Arthenior - Romváros és Meredély
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Polgárnegyed (új) Templom (új) Piactér (új) | Romváros és Meredély | Sayqueves Rezidencia (új) Selyemrév (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 87 (1721. - 1740. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1740. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-10-01 09:36:15
Üzenet elküldve: 2025-10-01 09:36:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 25
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 25
Játékstílus: Vakmerő
//Hornor megmentése//
* Valóban nem érti, mi folyik itt, de egész biztosan el akar szabadulni. A másik kettő arról diskurál, hogy a templomba kéne vinniük, mintha valami zsák lenne, ami nem tud a saját lábán mozogni. Sőt, ha ez nem lenne elég, az egyikük még nagyon szigorúan rá is mutat mutatóujjával. Ettől Hornor felkapja a vizet. *
– Ne mutogass rám! Megmutatom én neked az illemet, amikor feldugom az ujjadat a seggedbe, te kis…
* A gnóm nem adja fel a küzdelmet, noha elszaladni aligha tudna. Kapálózni kezd, azon fáradozik, hogy megnehezítse a két segítője dolgát, és ha esetleg sikerülne kiszabadulnia, csak azért is megpróbálna elszaladni. *
– A templomba anyád temetésén vigyél! Oda sosem! Sosem megyek a templomba! Sosem! * Nem néz senkire, miközben ezeket a szavakat mondja, így mindketten magukra vehetik.
A korábban torkán lenyomott világoszöld lötty természetesen nincsen nála, soha nem is volt, hiszen csak megitatták vele. *
Megivott egy varázsitalt, ami azonnal begyógyítja az első, második és harmadik fokozatú sebesüléseket.
* Valóban nem érti, mi folyik itt, de egész biztosan el akar szabadulni. A másik kettő arról diskurál, hogy a templomba kéne vinniük, mintha valami zsák lenne, ami nem tud a saját lábán mozogni. Sőt, ha ez nem lenne elég, az egyikük még nagyon szigorúan rá is mutat mutatóujjával. Ettől Hornor felkapja a vizet. *
– Ne mutogass rám! Megmutatom én neked az illemet, amikor feldugom az ujjadat a seggedbe, te kis…
* A gnóm nem adja fel a küzdelmet, noha elszaladni aligha tudna. Kapálózni kezd, azon fáradozik, hogy megnehezítse a két segítője dolgát, és ha esetleg sikerülne kiszabadulnia, csak azért is megpróbálna elszaladni. *
– A templomba anyád temetésén vigyél! Oda sosem! Sosem megyek a templomba! Sosem! * Nem néz senkire, miközben ezeket a szavakat mondja, így mindketten magukra vehetik.
A korábban torkán lenyomott világoszöld lötty természetesen nincsen nála, soha nem is volt, hiszen csak megitatták vele. *
Megivott egy varázsitalt, ami azonnal begyógyítja az első, második és harmadik fokozatú sebesüléseket.
1739. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-30 19:33:36
Üzenet elküldve: 2025-09-30 19:33:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 732
OOC üzenetek: 494
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 732
OOC üzenetek: 494
Játékstílus: Megfontolt
// Kőgyűjtés //
* A dolog igen egyszerű. Csak keresnie kell egy vele nagyjából hasonló méretű kőtömböt. Ha pedig a kőtömb megvan, akkor majd jól megmágiázza, hogy mozgatható legyen még neki is. Előtte viszont rá kell találni az ideális méretűre. Tekintettel, hogy ezt egy romváros, így nem feltétlenül nehéz, de kell azért keresgélni hozzá. Meg az sem baj, ha a teve egy kicsit mozog. Így csap vele egy kört, de kerüli a nagyon veszedelmes hírű részeket. Azért a saját bőrét nem akarja kockáztatni, meg a tevétől sem válnak meg szívesen. Mondjuk hagyni sem hagyná, hogy csak úgy bárki elvegye tőle. Meg vannak a praktikái, vagyis bizonyos mértékig ellenállna. Amikor végre megtalálja a szikláját, ami egy méretes kőkerítésnek a darabja, akkor leszáll és ráolvassa az igét, ami siker esetén tésztához hasonló állagot vesz fel neki. Így aztán majd darabokban, de fel fogja tudni pakolni a szekérre, hogy ott illessze össze egy nagyobb darabbá. Így már egyszerű is a dolog. Feltéve, ha sikerül a varázslat.*
A varázsló megérint egy maximum vele egyméretű masszív kőtömböt, melynek hatására az a varázsló számára egyszerűen formázhatóvá, átalakíthatóvá válik a következő három körre.
* A dolog igen egyszerű. Csak keresnie kell egy vele nagyjából hasonló méretű kőtömböt. Ha pedig a kőtömb megvan, akkor majd jól megmágiázza, hogy mozgatható legyen még neki is. Előtte viszont rá kell találni az ideális méretűre. Tekintettel, hogy ezt egy romváros, így nem feltétlenül nehéz, de kell azért keresgélni hozzá. Meg az sem baj, ha a teve egy kicsit mozog. Így csap vele egy kört, de kerüli a nagyon veszedelmes hírű részeket. Azért a saját bőrét nem akarja kockáztatni, meg a tevétől sem válnak meg szívesen. Mondjuk hagyni sem hagyná, hogy csak úgy bárki elvegye tőle. Meg vannak a praktikái, vagyis bizonyos mértékig ellenállna. Amikor végre megtalálja a szikláját, ami egy méretes kőkerítésnek a darabja, akkor leszáll és ráolvassa az igét, ami siker esetén tésztához hasonló állagot vesz fel neki. Így aztán majd darabokban, de fel fogja tudni pakolni a szekérre, hogy ott illessze össze egy nagyobb darabbá. Így már egyszerű is a dolog. Feltéve, ha sikerül a varázslat.*
A varázsló megérint egy maximum vele egyméretű masszív kőtömböt, melynek hatására az a varázsló számára egyszerűen formázhatóvá, átalakíthatóvá válik a következő három körre.
1738. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-30 16:25:30
Üzenet elküldve: 2025-09-30 16:25:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
//Pókok és egyéb háztáji kedvencek//
*Még be sem fejezi a mozdulatot amivel a homlokát törli meg, az ajtó felől neszt hall. A kövön lefutó víz simaságával és gyorsaságával mozdul meg - karjait maga mellé engedi, kihúzza magát és engedelmesen lehajtja fejét, tekintetét valahová maga elé, a valaha bizonyára szép szőnyeg csomóira vetve. Bár szeme sem rezzen, minden idegszálával az Úrnőt és Urat figyeli, anélkül is tudja hogy melyikük hol áll, vagy épp merre jár, hogy oda kéne néznie. Ahogy Elireya Úrnő a nagyjából rendbe szedett szobát és megterített asztalt szemrevételezi, érzi, hogy valami megfeszül belül. Már készül arra, hogy valamivel kapcsolatban elégedetlenkedni fog, és hogy annak milyen következményei lesznek. Elireya Úrnő mindig elégedetlenkedik valamin. Bár már felnőtt nőnek számít, a viselkedése épp olyan, mint egy hisztis kislányé. Úgy fest, ezen a viselkedésén az Elariion Úrral eltöltött magánmeghallgatása sem változtatott.
Engedelmesen meghajtja magát az utasítást hallva, és a szövetzsákhoz lép, hogy abból az utolsó előtti darabot is kivegye. Sötét, rőtbarna üveg, benne így majdnem feketének látszódó itallal. Ha valaki olyan szagolna bele aki nem tudja mi az, azt hihetné hogy egyszerű gyógynövényes likőr amit háborgó gyomorra isznak. Bár valahol ez tényleg így is van. Letérdel a földre a megcsonkított asztal maradványa mellé, és Elireya Úrnő előkészített kupájába tölt az italból. Vehetett volna mást is Rhéa helyett. Nem mérget, a méreg túl fletűnő lett volna. Hanem mondjuk valami hashajtót. Hadd purgálta volna ki a nőstényből a rosszindulatát..! Vagy csak sima, egyszerű gyógynövényes likőrt, gyomorbajra. Mire észrevette volna Elireya Úrnő, hogy nem Rhéából készült párlatot ivott a magánmeghallgatásai előtt, már késő lenne. Arcizma sem rándul, de legbelül, a fejében kissé felvihog.
A poharat átadja gazdájának, és engedelmesen várakozó tartást vesz fel. Csak a feje mozdul meg ahogy Elariion Úr utasítást ad neki, de nem lép el a nősténytől. Nagyon is jól tudja, hogy a hím csak akkor utasíthatná ennyire nyíltan és közvetlenül, ha nem lenne mellettük valamelyik nőstény. Sőt, ha Vhorossi Úrnője utasítást ad rá, akár teljesen figyelmen kívül hagyhatná őt akkor is. Egy pillanatra átfut a fején, hogy a sötételf hímek sorsa sem sokkal különb, mint az övé. Jobb, de ugyanolyan sanyarú olykor. Kissé behúzza a nyakát ahogy Elireya Úrnő közelebb lép hozzá, és szótlanul tűri ahogy úgy mustrálja végig mint egy vágásra szánt jószágot. Bárcsak így is lenne..! A hozzá intézett szavakra nem válaszol, az Úrnő igazából nem kérdezett semmit tőle, csupán önelégülten fitogtatja a hatalmát felette. Nem akar újra elégedettséget okozni neki azzal, hogy meggondolatlanul szóra nyitja a száját.
Az újabb utasítást is bólintással fogadja, ellép és visszatér a szövetzsákhoz. Abból előhúzza az utolsó tételt amit a piacon vásárolt, a zöld italt. Óvatosan helyezné rá az elé tartott tenyérre, de a mozdulata a levegőbe fagy. Arra gondol, hogy ezek szerint mégsem a nősténynek van rá szüksége, hanem Elariion Úrnak. Szegény Elariion Úr! Nem elég, hogy gyomorforgató módon kell szolgálnia Elireya Úrnő igényeit, még meg is sebesül közben. De nem.. a gondolat zsákutcába fut az újabb hozzá intézett szavak értelmében. Most nem tudja türtőztetni magát, szeme megrebben; egy pillanatra egészen felugrik Elireya Úrnő térdéig is, mire észbe kap és újra lesüti.*
- Igenis, Úrnőm, ahogy kívánja. *-válaszolja, miközben tehetetlen dühöt érez magában. Hiszen az elmúlt percek mindösszes munkáját pár szóval teszi semmissé és értéktelenné az Úrnő! Legszívesebben a zöld italos fiolával verné fejbe az önelégült nőstényt. De nem mozdul, csupán finoman a fiola köré fonja a zujjait. Addig nem is mozdul meg, amíg a két sötételf vele egy légtérben van. Pontosabban de, megmozdul: az ajtó felé fordítja fejét, ahogy Elireya Úrnő az utolsó parancsát is kiadja. Eszébe vési az üzenetet.
Mikor egyedül marad, körbenéz. Dühe még mindig mellkasában izzik, és emlékeztetnie kell magát arra, hogy ne roppantsa össze a még mindig a markába szorított üveget. Megmozdul – a zöldet tartalmazó fiolát visszacsúsztatja a vászonzsákba. Ellenszegül Elireya Úrnő akaratának, de csupán azért, mert Vhorossi Úrnő utasítása lesz az, amit végül döntőnek fogad el az itallal kapcsolatban. Elireya Úrnőnek nincs elég hatalma ahhoz, hogy büntetésként megüsse őt, és ahhoz sem, hogy a gyógyulását irányítsa. Ez egyedül Vhorossi Úrnő privilégiuma.
Pár pillanatig vágyakozva nézi a tányérra rendezett ételt. Szívesen enne belőle pár falatot, de magában biztos abban, hogy Elireya Úrnő megjegyzett minden darabot ami a tányéron van. Ne szeretné, ha az Úrnő jóvoltából a fogait is kivernék. Inkább a kenyeresvászonnal óvón letakarja a tálat, és nekiáll összeszedni az előkészített holmit.
Míg ezzel végez, Vhorossi Úrnő még mindig nem bukkan fel. Eszébe jut, hogy Úrnőjét talán érte valami a házban, és azért nem jelent meg, mert képtelen erre. Ne biztos benne, hogy a gondolat milyen érzelmet lobbant fel benne, így inkább félreteszi azt. Megáll, néhány szívdobbanásnyi ideig a kúria csöndjébe fülel. Semmi különös zaj, amennyire lehet bármilyen nesz megszokott egyelőre. A zsákból újra magához veszi a zöld italt, és a remegő gyertyafény felé tartja. Elvileg az övé. Mégsem meri meginni. Szabad kezének ujjaival tétován megérinti összevert arcának tompán sajgó húsát, majd kissé lebiggyedő ajkakkal nadrágjának zsebébe csúsztatja az üveget.
Felveszi a letakart, étellel teli tányért egyik tenyerére, másik kezével összefogja Vhorossi Úrnő kupáját és a boros üveget. Így felszerelkezve lép ki a régenvolt étkezőből. Félig a sötétben lábával tapogatózva, félig emlékezetből halad át a házon. Emlékszik rá, hogy hol voltak azok a szobák amik az Úrnők és az Urak számára lehettek fenntartva régen, és ha megérzése nem csal, hát úgy sejti hogy Vhorossi Úrnő az egyik ilyen szobában van már.
Nem hall neszt az emeletre érve. Az egyik ajtó alól kiszűrődő fény árulja el számára, hogy melyik szobát keresi. A sötétben óvatosan odakacsázik, a teli tálat egyensúlyozva tenyerén. Addig ügyeskedik a kupát és bort tartó kezével míg kisujját szabaddá nem tudja tenni. Annak hegyével kocogtatja meg halkan az ajtót. A nesz alig több, mint ha egy egér próbálna bejutni, s hogy ne tevesszék őt össze egy ilyen állattal, halkan szólal meg, bebocsátást kérve: *
- Úrnőm..?
//Pókok és egyéb háztáji kedvencek//
*Még be sem fejezi a mozdulatot amivel a homlokát törli meg, az ajtó felől neszt hall. A kövön lefutó víz simaságával és gyorsaságával mozdul meg - karjait maga mellé engedi, kihúzza magát és engedelmesen lehajtja fejét, tekintetét valahová maga elé, a valaha bizonyára szép szőnyeg csomóira vetve. Bár szeme sem rezzen, minden idegszálával az Úrnőt és Urat figyeli, anélkül is tudja hogy melyikük hol áll, vagy épp merre jár, hogy oda kéne néznie. Ahogy Elireya Úrnő a nagyjából rendbe szedett szobát és megterített asztalt szemrevételezi, érzi, hogy valami megfeszül belül. Már készül arra, hogy valamivel kapcsolatban elégedetlenkedni fog, és hogy annak milyen következményei lesznek. Elireya Úrnő mindig elégedetlenkedik valamin. Bár már felnőtt nőnek számít, a viselkedése épp olyan, mint egy hisztis kislányé. Úgy fest, ezen a viselkedésén az Elariion Úrral eltöltött magánmeghallgatása sem változtatott.
