Arthenior - Romváros és Meredély
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Polgárnegyed (új) Templom (új) Piactér (új) | Romváros és Meredély | Sayqueves Rezidencia (új) Selyemrév (új) |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 100 (1981. - 2000. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
2000. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-10 10:49:21
Üzenet elküldve: 2026-05-10 10:49:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A virág és a mélység szülötte//
*Ezzel ő maga is egyet tudna érteni. Szívesebben takarítaná az összes disznóólat nap mint nap. Mintsem ezen az átkozott helyen sétáljon át nap mint nap. A városi tanácsnak biztosan fog írni majd egy panaszlevelet névtelenül, arra hogy miért is nem voltak képesek feltakarítani ezt a helyet. Vagy legalább egy részét ami biztonságban elvezethetne Selyemrévbe. És akkor a magafajta apró teremtésnek nem kellene az életét féltenie minden egyes alkalommal ha haza szeretne menni. Ami pedig csak hab a tortán, hogy ő maga még csak nem is nemes! Pusztán egynek a szolgálatában áll. Szegény Nixomia talán még fel is égetné ezt a helyet ha megtudná kedvenc kis tündére itt vesztette el életét.
Ha más nem talán jelenléte annyiban segítené a másik munkáját. Hogy valami fejpénzzel a fején lévő alak megpróbálja kirabolni őt. De ez az ötlet sem tetszik az apró Nimonak. Mert a csali élet sem valami kecsegtető ám.
A sötét alak lassú, hideg és megfontolt válaszaitól rázza a hideg szegény tündért úgy mint ha tél víz idején állna egy száj pendelyben. Hiába is fedte fel számára arcát. Az egyelőre nem segít sokat abban, hogy jobban megbízzon benne. Aki képes így sompolyogni az árnyékos utcákon. Az bizonyára ide is tartozik.
Mikor végre nem csak szobor módjára méricskéli őt, és megmozdul. Az apró tündér megrezzen. Nem csak teste, de szárnyai is jól hallhatóan felzizzentek háza mögött. Nagyot is nyel utána, hogy a téves riadót ennyire túlreagálta. De mit is tehetne szegény. Valóban kiszolgáltatott és védtelen. Egyetlen esélye a túlélésre ilyen helyzetben. Ha talpára húzza a nyúlcipőt és meg sem áll hazáig. Ez talán az átlagos tolvajoktól megmentené esetleg.*
- Bocsánat.
*Szólal fel esetlenül. De inkább beadja a derekát mintsem most okoskodjon. Pedig szívesen közölné a másikkal, hogy akkor hogyan tudna hazajutni ha nem éppen ezen keresztül?.*
- A. lábam?
*Vágja rá meggondolatlanul. Tekintetére hamar kis ül saját hülyeségének súlya. És elképedve nézi a másikat egy kínos másodpercig.*
~ Micsoda frappáns válasz. Büszke lehet magadra. ~
*Ostorozza magát fejében azokban a kínos másodpercekben. De hamar szóra nyitja a száját, továbbra is kisegér módjára. Halk, félelemmel teli hangon.*
- Haza szeretnék jutni.
*Nyögi ki végül a másik számára, hogy ő csak áthaladni szeretne ezen a porfészken. Bár elég ránézni ahhoz, hogy a másik lássa nem ide való. Ezt azonban biztosra veszi ő is, hogy a másik már a legelső pillanatban megállapította rajta.*
*Ezzel ő maga is egyet tudna érteni. Szívesebben takarítaná az összes disznóólat nap mint nap. Mintsem ezen az átkozott helyen sétáljon át nap mint nap. A városi tanácsnak biztosan fog írni majd egy panaszlevelet névtelenül, arra hogy miért is nem voltak képesek feltakarítani ezt a helyet. Vagy legalább egy részét ami biztonságban elvezethetne Selyemrévbe. És akkor a magafajta apró teremtésnek nem kellene az életét féltenie minden egyes alkalommal ha haza szeretne menni. Ami pedig csak hab a tortán, hogy ő maga még csak nem is nemes! Pusztán egynek a szolgálatában áll. Szegény Nixomia talán még fel is égetné ezt a helyet ha megtudná kedvenc kis tündére itt vesztette el életét.
Ha más nem talán jelenléte annyiban segítené a másik munkáját. Hogy valami fejpénzzel a fején lévő alak megpróbálja kirabolni őt. De ez az ötlet sem tetszik az apró Nimonak. Mert a csali élet sem valami kecsegtető ám.
A sötét alak lassú, hideg és megfontolt válaszaitól rázza a hideg szegény tündért úgy mint ha tél víz idején állna egy száj pendelyben. Hiába is fedte fel számára arcát. Az egyelőre nem segít sokat abban, hogy jobban megbízzon benne. Aki képes így sompolyogni az árnyékos utcákon. Az bizonyára ide is tartozik.
Mikor végre nem csak szobor módjára méricskéli őt, és megmozdul. Az apró tündér megrezzen. Nem csak teste, de szárnyai is jól hallhatóan felzizzentek háza mögött. Nagyot is nyel utána, hogy a téves riadót ennyire túlreagálta. De mit is tehetne szegény. Valóban kiszolgáltatott és védtelen. Egyetlen esélye a túlélésre ilyen helyzetben. Ha talpára húzza a nyúlcipőt és meg sem áll hazáig. Ez talán az átlagos tolvajoktól megmentené esetleg.*
- Bocsánat.
*Szólal fel esetlenül. De inkább beadja a derekát mintsem most okoskodjon. Pedig szívesen közölné a másikkal, hogy akkor hogyan tudna hazajutni ha nem éppen ezen keresztül?.*
- A. lábam?
*Vágja rá meggondolatlanul. Tekintetére hamar kis ül saját hülyeségének súlya. És elképedve nézi a másikat egy kínos másodpercig.*
~ Micsoda frappáns válasz. Büszke lehet magadra. ~
*Ostorozza magát fejében azokban a kínos másodpercekben. De hamar szóra nyitja a száját, továbbra is kisegér módjára. Halk, félelemmel teli hangon.*
- Haza szeretnék jutni.
*Nyögi ki végül a másik számára, hogy ő csak áthaladni szeretne ezen a porfészken. Bár elég ránézni ahhoz, hogy a másik lássa nem ide való. Ezt azonban biztosra veszi ő is, hogy a másik már a legelső pillanatban megállapította rajta.*
1999. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-09 19:32:31
Üzenet elküldve: 2026-05-09 19:32:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A virág és a mélység szülötte//
*Annimon esetlen, kiszolgáltatott ábrázatát látva Norennar egyre kevésbé érti, mégis mi a fene hozta ezt az apró teremtést a város legrothadtabb részére. A Romváros még nappal sem számít különösebben kellemes helynek, sötétedés után pedig végképp nem az a környék, ahol egy magafajta tündérnek érdemes volna egyedül kóborolnia. Sőt egyértelműen ez lett Arthenior legrosszabb környéke. Legalábbis mióta megépült a Selyemrév. Ami kifejezetten nagy kár hősünk számára, mert amióta felszámolták a Sárvárost igencsak megcsappant a kitűzött vérdíjak száma, ezáltal pedig a pipadohányra való aranyé is.
A gondolatmenet ezen a ponton azonban hamar félbe is szakad, ugyanis elhangzik az első kérdés a mélységi irányába a tündér részéről.
Norennar nem válaszol. Legalábbis szóban nem. Csak enyhén megrázza a fejét, mintegy jelezve, hogy nem, valóban nincs szándékában bántani őt. Tekintete közben továbbra is a lányt figyeli. A feszült szárnyakat. A bizonytalan mozdulatokat. Úgy fest, mintha egy erősebb széllökés is felboríthatná.
A következő kérdést hallva azonban már a mélységi magabiztossága is megcsappan, s maga is megdermed egy rövid pillanatra.
Hogy mit is akar tőle? Ez bizony egy kiváló kérdés.
A mélységi arca rezzenéstelen marad, de magában kénytelen belátni, hogy fogalma sincs. Nem mintha különösebb oka lett volna megszólítani. Talán puszta kíváncsiság. Talán szánalom. Talán egyszerűen csak nem volt kedve végignézni, ahogy valaki fél órán belül holtan végzi egy sikátor mélyén. Egy halk sóhaj után egyik kezét tarkójához emeli, majd lassan megvakarja azt. Nem épp ritka, cserébe kissé tanácstalan gesztus a részéről.*
- Nem kéne ilyenkor itt lenned.
*Jegyzi meg végül enyhe szemrehányással a hangjában. Tekintete röviden végigsiklik az utcán, majd visszatér a tündérre.*
- Egyáltalán mi hozott ide?
*Hangja továbbra is nyugodt marad, de ezúttal valamivel kevésbé száraz. Inkább őszinte értetlenség hallatszik ki belőle.*
*Annimon esetlen, kiszolgáltatott ábrázatát látva Norennar egyre kevésbé érti, mégis mi a fene hozta ezt az apró teremtést a város legrothadtabb részére. A Romváros még nappal sem számít különösebben kellemes helynek, sötétedés után pedig végképp nem az a környék, ahol egy magafajta tündérnek érdemes volna egyedül kóborolnia. Sőt egyértelműen ez lett Arthenior legrosszabb környéke. Legalábbis mióta megépült a Selyemrév. Ami kifejezetten nagy kár hősünk számára, mert amióta felszámolták a Sárvárost igencsak megcsappant a kitűzött vérdíjak száma, ezáltal pedig a pipadohányra való aranyé is.
A gondolatmenet ezen a ponton azonban hamar félbe is szakad, ugyanis elhangzik az első kérdés a mélységi irányába a tündér részéről.
Norennar nem válaszol. Legalábbis szóban nem. Csak enyhén megrázza a fejét, mintegy jelezve, hogy nem, valóban nincs szándékában bántani őt. Tekintete közben továbbra is a lányt figyeli. A feszült szárnyakat. A bizonytalan mozdulatokat. Úgy fest, mintha egy erősebb széllökés is felboríthatná.
A következő kérdést hallva azonban már a mélységi magabiztossága is megcsappan, s maga is megdermed egy rövid pillanatra.
Hogy mit is akar tőle? Ez bizony egy kiváló kérdés.
A mélységi arca rezzenéstelen marad, de magában kénytelen belátni, hogy fogalma sincs. Nem mintha különösebb oka lett volna megszólítani. Talán puszta kíváncsiság. Talán szánalom. Talán egyszerűen csak nem volt kedve végignézni, ahogy valaki fél órán belül holtan végzi egy sikátor mélyén. Egy halk sóhaj után egyik kezét tarkójához emeli, majd lassan megvakarja azt. Nem épp ritka, cserébe kissé tanácstalan gesztus a részéről.*
- Nem kéne ilyenkor itt lenned.
*Jegyzi meg végül enyhe szemrehányással a hangjában. Tekintete röviden végigsiklik az utcán, majd visszatér a tündérre.*
- Egyáltalán mi hozott ide?
*Hangja továbbra is nyugodt marad, de ezúttal valamivel kevésbé száraz. Inkább őszinte értetlenség hallatszik ki belőle.*
1998. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-09 19:03:29
Üzenet elküldve: 2026-05-09 19:03:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A virág és a mélység szülötte//
*Arcáról valóban nem nehéz leolvasni mind azt ami most a fejében végig szalad. Hirtelen minden rossz ami csak megtörténhet vele átfut azon az apró kobakon. Rablás, gyilkoslás, erőszak és miegymás. Ám azonban. Hiába a az az egy két apró másodpercnyi rémísztó csend ami a másik számára talán még élvezhető is lenne. Már mint a csend, nem a helyzet maga. Ad időt a tündér számára, hogy felfogja a neki szánt szavak jelentését. Így hiába a félelemtől földbe gyökerezett lábak. Elméje sikeresen kibogozza azt. Rájön, hogy a másik valóban egy száraz tényt közöl. Hiszen úgy osont rá a másik, hogy ha amaz valóban a vérét vagy a pénzét akarta, azt megkaphatta volna. Ennek ellenére nem tette. Mégis a másik száraz modora, vagy talán csak pokrócot reggelizet. Ezt már biztos nem tudja meg. Olyan módon adta ezt tudtára, hogy azzal a frászt hozta rá. Na persze alig lett volna bármi olyan mód, hogy a tündér éppen nem kapott volna attól frászt. De ez legyen a másik baja.
Hangoskodása, egyelőre kelt figyelmet annál mint ami ezen a helyen valószínűleg mindennapos. Így talán a söpredék nem fog erre sietni. Elvégre is a zsákmány valószínűleg már meglett. Morzsákért meg miért is lenne kedvük küzdeni. Aki pedig esetlegesen az árnyékból figyel láthatja Norennarral nehezen bírnának el egymaguk. Így csak ketten maradtak egymásnak. A sötételf és a tündér.
Nagyot nyel hát a sötételf szavaira, és bátortalanul szólal fel. Mint aki csak most értette meg igazán milyen helyzetbe is keveredett. Vagy éppen milyen helyzetből keveredett ki. Még ha az csak a puszta elméjének a szüleményei is volt.*
- Akkor. Ugye. Nem akar. Bántani?
*Kérdezi még hitetlenkedve, remegő hangon. Szárnyai is csak védtelenül rebegnek a háta mögött. Azokon alig ha tudna akár egy fél méter magasságba is repülni. Még ha apró mérete is segítéségre lenne abban, hogy két métert elérjen. Hiszen az is már egy rekord magasság lenne számára.*
- Mit akar tőlem?
*Kérdezi érezhetően még félelemmel. Elvégre ha nem akar tőle semmit sem. Miért szólította le? Tán segíteni akarja őt azon, hogy átkeljen ezen az átkozott helyen? Vagy valami mást akar tőle? Remélhetőleg minél hamarabb közli, hogy tovább juthassanak a biztonságot jelentő selyemrév felé.*
*Arcáról valóban nem nehéz leolvasni mind azt ami most a fejében végig szalad. Hirtelen minden rossz ami csak megtörténhet vele átfut azon az apró kobakon. Rablás, gyilkoslás, erőszak és miegymás. Ám azonban. Hiába a az az egy két apró másodpercnyi rémísztó csend ami a másik számára talán még élvezhető is lenne. Már mint a csend, nem a helyzet maga. Ad időt a tündér számára, hogy felfogja a neki szánt szavak jelentését. Így hiába a félelemtől földbe gyökerezett lábak. Elméje sikeresen kibogozza azt. Rájön, hogy a másik valóban egy száraz tényt közöl. Hiszen úgy osont rá a másik, hogy ha amaz valóban a vérét vagy a pénzét akarta, azt megkaphatta volna. Ennek ellenére nem tette. Mégis a másik száraz modora, vagy talán csak pokrócot reggelizet. Ezt már biztos nem tudja meg. Olyan módon adta ezt tudtára, hogy azzal a frászt hozta rá. Na persze alig lett volna bármi olyan mód, hogy a tündér éppen nem kapott volna attól frászt. De ez legyen a másik baja.
Hangoskodása, egyelőre kelt figyelmet annál mint ami ezen a helyen valószínűleg mindennapos. Így talán a söpredék nem fog erre sietni. Elvégre is a zsákmány valószínűleg már meglett. Morzsákért meg miért is lenne kedvük küzdeni. Aki pedig esetlegesen az árnyékból figyel láthatja Norennarral nehezen bírnának el egymaguk. Így csak ketten maradtak egymásnak. A sötételf és a tündér.
Nagyot nyel hát a sötételf szavaira, és bátortalanul szólal fel. Mint aki csak most értette meg igazán milyen helyzetbe is keveredett. Vagy éppen milyen helyzetből keveredett ki. Még ha az csak a puszta elméjének a szüleményei is volt.*
- Akkor. Ugye. Nem akar. Bántani?
