kicsit már aggódott is érte. Ilyen idősen bármi történhet gnómmal is és tündérrel egyaránt. Kíváncsian forognak a fogaskerekek agyában, hogy mennyi idős is lehet Arraele úr. Ezen gondolatait kis időre félreteszi és odaszalad azidős tündérhez, majd jobbját nyújtja és barátilag megöleli Arraele bácsit, már ha az engedi.*
- Egy új kaland van kilátásban Arraele bácsi. *Lelkesen meséli a tündérnek, szinte csillogó szemekkel.*
- Hallottam az Ezer Levél nevű csoportról. Elf nyelven Mil'Ochass a nevük. Békés, természetszerető népek hírében állnak. Mit szólna, ha ellátogatnánk oda? *Mogrim roppant lelkes saját ötletétől és nagyon bízik benne, hogy Arraele úr is támogatja majd. Most, hogy újra rátalált az idős tündérre nem szívesen hagyná magára.*
- Az úton nyugodtan ülhet a pónimon, ha szeretne. *Jól tudja, hogy az idős tündér a kora miatt már szeret kényelmesen élni, ezért a póni felajánlásával is megpróbálja kecsegtetni a másikat.*
*Kicsit elszunnyad az ide út miatti fáradság hatására. Bár póniháton tette meg mégis fárasztó volt. Feje oldalra dől és a fa kérgének egy mohás részénél pihen meg. Édes álmából egy hang kelti fel. Kiabálás üti meg a fülét, mire álmosan feltápászkodik a fa mellett. Pár pillanat után felismeri régi barátját Arraele urat.*
- Arraele bácsi, de jó, hogy eljött! *Mogrim őszintén ürül az idős tündér érkezésének. Pár hat óta biztosan nem látta, s kicsit már aggódott is érte. Ilyen idősen bármi történhet gnómmal is és tündérrel egyaránt. Kíváncsian forognak a fogaskerekek agyában, hogy mennyi idős is lehet Arraele úr. Ezen gondolatait kis időre félreteszi és odaszalad azidős tündérhez, majd jobbját nyújtja és barátilag megöleli Arraele bácsit, már ha az engedi.*
- Egy új kaland van kilátásban Arraele bácsi. *Lelkesen meséli a tündérnek, szinte csillogó szemekkel.*
- Hallottam az Ezer Levél nevű csoportról. Elf nyelven Mil'Ochass a nevük. Békés, természetszerető népek hírében állnak. Mit szólna, ha ellátogatnánk oda? *Mogrim roppant lelkes saját ötletétől és nagyon bízik benne, hogy Arraele úr is támogatja majd. Most, hogy újra rátalált az idős tündérre nem szívesen hagyná magára.*
- Az úton nyugodtan ülhet a pónimon, ha szeretne. *Jól tudja, hogy az idős tündér a kora miatt már szeret kényelmesen élni, ezért a póni felajánlásával is megpróbálja kecsegtetni a másikat.*
2670. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2019-07-28 22:15:02
Üzenet elküldve: 2019-07-28 22:15:02
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó lehelet//
//A torony mestere//
//A vulkánok hava, 6887. Tarun reggelén//
//Natalayda//
*Soha nem tudni, hogy Abogr éppen merre jár. Egyes pletykák szerint nem hagyja el tornáyt, jóllehet gyakran látni vélik a külső területeken, olykor Lihanechben, Artheniorban, de mindig más és más ruhát ölt, s mintha arca is változna. Tény, hogy az örök életű mágus arca, mikor legutóbb a Romváros alatti hasadékba küldte frissen verbuvált csapatát, meglehetősen gondterhelt volt, vajon csak a hasadék miatt? Natalayda persze mindezekről nem tud, a küldetés teljes titokban indult, s vélhetően abban is marad. Miután Quantalltól érzelmes búcsút vesz, gondolataiba temetkezve közeledik a lágyan lebegő tornyon átvezető hídon, hogy a kapun belépve, ígéretének tegyen eleget. Az idő gyönyörű, minden bizonnyal sokkal inkább tenne most mást, mint, hogy a kilátástalan jövőbe induló társai mellett kardoskodjon, persze, az is lehet, hogy ez minden vágya. Kérdés, hogy mi Abogré? A kapu könnyedén nyílik, s Natalayda hamar roskadozó könyvespolcok és pergamenek között találhatja magát. A két korábbi kalandor és a kísérletező mágus nyomán kialakult kuplerájnak immár nincs nyoma, mintha meg sem történt volna, pedig nem régen volt, esélyes, hogy az akkor hazatérő Abogr, még mindig itthon van. Ha ez így is van, nincsenek táblák, mik hollétét, vagy irodájának helyét jelzik, de egyes pletykák szerint Abogr irodája és szobája egyben, a legfelső szinten található, így nincs más hátra, mint előre, csak fel.*
//A torony mestere//
//A vulkánok hava, 6887. Tarun reggelén//
//Natalayda//
*Soha nem tudni, hogy Abogr éppen merre jár. Egyes pletykák szerint nem hagyja el tornáyt, jóllehet gyakran látni vélik a külső területeken, olykor Lihanechben, Artheniorban, de mindig más és más ruhát ölt, s mintha arca is változna. Tény, hogy az örök életű mágus arca, mikor legutóbb a Romváros alatti hasadékba küldte frissen verbuvált csapatát, meglehetősen gondterhelt volt, vajon csak a hasadék miatt? Natalayda persze mindezekről nem tud, a küldetés teljes titokban indult, s vélhetően abban is marad. Miután Quantalltól érzelmes búcsút vesz, gondolataiba temetkezve közeledik a lágyan lebegő tornyon átvezető hídon, hogy a kapun belépve, ígéretének tegyen eleget. Az idő gyönyörű, minden bizonnyal sokkal inkább tenne most mást, mint, hogy a kilátástalan jövőbe induló társai mellett kardoskodjon, persze, az is lehet, hogy ez minden vágya. Kérdés, hogy mi Abogré? A kapu könnyedén nyílik, s Natalayda hamar roskadozó könyvespolcok és pergamenek között találhatja magát. A két korábbi kalandor és a kísérletező mágus nyomán kialakult kuplerájnak immár nincs nyoma, mintha meg sem történt volna, pedig nem régen volt, esélyes, hogy az akkor hazatérő Abogr, még mindig itthon van. Ha ez így is van, nincsenek táblák, mik hollétét, vagy irodájának helyét jelzik, de egyes pletykák szerint Abogr irodája és szobája egyben, a legfelső szinten található, így nincs más hátra, mint előre, csak fel.*
2669. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2019-07-28 20:39:52
Üzenet elküldve: 2019-07-28 20:39:52
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Új remény//
*Talán Luninari furcsának találhatja, hogy mikor ő a vallási vétségéről beszél, Thim meglepettség nélkül folytatja az utat (és annak tisztítását).*
- Gondolom, senkit sem bántottál. Elég nagy ostobaságnak tartom, hogy egy szokás miatt küldjenek el valakit.
