Arthenior - Romváros és Meredély
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Polgárnegyed (új) Templom (új) Piactér (új) | Romváros és Meredély | Sayqueves Rezidencia (új) Selyemrév (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 32 (621. - 640. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
640. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-10-29 21:00:32
Üzenet elküldve: 2020-10-29 21:00:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Viharos nap másnapján//
*Talán nem túlzás azt hinni, hogy képes kiolvasni Nisamie tekintetéből a ki nem mondott kérdéseket. Ha érteni nem is érti szó szerint, azokban a nagy, zöld szemekben szinte izzik a düh és a harag. Ha a medvetermetű érzelmes ember volna, talán mosolyogna a lány szemében égő lángokon. Nem, nem a lányon, hanem az eredményen, amelyet pár nap alatt sikerült elérnie nála. Ő egy agresszor, aki rákényszerítette az erősebb jogán akaratát szegény ártatlan lánykára és olyanokra kényszerítette, amelyeket magától talán sosem tett volna meg.
A választ nem kíséri reakció vagy megtorlás, amiért feltételt szab. Sőt, kimondottan tetszik neki az amit hall. Az a legjobb, ha Nisamie maga vágja el láncait. Lehet, egyszer majd hálás lesz neki a jobb életért, amelybe most taszította. A lány talpraesettnek látszik, olyannak, aki eléri amit akar. Kellett neki ez a lökés.*
- Ez a beszéd. *Dörmögi talán már Nisamie hátának, ahogy a lány már befelé indul. Szavában nincs semmi elismerő vagy érzelmes, sem büszkeség. Egyszerű tudomásulvételnek hangzik.
Nem kell megismételnie, hogy mi történik, ha visszatértekor mégsem találja romokban a házat. Utálja ismételni magát.
A rövid felszerelkezés és távozás közben senki sem zavarja meg. Nem is várja, hogy a lány elbúcsúzzon tőle vagy megköszönje amit tett vagy átkozza ugyanezért.
Elhozta neki a változást, az útra már neki kell rálépnie.*
~ Mert én vagyok a kezdet, a Kapu. Rajtam keresztül érkezik a változás és nem kérdem, felkészültél-e rá.~
*Talán nem túlzás azt hinni, hogy képes kiolvasni Nisamie tekintetéből a ki nem mondott kérdéseket. Ha érteni nem is érti szó szerint, azokban a nagy, zöld szemekben szinte izzik a düh és a harag. Ha a medvetermetű érzelmes ember volna, talán mosolyogna a lány szemében égő lángokon. Nem, nem a lányon, hanem az eredményen, amelyet pár nap alatt sikerült elérnie nála. Ő egy agresszor, aki rákényszerítette az erősebb jogán akaratát szegény ártatlan lánykára és olyanokra kényszerítette, amelyeket magától talán sosem tett volna meg.
A választ nem kíséri reakció vagy megtorlás, amiért feltételt szab. Sőt, kimondottan tetszik neki az amit hall. Az a legjobb, ha Nisamie maga vágja el láncait. Lehet, egyszer majd hálás lesz neki a jobb életért, amelybe most taszította. A lány talpraesettnek látszik, olyannak, aki eléri amit akar. Kellett neki ez a lökés.*
- Ez a beszéd. *Dörmögi talán már Nisamie hátának, ahogy a lány már befelé indul. Szavában nincs semmi elismerő vagy érzelmes, sem büszkeség. Egyszerű tudomásulvételnek hangzik.
Nem kell megismételnie, hogy mi történik, ha visszatértekor mégsem találja romokban a házat. Utálja ismételni magát.
A rövid felszerelkezés és távozás közben senki sem zavarja meg. Nem is várja, hogy a lány elbúcsúzzon tőle vagy megköszönje amit tett vagy átkozza ugyanezért.
Elhozta neki a változást, az útra már neki kell rálépnie.*
~ Mert én vagyok a kezdet, a Kapu. Rajtam keresztül érkezik a változás és nem kérdem, felkészültél-e rá.~
639. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-10-29 15:26:24
Üzenet elküldve: 2020-10-29 15:26:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Viharos nap másnapján//
*Ahogy az első ijedelem okozta sokk lassan múlni kezd, úgy kap erőre a lány dühe. Persze a rettegés ettől függetlenül megmarad, épp csak kérdések milliói zúdulnak Nisamiera hirtelenjében. ~Ki ez az ember? Kinek gondolja magát? Miért teheti ezt meg? ~ Olyan kérdések, amiket persze nem tehet fel, de még ha fel is tenné őket, bizonyosan nem kapna rájuk választ. Vagy talán az egy hat egy pillanatra rövidülne. Persze az is felmerül benne, hogy akár ellen is szegülhetne, de valamiért nincs kétsége afelől, hogy azzal csak saját koporsójába verne újabb szöget. Nem is tudja eldönteni, hogy a tehetetlensége vagy kiszolgáltatottsága dühíti-e jobban jelenleg.
A visszautasító válasz már nem is tud olyan rosszul esni, mint amennyire húsba vágó a tény, hogy egy hat áll rendelkezésükre a költözéshez. Néhány pillanatig sűrűn pislogva néz Gabrael irányába, aztán a szokott módon elkapja tekintetét, valami egészen távoli pontot szúrva ki a messzeségben.*
- Rendben. Legyen egy hat. De a házat én gyújtom fel. *Ha van rá módja, a szürke szemekbe pillant. Tekintete komolynak és határozottnak tetszik, a félelem és a harag már csak szapora légzéséből és megfeszült tartásából sejthető. A választ még mindenképp megvárja, de bármi is legyen az, egyszerűen csak rábólint. Érti, hogy jelenleg nem sok értelme van az alkudozásnak, de valamiért reménykedik abban, hogy ezt a kérést – még akkor is, ha kijelentésként hangzott el – teljesíti neki a harcos. Ha már az enyészeté lesz a ház, látnia kell, ahogy lángok mardossák... sőt, neki kell lángba borítania.
Ezután kissé andalgó léptekkel indul neki eredeti céljának, magára hagyva Gabraelt a tűznél.
Mielőtt apja szobájába belépne, néhány percig még némán támasztja a falat a konyhában. Gondolatai olyan sebesen kergetik egymást, hogy saját magát is alig tudja követni. Szüksége van némi időre, míg megnyugszik annyira, hogy apja elé merjen lépni. Ezúttal nem kezd bele a helyzet vázolásába, inkább magára hagyja az öreget a nem mindennapi ebéddel, hadd élvezze ki, ha már neki ez nem adatott meg.
Ugyan hallja, hogy odalent újból nyílik az ajtó, ahogyan a vért felvételének zaja is felszűrődik az emeletre, de eszébe sem jut lemenni. Nincs már mit mondania a másiknak, így csak szépen kivárja, míg az távozik. Addig ott kuporog a lépcső tetején, amíg el nem hal az utcában a lódobogás. Ezután is csak óvatosan merészkedik elő, hogy eloltsa odakint a parazsat.*
*Ahogy az első ijedelem okozta sokk lassan múlni kezd, úgy kap erőre a lány dühe. Persze a rettegés ettől függetlenül megmarad, épp csak kérdések milliói zúdulnak Nisamiera hirtelenjében. ~Ki ez az ember? Kinek gondolja magát? Miért teheti ezt meg? ~ Olyan kérdések, amiket persze nem tehet fel, de még ha fel is tenné őket, bizonyosan nem kapna rájuk választ. Vagy talán az egy hat egy pillanatra rövidülne. Persze az is felmerül benne, hogy akár ellen is szegülhetne, de valamiért nincs kétsége afelől, hogy azzal csak saját koporsójába verne újabb szöget. Nem is tudja eldönteni, hogy a tehetetlensége vagy kiszolgáltatottsága dühíti-e jobban jelenleg.
A visszautasító válasz már nem is tud olyan rosszul esni, mint amennyire húsba vágó a tény, hogy egy hat áll rendelkezésükre a költözéshez. Néhány pillanatig sűrűn pislogva néz Gabrael irányába, aztán a szokott módon elkapja tekintetét, valami egészen távoli pontot szúrva ki a messzeségben.*
- Rendben. Legyen egy hat. De a házat én gyújtom fel. *Ha van rá módja, a szürke szemekbe pillant. Tekintete komolynak és határozottnak tetszik, a félelem és a harag már csak szapora légzéséből és megfeszült tartásából sejthető. A választ még mindenképp megvárja, de bármi is legyen az, egyszerűen csak rábólint. Érti, hogy jelenleg nem sok értelme van az alkudozásnak, de valamiért reménykedik abban, hogy ezt a kérést – még akkor is, ha kijelentésként hangzott el – teljesíti neki a harcos. Ha már az enyészeté lesz a ház, látnia kell, ahogy lángok mardossák... sőt, neki kell lángba borítania.
Ezután kissé andalgó léptekkel indul neki eredeti céljának, magára hagyva Gabraelt a tűznél.
Mielőtt apja szobájába belépne, néhány percig még némán támasztja a falat a konyhában. Gondolatai olyan sebesen kergetik egymást, hogy saját magát is alig tudja követni. Szüksége van némi időre, míg megnyugszik annyira, hogy apja elé merjen lépni. Ezúttal nem kezd bele a helyzet vázolásába, inkább magára hagyja az öreget a nem mindennapi ebéddel, hadd élvezze ki, ha már neki ez nem adatott meg.
Ugyan hallja, hogy odalent újból nyílik az ajtó, ahogyan a vért felvételének zaja is felszűrődik az emeletre, de eszébe sem jut lemenni. Nincs már mit mondania a másiknak, így csak szépen kivárja, míg az távozik. Addig ott kuporog a lépcső tetején, amíg el nem hal az utcában a lódobogás. Ezután is csak óvatosan merészkedik elő, hogy eloltsa odakint a parazsat.*
638. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-10-29 11:28:30
Üzenet elküldve: 2020-10-29 11:28:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Viharos nap másnapján//
*Ha ismerné Nisamie gondolatait arról, hogy milyen okokból és hogyan keveredett a boltjába és ezzel az életébe, akkor jót derülne. Maga sem tudja a választ, de nem hisz a véletlenekben. Az eleve elrendeltben sem igazán. A lány biztosan gonosznak tartja, hogy rátelepedett az életükre, hogy kihasználta a gyengeségüket és azt, hogy nem tudták megvédeni magukat tőle. Ám később akár még pozitívan is gondolhat vissza rá, amikor rájön, hogy a "segítségével" kilábalhatott egy olyan gödörből, amelyet önmaga ásott és minden nappal csak mélyített, abban a reményben, hogy egyszer mégis elhagyhatja majd.
A szavai, amelyeket Nisamie felé intéz miközben a lány a házba tart, azzal a szándékkal, hogy apjának is vigyen a sültből, ahogy sejtette, megállítják. Érzi és látja, hogy a mondanivalója szinte letaglózza a lányt, a félelme szinte tapinthatóvá válik. Szürke, hideg tekintetét felé fordítja elszakítva a tűz lángjainak táncától és találkozik a pillantásuk.
A mentegetőzést meghallgatja, de még csak el sem mosolyodik. Ugyanolyan fagyosan, szívbe- és gerincbe markolón néz a ház hátsó ajtajában álló lányra, mint korábban is tette.*
- Ne kufárkodj a halállal, gyermek. *Válaszolja sötéten, ahogy visszafordul a tűz felé.*
- Egy hat. Nem több.