Engedelmesen meghajtja magát az utasítást hallva, és a szövetzsákhoz lép, hogy abból az utolsó előtti darabot is kivegye. Sötét, rőtbarna üveg, benne így majdnem feketének látszódó itallal. Ha valaki olyan szagolna bele aki nem tudja mi az, azt hihetné hogy egyszerű gyógynövényes likőr amit háborgó gyomorra isznak. Bár valahol ez tényleg így is van. Letérdel a földre a megcsonkított asztal maradványa mellé, és Elireya Úrnő előkészített kupájába tölt az italból. Vehetett volna mást is Rhéa helyett. Nem mérget, a méreg túl fletűnő lett volna. Hanem mondjuk valami hashajtót. Hadd purgálta volna ki a nőstényből a rosszindulatát..! Vagy csak sima, egyszerű gyógynövényes likőrt, gyomorbajra. Mire észrevette volna Elireya Úrnő, hogy nem Rhéából készült párlatot ivott a magánmeghallgatásai előtt, már késő lenne. Arcizma sem rándul, de legbelül, a fejében kissé felvihog.
A poharat átadja gazdájának, és engedelmesen várakozó tartást vesz fel. Csak a feje mozdul meg ahogy Elariion Úr utasítást ad neki, de nem lép el a nősténytől. Nagyon is jól tudja, hogy a hím csak akkor utasíthatná ennyire nyíltan és közvetlenül, ha nem lenne mellettük valamelyik nőstény. Sőt, ha Vhorossi Úrnője utasítást ad rá, akár teljesen figyelmen kívül hagyhatná őt akkor is. Egy pillanatra átfut a fején, hogy a sötételf hímek sorsa sem sokkal különb, mint az övé. Jobb, de ugyanolyan sanyarú olykor. Kissé behúzza a nyakát ahogy Elireya Úrnő közelebb lép hozzá, és szótlanul tűri ahogy úgy mustrálja végig mint egy vágásra szánt jószágot. Bárcsak így is lenne..! A hozzá intézett szavakra nem válaszol, az Úrnő igazából nem kérdezett semmit tőle, csupán önelégülten fitogtatja a hatalmát felette. Nem akar újra elégedettséget okozni neki azzal, hogy meggondolatlanul szóra nyitja a száját.
Az újabb utasítást is bólintással fogadja, ellép és visszatér a szövetzsákhoz. Abból előhúzza az utolsó tételt amit a piacon vásárolt, a zöld italt. Óvatosan helyezné rá az elé tartott tenyérre, de a mozdulata a levegőbe fagy. Arra gondol, hogy ezek szerint mégsem a nősténynek van rá szüksége, hanem Elariion Úrnak. Szegény Elariion Úr! Nem elég, hogy gyomorforgató módon kell szolgálnia Elireya Úrnő igényeit, még meg is sebesül közben. De nem.. a gondolat zsákutcába fut az újabb hozzá intézett szavak értelmében. Most nem tudja türtőztetni magát, szeme megrebben; egy pillanatra egészen felugrik Elireya Úrnő térdéig is, mire észbe kap és újra lesüti.*
- Igenis, Úrnőm, ahogy kívánja. *-válaszolja, miközben tehetetlen dühöt érez magában. Hiszen az elmúlt percek mindösszes munkáját pár szóval teszi semmissé és értéktelenné az Úrnő! Legszívesebben a zöld italos fiolával verné fejbe az önelégült nőstényt. De nem mozdul, csupán finoman a fiola köré fonja a zujjait. Addig nem is mozdul meg, amíg a két sötételf vele egy légtérben van. Pontosabban de, megmozdul: az ajtó felé fordítja fejét, ahogy Elireya Úrnő az utolsó parancsát is kiadja. Eszébe vési az üzenetet.
Mikor egyedül marad, körbenéz. Dühe még mindig mellkasában izzik, és emlékeztetnie kell magát arra, hogy ne roppantsa össze a még mindig a markába szorított üveget. Megmozdul – a zöldet tartalmazó fiolát visszacsúsztatja a vászonzsákba. Ellenszegül Elireya Úrnő akaratának, de csupán azért, mert Vhorossi Úrnő utasítása lesz az, amit végül döntőnek fogad el az itallal kapcsolatban. Elireya Úrnőnek nincs elég hatalma ahhoz, hogy büntetésként megüsse őt, és ahhoz sem, hogy a gyógyulását irányítsa. Ez egyedül Vhorossi Úrnő privilégiuma.
Pár pillanatig vágyakozva nézi a tányérra rendezett ételt. Szívesen enne belőle pár falatot, de magában biztos abban, hogy Elireya Úrnő megjegyzett minden darabot ami a tányéron van. Ne szeretné, ha az Úrnő jóvoltából a fogait is kivernék. Inkább a kenyeresvászonnal óvón letakarja a tálat, és nekiáll összeszedni az előkészített holmit.
Míg ezzel végez, Vhorossi Úrnő még mindig nem bukkan fel. Eszébe jut, hogy Úrnőjét talán érte valami a házban, és azért nem jelent meg, mert képtelen erre. Ne biztos benne, hogy a gondolat milyen érzelmet lobbant fel benne, így inkább félreteszi azt. Megáll, néhány szívdobbanásnyi ideig a kúria csöndjébe fülel. Semmi különös zaj, amennyire lehet bármilyen nesz megszokott egyelőre. A zsákból újra magához veszi a zöld italt, és a remegő gyertyafény felé tartja. Elvileg az övé. Mégsem meri meginni. Szabad kezének ujjaival tétován megérinti összevert arcának tompán sajgó húsát, majd kissé lebiggyedő ajkakkal nadrágjának zsebébe csúsztatja az üveget.
Felveszi a letakart, étellel teli tányért egyik tenyerére, másik kezével összefogja Vhorossi Úrnő kupáját és a boros üveget. Így felszerelkezve lép ki a régenvolt étkezőből. Félig a sötétben lábával tapogatózva, félig emlékezetből halad át a házon. Emlékszik rá, hogy hol voltak azok a szobák amik az Úrnők és az Urak számára lehettek fenntartva régen, és ha megérzése nem csal, hát úgy sejti hogy Vhorossi Úrnő az egyik ilyen szobában van már.
Nem hall neszt az emeletre érve. Az egyik ajtó alól kiszűrődő fény árulja el számára, hogy melyik szobát keresi. A sötétben óvatosan odakacsázik, a teli tálat egyensúlyozva tenyerén. Addig ügyeskedik a kupát és bort tartó kezével míg kisujját szabaddá nem tudja tenni. Annak hegyével kocogtatja meg halkan az ajtót. A nesz alig több, mint ha egy egér próbálna bejutni, s hogy ne tevesszék őt össze egy ilyen állattal, halkan szólal meg, bebocsátást kérve: *
- Úrnőm..?
1737. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-30 15:14:44
Üzenet elküldve: 2025-09-30 15:14:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
*A holdak világossága beragyogja a kopár kertet, nem mutat semmit, ami legalább egy szemernyit is tetszene kékeslila szemeinek. Csupán friss levegőt akar, a benti dohos-koszos szag után, de nem vár csodát. Éppen olyan állapotban van a kert is, mint minden más bent. Egy időre rámered a szinte teljesen elkorhadt, kiszáradt rózsabokorra, alig zöldell már rajta bármi, mégis megleli azt a tenyérnyi virágot, ami megmenekült. Utolsó túlélő, s más reményt láthat benne, ő maga nem kedveli az efféle klisés gondolatokat. Óvatosan nyúl felé, mintha keze gondoskodón szeretne végigsimítani a szirmokon, de ujjai lejjebb csúsznak s letöri azt az egyetlen szálat is. Azt sem bánja, hogy ujjából megered a vér, ahogy tüskére fogott. Fel sem szisszen, csupán lehajítja a földre hadd legyen az is az enyészeté. Lassan néz fel Elariionra, s sötéten mosolyodik el.*
- Feltalálta-e vajon magát az idegen városban?
*Mintha csak próbatétel elé állította volna Narent, megindul, hogy leellenőrizze. Hamar meglátja az előbbiekhez képest rendezett helyiséget, a gondosan előkészített étket, a bort. Utolsó, amit megtekint, az a meggyötört, sebes ábrázat. Mosolya úgy terül szét arcán, mintha megtalálta volna rögtön azt, mibe beleköthet, s vár egy hatásvadász pillanatot, míg amaz elkönyveli, hogy újfent dorgálásban, vagy verésben lesz része, de ehelyett negédes hangján szólal meg.*
- Töltsd ki az italom, Naren!
*Természetesen a Rhéából készültre gondol, de ezt nem kell hozzátennie. A hímre tekint, finoman harap rá alsó ajkára, ő már jól tudhatja, hogy kedvelt elfoglaltsága, hogy libabőrös legyen tőle, akire ránéz; ki így, ki úgy. De csakhamar visszatér a fattyúhoz. Talán ez idő alatt sebtiben meg is teszi, amit várnak tőle, ő pedig nem gondolkodva issza meg, s sóhajt fel megkönnyebbülten.
A hím megszólal, mutatóujja pedig a levegőbe lendül; ha szívének ő is a legkedvesebb, Elireya az, aki innen elküldheti a szolgát, amennyiben végzett vele, s az teljesítette minden kívánságát.*
- Vhorossi úrnő el tudja dönteni, hogy mikor mit szeretne.
*Szögezi le, majd tesz egy lépést a félvér felé megfontoltan. Látványosan méricskéli, körbe is járja, mintha nem tudná eldönteni, hogy mihez is kezdjen vele. Baljósnak tűnik minden szemvillanás, de végül megállapodik szemben vele.*
- Az új helyzeted csak megingatott, ugye Naren? Pirtianesben soha nem tettél volna olyat, ami sértő. *Sötéten mosolyog továbbra is, majd tenyerét, színpadias kecsességgel nyújtja a fiú elé.*
- A varázsitalt!
*Mint egy szobor várja meg, hogy elé hozza a szolga, de mikor belehelyezné a fiolát, ismét mutatóujját emeli, hogy ne merje megtenni. Apró játszadozás. Látni akarja a szemekben a gyötrődést, a félelmet, vagy a sorsába való beletörődést.*
- Idd meg! Nem festhetsz így, rossz fényt vetsz a családunkra. *Még a szokásos fintor is hiányzik, hogy még jobban összezavarja a fattyút.* - Tudom, hogy megbántad a tegnapit. Ezt… *Mutat körbe a rögtönzött gyertyafényes vacsorán. * - Tüntesd el.
*Elariiont közelíti meg, hátat fordít Narennek, mintha már számba se venné, hogy egyáltalán itt van. Hogy dolgozott vele, nem érdekli. Hogy jól lakik-e belőle az sem. Nem lesz képes még akkor sem itt megvacsorázni, ha ő kérte ezt az egészet.*
- Menjünk! Nem töltjük itt az éjjelt. Ha Vhorossi Úrnő keres… *sandít mégis vissza a válla felett* … megoldjuk a kúria dolgát.
*A holdak világossága beragyogja a kopár kertet, nem mutat semmit, ami legalább egy szemernyit is tetszene kékeslila szemeinek. Csupán friss levegőt akar, a benti dohos-koszos szag után, de nem vár csodát. Éppen olyan állapotban van a kert is, mint minden más bent. Egy időre rámered a szinte teljesen elkorhadt, kiszáradt rózsabokorra, alig zöldell már rajta bármi, mégis megleli azt a tenyérnyi virágot, ami megmenekült. Utolsó túlélő, s más reményt láthat benne, ő maga nem kedveli az efféle klisés gondolatokat. Óvatosan nyúl felé, mintha keze gondoskodón szeretne végigsimítani a szirmokon, de ujjai lejjebb csúsznak s letöri azt az egyetlen szálat is. Azt sem bánja, hogy ujjából megered a vér, ahogy tüskére fogott. Fel sem szisszen, csupán lehajítja a földre hadd legyen az is az enyészeté. Lassan néz fel Elariionra, s sötéten mosolyodik el.*
- Feltalálta-e vajon magát az idegen városban?
*Mintha csak próbatétel elé állította volna Narent, megindul, hogy leellenőrizze. Hamar meglátja az előbbiekhez képest rendezett helyiséget, a gondosan előkészített étket, a bort. Utolsó, amit megtekint, az a meggyötört, sebes ábrázat. Mosolya úgy terül szét arcán, mintha megtalálta volna rögtön azt, mibe beleköthet, s vár egy hatásvadász pillanatot, míg amaz elkönyveli, hogy újfent dorgálásban, vagy verésben lesz része, de ehelyett negédes hangján szólal meg.*
- Töltsd ki az italom, Naren!
*Természetesen a Rhéából készültre gondol, de ezt nem kell hozzátennie. A hímre tekint, finoman harap rá alsó ajkára, ő már jól tudhatja, hogy kedvelt elfoglaltsága, hogy libabőrös legyen tőle, akire ránéz; ki így, ki úgy. De csakhamar visszatér a fattyúhoz. Talán ez idő alatt sebtiben meg is teszi, amit várnak tőle, ő pedig nem gondolkodva issza meg, s sóhajt fel megkönnyebbülten.
A hím megszólal, mutatóujja pedig a levegőbe lendül; ha szívének ő is a legkedvesebb, Elireya az, aki innen elküldheti a szolgát, amennyiben végzett vele, s az teljesítette minden kívánságát.*
- Vhorossi úrnő el tudja dönteni, hogy mikor mit szeretne.
*Szögezi le, majd tesz egy lépést a félvér felé megfontoltan. Látványosan méricskéli, körbe is járja, mintha nem tudná eldönteni, hogy mihez is kezdjen vele. Baljósnak tűnik minden szemvillanás, de végül megállapodik szemben vele.*
- Az új helyzeted csak megingatott, ugye Naren? Pirtianesben soha nem tettél volna olyat, ami sértő. *Sötéten mosolyog továbbra is, majd tenyerét, színpadias kecsességgel nyújtja a fiú elé.*
- A varázsitalt!
*Mint egy szobor várja meg, hogy elé hozza a szolga, de mikor belehelyezné a fiolát, ismét mutatóujját emeli, hogy ne merje megtenni. Apró játszadozás. Látni akarja a szemekben a gyötrődést, a félelmet, vagy a sorsába való beletörődést.*
- Idd meg! Nem festhetsz így, rossz fényt vetsz a családunkra. *Még a szokásos fintor is hiányzik, hogy még jobban összezavarja a fattyút.* - Tudom, hogy megbántad a tegnapit. Ezt… *Mutat körbe a rögtönzött gyertyafényes vacsorán. * - Tüntesd el.
