Külső területek - Mágustorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 191 (3801. - 3806. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
3792. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-03-15 16:25:21
Üzenet elküldve: 2025-03-15 16:25:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 950
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 950
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Játék a tűzzel//
*Egyetlen további percet, de még másodpercet sem akar gondolni arra, amit a másik próbált meg segítségként nyújtani neki. Mégis a szövetei mélyére eszi magát az érzés. Tudja jól, hogy a szándék maga "jó", csakhogy torz. Ez az a mocsok, amit ha akarna sem tudna róla lemosni. Akárhány éjjelt tölthetnek el beszélgetéssel, nem fogja tudni megváltoztatni. Sok mindent talán igen, talán tud csiszolni, de alapvető, zsigerből jövő dolgokat nem. Vagy csak túl nagy áron, magát pedig nem fogja beáldozni a gyerekek kárára. Nincs ennyi ideje. És borzong még mindig, így kedve végképp nincs. Ilyenkor olyan érzés, mintha az emésztőbe köpte volna minden eddigi szavát. Minden eddigi kedvességét, gondoskodását. Egy lépést hátrálva persze jól tudja, hogy ez nem így van, de eluralkodott rajta az érzés. Mert valójában fél. Még mindig. Örök lenyomat az, ami itt történt, nem is olyan túl régen.*
- Így is szép vagy. *Mosolyog a másikra fáradtan, már-már elgyötörten. Aztán kissé oldódik a szorítás a mellkasában, mikor a lány is hajlandóságot mutat arra, hogy ideje lassan távozni. Az az egy éjjel pedig még belefér. Végtére is az előző is gyorsan elillant. Most kéne ébredniük, de most hajtják majd álomra a fejüket.*
- Megbeszéltük.
*Lefekszik végül az ágyba, akol a gondolatok már nem tiszták, csak értelmetlen zagyvaságok. Nincs arc köztük vagy éles kép, kivehető szavak. Csak a katyvasz, amiből ki is ragadja a másik. Szívesen válaszolna, de ahogy látja értelmetlen. Egy pillanat alatt alszik el a feketeség, benne pedig ébred fel a bűntudat. Újra. Nővér…
Nem pihent túl sokat. Álmok nem tudták zavarni, mert jóformán alvásnak sem lehetett nevezni azt, amit művelt, de legalább egy kicsit pihent. Még egy éjjelt kell túlvészelni, talán akkor jobban fog menni, hacsak nem a könyveket bújva telik el az is. De így történik, hiszen ezért jöttek. Viszont volt egy idő, mikor búcsút vett a lánytól, mert a tűz helyett már inkább a holddal szeretett volna foglalkozni és meglepő módon igen nagy tudásra tett szert. Amire a legbüszkébb, az az, ami képes és megvédi az elméjét mástól. Az olyasmiktől, amiket egyszer már itt kapott. Mindössze az hibádzik, hogy olyan fáradt, hogy képtelen lenne koncentrálni az elmezár felépítésére maga köré. A szavak mennének, de a többi… Mindössze újabb néhány órácskát alszik az indulás előtt, ezért a szokásosnál nehezebben készülődik. Most ő van sürgetve.*
- Szívem, hagyjál már. Azt sem tudom, hol vagyok. *Ásít, majd hideg vízzel megmossa az arcát, hogy legalább az legyen a segítségére. Persze észhez tér ő hamar, de még húzná vissza az ágy. *
- Mehetünk. De még ma a lakásomban alszok. Muszáj egy estét végig aludjak, a gyerekek biztos nem hagynának. *Nevet fel. Egy éjszakán már nem múlik, csak hadd töltse el egyedül. *
*Egyetlen további percet, de még másodpercet sem akar gondolni arra, amit a másik próbált meg segítségként nyújtani neki. Mégis a szövetei mélyére eszi magát az érzés. Tudja jól, hogy a szándék maga "jó", csakhogy torz. Ez az a mocsok, amit ha akarna sem tudna róla lemosni. Akárhány éjjelt tölthetnek el beszélgetéssel, nem fogja tudni megváltoztatni. Sok mindent talán igen, talán tud csiszolni, de alapvető, zsigerből jövő dolgokat nem. Vagy csak túl nagy áron, magát pedig nem fogja beáldozni a gyerekek kárára. Nincs ennyi ideje. És borzong még mindig, így kedve végképp nincs. Ilyenkor olyan érzés, mintha az emésztőbe köpte volna minden eddigi szavát. Minden eddigi kedvességét, gondoskodását. Egy lépést hátrálva persze jól tudja, hogy ez nem így van, de eluralkodott rajta az érzés. Mert valójában fél. Még mindig. Örök lenyomat az, ami itt történt, nem is olyan túl régen.*
- Így is szép vagy. *Mosolyog a másikra fáradtan, már-már elgyötörten. Aztán kissé oldódik a szorítás a mellkasában, mikor a lány is hajlandóságot mutat arra, hogy ideje lassan távozni. Az az egy éjjel pedig még belefér. Végtére is az előző is gyorsan elillant. Most kéne ébredniük, de most hajtják majd álomra a fejüket.*
- Megbeszéltük.
