Arthenior - Romváros és Meredély
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Polgárnegyed (új) Templom (új) Piactér (új) | Romváros és Meredély | Sayqueves Rezidencia (új) Selyemrév (új) |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 93 (1841. - 1860. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1860. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-03 23:00:36
Üzenet elküldve: 2026-01-03 23:00:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Családban marad//
* A férfi nem szól, bár belül mélyen megbotránkozik az előtte kibontakozó jelenetet látva. Hiszen amikor kinyitja a szemét, a varázslat elmondása után, és az egykori szolgáló történetét meghallgatva, akkor azt látja, hogy unokahúga ott térdel a koszban, és úgy édesgeti a mocskos, félkarú senkiházit, mint a legjobban szeretett szeretőjét. Bár magában tombol, ordít, és toporzékol, kívülről olyan, mint egy sóbálvány, ahogy ott áll, és csak szeme tikkeléséből lehet következtetni rá, hogy mit is gondolhat. Szerencsére a két szerelmes annyira egymással van elfoglalva, hogy ebből aligha vesznek észre bármit. Bár így, hogy a köpenye a senkiházira kerül, már nincs csuklya, amit mélyen az arcába húzhatna. *
- Khm. * Köszörüli meg a torkát teljesen feleslegesen, mert ha bárkit is érdekelne, hogy ő is itt van, akkor aligha esnének majdnem egymásnak a koszban és a mocsokban. *
- Atkira, igaz? * Teszi fel a kérdést szigorúan, és a híd felé mutat, ahol természetesen most is ott állnak a város biztonságáért felelős őrök. Nem mond semmit, de a tekintete kérdő, a cselekedet viszont igen beszédes. Szeretné érteni, hogy a szolgáló miért nem sietett az őrökhöz, és kért tőlük segítséget, amikor megfosztották őt a pénzétől, és miért nem próbálta meg visszaszerezni azt, ami egyáltalán nem az övé. *
- Azt mondtad, hogy sokakat meghallgattál, és egyikük sem felelt meg az elvárásaidnak, drága húgom. * Jegyzi meg azért még halkan, mert el se tudja képzelni, hogy milyen jelöltek lehettek azok, akiknél még ez az életképtelen fickó is jobb választás. *
* A férfi nem szól, bár belül mélyen megbotránkozik az előtte kibontakozó jelenetet látva. Hiszen amikor kinyitja a szemét, a varázslat elmondása után, és az egykori szolgáló történetét meghallgatva, akkor azt látja, hogy unokahúga ott térdel a koszban, és úgy édesgeti a mocskos, félkarú senkiházit, mint a legjobban szeretett szeretőjét. Bár magában tombol, ordít, és toporzékol, kívülről olyan, mint egy sóbálvány, ahogy ott áll, és csak szeme tikkeléséből lehet következtetni rá, hogy mit is gondolhat. Szerencsére a két szerelmes annyira egymással van elfoglalva, hogy ebből aligha vesznek észre bármit. Bár így, hogy a köpenye a senkiházira kerül, már nincs csuklya, amit mélyen az arcába húzhatna. *
- Khm. * Köszörüli meg a torkát teljesen feleslegesen, mert ha bárkit is érdekelne, hogy ő is itt van, akkor aligha esnének majdnem egymásnak a koszban és a mocsokban. *
- Atkira, igaz? * Teszi fel a kérdést szigorúan, és a híd felé mutat, ahol természetesen most is ott állnak a város biztonságáért felelős őrök. Nem mond semmit, de a tekintete kérdő, a cselekedet viszont igen beszédes. Szeretné érteni, hogy a szolgáló miért nem sietett az őrökhöz, és kért tőlük segítséget, amikor megfosztották őt a pénzétől, és miért nem próbálta meg visszaszerezni azt, ami egyáltalán nem az övé. *
- Azt mondtad, hogy sokakat meghallgattál, és egyikük sem felelt meg az elvárásaidnak, drága húgom. * Jegyzi meg azért még halkan, mert el se tudja képzelni, hogy milyen jelöltek lehettek azok, akiknél még ez az életképtelen fickó is jobb választás. *
1859. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-03 15:58:20
Üzenet elküldve: 2026-01-03 15:58:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// A múlt démonainak jelenkori árnyékába vesző jövője //
* A késeket már sikerült elrakni, de azért a bizalom még nem épült ki egészen kettejük között. A hosszúéletű barom elvárja Norgentől, hogy mindent elfecsegjen, közben ő maga ugyanúgy nem mond semmi használhatót. *
– Nahát, nekem is beszédem van vele. * Gúnyos mosolyra görbül a szája, de aztán sóhajt. Együttműködés. Ha megölik egymást, mielőtt találkoznának Wrojthtal, Wrojth is megöli őket. *
– Pár hata ismerkedtünk meg a piacon. Említette, hogy disznókkal hál, és a legjobb barátja egy kócos, féleszű elf, aki nem tudja, hol a helye. De egy jó tulajdonsága van: szereti a káoszt. Úgy tudom, tervez valamit a város ellen. Ennek a részleteiről szeretnék társalogni vele. Szóval megkérdem még egyszer – van bármi sejtésed, hogy hol máshol lehet, ha nincs itt? Melyik a kedvenc kocsmája?
* A késeket már sikerült elrakni, de azért a bizalom még nem épült ki egészen kettejük között. A hosszúéletű barom elvárja Norgentől, hogy mindent elfecsegjen, közben ő maga ugyanúgy nem mond semmi használhatót. *
– Nahát, nekem is beszédem van vele. * Gúnyos mosolyra görbül a szája, de aztán sóhajt. Együttműködés. Ha megölik egymást, mielőtt találkoznának Wrojthtal, Wrojth is megöli őket. *
– Pár hata ismerkedtünk meg a piacon. Említette, hogy disznókkal hál, és a legjobb barátja egy kócos, féleszű elf, aki nem tudja, hol a helye. De egy jó tulajdonsága van: szereti a káoszt. Úgy tudom, tervez valamit a város ellen. Ennek a részleteiről szeretnék társalogni vele. Szóval megkérdem még egyszer – van bármi sejtésed, hogy hol máshol lehet, ha nincs itt? Melyik a kedvenc kocsmája?
1858. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-03 14:26:15
Üzenet elküldve: 2026-01-03 14:26:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Családban marad//
*Bátyja azonnali segítségét várva kérleli őt, de elutasító fejcsóválást kap, melyre megszeppenten néz vissza Atkirára. Elrablása óta többször előfordult már vele, hogy olyasmit látott vagy csupán képzelt maga elé, ami nem is volt valóságos. Kezeit lassan elhúzza a férfi mellkasáról, és közben a mágia fényei is megszűnnek kézfeje körül. Atkira még mindig hebeg-habog, miközben kérdő pillantásokat vet Drameiloten felé, mikor amaz erélyesen arra kéri, hogy mondja el, mi történt vele.*
- Ne félj tőle! Ő a bátyám, Drameiloten Sayqueves. Ő is azért van itt, hogy segítsen rajtad. *Nyugtatgatja a pórul jártat, majd türelmesen várja, hogy összeszedje magát, és elmondja, mi az oka annak, hogy miután aznap elment a házából, soha többé nem jött vissza. Szeretné elhinni, hogy az előadott történet igaz, de amikor meghallja, hogy Atkira Eeyrre is megesküszik, hogy az igazat beszél, eszébe jut, hogy erről akár meg is bizonyosodhatnak.*
- Akkor hol voltál ez idáig? Nagyobb csalódás számomra az, hogy ennyire féltél a következményektől, mint az, ami történt veled. Romváros veszélyes, de az őszinteség fontos. El kellett volna mondanod nekem, és akkor segíthettem volna. Megígértem, hogy segítek neked, nem igaz? *Lágyan a kezei közé fogja a férfi arcát, ahogy ott térdel előtte, csoda, hogy magához nem öleli, ami az őket figyelő Drameilotennek talán furcsa lehet. Alenia már tényleg nem az a lány, kinek a nemesi értékek fontosabbak a szeretetnél, és cseppet sem zavarja, hogy a porban ül, ha ezzel valaki máson segíthet.*
- Kérni fogok tőled valamit, Atkira. *Engedi el őt, és pillant jelentőségteljesen rokonára, majd vissza.* Szeretnék hinni neked, de megértheted, hogy nehéz. Azt szeretném, ha Eeyr előtt, a templomában vallanál színt mindenről, ami történt. Ha ezt megteszed nekem, akkor nyugodt szívvel bocsájtok meg neked és veszlek vissza a házamba dolgozni. Természetesen csak akkor, ha megígéred, hogy ezentúl megtisztelsz azzal, hogy mindig elmondod az igazságot. Akkor is, ha bajba kerültél. Mi nemesek felelősséggel tartozunk a szolgálóink iránt. *Utolsó mondatát hallva unokatestvére büszke lehet rá, hisz, ha mást még nem is, azt már megtanulta tőle a mai napon, hogy bizony a szolgálóik jólléte ugyanolyan fontos, ha nem fontosabb, mint a sajátjuk.*
*Bátyja azonnali segítségét várva kérleli őt, de elutasító fejcsóválást kap, melyre megszeppenten néz vissza Atkirára. Elrablása óta többször előfordult már vele, hogy olyasmit látott vagy csupán képzelt maga elé, ami nem is volt valóságos. Kezeit lassan elhúzza a férfi mellkasáról, és közben a mágia fényei is megszűnnek kézfeje körül. Atkira még mindig hebeg-habog, miközben kérdő pillantásokat vet Drameiloten felé, mikor amaz erélyesen arra kéri, hogy mondja el, mi történt vele.*
- Ne félj tőle! Ő a bátyám, Drameiloten Sayqueves. Ő is azért van itt, hogy segítsen rajtad. *Nyugtatgatja a pórul jártat, majd türelmesen várja, hogy összeszedje magát, és elmondja, mi az oka annak, hogy miután aznap elment a házából, soha többé nem jött vissza. Szeretné elhinni, hogy az előadott történet igaz, de amikor meghallja, hogy Atkira Eeyrre is megesküszik, hogy az igazat beszél, eszébe jut, hogy erről akár meg is bizonyosodhatnak.*
- Akkor hol voltál ez idáig? Nagyobb csalódás számomra az, hogy ennyire féltél a következményektől, mint az, ami történt veled. Romváros veszélyes, de az őszinteség fontos. El kellett volna mondanod nekem, és akkor segíthettem volna. Megígértem, hogy segítek neked, nem igaz? *Lágyan a kezei közé fogja a férfi arcát, ahogy ott térdel előtte, csoda, hogy magához nem öleli, ami az őket figyelő Drameilotennek talán furcsa lehet. Alenia már tényleg nem az a lány, kinek a nemesi értékek fontosabbak a szeretetnél, és cseppet sem zavarja, hogy a porban ül, ha ezzel valaki máson segíthet.*
- Kérni fogok tőled valamit, Atkira. *Engedi el őt, és pillant jelentőségteljesen rokonára, majd vissza.* Szeretnék hinni neked, de megértheted, hogy nehéz. Azt szeretném, ha Eeyr előtt, a templomában vallanál színt mindenről, ami történt. Ha ezt megteszed nekem, akkor nyugodt szívvel bocsájtok meg neked és veszlek vissza a házamba dolgozni. Természetesen csak akkor, ha megígéred, hogy ezentúl megtisztelsz azzal, hogy mindig elmondod az igazságot. Akkor is, ha bajba kerültél. Mi nemesek felelősséggel tartozunk a szolgálóink iránt. *Utolsó mondatát hallva unokatestvére büszke lehet rá, hisz, ha mást még nem is, azt már megtanulta tőle a mai napon, hogy bizony a szolgálóik jólléte ugyanolyan fontos, ha nem fontosabb, mint a sajátjuk.*
1857. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-03 13:06:07
Üzenet elküldve: 2026-01-03 13:06:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Családban marad//
* Meglepetésére senki nem akarja bántani, épp ellenkezőleg. Alenia a segítségére siet, és bár Atkira nem sérült meg, a meleg női kéz, amit a mellkasán érez, azt is meggyógyítja. Már érzi is, hogy enyhül a bénultság, és bár még nem nyeri vissza teljesen gyorsaságát, de most már nem is akar elmenekülni, így nem bánja. *
– Úrnőm… * Eleinte csak úrnőjére koncentrál, hiszen őt ismeri, és ő is van közelebb, de hamarosan a vele érkező fajtársa is odaér hozzájuk.