*Kérdezi még hitetlenkedve, remegő hangon. Szárnyai is csak védtelenül rebegnek a háta mögött. Azokon alig ha tudna akár egy fél méter magasságba is repülni. Még ha apró mérete is segítéségre lenne abban, hogy két métert elérjen. Hiszen az is már egy rekord magasság lenne számára.*
- Mit akar tőlem?
*Kérdezi érezhetően még félelemmel. Elvégre ha nem akar tőle semmit sem. Miért szólította le? Tán segíteni akarja őt azon, hogy átkeljen ezen az átkozott helyen? Vagy valami mást akar tőle? Remélhetőleg minél hamarabb közli, hogy tovább juthassanak a biztonságot jelentő selyemrév felé.*
1997. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-09 18:11:56
Üzenet elküldve: 2026-05-09 18:11:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A virág és a mélység szülötte//
*Ahogy a tündérrel szembe kerül, Norennar azonnal észreveszi annak arcára kiülő riadt kifejezést. A sikolyt hallva szemöldöke enyhén megemelkedik a csuklya árnyéka alatt. A hang élesen veri vissza magát a szűk utcák omladozó falairól, végigzengve az egyébként kihaltnak tűnő környéken. A mélységi ösztönösen végiggondolja, vajon hány kíváncsi tekintetet vonzhat most magukra ez a jelenet az árnyékok mélyéről. A Romvárosban az ilyesmit ritkán hagyják figyelmen kívül.
Arra számít, hogy a tündér az első adandó alkalommal sarkon fordul és menekülni kezd. Vagy egyszerűen felrebben a sikátorok fölé azokkal a szárnyakkal. Ehelyett azonban a lány csak hátrál előle esetlenül, mintha a saját félelme ólomsúlyként nehezedne a végtagjaira. Norennar egy rövid pillanatig némán figyeli ezt, majd oldalra billenti fejét.
Végül egyetlen mozdulattal hátratolja csuklyáját. A sötét anyag lecsúszik ezüstszínű hajáról, felfedve markáns vonásait és hideg tekintetét a félhomályban.*
- Ha gyilkos lennék vagy tolvaj, már nem élnél.
*Jegyzi meg továbbra is ugyanazzal a száraz nyugalommal. Hangjából hiányzik minden fenyegetés. Továbbra is sokkal inkább tényközlő, semmint barátságos.*
- Viszont, ha tovább sikoltozol, előbb-utóbb megjelenik egy igazi tolvajgyilkos.
*Most már ő is vet egy gyors pillantást a környező sikátorokra. Egyelőre csend honol az utcán, de ez a csend a Romvárosban általában véve nem jelent tényleges nyugalmat. Inkább egyfajta vihar előtti csendet.
Tekintete visszatér a tündérre. Közelebbről még furcsább látványnak hat itt. Az apró termet, a vörös haj, a feszült szárnyak és az egész ideges jelenléte olyan, mintha valaki véletlenül rossz helyre ejtette volna.*
*Ahogy a tündérrel szembe kerül, Norennar azonnal észreveszi annak arcára kiülő riadt kifejezést. A sikolyt hallva szemöldöke enyhén megemelkedik a csuklya árnyéka alatt. A hang élesen veri vissza magát a szűk utcák omladozó falairól, végigzengve az egyébként kihaltnak tűnő környéken. A mélységi ösztönösen végiggondolja, vajon hány kíváncsi tekintetet vonzhat most magukra ez a jelenet az árnyékok mélyéről. A Romvárosban az ilyesmit ritkán hagyják figyelmen kívül.
Arra számít, hogy a tündér az első adandó alkalommal sarkon fordul és menekülni kezd. Vagy egyszerűen felrebben a sikátorok fölé azokkal a szárnyakkal. Ehelyett azonban a lány csak hátrál előle esetlenül, mintha a saját félelme ólomsúlyként nehezedne a végtagjaira. Norennar egy rövid pillanatig némán figyeli ezt, majd oldalra billenti fejét.
Végül egyetlen mozdulattal hátratolja csuklyáját. A sötét anyag lecsúszik ezüstszínű hajáról, felfedve markáns vonásait és hideg tekintetét a félhomályban.*
- Ha gyilkos lennék vagy tolvaj, már nem élnél.
*Jegyzi meg továbbra is ugyanazzal a száraz nyugalommal. Hangjából hiányzik minden fenyegetés. Továbbra is sokkal inkább tényközlő, semmint barátságos.*
- Viszont, ha tovább sikoltozol, előbb-utóbb megjelenik egy igazi tolvajgyilkos.
*Most már ő is vet egy gyors pillantást a környező sikátorokra. Egyelőre csend honol az utcán, de ez a csend a Romvárosban általában véve nem jelent tényleges nyugalmat. Inkább egyfajta vihar előtti csendet.
Tekintete visszatér a tündérre. Közelebbről még furcsább látványnak hat itt. Az apró termet, a vörös haj, a feszült szárnyak és az egész ideges jelenléte olyan, mintha valaki véletlenül rossz helyre ejtette volna.*
1996. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-09 17:28:05
Üzenet elküldve: 2026-05-09 17:28:05
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A virág és a mélység szülötte//
*A sötételf jól látja. Nem ide illő ő. Öltözéke inkább hasonlít egy cselédére. De még így is jobb minőségű mint amivel annak idején megérkezett Artheniroba. Ettől függetlenül tényleg semmi keresnie valója ezen a környéken. Nem is érti, miért nem alakították ki ezt a selyemrévet valami kellemesebb helyen. Vagy építettek volna neki egy olyan útvonalat amit biztonságosabb, és őrzötebb mint ami most elérhető. De hát sajnos ilyenre nincs lehetősége. Így egyedül védtelenül kell áthaladnia ezen a borzasztó környéken. Ahol bármikor áldozatul eshet az olyan vérszomjas, kapzsi és ki tudja milyen negatívumokkal rendelkező egyénekkel. Akikről talán jobb nem is szót ejteni.
Ennek ellenére amikor is elhalad egy sikátor mellett, amikor is hátra hagyta a rá fújó macskát. Egy másik fekete alak lép a háta mögé. Egy ideig észre sem veszi, annyira el van foglalkozva azzal, hogy a sötét utcákat kémlelje maga előtt. Hozzátéve sikertelenül. Ezért is haladt el Norennar mellett úgy, hogy észre sem vette őt. Egészen addig amíg hozzá nem szól.
Akkor is pedig megdermed. Mintha valaki egy egész vödör havat öntött volna rá. Hátán végig szalad a hideg, ahogy a vére is rögtön megfagy ereiben. Szakadozott mozdulattal, ahogy lépése közepén megáll. Fordul hátra, hogy felmérje ki is szólt hozzá.
Ekkor pillantja meg a könnyedén felé tornyosuló alakot. Arcán pedig a nem tetszés még egy enyhe kifejezés lenne.
A mondatok amiket Norennar felé szán. Még ha azok szárazok és tényközlőek. Nem úgy landolnak a tündér elméjében mint amaz gondolná.*
- ÁÁHH SEGÍTSÉÉGG!! GYILKOS! TOLVAJ!
*Sikítozik abban reménykedve bárki meghallja, és hátrál a másiktól. Léptei azonban cserben hagyják a nőt. Mert olyan érzése van mint ha mély sárban lépkedve.
Norennar szeme pedig nem csal. Valóban fegyvertelen. Egy konyhakés nem sok. Még az sincs nála.*
*A sötételf jól látja. Nem ide illő ő. Öltözéke inkább hasonlít egy cselédére. De még így is jobb minőségű mint amivel annak idején megérkezett Artheniroba. Ettől függetlenül tényleg semmi keresnie valója ezen a környéken. Nem is érti, miért nem alakították ki ezt a selyemrévet valami kellemesebb helyen. Vagy építettek volna neki egy olyan útvonalat amit biztonságosabb, és őrzötebb mint ami most elérhető. De hát sajnos ilyenre nincs lehetősége. Így egyedül védtelenül kell áthaladnia ezen a borzasztó környéken. Ahol bármikor áldozatul eshet az olyan vérszomjas, kapzsi és ki tudja milyen negatívumokkal rendelkező egyénekkel. Akikről talán jobb nem is szót ejteni.
Ennek ellenére amikor is elhalad egy sikátor mellett, amikor is hátra hagyta a rá fújó macskát. Egy másik fekete alak lép a háta mögé. Egy ideig észre sem veszi, annyira el van foglalkozva azzal, hogy a sötét utcákat kémlelje maga előtt. Hozzátéve sikertelenül. Ezért is haladt el Norennar mellett úgy, hogy észre sem vette őt. Egészen addig amíg hozzá nem szól.
Akkor is pedig megdermed. Mintha valaki egy egész vödör havat öntött volna rá. Hátán végig szalad a hideg, ahogy a vére is rögtön megfagy ereiben. Szakadozott mozdulattal, ahogy lépése közepén megáll. Fordul hátra, hogy felmérje ki is szólt hozzá.
Ekkor pillantja meg a könnyedén felé tornyosuló alakot. Arcán pedig a nem tetszés még egy enyhe kifejezés lenne.
A mondatok amiket Norennar felé szán. Még ha azok szárazok és tényközlőek. Nem úgy landolnak a tündér elméjében mint amaz gondolná.*
- ÁÁHH SEGÍTSÉÉGG!! GYILKOS! TOLVAJ!
*Sikítozik abban reménykedve bárki meghallja, és hátrál a másiktól. Léptei azonban cserben hagyják a nőt. Mert olyan érzése van mint ha mély sárban lépkedve.
Norennar szeme pedig nem csal. Valóban fegyvertelen. Egy konyhakés nem sok. Még az sincs nála.*
1995. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-09 16:31:09
Üzenet elküldve: 2026-05-09 16:31:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A virág és a mélység szülötte//
*Norennar továbbra is céltalanul rója a Romváros szűk utcáit. Csuklyáját mélyen arcába húzva halad előre a félhomályban, miközben gondolatai jóval messzebb járnak annál, mint amit a lába alatt recsegő törmelék, a környező omladozó házak vagy az azok falai mögött megbúvó gyanús alakok indokolnának. Tekintete olykor végigsiklik egy-egy sötét sikátoron, egy mocskosabb kapualjon vagy bedeszkázott ablakon, de igazából közel sem annyira figyel oly éberen mint ahogy az tőle megszokott lenne. Eleve aligha akad ezen a környéken bármi vagy bárki, ami különösebb veszélyt jelenthetne rá. A Romváros mocskát és söpredékét réges-rég megtanulta kezelni.
Éppen egy újabb kereszteződés mellett halad el, mikor a rövid, ijedt sikkantás megtöri az utca tompa csendjét. A mélységi azonnal a hang irányába kapja tekintetét a köpeny alól. Léptei lelassulnak, majd hangtalanul közelebb húzódik az egyik omladozó ház falához. Onnan figyel tovább.
Néhány pillanattal később meg is pillantja a hang forrását. Egy apró termetű tündért. A vörös haj még a gyér holdfény és koszos utcák ellenére is feltűnőnek hat ebben a rothadó városrészben. Szinte oda nem illő látvány. Túl tiszta. Túl élő. A lány mozdulatai bizonytalanok, vállai feszültek, tekintete idegesen ugrál egyik árnyékról a másikra. Norennar némán végigméri, miközben lassan körbepillant az utcán is. Rajtuk kívül nem lát egyetlen lelket sem.
Felsóhajt halkan.
Ha valami rosszarcú alak kiszúrja ezt a nyilvánvalóan kétségbeesett kis teremtést, alighanem kapva kap az alkalmon, hogy kizsebelje és ez talán még az egyik legjobb végkifejlete lenne a dolognak.
A mélységi végül ellöki magát a faltól. Mikor a tündér elhalad előtte, kilép az árnyékból az utca közepére. Magas alakja hangtalanul bukkan elő a félhomályból, sötét köpenye szinte egybeolvad a környező árnyakkal. A gondolat, hogy jó szándéka ellenére valószínűleg most pontosan úgy fest, mint az a bizonyos rosszarcú alak, akitől a tündér retteghet, kissé szórakoztatja. Ennek azonban nem adja különösebb jelét.*
- Vagy nagyon bátor, vagy nagyon ostoba vagy, hogy ilyenkor errefelé kóborolsz.
*Hangja nyugodt és száraz. Nem emeli fel, nincs benne fenyegetés. Egyszerű megállapításnak hat csupán.*
- Fegyvertelenül.
*Fűzi hozzá, miközben közelebbről is végigméri a tündért.*
*Norennar továbbra is céltalanul rója a Romváros szűk utcáit. Csuklyáját mélyen arcába húzva halad előre a félhomályban, miközben gondolatai jóval messzebb járnak annál, mint amit a lába alatt recsegő törmelék, a környező omladozó házak vagy az azok falai mögött megbúvó gyanús alakok indokolnának. Tekintete olykor végigsiklik egy-egy sötét sikátoron, egy mocskosabb kapualjon vagy bedeszkázott ablakon, de igazából közel sem annyira figyel oly éberen mint ahogy az tőle megszokott lenne. Eleve aligha akad ezen a környéken bármi vagy bárki, ami különösebb veszélyt jelenthetne rá. A Romváros mocskát és söpredékét réges-rég megtanulta kezelni.
Éppen egy újabb kereszteződés mellett halad el, mikor a rövid, ijedt sikkantás megtöri az utca tompa csendjét. A mélységi azonnal a hang irányába kapja tekintetét a köpeny alól. Léptei lelassulnak, majd hangtalanul közelebb húzódik az egyik omladozó ház falához. Onnan figyel tovább.
Néhány pillanattal később meg is pillantja a hang forrását. Egy apró termetű tündért. A vörös haj még a gyér holdfény és koszos utcák ellenére is feltűnőnek hat ebben a rothadó városrészben. Szinte oda nem illő látvány. Túl tiszta. Túl élő. A lány mozdulatai bizonytalanok, vállai feszültek, tekintete idegesen ugrál egyik árnyékról a másikra. Norennar némán végigméri, miközben lassan körbepillant az utcán is. Rajtuk kívül nem lát egyetlen lelket sem.
Felsóhajt halkan.
Ha valami rosszarcú alak kiszúrja ezt a nyilvánvalóan kétségbeesett kis teremtést, alighanem kapva kap az alkalmon, hogy kizsebelje és ez talán még az egyik legjobb végkifejlete lenne a dolognak.
A mélységi végül ellöki magát a faltól. Mikor a tündér elhalad előtte, kilép az árnyékból az utca közepére. Magas alakja hangtalanul bukkan elő a félhomályból, sötét köpenye szinte egybeolvad a környező árnyakkal. A gondolat, hogy jó szándéka ellenére valószínűleg most pontosan úgy fest, mint az a bizonyos rosszarcú alak, akitől a tündér retteghet, kissé szórakoztatja. Ennek azonban nem adja különösebb jelét.*
- Vagy nagyon bátor, vagy nagyon ostoba vagy, hogy ilyenkor errefelé kóborolsz.
*Hangja nyugodt és száraz. Nem emeli fel, nincs benne fenyegetés. Egyszerű megállapításnak hat csupán.*
- Fegyvertelenül.
*Fűzi hozzá, miközben közelebbről is végigméri a tündért.*
1994. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-09 15:10:53
Üzenet elküldve: 2026-05-09 15:10:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A virág és a mélység szülötte//
*Felpuffadt, mérges és elégedettlen arccal toppant végig a város utcáin. Derket sem találta meg ott ahol kereste. És még az az alkoholtól bűzlő gnóm is csak az idejét pazarolta. Ahogy eddig is sejtette, önelégült, orrukat fennhordó apró népek azok. Pedig aztán egy tündérnél nehéz elérni azt, hogy bármelyik fajnak a nem kedvelője legyen. Nimonál ezt mégis elérték. Tán a toronyban történtek miatt? Vagy talán apját érő atrocitások miatt ilyen elítélő velük szemben? Nem lehet tudni igazán. Bár meglehet mind a kettő bőven ad Nimonak okot erre.
