Arthenior - Romváros és Meredély
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Polgárnegyed (új) Templom (új) Piactér (új) | Romváros és Meredély | Sayqueves Rezidencia (új) Selyemrév (új) |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 104 (2829. - 2848. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
2848. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-07-13 21:35:55
Üzenet elküldve: 2026-07-13 21:35:55
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 166
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 166
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
//Csöbörből vödörbe//
//Naren//
*Mindenki, talán minden áldott percben, odabent egy démonnal küzd… Vagy többel. Maavie most például az elveszettség démonával, merthogy a bizonyítási vágya hajtja előre, csak azt nem tudja, hogy hova. Nevén tudja nevezni, amit keres, de nem fogja tudni, hogy az az, ha megtalálta. Ez a bizonytalanság alakul át végül céltalan bolyongássá. A végtelen hosszúnak tűnő folyosókat járja, némelyik nyitott ajtón lopva pillant be, s közben erőszakosan igyekszik megfékezni egy másik démont, ami arra ösztökélné, hogy fogjon mindent, ami értékesnek tűnik, majd fusson, ahogy a lába bírja. Nem szabad. Tiszta lapot kezdett. Ő már nem egy tolvaj, csak Maavie. Egy lány, aki a tisztességesen megkeresett aranyából fog jó sok reggelit venni magának.
Addig-addig bóklászik, míg a konyha ajtajában fel nem bukkan a fiú, aki fogadta őt a bejáratnál. Naren. Még a nevét is sikerült megjegyeznie, amitől olyan büszke lesz magára, hogy el is mosolyodik. Egyébként, mikor Naren kilép hozzá, Maavie már visszafelé tart, mert egy hirtelen gondolattól vezérelve úgy döntött, hogy biztos nem a másik irányban van, akit keres. Valódi indok persze nincs mögötte, csak puszta megérzés.
Ahogy megszólítják, láthatóan összerezzen, majd zavartan simít végig fekete, nyitva hagyott kabátja hajtókáján, végül kékjeit lassan a fiúra emeli.*
- I-Igen… Igen *hebegi.* Elireya… úrnő feladatot adott nekem. *Teszi hozzá késve az úrnő szót a megszólításhoz, abból következtetve, hogy ha a másik nőt így kellett szólítani, akkor biztosan Elireya is az. Hogy mit jelent, az most mellékes, őt épp sokkalta jobban érdekli egy másik szó jelentése.*
- Azt mondta nekem, hogy keressem meg a „fattyút”, és segítsek neki. Te tudod, hogy ki az? Nem mondta el, és én… nem kérdeztem meg. *Süti le a tekintetét, elismerve, hogy mindez az ő hibája, de aztán újra reménykedve pillant fel Narenre, hátha ő tud rajta segíteni.*
//Csöbörből vödörbe//
//Naren//
*Mindenki, talán minden áldott percben, odabent egy démonnal küzd… Vagy többel. Maavie most például az elveszettség démonával, merthogy a bizonyítási vágya hajtja előre, csak azt nem tudja, hogy hova. Nevén tudja nevezni, amit keres, de nem fogja tudni, hogy az az, ha megtalálta. Ez a bizonytalanság alakul át végül céltalan bolyongássá. A végtelen hosszúnak tűnő folyosókat járja, némelyik nyitott ajtón lopva pillant be, s közben erőszakosan igyekszik megfékezni egy másik démont, ami arra ösztökélné, hogy fogjon mindent, ami értékesnek tűnik, majd fusson, ahogy a lába bírja. Nem szabad. Tiszta lapot kezdett. Ő már nem egy tolvaj, csak Maavie. Egy lány, aki a tisztességesen megkeresett aranyából fog jó sok reggelit venni magának.
Addig-addig bóklászik, míg a konyha ajtajában fel nem bukkan a fiú, aki fogadta őt a bejáratnál. Naren. Még a nevét is sikerült megjegyeznie, amitől olyan büszke lesz magára, hogy el is mosolyodik. Egyébként, mikor Naren kilép hozzá, Maavie már visszafelé tart, mert egy hirtelen gondolattól vezérelve úgy döntött, hogy biztos nem a másik irányban van, akit keres. Valódi indok persze nincs mögötte, csak puszta megérzés.
Ahogy megszólítják, láthatóan összerezzen, majd zavartan simít végig fekete, nyitva hagyott kabátja hajtókáján, végül kékjeit lassan a fiúra emeli.*
- I-Igen… Igen *hebegi.* Elireya… úrnő feladatot adott nekem. *Teszi hozzá késve az úrnő szót a megszólításhoz, abból következtetve, hogy ha a másik nőt így kellett szólítani, akkor biztosan Elireya is az. Hogy mit jelent, az most mellékes, őt épp sokkalta jobban érdekli egy másik szó jelentése.*
- Azt mondta nekem, hogy keressem meg a „fattyút”, és segítsek neki. Te tudod, hogy ki az? Nem mondta el, és én… nem kérdeztem meg. *Süti le a tekintetét, elismerve, hogy mindez az ő hibája, de aztán újra reménykedve pillant fel Narenre, hátha ő tud rajta segíteni.*
2847. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-07-12 12:43:22
Üzenet elküldve: 2026-07-12 12:43:22
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
//Csöbörből vödörbe//
*Miután elpakolja a tisztítószereket, pár másodpercnyi ideig tűnődve nézi a seprűt és a lapátot, ahogy azok szép rendben beállítva várják, hogy valaki újra elővegye őket. Nem a lapáton és a seprűn tűnődik, hanem azon, hogy most igazából nincs mit csinálnia. Elvégzett mindent, amit kiosztottak a számára! Egy pillanatra szinte elmosolyodik, de arca aztán visszakomorul – mi van, ha ez is csak egy teszt az Úrnőktől, hogy megnézzék: feltalálja-e magát anélkül, hogy bármire utasítanák? És mi lenne a helyes válasz erre? Ha csak állna és várna engedelmesen, hogy megmondják neki pontosan mit, hol és mikor tegyen? Vagy ha valóban önállóan hozna meg döntéseket, gondolkozna, és akár Úrnői akaratától függetlenül, magától cselekedne?
A lehetőség gondolata hirtelen lobbantja fel mellkasában a düh lángjait. Gyűlöli a bizonytalanságot, amelyben létezni kényszerül, és őszintén irigyli azokat, akik életük során egyedül saját maguk felé tartoznak elszámolással – vagy legfeljebb még azok irányába, akiket maguk választanak erre.
Jobb keze ökölbe szorul egy pillanatra, bekötözött ujjába villámcsapásként hasít bele a fájdalom. Nem bánja, ettől legalább felocsúdik. Becsukja a takarítószeres kamra ajtaját, talán kicsit erősebben, mint illene.
A konyha felé fordul, és hirtelen jött szabadságának zavaró buborékjában végül azt a döntést hozza, hogy megszabadul az ujján domborodó rögtönzött kötéstől. Kiismeri magát itt, hát hogy ne tenné, hiszen a személyzeti területek rendbeszedése és kialakítása az ő saját feladata volt, Úrnői megbízásából. Így hát pontosan tudja, hogy melyik fiókban talál rendes, friss kötszert -mindig kell, hogy legyen belőle egy háznál!-, hol van a kissé lúgos kézmosószappan, és hogy melyik tál az, amibe vizet öntve kényelmesen meg tudja mosni benne a kezét. Előkészít magának mindent. A kötszerből megfelelő méretű és formájú darabot vág, a szappant is odakészíti, mire ezek megvannak, a víz már langyosra melegszik a tűzhelyre állított, zománcos tálban.
Szeme sarkából mozgást lát a konyha nyitott ajtaján át. Odakapja fejét, még éppen sikerül felismerne, hogy kit lát elhaladni az ajtó előtt. A felszíni! Miért kóvályog egyedül? Halkan hümment, leveszi a tálat a tűzhelyről -nem kívánja felforralni benne a vizet-, majd puha és csöndes léptekkel a konyhaajtóhoz lép. Kinéz rajta – valóban Maavie-t látta az imént elhaladni.*
- Segíthetek, kisasszony? *-hangja udvarias, és bár nincs benne semmilyen számonkérő él, egyértelműen kiérezhető belőle, hogy nem csupán egyszerűen kérdez, de egyúttal azt is jelzi, hogy szem előtt tartja a ház vendégét.*
//Csöbörből vödörbe//
*Miután elpakolja a tisztítószereket, pár másodpercnyi ideig tűnődve nézi a seprűt és a lapátot, ahogy azok szép rendben beállítva várják, hogy valaki újra elővegye őket. Nem a lapáton és a seprűn tűnődik, hanem azon, hogy most igazából nincs mit csinálnia. Elvégzett mindent, amit kiosztottak a számára! Egy pillanatra szinte elmosolyodik, de arca aztán visszakomorul – mi van, ha ez is csak egy teszt az Úrnőktől, hogy megnézzék: feltalálja-e magát anélkül, hogy bármire utasítanák? És mi lenne a helyes válasz erre? Ha csak állna és várna engedelmesen, hogy megmondják neki pontosan mit, hol és mikor tegyen? Vagy ha valóban önállóan hozna meg döntéseket, gondolkozna, és akár Úrnői akaratától függetlenül, magától cselekedne?
A lehetőség gondolata hirtelen lobbantja fel mellkasában a düh lángjait. Gyűlöli a bizonytalanságot, amelyben létezni kényszerül, és őszintén irigyli azokat, akik életük során egyedül saját maguk felé tartoznak elszámolással – vagy legfeljebb még azok irányába, akiket maguk választanak erre.
Jobb keze ökölbe szorul egy pillanatra, bekötözött ujjába villámcsapásként hasít bele a fájdalom. Nem bánja, ettől legalább felocsúdik. Becsukja a takarítószeres kamra ajtaját, talán kicsit erősebben, mint illene.
A konyha felé fordul, és hirtelen jött szabadságának zavaró buborékjában végül azt a döntést hozza, hogy megszabadul az ujján domborodó rögtönzött kötéstől. Kiismeri magát itt, hát hogy ne tenné, hiszen a személyzeti területek rendbeszedése és kialakítása az ő saját feladata volt, Úrnői megbízásából. Így hát pontosan tudja, hogy melyik fiókban talál rendes, friss kötszert -mindig kell, hogy legyen belőle egy háznál!-, hol van a kissé lúgos kézmosószappan, és hogy melyik tál az, amibe vizet öntve kényelmesen meg tudja mosni benne a kezét. Előkészít magának mindent. A kötszerből megfelelő méretű és formájú darabot vág, a szappant is odakészíti, mire ezek megvannak, a víz már langyosra melegszik a tűzhelyre állított, zománcos tálban.
Szeme sarkából mozgást lát a konyha nyitott ajtaján át. Odakapja fejét, még éppen sikerül felismerne, hogy kit lát elhaladni az ajtó előtt. A felszíni! Miért kóvályog egyedül? Halkan hümment, leveszi a tálat a tűzhelyről -nem kívánja felforralni benne a vizet-, majd puha és csöndes léptekkel a konyhaajtóhoz lép. Kinéz rajta – valóban Maavie-t látta az imént elhaladni.*
- Segíthetek, kisasszony? *-hangja udvarias, és bár nincs benne semmilyen számonkérő él, egyértelműen kiérezhető belőle, hogy nem csupán egyszerűen kérdez, de egyúttal azt is jelzi, hogy szem előtt tartja a ház vendégét.*
2846. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-07-12 09:10:09
Üzenet elküldve: 2026-07-12 09:10:09
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 166
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 166
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
//Csöbörből vödörbe//
*Maavienak fogalma sincs, mit kell ahhoz tennie, hogy elégedettek legyenek vele. Egy valamit tud csupán, azt, hogy mindenáron meg akar felelni, így hát abból a kevés, meséből szerzett tapasztalatából próbál meríteni, mi megadatott neki, de úgy tűnik, ez nem vezet róla. Ajkai szomorúan konyulnak le, mikor meghallja a sötételf úrnő reakcióját, mindeközben mozdulatlanul térdel tovább.
A férfivel úgy tűnik, nincs dolguk egymással, amaz egy szót sem szól hozzá, még csak a tekintetük sem találkozik igazán. Kharasshi… Legalább a nevét meg tudta jegyezni, mielőtt távozóra fogta volna. Habár kiejteni igencsak nehézkes lesz majd, ha egyszer meg kell szólítania a mélységit.
Amikor Elireya a neki szánt mozdulattal arra kéri, hogy egyenesedjen fel, minden további nélkül fel is tápászkodik a földről, majd utána egy szó nélkül, mintha csak egy szellem volna, áll a szoba közepén, és várja, hogy mi fog most történni. Jobbat úgysem tehet, hisz a két nő egy számára teljesen ismeretlen nyelvre vált, melynek minden szavának csengése különösen selymes és kellemes a számára, mégis olyan, mintha nem e világról való volna. Bár, ez utóbbit talán minden más nyelvről el tudná mondani, hisz neki néha még a közösen beszélt nyelvvel is meggyűlik a baja.
Természetesen egy szót sem ért abból, hogy miről beszél a két úrnő, így azt sem, hogy róla szól a diskurzus. Talán, ha a neve elhangzana, tudhatná, de enélkül semmiféle kapaszkodója nincs.
