Arthenior - Romváros és Meredély
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Polgárnegyed (új) Templom (új) Piactér (új) | Romváros és Meredély | Sayqueves Rezidencia (új) Selyemrév (új) |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 90 (1781. - 1800. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1800. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-11-21 09:57:58
Üzenet elküldve: 2025-11-21 09:57:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 299
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 299
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Sötét fellegek//
* Lent a pislákoló fény mellett ülve próbálja kifürkészni a rejtett érzelmeit a tündérnek, de annyira ért hozzá, mint az illedelmes étkezéshez. Kezével hanyagul támassza meg a fejét, miközben egy csalódott sóhajt ereszt el. A bizalom egy olyan fizetőeszköz, amiből nincs elég a tarsolyában, nem mintha annak hiányában megállna a világ, sem adna mindenkinek egy marokkal, ha azzal lenne tele a padlás. Nem éppen egy olyan szakmában tevékenykednek, ami arról híres, hogy a nyakig benne lévők egy seggét nyalják ki, remélve, hogy az illető nem szarik az arcukra. *
- Folyton csak az arany.
* Mondja csalódottan. Ha épp színjátékra készülnek, akkor miért is ne csatlakozzon az előadáshoz. Bár a törp nem rejti annyira mögöttes érzelmeit, most is csak gúny érezhető a háttérből. Szeme se rebben, mikor a másik a leveleket említi. Okos döntésnek gondolja. Ha eddig az életére pályázott volna, most újra kéne értékelnie az egészet. Még milyen jó, hogy a hasznos eszközöktől nem szeret megszabadulni. Halk öblös nevetésbe kezd, majd le is veszi fejét a kezéről. *
- Ha nem térsz vissza, a levél egyenest az ellenfeleim zsebébe kerül. Okos.
* Felei jóízűen, miközben kineveti magát. *
- Hát ilyennek nézel? Nem a semmiért élsz még. Tartsd meg ezt a jó szokásod, de valamit ne felejts, buktass le idő előtt, és azzal elvesztek mindent. Szabályokat, gátlásokat, józan észt, és persze az okokat, hogy miért ne kezdjek tömeges gyújtogatásokba. Nem lesz semmi, amit jobban szeretnék, mint hallani azok sikolyát, akik elősegítették az idő előtti bukásom.
* Mondja rideg hangon, majd az asztal egyik fiókjából elővesz egy kisebb erszényt, amit hanyagul az asztalra dob. Ennek pillanatában ki is oldódik az azt összekötő madzag, s feltárul annak tartalma. Benne sok kicsi égkő, aminek együttes összege, közel 800 arany. Merchen Feiy el is veheti.
Ha esetleg hideg aranyat szeretne helyette megoldható, de hacsak nem fejezi ki teljes elégedetlenségét, úgy meg kell elégednie ezekben. Ám mielőtt elsüllyeszthetné az erszényt az egyik zsebébe, a törp felkiált. *
- Ne olyan hevesen. Mutasd a fűszert.
* Szól oda, s hacsak nem csapja ki az asztalra, úgy addig nem lesz itt semmilyen üzlet. Nem mintha nem bízna abban, hogy nála van, de jobb itt és most valamilyen dominanciát kreálni. Ha előkerült, akkor a mögötte lévő „szakértőé” a szerep. Az egyik csomagot elkülöníti a többitől, majd rá is cuppan a csöves. Egy kis kést szúr az oldalába, hogy azzal egy kisebb mintát tudjon kivenni az egészből. Nincs idejük itt és most felhígítani, szóval megteszi a késhegynyi mennyiség is. A csöves először nyelvét érinti a késen pihenő anyagra, majd a maradékot felszívja. *
- Óóó, igen. Semmi kétség, ez eredeti, mint egy lórúgás.
* Kiált fel, mintha most élvezné el magát, majd el is veszi előle a törp, mielőtt felszívná az egészet. Innentől a törp veszi át a beszélői szerepet. Persze csak miután arrébb lökte az asztaltól a tesztelőt. *
- Ha ő ezt mondja, akkor ez így is van. Öröm veled üzletelni, remélem ezek az aggódó polgári levelek nem kerülnek napvilágra, amíg az üzlet virágzik.
* Lent a pislákoló fény mellett ülve próbálja kifürkészni a rejtett érzelmeit a tündérnek, de annyira ért hozzá, mint az illedelmes étkezéshez. Kezével hanyagul támassza meg a fejét, miközben egy csalódott sóhajt ereszt el. A bizalom egy olyan fizetőeszköz, amiből nincs elég a tarsolyában, nem mintha annak hiányában megállna a világ, sem adna mindenkinek egy marokkal, ha azzal lenne tele a padlás. Nem éppen egy olyan szakmában tevékenykednek, ami arról híres, hogy a nyakig benne lévők egy seggét nyalják ki, remélve, hogy az illető nem szarik az arcukra. *
- Folyton csak az arany.
* Mondja csalódottan. Ha épp színjátékra készülnek, akkor miért is ne csatlakozzon az előadáshoz. Bár a törp nem rejti annyira mögöttes érzelmeit, most is csak gúny érezhető a háttérből. Szeme se rebben, mikor a másik a leveleket említi. Okos döntésnek gondolja. Ha eddig az életére pályázott volna, most újra kéne értékelnie az egészet. Még milyen jó, hogy a hasznos eszközöktől nem szeret megszabadulni. Halk öblös nevetésbe kezd, majd le is veszi fejét a kezéről. *
- Ha nem térsz vissza, a levél egyenest az ellenfeleim zsebébe kerül. Okos.
* Felei jóízűen, miközben kineveti magát. *
- Hát ilyennek nézel? Nem a semmiért élsz még. Tartsd meg ezt a jó szokásod, de valamit ne felejts, buktass le idő előtt, és azzal elvesztek mindent. Szabályokat, gátlásokat, józan észt, és persze az okokat, hogy miért ne kezdjek tömeges gyújtogatásokba. Nem lesz semmi, amit jobban szeretnék, mint hallani azok sikolyát, akik elősegítették az idő előtti bukásom.
* Mondja rideg hangon, majd az asztal egyik fiókjából elővesz egy kisebb erszényt, amit hanyagul az asztalra dob. Ennek pillanatában ki is oldódik az azt összekötő madzag, s feltárul annak tartalma. Benne sok kicsi égkő, aminek együttes összege, közel 800 arany. Merchen Feiy el is veheti.
Ha esetleg hideg aranyat szeretne helyette megoldható, de hacsak nem fejezi ki teljes elégedetlenségét, úgy meg kell elégednie ezekben. Ám mielőtt elsüllyeszthetné az erszényt az egyik zsebébe, a törp felkiált. *- Ne olyan hevesen. Mutasd a fűszert.
* Szól oda, s hacsak nem csapja ki az asztalra, úgy addig nem lesz itt semmilyen üzlet. Nem mintha nem bízna abban, hogy nála van, de jobb itt és most valamilyen dominanciát kreálni. Ha előkerült, akkor a mögötte lévő „szakértőé” a szerep. Az egyik csomagot elkülöníti a többitől, majd rá is cuppan a csöves. Egy kis kést szúr az oldalába, hogy azzal egy kisebb mintát tudjon kivenni az egészből. Nincs idejük itt és most felhígítani, szóval megteszi a késhegynyi mennyiség is. A csöves először nyelvét érinti a késen pihenő anyagra, majd a maradékot felszívja. *
- Óóó, igen. Semmi kétség, ez eredeti, mint egy lórúgás.
* Kiált fel, mintha most élvezné el magát, majd el is veszi előle a törp, mielőtt felszívná az egészet. Innentől a törp veszi át a beszélői szerepet. Persze csak miután arrébb lökte az asztaltól a tesztelőt. *
- Ha ő ezt mondja, akkor ez így is van. Öröm veled üzletelni, remélem ezek az aggódó polgári levelek nem kerülnek napvilágra, amíg az üzlet virágzik.
1799. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-11-21 05:37:24
Üzenet elküldve: 2025-11-21 05:37:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 495
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 495
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Sötét fellegek//
*Merchennek nem idegen Romváros sem, mint ahogy a világon igen kevés hely akad, amiben nem érzi otthonosnak magát, bár nyilvánvaló, hogy nem ez a kedvenc helye az összes többi közül. Végtelenül nyomasztó tud lenni ez az unalmasság és keserűség ami a megmaradt falakból és romokból árad, no persze a tündért aligha hatja meg az ilyesmi. Igazából nagyon kevés dolog van, ami meghatja. Az arany az egyik ilyen. Így hát a jó üzletért nem húzza a száját, hogy ide kell jönnie. Hamar elő is kerül a törpe az ocsmány képével, és a körülötte szinte lélegző bűz aurát is hozza magával. ~Remek basszad meg. Minek is roncsolnád a szép bőröket egy kis tiszta vízzel mi?~ Persze ebből semmit sem mutat, csak az az egyszerű, profi álmosoly ül az arcán, ahogy súlypontját áthelyezi egyik oldalról a másikra.*
-Persze, jól vagyok, neked is szép napot.
*Feleli és rosszallóan megrázza a fejét.*
-Hogyne lenne meg.
*Teszi hozzá, hisz ilyesmikben igazán lehet rá számítani. Aztán ha a másik vezeti, ő követi, hogy elérkezhessenek arra a helyre, ahol a törpe üzletelni akar.*
-Meg, de ezt már az előbb is kérdezted. Ennyire nem bízol bennem? Szomorú!
*Éppen csak egy hercegnős könnycseppet nem hullajt le. Persze megmutatja az árut.*
-És az ára is megvan?
*Kérdezi, mielőtt még átadná a szerzeményt. Aztán a piac is szóba kerül, amin Merchen nem igazán lepődik meg. Elvégre szinte mindent onnan szokott beszerezni, ott van a legtöbb kapcsolata és a legtöbb ismerőse is.*
-Hogyne. Minden faszán ment. Találkoztam az egyik barátommal is szerencsére, tudod hagytam nála két levelet, az egyiket az őrségnek címezve, a másikat a romvárosi bűnbandának. Tudod. Csak mielőtt elcsábítana a vágy, hogy az aranyat és a Hodarilt is meg akarnád tartani.
*Most először kezd vigyorogni igazán.*
*Merchennek nem idegen Romváros sem, mint ahogy a világon igen kevés hely akad, amiben nem érzi otthonosnak magát, bár nyilvánvaló, hogy nem ez a kedvenc helye az összes többi közül. Végtelenül nyomasztó tud lenni ez az unalmasság és keserűség ami a megmaradt falakból és romokból árad, no persze a tündért aligha hatja meg az ilyesmi. Igazából nagyon kevés dolog van, ami meghatja. Az arany az egyik ilyen. Így hát a jó üzletért nem húzza a száját, hogy ide kell jönnie. Hamar elő is kerül a törpe az ocsmány képével, és a körülötte szinte lélegző bűz aurát is hozza magával. ~Remek basszad meg. Minek is roncsolnád a szép bőröket egy kis tiszta vízzel mi?~ Persze ebből semmit sem mutat, csak az az egyszerű, profi álmosoly ül az arcán, ahogy súlypontját áthelyezi egyik oldalról a másikra.*
-Persze, jól vagyok, neked is szép napot.
*Feleli és rosszallóan megrázza a fejét.*
-Hogyne lenne meg.
*Teszi hozzá, hisz ilyesmikben igazán lehet rá számítani. Aztán ha a másik vezeti, ő követi, hogy elérkezhessenek arra a helyre, ahol a törpe üzletelni akar.*
-Meg, de ezt már az előbb is kérdezted. Ennyire nem bízol bennem? Szomorú!
*Éppen csak egy hercegnős könnycseppet nem hullajt le. Persze megmutatja az árut.*
-És az ára is megvan?
*Kérdezi, mielőtt még átadná a szerzeményt. Aztán a piac is szóba kerül, amin Merchen nem igazán lepődik meg. Elvégre szinte mindent onnan szokott beszerezni, ott van a legtöbb kapcsolata és a legtöbb ismerőse is.*
-Hogyne. Minden faszán ment. Találkoztam az egyik barátommal is szerencsére, tudod hagytam nála két levelet, az egyiket az őrségnek címezve, a másikat a romvárosi bűnbandának. Tudod. Csak mielőtt elcsábítana a vágy, hogy az aranyat és a Hodarilt is meg akarnád tartani.
*Most először kezd vigyorogni igazán.*
1798. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-11-17 11:34:32
Üzenet elküldve: 2025-11-17 11:34:32
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 98
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 98
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Vegytiszta sötétség//
//Dwirinthalen Kúria//
*Elireya Úrnő nem reagál külön a szavaira, ezt nem is várhatja el tőle. Helyette újabb részleteket oszt meg vele, s a nőstény mondandója most egészen másfajta remegést vált ki a gyomrából. Ha egészen pontosan akarunk lenni: izgatott lesz és egyfajta boldogság terül szét mellkasában. Hiszen nem neki kell megcsinálnia mindezt! Nem neki! Hanem olyanok teszik majd ezt, akik valószínűleg tényleg tudják is, hogy mit csinálnak!
Újdonat izgalma mozdulatlan arcizmainak ketrecében vergődve marad. Csupán lejjebb hajtja a fejét, néma jeleként annak, hogy értette és megértette az elhangzottakat. Akkor rezzen csak kissé meg, amikor Elireya Úrnő valamiféle nagylelkűségről tesz tanúbizonyságot az emelt díjazás képében. Nahát! Az idegeneknek plusz arany jár. És neki mi jut? Megvetés, verés és folyamatosan csak kínzó szavak. Talán jobban járna, ha maga is csak egy bérkéz lenne egy ilyen csapatban..? Talán.. talán, egy másik életben.
Átveszi az Úrnőtől a tömött erszényt, annak súlya valóban arról árulkodik, hogy nem kevés arany van a csomó alatt.*
- Értettem, Úrnőm. *-a kérdés kínzó viszketésként szúrja nyakát, miszerint mi lesz a többivel? A bútorokkal, szőnyegekkel? Lámpákkal és egyebekkel? Hiszen lehet, hogy maga a ház most ha meg nem is szépül, de legalábbis méltó állapotba kerül; viszont zavaróan üres lesz. Üres, mert tenni fog róla hogy minden összemocskolt törmelékdarab elkerüljön innét, hogy nyoma se maradjon annak a gyalázatnak, ami a házat érte. De nem kérdezi ezt meg, nem akarja megfeszíteni azt a húrt, amely most olyan szépen szól. Inkább csak annyit kérdez: -* Tehetek most bármit Úrnőm kívánsága szerint?
