Arthenior - Romváros és Meredély
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 3 (41. - 60. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
60. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2018-12-28 17:42:47
Üzenet elküldve: 2018-12-28 17:42:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A kandalló fénye//
- Hogy szégyell... *Bamm. Belerezdül az elf, mikor az orra előtt csukják be az ajtót. Egy darabig csak áll némán és rezzenéstelenül, némiképp magyarázkodó tekintettel az ajtóra. Majd lassan kezdene rövid főhajtás után hátrálni, de keze még a kilincsen ragad, amit viszont nem nyom le többé. ~ Most meg mi legyen... elküldött... sírt... ~ Nem törhet rá a lányra, az utalás egyértelmű, neki itt helye nincs. Ami eddig alakult, végleg elveszett. Ehhez és hasonló zavart gondolatok kavarognak fejében, most hirtelen minden összezavarodott, mi eddig oly nyilvánvalónak tűnt. Furcsa módon húga is eszébe jut, akire hosszú ideje nem gondolt már, s ez újabb szégyenérzetet hoz. ~ Nagyszerű. ~ Sóhajt fel, Mal érkezését valóban nem veszi észre, csak mikor már a hűvös kéz sajátjára simul. Meglepetten fordítja arra tekintetét, ahonnan gazdáját sejti, valószínűleg tudat alatt hallotta ő az érkezést, csak odáig nem jutott el, ezért ijedtség nem rázza meg. Némán bólint, majd a szemközti falnak támasztott vállakkal, hátratett kézzel kezdi lábfejeit figyelni zavartan. ~ Kellemetlen. ~ Egyre rosszabbul érzi magát, természetesen az idő megállni kényszerül, nem halad tovább, míg a benti diskurzus zajlik, melyből véletlenül sem szeretne egyetlen hangfoszlányt sem kiszűrni. Nem illik ugyanis. A ismételt ajtónyitásra már feltekint, s meglepetten néz a szolgálóra kérdő tekintettel. Az utalás egyértelmű. Mehet. ~ De akkor most mi is történt? ~ Teljesen össze van zavarodva, de a felkínált helyzettel élni kíván jóllehet jelenleg zavara olyan nagy, hogy legszívesebben egy lihanechi irodában lenne inkább papírjai és szerződései között. Vagy az iskolában, verjék csak péppé, az is jobb, mint ez a bizonytalanság. Bár az ajtó nyitva, kopogás nélkül nem lép be sehová, s halk, hosszú sóhaj nélkül sem, a Malnak elmotyogott köszönöm után, a lány bizonyára megbocsát jelenleg helyzetben ennyi tiszteletlenséget. A kopogás után lassan belép, majd óvatosan, majdhogynem hangtalan hajtja be maga mögött az ajtót, hogy a kandalló melege által átitatott szobába léphessen. Kellemes a légkör benn, fizikai szempontból, lelkileg már kevésbé. Legszívesebben odarohanna Cinnhez, hogy magyarázkodni kezdjen, mert ez egy fatális félreértés, de nemesi vére nem engedi, s tisztelettudóan megáll az ajtóban.*
- Szia. *Mondja halkan, szinte lehelve a szavakat, s tanácstalanul tekint a lányra, míg megkapja az egyetlen mondatot, mely kapcsán azonnal tiltakozni kényszerül. Gondolatban sem képzelte el ezt a szituációt, nemhogy azonnal és tisztességesen reagáljon.*
- Nem igaz. *Hangzik a talán túlontúl határozott válasz.* Én vagyok pocsék vendég. *Veszi át azonnal a felelősséget.* Zavarba hoztalak, az én hibám. *Még mindig nem lép közelebb, megvárja a reakciót, talán kezdetnek ez is megteszi, persze lehet, hogy rossz úton jár.*
- Illetlen voltam, mert lenyűgöztél. Mélységesen szégyellem magam és bocsáss meg nekem. *Fordul szinte könyörgőre a mohazöld tekintet, s ha tehetné térdre is rogyna, de az nem illő hozzá, s a helyzethez sem, mely talán még nem tűnik megmenthetetlennek. Ha végignézne magán, furcsa hálóruhájában, mindenesetre lehet máshová kívánkozna hirtelen, mert rajta sincs jelenleg több holmi, mint Cinnen volt, mikor belépett hozzá a szobába.*
- Hogy szégyell... *Bamm. Belerezdül az elf, mikor az orra előtt csukják be az ajtót. Egy darabig csak áll némán és rezzenéstelenül, némiképp magyarázkodó tekintettel az ajtóra. Majd lassan kezdene rövid főhajtás után hátrálni, de keze még a kilincsen ragad, amit viszont nem nyom le többé. ~ Most meg mi legyen... elküldött... sírt... ~ Nem törhet rá a lányra, az utalás egyértelmű, neki itt helye nincs. Ami eddig alakult, végleg elveszett. Ehhez és hasonló zavart gondolatok kavarognak fejében, most hirtelen minden összezavarodott, mi eddig oly nyilvánvalónak tűnt. Furcsa módon húga is eszébe jut, akire hosszú ideje nem gondolt már, s ez újabb szégyenérzetet hoz. ~ Nagyszerű. ~ Sóhajt fel, Mal érkezését valóban nem veszi észre, csak mikor már a hűvös kéz sajátjára simul. Meglepetten fordítja arra tekintetét, ahonnan gazdáját sejti, valószínűleg tudat alatt hallotta ő az érkezést, csak odáig nem jutott el, ezért ijedtség nem rázza meg. Némán bólint, majd a szemközti falnak támasztott vállakkal, hátratett kézzel kezdi lábfejeit figyelni zavartan. ~ Kellemetlen. ~ Egyre rosszabbul érzi magát, természetesen az idő megállni kényszerül, nem halad tovább, míg a benti diskurzus zajlik, melyből véletlenül sem szeretne egyetlen hangfoszlányt sem kiszűrni. Nem illik ugyanis. A ismételt ajtónyitásra már feltekint, s meglepetten néz a szolgálóra kérdő tekintettel. Az utalás egyértelmű. Mehet. ~ De akkor most mi is történt? ~ Teljesen össze van zavarodva, de a felkínált helyzettel élni kíván jóllehet jelenleg zavara olyan nagy, hogy legszívesebben egy lihanechi irodában lenne inkább papírjai és szerződései között. Vagy az iskolában, verjék csak péppé, az is jobb, mint ez a bizonytalanság. Bár az ajtó nyitva, kopogás nélkül nem lép be sehová, s halk, hosszú sóhaj nélkül sem, a Malnak elmotyogott köszönöm után, a lány bizonyára megbocsát jelenleg helyzetben ennyi tiszteletlenséget. A kopogás után lassan belép, majd óvatosan, majdhogynem hangtalan hajtja be maga mögött az ajtót, hogy a kandalló melege által átitatott szobába léphessen. Kellemes a légkör benn, fizikai szempontból, lelkileg már kevésbé. Legszívesebben odarohanna Cinnhez, hogy magyarázkodni kezdjen, mert ez egy fatális félreértés, de nemesi vére nem engedi, s tisztelettudóan megáll az ajtóban.*
- Szia. *Mondja halkan, szinte lehelve a szavakat, s tanácstalanul tekint a lányra, míg megkapja az egyetlen mondatot, mely kapcsán azonnal tiltakozni kényszerül. Gondolatban sem képzelte el ezt a szituációt, nemhogy azonnal és tisztességesen reagáljon.*
- Nem igaz. *Hangzik a talán túlontúl határozott válasz.* Én vagyok pocsék vendég. *Veszi át azonnal a felelősséget.* Zavarba hoztalak, az én hibám. *Még mindig nem lép közelebb, megvárja a reakciót, talán kezdetnek ez is megteszi, persze lehet, hogy rossz úton jár.*
- Illetlen voltam, mert lenyűgöztél. Mélységesen szégyellem magam és bocsáss meg nekem. *Fordul szinte könyörgőre a mohazöld tekintet, s ha tehetné térdre is rogyna, de az nem illő hozzá, s a helyzethez sem, mely talán még nem tűnik megmenthetetlennek. Ha végignézne magán, furcsa hálóruhájában, mindenesetre lehet máshová kívánkozna hirtelen, mert rajta sincs jelenleg több holmi, mint Cinnen volt, mikor belépett hozzá a szobába.*
59. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2018-12-28 14:16:02
Üzenet elküldve: 2018-12-28 14:16:02
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 101
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 101
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A kandalló fénye//
*Cilanney is bután viselkedett és ennek tudatában vonul vissza szobájának rejtekébe. Abba a magányos önmarcangolásba hallatszik bele Lyessal hangja.*
- Én csak… ~szégyellem magam.~
*Ennyi jön ki a száján, mielőtt újra visszacsukja az ajtót. Nem akarja a pirosló szemét tovább mutogatni, és nem is akar kislányos szipogásba kezdeni, de az mégsem járja, hogy házigazdaként ennyire felsüljön. Legjobb, ha nem is próbálkozik tovább. Nem jó ebben, és mindenki maradjon a kaptafánál. Ő majd holnap reggel folytatja ott, ahol eddig is. Felébred, és elszöszmötöl a kattogó nyikorgó fogaskerekek közt.
A folyosó túlsó végén Mal halk sóhaja nem hallatszik, mint ahogyan lemondó még halkabb koppanás sem az ajtófélfán, amit a beletörődőn hátrabillenő feje ejt. Vár még egy kicsit, azért résen van, nehogy gazdasszonyának baja essen, ha netán a szelídnek tűnő vendég mégiscsak elragadtatná magát. Sajnálná, ha így volna, mert az első benyomásra az elf kimondottan szimpatikusnak tetszett, és persze akkor a legkedvesebb munkaadója, továbbra is csak a száraz papírhalmokat bújná, valószínűleg élete végéig, vagy amíg újra egy halandó át nem látna azon az oktondi kis fején, és a butuska dolgain.
Mal hangtalan lép ki a folyosóra, érdekes módon most bezzeg elkerüli a nyikorduló padlódeszkát, Lyessal csak akkor veheti őt észre, mikor már nem beszél tovább. Esetleg szeme sarkából lehet figyelmes egy mozduló alakra. Sötét köntös van Malon és hajhálóba tekerve a fürjei. Meglehetősen vicces látvány. De nyilván nem adják ingyen azokat a fürtöket, amikkel a szomszéd lovász fiút bolondítja, akiért amúgy ténylegesen odavan. És a két sarokkal odébb lakó péket is bolondítja. És a zöldséges zöldfülű tanoncát, és valamilyen furcsa oknál fogva, mint ha legutóbbi piacozásuk alkalmával egy nemes hölgy is megnézte volna magának. Felettébb zavarba ejtő volt.
Lyessal mellett áll meg, keze az elf kilincsre markoló kezére teszi, másik kezének ujját szája elé emeli, s ő maga lép be az ajtón.
Az ajtó csukódik, majd egy rövid idő múlva nyílik is. Váratlanul érheti az elfet, mert a női susmusból semmi sem hallatszik ki. Mal látványosan áll félre, de tekintete azért üzeni, hogy egy szívességgel még jön neki az elf, hogy most bebocsátást eszközölt az úrnőjéhez. Azt is leszűrheti ebből, hogy ha csak egy segélykiáltás elhagyja a lány szobáját, ő akkor is ott lesz, de menten, serpenyővel a kezében. Mal bizonyos esetekben, lazábban veszi az illemet, mint például éjnek évadján az úrnő szobájába engedni egy vadidegen vendéget, amire eddig persze sosem került sor, de mindemellett nagyon is éber.
Odabent Cilanney köntösébe burkolózva, a fotelba kucorodva, a narancsosan ropogó kandallófény előtt ül, s térdeit öleli. Ha Lyessal belép, akkor rá pillant indigó szemeivel, de aztán lesüti azokat. Még mindig szégyelli magát a korábbiak miatt, de Mal mindig helyén tudta kezelni a dolgokat. Nem úgy, mint ő. Így hát nem küldi el újra az elfet, ha meg szeretné beszélni, akkor ő is megpróbálja.*
- Pocsék házigazda vagyok *hangzik a csendes, már-már félénk mondat.*
*Cilanney is bután viselkedett és ennek tudatában vonul vissza szobájának rejtekébe. Abba a magányos önmarcangolásba hallatszik bele Lyessal hangja.*
- Én csak… ~szégyellem magam.~
*Ennyi jön ki a száján, mielőtt újra visszacsukja az ajtót. Nem akarja a pirosló szemét tovább mutogatni, és nem is akar kislányos szipogásba kezdeni, de az mégsem járja, hogy házigazdaként ennyire felsüljön. Legjobb, ha nem is próbálkozik tovább. Nem jó ebben, és mindenki maradjon a kaptafánál. Ő majd holnap reggel folytatja ott, ahol eddig is. Felébred, és elszöszmötöl a kattogó nyikorgó fogaskerekek közt.
A folyosó túlsó végén Mal halk sóhaja nem hallatszik, mint ahogyan lemondó még halkabb koppanás sem az ajtófélfán, amit a beletörődőn hátrabillenő feje ejt. Vár még egy kicsit, azért résen van, nehogy gazdasszonyának baja essen, ha netán a szelídnek tűnő vendég mégiscsak elragadtatná magát. Sajnálná, ha így volna, mert az első benyomásra az elf kimondottan szimpatikusnak tetszett, és persze akkor a legkedvesebb munkaadója, továbbra is csak a száraz papírhalmokat bújná, valószínűleg élete végéig, vagy amíg újra egy halandó át nem látna azon az oktondi kis fején, és a butuska dolgain.
Mal hangtalan lép ki a folyosóra, érdekes módon most bezzeg elkerüli a nyikorduló padlódeszkát, Lyessal csak akkor veheti őt észre, mikor már nem beszél tovább. Esetleg szeme sarkából lehet figyelmes egy mozduló alakra. Sötét köntös van Malon és hajhálóba tekerve a fürjei. Meglehetősen vicces látvány. De nyilván nem adják ingyen azokat a fürtöket, amikkel a szomszéd lovász fiút bolondítja, akiért amúgy ténylegesen odavan. És a két sarokkal odébb lakó péket is bolondítja. És a zöldséges zöldfülű tanoncát, és valamilyen furcsa oknál fogva, mint ha legutóbbi piacozásuk alkalmával egy nemes hölgy is megnézte volna magának. Felettébb zavarba ejtő volt.
Lyessal mellett áll meg, keze az elf kilincsre markoló kezére teszi, másik kezének ujját szája elé emeli, s ő maga lép be az ajtón.
