Arthenior - Romváros és Meredély
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Polgárnegyed (új) Templom (új) Piactér (új) | Romváros és Meredély | Sayqueves Rezidencia (új) Selyemrév (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 83 (1641. - 1660. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1660. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-10 12:07:47
Üzenet elküldve: 2025-09-10 12:07:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 25
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 25
Játékstílus: Vakmerő
* A piactéren még a varázslata sem sikerül, így az apró vágás apró vágás marad a kezén. Pedig igazán meg akarta mutatni a világnak, hogy mire képes az Arctalan isten. Ha látják rajta, micsoda pokoli kínokat él át, talán félni kezdenek az istentől és követőitől. Ez pedig bizonyára az Arctalan isten kedvére való dolog lenne. Hornor maga mögött hagyja a piaci forgatagot és perceken belül a romvárosban találja magát. Még nincs veszve semmi. Meg akarja találni a módját, hogy legalább halála értelmet nyerjen. Ehhez nem kell mást tennie, mint várni és kipihenni magát. A varázslás is úgy kimerítette, hogy nem tud egyből újrapróbálkozni. Ahogy a kihalt utcákon sétál, figyeli a romos épületeket. Már arra sem emlékszik, hogy ő hol lakott. A közelben valahol, de a romok annyira felismerhetetlenné változtatták a környéket, hogy meg nem mondaná, hogy melyik utca kövét koptatja éppen csizmája talpa és öreg fabotja. Az öreg gnóm hosszasan gondolkodik az életről, a halálról és arról, hogy mi mindent tett élete során, meg hogy mennyi mindent nem tett. Végül arra jut, hogy amit nem tett meg, azt általában nem is akarta. Sosem akart például gyerekeket, életét a tudománynak szánta, majd végül utolsó éveit az Arctalan istennek. Nem bánta meg egyiket sem. Ellenben a városra dühös. Végtelenül utálja az embereket, akik ezt tették az egykori gazdagnegyeddel. Ő a várost szolgálta hosszú évtizedeken keresztül, erre egyik napról a másikra romba dőlt minden – szó szerint. Ezért is kell az embereknek megismerniük az Arctalan isten erejét. Erre pedig ő lesz a legjobb példa. Egy öreg gnóm, aki annyira szereti az istent, hogy saját életét is feláldozza érte. Egész biztos benne, hogy ezt akarja. Egyszer csak sarkon fordul és az ellenkező irányba kezd el menni. *
1659. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-09 14:04:09
Üzenet elküldve: 2025-09-09 14:04:09
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Toborzás//
* Sötétben állva mozdulatlan marad, amikor a törp végre kimondja, miért is van itt. A mélységi szeme megcsillan a félhomályban, majd alig észrevehetően biccent, mintha jelezné most már végre beszélhetünk a munkáról. A szék összetörése, az árulás szava, a város hátbatámadása hidegen hagyja. Az ilyesmi ami előbb utóbb mindenképp vérben végződik.
Ahogy azonban a törpe szavaiban megcsillan az elképzelt győzelem, a hím szemei figyelmesebben tapadnak rá. Látja a férfi pillantásában a nagyravágyást, az éhséget, amely túlmutat puszta pénzen és hatalmon. Ez a tekintet azé, aki nem csupán túlélni, hanem uralkodni akar a romokon. Ez a szikra azonban nem vált ki ellenszenvet a sötételfből. Sokkal inkább gyanakvást és kíváncsiságot. Talán az őrület szélére sodorja a törpét a saját vágya, de néha épp az ilyen alakok mozgatják meg a világot. Csak akkor szólal meg, mikor az ork emlegetés kerül szóba. Hangja mély, lassú és komoly, mintha a sötét falakból szivárogna elő. *
- A fegyverek és a páncélok csak tárgyak. A kérdés inkább az, hogyan képzeled el a kapcsolatfelvételt. Az orkok nem barátkoznak, és nem alkudoznak, hacsak nem érzik a saját hasznukat benne. * Egy híd megfontolt hatásszünet, majd folytatja.*
- Hogyan érnéd el, hogy ne tépjenek szét, mielőtt a terveidet meghallgatnák? * Kérdezi végül, most már teljes figyelemmel fordulva a törpe felé.*
A hozzászólás írója (Khaelith Vyrrethis) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.09.09 14:05:31
* Sötétben állva mozdulatlan marad, amikor a törp végre kimondja, miért is van itt. A mélységi szeme megcsillan a félhomályban, majd alig észrevehetően biccent, mintha jelezné most már végre beszélhetünk a munkáról. A szék összetörése, az árulás szava, a város hátbatámadása hidegen hagyja. Az ilyesmi ami előbb utóbb mindenképp vérben végződik.
Ahogy azonban a törpe szavaiban megcsillan az elképzelt győzelem, a hím szemei figyelmesebben tapadnak rá. Látja a férfi pillantásában a nagyravágyást, az éhséget, amely túlmutat puszta pénzen és hatalmon. Ez a tekintet azé, aki nem csupán túlélni, hanem uralkodni akar a romokon. Ez a szikra azonban nem vált ki ellenszenvet a sötételfből. Sokkal inkább gyanakvást és kíváncsiságot. Talán az őrület szélére sodorja a törpét a saját vágya, de néha épp az ilyen alakok mozgatják meg a világot. Csak akkor szólal meg, mikor az ork emlegetés kerül szóba. Hangja mély, lassú és komoly, mintha a sötét falakból szivárogna elő. *
- A fegyverek és a páncélok csak tárgyak. A kérdés inkább az, hogyan képzeled el a kapcsolatfelvételt. Az orkok nem barátkoznak, és nem alkudoznak, hacsak nem érzik a saját hasznukat benne. * Egy híd megfontolt hatásszünet, majd folytatja.*
- Hogyan érnéd el, hogy ne tépjenek szét, mielőtt a terveidet meghallgatnák? * Kérdezi végül, most már teljes figyelemmel fordulva a törpe felé.*
A hozzászólás írója (Khaelith Vyrrethis) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.09.09 14:05:31
1658. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-08 17:43:36
Üzenet elküldve: 2025-09-08 17:43:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Toborzás//
*A férfiak még mindig rohadt bosszantó lények. Elsek el kell kezdjen előbb vagy utóbb, de edzeni vagy valami mintát varratni a fejére, hogy komolyabban vegyék és végre féljenek tőle. Bár lehetséges, hogy az az arcmunka inkább csak nagyobb nevetést váltana ki a sok büdös hímből, de a lényeg az, hogy valamit kezdenie kell. Nem szereti, ha elhallgattatják. Bár most kivételt tesz és elviseli, csakis azért mert úgy látja valamiféle kompromisszumot tett az imént az a félnótás férfi is. Elismerte a nő szerepét a furcsa, tisztességnek híján lévő csapatukban. Ezt pedig egy férfi esetén már ünnepelni kell. Ettől függetlenül Elsek'belinna nyilván nagyon csúnyán néz rá, de ő is tudja, hogy ezzel senkit nem hat meg. Egyszerűen, csak jól esik így tennie. Amikor a törpe is a fiatal férfit és őt jegyesekként emlegeti, gúnyos nevetés tör ki belőle. Amolyan "ezt sosem mossuk le" fajta nevetés. Természetesen, csak egy pillanatra. Utána komolyan koncentrál inkább a bizniszre. Tetszik neki, hogy újból a pénzről esik szó. Illetve, hogy arról is, hogy valamelyest mindenki magáért felel. Ezt már igazán szereti. Kell neki az arany. Kell neki a szabadság. Más pedig ebbe ne rontson bele. Bonyolult tervei vannak még a jövővel, ám azokat itt nyilván nem fogja megosztani*
- Ha megfizetsz én még az istenek ellen is kémkedem. ~Eeyr úgyis megbocsátja~
*A férfiak még mindig rohadt bosszantó lények. Elsek el kell kezdjen előbb vagy utóbb, de edzeni vagy valami mintát varratni a fejére, hogy komolyabban vegyék és végre féljenek tőle. Bár lehetséges, hogy az az arcmunka inkább csak nagyobb nevetést váltana ki a sok büdös hímből, de a lényeg az, hogy valamit kezdenie kell. Nem szereti, ha elhallgattatják. Bár most kivételt tesz és elviseli, csakis azért mert úgy látja valamiféle kompromisszumot tett az imént az a félnótás férfi is. Elismerte a nő szerepét a furcsa, tisztességnek híján lévő csapatukban. Ezt pedig egy férfi esetén már ünnepelni kell. Ettől függetlenül Elsek'belinna nyilván nagyon csúnyán néz rá, de ő is tudja, hogy ezzel senkit nem hat meg. Egyszerűen, csak jól esik így tennie. Amikor a törpe is a fiatal férfit és őt jegyesekként emlegeti, gúnyos nevetés tör ki belőle. Amolyan "ezt sosem mossuk le" fajta nevetés. Természetesen, csak egy pillanatra. Utána komolyan koncentrál inkább a bizniszre. Tetszik neki, hogy újból a pénzről esik szó. Illetve, hogy arról is, hogy valamelyest mindenki magáért felel. Ezt már igazán szereti. Kell neki az arany. Kell neki a szabadság. Más pedig ebbe ne rontson bele. Bonyolult tervei vannak még a jövővel, ám azokat itt nyilván nem fogja megosztani*
- Ha megfizetsz én még az istenek ellen is kémkedem. ~Eeyr úgyis megbocsátja~
1657. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-08 17:26:27
Üzenet elküldve: 2025-09-08 17:26:27
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
*A nőstény a csizmája orrát bámulja. Ezt már szereti, legalábbis jelen helyzetben. Szavai nyomán elfogadja a helyzetét, noha nem teljességgel tesz eleget mindennek, de ezt betudja az emlékei elvesztésének. Valami érdeklődésnek álcázott aljasság csillan meg a kékeslila szemeiben. Hogyha nem is olyan szavakkal, mint amit ő várt, de a hűséget már elígérte neki Quehani, ami kezdetnek nem rossz. De egyre ébred benne az a perverz vágy, hogy igába hajtson egy fajtársát. Valakin uralkodni. Naren ehhez kevés, túlságosan alantas ahhoz, hogy hosszasan felcsigázza. A nőstény más. Keres valamit, s képes érte áldozni. Akar valamit, amiért tenne, Elireya pedig megadhatja neki. Cserébe pedig ő maga is kaphat. Egy kis szeletet az otthonából megreformálva. Mert itt azt tesz, amit akar. Ha a fattyút érintheti Vhorossi keze, hát az övé is túrhat hószín tincsekbe, hogy hazug megnyugvást adjon a mozdulat. Meg is emeli a finom mutatóujját, s csak Elariion az, ki észreveheti rajta a szándékai valódi okát, vagy a vágyat, ami hatalmába kerítette. Nem kér engedélyt. Próbatétel ez is, mint minden más. Néhány hajszálat simít ki a nőstény homlokából, hogyha nem ágál ellene, s végighúzza a hegen a gondoskodó ujjbegyét.*
- Keveseknek adatik meg az esély a fajtánk között az újrakezdésre. Egyetlen ballépés, s családok vesznek oda… Érdemes hát megfontolnod a szavaim. Hiányzó emlékeidet, ha nem is adhatom vissza, azt megmutathatom milyen erőt vesztettél el. Tedd hát magad méltóvá erre.
*Lassan veszi el a kezét, a hirtelen jött mámor is csillapodik, de azért igencsak felkorbácsolta érzékeit. Hasonló az előző napihoz, mikor úgy vágyott Elariionra, csak mert elérte, hogy móresre tanítsa Vhorossi a rabszolgát.*
- Talán van helyed köztünk. *Szavai édesen kúsznak elő az ében ajkakból. Mintha csak mézesmadzagot húzna el.* - Ha vannak benned erények, felfejtem.
*Lassan szívja be a levegőt, majd fújja ki, s lép egyet hátra.* - Legyél hát a hasznunkra, hogy megfontoljam maradásod.
*Természetesen nem ígér meg semmit. Nem olyan ostoba, hogy rögvest ágyat biztosítson, főként nem egy helyen, ahol ő maga sem tud még nyugovóra térni. Hagyja, hadd eméssze a hallottakat, addig is figyeli a diskurzust a hím és a nőstény között. Nem tart az idegentől, pillanatok alatt véget vetethetne az életének, csak egyetlen szemvillanás kellene ehhez is oldalvást, szíve választottja felé. Háttérbe húzódik egy darabig, persze csak a hangja nem hallatszódik, a dominanciája körbelengi a teret. Figyelnek a szemek, minden gesztust, vagy mondatot elemez az elméje. Amint befejezte Elariion a kérdezősködést, csak akkor szólal meg. Már feltett szándéka, hogy ujjai köré csavarja Quehanit. Persze nem azonnal.*
- Keríts néhány ~rabszolgát~ munkást, kik először rendet tesznek a falaink között. Míg végzik a dolgukat, van időd arra, hogy elém hozd Arthenior legjobb mesteremberét, aki vezetésével újra otthonos lehet e kúria. Ha köztünk hajtanád le a fejed, ez igazán csekélység. S nem leszek hálátlan. *Gyakorolni kell azt is, hogy olykor adni is kell, de azért előbb inkább elvesz.*
-Quehani de'Shruga, addig utadra engedlek. *Azzal lezártnak tekinti a találkozót, s a szoba felé veszi az irányt, hogy Elariion kikíséri-e a jövevényt, az az ő dolga, de türelmetlen várja, hogy végre kettesben maradhassanak.*
*A nőstény a csizmája orrát bámulja. Ezt már szereti, legalábbis jelen helyzetben. Szavai nyomán elfogadja a helyzetét, noha nem teljességgel tesz eleget mindennek, de ezt betudja az emlékei elvesztésének. Valami érdeklődésnek álcázott aljasság csillan meg a kékeslila szemeiben. Hogyha nem is olyan szavakkal, mint amit ő várt, de a hűséget már elígérte neki Quehani, ami kezdetnek nem rossz. De egyre ébred benne az a perverz vágy, hogy igába hajtson egy fajtársát. Valakin uralkodni. Naren ehhez kevés, túlságosan alantas ahhoz, hogy hosszasan felcsigázza. A nőstény más. Keres valamit, s képes érte áldozni. Akar valamit, amiért tenne, Elireya pedig megadhatja neki. Cserébe pedig ő maga is kaphat. Egy kis szeletet az otthonából megreformálva. Mert itt azt tesz, amit akar. Ha a fattyút érintheti Vhorossi keze, hát az övé is túrhat hószín tincsekbe, hogy hazug megnyugvást adjon a mozdulat. Meg is emeli a finom mutatóujját, s csak Elariion az, ki észreveheti rajta a szándékai valódi okát, vagy a vágyat, ami hatalmába kerítette. Nem kér engedélyt. Próbatétel ez is, mint minden más. Néhány hajszálat simít ki a nőstény homlokából, hogyha nem ágál ellene, s végighúzza a hegen a gondoskodó ujjbegyét.*
- Keveseknek adatik meg az esély a fajtánk között az újrakezdésre. Egyetlen ballépés, s családok vesznek oda… Érdemes hát megfontolnod a szavaim. Hiányzó emlékeidet, ha nem is adhatom vissza, azt megmutathatom milyen erőt vesztettél el. Tedd hát magad méltóvá erre.