~ Máris talált magának új szolgálót? Nem, az nem lehet… Túl… Közvetlen vele. ~ Vet egy pár pillantást Drameilotenre, aztán vissza Aleniára. A nő természetfeletti szépségét látva mosolyognia támadna kedve, de valahogy ebben a helyzetben mégsem jön arcára a boldogság. Talán ez a szerencséje, különben biztosan nem hinne neki senki. Ami azt illeti, tényleg szánja és bánja a történteket, de annyi kérdést kap, hogy hirtelen azt se tudja, hogyan fogjon bele. *
– Én… Én csakis az igazat mondom, úrnőm… és uram? * Bár nem tudja, ki ez a másik elf, úgy tűnik, Alenia jól ismeri. Bár a stílusa kissé zord, ő is segítőkésznek bizonyul, amikor köpenyével beteríti a félkarút. *
– Köszönöm. * Mondjuk egy pár új cipőnek még ennél is jobban örülne, de kezdetnek ez is megteszi. Valószínűleg nem ruhásszekrénnyel a hátukon jöttek Romvárosba. *
– Úrnőm, én… * Kezd bele megint, de ismét elakad a szava. Végül csak sikerül összeszednie magát. *
– Elindultam a piactérre, ahogy kérted, de aztán ott termett egy, aztán két útonálló, és elvették mindenemet. * Nagyon röviden tényleg ennyi történt. Illetve nem elvették, hanem ő adta át, de csak, mert fegyverrel fenyegették meg. *
– Nem vigyáztam eléggé, és ezzel csalódást okoztam. * Lehajtja fejét. A megbánása valódi. Ugyan, ha a másik kettő tudna a gondolataiban olvasni, azt is tudnák, hogy ennél több is nyomasztja. Elsősorban az, hogy bár végül önszántán kívül vesztette el a pénzt, nem biztos benne, hogy egyébként visszament volna Selyemrévbe. Már a csonthídon való átkeléskor tervezgette a felszívódást, és bár nem jutott végleges döntésre, most az az érzése támad, hogy az istenek talán azért küldték az útonállókat, mert ilyen becstelenségek jutottak eszébe. Ezt sosem fogja megtudni, de a bűntudat még sokáig emészteni fogja. *
– Azért nem mentem vissza, mert féltem, hogy nem hinnél nekem. Úrnőm. De Eeyre esküszöm, hogy nem szándékosan vesztettem el az aranyat! * Mostanra egészen megnyugodott, már bizakodik, hogy megmarad a másik keze, illetve a feje is a helyén marad. De azért Alenia gyógyító érintését továbbra is el tudná viselni. *
* Meglepetésére senki nem akarja bántani, épp ellenkezőleg. Alenia a segítségére siet, és bár Atkira nem sérült meg, a meleg női kéz, amit a mellkasán érez, azt is meggyógyítja. Már érzi is, hogy enyhül a bénultság, és bár még nem nyeri vissza teljesen gyorsaságát, de most már nem is akar elmenekülni, így nem bánja. *
– Úrnőm… * Eleinte csak úrnőjére koncentrál, hiszen őt ismeri, és ő is van közelebb, de hamarosan a vele érkező fajtársa is odaér hozzájuk.
~ Máris talált magának új szolgálót? Nem, az nem lehet… Túl… Közvetlen vele. ~ Vet egy pár pillantást Drameilotenre, aztán vissza Aleniára. A nő természetfeletti szépségét látva mosolyognia támadna kedve, de valahogy ebben a helyzetben mégsem jön arcára a boldogság. Talán ez a szerencséje, különben biztosan nem hinne neki senki. Ami azt illeti, tényleg szánja és bánja a történteket, de annyi kérdést kap, hogy hirtelen azt se tudja, hogyan fogjon bele. *
– Én… Én csakis az igazat mondom, úrnőm… és uram? * Bár nem tudja, ki ez a másik elf, úgy tűnik, Alenia jól ismeri. Bár a stílusa kissé zord, ő is segítőkésznek bizonyul, amikor köpenyével beteríti a félkarút. *
– Köszönöm. * Mondjuk egy pár új cipőnek még ennél is jobban örülne, de kezdetnek ez is megteszi. Valószínűleg nem ruhásszekrénnyel a hátukon jöttek Romvárosba. *
– Úrnőm, én… * Kezd bele megint, de ismét elakad a szava. Végül csak sikerül összeszednie magát. *
– Elindultam a piactérre, ahogy kérted, de aztán ott termett egy, aztán két útonálló, és elvették mindenemet. * Nagyon röviden tényleg ennyi történt. Illetve nem elvették, hanem ő adta át, de csak, mert fegyverrel fenyegették meg. *
– Nem vigyáztam eléggé, és ezzel csalódást okoztam. * Lehajtja fejét. A megbánása valódi. Ugyan, ha a másik kettő tudna a gondolataiban olvasni, azt is tudnák, hogy ennél több is nyomasztja. Elsősorban az, hogy bár végül önszántán kívül vesztette el a pénzt, nem biztos benne, hogy egyébként visszament volna Selyemrévbe. Már a csonthídon való átkeléskor tervezgette a felszívódást, és bár nem jutott végleges döntésre, most az az érzése támad, hogy az istenek talán azért küldték az útonállókat, mert ilyen becstelenségek jutottak eszébe. Ezt sosem fogja megtudni, de a bűntudat még sokáig emészteni fogja. *
– Azért nem mentem vissza, mert féltem, hogy nem hinnél nekem. Úrnőm. De Eeyre esküszöm, hogy nem szándékosan vesztettem el az aranyat! * Mostanra egészen megnyugodott, már bizakodik, hogy megmarad a másik keze, illetve a feje is a helyén marad. De azért Alenia gyógyító érintését továbbra is el tudná viselni. *
1856. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-03 12:25:32
Üzenet elküldve: 2026-01-03 12:25:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Családban marad//
* A mana lövedék eltalálja áldozatát, aki színészeket megszégyenítő módon próbálja elhitetni mindenkivel, hogy fájdalmat érez. A nemes arcán grimasz jelenik meg, mert ha valamit gyűlöl, az a hazugság, és a színjátékot is ebbe a kategóriába sodorja. Alenia persze rögtön leugrik a hátasáról, hogy a férfi segítségére siessen, Drameiloten viszont megfontolt, és nemesekhez illő mozdulatokkal száll le a nyeregből, hanyag elegancia tükröződik minden megmozdulásából. A kérlelésre megcsóválja a fejét, ahogy húgára emeli tekintetét. *
- Milyen sérülések? Láthatóan kutya baja, ellenben csont és bőr, és a ruházata is hiányos. * Magyarázza a férfi, hogy miért nem siet a másik segítségére, és ő inkább saját nyakához nyúl, hogy kioldja köpenyének kötését, és egy határozott mozdulattal, fél kézzel lerántsa azt magáról. A magasságukból adódó különbségnek köszönhetően, ha Atkira és Alenia hagyja, akkor a jómódú, meleg köpeny úgy takarja be, mint egy kellemes takaró, hogy valamennyire elkezdhessen felmelegedni viszontagságos körülményei között. *
- Mi történt? * Hangzik a szigorú kérdés, ahogy átható, szúrós tekintettel nézi a nyomorult állapotban tengődő szolgálót. Vagy volt szolgálót, ez még a válaszaitól függ, természetesen. *
- És javaslom, hogy ne hazudj, mert tudni fogom. * Teszi még hozzá, egy blöff keretében, ahogy igét kezd mormolni. Bár húga, ha ismeri az elhangzó szavakat, rájöhet, hogy nem a megfelelő varázsigét mondja, ezt a kérészéltű szolgálói múlttal rendelkező férfi talán aligha tudja. *
A varázsló becsukja szemét és elmormol egy rövid igét, melynek hatására bármely harminc lépésnél közelebb található élőlény mágiaaffinitását (annak tényét) érzékeli, annak mértéke nélkül. Az érzékelés megszűnik, amint a mágus kinyitja szemét.
* A mana lövedék eltalálja áldozatát, aki színészeket megszégyenítő módon próbálja elhitetni mindenkivel, hogy fájdalmat érez. A nemes arcán grimasz jelenik meg, mert ha valamit gyűlöl, az a hazugság, és a színjátékot is ebbe a kategóriába sodorja. Alenia persze rögtön leugrik a hátasáról, hogy a férfi segítségére siessen, Drameiloten viszont megfontolt, és nemesekhez illő mozdulatokkal száll le a nyeregből, hanyag elegancia tükröződik minden megmozdulásából. A kérlelésre megcsóválja a fejét, ahogy húgára emeli tekintetét. *
- Milyen sérülések? Láthatóan kutya baja, ellenben csont és bőr, és a ruházata is hiányos. * Magyarázza a férfi, hogy miért nem siet a másik segítségére, és ő inkább saját nyakához nyúl, hogy kioldja köpenyének kötését, és egy határozott mozdulattal, fél kézzel lerántsa azt magáról. A magasságukból adódó különbségnek köszönhetően, ha Atkira és Alenia hagyja, akkor a jómódú, meleg köpeny úgy takarja be, mint egy kellemes takaró, hogy valamennyire elkezdhessen felmelegedni viszontagságos körülményei között. *
- Mi történt? * Hangzik a szigorú kérdés, ahogy átható, szúrós tekintettel nézi a nyomorult állapotban tengődő szolgálót. Vagy volt szolgálót, ez még a válaszaitól függ, természetesen. *
- És javaslom, hogy ne hazudj, mert tudni fogom. * Teszi még hozzá, egy blöff keretében, ahogy igét kezd mormolni. Bár húga, ha ismeri az elhangzó szavakat, rájöhet, hogy nem a megfelelő varázsigét mondja, ezt a kérészéltű szolgálói múlttal rendelkező férfi talán aligha tudja. *
A varázsló becsukja szemét és elmormol egy rövid igét, melynek hatására bármely harminc lépésnél közelebb található élőlény mágiaaffinitását (annak tényét) érzékeli, annak mértéke nélkül. Az érzékelés megszűnik, amint a mágus kinyitja szemét.
1855. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-03 00:55:04
Üzenet elküldve: 2026-01-03 00:55:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 280
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 280
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
// A múlt démonainak jelenkori árnyékába vesző jövője //
*Annak a félnótásnak lehet vannak emberei. De melyik képes akár egy tőrt úgy forgatni, hogy ne veszítsen egy városőr ellen az első két vágás után. Na az egy másik kérdés.
Viszont, hogy ez a picsa mit akar itt a rejtekhelyükön invitálás nélkül egy sokkalta fontosabb kérdés. Amit amaz nagyon szívesen hanyagol megválaszolni. Legalább is szépen körbe írja.
Ezt Lazziar csak annyira tudja tisztelni, hogy látja, Norgen képes tartani a száját még ha a helyzet kezd is melegedni. Ám azok a szempárok nem igazán nyugtatják. Nem tudja miért, de kirázza tőle a hideg.*
- Akkor ismered már ennyire. Sa'tereth tudja. Én is abban reménykedtem itt találom a részeg nyomorultat.
*Most már van annyira nyugodt, hogy eltegye két tőrjét. De kezei továbbra is dereka környékén hevernek. Hogy ha kellene hamar elérje őket. A topáz szemek pedig szüntelen mérik fel Norgen formáját. Inkább annak esetleges fegyverzetét keresve mintsem valós formáit. Még ha amaz kicsit tetszetős is. Kár, hogy jelenleg embernek néznek ki. Ha hosszabb lenne a nő füle, talán még kedvesebben is bánna vele. De így nem érdemli meg azt.*
- Maradjunk annyiban beszédem van vele.
*A topázok továbbra sem szűnnek felmérni a nőt. Mintha egy megfeszült húr lenne közöttük. Ami arra vár, hogy meglazuljon, tán el is szakadjon. És egymás torkának eshetnének. Az egyetlen dolog ami még visszatartja őket ettől. Az egy féleszű, részeges és nagyravágyó törpe. Aki képes volt ezt a csőcseléket egy kalap alá rendezni.*
- De tegyük fel. Ismered a féleszűt. Honnan? És mit akarsz tőle?
*Teszi fel ő a kérdését. Közben elsétálva az asztal másik felére. Jobbnak látja a távolságot tartani a másiiktól. Ki tudja még mi lapulhat annak lábai között. Esetleges dobótőrök, vagy tán más csapda lehet még a másik fejében.*
*Annak a félnótásnak lehet vannak emberei. De melyik képes akár egy tőrt úgy forgatni, hogy ne veszítsen egy városőr ellen az első két vágás után. Na az egy másik kérdés.
Viszont, hogy ez a picsa mit akar itt a rejtekhelyükön invitálás nélkül egy sokkalta fontosabb kérdés. Amit amaz nagyon szívesen hanyagol megválaszolni. Legalább is szépen körbe írja.
Ezt Lazziar csak annyira tudja tisztelni, hogy látja, Norgen képes tartani a száját még ha a helyzet kezd is melegedni. Ám azok a szempárok nem igazán nyugtatják. Nem tudja miért, de kirázza tőle a hideg.*
- Akkor ismered már ennyire. Sa'tereth tudja. Én is abban reménykedtem itt találom a részeg nyomorultat.
*Most már van annyira nyugodt, hogy eltegye két tőrjét. De kezei továbbra is dereka környékén hevernek. Hogy ha kellene hamar elérje őket. A topáz szemek pedig szüntelen mérik fel Norgen formáját. Inkább annak esetleges fegyverzetét keresve mintsem valós formáit. Még ha amaz kicsit tetszetős is. Kár, hogy jelenleg embernek néznek ki. Ha hosszabb lenne a nő füle, talán még kedvesebben is bánna vele. De így nem érdemli meg azt.*
- Maradjunk annyiban beszédem van vele.
*A topázok továbbra sem szűnnek felmérni a nőt. Mintha egy megfeszült húr lenne közöttük. Ami arra vár, hogy meglazuljon, tán el is szakadjon. És egymás torkának eshetnének. Az egyetlen dolog ami még visszatartja őket ettől. Az egy féleszű, részeges és nagyravágyó törpe. Aki képes volt ezt a csőcseléket egy kalap alá rendezni.*
- De tegyük fel. Ismered a féleszűt. Honnan? És mit akarsz tőle?
