Arthenior - Romváros és Meredély
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Polgárnegyed (új) Templom (új) Piactér (új) | Romváros és Meredély | Sayqueves Rezidencia (új) Selyemrév (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 84 (1661. - 1680. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1680. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-16 11:00:49
Üzenet elküldve: 2025-09-16 11:00:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
*Ha eddig el is titkoltak bármit is, most ez eltűnt. Talán Elariion is bátrabb a külvilágban, ahol nem figyelik minden lépésüket. Ezért sem szégyenkezik, vagy próbál egy kicsit is figyelni arra, hogy lebukhatnak. Sőt talán még tudtára is akarja adni Vhorossi-nak, hogy van köztük valami, egy bizarr rendhagyó vágy, ami csak nekik adatik meg. Talán meg kell tennie majd a másik nősténnyel is, ha kialakulnak az erőviszonyok, mert majdnem biztos benne, hogy lesznek. Persze ő mindenképpen Elireya-t szeretné vezetőként látni, de egy kétfős vezetést sem omlasztaná össze lelkivilágát, egy kockázatos lépéssel, akár hármuké is lehetne az egész. De csak akkor válik Vhorossi ágyasává, ha Elireya érdeke ezt kívánja és ő mondja neki, egyébként bármennyire vonzó is a másik nőstény, szimbiózisban él az éppen vele kéjelgővel. A beteljesülés érdekében játssza el a mén szerepét, hogy lovasa minél hamarabb odaérjen, ahová kerülni szeretnének. Lágy érintések, néha pedig vad markok csapnak le Elireya kebleire és hátsójára, miközben csípője egyértelműen úgy mozog, hogy mindketten a legnagyobb élvzetekben részesüljenek.*
- Nem tudnék létezni nélküled. *Vallja be maga módján a szerelmét, bármennyire is groteszk az egész helyzetük. Az édes ében ajkakról lepergő sötételf szavak pedig megteszik hatásukat. Gyorsítani kezd, hogy ne húzzák túl sokáig, eddig sem tudtak egy alkalmon kívül teljesen kiélvezni az együttlétüket. A gyönyörűen ápolt fehér hajkoronába markol, és hátrahúzza azt, hogy hozzáférjen Elireya nyakához. Vad harapdálása és csókjai közepette hagyja kiteljesedni vágyait, ahogy egyre hangosabban adja tudtára a másiknak, hogy őérte él. Érzi a karmolásokat és megéli azokat, az sem bánja, ha vér serken nyomukban, ahogy a csúcs előtt már Elireya ajkait ostromolja, csókolva harapva, miközben ágyéka pulzálni kezd és forró magokkal veti be vére termékeny ölét. Végül így marad pár szívdobbanásnyi ideig, mielőtt leengedné a másikat és újra két sötételf lehetnek egy helyett. Kisöpri a fehér tincseket mosolyogva Elireya szemeiből és lágy csókkal fejezi be egyesülésüket.*
- Minél hamarabb fel kell újítani ezt a kócerájt. Megérdemled. *Szól halkan és magához húzza és öleli a nőstényt. Így marad egy kis ideig, talán annyi még megadatik nekik, mielőtt megzavarják őket.*
*Ha eddig el is titkoltak bármit is, most ez eltűnt. Talán Elariion is bátrabb a külvilágban, ahol nem figyelik minden lépésüket. Ezért sem szégyenkezik, vagy próbál egy kicsit is figyelni arra, hogy lebukhatnak. Sőt talán még tudtára is akarja adni Vhorossi-nak, hogy van köztük valami, egy bizarr rendhagyó vágy, ami csak nekik adatik meg. Talán meg kell tennie majd a másik nősténnyel is, ha kialakulnak az erőviszonyok, mert majdnem biztos benne, hogy lesznek. Persze ő mindenképpen Elireya-t szeretné vezetőként látni, de egy kétfős vezetést sem omlasztaná össze lelkivilágát, egy kockázatos lépéssel, akár hármuké is lehetne az egész. De csak akkor válik Vhorossi ágyasává, ha Elireya érdeke ezt kívánja és ő mondja neki, egyébként bármennyire vonzó is a másik nőstény, szimbiózisban él az éppen vele kéjelgővel. A beteljesülés érdekében játssza el a mén szerepét, hogy lovasa minél hamarabb odaérjen, ahová kerülni szeretnének. Lágy érintések, néha pedig vad markok csapnak le Elireya kebleire és hátsójára, miközben csípője egyértelműen úgy mozog, hogy mindketten a legnagyobb élvzetekben részesüljenek.*
- Nem tudnék létezni nélküled. *Vallja be maga módján a szerelmét, bármennyire is groteszk az egész helyzetük. Az édes ében ajkakról lepergő sötételf szavak pedig megteszik hatásukat. Gyorsítani kezd, hogy ne húzzák túl sokáig, eddig sem tudtak egy alkalmon kívül teljesen kiélvezni az együttlétüket. A gyönyörűen ápolt fehér hajkoronába markol, és hátrahúzza azt, hogy hozzáférjen Elireya nyakához. Vad harapdálása és csókjai közepette hagyja kiteljesedni vágyait, ahogy egyre hangosabban adja tudtára a másiknak, hogy őérte él. Érzi a karmolásokat és megéli azokat, az sem bánja, ha vér serken nyomukban, ahogy a csúcs előtt már Elireya ajkait ostromolja, csókolva harapva, miközben ágyéka pulzálni kezd és forró magokkal veti be vére termékeny ölét. Végül így marad pár szívdobbanásnyi ideig, mielőtt leengedné a másikat és újra két sötételf lehetnek egy helyett. Kisöpri a fehér tincseket mosolyogva Elireya szemeiből és lágy csókkal fejezi be egyesülésüket.*
- Minél hamarabb fel kell újítani ezt a kócerájt. Megérdemled. *Szól halkan és magához húzza és öleli a nőstényt. Így marad egy kis ideig, talán annyi még megadatik nekik, mielőtt megzavarják őket.*
1679. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-16 10:28:36
Üzenet elküldve: 2025-09-16 10:28:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 220
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 220
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Toborzás//
* Végre elérkeztek ahhoz a pillanathoz, amikor már mindegyikük kész kibeszélni a magáét és a gondolatait is. Kár, hogy a legtöbb sületlenség, amit egy bizonyos, mi lenne ha, tart egyben. Ugyanaz a gondolat fut végig, ami a kifinomultabb társának. Mi van, ha ezek a barbárok képtelenek az olvasásra? Elvégre sokan civilizáltabb körülmények között sem tudják elsajátítani ezt, vagy csak nagyon gyengén, mint ahogyan azt a törp. Neki is kell egy jó néhány perc, mire átveregeti magát az első mondatokon. Míg az elf nem mondja ki nyíltan, addig a törp szemrebbenés nélkül köt bele a tervbe. *
- Ez mind szép és jó, de kihagytál ebből egy igen fontos dolgot. Ezek a barbárok csak egymás ökleiből képesek kiolvasni, hogy melyikük is a nemkívánatos személy.
* A felé irányított kérdésre pusztán szemöldöke emelkedik meg. Kíváncsi, hogy mit ért ezalatt, hogy mire kéne gondolnia a száz ork alatt. Valóban olyan dolgokra vett fényt, amire nem gondolt. Mégis min fog uralkodni, ha a város a földel lesz egyenlő? A türelemjátékra viszont tekintete ismét komolyra fordul, majd meg is szólal. *
- Szóval azt javaslod, hogy üljünk meg a seggünkön és várjuk meg, hogy széttépjék egymást. Nincs garancia rá, hogy az alvilág is kiveszi a részét a harcokból, sem arról, hogy nem kezd magánüzletekbe az orkokkal. Ha mi nem cselekszünk, valaki más fog. Semmi garancia nincs arra, hogy a város ne verné le az orkokat egyből az első csatában. Akkor meg talán esélyünk sem lesz kihasználni a káoszt.
* Bár a különböző tervek hallatán a társaság megoszlik, mindenki a sajátjára esküszik, hogy az az atyaúristen, de mind hiába, ha nem tesznek ezekért semmit. Bár tervük sok, a végcél ugyanaz, mint eddig. Ők legyenek a csúcson, ha kell erővel, ha kell ármánykodásaikkal. A névtelen leveleket eddig is jó ötletnek tartotta, igen, de azokat főleg olyanok kaptak, akik tudnak olvasni, mint Elsek maga. Legbelül örülhetne, hogy saját módszereit használná saját terveihez, de valahogy nem örül most ennek. Ahogy annak sem, hogy az elf a türelemre játszik. Csak rá kell nézni a törpre, látszik, hogy nem egy türelemjátékos, hanem valami más, valami agresszívabb, aki kész mindent egyszerre berakni, hogy megduplázhassa a nyereményét. *
- Legyen bárhogy, több szemre és fülre van szükségünk. Eljött az idő, hogy többeket is fogadjunk a sorainkba.
* Gondol itt a hajléktalan kémhálózatára, amire ráférne egy felfrissítés. *
- A legjobb az lenne, ha végre kineveznének nemessé, akkor nem kísérne ennyi fejfájás.
* Végre elérkeztek ahhoz a pillanathoz, amikor már mindegyikük kész kibeszélni a magáét és a gondolatait is. Kár, hogy a legtöbb sületlenség, amit egy bizonyos, mi lenne ha, tart egyben. Ugyanaz a gondolat fut végig, ami a kifinomultabb társának. Mi van, ha ezek a barbárok képtelenek az olvasásra? Elvégre sokan civilizáltabb körülmények között sem tudják elsajátítani ezt, vagy csak nagyon gyengén, mint ahogyan azt a törp. Neki is kell egy jó néhány perc, mire átveregeti magát az első mondatokon. Míg az elf nem mondja ki nyíltan, addig a törp szemrebbenés nélkül köt bele a tervbe. *
- Ez mind szép és jó, de kihagytál ebből egy igen fontos dolgot. Ezek a barbárok csak egymás ökleiből képesek kiolvasni, hogy melyikük is a nemkívánatos személy.
* A felé irányított kérdésre pusztán szemöldöke emelkedik meg. Kíváncsi, hogy mit ért ezalatt, hogy mire kéne gondolnia a száz ork alatt. Valóban olyan dolgokra vett fényt, amire nem gondolt. Mégis min fog uralkodni, ha a város a földel lesz egyenlő? A türelemjátékra viszont tekintete ismét komolyra fordul, majd meg is szólal. *
- Szóval azt javaslod, hogy üljünk meg a seggünkön és várjuk meg, hogy széttépjék egymást. Nincs garancia rá, hogy az alvilág is kiveszi a részét a harcokból, sem arról, hogy nem kezd magánüzletekbe az orkokkal. Ha mi nem cselekszünk, valaki más fog. Semmi garancia nincs arra, hogy a város ne verné le az orkokat egyből az első csatában. Akkor meg talán esélyünk sem lesz kihasználni a káoszt.
* Bár a különböző tervek hallatán a társaság megoszlik, mindenki a sajátjára esküszik, hogy az az atyaúristen, de mind hiába, ha nem tesznek ezekért semmit. Bár tervük sok, a végcél ugyanaz, mint eddig. Ők legyenek a csúcson, ha kell erővel, ha kell ármánykodásaikkal. A névtelen leveleket eddig is jó ötletnek tartotta, igen, de azokat főleg olyanok kaptak, akik tudnak olvasni, mint Elsek maga. Legbelül örülhetne, hogy saját módszereit használná saját terveihez, de valahogy nem örül most ennek. Ahogy annak sem, hogy az elf a türelemre játszik. Csak rá kell nézni a törpre, látszik, hogy nem egy türelemjátékos, hanem valami más, valami agresszívabb, aki kész mindent egyszerre berakni, hogy megduplázhassa a nyereményét. *
- Legyen bárhogy, több szemre és fülre van szükségünk. Eljött az idő, hogy többeket is fogadjunk a sorainkba.
* Gondol itt a hajléktalan kémhálózatára, amire ráférne egy felfrissítés. *
- A legjobb az lenne, ha végre kineveznének nemessé, akkor nem kísérne ennyi fejfájás.
1678. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-15 17:13:55
Üzenet elküldve: 2025-09-15 17:13:55
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Toborzás//
*Szemét forgatja az istenek emlegetésére. Ilyen pitiáner ügyekbe azokat belekeverni, teljesen felesleges. Foglalkoznak ők ilyenekkel, erősen kétli.
Nixomiát is, kár tovább emlegetni. Az ötletét azonban nem fogja elvetni, hogy azt a nőt valahogy kivegye ebből a képletből. Túl nagy tüske ő a körme alatt, hogy ne foglalkozzon vele.
Wrotjh előadja, általa elhitt "furmányos" tervét. Amit ő, úgy ahogy van rögtön ki is vágna az ablakon. Egy orkal valóban el iszogatott a Pegazusban. Ám az egyetlen egy volt csupán, ami ki tűnt az általa ismert barbárok közül. Viszont ezek amiket Elsek említett. Erősen beleillenek abba a képbe amit ő elképzelt róluk. Vad, állatias barbárok, akik nem szeretnének mást csak végig túrni a várost. Azért, hogy lemészárolják a lakosait, és vigyék amit nem zúztak szét a mészárlás közben. A gondolattól is a hideg futkos a hátán. Megkérdőjelezi az összes elképzelt tervüket jelen pillanatban. Mert pont most meggyengíteni bármelyik elemét a városnak egyenlő lehet az öngyilkossággal. Az alvilágnak is lehet saját magát kell megvédenie ezektől a barbároktól. Ha pedig ezek képesek legyőzni a városőrséget, és Virion által vezetett Vöröstőrt is. Mi akadályozza meg őket abba, hogy ne kerüljenek ők is a levesbe.
Az eszme csere közben Elsek is hozzáteszi a maga ötletét. Ami nem is tűnik félig kisütött tervnek. Egy dolgot csupán kifelejtett a képletből. Egyáltalán tudnak e olvasni ezek a zöldbőrű barbárok? Nem is rest majd feltenni ezt a kérdést későbbiekben. De a kormos is úgy tűnik felvillanyozódott az ötlet hallatán. Ám mindent sorjában, először is a törpéhez intéz pár szót.*
- Tisztelik az erőt? Lehet, de mire mész vele, ha azok százával állnak oda kint?
*Hangja tán kiokítónak is hathat, de ő azon az oldalon van, kár őket bevenni a képletbe. Csak megütnék velük a bokájukat, vagy rosszabb.*
- Wrotjh, abban biztos vagyok meglepődne. De arra gondolj, hogyan reagálnának, ha megakarsz tőlük szabadulni? Lehet néhányuk odaveszne a harcban. De most a város a tét! Min akarsz uralkodni, ha ezek végig gázolnak az egészen? Egy romhalmazon?
*Ezzel neki nincs is több mondanivalója. Vagyis éppen lenne.*
- Amit szerintem most tennünk kell. Az nem más mint türelem. Megvetni a lábunkat, gyökeret verni. Biztos talajt találni. Már négyen vagyunk. Egyelőre nincs nagy nevünk. Ez még a mi javunkat szolgálja.
*Kezd bele a gondolat menetébe, ahogy állát vakarászva kezd fel alá járkálni.*
- Bíznunk kell abban, a város képes visszaverni az orkokat. De biztos vagyok benne, meg fog gyengülni benne, sőt tán pár vezető is ott hagyja a fogát, ahogy az alvilág is vagy meghúzza magát, vagy küzd magáért. Attól függ mennyire mélyen fognak betörni az orkok. Ekkor kerülünk a képbe. A már meggyengült ellenfelet fogjuk hátba döfni. Nem túl nemes, igaz de hatékony. Én ezt tudom javasolni.
*Tárja szét karjait, ötletét feltárva a többieknek. Jobb ötlete nincs egyenlőre. Elvégre nincs teljesen tisztában a város őrség képességeivel. A nemesek korlátaival. Illetve a polgárok kitartásával. Túl sok mindent kell beleszámítani a képletbe, túl sok az ismeretlen.*
*Szemét forgatja az istenek emlegetésére. Ilyen pitiáner ügyekbe azokat belekeverni, teljesen felesleges. Foglalkoznak ők ilyenekkel, erősen kétli.
Nixomiát is, kár tovább emlegetni. Az ötletét azonban nem fogja elvetni, hogy azt a nőt valahogy kivegye ebből a képletből. Túl nagy tüske ő a körme alatt, hogy ne foglalkozzon vele.