*No nem mintha szabadulni szeretne Elireya Úrnő társaságából, csupán megfelelően akar fel- és előkészülni ama négyes fogadására, akik a mai napon érkeznek majd.*
//Dwirinthalen Kúria//
*Elireya Úrnő nem reagál külön a szavaira, ezt nem is várhatja el tőle. Helyette újabb részleteket oszt meg vele, s a nőstény mondandója most egészen másfajta remegést vált ki a gyomrából. Ha egészen pontosan akarunk lenni: izgatott lesz és egyfajta boldogság terül szét mellkasában. Hiszen nem neki kell megcsinálnia mindezt! Nem neki! Hanem olyanok teszik majd ezt, akik valószínűleg tényleg tudják is, hogy mit csinálnak!
Újdonat izgalma mozdulatlan arcizmainak ketrecében vergődve marad. Csupán lejjebb hajtja a fejét, néma jeleként annak, hogy értette és megértette az elhangzottakat. Akkor rezzen csak kissé meg, amikor Elireya Úrnő valamiféle nagylelkűségről tesz tanúbizonyságot az emelt díjazás képében. Nahát! Az idegeneknek plusz arany jár. És neki mi jut? Megvetés, verés és folyamatosan csak kínzó szavak. Talán jobban járna, ha maga is csak egy bérkéz lenne egy ilyen csapatban..? Talán.. talán, egy másik életben.
Átveszi az Úrnőtől a tömött erszényt, annak súlya valóban arról árulkodik, hogy nem kevés arany van a csomó alatt.*
- Értettem, Úrnőm. *-a kérdés kínzó viszketésként szúrja nyakát, miszerint mi lesz a többivel? A bútorokkal, szőnyegekkel? Lámpákkal és egyebekkel? Hiszen lehet, hogy maga a ház most ha meg nem is szépül, de legalábbis méltó állapotba kerül; viszont zavaróan üres lesz. Üres, mert tenni fog róla hogy minden összemocskolt törmelékdarab elkerüljön innét, hogy nyoma se maradjon annak a gyalázatnak, ami a házat érte. De nem kérdezi ezt meg, nem akarja megfeszíteni azt a húrt, amely most olyan szépen szól. Inkább csak annyit kérdez: -* Tehetek most bármit Úrnőm kívánsága szerint?
*No nem mintha szabadulni szeretne Elireya Úrnő társaságából, csupán megfelelően akar fel- és előkészülni ama négyes fogadására, akik a mai napon érkeznek majd.*
1797. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-11-17 09:37:49
Üzenet elküldve: 2025-11-17 09:37:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 299
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 299
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Sötét fellegek//
* Jó néhány nap eltelt, mióta „betört” a selyemrévi kúriába. Távozása után mozgósította azt a néhány hajléktalant, akinek még nincs követendő célpontja. Némelyike a két negyedet elválasztó híd tövében kapott helyet, illetve a piachoz vezető úton elszórva. Sajnos nincs jobb embere, akikre bízhatná ezt, de nincs is szüksége drága követőkre, még. Ugyanis elérték azt, amiért fizeti őket. A csövesek szemtanúi lesznek a tündér piaci kalandjának. A vásárlás mellett valami másra is fényt derítettek, hogy emiatt félnie kéne, vagy sem, azt nem tudja, de mostantól jobban rajta tartja a szemét a másikon. Romvárosban már előkészített mindent, ami ahhoz kell, hogy az üzlet gördülékenyen menjen. Az „épp” épület alagsorába pihen a törp. Egyetlen fényforrás az egy pislákoló gyertya, aminek fényében az olvasás művészetét próbálja elsajátítani. Kint az épület előtt egy hajléktalan gubbaszt, akinek a jelenlegi egyetlen dolga, hogy nyitva tartsa a szemeit, az érkező gondra, illetve a kereskedőre. Hamarosan feltűnik, s ezt látva koldusunk fel is pattan a helyéről, s füttyent egyet, hogy felkeltse annak érdeklődését. Amint a figyelmét megszerezte közelebb lép, de még így is hagy közöttük egy jó méter távolságot. Ez persze nem azt jelenti, hogy a tündér orra megússza azt az örültbe kergető bűzt, ami belőle származik. Alkohol, hodaril és több napi mosdatlanság keveredik körülötte, ami a kifinomult orroknak egy kínzással is felérhet. Ha azt hinné nincs lejjebb, akkor csalódnia kell, mert még csak most fog jönni a szájszag. *
- Meg van fűszer?
* Talán segítene, ha az orrán venne levegőt, de ilyen kegyelmet nem kap a romvárosi csőcselék mellett. Ha a kérdésére a válasz pozitív, akkor bólint, majd lassan felkacag. Ha nemleges választ kap, akkor bizony mérges lesz. *
- Ideje volt már. A srácoknak már rég hiányzott egy kis jókedv.
* Bármi is legyen, elvezeti a találkozó helyére. Pontosabban az alagsorba. Ekkor leteszi a törp a kezében lévő iratot. Szúrós szemekkel nézi másikat. *
~ Nyálkás kis élőlény vagy te, tudod e? ~
- Látom nem ütköztél gondba. Meg van?
* Kérdezi, közben kezet összefonja maga előtt. Ha előkerül a kért tárgy az asztalra, akkor folytathatják az üzletet, mindaddig nem kezd bájcsevejbe. Ha meglátja, akkor folytatja. *
- Volt valami baj a piacon?
* Teszi fel a kérdést, ami egyben érdeklődés, egyben erős utalás arra, hogy tudja merről származik az anyag. Nem titkolja a másik előtt a dolgot, ám az is lehet, hogy a hajléktalan lebukott és tud róla. Bármelyik is legyen, a macska kibújt a zsákból. *
* Jó néhány nap eltelt, mióta „betört” a selyemrévi kúriába. Távozása után mozgósította azt a néhány hajléktalant, akinek még nincs követendő célpontja. Némelyike a két negyedet elválasztó híd tövében kapott helyet, illetve a piachoz vezető úton elszórva. Sajnos nincs jobb embere, akikre bízhatná ezt, de nincs is szüksége drága követőkre, még. Ugyanis elérték azt, amiért fizeti őket. A csövesek szemtanúi lesznek a tündér piaci kalandjának. A vásárlás mellett valami másra is fényt derítettek, hogy emiatt félnie kéne, vagy sem, azt nem tudja, de mostantól jobban rajta tartja a szemét a másikon. Romvárosban már előkészített mindent, ami ahhoz kell, hogy az üzlet gördülékenyen menjen. Az „épp” épület alagsorába pihen a törp. Egyetlen fényforrás az egy pislákoló gyertya, aminek fényében az olvasás művészetét próbálja elsajátítani. Kint az épület előtt egy hajléktalan gubbaszt, akinek a jelenlegi egyetlen dolga, hogy nyitva tartsa a szemeit, az érkező gondra, illetve a kereskedőre. Hamarosan feltűnik, s ezt látva koldusunk fel is pattan a helyéről, s füttyent egyet, hogy felkeltse annak érdeklődését. Amint a figyelmét megszerezte közelebb lép, de még így is hagy közöttük egy jó méter távolságot. Ez persze nem azt jelenti, hogy a tündér orra megússza azt az örültbe kergető bűzt, ami belőle származik. Alkohol, hodaril és több napi mosdatlanság keveredik körülötte, ami a kifinomult orroknak egy kínzással is felérhet. Ha azt hinné nincs lejjebb, akkor csalódnia kell, mert még csak most fog jönni a szájszag. *
- Meg van fűszer?
* Talán segítene, ha az orrán venne levegőt, de ilyen kegyelmet nem kap a romvárosi csőcselék mellett. Ha a kérdésére a válasz pozitív, akkor bólint, majd lassan felkacag. Ha nemleges választ kap, akkor bizony mérges lesz. *
- Ideje volt már. A srácoknak már rég hiányzott egy kis jókedv.
* Bármi is legyen, elvezeti a találkozó helyére. Pontosabban az alagsorba. Ekkor leteszi a törp a kezében lévő iratot. Szúrós szemekkel nézi másikat. *
~ Nyálkás kis élőlény vagy te, tudod e? ~
- Látom nem ütköztél gondba. Meg van?
* Kérdezi, közben kezet összefonja maga előtt. Ha előkerül a kért tárgy az asztalra, akkor folytathatják az üzletet, mindaddig nem kezd bájcsevejbe. Ha meglátja, akkor folytatja. *
- Volt valami baj a piacon?
* Teszi fel a kérdést, ami egyben érdeklődés, egyben erős utalás arra, hogy tudja merről származik az anyag. Nem titkolja a másik előtt a dolgot, ám az is lehet, hogy a hajléktalan lebukott és tud róla. Bármelyik is legyen, a macska kibújt a zsákból. *
1796. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-11-16 11:12:02
Üzenet elküldve: 2025-11-16 11:12:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Vegytiszta sötétség//
//Dwirinthalen Kúria//
*Máskor nem törődne olyasmivel, hogy miféle érzelmek jelennek meg egy szolga arcán. Undorba, nemtetszésbe nem rendeződhetnek a vonásai, s ami nem őt, vagy a családját becsmérlő mimika, azzal nem foglalkozik. De most olyan apró a közösségük, hogy még ezt is van ideje megfigyelni. A kitáguló pupilla, a szokottnál mélyebbre hajlás, a megdöbbenés, mind-mind elégedettséggel töltik el. Rá rótta az elején Vhorossi a feladatot, hogy a fattyú kellően emlékeztetve legyen arra, hogy kicsoda is ő, s hogy hogyan kell viseltetnie az irányukba. Figyelnie szükséges hát a jelekre, hogy el ne kallódjon, szökéssel ne is próbálkozzon. Bár hamar érne poros földet Elariion kardja által annak feje, ha megszegne bármit, amit szóval, vagy szó nélkül elvárásként támasztottak a fiú felé, muszáj olykor kegyekben részesíteni. Mind önös érdek természetesen, de arra könnyűszerrel ügyelhet, hogy ezzel úgy tűnhessen, hogy hűségét és hozzáértését méltatja. Megtanulhatta hát Naren, ha elfeledte volna az idevezető úton, hogy kik az Úrnők és az Úr, s hogy kik szeszélyeinek miként kell eleget tenni. „Cserébe” megbocsátotta a kihágást, ami, ha a fiú szerint nem is volt jogos - bár az ő értékrendje itt vajmi keveset számít -, attól még kihágás volt. Azóta sem szól feleslegesen, ami a nőstény szeszélyes természetének igencsak nagy békét ad. Kézenfekvő az eddigi teljesítmény alapján, hogy ki az, ki szót tud érteni alantas felszíniekkel, kik beteszik majd a kúriába lábaikat. Ha Elireya tenné, úgy lehet ki sem jutnának élve, vagy ha mégis, hát a környéket is lesatíroznák a térképükről, s soha többé nem akarnának errefelé megfordulni. Van még mit tanulnia a nősténynek, hogyan édelegjen olyasvalakikkel, kiket túlontúl rangon alulinak érez, de ott van Vhorossi, aki jó tanára. És Naren, ki ha olykor bele is szalad néhány fájdalmas pofonba, mégis tükrözi, hogy egy-egy ajándék, vagy kedvesebb szó, hogyan hat.*
- Négyen érkeznek ma, s négyen holnap. Nem dolgoznak… éjjel. *Ekkor, a pillanatra lehunyt szemhéja megremeg, láttatva, hogy mennyire nincs ínyére, hogy fordított életet élnek a város lakóival. Ezen is csiszolnia kell.*
- Nem javítanak, vagy hoznak bútort, csupán az épület állapotáról fognak gondoskodni. Kijavítják a falak, padlózat hibáit, s még ablakot is cserélnek, ahol az szükséges, majd takarítanak. *Mintha az ablakoknak náluk sok értelme lenne.*
- Nem kell elmondjam, miféle eredményt várok. A megrendelés teljesüljön. *Több is teljesülhet bár, de kevesebb aligha.* - A nap végén kettőszáz arany jár. Adj kettőszázötvenet. *Nem kell elmesélje, miért e bőkezűség. Annak is hamar híre megy, miként bánnak itt a a munkásokkal, s nekik kínosan kell ügyelniük a jóhírükre.