*Lassan veszi el a kezét, a hirtelen jött mámor is csillapodik, de azért igencsak felkorbácsolta érzékeit. Hasonló az előző napihoz, mikor úgy vágyott Elariionra, csak mert elérte, hogy móresre tanítsa Vhorossi a rabszolgát.*
- Talán van helyed köztünk. *Szavai édesen kúsznak elő az ében ajkakból. Mintha csak mézesmadzagot húzna el.* - Ha vannak benned erények, felfejtem.
*Lassan szívja be a levegőt, majd fújja ki, s lép egyet hátra.* - Legyél hát a hasznunkra, hogy megfontoljam maradásod.
*Természetesen nem ígér meg semmit. Nem olyan ostoba, hogy rögvest ágyat biztosítson, főként nem egy helyen, ahol ő maga sem tud még nyugovóra térni. Hagyja, hadd eméssze a hallottakat, addig is figyeli a diskurzust a hím és a nőstény között. Nem tart az idegentől, pillanatok alatt véget vetethetne az életének, csak egyetlen szemvillanás kellene ehhez is oldalvást, szíve választottja felé. Háttérbe húzódik egy darabig, persze csak a hangja nem hallatszódik, a dominanciája körbelengi a teret. Figyelnek a szemek, minden gesztust, vagy mondatot elemez az elméje. Amint befejezte Elariion a kérdezősködést, csak akkor szólal meg. Már feltett szándéka, hogy ujjai köré csavarja Quehanit. Persze nem azonnal.*
- Keríts néhány ~rabszolgát~ munkást, kik először rendet tesznek a falaink között. Míg végzik a dolgukat, van időd arra, hogy elém hozd Arthenior legjobb mesteremberét, aki vezetésével újra otthonos lehet e kúria. Ha köztünk hajtanád le a fejed, ez igazán csekélység. S nem leszek hálátlan. *Gyakorolni kell azt is, hogy olykor adni is kell, de azért előbb inkább elvesz.*
-Quehani de'Shruga, addig utadra engedlek. *Azzal lezártnak tekinti a találkozót, s a szoba felé veszi az irányt, hogy Elariion kikíséri-e a jövevényt, az az ő dolga, de türelmetlen várja, hogy végre kettesben maradhassanak.*
1656. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-08 11:31:31
Üzenet elküldve: 2025-09-08 11:31:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
*Áll, engedelmesen lehajtott fejjel, csupán összevert arcának feldagadt húsa mögött villan tekintete hol jobbra, hol balra, attól függően hogy ki szólal meg épp. Tőle nem kérdez senki semmit, és nincs joga sem, oka sem arra, hogy megszólaljon. Így hát marad csöndben, elraktározva emlékezetében az önmagát de'Shrugaként bemutatott nőstény szavainak zanzásított lényegét. A terjengősség nem érdekli, a tények igen.
Csak aprót moccan a feje, ahogy Elireya Úrnő megszólítja. Kissé meghajol a nőstény felé, *
- Ahogy az Úrnőm kívánja. *-mondja engedelmes válaszul, és megtöri a várakozó állását.
Még emlékszik rá, hogy Vhorossi Úrnő melyik irányba távozott, de arról fogalma sincs -nem is lehet- hogy milyen helységek várják majd a háznak azon a részén; hogy hol találja majd az Úrnőt, és hogy ez mennyi időbe telik majd. Megindul arra, amerre az Úrnőt sejti. Úgy véli, hogy őt is érdekelni fogja majd a látogatójuk. Hacsak nem szólítják mégis vissza, úgy hamarosan el is tűnik egy ajtó mögött.*
*Áll, engedelmesen lehajtott fejjel, csupán összevert arcának feldagadt húsa mögött villan tekintete hol jobbra, hol balra, attól függően hogy ki szólal meg épp. Tőle nem kérdez senki semmit, és nincs joga sem, oka sem arra, hogy megszólaljon. Így hát marad csöndben, elraktározva emlékezetében az önmagát de'Shrugaként bemutatott nőstény szavainak zanzásított lényegét. A terjengősség nem érdekli, a tények igen.
Csak aprót moccan a feje, ahogy Elireya Úrnő megszólítja. Kissé meghajol a nőstény felé, *
- Ahogy az Úrnőm kívánja. *-mondja engedelmes válaszul, és megtöri a várakozó állását.
Még emlékszik rá, hogy Vhorossi Úrnő melyik irányba távozott, de arról fogalma sincs -nem is lehet- hogy milyen helységek várják majd a háznak azon a részén; hogy hol találja majd az Úrnőt, és hogy ez mennyi időbe telik majd. Megindul arra, amerre az Úrnőt sejti. Úgy véli, hogy őt is érdekelni fogja majd a látogatójuk. Hacsak nem szólítják mégis vissza, úgy hamarosan el is tűnik egy ajtó mögött.*
1655. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-08 09:44:33
Üzenet elküldve: 2025-09-08 09:44:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 213
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 213
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Toborzás//
* Figyel, nem beszél. Hagyja, hogy ők magyarázzák ki. Beszélnek csak, a végén úgy sem fog számítani semmit, mert ha valami bosszantót hall, úgy valaki meghal. Ez lehet ő, akár ők ketten is, de lehet, hogy mind a négyen egymás torkának ugranak itt helyben, s nem lesz itt semmi megmozdulás a gazdagság irányába. Lazziar félbevágja a nő mondandóját, itt várná el, hogy a nőt szemrebbenés nélkül behajítsa a tűzbe, ám nem ez történik. *
- Az a kurva tanács.
* Szólal fel, majd belerúg a mellette lévő székbe, ami a már alapból is repedezett falon törik darabokra. *
- Vagy az, vagy csak te mész, én pedig meghúzom magam az árnyékokba. Elvégre kell valaki, aki elviszi a balhét, ha hidegre fordulnak a dolgok.
* Gondolkozik el, de ez nem tart sokáig, ugyanis egy érdekes név üti meg a fülét. *
- Nixomia? Szőke? Ez ismerősen cseng. A kaszárnyában ő is ott volt, egy akasztást néztünk együtt. Fellógatták a vöröst a pegazus miatt.
* Az utolsó mondatot az elf felé intézi, elvégre ő tudhatja, hogy kire gondol. Majd ismét elnémul. Bár elég akaratos személynek tűnt, mégsem gondolná róla, hogy egy szabotőr lenne az a nemes. Csupán egy szálka az ember keze alatt, ám ez a szálka épp most nőtte ki magát valami nagyobbá, valami veszélyesebbé. *
- Őt? Hogy legyen valaki, aki képes minden szálat elvarrni az árnyékből, nem igaz?
* Néz komoran a mélységire. *
- Az ajánlatom ugyanaz mindenki számára. Adok egy munkát, és mellé egy összeget. Eldöntitek, hogy akarjátok vagy sem. Aki sikerrel és kivallóan teljesít, annak külön jutalma is lesz a végén. Most viszont térjünk át valami szaftosabb témára. A kedves jegyesed úgy hallotta, hogy orkok ólálkodnak a közelben, méghozzá sokan. A pánik az utcán elég magas. Arra gondoltam, hogy a felszín alatt kisegítjük őket. Lopunk nekik fegyvert páncél, tulajdonképpen a legjobb barátaik leszünk. Kétlem, hogy bármit is elérnének, de ha mégis, úgy biztos emlékeznek majd ránk, ha lerohanják a várost. Abban az esetben, ha szétverik őket, úgy kapunk pár vérszomjas orkot, akikkel átvesszük a hatalmat romvárosban.
* Már látja lelki szemei előtt, ahogyan néhány ork kíséretével szétverik a romvárosi bázisát a tőrnek, és letörlik Virion arcáról a vigyort. Ehhez nem kell más, csak tömérdekmennyiségű arany. A fegyverekre és páncélokra van ötlete, hogy honnan szerezné be, ám előtte kíváncsi a többiek reakciójára, elvégre ez mégis csak hazaárulás egy ponton. Ha lebuknak a bitó lesz a legkisebb bajuk. Talán köztük is van olyan, aki ki nem állhatja az orkokat, ám reméli megvigasztalja őket azzal, hogy csupán eldobható katonaként fognak létezni ebben a tervben. *
* Figyel, nem beszél. Hagyja, hogy ők magyarázzák ki. Beszélnek csak, a végén úgy sem fog számítani semmit, mert ha valami bosszantót hall, úgy valaki meghal. Ez lehet ő, akár ők ketten is, de lehet, hogy mind a négyen egymás torkának ugranak itt helyben, s nem lesz itt semmi megmozdulás a gazdagság irányába. Lazziar félbevágja a nő mondandóját, itt várná el, hogy a nőt szemrebbenés nélkül behajítsa a tűzbe, ám nem ez történik. *
- Az a kurva tanács.
* Szólal fel, majd belerúg a mellette lévő székbe, ami a már alapból is repedezett falon törik darabokra. *
- Vagy az, vagy csak te mész, én pedig meghúzom magam az árnyékokba. Elvégre kell valaki, aki elviszi a balhét, ha hidegre fordulnak a dolgok.
* Gondolkozik el, de ez nem tart sokáig, ugyanis egy érdekes név üti meg a fülét. *
- Nixomia? Szőke? Ez ismerősen cseng. A kaszárnyában ő is ott volt, egy akasztást néztünk együtt. Fellógatták a vöröst a pegazus miatt.
* Az utolsó mondatot az elf felé intézi, elvégre ő tudhatja, hogy kire gondol. Majd ismét elnémul. Bár elég akaratos személynek tűnt, mégsem gondolná róla, hogy egy szabotőr lenne az a nemes. Csupán egy szálka az ember keze alatt, ám ez a szálka épp most nőtte ki magát valami nagyobbá, valami veszélyesebbé. *
- Őt? Hogy legyen valaki, aki képes minden szálat elvarrni az árnyékből, nem igaz?
* Néz komoran a mélységire. *
- Az ajánlatom ugyanaz mindenki számára. Adok egy munkát, és mellé egy összeget. Eldöntitek, hogy akarjátok vagy sem. Aki sikerrel és kivallóan teljesít, annak külön jutalma is lesz a végén. Most viszont térjünk át valami szaftosabb témára. A kedves jegyesed úgy hallotta, hogy orkok ólálkodnak a közelben, méghozzá sokan. A pánik az utcán elég magas. Arra gondoltam, hogy a felszín alatt kisegítjük őket. Lopunk nekik fegyvert páncél, tulajdonképpen a legjobb barátaik leszünk. Kétlem, hogy bármit is elérnének, de ha mégis, úgy biztos emlékeznek majd ránk, ha lerohanják a várost. Abban az esetben, ha szétverik őket, úgy kapunk pár vérszomjas orkot, akikkel átvesszük a hatalmat romvárosban.