Wrotjh előadja, általa elhitt "furmányos" tervét. Amit ő, úgy ahogy van rögtön ki is vágna az ablakon. Egy orkal valóban el iszogatott a Pegazusban. Ám az egyetlen egy volt csupán, ami ki tűnt az általa ismert barbárok közül. Viszont ezek amiket Elsek említett. Erősen beleillenek abba a képbe amit ő elképzelt róluk. Vad, állatias barbárok, akik nem szeretnének mást csak végig túrni a várost. Azért, hogy lemészárolják a lakosait, és vigyék amit nem zúztak szét a mészárlás közben. A gondolattól is a hideg futkos a hátán. Megkérdőjelezi az összes elképzelt tervüket jelen pillanatban. Mert pont most meggyengíteni bármelyik elemét a városnak egyenlő lehet az öngyilkossággal. Az alvilágnak is lehet saját magát kell megvédenie ezektől a barbároktól. Ha pedig ezek képesek legyőzni a városőrséget, és Virion által vezetett Vöröstőrt is. Mi akadályozza meg őket abba, hogy ne kerüljenek ők is a levesbe.
Az eszme csere közben Elsek is hozzáteszi a maga ötletét. Ami nem is tűnik félig kisütött tervnek. Egy dolgot csupán kifelejtett a képletből. Egyáltalán tudnak e olvasni ezek a zöldbőrű barbárok? Nem is rest majd feltenni ezt a kérdést későbbiekben. De a kormos is úgy tűnik felvillanyozódott az ötlet hallatán. Ám mindent sorjában, először is a törpéhez intéz pár szót.*
- Tisztelik az erőt? Lehet, de mire mész vele, ha azok százával állnak oda kint?
*Hangja tán kiokítónak is hathat, de ő azon az oldalon van, kár őket bevenni a képletbe. Csak megütnék velük a bokájukat, vagy rosszabb.*
- Wrotjh, abban biztos vagyok meglepődne. De arra gondolj, hogyan reagálnának, ha megakarsz tőlük szabadulni? Lehet néhányuk odaveszne a harcban. De most a város a tét! Min akarsz uralkodni, ha ezek végig gázolnak az egészen? Egy romhalmazon?
*Ezzel neki nincs is több mondanivalója. Vagyis éppen lenne.*
- Amit szerintem most tennünk kell. Az nem más mint türelem. Megvetni a lábunkat, gyökeret verni. Biztos talajt találni. Már négyen vagyunk. Egyelőre nincs nagy nevünk. Ez még a mi javunkat szolgálja.
*Kezd bele a gondolat menetébe, ahogy állát vakarászva kezd fel alá járkálni.*
- Bíznunk kell abban, a város képes visszaverni az orkokat. De biztos vagyok benne, meg fog gyengülni benne, sőt tán pár vezető is ott hagyja a fogát, ahogy az alvilág is vagy meghúzza magát, vagy küzd magáért. Attól függ mennyire mélyen fognak betörni az orkok. Ekkor kerülünk a képbe. A már meggyengült ellenfelet fogjuk hátba döfni. Nem túl nemes, igaz de hatékony. Én ezt tudom javasolni.
*Tárja szét karjait, ötletét feltárva a többieknek. Jobb ötlete nincs egyenlőre. Elvégre nincs teljesen tisztában a város őrség képességeivel. A nemesek korlátaival. Illetve a polgárok kitartásával. Túl sok mindent kell beleszámítani a képletbe, túl sok az ismeretlen.*
1677. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-15 16:38:22
Üzenet elküldve: 2025-09-15 16:38:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
*Ha voltak is gondolatok, most más sem létezik, mint a kettejük burka, amire rátörni ugyan rá lehet, de közéjük férkőzni aligha. Édes minden érintés, s ha akaratos is, finoman simítja a bőrt, mintha csak újra ismerkedne azzal, amit már oly sokszor tapintott. Nem tud vele betelni soha. Néhány perce még megkérdőjelezte amaz hűségét, most kétség sem férhet hozzá, hogy csak az övé, csak egymáséi. Belemerül a csókokba, majd érzi, hogy eltűnik a lába alól a talaj, de nem olyan ingatag mód, ahogyan érkezésükkor érezte. Felemeli, s repíti is az egekbe, mintha sosem kellett volna egyáltalán kapaszkodni, mintha nem is lenne tér, vagy idő, pedig sürgető, hogy hamar bevégezzék, hiszen bármikor szólíthatják őket. De most nem érdekli. A lábait átkulcsolja a hímen, szeretné erősen szorítani, de akkor nem hagyna neki elég teret a mozgásra, márpedig minden apró mozzanat számít. A másik hangos nyögése az utolsó csepp, ha felégne a világ sem eresztené el. Egyre ködösül az elme, s visszatartani sem tudja hangját, noha hamar csendre inti valami felsőbb hatalom, aminek mindig is eleget tesz. Berögzült, mint oly sok minden, hogy nem lehet teljesen szabados annak karjaiban sem, aki mellett így is mindennél szabadabb. Maradnak a mozdulatok, a mély, de halk sóhajok, amivel jelzik egymásnak a szándékot, a dicséretet, vagy épp az akaratot. Érzi a fal hűvösét a hátán, de semmi nem kényelmetlen most. Elariion tempója árulkodó, sietnek, de nem csak azért, mert nem kívánnak másoknak műsorral szolgálni, hanem mert sürgető a vágy. Mélyen szántanak a hosszú körmök az ében bőrbe, ha húst nem is ér, de kellő sérülést okoz. Hogy tudattalan bélyegnek szánja, senki meg nem mondhatja, de egyenes sávok jelzik, hogy van kiről gondoskodjon, s van ki gondoskodik róla, megfelelő hevességgel. Sok mozgástere nincs, így kénytelen a férfi idejére és vadságára hagyatkozni, nem mintha bánná, hiszen ezzel is szolgálja, miközben táplálják egymást. Ki nem oltható tűz.
Egy ponton, újra szorít a marok, már körmök nélkül, de fejét hátrébb hajtja, elveszi ajkát a szájról, a nyak ívéről, amiket eddig kóstolt, mert a szemeket akarja látni. A szomjat, a beteljesedésközeli állapotot, hogy még közelebb kerüljön hozzá ő is. Mindig is nagy erővel hatott rá a látvány, mikor őérte eped, mikor az ő öle kergeti őrületbe. Mégis behunyja egy pillanatra a szemét, hogy kizárólag a saját érzékeire is figyelhessen egy cseppet. Vággyal telt utasításként gördül le a nyelvéről a szó, „gyorsabban”. Jól tudhatja Elariion, hogy már nincs sok hátra, s most módja van neki is szemlélni a kéjtől torzult vonásokat, amire rájátszania sem kell, éppen az tükröződik, amit átél, amit más képtelen lenne belőle előcsalni.*
*Ha voltak is gondolatok, most más sem létezik, mint a kettejük burka, amire rátörni ugyan rá lehet, de közéjük férkőzni aligha. Édes minden érintés, s ha akaratos is, finoman simítja a bőrt, mintha csak újra ismerkedne azzal, amit már oly sokszor tapintott. Nem tud vele betelni soha. Néhány perce még megkérdőjelezte amaz hűségét, most kétség sem férhet hozzá, hogy csak az övé, csak egymáséi. Belemerül a csókokba, majd érzi, hogy eltűnik a lába alól a talaj, de nem olyan ingatag mód, ahogyan érkezésükkor érezte. Felemeli, s repíti is az egekbe, mintha sosem kellett volna egyáltalán kapaszkodni, mintha nem is lenne tér, vagy idő, pedig sürgető, hogy hamar bevégezzék, hiszen bármikor szólíthatják őket. De most nem érdekli. A lábait átkulcsolja a hímen, szeretné erősen szorítani, de akkor nem hagyna neki elég teret a mozgásra, márpedig minden apró mozzanat számít. A másik hangos nyögése az utolsó csepp, ha felégne a világ sem eresztené el. Egyre ködösül az elme, s visszatartani sem tudja hangját, noha hamar csendre inti valami felsőbb hatalom, aminek mindig is eleget tesz. Berögzült, mint oly sok minden, hogy nem lehet teljesen szabados annak karjaiban sem, aki mellett így is mindennél szabadabb. Maradnak a mozdulatok, a mély, de halk sóhajok, amivel jelzik egymásnak a szándékot, a dicséretet, vagy épp az akaratot. Érzi a fal hűvösét a hátán, de semmi nem kényelmetlen most. Elariion tempója árulkodó, sietnek, de nem csak azért, mert nem kívánnak másoknak műsorral szolgálni, hanem mert sürgető a vágy. Mélyen szántanak a hosszú körmök az ében bőrbe, ha húst nem is ér, de kellő sérülést okoz. Hogy tudattalan bélyegnek szánja, senki meg nem mondhatja, de egyenes sávok jelzik, hogy van kiről gondoskodjon, s van ki gondoskodik róla, megfelelő hevességgel. Sok mozgástere nincs, így kénytelen a férfi idejére és vadságára hagyatkozni, nem mintha bánná, hiszen ezzel is szolgálja, miközben táplálják egymást. Ki nem oltható tűz.
Egy ponton, újra szorít a marok, már körmök nélkül, de fejét hátrébb hajtja, elveszi ajkát a szájról, a nyak ívéről, amiket eddig kóstolt, mert a szemeket akarja látni. A szomjat, a beteljesedésközeli állapotot, hogy még közelebb kerüljön hozzá ő is. Mindig is nagy erővel hatott rá a látvány, mikor őérte eped, mikor az ő öle kergeti őrületbe. Mégis behunyja egy pillanatra a szemét, hogy kizárólag a saját érzékeire is figyelhessen egy cseppet. Vággyal telt utasításként gördül le a nyelvéről a szó, „gyorsabban”. Jól tudhatja Elariion, hogy már nincs sok hátra, s most módja van neki is szemlélni a kéjtől torzult vonásokat, amire rájátszania sem kell, éppen az tükröződik, amit átél, amit más képtelen lenne belőle előcsalni.*
1676. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-15 13:58:21
Üzenet elküldve: 2025-09-15 13:58:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
*Legalább annyira zavarja a gondolatait Pirtianes, mint ében bőrű kedvesét, de ez mindig is ott fog felettük lebegni, mint egy meglazult kötélű, lezuhanni készülő csillár. Bármikor rájuk eshet, ha nem figyelnek és minden bizonnyal egyszer meg is fog történni. Addigra viszont felkészülhetnek majd az eshetőségre, és túlélhetik a Gárda sötét kezeit. Mindent megtett azért, hogy az itteni szeme legyen nekik, és még azt is sikerült elérnie, hogy csak fontos dolgokba kelljen szólnia. Attól, hogy van a Gárda, a családok felettük állnak, így nem is igazán tudták volna visszafogni őt, emiatt nem is álltak túlságosan az útjába, csak jelzésértékű félmondatokkal próbálták rávenni valamire. Vérpecséttel lezárták az ügyet, így mindkét fél részéről papírforma szerint minden rendben. De bárki ismeri Pirtianes szövevényes politikáját tudhatja, hogy még a kőbe vésett dolgokat is betömhetik, vagy akár visszájára fordíthatják. Szerencsére van, ami elvonja erről a figyelmét, ami itt van vele és valóságos. Szinte minden érintés libabőrt okoz neki, nem kell sokat várnia, hogy teljesen harcra kész legyen. Egymás vágyait húzzák fel érintésekkel, csókokkal és szavakkal. Természetesen azonnal jön a nőstényt nem ölünk kérés, ami inkább parancsnak hangzik, de nem szól ellene, sem mellette.
Őt sem igazán érdekli, hogy ki nyit rájuk, ha így lesz, mert az eszére egy Elireya színű és ízű köd borul. Nem lát mást, csak az obszidián bőrt, a hőszín hajzuhatagot és az ében ajkakat, a többiről már nem is beszélve. Végül úgy dönt, hogy bár mindegy hol lesz az övé a másik, miután megszabadultak a szemérmességet takaró ruhadaraboktól, egyszerűen ráemeli a másikat a férfiasságára. A falhoz nyomja a másikat, reménykedik abban, hogy a kecses lábak, majd körbefonják őt, ahogy erre számtalanszor volt már példa. Az ajkaival hátrahúzódik egy pillanatra, miközben szép lassan magára engedi csodálatos vérét. Hangosan nyög fel és a kéj hullámai azonnal átjárják őt, ahogy nekiáll megadni Elireya-nak, ami jár neki. A vére hiánya miatt nem éppen szelíd, vad mozdulataival igyekszik szükségleteiket rendezni. Habár őt is feltüzeli a lebukás veszélye, mégsem szeretné, ha megtörténne, mert biztosan az elméjét elborítaná a vörös köd, ha újból megzavarnák őket. Inkább csak fokozza a tempót és ajkaival felfalja Úrnőjét.*
*Legalább annyira zavarja a gondolatait Pirtianes, mint ében bőrű kedvesét, de ez mindig is ott fog felettük lebegni, mint egy meglazult kötélű, lezuhanni készülő csillár. Bármikor rájuk eshet, ha nem figyelnek és minden bizonnyal egyszer meg is fog történni. Addigra viszont felkészülhetnek majd az eshetőségre, és túlélhetik a Gárda sötét kezeit. Mindent megtett azért, hogy az itteni szeme legyen nekik, és még azt is sikerült elérnie, hogy csak fontos dolgokba kelljen szólnia. Attól, hogy van a Gárda, a családok felettük állnak, így nem is igazán tudták volna visszafogni őt, emiatt nem is álltak túlságosan az útjába, csak jelzésértékű félmondatokkal próbálták rávenni valamire. Vérpecséttel lezárták az ügyet, így mindkét fél részéről papírforma szerint minden rendben. De bárki ismeri Pirtianes szövevényes politikáját tudhatja, hogy még a kőbe vésett dolgokat is betömhetik, vagy akár visszájára fordíthatják. Szerencsére van, ami elvonja erről a figyelmét, ami itt van vele és valóságos. Szinte minden érintés libabőrt okoz neki, nem kell sokat várnia, hogy teljesen harcra kész legyen. Egymás vágyait húzzák fel érintésekkel, csókokkal és szavakkal. Természetesen azonnal jön a nőstényt nem ölünk kérés, ami inkább parancsnak hangzik, de nem szól ellene, sem mellette.