*A két hat épp elég, hogy kiutat keressen, valahogyan megpróbálja elodázni az elkerülhetetlent. Az idő fele azzal telne el, hogy törpengjen, mivel is kerülhetné el az elkerülhetetlent. Így viszont, minden erejével azon lesz, hogy teljesítsen, nem is lesz ideje, hogy mással foglalkozzon.
Nisamie erős lány, de elpuhította a kényszer és a kilátástalanság. Tormába esett légy esete - azt hiszi, nincs jobb és megelégszik a mocsárra, amelybe süllyedt.
Valószínűleg a lány bemegy a házba, hogy eltűnjön a medvetermetű pillantása elől, hogy összeszedje magát. Ez idő alatt a férfi felkel a tűztől, elégedetten dörzsöli meg mellkasát. Ideje indulnia. A küldetését bevégezte, az ultimátum megszületett.
A boltba indul, ahol a felszerelését hagyta és komótosan felvértezi magát. Amikor pedig végzett, összepakolja maradék felszerelését és nyeregtáskáit. A bolt bejáratán keresztül távozik, hogy odakint felnyergelje lovát és fellendüljön a nyeregbe.
Ugyan nem sikerült célt találnia magának, amely elűzi a semmitevés nyomasztó érzését, de sikerült megváltoztatnia valaki életét, felrázni a tespedésből.
Ha pedig mégsem, akkor Sa'tereth akarata szerint szabadítja meg a céltalan élet gyötrelmeitől egy hat múlva. Bárhogyan is legyen, amikor visszatér, porig égeti ezt a kunyhót. Termetes alakja lassan távolodók a Romvárostól a piac felé, majd eltűnik egy sarkon.*
*Ha ismerné Nisamie gondolatait arról, hogy milyen okokból és hogyan keveredett a boltjába és ezzel az életébe, akkor jót derülne. Maga sem tudja a választ, de nem hisz a véletlenekben. Az eleve elrendeltben sem igazán. A lány biztosan gonosznak tartja, hogy rátelepedett az életükre, hogy kihasználta a gyengeségüket és azt, hogy nem tudták megvédeni magukat tőle. Ám később akár még pozitívan is gondolhat vissza rá, amikor rájön, hogy a "segítségével" kilábalhatott egy olyan gödörből, amelyet önmaga ásott és minden nappal csak mélyített, abban a reményben, hogy egyszer mégis elhagyhatja majd.
A szavai, amelyeket Nisamie felé intéz miközben a lány a házba tart, azzal a szándékkal, hogy apjának is vigyen a sültből, ahogy sejtette, megállítják. Érzi és látja, hogy a mondanivalója szinte letaglózza a lányt, a félelme szinte tapinthatóvá válik. Szürke, hideg tekintetét felé fordítja elszakítva a tűz lángjainak táncától és találkozik a pillantásuk.
A mentegetőzést meghallgatja, de még csak el sem mosolyodik. Ugyanolyan fagyosan, szívbe- és gerincbe markolón néz a ház hátsó ajtajában álló lányra, mint korábban is tette.*
- Ne kufárkodj a halállal, gyermek. *Válaszolja sötéten, ahogy visszafordul a tűz felé.*
- Egy hat. Nem több.
*A két hat épp elég, hogy kiutat keressen, valahogyan megpróbálja elodázni az elkerülhetetlent. Az idő fele azzal telne el, hogy törpengjen, mivel is kerülhetné el az elkerülhetetlent. Így viszont, minden erejével azon lesz, hogy teljesítsen, nem is lesz ideje, hogy mással foglalkozzon.
Nisamie erős lány, de elpuhította a kényszer és a kilátástalanság. Tormába esett légy esete - azt hiszi, nincs jobb és megelégszik a mocsárra, amelybe süllyedt.
Valószínűleg a lány bemegy a házba, hogy eltűnjön a medvetermetű pillantása elől, hogy összeszedje magát. Ez idő alatt a férfi felkel a tűztől, elégedetten dörzsöli meg mellkasát. Ideje indulnia. A küldetését bevégezte, az ultimátum megszületett.
A boltba indul, ahol a felszerelését hagyta és komótosan felvértezi magát. Amikor pedig végzett, összepakolja maradék felszerelését és nyeregtáskáit. A bolt bejáratán keresztül távozik, hogy odakint felnyergelje lovát és fellendüljön a nyeregbe.
Ugyan nem sikerült célt találnia magának, amely elűzi a semmitevés nyomasztó érzését, de sikerült megváltoztatnia valaki életét, felrázni a tespedésből.
Ha pedig mégsem, akkor Sa'tereth akarata szerint szabadítja meg a céltalan élet gyötrelmeitől egy hat múlva. Bárhogyan is legyen, amikor visszatér, porig égeti ezt a kunyhót. Termetes alakja lassan távolodók a Romvárostól a piac felé, majd eltűnik egy sarkon.*
637. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-10-26 20:05:13
Üzenet elküldve: 2020-10-26 20:05:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Viharos nap másnapján//
*Még most sem érti teljesen, miért és hogyan keveredett ide Gabrael, és miért beszélget vele olyan dolgokról, amikhez az égvilágon semmi köze, de már nem is igazán próbálja megfejteni, hogyan jutottak idáig. Teli hassal valóban jóval kevesebb dolog tudja érdekelni, egészen kellemes nyugodtság uralkodik el tagjain is, ahogy ott a fűben üldögél. Addig nem is nagyon izgatja magát, amíg a férfi szavai eszébe nem juttatják mindennapi nyomorát, a kiúttalanságot és a feloldhatatlannak vélt kötöttségeket, amik ellehetetlenítenek mindenfajta tervezést a jövővel. Szinte sajnálja, hogy ezt ritka és különleges alkalmat – hogy jóllakott – így nem tudja minden ízében kiélvezni. De hát a nyomasztó gondolatok már csak ilyenek; az ember nem igazán válogathatja meg, mikor kér, és mikor nem kér belőlük.
Mivel a valódi válaszadásnál jóval egyszerűbbnek tűnik elmenekülni a kialakult helyzetből, Nisamie nem rest kihasználni az alkalmat. Összeszedi a maradék ételt az apjának, és már indul is az emeletre, abban reménykedve, hogy mire visszatér, az egész gondolatmenet feledésbe merül.
Nagyobbat talán nem is tévedhetne, ahogyan ez hamarosan számára is kiderül. Gondolatai már valahol az emeleti szobában járnak, amikor Gabrael mélyen dörmögő hangja visszarántja őt ebbe a valóságba. Elakad a lépésben és meg kell támaszkodnia a ház falában, mert hirtelenjében mintha minden ereje elhagyná. Csupán erős lélekjelenlétének köszönheti, hogy el nem ájul az első ijedelemtől, amit a férfi szavai kiváltanak belőle. Mert bizony nagyon megijed. Eszébe sem jut, hogy ez is olyan üres fenyegetés lenne, amit elereszthet a füle mellett. Erről érzi, hogy szóról szóra úgy fog történni minden, ahogyan most elhangzott.*
- Egy hat túl kevés. Adj kettőt. *Ha ő nem áll ki magáért, senki nem fog, így kénytelen erőt venni magán, bármennyire is nehéz jelen helyzetben. Ellép a faltól és visszafordul a másik felé, s igyekszik minél kevesebbet mutatni abból, mennyire meg van rémülve. Ez arcának falfehérségétől eltekintve egész jól sikerül is. *
- Ha egyedül kellene mennem, elég lenne egy óra is, de apám nem fogja olyan egyszerűen itt hagyni ezt a házat. *Nem könyörög, inkább alkudni próbál.*
*Még most sem érti teljesen, miért és hogyan keveredett ide Gabrael, és miért beszélget vele olyan dolgokról, amikhez az égvilágon semmi köze, de már nem is igazán próbálja megfejteni, hogyan jutottak idáig. Teli hassal valóban jóval kevesebb dolog tudja érdekelni, egészen kellemes nyugodtság uralkodik el tagjain is, ahogy ott a fűben üldögél. Addig nem is nagyon izgatja magát, amíg a férfi szavai eszébe nem juttatják mindennapi nyomorát, a kiúttalanságot és a feloldhatatlannak vélt kötöttségeket, amik ellehetetlenítenek mindenfajta tervezést a jövővel. Szinte sajnálja, hogy ezt ritka és különleges alkalmat – hogy jóllakott – így nem tudja minden ízében kiélvezni. De hát a nyomasztó gondolatok már csak ilyenek; az ember nem igazán válogathatja meg, mikor kér, és mikor nem kér belőlük.
Mivel a valódi válaszadásnál jóval egyszerűbbnek tűnik elmenekülni a kialakult helyzetből, Nisamie nem rest kihasználni az alkalmat. Összeszedi a maradék ételt az apjának, és már indul is az emeletre, abban reménykedve, hogy mire visszatér, az egész gondolatmenet feledésbe merül.
