Külső területek - Mágustorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 65 (1281. - 1300. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1300. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-19 13:37:59
Üzenet elküldve: 2025-10-19 13:37:59
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Csak úgy//
*A mélységivel történt beszélgetés után nem sokkal könnyebb a szíve, és sejti, hogy ez még sokáig így lesz, legalább addig, amíg nem megy vissza elköszönni, és elhozni a páncélját. Most viszont fontosabb dolga van ennél, mágiát kell tanuljon, ha már a toronyban van, és rájött, hogy van hozzá érzéke. Kettesével szeli a lépcsőfokokat felfelé, ha már edzésre nincs lehetősége, legalább ennyi maradjon meg neki. Este pedig kénytelen lesz az ágyban behozni a napi testedzésben következő lemaradását, amennyiben ebben ismét partnere akad. A gondolat mosolyt csal az arcára, reméli, hogy kedvese nyugodtan alszik, és kipiheni magát addig is, amíg az ifjú harcos elméleti tudását gyarapítja. Nem csak maga miatt akar tanulni, de Mait is szeretné kicsit elkápráztatni azzal, hogy mennyi tudást szed magára ilyen rövid idő alatt. Ahogy éppen egy lépés közepén van, már az ajtó közelében, hirtelen mintha az egész torony megremegne. Kicsit felszisszen, ahogy a hirtelen súlypont változás miatt szokatlan terhelés éri a bokáját, és ösztönösen próbálna a falban megtámaszkodni, csak az túl messze van. Lerakná másik lábát megtámaszkodni, de ebben pedig az egyenetlen talaj, azaz a lépcső akadályozza meg. Sikerül kigáncsolja önmagát, de szerencsére annyi lélekjelenléte még akad, hogy bármennyire is fáj tőle a lába, előrefelé billenti testét, hogy ne hanyatt essen le, és bukdácsoljon visszafelé. Így egy hangos puffanással, és férfiatlan nyekkenéssel ér földet az ajtó előtt, épp elkerülve azt, hogy kardjának markolatgombja átszúrja a hasát. A nap folyamán másodszor történik meg vele, hogy oldala csupa kék-zöld a kardnak, és egy mágus erőfitogtatásának hála. Reméli, hogy ezúttal sem tört el a bordája, miközben a hátára fordul, és mélyeket lélegzik. *
*A mélységivel történt beszélgetés után nem sokkal könnyebb a szíve, és sejti, hogy ez még sokáig így lesz, legalább addig, amíg nem megy vissza elköszönni, és elhozni a páncélját. Most viszont fontosabb dolga van ennél, mágiát kell tanuljon, ha már a toronyban van, és rájött, hogy van hozzá érzéke. Kettesével szeli a lépcsőfokokat felfelé, ha már edzésre nincs lehetősége, legalább ennyi maradjon meg neki. Este pedig kénytelen lesz az ágyban behozni a napi testedzésben következő lemaradását, amennyiben ebben ismét partnere akad. A gondolat mosolyt csal az arcára, reméli, hogy kedvese nyugodtan alszik, és kipiheni magát addig is, amíg az ifjú harcos elméleti tudását gyarapítja. Nem csak maga miatt akar tanulni, de Mait is szeretné kicsit elkápráztatni azzal, hogy mennyi tudást szed magára ilyen rövid idő alatt. Ahogy éppen egy lépés közepén van, már az ajtó közelében, hirtelen mintha az egész torony megremegne. Kicsit felszisszen, ahogy a hirtelen súlypont változás miatt szokatlan terhelés éri a bokáját, és ösztönösen próbálna a falban megtámaszkodni, csak az túl messze van. Lerakná másik lábát megtámaszkodni, de ebben pedig az egyenetlen talaj, azaz a lépcső akadályozza meg. Sikerül kigáncsolja önmagát, de szerencsére annyi lélekjelenléte még akad, hogy bármennyire is fáj tőle a lába, előrefelé billenti testét, hogy ne hanyatt essen le, és bukdácsoljon visszafelé. Így egy hangos puffanással, és férfiatlan nyekkenéssel ér földet az ajtó előtt, épp elkerülve azt, hogy kardjának markolatgombja átszúrja a hasát. A nap folyamán másodszor történik meg vele, hogy oldala csupa kék-zöld a kardnak, és egy mágus erőfitogtatásának hála. Reméli, hogy ezúttal sem tört el a bordája, miközben a hátára fordul, és mélyeket lélegzik. *
1299. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-19 09:17:24
Üzenet elküldve: 2025-10-19 09:17:24
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Csak úgy//
*Többnyire nem alszik jól, s most is csak a hóhajú van segítségére. Minden szívdobbanása szinte ígéret arra, hogy nem lehet baj, hogy minden rendben lesz, így hát belemerül az álomvilágba. Csakhogy az sosem bánt vele kegyesen. A jóízű alvásba is képes betörni a szorongás, mikor amaz kihúzza a karját alóla, s hiába pótolta egy párnával, kútmélységű sötétségbe zuhan. Olyanba, ahonnan hiába próbálkozik, egyszerűen nincs kiút. Jéghideg van, derékig merülve a hűvös vízben néz felfelé, de a fény is mintha kialvóban lenne felette, ami nem kecsegtethet túl nagy reménnyel. Innen nem tud kijutni. Hangja nem jut el a felszínig, jobbhíján mászni próbál az egyenetlen falon, de aligha van fizikuma megtartania magát. Fogás sem jut, csupán ujjai hegyéről kopik a bőr, mígnem olyan fájdalmassá válik, hogy inkább visszaereszkedik, s elfogadja, hogy van, amit nem tud megoldani. Hogy mágia járná át testét, eszébe sem jut. Talán mert itt az sincs vele. Kékellő ajkai vacognak, s beletörődve sorsába már fel sem néz többé.
Óráknak tűnik, mégis csak annyi időt ölelt fel, míg Pashthra mögött nem zárul be az ajtó. Ekkora pattan ki szeme, s nyugszik meg, hogy megint csak álmodott. Feje lustán fordul oldalra, s ahogy látja, hogy nincs mellette a kedvese, lebiggyed a szája. Nincs kapaszkodó, ha nincs vele és ez rettenetesen ijesztő. Mai pedig erősebb annál, hogy bárkire is szüksége legyen, most mégis, az első ébren töltött percében tapintani lehet a szobában a harcos hiányát. Megrázza a fejét, majd felül. Így, hogy rászakadt az egyedüllét, már könnyebben tódulnak elé a képek. Ha nem lett volna elég az álom, most Grael arcát látja, ahogy fenyegetőn méregeti. Kétli, hogy egy egyszerű vallomásra csak úgy megbékél azzal, hogy Mai nem kíván már mellette lenni többé. De a naplóját többé nem kell féltenie, azt ír bele, amit akar. Így hát a tőle megszokott virágnyelven vési bele minden gondolatát, majd mintha könnyebbé vált volna csupán ettől minden, jólesőn sóhajt fel, mikor végzett, s gyorsan bele is bújik a ruhájába, hogy neki iramodjon kihasználni az időt, s tanulhasson. Az a legjobb gyógyszer mindenre, ha már a nincs vele a tengerkékszemű mentsvára.
Gyorsan szeli a lépcsőfokokat, mígnem a földmágia emeletére ér, ahol egy teremben boldogan mosolyodik el, hogy teljesen egyedül van. Nem sok időt veszteget könyvek fölött, mert már rég ki akart próbálni valamit. Hogy épp oda tart Pash, nem tudhatja, ahogy azt sem, hogy mennyire van közel hozzá, hogy megérezze mágiájának erejét, ha az sikeres lesz. Az ajtóhoz viszonylag közel állva toppant egy nagyot, amiről ha nem koncentrálna eléggé, biztos a kis szőke elf jutna eszébe, aki szintén igencsak hiányzik neki…*
A varázsló dobbant egyet lábával, melynek hatására tíz lépés sugarú környezetében gyengén megremeg a föld, mely felborítja a könnyebb tárgyakat, és a közelben lévő lényeket is kibillentheti az egyensúlyukból, hacsak azok nem állnak szilárdan.
*Többnyire nem alszik jól, s most is csak a hóhajú van segítségére. Minden szívdobbanása szinte ígéret arra, hogy nem lehet baj, hogy minden rendben lesz, így hát belemerül az álomvilágba. Csakhogy az sosem bánt vele kegyesen. A jóízű alvásba is képes betörni a szorongás, mikor amaz kihúzza a karját alóla, s hiába pótolta egy párnával, kútmélységű sötétségbe zuhan. Olyanba, ahonnan hiába próbálkozik, egyszerűen nincs kiút. Jéghideg van, derékig merülve a hűvös vízben néz felfelé, de a fény is mintha kialvóban lenne felette, ami nem kecsegtethet túl nagy reménnyel. Innen nem tud kijutni. Hangja nem jut el a felszínig, jobbhíján mászni próbál az egyenetlen falon, de aligha van fizikuma megtartania magát. Fogás sem jut, csupán ujjai hegyéről kopik a bőr, mígnem olyan fájdalmassá válik, hogy inkább visszaereszkedik, s elfogadja, hogy van, amit nem tud megoldani. Hogy mágia járná át testét, eszébe sem jut. Talán mert itt az sincs vele. Kékellő ajkai vacognak, s beletörődve sorsába már fel sem néz többé.
Óráknak tűnik, mégis csak annyi időt ölelt fel, míg Pashthra mögött nem zárul be az ajtó. Ekkora pattan ki szeme, s nyugszik meg, hogy megint csak álmodott. Feje lustán fordul oldalra, s ahogy látja, hogy nincs mellette a kedvese, lebiggyed a szája. Nincs kapaszkodó, ha nincs vele és ez rettenetesen ijesztő. Mai pedig erősebb annál, hogy bárkire is szüksége legyen, most mégis, az első ébren töltött percében tapintani lehet a szobában a harcos hiányát. Megrázza a fejét, majd felül. Így, hogy rászakadt az egyedüllét, már könnyebben tódulnak elé a képek. Ha nem lett volna elég az álom, most Grael arcát látja, ahogy fenyegetőn méregeti. Kétli, hogy egy egyszerű vallomásra csak úgy megbékél azzal, hogy Mai nem kíván már mellette lenni többé. De a naplóját többé nem kell féltenie, azt ír bele, amit akar. Így hát a tőle megszokott virágnyelven vési bele minden gondolatát, majd mintha könnyebbé vált volna csupán ettől minden, jólesőn sóhajt fel, mikor végzett, s gyorsan bele is bújik a ruhájába, hogy neki iramodjon kihasználni az időt, s tanulhasson. Az a legjobb gyógyszer mindenre, ha már a nincs vele a tengerkékszemű mentsvára.
Gyorsan szeli a lépcsőfokokat, mígnem a földmágia emeletére ér, ahol egy teremben boldogan mosolyodik el, hogy teljesen egyedül van. Nem sok időt veszteget könyvek fölött, mert már rég ki akart próbálni valamit. Hogy épp oda tart Pash, nem tudhatja, ahogy azt sem, hogy mennyire van közel hozzá, hogy megérezze mágiájának erejét, ha az sikeres lesz. Az ajtóhoz viszonylag közel állva toppant egy nagyot, amiről ha nem koncentrálna eléggé, biztos a kis szőke elf jutna eszébe, aki szintén igencsak hiányzik neki…*
A varázsló dobbant egyet lábával, melynek hatására tíz lépés sugarú környezetében gyengén megremeg a föld, mely felborítja a könnyebb tárgyakat, és a közelben lévő lényeket is kibillentheti az egyensúlyukból, hacsak azok nem állnak szilárdan.