Őt sem igazán érdekli, hogy ki nyit rájuk, ha így lesz, mert az eszére egy Elireya színű és ízű köd borul. Nem lát mást, csak az obszidián bőrt, a hőszín hajzuhatagot és az ében ajkakat, a többiről már nem is beszélve. Végül úgy dönt, hogy bár mindegy hol lesz az övé a másik, miután megszabadultak a szemérmességet takaró ruhadaraboktól, egyszerűen ráemeli a másikat a férfiasságára. A falhoz nyomja a másikat, reménykedik abban, hogy a kecses lábak, majd körbefonják őt, ahogy erre számtalanszor volt már példa. Az ajkaival hátrahúzódik egy pillanatra, miközben szép lassan magára engedi csodálatos vérét. Hangosan nyög fel és a kéj hullámai azonnal átjárják őt, ahogy nekiáll megadni Elireya-nak, ami jár neki. A vére hiánya miatt nem éppen szelíd, vad mozdulataival igyekszik szükségleteiket rendezni. Habár őt is feltüzeli a lebukás veszélye, mégsem szeretné, ha megtörténne, mert biztosan az elméjét elborítaná a vörös köd, ha újból megzavarnák őket. Inkább csak fokozza a tempót és ajkaival felfalja Úrnőjét.*
1675. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-15 01:37:56
Üzenet elküldve: 2025-09-15 01:37:56
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Toborzás//
* A sötétben áll, árnyékba burkolózva, halk, de éber mozdulatokkal. Nem szól, nem mozdul feleslegesen, csak figyel. Minden apró rezdülés, minden szó, minden gesztus a figyelme középpontjába kerül. A többiek látszólag szabadon beszélnek, vitatkoznak, mégis minden egyes mozzanat a számára információ. Nem érdekli a hangzatos szavak mögötti önérzet, nem törődik a rangokkal, nem izgul a diplomáciai következményeken. Ő itt van, hogy lássa, kit milyen fából faragtak, és hogy kik azok, akik értéket hordozhatnak a csapat számára. És persze kik azok, akik csak terhet jelentenek. Lassú, halk léptekkel még hátrébb lép, szinte beleolvad a fal sötétjébe. A többiek, Lazziar, Elsek és Wrotjh, épp az orkokról és a lehetséges stratégiákról beszélnek. A hím figyeli Lazziart, ahogy felháborodik a hallottakon, ahogy az orkokról alkotott képeiben a düh és a félelem keveredik. Sőt. Látja a Wrotjh szemeiben a nagyravágyást, az ösztönös túlélési vágyat, és azt, hogy minden szó mögött egy régi harc tapasztalata rejlik. Nem csodálkozik azon, hogy Wrotjh kiabálna, ha tehetné. Tudja, hogy a harcosok mindig is a tett emberei voltak. Nem a szavaké. Khaelith lassan száját egy szűk mosolyra húzza, de nem szól. Ez a mosoly nem barátságos. Inkább egy apró jelzés, hogy figyel, és értékeli a törpe őszinte indulatát. Egyben figyelmeztetés is. Ő tudja, hogy a szavak mögött mindig ott lapul a tett lehetősége, és a csendben is képes dönteni. Elsek-et nézi. A nő, aki rövid időre csendes figyelőként lépett be, most magabiztosan teszi fel javaslatait. És hím szemében azonnal egy külön világ tárul fel. Nem az ötletek miatt figyeli, hanem azért, ahogy előadja őket. Nem mindenki képes higgadtan, értelemmel beszélni egy ilyen feszült helyzetben. Elsek nyugodtsága, a szavaiban rejlő logika és az apró, de határozott gesztusai arra engedik következtetni a sötételfet, hogy a nő képes lesz a háttérből mozgatni a szálakat. Nem tetszik neki minden szó, amit hall. De tiszteli a képességet, ahogy képes az agresszió nélküli stratégiát felvázolni. Khaelith hallgat, nem vág közbe, nem korrigál. Ez nem az ő dolga most. Ő csak figyel. A smaragdzöld szemei lassan pásztázzák az arcot, az apró mozdulatokat, a testbeszédet, minden apró jelet, ami elárulhatja a nő valódi szándékát. Amikor Elsek felveti a névtelen levelet a madárral, és az ork közvetítő ötletét, a hím szemei összeszűkülnek. A sötételf fantáziája megmozdul. A gondolat, hogy lehet egy titkos, árnyékból irányított hálózatot létrehozni, ahol mindenki a maga szerepét játssza, miközben ő maga rejtve marad, felvillanyozza. Nem örül túlzottan, de érezhetően érdeklődik. Nem dől el azonnal, nem fejezi ki hangosan a véleményét. Nem szokása felkínálni a stratégiát, amíg nincs teljesen megbizonyosodva a helyzetről. Csak a tekintetében, a lassú, mély levegővételben és a vállainak enyhe mozdulatában tükröződik az érdeklődés. Végignéz a szobán. Minden mozdulat, minden beszélgetés apró fogaskerekeként illeszkedik a fejében lévő képbe.*
~ -A Törp hangosan és dühösen reagál, az elf idegesen, impulzívan lép elő, de a törpe részrehajlása is jelen van. A nő most a nagyobb esély.~ *Khaelith megjegyzi mindezt, de továbbra is csöndben marad. A sötételf számára nem az a kérdés, ki mit mond, hanem hogy milyen tettek következhetnek ebből, és ki képes valójában az adott szerepet betölteni. Megfigyeli, hogy ki van felkészülve, ki képes hideg fejjel reagálni, és ki az, aki a veszély láttán elbukna. Végül csak megfogalmazódik benne egy válasz az elhangzottakra. Khaelith lassan felemeli a fejét az árnyékból, smaragdzöld szeme villan egy pillanatra. Hangja mély, nyugodt, de határozott, miközben megszólal Elsek felé tekintve.*
- Az ötleted logikus. A névtelen madár biztosítja, hogy ne keltsünk figyelmet, és a kockázat minimális. Csak ügyeljünk rá, hogy az orkok ne tudják, kik is vagyunk. *Mosolya most is hűvös, de elismerő. A sötételf nem akarja elrontani a terv finom egyensúlyát, így szavai pontosak és takarékosak.*
- Már csak abban bízz, hogy nem lövik le idő előtt a madarat. Mert akkor bizony kénytelen leszel te ágyba feküdni az Artheniori orkkal. * Hűvös, gyilkos vigyora megvillan ahogy eljátszik a gondolattal.*
* A sötétben áll, árnyékba burkolózva, halk, de éber mozdulatokkal. Nem szól, nem mozdul feleslegesen, csak figyel. Minden apró rezdülés, minden szó, minden gesztus a figyelme középpontjába kerül. A többiek látszólag szabadon beszélnek, vitatkoznak, mégis minden egyes mozzanat a számára információ. Nem érdekli a hangzatos szavak mögötti önérzet, nem törődik a rangokkal, nem izgul a diplomáciai következményeken. Ő itt van, hogy lássa, kit milyen fából faragtak, és hogy kik azok, akik értéket hordozhatnak a csapat számára. És persze kik azok, akik csak terhet jelentenek. Lassú, halk léptekkel még hátrébb lép, szinte beleolvad a fal sötétjébe. A többiek, Lazziar, Elsek és Wrotjh, épp az orkokról és a lehetséges stratégiákról beszélnek. A hím figyeli Lazziart, ahogy felháborodik a hallottakon, ahogy az orkokról alkotott képeiben a düh és a félelem keveredik. Sőt. Látja a Wrotjh szemeiben a nagyravágyást, az ösztönös túlélési vágyat, és azt, hogy minden szó mögött egy régi harc tapasztalata rejlik. Nem csodálkozik azon, hogy Wrotjh kiabálna, ha tehetné. Tudja, hogy a harcosok mindig is a tett emberei voltak. Nem a szavaké. Khaelith lassan száját egy szűk mosolyra húzza, de nem szól. Ez a mosoly nem barátságos. Inkább egy apró jelzés, hogy figyel, és értékeli a törpe őszinte indulatát. Egyben figyelmeztetés is. Ő tudja, hogy a szavak mögött mindig ott lapul a tett lehetősége, és a csendben is képes dönteni. Elsek-et nézi. A nő, aki rövid időre csendes figyelőként lépett be, most magabiztosan teszi fel javaslatait. És hím szemében azonnal egy külön világ tárul fel. Nem az ötletek miatt figyeli, hanem azért, ahogy előadja őket. Nem mindenki képes higgadtan, értelemmel beszélni egy ilyen feszült helyzetben. Elsek nyugodtsága, a szavaiban rejlő logika és az apró, de határozott gesztusai arra engedik következtetni a sötételfet, hogy a nő képes lesz a háttérből mozgatni a szálakat. Nem tetszik neki minden szó, amit hall. De tiszteli a képességet, ahogy képes az agresszió nélküli stratégiát felvázolni. Khaelith hallgat, nem vág közbe, nem korrigál. Ez nem az ő dolga most. Ő csak figyel. A smaragdzöld szemei lassan pásztázzák az arcot, az apró mozdulatokat, a testbeszédet, minden apró jelet, ami elárulhatja a nő valódi szándékát. Amikor Elsek felveti a névtelen levelet a madárral, és az ork közvetítő ötletét, a hím szemei összeszűkülnek. A sötételf fantáziája megmozdul. A gondolat, hogy lehet egy titkos, árnyékból irányított hálózatot létrehozni, ahol mindenki a maga szerepét játssza, miközben ő maga rejtve marad, felvillanyozza. Nem örül túlzottan, de érezhetően érdeklődik. Nem dől el azonnal, nem fejezi ki hangosan a véleményét. Nem szokása felkínálni a stratégiát, amíg nincs teljesen megbizonyosodva a helyzetről. Csak a tekintetében, a lassú, mély levegővételben és a vállainak enyhe mozdulatában tükröződik az érdeklődés. Végignéz a szobán. Minden mozdulat, minden beszélgetés apró fogaskerekeként illeszkedik a fejében lévő képbe.*
~ -A Törp hangosan és dühösen reagál, az elf idegesen, impulzívan lép elő, de a törpe részrehajlása is jelen van. A nő most a nagyobb esély.~ *Khaelith megjegyzi mindezt, de továbbra is csöndben marad. A sötételf számára nem az a kérdés, ki mit mond, hanem hogy milyen tettek következhetnek ebből, és ki képes valójában az adott szerepet betölteni. Megfigyeli, hogy ki van felkészülve, ki képes hideg fejjel reagálni, és ki az, aki a veszély láttán elbukna. Végül csak megfogalmazódik benne egy válasz az elhangzottakra. Khaelith lassan felemeli a fejét az árnyékból, smaragdzöld szeme villan egy pillanatra. Hangja mély, nyugodt, de határozott, miközben megszólal Elsek felé tekintve.*
- Az ötleted logikus. A névtelen madár biztosítja, hogy ne keltsünk figyelmet, és a kockázat minimális. Csak ügyeljünk rá, hogy az orkok ne tudják, kik is vagyunk. *Mosolya most is hűvös, de elismerő. A sötételf nem akarja elrontani a terv finom egyensúlyát, így szavai pontosak és takarékosak.*
- Már csak abban bízz, hogy nem lövik le idő előtt a madarat. Mert akkor bizony kénytelen leszel te ágyba feküdni az Artheniori orkkal. * Hűvös, gyilkos vigyora megvillan ahogy eljátszik a gondolattal.*
1674. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-14 22:01:38
Üzenet elküldve: 2025-09-14 22:01:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Toborzás//
*Elsek felhúzza a szemöldökét a férfiak beszélgetésére. Lehet, hogy éles a nyelve, de tud ő csendben is figyelni, amikor egymást között harapdálnak a kutyák. Olyankor csak némán figyeli őket. Amikor a férfiak látszólag egy pillanatra befejezik előtte a csetepatét, új félként lép elő, ezúttal mindannyiukhoz egy kicsikét közelebb, felhívva a figyelmüket arra, hogy bizony az ő érdeklődését is felkeltette a téma. És, hogy ő sem szeretné vásárra vinni a bőrét*
- Nekem van jobb ötletem. Csak egy okos madár kell hozzá. Névtelen levelet küldünk, hogy kívánnak-e az orkok belső támogatással élni Arthenior ellen. Leírjuk benne, hogy nem mindenki elégedett a jelenlegi vezetéssel. Egyszerű próba. Senki sem veszélyezteti rögtön magát. A betanított madár visszahozza a válaszukat. Ők viszont nem tudják hová is. Teljes névtelenség. Ha elfogadják, könnyű dolgunk van, megszerezzük a bizalmukat, majd jó időben hátba lesznek döfve. Ha pedig nem... Még mindig kitalálhatunk mást. Egyszerű idő és energia spórolás. Ráadásul biztonságosabb is. És több időnk van felkészülni bármiféle harcra, mert nem oszlatjuk meg az embereinket, hiszen csak egy madarat küldtünk. *Elsek tisztában van vele, hogy a legtöbb férfi nem szeret a diplomácia útján járni, mégis most magabiztosan veti fel az ötletet. Úgy látta, hogy társai mélyebb gondolkodók, mint a törpe, így bízik tisztán látásukban. Nem mondja ki, de ahhoz tényleg bolondnak kell lenni, hogy valaki azt higgye el lehet verni egy seregnyi orkot, hogy könnyedén behódoljanak* Egy másik ötletem is volna, ha így már gondolkodni kezdtem. keressünk egy artheniori orkot és ő általa vegyük fel a többivel a kapcsolatot. Egy valamit tisztel minden faj igazán, a sajátjait. Ha egyetlenegy darab ork bizalmát elnyerjük, ő majd elintézi a többiét. Valamivel viszont ebben az esetben be kell biztosítani, hogy ő nem árul el minket. Őszintén szólva nekem van itt ebből a szempontból a legkönnyebb dolgom, de mégis... Nem tartom okos ötletnek, hogy mindenki tudja kik vagyunk és mire készülünk. Minél kevesebben ismerik a társaságot arcról és névről annál jobb. Én a névtelen együtt dolgozást javaslom. Ezen kéne gondolkodnunk. Akkor szabad felfedni magunkat, amikor majd nagy csapást teszünk. *A nő ezzel visszaáll helyére. Arcára pedig egy apró mosoly ül* Bárkinek jobb ötlet?
*Elsek felhúzza a szemöldökét a férfiak beszélgetésére. Lehet, hogy éles a nyelve, de tud ő csendben is figyelni, amikor egymást között harapdálnak a kutyák. Olyankor csak némán figyeli őket. Amikor a férfiak látszólag egy pillanatra befejezik előtte a csetepatét, új félként lép elő, ezúttal mindannyiukhoz egy kicsikét közelebb, felhívva a figyelmüket arra, hogy bizony az ő érdeklődését is felkeltette a téma. És, hogy ő sem szeretné vásárra vinni a bőrét*
- Nekem van jobb ötletem. Csak egy okos madár kell hozzá. Névtelen levelet küldünk, hogy kívánnak-e az orkok belső támogatással élni Arthenior ellen. Leírjuk benne, hogy nem mindenki elégedett a jelenlegi vezetéssel. Egyszerű próba. Senki sem veszélyezteti rögtön magát. A betanított madár visszahozza a válaszukat. Ők viszont nem tudják hová is. Teljes névtelenség. Ha elfogadják, könnyű dolgunk van, megszerezzük a bizalmukat, majd jó időben hátba lesznek döfve. Ha pedig nem... Még mindig kitalálhatunk mást. Egyszerű idő és energia spórolás. Ráadásul biztonságosabb is. És több időnk van felkészülni bármiféle harcra, mert nem oszlatjuk meg az embereinket, hiszen csak egy madarat küldtünk. *Elsek tisztában van vele, hogy a legtöbb férfi nem szeret a diplomácia útján járni, mégis most magabiztosan veti fel az ötletet. Úgy látta, hogy társai mélyebb gondolkodók, mint a törpe, így bízik tisztán látásukban. Nem mondja ki, de ahhoz tényleg bolondnak kell lenni, hogy valaki azt higgye el lehet verni egy seregnyi orkot, hogy könnyedén behódoljanak* Egy másik ötletem is volna, ha így már gondolkodni kezdtem. keressünk egy artheniori orkot és ő általa vegyük fel a többivel a kapcsolatot. Egy valamit tisztel minden faj igazán, a sajátjait. Ha egyetlenegy darab ork bizalmát elnyerjük, ő majd elintézi a többiét. Valamivel viszont ebben az esetben be kell biztosítani, hogy ő nem árul el minket. Őszintén szólva nekem van itt ebből a szempontból a legkönnyebb dolgom, de mégis... Nem tartom okos ötletnek, hogy mindenki tudja kik vagyunk és mire készülünk. Minél kevesebben ismerik a társaságot arcról és névről annál jobb. Én a névtelen együtt dolgozást javaslom. Ezen kéne gondolkodnunk. Akkor szabad felfedni magunkat, amikor majd nagy csapást teszünk. *A nő ezzel visszaáll helyére. Arcára pedig egy apró mosoly ül* Bárkinek jobb ötlet?
1673. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-14 19:08:28
Üzenet elküldve: 2025-09-14 19:08:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
*Ha nem is végleg feledte a másik kihágását, most éppen eloszlott a köd. Nem volt még olyan, hogy ne értették volna meg végül egymást, s most sem tartott soká az ellenérzés, csakhogy egy idegen helyen talán fájóbban cseng le minden. De a rend újra feláll, megszilárdul a talpa alatt a föld és beleereszkedik a hím odaadásába. A szavak kicsit később érik el, ahogy egymásra fonódnak a karok. Megáll egy pillanatra és csak Elariion szemeit nézi. Kemények a vonások, ahogy kutat bennük. Szokása kizárólag magára gondolni, még akkor is, ha előkelő helyet foglal el szívében a másik, de most nem csak saját maga számít. Hogy aggódik a hímért és saját épségéért, semmis ahhoz, ami most csapja arcon. Pirtianes említése csak előhozza belőle Elariion és a Gárda kapcsolatát. Vajon abból lesz gondja, hogy utánuk jött, vagy mindent elrendezett? Ha elrendezett is, biztos lehet benne, hogy nem nyúl utána egy fekete marok? Minél előbb meg kell itt szilárdítaniuk a hatalmukat, s nem csak azzal, hogy erőt sugároznak, hanem ehhez méltón is kell viselkedniük. Végül nem mond semmit, mert már így is elég pillanatot tékozoltak el, ki tudja mennyi van még hátra. Vhorossi minden bizonnyal nemsokára újra előtűnik és még számot is kell adnia a Quehanival történt beszélgetésről. Sürgetőre fogja hát, ami mit sem von le kéjkedvéből. A szavai is csak azt árulják el a hímnek, hogy kifejezetten kívánja.*
- De ennek vége.