Nagyobbat talán nem is tévedhetne, ahogyan ez hamarosan számára is kiderül. Gondolatai már valahol az emeleti szobában járnak, amikor Gabrael mélyen dörmögő hangja visszarántja őt ebbe a valóságba. Elakad a lépésben és meg kell támaszkodnia a ház falában, mert hirtelenjében mintha minden ereje elhagyná. Csupán erős lélekjelenlétének köszönheti, hogy el nem ájul az első ijedelemtől, amit a férfi szavai kiváltanak belőle. Mert bizony nagyon megijed. Eszébe sem jut, hogy ez is olyan üres fenyegetés lenne, amit elereszthet a füle mellett. Erről érzi, hogy szóról szóra úgy fog történni minden, ahogyan most elhangzott.*
- Egy hat túl kevés. Adj kettőt. *Ha ő nem áll ki magáért, senki nem fog, így kénytelen erőt venni magán, bármennyire is nehéz jelen helyzetben. Ellép a faltól és visszafordul a másik felé, s igyekszik minél kevesebbet mutatni abból, mennyire meg van rémülve. Ez arcának falfehérségétől eltekintve egész jól sikerül is. *
- Ha egyedül kellene mennem, elég lenne egy óra is, de apám nem fogja olyan egyszerűen itt hagyni ezt a házat. *Nem könyörög, inkább alkudni próbál.*
636. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-10-25 17:04:19
Üzenet elküldve: 2020-10-25 17:04:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 210
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 210
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
// A hegyes végével //
* A vigasztalás sikeresnek bizonyul, így aztán máris jobb a hangulat. Még egy barátságos vállon lökést is kap ajándékba. Saját múltjából is feltár egy kicsit, amit igazán ritkán szokott felhozni.*
- Nem kell sajnálni!* Mondja csendesen, miközben a ruhával bajlódnak. El is indulnak a romok irányába, amire aztán Rlilla olyan kijelentést tesz, ami eléggé felkelti a lány érdeklődését.*
- Nem megyünk át. Úgy beszélsz, mint aki már járt a túloldalt. Mit csináltál te azon a helyen?* Kíváncsiskodik ő is. Ő is kap kérdéseket és, amire igyekszik kielégítő választ adni.*
- Jó volt. Nagyon is jó. Talán túl jó. A vezér nője vett a szárnyai alá. Eleinte kicsit szűkösen éltünk, de aztán egyre jobban kezdtek menni a dolgok. Nagy mulatságokat csaptunk a jó fogások után. Ettünk, ittunk és bujálkodtunk. Ahogy kezdtem nőni úgy tanultam bele a mesterségbe. Még most is emlékszem az első áldozatomra. Nem volt szép munka, de megöltem. Még csak bűntudatom sem volt utána. Javarészt úgyis módos célpontokat kaptam, akikért nem volt kár. Szóval összefoglalva nem volt rossz. Persze nem egyszer a fogam is ott hagyhattam volna, de mindig megúsztam. De már vége azoknak az időknek. A bandából se nagyon maradtunk sokan. Talán már mindenki meghalt. Ezt vállaltuk a törvényen kívüli élettel. Talán kicsit meg is komolyodtam, amióta szinte csak egyedül vagyok. Új város, új lehetőségek, új személyiség.* Fejezi be végül, majd az egyik házra mutat.*
- Az meg is felel nekünk most. Rakd le a ruhád valahova, mert vétek lenne, ha valami baja esne. Rád bízom, hogy mivel kezdjük el. Választhatsz a fegyvereid közül nyugodtan.* Sajátját is készenlétbe helyezi és azt húzza elő, amit társa választ. Kíváncsi, hogy mennyire lesz tehetséges a fegyverforgatásban társa.*
* A vigasztalás sikeresnek bizonyul, így aztán máris jobb a hangulat. Még egy barátságos vállon lökést is kap ajándékba. Saját múltjából is feltár egy kicsit, amit igazán ritkán szokott felhozni.*
- Nem kell sajnálni!* Mondja csendesen, miközben a ruhával bajlódnak. El is indulnak a romok irányába, amire aztán Rlilla olyan kijelentést tesz, ami eléggé felkelti a lány érdeklődését.*
- Nem megyünk át. Úgy beszélsz, mint aki már járt a túloldalt. Mit csináltál te azon a helyen?* Kíváncsiskodik ő is. Ő is kap kérdéseket és, amire igyekszik kielégítő választ adni.*
- Jó volt. Nagyon is jó. Talán túl jó. A vezér nője vett a szárnyai alá. Eleinte kicsit szűkösen éltünk, de aztán egyre jobban kezdtek menni a dolgok. Nagy mulatságokat csaptunk a jó fogások után. Ettünk, ittunk és bujálkodtunk. Ahogy kezdtem nőni úgy tanultam bele a mesterségbe. Még most is emlékszem az első áldozatomra. Nem volt szép munka, de megöltem. Még csak bűntudatom sem volt utána. Javarészt úgyis módos célpontokat kaptam, akikért nem volt kár. Szóval összefoglalva nem volt rossz. Persze nem egyszer a fogam is ott hagyhattam volna, de mindig megúsztam. De már vége azoknak az időknek. A bandából se nagyon maradtunk sokan. Talán már mindenki meghalt. Ezt vállaltuk a törvényen kívüli élettel. Talán kicsit meg is komolyodtam, amióta szinte csak egyedül vagyok. Új város, új lehetőségek, új személyiség.* Fejezi be végül, majd az egyik házra mutat.*
- Az meg is felel nekünk most. Rakd le a ruhád valahova, mert vétek lenne, ha valami baja esne. Rád bízom, hogy mivel kezdjük el. Választhatsz a fegyvereid közül nyugodtan.* Sajátját is készenlétbe helyezi és azt húzza elő, amit társa választ. Kíváncsi, hogy mennyire lesz tehetséges a fegyverforgatásban társa.*
635. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-10-25 00:26:43
Üzenet elküldve: 2020-10-25 00:26:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 151
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 151
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
// Egyéb vásárlás //
* Nimral vigasztalása megérinti Rlilla lelkét. A lányka, aki annyira kevés gyengédséget kapott eddigi élete során, hogy minden morzsát felmagasztal, most egy egész áradatnyit zsebelhet be, ami szinte földöntúli örömmel ruházza fel. *
- Szerintem meg az egész a te érdemed - * mosolyogva löki meg vállával társa vállát. A nő múltja sem szép. Rlilla legörbíti száját, bár ez a történet sem tántorítja el attól az óhajától, hogy egyszer megtudja, kik is voltak a felmenői.*
- Sajnálom - * nem tud mást mondani. Szidhatná a férfit, vagy sóhajtozhatna a nő lelki üdvéért, de nem tudja a kapcsolatokat, így csak együtt érző tud lenni. A ruha megvan, végre, sok nehézség árán, de a félelf úgy hiszi a lehető legszebbet kapta meg az egész piacon. Sőt, egész Artheniorba. *
- Irány, irány, jaj majd a hídon is átkelünk? Az legutóbb is marha ijesztő volt - * fecseg, hóna alá szorítva a ruhát. Úgy bánik vele, mint egy kinccsel. Közben közepes tempóban halad a romváros felé, kivéve ha a sötételf mást nem mond. *
- Szóval téged martalócok neveltek fel? Milyen volt úgy felnőni? - * kérdez rá míg haladnak. Kíváncsiságát nem tudja elfojtani, ajka nyílik rögvest, ha valami megfogalmazódik fejecskéjében. *
* Nimral vigasztalása megérinti Rlilla lelkét. A lányka, aki annyira kevés gyengédséget kapott eddigi élete során, hogy minden morzsát felmagasztal, most egy egész áradatnyit zsebelhet be, ami szinte földöntúli örömmel ruházza fel. *
- Szerintem meg az egész a te érdemed - * mosolyogva löki meg vállával társa vállát. A nő múltja sem szép. Rlilla legörbíti száját, bár ez a történet sem tántorítja el attól az óhajától, hogy egyszer megtudja, kik is voltak a felmenői.*
- Sajnálom - * nem tud mást mondani. Szidhatná a férfit, vagy sóhajtozhatna a nő lelki üdvéért, de nem tudja a kapcsolatokat, így csak együtt érző tud lenni. A ruha megvan, végre, sok nehézség árán, de a félelf úgy hiszi a lehető legszebbet kapta meg az egész piacon. Sőt, egész Artheniorba. *
- Irány, irány, jaj majd a hídon is átkelünk? Az legutóbb is marha ijesztő volt - * fecseg, hóna alá szorítva a ruhát. Úgy bánik vele, mint egy kinccsel. Közben közepes tempóban halad a romváros felé, kivéve ha a sötételf mást nem mond. *
- Szóval téged martalócok neveltek fel? Milyen volt úgy felnőni? - * kérdez rá míg haladnak. Kíváncsiságát nem tudja elfojtani, ajka nyílik rögvest, ha valami megfogalmazódik fejecskéjében. *
634. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-10-22 19:36:07
Üzenet elküldve: 2020-10-22 19:36:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 727
OOC üzenetek: 487
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 727
OOC üzenetek: 487
Játékstílus: Megfontolt
//Temetetlen Hullák//
* Az a lényeg, hogy az út tiszta, így aztán, amilyen gyorsan csak tudják átrohannak a testtel az úton. Azért ez így sem könnyű dolog, de csak elérnek a kerítésig. Most, hogy itt vannak már csak át kell dobniuk az uraságot és biztonságban tudhatják magukat. Neki leselkednek és valahogy csak át lendítik az újabb kerítésen, bár a test igyekszik megnehezíteni a dolgukat. Ahol tud beakad és minduntalan, csak vissza felé jönne. Mindegyikük homloka gyöngyözik már mire végeznek, de legalább innen már szabad az út a pincébe. A romos öreg pince most igazán barátságosnak tűnik ezután az út után. Hosszú és kalandos este volt. Nimeril is lerogy a földre, hogy pihenjen. Az egyik kölyök még alig fúja ki magát, de máris aggodalmaskodik.*
- Ne félj! Nagy a környék, ráadásul köves a talaj. Ráadásul én se sokat fogok várni a boncolással. Amint a barátotokat holnap ellátom neki kezdek.* Nyugtatja ezzel magát is. Amint jobban kifújták magukat felrakják a testet a helyiségben lévő asztalra. Ideje lelépni innen, mert nem szeretné, ha idecsalnának valakit.*
- Ezt adjátok oda annak a lánynak! Meg holnap lőjetek azzal a szép csúzlival valami madarat! A főt hús meg a leve jó lenne a betegnek.* Kést meg lábost szereztek ma, szóval főzni azt fognak tudni, ha fognak valamit, mert szegény elf ne válogasson! A tanonc is szívesen betolna egy kis patkány húsit, de nem egyszerű azt fogni, főleg ilyen fáradtan nem. Az utasításokat kiadta, így aztán jobb híján elmegy a kis romos szállására a szegények negyedébe. Ma hamar elfogja nyomni az álom az biztos.*
* Az a lényeg, hogy az út tiszta, így aztán, amilyen gyorsan csak tudják átrohannak a testtel az úton. Azért ez így sem könnyű dolog, de csak elérnek a kerítésig. Most, hogy itt vannak már csak át kell dobniuk az uraságot és biztonságban tudhatják magukat. Neki leselkednek és valahogy csak át lendítik az újabb kerítésen, bár a test igyekszik megnehezíteni a dolgukat. Ahol tud beakad és minduntalan, csak vissza felé jönne. Mindegyikük homloka gyöngyözik már mire végeznek, de legalább innen már szabad az út a pincébe. A romos öreg pince most igazán barátságosnak tűnik ezután az út után. Hosszú és kalandos este volt. Nimeril is lerogy a földre, hogy pihenjen. Az egyik kölyök még alig fúja ki magát, de máris aggodalmaskodik.*
- Ne félj! Nagy a környék, ráadásul köves a talaj. Ráadásul én se sokat fogok várni a boncolással. Amint a barátotokat holnap ellátom neki kezdek.* Nyugtatja ezzel magát is. Amint jobban kifújták magukat felrakják a testet a helyiségben lévő asztalra. Ideje lelépni innen, mert nem szeretné, ha idecsalnának valakit.*
- Ezt adjátok oda annak a lánynak! Meg holnap lőjetek azzal a szép csúzlival valami madarat! A főt hús meg a leve jó lenne a betegnek.* Kést meg lábost szereztek ma, szóval főzni azt fognak tudni, ha fognak valamit, mert szegény elf ne válogasson! A tanonc is szívesen betolna egy kis patkány húsit, de nem egyszerű azt fogni, főleg ilyen fáradtan nem. Az utasításokat kiadta, így aztán jobb híján elmegy a kis romos szállására a szegények negyedébe. Ma hamar elfogja nyomni az álom az biztos.*
633. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-10-22 16:59:40
Üzenet elküldve: 2020-10-22 16:59:40
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Temetetlen Hullák//
*Mivel a trió teljesen mással van elfoglalva, fogalmuk sincs, mi történik a lángokban álló házzal, amelyet a Jégvarázslók oltani kezdtek. Saját szívük dobolását hallhatják a fülükben, ahogy a holttesttel átrohannak az úton. A kerítésnél, bár már csinálták korábban, azért pár pillanatig elbíbelődnek, a holtmerev test nehezen engedelmeskedik és ha még mindig ellenállna a ténynek, hogy meglovasította a hármas lanawini porhüvelyét.