*Lefekszik végül az ágyba, akol a gondolatok már nem tiszták, csak értelmetlen zagyvaságok. Nincs arc köztük vagy éles kép, kivehető szavak. Csak a katyvasz, amiből ki is ragadja a másik. Szívesen válaszolna, de ahogy látja értelmetlen. Egy pillanat alatt alszik el a feketeség, benne pedig ébred fel a bűntudat. Újra. Nővér…
Nem pihent túl sokat. Álmok nem tudták zavarni, mert jóformán alvásnak sem lehetett nevezni azt, amit művelt, de legalább egy kicsit pihent. Még egy éjjelt kell túlvészelni, talán akkor jobban fog menni, hacsak nem a könyveket bújva telik el az is. De így történik, hiszen ezért jöttek. Viszont volt egy idő, mikor búcsút vett a lánytól, mert a tűz helyett már inkább a holddal szeretett volna foglalkozni és meglepő módon igen nagy tudásra tett szert. Amire a legbüszkébb, az az, ami képes és megvédi az elméjét mástól. Az olyasmiktől, amiket egyszer már itt kapott. Mindössze az hibádzik, hogy olyan fáradt, hogy képtelen lenne koncentrálni az elmezár felépítésére maga köré. A szavak mennének, de a többi… Mindössze újabb néhány órácskát alszik az indulás előtt, ezért a szokásosnál nehezebben készülődik. Most ő van sürgetve.*
- Szívem, hagyjál már. Azt sem tudom, hol vagyok. *Ásít, majd hideg vízzel megmossa az arcát, hogy legalább az legyen a segítségére. Persze észhez tér ő hamar, de még húzná vissza az ágy. *
- Mehetünk. De még ma a lakásomban alszok. Muszáj egy estét végig aludjak, a gyerekek biztos nem hagynának. *Nevet fel. Egy éjszakán már nem múlik, csak hadd töltse el egyedül. *
3791. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-03-15 14:53:27
Üzenet elküldve: 2025-03-15 14:53:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 858
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 858
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//Játék a tűzzel//
*Akkor is ő a főnök. A vipera talán nem egy a saját, sérült lelkéből letört szilánkok közül, de az ő testében lakik és az ő elméjén keresztül kapott ingerekből táplálkozik. Bármennyire is irritáló az a halk suttogás, amitől Mai is annyira viszolygott, csak ő most a fejében hallja őket, nem enged a sötét csábításnak. Nem fogja bántani a lányt csak azért, hogy az entitás egy jót lakmározzon. Van más, aki sokkalta jobb préda lenne. Például az az Eeyr boszorka, aki a tisztáson csinált belőle hülyét.*
- Ahogy gondolod. *Hatalmas szerencse, hogy Mai bár fáradt, az eszét még nem vesztette el, és visszautasítja az előnytelen ajánlatot. Nem biztos benne, hogy ha elfogadta volna, akkor is képes lenne megfékezni a viperában felerősödő, állatias ösztönöket.*
- Ugyan miért ne? Szép lennék az álmaimban is. *Természetesen csak viccelődik, nem akar ebben a ruhában aludni. El is kezd levetkőzni, és kényelmesbe bújni az alváshoz. Mindezt Mai előtt teszi, ő továbbra sem szégyenlős egy kicsit sem.*
- Hatokat is el tudnék még itt tölteni, de neked más teendőid vannak. *Ismétli a korábban hallottakat.* Most alszunk, aztán még tanulunk, pihenünk még egyet és a következő napkeltekor hazaindulunk. *Mondja el a tervét, amit Mai természetesen megvétózhat, ha meg akar. Azon kívül, hogy haza világosban fognak utazni, abból nem enged. Bár gyűlöli, mégis nappali fényben a legbiztonságosabb átkelni az ingoványon.
Mielőtt nyugovóra térnének, még feltesz egy kérdést, amiben valóban nincs semmilyen hátsó szándéka, egyszerűen ő is látja, hogy ha valaki mindig csak ad magából, de soha nem kap vissza, az előbb utóbb… elfogy… ahogy mondta. A választ is gyanakodva hallgatja, de nem fog vele vitatkozni.*
- Akkor jó. *Veszi tudomásul a hallottakat, majd eldől az ágy másik felén. Ő sem tervez már megszólalni, de még valami kikívánkozik belőle.*
- Clion a bátyám volt. Még jó, hogy megvédtem az elftől. Most sem döntenék másképp. Mai, azt hiszem, hogy miattad is képes lennék ölni, ha bajban lennél. Már nem csak egy bátyám, hanem egy nővérem is van. *Halványan elmosolyodik, aztán oldalra fordul az ágyban, és mire választ kaphatna, a teste úgy dönt, hogy mára elég volt. Mintha egyszerűen kikapcsolt volna, úgy nyomja el az álom.