*Jelenti ki, s magáénak akarja tudni a hím minden ében porcikáját. Kezdetben elég az őrá vágyó férfiasság érintése. Halk sóhaj tör fel a torkából, ahogy amaz csókokkal illeti immáron szabad kebleit. Lopva pillant el a hószín hajzuhatag felett az ajtó felé. Akaratlan kacag fel, hogy bármelyik pillanatban benyithatnak, s ez mennyire tüzeli… Áldoz még egy kevés időt a kényeztetésnek, s hagyja magát is az obszidián kezek okozta örömöknek, de csakhamar jelzésértékűen ér az áll alá, hogy Elariion felemelkedjen, s végre egészen másként vegye birtokba a testét.*
- Csak ő zavarhat meg, bárki más életét elveheted.
*Ha nem is bánja a szavakat, s tudja jól, hogy nem igazak, kötelező értékűnek gondolja, hogy ezt el kell mondania. A nőstényben megbízik, akkor is, ha most nem minden olyan kényelmes, mint volt. Azzá fogják tenni és ezt mással nem merte volna megkockáztatni. Még magával Elariionnal sem. Hiszen ezért maradtak olyan sokáig, s olyan csendben a szülővárosukban.
Kivételesen a kosz sem zavarja. Ha kell, elnyúl a poros és törött szekrényen is, csak végre teljes egészében érezze a férfit. Apró harapásokkal kevert csókokkal jelzi annak nyakán, hogy tényleg ideje végre megadni neki, amire vágyik. Nyugtatja, hogy itt már sokkal több idejük lesz egymás társaságára, mint bármikor máskor, de ez még nem az a nap. Viszont öle sürgető lüktetése, s forrósága mutatja, hogy képtelen lett volna ennek ellenállni.*
*Ha nem is végleg feledte a másik kihágását, most éppen eloszlott a köd. Nem volt még olyan, hogy ne értették volna meg végül egymást, s most sem tartott soká az ellenérzés, csakhogy egy idegen helyen talán fájóbban cseng le minden. De a rend újra feláll, megszilárdul a talpa alatt a föld és beleereszkedik a hím odaadásába. A szavak kicsit később érik el, ahogy egymásra fonódnak a karok. Megáll egy pillanatra és csak Elariion szemeit nézi. Kemények a vonások, ahogy kutat bennük. Szokása kizárólag magára gondolni, még akkor is, ha előkelő helyet foglal el szívében a másik, de most nem csak saját maga számít. Hogy aggódik a hímért és saját épségéért, semmis ahhoz, ami most csapja arcon. Pirtianes említése csak előhozza belőle Elariion és a Gárda kapcsolatát. Vajon abból lesz gondja, hogy utánuk jött, vagy mindent elrendezett? Ha elrendezett is, biztos lehet benne, hogy nem nyúl utána egy fekete marok? Minél előbb meg kell itt szilárdítaniuk a hatalmukat, s nem csak azzal, hogy erőt sugároznak, hanem ehhez méltón is kell viselkedniük. Végül nem mond semmit, mert már így is elég pillanatot tékozoltak el, ki tudja mennyi van még hátra. Vhorossi minden bizonnyal nemsokára újra előtűnik és még számot is kell adnia a Quehanival történt beszélgetésről. Sürgetőre fogja hát, ami mit sem von le kéjkedvéből. A szavai is csak azt árulják el a hímnek, hogy kifejezetten kívánja.*
- De ennek vége.
*Jelenti ki, s magáénak akarja tudni a hím minden ében porcikáját. Kezdetben elég az őrá vágyó férfiasság érintése. Halk sóhaj tör fel a torkából, ahogy amaz csókokkal illeti immáron szabad kebleit. Lopva pillant el a hószín hajzuhatag felett az ajtó felé. Akaratlan kacag fel, hogy bármelyik pillanatban benyithatnak, s ez mennyire tüzeli… Áldoz még egy kevés időt a kényeztetésnek, s hagyja magát is az obszidián kezek okozta örömöknek, de csakhamar jelzésértékűen ér az áll alá, hogy Elariion felemelkedjen, s végre egészen másként vegye birtokba a testét.*
- Csak ő zavarhat meg, bárki más életét elveheted.
*Ha nem is bánja a szavakat, s tudja jól, hogy nem igazak, kötelező értékűnek gondolja, hogy ezt el kell mondania. A nőstényben megbízik, akkor is, ha most nem minden olyan kényelmes, mint volt. Azzá fogják tenni és ezt mással nem merte volna megkockáztatni. Még magával Elariionnal sem. Hiszen ezért maradtak olyan sokáig, s olyan csendben a szülővárosukban.
Kivételesen a kosz sem zavarja. Ha kell, elnyúl a poros és törött szekrényen is, csak végre teljes egészében érezze a férfit. Apró harapásokkal kevert csókokkal jelzi annak nyakán, hogy tényleg ideje végre megadni neki, amire vágyik. Nyugtatja, hogy itt már sokkal több idejük lesz egymás társaságára, mint bármikor máskor, de ez még nem az a nap. Viszont öle sürgető lüktetése, s forrósága mutatja, hogy képtelen lett volna ennek ellenállni.*
1672. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-14 14:29:24
Üzenet elküldve: 2025-09-14 14:29:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
*Nem tudja, hogy mennyire volt meggyőző, de az igazság általában elég szokott lenni Elireya-nak. Viszont igyekszik megtartani azokat az értékeket, amik kettejük között feszülnek, nem fogja hagyni, hogy az impulzív nőstény túlgondolja az érte tett erőfeszítéséket. Némileg sikerült lecsitítani a jegesen csillanó kékek vádló pillantását, tudja, hogy talán nem vert éket beléjük a külvilág borzalma. Mert ez nekik nem komfortos, bárhogy is szeretnék, bármit is építenek fel, vagy éppen lent próbálnak majd meg boldogulni, felidézve Pirtianes örökségét. Sosem lehet olyan, mert ez más, ezért ha hasonlóak is, más módszerek kellene az életben maradáshoz. Ráadásul ez a minimum cél kell, hogy legyen.*
- Eli, mindig is értettelek, Pirtianes fojtogató marka bárhol elérhet. Mégis meg kellett kockáztatni. *Elireya is biztosan érti az ő álláspontját, és ami történt az nem lehet már meg nem történtté tenni. Emellett hozta a kötelezőt, megvédte az úrnőket, el kell fogadnia a múltat. Érkezik a kéz, hasonlóan az övéhez, de még nem végeztek, bárhogy is tartják vissza vágyaikat. Van, ami nem tűr halasztást, Elireyanak és neki is kell a biztonság, amit csak ők nyújthatnak egymásnak. Mindenképpen meg kell értetnie vele, hogy minden miatta, miattuk volt. Úgy tűnik bejön a mondandója a pimaszsága ellenére is. Ezt jelnek veszi, mert úgy tűnik a kedvese kételyei némileg eloszlóban vannak. Arra is mérget vehetne, hogy nem teljesen és akár még hatok fognak eltelni, mire a másik megnyugszik. Quohani megjelenése viszont pont rosszkor jött, mert a vére bizalmatlanságát erősíthette.
Csak bólintani tud arra, hogy ígéretnek veszik, amit mond, mert aztán végre megkapja az áhított ében ajkakat. Mint mindig, most is talál benne új fantáziát, újabb puhaságot, újabb vágyakat. Nem tudja, hogy miért tud ennyire bolondulni ennyi év után, de reméli, hogy ez nem fog elmúlni. Az érzékei felkorbácsolódnak, nem lesz senki, aki visszatarthatja most már őket egymástól. Nem tudja kifacsarni a másikból a vallomását, de nem is bánja. A kezei mozdulnak, lágyan siklik le a nőstény hátsójára, miközben az ajkai már az obszidián szeplőket próbálja egyesével meghódítani.*
- Igen, Úrnőm. *Megy bele a játékba, hiszen a nőstények arra vannak nevelve, hogy uralkodjanak. Ő pedig tud engedni, amikor kell, preciziósan adagolja szavait, de valójában nem kellett volna, mert Elireya már kioldja az övét. Neki is sietnie kell ezzel, mert a nőstényt is a saját övén keresztül kell megszabadítania a csodát rejtő ruháktól.*
- Nekem is ez a sors jutott, nehogy azt hidd, hogy egyedül szenvedtél. *Mondja elégedett sóhajjal, ahogy kézbe veszik nemes férfiasságát. Nem vár soká, leoldja most már a másik övét és megpróbálja a felsőjéből kibújtatni a másikat, hogy ő is kapjon a tiltott gyümölcsökből legalább kettőt. Amint megérkeznek a tökéletes termések, ő képletesen leszakajtja őket az ajkaival, amik közé veszi. Amíg ezzel foglalkozik, a keze sem rest, és kelleni fog Elireya elzárt kelyhe is, így az alsó ruházatról a kezei fognak gondoskodni.*
- Vhorossi-t kinyírom, ha most megzavar, olyan rég vágyom már rád. *Tudja, hogy szavakkal is lehet korbácsolni a érzelmeket, és ő nem rest ezt használni. Elireya teste pedig az eszéből lefelé varázsolja a vérét, hogy elmerülhessenek egymásban.*
*Nem tudja, hogy mennyire volt meggyőző, de az igazság általában elég szokott lenni Elireya-nak. Viszont igyekszik megtartani azokat az értékeket, amik kettejük között feszülnek, nem fogja hagyni, hogy az impulzív nőstény túlgondolja az érte tett erőfeszítéséket. Némileg sikerült lecsitítani a jegesen csillanó kékek vádló pillantását, tudja, hogy talán nem vert éket beléjük a külvilág borzalma. Mert ez nekik nem komfortos, bárhogy is szeretnék, bármit is építenek fel, vagy éppen lent próbálnak majd meg boldogulni, felidézve Pirtianes örökségét. Sosem lehet olyan, mert ez más, ezért ha hasonlóak is, más módszerek kellene az életben maradáshoz. Ráadásul ez a minimum cél kell, hogy legyen.*
- Eli, mindig is értettelek, Pirtianes fojtogató marka bárhol elérhet. Mégis meg kellett kockáztatni. *Elireya is biztosan érti az ő álláspontját, és ami történt az nem lehet már meg nem történtté tenni. Emellett hozta a kötelezőt, megvédte az úrnőket, el kell fogadnia a múltat. Érkezik a kéz, hasonlóan az övéhez, de még nem végeztek, bárhogy is tartják vissza vágyaikat. Van, ami nem tűr halasztást, Elireyanak és neki is kell a biztonság, amit csak ők nyújthatnak egymásnak. Mindenképpen meg kell értetnie vele, hogy minden miatta, miattuk volt. Úgy tűnik bejön a mondandója a pimaszsága ellenére is. Ezt jelnek veszi, mert úgy tűnik a kedvese kételyei némileg eloszlóban vannak. Arra is mérget vehetne, hogy nem teljesen és akár még hatok fognak eltelni, mire a másik megnyugszik. Quohani megjelenése viszont pont rosszkor jött, mert a vére bizalmatlanságát erősíthette.
Csak bólintani tud arra, hogy ígéretnek veszik, amit mond, mert aztán végre megkapja az áhított ében ajkakat. Mint mindig, most is talál benne új fantáziát, újabb puhaságot, újabb vágyakat. Nem tudja, hogy miért tud ennyire bolondulni ennyi év után, de reméli, hogy ez nem fog elmúlni. Az érzékei felkorbácsolódnak, nem lesz senki, aki visszatarthatja most már őket egymástól. Nem tudja kifacsarni a másikból a vallomását, de nem is bánja. A kezei mozdulnak, lágyan siklik le a nőstény hátsójára, miközben az ajkai már az obszidián szeplőket próbálja egyesével meghódítani.*
- Igen, Úrnőm. *Megy bele a játékba, hiszen a nőstények arra vannak nevelve, hogy uralkodjanak. Ő pedig tud engedni, amikor kell, preciziósan adagolja szavait, de valójában nem kellett volna, mert Elireya már kioldja az övét. Neki is sietnie kell ezzel, mert a nőstényt is a saját övén keresztül kell megszabadítania a csodát rejtő ruháktól.*
- Nekem is ez a sors jutott, nehogy azt hidd, hogy egyedül szenvedtél. *Mondja elégedett sóhajjal, ahogy kézbe veszik nemes férfiasságát. Nem vár soká, leoldja most már a másik övét és megpróbálja a felsőjéből kibújtatni a másikat, hogy ő is kapjon a tiltott gyümölcsökből legalább kettőt. Amint megérkeznek a tökéletes termések, ő képletesen leszakajtja őket az ajkaival, amik közé veszi. Amíg ezzel foglalkozik, a keze sem rest, és kelleni fog Elireya elzárt kelyhe is, így az alsó ruházatról a kezei fognak gondoskodni.*
- Vhorossi-t kinyírom, ha most megzavar, olyan rég vágyom már rád. *Tudja, hogy szavakkal is lehet korbácsolni a érzelmeket, és ő nem rest ezt használni. Elireya teste pedig az eszéből lefelé varázsolja a vérét, hogy elmerülhessenek egymásban.*
1671. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-14 08:41:23
Üzenet elküldve: 2025-09-14 08:41:23
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Két szék közül a pad alá//
*Trevorn csendben megy Cilia mellett a romvároson át. A hold fénye rávetül a régi falakra, az árnyékuk hosszasan nyúlnak utánuk. A férfi minden sarkot figyel, nem bízik a helyben. Léptei nehezek, de gyorsak, bírja a tempót. Ha a lány mond valamit, röviden felel, aztán újra körbenéz. Egy-egy zajra megtorpan, fülel, majd továbbindul. Nem beszél feleslegesen, inkább az útra figyel, és arra készül, hogy ha kell, megvédje a kislányt. És persze a cél hogy megtalálják az elveszett fiút. Közben elgondolkodik. A romokat, és a romos épületeket látva.* ~ Vajon ezek is orkok tették ~
*Trevorn csendben megy Cilia mellett a romvároson át. A hold fénye rávetül a régi falakra, az árnyékuk hosszasan nyúlnak utánuk. A férfi minden sarkot figyel, nem bízik a helyben. Léptei nehezek, de gyorsak, bírja a tempót. Ha a lány mond valamit, röviden felel, aztán újra körbenéz. Egy-egy zajra megtorpan, fülel, majd továbbindul. Nem beszél feleslegesen, inkább az útra figyel, és arra készül, hogy ha kell, megvédje a kislányt. És persze a cél hogy megtalálják az elveszett fiút. Közben elgondolkodik. A romokat, és a romos épületeket látva.* ~ Vajon ezek is orkok tették ~
1670. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-13 20:08:57
Üzenet elküldve: 2025-09-13 20:08:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
*Hogy honvágya van talán hazugság, de a pirtianesi kényelme mégiscsak hiányzik. Bár sok intrikától menekült most meg - legalábbis egy darabig -, ott egyetlen egyszer sem érzett így Elariionnal kapcsolatban. Az a fajta kettejük által lakott sziget volt a vele való lét, még ha lopva is történt mindig, amibe nem tudott betörni túlzón a kinti világ. Most egyszeriben megfertőzte valami és nem hagyja nyugodni. Egyedül a ráfonódó kar nyújt otthonos érzést, noha bene még dúl a harag.*
- De ha te hibázol, akkor nem tudtam volna megvédeni magam, mert nem tudtam volna, hogy mi elől kell, hát nem érted?
*Kérdi, de már cseppet sem úgy felcsattanva, mint eddig. Talán képtelen is lett volna megmenekülni azoktól, akik, vagy aki Vhorossi után indult, de több esélye lett volna, mint tudatlanul. Keze akaratlan indul útnak, hasonmód fonódik a derék köré, finoman rámarkolva az anyagon keresztül a bőrre. Belegondolni is borzalmas, hogy mi lett volna, ha baja esik a hímnek. Bármit is mond, ettől fél igazán. A legnagyobb gyengeség, ami érhet bárkit, az az, hogy ilyen érzelmeket megenged magának, de eddig kevéssé tartott tőle, hiszen nem ingott meg a hitében, ami lassan újra szilárdul. Jól teszi a másik, hogy ujjával befogja a száját. Másnak karját vetetné ilyenért, de a hímre ezért nem tudna megorrolni. Viszont újra szóra nyílna az ében száj, így viszont abbamarad. Csak nézi a szemeket és kezd valahogy minden ténylegesen helyreállni.*
- Ígéretnek veszem.