Az ajtó csukódik, majd egy rövid idő múlva nyílik is. Váratlanul érheti az elfet, mert a női susmusból semmi sem hallatszik ki. Mal látványosan áll félre, de tekintete azért üzeni, hogy egy szívességgel még jön neki az elf, hogy most bebocsátást eszközölt az úrnőjéhez. Azt is leszűrheti ebből, hogy ha csak egy segélykiáltás elhagyja a lány szobáját, ő akkor is ott lesz, de menten, serpenyővel a kezében. Mal bizonyos esetekben, lazábban veszi az illemet, mint például éjnek évadján az úrnő szobájába engedni egy vadidegen vendéget, amire eddig persze sosem került sor, de mindemellett nagyon is éber.
Odabent Cilanney köntösébe burkolózva, a fotelba kucorodva, a narancsosan ropogó kandallófény előtt ül, s térdeit öleli. Ha Lyessal belép, akkor rá pillant indigó szemeivel, de aztán lesüti azokat. Még mindig szégyelli magát a korábbiak miatt, de Mal mindig helyén tudta kezelni a dolgokat. Nem úgy, mint ő. Így hát nem küldi el újra az elfet, ha meg szeretné beszélni, akkor ő is megpróbálja.*
- Pocsék házigazda vagyok *hangzik a csendes, már-már félénk mondat.*
58. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2018-12-28 01:12:03
Üzenet elküldve: 2018-12-28 01:12:03
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 421
OOC üzenetek: 145
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 421
OOC üzenetek: 145
Játékstílus: Vakmerő
//A sötétség kezdete//
- Zara drágám, meghat az aggódásod, de tudok magamra vigyázni. ~ Vagyis a szerencsém eddig két embernek is elég lett volna, miért pont most fogyna el?~ * A bárd nem túl magabiztos, de látszólag sziklaszilárd elszántsággal lép rá a lépcsőre. Ismét int, hogy egyedül indul meg, mert a roskatag lépcső nem tűnik túl megbízhatónak. Felfelé érve megpillantja a gnómot, és már kezdené korholni, amikor hirtelen észreveszi a veszélyt. *
- Vigyázzatok! * Kiált fel, és csak utána ugrik, amivel értékes pillanatot fecsérel, de a csapatot biztonságban szeretné tudni. Körülményes, és demotiváló lenne egy újabb csapatot szereznie, vagy már az első közös program alatt leséríteni őket. Akkor aztán nem bíznának meg többé benne, vagy még rosszabb, nem is követnék. Abba bele se mer gondolni, hogy mi lenne, ha a csodálatos Zarával történne valami. De amint elhagyja a száját a figyelmeztetés, már ugrik is, igyekszik két lábbal a stabilnak látszó részen landolni, de gondolatban felkészül, hogy az is leszakad, és kapaszkodnia kell majd. Szerencsére a kezében lévő tőr ebben nem tűnik túl nagy akadálynak, de persze ebben nem lehet biztos. Közben arra is figyel, hogy a gnóm miképp viselkedik, nem örülne neki, ha a helyzeti előnyt kihasználva igyekezne elvágni a torkát, de persze ha leszakad alatta az emelet, akkor ezzel nem tud mit kezdeni. Ha sikeresen landol, akkor persze csak fél szemmel figyeli a fickót, és a csapatot is figyeli, remélve, hogy nem lesz bajuk. Ha nem észlel veszélyt, akkor furcsállva nézi a vetkőző Lorthont, de lepillantva rájön, hogy mi a terve. Leveszi a saját övét is, és várja, hogy a többiek feldobják a sajátjukat, hogy egy rögtönzött kötelet rakhasson össze, és engedhesse le. *
- Segítesz? * Kérdezi ez esetben a gnómot. *
- Zara drágám, meghat az aggódásod, de tudok magamra vigyázni. ~ Vagyis a szerencsém eddig két embernek is elég lett volna, miért pont most fogyna el?~ * A bárd nem túl magabiztos, de látszólag sziklaszilárd elszántsággal lép rá a lépcsőre. Ismét int, hogy egyedül indul meg, mert a roskatag lépcső nem tűnik túl megbízhatónak. Felfelé érve megpillantja a gnómot, és már kezdené korholni, amikor hirtelen észreveszi a veszélyt. *
- Vigyázzatok! * Kiált fel, és csak utána ugrik, amivel értékes pillanatot fecsérel, de a csapatot biztonságban szeretné tudni. Körülményes, és demotiváló lenne egy újabb csapatot szereznie, vagy már az első közös program alatt leséríteni őket. Akkor aztán nem bíznának meg többé benne, vagy még rosszabb, nem is követnék. Abba bele se mer gondolni, hogy mi lenne, ha a csodálatos Zarával történne valami. De amint elhagyja a száját a figyelmeztetés, már ugrik is, igyekszik két lábbal a stabilnak látszó részen landolni, de gondolatban felkészül, hogy az is leszakad, és kapaszkodnia kell majd. Szerencsére a kezében lévő tőr ebben nem tűnik túl nagy akadálynak, de persze ebben nem lehet biztos. Közben arra is figyel, hogy a gnóm miképp viselkedik, nem örülne neki, ha a helyzeti előnyt kihasználva igyekezne elvágni a torkát, de persze ha leszakad alatta az emelet, akkor ezzel nem tud mit kezdeni. Ha sikeresen landol, akkor persze csak fél szemmel figyeli a fickót, és a csapatot is figyeli, remélve, hogy nem lesz bajuk. Ha nem észlel veszélyt, akkor furcsállva nézi a vetkőző Lorthont, de lepillantva rájön, hogy mi a terve. Leveszi a saját övét is, és várja, hogy a többiek feldobják a sajátjukat, hogy egy rögtönzött kötelet rakhasson össze, és engedhesse le. *
- Segítesz? * Kérdezi ez esetben a gnómot. *
57. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2018-12-27 14:41:11
Üzenet elküldve: 2018-12-27 14:41:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//A sötétség kezdete//
*A lány olyan kis világidegen. Vagy pont, hogy ő a normális csak Lorthon már rég nem volt olyanok közt akiket ne rontott volna meg a világ mocska? Ki tudja? Mindenesetre a néma megkedvelte a lányt. Nem szeretné hagyni, hogy baja essen. Hagyja, hogy belé karoljon. A másik vörös közjátéka után, aki amúgy nem egy rossz gondolattal állt elő, egyeseknek tényleg számít az élet és vigyáznak rá, el is indulnak. A sort most is ők zárják. Lorthon nem lát egyelőre veszélyt. A gnómot elveszti a szeme elől, de veszélyt se lát. A mélységi elindul fel a lépcsőn. Lorthon figyeli ahogy fel is ér. Ekkor meghallja a kiáltást és figyeli mi történik. Rlillá-nak pedig megragadja a karját nehogy valami hirtelen ötlettől vezérelve bajba sodorja magát. Ha a mélységi sikeresen átugrott ők meg lent maradnak akkor Lorthon nem sokáig akad fenn a dolgon. Megnézi milyen magasra kellene feljutniuk majd leveszi az övét és a másik férfiéra is mutat majd jelzi, hogy adja oda neki. Egy foszlott szőnyegen kívül csak az övüket tudják használni kötélként.*
A hozzászólás írója (Lorthon Voynich) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.12.27 15:42:21
*A lány olyan kis világidegen. Vagy pont, hogy ő a normális csak Lorthon már rég nem volt olyanok közt akiket ne rontott volna meg a világ mocska? Ki tudja? Mindenesetre a néma megkedvelte a lányt. Nem szeretné hagyni, hogy baja essen. Hagyja, hogy belé karoljon. A másik vörös közjátéka után, aki amúgy nem egy rossz gondolattal állt elő, egyeseknek tényleg számít az élet és vigyáznak rá, el is indulnak. A sort most is ők zárják. Lorthon nem lát egyelőre veszélyt. A gnómot elveszti a szeme elől, de veszélyt se lát. A mélységi elindul fel a lépcsőn. Lorthon figyeli ahogy fel is ér. Ekkor meghallja a kiáltást és figyeli mi történik. Rlillá-nak pedig megragadja a karját nehogy valami hirtelen ötlettől vezérelve bajba sodorja magát. Ha a mélységi sikeresen átugrott ők meg lent maradnak akkor Lorthon nem sokáig akad fenn a dolgon. Megnézi milyen magasra kellene feljutniuk majd leveszi az övét és a másik férfiéra is mutat majd jelzi, hogy adja oda neki. Egy foszlott szőnyegen kívül csak az övüket tudják használni kötélként.*
A hozzászólás írója (Lorthon Voynich) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.12.27 15:42:21
56. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2018-12-27 10:55:46
Üzenet elküldve: 2018-12-27 10:55:46
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//A sötétség kezdete//
*A motoszkálás egyre hangosabb, majd hirtelen megszűnik, miközben a csapat döntésre jut. Lorthon egyelőre jó testőr módjára Rlillát igazgatja, láthatóan kezd összecsiszolódni a csapat, ki-ki hozzátéve saját értékeiből. A néma harcos ebből a szempontból különlegességnek számít, mert egyetlen szemrezdüléséből, vagy gesztusából kiválóan érthető, mit mondani kíván. Ez esetben jelzése az elővigyázatosság és a koncentráció, melyet a cserfes szőkeség azonnal tudomásul vesz, s szégyenlősen mosolyodhat el. Lorthon szeme elől a gnóm hamar eltűnik, így hiába mereszti a lépcsőfeljáró felé, marad tehát a Salwar utasításának megfelelő figyelem és hátulról biztosítás. A piperkőc nemeshez, ki már jócskán alább adott régebbi életéből Zara társul, kinek keze kirántott kardjának markolatára szorul, s a sort Salwar vezeti. A félhomályban elébük tárul a ház minden romos szeglete. Nem látnak ellenséges mozgást, láthatóan nyugalom van, s a fenti motoszkálásból is már csak néha-néha hall egy-egy kisebb pattanást, reccsenést. Apró fény is kezd fent derengeni, a lépcső teteje felett tátongó lyuktól balra. Salwar előrelátó, s a kis csapatot egyszerre nem engedi felfelé, így maga vállalja az első megmérettetést.
A galéria korlátja tömör és téglából épült, így azon nem lát át miközben a rongyos szőnyegen felfelé halad, léptei alatt recseg, ropog a lépcső. Tekintete és érzékei csapdát nem észlelnek sehol, úgy látszik az épület, legalábbis ezen rész hasonlót nem rejt, azonban figyelmességének hála észrevehet egy apró hasadást a galéria és a lépcső tetejének találkozásánál. Ahogy felér, elsőként pillanthatja meg balra a gnómot, amint egy frissen rakott tábortűz mellett üldögél, s a feltűnő mélységinek integet unott pofával.*
- Na végre, már azt hittem, hogy... *Hangja elnémul, s a lépcső tetejébe kapaszkodó korlátra tekint hirtelen.*
- Vigyázzatok!!!! *Ordítja el magát hirtelen, majd felpattan és helyben kezd ugrálni. Ugyanis a szépen lassan felfelé lopakodó Salwar alatt a lépcső hirtelen megremeg, s a Salwar előtti részen, ahol a lépcső teste, a galériába kapaszkodik, hosszanti irányban, és keresztben is hirtelen elrepedni látszik, vélhetően nem bírja a súlyt. Csak néhány pillanat, s az egész leomlik, az előrelátó Salwarnak ugrania kell. A még lent álldogáló társaság sem biztos, hogy jó helyen van. Talán az utóbbi kettő, Lorthon és Rlilla van a legtávolabb.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.12.27 12:16:33
*A motoszkálás egyre hangosabb, majd hirtelen megszűnik, miközben a csapat döntésre jut. Lorthon egyelőre jó testőr módjára Rlillát igazgatja, láthatóan kezd összecsiszolódni a csapat, ki-ki hozzátéve saját értékeiből. A néma harcos ebből a szempontból különlegességnek számít, mert egyetlen szemrezdüléséből, vagy gesztusából kiválóan érthető, mit mondani kíván. Ez esetben jelzése az elővigyázatosság és a koncentráció, melyet a cserfes szőkeség azonnal tudomásul vesz, s szégyenlősen mosolyodhat el. Lorthon szeme elől a gnóm hamar eltűnik, így hiába mereszti a lépcsőfeljáró felé, marad tehát a Salwar utasításának megfelelő figyelem és hátulról biztosítás. A piperkőc nemeshez, ki már jócskán alább adott régebbi életéből Zara társul, kinek keze kirántott kardjának markolatára szorul, s a sort Salwar vezeti. A félhomályban elébük tárul a ház minden romos szeglete. Nem látnak ellenséges mozgást, láthatóan nyugalom van, s a fenti motoszkálásból is már csak néha-néha hall egy-egy kisebb pattanást, reccsenést. Apró fény is kezd fent derengeni, a lépcső teteje felett tátongó lyuktól balra. Salwar előrelátó, s a kis csapatot egyszerre nem engedi felfelé, így maga vállalja az első megmérettetést.
A galéria korlátja tömör és téglából épült, így azon nem lát át miközben a rongyos szőnyegen felfelé halad, léptei alatt recseg, ropog a lépcső. Tekintete és érzékei csapdát nem észlelnek sehol, úgy látszik az épület, legalábbis ezen rész hasonlót nem rejt, azonban figyelmességének hála észrevehet egy apró hasadást a galéria és a lépcső tetejének találkozásánál. Ahogy felér, elsőként pillanthatja meg balra a gnómot, amint egy frissen rakott tábortűz mellett üldögél, s a feltűnő mélységinek integet unott pofával.*
- Na végre, már azt hittem, hogy... *Hangja elnémul, s a lépcső tetejébe kapaszkodó korlátra tekint hirtelen.*
- Vigyázzatok!!!! *Ordítja el magát hirtelen, majd felpattan és helyben kezd ugrálni. Ugyanis a szépen lassan felfelé lopakodó Salwar alatt a lépcső hirtelen megremeg, s a Salwar előtti részen, ahol a lépcső teste, a galériába kapaszkodik, hosszanti irányban, és keresztben is hirtelen elrepedni látszik, vélhetően nem bírja a súlyt. Csak néhány pillanat, s az egész leomlik, az előrelátó Salwarnak ugrania kell. A még lent álldogáló társaság sem biztos, hogy jó helyen van. Talán az utóbbi kettő, Lorthon és Rlilla van a legtávolabb.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.12.27 12:16:33
55. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2018-12-25 23:54:49
Üzenet elküldve: 2018-12-25 23:54:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 151
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 151
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//A sötétség kezdete//
* Csacsog össze-vissza mindenféle hablatyról, mikor ajka elé kerül Lorthon ujja, s ez meg is lepi elég rendesen. *
- Jaj, oh, oh igen, ne haragudj, igen, csendben kell lennem, teljesen csendben elvégre ha jár a szám elvonom a figye- * s itt jön Cale szúrós tekintete, amitől már tényleg befogja, sőt szabad kezét még szája elé is teszi jelezve, hogy nem fog beszélni.
