Arthenior - Romváros és Meredély
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Polgárnegyed (új) Templom (új) Piactér (új) | Romváros és Meredély | Sayqueves Rezidencia (új) Selyemrév (új) |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 97 (1921. - 1940. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1940. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-03-12 12:55:50
Üzenet elküldve: 2026-03-12 12:55:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
*Úgy húzza maga mellé hirtelen szabaddá váló kezeit, mintha csak izzó parázs hullott volna tenyereibe. Egy pillanatra megfeszül a sziszegést hallva, felkészül arra, hogy Úrnője teljesen jogosan és megérthető módon megüti őt. Hiszen tényleg bármikor kormos, rút foltot hagyhatott volna az amúgy tényleg szép bundán.
Teljesen meg nem könnyebbül azért, hiszen Vhorossi Úrnő közel hajol hozzá, nagyon közel. Orrát egészen eltölti a nőstény illata. Hiába bizsereg szinte minden idegszála a közelség rejtette fenyegetéstől, a nőstény sajátos kipárolgásától egy pillanatra egészen másféle érzés fut végig a gerincén a tarkójától kiindulva. Nyel egyet, szemét továbbra is az Úrnő csizmaorrára szegezi. Talán sosem koncentrált még ennyire arra, hogy kifejezéstelen legyen az arca.*
- Igen, Úrnőm. *-válaszolja halkan az arcát illető megjegyzésre. Hirtelen eszébe jut, hogy a zöld italt eredetileg az Úrnőjének akarta adni, és hogy az hogyan reagált erre. Eszébe jut az álma is, amit az erre következő éjen látott. Lupusfulgur.-* Ahogy Úrnőm kívánja.
*Kissé meghajtja fejét, a mozdulat engedelmességet sugall. Igen, ki fogja fejezni a háláját Elireya Úrnő felé, még akkor is, ha szívesebben szögelné oda saját nyelvét a padlóhoz. Előre hallja a fülében Elireya Úrnő önelégült hangját.*
- Igen, Úrnőm. *-ha lehet, még jobban lehajtja a fejét az utolsó utasítást hallva. Csak akkor mozdul meg, mikor a nőstény eltűnik az ajtó mögött. Hosszan, mélyről fújja ki a levegőt orrán keresztül; mire tüdeje kiürül, már félúton jár a konyha irányában.
A ház felújítása jó pár egyéb dolgot is magával hozott. Többek között azt, hogy régi-új rutinok elevenedtek meg a falak között, legalábbis ami a saját feladatait illeti. Az egyik ilyen dolog az lett, hogy a konyhai tűzhelyben mindig apró, pislákoló tüzet őrzött, amelyet a tűzhely mellé készített fával bármikor felszíthatott. (Takarékos gondolkodására vall amúgy az, hogy a régi padló- és lambériadarabokat, széthasogatott bútor-részeket tüzeli apránként el, ahelyett, hogy friss tűzifát vásárolna a piacon Úrnői aranykészletét felhasználva.) A másik új szokás amelyet napjai részévé tett, az pedig az, hogy minden reggel friss vízzel töltött fel egy akós hordót, amelyet a konyha sarkába állított. Így nem volt szükség arra, hogy nap közben akár többször is vizet kelljen felhúznia a kútból. Most ebből a hordóból előbb az üstöt tölti fel, melyet rögtön a felszított tűz fölé is állít; majd egy vödröt, s ebben a hideg vízben mosdik meg saját maga míg az Úrnő számára szánt víz melegszik. Mire ez a víz forrásközelbe kerül, maga már rég végez a mosdással, mi több, tiszta nadrágot és inget is húz. Míg tesz-vesz, az Úrnőjétől hallott dolgokon töpreng, de azon túl, hogy pont úgy tesz majd ahogy utasították, nem jut többre. Talán majd akkor többet megtud -vagy ki tud találni-, ha a Kharassinak nevezett hím megérkezik.
Óvatosan, hogy ne löttyintse magára belőle a forró vizet, az üstöt az Úrnő szobájához viszi. A folyosón egy pillanatra a földre teszi azt amíg halkan kopog -enélkül eszébe sem jutna belépni, még akkor sem, ha egy korábban kiadott utasítást teljesít épp-, majd ha erre engedélyt kap, az üsttel együtt be is lép. Hacsak nem szólítja meg az Úrnő, úgy a maga részéről csöndben és céltudatosan teszi a dolgát. A fürdő-dézsát a tűzhely közelébe húzza, abba beletölti a forró vizet, majd újabb lejárt kör után hideg vizet adagol hozzá, hogy véletlenül se égethesse meg magát az Úrnő. Bár maga számára még így is forró lenne a víz - élénken emlékszik arra, mikor az Úrnője utasítására bele kellett ülnie ebbe a dézsába.*
- Úrnőm kíván még utasítani valamire? *-kérdezi, mikor a feladattal végezvén megáll a dézsa mellett a nőstény felé fordulva, a szőnyeg csomóit bámulva a lábai előtt.*
*Úgy húzza maga mellé hirtelen szabaddá váló kezeit, mintha csak izzó parázs hullott volna tenyereibe. Egy pillanatra megfeszül a sziszegést hallva, felkészül arra, hogy Úrnője teljesen jogosan és megérthető módon megüti őt. Hiszen tényleg bármikor kormos, rút foltot hagyhatott volna az amúgy tényleg szép bundán.
Teljesen meg nem könnyebbül azért, hiszen Vhorossi Úrnő közel hajol hozzá, nagyon közel. Orrát egészen eltölti a nőstény illata. Hiába bizsereg szinte minden idegszála a közelség rejtette fenyegetéstől, a nőstény sajátos kipárolgásától egy pillanatra egészen másféle érzés fut végig a gerincén a tarkójától kiindulva. Nyel egyet, szemét továbbra is az Úrnő csizmaorrára szegezi. Talán sosem koncentrált még ennyire arra, hogy kifejezéstelen legyen az arca.*
- Igen, Úrnőm. *-válaszolja halkan az arcát illető megjegyzésre. Hirtelen eszébe jut, hogy a zöld italt eredetileg az Úrnőjének akarta adni, és hogy az hogyan reagált erre. Eszébe jut az álma is, amit az erre következő éjen látott. Lupusfulgur.-* Ahogy Úrnőm kívánja.
*Kissé meghajtja fejét, a mozdulat engedelmességet sugall. Igen, ki fogja fejezni a háláját Elireya Úrnő felé, még akkor is, ha szívesebben szögelné oda saját nyelvét a padlóhoz. Előre hallja a fülében Elireya Úrnő önelégült hangját.*
- Igen, Úrnőm. *-ha lehet, még jobban lehajtja a fejét az utolsó utasítást hallva. Csak akkor mozdul meg, mikor a nőstény eltűnik az ajtó mögött. Hosszan, mélyről fújja ki a levegőt orrán keresztül; mire tüdeje kiürül, már félúton jár a konyha irányában.
A ház felújítása jó pár egyéb dolgot is magával hozott. Többek között azt, hogy régi-új rutinok elevenedtek meg a falak között, legalábbis ami a saját feladatait illeti. Az egyik ilyen dolog az lett, hogy a konyhai tűzhelyben mindig apró, pislákoló tüzet őrzött, amelyet a tűzhely mellé készített fával bármikor felszíthatott. (Takarékos gondolkodására vall amúgy az, hogy a régi padló- és lambériadarabokat, széthasogatott bútor-részeket tüzeli apránként el, ahelyett, hogy friss tűzifát vásárolna a piacon Úrnői aranykészletét felhasználva.) A másik új szokás amelyet napjai részévé tett, az pedig az, hogy minden reggel friss vízzel töltött fel egy akós hordót, amelyet a konyha sarkába állított. Így nem volt szükség arra, hogy nap közben akár többször is vizet kelljen felhúznia a kútból. Most ebből a hordóból előbb az üstöt tölti fel, melyet rögtön a felszított tűz fölé is állít; majd egy vödröt, s ebben a hideg vízben mosdik meg saját maga míg az Úrnő számára szánt víz melegszik. Mire ez a víz forrásközelbe kerül, maga már rég végez a mosdással, mi több, tiszta nadrágot és inget is húz. Míg tesz-vesz, az Úrnőjétől hallott dolgokon töpreng, de azon túl, hogy pont úgy tesz majd ahogy utasították, nem jut többre. Talán majd akkor többet megtud -vagy ki tud találni-, ha a Kharassinak nevezett hím megérkezik.
Óvatosan, hogy ne löttyintse magára belőle a forró vizet, az üstöt az Úrnő szobájához viszi. A folyosón egy pillanatra a földre teszi azt amíg halkan kopog -enélkül eszébe sem jutna belépni, még akkor sem, ha egy korábban kiadott utasítást teljesít épp-, majd ha erre engedélyt kap, az üsttel együtt be is lép. Hacsak nem szólítja meg az Úrnő, úgy a maga részéről csöndben és céltudatosan teszi a dolgát. A fürdő-dézsát a tűzhely közelébe húzza, abba beletölti a forró vizet, majd újabb lejárt kör után hideg vizet adagol hozzá, hogy véletlenül se égethesse meg magát az Úrnő. Bár maga számára még így is forró lenne a víz - élénken emlékszik arra, mikor az Úrnője utasítására bele kellett ülnie ebbe a dézsába.*
- Úrnőm kíván még utasítani valamire? *-kérdezi, mikor a feladattal végezvén megáll a dézsa mellett a nőstény felé fordulva, a szőnyeg csomóit bámulva a lábai előtt.*
1939. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-03-11 22:19:36
Üzenet elküldve: 2026-03-11 22:19:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 53
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 53
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
*A határok feszegetése mindig is védjegye volt. Hol Pirtianesé, hol a családé, hol szolgáié... Most sincs ez másképp az új jövevénnyel. Ehhez pedig tökéletes eszköz a lojális fattyú. Nem tudja még, mit kezdjen a kezébe adott lehetőséggel. Ehhez fel kell mérnie a sötételfet. Persze szórakoztatja, már-már simogatja a gondolat, hogy Agaree-Siche egy megtört hímet kap vissza, ezzel is megmutatván képességeit a tapasztalt matróna előtt. Ugyanakkor saját bőrén tanulta meg, hogy semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Nem arról van szó, hogy ne bízna magában. Ugyanakkor nem itt lenne Artheniorban, ha csak ez számítana.*
-Azt add ide! *Sziszegve kapja ki a kabátot Naren keze ügyéből. Fintorogva pillant végig a fattyún, majd megengedően felsóhajt.*
-Majd én elrakom. Te készülj a fogadásra. A legjobb formád hozd. *Fagyos a pillantás, de megkíméli ezúttal a félvért attól, hogy izgalmát palástolandó gonosz megjegyzésekben részesítse. Helyette közelebb hajol, hogy szürkéslila íriszei Naren ábrázatát vizsgálja végig tüzetesen.*
-Szépen meggyógyult az arcod. Lám, Elireya úrnő itala hatásos volt. *Természetesen látta már az "eset" óta a szolgát, de csak most tűnik fel neki a szer hatékonysága. Látott már olyat nem egyszer, hogy bizonyos sérüléseket egy efféle bájital képtelen volt helyrepofozni.*
-Ne feledd el kifejezni hálád, ha ismét látod őt. *Fűzi még hozzá színtelen hangon.*
-Menj! Mielőtt bármihez is fogsz, mosdj meg. *Felegyenesedik, majd a minden további nélkül behajtja maga mögött az ajtót. Hosszadalmas felkészülést vesz igénybe, hogy küllemével eleget tegyen a szerepnek, mit felkíván venni.*
*A határok feszegetése mindig is védjegye volt. Hol Pirtianesé, hol a családé, hol szolgáié... Most sincs ez másképp az új jövevénnyel. Ehhez pedig tökéletes eszköz a lojális fattyú. Nem tudja még, mit kezdjen a kezébe adott lehetőséggel. Ehhez fel kell mérnie a sötételfet. Persze szórakoztatja, már-már simogatja a gondolat, hogy Agaree-Siche egy megtört hímet kap vissza, ezzel is megmutatván képességeit a tapasztalt matróna előtt. Ugyanakkor saját bőrén tanulta meg, hogy semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Nem arról van szó, hogy ne bízna magában. Ugyanakkor nem itt lenne Artheniorban, ha csak ez számítana.*
-Azt add ide! *Sziszegve kapja ki a kabátot Naren keze ügyéből. Fintorogva pillant végig a fattyún, majd megengedően felsóhajt.*
-Majd én elrakom. Te készülj a fogadásra. A legjobb formád hozd. *Fagyos a pillantás, de megkíméli ezúttal a félvért attól, hogy izgalmát palástolandó gonosz megjegyzésekben részesítse. Helyette közelebb hajol, hogy szürkéslila íriszei Naren ábrázatát vizsgálja végig tüzetesen.*
-Szépen meggyógyult az arcod. Lám, Elireya úrnő itala hatásos volt. *Természetesen látta már az "eset" óta a szolgát, de csak most tűnik fel neki a szer hatékonysága. Látott már olyat nem egyszer, hogy bizonyos sérüléseket egy efféle bájital képtelen volt helyrepofozni.*
-Ne feledd el kifejezni hálád, ha ismét látod őt. *Fűzi még hozzá színtelen hangon.*
-Menj! Mielőtt bármihez is fogsz, mosdj meg. *Felegyenesedik, majd a minden további nélkül behajtja maga mögött az ajtót. Hosszadalmas felkészülést vesz igénybe, hogy küllemével eleget tegyen a szerepnek, mit felkíván venni.*
1938. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-03-11 20:58:07
Üzenet elküldve: 2026-03-11 20:58:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 26
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 26
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Találkozások - Érintőlegesen//
*Igen, igaza volt, tényleg a Csonthíd kellős közepén sötétedett rá a világ, ami egy kicsit -nagyon- nyomasztja. Nincs azzal tisztában, hogy a Romváros a főutcákon, s főleg a Selyemrévbe be -és kivezető út viszonylag biztonságos, így őszinte bizonytalansággal lépked.