*Mondja csak halkan, s újra elmerül a csókban, na meg a kellemes érzetben, ahogy a legédesebb hálót szövi rá pókként. Érzi, hogy nem melegszik bele eléggé Elariion, ami egy kihívó mosolyt eredményez. A megtört magabiztosság képes és magával ragadja, de csak mert tudja jól, hogy ettől még igen hatalmas az ő szerelme. Csakis ebben a helyzetben képes kissé alárendelődni.*
- Azt mondtad ki kell szívnod a mérget, inkább azzal törődj. *Mondja, tűzzel a szemeiben. Nem kenyere kimondani, hogy aggódik, hallani pedig végképp, hogy ezt tudják róla. De itt volna ideje elengedni végre teljességgel a feszültségét és újra az lenni ketten, akik mindig. A legerősebb egység. Így hát nem törődve azzal, hogy ki nyithat rájuk, az ében nyakat kezdi el csókolni, miközben türelmetlenül igyekszik kioldani Elariion övét. Egy pillanatra szakad csak el az ízlelgetésből.*
- Nem lehet sok időnk. *Ez még nem fogja visszatartani attól, hogy végre megkapja a hímet. A lebukás lehetősége otthonában is tüzelte, bár nem tudja, egyáltalán van-e itt szükség arra, hogy takargassák mások elől a kapcsolatukat. Nem számít, már tényleg nem számít semmi, csak hogy kioldódjon az öv és hűtse le végre az, akit annyira várt.*
- Magam kellett gondoskodjak a hiányod miatti űrről. *Búgja bele a hím fülébe, miközben megkaparintotta, amit annyira vágyott.* - De jobb szeretem, ha nem csak a gondolataimban vagy a részese.
*Hogy honvágya van talán hazugság, de a pirtianesi kényelme mégiscsak hiányzik. Bár sok intrikától menekült most meg - legalábbis egy darabig -, ott egyetlen egyszer sem érzett így Elariionnal kapcsolatban. Az a fajta kettejük által lakott sziget volt a vele való lét, még ha lopva is történt mindig, amibe nem tudott betörni túlzón a kinti világ. Most egyszeriben megfertőzte valami és nem hagyja nyugodni. Egyedül a ráfonódó kar nyújt otthonos érzést, noha bene még dúl a harag.*
- De ha te hibázol, akkor nem tudtam volna megvédeni magam, mert nem tudtam volna, hogy mi elől kell, hát nem érted?
*Kérdi, de már cseppet sem úgy felcsattanva, mint eddig. Talán képtelen is lett volna megmenekülni azoktól, akik, vagy aki Vhorossi után indult, de több esélye lett volna, mint tudatlanul. Keze akaratlan indul útnak, hasonmód fonódik a derék köré, finoman rámarkolva az anyagon keresztül a bőrre. Belegondolni is borzalmas, hogy mi lett volna, ha baja esik a hímnek. Bármit is mond, ettől fél igazán. A legnagyobb gyengeség, ami érhet bárkit, az az, hogy ilyen érzelmeket megenged magának, de eddig kevéssé tartott tőle, hiszen nem ingott meg a hitében, ami lassan újra szilárdul. Jól teszi a másik, hogy ujjával befogja a száját. Másnak karját vetetné ilyenért, de a hímre ezért nem tudna megorrolni. Viszont újra szóra nyílna az ében száj, így viszont abbamarad. Csak nézi a szemeket és kezd valahogy minden ténylegesen helyreállni.*
- Ígéretnek veszem.
*Mondja csak halkan, s újra elmerül a csókban, na meg a kellemes érzetben, ahogy a legédesebb hálót szövi rá pókként. Érzi, hogy nem melegszik bele eléggé Elariion, ami egy kihívó mosolyt eredményez. A megtört magabiztosság képes és magával ragadja, de csak mert tudja jól, hogy ettől még igen hatalmas az ő szerelme. Csakis ebben a helyzetben képes kissé alárendelődni.*
- Azt mondtad ki kell szívnod a mérget, inkább azzal törődj. *Mondja, tűzzel a szemeiben. Nem kenyere kimondani, hogy aggódik, hallani pedig végképp, hogy ezt tudják róla. De itt volna ideje elengedni végre teljességgel a feszültségét és újra az lenni ketten, akik mindig. A legerősebb egység. Így hát nem törődve azzal, hogy ki nyithat rájuk, az ében nyakat kezdi el csókolni, miközben türelmetlenül igyekszik kioldani Elariion övét. Egy pillanatra szakad csak el az ízlelgetésből.*
- Nem lehet sok időnk. *Ez még nem fogja visszatartani attól, hogy végre megkapja a hímet. A lebukás lehetősége otthonában is tüzelte, bár nem tudja, egyáltalán van-e itt szükség arra, hogy takargassák mások elől a kapcsolatukat. Nem számít, már tényleg nem számít semmi, csak hogy kioldódjon az öv és hűtse le végre az, akit annyira várt.*
- Magam kellett gondoskodjak a hiányod miatti űrről. *Búgja bele a hím fülébe, miközben megkaparintotta, amit annyira vágyott.* - De jobb szeretem, ha nem csak a gondolataimban vagy a részese.
1669. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-13 18:49:14
Üzenet elküldve: 2025-09-13 18:49:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
*Gondolta, hogy nem fogja Elireya csak úgy elnézni neki, hogy ő elnézi. Ez így gondolatban még mulatságosan is hangzik, valójában vérkomolyan fogják fel mindketten. Az egyik a csalódást, a másik pedig a belé nevelt sötételf hierarchiát. Pedig kettőjük között ez mindig is csak formális volt és most kettesben vannak. Talán megviselte a nőstényt az út, hogy ezt elfelejtette. Ahogy ő sem említette a háttérinformációkat korábban. A visszakérdezés csak megerősíti abban, hogy hibázott. Nem abban, hogy nem mondta el, hanem abban, hogy nem jutott eszébe az, hogy ez ennyire nem fog tetszeni Elireya-nak. Csak sóhajt egyet rá, miközben belekezd elmondani a miérteket. Közben a nő derekára fonja a kezét, érezni akarja, akár ruhán keresztül is a vágyott bőr érintését.*
- Pontosan így gondoltam. Bár remek színészi képességeid vannak, de nem akartam, hogy hibázz, vagy hibába kényszerítsenek. És nehogy azzal gyere, hogy nem hibázol. Sokat hallottam már ezt, azóta eltávozott sötételfektől. Nem engedhettem meg... *Sóhajt egy újabbat és érzi a másikból jövő csalódást. Sajnálja ő, de nem tehetett mást. Ha ez pedig kis kellemetlenséggel jár, el kell viselnie, mert megérti a másik oldalt is. Kioktatni pedig még csak véletlenül sem akarja, mert mint korábban is gondolta, ő mindenestül szereti a nőstényt. Hibákkal együtt.*
- Ha engem megöltek volna, titeket is, ahogy mondod. És inkább engem, mint titeket. De! *Emelei fel a mutatóujját, és Elireya ajkaira teszi. Egyrészt azért, hogy nem szeretné, ha közbevágna, másrészt azért, mert szemtelen mozdulat és talán felhívja vele a figyelmet. És a pofont sem igazán reagálja le, hagyja hogy a fájdalom megacélozza szándékait.*
- Minden rendben alakult. Legközelebb tájékoztatlak. *Így kér bocsánatot, hogy nem kér, de minden szóban benne van. Az pedig, hogy ezt be is tartja, még Elireya sem kételkedhet az eddigi életük alapján. Eközben elveszik a szemekben, az arcát érintő újabb érintésbe szinte belefekszik a fejével. Ez mindjárt kellemesebb, mint az előző.*
- Ki kell szívnom azt a mérget. *Mondja elmosolyodva, majd ráveti magát a nőre, mint pók a prédájára. Ilyenkor szereti engedni magát Elireya szeszélyeinek, de azt is tudja, hogy nem akar túlságosan megalázkodni. Talán ezért szereti őt a nőstény, akinek az ajkait letapasztja a sajátjával.*
- Tetszik, hogy aggódsz értem, Eli. *Engedi el az ében ajkakat, de még nem mer túlságosan kezdeményezni. Mert a kedves hangulata is fontos, ezért kivár pár pillanatig még, ha a másik másképp gondolnál.*
*Gondolta, hogy nem fogja Elireya csak úgy elnézni neki, hogy ő elnézi. Ez így gondolatban még mulatságosan is hangzik, valójában vérkomolyan fogják fel mindketten. Az egyik a csalódást, a másik pedig a belé nevelt sötételf hierarchiát. Pedig kettőjük között ez mindig is csak formális volt és most kettesben vannak. Talán megviselte a nőstényt az út, hogy ezt elfelejtette. Ahogy ő sem említette a háttérinformációkat korábban. A visszakérdezés csak megerősíti abban, hogy hibázott. Nem abban, hogy nem mondta el, hanem abban, hogy nem jutott eszébe az, hogy ez ennyire nem fog tetszeni Elireya-nak. Csak sóhajt egyet rá, miközben belekezd elmondani a miérteket. Közben a nő derekára fonja a kezét, érezni akarja, akár ruhán keresztül is a vágyott bőr érintését.*
- Pontosan így gondoltam. Bár remek színészi képességeid vannak, de nem akartam, hogy hibázz, vagy hibába kényszerítsenek. És nehogy azzal gyere, hogy nem hibázol. Sokat hallottam már ezt, azóta eltávozott sötételfektől. Nem engedhettem meg... *Sóhajt egy újabbat és érzi a másikból jövő csalódást. Sajnálja ő, de nem tehetett mást. Ha ez pedig kis kellemetlenséggel jár, el kell viselnie, mert megérti a másik oldalt is. Kioktatni pedig még csak véletlenül sem akarja, mert mint korábban is gondolta, ő mindenestül szereti a nőstényt. Hibákkal együtt.*
- Ha engem megöltek volna, titeket is, ahogy mondod. És inkább engem, mint titeket. De! *Emelei fel a mutatóujját, és Elireya ajkaira teszi. Egyrészt azért, hogy nem szeretné, ha közbevágna, másrészt azért, mert szemtelen mozdulat és talán felhívja vele a figyelmet. És a pofont sem igazán reagálja le, hagyja hogy a fájdalom megacélozza szándékait.*
- Minden rendben alakult. Legközelebb tájékoztatlak. *Így kér bocsánatot, hogy nem kér, de minden szóban benne van. Az pedig, hogy ezt be is tartja, még Elireya sem kételkedhet az eddigi életük alapján. Eközben elveszik a szemekben, az arcát érintő újabb érintésbe szinte belefekszik a fejével. Ez mindjárt kellemesebb, mint az előző.*
- Ki kell szívnom azt a mérget. *Mondja elmosolyodva, majd ráveti magát a nőre, mint pók a prédájára. Ilyenkor szereti engedni magát Elireya szeszélyeinek, de azt is tudja, hogy nem akar túlságosan megalázkodni. Talán ezért szereti őt a nőstény, akinek az ajkait letapasztja a sajátjával.*
- Tetszik, hogy aggódsz értem, Eli. *Engedi el az ében ajkakat, de még nem mer túlságosan kezdeményezni. Mert a kedves hangulata is fontos, ezért kivár pár pillanatig még, ha a másik másképp gondolnál.*
1668. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-13 16:15:29
Üzenet elküldve: 2025-09-13 16:15:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
*Minden és mindenki fontos most ebben a városban, ha köze van a nevükhöz. Nem gondol arra, hogy Zerith csupán egy névbitorló, de ellenszenvet táplál még ismeretlenül is az irányába. Talán csak mérgezi a tudatát Elariion vélt kihágása, s majd csitul ez is benne, de jelenleg tudni akar mindent a vérükről, kinek nevét még nem is hallotta ez idáig. De a hím beleegyezését adja, így ez a feladat rá hárul. Újabb lehúzott sor a teendők listájáról. Elireya szeret elintézni úgy mindent, hogy neki ne kelljen a kisujját sem mozdítania, bár tudja jól, hogy ebben a városban már nem mindig lehet ez a jellemző. Viszont kitelik tőle, hogy tovább tudja folytatni a működését ezen vonal mentén.
A szobába érve pillanatokra megint semmissé válik minden. Más sem érdekli, mint az ében ajkak, s hogy végre érintse az obszidián bőrt. Mélyen akarja belélegezni szerelme illatát, ami már azóta részegíti, hogy először találkoztak. Még az első harcuk közbeni izzadtságcseppre is emlékszik, ami legördült a mélységi homlokán. Ezért olyan rettentő nehéz most a helyzet. Sosem zaklatta még ennyire, hogy talán elveszítheti a másikat. És ha amaz titkolózni kezd előtte, az egyenes út addig, hogy megtörjön az eleddig sziklaszilárd egységük.*
- Elnézed?
*A haragos tekintet színtelenné válik a kérdés erejéig. Bár nem szokás kettejük között tartani a rájuk nevelt hierarchiát, most sértésnek érzi a helyzetben, hogy még ő az, aki elnéz neki bármit is. Megrándulnak arcizmai egy ponton, de meredten nézi a számára az életet jelentő lélektükröket és hallgatja annak magyarázatát. Hamarább kell felkelni ahhoz viszont, hogy Elireya ne tudjon belekötni ebbe is.*
- És úgy gondoltad, hogyha én erről nem tudok, akkor biztonságosabb az utam, ugye Szerelmem? *Sziszegve kúszik elő saját nyelvükön a kérdés.*
- Ha nem tekintek a hátam mögé, mert mit sem sejtek, akkor kellemesebb lett volna a halálom, ha a számításaid elvéted?
*Mélyebbre fúrja ő is a szemeit, állja a sarat, nem ő lenne, ha feszengeni kezdene.*
- Egyedül benned bízom, de jól tudod, hogy a saját véreink okozzák a legnagyobb károkat, mi van akkor, hogyha tőrbe csalnak téged és elveszítelek? Nem sok időm maradt volna a gyászra, mert mire felfogom már Vhorossi után az én torkom metszik.
*Természetesen teljességgel alkalmasnak véli a hímet arra, hogy elintézzen egy ilyesfajta ügyet. Nem szokott hibázni, de résen kell lenniük. És nem lehetnek titkaik egymás előtt.*
- Soha többet nem kérdőjelezem meg a hűséged, ha nem adsz rá okot. A titkod, mint a méreg. Érzem, ahogy terjed a véremben. Jobb felkészültnek lennem, ahogy jobb az is, hogyha nem versz ilyennel éket közénk.
*Hiszi, hogy teljességgel igaza van, de hitte már ezt máskor is. Ennek ellenére a kéz, ami nemrég bántotta Elariiont, most újra simít, pontosan ott, ahol érte a csattanás. Szaggatott és mély levegőt vesz, majd a nyak sötét bőrére hajol és úgy csókolja végig, mintha máris megbocsátott volna. De meglehet, hogy ennyi nem volt elég.*
*Minden és mindenki fontos most ebben a városban, ha köze van a nevükhöz. Nem gondol arra, hogy Zerith csupán egy névbitorló, de ellenszenvet táplál még ismeretlenül is az irányába. Talán csak mérgezi a tudatát Elariion vélt kihágása, s majd csitul ez is benne, de jelenleg tudni akar mindent a vérükről, kinek nevét még nem is hallotta ez idáig. De a hím beleegyezését adja, így ez a feladat rá hárul. Újabb lehúzott sor a teendők listájáról. Elireya szeret elintézni úgy mindent, hogy neki ne kelljen a kisujját sem mozdítania, bár tudja jól, hogy ebben a városban már nem mindig lehet ez a jellemző. Viszont kitelik tőle, hogy tovább tudja folytatni a működését ezen vonal mentén.
A szobába érve pillanatokra megint semmissé válik minden. Más sem érdekli, mint az ében ajkak, s hogy végre érintse az obszidián bőrt. Mélyen akarja belélegezni szerelme illatát, ami már azóta részegíti, hogy először találkoztak. Még az első harcuk közbeni izzadtságcseppre is emlékszik, ami legördült a mélységi homlokán. Ezért olyan rettentő nehéz most a helyzet. Sosem zaklatta még ennyire, hogy talán elveszítheti a másikat. És ha amaz titkolózni kezd előtte, az egyenes út addig, hogy megtörjön az eleddig sziklaszilárd egységük.*
- Elnézed?