Hirtelen aztán, kiszakadva ebből a furcsa jelenetből, mindent újra érteni vél, amikor Elireya hozzá intézi utasításait.*
- Jó! Megyek… *Bólint egyet, majd némi toporgást és felesleges pillantást követően távozik a könyvtárszobából. Ekkor jön csak rá, hogy fogalma sincs, kit kell megkeresnie.*
~Fattyút? Hallottam már ezt a szót, de…~ *De nem tudja mit jelent, azt pedig főleg nem, hogy Elireya kire érthette. Nem mer azonban visszafordulni, hogy rákérdezzen, ezért tulajdonképp célját nem tudva kezd bolyongani a hatalmas kúria folyosóin, abban reménykedve, hogy a szerencse mellé szegődik, és az találja meg őt, akit neki kellene megkeresnie, vagy legalább összetalálkozik valakivel, aki útba tudja igazítani, vagy elmondani neki, hogy kire céloztak fattyúként.*
//Csöbörből vödörbe//
*Maavienak fogalma sincs, mit kell ahhoz tennie, hogy elégedettek legyenek vele. Egy valamit tud csupán, azt, hogy mindenáron meg akar felelni, így hát abból a kevés, meséből szerzett tapasztalatából próbál meríteni, mi megadatott neki, de úgy tűnik, ez nem vezet róla. Ajkai szomorúan konyulnak le, mikor meghallja a sötételf úrnő reakcióját, mindeközben mozdulatlanul térdel tovább.
A férfivel úgy tűnik, nincs dolguk egymással, amaz egy szót sem szól hozzá, még csak a tekintetük sem találkozik igazán. Kharasshi… Legalább a nevét meg tudta jegyezni, mielőtt távozóra fogta volna. Habár kiejteni igencsak nehézkes lesz majd, ha egyszer meg kell szólítania a mélységit.
Amikor Elireya a neki szánt mozdulattal arra kéri, hogy egyenesedjen fel, minden további nélkül fel is tápászkodik a földről, majd utána egy szó nélkül, mintha csak egy szellem volna, áll a szoba közepén, és várja, hogy mi fog most történni. Jobbat úgysem tehet, hisz a két nő egy számára teljesen ismeretlen nyelvre vált, melynek minden szavának csengése különösen selymes és kellemes a számára, mégis olyan, mintha nem e világról való volna. Bár, ez utóbbit talán minden más nyelvről el tudná mondani, hisz neki néha még a közösen beszélt nyelvvel is meggyűlik a baja.
Természetesen egy szót sem ért abból, hogy miről beszél a két úrnő, így azt sem, hogy róla szól a diskurzus. Talán, ha a neve elhangzana, tudhatná, de enélkül semmiféle kapaszkodója nincs.
Hirtelen aztán, kiszakadva ebből a furcsa jelenetből, mindent újra érteni vél, amikor Elireya hozzá intézi utasításait.*
- Jó! Megyek… *Bólint egyet, majd némi toporgást és felesleges pillantást követően távozik a könyvtárszobából. Ekkor jön csak rá, hogy fogalma sincs, kit kell megkeresnie.*
~Fattyút? Hallottam már ezt a szót, de…~ *De nem tudja mit jelent, azt pedig főleg nem, hogy Elireya kire érthette. Nem mer azonban visszafordulni, hogy rákérdezzen, ezért tulajdonképp célját nem tudva kezd bolyongani a hatalmas kúria folyosóin, abban reménykedve, hogy a szerencse mellé szegődik, és az találja meg őt, akit neki kellene megkeresnie, vagy legalább összetalálkozik valakivel, aki útba tudja igazítani, vagy elmondani neki, hogy kire céloztak fattyúként.*
2845. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-07-11 12:01:40
Üzenet elküldve: 2026-07-11 12:01:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
//Csöbörből vödörbe//
*Maavie szavait forgatja elméjében. Hogy számára ezt jelenti a tisztelet, jelen pillanatban megfelel. Teljességgel elhiszi, hogy jó kezekben van és ez több, mit e röpke ismeretség alatt elérhetett egyáltalán. Végtelenül büszke, hogy mily könnyedén idomít magához egy kóborállatot, de azt is tudja, hogy ez még csak az eleje… könnyedén kezébe haraphat, vagy csalódást okozhat, mikor rossz helyre piszkít. Fenn kell hát tartania a lány által hitt látszatot. Ámbár sosem hitte volna, hogy egy jó szolgáért ennyit kell fáradoznia, a játszma része egy cseppet enyhíti a benne tomboló honvágyat és hiányt. Nincs idő sokat mélázni viszont, Vhorossi a pillanat töredéke alatt veszi uralmába a teret, amit igazán irigyel tőle. Persze idővel felnő hozzá, idővel túl is nőheti, de ambíciói még nem ekkorák, hisz e helyet sem kedvelte meg annyira, hogy sajátjának érezze. A nőstény viszont igen sokat munkálkodik, hogy előkelő helye és… megszólítása legyen.
A féltérdre ereszkedés hevében egyszerre csillan szemeiben valamiféle lefitymálás, miközben kedve támadna felnevetni. Ilyet még ő sem látott, így még legalábbis biztosan. Ezt Maavie nem láthatja, ugyanis reflexből fordítja el tekintetét e méltatlan üdvözlésről.*
- Bizonyosan.
*Egyezik bele, bár nem szaporítja a szót. Naren minden bizonnyal jól képezné az ifjú hölgyet, csakhogy benne cseppet sem bízik annyira, hogy azonnal a szárnyai alá küldje jószívvel, ámbár még mindig tartja, hogy jobb féltheti értéktelen kis életét annál, minthogy beleköpjön levesébe.
A távozó hímet visszafogottan méri fel csupán. A kurtább biccentés hevében ő maga is ejtene rajta még néhány sebet, a matróna szó hallatán pedig a régieket metszené fel. Ámbár ő is feljebbvalónak tartja Vhorossit és nincs is nála illendőbb e titulushoz, túlságosan megszilárdította hatalmát, s csak remélheti, hogy nem kívánja őt magát lejjebb taposni. Bízik benne, de e bizalom a nőstények között mindig másabb, mint ami a szó és érzelem a felszínieknek jelent. Hideg mosolya viszont akaratlan terpeszkedik szét arcán, ahogy felméri, milye kevés összeget is kapott a hím a ruházkodására.
Ujjával unottan hessent felfelé, hogy Maavie egyenesedjen fel, de tekintete - mintha újdonsült szolgája ott sem lenne-, Vhorossira irányul. Immáron saját nyelvükön beszél.*
- Úgy találtam. *Harap bele ajkába, kékeslila íriszeiben önelégült sajátos fény csillan.* - De nem szállásolnám el, míg nem egyezel bele te magad is, Nővérem. *Itt természetesen megmutatkozik a hierarchia, hisz őt nem részesítette e kegyben, már ami Kharasshi idevételét illeti.* - Mégiscsak egy koszos felszíni, aki keveset tud a világról. De óvatosan kell eljárjunk. Míg az a hím minden bizonnyal ismeri a szokásainkat, e lány itt nevelkedett és nem használatos szó e vidéken, hogy… rabszolga. *Illetve tiltott, de ezt a nőstény pontosan tudja.* - Ha jár-kel a városban a kérésünkre, hát azt kell higgye, hogy puszta…. *keresi a szavakat saját nyelvén, hogyan is lehet kifejezni a kifejezhetetlent.* - munkavállaló. Viszont szükségünk van egynehányra. Egynehány egyszerű teremtésre, akit használhatunk és lojális. A fattyú már említette a hímet is. Bízom a képeségeidben, de e világban mégicsak ketten vagyunk. Mivel tartod magad mellett? *Kérdése cseppet sem számonkérő, de egészséges félelem még benne is akar. Viszont terhes kezd lenni, hogy Maavie hallgatja a számára ismeretlen szavakat.*
- Eredj, keresd meg a fattyút és segíts neki a teendőiben. Szólítalak, ha itt végeztünk. *Hangja negédesen szól, még ha a szavak nélkülözik is a kedvességet.*
//Csöbörből vödörbe//
*Maavie szavait forgatja elméjében. Hogy számára ezt jelenti a tisztelet, jelen pillanatban megfelel. Teljességgel elhiszi, hogy jó kezekben van és ez több, mit e röpke ismeretség alatt elérhetett egyáltalán. Végtelenül büszke, hogy mily könnyedén idomít magához egy kóborállatot, de azt is tudja, hogy ez még csak az eleje… könnyedén kezébe haraphat, vagy csalódást okozhat, mikor rossz helyre piszkít. Fenn kell hát tartania a lány által hitt látszatot. Ámbár sosem hitte volna, hogy egy jó szolgáért ennyit kell fáradoznia, a játszma része egy cseppet enyhíti a benne tomboló honvágyat és hiányt. Nincs idő sokat mélázni viszont, Vhorossi a pillanat töredéke alatt veszi uralmába a teret, amit igazán irigyel tőle. Persze idővel felnő hozzá, idővel túl is nőheti, de ambíciói még nem ekkorák, hisz e helyet sem kedvelte meg annyira, hogy sajátjának érezze. A nőstény viszont igen sokat munkálkodik, hogy előkelő helye és… megszólítása legyen.
A féltérdre ereszkedés hevében egyszerre csillan szemeiben valamiféle lefitymálás, miközben kedve támadna felnevetni. Ilyet még ő sem látott, így még legalábbis biztosan. Ezt Maavie nem láthatja, ugyanis reflexből fordítja el tekintetét e méltatlan üdvözlésről.*
- Bizonyosan.
*Egyezik bele, bár nem szaporítja a szót. Naren minden bizonnyal jól képezné az ifjú hölgyet, csakhogy benne cseppet sem bízik annyira, hogy azonnal a szárnyai alá küldje jószívvel, ámbár még mindig tartja, hogy jobb féltheti értéktelen kis életét annál, minthogy beleköpjön levesébe.
A távozó hímet visszafogottan méri fel csupán. A kurtább biccentés hevében ő maga is ejtene rajta még néhány sebet, a matróna szó hallatán pedig a régieket metszené fel. Ámbár ő is feljebbvalónak tartja Vhorossit és nincs is nála illendőbb e titulushoz, túlságosan megszilárdította hatalmát, s csak remélheti, hogy nem kívánja őt magát lejjebb taposni. Bízik benne, de e bizalom a nőstények között mindig másabb, mint ami a szó és érzelem a felszínieknek jelent. Hideg mosolya viszont akaratlan terpeszkedik szét arcán, ahogy felméri, milye kevés összeget is kapott a hím a ruházkodására.
Ujjával unottan hessent felfelé, hogy Maavie egyenesedjen fel, de tekintete - mintha újdonsült szolgája ott sem lenne-, Vhorossira irányul. Immáron saját nyelvükön beszél.*
- Úgy találtam. *Harap bele ajkába, kékeslila íriszeiben önelégült sajátos fény csillan.* - De nem szállásolnám el, míg nem egyezel bele te magad is, Nővérem. *Itt természetesen megmutatkozik a hierarchia, hisz őt nem részesítette e kegyben, már ami Kharasshi idevételét illeti.* - Mégiscsak egy koszos felszíni, aki keveset tud a világról. De óvatosan kell eljárjunk. Míg az a hím minden bizonnyal ismeri a szokásainkat, e lány itt nevelkedett és nem használatos szó e vidéken, hogy… rabszolga. *Illetve tiltott, de ezt a nőstény pontosan tudja.* - Ha jár-kel a városban a kérésünkre, hát azt kell higgye, hogy puszta…. *keresi a szavakat saját nyelvén, hogyan is lehet kifejezni a kifejezhetetlent.* - munkavállaló. Viszont szükségünk van egynehányra. Egynehány egyszerű teremtésre, akit használhatunk és lojális. A fattyú már említette a hímet is. Bízom a képeségeidben, de e világban mégicsak ketten vagyunk. Mivel tartod magad mellett? *Kérdése cseppet sem számonkérő, de egészséges félelem még benne is akar. Viszont terhes kezd lenni, hogy Maavie hallgatja a számára ismeretlen szavakat.*
- Eredj, keresd meg a fattyút és segíts neki a teendőiben. Szólítalak, ha itt végeztünk. *Hangja negédesen szól, még ha a szavak nélkülözik is a kedvességet.*
2844. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-07-11 04:45:21
Üzenet elküldve: 2026-07-11 04:45:21
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 872
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 872
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
//Csöbörből vödörbe//
*Bár megtehetné, hogy valami láthatatlan falat húz maga köré, amely távolt tartja tőle a Dwirinthalenek cizellált csörtéinek kipattogzó parazsát, a lágyan freccsenő, édeskés-kesernyés mérget, melyhez fajtájuknak összetettebb méregzacskói vannak a nyelvek alatt, mint a legmélyebb tárnák üregeiben tanyázó szellemviperáknak.
A szolgálat egy dolog, de ezt a színjátékot nem lesz könnyű lenyelnie. Az egy mondatba varrt dicséret és megalázás, melyben a matróna felemeli a családja nevét, hogy egy pillanattal később azt a szintet nevezze ki lábtörlője helyének. Reakciót vár tőle, ez nem kétséges, ő pedig kénytelen egy kurta biccentéssel elismerni helyét.
