Külső területek - Mágustorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 158 (3141. - 3160. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
3160. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-11-13 21:04:04
Üzenet elküldve: 2021-11-13 21:04:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
*Önnön feltevését magában folytatja, elképzelve egy olyan világot, olyan embereket, közönséget, kik valóban szerszámként kezelik az itt csak kevés által használt, végtelenséget tartalmazó és azt formálható, soha meg nem magyarázható erőt. Milyen nehézmunkák lennének ott leegyszerűsítve? Miért kéne ott aggódniuk, mikor ételt s italt oly könnyen tudnának termeszteni, irányítva az időjárást és megelőzve a természeti katasztrófákat? Nyersanyagok bőségében, mikor mindent elő tudnának venni önnön saját kezeikből? Félelemérzet és veszély nélkül, mikor egy csettintéssel minden más lényt a lábuk alatt tudhatnak, erőszakkal vagy nélküle? Békében? Biztos, hogy ilyen egyszerű lenne? Talán túl naiv, vagy fiatal, de neki tényleg ez a tökéletes elképzelés.
Megszokottan a tarkójához nyúl, hogy fölhúzza a csuklyáját, de mindössze nyakát érinti meg, és megrázkódik; meg kell ezt az új, giccses ruhát szoknia, vagy minél előbb kimoshatja köpenyét. Legalább emiatt ki kéne mennie a toronyból, ha majd később is.
Társa kérdésére nem azonnal válaszol, mivel nem is képes rá. Ennyire előre még nem gondolkodott jövőjével kapcsolatban, talán azért is, mert nem akart. De még ezután a túra után sem biztos magában.*
- Nem tudom most se. *Feleli fakó hangon.* - Én nem vagyok katona, tehát nincsen kötelességem. De még csak nem is egy eltökélt, élet-bántotta dolgos személy, csak egy "srác". Tehát azon kívül, hogy a világ végéig itt ülök, sok feladatom nincs. Nagyjából még ott vagyok, ahol Lihanechnél elindultam. Változtatnom kéne ezen valahogy. Van tipped? *Nem vár erre halálosan komoly segítséget, de valóban el van veszve a lehetőségek hiányában. Hova mehet egy mágusnak tanuló ebben a világban? Egyáltalán mit csinálhat?*
*Önnön feltevését magában folytatja, elképzelve egy olyan világot, olyan embereket, közönséget, kik valóban szerszámként kezelik az itt csak kevés által használt, végtelenséget tartalmazó és azt formálható, soha meg nem magyarázható erőt. Milyen nehézmunkák lennének ott leegyszerűsítve? Miért kéne ott aggódniuk, mikor ételt s italt oly könnyen tudnának termeszteni, irányítva az időjárást és megelőzve a természeti katasztrófákat? Nyersanyagok bőségében, mikor mindent elő tudnának venni önnön saját kezeikből? Félelemérzet és veszély nélkül, mikor egy csettintéssel minden más lényt a lábuk alatt tudhatnak, erőszakkal vagy nélküle? Békében? Biztos, hogy ilyen egyszerű lenne? Talán túl naiv, vagy fiatal, de neki tényleg ez a tökéletes elképzelés.
Megszokottan a tarkójához nyúl, hogy fölhúzza a csuklyáját, de mindössze nyakát érinti meg, és megrázkódik; meg kell ezt az új, giccses ruhát szoknia, vagy minél előbb kimoshatja köpenyét. Legalább emiatt ki kéne mennie a toronyból, ha majd később is.
Társa kérdésére nem azonnal válaszol, mivel nem is képes rá. Ennyire előre még nem gondolkodott jövőjével kapcsolatban, talán azért is, mert nem akart. De még ezután a túra után sem biztos magában.*
- Nem tudom most se. *Feleli fakó hangon.* - Én nem vagyok katona, tehát nincsen kötelességem. De még csak nem is egy eltökélt, élet-bántotta dolgos személy, csak egy "srác". Tehát azon kívül, hogy a világ végéig itt ülök, sok feladatom nincs. Nagyjából még ott vagyok, ahol Lihanechnél elindultam. Változtatnom kéne ezen valahogy. Van tipped? *Nem vár erre halálosan komoly segítséget, de valóban el van veszve a lehetőségek hiányában. Hova mehet egy mágusnak tanuló ebben a világban? Egyáltalán mit csinálhat?*
3159. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-11-13 20:14:26
Üzenet elküldve: 2021-11-13 20:14:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*Adoaver leírását hallva egyre kíváncsibb, mégis mekkora lehet az itteni könyvtár. Még emlékszik, mikor először látta a templomban lévő gyűjteményt, hirtelen ki is kellett fordulnia az ajtón, annyira... megrázta az élmény. Néha kicsit túl nagy a kontraszt számára a régi és az új élete között. Ami talán butaságnak hangzik, mert a jót inkább csak megszokni kellene, mégis olyasmi ez, amivel meg kell küzdenie. Nincstelenül, nap mint nap a kikötői házban gyötrődve egy nyugalmas, dolgos napnak is örült volna, ahol sem félnie nem kell, sem fájdalom nem éri. Akkor még arról sem tudott, hogy léteznek ilyen könyvgyűjtemények, de még nem is fogott egyet sem a kezében. A világ nagyon pici és sötét volt, mert hát nem is tudhatott róla, hogy mi van a Kikötőn túl, senki nem tanított neki ilyesmikről. Ehhez képest most a városőrség tagja, fegyverforgatást tanul, bír az írás-olvasás képességével, fontos feladatot, kutatást bíznak rá, itt van egy lebegő toronyban, beszélt egy hatalmas mágusmesterrel és a mágiatanulás gondolatával kacérkodik. Ez mind boldoggá teszi, tényleg, de nehéz a múltat teljesen maga mögött hagynia és a jelen tükrében néha csak még borzalmasabbnak tűnik az egész, amit átélt. Persze, igyekszik a jelenre összpontosítani, ám van, amikor elgyengül, főleg, ha magában lehet. Mások előtt természetesen erősnek próbál mutatkozni, de hát ki akarna teher lenni, főleg az ő helyzetében?
Mivel az ifjú nem mozdul, ő is pihen még egy keveset, meg kicsit el is pilled igazából a nagy kényelemben és melegben.
Adoaver fölvetése elgondolkodtatja. Azt Gaerralos is magyarázta, hogy igazából bárki képes lehet mágiát tanulni, csak egyesektől sokkal több időt és kitartást kíván a feladat, ami nem mindig éri meg. De hogy milyen volna a világ, ahol mindenki hajlandó volna ilyesmivel foglalkozni...*
- Én is. - *Feleli halkan, gondolataiba merülve. Sokkal mélyebb ugyanis ez a téma. Egy olyan világban feltételezhetően a legtöbben tudnának írni és olvasni. És akkor talán minden másról is többet tudnának. De a valóságban sokan még mesterséget sem tudnak kitanulni. Nem restségből, hanem lehetőségek híján. Meg munka és megélhetés sem jut mindenkinek. Igen, a mágiával együtt működő emberek világa elég elképzelhetetlen innen nézve... Viszont elmélkedéshez, megoldások kereséséhez megfelelő alap.*
- Azt mondtad, nem tudod még, te mire használnád ezt a tudást? - *Idézi fel a beszélgetésük egy részletét még az útról. Kíváncsi, most miként felel az ifjú.*
- Mit gondolsz, mire lehet jó, mire használhatnák az emberek?
*Adoaver leírását hallva egyre kíváncsibb, mégis mekkora lehet az itteni könyvtár. Még emlékszik, mikor először látta a templomban lévő gyűjteményt, hirtelen ki is kellett fordulnia az ajtón, annyira... megrázta az élmény. Néha kicsit túl nagy a kontraszt számára a régi és az új élete között. Ami talán butaságnak hangzik, mert a jót inkább csak megszokni kellene, mégis olyasmi ez, amivel meg kell küzdenie. Nincstelenül, nap mint nap a kikötői házban gyötrődve egy nyugalmas, dolgos napnak is örült volna, ahol sem félnie nem kell, sem fájdalom nem éri. Akkor még arról sem tudott, hogy léteznek ilyen könyvgyűjtemények, de még nem is fogott egyet sem a kezében. A világ nagyon pici és sötét volt, mert hát nem is tudhatott róla, hogy mi van a Kikötőn túl, senki nem tanított neki ilyesmikről. Ehhez képest most a városőrség tagja, fegyverforgatást tanul, bír az írás-olvasás képességével, fontos feladatot, kutatást bíznak rá, itt van egy lebegő toronyban, beszélt egy hatalmas mágusmesterrel és a mágiatanulás gondolatával kacérkodik. Ez mind boldoggá teszi, tényleg, de nehéz a múltat teljesen maga mögött hagynia és a jelen tükrében néha csak még borzalmasabbnak tűnik az egész, amit átélt. Persze, igyekszik a jelenre összpontosítani, ám van, amikor elgyengül, főleg, ha magában lehet. Mások előtt természetesen erősnek próbál mutatkozni, de hát ki akarna teher lenni, főleg az ő helyzetében?
Mivel az ifjú nem mozdul, ő is pihen még egy keveset, meg kicsit el is pilled igazából a nagy kényelemben és melegben.
Adoaver fölvetése elgondolkodtatja. Azt Gaerralos is magyarázta, hogy igazából bárki képes lehet mágiát tanulni, csak egyesektől sokkal több időt és kitartást kíván a feladat, ami nem mindig éri meg. De hogy milyen volna a világ, ahol mindenki hajlandó volna ilyesmivel foglalkozni...*
- Én is. - *Feleli halkan, gondolataiba merülve. Sokkal mélyebb ugyanis ez a téma. Egy olyan világban feltételezhetően a legtöbben tudnának írni és olvasni. És akkor talán minden másról is többet tudnának. De a valóságban sokan még mesterséget sem tudnak kitanulni. Nem restségből, hanem lehetőségek híján. Meg munka és megélhetés sem jut mindenkinek. Igen, a mágiával együtt működő emberek világa elég elképzelhetetlen innen nézve... Viszont elmélkedéshez, megoldások kereséséhez megfelelő alap.*
- Azt mondtad, nem tudod még, te mire használnád ezt a tudást? - *Idézi fel a beszélgetésük egy részletét még az útról. Kíváncsi, most miként felel az ifjú.*
- Mit gondolsz, mire lehet jó, mire használhatnák az emberek?
3158. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-11-13 09:45:23
Üzenet elküldve: 2021-11-13 09:45:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
*Ujjait egymásnak téve visszasüllyed a fotelbe, valamint a plafonra emeli tekintetét, a katona társaságában elgondolkodva, mi legyen a következő lépés. Mindeközben fülét is nyitva tartja, társa kérdését hagyva, hogy egy elégedett vigyort fessen képére.*
- Úgy van, és még mennyire hogy megérte az út! Nem hiszem, hogy egy-két nap alatt végezni fogok itt, olyan nagy volt az a hely! *Belegondolva, hogy elvárásait mennyire felülmúlták e kincses kamrával, nagy boldogság önti el. Hogy milyen sok időt fog itt tölteni, kiismerni magát a polcok között, kötetet kötet után zabálva, végre nem csak agyonolvasott regékkel és enciklopédiákkal töltve mindennapjait! Itt nagy tudás várja. Hatalom, ami nem mindenkinek adatik meg! És ha képes lesz értelmezni, irányítani és fizikai formákba önteni a lapok közé rejtett lehetőségeket, még szélesebbre tudja nyújtani látáskörét és akár fel is kezdheti fedezni a körülötte lévő kis világot! Nem lesz akadály, mi megállítja!
Ábrándozásaiból megint csak Garsin rúgja ki, reménykedése pedig még az út elején érzett kis idegességet vált ki belőle.* ~ És ezt nem kérdezted meg Abogrtól!? ~ *Bár ha az ő helyében lett volna, ha magától a nagymágustól kellett volna ezt megkérdeznie, kétli, hogy holmi habogásnál többet tudott volna kiejteni ajkaiból...
Nem hiszi, hogy a fizetséggel nagy problémája lesz, legfeljebb kisegíti egy kicsit, nem szükséges Adoavernek zsugorinak lenni erszénye tartalmával, legalábbis jelenleg. Hanem a kérdés, hogy megvan a lánynak az affinitás ahhoz, hogy varázsolni tudjon, hogy megtalálja, és érteni tudja a neki megfelelő könyvet hozzá, az továbbra is a levegőben van. Tudja, hogy ez csak abból derülne ki, ha most fölállnának, és elvezeti őt abba a nagy terembe kezdésnek, de jelenleg nehéz neki fölállnia. Olyan kényelmes ez a szék...*
- Tudod, régen a mágiára ugyanúgy tekintettek, mint bármely más ész-alapú szakterületre; nehezebb megtanulni, de ugyanannyira lehetőségekkel teli. De képzeld el, milyen lenne, ha az emberek egyszerre tudnák csinálni a hétköznapi munkájukat, és azt varázslattal ki tudnák segíteni. Én nehezen tudom.
*Ujjait egymásnak téve visszasüllyed a fotelbe, valamint a plafonra emeli tekintetét, a katona társaságában elgondolkodva, mi legyen a következő lépés. Mindeközben fülét is nyitva tartja, társa kérdését hagyva, hogy egy elégedett vigyort fessen képére.*
- Úgy van, és még mennyire hogy megérte az út! Nem hiszem, hogy egy-két nap alatt végezni fogok itt, olyan nagy volt az a hely! *Belegondolva, hogy elvárásait mennyire felülmúlták e kincses kamrával, nagy boldogság önti el. Hogy milyen sok időt fog itt tölteni, kiismerni magát a polcok között, kötetet kötet után zabálva, végre nem csak agyonolvasott regékkel és enciklopédiákkal töltve mindennapjait! Itt nagy tudás várja. Hatalom, ami nem mindenkinek adatik meg! És ha képes lesz értelmezni, irányítani és fizikai formákba önteni a lapok közé rejtett lehetőségeket, még szélesebbre tudja nyújtani látáskörét és akár fel is kezdheti fedezni a körülötte lévő kis világot! Nem lesz akadály, mi megállítja!
Ábrándozásaiból megint csak Garsin rúgja ki, reménykedése pedig még az út elején érzett kis idegességet vált ki belőle.* ~ És ezt nem kérdezted meg Abogrtól!? ~ *Bár ha az ő helyében lett volna, ha magától a nagymágustól kellett volna ezt megkérdeznie, kétli, hogy holmi habogásnál többet tudott volna kiejteni ajkaiból...
Nem hiszi, hogy a fizetséggel nagy problémája lesz, legfeljebb kisegíti egy kicsit, nem szükséges Adoavernek zsugorinak lenni erszénye tartalmával, legalábbis jelenleg. Hanem a kérdés, hogy megvan a lánynak az affinitás ahhoz, hogy varázsolni tudjon, hogy megtalálja, és érteni tudja a neki megfelelő könyvet hozzá, az továbbra is a levegőben van. Tudja, hogy ez csak abból derülne ki, ha most fölállnának, és elvezeti őt abba a nagy terembe kezdésnek, de jelenleg nehéz neki fölállnia. Olyan kényelmes ez a szék...*
- Tudod, régen a mágiára ugyanúgy tekintettek, mint bármely más ész-alapú szakterületre; nehezebb megtanulni, de ugyanannyira lehetőségekkel teli. De képzeld el, milyen lenne, ha az emberek egyszerre tudnák csinálni a hétköznapi munkájukat, és azt varázslattal ki tudnák segíteni. Én nehezen tudom.