*Elariiont közelíti meg, hátat fordít Narennek, mintha már számba se venné, hogy egyáltalán itt van. Hogy dolgozott vele, nem érdekli. Hogy jól lakik-e belőle az sem. Nem lesz képes még akkor sem itt megvacsorázni, ha ő kérte ezt az egészet.*
- Menjünk! Nem töltjük itt az éjjelt. Ha Vhorossi Úrnő keres… *sandít mégis vissza a válla felett* … megoldjuk a kúria dolgát.
1736. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-30 13:44:04
Üzenet elküldve: 2025-09-30 13:44:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Hornor megmentése//
* Elraktározza magában a hallott nevet, de különösebben nem fűz hozzá semmit. Nem ismeri a N'athor családot, és így az orvosról sem hallott még soha. Viszont abban megegyeznek, hogy a templomban van a legtöbb esélye a túlélésre az öregnek, és ezzel ők maguk is tehermentesülnének a felügyelettől. Drameiloten szeret segíteni másoknak, viszont igyekszik ezt mindig a legkevesebb kellemetlenséggel és fáradtsággal tenni.
Ahogy észhez tér a gnóm, összeráncolja a homlokát, és Diynomitra pillant. *
- Így talán könnyebb lesz. * Jelenti ki, és Hornorra mutat egy határozott mozdulattal. Ha sikerrel jár, akkor egy kis energialövedéket lő bele, ami erős nyugtató, és bénító hatással bír. Amennyiben a varázslattal nem sül be, el is magyarázza az orvosnak. *
- Nem okoz neki fájdalmat, vagy sérülést, csak nyugtatja. Lassabbak a mozdulatai, és ha kárt akar tenni magában, akkor több időnk lesz rá reagálni. A templomba vezető úton folyamatosan tartani fogom rajta a hatást, a saját érdekében, ha nincs ellenvetése. * Utolsó szavait, bár az idősebbik gnómra néz, mégis a fiatalabbnak szánja. Nem gondolja, hogy ártana a varázslattal, de ha az orvoslásban jártas úr mégis kifogásolná, akkor természetesen abba hagy a folyamatos lassítással. *
Drameiloten Sayqueves megpróbált varázsolni egy Mana lövedék nevű varázslatot, de a varázslat nem sikerült, elrontotta, így nincs hatása!
* Elraktározza magában a hallott nevet, de különösebben nem fűz hozzá semmit. Nem ismeri a N'athor családot, és így az orvosról sem hallott még soha. Viszont abban megegyeznek, hogy a templomban van a legtöbb esélye a túlélésre az öregnek, és ezzel ők maguk is tehermentesülnének a felügyelettől. Drameiloten szeret segíteni másoknak, viszont igyekszik ezt mindig a legkevesebb kellemetlenséggel és fáradtsággal tenni.
Ahogy észhez tér a gnóm, összeráncolja a homlokát, és Diynomitra pillant. *
- Így talán könnyebb lesz. * Jelenti ki, és Hornorra mutat egy határozott mozdulattal. Ha sikerrel jár, akkor egy kis energialövedéket lő bele, ami erős nyugtató, és bénító hatással bír. Amennyiben a varázslattal nem sül be, el is magyarázza az orvosnak. *
- Nem okoz neki fájdalmat, vagy sérülést, csak nyugtatja. Lassabbak a mozdulatai, és ha kárt akar tenni magában, akkor több időnk lesz rá reagálni. A templomba vezető úton folyamatosan tartani fogom rajta a hatást, a saját érdekében, ha nincs ellenvetése. * Utolsó szavait, bár az idősebbik gnómra néz, mégis a fiatalabbnak szánja. Nem gondolja, hogy ártana a varázslattal, de ha az orvoslásban jártas úr mégis kifogásolná, akkor természetesen abba hagy a folyamatos lassítással. *
Drameiloten Sayqueves megpróbált varázsolni egy Mana lövedék nevű varázslatot, de a varázslat nem sikerült, elrontotta, így nincs hatása!
1735. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-30 13:32:28
Üzenet elküldve: 2025-09-30 13:32:28
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 220
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 220
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Hornor megmentése//
*Amint a bájitalt megitatták a sérülttel, erősen koncentrál, hogy mi fog történni. Eközben persze igyekszik a magas elf férfira is figyelni, aki eddig kiváló segítőjének bizonyult. Teljesen egyetért a másikkal, hogy a maguk részéről mindent megtettek, és a többit csak az idő orvosolhatja.*
- Jól látja. *Válaszolja röviden, majd bólint felé, amint a másik Drameiloten Sayqueves-ként mutatkozik be. Túl sok lehetőségük nincs a formális bemutatkozásra, de viszonozza.*
- Örvendek, Drameiloten. Jómagam Diynomit Dedhor N'athor vagyok. *A Sayqueves családnév hallatán felkúszik szemöldöke. Már épp rákérdezne, amikor felocsúdik, hogy épp valaki megmentésén fáradoznak. Bizonyára lesz még lehetőségük beszélgetni a későbbiekben. Most azonban alaposan megfontolja Drameiloten javaslatát. Hajlik rá, hogy egyetértsen azzal, hogy a templomba vigyék.*
- Ez egy nagyon jó ötlet. Vigyük oda. Neki most leginkább felügyelet kell, amit ott megkap majd. *Remek ötlettel állt elő az elf, amit támogat is. A templomban lesz a legjobb helye az idős gnómnak. Miközben ezt megbeszélték, a gyógyital közben ki is fejti a hatását. A csúnya, fejet ért sérülések begyógyulnak, és már csak a száradt vér marad ott, ami emlékeztet a sebesülésre. Persze a fizikai gyors gyógyulás nem ennyire egyszerű, a mentális pedig még kevésbé. Az életveszélyes állapot így elmúlik, de kell még egy kis idő, mire fizikailag is teljesen rend jön. A „hullajó” szavak ismételgetésére furcsán összehúzza szemöldökét, és készül lefogni a gnómot. Feltehetően nem tudja, mi történt, vagy épp szembesülnek a mentális zavarával. Igyekszik lefogni az idős férfit.*
- Fogjuk, és vigyük a templomba, mert még ismét kárt tesz magában. *Nem is sokat töpreng a történeten, és ha a másik segít, akkor ketten könnyen el tudják vinni a templomba.*
*Amint a bájitalt megitatták a sérülttel, erősen koncentrál, hogy mi fog történni. Eközben persze igyekszik a magas elf férfira is figyelni, aki eddig kiváló segítőjének bizonyult. Teljesen egyetért a másikkal, hogy a maguk részéről mindent megtettek, és a többit csak az idő orvosolhatja.*
- Jól látja. *Válaszolja röviden, majd bólint felé, amint a másik Drameiloten Sayqueves-ként mutatkozik be. Túl sok lehetőségük nincs a formális bemutatkozásra, de viszonozza.*
- Örvendek, Drameiloten. Jómagam Diynomit Dedhor N'athor vagyok. *A Sayqueves családnév hallatán felkúszik szemöldöke. Már épp rákérdezne, amikor felocsúdik, hogy épp valaki megmentésén fáradoznak. Bizonyára lesz még lehetőségük beszélgetni a későbbiekben. Most azonban alaposan megfontolja Drameiloten javaslatát. Hajlik rá, hogy egyetértsen azzal, hogy a templomba vigyék.*
- Ez egy nagyon jó ötlet. Vigyük oda. Neki most leginkább felügyelet kell, amit ott megkap majd. *Remek ötlettel állt elő az elf, amit támogat is. A templomban lesz a legjobb helye az idős gnómnak. Miközben ezt megbeszélték, a gyógyital közben ki is fejti a hatását. A csúnya, fejet ért sérülések begyógyulnak, és már csak a száradt vér marad ott, ami emlékeztet a sebesülésre. Persze a fizikai gyors gyógyulás nem ennyire egyszerű, a mentális pedig még kevésbé. Az életveszélyes állapot így elmúlik, de kell még egy kis idő, mire fizikailag is teljesen rend jön. A „hullajó” szavak ismételgetésére furcsán összehúzza szemöldökét, és készül lefogni a gnómot. Feltehetően nem tudja, mi történt, vagy épp szembesülnek a mentális zavarával. Igyekszik lefogni az idős férfit.*
- Fogjuk, és vigyük a templomba, mert még ismét kárt tesz magában. *Nem is sokat töpreng a történeten, és ha a másik segít, akkor ketten könnyen el tudják vinni a templomba.*
1734. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-29 20:14:06
Üzenet elküldve: 2025-09-29 20:14:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
"Ha nem volnál itt"
*Elariion tudja, hogy mire gondol a másik, az ő tökéletes bőrének és eleganciájának nem való ez a hely. Nos, a kúria szót sem érdemel ezen okfejtéskor, egyáltalán a felszín és a legjobb fogadók sem ütik meg a mércét, az alantas fajok pedig csak tetézik az egészet. Ha pedig ez még nem lenne elég, ott van az alkalmazkodás, ami szükséges a felszíni életben sikeres túléléshez. Ezt pedig megtetézve ő észrevette, hogy a legtöbben mennyire ódzkodnak a nemes vérű sötételfektől az itteniek, erre mondjuk minden okuk megvan rá. Sosem bántak kesztyűs kézzel Pirtianes Úrnői az idegenekkel, és sosem felejtették megmutatni nekik, hogy ki van magasabban azon a bizonyos ranglétrán. Az, hogy ez pökhendiség-e, vagy éppen a hatalom kinyilatkoztatása, már nézőpont kérdése. Ezen nézőpont fókusza pedig most már teljesen a visszájára fordult, és ezt ő jól tudja. Senkinek sem jó, hogy ők itt vannak, de más-más okból, és abban viszont mindkét fél egyetértene, hogy inkább mennének vissza a komor barlangok lüktető birodalmába.
Egyedül egymásnak adhatnak némi vigaszt és állandóságot, amibe kapaszkodniuk kell. Most viszont a rideg valóság, a napfény és ki tudja, hogy még mi fog mindent megnehezíteni. Talán gyorsabban át kell szokniuk az új módira, mint azt gondolnák. Elariion még tart egy halvány esélyt, hogy egyszer dicsőségesen visszatérjenek Pirtianesbe. De ahhoz még rengeteg félig elvarrt szálat kell felélesztenie és a győzelem lehetősége igen csekély. Az viszont elképzelhető, hogy ha itt elég jó bázist alakítanak ki, lesz visszaút, esetleg megelégszenek majd ezzel. Nem ezzel, ami most van, hanem azzal majd, amit megépítenek, ők büszke Dwirinthalenek.
Talán a régmúltból akad itt egy darab, amit megtalál szíve választottjának. A dobozt nagy örömmel talált meg és még nagyobbal adja át Elireya-nak.*
- Az igazán szívderítő lenne. *Ő azért nem annyira bizakodó, csak halvány reményt lát arra, hogy az ide korábban betérők ne vigyenek el minden használhatót. bár elrejtve volt és díszes a doboz, ő mindig kételkedik. A csalódás keserű méregként fut végig a torkán, fájdalmas grimaszt varázsolva az arcára. A megnyűtt pergamenek látvány tökéletesen illik a kúria állapotához.*
- Talán így kellett lennie. *Sóhajt, majd elkeseredettsége kissé enyhül, ahogy a nőstény hozzábújik.*
- Ezt pótolni fogom neked, Reya. *Már bánja, hogy a megölt orgyilkos ujjáról nem fejtette le a gyűrűt. Azt megkaphatta volna kedvese és akkor a rabló is elégedett és a legbecsesebb kincs is megmarad, ahogy az ősi városban mondják. Bólint csak az invitálásra, és miközben kifelé igyekeznek, látja elsurranni Naren sziluettjét egy zsákkal. Bármikor felismerné az alázatos szolgát, volt ideje megfigyelni őt. MIkor kiérnek, hasonlóan siralmas látvány fogadja őket. Az ágyások körvonalai már csak nyomokban láthatóak, mindent benőtt a gaz, itt-ott nemes kovácsoltvas kerítésmaradványok még állnak ki a földből. A korábbi bizonyosan lenyűgöző rózsalugas megtört íveit könnyedén csapkodja a szél, hirdetve, hogy a kúria egykori gazdái már nem ellenfelek számára.*
- Láttam visszajönni a szolgát, menjünk. *Szól, miután hagyja, hogy kiszörnyülködhesse magát Elireya. Vezeti a nőt, intuíciók és tapasztalatok alapján. Mikor megtalálják Narent, már éppen végez a tálalással. Vhorossi még mindig nincs sehol, illene őt bevárni, vagy legalább megosztani vele az ételt.*
- Keresd meg Vhorossi úrnőt, minden bizonnyal éhes már ő is. *Szól határozottan, és mikor Naren elmegy az ő, vagy éppen Elireya szavára, hallótávolságon kívül a vére felé fordul.*
- Biztos itt akarod megenni? Kell szenvedni tovább? *Kérdezi a nőstényt. Tudja jól, hogy kedvese válogatós és nem szeretné, ha rosszul érezné magát még jobban, mint eddig.*
"Ha nem volnál itt"
*Elariion tudja, hogy mire gondol a másik, az ő tökéletes bőrének és eleganciájának nem való ez a hely. Nos, a kúria szót sem érdemel ezen okfejtéskor, egyáltalán a felszín és a legjobb fogadók sem ütik meg a mércét, az alantas fajok pedig csak tetézik az egészet. Ha pedig ez még nem lenne elég, ott van az alkalmazkodás, ami szükséges a felszíni életben sikeres túléléshez. Ezt pedig megtetézve ő észrevette, hogy a legtöbben mennyire ódzkodnak a nemes vérű sötételfektől az itteniek, erre mondjuk minden okuk megvan rá. Sosem bántak kesztyűs kézzel Pirtianes Úrnői az idegenekkel, és sosem felejtették megmutatni nekik, hogy ki van magasabban azon a bizonyos ranglétrán. Az, hogy ez pökhendiség-e, vagy éppen a hatalom kinyilatkoztatása, már nézőpont kérdése. Ezen nézőpont fókusza pedig most már teljesen a visszájára fordult, és ezt ő jól tudja. Senkinek sem jó, hogy ők itt vannak, de más-más okból, és abban viszont mindkét fél egyetértene, hogy inkább mennének vissza a komor barlangok lüktető birodalmába.