A kerítés túloldalán valóban megadón puffan a test és ha a gyerekek és Nimeril is átmászott, akkor már csaknem biztonságban tudhatják magukat.*
- Fieffünk! *Suttogja a fazekas kölyök még izgatottan.
A félvér lány szavára a fiú előresiet, mutatja az utat a pince felé és csakhamar lent találják magukat a hűvös, penészszagú pincében. Mindhármuk homlokát verejték pettyezi, sűrűn szedik a levegőt, mellkasuk gyorsan emelkedik-süllyed. De megcsinálták. A hulla merev, természetellenes pózban hever arccal lefelé a pince padlóján. A két kölyök hunyt szemmel, hátukat a hideg falnak vetve fújtatnak.*
- Mi lef, ha idetalálnak? *Aggodalmaskodik az egyik kölyök ingujjába törölve izzadt homlokát.*
- Tegyük fel az asztalra, ott nem rágják meg a patkányok se. Talán. *Vonja meg a vállát határozatlanul.
Egy keskeny asztal áll a pincében, arra rá tudják fektetni a jobb napokat látott testet. Kicsit koszos, sáros és a ruhája is szakadt, de nem udvari bálba akarja vinni Nimeril.
Ha végeztek, felmehetnek mindhárman. A kölykök még mindig osonnak és ide-oda tekintgetnek, majd szalmával elfedik a pince lejáratát. Ha nagyon keresi valaki, megtalálja, de egész jó álca.*
- Akkor holnap! *Köszönnek el a kölykök szinte egyszerre, majd a zsákmányt a hónuk alá csapva elindulnak.*
- Ne feledd el, mit ígértél! *Szól még vissza a másik utalva a himlős barátjára, majd még meghallgatják, ha Nimeril mond valamit és eltűnnek a házak között.*
*Mivel a trió teljesen mással van elfoglalva, fogalmuk sincs, mi történik a lángokban álló házzal, amelyet a Jégvarázslók oltani kezdtek. Saját szívük dobolását hallhatják a fülükben, ahogy a holttesttel átrohannak az úton. A kerítésnél, bár már csinálták korábban, azért pár pillanatig elbíbelődnek, a holtmerev test nehezen engedelmeskedik és ha még mindig ellenállna a ténynek, hogy meglovasította a hármas lanawini porhüvelyét.
A kerítés túloldalán valóban megadón puffan a test és ha a gyerekek és Nimeril is átmászott, akkor már csaknem biztonságban tudhatják magukat.*
- Fieffünk! *Suttogja a fazekas kölyök még izgatottan.
A félvér lány szavára a fiú előresiet, mutatja az utat a pince felé és csakhamar lent találják magukat a hűvös, penészszagú pincében. Mindhármuk homlokát verejték pettyezi, sűrűn szedik a levegőt, mellkasuk gyorsan emelkedik-süllyed. De megcsinálták. A hulla merev, természetellenes pózban hever arccal lefelé a pince padlóján. A két kölyök hunyt szemmel, hátukat a hideg falnak vetve fújtatnak.*
- Mi lef, ha idetalálnak? *Aggodalmaskodik az egyik kölyök ingujjába törölve izzadt homlokát.*
- Tegyük fel az asztalra, ott nem rágják meg a patkányok se. Talán. *Vonja meg a vállát határozatlanul.
Egy keskeny asztal áll a pincében, arra rá tudják fektetni a jobb napokat látott testet. Kicsit koszos, sáros és a ruhája is szakadt, de nem udvari bálba akarja vinni Nimeril.
Ha végeztek, felmehetnek mindhárman. A kölykök még mindig osonnak és ide-oda tekintgetnek, majd szalmával elfedik a pince lejáratát. Ha nagyon keresi valaki, megtalálja, de egész jó álca.*
- Akkor holnap! *Köszönnek el a kölykök szinte egyszerre, majd a zsákmányt a hónuk alá csapva elindulnak.*
- Ne feledd el, mit ígértél! *Szól még vissza a másik utalva a himlős barátjára, majd még meghallgatják, ha Nimeril mond valamit és eltűnnek a házak között.*
632. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-10-19 21:14:54
Üzenet elküldve: 2020-10-19 21:14:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Viharos nap másnapján//
*Olykor el-elnézi a csirkét habzsoló Nisamiet, de már nem érzi azt a korábban érzett lenézést, ami kezdetekben kialakult benne. Míg velük volt, rájött egy-két dologra és megvilágosodott bizonyos kérdésekben. Lassan neki is elég lesz az evésből, a zöldség is jól esett, bár nem szokott túl sokat enni belőle. A fűszersó, vagy mi a fene, amivel a lány bekente sütés előtt, valóban ízletessé tette a húst. A tűzbe dobja a csontokat, majd jóízűt böfög. Jól esne most egy kis bor.
A kis tücsök vonásai nyugodtabbnak látszanak most, hogy tele a hasa. A kialakuló, bizalmas hangú beszélgetés pedig lassan beindul. A lány nevetésében nincs semmi öröm, semmi derű, helyette mintha keserűséget és fájdalmat hallana ki belőle.
A választ hallva bebizonyosodik, hogy igaza van. A medvetermetű végignéz a viskón és a környező romokon. Mintha Nisamie most megnyílt volna előtte kicsit, pedig eddig zárkózott volt, mintha féltette volna az igazságot. Hogy a hús megosztása vagy a jóllakottság hozta ki belőle ezt az őszinteséget, nem tudni, de a medvetermetű elgondolkodik a szavakon.
A kifogáson, hogy miért is nem mentek már el és gyújtották fel a házat, csak degradálón elmosolyodik. Látszik rajta, hogy számára ez nem magyarázat. Nisamie dühösnek tűnik, hogy valójában kire, azt nem tudni. Vagy a medvetermetűre, hogy ilyen válaszokat kényszerített ki belőle vagy magára, hogy ennyire kinyílt neki.
Amikor elindul befelé, a férfi a tönkön ülve marad, szürke tekintetét a lángokba mélyeszti, amikor megszólal, még mielőtt a lány beérne a házba a minden bizonnyal apjának megrakott tányérral.*
- Holnap elmegyek. *Dörmögi még mindig a lángokba révülve.*
- Ez a ház a te láncod és addig nem fogsz elmenni, amíg ez a lánc ide köt. *A hangja kifejezéstelen, megborzongathatja Nisamie nyakát, jeges rémületet csempészhet a gerincébe.*
- Egy hat múlva visszajövök. És ha itt lesztek, megöllek téged is és az apádat is. *Néz fel a lány hátára.*
- Amíg valami nem kényszerít arra, hogy itt hagyd ezt a börtönt, nem fogsz elmenni és itt rohadsz meg élve. Egy hat elég, hogy kitalálj valamit. Ha nem, még utoljára találkozunk. *Fejezi be elhalkulva, a levegőben hagyva az ígéretet.*
*Olykor el-elnézi a csirkét habzsoló Nisamiet, de már nem érzi azt a korábban érzett lenézést, ami kezdetekben kialakult benne. Míg velük volt, rájött egy-két dologra és megvilágosodott bizonyos kérdésekben. Lassan neki is elég lesz az evésből, a zöldség is jól esett, bár nem szokott túl sokat enni belőle. A fűszersó, vagy mi a fene, amivel a lány bekente sütés előtt, valóban ízletessé tette a húst. A tűzbe dobja a csontokat, majd jóízűt böfög. Jól esne most egy kis bor.
A kis tücsök vonásai nyugodtabbnak látszanak most, hogy tele a hasa. A kialakuló, bizalmas hangú beszélgetés pedig lassan beindul. A lány nevetésében nincs semmi öröm, semmi derű, helyette mintha keserűséget és fájdalmat hallana ki belőle.
A választ hallva bebizonyosodik, hogy igaza van. A medvetermetű végignéz a viskón és a környező romokon. Mintha Nisamie most megnyílt volna előtte kicsit, pedig eddig zárkózott volt, mintha féltette volna az igazságot. Hogy a hús megosztása vagy a jóllakottság hozta ki belőle ezt az őszinteséget, nem tudni, de a medvetermetű elgondolkodik a szavakon.
A kifogáson, hogy miért is nem mentek már el és gyújtották fel a házat, csak degradálón elmosolyodik. Látszik rajta, hogy számára ez nem magyarázat. Nisamie dühösnek tűnik, hogy valójában kire, azt nem tudni. Vagy a medvetermetűre, hogy ilyen válaszokat kényszerített ki belőle vagy magára, hogy ennyire kinyílt neki.
Amikor elindul befelé, a férfi a tönkön ülve marad, szürke tekintetét a lángokba mélyeszti, amikor megszólal, még mielőtt a lány beérne a házba a minden bizonnyal apjának megrakott tányérral.*
- Holnap elmegyek. *Dörmögi még mindig a lángokba révülve.*
- Ez a ház a te láncod és addig nem fogsz elmenni, amíg ez a lánc ide köt. *A hangja kifejezéstelen, megborzongathatja Nisamie nyakát, jeges rémületet csempészhet a gerincébe.*
- Egy hat múlva visszajövök. És ha itt lesztek, megöllek téged is és az apádat is. *Néz fel a lány hátára.*
- Amíg valami nem kényszerít arra, hogy itt hagyd ezt a börtönt, nem fogsz elmenni és itt rohadsz meg élve. Egy hat elég, hogy kitalálj valamit. Ha nem, még utoljára találkozunk. *Fejezi be elhalkulva, a levegőben hagyva az ígéretet.*
631. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-10-18 16:16:10
Üzenet elküldve: 2020-10-18 16:16:10
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Elveszett lelkek//
*Meglepően harcias és erős a fruska, függetlenül attól, hogy testszerte szenvedés és kínzás nyomai uralkodnak rajta. A könnytől iszamós arcán elmázolódik a kosz, mi a fogva tartása alatt ráragadt. A szorítása sem gyengéd, jelezvén furcsa módon, hogy valóban ölni akar, így nem meglepő Grüksunosz ütése, még akkor sem, ha ezúttal egy női támadóról van szó.*
- Ungh... *Szalad ki a levegő a lány tüdejéből, meglibbentve a férfi haját, majd tekintete is elkerekedik, de a szorítása csupán ernyed, nem hagyja azt abba, újult erővel próbál támadni, igaz, teljes testsúlya immár Grükre nehezedik, mert a lány lábából kiszalad az erő. A férfi könnyedén elkapja az egyik kezet, s egy fájdalmas jajkiáltás kíséretében annak rendje, módja szerint fordul a lány is a tekeréssel egy irányban. A váratlan fordulat csak ezután következik, mert a másik keze is ernyed, a elengedi a nyakat, de csak azért, hogy a férfi oldalán lévő tőr markolatára markoljon, s a hüvelyből megpróbálja azt kirántani.*
- Meghalsz, bérenc! *Sziszegi fájdalmasan, kitekeredve, s a tőr lassan emelkedik ki hüvelyéből.*
*Meglepően harcias és erős a fruska, függetlenül attól, hogy testszerte szenvedés és kínzás nyomai uralkodnak rajta. A könnytől iszamós arcán elmázolódik a kosz, mi a fogva tartása alatt ráragadt. A szorítása sem gyengéd, jelezvén furcsa módon, hogy valóban ölni akar, így nem meglepő Grüksunosz ütése, még akkor sem, ha ezúttal egy női támadóról van szó.*
- Ungh... *Szalad ki a levegő a lány tüdejéből, meglibbentve a férfi haját, majd tekintete is elkerekedik, de a szorítása csupán ernyed, nem hagyja azt abba, újult erővel próbál támadni, igaz, teljes testsúlya immár Grükre nehezedik, mert a lány lábából kiszalad az erő. A férfi könnyedén elkapja az egyik kezet, s egy fájdalmas jajkiáltás kíséretében annak rendje, módja szerint fordul a lány is a tekeréssel egy irányban. A váratlan fordulat csak ezután következik, mert a másik keze is ernyed, a elengedi a nyakat, de csak azért, hogy a férfi oldalán lévő tőr markolatára markoljon, s a hüvelyből megpróbálja azt kirántani.*
- Meghalsz, bérenc! *Sziszegi fájdalmasan, kitekeredve, s a tőr lassan emelkedik ki hüvelyéből.*
630. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-10-14 20:08:39
Üzenet elküldve: 2020-10-14 20:08:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Viharos nap másnapján//
*Nem szokott hozzá, hogy ilyen gyorsan ilyen sokat egyen. Bár másnak talán a fél fogára se lenne elég az a mennyiség, amit az imént elfogyasztott, belé lassan egy falattal sem fér több. Egészen különös érzés keríti hatalmába; jó idő kell, míg végre megfogalmazza magában, hogy tulajdonképp jóllakott. A zab meg a mindenféle zöldség és gyökér valahogy sosem váltja ki ezt a csodás érzetet. Hirtelen minden sokkal egyszerűbbnek, nyugodtabbnak tetszik, Gabrael jelenléte sem feszélyezi már annyira, mint akár csak pár perccel ezelőtt. Talán ennek is köszönhető, hogy a mindenek közepébe vágó kérdésre őszintén válaszol. Végül is idejét sem tudja már, mikor beszélgetett el valakivel úgy, hogy nem az üzlet, a pénz volt terítéken.