3157. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-11-12 22:40:48
Üzenet elküldve: 2021-11-12 22:40:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*Az ifjú ábrázatát elnézve valóban meglephette őt a hír, hogy neki volt alkalma találkozni a torony mesterével. Miközben beszél, az elméje hátuljában azon is gondolkodik, mit mesélhetne Adoavernek Abogr-ról, mert hát a meghallgatás elég rövid volt, de mindenképpen szeretne valamit átadni belőle az ifjúnak. Viszont talán magától is kérdez majd, s ez megkönnyíti a mesélést.
De egyelőre a torony, s a titokzatos ajtó tölti ki a beszélgetésüket. Nagy érdeklődéssel hallgatja a másik beszámolóját, hogy vele mi minden történt, míg külön utakon jártak. Megjegyzi a segéd nevét is, illetve némi aggodalommal veszi tudomásul, hogy ahogy az ifjú megtudta, szobák nincsenek itt, amik célzottan az átéjszakázást szolgálnák. Remélni meri, hogy ettől függetlenül nem fogják őket kitessékelni az éjszaka sötétjébe és hidegébe, mert az akár még veszélyes is lehet. Táborozásra nincs is igazán felkészülve, épp csak az a takarója van, Adoaver pedig még feleennyire sem tűnik fölszerelkezettnek. De valahol csak meghúzhatják magukat idebent, ha ülve is kell aludjanak...
Az éj gondjairól tereli kicsit figyelmét az a megannyi elmélet, amivel az ifjú előáll az ajtó működésével kapcsolatban. Garsin szerint pedig akár még igaz is lehet, bár azt kétli, hogy Abogr vagy Yn szobájába csak úgy vissza tudna jutni.*
- Ráérünk, de akár mehetünk is. Tanulni érkeztél, nem igaz? - *Amilyen biztató igyekszik lenni, még egy halvány mosolyt is sikerül varázsolnia komoly arcára.*
- És én is megnézném azt a könyvtárat. Hátha elég lesz valamire az a pénz, ami nálam van. Szeretném megtudni, hogy... értek-e egyáltalán valamit az itteni könyvekből. - *Mondja, de föl még nem áll, mert a párnázott ülőhely elég marasztaló és hátha Adoaver mást szeretne előbb. Őt valójában az ajtó működése is érdekli. Bár így jobban átgondolva már van egy gyanúja, hogy talán csak azért jutott ő máshova, mert Yn vezette. Végül is, aki először jár itt, honnan is tudhatná, hogy hová szeretne menni? Valószínűbbnek tartja, hogy alapvetően abba a könyvtárba vezet az ajtó és csak kivételes esetekben máshová.*
*Az ifjú ábrázatát elnézve valóban meglephette őt a hír, hogy neki volt alkalma találkozni a torony mesterével. Miközben beszél, az elméje hátuljában azon is gondolkodik, mit mesélhetne Adoavernek Abogr-ról, mert hát a meghallgatás elég rövid volt, de mindenképpen szeretne valamit átadni belőle az ifjúnak. Viszont talán magától is kérdez majd, s ez megkönnyíti a mesélést.
De egyelőre a torony, s a titokzatos ajtó tölti ki a beszélgetésüket. Nagy érdeklődéssel hallgatja a másik beszámolóját, hogy vele mi minden történt, míg külön utakon jártak. Megjegyzi a segéd nevét is, illetve némi aggodalommal veszi tudomásul, hogy ahogy az ifjú megtudta, szobák nincsenek itt, amik célzottan az átéjszakázást szolgálnák. Remélni meri, hogy ettől függetlenül nem fogják őket kitessékelni az éjszaka sötétjébe és hidegébe, mert az akár még veszélyes is lehet. Táborozásra nincs is igazán felkészülve, épp csak az a takarója van, Adoaver pedig még feleennyire sem tűnik fölszerelkezettnek. De valahol csak meghúzhatják magukat idebent, ha ülve is kell aludjanak...
Az éj gondjairól tereli kicsit figyelmét az a megannyi elmélet, amivel az ifjú előáll az ajtó működésével kapcsolatban. Garsin szerint pedig akár még igaz is lehet, bár azt kétli, hogy Abogr vagy Yn szobájába csak úgy vissza tudna jutni.*
- Ráérünk, de akár mehetünk is. Tanulni érkeztél, nem igaz? - *Amilyen biztató igyekszik lenni, még egy halvány mosolyt is sikerül varázsolnia komoly arcára.*
- És én is megnézném azt a könyvtárat. Hátha elég lesz valamire az a pénz, ami nálam van. Szeretném megtudni, hogy... értek-e egyáltalán valamit az itteni könyvekből. - *Mondja, de föl még nem áll, mert a párnázott ülőhely elég marasztaló és hátha Adoaver mást szeretne előbb. Őt valójában az ajtó működése is érdekli. Bár így jobban átgondolva már van egy gyanúja, hogy talán csak azért jutott ő máshova, mert Yn vezette. Végül is, aki először jár itt, honnan is tudhatná, hogy hová szeretne menni? Valószínűbbnek tartja, hogy alapvetően abba a könyvtárba vezet az ajtó és csak kivételes esetekben máshová.*
3156. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-11-12 09:51:57
Üzenet elküldve: 2021-11-12 09:51:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
*Választ várva eszébe ötlik a kérdés, hogy miért aggodalmaskodik a szokásos udvariaskodásnál jobban? Sőt, egyáltalán miért kereste a társaságát? Már lezajlott az, amiben beleegyeztek, sikeresen megtették ide az utat és amit ő maga itt keresett, azt hamar meg is találta. Nem sok haszna lenne, ha ráakaszkodna. Gyakorlatilag még továbbra sem többek egymást kisegítő utazótársaknál, semmi sem állítja meg attól, hogy itt mindketten a maguk dolgára is menjenek. Talán olyan sokat mesélt magáról, ha muszájból is, hogy már nem akarja, hogy egy róla ennyit tudó személy csak úgy hirtelen elkószáljon, még ha ennek előbb vagy utóbb be is kéne következnie. Talán csak hozzá nőtt a séta következtében. Vagy csak értékeli, hogy ő gyakorlatilag az első személy, aki hosszabb távon végig hallgatta, sőt, kisegítette egy-két módon. Mindössze azt tudja biztosan, hogy nem szomorkodna, ha együtt matatnának abban a kolosszális könyvtárban.
A szavakra, hogy Elthurnak a torony valódi mesterével volt lehetősége beszélni, majdnem arra készteti Adoavert, hogy felálljon a székéből izgalmában; így is megfeszülnek arcvonásai, szemei kissé kitágulnak, szája egy néma ó-ra nyílik. Látszik rajta, hogy ezer kérdés akad a nyelve hegyén, de most nem kezdi el velük bombázni társát. Helyette nem túl magabiztosan bólint, várja a továbbiakat.*
~ Hát az ajtón kívül én nem láttam túl sok varázslatos dolgot. ~ *Vázolja le magában a saját tapasztalatai, azt is eszébe juttatva utána, hogy a lány minden valószínűséggel egy teljesen különböző helyiségben járt, olyasmi, valóban varázslatos dolgokat is láthatva, amiket ő nem. Már ha a "varázslatos" szó alatt ugyanazt a dolgot értik mindketten. És ha már az ajtó...*
- Amikor titeket otthagytalak, én egy könyvtárba jutottam. *Osztja meg vele tapasztalatát.* - Olyan röhejesen nagy volt a helyiség, hogy nem láttam a végébe. Amilyen tudás után rohanni akartam, azt ott megtalálom sikeresen, amiatt már nem félek. De amikor abból a teremből kiléptem, hasonlóképp csak ide jutottam vissza, nem tudom mennyi idővel előttetek. Láttam azt a szerezetes fazont is, amúgy megkérdeztem és Ynnek hívják, ő is ment a dolgára, ugyanezen az ajtón. Azóta itt vártam. *Teszi össze a kezét, osztva meg elképzeléséből.* - Úgy néz ki, ez az ajtó elvisz oda, ahova mi akarunk menni ebben a toronyban, és a belső helyiségekből kilépve valószínűleg ide jutnánk vissza. De az ajtó hogyan tudja, merre akarunk menni? Ha nem gondolunk más helyiségre, vagy nincs olyan ezen a helyen, akkor hová nyílik az ajtó? Biztos vannak olyan szobák, ahova nekünk tilos az átjárás, azt hogyan akadályozzák? És egyáltalán milyen nagy ez a torony? *Gondolkozik hangosan, csak egy párat kivéve az agyában terjengő ezernyi kérdésből. Megint csak a katonára emelve a tekintetét, visszalengeti magát a valóságba is:* - Ah, elnézést. Megkérdeztem Ynt, és itt sajnos nincsenek hálószobák. Na meg azok a könyvek valóban lakatra vannak csatolva, és abban nem vagyok biztos, hogyan oldjuk fel őket. De azzal még ráérünk, ugyebár?
*Választ várva eszébe ötlik a kérdés, hogy miért aggodalmaskodik a szokásos udvariaskodásnál jobban? Sőt, egyáltalán miért kereste a társaságát? Már lezajlott az, amiben beleegyeztek, sikeresen megtették ide az utat és amit ő maga itt keresett, azt hamar meg is találta. Nem sok haszna lenne, ha ráakaszkodna. Gyakorlatilag még továbbra sem többek egymást kisegítő utazótársaknál, semmi sem állítja meg attól, hogy itt mindketten a maguk dolgára is menjenek. Talán olyan sokat mesélt magáról, ha muszájból is, hogy már nem akarja, hogy egy róla ennyit tudó személy csak úgy hirtelen elkószáljon, még ha ennek előbb vagy utóbb be is kéne következnie. Talán csak hozzá nőtt a séta következtében. Vagy csak értékeli, hogy ő gyakorlatilag az első személy, aki hosszabb távon végig hallgatta, sőt, kisegítette egy-két módon. Mindössze azt tudja biztosan, hogy nem szomorkodna, ha együtt matatnának abban a kolosszális könyvtárban.
A szavakra, hogy Elthurnak a torony valódi mesterével volt lehetősége beszélni, majdnem arra készteti Adoavert, hogy felálljon a székéből izgalmában; így is megfeszülnek arcvonásai, szemei kissé kitágulnak, szája egy néma ó-ra nyílik. Látszik rajta, hogy ezer kérdés akad a nyelve hegyén, de most nem kezdi el velük bombázni társát. Helyette nem túl magabiztosan bólint, várja a továbbiakat.*
~ Hát az ajtón kívül én nem láttam túl sok varázslatos dolgot. ~ *Vázolja le magában a saját tapasztalatai, azt is eszébe juttatva utána, hogy a lány minden valószínűséggel egy teljesen különböző helyiségben járt, olyasmi, valóban varázslatos dolgokat is láthatva, amiket ő nem. Már ha a "varázslatos" szó alatt ugyanazt a dolgot értik mindketten. És ha már az ajtó...*
- Amikor titeket otthagytalak, én egy könyvtárba jutottam. *Osztja meg vele tapasztalatát.* - Olyan röhejesen nagy volt a helyiség, hogy nem láttam a végébe. Amilyen tudás után rohanni akartam, azt ott megtalálom sikeresen, amiatt már nem félek. De amikor abból a teremből kiléptem, hasonlóképp csak ide jutottam vissza, nem tudom mennyi idővel előttetek. Láttam azt a szerezetes fazont is, amúgy megkérdeztem és Ynnek hívják, ő is ment a dolgára, ugyanezen az ajtón. Azóta itt vártam. *Teszi össze a kezét, osztva meg elképzeléséből.* - Úgy néz ki, ez az ajtó elvisz oda, ahova mi akarunk menni ebben a toronyban, és a belső helyiségekből kilépve valószínűleg ide jutnánk vissza. De az ajtó hogyan tudja, merre akarunk menni? Ha nem gondolunk más helyiségre, vagy nincs olyan ezen a helyen, akkor hová nyílik az ajtó? Biztos vannak olyan szobák, ahova nekünk tilos az átjárás, azt hogyan akadályozzák? És egyáltalán milyen nagy ez a torony? *Gondolkozik hangosan, csak egy párat kivéve az agyában terjengő ezernyi kérdésből. Megint csak a katonára emelve a tekintetét, visszalengeti magát a valóságba is:* - Ah, elnézést. Megkérdeztem Ynt, és itt sajnos nincsenek hálószobák. Na meg azok a könyvek valóban lakatra vannak csatolva, és abban nem vagyok biztos, hogyan oldjuk fel őket. De azzal még ráérünk, ugyebár?
3155. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-11-11 22:08:34
Üzenet elküldve: 2021-11-11 22:08:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*Az ifjú válasza bár nem feltétlenül erre utal, mégis megerősítésnek veszi, hogy Adoavernek is hasonlóan furcsa tapasztalatai lehettek a toronyban való tájékozódással, mint neki. Ugyanakkor megjegyzi magának, hogy az ifjú nem akarta őt elveszíteni itt. Hogy azért, mert őt féltette, vagy mert ő félt nélküle? Esetleg csak jobban érzi magát egy ismerős társaságában? Vagy pusztán kíváncsi volt a titokzatos megbeszélésére?... Bármelyik legyen is, el kell ismerni, hogy örül ennek a ragaszkodásnak, mert így kevésbé érzi magát egyedül itt, ha valaki külön gondol rá és keresi. Na meg így arra is nagyobb esélyt lát, hogy a hazaútra is lesz társa. Illetve a toronyban való tartózkodásuk idejére... Adoaver talán nem a legmagabiztosabb, akiben a támogatót, vagy a vezért láthatná ezen az idegen helyen, sőt... De valahol épp ezért jó a társaságában lenni, könnyebb magát egyenrangúnak érezni, még annak tudatában is, hogy a másik egyébként a jelek szerint vagyonos és művelt (na meg férfi), vele ellentétben. A közös tanácstalanság és bolyongás most biztatóbbnak hangzik, mintha csaknem idegenként ő akarna rácsimpaszkodni egy nálánál bátrabb és tapasztaltabb valakire, akinek csak terhet jelentene. Főleg, hogy ilyesmit valószínűleg nem is tenne.
A kérdésekre most már Adoaveren hagyja pillantását, előbb csak finoman a fejét rázva.*
- Nem. Minden rendben. Kaptam válaszokat. A mester fogadott. - *Mondja el, s miután kimondta, jut eszébe, hogy ez mekkora hír is lehet a másiknak, akár még bánthatja is, hogy ő találkozhatott Abogr-al, miközben az ifjú ebből kimaradt.*
- Csak... elfáradtam. Sok minden történt és ez a torony... Furcsa ennyi varázslatos dolgot látni. - *Magyarázza. Nem panaszképpen, hanem mert a kérdésből úgy sejti, az ifjú észrevehette a megviseltségét, de nincs itt semmi aggódni való.*
- Mikor bementél azon az ajtón... Utánad mentünk. De nem voltál ott. Azt hiszem, az az ajtó több szobába is vezethet. Vagyis... ki sem ide kellett volna jöjjek. Te hogy kerültél vissza? Vagy hová mentél?