~ Itt egy zseb és torokmetszés, ott egy gyomorlékelés, amott meg egy szemkikarmolás... ~
Méri föl a terepet, s veszélyt lát minden frissen gyújtott fáklyák által táncoltatott árnyékban. Nem is tudja mennyi ideje jár már, talán egy fertályórára, talán egy perce, ilyentájt minden olyan egyforma! Egybefolynak a körvonalak, az emberek, az árnyak... Egyszerűen lehetetlen navigálni, az az egy szerencséje van, hogy nem kell letérnie az útról igazán.
Lépteiben aztán hirtelen lelassít, ahogy két szép asszonyt pillant meg.
~ Hát ezek meg nem félnek az erőszaktevőktől, tolvajoktól? Biztos valami harcosnők. Mondjuk, Nimohoz fel se érnek. Vagyis... De. De nem úgy. Áh mindegy, úgy bámulom őket mint egy holdkóros, csak ne nézzetek ide. ~
Ezzel vígan fütyülve tovább is állna, bár a fütyörészést inkább meghagyja belső hangjának, nehogy akarva akaratlanul is felkeltse a két hölgy figyelmét. Igen ám, de hirtelen megtorpan, és arcából kiszáll a vér.
~ Baszki... Két nő, nem félnek a sötétben a város szó szerinti nyomornegyedében... Harcosnők... Az egyik az ÚRNŐ?! ~
Igen, Annimon rejtélyes úrnője talán pont egyikük, azért is ilyen bátrak, mert lehet, hogy a fél negyedet röhögve lekaszabolnák. Aztán ha kiderülne Wylem titka, az ő fejével kezdenének.
Inkább megszaporázza lépteit, most már a legminimálisabb feltűnést sem akarja magáraszakajtani.*
*Igen, igaza volt, tényleg a Csonthíd kellős közepén sötétedett rá a világ, ami egy kicsit -nagyon- nyomasztja. Nincs azzal tisztában, hogy a Romváros a főutcákon, s főleg a Selyemrévbe be -és kivezető út viszonylag biztonságos, így őszinte bizonytalansággal lépked.
~ Itt egy zseb és torokmetszés, ott egy gyomorlékelés, amott meg egy szemkikarmolás... ~
Méri föl a terepet, s veszélyt lát minden frissen gyújtott fáklyák által táncoltatott árnyékban. Nem is tudja mennyi ideje jár már, talán egy fertályórára, talán egy perce, ilyentájt minden olyan egyforma! Egybefolynak a körvonalak, az emberek, az árnyak... Egyszerűen lehetetlen navigálni, az az egy szerencséje van, hogy nem kell letérnie az útról igazán.
Lépteiben aztán hirtelen lelassít, ahogy két szép asszonyt pillant meg.
~ Hát ezek meg nem félnek az erőszaktevőktől, tolvajoktól? Biztos valami harcosnők. Mondjuk, Nimohoz fel se érnek. Vagyis... De. De nem úgy. Áh mindegy, úgy bámulom őket mint egy holdkóros, csak ne nézzetek ide. ~
Ezzel vígan fütyülve tovább is állna, bár a fütyörészést inkább meghagyja belső hangjának, nehogy akarva akaratlanul is felkeltse a két hölgy figyelmét. Igen ám, de hirtelen megtorpan, és arcából kiszáll a vér.
~ Baszki... Két nő, nem félnek a sötétben a város szó szerinti nyomornegyedében... Harcosnők... Az egyik az ÚRNŐ?! ~
Igen, Annimon rejtélyes úrnője talán pont egyikük, azért is ilyen bátrak, mert lehet, hogy a fél negyedet röhögve lekaszabolnák. Aztán ha kiderülne Wylem titka, az ő fejével kezdenének.
Inkább megszaporázza lépteit, most már a legminimálisabb feltűnést sem akarja magáraszakajtani.*
1937. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-03-07 15:05:52
Üzenet elküldve: 2026-03-07 15:05:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Találkozások//
* Ha Norra tudná, hogy Ysanee tulajdonképpen a szövetségese, aki részben azért dolgozik, hogy neki meglegyen a nemesi oklevele, akkor ő is egész másképp állna a dologhoz. Akkor még az sem zavarná, hogy Samonyr megfektette. Sőt, most sem igazán zavarja a nőcske személye. Ha megöli, azt legfeljebb férje cukkolásából tenné, semmint féltékenységből.
A javaslata részben kíváncsi fülekre talál, de persze még nem mondott részleteket, ezért nem is akkora meglepetés, hogy Ysanee egyből a Pegazusra gondol. Sóhajt egyet, és a nő csuklója után kap, amikor amaz elindulna a rossz irányba. Finoman tartja a finom kis kacsót, hiszen csak figyelemkeltés a célja, hogy maradjon még, hallgassa meg, amit mondani akar. Ha ez megtörténik, és nem egy tőrt döfnek a szívébe válaszul, akkor el is engedi a kezet. *
– Bocsánat, de én nem mehetek most oda… * Most úgy tűnik, mintha az eddig rendkívül magabiztos nemeskisasszony zavarba jönne. A következő mondata nagyjából el is árulja, hogy mitől. *
– Tudod kedves, bizonyos ismerőseim, akiknek az a törzshelye, teljesen alaptalan és rosszmájú pletykákat terjesztenek rólam. Nem szeretnék támadási felületet adni nekik. Remélem megérted, kedves, és nem bánod, ha ahelyett egy szerényebb, de szintén kiváló minőségű fogadót ejtünk útba, amely ráadásul itt van a közelben! * Mindez talán kevésbé hangozna rosszul, ha nem Romváros utcáin mondaná ezt. Így viszont még mielőtt Ysanee tiltakozhatna, ő kezd tovább magyarázkodni. *
– Ne félj, ismerem a környéket. Amíg a régi gazdagnegyed fő utcáiról nem térünk le, addig kimondottan biztonságos a környék. És meg tudom védeni magunkat. * Hogy hogyan, az jó kérdés. Ha Ysanee végignéz rajta, egy tőrt láthat ugyan az oldalán, de az csekély védelem egy nőcske számára Romváros utcáin. De úgy tűnik, Norgen biztos magában. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy épp ő az, akitől félnie kéne a nőnek, ó dehogy. *
* Ha Norra tudná, hogy Ysanee tulajdonképpen a szövetségese, aki részben azért dolgozik, hogy neki meglegyen a nemesi oklevele, akkor ő is egész másképp állna a dologhoz. Akkor még az sem zavarná, hogy Samonyr megfektette. Sőt, most sem igazán zavarja a nőcske személye. Ha megöli, azt legfeljebb férje cukkolásából tenné, semmint féltékenységből.
A javaslata részben kíváncsi fülekre talál, de persze még nem mondott részleteket, ezért nem is akkora meglepetés, hogy Ysanee egyből a Pegazusra gondol. Sóhajt egyet, és a nő csuklója után kap, amikor amaz elindulna a rossz irányba. Finoman tartja a finom kis kacsót, hiszen csak figyelemkeltés a célja, hogy maradjon még, hallgassa meg, amit mondani akar. Ha ez megtörténik, és nem egy tőrt döfnek a szívébe válaszul, akkor el is engedi a kezet. *
– Bocsánat, de én nem mehetek most oda… * Most úgy tűnik, mintha az eddig rendkívül magabiztos nemeskisasszony zavarba jönne. A következő mondata nagyjából el is árulja, hogy mitől. *
– Tudod kedves, bizonyos ismerőseim, akiknek az a törzshelye, teljesen alaptalan és rosszmájú pletykákat terjesztenek rólam. Nem szeretnék támadási felületet adni nekik. Remélem megérted, kedves, és nem bánod, ha ahelyett egy szerényebb, de szintén kiváló minőségű fogadót ejtünk útba, amely ráadásul itt van a közelben! * Mindez talán kevésbé hangozna rosszul, ha nem Romváros utcáin mondaná ezt. Így viszont még mielőtt Ysanee tiltakozhatna, ő kezd tovább magyarázkodni. *
– Ne félj, ismerem a környéket. Amíg a régi gazdagnegyed fő utcáiról nem térünk le, addig kimondottan biztonságos a környék. És meg tudom védeni magunkat. * Hogy hogyan, az jó kérdés. Ha Ysanee végignéz rajta, egy tőrt láthat ugyan az oldalán, de az csekély védelem egy nőcske számára Romváros utcáin. De úgy tűnik, Norgen biztos magában. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy épp ő az, akitől félnie kéne a nőnek, ó dehogy. *
1936. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-03-06 12:09:42
Üzenet elküldve: 2026-03-06 12:09:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
*Mintha csak falba ütközne, úgy torpan meg Úrnőjétől néhány lépés távolságra. Pontosan tudja, hogy egyrészt nem ajánlott túl közel merészkednie a nőstényhez; részéről nincs helye túlzott bizalmaskodásnak. Másrészt viszont..*
- Bocsánatát kérem, Úrnőm. *-hajtja le fejét a küllemét érő szavak hallatán. Másrészt viszont jelenleg tényleg meglehetősen koszos, és eszébe sem jutna Vhorossi Úrnőt is összemocskolni. Így is külön odafigyel rá, hogy a nőstény bundáját is lehetőleg minél jobban maga elé tartsa, hogy arra se kerülhessen rá semmi szenny.
Engedelmesen bólint a kapott két utasításra, de egyelőre még nem távozik. Addig nem, amíg valóban útjára nem engedi az Úrnő. Csupán a nőstény nyomába ered, engedelmeskedve a néma utasításnak. A vendég hírére ugyan nem kapja fel a fejét, talán a testtartása sem változik meg, mégis lerí róla, hogy minden idegszálával figyel.
Mikor tudomására hozzák, hogy a vendég egy másik családból származó hím, aprót bólint. Eszébe vési a hím nevét -különben: nem ismerős számára-, közben arra gondol, hogy pont arra van még szüksége, hogy egy családjuktól idegen személy is utasításainak is engedelmeskedjen. Megáll az Úrnő előtt, és annak csizmaorrát bámulva hallgatja a további szavakat. Kevés híja van, hogy azok hallatán ezúttal viszont tényleg fel ne pillantson. Jól hallotta? Hogy ugyanazok a szabályok vonatkoznak majd Kharassira, mint rá? Ez azt jelenti, hogy.. azt jelenti..
Ujjai egy pillanatra megszorulnak a bundán.
Előfordul, még ha nem is sűrűn, hogy egy sötételf valami miatt azt a feladatot kapja, hogy egy másik család szolgálója legyen, akár csak időlegesen is. Ha nincs is konkrétan így kimondva, de ez az egyik legmegalázóbb büntetés, amit ennek a büszke népnek valamelyik fia -vagy leánya- csak kaphat. És az a tény, hogy ezúttal neki előjogai lesznek Kharassival szemben, nem jelent mást, mint hogy ő maga is ennek a megaláztatásnak a része lesz, mi több: szerves része. A gyomra bukfencet vet attól a gondolattól, hogy neki magának lehetősége és joga is lesz akár a legalantasabb feladatot is ráosztani a hímre. Még csak látatlanban sem merne fogadni rá, hogy Kharassi majd szótlanul fogja eltűrni a helyzetet.*
- Értettem, Úrnőm. *-válaszolja a nősténynek, s ha ez lehet, még jobban lehajtja a fejét. Rengeteg kérdése lenne.-* Nincs, Úrnőm.
*Megérti a kilincsre helyezett kéz néma üzenetét: ez a jel az, amivel a nőstény részéről lezártnak tekinti a helyzetet, és dolgára küldi. Kissé megemeli a kezében tartott bundát.*
- Ha Úrnőm kegyeskedik megengedni, ezt előbb eltenném. *-a szekrény odabent van a szobában, noha nem szívesen piszkolna össze odabent sem semmit.*
*Mintha csak falba ütközne, úgy torpan meg Úrnőjétől néhány lépés távolságra. Pontosan tudja, hogy egyrészt nem ajánlott túl közel merészkednie a nőstényhez; részéről nincs helye túlzott bizalmaskodásnak. Másrészt viszont..*
- Bocsánatát kérem, Úrnőm. *-hajtja le fejét a küllemét érő szavak hallatán. Másrészt viszont jelenleg tényleg meglehetősen koszos, és eszébe sem jutna Vhorossi Úrnőt is összemocskolni. Így is külön odafigyel rá, hogy a nőstény bundáját is lehetőleg minél jobban maga elé tartsa, hogy arra se kerülhessen rá semmi szenny.
Engedelmesen bólint a kapott két utasításra, de egyelőre még nem távozik. Addig nem, amíg valóban útjára nem engedi az Úrnő. Csupán a nőstény nyomába ered, engedelmeskedve a néma utasításnak. A vendég hírére ugyan nem kapja fel a fejét, talán a testtartása sem változik meg, mégis lerí róla, hogy minden idegszálával figyel.