Egyedül egymásnak adhatnak némi vigaszt és állandóságot, amibe kapaszkodniuk kell. Most viszont a rideg valóság, a napfény és ki tudja, hogy még mi fog mindent megnehezíteni. Talán gyorsabban át kell szokniuk az új módira, mint azt gondolnák. Elariion még tart egy halvány esélyt, hogy egyszer dicsőségesen visszatérjenek Pirtianesbe. De ahhoz még rengeteg félig elvarrt szálat kell felélesztenie és a győzelem lehetősége igen csekély. Az viszont elképzelhető, hogy ha itt elég jó bázist alakítanak ki, lesz visszaút, esetleg megelégszenek majd ezzel. Nem ezzel, ami most van, hanem azzal majd, amit megépítenek, ők büszke Dwirinthalenek.
Talán a régmúltból akad itt egy darab, amit megtalál szíve választottjának. A dobozt nagy örömmel talált meg és még nagyobbal adja át Elireya-nak.*
- Az igazán szívderítő lenne. *Ő azért nem annyira bizakodó, csak halvány reményt lát arra, hogy az ide korábban betérők ne vigyenek el minden használhatót. bár elrejtve volt és díszes a doboz, ő mindig kételkedik. A csalódás keserű méregként fut végig a torkán, fájdalmas grimaszt varázsolva az arcára. A megnyűtt pergamenek látvány tökéletesen illik a kúria állapotához.*
- Talán így kellett lennie. *Sóhajt, majd elkeseredettsége kissé enyhül, ahogy a nőstény hozzábújik.*
- Ezt pótolni fogom neked, Reya. *Már bánja, hogy a megölt orgyilkos ujjáról nem fejtette le a gyűrűt. Azt megkaphatta volna kedvese és akkor a rabló is elégedett és a legbecsesebb kincs is megmarad, ahogy az ősi városban mondják. Bólint csak az invitálásra, és miközben kifelé igyekeznek, látja elsurranni Naren sziluettjét egy zsákkal. Bármikor felismerné az alázatos szolgát, volt ideje megfigyelni őt. MIkor kiérnek, hasonlóan siralmas látvány fogadja őket. Az ágyások körvonalai már csak nyomokban láthatóak, mindent benőtt a gaz, itt-ott nemes kovácsoltvas kerítésmaradványok még állnak ki a földből. A korábbi bizonyosan lenyűgöző rózsalugas megtört íveit könnyedén csapkodja a szél, hirdetve, hogy a kúria egykori gazdái már nem ellenfelek számára.*
- Láttam visszajönni a szolgát, menjünk. *Szól, miután hagyja, hogy kiszörnyülködhesse magát Elireya. Vezeti a nőt, intuíciók és tapasztalatok alapján. Mikor megtalálják Narent, már éppen végez a tálalással. Vhorossi még mindig nincs sehol, illene őt bevárni, vagy legalább megosztani vele az ételt.*
- Keresd meg Vhorossi úrnőt, minden bizonnyal éhes már ő is. *Szól határozottan, és mikor Naren elmegy az ő, vagy éppen Elireya szavára, hallótávolságon kívül a vére felé fordul.*
- Biztos itt akarod megenni? Kell szenvedni tovább? *Kérdezi a nőstényt. Tudja jól, hogy kedvese válogatós és nem szeretné, ha rosszul érezné magát még jobban, mint eddig.*
1733. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-29 18:38:58
Üzenet elküldve: 2025-09-29 18:38:58
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 85
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 85
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//A Polgárnegyed fantomja//
*Eddig, s nem tovább.
A Csonthíd úgy áll előtte, mint egy elefántagyar, mely átvezet a túlpartra. Követné ő a duót azon keresztül is, de nem teheti, két okból sem. Először is, a hídon bizony nagyon feltűnő jelenség lenne, s könnyen kiszúrható, másrészint a túlparton az őrök valószínűleg sandán tekintenének egy olyan fura szerzetre, mint Venthel, s hamar megéreznék, hogy ő bizony nem idevaló. Még a végén hamarabb húzná ő a rövidebbet a törvény szemében, mint a sa'ni.
Ott áll hát a nyomorban, dühtől torz tekintettel, miközben tehetetlenül nézi, ahogy a másik kettő az aranyba és csillogásba vándorol. Le kellett volna lőnie a nőt még ezen az oldalon, de inába szállt a bátorsága. Még most is utánuk lőhetne, de a hídon nem igazán biztos benne, hogy vajon őt, vagy a fiút találná-e el.
Inkább köp egy hatalmasat feléjük. A srácért meg csak imádkozni tud. Ha ő, egy semmirevaló beszari parasztgyerek sikeresen túlélte a találkozást ezzel a démonnal, akkor egy ránézésre nálánál jobb képességekkel rendelkező fiatal férfinak még annál is több esélye lesz. Mindenesetre képletes tábort ver a híd közelébe, és ha a wegtoreni fiú felhúzza a nyúlcipőt ő lesz az első, aki nyakon tudja csípni.*
*Eddig, s nem tovább.
A Csonthíd úgy áll előtte, mint egy elefántagyar, mely átvezet a túlpartra. Követné ő a duót azon keresztül is, de nem teheti, két okból sem. Először is, a hídon bizony nagyon feltűnő jelenség lenne, s könnyen kiszúrható, másrészint a túlparton az őrök valószínűleg sandán tekintenének egy olyan fura szerzetre, mint Venthel, s hamar megéreznék, hogy ő bizony nem idevaló. Még a végén hamarabb húzná ő a rövidebbet a törvény szemében, mint a sa'ni.
Ott áll hát a nyomorban, dühtől torz tekintettel, miközben tehetetlenül nézi, ahogy a másik kettő az aranyba és csillogásba vándorol. Le kellett volna lőnie a nőt még ezen az oldalon, de inába szállt a bátorsága. Még most is utánuk lőhetne, de a hídon nem igazán biztos benne, hogy vajon őt, vagy a fiút találná-e el.
Inkább köp egy hatalmasat feléjük. A srácért meg csak imádkozni tud. Ha ő, egy semmirevaló beszari parasztgyerek sikeresen túlélte a találkozást ezzel a démonnal, akkor egy ránézésre nálánál jobb képességekkel rendelkező fiatal férfinak még annál is több esélye lesz. Mindenesetre képletes tábort ver a híd közelébe, és ha a wegtoreni fiú felhúzza a nyúlcipőt ő lesz az első, aki nyakon tudja csípni.*
1732. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-29 18:05:11
Üzenet elküldve: 2025-09-29 18:05:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 25
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 25
Játékstílus: Vakmerő
//Hornor megmentése//
* A gnóm eszméletlenül fekszik, ki tudja meddig. Nem tud semmit, nem tud semmiről, de valahogy aztán mégis érezni kezd. Először fájdalmat érez. Hidegséget. Aztán kezeivel az érdes kő tapintását. Hirtelen felpattannak a szemei és egy új helyen találja magát. Legalábbis azt hiszi. Valójában ugyanott fekszik, ahol megpróbálta agyonverni magát, mégsem ismerős neki a környék. Azt is hamar észreveszi, hogy van körülötte két férfi. Egyik se tetszik neki igazán, valami rosszban sántikálhatnak. Ezt abból is sejti, hogy valami furcsa ízt érez az ajkain. Gyógyszer? Méreg? Akárhogy is, ő teljesen egészséges, ez a kettő bizonyára valami furcsa kísérletet próbált rajta végrehajtani. Minél előbb el kell tűnnie innen. Az egyikük épp lefogja, így ez nem fog olyan könnyen menni, mint azt remélte. *
– Hullajó! Hullajó! * Szólal meg rekedt hangján. Megpróbálom felállni, de még ha a kezek engedik is, hamar meggondolja magát. A sebei úgy látszik, begyógyultak, viszont még nem százas. *
– Hullajó! * Ismétli meg magát, mintha nem is tudna mást mondani. Környezetével láthatóan nem törődik, az egyetlen célja, hogy minél előbb szabaduljon innen. Sajnos ez nem megy olyan egyszerűen, mint ahogy azt elképzelte. *
Megivott egy varázsitalt, ami azonnal begyógyítja az első, második, harmadik, negyedik és ötödik fokozatú sebesüléseket, továbbá a hétfokú skálán kettővel növeli az állóképességet a következő két körre.
* A gnóm eszméletlenül fekszik, ki tudja meddig. Nem tud semmit, nem tud semmiről, de valahogy aztán mégis érezni kezd. Először fájdalmat érez. Hidegséget. Aztán kezeivel az érdes kő tapintását. Hirtelen felpattannak a szemei és egy új helyen találja magát. Legalábbis azt hiszi. Valójában ugyanott fekszik, ahol megpróbálta agyonverni magát, mégsem ismerős neki a környék. Azt is hamar észreveszi, hogy van körülötte két férfi. Egyik se tetszik neki igazán, valami rosszban sántikálhatnak. Ezt abból is sejti, hogy valami furcsa ízt érez az ajkain. Gyógyszer? Méreg? Akárhogy is, ő teljesen egészséges, ez a kettő bizonyára valami furcsa kísérletet próbált rajta végrehajtani. Minél előbb el kell tűnnie innen. Az egyikük épp lefogja, így ez nem fog olyan könnyen menni, mint azt remélte. *
– Hullajó! Hullajó! * Szólal meg rekedt hangján. Megpróbálom felállni, de még ha a kezek engedik is, hamar meggondolja magát. A sebei úgy látszik, begyógyultak, viszont még nem százas. *
– Hullajó! * Ismétli meg magát, mintha nem is tudna mást mondani. Környezetével láthatóan nem törődik, az egyetlen célja, hogy minél előbb szabaduljon innen. Sajnos ez nem megy olyan egyszerűen, mint ahogy azt elképzelte. *
Megivott egy varázsitalt, ami azonnal begyógyítja az első, második, harmadik, negyedik és ötödik fokozatú sebesüléseket, továbbá a hétfokú skálán kettővel növeli az állóképességet a következő két körre.
1731. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-27 11:38:21
Üzenet elküldve: 2025-09-27 11:38:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Hornor megmentése//
* Úgy tűnik, hogy egész jól összefoglalja a kérdésre a történteket, mert újabb kérdés nem érkezik felé az orvostól, és ez örömmel tölti el az elfet. Nem azért, mert nehézére esne válaszolni, hanem annak örül, hogy nem vesztegetik az időt. Nézi, ahogy a férfi elsiet a lóhoz, nem szól semmit, csak tartja tovább a pozícióban a haldoklót, aggodalmas arckifejezéssel. Ahogy visszatér, és megkapja az utasítást, bólint. Megemeli az ájult férfi fejét, hogy a megmentő leönthesse a torkán az italt. *
- A megtört elmén majd az idő segít, vagy ha nem, mi legalább megadtuk neki az esélyt. * Sóhajt, és türelmesen figyeli, hogy a felépülés folyamata elkezdődik, vagy sem. *
- Drameiloten Sayqueves, kérem nézze el, hogy most nem nyújtok kezet. * Biccent az orvos felé bemutatkozásképp, miközben továbbra is próbálja mindkét kezével az idős gnóm testét tartani olyan pózban, ahol a legkevesebb esélye van a halálra. *
- Lehet, hogy ha felébred, akkor újra próbálkozni fog, kapálózni, talán támadni is. Fel kell rá készülnünk, hogy lefogjuk, ha szükséges. Szerintem az lenne a legjobb, ha a templomba vinnénk, és ott Eeyr papjaira bíznánk. Ha ők nem tudják megmenteni az elméjét, akkor senki. * Teszi még hozzá határozottan, felkészülve a legrosszabbra. Tudja, hogy ő most nem annyira szívesen látott vendég az istennő házában, de ez nem érdekli, hiszen most nem róla van szó, hanem valakire, aki segítségre szorul. *
* Úgy tűnik, hogy egész jól összefoglalja a kérdésre a történteket, mert újabb kérdés nem érkezik felé az orvostól, és ez örömmel tölti el az elfet. Nem azért, mert nehézére esne válaszolni, hanem annak örül, hogy nem vesztegetik az időt. Nézi, ahogy a férfi elsiet a lóhoz, nem szól semmit, csak tartja tovább a pozícióban a haldoklót, aggodalmas arckifejezéssel. Ahogy visszatér, és megkapja az utasítást, bólint. Megemeli az ájult férfi fejét, hogy a megmentő leönthesse a torkán az italt. *
- A megtört elmén majd az idő segít, vagy ha nem, mi legalább megadtuk neki az esélyt. * Sóhajt, és türelmesen figyeli, hogy a felépülés folyamata elkezdődik, vagy sem. *
- Drameiloten Sayqueves, kérem nézze el, hogy most nem nyújtok kezet. * Biccent az orvos felé bemutatkozásképp, miközben továbbra is próbálja mindkét kezével az idős gnóm testét tartani olyan pózban, ahol a legkevesebb esélye van a halálra. *
- Lehet, hogy ha felébred, akkor újra próbálkozni fog, kapálózni, talán támadni is. Fel kell rá készülnünk, hogy lefogjuk, ha szükséges. Szerintem az lenne a legjobb, ha a templomba vinnénk, és ott Eeyr papjaira bíznánk. Ha ők nem tudják megmenteni az elméjét, akkor senki. * Teszi még hozzá határozottan, felkészülve a legrosszabbra. Tudja, hogy ő most nem annyira szívesen látott vendég az istennő házában, de ez nem érdekli, hiszen most nem róla van szó, hanem valakire, aki segítségre szorul. *
1730. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-25 19:04:33
Üzenet elküldve: 2025-09-25 19:04:33
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Toborzás//
//Záró//
* Amíg a szavak még visszhangoznak a romos épület omladozó falai között, szemei smaragdzöld fényként villannak a félhomályban, mintha minden egyes szó, minden egyes indulat és bizonytalanság tükröződne bennük. Nem szól közbe. Nem veti közbe újabb hideg figyelmeztetését. Megtanulta régen. A túl sok szó elárul. Ő az a fajta vadász, aki akkor is tanul, amikor csendben marad. Minden rezdülést figyel, minden arckifejezést elraktároz. De most, mikor Wrotjh végül kimondja, hogy barátokra van szükségük, valami másféle gondolat suhan át az elméjén. Lassan biccent. Ez a biccentés nem sietős, nem heves, inkább olyan, mint a lassan lehulló pengeéle, amely pontosan a megfelelő pillanatban ér földet. Arcán halvány mosoly fut át, de ez nem az a fajta mosoly, amelyben melegség vagy valódi jóindulat rejlik. Ez a mosoly éles, metsző, olyan, amely mögött rejtett gondolatok és saját számítások húzódnak meg. Mégis, van benne valami érdekes. Gúny, de nem nyílt elutasítás. Mellette inkább kíváncsiság és talán némi élvezet. Mintha azt mondaná némán.* ~Barátokra? Nem ezért vagyok itt. Érdekes. Lássuk, hová vezet ez.~
-Rendben. * Szólal meg végül, hangja lassú, kimért, de van benne valami, amitől a szavak súlyosabbnak tűnnek, mint amennyit önmagukban érnének.*
-Ha barátokra van szükségünk, elfogadom.