Ha Kavicsos Naren megértette, kezébe ejt egy éjfekete, aranyszalaggal áthúzott erszényt, pontosan 250 arannyal, , ami majd a nap végén átadásra kerül azoknak, kik elvégezték a feladatukat, reménnyel kecsegtetve a másnapi még áldozatosabb munkáért.*
//Dwirinthalen Kúria//
*Máskor nem törődne olyasmivel, hogy miféle érzelmek jelennek meg egy szolga arcán. Undorba, nemtetszésbe nem rendeződhetnek a vonásai, s ami nem őt, vagy a családját becsmérlő mimika, azzal nem foglalkozik. De most olyan apró a közösségük, hogy még ezt is van ideje megfigyelni. A kitáguló pupilla, a szokottnál mélyebbre hajlás, a megdöbbenés, mind-mind elégedettséggel töltik el. Rá rótta az elején Vhorossi a feladatot, hogy a fattyú kellően emlékeztetve legyen arra, hogy kicsoda is ő, s hogy hogyan kell viseltetnie az irányukba. Figyelnie szükséges hát a jelekre, hogy el ne kallódjon, szökéssel ne is próbálkozzon. Bár hamar érne poros földet Elariion kardja által annak feje, ha megszegne bármit, amit szóval, vagy szó nélkül elvárásként támasztottak a fiú felé, muszáj olykor kegyekben részesíteni. Mind önös érdek természetesen, de arra könnyűszerrel ügyelhet, hogy ezzel úgy tűnhessen, hogy hűségét és hozzáértését méltatja. Megtanulhatta hát Naren, ha elfeledte volna az idevezető úton, hogy kik az Úrnők és az Úr, s hogy kik szeszélyeinek miként kell eleget tenni. „Cserébe” megbocsátotta a kihágást, ami, ha a fiú szerint nem is volt jogos - bár az ő értékrendje itt vajmi keveset számít -, attól még kihágás volt. Azóta sem szól feleslegesen, ami a nőstény szeszélyes természetének igencsak nagy békét ad. Kézenfekvő az eddigi teljesítmény alapján, hogy ki az, ki szót tud érteni alantas felszíniekkel, kik beteszik majd a kúriába lábaikat. Ha Elireya tenné, úgy lehet ki sem jutnának élve, vagy ha mégis, hát a környéket is lesatíroznák a térképükről, s soha többé nem akarnának errefelé megfordulni. Van még mit tanulnia a nősténynek, hogyan édelegjen olyasvalakikkel, kiket túlontúl rangon alulinak érez, de ott van Vhorossi, aki jó tanára. És Naren, ki ha olykor bele is szalad néhány fájdalmas pofonba, mégis tükrözi, hogy egy-egy ajándék, vagy kedvesebb szó, hogyan hat.*
- Négyen érkeznek ma, s négyen holnap. Nem dolgoznak… éjjel. *Ekkor, a pillanatra lehunyt szemhéja megremeg, láttatva, hogy mennyire nincs ínyére, hogy fordított életet élnek a város lakóival. Ezen is csiszolnia kell.*
- Nem javítanak, vagy hoznak bútort, csupán az épület állapotáról fognak gondoskodni. Kijavítják a falak, padlózat hibáit, s még ablakot is cserélnek, ahol az szükséges, majd takarítanak. *Mintha az ablakoknak náluk sok értelme lenne.*
- Nem kell elmondjam, miféle eredményt várok. A megrendelés teljesüljön. *Több is teljesülhet bár, de kevesebb aligha.* - A nap végén kettőszáz arany jár. Adj kettőszázötvenet. *Nem kell elmesélje, miért e bőkezűség. Annak is hamar híre megy, miként bánnak itt a a munkásokkal, s nekik kínosan kell ügyelniük a jóhírükre.
Ha Kavicsos Naren megértette, kezébe ejt egy éjfekete, aranyszalaggal áthúzott erszényt, pontosan 250 arannyal,
, ami majd a nap végén átadásra kerül azoknak, kik elvégezték a feladatukat, reménnyel kecsegtetve a másnapi még áldozatosabb munkáért.*
1795. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-11-14 21:24:36
Üzenet elküldve: 2025-11-14 21:24:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 495
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 495
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Sötét fellegek//
*A piacról egyenesen a romvárosba érkezik, egy ideje már nem járt erre, bár emlékszik, mikor legutóbb itt időzött azon merengve, hogy vajon mi lehet a meredély alján. ~Vajon most könnyebb, vagy nehezebb lenne kideríteni? Biztos van egy jó vízmágus, aki tudna mit kezdeni ezzel a sok vízzel. Ennek is utána kellene járnom, ha időm engedi. Talán Nestar ismer valakit.~ Ezen agyal, miközben igyekszik felidézni a törpe szavait, hogy hol találkozzanak. Ha minden jól megy meg is találja azt a helyet, ütemesen, hármas lépésekkel halad, lép-lép-kopp, amíg meg nem állapodik egy ponton amit alkalmasnak nem talál és vár.*
*A piacról egyenesen a romvárosba érkezik, egy ideje már nem járt erre, bár emlékszik, mikor legutóbb itt időzött azon merengve, hogy vajon mi lehet a meredély alján. ~Vajon most könnyebb, vagy nehezebb lenne kideríteni? Biztos van egy jó vízmágus, aki tudna mit kezdeni ezzel a sok vízzel. Ennek is utána kellene járnom, ha időm engedi. Talán Nestar ismer valakit.~ Ezen agyal, miközben igyekszik felidézni a törpe szavait, hogy hol találkozzanak. Ha minden jól megy meg is találja azt a helyet, ütemesen, hármas lépésekkel halad, lép-lép-kopp, amíg meg nem állapodik egy ponton amit alkalmasnak nem talál és vár.*
1794. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-11-13 09:49:13
Üzenet elküldve: 2025-11-13 09:49:13
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 98
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 98
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Vegytiszta sötétség//
//Dwirinthalen Kúria//
*Egy légvétel erejéig mélyebbre hajtja a fejét ahogy Elireya Úrnő a nevén nevezi. Gyomrában hideg ólomgolyó kezdi meg ereszkedését zsigerei felé, ahogy valami kézzel meg nem fogható feszültség veti hurkát idegei köré. Ha az Úrnő kíván utasítást intézni felé, ugyanúgy engedelmeskednie kell, mintha csak Vhorossi Úrnő adná az ukázt; ám Elireya Úrnő hajlamos úgy bánni vele, ahogy.. nos, ahogy valami tanítatlan, ostoba szolgával szokás.
Az elhangzó kérdésre nem válaszol, nincs rá szükség. Pontosan tudja, hogy az Úrnő tisztában van azzal, hogy mekkora munka előtt áll a ház élhetővé tételével kapcsolatban. Ha erre a kérdésre igenlően válaszol, azzal a saját képességeit becsmérelné, ha nemlegesen válaszolna, akkor viszont nyilvánvaló hazugság hagyná el a száját. Nincs jó válasz. Csak tekintetét fúrja a parketta résébe az Úrnő csizmaorra előtt. Az Úrnő további szavai arról árulkodnak, hogy valóban jól gondolta, hogy mire gondolhat a nőstény. Felkészíti magát arra, hogy az Úrnő valamilyen büntetést készül kiszabni rá, aminek az indoka a lassúsága lesz, vagy állítólagos hozzá-nem-értése. Esetleg valami más indokot fog keresni, amivel elérheti azt, hogy ismét olyan büntetést szabjon ki rá, amit igazából meg sem érdemelne. A meglepődés úgy lepi meg, mint a testén végigfutó szikra, ahogy az Úrnő folytatja a mondandóját. Segítséget? Neki? Feje egy pillanatra felfelé rezzen, mintha csak a nőstény szemeibe akarna nézni, hogy eldöntse: az viccel-e most vele, de még időben megállítja a mozdulatot. Csupán üres kifejezésre kárhoztatott arca fölött egyre tágabbra nyíló szemei árulkodnak őszinte döbbenetéről.
Az nem új számára, hogy olykor egy-egy szolga alá más szolgákat osztanak be; az ő társadalmi osztályának is ugyanúgy megvan a rétegződése és a belső szabályrendszere, akár a sötételfekének. Viszont arra soha, soha nem gondolt volna, hogy ő is feljebb tud emelkedni, és pláne nem ebben a városban, ahol a Dwirinthalen-család egyetlen szolgája és segítője. Nagyot nyel, száját egészen száraznak érzi.*
- Én.. *-szólal meg tétován, és fejét még mélyebbre hajtja. Nehezen találja most a szavait, ahányféle érzelem csap át fölötte hullámként.-* Hálás vagyok Úrnőm döntéséért.
*Azért, hogy elintézte a segítséget, és azért is, hogy őt tette meg felelősnek értük. Még akkor is, ha a felelősség nehezebb mint elsőre tűnik.
Meghajtja magát, ezúttal nem csak fejét, de egész felsőtestét; mozdulata sima, és az egyértelmű engedelmességet sugározza magából.*
- Mindent megteszek majd, hogy az elvégzett munka elégedettséget váltson ki. *-mondja, és komolyan is gondolja. Kicsit magasabbról is nagyot lehet esni.*
//Dwirinthalen Kúria//
*Egy légvétel erejéig mélyebbre hajtja a fejét ahogy Elireya Úrnő a nevén nevezi. Gyomrában hideg ólomgolyó kezdi meg ereszkedését zsigerei felé, ahogy valami kézzel meg nem fogható feszültség veti hurkát idegei köré. Ha az Úrnő kíván utasítást intézni felé, ugyanúgy engedelmeskednie kell, mintha csak Vhorossi Úrnő adná az ukázt; ám Elireya Úrnő hajlamos úgy bánni vele, ahogy.. nos, ahogy valami tanítatlan, ostoba szolgával szokás.
Az elhangzó kérdésre nem válaszol, nincs rá szükség. Pontosan tudja, hogy az Úrnő tisztában van azzal, hogy mekkora munka előtt áll a ház élhetővé tételével kapcsolatban. Ha erre a kérdésre igenlően válaszol, azzal a saját képességeit becsmérelné, ha nemlegesen válaszolna, akkor viszont nyilvánvaló hazugság hagyná el a száját. Nincs jó válasz. Csak tekintetét fúrja a parketta résébe az Úrnő csizmaorra előtt. Az Úrnő további szavai arról árulkodnak, hogy valóban jól gondolta, hogy mire gondolhat a nőstény. Felkészíti magát arra, hogy az Úrnő valamilyen büntetést készül kiszabni rá, aminek az indoka a lassúsága lesz, vagy állítólagos hozzá-nem-értése. Esetleg valami más indokot fog keresni, amivel elérheti azt, hogy ismét olyan büntetést szabjon ki rá, amit igazából meg sem érdemelne. A meglepődés úgy lepi meg, mint a testén végigfutó szikra, ahogy az Úrnő folytatja a mondandóját. Segítséget? Neki? Feje egy pillanatra felfelé rezzen, mintha csak a nőstény szemeibe akarna nézni, hogy eldöntse: az viccel-e most vele, de még időben megállítja a mozdulatot. Csupán üres kifejezésre kárhoztatott arca fölött egyre tágabbra nyíló szemei árulkodnak őszinte döbbenetéről.
Az nem új számára, hogy olykor egy-egy szolga alá más szolgákat osztanak be; az ő társadalmi osztályának is ugyanúgy megvan a rétegződése és a belső szabályrendszere, akár a sötételfekének. Viszont arra soha, soha nem gondolt volna, hogy ő is feljebb tud emelkedni, és pláne nem ebben a városban, ahol a Dwirinthalen-család egyetlen szolgája és segítője. Nagyot nyel, száját egészen száraznak érzi.*
- Én.. *-szólal meg tétován, és fejét még mélyebbre hajtja. Nehezen találja most a szavait, ahányféle érzelem csap át fölötte hullámként.-* Hálás vagyok Úrnőm döntéséért.
*Azért, hogy elintézte a segítséget, és azért is, hogy őt tette meg felelősnek értük. Még akkor is, ha a felelősség nehezebb mint elsőre tűnik.
Meghajtja magát, ezúttal nem csak fejét, de egész felsőtestét; mozdulata sima, és az egyértelmű engedelmességet sugározza magából.*
- Mindent megteszek majd, hogy az elvégzett munka elégedettséget váltson ki. *-mondja, és komolyan is gondolja. Kicsit magasabbról is nagyot lehet esni.*
1793. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-11-12 15:36:03
Üzenet elküldve: 2025-11-12 15:36:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Vegytiszta sötétség//
//Dwirinthalen Kúria//
*Mintha még a levegővétel is visszhangzana az üres térben, amíg várja, hogy előtte teremjen Naren. A fattyú jó szolgálatot tesz, de aligha adózik elismeréssel felé, hiszen ez a dolga. Ez az, amit megkövetelnek tőle és nyilvánvalóan előbb veszi észre az esetleges kihágásait, mint azt, ami olyan természetes. De kevés ilyen pillanat akad, ezért hát egyértelmű, hogy rá mer bízni olyasféle feladatot is, ami talán túlmutat egy egyszerű szolgáén. Most nem tőle várja el, hogy tisztára suvickolja a kúria minden négyzetcentiméterét. Olyan feladatot tervez rá róni, amibe a bicskája, ha nem is törik bele, jól tudhatja, hogy annak a jele, hogy jól végzi a dolgát. Noha a dicséret nem fog elhangzani az obszidián ajkak közül.*
- Naren. *Mondja ki a nevet újra, vonásai hűvösek, mégis a hangjában bujkál valami negédes. Igen kíváncsi, hogy felvillanyozza-e a másikat, hogy ez egyszer ő lesz az, ki elrendelhet e házban bármit.*
- Nehéz egyedül rendet teremteni e falak között, igaz? *Enyhén dönti oldalra a fejét, majd végigpásztázza az arcot, amin már hűlt helye van a fiú ballépésének. Elireya kegyes; ha nem is a másik jóléte miatt, mégis neki köszönhető, hogy nem sebek tarkítják a félvér arcát.*
- Éjt nappallá téve csak a takarítás hangjait hallom, mégsem jutsz előrébb, hmm. *Színpadian mozdulattal simítja válla mögé hószín tincseit, s tettetett gondolkodással nézi tovább az őt minden bizonnyal rendkívül utálót. Felvillanyozza a gondolat, hogy nem mondhatja ki, amit gondol, s mennyire nagy erő kellhet rendben tartani vonásait. Hogy a szolgák sorsa érdekelné, nem mondható el róla, de e hely sokszor éppen eléggé unalmas ahhoz, hogy megfoganhasson róluk bármiféle gondolat.*
- Szereztem hát segítséget neked. *Mosolya kedvesnek hat, s épp ezért lehet baljós. De semmi olyan nem gördül le a nyelvéről, ami fenyegető volna.*
- Mi több… új szerepben tetszeleghetsz. Őket fogod irányítani, s a kényed kedved szerint fognak cselekedni. *Mulattatja, hogy tán egy másodpercre is elhiheti ettől Naren, hogy több annál, mint aki.* - És te nekem fogsz számot adni arról, hogy hogyan haladnak. Neked… *Emeli fel mutatóujját, mintha még nem engedné, hogy amaz megszólaljon.* - az a dolgod, hogy semmiben ne legyen hiba és Vhorossi Úrnővel elgéedettek legyünk. *Azzal maga mellé ejti kezét, jelét adva, hogy befejezte mondandóját. Egy időre.*
//Dwirinthalen Kúria//
*Mintha még a levegővétel is visszhangzana az üres térben, amíg várja, hogy előtte teremjen Naren. A fattyú jó szolgálatot tesz, de aligha adózik elismeréssel felé, hiszen ez a dolga. Ez az, amit megkövetelnek tőle és nyilvánvalóan előbb veszi észre az esetleges kihágásait, mint azt, ami olyan természetes. De kevés ilyen pillanat akad, ezért hát egyértelmű, hogy rá mer bízni olyasféle feladatot is, ami talán túlmutat egy egyszerű szolgáén. Most nem tőle várja el, hogy tisztára suvickolja a kúria minden négyzetcentiméterét. Olyan feladatot tervez rá róni, amibe a bicskája, ha nem is törik bele, jól tudhatja, hogy annak a jele, hogy jól végzi a dolgát. Noha a dicséret nem fog elhangzani az obszidián ajkak közül.*
- Naren. *Mondja ki a nevet újra, vonásai hűvösek, mégis a hangjában bujkál valami negédes. Igen kíváncsi, hogy felvillanyozza-e a másikat, hogy ez egyszer ő lesz az, ki elrendelhet e házban bármit.*
- Nehéz egyedül rendet teremteni e falak között, igaz? *Enyhén dönti oldalra a fejét, majd végigpásztázza az arcot, amin már hűlt helye van a fiú ballépésének. Elireya kegyes; ha nem is a másik jóléte miatt, mégis neki köszönhető, hogy nem sebek tarkítják a félvér arcát.*
- Éjt nappallá téve csak a takarítás hangjait hallom, mégsem jutsz előrébb, hmm. *Színpadian mozdulattal simítja válla mögé hószín tincseit, s tettetett gondolkodással nézi tovább az őt minden bizonnyal rendkívül utálót. Felvillanyozza a gondolat, hogy nem mondhatja ki, amit gondol, s mennyire nagy erő kellhet rendben tartani vonásait. Hogy a szolgák sorsa érdekelné, nem mondható el róla, de e hely sokszor éppen eléggé unalmas ahhoz, hogy megfoganhasson róluk bármiféle gondolat.*
- Szereztem hát segítséget neked. *Mosolya kedvesnek hat, s épp ezért lehet baljós. De semmi olyan nem gördül le a nyelvéről, ami fenyegető volna.*
- Mi több… új szerepben tetszeleghetsz. Őket fogod irányítani, s a kényed kedved szerint fognak cselekedni. *Mulattatja, hogy tán egy másodpercre is elhiheti ettől Naren, hogy több annál, mint aki.* - És te nekem fogsz számot adni arról, hogy hogyan haladnak. Neked… *Emeli fel mutatóujját, mintha még nem engedné, hogy amaz megszólaljon.* - az a dolgod, hogy semmiben ne legyen hiba és Vhorossi Úrnővel elgéedettek legyünk. *Azzal maga mellé ejti kezét, jelét adva, hogy befejezte mondandóját. Egy időre.*
1792. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-11-10 09:05:23
Üzenet elküldve: 2025-11-10 09:05:23
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 98
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 98
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Vegytiszta sötétség//
//Dwirinthalen Kúria//
*Térdein kuporog, előre hajolva, leszegett fejjel.