Mikor tudomására hozzák, hogy a vendég egy másik családból származó hím, aprót bólint. Eszébe vési a hím nevét -különben: nem ismerős számára-, közben arra gondol, hogy pont arra van még szüksége, hogy egy családjuktól idegen személy is utasításainak is engedelmeskedjen. Megáll az Úrnő előtt, és annak csizmaorrát bámulva hallgatja a további szavakat. Kevés híja van, hogy azok hallatán ezúttal viszont tényleg fel ne pillantson. Jól hallotta? Hogy ugyanazok a szabályok vonatkoznak majd Kharassira, mint rá? Ez azt jelenti, hogy.. azt jelenti..
Ujjai egy pillanatra megszorulnak a bundán.
Előfordul, még ha nem is sűrűn, hogy egy sötételf valami miatt azt a feladatot kapja, hogy egy másik család szolgálója legyen, akár csak időlegesen is. Ha nincs is konkrétan így kimondva, de ez az egyik legmegalázóbb büntetés, amit ennek a büszke népnek valamelyik fia -vagy leánya- csak kaphat. És az a tény, hogy ezúttal neki előjogai lesznek Kharassival szemben, nem jelent mást, mint hogy ő maga is ennek a megaláztatásnak a része lesz, mi több: szerves része. A gyomra bukfencet vet attól a gondolattól, hogy neki magának lehetősége és joga is lesz akár a legalantasabb feladatot is ráosztani a hímre. Még csak látatlanban sem merne fogadni rá, hogy Kharassi majd szótlanul fogja eltűrni a helyzetet.*
- Értettem, Úrnőm. *-válaszolja a nősténynek, s ha ez lehet, még jobban lehajtja a fejét. Rengeteg kérdése lenne.-* Nincs, Úrnőm.
*Megérti a kilincsre helyezett kéz néma üzenetét: ez a jel az, amivel a nőstény részéről lezártnak tekinti a helyzetet, és dolgára küldi. Kissé megemeli a kezében tartott bundát.*
- Ha Úrnőm kegyeskedik megengedni, ezt előbb eltenném. *-a szekrény odabent van a szobában, noha nem szívesen piszkolna össze odabent sem semmit.*
1935. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-03-06 01:38:24
Üzenet elküldve: 2026-03-06 01:38:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 53
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 53
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
*Hallja a sietős lépteket a háta mögött, úgyhogy meg is torpan még azelőtt, hogy szobáját elérné.*
-Undorítóan festesz. *Méri végig a félvért szenvtelenül, miközben keresztbe fonja karjait mellkasa előtt.*
-Odakinn henteregtél a kutyákkal? *Nem tudná megmagyarázni miért, de roppantul bosszantja most a tökéletlenség. Kérdésére természetesen nem vár feleletet.*
-Mosakodj meg. És nekem is készíts fürdőt. Vendéget várunk napnyugtára. *Int, hogy Naren kövesse, majd a szobája felé veszi az irányt.*
-Egy hím érkezik a szolgálatunkba napnyugtakor. Híres-hírhedt család sarja. A neve Kharassi. *Színtelen, vontatott hangját csizmája sarkának ütemes koppanása kíséri.*
-Azt akarom, hogy Te fogadd. *Akkor pillant először a fiúra ismét, miközben megérkeznek a szobájához. Itt a félvér szolga felé fordul.*
-Avasd be mindenbe, mielőtt idekíséred majd. Úgy a ház szabályaiba és lakóinak mivoltára, mint abba, hogyan viselkedjen irányomba. Ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá, mint rád. Természetesen Téged előjogok illetnek, hisz régebb óta szolgálsz. *Ajkai széle halovány mosolyba rándul. Természetesen nem avatja be Narent a hímmel kapcsolatos figyelmeztetésbe, melyben őt Agaree-Siche részesítette. Épp az ellenkező a szándéka ugyanis. Meg kell tudnia, mire képes ez a fajtárs. Míg nem tudja, hol húzódnak a határai, addig azt sem tudja, hogyan hasson a lelkére. Naren tökéletes alany e hiányosságának leküzdéséhez. Ha sikerrel birkózik meg a hímmel, netalán képes utasítani, úgy aligha kell tartani tőle.*
-Van kérdésed? Netalán mondandód? *Végigméri Narent, miközben az ajtókilincsre helyezi kezét. Részéről lezártnak is tekinthető a beszélgetés, de könnyen lehet, hogy a fattyúban rejlik még szó.*
*Hallja a sietős lépteket a háta mögött, úgyhogy meg is torpan még azelőtt, hogy szobáját elérné.*
-Undorítóan festesz. *Méri végig a félvért szenvtelenül, miközben keresztbe fonja karjait mellkasa előtt.*
-Odakinn henteregtél a kutyákkal? *Nem tudná megmagyarázni miért, de roppantul bosszantja most a tökéletlenség. Kérdésére természetesen nem vár feleletet.*
-Mosakodj meg. És nekem is készíts fürdőt. Vendéget várunk napnyugtára. *Int, hogy Naren kövesse, majd a szobája felé veszi az irányt.*
-Egy hím érkezik a szolgálatunkba napnyugtakor. Híres-hírhedt család sarja. A neve Kharassi. *Színtelen, vontatott hangját csizmája sarkának ütemes koppanása kíséri.*
-Azt akarom, hogy Te fogadd. *Akkor pillant először a fiúra ismét, miközben megérkeznek a szobájához. Itt a félvér szolga felé fordul.*
-Avasd be mindenbe, mielőtt idekíséred majd. Úgy a ház szabályaiba és lakóinak mivoltára, mint abba, hogyan viselkedjen irányomba. Ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá, mint rád. Természetesen Téged előjogok illetnek, hisz régebb óta szolgálsz. *Ajkai széle halovány mosolyba rándul. Természetesen nem avatja be Narent a hímmel kapcsolatos figyelmeztetésbe, melyben őt Agaree-Siche részesítette. Épp az ellenkező a szándéka ugyanis. Meg kell tudnia, mire képes ez a fajtárs. Míg nem tudja, hol húzódnak a határai, addig azt sem tudja, hogyan hasson a lelkére. Naren tökéletes alany e hiányosságának leküzdéséhez. Ha sikerrel birkózik meg a hímmel, netalán képes utasítani, úgy aligha kell tartani tőle.*
-Van kérdésed? Netalán mondandód? *Végigméri Narent, miközben az ajtókilincsre helyezi kezét. Részéről lezártnak is tekinthető a beszélgetés, de könnyen lehet, hogy a fattyúban rejlik még szó.*
1934. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-03-04 12:54:00
Üzenet elküldve: 2026-03-04 12:54:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
*Mozgalmas napok állnak mögötte. A Kúria felújítása lekötötte minden idejét és energiáját. Szerencsére a munkának van látszatja is, mi több: az épület szinte alig emlékeztet pár hattal ezelőtti önmagára. Lazítani azonban így sincs ideje és lehetősége, hiszen az apróbb feladatok továbbra is rá hárulnak. Mikor az előtér felől meghallja az ajtó csapódását, épp derékig görnyed az egyik kandallóba, jóformán csupán a lábai látszódnak ki a tűzhelyből. A kéménybe kötött szurkos, fekete lerakódást próbálja a lehető legtökéletesebben eltávolítani; összeszorított fogai közül olykor halkan mormogva valamit, amit talán jobb, hogy senki se hall.
Kihátrál a kéménytorokból, félrebiccentett fejjel hallgatózik pár szívdobbanásnyi ideig. A határozott lépés-hangok hallatán mozdul csak meg ismét. Nem kell töprengenie azon, hogy kit hall. Vhorossi Úrnő határozottan és keményen lépdel, Elireya Úrnő viszont hajlamos halkabban -~alattomosabban~, gondolja- közlekedni. A kandalló mellé állított vödör mellé ereszkedik fél térdén, és a benne lévő, már nem túl tiszta vízben próbálja szélsebesen minél jobban lesuvickolni a kormot kezeiről. Kétséges az eredmény, s minthogy félig be kellett másznia a kürtőbe, bőven van a savanyú szagú, öreg koromból a haján, fülei mögött, tarkóján, arcán, vállain is… szóval, lényegében mindenhol.
Egy ronggyal próbálja szárazra -és még tisztábbra- dörgölni könyéktől lefelé karjait, miközben már az előtér felé igyekszik. Úrnőjét természetesen már nem leli ott, a lépésekből ítélve már a szobájában lehet. A földön viszont ott találja az oda vetett szőrmét. Természetesnek ható mozdulattal veszi onnan fel, mintha csak neki hagyták volna ott; s miközben Úrnője szobája felé indul maga is, a súlyos ruhadarabot próbálja nem magához szorítani. Úgy sejti, hogy az Úrnő nem örülne neki, ha összekoszolná a drága holmit. Még akkor sem, ha saját maga különben csak úgy a földre dobta azt.
Ha a szoba felé vezető úton nem találkozik össze Vhorossival, úgy megáll az ajtaja előtt, és olyan halkan kopogtat be azon, mintha csak egy kisegér kaparászná meg a deszkát.*
*Mozgalmas napok állnak mögötte. A Kúria felújítása lekötötte minden idejét és energiáját. Szerencsére a munkának van látszatja is, mi több: az épület szinte alig emlékeztet pár hattal ezelőtti önmagára. Lazítani azonban így sincs ideje és lehetősége, hiszen az apróbb feladatok továbbra is rá hárulnak. Mikor az előtér felől meghallja az ajtó csapódását, épp derékig görnyed az egyik kandallóba, jóformán csupán a lábai látszódnak ki a tűzhelyből. A kéménybe kötött szurkos, fekete lerakódást próbálja a lehető legtökéletesebben eltávolítani; összeszorított fogai közül olykor halkan mormogva valamit, amit talán jobb, hogy senki se hall.
Kihátrál a kéménytorokból, félrebiccentett fejjel hallgatózik pár szívdobbanásnyi ideig. A határozott lépés-hangok hallatán mozdul csak meg ismét. Nem kell töprengenie azon, hogy kit hall. Vhorossi Úrnő határozottan és keményen lépdel, Elireya Úrnő viszont hajlamos halkabban -~alattomosabban~, gondolja- közlekedni. A kandalló mellé állított vödör mellé ereszkedik fél térdén, és a benne lévő, már nem túl tiszta vízben próbálja szélsebesen minél jobban lesuvickolni a kormot kezeiről. Kétséges az eredmény, s minthogy félig be kellett másznia a kürtőbe, bőven van a savanyú szagú, öreg koromból a haján, fülei mögött, tarkóján, arcán, vállain is… szóval, lényegében mindenhol.
Egy ronggyal próbálja szárazra -és még tisztábbra- dörgölni könyéktől lefelé karjait, miközben már az előtér felé igyekszik. Úrnőjét természetesen már nem leli ott, a lépésekből ítélve már a szobájában lehet. A földön viszont ott találja az oda vetett szőrmét. Természetesnek ható mozdulattal veszi onnan fel, mintha csak neki hagyták volna ott; s miközben Úrnője szobája felé indul maga is, a súlyos ruhadarabot próbálja nem magához szorítani. Úgy sejti, hogy az Úrnő nem örülne neki, ha összekoszolná a drága holmit. Még akkor sem, ha saját maga különben csak úgy a földre dobta azt.
Ha a szoba felé vezető úton nem találkozik össze Vhorossival, úgy megáll az ajtaja előtt, és olyan halkan kopogtat be azon, mintha csak egy kisegér kaparászná meg a deszkát.*
1933. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-03-03 23:57:58
Üzenet elküldve: 2026-03-03 23:57:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 53
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 53
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
*Nem várja meg, hogy bebocsájtást nyerjen, két kézzel tárja ki a kétszárnyú ajtót maga előtt. Azon nyomban leoldja magáról a nehéz szőrmét, ami lassan lecsúszva vállán landol rövid úton a kőpadlón. Megigazítja a csuklya által némileg szétzilált, hószín hajkoronáját, majd körbehordozza szürkéslila íriszeit a helyiségen. A felvett munkaerő, na meg Naren láthatóan jó munkát végeztek, egészen fogadóképes állapotba került a kúria. A romok, törött bútordarabok eltakarításra kerültek. Máris kellemesebb a szemnek.
A sűrűn koppanó léptek bizonyára felrázzák a házat, nem is kísérli meg hát szólongatni szolgáját, miközben szobája felé veszi az irányt. Meri remélni, hogy a fattyú mielőbb megkerül, ugyanis számos dolga lesz. Most pedig túlontúl izgatott hozzá, hogy elnézze a késlekedését.*
*Nem várja meg, hogy bebocsájtást nyerjen, két kézzel tárja ki a kétszárnyú ajtót maga előtt. Azon nyomban leoldja magáról a nehéz szőrmét, ami lassan lecsúszva vállán landol rövid úton a kőpadlón. Megigazítja a csuklya által némileg szétzilált, hószín hajkoronáját, majd körbehordozza szürkéslila íriszeit a helyiségen. A felvett munkaerő, na meg Naren láthatóan jó munkát végeztek, egészen fogadóképes állapotba került a kúria. A romok, törött bútordarabok eltakarításra kerültek. Máris kellemesebb a szemnek.
A sűrűn koppanó léptek bizonyára felrázzák a házat, nem is kísérli meg hát szólongatni szolgáját, miközben szobája felé veszi az irányt. Meri remélni, hogy a fattyú mielőbb megkerül, ugyanis számos dolga lesz. Most pedig túlontúl izgatott hozzá, hogy elnézze a késlekedését.*
1932. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-03-03 20:43:35
Üzenet elküldve: 2026-03-03 20:43:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Érvidéki Wylem//
*A kis Nimo teljesen ártatlanul ajánlja fel az ő háláját. Mindenféle piszkos gondolatok nélkül. Ha tudna mi járhat a férfi fejében. Biztosan a férfihoz hasonló vörös arccal kezdene bele magyarázkodásába.
