//A tudatlanság elbűvölő varázsa//
- Nem én mondtam, hanem te. Pont az előbb mondtad, hogy nem tudsz velem lenni, szóval ignorálni akarsz.
*Maga sem tudja, hogy hol tanulta ezt a szót, de tetszik neki annyira, hogy most ezzel vádolja Mai-t folyamatosan. Merthogy kifejezetten megsértődött, amiért kedvenc hülye barátnője nem akar vele lenni, szóval ideje kiharcolni, hogy mégis mellette maradhasson egész nap. Ehhez kezdésnek jó ötletnek tűnik megmutatni, mit is tanult az elmúlt időszakban a toronyban.*
- Ó, még mennyire, hogy idegesítettelek volna vele *vigyorog.* Meg még foglak is. Felgyújtom a feneked, ha ignorálsz. Amúgy ja, itt tanultam, nagyon menő!
*Aztán, ha a mágiával kapcsolatos képességei nem győzik meg Mai-t arról, hogy vele kell tartania, akkor a másik oldalról is megpróbálkozik megfogni a dolgot, és arra kéri, hogy tanítsa őt, ha már az előbb megjegyezte, hogy a lány segítsége helyett bájitalokkal oldotta meg a problémát. Már épp beletörődne, hogy ez sem jött be, mikor Mai mondatának első fele nemleges válaszra utal, de utána, mintha meggondolná magát. Ekkor fel is csillannak Nori szemei.*
- Egyetlen egyszer írtam bármit is életemben. Azt a levelet Nolie-nak. Miután leírtam, nem tudtam már elolvasni. *Ami mondjuk nem csoda tudván, hogy se írni, se olvasni nem tud, úgyhogy dupla akadályba is ütközött, mikor a saját irományát megpróbálta visszaolvasni.
Viszont, mielőtt bármit is csinálnak, muszáj átöltözniük, vagyis inkább Nori-nak át, Mai-nak fel. Mikor végre szabadon engedi a fűző, úgy mászik ki ruhából, mintha tényleg valami ketrecből szabadult volna épp ki. A harisnyát már óvatosan húzza le a lábairól, miközben felnevet Mai kérdésén.*
- Most hallom épp. Amúgy meg nem, és nem is értem. Azt hittem, annyira szeretsz tanulni, hogy neked mindegy, mit tanulsz. Bár, ez olyan lehet, hogy ha muszáj, akkor nem jó. Semmi sem jó, amit kötelező csinálni.
*Aztán egy ideig csak bámulja, ahogy össze-vissza mászkál a lány a szobában, és ugyanannyira össze-vissza motyog is magában, majd jól ki is neveti, mikor nekiesik az éjjeliszekrénynek.*
- Pff, béna! Nem ám leülnél, aztán úgy húznád fel azt a nadrágot. *Nevetgél még kicsit rajta, majd abbahagyja. Ő közben sokkal kevésbé körülményesen már felöltözött a saját szettjébe. A fekete nadrágjában nincs is semmi meglepő, azonban a kis könyékig érő, bő ujjú, kényelmes blúza nemhogy nem sötét, de hófehér. Arra vette rá a hozzá vásárolt koromfekete mellénykét, lábaira pedig visszavette az előző ruhához tartozó magassarkút, mert nem akar a bakancsban megsülni itt a toronyban. Mármint ez az ürügy, amúgy meg tetszik neki, de ezt nem fogja bevallani. Ujjain az ezüstgyűrűk, fülében a fülbevaló, és az erős fekete sminkjét is tökéletesen meg tudta csinálni, most, hogy van hozzá saját tükre és megfelelő eszközei, úgyhogy ő is készen áll a napra.*
- Jó, akkor menjünk! A lépcsőnél majd szólj, hogy fogjam a kezed, nehogy azon is legurulj! *Ölt nyelvet, és ő már megy is ki a szobából.*