*Az ifjú válasza bár nem feltétlenül erre utal, mégis megerősítésnek veszi, hogy Adoavernek is hasonlóan furcsa tapasztalatai lehettek a toronyban való tájékozódással, mint neki. Ugyanakkor megjegyzi magának, hogy az ifjú nem akarta őt elveszíteni itt. Hogy azért, mert őt féltette, vagy mert ő félt nélküle? Esetleg csak jobban érzi magát egy ismerős társaságában? Vagy pusztán kíváncsi volt a titokzatos megbeszélésére?... Bármelyik legyen is, el kell ismerni, hogy örül ennek a ragaszkodásnak, mert így kevésbé érzi magát egyedül itt, ha valaki külön gondol rá és keresi. Na meg így arra is nagyobb esélyt lát, hogy a hazaútra is lesz társa. Illetve a toronyban való tartózkodásuk idejére... Adoaver talán nem a legmagabiztosabb, akiben a támogatót, vagy a vezért láthatná ezen az idegen helyen, sőt... De valahol épp ezért jó a társaságában lenni, könnyebb magát egyenrangúnak érezni, még annak tudatában is, hogy a másik egyébként a jelek szerint vagyonos és művelt (na meg férfi), vele ellentétben. A közös tanácstalanság és bolyongás most biztatóbbnak hangzik, mintha csaknem idegenként ő akarna rácsimpaszkodni egy nálánál bátrabb és tapasztaltabb valakire, akinek csak terhet jelentene. Főleg, hogy ilyesmit valószínűleg nem is tenne.
A kérdésekre most már Adoaveren hagyja pillantását, előbb csak finoman a fejét rázva.*
- Nem. Minden rendben. Kaptam válaszokat. A mester fogadott. - *Mondja el, s miután kimondta, jut eszébe, hogy ez mekkora hír is lehet a másiknak, akár még bánthatja is, hogy ő találkozhatott Abogr-al, miközben az ifjú ebből kimaradt.*
- Csak... elfáradtam. Sok minden történt és ez a torony... Furcsa ennyi varázslatos dolgot látni. - *Magyarázza. Nem panaszképpen, hanem mert a kérdésből úgy sejti, az ifjú észrevehette a megviseltségét, de nincs itt semmi aggódni való.*
- Mikor bementél azon az ajtón... Utánad mentünk. De nem voltál ott. Azt hiszem, az az ajtó több szobába is vezethet. Vagyis... ki sem ide kellett volna jöjjek. Te hogy kerültél vissza? Vagy hová mentél?
3154. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-11-11 20:23:16
Üzenet elküldve: 2021-11-11 20:23:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
*A csönd, a kinti világ utáni szélcsend és a meleg levegő együttese sikeresen bágyadtá teszi Adoavert; a kényelmes, fotelszerű székbe belesüppedve elálmosodik, a további ittlévő teendőket gyorsan elfeledve. Ám mielőtt még érzékszervei valóban cserben hagynák, a lépcső nyekergését véli hallani. Félig bosszúsan, félig megkönnyebbülten afelé sandít, ahol társát látja leereszkedni. Önelégedetten felsóhajt, de nem mozdul helyéről, hanem látókörében tartja Elthurt, ahogy ő is helyet foglal, csendben. Köszöntésként is csak lustán fölemeli a kezét, sokatmondóan elmosolyodva. De ahogy látja, hogy a katona milyen pozíciót foglal el, felül, és aggódó tekintettel felé hajol. Nem tudja, kérdezzen e, megint köszönjön, vagy valami megnyugtatót mondjon. Mielőtt bármelyik mellett dönteni tudna, a kérdéssel megelőzik.*
- Dehogy, csak biztos akartam lenni abban, hogy ne kergessük egymást. *Tisztázza magát őszintén, és magához viszonyítva röviden. Hogy a lány nem próbál szemkontaktust fölvenni vele, az nem tölti el őt sem vidámsággal.* - Minden rendben? Csak meglett az a megbeszélés, ugye? Rosszul sikerült? *Puhatolódzik.*
*A csönd, a kinti világ utáni szélcsend és a meleg levegő együttese sikeresen bágyadtá teszi Adoavert; a kényelmes, fotelszerű székbe belesüppedve elálmosodik, a további ittlévő teendőket gyorsan elfeledve. Ám mielőtt még érzékszervei valóban cserben hagynák, a lépcső nyekergését véli hallani. Félig bosszúsan, félig megkönnyebbülten afelé sandít, ahol társát látja leereszkedni. Önelégedetten felsóhajt, de nem mozdul helyéről, hanem látókörében tartja Elthurt, ahogy ő is helyet foglal, csendben. Köszöntésként is csak lustán fölemeli a kezét, sokatmondóan elmosolyodva. De ahogy látja, hogy a katona milyen pozíciót foglal el, felül, és aggódó tekintettel felé hajol. Nem tudja, kérdezzen e, megint köszönjön, vagy valami megnyugtatót mondjon. Mielőtt bármelyik mellett dönteni tudna, a kérdéssel megelőzik.*
- Dehogy, csak biztos akartam lenni abban, hogy ne kergessük egymást. *Tisztázza magát őszintén, és magához viszonyítva röviden. Hogy a lány nem próbál szemkontaktust fölvenni vele, az nem tölti el őt sem vidámsággal.* - Minden rendben? Csak meglett az a megbeszélés, ugye? Rosszul sikerült? *Puhatolódzik.*
3153. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-11-10 12:16:14
Üzenet elküldve: 2021-11-10 12:16:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*Bár kérdése kicsit másról szólt, már nem válaszol Abogrnak. Úgy véli, ha a mester tudna bármi olyasmiről, amitől ő tart, azt bizonyosan elmondta volna. De a férfi is egyszerűen fegyverként beszél az amulettről, nem egy irányíthatatlan, szeszélyesen működő eszközként, amivel akaratán kívül is árthatna. Neki pedig ez elég. A többivel már valóban magának kell elszámolnia, illetve az alakulatnak, s legfőképpen a parancsnoknak. De van egy sejtése, hogy a mérlegelést előbb a tapasztalatok gyűjtése fogja megelőzni. Ezekre pedig most lehetőséget kaptak, Abogrnak is hála. Bár Garsin még nem tudja elképzelni, hogyan is lehetne működésre bírni az amulettet pusztán ezen ismeretek birtokában, de hisz a mesternek, hogy ez lehetséges. Ha nem is az ő számára, de egy mágiában jártas társa számára...
Nem marad más hátra ezek után, mint a búcsú és a hála. Majd hamar kint találja magát a nagy Abogr szobájából...
Visszanéz még az ajtóra, majd a lépcsőkön indul el lefelé, a gondolataiba mélyedve. Nem is veszi észre, csak félúton, hogy "rossz helyen" jár.
Akkor megtorpan a csigalépcsők közepén és körülnéz. Most tudatosodik benne az egész, hogy még a szobák közti átjárásban is mágia van.
Folytatja útját lefelé, és csak megy és megy, egészen az egyik fotelig. Ha Adoaver még mindig ott ül, mellette is elhalad, de nem szól hozzá, csak rá pillant. Aztán leveti a zsákját és a kényelmes ülőhelybe roskad, a szoba mennyezetét bámulva, míg magát szorosan átöleli.
Nem érzi rosszul magát, csak kell egy-két pillanat emészteni. A történteket, a találkozást és ezt az elvarázsolt helyet...
Hiába olvasott már a mágiáról, élőben találkozni ilyen erős varázslatokkal még kikezdi az ép elméjét.*
- Miért vagy itt? Eltévedtél? - *Kérdi aztán színtelen hangon, még mindig a mennyezetet nézve, de a kérdés végén oldalt az ifjúra sandít, hacsak amaz el nem aludt.*
*Bár kérdése kicsit másról szólt, már nem válaszol Abogrnak. Úgy véli, ha a mester tudna bármi olyasmiről, amitől ő tart, azt bizonyosan elmondta volna. De a férfi is egyszerűen fegyverként beszél az amulettről, nem egy irányíthatatlan, szeszélyesen működő eszközként, amivel akaratán kívül is árthatna. Neki pedig ez elég. A többivel már valóban magának kell elszámolnia, illetve az alakulatnak, s legfőképpen a parancsnoknak. De van egy sejtése, hogy a mérlegelést előbb a tapasztalatok gyűjtése fogja megelőzni. Ezekre pedig most lehetőséget kaptak, Abogrnak is hála. Bár Garsin még nem tudja elképzelni, hogyan is lehetne működésre bírni az amulettet pusztán ezen ismeretek birtokában, de hisz a mesternek, hogy ez lehetséges. Ha nem is az ő számára, de egy mágiában jártas társa számára...
Nem marad más hátra ezek után, mint a búcsú és a hála. Majd hamar kint találja magát a nagy Abogr szobájából...
Visszanéz még az ajtóra, majd a lépcsőkön indul el lefelé, a gondolataiba mélyedve. Nem is veszi észre, csak félúton, hogy "rossz helyen" jár.
Akkor megtorpan a csigalépcsők közepén és körülnéz. Most tudatosodik benne az egész, hogy még a szobák közti átjárásban is mágia van.
Folytatja útját lefelé, és csak megy és megy, egészen az egyik fotelig. Ha Adoaver még mindig ott ül, mellette is elhalad, de nem szól hozzá, csak rá pillant. Aztán leveti a zsákját és a kényelmes ülőhelybe roskad, a szoba mennyezetét bámulva, míg magát szorosan átöleli.
Nem érzi rosszul magát, csak kell egy-két pillanat emészteni. A történteket, a találkozást és ezt az elvarázsolt helyet...
Hiába olvasott már a mágiáról, élőben találkozni ilyen erős varázslatokkal még kikezdi az ép elméjét.*
- Miért vagy itt? Eltévedtél? - *Kérdi aztán színtelen hangon, még mindig a mennyezetet nézve, de a kérdés végén oldalt az ifjúra sandít, hacsak amaz el nem aludt.*
3152. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-11-10 11:13:12
Üzenet elküldve: 2021-11-10 11:13:12
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Az útitárs//
*Bár Abogr nem járatos a szakrális eredetű varázstárgyak témájában, mégis hiteles és hasznos tanácsokat adhat még azokról is. A szakrális és elementáris varázslatokban közös, hogy mindkettő manát használ, varázserőt, ezért ha a hatásuk el is tér, a működésükben lehetnek átfedések. A Kínok Atyjával kapcsolatban csak meglátásai, véleménye lehet, hisz valóban keveset tud az isteni lények mibenlétéről, amiket elmond, bárki kiderítheti egy ki utánajárással. Ám arról, hogy az amulett használata befolyásolja-e ezen entitás hatalmát vagy befolyását a használóra, nem tud információval szolgálni.*
- Alkalmas a fegyver arra, hogy védjük vele a békét és biztonságot? *Kérdez vissza halovány mosollyal. Mindketten tudják a választ. Az acél alkalmas a védelemre, de ugyanúgy a pusztításra is. Ezen a gondolatmeneten át pedig az ereklye ugyanígy alkalmas mindkettőre.*
- Ezt a választ neked kell megadnod. Én nem tehetem meg. *Válaszolja végül. Ha Garsin megerősítést várt vagy ki nem mondott engedélyt az amulett használatára a mágusmestertől, akkor csalódnia kell, Abogr nem adja meg neki.
Az audiencia valóban a végéhez közeledik, a férfi felkel ültéből, az ajtóig kíséri a lányt. Elbúcsúznak, Abogr viszonozza Garsin pillantását, majd amikor becsukódik a lány mögött az ajtó, akkor újra az előszobába tartó lépcső tetején találja magát. Odalent Adoaver ül a kanapén, lábait kényelmesen kinyújtva, talán el is szendergett, míg várt.
Garsin kapott válaszokat, talán nem olyanokat, mint amilyenekre számított, de mégis kiszélesíthette tudását az amulettről és annak használatáról. Innentől rajta múlik, hogy merre indul tovább azzal kapcsolatban.*
*Bár Abogr nem járatos a szakrális eredetű varázstárgyak témájában, mégis hiteles és hasznos tanácsokat adhat még azokról is. A szakrális és elementáris varázslatokban közös, hogy mindkettő manát használ, varázserőt, ezért ha a hatásuk el is tér, a működésükben lehetnek átfedések. A Kínok Atyjával kapcsolatban csak meglátásai, véleménye lehet, hisz valóban keveset tud az isteni lények mibenlétéről, amiket elmond, bárki kiderítheti egy ki utánajárással. Ám arról, hogy az amulett használata befolyásolja-e ezen entitás hatalmát vagy befolyását a használóra, nem tud információval szolgálni.*
- Alkalmas a fegyver arra, hogy védjük vele a békét és biztonságot? *Kérdez vissza halovány mosollyal. Mindketten tudják a választ. Az acél alkalmas a védelemre, de ugyanúgy a pusztításra is. Ezen a gondolatmeneten át pedig az ereklye ugyanígy alkalmas mindkettőre.*
- Ezt a választ neked kell megadnod. Én nem tehetem meg. *Válaszolja végül. Ha Garsin megerősítést várt vagy ki nem mondott engedélyt az amulett használatára a mágusmestertől, akkor csalódnia kell, Abogr nem adja meg neki.
Az audiencia valóban a végéhez közeledik, a férfi felkel ültéből, az ajtóig kíséri a lányt. Elbúcsúznak, Abogr viszonozza Garsin pillantását, majd amikor becsukódik a lány mögött az ajtó, akkor újra az előszobába tartó lépcső tetején találja magát. Odalent Adoaver ül a kanapén, lábait kényelmesen kinyújtva, talán el is szendergett, míg várt.
Garsin kapott válaszokat, talán nem olyanokat, mint amilyenekre számított, de mégis kiszélesíthette tudását az amulettről és annak használatáról. Innentől rajta múlik, hogy merre indul tovább azzal kapcsolatban.*
3151. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-11-07 12:33:17
Üzenet elküldve: 2021-11-07 12:33:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*A saját affinitásával kapcsolatos megjegyzésére kapott halvány mosolyból nem sokat olvas ki: ami sejtelmesség volna benne, arról el is tereli figyelmét már a szóbeli felelet. Újdonságot nem igazán tud meg, pusztán megerősítést kap egy-egy feltételezésre, de már az is jó. A kérdéseire pedig választ...
A lelkéért, vagy épp az elmeállapota tisztaságáért és nyugalmáért aggódó szavakat még nem mondhatni, hogy kimondottan komolyan tudná venni. Nem azért, mert ne értene egyet, s tartaná förtelmesnek az erőszakosságot, inkább mert elégszer találkozott már vele és néhol szükséges rossznak látja. Akár a börtönből is aligha szabadultak volna ki, ha nem okoznak fájdalmat a fogvatartóiknak, s veszik életüket. Márpedig ő a városőrök között maradt, s már ezzel azt vállalta, hogy kerülhet még olyan helyzetbe, ahol fájdalmat és halált kell osztania. Ami természetesen nyomot hagy az emberben. Hogy az amulett ennél rosszabb, vagy ezzel egyenértékű, azt talán majd akkor fogja érezni és megtapasztalni, ha használja is. Amennyiben ő fogja használni...
A Kínok Atyjáról szólva már nyugtalanabbá válik. Vajon az amulett használata mennyire élteti akkor őt, s milyen mértékben kapcsolja a használót ahhoz az entitáshoz? Ez olyasmi lehet, amire meglehet, maga Abogr sem tud válaszolni... Egy pillanatig ugyan nézi őt, de a mentegetőzést hallva nem akarja erről tovább faggatni. Egyébként sem áll szándékában lépten-nyomon az amulett használatához folyamodni, csak ha a helyzet úgy kívánja, s a haszon nagyobb a kockázatnál.*
- De akkor mit gondol... alkalmas lehet arra is hogy jóra, a polgárok védelmére használjuk? Amennyire én látom, az amulettel harc nélkül és gyorsan megállíthatunk egy támadót, anélkül, hogy bárki is megsérülne. Amennyiben az amulett úgy működik, ahogy gondolom az alapján, amit láttam, és nem kiszámíthatatlanul... - *Vár még egy véleményt. Aztán látva, hogy a férfi fölállt, s nem elsétál valamerre, hanem őt nézi, maga is hasonlóképpen tesz, mert kiolvassa a jelekből, hogy elbocsátanák: a fogadás véget ért.
