//Onyawantha Oughenthis//
* Úgy tűnik, ha meggyőzni nem is, de elgondolkodtatni sikerült a nőt, aki nem talál szavakat Viin hihetetlen történetére. Nem, mintha a férfinak célja lett volna bizonyítania bármit is, de most már legalább nyílt lapokkal játszanak. Legalábbis azt az apróságot leszámítva, hogy ez már a második alkalom, hogy feltámadt a holtak közül. Ezt azonban már végképp nincs ínyére elmagyarázni, mert még a maradék hitelét is elvesztené.
Aztán nemsokára következik a kifakadása. Szerencsére (vagy épp ellenkezőleg, sajnos) túl hangosan rí ahhoz, hogy meghallja Eeyr nevét. Mikor pedig már azt hiszi, mindent elvesztett ebben a világban, és olyan gondolatok kezdenek kavarogni fejében, hogy inkább leveti magát a meredélybe – hátha harmadszor nem tér vissza –, akkor olyat érez, amit már nem is emlékszik, mikor tapasztalt utoljára: egy másik élő lény érintését. Először megborzong Onyawantha ölelésétől, de szépen lassan a reszketés elmúlik és melegség önti el sötét szívét. Még kettőt szipog, aztán megpróbálja összeszedni magát. Persze az ölelés túl jól esik ahhoz, hogy csak úgy ellökje magától a nőt, úgyhogy ha lehet, minél tovább kihasználja a lehetőséget. Elméje lassan kezd kitisztulni, olyan érzése támad, mintha eddig egy másik világban lett volna – s bár a múltjából fakadóan ez az érzés ismerős, azt nem mondaná, hogy hozzászokott az ilyenhez. Félve szólal meg, mintha attól tartana, hogy ha valamit kiejt a száján, utolsó mentsvára (Onyawantha) is szertefoszlana. *
– Köszönöm. * Még hagy egy kis időt magának, aztán erőt vesz magán és felemeli fejét. Ha a szem a lélek tükre, akkor egyenesen a nő lelkébe tekint. Viin szemei a sírástól természetesen nedvesek és egy kissé vörösek, de ekkor már nem a szomorúság az egyetlen, ami kiolvasható belőlük: hanem a harag és elszántság is helyet kapnak Viin érzelemvilágában. Hamar bele is kezd mondandójába. Hangja monoton és gyászos, mintha a végrendeletét olvasná. *
– Sajnálom, én nem akartalak belerángatni… De most már látod, hogy valóban nincs mit veszítenem. Úgyhogy amit most mondok, azt vedd olyan komolyan, minthogy most itt ülök. * Mindeközben egy pillanatra sem veszi le tekintetét a nőről. * – Valóban halott voltam és most élek. Ám ennek ára van és most ezért szükségem van a segítségedre. * Ezután egy hosszabb szünetet tart, mert aligha lesz egyből minden világos Onyawantha számára – bizonyára számos kérdés következik, amikre Viin természetesen legjobb tudása szerint próbál majd választ adni. Ennek ellenére nem akarja egyből folytatni a vallomását, mert az már túl sok lehet egyben, még a legerősebb lélekkel rendelkezők számára is. A Sa'Tereth-nek megígért véráldozatra próbál nem is gondolni, hiszen minden bosszúvágya és eltökéltsége ellenére mégsem szívesen ölne meg egy másik érző lényt. Márpedig, ha élni akar, előbb-utóbb muszáj lesz és az igazat megvallva már vannak is arra vonatkozó tervei, hogy miképp szeretné kivitelezni a dolgot. Ez azonban még a jövő zenéje, egyelőre várja Onyawantha kérdéseit ebben a meghitt pillanatban. *