*Fejti ki gondolatait. Azonban szöget üt a fejébe, hogy talán éppen azzal bántja meg a lányt, hogy az ő oldalára áll. Hiszen Luninari anyja papnő volt, tehát a lánynak is fontos lehet az anyja hite, és a vallásuk hagyományai.*
- Bocsáss meg nekem, amiért így látom a világot! Jól tudom, hogy az erős hit egész népcsoportokat tart egyben. Csupán az én szemem vak a rituálék jelentőségére.
*Bízik benne, útitársa elnéző lesz és ez a beszélgetés nem mérgezi meg a még bimbózó barátságukat. Luninari nagyon kedves hozzá. Thim szinte elpirul, amikor húgával való viszonyát Luni a saját édesanyja szeretetéhez hasonlítja. Szeretné neki elmondani, hogy túl becsüli, de a torony hirtelen megmutatja magát. Nem rontaná el ezt az élményt további beszéddel, főleg, mert őt is lenyűgözi a látvány. Minden más gondolat háttérbe szorul, azonban biztos benne, hogy lesz még alkalmuk erről beszélgetni.*
- Igen, nem álmodunk. Mire várunk hát? Az álmod most kezd valóra válni, menjünk be!
*Talán Luninari furcsának találhatja, hogy mikor ő a vallási vétségéről beszél, Thim meglepettség nélkül folytatja az utat (és annak tisztítását).*
- Gondolom, senkit sem bántottál. Elég nagy ostobaságnak tartom, hogy egy szokás miatt küldjenek el valakit.
*Fejti ki gondolatait. Azonban szöget üt a fejébe, hogy talán éppen azzal bántja meg a lányt, hogy az ő oldalára áll. Hiszen Luninari anyja papnő volt, tehát a lánynak is fontos lehet az anyja hite, és a vallásuk hagyományai.*
- Bocsáss meg nekem, amiért így látom a világot! Jól tudom, hogy az erős hit egész népcsoportokat tart egyben. Csupán az én szemem vak a rituálék jelentőségére.
*Bízik benne, útitársa elnéző lesz és ez a beszélgetés nem mérgezi meg a még bimbózó barátságukat. Luninari nagyon kedves hozzá. Thim szinte elpirul, amikor húgával való viszonyát Luni a saját édesanyja szeretetéhez hasonlítja. Szeretné neki elmondani, hogy túl becsüli, de a torony hirtelen megmutatja magát. Nem rontaná el ezt az élményt további beszéddel, főleg, mert őt is lenyűgözi a látvány. Minden más gondolat háttérbe szorul, azonban biztos benne, hogy lesz még alkalmuk erről beszélgetni.*
- Igen, nem álmodunk. Mire várunk hát? Az álmod most kezd valóra válni, menjünk be!
2668. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2019-07-28 16:24:57
Üzenet elküldve: 2019-07-28 16:24:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//A gnómho//
*A vénséges vén Arra papa bandukol botjára támaszkodva a ferde torony felé. Legalább is innen ferdének látja, talán már a kancsiság előrehalad nyavalyájában szenved.*
~A cefre egye mög, átok torony, de mössze van. A vín sónyaló Aborg biztos nincs itthun mer ugye sosincs itthon a vín lúkötő. Venni kíne mán egy lúcsökevényt, hogy ne a talpam koptassam. Ejj te Mogrim filú, ha nem leszel itt mögkereslek, oszt leverlek mint a friss dudvát!~
*Arra papa nagy sokára oda cammog a toronyhoz, ahol horkolva találja a lusta gnómot.*
- Íbredj te hítalvó!
*Ráordít már a kölökre, hogy keljen csak felfelé. Valamit mondott a kölyök, hogy terve van. Ezért jött el az öreg, nem másért. No meg egy jó kis zabálásra.*
*A vénséges vén Arra papa bandukol botjára támaszkodva a ferde torony felé. Legalább is innen ferdének látja, talán már a kancsiság előrehalad nyavalyájában szenved.*
~A cefre egye mög, átok torony, de mössze van. A vín sónyaló Aborg biztos nincs itthun mer ugye sosincs itthon a vín lúkötő. Venni kíne mán egy lúcsökevényt, hogy ne a talpam koptassam. Ejj te Mogrim filú, ha nem leszel itt mögkereslek, oszt leverlek mint a friss dudvát!~
*Arra papa nagy sokára oda cammog a toronyhoz, ahol horkolva találja a lusta gnómot.*
- Íbredj te hítalvó!