Miután viszonylag sikerül kipihenniük magukat, a megbeszéltek szerint még egyszer, utoljára a könyvek fölé ülnek, a következő éjszakát viszont nem töltik ébren virrasztva, azt szintén átalusszák. Napkelte után Nori már a távozásra készül, szép ruha helyett nadrág, bakancs, kényelmes blúz és a vértje van rajta, épp az ágyon ülve szórja bele a hátizsákjába a cuccait, amik még elől vannak.*
- Kész vagy már? *Ezúttal ő sürgeti Mait úgy, ahogy ő tette vele, mikor a könyvtár és a tudás volt a cél. Most valahol kalandra készülnek, ami viszont az ő kedvenc időtöltése.*
*Akkor is ő a főnök. A vipera talán nem egy a saját, sérült lelkéből letört szilánkok közül, de az ő testében lakik és az ő elméjén keresztül kapott ingerekből táplálkozik. Bármennyire is irritáló az a halk suttogás, amitől Mai is annyira viszolygott, csak ő most a fejében hallja őket, nem enged a sötét csábításnak. Nem fogja bántani a lányt csak azért, hogy az entitás egy jót lakmározzon. Van más, aki sokkalta jobb préda lenne. Például az az Eeyr boszorka, aki a tisztáson csinált belőle hülyét.*
- Ahogy gondolod. *Hatalmas szerencse, hogy Mai bár fáradt, az eszét még nem vesztette el, és visszautasítja az előnytelen ajánlatot. Nem biztos benne, hogy ha elfogadta volna, akkor is képes lenne megfékezni a viperában felerősödő, állatias ösztönöket.*
- Ugyan miért ne? Szép lennék az álmaimban is. *Természetesen csak viccelődik, nem akar ebben a ruhában aludni. El is kezd levetkőzni, és kényelmesbe bújni az alváshoz. Mindezt Mai előtt teszi, ő továbbra sem szégyenlős egy kicsit sem.*
- Hatokat is el tudnék még itt tölteni, de neked más teendőid vannak. *Ismétli a korábban hallottakat.* Most alszunk, aztán még tanulunk, pihenünk még egyet és a következő napkeltekor hazaindulunk. *Mondja el a tervét, amit Mai természetesen megvétózhat, ha meg akar. Azon kívül, hogy haza világosban fognak utazni, abból nem enged. Bár gyűlöli, mégis nappali fényben a legbiztonságosabb átkelni az ingoványon.
Mielőtt nyugovóra térnének, még feltesz egy kérdést, amiben valóban nincs semmilyen hátsó szándéka, egyszerűen ő is látja, hogy ha valaki mindig csak ad magából, de soha nem kap vissza, az előbb utóbb… elfogy… ahogy mondta. A választ is gyanakodva hallgatja, de nem fog vele vitatkozni.*
- Akkor jó. *Veszi tudomásul a hallottakat, majd eldől az ágy másik felén. Ő sem tervez már megszólalni, de még valami kikívánkozik belőle.*
- Clion a bátyám volt. Még jó, hogy megvédtem az elftől. Most sem döntenék másképp. Mai, azt hiszem, hogy miattad is képes lennék ölni, ha bajban lennél. Már nem csak egy bátyám, hanem egy nővérem is van. *Halványan elmosolyodik, aztán oldalra fordul az ágyban, és mire választ kaphatna, a teste úgy dönt, hogy mára elég volt. Mintha egyszerűen kikapcsolt volna, úgy nyomja el az álom.
Miután viszonylag sikerül kipihenniük magukat, a megbeszéltek szerint még egyszer, utoljára a könyvek fölé ülnek, a következő éjszakát viszont nem töltik ébren virrasztva, azt szintén átalusszák. Napkelte után Nori már a távozásra készül, szép ruha helyett nadrág, bakancs, kényelmes blúz és a vértje van rajta, épp az ágyon ülve szórja bele a hátizsákjába a cuccait, amik még elől vannak.*
- Kész vagy már? *Ezúttal ő sürgeti Mait úgy, ahogy ő tette vele, mikor a könyvtár és a tudás volt a cél. Most valahol kalandra készülnek, ami viszont az ő kedvenc időtöltése.*
3790. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-03-14 10:29:53
Üzenet elküldve: 2025-03-14 10:29:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 950
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 950
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Játék a tűzzel//
*A másik testében élő vipera egy olyasfajta dolog, amit hajlamos elfelejteni. Túlmutat mindenen, ami ő. Persze elkezdte használni a mágiát, foglalkozik a sötét istenséggel gondolati szinten, hogy a húgát mentse, vagy terelje tőle jobb irányba, de ez az entitás más. Elképzelhetetlen, s inkább tulajdonítja a lány elborult ötleteinek a hallott szavakat, mintsem annak, hogy valaki belül erre ösztökéli. Olyan, ami nem a sérült lelke egy része, hanem tőle teljesen kívülálló. Ritkán sejlik csak fel benne, akkor sem akar róla tudomást venni, pedig kellene. Ahogy azt a karkötőt is le kéne egy hanyag mozdulattal szakítani. Talán azt is valami erő tartja azon a csuklón?