Igyekszik nem mutatni, hogy mennyire elevenjébe vág a dolog, de ő csak saját képességeihez mérten tudja elrejteni az érzéseit. Az óhazában nevelkedett nőstények valószínűleg a színlelésén át is pontosan kiérzik a benne csikorgó ellenállást.*
- Igen, matrónám! *veszi át az erszényt. Egy feszes, határozott főhajtás Vhorossi felé, s egy másik, kurtább, mellékesebb a rokonának. Az ember leánnyal nincs dolga, s ekképp is hagyja figyelmen kívül az elköszönésnél. Fordul, s távozik is. Végre. Az ajtó túloldalán egy mély lélegzetvétel löki le a nyomasztó súly nagy részét a mellkasáról. Morzsolgatja a tenyerében az erszényt. Már a súlyából is érzi, hogy ebből aligha vehetne magának valamirevaló ruhákat. Arra viszont elég lenne, hogy tisztességesen berúgjon egy romvárosi italmérés pancsolt szeszéből, és valami mákonnyal szebb hellyé tompítsa maga körül a világot. Nagyon, határtalanul nagyon-nagyon vonzza a gondolat. De mintha Siche csontos, kemény pofonját érezné, belé nyilall a feltétel. Csikordul a híresen konok mélységi akarat, és a függőségek erősödő hangjait hátrébb löki. Így is tépik a húsát, a tudatát éhségük szaggatva szűkölő hangján, de nem adhat nekik tápot. A nővére ultimátuma szerencsére kiváló korbács erre.
Elindul kifelé ebből az átkozott házból. Érzi magán a béklyókat, melyekben idehozták, s melyek bár lekerültek róla, a dolgok alakulása az anyag szorításánál sokkal keményebb bilincset rakott rá.
A temető felé veszi az irányt. A sírkert felé eső utolsó utcácskában álló házikóhoz, melyet otthonnak csúfolni is szégyenteljes volna, mégis túl sok emlék szorult a falai közé. Ezért is kerülte inkább az elmúlt időben, s vackolta be magát elhagyatott épületekbe, sikátorok tövébe, kapualjak kiszögelléseibe.
Van neki ruhája. De egy olyan alaknak, akivé lett a közelmúltban, nem kell tisztességes gúnya, és nem is piszkálta semmi szándék abba az irányba. Most viszont muszáj lesz rendbe szednie magát. Talán pihenni is valamennyit. Bár azt kétli, hogy a gondolatai a közelébe engednék a jótét álmokat. Egy biztos: nem lesz kis munka összeszedni magát, de nem maradt választása. És talán másképp nem is működne.*
//Csöbörből vödörbe//
*Bár megtehetné, hogy valami láthatatlan falat húz maga köré, amely távolt tartja tőle a Dwirinthalenek cizellált csörtéinek kipattogzó parazsát, a lágyan freccsenő, édeskés-kesernyés mérget, melyhez fajtájuknak összetettebb méregzacskói vannak a nyelvek alatt, mint a legmélyebb tárnák üregeiben tanyázó szellemviperáknak.
A szolgálat egy dolog, de ezt a színjátékot nem lesz könnyű lenyelnie. Az egy mondatba varrt dicséret és megalázás, melyben a matróna felemeli a családja nevét, hogy egy pillanattal később azt a szintet nevezze ki lábtörlője helyének. Reakciót vár tőle, ez nem kétséges, ő pedig kénytelen egy kurta biccentéssel elismerni helyét.
Igyekszik nem mutatni, hogy mennyire elevenjébe vág a dolog, de ő csak saját képességeihez mérten tudja elrejteni az érzéseit. Az óhazában nevelkedett nőstények valószínűleg a színlelésén át is pontosan kiérzik a benne csikorgó ellenállást.*
- Igen, matrónám! *veszi át az erszényt. Egy feszes, határozott főhajtás Vhorossi felé, s egy másik, kurtább, mellékesebb a rokonának. Az ember leánnyal nincs dolga, s ekképp is hagyja figyelmen kívül az elköszönésnél. Fordul, s távozik is. Végre. Az ajtó túloldalán egy mély lélegzetvétel löki le a nyomasztó súly nagy részét a mellkasáról. Morzsolgatja a tenyerében az erszényt. Már a súlyából is érzi, hogy ebből aligha vehetne magának valamirevaló ruhákat. Arra viszont elég lenne, hogy tisztességesen berúgjon egy romvárosi italmérés pancsolt szeszéből, és valami mákonnyal szebb hellyé tompítsa maga körül a világot. Nagyon, határtalanul nagyon-nagyon vonzza a gondolat. De mintha Siche csontos, kemény pofonját érezné, belé nyilall a feltétel. Csikordul a híresen konok mélységi akarat, és a függőségek erősödő hangjait hátrébb löki. Így is tépik a húsát, a tudatát éhségük szaggatva szűkölő hangján, de nem adhat nekik tápot. A nővére ultimátuma szerencsére kiváló korbács erre.
Elindul kifelé ebből az átkozott házból. Érzi magán a béklyókat, melyekben idehozták, s melyek bár lekerültek róla, a dolgok alakulása az anyag szorításánál sokkal keményebb bilincset rakott rá.
A temető felé veszi az irányt. A sírkert felé eső utolsó utcácskában álló házikóhoz, melyet otthonnak csúfolni is szégyenteljes volna, mégis túl sok emlék szorult a falai közé. Ezért is kerülte inkább az elmúlt időben, s vackolta be magát elhagyatott épületekbe, sikátorok tövébe, kapualjak kiszögelléseibe.
Van neki ruhája. De egy olyan alaknak, akivé lett a közelmúltban, nem kell tisztességes gúnya, és nem is piszkálta semmi szándék abba az irányba. Most viszont muszáj lesz rendbe szednie magát. Talán pihenni is valamennyit. Bár azt kétli, hogy a gondolatai a közelébe engednék a jótét álmokat. Egy biztos: nem lesz kis munka összeszedni magát, de nem maradt választása. És talán másképp nem is működne.*
2843. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-07-06 16:38:22
Üzenet elküldve: 2026-07-06 16:38:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
//Csöbörből vödörbe//
*A lépések, a térdhajlás, a szemkontaktus... A hevenyészett köszöntés ugyan alázatos, de látszik, hogy a szolgálóleány csínján van a tapasztalatnak. Ha az övé lenne, bizonyosan tenyerével illetné a fiatal arcot, így azonban csak szemöldöke rándul haloványan, ahogy tekintete visszavándorol Elireyára.*
-Ez szörnyű. *Jelenti ki szárazon. Noha szavait nem Maavie felé intézi, továbbra is közös nyelven beszél, így szavai így kellemesen sajátos akcentussal bírnak.*
-Javaslom, hogy küld el Narenhez. A fattyú bizton megfelelő oktatásban részesíti majd.
*Ha csak sejtené, Kharasshi mennyire idegenül érzi magát e helyen, s hogy mennyire elkívánkozna e miliőből, elégedettség töltené el. Ahogy a hűséges félvér szolgáló esetében is, úgy Kharasshi pórázát is szeretné oly közel tartani, amennyire csak lehet. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy ne kényelmesedjen túlzottan el.*
-Kharasshi neves család sarja. Megtisztelő számára, hogy a Dwirinthalen családot szolgálhatja. *Továbbra is Elireyához beszél, arcát mégis félig oldalra fordítja, mintha a hímet instruálná. Végül tényleg megfordul, hogy ezúttal valóban a harcedzett fajtársat vegye kereszttüzébe a szürkéslila írisz. Egy rövid ideig elidőzik a sokat próbált bőrfelületen, mielőtt szólásra nyitná ajkait.*
-Menj, szerezz valami illő öltözetet. Itt aligha lelsz hasonlót. Napnyugtakor pedig várj rám a Piactéren. *Nem teketóriázik sokat. Öltözékének egy rejtett zugából selyemerszényt halászik elő, hogy Kharasshi D'Rake felé nyújtson belőle 40 aranynak megfelelő érmét.
Egy "illő öltözékhez" nem elég, de egy rongyot talán szerezhet belőle.
Nem tart tőle, hogy a hím esetleg meglép. Az alku, mi őhozzá csatolja hűségét, messzebbre mutat bármekkora távolságnál. Kezdi úgy érezni, hogy akarva-akaratlanul, de Agaree-Siche roppant kényelmes pozícióba terelte őt. Az elején voltak aggályai, hisz sosem bízna ennyire vakon egy matrónában, de Kharasshi habitusa rácáfolni látszik óvatosságára. Simogatja önbecsülését a megszelídített vadállat, ki úgy követi a házban, mintha valóban gúzsba lenne kötve oly vehemens akarata.*
-Vártad, hogy szót válthassunk. *Durzsuolja saját nyelvükön, miközben ismét Elireya fordul.*
-Tartogatsz valamit, kedves nővérem? *Arcára hűvös mosolyt varázsol, ám tekintete nem nevet ajkaival. Noha bízik rokonában, egy egyszerű szemrebbenés elég hozzá, hogy elméjébe kétely költözzön.*
//Csöbörből vödörbe//
*A lépések, a térdhajlás, a szemkontaktus... A hevenyészett köszöntés ugyan alázatos, de látszik, hogy a szolgálóleány csínján van a tapasztalatnak. Ha az övé lenne, bizonyosan tenyerével illetné a fiatal arcot, így azonban csak szemöldöke rándul haloványan, ahogy tekintete visszavándorol Elireyára.*
-Ez szörnyű. *Jelenti ki szárazon. Noha szavait nem Maavie felé intézi, továbbra is közös nyelven beszél, így szavai így kellemesen sajátos akcentussal bírnak.*
-Javaslom, hogy küld el Narenhez. A fattyú bizton megfelelő oktatásban részesíti majd.
*Ha csak sejtené, Kharasshi mennyire idegenül érzi magát e helyen, s hogy mennyire elkívánkozna e miliőből, elégedettség töltené el. Ahogy a hűséges félvér szolgáló esetében is, úgy Kharasshi pórázát is szeretné oly közel tartani, amennyire csak lehet. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy ne kényelmesedjen túlzottan el.*
-Kharasshi neves család sarja. Megtisztelő számára, hogy a Dwirinthalen családot szolgálhatja. *Továbbra is Elireyához beszél, arcát mégis félig oldalra fordítja, mintha a hímet instruálná. Végül tényleg megfordul, hogy ezúttal valóban a harcedzett fajtársat vegye kereszttüzébe a szürkéslila írisz. Egy rövid ideig elidőzik a sokat próbált bőrfelületen, mielőtt szólásra nyitná ajkait.*
-Menj, szerezz valami illő öltözetet. Itt aligha lelsz hasonlót. Napnyugtakor pedig várj rám a Piactéren. *Nem teketóriázik sokat. Öltözékének egy rejtett zugából selyemerszényt halászik elő, hogy Kharasshi D'Rake felé nyújtson belőle 40 aranynak megfelelő érmét.
Egy "illő öltözékhez" nem elég, de egy rongyot talán szerezhet belőle.Nem tart tőle, hogy a hím esetleg meglép. Az alku, mi őhozzá csatolja hűségét, messzebbre mutat bármekkora távolságnál. Kezdi úgy érezni, hogy akarva-akaratlanul, de Agaree-Siche roppant kényelmes pozícióba terelte őt. Az elején voltak aggályai, hisz sosem bízna ennyire vakon egy matrónában, de Kharasshi habitusa rácáfolni látszik óvatosságára. Simogatja önbecsülését a megszelídített vadállat, ki úgy követi a házban, mintha valóban gúzsba lenne kötve oly vehemens akarata.*
-Vártad, hogy szót válthassunk. *Durzsuolja saját nyelvükön, miközben ismét Elireya fordul.*
-Tartogatsz valamit, kedves nővérem? *Arcára hűvös mosolyt varázsol, ám tekintete nem nevet ajkaival. Noha bízik rokonában, egy egyszerű szemrebbenés elég hozzá, hogy elméjébe kétely költözzön.*
2842. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-06-25 04:53:54
Üzenet elküldve: 2026-06-25 04:53:54
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
*Nincs megállás, menni-menni, mindig csak menni. Kíváncsi lenne, hogy hol van az a pont amikor az ember teste vagy lelke azt mondja, hogy állj, ennyi volt, ne tovább! A századik feladatnál? A tizedik, kegyetlen veréstől törött csontnál? Az ezredik megalázó szó után?
Hol tart most ezekben, ha össze akarná számolni?
A seprűt csak a falnak támasztja, a szilánkokat és csörmőt a szemetesvödörbe önti a lapátról. A hüvelykujján otrombáskodó kötés miatt kezét most ügyetlennek érzi; de nem áll meg újrakötni vagy kimosni azt, hiszen feladata van, mása sincs, csak feladata. Visszaveszi a seprűt, és már kotor is a földszinti szobák felé, ahol a vendégszobáknak nevezett (csúfolt) helyiségek vannak.