*Ráordít már a kölökre, hogy keljen csak felfelé. Valamit mondott a kölyök, hogy terve van. Ezért jött el az öreg, nem másért. No meg egy jó kis zabálásra.*
2667. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2019-07-27 19:38:20
Üzenet elküldve: 2019-07-27 19:38:20
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Napváltás//
*Ntalayda ahogy a választ megkapja, és az elbocsátást, nem is habozik tovább hosszú volt az út. S bár megfogadta, hogy Quantall mellett marad, most inkább a varázslónő példáját követné. Ha volna hely számára a toronyban, inkább ott töltené az éjszakát. El is indul, s ha lehet, nem is tér vissza, csupán reggel, egy rövid búcsú erejéig.*
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Tarun reggelén//
*Ahogy látja, Quantall éppen a lovaggal beszél, így csak egy szomszédos fánál várja ki a sorát, hogy a sötét ifjútól elköszönjön.*
- Vigyázz magadra *fogja össze a mélységi kezeit, amint nem zavar senkit, s őket sem zavarja senki.* Csak búcsúzni jöttem... *pillog fölfelé a hamuszín bőrű arcba.*
- Megpróbálok segítséget küldetni, de nem tudom, hogy sikerül-e. *Egy felfelé vetett pillantás a mágustorony felé jelzi, hogy oda tart, noha ez köztudott.*
- Remélem, még találkozunk *Finom csókot lehet a mélységi hős arcára, aztán lassan hátrálva, szomorú szemekkel indul, hogy aztán megfordulva igyekezzen vissza a toronyba. Másoktól nem búcsúzik, hisz nem is ismeri őket. Még csak nem is beszélt a varázslónőn kívül semelyikkel sem. Natalayda csupán Quantall miatt megy egy ismeretlen varázslóval egyezkedni, bármi is lesz a vége. Cseppet sem nyugodt egyébként. *
*Ntalayda ahogy a választ megkapja, és az elbocsátást, nem is habozik tovább hosszú volt az út. S bár megfogadta, hogy Quantall mellett marad, most inkább a varázslónő példáját követné. Ha volna hely számára a toronyban, inkább ott töltené az éjszakát. El is indul, s ha lehet, nem is tér vissza, csupán reggel, egy rövid búcsú erejéig.*
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Tarun reggelén//
*Ahogy látja, Quantall éppen a lovaggal beszél, így csak egy szomszédos fánál várja ki a sorát, hogy a sötét ifjútól elköszönjön.*
- Vigyázz magadra *fogja össze a mélységi kezeit, amint nem zavar senkit, s őket sem zavarja senki.* Csak búcsúzni jöttem... *pillog fölfelé a hamuszín bőrű arcba.*
- Megpróbálok segítséget küldetni, de nem tudom, hogy sikerül-e. *Egy felfelé vetett pillantás a mágustorony felé jelzi, hogy oda tart, noha ez köztudott.*
- Remélem, még találkozunk *Finom csókot lehet a mélységi hős arcára, aztán lassan hátrálva, szomorú szemekkel indul, hogy aztán megfordulva igyekezzen vissza a toronyba. Másoktól nem búcsúzik, hisz nem is ismeri őket. Még csak nem is beszélt a varázslónőn kívül semelyikkel sem. Natalayda csupán Quantall miatt megy egy ismeretlen varázslóval egyezkedni, bármi is lesz a vége. Cseppet sem nyugodt egyébként. *
2666. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2019-07-26 11:26:52
Üzenet elküldve: 2019-07-26 11:26:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 805
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Tarun reggelén//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Alyo a maga részéről ízig-vérig barbár, ugyanolyan jót alszik a földön, ha csak a nyereg szolgál vánkosául, mintha ágyban tenné ezt. Elég éberen alszik ugyan, keze ügyében az egyik dobótőrével, de mégis kipihenten ébred. Tulajdonképpen egész jó kedve is lehetne, de sajnos nincsen, mivel itt kell lennie. Ha egyszer hazajut, akkor valószínűleg beveri Waldran orrát azért az egészért. Mennyivel kényelmesebb lenne otthon, gumibogyó szörpöt iszogatva, rántottát eszegetve, Laor portréjára célba lődözgetve. Bár tulajdonképpen lelkesítő a gondolat, hogy így nem valami béna rajzra kell lődöznie, hanem magára az élő Laorra. Alyo persze tudja, hogy valójában sosem lőné le Laort, de csak azért, mert a férfi tharg, de azért meghagyja abban a hitében, hogy megtenné, hadd féljen csak.
Mosdással kezdi a napját, addig sem kell a többiekkel lennie, aztán pedig a nyeregtáskájában megbúvó elemózsiából reggelizik, ezt is inkább magányosan művelné, éppen hallótávolságban.*
- Meddig pöcsölünk még itt?
*Teszi fel a szívét nyomó kérdést. Mert ugye minél hamarabb indulnak, annál hamarabb érnek haza, hogy beverje Waldran orrát.*
//A vulkánok hava, 6887. Tarun reggelén//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Alyo a maga részéről ízig-vérig barbár, ugyanolyan jót alszik a földön, ha csak a nyereg szolgál vánkosául, mintha ágyban tenné ezt. Elég éberen alszik ugyan, keze ügyében az egyik dobótőrével, de mégis kipihenten ébred. Tulajdonképpen egész jó kedve is lehetne, de sajnos nincsen, mivel itt kell lennie. Ha egyszer hazajut, akkor valószínűleg beveri Waldran orrát azért az egészért. Mennyivel kényelmesebb lenne otthon, gumibogyó szörpöt iszogatva, rántottát eszegetve, Laor portréjára célba lődözgetve. Bár tulajdonképpen lelkesítő a gondolat, hogy így nem valami béna rajzra kell lődöznie, hanem magára az élő Laorra. Alyo persze tudja, hogy valójában sosem lőné le Laort, de csak azért, mert a férfi tharg, de azért meghagyja abban a hitében, hogy megtenné, hadd féljen csak.
Mosdással kezdi a napját, addig sem kell a többiekkel lennie, aztán pedig a nyeregtáskájában megbúvó elemózsiából reggelizik, ezt is inkább magányosan művelné, éppen hallótávolságban.*
- Meddig pöcsölünk még itt?
*Teszi fel a szívét nyomó kérdést. Mert ugye minél hamarabb indulnak, annál hamarabb érnek haza, hogy beverje Waldran orrát.*
2665. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2019-07-26 10:59:32
Üzenet elküldve: 2019-07-26 10:59:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Tarun, délelőtt//
*Quantall álmát a furcsa hajú barbár zavarja meg. Az őrködésből neki is kell vennie a részét. Ezt zokszó nélkül elfogadja. Legalább van ideje könyvet másolni. A tűz közelében megpróbál elhelyezkedni és nekilát a munkának. Egész jól telik az idő. Mikor pedig kell felébreszti a következő soron következőt. Pihennie kell neki is hisz tudja jól, a holnapi nap megviseli majd őt. Minden formában. Mégis nehezen jön álom a szemére és azok is zavarosak. Megint ott van a csonttemetőben és Theorekh-el küzd. Az óriási csontvázlényt nem tudja visszatartani. A folyamatosan felé záporozó csapások ellen alig tud védekezni. A talpa alatt pedig ropog a csont és látja az óriás holtestét maga mellett akinek arcára szinte szó szerint ráfagyott a kín. Erei mint apró kékes kígyók kidudorodnak bőre alól. Erre a képre ébred fel. Szürke bőre a verítéktől úgy csillog mint a vulkáni üveg. Kell pár perc míg megnyugtatja magát. A vízhez sétál, hogy megnyugtassa magát és egy imát is elmond az istennőknek, hogy vigyázzák a csapatukat a gonosztól. Még egy varázslattal is megpróbálkozik, hogy rendbe szedje a megjelenését. Ezek után tér vissza a társasághoz. A csapat vezetőjét, Laor-t meg is szólítja.*
-Talán a hátasokat jobb lenne itt hagyni. Az ingoványos vidéken inkább hátrányunkra vannak.