* Már látja lelki szemei előtt, ahogyan néhány ork kíséretével szétverik a romvárosi bázisát a tőrnek, és letörlik Virion arcáról a vigyort. Ehhez nem kell más, csak tömérdekmennyiségű arany. A fegyverekre és páncélokra van ötlete, hogy honnan szerezné be, ám előtte kíváncsi a többiek reakciójára, elvégre ez mégis csak hazaárulás egy ponton. Ha lebuknak a bitó lesz a legkisebb bajuk. Talán köztük is van olyan, aki ki nem állhatja az orkokat, ám reméli megvigasztalja őket azzal, hogy csupán eldobható katonaként fognak létezni ebben a tervben. *
1654. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-07 21:18:43
Üzenet elküldve: 2025-09-07 21:18:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
*Elégedett Elireya hozzáállásával, jól kitanulták azt, hogy hogyan viselkedik egy igazi pirtianesi sötételf, főleg egy nemes. Más kérdés, hogy a kedvesnek vannak ösztönből is ilyen pillanatai, de ő biztosan nem fog ítélkezni emiatt felette. Maga Elariion is van, hogy elragadtatja magát, és ha nincs is benne szégyenérzet emiatt, nagyon jól tudja, hogy mi az igazán helyes. Mikor kell fenyegetni, vagy mikor jobb adni egy kis ajándékot, szívességet, ami hatásosabb, mint megmutatni, hogy ki az úr a háznál. A túlélésnek sok formája van, ha minden hatalom a tiéd, még akkor sem lehetsz biztos abban, hogy nem szúr valaki hátba, akire nem számítasz. Ennek a művészetnek is megvannak a maga szépségei, de itt most erőt kell mutatni. Quehani bár igazán furcsa, igaza lehet, hogy nem emlékszik az öt évvel korábbi eseményekre. Az neki furcsa viszont, hogy nem tanulmányozta népe kultúráját, ő biztosan megtette volna, legalábbis most így gondolja. Egyébiránt öt év alatt az itteni szokásokat tanulja meg a sötételf, így van mit tanulnia Elariion-nak is. Szóval figyel, hogy milyen válaszokat fog kapni, amíg Elariya helyreteszi az idegent. Bár azt mondja Quehani, felajánlja szolgálatait csak azért, hátha eszébe jut valami, ez számára nem elég, sajnos túl sok ilyen esettel találkozott már hallomásból, és éles helyzetben is. De, ha Elariya elfogadja a felajánlást, nem fog ellenkezni. A története összecseng a szolgáéval, ő is Zerithet emlegette, persze az is lehet, hogy a nőstény kihallgatta őket, és mivel nem suttogva jelentette be őket Naren, akár onnan is ismerheti a nevet. Ha jól értette, akkor Zerithen kívül más is volt még bent, bárki mással viszont nem találkoztak eddig. Ez sem éppen jó hír, nagyon nem. Majdnem elneveti magát azon, hogy "lesben álltam, de jó szándékkal", ilyet még életében nem hallott. De tény, hogy nem támadt rájuk, a kimenetelben azért nem lenne olyan biztos egyik részről sem. Csak abban, hogy ők győznének, hiszen többen vannak, és hiába az emlékező test, ész nélkül nem lehet eredményesen harcolni, ahhoz kellenek a helyzetfelismerések és minden, ami a tapasztalatból érkezik. A tapasztalat pedig nemcsak testemlék, hanem valódi is. Naren elküldését egy kéretlen pillantással toldja meg, ha az várna még valami megerősítésre, majd figyelmét újra az idegen nőstényre fordítja.*
- Ha behívott és körülnézhettél, miért tértél vissza? Meglátásom szerint nem fog új emlék felébredni, ha újra körbejársz. Ígért neked valamit Zerith? *Szándékosan nem említi, hogy nem ismeri a másik "Dwirinthalent", de az érdekli, hogy milyen minőségben gondolja az ismeretlen házbéli, hogy ő itt valaki lehet. Talán kiderül, és akkor tud lépéseket tenni. Egyelőre viszont még mindig nem tudja, hogy mit akar pontosan a másik. Segít nekik, hogy újra körbenézhessen? Vagy netán tartozni akar valahová? Esetleg valami csel lehet a háttérben, és egy újabb vadász Vhorossi után küldve? Ma ez meglátása szerint nem fog kiderülni.*
*Elégedett Elireya hozzáállásával, jól kitanulták azt, hogy hogyan viselkedik egy igazi pirtianesi sötételf, főleg egy nemes. Más kérdés, hogy a kedvesnek vannak ösztönből is ilyen pillanatai, de ő biztosan nem fog ítélkezni emiatt felette. Maga Elariion is van, hogy elragadtatja magát, és ha nincs is benne szégyenérzet emiatt, nagyon jól tudja, hogy mi az igazán helyes. Mikor kell fenyegetni, vagy mikor jobb adni egy kis ajándékot, szívességet, ami hatásosabb, mint megmutatni, hogy ki az úr a háznál. A túlélésnek sok formája van, ha minden hatalom a tiéd, még akkor sem lehetsz biztos abban, hogy nem szúr valaki hátba, akire nem számítasz. Ennek a művészetnek is megvannak a maga szépségei, de itt most erőt kell mutatni. Quehani bár igazán furcsa, igaza lehet, hogy nem emlékszik az öt évvel korábbi eseményekre. Az neki furcsa viszont, hogy nem tanulmányozta népe kultúráját, ő biztosan megtette volna, legalábbis most így gondolja. Egyébiránt öt év alatt az itteni szokásokat tanulja meg a sötételf, így van mit tanulnia Elariion-nak is. Szóval figyel, hogy milyen válaszokat fog kapni, amíg Elariya helyreteszi az idegent. Bár azt mondja Quehani, felajánlja szolgálatait csak azért, hátha eszébe jut valami, ez számára nem elég, sajnos túl sok ilyen esettel találkozott már hallomásból, és éles helyzetben is. De, ha Elariya elfogadja a felajánlást, nem fog ellenkezni. A története összecseng a szolgáéval, ő is Zerithet emlegette, persze az is lehet, hogy a nőstény kihallgatta őket, és mivel nem suttogva jelentette be őket Naren, akár onnan is ismerheti a nevet. Ha jól értette, akkor Zerithen kívül más is volt még bent, bárki mással viszont nem találkoztak eddig. Ez sem éppen jó hír, nagyon nem. Majdnem elneveti magát azon, hogy "lesben álltam, de jó szándékkal", ilyet még életében nem hallott. De tény, hogy nem támadt rájuk, a kimenetelben azért nem lenne olyan biztos egyik részről sem. Csak abban, hogy ők győznének, hiszen többen vannak, és hiába az emlékező test, ész nélkül nem lehet eredményesen harcolni, ahhoz kellenek a helyzetfelismerések és minden, ami a tapasztalatból érkezik. A tapasztalat pedig nemcsak testemlék, hanem valódi is. Naren elküldését egy kéretlen pillantással toldja meg, ha az várna még valami megerősítésre, majd figyelmét újra az idegen nőstényre fordítja.*
- Ha behívott és körülnézhettél, miért tértél vissza? Meglátásom szerint nem fog új emlék felébredni, ha újra körbejársz. Ígért neked valamit Zerith? *Szándékosan nem említi, hogy nem ismeri a másik "Dwirinthalent", de az érdekli, hogy milyen minőségben gondolja az ismeretlen házbéli, hogy ő itt valaki lehet. Talán kiderül, és akkor tud lépéseket tenni. Egyelőre viszont még mindig nem tudja, hogy mit akar pontosan a másik. Segít nekik, hogy újra körbenézhessen? Vagy netán tartozni akar valahová? Esetleg valami csel lehet a háttérben, és egy újabb vadász Vhorossi után küldve? Ma ez meglátása szerint nem fog kiderülni.*
1653. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-07 17:16:40
Üzenet elküldve: 2025-09-07 17:16:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 447
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 447
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
// Haza //
- Talán. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem a régi életem. Ez a nemeskedés gúzsba köti az embert.* Feleli egykedvűen. Nem várja, hogy a tündér semmiperc alatt jó kedvre derüljön. Nem fog, idő kell neki, de Nixomia azért próbálkozott. Nimo felnéz rá, amíg Nixomia meg le.*
- Ne beszélj badarságokat! Csak azért jutottam ide, mert tragédia történt. Ha nem ölik meg a szüleim, akkor talán most valahol, valakinek a felesége lennék és kölyköket nevelnék. Még az is lehet, hogy békés, nyugodt életet élnék. Mit gondolsz? Valószínűleg te is már egy nagy varázsló lennél, ha a gyűlölet hajt, vagy a bosszú, netán a tehetettlenség érzése. Örülnöd kéne, hogy nem egy tragédia, hanem csak a tehetetlenség az, ami nyomaszt és tettekre sarkal.* Dorgálja meg finoman. Mások talán kiabálnának is vele, amiért neki olyan jó volt eddig. A lovagnő viszont nem fog. Ő élvezte az eddigi életét, még ha sok fájdalommal is járt. Lehet élvezte volna akkor is, ha nem halnak meg a szülei, de ezt már nem tudhatja meg soha. Előbb vagy utóbb biztosan rá talált volna a kardforgatásra, mert az nagyon is neki való. Nixomia feladatokat fog neki adni, amire nem ellenkezik a tündér. Helyes, így gondolta Nixomia is a dolgot. Azt is jól sejtette, hogy nem fog hazamenni a másik. Túlságosan is fejlődni akar. Elégedetten nyugtázza a tényt.*
- Helyes, nem fogod megbánni.* Arra mondjuk kíváncsi lett volna, hogy mihez fog kezdeni a fene nagy mágikus erejével, ha majd elsajátít néhány varázslatot, de eddig nem tudott rá válaszolni. Majd kiderül amikor ott lesznek és végre képes lesz varázsolni. A hintó közben lassan begördül a rezidenciára. A kis beszélgetésüknek egyelőre itt lesz majd vége. De nincs is mit hozzá fűznie a lovagnőnek az elhangzottakhoz.*
- Talán. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem a régi életem. Ez a nemeskedés gúzsba köti az embert.* Feleli egykedvűen. Nem várja, hogy a tündér semmiperc alatt jó kedvre derüljön. Nem fog, idő kell neki, de Nixomia azért próbálkozott. Nimo felnéz rá, amíg Nixomia meg le.*
- Ne beszélj badarságokat! Csak azért jutottam ide, mert tragédia történt. Ha nem ölik meg a szüleim, akkor talán most valahol, valakinek a felesége lennék és kölyköket nevelnék. Még az is lehet, hogy békés, nyugodt életet élnék. Mit gondolsz? Valószínűleg te is már egy nagy varázsló lennél, ha a gyűlölet hajt, vagy a bosszú, netán a tehetettlenség érzése. Örülnöd kéne, hogy nem egy tragédia, hanem csak a tehetetlenség az, ami nyomaszt és tettekre sarkal.* Dorgálja meg finoman. Mások talán kiabálnának is vele, amiért neki olyan jó volt eddig. A lovagnő viszont nem fog. Ő élvezte az eddigi életét, még ha sok fájdalommal is járt. Lehet élvezte volna akkor is, ha nem halnak meg a szülei, de ezt már nem tudhatja meg soha. Előbb vagy utóbb biztosan rá talált volna a kardforgatásra, mert az nagyon is neki való. Nixomia feladatokat fog neki adni, amire nem ellenkezik a tündér. Helyes, így gondolta Nixomia is a dolgot. Azt is jól sejtette, hogy nem fog hazamenni a másik. Túlságosan is fejlődni akar. Elégedetten nyugtázza a tényt.*
- Helyes, nem fogod megbánni.* Arra mondjuk kíváncsi lett volna, hogy mihez fog kezdeni a fene nagy mágikus erejével, ha majd elsajátít néhány varázslatot, de eddig nem tudott rá válaszolni. Majd kiderül amikor ott lesznek és végre képes lesz varázsolni. A hintó közben lassan begördül a rezidenciára. A kis beszélgetésüknek egyelőre itt lesz majd vége. De nincs is mit hozzá fűznie a lovagnőnek az elhangzottakhoz.*
1652. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-07 16:47:49
Üzenet elküldve: 2025-09-07 16:47:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
*Lopva néz körül egy pillanatnyi szünetben, mely beáll. Tekintete a másik nőstényt keresi, de egyelőre nem látja. Vagy az emeletre ment, ahol Zerith-szel is ténferegtek kicsit, vagy a pincébe, melynek lejáratát korábban eltorlaszolták, hogy a már felderített területet biztosítsák a hátuk megett. De ez most nem is annyira érdekes. Ami újra előbukkan benne, egy kérdés: Hová tűnt el Zerith? Sejti erre a kérdésre nem most fog választ kapni.
A másik kettőnek előadja rövid történetét. Öt év nem túl hosszú idő, melynek java részét az újratanulással töltötte. Az az elf árnymester azt mondta, hogy biztosan értett a fegyverekhez, és hasonlókhoz, mert túl könnyedén tanul. "A tested emlékszik rá." Hangzott el a szájából nem egyszer. Hogy hálás lenne az elfnek mindazért, amit tőle kapott? Hát... Quehani nem tudja, hogy mennyire van baráti viszonyban a hála érzésével.
Aztán persze saját szavaira megjönnek a válaszok is, először a hím szegezi neki kérdéseit, majd a nőstény teszi hozzá a magáét, még mielőtt eme kérdésekre válaszolhatna. ~Tisztelet és hűség?~ Bukkan fel elméjében e két szó, és valami fura érzés is társul hozzá, melyet egyetlen szóval tudna csak jellemezni: Elfogadás. Ám fogalma nincs mindez honnan ered, és hogy miként is kéne kezelnie a jelen helyzetet.
~Mennyivel másabb volt Zerith.~ Újabb gondolat, mely megint csak nem vezet sehová. Sóhajt hát egyet, majd lehajtja fejét, nézi kicsit a csizmája orrát. Aztán tekintete először a nőstényre siklik. Itt is feltehetné magának a kérdést, miért? Hiszen a hím előbb kérdezett. Valami mégis arra készteti, hogy ne.*
-Bocsáss meg, ha tiszteletlen voltam veled. Mivel nem emlékszem, hogy miként is kéne viselkednem, és ezt magamtól nem tudtam megtanulni, így vannak ezen a téren hiányosságaim. De hogy senki lennék, azt nem mondanám. Minden bizonnyal vannak erényeim, amelyek valakivé tesznek.
*Érzi persze a másik kettő felől feléje áradó ellenszenvet, a lenézést az alacsonyabb rangúval szemben. Ez oly egyértelmű a számára, minthogy hajnalban felkél a Nap.*
-Nincs és nem is volt szándékomban házatokat és bármilyen tulajdonotokat elvitatni. Én csak a múltamat keresem. Abban bíztam, hogy e falak között, rálelhetek néhány morzsára. De nem csak ezért ajánlom fel a hűségemet, és minden tudásomat a Dwirinthalen családnak és neked. *Ugye azt még mindig nem tudja, hogy azért azt az "Úrnőt" hozzá kéne fűznie a szavaihoz.* Nektek. Talán kölcsönösen hasznára lehetünk egymásnak.