A póz ezúttal nem Úrnőjének szól, és nem is a Sötét Anya szobra előtt imádkozik -ezt különben amúgy sem tehetné meg!-, egyszerűen csak takarít. Ujjaival keményen szorítja a gyökérkefét amit a mocskos padlónak présel, és karjának-hátának mindösszes izmát belefeszíti abban a hiábavalónak érzett munkába, hogy eltűntessen egy különösen makacs, sötét foltot, ami úgy fest, hogy visszavonhatatlanul beette magát a fa erezetébe.
Fogait keményen összeszorítva küzd a mocsokkal, érzése szerint amióta csak az eszét tudja, pedig a valóságban talán ha egy, vagy talán két nap telt el érkezésük óta. Vhorossi Úrnő utasításba adta, hogy takarítson, és ő ezt teszi. Addig hagyja csak abba a munkát, amíg Úrnője esetleg magához szólítja, időnként tart egy pici szünetet hogy végre fellélegezzen, vagy hogy szerezzen még a lúgos szappanból, aminek csípős szagú habja már vörösre marta a kezét.
Az előtér felől felhangzó kiáltásra kapja fel a fejét. Azonnal tudja, hogy nem Úrnője szólítja magához, a hangból ítélve Elireya Úrnő keresi őt. Megkockáztat egy apró és gyors fintort ahogy térdeiről talpára emelkedik, a gyökérkefét a padlón hagyva. Hosszú és fürge lépésekkel indul az előtér felé – nem akarja kipróbálni, hogy mennyire vékony az Úrnő türelmének jege. Ökleivel jólesőn megnyomkodja sajgó derekát míg az ajtóhoz ér, majd azon átlépve már épp úgy viselkedik és néz is ki, mint bármikor máskor: engedelmes, megadó módon, ahogy az egy szolgához illik. Csupán izzadtságtól fénylő arca és homloka rontja a képet, illetve a takarítástól bekoszolódott inge és nadrágja.*
- Úrnőm hívott? *-hajtja előre fejét engedelmesen ahogy illő távolságra megáll a nősténytől, annak csizmaorrára függesztve a tekintetét. Bár a zöld italt Elireya Úrnő nagylelkűségének köszönheti, azt sem felejtette még el, hogy pont Elireya Úrnő közbenjárása miatt volt egyáltalán rá szüksége. Röviden összefoglalva: inkább lapátolna ganét a lovak alól, mint hogy a nősténnyel legyen egy légtérben. Persze ezt nem mutatja ki – épp olyan engedelmesen hajtja meg magát a nőstény akarata előtt, mintha csak saját Úrnője előtt állna. Jó, talán nem annyira engedelmesen és mélyen hajtja le a fejét, de senki se tehetné szóvá a dolgot.*
//Dwirinthalen Kúria//
*Térdein kuporog, előre hajolva, leszegett fejjel.
A póz ezúttal nem Úrnőjének szól, és nem is a Sötét Anya szobra előtt imádkozik -ezt különben amúgy sem tehetné meg!-, egyszerűen csak takarít. Ujjaival keményen szorítja a gyökérkefét amit a mocskos padlónak présel, és karjának-hátának mindösszes izmát belefeszíti abban a hiábavalónak érzett munkába, hogy eltűntessen egy különösen makacs, sötét foltot, ami úgy fest, hogy visszavonhatatlanul beette magát a fa erezetébe.
Fogait keményen összeszorítva küzd a mocsokkal, érzése szerint amióta csak az eszét tudja, pedig a valóságban talán ha egy, vagy talán két nap telt el érkezésük óta. Vhorossi Úrnő utasításba adta, hogy takarítson, és ő ezt teszi. Addig hagyja csak abba a munkát, amíg Úrnője esetleg magához szólítja, időnként tart egy pici szünetet hogy végre fellélegezzen, vagy hogy szerezzen még a lúgos szappanból, aminek csípős szagú habja már vörösre marta a kezét.
Az előtér felől felhangzó kiáltásra kapja fel a fejét. Azonnal tudja, hogy nem Úrnője szólítja magához, a hangból ítélve Elireya Úrnő keresi őt. Megkockáztat egy apró és gyors fintort ahogy térdeiről talpára emelkedik, a gyökérkefét a padlón hagyva. Hosszú és fürge lépésekkel indul az előtér felé – nem akarja kipróbálni, hogy mennyire vékony az Úrnő türelmének jege. Ökleivel jólesőn megnyomkodja sajgó derekát míg az ajtóhoz ér, majd azon átlépve már épp úgy viselkedik és néz is ki, mint bármikor máskor: engedelmes, megadó módon, ahogy az egy szolgához illik. Csupán izzadtságtól fénylő arca és homloka rontja a képet, illetve a takarítástól bekoszolódott inge és nadrágja.*
- Úrnőm hívott? *-hajtja előre fejét engedelmesen ahogy illő távolságra megáll a nősténytől, annak csizmaorrára függesztve a tekintetét. Bár a zöld italt Elireya Úrnő nagylelkűségének köszönheti, azt sem felejtette még el, hogy pont Elireya Úrnő közbenjárása miatt volt egyáltalán rá szüksége. Röviden összefoglalva: inkább lapátolna ganét a lovak alól, mint hogy a nősténnyel legyen egy légtérben. Persze ezt nem mutatja ki – épp olyan engedelmesen hajtja meg magát a nőstény akarata előtt, mintha csak saját Úrnője előtt állna. Jó, talán nem annyira engedelmesen és mélyen hajtja le a fejét, de senki se tehetné szóvá a dolgot.*
1791. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-11-08 14:41:17
Üzenet elküldve: 2025-11-08 14:41:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Vegytiszta sötétség//
//Dwirinthalen Kúria//
*Mélyet szív az előtér dohos levegőjéből, s ahogy kifújja azt, undor terül szét ében vonásain. Minden erejével igyekszik megszokni e helyet, de amíg nem tud úgy lépni, hogy talpa ne ragadjon bele valamibe, netán ne roppanjon alatta valami a padlózaton, addig képtelen bármiféle elégedettségre. A Sötét Anyával eltöltött néhány fertályóra csak az, ami kissé csendesíti háborgó lelkét, noha ama szobor is hagy némi kívánnivalót maga után. Helyre fogja hozatni. Mindent helyrehozat.
A csendet kedveli, de itt, egy idegen, felszíniek lakta városban aligha tudja élvezni az örömöket, főként, hogy Elariion sincs épp mellette. Hogy Vhorossi merre jár, azt sem tudja, de önként vállalta magára, hogy élhetővé teszi e kúriát. Na nem a saját puha kezeivel, azzal netán int, hogy merre mehet a pór, akit otthonába enged. Már az is kegy kellene legyen, hogy betehetik ide a lábukat, de torkában görcsösen szorít az undor, hogy szót kell váltson velük, s nem úgy, ahogyan azt akarja.
Lassan elérkezik az idő, hogy megérkezzenek a munkások, akiket Szerelme gyűjtött össze. Hogy hogyan tette nem érdekli, nem a részletek a fontosak, hanem az, hogy az elképzelései megvalósuljanak. De egyre szárad ajka, ahogy a sötétbe, az ablakrésen át betörő halovány csóvát nézi, melyben a por játszik a fénnyel. Szánalmas. Finoman nedvesíti nyelvével az ajkát, majd dönt. Nem ő lesz az, aki szót ért azokkal, akikre minden bizonnyal képtelen lesz úgy nézni, hogy simogassa a lelküket kedvességgel, a jó munka érdekében. Nem szolgák. Van szabad akaratuk… De valaki mégis van, kinek nem adatott meg e szabadság, s épp ezért sötét mosolyra húzódik ajka, mielőtt az egész teret betöltő hangos szavával hívja magához.*
- NAREN! *Ereszti ki a hangját, s pontosan tudja, hogy a pillanat töredéke alatt terem majd előtte.*
//Dwirinthalen Kúria//
*Mélyet szív az előtér dohos levegőjéből, s ahogy kifújja azt, undor terül szét ében vonásain. Minden erejével igyekszik megszokni e helyet, de amíg nem tud úgy lépni, hogy talpa ne ragadjon bele valamibe, netán ne roppanjon alatta valami a padlózaton, addig képtelen bármiféle elégedettségre. A Sötét Anyával eltöltött néhány fertályóra csak az, ami kissé csendesíti háborgó lelkét, noha ama szobor is hagy némi kívánnivalót maga után. Helyre fogja hozatni. Mindent helyrehozat.
A csendet kedveli, de itt, egy idegen, felszíniek lakta városban aligha tudja élvezni az örömöket, főként, hogy Elariion sincs épp mellette. Hogy Vhorossi merre jár, azt sem tudja, de önként vállalta magára, hogy élhetővé teszi e kúriát. Na nem a saját puha kezeivel, azzal netán int, hogy merre mehet a pór, akit otthonába enged. Már az is kegy kellene legyen, hogy betehetik ide a lábukat, de torkában görcsösen szorít az undor, hogy szót kell váltson velük, s nem úgy, ahogyan azt akarja.