//A vulkánok hava, 6887. Tarun, délelőtt//
*Quantall álmát a furcsa hajú barbár zavarja meg. Az őrködésből neki is kell vennie a részét. Ezt zokszó nélkül elfogadja. Legalább van ideje könyvet másolni. A tűz közelében megpróbál elhelyezkedni és nekilát a munkának. Egész jól telik az idő. Mikor pedig kell felébreszti a következő soron következőt. Pihennie kell neki is hisz tudja jól, a holnapi nap megviseli majd őt. Minden formában. Mégis nehezen jön álom a szemére és azok is zavarosak. Megint ott van a csonttemetőben és Theorekh-el küzd. Az óriási csontvázlényt nem tudja visszatartani. A folyamatosan felé záporozó csapások ellen alig tud védekezni. A talpa alatt pedig ropog a csont és látja az óriás holtestét maga mellett akinek arcára szinte szó szerint ráfagyott a kín. Erei mint apró kékes kígyók kidudorodnak bőre alól. Erre a képre ébred fel. Szürke bőre a verítéktől úgy csillog mint a vulkáni üveg. Kell pár perc míg megnyugtatja magát. A vízhez sétál, hogy megnyugtassa magát és egy imát is elmond az istennőknek, hogy vigyázzák a csapatukat a gonosztól. Még egy varázslattal is megpróbálkozik, hogy rendbe szedje a megjelenését. Ezek után tér vissza a társasághoz. A csapat vezetőjét, Laor-t meg is szólítja.*
-Talán a hátasokat jobb lenne itt hagyni. Az ingoványos vidéken inkább hátrányunkra vannak.
2664. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2019-07-26 07:40:06
Üzenet elküldve: 2019-07-26 07:40:06
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Tarun, délelőtt//
*A hajnal az ébredező társak beszélgetése folyamán úgy illan el, hogy szinte észre sem veszik. Nem sokkal később a nap méltóságteljesen nyújtózik el a láthatár felett és megállíthatatlanul, kitartóan halad felfelé. Már most érezni, hogy ereje, bizony sokakat megvisel majd, borzasztó hőség kezdetét jelzi előre, perszelő sugarai már inkább karcolnak, mint simítanak. Persze, van valami költői szépség abban, ahogy Laor és Fandr a szilánkhullásról beszélget, s közben aranyba, majd vakítón fehérbe borul szinte minden. A most ébredőknek sokkal inkább kellemetlen érzés lehet, mint a hajnal óta talpon lévőknek. Carsaadi, kissé zaklatott nyugovóra térése után, most mégis kipihenten ébred, s tündér lelke arra sarkallja, hogy vegyen magának egy apró részletet ebből a festői közegből, takaros kis csokrot tud összegyűjteni, melynek illatát a néha bokrokat megborzoló langyos szél messzire szállítja a tó körötti vidéken. Jelenleg nyugodt minden, maga a torony is csendes, csupán az a nagyon halk, mély, suttogó zúgás hallik, mi vélhetően a tornyot a tó felett tartja, méltóságteljes lebegésében. Laor a tóhoz indul, s jó kalandorhoz méltóan nem foglalkozik a hűs vízzel, nem zavarja a hideg. Alaposan meg tud mosakodni és rögtön frissebbnek érzi magát, függetlenül az éjszakai őrség fárasztó feladatától, Frandr'd mindeközben már stratégiáját tervezi, fejben is muszáj alaposan felkészülni, ez bölcs meglátásra utal. Krestvir és Kilencedik felett is elszalad a hajnal. Mire elegendő kis kavicsot gyűjtenek össze, a nap már jóval elhagyta a láthatár szegélyét. Nem messze tőlük érkezik meg Laor, így lehetőségükben áll beszélgetni kicsit.
Lassan indulniuk kell, Krestvirnek igaza van. Az ingoványos vidék zegzugos, zsombékkal tarkított tája nehéz terep, s mindnyájan gyalogosan, felmálházva, vagy legalábbis az útra felkészülve megélhetnek néhány kellemetlenséget, főként, hogy a karavánpihenő, a hosszú eltelt idő során bizony átalakulhatott, ha még el nem nyelte a bűzös mocsár. Az ébredés óta néhány óra eltelt. Nem sok persze, pont annyi, amennyi az ébredéshez szükséges. Nem tudni, hogy az induló kalandorok a távolságokkal és a pontos hellyel mennyire vannak tisztában, annyi viszont bizonyos, hogy bár látszólag a karavánpihenő nincs messze, az azt körbevevő ingovány jócskán lassíthatja a lépteiket, nem beszélve az abban élő, elfeledett és megbúvó szörnyetegekről.*
//A vulkánok hava, 6887. Tarun, délelőtt//
*A hajnal az ébredező társak beszélgetése folyamán úgy illan el, hogy szinte észre sem veszik. Nem sokkal később a nap méltóságteljesen nyújtózik el a láthatár felett és megállíthatatlanul, kitartóan halad felfelé. Már most érezni, hogy ereje, bizony sokakat megvisel majd, borzasztó hőség kezdetét jelzi előre, perszelő sugarai már inkább karcolnak, mint simítanak. Persze, van valami költői szépség abban, ahogy Laor és Fandr a szilánkhullásról beszélget, s közben aranyba, majd vakítón fehérbe borul szinte minden. A most ébredőknek sokkal inkább kellemetlen érzés lehet, mint a hajnal óta talpon lévőknek. Carsaadi, kissé zaklatott nyugovóra térése után, most mégis kipihenten ébred, s tündér lelke arra sarkallja, hogy vegyen magának egy apró részletet ebből a festői közegből, takaros kis csokrot tud összegyűjteni, melynek illatát a néha bokrokat megborzoló langyos szél messzire szállítja a tó körötti vidéken. Jelenleg nyugodt minden, maga a torony is csendes, csupán az a nagyon halk, mély, suttogó zúgás hallik, mi vélhetően a tornyot a tó felett tartja, méltóságteljes lebegésében. Laor a tóhoz indul, s jó kalandorhoz méltóan nem foglalkozik a hűs vízzel, nem zavarja a hideg. Alaposan meg tud mosakodni és rögtön frissebbnek érzi magát, függetlenül az éjszakai őrség fárasztó feladatától, Frandr'd mindeközben már stratégiáját tervezi, fejben is muszáj alaposan felkészülni, ez bölcs meglátásra utal. Krestvir és Kilencedik felett is elszalad a hajnal. Mire elegendő kis kavicsot gyűjtenek össze, a nap már jóval elhagyta a láthatár szegélyét. Nem messze tőlük érkezik meg Laor, így lehetőségükben áll beszélgetni kicsit.