A következő kérdés után nem állhat meg egy széles mosolyt, halkan még fel is kuncog, de valahogy az egész jelenségből hiányzik az öröm. Hamar el is komolyodnak vonásai, tekintete pedig a távolba réved.*
- Minden nap arra gondolok. Minden este azzal fekszem, és reggel úgy ébredek… Sok minden megfordult már a fejemben. Rossz dolgok is. *Maga sem tudja, miért osztja meg mindezt a férfival, de egészen könnyedén csúsznak ki ajkain a szavak. Igaz nem túl hangosan, de azért még nem motyogva.*
- A felgyújtásnak nem sok értelme lenne, csak földönfutókká válnánk. Annál azért egy fokkal jobb, hogy itt van tető mindkettőnk feje fölött. *Eléggé úgy hangzik, mint aki nem most először gondol komolyabban erre a lehetőségre. Az egyik vizeskorsó után nyúl, majd miután kiitta, visszateszi a tálcára.*
- Ha fel tudnék fogadni valakit magam helyett, hogy ellássa apámat…*Nem fejezi be a mondatot, hisz úgyis képtelenség az egész gondolat. Borús tekintettel áll fel a fűből, majd a megmaradt húsból szed apja tányérjára is. Nem késlekedhet tovább, az öreg már biztosan farkaséhes. Sietős léptekkel indul vissza a házba, de ezúttal nem fűz magyarázatot a távozásához.*
*Nem szokott hozzá, hogy ilyen gyorsan ilyen sokat egyen. Bár másnak talán a fél fogára se lenne elég az a mennyiség, amit az imént elfogyasztott, belé lassan egy falattal sem fér több. Egészen különös érzés keríti hatalmába; jó idő kell, míg végre megfogalmazza magában, hogy tulajdonképp jóllakott. A zab meg a mindenféle zöldség és gyökér valahogy sosem váltja ki ezt a csodás érzetet. Hirtelen minden sokkal egyszerűbbnek, nyugodtabbnak tetszik, Gabrael jelenléte sem feszélyezi már annyira, mint akár csak pár perccel ezelőtt. Talán ennek is köszönhető, hogy a mindenek közepébe vágó kérdésre őszintén válaszol. Végül is idejét sem tudja már, mikor beszélgetett el valakivel úgy, hogy nem az üzlet, a pénz volt terítéken.
A következő kérdés után nem állhat meg egy széles mosolyt, halkan még fel is kuncog, de valahogy az egész jelenségből hiányzik az öröm. Hamar el is komolyodnak vonásai, tekintete pedig a távolba réved.*
- Minden nap arra gondolok. Minden este azzal fekszem, és reggel úgy ébredek… Sok minden megfordult már a fejemben. Rossz dolgok is. *Maga sem tudja, miért osztja meg mindezt a férfival, de egészen könnyedén csúsznak ki ajkain a szavak. Igaz nem túl hangosan, de azért még nem motyogva.*
- A felgyújtásnak nem sok értelme lenne, csak földönfutókká válnánk. Annál azért egy fokkal jobb, hogy itt van tető mindkettőnk feje fölött. *Eléggé úgy hangzik, mint aki nem most először gondol komolyabban erre a lehetőségre. Az egyik vizeskorsó után nyúl, majd miután kiitta, visszateszi a tálcára.*
- Ha fel tudnék fogadni valakit magam helyett, hogy ellássa apámat…*Nem fejezi be a mondatot, hisz úgyis képtelenség az egész gondolat. Borús tekintettel áll fel a fűből, majd a megmaradt húsból szed apja tányérjára is. Nem késlekedhet tovább, az öreg már biztosan farkaséhes. Sietős léptekkel indul vissza a házba, de ezúttal nem fűz magyarázatot a távozásához.*
629. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-10-13 21:57:07
Üzenet elküldve: 2020-10-13 21:57:07
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Elveszett lelkek//
*Grük mivel nem teljesen van tisztában minden személy érzelmi működésével, így gyakran fordul elő az, hogy nem érti a másik személy cselekedetét sem. Így van ez a mostani esetben is, magából kiindulva nem tudta volna elképzelni, hogy egy megtört rab ily hűséget tanúsítson fogva tartója felé és így rátámadjon kiszabadítójára. Ebből kiindulva a lány hirtelen támadása igen váratlanul érte az őrmester, aki reflex szerűen jobb kezével a nyakra tekeredő kéz felé nyúl, de ezt egy ennél már jóvalta tudatosabb ütés követi, méghozzá bal oldalról indítva egy gyomorszáj felé száguldó ököl formájában.
A katona nem igazán szeret nőket megütni, így várhatóan egy kissé szégyellni fogja magát, de most az életösztön miatt eszébe sem jut az, hogy a rátámadóval gyengéden bánjon.
Amennyiben ezzel a mozdulattal sikerül rávennie a lányt a fojtás abbahagyására, akkor jobb kezét arra használja, hogy a fojtás alatt elkapott kezet megszorítsa, és kicsavarja azt, lehetőleg annyira, hogy a meggyengült lány a földre rogyjon.*
*Grük mivel nem teljesen van tisztában minden személy érzelmi működésével, így gyakran fordul elő az, hogy nem érti a másik személy cselekedetét sem. Így van ez a mostani esetben is, magából kiindulva nem tudta volna elképzelni, hogy egy megtört rab ily hűséget tanúsítson fogva tartója felé és így rátámadjon kiszabadítójára. Ebből kiindulva a lány hirtelen támadása igen váratlanul érte az őrmester, aki reflex szerűen jobb kezével a nyakra tekeredő kéz felé nyúl, de ezt egy ennél már jóvalta tudatosabb ütés követi, méghozzá bal oldalról indítva egy gyomorszáj felé száguldó ököl formájában.
A katona nem igazán szeret nőket megütni, így várhatóan egy kissé szégyellni fogja magát, de most az életösztön miatt eszébe sem jut az, hogy a rátámadóval gyengéden bánjon.
Amennyiben ezzel a mozdulattal sikerül rávennie a lányt a fojtás abbahagyására, akkor jobb kezét arra használja, hogy a fojtás alatt elkapott kezet megszorítsa, és kicsavarja azt, lehetőleg annyira, hogy a meggyengült lány a földre rogyjon.*
628. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-10-13 20:22:13
Üzenet elküldve: 2020-10-13 20:22:13
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Elveszett lelkek//
*Hogy a szörny, valóságos-e, vagy csupán metafora, esetleg egy szörnyű emberre utaló megjegyzés nem derül ki, de a lány változik és, hogy erre csak kevéssé reagálnak, még tovább gerjeszti ezt a változást. Pedig utalt rá, nem is egyszer, sőt, konkrétan meg is jegyezte, igaz a talány, az csak talány, nem mindenki számára megfejthető, még akkor sem, hogy ott van az orruk előtt. A közelhúzódás, a suttogás, a félreérthető szavak, a vértelen ajak, a következményekre való utalás.*
- Nem tudod. *szólal meg szinte lehelve a szavakat, még mindig a városőr mellett állva, mozdulatlanul, aztán minden erejét kifejtve villámgyorsan mozdul, hogy két vékonyka tenyerét Grüksunosz torkára fonja, s megszorítsa.*
- Hűséget! *Kiált fel szinte tébolyultan, s láthatóan elborult tekintete csak egyetlen dolgot ígér: halált.
A hűséget, vagy függést sokféle módon el lehet érni. Lehet tisztelettel, megbecsüléssel, önfeláldozással és példamutatással... de el lehet érni azt más módon is, ebben Bjok úgy látszik kiváló szakértőnek bizonyult. Van, mikor a lélek olyannyira kiveszik, hogy azt már nem találják meg sosem, még akkor sem, ha erőteljesen akarják. A lélek gazdája dönti el, hogy elveszett-e, vagy sem.*
- Pusztulj, városőr! *Rivall ismét, már, ha van rá lehetősége, mert ugyan a torkot könnyedén meg tudja ragadni, hisz nem számítanak rá, a reakciót már nem biztos, hogy le tudja gyűrni.*
*Hogy a szörny, valóságos-e, vagy csupán metafora, esetleg egy szörnyű emberre utaló megjegyzés nem derül ki, de a lány változik és, hogy erre csak kevéssé reagálnak, még tovább gerjeszti ezt a változást. Pedig utalt rá, nem is egyszer, sőt, konkrétan meg is jegyezte, igaz a talány, az csak talány, nem mindenki számára megfejthető, még akkor sem, hogy ott van az orruk előtt. A közelhúzódás, a suttogás, a félreérthető szavak, a vértelen ajak, a következményekre való utalás.*
- Nem tudod. *szólal meg szinte lehelve a szavakat, még mindig a városőr mellett állva, mozdulatlanul, aztán minden erejét kifejtve villámgyorsan mozdul, hogy két vékonyka tenyerét Grüksunosz torkára fonja, s megszorítsa.*
- Hűséget! *Kiált fel szinte tébolyultan, s láthatóan elborult tekintete csak egyetlen dolgot ígér: halált.