Elfáradt már bármin is gondolkodni, de az biztos, hogy rosszul van az imént felhozott „segítségtől”. Van, hogy ő is üvölteni tudna. Van, hogy szívesen vágná falhoz azt, ami a keze ügyébe kerül, de a jótékony elfojtásban hisz, sokszor a saját, de leginkább mások szemei előtt. Így most sem rezdül az arca sem.*
- Én sem vagyok mindig erős, de az álmok mások. Lehet fejtegetni, lehet belőlük tanulni, rálátni általuk magunkra, de nekem most más teendőim vannak. Nem érek rá erre. *Talán az indulat szól belőle, még ha nem is hallani a hangjából. Tényleg nincs. Kezdi ismét égetni, hogy haza kellene jutniuk, főleg neki. Harmincegy. Ennyi gyerek vár rá és ő ehelyett olyannal van, akinek az első gondolata a segítségről az, hogy meg kellene átkozni, amit áldásként próbál előadni. A lényeg, hogy megint nem saját magát választja.*
- Jó, de azért ma ne ebben aludj. *Kitekint az ablakon újra. Reggel lesz, pillanatokon belül. Megrázza a fejét.* - Neked mennyi időre van még szükséged itt a toronyban? Már azt sem tudom, hány nap telt el, nem éjjel alszunk. *Mosolyog, majd mosakodásba kezd, és magára ölti a hálóruháját, bár cseppet sem biztos, hogy most el tudna aludni. Talán botorság volt ide bejönni, ülhetett volna még a könyvek fölött. Már majdnem képes és visszaöltözik, ekkor hall egy kérdést, ami mintha tényleg csak rá irányulna. Nem lát mögötte semmit. El is csodálkozik, emellett mélyen elszomorodik. Hát éppen ez az… nem vár cserébe semmit, de attól még lehetnének olyanok körülötte, akik nem is „cserébe” akarnak adni, hanem mert pusztán ez jön belőlük. Megfordul, majd bájosan kezd mosolyogni. Egy pillanatra sem hiheti senki, hogy nem érzi jól magát a szerepben, amit magára aggatott.*
- Dehogy. Nekem így a jó. Majd ad az, aki magától akar, nem pedig cserébe. Ha pedig nem, hát én akkor is ilyen maradok. Hidd el, jól vagyok.
*Ül le az ágy szélére, ha tehetné meg sem szólalna már.*
*A másik testében élő vipera egy olyasfajta dolog, amit hajlamos elfelejteni. Túlmutat mindenen, ami ő. Persze elkezdte használni a mágiát, foglalkozik a sötét istenséggel gondolati szinten, hogy a húgát mentse, vagy terelje tőle jobb irányba, de ez az entitás más. Elképzelhetetlen, s inkább tulajdonítja a lány elborult ötleteinek a hallott szavakat, mintsem annak, hogy valaki belül erre ösztökéli. Olyan, ami nem a sérült lelke egy része, hanem tőle teljesen kívülálló. Ritkán sejlik csak fel benne, akkor sem akar róla tudomást venni, pedig kellene. Ahogy azt a karkötőt is le kéne egy hanyag mozdulattal szakítani. Talán azt is valami erő tartja azon a csuklón?
Elfáradt már bármin is gondolkodni, de az biztos, hogy rosszul van az imént felhozott „segítségtől”. Van, hogy ő is üvölteni tudna. Van, hogy szívesen vágná falhoz azt, ami a keze ügyébe kerül, de a jótékony elfojtásban hisz, sokszor a saját, de leginkább mások szemei előtt. Így most sem rezdül az arca sem.*
- Én sem vagyok mindig erős, de az álmok mások. Lehet fejtegetni, lehet belőlük tanulni, rálátni általuk magunkra, de nekem most más teendőim vannak. Nem érek rá erre. *Talán az indulat szól belőle, még ha nem is hallani a hangjából. Tényleg nincs. Kezdi ismét égetni, hogy haza kellene jutniuk, főleg neki. Harmincegy. Ennyi gyerek vár rá és ő ehelyett olyannal van, akinek az első gondolata a segítségről az, hogy meg kellene átkozni, amit áldásként próbál előadni. A lényeg, hogy megint nem saját magát választja.*
- Jó, de azért ma ne ebben aludj. *Kitekint az ablakon újra. Reggel lesz, pillanatokon belül. Megrázza a fejét.* - Neked mennyi időre van még szükséged itt a toronyban? Már azt sem tudom, hány nap telt el, nem éjjel alszunk. *Mosolyog, majd mosakodásba kezd, és magára ölti a hálóruháját, bár cseppet sem biztos, hogy most el tudna aludni. Talán botorság volt ide bejönni, ülhetett volna még a könyvek fölött. Már majdnem képes és visszaöltözik, ekkor hall egy kérdést, ami mintha tényleg csak rá irányulna. Nem lát mögötte semmit. El is csodálkozik, emellett mélyen elszomorodik. Hát éppen ez az… nem vár cserébe semmit, de attól még lehetnének olyanok körülötte, akik nem is „cserébe” akarnak adni, hanem mert pusztán ez jön belőlük. Megfordul, majd bájosan kezd mosolyogni. Egy pillanatra sem hiheti senki, hogy nem érzi jól magát a szerepben, amit magára aggatott.*
- Dehogy. Nekem így a jó. Majd ad az, aki magától akar, nem pedig cserébe. Ha pedig nem, hát én akkor is ilyen maradok. Hidd el, jól vagyok.