De ez már lényegtelen. Tervei kútba dőltek és most nincs más hátra mint előre. Vagyis hazafelé. Csak sajnos az a nyavalyás nap is lement mire keresését feladta. Biztosra veszi, hogy valahol a polgárnegyed utcáin kerülhették el egymást. Talán majd holnap. Vagy azután.
Sajnos ő maga is sejti, hogy az orkok közeledtével egyre nehezebb lenne a mágustoronyba való kiutazás. Derket pedig nem szeretné egyedül hagyni. A végén a férfi lenne annyira bolond, egy áttivornyázott éjszaka közepén, éjnek évadján indulna meg.
Fejében a gondolatok amiket a harag és az indulat kever kavar, hamar lecsitulni látszik. Amint megpillantja a romváros első utcáját. Pillanatra meg is áll, hogy felmérje mekkora örültség is egy magafajtának most ezen a részen áthaladnia. Apró szürkés szemei a sötétséget kémlelik amik lustán húzódnak végig a sikátorokkal teli utcákon.
Végül csak lerogyasztja megfeszült vállait, fejét hátra döntve sóhajt egy nagyot.*
~ Ugyan már Nimo! Szedd össze magad. Már vagy százszor megjártad ezt a helyet. Nem lesz semmi baj. ~
*Próbálja nyugtatni magát, mielőtt megindulna. Apró léptei hiába halkak, mégis halk visszhangokkal zengik be a sikátorokat. És bizony a kezdeti merészségei még félút előtt elszáll. Ahogy befordul a harmadik sarkon és megrúg figyelmetlenségében egy követ. Ami reptében elpattan egy kóbor macskához. Aki pedig ijedtében ráfúj az apró tündérre. Apró sikkantása betölti a teret egy pillanatra. Kezét rögest szájához kapja. Mintha azzal elérne bármit is saját maga elhallgatásával.*
- Bocsánat.
*Szól sajnálkozva a fekete macskához, aki tollseprűre puffasztott farkával elhátrál a tündér felől.*
~ Gratulálok, majdnem összecsináltad magad egy macskától. Mi lett volna ha egy késes bandita lett volna? Szörnyet halsz? ~
*Ostorozza magát az apró tündér, ahogy kéz remegve indul tovább. Már talán abban sem biztos, hogy a jó irányba halad.*
*Felpuffadt, mérges és elégedettlen arccal toppant végig a város utcáin. Derket sem találta meg ott ahol kereste. És még az az alkoholtól bűzlő gnóm is csak az idejét pazarolta. Ahogy eddig is sejtette, önelégült, orrukat fennhordó apró népek azok. Pedig aztán egy tündérnél nehéz elérni azt, hogy bármelyik fajnak a nem kedvelője legyen. Nimonál ezt mégis elérték. Tán a toronyban történtek miatt? Vagy talán apját érő atrocitások miatt ilyen elítélő velük szemben? Nem lehet tudni igazán. Bár meglehet mind a kettő bőven ad Nimonak okot erre.
De ez már lényegtelen. Tervei kútba dőltek és most nincs más hátra mint előre. Vagyis hazafelé. Csak sajnos az a nyavalyás nap is lement mire keresését feladta. Biztosra veszi, hogy valahol a polgárnegyed utcáin kerülhették el egymást. Talán majd holnap. Vagy azután.
Sajnos ő maga is sejti, hogy az orkok közeledtével egyre nehezebb lenne a mágustoronyba való kiutazás. Derket pedig nem szeretné egyedül hagyni. A végén a férfi lenne annyira bolond, egy áttivornyázott éjszaka közepén, éjnek évadján indulna meg.
Fejében a gondolatok amiket a harag és az indulat kever kavar, hamar lecsitulni látszik. Amint megpillantja a romváros első utcáját. Pillanatra meg is áll, hogy felmérje mekkora örültség is egy magafajtának most ezen a részen áthaladnia. Apró szürkés szemei a sötétséget kémlelik amik lustán húzódnak végig a sikátorokkal teli utcákon.
Végül csak lerogyasztja megfeszült vállait, fejét hátra döntve sóhajt egy nagyot.*
~ Ugyan már Nimo! Szedd össze magad. Már vagy százszor megjártad ezt a helyet. Nem lesz semmi baj. ~
*Próbálja nyugtatni magát, mielőtt megindulna. Apró léptei hiába halkak, mégis halk visszhangokkal zengik be a sikátorokat. És bizony a kezdeti merészségei még félút előtt elszáll. Ahogy befordul a harmadik sarkon és megrúg figyelmetlenségében egy követ. Ami reptében elpattan egy kóbor macskához. Aki pedig ijedtében ráfúj az apró tündérre. Apró sikkantása betölti a teret egy pillanatra. Kezét rögest szájához kapja. Mintha azzal elérne bármit is saját maga elhallgatásával.*
- Bocsánat.
*Szól sajnálkozva a fekete macskához, aki tollseprűre puffasztott farkával elhátrál a tündér felől.*
~ Gratulálok, majdnem összecsináltad magad egy macskától. Mi lett volna ha egy késes bandita lett volna? Szörnyet halsz? ~
*Ostorozza magát az apró tündér, ahogy kéz remegve indul tovább. Már talán abban sem biztos, hogy a jó irányba halad.*
1993. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-05 12:28:49
Üzenet elküldve: 2026-05-05 12:28:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 85
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 85
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
*Bár engedelmesen meghajtja a fejét Vhorossi Úrnő utasítását hallva, valójában nincs is szükség arra. Hiszen a szobában nem tart ételt -nem akar patkányt, vagy más ocsmányságot oda csalni, hogy az éjszaka aztán megrágja a fülét vagy az ujjait-, és a konyhában sincs jelenleg túl sok minden, amit Kharassi elé tudna tenni. És különben is: messze még az ideje annak, hogy egyáltalán bármelyikük -mármint a szolgákat értve- egyen.*
- Értettem, Úrnőm. *-válaszolja vissza azért hasonlóan halkan.
Kharassi végül nem ellenkezik az egyszerű utasítása ellen, és aközben sem igyekszik őt tarkón öklözni a törődött hím, hogy a szolgaszállás felé vezeti őt. Egyelőre nem biztos abban, hogy ez mit jelent. Azt minden esetre kétli, hogy a hím máris oly mély engedelmességgel viseltetne, hogy az fogná le kezeit.
Akkor érti meg, hogy mi állhat a látszólagos engedelmesség mögött, amikor már az inget tartja a magát frissen lemosott mélységi felé. Egyértelműen felismeri arcán és tartásán a fáradtság nyomait. Arra gondol, hogy ez aligha lesz a hím hasznára, mikor újra Vhorossi Úrnő színe előtt kell majd állnia, meglehetősen hamarosan. Míg Kharassi elveszi és megnézi a neki átadott ruhadarabot, maga a hím testén látható mintákat fürkészi. Nem biztos a jelentésükben, és bár kíváncsi, most mégsem kérdez rájuk. Talán majd egyszer. Talán. Majd.*
- Helyes. *-állja a hím tekintetét, ahogy az megszólítja. Annál többre van szükség, mint pár fád hangú szó és egy szúrós tekintet, hogy megszeppenjen. Annál többször verték majdnem félholtra, törték el arccsontját egy fésű nyelével, minthogy ennyitől ez megtörténhessen.-* Ez alatt a fedél alatt te magadnak kell majd szolgálnod. Úgy, ahogy arra az Úrnők utasítanak.
*Még egy pillanatig tartja a szemkontaktust, majd visszaveszi a felé nyújtott inget.*
- Ha ez nem kell, akkor a ruhádat ki kell mosnod. Még ma. Nem járhatsz-kelhetsz mezítlen az Úrnők előtt. *-egy pillanatra megáll a keze, amivel tessék-lássék az inget hajtogatja épp össze. Kharassi nem járhat pucéran a házban, hacsak az Úrnő nem ezt kívánja majd tőle. Amennyire a nőstényt ismeri, még ez is megtörténhet. Hiszen nem is volt olyan rég, amikor épp őt magát utasította arra, hogy vetkőzzön le előtte.-* De ezt majd az után, hogy megjelentél előtte.
*Az össze hajtott inget a zsákjára teszi, majd felegyenesedve méri végig a törülközőbe és bőrének mintáiba burkolódzó hímet.*
- Ha így kívánsz az Úrnő előtt megjelenni, úgy kövess. *-és hacsak Kharassi nem szól semmit, úgy meg is indul, vissza az előtér felé, hogy ott aztán a lépcsőt megcélozva az Úrnő szobájához vezesse háztartásuk új tagját.*
*Bár engedelmesen meghajtja a fejét Vhorossi Úrnő utasítását hallva, valójában nincs is szükség arra. Hiszen a szobában nem tart ételt -nem akar patkányt, vagy más ocsmányságot oda csalni, hogy az éjszaka aztán megrágja a fülét vagy az ujjait-, és a konyhában sincs jelenleg túl sok minden, amit Kharassi elé tudna tenni. És különben is: messze még az ideje annak, hogy egyáltalán bármelyikük -mármint a szolgákat értve- egyen.*
- Értettem, Úrnőm. *-válaszolja vissza azért hasonlóan halkan.
Kharassi végül nem ellenkezik az egyszerű utasítása ellen, és aközben sem igyekszik őt tarkón öklözni a törődött hím, hogy a szolgaszállás felé vezeti őt. Egyelőre nem biztos abban, hogy ez mit jelent. Azt minden esetre kétli, hogy a hím máris oly mély engedelmességgel viseltetne, hogy az fogná le kezeit.
Akkor érti meg, hogy mi állhat a látszólagos engedelmesség mögött, amikor már az inget tartja a magát frissen lemosott mélységi felé. Egyértelműen felismeri arcán és tartásán a fáradtság nyomait. Arra gondol, hogy ez aligha lesz a hím hasznára, mikor újra Vhorossi Úrnő színe előtt kell majd állnia, meglehetősen hamarosan. Míg Kharassi elveszi és megnézi a neki átadott ruhadarabot, maga a hím testén látható mintákat fürkészi. Nem biztos a jelentésükben, és bár kíváncsi, most mégsem kérdez rájuk. Talán majd egyszer. Talán. Majd.*
- Helyes. *-állja a hím tekintetét, ahogy az megszólítja. Annál többre van szükség, mint pár fád hangú szó és egy szúrós tekintet, hogy megszeppenjen. Annál többször verték majdnem félholtra, törték el arccsontját egy fésű nyelével, minthogy ennyitől ez megtörténhessen.-* Ez alatt a fedél alatt te magadnak kell majd szolgálnod. Úgy, ahogy arra az Úrnők utasítanak.
*Még egy pillanatig tartja a szemkontaktust, majd visszaveszi a felé nyújtott inget.*
- Ha ez nem kell, akkor a ruhádat ki kell mosnod. Még ma. Nem járhatsz-kelhetsz mezítlen az Úrnők előtt. *-egy pillanatra megáll a keze, amivel tessék-lássék az inget hajtogatja épp össze. Kharassi nem járhat pucéran a házban, hacsak az Úrnő nem ezt kívánja majd tőle. Amennyire a nőstényt ismeri, még ez is megtörténhet. Hiszen nem is volt olyan rég, amikor épp őt magát utasította arra, hogy vetkőzzön le előtte.-* De ezt majd az után, hogy megjelentél előtte.
*Az össze hajtott inget a zsákjára teszi, majd felegyenesedve méri végig a törülközőbe és bőrének mintáiba burkolódzó hímet.*
- Ha így kívánsz az Úrnő előtt megjelenni, úgy kövess. *-és hacsak Kharassi nem szól semmit, úgy meg is indul, vissza az előtér felé, hogy ott aztán a lépcsőt megcélozva az Úrnő szobájához vezesse háztartásuk új tagját.*
1992. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-04 17:43:34
Üzenet elküldve: 2026-05-04 17:43:34
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 856
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 856
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
*Ha Naren tudná, mennyire más világból jött ő, valószínűleg nem lenne ennyire nyugodt. A Folyóvidéken nem így mennek a dolgok, s a kifinomultság se mondható túlhasznált tényezőnek arrafelé. Kharasshié nyers, nomád törzs, ahol még a tulajdon is kiállhat magáért. Ő viszont sosem volt tulajdon. Pedig eladták. Többször is. De egy ketrecben tartott állat is csak akkor lesz gazdáé, ha megtörik. Kharasshit megrágta az élet, azt nehezen tagadhatná, de meg nem tört soha.
Idegen ez az imádatba oltott alázat, ami a korcsból sugárzik a nőstény felé. A fintor mégis megáll az állkapcsa megfeszülésénél, mert az a mélyről jövő visszhang, Pirtianes ősi mantrái, a zsigerei mélyén nagyon is ismerik ezt a szólamot. Pedig javarészt csupán történetekből ismeri az óhazát.
Megrázkódik, ahogy ezek az érzések felé nyúlnak göcsörtös, ódon ujjaikkal. Eltávolodik tőlük, amennyire lehet. Ez irányba történő koncentrációja miatt nem ejti szerét, hogy legalább morranjon a foghegyről felé intézett utasításra. De még így is látszik, hogy ez a hierarchia még karcosan üvölt a rendezésért. De mindent a maga helyén s idején.
A kúria sötétje, állott levegője szinte fojtogatja. Úgy halad a félvér nyomában, mintha az épület kövei minden újabb lépéssel egyre számosabban nehezednének egyenesen rá.
A szegényes szobába érve nem kommentál semmit, csak szűkülő szeme igyekszik felmérni a berendezési tárgyakat. Nyilvánvaló, hogy a savószín íriszek nincsenek olyan jó barátságban a sötéttel, mint a Dwirinthaleneké.
Nem kommentál semmit, még azt sem, hogy minden jel szerint osztozniuk kell a szálláson. Nem ágál és nem is hepciáskodik. Fáradt. Végtelenül fáradt most bármi ilyesmihez. Lomhán követi a pillantása Naren intését a mosdótál felé. A tagjai zsibbadtan, tompán mozdulnak, ahogy gyengéden leteszi az asztalra a vászonba bugyolált kardot, aztán vetkőzni kezd, mint mikor a küzdővermek nagyobb viadalai előtt utasították mosdásra.
Ismeri már a korbácsot, a kegyetlenséget és a viszontagságokat, erre Naren is rálátást nyerhet, mikor a gyors, komfort nélküli csutakolásba merülő hím felé fordul.
A markáns izmok domborművén tetovált krónika képei borítják Kharasshi hátát. A mellkasán is feketéllik néhány, de ezek se vonhatják el a figyelmet arról a megannyi sebhelyről, amit magán visel. Régebbi, halványabb hegek, melyek gondos gyógyító munkáját jelzik, és rút fércmunkával összevarrt szörnyű sebek emlékei. Vágások, karmok, fogak tépte sebesülések.
A legszembetűnőbb motívumok a mellkasán sorjázó tetovált, vízszintes rovások. Ezekből épp tizenhármat visel magán, bár az utolsó jóval bizonytalanabb kezű tűmesterről árulkodik. Viszont a tetovált rovásokat metszettek követik. A bőrébe vágott folytatás már távolról sem emlékeztet a precíz kezdetre. Némelyik egész cakkos, mintha többedszerre sikerült volna, némelyik ferde is. Folytatódnak egészen a derekáig, s talán még tovább is. Ez már nem látszik a csípőjére bugyolált törülközőtől, melyet jobb híján magára öltött.
Elveszi a ruhadarabot, de ahogy széthajtja, s megnézi, inkább visszanyújtja Narennek.
Bár a fiú kifejezetten magas, és igazából még vállas is, de szikár, mint egy kárászraj. Kharasshin még így, jócskán lesoványodva is elrepedne az az ing, mielőtt teljesen belebújna.*
- Van nekem illő ruhám *szólal meg csendesen, de a hangja mély tónusa így is pont elég határozott.* - Majd elhozom, ha alkalmam lesz rá.