A hűséget, vagy függést sokféle módon el lehet érni. Lehet tisztelettel, megbecsüléssel, önfeláldozással és példamutatással... de el lehet érni azt más módon is, ebben Bjok úgy látszik kiváló szakértőnek bizonyult. Van, mikor a lélek olyannyira kiveszik, hogy azt már nem találják meg sosem, még akkor sem, ha erőteljesen akarják. A lélek gazdája dönti el, hogy elveszett-e, vagy sem.*
- Pusztulj, városőr! *Rivall ismét, már, ha van rá lehetősége, mert ugyan a torkot könnyedén meg tudja ragadni, hisz nem számítanak rá, a reakciót már nem biztos, hogy le tudja gyűrni.*
627. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-10-08 12:22:05
Üzenet elküldve: 2020-10-08 12:22:05
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Viharos nap másnapján//
*Tényleg nem akarja elvenni a húst a lánytól vagy bármi gonoszságot elkövetni ellene. Eleinte még szánta és ez az érzés még megmaradt, de halványult kissé és ha tisztelni még nem is tiszteli, de mindenképpen pozitívabban áll hozzá. Nisamie harcol a maga módján, csak még azt nem látta be, hogy szélmalomharcot folytat.
Csendben eszi a húst, bár sosem tanult jómodort, így csámcsog, szörcsög, de ettől eltekintve akár nyugodtnak is mondható a hangulat. Mosolyognia kell, ahogy a lányra pillant, aki csukott szemmel élvezi a sült hús ízét. El tudja hinni, hogy valóban rég volt része ilyen lakomában.
A kérdésnek hangzó felelet is hasonló reakciót vált ki belőle, de nem kommentálja, csak folytatja az evést. Amikor megkapja a zöldségeket, már nyúlna érte, hogy egyszerűen leharapja róluk a szenes részt és melegében felfalja, amikor megkapja a tányért. Első gondolatra azt sem tudja, mit kezdjen vele, de aztán, még mielőtt Nisamie letenné, elveszi és leutánozva a lány mozdulatait, meghámozza bicskájával és felszeli a sült gumókat. Kicsit ügyetlennek tűnik közben, ahogy a méretes bicskával dolgozik, de aztán egész elégedetten kezdi el a hús mellé eszegetni a zöldségeket.
A kérdése látszólag meglepi a lányt, a medvetermetű kifejezéstelen tekintettel néz farkasszemet vele, ahogy a sült hagyma édes belsőjét ízleli meg. Ujjai csillognak a sült zsírjától, komótosan lenyalogatja és várja a választ.
A felelet egyáltalán nem lepi meg. Maga is úgy gondolja, hogy Nisamie csak azért van itt még mindig, mert nincs hová mennie és nem akarja magára hagyni beteg apját. Kurtán bólint az elhangzottakra, kifejezve értését.*
- Gondoltál már arra, hogy tovább lépj? *Szólal meg újra rövid csend után, ahogy elmar egy fél mellett és előbb lehúzza róla a ropogós, fűszeres bőrt, amit nagy élvezettel fogyaszt el.*
- Gyújtsd fel ezt a kócerájt és menjetek. *Néz komolyan Nisamie szemébe.*
- Mielőtt megfulladsz. *Érzi, hogy szavai keményen koppannak, mint a jég, de számára ez nem jelent nagy dolgot. Egyszerű túlélést. Persze, szinte már hallja is a választ, a kifogást, hogy a beteg apjával hova mehetne, amely mögött valószínűleg a bizonytalantól való félelem áll. De melyik lehet a jobb, megfulladni vagy szembe nézni a bizonytalannal?*
*Tényleg nem akarja elvenni a húst a lánytól vagy bármi gonoszságot elkövetni ellene. Eleinte még szánta és ez az érzés még megmaradt, de halványult kissé és ha tisztelni még nem is tiszteli, de mindenképpen pozitívabban áll hozzá. Nisamie harcol a maga módján, csak még azt nem látta be, hogy szélmalomharcot folytat.
Csendben eszi a húst, bár sosem tanult jómodort, így csámcsog, szörcsög, de ettől eltekintve akár nyugodtnak is mondható a hangulat. Mosolyognia kell, ahogy a lányra pillant, aki csukott szemmel élvezi a sült hús ízét. El tudja hinni, hogy valóban rég volt része ilyen lakomában.
A kérdésnek hangzó felelet is hasonló reakciót vált ki belőle, de nem kommentálja, csak folytatja az evést. Amikor megkapja a zöldségeket, már nyúlna érte, hogy egyszerűen leharapja róluk a szenes részt és melegében felfalja, amikor megkapja a tányért. Első gondolatra azt sem tudja, mit kezdjen vele, de aztán, még mielőtt Nisamie letenné, elveszi és leutánozva a lány mozdulatait, meghámozza bicskájával és felszeli a sült gumókat. Kicsit ügyetlennek tűnik közben, ahogy a méretes bicskával dolgozik, de aztán egész elégedetten kezdi el a hús mellé eszegetni a zöldségeket.
A kérdése látszólag meglepi a lányt, a medvetermetű kifejezéstelen tekintettel néz farkasszemet vele, ahogy a sült hagyma édes belsőjét ízleli meg. Ujjai csillognak a sült zsírjától, komótosan lenyalogatja és várja a választ.
A felelet egyáltalán nem lepi meg. Maga is úgy gondolja, hogy Nisamie csak azért van itt még mindig, mert nincs hová mennie és nem akarja magára hagyni beteg apját. Kurtán bólint az elhangzottakra, kifejezve értését.*
- Gondoltál már arra, hogy tovább lépj? *Szólal meg újra rövid csend után, ahogy elmar egy fél mellett és előbb lehúzza róla a ropogós, fűszeres bőrt, amit nagy élvezettel fogyaszt el.*
- Gyújtsd fel ezt a kócerájt és menjetek. *Néz komolyan Nisamie szemébe.*
- Mielőtt megfulladsz. *Érzi, hogy szavai keményen koppannak, mint a jég, de számára ez nem jelent nagy dolgot. Egyszerű túlélést. Persze, szinte már hallja is a választ, a kifogást, hogy a beteg apjával hova mehetne, amely mögött valószínűleg a bizonytalantól való félelem áll. De melyik lehet a jobb, megfulladni vagy szembe nézni a bizonytalannal?*
626. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-10-07 20:47:19
Üzenet elküldve: 2020-10-07 20:47:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Viharos nap másnapján//
*Ahogy megkapja a feloldozó választ, néhány pillanatig még a szürke szemeket fürkészi, egészen lassan rágva tovább a húst. Valahogy most kiváltképp különösnek találja a rönkön üldögélő férfit. Kedvelni továbbra sem kedveli, de mintha egy fokkal közelebb kerülne lényének megértéséhez. Olyasvalakinek gondolja, aki annyi borzalmat látott és okozott a csatatéren, hogy attól menthetetlenül elhalt lelkének egy része. Tulajdonképp közös pontnak is lehetne ezt tekinteni kettejükben, bár Nisamie csak elszenvedője volt a katonák rémtetteinek, ő maga sosem végzett senkivel. A harmadik, majd a kifejezetten gyorsan következő negyedik harapás azonban jó időre feledteti ezeket a nyomasztó gondolatokat.
Elmondhatatlanul finomnak találja a húst, s ez bizony valószínűleg kívülről is elég nyilvánvaló, ahogy kissé a tűz felé fordulva tovább falja a combot, lehunyt szemekkel. Elég gyorsan a végére is ér, de mielőtt a tűzbe hajítaná a csontot, az utolsó húscafatot is letisztítja róla. Rögtön nyúlna is az egyik szárnyért, amikor Gabrael emlékezteti a még hátralévő feladatra, ami igencsak meglepi a lányt. Nem feledkezett meg róla, de arra egyáltalán nem számított, hogy pont a harcos fogja majd figyelmeztetni.*
- Köszönöm? *Nem kérdésnek szánja, de hangja annyira bizonytalanul nyeglik meg, hogy leginkább annak hallatszik. El is kapja tekintetét szokás szerint, majd magához veszi a piszkafát, hogy a köretnek szánt hagymákat és gumókat is megehessék végre. Két édesburgonyát meg az egyik hagymát Gabrael felé bökdös a füvön, a maradékot pedig két tányérra osztja szét. A késsel valamennyire felvágja őket, hogy hozzáférhessen a szenes burokban megbúvó puhára főtt belsejükhöz. Egyelőre még nem eszik belőlük, előbb egy tiszta tányért nyújt a férfinak, hátha valami hasonlót tervez saját részével. Ha nem kell neki, egyszerűen lerakja elé a fűbe.
Csak ezután pillant újból a csirke felé, és veszi el azt a roppanósra sült kis szárnyat, amit már az előbb is kinézett. Ezúttal már némi köretet is csipeget hozzá, és sokkal ráérősebben élvezi ki a falatokat.
A minden előjel nélkül érkező súlyos kérdésre a férfi felé kapja tekintetét, de közben zavartalanul folytatja a csontok mellett tapadó hús finom rágcsálását.*
- Elégedett? Itt? *Már ennyiből is sejteni, hogy talán nem is állhatna messzebb az elégedettségtől, de folytatja.* - Azt hiszem, nincs épelméjű ember, aki itt elégedett lehetne. *Hangja kicsit lemondó, de ajkai sarkában mintha gúnyos mosoly körvonalazódna.* - Van, hogy az érzem, elevenen megrohadok ezen a helyen… vagy inkább megfulladok, nem is tudom. *Pillantása elkalandozik, gondolatai tovább cikáznak a megfelelő hasonlatot keresve. Azt hirtelen meg sem fordul a fejében, kivel próbál épp őszintén eszmét cserélni.*
*Ahogy megkapja a feloldozó választ, néhány pillanatig még a szürke szemeket fürkészi, egészen lassan rágva tovább a húst. Valahogy most kiváltképp különösnek találja a rönkön üldögélő férfit. Kedvelni továbbra sem kedveli, de mintha egy fokkal közelebb kerülne lényének megértéséhez. Olyasvalakinek gondolja, aki annyi borzalmat látott és okozott a csatatéren, hogy attól menthetetlenül elhalt lelkének egy része. Tulajdonképp közös pontnak is lehetne ezt tekinteni kettejükben, bár Nisamie csak elszenvedője volt a katonák rémtetteinek, ő maga sosem végzett senkivel. A harmadik, majd a kifejezetten gyorsan következő negyedik harapás azonban jó időre feledteti ezeket a nyomasztó gondolatokat.
Elmondhatatlanul finomnak találja a húst, s ez bizony valószínűleg kívülről is elég nyilvánvaló, ahogy kissé a tűz felé fordulva tovább falja a combot, lehunyt szemekkel. Elég gyorsan a végére is ér, de mielőtt a tűzbe hajítaná a csontot, az utolsó húscafatot is letisztítja róla. Rögtön nyúlna is az egyik szárnyért, amikor Gabrael emlékezteti a még hátralévő feladatra, ami igencsak meglepi a lányt. Nem feledkezett meg róla, de arra egyáltalán nem számított, hogy pont a harcos fogja majd figyelmeztetni.*
- Köszönöm? *Nem kérdésnek szánja, de hangja annyira bizonytalanul nyeglik meg, hogy leginkább annak hallatszik. El is kapja tekintetét szokás szerint, majd magához veszi a piszkafát, hogy a köretnek szánt hagymákat és gumókat is megehessék végre. Két édesburgonyát meg az egyik hagymát Gabrael felé bökdös a füvön, a maradékot pedig két tányérra osztja szét. A késsel valamennyire felvágja őket, hogy hozzáférhessen a szenes burokban megbúvó puhára főtt belsejükhöz. Egyelőre még nem eszik belőlük, előbb egy tiszta tányért nyújt a férfinak, hátha valami hasonlót tervez saját részével. Ha nem kell neki, egyszerűen lerakja elé a fűbe.