*Ez az elfogadás azonban nem igazi behódolás. Nem is közösségi szellem. Sokkal inkább taktikai döntés. Khaelith tudja, az ilyen pillanatokban nem az a fontos, mit gondol igazából, hanem hogy mások mit hisznek, mit látnak. Egy sötételf ritkán mondja ki hangosan a valódi céljait. Ő sem teszi. Csak bólint. Csak mosolyog. Csak annyit ad ki magából, amennyi elég ahhoz, hogy a többiek úgy higgyék, része a tervnek. És ez elég is. A többieknek nem kell tudniuk, hogy valójában nem a barátok keresése érdekli. Lép előrébb. A romos épület repedezett padlója alatt apró kavicsok morzsolódnak a csizmája alatt. Az árnyék, amely eddig elnyelte alakját, most mintha nehezebben akarna elengedni. De ő szándékosan teszi láthatóvá magát. Már nem csak a háttérben leselkedő kísértet, hanem része a társaságnak. De úgy, ahogy a farkas is része a falkának. Külön, a maga szabályai szerint.*
-Rendben! * Ismétli meg kissé ironikus hangsúllyal, majd megvonja a vállát.* -Megyek barátokat szerezni.
*Ahogy kimondja, a szavakban ott vibrál valami, amit a többiek talán meg sem értenek. Mert amikor ő a „barát” szót használja, az nem jelent feltétlenül ugyanazt, mint amit egy törp, egy ember vagy akár egy másik elf értene rajta.
Lassan elindul kifelé a helyiségből. Minden lépése halk, mégis érezni bennük valami végzetes bizonyosságot. A csuklyát ismét felrántja a fejére, fehér haja eltűnik a sötét anyag alatt. Árnyékként lép ki az ajtón, de távozás közben még egyszer megáll. Visszanéz a vállán keresztül, smaragdzöld szemei újra felvillannak a félhomályban.
Majd hátat fordít, és kilép az éjszakába. A levegő hűvös, nyirkos, a romok körül a szél mintha a sötételf szavaival játszana tovább. Khaelith alakja beleolvad az árnyékokba, és már csak a gondolat marad utána. Vajon kiknek a „barátságát” készül megszerezni? És vajon meddig marad ez a barátság, mielőtt pengévé válik a markában?*
//Záró//
* Amíg a szavak még visszhangoznak a romos épület omladozó falai között, szemei smaragdzöld fényként villannak a félhomályban, mintha minden egyes szó, minden egyes indulat és bizonytalanság tükröződne bennük. Nem szól közbe. Nem veti közbe újabb hideg figyelmeztetését. Megtanulta régen. A túl sok szó elárul. Ő az a fajta vadász, aki akkor is tanul, amikor csendben marad. Minden rezdülést figyel, minden arckifejezést elraktároz. De most, mikor Wrotjh végül kimondja, hogy barátokra van szükségük, valami másféle gondolat suhan át az elméjén. Lassan biccent. Ez a biccentés nem sietős, nem heves, inkább olyan, mint a lassan lehulló pengeéle, amely pontosan a megfelelő pillanatban ér földet. Arcán halvány mosoly fut át, de ez nem az a fajta mosoly, amelyben melegség vagy valódi jóindulat rejlik. Ez a mosoly éles, metsző, olyan, amely mögött rejtett gondolatok és saját számítások húzódnak meg. Mégis, van benne valami érdekes. Gúny, de nem nyílt elutasítás. Mellette inkább kíváncsiság és talán némi élvezet. Mintha azt mondaná némán.* ~Barátokra? Nem ezért vagyok itt. Érdekes. Lássuk, hová vezet ez.~
-Rendben. * Szólal meg végül, hangja lassú, kimért, de van benne valami, amitől a szavak súlyosabbnak tűnnek, mint amennyit önmagukban érnének.*
-Ha barátokra van szükségünk, elfogadom.
*Ez az elfogadás azonban nem igazi behódolás. Nem is közösségi szellem. Sokkal inkább taktikai döntés. Khaelith tudja, az ilyen pillanatokban nem az a fontos, mit gondol igazából, hanem hogy mások mit hisznek, mit látnak. Egy sötételf ritkán mondja ki hangosan a valódi céljait. Ő sem teszi. Csak bólint. Csak mosolyog. Csak annyit ad ki magából, amennyi elég ahhoz, hogy a többiek úgy higgyék, része a tervnek. És ez elég is. A többieknek nem kell tudniuk, hogy valójában nem a barátok keresése érdekli. Lép előrébb. A romos épület repedezett padlója alatt apró kavicsok morzsolódnak a csizmája alatt. Az árnyék, amely eddig elnyelte alakját, most mintha nehezebben akarna elengedni. De ő szándékosan teszi láthatóvá magát. Már nem csak a háttérben leselkedő kísértet, hanem része a társaságnak. De úgy, ahogy a farkas is része a falkának. Külön, a maga szabályai szerint.*
-Rendben! * Ismétli meg kissé ironikus hangsúllyal, majd megvonja a vállát.* -Megyek barátokat szerezni.
*Ahogy kimondja, a szavakban ott vibrál valami, amit a többiek talán meg sem értenek. Mert amikor ő a „barát” szót használja, az nem jelent feltétlenül ugyanazt, mint amit egy törp, egy ember vagy akár egy másik elf értene rajta.
Lassan elindul kifelé a helyiségből. Minden lépése halk, mégis érezni bennük valami végzetes bizonyosságot. A csuklyát ismét felrántja a fejére, fehér haja eltűnik a sötét anyag alatt. Árnyékként lép ki az ajtón, de távozás közben még egyszer megáll. Visszanéz a vállán keresztül, smaragdzöld szemei újra felvillannak a félhomályban.
Majd hátat fordít, és kilép az éjszakába. A levegő hűvös, nyirkos, a romok körül a szél mintha a sötételf szavaival játszana tovább. Khaelith alakja beleolvad az árnyékokba, és már csak a gondolat marad utána. Vajon kiknek a „barátságát” készül megszerezni? És vajon meddig marad ez a barátság, mielőtt pengévé válik a markában?*
1729. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-25 19:00:13
Üzenet elküldve: 2025-09-25 19:00:13
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 220
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 220
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Hornor megmentése//
*A magas férfi igyekszik mindent megtenni, hogy hatékonyan közreműködjön az idős gnóm megmentésében. Sajnos ez valóban megmentésbe fordul, mint segítségbe ugyanis nagyon súlyosnak néz ki a fejsérülés, amit épp ellátnak. Hamar megtudja a másik segítőtől, hogy ez szándékos cselekedet volt az idős gnóm részéről. Ezen nagyon meglepődik. ~Önkezével akart véget vetni az életének?~ Meg is áll egy pillanatra a hallottak után. Közben gyorsan kiderül, hogy már a magas férfi, akinek elfes vonásai megvillannak a csuklya alatt, már használt egyszerű világoszöld italt és mágiát is, de mindkettő hasztalan volt.*
- Ez nagyon szép dolog Öntől. *Elismerően bólint a férfi felé, hogy ennyi mindennel próbálkozott. Hirtelen feláll és lovához siet, pontosabban az azon lévő táskájához. Egy kicsit kutakodik benne, majd előkerül egy egészen sötét zöldes ital, fűzöld, ha szakmailag pontosak akarunk lenni. Gyorsan visszasiet az ájult gnómhoz.*
- Ez jóval erősebb gyógyital. Csontokat is képes begyógyítani. Gyorsan adjuk be neki. *Röviden magyarázza szándékát az elfnek miközben igyekszik óvatosan visszafordítani a fekvő fejét, hogy aztán Az 1 Fűzöld varázsital tartalmát Hornor Arnul javára felhasználja.
Ennek hatnia kell, akkor is, ha már más nem hat. Amint megitatták a kis fiola tartalmát nincs más hátra, mint az állapotát figyelni.*
- Ez a testét megmentheti, de az elméjén nem fog segíteni. *Magyarázza a férfinak, mert az elme fájdalmára sajnos nem tud gyógyírt vagy bájitalt, ami segítene.*
*A magas férfi igyekszik mindent megtenni, hogy hatékonyan közreműködjön az idős gnóm megmentésében. Sajnos ez valóban megmentésbe fordul, mint segítségbe ugyanis nagyon súlyosnak néz ki a fejsérülés, amit épp ellátnak. Hamar megtudja a másik segítőtől, hogy ez szándékos cselekedet volt az idős gnóm részéről. Ezen nagyon meglepődik. ~Önkezével akart véget vetni az életének?~ Meg is áll egy pillanatra a hallottak után. Közben gyorsan kiderül, hogy már a magas férfi, akinek elfes vonásai megvillannak a csuklya alatt, már használt egyszerű világoszöld italt és mágiát is, de mindkettő hasztalan volt.*
- Ez nagyon szép dolog Öntől. *Elismerően bólint a férfi felé, hogy ennyi mindennel próbálkozott. Hirtelen feláll és lovához siet, pontosabban az azon lévő táskájához. Egy kicsit kutakodik benne, majd előkerül egy egészen sötét zöldes ital, fűzöld, ha szakmailag pontosak akarunk lenni. Gyorsan visszasiet az ájult gnómhoz.*
- Ez jóval erősebb gyógyital. Csontokat is képes begyógyítani. Gyorsan adjuk be neki. *Röviden magyarázza szándékát az elfnek miközben igyekszik óvatosan visszafordítani a fekvő fejét, hogy aztán Az 1 Fűzöld varázsital tartalmát Hornor Arnul javára felhasználja.
Ennek hatnia kell, akkor is, ha már más nem hat. Amint megitatták a kis fiola tartalmát nincs más hátra, mint az állapotát figyelni.*- Ez a testét megmentheti, de az elméjén nem fog segíteni. *Magyarázza a férfinak, mert az elme fájdalmára sajnos nem tud gyógyírt vagy bájitalt, ami segítene.*
1728. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-25 13:13:52
Üzenet elküldve: 2025-09-25 13:13:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
*Sietős léptekkel ér vissza a Piactér irányából. Végül nem hozta meg azt a döntést, amiért pedig testének összes sejtje hangosan sikított: hogy hagyja itt az Úrnőket és az Urat, a szolgálatot, a szenvedést. Közel volt pedig hozzá, nagyon közel, de néha pont azt a lépést a legnehezebb megtenni, amit a legegyszerűbb lenne.
Elhalad a három, kikötött ló mellett, csupán gyors szemvillanással ellenőrzi, hogy mindegyik érintetlen-e, és még mindig rendben vannak-e. Nem bízok a felszíniekben, nem bízik ebben a városban, és egyáltalán nem bízik azokban, akik ebben az átokverte városrészben tanyáznak. De úgy fest hogy minden rendben van, így halad tovább dolgára.
A kúriába beérvén az elő-szobában elfordul abba az irányba, amerre a valaha étkezőül szolgált helyiséget találta korábban. Ha menet közben össze is találkozik valamelyik Úrnővel vagy az Úrral, akkor csupán egy pillanatra áll meg hogy meghajoljon felé, majd -ha csak nem kap más utasítást- tovább is indul, hogy eleget tegyen a korábbi parancsnak. Az engedelmesség kérdéskörébe tartozik az is, hogy szükségszerűtlen nem tartja fel a gazdáit, és a feladatát úgy végzi el, mintha csak egy árnyék lenne. Egy gyors, hatékony, ügyes árnyék. Ez persze fárasztó, veszettül fárasztó dolog. Kiváltképp így, hogy egyedül van, nincs itt más mellette, aki a feladatoknak legalább egy részét elvégezné.
Az étkezőbe érve megáll, és lassan körbe fordulva méri fel a helyet. Ripityára tört székek a falak tövében, a szoba közepén három lábától megfosztva fekszik sérült állatként a valamikor igen szép diófa asztal, ami most annyira siralmas állapotú, hogy tűzifának használná legszívesebben. Mélyről fúja ki a levegőt. ˜A rohadt életbe˜, gondolja, ˜miért kell mindent egyedül csinálnom?!˜ De nem adja át magát a néma-dühös kétségbeesésnek, inkább óvatosan felakasztja a kilincsre az ételt tartalmazó zsákot, néhány olyan mozdulatot tesz, amivel átmozgatja kissé még sajgó hátát és oldalát, majd munkához lát.
Ablakot nyit, hogy a por és a szag kiszálljon, majd visszamegy a kúria elé Zardilhoz, és a reá pakolt tábori felszerelés egy részét átveszi saját karjaira-vállaira, és azokkal tér vissza. A holmit a földre pakolja, felemeli a rövid nyelű seprűt, majd azzal kezd takarításba. A plafont nem nagyon éri el, de ahol tudja ott is, és a falak mentén leszedi a pókhálót, egy kupacba hordja az összetört székeket az egyik sarokban, fájó szívvel és egy jól irányzott taposó rúgással megszabadítja az asztalt az utolsó lábától, majd mind a négy fadarabot is a székek romjaira rakja. Visszatér a seprűhöz, hogy a padlót is feltakarítsa; a por kellemetlenül orrába-torkára tapad, nem hogy köhögnie, de szinte öklendeznie kell tőle. Szerencsére az ablakon áthúzó gyenge huzat segít szétoszolnia a felszálló pornak.
A rosszabb vizet tartalmazó bőrzsákot is behozta magával, abból egy alulméretezett vödröcskébe vizet fej, majd amennyire tud, azzal is végig töröl és felmos. Nem, nincs tisztaság. Azt ilyen eszközökkel, ennyi idő alatt, így, itt, ő egyedül képtelen megteremteni. De ha valaki most belép, akkor csupán egy elhanyagolt szobát lát maga előtt, nem pedig egy felgyújtásra váró rom-telepet.