Az amulettet elteszi a zsákjába, a zsákot meg vissza a hátára, s már úgy fordul szembe a férfinak a búcsúhoz.*
- Minden jót! Köszönöm a segítségét, és hogy fogadott. Megtisztelő volt. - *Mondja ez utóbbit már kissé fátyolosabb hangon, mert a búcsúval ismét megérzi, hogy valóban mekkora megtiszteltetésben is volt része, hogy a nagy mágusmesterrel találkozhatott, ami talán nem jut ki mindenkinek.
Szavait meghajlással toldja meg, majd fölnéz még egyszer a különös szempárba és a meglepően kedvesnek tetsző arcra, igyekezvén emlékezetébe vésni ezt a találkozást, majd pedig kikíséri magát az ajtó felé. Amennyire meg van illetődve, el is felejti, hogy egy másik felé kellene mennie talán, vagy alapvetően az épülettel és Adoaver hollétével kapcsolatos zavarodottságát. Csak az ajtón kilépve fog ismét eszébe jutni. De vajon hová is érkezik az ajtón át ezúttal?*
A hozzászólás írója (Garsin Elthur) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.11.07 12:37:57
*A saját affinitásával kapcsolatos megjegyzésére kapott halvány mosolyból nem sokat olvas ki: ami sejtelmesség volna benne, arról el is tereli figyelmét már a szóbeli felelet. Újdonságot nem igazán tud meg, pusztán megerősítést kap egy-egy feltételezésre, de már az is jó. A kérdéseire pedig választ...
A lelkéért, vagy épp az elmeállapota tisztaságáért és nyugalmáért aggódó szavakat még nem mondhatni, hogy kimondottan komolyan tudná venni. Nem azért, mert ne értene egyet, s tartaná förtelmesnek az erőszakosságot, inkább mert elégszer találkozott már vele és néhol szükséges rossznak látja. Akár a börtönből is aligha szabadultak volna ki, ha nem okoznak fájdalmat a fogvatartóiknak, s veszik életüket. Márpedig ő a városőrök között maradt, s már ezzel azt vállalta, hogy kerülhet még olyan helyzetbe, ahol fájdalmat és halált kell osztania. Ami természetesen nyomot hagy az emberben. Hogy az amulett ennél rosszabb, vagy ezzel egyenértékű, azt talán majd akkor fogja érezni és megtapasztalni, ha használja is. Amennyiben ő fogja használni...
A Kínok Atyjáról szólva már nyugtalanabbá válik. Vajon az amulett használata mennyire élteti akkor őt, s milyen mértékben kapcsolja a használót ahhoz az entitáshoz? Ez olyasmi lehet, amire meglehet, maga Abogr sem tud válaszolni... Egy pillanatig ugyan nézi őt, de a mentegetőzést hallva nem akarja erről tovább faggatni. Egyébként sem áll szándékában lépten-nyomon az amulett használatához folyamodni, csak ha a helyzet úgy kívánja, s a haszon nagyobb a kockázatnál.*
- De akkor mit gondol... alkalmas lehet arra is hogy jóra, a polgárok védelmére használjuk? Amennyire én látom, az amulettel harc nélkül és gyorsan megállíthatunk egy támadót, anélkül, hogy bárki is megsérülne. Amennyiben az amulett úgy működik, ahogy gondolom az alapján, amit láttam, és nem kiszámíthatatlanul... - *Vár még egy véleményt. Aztán látva, hogy a férfi fölállt, s nem elsétál valamerre, hanem őt nézi, maga is hasonlóképpen tesz, mert kiolvassa a jelekből, hogy elbocsátanák: a fogadás véget ért.
Az amulettet elteszi a zsákjába, a zsákot meg vissza a hátára, s már úgy fordul szembe a férfinak a búcsúhoz.*
- Minden jót! Köszönöm a segítségét, és hogy fogadott. Megtisztelő volt. - *Mondja ez utóbbit már kissé fátyolosabb hangon, mert a búcsúval ismét megérzi, hogy valóban mekkora megtiszteltetésben is volt része, hogy a nagy mágusmesterrel találkozhatott, ami talán nem jut ki mindenkinek.
Szavait meghajlással toldja meg, majd fölnéz még egyszer a különös szempárba és a meglepően kedvesnek tetsző arcra, igyekezvén emlékezetébe vésni ezt a találkozást, majd pedig kikíséri magát az ajtó felé. Amennyire meg van illetődve, el is felejti, hogy egy másik felé kellene mennie talán, vagy alapvetően az épülettel és Adoaver hollétével kapcsolatos zavarodottságát. Csak az ajtón kilépve fog ismét eszébe jutni. De vajon hová is érkezik az ajtón át ezúttal?*
A hozzászólás írója (Garsin Elthur) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.11.07 12:37:57
3150. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-11-05 18:33:27
Üzenet elküldve: 2021-11-05 18:33:27
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Az útitárs//
*A szakállas férfi kellemes beszélgetőtársnak bizonyul és a viselkedéséből kiderülhet, hogy valóban ő Abogr, a Mágustorony ura. Közvetlensége sok mindenből fakadhat, hogy otthon van, hogy ő a legnagyobb mágus ezen a világon és sorolhatnánk még.
Garsin nem kérdez rá, mi olyan furcsa az alakulatuk megnevezésében, így ebbe az irányba nem tolódik el a beszélgetés, mert inkább az amulettről érdeklődik.
Abogron nem látszik, hogy a megfigyelésen kívül másképp is megvizsgálná a kezébe fogott ereklyét, bár meglehet, hogy nincs látható jelen annak, ha mágikusan is letapogatná az ékszert. Hogy a lány nem ért egyet a meglátással a penge és a mágia vonatkozásában, nem kerül terítékre. Bár a férfinak is lenne érv a saját igaza mellett. Hisz míg a fegyvert bárki bármilyen felkészülés nélkül is meg tudja lendíteni és így ölni is vele, addig a mágiát csak azon beavatottak tudják alkalmazni, akikben megvan az affinitás, hogy akaratuk alá hajlítsák a a manát.
Arra, hogy Garsin nem biztos benne, hogy bír az affinitás képességével, haloványan elmosolyodik, ám nem fejti ki. Lehet, hogy ő tudja, de az is lehet, hogy nem.*
- Azt hiszem így, ahogy mondod. *Hümment egyet, amikor a lány taglalja, hogyan is látta használni az amulettet.*
- Tehát kell a fizikai kontaktus az amulettel, hogy lássa a használó az áldozatot és a koncentráció a fájdalom okozására. Úgy sejtem, ha valamelyik e kettő közül megszakad, a célpont látása vagy a kontaktus az amulettel, akkor a fájdalomokozás megszakad. Ám ha a használó magának akarna fájdalmat okozni, akkor igencsak képzettnek kell lennie, mert a fájdalom általában kizökkenti a használót a koncentrációból, így a varázs megszakad. *Bár valószínűleg Abogr is találgat, mégis mágikus tudása és tapasztalatai igazat adhatnak gondolatainak.
Az ostobában gondolt kérdést a férfi láthatóan nem tartja annak, komoly arccal, kissé összehúzott szemöldökkel kivár a válasszal pár pillanatot.*
- Nem hiszem, hogy az is fájdalmat élne át, aki használja mások ellen és nem is a bűntudatra. Fájdalmat okozni nem jó, annak főleg nem, aki nem szívesen okoz fájdalmat és ahogy mondtam, könnyű rákapni a hatalomra, amit ez a kő kínál. *Mutat az amulett felé. Az utolsó kérdésre elgondolkodni látszik, csak tekintetével fürkészi a Garsinnál lévő ékszert.*
- Az, hogy működik, pusztán annak tudható be, hogy manát használ, mint minden varázslat. *Kezd bele.*
- De egykor biztosan létezhetett a Kínok Atyja. Azt mondják, egy isteni entitás ereje híveinek számában mérendő. Ha ma már senki sem hisz ebben az isteni lényben, akkor talán már hatalma sincs. Meglehet, hogy szunnyad és várja, hogy újra higgyenek benne. Nem tudom, mint mondtam, nem ez a szakterületem. *Mosolyodik el, mintha neki mentegetőznie kellene mágikus kérdésekben.*
- Sajnálom, de ennél többet én sem tudok mondani erről az amulettről. Valószínűleg ezen információk birtokában neked kell majd kitapasztalnod a használatát. Vagy ha nem te használod, akkor annak, aki használni kívánja. *Mondja diplomatikusan, de kiérezni a hangjából, hogy mennyire nem szívleli az efféle szakrális praktikákat. Érthető, hisz ő az elementarista mágia képzett mestermágusa.
Felkel ültéből, diszkréten jelezve ezzel, hogy az audienciának vége. Garsin már így is megtisztelve érezheti magát, hogy a torony ura személyesen fogadta, míg társának az akolita nemet mondott.*
- Minden jót, Garsin Elthur. Vigyázz magadra és az elemek óvajanak. *Mosolyodik el búcsúzásképp.*
//Adoaver//
*A kopasz, teljesen szőrtelen férfi valóban titokzatos és talán ridegnek tűnik Adoaver szemében, de mivel nem ismerheti a mögötte megbújó történetet, ami miatt így viselkedik, nem törhet pálcát felette. Jóllehet, megvan az oka arra, hogy ilyen módon viselkedjen.
A kurta bemutatkozás után az akolita
"elköszön" és jó tanulást kíván a férfinek és eltűnik felfelé a lépcső mögött (ki tudja hova) nyíló ajtóban. Mivel így tett, valószínűleg Adoaver a könyvtárba jutna vissza, ám a férfi mégis inkább úgy dönt, hogy idelent várja meg társát, Garsint.
A várakozás percei peregnek, bár kényelmesen elhelyezkedik, az idő mintha csak vánszorogna a semmittevés közben, de ha eltökélte is, hogy várni fog a lányra, akkor kitartónak és türelmesnek kell lennie.*
*A szakállas férfi kellemes beszélgetőtársnak bizonyul és a viselkedéséből kiderülhet, hogy valóban ő Abogr, a Mágustorony ura. Közvetlensége sok mindenből fakadhat, hogy otthon van, hogy ő a legnagyobb mágus ezen a világon és sorolhatnánk még.
Garsin nem kérdez rá, mi olyan furcsa az alakulatuk megnevezésében, így ebbe az irányba nem tolódik el a beszélgetés, mert inkább az amulettről érdeklődik.
Abogron nem látszik, hogy a megfigyelésen kívül másképp is megvizsgálná a kezébe fogott ereklyét, bár meglehet, hogy nincs látható jelen annak, ha mágikusan is letapogatná az ékszert. Hogy a lány nem ért egyet a meglátással a penge és a mágia vonatkozásában, nem kerül terítékre. Bár a férfinak is lenne érv a saját igaza mellett. Hisz míg a fegyvert bárki bármilyen felkészülés nélkül is meg tudja lendíteni és így ölni is vele, addig a mágiát csak azon beavatottak tudják alkalmazni, akikben megvan az affinitás, hogy akaratuk alá hajlítsák a a manát.
Arra, hogy Garsin nem biztos benne, hogy bír az affinitás képességével, haloványan elmosolyodik, ám nem fejti ki. Lehet, hogy ő tudja, de az is lehet, hogy nem.*
- Azt hiszem így, ahogy mondod. *Hümment egyet, amikor a lány taglalja, hogyan is látta használni az amulettet.*
- Tehát kell a fizikai kontaktus az amulettel, hogy lássa a használó az áldozatot és a koncentráció a fájdalom okozására. Úgy sejtem, ha valamelyik e kettő közül megszakad, a célpont látása vagy a kontaktus az amulettel, akkor a fájdalomokozás megszakad. Ám ha a használó magának akarna fájdalmat okozni, akkor igencsak képzettnek kell lennie, mert a fájdalom általában kizökkenti a használót a koncentrációból, így a varázs megszakad. *Bár valószínűleg Abogr is találgat, mégis mágikus tudása és tapasztalatai igazat adhatnak gondolatainak.
Az ostobában gondolt kérdést a férfi láthatóan nem tartja annak, komoly arccal, kissé összehúzott szemöldökkel kivár a válasszal pár pillanatot.*
- Nem hiszem, hogy az is fájdalmat élne át, aki használja mások ellen és nem is a bűntudatra. Fájdalmat okozni nem jó, annak főleg nem, aki nem szívesen okoz fájdalmat és ahogy mondtam, könnyű rákapni a hatalomra, amit ez a kő kínál. *Mutat az amulett felé. Az utolsó kérdésre elgondolkodni látszik, csak tekintetével fürkészi a Garsinnál lévő ékszert.*
- Az, hogy működik, pusztán annak tudható be, hogy manát használ, mint minden varázslat. *Kezd bele.*
- De egykor biztosan létezhetett a Kínok Atyja. Azt mondják, egy isteni entitás ereje híveinek számában mérendő. Ha ma már senki sem hisz ebben az isteni lényben, akkor talán már hatalma sincs. Meglehet, hogy szunnyad és várja, hogy újra higgyenek benne. Nem tudom, mint mondtam, nem ez a szakterületem. *Mosolyodik el, mintha neki mentegetőznie kellene mágikus kérdésekben.*
- Sajnálom, de ennél többet én sem tudok mondani erről az amulettről. Valószínűleg ezen információk birtokában neked kell majd kitapasztalnod a használatát. Vagy ha nem te használod, akkor annak, aki használni kívánja. *Mondja diplomatikusan, de kiérezni a hangjából, hogy mennyire nem szívleli az efféle szakrális praktikákat. Érthető, hisz ő az elementarista mágia képzett mestermágusa.
Felkel ültéből, diszkréten jelezve ezzel, hogy az audienciának vége. Garsin már így is megtisztelve érezheti magát, hogy a torony ura személyesen fogadta, míg társának az akolita nemet mondott.*
- Minden jót, Garsin Elthur. Vigyázz magadra és az elemek óvajanak. *Mosolyodik el búcsúzásképp.*
//Adoaver//
*A kopasz, teljesen szőrtelen férfi valóban titokzatos és talán ridegnek tűnik Adoaver szemében, de mivel nem ismerheti a mögötte megbújó történetet, ami miatt így viselkedik, nem törhet pálcát felette. Jóllehet, megvan az oka arra, hogy ilyen módon viselkedjen.
A kurta bemutatkozás után az akolita
"elköszön" és jó tanulást kíván a férfinek és eltűnik felfelé a lépcső mögött (ki tudja hova) nyíló ajtóban. Mivel így tett, valószínűleg Adoaver a könyvtárba jutna vissza, ám a férfi mégis inkább úgy dönt, hogy idelent várja meg társát, Garsint.
A várakozás percei peregnek, bár kényelmesen elhelyezkedik, az idő mintha csak vánszorogna a semmittevés közben, de ha eltökélte is, hogy várni fog a lányra, akkor kitartónak és türelmesnek kell lennie.*
3149. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-11-03 14:44:39
Üzenet elküldve: 2021-11-03 14:44:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
*A köpenyes, társával kapcsolatos kérdésének válaszára Adoaver csak száját húzza. Kevésbé magától értetődő szavakra számított, de a számára még mindig rejtélyes szerzet vagy furcsa humorérzékkel van megáldva, vagy vaknak gondolja. Nem tudja eldönteni, melyik.