*A haragos tekintet színtelenné válik a kérdés erejéig. Bár nem szokás kettejük között tartani a rájuk nevelt hierarchiát, most sértésnek érzi a helyzetben, hogy még ő az, aki elnéz neki bármit is. Megrándulnak arcizmai egy ponton, de meredten nézi a számára az életet jelentő lélektükröket és hallgatja annak magyarázatát. Hamarább kell felkelni ahhoz viszont, hogy Elireya ne tudjon belekötni ebbe is.*
- És úgy gondoltad, hogyha én erről nem tudok, akkor biztonságosabb az utam, ugye Szerelmem? *Sziszegve kúszik elő saját nyelvükön a kérdés.*
- Ha nem tekintek a hátam mögé, mert mit sem sejtek, akkor kellemesebb lett volna a halálom, ha a számításaid elvéted?
*Mélyebbre fúrja ő is a szemeit, állja a sarat, nem ő lenne, ha feszengeni kezdene.*
- Egyedül benned bízom, de jól tudod, hogy a saját véreink okozzák a legnagyobb károkat, mi van akkor, hogyha tőrbe csalnak téged és elveszítelek? Nem sok időm maradt volna a gyászra, mert mire felfogom már Vhorossi után az én torkom metszik.
*Természetesen teljességgel alkalmasnak véli a hímet arra, hogy elintézzen egy ilyesfajta ügyet. Nem szokott hibázni, de résen kell lenniük. És nem lehetnek titkaik egymás előtt.*
- Soha többet nem kérdőjelezem meg a hűséged, ha nem adsz rá okot. A titkod, mint a méreg. Érzem, ahogy terjed a véremben. Jobb felkészültnek lennem, ahogy jobb az is, hogyha nem versz ilyennel éket közénk.
*Hiszi, hogy teljességgel igaza van, de hitte már ezt máskor is. Ennek ellenére a kéz, ami nemrég bántotta Elariiont, most újra simít, pontosan ott, ahol érte a csattanás. Szaggatott és mély levegőt vesz, majd a nyak sötét bőrére hajol és úgy csókolja végig, mintha máris megbocsátott volna. De meglehet, hogy ennyi nem volt elég.*
1667. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-13 13:47:26
Üzenet elküldve: 2025-09-13 13:47:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
*Elireya aggodalma jogos, de úgy érzi szükségtelen jelenleg. Ő egyáltalán nem biztos abban, hogy egy büszke Dwirinthalen így viselkedne, mint Zerith, Kérdés még mindig az számára, hogy névtolvajjal van-e dolguk, vagy túl távoli ahhoz a név, hogy ő ismerje. Esetleg a külhoni itt lakók leszármazottja, de akkor megint nem igazán érdekli. Ahogy ők is, Zenith is félig kitaszítottnak mondhatja magát, ha nem Pirtianesben él. Nyilván nekik más terveik vannak, akár kialakíthatnak egy erős bástyát is az anyaotthonuknak és akkor nem úgy tekintenek rájuk, mint az elvándoroltakra. Hanem valahol a teljes jogú tag és azok között lennének, de az már mindenképpen jobban hangzik.*
- Utánanézek. *Egyetért a szavakkal, ettől függetlenül neki sem tetszik amit Zerith csinált, már csak azért sem, mert az ő hírüket is rontja ezzel. Végül bejutnak a szobába, az ajtó bezárul, és megkockáztat egy csókot, és minden rendben valónak tűnik. Azt amit Elireya-tól kap, senki mással nem érezte még, pedig azért neki is kellett mással hálnia. Az is igaz, hogy inkább kötelességből tette, érzelmei kizárólag az édes véréhez köthető már gyerekkoruk óta. Az, hogy eddig ebbe nem szólt bele senki - mert majdnem biztos abban, hogy erről is tudnak, akiknek szükséges, hogy tudjanak - arról vékony pókfonál fogalma sincs. A megrendült hit viszont arcon csapja, mint egy szélben ki nem támasztott ajtó. Ismeri őt Elireya és még sosem hagyta cserben, miért éppen most tenné? Azt elismeri magában, hogy talán egy félinformációt adhatott volna, de túl kockázatosnak ítélte. Ezért a csók megszakad és a felelősségre vonás sem maradhat el. Gondolhatta volna, de nem számított mégsem arra, hogy megrendült Elireya bizalma benne. Az évtizedes ösztönök működésbe lépnek, mégsem mozdul. Visszatartja magát, hogy elvegye a szemeit az kékeslilás lélektükrökről.*
- A hűségem nem megkérdőjelezhető feléd és sosem volt az. De elnézem neked, ahogy minden mást is a múltban, ha nem tetszett valami, azok persze apróságok voltak. A hűségem irántad nem az. *Mondja nagyon nyomatékosan, mert ebben az egyben nem fog tágítani és ezt az ő választott mӱranel-jének is tudnia kell. De nem húzza el a pillanatot, jogos Elireya érdeklődése.*
- Megtudtam, hogy Vhorossinak ellenlábasai vannak és utána fognak küldeni valakit. Teljesen véletlenül egy jelentés érdektelen részéből derült ki egy apró nyom, de tudod, hogy én általában utánajárok a dolgoknak, főleg, ha téged is érint. Nem akartam azt, hogy bajod legyen, ha Vhorossit megtámadják, ezért ellenlépéseket kellett tennem, na meg kideríteni, hogy fellépnek-e a távozó Úrnő ellen. A végeredményt tudod, az ajándék pedig a orgyilkos ujja volt, a háza pecsétgyűrűjével. A hulla az ingoványos mocsár bűzében oldódik már. Egyébként is tudnom kellett, hogy ellened indítanak-e valakit, annak ellenére, hogy nyíltan és suttogva sem jutott a fülembe ilyen. Tudhatnád, hogy nekem te vagy a legfontosabb és ezért bármire hajlandó vagyok, még arra is, hogy megvédjem Vhorossit, aki miatt mondjuk az orgyilkos nem hagy szemtanút, ha későn érkezek. *Fejezi be egy nagy sóhajjal. Nem így akarta elmondani, vágyai még most is a szemeiben égnek, de egy apró felhő megjelent benne. Fél attól, hogy Elireya-nak ez nem lesz elég magyarázat, többet viszont nem nagyon tud mondani. Az, hogy ő eljöhetett, annak is ára volt, de azt majd ő megoldja maga, arra nem kell figyelnie mӱranel-jének.*
- Soha többet ne kérdőjelezd meg a hűségemet. Akkor inkább ölj meg. *Mondja egyre közelebb hajolva hozzá fenntartva a szemkontaktust. A szavak vad erejével adja tudtára a másiknak, hogy ebben nem fog engedni, akármit is csinál. Ezek kőbe vésett érzések részéről.*
*Elireya aggodalma jogos, de úgy érzi szükségtelen jelenleg. Ő egyáltalán nem biztos abban, hogy egy büszke Dwirinthalen így viselkedne, mint Zerith, Kérdés még mindig az számára, hogy névtolvajjal van-e dolguk, vagy túl távoli ahhoz a név, hogy ő ismerje. Esetleg a külhoni itt lakók leszármazottja, de akkor megint nem igazán érdekli. Ahogy ők is, Zenith is félig kitaszítottnak mondhatja magát, ha nem Pirtianesben él. Nyilván nekik más terveik vannak, akár kialakíthatnak egy erős bástyát is az anyaotthonuknak és akkor nem úgy tekintenek rájuk, mint az elvándoroltakra. Hanem valahol a teljes jogú tag és azok között lennének, de az már mindenképpen jobban hangzik.*
- Utánanézek. *Egyetért a szavakkal, ettől függetlenül neki sem tetszik amit Zerith csinált, már csak azért sem, mert az ő hírüket is rontja ezzel. Végül bejutnak a szobába, az ajtó bezárul, és megkockáztat egy csókot, és minden rendben valónak tűnik. Azt amit Elireya-tól kap, senki mással nem érezte még, pedig azért neki is kellett mással hálnia. Az is igaz, hogy inkább kötelességből tette, érzelmei kizárólag az édes véréhez köthető már gyerekkoruk óta. Az, hogy eddig ebbe nem szólt bele senki - mert majdnem biztos abban, hogy erről is tudnak, akiknek szükséges, hogy tudjanak - arról vékony pókfonál fogalma sincs. A megrendült hit viszont arcon csapja, mint egy szélben ki nem támasztott ajtó. Ismeri őt Elireya és még sosem hagyta cserben, miért éppen most tenné? Azt elismeri magában, hogy talán egy félinformációt adhatott volna, de túl kockázatosnak ítélte. Ezért a csók megszakad és a felelősségre vonás sem maradhat el. Gondolhatta volna, de nem számított mégsem arra, hogy megrendült Elireya bizalma benne. Az évtizedes ösztönök működésbe lépnek, mégsem mozdul. Visszatartja magát, hogy elvegye a szemeit az kékeslilás lélektükrökről.*
- A hűségem nem megkérdőjelezhető feléd és sosem volt az. De elnézem neked, ahogy minden mást is a múltban, ha nem tetszett valami, azok persze apróságok voltak. A hűségem irántad nem az. *Mondja nagyon nyomatékosan, mert ebben az egyben nem fog tágítani és ezt az ő választott mӱranel-jének is tudnia kell. De nem húzza el a pillanatot, jogos Elireya érdeklődése.*
- Megtudtam, hogy Vhorossinak ellenlábasai vannak és utána fognak küldeni valakit. Teljesen véletlenül egy jelentés érdektelen részéből derült ki egy apró nyom, de tudod, hogy én általában utánajárok a dolgoknak, főleg, ha téged is érint. Nem akartam azt, hogy bajod legyen, ha Vhorossit megtámadják, ezért ellenlépéseket kellett tennem, na meg kideríteni, hogy fellépnek-e a távozó Úrnő ellen. A végeredményt tudod, az ajándék pedig a orgyilkos ujja volt, a háza pecsétgyűrűjével. A hulla az ingoványos mocsár bűzében oldódik már. Egyébként is tudnom kellett, hogy ellened indítanak-e valakit, annak ellenére, hogy nyíltan és suttogva sem jutott a fülembe ilyen. Tudhatnád, hogy nekem te vagy a legfontosabb és ezért bármire hajlandó vagyok, még arra is, hogy megvédjem Vhorossit, aki miatt mondjuk az orgyilkos nem hagy szemtanút, ha későn érkezek. *Fejezi be egy nagy sóhajjal. Nem így akarta elmondani, vágyai még most is a szemeiben égnek, de egy apró felhő megjelent benne. Fél attól, hogy Elireya-nak ez nem lesz elég magyarázat, többet viszont nem nagyon tud mondani. Az, hogy ő eljöhetett, annak is ára volt, de azt majd ő megoldja maga, arra nem kell figyelnie mӱranel-jének.*
- Soha többet ne kérdőjelezd meg a hűségemet. Akkor inkább ölj meg. *Mondja egyre közelebb hajolva hozzá fenntartva a szemkontaktust. A szavak vad erejével adja tudtára a másiknak, hogy ebben nem fog engedni, akármit is csinál. Ezek kőbe vésett érzések részéről.*
1666. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-13 12:05:11
Üzenet elküldve: 2025-09-13 12:05:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
*Bizsereg az ujjbegye a heg érintésétől. Gondosan vezeti végéig rajta, hogy egészben érezhesse, ezzel pedig próbatétel elé állítja a nőstényt, amit kiállt. A kékeslila íriszek fürkészőn figyelik a mellkas mozgását. Elakad a levegő, majd ahogy halad egyre lejjebb, gyorsul a lélegzet. Kezdi a mámor ismét felütni a fejét, de nem engedi, hogy ezt bárki megláthassa. Elariion más, ő ha eléggé figyel, pontosan tudhatja, hogy mi rejtőzik meg benne, de senki másnak nem adatik meg, hogy ennyire ismerhesse Elireyát.
Az Úrnő megszólítás, mintha már most egy szavak nélkül átadott tudásanyag lenne. Igencsak élvezi a hatalomgyakorlást, aminek hozadékát szíves örömest kiélné a hímmel kettesben. Talán már nem várat soká magára, de előtte megbeszélnivalójuk van.
Végül Quehani távozik, nem kell kikísérnie senkinek. Nem reméli; tudja, hogy eleget fog tenni a kérésének, amivel teendői listájáról máris kipipált egy dolgot. Egy gonddal kevesebb, így hát Elariionra tekint, mikor amaz megszólal.*
- Elő kell kerítsd Zerinth-et. Tudj meg róla mindent, nem tetszik, hogy így eliszkolt és nem tiszteli meg Quehani-t azzal, hogy nem tartja be az ígéretét.
*Ha lehet hinni a nőstény szavainak persze. Látja a mosolyt, de ő még nem engedi meg magának ugyanezt, így nem viszonozza. Nem megjátssza magát, belénevelt szokás, hogy rögtön utasít, s újabb célokat tűz ki… másnak. S, hogy egy hím hazudik egy nőnemű fajtársának, most igen kellemetlenül érinti, még akkor is, ha Quehani nem vívhatott még ki akkora tiszteletet senki előtt, hogy bárki meghajoljon előtte. Úgy érzi elárulta őt Elariion, így kapva kap az alkalmon, hogy kifejezze nemtetszését, ha nem is saját helyzetüket említi.
Hogy betérnek a romos szobába, már enyhít a hangulatán. Az újabb szavak, pedig még tovább űzik a haragját, ami így is vetélkedik a vággyal. Utóbbi nyer. Látszólag.
Az ében ajkak az övéire tapadnak végre, melynek hevében egy mély lélegzetet vesz, s kezei megindulnak Elariion felsőtestén, egészen annak nyakáig, amit érzékin simít végig hosszúkás körmeivel. A csókba belemerül, mintha az utolsó volna, amit kaphat, így kiélvezi annak minden pillanatát, egészen addig, míg el nem szakítja hirtelen belőle az ajkát, s a nemrég még kedveskedő kéz egy jókora pofonnal illeti szerelme arcát.*
- A hűséged megkérdőjelezhető. Soha nem kételkedtem még benned Elariion, mondd, hogyan lehetséges, hogy mit sem tudtam arról, hogy mit tervezel?
*Hátrál, ha hagyják, de csak egyetlen lépést, s dühösen mered a másik szemeibe. Persze a vágya mit sem csitult, de nem volna okos ötlet, ha valakinek, akiben megingott a bizalma, rögvest átadná magát.*
*Bizsereg az ujjbegye a heg érintésétől. Gondosan vezeti végéig rajta, hogy egészben érezhesse, ezzel pedig próbatétel elé állítja a nőstényt, amit kiállt. A kékeslila íriszek fürkészőn figyelik a mellkas mozgását. Elakad a levegő, majd ahogy halad egyre lejjebb, gyorsul a lélegzet. Kezdi a mámor ismét felütni a fejét, de nem engedi, hogy ezt bárki megláthassa. Elariion más, ő ha eléggé figyel, pontosan tudhatja, hogy mi rejtőzik meg benne, de senki másnak nem adatik meg, hogy ennyire ismerhesse Elireyát.
Az Úrnő megszólítás, mintha már most egy szavak nélkül átadott tudásanyag lenne. Igencsak élvezi a hatalomgyakorlást, aminek hozadékát szíves örömest kiélné a hímmel kettesben. Talán már nem várat soká magára, de előtte megbeszélnivalójuk van.
Végül Quehani távozik, nem kell kikísérnie senkinek. Nem reméli; tudja, hogy eleget fog tenni a kérésének, amivel teendői listájáról máris kipipált egy dolgot. Egy gonddal kevesebb, így hát Elariionra tekint, mikor amaz megszólal.*
- Elő kell kerítsd Zerinth-et. Tudj meg róla mindent, nem tetszik, hogy így eliszkolt és nem tiszteli meg Quehani-t azzal, hogy nem tartja be az ígéretét.
*Ha lehet hinni a nőstény szavainak persze. Látja a mosolyt, de ő még nem engedi meg magának ugyanezt, így nem viszonozza. Nem megjátssza magát, belénevelt szokás, hogy rögtön utasít, s újabb célokat tűz ki… másnak. S, hogy egy hím hazudik egy nőnemű fajtársának, most igen kellemetlenül érinti, még akkor is, ha Quehani nem vívhatott még ki akkora tiszteletet senki előtt, hogy bárki meghajoljon előtte. Úgy érzi elárulta őt Elariion, így kapva kap az alkalmon, hogy kifejezze nemtetszését, ha nem is saját helyzetüket említi.