*Teszi fel ő a kérdését. Közben elsétálva az asztal másik felére. Jobbnak látja a távolságot tartani a másiiktól. Ki tudja még mi lapulhat annak lábai között. Esetleges dobótőrök, vagy tán más csapda lehet még a másik fejében.*
1854. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-03 00:38:53
Üzenet elküldve: 2026-01-03 00:38:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// A múlt démonainak jelenkori árnyékába vesző jövője //
* Nem mintha számítana bármit is Wrojth egyik emberének az élete – bizonyára van még elég készleten. Egyelőre azonban nem tűnik úgy, hogy kereszteznék egymás szándékait. Mondjuk nem tudja, az elffajzat mit akar itt, de feltehetően nem elhozni a békét és boldogságot egész Artheniornak.
Mivel Norra mostanság főleg nemesi körökben mozog, így nincs hozzászokva ehhez a stílushoz, de semmi jelét nem mutatja, hogy Lazziar szavai megbántanák. Kezét visszahúzza, és arcán továbbra is mosollyal figyeli a másikat. Nem bízik meg benne egészen, de bízik saját képességeiben, hogy amennyiben amaz mégis rátámadna, ki tudjon térni a támadás elől. Legalább annyira, hogy ne a nyaki ütőerét vagy a szívét érje egy szúrás vagy vágás. *
– Már mondtam. A vörös buzeránst keresem, de gondolom, valamelyik kocsma mélyén vedel éppen. Nem tudom, hogy akarja így meghódítani az alvilágot. Te tudod, hogy hova szokott járni? * Nehéz lesz így az együttműködés, de legalább nem kell megjátszania magát. Most úgy érzi, egy fokkal jobban szereti a romvárosi söpredéket, mint a selyemrévi elitet. De ez csak pillanatnyi érzés. *
– És te? * Dobja vissza a labdát az elfnek, hátha annak megered a nyelve, és megtud tőle valami hasznosat is. Merthogy eddig csak annyit tud róla, hogy nagy a szája és, hogy ismeri Wrojthot. Ha a vörös minden embere ilyen színes egyéniség, lesznek még gondok a későbbiekben. *
* Nem mintha számítana bármit is Wrojth egyik emberének az élete – bizonyára van még elég készleten. Egyelőre azonban nem tűnik úgy, hogy kereszteznék egymás szándékait. Mondjuk nem tudja, az elffajzat mit akar itt, de feltehetően nem elhozni a békét és boldogságot egész Artheniornak.
Mivel Norra mostanság főleg nemesi körökben mozog, így nincs hozzászokva ehhez a stílushoz, de semmi jelét nem mutatja, hogy Lazziar szavai megbántanák. Kezét visszahúzza, és arcán továbbra is mosollyal figyeli a másikat. Nem bízik meg benne egészen, de bízik saját képességeiben, hogy amennyiben amaz mégis rátámadna, ki tudjon térni a támadás elől. Legalább annyira, hogy ne a nyaki ütőerét vagy a szívét érje egy szúrás vagy vágás. *
– Már mondtam. A vörös buzeránst keresem, de gondolom, valamelyik kocsma mélyén vedel éppen. Nem tudom, hogy akarja így meghódítani az alvilágot. Te tudod, hogy hova szokott járni? * Nehéz lesz így az együttműködés, de legalább nem kell megjátszania magát. Most úgy érzi, egy fokkal jobban szereti a romvárosi söpredéket, mint a selyemrévi elitet. De ez csak pillanatnyi érzés. *
– És te? * Dobja vissza a labdát az elfnek, hátha annak megered a nyelve, és megtud tőle valami hasznosat is. Merthogy eddig csak annyit tud róla, hogy nagy a szája és, hogy ismeri Wrojthot. Ha a vörös minden embere ilyen színes egyéniség, lesznek még gondok a későbbiekben. *
1853. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-03 00:16:44
Üzenet elküldve: 2026-01-03 00:16:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 280
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 280
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
// A múlt démonainak jelenkori árnyékába vesző jövője //
*Tettre készen áll a két tőrrel a kezében. Ám a nő szinte meg se rezzen. Mintha amazt acélból formázták volna. Talán túlságosan maga biztos, ami könnyen lehet sokak veszte a romvárosban, vagy tényleg van sütni valója. Ám egyetlen okból nem esik neki rögtön, hogy kivéreztesse mint egy újévi disznót. A vörös féleszű és iszáakos törpe neve. Még ha amaz hasonló megvetéssel szól hozzá mint csak ő maga tette. Ezt nem veszi úgy igazán sértésnek. Pusztán egy táncra hívásnak ami itt romvárosban szokás. Ki veszti el igazán türelmét, hogy végül tényleg kést ragadva rohanjon a másikak. Amint látja, hogy a szőkeség bele állítja saját tőrét az asztalba. Ő maga is leereszti azokat. Ám el, nem rakja őket még egyelőre. Egészen addig amíg amaz kezet nem nyújt felé. Megvetően tekint a felé nyújtott kezekre. Ha egy pegazusi vagy egy sellőházi kurváé lennének talán még csókot is lehelne rá. De ez nem az a hely. Így egy nagy lépést oldalra téve, teszi csak el tőrjeit. A felé nyújtott kezet meg sem érintve.*
- Szóval így szeret bemutatkozni az az iszákos félbolond.
*Rázza meg a fejét egy undorral.*
- Tőlem lehetsz te Nyári tulipán is, leszarom. Mit akarsz?
*Jelenti ki haragosan, hátát egy távolabbi falnak vetve Norgennek. Tőrjeit továbbra is kezében tartva, ám sokkalta lazábban mint néhány másodperccel ez előtt. Ugyanis mellkasa előtt fonta azokat össze.
Sárgás szemei szüntelenül mérik a másik apró mozdulatait.
Nem mintha sejtene bármit is a másiktól. De az a magabiztosság amit egy ilyen törékeny nő sugall, egyszerűen csak felzavarja minden érzékszervét. Annyira természet ellenes mint egy nyúl aki a farkasok között rágcsálja a fűszálakat békésen.*
*Tettre készen áll a két tőrrel a kezében. Ám a nő szinte meg se rezzen. Mintha amazt acélból formázták volna. Talán túlságosan maga biztos, ami könnyen lehet sokak veszte a romvárosban, vagy tényleg van sütni valója. Ám egyetlen okból nem esik neki rögtön, hogy kivéreztesse mint egy újévi disznót. A vörös féleszű és iszáakos törpe neve. Még ha amaz hasonló megvetéssel szól hozzá mint csak ő maga tette. Ezt nem veszi úgy igazán sértésnek. Pusztán egy táncra hívásnak ami itt romvárosban szokás. Ki veszti el igazán türelmét, hogy végül tényleg kést ragadva rohanjon a másikak. Amint látja, hogy a szőkeség bele állítja saját tőrét az asztalba. Ő maga is leereszti azokat. Ám el, nem rakja őket még egyelőre. Egészen addig amíg amaz kezet nem nyújt felé. Megvetően tekint a felé nyújtott kezekre. Ha egy pegazusi vagy egy sellőházi kurváé lennének talán még csókot is lehelne rá. De ez nem az a hely. Így egy nagy lépést oldalra téve, teszi csak el tőrjeit. A felé nyújtott kezet meg sem érintve.*
- Szóval így szeret bemutatkozni az az iszákos félbolond.
*Rázza meg a fejét egy undorral.*
- Tőlem lehetsz te Nyári tulipán is, leszarom. Mit akarsz?
*Jelenti ki haragosan, hátát egy távolabbi falnak vetve Norgennek. Tőrjeit továbbra is kezében tartva, ám sokkalta lazábban mint néhány másodperccel ez előtt. Ugyanis mellkasa előtt fonta azokat össze.
Sárgás szemei szüntelenül mérik a másik apró mozdulatait.
Nem mintha sejtene bármit is a másiktól. De az a magabiztosság amit egy ilyen törékeny nő sugall, egyszerűen csak felzavarja minden érzékszervét. Annyira természet ellenes mint egy nyúl aki a farkasok között rágcsálja a fűszálakat békésen.*
1852. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-03 00:02:32
Üzenet elküldve: 2026-01-03 00:02:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// A múlt démonainak jelenkori árnyékába vesző jövője //
* Sokáig ül csendes magányában, már épp elkezd azon tűnődni, hogy hoznia kellett volna valami szórakoztatót, például Aljin szemgolyóit, amikor mozgolódást hall a házon kívülről. Ezután egy ismerős nevet is hall, de nem Wrojth az. Hiszen Wrojth miért kiabálná a saját nevét? Viszont ismeri Wrojthot, tehát vagy egy koldus vagy valamelyik embere. Norgen bár szívesen ölne meg bárkit, akár a vörös törpét is, ha úgy hozná a sors, ezek alapján az információk alapján úgy véli, hogy a jövevény a barátja, legalábbis nem kéne megölni. Szíves fogadtatásban részesül, amikor meglátják egymást. *
– Neked is. * Mondja teljes nyugodtsággal a hangjában. *
– Tehát te vagy Wrojth egyik csicskása. * Lassan feláll, az eddig kezében tartott tőrt az előtte heverő asztal lapjába döfi, és széles mosollyal üdvözli a másikat. *
– A közös barátunkra vártam. Rég nem hallottam felőle, gondoltam felkeresem. * A tőr nélkül teljesen fegyvertelennek tűnik, és bár nem az, ezt Lazziar nem tudhatja. Norgen bízik benne, hogy az elf leereszti fegyverét, ha meglátja, hogy a nő nem lép fel fenyegetően vele szemben. *
– Én vagyok a Fehér Rózsa. * Nyújtja kezét az ismeretlennek. Ha kiderül róla, hogy mégsem Wrojth embere, még mindig megölheti. Talán akkor is, ha az. *
* Sokáig ül csendes magányában, már épp elkezd azon tűnődni, hogy hoznia kellett volna valami szórakoztatót, például Aljin szemgolyóit, amikor mozgolódást hall a házon kívülről. Ezután egy ismerős nevet is hall, de nem Wrojth az. Hiszen Wrojth miért kiabálná a saját nevét? Viszont ismeri Wrojthot, tehát vagy egy koldus vagy valamelyik embere. Norgen bár szívesen ölne meg bárkit, akár a vörös törpét is, ha úgy hozná a sors, ezek alapján az információk alapján úgy véli, hogy a jövevény a barátja, legalábbis nem kéne megölni. Szíves fogadtatásban részesül, amikor meglátják egymást. *
– Neked is. * Mondja teljes nyugodtsággal a hangjában. *
– Tehát te vagy Wrojth egyik csicskása. * Lassan feláll, az eddig kezében tartott tőrt az előtte heverő asztal lapjába döfi, és széles mosollyal üdvözli a másikat. *
– A közös barátunkra vártam. Rég nem hallottam felőle, gondoltam felkeresem. * A tőr nélkül teljesen fegyvertelennek tűnik, és bár nem az, ezt Lazziar nem tudhatja. Norgen bízik benne, hogy az elf leereszti fegyverét, ha meglátja, hogy a nő nem lép fel fenyegetően vele szemben. *
– Én vagyok a Fehér Rózsa. * Nyújtja kezét az ismeretlennek. Ha kiderül róla, hogy mégsem Wrojth embere, még mindig megölheti. Talán akkor is, ha az. *
1851. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-02 23:34:52
Üzenet elküldve: 2026-01-02 23:34:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 280
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 280
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
// A múlt démonainak jelenkori árnyékába vesző jövője //
*Másodpercek, percek vagy órák ki tudja mennyi telt el. Sietős léptekkel járta a polgárnegyedet, hogy végül a romváros elhagyatott utcáit járja. Kinek is hazudik. Koldusok, torok és zsebmetszők járják ezt a vidéket. Ő mégis itt érzi igazán itthon magát. Ismerve ezeknek a semmirekellőknek a szokásait. Gondolkodását és vágyát. Hamis kockás és csaló kártyások, alkohol és kurvák. Egy émelyítő egyveleg amit bárkinek szívesen felajánlana egy próbára.
Most mégis megoldást keres inkább mintsem azt, hogy azokat felejtse. Slamasztikában van, nem kicsiben de legalább jó nagyban. Házassági ajánlat. A nemesség kisemmizése. Esetleges végleges felbomlása. A pokolba is, talán egy újabb lázadást tervez az a vörös ördög? A fenébe is. Túlságosan nyakig van abban a bármiben is. Hálát kéne adnia, hogy nem hullámzik. MÉG! Annyi baj legyen. Ha már hullámzik, akkor ideje megtanulni úszni benne. De ehhez jobb lenne egyeztetni azzal, aki ebbe az egészbe belerángatta. Igazából már nem is igazán tudja ki tette ezt kivel. Az a sellőházi kaland volt mindennek az okozója. Ha akkor nem hívja meg a vörös törpét arra az éjszakára. Lehet itt sem lenne. Hanem egy kikötői árokban szednék szét őt a sirályok apró cafatokra. Mert valaki olyannal hamiskártyázott akivel nem kellett volna. Mennyivel is egyszerűbb lenne ez az egész.
Bármi is legyen ez. Tudja, hogy informálnia kell a törpét helyzetéről. Ha más nem a bonyodalmakról amit ez esetleg okozni fog. Ezért is halad néhány órával később a számára már ismert kis búvóhelyre. Ám mielőtt még a közelébe is érkezne tesz pár kört. Hogy nem e követi valaki. Nem vesztette el az eszét, csak pusztán azért mert épp képes lenne megnyúzni valakit élve.