*Igen, ebben reménykedik. Neki teljesen mindegy, hogy hol lakik, kivel osztja meg a vacsorát. Sőt, egészen szívesen lenne együtt fajtársaival is, még ha annyira gőgösek és arrogánsak is, mint ez a nőstény itt előtte. Még akkor is szívesen tenné ezt, ha nem találná meg emlékeit. Tehát a hűséggel és segítséggel nincsenek gondjai egyáltalán. A tiszteletadás az már egy másik dolog a véleménye szerint. A tiszteletet ki kell vívni. A tisztelet pedig nem egyenértékű egy paranccsal, egy rákényszerített erőszakkal, a félelemből és rettegésből származó alázattal, ahogy az a félvérű esetében oly szemmel látható. Nem, nem. Quehani nem fél, nem retteg. És bizonyára büszke is valamilyen szinten. Most még is ezt a büszkeségét teszi félre annak érdekében, hogy eljusson valameddig, ha engedik neki. Persze, a hűségét nem szegné meg, mert nem köpönyegforgató, ha csak nem kényszerítik rá, hogy megtegye.
Mindezek után jön el az a pillanat, hogy a hímnek is választ adjon, most rá siklik a bíbor tekintet.*
-Nem véletlen, hogy idejöttem. Amikor elindultam erre felé, akkor még azt sem tudtam, hogy ez az épület itt áll a Romváros szívében. Egy... érzés volt. Ismerős képek egy feneketlen kútból. Jártam itt valamikor. De ez nem bizonyosság, inkább csak megérzés. Amikor ideértem, alakokat láttam, hangokat hallottam. A félvérű beszélgetett az épületben lévővel. Zerith Dwirintalenként mutatkozott be. Behívott a házba, engedte, hogy körülnézzek. És igen, lesben álltam. De nem rossz szándékkal. Ha az lett volna a célom, hogy a családnak ártsak, hidd el, nem jövök be, és mutatom meg magamat. Nem akarok ártani.
*Azt már nem teszi hozzá, hogy ha így lenne, lehet valamelyikük már nem élne. Talán. De tényleg nincsenek ártó szándékai. Igaz, ezt egyelőre bizonyítani nem tudja, és ha mélyen belegondol, ő épp annyira gyanakodna, mint ezek ketten. Ám ettől nyugalma még nem porlik szét, higgadtságát megtartja. Hogy ez a régmúltban gyökerező bevett szokása volt, vagy már újonnan szerzett képesség, ezt hirtelen ő maga sem tudná eldönteni. Mindenképpen igyekszik tartani magát.
Hogy közben a félvér elment-e megnézni a másik Úrnőt, azzal nem foglalkozik, hiszen amaz csak egy rabszolga.*
*Lopva néz körül egy pillanatnyi szünetben, mely beáll. Tekintete a másik nőstényt keresi, de egyelőre nem látja. Vagy az emeletre ment, ahol Zerith-szel is ténferegtek kicsit, vagy a pincébe, melynek lejáratát korábban eltorlaszolták, hogy a már felderített területet biztosítsák a hátuk megett. De ez most nem is annyira érdekes. Ami újra előbukkan benne, egy kérdés: Hová tűnt el Zerith? Sejti erre a kérdésre nem most fog választ kapni.
A másik kettőnek előadja rövid történetét. Öt év nem túl hosszú idő, melynek java részét az újratanulással töltötte. Az az elf árnymester azt mondta, hogy biztosan értett a fegyverekhez, és hasonlókhoz, mert túl könnyedén tanul. "A tested emlékszik rá." Hangzott el a szájából nem egyszer. Hogy hálás lenne az elfnek mindazért, amit tőle kapott? Hát... Quehani nem tudja, hogy mennyire van baráti viszonyban a hála érzésével.
Aztán persze saját szavaira megjönnek a válaszok is, először a hím szegezi neki kérdéseit, majd a nőstény teszi hozzá a magáét, még mielőtt eme kérdésekre válaszolhatna. ~Tisztelet és hűség?~ Bukkan fel elméjében e két szó, és valami fura érzés is társul hozzá, melyet egyetlen szóval tudna csak jellemezni: Elfogadás. Ám fogalma nincs mindez honnan ered, és hogy miként is kéne kezelnie a jelen helyzetet.
~Mennyivel másabb volt Zerith.~ Újabb gondolat, mely megint csak nem vezet sehová. Sóhajt hát egyet, majd lehajtja fejét, nézi kicsit a csizmája orrát. Aztán tekintete először a nőstényre siklik. Itt is feltehetné magának a kérdést, miért? Hiszen a hím előbb kérdezett. Valami mégis arra készteti, hogy ne.*
-Bocsáss meg, ha tiszteletlen voltam veled. Mivel nem emlékszem, hogy miként is kéne viselkednem, és ezt magamtól nem tudtam megtanulni, így vannak ezen a téren hiányosságaim. De hogy senki lennék, azt nem mondanám. Minden bizonnyal vannak erényeim, amelyek valakivé tesznek.
*Érzi persze a másik kettő felől feléje áradó ellenszenvet, a lenézést az alacsonyabb rangúval szemben. Ez oly egyértelmű a számára, minthogy hajnalban felkél a Nap.*
-Nincs és nem is volt szándékomban házatokat és bármilyen tulajdonotokat elvitatni. Én csak a múltamat keresem. Abban bíztam, hogy e falak között, rálelhetek néhány morzsára. De nem csak ezért ajánlom fel a hűségemet, és minden tudásomat a Dwirinthalen családnak és neked. *Ugye azt még mindig nem tudja, hogy azért azt az "Úrnőt" hozzá kéne fűznie a szavaihoz.* Nektek. Talán kölcsönösen hasznára lehetünk egymásnak.
*Igen, ebben reménykedik. Neki teljesen mindegy, hogy hol lakik, kivel osztja meg a vacsorát. Sőt, egészen szívesen lenne együtt fajtársaival is, még ha annyira gőgösek és arrogánsak is, mint ez a nőstény itt előtte. Még akkor is szívesen tenné ezt, ha nem találná meg emlékeit. Tehát a hűséggel és segítséggel nincsenek gondjai egyáltalán. A tiszteletadás az már egy másik dolog a véleménye szerint. A tiszteletet ki kell vívni. A tisztelet pedig nem egyenértékű egy paranccsal, egy rákényszerített erőszakkal, a félelemből és rettegésből származó alázattal, ahogy az a félvérű esetében oly szemmel látható. Nem, nem. Quehani nem fél, nem retteg. És bizonyára büszke is valamilyen szinten. Most még is ezt a büszkeségét teszi félre annak érdekében, hogy eljusson valameddig, ha engedik neki. Persze, a hűségét nem szegné meg, mert nem köpönyegforgató, ha csak nem kényszerítik rá, hogy megtegye.
Mindezek után jön el az a pillanat, hogy a hímnek is választ adjon, most rá siklik a bíbor tekintet.*
-Nem véletlen, hogy idejöttem. Amikor elindultam erre felé, akkor még azt sem tudtam, hogy ez az épület itt áll a Romváros szívében. Egy... érzés volt. Ismerős képek egy feneketlen kútból. Jártam itt valamikor. De ez nem bizonyosság, inkább csak megérzés. Amikor ideértem, alakokat láttam, hangokat hallottam. A félvérű beszélgetett az épületben lévővel. Zerith Dwirintalenként mutatkozott be. Behívott a házba, engedte, hogy körülnézzek. És igen, lesben álltam. De nem rossz szándékkal. Ha az lett volna a célom, hogy a családnak ártsak, hidd el, nem jövök be, és mutatom meg magamat. Nem akarok ártani.
*Azt már nem teszi hozzá, hogy ha így lenne, lehet valamelyikük már nem élne. Talán. De tényleg nincsenek ártó szándékai. Igaz, ezt egyelőre bizonyítani nem tudja, és ha mélyen belegondol, ő épp annyira gyanakodna, mint ezek ketten. Ám ettől nyugalma még nem porlik szét, higgadtságát megtartja. Hogy ez a régmúltban gyökerező bevett szokása volt, vagy már újonnan szerzett képesség, ezt hirtelen ő maga sem tudná eldönteni. Mindenképpen igyekszik tartani magát.
Hogy közben a félvér elment-e megnézni a másik Úrnőt, azzal nem foglalkozik, hiszen amaz csak egy rabszolga.*
1651. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-07 13:13:24
Üzenet elküldve: 2025-09-07 13:13:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
*Figyelmesen hallgat, s bár ne tenné. Túlságosan is egyenrangúnak fest a nőstény, ami ellenszenvet kezd ébreszteni benne. De az esélyt természetesen megadja, hogy kibontakozzék. Persze a meséjét illetően teljesen érdektelen, cseppet sem foglalkoztatja, hogy mi fájdalom érte a másikat, de tudja jól, hogy ezen szavakat is megfelelően kell forgatnia magában, hogy ne döntsön rosszul. Mert Vhorossi hiányában a döntés az övé és csak reméli, hogy vére is megjelenik hamarost. Persze utána mehetne, de még nem költött el elég időt a Sötét Anya társaságában.
Szinte sértésként hasít benne végig, hogy nem használja a formális szavakat, s ha biccentése mélyebb is, mint egy átlagos beleegyezés, vagy köszöntés, ez az ő olvasatában tiszteletlen. Merthogy az ő házában, az ő kövein állva, - legyen az most bármily' mocskos -, igen is hajoljon ennél mélyebbre, ne pedig ostoba kitalációkkal tartsa fel. Ha nincsenek emlékei, a fene nagy magabiztosságot sem érti. Persze a fajuk sajátossága, de épp elég mélyen kellene gyökereznie benne annak tudata, hogy hogyan is kell bánni egy feljebbvalóval. Ha valaha egy szinten is álltak, most nem így van. És megtanulta már azt is, hogy egy ősi család is végezheti fellógatva.
Tovább elmélkedik. A közös nyelvet ismeri. Tehát nem minden tudása veszett oda. Kétli, hogy egy elf tanította meg neki. Ami szintén ellenérzéseket kelt benne. Méltán megfertőzhette már a másik elméjét. A kérdése belül csupán annyi, hogy megéri-e felkarolni és lekötelezettet faragni egy idegenből, akit valami „vonzás” hívott ide, vagy túlságosan is nagy veszélyforrás. Hiszen lehet, hogy ismeretlen bosszúvágy csalta e falak közé, s ha előbukkan egy emlékfoszlány, akkor álmában végez vele egy ilyen… elf tanította senki. Elariionra néz, majd engedi, hogy ő is szót emeljen. Alig látható az elégedett mosolya. De még mielőtt hagyná válaszolni a nőstényt, hozzáteszi a saját gondolatait.*
- Szóval egy senki vagy, aki tiszteletlen, de válaszokat kívánsz. E ház a mi családunké. E ház a mi tulajdonunk volt és lesz, s most erősebb kezekben találod, mint bármikor. Amennyiben élveznéd támogatásunkat, úgy tedd magad erre méltóvá. Ez egyszer eltekintek a botlásodért. Ajánld fel a hűséged és minden segítséged, s talán akkor megengedem, hogy megleld itt a válaszaid. *Természetesen ennek tudatában megkezdheti a válaszát Elariion kérdéseire. De még kissé feltartja, hiszen a fattyúra vetül a tekintete.*
- Menj Naren, nézd meg Vhorossi Úrnőnek nincs-e szüksége valamire, de igyekezz nem megzavarni.
*Nem vele tessékeltetné ki a nőstényt, hiába emlegette az oly kellemesen csengő „kikísértetést”. Elariion egyetlen mozdulatával elűzné innen a fajtársukat, amennyiben nem megfelelő válaszokat ad. Még utasítania sem kellene rá. Látni viszont, hogy nem fog hosszasan társalogni a nősténnyel, neki éppen elég, ha felméri amaz hajlandóságát. Nem lehet egyetlen beszélgetés alapján biztos abban, hogy valóban van-e érték az ébenbőrűben, ezt majd az idő dönti el. Addig pedig nem fecsérelné a sajátját.*
*Figyelmesen hallgat, s bár ne tenné. Túlságosan is egyenrangúnak fest a nőstény, ami ellenszenvet kezd ébreszteni benne. De az esélyt természetesen megadja, hogy kibontakozzék. Persze a meséjét illetően teljesen érdektelen, cseppet sem foglalkoztatja, hogy mi fájdalom érte a másikat, de tudja jól, hogy ezen szavakat is megfelelően kell forgatnia magában, hogy ne döntsön rosszul. Mert Vhorossi hiányában a döntés az övé és csak reméli, hogy vére is megjelenik hamarost. Persze utána mehetne, de még nem költött el elég időt a Sötét Anya társaságában.
Szinte sértésként hasít benne végig, hogy nem használja a formális szavakat, s ha biccentése mélyebb is, mint egy átlagos beleegyezés, vagy köszöntés, ez az ő olvasatában tiszteletlen. Merthogy az ő házában, az ő kövein állva, - legyen az most bármily' mocskos -, igen is hajoljon ennél mélyebbre, ne pedig ostoba kitalációkkal tartsa fel. Ha nincsenek emlékei, a fene nagy magabiztosságot sem érti. Persze a fajuk sajátossága, de épp elég mélyen kellene gyökereznie benne annak tudata, hogy hogyan is kell bánni egy feljebbvalóval. Ha valaha egy szinten is álltak, most nem így van. És megtanulta már azt is, hogy egy ősi család is végezheti fellógatva.