1298. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-18 21:09:47
Üzenet elküldve: 2025-10-18 21:09:47
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Órákkal később//
*Norennar először csak felvont szemöldökkel nézi a hóhajút, amikor az kuncogni kezd. Azonban mikor a kuncogás átcsap nevetésbe, a mélységi szája sarkában is lassan megjelenik egy halvány, fáradt mosoly. A nevetés átragad rá is, bár csak annyira, hogy egy pillanatra a félmosoly helyett megvillantsa vigyorát. A fiú szavaira némán bólint, mintha ezzel jelezné: igen, ebben legalább tényleg egyetértenek.
Aztán a harcos közelebb lép, és vállon veregeti. A mozdulat meglepi, de nem látszik rajta. Csak a szeme rebben egyet, majd visszanyeri szokásos nyugalmát. A bocsánatkérésre száraz, tömör válasz érkezik:*
- Szintén.
*Nem tartja vissza. Csak nézi, ahogy a hóhajú elindul az ajtó felé, és eltűnik a folyosó homályában. A léptek visszhangja lassan elhal, helyét ismét a torony mély, tompa csendje veszi át. Odakint tovább zuhog, az eső egyenletes ritmusban kopog a falakon. Norennar tekintete még pár pillanatig az ajtón marad, mintha talán újabb társaságot remélne annak túloldaláról, azonban senki nem jön.
Végül nagyot sóhajt. A hangja halkan törik meg a csendben, szinte suttogásként marad a levegőben.*
- Újra egyedül…
*Morgása beleolvad az eső halk zajába. A válla felett hátrapillant az asztalra, ahol a könyvet hagyta. Egy ideig csak nézi, egyre inkább sötétülő tekintettel. A múló pillanatokkal a homlokán is egyre csak gyűlni kezdenek a ráncok, majd egy kelletlen mozdulattal elrugaszkodik az asztaltól, és visszaül korábbi helyére.
Lassan kinyitja a könyvet, nagyjából ott, ahol legutóbb kinyitotta. Ujjai végigsimítanak a sorokon, majd előrehajol, és mély levegőt vesz. A hangja alig hallatszik, mégis megtöri a csendet.*
- A végén tényleg megtanulok varázsolni, mire eláll ez a kurva eső.
*Halkan dünnyögi, inkább magának, mint bárki másnak. Aztán megpróbálja újra. Ujjai óvatosan formázzák a mozdulatokat. A gyertyaláng megremeg, a levegő sűrűbbé válik, de hogy a varázs sikerül-e? Nos a franc se tudja.
Ha netalántán csodával határos módon összejönne, akkor harcos varázslatához hasonlót produkál, csupán annyi különbséggel, hogy az ő általa gerjesztett szellő lagynos lesz. Illetve bőven elég ahhoz, hogy felborítsa az előtte lévő gyertyát, ami után a mélységi ideges mozdulattal kap, még mielőtt lángra kapna valami és ennek köszönhetően ő is belátja. Valóban óriási hiba volt gyertyákat tenni egy könyvtárba.
Ha nem sikerül, akkor az orra alatt halk cserébe rendkívül ocsmány szitkokat szór.
A vége mindenesetre ugyan az lesz. Becsukja a könyvet, visszateszi a helyére, majd ő is maga mögött hagyja a termet.*
A varázsló egy gyors kézmozdulatot tesz, melynek hatására a varázsló körüli területen egy meleg szellő keletkezik, mely kellemesen átjárja az átfázott testeket, vagy megszárítja a varázsló által választott tárgyat.
*Norennar először csak felvont szemöldökkel nézi a hóhajút, amikor az kuncogni kezd. Azonban mikor a kuncogás átcsap nevetésbe, a mélységi szája sarkában is lassan megjelenik egy halvány, fáradt mosoly. A nevetés átragad rá is, bár csak annyira, hogy egy pillanatra a félmosoly helyett megvillantsa vigyorát. A fiú szavaira némán bólint, mintha ezzel jelezné: igen, ebben legalább tényleg egyetértenek.
Aztán a harcos közelebb lép, és vállon veregeti. A mozdulat meglepi, de nem látszik rajta. Csak a szeme rebben egyet, majd visszanyeri szokásos nyugalmát. A bocsánatkérésre száraz, tömör válasz érkezik:*
- Szintén.
*Nem tartja vissza. Csak nézi, ahogy a hóhajú elindul az ajtó felé, és eltűnik a folyosó homályában. A léptek visszhangja lassan elhal, helyét ismét a torony mély, tompa csendje veszi át. Odakint tovább zuhog, az eső egyenletes ritmusban kopog a falakon. Norennar tekintete még pár pillanatig az ajtón marad, mintha talán újabb társaságot remélne annak túloldaláról, azonban senki nem jön.
Végül nagyot sóhajt. A hangja halkan törik meg a csendben, szinte suttogásként marad a levegőben.*
- Újra egyedül…
*Morgása beleolvad az eső halk zajába. A válla felett hátrapillant az asztalra, ahol a könyvet hagyta. Egy ideig csak nézi, egyre inkább sötétülő tekintettel. A múló pillanatokkal a homlokán is egyre csak gyűlni kezdenek a ráncok, majd egy kelletlen mozdulattal elrugaszkodik az asztaltól, és visszaül korábbi helyére.
Lassan kinyitja a könyvet, nagyjából ott, ahol legutóbb kinyitotta. Ujjai végigsimítanak a sorokon, majd előrehajol, és mély levegőt vesz. A hangja alig hallatszik, mégis megtöri a csendet.*
- A végén tényleg megtanulok varázsolni, mire eláll ez a kurva eső.
*Halkan dünnyögi, inkább magának, mint bárki másnak. Aztán megpróbálja újra. Ujjai óvatosan formázzák a mozdulatokat. A gyertyaláng megremeg, a levegő sűrűbbé válik, de hogy a varázs sikerül-e? Nos a franc se tudja.
Ha netalántán csodával határos módon összejönne, akkor harcos varázslatához hasonlót produkál, csupán annyi különbséggel, hogy az ő általa gerjesztett szellő lagynos lesz. Illetve bőven elég ahhoz, hogy felborítsa az előtte lévő gyertyát, ami után a mélységi ideges mozdulattal kap, még mielőtt lángra kapna valami és ennek köszönhetően ő is belátja. Valóban óriási hiba volt gyertyákat tenni egy könyvtárba.
Ha nem sikerül, akkor az orra alatt halk cserébe rendkívül ocsmány szitkokat szór.
A vége mindenesetre ugyan az lesz. Becsukja a könyvet, visszateszi a helyére, majd ő is maga mögött hagyja a termet.*
A varázsló egy gyors kézmozdulatot tesz, melynek hatására a varázsló körüli területen egy meleg szellő keletkezik, mely kellemesen átjárja az átfázott testeket, vagy megszárítja a varázsló által választott tárgyat.
1297. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-18 18:17:35
Üzenet elküldve: 2025-10-18 18:17:35
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Órákkal később//
* Halkan felkuncog, majd hangosabban el is neveti magát a választ hallva. Mintha csak a saját gondolatait mondaná ki a mélységi. *
- Hát, akkor ketten vagyunk. Faszom. * Teszi hozzá a világ összes bölcsességét egy szóba sűrítve, majd fáradtan felkel a székről, és barátságosan meglapogatja a mélységi vállát. *
- Bocs a reggeliért. * Mondja egyszerűen, ahogy, ha nem tartóztatják, kisétál a könyvtárból. Úgy látja, sok mindenről úgyse tudnak itt beszélni, főleg, hogy még alkohol sincs, ami kicsit oldaná a nyelvüket. Tanulni pedig úgyse fog a másik társaságában, csak egymást hátráltatnák a jelenlétükkel. Inkább felkeres egy helyet, ahol föld mágiát fejleszthet, úgyis az érdekli a legjobban az összes közül. Aztán ki tudja, lehet, hogy minden felesleges, mert mire visszaérnének a városba, már feldúlják az orkok, aztán ők is beledöglenek az egészbe. Kár, hogy nincs mellette Mai, a mágussal sokkal könnyebb minden, még a gondolkodás is. *
* Halkan felkuncog, majd hangosabban el is neveti magát a választ hallva. Mintha csak a saját gondolatait mondaná ki a mélységi. *
- Hát, akkor ketten vagyunk. Faszom. * Teszi hozzá a világ összes bölcsességét egy szóba sűrítve, majd fáradtan felkel a székről, és barátságosan meglapogatja a mélységi vállát. *
- Bocs a reggeliért. * Mondja egyszerűen, ahogy, ha nem tartóztatják, kisétál a könyvtárból. Úgy látja, sok mindenről úgyse tudnak itt beszélni, főleg, hogy még alkohol sincs, ami kicsit oldaná a nyelvüket. Tanulni pedig úgyse fog a másik társaságában, csak egymást hátráltatnák a jelenlétükkel. Inkább felkeres egy helyet, ahol föld mágiát fejleszthet, úgyis az érdekli a legjobban az összes közül. Aztán ki tudja, lehet, hogy minden felesleges, mert mire visszaérnének a városba, már feldúlják az orkok, aztán ők is beledöglenek az egészbe. Kár, hogy nincs mellette Mai, a mágussal sokkal könnyebb minden, még a gondolkodás is. *
1296. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-18 14:49:17
Üzenet elküldve: 2025-10-18 14:49:17
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Ahogy Norennar az ablak irányába indul ruháiért, a feketeség hangja újra megszólal mögötte, és Norennar félúton megtorpan. A mondat higgadt, már-már számító tónusa elég ahhoz, hogy elidőzzön rajta egy pillanatra. Nem Nori az, ez már a hangsúlyból is érezhető, túl tudatos, túl hideg ahhoz. A mélységi szeme sarkából hátrapillant, majd szája szegletében megjelenik a jól ismert, halovány félmosoly. Egész szimpatikus számára ez az új, „praktikus” változat, bár valahol érzi, hogy az érzés aligha kölcsönös. De hát nem lehet mindenki kedvence.
Megvonja a vállát, és visszafordul az ablak felé. Lehúzza a függönyrúdról a ruháit, a csizmáját a lába mellé teszi, majd lassú, megszokott mozdulatokkal kezd öltözködni. A nadrág anyaga kissé hűvös az ujjai között, de nem zavarja. A mozdulatokban semmi sietség, semmi bizonytalanság nincs: előbb a nadrág, aztán az ing, a gombokat egyenként húzza át az apró lyukakon, miközben a reggel halk zajai, az eső tompa kopogása, a vászon halk surrogása, töltik ki a csendet. Amikor az utolsó gomb is a helyére kerül, a nyakát megropogtatja, majd lehajol, hogy a csizmáit is felhúzza.
A táskához lép, és előhúzza belőle a kopott pipát. Egy darabig csak tartja a kezében, ujjai lassan végigsimítanak a fán, mintha mérlegelne valamit. A mozdulatban van valami nesztelen tétovázás, mintha nem tudná, elrakja-e vagy magával viszi. Amikor a feketeség újra megszólal, Norennar odapillant, tekintete röviden megáll a lány arcán, majd visszatér a pipára. Végül csendben az ágyra teszi, az ágynemű mellé, és továbbindul a falhoz, ahol a kardját hagyta.
A fegyvert leakasztja a szíjról, és a derekán lévő övre illeszti, hogy az oldala mellett lógjon. Így hivatalosabbnak tűnik. Legalábbis ő úgy véli. Egy pillanatra megigazítja a szíjat, majd kiegyenesedik.