A tábori felszereléseket egy szomszédos szobába rejti hogy ne legyenek szem előtt, és visszatér a lovakhoz. Azokról most a pokrócokat szedi le, Zardilról a tábori konyha jelentős részét is karjaiba halmozza. Mindezekkel felszerelkezve tér vissza az étkezőbe. A konyha elemeit a földön fekvő asztallapra pakolja -az asztal keret-része sértetlen maradt, így az asztallap a földtől közel három hüvelyknyire megemelve fekszik-, a három plédet szabályos formára hajtja, és az asztal köré teszi. Bizony, gazdáinak muszáj lesz wegtoreni módra étkezniük, a földön ülve, amíg nincsenek bútorok. Leakasztja a kilincsről az ételes zsákot, abból kiveszi a cipót, füstölt húst és sajtot, illetve a zöldségeket. A három italt egyelőre benne hagyja.
vágódeszkát tesz maga elé, azon ügyesen vágni kezdi az ételt. Először a kenyeret vágja fel katonákra, majd a húsból vág le hártyavékony darabokat, s végül a sajtot vágja csinos szeletekre. Ezeket egy tányéron szépen elrendezi; a húst hullámokba halmozva középre teszi, köré a felkatonázott kenyér kerül, a kenyérre a sajt. Nem túl jó a tálalásban, nem szakács vagy konyhai segítő, de megteszi amit tud. A barackot és almát felszeletelve teszi az egyik oldalra, a másik oldalra az erdei gyümölcsök bogyói kerülnek. Az összkompozíció tulajdonképpen nem is lesz rossz. A többi tányért és az evőeszközöket az asztalra igazítja ahogy azoknak lenniük kell, és lényegében ezzel kész is van. A boros palackot a büfé módra feltálalt étel mellé teszi, a serlegeket a tányérok mellé. Arra odafigyel, hogy Elireya Úrnő és Elariion Úr serlegei egymással szomszédosak legyenek.
Már csak egy utolsó simítás van hátra; a vízből egy mélyebb tálba is enged, ezt az asztal szélére állítja, és mellé egy puha kéztörlő kendőt tesz. Így! Kész. Alkarral letörli homlokát, elégedetten néz végig művén. Ennél jobbat nem tud kihúzni az ingujjából.*
*Sietős léptekkel ér vissza a Piactér irányából. Végül nem hozta meg azt a döntést, amiért pedig testének összes sejtje hangosan sikított: hogy hagyja itt az Úrnőket és az Urat, a szolgálatot, a szenvedést. Közel volt pedig hozzá, nagyon közel, de néha pont azt a lépést a legnehezebb megtenni, amit a legegyszerűbb lenne.
Elhalad a három, kikötött ló mellett, csupán gyors szemvillanással ellenőrzi, hogy mindegyik érintetlen-e, és még mindig rendben vannak-e. Nem bízok a felszíniekben, nem bízik ebben a városban, és egyáltalán nem bízik azokban, akik ebben az átokverte városrészben tanyáznak. De úgy fest hogy minden rendben van, így halad tovább dolgára.
A kúriába beérvén az elő-szobában elfordul abba az irányba, amerre a valaha étkezőül szolgált helyiséget találta korábban. Ha menet közben össze is találkozik valamelyik Úrnővel vagy az Úrral, akkor csupán egy pillanatra áll meg hogy meghajoljon felé, majd -ha csak nem kap más utasítást- tovább is indul, hogy eleget tegyen a korábbi parancsnak. Az engedelmesség kérdéskörébe tartozik az is, hogy szükségszerűtlen nem tartja fel a gazdáit, és a feladatát úgy végzi el, mintha csak egy árnyék lenne. Egy gyors, hatékony, ügyes árnyék. Ez persze fárasztó, veszettül fárasztó dolog. Kiváltképp így, hogy egyedül van, nincs itt más mellette, aki a feladatoknak legalább egy részét elvégezné.
Az étkezőbe érve megáll, és lassan körbe fordulva méri fel a helyet. Ripityára tört székek a falak tövében, a szoba közepén három lábától megfosztva fekszik sérült állatként a valamikor igen szép diófa asztal, ami most annyira siralmas állapotú, hogy tűzifának használná legszívesebben. Mélyről fúja ki a levegőt. ˜A rohadt életbe˜, gondolja, ˜miért kell mindent egyedül csinálnom?!˜ De nem adja át magát a néma-dühös kétségbeesésnek, inkább óvatosan felakasztja a kilincsre az ételt tartalmazó zsákot, néhány olyan mozdulatot tesz, amivel átmozgatja kissé még sajgó hátát és oldalát, majd munkához lát.
Ablakot nyit, hogy a por és a szag kiszálljon, majd visszamegy a kúria elé Zardilhoz, és a reá pakolt tábori felszerelés egy részét átveszi saját karjaira-vállaira, és azokkal tér vissza. A holmit a földre pakolja, felemeli a rövid nyelű seprűt, majd azzal kezd takarításba. A plafont nem nagyon éri el, de ahol tudja ott is, és a falak mentén leszedi a pókhálót, egy kupacba hordja az összetört székeket az egyik sarokban, fájó szívvel és egy jól irányzott taposó rúgással megszabadítja az asztalt az utolsó lábától, majd mind a négy fadarabot is a székek romjaira rakja. Visszatér a seprűhöz, hogy a padlót is feltakarítsa; a por kellemetlenül orrába-torkára tapad, nem hogy köhögnie, de szinte öklendeznie kell tőle. Szerencsére az ablakon áthúzó gyenge huzat segít szétoszolnia a felszálló pornak.
A rosszabb vizet tartalmazó bőrzsákot is behozta magával, abból egy alulméretezett vödröcskébe vizet fej, majd amennyire tud, azzal is végig töröl és felmos. Nem, nincs tisztaság. Azt ilyen eszközökkel, ennyi idő alatt, így, itt, ő egyedül képtelen megteremteni. De ha valaki most belép, akkor csupán egy elhanyagolt szobát lát maga előtt, nem pedig egy felgyújtásra váró rom-telepet.
A tábori felszereléseket egy szomszédos szobába rejti hogy ne legyenek szem előtt, és visszatér a lovakhoz. Azokról most a pokrócokat szedi le, Zardilról a tábori konyha jelentős részét is karjaiba halmozza. Mindezekkel felszerelkezve tér vissza az étkezőbe. A konyha elemeit a földön fekvő asztallapra pakolja -az asztal keret-része sértetlen maradt, így az asztallap a földtől közel három hüvelyknyire megemelve fekszik-, a három plédet szabályos formára hajtja, és az asztal köré teszi. Bizony, gazdáinak muszáj lesz wegtoreni módra étkezniük, a földön ülve, amíg nincsenek bútorok. Leakasztja a kilincsről az ételes zsákot, abból kiveszi a cipót, füstölt húst és sajtot, illetve a zöldségeket. A három italt egyelőre benne hagyja.
vágódeszkát tesz maga elé, azon ügyesen vágni kezdi az ételt. Először a kenyeret vágja fel katonákra, majd a húsból vág le hártyavékony darabokat, s végül a sajtot vágja csinos szeletekre. Ezeket egy tányéron szépen elrendezi; a húst hullámokba halmozva középre teszi, köré a felkatonázott kenyér kerül, a kenyérre a sajt. Nem túl jó a tálalásban, nem szakács vagy konyhai segítő, de megteszi amit tud. A barackot és almát felszeletelve teszi az egyik oldalra, a másik oldalra az erdei gyümölcsök bogyói kerülnek. Az összkompozíció tulajdonképpen nem is lesz rossz. A többi tányért és az evőeszközöket az asztalra igazítja ahogy azoknak lenniük kell, és lényegében ezzel kész is van. A boros palackot a büfé módra feltálalt étel mellé teszi, a serlegeket a tányérok mellé. Arra odafigyel, hogy Elireya Úrnő és Elariion Úr serlegei egymással szomszédosak legyenek.
Már csak egy utolsó simítás van hátra; a vízből egy mélyebb tálba is enged, ezt az asztal szélére állítja, és mellé egy puha kéztörlő kendőt tesz. Így! Kész. Alkarral letörli homlokát, elégedetten néz végig művén. Ennél jobbat nem tud kihúzni az ingujjából.*
1727. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-25 00:01:05
Üzenet elküldve: 2025-09-25 00:01:05
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Toborzás//
//Zárás//
*Elsek szavai nagy botrányt kavarnak, valódi káoszt, és egyszeriben minden eddigi tervük romba dől. Hiba volt elfelejtenie, hogy úgysem fognak hallgatni rá. Túlságosan más személyek veszik körül, ahhoz, hogy egyformán vélekedjenek a világról. Azonban mára már semmi ideje vagy kedve nincs az efféle káosz megjavításával való próbálkozáshoz. Napról- napra egyre kevésbé érdeklik őt a részletek, moráljai lassú kínhalálnak indultak. Hát vesszenek oda! Maradjanak le dolgokról! Mit érdekli őt? Nem tartozik ő már senkinek. Nem fizetnek neki amúgy sem eleget azért, hogy magán kívül még makacs férfiakat is megmentsen, ha majd kell. Nem hülye ő, tudja, hogy innen bárki a kutyák elé dobná a másikat, ha már nem volna az a hasznára. Fáj a feje. Körülötte mindenki a magáét mondja. Fáradt, fél nap a Tanácsházán gürizett alig néhány aranyért. Míg látott több lehetőséget a csoportban addig néhány percre elfelejtette a mai napját remekül leíró rosszkedvét és kimerültségét, most csak nála is betelik a pohár, mint a többieknek az eddigi terveikkel és a részletek hiányával vagy azok tökéletlenségével. Lehet, hogy szüksége van a változás eléréséhez pénzre és kapcsolatokra, de bizony hűségre ehhez annál kevésbé. Hangja határozottan csap elő miután mindenki megpróbálja őt utasítgatni*
- Lehet, hogy munkaerőt biztosítok itt, de tudtommal a személyemet még innen senki sem vette meg és nem is fogja. Úgyhogy most kivételesen őszinte álláspontot foglalok, mert úgy érzem sok a félreértés, még mindig. Én itt addig maradok, míg az nekem jövedelmező és jelenleg semmi jövedelmezőt nem látok már magam előtt mára. Nem fogok itt tovább három felől utasításokat kérni, főleg nem hulla fáradtan. Én információt szolgáltatok, papírokkal foglalkozom és adott esetben, ha van olyan terv, amitől nem fordul fel a gyomrom, annak a finomításában részt veszek. Ezért kérem a pénzem. Ehhez nem kell, hogy bármiben is higgyek, ami itt elhangzik, azon kívül, hogy nem fognak engem miatta elkapni, így nincs értelme tovább beszélgetnem vagy hallgatnom. Ha lesz információm bármiről, amiről úgy gondolom hallani akarna innen bárki, akkor majd jelentkezem. Bízzon itt szépen mindenki abban, hogy tudom, hogy ezt hogy kell csinálni! Ám van nekem más dolgom is. És tudtommal senkinek nem ígértem kizárólagos, folyamatos idejű dolgozást, csak időnkénti, diszkrét segítséget, úgyhogy én most megyek. Majd meglátjuk, hogy kinek milyen kapcsolatai vannak és mennyire leszünk jövedelmezőek egymásnak. Viszlát uraim! Remélem nem haragszanak meg, nagyon. Pusztán jobb, ha mindenki tudja, hogy nem áll szándékomban hasznosnak lenni, ha nem tetszik az, amit és ahogyan kérnek tőlem. De majd iszom a sikeres közös munkára, ne aggódjon senki!
//Zárás//
*Elsek szavai nagy botrányt kavarnak, valódi káoszt, és egyszeriben minden eddigi tervük romba dől. Hiba volt elfelejtenie, hogy úgysem fognak hallgatni rá. Túlságosan más személyek veszik körül, ahhoz, hogy egyformán vélekedjenek a világról. Azonban mára már semmi ideje vagy kedve nincs az efféle káosz megjavításával való próbálkozáshoz. Napról- napra egyre kevésbé érdeklik őt a részletek, moráljai lassú kínhalálnak indultak. Hát vesszenek oda! Maradjanak le dolgokról! Mit érdekli őt? Nem tartozik ő már senkinek. Nem fizetnek neki amúgy sem eleget azért, hogy magán kívül még makacs férfiakat is megmentsen, ha majd kell. Nem hülye ő, tudja, hogy innen bárki a kutyák elé dobná a másikat, ha már nem volna az a hasznára. Fáj a feje. Körülötte mindenki a magáét mondja. Fáradt, fél nap a Tanácsházán gürizett alig néhány aranyért. Míg látott több lehetőséget a csoportban addig néhány percre elfelejtette a mai napját remekül leíró rosszkedvét és kimerültségét, most csak nála is betelik a pohár, mint a többieknek az eddigi terveikkel és a részletek hiányával vagy azok tökéletlenségével. Lehet, hogy szüksége van a változás eléréséhez pénzre és kapcsolatokra, de bizony hűségre ehhez annál kevésbé. Hangja határozottan csap elő miután mindenki megpróbálja őt utasítgatni*
- Lehet, hogy munkaerőt biztosítok itt, de tudtommal a személyemet még innen senki sem vette meg és nem is fogja. Úgyhogy most kivételesen őszinte álláspontot foglalok, mert úgy érzem sok a félreértés, még mindig. Én itt addig maradok, míg az nekem jövedelmező és jelenleg semmi jövedelmezőt nem látok már magam előtt mára. Nem fogok itt tovább három felől utasításokat kérni, főleg nem hulla fáradtan. Én információt szolgáltatok, papírokkal foglalkozom és adott esetben, ha van olyan terv, amitől nem fordul fel a gyomrom, annak a finomításában részt veszek. Ezért kérem a pénzem. Ehhez nem kell, hogy bármiben is higgyek, ami itt elhangzik, azon kívül, hogy nem fognak engem miatta elkapni, így nincs értelme tovább beszélgetnem vagy hallgatnom. Ha lesz információm bármiről, amiről úgy gondolom hallani akarna innen bárki, akkor majd jelentkezem. Bízzon itt szépen mindenki abban, hogy tudom, hogy ezt hogy kell csinálni! Ám van nekem más dolgom is. És tudtommal senkinek nem ígértem kizárólagos, folyamatos idejű dolgozást, csak időnkénti, diszkrét segítséget, úgyhogy én most megyek. Majd meglátjuk, hogy kinek milyen kapcsolatai vannak és mennyire leszünk jövedelmezőek egymásnak. Viszlát uraim! Remélem nem haragszanak meg, nagyon. Pusztán jobb, ha mindenki tudja, hogy nem áll szándékomban hasznosnak lenni, ha nem tetszik az, amit és ahogyan kérnek tőlem. De majd iszom a sikeres közös munkára, ne aggódjon senki!
1726. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-24 16:29:38
Üzenet elküldve: 2025-09-24 16:29:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
*Bárcsak ennyire mesterien manipulálna, s mindenféle alantas érzelmet nélkülözve tudna elérni bármit. De Elariion a részévé vált, minden szívdobbanásának ritmusában, minden lélegzetvételében ott van. Hazudna, ha azt mondaná, hogy bánja, de látva maga körül a nőstényeket, mintha óvatosabban járnának el e téren. Ha el is kapja őket a vágy, ha vannak is választottjaik, sokkal fegyelmezettebbek. Legalább a látszatát meg kell hagynia, hogy ő is külön entitás, s nem forrt össze obszidián vérével, de itt, amíg ketten vannak adózhat az érzelmeinek.