Miután megbizonyosodik arról senki nem követi, be is lép az ajtón.*
-Wrojth!
*Szólal fel hangosan, hogy felhívja a törpe figyelmét ha esetleg itt bujkál valahol a sötétben. Ki tudja lehet annyira részegre itta magát, végül inkább itt tért nyugovóra a pegazus helyett.
A választ meg sem várja lép tovább Lazziar. Szemei közben firtatják az összes sötét foltot a helységnek. Tanulva a koszos helyzetéből aki úgy imádott azokban bujkálni. Ám meglepetésére, egy női formát vél felfedezni egy sarokban gubbasztva. Meglehetősen kényelmesnek tűnik számára.
Meg is áll előtte a szoba másik felében. Ám ő maga is a tőrjeiért nyúl. Látva amaz azokat forgatja. Mind két kezébe fogva egyet-egyet.*
- Hát te meg ki a Sa'tereth kankós fasza vagy?
*Kérdezi undorral, sárgás szemei pedig megvetően villannak a másik irányába. Nem ismeri őt, nem tudja ki ő. De azon a "rejtekhelyen" látja amit elvileg Wrotjh senkinek sem szabadna megosztania. Ha még le is maradt valamiről, jobb az elővigyázatosság.*
*Másodpercek, percek vagy órák ki tudja mennyi telt el. Sietős léptekkel járta a polgárnegyedet, hogy végül a romváros elhagyatott utcáit járja. Kinek is hazudik. Koldusok, torok és zsebmetszők járják ezt a vidéket. Ő mégis itt érzi igazán itthon magát. Ismerve ezeknek a semmirekellőknek a szokásait. Gondolkodását és vágyát. Hamis kockás és csaló kártyások, alkohol és kurvák. Egy émelyítő egyveleg amit bárkinek szívesen felajánlana egy próbára.
Most mégis megoldást keres inkább mintsem azt, hogy azokat felejtse. Slamasztikában van, nem kicsiben de legalább jó nagyban. Házassági ajánlat. A nemesség kisemmizése. Esetleges végleges felbomlása. A pokolba is, talán egy újabb lázadást tervez az a vörös ördög? A fenébe is. Túlságosan nyakig van abban a bármiben is. Hálát kéne adnia, hogy nem hullámzik. MÉG! Annyi baj legyen. Ha már hullámzik, akkor ideje megtanulni úszni benne. De ehhez jobb lenne egyeztetni azzal, aki ebbe az egészbe belerángatta. Igazából már nem is igazán tudja ki tette ezt kivel. Az a sellőházi kaland volt mindennek az okozója. Ha akkor nem hívja meg a vörös törpét arra az éjszakára. Lehet itt sem lenne. Hanem egy kikötői árokban szednék szét őt a sirályok apró cafatokra. Mert valaki olyannal hamiskártyázott akivel nem kellett volna. Mennyivel is egyszerűbb lenne ez az egész.
Bármi is legyen ez. Tudja, hogy informálnia kell a törpét helyzetéről. Ha más nem a bonyodalmakról amit ez esetleg okozni fog. Ezért is halad néhány órával később a számára már ismert kis búvóhelyre. Ám mielőtt még a közelébe is érkezne tesz pár kört. Hogy nem e követi valaki. Nem vesztette el az eszét, csak pusztán azért mert épp képes lenne megnyúzni valakit élve.
Miután megbizonyosodik arról senki nem követi, be is lép az ajtón.*
-Wrojth!
*Szólal fel hangosan, hogy felhívja a törpe figyelmét ha esetleg itt bujkál valahol a sötétben. Ki tudja lehet annyira részegre itta magát, végül inkább itt tért nyugovóra a pegazus helyett.
A választ meg sem várja lép tovább Lazziar. Szemei közben firtatják az összes sötét foltot a helységnek. Tanulva a koszos helyzetéből aki úgy imádott azokban bujkálni. Ám meglepetésére, egy női formát vél felfedezni egy sarokban gubbasztva. Meglehetősen kényelmesnek tűnik számára.
Meg is áll előtte a szoba másik felében. Ám ő maga is a tőrjeiért nyúl. Látva amaz azokat forgatja. Mind két kezébe fogva egyet-egyet.*
- Hát te meg ki a Sa'tereth kankós fasza vagy?
*Kérdezi undorral, sárgás szemei pedig megvetően villannak a másik irányába. Nem ismeri őt, nem tudja ki ő. De azon a "rejtekhelyen" látja amit elvileg Wrotjh senkinek sem szabadna megosztania. Ha még le is maradt valamiről, jobb az elővigyázatosság.*
1850. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-02 18:50:29
Üzenet elküldve: 2026-01-02 18:50:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Családban marad//
*Ha meg is fogja tudni értetni vele Drameiloten, hogy miért tette, amit tett, az nem most lesz. Túl hirtelen érte a vallomás ahhoz, hogy le tudjon benne ülepedni minden, amit hallott. Ahogy telnek az órák, kezdi ugyan rosszul érezni magát a viselkedése miatt, de minden figyelmét leköti most az, hogy Atkirát keresse, ám végül nem járnak sikerrel. Hitte ezt egészen addig, míg az isteni szerencse a Csonthíd közelében újra rájuk nem mosolygott. Mikor megpillantja, akiért tűvétették a környéket, nem gondolja át, hogy mit tesz, sem annak következményeit, a fényes lövedék megállíthatatlanul száll és csapódik bele Atkira mellkasába, miközben ő lovával nyargal a férfi felé. Elméjében aztán hirtelen hangos csettintést hall, s mintha nem is ő irányítaná a testét, azon nyomban Drameiloten felé fordul, de a következő pillanatban már ismét a félkarún a fókusz, aki hála a varázslatának, képtelen menekülni.*
- Atkira! *Nemeskisasszonyhoz egyáltalán nem méltó módon kecmereg le lova hátáról, hogy aztán igencsak meglepődjön azon a vezeklésen, amit majdnem szolgálója teljesen váratlanul előad. Pár pillanatig megszeppenten pislog, fel sem fogja a szavakat, amiket hall, csak végignéz Atkira testén. Látja a sebesüléseit, a nyomát annak, ahogy elbántak vele, melynek köszönhetően azonnal megbánja korábbi hirtelen cselekedetét. A férfinek nem büntetésre, hanem segítségre van szüksége, mégpedig most azonnal.*
- Várj, ne félj tőlem! *Lép egyet közelebb, majd óvatosan guggol le Atkira mellé, és igyekszik biztató tekintettel nézni rá.* Nincs semmi baj! Segítek rajtad, rendben? Nem fog fájni, megígérem. *Mindkét tenyerét a pórul járt férfi mellkasára helyezi, és egy imát kezd mormolni, mely, ha meghallgattatik, Atkira sérülései szépen, lassan gyógyulni kezdenek.*
- Drameiloten! Segíts! Megsérült. *Kéri rokonát, hogy segítsen, mert jól tudja, egyetlen perc és az ő varázsereje nem biztos, hogy elég lesz ahhoz, hogy rögtön meggyógyíthassa Atkirát, de ha kitartónak bizonyulnak, és együtt csinálják, akkor egész biztosan nyoma sem marad annak, hogy bántották.*
- A bénítás hamarosan elmúlik, ne aggódj… *Teszi hozzá közben biztató, kedves hangon.* Miért nem jöttél vissza?
A varázsló tenyerét a sérült mellkasára teszi, majd csöndben mormolni kezd, melynek hatására a célpont összes sérülésének súlyossága minden körben egy kategóriával csökken. A varázslat minden körben újra és újra alkalmazni kell a hatás fenntartásáért, kivéve, ha egy fény oltár hatósugarában van a varázsló, ekkor a hatás a sérülések teljes begyógyulásáig maradandó, míg a varázsló ott tartja kezét. A varázslat hatástalan, ha a célpont lelke egy sötétség oltárhoz van kötve.
*Ha meg is fogja tudni értetni vele Drameiloten, hogy miért tette, amit tett, az nem most lesz. Túl hirtelen érte a vallomás ahhoz, hogy le tudjon benne ülepedni minden, amit hallott. Ahogy telnek az órák, kezdi ugyan rosszul érezni magát a viselkedése miatt, de minden figyelmét leköti most az, hogy Atkirát keresse, ám végül nem járnak sikerrel. Hitte ezt egészen addig, míg az isteni szerencse a Csonthíd közelében újra rájuk nem mosolygott. Mikor megpillantja, akiért tűvétették a környéket, nem gondolja át, hogy mit tesz, sem annak következményeit, a fényes lövedék megállíthatatlanul száll és csapódik bele Atkira mellkasába, miközben ő lovával nyargal a férfi felé. Elméjében aztán hirtelen hangos csettintést hall, s mintha nem is ő irányítaná a testét, azon nyomban Drameiloten felé fordul, de a következő pillanatban már ismét a félkarún a fókusz, aki hála a varázslatának, képtelen menekülni.*
- Atkira! *Nemeskisasszonyhoz egyáltalán nem méltó módon kecmereg le lova hátáról, hogy aztán igencsak meglepődjön azon a vezeklésen, amit majdnem szolgálója teljesen váratlanul előad. Pár pillanatig megszeppenten pislog, fel sem fogja a szavakat, amiket hall, csak végignéz Atkira testén. Látja a sebesüléseit, a nyomát annak, ahogy elbántak vele, melynek köszönhetően azonnal megbánja korábbi hirtelen cselekedetét. A férfinek nem büntetésre, hanem segítségre van szüksége, mégpedig most azonnal.*
- Várj, ne félj tőlem! *Lép egyet közelebb, majd óvatosan guggol le Atkira mellé, és igyekszik biztató tekintettel nézni rá.* Nincs semmi baj! Segítek rajtad, rendben? Nem fog fájni, megígérem. *Mindkét tenyerét a pórul járt férfi mellkasára helyezi, és egy imát kezd mormolni, mely, ha meghallgattatik, Atkira sérülései szépen, lassan gyógyulni kezdenek.*
- Drameiloten! Segíts! Megsérült. *Kéri rokonát, hogy segítsen, mert jól tudja, egyetlen perc és az ő varázsereje nem biztos, hogy elég lesz ahhoz, hogy rögtön meggyógyíthassa Atkirát, de ha kitartónak bizonyulnak, és együtt csinálják, akkor egész biztosan nyoma sem marad annak, hogy bántották.*
- A bénítás hamarosan elmúlik, ne aggódj… *Teszi hozzá közben biztató, kedves hangon.* Miért nem jöttél vissza?
A varázsló tenyerét a sérült mellkasára teszi, majd csöndben mormolni kezd, melynek hatására a célpont összes sérülésének súlyossága minden körben egy kategóriával csökken. A varázslat minden körben újra és újra alkalmazni kell a hatás fenntartásáért, kivéve, ha egy fény oltár hatósugarában van a varázsló, ekkor a hatás a sérülések teljes begyógyulásáig maradandó, míg a varázsló ott tartja kezét. A varázslat hatástalan, ha a célpont lelke egy sötétség oltárhoz van kötve.
1849. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-02 17:12:12
Üzenet elküldve: 2026-01-02 17:12:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Családban marad//
* Békés, félkezes bénázását a folyóparton egy ismerős hang szakítja félbe. Alig van ideje felfogni, hogy mi történik, csak azt látja, hogy valami fényes lövedék jön felé, és hiába próbál kitérni előle, az telibe találja. *
– Áú! * Kap mellkasához, ahol a becsapódó fájdalmat érzi. Az érzés egész testében szétáramlik, és hirtelen úgy érzi magát, mint egy aggastyán – alig tud felegyenesedni, a menekülés pedig bár eszébe jut, rögtön rájön, hogy felesleges. Az egyetlen reális lehetőség a felszívódásra az lenne, ha beleugrana a folyóba, de az ilyen állapotban nagyjából egyenlő lenne a biztos halállal. Egyébként se jó úszó, hiszen fél kézzel igencsak meggyűlik a baja az áramlatokkal, de a mana lövedéknek köszönhetően még annyi esélyt se lát a túlélésre. Így hát rettegve bár, de bevárja, míg Alenia odaér hozzá. Annál is inkább, mert hirtelen megmagyarázhatatlan késztetést kezd érezni, hogy a vele érkező férfira figyeljen. Egy pillanatig úgy érzi, mintha maga Teysus állna ott, de aztán megint csak egy elf férfi.
~ Miféle babona ez?! ~ Mire feleszmél, Alenia valószínűleg már oda is ér hozzá. Ekkor Atkira térdre rogy, és rimánkodni kezd. *
– Kérlek úrnőm, hallgass meg! Nem szándékosan csináltam, kiraboltak! Kérlek, kegyelmezz az életemnek! * Egész teste le van bénulva, így a szavak is rendkívül nehezen jönnek ki a száján. *
– Kérlek, kegyelmezz!