Lassan indulniuk kell, Krestvirnek igaza van. Az ingoványos vidék zegzugos, zsombékkal tarkított tája nehéz terep, s mindnyájan gyalogosan, felmálházva, vagy legalábbis az útra felkészülve megélhetnek néhány kellemetlenséget, főként, hogy a karavánpihenő, a hosszú eltelt idő során bizony átalakulhatott, ha még el nem nyelte a bűzös mocsár. Az ébredés óta néhány óra eltelt. Nem sok persze, pont annyi, amennyi az ébredéshez szükséges. Nem tudni, hogy az induló kalandorok a távolságokkal és a pontos hellyel mennyire vannak tisztában, annyi viszont bizonyos, hogy bár látszólag a karavánpihenő nincs messze, az azt körbevevő ingovány jócskán lassíthatja a lépteiket, nem beszélve az abban élő, elfeledett és megbúvó szörnyetegekről.*
2663. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2019-07-25 23:56:23
Üzenet elküldve: 2019-07-25 23:56:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 616
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 616
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Új remény//
- Ez igaz, a gombát tényleg nem lehet elrontani! Még nekem sem sikerült soha. *nevet fel fellelkesülten, és miközben az ételekről beszélnek, ismét arra gondol közben, hogy milyen furcsa is ez az egész világ.
Sok mindenkit ismert otthon. Sokkal közelebbről pedig még több értelmes lényt megismert, amióta száműzetésének köszönhetően elhagyta otthonát. Sokan közülük hasonlóak hozzá, annak ellenére is, hogy más nép szülöttei és más hitrendszer szerint élték az életüket eddig. A végeredmény pedig valahol mégis ugyanaz lett; szenvedtek, látták mások kínjait, meg lett kínozva a lelkük, akkor is, ha mindent túléltek testben.
Szomorú történetet olvas ki az őt kísérő elf szavaiból is, miközben Thim azzal van elfoglalva, amire ő maga egyedül talán nem, vagy biztosan nem ilyen gyorsasággal lenne képes. Amikor a buja növényzet benövi előttük az utat az elf egy-két határozott vágással új ösvényt teremt előttük, aztán pedig csak haladnak rendületlenül tovább közös céljuk felé át a mocsáron.*
- Tényleg őszintén sajnálom, ami történt. Ennyiből én nagyon szerencsés vagyok. Nem ismerem apámat, anyámtól el kellett válnom, amikor száműztek, mert megsértettem egy vallási tabut, de legalább tudom, hogy él és jól van. *mondja halkan, mégis őszinte örömmel, ami természetesen annak szól, hogy teljesen biztos abban, hogy anyja még életben van.
Bízik annyira az elfben is, hogy úgy van vele, hogy sokkal inkább kíváncsi lesz arra, hogy ő miféle vallási tabut sérthetett meg, és miért, mint hogy megrökönyödjön az általa kimondott tényen, hogy megtette mindezt.
Mindezek ellenére úgy értékeli, hogy nagyon is jó, hogy Thim szavai elhangzanak, hiszen segítenek őt egy kicsikét visszatéríteni a valóságba, ettől kezdve pedig neki is, Thimnek is akad valami, amin gondolkodhatnak múltjukkal kapcsolatban.
Ami például őt magát illeti, nem mintha valaha is azt képzelte volna, hogy a világ számtalan értelmes élőlénye közül, ő az egyetlen, aki fiatal kora ellenére a legtöbbet szenvedett és rengeteg szörnyű dolgokat látott, mégis túl gyakran volt hajlamos arra gondolni, hogy ahhoz képest, hogy sok rosszat nem tett, és lehetőségei szerint nem is ártott senkinek, aránytalanul sok rosszban volt része eddig, és már így is túl sok mindenen van túl, ami sokak lelkének megemészthetetlen lenne. Mégis, bármennyire is forgatja magában gondolatait, és az általa eddig megismert világot, semmi rosszabbat nem képes elképzelni, amit csak átélhet, mint édesanyjának az elvesztését. És hála a talán tényleg létező isteneknek, istennőknek és szellemeknek, legalább ebből kimaradt eddig, és, ha minden igaz, egy darabig nem is kell anyjáért aggódnia.
Ellentmondásos módon ugyanis, nem csak megvetett, hanem egyben megbecsült tagja is a falunak, ahol együtt éltek, hiszen mindazért, hogy papnői feladatait mindig is lelkiismeretesen, nagy odaadással, valamint őszinte hittel látta el, megbecsülték és még meg is becsülik minden bizonnyal a mai napig.
Egyedül azért nehezteltek és neheztelnek rá, mert összeállt egy emberrel, megszülte őt, és nem volt hajlandó az istenek rossz tréfájaként, valamint saját megérdemelt büntetéseként felfogni a létezését. Szerette, ahogyan egy kislányt szeretni kell, és úgy nevelte, akárha tiszta vérű lett volna.
Ha az apja elf, akkor most ő maga is megbecsült tagja lenne a közösségnek, édesanyja pedig éppen papnőnek tanítaná, hogy amikor majd visszavonul az otthon csendes, nyugtató oltalmába, akkor legyen majd valaki, aki átveszi a helyét. Talán jobb is lenne így, ha minden ennyire nagyon egyszerű volna.
És mégis, ha erre gondol, nem tud nem gondolni egyben arra is, hogy talán mégis jobban alakult így, ahogyan végül alakult. Most nincsen szinte eleve elrendelve a sorsa, és, ha ki is van szolgáltatva az istenek, avagy a sors és a szerencse szeszélyének, mint ezen a világon bárki és talán egyben bármi más is, több a választási lehetősége is, mintha odahaza maradt volna udvarlókra és papnői kinevezésre éhesen.
Így most a mágián keresztül talán lehetősége nyílik majd megismerni a világ titkait, és fel is használni azokat arra, hogy változtasson is valamit a világon.
Talán kicsit túl sokat és túl hosszan is gondolkodik ezen az út során, ezért is nem nagyon szólal meg. Ugyanakkor úgy veszi észre, hogy ezt a vele lévő elf sem nagyon bánja.
Nem csak barátságtalan környezet veszi őket körbe, hanem egyben a szomorú múlt kísértete is a vállaikra nehezedik. Azt is át kell gondolniuk, hogy honnan jönnek, hová tartanak és miért, és közben minden egyes lépésükre is figyelniük kell, ha nem akarnak veszélybe kerülni az ingoványban.
Talán nem is csoda, hogy már csak akkor szólal meg, és mond valami érdemlegeset és használhatót, amikor végre kiértek a mocsárból.*
- Köszönöm, hogy őszinte voltál velem korábban. *mondja.* De nem hiszem, hogy a húgod kisemmizettnek érezte magát. Alig ismerlek, de annyira igen, hogy biztos legyek benne, hogy mindent megtettél érte, ahogyan anya is értem. Ő is egyszerre próbálta pótolni az apámat, és a nővéremet, vagy a húgomat, mindegy. Neki sikerült. Biztos, hogy neked is, és a testvéred is hasonlóképpen érez, mint én anyával kapcsolatban. *akad el itt, amikor először látja meg végre útjának célját.