- És, tudd *szegezi a nyurgának szúrós tekintetét.* - Soha életemben nem szorultam rá, hogy mások szolgáljanak ki. *Az, hogy nem nyomja meg a szavakat, higgadt önuralmat festhet köré, pedig csupán az elcsigázottság fojtja le a virtusát. Meg a fejében kavargó megannyi dolog. A lánya él. Pedig sokáig egyszerűbbnek találta, ha úgy zárja el magától az egészet, hogy elkönyveli, halottnak. Soha meg nem született utódnak valakitől, akit szintúgy elragadott a vég. Nem hallott Iluse felől. Nem is remélt semmit. És most... a vérét mosva a képéről, a víz tükréből egy apa néz vissza. Tényszerűen.
Hogy lenne ő méltó ilyesmire? Felőrli és szétmorzsolja a gondolat. Kényszerítenie kell magát, hogy az itt és a most dolgaira koncentráljon. Rá is fér. Alig áll a lábán, de még szerencse, hogy a makacsság egy nagyon határozott vonás a vérvonalában. Naren szavait terelgeti a fejében, hogy fókuszt találjon. "Különösen érzékeny az ilyesmire" Úrnő még jelenthet gondot. Az a hím pedig... nos... majd kiderül.
A törölközőtől eltekintve teljesen pőrén húzza ki magát, készen az indulásra. Nem lenne értelme visszavenni a mocskos holmikat, s ha se váltás ruhát, se tisztes fürdőt nem várhat, ezzel tud előállni.*
*Ha Naren tudná, mennyire más világból jött ő, valószínűleg nem lenne ennyire nyugodt. A Folyóvidéken nem így mennek a dolgok, s a kifinomultság se mondható túlhasznált tényezőnek arrafelé. Kharasshié nyers, nomád törzs, ahol még a tulajdon is kiállhat magáért. Ő viszont sosem volt tulajdon. Pedig eladták. Többször is. De egy ketrecben tartott állat is csak akkor lesz gazdáé, ha megtörik. Kharasshit megrágta az élet, azt nehezen tagadhatná, de meg nem tört soha.
Idegen ez az imádatba oltott alázat, ami a korcsból sugárzik a nőstény felé. A fintor mégis megáll az állkapcsa megfeszülésénél, mert az a mélyről jövő visszhang, Pirtianes ősi mantrái, a zsigerei mélyén nagyon is ismerik ezt a szólamot. Pedig javarészt csupán történetekből ismeri az óhazát.
Megrázkódik, ahogy ezek az érzések felé nyúlnak göcsörtös, ódon ujjaikkal. Eltávolodik tőlük, amennyire lehet. Ez irányba történő koncentrációja miatt nem ejti szerét, hogy legalább morranjon a foghegyről felé intézett utasításra. De még így is látszik, hogy ez a hierarchia még karcosan üvölt a rendezésért. De mindent a maga helyén s idején.
A kúria sötétje, állott levegője szinte fojtogatja. Úgy halad a félvér nyomában, mintha az épület kövei minden újabb lépéssel egyre számosabban nehezednének egyenesen rá.
A szegényes szobába érve nem kommentál semmit, csak szűkülő szeme igyekszik felmérni a berendezési tárgyakat. Nyilvánvaló, hogy a savószín íriszek nincsenek olyan jó barátságban a sötéttel, mint a Dwirinthaleneké.
Nem kommentál semmit, még azt sem, hogy minden jel szerint osztozniuk kell a szálláson. Nem ágál és nem is hepciáskodik. Fáradt. Végtelenül fáradt most bármi ilyesmihez. Lomhán követi a pillantása Naren intését a mosdótál felé. A tagjai zsibbadtan, tompán mozdulnak, ahogy gyengéden leteszi az asztalra a vászonba bugyolált kardot, aztán vetkőzni kezd, mint mikor a küzdővermek nagyobb viadalai előtt utasították mosdásra.
Ismeri már a korbácsot, a kegyetlenséget és a viszontagságokat, erre Naren is rálátást nyerhet, mikor a gyors, komfort nélküli csutakolásba merülő hím felé fordul.
A markáns izmok domborművén tetovált krónika képei borítják Kharasshi hátát. A mellkasán is feketéllik néhány, de ezek se vonhatják el a figyelmet arról a megannyi sebhelyről, amit magán visel. Régebbi, halványabb hegek, melyek gondos gyógyító munkáját jelzik, és rút fércmunkával összevarrt szörnyű sebek emlékei. Vágások, karmok, fogak tépte sebesülések.
A legszembetűnőbb motívumok a mellkasán sorjázó tetovált, vízszintes rovások. Ezekből épp tizenhármat visel magán, bár az utolsó jóval bizonytalanabb kezű tűmesterről árulkodik. Viszont a tetovált rovásokat metszettek követik. A bőrébe vágott folytatás már távolról sem emlékeztet a precíz kezdetre. Némelyik egész cakkos, mintha többedszerre sikerült volna, némelyik ferde is. Folytatódnak egészen a derekáig, s talán még tovább is. Ez már nem látszik a csípőjére bugyolált törülközőtől, melyet jobb híján magára öltött.
Elveszi a ruhadarabot, de ahogy széthajtja, s megnézi, inkább visszanyújtja Narennek.
Bár a fiú kifejezetten magas, és igazából még vállas is, de szikár, mint egy kárászraj. Kharasshin még így, jócskán lesoványodva is elrepedne az az ing, mielőtt teljesen belebújna.*
- Van nekem illő ruhám *szólal meg csendesen, de a hangja mély tónusa így is pont elég határozott.* - Majd elhozom, ha alkalmam lesz rá.
- És, tudd *szegezi a nyurgának szúrós tekintetét.* - Soha életemben nem szorultam rá, hogy mások szolgáljanak ki. *Az, hogy nem nyomja meg a szavakat, higgadt önuralmat festhet köré, pedig csupán az elcsigázottság fojtja le a virtusát. Meg a fejében kavargó megannyi dolog. A lánya él. Pedig sokáig egyszerűbbnek találta, ha úgy zárja el magától az egészet, hogy elkönyveli, halottnak. Soha meg nem született utódnak valakitől, akit szintúgy elragadott a vég. Nem hallott Iluse felől. Nem is remélt semmit. És most... a vérét mosva a képéről, a víz tükréből egy apa néz vissza. Tényszerűen.
Hogy lenne ő méltó ilyesmire? Felőrli és szétmorzsolja a gondolat. Kényszerítenie kell magát, hogy az itt és a most dolgaira koncentráljon. Rá is fér. Alig áll a lábán, de még szerencse, hogy a makacsság egy nagyon határozott vonás a vérvonalában. Naren szavait terelgeti a fejében, hogy fókuszt találjon. "Különösen érzékeny az ilyesmire" Úrnő még jelenthet gondot. Az a hím pedig... nos... majd kiderül.
A törölközőtől eltekintve teljesen pőrén húzza ki magát, készen az indulásra. Nem lenne értelme visszavenni a mocskos holmikat, s ha se váltás ruhát, se tisztes fürdőt nem várhat, ezzel tud előállni.*
1991. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-02 22:43:26
Üzenet elküldve: 2026-05-02 22:43:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
*Egyenes tartás, felszegett áll. Úgy áll ott az előcsarnokban, mint a dajkamesék Sérthetetlen Matrónája, miközben kritikus tekintettel vizslatja a fegyvereit visszakapó hímet. "Szerzeménye" egykoron biztosan előkelőbb körökben mozgott, s nyelve sem volt ily élesre kifenve. Legalábbis ez a benyomása. Kíváncsi lenne, vajon mi állatiasította így el. A rossz bánásmód? Tragédia?*
-Ételt majd kaphat, ha eljön az ideje. *Susogja, immáron saját nyelvén, miközben szürkéslila íriszei Narenre rebbennek. Tudja, a félvér nem fogja viszonozni tekintetét, de nem is óhajtja ezt tőle. Elég, ha magán érzi a figyelmét. Súlyosabb teher ez, mintha a szolga mázsás zsákot cipelne a hátán.
Nem gondolná, hogy Naren titokban istápolni fogja majd az új jövevényt. Annál jóval mélyebben gyökerezik szívében a félelem. Sajátos bizalom az, amit szolgája felé érez. Ugyanakkor sosem lehet magától értetődő. Mederben kell tartani.
Sokáig fürkészi még a távozó páros hátát. Noha ilyesmi sosem ülne ki az arcára, legbelül tépelődik. Agaree-Siche vérét, s egyben kardját engedte e tető alá. Sokat nyerhet, de rajta is veszíthet e tetten. Ráadásul tette mindezt Elireya úrnő tudta nélkül. Bármennyire is bizalmasa a másik nőstény, hovatovább szereti is a maga távolságtartóan hűvös módján, ismét a határait próbálgatja. Furcsa dolog ez, és nem is vére az oka. Zsigeri, önkéntelen dominanciajáték ez részéről. A nőstény talán már meg is szokta tőle.
Mielőtt szobája felé veszi az irányt, tiszteletét teszi a Sötét Anya előtt. Muszáj kipucolnia elméjét és számot vetni a teendőkkel. Várakozásának megfelelően szinte azon nyomban megnyugszik, ahogy homlokát a hideg padlónak érinti.*
-Sötét Anya, légy kegyes... *Rebegi, mielőtt az ima kezdetét venné.
A fejében cikázó gondolatok most is egy irányba mutatnak. Pirtianes felé. Az emlékek örvénye, akár egy víznyelő, hamar összecsap feje felett.
Hallja a mély harangzúgást a föld gyomrában.
A szekér hamar nekilódul, és nyekeregve, a kövezett úton rázkódva indul útjának. Két, szép szál fekete paripa húzza a díszes, aranyozott hintót. A kocsis a bakon egy vén hím, ki immáron csak Gorsa névre hallgat. Szebb napokat látott család sarja. Ő is pontosan tudja, hová tartanak, még csak ajkait sem kellett kinyitnia. Az egész háznép tudja, hogy a Fekete Erődben van jelenése.
Sűrű, fehér hajkoronája most szigorú kontyban, arca előtt fekete fátyol. Ábrázata kifejezéstelen, lusta pillantása a magas kőépületeken úszik, ahogy elhaladnak mellettük.
Raportra hívták. Őt, Vhorossi Dwirinthalent. Anélkül, hogy audenciát kértek volna. Arcizmai megfeszülnek. Tisztában van vele, mit jelent ez számára, mi veszi ezzel kezdetét. Azt is tudja, ki áll mögötte, mégis nehéz elhinnie. Feleslegesen bizonygatna bármit... Mentenie kell, ami menthető.*
-Gorsa! Elireya úrnőhöz megyünk, nem az Erődbe.
*Ahogy behajtja maga mögött szobája ajtaját, az asztala felé veszi az irányt. Pergament ragad, pennát és tintát, majd körmölni kezd. Azelőtt be kell fejeznie a leveleket, hogy a nap felvirradna odakinn.*
*Egyenes tartás, felszegett áll. Úgy áll ott az előcsarnokban, mint a dajkamesék Sérthetetlen Matrónája, miközben kritikus tekintettel vizslatja a fegyvereit visszakapó hímet. "Szerzeménye" egykoron biztosan előkelőbb körökben mozgott, s nyelve sem volt ily élesre kifenve. Legalábbis ez a benyomása. Kíváncsi lenne, vajon mi állatiasította így el. A rossz bánásmód? Tragédia?*
-Ételt majd kaphat, ha eljön az ideje. *Susogja, immáron saját nyelvén, miközben szürkéslila íriszei Narenre rebbennek. Tudja, a félvér nem fogja viszonozni tekintetét, de nem is óhajtja ezt tőle. Elég, ha magán érzi a figyelmét. Súlyosabb teher ez, mintha a szolga mázsás zsákot cipelne a hátán.
Nem gondolná, hogy Naren titokban istápolni fogja majd az új jövevényt. Annál jóval mélyebben gyökerezik szívében a félelem. Sajátos bizalom az, amit szolgája felé érez. Ugyanakkor sosem lehet magától értetődő. Mederben kell tartani.
Sokáig fürkészi még a távozó páros hátát. Noha ilyesmi sosem ülne ki az arcára, legbelül tépelődik. Agaree-Siche vérét, s egyben kardját engedte e tető alá. Sokat nyerhet, de rajta is veszíthet e tetten. Ráadásul tette mindezt Elireya úrnő tudta nélkül. Bármennyire is bizalmasa a másik nőstény, hovatovább szereti is a maga távolságtartóan hűvös módján, ismét a határait próbálgatja. Furcsa dolog ez, és nem is vére az oka. Zsigeri, önkéntelen dominanciajáték ez részéről. A nőstény talán már meg is szokta tőle.
Mielőtt szobája felé veszi az irányt, tiszteletét teszi a Sötét Anya előtt. Muszáj kipucolnia elméjét és számot vetni a teendőkkel. Várakozásának megfelelően szinte azon nyomban megnyugszik, ahogy homlokát a hideg padlónak érinti.*
-Sötét Anya, légy kegyes... *Rebegi, mielőtt az ima kezdetét venné.
A fejében cikázó gondolatok most is egy irányba mutatnak. Pirtianes felé. Az emlékek örvénye, akár egy víznyelő, hamar összecsap feje felett.
Hallja a mély harangzúgást a föld gyomrában.
A szekér hamar nekilódul, és nyekeregve, a kövezett úton rázkódva indul útjának. Két, szép szál fekete paripa húzza a díszes, aranyozott hintót. A kocsis a bakon egy vén hím, ki immáron csak Gorsa névre hallgat. Szebb napokat látott család sarja. Ő is pontosan tudja, hová tartanak, még csak ajkait sem kellett kinyitnia. Az egész háznép tudja, hogy a Fekete Erődben van jelenése.
Sűrű, fehér hajkoronája most szigorú kontyban, arca előtt fekete fátyol. Ábrázata kifejezéstelen, lusta pillantása a magas kőépületeken úszik, ahogy elhaladnak mellettük.
Raportra hívták. Őt, Vhorossi Dwirinthalent. Anélkül, hogy audenciát kértek volna. Arcizmai megfeszülnek. Tisztában van vele, mit jelent ez számára, mi veszi ezzel kezdetét. Azt is tudja, ki áll mögötte, mégis nehéz elhinnie. Feleslegesen bizonygatna bármit... Mentenie kell, ami menthető.*
-Gorsa! Elireya úrnőhöz megyünk, nem az Erődbe.
*Ahogy behajtja maga mögött szobája ajtaját, az asztala felé veszi az irányt. Pergament ragad, pennát és tintát, majd körmölni kezd. Azelőtt be kell fejeznie a leveleket, hogy a nap felvirradna odakinn.*
1990. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-02 08:20:19
Üzenet elküldve: 2026-05-02 08:20:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Csöbörből vödörbe//
*Sietős léptekkel, de kétségek közt őrlődve tér vissza a bizonyosan szebb napokat is látott városrészben található, hatalmas házhoz. Tudja jól, hogy még csak az első feladatát kapta, de máris nem sikerült maradéktalanul teljesítenie, amit elvárnak tőle. Reméli, hogy Elireya nem neheztel majd nagyon, amiért a fizetségeként kapott aranyból nem új ruhát vásárolt, hanem a most rajta lévő holmik árát törlesztette. Sem egy lap, sem pedig a lélek nem lehet igazán tiszta, ha kísértik a múlt árnyékai. Nem akar abban a tudatban élni tovább, hogy ő egy megbélyegzett tolvaj, aki soha nem mondhat igazat, de nem is kell. Most már van, aki nem is azt várja el tőle, hogy újra bűnbe esve folytassa eddigi életét.