Naren megjelenik, s mintha be sem lépett volna soha, s csupán önmagától válna valóra minden kívánsága, el is tűnik. Tudja jól, hogy meg lesz, amit akar. Megszokta, hogy csettintenie sem kell ehhez, mégis valahol tudja jól, hogyha nem hozták volna magukkal, akkor ez lehetetlen volna és neki kellene felderítenie a várost azért, amire szüksége van. Fordul egyet a gyomra attól, hogy egy piaci forgatagban nekidörgölődzik egy felszíni. Bele is kapaszkodik Elariionba, ahogy újra kettesben maradnak.*
- Ha nem volnál itt… *Vesz egy túl mély levegőt, majd lassan fújja ki. Nem kell tovább mondania a megkezdett mondatot, pontosan tudhatja a hím, hogy mire gondol.
Ha kellemetlen is a látvány, ha romos is minden, hiszi, hogy ez a menedéke lesz. Ezek a falak erősek, mert azzá fogják tenni, s nem gyalázza meg többé senki. Egy szelet a hajdanvolt városból, s ha más köntösben is, mégiscsak a falai között lehet majd némileg önmaga. Fintoroghat, parancsolhat, s lehet kellemetlen teremtés vagy csodás szerető. Kint, ha a Tanácsot látogatja meg, vagy ha valakivel kontaktálnia kell, álarcot kell felvennie. Noha neki természetes, s fajuk közt sem rebbenne senki szeme, ha netán a fattyút intené, itt más a helyzet. Itt minden más. Vhorossi biztos benne, hogy jobban élvezi mindezt, el kell tőle tanulja.
Alig nézi csak a szobákat, alig fogadja be a valóságát. Képzeleg, jövőt fest az elméje. Tudja, hogy rengeteg a teendő, nem mutat újat egyetlen törött szekrény, vagy egyetlen kétes foltokkal tarkított dívány sem, de a képzetei legalább kecsegtetnek reménnyel. Csak akkor figyel teljes fókusszal, mikor elé kerül a doboz, melyet szíve választottja nyújt át neki.*
- Ha így el volt rejtve, tán családi ereklye.
*Az izgalom írmagja sem látszódik tekintetén, ha az is, aminek véli, nem tartja sokra azok hagyatékát, kik martalékok lettek, mert nem voltak képesek megvédeni magukat. De ahogy nyílik a tető, papírlapokat lát. Egyetlen csillanás jut csak szemeiből feléjük. Ha egy kevéssé felkelti is érdeklődését, mégis úgy nyúl bele, mintha gané volna. Vontatottan, de végül széthajtja az egyiket, melyen a viaszpecsét, a címerükkel ellátva addig repedezetten díszelgett. De a tartalmát már elmosta az idő és a szenny. Egy komód tetejére ejti, majd megingatja a fejét.*
- Arra sem voltak képesek, hogy megőrizzék a ház pompáját, miért pont ez lenne olvasható…
*Megfordul, s végigvezeti ujjait a hím mellkasán.*
- Oly' régen kaptam tőled ajándékot, Elariion.
*Jegyzi meg egy sóhajjal, majd tovaindul.*
- Hol van már a fattyú? Menjünk, nézzük meg a kertet. A kirohadt rózsák is szebb látvány ennél itt. *Mutat körbe ujjával, majd meg sem áll a szabad levegőig. Ha tudja is, hogy felvirágzik, olykor húsba mar a tudat, hogy jelenleg ez jutott.*
*Bárcsak ennyire mesterien manipulálna, s mindenféle alantas érzelmet nélkülözve tudna elérni bármit. De Elariion a részévé vált, minden szívdobbanásának ritmusában, minden lélegzetvételében ott van. Hazudna, ha azt mondaná, hogy bánja, de látva maga körül a nőstényeket, mintha óvatosabban járnának el e téren. Ha el is kapja őket a vágy, ha vannak is választottjaik, sokkal fegyelmezettebbek. Legalább a látszatát meg kell hagynia, hogy ő is külön entitás, s nem forrt össze obszidián vérével, de itt, amíg ketten vannak adózhat az érzelmeinek.
Naren megjelenik, s mintha be sem lépett volna soha, s csupán önmagától válna valóra minden kívánsága, el is tűnik. Tudja jól, hogy meg lesz, amit akar. Megszokta, hogy csettintenie sem kell ehhez, mégis valahol tudja jól, hogyha nem hozták volna magukkal, akkor ez lehetetlen volna és neki kellene felderítenie a várost azért, amire szüksége van. Fordul egyet a gyomra attól, hogy egy piaci forgatagban nekidörgölődzik egy felszíni. Bele is kapaszkodik Elariionba, ahogy újra kettesben maradnak.*
- Ha nem volnál itt… *Vesz egy túl mély levegőt, majd lassan fújja ki. Nem kell tovább mondania a megkezdett mondatot, pontosan tudhatja a hím, hogy mire gondol.
Ha kellemetlen is a látvány, ha romos is minden, hiszi, hogy ez a menedéke lesz. Ezek a falak erősek, mert azzá fogják tenni, s nem gyalázza meg többé senki. Egy szelet a hajdanvolt városból, s ha más köntösben is, mégiscsak a falai között lehet majd némileg önmaga. Fintoroghat, parancsolhat, s lehet kellemetlen teremtés vagy csodás szerető. Kint, ha a Tanácsot látogatja meg, vagy ha valakivel kontaktálnia kell, álarcot kell felvennie. Noha neki természetes, s fajuk közt sem rebbenne senki szeme, ha netán a fattyút intené, itt más a helyzet. Itt minden más. Vhorossi biztos benne, hogy jobban élvezi mindezt, el kell tőle tanulja.
Alig nézi csak a szobákat, alig fogadja be a valóságát. Képzeleg, jövőt fest az elméje. Tudja, hogy rengeteg a teendő, nem mutat újat egyetlen törött szekrény, vagy egyetlen kétes foltokkal tarkított dívány sem, de a képzetei legalább kecsegtetnek reménnyel. Csak akkor figyel teljes fókusszal, mikor elé kerül a doboz, melyet szíve választottja nyújt át neki.*
- Ha így el volt rejtve, tán családi ereklye.
*Az izgalom írmagja sem látszódik tekintetén, ha az is, aminek véli, nem tartja sokra azok hagyatékát, kik martalékok lettek, mert nem voltak képesek megvédeni magukat. De ahogy nyílik a tető, papírlapokat lát. Egyetlen csillanás jut csak szemeiből feléjük. Ha egy kevéssé felkelti is érdeklődését, mégis úgy nyúl bele, mintha gané volna. Vontatottan, de végül széthajtja az egyiket, melyen a viaszpecsét, a címerükkel ellátva addig repedezetten díszelgett. De a tartalmát már elmosta az idő és a szenny. Egy komód tetejére ejti, majd megingatja a fejét.*
- Arra sem voltak képesek, hogy megőrizzék a ház pompáját, miért pont ez lenne olvasható…
*Megfordul, s végigvezeti ujjait a hím mellkasán.*
- Oly' régen kaptam tőled ajándékot, Elariion.
*Jegyzi meg egy sóhajjal, majd tovaindul.*
- Hol van már a fattyú? Menjünk, nézzük meg a kertet. A kirohadt rózsák is szebb látvány ennél itt. *Mutat körbe ujjával, majd meg sem áll a szabad levegőig. Ha tudja is, hogy felvirágzik, olykor húsba mar a tudat, hogy jelenleg ez jutott.*
1725. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-23 23:20:17
Üzenet elküldve: 2025-09-23 23:20:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Pókok és egyéb háztáji kedvencek//
*Homlokát lassan érinti a hideg kőnek, miközben négykézláb ereszkedve adózik tisztelettel a Sötét Anya szebb napokat látott szobrának. Amennyire tőle telt, helyreállította egykori istenségük mementóját, de minden bizonnyal újat kell majd faragtatniuk. Ehhez pedig olyan mesterember kell, ki járatos az ilyesmiben. Ezeknek az oltáruknak lelkük van.
Oly imádság ez, mit egy magafajta nőstény egyedül végez, s ezt tiszteletben is tartják népük köreiben. Szemét vájnák annak a hímnek, ki ily kiszolgáltatott pozitúrában zavarná meg őt.
Hogy elméjének örvénye nyeli el, netalán egy rövidke pillanatra elalszik, nem tudná megmondani. Mindenesetre ahogy a sötétség körbeöleli gondolatiságát, sajátos képek elevenednek fel előtte.
Egy aprócska, röpképtelen madárka ugrándozik a gyéren világított barlang sztalagmitjai között. Nem hallatszik más a föld mélyének némaságában, csak a csipogása és totyogása, miközben a járat köveit kerülgeti. Hogy mit keres ott, nem kérdi senki, s tán nem is érdekel senkit. Furcsa, sajátos szögből követi az állatkát. Fentről ereszkedik alá hangtalan, halványvékony fonalat húzva maga mögött. Nem csupán méregtől cseppenő csáprágói tűélesek, de a mellső lábain húzódó, kemény, hosszú karom is. Egyetlen cél lebeg szemei előtt: bekebelezni az ártatlan jövevényt. Nem munkál benne sem düh, sem harag. Csak a rideg vágy, hogy kioltsa a élőlény életét, bemocskolja ártatlanságát. Úgy csap le a magasból, akár a sólyom.
Míg karmait a fülsértően jajveszékelő állat szemeibe vájja, duzzadó, fényes fekete potroha végén ágaskodó fullánkjának segítségével meg is bénítja a madarat. A gyomorforgató közjáték hamar lezajlik, ő pedig úgy riad fel a képzelgésből, mintha egy mélységes mély kútból rántanák ki hajánál fogva. Szürkéslila tekintete a Sötét Anyára rebben. A repedezett, törött szobor ásító feketesége elégséges válasz számára. Nem kell értenie semmit, csak követnie kell az útmutatást, legyen az bármily ködös is.
Lassan tápászkodik fel és söpri le szoknyájáról a port, amit megfogott. Se nem matróna ő, se nem e ház úrnője. Egy pók csupán, tele méreggel, melyet egy kósza bakancs is könnyedén kilapíthat. De ha a sötétségben marad, ha megtalálja a módját, hogy hálóját minél szélesebbre húzza...
Nem kedveli a huszárvágásokat. Tudja, hogy hosszú az út, mi előtte áll, de legalább annyira motivált, mint amennyire gátlástalan, ha céljai eléréséről van szó.
Nagyot sóhajt, majd a sarokban heverő seprűhöz lép. Kimért mozdulatokkal lát munkához a Sötét Anya szobra körül. Nem oly feladat ez, mit szolgára bízna.
Gondosan hajtja be maga mögött az emeleti szoba kétszárnyú, széles ajtaját. Egy baldachinos, mocskos ágy, sötét, bíborszín függönyök, vérvörös padlószőnyeg... Egykoron bizonyosan színpompás hálóhely lehetett. Most csak halovány emléke lehet csupán egykori nívójának.
Felölti sejtelmesen áttetsző, fekete selyemhálóingjét, majd haját gondosan összefogja. Pennát és tintát ragadva az íróasztal mellé ül. A gyertyafény gyöngéd pislákolása közepette fog neki a körmölésnek. Noha meg kell erőltetnie magát, hogy a közös nyelven írjon, gyönyörű, kackiás betűket vet a pergamenre. Minden szót alaposan megrág, mielőtt azok a papírra kerülnének. Kellemes nyugalom telepszik rá munkálkodása közben. Tart valamerre. Mihelyst elkészült művével, azt gondosan hajtja egy borítékba, s tolja az asztalka szélére. Narenra vár, hogy eljuttassa azt címzettjéhez.*
*Homlokát lassan érinti a hideg kőnek, miközben négykézláb ereszkedve adózik tisztelettel a Sötét Anya szebb napokat látott szobrának. Amennyire tőle telt, helyreállította egykori istenségük mementóját, de minden bizonnyal újat kell majd faragtatniuk. Ehhez pedig olyan mesterember kell, ki járatos az ilyesmiben. Ezeknek az oltáruknak lelkük van.
Oly imádság ez, mit egy magafajta nőstény egyedül végez, s ezt tiszteletben is tartják népük köreiben. Szemét vájnák annak a hímnek, ki ily kiszolgáltatott pozitúrában zavarná meg őt.
Hogy elméjének örvénye nyeli el, netalán egy rövidke pillanatra elalszik, nem tudná megmondani. Mindenesetre ahogy a sötétség körbeöleli gondolatiságát, sajátos képek elevenednek fel előtte.
Egy aprócska, röpképtelen madárka ugrándozik a gyéren világított barlang sztalagmitjai között. Nem hallatszik más a föld mélyének némaságában, csak a csipogása és totyogása, miközben a járat köveit kerülgeti. Hogy mit keres ott, nem kérdi senki, s tán nem is érdekel senkit. Furcsa, sajátos szögből követi az állatkát. Fentről ereszkedik alá hangtalan, halványvékony fonalat húzva maga mögött. Nem csupán méregtől cseppenő csáprágói tűélesek, de a mellső lábain húzódó, kemény, hosszú karom is. Egyetlen cél lebeg szemei előtt: bekebelezni az ártatlan jövevényt. Nem munkál benne sem düh, sem harag. Csak a rideg vágy, hogy kioltsa a élőlény életét, bemocskolja ártatlanságát. Úgy csap le a magasból, akár a sólyom.
Míg karmait a fülsértően jajveszékelő állat szemeibe vájja, duzzadó, fényes fekete potroha végén ágaskodó fullánkjának segítségével meg is bénítja a madarat. A gyomorforgató közjáték hamar lezajlik, ő pedig úgy riad fel a képzelgésből, mintha egy mélységes mély kútból rántanák ki hajánál fogva. Szürkéslila tekintete a Sötét Anyára rebben. A repedezett, törött szobor ásító feketesége elégséges válasz számára. Nem kell értenie semmit, csak követnie kell az útmutatást, legyen az bármily ködös is.
Lassan tápászkodik fel és söpri le szoknyájáról a port, amit megfogott. Se nem matróna ő, se nem e ház úrnője. Egy pók csupán, tele méreggel, melyet egy kósza bakancs is könnyedén kilapíthat. De ha a sötétségben marad, ha megtalálja a módját, hogy hálóját minél szélesebbre húzza...
Nem kedveli a huszárvágásokat. Tudja, hogy hosszú az út, mi előtte áll, de legalább annyira motivált, mint amennyire gátlástalan, ha céljai eléréséről van szó.