A legkisebb, melyet Elireya Úrnő utasítása szerint rendbe kell szednie, valójában szinte csak egy cella: szélességét és hosszúságát egy kézen megszámolható lépésekben le lehetne mérni, berendezése ennek megfelelően meglehetősen.. nos.. szerény. Egy keskeny, priccs-szerű ágy a hosszabbik fal mentén -nem túl vastagra tömött szalmászsákkal és valami lapos párnával- szinte ki is tölti az egészet, a jelképes méretű asztalt jóformán teljes egészében elfoglalja a mosdótál. Legalább a kerek ülőkéjű, háromlábú szék pont elfér, ha az asztal alá tolják. A padlóra terített kopott szőnyeg, és az ablakok előtt lógó, molyrágtának tűnő sötétítőfüggönyök vért izzadva próbálják otthonossá tenni a szobát, meglehetősen kétes sikerrel.
A seprűvel rutinos és gyors mozdulatokkal kapja le a pókhálókat a sarkokból és a plafon alól, majd tempós, de alapos mozdulatokkal felseper. Mikor mellette jár, az ablakot résnyire nyitja, hogy a szoba levegője felfrissüljön kissé. A takarítás után egy jókora kancsóval friss vizet hoz, és a kancsót a mosdótálba rakja; tiszta párnahajat és lepedőt kerít, hogy az ágyat kívánatosabbá tegye velük. Az előkészületek záróakkordjaként tiszta vízzel felmossa a padlót ott, ahol azt nem fedi a szőnyeg.
Mikor mindezzel végez, még töprengve nézi a szobát a küszöbön állva. Nem azon töpreng, hogy elfelejtett-e valamit; hanem azon, hogy kicsoda lehet a leány aki Elireya Úrnőt kereste, és miért adnak neki szobát a kúriában..? És miért pont.. ezt? Ezek arra utalnak, hogy a felszíni valamiféle jelentőséggel bír, de nem túlságosan naggyal, hiszen akkor egy nagyobb, jobban rendberakott szobát kapott volna szállásul. Egyáltalán – meddig marad? Gondoskodnia kell-e a vacsorájáról, reggelijéről? Milyen egyéb igényét kell lesnie, ha kell egyáltalán?
Megdörgöli a homlokát, majd vállat von. Majd megtud mindent időben. Talán. Vagy nem. Összeszedi a takarítóeszközöket, és gyors, puha léptekkel visszaiszkol a konyha irányába, hogy elpakolja azokat. Úrnői hangját a könyvtárszoba felől hallja, ami azt jelenti, hogy a konyha most pár percig a béke és biztonság apró buborékja lesz a számára.*
*Nincs megállás, menni-menni, mindig csak menni. Kíváncsi lenne, hogy hol van az a pont amikor az ember teste vagy lelke azt mondja, hogy állj, ennyi volt, ne tovább! A századik feladatnál? A tizedik, kegyetlen veréstől törött csontnál? Az ezredik megalázó szó után?
Hol tart most ezekben, ha össze akarná számolni?
A seprűt csak a falnak támasztja, a szilánkokat és csörmőt a szemetesvödörbe önti a lapátról. A hüvelykujján otrombáskodó kötés miatt kezét most ügyetlennek érzi; de nem áll meg újrakötni vagy kimosni azt, hiszen feladata van, mása sincs, csak feladata. Visszaveszi a seprűt, és már kotor is a földszinti szobák felé, ahol a vendégszobáknak nevezett (csúfolt) helyiségek vannak.
A legkisebb, melyet Elireya Úrnő utasítása szerint rendbe kell szednie, valójában szinte csak egy cella: szélességét és hosszúságát egy kézen megszámolható lépésekben le lehetne mérni, berendezése ennek megfelelően meglehetősen.. nos.. szerény. Egy keskeny, priccs-szerű ágy a hosszabbik fal mentén -nem túl vastagra tömött szalmászsákkal és valami lapos párnával- szinte ki is tölti az egészet, a jelképes méretű asztalt jóformán teljes egészében elfoglalja a mosdótál. Legalább a kerek ülőkéjű, háromlábú szék pont elfér, ha az asztal alá tolják. A padlóra terített kopott szőnyeg, és az ablakok előtt lógó, molyrágtának tűnő sötétítőfüggönyök vért izzadva próbálják otthonossá tenni a szobát, meglehetősen kétes sikerrel.
A seprűvel rutinos és gyors mozdulatokkal kapja le a pókhálókat a sarkokból és a plafon alól, majd tempós, de alapos mozdulatokkal felseper. Mikor mellette jár, az ablakot résnyire nyitja, hogy a szoba levegője felfrissüljön kissé. A takarítás után egy jókora kancsóval friss vizet hoz, és a kancsót a mosdótálba rakja; tiszta párnahajat és lepedőt kerít, hogy az ágyat kívánatosabbá tegye velük. Az előkészületek záróakkordjaként tiszta vízzel felmossa a padlót ott, ahol azt nem fedi a szőnyeg.
Mikor mindezzel végez, még töprengve nézi a szobát a küszöbön állva. Nem azon töpreng, hogy elfelejtett-e valamit; hanem azon, hogy kicsoda lehet a leány aki Elireya Úrnőt kereste, és miért adnak neki szobát a kúriában..? És miért pont.. ezt? Ezek arra utalnak, hogy a felszíni valamiféle jelentőséggel bír, de nem túlságosan naggyal, hiszen akkor egy nagyobb, jobban rendberakott szobát kapott volna szállásul. Egyáltalán – meddig marad? Gondoskodnia kell-e a vacsorájáról, reggelijéről? Milyen egyéb igényét kell lesnie, ha kell egyáltalán?
Megdörgöli a homlokát, majd vállat von. Majd megtud mindent időben. Talán. Vagy nem. Összeszedi a takarítóeszközöket, és gyors, puha léptekkel visszaiszkol a konyha irányába, hogy elpakolja azokat. Úrnői hangját a könyvtárszoba felől hallja, ami azt jelenti, hogy a konyha most pár percig a béke és biztonság apró buborékja lesz a számára.*
2841. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-06-24 21:08:34
Üzenet elküldve: 2026-06-24 21:08:34
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 166
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 166
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
//Csöbörből vödörbe//
*Elireya minden szavát úgy issza, mintha most hallana először az élet bölcsességeiről. Pedig, ugyanilyen érdeklődéssel hallgatta azt is, amit Yvon mesélt neki a világról, mégis azt érzi, hogy ez a helyzet teljesen más. Nem tudná ugyan megfogalmazni az érzéseit, de a fiúra inkább barátként tekint, míg Elireyát a tanítójának tekinti. Valakinek, akinek a szavai mögötti igazságot soha, egy pillanatra sem kell megkérdőjeleznie. Talán pontosan ezt jelenti számára a tisztelet is, de az elhangzó kérdésre nem tud ilyen szépen megfogalmazott választ adni. Néhány zavart pillantás csupán az első reakciója.*
- Hát… Nekem azt, hogy hihetek neked és tanulhatok tőled, mert tudom, hogy vigyázni fogsz rám, és nem akarsz rosszat nekem. *A megfogalmazás minden bizonnyal rosszul sikerül, mert amit mond, inkább hangzik egyfajta elvárásnak a részéről, mint gesztusnak, de szerencséjére az érkező páros egyelőre megmenti őt a további kínos pillanatoktól.
Egészen hirtelen fordul hátra, ahogy meghallja az előtte álló sötételf nevét a háta mögül. Ösztönösen nézne végig mindkettejükön, amikor azonban az elméjébe villan Elireya korábbi intelme arról, hogy rosszat sejtethet azzal, ha túl sokáig, túl feltűnően néz másokra. Rögtön le is süti a tekintetét, és igyekszik csupán diszkréten megnézni magának a számára még ismeretlen mélységi férfit és nőt. Még azt is érzi, hogy neki most illik csendben maradnia, nem szakítja hát meg a két nő társalgását. Egy valami biztos, ha tudja, mit kell tennie, akkor Maavie gyorsan tanul. Ha tudja…
Mikor Elireya arra kéri őt, hogy hajoljon meg „Vhorossi úrnő” előtt, nem azért tétovázik, mert nem akarja megtenni, hanem mert fogalma sincs, hogyan szokták ezt csinálni. Azt azonban tudja, hogy nem hozhat szégyent arra, aki a házba fogadta őt, ezért igyekszik erőteljesen kutatni az emlékei között bármi után, ami segíthet abban, hogy mitévő legyen most. Egy rövid mese jut hirtelen eszébe, amit még az édesanyjától hallott, mielőtt szegény meghalt volna a börtönben. Ő akkor még nagyon kicsi volt, kész csoda, hogy egyáltalán emlékszik rá, de most mégis pontosan bevillan neki a történet, ahogy a lovag tiszteletteljesen meghajol királya előtt. Minden egybevág… Úrnő, tisztelet, meghajlás.
Bizonytalanul előre lép hát egyet, és csupán egy rövid pillanatig emeli kékjeit Vhorossi arca felé, majd, mintha nem most csinálná először, egészen hihetően ereszkedik fél térdre és hajtja le tekintetét a padló felé.*
- Szép napot, Vhorossi úrnő! *Azt is megjegyezte, hogy a kérés Elireya részéről csak Vhorossi üdvözlésére irányult, neki pedig pontosan azt kell tennie, ahogy ő látja jónak, így a Kharasshi nevű férfihez, akinek hiányos öltözete és egész megjelenése semmit nem mozgat meg benne, egy szót sem szól.*
//Csöbörből vödörbe//
*Elireya minden szavát úgy issza, mintha most hallana először az élet bölcsességeiről. Pedig, ugyanilyen érdeklődéssel hallgatta azt is, amit Yvon mesélt neki a világról, mégis azt érzi, hogy ez a helyzet teljesen más. Nem tudná ugyan megfogalmazni az érzéseit, de a fiúra inkább barátként tekint, míg Elireyát a tanítójának tekinti. Valakinek, akinek a szavai mögötti igazságot soha, egy pillanatra sem kell megkérdőjeleznie. Talán pontosan ezt jelenti számára a tisztelet is, de az elhangzó kérdésre nem tud ilyen szépen megfogalmazott választ adni. Néhány zavart pillantás csupán az első reakciója.*
- Hát… Nekem azt, hogy hihetek neked és tanulhatok tőled, mert tudom, hogy vigyázni fogsz rám, és nem akarsz rosszat nekem. *A megfogalmazás minden bizonnyal rosszul sikerül, mert amit mond, inkább hangzik egyfajta elvárásnak a részéről, mint gesztusnak, de szerencséjére az érkező páros egyelőre megmenti őt a további kínos pillanatoktól.
Egészen hirtelen fordul hátra, ahogy meghallja az előtte álló sötételf nevét a háta mögül. Ösztönösen nézne végig mindkettejükön, amikor azonban az elméjébe villan Elireya korábbi intelme arról, hogy rosszat sejtethet azzal, ha túl sokáig, túl feltűnően néz másokra. Rögtön le is süti a tekintetét, és igyekszik csupán diszkréten megnézni magának a számára még ismeretlen mélységi férfit és nőt. Még azt is érzi, hogy neki most illik csendben maradnia, nem szakítja hát meg a két nő társalgását. Egy valami biztos, ha tudja, mit kell tennie, akkor Maavie gyorsan tanul. Ha tudja…
Mikor Elireya arra kéri őt, hogy hajoljon meg „Vhorossi úrnő” előtt, nem azért tétovázik, mert nem akarja megtenni, hanem mert fogalma sincs, hogyan szokták ezt csinálni. Azt azonban tudja, hogy nem hozhat szégyent arra, aki a házba fogadta őt, ezért igyekszik erőteljesen kutatni az emlékei között bármi után, ami segíthet abban, hogy mitévő legyen most. Egy rövid mese jut hirtelen eszébe, amit még az édesanyjától hallott, mielőtt szegény meghalt volna a börtönben. Ő akkor még nagyon kicsi volt, kész csoda, hogy egyáltalán emlékszik rá, de most mégis pontosan bevillan neki a történet, ahogy a lovag tiszteletteljesen meghajol királya előtt. Minden egybevág… Úrnő, tisztelet, meghajlás.