Bizonytalanul megy közelebb a kúria bejáratához, melynek ablakai olyanok, mintha árgus szemekkel őt néznék, az elé tárulkozó bejárati ajtó pedig, mintha egy hatalmas száj lenne, ami nyomban be akarná kebelezni őt. Félelmetes, de nem áll meg, csak helyezi egyik lábát a másik után, míg oda nem ér. Kezét felemeli, megvárja, míg néhányat dobban a hevesen verdeső szíve, majd kopogtatni kezd. Először lassan, aztán gyorsabban, végül csendben várakozik. Ha valaki ajtót nyit neki, akkor fejét felkapva, félénken emeli kékjeit a megjelenőre.*
- Jó napot! Én… Elireya úrnőt keresem. Azt hiszem, hogy vár engem. Elhoztam neki, amit kért tőlem. *Nyögdécseli ki ittlétének okát, és ha beeresztik a házba, akkor be is lép. Furcsa, szokatlan, már-már kellemetlen érzéseket ébreszt benne a hatalmas tér látványa, melyben ő olyan kicsinek érzi magát, mint egy homokszem a tenger partján. Éppen ezért egyelőre nem is nagyon néz körbe, mert csak rontana vele a helyzeten. Ha azt kérik tőle, hogy várjon valahol, akkor szemlesütve ácsorog ott, ahol arra kérik, ha pedig mennek valahová, akkor kísérője hátát bámulva lépked utána, reményei szerint Elireya úrnő elé.*
*Sietős léptekkel, de kétségek közt őrlődve tér vissza a bizonyosan szebb napokat is látott városrészben található, hatalmas házhoz. Tudja jól, hogy még csak az első feladatát kapta, de máris nem sikerült maradéktalanul teljesítenie, amit elvárnak tőle. Reméli, hogy Elireya nem neheztel majd nagyon, amiért a fizetségeként kapott aranyból nem új ruhát vásárolt, hanem a most rajta lévő holmik árát törlesztette. Sem egy lap, sem pedig a lélek nem lehet igazán tiszta, ha kísértik a múlt árnyékai. Nem akar abban a tudatban élni tovább, hogy ő egy megbélyegzett tolvaj, aki soha nem mondhat igazat, de nem is kell. Most már van, aki nem is azt várja el tőle, hogy újra bűnbe esve folytassa eddigi életét.
Bizonytalanul megy közelebb a kúria bejáratához, melynek ablakai olyanok, mintha árgus szemekkel őt néznék, az elé tárulkozó bejárati ajtó pedig, mintha egy hatalmas száj lenne, ami nyomban be akarná kebelezni őt. Félelmetes, de nem áll meg, csak helyezi egyik lábát a másik után, míg oda nem ér. Kezét felemeli, megvárja, míg néhányat dobban a hevesen verdeső szíve, majd kopogtatni kezd. Először lassan, aztán gyorsabban, végül csendben várakozik. Ha valaki ajtót nyit neki, akkor fejét felkapva, félénken emeli kékjeit a megjelenőre.*
- Jó napot! Én… Elireya úrnőt keresem. Azt hiszem, hogy vár engem. Elhoztam neki, amit kért tőlem. *Nyögdécseli ki ittlétének okát, és ha beeresztik a házba, akkor be is lép. Furcsa, szokatlan, már-már kellemetlen érzéseket ébreszt benne a hatalmas tér látványa, melyben ő olyan kicsinek érzi magát, mint egy homokszem a tenger partján. Éppen ezért egyelőre nem is nagyon néz körbe, mert csak rontana vele a helyzeten. Ha azt kérik tőle, hogy várjon valahol, akkor szemlesütve ácsorog ott, ahol arra kérik, ha pedig mennek valahová, akkor kísérője hátát bámulva lépked utána, reményei szerint Elireya úrnő elé.*
1989. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-04-26 09:41:33
Üzenet elküldve: 2026-04-26 09:41:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Csöbörből vödörbe//
*Hiányzik a hálálkodó szavak mellől a hajlongás. Még nem dorgál érte, még nem várhat el túl sokat, majd a kúriában minden bizonnyal hamar megtanulja, meddig is kell ereszkednie, ha kegyet kap. Kimért, de alig látható biccentéssel veszi tudomásul csupán, hogy amaz maga elé motyogja a szót. Aztán tűnődve nézi a leányt, amíg az némán latolgat, amíg átgondolja azt, amin egyébként nem illenék gondolkodnia ily hosszasan, csupán meg kellene lódulnia. De Elireya türelmes, hiszen most annak kell lennie. Talán egészen más bánásmódban fog részesülni a felszíni, mint Naren. Talán ha már hátra hagyta Pirtianest, akkor az ottani tanultakat elég csak felhasználnia, amikor szükséges, de nem feltétlenül kell épp úgy tennie, mint akkor. A beállt csöndben a nőstény elméjében is képek peregnek. Egyre jobban tetszik neki, hogy játékbabát kapott, nem rögvest egy kész szolgálólányt. S talán ez valójában sokkal tragikusabb sorsot jelent majd, mintha egyszerűen csak rabszolgaként tartaná. Különösen kíváncsi mennyire hosszú lesz ez az út, s vajon Vhorossi bele tervez-e szólni játszadozásába.*
- A megjelenésed sosem lehet kifogásolható.
*Ebben nincs üzenet, hogy a mostani új-lopott holmi ne volna megfelelő. Ebben csupán ajándékozás van, egy kéz, ami ad… legalábbis még most. Mielőtt még apró darabokra szaggatna.
Szüksége is lesz néhány óra magányra, hogy átgondolja az ingereket, mik most érték. Jobb is elereszteni Maaviet, kinek valójában egy cseppet sem érdekelte a neve, de igaz… valahogy majd szólítania kell. Vissza kell forduljon kissé, mi igen nehezére esik. Nem kenyere, ha meg kell torpannia, de most mégis valamiféle mosolykezdeményt varázsol tekintetére.*
- Elireya Dwirinthalen. A kúriában Elireya Úrnőt keresd! *Azzal nem kíván több kérdésre válaszolni, s vissza is térne a jelzett házba, hogy tervezései közepette ott várja meg a leány érkeztét. *
*Hiányzik a hálálkodó szavak mellől a hajlongás. Még nem dorgál érte, még nem várhat el túl sokat, majd a kúriában minden bizonnyal hamar megtanulja, meddig is kell ereszkednie, ha kegyet kap. Kimért, de alig látható biccentéssel veszi tudomásul csupán, hogy amaz maga elé motyogja a szót. Aztán tűnődve nézi a leányt, amíg az némán latolgat, amíg átgondolja azt, amin egyébként nem illenék gondolkodnia ily hosszasan, csupán meg kellene lódulnia. De Elireya türelmes, hiszen most annak kell lennie. Talán egészen más bánásmódban fog részesülni a felszíni, mint Naren. Talán ha már hátra hagyta Pirtianest, akkor az ottani tanultakat elég csak felhasználnia, amikor szükséges, de nem feltétlenül kell épp úgy tennie, mint akkor. A beállt csöndben a nőstény elméjében is képek peregnek. Egyre jobban tetszik neki, hogy játékbabát kapott, nem rögvest egy kész szolgálólányt. S talán ez valójában sokkal tragikusabb sorsot jelent majd, mintha egyszerűen csak rabszolgaként tartaná. Különösen kíváncsi mennyire hosszú lesz ez az út, s vajon Vhorossi bele tervez-e szólni játszadozásába.*
- A megjelenésed sosem lehet kifogásolható.
*Ebben nincs üzenet, hogy a mostani új-lopott holmi ne volna megfelelő. Ebben csupán ajándékozás van, egy kéz, ami ad… legalábbis még most. Mielőtt még apró darabokra szaggatna.
Szüksége is lesz néhány óra magányra, hogy átgondolja az ingereket, mik most érték. Jobb is elereszteni Maaviet, kinek valójában egy cseppet sem érdekelte a neve, de igaz… valahogy majd szólítania kell. Vissza kell forduljon kissé, mi igen nehezére esik. Nem kenyere, ha meg kell torpannia, de most mégis valamiféle mosolykezdeményt varázsol tekintetére.*
- Elireya Dwirinthalen. A kúriában Elireya Úrnőt keresd! *Azzal nem kíván több kérdésre válaszolni, s vissza is térne a jelzett házba, hogy tervezései közepette ott várja meg a leány érkeztét. *
1988. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-04-26 07:59:55
Üzenet elküldve: 2026-04-26 07:59:55
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Csöbörből vödörbe//
*Kékjeiben őszinte hála csillan meg az ígéretet hallva. Akárhogy is, ez a nő valódi erőt sugároz felé, aminek köszönhetően biztonságban kezdi érezni magát, és ez az érzés felbecsülhetetlen.*
- Köszönöm… *Motyogja halkan.
Ezek után egy újabb érzés is eluralkodik rajta, miután az első próbatételt sikerül kiállnia. Nem akar többet lopni. Amit érez, azért olyan különös, mert a sötételf reakciója arra, hogy tolvaj volt, teljesen más, mint amit Yvontól kapott. Ő nem néz rá megvetően, de nem is akarja kihasználni a képességeit. Megkönnyebbülés vagy feloldozás volna talán a jó szó az érzéseire, de nem ismeri egyiket sem, így még a gondolataiban sem fogan meg a következtetés. Hangtalanul bólint a kapott utasításra, többet semmit nem lophat el. Egyelőre hiszi, hogy gond nélkül eleget tud tenni ennek a kérésnek, de azt sosem lehet tudni, hogy mit tartogat a sötét jövő.
Egy nehéz erszény esik a kezébe, mely még le is húzza a karját hirtelen, mert nem számított ekkora súlyra. Rögtön tűnődni kezd rajta, hogy vajon mennyi arany lehet benne, de hamar rájön, hogy ha abból, amit már megtanult a sokat emlegetett fiútól, az értéküket fel is ismerné, azt, hogy mennyi mindenre elég ez a sok érme, legfeljebb reggeliben tudná mérni.*
- Egy ruha…? *Pislog fel meglepetten a másikra, mintha nem értené az egészet, pedig nem erről van szó.*
~De ez a ruhám is új…~ *Észre sem veszi, hogy belevörösödik a gondolataiba. A ruha új, de lopott, ráadásul a feladata az, hogy bájitalt szerezzen, amit a piacon lehet megkapni. Pontosan ott, ahonnan a most viselt ruhákat ellopta. Mi lesz, ha az az árus megint ott lesz, észre fogja őt venni, és felismeri majd a holmikat? Soha, semmi nem megy könnyen…
Munkaadója bizonyára már türelmetlen lehet, míg a lány hosszú másodpercekig, szótlanul ácsorog csupán, kezében az arannyal. Hangjára kapja fel újra a fejét Maavie is. Ezúttal azonban úgy dönt, hogy mindent mégsem fog őszintén elmondani.*
- Jó! Megyek, hozom az italt, és keresni foglak a nagy házban. *Azzal sietve meg is indul, de hamar megtorpan, és visszafordul a nő felé.*
- Mi a neved? Az enyém Maavie. *Tudni akarja, ki az, aki ilyen kedvesen bánik vele, és az sem utolsó szempont, ha tudni fogja, kit kell keresnie majd abban a hatalmas épületben.*
*Kékjeiben őszinte hála csillan meg az ígéretet hallva. Akárhogy is, ez a nő valódi erőt sugároz felé, aminek köszönhetően biztonságban kezdi érezni magát, és ez az érzés felbecsülhetetlen.*
- Köszönöm… *Motyogja halkan.
Ezek után egy újabb érzés is eluralkodik rajta, miután az első próbatételt sikerül kiállnia. Nem akar többet lopni. Amit érez, azért olyan különös, mert a sötételf reakciója arra, hogy tolvaj volt, teljesen más, mint amit Yvontól kapott. Ő nem néz rá megvetően, de nem is akarja kihasználni a képességeit. Megkönnyebbülés vagy feloldozás volna talán a jó szó az érzéseire, de nem ismeri egyiket sem, így még a gondolataiban sem fogan meg a következtetés. Hangtalanul bólint a kapott utasításra, többet semmit nem lophat el. Egyelőre hiszi, hogy gond nélkül eleget tud tenni ennek a kérésnek, de azt sosem lehet tudni, hogy mit tartogat a sötét jövő.
Egy nehéz erszény esik a kezébe, mely még le is húzza a karját hirtelen, mert nem számított ekkora súlyra. Rögtön tűnődni kezd rajta, hogy vajon mennyi arany lehet benne, de hamar rájön, hogy ha abból, amit már megtanult a sokat emlegetett fiútól, az értéküket fel is ismerné, azt, hogy mennyi mindenre elég ez a sok érme, legfeljebb reggeliben tudná mérni.*
- Egy ruha…? *Pislog fel meglepetten a másikra, mintha nem értené az egészet, pedig nem erről van szó.*
~De ez a ruhám is új…~ *Észre sem veszi, hogy belevörösödik a gondolataiba. A ruha új, de lopott, ráadásul a feladata az, hogy bájitalt szerezzen, amit a piacon lehet megkapni. Pontosan ott, ahonnan a most viselt ruhákat ellopta. Mi lesz, ha az az árus megint ott lesz, észre fogja őt venni, és felismeri majd a holmikat? Soha, semmi nem megy könnyen…
Munkaadója bizonyára már türelmetlen lehet, míg a lány hosszú másodpercekig, szótlanul ácsorog csupán, kezében az arannyal. Hangjára kapja fel újra a fejét Maavie is. Ezúttal azonban úgy dönt, hogy mindent mégsem fog őszintén elmondani.*
- Jó! Megyek, hozom az italt, és keresni foglak a nagy házban. *Azzal sietve meg is indul, de hamar megtorpan, és visszafordul a nő felé.*
- Mi a neved? Az enyém Maavie. *Tudni akarja, ki az, aki ilyen kedvesen bánik vele, és az sem utolsó szempont, ha tudni fogja, kit kell keresnie majd abban a hatalmas épületben.*
1987. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-04-25 12:31:38
Üzenet elküldve: 2026-04-25 12:31:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Csöbörből vödörbe//
*Gondolkodóba esik a történet hallatán. Hogy amaz meg tudott szökni, nem csodának hangzik, de egyetlen változat sem tetszik abból, mi megfogan a fejében. Ha az ő gazdái engedték el, hát elég rettenetesen teljesíthette a szolgálatát, de mégis ki az, ki csakúgy szélnek ereszt egy szolgát? Apró barázdák mélyülnek homlokán, ahogy sorra veszi a lehetőségeket. Az sem volna jó, ha egy jóakaró segítette volna a leányt, hiszen akkor megtörténhet újra. Bár nem az ő otthonában, így a ráncok rögvest kisimulnak és elégedettég terül szét ábrázatán.*
- Oltalmam alatt sosem fordulhat elő, hogy azok újra rád tegyék a kezüket. *Mondja édesgető hangon. Mézesmadzagokat kíván elhúzni a másik előtt, noha ebben nem jeleskedik túl jól, így, hogy az undor vet tanyát torkában. Talán több lesz a gond az emberrel, mint haszon, de akkor egyszerűen megszabadul tőle, mint egy selejtes holmitól. Ha beteszi a lábát hozzá, onnan nem lehet visszaút, még akkor sem, ha olykor elhagyhatja a kúriát.
A próbatételt kiállta Maavie, a kékeslila szemek pedig büszkén csillannak. Nem a másikra büszke persze, hanem magára, hogy már most fejlődőképes lényt kezd faragni egy senkiháziból, akit utána apró darabokra törhet, s majd hiheti, hogy kizárólag Elireya kezében van az enyv, ami megragaszthatja. Milyen édes lesz, mikor minden szavának úgy fog eleget tenni, hogy eszébe sem jut egyetlen mögöttes gondolat sem. Semmi kétely, csak a vágy, hogy szolgálja azt, ki mindenek felett áll... Szívesen lenne egy az istenek közül, de efféle babérokra aligha törhetne úgy, hogy a Sötét Anya egyengeti útját, látszólag sikeresen.*
- Helyes. *Szól újra mély tónusú, mégis negédes hangján.* - Nem csorbíthatod házunk hírnevét azzal, hogy ragadós a kezed.