Túlzás lenne persze azt állítani, hogy a tulajdonképpen mesébe illő látvány váratlanul érné, hiszen valahol mér régen fel lett készítve rá. Kék szemei mégis könnyesek lesznek, amikor arra gondol, hogy milyen hosszú kitérő után jutott el idáig. Hogy mennyi mindenen ment keresztül, és hány rokont és barátot látott szenvedni, amíg a toronyba vezető, illúziónak tűnő lépcsők végül valósággá nem lettek.*
- Nem is hiszem el. *suttogja inkább csak magának, de mégis a vele lévő elfre néz, mert hát mi mást is tehetne?
Tudja, hogy még szavai is kissé mesterkélten és színpadiasan fognak hangzani, mégis kimondja őket, áhítattal bámulva a tornyot, amelynek belsejébe felhőlépcső vezet. Hangja egyszerre válik halkká, erőtlenné, és mégis szinte hisztérikussá.*
- Itt vagyunk ugye? Ugye tényleg itt vagyunk?
*Persze tudja, hogy teljesen felesleges mind a két kérdés, ami valójában persze ugyanaz az egyetlen eldöntendő kérdés. Hiszen lát a szemétől. Bármennyi hosszas, fájdalmas kitérővel is jutott el végül idáig, de most már tényleg itt van. Itt vannak. Végre! És mégis még mindig alig képes elhinni.*
- Édes istennőim! *szakad fel belőle öntudatlanul is a sóhaj, holott nem gondol egyetlen konkrét istennőre sem, pusztán a torony látványa varázsolta el annyira, hogy képtelen szabadulni tőle.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.07.26 00:08:30
- Ez igaz, a gombát tényleg nem lehet elrontani! Még nekem sem sikerült soha. *nevet fel fellelkesülten, és miközben az ételekről beszélnek, ismét arra gondol közben, hogy milyen furcsa is ez az egész világ.
Sok mindenkit ismert otthon. Sokkal közelebbről pedig még több értelmes lényt megismert, amióta száműzetésének köszönhetően elhagyta otthonát. Sokan közülük hasonlóak hozzá, annak ellenére is, hogy más nép szülöttei és más hitrendszer szerint élték az életüket eddig. A végeredmény pedig valahol mégis ugyanaz lett; szenvedtek, látták mások kínjait, meg lett kínozva a lelkük, akkor is, ha mindent túléltek testben.
Szomorú történetet olvas ki az őt kísérő elf szavaiból is, miközben Thim azzal van elfoglalva, amire ő maga egyedül talán nem, vagy biztosan nem ilyen gyorsasággal lenne képes. Amikor a buja növényzet benövi előttük az utat az elf egy-két határozott vágással új ösvényt teremt előttük, aztán pedig csak haladnak rendületlenül tovább közös céljuk felé át a mocsáron.*
- Tényleg őszintén sajnálom, ami történt. Ennyiből én nagyon szerencsés vagyok. Nem ismerem apámat, anyámtól el kellett válnom, amikor száműztek, mert megsértettem egy vallási tabut, de legalább tudom, hogy él és jól van. *mondja halkan, mégis őszinte örömmel, ami természetesen annak szól, hogy teljesen biztos abban, hogy anyja még életben van.
Bízik annyira az elfben is, hogy úgy van vele, hogy sokkal inkább kíváncsi lesz arra, hogy ő miféle vallási tabut sérthetett meg, és miért, mint hogy megrökönyödjön az általa kimondott tényen, hogy megtette mindezt.
Mindezek ellenére úgy értékeli, hogy nagyon is jó, hogy Thim szavai elhangzanak, hiszen segítenek őt egy kicsikét visszatéríteni a valóságba, ettől kezdve pedig neki is, Thimnek is akad valami, amin gondolkodhatnak múltjukkal kapcsolatban.
Ami például őt magát illeti, nem mintha valaha is azt képzelte volna, hogy a világ számtalan értelmes élőlénye közül, ő az egyetlen, aki fiatal kora ellenére a legtöbbet szenvedett és rengeteg szörnyű dolgokat látott, mégis túl gyakran volt hajlamos arra gondolni, hogy ahhoz képest, hogy sok rosszat nem tett, és lehetőségei szerint nem is ártott senkinek, aránytalanul sok rosszban volt része eddig, és már így is túl sok mindenen van túl, ami sokak lelkének megemészthetetlen lenne. Mégis, bármennyire is forgatja magában gondolatait, és az általa eddig megismert világot, semmi rosszabbat nem képes elképzelni, amit csak átélhet, mint édesanyjának az elvesztését. És hála a talán tényleg létező isteneknek, istennőknek és szellemeknek, legalább ebből kimaradt eddig, és, ha minden igaz, egy darabig nem is kell anyjáért aggódnia.
Ellentmondásos módon ugyanis, nem csak megvetett, hanem egyben megbecsült tagja is a falunak, ahol együtt éltek, hiszen mindazért, hogy papnői feladatait mindig is lelkiismeretesen, nagy odaadással, valamint őszinte hittel látta el, megbecsülték és még meg is becsülik minden bizonnyal a mai napig.
Egyedül azért nehezteltek és neheztelnek rá, mert összeállt egy emberrel, megszülte őt, és nem volt hajlandó az istenek rossz tréfájaként, valamint saját megérdemelt büntetéseként felfogni a létezését. Szerette, ahogyan egy kislányt szeretni kell, és úgy nevelte, akárha tiszta vérű lett volna.
Ha az apja elf, akkor most ő maga is megbecsült tagja lenne a közösségnek, édesanyja pedig éppen papnőnek tanítaná, hogy amikor majd visszavonul az otthon csendes, nyugtató oltalmába, akkor legyen majd valaki, aki átveszi a helyét. Talán jobb is lenne így, ha minden ennyire nagyon egyszerű volna.
És mégis, ha erre gondol, nem tud nem gondolni egyben arra is, hogy talán mégis jobban alakult így, ahogyan végül alakult. Most nincsen szinte eleve elrendelve a sorsa, és, ha ki is van szolgáltatva az istenek, avagy a sors és a szerencse szeszélyének, mint ezen a világon bárki és talán egyben bármi más is, több a választási lehetősége is, mintha odahaza maradt volna udvarlókra és papnői kinevezésre éhesen.
Így most a mágián keresztül talán lehetősége nyílik majd megismerni a világ titkait, és fel is használni azokat arra, hogy változtasson is valamit a világon.