Ehelyett csak megy Lorthon mellett és hallgatja a többiek eszmecseréjét. Ő nem ért hozzá, de ha számít a véleménye, nem tartja rossz embernek a manót, ám mondani nem mondja, mert most csendben kell maradnia. Szóval csak áll amíg állnak, aztán mikor elszánja magát a kis csipetcsapat a lépcső mászásra, akkor utolsóként még mindig a férfiba kapaszkodva kezd el felfelé menni a lépcsőn. Végig meg sem mukkanva. Komolyan. Teljesen hangtalanul. Talán öt perce is van, hogy hallgat. Bizony. *
* Csacsog össze-vissza mindenféle hablatyról, mikor ajka elé kerül Lorthon ujja, s ez meg is lepi elég rendesen. *
- Jaj, oh, oh igen, ne haragudj, igen, csendben kell lennem, teljesen csendben elvégre ha jár a szám elvonom a figye- * s itt jön Cale szúrós tekintete, amitől már tényleg befogja, sőt szabad kezét még szája elé is teszi jelezve, hogy nem fog beszélni.
Ehelyett csak megy Lorthon mellett és hallgatja a többiek eszmecseréjét. Ő nem ért hozzá, de ha számít a véleménye, nem tartja rossz embernek a manót, ám mondani nem mondja, mert most csendben kell maradnia. Szóval csak áll amíg állnak, aztán mikor elszánja magát a kis csipetcsapat a lépcső mászásra, akkor utolsóként még mindig a férfiba kapaszkodva kezd el felfelé menni a lépcsőn. Végig meg sem mukkanva. Komolyan. Teljesen hangtalanul. Talán öt perce is van, hogy hallgat. Bizony. *
54. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2018-12-25 21:50:26
Üzenet elküldve: 2018-12-25 21:50:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A kandalló fénye//
*A folyosó hűvössége hamar lelohasztja, s immár nincs szégyellnivalója más előtt. Térdét felhúzva, ajtófélfának támasztott háttal és gyötrő gondolatokkal ejti homlokát két kezébe. Nem így akarta, nagyon nem. Amíg várt, a türelmetlenségnek hála az idő ólomlábakon kélt, s a szórakozott idegesség csak még jobban felkorbácsolta szívverését. A gyöngyöző vízrózsa hangja, Cinn halk ténykedése mind-mind idegességéhez járultak hozzá, s kedves izgatottságához, hogy mi lesz, ha visszatér a lány. Hát ez lett. ~ Elrontottam. ~ Sóhajt fel. Dehogy vesz ő észre leskelődő szempárt, vagy mást, inkább bújába temetkezve ül csendben a folyosón, lehorgasztott fejjel. Egy pillanattal később érzi meg a mögötte nyíló ajtót. Érdekes módon előbb érzi, mint hallja, lám, már elf fülei is megcsalják, de léptei és mozdulatai fürgék, jóllehet óvatosan, de feláll, hálóruháját megigazítva pillant a résnyire nyitott ajtó nyílásába, hogy belenézhessen abba az indigóba keveredett szomorúságba.*
- Cinn, hiszen te sírtál. *Emeli feljebb tétován kezét, hogy a könnycseppeket felitathassa, aztán mégsem meri, s zavartan maga mellé engedi, csak egy valami nem szakad el a lánytól, a mohaszín tekintet, mely aggódva és szomorúan figyel.*
- Én... én nem szeretnék így lefeküdni. Az éjszaka eltelik, s lehűl a lég, reggel már... már minden más lesz... talán olyan lesz, mintha soha nem történt volna semmi. *Horgasztja le fejét.* Az... az egész az én hibám Cinn... bután viselkedtem. *Leheli szinte a szavakat, s ismét felemeli tekintetét, bár, mintha szívét tépnék ki gyökerestül. A pillanatnyi ajtócsukódást már hallja ugyan, de nem tulajdonít neki jelentőséget. Ha kell, hát a világ előtt kér bocsánatot, de ezt nem hagyja annyiban, nem hagyhatja így itt.*
- Engedj be kérlek... beszéljük meg... én zavart voltam igen, mert... ~ Mert takarni kellett ébredező férfiasságod. ~ *Aztán csak megrázza fejét, mintha csupán egy kényelmetlen gondolattól szabadulna meg.*
- Mert soha nem láttam még hozzád foghatót életemben. *Emeli fel dacosan szemeit, szinte toppantani akar.*
- Ezt nem hagyhatom annyiban... nem hagyhatlak téged Cinn... így nem! *Bal keze lassan az ajtó nyitott táblájára csúszik, s gyengéd erőszakkal, de nyitná.*
- Engedd, hogy jóvá tegyem, kérlek... *A mohaszín szemek szinte könyörögnek reménykedve, hogy az este még korántsem ér véget, vagy, ha igen, hát nem ezen a módon.* Mindent megmagyarázok. *Bár azt még nem tudja, hogy hogyan.*
- Utána elmegyek. Végleg, ha akarod, máshol töltöm az éjszakát. *Hajtja le ismét tekintetét, mert mindent akarna, csak ezt nem, de ha a lány kívánsága ez, hát tiszteletben tartja.*
*A folyosó hűvössége hamar lelohasztja, s immár nincs szégyellnivalója más előtt. Térdét felhúzva, ajtófélfának támasztott háttal és gyötrő gondolatokkal ejti homlokát két kezébe. Nem így akarta, nagyon nem. Amíg várt, a türelmetlenségnek hála az idő ólomlábakon kélt, s a szórakozott idegesség csak még jobban felkorbácsolta szívverését. A gyöngyöző vízrózsa hangja, Cinn halk ténykedése mind-mind idegességéhez járultak hozzá, s kedves izgatottságához, hogy mi lesz, ha visszatér a lány. Hát ez lett. ~ Elrontottam. ~ Sóhajt fel. Dehogy vesz ő észre leskelődő szempárt, vagy mást, inkább bújába temetkezve ül csendben a folyosón, lehorgasztott fejjel. Egy pillanattal később érzi meg a mögötte nyíló ajtót. Érdekes módon előbb érzi, mint hallja, lám, már elf fülei is megcsalják, de léptei és mozdulatai fürgék, jóllehet óvatosan, de feláll, hálóruháját megigazítva pillant a résnyire nyitott ajtó nyílásába, hogy belenézhessen abba az indigóba keveredett szomorúságba.*
- Cinn, hiszen te sírtál. *Emeli feljebb tétován kezét, hogy a könnycseppeket felitathassa, aztán mégsem meri, s zavartan maga mellé engedi, csak egy valami nem szakad el a lánytól, a mohaszín tekintet, mely aggódva és szomorúan figyel.*
- Én... én nem szeretnék így lefeküdni. Az éjszaka eltelik, s lehűl a lég, reggel már... már minden más lesz... talán olyan lesz, mintha soha nem történt volna semmi. *Horgasztja le fejét.* Az... az egész az én hibám Cinn... bután viselkedtem. *Leheli szinte a szavakat, s ismét felemeli tekintetét, bár, mintha szívét tépnék ki gyökerestül. A pillanatnyi ajtócsukódást már hallja ugyan, de nem tulajdonít neki jelentőséget. Ha kell, hát a világ előtt kér bocsánatot, de ezt nem hagyja annyiban, nem hagyhatja így itt.*
- Engedj be kérlek... beszéljük meg... én zavart voltam igen, mert... ~ Mert takarni kellett ébredező férfiasságod. ~ *Aztán csak megrázza fejét, mintha csupán egy kényelmetlen gondolattól szabadulna meg.*
- Mert soha nem láttam még hozzád foghatót életemben. *Emeli fel dacosan szemeit, szinte toppantani akar.*
- Ezt nem hagyhatom annyiban... nem hagyhatlak téged Cinn... így nem! *Bal keze lassan az ajtó nyitott táblájára csúszik, s gyengéd erőszakkal, de nyitná.*
- Engedd, hogy jóvá tegyem, kérlek... *A mohaszín szemek szinte könyörögnek reménykedve, hogy az este még korántsem ér véget, vagy, ha igen, hát nem ezen a módon.* Mindent megmagyarázok. *Bár azt még nem tudja, hogy hogyan.*
- Utána elmegyek. Végleg, ha akarod, máshol töltöm az éjszakát. *Hajtja le ismét tekintetét, mert mindent akarna, csak ezt nem, de ha a lány kívánsága ez, hát tiszteletben tartja.*
53. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2018-12-25 19:27:14
Üzenet elküldve: 2018-12-25 19:27:14
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Rill'ir Seut//
//A hozzászólás +16-os jeleneteket tartalmaz!//
*Csak hümmög, egyebet nem tud érdemben reagálni a hallottak első felére, mindenesetre Seut ebben a pillanatban kezd érdekes lenni a számára. Egy rövidke pillanatra el is kezdi értékelni saját gyermekkorát, amit főleg egyedül töltött, meg éhezve és dolgozgatva, de legalább senki sem bántotta, főleg nem ilyenek miatt. Mondanivalója második felénél viszont elröhögi magát a sokászos vinnyogó hiéna módján.*
- Engem egy nemes megpofozzon? Ihaj!
*Tovább röhög, már könnyek is gyűlnek szemeiben. Nevetése közben megvillan félig kitört foga is.*
- Jól ismerem a nemeseket, apám is az és most nézd meg hova jutottak a pénzükkel. Hát kurvára sehova. Szarrágó és nyámnyila egy banda, ha az ő pofonjuktól kellene behugyoznom, akkor igazából nincs is mitől.
*Szép modorosan összegyűjti minden meglévő nyálát és kiköp egyet oldalra a drágalátos nemesek tiszteletére.*
- Tőlem oszt mehetünk.
*Rántja meg vállait és zsebre dugja kezeit, hogy óvja őket a hidegtől.*
- De ne hidd azt, hogy én is ilyen izéket fogok csinálni. Azért az idétlenkedésedet megnézném.
*Megint vigyorog a maga idétlen módján és ha megindulnak, akkor követi Seutot.*
//A hozzászólás +16-os jeleneteket tartalmaz!//
*Csak hümmög, egyebet nem tud érdemben reagálni a hallottak első felére, mindenesetre Seut ebben a pillanatban kezd érdekes lenni a számára. Egy rövidke pillanatra el is kezdi értékelni saját gyermekkorát, amit főleg egyedül töltött, meg éhezve és dolgozgatva, de legalább senki sem bántotta, főleg nem ilyenek miatt. Mondanivalója második felénél viszont elröhögi magát a sokászos vinnyogó hiéna módján.*
- Engem egy nemes megpofozzon? Ihaj!
*Tovább röhög, már könnyek is gyűlnek szemeiben. Nevetése közben megvillan félig kitört foga is.*
- Jól ismerem a nemeseket, apám is az és most nézd meg hova jutottak a pénzükkel. Hát kurvára sehova. Szarrágó és nyámnyila egy banda, ha az ő pofonjuktól kellene behugyoznom, akkor igazából nincs is mitől.
*Szép modorosan összegyűjti minden meglévő nyálát és kiköp egyet oldalra a drágalátos nemesek tiszteletére.*
- Tőlem oszt mehetünk.
*Rántja meg vállait és zsebre dugja kezeit, hogy óvja őket a hidegtől.*
- De ne hidd azt, hogy én is ilyen izéket fogok csinálni. Azért az idétlenkedésedet megnézném.
*Megint vigyorog a maga idétlen módján és ha megindulnak, akkor követi Seutot.*
52. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2018-12-24 13:01:31
Üzenet elküldve: 2018-12-24 13:01:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
//Dromel Sayqueves//
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz//
*Feltekint az égre és csodálja a finom, fehér hópelyheket amint gyöngéden hullanak alá. Felhajtja fejére a csuklyáját, hogy védje magát a hideg hótól. Lenyűgözi a hóesés olyan káprázatos tud lenni, ha időt szakít rá az valaki, hogy megfigyelje könnyed táncuk. Ez a látvány se tudja feledtetni a fülében zúgó hang szavát, mely apja mocskos sértését harsogja folyamatosan gondolatai mélyéről. Egy nagy levegővel távoztatja el testéből és elméjéből ezt a mély sebet és kimondja.*
-Véráruló... Így hívott és ezért vágta le a fülem, mert szerinte nem érdemlem fajunk egyik feltűnő ismertetőjegyét. Elönti a harag a szívem mikor arra gondolok, hogy egy szülő ezt műveli a saját vérével. Bebizonyítom, hogy nem minden elf egy beképzelt fajimádó paraszt, mint a családom. Segítek mindenkinek aki csak rászorul. Neked is segítettem, pedig ha ezt egy beképzelt, faképű aranyvérű nemessel teszed, szerintem megpofoz...* Elgondolkodik és felkacag.* Most végig gondolva a ficsúr adott válaszod után dagadt szemmel, pár fog hiányában és vérző orral távozol majd tőle.
~Lehet el kéne már mennem meditálni, mert már hiányzik az erdő közelsége.~
-Van kedved tanulni egy kis meditációs trükköt, hogy felhasználd az erdő erejét és pihenj és erősödj? Én elmegyek, ha szeretnéd és kíváncsi vagy tarts velem az erdő széléhez.
*Majd lassú és fáradt léptekkel haladva elindul az erdő irányába. Fogalma sincs arról, hogy újdonsült ismerőse vele tart-e. Már alig bírja magát cipelni, de nincs messze céljától. A friss hóba hangosan ropogást hallat minden lépte.*
//A hozzászólás +16 jelenetet tartalmaz//
*Feltekint az égre és csodálja a finom, fehér hópelyheket amint gyöngéden hullanak alá. Felhajtja fejére a csuklyáját, hogy védje magát a hideg hótól. Lenyűgözi a hóesés olyan káprázatos tud lenni, ha időt szakít rá az valaki, hogy megfigyelje könnyed táncuk. Ez a látvány se tudja feledtetni a fülében zúgó hang szavát, mely apja mocskos sértését harsogja folyamatosan gondolatai mélyéről. Egy nagy levegővel távoztatja el testéből és elméjéből ezt a mély sebet és kimondja.*
-Véráruló... Így hívott és ezért vágta le a fülem, mert szerinte nem érdemlem fajunk egyik feltűnő ismertetőjegyét. Elönti a harag a szívem mikor arra gondolok, hogy egy szülő ezt műveli a saját vérével. Bebizonyítom, hogy nem minden elf egy beképzelt fajimádó paraszt, mint a családom. Segítek mindenkinek aki csak rászorul. Neked is segítettem, pedig ha ezt egy beképzelt, faképű aranyvérű nemessel teszed, szerintem megpofoz...* Elgondolkodik és felkacag.* Most végig gondolva a ficsúr adott válaszod után dagadt szemmel, pár fog hiányában és vérző orral távozol majd tőle.