Még mielőtt a következő kérdést módjában állna megválaszolni, a feketeség már ott áll előtte. Kezei a férfi mellkasára simulnak, és egy újabb csók érkezik, rövid, váratlan, de őszinte. Norennar először megdermed, aztán viszonozza. Kezei a lány csípőjén állapodnak meg, óvatosan, mintha attól tartana, hogy a pillanat elillan, ha túl erősen kapaszkodik. Amikor ajkaik elválnak, a mélységi szembetalálja magát a mosollyal, nem azzal a hideg, üres fajtával, amit korábban látott, hanem valami sokkal emberibbel.*
~Talán mégis kedvel.~
*A gondolat szinte magától bukkan fel benne, és ezúttal ő sem tudja elrejteni a saját mosolyát.*
- Essünk túl rajta.
*Mondja halkan, miközben még egy pillanatig tartja a lány tekintetét. Aztán elengedi őt, és vele együtt megindul az ajtó felé.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Ahogy Norennar az ablak irányába indul ruháiért, a feketeség hangja újra megszólal mögötte, és Norennar félúton megtorpan. A mondat higgadt, már-már számító tónusa elég ahhoz, hogy elidőzzön rajta egy pillanatra. Nem Nori az, ez már a hangsúlyból is érezhető, túl tudatos, túl hideg ahhoz. A mélységi szeme sarkából hátrapillant, majd szája szegletében megjelenik a jól ismert, halovány félmosoly. Egész szimpatikus számára ez az új, „praktikus” változat, bár valahol érzi, hogy az érzés aligha kölcsönös. De hát nem lehet mindenki kedvence.
Megvonja a vállát, és visszafordul az ablak felé. Lehúzza a függönyrúdról a ruháit, a csizmáját a lába mellé teszi, majd lassú, megszokott mozdulatokkal kezd öltözködni. A nadrág anyaga kissé hűvös az ujjai között, de nem zavarja. A mozdulatokban semmi sietség, semmi bizonytalanság nincs: előbb a nadrág, aztán az ing, a gombokat egyenként húzza át az apró lyukakon, miközben a reggel halk zajai, az eső tompa kopogása, a vászon halk surrogása, töltik ki a csendet. Amikor az utolsó gomb is a helyére kerül, a nyakát megropogtatja, majd lehajol, hogy a csizmáit is felhúzza.
A táskához lép, és előhúzza belőle a kopott pipát. Egy darabig csak tartja a kezében, ujjai lassan végigsimítanak a fán, mintha mérlegelne valamit. A mozdulatban van valami nesztelen tétovázás, mintha nem tudná, elrakja-e vagy magával viszi. Amikor a feketeség újra megszólal, Norennar odapillant, tekintete röviden megáll a lány arcán, majd visszatér a pipára. Végül csendben az ágyra teszi, az ágynemű mellé, és továbbindul a falhoz, ahol a kardját hagyta.
A fegyvert leakasztja a szíjról, és a derekán lévő övre illeszti, hogy az oldala mellett lógjon. Így hivatalosabbnak tűnik. Legalábbis ő úgy véli. Egy pillanatra megigazítja a szíjat, majd kiegyenesedik.
Még mielőtt a következő kérdést módjában állna megválaszolni, a feketeség már ott áll előtte. Kezei a férfi mellkasára simulnak, és egy újabb csók érkezik, rövid, váratlan, de őszinte. Norennar először megdermed, aztán viszonozza. Kezei a lány csípőjén állapodnak meg, óvatosan, mintha attól tartana, hogy a pillanat elillan, ha túl erősen kapaszkodik. Amikor ajkaik elválnak, a mélységi szembetalálja magát a mosollyal, nem azzal a hideg, üres fajtával, amit korábban látott, hanem valami sokkal emberibbel.*
~Talán mégis kedvel.~
*A gondolat szinte magától bukkan fel benne, és ezúttal ő sem tudja elrejteni a saját mosolyát.*
- Essünk túl rajta.
*Mondja halkan, miközben még egy pillanatig tartja a lány tekintetét. Aztán elengedi őt, és vele együtt megindul az ajtó felé.*
1295. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-18 12:09:04
Üzenet elküldve: 2025-10-18 12:09:04
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Órákkal később//
*Norennar mozdulatlanul áll, karjai továbbra is összefonva a mellkasa előtt. A harcos kérdése a levegőben lóg. A mélységi egy darabig csak figyeli a polcok közt táncoló fényeket, mintha onnan próbálná kihámozni a választ. Végül megvonja vállát.*
- Az igazat…. Gondolom. Csak azt nem tudom, hogyan kezdjek majd bele.
*Mondja könnyed módon, miközben teátrálisan széttárja karjait, hogy aztán újból összefonja őket maga előtt. Nem fejti ki bővebben. Talán mert maga sem tudná. Tekintete röviden a fiúra siklik, aztán újra elréved a polcok fölött.
A hóhajú morgása megtöri a csendet. A mélységi felfigyel erre, elvégre miért is kerülné el a figyelmét, bármi egy ennyire csendes és nyugodt helyen. Előbb csak finoman megcsóválja a fejét, mintha egy makacs gyereket látna maga előtt. Felnyúl a tarkójához, végigsimít a haján, majd szárazon, minden fölösleges érzelem nélkül szólal meg.*
- Talán jobb lenne minél előbb túlesni rajta. Örökké amúgy sem tehetünk úgy, mintha nem történt volna semmi.
*Norennar válla lassan megemelkedik, majd visszaereszkedik, ahogy a levegőt kifújja. A hangja elhalt, de a gondolat ott marad kettejük között, mint valami nehéz, leülepedett por a torony félhomályában.*
*Norennar mozdulatlanul áll, karjai továbbra is összefonva a mellkasa előtt. A harcos kérdése a levegőben lóg. A mélységi egy darabig csak figyeli a polcok közt táncoló fényeket, mintha onnan próbálná kihámozni a választ. Végül megvonja vállát.*
- Az igazat…. Gondolom. Csak azt nem tudom, hogyan kezdjek majd bele.
*Mondja könnyed módon, miközben teátrálisan széttárja karjait, hogy aztán újból összefonja őket maga előtt. Nem fejti ki bővebben. Talán mert maga sem tudná. Tekintete röviden a fiúra siklik, aztán újra elréved a polcok fölött.
A hóhajú morgása megtöri a csendet. A mélységi felfigyel erre, elvégre miért is kerülné el a figyelmét, bármi egy ennyire csendes és nyugodt helyen. Előbb csak finoman megcsóválja a fejét, mintha egy makacs gyereket látna maga előtt. Felnyúl a tarkójához, végigsimít a haján, majd szárazon, minden fölösleges érzelem nélkül szólal meg.*
- Talán jobb lenne minél előbb túlesni rajta. Örökké amúgy sem tehetünk úgy, mintha nem történt volna semmi.
*Norennar válla lassan megemelkedik, majd visszaereszkedik, ahogy a levegőt kifújja. A hangja elhalt, de a gondolat ott marad kettejük között, mint valami nehéz, leülepedett por a torony félhomályában.*
1294. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-18 11:56:52
Üzenet elküldve: 2025-10-18 11:56:52
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
- Hm? *Gyanakodva pillant vissza Norennar mormogására, miközben a férfi kikászálódik az ágyból. Nem értette, hogy mit mondott, de talán nem is volt annyira fontos, hogy többet szánjon rá a pillanatnyi figyelménél. Neki most az első és legfontosabb dolga, hogy a számára létfontosságú, fekete smink az arcára kerüljön. Fontosabb ez még annál a ténynél is, hogy mindezt anyaszült meztelenül teszi meg úgy, hogy közben egy férfi is van vele a szobában.
Miután megnyugodhat, hogy a festék már ott van a szemei körül és az ajkain, a ruhájával lép oda a sötételfhez, hogy megmutassa neki, hisz egész biztosan érdekli, hogy milyen anyagból is van a felső, amit ő magára akar húzni. Úgy tűnik, hogy valóban, mert a szürkés ujjak végigsimítják a fehér szövetet.*
- A fekete jobb, de a fehér több ártatlanságot mutat, és most az a fontos, hogy ártatlannak tűnjek. Nem? És köszönöm! *Ismét kiül az arcára az a furcsa, kedvesnek tűnő, de hűvös mosoly, majd miután Norennar elfordult tőle, ő tovább kezd pakolászni, sorban az ágyra teríti a többi ruháját is, amit még fel akar venni.
Amint Norennar válaszol a kérdésére, az ő tekintete is az üres ágyra szórt ruhák felé terelődik, kissé elgondolkozik, majd megcsóválja a fejét.*
- Igazából erre én nem tudom a választ. Mait kell róla megkérdezned, hogy mi a szép. Ő ért hozzá. *Miután a férfi közben már öltözködni kezdett, ő is nekilát, a fehérneműk felvétele után belebújik a selymes anyagú, fehér felsőbe, melyet a tegnap is viselt, ám azóta kitisztított, fekete nadrágba tűr bele. Lábaira felveszi a csizmákat, még azelőtt, hogy a fekete bőrfűzőt a dereka köré fektetné, és ügyesnek talán nem mondható mozdulatokkal elkezdené megszorítani. Amint elég szorosnak érzi, hátára egy bénácska masnit köt, amivel talán lesz még problémája, mikor megpróbálja majd levenni a ruhát, de egyelőre jó az úgy.
Miután végzett, szusszan egyet, aztán felpillant Norennarra, hogy ő hol tart az öltözködésben.*
- Remélem, hozol fegyvert. A torony nem veszélyes, de a mágusról ez már nem biztos, hogy elmondható. *Nadrágja övére felcsatolja a tőreit, hátára pedig a kardhüvelyéhez tartozó szíjak segítségével a mesterkardját, ezekkel az utolsó simításokkal ő már el is készült.*
- Mehetünk? *Lép oda végül Norennarhoz, kezeivel a férfi mellkasán megtámaszkodik, kicsit lábujjhegyre áll és egy újabb csókot lehel az ajkaira, melyet egy sokkal őszintébbnek tűnő mosoly követ. Ha aztán helyeslő választ kap, akkor elindul az ajtó felé. Ideje túlesni a részéről kicsit sem várt találkozón.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
- Hm? *Gyanakodva pillant vissza Norennar mormogására, miközben a férfi kikászálódik az ágyból. Nem értette, hogy mit mondott, de talán nem is volt annyira fontos, hogy többet szánjon rá a pillanatnyi figyelménél. Neki most az első és legfontosabb dolga, hogy a számára létfontosságú, fekete smink az arcára kerüljön. Fontosabb ez még annál a ténynél is, hogy mindezt anyaszült meztelenül teszi meg úgy, hogy közben egy férfi is van vele a szobában.
Miután megnyugodhat, hogy a festék már ott van a szemei körül és az ajkain, a ruhájával lép oda a sötételfhez, hogy megmutassa neki, hisz egész biztosan érdekli, hogy milyen anyagból is van a felső, amit ő magára akar húzni. Úgy tűnik, hogy valóban, mert a szürkés ujjak végigsimítják a fehér szövetet.*
- A fekete jobb, de a fehér több ártatlanságot mutat, és most az a fontos, hogy ártatlannak tűnjek. Nem? És köszönöm! *Ismét kiül az arcára az a furcsa, kedvesnek tűnő, de hűvös mosoly, majd miután Norennar elfordult tőle, ő tovább kezd pakolászni, sorban az ágyra teríti a többi ruháját is, amit még fel akar venni.