Lassan elérkezik az idő, hogy megérkezzenek a munkások, akiket Szerelme gyűjtött össze. Hogy hogyan tette nem érdekli, nem a részletek a fontosak, hanem az, hogy az elképzelései megvalósuljanak. De egyre szárad ajka, ahogy a sötétbe, az ablakrésen át betörő halovány csóvát nézi, melyben a por játszik a fénnyel. Szánalmas. Finoman nedvesíti nyelvével az ajkát, majd dönt. Nem ő lesz az, aki szót ért azokkal, akikre minden bizonnyal képtelen lesz úgy nézni, hogy simogassa a lelküket kedvességgel, a jó munka érdekében. Nem szolgák. Van szabad akaratuk… De valaki mégis van, kinek nem adatott meg e szabadság, s épp ezért sötét mosolyra húzódik ajka, mielőtt az egész teret betöltő hangos szavával hívja magához.*
- NAREN! *Ereszti ki a hangját, s pontosan tudja, hogy a pillanat töredéke alatt terem majd előtte.*
1790. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-11-07 06:47:24
Üzenet elküldve: 2025-11-07 06:47:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 765
OOC üzenetek: 528
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 765
OOC üzenetek: 528
Játékstílus: Megfontolt
//Hullanézőbe//
* Éppen a kövei keresgélésének a végén tart, amikor a városőr megszólítja. Kicsit meg is lepődik a vörös. Gyanakodva fordul a hang irányába, de az némiképpen megnyugtató, hogy egy városőr az aki megzavarja.*
- Igen. Én vagyok az.* Feleli végül neki. A férfi egy erszényt nyom a kezébe. Ez lepi csak meg igazán a gyógyító lányt.*
- Jelentkeztek a rokonok?* Kérdez vissza a lány hangjában csalódottság és egyéb érzelmek halhatóak.*
- Semmi baj. Köszönöm, hogy felkeresett.* Biccent neki és hagyja távozni. A férfi ideges volt, de ezt természetesnek találja egy ilyen helyzetben. Ellenben az erszény nehezebb, mint amire emlékezett és ez kicsit elgondolkodtatja. Az öreg Telbor nem tűnt nagylelkű embernek. Miért is fáradt volna azzal, hogy többet adjon neki vissza, amikor ő mondta a saját szavaival, hogy tagad bármit. A lány átszámolja az érméket és valóban több van, mint amit adott. Ez azért felettébb érdekes. Ami még megint érdekes a lány számára, hogy lehet az, hogy azok a rokonok később értek az őrséghez, mint ő. Ennek utána fog járni még akkor is, ha sokat nem tehet a dolgok ellen. Este kimegy majd a temetőbe és figyelni fog, feltéve, aztán lehet potyára teszi, de akkor is meg kell tennie.*
* Éppen a kövei keresgélésének a végén tart, amikor a városőr megszólítja. Kicsit meg is lepődik a vörös. Gyanakodva fordul a hang irányába, de az némiképpen megnyugtató, hogy egy városőr az aki megzavarja.*
- Igen. Én vagyok az.* Feleli végül neki. A férfi egy erszényt nyom a kezébe. Ez lepi csak meg igazán a gyógyító lányt.*
- Jelentkeztek a rokonok?* Kérdez vissza a lány hangjában csalódottság és egyéb érzelmek halhatóak.*
- Semmi baj. Köszönöm, hogy felkeresett.* Biccent neki és hagyja távozni. A férfi ideges volt, de ezt természetesnek találja egy ilyen helyzetben. Ellenben az erszény nehezebb, mint amire emlékezett és ez kicsit elgondolkodtatja. Az öreg Telbor nem tűnt nagylelkű embernek. Miért is fáradt volna azzal, hogy többet adjon neki vissza, amikor ő mondta a saját szavaival, hogy tagad bármit. A lány átszámolja az érméket és valóban több van, mint amit adott. Ez azért felettébb érdekes. Ami még megint érdekes a lány számára, hogy lehet az, hogy azok a rokonok később értek az őrséghez, mint ő. Ennek utána fog járni még akkor is, ha sokat nem tehet a dolgok ellen. Este kimegy majd a temetőbe és figyelni fog, feltéve, aztán lehet potyára teszi, de akkor is meg kell tennie.*
1789. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-11-06 17:44:21
Üzenet elküldve: 2025-11-06 17:44:21
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 137
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 137
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//Hullanézőbe//
*A közelben, egy omladozott boltív mögül egy városőr lép elő. Nem fiatal, nem is különösebben impozáns férfi, arca napégette, bajsza gyér, mozdulatai kissé merevek, mint aki nem szívesen jár ilyen helyeken. Előbb csak nézi Nimerilt, egy darabig némán, szemmel láthatóan nem tudva, pontosan mit is lát vagy keres. Aztán közelebb sétál, megáll tőle néhány lépésre, és kissé zavartan megköszörüli a torkát.*
- Nimeril?
*Ha a lány bólint, az őr idegesen körbepillant, mintha attól tartana, valaki követi. Aztán közelebb lép, és köpenye alól egy kis, gondosan megkötött erszényt húz elő. A mozdulat óvatos, mintha valami tiltott dolog történne. A hangja alig hallható, suttogásba csúszik.*
- Az őrmester küldi.
*Egy pillanatra még habozik, aztán a lány tenyerébe helyezi a nehéz, érmékkel teli erszényt. Ha a lány átszámolja, az erszény pontosan 300 érmét tartalmaz.*
- Azt üzeni, sajnálja… de jelentkeztek a rokonok, a dolog ügyében. Így nem adhatja át magának.
*Egy rövid szünetet tart, szeme idegesen jár a környező romok között. Aztán, még az eddiginél is halkabban folytatja.*
- Azonban a következő akasztásnál… nyugodtan nézzen be hozzá.
*Nem vár választ. Sarkon fordul, köpenye suhint egyet a levegőben, és pár pillanat múlva már csak a távolban kopogó léptek és a páncélja halk csörgése emlékeztet rá, hogy ott volt egyáltalán.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.11.06 17:45:06
*A közelben, egy omladozott boltív mögül egy városőr lép elő. Nem fiatal, nem is különösebben impozáns férfi, arca napégette, bajsza gyér, mozdulatai kissé merevek, mint aki nem szívesen jár ilyen helyeken. Előbb csak nézi Nimerilt, egy darabig némán, szemmel láthatóan nem tudva, pontosan mit is lát vagy keres. Aztán közelebb sétál, megáll tőle néhány lépésre, és kissé zavartan megköszörüli a torkát.*
- Nimeril?
*Ha a lány bólint, az őr idegesen körbepillant, mintha attól tartana, valaki követi. Aztán közelebb lép, és köpenye alól egy kis, gondosan megkötött erszényt húz elő. A mozdulat óvatos, mintha valami tiltott dolog történne. A hangja alig hallható, suttogásba csúszik.*
- Az őrmester küldi.
*Egy pillanatra még habozik, aztán a lány tenyerébe helyezi a nehéz, érmékkel teli erszényt. Ha a lány átszámolja, az erszény pontosan 300 érmét tartalmaz.*
- Azt üzeni, sajnálja… de jelentkeztek a rokonok, a dolog ügyében. Így nem adhatja át magának.
*Egy rövid szünetet tart, szeme idegesen jár a környező romok között. Aztán, még az eddiginél is halkabban folytatja.*
- Azonban a következő akasztásnál… nyugodtan nézzen be hozzá.
*Nem vár választ. Sarkon fordul, köpenye suhint egyet a levegőben, és pár pillanat múlva már csak a távolban kopogó léptek és a páncélja halk csörgése emlékeztet rá, hogy ott volt egyáltalán.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.11.06 17:45:06
1788. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-11-04 18:33:23
Üzenet elküldve: 2025-11-04 18:33:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 589
OOC üzenetek: 69
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 589
OOC üzenetek: 69
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hűség záloga – de mekkora?//
//Zárás//
*Cilia mintha mindennapos lenne már számára, kezeli a helyzetet. Kedvesen beszél az öreg koldussal, aki hasonló kedvességgel felel. Mintha már régóta ismernék egymást. Valóban pár hata már látogatja őt a lány. Hol jobban hol rosszabbul van szegény. Az idős kor inkább a legnagyobb gond amivel a koldusnak küzdenie kell. És Cilia ezt tudja, és jól álcázza még. Legalább is a beteg előtt. Mintha ez csak egy megfázás lenne. De a remegő kezek, ami már a fejen is néha néha megfigyelhető sokkalta súlyosabb állapotot sejtet. Amivel a tudásának megfelelően egyelőre nem tud mit kezdeni. Bármennyire is szeretne.
A vizsgálat végül abba marad és Graelnek is épp jókor fogy el a türelme. Ennél többet Cilia nem is igazán tud tenni a Vandelért.*
- Rendben, mára meg is volnánk akkor. Vigyázzon magára Vandel bácsi.
*Még egy bátorító mosoly a búcsúzkodás előtt, és egy kedves ölelés is. Egy fájdalmas mégis boldog mosoly húzódik az öreg úr arcára, ahogy viszont öleli a lányt.*
- Te is vigyázz magadra Cilia. Köszönöm szépen.
*Mondja rekedtes hangon a koldus. Majd Graelre emeli a tekintetét.*
- Viszlát fiam! Vigyázzon rá, egy igazi sajtkukac.
*Rázza meg fejét ami akár rosszallóan is tűnhetne, ha nem lenne a szakáll mögött meghúzódó mosoly.
Szikra Grael mellé lép, és bólint egyet. Jelezve ezzel indulhatnak is.
Kilépve a szedett vetett viskóból, Cilia becsukja az ajtót maguk mögött és felvéve a férfival a tempót haladhatnak is az eltervezett útjukra.
Grael lehet észreveszi, vagy tán már a saját gondolatai vakítják el a férfit. De Cilia arca gondterhelt. Amin a férfi "de" válasza nem igazán segít. Sőt. Kissé mélyebbre taszajtja a lányt.
Cilia nem válaszol hosszan, hiába is tudna rá. Mert tudja miért marad itt inkább Vandel bácsi a végét várva. Mintsem próbálkozzon a kaszárnyában az ottani ispotályban. Megjárta már. A templomot is. Kezelték amivel tudták majd útjára engedték, a semmibe. Biztos kéz híján pedig nem igazán tud mit dolgozni szerencsétlen. Szikra pedig nem akarja most győzködni Graelt. Egy fájdalmas sóhaj után csak röviden válaszol.*
- Tudom.
*Mit is mondhatna. Látni lassan, ahogy a betege egyre rosszabb és rosszabb állapotban van. Hiába is próbál bármit tenni érte. Felemészti őt. Amit nem hagyhat. De ettől még fáj.*
- Menjünk.
*Feleli ismét röviden, és igyekszik megtartani a férfival a lépést a piactérig.*
//A hűség záloga – de mekkora?//
//Zárás//
*Cilia mintha mindennapos lenne már számára, kezeli a helyzetet. Kedvesen beszél az öreg koldussal, aki hasonló kedvességgel felel. Mintha már régóta ismernék egymást. Valóban pár hata már látogatja őt a lány. Hol jobban hol rosszabbul van szegény. Az idős kor inkább a legnagyobb gond amivel a koldusnak küzdenie kell. És Cilia ezt tudja, és jól álcázza még. Legalább is a beteg előtt. Mintha ez csak egy megfázás lenne. De a remegő kezek, ami már a fejen is néha néha megfigyelhető sokkalta súlyosabb állapotot sejtet. Amivel a tudásának megfelelően egyelőre nem tud mit kezdeni. Bármennyire is szeretne.
A vizsgálat végül abba marad és Graelnek is épp jókor fogy el a türelme. Ennél többet Cilia nem is igazán tud tenni a Vandelért.*
- Rendben, mára meg is volnánk akkor. Vigyázzon magára Vandel bácsi.
*Még egy bátorító mosoly a búcsúzkodás előtt, és egy kedves ölelés is. Egy fájdalmas mégis boldog mosoly húzódik az öreg úr arcára, ahogy viszont öleli a lányt.*
- Te is vigyázz magadra Cilia. Köszönöm szépen.
*Mondja rekedtes hangon a koldus. Majd Graelre emeli a tekintetét.*
- Viszlát fiam! Vigyázzon rá, egy igazi sajtkukac.
*Rázza meg fejét ami akár rosszallóan is tűnhetne, ha nem lenne a szakáll mögött meghúzódó mosoly.
Szikra Grael mellé lép, és bólint egyet. Jelezve ezzel indulhatnak is.
Kilépve a szedett vetett viskóból, Cilia becsukja az ajtót maguk mögött és felvéve a férfival a tempót haladhatnak is az eltervezett útjukra.
Grael lehet észreveszi, vagy tán már a saját gondolatai vakítják el a férfit. De Cilia arca gondterhelt. Amin a férfi "de" válasza nem igazán segít. Sőt. Kissé mélyebbre taszajtja a lányt.
Cilia nem válaszol hosszan, hiába is tudna rá. Mert tudja miért marad itt inkább Vandel bácsi a végét várva. Mintsem próbálkozzon a kaszárnyában az ottani ispotályban. Megjárta már. A templomot is. Kezelték amivel tudták majd útjára engedték, a semmibe. Biztos kéz híján pedig nem igazán tud mit dolgozni szerencsétlen. Szikra pedig nem akarja most győzködni Graelt. Egy fájdalmas sóhaj után csak röviden válaszol.*
- Tudom.
*Mit is mondhatna. Látni lassan, ahogy a betege egyre rosszabb és rosszabb állapotban van. Hiába is próbál bármit tenni érte. Felemészti őt. Amit nem hagyhat. De ettől még fáj.*
- Menjünk.
*Feleli ismét röviden, és igyekszik megtartani a férfival a lépést a piactérig.*
1787. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-11-04 06:35:46
Üzenet elküldve: 2025-11-04 06:35:46
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Ha Cilia azt hiszi, hogy a férfi hajlandó volna bármit elviselni tőle, amit nem akar, téved. Előbb fordítana hátat és hagyná magára annál, minthogy az első toppantást követő, hevesebb reakció lelket ölthetne körülöttük. Legalábbis ő így gondolja. Egyetlen személy van, aki megérdemelné a figyelmét akkor is, ha az neki fáj, az pedig a kishúga, Loyenara. Ha az a Nezanthea nevű lány legalább egy pár perccel többet maradt volna vele a kaszárnyánál, ha csak eggyel több kérdést feltehetett volna neki Naráról…
A gondolatmenetet elfojtja magában, és inkább csendben, a lány szavait válaszra sem méltatva követi őt Romváros mélyére. Nem, mint társ, nem, mint barát, hanem csak, mint egy városőr, aki azért van itt, hogy fenntartsa a rendet és biztonságban tudja a kis szőkét. Annak a bizonyos Vandel bácsinak az otthonába is csak azért lép be, hogy megbizonyosodjon arról, jelent-e fenyegetést az öreg, persze hamar kiderül, hogy a beteges, vékony, gyenge férfivel talán még bármelyik kölyök is el tudna bánni.