~Lehet el kéne már mennem meditálni, mert már hiányzik az erdő közelsége.~
-Van kedved tanulni egy kis meditációs trükköt, hogy felhasználd az erdő erejét és pihenj és erősödj? Én elmegyek, ha szeretnéd és kíváncsi vagy tarts velem az erdő széléhez.
*Majd lassú és fáradt léptekkel haladva elindul az erdő irányába. Fogalma sincs arról, hogy újdonsült ismerőse vele tart-e. Már alig bírja magát cipelni, de nincs messze céljától. A friss hóba hangosan ropogást hallat minden lépte.*
51. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2018-12-24 10:21:37
Üzenet elküldve: 2018-12-24 10:21:37
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 101
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 101
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A kandalló fénye//
*Homlokát a kandallópárkánynak támasztva korholja magát.
~Béna, béna, béna…~
Az ajtó túloldaláról hangokra lesz figyelmes, de annyira szégyelli magát, hogy nem menne oda. Első szóra kopogásra legalábbis biztosan nem. Az idő alatt, míg Lyes az ajtónak támaszkodik, elemeli fejét a kandallópárkánytól, letörli az árulkodó könnycseppet, és meredten nézi az ajtót. Szerencsére nem nyílik. A jelenleginél, csak az volna kínosabb, ha bejönne Lyes, és éppen úgy látná megint, hogy egy szál hálóingben parádézik. Ha nem látja meg magát a tükörben, még most is ott volna, és nem értené a feszengést.
~Most meg biztosan azt hiszi, szándékosan mutogatom magam.~
Pedig nem. Ez a sok butaság az oktondi gnóm lánnyal jár egy csomagban mindazoknak, akikkel találkozik. Vagy hosszabb időre társaságába keverednek.
A behallatszó szavakra nem csak Cilanney fordul az ajtó felé, de szobájában, a folyosó túl végén, Mal is résre nyitja a szemét. Hamarabb nyitja résre az ajtaját is, mint ahogyan Cilanney az ajtóhoz lép. Annak másik oldalán szipog egyet, kettőt. Lyessal szavait érti és mégsem.
Eközben a folyosó túl végén egy szempár figyel, bár olyan csendben teszi, mint aki rutinos leskelődő. Lyessal nem valószínű, hogy észreveszi. Mal viszont csak lemondóan elhúzza a száját. Lyessal az első pillanatban megnyerte magának, így még egy kicsit drukkolt is neki, nehogy eltolja, vagy Cilanney nehogy elrontsa. De ha őszinte akar lenni magához, a karakán szolgálólány, cseppet sem csodálkozik az eseményeken. Szív szorítva vár, vajon nyitja-e az ajtót fogadott húga és munkaadója.
~Nyiss ajtót Celácska. Olyan kis vaksi vagy. Hát nem látod?~
Abban a pillanatban nyílik a lány ajtaja. Résre csak. Sötétkék írisz látszik, körülötte rózsaszínes fehérség, ami utalhat a korábbi szégyen könnycseppjeire. Nem nyílik tovább az ajtó, csak a cincogás hallatszik.*
- Nem, Lyes. Jobb volna ezt az egészet kialudni.
*Nem túl határozott, de makacs, mint az anyja, és a bátyja, pedig belül nagyon vágyná az ölelést, egy csókot is, de akkor aztán tényleg elindulna a lavina. A kis közjáték legalább megébresztette a mákonyos rózsaszín ködből, amit Lyes közelében érzett a zöld szobában. Itt a saját szobájában, a kattogó ketyerék közt, könnyebben talál utat szíve helyett esze.
~Ó hogy azt a makacs mindenit nekije.~ szusszan csendben a szolgáló a saját ajtaja mögött.
~Buta kis fruska. Ne add fel!~ szurkol mellé Lyessalnak. Hátha emberére lelt a makacsságban.
Ekkor azonban a sötétkék szoba ajtaja újra csukódik. Túloldalán a gnóm lány a köntöséért lép, mit a közeli sarokba hajított korábban. Nem merte tovább fél szemmel sem nézni az ajtaja előtt táborozó fiút, még a végén megesett volna a szíve.*
*Homlokát a kandallópárkánynak támasztva korholja magát.
~Béna, béna, béna…~
Az ajtó túloldaláról hangokra lesz figyelmes, de annyira szégyelli magát, hogy nem menne oda. Első szóra kopogásra legalábbis biztosan nem. Az idő alatt, míg Lyes az ajtónak támaszkodik, elemeli fejét a kandallópárkánytól, letörli az árulkodó könnycseppet, és meredten nézi az ajtót. Szerencsére nem nyílik. A jelenleginél, csak az volna kínosabb, ha bejönne Lyes, és éppen úgy látná megint, hogy egy szál hálóingben parádézik. Ha nem látja meg magát a tükörben, még most is ott volna, és nem értené a feszengést.
~Most meg biztosan azt hiszi, szándékosan mutogatom magam.~
Pedig nem. Ez a sok butaság az oktondi gnóm lánnyal jár egy csomagban mindazoknak, akikkel találkozik. Vagy hosszabb időre társaságába keverednek.
A behallatszó szavakra nem csak Cilanney fordul az ajtó felé, de szobájában, a folyosó túl végén, Mal is résre nyitja a szemét. Hamarabb nyitja résre az ajtaját is, mint ahogyan Cilanney az ajtóhoz lép. Annak másik oldalán szipog egyet, kettőt. Lyessal szavait érti és mégsem.
Eközben a folyosó túl végén egy szempár figyel, bár olyan csendben teszi, mint aki rutinos leskelődő. Lyessal nem valószínű, hogy észreveszi. Mal viszont csak lemondóan elhúzza a száját. Lyessal az első pillanatban megnyerte magának, így még egy kicsit drukkolt is neki, nehogy eltolja, vagy Cilanney nehogy elrontsa. De ha őszinte akar lenni magához, a karakán szolgálólány, cseppet sem csodálkozik az eseményeken. Szív szorítva vár, vajon nyitja-e az ajtót fogadott húga és munkaadója.
~Nyiss ajtót Celácska. Olyan kis vaksi vagy. Hát nem látod?~
Abban a pillanatban nyílik a lány ajtaja. Résre csak. Sötétkék írisz látszik, körülötte rózsaszínes fehérség, ami utalhat a korábbi szégyen könnycseppjeire. Nem nyílik tovább az ajtó, csak a cincogás hallatszik.*
- Nem, Lyes. Jobb volna ezt az egészet kialudni.
*Nem túl határozott, de makacs, mint az anyja, és a bátyja, pedig belül nagyon vágyná az ölelést, egy csókot is, de akkor aztán tényleg elindulna a lavina. A kis közjáték legalább megébresztette a mákonyos rózsaszín ködből, amit Lyes közelében érzett a zöld szobában. Itt a saját szobájában, a kattogó ketyerék közt, könnyebben talál utat szíve helyett esze.
~Ó hogy azt a makacs mindenit nekije.~ szusszan csendben a szolgáló a saját ajtaja mögött.
~Buta kis fruska. Ne add fel!~ szurkol mellé Lyessalnak. Hátha emberére lelt a makacsságban.
Ekkor azonban a sötétkék szoba ajtaja újra csukódik. Túloldalán a gnóm lány a köntöséért lép, mit a közeli sarokba hajított korábban. Nem merte tovább fél szemmel sem nézni az ajtaja előtt táborozó fiút, még a végén megesett volna a szíve.*
50. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2018-12-23 23:02:33
Üzenet elküldve: 2018-12-23 23:02:33
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A sötétség kezdete//
*Rlilla jelenlétéért hálásabb, mint az elsőre gondolta volna. Egy rövidke pillanat erejéig elmerengve néz a lányra, aki szorult helyzetben is képes megőrizni önmagát. Egy haloványka mosollyal nézi, ahogy a lány Lorthonba karolva sétálgat és eszébe jut az is, hogy miért is van itt. Pontosabban kikért. Egészen úgy néz ki, hogy új család van alakulóban. Sokszínű és szokatlan fajta, de szerethető.
Az épületbe beérve szemügyre veszi azt, miután vet még egy utolsó pillantást a maguk mögött hagyott világ felé. Rossz érzése van persze, de kinek ne lenne látva egy egykori pompájától ilyen kegyetlen erőszakkal megfosztott szomorú emléket? Ettől függetlenül megbízik Salwar döntésében, és a csapat többi tagjában. Annak ellenére is rájuk bízná az életét, hogy nem ismeri túl régóta őket. Már akiket.
Végig hallgatja az elhangzott érveket és ő is számításba vesz mindent, ami hirtelen eszébe jut.*
- Vissza nem mehetünk.
*Teszi hozzá röviden.*
- Ha pedig már itt vagyunk, akkor ne tétlenkedjünk.
*Hiszen mivel jutnának előrébb azzal, hogy ácsorognak bátortalanul és töprengenek.*
- Szóval egyetértek veled Salwar.
*Teszi hozzá alázatosan, csak azért hangot adva véleményének, mert Zara teljesen érthető módon kételkedik. Igazából ő is kételkedik, de ha már idáig eljöttek, akkor értelmetlen és talán veszélyes lenne visszafordulniuk. Véleménye szerint az őket üldöző óriásoknál nagyon rosszabb nem is várhat rájuk. Szerencsére a vöröske sem akar leszakadni tőlük, így ha nem is adja be derekát – amit Mor'rhuk véleménye szerintem nagyon helyesen tesz, hiszen ő felszólalásával képviseli a józan észt a csapatukban – és akármi is vár rájuk a legjobb az, ha együtt maradnak. Elsősorban például a viseltes környezet miatt aggódik, ezért feszülten figyel lába elé és ugyanúgy a többiek felé, már csak azt remélve, hogy a falak nem omlanak a fejükre.*
*Rlilla jelenlétéért hálásabb, mint az elsőre gondolta volna. Egy rövidke pillanat erejéig elmerengve néz a lányra, aki szorult helyzetben is képes megőrizni önmagát. Egy haloványka mosollyal nézi, ahogy a lány Lorthonba karolva sétálgat és eszébe jut az is, hogy miért is van itt. Pontosabban kikért. Egészen úgy néz ki, hogy új család van alakulóban. Sokszínű és szokatlan fajta, de szerethető.
Az épületbe beérve szemügyre veszi azt, miután vet még egy utolsó pillantást a maguk mögött hagyott világ felé. Rossz érzése van persze, de kinek ne lenne látva egy egykori pompájától ilyen kegyetlen erőszakkal megfosztott szomorú emléket? Ettől függetlenül megbízik Salwar döntésében, és a csapat többi tagjában. Annak ellenére is rájuk bízná az életét, hogy nem ismeri túl régóta őket. Már akiket.
Végig hallgatja az elhangzott érveket és ő is számításba vesz mindent, ami hirtelen eszébe jut.*
- Vissza nem mehetünk.
*Teszi hozzá röviden.*
- Ha pedig már itt vagyunk, akkor ne tétlenkedjünk.
*Hiszen mivel jutnának előrébb azzal, hogy ácsorognak bátortalanul és töprengenek.*
- Szóval egyetértek veled Salwar.