* Békés, félkezes bénázását a folyóparton egy ismerős hang szakítja félbe. Alig van ideje felfogni, hogy mi történik, csak azt látja, hogy valami fényes lövedék jön felé, és hiába próbál kitérni előle, az telibe találja. *
– Áú! * Kap mellkasához, ahol a becsapódó fájdalmat érzi. Az érzés egész testében szétáramlik, és hirtelen úgy érzi magát, mint egy aggastyán – alig tud felegyenesedni, a menekülés pedig bár eszébe jut, rögtön rájön, hogy felesleges. Az egyetlen reális lehetőség a felszívódásra az lenne, ha beleugrana a folyóba, de az ilyen állapotban nagyjából egyenlő lenne a biztos halállal. Egyébként se jó úszó, hiszen fél kézzel igencsak meggyűlik a baja az áramlatokkal, de a mana lövedéknek köszönhetően még annyi esélyt se lát a túlélésre. Így hát rettegve bár, de bevárja, míg Alenia odaér hozzá. Annál is inkább, mert hirtelen megmagyarázhatatlan késztetést kezd érezni, hogy a vele érkező férfira figyeljen. Egy pillanatig úgy érzi, mintha maga Teysus állna ott, de aztán megint csak egy elf férfi.
~ Miféle babona ez?! ~ Mire feleszmél, Alenia valószínűleg már oda is ér hozzá. Ekkor Atkira térdre rogy, és rimánkodni kezd. *
– Kérlek úrnőm, hallgass meg! Nem szándékosan csináltam, kiraboltak! Kérlek, kegyelmezz az életemnek! * Egész teste le van bénulva, így a szavak is rendkívül nehezen jönnek ki a száján. *
– Kérlek, kegyelmezz!
1848. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-02 16:29:13
Üzenet elküldve: 2026-01-02 16:29:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Családban marad//
* Halkan felnevet, amikor a szőkeség reakcióját hallja. Nem érti, hogy miért nem érti meg senki, amit tett, és hogy miért gondol mindenki valami teljesen másra. A papok a templomban korruptak, csak a saját érdekeiket nézik, szóval tőlük nem is várt mást. Alenia viszont eddig másnak tűnt, olyannak, aki őszintén, és tisztán követi Eeyr, és Teysus tanításait. Mégis, hogy egyből egy olyan feltételezésbe ugrik bele, ami egyszerre bántó, kiábrándító, és szomorú a férfi számára. Megcsóválja a fejét, amikor a nevetése elhal. *
- Nem érted, te sem érted. Egy ilyen eszköz, ami a Hetedik erejét tartja magában felbecsülhetetlen értékű. Nem tudnám, és nem is akarnám eladni soha. * Csóválja a fejét, és úgy néz vádlón az unokahúgára. *
- Nem azért csináltam, hogy eladjam, vagy hatalomszerzésre használjam. Hiszem, hogy amit tettem, az a Hetedik beleegyezésével történt, hiszen engedte, hogy az erejének egy részét az oltárból magamba fogadjam. Hiszem, hogy Teysus a tettemet elfogadja, és tudja, hogy az egyensúly érdekében fogom felhasználni. Nem annak készítem el az amulettet, aki fizet érte, vagy magamnak. Olyannak szánom, aki hűen szolgálja az isteneket, és a benne rejlő erőt is arra fogja használni, hogy az ő nevükben cselekedjen. * Teszi még hozzá komoran, és sértetten. A további szavakra már nem mond semmit, hiszen nem gondolja, hogy bármi olyat tett volna, amit jóvá kellene tegyen. Ez rá is nyomja a bélyegét a következő órák hangulatára, kissé sértetten, de azért mindent beleadva keresi a szolgálót, aki nem tehet arról, hogy közöttük kicsit megfagyott a levegő. Persze a nemes igyekszik magát túltenni a dolgon, és sértődöttsége nem tartós, illetve ennek nem is igazán adja komoly nyomát, de ha Alenia igazán figyel rá, akkor talán még rövid ismeretségük ellenére is észreveszi a nyomokat rajta.
Viszont az biztos, hogy nem ő az egyetlen, akit kicsit felzaklatott a beszélgetés. Amikor látja, hogy unokahúga emeli a karját, egész biztos benne, hogy mire készül. Viszont nem tudja megállítani, nem tud reagálni rá, hiszen a mozdulat gyors, és határozott, ahogy útjára indul a mágikus energia, könyörtelenül csapódva bele az úgy tűnik megkerült szolgáló testébe. *
- Alenia! * Kiált fel meglepődve, hiszen nem várta volna, hogy vére ilyen módon üdvözli a megkerült férfit. Mégse szól komolyabban közbe, hiszen nem az ő emberéről van szó, és nem is akar beleszólni abba, hogy a szőkeség hogyan intézi a szolgálói dolgát. Persze ha segítséget kérne tőle, akkor nem habozna megadni azt. Viszont a közelben állók figyelmét megpróbálja elterelni a tényről, hogy éppen nyilvános megszégyenítés zajlik, egy egyszerű csettintéssel. *
A hozzászólás írója (Drameiloten Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.02 16:30:04
A varázsló egy csettintéssel húsz lépés környezetben minden élőlény figyelmét önkéntelenül is magára vonja. Egy fény pont felhasználásával az élőlények figyelmét egy teljes körig magán is tarthatja. Egy sötétség pont felhasználásával a fenti hatás helyett minden élőlény figyelmét eltereli saját magáról a következő néhány (4-5) másodpercre.
* Halkan felnevet, amikor a szőkeség reakcióját hallja. Nem érti, hogy miért nem érti meg senki, amit tett, és hogy miért gondol mindenki valami teljesen másra. A papok a templomban korruptak, csak a saját érdekeiket nézik, szóval tőlük nem is várt mást. Alenia viszont eddig másnak tűnt, olyannak, aki őszintén, és tisztán követi Eeyr, és Teysus tanításait. Mégis, hogy egyből egy olyan feltételezésbe ugrik bele, ami egyszerre bántó, kiábrándító, és szomorú a férfi számára. Megcsóválja a fejét, amikor a nevetése elhal. *
- Nem érted, te sem érted. Egy ilyen eszköz, ami a Hetedik erejét tartja magában felbecsülhetetlen értékű. Nem tudnám, és nem is akarnám eladni soha. * Csóválja a fejét, és úgy néz vádlón az unokahúgára. *
- Nem azért csináltam, hogy eladjam, vagy hatalomszerzésre használjam. Hiszem, hogy amit tettem, az a Hetedik beleegyezésével történt, hiszen engedte, hogy az erejének egy részét az oltárból magamba fogadjam. Hiszem, hogy Teysus a tettemet elfogadja, és tudja, hogy az egyensúly érdekében fogom felhasználni. Nem annak készítem el az amulettet, aki fizet érte, vagy magamnak. Olyannak szánom, aki hűen szolgálja az isteneket, és a benne rejlő erőt is arra fogja használni, hogy az ő nevükben cselekedjen. * Teszi még hozzá komoran, és sértetten. A további szavakra már nem mond semmit, hiszen nem gondolja, hogy bármi olyat tett volna, amit jóvá kellene tegyen. Ez rá is nyomja a bélyegét a következő órák hangulatára, kissé sértetten, de azért mindent beleadva keresi a szolgálót, aki nem tehet arról, hogy közöttük kicsit megfagyott a levegő. Persze a nemes igyekszik magát túltenni a dolgon, és sértődöttsége nem tartós, illetve ennek nem is igazán adja komoly nyomát, de ha Alenia igazán figyel rá, akkor talán még rövid ismeretségük ellenére is észreveszi a nyomokat rajta.
Viszont az biztos, hogy nem ő az egyetlen, akit kicsit felzaklatott a beszélgetés. Amikor látja, hogy unokahúga emeli a karját, egész biztos benne, hogy mire készül. Viszont nem tudja megállítani, nem tud reagálni rá, hiszen a mozdulat gyors, és határozott, ahogy útjára indul a mágikus energia, könyörtelenül csapódva bele az úgy tűnik megkerült szolgáló testébe. *
- Alenia! * Kiált fel meglepődve, hiszen nem várta volna, hogy vére ilyen módon üdvözli a megkerült férfit. Mégse szól komolyabban közbe, hiszen nem az ő emberéről van szó, és nem is akar beleszólni abba, hogy a szőkeség hogyan intézi a szolgálói dolgát. Persze ha segítséget kérne tőle, akkor nem habozna megadni azt. Viszont a közelben állók figyelmét megpróbálja elterelni a tényről, hogy éppen nyilvános megszégyenítés zajlik, egy egyszerű csettintéssel. *
A hozzászólás írója (Drameiloten Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.02 16:30:04
A varázsló egy csettintéssel húsz lépés környezetben minden élőlény figyelmét önkéntelenül is magára vonja. Egy fény pont felhasználásával az élőlények figyelmét egy teljes körig magán is tarthatja. Egy sötétség pont felhasználásával a fenti hatás helyett minden élőlény figyelmét eltereli saját magáról a következő néhány (4-5) másodpercre.
1847. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-01 17:25:27
Üzenet elküldve: 2026-01-01 17:25:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 541
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Családban marad//
*A fejét rázza csupán Drameiloten szavaira. Ő nem szeretne még néhány szóban sem ellenkezni az istennő akaratával. Ha Eeyr úgy döntött, hogy szenvednie kell, akkor megérdemelte, hogy szenvedjen. Nem számít az oka, nem számít semmi, csak az, hogy egy náluk sokkal feljebbvaló hatalom ezt a döntést hozta meg, mely, ha kegyetlen is volt, tisztelettel és emelt fővel viselte.*
- Már vége. *Ennyit fűz csak hozzá, mikor bátyja szabadkozni kezd. Legbelül tetszik neki, hogy a társaságában rokona igyekszik figyelmesebb lenni, ha az istenekről beszélnek, de mégis, szavai legmélyén valamiért kételkedni kezd abban, hogy drága jó unokatestvére komolyan is gondolja a bocsánatkérést. Kritikus tekintettel hallgatja az ezután következő történetet is, de bár ne hallaná. Megrökönyödve, már-már rémült arccal issza a szavakat, s legszívesebben menekülne, mert egy rémálomban kezdi érezni magát.*
- Mit tettél, bátyám? Hogy… érted, hogy az oltárból kinyerted az ereje egy részét? Az az oltár szent, és sérthetetlen, Drameiloten! Szentségtörés, amit tettél, és csak arra tudsz gondolni, hogy ékszert készíthetsz belőle? Az anyagi javak jutnak eszedbe, amikor megszentségtelenítetted Eeyr templomát? Aaah! *Nem szokott dühöngeni, de most valahogy kikívánkozik belőle egy fájdalmas kiáltás. Csalódott, végtelenül csalódott. Hiába minden magyarázat, hiába minden szó, melynek se füle se farka. Nem hisz a férfinek, nem hiszi el, hogy valóban erre kérték volna őt az istenek. Eeyr egész biztosan nem, Teysus pedig… Nos, Teysus az egyensúly, neki ugyanúgy megvan a sötét oldala is.
Drameilotenre sandít, majd sóhajt egyet.*
- Bármit is tettél, nem haragszom rád, ha azt látom, hogy jóvá akarod tenni. Rendben? Keressük tovább Atkirát, ne adjuk fel! *Azzal lépésre ösztökéli lovát, majd hosszú, órákig tartó keresés után, a reményt már végleg elveszítve érnek vissza a Csonthíd környékére, hogy visszatérjenek Selyemrévbe. Nem találták meg a férfit. Van azonban, mikor az istenek valódi jeleket küldenek. Olyanokat, melyeket észre sem veszünk, mégis úgy intézik, hogy a megfelelő időben a megfelelő helyen lehessünk ahhoz, hogy csoda történhessen. Teljesen véletlenül pillant oldalra és mered a távolba, a folyó ívét figyelve, amikor is megpillantja az ismerős alakot. Mikor jobban megnézi magának, s feltűnik neki a hiányzó kar, akkor már teljesen biztosnak érzi, hogy őt látja.*
- Atkira! *Nem gondolkozik, csupán cselekszik. Egy határozott mozdulattal indítja meg lovát a férfi felé, s mikor sikerül eléggé megközelítenie, keze is anélkül lendül, hogy bármit is átgondolna. Talán Drameiloten tette zaklatta fel annyira, talán a bizalmát vesztette el végérvényesen Atkirában, de úgy érzi, meg kell akadályoznia, hogy a férfi menekülni tudjon. Ha a pillanat hevében sikerül a bűbáj, akkor Atkira igencsak lomhának és lassúnak fogja érezni magát, mikor megpillantja a felé közeledő Aleniát.*
A varázsló egy határozott karlendítéssel rámutat egy célszemélyre, melynek hatására kis energialövedék indul meg az általa kijelölt célpontra, mely biztosan betalál. Ekkor komoly lassító, bénító hatása van (1. körben -2 gyorsaság és ügyesség; 2. körben -1 gyorsaság és ügyesség). A 2. körben való lassító és bénító hatás ideje kitolható: minden sötétség pont felhasználásával további két körig az áldozaton marad. Fény pontok felhasználásával a célpontok száma növelhető: minden fény pont után további egy célpontot eltalál a varázslat.