Tovább elmélkedik. A közös nyelvet ismeri. Tehát nem minden tudása veszett oda. Kétli, hogy egy elf tanította meg neki. Ami szintén ellenérzéseket kelt benne. Méltán megfertőzhette már a másik elméjét. A kérdése belül csupán annyi, hogy megéri-e felkarolni és lekötelezettet faragni egy idegenből, akit valami „vonzás” hívott ide, vagy túlságosan is nagy veszélyforrás. Hiszen lehet, hogy ismeretlen bosszúvágy csalta e falak közé, s ha előbukkan egy emlékfoszlány, akkor álmában végez vele egy ilyen… elf tanította senki. Elariionra néz, majd engedi, hogy ő is szót emeljen. Alig látható az elégedett mosolya. De még mielőtt hagyná válaszolni a nőstényt, hozzáteszi a saját gondolatait.*
- Szóval egy senki vagy, aki tiszteletlen, de válaszokat kívánsz. E ház a mi családunké. E ház a mi tulajdonunk volt és lesz, s most erősebb kezekben találod, mint bármikor. Amennyiben élveznéd támogatásunkat, úgy tedd magad erre méltóvá. Ez egyszer eltekintek a botlásodért. Ajánld fel a hűséged és minden segítséged, s talán akkor megengedem, hogy megleld itt a válaszaid. *Természetesen ennek tudatában megkezdheti a válaszát Elariion kérdéseire. De még kissé feltartja, hiszen a fattyúra vetül a tekintete.*
- Menj Naren, nézd meg Vhorossi Úrnőnek nincs-e szüksége valamire, de igyekezz nem megzavarni.
*Nem vele tessékeltetné ki a nőstényt, hiába emlegette az oly kellemesen csengő „kikísértetést”. Elariion egyetlen mozdulatával elűzné innen a fajtársukat, amennyiben nem megfelelő válaszokat ad. Még utasítania sem kellene rá. Látni viszont, hogy nem fog hosszasan társalogni a nősténnyel, neki éppen elég, ha felméri amaz hajlandóságát. Nem lehet egyetlen beszélgetés alapján biztos abban, hogy valóban van-e érték az ébenbőrűben, ezt majd az idő dönti el. Addig pedig nem fecsérelné a sajátját.*
1650. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-07 11:53:33
Üzenet elküldve: 2025-09-07 11:53:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
*A Pókasszony igazán hálátlan most velük, de miért is lenne valaha hálás. Elhagyták a lakhelyüket, talán már le is vette ármányoktól ragadós hálószövő lábait róluk, ezt sosem tudhatják. Azon kívül, hogy megérkeztek, semmi jó nem várta itt őket. Érzi az iróniát az összedőlt Dwirinthalen kúriával és velük kapcsolatban. Akár a házuk, omladozó, belülről rothadó valami, és nekik kellene visszahozni régi fényét. Mivel az előző Úrnők is így gondolkodhattak - ebben majdnem teljesen biztos - vélhetően változtatni kell a hozzáállásukon, az pedig nem lesz könnyű. Mint ahogy az sem, hogy hiába lehetnének kettesben Elireyaval, nem adataik meg nekik a lehetőség, mert egy új szereplő érkezik őket megzavarni. Elireya pedig ahelyett, hogy felkoncoltatná az idegen fajtársukat, esélyt ad neki, hogy bizonyítson. ~Elf árnymester, öt év és ide vonzza valami. Ellenség vagy szövetséges lehetett?~ Gondolatai cikáznak, miközben a beszélgetést figyeli, de nem szól bele. Hagyja, hogy Elireya kibontakozhasson, ha már ő nem tehette meg ugyanezt vére ruháival. Egyébként is jobb, ha ő csak akkor szól, amikor kell és nagyon fáj. Addig pedig gyűjti az információkat. Az emlékezetkieséses nőstény új neve nem mondd neki semmit, mégis, amikor a teljes arcát látja, beugrik egy emlék a múltból, amikor látott egy hasonló sötételfet Pirtianesben. Azonban az a nőstény még gyerek volt, lehet, hogy csak görcsösen akar valami párhuzamot találni az itt lévő és az emlékei között, hogy jusson valamire ebben a helyzetben és Elireya segítségére lehessen. De csak egy kósza emlék ez, és amíg ez így marad, szépen félreteszi a kulcsinformációk alá, amik jelenleg nincsenek. Mégis, lenne itt egy fontos kérdés, amit nem hagyhat másra.*
- Milyen vonzódást éreztél, ami ide hívott? Hogyan kell ezt értelmezni? Most csak azt látom, hogy lesben álltál, túl gyorsan érkeztél. Ezt nem nevezem véletlennek. *Fúrja a tekintetét a másikéba, és nagyon figyel minden rezdülésre. Talán sikerül kimozdítani a nyugalmából, mert nem érzi a másikat elég alázatosnak... vagy csak a szokásos rossz szokása, hogy nem hiszen senkinek. Főleg nem elsőre.*
*A Pókasszony igazán hálátlan most velük, de miért is lenne valaha hálás. Elhagyták a lakhelyüket, talán már le is vette ármányoktól ragadós hálószövő lábait róluk, ezt sosem tudhatják. Azon kívül, hogy megérkeztek, semmi jó nem várta itt őket. Érzi az iróniát az összedőlt Dwirinthalen kúriával és velük kapcsolatban. Akár a házuk, omladozó, belülről rothadó valami, és nekik kellene visszahozni régi fényét. Mivel az előző Úrnők is így gondolkodhattak - ebben majdnem teljesen biztos - vélhetően változtatni kell a hozzáállásukon, az pedig nem lesz könnyű. Mint ahogy az sem, hogy hiába lehetnének kettesben Elireyaval, nem adataik meg nekik a lehetőség, mert egy új szereplő érkezik őket megzavarni. Elireya pedig ahelyett, hogy felkoncoltatná az idegen fajtársukat, esélyt ad neki, hogy bizonyítson. ~Elf árnymester, öt év és ide vonzza valami. Ellenség vagy szövetséges lehetett?~ Gondolatai cikáznak, miközben a beszélgetést figyeli, de nem szól bele. Hagyja, hogy Elireya kibontakozhasson, ha már ő nem tehette meg ugyanezt vére ruháival. Egyébként is jobb, ha ő csak akkor szól, amikor kell és nagyon fáj. Addig pedig gyűjti az információkat. Az emlékezetkieséses nőstény új neve nem mondd neki semmit, mégis, amikor a teljes arcát látja, beugrik egy emlék a múltból, amikor látott egy hasonló sötételfet Pirtianesben. Azonban az a nőstény még gyerek volt, lehet, hogy csak görcsösen akar valami párhuzamot találni az itt lévő és az emlékei között, hogy jusson valamire ebben a helyzetben és Elireya segítségére lehessen. De csak egy kósza emlék ez, és amíg ez így marad, szépen félreteszi a kulcsinformációk alá, amik jelenleg nincsenek. Mégis, lenne itt egy fontos kérdés, amit nem hagyhat másra.*
- Milyen vonzódást éreztél, ami ide hívott? Hogyan kell ezt értelmezni? Most csak azt látom, hogy lesben álltál, túl gyorsan érkeztél. Ezt nem nevezem véletlennek. *Fúrja a tekintetét a másikéba, és nagyon figyel minden rezdülésre. Talán sikerül kimozdítani a nyugalmából, mert nem érzi a másikat elég alázatosnak... vagy csak a szokásos rossz szokása, hogy nem hiszen senkinek. Főleg nem elsőre.*
1649. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-07 11:13:59
Üzenet elküldve: 2025-09-07 11:13:59
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 117
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 117
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// Haza //
*Lógatja az orrát Annimon. Az a sok gondolat ami most kavarog fejében, alaposan le is húzza azt. Fülében csak úgy zeng a szekér zötykölődése által keltett recsegés ropogás. Ahogy méterről méterre halad a város utcáin. Valóban nem önmaga. Ám mentségére legyen szólva, először látta a halál eljöttél ilyen körülmények között. Egy öreg tündér halála a faluban, aki csak szimplán nem ébredt fel a reggel. Teljesen máshogy érződik. Mint egy nyilvános kivégzés. Agin arca kísérteni fogja őt egy ideig.*
- Nem vagyok hálátlan egy cseppet sem.
*Rázza meg a fejét lassan.*
- De jobbnak tartom, most már, ha a nehéz életet hátra hagyva élvezed a könnyűt. És nem fordítva.
*Ekkor feltekint a nőre. Szemében mintha enyhe irigység, tükröződne. Lelkében pedig egy furcsa érzés gyötri őt. Gyengeség, jelentéktelenség. Még tán ő maga sem tudja leírni.*
- Te erős lettél, mert olyan volt az életed amilyen. És nézz magadra! De én?
*Ekkor feje ismét lekonyul mint egy hervadó rózsa.*
- Hogy lehetnék fele olyan.
*A gyermeki éveit most úgy érzi lecserélte volna bármikor Nixomiával sőt akár Cagonnal is. Hogy mostanra már élvezze karrierjének gyümölcsét. Hogy büszkén állhasson mindenki előtt még apró termete ellenére is. Igen. Én vagyok Annimon Negereth, Abogr jobb keze. Micsoda álom, micsoda cél. De ehelyett mi maradt. A sepregetés. Úrihölgyi kúriákban szépelgés.
Hálátlan? Egyáltalán nem. Nagyon is hálás Nixomiának azért mert felfogadta őt, szárnyai alá vette. De ha valaki a kezébe adná a lehetőséget, hogy most lecserélje életét arra amire igazán vágyik. Eldobná. Mert mohó, és sokat akar rövid idő alatt. Mert úgy érzi a gyermeki éveinek boldogsága visszafogta őt abban, mekkora mágus lehetett volna már.
Egy keserű, önmérgező folyamat ez, amit jobb lenne hátra hagyni. Ám jelenleg képtelen.*
- Értettem.
*Egyezik bele a feladatba. Bár a lelkesedés jelenleg elmarad. Tán a másnap folyamán majd jobban összeszedi magát. Sosem ivott életében, de lehet most megkérdezi Nixomiát talán kaphat egy nagy kupa bort. Hogy legalább könnyebben aludjon.
Elkönyveli Nixomia szavait. Mi mást tehetne. Tudja a helyét, így inkább nem emel szót úrnője ellen. Megpróbálja megfogadni azt.
Ám amikor amaz megemlíti a tornyot, a kókadt fel hirtelen megugrik. Sőt a tekintet kicsit meg is rémül. A kényelmes otthoni élet, inkább csak szülei hiánya miatt tűnik kecsegtetőnek. De most, hogy rájött ez gátolta meg abban, hogy ő már erősebb mágus legyen megrémíti.*
- Nem! Maradok veled Nixomia! Ez az egyedüli esélyem arra, hogy erősebb legyek. Hálás vagyok, hogy téged szolgálhatlak.
*Egy keserédes mosoly ez, de legalább őszinte. Ez a legjobb ami történhetett vele, hogy elkezdje az az utat kitaposni amire annyira várt.*
*Lógatja az orrát Annimon. Az a sok gondolat ami most kavarog fejében, alaposan le is húzza azt. Fülében csak úgy zeng a szekér zötykölődése által keltett recsegés ropogás. Ahogy méterről méterre halad a város utcáin. Valóban nem önmaga. Ám mentségére legyen szólva, először látta a halál eljöttél ilyen körülmények között. Egy öreg tündér halála a faluban, aki csak szimplán nem ébredt fel a reggel. Teljesen máshogy érződik. Mint egy nyilvános kivégzés. Agin arca kísérteni fogja őt egy ideig.*
- Nem vagyok hálátlan egy cseppet sem.
*Rázza meg a fejét lassan.*
- De jobbnak tartom, most már, ha a nehéz életet hátra hagyva élvezed a könnyűt. És nem fordítva.
*Ekkor feltekint a nőre. Szemében mintha enyhe irigység, tükröződne. Lelkében pedig egy furcsa érzés gyötri őt. Gyengeség, jelentéktelenség. Még tán ő maga sem tudja leírni.*
- Te erős lettél, mert olyan volt az életed amilyen. És nézz magadra! De én?
*Ekkor feje ismét lekonyul mint egy hervadó rózsa.*
- Hogy lehetnék fele olyan.
*A gyermeki éveit most úgy érzi lecserélte volna bármikor Nixomiával sőt akár Cagonnal is. Hogy mostanra már élvezze karrierjének gyümölcsét. Hogy büszkén állhasson mindenki előtt még apró termete ellenére is. Igen. Én vagyok Annimon Negereth, Abogr jobb keze. Micsoda álom, micsoda cél. De ehelyett mi maradt. A sepregetés. Úrihölgyi kúriákban szépelgés.
Hálátlan? Egyáltalán nem. Nagyon is hálás Nixomiának azért mert felfogadta őt, szárnyai alá vette. De ha valaki a kezébe adná a lehetőséget, hogy most lecserélje életét arra amire igazán vágyik. Eldobná. Mert mohó, és sokat akar rövid idő alatt. Mert úgy érzi a gyermeki éveinek boldogsága visszafogta őt abban, mekkora mágus lehetett volna már.
Egy keserű, önmérgező folyamat ez, amit jobb lenne hátra hagyni. Ám jelenleg képtelen.*
- Értettem.
*Egyezik bele a feladatba. Bár a lelkesedés jelenleg elmarad. Tán a másnap folyamán majd jobban összeszedi magát. Sosem ivott életében, de lehet most megkérdezi Nixomiát talán kaphat egy nagy kupa bort. Hogy legalább könnyebben aludjon.
Elkönyveli Nixomia szavait. Mi mást tehetne. Tudja a helyét, így inkább nem emel szót úrnője ellen. Megpróbálja megfogadni azt.
Ám amikor amaz megemlíti a tornyot, a kókadt fel hirtelen megugrik. Sőt a tekintet kicsit meg is rémül. A kényelmes otthoni élet, inkább csak szülei hiánya miatt tűnik kecsegtetőnek. De most, hogy rájött ez gátolta meg abban, hogy ő már erősebb mágus legyen megrémíti.*
- Nem! Maradok veled Nixomia! Ez az egyedüli esélyem arra, hogy erősebb legyek. Hálás vagyok, hogy téged szolgálhatlak.