Talán kicsit túl sokat és túl hosszan is gondolkodik ezen az út során, ezért is nem nagyon szólal meg. Ugyanakkor úgy veszi észre, hogy ezt a vele lévő elf sem nagyon bánja.
Nem csak barátságtalan környezet veszi őket körbe, hanem egyben a szomorú múlt kísértete is a vállaikra nehezedik. Azt is át kell gondolniuk, hogy honnan jönnek, hová tartanak és miért, és közben minden egyes lépésükre is figyelniük kell, ha nem akarnak veszélybe kerülni az ingoványban.
Talán nem is csoda, hogy már csak akkor szólal meg, és mond valami érdemlegeset és használhatót, amikor végre kiértek a mocsárból.*
- Köszönöm, hogy őszinte voltál velem korábban. *mondja.* De nem hiszem, hogy a húgod kisemmizettnek érezte magát. Alig ismerlek, de annyira igen, hogy biztos legyek benne, hogy mindent megtettél érte, ahogyan anya is értem. Ő is egyszerre próbálta pótolni az apámat, és a nővéremet, vagy a húgomat, mindegy. Neki sikerült. Biztos, hogy neked is, és a testvéred is hasonlóképpen érez, mint én anyával kapcsolatban. *akad el itt, amikor először látja meg végre útjának célját.
Túlzás lenne persze azt állítani, hogy a tulajdonképpen mesébe illő látvány váratlanul érné, hiszen valahol mér régen fel lett készítve rá. Kék szemei mégis könnyesek lesznek, amikor arra gondol, hogy milyen hosszú kitérő után jutott el idáig. Hogy mennyi mindenen ment keresztül, és hány rokont és barátot látott szenvedni, amíg a toronyba vezető, illúziónak tűnő lépcsők végül valósággá nem lettek.*
- Nem is hiszem el. *suttogja inkább csak magának, de mégis a vele lévő elfre néz, mert hát mi mást is tehetne?
Tudja, hogy még szavai is kissé mesterkélten és színpadiasan fognak hangzani, mégis kimondja őket, áhítattal bámulva a tornyot, amelynek belsejébe felhőlépcső vezet. Hangja egyszerre válik halkká, erőtlenné, és mégis szinte hisztérikussá.*
- Itt vagyunk ugye? Ugye tényleg itt vagyunk?
*Persze tudja, hogy teljesen felesleges mind a két kérdés, ami valójában persze ugyanaz az egyetlen eldöntendő kérdés. Hiszen lát a szemétől. Bármennyi hosszas, fájdalmas kitérővel is jutott el végül idáig, de most már tényleg itt van. Itt vannak. Végre! És mégis még mindig alig képes elhinni.*
- Édes istennőim! *szakad fel belőle öntudatlanul is a sóhaj, holott nem gondol egyetlen konkrét istennőre sem, pusztán a torony látványa varázsolta el annyira, hogy képtelen szabadulni tőle.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.07.26 00:08:30
2662. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2019-07-25 13:48:41
Üzenet elküldve: 2019-07-25 13:48:41
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
*Egy jó pár hatot kalandozott ismét, kedves barátjával Arraele úrral. Mindezeken túljutva Mogrim most újra itt áll a torony előtt. Az idős tündért nem látta már egy ideje. Valami elintéznivalója akadhatott, ezért útjuk elvált egy időre. Megbeszélték, hogy ebben az időben találkozni fognak a toronynál, hogy együtt keressenek kalandokat, mint a régi szép időkben. A gnóm fiú hű társa Cukorfalat a póni, mint mindig. Együtt várakoznak az idős tündérre. A póni egy fához van kikötve, de azért három-négy méter szabad körlete van, mielőtt elfogyna a kötele és megfogná. Békésen legelészik az árnyékban, addig a gazdája a földön telepszik meg, a hátát egy fának döntve. A déli melegben hűsölnek. ~Remélem Arraele úr eljön. Bár nem szokott hazudni, ki tudja az egészsége, hogy szolgál. A korát sem tudom pontosan, de az bizonyos, hogy már akkor nagyon idős volt, amikor megismertem.~ Az ifjú gnóm a várakozás közben elszenderedik. Nem mély alvás állapotába esik csak egy picit féléber állapotban pihen. Utolsó emlékein időzik, amik a toronynál történtek, lassan már egy éve. Arraele úr egy szokatlan ork invázióra figyelmeztetett, ami végül nem következett be. Helyette két vándorral találkoztak, akik igazán kedvesnek és normálisnak tűntek. Talán még errefelé bolyonganak, talán már messze, mindenesetre két jó ismerőst talált bennük az ifjú gnóm. Gondolataiban elmerengve várakozik az idős tündérre és reméli, hogy eljön.*
2661. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2019-07-24 23:05:48
Üzenet elküldve: 2019-07-24 23:05:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 995
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó lehelet//
//A vulkánok hava, 6887. Tarun reggelén//
*Lassan több kavicsot is gyűjtenek, mint amennyit a lány szeretett volna. Persze ehhez van némi köze Kilencediknek, aki mintha valamiféle versenyként fogná föl, hogy Krestvirnél többet szedjen össze.
A lány tízet zsebre tesz, a maradékot a markában őrzi meg.*
- Vigyázz! - *Húzogatja meg hátán a köpönyeget, hogy elzavarja a hollót. Az méltatlankodó károgással száll le a földre, így ő végre föl tud egyenesedni.
Kilencediknek több sem kell, mikor a madár végre a földön van, rohanvást indul meg felé. Az összegyűjtött kavicsai csak úgy szóródnak szanaszét!*
- Elkaplak manóevőőő! - *Kiáltja csipogó hangján. Persze a hollót sem ejtették a fejére, már a kavicsok zörrenésétől megriad, hát még amikor a fura kis lény szaladni kezd felé és kiabálni! Rövid úton fölröppen Krestvir vállára, Kilencedik meg hoppon marad és még a madár gúnyos, kacagásnak tűnő károgását is hallgathatja.*
- Naaa! Ez nem ér! Gyere le! - *Bosszankodik, amiért a buta madár elrontja a játékot.
Krestvir magában elmosolyodik, de egyébként mintha ügyet sem vetne a másik kettőre, a markában maradt kavicsokat nézi. Aztán gondol egyet és az egyiket laposan elhajítja a víz felé.
A kavics kettőt pattan a víz felszínén, majd elsüllyed.