Csak ezután pillant újból a csirke felé, és veszi el azt a roppanósra sült kis szárnyat, amit már az előbb is kinézett. Ezúttal már némi köretet is csipeget hozzá, és sokkal ráérősebben élvezi ki a falatokat.
A minden előjel nélkül érkező súlyos kérdésre a férfi felé kapja tekintetét, de közben zavartalanul folytatja a csontok mellett tapadó hús finom rágcsálását.*
- Elégedett? Itt? *Már ennyiből is sejteni, hogy talán nem is állhatna messzebb az elégedettségtől, de folytatja.* - Azt hiszem, nincs épelméjű ember, aki itt elégedett lehetne. *Hangja kicsit lemondó, de ajkai sarkában mintha gúnyos mosoly körvonalazódna.* - Van, hogy az érzem, elevenen megrohadok ezen a helyen… vagy inkább megfulladok, nem is tudom. *Pillantása elkalandozik, gondolatai tovább cikáznak a megfelelő hasonlatot keresve. Azt hirtelen meg sem fordul a fejében, kivel próbál épp őszintén eszmét cserélni.*
625. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-10-04 23:03:36
Üzenet elküldve: 2020-10-04 23:03:36
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 138
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Elveszett lelkek//
*A lány egyre furcsábban mesél a szörnyről, ami arra utal, hogy igenis hisz a létezésében és meg van győződve az erejéről is. A férfi viszont látszólag nem fél, ez már viszont csak a látszat, mivel a lány meséje ezzel a teljes beleéléssel, amit a mesélő félelme tanúsít már igen is ad okot az aggodalomra. Azért nem túl nagy az aggodalma, mert akármennyire is valósághűen próbálja a lány előadni, látszik rajta a rabság álltam ráragadt megviseltség, így várhatóan nem teljesen az igazságot meséli. A szörny létezését nem tagadja magában az íjász, de az erejében már kételkedik. Ugyanis ha valóban ilyen erejű, akkor nem lett volna képes kordában tartani őt egyetlen ember.
Az íjász egy szót sem szól, mert látja, hogy a lányt nem lehet meggyőzni arról, hogy nem lehet ilyen erős, a nyugtatgatás sem hat, a kérdésre sem nagyon tudna érdemi válasszal szolgálni, de a félelmet sem akarja tovább fokozni a lányban azzal, hogy elbizonytalanodásra utalóan szólal meg, így marad a csend, a síri csend a lány meséje után, hacsak az nem beszél tovább a gyaloglás közben.*
*A lány egyre furcsábban mesél a szörnyről, ami arra utal, hogy igenis hisz a létezésében és meg van győződve az erejéről is. A férfi viszont látszólag nem fél, ez már viszont csak a látszat, mivel a lány meséje ezzel a teljes beleéléssel, amit a mesélő félelme tanúsít már igen is ad okot az aggodalomra. Azért nem túl nagy az aggodalma, mert akármennyire is valósághűen próbálja a lány előadni, látszik rajta a rabság álltam ráragadt megviseltség, így várhatóan nem teljesen az igazságot meséli. A szörny létezését nem tagadja magában az íjász, de az erejében már kételkedik. Ugyanis ha valóban ilyen erejű, akkor nem lett volna képes kordában tartani őt egyetlen ember.
Az íjász egy szót sem szól, mert látja, hogy a lányt nem lehet meggyőzni arról, hogy nem lehet ilyen erős, a nyugtatgatás sem hat, a kérdésre sem nagyon tudna érdemi válasszal szolgálni, de a félelmet sem akarja tovább fokozni a lányban azzal, hogy elbizonytalanodásra utalóan szólal meg, így marad a csend, a síri csend a lány meséje után, hacsak az nem beszél tovább a gyaloglás közben.*
624. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-10-02 21:31:10
Üzenet elküldve: 2020-10-02 21:31:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Viharos nap másnapján//
*A finom mozdulatok és a hétköznapi rutin nem a medvetermetű sajátja. Egy gyermeket sem tudna megfogni rendesen, egyszerűen a lábánál fogva lógatná lefelé és nem értené, ha bömbölni kezdne. Így van a tálcával is. Ugyan nem csak a segítőkészség motiválja, hanem az is, hogy minél hamarabb ehessenek végre, mégis felfedezhető a háttérben valami ilyesmi.
A válaszra csak bólint. Az egyszerűséget kedveli, hogy a leggyorsabban jutnak el valaminek a végkifejletéhez. Az udvaron enni egy ilyen döntésnek hangzik. A nagydarab harcosban semmiféle verziók nem kergetik egymást. Csak arra korlátozódik most a figyelme, hogy végre ehetnek.
Kilép az ajtón, amit Nisamie kinyit előtte és egyenesen a sülthöz megy, nem várja be a lányt. Ott persze felé fordul, láthatóan nem tudva, hogy mit kezdjen a tálcával és az azon lévő dolgokkal. Szerencsére a lány megmenti, mert elveszi tőle.
A rönkre ül le, ahol korábban pipázott és ha azt hinné, ő lesz az első, aki a feldarabolt csirkéből kap, akkor csalódnia kell. Szürke szemöldökét összehúzva reagálja le a helyzetet, prédájától elvert medve módjára morran egyet. Talán ekkor találkozik a tekintete a sültbe másodszor harapó lánnyal. Az öntudatlan lépés, a pillantás, amellyel a medvetermetűre néz, mindennél ékesebben beszél. A férfinek nevethetnékje támad és ha Nisamie arra készül, hogy most eljár a keze, akkor neki kell csalódnia. Mert a férfi kissé előre dőlve veszi fel a tálcáról a második combot és közben halkan nevet.*
- Nyugalom, Tücsök. Nem veszem el tőled. Egyél. *Dörmögi, majd ragadozó módjára mar a sültbe, csaknem leharapva a felső comb felét, hogy pár rágás után a csontját a tűzbe köpje.*
- Apádnak is vigyél majd. *Bár az egészet fel tudná falni, most olyanja van, hogy nem bánja, ha az öreg is kap.
Ha megette a combot, a mellet is felveszi.*
- Azokból is adj. *Mutat állával a sült zöldségek felé.
Ha kapott, a forrósága ellenére is eszik belőle. A sültnek valóban jó íze lett, ahogy azt az illata jósolta. Jót tett neki az a fűszer, vagy micsoda.*
- Mondd, Nisamie. Te elégedett vagy itt? *Szólal meg két falat között, szürke tekintete a lányét fürkészi. Más talán azt kérdezte volna, hogy boldog-e, de a medvetermetűnek a boldogság semmit sem jelent. Olyan hívság, luxus, amire egy valódi férfi nem vágyik. Elégedett akar lenni, elégedett azzal, amit elért, amit letett az asztalra. A boldogság ficsúroknak és a fehérnépnek való.*
*A finom mozdulatok és a hétköznapi rutin nem a medvetermetű sajátja. Egy gyermeket sem tudna megfogni rendesen, egyszerűen a lábánál fogva lógatná lefelé és nem értené, ha bömbölni kezdne. Így van a tálcával is. Ugyan nem csak a segítőkészség motiválja, hanem az is, hogy minél hamarabb ehessenek végre, mégis felfedezhető a háttérben valami ilyesmi.
A válaszra csak bólint. Az egyszerűséget kedveli, hogy a leggyorsabban jutnak el valaminek a végkifejletéhez. Az udvaron enni egy ilyen döntésnek hangzik. A nagydarab harcosban semmiféle verziók nem kergetik egymást. Csak arra korlátozódik most a figyelme, hogy végre ehetnek.
Kilép az ajtón, amit Nisamie kinyit előtte és egyenesen a sülthöz megy, nem várja be a lányt. Ott persze felé fordul, láthatóan nem tudva, hogy mit kezdjen a tálcával és az azon lévő dolgokkal. Szerencsére a lány megmenti, mert elveszi tőle.
A rönkre ül le, ahol korábban pipázott és ha azt hinné, ő lesz az első, aki a feldarabolt csirkéből kap, akkor csalódnia kell. Szürke szemöldökét összehúzva reagálja le a helyzetet, prédájától elvert medve módjára morran egyet. Talán ekkor találkozik a tekintete a sültbe másodszor harapó lánnyal. Az öntudatlan lépés, a pillantás, amellyel a medvetermetűre néz, mindennél ékesebben beszél. A férfinek nevethetnékje támad és ha Nisamie arra készül, hogy most eljár a keze, akkor neki kell csalódnia. Mert a férfi kissé előre dőlve veszi fel a tálcáról a második combot és közben halkan nevet.*
- Nyugalom, Tücsök. Nem veszem el tőled. Egyél. *Dörmögi, majd ragadozó módjára mar a sültbe, csaknem leharapva a felső comb felét, hogy pár rágás után a csontját a tűzbe köpje.*
- Apádnak is vigyél majd. *Bár az egészet fel tudná falni, most olyanja van, hogy nem bánja, ha az öreg is kap.
Ha megette a combot, a mellet is felveszi.*
- Azokból is adj. *Mutat állával a sült zöldségek felé.
Ha kapott, a forrósága ellenére is eszik belőle. A sültnek valóban jó íze lett, ahogy azt az illata jósolta. Jót tett neki az a fűszer, vagy micsoda.*
- Mondd, Nisamie. Te elégedett vagy itt? *Szólal meg két falat között, szürke tekintete a lányét fürkészi. Más talán azt kérdezte volna, hogy boldog-e, de a medvetermetűnek a boldogság semmit sem jelent. Olyan hívság, luxus, amire egy valódi férfi nem vágyik. Elégedett akar lenni, elégedett azzal, amit elért, amit letett az asztalra. A boldogság ficsúroknak és a fehérnépnek való.*
623. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-09-30 20:49:12
Üzenet elküldve: 2020-09-30 20:49:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Viharos nap másnapján//
*Meglepi a hirtelen mozdulat, amivel Gabrael „kitépi” a kezéből a tálcát, de egyáltalán nem ellenkezik. Csak sűrűn pislog és elkapja a tekintetét, ahogy szokta, ha valaki zavarba hozza.*
- Talán odakint a legegyszerűbb. *Nem késlekedik a válasszal, de most mintha hiányozna hangjából a korábbi magabiztosság. Kicsit rosszul is van, na meg a harcoson sem igazán tud kiigazodni. Teljesen reális végkimenetelnek tűnik, hogy a közösen töltött ebéd után kardélre hányja mindkettejüket, majd miután magához vette az értékeket, szépen rágyújtja a házat a hulláikra. Ahogy az is, hogy jóllakottan távozik és soha többet nem hall róla az életben. Meg még ezer és egy verzió, amiknek végiggondolásához se kedve, se elegendő ereje nincsen.
Inkább kitárja az ajtót a férfi előtt, s lehajtott fejjel várja, hogy az kisétáljon a tűzhöz. Ha tervei szerint alakulnak a dolgok, ő is követi hátra a másikat, miután bezárta maga mögött a nehéz tölgyfaajtót.