Hogy a fedél alatt éjszakák aggodalmai mégis valóra váltak, arra idegesen nyel. Van annyi esze, hogy ne próbálja tovább ütni a vasat, de késői hangulatára e szomorú hír igencsak nagy árnyékot fog vonni. Reméli, Elthur lepedőjén két ember is aludni tud...*
~ Yn. ~ *Ismétli el magában a nevet. Nem hangzik helyinek, vagy közönségesnek. De mielőtt gondolatait szavakba is tudta volna formálni, amaz hirtelen el is kérezkedik, kissé megszeppentve ezzel őt. Alig köpi ki magából a szavakat, mikor már a mögötte lévő ajtón lép át.* - Akkor viszlát! *Csukódik az ajtó.* - És köszönöm... *Motyogja késéssel a jókívánságra. Magára lett hagyva az előszobában, társa, akit legalább a megbízhatóság határáig ismer, ki tudja hol, és az sem biztos hogy ugyanabba a könyvtárba találna vissza, ha ő maga is újra használná a csigalépcső tetején álló varázsajtót. És még nemsokára kint is töltheti az időt. Remek.
Továbbra is arra van eltökélve, hogy ha elég időt ül itt, a katonát is viszontlátja ebben a helyiségben, és akkor dűlőre juthatnak, ki mit és hol. Felkészülve egy hosszú várakozási időre, egymásra helyezi lábait, kezeit mellkasára teszi és kényelmesen elhelyezkedve becsukja szemeit. Addig elgondolkodhat, hogy melyik árnyalatú fűcsomó lehetett kint a legszárazabb.*
*A köpenyes, társával kapcsolatos kérdésének válaszára Adoaver csak száját húzza. Kevésbé magától értetődő szavakra számított, de a számára még mindig rejtélyes szerzet vagy furcsa humorérzékkel van megáldva, vagy vaknak gondolja. Nem tudja eldönteni, melyik.
Hogy a fedél alatt éjszakák aggodalmai mégis valóra váltak, arra idegesen nyel. Van annyi esze, hogy ne próbálja tovább ütni a vasat, de késői hangulatára e szomorú hír igencsak nagy árnyékot fog vonni. Reméli, Elthur lepedőjén két ember is aludni tud...*
~ Yn. ~ *Ismétli el magában a nevet. Nem hangzik helyinek, vagy közönségesnek. De mielőtt gondolatait szavakba is tudta volna formálni, amaz hirtelen el is kérezkedik, kissé megszeppentve ezzel őt. Alig köpi ki magából a szavakat, mikor már a mögötte lévő ajtón lép át.* - Akkor viszlát! *Csukódik az ajtó.* - És köszönöm... *Motyogja késéssel a jókívánságra. Magára lett hagyva az előszobában, társa, akit legalább a megbízhatóság határáig ismer, ki tudja hol, és az sem biztos hogy ugyanabba a könyvtárba találna vissza, ha ő maga is újra használná a csigalépcső tetején álló varázsajtót. És még nemsokára kint is töltheti az időt. Remek.
Továbbra is arra van eltökélve, hogy ha elég időt ül itt, a katonát is viszontlátja ebben a helyiségben, és akkor dűlőre juthatnak, ki mit és hol. Felkészülve egy hosszú várakozási időre, egymásra helyezi lábait, kezeit mellkasára teszi és kényelmesen elhelyezkedve becsukja szemeit. Addig elgondolkodhat, hogy melyik árnyalatú fűcsomó lehetett kint a legszárazabb.*
3148. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-11-02 23:21:21
Üzenet elküldve: 2021-11-02 23:21:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*Abogr, vagy nem Abogr, ez a mágusmester egészen kellemes csalódás eddig Garsin számára. Már-már közvetlennek mondaná a viselkedését, s ugyan még mindig feszeng, de inkább a körülmények és a szerep miatt, amibe helyezkednie kell, semmint a férfi modora miatt. A mágus nem érzékelteti vele, hogy mennyire apró és jelentéktelen az ő hatalmához képest: tisztelettel, udvariasan... voltaképpen kedvesen beszél vele. Ez segít oldódnia, könnyebben szólal meg, mintha egy türelmetlen, mogorva hallgatóság ülne mellette.
Mikor az alakulata nevére kérdeznek vissza, csak biccent. Szívesen kérdezne egyszer vissza, hogy miért furcsállják ennyire a Warg Agyar megnevezést, ugyanis nem először találkozik ezzel a reakcióval. De ilyesmivel mégsem szeretné rabolni a mester idejét, vagy elterelni a beszélgetést a lényegtől, úgyhogy nem most kezd érdeklődni.
Az amulettet ezúttal habozás nélkül adja át, mikor kérik, de azért kíváncsian figyeli, a férfi mihez kezd vele. Ám azon kívül, hogy nézegeti, mást nem tud megállapítani, nem úgy tűnik, mintha a mágusmester kísérletet tenne a használatára.
A megállapításra, hogy alaposan utánajárhatott az amulettnek, szerényen hallgat, miközben visszaveszi az ékszert. A folytatásra meg aztán még inkább hallgat. Nem teljesen ért ugyanis egyet a mester szavaival. Maga is azon van ugyanis, hogy kitanulja a kardforgatást, s bizony nem csak erő kell hozzá, hanem az említett tudás, alázat és akarat is többek között. Karddal hadonászni ugyan mindenki tud, de nem mindegy, hogy hogyan, s életben marad-e a harc végén... Persze, a különféle tudományok terén is igyekszik képezni magát, s valóban nehéz az is. De így van összehasonlítási alapja, s ez csak alázatosabbá teszi. Mindkettő téren kell a tudás és a kitartás, épp csak másféle területek vannak "megmozgatva".
Azt az apró részletet elraktározza magának a beszélgetésből, hogy mintha a mester nem rajongana a pusztításért, a sóhajából legalábbis erre következtet. És ez is rokonszenvesebbé teszi őt a szemében.
Majd hallgatja tovább a férfit, ahogy az amulettről és a működésének módjáról beszél. Nem szakítja őt félbe, de látszódhat rajta, hogy néhányszor kérdezne, csak mindig meggondolja magát, mikor látja, hogy a mester még nem ért a végére. Garsin figyelmes tanuló, s magában elemzi is a hallottakat, igyekszik mindent megérteni. De nyilván nem volna itt, ha nem volnának kérdései még ezek után is.
Az utolsó mondat aztán, bár zárja a férfi mondandóját, mégis belé fojtja a szót még néhány pillanatra. Hogy nem olyannak tűnik ő, aki szeretne fájdalmat okozni? Ez igaznak tűnik, mégis elgondolkodtató... De elhessinti ezt a részletet.*
- Nem is biztos, hogy én használnám. Nem tudom, bennem megvan-e az affinitás. - *Mondja, az utolsó szót kicsit keresve, de végül magabiztosan ejtve, ami mutathatja, hogy alighanem azért már foglalkozhatott a témával. A hangjában lévő csalódott bizonytalanság pedig a kétkedése őszinteségét.*
- De ha megvan... Pontosan hogyan kellene nekifogni? Láttam már használat közben... Az a mágus mindig megérintette az amulettet, hogy használja és nézte azt, akinek fájdalmat akart okozni. Ennyi kell, és az, hogy akarjam azt a fájdalmat okozni... magamnak, vagy másnak? - *Elég ostobának érzi a kérdést, de nem tudja máshogy megközelíteni.*
- És bocsánat, de... hogy értette azt, hogy fájdalmat okozni nem csak annak fáj, akinek okozzák? A bűntudatra gondolt? Vagy az amulett testi fájdalmat okoz annak is, aki máson használja? Mert a legutóbbi használóján nem láttam szenvedést... - *Kér pontosítást ebben is, de inkább gondol előbbire, pont azért, mert a Kékszeműnél nem tapasztalt ilyesmit, még csak egy kis kényelmetlenség sem látszott rajta, miközben az amulettet használta. Pedig mikor megsebezték, nem volt érzéketlen, így aligha lehetett olyan, mint a "Kínok Atyjának" hívei, akiket már nem érintett meg a kín, annyira hozzászoktak.*
- Illetve... ha az amulett működik és szakrális eredetű... az azt jelenti, hogy tényleg létezik ez a Kínok Atyja és tőle származik az amulett ereje? - *Teszi fel egyelőre utolsó kérdését is, s ha lehet, most kicsit még jobban taszítja ez a mágikus holmi. Mindeddig úgy gondolta, az az istenség csak a hívei képzeletében létezett, s nem valóban ő "ajándékozta" meg őket ezzel a kínzóeszközzel.*
*Abogr, vagy nem Abogr, ez a mágusmester egészen kellemes csalódás eddig Garsin számára. Már-már közvetlennek mondaná a viselkedését, s ugyan még mindig feszeng, de inkább a körülmények és a szerep miatt, amibe helyezkednie kell, semmint a férfi modora miatt. A mágus nem érzékelteti vele, hogy mennyire apró és jelentéktelen az ő hatalmához képest: tisztelettel, udvariasan... voltaképpen kedvesen beszél vele. Ez segít oldódnia, könnyebben szólal meg, mintha egy türelmetlen, mogorva hallgatóság ülne mellette.
Mikor az alakulata nevére kérdeznek vissza, csak biccent. Szívesen kérdezne egyszer vissza, hogy miért furcsállják ennyire a Warg Agyar megnevezést, ugyanis nem először találkozik ezzel a reakcióval. De ilyesmivel mégsem szeretné rabolni a mester idejét, vagy elterelni a beszélgetést a lényegtől, úgyhogy nem most kezd érdeklődni.
Az amulettet ezúttal habozás nélkül adja át, mikor kérik, de azért kíváncsian figyeli, a férfi mihez kezd vele. Ám azon kívül, hogy nézegeti, mást nem tud megállapítani, nem úgy tűnik, mintha a mágusmester kísérletet tenne a használatára.
A megállapításra, hogy alaposan utánajárhatott az amulettnek, szerényen hallgat, miközben visszaveszi az ékszert. A folytatásra meg aztán még inkább hallgat. Nem teljesen ért ugyanis egyet a mester szavaival. Maga is azon van ugyanis, hogy kitanulja a kardforgatást, s bizony nem csak erő kell hozzá, hanem az említett tudás, alázat és akarat is többek között. Karddal hadonászni ugyan mindenki tud, de nem mindegy, hogy hogyan, s életben marad-e a harc végén... Persze, a különféle tudományok terén is igyekszik képezni magát, s valóban nehéz az is. De így van összehasonlítási alapja, s ez csak alázatosabbá teszi. Mindkettő téren kell a tudás és a kitartás, épp csak másféle területek vannak "megmozgatva".
Azt az apró részletet elraktározza magának a beszélgetésből, hogy mintha a mester nem rajongana a pusztításért, a sóhajából legalábbis erre következtet. És ez is rokonszenvesebbé teszi őt a szemében.
Majd hallgatja tovább a férfit, ahogy az amulettről és a működésének módjáról beszél. Nem szakítja őt félbe, de látszódhat rajta, hogy néhányszor kérdezne, csak mindig meggondolja magát, mikor látja, hogy a mester még nem ért a végére. Garsin figyelmes tanuló, s magában elemzi is a hallottakat, igyekszik mindent megérteni. De nyilván nem volna itt, ha nem volnának kérdései még ezek után is.
Az utolsó mondat aztán, bár zárja a férfi mondandóját, mégis belé fojtja a szót még néhány pillanatra. Hogy nem olyannak tűnik ő, aki szeretne fájdalmat okozni? Ez igaznak tűnik, mégis elgondolkodtató... De elhessinti ezt a részletet.*
- Nem is biztos, hogy én használnám. Nem tudom, bennem megvan-e az affinitás. - *Mondja, az utolsó szót kicsit keresve, de végül magabiztosan ejtve, ami mutathatja, hogy alighanem azért már foglalkozhatott a témával. A hangjában lévő csalódott bizonytalanság pedig a kétkedése őszinteségét.*
- De ha megvan... Pontosan hogyan kellene nekifogni? Láttam már használat közben... Az a mágus mindig megérintette az amulettet, hogy használja és nézte azt, akinek fájdalmat akart okozni. Ennyi kell, és az, hogy akarjam azt a fájdalmat okozni... magamnak, vagy másnak? - *Elég ostobának érzi a kérdést, de nem tudja máshogy megközelíteni.*
- És bocsánat, de... hogy értette azt, hogy fájdalmat okozni nem csak annak fáj, akinek okozzák? A bűntudatra gondolt? Vagy az amulett testi fájdalmat okoz annak is, aki máson használja? Mert a legutóbbi használóján nem láttam szenvedést... - *Kér pontosítást ebben is, de inkább gondol előbbire, pont azért, mert a Kékszeműnél nem tapasztalt ilyesmit, még csak egy kis kényelmetlenség sem látszott rajta, miközben az amulettet használta. Pedig mikor megsebezték, nem volt érzéketlen, így aligha lehetett olyan, mint a "Kínok Atyjának" hívei, akiket már nem érintett meg a kín, annyira hozzászoktak.*
- Illetve... ha az amulett működik és szakrális eredetű... az azt jelenti, hogy tényleg létezik ez a Kínok Atyja és tőle származik az amulett ereje? - *Teszi fel egyelőre utolsó kérdését is, s ha lehet, most kicsit még jobban taszítja ez a mágikus holmi. Mindeddig úgy gondolta, az az istenség csak a hívei képzeletében létezett, s nem valóban ő "ajándékozta" meg őket ezzel a kínzóeszközzel.*
3147. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-11-02 16:39:11
Üzenet elküldve: 2021-11-02 16:39:11
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Az útitárs//
//Garsin//
*A szobába lépve csak az asztalnál álló alak, az asztal és a fotelek láthatók, minden más, ami a homályba veszik, mintha elmosódna és nehezen fókuszálna rá a szem. Ám a szakállas férfi sokkal érdekesebb lehet a lány számára, mint a szoba berendezése. A toll lelkesen serceg a papíron, tinta sem kell hozzá, csak rója a lendületes sorokat, ám onnan, ahol Garsin áll, nem tudja elolvasni azokat.
A férfi nem mutatkozik be, de talán a lány sejtése beigazolódik, valóban Abogr az, a Torony ura.*
- Üdvözöllek nálam, Garsin Elthur. *Köszönti a szakállas, majd leül és hellyel kínálja a lányt is.*
- Warg Agyar? *Kérdi érdeklődő hangon.*
- Érdekes név. *Teszi hozzá.*
- Az amulett, igen. Láthatnám? *Pillant fel a lányra és ha megkapja az amulettet, kezébe fogja és kissé összevont szemöldökkel vizsgálni kezdi, míg Garsin előadja szavait. Amikor aztán befejezte, visszaadja az ékszert és hátradől.*
- Úgy látom, alaposan utánajártál a dolognak. *Mosolyodik el halványan.*
- A mágia jobb, mint a fegyverek. Egy kardot bárki képes forgatni és ölni is vele, míg a mágiához tudás kell, alázat és akarat. *Érinti meg mutatóujjával a halántékát.*
- Ám ugyanúgy lehet pusztítani vele, mint a karddal. *Teszi hozzá sóhatjva.*
- Ez az amulett szakrális eredetű mágiát hordoz, nem elementáris hatalom működteti. De mivel tárgyba foglalt, aki rendelkezik mágikus erővel és tudja a módját, képes használni. Veszélyes, mert a felsőbb hatalmak játékszerei mindig azok. Hit és vallás, mintha rendet keresnénk a káoszban. Az elemek állandóak, biztosak és ezért irányíthatóbbak. *Tart rövid mágiaelméleti képzést Garsinnak, mintha csak egy tea mellett beszélgetnének.*
- Fájdalmat okozni nem csak annak fáj, akinek okozzák. És ez az elméden keresztül fejti ki a hatását. Akarnod kell, hogy fájjon. Könnyű rákapni az ízére. *Hajol kissé közelebb a lányhoz.*
- Ha használni akarod, gyakorolnod kell, rá kell hangolódnod a varázstárgyra. Akkor menni fog. Annak könnyebb, aki szeret fájdalmat okozni, de te nem ilyennek tűnsz, Garsin Elthur. *Dől vissza a fotelébe, kezeit összefonva maga előtt.*
//Adoaver//
*A férfi leérve a fogadószobába, ijedten veszi a kopasz akolita hangját fentről. A férfi komótosan lesétál a lépcsőn, kezét a korláton tartva, majd amikor leér, megáll Adoaver előtt, kezei eltűnnek ruhájának bő ujjai alatt, ahogy összefonja őket.*
- A társad nincs itt. *Válaszolja, mintha ezzel minden kérdésre felelt volna. Mást nem mond, csak kifejezéstelen tekintettel figyeli a férfit az érdeklődés legkisebb jele nélkül.*
- Nincs lehetőség a Mágustoronyban éjszakázni, itt tanulni lehet. *Jön a letaglózó válasz az akolitától.