*A fejét rázza csupán Drameiloten szavaira. Ő nem szeretne még néhány szóban sem ellenkezni az istennő akaratával. Ha Eeyr úgy döntött, hogy szenvednie kell, akkor megérdemelte, hogy szenvedjen. Nem számít az oka, nem számít semmi, csak az, hogy egy náluk sokkal feljebbvaló hatalom ezt a döntést hozta meg, mely, ha kegyetlen is volt, tisztelettel és emelt fővel viselte.*
- Már vége. *Ennyit fűz csak hozzá, mikor bátyja szabadkozni kezd. Legbelül tetszik neki, hogy a társaságában rokona igyekszik figyelmesebb lenni, ha az istenekről beszélnek, de mégis, szavai legmélyén valamiért kételkedni kezd abban, hogy drága jó unokatestvére komolyan is gondolja a bocsánatkérést. Kritikus tekintettel hallgatja az ezután következő történetet is, de bár ne hallaná. Megrökönyödve, már-már rémült arccal issza a szavakat, s legszívesebben menekülne, mert egy rémálomban kezdi érezni magát.*
- Mit tettél, bátyám? Hogy… érted, hogy az oltárból kinyerted az ereje egy részét? Az az oltár szent, és sérthetetlen, Drameiloten! Szentségtörés, amit tettél, és csak arra tudsz gondolni, hogy ékszert készíthetsz belőle? Az anyagi javak jutnak eszedbe, amikor megszentségtelenítetted Eeyr templomát? Aaah! *Nem szokott dühöngeni, de most valahogy kikívánkozik belőle egy fájdalmas kiáltás. Csalódott, végtelenül csalódott. Hiába minden magyarázat, hiába minden szó, melynek se füle se farka. Nem hisz a férfinek, nem hiszi el, hogy valóban erre kérték volna őt az istenek. Eeyr egész biztosan nem, Teysus pedig… Nos, Teysus az egyensúly, neki ugyanúgy megvan a sötét oldala is.
Drameilotenre sandít, majd sóhajt egyet.*
- Bármit is tettél, nem haragszom rád, ha azt látom, hogy jóvá akarod tenni. Rendben? Keressük tovább Atkirát, ne adjuk fel! *Azzal lépésre ösztökéli lovát, majd hosszú, órákig tartó keresés után, a reményt már végleg elveszítve érnek vissza a Csonthíd környékére, hogy visszatérjenek Selyemrévbe. Nem találták meg a férfit. Van azonban, mikor az istenek valódi jeleket küldenek. Olyanokat, melyeket észre sem veszünk, mégis úgy intézik, hogy a megfelelő időben a megfelelő helyen lehessünk ahhoz, hogy csoda történhessen. Teljesen véletlenül pillant oldalra és mered a távolba, a folyó ívét figyelve, amikor is megpillantja az ismerős alakot. Mikor jobban megnézi magának, s feltűnik neki a hiányzó kar, akkor már teljesen biztosnak érzi, hogy őt látja.*
- Atkira! *Nem gondolkozik, csupán cselekszik. Egy határozott mozdulattal indítja meg lovát a férfi felé, s mikor sikerül eléggé megközelítenie, keze is anélkül lendül, hogy bármit is átgondolna. Talán Drameiloten tette zaklatta fel annyira, talán a bizalmát vesztette el végérvényesen Atkirában, de úgy érzi, meg kell akadályoznia, hogy a férfi menekülni tudjon. Ha a pillanat hevében sikerül a bűbáj, akkor Atkira igencsak lomhának és lassúnak fogja érezni magát, mikor megpillantja a felé közeledő Aleniát.*
A varázsló egy határozott karlendítéssel rámutat egy célszemélyre, melynek hatására kis energialövedék indul meg az általa kijelölt célpontra, mely biztosan betalál. Ekkor komoly lassító, bénító hatása van (1. körben -2 gyorsaság és ügyesség; 2. körben -1 gyorsaság és ügyesség). A 2. körben való lassító és bénító hatás ideje kitolható: minden sötétség pont felhasználásával további két körig az áldozaton marad. Fény pontok felhasználásával a célpontok száma növelhető: minden fény pont után további egy célpontot eltalál a varázslat.
1846. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-01 15:22:41
Üzenet elküldve: 2026-01-01 15:22:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
* Az ismét nincstelenné vált Atkira az elmúlt napokat többnyire magányosan töltötte a romok között, és csak estére ment emberek közé. Akik régóta Romvárosban élnek, jól ismerik már egymást, és estére gyakran tüzet raknak, hogy megmelegedjenek körülötte. Előző este sült békát evett, amitől mára úgy megfájdult a gyomra, hogy mozdulni is alig bír. Egyébként se nagyon lenne hova mennie, hiszen még cipője sincs; de most még a folyópartig is nehezére esik elsétálni, hogy igyon egy kortyot. Ennek ellenére erőt vesz magán, és odasétál. Nincs messze a Csonthídtól, így amikor meglátja Selyemrévet a folyó túloldalán, felnevet magában. Olyan közel van a gazdagság, de biztos benne, hogy ha visszatérne, Alenia a lábánál fogva fellógatná egy fára. Illetve ebben mégsem olyan biztos, de abban igen, hogy nem tudná kimagyarázni azt, hogy napokkal később, pénz nélkül tér vissza Selyemrévbe. Inkább meg sem próbálja, jó lesz neki itt is.
Az előző napokban összekoldult néhány sáros aranyat, amiből lassan már kitelne egy ebéd. Azonban hosszabb távon gondolkodik: egy új cipőt akar majd magának venni, hiszen ha még sokáig így kell élnie, lefagynak a lábujjai, akkor aztán Eeyr ide vagy oda, egész biztosan meg fog halni. Akkor meg nem tudna örülni a sült csirkének.
Iszik, megmossa az arcát a hideg folyóvízzel, aztán még elidőzik egy darabig a vízparton, mielőtt visszaindulna a kedvenc romos épületéhez, ahol az előző napokat is töltötte. *
Az előző napokban összekoldult néhány sáros aranyat, amiből lassan már kitelne egy ebéd. Azonban hosszabb távon gondolkodik: egy új cipőt akar majd magának venni, hiszen ha még sokáig így kell élnie, lefagynak a lábujjai, akkor aztán Eeyr ide vagy oda, egész biztosan meg fog halni. Akkor meg nem tudna örülni a sült csirkének.
Iszik, megmossa az arcát a hideg folyóvízzel, aztán még elidőzik egy darabig a vízparton, mielőtt visszaindulna a kedvenc romos épületéhez, ahol az előző napokat is töltötte. *
1845. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-01 14:09:57
Üzenet elküldve: 2026-01-01 14:09:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Családban marad//
- Ez igazán sajnálatos. * Sóhajt fel ő is, bár tudta előre, hogy nem lesz ilyen egyszerű a dolguk. Ha csak simán kiszúrnák odafentről, ahogy az utcán sétálgat, az hamar pontot tenne az ügy végére, és Alenia könnyedén bocsáthatná el szolgálataiból, úton a Kaszárnya felé, hogy feljelentést tegyen, amiért meglopta. Ilyen gondolatok járnak a fejében, amíg átkelnek a csonthídon, hogy annak túloldalán aztán beszámoljon a templomban történtekről. Vagyis, egy részéről, mert vannak részletek, amiket ha nem muszáj, nem fejtegetne. De úgy tűnik, hogy muszáj lesz, mert Alenia megragadja pont ezeket a kellemetlen apróságokat. *
- Nem hiszem, hogy megérdemelted volna. * Csóválja először is a fejét, ahogy megborzongva gondol bele, hogy mi mindenen ment át szegény lány. *
- Sőt, nem hiszem, hogy bárki is megérdemelné. Nem tudhatom, hogy mi vezérelte a Hetediket, hogy ilyen kegyetlen módon tanítson, de azt igen, hogy lehetett volna kegyesebb tanár is. * Sóhajtja szomorúan, persze rögtön meg is bánja, amit mondott. *
- Elnézést, természetesen nem bírálni akarom a döntéseit, hiszen ahhoz semmi jogom. Csak... sajnálatos, hogy ilyen módot választott. * Javítja ki magát, mielőtt istenségkáromláson kapnák. Persze azt is lehetne hinni, hogy csak az időt húzza. *
- Eeyr vagy Teysus, nem tudom melyikük volt, de egyértelmű sugallatot küldött. Az oltárból sikerült kinyernem a Hetedik erejének egy részét, ami most bennem van, ugyan úgy, mint amikor a szegényeken segítettem. Tudom, hogy ennek az erejével képes vagyok egy újabb áldott ékszer elkészítésére. Csak nem tudom, hogy kinek szánták az istenek. Legalábbis, sokáig nem tudtam. * Gondolkodik hangosan a férfi, és egy rövid szünet után teszi csak hozzá az utolsó mondatokat ezzel kapcsolatban. *
- De azt hiszem, hogy már tudom. Legalábbis van egy sejtésem, hogy kit szeretnének felvértezni vele. De még nem lehetek benne biztos. Még újabb jelre van szükségem hozzá. * Mondja, mély meggyőződéssel, és olyan vallási határozottsággal, ami általában csak a papok osztályrésze. *
- Ez igazán sajnálatos. * Sóhajt fel ő is, bár tudta előre, hogy nem lesz ilyen egyszerű a dolguk. Ha csak simán kiszúrnák odafentről, ahogy az utcán sétálgat, az hamar pontot tenne az ügy végére, és Alenia könnyedén bocsáthatná el szolgálataiból, úton a Kaszárnya felé, hogy feljelentést tegyen, amiért meglopta. Ilyen gondolatok járnak a fejében, amíg átkelnek a csonthídon, hogy annak túloldalán aztán beszámoljon a templomban történtekről. Vagyis, egy részéről, mert vannak részletek, amiket ha nem muszáj, nem fejtegetne. De úgy tűnik, hogy muszáj lesz, mert Alenia megragadja pont ezeket a kellemetlen apróságokat. *
- Nem hiszem, hogy megérdemelted volna. * Csóválja először is a fejét, ahogy megborzongva gondol bele, hogy mi mindenen ment át szegény lány. *
- Sőt, nem hiszem, hogy bárki is megérdemelné. Nem tudhatom, hogy mi vezérelte a Hetediket, hogy ilyen kegyetlen módon tanítson, de azt igen, hogy lehetett volna kegyesebb tanár is. * Sóhajtja szomorúan, persze rögtön meg is bánja, amit mondott. *
- Elnézést, természetesen nem bírálni akarom a döntéseit, hiszen ahhoz semmi jogom. Csak... sajnálatos, hogy ilyen módot választott. * Javítja ki magát, mielőtt istenségkáromláson kapnák. Persze azt is lehetne hinni, hogy csak az időt húzza. *
- Eeyr vagy Teysus, nem tudom melyikük volt, de egyértelmű sugallatot küldött. Az oltárból sikerült kinyernem a Hetedik erejének egy részét, ami most bennem van, ugyan úgy, mint amikor a szegényeken segítettem. Tudom, hogy ennek az erejével képes vagyok egy újabb áldott ékszer elkészítésére. Csak nem tudom, hogy kinek szánták az istenek. Legalábbis, sokáig nem tudtam. * Gondolkodik hangosan a férfi, és egy rövid szünet után teszi csak hozzá az utolsó mondatokat ezzel kapcsolatban. *
- De azt hiszem, hogy már tudom. Legalábbis van egy sejtésem, hogy kit szeretnének felvértezni vele. De még nem lehetek benne biztos. Még újabb jelre van szükségem hozzá. * Mondja, mély meggyőződéssel, és olyan vallási határozottsággal, ami általában csak a papok osztályrésze. *
1844. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-28 17:28:18
Üzenet elküldve: 2025-12-28 17:28:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// A múlt démonainak jelenkori árnyékába vesző jövője //
* Hajdanán Norgen mást se csinált, mint a halandókra vadászott, azt leste, hol tudna kárt okozni. Mérhetetlen, mélyről jövő gyűlöletet érzett minden iránt, ami erre a világra született vagy azok készítették, akik e világra születtek. Tapasztalatlan volt, túl sokat mutatott meg magából, míg végül nem volt más választása, mint menekülni. Ezután megpróbált okosabban játszani. Embereket manipulált, elhitette másokkal, hogy fontosak számára, hogy aztán tőrbe csalja őket. Pechjére az emberek nem sokkal különbek a démonoknál: őt is nem egyszer átverték, így aztán vissza kellett térnie a bujdosáshoz.
Nem is olyan régen tért vissza a városba, hogy újra megpróbáljon felemelkedni – ezúttal a kezdeti nehézségek ellenére egész jól mennek a dolgai: a város elitje Norra Talwakr néven ismeri, Samonyr Talwakr jegyeseként. Ugyan néhányuk – kiváltképp gazdag, befolyásos férfiak – az illendőnél közelebbi kapcsolatot is ápolnak vele, és úgy hihetik, hogy minden titkát ismerik; azonban Norgen kizárólag férje előtt fedte fel valódi kilétét, illetve milétét. E percben sejtése sincs, Samonyr hol van, és mit csinál. Talán épp valamelyik szolgálóját vagy vendégét fűzögeti, talán a pincéjükben lévő holttesttel játszadozik, talán valami egész más jutott ma az eszébe. Norrának mindegy. Ő munkaügyben járja a romváros utcáit. Legszebb ruhái vannak rajta, így roppant feltűnő jelenség a város legszegényebb negyedében. Magabiztosan lép oda egy koldushoz, egész közel hajol hozzá és rak 5 aranyat
a nála lévő tálba. Derűs mosollyal néz az idősödő, félkarú férfira. A kelleténél egy pár pillanattal tovább marad ott. *
– Tudod, kit keresek. Egy vörös törpe, a neve Wrojth. Felteszem, tudod, hol találom. * Ha valaki figyelné őket, láthatná, ahogy az öreg kinyújtja kezét az egyik irányba, és mond valamit a nőnek, mire az felegyenesedik, és elindul az ellenkező irányba, mint amerre az öreg mutatta. Tesz egy kis kerülőt arra az esetre, ha tévedett volna, és az öreg társai a következő sarkon várnának rá, hogy kirabolják. Így néhány perccel hosszabbra sikerül a sétája, de végül megérkezik Wrojth búvóhelyéhez. Legalábbis úgy hiszi, ez az. Fényes nappal van, de az épületet mintha sötét fellegek vennék körül. Mintha az árnyak közül figyelnék őt. Ha így is van, elvileg nincs félnivalója. Ugyan a vörös törpével mindössze egyszer találkozott még csak, de amaz tudni véli, hogy ő a Fehér Rózsa, akiről a körözvények szólnak immáron közel fél éve. Egyébként a környék sem teljesen ismeretlen Norra számára. Néhány utcával odébb található a Félszemű Csiga, mely rövid ideig az ő búvóhelye is volt; még akkor, amikor Venthel volt szíve választottja.