Amint Norennar válaszol a kérdésére, az ő tekintete is az üres ágyra szórt ruhák felé terelődik, kissé elgondolkozik, majd megcsóválja a fejét.*
- Igazából erre én nem tudom a választ. Mait kell róla megkérdezned, hogy mi a szép. Ő ért hozzá. *Miután a férfi közben már öltözködni kezdett, ő is nekilát, a fehérneműk felvétele után belebújik a selymes anyagú, fehér felsőbe, melyet a tegnap is viselt, ám azóta kitisztított, fekete nadrágba tűr bele. Lábaira felveszi a csizmákat, még azelőtt, hogy a fekete bőrfűzőt a dereka köré fektetné, és ügyesnek talán nem mondható mozdulatokkal elkezdené megszorítani. Amint elég szorosnak érzi, hátára egy bénácska masnit köt, amivel talán lesz még problémája, mikor megpróbálja majd levenni a ruhát, de egyelőre jó az úgy.
Miután végzett, szusszan egyet, aztán felpillant Norennarra, hogy ő hol tart az öltözködésben.*
- Remélem, hozol fegyvert. A torony nem veszélyes, de a mágusról ez már nem biztos, hogy elmondható. *Nadrágja övére felcsatolja a tőreit, hátára pedig a kardhüvelyéhez tartozó szíjak segítségével a mesterkardját, ezekkel az utolsó simításokkal ő már el is készült.*
- Mehetünk? *Lép oda végül Norennarhoz, kezeivel a férfi mellkasán megtámaszkodik, kicsit lábujjhegyre áll és egy újabb csókot lehel az ajkaira, melyet egy sokkal őszintébbnek tűnő mosoly követ. Ha aztán helyeslő választ kap, akkor elindul az ajtó felé. Ideje túlesni a részéről kicsit sem várt találkozón.*
1293. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-18 09:59:44
Üzenet elküldve: 2025-10-18 09:59:44
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Órákkal később//
* Úgy tűnik, kezdik elásni a csatabárdot, legalábbis a beszélgetés során eddig egyikük se akarta a másik ábrázatát ököllel átformálni, ami a fiatal harcos olvasatában már egy győzelem. A könyvtárban minden hang tompán verődik vissza, mégis halk marad közöttük a beszéd. A gyertyák fénye alig rezdül, a levegő állott, poros és meleg. A por nem biztos, hogy jót tesz a feljegyzéseknek, ahogy a meleg sem, de ehhez Pashthra nem ért, ezért nem is fog rámutatni senkinél, hogy ezen változtatni kellene. Nem is lenne kinél rámutasson, Abogr nem olyannak tűnik, mint akit érdekelne a dolog. *
- És te tudod már mit mondasz a másiknak? * Teszi fel a kérdést, bár nem bízik benne, hogy hallani fog bármit, ami segítségére lenne abban, hogy Merlanával hogyan, és miről beszéljen, ha visszaérnek a városba. Talán emiatt akart annyira Lihanechbe menekülni a szívvel, egy jó ürügy lett volna, hogy vissza se nézzen. *
- Faszért nem mentünk Lihanechbe... * dünnyögi halkan az orra alatt, bár amilyen csönd van a szobában, Norennarnak nincs nehéz dolga, ha meg akarja hallani. *
- Annyival is később kellene erről beszéljünk.
* Úgy tűnik, kezdik elásni a csatabárdot, legalábbis a beszélgetés során eddig egyikük se akarta a másik ábrázatát ököllel átformálni, ami a fiatal harcos olvasatában már egy győzelem. A könyvtárban minden hang tompán verődik vissza, mégis halk marad közöttük a beszéd. A gyertyák fénye alig rezdül, a levegő állott, poros és meleg. A por nem biztos, hogy jót tesz a feljegyzéseknek, ahogy a meleg sem, de ehhez Pashthra nem ért, ezért nem is fog rámutatni senkinél, hogy ezen változtatni kellene. Nem is lenne kinél rámutasson, Abogr nem olyannak tűnik, mint akit érdekelne a dolog. *
- És te tudod már mit mondasz a másiknak? * Teszi fel a kérdést, bár nem bízik benne, hogy hallani fog bármit, ami segítségére lenne abban, hogy Merlanával hogyan, és miről beszéljen, ha visszaérnek a városba. Talán emiatt akart annyira Lihanechbe menekülni a szívvel, egy jó ürügy lett volna, hogy vissza se nézzen. *
- Faszért nem mentünk Lihanechbe... * dünnyögi halkan az orra alatt, bár amilyen csönd van a szobában, Norennarnak nincs nehéz dolga, ha meg akarja hallani. *
- Annyival is később kellene erről beszéljünk.
1292. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-18 09:58:51
Üzenet elküldve: 2025-10-18 09:58:51
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*A rövid válasz elég ahhoz, hogy Norennar levonja a következtetést: korábbi szavai nem érték el céljukat. Nem különösebben nyugtatták meg a feketeséget, bár ez nem is lepi meg különöseben. Sosem volt a szavak mélységije. Marad hát a csend, ami az ő nyelvén olykor többet jelent bármi kimondottnál.
Észreveszi a lány tekintetében a változást. Sejti, hogy mi jön most, csak hát azt nem, hogy ki. A pillantásból eltűnik minden kétség, és mire a szavak elhagyják Nori ajkait, már biztos benne, hogy valaki más szól belőle a lány hangján. A rövid csók csak megerősíti sejtését, elég árulkodó jel, bár, ha valóban Lil lenne, valószínűleg nem úszta volna meg ennyivel.
A feketeség felpattan, ő pedig még egy pillanatig csak ül, figyeli. A kissé erős felszólításnál mintha a feketeség hangja keményebben csengene, mint a korábbi félszeg szavak. Norennar a paplanra pillant, aztán fásultan felsóhajt, miközben az orra alatt morog egyet.*
- Új reggel, új Nori…
*Lassan kimászik az ágyból. Tagjai tiltakozva engedelmeskednek, de az ezt követő nyújtózkodás és nyújtás közben hallható roppanások mégis jólesően hatnak. Egy vízzel teli tálhoz lép, mellette egy kopott rongy várja. Lehajol, a hideg víz a tenyerébe csorog, majd végigfröccsen az arcán. Felélénkíti annyira, hogy az álom maradékát is kimossa a szeméből. A rongyot megmártja, s lassú mozdulatokkal letörölgeti magát. Közben időről időre oldalra pillant, ahol a lány már a sminkjével babrál a tükör előtt. Norennar figyeli, de nem szól semmit.
Mire a férfi végez, a fehér blúz is előkerül. A lány közelebb lép hozzá, kezében az anyaggal. Norennar nem utasítja vissza a gesztust: két ujja közé fogja a finom szövetet, ujjbegye alatt érzi a selymes tapintást.*
- Valóban. *Jegyzi meg egyszerűen, majd halvány mosoly fut át az arcán.* - Nekem mondjuk semmi problémám a feketével se. De így is szép leszel.
*Azzal hátat fordít, és elindul az ablak felé. A függönyrúdról leakasztja a már megszáradt ruháit. A reggeli, fakó fényben tartja a kezében, a szövetet vizsgálva. Egy rövid hümmögés, majd bólintás követi, ahogy megállapítja: használható. A feketeség utolsó kérdése ekkor éri utol. Norennar előbb a lányra pillant, aztán a szoba másik végébe az ágyra, amelyen bár egyikük sem aludt, érintetlennek aligha nevezhető elvégre a tegnapi feleslegessé vált ruhák mind rajta hevernek, többek közt a harcostól kapott göncök is. Tekintete megakad a fehér ingen, amit neki szántak.*
- Ha a szépség ezt takarja, akkor nem.
*Feleli szárazon, miközben elkezdi felhúzni a fekete nadrágját. A mozdulatok gyakorlottak, mégis van bennük valami fásult természetesség.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*A rövid válasz elég ahhoz, hogy Norennar levonja a következtetést: korábbi szavai nem érték el céljukat. Nem különösebben nyugtatták meg a feketeséget, bár ez nem is lepi meg különöseben. Sosem volt a szavak mélységije. Marad hát a csend, ami az ő nyelvén olykor többet jelent bármi kimondottnál.
Észreveszi a lány tekintetében a változást. Sejti, hogy mi jön most, csak hát azt nem, hogy ki. A pillantásból eltűnik minden kétség, és mire a szavak elhagyják Nori ajkait, már biztos benne, hogy valaki más szól belőle a lány hangján. A rövid csók csak megerősíti sejtését, elég árulkodó jel, bár, ha valóban Lil lenne, valószínűleg nem úszta volna meg ennyivel.
A feketeség felpattan, ő pedig még egy pillanatig csak ül, figyeli. A kissé erős felszólításnál mintha a feketeség hangja keményebben csengene, mint a korábbi félszeg szavak. Norennar a paplanra pillant, aztán fásultan felsóhajt, miközben az orra alatt morog egyet.*
- Új reggel, új Nori…
*Lassan kimászik az ágyból. Tagjai tiltakozva engedelmeskednek, de az ezt követő nyújtózkodás és nyújtás közben hallható roppanások mégis jólesően hatnak. Egy vízzel teli tálhoz lép, mellette egy kopott rongy várja. Lehajol, a hideg víz a tenyerébe csorog, majd végigfröccsen az arcán. Felélénkíti annyira, hogy az álom maradékát is kimossa a szeméből. A rongyot megmártja, s lassú mozdulatokkal letörölgeti magát. Közben időről időre oldalra pillant, ahol a lány már a sminkjével babrál a tükör előtt. Norennar figyeli, de nem szól semmit.
Mire a férfi végez, a fehér blúz is előkerül. A lány közelebb lép hozzá, kezében az anyaggal. Norennar nem utasítja vissza a gesztust: két ujja közé fogja a finom szövetet, ujjbegye alatt érzi a selymes tapintást.*
- Valóban. *Jegyzi meg egyszerűen, majd halvány mosoly fut át az arcán.* - Nekem mondjuk semmi problémám a feketével se. De így is szép leszel.
*Azzal hátat fordít, és elindul az ablak felé. A függönyrúdról leakasztja a már megszáradt ruháit. A reggeli, fakó fényben tartja a kezében, a szövetet vizsgálva. Egy rövid hümmögés, majd bólintás követi, ahogy megállapítja: használható. A feketeség utolsó kérdése ekkor éri utol. Norennar előbb a lányra pillant, aztán a szoba másik végébe az ágyra, amelyen bár egyikük sem aludt, érintetlennek aligha nevezhető elvégre a tegnapi feleslegessé vált ruhák mind rajta hevernek, többek közt a harcostól kapott göncök is. Tekintete megakad a fehér ingen, amit neki szántak.*
- Ha a szépség ezt takarja, akkor nem.
*Feleli szárazon, miközben elkezdi felhúzni a fekete nadrágját. A mozdulatok gyakorlottak, mégis van bennük valami fásult természetesség.*
1291. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-18 01:17:23
Üzenet elküldve: 2025-10-18 01:17:23
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Órákkal később//
*Norennar hallgatja a fiú szavait. A könyvtárban minden hang tompán verődik vissza, mégis halk marad közöttük a beszéd. A gyertyák fénye alig rezdül, a levegő állott, poros és meleg. A mélységi továbbra is karjait keresztbe fonva a mellkasa előtt áll, derekát az asztalnak döntve és a szeme egy pillanatra elréved a polcok felé, mielőtt újra Pashthrára nézne.
A harcos szavai lassan ülepednek benne. Nem felel azonnal. Csak vállat von, mintha ezzel ismerné el, hogy valóban nem tudja, megérte-e. Nem próbálja szépíteni. Az igazság az, hogy nincs rá válasza.*
- Lehet. *Mondja végül halkan, annyi bizonytalansággal, amennyit ritkán enged meg magának.* - Talán nem. Majd az idő megmondja.