*Ül le az ágy szélére, ha tehetné meg sem szólalna már.*
3789. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-03-13 19:33:25
Üzenet elküldve: 2025-03-13 19:33:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 858
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 858
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//Játék a tűzzel//
*Jobban járt volna, ha egész egyszerűen csendben marad, és élvezi, hogy szeretik. Csakhogy nincs ahhoz hozzászokva, hogy anélkül kap valamit, hogy cserébe ne kéne neki is adnia. Gyerekként ölnie kellett az ételért, most pedig engedelmeskednie a hatalomért. A Drasszéra Gorra éhes. Rá is pillant a karkötőjére, mert talán már nem is ő, hanem a vipera mondatja ki vele a Mai számára meglehetősen előnytelen ajánlatot. Az entitás nem csak vérrel, rettegéssel is jól tud lakni. Félrehúzza a száját.*
- Valóban nem. Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit. Nem is értem, hogy mit gondoltam. Persze, hogy nincs rá szükséged. Te elég erős vagy a segítségem nélkül is. Erősebb, mint bárki. *Cinikusnak hangozhatnak a szavai, de őszintén mondja. Le akarja venni a karkötőjét. Először érzi ezt, mióta rajta van. Mintha az is egyfajta bilincs volna.
Mai most is jól játssza a játékot, nem veszi észre rajta a feszültséget, már csak azért sem, mert mikor az ágyhoz sétál, már háttal áll neki, és a fűzőjével babrál, mielőtt úgy döntene, hogy mégsem oldja ki, közben az ágya mellett pihenő kardjára téved a tekintete. Van rá egy mód, hogy levehesse a karkötőt. Most pont annak köszönhetően halhatatlan, de ha azért oltaná ki a saját életét, hogy megszabaduljon tőle, vajon akkor is megmenti a vipera? Kirázza a hideg attól, ahogy erre gondol, fázósan meg is simogatja a karjait, majd inkább félrenéz a mesterkardról. Most már tudja, hogy kell használni, mégsem akarja látni.*
- Igen, mert úgy rám csomóztad, hogy nem tudtam levenni. De most már le tudom. Csak nem akarom. Tetszik. *Legutóbb is le tudta volna venni, ha ő irányított volna, de most már mindegy. Aludni talán nem akar benne, de még vár azzal, hogy kibújjon belőle. A szép ruha most az ő álcája. Ez is egy játék. Még saját magát is meg tudja vele téveszteni. Ha valamit szépen becsomagolsz, mindjárt jobbnak tűnik annál, mint ami valójában.*
- Mai, én nem értem. *Fárad ő is, így egyre jobban összekuszálódnak a gondolatok a fejében, de inkább kiengedi őket, nem hagyja, hogy túlfeszítsék az elméjét.* Hogy lehet állandóan csak adni, de nem várni érte cserébe semmit? Nem fogsz egy idő után… elfogyni miatta? *Eeyr szajkózik állandóan ilyeneket, hogy mindig önzetlenül kell másokon segíteni, és közben a városát porig rombolták a lázadók. Mindenesetre az istenekről most nem szól egy szót sem. Annyi esze van, hogy velük ne borítsa ki a félvér lányt.*
*Jobban járt volna, ha egész egyszerűen csendben marad, és élvezi, hogy szeretik. Csakhogy nincs ahhoz hozzászokva, hogy anélkül kap valamit, hogy cserébe ne kéne neki is adnia. Gyerekként ölnie kellett az ételért, most pedig engedelmeskednie a hatalomért. A Drasszéra Gorra éhes. Rá is pillant a karkötőjére, mert talán már nem is ő, hanem a vipera mondatja ki vele a Mai számára meglehetősen előnytelen ajánlatot. Az entitás nem csak vérrel, rettegéssel is jól tud lakni. Félrehúzza a száját.*
- Valóban nem. Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit. Nem is értem, hogy mit gondoltam. Persze, hogy nincs rá szükséged. Te elég erős vagy a segítségem nélkül is. Erősebb, mint bárki. *Cinikusnak hangozhatnak a szavai, de őszintén mondja. Le akarja venni a karkötőjét. Először érzi ezt, mióta rajta van. Mintha az is egyfajta bilincs volna.