*Hamar kerül hosszúkás ében ujjai közé az erszény, miben igen sok arany csilingel, legalábbis egyesek számára minden bizonnyal sok. Nem egészen pontosan tudja mennyi érme honol a mélyén, de azt tudni fogja, ha amaz egyetlennel is kevesebbet hoz vissza neki. Még azt is megérné, hogy ennyi pénzért levadásztassa a felszínit Elariionnal, ha netán nem térne vissza hozzá a kért áruval. Tudja melyik eshetőségnek szurkol jobban, de kielégítené egy kis vérengzés is. Oly rég büntetett… Tán vissza is fordul, hogy ellenőrizze, Naren helyreállította-e szobáját a romokból. Sejtése szerint nem, így annak megtorlása is mulattatná. Mélyet sóhajt, majd ügyelve rá, hogy ne érintsen idegen bőrt, beleejti Maavie Svila tenyerébe a 300 arannyal teli zsákocskát.
*
- Fogd, leány. Egy fehér ital nekem, egy új ruházat magadnak. Az lesz a fizetséged, ha úgy tetszik. *Nem tér ki rá, hogy a visszajáró a nőstényt illeti, ez is afféle próba. Időközben a Romvárost majdcsak elhagyják, így ő maga is teljesített: kikísérte a fertőből a leendő bólogató kiskutyáját, akkor is, ha ugyanezen az úton kell majd visszatérnie hozzá egyedül. *
- Eredj, s ne okozz csalódást. Annyira végtelenül sajnálnám, ha bebizonyosodna, hogy te is csak egy vagy a sok közül… *Teátrális sóhaj után fordul sarkon.* - Amint a holdak az ég tetejét érik, várlak a kúriában.
*Gondolkodóba esik a történet hallatán. Hogy amaz meg tudott szökni, nem csodának hangzik, de egyetlen változat sem tetszik abból, mi megfogan a fejében. Ha az ő gazdái engedték el, hát elég rettenetesen teljesíthette a szolgálatát, de mégis ki az, ki csakúgy szélnek ereszt egy szolgát? Apró barázdák mélyülnek homlokán, ahogy sorra veszi a lehetőségeket. Az sem volna jó, ha egy jóakaró segítette volna a leányt, hiszen akkor megtörténhet újra. Bár nem az ő otthonában, így a ráncok rögvest kisimulnak és elégedettég terül szét ábrázatán.*
- Oltalmam alatt sosem fordulhat elő, hogy azok újra rád tegyék a kezüket. *Mondja édesgető hangon. Mézesmadzagokat kíván elhúzni a másik előtt, noha ebben nem jeleskedik túl jól, így, hogy az undor vet tanyát torkában. Talán több lesz a gond az emberrel, mint haszon, de akkor egyszerűen megszabadul tőle, mint egy selejtes holmitól. Ha beteszi a lábát hozzá, onnan nem lehet visszaút, még akkor sem, ha olykor elhagyhatja a kúriát.
A próbatételt kiállta Maavie, a kékeslila szemek pedig büszkén csillannak. Nem a másikra büszke persze, hanem magára, hogy már most fejlődőképes lényt kezd faragni egy senkiháziból, akit utána apró darabokra törhet, s majd hiheti, hogy kizárólag Elireya kezében van az enyv, ami megragaszthatja. Milyen édes lesz, mikor minden szavának úgy fog eleget tenni, hogy eszébe sem jut egyetlen mögöttes gondolat sem. Semmi kétely, csak a vágy, hogy szolgálja azt, ki mindenek felett áll... Szívesen lenne egy az istenek közül, de efféle babérokra aligha törhetne úgy, hogy a Sötét Anya egyengeti útját, látszólag sikeresen.*
- Helyes. *Szól újra mély tónusú, mégis negédes hangján.* - Nem csorbíthatod házunk hírnevét azzal, hogy ragadós a kezed.
*Hamar kerül hosszúkás ében ujjai közé az erszény, miben igen sok arany csilingel, legalábbis egyesek számára minden bizonnyal sok. Nem egészen pontosan tudja mennyi érme honol a mélyén, de azt tudni fogja, ha amaz egyetlennel is kevesebbet hoz vissza neki. Még azt is megérné, hogy ennyi pénzért levadásztassa a felszínit Elariionnal, ha netán nem térne vissza hozzá a kért áruval. Tudja melyik eshetőségnek szurkol jobban, de kielégítené egy kis vérengzés is. Oly rég büntetett… Tán vissza is fordul, hogy ellenőrizze, Naren helyreállította-e szobáját a romokból. Sejtése szerint nem, így annak megtorlása is mulattatná. Mélyet sóhajt, majd ügyelve rá, hogy ne érintsen idegen bőrt, beleejti Maavie Svila tenyerébe a 300 arannyal teli zsákocskát.
*- Fogd, leány. Egy fehér ital nekem, egy új ruházat magadnak. Az lesz a fizetséged, ha úgy tetszik. *Nem tér ki rá, hogy a visszajáró a nőstényt illeti, ez is afféle próba. Időközben a Romvárost majdcsak elhagyják, így ő maga is teljesített: kikísérte a fertőből a leendő bólogató kiskutyáját, akkor is, ha ugyanezen az úton kell majd visszatérnie hozzá egyedül. *
- Eredj, s ne okozz csalódást. Annyira végtelenül sajnálnám, ha bebizonyosodna, hogy te is csak egy vagy a sok közül… *Teátrális sóhaj után fordul sarkon.* - Amint a holdak az ég tetejét érik, várlak a kúriában.
1986. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-04-23 00:48:09
Üzenet elküldve: 2026-04-23 00:48:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 72
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 72
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
*Thalyssa Lwyd egyik legvarázslatosabb képessége talán a mérhetetlen haragja, ami apró termetéhez és törékeny alkatához társul. Azt mondják, azért olyan mérges, mert kicsi a teste, és kevesebb helyen kell annak a sok feszültségnek eloszlani. Azt is mondják, hogy az alacsony emberek jóval veszélyesebbek, mint a magas társaik, mert sokkal közelebb vannak a földhöz, így hamarabb fel tudnak kapni egy-egy követ is. Lyssa esetében ezek mind-mind ésszerű állítások és még reálisabb aggodalmak.
A templom hátsó kiskapuját választja, onnan érkezik meg a Romvárosba. Az utcái, ha dugig is vannak, nem érdekli. Nesztelenül, már-már rutinnal mozog, de az igazság az, csak a dühe viszi előre. Azt mondják, az idő mindenre gyógyír, a legtöbb ember pedig olyan, ahogy távolodnak az atrocitás pillanatától, úgy lesznek egyre nyugodtabbak.
De nem hősünk! Ő azon ritka személyek közé tartozik, akik minden egyes fertályóra elteltével csak egyre inkább belelovagolják magukat a történésekbe és egyre mérgesebbek lesznek. Így mire eléri a Csonthidat, már a bundaujjai is könyékig vannak húzva, így láttatva csontos, felcicomázott kezeit.
Csúnyán néz az aranyköpenyesekre, de csak azért, mert azok is nézik őt. Mit képzelnek magukról, mit nézelődnek?! Nézzék egymást, vagy a koromfekete vizet, esetleg az égen a csillagokat!
Az álma húzza, szinte viszi a lábát. Nem gondolkodik arról, hogy merre megy, enged a megérzéseinek, azokban eddig még nem csalódott!*
A templom hátsó kiskapuját választja, onnan érkezik meg a Romvárosba. Az utcái, ha dugig is vannak, nem érdekli. Nesztelenül, már-már rutinnal mozog, de az igazság az, csak a dühe viszi előre. Azt mondják, az idő mindenre gyógyír, a legtöbb ember pedig olyan, ahogy távolodnak az atrocitás pillanatától, úgy lesznek egyre nyugodtabbak.
De nem hősünk! Ő azon ritka személyek közé tartozik, akik minden egyes fertályóra elteltével csak egyre inkább belelovagolják magukat a történésekbe és egyre mérgesebbek lesznek. Így mire eléri a Csonthidat, már a bundaujjai is könyékig vannak húzva, így láttatva csontos, felcicomázott kezeit.
Csúnyán néz az aranyköpenyesekre, de csak azért, mert azok is nézik őt. Mit képzelnek magukról, mit nézelődnek?! Nézzék egymást, vagy a koromfekete vizet, esetleg az égen a csillagokat!
Az álma húzza, szinte viszi a lábát. Nem gondolkodik arról, hogy merre megy, enged a megérzéseinek, azokban eddig még nem csalódott!*
1985. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-04-22 17:27:53
Üzenet elküldve: 2026-04-22 17:27:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Csöbörből vödörbe//
*Az utasítást megértette, még ha nem is reagál rá semmit egy néhány pillanatig tartó, megszeppent tekinteten kívül. A történetét ezután őszintén meséli el, ám azt újabb, jogosnak mondható kérdések követik, de Maavie sajnos maga sem tudja, hogy mi történt pontosan. Igyekszik megerőltetni az elméjét, hogy felidézze az emlékeit szabadulásának napjáról. A mélységi nőnek hosszú másodpercekig kell várnia, amíg maga elé bambul, míg végül a fejét megrázva végre meg nem szólal.*
- Nem tudom. Csak nem kaptam vissza a láncokat a bilincseimre, és az ajtót sem zárták be. Kijöttem, és csak futottam. Futottam jó messzire, hogy biztosan ne találjanak meg. *Ahogy egyéb részletekbe, ő abba sem gondolt persze bele, hogy egy ilyen helyről nem lehet csak úgy, véletlenül kiszabadulni. Talán egyértelmű, hogy valaki szándékosan akarta elérni, hogy meg tudjon szökni, de a felismerés nem jut el a tudatáig, s főleg nem tudja, ki lehetett az.
Amiatt viszont mélységesen elszomorodik, hogy a múltja miatt a szerinte segítőkész és kedves nő nem akar majd neki munkát adni, azonban nincs sok ideje sajnáltatnia magát, mert mindezt megcáfolva meg is kapja az első feladatát.*
- Hogy… ~fehér varázsitalra?~ *Elharapja a mondatot, mert az előbb megtanulta, hogy nem szabad kérdezni, még ha nem is pontosan erről szólt a parancs. Röviden tűnődni kezd, majd kikerekednek a szemei. Meg tudja-e oldani? Persze, hogy meg tudja! Ha valaki, akkor ő meg tudja, de… ahhoz megint lopnia kellene. Hirtelen nem ért semmit, a szálak összekuszálódnak az elméjében, ahogy a tolvaj létből a munkába próbált menekülni, ahol úgy tűnik, ismét lopnia kell. Beletelik még néhány, hosszú másodpercbe, mire rájön, hogy talán nem ez az egyetlen megoldás.*
- A varázsitalt nem adják ingyen… nekem pedig nincs rá pénzem. El tudnám lopni, de nem akarom. Ha lopok, az nem munka. *Őszinteséget kértek tőle, tartja is magát hozzá, még ha a végső válasza így kénytelen-kelletlenül az, hogy arany híján képtelen teljesíteni a feladatot.*
*Az utasítást megértette, még ha nem is reagál rá semmit egy néhány pillanatig tartó, megszeppent tekinteten kívül. A történetét ezután őszintén meséli el, ám azt újabb, jogosnak mondható kérdések követik, de Maavie sajnos maga sem tudja, hogy mi történt pontosan. Igyekszik megerőltetni az elméjét, hogy felidézze az emlékeit szabadulásának napjáról. A mélységi nőnek hosszú másodpercekig kell várnia, amíg maga elé bambul, míg végül a fejét megrázva végre meg nem szólal.*
- Nem tudom. Csak nem kaptam vissza a láncokat a bilincseimre, és az ajtót sem zárták be. Kijöttem, és csak futottam. Futottam jó messzire, hogy biztosan ne találjanak meg. *Ahogy egyéb részletekbe, ő abba sem gondolt persze bele, hogy egy ilyen helyről nem lehet csak úgy, véletlenül kiszabadulni. Talán egyértelmű, hogy valaki szándékosan akarta elérni, hogy meg tudjon szökni, de a felismerés nem jut el a tudatáig, s főleg nem tudja, ki lehetett az.
Amiatt viszont mélységesen elszomorodik, hogy a múltja miatt a szerinte segítőkész és kedves nő nem akar majd neki munkát adni, azonban nincs sok ideje sajnáltatnia magát, mert mindezt megcáfolva meg is kapja az első feladatát.*
- Hogy… ~fehér varázsitalra?~ *Elharapja a mondatot, mert az előbb megtanulta, hogy nem szabad kérdezni, még ha nem is pontosan erről szólt a parancs. Röviden tűnődni kezd, majd kikerekednek a szemei. Meg tudja-e oldani? Persze, hogy meg tudja! Ha valaki, akkor ő meg tudja, de… ahhoz megint lopnia kellene. Hirtelen nem ért semmit, a szálak összekuszálódnak az elméjében, ahogy a tolvaj létből a munkába próbált menekülni, ahol úgy tűnik, ismét lopnia kell. Beletelik még néhány, hosszú másodpercbe, mire rájön, hogy talán nem ez az egyetlen megoldás.*
- A varázsitalt nem adják ingyen… nekem pedig nincs rá pénzem. El tudnám lopni, de nem akarom. Ha lopok, az nem munka. *Őszinteséget kértek tőle, tartja is magát hozzá, még ha a végső válasza így kénytelen-kelletlenül az, hogy arany híján képtelen teljesíteni a feladatot.*
1984. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-04-22 12:54:44
Üzenet elküldve: 2026-04-22 12:54:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 85
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 85
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
*Bár arcán ebből semmi sem látszik, élénken figyel és minden elhangzó szót az eszébe vés. Ez egyrészt valahol kötelessége is, másrészt viszont személyes kíváncsisága is sarkallja erre. Végtére: nem mostanában látott utoljára ilyen helyzetet. Sőt, ha őszinték akarunk lenni, eddig még egyáltalán nem.
Bár az, hogy Kharassi az Úrnő első kardjává válik -válhat- majd, élénk figyelmeztetés számára a férfiú már most meglévő képességeit illetőn, nem érez félelmet vagy hasonlót vele szemben. Miért is tenné? Hiszen ahogy maga az, immár Kharassi is az Úrnő tulajdona. Igen kemény kezű megtorlás járna azért, ha innentől a jövevény kárt akarna tenni a már régóta a család szolgálatában állón. A szolgálók közötti viszálykodás egyébként is kifinomultabb formát szokott ölteni holmi öklökkel kiosztott pofonoknál, vagy bordák közé könyökléseknél.*
- Ahogy Úrnőm kívánja. *-hajol meg a nőstény felé az utasítást követőn. Hóna alá veszi a rongyba csavart fegyvert, és könnyű mozdulattal ereszkedik fél térdre Kharassi előtt, hogy előbb a bokáját tartó béklyókat oldja meg, majd arrébb mozdulva a csuklókat rögzítőktől szabadítsa meg a férfit. A kulcs, amit a kezébe nyomtak, könnyen fordul a zárakban. Hirtelen eszébe jut, hogy mit kell majd csinálnia ezekkel egyáltalán? Vissza kell adnia, s ha igen, kinek? Vagy vigye le a láncokat-bilincseket a pincébe? Hirtelene eszébe jut, hogy Elireya Úrnő biztos szívesen szorítaná a csuklóit ezekbe a béklyókba, csak úgy, szórakozásból.