Nagyot sóhajt, majd a sarokban heverő seprűhöz lép. Kimért mozdulatokkal lát munkához a Sötét Anya szobra körül. Nem oly feladat ez, mit szolgára bízna.
Gondosan hajtja be maga mögött az emeleti szoba kétszárnyú, széles ajtaját. Egy baldachinos, mocskos ágy, sötét, bíborszín függönyök, vérvörös padlószőnyeg... Egykoron bizonyosan színpompás hálóhely lehetett. Most csak halovány emléke lehet csupán egykori nívójának.
Felölti sejtelmesen áttetsző, fekete selyemhálóingjét, majd haját gondosan összefogja. Pennát és tintát ragadva az íróasztal mellé ül. A gyertyafény gyöngéd pislákolása közepette fog neki a körmölésnek. Noha meg kell erőltetnie magát, hogy a közös nyelven írjon, gyönyörű, kackiás betűket vet a pergamenre. Minden szót alaposan megrág, mielőtt azok a papírra kerülnének. Kellemes nyugalom telepszik rá munkálkodása közben. Tart valamerre. Mihelyst elkészült művével, azt gondosan hajtja egy borítékba, s tolja az asztalka szélére. Narenra vár, hogy eljuttassa azt címzettjéhez.*
1724. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-23 19:43:02
Üzenet elküldve: 2025-09-23 19:43:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A múlt árnyékában//
*Vigyorogva tárja szét a kezeit a furcsa dicséretre, mint ha csak annyit akarna vele mondani: ennyi. A következő szavakat nem tudja hová tenni, de hamar választ kap, sőt, örömtelien csillannak fel kékjei, mikor meghallja a rögtönzött verset, hozzá a dallamot és a hangot, mely őszinte meglepettségére szépen, izgalmasan cseng. Ha most külső szemlélő nézne rá, talán azt gondolná, hogy szerelmes a lány, ami talán igaz is, de egyelőre nem a férfibe, csupán a hangjába lett az.
Meg sem tud hirtelen szólalni. Sem a dalt követő, azonnali megjegyzésre, de még csak a bocsánatkérését elfogadó szavakra sem mond egy szót sem. Megint csak raktározza magában a hallottakat, de ezúttal csupán félig, egészen máson jár most az esze.*
- Semmi baj, rám is mondtak már sokkal rosszabbat is. Nem haragszom. *Meg is rázza a fejét kissé, hogy aztán már meglepetten fogadja az első, majd huncut vigyorral a második kérdést.*
- Fáj még, de lassan már nem érzem a talpam, akkor majd elmúlik. Viszont, ha már így felajánlod… *Vigyora nem csitul, és bár egyértelmű választ nem ad, de ha Salwar megpróbálja a hátára kapni őt, akkor nem fog ellenkezni. Egészen könnyű teremtés, nem kéne, hogy nehezére essen cipelni őt.
Akár ott utazik tovább, akár kénytelen tovább sétálni, a mélységi hamarosan a lány kellemesen, lágyan csengő hangját hallhatja meg, ahogy dúdolva vezeti fel az azt követő énekét.*
Szél fújja haját
Porban hagyja nyomát
Árnyak közé lép
Nem marad utána kép
Kártyán csal, s aranyat mér
Végül szívébe lassan elér
A féktelen, sötét vér
*Úgy énekli a rögtönzött dalocskát, folytatva a sötételfről szóló balladát, mintha csak egy színdarab főszereplőjének legfontosabb jelenetét adná épp elő. Rímek, dallamos ének, nehéz hajlítások jellemzik az előadását, végeztével pedig csak vigyorog magában, hisz sejti, hogy ezzel talán sikerült meglepnie munkaadóját.*
//A múlt árnyékában//
*Vigyorogva tárja szét a kezeit a furcsa dicséretre, mint ha csak annyit akarna vele mondani: ennyi. A következő szavakat nem tudja hová tenni, de hamar választ kap, sőt, örömtelien csillannak fel kékjei, mikor meghallja a rögtönzött verset, hozzá a dallamot és a hangot, mely őszinte meglepettségére szépen, izgalmasan cseng. Ha most külső szemlélő nézne rá, talán azt gondolná, hogy szerelmes a lány, ami talán igaz is, de egyelőre nem a férfibe, csupán a hangjába lett az.
Meg sem tud hirtelen szólalni. Sem a dalt követő, azonnali megjegyzésre, de még csak a bocsánatkérését elfogadó szavakra sem mond egy szót sem. Megint csak raktározza magában a hallottakat, de ezúttal csupán félig, egészen máson jár most az esze.*
- Semmi baj, rám is mondtak már sokkal rosszabbat is. Nem haragszom. *Meg is rázza a fejét kissé, hogy aztán már meglepetten fogadja az első, majd huncut vigyorral a második kérdést.*
- Fáj még, de lassan már nem érzem a talpam, akkor majd elmúlik. Viszont, ha már így felajánlod… *Vigyora nem csitul, és bár egyértelmű választ nem ad, de ha Salwar megpróbálja a hátára kapni őt, akkor nem fog ellenkezni. Egészen könnyű teremtés, nem kéne, hogy nehezére essen cipelni őt.
Akár ott utazik tovább, akár kénytelen tovább sétálni, a mélységi hamarosan a lány kellemesen, lágyan csengő hangját hallhatja meg, ahogy dúdolva vezeti fel az azt követő énekét.*
Szél fújja haját
Porban hagyja nyomát
Árnyak közé lép
Nem marad utána kép
Kártyán csal, s aranyat mér
Végül szívébe lassan elér
A féktelen, sötét vér
*Úgy énekli a rögtönzött dalocskát, folytatva a sötételfről szóló balladát, mintha csak egy színdarab főszereplőjének legfontosabb jelenetét adná épp elő. Rímek, dallamos ének, nehéz hajlítások jellemzik az előadását, végeztével pedig csak vigyorog magában, hisz sejti, hogy ezzel talán sikerült meglepnie munkaadóját.*
1723. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-23 18:26:53
Üzenet elküldve: 2025-09-23 18:26:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
*Miután úgy-ahogy összekaparta magát a kemény verésből, amit a legutóbbi mérkőzésen elszenvedett, elhatározásra jut, hogy ő is követi a kürt hívó szavát, és csatlakozik az orkokhoz. Elege volt Artheniorból, elég volt az emberek megvetéséből, amit annak ellenére kell elszenvednie, hogy ő maga annyira emberinek néz ki, hogy nem is hiszik orknak.
Mi tagadás, van benne félelem az ismeretlentől. Amióta az eszét tudja, a városban él annak is a mocskosabbik részeiben. Soha nem hagyta el Artheniort fél napi járásnál messzebb. Sose éjszakázott a szabad ég alatt, vagy ha mégis, hát sikátorokban, romos épületek tövében. De nem a mezőn, az erdőben, a vadonban. De mindez nem tudja eltántorítani attól, hogy végre felkerekedjen.
Összeszedi, ami kis vagyona még van, és a piactér felé veszi az útját, hogy legalább valami élelme, meg köpenye legyen az útra. Őt biztosan nem fogja egyetlen falusi se befogadni éjszakába, még a csűrbe se. Úgyhogy fel kell készülnie arra, hogy a következő pár napban magára lesz utalva a semmi közepén.*
Mi tagadás, van benne félelem az ismeretlentől. Amióta az eszét tudja, a városban él annak is a mocskosabbik részeiben. Soha nem hagyta el Artheniort fél napi járásnál messzebb. Sose éjszakázott a szabad ég alatt, vagy ha mégis, hát sikátorokban, romos épületek tövében. De nem a mezőn, az erdőben, a vadonban. De mindez nem tudja eltántorítani attól, hogy végre felkerekedjen.
Összeszedi, ami kis vagyona még van, és a piactér felé veszi az útját, hogy legalább valami élelme, meg köpenye legyen az útra. Őt biztosan nem fogja egyetlen falusi se befogadni éjszakába, még a csűrbe se. Úgyhogy fel kell készülnie arra, hogy a következő pár napban magára lesz utalva a semmi közepén.*
1722. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-23 09:27:12
Üzenet elküldve: 2025-09-23 09:27:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Hornor megmentése//
* Próbálja megmenteni a férfit, ezért ordibálni kezd, és Eeyrnek hála valaki meg is hallja. Mivel a megmentéssel van elfoglalva, ezért különösen fel se méri, hogy ki az, most még egy kormos segítségét is elfogadná. A kérdésre próbál gyorsan, és röviden felelni. *
- Ordítozott egy sort, aztán fejelni kezdte a követ amíg el nem ájult. Próbáltam Eeyr mágiát, és egyszerű világoszöld varázsitalt, mindkettő hasztalan volt. * Foglalja össze, és hagyja, hogy a frissen megjelent gnóm elkezdje ellátni a beteget. Mindenben követi az utasításait, és már fordítja is a sérültet, olyan óvatosan, amennyire csak tudja. Szívesen megkérdezné, hogy miben tud segíteni, de nem akarja összezavarni azt, aki éppen szerencsétlen pára megmentésén dolgozik. Inkább csak feszülten várja, hogy mikor kap újabb parancsot, amit teljesít a lehető legjobb belátása szerint. *
* Próbálja megmenteni a férfit, ezért ordibálni kezd, és Eeyrnek hála valaki meg is hallja. Mivel a megmentéssel van elfoglalva, ezért különösen fel se méri, hogy ki az, most még egy kormos segítségét is elfogadná. A kérdésre próbál gyorsan, és röviden felelni. *
- Ordítozott egy sort, aztán fejelni kezdte a követ amíg el nem ájult. Próbáltam Eeyr mágiát, és egyszerű világoszöld varázsitalt, mindkettő hasztalan volt. * Foglalja össze, és hagyja, hogy a frissen megjelent gnóm elkezdje ellátni a beteget. Mindenben követi az utasításait, és már fordítja is a sérültet, olyan óvatosan, amennyire csak tudja. Szívesen megkérdezné, hogy miben tud segíteni, de nem akarja összezavarni azt, aki éppen szerencsétlen pára megmentésén dolgozik. Inkább csak feszülten várja, hogy mikor kap újabb parancsot, amit teljesít a lehető legjobb belátása szerint. *
1721. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-22 23:18:36
Üzenet elküldve: 2025-09-22 23:18:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 161
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 161
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A múlt árnyékában//
* A kezét a hajborzolás után saját nadrágjába törli, de csak azért, mert az utcagyerek ruházatától csak még koszosabb lenne. Az intelmek után megkapja a saját adagját is, amire hangosan felnevet. *
- A frissen perzselt hamu az egyik legszebb sértés, amit eddig kaptam. * Jegyzi meg ismét hátra pillantva, elismeréssel a hangjában. *
- Legtöbbször kormos, vagy hasonló vagyok. Minden fantáziát nélkülöz. * Sóhajt fel színpadiasan. * De a frissen perzselt hamuban van valami lírai. Tetszik.
Frissen perzselt hamu,
bejut minden kapun,
S minden szava kamu.
Csal nappal, lop éjjel,
Életét éli kéjjel,
S úgy hívják Calei. * Ízlelgeti a szót, ami köré gyorsan, mintha pókhálóból tenné, rímet sző. Dallamot is rejt bele, de azért nem kezd el a lanton játszani hozzá, csak hangjával adja meg az alapját. *
- Még van mit rajta mit csiszolni, de tetszik. Bár igazán ízléstelen saját magamról dalt írni, úgyhogy kérlek felejtsük is el gyorsan. * Nevet fel, miközben lelépnek a hídról. *
- Gondoltam, hogy nem akartad. Ez vele a baj, a legtöbbször nem akarjuk, mégis sikerül fájdalmat okoznunk. Ha célja van a fájdalomnak, és el akarunk érni vele valamit, akkor legalább hasznos. Így viszont csak felesleges. * Sóhajt mélyet és megtorpan, ahogy Merlana szemébe néz. *
- Ne haragudj, hogy megbántottalak. Céltalan volt, és felesleges. Megpróbálom jóvátenni majd. * Mosolyog kedvesen, és azt a fantáziára bízza, hogy mivel készül az est hátralévő részében, hogy kicsit kárpótolja az utcakölyköt. *
- Hogy van a lábad? Vigyelek a hátamon? * Tréfálkozik inkább, miközben ruganyos léptei jelzik, hogy neki nem kényelmetlen az utazás. Persze inkább ugratás megint az ajánlat, mint komoly, de azért kíváncsian várja, hogy mit felel rá leendő alvópartnere. *
//A múlt árnyékában//
* A kezét a hajborzolás után saját nadrágjába törli, de csak azért, mert az utcagyerek ruházatától csak még koszosabb lenne. Az intelmek után megkapja a saját adagját is, amire hangosan felnevet. *
- A frissen perzselt hamu az egyik legszebb sértés, amit eddig kaptam. * Jegyzi meg ismét hátra pillantva, elismeréssel a hangjában. *
- Legtöbbször kormos, vagy hasonló vagyok. Minden fantáziát nélkülöz. * Sóhajt fel színpadiasan. * De a frissen perzselt hamuban van valami lírai. Tetszik.
Frissen perzselt hamu,
bejut minden kapun,
S minden szava kamu.
Csal nappal, lop éjjel,
Életét éli kéjjel,
S úgy hívják Calei. * Ízlelgeti a szót, ami köré gyorsan, mintha pókhálóból tenné, rímet sző. Dallamot is rejt bele, de azért nem kezd el a lanton játszani hozzá, csak hangjával adja meg az alapját. *
- Még van mit rajta mit csiszolni, de tetszik. Bár igazán ízléstelen saját magamról dalt írni, úgyhogy kérlek felejtsük is el gyorsan. * Nevet fel, miközben lelépnek a hídról. *
- Gondoltam, hogy nem akartad. Ez vele a baj, a legtöbbször nem akarjuk, mégis sikerül fájdalmat okoznunk. Ha célja van a fájdalomnak, és el akarunk érni vele valamit, akkor legalább hasznos. Így viszont csak felesleges. * Sóhajt mélyet és megtorpan, ahogy Merlana szemébe néz. *
- Ne haragudj, hogy megbántottalak. Céltalan volt, és felesleges. Megpróbálom jóvátenni majd. * Mosolyog kedvesen, és azt a fantáziára bízza, hogy mivel készül az est hátralévő részében, hogy kicsit kárpótolja az utcakölyköt. *
- Hogy van a lábad? Vigyelek a hátamon? * Tréfálkozik inkább, miközben ruganyos léptei jelzik, hogy neki nem kényelmetlen az utazás. Persze inkább ugratás megint az ajánlat, mint komoly, de azért kíváncsian várja, hogy mit felel rá leendő alvópartnere. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1883-1902