*A lányt ócsároló szavak hallatán Norennar homlokán alig látható ráncok jelennek meg, azonban úgy dönt ezúttal nem áll le vitatkozni a fiúval. Már csak azért is, mert egyetlen érve a lány mellett, valami olyasmi minden bizonnyal bizalmas információ. Nori határozottan intelligensebb annál, mint amilyennek mutatja magát, csak hát a mélységi sem tudja, hogy épp melyik az a Nori amelyikről ez elmondható. Már ahogy ebbe megpróbál belegondolni is kicsal a mélységiből egy megfáradt sóhajt.*
- Ee… *Norennarba belefagy a szó. Gyanakodva pillant körbe a könyvtárban, miközben fejében ott csengenek a feketeség reggeli szavai arról, hogy a torony mestere mennyire nem szívleli a hívőket. Eleddig ebből nem sokat tapasztalt, mindenesetre úgy dönt, hogy nem kísérti a sorsát.* - Az ég adja, hogy ne legyen igazad.
*Norennar hallgatja a fiú szavait. A könyvtárban minden hang tompán verődik vissza, mégis halk marad közöttük a beszéd. A gyertyák fénye alig rezdül, a levegő állott, poros és meleg. A mélységi továbbra is karjait keresztbe fonva a mellkasa előtt áll, derekát az asztalnak döntve és a szeme egy pillanatra elréved a polcok felé, mielőtt újra Pashthrára nézne.
A harcos szavai lassan ülepednek benne. Nem felel azonnal. Csak vállat von, mintha ezzel ismerné el, hogy valóban nem tudja, megérte-e. Nem próbálja szépíteni. Az igazság az, hogy nincs rá válasza.*
- Lehet. *Mondja végül halkan, annyi bizonytalansággal, amennyit ritkán enged meg magának.* - Talán nem. Majd az idő megmondja.
*A lányt ócsároló szavak hallatán Norennar homlokán alig látható ráncok jelennek meg, azonban úgy dönt ezúttal nem áll le vitatkozni a fiúval. Már csak azért is, mert egyetlen érve a lány mellett, valami olyasmi minden bizonnyal bizalmas információ. Nori határozottan intelligensebb annál, mint amilyennek mutatja magát, csak hát a mélységi sem tudja, hogy épp melyik az a Nori amelyikről ez elmondható. Már ahogy ebbe megpróbál belegondolni is kicsal a mélységiből egy megfáradt sóhajt.*
- Ee… *Norennarba belefagy a szó. Gyanakodva pillant körbe a könyvtárban, miközben fejében ott csengenek a feketeség reggeli szavai arról, hogy a torony mestere mennyire nem szívleli a hívőket. Eleddig ebből nem sokat tapasztalt, mindenesetre úgy dönt, hogy nem kísérti a sorsát.* - Az ég adja, hogy ne legyen igazad.
1290. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-17 11:51:43
Üzenet elküldve: 2025-10-17 11:51:43
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Még nem sikerült teljesen elválasztania az álomvilágot a valóságtól, talán éppen ezért nyílik meg egészen őszintén sötételf barátja előtt a félelmével kapcsolatban. Ilyenkor bezzeg sem Lil, sem Velar nem szól egy büdös szót sem, mindketten hagyják, hogy a félelem és a bűntudat együtt ostromolja az elméjét, miközben bármelyik másik szilánk, kivéve talán Rient, jobban megbirkózna a problémával.*
- Jó, köszönöm. *Mondja egy bólintás kíséretében a férfi nyugtató szavaira. Ismét a szürke falat kezdi bámulni, ezúttal egészen hosszan, elmélyedve a saját gondolataiban, majd egy teátrális sóhajt követően, mintha csak az óramutató kattanna egyet, ahogy a következő órába vált, úgy változik meg a feketeség tekintete is. Eltűnik belőle a félelem és minden más, erős érzés is.*
- Szedd össze magad! Készülődjünk! *Szól Norennarra, miközben felpattan az ágyról, majd még visszafordul a férfihez, hogy egy rövid csókot leheljen az ajkaira, melyet egy játékos, kedves ám mégis furcsa mosoly követ. Olyan, mintha nem is lenne valódi.
Elsőként a fekete sminkje elkészítéséhez szükséges eszközöket kotorja elő a hátizsákjából, és lép a szobában lévő tükör elé, hogy szemeit és száját is kifessse feketével, szokásához híven erősen, de különösen ügyelve arra, hogy ezúttal tökéletesen elegánsnak is hasson az összkép. Néhány szitokszó közepette fésüli ki a fekete hajzuhatagot is, de mást nem csinál vele, jó lesz az úgy természetesen kiengedve, lógva. Miután elkészült, újra a hátizsákjához kép, melyből előveszi a mai alkalomra szánt ruháit.*
- Nézd! Ezt fogom felvenni. *Fordul a sötételfhez, kezében az ő ruhatárához mérten szokatlan színű, hófehér, hosszú ujjú blúzzal. Közelebb is lép Norennarhoz, és nyújtja neki a felsőt, hogy nyugodtan tapintsa meg.*
- Egészen finom anyaga van, nem? *mosolyog.* Mondtam, hogy ma nem leszek annyira fekete, csak amennyire kell. *A hátizsákból előkerül még egy derékfűző is, fekete, bőrszerű anyagból, de azt már nem viszi oda megmutogatni.* Szoknyát nem hoztam, de jobb is lesz nadrágban. Ki tudja, mennyire lesz szükség rá, hogy szabadon tudjunk mozogni. Te hogy döntöttél végül? Nem leszel szép? *Pislog fel barnáival Norennarra, aki talán jogosan kezdhet ismét elveszni abban, ahogy a feketeség csapong a témák közt, még ha most valamiféle furcsa komolyságot is öltött magára.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Még nem sikerült teljesen elválasztania az álomvilágot a valóságtól, talán éppen ezért nyílik meg egészen őszintén sötételf barátja előtt a félelmével kapcsolatban. Ilyenkor bezzeg sem Lil, sem Velar nem szól egy büdös szót sem, mindketten hagyják, hogy a félelem és a bűntudat együtt ostromolja az elméjét, miközben bármelyik másik szilánk, kivéve talán Rient, jobban megbirkózna a problémával.*
- Jó, köszönöm. *Mondja egy bólintás kíséretében a férfi nyugtató szavaira. Ismét a szürke falat kezdi bámulni, ezúttal egészen hosszan, elmélyedve a saját gondolataiban, majd egy teátrális sóhajt követően, mintha csak az óramutató kattanna egyet, ahogy a következő órába vált, úgy változik meg a feketeség tekintete is. Eltűnik belőle a félelem és minden más, erős érzés is.*
- Szedd össze magad! Készülődjünk! *Szól Norennarra, miközben felpattan az ágyról, majd még visszafordul a férfihez, hogy egy rövid csókot leheljen az ajkaira, melyet egy játékos, kedves ám mégis furcsa mosoly követ. Olyan, mintha nem is lenne valódi.
Elsőként a fekete sminkje elkészítéséhez szükséges eszközöket kotorja elő a hátizsákjából, és lép a szobában lévő tükör elé, hogy szemeit és száját is kifessse feketével, szokásához híven erősen, de különösen ügyelve arra, hogy ezúttal tökéletesen elegánsnak is hasson az összkép. Néhány szitokszó közepette fésüli ki a fekete hajzuhatagot is, de mást nem csinál vele, jó lesz az úgy természetesen kiengedve, lógva. Miután elkészült, újra a hátizsákjához kép, melyből előveszi a mai alkalomra szánt ruháit.*
- Nézd! Ezt fogom felvenni. *Fordul a sötételfhez, kezében az ő ruhatárához mérten szokatlan színű, hófehér, hosszú ujjú blúzzal. Közelebb is lép Norennarhoz, és nyújtja neki a felsőt, hogy nyugodtan tapintsa meg.*
- Egészen finom anyaga van, nem? *mosolyog.* Mondtam, hogy ma nem leszek annyira fekete, csak amennyire kell. *A hátizsákból előkerül még egy derékfűző is, fekete, bőrszerű anyagból, de azt már nem viszi oda megmutogatni.* Szoknyát nem hoztam, de jobb is lesz nadrágban. Ki tudja, mennyire lesz szükség rá, hogy szabadon tudjunk mozogni. Te hogy döntöttél végül? Nem leszel szép? *Pislog fel barnáival Norennarra, aki talán jogosan kezdhet ismét elveszni abban, ahogy a feketeség csapong a témák közt, még ha most valamiféle furcsa komolyságot is öltött magára.*
1289. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-17 10:23:57
Üzenet elküldve: 2025-10-17 10:23:57
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Órákkal később//
* A fiú hallgatja a másik szavait, és valami furcsa érzés kerülgeti, ahogy erről beszélgetnek. Nem tudja, hogy milyen alapon adjon tanácsot valakinek, aki vélhetően legalább kétszer annyit élt, mint ő, és egyébként is, egy olyan helyzetben van, amit a hóhajú nem is ismer. Mellette ott van a saját helyzete, amire pedig a mélységi nem lát rá, és amúgy is, bármit mondhat, ha nem azzal ért egyet, amit a harcos gondol, akkor úgyse fogja meghallani. Ezért inkább beszélnek, mint beszélgetnek, kényszerítik egymást, hogy kimondjanak dolgokat, aztán jól nem mondanak rá semmit, hagyják, hogy ott lebegjen a levegőben, egyre kellemetlenebbé téve a helyzetet. *
- Ha nem tudod, hogy megérte, akkor talán nem érte meg, nem? * Válaszol mégis, óvatos kérdésbe burkolva a véleményét, amit nem akar csak úgy a férfi fejéhez vágni. *
- Vagy még nem rakta össze a dolgot. * Vonja meg a vállát, a két szerető felvetésére. * Nem biztos, hogy ha leesik neki, akkor is ilyen könnyedén fogja fogadni, nem?
* Nem akarja kimondani, de sokszor elég lassúnak tűnik a lány, akkor is, amikor nem éppen infantilis érzelmektől vezérelt, dacos kislány módjára viselkedik. Nem akarja lefitymálni barátja választását, de számára érthetetlen, hogy mit lát valakiben, aki rendszeresen emlékezteti a harcost egy kisgyerekre. Inkább elhessegeti magától a gondolatokat, amik csak még kényelmetlenebbé teszik az egész beszélgetést, és szorongani kezdene tőlük. Az legalább nyugtatja a tudatát, hogy a Théa vagy kicsoda arcképe felnőttnek tűnt, bár a személyisége nem derült ki a kis varázslat kapcsán. *
* A fiú hallgatja a másik szavait, és valami furcsa érzés kerülgeti, ahogy erről beszélgetnek. Nem tudja, hogy milyen alapon adjon tanácsot valakinek, aki vélhetően legalább kétszer annyit élt, mint ő, és egyébként is, egy olyan helyzetben van, amit a hóhajú nem is ismer. Mellette ott van a saját helyzete, amire pedig a mélységi nem lát rá, és amúgy is, bármit mondhat, ha nem azzal ért egyet, amit a harcos gondol, akkor úgyse fogja meghallani. Ezért inkább beszélnek, mint beszélgetnek, kényszerítik egymást, hogy kimondjanak dolgokat, aztán jól nem mondanak rá semmit, hagyják, hogy ott lebegjen a levegőben, egyre kellemetlenebbé téve a helyzetet. *
- Ha nem tudod, hogy megérte, akkor talán nem érte meg, nem? * Válaszol mégis, óvatos kérdésbe burkolva a véleményét, amit nem akar csak úgy a férfi fejéhez vágni. *
- Vagy még nem rakta össze a dolgot. * Vonja meg a vállát, a két szerető felvetésére. * Nem biztos, hogy ha leesik neki, akkor is ilyen könnyedén fogja fogadni, nem?