Úgy látszik nincs menekvés Wylem, csak hallgat a lelkiismeretére, és bátran követi az apró tündért a város mocskosabb és rondább környékére. Itt a házak valóban, már nem olyan bizalom gerjesztőek mint a polgárnegyed környékén. Az itteni alakok pedig még kevésbé. Bár szerencséjére most még egyet sem lát.*
- Ugye? De a küllem hidd el nem minden. Amilyen vérmesnek tűnik, aranyból van a szíve.
*Mondja már sokkal halkabban, ahogy ideértek a romvárosba. Sőt léptei is közelebb viszik a férfihoz, hogy sokkal biztonságosabbnak érezze a sétát. Arról mit sem sejtve, hogy a másik épp pont a menekülését tervezi. Hiába ez ő , a kis naiv Nimo.*
- Várj. Ne ilyen gyorsan. Kérlek.
*Szólal fel, amint érzékeli a másik gyors lépéseit. Mert ami annak már egy gyorsabb séta, Annimonnak viszont szinte már kocognia kelk.*
*A kis Nimo teljesen ártatlanul ajánlja fel az ő háláját. Mindenféle piszkos gondolatok nélkül. Ha tudna mi járhat a férfi fejében. Biztosan a férfihoz hasonló vörös arccal kezdene bele magyarázkodásába.
Úgy látszik nincs menekvés Wylem, csak hallgat a lelkiismeretére, és bátran követi az apró tündért a város mocskosabb és rondább környékére. Itt a házak valóban, már nem olyan bizalom gerjesztőek mint a polgárnegyed környékén. Az itteni alakok pedig még kevésbé. Bár szerencséjére most még egyet sem lát.*
- Ugye? De a küllem hidd el nem minden. Amilyen vérmesnek tűnik, aranyból van a szíve.
*Mondja már sokkal halkabban, ahogy ideértek a romvárosba. Sőt léptei is közelebb viszik a férfihoz, hogy sokkal biztonságosabbnak érezze a sétát. Arról mit sem sejtve, hogy a másik épp pont a menekülését tervezi. Hiába ez ő , a kis naiv Nimo.*
- Várj. Ne ilyen gyorsan. Kérlek.
*Szólal fel, amint érzékeli a másik gyors lépéseit. Mert ami annak már egy gyorsabb séta, Annimonnak viszont szinte már kocognia kelk.*
1931. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-03-03 19:32:48
Üzenet elküldve: 2026-03-03 19:32:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 26
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 26
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Annimon Negereth//
*Nem. Csönd. Lehet, hogy furán kezdődött a találkozás, de nem lehet mindent egy célzásnak venni. Inkább némán bólint a hála ötletére, hiába, egy ifjoncról van szó, és a távolba réved.
~ Ha most itt befutok... Vajon utolérne? ~
Eljátszik a gondolattal, de közben meg cserben se hagyná a lányt, annyira kedves volt eddig, enné a lelkiismerete haláláig.
~ Ami lehet egészen közel van, minekutána a nyomornegyed szívébe baktatok én, a fegyveres suhanc az ártatlan tündérrel az oldalamon... ~*
- Ó, nem mondod? Wegtoreni, de jóóó!
*Belső énje sikít, mint egy szopós malac. Azok híres harcosok és hírhedten vérmesek. Ha bármit is elront, lehet a feje előtt a végtagjai esnek le, aztán tényleg visíthat. Egyre romlik a helyzet, úgyhogy most már igazán ideje lenne kereket oldani.
Mindeközben a környék is egyre romlik. Ahogy a Romvároson keresztülhaladnak, az épületek mintha minden egyes sikátor után kevésbé lennének bizalomgerjesztőek. Ide már ő se futna be sírni, a Polgárnegyed csábítóbb ebből a szempontból.
Tekintete Annimon hátát, pontosabban a saját köpenyét fürkészi. Nem tudja, ténylegesen mennyire veszélyes vagy nem veszélyes ez a hely, bár amaz elmondása szerint elkélne ide a testőrség. Nem hagyhat magára egy ártatlan kislányt! Vagyis, kislány testbe zárt felnőtt nőt, emberviszonylatban. Mindegy, bonyolult, azt se tudja kit vagy mit kéne kihez vagy mihez viszonyítani, úgyhogy gyorsan el is hessegeti fejéből ezt a témát.
Megszaporázza lépteit. Innentől már csak picit kéne szaporábban és máris felhúzhatná a nyúlcipőt és meg se állna, mondjuk, a kikötőig. Ott még úgy se volt. Azonban a szaporázás alábbhagy, s így sétál tovább, a tündér előtt egy negyed lépéssel, mintha testével védené bármilyen ártalom elől, miközben rá-rásandít, hisz' mégis csak ő az, aki tudja az utat.*
*Nem. Csönd. Lehet, hogy furán kezdődött a találkozás, de nem lehet mindent egy célzásnak venni. Inkább némán bólint a hála ötletére, hiába, egy ifjoncról van szó, és a távolba réved.
~ Ha most itt befutok... Vajon utolérne? ~
Eljátszik a gondolattal, de közben meg cserben se hagyná a lányt, annyira kedves volt eddig, enné a lelkiismerete haláláig.
~ Ami lehet egészen közel van, minekutána a nyomornegyed szívébe baktatok én, a fegyveres suhanc az ártatlan tündérrel az oldalamon... ~*
- Ó, nem mondod? Wegtoreni, de jóóó!
*Belső énje sikít, mint egy szopós malac. Azok híres harcosok és hírhedten vérmesek. Ha bármit is elront, lehet a feje előtt a végtagjai esnek le, aztán tényleg visíthat. Egyre romlik a helyzet, úgyhogy most már igazán ideje lenne kereket oldani.
Mindeközben a környék is egyre romlik. Ahogy a Romvároson keresztülhaladnak, az épületek mintha minden egyes sikátor után kevésbé lennének bizalomgerjesztőek. Ide már ő se futna be sírni, a Polgárnegyed csábítóbb ebből a szempontból.
Tekintete Annimon hátát, pontosabban a saját köpenyét fürkészi. Nem tudja, ténylegesen mennyire veszélyes vagy nem veszélyes ez a hely, bár amaz elmondása szerint elkélne ide a testőrség. Nem hagyhat magára egy ártatlan kislányt! Vagyis, kislány testbe zárt felnőtt nőt, emberviszonylatban. Mindegy, bonyolult, azt se tudja kit vagy mit kéne kihez vagy mihez viszonyítani, úgyhogy gyorsan el is hessegeti fejéből ezt a témát.
Megszaporázza lépteit. Innentől már csak picit kéne szaporábban és máris felhúzhatná a nyúlcipőt és meg se állna, mondjuk, a kikötőig. Ott még úgy se volt. Azonban a szaporázás alábbhagy, s így sétál tovább, a tündér előtt egy negyed lépéssel, mintha testével védené bármilyen ártalom elől, miközben rá-rásandít, hisz' mégis csak ő az, aki tudja az utat.*
1930. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-03-03 12:58:45
Üzenet elküldve: 2026-03-03 12:58:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Találkozások//
*Hogy Norgen mennyire hiszi el a szavait az különösebben nem izgatja. Elvégre a szőke nő egy hirtelen felbukkant gyanús mellékszereplő, fogalma sincsen arról, hogy valójában milyen jelentős szerepet tölt be a kis történetében, nem tudhatja, hogy valójában ő az oka annak, hogy egyáltalán megbízást kapott. Ó, ha csak halvány sejtelme volna arról, ki mellett is sétál most a romvárosban, bizonyára teljesen máshogy állna az egészhez. Már csak az az információ, hogy épp Samonyr jegyese az, akinek nemesi címet hamisít önmagában aranyat érne. Hazugság volna azt állítani, hogy a korábbi kellemetlen jelenetsor miatt már nem dolgozik benne egy kis alattomos bosszúvágy. A hideg levegő a fortyogó méreg nagy részét kiszellőztette a fejéből, de a maradékához egyelőre ragaszkodik - még nem sikerült eldöntenie, hogy mihez is kezd végül vele.
Norgen sem ereszti túl bő lére Talwakr úrral való megismerkedése történetét, de kínozza bármennyire is a kíváncsiság, annyiban hagyja a dolgot. A nő lelkes Samonyr iránti érdeklődése azért azt sejteti, valamilyen módon akad közös múltjuk - a nemes viselkedését tekintve nem kizárt, hogy valami egészen közeli viszonyról van szó, ez a szőkeség kérdezősködését tökéletesen megmagyarázná.*
- Ha jó a társaság *jegyzi meg a fogadók dolgára, s mintha alig észlelhető pimaszkodással közös ismerősükre is utalna ezzel. Az az aprócska sejtelmes mosoly legalább is elgondolkodtató.
Egy kelletlen kis hang azt sutyorogja a fülébe, hogy nem túl jó ötlet a nővel tartani, érzi, hogy valamit akar tőle. De vajon mit? Talán érdemes volna a végére járni.*
- Ital és pletyka *ízlelgeti az ötletet, aztán elnyúlik egy mosoly az arcán*
- Hát hogyan is utasíthatnék vissza egy ilyen ajánlatot? Egyébként is akadna elintéznivalóm a Pegazusban.
*Eszébe sem jut, hogy esetleg más fogadóra gondolna Norgen, elvégre eléggé korlátozottak a lehetőségek. A Wegtoreni Kalmár már hosszú ideje nincs nyitva, Ysanee pedig ránézésre sem tűnik olyan hölgynek, aki lepukkant késdobálókban fordulna meg. Tesz is hát pár lépést, hogy folytathassák útjukat a belváros felé.*
*Hogy Norgen mennyire hiszi el a szavait az különösebben nem izgatja. Elvégre a szőke nő egy hirtelen felbukkant gyanús mellékszereplő, fogalma sincsen arról, hogy valójában milyen jelentős szerepet tölt be a kis történetében, nem tudhatja, hogy valójában ő az oka annak, hogy egyáltalán megbízást kapott. Ó, ha csak halvány sejtelme volna arról, ki mellett is sétál most a romvárosban, bizonyára teljesen máshogy állna az egészhez. Már csak az az információ, hogy épp Samonyr jegyese az, akinek nemesi címet hamisít önmagában aranyat érne. Hazugság volna azt állítani, hogy a korábbi kellemetlen jelenetsor miatt már nem dolgozik benne egy kis alattomos bosszúvágy. A hideg levegő a fortyogó méreg nagy részét kiszellőztette a fejéből, de a maradékához egyelőre ragaszkodik - még nem sikerült eldöntenie, hogy mihez is kezd végül vele.
Norgen sem ereszti túl bő lére Talwakr úrral való megismerkedése történetét, de kínozza bármennyire is a kíváncsiság, annyiban hagyja a dolgot. A nő lelkes Samonyr iránti érdeklődése azért azt sejteti, valamilyen módon akad közös múltjuk - a nemes viselkedését tekintve nem kizárt, hogy valami egészen közeli viszonyról van szó, ez a szőkeség kérdezősködését tökéletesen megmagyarázná.*
- Ha jó a társaság *jegyzi meg a fogadók dolgára, s mintha alig észlelhető pimaszkodással közös ismerősükre is utalna ezzel. Az az aprócska sejtelmes mosoly legalább is elgondolkodtató.
Egy kelletlen kis hang azt sutyorogja a fülébe, hogy nem túl jó ötlet a nővel tartani, érzi, hogy valamit akar tőle. De vajon mit? Talán érdemes volna a végére járni.*
- Ital és pletyka *ízlelgeti az ötletet, aztán elnyúlik egy mosoly az arcán*
- Hát hogyan is utasíthatnék vissza egy ilyen ajánlatot? Egyébként is akadna elintéznivalóm a Pegazusban.
*Eszébe sem jut, hogy esetleg más fogadóra gondolna Norgen, elvégre eléggé korlátozottak a lehetőségek. A Wegtoreni Kalmár már hosszú ideje nincs nyitva, Ysanee pedig ránézésre sem tűnik olyan hölgynek, aki lepukkant késdobálókban fordulna meg. Tesz is hát pár lépést, hogy folytathassák útjukat a belváros felé.*
1929. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-02-27 18:07:33
Üzenet elküldve: 2026-02-27 18:07:33
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Ysanee//
* Az első bemutatkozás valahogy elkerülte a figyelmét, a másodikra már mosolyogva bólint. Ami a Samonyrral való ismertség magyarázatát illeti, kap rá választ, habár azzal nem sokat tud kezdeni. Mindegy is, amúgy sem gondolta volna, hogy sokat ki fog tudni facsarni belőle egy egyszerű kérdéssel. *
– A… fogadóban. * Bólint, nem olyan határozottan. Lelki szemei előtt először a Kósza Pinty látképe jelenik meg, csak azután jut eszébe a Pegazus. Ha igaz, amit a hölgy mond, az előbbit sokkal alkalmasabb helynek gondolná a megismerkedésre, már amennyire Samonyrt ismeri. Bár maradnak kétségei, de a választ nincs különösebb oka megkérdőjelezni, csak annyira, mint minden mást ezzel a nőszeméllyel kapcsolatban. Úgyhogy úgy tesz, mintha elhinné. Ki tudja, talán el is hiszi. Voltaképpen kit érdekel az igazság?
Időközben elérik a Csonthidat és át is mennek rajta. Ismét romvárosban van. Mintha csak tíz perce lett volna!