Bizonytalanul előre lép hát egyet, és csupán egy rövid pillanatig emeli kékjeit Vhorossi arca felé, majd, mintha nem most csinálná először, egészen hihetően ereszkedik fél térdre és hajtja le tekintetét a padló felé.*
- Szép napot, Vhorossi úrnő! *Azt is megjegyezte, hogy a kérés Elireya részéről csak Vhorossi üdvözlésére irányult, neki pedig pontosan azt kell tennie, ahogy ő látja jónak, így a Kharasshi nevű férfihez, akinek hiányos öltözete és egész megjelenése semmit nem mozgat meg benne, egy szót sem szól.*
2840. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-06-24 18:30:32
Üzenet elküldve: 2026-06-24 18:30:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
//Csöbörből vödörbe//
*Megvonja érintését az arra váró kutyától. Élvezi az űrt, amit ujjai lenyomatának hiánya okoz, de meg sem rezzen ajka, ami elégedett mosolyra kívánna húzódni, ahogy észleli, hogy máris a földet fixírozza a bűnbánó leány. Remegve fut fel az érzés gyomrából a torkáig, hogy mennyire nagy kedve volna azon nyomban büntetni, s a lesütött lélektükrökben meglátni némi félelmet. Nem ragadtathatja el magát, hosszú és élvezetes játékot akar, nem pillanatnyi kielégülést. Fitos orrán fut ki a levegő, majd nyelve hegye érinti száradásnak indult ajkát, hagyja elmélyülni egy nüansznyi időre a csendet. Hadd fortyogjon fel a szolgában legalább addig, hogy a tetteinek következménye lehet, s mindent elronthat egyetlen ballépéssel. Mindent, amire annyira vágyik.*
- Persze, hogy ezt mondták. Nyerészkedni akarnak. Oly sokan fognak még félrevezetni. *Enyhe fintort követően ingatja meg fejét, aztán óvónak mímelt mosolya szétterpeszkedik ábrázatán.*
- De jó helyen vagy. Ha te nem látod át, majd én átlátom helyetted. Aztán neked is menni fog. *Búgja a valótlant. Maavie a világon semmit sem fog jól látni azon kívül, hogy kinek kell térdre ereszkednie. Az ígéret utáni kérdés nem éri váratlanul. Okítani kell majd, nem is keveset, de már így is épp elég magocskát ültetett ma el, nem tartaná bölcsnek, hogy túlcsordítsa az egyszerű kis elmét.*
- Tisztelettel és alázattal. Tisztelet. Mit jelent neked ez a szó, leány? *Állát kissé feljebb szegi. Tudnia kell, hogy egyáltalán honnan szükséges indulni, mert hiába vár el valamit, ami nem csak a készségtárból hiányzik, hanem a fogalma sem tiszta.
Sok idő nem marad viszont a válaszra, vére jelenik meg másodmagával. Kimérten fordul irányába, de vonásain a mai napon először munkálkodik az őszinteség. Ámbár nem örül neki, hogy idő előtt kell bemutassa szerzeményét, annak módfelett, hogy elé hozza az övét. Még ha puszta véletlennek is tűnik a tallálkozó. Szórakoztatja, hogy milyen irányt vett ez a nap. *
- Vhorossi, nővérem. *Negédesen csendül a hang.* - Vártam, hogy szót válthassunk. *Figyelmét csak akkor pazarolja a már Narentől némileg megismert mélységire, mikor amaz bemutatásra kerül. Arcizmai nem mozdulnak, csupán kékeslila íriszei vándorolnak végig a félig pőre testen, de nem díjnyertes telivért hoztak elé, így nem járatja rajta hosszasan pillantását. „Családunk kardja”. Már-már sértő e kijelentés, miközben Elireya legkedvesebb kardja mentette meg vére életét nemrégiben. De jól tudja, mily rettentően szükséges egy efféle… szolgálat. Főleg annak, ki nem tudhat jelenleg egyet sem sajátnak. Sértettség helyett hát önelégültséget érez. Valamije előbb volt, mint annak, aki idáig vezette. Természetesen ez már csupán a belénevelt gőg, valójában Vhorossi a szemében még mindig az egyetlen, kire hajlandó felnézni és nem próbálkozni azzal, hogy aláássa.*
- Bízom benne, hogy jól szolgál majd. *Csupán valamiféle formalitás, hogy kimondja-e szavakat, nem is igyekszik érzelmet beleerőltetni. Tovasiklik pillantása Maavie felé.*
- Maavie. *Ha családnevet említett is a másik, hát nem dereng, miért is derengene valami, ami nem jelent semmit?* - A családunknál kíván dolgozni. *Visszatér a nőstény lélektükreihez, s őszintén reméli, hogy annak villanásából érti, hogy több is van annál, mint amit most elárul, de nem kívánja mások előtt kiteríteni.* - Ráróttam egy feladatot, amit teljesített, bizonyítva rátermettségét. Csiszolatlan, de úgy vélem… megfelelő ~rabszolga~ munkaerő válhat belőle. Maavie. *Fordul most felé.* - Vhorossi úrnő előtt illenék meghajolnod.
A hozzászólás írója (Elireya Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.06.24 18:36:51
//Csöbörből vödörbe//
*Megvonja érintését az arra váró kutyától. Élvezi az űrt, amit ujjai lenyomatának hiánya okoz, de meg sem rezzen ajka, ami elégedett mosolyra kívánna húzódni, ahogy észleli, hogy máris a földet fixírozza a bűnbánó leány. Remegve fut fel az érzés gyomrából a torkáig, hogy mennyire nagy kedve volna azon nyomban büntetni, s a lesütött lélektükrökben meglátni némi félelmet. Nem ragadtathatja el magát, hosszú és élvezetes játékot akar, nem pillanatnyi kielégülést. Fitos orrán fut ki a levegő, majd nyelve hegye érinti száradásnak indult ajkát, hagyja elmélyülni egy nüansznyi időre a csendet. Hadd fortyogjon fel a szolgában legalább addig, hogy a tetteinek következménye lehet, s mindent elronthat egyetlen ballépéssel. Mindent, amire annyira vágyik.*
- Persze, hogy ezt mondták. Nyerészkedni akarnak. Oly sokan fognak még félrevezetni. *Enyhe fintort követően ingatja meg fejét, aztán óvónak mímelt mosolya szétterpeszkedik ábrázatán.*
- De jó helyen vagy. Ha te nem látod át, majd én átlátom helyetted. Aztán neked is menni fog. *Búgja a valótlant. Maavie a világon semmit sem fog jól látni azon kívül, hogy kinek kell térdre ereszkednie. Az ígéret utáni kérdés nem éri váratlanul. Okítani kell majd, nem is keveset, de már így is épp elég magocskát ültetett ma el, nem tartaná bölcsnek, hogy túlcsordítsa az egyszerű kis elmét.*
- Tisztelettel és alázattal. Tisztelet. Mit jelent neked ez a szó, leány? *Állát kissé feljebb szegi. Tudnia kell, hogy egyáltalán honnan szükséges indulni, mert hiába vár el valamit, ami nem csak a készségtárból hiányzik, hanem a fogalma sem tiszta.
Sok idő nem marad viszont a válaszra, vére jelenik meg másodmagával. Kimérten fordul irányába, de vonásain a mai napon először munkálkodik az őszinteség. Ámbár nem örül neki, hogy idő előtt kell bemutassa szerzeményét, annak módfelett, hogy elé hozza az övét. Még ha puszta véletlennek is tűnik a tallálkozó. Szórakoztatja, hogy milyen irányt vett ez a nap. *
- Vhorossi, nővérem. *Negédesen csendül a hang.* - Vártam, hogy szót válthassunk. *Figyelmét csak akkor pazarolja a már Narentől némileg megismert mélységire, mikor amaz bemutatásra kerül. Arcizmai nem mozdulnak, csupán kékeslila íriszei vándorolnak végig a félig pőre testen, de nem díjnyertes telivért hoztak elé, így nem járatja rajta hosszasan pillantását. „Családunk kardja”. Már-már sértő e kijelentés, miközben Elireya legkedvesebb kardja mentette meg vére életét nemrégiben. De jól tudja, mily rettentően szükséges egy efféle… szolgálat. Főleg annak, ki nem tudhat jelenleg egyet sem sajátnak. Sértettség helyett hát önelégültséget érez. Valamije előbb volt, mint annak, aki idáig vezette. Természetesen ez már csupán a belénevelt gőg, valójában Vhorossi a szemében még mindig az egyetlen, kire hajlandó felnézni és nem próbálkozni azzal, hogy aláássa.*
- Bízom benne, hogy jól szolgál majd. *Csupán valamiféle formalitás, hogy kimondja-e szavakat, nem is igyekszik érzelmet beleerőltetni. Tovasiklik pillantása Maavie felé.*
- Maavie. *Ha családnevet említett is a másik, hát nem dereng, miért is derengene valami, ami nem jelent semmit?* - A családunknál kíván dolgozni. *Visszatér a nőstény lélektükreihez, s őszintén reméli, hogy annak villanásából érti, hogy több is van annál, mint amit most elárul, de nem kívánja mások előtt kiteríteni.* - Ráróttam egy feladatot, amit teljesített, bizonyítva rátermettségét. Csiszolatlan, de úgy vélem… megfelelő ~rabszolga~ munkaerő válhat belőle. Maavie. *Fordul most felé.* - Vhorossi úrnő előtt illenék meghajolnod.
A hozzászólás írója (Elireya Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.06.24 18:36:51
2839. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-06-24 09:23:33
Üzenet elküldve: 2026-06-24 09:23:33
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 409
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 409
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Nyílt//
* Kezének méretéről tényleg nem az jöhet le, hogy annyi erő szorulna belé, és igaza is van. A csatabárd súlya alatt a gravitáció egyértelműen több erőt hoz ki belőle, mint ő. Nem véletlenül nem használja. *
- Megtorpansz tőle, az már biztos.
* Valóban a sors fintora lehet, hogy a két „mestert” összehozta a sors és most ők is összemérik az erejüket. Kíváncsi mi lehet azzal a lánnyal, rég látta. Reméli nem valami szarba tenyerelt és a nagyravágyásai közben ellenfélre akadt. Pedig figyelmeztette, hogy mindig van nagyobb hal a tengerben. Vagy legalábbis azt hiszi, hogy tett hasonló megjegyzést. Bár nem hibáztatná annyira, a félvér sem ért a szép szóból. Mondjuk, neki megvan a kellő ereje, amivel alátámassza a makacs oldalát. *
- Sose értettem. Bár való igaz, ha sokáig hordod, a tested olyannyira megerősödhet, hogy néhány év múlva fel se tűnik, hogy rajtad van. Szerintem engem összenyomna.
* Jegyzi meg érdeklődve, mert hát fogalma sincs arról, hogy mennyit nyom a páncél, de nem is szeretné megtapasztalni. A buzogány említésére viszont felemeli a szemöldökét. Nem éppen egy hétköznapi fegyvert, és emiatt sokan meg is bánják figyelmetlenségüket. *
- És miért nem azt használod, ha az jobban kézre illik? Nem tagadom, valóban több tekintélyt hoz egy ilyen mesterkard, ám csatában jobb olyat forgatni, ami sokkal természetesebben megy.
* Kis párbajuk a végéhez közeledik. A fattyút hamar utoléri a fáradtság és ha ez nem is akadályozza meg abban, hogy kivédje Nixomia utolsó találatát, ha tovább folytatódna ez a küzdelem, minden bizonnyal hamarabb esne el, minthogy nyerjen. Szerencsére nem érkezik több támadás, és nem is látja folytatási szándékát a másiknak, így a kardját egy pillanatra a földbe szúrja, hogy azon megtámaszkodhasson. *
- Azért ne írd le magad ilyen gyorsan.
* Feleli, egyre fokozódó lélegzetvételek között. *
- A körülményeket nézve, ha egy kicsit tovább húzzuk az időt, biztos kifulladtam volna.
* Az eddigi viselkedése után nem lepi meg annyira a másik vendégszeretete. Sőt, most valahogy kellemesen is érinti. Semmi pénzért nem utasítaná vissza, főleg mert a pegazusba úgy tűnik nem tud visszamenni. *
- Megtisztelő. Nem voltam a város azon részén, mióta kifüstöltük az ottani bűnözőket. Kíváncsi vagyok mennyire változott meg a hely.
* Feleli, majd követi a másikat. *
* Kezének méretéről tényleg nem az jöhet le, hogy annyi erő szorulna belé, és igaza is van. A csatabárd súlya alatt a gravitáció egyértelműen több erőt hoz ki belőle, mint ő. Nem véletlenül nem használja. *
- Megtorpansz tőle, az már biztos.
* Valóban a sors fintora lehet, hogy a két „mestert” összehozta a sors és most ők is összemérik az erejüket. Kíváncsi mi lehet azzal a lánnyal, rég látta. Reméli nem valami szarba tenyerelt és a nagyravágyásai közben ellenfélre akadt. Pedig figyelmeztette, hogy mindig van nagyobb hal a tengerben. Vagy legalábbis azt hiszi, hogy tett hasonló megjegyzést. Bár nem hibáztatná annyira, a félvér sem ért a szép szóból. Mondjuk, neki megvan a kellő ereje, amivel alátámassza a makacs oldalát. *
- Sose értettem. Bár való igaz, ha sokáig hordod, a tested olyannyira megerősödhet, hogy néhány év múlva fel se tűnik, hogy rajtad van. Szerintem engem összenyomna.
* Jegyzi meg érdeklődve, mert hát fogalma sincs arról, hogy mennyit nyom a páncél, de nem is szeretné megtapasztalni. A buzogány említésére viszont felemeli a szemöldökét. Nem éppen egy hétköznapi fegyvert, és emiatt sokan meg is bánják figyelmetlenségüket. *
- És miért nem azt használod, ha az jobban kézre illik? Nem tagadom, valóban több tekintélyt hoz egy ilyen mesterkard, ám csatában jobb olyat forgatni, ami sokkal természetesebben megy.
* Kis párbajuk a végéhez közeledik. A fattyút hamar utoléri a fáradtság és ha ez nem is akadályozza meg abban, hogy kivédje Nixomia utolsó találatát, ha tovább folytatódna ez a küzdelem, minden bizonnyal hamarabb esne el, minthogy nyerjen. Szerencsére nem érkezik több támadás, és nem is látja folytatási szándékát a másiknak, így a kardját egy pillanatra a földbe szúrja, hogy azon megtámaszkodhasson. *
- Azért ne írd le magad ilyen gyorsan.