Nem túl elégedett, úgyhogy újra próbálkozik. Másodjára már sikerül egy szép kacsázást összehozni, háromszor is pattan a kavics és egész messzire jut.*
- Ezt hogy csinálod? Én is akarom! -
*Krestvir meglepetten néz le a manóra. Nem is gondolta, hogy Kilencedik figyel és érdekli őt az ilyesmi.*
- Csak fogsz egy ilyen lapos követ, mint amilyeneket gyűjtöttünk... És így, a csuklódat mozdítva, nagyjából egyenesen eldobod. - *Mutatja is, ám ezúttal ismét nem sikerül a legjobban.*
- Gyakorlást igényel. De te értesz a késdobáláshoz, valószínűleg ügyes kezed van hozzá. - *Jegyzi meg szárazon, inkább ténymegállapításként, mint dicséret gyanánt, de aki most Kilencedikre néz, egyhamar észrevehetné, hogy ő viszont hízelgőnek találta, amit a lány mondott.
Le is hajol, hogy összeszedje a kavicsokat, amiket korábban szétszórt, hogy aztán bizonyíthasson, hogy tényleg olyan ügyes, mint a lány gondolja...*
- Tessék! - *Nyújtja le Krestvir a markában maradt kavicsokat, észlelve, hogy mire készül a manó. Fölösleges újakat gyűjtögetni.*
- Oh, köszönöm! - *Örül meg Kilencedik, s némi rákészülődés után bele is veti magát nagy lendülettel a gyakorlásba.
A lány meg addig visszanéz a tábor felé, hogy hogy állnak a készülődéssel. Laor közeledik éppen. Ha a férfi esetleg a közelében kezdene mosdani, s ehhez nekivetkőzne, akkor a szokásosnál is látványosabban nem fordul felé.*
- Hamarosan indulhatunk? Jó volna minél többet kihasználni a napos órákból. - *Intéz kérdést a férfihoz, és egyúttal fűz megjegyzést is mellé.
Az egyedüli oka, hogy nem keresi fel most a torony mesterét, hogy nem akarja az időt húzni. Na jó, igazából nem is bízik a saját meggyőzőerejében, miután a legutóbb sem kapott segítő szót Abogrtól. Bízik benne, hogy Natalayda sikeresebb lesz.
De a várakozást nem igazán engedhetik meg maguknak. Neki magának már csak két napra elegendő élelme maradt, nem volna jó emiatt visszafordulni, ha már végre itt vannak és indulni készülnek. Márpedig van egy olyan gyanúja, ha a torony mesterével leállnának beszélgetni, könnyen elveszíthetnének egy napot is, mert megint rájuk sötétedne.*
//A vulkánok hava, 6887. Tarun reggelén//
*Lassan több kavicsot is gyűjtenek, mint amennyit a lány szeretett volna. Persze ehhez van némi köze Kilencediknek, aki mintha valamiféle versenyként fogná föl, hogy Krestvirnél többet szedjen össze.
A lány tízet zsebre tesz, a maradékot a markában őrzi meg.*
- Vigyázz! - *Húzogatja meg hátán a köpönyeget, hogy elzavarja a hollót. Az méltatlankodó károgással száll le a földre, így ő végre föl tud egyenesedni.
Kilencediknek több sem kell, mikor a madár végre a földön van, rohanvást indul meg felé. Az összegyűjtött kavicsai csak úgy szóródnak szanaszét!*
- Elkaplak manóevőőő! - *Kiáltja csipogó hangján. Persze a hollót sem ejtették a fejére, már a kavicsok zörrenésétől megriad, hát még amikor a fura kis lény szaladni kezd felé és kiabálni! Rövid úton fölröppen Krestvir vállára, Kilencedik meg hoppon marad és még a madár gúnyos, kacagásnak tűnő károgását is hallgathatja.*
- Naaa! Ez nem ér! Gyere le! - *Bosszankodik, amiért a buta madár elrontja a játékot.
Krestvir magában elmosolyodik, de egyébként mintha ügyet sem vetne a másik kettőre, a markában maradt kavicsokat nézi. Aztán gondol egyet és az egyiket laposan elhajítja a víz felé.
A kavics kettőt pattan a víz felszínén, majd elsüllyed.
Nem túl elégedett, úgyhogy újra próbálkozik. Másodjára már sikerül egy szép kacsázást összehozni, háromszor is pattan a kavics és egész messzire jut.*
- Ezt hogy csinálod? Én is akarom! -
*Krestvir meglepetten néz le a manóra. Nem is gondolta, hogy Kilencedik figyel és érdekli őt az ilyesmi.*
- Csak fogsz egy ilyen lapos követ, mint amilyeneket gyűjtöttünk... És így, a csuklódat mozdítva, nagyjából egyenesen eldobod. - *Mutatja is, ám ezúttal ismét nem sikerül a legjobban.*
- Gyakorlást igényel. De te értesz a késdobáláshoz, valószínűleg ügyes kezed van hozzá. - *Jegyzi meg szárazon, inkább ténymegállapításként, mint dicséret gyanánt, de aki most Kilencedikre néz, egyhamar észrevehetné, hogy ő viszont hízelgőnek találta, amit a lány mondott.
Le is hajol, hogy összeszedje a kavicsokat, amiket korábban szétszórt, hogy aztán bizonyíthasson, hogy tényleg olyan ügyes, mint a lány gondolja...*
- Tessék! - *Nyújtja le Krestvir a markában maradt kavicsokat, észlelve, hogy mire készül a manó. Fölösleges újakat gyűjtögetni.*
- Oh, köszönöm! - *Örül meg Kilencedik, s némi rákészülődés után bele is veti magát nagy lendülettel a gyakorlásba.
A lány meg addig visszanéz a tábor felé, hogy hogy állnak a készülődéssel. Laor közeledik éppen. Ha a férfi esetleg a közelében kezdene mosdani, s ehhez nekivetkőzne, akkor a szokásosnál is látványosabban nem fordul felé.*
- Hamarosan indulhatunk? Jó volna minél többet kihasználni a napos órákból. - *Intéz kérdést a férfihoz, és egyúttal fűz megjegyzést is mellé.
Az egyedüli oka, hogy nem keresi fel most a torony mesterét, hogy nem akarja az időt húzni. Na jó, igazából nem is bízik a saját meggyőzőerejében, miután a legutóbb sem kapott segítő szót Abogrtól. Bízik benne, hogy Natalayda sikeresebb lesz.
De a várakozást nem igazán engedhetik meg maguknak. Neki magának már csak két napra elegendő élelme maradt, nem volna jó emiatt visszafordulni, ha már végre itt vannak és indulni készülnek. Márpedig van egy olyan gyanúja, ha a torony mesterével leállnának beszélgetni, könnyen elveszíthetnének egy napot is, mert megint rájuk sötétedne.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3788-3807