Amikor a nevéről kérdi, rövid csend ül közéjük, majd aztán a szőrtelen férfi válaszol.*
- A nevem Yn. *Csak ennyit mond, majd hozzáteszi.*
- Mennem kell, a dolgom hív. *Mondja szenvtelen hangon, nem válaszolva a további kérdésekre.*
- Jó tanulást. *A kopasz ezzel elfordul és elindul felfelé a lépcsőn oda, ahonnan jött. De legalábbis azon az ajtón keresztül kíván távozni, amelyiken érkezett.*
//Garsin//
*A szobába lépve csak az asztalnál álló alak, az asztal és a fotelek láthatók, minden más, ami a homályba veszik, mintha elmosódna és nehezen fókuszálna rá a szem. Ám a szakállas férfi sokkal érdekesebb lehet a lány számára, mint a szoba berendezése. A toll lelkesen serceg a papíron, tinta sem kell hozzá, csak rója a lendületes sorokat, ám onnan, ahol Garsin áll, nem tudja elolvasni azokat.
A férfi nem mutatkozik be, de talán a lány sejtése beigazolódik, valóban Abogr az, a Torony ura.*
- Üdvözöllek nálam, Garsin Elthur. *Köszönti a szakállas, majd leül és hellyel kínálja a lányt is.*
- Warg Agyar? *Kérdi érdeklődő hangon.*
- Érdekes név. *Teszi hozzá.*
- Az amulett, igen. Láthatnám? *Pillant fel a lányra és ha megkapja az amulettet, kezébe fogja és kissé összevont szemöldökkel vizsgálni kezdi, míg Garsin előadja szavait. Amikor aztán befejezte, visszaadja az ékszert és hátradől.*
- Úgy látom, alaposan utánajártál a dolognak. *Mosolyodik el halványan.*
- A mágia jobb, mint a fegyverek. Egy kardot bárki képes forgatni és ölni is vele, míg a mágiához tudás kell, alázat és akarat. *Érinti meg mutatóujjával a halántékát.*
- Ám ugyanúgy lehet pusztítani vele, mint a karddal. *Teszi hozzá sóhatjva.*
- Ez az amulett szakrális eredetű mágiát hordoz, nem elementáris hatalom működteti. De mivel tárgyba foglalt, aki rendelkezik mágikus erővel és tudja a módját, képes használni. Veszélyes, mert a felsőbb hatalmak játékszerei mindig azok. Hit és vallás, mintha rendet keresnénk a káoszban. Az elemek állandóak, biztosak és ezért irányíthatóbbak. *Tart rövid mágiaelméleti képzést Garsinnak, mintha csak egy tea mellett beszélgetnének.*
- Fájdalmat okozni nem csak annak fáj, akinek okozzák. És ez az elméden keresztül fejti ki a hatását. Akarnod kell, hogy fájjon. Könnyű rákapni az ízére. *Hajol kissé közelebb a lányhoz.*
- Ha használni akarod, gyakorolnod kell, rá kell hangolódnod a varázstárgyra. Akkor menni fog. Annak könnyebb, aki szeret fájdalmat okozni, de te nem ilyennek tűnsz, Garsin Elthur. *Dől vissza a fotelébe, kezeit összefonva maga előtt.*
//Adoaver//
*A férfi leérve a fogadószobába, ijedten veszi a kopasz akolita hangját fentről. A férfi komótosan lesétál a lépcsőn, kezét a korláton tartva, majd amikor leér, megáll Adoaver előtt, kezei eltűnnek ruhájának bő ujjai alatt, ahogy összefonja őket.*
- A társad nincs itt. *Válaszolja, mintha ezzel minden kérdésre felelt volna. Mást nem mond, csak kifejezéstelen tekintettel figyeli a férfit az érdeklődés legkisebb jele nélkül.*
- Nincs lehetőség a Mágustoronyban éjszakázni, itt tanulni lehet. *Jön a letaglózó válasz az akolitától.
Amikor a nevéről kérdi, rövid csend ül közéjük, majd aztán a szőrtelen férfi válaszol.*
- A nevem Yn. *Csak ennyit mond, majd hozzáteszi.*
- Mennem kell, a dolgom hív. *Mondja szenvtelen hangon, nem válaszolva a további kérdésekre.*
- Jó tanulást. *A kopasz ezzel elfordul és elindul felfelé a lépcsőn oda, ahonnan jött. De legalábbis azon az ajtón keresztül kíván távozni, amelyiken érkezett.*
3146. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-11-01 10:01:34
Üzenet elküldve: 2021-11-01 10:01:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
*A kijárati ajtóra függesztve tekintetét, arról morfondírozik, hogy esetleg a kinti tájat akarták e megnézni. Ilyen magasról valamelyest békés lehet a látvány valóban, ha nem néz le az ember. Csak nem...
A fentről érkező hangtól majdnem frászt kap, olyan gyorsan fordul a lépcső irányába, mintha kötélen rángatnák. Az, hogy a semmiből előbukkant szerzetest találja annál az ajtónál, ahol ő is jött, az még nagyobb zavarral tölti el. Azt gondolta, tudja, milyen helyre készül, és most megint csak úgy érzi magát, mintha egy lázálomban lenne. Ez legalább arra utal, hogy a tökéletes célállomásra érkezett.*
- Csak a társamat. *Feleli már kevésbé meghunyászkodva, lassan alkalmazkodva a jelenlegi helyzethez.* - Látni akartam őt, mielőtt bárminek nekikezdtem volna. *Állítása csak félig igaz: ezen idegen helyet még jobban föl szeretné fedezni, mielőtt bármelyik részlegében jobban elkényelmesedne. Olyan sok kérdése van még, hogy azt se tudja, melyikkel kezdjen, vagy hogy egyáltalán kinek tegye föl azokat. Ráadásul még továbbra is benne nyomul az a gyerekes konokság, hogy a torony gazdájától akarja megkapni az igent, ha hosszabb időt akar ebben a toronyban tölteni, ugyanis meglehetősen akarna. Van egy olyan érzése, Elthur most épp a privát beszélgetésén van; nem lenne értelme felőle kérdezni, még ha a helyet tudni is szeretné. A kopasz férfi mögötti ajtót szuggerálva kezd egy teória megfogalmazódni agyában, de ezt ráér később is felvetni. Viszont a legfontosabb dolog, ami lelkét kínozza, az nem más...*
- Hálóhelyiségek ugye vannak? *Tudakol végre. A legkisebb mértékben sincs ínyére, hogy az éjszakákat a hidegben töltse, akármennyire is festői-békés környék van a torony körül. Talán csak a puhány nemesi énje szólal meg, de más választás esetén inkább az újonnan talált könyvtár asztalait tolná össze, és használná köpenyét takaróként. Ó igen, ki is kéne régi ruháit mosni.
Úgy dönt, bevárja itt a lányt, hogy ne egymást hajkurásszák, ha már épp nem ez történik, valamint kihasználja, ha a vele egy szobában tartózkodó akolita saját dolga végzéseként nem vált helyiséget. Az egyik ülőalkalmatosságot elfoglalja, és stabilan amazra emeli tekintetét, sajátjából immáron puszta kíváncsiság sugároz.*
- Hogy hívják önt? Mi okból dolgozik itt, he ezen tevékenység még a munka fogalmába számítható?
*A kijárati ajtóra függesztve tekintetét, arról morfondírozik, hogy esetleg a kinti tájat akarták e megnézni. Ilyen magasról valamelyest békés lehet a látvány valóban, ha nem néz le az ember. Csak nem...
A fentről érkező hangtól majdnem frászt kap, olyan gyorsan fordul a lépcső irányába, mintha kötélen rángatnák. Az, hogy a semmiből előbukkant szerzetest találja annál az ajtónál, ahol ő is jött, az még nagyobb zavarral tölti el. Azt gondolta, tudja, milyen helyre készül, és most megint csak úgy érzi magát, mintha egy lázálomban lenne. Ez legalább arra utal, hogy a tökéletes célállomásra érkezett.*
- Csak a társamat. *Feleli már kevésbé meghunyászkodva, lassan alkalmazkodva a jelenlegi helyzethez.* - Látni akartam őt, mielőtt bárminek nekikezdtem volna. *Állítása csak félig igaz: ezen idegen helyet még jobban föl szeretné fedezni, mielőtt bármelyik részlegében jobban elkényelmesedne. Olyan sok kérdése van még, hogy azt se tudja, melyikkel kezdjen, vagy hogy egyáltalán kinek tegye föl azokat. Ráadásul még továbbra is benne nyomul az a gyerekes konokság, hogy a torony gazdájától akarja megkapni az igent, ha hosszabb időt akar ebben a toronyban tölteni, ugyanis meglehetősen akarna. Van egy olyan érzése, Elthur most épp a privát beszélgetésén van; nem lenne értelme felőle kérdezni, még ha a helyet tudni is szeretné. A kopasz férfi mögötti ajtót szuggerálva kezd egy teória megfogalmazódni agyában, de ezt ráér később is felvetni. Viszont a legfontosabb dolog, ami lelkét kínozza, az nem más...*
- Hálóhelyiségek ugye vannak? *Tudakol végre. A legkisebb mértékben sincs ínyére, hogy az éjszakákat a hidegben töltse, akármennyire is festői-békés környék van a torony körül. Talán csak a puhány nemesi énje szólal meg, de más választás esetén inkább az újonnan talált könyvtár asztalait tolná össze, és használná köpenyét takaróként. Ó igen, ki is kéne régi ruháit mosni.
Úgy dönt, bevárja itt a lányt, hogy ne egymást hajkurásszák, ha már épp nem ez történik, valamint kihasználja, ha a vele egy szobában tartózkodó akolita saját dolga végzéseként nem vált helyiséget. Az egyik ülőalkalmatosságot elfoglalja, és stabilan amazra emeli tekintetét, sajátjából immáron puszta kíváncsiság sugároz.*
- Hogy hívják önt? Mi okból dolgozik itt, he ezen tevékenység még a munka fogalmába számítható?
3145. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-11-01 01:08:24
Üzenet elküldve: 2021-11-01 01:08:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*A választ lentről várja, de meglepetésére az ajtó mögül érkezik. Még látja a kopasz férfit odalent távozni a lépcsők felé, de az események alakulása miatt nem szól újból utána, inkább az ajtót tárja szélesebbre és néz be mögé, hogy ki is az, aki szólítja. Talán az a valaki is útba tudja igazítani...
Ám ahogy belép, azt kell tapasztalja, hogy ugyan valóban könyvtárszerűnek mondható ez a terem is, de nem az, amire számított. Odabent nincs is, csak egyetlen férfi.
A sötétbe vesző részek táján ajtókat keres futólag, mert nehezére esik még feldolgozni, hogy a torony valóban ennyire elvarázsolt és tudni szeretné, Adoaver hová tűnhetett, merre mehetett tovább, ha már egyszer hite szerint mindketten ugyanezt az utat járták végig...
Majd az ajtók kereséséből a magától mozgó tollra téved tekintete, s hosszasan bámulja. Avagy látványosan megreked az ajtóban állva. Sejteni lehet, hogy nem találkozott még túl sokszor mágiával, egy kicsit még ijedtnek is tűnhet.
Aztán mikor a férfi ellép az asztaltól, az némileg kizökkenti ebből a lefagyásból. Még csak most kezdi felfogni, hogy akit lát, az alighanem már valóban a torony nagy mágusmestere!
Nehezen vesz erőt magán, hogy mozduljon, vagy szóljon. Szinte álomszerűnek tűnik, hogy ez a hatalmas valaki csak ilyen egyszerűen beszélgetésre hívja őt, hellyel kínálva. Életében nem gondolta volna, hogy ilyesmi megtörténhet. Még akkor sem, ha pontosan ezzel a céllal érkezett... Most mégis itt van.
Az idegességtől még meg is szédül, de a kilincsbe kapaszkodva végre lép, s míg az ajtót csukja, kihasznál minden pillanatot, hogy összeszedje magát.
Mély levegőt véve aztán fordul és elindul a kínált hely felé, de mielőtt leülne, vagy válaszolna, illendőnek tartja bemutatkozni. Ugyan emiatt is zavarban van, hiszen a férfi viselkedéséből úgy tűnik, mintha mindenről tudna, amit odalent elmondott a mester... intézőjének? Valami olyasminek véli a kopasz férfit, aki fogadta őket.*
- Igen, uram. Garsin Elthur vagyok, az artheniori városi őrség különleges alakulatától, a Warg Agyartól. - *Hajol meg.*
- Az alakulat megbízásából érkeztem, abban bízva, hogy itt többet megtudhatok erről az amulettről. Köszönöm, hogy fogadott. - *Mondja érthetően, de idegességében kicsit azért hadar és a testbeszéde sem mutat sok magabiztosságot, de tiszteletlennek azért nem látszik. Épp csak jobban hasonlít most egy zavart ifjúra, mint egy hozzáértő intézőre, akire ilyen kutatást jó szívvel bízhatnának.*
- A könyvtárban megtudtam már, hogy honnan származik, hogy kik és milyen céllal készítették. De a működéséről nem találtam semmit. Ön ismeri ezt az amulettet és hogy mire képes? - *Kérdez is, miközben leveti a zsákját a fotel mellé és leül lassan. Az amulettet a láncnál fogja és az ölébe fekteti a karjait, a térdei között lógatva le a kristályt.*
- Ez itt a Krenkataur börtönéből van. Tudom, hogy veszélyes, hogy fájdalmat lehet vele okozni... - *Beszél tovább, ha hagyják.*
- De sebet nem okoz, mint a kard, vagy a nyíl. Egy fegyvernél jobbnak tűnik. Szeretnénk használni a város védelmében. De azt is szeretném tudni, hogy lehet-e biztonságosan irányítani. Miért mondja, hogy veszélyes? - *Marad most már csöndben, a választ várva. Ez abból is látszódhat, hogy míg eddig javarészt az amulettet nézve beszélt, most fölpillant a furcsa szempárba várakozón.*
*A választ lentről várja, de meglepetésére az ajtó mögül érkezik. Még látja a kopasz férfit odalent távozni a lépcsők felé, de az események alakulása miatt nem szól újból utána, inkább az ajtót tárja szélesebbre és néz be mögé, hogy ki is az, aki szólítja. Talán az a valaki is útba tudja igazítani...