* Feleli, egyre fokozódó lélegzetvételek között. *
- A körülményeket nézve, ha egy kicsit tovább húzzuk az időt, biztos kifulladtam volna.
* Az eddigi viselkedése után nem lepi meg annyira a másik vendégszeretete. Sőt, most valahogy kellemesen is érinti. Semmi pénzért nem utasítaná vissza, főleg mert a pegazusba úgy tűnik nem tud visszamenni. *
- Megtisztelő. Nem voltam a város azon részén, mióta kifüstöltük az ottani bűnözőket. Kíváncsi vagyok mennyire változott meg a hely.
* Feleli, majd követi a másikat. *
2838. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-06-23 20:32:30
Üzenet elküldve: 2026-06-23 20:32:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 495
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 495
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//Nyílt//
*Nixomia látta is azt a fegyvert, szóval tudja, hogy van egy ilyenje is a férfinak. Ha azt használná a zsoldos, akkor biztosan másképpen menne a harc.*
- Elég csorba volt az bárd, azzal maximum agyonverni lehet valakit.* A vicces az, hogy nem is tudják, hogy mind a ketten találkoztak azzal a lánnyal. Nixomia is adott neki jó néhány tanácsot. Sőt, akkor találkozott a bájos kis Nimoval. Szóval ez jó emlék számára. A markolat a gyomrában már annyira, nem lesz az, de legalább nem fáj annyira a vért miatt, még ha nem is esik jól. Ellenben nagyon pozitívan hat a kis figyelmesség, amikor rátart, hogy ne essen el, ami persze nem következett volna be. Viszont nagyon nem tud sokat kezdeni Ettvallder védelmével. Minden támadása hiábavalóvá válik. Kelletlenül, de felismeri a kettejük között lévő erőkülönbséget.*
- Nehéz páncél olyan nekem, mint egy sima ruha, ezt belénk nevelték. Nem jelent már terhet a cipelése, de a kard. Hát nekem nem ez volt a fő fegyverem, de nem hagyhatok porosodni egy ilyen szépséget.* Feleli két támadás között.*
- A kevéssé elegáns, de annál hatásosabb buzogány a kedvenc fegyverem. Elég vele odacsapni és dőlnek még a páncélosok is.* Éppen a pajzsos támadását kerüli el a férfi, amikor az tanítóiról esik szó.*
- Az élet kegyetlen, de hatékony tanító, néha jobb, mint a tanárok.* Meg is látszik, amikor Ettvaldder újabb sikeres támadást hajt végre ellene. Nixomia kétségbeesetten még egy utolsó ellentámadást csinál, de érzi, hogy nem az igazi ez sem. Ha kivédi a férfi, ha nem, akkor is szeretné most már abbahagyni.*
- Talán most már elég lenne. Úgy tűnik ma nem vagyok ellenfél számodra. Tekintettel arra hogy nem rég tértél vissza, biztosan fáradt lehetsz és éhes. A rezidenciámon van étel, ital, fürdő és egy szoba is, ahol megpihenhetsz. Szívesen látnálak vendégül, ha elfogadod.* Azt tervezte, hogy ma rögtön a kaszárnyába megy, de annyit még tud várni. Ha ketten mennének, akkor többre mennének, de fáradtan még Ettvaldder sem fogja sokáig bírni. A meghívás ott lóg a levegőben, ha a férfi elfogadja.*
//VP:19 TP:15
A hozzászólás írója (Nixomia Grendaer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.06.23 20:38:25
*Nixomia látta is azt a fegyvert, szóval tudja, hogy van egy ilyenje is a férfinak. Ha azt használná a zsoldos, akkor biztosan másképpen menne a harc.*
- Elég csorba volt az bárd, azzal maximum agyonverni lehet valakit.* A vicces az, hogy nem is tudják, hogy mind a ketten találkoztak azzal a lánnyal. Nixomia is adott neki jó néhány tanácsot. Sőt, akkor találkozott a bájos kis Nimoval. Szóval ez jó emlék számára. A markolat a gyomrában már annyira, nem lesz az, de legalább nem fáj annyira a vért miatt, még ha nem is esik jól. Ellenben nagyon pozitívan hat a kis figyelmesség, amikor rátart, hogy ne essen el, ami persze nem következett volna be. Viszont nagyon nem tud sokat kezdeni Ettvallder védelmével. Minden támadása hiábavalóvá válik. Kelletlenül, de felismeri a kettejük között lévő erőkülönbséget.*
- Nehéz páncél olyan nekem, mint egy sima ruha, ezt belénk nevelték. Nem jelent már terhet a cipelése, de a kard. Hát nekem nem ez volt a fő fegyverem, de nem hagyhatok porosodni egy ilyen szépséget.* Feleli két támadás között.*
- A kevéssé elegáns, de annál hatásosabb buzogány a kedvenc fegyverem. Elég vele odacsapni és dőlnek még a páncélosok is.* Éppen a pajzsos támadását kerüli el a férfi, amikor az tanítóiról esik szó.*
- Az élet kegyetlen, de hatékony tanító, néha jobb, mint a tanárok.* Meg is látszik, amikor Ettvaldder újabb sikeres támadást hajt végre ellene. Nixomia kétségbeesetten még egy utolsó ellentámadást csinál, de érzi, hogy nem az igazi ez sem. Ha kivédi a férfi, ha nem, akkor is szeretné most már abbahagyni.*
- Talán most már elég lenne. Úgy tűnik ma nem vagyok ellenfél számodra. Tekintettel arra hogy nem rég tértél vissza, biztosan fáradt lehetsz és éhes. A rezidenciámon van étel, ital, fürdő és egy szoba is, ahol megpihenhetsz. Szívesen látnálak vendégül, ha elfogadod.* Azt tervezte, hogy ma rögtön a kaszárnyába megy, de annyit még tud várni. Ha ketten mennének, akkor többre mennének, de fáradtan még Ettvaldder sem fogja sokáig bírni. A meghívás ott lóg a levegőben, ha a férfi elfogadja.*
//VP:19 TP:15
A hozzászólás írója (Nixomia Grendaer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.06.23 20:38:25
2837. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-06-23 16:42:57
Üzenet elküldve: 2026-06-23 16:42:57
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 148
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 148
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//A Nincstelenek Kincsei//
*Galamb szinte azonnal rámarkol az erszényekre, ahogy azok az asztalra kerülnek. Az egyik súlyát még meg is méri tenyerében, majd elégedetten bólint egyet. A hiányos fogsor újra elővillan.*
- Öröm volt üzletelni, uraságod.
*Széles mozdulattal húzza maga elé az aranyat, mintha attól tartana, hogy valaki hirtelen meggondolja magát. A pince népe közben szemmel látható érdeklődéssel követi a jelenetet. Néhány pillantás túl sokáig időzik az erszényeken. Shorenai búcsújára innen-onnan morgott elköszönések érkeznek. Dwinden és Robir már mozdulnak is.*
- Erre.
*Dwinden indul meg elsőként a lépcső felé. Robir megvárja, míg Shorenai elhalad mellette, aztán mögé sorol. Mire felérnek az első néhány fokon, a pincében ugyan az a dermedt, csendes hangulat uralkodik mint mikor az uraság belépett. Legalábbis eleinte.
Nem sokkal később már hallatszik némi mozgolódás odalentről. Valaki felnevet. Egy másik hang ráförmed. Több szót nem lehet tisztán kivenni. A lépcső kanyarulata és a vastag falak elnyelik a mondatok nagy részét.*
„Ennyi arany... Hülye vagy... Csend már... Egy hónap... Visszajön... lesz... fogd be...“
*Shorenai mindössze ennyit tud kivenni a pusmogásból. Dwinden a lépcső tetején félreáll, hogy az úriember elhaladhasson mellette. Robir hátulról egy utolsót köp a pince irányába, majd vállat von.*
- Galamb ma jó kedvében lesz.
*Jegyzi meg, mintha az ég színéről beszélne. A romos épületből kilépve ismét a Romváros fogadja őket. A késő délutáni fény végigkúszik a roskadozó falakon, a pince ajtaja pedig néhány pillanattal később becsukódik mögöttük. Amennyiben az uraság nem tartja fel a két úriembert úgy azok tovább is indulnak a saját ügyes bajos dolgaikat intézni.*
*Galamb szinte azonnal rámarkol az erszényekre, ahogy azok az asztalra kerülnek. Az egyik súlyát még meg is méri tenyerében, majd elégedetten bólint egyet. A hiányos fogsor újra elővillan.*
- Öröm volt üzletelni, uraságod.
*Széles mozdulattal húzza maga elé az aranyat, mintha attól tartana, hogy valaki hirtelen meggondolja magát. A pince népe közben szemmel látható érdeklődéssel követi a jelenetet. Néhány pillantás túl sokáig időzik az erszényeken. Shorenai búcsújára innen-onnan morgott elköszönések érkeznek. Dwinden és Robir már mozdulnak is.*
- Erre.
*Dwinden indul meg elsőként a lépcső felé. Robir megvárja, míg Shorenai elhalad mellette, aztán mögé sorol. Mire felérnek az első néhány fokon, a pincében ugyan az a dermedt, csendes hangulat uralkodik mint mikor az uraság belépett. Legalábbis eleinte.
Nem sokkal később már hallatszik némi mozgolódás odalentről. Valaki felnevet. Egy másik hang ráförmed. Több szót nem lehet tisztán kivenni. A lépcső kanyarulata és a vastag falak elnyelik a mondatok nagy részét.*
„Ennyi arany... Hülye vagy... Csend már... Egy hónap... Visszajön... lesz... fogd be...“
*Shorenai mindössze ennyit tud kivenni a pusmogásból. Dwinden a lépcső tetején félreáll, hogy az úriember elhaladhasson mellette. Robir hátulról egy utolsót köp a pince irányába, majd vállat von.*
- Galamb ma jó kedvében lesz.
*Jegyzi meg, mintha az ég színéről beszélne. A romos épületből kilépve ismét a Romváros fogadja őket. A késő délutáni fény végigkúszik a roskadozó falakon, a pince ajtaja pedig néhány pillanattal később becsukódik mögöttük. Amennyiben az uraság nem tartja fel a két úriembert úgy azok tovább is indulnak a saját ügyes bajos dolgaikat intézni.*
2836. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-06-22 20:40:52
Üzenet elküldve: 2026-06-22 20:40:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 409
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 409
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Nyílt//
* Halvány vigyor ül ki a szája szélére. Megtehetné, hogy fegyvert vált, elvégre pont szerzett egy csatabárdot a kinti dögöktől. Kíváncsi mit reagálna rá, ha előhúzna a semmiből a mondatát követve. *
- Csak ha ragaszkodsz hozzá.
* Teszi végül hozzá egy játékos vigyorral. Nem tudja mi folyik itt mostanság, de felettébb érdekesnek tartja, hogy egyre több és több emberrel küzd meg gyakorlási szándékkal. Igaz, az előző kettő konkrétan megkérte, hogy tanítson a félvér pár trükköt, ellenben Nixomiával, aki csak szimplán tesztelni szerette volna a vadonatúj felszerelését. Persze lehet, hogy ezzel őt is teszteli, de ez egyelőre nem fordul meg a fejében. Kis befordulása sikerül és végül egy nagy csattanással érintkezik a nemes gyomrához. Látja, hogy még mindig ég a szemében a tűz, így ő is felkészül a továbbiakra. Kardját maga előtt tartja készül fel az őt rohamozóra, majd kellően ellen tartva fogadja a találatot. A kardjával próbálja megtartani a másikat. *
- Épp ellenkezőleg. Van valami szépség abban, amit csinálsz. Semmi kapkodás, semmi hivalkodás. Csak tiszta mesterség. A tapasztalat és a felszerelés sokszor mérvadó, legyen az szimpla gyakorlás vagy éles küzdelem. Nincs baj a nehézpáncéllal a csatatéren, nagyobb eséllyel maradsz életben, de olykor az az erő, amit a páncél viselése elvesz tőled, sokszor sorsfordító is lehet.
* Amint befejezte a mondandóját arca egy pillanatra elkomorodik, majd határozottan lép egyet előre, majd még egyet. Próbálja eltolni a másikat saját ereje segítségével. *
- A magamfajtának sosem adatott meg az iskola kényelme. A jó iskolák túl drágák voltak számomra. Szerencsére találkoztam valakivel, aki megtanított sok mindenre. Terepen kicsit más volt gyakorolni, de megtanított mindenre, amit tudnom kellett.
//VP: 24, TP 22//
* Halvány vigyor ül ki a szája szélére. Megtehetné, hogy fegyvert vált, elvégre pont szerzett egy csatabárdot a kinti dögöktől. Kíváncsi mit reagálna rá, ha előhúzna a semmiből a mondatát követve. *
- Csak ha ragaszkodsz hozzá.