Az ajtót maga mögött becsukja, hogy a hideg legalább ne süvítsen be rajta annyira, majd megáll ott a fal mellett, nekidől, és onnan hallgatja a beszélgetést, amibe nem kíván beleszólni, csupán akkor hallatja morgó hangját, mikor köszönnek neki.*
- Üdv. *Amíg Cilia az öregúrral törődik, Grael újra a gondolataiba mélyed, épp azt próbálja feldolgozni, hogy mi az, amit most valójában lát maga előtt. Önzetlen segítségnyújtás, de miért itt? Miért titokban? Nem kérdez semmit, csupán megvárja, amíg Cilia ellátja a bácsit és megtesz mindent, amiért eljött ide. Végül mégis ő szólal meg türelmetlenül.*
- Menjünk, Szikra! *Fel sem tűnik neki, hogy a becenevén szólítja a lányt, de ha nem tartóztatják fel, akkor kinyitja a hangosan nyikorgó ajtót, hátrapillant a lányra, hogy kövesse, majd még utoljára megszólal.*
- Viszlát! *Szól a búcsú Vandel bácsinak, majd reményei szerint Ciliával együtt maguk mögött hagyhatják a viskót.*
- Szép dolog, hogy segíteni akarsz. *Mondja aztán már odakint a lánynak, bármikor is jutnak el odáig, hogy indulhassanak, de már a hangsúlyából érezni, hogy a mondandóját hamarosan követi egy „de”.*
- De ennek nem ez a módja. A bácsi itt meg fog halni. Szólnod kellett volna a városőrségnek, hogy beteg, legyengült embert találtál és segítsenek rajta. Elszállítják majd egy ispotályba, ahol ellátják. *Azt már nem teszi hozzá, hogy miután segítettek rajta, amennyit tudtak, valószínűleg újra az utcára száműznék, de minden apró fényt követi az árnyék, sosem lesz minden makulátlanul jó.*
- Menjünk végre a piacra! *Mondja végül türelmetlenül. Most, hogy megvan a megoldás, végre túl akar lenni ezen a gyűrű mizérián.*
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Ha Cilia azt hiszi, hogy a férfi hajlandó volna bármit elviselni tőle, amit nem akar, téved. Előbb fordítana hátat és hagyná magára annál, minthogy az első toppantást követő, hevesebb reakció lelket ölthetne körülöttük. Legalábbis ő így gondolja. Egyetlen személy van, aki megérdemelné a figyelmét akkor is, ha az neki fáj, az pedig a kishúga, Loyenara. Ha az a Nezanthea nevű lány legalább egy pár perccel többet maradt volna vele a kaszárnyánál, ha csak eggyel több kérdést feltehetett volna neki Naráról…
A gondolatmenetet elfojtja magában, és inkább csendben, a lány szavait válaszra sem méltatva követi őt Romváros mélyére. Nem, mint társ, nem, mint barát, hanem csak, mint egy városőr, aki azért van itt, hogy fenntartsa a rendet és biztonságban tudja a kis szőkét. Annak a bizonyos Vandel bácsinak az otthonába is csak azért lép be, hogy megbizonyosodjon arról, jelent-e fenyegetést az öreg, persze hamar kiderül, hogy a beteges, vékony, gyenge férfivel talán még bármelyik kölyök is el tudna bánni.
Az ajtót maga mögött becsukja, hogy a hideg legalább ne süvítsen be rajta annyira, majd megáll ott a fal mellett, nekidől, és onnan hallgatja a beszélgetést, amibe nem kíván beleszólni, csupán akkor hallatja morgó hangját, mikor köszönnek neki.*
- Üdv. *Amíg Cilia az öregúrral törődik, Grael újra a gondolataiba mélyed, épp azt próbálja feldolgozni, hogy mi az, amit most valójában lát maga előtt. Önzetlen segítségnyújtás, de miért itt? Miért titokban? Nem kérdez semmit, csupán megvárja, amíg Cilia ellátja a bácsit és megtesz mindent, amiért eljött ide. Végül mégis ő szólal meg türelmetlenül.*
- Menjünk, Szikra! *Fel sem tűnik neki, hogy a becenevén szólítja a lányt, de ha nem tartóztatják fel, akkor kinyitja a hangosan nyikorgó ajtót, hátrapillant a lányra, hogy kövesse, majd még utoljára megszólal.*
- Viszlát! *Szól a búcsú Vandel bácsinak, majd reményei szerint Ciliával együtt maguk mögött hagyhatják a viskót.*
- Szép dolog, hogy segíteni akarsz. *Mondja aztán már odakint a lánynak, bármikor is jutnak el odáig, hogy indulhassanak, de már a hangsúlyából érezni, hogy a mondandóját hamarosan követi egy „de”.*
- De ennek nem ez a módja. A bácsi itt meg fog halni. Szólnod kellett volna a városőrségnek, hogy beteg, legyengült embert találtál és segítsenek rajta. Elszállítják majd egy ispotályba, ahol ellátják. *Azt már nem teszi hozzá, hogy miután segítettek rajta, amennyit tudtak, valószínűleg újra az utcára száműznék, de minden apró fényt követi az árnyék, sosem lesz minden makulátlanul jó.*
- Menjünk végre a piacra! *Mondja végül türelmetlenül. Most, hogy megvan a megoldás, végre túl akar lenni ezen a gyűrű mizérián.*
1786. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-11-02 11:42:09
Üzenet elküldve: 2025-11-02 11:42:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 589
OOC üzenetek: 69
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 589
OOC üzenetek: 69
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Éjjelente sokszor forgatja ujjai közt, a szépen gravírozott gyűrűt. Elgondolkodva azon min is ment keresztül rövidke élete alatt. Mit tanult, milyen hibákat vétett. De legfőképpen, a hogyan tovább gondolkodtatja el mindig. A szökkenő róka a mezei harmatkával a szájában családja címer állata volt, ez a gyűrűn is jól látható. Mindig is gondolkodott rajta miért is pont egy róka. Tán ravaszsága miatt? Lehet. Édesapja furfangos egy kereskedő és erdőjáró volt, ami az egész családjára elmondható volt. Vajon merre lehet a családfa többi ága? Egyszer tán majd erre is választ kap. De ez nem az a nap lesz.
Bizony, az istenek néha többször terelgetik a halandók útját mint az ők valaha el is tudnák képzelni. Apró, alig látható mozdulatokkal. Egy nesz, vagy egy másik kis préda ami elterelhette Ciliát veszélyeztető ragadozókat még amikor az erdőben járt. A hangos és morcos vaddisznó család ami folyton folyvást elkergette őt egyik odúról a másikra, míg végül a városba nem kényszerült. És végül Grael maga. Aki rátalált a vadóc kislányra. Majd ennyi idő elteltével már gyűrűt keres annak a nőnek akit a lány hozott a házába. Mind egy nyaka tekert véletlen volna? Higgyen mindenki azt amit szeretne. Cilia azonban sejti a választ, és biztos benne Eeyr van a dolgok mögött.*
- Többször kellene látogatnod.
*Feleli egy apró vállrántással. Bár lehetséges ha akkor látogatja meg Grael őt amíg még helyre tette magában a múlt történéseit, hevesebben reagált volna az előbbinél. Ott nem csak dühös toppantásokat kellett volna elviselnie.
Az ő arcáról az elégedett mosoly nem lankad egészen addig amíg Anviel néni szóba nem kerül. Ott egy pillanatra elgondolkodik Cilia. Mintha csak megfogta volna és ellene fordította volna szavait. Ám a lány hamar összeszedi magát, a mosoly is visszakerül, hogy egy halovány huncutsággal vegyülve válaszoljon.*
- A jó tetteket nem kell világgá kürtölni.
*Jegyzi meg egy kínos rövidke nevetéssel. De már mutatja is az utat. És Grael örömére bizony nem kell messzire menni. Egy rövid séta az utca végéig ahol megálltak. Azon be is fordul, pár lépés és egy házak közti sikátorba fordul be Cilia. A romos házak takarásában mélyebbre haladva pedig egy félig leomlott ház épp részéhez fordul. Annak összetákolt fa ajtaján pedig kopogni kezd.*
- Vandel bácsi! Itthon van?
*Szól kedvesen a lányka, és nem is kell sokat várni a válaszra. Betegen hangzó köhögésekkel vegyülve hallható is.*
- Cilia, drága lányom gyere csak.
*Köhög ismét fel az apóka bentről. Pusztán a motoszkálás hallható még. Vandel bácsi szeretné beengedi a lány de mire amaz feltudna kászálódni a szedett vetett ágyából addigra Cilia már be is nyit. Nyitva hagyja az ajtót, hogy friss levegő jöjjön be az elhagyatottnak tűnő szoba részbe. Grael eldöntheti, hogy belép a lánnyal vagy kint megvárja. Halvány fény szűrődik be egykor konyhaként funkcionáló szobába. Pár méter hosszú és széles csupán a hely. A sarokban már látható is Vandel bácsi. Ahogy lassan ül fel a fekvőhelyéről. A szoba másik felében a tűzrakóhelyben lustán ropog a tűz. A szoba közepén lévő asztalon kívül nincs más bútora szerencsétlennek. Azon is pár tálka és fa kupa található amit talán itt, vagy más romok között találhatott a bácsi. Illetve üres üvegcsék. Talán az egyedüli értékek a házban.*
- Hogy tetszik lenni? A köhögés hallom nem akar elmúlni.
*Mosolyog kedvesen Cilia a szakállas formára. Aki szakadt öreg ruházat látható és semmi más.*
- Nem nem sajnos. Ugye nem egyedül csatangolsz erre felé? Deres veled van?
*Kérdezi rekedtes hangon az öreg. De ha Grael eddigre belép meglepetten néz fel a magas városőrre.*
- Szép napot neked is fiam!
*Köszönti kedvesen az öreg Graelt ha belépett.*
- Most más kísért el Vandel bácsi. De hagyj vizsgáljam meg.
*Feleli ismét Cilia és az öreg úrhoz lép. Megnézi szemét, a torkát sőt még mellkasára is helyezi hosszú fülét, hogy a légzését hallgassa meg.*
- Hmm értem.
*Gondolkodik el Cilia miután megállapítja a betege állapotát. A légzése már javul, a köhögés pedig inkább hallatszódik a torokból mintsem a tüdőből. Amit ő jó jelnek vél felfedezni.
El is lép az öregtől, hogy az üres üvegeket amik azon láthatóak voltak eltegye a táskából. Mintha mindig is az övéi lettek volna. És azok is. Ezekben tárolta a vándorebédeket és az egyéb főzeteket, amiket már elhozott neki.*
- Ezt a főzetet napjában háromszor tessék inni. És hoztam még néhány vándorebédet is.
*Majd le is teszi ezeket az asztalra. Néhány üvegcse a barnás lével benne. Egy nagyobb pedig átlátszó tisztább, ami a sárkányfog főzete.
A kezébe is adhatta volna a bácsinak, de ő tudja jól, hogy az nem lenne most jó ötlet.
A szakállas koldus keze ugyanis jól láthatóak remegnek és az ízületei is göcsörtösek.*
- Az istenek fizessék meg a jóságodat. De mondtam már, ne pazarolj egy szerencsétlen flótásra ennyi erőt. Neked játszanod kellene még a többi gyerekkel.
*Cilia csak kedvesen mosolyog az öregre.*
- De valakinek kell.
*Feleli röviden, majd vissza lépve az öreghez az apró kezek a megfogják a másikét remegő kezeit. Hogy azt is megvizsgálja. Azt viszont rosszalló pillantásokkal méri csupán a lány.*
- Áh, ócskaságok. A sok munka tehette ezt velük.
*Feleli fájdalmas nevetéssel az öreg, néhány köhintéssel együtt.*
- Lehet, de nem tetszik nekem. Az üvegekből azért még tud inni?
*Kérdezi aggódóan a lány.*
- Persze azokból még tudok.
*Feleli az öreg. Majd amennyire tudja csak kedvesen megcirógatja a lány arcát.*
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Éjjelente sokszor forgatja ujjai közt, a szépen gravírozott gyűrűt. Elgondolkodva azon min is ment keresztül rövidke élete alatt. Mit tanult, milyen hibákat vétett. De legfőképpen, a hogyan tovább gondolkodtatja el mindig. A szökkenő róka a mezei harmatkával a szájában családja címer állata volt, ez a gyűrűn is jól látható. Mindig is gondolkodott rajta miért is pont egy róka. Tán ravaszsága miatt? Lehet. Édesapja furfangos egy kereskedő és erdőjáró volt, ami az egész családjára elmondható volt. Vajon merre lehet a családfa többi ága? Egyszer tán majd erre is választ kap. De ez nem az a nap lesz.
Bizony, az istenek néha többször terelgetik a halandók útját mint az ők valaha el is tudnák képzelni. Apró, alig látható mozdulatokkal. Egy nesz, vagy egy másik kis préda ami elterelhette Ciliát veszélyeztető ragadozókat még amikor az erdőben járt. A hangos és morcos vaddisznó család ami folyton folyvást elkergette őt egyik odúról a másikra, míg végül a városba nem kényszerült. És végül Grael maga. Aki rátalált a vadóc kislányra. Majd ennyi idő elteltével már gyűrűt keres annak a nőnek akit a lány hozott a házába. Mind egy nyaka tekert véletlen volna? Higgyen mindenki azt amit szeretne. Cilia azonban sejti a választ, és biztos benne Eeyr van a dolgok mögött.*
- Többször kellene látogatnod.
*Feleli egy apró vállrántással. Bár lehetséges ha akkor látogatja meg Grael őt amíg még helyre tette magában a múlt történéseit, hevesebben reagált volna az előbbinél. Ott nem csak dühös toppantásokat kellett volna elviselnie.
Az ő arcáról az elégedett mosoly nem lankad egészen addig amíg Anviel néni szóba nem kerül. Ott egy pillanatra elgondolkodik Cilia. Mintha csak megfogta volna és ellene fordította volna szavait. Ám a lány hamar összeszedi magát, a mosoly is visszakerül, hogy egy halovány huncutsággal vegyülve válaszoljon.*
- A jó tetteket nem kell világgá kürtölni.
*Jegyzi meg egy kínos rövidke nevetéssel. De már mutatja is az utat. És Grael örömére bizony nem kell messzire menni. Egy rövid séta az utca végéig ahol megálltak. Azon be is fordul, pár lépés és egy házak közti sikátorba fordul be Cilia. A romos házak takarásában mélyebbre haladva pedig egy félig leomlott ház épp részéhez fordul. Annak összetákolt fa ajtaján pedig kopogni kezd.*
- Vandel bácsi! Itthon van?
*Szól kedvesen a lányka, és nem is kell sokat várni a válaszra. Betegen hangzó köhögésekkel vegyülve hallható is.*
- Cilia, drága lányom gyere csak.
*Köhög ismét fel az apóka bentről. Pusztán a motoszkálás hallható még. Vandel bácsi szeretné beengedi a lány de mire amaz feltudna kászálódni a szedett vetett ágyából addigra Cilia már be is nyit. Nyitva hagyja az ajtót, hogy friss levegő jöjjön be az elhagyatottnak tűnő szoba részbe. Grael eldöntheti, hogy belép a lánnyal vagy kint megvárja. Halvány fény szűrődik be egykor konyhaként funkcionáló szobába. Pár méter hosszú és széles csupán a hely. A sarokban már látható is Vandel bácsi. Ahogy lassan ül fel a fekvőhelyéről. A szoba másik felében a tűzrakóhelyben lustán ropog a tűz. A szoba közepén lévő asztalon kívül nincs más bútora szerencsétlennek. Azon is pár tálka és fa kupa található amit talán itt, vagy más romok között találhatott a bácsi. Illetve üres üvegcsék. Talán az egyedüli értékek a házban.*
- Hogy tetszik lenni? A köhögés hallom nem akar elmúlni.