* Nem akarja kimondani, de sokszor elég lassúnak tűnik a lány, akkor is, amikor nem éppen infantilis érzelmektől vezérelt, dacos kislány módjára viselkedik. Nem akarja lefitymálni barátja választását, de számára érthetetlen, hogy mit lát valakiben, aki rendszeresen emlékezteti a harcost egy kisgyerekre. Inkább elhessegeti magától a gondolatokat, amik csak még kényelmetlenebbé teszik az egész beszélgetést, és szorongani kezdene tőlük. Az legalább nyugtatja a tudatát, hogy a Théa vagy kicsoda arcképe felnőttnek tűnt, bár a személyisége nem derült ki a kis varázslat kapcsán. *
1288. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-16 22:09:09
Üzenet elküldve: 2025-10-16 22:09:09
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennar hiába hunyja le újra a szemeit, abban a reményben, hogy még legalább egy félórányi szundit kicsikarhat magának, a feketeség mellette túlságosan is eleven és nem a legjobb értelemben. Minden moccanása, a leheletnyi nesz, a takaró halk suhogása kizökkenti. Az arca alig láthatóan megrándul, majd egy mély, fáradt sóhaj szakad fel belőle. Tudja, hogy ebből már nem lesz pihenés, nem ma, nem ezzel a fejjel.
Talán ő a legalkalmatlanabb ember arra, hogy megválaszolja a lány kérdését. Nem ismeri a mestert. A tornyot sem. A mágiához pedig annyi köze van, mint a póknak a növényevéshez. Minden, ami itt van, idegen számára, kivéve a lányt. És talán épp ezért próbál most összeszedettebb lenni, mint amennyire valóban érzi magát.
Lassan kinyitja a szemét. Egy ideig csak figyeli a feketeséget, aztán végül megszólal, halkan, rekedten, ahogy az ébredés utáni hang mindig szól.*
- Nem lesz semmi baj. Itt leszünk veled.
*A szavak után lassan felül, az ágy nyikkan alatta. Finoman átkarolja Norit, a mozdulat inkább biztos, mint erős. Szíve szerint visszahúzná őt is a párnák közé és a lánnyal a karjaiban aludna tovább, azonban tudja, hogy erre ma reggel már esélyük se lesz.*
- Csak elbeszélgetünk a mesterrel. Sokat nem tudok róla, de ha olyan, amilyennek hallottam, akkor jobban érdekli majd a szív, mint az, hogy hogyan szerezted meg.
*A hangja álmos, fáradt, de benne van az a csendes igyekezet, amivel próbál megnyugtatni valakit, miközben maga sem teljesen biztos semmiben.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Norennar hiába hunyja le újra a szemeit, abban a reményben, hogy még legalább egy félórányi szundit kicsikarhat magának, a feketeség mellette túlságosan is eleven és nem a legjobb értelemben. Minden moccanása, a leheletnyi nesz, a takaró halk suhogása kizökkenti. Az arca alig láthatóan megrándul, majd egy mély, fáradt sóhaj szakad fel belőle. Tudja, hogy ebből már nem lesz pihenés, nem ma, nem ezzel a fejjel.
Talán ő a legalkalmatlanabb ember arra, hogy megválaszolja a lány kérdését. Nem ismeri a mestert. A tornyot sem. A mágiához pedig annyi köze van, mint a póknak a növényevéshez. Minden, ami itt van, idegen számára, kivéve a lányt. És talán épp ezért próbál most összeszedettebb lenni, mint amennyire valóban érzi magát.
Lassan kinyitja a szemét. Egy ideig csak figyeli a feketeséget, aztán végül megszólal, halkan, rekedten, ahogy az ébredés utáni hang mindig szól.*
- Nem lesz semmi baj. Itt leszünk veled.
*A szavak után lassan felül, az ágy nyikkan alatta. Finoman átkarolja Norit, a mozdulat inkább biztos, mint erős. Szíve szerint visszahúzná őt is a párnák közé és a lánnyal a karjaiban aludna tovább, azonban tudja, hogy erre ma reggel már esélyük se lesz.*
- Csak elbeszélgetünk a mesterrel. Sokat nem tudok róla, de ha olyan, amilyennek hallottam, akkor jobban érdekli majd a szív, mint az, hogy hogyan szerezted meg.
*A hangja álmos, fáradt, de benne van az a csendes igyekezet, amivel próbál megnyugtatni valakit, miközben maga sem teljesen biztos semmiben.*
1287. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-16 21:41:30
Üzenet elküldve: 2025-10-16 21:41:30
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Órákkal később//
*A megjegyzés hallatán Norennar halkan felkuncog. Szemeiben még ott ül a bűnbánat, így a hirtelen jött derű sem épp őszinte. A pillanat talán mégis old valamit a levegő feszességén. A mélységi tekintete rövid időre a gyertyafény felé téved, mielőtt ismét a harcosra pillantana.
Amikor Pash visszakérdez, csend telepszik közéjük. Norennar félrenéz, tekintete megpihen az egyik magas könyvespolcon, de igazán nem látja, mit néz. Ujjai az asztal szélét érintik, majd lassan lecsúsznak róla. Némán áll, mozdulatlanul, mintha a választ keresné, vagy inkább azt, hogyan kerülje el.
A mélységi csak akkor emeli újra a fejét, amikor a harcos ismét megszólal. Norennar csak hallgatja, ahogy Pash kimondja mindazt, amit ő talán sosem tudna így kimondani. A tekintete komoly, de nincs benne ítélet. Talán korábban volt, mikor még dühöt érzett a fiú iránt, amiért ilyen könnyen adta át magát a csábításnak. Most viszont, ahogy hallgatja hogyan érez a harcos Mai iránt, mintha a düh helyét lassan valami megértés szerűség venné át. A tüske még kétség kívül ott van az oldalában, de legalább már nem zavarja annyira a szúró érzés.
Egy halk sóhaj után végül ő is válaszra méltatja a másikat.*
- Én viszont nem tudom, hogy megérte-e. *Elhúzza a száját, mintha ízlelgetné a saját szavait.* - Egyszerre bánom és örülök, hogy megtörtént... És ez aggasztó, mert egyiküket sem szeretném elveszíteni.
*Megvakarja a tarkóját, tekintete röviden lesiklik a padlóra, majd újra a fiúra néz.*
- Legalább annyival előrébb járok nálad, hogy hála a kis varázstrükködnek, Nori már tud Theáról, és nem úgy tűnik, mintha zavarná. *Elmosolyodik, a mosolyban van valami fáradt őszinteség.* - Azt hiszem, ezért legalább köszönettel tartozom.
A hozzászólás írója (Norennar Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.16 21:42:03
*A megjegyzés hallatán Norennar halkan felkuncog. Szemeiben még ott ül a bűnbánat, így a hirtelen jött derű sem épp őszinte. A pillanat talán mégis old valamit a levegő feszességén. A mélységi tekintete rövid időre a gyertyafény felé téved, mielőtt ismét a harcosra pillantana.
Amikor Pash visszakérdez, csend telepszik közéjük. Norennar félrenéz, tekintete megpihen az egyik magas könyvespolcon, de igazán nem látja, mit néz. Ujjai az asztal szélét érintik, majd lassan lecsúsznak róla. Némán áll, mozdulatlanul, mintha a választ keresné, vagy inkább azt, hogyan kerülje el.
A mélységi csak akkor emeli újra a fejét, amikor a harcos ismét megszólal. Norennar csak hallgatja, ahogy Pash kimondja mindazt, amit ő talán sosem tudna így kimondani. A tekintete komoly, de nincs benne ítélet. Talán korábban volt, mikor még dühöt érzett a fiú iránt, amiért ilyen könnyen adta át magát a csábításnak. Most viszont, ahogy hallgatja hogyan érez a harcos Mai iránt, mintha a düh helyét lassan valami megértés szerűség venné át. A tüske még kétség kívül ott van az oldalában, de legalább már nem zavarja annyira a szúró érzés.
Egy halk sóhaj után végül ő is válaszra méltatja a másikat.*
- Én viszont nem tudom, hogy megérte-e. *Elhúzza a száját, mintha ízlelgetné a saját szavait.* - Egyszerre bánom és örülök, hogy megtörtént... És ez aggasztó, mert egyiküket sem szeretném elveszíteni.
*Megvakarja a tarkóját, tekintete röviden lesiklik a padlóra, majd újra a fiúra néz.*
- Legalább annyival előrébb járok nálad, hogy hála a kis varázstrükködnek, Nori már tud Theáról, és nem úgy tűnik, mintha zavarná. *Elmosolyodik, a mosolyban van valami fáradt őszinteség.* - Azt hiszem, ezért legalább köszönettel tartozom.