* Teszi végül hozzá egy játékos vigyorral. Nem tudja mi folyik itt mostanság, de felettébb érdekesnek tartja, hogy egyre több és több emberrel küzd meg gyakorlási szándékkal. Igaz, az előző kettő konkrétan megkérte, hogy tanítson a félvér pár trükköt, ellenben Nixomiával, aki csak szimplán tesztelni szerette volna a vadonatúj felszerelését. Persze lehet, hogy ezzel őt is teszteli, de ez egyelőre nem fordul meg a fejében. Kis befordulása sikerül és végül egy nagy csattanással érintkezik a nemes gyomrához. Látja, hogy még mindig ég a szemében a tűz, így ő is felkészül a továbbiakra. Kardját maga előtt tartja készül fel az őt rohamozóra, majd kellően ellen tartva fogadja a találatot. A kardjával próbálja megtartani a másikat. *
- Épp ellenkezőleg. Van valami szépség abban, amit csinálsz. Semmi kapkodás, semmi hivalkodás. Csak tiszta mesterség. A tapasztalat és a felszerelés sokszor mérvadó, legyen az szimpla gyakorlás vagy éles küzdelem. Nincs baj a nehézpáncéllal a csatatéren, nagyobb eséllyel maradsz életben, de olykor az az erő, amit a páncél viselése elvesz tőled, sokszor sorsfordító is lehet.
* Amint befejezte a mondandóját arca egy pillanatra elkomorodik, majd határozottan lép egyet előre, majd még egyet. Próbálja eltolni a másikat saját ereje segítségével. *
- A magamfajtának sosem adatott meg az iskola kényelme. A jó iskolák túl drágák voltak számomra. Szerencsére találkoztam valakivel, aki megtanított sok mindenre. Terepen kicsit más volt gyakorolni, de megtanított mindenre, amit tudnom kellett.
//VP: 24, TP 22//
2835. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-06-22 19:32:01
Üzenet elküldve: 2026-06-22 19:32:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 495
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 495
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//Nyílt//
- Remélem, azért te nem egy baltával próbálod meg átütni. Az a félelmetes, hogy az orkoknál hatalmas erő van, még ha annyira nem is eszesek.* Feleli neki miközben harcolnak. Eddig nincs panasza a harcos kardforgatására. Sőt úgy tűnik, hogy le is van maradva mögötte. A sikeres védés után túlságosan vakmerő támadást intéz a férfi felé, amit nem véletlen módon ki is véd, sőt sikeresen vissza is támad. A markolat csattan a gyomrán. Páncél nélkül most biztosan a földön terülne el, de még így sem kellemes a csapás.*
- Uh!* Görnyed meg egy kicsit.* Ezt azért éreztem.* Mondja miközben rendezi az állását.*
- Talán nem látszik, de lovagnak tanultam. Régen kicsit jobban ment, mint most. Úgy tűnik be kellene iktatnom több edzést.* Feleli, majd támad egyet gyorsan. Megpróbálja a pajzsával kicsit fellökni, ha már új és azt próbálgatja.*
- Feltételezem te nem hivatalos iskolában tanultad a fegyverforgatást.* Kérdez vissza az ő tudományára, ami eddig hatékonyabbnak tűnik.*
// VÉ: 16, TÉ: 17 //
- Remélem, azért te nem egy baltával próbálod meg átütni. Az a félelmetes, hogy az orkoknál hatalmas erő van, még ha annyira nem is eszesek.* Feleli neki miközben harcolnak. Eddig nincs panasza a harcos kardforgatására. Sőt úgy tűnik, hogy le is van maradva mögötte. A sikeres védés után túlságosan vakmerő támadást intéz a férfi felé, amit nem véletlen módon ki is véd, sőt sikeresen vissza is támad. A markolat csattan a gyomrán. Páncél nélkül most biztosan a földön terülne el, de még így sem kellemes a csapás.*
- Uh!* Görnyed meg egy kicsit.* Ezt azért éreztem.* Mondja miközben rendezi az állását.*
- Talán nem látszik, de lovagnak tanultam. Régen kicsit jobban ment, mint most. Úgy tűnik be kellene iktatnom több edzést.* Feleli, majd támad egyet gyorsan. Megpróbálja a pajzsával kicsit fellökni, ha már új és azt próbálgatja.*
- Feltételezem te nem hivatalos iskolában tanultad a fegyverforgatást.* Kérdez vissza az ő tudományára, ami eddig hatékonyabbnak tűnik.*
// VÉ: 16, TÉ: 17 //
2834. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-06-22 18:33:56
Üzenet elküldve: 2026-06-22 18:33:56
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 872
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 872
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
//Csöbörből vödörbe//
*Nem hogy részletes leírást, de egy csekély kapaszkodót sem kap a nevezett rokon kapcsán. Kicsit sem boldog tőle. Attól meg főleg nem, amilyen módon a következő mondat elhangzik. ~Egy ügyes vadásznak...~ Hát mi ő? Holmi véreb, akinek odavetnek egy kapcát valakitől, s elvárják, hogy egy nevet kövessen, mint a kopó a szagot a vadcsapáson?
Piszkálja az érzet, hogy a nőstény talán akkor se árulna el többet, ha tudna. Mindössze csupán azért, mert méltóságán alulinak érezné ilyesmire pazarolni az idejét. Gőg. Ha tehetné e tulajdonságot puszta kezével veszejtené ki a világból. De most mit tehetne egyebet, lenyeli a békát, s a Yaremoor nevű gondját elteszi későbbre.
Kissé meglepi a szónoki pátosszal szólaló előadás. Nem is maga a tartalma, hanem a léte. Nem volna muszáj szóval tartani őt, míg átvágnak az épületen, Vhorossi mégis mesél. Kharasshi pedig hálás érte. Legalább ettől egy kicsit személynek érzi magát, nem egy idomított állatnak.
Nem sokat tud a Dwirinthalenekről, akik itt éltek. Szinte semmit. De a mágia említésére fintor kúszik az arcára. Még szerencse, hogy a matróna mögött halad, így még idejében rendezi a vonásait, mielőtt észrevenné. A történtek kapcsán hallott pár mendemondát, de épp elég volt látni a kúria torzóját. A csőcselék keze munkáját. Ismeri jól a kegyetlenség mintáit. Ha a falakról, a márványpadló rései közül el is takarítják a látható nyomokat, az megül a repedésekben, beleivódik a matériába. Mint a Grombar romjainál...
Épp csak felsejlik benne a rút kastély képe. Első szeretkezésük díszlete a megátalkodott nősténnyel, aki gyermeke anyja lett. Az emléket szétszalasztja az ajtó előtt megtorpanó valóság.
Elönti a viszolygás a mímelt meglepetésre a matróna hangjában. Elvégre pontosan tudja, hogy a másik nőstényt felkeresni indultak. Ezektől a játszmáktól már most forog a gyomra. Néhány lépésre az ajtó után meg is áll. E színpad nem az övé, ő csupán... a jó ég tudja. Borsódzik a háta tőle, ahogy a matróna a nevét ejti. Alig ismer rá a zöngékre, melyek őt hivatottak szólítani, oly más a tónus. Mindenesetre produkál egy amolyan katonásan kurta meghajlást, aztán kihúzza magát, az állát pedig felszegi. A pillantását egy távoli pontra szegezi, hogy véletlenül se találkozzon a másik tekintetével.
Talán szégyenletes, vagy megalázó egy derekára tekert törölközőben megjelenni ilyen helyzetben, de Kharasshi semmi jelét nem mutatja sem szégyennek sem pedig megalázottságnak. Az pedig, hogy a bemutatásnál neki egy "ő itt" jutott, az emberlánynak viszont csak egy "ez itt", az sokat elmond a mélységi hierarchiáról.
Nem igazán nézte meg a lányt, de azt ennyiből is leszűrte, hogy nagyon fiatal. A másik nőstényre pedig igyekszik rá se pillantani. Nincsenek illúziói afelől, hogy meddig lesz ebben sikeres, de az elhatározás keményen tartja magát, amíg csak lehet.*
//Csöbörből vödörbe//
*Nem hogy részletes leírást, de egy csekély kapaszkodót sem kap a nevezett rokon kapcsán. Kicsit sem boldog tőle. Attól meg főleg nem, amilyen módon a következő mondat elhangzik. ~Egy ügyes vadásznak...~ Hát mi ő? Holmi véreb, akinek odavetnek egy kapcát valakitől, s elvárják, hogy egy nevet kövessen, mint a kopó a szagot a vadcsapáson?
Piszkálja az érzet, hogy a nőstény talán akkor se árulna el többet, ha tudna. Mindössze csupán azért, mert méltóságán alulinak érezné ilyesmire pazarolni az idejét. Gőg. Ha tehetné e tulajdonságot puszta kezével veszejtené ki a világból. De most mit tehetne egyebet, lenyeli a békát, s a Yaremoor nevű gondját elteszi későbbre.
Kissé meglepi a szónoki pátosszal szólaló előadás. Nem is maga a tartalma, hanem a léte. Nem volna muszáj szóval tartani őt, míg átvágnak az épületen, Vhorossi mégis mesél. Kharasshi pedig hálás érte. Legalább ettől egy kicsit személynek érzi magát, nem egy idomított állatnak.
Nem sokat tud a Dwirinthalenekről, akik itt éltek. Szinte semmit. De a mágia említésére fintor kúszik az arcára. Még szerencse, hogy a matróna mögött halad, így még idejében rendezi a vonásait, mielőtt észrevenné. A történtek kapcsán hallott pár mendemondát, de épp elég volt látni a kúria torzóját. A csőcselék keze munkáját. Ismeri jól a kegyetlenség mintáit. Ha a falakról, a márványpadló rései közül el is takarítják a látható nyomokat, az megül a repedésekben, beleivódik a matériába. Mint a Grombar romjainál...
Épp csak felsejlik benne a rút kastély képe. Első szeretkezésük díszlete a megátalkodott nősténnyel, aki gyermeke anyja lett. Az emléket szétszalasztja az ajtó előtt megtorpanó valóság.
Elönti a viszolygás a mímelt meglepetésre a matróna hangjában. Elvégre pontosan tudja, hogy a másik nőstényt felkeresni indultak. Ezektől a játszmáktól már most forog a gyomra. Néhány lépésre az ajtó után meg is áll. E színpad nem az övé, ő csupán... a jó ég tudja. Borsódzik a háta tőle, ahogy a matróna a nevét ejti. Alig ismer rá a zöngékre, melyek őt hivatottak szólítani, oly más a tónus. Mindenesetre produkál egy amolyan katonásan kurta meghajlást, aztán kihúzza magát, az állát pedig felszegi. A pillantását egy távoli pontra szegezi, hogy véletlenül se találkozzon a másik tekintetével.
Talán szégyenletes, vagy megalázó egy derekára tekert törölközőben megjelenni ilyen helyzetben, de Kharasshi semmi jelét nem mutatja sem szégyennek sem pedig megalázottságnak. Az pedig, hogy a bemutatásnál neki egy "ő itt" jutott, az emberlánynak viszont csak egy "ez itt", az sokat elmond a mélységi hierarchiáról.
Nem igazán nézte meg a lányt, de azt ennyiből is leszűrte, hogy nagyon fiatal. A másik nőstényre pedig igyekszik rá se pillantani. Nincsenek illúziói afelől, hogy meddig lesz ebben sikeres, de az elhatározás keményen tartja magát, amíg csak lehet.*
2833. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-06-22 10:12:50
Üzenet elküldve: 2026-06-22 10:12:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 409
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 409
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Nyílt//
* Talán nem is olyan nagy baj, hogy még nem vitte őket csatába. Azért még mindenféle küzdelem előtt illik megbizonyosodni arról, hogy a felszerelése valóban olyan strapabíró, mint az elsőre hangzik. *
- Akkor ez most pont jól jön. Ha én nem tudom átütni, akkor az orkoknak is meg fog vele gyűlni a bajuk.
* Hangjából kihallatszik az önelégültség. Na, nem állítaná magát a legjobbnak a városban, de a képességeivel tisztában van.
Pajzsos ellenfelekkel még nincs harctéri tapasztalata, így legbelül örül a kihívásnak. Egyelőre eléggé egyenlően állják a sarat, leszámítva az első találatot. De mivel nem történt jelentősebb kár, így a küzdelmük is tovább folytatódik
A pajzsára mért egyenes csapása nem töri meg a nemes védelmét. Láthatóan jól állja a sarat a nyomás alatt. Jó látni, hogy a nemesség között is vannak belevaló emberek, és nem csupán a címükre támaszkodva élik az életüket. A felé irányuló csapás elől, pusztán egy hajszálnyival kerüli el, majd kihasználva a lendületét, megpördül, majd megpróbálja a markolatával gyomron vágni. *
- Nem rossz bizony. Hol tanultál meg harcolni?
//VP: 22, TP: 21//
* Talán nem is olyan nagy baj, hogy még nem vitte őket csatába. Azért még mindenféle küzdelem előtt illik megbizonyosodni arról, hogy a felszerelése valóban olyan strapabíró, mint az elsőre hangzik. *
- Akkor ez most pont jól jön. Ha én nem tudom átütni, akkor az orkoknak is meg fog vele gyűlni a bajuk.
* Hangjából kihallatszik az önelégültség. Na, nem állítaná magát a legjobbnak a városban, de a képességeivel tisztában van.