*Mosolyog kedvesen Cilia a szakállas formára. Aki szakadt öreg ruházat látható és semmi más.*
- Nem nem sajnos. Ugye nem egyedül csatangolsz erre felé? Deres veled van?
*Kérdezi rekedtes hangon az öreg. De ha Grael eddigre belép meglepetten néz fel a magas városőrre.*
- Szép napot neked is fiam!
*Köszönti kedvesen az öreg Graelt ha belépett.*
- Most más kísért el Vandel bácsi. De hagyj vizsgáljam meg.
*Feleli ismét Cilia és az öreg úrhoz lép. Megnézi szemét, a torkát sőt még mellkasára is helyezi hosszú fülét, hogy a légzését hallgassa meg.*
- Hmm értem.
*Gondolkodik el Cilia miután megállapítja a betege állapotát. A légzése már javul, a köhögés pedig inkább hallatszódik a torokból mintsem a tüdőből. Amit ő jó jelnek vél felfedezni.
El is lép az öregtől, hogy az üres üvegeket amik azon láthatóak voltak eltegye a táskából. Mintha mindig is az övéi lettek volna. És azok is. Ezekben tárolta a vándorebédeket és az egyéb főzeteket, amiket már elhozott neki.*
- Ezt a főzetet napjában háromszor tessék inni. És hoztam még néhány vándorebédet is.
*Majd le is teszi ezeket az asztalra. Néhány üvegcse a barnás lével benne. Egy nagyobb pedig átlátszó tisztább, ami a sárkányfog főzete.
A kezébe is adhatta volna a bácsinak, de ő tudja jól, hogy az nem lenne most jó ötlet.
A szakállas koldus keze ugyanis jól láthatóak remegnek és az ízületei is göcsörtösek.*
- Az istenek fizessék meg a jóságodat. De mondtam már, ne pazarolj egy szerencsétlen flótásra ennyi erőt. Neked játszanod kellene még a többi gyerekkel.
*Cilia csak kedvesen mosolyog az öregre.*
- De valakinek kell.
*Feleli röviden, majd vissza lépve az öreghez az apró kezek a megfogják a másikét remegő kezeit. Hogy azt is megvizsgálja. Azt viszont rosszalló pillantásokkal méri csupán a lány.*
- Áh, ócskaságok. A sok munka tehette ezt velük.
*Feleli fájdalmas nevetéssel az öreg, néhány köhintéssel együtt.*
- Lehet, de nem tetszik nekem. Az üvegekből azért még tud inni?
*Kérdezi aggódóan a lány.*
- Persze azokból még tudok.
*Feleli az öreg. Majd amennyire tudja csak kedvesen megcirógatja a lány arcát.*
1785. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-11-02 09:20:19
Üzenet elküldve: 2025-11-02 09:20:19
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Őszinte, meglepett de kíváncsi tekintettel veszi szemügyre a gyűrűt, amit a kis elf elővesz. Nem gondolta volna, hogy a problémájának ilyen egyszerű megoldása lesz, de ennek most nagyon tud örülni. Nem kell tervet kitalálnia Cilia számára, hogy miképp osonjon be a rezidenciára, találja meg Mai szobájának kulcsát és hozza ki belőle az ékszereit úgy, hogy senki, főleg Anviel ne vegye őt észre. Talán csak egy apró véletlen, hogy a szőkénél lévő gyűrűt Mai egyszer már felpróbálta, és talán az is véletlen, hogy a lány elmondása szerint tökéletesen illeszkedett az ujjára, de neki most pont erre van szüksége. No lám, tán az istenek mégis hasznosak tudnak lenni néha, és tudják abba az irányba terelni a történéseket, amelybe kell.*
- Lehetnének máskor is ilyen remek híreid, Cilia. *Meglepettségét és örömét is palástolja, próbál hidegen, tárgyilagosan válaszolni a megtudott tényekre, de aztán a nemtetszése mégis hamar kiül az arcára, amikor a kis elf újabb feltételeket szab. Sóhajt egy nagyot, forgatja a szemeit, de már nem akar vitatkozni tovább.*
- Jó, legyen. Amúgy is mondtam, hogy a Romváros nem neked való hely egyedül, de ha van veled egy városőr, nem lehet bajod. És gondolom Anvielnek akkor nem mondunk egy szót se. Vagy ilyenkor is fontos a te jóságod és igazságod? *Elmosolyodik gonoszan, majd, ha mindeközben Cilia elindul valamerre, akkor készségesen követi. Reméli, hogy hamar letudják a lány dolgát, aztán mehetnek a piactérre Threbuchey úrhoz.*
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Őszinte, meglepett de kíváncsi tekintettel veszi szemügyre a gyűrűt, amit a kis elf elővesz. Nem gondolta volna, hogy a problémájának ilyen egyszerű megoldása lesz, de ennek most nagyon tud örülni. Nem kell tervet kitalálnia Cilia számára, hogy miképp osonjon be a rezidenciára, találja meg Mai szobájának kulcsát és hozza ki belőle az ékszereit úgy, hogy senki, főleg Anviel ne vegye őt észre. Talán csak egy apró véletlen, hogy a szőkénél lévő gyűrűt Mai egyszer már felpróbálta, és talán az is véletlen, hogy a lány elmondása szerint tökéletesen illeszkedett az ujjára, de neki most pont erre van szüksége. No lám, tán az istenek mégis hasznosak tudnak lenni néha, és tudják abba az irányba terelni a történéseket, amelybe kell.*
- Lehetnének máskor is ilyen remek híreid, Cilia. *Meglepettségét és örömét is palástolja, próbál hidegen, tárgyilagosan válaszolni a megtudott tényekre, de aztán a nemtetszése mégis hamar kiül az arcára, amikor a kis elf újabb feltételeket szab. Sóhajt egy nagyot, forgatja a szemeit, de már nem akar vitatkozni tovább.*
- Jó, legyen. Amúgy is mondtam, hogy a Romváros nem neked való hely egyedül, de ha van veled egy városőr, nem lehet bajod. És gondolom Anvielnek akkor nem mondunk egy szót se. Vagy ilyenkor is fontos a te jóságod és igazságod? *Elmosolyodik gonoszan, majd, ha mindeközben Cilia elindul valamerre, akkor készségesen követi. Reméli, hogy hamar letudják a lány dolgát, aztán mehetnek a piactérre Threbuchey úrhoz.*
1784. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-10-31 22:52:27
Üzenet elküldve: 2025-10-31 22:52:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 589
OOC üzenetek: 69
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 589
OOC üzenetek: 69
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Nappal és éj. Helyes és helytelen. Jó és a rossz. Örök és végtelen ellentétek. Amik sosem létezhetnek egymás nélkül. Különben elvesztenék értelmüket.
Tetszik Graelnek vagy sem. Egy ilyen igazságtalan világba kellenek az olyanok mint Cilia. Azért, hogy a sok rosszat amit azok okoznak akik gondolkodás nélkül áttaposnak másokon, helyrehozzák. Felsegítség a gyengéket, hogy azok folytathassák életüket.
Ez az apró gesztus amit most Grael felé mutatott. Reméli csupán Cilia, hogy a férfi emlékezni fog rá. Arra, hogy az őszinteség, a jóság is tud annyira kifizetődő lenni. Mint a cselszövés, a hazugság. Hogy nem gyengeség bízni azokban, akik fontosak számunkra. Hanem erő lelhető az ilyen kapcsolatokban. Amik értelmet adnak a mindennapoknak. Tán nem késő megtanulni ezt Graelnak sem. Aki talán elfelejtette, vagy tán sosem érezhette az ilyen kapcsolatok melegét.
És bár most is érzi, hogy ölese most sem nyerte el a másik tetszését. Nem fogja feladni, hogy megtanítsa erre. Meg aztán, a hajkócolást is inkább úgy fogja fel. Grael csak így mutatja ki azt, hogy bizony a szívéhez nőtt ez az apró elf leányka.
Ott áll végül, az apró gyűrűt ujjai között tartva mutatja azt a rátornyosuló férfinak. Majd ismét ujjai közé zárja azt. Egy pillanatra elmerengve a kedves és legalább annyira fájó emlékeken, hogy aztán újra a nyakláncára fűzze azt vissza.*
- Édesanyám gyűrűje. Mharassi találta meg a téren. Legalább is azt állította amikor egy városőr visszahozta őt az árvaházba. Mai húzta ki őt a pácból, és a gyűrűt is vissza tudta kérni az őrtől. Amíg beszélgettek az ujjára húzta, és ráillett.
*Meséli annyira röviden amennyire tudja. Ismerve a férfit, tudja nem szereti a felesleges csacsogást. Így nem is untatja a részletekkel. Igazából lehet így is többet beszélt mintsem azt Grael kedveli.*
- Az, hogy elkísérsz oda ahova menni akartam. Majd pedig utána elmehetünk a piactérre.
*Húzza fel cinkosan a tekintetét a férfira. Így legalább nem panaszkodhat arra, hogy kíséret nélkül járja az általa már egészen jól ismert romváros utcáit. És bár valóban itt bármikor leselkedhet rá veszély. Ismeri már az utcáit annyira, hogy bármikor bárkit lerázzon néhány sarok lefutása után. Legyen az egy tolvaj, vagy épp egy városőr.*
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Nappal és éj. Helyes és helytelen. Jó és a rossz. Örök és végtelen ellentétek. Amik sosem létezhetnek egymás nélkül. Különben elvesztenék értelmüket.
Tetszik Graelnek vagy sem. Egy ilyen igazságtalan világba kellenek az olyanok mint Cilia. Azért, hogy a sok rosszat amit azok okoznak akik gondolkodás nélkül áttaposnak másokon, helyrehozzák. Felsegítség a gyengéket, hogy azok folytathassák életüket.
Ez az apró gesztus amit most Grael felé mutatott. Reméli csupán Cilia, hogy a férfi emlékezni fog rá. Arra, hogy az őszinteség, a jóság is tud annyira kifizetődő lenni. Mint a cselszövés, a hazugság. Hogy nem gyengeség bízni azokban, akik fontosak számunkra. Hanem erő lelhető az ilyen kapcsolatokban. Amik értelmet adnak a mindennapoknak. Tán nem késő megtanulni ezt Graelnak sem. Aki talán elfelejtette, vagy tán sosem érezhette az ilyen kapcsolatok melegét.
És bár most is érzi, hogy ölese most sem nyerte el a másik tetszését. Nem fogja feladni, hogy megtanítsa erre. Meg aztán, a hajkócolást is inkább úgy fogja fel. Grael csak így mutatja ki azt, hogy bizony a szívéhez nőtt ez az apró elf leányka.
Ott áll végül, az apró gyűrűt ujjai között tartva mutatja azt a rátornyosuló férfinak. Majd ismét ujjai közé zárja azt. Egy pillanatra elmerengve a kedves és legalább annyira fájó emlékeken, hogy aztán újra a nyakláncára fűzze azt vissza.*
- Édesanyám gyűrűje. Mharassi találta meg a téren. Legalább is azt állította amikor egy városőr visszahozta őt az árvaházba. Mai húzta ki őt a pácból, és a gyűrűt is vissza tudta kérni az őrtől. Amíg beszélgettek az ujjára húzta, és ráillett.
*Meséli annyira röviden amennyire tudja. Ismerve a férfit, tudja nem szereti a felesleges csacsogást. Így nem is untatja a részletekkel. Igazából lehet így is többet beszélt mintsem azt Grael kedveli.*
- Az, hogy elkísérsz oda ahova menni akartam. Majd pedig utána elmehetünk a piactérre.
*Húzza fel cinkosan a tekintetét a férfira. Így legalább nem panaszkodhat arra, hogy kíséret nélkül járja az általa már egészen jól ismert romváros utcáit. És bár valóban itt bármikor leselkedhet rá veszély. Ismeri már az utcáit annyira, hogy bármikor bárkit lerázzon néhány sarok lefutása után. Legyen az egy tolvaj, vagy épp egy városőr.*
1783. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-10-31 22:22:22
Üzenet elküldve: 2025-10-31 22:22:22
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Halk morgás hagyja el a száját, ahogy próbálja elengedni a füle mellett az újabb hangzatos bölcsességet, csak épp nem tudja. Ilyenkor nem biztos benne, hogy az emlékezés Cilia előnyére vált. Nehezebben formálható és sokkalta több erőfeszítést igényel az is, hogy ki lehessen veri a fejéből valamiféle abszurd dolgot, mint például ez a humbug a jóságról.
Mindenesetre ő őszinte marad, és nem játszmázik. Elmondja, hogy ismeretségük elején lelkiismeretfurdalás nélkül hagyta volna a sorsára a lányt, ha arra került volna a sor, hogy el kell őt engednie. Nem gondolta volna, hogy pont ezzel a mondattal ér el áttörést, de végül is úgy tűnik, hogy akkor is ezek a szavak érnek el olyan hatást a kis elfnél, hogy megtörjön az a fene nagy ellenállása végre.
A kacagását hallja, majd hirtelen már ott találja a szőkét, egészen, sőt, túl közel is magához. Nem viszonozza, szinte ledermed, de végül, mielőtt lehámozná magáról a kis kezeket, egy fejsimogatásnyi és hajösszekócolásnyi gesztust azért megenged magának. Figyeli aztán, ahogy Cilia hátralép, majd a ruhája alól egy medált húz elő, de ami érdekesebb, hogy előkerül egy gyűrű is, amit először nem tud hová tenni. Igen, gyűrűt akar venni Mainak, de mi köze ehhez annak, ami a lánynál van?*
- Miért nem kell? Milyen gyűrű az? *Megfordul a fejében, hogy Maié, és Cilia ellopta tőle, de valahogy nem tűnik hihetőnek most ez a történet. A pimasz mosolyból azonban látszik, hogy a lány valamiben sántikál, csak még húzza az időt. Grael csípőre teszi a kezeit és kérdően néz le rá.*
- Na mondd, mi a terved?