*Teszi hozzá alázatosan, csak azért hangot adva véleményének, mert Zara teljesen érthető módon kételkedik. Igazából ő is kételkedik, de ha már idáig eljöttek, akkor értelmetlen és talán veszélyes lenne visszafordulniuk. Véleménye szerint az őket üldöző óriásoknál nagyon rosszabb nem is várhat rájuk. Szerencsére a vöröske sem akar leszakadni tőlük, így ha nem is adja be derekát – amit Mor'rhuk véleménye szerintem nagyon helyesen tesz, hiszen ő felszólalásával képviseli a józan észt a csapatukban – és akármi is vár rájuk a legjobb az, ha együtt maradnak. Elsősorban például a viseltes környezet miatt aggódik, ezért feszülten figyel lába elé és ugyanúgy a többiek felé, már csak azt remélve, hogy a falak nem omlanak a fejükre.*
49. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2018-12-22 20:06:52
Üzenet elküldve: 2018-12-22 20:06:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A kandalló fénye//
*Tele szájjal ugye nemes elf nem beszél, bár az igazság, hogy, ha akarna sem tudna a lélegzetelállító látványtól. Ugyanis Cilanney mindennek tűnik, csak nem e világi jelenésnek, legalábbis Lyes szemében most bizonyosan. Elbambulva bólogat, majd miután felfogja a kérdés lényegét megrázza a fejét. ~ Dehogy vagyok ideges... áááá... neeem! ~ Valami ilyesmit jelezhet a hörcsögpofa felett ülő mohazöld szempár elkerekedése, mert még véletlenül sem szeretné, ha a lány félreértené zavarát. A kijelentésre aztán csak nyögve bólint egyet, míg sikerül megbirkózni a dióval folytatott ádáz harcával, s egy apró korty eperborral öblíti le. Elégedetten szusszan, majd, bár még mindig elvarázsolva, de tüntetően teszi fel kezét a szerény szavakra.*
- Neked nem is kell rá semmi aranyat fecsérelni, mindegy mit húzol fel, csodálatosan áll. *Nyel egyet gúvadt szemekkel, aztán persze igyekszik ezt az érzést palástolni, mert megint csak nem segít rá erőltetett nyugalmára, inkább csak nehezebben tartja a tálcát az ölében. Főleg, mikor Cinn leül mellé, közvetlen közel, s láthatóan mit sem sejtve motoszkál, tapogatózik ölében, apró kis diószemek után kutatva, hogy aztán méla mozdulattal kapja be azokat. Az első szemet úgy követi szemével, mintha valami varázs volna, amit először tapasztal meg, s a lány szájával együtt nyitja sajátját, hogy a levegőbe harapjon. Aztán lelke kitárul, s végignéz magán. Kívülről, amint a levegőbe harapdál, mint egy idióta. El is szégyelli magát, s a nemesi arcvonások hideg jellemzőjét erőlteti magára. Nem kíván hűvös lenni, de nagyon nehéz hidegvérét megőriznie, s nem elhajítva a tálcát, a lányt ölébe kapva forogni vele az idők végezetéig.*
- Igen... nekem is ízlik... *Nyög fel, mert újabb dióval könnyebb a tálca.* Bizonyára... igen... *válaszol, s csak kapkodja tekintetét a fogyó diószemek után. Egy pillanatra arra gondol, mi lesz, ha az összes elfogy, s Cinn jótékonyan szeretne hozni még egy adagot, rejtekétől megszabadítva őt. Jeges harmat kúszik gerincére, s már előre retteg a pillanattól. Arcára ebből, a jótékony nemesi álcának köszönhetően sok minden nem ül ki, egészen addig, míg azt a szerencsétlen kérdést fel nem teszi. ~ Hol egy fal?! ~ Tekintetével követi a lány mozdulatát, s apró megtett sétáját a kandallóig. ~ Kihagy a szívem... ~ Szólásra nyitja a száját, de szava elakad, egyszerűen a politikára és diplomáciára nevelt nemesnek egyetlen épkézláb mondat nem jut az eszébe.*
- Én igazán nem... *Kezd bele rémülten, de a lány nem hagyja befejezni a mondatot, s az arcára kiülő szomorúság minden másnál szívfacsaróbb. ~ Ezt alaposan elszúrtam. Ha kimegy a kardomba dőlök. ~ Látja maga előtt a végzetét, amint hasba szurkálja magát átkozódva. Tekintetét Cinn és a között az átkozott tálca között váltogatja, fel kellene állnia és odarohannia, de hát így. ~ Hogy az a... ~ *
- Mi? Én nem... Cinn, dehogy! De hisz... *Kapkodva veszi a levegőt, s igyekszik menteni a menthetőt, de már elkésett. Némán rezzen össze mikor csapódik az ajtó, s néz maga elé meredten:*
- Most mi van?! *Teszi fel magának az el nem dönthető kérdést, de választ bizony nem lel vértelen agyában. Kell egy pillanat, míg összeszedi magát, hogy aztán tálcástól induljon el hirtelen, s a finom dió és sajt, mind a földön végzi. Csak egy pillantásra méltatja, majd csak megy a lány után. Azzal sem foglalkozik, hogy mi látszik rajta és mi nem, bár némiképp talán csökkent az inger ezután a közjáték után. Fékeznie kell magát a lány ajtaja előtt, mert esze és neveltetése nem engedi csak úgy berontani. Szipogást ugyan nem hall, de látta Cinn arcát és borzasztóan érzi magát tőle. Homlokát a hűvös ajtónak támasztja, s két kezét ökölbe szorítva hajol az ajtóra, majd néhány tétova kézlengetés után hármat koppant a fán.*
- Cinn... én vagyok. ~ Persze, hogy te vagy, te idióta, ki lenne más?! ~ Beengedsz... ? Félreérted... én... én nem vagyok fáradt... csak... csak... ~ Csak tálcát tudtál volna pörgetni a micsodádon! ~ *Lassan fordít hátat az ajtónak, s hátán csúszva le ül a földre, nekitámaszkodva, merengve, s a távolba nézve.*
- Engedj be Cinn, kérlek... félreértés volt... túl gyönyörű vagy ahhoz... hogy könnyen jöjjenek a szavak... én... én melletted megkukulok, mint egy gyerek... *Sóhajt fel, s egyik kezét felhúzott térdén nyugtatja. Be kellene mennie, szorosan átölelni, magához húzni, s csókolni, míg csak fel nem jön a nap, de nem teszi. Nem ronthat be egy estét önszántából félbeszakított lány saját szobájába, vendégként.*
*Tele szájjal ugye nemes elf nem beszél, bár az igazság, hogy, ha akarna sem tudna a lélegzetelállító látványtól. Ugyanis Cilanney mindennek tűnik, csak nem e világi jelenésnek, legalábbis Lyes szemében most bizonyosan. Elbambulva bólogat, majd miután felfogja a kérdés lényegét megrázza a fejét. ~ Dehogy vagyok ideges... áááá... neeem! ~ Valami ilyesmit jelezhet a hörcsögpofa felett ülő mohazöld szempár elkerekedése, mert még véletlenül sem szeretné, ha a lány félreértené zavarát. A kijelentésre aztán csak nyögve bólint egyet, míg sikerül megbirkózni a dióval folytatott ádáz harcával, s egy apró korty eperborral öblíti le. Elégedetten szusszan, majd, bár még mindig elvarázsolva, de tüntetően teszi fel kezét a szerény szavakra.*
- Neked nem is kell rá semmi aranyat fecsérelni, mindegy mit húzol fel, csodálatosan áll. *Nyel egyet gúvadt szemekkel, aztán persze igyekszik ezt az érzést palástolni, mert megint csak nem segít rá erőltetett nyugalmára, inkább csak nehezebben tartja a tálcát az ölében. Főleg, mikor Cinn leül mellé, közvetlen közel, s láthatóan mit sem sejtve motoszkál, tapogatózik ölében, apró kis diószemek után kutatva, hogy aztán méla mozdulattal kapja be azokat. Az első szemet úgy követi szemével, mintha valami varázs volna, amit először tapasztal meg, s a lány szájával együtt nyitja sajátját, hogy a levegőbe harapjon. Aztán lelke kitárul, s végignéz magán. Kívülről, amint a levegőbe harapdál, mint egy idióta. El is szégyelli magát, s a nemesi arcvonások hideg jellemzőjét erőlteti magára. Nem kíván hűvös lenni, de nagyon nehéz hidegvérét megőriznie, s nem elhajítva a tálcát, a lányt ölébe kapva forogni vele az idők végezetéig.*
- Igen... nekem is ízlik... *Nyög fel, mert újabb dióval könnyebb a tálca.* Bizonyára... igen... *válaszol, s csak kapkodja tekintetét a fogyó diószemek után. Egy pillanatra arra gondol, mi lesz, ha az összes elfogy, s Cinn jótékonyan szeretne hozni még egy adagot, rejtekétől megszabadítva őt. Jeges harmat kúszik gerincére, s már előre retteg a pillanattól. Arcára ebből, a jótékony nemesi álcának köszönhetően sok minden nem ül ki, egészen addig, míg azt a szerencsétlen kérdést fel nem teszi. ~ Hol egy fal?! ~ Tekintetével követi a lány mozdulatát, s apró megtett sétáját a kandallóig. ~ Kihagy a szívem... ~ Szólásra nyitja a száját, de szava elakad, egyszerűen a politikára és diplomáciára nevelt nemesnek egyetlen épkézláb mondat nem jut az eszébe.*
- Én igazán nem... *Kezd bele rémülten, de a lány nem hagyja befejezni a mondatot, s az arcára kiülő szomorúság minden másnál szívfacsaróbb. ~ Ezt alaposan elszúrtam. Ha kimegy a kardomba dőlök. ~ Látja maga előtt a végzetét, amint hasba szurkálja magát átkozódva. Tekintetét Cinn és a között az átkozott tálca között váltogatja, fel kellene állnia és odarohannia, de hát így. ~ Hogy az a... ~ *
- Mi? Én nem... Cinn, dehogy! De hisz... *Kapkodva veszi a levegőt, s igyekszik menteni a menthetőt, de már elkésett. Némán rezzen össze mikor csapódik az ajtó, s néz maga elé meredten:*
- Most mi van?! *Teszi fel magának az el nem dönthető kérdést, de választ bizony nem lel vértelen agyában. Kell egy pillanat, míg összeszedi magát, hogy aztán tálcástól induljon el hirtelen, s a finom dió és sajt, mind a földön végzi. Csak egy pillantásra méltatja, majd csak megy a lány után. Azzal sem foglalkozik, hogy mi látszik rajta és mi nem, bár némiképp talán csökkent az inger ezután a közjáték után. Fékeznie kell magát a lány ajtaja előtt, mert esze és neveltetése nem engedi csak úgy berontani. Szipogást ugyan nem hall, de látta Cinn arcát és borzasztóan érzi magát tőle. Homlokát a hűvös ajtónak támasztja, s két kezét ökölbe szorítva hajol az ajtóra, majd néhány tétova kézlengetés után hármat koppant a fán.*
- Cinn... én vagyok. ~ Persze, hogy te vagy, te idióta, ki lenne más?! ~ Beengedsz... ? Félreérted... én... én nem vagyok fáradt... csak... csak... ~ Csak tálcát tudtál volna pörgetni a micsodádon! ~ *Lassan fordít hátat az ajtónak, s hátán csúszva le ül a földre, nekitámaszkodva, merengve, s a távolba nézve.*
- Engedj be Cinn, kérlek... félreértés volt... túl gyönyörű vagy ahhoz... hogy könnyen jöjjenek a szavak... én... én melletted megkukulok, mint egy gyerek... *Sóhajt fel, s egyik kezét felhúzott térdén nyugtatja. Be kellene mennie, szorosan átölelni, magához húzni, s csókolni, míg csak fel nem jön a nap, de nem teszi. Nem ronthat be egy estét önszántából félbeszakított lány saját szobájába, vendégként.*
48. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2018-12-22 16:57:38
Üzenet elküldve: 2018-12-22 16:57:38
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 101
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 101
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//A kandalló fénye//
*Mikor bebocsátást nyer, betolja az ajtót, be is lép rajta. A hűvös folyosó után, a kellemesen meleg szoba levegője csapja meg. Megszokás szerint és mindenféle megfontolás nélkül veszi le a köntöst, mikor belép a szobába. Eszébe nem jut, hogy ezzel olyasmit tár fel Lyessal előtt, amitől aztán alig bír megszólalni.
Cilanney furcsállja kicsit a mohó dióhabzsolást, de ha a vendégének így ízlik, ő nem szól érte. Valahol elismerés. *
- Köszönöm. *A pohárért nyúl, aztán a szófára helyezkedik Lyessal mellé. Azonnal feltűnik neki a férfi izgatottsága.*
- Baj van? Olyan idegesnek tűnsz. *A leglogikusabb ebben a pillanatban, hogy a húga miatt aggódik, (nem gondolná ugyanis, hogy ő miatta ilyen furcsa az elf) bár Cilanney is izgatott a viszontlátás miatt, de főleg annak abszurditása miatt. Tetszik neki az elf, és nehezen szakad el tőle, pedig tudja, hogy a legillendőbb az lett volna, ha haza sem hozza, vagy ha már elhozta, hát nem összeülni még éjjelre borozgatni. Csak annyira el van varázsolva, hogy nem tud ő sem ellenállni.
El sem tudja képzelni, hogy milyen lehet valakit így keresni, mint ahogyan Lyes a húgát, de jelen esetben ő azt feltételezi, hogy a miatt ilyen ideges a férfi kisugárzása.*
- Ne aggódj, holnap megbeszélem Mallal, hogy kérdezzen körbe a szolgálók közt. Akadnak ismerősei. Mal, nagyon hatékony tud lenni *és csak csicsereg, csicsereg. A borospohár egyik kezében, a másikkal viszont a tálka felé nyúl, és egy dió szemet csippent ujjai közé, a tál titkáról mit sem sejtve. *
- Kedves vagy Lyes, de a báli ruhák sokkal díszesebbek ennél. *lengeti meg a háló ruha átsejlő ujját. Érti a bókot, de képtelen nem komolyan válaszolni.* Akinek pedig nem eléggé díszes, azt a kisasszonyok az első fertályórában kinézik maguk közül. Az egész cécó nem ér annyit, hogy egy olyan ruhára aranyat fecséreljek, vagy időt. *Bár valójában volt bálon, a bátyja vitte el egyre, és akkor el is döntötte, hogy többet nem szeretne menni.* Sokkal hasznosabbak a tanulmányok.
*Fecseg, fecseg, újabb diószemet vesz a tálról, aztán egy sajtot is. *
- Jaj, ez tényleg nagyon finom. A sajt a kedvencem. És a dió. *Hümmög is mellé. A további Malra irányuló kérdések azok, amik aztán felkeltik a gyanút, hogy itt aztán valami más lehet a gond.*
- Mal, szerintem igen. Alszik. Úgy hiszem. *Válaszolja kissé összehúzott szemmel, miközben ujjai közt a diószemet nem emeli tovább. *Dee… elég éber alvó. Az igazat megvallva. *Nem nyúl újabb szem nassolni valóért, ezt az utolsó szemet is lassan emeli szájához. A borospoharat az asztalkára téve feláll, és a kandalló elé sétál. Csak egy fél pillantásra méltatja a tükörképét abban az állótükörben, aminek a mása minden szobában megtalálható a Dharlarann házban. Fel sem fogja elsőre a nyilvánvalót, ezért még a kandalló előtt megfordul, szemöldökeit összehúzva válaszol a második zavaros kérdésre.*
- Nem mondanám, de ha fáradt vagy… hisz hosszú út áll mögötted, aludj csak én nem tartalak fel. Mondhattad volna, hogy aludni szeretnél, akkor én is aludni mentem volna. Nem zavartalak volna.
~Legcsapnivalóbb vendéglátó vagyok.~ *Sűrű pislogások közepette fonja össze maga előtt ujjait, de aztán el is indul a köntös felé, hisz mi másért hozná fel Lyes, hogy Cilanney fáradt-e, mint hogy tulajdon fáradtságának hangot adva jelezzen ily módon. Akkor pillantja meg magát a tükörben újra, amikor fel is fogja átsejlő ruhájának egyértelmű bizonyítékát. Ledermed, aztán riadtan kapja mellei elé kezeit. Aztán szája elé, de rájön, hogy inkább takarnia kellene magát, így gyorsan visszatakarja magát, és kapkodva szedi a lábát a köntösért, amit a szomszédos fotel karfájára hajtott ezelőtt.*
- Bocsáss meg, nem figyeltem. Nem akartam. Jajnekem… *A kandalló fényében is kivehető, hogy szinte azonnal vált a hajszínével egyezővé arca. Szeme csak úgy világít a vérbő orca mellett. Köntösét magához szorítva pördül hátra arc, és minden magyarázat nélkül tépi fel az ajtót, s a tudálékos gnóm lány mögött olyan gyorsan csukódik az, hogy Lyesnek eszmélni sem biztos, hogy van ideje.