*Egy keserédes mosoly ez, de legalább őszinte. Ez a legjobb ami történhetett vele, hogy elkezdje az az utat kitaposni amire annyira várt.*
1648. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-06 22:09:11
Üzenet elküldve: 2025-09-06 22:09:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Menedék keresés//
//Zárás//
*Eeyr. Elsek nagyon régen hallotta már utoljára ezt az isteni nevet. Szinte már el is feledkezett arról, hogy létezik. Belegondolva ez igazán elszomorítja. Egykor eléggé hitt benne és a tanításaiban, még a legrosszabb időkben is. Talán... Valamikor időt kéne szakítania arra, hogy kissé visszatanuljon hozzá. Gyomra össze is szorul, ahogy ráébred arra mennyi ember halálát okozhatta már közvetetten. ~Rosszak voltak~ próbálja nyugtatni magát. Talán mégsem lenne olyan jó ötlet az a templom látogatás. Már más élete van. Halála után majd az istenek megítélik biztosan*
- Figyelj ide te lány! Szimpatikus vagy nekem. Soha ne felejts el jónak lenni, de ha mégis történne valami... Adj egy személyleírást rólam egy forgalmasabb helyen és hidd el megtalálsz. Most jobb, ha megyek, de... Jó volt látni valakit, aki csak negyven százalékban hazudozik errefelé *a nő egy meleg mosolyt küld a kislány felé. Aztán kislisszol az épületből. Így félig befejezetlenül, titokzatosan, jó és rossz arcával is vonásai helyén. Pontosan úgy, ahogyan mindig is teszi*
//Menedék keresés//
//Zárás//
*Eeyr. Elsek nagyon régen hallotta már utoljára ezt az isteni nevet. Szinte már el is feledkezett arról, hogy létezik. Belegondolva ez igazán elszomorítja. Egykor eléggé hitt benne és a tanításaiban, még a legrosszabb időkben is. Talán... Valamikor időt kéne szakítania arra, hogy kissé visszatanuljon hozzá. Gyomra össze is szorul, ahogy ráébred arra mennyi ember halálát okozhatta már közvetetten. ~Rosszak voltak~ próbálja nyugtatni magát. Talán mégsem lenne olyan jó ötlet az a templom látogatás. Már más élete van. Halála után majd az istenek megítélik biztosan*
- Figyelj ide te lány! Szimpatikus vagy nekem. Soha ne felejts el jónak lenni, de ha mégis történne valami... Adj egy személyleírást rólam egy forgalmasabb helyen és hidd el megtalálsz. Most jobb, ha megyek, de... Jó volt látni valakit, aki csak negyven százalékban hazudozik errefelé *a nő egy meleg mosolyt küld a kislány felé. Aztán kislisszol az épületből. Így félig befejezetlenül, titokzatosan, jó és rossz arcával is vonásai helyén. Pontosan úgy, ahogyan mindig is teszi*
1647. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-05 19:34:54
Üzenet elküldve: 2025-09-05 19:34:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Toborzás//
*Elismerősen bólint a törpe szavára. Tudja amaz szereti fitogtatni az erejét. A nagy szája pedig remek műsort tud kelteni ha arról van szó. Legyen az elterelés vagy hazugság. Lehetőség bizony van a törpében.*
- Remek, legalább ez jó hír.
*Teszi hozzá elismerően, ám hangja mégis rideg.
Majd elkezdődik Elsek kitőrése.
Összefonja karjait maga előtt. Szemeit pedig látványosan kezdi forgatni, amint a törpe felcsattanására, Elsek rögtön mentegetőzni kezd. Olyan hisztéria rohammal mint egy gyermek akit azzal vádoltak meg, hogy csalt. Lazziar a mondóka felénél, mielőtt a nő már kezdene kifulladni. Erélyesen rászól.*
- Hallgass!
*Hangja betölti a teret, egy röpke pillanatra. Mint egy gyors villám csapás. Ha más nem szemei szórnak villámokat a nő irányába.*
- Hagyd a mentegetőzést.
*Emeli fel kezét mielőtt amaz ismét megszólalna.*
- Nem, valóban nem ő volt az amiatt a tervem kútba szaladt. A tanács már nem fogad olyanokat akik most akarnak címet vásárolni, még az én helyzetemmel sem tettek kivételt.
*Ekkora hangja már letisztult, és megfontolt, tárgyilagos. Elvégre pont ezért jöttek ide. Tárgyalni.*
- Szóval más lehetőséget kell keresnem, minél hamarabb ki kell találnom egy tervet. Legrosszabb esetben, veled tartok Wrojth, hátha az sikerül. De amint lesz új hír rögtön közlöm veled. Ne izgulj már van néhány ötletem. Csak ehhez tudnom kell ki lakik még ezen Nixomian és Orthuson kívül azon az átkozott helyen.
*Rázza meg rosszallóan a fejét. Mert bizony sok minden nehezebb lesz. Orthus ismeri apját, vagy legalább is ismerheti, ezáltal hallhatott róla is. Nixomia pedig egy szép közösség előtt akarta lerántani róla bárány köntösét, megmutatva az alatta búvó farkast.*
- A fruska igazat mond. Ez a Nixomia mintha átlátott rajtam. Pedig elhiheted, a legszebb arcomat vittem a tanácsházára.
*Fordul ismét Wrojth irányába. Ám valami roppantul zavarja őt. Egy hang, pontosabban annak hiánya. Nem szereti ha mérik őt, és szinte érzi ahogy a sötételf szeme lyukat üt rajta. Szereti az érzelmeket, főleg a negatívokat. Azok őszinték. Harag, düh, féltékenység, megvetés. Minél indulatosabb annál igazabb. Viszont annak mentessége, idegesíti. A fekete kőszobor aminek legalább is álcázza magát a kormos most szemben találhatja magát a sárga tekintetekkel. Amik őt mérik fel.*
- Na de, akkor őt szaglászni bérelted fel. De ő?
*Mutat fel a sötételfre. Tudja a törpe kicsoda a csapatban. Meg most már kiderül a nőcske is mit keres itt. Saját magával tisztában van természetesen. Így csak sejtése van mit fog képviselni a kormos.*
*Elismerősen bólint a törpe szavára. Tudja amaz szereti fitogtatni az erejét. A nagy szája pedig remek műsort tud kelteni ha arról van szó. Legyen az elterelés vagy hazugság. Lehetőség bizony van a törpében.*
- Remek, legalább ez jó hír.
*Teszi hozzá elismerően, ám hangja mégis rideg.
Majd elkezdődik Elsek kitőrése.
Összefonja karjait maga előtt. Szemeit pedig látványosan kezdi forgatni, amint a törpe felcsattanására, Elsek rögtön mentegetőzni kezd. Olyan hisztéria rohammal mint egy gyermek akit azzal vádoltak meg, hogy csalt. Lazziar a mondóka felénél, mielőtt a nő már kezdene kifulladni. Erélyesen rászól.*
- Hallgass!
*Hangja betölti a teret, egy röpke pillanatra. Mint egy gyors villám csapás. Ha más nem szemei szórnak villámokat a nő irányába.*
- Hagyd a mentegetőzést.
*Emeli fel kezét mielőtt amaz ismét megszólalna.*
- Nem, valóban nem ő volt az amiatt a tervem kútba szaladt. A tanács már nem fogad olyanokat akik most akarnak címet vásárolni, még az én helyzetemmel sem tettek kivételt.
*Ekkora hangja már letisztult, és megfontolt, tárgyilagos. Elvégre pont ezért jöttek ide. Tárgyalni.*
- Szóval más lehetőséget kell keresnem, minél hamarabb ki kell találnom egy tervet. Legrosszabb esetben, veled tartok Wrojth, hátha az sikerül. De amint lesz új hír rögtön közlöm veled. Ne izgulj már van néhány ötletem. Csak ehhez tudnom kell ki lakik még ezen Nixomian és Orthuson kívül azon az átkozott helyen.
*Rázza meg rosszallóan a fejét. Mert bizony sok minden nehezebb lesz. Orthus ismeri apját, vagy legalább is ismerheti, ezáltal hallhatott róla is. Nixomia pedig egy szép közösség előtt akarta lerántani róla bárány köntösét, megmutatva az alatta búvó farkast.*
- A fruska igazat mond. Ez a Nixomia mintha átlátott rajtam. Pedig elhiheted, a legszebb arcomat vittem a tanácsházára.
*Fordul ismét Wrojth irányába. Ám valami roppantul zavarja őt. Egy hang, pontosabban annak hiánya. Nem szereti ha mérik őt, és szinte érzi ahogy a sötételf szeme lyukat üt rajta. Szereti az érzelmeket, főleg a negatívokat. Azok őszinték. Harag, düh, féltékenység, megvetés. Minél indulatosabb annál igazabb. Viszont annak mentessége, idegesíti. A fekete kőszobor aminek legalább is álcázza magát a kormos most szemben találhatja magát a sárga tekintetekkel. Amik őt mérik fel.*
- Na de, akkor őt szaglászni bérelted fel. De ő?
*Mutat fel a sötételfre. Tudja a törpe kicsoda a csapatban. Meg most már kiderül a nőcske is mit keres itt. Saját magával tisztában van természetesen. Így csak sejtése van mit fog képviselni a kormos.*
1646. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-05 18:17:36
Üzenet elküldve: 2025-09-05 18:17:36
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Toborzás//
*Mozdulatlanul marad a félhomályban, akár egy szobor, amelyet az árnyékok faragtak. Szemei lassan siklanak egyik alakról a másikra, minden apró rezdülést, minden szándékot mérlegelve. Nem szól, nem mozdul, csak figyel, ahogy egy vad várja ki a megfelelő pillanatot a támadásra. A nő dacos feszültsége, a törpe számító hidegsége, az újonnan érkező elf megvetése mind árulkodó jelek számára. Látja, hogy egymással vannak elfoglalva, saját gondjaikba merülve. Így nincs oka megszólalni, sem okot adni arra, hogy rá figyeljenek. Ő maga az árnyék a sarokban, aki türelmesen kivár. Egyelőre csak megfigyelő, aki minden szót és gesztust fegyverként raktároz el magában a későbbi pillanatokra. Ám ahogy peregnek a percek, a beszélgetés szálai egyre inkább egymásba gabalyodnak, s mind kevésbé tűnik úgy, hogy valódi súllyal bírnának. Khaelith belül sóhajt, arca mégis változatlan marad. A gondolat lopakodik be elméjébe, hogy talán csak időpocsékolás mindez: meddő szócsaták, apró sértődések és ki nem mondott fenyegetések körforgása. Egyre erősebben érzi, hogy az árnyék, melybe húzódott, nem csupán fedezék, hanem menedék a felesleges szóáradat elől. Ha nem hall valami értékeset hamarosan, úgy érzi, a türelme is lassan kifogyhat.*
*Mozdulatlanul marad a félhomályban, akár egy szobor, amelyet az árnyékok faragtak. Szemei lassan siklanak egyik alakról a másikra, minden apró rezdülést, minden szándékot mérlegelve. Nem szól, nem mozdul, csak figyel, ahogy egy vad várja ki a megfelelő pillanatot a támadásra. A nő dacos feszültsége, a törpe számító hidegsége, az újonnan érkező elf megvetése mind árulkodó jelek számára. Látja, hogy egymással vannak elfoglalva, saját gondjaikba merülve. Így nincs oka megszólalni, sem okot adni arra, hogy rá figyeljenek. Ő maga az árnyék a sarokban, aki türelmesen kivár. Egyelőre csak megfigyelő, aki minden szót és gesztust fegyverként raktároz el magában a későbbi pillanatokra. Ám ahogy peregnek a percek, a beszélgetés szálai egyre inkább egymásba gabalyodnak, s mind kevésbé tűnik úgy, hogy valódi súllyal bírnának. Khaelith belül sóhajt, arca mégis változatlan marad. A gondolat lopakodik be elméjébe, hogy talán csak időpocsékolás mindez: meddő szócsaták, apró sértődések és ki nem mondott fenyegetések körforgása. Egyre erősebben érzi, hogy az árnyék, melybe húzódott, nem csupán fedezék, hanem menedék a felesleges szóáradat elől. Ha nem hall valami értékeset hamarosan, úgy érzi, a türelme is lassan kifogyhat.*
1645. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-05 11:47:49
Üzenet elküldve: 2025-09-05 11:47:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
*Rengeteg részlet van, ami alapján elmondható, hogy egy szolga jó szolga. Alázatosnak, engedelmesnek és önfeláldozónak kell lennie. Gyorsnak és ügyesnek kell lennie, és önállónak. De épp csak annyira önállónak, hogy ne kelljen mindent a szájába rágni, hogy értse a fél szavakból odavetett utasításokat is. Az utasításokat értenie kell, direkt és indirekt módon egyaránt (bár ez utóbbi már az önállósággal függ össze, olyan az egész, mint egy nagyon, nagyon vékony fonálból szőtt pókháló). Az Úrnői és Urai rendelkezésére kell állnia bármikor, bármiben. Éles szeműnek kell lennie, hogy lássa: mikor és miben van szükség rá, még akkor is, ha nem kap utasítást. Viszont ezzel egyidőben vaknak kell lennie bizonyos dolgokra.
Éppen ezért áll elő az a paradox állapot, hogy látja Elireya Úrnőt és Elariion Urat már-már vérfertőző módon egymáshoz közel állni, és nem is látja őket így. Tekintetét elfordítja az ajtónyílástól, vissza az idegen felé, persze ettől még magán érzi az Úrnő és az Úr tekintetének égető súlyát. Pedig nem akart kukkolni, tényleg nem. Hamarabb törné össze saját lábujjait egy kalapáccsal, minthogy valami ennyire gyomorforgatót akarjon önszántából látni.