A visszakérdezésre az igazat válaszolja. *
– Ó, mi az utcán. * Eltelik egy-két másodperc, mire eszébe jut, hogy az adott válasz nem vet rá túl jó fényt. Ennyi erővel azt is mondhatta volna, hogy a Sellőházban. *
– Khm. Úgy értem, Selyemrévben, az utcán, mivel a közelben lakom. * Helyesbít. *
– Ezek szerint szeret fogadókba járni! * Állapítja meg, és rögtön azon kezd tűnődni, hogy hová kéne vinni leitatni a nőt, hogy kihúzza belőle az igazságot. Először a Félszemű Csigára gondol, de rögtön eszébe jut, hogy oda utoljára Norgenként tért be. Ugyan most is Norgenként mutatkozott be, de az ottani csapos még emlékezhet rá, de ami annál is jobban izgatja, hogy a zsoldos férfi, az a Norren is emlékezhet rá. Ezek fényében egyértelmű, hogy nem oda akar menni. De nem is a Pegazusba, ahol az a szerencsétlen kölyök kivájatta a saját szemét és kitörette a bokáját. Annak a helynek a közelébe se akar menni, még ha hónapok teltek is el az incidens óta – és kézzel fogható bizonyíték nincs is ellene. Már amennyire tudja. De fő a biztonság. *
– Sok jó pletykát ismerek. És még több rosszat. * Elvigyorodik. Tényleg tudna mesélni egyet, s mást. *
– De miért nem beszéljük meg a pletykákat egy fogadóban, szívem? * Kérdőn néz Ysaneere. *
– Garantálom, hogy nem fogod megbánni. Én állom az ital árát. * Szempilláit rebegteti. *
* Az első bemutatkozás valahogy elkerülte a figyelmét, a másodikra már mosolyogva bólint. Ami a Samonyrral való ismertség magyarázatát illeti, kap rá választ, habár azzal nem sokat tud kezdeni. Mindegy is, amúgy sem gondolta volna, hogy sokat ki fog tudni facsarni belőle egy egyszerű kérdéssel. *
– A… fogadóban. * Bólint, nem olyan határozottan. Lelki szemei előtt először a Kósza Pinty látképe jelenik meg, csak azután jut eszébe a Pegazus. Ha igaz, amit a hölgy mond, az előbbit sokkal alkalmasabb helynek gondolná a megismerkedésre, már amennyire Samonyrt ismeri. Bár maradnak kétségei, de a választ nincs különösebb oka megkérdőjelezni, csak annyira, mint minden mást ezzel a nőszeméllyel kapcsolatban. Úgyhogy úgy tesz, mintha elhinné. Ki tudja, talán el is hiszi. Voltaképpen kit érdekel az igazság?
Időközben elérik a Csonthidat és át is mennek rajta. Ismét romvárosban van. Mintha csak tíz perce lett volna!
A visszakérdezésre az igazat válaszolja. *
– Ó, mi az utcán. * Eltelik egy-két másodperc, mire eszébe jut, hogy az adott válasz nem vet rá túl jó fényt. Ennyi erővel azt is mondhatta volna, hogy a Sellőházban. *
– Khm. Úgy értem, Selyemrévben, az utcán, mivel a közelben lakom. * Helyesbít. *
– Ezek szerint szeret fogadókba járni! * Állapítja meg, és rögtön azon kezd tűnődni, hogy hová kéne vinni leitatni a nőt, hogy kihúzza belőle az igazságot. Először a Félszemű Csigára gondol, de rögtön eszébe jut, hogy oda utoljára Norgenként tért be. Ugyan most is Norgenként mutatkozott be, de az ottani csapos még emlékezhet rá, de ami annál is jobban izgatja, hogy a zsoldos férfi, az a Norren is emlékezhet rá. Ezek fényében egyértelmű, hogy nem oda akar menni. De nem is a Pegazusba, ahol az a szerencsétlen kölyök kivájatta a saját szemét és kitörette a bokáját. Annak a helynek a közelébe se akar menni, még ha hónapok teltek is el az incidens óta – és kézzel fogható bizonyíték nincs is ellene. Már amennyire tudja. De fő a biztonság. *
– Sok jó pletykát ismerek. És még több rosszat. * Elvigyorodik. Tényleg tudna mesélni egyet, s mást. *
– De miért nem beszéljük meg a pletykákat egy fogadóban, szívem? * Kérdőn néz Ysaneere. *
– Garantálom, hogy nem fogod megbánni. Én állom az ital árát. * Szempilláit rebegteti. *
1928. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-02-04 15:20:01
Üzenet elküldve: 2026-02-04 15:20:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
* Miután elvégezte dolgát a piacon, visszaindul Selyemrévbe, ehhez pedig a romvároson keresztül vezet az útja. Nem sokat tervez itt időzni, csak azon egyszerű oknál fogva van ma itt, mert ha nem sétálna át ezeken az utcákon, akkor nem tudna hazamenni se. Pedig haza akar menni. Elege van az emberekből, vágyik már egy kis magányra. Ezt ugyan a szolgálók miatt otthon se fogja teljes egészében élvezni, de legalább majd bezárkózik a szobájába. Megy hát a sáros utcákon. *
1927. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-31 02:12:19
Üzenet elküldve: 2026-01-31 02:12:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 53
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 53
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
*Hunyorogva pillant ki az függönyrésen. Napvilág. Hatok óta itt vannak, ezt azonban sosem fogja teljesen megszokni. Hamar be is húzza hát a bíborszín drapériát, félhomályba öltöztetve ezzel a helyiséget.
Hála hű szolgájának, szobája immáron elfogadható állapotnak örvend. A törött bútorokat kivitette, a koszt és mocskot eltüntette. A meglepő mód érintetlen, baldachinos ágyat még Pirtianesben is megirigyelnék. A szépen faragott tölgyfa, na meg a matrac valahogy átvészelte a pór pusztítását.
Álmatagon pillant a csukott ajtó irányába, miközben hátat fordít az széles ablakoknak. Újfent felriadt. Mindig ugyanaz az álom... A dögledező pók, A Mélyköd-Ív alá felhúzott sötételfek... S ahogy az ő nyakába kerül a hurok...
Felsóhajt, majd az aprócska íróasztal felé veszi az irányt. Sötét, félig áttetsző hálóinge úgy úszik mögötte, mintha csak bőre része lenne az is. Megragadja a széktámlát, majd kihúzza a bútort és helyet foglal. Hószín, kiengedett haját válla mögé simítja, majd tintába mártja a pennát. A gyertya majdhogynem csonkig égett már, így annak lángjával meggyújt egy másikat is. Elmélázva szemléli, ahogy a faggyú lassan könnyezni kezd, csak eztán tér vissza eredeti elfoglaltságához.
Körmölni kezd. Számos levelet meg kell írnia. Cikornyás, határozott betűket kanyarít a pergamenre. Addig nem vesz kézhez újat, míg meg nem győződött róla, hogy a tinta megfelelően beleivódott a lapba.
Az asztalka végében elhelyezett tükörbe pillant. Ugyanaz a sötételf tekint vissza rá, aki eddig. Ugyanaz a szürkéslila írisz bámul vissza lelkébe. Lassan kúszik az elégedett mosoly ábrázatára. Lám, még mindig ő az. Töretlen és rendíthetetlen.
Feláll ültéből, majd komótosan, kimért mozdulatokkal kezd neki az öltözködésnek. Könnyeden dobja le magáról a hálóinget, s hagyja, hogy a finom selyem legördüljön combjain. Ismét a tükörbe pillant. Méltatlan fegyver egy nőstény külleme, de az itt töltött idő alatt hamar megtanulta, hogy a felszín világában más szabályok diktálnak. Tartsák magukat bármennyire is szokásaikhoz és törvényeikhez, helyezkedésük megköveteli, hogy alkalmazkodjanak. Legalábbis egyelőre.
Pőrén ül vissza a tükör elé, hogy a hátára omló tincseket ízléses fonatba rendezze. Tudja, nincs a házban olyan, ki merné zavarni. Ez a gondolat pedig ismét halovány mosolyt költöztet arcára.
Végül a vaskos ruhásszekrényhez lép, hogy annak mélyéről ujjai kitapinthassák a nekik tetsző ruhakölteményt. Egy fekete, aranyhímzéses darabon állapodik meg választása. Hamar felölti, hogy aztán türelemmel igazgassa el magán a finom selyemanyagot.
Cipőjébe bújik, majd szélesre tárja az ajtót. Nem gondolja, hogy bárkit szobáján kívül talál fényes nappal. Talán jól is van ez így. Magányában óhajt a Sötét Anya elé járulni.
Tartása egyenes, lépései kimértek, ahogy azt neve elvárja. Pillantása lapos és átható, de nincs most, kivel összeakaszkodjon.
A lépcső felé veszi az irányt. Kezeit gondosan összekulcsolja maga előtt, ahogy a megrepedt szobortestet célozza a szebb időket megélt helyiség végében. Bárki is szentségtelenítette meg az oltárt, kétségtelen, hogy lakolni fog érte. A Sötét Anya bosszúja mindenkit utolér.
Letérdel, lehunyja szemeit, majd homlokát a hideg padlónak érinti.*
-Sötét Anya, légy kegyes. *Rebegi. Ősi nyelvükön szól, imája pedig hosszú.
"Vhorossi Dwirinthalen úrnő". Talán keveset mond e név Artheniorban. Mégis, ha csak rövid ideig is, de képes volt felkorbácsolni a Föld Városának nyugodt, hűvös, számító világát. Talán messzebbre is jutott volna. A suttogások azonban az ő fülébe is eljutottak. Ha nem szökik időben, talán most ott lógna a Mélyköd-Ív alatt, mementóként szolgálva a rendet felrúgni vágyóknak. A családjuk élére törőknek. Vhorossi Dwirinthalen úrnő. Az Alkony Ezüstmatrónája. A Sohanemvolt.
Lassan emeli fel ismét pillantását, egyenesen a Sötét Matróna ásító tekintetébe. Megremegnek ajkai, a szürke szempárban pedig féktelen harag és eltökéltség ül. Természetesen nem az imádott Sötét Anya vált ki belőle dühöt. Azokra irányul, kik megfosztották őt jogos jussától és otthonától.*
-Köszönöm útmutatásod, Mindenek Anyja. Tudom, mit kell tennem. *Lassan emelkedik fel, s mire felegyenesedik, arcán már nyoma sincs a korábbi érzelmeknek. Visszatér rá az álarc, a hűvös megközelíthetetlenség. Egészen addig lent marad az oltárhoz suttogva, míg le nem száll az éj.*
*Hunyorogva pillant ki az függönyrésen. Napvilág. Hatok óta itt vannak, ezt azonban sosem fogja teljesen megszokni. Hamar be is húzza hát a bíborszín drapériát, félhomályba öltöztetve ezzel a helyiséget.
Hála hű szolgájának, szobája immáron elfogadható állapotnak örvend. A törött bútorokat kivitette, a koszt és mocskot eltüntette. A meglepő mód érintetlen, baldachinos ágyat még Pirtianesben is megirigyelnék. A szépen faragott tölgyfa, na meg a matrac valahogy átvészelte a pór pusztítását.
Álmatagon pillant a csukott ajtó irányába, miközben hátat fordít az széles ablakoknak. Újfent felriadt. Mindig ugyanaz az álom... A dögledező pók, A Mélyköd-Ív alá felhúzott sötételfek... S ahogy az ő nyakába kerül a hurok...
Felsóhajt, majd az aprócska íróasztal felé veszi az irányt. Sötét, félig áttetsző hálóinge úgy úszik mögötte, mintha csak bőre része lenne az is. Megragadja a széktámlát, majd kihúzza a bútort és helyet foglal. Hószín, kiengedett haját válla mögé simítja, majd tintába mártja a pennát. A gyertya majdhogynem csonkig égett már, így annak lángjával meggyújt egy másikat is. Elmélázva szemléli, ahogy a faggyú lassan könnyezni kezd, csak eztán tér vissza eredeti elfoglaltságához.
Körmölni kezd. Számos levelet meg kell írnia. Cikornyás, határozott betűket kanyarít a pergamenre. Addig nem vesz kézhez újat, míg meg nem győződött róla, hogy a tinta megfelelően beleivódott a lapba.
Az asztalka végében elhelyezett tükörbe pillant. Ugyanaz a sötételf tekint vissza rá, aki eddig. Ugyanaz a szürkéslila írisz bámul vissza lelkébe. Lassan kúszik az elégedett mosoly ábrázatára. Lám, még mindig ő az. Töretlen és rendíthetetlen.
Feláll ültéből, majd komótosan, kimért mozdulatokkal kezd neki az öltözködésnek. Könnyeden dobja le magáról a hálóinget, s hagyja, hogy a finom selyem legördüljön combjain. Ismét a tükörbe pillant. Méltatlan fegyver egy nőstény külleme, de az itt töltött idő alatt hamar megtanulta, hogy a felszín világában más szabályok diktálnak. Tartsák magukat bármennyire is szokásaikhoz és törvényeikhez, helyezkedésük megköveteli, hogy alkalmazkodjanak. Legalábbis egyelőre.
Pőrén ül vissza a tükör elé, hogy a hátára omló tincseket ízléses fonatba rendezze. Tudja, nincs a házban olyan, ki merné zavarni. Ez a gondolat pedig ismét halovány mosolyt költöztet arcára.