A szobájába érve aztán könnyek gyűlnek a szemébe. Ilyen csúfosan kudarcot vallani, önmagát ilyen otrombán lejáratni. Ki látott már ilyet. Voltaképpen nem olyan különös. Csak eddig ennél kisebb volumenben művelte ugyan ezt. Nem volt hasonló vendége sem, és Malnak, vagy önmagának is csak a szokásos butaságaitól kellett kimagyaráznia magát, de most…
A saját kandallójához siet, mérgében a sarokba hajítja a köntöst. Ott a párkánynak támasztott homlokkal némán toppant, s engedi útjának az első csendes könnycseppet.*
~Ilyen kellemetlen helyzetbe hozni egy vendéget...~
*Mikor bebocsátást nyer, betolja az ajtót, be is lép rajta. A hűvös folyosó után, a kellemesen meleg szoba levegője csapja meg. Megszokás szerint és mindenféle megfontolás nélkül veszi le a köntöst, mikor belép a szobába. Eszébe nem jut, hogy ezzel olyasmit tár fel Lyessal előtt, amitől aztán alig bír megszólalni.
Cilanney furcsállja kicsit a mohó dióhabzsolást, de ha a vendégének így ízlik, ő nem szól érte. Valahol elismerés. *
- Köszönöm. *A pohárért nyúl, aztán a szófára helyezkedik Lyessal mellé. Azonnal feltűnik neki a férfi izgatottsága.*
- Baj van? Olyan idegesnek tűnsz. *A leglogikusabb ebben a pillanatban, hogy a húga miatt aggódik, (nem gondolná ugyanis, hogy ő miatta ilyen furcsa az elf) bár Cilanney is izgatott a viszontlátás miatt, de főleg annak abszurditása miatt. Tetszik neki az elf, és nehezen szakad el tőle, pedig tudja, hogy a legillendőbb az lett volna, ha haza sem hozza, vagy ha már elhozta, hát nem összeülni még éjjelre borozgatni. Csak annyira el van varázsolva, hogy nem tud ő sem ellenállni.
El sem tudja képzelni, hogy milyen lehet valakit így keresni, mint ahogyan Lyes a húgát, de jelen esetben ő azt feltételezi, hogy a miatt ilyen ideges a férfi kisugárzása.*
- Ne aggódj, holnap megbeszélem Mallal, hogy kérdezzen körbe a szolgálók közt. Akadnak ismerősei. Mal, nagyon hatékony tud lenni *és csak csicsereg, csicsereg. A borospohár egyik kezében, a másikkal viszont a tálka felé nyúl, és egy dió szemet csippent ujjai közé, a tál titkáról mit sem sejtve. *
- Kedves vagy Lyes, de a báli ruhák sokkal díszesebbek ennél. *lengeti meg a háló ruha átsejlő ujját. Érti a bókot, de képtelen nem komolyan válaszolni.* Akinek pedig nem eléggé díszes, azt a kisasszonyok az első fertályórában kinézik maguk közül. Az egész cécó nem ér annyit, hogy egy olyan ruhára aranyat fecséreljek, vagy időt. *Bár valójában volt bálon, a bátyja vitte el egyre, és akkor el is döntötte, hogy többet nem szeretne menni.* Sokkal hasznosabbak a tanulmányok.
*Fecseg, fecseg, újabb diószemet vesz a tálról, aztán egy sajtot is. *
- Jaj, ez tényleg nagyon finom. A sajt a kedvencem. És a dió. *Hümmög is mellé. A további Malra irányuló kérdések azok, amik aztán felkeltik a gyanút, hogy itt aztán valami más lehet a gond.*
- Mal, szerintem igen. Alszik. Úgy hiszem. *Válaszolja kissé összehúzott szemmel, miközben ujjai közt a diószemet nem emeli tovább. *Dee… elég éber alvó. Az igazat megvallva. *Nem nyúl újabb szem nassolni valóért, ezt az utolsó szemet is lassan emeli szájához. A borospoharat az asztalkára téve feláll, és a kandalló elé sétál. Csak egy fél pillantásra méltatja a tükörképét abban az állótükörben, aminek a mása minden szobában megtalálható a Dharlarann házban. Fel sem fogja elsőre a nyilvánvalót, ezért még a kandalló előtt megfordul, szemöldökeit összehúzva válaszol a második zavaros kérdésre.*
- Nem mondanám, de ha fáradt vagy… hisz hosszú út áll mögötted, aludj csak én nem tartalak fel. Mondhattad volna, hogy aludni szeretnél, akkor én is aludni mentem volna. Nem zavartalak volna.
~Legcsapnivalóbb vendéglátó vagyok.~ *Sűrű pislogások közepette fonja össze maga előtt ujjait, de aztán el is indul a köntös felé, hisz mi másért hozná fel Lyes, hogy Cilanney fáradt-e, mint hogy tulajdon fáradtságának hangot adva jelezzen ily módon. Akkor pillantja meg magát a tükörben újra, amikor fel is fogja átsejlő ruhájának egyértelmű bizonyítékát. Ledermed, aztán riadtan kapja mellei elé kezeit. Aztán szája elé, de rájön, hogy inkább takarnia kellene magát, így gyorsan visszatakarja magát, és kapkodva szedi a lábát a köntösért, amit a szomszédos fotel karfájára hajtott ezelőtt.*
- Bocsáss meg, nem figyeltem. Nem akartam. Jajnekem… *A kandalló fényében is kivehető, hogy szinte azonnal vált a hajszínével egyezővé arca. Szeme csak úgy világít a vérbő orca mellett. Köntösét magához szorítva pördül hátra arc, és minden magyarázat nélkül tépi fel az ajtót, s a tudálékos gnóm lány mögött olyan gyorsan csukódik az, hogy Lyesnek eszmélni sem biztos, hogy van ideje.
A szobájába érve aztán könnyek gyűlnek a szemébe. Ilyen csúfosan kudarcot vallani, önmagát ilyen otrombán lejáratni. Ki látott már ilyet. Voltaképpen nem olyan különös. Csak eddig ennél kisebb volumenben művelte ugyan ezt. Nem volt hasonló vendége sem, és Malnak, vagy önmagának is csak a szokásos butaságaitól kellett kimagyaráznia magát, de most…
A saját kandallójához siet, mérgében a sarokba hajítja a köntöst. Ott a párkánynak támasztott homlokkal némán toppant, s engedi útjának az első csendes könnycseppet.*
~Ilyen kellemetlen helyzetbe hozni egy vendéget...~
47. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2018-12-22 00:26:35
Üzenet elküldve: 2018-12-22 00:26:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 406
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 406
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//A sötétség kezdete//
*A gnóm viselkedése egyre gyanúsabb, ahogy az az egész hely is, ahová kerültek. A fentről jövő hangok sem túl biztatóak, na nem mintha Zara félne. Még csak tartani sem tart a helyzettől, egyszerűen csak megszólalt benne az az ösztönös kis vészcsengő, ami megakadályozza, hogy a saját sírodat ássad.
Caleban már nem annyira, vagy ha mégis, nagyon ügyesen tudja figyelmen kívül hagyni.*
- Cale, én ezt nem annyira támogatom. *Szólal meg végül, mikor a férfi elindul a lépcső felé.*
- Nem tudod mi vagy ki van fent. És ha tényleg vannak, azt sem, hogy hányan. Ránk jön egy nagyobb csapat, nekünk annyi. Ez most őrültség.
*Persze ezeket a szavakat úgy mondja, hogy fentre ne lehessen hallani. Mondandója végére érve kíváncsian mered a mélységire, hogy változik-e a véleménye vagy sem. Utóbbi esetben sem csinál nagy ügyet belőle, követi akkor is. Az életét nem félti egy kicsit sem, de a józan ész határait sem szabad figyelmen kívül hagyni.*
*A gnóm viselkedése egyre gyanúsabb, ahogy az az egész hely is, ahová kerültek. A fentről jövő hangok sem túl biztatóak, na nem mintha Zara félne. Még csak tartani sem tart a helyzettől, egyszerűen csak megszólalt benne az az ösztönös kis vészcsengő, ami megakadályozza, hogy a saját sírodat ássad.
Caleban már nem annyira, vagy ha mégis, nagyon ügyesen tudja figyelmen kívül hagyni.*
- Cale, én ezt nem annyira támogatom. *Szólal meg végül, mikor a férfi elindul a lépcső felé.*
- Nem tudod mi vagy ki van fent. És ha tényleg vannak, azt sem, hogy hányan. Ránk jön egy nagyobb csapat, nekünk annyi. Ez most őrültség.
*Persze ezeket a szavakat úgy mondja, hogy fentre ne lehessen hallani. Mondandója végére érve kíváncsian mered a mélységire, hogy változik-e a véleménye vagy sem. Utóbbi esetben sem csinál nagy ügyet belőle, követi akkor is. Az életét nem félti egy kicsit sem, de a józan ész határait sem szabad figyelmen kívül hagyni.*
46. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2018-12-21 13:16:03
Üzenet elküldve: 2018-12-21 13:16:03
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 421
OOC üzenetek: 145
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 421
OOC üzenetek: 145
Játékstílus: Vakmerő
//A sötétség kezdete//
* Ahogy beérnek a romok közé, Cale természetesen nem csak arra figyel, hogy merre sejthet csapdákat, vagy veszélyt, hanem a helyet is felméri. Nem tűnik túl bázisosnak, majdnem annyi munka lenne, mint egy új épületet felépíteni. Viszont az se elhanyagolható, hogy a romos külső kellemes álcát jelenthet a számukra. Ha azt megtartják, és csak belül teszik otthonossá, akkor egy olyan főépületük lehet, amiről senki nem nézné ki, hogy lakják. Rlilla fecsegését igyekszik kizárni, de azért egy szigorú pillantást hátradob, amivel reméli, hogy elhallgattatja. A gnóm már odafent van, de vakmerő lenne csak úgy követni. *
- A lépcső leszakadhat alattunk, csapda lehet, és valami hangot is hallottam, ami nem csak a fickó volt. Ha felmegyünk, akkor harcra számíthatunk, már ha felérünk. De én azt mondom, hogy ha kisétálunk csak így, akkor tudatosan hagyjuk, hogy a bolondját járassa velünk. Amit nem szeretek. Én felmennék, de rátok bízom. * Néz a többiekre, és ha azok nem ellenkeznek, akkor oda sétál a lécspőhöz. *
- Egyszerre egy, ha többen lépünk rá nagyobb az esélye hogy leszakad. ~ Így meg elszakadhatunk egymástól, sehogy se jó ez. ~ Megyek előre, majd Zara, Mor'rhuk, és Rlilla, te zárod a sort néma barátom. Rlilla, felfelé jövet figyeld néma harcosunk, és szólj, ha valami gond adódna. * Nem örül neki, hogy ilyen akadályok akadnak, és annak se, hogy egyedül lesz odafent ha megérkezett, legalábbis addig, amíg a többiek követik, de most bátornak kell lennie, vezetőnek, aki meghozott egy döntést, és ahhoz tartja is magát. Szívesen küldené előre a némát, de ha az lát fent valamit, nem tud szólni. Morrhuk tökéletes középvéd, Zara pedig... nos, a csodás Zarát nem tenné ki direkt veszélynek, mégis milyen képet festene magáról, ha egy nőt előbb küldene a veszélybe, és ezzel kizárta Rlillát is. Nehéz döntés ez, de taktikailag ezt találja a legjobbnak, amit meghozott. *
* Ahogy beérnek a romok közé, Cale természetesen nem csak arra figyel, hogy merre sejthet csapdákat, vagy veszélyt, hanem a helyet is felméri. Nem tűnik túl bázisosnak, majdnem annyi munka lenne, mint egy új épületet felépíteni. Viszont az se elhanyagolható, hogy a romos külső kellemes álcát jelenthet a számukra. Ha azt megtartják, és csak belül teszik otthonossá, akkor egy olyan főépületük lehet, amiről senki nem nézné ki, hogy lakják. Rlilla fecsegését igyekszik kizárni, de azért egy szigorú pillantást hátradob, amivel reméli, hogy elhallgattatja. A gnóm már odafent van, de vakmerő lenne csak úgy követni. *
- A lépcső leszakadhat alattunk, csapda lehet, és valami hangot is hallottam, ami nem csak a fickó volt. Ha felmegyünk, akkor harcra számíthatunk, már ha felérünk. De én azt mondom, hogy ha kisétálunk csak így, akkor tudatosan hagyjuk, hogy a bolondját járassa velünk. Amit nem szeretek. Én felmennék, de rátok bízom. * Néz a többiekre, és ha azok nem ellenkeznek, akkor oda sétál a lécspőhöz. *
- Egyszerre egy, ha többen lépünk rá nagyobb az esélye hogy leszakad. ~ Így meg elszakadhatunk egymástól, sehogy se jó ez. ~ Megyek előre, majd Zara, Mor'rhuk, és Rlilla, te zárod a sort néma barátom. Rlilla, felfelé jövet figyeld néma harcosunk, és szólj, ha valami gond adódna. * Nem örül neki, hogy ilyen akadályok akadnak, és annak se, hogy egyedül lesz odafent ha megérkezett, legalábbis addig, amíg a többiek követik, de most bátornak kell lennie, vezetőnek, aki meghozott egy döntést, és ahhoz tartja is magát. Szívesen küldené előre a némát, de ha az lát fent valamit, nem tud szólni. Morrhuk tökéletes középvéd, Zara pedig... nos, a csodás Zarát nem tenné ki direkt veszélynek, mégis milyen képet festene magáról, ha egy nőt előbb küldene a veszélybe, és ezzel kizárta Rlillát is. Nehéz döntés ez, de taktikailag ezt találja a legjobbnak, amit meghozott. *
45. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2018-12-21 13:07:15
Üzenet elküldve: 2018-12-21 13:07:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A kandalló fénye//
*Kicsit zavaró ez a tétlenség és várakozás, ami Lyessal egyébként türelmes természetén elég alaposan meg is látszik. Előbb az ágyra ül, aztán átül a székre, majd felállva, pohárral kezében sétál egy kicsit fel, s alá. Valahogyan sehogyan sem érzi odaillőnek a mozdulatait, bármit is tesz bárhogyan. Szemei folyton a csukott ajtó felé kúsznak, emellett elf füleivel hallgatja a víz csobogását. Azon veszi észre magát, hogy gondolatban a lány testén legördülő vízcseppnek képzeli magát, ahogyan a feltétezhető domborulatokon csusszannak végig játékosan. Azonnal innia kell, mert a torka kiszárad. ~ Lyessal, szedd már össze magad! ~ De hiába a dorgálás, az illetlen képzelgésekre máris oda nem illően reagál a teste. Végigmérve magát, elkerekedett szemekkel ül le, s egy apró nemesi mozdulattal teszi keresztbe lábait. Ebben a pillanatban hallatszik a kopogás, melyre Lyes ijedten néz ölébe, majd pánikszerűen cselekszik, s a dióval sajttal meghintett tálcát rémülten kapja az ölébe, hogy némi takarást biztosítson.*