Hogy betérnek a romos szobába, már enyhít a hangulatán. Az újabb szavak, pedig még tovább űzik a haragját, ami így is vetélkedik a vággyal. Utóbbi nyer. Látszólag.
Az ében ajkak az övéire tapadnak végre, melynek hevében egy mély lélegzetet vesz, s kezei megindulnak Elariion felsőtestén, egészen annak nyakáig, amit érzékin simít végig hosszúkás körmeivel. A csókba belemerül, mintha az utolsó volna, amit kaphat, így kiélvezi annak minden pillanatát, egészen addig, míg el nem szakítja hirtelen belőle az ajkát, s a nemrég még kedveskedő kéz egy jókora pofonnal illeti szerelme arcát.*
- A hűséged megkérdőjelezhető. Soha nem kételkedtem még benned Elariion, mondd, hogyan lehetséges, hogy mit sem tudtam arról, hogy mit tervezel?
*Hátrál, ha hagyják, de csak egyetlen lépést, s dühösen mered a másik szemeibe. Persze a vágya mit sem csitult, de nem volna okos ötlet, ha valakinek, akiben megingott a bizalma, rögvest átadná magát.*
1665. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-12 21:00:48
Üzenet elküldve: 2025-09-12 21:00:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
*Quehani magán érezheti folyamatosan Elariion tekintetét. A hím pedig minden reakciót figyel, amit csak tud. Látja, hogy a nőstény elég fegyelmezett és nem tesz semmit azzal kapcsolatban, hogy Elireya félresöpri a haját. Igaz, az is látszik, hogy nem nagyon tetszik neki az ilyesmi, ezt úgy általában meg tudja érteni, főleg, ha ismeri a másik a nemes nőstények kiváltságos helyzetét. A rabszolgák - mint Naren - jól tudják, hogy ha szerencséjük van, nem történik semmi, minden más esetben nem lesz jó estéjük, vagy pár hatuk. Elariion tudja, hogy most nem lesz semmi, mert ők sem tudnak jelenleg mit adni, befogadni pedig most biztosan nem fogják de'Shruga-t. A sebesülés nem nagyon mond semmit neki ilyen rövid idő alatt, ahhoz tüzetesebb vizsgálat kellene neki, sőt inkább Janish mestert kérné fel ennek elvégzésére. Az öreg sötételf, szinte mindenről ki tudja deríteni, hogy milyen sebesülés, némely esetben még azt is, hogy ki okozta. Igaz, a szolgálataiért elég sok aranyt kér, de eddig Elariion még sosem érezte kidobott aranynak a megkapott információkat. De most Janish mester nincs itt, csak azt tudja élvezni, ahogy Elireya a hatalmát gyakorolja. Már ez gyönyört okoz neki, nagyon várja már, hogy a hívatlan vendégük elmenjen, és reménykedik, hogy Vhorossi is még elmélyül a pókasszonnyal való összeolvadásával.
Úgy néz ki, hogy Quehani ért a szóból, sőt még a szerencséjét sem kísérti, hanem próbál megfelelni az általa nem ismert - vagy épp elfelejtett - szokásoknak. Ezt persze inkább Elireya határozott fellépésének tudja be, de ennek ellenére örül, hogy de'Shruga is úgy látja nincs helye egyelőre az ellentéteknek. Őt magát pedig továbbra is a szöget ütött gondolat zavarja, hogy mintha látta volna már a nőstényt a múltban. De végül ezen sem kezd el túl sokat foglalkozni, mert megkapja a válaszait, amiket persze kétkedéssel fogad. Akárki mondta volna, akit nem ismer eléggé, ugyanígy tenne. Elireya védelme sokkal fontosabb, mint az üres, vagy éppen valós ígéretek.*
- Értem. *Bólint, habár a történet furcsa neki, ha ízt ígérték ott várjon, miért is jött vissza a másik? Az aggodalmat pláne nem érti, mert eddig úgy értelmezte, hogy a Zentih nevűvel is csak egyszer találkozott a nőstény. Lehet egy elhallgatott részlet, vagy éppen akár az is, hogy a Dwirinthalent megkerülve visszatért, hogy valamit csináljon a szebb napokat látott kúriában. Bármi is az igaz, jelenleg lényegtelen, de ő sem bízik még Quehaniban, ahogy vélhetően mindenki így van vele, és fordítva is igaz lehet. Elsőre viszont összességében nem tartja rossznak a találkozást, és ha tényleg hoz pár mesterembert, elindulhat valami majd közöttük. Nem fogja elvenni a búcsúztatás élét Elireya-tól, bnem szól közbe, a nőstény pedig otthagyja őket. Amikor már hallótávolságon kívül van, apró mosolyt villant kedvese felé.*
- Azt hiszem folytatnunk kellene a megbeszélésünket, Úrnőm! *Hivatalos hangnemben mondta, és mivel nincs szemtanú a mosoly nem tűnik el. Előremutat hát az előző szoba felé, ahol a diskurzusukat kezdték. Amint Elireya elindul, követi őt és becsukja maguk mögött az ajtót. Így biztosan nem fog Naren bejönni, Vhorossi pedig nem érzi elég méltónak ahhoz az egészet, hogy rájuk törjön, hamarabb küldeti utánuk a szolgáját.*
- Nos, hol is tartottunk, mӱranel. *Lép oda az ébenfekete szépséghez, és ajkait a másikéra tapasztja. Nagyon régóta várt már erre.*
*Quehani magán érezheti folyamatosan Elariion tekintetét. A hím pedig minden reakciót figyel, amit csak tud. Látja, hogy a nőstény elég fegyelmezett és nem tesz semmit azzal kapcsolatban, hogy Elireya félresöpri a haját. Igaz, az is látszik, hogy nem nagyon tetszik neki az ilyesmi, ezt úgy általában meg tudja érteni, főleg, ha ismeri a másik a nemes nőstények kiváltságos helyzetét. A rabszolgák - mint Naren - jól tudják, hogy ha szerencséjük van, nem történik semmi, minden más esetben nem lesz jó estéjük, vagy pár hatuk. Elariion tudja, hogy most nem lesz semmi, mert ők sem tudnak jelenleg mit adni, befogadni pedig most biztosan nem fogják de'Shruga-t. A sebesülés nem nagyon mond semmit neki ilyen rövid idő alatt, ahhoz tüzetesebb vizsgálat kellene neki, sőt inkább Janish mestert kérné fel ennek elvégzésére. Az öreg sötételf, szinte mindenről ki tudja deríteni, hogy milyen sebesülés, némely esetben még azt is, hogy ki okozta. Igaz, a szolgálataiért elég sok aranyt kér, de eddig Elariion még sosem érezte kidobott aranynak a megkapott információkat. De most Janish mester nincs itt, csak azt tudja élvezni, ahogy Elireya a hatalmát gyakorolja. Már ez gyönyört okoz neki, nagyon várja már, hogy a hívatlan vendégük elmenjen, és reménykedik, hogy Vhorossi is még elmélyül a pókasszonnyal való összeolvadásával.
Úgy néz ki, hogy Quehani ért a szóból, sőt még a szerencséjét sem kísérti, hanem próbál megfelelni az általa nem ismert - vagy épp elfelejtett - szokásoknak. Ezt persze inkább Elireya határozott fellépésének tudja be, de ennek ellenére örül, hogy de'Shruga is úgy látja nincs helye egyelőre az ellentéteknek. Őt magát pedig továbbra is a szöget ütött gondolat zavarja, hogy mintha látta volna már a nőstényt a múltban. De végül ezen sem kezd el túl sokat foglalkozni, mert megkapja a válaszait, amiket persze kétkedéssel fogad. Akárki mondta volna, akit nem ismer eléggé, ugyanígy tenne. Elireya védelme sokkal fontosabb, mint az üres, vagy éppen valós ígéretek.*
- Értem. *Bólint, habár a történet furcsa neki, ha ízt ígérték ott várjon, miért is jött vissza a másik? Az aggodalmat pláne nem érti, mert eddig úgy értelmezte, hogy a Zentih nevűvel is csak egyszer találkozott a nőstény. Lehet egy elhallgatott részlet, vagy éppen akár az is, hogy a Dwirinthalent megkerülve visszatért, hogy valamit csináljon a szebb napokat látott kúriában. Bármi is az igaz, jelenleg lényegtelen, de ő sem bízik még Quehaniban, ahogy vélhetően mindenki így van vele, és fordítva is igaz lehet. Elsőre viszont összességében nem tartja rossznak a találkozást, és ha tényleg hoz pár mesterembert, elindulhat valami majd közöttük. Nem fogja elvenni a búcsúztatás élét Elireya-tól, bnem szól közbe, a nőstény pedig otthagyja őket. Amikor már hallótávolságon kívül van, apró mosolyt villant kedvese felé.*
- Azt hiszem folytatnunk kellene a megbeszélésünket, Úrnőm! *Hivatalos hangnemben mondta, és mivel nincs szemtanú a mosoly nem tűnik el. Előremutat hát az előző szoba felé, ahol a diskurzusukat kezdték. Amint Elireya elindul, követi őt és becsukja maguk mögött az ajtót. Így biztosan nem fog Naren bejönni, Vhorossi pedig nem érzi elég méltónak ahhoz az egészet, hogy rájuk törjön, hamarabb küldeti utánuk a szolgáját.*
- Nos, hol is tartottunk, mӱranel. *Lép oda az ébenfekete szépséghez, és ajkait a másikéra tapasztja. Nagyon régóta várt már erre.*
1664. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-12 20:15:53
Üzenet elküldve: 2025-09-12 20:15:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
*Nem annyira tudja, mint inkább a zsigereiben érzi, hogy a helyzet nagyon is kényes. Késélen táncol, hiszen ez a pillanat bármelyik irányban ellökheti a mérleg nyelvét. Így aztán, amikor a másik nőstény Feléje nyúl, az első reakciója az lenne, hogy hátráljon el. Még sem teszi. Dereka, gerince, nyakának íve megmerevedik, és levegővétel nélkül tűri el az érintést, amellyel a másik elsöpör egy ezüstfehér tincset a halántéka mellől, hogy ujjbegyével végig simítsa a heget. Természetesen nem fáj, csak nem tudja, mit akar a másik tenni. Csak a mellkasa emelkedik és süllyed kissé gyorsabb ritmusban, de ezen kívül más nem látszik. S míg az ében ujjak végig simítják nyakának ívét, édeskedő hangú szavak buggyannak elő a másik ajkairól. Tekintete a bíbor íriszek fényéről a mozgó ajkakra siklik, figyeli miként formálják a szavakat. Aztán… a kéz távozik, ő pedig magára erőltet egy lassabb légzést, miközben kicsit fejét meghajtja és lassan, hosszan bólint egyet. Már-már meg is szólalna, de a nőstény tovább folytatja.
Ahogy aztán Elireya hátra lép úgy szakad fel róla a merevség, s képes újra könnyedén lélegezni. Nem is érti az egészet, s valahol mélyen belül zavarba hozza a dolog. Nyel egyet, és gondolatban elhessenti maga fölül a kényszerűséget, hogy tiszta fejjel tudja értelmezni, amit a másik ajánl a számára. Talán tényleg kölcsönös lehet a dolog, hasznára válhatnak egymásnak. De ez majd elválik. Valahol legbelül megszólal benne egy kotnyeles hang: „miért mész bele ebbe?”, de most ennek a hangnak befogja a száját magában. Felesleges kétkedést elültetni önmagába.*
-Ahogy… kívánod… Úrnő.
*Ugyan kicsit nehezen jött ki a titulus belőle, de valahogy most ezt is természetesnek érzi, bár egészen másként, mint ahogy azt a félvér ejtette ki korábban. De ezzel, mintegy elfogadja a jelenlegi helyét. Hiszen mi mást is tehetne?
Még meghajtja magát Elireya irányába, inkább csak nyakból biccent kicsit mélyebben, nem pedig derékból, majd Elariion felé fordul, hogy az általa feltett kérdést is megválaszolja.*
-Igen ígért, bár egészen mást, mint azt várnád. Megkért, hogy menjek előre a Pegazus fogadóba, ő maga is követ hamarosan. De nem jött, hiába vártam. Ezért tértem vissza, hogy megnézzem nem történt-e valami baja. De eltűnt. Amikor megálltatok kint a lovakkal, utána érkeztem vissza éppen.
*Így kerek a történet. A kapott pénzről pedig egyelőre hallgat, hiszen az Zerith-é, és ha vissza kell adni, akkor neki kívánná visszaadni. Még vár egy pár pillanatot, hátha valamelyikük akar még hozzátenni valamit, ám ha nem, akkor lassan megfordul, és újra csak elhagyja a Dwirinthalen házat.*
*Nem annyira tudja, mint inkább a zsigereiben érzi, hogy a helyzet nagyon is kényes. Késélen táncol, hiszen ez a pillanat bármelyik irányban ellökheti a mérleg nyelvét. Így aztán, amikor a másik nőstény Feléje nyúl, az első reakciója az lenne, hogy hátráljon el. Még sem teszi. Dereka, gerince, nyakának íve megmerevedik, és levegővétel nélkül tűri el az érintést, amellyel a másik elsöpör egy ezüstfehér tincset a halántéka mellől, hogy ujjbegyével végig simítsa a heget. Természetesen nem fáj, csak nem tudja, mit akar a másik tenni. Csak a mellkasa emelkedik és süllyed kissé gyorsabb ritmusban, de ezen kívül más nem látszik. S míg az ében ujjak végig simítják nyakának ívét, édeskedő hangú szavak buggyannak elő a másik ajkairól. Tekintete a bíbor íriszek fényéről a mozgó ajkakra siklik, figyeli miként formálják a szavakat. Aztán… a kéz távozik, ő pedig magára erőltet egy lassabb légzést, miközben kicsit fejét meghajtja és lassan, hosszan bólint egyet. Már-már meg is szólalna, de a nőstény tovább folytatja.
Ahogy aztán Elireya hátra lép úgy szakad fel róla a merevség, s képes újra könnyedén lélegezni. Nem is érti az egészet, s valahol mélyen belül zavarba hozza a dolog. Nyel egyet, és gondolatban elhessenti maga fölül a kényszerűséget, hogy tiszta fejjel tudja értelmezni, amit a másik ajánl a számára. Talán tényleg kölcsönös lehet a dolog, hasznára válhatnak egymásnak. De ez majd elválik. Valahol legbelül megszólal benne egy kotnyeles hang: „miért mész bele ebbe?”, de most ennek a hangnak befogja a száját magában. Felesleges kétkedést elültetni önmagába.*
-Ahogy… kívánod… Úrnő.
*Ugyan kicsit nehezen jött ki a titulus belőle, de valahogy most ezt is természetesnek érzi, bár egészen másként, mint ahogy azt a félvér ejtette ki korábban. De ezzel, mintegy elfogadja a jelenlegi helyét. Hiszen mi mást is tehetne?
Még meghajtja magát Elireya irányába, inkább csak nyakból biccent kicsit mélyebben, nem pedig derékból, majd Elariion felé fordul, hogy az általa feltett kérdést is megválaszolja.*
-Igen ígért, bár egészen mást, mint azt várnád. Megkért, hogy menjek előre a Pegazus fogadóba, ő maga is követ hamarosan. De nem jött, hiába vártam. Ezért tértem vissza, hogy megnézzem nem történt-e valami baja. De eltűnt. Amikor megálltatok kint a lovakkal, utána érkeztem vissza éppen.
*Így kerek a történet. A kapott pénzről pedig egyelőre hallgat, hiszen az Zerith-é, és ha vissza kell adni, akkor neki kívánná visszaadni. Még vár egy pár pillanatot, hátha valamelyikük akar még hozzátenni valamit, ám ha nem, akkor lassan megfordul, és újra csak elhagyja a Dwirinthalen házat.*
1663. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-12 08:53:14
Üzenet elküldve: 2025-09-12 08:53:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 220
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 220
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Toborzás//
* Tetszik neki Elsek hozzáállása. Eddig egészen jól állta a sarat a férfiak között, nem hagyja elnyomni magát az erős szavak között. Talán még lehet belőle is valaki a csapatukban, ellenkező esetben éles nyelve lehet a végén a veszte. Hogy a csapat valamelyik tagjánál fog kifutni a víz, avagy egy aktívan végzett küldetésénél, azt nem tudja megmondani, de nagyon is eltudja képzelni, hogy nem álmában fogja érni a vége, hanem nyelvének élessége végett. Merészségét hallva aprón felkuncog. Ez sem különbözik nagyon alap beszédstílusától, mély és baljós. *
- Úgy legyen, bár az istenek kicsit nagy falatok nekünk, könnyen meglehet, hogy a későbbiekben felkeltjük néhányuk érdeklődését.