Mivel az újonnan érkezett nőstény pozíciója kérdéses egyelőre, ezért távolságtartó kíváncsisággal méri fel őt. Természetesen tekintetét nem emeli az arcára, az még így is roppant udvariatlan és gyakorlatilag tiltott dolog lenne. Közben persze élénken figyel Elireya Úrnő szavaira is, majd továbbra is kíváncsian hallgatja, hogy mit válaszol az idegen. Magában akkor is így gondol rá: az idegen, még ha tudja is a nevét. És annak szavai alapján valamennyit megtud róla is. Még hogy valami vonzotta a házhoz.. hát persze. A ház által képviselt hatalom, a Dwirinthalen-család ereje. Mint ahogy a molyok kopognak fejjel neki-nekirepülve a lámpás üvegburájának, úgy ólálkodhatott a nőstény is a közelben. Mert egészen biztos benne, hogy ezt csinálta. Korábban is valahogy megbújva figyelhetett, és most is -micsoda véletlen!- pont akkor jelent meg, amikor ők. Kíváncsi rá, hogy mi lehet a nőstény valójában. Tényleg csak egy, a hatalom melege és ragyogása által megbabonázott moly – vagy egy kullancs, ami áldozata farpofái közé kívánja fúrni magát, hogy ott aztán jó vaskosra szívja magát a meleg vérrel?*
*Rengeteg részlet van, ami alapján elmondható, hogy egy szolga jó szolga. Alázatosnak, engedelmesnek és önfeláldozónak kell lennie. Gyorsnak és ügyesnek kell lennie, és önállónak. De épp csak annyira önállónak, hogy ne kelljen mindent a szájába rágni, hogy értse a fél szavakból odavetett utasításokat is. Az utasításokat értenie kell, direkt és indirekt módon egyaránt (bár ez utóbbi már az önállósággal függ össze, olyan az egész, mint egy nagyon, nagyon vékony fonálból szőtt pókháló). Az Úrnői és Urai rendelkezésére kell állnia bármikor, bármiben. Éles szeműnek kell lennie, hogy lássa: mikor és miben van szükség rá, még akkor is, ha nem kap utasítást. Viszont ezzel egyidőben vaknak kell lennie bizonyos dolgokra.
Éppen ezért áll elő az a paradox állapot, hogy látja Elireya Úrnőt és Elariion Urat már-már vérfertőző módon egymáshoz közel állni, és nem is látja őket így. Tekintetét elfordítja az ajtónyílástól, vissza az idegen felé, persze ettől még magán érzi az Úrnő és az Úr tekintetének égető súlyát. Pedig nem akart kukkolni, tényleg nem. Hamarabb törné össze saját lábujjait egy kalapáccsal, minthogy valami ennyire gyomorforgatót akarjon önszántából látni.
Mivel az újonnan érkezett nőstény pozíciója kérdéses egyelőre, ezért távolságtartó kíváncsisággal méri fel őt. Természetesen tekintetét nem emeli az arcára, az még így is roppant udvariatlan és gyakorlatilag tiltott dolog lenne. Közben persze élénken figyel Elireya Úrnő szavaira is, majd továbbra is kíváncsian hallgatja, hogy mit válaszol az idegen. Magában akkor is így gondol rá: az idegen, még ha tudja is a nevét. És annak szavai alapján valamennyit megtud róla is. Még hogy valami vonzotta a házhoz.. hát persze. A ház által képviselt hatalom, a Dwirinthalen-család ereje. Mint ahogy a molyok kopognak fejjel neki-nekirepülve a lámpás üvegburájának, úgy ólálkodhatott a nőstény is a közelben. Mert egészen biztos benne, hogy ezt csinálta. Korábban is valahogy megbújva figyelhetett, és most is -micsoda véletlen!- pont akkor jelent meg, amikor ők. Kíváncsi rá, hogy mi lehet a nőstény valójában. Tényleg csak egy, a hatalom melege és ragyogása által megbabonázott moly – vagy egy kullancs, ami áldozata farpofái közé kívánja fúrni magát, hogy ott aztán jó vaskosra szívja magát a meleg vérrel?*
1644. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-04 22:30:46
Üzenet elküldve: 2025-09-04 22:30:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Toborzás//
~Oh te kibaszott félnótás!~ *Elsek majdnem ott helyben felrobban az idegtől, amikor ezúttal az elf férfi köp bele alaposan az ő levesébe. ~Még olyat, hogy miattam utasították vissza a kérelmét! Ezt gyorsan tisztáznom kell~ fogai összecsikordulnak az erős gondolkozástól. Szívesen sóhajtana, de efféle gyengeséget nem mutathat. Vigyáz testbeszédére*
- Nem tettem én semmit az ügye ellen! Az információ szerzésnél beépültem, jómódú nő szerepébe *itt zsákjából elő is húzza azt a tipikus nemesi ruhát, amit egy vagyonért lehet kapni a piacon* Viszont az ott dolgozó akitől az információkat kaptam nem akart békén hagyni. Ezért hát odamentem az első közeli férfihez és megkértem, hogy mentsen meg, mert nem hagynak békén, hazudja azt, ha kérdezi a másik, hogy a jegyesem. Így elhúzhatok. Gyorsan és szó nélkül. Viszont! Éppen azzal az idegesítő szőke nő, akiről beszéltem, zaklatta őt, és igencsak inogott az egyértelmű álcája. Így hát lefoglaltam a nőt, míg az uraság nyugodtan tárgyalt a címéről! Aztán meg rám zabosodott még meg! Ahelyett, hogy örült volna, hogy eljátszottam a boldogtalan jegyesét, és úgy legalább unalmasnak nézték és nem bűnözőnek! *Elsek nagyon gyorsan végig darálja mondandóját, ami sajnos vagy nem sajnos, nem sikerült annyira rövidre, mint szerette volna. Ki is fullad kicsikét. Sőt! Liheg mint egy bolond. A hülye fűző még mindig rajta van. Elfelejtette levenni az ing alól. Az viszont biztos, hogy még így sem fogja hagyni, hogy ne mondhassa ezt a hosszabb kis bészédét végig. Ahányszor megszakítják, folytatja. Bármi áron*
~Oh te kibaszott félnótás!~ *Elsek majdnem ott helyben felrobban az idegtől, amikor ezúttal az elf férfi köp bele alaposan az ő levesébe. ~Még olyat, hogy miattam utasították vissza a kérelmét! Ezt gyorsan tisztáznom kell~ fogai összecsikordulnak az erős gondolkozástól. Szívesen sóhajtana, de efféle gyengeséget nem mutathat. Vigyáz testbeszédére*
- Nem tettem én semmit az ügye ellen! Az információ szerzésnél beépültem, jómódú nő szerepébe *itt zsákjából elő is húzza azt a tipikus nemesi ruhát, amit egy vagyonért lehet kapni a piacon* Viszont az ott dolgozó akitől az információkat kaptam nem akart békén hagyni. Ezért hát odamentem az első közeli férfihez és megkértem, hogy mentsen meg, mert nem hagynak békén, hazudja azt, ha kérdezi a másik, hogy a jegyesem. Így elhúzhatok. Gyorsan és szó nélkül. Viszont! Éppen azzal az idegesítő szőke nő, akiről beszéltem, zaklatta őt, és igencsak inogott az egyértelmű álcája. Így hát lefoglaltam a nőt, míg az uraság nyugodtan tárgyalt a címéről! Aztán meg rám zabosodott még meg! Ahelyett, hogy örült volna, hogy eljátszottam a boldogtalan jegyesét, és úgy legalább unalmasnak nézték és nem bűnözőnek! *Elsek nagyon gyorsan végig darálja mondandóját, ami sajnos vagy nem sajnos, nem sikerült annyira rövidre, mint szerette volna. Ki is fullad kicsikét. Sőt! Liheg mint egy bolond. A hülye fűző még mindig rajta van. Elfelejtette levenni az ing alól. Az viszont biztos, hogy még így sem fogja hagyni, hogy ne mondhassa ezt a hosszabb kis bészédét végig. Ahányszor megszakítják, folytatja. Bármi áron*
1643. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-04 21:49:21
Üzenet elküldve: 2025-09-04 21:49:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 213
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 213
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Toborzás//
* A feszültség kézzel foghatóvá válik, amint a felekben egyértelművé válik, hogy kik is vannak jelen. Valóban elég színes társaság gyűlt össze. Meg kell hagyni, lehetne jobb, de egy koldus ne válogasson. Nem mellesleg a szarban is lehet találni aranyat, csak jól kell keresni, és persze kitartóan. Ha a többiek hajlandóak aranyért bemocskolni a kezüket, addig a törp hasznát veszi mindnek. Ellenkező esetben komoly gondjaik akadnak. A nő kijelentésére csak felhúzza az egyik szemöldökét. Nem teljesen érti, hogy miről beszél, de bizonyára hamarosan kiderül, és természetesen nem fog örülni neki a törp. Az elf érkezésével egyből elrontja a kezdeti hangulatot. Mintha direkt kötne bele mindenkibe, aki elhallgattathatná. Az őrök említésére csak nyelvével csettint egyet. *
- Baromság. Bár ami azt illeti nem unatkoztam. Csináltam egy kis bemutatót, megjelent egy ork és párbajoztam vele. Tulajdonképpen azt tettem, amiben a legjobb vagyok, két gyomros után már a padlóra került. Szerintem nem lesz baj a beépüléssel.
* Magyarázza a másiknak. Nagyon nem érdekli, hogy a többiek hallják. Hamarosan ők is cinkosokká vállnak, ha meg nem, úgy hiba volt eljönniük erre a találkozóra. Még van esélyük elmenni, az ajtó nyitva, ám nem ígéri meg, hogy a kilépés pillanatában nem fognak kapni egy búcsúajándékot a hátukba. Amint elindultak a lejtőn, nem lesz visszaút. Elhihetik magukról, hogy van, hogy védelemért cserébe beköpik őket, ám ez mind átmeneti. Az árulás egyenes út a halál felé. Homloka ráncba rándul a rossz hírek hallatán, de amit hall az kezdi felbosszantani. Előbb a tanácsra lesz mérges, de amint átkerül a szó a nőre. Ekkor ő is átfordul, immáron karba tett kézzel figyeli, egy mérgesebb, ám még inkább számonkérő arccal kísérve. *
- Mert mit csinált ez a némber? Ha azt mondod miatta lett visszadobva a kérelmed itt fojtom meg.
* Persze hazudhatja azt, hogy így történt, ám akkor csak hasonlóan a szar lenne megkeverve. Aligha engedhetik meg maguknak, hogy kiessen valaki közülük. Főleg, ha nem tudják pótolni. Mindazonáltal a törp mérges arccal felváltva pillant kettejük között. Jó lenne, ha valamelyikük elkezdene beszélni, elég gyorsan, ugyanis a törpöt rövid kanóccal áldották meg, s annak a vége már ég. *
* A feszültség kézzel foghatóvá válik, amint a felekben egyértelművé válik, hogy kik is vannak jelen. Valóban elég színes társaság gyűlt össze. Meg kell hagyni, lehetne jobb, de egy koldus ne válogasson. Nem mellesleg a szarban is lehet találni aranyat, csak jól kell keresni, és persze kitartóan. Ha a többiek hajlandóak aranyért bemocskolni a kezüket, addig a törp hasznát veszi mindnek. Ellenkező esetben komoly gondjaik akadnak. A nő kijelentésére csak felhúzza az egyik szemöldökét. Nem teljesen érti, hogy miről beszél, de bizonyára hamarosan kiderül, és természetesen nem fog örülni neki a törp. Az elf érkezésével egyből elrontja a kezdeti hangulatot. Mintha direkt kötne bele mindenkibe, aki elhallgattathatná. Az őrök említésére csak nyelvével csettint egyet. *
- Baromság. Bár ami azt illeti nem unatkoztam. Csináltam egy kis bemutatót, megjelent egy ork és párbajoztam vele. Tulajdonképpen azt tettem, amiben a legjobb vagyok, két gyomros után már a padlóra került. Szerintem nem lesz baj a beépüléssel.
* Magyarázza a másiknak. Nagyon nem érdekli, hogy a többiek hallják. Hamarosan ők is cinkosokká vállnak, ha meg nem, úgy hiba volt eljönniük erre a találkozóra. Még van esélyük elmenni, az ajtó nyitva, ám nem ígéri meg, hogy a kilépés pillanatában nem fognak kapni egy búcsúajándékot a hátukba. Amint elindultak a lejtőn, nem lesz visszaút. Elhihetik magukról, hogy van, hogy védelemért cserébe beköpik őket, ám ez mind átmeneti. Az árulás egyenes út a halál felé. Homloka ráncba rándul a rossz hírek hallatán, de amit hall az kezdi felbosszantani. Előbb a tanácsra lesz mérges, de amint átkerül a szó a nőre. Ekkor ő is átfordul, immáron karba tett kézzel figyeli, egy mérgesebb, ám még inkább számonkérő arccal kísérve. *
- Mert mit csinált ez a némber? Ha azt mondod miatta lett visszadobva a kérelmed itt fojtom meg.
* Persze hazudhatja azt, hogy így történt, ám akkor csak hasonlóan a szar lenne megkeverve. Aligha engedhetik meg maguknak, hogy kiessen valaki közülük. Főleg, ha nem tudják pótolni. Mindazonáltal a törp mérges arccal felváltva pillant kettejük között. Jó lenne, ha valamelyikük elkezdene beszélni, elég gyorsan, ugyanis a törpöt rövid kanóccal áldották meg, s annak a vége már ég. *
1642. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-04 19:02:02
Üzenet elküldve: 2025-09-04 19:02:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
*Nem megy beljebb, csupán egy lépést tesz befelé a küszöbtől. Pedig korábban megkapta Zerith invitálását, de a hím most nincs itt, tehát másképpen kell kezelni a helyzetet. Tudja, hogy szavai nyomán megindul majd minden, lendületbe jön. Mondhatná, ismeri fajtársai reakcióit. Még sem mondja. Mert minden csak megérzés inkább, mint sem tudás. Ahogy a számára ismeretlen, mégis beszélt nyelv.