- I-igen! Gyere nyugodtan! *Hallatszik a kissé zavarodott válasz, miközben jócskán töm diót a szájába idegességében, s a hangokat amely azonnal némaság váltja fel, amint a belépő tüneményt mohazöld sugarainak kereszttüzébe vonja. Ha akarná sem tudná elszakítani tekintetét a Cinnről, ki még önmagához képest is csodálatosan fest. Idegesen rág, mert most meg már az okoz feszültséget, hogy beszélni nem tud tele szájjal. ~ Mint, aki hat hata nem evett, hát nagyszerű disznóként festhetsz. ~ Legszívesebben gyomorszájon vágná magát. Persze a tálcát nem mozdíthatja, mert akkor feltűnnének korábbi gondolatainak maradványai, addig még lanyhulnia kell. Igaz, ezen a sejtelmesen áttetsző lenge hálóruha nem igazán segít. Szórakozott mosollyal mutat ujjával tele szájára és látványos rágásba kezd, hogy mihamarabb megszabadulhasson a diótól, melyek tompa némaságra kárhoztatták.*
- Igen, parancsolj! *Nyújtja a lánynak a bort, miután összeszedi kissé magát.* Igazán íncsiklandó. *Nyel egyet, még mindig a lányt bámulva meredten, majd észbe kap és összeszedi magát.* Nagyszerűen festesz, ez a hálóruha a báli ruhák szépségével vetekszik! *Dicséri meg kissé belepirulva, nem is ismer magára. A tálcát nem ereszti öléből, mert mást is átsejleni vél a vékony ruha anyagán ebben a titokzatos gyertya és kandallóban lobogó tűz adta félhomályban. Igéző domborulatok, a megfelelő helyen mutatkozó sötétebb területtel, amolyan felfedezésre váró ormokként nyílnak meg. Halkan felsóhajt, mint, aki nem kap levegőt.*
- Egyszerűen gyönyörű vagy, ne haragudj, hogy bámullak. *Rázza meg fejét zavartan, s látható, hogy jelenleg azt sem tudja hol van.*
- Kérsz diót, vagy sajtot? *Kérdezi hirtelen, aztán leesik neki a tantusz, merthogy ahhoz át kell nyújtania a tálcát. Akkor viszont feltárulkozik, a már egyébként is nyilvánvaló, ráadásul a helyzeten a megjelenő lány sejtelmes ruhája nem segített, inkább rontott. Ha mutatványos lenne, valószínűleg a tálcát is meg tudná pörgetni ölében. De nem az, viszont az eszébe jutott hasonlatra indokolatlan mosolygásba kezd. Hiába, a férfiak a legidiótább helyzetekben hergelik magukat további poénokkal. A falba verendő fej gondolata már nem újdonság számára. Így meg sem lepődik.*
- Khm... Mal már lefeküdt aludni? *Kérdezi tettetett kíváncsisággal, hisz nyilvánvalóan igen.* Nem vagy fáradt? *Egy újabb idióta kérdés.*
*Kicsit zavaró ez a tétlenség és várakozás, ami Lyessal egyébként türelmes természetén elég alaposan meg is látszik. Előbb az ágyra ül, aztán átül a székre, majd felállva, pohárral kezében sétál egy kicsit fel, s alá. Valahogyan sehogyan sem érzi odaillőnek a mozdulatait, bármit is tesz bárhogyan. Szemei folyton a csukott ajtó felé kúsznak, emellett elf füleivel hallgatja a víz csobogását. Azon veszi észre magát, hogy gondolatban a lány testén legördülő vízcseppnek képzeli magát, ahogyan a feltétezhető domborulatokon csusszannak végig játékosan. Azonnal innia kell, mert a torka kiszárad. ~ Lyessal, szedd már össze magad! ~ De hiába a dorgálás, az illetlen képzelgésekre máris oda nem illően reagál a teste. Végigmérve magát, elkerekedett szemekkel ül le, s egy apró nemesi mozdulattal teszi keresztbe lábait. Ebben a pillanatban hallatszik a kopogás, melyre Lyes ijedten néz ölébe, majd pánikszerűen cselekszik, s a dióval sajttal meghintett tálcát rémülten kapja az ölébe, hogy némi takarást biztosítson.*
- I-igen! Gyere nyugodtan! *Hallatszik a kissé zavarodott válasz, miközben jócskán töm diót a szájába idegességében, s a hangokat amely azonnal némaság váltja fel, amint a belépő tüneményt mohazöld sugarainak kereszttüzébe vonja. Ha akarná sem tudná elszakítani tekintetét a Cinnről, ki még önmagához képest is csodálatosan fest. Idegesen rág, mert most meg már az okoz feszültséget, hogy beszélni nem tud tele szájjal. ~ Mint, aki hat hata nem evett, hát nagyszerű disznóként festhetsz. ~ Legszívesebben gyomorszájon vágná magát. Persze a tálcát nem mozdíthatja, mert akkor feltűnnének korábbi gondolatainak maradványai, addig még lanyhulnia kell. Igaz, ezen a sejtelmesen áttetsző lenge hálóruha nem igazán segít. Szórakozott mosollyal mutat ujjával tele szájára és látványos rágásba kezd, hogy mihamarabb megszabadulhasson a diótól, melyek tompa némaságra kárhoztatták.*
- Igen, parancsolj! *Nyújtja a lánynak a bort, miután összeszedi kissé magát.* Igazán íncsiklandó. *Nyel egyet, még mindig a lányt bámulva meredten, majd észbe kap és összeszedi magát.* Nagyszerűen festesz, ez a hálóruha a báli ruhák szépségével vetekszik! *Dicséri meg kissé belepirulva, nem is ismer magára. A tálcát nem ereszti öléből, mert mást is átsejleni vél a vékony ruha anyagán ebben a titokzatos gyertya és kandallóban lobogó tűz adta félhomályban. Igéző domborulatok, a megfelelő helyen mutatkozó sötétebb területtel, amolyan felfedezésre váró ormokként nyílnak meg. Halkan felsóhajt, mint, aki nem kap levegőt.*
- Egyszerűen gyönyörű vagy, ne haragudj, hogy bámullak. *Rázza meg fejét zavartan, s látható, hogy jelenleg azt sem tudja hol van.*
- Kérsz diót, vagy sajtot? *Kérdezi hirtelen, aztán leesik neki a tantusz, merthogy ahhoz át kell nyújtania a tálcát. Akkor viszont feltárulkozik, a már egyébként is nyilvánvaló, ráadásul a helyzeten a megjelenő lány sejtelmes ruhája nem segített, inkább rontott. Ha mutatványos lenne, valószínűleg a tálcát is meg tudná pörgetni ölében. De nem az, viszont az eszébe jutott hasonlatra indokolatlan mosolygásba kezd. Hiába, a férfiak a legidiótább helyzetekben hergelik magukat további poénokkal. A falba verendő fej gondolata már nem újdonság számára. Így meg sem lepődik.*
- Khm... Mal már lefeküdt aludni? *Kérdezi tettetett kíváncsisággal, hisz nyilvánvalóan igen.* Nem vagy fáradt? *Egy újabb idióta kérdés.*
44. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2018-12-20 03:12:14
Üzenet elküldve: 2018-12-20 03:12:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//A sötétség kezdete//
*A mélységi megértette mire gondolt. Egész használható felállással is rukkol elő. Amire Lorthon érzelemmentesen bólint és hátraáll. A lány mikor bele karol akkor pislog kettőt mivel erről azért nem volt szó, de az arckifejezése hamar rendeződik. A vörösre néz mikor az hozzá bújik. Furcsának találja a lányt. Már már túl közvetlen vele, de a szavaiban annyi ártatlanság van mintha még gyerek lenne. Lorthon anélkül, hogy bármi érzelem megjelenne rajta, az ujját a lány szája elé teszi, aki ha elhallgatott ettől akkor megborzolja annak hajkoronáját. Nem a lány fecsegésével van baja hanem egyszerűen csak ez nem az a helyzet. Itt figyelmesnek kell lenni és fülelni minden veszélyre. Mikor a kúriába megérkeznek Lorthon akkor is így tesz. Alaposan szétnéz. Nem tetszik neki mint bázis. Lesz vele munkájuk és egyelőre a hó is beesik. Lorthon rég nem látott már havat. Pár éve megvolt már annak. A gnóm pedig elég zakkant ahhoz, hogy bármit kinézhessenek belőle. A néma viszont kezét a fegyverén tartva továbbra is követi a mélységit és a veszély első jelére megszorítja a vörös lány karját.*
*A mélységi megértette mire gondolt. Egész használható felállással is rukkol elő. Amire Lorthon érzelemmentesen bólint és hátraáll. A lány mikor bele karol akkor pislog kettőt mivel erről azért nem volt szó, de az arckifejezése hamar rendeződik. A vörösre néz mikor az hozzá bújik. Furcsának találja a lányt. Már már túl közvetlen vele, de a szavaiban annyi ártatlanság van mintha még gyerek lenne. Lorthon anélkül, hogy bármi érzelem megjelenne rajta, az ujját a lány szája elé teszi, aki ha elhallgatott ettől akkor megborzolja annak hajkoronáját. Nem a lány fecsegésével van baja hanem egyszerűen csak ez nem az a helyzet. Itt figyelmesnek kell lenni és fülelni minden veszélyre. Mikor a kúriába megérkeznek Lorthon akkor is így tesz. Alaposan szétnéz. Nem tetszik neki mint bázis. Lesz vele munkájuk és egyelőre a hó is beesik. Lorthon rég nem látott már havat. Pár éve megvolt már annak. A gnóm pedig elég zakkant ahhoz, hogy bármit kinézhessenek belőle. A néma viszont kezét a fegyverén tartva továbbra is követi a mélységit és a veszély első jelére megszorítja a vörös lány karját.*
43. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2018-12-20 02:22:30
Üzenet elküldve: 2018-12-20 02:22:30
ÚJ
![>Árnytörő Xotara [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11394_1547776595_sotetelf_no.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Egy új kezdet kapujában//
*Álom közben az idő egészen máshogy telik, lelassul. Van olyan, hogy álom az álomban, és minél több ilyen átfedés van, annál több minden történik az álmodóval valós időben, relatíve rövid idő alatt, ahogy a tudatalatti felpörögve átlépi a saját határait. Egy idő után elég nehéz megkülönböztetni a valóságot az álomtól, és ki tudja már megmondani, hogy mi igaz és mi hamis, minden összemosódik. Arcok változnak meg, emberek halnak meg, és támadnak fel. Helyszínek jelennek meg, rendeződnek át és alakul teljesen más környezetté.
Villanás.
Nem tudni Xotara meddig volt eszméletlen, de most ismét magához tér. Felemeli fejét, ami már csak tompán fáj, szédülni sem szédül. A kis sikátor, nem túl impozáns látképe nyugodtan tárul szemei elé. Sokszor van, hogy a lanawini ébredés után nem emlékszik, mit álmodott. Hát, a sötételf lány sem emlékszik rá, de ez még nem is lenne gond, viszont jelenleg szinte semmire sem emlékszik, semmire. Ugyanis Árnytörő hősnőnk, nagyon melodrámásan és eredetien, amnéziás, ami még soha nem fordult elő senkivel se kerek e lanawini világon. Bezony. Hát, jobb, mintha kómába esett volna. Hogy ez csak a temetési menet okozta sokk átmeneti hatása, vagy végérvényes állapot azt csak a jó ég tudhatja. Egy biztos, Xotara egyszer valakinek, valahol azt mondta – kissé irigykedve – , hogy mindenkinek vannak olyan emlékei, amiket szívesen elfeledne, örökre. Azt sem lehet tudni, hogy meddig tart ez az emlékezet kiesés, vagy hogy mire fog és mire nem fog soha emlékezni a sötételf lány. Lehet csak pár percig, óráig fog tartani az egész. Lehet napokig, hatokig, de lehet, hogy csak néhány ismerős arctól beugrik majd, amiknek be kell ugrania. Talán, csodával határos módon, ilyen kegyes lesz hozzá a csillagokban megírt sorsa.*
~ Bakker, hol a szarba vagyok… há', de az hagyján… de ki vagyok? Baszki, de kivagyok! ~
*Tűnődik magában a lány fejét forgatva, ahogy végignéz mindkét irányba a sikátoron. Fejéhez kap és zavarodott idegességgel túr bele a hajába, ami félig meddig ki is bomlik.*
~ Ah, de idegesítő… mintha köd ülne az agyamon. Gvááá! ~
*Ekkor fogja fel, a sérüléseit is, és a kézfejein lévő madárszerű tetoválásokat, amikre hangosan is, rácsodálkozik.*
- Mi a… pics'… ezek meg?
*A kérdésre tompa szúrást érez a tarkóján, a kisagyában.*
- Sziiii!
*Felszisszenve dörgöli meg kezével a fejét.*
~ Mindegy… de tuti nem ücsörgök itt tovább. ~
*Xotara feltápászkodik, megigazítja magán barna kabátját és fegyvereit, majd kislattyog a sikátorból. Nem tudja hova megy, csak megy amerre a lába viszi. Szegényes házak között halad, minden koszos, romos és nyomasztó, ezzel éles ellentétbe hullik a pelyhes, fehérségbe borítva az utcákat. Különböző alakok rohangálnak fejvesztve, Xotara is látja rajtuk, hogy beteg idióták. Nem mintha jelen állapotában a lány túlságosan kilógna a sorból.*
- Banyek…
*Szól, amikor látja, hogy néhány közülük, valami hatalmas szakadékba vetik bele magukat, mintha csak valami nagy tóba ugranának seggest. Xot közelebb sétál a széléhez, de figyel, hogy még véletlenül se sodorja, vagy lökje le egy ilyen agyalágyult se. Azonban, ahogy kissé előre hajolva lepillant, az omladékony perem enged a természet törvényeinek, és kis híján beleesik, de még képes hátra ugrani.
- A viharba… ez tuti nem volt itt… erre csak emlékeznék…
*Körbenéz, és valahogy a ködös agyán átvillan valami.*
~ Gazdagnegyed… kékvérűek. ~
*Homlokára csap, és kárörvendő elégedettséggel tör ki belőle, öntudatlanul.
- Hááá! Mondtam, ha a paraszt nem szarik, az úr nem eszik!