A hozzászólás írója (Norennar Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.16 21:42:03
1286. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-16 18:45:37
Üzenet elküldve: 2025-10-16 18:45:37
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Először őt is meglepetten éri, hogy a térde nyújtózkodás közben elakad valamiben. Ha tudná, hogy miféle rémálomból rángatta ki Norennart véletlenül, talán még azt is tudhatná, hogy hálás lehet érte a másik és nincs miért bocsánatot kérnie tőle, amit egyébként nem is tervez, így azonban csak ártatlanul (és álmosan) pislog barnáival a mellette hirtelen felpattanó férfire. Amikor a jó reggelt puszit kapja a homlokára, kissé összehúzza magát, bele is pirul.*
- Szia… *Elmosolyodik mit sem reagálva a szokatlan megszólításra, majd még egyszer megismétli a macskát utánzó mozdulatsort, ám ezúttal sikerül megkímélnie a sötételfet egy újabb merénylettől. Ezek után felül az ágyban, úgy is nyújtózkodik még egyet, majd beletúr kócos, fekete hajzuhatagába és körbepillant a szobában úgy, mintha nem tudná, hogy hol van, mintha most próbálná feltérképezni, hogy miféle hely az, ahová az álmai repítették. A szoba csendje és szürkesége most valahogy jólesően hat rá, pont úgy, ahogy az ablakot halk, kopogó hanggal verő eső hangja is.*
- Akkor most, umm, mi lesz? *Pillant vissza társára, tőle várja a választ, hogy miképp is álljanak neki ennek a végtelenül nehéznek ígérkező napnak. Nem várja a találkozást a mágusmesterrel, mert nem sok reményt fűz ahhoz, hogy segíteni fog nekik, sőt, inkább attól tart, hogy pont az ellentétes eredményt érik majd el azzal, hogy beállítanak hozzá a sírban talált ereklyével.*
- Tudod, én azt hallottam Abogrról, hogy nem szívleli azokat, akik hisznek az istenekben. Mi lesz, ha elmondom neki a történetet a szívről és arról, ahogy megszereztem, és ő majd meg akar engem büntetni érte? Bezárni, megkínozni vagy hasonló… Nem akarom. *Ad hangot a félelmének, melyen, ha beütne a baj, minden bizonnyal támadással kerekedne felül. Ha a varázsló el akarná venni a szabadságát vagy bántani akarná, akkor ő is tudja magáról, hogy nem úszná meg senki harc nélkül. Annyi esze azonban, most még legalábbis van, hogy ő sem akarja, hogy így végződjön a találkozójuk, éppen ezért kéri most Norennar segítségét. Bízik benne, hisz a barátja, és Mai mellett most ő az egyetlen mentsvára.*
//Átkozott barátság, de vajon mit súg a szív?//
*Először őt is meglepetten éri, hogy a térde nyújtózkodás közben elakad valamiben. Ha tudná, hogy miféle rémálomból rángatta ki Norennart véletlenül, talán még azt is tudhatná, hogy hálás lehet érte a másik és nincs miért bocsánatot kérnie tőle, amit egyébként nem is tervez, így azonban csak ártatlanul (és álmosan) pislog barnáival a mellette hirtelen felpattanó férfire. Amikor a jó reggelt puszit kapja a homlokára, kissé összehúzza magát, bele is pirul.*
- Szia… *Elmosolyodik mit sem reagálva a szokatlan megszólításra, majd még egyszer megismétli a macskát utánzó mozdulatsort, ám ezúttal sikerül megkímélnie a sötételfet egy újabb merénylettől. Ezek után felül az ágyban, úgy is nyújtózkodik még egyet, majd beletúr kócos, fekete hajzuhatagába és körbepillant a szobában úgy, mintha nem tudná, hogy hol van, mintha most próbálná feltérképezni, hogy miféle hely az, ahová az álmai repítették. A szoba csendje és szürkesége most valahogy jólesően hat rá, pont úgy, ahogy az ablakot halk, kopogó hanggal verő eső hangja is.*
- Akkor most, umm, mi lesz? *Pillant vissza társára, tőle várja a választ, hogy miképp is álljanak neki ennek a végtelenül nehéznek ígérkező napnak. Nem várja a találkozást a mágusmesterrel, mert nem sok reményt fűz ahhoz, hogy segíteni fog nekik, sőt, inkább attól tart, hogy pont az ellentétes eredményt érik majd el azzal, hogy beállítanak hozzá a sírban talált ereklyével.*
- Tudod, én azt hallottam Abogrról, hogy nem szívleli azokat, akik hisznek az istenekben. Mi lesz, ha elmondom neki a történetet a szívről és arról, ahogy megszereztem, és ő majd meg akar engem büntetni érte? Bezárni, megkínozni vagy hasonló… Nem akarom. *Ad hangot a félelmének, melyen, ha beütne a baj, minden bizonnyal támadással kerekedne felül. Ha a varázsló el akarná venni a szabadságát vagy bántani akarná, akkor ő is tudja magáról, hogy nem úszná meg senki harc nélkül. Annyi esze azonban, most még legalábbis van, hogy ő sem akarja, hogy így végződjön a találkozójuk, éppen ezért kéri most Norennar segítségét. Bízik benne, hisz a barátja, és Mai mellett most ő az egyetlen mentsvára.*
1285. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-16 16:37:15
Üzenet elküldve: 2025-10-16 16:37:15
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Órákkal később//
* Hiába mondja ki a gondolatait, nem lesz könnyebb a lelke, bár lehet ez ahhoz köthető, hogy igazából nem is mondott semmit. Valahogy attól fél, hogy ez lenne akkor is, ha most itt lenne előtte a bárd, de igazából azt sem teljesen érti, hogy miért csinál ebből ekkora ügyet. Hiszen alig egy estét töltött el a nővel, nem is ismerik egymást sokkal régebb óta, órákban mérhető a viszonyuk, mégis úgy érzi, mintha valami komolyat hagyna hátra, hogy lecserélje a mágussal kialakuló viszonyára. *
- Kettőt? * Kérdez vissza, mikor nagy nehezen felfogja, hogy milyen válasz is hangzik el a mélységi szájából. *
- Az istenekre, valami van ezzel a toronnyal, hogy mindenkit feltüzel? * Csóválja a fejét, de ha belegondol, nincs ebben semmi furcsa. Két férfi, két nő, és a szobaelosztások is úgy történtek meg, hogy megalapozzanak mindent az egymásra találásban. *
- Neked megérte? * Dobja vissza a labdát, és helyet foglal, hogy a könyvtárhoz illő módon halkan beszélhessenek. Egyébként sem tartozik a téma senkire rajtuk kívül, na nem mintha lenne bárki más is a szobában. *
- Megérte. * Sóhajt végül, hogyha ismét elhúzódna kettejük között a csönd. * Megérte, a fenébe is, százszor is megérte. Rég éreztem magam ennyire teljesnek, mint mellette. Talán még soha. Még csak nem is bánom, örülök, hogy megtörtént.
* Hiába mondja ki a gondolatait, nem lesz könnyebb a lelke, bár lehet ez ahhoz köthető, hogy igazából nem is mondott semmit. Valahogy attól fél, hogy ez lenne akkor is, ha most itt lenne előtte a bárd, de igazából azt sem teljesen érti, hogy miért csinál ebből ekkora ügyet. Hiszen alig egy estét töltött el a nővel, nem is ismerik egymást sokkal régebb óta, órákban mérhető a viszonyuk, mégis úgy érzi, mintha valami komolyat hagyna hátra, hogy lecserélje a mágussal kialakuló viszonyára. *
- Kettőt? * Kérdez vissza, mikor nagy nehezen felfogja, hogy milyen válasz is hangzik el a mélységi szájából. *
- Az istenekre, valami van ezzel a toronnyal, hogy mindenkit feltüzel? * Csóválja a fejét, de ha belegondol, nincs ebben semmi furcsa. Két férfi, két nő, és a szobaelosztások is úgy történtek meg, hogy megalapozzanak mindent az egymásra találásban. *
- Neked megérte? * Dobja vissza a labdát, és helyet foglal, hogy a könyvtárhoz illő módon halkan beszélhessenek. Egyébként sem tartozik a téma senkire rajtuk kívül, na nem mintha lenne bárki más is a szobában. *
- Megérte. * Sóhajt végül, hogyha ismét elhúzódna kettejük között a csönd. * Megérte, a fenébe is, százszor is megérte. Rég éreztem magam ennyire teljesnek, mint mellette. Talán még soha. Még csak nem is bánom, örülök, hogy megtörtént.
1284. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-16 13:50:29
Üzenet elküldve: 2025-10-16 13:50:29
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Órákkal később//
*A kérdés súlya még mindig ott lebeg a levegőben, mintha a könyvtár pora sem merne közéjük ülni. Norennar eleinte türelmesen vár, de a csend egyre hosszabbra nyúlik, és lassan már nemcsak a türelem fogy belőle, hanem a figyelem is. Visszafordul, tekintete újra a zárt könyvre vándorol. A fedelén az aranyozott betűk elhalványultak, akár egy emlék, amit már túl sokszor idéztek fel. Ujjai ösztönösen végigsimítanak rajta, mintha ezzel a mozdulattal próbálná elengedni a gondolatot, amit az előbb kimondott.
Aztán megszólal mögötte a hóhajú. Norennar arca rezzenéstelen, csak amikor meghallja a fiú keserű nevetését, akkor húzódik halvány mosolyra a szája sarka. Keserű, rövid életű mozdulat, amit egy pillanat múlva el is nyel a fáradtság. Lassan feláll, a szék halk nyikorgással csúszik hátra a kőpadlón. Megkerüli az asztalt, majd szembefordul a harcossal, derekát a vaskos lap szélének dönti.
Egy darabig csak nézi a fiút. A tekintete szomorkás, a fáradtság és valami csendes megértés keveréke ül benne. Karjait összefonja maga előtt, ujjaival lassan dobolni kezd felkarján.*
- Bevallom, én is kacérkodtam a halál gondolatával… *Mondja egyfajta fanyar élccel a hangjában.* - De így csak két gyászoló nőt hagynék hátra.
*Egy pillanatra elhallgat, a tekintete lesiklik az asztalról a padlóra, majd újra vissza a fiúra. Aztán mély, fáradt sóhaj hagyja el a ajkait.*
- Legalább megérte?
*A kérdés súlya még mindig ott lebeg a levegőben, mintha a könyvtár pora sem merne közéjük ülni. Norennar eleinte türelmesen vár, de a csend egyre hosszabbra nyúlik, és lassan már nemcsak a türelem fogy belőle, hanem a figyelem is. Visszafordul, tekintete újra a zárt könyvre vándorol. A fedelén az aranyozott betűk elhalványultak, akár egy emlék, amit már túl sokszor idéztek fel. Ujjai ösztönösen végigsimítanak rajta, mintha ezzel a mozdulattal próbálná elengedni a gondolatot, amit az előbb kimondott.
Aztán megszólal mögötte a hóhajú. Norennar arca rezzenéstelen, csak amikor meghallja a fiú keserű nevetését, akkor húzódik halvány mosolyra a szája sarka. Keserű, rövid életű mozdulat, amit egy pillanat múlva el is nyel a fáradtság. Lassan feláll, a szék halk nyikorgással csúszik hátra a kőpadlón. Megkerüli az asztalt, majd szembefordul a harcossal, derekát a vaskos lap szélének dönti.
Egy darabig csak nézi a fiút. A tekintete szomorkás, a fáradtság és valami csendes megértés keveréke ül benne. Karjait összefonja maga előtt, ujjaival lassan dobolni kezd felkarján.*
- Bevallom, én is kacérkodtam a halál gondolatával… *Mondja egyfajta fanyar élccel a hangjában.* - De így csak két gyászoló nőt hagynék hátra.
*Egy pillanatra elhallgat, a tekintete lesiklik az asztalról a padlóra, majd újra vissza a fiúra. Aztán mély, fáradt sóhaj hagyja el a ajkait.*
- Legalább megérte?