Végül a vaskos ruhásszekrényhez lép, hogy annak mélyéről ujjai kitapinthassák a nekik tetsző ruhakölteményt. Egy fekete, aranyhímzéses darabon állapodik meg választása. Hamar felölti, hogy aztán türelemmel igazgassa el magán a finom selyemanyagot.
Cipőjébe bújik, majd szélesre tárja az ajtót. Nem gondolja, hogy bárkit szobáján kívül talál fényes nappal. Talán jól is van ez így. Magányában óhajt a Sötét Anya elé járulni.
Tartása egyenes, lépései kimértek, ahogy azt neve elvárja. Pillantása lapos és átható, de nincs most, kivel összeakaszkodjon.
A lépcső felé veszi az irányt. Kezeit gondosan összekulcsolja maga előtt, ahogy a megrepedt szobortestet célozza a szebb időket megélt helyiség végében. Bárki is szentségtelenítette meg az oltárt, kétségtelen, hogy lakolni fog érte. A Sötét Anya bosszúja mindenkit utolér.
Letérdel, lehunyja szemeit, majd homlokát a hideg padlónak érinti.*
-Sötét Anya, légy kegyes. *Rebegi. Ősi nyelvükön szól, imája pedig hosszú.
"Vhorossi Dwirinthalen úrnő". Talán keveset mond e név Artheniorban. Mégis, ha csak rövid ideig is, de képes volt felkorbácsolni a Föld Városának nyugodt, hűvös, számító világát. Talán messzebbre is jutott volna. A suttogások azonban az ő fülébe is eljutottak. Ha nem szökik időben, talán most ott lógna a Mélyköd-Ív alatt, mementóként szolgálva a rendet felrúgni vágyóknak. A családjuk élére törőknek. Vhorossi Dwirinthalen úrnő. Az Alkony Ezüstmatrónája. A Sohanemvolt.
Lassan emeli fel ismét pillantását, egyenesen a Sötét Matróna ásító tekintetébe. Megremegnek ajkai, a szürke szempárban pedig féktelen harag és eltökéltség ül. Természetesen nem az imádott Sötét Anya vált ki belőle dühöt. Azokra irányul, kik megfosztották őt jogos jussától és otthonától.*
-Köszönöm útmutatásod, Mindenek Anyja. Tudom, mit kell tennem. *Lassan emelkedik fel, s mire felegyenesedik, arcán már nyoma sincs a korábbi érzelmeknek. Visszatér rá az álarc, a hűvös megközelíthetetlenség. Egészen addig lent marad az oltárhoz suttogva, míg le nem száll az éj.*
1926. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-25 23:59:32
Üzenet elküldve: 2026-01-25 23:59:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A törpe legyen velünk//
* A lányt most már valóban érdekli, hogy mit mond a törpe. Szélsebesen kap annak utolsó mondatai után, nehogy oly gyorsan tovaillanjon ez a gondolat, mint ahogyan jött. Az öreg örül Leina érdeklődésének. De éppen ezért a válaszán is jobban elgondolkodik. Nem szeretné elveszteni a barna szempár figyelmét. Tesz pár lépést, mielőtt válaszolna, majd sóhajt egy nagyot és így szól:*
- Látom már, hogy mi ketten nem is különbözünk annyira, mint azt elsőre gondoltam! Bizony, amit említettem, a kétféle törpe, ez emberre is igaz. Van aki elégedett a kispolgári életével, a kiszámítható holnappal. Az ilyen nem kockáztat és büszke magára, bármily csekélységet is cselekszik. De jaj neki, ha vihar jön, mert összeroppan!
És vagyunk mi a vihar fiai és leányai. Nekünk a napok és a hatok szürkén peregnek gyors egymásutánban. Mi nem vagyunk megelégedve a hétköznapok apró örömeivel. Sokkal többet akarunk, azt, hogy jöjjön el a vihar, tövestül forgassa ki a hétköznapok szürke fáit, hogy helyükön valami új növekedjen!
* Ekkor hirtelen megáll a mondandójával. A lányra pillant, szürke szemei azt vizslatják, vajon egyet ért-e az vele? Érdekli-e még, amit mond, vagy megint nagyon elkalandozott?
Tart egy pillanatnyi szünetet, bólint, majd folytatja:*
- Igen! Elmondom neked, hogy miről szól az én viharom! De én is szívesen hallgatnám a tiédet. Ígérem, nem foglak kioktatni semmi miatt!
//A törpe legyen velünk//
* A lányt most már valóban érdekli, hogy mit mond a törpe. Szélsebesen kap annak utolsó mondatai után, nehogy oly gyorsan tovaillanjon ez a gondolat, mint ahogyan jött. Az öreg örül Leina érdeklődésének. De éppen ezért a válaszán is jobban elgondolkodik. Nem szeretné elveszteni a barna szempár figyelmét. Tesz pár lépést, mielőtt válaszolna, majd sóhajt egy nagyot és így szól:*
- Látom már, hogy mi ketten nem is különbözünk annyira, mint azt elsőre gondoltam! Bizony, amit említettem, a kétféle törpe, ez emberre is igaz. Van aki elégedett a kispolgári életével, a kiszámítható holnappal. Az ilyen nem kockáztat és büszke magára, bármily csekélységet is cselekszik. De jaj neki, ha vihar jön, mert összeroppan!
És vagyunk mi a vihar fiai és leányai. Nekünk a napok és a hatok szürkén peregnek gyors egymásutánban. Mi nem vagyunk megelégedve a hétköznapok apró örömeivel. Sokkal többet akarunk, azt, hogy jöjjön el a vihar, tövestül forgassa ki a hétköznapok szürke fáit, hogy helyükön valami új növekedjen!
* Ekkor hirtelen megáll a mondandójával. A lányra pillant, szürke szemei azt vizslatják, vajon egyet ért-e az vele? Érdekli-e még, amit mond, vagy megint nagyon elkalandozott?
Tart egy pillanatnyi szünetet, bólint, majd folytatja:*
- Igen! Elmondom neked, hogy miről szól az én viharom! De én is szívesen hallgatnám a tiédet. Ígérem, nem foglak kioktatni semmi miatt!
1925. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-25 23:12:26
Üzenet elküldve: 2026-01-25 23:12:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A törpe legyen velünk//
*Nem várt dicséretet a nevére, rendesen meg is lepődik rajta, ami azon nyomban ki is ül az arcára.*
- Szeretem, mert ez az enyém. *Ebben a válaszban sokkal több minden és sokkalta nagyobb mélység rejlik, mint amit társasága megérthet belőle anélkül, hogy jobban megismerné őt, de a részletek nem változtatnak mondandója lényegén: szereti ezt a nevet.
A romos házak közt vezető utcákon sétálva beszélgetésük végül eljut egy olyan pontig, amikor már képtelen tovább hallgatni a törpe gagyarászását arról, amit ő akkor sem érthetne meg, ha belegebedne. Hamar hangot is ad nem tetszésének, és igyekszik inkább másfelé terelni a témát, de Wertus nem tágít.*
- Van értelme elmondanom neked őket, ha ahelyett, hogy megpróbálnál megérteni, csak a fényről hadoválsz, meg arról, hogy mit csinálok rosszul? Ha majd tényleg figyelsz is rám, talán elmondom. *Válaszolja barátságtalanul, ám addig is, míg képes lesz megnyílni, ha erre sor kerül egyáltalán, azt szeretné, ha a törpe mesélne magáról. A visszakérdezésre csupán bólint, majd kíváncsian hallgatja, hogy mégis miféle lehet az a kétféle törpe, mi említésre kerül. Nem tudni mi változott, mégis, Wertus következő szavai olyanok, mintha megtalálta volna a feketeséggel közös nyelvet. A barna szempár érdeklődve csillan fel, mindjárt érdekesebbnek is találja a szakállast.*
- Nem csak a nyárit, az összes vihart szeretem. Engem megnyugtat. Az, amiről beszélsz, a fülledt meleg, amikor látszólag semmi sem történik, olyannyira nyugtalanító, hogy úgy érzem, majd szétrobbanok. Mindent megváltoztatni vagy elpusztulni… nos, igen, sokszor én is azon töprengek, hogy vajon melyik volna a jobb? Miről szól a te viharod, Wertus? Elmeséled? *Kérdezi most már őszinte kíváncsisággal. Talán félreismerte a törpét, és több lakozik a lelke mélyén annál, mit mutatni próbál magából.*
//A törpe legyen velünk//
*Nem várt dicséretet a nevére, rendesen meg is lepődik rajta, ami azon nyomban ki is ül az arcára.*
- Szeretem, mert ez az enyém. *Ebben a válaszban sokkal több minden és sokkalta nagyobb mélység rejlik, mint amit társasága megérthet belőle anélkül, hogy jobban megismerné őt, de a részletek nem változtatnak mondandója lényegén: szereti ezt a nevet.
A romos házak közt vezető utcákon sétálva beszélgetésük végül eljut egy olyan pontig, amikor már képtelen tovább hallgatni a törpe gagyarászását arról, amit ő akkor sem érthetne meg, ha belegebedne. Hamar hangot is ad nem tetszésének, és igyekszik inkább másfelé terelni a témát, de Wertus nem tágít.*
- Van értelme elmondanom neked őket, ha ahelyett, hogy megpróbálnál megérteni, csak a fényről hadoválsz, meg arról, hogy mit csinálok rosszul? Ha majd tényleg figyelsz is rám, talán elmondom. *Válaszolja barátságtalanul, ám addig is, míg képes lesz megnyílni, ha erre sor kerül egyáltalán, azt szeretné, ha a törpe mesélne magáról. A visszakérdezésre csupán bólint, majd kíváncsian hallgatja, hogy mégis miféle lehet az a kétféle törpe, mi említésre kerül. Nem tudni mi változott, mégis, Wertus következő szavai olyanok, mintha megtalálta volna a feketeséggel közös nyelvet. A barna szempár érdeklődve csillan fel, mindjárt érdekesebbnek is találja a szakállast.*
- Nem csak a nyárit, az összes vihart szeretem. Engem megnyugtat. Az, amiről beszélsz, a fülledt meleg, amikor látszólag semmi sem történik, olyannyira nyugtalanító, hogy úgy érzem, majd szétrobbanok. Mindent megváltoztatni vagy elpusztulni… nos, igen, sokszor én is azon töprengek, hogy vajon melyik volna a jobb? Miről szól a te viharod, Wertus? Elmeséled? *Kérdezi most már őszinte kíváncsisággal. Talán félreismerte a törpét, és több lakozik a lelke mélyén annál, mit mutatni próbál magából.*
1924. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-25 22:18:41
Üzenet elküldve: 2026-01-25 22:18:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A törpe legyen velünk//
* Bemutatkozását kis vártatava viszonozza a leányzó. Igaz nem árulja el a teljes nevét, de az talán szükségtelen is lenne. Ha majd szétválnak útjaik, valószínűleg soha többé nem fognak újra találkozni ebben az árnyékvilágban, ezért talán úgy gondolta, hogy nem terheli a törpét nevek megjegyzésével.*
- Leina? Szép név. Te szereted?
* A törpét valóban érdekli, hogy hópihe szereti-e, ha Leinának szólítják. Ahogy tovább mennek Wertus előadást tart a lánynak a sötétséggel kapcsolatos gondolatairól. De ez végképp nincs ínyére a kisasszonynak. Az öreg figyeli a lány rezdüléseit és bizony az ökölbe szorított kéz nem jó jel. A lány válaszából megérti, hogy miért ilyen feszült. Nem ő választotta a sötétséget, hanem a sötétség választotta őt. A lány szavait hallva a törpe ábrázata egyre komorabb lesz. Sajnálja, hogy egy szemrevaló, fiatal teremtésnek ilyen belső vívódásai vannak. De, ha annak nem kell a segítsége, úgy nem tehet érte semmit.*
- Szívesen meghallgatnám a gondolataidat. De ha nem akarsz erről beszélni az a te dolgod!
* Ezzel lezártnak tekinti a témát, hacsak a lány nem hozza fel újra.*
- Meséljek? Nem vagyok túl érdekes figura. Kétféle törpe létezik. Van amelyik a leghétköznapibb dolgot is úgy adja elő egy sör mellett, mintha azon múlott volna a világ sorsa. Van amelyik meg. Nos, olyan mint én.
* Ekkor elfelejti az iménti komorságát és felnevet. Megáll egy pillanatra és a lányra néz.*
- Te szereted a nyári vihart? Szereted érezni a fülledt levegőben, hogy valami készül? Valami, ami lehet, hogy elsöpör és megváltoztat mindent?
* Mielőtt a lány válaszolhatna, a törpe hátratett kézzel, komótosan indul tovább.*
- Eddigi életem olyan volt, mint a csendes nyári éj. De már közel a vihar, mely lehet, hogy elpusztít, de mindent megváltoztat az egyszer biztos!
//A törpe legyen velünk//
* Bemutatkozását kis vártatava viszonozza a leányzó. Igaz nem árulja el a teljes nevét, de az talán szükségtelen is lenne. Ha majd szétválnak útjaik, valószínűleg soha többé nem fognak újra találkozni ebben az árnyékvilágban, ezért talán úgy gondolta, hogy nem terheli a törpét nevek megjegyzésével.*
- Leina? Szép név. Te szereted?