Felemelkedik, és további utasítás híján Kharassi mellett is marad. Úgy okoskodik, hogy Vhorossi Úrnő aligha ellkenkezik ha a férfi visszakapja a fegyverét most, hogy első kardként fogadta őt, így mikor Kharassi a fegyverét rejtő csomagért nyúl, magától értetődő mozdulattal adja át neki azt. Még mindig bátran a férfi arcába néz ha úgy van hozzá kedve, így nem is kerüli el a figyelmét az az apró vibrálás amit annak szemében lát, dacára a megfeszített vállaknak. Arra gondol, hogy nem szívesen szedné fel őt a padlóról, ha össze találna rogyni.
Mélyre hajtja a fejét az újabb utasítást hallva, s a lágy hangtól akkorát üt a szíve, hogy szinte egészen az ujjhegyéig zsibbadást érez egy pillanatra. Ritkán szól így hozzá az Úrnő, s bár kellemes ez a hang, szinte egyből veszélyt jelzőn rándul össze a gyomra.*
- Ahogy Úrnőm kívánja. *-ismétli meg korábbi szavait, és ha nem kap más utasítást, meghajtja magát a nőstény felé, majd szeme sarkából Kharassira pillant.-* Kövess!
*Legszívesebben helyre tenné a férfit, miszerint immár neki is előzékeny udvariassággal és megadással illene az Úrnő felé fordulni, de nem akarja megsérteni azzal az Úrnőt, hogy mindezt az ő füle hallatára önti Kharassi fejére. Így hát szótlanul elindul, és továbbra is a földszinten maradva vezeti újdonat társát a szolgaszállásnak kinevezett szobába.
Ott nem sok minden van: egy, keret híján csupán a földre vetett, szalmával töltött ágybetét, arra akkurátusan pokróc hajtogatva; háromlábú, kissé csálé állványon csorba cserépedény hideg vízzel, az állvány alatt kisebb vödör, benne még friss víz. Egy egyszerű olajlámpástól eltekintve üres, aprócska asztal a fal mellé állítva, két támlátlan szék betolva alá. Az ágybetét fejrészénél hever a földön batyuja. Mindenen látszik, hogy szedett-vedett, a kúria felújítása közben megmentett darab.*
- Hozd magad rendbe. *-a mosdótál felé int, majd a férfira ügyet sem vetve ereszkedik fél térdre a batyu mellett.-* Ott találsz szappant meg törülközőt is.
*A batyuba túr.*
- Az Úrnő előtt nem mutatkozhatsz ilyen állapotban. És nevezd őt illőn! Úrnőm, vagy Vhorossi Úrnő. A másik Úrnőt Elireya Úrnőnek hívják. Ő különösen érzékeny az ilyesmire. *-egy pillanatra megrándul az arca-* Elireya Úrnő mellett pedig Elariion Úrral találkozhatsz. Bár ő mostanában nem járt erre.. talán Elireya Úrnő bízta meg valamivel. Ezt nem tudom.
*Halk szusszanással áll fel a batyu mellől, kezében az utolsó tiszta ingével. Most néz csak Kharassi felé, hogy az lemosta-e már magáról a szennyet. Ha igen, felé nyújtja a ruhadarabot.*
- Ezt vedd fel! Nem lesz teljesen jó rád, de legalább tiszta. *-ha a férfi átveszi az inget, összefonja maga előtt a karját.-* Majd intézünk neked illő ruhákat. Meg fekvőhelyet. Persze ne számíts úri ellátásra! És arra se, hogy majd én kiszolgállak téged.
*Bár arcán ebből semmi sem látszik, élénken figyel és minden elhangzó szót az eszébe vés. Ez egyrészt valahol kötelessége is, másrészt viszont személyes kíváncsisága is sarkallja erre. Végtére: nem mostanában látott utoljára ilyen helyzetet. Sőt, ha őszinték akarunk lenni, eddig még egyáltalán nem.
Bár az, hogy Kharassi az Úrnő első kardjává válik -válhat- majd, élénk figyelmeztetés számára a férfiú már most meglévő képességeit illetőn, nem érez félelmet vagy hasonlót vele szemben. Miért is tenné? Hiszen ahogy maga az, immár Kharassi is az Úrnő tulajdona. Igen kemény kezű megtorlás járna azért, ha innentől a jövevény kárt akarna tenni a már régóta a család szolgálatában állón. A szolgálók közötti viszálykodás egyébként is kifinomultabb formát szokott ölteni holmi öklökkel kiosztott pofonoknál, vagy bordák közé könyökléseknél.*
- Ahogy Úrnőm kívánja. *-hajol meg a nőstény felé az utasítást követőn. Hóna alá veszi a rongyba csavart fegyvert, és könnyű mozdulattal ereszkedik fél térdre Kharassi előtt, hogy előbb a bokáját tartó béklyókat oldja meg, majd arrébb mozdulva a csuklókat rögzítőktől szabadítsa meg a férfit. A kulcs, amit a kezébe nyomtak, könnyen fordul a zárakban. Hirtelen eszébe jut, hogy mit kell majd csinálnia ezekkel egyáltalán? Vissza kell adnia, s ha igen, kinek? Vagy vigye le a láncokat-bilincseket a pincébe? Hirtelene eszébe jut, hogy Elireya Úrnő biztos szívesen szorítaná a csuklóit ezekbe a béklyókba, csak úgy, szórakozásból.
Felemelkedik, és további utasítás híján Kharassi mellett is marad. Úgy okoskodik, hogy Vhorossi Úrnő aligha ellkenkezik ha a férfi visszakapja a fegyverét most, hogy első kardként fogadta őt, így mikor Kharassi a fegyverét rejtő csomagért nyúl, magától értetődő mozdulattal adja át neki azt. Még mindig bátran a férfi arcába néz ha úgy van hozzá kedve, így nem is kerüli el a figyelmét az az apró vibrálás amit annak szemében lát, dacára a megfeszített vállaknak. Arra gondol, hogy nem szívesen szedné fel őt a padlóról, ha össze találna rogyni.
Mélyre hajtja a fejét az újabb utasítást hallva, s a lágy hangtól akkorát üt a szíve, hogy szinte egészen az ujjhegyéig zsibbadást érez egy pillanatra. Ritkán szól így hozzá az Úrnő, s bár kellemes ez a hang, szinte egyből veszélyt jelzőn rándul össze a gyomra.*
- Ahogy Úrnőm kívánja. *-ismétli meg korábbi szavait, és ha nem kap más utasítást, meghajtja magát a nőstény felé, majd szeme sarkából Kharassira pillant.-* Kövess!
*Legszívesebben helyre tenné a férfit, miszerint immár neki is előzékeny udvariassággal és megadással illene az Úrnő felé fordulni, de nem akarja megsérteni azzal az Úrnőt, hogy mindezt az ő füle hallatára önti Kharassi fejére. Így hát szótlanul elindul, és továbbra is a földszinten maradva vezeti újdonat társát a szolgaszállásnak kinevezett szobába.
Ott nem sok minden van: egy, keret híján csupán a földre vetett, szalmával töltött ágybetét, arra akkurátusan pokróc hajtogatva; háromlábú, kissé csálé állványon csorba cserépedény hideg vízzel, az állvány alatt kisebb vödör, benne még friss víz. Egy egyszerű olajlámpástól eltekintve üres, aprócska asztal a fal mellé állítva, két támlátlan szék betolva alá. Az ágybetét fejrészénél hever a földön batyuja. Mindenen látszik, hogy szedett-vedett, a kúria felújítása közben megmentett darab.*
- Hozd magad rendbe. *-a mosdótál felé int, majd a férfira ügyet sem vetve ereszkedik fél térdre a batyu mellett.-* Ott találsz szappant meg törülközőt is.
*A batyuba túr.*
- Az Úrnő előtt nem mutatkozhatsz ilyen állapotban. És nevezd őt illőn! Úrnőm, vagy Vhorossi Úrnő. A másik Úrnőt Elireya Úrnőnek hívják. Ő különösen érzékeny az ilyesmire. *-egy pillanatra megrándul az arca-* Elireya Úrnő mellett pedig Elariion Úrral találkozhatsz. Bár ő mostanában nem járt erre.. talán Elireya Úrnő bízta meg valamivel. Ezt nem tudom.
*Halk szusszanással áll fel a batyu mellől, kezében az utolsó tiszta ingével. Most néz csak Kharassi felé, hogy az lemosta-e már magáról a szennyet. Ha igen, felé nyújtja a ruhadarabot.*
- Ezt vedd fel! Nem lesz teljesen jó rád, de legalább tiszta. *-ha a férfi átveszi az inget, összefonja maga előtt a karját.-* Majd intézünk neked illő ruhákat. Meg fekvőhelyet. Persze ne számíts úri ellátásra! És arra se, hogy majd én kiszolgállak téged.
1983. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-04-22 05:23:49
Üzenet elküldve: 2026-04-22 05:23:49
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 856
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 856
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
*Keserű epét csal a torkára a mondat: A szolgálatod elfogadom. Mintha ő ajánlkozott, kéretőzött volna a szuka szárnyai alá. Akárhogy is, most kénytelen lenyelni ezt a békát. De az ilyesmi tekintetében csapnivaló színész, úgyhogy az arca, az álla feszülése épp eleget elárul eme megtiszteltetésről. Mindazonáltal a dolgok fordulása, Siche közbenjárása és a lánya helyzete letörik az önérzet felhorgadó forrongását.*
- Úgy legyen *mondja rekedten. Az óhaza szavai recsegő-ropogó nyersességgel szólalnak az ajkain. A számára mindig a közös volt az anyanyelv, de népe magával hozta azért az eredet ódon kincsesládáját is. Épp a nővére rá az ékes példa, hogy a hagyományokat bizony senki nem dobja le magáról csak úgy. Főleg nem néhány nemzedék távlatában.
Bár Vhorossi Dwirinthalen hurkot vetett a nyakára, most láthatólag igen gyakorlott kézzel kezeli azt. Nem szorítja, sőt, e kimért koreográfiát követve lazíti is rajta, ahogy a számára tetsző válaszokat kapja. Mintha állatot idomítana. Jutalom és büntetés. Kharasshi csak a szeme sarkából figyeli a nyurga szolgát, aki az imént kapott utasítást az eloldozására. Jól idomított házijószág. Hallgat, engedelmeskedik, rajongva vágyik a gazdája kedvében járni. Ydrissre nézett így az a bolond eb, sejlik fel benne a gondolat, de inkább el is hessenti gyorsan. Épp elég sebet téptek rajta mára a múltja karmai. Igyekszik inkább az itt és most fősodrára figyelni. A fülében visszhangzanak a nehézkesen formált szavak. Nem tudja, hogy felé szánt gesztus-e, hogy a matróna közösre váltott, ahogy az sem, hogy a kevéssé otthonos nyelv fogalmai közötti megbicsaklás-e, hogy vendégnek nevezi őt.
Nincsenek illúziói afelől, hogy meg fogja szenvedni ezt a vendégeskedést, de az a kapaszkodó sokat segít, hogy bár Agaree-Siche természetéről sok dolog elmondható, de hogy ne ismerné az öccsét, meg a határait, az nehezen. Kharasshi sosem örült annak, hogy a nővére vezetése az övéit sok tekintetben visszavezette a Pirtianesből hozott, konzervatívabb ösvényekre, de tudja, hogy mindennek oka van. Siche céltudatos és okos. Nem részegítik meg hangzatos elvek vagy gőgös ambíciók. Hosszú távon gondolkodik és tervez. Ezeket a láncokat az ő keze készítette és kétli, hogy könnyelműen kínálta volna oda ennek a Dwirinthalen nősténynek. Ez, ez a dolog az, ami folyvást józanító pofonnal inti türelemre és önmérsékletre, bárhogy üvölt is ellene a büszkesége.
Ha lekerültek róla a béklyók, talpra áll, s igyekszik kihúzni magát, hogy ha a jelen megjelenése nem is, legalább termete mutasson egy kis előnyös színezetet népe cégérén.
Igazából émelyeg és szédül. Lüktet a halántéka és sajognak a bordái az idecitálása során elszenvedett ütleg hagyatékaként. A szesz és a bódító szerek után nyígó sóvárgás szaggatja a belsőjét, de tartja magát. Vhorosshi szavai arrafelé mutatnak, hogy most, hogy letudták a kötelező köröket, végre összeomolhat magában, míg megemészti ezt az egészet.
Nem sokáig ringathatja magát ebbe a hiszembe. Felnyalábolja a szövetbe bugyolált fegyverét. Nem bontja ki, mert valahogy úgy érzi, erre most nem lenne megfelelő a légkör. Ha olyan jó kutya lenne, mint az a másik, biztos meghajolna a nőstény előtt, de még nem bírná rávenni magát ilyesmire önszántából. Így csak a tüdejébe szívja az önuralom kellemetlen szorítását és Naren felé fordul. Igyekszik nem végigmérni és nem engedni az arcára a vele kapcsolatos érzéseit, de... ahogy már korábban is kiderült, Kharasshi az ilyesmiben nem túl tehetséges színész.*
*Keserű epét csal a torkára a mondat: A szolgálatod elfogadom. Mintha ő ajánlkozott, kéretőzött volna a szuka szárnyai alá. Akárhogy is, most kénytelen lenyelni ezt a békát. De az ilyesmi tekintetében csapnivaló színész, úgyhogy az arca, az álla feszülése épp eleget elárul eme megtiszteltetésről. Mindazonáltal a dolgok fordulása, Siche közbenjárása és a lánya helyzete letörik az önérzet felhorgadó forrongását.*
- Úgy legyen *mondja rekedten. Az óhaza szavai recsegő-ropogó nyersességgel szólalnak az ajkain. A számára mindig a közös volt az anyanyelv, de népe magával hozta azért az eredet ódon kincsesládáját is. Épp a nővére rá az ékes példa, hogy a hagyományokat bizony senki nem dobja le magáról csak úgy. Főleg nem néhány nemzedék távlatában.
Bár Vhorossi Dwirinthalen hurkot vetett a nyakára, most láthatólag igen gyakorlott kézzel kezeli azt. Nem szorítja, sőt, e kimért koreográfiát követve lazíti is rajta, ahogy a számára tetsző válaszokat kapja. Mintha állatot idomítana. Jutalom és büntetés. Kharasshi csak a szeme sarkából figyeli a nyurga szolgát, aki az imént kapott utasítást az eloldozására. Jól idomított házijószág. Hallgat, engedelmeskedik, rajongva vágyik a gazdája kedvében járni. Ydrissre nézett így az a bolond eb, sejlik fel benne a gondolat, de inkább el is hessenti gyorsan. Épp elég sebet téptek rajta mára a múltja karmai. Igyekszik inkább az itt és most fősodrára figyelni. A fülében visszhangzanak a nehézkesen formált szavak. Nem tudja, hogy felé szánt gesztus-e, hogy a matróna közösre váltott, ahogy az sem, hogy a kevéssé otthonos nyelv fogalmai közötti megbicsaklás-e, hogy vendégnek nevezi őt.
Nincsenek illúziói afelől, hogy meg fogja szenvedni ezt a vendégeskedést, de az a kapaszkodó sokat segít, hogy bár Agaree-Siche természetéről sok dolog elmondható, de hogy ne ismerné az öccsét, meg a határait, az nehezen. Kharasshi sosem örült annak, hogy a nővére vezetése az övéit sok tekintetben visszavezette a Pirtianesből hozott, konzervatívabb ösvényekre, de tudja, hogy mindennek oka van. Siche céltudatos és okos. Nem részegítik meg hangzatos elvek vagy gőgös ambíciók. Hosszú távon gondolkodik és tervez. Ezeket a láncokat az ő keze készítette és kétli, hogy könnyelműen kínálta volna oda ennek a Dwirinthalen nősténynek. Ez, ez a dolog az, ami folyvást józanító pofonnal inti türelemre és önmérsékletre, bárhogy üvölt is ellene a büszkesége.
Ha lekerültek róla a béklyók, talpra áll, s igyekszik kihúzni magát, hogy ha a jelen megjelenése nem is, legalább termete mutasson egy kis előnyös színezetet népe cégérén.