*A nemesről most nem nyit különösebb vitát. Biztos végignézné a másik, ha megnyúznák a szőke lovagot, ám rá még nincs terve. Az elf beletenyerelt a lószarba, az nem a törp felelőssége, hogy eltakarítsa előle. Közben az orkokra kerül a szó. Az elf reakciója csak egy hangyányit lepi meg. A pegazusban nem látott ilyen ellenállást, pedig ott előttük lebzselt az ork. Talán ő is olyan lenne, aki csak mögöttük mer beszélni? Már azt hinné, hogy az elfnek itt telik be a pohár és ront neki a törpnek, aki a lépések láttán kihúzza magát és kibiggyeszti a melleit. Kezeit már szorítja is ökölbe, csak arra vár, hogy tegye meg a másik az első lépéseket. Ettől azonban nem kell félnie, ugyanis nem jön annyira közel, hogy ökleit kelljen bevetnie. Biztos távolból kap egy két kéretlen szót, vagyis nem teljesen, elvégre a többiek véleménye igen fontos a csapat szempontjából. Még akkor is, ha telibe szarja azok véleményét, legalább a látszatát adhatná, hogy érdekli, de ez most nem sikerül. Helyette összehúzza szemeit, mikor a mélységi is beleszól. Pont itt kell megegyezniük? Sóhajt egyet, majd kifejti a hármójuknak, hogy mit gondol a helyzetről. *
- Az orkok csak egy dolgot tisztelnek, az erőt. Mit képzeltek, majd diplomatákat fogok küldeni egy barátságos kapcsolat kialakításához?
* Mert ha igen, akkor így kimondva biztos hülyének hiheti magát, aki erre voksol. Kezeit megropogtatja a jelenlévők előtt, majd folytatja. *
- Megkeressük az előőrsöt és addig fogjuk őket verni, amíg a földön nem maradnak. Egyébként is, csak képzeld már el, milyen arcot vágna Virion, ha orkokkal masíroznánk be a főhadiszállásra. Nem a barátságuk kell nekem, hanem az erejük, amitől később könnyen megválhatunk, elvégre ezek mind csak esztelen állatok, akik csak harcolni szeretnek. Hátba szúrni néhányukat biztos neked sem okozna gondot.
* Főleg az elfre néz, mikor ezt mondja, de időnként a többiekre is átpillant. Nem mutat sem kétségbeesést, sem bizonytalanságot. Itt közbejátszhat az is, hogy a terv a fejében elég hanyag. Odamennek, megverik őket és kész. Elférne egy kis csiszolás a tervben, de egyelőre mindenki csak kritizálni tudja, amit mond, nem hall cserébe más ötletet, amin elindulhatnak. Az idő rövid, a lehetőségeik pedig napról napra csak csökkenek, ami felettébb bosszantó. *
- Ha ennyire szar a terv, akkor hallgatlak. Ha már kitaláltad, hogy hogyan tegyünk keresztbe a vörös tőrnek és vegyük át a hatalmat anélkül, hogy ne tennénk kockára a nyakunkat itt az idő, hogy ezt mi is megtudjuk.
* Szól oda főleg az elfnek, elvégre a tervet ő az, aki erősen ellenzi a hallottakból kiindulva. A mélységi kérdését érdeklődésnek fogja fel, de könnyen lehet, hogy csak félre érti. *
* Tetszik neki Elsek hozzáállása. Eddig egészen jól állta a sarat a férfiak között, nem hagyja elnyomni magát az erős szavak között. Talán még lehet belőle is valaki a csapatukban, ellenkező esetben éles nyelve lehet a végén a veszte. Hogy a csapat valamelyik tagjánál fog kifutni a víz, avagy egy aktívan végzett küldetésénél, azt nem tudja megmondani, de nagyon is eltudja képzelni, hogy nem álmában fogja érni a vége, hanem nyelvének élessége végett. Merészségét hallva aprón felkuncog. Ez sem különbözik nagyon alap beszédstílusától, mély és baljós. *
- Úgy legyen, bár az istenek kicsit nagy falatok nekünk, könnyen meglehet, hogy a későbbiekben felkeltjük néhányuk érdeklődését.
*A nemesről most nem nyit különösebb vitát. Biztos végignézné a másik, ha megnyúznák a szőke lovagot, ám rá még nincs terve. Az elf beletenyerelt a lószarba, az nem a törp felelőssége, hogy eltakarítsa előle. Közben az orkokra kerül a szó. Az elf reakciója csak egy hangyányit lepi meg. A pegazusban nem látott ilyen ellenállást, pedig ott előttük lebzselt az ork. Talán ő is olyan lenne, aki csak mögöttük mer beszélni? Már azt hinné, hogy az elfnek itt telik be a pohár és ront neki a törpnek, aki a lépések láttán kihúzza magát és kibiggyeszti a melleit. Kezeit már szorítja is ökölbe, csak arra vár, hogy tegye meg a másik az első lépéseket. Ettől azonban nem kell félnie, ugyanis nem jön annyira közel, hogy ökleit kelljen bevetnie. Biztos távolból kap egy két kéretlen szót, vagyis nem teljesen, elvégre a többiek véleménye igen fontos a csapat szempontjából. Még akkor is, ha telibe szarja azok véleményét, legalább a látszatát adhatná, hogy érdekli, de ez most nem sikerül. Helyette összehúzza szemeit, mikor a mélységi is beleszól. Pont itt kell megegyezniük? Sóhajt egyet, majd kifejti a hármójuknak, hogy mit gondol a helyzetről. *
- Az orkok csak egy dolgot tisztelnek, az erőt. Mit képzeltek, majd diplomatákat fogok küldeni egy barátságos kapcsolat kialakításához?
* Mert ha igen, akkor így kimondva biztos hülyének hiheti magát, aki erre voksol. Kezeit megropogtatja a jelenlévők előtt, majd folytatja. *
- Megkeressük az előőrsöt és addig fogjuk őket verni, amíg a földön nem maradnak. Egyébként is, csak képzeld már el, milyen arcot vágna Virion, ha orkokkal masíroznánk be a főhadiszállásra. Nem a barátságuk kell nekem, hanem az erejük, amitől később könnyen megválhatunk, elvégre ezek mind csak esztelen állatok, akik csak harcolni szeretnek. Hátba szúrni néhányukat biztos neked sem okozna gondot.
* Főleg az elfre néz, mikor ezt mondja, de időnként a többiekre is átpillant. Nem mutat sem kétségbeesést, sem bizonytalanságot. Itt közbejátszhat az is, hogy a terv a fejében elég hanyag. Odamennek, megverik őket és kész. Elférne egy kis csiszolás a tervben, de egyelőre mindenki csak kritizálni tudja, amit mond, nem hall cserébe más ötletet, amin elindulhatnak. Az idő rövid, a lehetőségeik pedig napról napra csak csökkenek, ami felettébb bosszantó. *
- Ha ennyire szar a terv, akkor hallgatlak. Ha már kitaláltad, hogy hogyan tegyünk keresztbe a vörös tőrnek és vegyük át a hatalmat anélkül, hogy ne tennénk kockára a nyakunkat itt az idő, hogy ezt mi is megtudjuk.
* Szól oda főleg az elfnek, elvégre a tervet ő az, aki erősen ellenzi a hallottakból kiindulva. A mélységi kérdését érdeklődésnek fogja fel, de könnyen lehet, hogy csak félre érti. *
1662. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-11 15:37:02
Üzenet elküldve: 2025-09-11 15:37:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Toborzás//
*Az biztos, életét azért nem adná a cél érdekéért. Most már nem. Rine túlságosan is sok értelmet ad annak. Ha van is benne emiatt kettős érzet. Egyelőre még nagyon mélyen bújik meg, hogy zavarja őt abban, hogy ilyen életmódot folytasson.
Enyveskezűnek, szemétládának el lehet mondani Lazziart. Na, de hogy ne szorult volna bele annyi betyár becsület, hogy egy kollegáért ne álljon ki. Na azért nála is van egy színvonal. Ami valljuk be. Nem túl magas. De több mint egy átlagos tolvajnak lenni szokott. Elsek nevetése sem hatja meg igazán, meg nézhet akármilyen szúrósan szeretne. A fenyegetés ami elhangzott tőle attól függetlenül még él.*
-Az. A kedves "jegyesem" csak annyiban nehezítette meg a feladatomat. Hogyha valaha beteszem a lábamat selyemrévbe. Kimagyarázzam mi lett vele.
*Ekkor már csak a csattanást hallja majd a szék reccsenését. Száján egy elégedett gonosz mosoly húzódik. Kedveli ha a törpe ideges. Roppant szórakoztató tud lenni.*
- Kiderül. Bár örülnék ha lenne egy biztos alak az őrök között ha valami balul sül el.
*Jegyzi meg, mert ha két fronton képesek stabil lábon állni. Meglehetősen megkönnyíteni a helyzetüket.
Ekkor a "kedves" lovaghölgy jön szóba. Hogy hajítaná néhány kiéhezett ork közé. Nem lett a szíve csücske. Ám a vörös hajú említésénél nagyra nyílik a szeme és felnevet.*
- Hát akkor csúfos véget ért a hülyéje. Mellé akaszthatták volna azt a nőt is.
*Morog a végén, a puszta gondolata idegesíti a nőt. Mert lehet hatalmas gondot fog neki még okozni későbbiekben. Ekkor viszont a törpe válasza egy ördögien gonosz mosolyt csal arcára.*
- Akkor hasznossá teheti magát. Nixomiát írd fel a listádra. A nő egy kétlábonjáró probléma. Főleg nekünk.
*Ezt már most leszögezi. Amíg a hölgy lovag a képben lesz, terveik feszéjben lehetnek.
Wrotjh végül magára tereli a szót, és egy kisebb beszédbe kezd. Ami egész átlagosan is indul. Ám amikor szóba kerülnek az orkok. Lazziar ellöki magát a faltól, és felháborodva tesz pár lépést. Meglepettségét sem leplezi.*
- Orkok!?!?
*Kerekednek ki a szemei mérgesen. Ez pedig a törpe fel irányul. Mert ekkora sületlenséget még élt nem hallott. Az pedig főleg meglepő, hogy a törpe képes volt ilyen nagy baromságot kiejteni a száján.*
- Elittad az eszed? Azokkal te nem fogsz lepaktálni! Előbb fognak a picsádnál fogva egy nyársra tűzni.
*Egy nagy levegőt vesz, hogy megnyugtassa magát. Addig ideje is van a sötételfnek hozzátennie a maga részét a tervhez. Meglepetésére, legalább a kormos nem egy sült bolond.*
- Legalább neki van esze. Ezt én is szeretném tudni Worjth.
*Teszi hozzá maga is derekára teszi a kezét, felháborodva várja a másik válaszát. Nem sokon múlott, hogy most ne röhögve sétáljon ki az ajtón, és hagyja hátra a csapatot.*
*Az biztos, életét azért nem adná a cél érdekéért. Most már nem. Rine túlságosan is sok értelmet ad annak. Ha van is benne emiatt kettős érzet. Egyelőre még nagyon mélyen bújik meg, hogy zavarja őt abban, hogy ilyen életmódot folytasson.
Enyveskezűnek, szemétládának el lehet mondani Lazziart. Na, de hogy ne szorult volna bele annyi betyár becsület, hogy egy kollegáért ne álljon ki. Na azért nála is van egy színvonal. Ami valljuk be. Nem túl magas. De több mint egy átlagos tolvajnak lenni szokott. Elsek nevetése sem hatja meg igazán, meg nézhet akármilyen szúrósan szeretne. A fenyegetés ami elhangzott tőle attól függetlenül még él.*
-Az. A kedves "jegyesem" csak annyiban nehezítette meg a feladatomat. Hogyha valaha beteszem a lábamat selyemrévbe. Kimagyarázzam mi lett vele.
*Ekkor már csak a csattanást hallja majd a szék reccsenését. Száján egy elégedett gonosz mosoly húzódik. Kedveli ha a törpe ideges. Roppant szórakoztató tud lenni.*
- Kiderül. Bár örülnék ha lenne egy biztos alak az őrök között ha valami balul sül el.
*Jegyzi meg, mert ha két fronton képesek stabil lábon állni. Meglehetősen megkönnyíteni a helyzetüket.
Ekkor a "kedves" lovaghölgy jön szóba. Hogy hajítaná néhány kiéhezett ork közé. Nem lett a szíve csücske. Ám a vörös hajú említésénél nagyra nyílik a szeme és felnevet.*
- Hát akkor csúfos véget ért a hülyéje. Mellé akaszthatták volna azt a nőt is.
*Morog a végén, a puszta gondolata idegesíti a nőt. Mert lehet hatalmas gondot fog neki még okozni későbbiekben. Ekkor viszont a törpe válasza egy ördögien gonosz mosolyt csal arcára.*
- Akkor hasznossá teheti magát. Nixomiát írd fel a listádra. A nő egy kétlábonjáró probléma. Főleg nekünk.
*Ezt már most leszögezi. Amíg a hölgy lovag a képben lesz, terveik feszéjben lehetnek.
Wrotjh végül magára tereli a szót, és egy kisebb beszédbe kezd. Ami egész átlagosan is indul. Ám amikor szóba kerülnek az orkok. Lazziar ellöki magát a faltól, és felháborodva tesz pár lépést. Meglepettségét sem leplezi.*
- Orkok!?!?
*Kerekednek ki a szemei mérgesen. Ez pedig a törpe fel irányul. Mert ekkora sületlenséget még élt nem hallott. Az pedig főleg meglepő, hogy a törpe képes volt ilyen nagy baromságot kiejteni a száján.*
- Elittad az eszed? Azokkal te nem fogsz lepaktálni! Előbb fognak a picsádnál fogva egy nyársra tűzni.
*Egy nagy levegőt vesz, hogy megnyugtassa magát. Addig ideje is van a sötételfnek hozzátennie a maga részét a tervhez. Meglepetésére, legalább a kormos nem egy sült bolond.*
- Legalább neki van esze. Ezt én is szeretném tudni Worjth.
*Teszi hozzá maga is derekára teszi a kezét, felháborodva várja a másik válaszát. Nem sokon múlott, hogy most ne röhögve sétáljon ki az ajtón, és hagyja hátra a csapatot.*
1661. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-09-10 18:37:25
Üzenet elküldve: 2025-09-10 18:37:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 25
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 25
Játékstílus: Vakmerő
* Csalódottan távozik a piactérről – ismét. Már egész biztos benne, hogy még az Arctalan isten is lemondott róla. Az egész mai napnak nincs semmi értelme. Hornor kimerülten ér a meredélyhez. Nem akarja tudni, hogyan folytatódik Lanawin története. Reméli, hogy az egésznek vége. Keres egy nagyobb kavicsot a meredély szélén és behunyja szemeit. Most megteszi! Nem érdekli már az sem, hogy az Arctalan isten hírnevét erősítse. Nem érdekli semmi. Reméli, hogy nincs túlvilág. Csak meg akar halni. Összeszorítja fogait és jó erősen fejbe kólintja magát a kaviccsal. *
– Áú! * Ez bizony fájdalmas. Elsőre épp csak, hogy sikerül egy kis vért fakasztania homlokából, illetve talán egy kisebb agyrázkódást is sikerül szereznie. Újra megpróbálja. *
– Áá! * Aztán még egyszer. Erre már nem mond semmit, csak kidől. Nem veszíti életét, csak elájul. Homloka vérzik, ő pedig mozdulatlanul fekszik a porban. Megint nem sikerült végeznie magával. *
– Áú! * Ez bizony fájdalmas. Elsőre épp csak, hogy sikerül egy kis vért fakasztania homlokából, illetve talán egy kisebb agyrázkódást is sikerül szereznie. Újra megpróbálja. *
– Áá! * Aztán még egyszer. Erre már nem mond semmit, csak kidől. Nem veszíti életét, csak elájul. Homloka vérzik, ő pedig mozdulatlanul fekszik a porban. Megint nem sikerült végeznie magával. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1898-1917