Lassú, de határozott léptekkel halad a bejárat felé, majd belép rajta. Lehetséges, hogy nincs itthon senki más, ez esetben várni fog. Ha kell, egész éjszaka várni fog, holnapig talán már nem, hiszen egy ponton haza is kell mennie, de egy kihagyott éjszaka talán még nem a világ vége. Azzal kezdi a látogatását, hogy szétnéz. Alaposan, minden szobába bekukkant, hátha valamelyikben meglát egy alvó törpét vagy ilyesmit. Ennek hiányában azonban végül keres magának egy kényelmesnek mondható ülőhelyet az egyik sarokban (ahonnan rálát a bejárati ajtóra), majd előveszi tőrét, és unottan elkezdi pörgetni azt. Kezdetben nem megy olyan jól, de úgy hiszi, bőven van ideje gyakorolni. *
* Hajdanán Norgen mást se csinált, mint a halandókra vadászott, azt leste, hol tudna kárt okozni. Mérhetetlen, mélyről jövő gyűlöletet érzett minden iránt, ami erre a világra született vagy azok készítették, akik e világra születtek. Tapasztalatlan volt, túl sokat mutatott meg magából, míg végül nem volt más választása, mint menekülni. Ezután megpróbált okosabban játszani. Embereket manipulált, elhitette másokkal, hogy fontosak számára, hogy aztán tőrbe csalja őket. Pechjére az emberek nem sokkal különbek a démonoknál: őt is nem egyszer átverték, így aztán vissza kellett térnie a bujdosáshoz.
Nem is olyan régen tért vissza a városba, hogy újra megpróbáljon felemelkedni – ezúttal a kezdeti nehézségek ellenére egész jól mennek a dolgai: a város elitje Norra Talwakr néven ismeri, Samonyr Talwakr jegyeseként. Ugyan néhányuk – kiváltképp gazdag, befolyásos férfiak – az illendőnél közelebbi kapcsolatot is ápolnak vele, és úgy hihetik, hogy minden titkát ismerik; azonban Norgen kizárólag férje előtt fedte fel valódi kilétét, illetve milétét. E percben sejtése sincs, Samonyr hol van, és mit csinál. Talán épp valamelyik szolgálóját vagy vendégét fűzögeti, talán a pincéjükben lévő holttesttel játszadozik, talán valami egész más jutott ma az eszébe. Norrának mindegy. Ő munkaügyben járja a romváros utcáit. Legszebb ruhái vannak rajta, így roppant feltűnő jelenség a város legszegényebb negyedében. Magabiztosan lép oda egy koldushoz, egész közel hajol hozzá és rak 5 aranyat
a nála lévő tálba. Derűs mosollyal néz az idősödő, félkarú férfira. A kelleténél egy pár pillanattal tovább marad ott. *– Tudod, kit keresek. Egy vörös törpe, a neve Wrojth. Felteszem, tudod, hol találom. * Ha valaki figyelné őket, láthatná, ahogy az öreg kinyújtja kezét az egyik irányba, és mond valamit a nőnek, mire az felegyenesedik, és elindul az ellenkező irányba, mint amerre az öreg mutatta. Tesz egy kis kerülőt arra az esetre, ha tévedett volna, és az öreg társai a következő sarkon várnának rá, hogy kirabolják. Így néhány perccel hosszabbra sikerül a sétája, de végül megérkezik Wrojth búvóhelyéhez. Legalábbis úgy hiszi, ez az. Fényes nappal van, de az épületet mintha sötét fellegek vennék körül. Mintha az árnyak közül figyelnék őt. Ha így is van, elvileg nincs félnivalója. Ugyan a vörös törpével mindössze egyszer találkozott még csak, de amaz tudni véli, hogy ő a Fehér Rózsa, akiről a körözvények szólnak immáron közel fél éve. Egyébként a környék sem teljesen ismeretlen Norra számára. Néhány utcával odébb található a Félszemű Csiga, mely rövid ideig az ő búvóhelye is volt; még akkor, amikor Venthel volt szíve választottja.
Lassú, de határozott léptekkel halad a bejárat felé, majd belép rajta. Lehetséges, hogy nincs itthon senki más, ez esetben várni fog. Ha kell, egész éjszaka várni fog, holnapig talán már nem, hiszen egy ponton haza is kell mennie, de egy kihagyott éjszaka talán még nem a világ vége. Azzal kezdi a látogatását, hogy szétnéz. Alaposan, minden szobába bekukkant, hátha valamelyikben meglát egy alvó törpét vagy ilyesmit. Ennek hiányában azonban végül keres magának egy kényelmesnek mondható ülőhelyet az egyik sarokban (ahonnan rálát a bejárati ajtóra), majd előveszi tőrét, és unottan elkezdi pörgetni azt. Kezdetben nem megy olyan jól, de úgy hiszi, bőven van ideje gyakorolni. *
1843. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-28 14:22:33
Üzenet elküldve: 2025-12-28 14:22:33
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 439
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 439
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Utánad//
*Norennar vallomását követően a csend megül kettejük közt. Nem az a kényelmetlen, feszengő némaság, hanem az a súlyos fajta, amelyben minden kimondatlan gondolat külön életet él. Egy-egy lélegzetvétel túl hangosnak tűnik, a víz apró neszei pedig mintha vad hullámok zajaivá válnának. Norennar mozdulatlan marad, arca és tekintete rezzenéstelen. Belül azonban marja őt a bűntudat, s a választól való félelem. Minden egyes pillanat, amely válasz nélkül telik el, óráknak érződik.
Aztán Thea nevetése hasítja ketté ezt a feszültséget, amely nem oldja fel a helyzetet, inkább csak még szürreálisabbá teszi. Norennar arca megváltozik. A vonásai elbizonytalanodnak, a szemöldöke enyhén feljebb kúszik. Erre nem számított. Haragra, könnyekre, talán hideg elutasításra igen. Erre nem. Egy pillanatra olyan, mintha kicsúszna alóla a talaj.
Amikor a nő megszólal, és felteszi a kérdést, Norennar lassan visszanyeri a lélekjelenlétét. A kíváncsi tekintet meglepi, de nem engedi, hogy ez kiüljön az arcára. Ehelyett elhúzza a száját, és ösztönösen a tarkójához kap egy ideges mozdulattal s ujjai rövid ideig ott időznek, mintha a gondolatokat is ki akarná kaparni a fejéből.*
- Pár napja. *Feleli végül halkan.* - Pár napja történt csak.
*Nyel egyet. A tekintete egy pillanatra elkalandozik, majd visszatér Theára. Amikor a nő kimondja, hogy megérdemlik egymást, Norennar arcvonásai megváltoznak. A tekintete a nőn marad, de a fókusza érezhetően elmélyül. Az állkapcsa enyhén megfeszül, majd elenged. Egy pillanatra elbillenti a fejét, mintha újrarendezné magában az elmúlt perceket.
A nő minden apró mozdulatát figyeli. A testtartását. A hanghordozását. Azt, ahogy a vallomás előtt és után viselkedik. Amikor Thea végül kimondja a saját igazságát, Norennar szemöldöke feljebb mozdul. Elereszt egy újabb hosszas sóhajt. A vállai ereszkednek valamennyit.
A tekintetében már nem a meglepetés ül. A felismerés veszi át a helyét. Az összefüggések, amelyek eddig különálló darabok voltak, most egymás mellé kerülnek. A feszültség nem szűnik meg, de átalakul: csendesebbé válik, kezelhetőbbé.*
- Valóban megérdemeljük egymást.
*Jegyzi meg rezignáltan, hangjában finom élccel. A szája sarkában megjelenik egy halovány mosoly, majd egy rövid szünet után oldalra billenti a fejét.*
- Legalább jó volt?
*Teszi fel a kérdést könnyed módon s hangjában nincs számonkérés. Csak őszinte kíváncsiság.*
//Utánad//
*Norennar vallomását követően a csend megül kettejük közt. Nem az a kényelmetlen, feszengő némaság, hanem az a súlyos fajta, amelyben minden kimondatlan gondolat külön életet él. Egy-egy lélegzetvétel túl hangosnak tűnik, a víz apró neszei pedig mintha vad hullámok zajaivá válnának. Norennar mozdulatlan marad, arca és tekintete rezzenéstelen. Belül azonban marja őt a bűntudat, s a választól való félelem. Minden egyes pillanat, amely válasz nélkül telik el, óráknak érződik.
Aztán Thea nevetése hasítja ketté ezt a feszültséget, amely nem oldja fel a helyzetet, inkább csak még szürreálisabbá teszi. Norennar arca megváltozik. A vonásai elbizonytalanodnak, a szemöldöke enyhén feljebb kúszik. Erre nem számított. Haragra, könnyekre, talán hideg elutasításra igen. Erre nem. Egy pillanatra olyan, mintha kicsúszna alóla a talaj.
Amikor a nő megszólal, és felteszi a kérdést, Norennar lassan visszanyeri a lélekjelenlétét. A kíváncsi tekintet meglepi, de nem engedi, hogy ez kiüljön az arcára. Ehelyett elhúzza a száját, és ösztönösen a tarkójához kap egy ideges mozdulattal s ujjai rövid ideig ott időznek, mintha a gondolatokat is ki akarná kaparni a fejéből.*
- Pár napja. *Feleli végül halkan.* - Pár napja történt csak.
*Nyel egyet. A tekintete egy pillanatra elkalandozik, majd visszatér Theára. Amikor a nő kimondja, hogy megérdemlik egymást, Norennar arcvonásai megváltoznak. A tekintete a nőn marad, de a fókusza érezhetően elmélyül. Az állkapcsa enyhén megfeszül, majd elenged. Egy pillanatra elbillenti a fejét, mintha újrarendezné magában az elmúlt perceket.
A nő minden apró mozdulatát figyeli. A testtartását. A hanghordozását. Azt, ahogy a vallomás előtt és után viselkedik. Amikor Thea végül kimondja a saját igazságát, Norennar szemöldöke feljebb mozdul. Elereszt egy újabb hosszas sóhajt. A vállai ereszkednek valamennyit.
A tekintetében már nem a meglepetés ül. A felismerés veszi át a helyét. Az összefüggések, amelyek eddig különálló darabok voltak, most egymás mellé kerülnek. A feszültség nem szűnik meg, de átalakul: csendesebbé válik, kezelhetőbbé.*
- Valóban megérdemeljük egymást.
*Jegyzi meg rezignáltan, hangjában finom élccel. A szája sarkában megjelenik egy halovány mosoly, majd egy rövid szünet után oldalra billenti a fejét.*
- Legalább jó volt?
*Teszi fel a kérdést könnyed módon s hangjában nincs számonkérés. Csak őszinte kíváncsiság.*
1842. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-27 16:36:52
Üzenet elküldve: 2025-12-27 16:36:52
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Utánad//
- Tudom, hogy tudsz.