1283. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-16 11:52:20
Üzenet elküldve: 2025-10-16 11:52:20
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Órákkal később//
* A sikeresen létrehozott mágiától egy pillanatra még ő is meglepődik, nem gondolta, hogy ilyen nagy területet fog lefedni a szellő, azt hitte, hogy csak egy-két lépés amivel számolnia kell. Ettől függetlenül nem mutatja bűnbánat, vagy megbánás jeleit, de nem számítana az se, ha igen, mert a mélységi láthatóan úgy tesz, mintha levegő lenne. Emiatt a hóhajú harcos sem kezdeményezne beszélgetést, és már épp azon gondolkodik, hogy inkább egy másik részlegen kezd olvasni, ott, ahol földmágiával foglalkoznak, amikor mégis megtöri a csendet a társa. Komoly kérdés, olyan, amit már legalább egy napja próbál nem feltenni önmagában, és tessék, most valaki más teszi meg azt helyette. Nagyot sóhajt válaszként, és hagyja, hogy a kettejük között ülő csend még jobban elmélyüljön. A hallgatás talán többet mond minden szónál, amit mondhatna most, miközben figyeli a gyertyák kanócával táncoló lángokat. Elgondolkodik azon, hogy ki volt az az őrült, aki nyílt lángot engedélyezett a könyvtárban, ahol ennyi kincs, feljegyzés, és tudás található. Ha rajta múlna, biztos lámpásokat használna, olyat, ami ha eldől, se feltétlenül gyújtja fel rögtön a száraz papírt, ami ha szikrát vet, van ami felfogja. Áldja a szerencséjüket, hogy csak szellővel próbálkozott, és nem széllel, ami felboríthatta volna a világításra használt viaszoszlopokat, fallikus jellegükkel is az előző estére emlékeztetve a fiút. Végül belátja, hogy a kérdésre nem elég válasz az, hogy nem tudja, hiszen kénytelen lesz szembenézni a panzió vezetőjével, és elmondani neki mindent, amit történt. Ha mással nem is, ennyivel mindenképp tartozik Merlanának, és Mainak is. El kell engedje, és le kell zárja a múltját, az nem megoldás, ha csak nem vesz róla tudomást. *
- Ötletem sincs. * Szólal meg hosszú idő után, talán már el is felejti addigra a mélységi, hogy milyen kérdést tett fel. *
- Azt tudom, hogy el akarom mondani neki, de azt nem, hogy mit, és hogyan. Ha az istenek kegyesek hozzám, talán meghalok, mielőtt visszaérnék. * Nevet fel keserűen, mintha komolyan gondolná, amit mond. *
* A sikeresen létrehozott mágiától egy pillanatra még ő is meglepődik, nem gondolta, hogy ilyen nagy területet fog lefedni a szellő, azt hitte, hogy csak egy-két lépés amivel számolnia kell. Ettől függetlenül nem mutatja bűnbánat, vagy megbánás jeleit, de nem számítana az se, ha igen, mert a mélységi láthatóan úgy tesz, mintha levegő lenne. Emiatt a hóhajú harcos sem kezdeményezne beszélgetést, és már épp azon gondolkodik, hogy inkább egy másik részlegen kezd olvasni, ott, ahol földmágiával foglalkoznak, amikor mégis megtöri a csendet a társa. Komoly kérdés, olyan, amit már legalább egy napja próbál nem feltenni önmagában, és tessék, most valaki más teszi meg azt helyette. Nagyot sóhajt válaszként, és hagyja, hogy a kettejük között ülő csend még jobban elmélyüljön. A hallgatás talán többet mond minden szónál, amit mondhatna most, miközben figyeli a gyertyák kanócával táncoló lángokat. Elgondolkodik azon, hogy ki volt az az őrült, aki nyílt lángot engedélyezett a könyvtárban, ahol ennyi kincs, feljegyzés, és tudás található. Ha rajta múlna, biztos lámpásokat használna, olyat, ami ha eldől, se feltétlenül gyújtja fel rögtön a száraz papírt, ami ha szikrát vet, van ami felfogja. Áldja a szerencséjüket, hogy csak szellővel próbálkozott, és nem széllel, ami felboríthatta volna a világításra használt viaszoszlopokat, fallikus jellegükkel is az előző estére emlékeztetve a fiút. Végül belátja, hogy a kérdésre nem elég válasz az, hogy nem tudja, hiszen kénytelen lesz szembenézni a panzió vezetőjével, és elmondani neki mindent, amit történt. Ha mással nem is, ennyivel mindenképp tartozik Merlanának, és Mainak is. El kell engedje, és le kell zárja a múltját, az nem megoldás, ha csak nem vesz róla tudomást. *
- Ötletem sincs. * Szólal meg hosszú idő után, talán már el is felejti addigra a mélységi, hogy milyen kérdést tett fel. *
- Azt tudom, hogy el akarom mondani neki, de azt nem, hogy mit, és hogyan. Ha az istenek kegyesek hozzám, talán meghalok, mielőtt visszaérnék. * Nevet fel keserűen, mintha komolyan gondolná, amit mond. *
1282. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-16 08:26:53
Üzenet elküldve: 2025-10-16 08:26:53
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Órákkal később//
*Norennar előrehajol, tekintetét a könyv sárgult lapjai közé fúrja. A sorok elmosódnak, a betűk mintha egymásba folynának. Próbál koncentrálni, igéket formál, de minden próbálkozás hamvába hal. A hangjai darabosak, az értelmük kicsúszik a nyelvéről. Szinte hallja, ahogy az öreg papírlapok csöndben kineveti. A türelem lassan kopik benne, de újra és újra próbálkozik, mintha puszta akarattal megtörhetné a mágia makacsságát.
Ekkor hűvös fuvallat simít végig a hátán. A könyv lapjai megrezdülnek előtte, a gyertyaláng megnyúlik, és a mélységi megáll a mozdulatban. A torony zárt, a huzatnak nyoma sincs. Egy pillanatra csak hunyorog, majd lassan felsóhajt. Nem kell sok hozzá, hogy rájöjjön, mi vagy pontosabban ki is állhat a háttérben. Bízott benne, hogy a helyi mágusok nem a könyvtárban tesztelik az új varázslataikat. El sem meri képzelni, mi történne azokban a könyvtárakban, ahol tűzvarázslatokat tartalmazó iratok vannak.
A válla fölött hátrapillant. A háta mögött a hóhajú harcos. Norennar szája sarkában halvány, fáradt félmosoly jelenik meg, majd visszafordul a könyvhöz. Úgy látszik mégsem olyan hatalmas ez a torony.
A gondolat, hogy folytassa a tanulást, egyre inkább nyomasztóvá válik. A betűk helyén már nem lát mást, csak kanyargó fekete vonalakat.
Egy halk sóhaj kíséretében becsukja a kötetet. Az ujjai még rajta maradnak a borítón, aztán lassan hátradől. A szék enyhén megnyikordul alatta, ő pedig a mennyezet felé bámul, majd újra maga elé. Ki tudja mi járhat a fejében.
A tekintete végül ismét oldalra siklik, a szeme sarkából figyeli a harcost. Látja, ahogy az az új varázslatával bíbelődik. A mélységi finoman elhúzza a száját. Úgy tűnik, ott vannak már a szavak a nyelve hegyén, de láthatóan hezitál, hogy ki is ejtse őket.
Végül megszólal, hangja csendes, nyugodt. Nyoma sincs a tőle megszokott fáradt cinizmusnak.*
- Már tudod, mit mondasz majd Merlanának?
*Még mindig nem fordul teljesen a fiú felé, csak féloldalasan figyeli. A kérdésben ott az őszinte érdeklődés, mindenesetre megérti ha a fiú rossz néven veszi a feltehetően érzékeny témát.*
*Norennar előrehajol, tekintetét a könyv sárgult lapjai közé fúrja. A sorok elmosódnak, a betűk mintha egymásba folynának. Próbál koncentrálni, igéket formál, de minden próbálkozás hamvába hal. A hangjai darabosak, az értelmük kicsúszik a nyelvéről. Szinte hallja, ahogy az öreg papírlapok csöndben kineveti. A türelem lassan kopik benne, de újra és újra próbálkozik, mintha puszta akarattal megtörhetné a mágia makacsságát.
Ekkor hűvös fuvallat simít végig a hátán. A könyv lapjai megrezdülnek előtte, a gyertyaláng megnyúlik, és a mélységi megáll a mozdulatban. A torony zárt, a huzatnak nyoma sincs. Egy pillanatra csak hunyorog, majd lassan felsóhajt. Nem kell sok hozzá, hogy rájöjjön, mi vagy pontosabban ki is állhat a háttérben. Bízott benne, hogy a helyi mágusok nem a könyvtárban tesztelik az új varázslataikat. El sem meri képzelni, mi történne azokban a könyvtárakban, ahol tűzvarázslatokat tartalmazó iratok vannak.
A válla fölött hátrapillant. A háta mögött a hóhajú harcos. Norennar szája sarkában halvány, fáradt félmosoly jelenik meg, majd visszafordul a könyvhöz. Úgy látszik mégsem olyan hatalmas ez a torony.
A gondolat, hogy folytassa a tanulást, egyre inkább nyomasztóvá válik. A betűk helyén már nem lát mást, csak kanyargó fekete vonalakat.
Egy halk sóhaj kíséretében becsukja a kötetet. Az ujjai még rajta maradnak a borítón, aztán lassan hátradől. A szék enyhén megnyikordul alatta, ő pedig a mennyezet felé bámul, majd újra maga elé. Ki tudja mi járhat a fejében.
A tekintete végül ismét oldalra siklik, a szeme sarkából figyeli a harcost. Látja, ahogy az az új varázslatával bíbelődik. A mélységi finoman elhúzza a száját. Úgy tűnik, ott vannak már a szavak a nyelve hegyén, de láthatóan hezitál, hogy ki is ejtse őket.
Végül megszólal, hangja csendes, nyugodt. Nyoma sincs a tőle megszokott fáradt cinizmusnak.*
- Már tudod, mit mondasz majd Merlanának?
*Még mindig nem fordul teljesen a fiú felé, csak féloldalasan figyeli. A kérdésben ott az őszinte érdeklődés, mindenesetre megérti ha a fiú rossz néven veszi a feltehetően érzékeny témát.*
1281. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-15 22:24:42
Üzenet elküldve: 2025-10-15 22:24:42
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Órákkal később//
* A mélységi nem szól hozzá, úgyhogy ő sem töri meg a csendet, legalábbis addig nem, amíg nem talál egy varázslatot, amit hasznosnak, és egyszerűnek ítél. Néhányszor elolvassa az igét, hogy memorizálja magában, aztán rájön, hogy összekeverte a két varázslatot, mert ehhez nem is kell ige. Nem bánja, mert így legalább két dolgot tanul egy lendülettel. Persze ha Mai itt lenne, biztos felhívná rá a figyelmét, hogy nem ez a legjobb módszer arra, hogy elsajátítson új varázslatokat, de kedvese nincs itt, hogy figyelemzavart diagnosztizáljon a hóhajú harcosban. Pashthra pedig rájön, hogy így talán jobban és gyorsabban tud tanulni, de az is lehet, hogy csak önmagát áltatja. Addig semmiképp nem fog kiderül, amíg nem próbálkozik meg az elsajátított tudással. Nagyot sóhajt, aztán megpróbálkozik a kézmozdulattal, igyekszik úgy áramoltatni a mágikus energiákat, hogy sikerrel járjon. Ha úgy történik minden, ahogy szeretné, akkor hűvös szellő kezd fújni a könyvtár egyébként kellemetlenül meleg levegőjében, és mivel nem tudja a hatókörét a mágiának, ebbe sajnos, vagy nem sajnos a másik hím is beleesik rajta kívül. Hogy erre reagál, vagy sem, azt nem tudhatja, ahogy azt sem, hogy egyáltalán sikerrel jár, vagy besül, ahogy eddig szinte mindig tette az új igékkel. *
A varázsló egy gyors kézmozdulatot tesz, melynek hatására hűvös szellő kerekedik a varázsló körül, ami gyorsan enyhíti a kisebb, égő fájdalmat, és lehűti a forró tárgyakat.
* A mélységi nem szól hozzá, úgyhogy ő sem töri meg a csendet, legalábbis addig nem, amíg nem talál egy varázslatot, amit hasznosnak, és egyszerűnek ítél. Néhányszor elolvassa az igét, hogy memorizálja magában, aztán rájön, hogy összekeverte a két varázslatot, mert ehhez nem is kell ige. Nem bánja, mert így legalább két dolgot tanul egy lendülettel. Persze ha Mai itt lenne, biztos felhívná rá a figyelmét, hogy nem ez a legjobb módszer arra, hogy elsajátítson új varázslatokat, de kedvese nincs itt, hogy figyelemzavart diagnosztizáljon a hóhajú harcosban. Pashthra pedig rájön, hogy így talán jobban és gyorsabban tud tanulni, de az is lehet, hogy csak önmagát áltatja. Addig semmiképp nem fog kiderül, amíg nem próbálkozik meg az elsajátított tudással. Nagyot sóhajt, aztán megpróbálkozik a kézmozdulattal, igyekszik úgy áramoltatni a mágikus energiákat, hogy sikerrel járjon. Ha úgy történik minden, ahogy szeretné, akkor hűvös szellő kezd fújni a könyvtár egyébként kellemetlenül meleg levegőjében, és mivel nem tudja a hatókörét a mágiának, ebbe sajnos, vagy nem sajnos a másik hím is beleesik rajta kívül. Hogy erre reagál, vagy sem, azt nem tudhatja, ahogy azt sem, hogy egyáltalán sikerrel jár, vagy besül, ahogy eddig szinte mindig tette az új igékkel. *
A varázsló egy gyors kézmozdulatot tesz, melynek hatására hűvös szellő kerekedik a varázsló körül, ami gyorsan enyhíti a kisebb, égő fájdalmat, és lehűti a forró tárgyakat.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1433-1452