Mai most is jól játssza a játékot, nem veszi észre rajta a feszültséget, már csak azért sem, mert mikor az ágyhoz sétál, már háttal áll neki, és a fűzőjével babrál, mielőtt úgy döntene, hogy mégsem oldja ki, közben az ágya mellett pihenő kardjára téved a tekintete. Van rá egy mód, hogy levehesse a karkötőt. Most pont annak köszönhetően halhatatlan, de ha azért oltaná ki a saját életét, hogy megszabaduljon tőle, vajon akkor is megmenti a vipera? Kirázza a hideg attól, ahogy erre gondol, fázósan meg is simogatja a karjait, majd inkább félrenéz a mesterkardról. Most már tudja, hogy kell használni, mégsem akarja látni.*
- Igen, mert úgy rám csomóztad, hogy nem tudtam levenni. De most már le tudom. Csak nem akarom. Tetszik. *Legutóbb is le tudta volna venni, ha ő irányított volna, de most már mindegy. Aludni talán nem akar benne, de még vár azzal, hogy kibújjon belőle. A szép ruha most az ő álcája. Ez is egy játék. Még saját magát is meg tudja vele téveszteni. Ha valamit szépen becsomagolsz, mindjárt jobbnak tűnik annál, mint ami valójában.*
- Mai, én nem értem. *Fárad ő is, így egyre jobban összekuszálódnak a gondolatok a fejében, de inkább kiengedi őket, nem hagyja, hogy túlfeszítsék az elméjét.* Hogy lehet állandóan csak adni, de nem várni érte cserébe semmit? Nem fogsz egy idő után… elfogyni miatta? *Eeyr szajkózik állandóan ilyeneket, hogy mindig önzetlenül kell másokon segíteni, és közben a városát porig rombolták a lázadók. Mindenesetre az istenekről most nem szól egy szót sem. Annyi esze van, hogy velük ne borítsa ki a félvér lányt.*
3788. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-03-13 18:36:08
Üzenet elküldve: 2025-03-13 18:36:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 950
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 950
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Játék a tűzzel//
*Annyit beszélt, hogy kiszáradt a szája. A szer hatása talán elmúlt, de a felébresztett gondolatok már ott cikáznak a fejében és ideje sincs rá, hogy leülepedjen, mert a másik folyamatosan tornáztatja a tekervényeit mással. Elég mára a szavakból. Kitekintve az ablakon, már dereng az ég alja. Újabb áttanult és beszélgetett éjjel. Elfáradt és igazából szeretne egyedül lenni, mert ha valamit, azt nem tud soha. Az utolsó ilyen próbálkozását is keresztbe húzták és jelenleg fogalma sincs, hogy van-e tovább értelme annak az egyezségnek, amit azzal kötött meg, aki azt az egyetlen napját is felforgatta. Napját? Bár csak a napját. Eszébe sem tudott igazán jutni, amióta a lánnyal van. Nem hogy Grael, a gyerekek sem, saját maga pedig… sehol nincs. Volt pár igen jó ötlete, de elfelejtette hiányolni a kölyköket. Mindent a leghátrébb sorol, amikor mellette, vagy a közelében van a feketeség, mert kiköveteli. Ha nem a szomorúságával, hisztijével, akkor az átkával, vagy az elveszettségével. Szereti őt, tényleg. De ez a szeretet már igen régóta fáj.
Amikor megöleli, egy kis időre visszajön az az érzelem, ami akkor fogta el, amikor először voltak így. Amikor jó volt összegabalyodva aludni. Akkor talán nevetni is tudtak. Most csak egy elmét próbál kihúzni a szurokból, beletéve az összes maradék energiáját és még csak az sem biztos, hogy lesz eredménye. Eredménye? Az sem biztos, hogy túléli ezt a kapcsolatot a lánnyal. Ha össze köti őket a vér, ha nem. Úgy szeretne hinni benne. Nem tud eltávolodni az érzéstől, de mégis szorítja, mintha így eltűnhetne belőle az a sok szörnyűség. Mikor eltávolodnak, muszáj rezzenéstelennek maradnia. *
- Nem kértem tőled semmit. Nem kell cserébe semmi, ez nem valami… üzlet. *Semmi, amit kényszeresen adnak. Amit kérhetne, az nem megfogalmazható. Nem teljesíthető olyannak, akiben nincs benne. Az álmoknál muszáj nyelnie egyet, de még mindig nem moccannak az arcizmai egy halvány mosolyon kívül.*
- Megbékéltem már velük. Nincs erre szükség. *Mond csak ennyit. Rázza a hideg újra a másiktól. Nem, semmit nem ér itt semmi. Tudja jól, hogy ezzel mit akar mondani. És még azt hiszi, hogy segítség? Hiszen ő tanította meg neki, hogy vannak álmok, amikből nincs kiút. Nem. Nem így, nem ebben akar megedződni. Ökölbe szorul a keze, amit a háta mögé rejt. Feszült. Hamar rájött, hogy az az egyezségnek maradnia kell. Meg kell ettől őt védeni, de ha nem, akkor magát fogja. Az ágy felé indul, ő bizony egy mozdulattal veti le a ruháját és keresi meg a mosdótálat. Ha még nem is alszanak, szinte kényszeresen akar lemosni magáról valamit.*
- Aludtál már ilyenben. *Nevet fel, bár nem őszintén, de ismét játszania kell.*
*Annyit beszélt, hogy kiszáradt a szája. A szer hatása talán elmúlt, de a felébresztett gondolatok már ott cikáznak a fejében és ideje sincs rá, hogy leülepedjen, mert a másik folyamatosan tornáztatja a tekervényeit mással. Elég mára a szavakból. Kitekintve az ablakon, már dereng az ég alja. Újabb áttanult és beszélgetett éjjel. Elfáradt és igazából szeretne egyedül lenni, mert ha valamit, azt nem tud soha. Az utolsó ilyen próbálkozását is keresztbe húzták és jelenleg fogalma sincs, hogy van-e tovább értelme annak az egyezségnek, amit azzal kötött meg, aki azt az egyetlen napját is felforgatta. Napját? Bár csak a napját. Eszébe sem tudott igazán jutni, amióta a lánnyal van. Nem hogy Grael, a gyerekek sem, saját maga pedig… sehol nincs. Volt pár igen jó ötlete, de elfelejtette hiányolni a kölyköket. Mindent a leghátrébb sorol, amikor mellette, vagy a közelében van a feketeség, mert kiköveteli. Ha nem a szomorúságával, hisztijével, akkor az átkával, vagy az elveszettségével. Szereti őt, tényleg. De ez a szeretet már igen régóta fáj.