~ Pff! Ez honnan jött? ~
*A sötételf lány valami furcsa hídszerűséget is lát a közelben, elindul arra felé. Figyel, a valamilyen kórságtól szenvedő tébolyultakra, ha valamelyik göthös neki akarna rohanni, csúnya verekedés fog rendezni. Nem tudja, mi van itt, és hogy mi ez az egész, de abban biztos, hogy egy keléses, leprás eszemet se érhet hozzá, hogy elkapja ezt a nyavalyát. Ahogy, így aggályosan, önvédelmi ösztönei teljében sétál, megint átvillan valami az agyán, egy név.*
~ Isqeha… oh, füvész cimborám. ~
*Tovább slattyog, olykor megáll, és úgy méri végig a romos környéket.*
- Ezt a hülye lukas várost.
*Álom közben az idő egészen máshogy telik, lelassul. Van olyan, hogy álom az álomban, és minél több ilyen átfedés van, annál több minden történik az álmodóval valós időben, relatíve rövid idő alatt, ahogy a tudatalatti felpörögve átlépi a saját határait. Egy idő után elég nehéz megkülönböztetni a valóságot az álomtól, és ki tudja már megmondani, hogy mi igaz és mi hamis, minden összemosódik. Arcok változnak meg, emberek halnak meg, és támadnak fel. Helyszínek jelennek meg, rendeződnek át és alakul teljesen más környezetté.
Villanás.
Nem tudni Xotara meddig volt eszméletlen, de most ismét magához tér. Felemeli fejét, ami már csak tompán fáj, szédülni sem szédül. A kis sikátor, nem túl impozáns látképe nyugodtan tárul szemei elé. Sokszor van, hogy a lanawini ébredés után nem emlékszik, mit álmodott. Hát, a sötételf lány sem emlékszik rá, de ez még nem is lenne gond, viszont jelenleg szinte semmire sem emlékszik, semmire. Ugyanis Árnytörő hősnőnk, nagyon melodrámásan és eredetien, amnéziás, ami még soha nem fordult elő senkivel se kerek e lanawini világon. Bezony. Hát, jobb, mintha kómába esett volna. Hogy ez csak a temetési menet okozta sokk átmeneti hatása, vagy végérvényes állapot azt csak a jó ég tudhatja. Egy biztos, Xotara egyszer valakinek, valahol azt mondta – kissé irigykedve – , hogy mindenkinek vannak olyan emlékei, amiket szívesen elfeledne, örökre. Azt sem lehet tudni, hogy meddig tart ez az emlékezet kiesés, vagy hogy mire fog és mire nem fog soha emlékezni a sötételf lány. Lehet csak pár percig, óráig fog tartani az egész. Lehet napokig, hatokig, de lehet, hogy csak néhány ismerős arctól beugrik majd, amiknek be kell ugrania. Talán, csodával határos módon, ilyen kegyes lesz hozzá a csillagokban megírt sorsa.*
~ Bakker, hol a szarba vagyok… há', de az hagyján… de ki vagyok? Baszki, de kivagyok! ~
*Tűnődik magában a lány fejét forgatva, ahogy végignéz mindkét irányba a sikátoron. Fejéhez kap és zavarodott idegességgel túr bele a hajába, ami félig meddig ki is bomlik.*
~ Ah, de idegesítő… mintha köd ülne az agyamon. Gvááá! ~
*Ekkor fogja fel, a sérüléseit is, és a kézfejein lévő madárszerű tetoválásokat, amikre hangosan is, rácsodálkozik.*
- Mi a… pics'… ezek meg?
*A kérdésre tompa szúrást érez a tarkóján, a kisagyában.*
- Sziiii!
*Felszisszenve dörgöli meg kezével a fejét.*
~ Mindegy… de tuti nem ücsörgök itt tovább. ~
*Xotara feltápászkodik, megigazítja magán barna kabátját és fegyvereit, majd kislattyog a sikátorból. Nem tudja hova megy, csak megy amerre a lába viszi. Szegényes házak között halad, minden koszos, romos és nyomasztó, ezzel éles ellentétbe hullik a pelyhes, fehérségbe borítva az utcákat. Különböző alakok rohangálnak fejvesztve, Xotara is látja rajtuk, hogy beteg idióták. Nem mintha jelen állapotában a lány túlságosan kilógna a sorból.*
- Banyek…
*Szól, amikor látja, hogy néhány közülük, valami hatalmas szakadékba vetik bele magukat, mintha csak valami nagy tóba ugranának seggest. Xot közelebb sétál a széléhez, de figyel, hogy még véletlenül se sodorja, vagy lökje le egy ilyen agyalágyult se. Azonban, ahogy kissé előre hajolva lepillant, az omladékony perem enged a természet törvényeinek, és kis híján beleesik, de még képes hátra ugrani.
- A viharba… ez tuti nem volt itt… erre csak emlékeznék…
*Körbenéz, és valahogy a ködös agyán átvillan valami.*
~ Gazdagnegyed… kékvérűek. ~
*Homlokára csap, és kárörvendő elégedettséggel tör ki belőle, öntudatlanul.
- Hááá! Mondtam, ha a paraszt nem szarik, az úr nem eszik!
~ Pff! Ez honnan jött? ~
*A sötételf lány valami furcsa hídszerűséget is lát a közelben, elindul arra felé. Figyel, a valamilyen kórságtól szenvedő tébolyultakra, ha valamelyik göthös neki akarna rohanni, csúnya verekedés fog rendezni. Nem tudja, mi van itt, és hogy mi ez az egész, de abban biztos, hogy egy keléses, leprás eszemet se érhet hozzá, hogy elkapja ezt a nyavalyát. Ahogy, így aggályosan, önvédelmi ösztönei teljében sétál, megint átvillan valami az agyán, egy név.*
~ Isqeha… oh, füvész cimborám. ~
*Tovább slattyog, olykor megáll, és úgy méri végig a romos környéket.*
- Ezt a hülye lukas várost.
42. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2018-12-19 18:16:21
Üzenet elküldve: 2018-12-19 18:16:21
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//A pestis//
//Gyógyítók a kór ellen//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Tébolyultak özönlik el Romvárost és környékét. Sokan egyből vihogva a szakadékba vetik magukat, hogy némán hulljanak alá. Vannak kik tengelyük körül pörögnek, hogy a hópelyheket kapják el szájukkal. Mindegyik keléses, sokan a láztól is remegnek, de valahogy nem foglalkoznak vele. Némelyikük vérmesen a másikra támad, hogy szájjal hasítson ki egy darabot társa húsából.*
- Vacsoraidőőőőőő!! Hö-hö-hö!!! *Majd fájdalmas ordítás. Kik még egészségesek, csitítani próbálják társaikat, persze sikertelenül, mintha végképp eszük veszett volna. A ragály gondtalanul terjed, s a városlakókra mosolyog foghíjas szájával, néhányakat megmar, néhányakat érintetlenül hagy, bélyegét alaposan Arthenior testére nyomja, beleégeti, mint vágásra érett marha oldalába a billogot, érzéketlenül, s hidegen. De a hóesés szép, kimondottan szép, azonban ez a tenyerükbe arcukat temető édesanyákat bizony nem vigasztalja.*
//Gyógyítók a kór ellen//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Tébolyultak özönlik el Romvárost és környékét. Sokan egyből vihogva a szakadékba vetik magukat, hogy némán hulljanak alá. Vannak kik tengelyük körül pörögnek, hogy a hópelyheket kapják el szájukkal. Mindegyik keléses, sokan a láztól is remegnek, de valahogy nem foglalkoznak vele. Némelyikük vérmesen a másikra támad, hogy szájjal hasítson ki egy darabot társa húsából.*
- Vacsoraidőőőőőő!! Hö-hö-hö!!! *Majd fájdalmas ordítás. Kik még egészségesek, csitítani próbálják társaikat, persze sikertelenül, mintha végképp eszük veszett volna. A ragály gondtalanul terjed, s a városlakókra mosolyog foghíjas szájával, néhányakat megmar, néhányakat érintetlenül hagy, bélyegét alaposan Arthenior testére nyomja, beleégeti, mint vágásra érett marha oldalába a billogot, érzéketlenül, s hidegen. De a hóesés szép, kimondottan szép, azonban ez a tenyerükbe arcukat temető édesanyákat bizony nem vigasztalja.*
41. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2018-12-18 18:03:28
Üzenet elküldve: 2018-12-18 18:03:28
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//A sötétség kezdete//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Ezt a töketlen bandát... *Hallatszik a türelmetlen sipítozás bentről, majd rögtön ugyanaz a hang.* Baszki, ezt hangosan is kimondtam? *Közben, mintha szájára tapasztott kézzel beszélne. A kis csapat hamarosan dűlőre jut, pontosabban inkább Salwar, aki ügyesen koordinálja a kalandorok mozgását, egész szabályos kis alakzatot alkotva belőlük. Olybá tűnik, hogy a társaság megfelelően összeszokott, a néma Lorthon, mint biztosíték, s a nyugalom és határozottság megalapozása, Zara némi kétely és elszántság megtestesítője, Mor'rhuk, a bonyolultság, mind nevében, mind szerepében, emellett óvatos, nemes és gondoskodó. Nem beszélve Rlilláról, a cserfes szépség, simulékony, minden bizonnyal még egy vak és süket óriás hasába is lyukat beszélne, szempilla rezegtetés közepette. Persze nem feledkezünk meg Salwarról is, ki önmagában ugyan még kissé bizonytalan, de ez kívülről nem látszik. A sors úgy látszik a csapatnak kedvez, mert még mielőtt bárhová belépnének kezd el sűrű pelyhekben és csendesen esni a hó, vékony fehér lepellel borítva be a tájat. Elég hideg van hozzá, hogy megmaradjon, így, ha a romok közt megtapadt porban maradtak is nyomok, azok hamar a semmibe vésznek, bár Salwar talán azért erre is gondolhatott volna, azonban ezúttal szerencséje van, ahogyan a többieknek is. Követő csoportnak, vagy üvöltve rongyoló óriásoknak egyelőre nincs nyoma, úgy látszik lemaradtak, vagy feladták a keresést ezt még egyelőre nem lehet tudni. A csapat, ha az épületbe belép, egy hallban találhatja magát, mi régen tágas és kellemes lehetett, azonban most csak egy romhalmaz. Ha volt is bútor, már elhordták, s a régen valószínűleg lépcsőn kígyózó szőnyegből mára már csak rojtok és foszlányok maradtak. A hallból jobbra és balra is ajtó vezet, de a baloldali szintén a szabadba, mintha korábban kijárat lett volna, pedig csak a falak hiányoznak, leomlottak vélhetően. A jobb oldali szoba is csak félig van meg, még látszik egy beszakadt kandalló kéménye ledőlve. Hasznosítható holmi nem akad. A lépcső mögötti részen talán tároló lehet, még akad egy-két takarítóeszköz és néhány hasáb fa, talán a tüzelőt is itt tartották.*
- Itt vagyok! Erre! Gyorsan! *Hallatszik a lépcső tetejéről a hang, s ha odanéznek láthatják, amint az apró gnóm integet teli pofával. Kérdés azonnal követik-e, esetleg óvintézkedéseket tesznek, melyhez a kellő alapanyag a földszinten megtalálható. Dönteni kell, mert a gnóm hirtelen továbbszalad, s valamit nagyon motoszkálni kezd. Innen alulról a lépcső teteje mögött, valamint jobbra és balra is helyiség bejárata látható, azonban az is feltűnhet, hogy a lépcsőfeljáró feletti mennyezet be van szakadva.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Ezt a töketlen bandát... *Hallatszik a türelmetlen sipítozás bentről, majd rögtön ugyanaz a hang.* Baszki, ezt hangosan is kimondtam? *Közben, mintha szájára tapasztott kézzel beszélne. A kis csapat hamarosan dűlőre jut, pontosabban inkább Salwar, aki ügyesen koordinálja a kalandorok mozgását, egész szabályos kis alakzatot alkotva belőlük. Olybá tűnik, hogy a társaság megfelelően összeszokott, a néma Lorthon, mint biztosíték, s a nyugalom és határozottság megalapozása, Zara némi kétely és elszántság megtestesítője, Mor'rhuk, a bonyolultság, mind nevében, mind szerepében, emellett óvatos, nemes és gondoskodó. Nem beszélve Rlilláról, a cserfes szépség, simulékony, minden bizonnyal még egy vak és süket óriás hasába is lyukat beszélne, szempilla rezegtetés közepette. Persze nem feledkezünk meg Salwarról is, ki önmagában ugyan még kissé bizonytalan, de ez kívülről nem látszik. A sors úgy látszik a csapatnak kedvez, mert még mielőtt bárhová belépnének kezd el sűrű pelyhekben és csendesen esni a hó, vékony fehér lepellel borítva be a tájat. Elég hideg van hozzá, hogy megmaradjon, így, ha a romok közt megtapadt porban maradtak is nyomok, azok hamar a semmibe vésznek, bár Salwar talán azért erre is gondolhatott volna, azonban ezúttal szerencséje van, ahogyan a többieknek is. Követő csoportnak, vagy üvöltve rongyoló óriásoknak egyelőre nincs nyoma, úgy látszik lemaradtak, vagy feladták a keresést ezt még egyelőre nem lehet tudni. A csapat, ha az épületbe belép, egy hallban találhatja magát, mi régen tágas és kellemes lehetett, azonban most csak egy romhalmaz. Ha volt is bútor, már elhordták, s a régen valószínűleg lépcsőn kígyózó szőnyegből mára már csak rojtok és foszlányok maradtak. A hallból jobbra és balra is ajtó vezet, de a baloldali szintén a szabadba, mintha korábban kijárat lett volna, pedig csak a falak hiányoznak, leomlottak vélhetően. A jobb oldali szoba is csak félig van meg, még látszik egy beszakadt kandalló kéménye ledőlve. Hasznosítható holmi nem akad. A lépcső mögötti részen talán tároló lehet, még akad egy-két takarítóeszköz és néhány hasáb fa, talán a tüzelőt is itt tartották.*
- Itt vagyok! Erre! Gyorsan! *Hallatszik a lépcső tetejéről a hang, s ha odanéznek láthatják, amint az apró gnóm integet teli pofával. Kérdés azonnal követik-e, esetleg óvintézkedéseket tesznek, melyhez a kellő alapanyag a földszinten megtalálható. Dönteni kell, mert a gnóm hirtelen továbbszalad, s valamit nagyon motoszkálni kezd. Innen alulról a lépcső teteje mögött, valamint jobbra és balra is helyiség bejárata látható, azonban az is feltűnhet, hogy a lépcsőfeljáró feletti mennyezet be van szakadva.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2074-2093