Igazából émelyeg és szédül. Lüktet a halántéka és sajognak a bordái az idecitálása során elszenvedett ütleg hagyatékaként. A szesz és a bódító szerek után nyígó sóvárgás szaggatja a belsőjét, de tartja magát. Vhorosshi szavai arrafelé mutatnak, hogy most, hogy letudták a kötelező köröket, végre összeomolhat magában, míg megemészti ezt az egészet.
Nem sokáig ringathatja magát ebbe a hiszembe. Felnyalábolja a szövetbe bugyolált fegyverét. Nem bontja ki, mert valahogy úgy érzi, erre most nem lenne megfelelő a légkör. Ha olyan jó kutya lenne, mint az a másik, biztos meghajolna a nőstény előtt, de még nem bírná rávenni magát ilyesmire önszántából. Így csak a tüdejébe szívja az önuralom kellemetlen szorítását és Naren felé fordul. Igyekszik nem végigmérni és nem engedni az arcára a vele kapcsolatos érzéseit, de... ahogy már korábban is kiderült, Kharasshi az ilyesmiben nem túl tehetséges színész.*
1982. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-04-19 20:49:21
Üzenet elküldve: 2026-04-19 20:49:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Csöbörből vödörbe//
*Bár talán most szükséges lenne, nem kíván magyarázatot adni arra, hogy miért nevezi hímnek a férfiakat, legalábbis fajtársait. A berögződés miatt viszont ez hagyja el ében ajkait, na és gondolataiban sincs ez másképp. Ha Elireya nem kíván beszélni, akkor nem is fog, aligha kérhetik számon emiatt, így csak legyint egyet. Lesz még a lánynak ideje, ha úgy hozza az élet és eleget megtudhat arról, hogy kiket kell szolgáljon. Hogy bizonyítani fog is csupán szavak, nem hisz benne addig, míg meg nem bizonyosodik róla. Persze valahogyan az ujjai köré kell csavarnia a lányt, de a belőle hiányzó empátia és kedvesség minden bizonnyal hátráltatni fogja. Szerencse azonban, hogy neveltetése okán egyéb eszközei is vannak arra, hogy maga mellett tartsa azt, akit akar.*
- Ne kérdőjelezz meg többé, tiszta lapot ajánlottam.
*Bár nem morran, tekintetében látszik, hogy nem kenyere ismételnie magát. Már elhangzott, hogy tiszta lappal indul a lány, így a mesét várja, hogy abból többet tudjon meg arról, hogy vajon jó, avagy rossz lóra tett-e. Nem kerüli el persze figyelmét a lehajtott fej, ez a szolgák sajátossága, vagy azoké, akik szégyent éreznek, s mindkettő ínyére van.
Magában ízlelget mindent, ami elhangzik, nem vág közbe. Hogy amaz megszökött és felismeri, ha bántalmazva van, az két dolgot jelenthet. Egyik, hogy ostobák tartották pórázon, kik nem tudnak megnevelni egy kutyát, a másik, pedig hogy maradt még szabad akarata, amit mielőbb kell gyökerestül kiirtania. Játéknak tökéletes, ámbár veszélyes küldetés.
Hogy zagyvaság az elhangzottak nagy része, az bizonyos, de más világból érkeztek. Más törvények, más szabályok uralkodtak otthonában, mint itt, s nem elég világlátott ahhoz, hogy értse: nem egy szokványos eljárás az, ahogy a lányt fogva tartották, s más helyett bűnhődött. Bár karnyújtásra lenne tőle Elariion, aki bizonyára pontosan tudná azt, hogy mire kell felfigyeljen. *
- Nagy szavak. Nagy szavak ezek, lány. *Negédesen szól, de süt a kékeslila íriszekből, hogy nem bízik és még bőven van csillag, amit le kell majd hoznia, vagy hazudnia az égről a kis semmirekellőnek.*
- Érdekes… láncon tartottak, s mégis itt állsz előttem.
*Kérdően pislant, magyarázatot vár arra, hogy hogyan szökött meg végül.* - Valaki életben tartott, valaki használt. De ki segített eljönnöd?
*Nehezen hiszi el, hogy acélt, vasat tépett le magáról a fiatal, így joggal érdeklődik.
Elhessenti újra, hogy választ adjon a sajnálkozásra. Nem sokáig tudja tán türtőztetni magát, ha újfent elhangzik valami hasonló, de érzi, hogy nem szabad elborulnia.*
- Fehér varázsitalra van szükségem. *Szólal meg végül. Karizmáját növelendő szerre méltán szüksége lesz, ha ebben a városban érvényesülni akar, s még nem ismeri egészen ahhoz, hogy csupán magára hagyatkozhasson.* - Gondolod, hogy meg tudod oldani? *Nem áll távol tőle, hogy némi aranyat adjon át, csupán azért, hogy meglássa, hogy a kis tolvajnak a csillanó érmék a fontosabbak, vagy a ténylegesen levetkőzné régi szokásait, az új – szerinte – jobb élet reményében. Persze még választ vár, s ha új kis ebecskéje anélkül is nekiiramodna, már arra is megfelelő válasza akadna.*
*Bár talán most szükséges lenne, nem kíván magyarázatot adni arra, hogy miért nevezi hímnek a férfiakat, legalábbis fajtársait. A berögződés miatt viszont ez hagyja el ében ajkait, na és gondolataiban sincs ez másképp. Ha Elireya nem kíván beszélni, akkor nem is fog, aligha kérhetik számon emiatt, így csak legyint egyet. Lesz még a lánynak ideje, ha úgy hozza az élet és eleget megtudhat arról, hogy kiket kell szolgáljon. Hogy bizonyítani fog is csupán szavak, nem hisz benne addig, míg meg nem bizonyosodik róla. Persze valahogyan az ujjai köré kell csavarnia a lányt, de a belőle hiányzó empátia és kedvesség minden bizonnyal hátráltatni fogja. Szerencse azonban, hogy neveltetése okán egyéb eszközei is vannak arra, hogy maga mellett tartsa azt, akit akar.*
- Ne kérdőjelezz meg többé, tiszta lapot ajánlottam.
*Bár nem morran, tekintetében látszik, hogy nem kenyere ismételnie magát. Már elhangzott, hogy tiszta lappal indul a lány, így a mesét várja, hogy abból többet tudjon meg arról, hogy vajon jó, avagy rossz lóra tett-e. Nem kerüli el persze figyelmét a lehajtott fej, ez a szolgák sajátossága, vagy azoké, akik szégyent éreznek, s mindkettő ínyére van.
Magában ízlelget mindent, ami elhangzik, nem vág közbe. Hogy amaz megszökött és felismeri, ha bántalmazva van, az két dolgot jelenthet. Egyik, hogy ostobák tartották pórázon, kik nem tudnak megnevelni egy kutyát, a másik, pedig hogy maradt még szabad akarata, amit mielőbb kell gyökerestül kiirtania. Játéknak tökéletes, ámbár veszélyes küldetés.
Hogy zagyvaság az elhangzottak nagy része, az bizonyos, de más világból érkeztek. Más törvények, más szabályok uralkodtak otthonában, mint itt, s nem elég világlátott ahhoz, hogy értse: nem egy szokványos eljárás az, ahogy a lányt fogva tartották, s más helyett bűnhődött. Bár karnyújtásra lenne tőle Elariion, aki bizonyára pontosan tudná azt, hogy mire kell felfigyeljen. *
- Nagy szavak. Nagy szavak ezek, lány. *Negédesen szól, de süt a kékeslila íriszekből, hogy nem bízik és még bőven van csillag, amit le kell majd hoznia, vagy hazudnia az égről a kis semmirekellőnek.*
- Érdekes… láncon tartottak, s mégis itt állsz előttem.
*Kérdően pislant, magyarázatot vár arra, hogy hogyan szökött meg végül.* - Valaki életben tartott, valaki használt. De ki segített eljönnöd?
*Nehezen hiszi el, hogy acélt, vasat tépett le magáról a fiatal, így joggal érdeklődik.
Elhessenti újra, hogy választ adjon a sajnálkozásra. Nem sokáig tudja tán türtőztetni magát, ha újfent elhangzik valami hasonló, de érzi, hogy nem szabad elborulnia.*
- Fehér varázsitalra van szükségem. *Szólal meg végül. Karizmáját növelendő szerre méltán szüksége lesz, ha ebben a városban érvényesülni akar, s még nem ismeri egészen ahhoz, hogy csupán magára hagyatkozhasson.* - Gondolod, hogy meg tudod oldani? *Nem áll távol tőle, hogy némi aranyat adjon át, csupán azért, hogy meglássa, hogy a kis tolvajnak a csillanó érmék a fontosabbak, vagy a ténylegesen levetkőzné régi szokásait, az új – szerinte – jobb élet reményében. Persze még választ vár, s ha új kis ebecskéje anélkül is nekiiramodna, már arra is megfelelő válasza akadna.*
1981. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-04-19 11:17:54
Üzenet elküldve: 2026-04-19 11:17:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
-Kevesebb sikerrel. *Visszhangozza sziszegve, és nem tud nem elmosolyodni. Tesz még egy kört a hím körül, mielőtt megállapodna előtte. Átható pillantása alaposan végigjárja, mielőtt újra szólásra nyitná ajkait.*
-Így igaz. A felszínen sem mérik máshogy a sikert, mint a Föld Városában. Ugyanakkor nevet szereztek Artheniorban. Ebből pedig igazán könnyű építkezni. *Valóban. Már csak neve miatt is egyszerű dolga volt utat törni magának eddig, úgy a nemesek gyűrűjén át, mint a prefektus esetében. Ostobaság lenne eltagadni, hogy könnyített pályán mozog. A hozzá hasonló utat bejárt nőstényeknek pedig kapni kell a kínálkozó alkalmakon.
Szórakozottan húzza végig balját a vállán előrevetett, vastag fonaton.*
-Nem tagadom, elveszítettük kardjainkat, mikor távoztunk a Föld Városából. *Egy pillanatra megrebben tekintete. Nem harag ez, valami más. Még most is a torkán érzi Pirtianes láthatatlan ujjait.*
-A szolgálatod elfogadom. *Folytatja kenetteljesen.*
-Utat kínálok neked Kharasshi, mi a semmiből egy dicsőbb útra terel. Vhorossi Dwirinthalen első kardja lehetsz. Ha megfelelsz. *Szavai akár a méreggel itatott, édes kalács.*
-És véred is... Helyet kaphat az őt megillető asztalnál. *Lapos pillantása most Narenre siklik. Természetesen hallotta a fülét bántó csörömpölést, de nem tulajdoníthat neki jelentőséget a hím jelenlétében. Itt és most, a hűvös, pirtianesi miliőt kell megidéznie. Őt magát egyébként a felszíni fajtárs habitusa nem ingerli különösebben. Valahol szórakoztatja is a betöretlen vadjószág jelenléte.*
-Oldozd el vendégünk. *Szól vontatottan, hirtelen a közös nyelvre váltva. A számára oly idegenül csengő szavak sajátos akcentussal perdülnek ajkairól. Némi bosszúsággal tölti el, hogy gyakorolnia kell e méltatlan nyelvet. Tisztában van vele ugyanakkor, hogy máskülönben akárhányszor szólásra emelkedik majd e vidéken, bizalmatlanul, s idegenként fogják kezelni.
Összekulcsolja kezeit maga előtt, és hideg nyugalommal kíséri figyelemmel, hogy hű szolgája eloldozza a láncra vert vadat. Az sem érdekli különösebben, ha a fegyvereit visszakapja. Egyrészt, még ha az utóbbi idő meg is viselte a felszínit, ránézésre látszik, ha úgy tartaná kedve, puszta kézzel is nekieshetne vendéglátóinak. Van egy olyan sejtése, hogy Naren akkor sem lenne képes lefejteni róla a hímet, ha az élete múlna rajta. Másrészről talán vakmerőnek tűnhet, de nem tart Kharassi esetleges haragjától, legalábbis e pillanatban. Agaree-Siche tett róla, hogy fullánkjával megtalálhassa a hálójába tévedt hím legsebezhetőbb pontját. A mérgének pedig hatnia kell.*
-Mutasd meg Kharassinak a szállását. *Szól lágyan a szolgához.*
-És ha megfelelően berendezkedett... *Itt hagy némi szünetet. Elvégre a hím nincstelen.*
-Kísérd a szobámba.
-Kevesebb sikerrel. *Visszhangozza sziszegve, és nem tud nem elmosolyodni. Tesz még egy kört a hím körül, mielőtt megállapodna előtte. Átható pillantása alaposan végigjárja, mielőtt újra szólásra nyitná ajkait.*
-Így igaz. A felszínen sem mérik máshogy a sikert, mint a Föld Városában. Ugyanakkor nevet szereztek Artheniorban. Ebből pedig igazán könnyű építkezni. *Valóban. Már csak neve miatt is egyszerű dolga volt utat törni magának eddig, úgy a nemesek gyűrűjén át, mint a prefektus esetében. Ostobaság lenne eltagadni, hogy könnyített pályán mozog. A hozzá hasonló utat bejárt nőstényeknek pedig kapni kell a kínálkozó alkalmakon.
Szórakozottan húzza végig balját a vállán előrevetett, vastag fonaton.*
-Nem tagadom, elveszítettük kardjainkat, mikor távoztunk a Föld Városából. *Egy pillanatra megrebben tekintete. Nem harag ez, valami más. Még most is a torkán érzi Pirtianes láthatatlan ujjait.*
-A szolgálatod elfogadom. *Folytatja kenetteljesen.*
-Utat kínálok neked Kharasshi, mi a semmiből egy dicsőbb útra terel. Vhorossi Dwirinthalen első kardja lehetsz. Ha megfelelsz. *Szavai akár a méreggel itatott, édes kalács.*
-És véred is... Helyet kaphat az őt megillető asztalnál. *Lapos pillantása most Narenre siklik. Természetesen hallotta a fülét bántó csörömpölést, de nem tulajdoníthat neki jelentőséget a hím jelenlétében. Itt és most, a hűvös, pirtianesi miliőt kell megidéznie. Őt magát egyébként a felszíni fajtárs habitusa nem ingerli különösebben. Valahol szórakoztatja is a betöretlen vadjószág jelenléte.*
-Oldozd el vendégünk. *Szól vontatottan, hirtelen a közös nyelvre váltva. A számára oly idegenül csengő szavak sajátos akcentussal perdülnek ajkairól. Némi bosszúsággal tölti el, hogy gyakorolnia kell e méltatlan nyelvet. Tisztában van vele ugyanakkor, hogy máskülönben akárhányszor szólásra emelkedik majd e vidéken, bizalmatlanul, s idegenként fogják kezelni.
Összekulcsolja kezeit maga előtt, és hideg nyugalommal kíséri figyelemmel, hogy hű szolgája eloldozza a láncra vert vadat. Az sem érdekli különösebben, ha a fegyvereit visszakapja. Egyrészt, még ha az utóbbi idő meg is viselte a felszínit, ránézésre látszik, ha úgy tartaná kedve, puszta kézzel is nekieshetne vendéglátóinak. Van egy olyan sejtése, hogy Naren akkor sem lenne képes lefejteni róla a hímet, ha az élete múlna rajta. Másrészről talán vakmerőnek tűnhet, de nem tart Kharassi esetleges haragjától, legalábbis e pillanatban. Agaree-Siche tett róla, hogy fullánkjával megtalálhassa a hálójába tévedt hím legsebezhetőbb pontját. A mérgének pedig hatnia kell.*
-Mutasd meg Kharassinak a szállását. *Szól lágyan a szolgához.*
-És ha megfelelően berendezkedett... *Itt hagy némi szünetet. Elvégre a hím nincstelen.*
-Kísérd a szobámba.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2028-2047