Amikor megöleli, egy kis időre visszajön az az érzelem, ami akkor fogta el, amikor először voltak így. Amikor jó volt összegabalyodva aludni. Akkor talán nevetni is tudtak. Most csak egy elmét próbál kihúzni a szurokból, beletéve az összes maradék energiáját és még csak az sem biztos, hogy lesz eredménye. Eredménye? Az sem biztos, hogy túléli ezt a kapcsolatot a lánnyal. Ha össze köti őket a vér, ha nem. Úgy szeretne hinni benne. Nem tud eltávolodni az érzéstől, de mégis szorítja, mintha így eltűnhetne belőle az a sok szörnyűség. Mikor eltávolodnak, muszáj rezzenéstelennek maradnia. *
- Nem kértem tőled semmit. Nem kell cserébe semmi, ez nem valami… üzlet. *Semmi, amit kényszeresen adnak. Amit kérhetne, az nem megfogalmazható. Nem teljesíthető olyannak, akiben nincs benne. Az álmoknál muszáj nyelnie egyet, de még mindig nem moccannak az arcizmai egy halvány mosolyon kívül.*
- Megbékéltem már velük. Nincs erre szükség. *Mond csak ennyit. Rázza a hideg újra a másiktól. Nem, semmit nem ér itt semmi. Tudja jól, hogy ezzel mit akar mondani. És még azt hiszi, hogy segítség? Hiszen ő tanította meg neki, hogy vannak álmok, amikből nincs kiút. Nem. Nem így, nem ebben akar megedződni. Ökölbe szorul a keze, amit a háta mögé rejt. Feszült. Hamar rájött, hogy az az egyezségnek maradnia kell. Meg kell ettől őt védeni, de ha nem, akkor magát fogja. Az ágy felé indul, ő bizony egy mozdulattal veti le a ruháját és keresi meg a mosdótálat. Ha még nem is alszanak, szinte kényszeresen akar lemosni magáról valamit.*
- Aludtál már ilyenben. *Nevet fel, bár nem őszintén, de ismét játszania kell.*
3787. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-03-13 17:45:04
Üzenet elküldve: 2025-03-13 17:45:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 858
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 858
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//Játék a tűzzel//
*Számára egyértelmű, hogy Mait akarja, de mégis, akárhányszor elindul felé, valamilyen érthetetlen módon nem a karjai közt, hanem a fekete mocsokban köt ki. Ez is az ő hibája volna? Annak ellenére, hogy meg van győződve róla, hogy a helyes úton jár, állandóan a rosszat választja? Valaki szórakozik vele? Az elméje, vagy valami más? Mi az, ami minduntalan félrevezeti őt? És hogyan lehet legyőzni? Na, és a láncok? El kéne fogadnia őket? Önként kellene nyújtania a kezeit, és elviselni azt a hideg borzongást a csuklóin, míg észre nem veszik, hogy nincs rá szükség, hogy rajta legyenek? Tényleg nincs? Egy idő után elég lesz csak egy ketrec, amiből szintén kiengedik, ha jól viselkedik majd?
A hosszúra nyúló beszélgetés kevés választ adott neki, kérdésből viszont akadt bőven, de a célhoz az első lépést is meg kell tenni. Egy valami azonban egészen biztosan megragadt az elméjében. Mindig az aktuálisan legjobb döntés kell meghoznia, és ha később mégis rossznak bizonyul, együtt kell vele élnie. Ő egy szörnyeteg. Volt. De nem muszáj annak maradni.
A szobájukig vezető út talán nem is elég hosszú ahhoz, hogy elég ideje legyen elraktározni, és a polc megfelelő helyére pakolni mindent, amit kapott. Napokba, hatokba fog telni, míg az elültetett magvak elkezdenek kirügyezni, de ott vannak. Azt szokták mondani, hogy a fekete földből nő a legszebb virág.