Ám ahogy belép, azt kell tapasztalja, hogy ugyan valóban könyvtárszerűnek mondható ez a terem is, de nem az, amire számított. Odabent nincs is, csak egyetlen férfi.
A sötétbe vesző részek táján ajtókat keres futólag, mert nehezére esik még feldolgozni, hogy a torony valóban ennyire elvarázsolt és tudni szeretné, Adoaver hová tűnhetett, merre mehetett tovább, ha már egyszer hite szerint mindketten ugyanezt az utat járták végig...
Majd az ajtók kereséséből a magától mozgó tollra téved tekintete, s hosszasan bámulja. Avagy látványosan megreked az ajtóban állva. Sejteni lehet, hogy nem találkozott még túl sokszor mágiával, egy kicsit még ijedtnek is tűnhet.
Aztán mikor a férfi ellép az asztaltól, az némileg kizökkenti ebből a lefagyásból. Még csak most kezdi felfogni, hogy akit lát, az alighanem már valóban a torony nagy mágusmestere!
Nehezen vesz erőt magán, hogy mozduljon, vagy szóljon. Szinte álomszerűnek tűnik, hogy ez a hatalmas valaki csak ilyen egyszerűen beszélgetésre hívja őt, hellyel kínálva. Életében nem gondolta volna, hogy ilyesmi megtörténhet. Még akkor sem, ha pontosan ezzel a céllal érkezett... Most mégis itt van.
Az idegességtől még meg is szédül, de a kilincsbe kapaszkodva végre lép, s míg az ajtót csukja, kihasznál minden pillanatot, hogy összeszedje magát.
Mély levegőt véve aztán fordul és elindul a kínált hely felé, de mielőtt leülne, vagy válaszolna, illendőnek tartja bemutatkozni. Ugyan emiatt is zavarban van, hiszen a férfi viselkedéséből úgy tűnik, mintha mindenről tudna, amit odalent elmondott a mester... intézőjének? Valami olyasminek véli a kopasz férfit, aki fogadta őket.*
- Igen, uram. Garsin Elthur vagyok, az artheniori városi őrség különleges alakulatától, a Warg Agyartól. - *Hajol meg.*
- Az alakulat megbízásából érkeztem, abban bízva, hogy itt többet megtudhatok erről az amulettről. Köszönöm, hogy fogadott. - *Mondja érthetően, de idegességében kicsit azért hadar és a testbeszéde sem mutat sok magabiztosságot, de tiszteletlennek azért nem látszik. Épp csak jobban hasonlít most egy zavart ifjúra, mint egy hozzáértő intézőre, akire ilyen kutatást jó szívvel bízhatnának.*
- A könyvtárban megtudtam már, hogy honnan származik, hogy kik és milyen céllal készítették. De a működéséről nem találtam semmit. Ön ismeri ezt az amulettet és hogy mire képes? - *Kérdez is, miközben leveti a zsákját a fotel mellé és leül lassan. Az amulettet a láncnál fogja és az ölébe fekteti a karjait, a térdei között lógatva le a kristályt.*
- Ez itt a Krenkataur börtönéből van. Tudom, hogy veszélyes, hogy fájdalmat lehet vele okozni... - *Beszél tovább, ha hagyják.*
- De sebet nem okoz, mint a kard, vagy a nyíl. Egy fegyvernél jobbnak tűnik. Szeretnénk használni a város védelmében. De azt is szeretném tudni, hogy lehet-e biztonságosan irányítani. Miért mondja, hogy veszélyes? - *Marad most már csöndben, a választ várva. Ez abból is látszódhat, hogy míg eddig javarészt az amulettet nézve beszélt, most fölpillant a furcsa szempárba várakozón.*
3144. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-10-31 19:33:25
Üzenet elküldve: 2021-10-31 19:33:25
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Az útitárs//
//Adoaver//
*Adoaver kezdi összeszedni magát a kezdetben átéltek után, a kopasz, szőrtelen akolita arcáról pedig semmiféle érzelmet nem tud leolvasni. Ami lehet egyszerre nyugtató, hogy elnézik a zavarát és lehet ijesztő, hogy ennyire nem törődnek vele. De amit kérdezett, arra választ kapott. Csak feljebb kell mennie egy szintet és ott várja az áhított tudás, aminek csak a zsebe mélysége szab határt. Még látják egymás bátorító arcát, aztán a férfi belép a fenti szobába az ajtón, amelynek keretén vésett, ismeretlen jelek sorakoznak.
A mágiaelmélet és -gyakorlatok széles és mély tárházát rejtő emelet lenyűgöző, minden mágiát tanuló álma, de ahogy azt lent is mondták, meg kell fizetni az árát. Adoaver azonnal fejest is ugrik és levesz egy könyvet, ám eszébe jut, hogy mindezt elújságolja Garsinnak is. A könyvet leteszi, de talán ki se tudta volna vinni, hisz a tudást nem csak "lakat" őrizheti.
Ám ahogy kilép az ajtón a lefelé tartó lépcsőre helyezve a lábát, láthatja, hogy a lenti kis "fogadóemelet" üres. Nincs ott sem a kopasz férfi, sem a lány. Pedig abban biztos lehet, hogy csak felfelé vezet lépcső. Az egyetlen reális válasz lehet, hogy kiléptek a toronyból a lebegő lépcsőkre, de az is érthetetlennek tűnik. Hisz miért mentek volna ki? Ha leér a helyiségbe, ott sem leli őket, elbújni is nehéz volna ott és miért is tennének ilyet?*
- Keresel valakit? *Jön a hang Adoaver mögül, ami akár ijesztő is lehet a férfi számára. A kopasz férfi az, de most felülről érkezik, ahonnan ő jött nemrég, mintha ott lett volna az emeleten, ahol nemrég még Adoaver egyedül volt.*
//Garsin//
*A lány is elbúcsúzik Adoavertől, aki előremegy felfelé és nem sokkal később az akolita ugyanazon a lépcsőn felfelé invitálja őt. Odafent szembesülhet vele, hogy a férfi nincs fent, pedig egy irányba, ugyanazon az ajtón léptek át. Talán ebben is valamiféle mágia munkálhat, hisz ez mégiscsak Abogr mester mágustornya.
A kopasz akolita a kutatás felől kérdezi, akit láthatóan egyáltalán nem érintett meg, hogy Adoaver nincs idefent. Valószínűleg tisztában van a történtek miértjével.
A mágia érezhető hulláma végigszánt rajta, de elmúltával örülhet, mert a torony ura fogadja őt. A csuhás nem mutatja jelét, hogy ellenezné az amulett visszakerülését a lányhoz, szenvtelen arccal áll, kezeit csuhájának bő ujjának rejtekében összefontva. Az akolita végigkíséri valószínűtlenül kék tekintetével ahogy Garsin felmegy a lépcsőn, majd elindul a lefelé vezető irányába, amikor a lány nyitva az ajtót visszakérdez.*
- Kerülj beljebb. *Hallatszik egy hang az ajtón túlról és Garsin még látja, ahogy a kopasz elindul lefelé és ha a hangra odafordul, akkor megpillanthatja a beszélőt.
A férfi sötétkék köpenyt visel, sötétkék ruhákkal. Egyszerű, praktikus viseletnek tűnik, semmi díszítés, semmi magamutogatás. A haja középhosszú, barna, arca kortalan, szemei mintha minden színben játszanának és élénken csillognak. Szakálla gondosan rendben tartott, komoly megjelenést kölcsönöz neki. A szobát, ahova Garsin belép, homály fedi, de egészen jól látni benne, ám a helyiség egyes részei mégis sötétbe vesznek. Az biztos, hogy polcok vannak a fal mentén, a férfi egy asztal mögött ül, azon fóliánsok és vaskos könyvek. Az egyik nehéznek tetsző könyv nyitva, azon fekete toll serceg serényen, írva a lendületes sorokat anélkül, hogy bárki tartaná. A férfi ellép az asztaltól és helyet mutat a lánynak az egyik fotelben, ő pedig a másikat foglalja el.*
- Ugye tudod, hogy veszélyes holmit tartogatsz a zsákodban? *Mondja kedélyesnek szánt hangon, de a pillantása komoly.*
- Miért hoztad ide? *Csapja hozzá a kérdést.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.10.31 19:33:48
//Adoaver//
*Adoaver kezdi összeszedni magát a kezdetben átéltek után, a kopasz, szőrtelen akolita arcáról pedig semmiféle érzelmet nem tud leolvasni. Ami lehet egyszerre nyugtató, hogy elnézik a zavarát és lehet ijesztő, hogy ennyire nem törődnek vele. De amit kérdezett, arra választ kapott. Csak feljebb kell mennie egy szintet és ott várja az áhított tudás, aminek csak a zsebe mélysége szab határt. Még látják egymás bátorító arcát, aztán a férfi belép a fenti szobába az ajtón, amelynek keretén vésett, ismeretlen jelek sorakoznak.
A mágiaelmélet és -gyakorlatok széles és mély tárházát rejtő emelet lenyűgöző, minden mágiát tanuló álma, de ahogy azt lent is mondták, meg kell fizetni az árát. Adoaver azonnal fejest is ugrik és levesz egy könyvet, ám eszébe jut, hogy mindezt elújságolja Garsinnak is. A könyvet leteszi, de talán ki se tudta volna vinni, hisz a tudást nem csak "lakat" őrizheti.
Ám ahogy kilép az ajtón a lefelé tartó lépcsőre helyezve a lábát, láthatja, hogy a lenti kis "fogadóemelet" üres. Nincs ott sem a kopasz férfi, sem a lány. Pedig abban biztos lehet, hogy csak felfelé vezet lépcső. Az egyetlen reális válasz lehet, hogy kiléptek a toronyból a lebegő lépcsőkre, de az is érthetetlennek tűnik. Hisz miért mentek volna ki? Ha leér a helyiségbe, ott sem leli őket, elbújni is nehéz volna ott és miért is tennének ilyet?*
- Keresel valakit? *Jön a hang Adoaver mögül, ami akár ijesztő is lehet a férfi számára. A kopasz férfi az, de most felülről érkezik, ahonnan ő jött nemrég, mintha ott lett volna az emeleten, ahol nemrég még Adoaver egyedül volt.*
//Garsin//
*A lány is elbúcsúzik Adoavertől, aki előremegy felfelé és nem sokkal később az akolita ugyanazon a lépcsőn felfelé invitálja őt. Odafent szembesülhet vele, hogy a férfi nincs fent, pedig egy irányba, ugyanazon az ajtón léptek át. Talán ebben is valamiféle mágia munkálhat, hisz ez mégiscsak Abogr mester mágustornya.
A kopasz akolita a kutatás felől kérdezi, akit láthatóan egyáltalán nem érintett meg, hogy Adoaver nincs idefent. Valószínűleg tisztában van a történtek miértjével.
A mágia érezhető hulláma végigszánt rajta, de elmúltával örülhet, mert a torony ura fogadja őt. A csuhás nem mutatja jelét, hogy ellenezné az amulett visszakerülését a lányhoz, szenvtelen arccal áll, kezeit csuhájának bő ujjának rejtekében összefontva. Az akolita végigkíséri valószínűtlenül kék tekintetével ahogy Garsin felmegy a lépcsőn, majd elindul a lefelé vezető irányába, amikor a lány nyitva az ajtót visszakérdez.*
- Kerülj beljebb. *Hallatszik egy hang az ajtón túlról és Garsin még látja, ahogy a kopasz elindul lefelé és ha a hangra odafordul, akkor megpillanthatja a beszélőt.
A férfi sötétkék köpenyt visel, sötétkék ruhákkal. Egyszerű, praktikus viseletnek tűnik, semmi díszítés, semmi magamutogatás. A haja középhosszú, barna, arca kortalan, szemei mintha minden színben játszanának és élénken csillognak. Szakálla gondosan rendben tartott, komoly megjelenést kölcsönöz neki. A szobát, ahova Garsin belép, homály fedi, de egészen jól látni benne, ám a helyiség egyes részei mégis sötétbe vesznek. Az biztos, hogy polcok vannak a fal mentén, a férfi egy asztal mögött ül, azon fóliánsok és vaskos könyvek. Az egyik nehéznek tetsző könyv nyitva, azon fekete toll serceg serényen, írva a lendületes sorokat anélkül, hogy bárki tartaná. A férfi ellép az asztaltól és helyet mutat a lánynak az egyik fotelben, ő pedig a másikat foglalja el.*
- Ugye tudod, hogy veszélyes holmit tartogatsz a zsákodban? *Mondja kedélyesnek szánt hangon, de a pillantása komoly.*
- Miért hoztad ide? *Csapja hozzá a kérdést.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.10.31 19:33:48
3143. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-10-30 23:49:08
Üzenet elküldve: 2021-10-30 23:49:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az útitárs//
*A férfi magával inti, amit sikerként könyvel el, hisz legalább meghallgatják, s kap egy esélyt, hogy ügyét továbbvigye.*
- Később ott találkozunk. - *Mondja Adoavernek, aki jelenti, hogy ő akkor előremegy. Elkapja azt a kis mosolyt is az ifjú arcán, amit most egészen barátiként érzékel, s lop egy kis melegséget a mellkasába ez a megnyilvánulás, jóllehet még nem túl mély az ismeretségük. Igyekszik viszonozni is a mosolyt, de nem sikerül valami őszintére, mert van egy kis bűntudata is, hogy Adoavert magára hagyja és kizárja ebből a kutatással kapcsolatos beszélgetésből, na meg eléggé ideges is, ami azt illeti.
A rövid búcsú után hát visszatér tekintete a torony szolgálatában álló férfire, majd mikor az megindul Adoaver után föl a lépcsőn, követi őt.
Az ajtón belépve a temérdek különös holmi mellett az is feltűnik neki, hogy az ifjú nincs idebent. Elpillant a lépcső felé, s épp furcsállkodik rajta, hogy Adoaver hogyan szaladhatott föl rajta ilyen gyorsan, mikor megszólítják.
Zavartan néz két pillanatig, aztán összeszedi magát és a gondolatait, majd pedig tömören elő is adja, hogy miről volna szó.
Mikor a férfi azt kéri, hogy adja át az amulettet, habozik egy keveset, de végül előveszi a zsákjából és átnyújtja. Majd pedig gyanakvó kíváncsisággal figyeli, ahogy a nyaklánc az asztalra kerül, s mikor azon jelek villannak föl, a testén pedig áthullámzik egy furcsa érzés, arra a néhány pillanatra még lélegezni is elfelejt.
Aztán az egésznek vége lesz hirtelen, a férfi pedig közli, hogy a mester fogadja őt...
Az újszerű tapasztalástól letaglózva elsőre fel sem fogja, amit hallott. Mélyeket lélegzik, kissé még a szeme is könnybe lábadt.
Aztán eljut lassan elméjéig az üzenet, részben a felfelé mutató kar látványával megtámogatva.