Az első, aki látószögébe téved, és akin végig siklik a beszemtelenkedő napfény egy pászmája, az a félelf, aki oly alázattal hajol előre, hogy mozdulatából, tartásából lesír, rabszolga. Talán a jelenlegi énje szánná is kicsit a szerencsétlent, de nincs rá ideje, és hát tudatalattijában mozdul valami más is, valami ősibb ösztön, melyet elfeledett, melyet homály fed. Mélyen.
A következő egy mélységi nőstény. Még felszíni szemmel mérve is, szép és előkelő. Ahogy mozdul, a tartása, kecsessége és a hangja mindenképpen, felsőbbrendűségről árulkodik. Quehani biccent feléje, talán kissé mélyebbre is eresztve fejét, mint azt egyenrangúak esetében ildomos lenne. Nem, nem tartja magát alantasabbnak, épp csak nem tudja még ki is ő valójában, és ehhez mindenképpen alkalmazkodni kell. Tűri, hogy amaz végig mérje, felmérje. A szavakra azonban apró elégedett mosoly fut végig a nőstény ajkain, biccent.*
-Jó. *Kezd bele, nem mozdulva, ám mégis végtelen higgadtságot és magabiztosságot sugározva környezete irányába.* Nem is ismerheted, hiszen a név nem enyém, csak kaptam. *Talán kissé talányosra sikerülnek szavai, de hogy rávilágítson az értelmükre folytatja.* Közel öt éve élek ezen a néven. Akkor történt velem valami, és megsérültem. Sebem majdnem halálos volt. *Ekkor kissé oldalra rázza ezüstös tincseit, hogy láthatóvá váljék a heg, melyet visel, és amely bal halántéka mellett fut el, végig arcának vonala mentén a füle előtt, és befut ruhája gallérja alá, egészen válláig.* Egy elf Árnymester talált rám egy sikátor mélyén, nem messze innen. Ápolt és tanított. Korábbi emlékeim törlődtek, és nem vagyok képes őket a felszínre hívni. Ám néhány napja erős vonzást éreztem, mely ebből a helyből ered. Ezért jöttem ide, hátha kaphatok itt válaszokat. Szóval kérlek... *Megint halványan elmosolyodik.* ...ne dobass ki a szolgáddal.
*Fejezi be röviden a történetét, és szavaihoz nem teszi hozzá, hogy "Úrnőm", hiszen lehet, hogy egyenrangúak. Hogy valójában kicsoda, nem tudja megmondani. Nem emlékszik semmire. Sem előző életének eseményeire, sem a nevére.
A haramdik személy pedig egy mélységi hím, ki a másik nőstény mögött bukkan elő az egyik szoba homályából és méri végig Quhenait. A mustra persze itt is kölcsönös, de vele most nem foglalkozik a nőstény.*
A hozzászólás írója (Quehani de'Shruga) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.09.04 19:06:37
*Nem megy beljebb, csupán egy lépést tesz befelé a küszöbtől. Pedig korábban megkapta Zerith invitálását, de a hím most nincs itt, tehát másképpen kell kezelni a helyzetet. Tudja, hogy szavai nyomán megindul majd minden, lendületbe jön. Mondhatná, ismeri fajtársai reakcióit. Még sem mondja. Mert minden csak megérzés inkább, mint sem tudás. Ahogy a számára ismeretlen, mégis beszélt nyelv.
Az első, aki látószögébe téved, és akin végig siklik a beszemtelenkedő napfény egy pászmája, az a félelf, aki oly alázattal hajol előre, hogy mozdulatából, tartásából lesír, rabszolga. Talán a jelenlegi énje szánná is kicsit a szerencsétlent, de nincs rá ideje, és hát tudatalattijában mozdul valami más is, valami ősibb ösztön, melyet elfeledett, melyet homály fed. Mélyen.
A következő egy mélységi nőstény. Még felszíni szemmel mérve is, szép és előkelő. Ahogy mozdul, a tartása, kecsessége és a hangja mindenképpen, felsőbbrendűségről árulkodik. Quehani biccent feléje, talán kissé mélyebbre is eresztve fejét, mint azt egyenrangúak esetében ildomos lenne. Nem, nem tartja magát alantasabbnak, épp csak nem tudja még ki is ő valójában, és ehhez mindenképpen alkalmazkodni kell. Tűri, hogy amaz végig mérje, felmérje. A szavakra azonban apró elégedett mosoly fut végig a nőstény ajkain, biccent.*
-Jó. *Kezd bele, nem mozdulva, ám mégis végtelen higgadtságot és magabiztosságot sugározva környezete irányába.* Nem is ismerheted, hiszen a név nem enyém, csak kaptam. *Talán kissé talányosra sikerülnek szavai, de hogy rávilágítson az értelmükre folytatja.* Közel öt éve élek ezen a néven. Akkor történt velem valami, és megsérültem. Sebem majdnem halálos volt. *Ekkor kissé oldalra rázza ezüstös tincseit, hogy láthatóvá váljék a heg, melyet visel, és amely bal halántéka mellett fut el, végig arcának vonala mentén a füle előtt, és befut ruhája gallérja alá, egészen válláig.* Egy elf Árnymester talált rám egy sikátor mélyén, nem messze innen. Ápolt és tanított. Korábbi emlékeim törlődtek, és nem vagyok képes őket a felszínre hívni. Ám néhány napja erős vonzást éreztem, mely ebből a helyből ered. Ezért jöttem ide, hátha kaphatok itt válaszokat. Szóval kérlek... *Megint halványan elmosolyodik.* ...ne dobass ki a szolgáddal.
*Fejezi be röviden a történetét, és szavaihoz nem teszi hozzá, hogy "Úrnőm", hiszen lehet, hogy egyenrangúak. Hogy valójában kicsoda, nem tudja megmondani. Nem emlékszik semmire. Sem előző életének eseményeire, sem a nevére.
A haramdik személy pedig egy mélységi hím, ki a másik nőstény mögött bukkan elő az egyik szoba homályából és méri végig Quhenait. A mustra persze itt is kölcsönös, de vele most nem foglalkozik a nőstény.*
A hozzászólás írója (Quehani de'Shruga) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.09.04 19:06:37
1641. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-04 18:02:34
Üzenet elküldve: 2025-09-04 18:02:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
*Mintha végre újra kapna levegőt, holott a harag még mindig dúl benne. A hálószobában egy röpke pillanatig elhiszi, hogy lassan minden a helyére kerül. Szinte megáll az idő, s bármennyire is kívánja a másik beszámolóját, nem szól, nem mozdul, azon túl, hogy egyetlen sávnyi tisztaságot varázsol egy koszos éjjeliszekrényre. Csakhamar elkapja a kezét Elariion, a szíve pedig majd' lyukat üt a mellkasán, ahogy a vágyott ujjak az övére fonódnak, majd letisztogatják róla a cseppet sem méltó foltot, ami alig látszik meg az obszidián bőrön. Nem szólal meg ennek ellenére sem, el nem eresztve a szemeket várja végre a válaszokat, akkor is, ha jól tudja, hogy nem kaphat most teljes történetet.
Mégis minden hátrébb sorolódik, ahogy közelít hozzá Elariion ajka. Alig észrevehetően mozdul felé, tartani kívánja magát, pedig egymást között a játszmák már rég elhaltak, mégis mindig megpróbálkozik vele, hogy ne feledje el a hím, hogy kivel van dolga. Pedig rég összeolvadtak már ők ketten. Alig marad tér a két száj között, mikor füleibe kúszik egy hang, amit nem ismer, ami zavaróbb most bárminél. Sosem kívánta még, hogy égjen fel a világ és csak az a kis talpalatnyi föld maradjon meg, ahol a másikkal együtt létezhet. Hogy tűnjön el minden, csak ők maradjanak. Napokat várt, hogy érezhesse, most a percek is óráknak tűnnek majd, hogy a közelében van, de nem kaphatja meg. A simításba bele szeretné dörgölni az arcát, de nem teszi. Újra kemények a vonások, fel sem tűnt, hogy mennyit lágyultak a másik közelségétől. Elfordítja fejét, Narent szúrja ki, aki ott settenkedik az ajtó előtt. Éppen ott, ahol semmi keresnivalója. Összezárja szempilláit egy pillanatra, majd lép egyet hátra. Nem sieti el, az idegen számára most teher, még ha tudja is, hogy szövetségesekre is szükségük lehet. Lassan indul meg, kimért mozdulatokkal, s a kékeslila szemekkel Vhorossit keresi, de amaz megkapta talán a lehetőségét egy kis jótékony magánynak, amit a Sötét Anyával tölthet el. Milyen szerencsés.
Mozdulatai kecsesek, mégis, mintha vadász közeledne, s a prédáját mérné fel. Nem megy túl közel Quehanihoz, de minden rezzenését magába szívja, semmi nem kerülheti el a figyelmét. A távolról hallott bemutatkozásba, ha akarna beleköthetne, de nem az a cél, hogy elijessze a fajtársat. Felmérni kívánja a lehetőségeit, hogy hasznukra lehet-e a nőstény.*
- de'Shruga. *Ízleli meg a nevet, ahogy legördül a nyelvéről. Hagyja, hogy az utána következő csend nyomasztóvá váljon. Fejét enyhén dönti csak oldalra, mintha egy érdekes, de alacsonyabb rendű bogarat vizsgálna.* - A Dwirinthalen család falai között vagy, de e név nem cseng olyan ismerősen a számomra, hogy jogos legyen ittléted.
*Testbeszéde nem mutat szemernyi bizonytalanságot sem. Nem kérdés, hogy ki az Úrnő és ki van alárendelve számára, noha a lehetőséget szívesen meglátná a jövevényben.*
- Keltsd fel hát érdeklődésem, hogy ne kísértesselek ki rögvest.
*Tán nem tűnik barátságosnak, de botorság is lenne elvárni tőle hasonlót. Nem lephet meg egy fajtársat sem a fellépése, de kecsegtethet némi reménnyel, a tudat, hogy nem kérdés nélkül vetette fejét egy betolakodónak.*
*Mintha végre újra kapna levegőt, holott a harag még mindig dúl benne. A hálószobában egy röpke pillanatig elhiszi, hogy lassan minden a helyére kerül. Szinte megáll az idő, s bármennyire is kívánja a másik beszámolóját, nem szól, nem mozdul, azon túl, hogy egyetlen sávnyi tisztaságot varázsol egy koszos éjjeliszekrényre. Csakhamar elkapja a kezét Elariion, a szíve pedig majd' lyukat üt a mellkasán, ahogy a vágyott ujjak az övére fonódnak, majd letisztogatják róla a cseppet sem méltó foltot, ami alig látszik meg az obszidián bőrön. Nem szólal meg ennek ellenére sem, el nem eresztve a szemeket várja végre a válaszokat, akkor is, ha jól tudja, hogy nem kaphat most teljes történetet.
Mégis minden hátrébb sorolódik, ahogy közelít hozzá Elariion ajka. Alig észrevehetően mozdul felé, tartani kívánja magát, pedig egymást között a játszmák már rég elhaltak, mégis mindig megpróbálkozik vele, hogy ne feledje el a hím, hogy kivel van dolga. Pedig rég összeolvadtak már ők ketten. Alig marad tér a két száj között, mikor füleibe kúszik egy hang, amit nem ismer, ami zavaróbb most bárminél. Sosem kívánta még, hogy égjen fel a világ és csak az a kis talpalatnyi föld maradjon meg, ahol a másikkal együtt létezhet. Hogy tűnjön el minden, csak ők maradjanak. Napokat várt, hogy érezhesse, most a percek is óráknak tűnnek majd, hogy a közelében van, de nem kaphatja meg. A simításba bele szeretné dörgölni az arcát, de nem teszi. Újra kemények a vonások, fel sem tűnt, hogy mennyit lágyultak a másik közelségétől. Elfordítja fejét, Narent szúrja ki, aki ott settenkedik az ajtó előtt. Éppen ott, ahol semmi keresnivalója. Összezárja szempilláit egy pillanatra, majd lép egyet hátra. Nem sieti el, az idegen számára most teher, még ha tudja is, hogy szövetségesekre is szükségük lehet. Lassan indul meg, kimért mozdulatokkal, s a kékeslila szemekkel Vhorossit keresi, de amaz megkapta talán a lehetőségét egy kis jótékony magánynak, amit a Sötét Anyával tölthet el. Milyen szerencsés.
Mozdulatai kecsesek, mégis, mintha vadász közeledne, s a prédáját mérné fel. Nem megy túl közel Quehanihoz, de minden rezzenését magába szívja, semmi nem kerülheti el a figyelmét. A távolról hallott bemutatkozásba, ha akarna beleköthetne, de nem az a cél, hogy elijessze a fajtársat. Felmérni kívánja a lehetőségeit, hogy hasznukra lehet-e a nőstény.*
- de'Shruga. *Ízleli meg a nevet, ahogy legördül a nyelvéről. Hagyja, hogy az utána következő csend nyomasztóvá váljon. Fejét enyhén dönti csak oldalra, mintha egy érdekes, de alacsonyabb rendű bogarat vizsgálna.* - A Dwirinthalen család falai között vagy, de e név nem cseng olyan ismerősen a számomra, hogy jogos legyen ittléted.
*Testbeszéde nem mutat szemernyi bizonytalanságot sem. Nem kérdés, hogy ki az Úrnő és ki van alárendelve számára, noha a lehetőséget szívesen meglátná a jövevényben.*
- Keltsd fel hát érdeklődésem, hogy ne kísértesselek ki rögvest.
*Tán nem tűnik barátságosnak, de botorság is lenne elvárni tőle hasonlót. Nem lephet meg egy fajtársat sem a fellépése, de kecsegtethet némi reménnyel, a tudat, hogy nem kérdés nélkül vetette fejét egy betolakodónak.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1878-1897