* A törpét valóban érdekli, hogy hópihe szereti-e, ha Leinának szólítják. Ahogy tovább mennek Wertus előadást tart a lánynak a sötétséggel kapcsolatos gondolatairól. De ez végképp nincs ínyére a kisasszonynak. Az öreg figyeli a lány rezdüléseit és bizony az ökölbe szorított kéz nem jó jel. A lány válaszából megérti, hogy miért ilyen feszült. Nem ő választotta a sötétséget, hanem a sötétség választotta őt. A lány szavait hallva a törpe ábrázata egyre komorabb lesz. Sajnálja, hogy egy szemrevaló, fiatal teremtésnek ilyen belső vívódásai vannak. De, ha annak nem kell a segítsége, úgy nem tehet érte semmit.*
- Szívesen meghallgatnám a gondolataidat. De ha nem akarsz erről beszélni az a te dolgod!
* Ezzel lezártnak tekinti a témát, hacsak a lány nem hozza fel újra.*
- Meséljek? Nem vagyok túl érdekes figura. Kétféle törpe létezik. Van amelyik a leghétköznapibb dolgot is úgy adja elő egy sör mellett, mintha azon múlott volna a világ sorsa. Van amelyik meg. Nos, olyan mint én.
* Ekkor elfelejti az iménti komorságát és felnevet. Megáll egy pillanatra és a lányra néz.*
- Te szereted a nyári vihart? Szereted érezni a fülledt levegőben, hogy valami készül? Valami, ami lehet, hogy elsöpör és megváltoztat mindent?
* Mielőtt a lány válaszolhatna, a törpe hátratett kézzel, komótosan indul tovább.*
- Eddigi életem olyan volt, mint a csendes nyári éj. De már közel a vihar, mely lehet, hogy elpusztít, de mindent megváltoztat az egyszer biztos!
1923. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-25 17:39:53
Üzenet elküldve: 2026-01-25 17:39:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 58
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A törpe legyen velünk//
- Azt! *Tartja magát a kijelentéséhez, függetlenül a törpe nagyzolására. Sokszor becsülték már alá, és egytől-egyig mind meglepődtek. Nem lesz ez másképp egy nagyszájú szakállas esetében sem.
A törpe bemutatkozása ezután kifejezetten színpadiasra sikerül, barnái úgy pislognak, mintha hirtelen egy rögtönzött színházi előadás kellős közepébe csöppent volna. Mondjuk érti, hogy miért van erre szükség, már a nevekre. A folyamatos hópihézés kezd az agyára menni, legalább annyira, mint mikor állandóan hercegnőnek nevezték, miközben két társával felboncoltak egy embert az egykori Szegénynegyedben. Azt sem tudná már megmondani, hogy az merre volt…*
- Leina. *Neki nem futja látványos bemutatkozóra, csupán odavakkantja a nevét a másiknak.
Bármerre is indulnak ezután, szó nélkül Wertusszal tart, mert abban teljesen igaza van, hogy ha itt maradnak, soha nem jut haza.
Válaszolni azonban hiba volt neki, mert amaz tovább csűri-csavarja a témát, ami képes egyre inkább megbolygatni azt az egyébként is zavart elméjét.*
- Magammal, Wertus! Magammal harcolok *sziszegi ismét.* Olyan gondolatokkal, amik az enyémek, de mégsem azok. Egy kibaszott zaj az egész, ami az őrületbe kerget. Folyamatosan szól, hangos és soha nem hallgat el. *Kezeit ökölbe szorítja, izmai megfeszülnek. Még egy szó a fényről vagy erről az egészről, és támadni fog. Megtenné, ha nem volna másvilági segítsége, mi képes a legnehezebb pillanatokban is megvédeni tudatát a teljes összeomlástól. Mikor már épp rosszul döntene, azt érzi, hogy valami átöleli. A sötétségből kinyúló karok azok, melyek nyugalmat és csendet biztosítanak neki odabent. Nagy levegőt vesz, kifújja, majd valamivel összeszedettebben pillant újra a törpére.*
- Az a véleményem, hogy nem akarok erről beszélni. Amikor kijövök sétálni, akkor pont az a lényeg, hogy ne ilyen gondolatok járjanak a fejemben. Lehetne, hogy nem emlékeztetsz rá? Ha tényleg jót akarsz nekem, akkor inkább üljünk le egy kocsmában, és mesélj nekem! A törpék kalandos népség, nem? Biztosan ismersz néhány érdekes történetet. *Már annyira nem is akar hazamenni, már ha Wertus valójában olyan érdekes társaságnak bizonyul majd, melyben titkon reménykedik.*
//A törpe legyen velünk//
- Azt! *Tartja magát a kijelentéséhez, függetlenül a törpe nagyzolására. Sokszor becsülték már alá, és egytől-egyig mind meglepődtek. Nem lesz ez másképp egy nagyszájú szakállas esetében sem.
A törpe bemutatkozása ezután kifejezetten színpadiasra sikerül, barnái úgy pislognak, mintha hirtelen egy rögtönzött színházi előadás kellős közepébe csöppent volna. Mondjuk érti, hogy miért van erre szükség, már a nevekre. A folyamatos hópihézés kezd az agyára menni, legalább annyira, mint mikor állandóan hercegnőnek nevezték, miközben két társával felboncoltak egy embert az egykori Szegénynegyedben. Azt sem tudná már megmondani, hogy az merre volt…*
- Leina. *Neki nem futja látványos bemutatkozóra, csupán odavakkantja a nevét a másiknak.
Bármerre is indulnak ezután, szó nélkül Wertusszal tart, mert abban teljesen igaza van, hogy ha itt maradnak, soha nem jut haza.
Válaszolni azonban hiba volt neki, mert amaz tovább csűri-csavarja a témát, ami képes egyre inkább megbolygatni azt az egyébként is zavart elméjét.*
- Magammal, Wertus! Magammal harcolok *sziszegi ismét.* Olyan gondolatokkal, amik az enyémek, de mégsem azok. Egy kibaszott zaj az egész, ami az őrületbe kerget. Folyamatosan szól, hangos és soha nem hallgat el. *Kezeit ökölbe szorítja, izmai megfeszülnek. Még egy szó a fényről vagy erről az egészről, és támadni fog. Megtenné, ha nem volna másvilági segítsége, mi képes a legnehezebb pillanatokban is megvédeni tudatát a teljes összeomlástól. Mikor már épp rosszul döntene, azt érzi, hogy valami átöleli. A sötétségből kinyúló karok azok, melyek nyugalmat és csendet biztosítanak neki odabent. Nagy levegőt vesz, kifújja, majd valamivel összeszedettebben pillant újra a törpére.*
- Az a véleményem, hogy nem akarok erről beszélni. Amikor kijövök sétálni, akkor pont az a lényeg, hogy ne ilyen gondolatok járjanak a fejemben. Lehetne, hogy nem emlékeztetsz rá? Ha tényleg jót akarsz nekem, akkor inkább üljünk le egy kocsmában, és mesélj nekem! A törpék kalandos népség, nem? Biztosan ismersz néhány érdekes történetet. *Már annyira nem is akar hazamenni, már ha Wertus valójában olyan érdekes társaságnak bizonyul majd, melyben titkon reménykedik.*
1922. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-25 17:05:18
Üzenet elküldve: 2026-01-25 17:05:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 439
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 439
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Utánad//
*Amikor a nő karjait összefonva maga előtt áll, Norennar számára a levegő megváltozik. Nem a hely, nem a víz, hanem a pillanat miatt. A feszültség, amit eddig magában hordott, most mintha kifelé keresne utat, és akaratlanul is a nőre vetül. A vállai kissé megfeszülnek, az állkapcsa összeér, miközben a tekintete Theán marad. A nyugodt pillantás, amely végül visszatalál hozzá, kizökkenti. Nem azt látja benne, amire készült. A feszültség helyét előbb meglepettség, majd értetlenség veszi át.
Figyeli, ahogy a nő lassan leengedi a karjait. Ahogy a mozdulat megszakítja az eddigi tartást, mintha valóban nem lenne már szükség rá. Norennar nem szól, nem mozdul, csak követi a másikat a tekintetével, amikor az visszasétál a kőperemhez és újra leül mellé. A nő kezei a combjai mellett támaszkodnak meg, ujjai a nedves kő felszínén időznek. Norennar pillantása ösztönösen követi ezt a mozdulatot, majd a nő tekintetével együtt áll meg a fodrozódó vízen. Így hallgatja végig. Az arca rezzenéstelen marad, lélektükrei sem árulnak el többet annál, amit szándékosan enged.
Amikor a nő keze elemelkedik a kőről és rásimul az övére, Norennar nem húzódik el. A meleg érintés lassan terjed szét benne, egy kellemes enyhe borzongás kíséretében. A fejét óvatosan fordítja felé, és amikor a tekintetük találkozik, a nő mosolya eléri. A szája szélén ekkor jelenik meg az a halvány, keserédes mosoly, amely nem akar több lenni annál, ami. Amikor a nő egy utolsót szorít a kezén, Norennar ujjai ösztönösen záródnának, de a mozdulat elkésik. A kéz visszakerül a nő ölébe.
Norennar még egy pillanatig némán nézi őt, ugyanazzal a kifejezéstelen tekintettel, amivel eleddig a fodrozódó hullámokat nézte. Aztán egy újabb sóhajt présel ki ajkai közt, és se szó, se beszéd, közelebb csusszan. Nem nagy mozdulat, csak annyi, hogy a kettejük közt húzódó távolság fizikailag is megszűnjön. A karja gyengéden fonódik a nő köré, ujjai végigsimítanak a vállán, tapintása biztos, de óvatos. Ha a másik nem ellenkezik, magához húzza, majd oldalról gyengéd csókot lehel a kócos tincsek közé.*
- Tudod… *Szólal meg végül halkan, szinte a nő fülébe búgva a szavakat.* - Mindig attól féltem, hogy egyszer majd kevés leszek neked. Vagy hogy előbb-utóbb elfáradsz ebben a folyamatos bizonytalanságban.
*A kezen enyhén megszorul a nő vállán. Bizonytalan mozdulat. Mintha épp erőt merítene valamihez.*
- De az alapján, amit mondtál… azt hiszem, ennél erősebb a kettőnk közti kötelék.
*Norennar kissé hátrébb húzza a fejét, hogy tisztán rálásson a nő arcára. Hosszasan nézi, nem kapkodva. A pillanat nem kíván sietséget. Cserébe viszont ami ez után jön elárulja mihez is kellett az erő.*
- Szeretlek.
*Mondja ki végül a súlyos szót, melynek erejétől eleddig úgy tartott akár Sa'Tereth démonai tömjénfüsttől (már, ha igazak a templomi legendák). Talán először hangzik el ez kettejük közt így önmagában. Ennyire őszintén. Ennyire tisztán. Legalábbis hősünk részéről biztosan. Szabad kezével a nő arca felé nyúl, s ha nem ütközik ellenállásba, tenyerével gyengéden végig simít azon.*
//Utánad//
*Amikor a nő karjait összefonva maga előtt áll, Norennar számára a levegő megváltozik. Nem a hely, nem a víz, hanem a pillanat miatt. A feszültség, amit eddig magában hordott, most mintha kifelé keresne utat, és akaratlanul is a nőre vetül. A vállai kissé megfeszülnek, az állkapcsa összeér, miközben a tekintete Theán marad. A nyugodt pillantás, amely végül visszatalál hozzá, kizökkenti. Nem azt látja benne, amire készült. A feszültség helyét előbb meglepettség, majd értetlenség veszi át.
Figyeli, ahogy a nő lassan leengedi a karjait. Ahogy a mozdulat megszakítja az eddigi tartást, mintha valóban nem lenne már szükség rá. Norennar nem szól, nem mozdul, csak követi a másikat a tekintetével, amikor az visszasétál a kőperemhez és újra leül mellé. A nő kezei a combjai mellett támaszkodnak meg, ujjai a nedves kő felszínén időznek. Norennar pillantása ösztönösen követi ezt a mozdulatot, majd a nő tekintetével együtt áll meg a fodrozódó vízen. Így hallgatja végig. Az arca rezzenéstelen marad, lélektükrei sem árulnak el többet annál, amit szándékosan enged.
Amikor a nő keze elemelkedik a kőről és rásimul az övére, Norennar nem húzódik el. A meleg érintés lassan terjed szét benne, egy kellemes enyhe borzongás kíséretében. A fejét óvatosan fordítja felé, és amikor a tekintetük találkozik, a nő mosolya eléri. A szája szélén ekkor jelenik meg az a halvány, keserédes mosoly, amely nem akar több lenni annál, ami. Amikor a nő egy utolsót szorít a kezén, Norennar ujjai ösztönösen záródnának, de a mozdulat elkésik. A kéz visszakerül a nő ölébe.
Norennar még egy pillanatig némán nézi őt, ugyanazzal a kifejezéstelen tekintettel, amivel eleddig a fodrozódó hullámokat nézte. Aztán egy újabb sóhajt présel ki ajkai közt, és se szó, se beszéd, közelebb csusszan. Nem nagy mozdulat, csak annyi, hogy a kettejük közt húzódó távolság fizikailag is megszűnjön. A karja gyengéden fonódik a nő köré, ujjai végigsimítanak a vállán, tapintása biztos, de óvatos. Ha a másik nem ellenkezik, magához húzza, majd oldalról gyengéd csókot lehel a kócos tincsek közé.*
- Tudod… *Szólal meg végül halkan, szinte a nő fülébe búgva a szavakat.* - Mindig attól féltem, hogy egyszer majd kevés leszek neked. Vagy hogy előbb-utóbb elfáradsz ebben a folyamatos bizonytalanságban.
*A kezen enyhén megszorul a nő vállán. Bizonytalan mozdulat. Mintha épp erőt merítene valamihez.*
- De az alapján, amit mondtál… azt hiszem, ennél erősebb a kettőnk közti kötelék.