Megrázza remegő kezét, lopva, mintha csak vakarózna, a szemei alatt áthúzza a csuklóját, majd lép végre.*
- Köszönöm. - *Mondja jóval halkabban és rekedtebben, mint szánta. Majd az amulettért nyúl, s ha ebben meg nem akadályozzák, elveszi az asztalról, bár győzködni is kellene, ha azt szeretnék, hogy hagyja azt itt. Mindenesetre, ha gond nélkül haladhat tovább, akkor elindul fölfelé a lépcsőn, majd pedig be is nyit az ajtón. Nem kopogtat, mert nem sejti, hogy innen egyenesen a mágusmesterhez jutna, hiszen abban a hitben él, hogy Adoaver is erre ment tovább, akkor pedig ez az ajtó egy olyan terembe vezethet, ahol a könyveket tárolják...*
- Innen aztán merre tovább? - *Kérdi is még, visszanézve a férfire a lépcső tetejéről, de közben már az ajtót nyitja.*
*A férfi magával inti, amit sikerként könyvel el, hisz legalább meghallgatják, s kap egy esélyt, hogy ügyét továbbvigye.*
- Később ott találkozunk. - *Mondja Adoavernek, aki jelenti, hogy ő akkor előremegy. Elkapja azt a kis mosolyt is az ifjú arcán, amit most egészen barátiként érzékel, s lop egy kis melegséget a mellkasába ez a megnyilvánulás, jóllehet még nem túl mély az ismeretségük. Igyekszik viszonozni is a mosolyt, de nem sikerül valami őszintére, mert van egy kis bűntudata is, hogy Adoavert magára hagyja és kizárja ebből a kutatással kapcsolatos beszélgetésből, na meg eléggé ideges is, ami azt illeti.
A rövid búcsú után hát visszatér tekintete a torony szolgálatában álló férfire, majd mikor az megindul Adoaver után föl a lépcsőn, követi őt.
Az ajtón belépve a temérdek különös holmi mellett az is feltűnik neki, hogy az ifjú nincs idebent. Elpillant a lépcső felé, s épp furcsállkodik rajta, hogy Adoaver hogyan szaladhatott föl rajta ilyen gyorsan, mikor megszólítják.
Zavartan néz két pillanatig, aztán összeszedi magát és a gondolatait, majd pedig tömören elő is adja, hogy miről volna szó.
Mikor a férfi azt kéri, hogy adja át az amulettet, habozik egy keveset, de végül előveszi a zsákjából és átnyújtja. Majd pedig gyanakvó kíváncsisággal figyeli, ahogy a nyaklánc az asztalra kerül, s mikor azon jelek villannak föl, a testén pedig áthullámzik egy furcsa érzés, arra a néhány pillanatra még lélegezni is elfelejt.
Aztán az egésznek vége lesz hirtelen, a férfi pedig közli, hogy a mester fogadja őt...
Az újszerű tapasztalástól letaglózva elsőre fel sem fogja, amit hallott. Mélyeket lélegzik, kissé még a szeme is könnybe lábadt.
Aztán eljut lassan elméjéig az üzenet, részben a felfelé mutató kar látványával megtámogatva.
Megrázza remegő kezét, lopva, mintha csak vakarózna, a szemei alatt áthúzza a csuklóját, majd lép végre.*
- Köszönöm. - *Mondja jóval halkabban és rekedtebben, mint szánta. Majd az amulettért nyúl, s ha ebben meg nem akadályozzák, elveszi az asztalról, bár győzködni is kellene, ha azt szeretnék, hogy hagyja azt itt. Mindenesetre, ha gond nélkül haladhat tovább, akkor elindul fölfelé a lépcsőn, majd pedig be is nyit az ajtón. Nem kopogtat, mert nem sejti, hogy innen egyenesen a mágusmesterhez jutna, hiszen abban a hitben él, hogy Adoaver is erre ment tovább, akkor pedig ez az ajtó egy olyan terembe vezethet, ahol a könyveket tárolják...*
- Innen aztán merre tovább? - *Kérdi is még, visszanézve a férfire a lépcső tetejéről, de közben már az ajtót nyitja.*
3142. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-10-30 11:10:54
Üzenet elküldve: 2021-10-30 11:10:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az útitárs//
*Csak lassan igazodik a helyzethez, mély lélegzetekkel kell megnyugtatnia kalapáló szívét; ha csak irul-pirul és képtelen összetett mondatokat kifejezni gyakorlatiasan, nem csodálkozna ha azonnal elküldenék. Az első benyomást már így is elpatkolta, Elthurnak kell megköszönnie, hogy ez a létfontosságú társalgás még a levegőben van. Tehát összetévesztette a figurát a mágussal, erre számítania kellett volna. De a sors így is megkímélte, hogy a pacák nem küldi haza, sőt, inkább fölfelé, az építmény belsejébe. Nem jut azonnal döntéshez: nincs ínyére társát egyedül hagyni ezzel a szűkszavú köpenyessel. Másrészt viszont a katona kérését meghallva van annyi szíve, hogy ha még egy gyereknek is érezné magát miatta, akit a felnőttek elküldenek egy komoly beszélgetés előtt, legalább adjon neki magánszférát. Valamint amúgy is csak egy ajtóval lesz arrébb, és egymagában bármi elterelés nélkül körül is nézhet, senki tekintetét nem kell éreznie a hátán. Csábító...*
- Akkor én... addig fönt leszek... *Szólal meg végül, sokat hezitálva kezdve el föllépkedni a csigalépcsőn. Félúton visszanéz, megpróbálva elkapni Elthur tekintetét, hogy legalább valamennyi önbizalmat kinyerjen belőle, és halványan elmosolyodik. Minden egyéb nélkül teszi meg az utat és lép be az ajtón, halkan nyitja meg és csukja be maga után.
Amint látóterét ellepi a szoba, álla a földet súrolja. Szó szoros értelemben minden, amiben reménykedett, itt válik számára valósággá. A szoba olyan nagy volt, hogy nagyon kis résekre kell húznia szemeit, ha el akar látni a végébe. Legalább két embernyi magasságú polcok sorakoztak tökéletes szimmetriájú oszlopokban, tele pakolva annyi könnyvel, mint amennyit életében soha nem látott. Kis tanulóasztalok helyezkednek el minden polcsor után a falaknál, gyertyával, tollal, tintával, és üres papírosokkal előkészítve. Pont annyira ki van világítva a helyiség az említett gyertyáktól a plafonon lógó csillárokig, hogy semennyi idő után ne kezdje el bántani az ember tekintetét, de több mint elegendő mennyiségű fényt adjon több órányi tanulmányokhoz. Ahogy sóbálvánnyá álló tekintettel megindul a polcok között, rögtön látja a köteteken, hogy már nem holmi lágy olvasmányok között jár: itt a legtöbb vastag gerincű, vagy rendkívül specifikus témájúak, és már címük is oly hosszú, vagy más nyelven íródtak. Ráadásul csoportosítva vannak! Nem fog kelleni hosszú perceket járkálni folytatásokért vagy testvérolvasmányokért hajkurászva! És ha ez még nem lenne elég, az ő által leginkább hőn áhított területeket érintő, mágiákkal foglalkozó könyvek gyakorlatilag az első sorok között vannak! Ez nem lehet véletlen, ugye?
Nagyobb teketóriázás nélkül kikap egy rendkívül ígéretesnek látszó könyvet, fügebarna borítással, gerincén a következő, nehezen kiolvasható címmel: 'Gyertyafénytől Infernóig: Tűzelméletek'. A betűk kopottak voltak, a szerző neve pedig egyáltalán nem szerepel. Adoaver meg se várja, míg lábai az egyik asztalhoz viszik, rögtön bele akar ugrani. De akárhogy erőlködik, sovány, sápadt keze nem tudja szétválasztani a lapokat, nagy meglepetésére. Elkezdi forgatni a könyvet, és észrevesz egy láncon lógó lakatot, két lap közé szorulva. A lakaton nem a szokásos kulcslyuk található, hanem egy kör. Egy kis fejvakarás után csak összerakja az információkat: Az ár a tudásért cserébe. Akkor így szükséges fizetni értük. Még jó, hogy felkészült.
De mielőtt elkezdne előkaparni erszényéből egy tucatnyi aranylapocskát, úgy dönt, visszamegy az előhelyiségbe, ahol Elthurnak és annak a szerzetesnek kéne még lenniük: ha eddig nem jöttek át ebbe a szobába, akkor hova máshova mehettek? Nem kezd el úgy tanulgatni, hogy mindent biztosra ne tudjon ezzel a hellyel kapcsolatban. Szülői óvatossággal leteszi a vaskos kötetet az asztalra, és nagy izgalommal kiporoszkál az ajtón, készen arra, hogy nagy boldogan újságolja el társának, milyen kincsesházra lelt szert. Ha nem találja őket ugyanabban a helyiségben, akkor a következő játszódik le:*
- Nem hiszed el hogy mekkora- *További szavai torkán akadnak, mikor a csigalépcsőről kihajolva észleli, hogy az előszoba üres: egy lélek sem található benne rajta kívül. Idegesen vizslat körbe.* - Halló? *Csak nem elhagyták a tornyot? Lassan levánszorog a lépcsőkről, hogy aztán a szoba közepére kóricálva megint csak szétnézzen. Hova tűnhettek?*
*Csak lassan igazodik a helyzethez, mély lélegzetekkel kell megnyugtatnia kalapáló szívét; ha csak irul-pirul és képtelen összetett mondatokat kifejezni gyakorlatiasan, nem csodálkozna ha azonnal elküldenék. Az első benyomást már így is elpatkolta, Elthurnak kell megköszönnie, hogy ez a létfontosságú társalgás még a levegőben van. Tehát összetévesztette a figurát a mágussal, erre számítania kellett volna. De a sors így is megkímélte, hogy a pacák nem küldi haza, sőt, inkább fölfelé, az építmény belsejébe. Nem jut azonnal döntéshez: nincs ínyére társát egyedül hagyni ezzel a szűkszavú köpenyessel. Másrészt viszont a katona kérését meghallva van annyi szíve, hogy ha még egy gyereknek is érezné magát miatta, akit a felnőttek elküldenek egy komoly beszélgetés előtt, legalább adjon neki magánszférát. Valamint amúgy is csak egy ajtóval lesz arrébb, és egymagában bármi elterelés nélkül körül is nézhet, senki tekintetét nem kell éreznie a hátán. Csábító...*
- Akkor én... addig fönt leszek... *Szólal meg végül, sokat hezitálva kezdve el föllépkedni a csigalépcsőn. Félúton visszanéz, megpróbálva elkapni Elthur tekintetét, hogy legalább valamennyi önbizalmat kinyerjen belőle, és halványan elmosolyodik. Minden egyéb nélkül teszi meg az utat és lép be az ajtón, halkan nyitja meg és csukja be maga után.
Amint látóterét ellepi a szoba, álla a földet súrolja. Szó szoros értelemben minden, amiben reménykedett, itt válik számára valósággá. A szoba olyan nagy volt, hogy nagyon kis résekre kell húznia szemeit, ha el akar látni a végébe. Legalább két embernyi magasságú polcok sorakoztak tökéletes szimmetriájú oszlopokban, tele pakolva annyi könnyvel, mint amennyit életében soha nem látott. Kis tanulóasztalok helyezkednek el minden polcsor után a falaknál, gyertyával, tollal, tintával, és üres papírosokkal előkészítve. Pont annyira ki van világítva a helyiség az említett gyertyáktól a plafonon lógó csillárokig, hogy semennyi idő után ne kezdje el bántani az ember tekintetét, de több mint elegendő mennyiségű fényt adjon több órányi tanulmányokhoz. Ahogy sóbálvánnyá álló tekintettel megindul a polcok között, rögtön látja a köteteken, hogy már nem holmi lágy olvasmányok között jár: itt a legtöbb vastag gerincű, vagy rendkívül specifikus témájúak, és már címük is oly hosszú, vagy más nyelven íródtak. Ráadásul csoportosítva vannak! Nem fog kelleni hosszú perceket járkálni folytatásokért vagy testvérolvasmányokért hajkurászva! És ha ez még nem lenne elég, az ő által leginkább hőn áhított területeket érintő, mágiákkal foglalkozó könyvek gyakorlatilag az első sorok között vannak! Ez nem lehet véletlen, ugye?
Nagyobb teketóriázás nélkül kikap egy rendkívül ígéretesnek látszó könyvet, fügebarna borítással, gerincén a következő, nehezen kiolvasható címmel: 'Gyertyafénytől Infernóig: Tűzelméletek'. A betűk kopottak voltak, a szerző neve pedig egyáltalán nem szerepel. Adoaver meg se várja, míg lábai az egyik asztalhoz viszik, rögtön bele akar ugrani. De akárhogy erőlködik, sovány, sápadt keze nem tudja szétválasztani a lapokat, nagy meglepetésére. Elkezdi forgatni a könyvet, és észrevesz egy láncon lógó lakatot, két lap közé szorulva. A lakaton nem a szokásos kulcslyuk található, hanem egy kör. Egy kis fejvakarás után csak összerakja az információkat: Az ár a tudásért cserébe. Akkor így szükséges fizetni értük. Még jó, hogy felkészült.
De mielőtt elkezdne előkaparni erszényéből egy tucatnyi aranylapocskát, úgy dönt, visszamegy az előhelyiségbe, ahol Elthurnak és annak a szerzetesnek kéne még lenniük: ha eddig nem jöttek át ebbe a szobába, akkor hova máshova mehettek? Nem kezd el úgy tanulgatni, hogy mindent biztosra ne tudjon ezzel a hellyel kapcsolatban. Szülői óvatossággal leteszi a vaskos kötetet az asztalra, és nagy izgalommal kiporoszkál az ajtón, készen arra, hogy nagy boldogan újságolja el társának, milyen kincsesházra lelt szert. Ha nem találja őket ugyanabban a helyiségben, akkor a következő játszódik le:*
- Nem hiszed el hogy mekkora- *További szavai torkán akadnak, mikor a csigalépcsőről kihajolva észleli, hogy az előszoba üres: egy lélek sem található benne rajta kívül. Idegesen vizslat körbe.* - Halló? *Csak nem elhagyták a tornyot? Lassan levánszorog a lépcsőkről, hogy aztán a szoba közepére kóricálva megint csak szétnézzen. Hova tűnhettek?*
3141. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2021-10-26 19:59:21
Üzenet elküldve: 2021-10-26 19:59:21
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 584
OOC üzenetek: 406
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 584
OOC üzenetek: 406
Játékstílus: Megfontolt
// Gombázás //
// Pihenő //
* Némi gyaloglás után eléri végre a tornyot is. Gomba még minidig semmi, de legalább most akad itt egy hely, ahol megpihenhet egy darabig. Járt itt, de a látvány még most is lenyűgöző. El is mélázik rajta néhány pillanat erejéig, mielőtt nekivágnak a felhőlépcsőknek, amiken ott marad néhány sáros lábnyom is. Nem megy túlságosan mélyre a toronyban, csak az alsó szinten pihen meg. Itt azért még az idő is kellemesebb. Jó lesz megszabadulni a csontjaiba szivárgó hidegtől. Lehuppan az egyik székbe és valami könyvet kezd el olvasgatni, hogy teljen az idő. Lábai hálásak ezért most, de nagyon. Nincs ő ezekhez a hosszú sétákhoz hozzá szokva. Még kell, hogy erősödjön a teste.*
// Pihenő //
* Némi gyaloglás után eléri végre a tornyot is. Gomba még minidig semmi, de legalább most akad itt egy hely, ahol megpihenhet egy darabig. Járt itt, de a látvány még most is lenyűgöző. El is mélázik rajta néhány pillanat erejéig, mielőtt nekivágnak a felhőlépcsőknek, amiken ott marad néhány sáros lábnyom is. Nem megy túlságosan mélyre a toronyban, csak az alsó szinten pihen meg. Itt azért még az idő is kellemesebb. Jó lesz megszabadulni a csontjaiba szivárgó hidegtől. Lehuppan az egyik székbe és valami könyvet kezd el olvasgatni, hogy teljen az idő. Lábai hálásak ezért most, de nagyon. Nincs ő ezekhez a hosszú sétákhoz hozzá szokva. Még kell, hogy erősödjön a teste.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3537-3556