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Halk morgás hagyja el a száját, ahogy próbálja elengedni a füle mellett az újabb hangzatos bölcsességet, csak épp nem tudja. Ilyenkor nem biztos benne, hogy az emlékezés Cilia előnyére vált. Nehezebben formálható és sokkalta több erőfeszítést igényel az is, hogy ki lehessen veri a fejéből valamiféle abszurd dolgot, mint például ez a humbug a jóságról.
Mindenesetre ő őszinte marad, és nem játszmázik. Elmondja, hogy ismeretségük elején lelkiismeretfurdalás nélkül hagyta volna a sorsára a lányt, ha arra került volna a sor, hogy el kell őt engednie. Nem gondolta volna, hogy pont ezzel a mondattal ér el áttörést, de végül is úgy tűnik, hogy akkor is ezek a szavak érnek el olyan hatást a kis elfnél, hogy megtörjön az a fene nagy ellenállása végre.
A kacagását hallja, majd hirtelen már ott találja a szőkét, egészen, sőt, túl közel is magához. Nem viszonozza, szinte ledermed, de végül, mielőtt lehámozná magáról a kis kezeket, egy fejsimogatásnyi és hajösszekócolásnyi gesztust azért megenged magának. Figyeli aztán, ahogy Cilia hátralép, majd a ruhája alól egy medált húz elő, de ami érdekesebb, hogy előkerül egy gyűrű is, amit először nem tud hová tenni. Igen, gyűrűt akar venni Mainak, de mi köze ehhez annak, ami a lánynál van?*
- Miért nem kell? Milyen gyűrű az? *Megfordul a fejében, hogy Maié, és Cilia ellopta tőle, de valahogy nem tűnik hihetőnek most ez a történet. A pimasz mosolyból azonban látszik, hogy a lány valamiben sántikál, csak még húzza az időt. Grael csípőre teszi a kezeit és kérdően néz le rá.*
- Na mondd, mi a terved?
1782. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-10-29 08:29:51
Üzenet elküldve: 2025-10-29 08:29:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 589
OOC üzenetek: 69
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 589
OOC üzenetek: 69
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Csak sejti, mit tart magában vissza a félelmet sugárzó Grael. Azok a szemek, a kiállás. Bármelyik ember gerincén végig szánthat a hideg a puszta látványától. Ám Cilia egy picit más. Azokban a rideg barnákban, lát valamit. Valamit ami mélyen megbújik. Ami csak arra vár, hogy valaki a melegével és törődésével előhozza azt. És tán idővel és elég megbocsátással elő is fog jönni.
Lehajtja a fejét a férfi válaszára, és lassan megrázza a súlyos kobakját.*
- Lehet, de attól még bízhatunk abban. És tehetek érte. Egy apró láng is elég, hogy bevilágítsa a legsötétebb szobát.
*Mosolyodik el, ahogy eszébe jut édesanyja egyik mondása. Akkoriban sokat gondolkozott rajta. Sőt meg is próbálta a legsötétebb éjszakán. Ám ennek mélyebb jelentése van, amit csupán csak most kezdett megérteni.
Majd jön az apró hidegzuhany. Ami tán még rosszul is eshetne és valamelyest esik is. A tudat, hogy akkoriban a tömlöc martalékává válhatott volna nem esik jól neki. Ám ezzel Grael bizonyított számára. Hogy nem vezeti az orránál fogva. Őszinte vele. És eltökélt. Nem akarja kihasználni őt pusztán azért, hogy megoldja a gyűrű problémát, hogy aztán menjen a dolgára. Elvégre már rég faképnél hagyhatta volna az első kirohanásánál is. De mégis itt van. Itt áll előtte morcosan, tán morcosabban mint valaha láthatta.
A válasz hallatán egy pillanatra rebben csak meg a szeme. De csak lesújtóan mosolyodik el rajta. Nem is számíthatott volna másra.
Az apró lábak végül lassan mozdulnak újból. Grael irányába. Egészen közel áll meg a férfihoz. Fejét hátra szegi, hogy felnézzen rá mert így talán csak gyomra magasságáig ér fel. És csak egy pimasz, mégis kedves mosoly húzódik arcára amikor ismét szóra nyitja ajkait.*
- Akkor már megtetted volna egyedül.
*Ölti ki a nyelvét egy halk kacagással egyetemben. És nem is rest azonnal átkarolni a rámagasodó férfit már ha ezek után még hagyja. Az ölelés inkább neki szükséges mintsem a másiknak. Hogy elengedje azt a haragot amit iránta érzett. Hogy elkezdje a megbocsátás felé vezető utat. Esélyt kell adnia Graelnak arra, hogy azt amit tett jóvá tegye. De ha esélyt sem ad neki erre, hogy lehetne rá képes.
Biztos benne az ölelést hamar megszakítja majd a marcona férfi. Így nem fűz hozzá sok reményt, hogy elmerülhetne ebben. Hátra is tesz egy lépést, majd nyakánál a ruhájába nyúlt a medáljának láncáért. Amit elő is húz láthatóvá téve baglyos medálját és édesanyja gyűrűjét. A kapcsot kibontva lefűzi róla a gyűrűt és felmutatja a férfinak.*
- És az árvaházba sem kell mennünk.
*A pimasz mosoly már sokkal lágyabb és melegséget áraszt. Édesanyja emléke dereng most szeme előtt. Hogy még a síron túl is képes az ittlévők gondját oltani apró módon lányán keresztül. Még ha az egy bajba jutott férfi a lánykérés előtt.*
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Csak sejti, mit tart magában vissza a félelmet sugárzó Grael. Azok a szemek, a kiállás. Bármelyik ember gerincén végig szánthat a hideg a puszta látványától. Ám Cilia egy picit más. Azokban a rideg barnákban, lát valamit. Valamit ami mélyen megbújik. Ami csak arra vár, hogy valaki a melegével és törődésével előhozza azt. És tán idővel és elég megbocsátással elő is fog jönni.
Lehajtja a fejét a férfi válaszára, és lassan megrázza a súlyos kobakját.*
- Lehet, de attól még bízhatunk abban. És tehetek érte. Egy apró láng is elég, hogy bevilágítsa a legsötétebb szobát.
*Mosolyodik el, ahogy eszébe jut édesanyja egyik mondása. Akkoriban sokat gondolkozott rajta. Sőt meg is próbálta a legsötétebb éjszakán. Ám ennek mélyebb jelentése van, amit csupán csak most kezdett megérteni.
Majd jön az apró hidegzuhany. Ami tán még rosszul is eshetne és valamelyest esik is. A tudat, hogy akkoriban a tömlöc martalékává válhatott volna nem esik jól neki. Ám ezzel Grael bizonyított számára. Hogy nem vezeti az orránál fogva. Őszinte vele. És eltökélt. Nem akarja kihasználni őt pusztán azért, hogy megoldja a gyűrű problémát, hogy aztán menjen a dolgára. Elvégre már rég faképnél hagyhatta volna az első kirohanásánál is. De mégis itt van. Itt áll előtte morcosan, tán morcosabban mint valaha láthatta.
A válasz hallatán egy pillanatra rebben csak meg a szeme. De csak lesújtóan mosolyodik el rajta. Nem is számíthatott volna másra.
Az apró lábak végül lassan mozdulnak újból. Grael irányába. Egészen közel áll meg a férfihoz. Fejét hátra szegi, hogy felnézzen rá mert így talán csak gyomra magasságáig ér fel. És csak egy pimasz, mégis kedves mosoly húzódik arcára amikor ismét szóra nyitja ajkait.*
- Akkor már megtetted volna egyedül.
*Ölti ki a nyelvét egy halk kacagással egyetemben. És nem is rest azonnal átkarolni a rámagasodó férfit már ha ezek után még hagyja. Az ölelés inkább neki szükséges mintsem a másiknak. Hogy elengedje azt a haragot amit iránta érzett. Hogy elkezdje a megbocsátás felé vezető utat. Esélyt kell adnia Graelnak arra, hogy azt amit tett jóvá tegye. De ha esélyt sem ad neki erre, hogy lehetne rá képes.
Biztos benne az ölelést hamar megszakítja majd a marcona férfi. Így nem fűz hozzá sok reményt, hogy elmerülhetne ebben. Hátra is tesz egy lépést, majd nyakánál a ruhájába nyúlt a medáljának láncáért. Amit elő is húz láthatóvá téve baglyos medálját és édesanyja gyűrűjét. A kapcsot kibontva lefűzi róla a gyűrűt és felmutatja a férfinak.*
- És az árvaházba sem kell mennünk.
*A pimasz mosoly már sokkal lágyabb és melegséget áraszt. Édesanyja emléke dereng most szeme előtt. Hogy még a síron túl is képes az ittlévők gondját oltani apró módon lányán keresztül. Még ha az egy bajba jutott férfi a lánykérés előtt.*
1781. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-10-29 07:11:29
Üzenet elküldve: 2025-10-29 07:11:29
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Valahol szerencséje van az elf lánynak. Ha a régi, néhány évvel ezelőtti Graellel társalogna, lehet, hogy már úgy járt volna, ahogy Loyenara akkoriban. Drága húga az ilyen pimasz viselkedésért már két pofont is kapott volna, hogy észrevegye, vele szemben nem engedheti ezt meg magának, de a férfi már nem ugyanaz az ember, aki akkor volt. A múlt hibáiból és a magányból annyit megtanult, hogy most a pofon előtt elszámolt tízig, és ez a rövidke idő elég volt arra, hogy az agresszió helyett csak egy hosszú kioktatás következzen.*
- Nem. *Válaszolja végül röviden a szövegelése után elhangzó, első kérdésre.* Az, ha a valóságot látod. Soha, semmi sem lesz igazságos, hiába olvasod ezt bármilyen tankönyvben. *Kezeit zsebre dugja, és gyalogol tovább, mást már nem akar mondani. Elfogytak a szavai, és úgy érzi, hogy bőven eleget beszélt ahhoz, hogy Cilia megérthesse, amit mond, ha két puffogás között szán arra is időt, hogy átgondolja, amit mondott neki.
Kisvártatva újra a nevét hallja, majd egy újabb kérdést kap, melyre hanyagul sandít a lányra. Hosszú másodpercekig nem válaszol, majd végül felsóhajt.*
- Nem segítettem volna. *Hangzik a hideg, őszinte válasz. Se több, se kevesebb, csupán a kegyetlen tény, de azt sem teszi hozzá, hogy ma már mást válaszolna és talán tenne is, ha valóban a kaszárnyában kötnének ki. Nem is kell ezt hangoztatnia, szavak nélkül is tudják mind a ketten, hogy így vagy úgy, de most már nem csak két idegen ők egymásnak, hanem annál sokkal többek.
A jó és a rossz még mindig nem olyan, mint a fehér és a fekete, ezt próbálta az előbb is megértetni Ciliával, de fogalma sincs róla, hogy ez mennyire sikerült. Végül egy újabbat sóhajt, mikor ismét a lány hangját hallja. Megáll.*
- Utoljára mondom el, nem azért jöttem el hozzád, hogy bármit számonkérhess rajtam. Ha segíteni akarsz nekem abban, hogy Mainak örömet szerezzek, akkor fogd be végre és menjünk, ha nem, akkor szintén hallgass el és hagyd, hogy csináljam egyedül! *Szavai már nem feltétlenül kedvesek, ebből is látszik, hogy fogy az igencsak véges türelme. Hiába egy más Graelmhor már ő, a vér akkor sem válik vízzé.*
//A hűség záloga – de mekkora?//
*Valahol szerencséje van az elf lánynak. Ha a régi, néhány évvel ezelőtti Graellel társalogna, lehet, hogy már úgy járt volna, ahogy Loyenara akkoriban. Drága húga az ilyen pimasz viselkedésért már két pofont is kapott volna, hogy észrevegye, vele szemben nem engedheti ezt meg magának, de a férfi már nem ugyanaz az ember, aki akkor volt. A múlt hibáiból és a magányból annyit megtanult, hogy most a pofon előtt elszámolt tízig, és ez a rövidke idő elég volt arra, hogy az agresszió helyett csak egy hosszú kioktatás következzen.*
- Nem. *Válaszolja végül röviden a szövegelése után elhangzó, első kérdésre.* Az, ha a valóságot látod. Soha, semmi sem lesz igazságos, hiába olvasod ezt bármilyen tankönyvben. *Kezeit zsebre dugja, és gyalogol tovább, mást már nem akar mondani. Elfogytak a szavai, és úgy érzi, hogy bőven eleget beszélt ahhoz, hogy Cilia megérthesse, amit mond, ha két puffogás között szán arra is időt, hogy átgondolja, amit mondott neki.
Kisvártatva újra a nevét hallja, majd egy újabb kérdést kap, melyre hanyagul sandít a lányra. Hosszú másodpercekig nem válaszol, majd végül felsóhajt.*
- Nem segítettem volna. *Hangzik a hideg, őszinte válasz. Se több, se kevesebb, csupán a kegyetlen tény, de azt sem teszi hozzá, hogy ma már mást válaszolna és talán tenne is, ha valóban a kaszárnyában kötnének ki. Nem is kell ezt hangoztatnia, szavak nélkül is tudják mind a ketten, hogy így vagy úgy, de most már nem csak két idegen ők egymásnak, hanem annál sokkal többek.
A jó és a rossz még mindig nem olyan, mint a fehér és a fekete, ezt próbálta az előbb is megértetni Ciliával, de fogalma sincs róla, hogy ez mennyire sikerült. Végül egy újabbat sóhajt, mikor ismét a lány hangját hallja. Megáll.*
- Utoljára mondom el, nem azért jöttem el hozzád, hogy bármit számonkérhess rajtam. Ha segíteni akarsz nekem abban, hogy Mainak örömet szerezzek, akkor fogd be végre és menjünk, ha nem, akkor szintén hallgass el és hagyd, hogy csináljam egyedül! *Szavai már nem feltétlenül kedvesek, ebből is látszik, hogy fogy az igencsak véges türelme. Hiába egy más Graelmhor már ő, a vér akkor sem válik vízzé.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2084-2103