*Sóhajtja kissé ingerülten. A hirtelen belé hasító harag nem Norennarnak szól, hanem saját magának. Hogy megfutamodott, mint egy riadt nyuszi, akire nem leselkedik róka, csak a bokor egyik ága rezzent aprót. Hogy az őszinteség helyett beleugrott ugyan abba a körbe, amit minden egyes alkalommal megjárnak. Ő elmondja, hogy aggódik, kedvese pedig megnyugtatja, hogy éppen eléggé nagy fiú már ahhoz, hogy vigyázzon magára. Tudja. Jól tudja és nem is akart ismét ebbe belefutni. És most borzasztóan bosszantja, hogy ennyire gyáva és szerencsétlen. Ujjai görcsösen megfeszülnek a férfi keze alatt, miközben ajkai ismét elnyílnak, hogy mondjon valamit. Bármit, amivel ismét nekifuthat ennek az egésznek, hogy megszabaduljon ettől a kínzó nyomortól. De bármi is akar kibukni belőle az azonnal elhal, amint a férfi kezének melegét már nem érzi a sajátján. Pillantásait odakapja, majd lassan fel Norennar arcára. Ahogy szemei rátalálnak a másikéra, az amit most bennük megpillant nyomban megrémiszti. Sokat átélt már vele. Megannyi érzelmet, vívódást, de ilyet még sosem pillantott meg a jeges szemekben. A legrémisztőbb pedig az, hogy olyan, mintha önnön magával nézne most farkasszemet. Jól ismeri ezt a bűntudatot, a napokban éppen elégszer nézett vissza rá a tükörből. Az egészet pedig csak fojtóbbá teszi, hogy Norennarnak is akad elmesélni valója. Kezeit elkapja a hideg kőről, behúzza azokat a köpeny alá, az ölébe és feszült figyelemmel, minden pislogást mellőzve csak vár. És az a három szó átsüvít a levegőn, mint a penge, amely nem vág, csak a bőrére nyomódik. Először csak a hitetlenkedés ül meg az arcán, majd nagyot nyelve hunyja le a szemeit. Mikor pedig legközelebb ismét kedvesére pillant, a sárgák mélyén már egy furcsa kettősség foglal helyet. Egyszerre van ott csalódás, de másoknak talán furcsa, megvetni való okból egy nagyobb adag megkönnyebbülés. Noha a teste inkább árulkodik az első komolyabb jelenlétéről, hiszen izmai ismét feszesek, akár a megfeszített íj húrja, ökölbe zárt ujjainak körme pedig valószínűleg már megsértették kissé a tenyér bőrét, de ez csupán csak látszat, amit valószínűleg az ösztön hajt belé. Hiszen egy normális nő ezt tenné, nem igaz? Akivel éppen most közölték, hogy hűtlenek voltak vele az kiakadna, hisztizne, talán kiabálna is és mindent a férfi fejéhez vágna, amivel csak fájdalmat tud okozni. De ez a nő nem. Ez a nő csak megül csendben, feldolgozza a hallottakat és elkönyveli magában, hogy a helyzete most kissé máshogy fordult, ennek ellenére a bűnét továbbra sem érzi könnyebbnek. Mert ez a nő ugyan úgy hibázott, mint a mellette ülő férfi, akit szeret.
A világ, ami pár pillanatig eltompult körülötte most újra hallható. A víz halk hangja, a szellő lágy suhogása, kettejük minden légvétele, amibe végül belehasít saját nevetésének hangja. Halk, visszafogott, vidámságtól mentes, amivel nem a helyzetet, hanem saját magát gúnyolja ki.*
- Tudod ez...
*A nevetés elhalkul, majd egy hosszú sóhaj után már csak egy halovány, keserédes mosoly marad belőle.*
- Régóta gyötör, hogy egyszer el akarod mondani nekem?
*Pillant rá őszinte kíváncsisággal. Az arcán haragnak nyoma sincs. Talán furcsa lehet az is, hogy nem nyomban arról érdeklődik, hogy mikor, hol és kivel. Nem vág semmit a fejéhez, mert hirtelen bosszúból fájdalmat akarna okozni. Mert nem is akar. Hogyan is tehetné?*
- Azt hiszem minket tényleg egymásnak szántak az istenek. Megérdemeljük egymást.
*Mosolyodik el, ahogy szemeit újból a valaha volt sebhelyt fedő víz tükrén vezeti végig. Ám a mosoly nem tart sokáig, ahogy a sárgákat lesütve most a cipője orra előtt nyugvó kavicson pihenteti, amit kis vártatva megpöccint a csizma orrával, hogy egy visszafogott loccsanással érkezzen a vízbe. Hiszen az ő terhe még a vállát nyomja és mostanra bőven tartozik maga is magyarázattal.*
- Én sem.
*Feleli végül egyszerűen, és hiába, hogy Norennar is az imént vallott, ettől nem érzi kevésbé megbocsájthatónak a saját bűnét. Hiszen az ő szívében fáj az, amit hallott és az is, amit tett. Ellenben mégsem érzi magát elárulva, de most még megkönnyebbülve sem. És fogalma sincs, hogy ez így most normális-e.*
//Utánad//
- Tudom, hogy tudsz.
*Sóhajtja kissé ingerülten. A hirtelen belé hasító harag nem Norennarnak szól, hanem saját magának. Hogy megfutamodott, mint egy riadt nyuszi, akire nem leselkedik róka, csak a bokor egyik ága rezzent aprót. Hogy az őszinteség helyett beleugrott ugyan abba a körbe, amit minden egyes alkalommal megjárnak. Ő elmondja, hogy aggódik, kedvese pedig megnyugtatja, hogy éppen eléggé nagy fiú már ahhoz, hogy vigyázzon magára. Tudja. Jól tudja és nem is akart ismét ebbe belefutni. És most borzasztóan bosszantja, hogy ennyire gyáva és szerencsétlen. Ujjai görcsösen megfeszülnek a férfi keze alatt, miközben ajkai ismét elnyílnak, hogy mondjon valamit. Bármit, amivel ismét nekifuthat ennek az egésznek, hogy megszabaduljon ettől a kínzó nyomortól. De bármi is akar kibukni belőle az azonnal elhal, amint a férfi kezének melegét már nem érzi a sajátján. Pillantásait odakapja, majd lassan fel Norennar arcára. Ahogy szemei rátalálnak a másikéra, az amit most bennük megpillant nyomban megrémiszti. Sokat átélt már vele. Megannyi érzelmet, vívódást, de ilyet még sosem pillantott meg a jeges szemekben. A legrémisztőbb pedig az, hogy olyan, mintha önnön magával nézne most farkasszemet. Jól ismeri ezt a bűntudatot, a napokban éppen elégszer nézett vissza rá a tükörből. Az egészet pedig csak fojtóbbá teszi, hogy Norennarnak is akad elmesélni valója. Kezeit elkapja a hideg kőről, behúzza azokat a köpeny alá, az ölébe és feszült figyelemmel, minden pislogást mellőzve csak vár. És az a három szó átsüvít a levegőn, mint a penge, amely nem vág, csak a bőrére nyomódik. Először csak a hitetlenkedés ül meg az arcán, majd nagyot nyelve hunyja le a szemeit. Mikor pedig legközelebb ismét kedvesére pillant, a sárgák mélyén már egy furcsa kettősség foglal helyet. Egyszerre van ott csalódás, de másoknak talán furcsa, megvetni való okból egy nagyobb adag megkönnyebbülés. Noha a teste inkább árulkodik az első komolyabb jelenlétéről, hiszen izmai ismét feszesek, akár a megfeszített íj húrja, ökölbe zárt ujjainak körme pedig valószínűleg már megsértették kissé a tenyér bőrét, de ez csupán csak látszat, amit valószínűleg az ösztön hajt belé. Hiszen egy normális nő ezt tenné, nem igaz? Akivel éppen most közölték, hogy hűtlenek voltak vele az kiakadna, hisztizne, talán kiabálna is és mindent a férfi fejéhez vágna, amivel csak fájdalmat tud okozni. De ez a nő nem. Ez a nő csak megül csendben, feldolgozza a hallottakat és elkönyveli magában, hogy a helyzete most kissé máshogy fordult, ennek ellenére a bűnét továbbra sem érzi könnyebbnek. Mert ez a nő ugyan úgy hibázott, mint a mellette ülő férfi, akit szeret.
A világ, ami pár pillanatig eltompult körülötte most újra hallható. A víz halk hangja, a szellő lágy suhogása, kettejük minden légvétele, amibe végül belehasít saját nevetésének hangja. Halk, visszafogott, vidámságtól mentes, amivel nem a helyzetet, hanem saját magát gúnyolja ki.*
- Tudod ez...
*A nevetés elhalkul, majd egy hosszú sóhaj után már csak egy halovány, keserédes mosoly marad belőle.*
- Régóta gyötör, hogy egyszer el akarod mondani nekem?
*Pillant rá őszinte kíváncsisággal. Az arcán haragnak nyoma sincs. Talán furcsa lehet az is, hogy nem nyomban arról érdeklődik, hogy mikor, hol és kivel. Nem vág semmit a fejéhez, mert hirtelen bosszúból fájdalmat akarna okozni. Mert nem is akar. Hogyan is tehetné?*
- Azt hiszem minket tényleg egymásnak szántak az istenek. Megérdemeljük egymást.
*Mosolyodik el, ahogy szemeit újból a valaha volt sebhelyt fedő víz tükrén vezeti végig. Ám a mosoly nem tart sokáig, ahogy a sárgákat lesütve most a cipője orra előtt nyugvó kavicson pihenteti, amit kis vártatva megpöccint a csizma orrával, hogy egy visszafogott loccsanással érkezzen a vízbe. Hiszen az ő terhe még a vállát nyomja és mostanra bőven tartozik maga is magyarázattal.*
- Én sem.
*Feleli végül egyszerűen, és hiába, hogy Norennar is az imént vallott, ettől nem érzi kevésbé megbocsájthatónak a saját bűnét. Hiszen az ő szívében fáj az, amit hallott és az is, amit tett. Ellenben mégsem érzi magát elárulva, de most még megkönnyebbülve sem. És fogalma sincs, hogy ez így most normális-e.*
1841. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-27 10:12:43
Üzenet elküldve: 2025-12-27 10:12:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 439
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 439
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Utánad//
*Norennar szinte azonnal megérzi, hogy ez most nem az a megszokott, óvatos kezdet. Nem az az ismerős csend, ami mindig ott van köztük az első percekben, amikor mindketten mérlegelnek, tapogatnak, kivárnak. Most a hallgatás sűrűbb. A nő viseljedése pedig árulkodó. A hangja nem csak aggódó, egyenesen feszes. Mintha már tudna valamit, vagy legalábbis sejtene. Norennar ujjai lassan megállnak a nő kézfején. Nem húzza el a kezét, de nem is mozdul tovább. Egy pillanatra minden mozdulat félbemarad.
Amikor Thea kimondja, hogy aggódott érte, Norennar nagyot nyel. Nem reagál azonnal. A tekintete elszakad a vízről, és végre a nő arcán időzik. Nem keresi benne a megnyugvást, inkább csak az újabb jeleket.*
- Tudok magamra vigyázni.
*A hangja nyugodt. Nem védekező. Nem kérkedő. Inkább kijelentés, mint ígéret.
De már a kimondás pillanatában tudja, hogy ez most nem elég. Norennar lassan kifújja a levegőt. A hüvelykujja végül lecsúszik a nő kézfejéről, és visszatalál a kő hideg felületére.
Újra ránéz Theára. Ezúttal nem fordítja el a fejét. A fogait összeszorítja, az állkapcsa megfeszül. Egy pillanatra úgy tűnik, mintha még mérlegelne, mintha keresné a kevésbé fájó szavakat. Aztán elengedi ezt a gondolatot.*
- El kell mondanom valamit.
*Norennar érzi, ahogy a mellkasa összeszorul, de nem hátrál meg. Keresi a nő tekintetét, és ha megtalálja, Thea láthatja benne azt, amit Norennar ritkán mutat meg: a bűntudatot.*
- Én…
*Rövid szünet. Egyetlen lélegzetnyi idő, amíg összeszedi magát.*
- Nem voltam hűséges.
*Nem követi magyarázat. Nincs mentegetőzés, nincs előre gyártott indok. A mondat csupaszon marad köztük, úgy, ahogy kimondta. Norennar nem mozdul, nem tesz gesztust, nem próbálja tompítani a súlyát.*
//Utánad//
*Norennar szinte azonnal megérzi, hogy ez most nem az a megszokott, óvatos kezdet. Nem az az ismerős csend, ami mindig ott van köztük az első percekben, amikor mindketten mérlegelnek, tapogatnak, kivárnak. Most a hallgatás sűrűbb. A nő viseljedése pedig árulkodó. A hangja nem csak aggódó, egyenesen feszes. Mintha már tudna valamit, vagy legalábbis sejtene. Norennar ujjai lassan megállnak a nő kézfején. Nem húzza el a kezét, de nem is mozdul tovább. Egy pillanatra minden mozdulat félbemarad.
Amikor Thea kimondja, hogy aggódott érte, Norennar nagyot nyel. Nem reagál azonnal. A tekintete elszakad a vízről, és végre a nő arcán időzik. Nem keresi benne a megnyugvást, inkább csak az újabb jeleket.*
- Tudok magamra vigyázni.
*A hangja nyugodt. Nem védekező. Nem kérkedő. Inkább kijelentés, mint ígéret.
De már a kimondás pillanatában tudja, hogy ez most nem elég. Norennar lassan kifújja a levegőt. A hüvelykujja végül lecsúszik a nő kézfejéről, és visszatalál a kő hideg felületére.
Újra ránéz Theára. Ezúttal nem fordítja el a fejét. A fogait összeszorítja, az állkapcsa megfeszül. Egy pillanatra úgy tűnik, mintha még mérlegelne, mintha keresné a kevésbé fájó szavakat. Aztán elengedi ezt a gondolatot.*
- El kell mondanom valamit.
*Norennar érzi, ahogy a mellkasa összeszorul, de nem hátrál meg. Keresi a nő tekintetét, és ha megtalálja, Thea láthatja benne azt, amit Norennar ritkán mutat meg: a bűntudatot.*
- Én…
*Rövid szünet. Egyetlen lélegzetnyi idő, amíg összeszedi magát.*
- Nem voltam hűséges.
*Nem követi magyarázat. Nincs mentegetőzés, nincs előre gyártott indok. A mondat csupaszon marad köztük, úgy, ahogy kimondta. Norennar nem mozdul, nem tesz gesztust, nem próbálja tompítani a súlyát.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1963-1982