Most azonban nem vágyik másra, csak egy újabb, finom ölelésre. Ugyanolyanra, mint amit korábban kapott, de most szeretné élvezni is.*
- Köszönöm! *Ahogy érzi magán a gyengéd fél-elf karokat, ő is átöleli Mait, de most nem szorítja magához, nem suttog semmit ijesztően a fülébe, csak odabújik hozzá, és ellazul az ölelésben úgy, ahogy tőle követelte tegnap ugyanezt. Csakhogy tőle nem várják el. Egyszerűen biztonságban érzi magát vele, így most jó. Mai háta mögött az ablakot bámulja, és könnyei síri csendben kezdenek folyni közben. Kiélvezi a végtelennek tűnő, néhány pár percet a szeretetben, majd mikor elszakadnak egymástól, úgy próbálja letörölni a könnycseppeket, hogy Mainak ne tűnjön fel, hogy sírt, és a fekete festék is szép maradjon a szemei körül. Természetesen mindkettő lehetetlen.*
- Én nem tudok neked ennyit adni. Nem vagyok hozzá elég jó. *Vallja be szégyenkezve, hogy gyakorlatilag semmit nem tud adni a jóságáért cserébe, pedig egy üzlet mindig arról szól, hogy mindkét fél jól jár.*
- Talán a rémálmaiddal kapcsolatban. Azokhoz értek, és segíthetek legyőzni őket. Az kell hozzá, hogy őszintén nézz velük szembe. Oda kell állnod, és befogadni őket, majd rájuk nézni és azt üvölteni, hogy feletted nincs hatalmuk. Ha akarod, és vállalod. Nem most, mert veszélyes és fárasztó lehet. Hazáig gondold át… *Az ágyához lép ezután, és a fűzője zsinórjához nyúl, hogy elkezdjen levetkőzni, de végül nem oldja ki.*
- Hmm. Nem akarom levenni ezt a ruhát. *Élvezi, hogy szép lehet. A szörnyetegek rondák szoktak lenni, de ő most szép.*
*Számára egyértelmű, hogy Mait akarja, de mégis, akárhányszor elindul felé, valamilyen érthetetlen módon nem a karjai közt, hanem a fekete mocsokban köt ki. Ez is az ő hibája volna? Annak ellenére, hogy meg van győződve róla, hogy a helyes úton jár, állandóan a rosszat választja? Valaki szórakozik vele? Az elméje, vagy valami más? Mi az, ami minduntalan félrevezeti őt? És hogyan lehet legyőzni? Na, és a láncok? El kéne fogadnia őket? Önként kellene nyújtania a kezeit, és elviselni azt a hideg borzongást a csuklóin, míg észre nem veszik, hogy nincs rá szükség, hogy rajta legyenek? Tényleg nincs? Egy idő után elég lesz csak egy ketrec, amiből szintén kiengedik, ha jól viselkedik majd?
A hosszúra nyúló beszélgetés kevés választ adott neki, kérdésből viszont akadt bőven, de a célhoz az első lépést is meg kell tenni. Egy valami azonban egészen biztosan megragadt az elméjében. Mindig az aktuálisan legjobb döntés kell meghoznia, és ha később mégis rossznak bizonyul, együtt kell vele élnie. Ő egy szörnyeteg. Volt. De nem muszáj annak maradni.
A szobájukig vezető út talán nem is elég hosszú ahhoz, hogy elég ideje legyen elraktározni, és a polc megfelelő helyére pakolni mindent, amit kapott. Napokba, hatokba fog telni, míg az elültetett magvak elkezdenek kirügyezni, de ott vannak. Azt szokták mondani, hogy a fekete földből nő a legszebb virág.
Most azonban nem vágyik másra, csak egy újabb, finom ölelésre. Ugyanolyanra, mint amit korábban kapott, de most szeretné élvezni is.*
- Köszönöm! *Ahogy érzi magán a gyengéd fél-elf karokat, ő is átöleli Mait, de most nem szorítja magához, nem suttog semmit ijesztően a fülébe, csak odabújik hozzá, és ellazul az ölelésben úgy, ahogy tőle követelte tegnap ugyanezt. Csakhogy tőle nem várják el. Egyszerűen biztonságban érzi magát vele, így most jó. Mai háta mögött az ablakot bámulja, és könnyei síri csendben kezdenek folyni közben. Kiélvezi a végtelennek tűnő, néhány pár percet a szeretetben, majd mikor elszakadnak egymástól, úgy próbálja letörölni a könnycseppeket, hogy Mainak ne tűnjön fel, hogy sírt, és a fekete festék is szép maradjon a szemei körül. Természetesen mindkettő lehetetlen.*
- Én nem tudok neked ennyit adni. Nem vagyok hozzá elég jó. *Vallja be szégyenkezve, hogy gyakorlatilag semmit nem tud adni a jóságáért cserébe, pedig egy üzlet mindig arról szól, hogy mindkét fél jól jár.*
- Talán a rémálmaiddal kapcsolatban. Azokhoz értek, és segíthetek legyőzni őket. Az kell hozzá, hogy őszintén nézz velük szembe. Oda kell állnod, és befogadni őket, majd rájuk nézni és azt üvölteni, hogy feletted nincs hatalmuk. Ha akarod, és vállalod. Nem most, mert veszélyes és fárasztó lehet. Hazáig gondold át… *Az ágyához lép ezután, és a fűzője zsinórjához nyúl, hogy elkezdjen levetkőzni, de végül nem oldja ki.*
- Hmm. Nem akarom levenni ezt a ruhát. *Élvezi, hogy szép lehet. A szörnyetegek rondák szoktak lenni, de ő most szép.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3787-3806