A tűznél ezúttal sem tétlenkedik sokat, ha csak Gabrael nem görget elé nem várt akadályokat. Szépen visszaveszi tőle a tálcát, majd lepakol mindent a kövekre, hogy végre felvághassa a mennyeien illatozó madarat. Először a combokat és a szárnyakat nyesi le, majd mindenfajta várakozás és engedélykérés nélkül rögtön magához is vesz egy combot, és beleharap. Igaz, még mindig forró, de már láthatóan nem tud várni. A második harapás közben a másik felé pillant és öntudatlanul is hátrál egy fél lépést; kékes szemei úgy csillognak, mint a zsákmányát féltő nagymacskának.*
*Meglepi a hirtelen mozdulat, amivel Gabrael „kitépi” a kezéből a tálcát, de egyáltalán nem ellenkezik. Csak sűrűn pislog és elkapja a tekintetét, ahogy szokta, ha valaki zavarba hozza.*
- Talán odakint a legegyszerűbb. *Nem késlekedik a válasszal, de most mintha hiányozna hangjából a korábbi magabiztosság. Kicsit rosszul is van, na meg a harcoson sem igazán tud kiigazodni. Teljesen reális végkimenetelnek tűnik, hogy a közösen töltött ebéd után kardélre hányja mindkettejüket, majd miután magához vette az értékeket, szépen rágyújtja a házat a hulláikra. Ahogy az is, hogy jóllakottan távozik és soha többet nem hall róla az életben. Meg még ezer és egy verzió, amiknek végiggondolásához se kedve, se elegendő ereje nincsen.
Inkább kitárja az ajtót a férfi előtt, s lehajtott fejjel várja, hogy az kisétáljon a tűzhöz. Ha tervei szerint alakulnak a dolgok, ő is követi hátra a másikat, miután bezárta maga mögött a nehéz tölgyfaajtót.
A tűznél ezúttal sem tétlenkedik sokat, ha csak Gabrael nem görget elé nem várt akadályokat. Szépen visszaveszi tőle a tálcát, majd lepakol mindent a kövekre, hogy végre felvághassa a mennyeien illatozó madarat. Először a combokat és a szárnyakat nyesi le, majd mindenfajta várakozás és engedélykérés nélkül rögtön magához is vesz egy combot, és beleharap. Igaz, még mindig forró, de már láthatóan nem tud várni. A második harapás közben a másik felé pillant és öntudatlanul is hátrál egy fél lépést; kékes szemei úgy csillognak, mint a zsákmányát féltő nagymacskának.*
622. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-09-28 22:48:58
Üzenet elküldve: 2020-09-28 22:48:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Viharos nap másnapján//
*A medvetermetű érzékeit valami teljesen más érzet foglalja le. Fegyverolaj, homok és az acélon sikló apró szemcsék semmivel össze nem téveszthető hangja, ami olya sok emléket ébreszt benne. Ez a világ nem az ő világa. A sülő hús illatával, a fűszerekkel, meg minden ilyesmivel. Számára a zsíros füst, a lovak szénájának és szarának szaga, a levegőt betöltő szerencsétlen sebesültek jajveszékelése a "megszokott". Azaz megszokott volt, mert mostanra földönfutó, hivatás nélküli fegyverforgató lett, aki nem tudja mit kezdjen magával és ezért szegény emberek házába veszi be magát és süttet velük csirkét. Szomorú végkifejlet.
Mire mindezt végig gondolja, Nisamie megjelenik az ajtóban és úgy néz rá, mintha olyat látna, amit még sosem életében. Egy kelletlen dörmögéssel adja jelét, hogy nem érdekli, mit gondol, csak az, hogy végre ehessenek. A tányér, kés és miegymás említésére türelmetlen ereszti le vállait. Mi lesz még? Réten szedett virág és abrosz?
Hangtalan fújtat egyet és a homokos ládába dobja az olajos rongyot. A páncél már úgyis úgy ragyog, mint Teysus töke, amit Eeyr fényesített ki.
Amikor megérkezik a lányka a lépcsőn, kezében a tálcát egyensúlyozva, felkel a székről és hogy végre mielőbb ehessenek, kiveszi azt Nisamie kezéből. Különben is úgy látszik, nem bír el vele.*
- Hol eszünk? *Kérdi türelmetlen dörmögéssel, mert jobb, ha beletörődik az ilyen úri hóbortokba, mint kés-villa és a többi. Előbb szabadul, előbb ehetnek.*
*A medvetermetű érzékeit valami teljesen más érzet foglalja le. Fegyverolaj, homok és az acélon sikló apró szemcsék semmivel össze nem téveszthető hangja, ami olya sok emléket ébreszt benne. Ez a világ nem az ő világa. A sülő hús illatával, a fűszerekkel, meg minden ilyesmivel. Számára a zsíros füst, a lovak szénájának és szarának szaga, a levegőt betöltő szerencsétlen sebesültek jajveszékelése a "megszokott". Azaz megszokott volt, mert mostanra földönfutó, hivatás nélküli fegyverforgató lett, aki nem tudja mit kezdjen magával és ezért szegény emberek házába veszi be magát és süttet velük csirkét. Szomorú végkifejlet.
Mire mindezt végig gondolja, Nisamie megjelenik az ajtóban és úgy néz rá, mintha olyat látna, amit még sosem életében. Egy kelletlen dörmögéssel adja jelét, hogy nem érdekli, mit gondol, csak az, hogy végre ehessenek. A tányér, kés és miegymás említésére türelmetlen ereszti le vállait. Mi lesz még? Réten szedett virág és abrosz?
Hangtalan fújtat egyet és a homokos ládába dobja az olajos rongyot. A páncél már úgyis úgy ragyog, mint Teysus töke, amit Eeyr fényesített ki.
Amikor megérkezik a lányka a lépcsőn, kezében a tálcát egyensúlyozva, felkel a székről és hogy végre mielőbb ehessenek, kiveszi azt Nisamie kezéből. Különben is úgy látszik, nem bír el vele.*
- Hol eszünk? *Kérdi türelmetlen dörmögéssel, mert jobb, ha beletörődik az ilyen úri hóbortokba, mint kés-villa és a többi. Előbb szabadul, előbb ehetnek.*
621. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-09-23 20:54:50
Üzenet elküldve: 2020-09-23 20:54:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Viharos nap másnapján//
*A sülő hús illata lassan teljesen hatalmába keríti Nisamiet. Minden másról megfeledkezve nézi a piruló szárnyast, mélyen belélegzi a füsttel keveredő fűszeres illatot (még akkor is, ha kaparja a torkát), s már szinte a szájában érzi a csontokról könnyedén omló hús ízét. Jelenleg semmilyen körülmény nem tudja zavarni. Túlságosan fáradt és éhes ahhoz, hogy Gabraellel, vagy akár az apjával törődjön. Persze valahol mélyen érzi, hogy ennek a nemtörődömségnek még meglehet a böjtje, de a látvány és az illat elég ahhoz, hogy feledtesse ezeket a gondolatokat.
Hamarosan sültnek is nyilvánítja a madarat. Kicsit nehézkesen kel fel ültéből, majd leemeli a nyársat, amit két nagyobb, nyilván ilyen céllal odahelyezett kőre támaszt. Bár a hús még tűzforró, nem tudja megállni, hogy legalább egy kis darabot le ne tépjen belőle. Persze meg is égeti az ujjait, de még ez sem állíthatja meg a dézsmálásban. A kicsippentett darabot egy darabig még fújogatja, majd úgy fogyasztja el, mintha csak tiltott gyümölcsbe harapna. Lehunyt szemmel élvezi a túlságosan is régen érzett ízeket, amikor meghallja a férfi türelmetlen kérdését. Ez kicsit kijózanítja, lenyeli a falatot, majd miután fordított egyet a gyökereken és hagymákon, megindul vissza a boltba.
Ahogy belép, tekintete egyből Gabraelre szegeződik, kíváncsian szemlélve, vajon miért kellett olyan sietősen távoznia a tűztől. Páncéltisztítás... számára nem tűnik túl sürgős feladatnak, de ki ő, hogy ilyesmibe beleszóljon?*
- Készen van. Hozok tányért és kést. Meg vizet is. *Most sem vár válaszra, egyből továbbindul az emeletre, hogy beszerezze az imént említett dolgokat.
Talán két perc se telik bele, már lent is van, kezében egy nagyobb fatálcával, amin két teli korsó vizet is leegyensúlyozott a lépcsőn. Éhgyomorra nem a legegyszerűbb mutatvány, de a kint várakozó étek igencsak céltudatossá teszi Nisamiet. Hogy a tálcát hogyan fogja kiszenvedni a tűz mellé, azt még nem teljesen tudja, de segítséget kérni egészen biztosan nem fog.*
*A sülő hús illata lassan teljesen hatalmába keríti Nisamiet. Minden másról megfeledkezve nézi a piruló szárnyast, mélyen belélegzi a füsttel keveredő fűszeres illatot (még akkor is, ha kaparja a torkát), s már szinte a szájában érzi a csontokról könnyedén omló hús ízét. Jelenleg semmilyen körülmény nem tudja zavarni. Túlságosan fáradt és éhes ahhoz, hogy Gabraellel, vagy akár az apjával törődjön. Persze valahol mélyen érzi, hogy ennek a nemtörődömségnek még meglehet a böjtje, de a látvány és az illat elég ahhoz, hogy feledtesse ezeket a gondolatokat.
Hamarosan sültnek is nyilvánítja a madarat. Kicsit nehézkesen kel fel ültéből, majd leemeli a nyársat, amit két nagyobb, nyilván ilyen céllal odahelyezett kőre támaszt. Bár a hús még tűzforró, nem tudja megállni, hogy legalább egy kis darabot le ne tépjen belőle. Persze meg is égeti az ujjait, de még ez sem állíthatja meg a dézsmálásban. A kicsippentett darabot egy darabig még fújogatja, majd úgy fogyasztja el, mintha csak tiltott gyümölcsbe harapna. Lehunyt szemmel élvezi a túlságosan is régen érzett ízeket, amikor meghallja a férfi türelmetlen kérdését. Ez kicsit kijózanítja, lenyeli a falatot, majd miután fordított egyet a gyökereken és hagymákon, megindul vissza a boltba.
Ahogy belép, tekintete egyből Gabraelre szegeződik, kíváncsian szemlélve, vajon miért kellett olyan sietősen távoznia a tűztől. Páncéltisztítás... számára nem tűnik túl sürgős feladatnak, de ki ő, hogy ilyesmibe beleszóljon?*
- Készen van. Hozok tányért és kést. Meg vizet is. *Most sem vár válaszra, egyből továbbindul az emeletre, hogy beszerezze az imént említett dolgokat.
Talán két perc se telik bele, már lent is van, kezében egy nagyobb fatálcával, amin két teli korsó vizet is leegyensúlyozott a lépcsőn. Éhgyomorra nem a legegyszerűbb mutatvány, de a kint várakozó étek igencsak céltudatossá teszi Nisamiet. Hogy a tálcát hogyan fogja kiszenvedni a tűz mellé, azt még nem teljesen tudja, de segítséget kérni egészen biztosan nem fog.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1807-1826