*Norennar kissé hátrébb húzza a fejét, hogy tisztán rálásson a nő arcára. Hosszasan nézi, nem kapkodva. A pillanat nem kíván sietséget. Cserébe viszont ami ez után jön elárulja mihez is kellett az erő.*
- Szeretlek.
*Mondja ki végül a súlyos szót, melynek erejétől eleddig úgy tartott akár Sa'Tereth démonai tömjénfüsttől (már, ha igazak a templomi legendák). Talán először hangzik el ez kettejük közt így önmagában. Ennyire őszintén. Ennyire tisztán. Legalábbis hősünk részéről biztosan. Szabad kezével a nő arca felé nyúl, s ha nem ütközik ellenállásba, tenyerével gyengéden végig simít azon.*
1921. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-25 15:04:13
Üzenet elküldve: 2026-01-25 15:04:13
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Utánad//
*Nem mozdul meg, amíg a férfit hallgatja. Nem is szól közbe és az arcára sem ül ki semmiféle érzelem, amiből neheztelést, megkönnyebbülést vagy akár megértést lehetne kiolvasni. A szavak lassan ostromolják, azután mindegyik szépen egymás után kerül a helyére. Azzal együtt pedig az is, ami pár napja a szívét nyomja. De nem vág közbe, hogy ezt azonnal megossza, a beszámoló végén pedig nem komorodik el, de nem is fordulnak ajkai mosolyra. A szemeit lehunyva, hosszan sóhajt fel, mintha fáradtságos munka lett volna, amíg Norennar minden egyes szavát a megfelelő helyre pakolta magában. Karjait összefonja maga előtt, ujjai a köpeny szélén gyűrögetik az anyagot. Hosszú szívdobbanásnyi időbe telik, mire végül újra a férfira pillant. A tekintete nyugodt. Nincs benne harag, ahogyan számonkérés sem, csupán csak megértés, megvilágosodás. Olyan az egész, mint amikor az ember végre kimondja magában azt, amit eddig csak kerülgetett. A felismerés nem fájdalommal jár, hanem csendes rendrakással. És végre ráébred, hogy nem történt itt semmi, ami ne lett volna eleve benne kettejük történetében. Lassan leengedi a karjait, mintha eddig valami ellen védekezett volna, amire már nincs szükség. De még mindig nem válaszol, csak csendesen visszasétál a kő elé, majd újból Norennar mellé ül. Kezeivel a combjai mellett, a hideg kő tetején támaszkodik, ujjai még pár pillanatig a nedves felületet simítják, amíg összerendez magában minden kavargó gondolatot. Amint pedig azok a helyükre kerülnek, végre az ajkai is szóra nyílnak.*
- Nem érzem úgy, hogy bármiféle baj lennél a számomra.
*Szólal meg halkan, miközben a sárga szemek a víz felszínén ringatózó, apró hullámokat fürkészik.*
- Csak olyan vagy, mint amilyen mindig is voltál. Olyan, akibe beleszerettem már akkor a kúriában.
*Mire kimondja, a szemei már az arcára siklanak. Lassan pillant végig a hószín tincseken, a szakállon, hogy azután visszatérjen a jeges szemekhez.*
- Ezalatt a pár nap alatt azt megtanultam, hogy a szerelem nem egyszerű. Így nehéz meghatározni, hogy, amit érzünk az valóban az-e. Akár egymás iránt, akár egy másik nő vagy férfi iránt.
*Valahol meglepi, hogy mennyire nincs benne harag. Sem féltékenység. Sem az a szúró fájdalom, amit egykor elkerülhetetlennek hitt. Hisz vele ellentétben Norennarnak úgy fest mélyebb kalandja volt. Vagy talán eddig nem merte magának sem bevallani, hogy hogyan volt képes valójában érezni egy másik férfi iránt. Hogy nem csak egy valakihez tud húzni a szíve, hanem máshoz is képes és akar is ragaszkodni. Nem gyengébben, csak máshogy. Fene sem tudja.*
- Nem ijeszt meg és nem is dühít, hogy mást is tudsz szeretni. Hiszen, ahogy a mai este megmutatja én sem tudok úgy élni, hogy csak te létezz a számomra. De abban biztos vagyok, hogy ez egy szemernyit sem vesz el abból, ami kettőnk között van.
*A tekintete biztos, ahogy a férfi arcát figyeli. Keze lassan emelkedik el a kőről, hogy átsimítson Norennar kézfejére. Finoman az ujjai közé fogja a férfi kezét, majd gyengéden rászorít, hogy ezzel csalja ki belőle, hogy ő is rápillantson. Ha pedig Norennar így tesz, akkor nem haraggal találja szemben magát, hanem egy meleg és kedves mosollyal.*
- Mindig te vagy az, akihez visszatér a szívem. Akkor is, ha elkalandozik. Akkor is, ha máshol keres levegőt.
*Most végre megkönnyebbülten sóhajt fel. A vállai enyhén ereszkednek, mintha eddig tartott volna bennük valami feszültség.*
- Te fontos vagy nekem. Nem feltételekkel. Nem kizárólagosan. Hanem úgy igazán. Addig pedig nem is kezdek aggódni, amíg te is visszatérsz hozzám.
*Szorít finoman a kezére, majd visszahúzza a sajátját az ölébe. Nem mond többet. Nem is lenne mit. A szavak most már csak zavarnák azt a törékeny egyensúlyt, ami végre a helyére került benne. Hagyja, hogy a csend visszakússzon közéjük, de ez a csend már nem nehéz. Nem feszít, nem kér számon, nem követel. Egyszerűen csak van. Ahogy ott ül mellette, és a víz halk mozgását figyeli, lassan tudatosul benne, mennyi energiát emésztett fel az elmúlt napokban az aggódás. A fel nem tett kérdések. A lehetséges válaszok százféle kimenetele. Most, hogy mindez mögötte van, szinte nevetségesnek tűnik az a makacs hit, hogy ez csak fájdalommal végződhet. Rá kell jönnie, hogy végig attól tartott, amit most a legegyszerűbb természetességgel elfogad. Hogy kettejük kapcsolata sosem volt és sosem lesz könnyen besorolható. Nem szabályokra épül, nem ígéretekre, nem arra, amit mások elvárnának tőlük. És mégis, talán épp ezért olyan erős. Mert nem tartja össze sem félelem, sem birtoklás. Csak az, hogy újra és újra egymást választják. Egy óvatos, szinte észrevétlen mosoly jelenik meg az ajkán. Nem Norennarnak szól, nem is a pillanatnak, ez most inkább önmagának. Annak a felismerésnek, hogy napokig cipelt egy terhet, amit most egyetlen beszélgetés lesepert a vállairól. Nem volt nagy dráma, hibáztatás, tányértörés. Csak két mélységi, akik végre kimondták azt, amit eddig csak kerülgettek. Lassan kifújja a levegőt. A mellkasa könnyebb. A gondolatai nem cikáznak tovább, nem keresnek újabb "mi lett volna, ha" kérdéseket. Elég ennyi. Elég az, hogy itt vannak, egymás mellett, és nem kell többé találgatnia, hol áll a férfi szívében. És talán először érzi azt igazán, hogy nem kell kapaszkodnia. Mert amit elveszíthetne, az nem az, ami köztük van.*
//Utánad//
*Nem mozdul meg, amíg a férfit hallgatja. Nem is szól közbe és az arcára sem ül ki semmiféle érzelem, amiből neheztelést, megkönnyebbülést vagy akár megértést lehetne kiolvasni. A szavak lassan ostromolják, azután mindegyik szépen egymás után kerül a helyére. Azzal együtt pedig az is, ami pár napja a szívét nyomja. De nem vág közbe, hogy ezt azonnal megossza, a beszámoló végén pedig nem komorodik el, de nem is fordulnak ajkai mosolyra. A szemeit lehunyva, hosszan sóhajt fel, mintha fáradtságos munka lett volna, amíg Norennar minden egyes szavát a megfelelő helyre pakolta magában. Karjait összefonja maga előtt, ujjai a köpeny szélén gyűrögetik az anyagot. Hosszú szívdobbanásnyi időbe telik, mire végül újra a férfira pillant. A tekintete nyugodt. Nincs benne harag, ahogyan számonkérés sem, csupán csak megértés, megvilágosodás. Olyan az egész, mint amikor az ember végre kimondja magában azt, amit eddig csak kerülgetett. A felismerés nem fájdalommal jár, hanem csendes rendrakással. És végre ráébred, hogy nem történt itt semmi, ami ne lett volna eleve benne kettejük történetében. Lassan leengedi a karjait, mintha eddig valami ellen védekezett volna, amire már nincs szükség. De még mindig nem válaszol, csak csendesen visszasétál a kő elé, majd újból Norennar mellé ül. Kezeivel a combjai mellett, a hideg kő tetején támaszkodik, ujjai még pár pillanatig a nedves felületet simítják, amíg összerendez magában minden kavargó gondolatot. Amint pedig azok a helyükre kerülnek, végre az ajkai is szóra nyílnak.*
- Nem érzem úgy, hogy bármiféle baj lennél a számomra.
*Szólal meg halkan, miközben a sárga szemek a víz felszínén ringatózó, apró hullámokat fürkészik.*
- Csak olyan vagy, mint amilyen mindig is voltál. Olyan, akibe beleszerettem már akkor a kúriában.
*Mire kimondja, a szemei már az arcára siklanak. Lassan pillant végig a hószín tincseken, a szakállon, hogy azután visszatérjen a jeges szemekhez.*
- Ezalatt a pár nap alatt azt megtanultam, hogy a szerelem nem egyszerű. Így nehéz meghatározni, hogy, amit érzünk az valóban az-e. Akár egymás iránt, akár egy másik nő vagy férfi iránt.
*Valahol meglepi, hogy mennyire nincs benne harag. Sem féltékenység. Sem az a szúró fájdalom, amit egykor elkerülhetetlennek hitt. Hisz vele ellentétben Norennarnak úgy fest mélyebb kalandja volt. Vagy talán eddig nem merte magának sem bevallani, hogy hogyan volt képes valójában érezni egy másik férfi iránt. Hogy nem csak egy valakihez tud húzni a szíve, hanem máshoz is képes és akar is ragaszkodni. Nem gyengébben, csak máshogy. Fene sem tudja.*
- Nem ijeszt meg és nem is dühít, hogy mást is tudsz szeretni. Hiszen, ahogy a mai este megmutatja én sem tudok úgy élni, hogy csak te létezz a számomra. De abban biztos vagyok, hogy ez egy szemernyit sem vesz el abból, ami kettőnk között van.
*A tekintete biztos, ahogy a férfi arcát figyeli. Keze lassan emelkedik el a kőről, hogy átsimítson Norennar kézfejére. Finoman az ujjai közé fogja a férfi kezét, majd gyengéden rászorít, hogy ezzel csalja ki belőle, hogy ő is rápillantson. Ha pedig Norennar így tesz, akkor nem haraggal találja szemben magát, hanem egy meleg és kedves mosollyal.*
- Mindig te vagy az, akihez visszatér a szívem. Akkor is, ha elkalandozik. Akkor is, ha máshol keres levegőt.
*Most végre megkönnyebbülten sóhajt fel. A vállai enyhén ereszkednek, mintha eddig tartott volna bennük valami feszültség.*
- Te fontos vagy nekem. Nem feltételekkel. Nem kizárólagosan. Hanem úgy igazán. Addig pedig nem is kezdek aggódni, amíg te is visszatérsz hozzám.
*Szorít finoman a kezére, majd visszahúzza a sajátját az ölébe. Nem mond többet. Nem is lenne mit. A szavak most már csak zavarnák azt a törékeny egyensúlyt, ami végre a helyére került benne. Hagyja, hogy a csend visszakússzon közéjük, de ez a csend már nem nehéz. Nem feszít, nem kér számon, nem követel. Egyszerűen csak van. Ahogy ott ül mellette, és a víz halk mozgását figyeli, lassan tudatosul benne, mennyi energiát emésztett fel az elmúlt napokban az aggódás. A fel nem tett kérdések. A lehetséges válaszok százféle kimenetele. Most, hogy mindez mögötte van, szinte nevetségesnek tűnik az a makacs hit, hogy ez csak fájdalommal végződhet. Rá kell jönnie, hogy végig attól tartott, amit most a legegyszerűbb természetességgel elfogad. Hogy kettejük kapcsolata sosem volt és sosem lesz könnyen besorolható. Nem szabályokra épül, nem ígéretekre, nem arra, amit mások elvárnának tőlük. És mégis, talán épp ezért olyan erős. Mert nem tartja össze sem félelem, sem birtoklás. Csak az, hogy újra és újra egymást választják. Egy óvatos, szinte észrevétlen mosoly jelenik meg az ajkán. Nem Norennarnak szól, nem is a pillanatnak, ez most inkább önmagának. Annak a felismerésnek, hogy napokig cipelt egy terhet, amit most egyetlen beszélgetés lesepert a vállairól. Nem volt nagy dráma, hibáztatás, tányértörés. Csak két mélységi, akik végre kimondták azt, amit eddig csak kerülgettek. Lassan kifújja a levegőt. A mellkasa könnyebb. A gondolatai nem cikáznak tovább, nem keresnek újabb "mi lett volna, ha" kérdéseket. Elég ennyi. Elég az, hogy itt vannak, egymás mellett, és nem kell többé találgatnia, hol áll a férfi szívében. És talán először érzi azt igazán, hogy nem kell kapaszkodnia. Mert amit elveszíthetne, az nem az, ami köztük van.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980