Pajzsos ellenfelekkel még nincs harctéri tapasztalata, így legbelül örül a kihívásnak. Egyelőre eléggé egyenlően állják a sarat, leszámítva az első találatot. De mivel nem történt jelentősebb kár, így a küzdelmük is tovább folytatódik
A pajzsára mért egyenes csapása nem töri meg a nemes védelmét. Láthatóan jól állja a sarat a nyomás alatt. Jó látni, hogy a nemesség között is vannak belevaló emberek, és nem csupán a címükre támaszkodva élik az életüket. A felé irányuló csapás elől, pusztán egy hajszálnyival kerüli el, majd kihasználva a lendületét, megpördül, majd megpróbálja a markolatával gyomron vágni. *
- Nem rossz bizony. Hol tanultál meg harcolni?
//VP: 22, TP: 21//
2832. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-06-21 20:29:24
Üzenet elküldve: 2026-06-21 20:29:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A Nincstelenek Kincsei//
*Ahogy az áru előkerül, követi a Galamb instrukcióit és beleszimatol a zsák tartalmába. Nagy szerencse, hogy pontosan tudja, mit keres. Az ördögvigyor ernyedt növényillata nagyjából elfedi a hodaril selymes fűszeraromáját, de a szakavatott orrot nem lehet megtéveszteni.*
-Ez az, amit keresek. *Elégedetten egyenesedik fel ültében, sercegve simítva végig frissen nyírt szakállán.*
-Ezerkétszáz arany. *Gyors fejszámolást végez. Nem csörgedezik benne kalmárvér, csak nagyjából van sejtése, hogy milyen áron is forognak e szerek a Piactéren. Végül lassan, de jól láthatóan bólint. Nem próbál alkudni, még akkor sem, ha lenne tere a dolognak. Tudják csak ezek a jó népek, hogy megéri vele üzletelni.*
-Nos... Tehát az első adag, no meg az előleg. Megegyeztünk. *Belső zsebébe nyúl, hogy egy aprócska erszényt varázsoljon elő. Kiszámol még kétszáz aranyat hozzá, majd a kettőt együtt, összesen 1200 aranyat átnyújtja Galamb felé.. Amennyiben megkapja a jussát érte, úgy nem is habozik, feltápászkodik ültéből.*
-A következő adagért lehet, hogy küldetek valakit. *Megenged egy udvariasnak szánt mosolyt. Fejében persze cikáznak a gondolatok, hogyan tudná "leverni" az árat a legközelebbi alkalommal. Végül elhessegeti a gondolatfoszlányt, elvégre ez már a jövő zenéje.*
-Uraim... *Mielőtt kalapját fejére biggyesztené, körbefordulva megemeli azt a "tisztelt" társaság felé. Csak akkor távozik, ha nincs más. Valójában minél előbb lelépne ebből a szutykos pincehelyiségből. Elvégre nem azért viseli ezt a maskarát, hogy efféle alakok között mutatkozzék. Azzal is tisztában van, hogy jó eséllyel e népek majd jót derülnek könnyen jött szerencséjükön. Meghagyja nekik ezt a luxust, legalábbis ez alkalommal.*
*Ahogy az áru előkerül, követi a Galamb instrukcióit és beleszimatol a zsák tartalmába. Nagy szerencse, hogy pontosan tudja, mit keres. Az ördögvigyor ernyedt növényillata nagyjából elfedi a hodaril selymes fűszeraromáját, de a szakavatott orrot nem lehet megtéveszteni.*
-Ez az, amit keresek. *Elégedetten egyenesedik fel ültében, sercegve simítva végig frissen nyírt szakállán.*
-Ezerkétszáz arany. *Gyors fejszámolást végez. Nem csörgedezik benne kalmárvér, csak nagyjából van sejtése, hogy milyen áron is forognak e szerek a Piactéren. Végül lassan, de jól láthatóan bólint. Nem próbál alkudni, még akkor sem, ha lenne tere a dolognak. Tudják csak ezek a jó népek, hogy megéri vele üzletelni.*
-Nos... Tehát az első adag, no meg az előleg. Megegyeztünk. *Belső zsebébe nyúl, hogy egy aprócska erszényt varázsoljon elő. Kiszámol még kétszáz aranyat hozzá, majd a kettőt együtt, összesen 1200 aranyat átnyújtja Galamb felé.
. Amennyiben megkapja a jussát érte, úgy nem is habozik, feltápászkodik ültéből.*-A következő adagért lehet, hogy küldetek valakit. *Megenged egy udvariasnak szánt mosolyt. Fejében persze cikáznak a gondolatok, hogyan tudná "leverni" az árat a legközelebbi alkalommal. Végül elhessegeti a gondolatfoszlányt, elvégre ez már a jövő zenéje.*
-Uraim... *Mielőtt kalapját fejére biggyesztené, körbefordulva megemeli azt a "tisztelt" társaság felé. Csak akkor távozik, ha nincs más. Valójában minél előbb lelépne ebből a szutykos pincehelyiségből. Elvégre nem azért viseli ezt a maskarát, hogy efféle alakok között mutatkozzék. Azzal is tisztában van, hogy jó eséllyel e népek majd jót derülnek könnyen jött szerencséjükön. Meghagyja nekik ezt a luxust, legalábbis ez alkalommal.*
2831. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-06-21 14:46:09
Üzenet elküldve: 2026-06-21 14:46:09
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 148
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 148
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//A Nincstelenek Kincsei//
*Ahogy a kesztyűs kéz kinyúlik felé, Galamb vigyora szélesre tárul. Mélyről merítve, nem e világinak tűnő hangokkal és arckifejezésekkel megelőzve, a tenyerébe köp egy hatalmasat, majd belecsap Shorenai tenyerébe, hogy aztán csontos ujjai a keze köré kulcsolódjanak és széles vigyorral az arcán rázza meg azt. Ahogy a férfi közelebb hajol „a pincehelyiség urához” az úgy próbál meg hátrálni, grimaszba torzuló arccal. A rókamosolyt megelőző mondandót még bősz bólogatással és egyetértéssel fogadja, az az utáninál viszont már tágra nyílnak szemei s nyel egy nagyot is.*
- Teeermészetesen. Uraságod nem fog csalódni. Becsület szavamra mondom!
*Szabad kezét a szívére teszi, s diadalittasan húzza ki magát. Aztán int az egyik pincében tartózkodó emberének, az pedig nagy duzzogva felkel a helyéről, eltűnik néhány egymásra hányt láda mögött, hogy aztán két zsákkal térjen vissza. Le is vágja mindkettőt a páros közé, aztán visszasomfordál a helyére.*
- Öt adag hodaril és három tekervény ördögvigyor. *Mondja Galamb büszkén, majd ki is oldja a zsákok száját.* - Szagoljon csak bele. Príma áru. A legjobb a környéken.
*Hogy melyik kornyéken azt már inkább nem teszi hozzá, viszont, ha Shorenai beleszippant a zsákok tartalmába, akkor ismerős illatok csapják meg az orrát. Ez bizony valóban az, amit keresett.*
- Nos, akkor a kis befektetéssel együtt 1200 arany lenne. A következőért értelemszerűen már csak 850 aranyat kérnénk.
*Jegyzi meg Galamb büszkén, hasonló rókavigyort produkálva, mint Shorenai.*
*Ahogy a kesztyűs kéz kinyúlik felé, Galamb vigyora szélesre tárul. Mélyről merítve, nem e világinak tűnő hangokkal és arckifejezésekkel megelőzve, a tenyerébe köp egy hatalmasat, majd belecsap Shorenai tenyerébe, hogy aztán csontos ujjai a keze köré kulcsolódjanak és széles vigyorral az arcán rázza meg azt. Ahogy a férfi közelebb hajol „a pincehelyiség urához” az úgy próbál meg hátrálni, grimaszba torzuló arccal. A rókamosolyt megelőző mondandót még bősz bólogatással és egyetértéssel fogadja, az az utáninál viszont már tágra nyílnak szemei s nyel egy nagyot is.*
- Teeermészetesen. Uraságod nem fog csalódni. Becsület szavamra mondom!
*Szabad kezét a szívére teszi, s diadalittasan húzza ki magát. Aztán int az egyik pincében tartózkodó emberének, az pedig nagy duzzogva felkel a helyéről, eltűnik néhány egymásra hányt láda mögött, hogy aztán két zsákkal térjen vissza. Le is vágja mindkettőt a páros közé, aztán visszasomfordál a helyére.*
- Öt adag hodaril és három tekervény ördögvigyor. *Mondja Galamb büszkén, majd ki is oldja a zsákok száját.* - Szagoljon csak bele. Príma áru. A legjobb a környéken.
*Hogy melyik kornyéken azt már inkább nem teszi hozzá, viszont, ha Shorenai beleszippant a zsákok tartalmába, akkor ismerős illatok csapják meg az orrát. Ez bizony valóban az, amit keresett.*
- Nos, akkor a kis befektetéssel együtt 1200 arany lenne. A következőért értelemszerűen már csak 850 aranyat kérnénk.
*Jegyzi meg Galamb büszkén, hasonló rókavigyort produkálva, mint Shorenai.*
2830. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-06-20 19:04:49
Üzenet elküldve: 2026-06-20 19:04:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
//Csöbörből vödörbe//
*Nincs felvértezve a gondolatolvasás képességével, így nem ismerheti Kharasshi következtetéseit. Máskülönben biztosan elöntené a düh. Riadalmat keltene benne a tudat, hogy az Artheniorba érkezésük oka esetleg másoknak is ily áttetsző üvegfal.*
-Sosem láttam a hímet. Legyen elég a neve... Úgy hiszem, egy ügyes vadásznak ennyi is elég. *Csak egy lapos, számító pillantást vet válla felett a hímre. Közben fojtott hangok ütik meg fülét, és rögtön azoknak irányába fordul. A könyvtárszoba.*
-Egykoron a felszínen neves sötételfek lakták e helyet. *Szólal meg vontatottan. Természetesen fogalma sincs arról, hogy újdonsült kardja már járt e falak között.*
-A mágia nagy tudói, alkimistamesterek, sőt, ügyes kalmárok... *Úgy pillant végig a folyosón, mintha a szóban forgó rokonok szellemei még most is ott kísértenének.*
-Önhittségük okozta vesztük. Az utolsó órákban híján voltak mindannak, mi megvédhette volna őket. *Nem fejti ki ennél bővebben véleményét, mert megérkeznek a könyvtárszoba elé. Csak egy pillanat erejéig helyezi a faajtónak tenyerét, hogy fülével elcsíphető szavak után halásszon, mielőtt belökné azt.*
-Elireya! *Visszafogott mosolyt költöztet ábrázatára, mintha meglepte volna vére felbukkanása. Szürkéslila íriszei szívdobbanásnyi ideig vándorolnak csak át az emberleányra, mielőtt visszatérnének rokonára.*
-Ő itt Kharasshi. *Nem fordul hátra, hagyja, hogy a hím felzárkózzon. Az, hogy a hím csak egy árva törülközőt visel, valahol még simogatja is hiúságát. Elvégre megmutatja, mily státusszal bír e házban a felszíni hím.*
-Családunk kardja válik belőle. *Duruzsolja tovább. Hideg pillantása végül jelzésértékűen állapodik meg a piszkos emberleányon.*
-És ez itt...
*Kíváncsi, vajon Elireya kit engedett be a házba. Bosszantja a tudat, hogy a másik nőstény a tudta nélkül esetleg szolgálót fogadott. Az érzések nem ülnek ki arcára. Azon ugyanúgy az a rideg, távolságtartó mosoly játszik.*
//Csöbörből vödörbe//
*Nincs felvértezve a gondolatolvasás képességével, így nem ismerheti Kharasshi következtetéseit. Máskülönben biztosan elöntené a düh. Riadalmat keltene benne a tudat, hogy az Artheniorba érkezésük oka esetleg másoknak is ily áttetsző üvegfal.*
-Sosem láttam a hímet. Legyen elég a neve... Úgy hiszem, egy ügyes vadásznak ennyi is elég. *Csak egy lapos, számító pillantást vet válla felett a hímre. Közben fojtott hangok ütik meg fülét, és rögtön azoknak irányába fordul. A könyvtárszoba.*
-Egykoron a felszínen neves sötételfek lakták e helyet. *Szólal meg vontatottan. Természetesen fogalma sincs arról, hogy újdonsült kardja már járt e falak között.*
-A mágia nagy tudói, alkimistamesterek, sőt, ügyes kalmárok... *Úgy pillant végig a folyosón, mintha a szóban forgó rokonok szellemei még most is ott kísértenének.*
-Önhittségük okozta vesztük. Az utolsó órákban híján voltak mindannak, mi megvédhette volna őket. *Nem fejti ki ennél bővebben véleményét, mert megérkeznek a könyvtárszoba elé. Csak egy pillanat erejéig helyezi a faajtónak tenyerét, hogy fülével elcsíphető szavak után halásszon, mielőtt belökné azt.*
-Elireya! *Visszafogott mosolyt költöztet ábrázatára, mintha meglepte volna vére felbukkanása. Szürkéslila íriszei szívdobbanásnyi ideig vándorolnak csak át az emberleányra, mielőtt visszatérnének rokonára.*
-Ő itt Kharasshi. *Nem fordul hátra, hagyja, hogy a hím felzárkózzon. Az, hogy a hím csak egy árva törülközőt visel, valahol még simogatja is hiúságát. Elvégre megmutatja, mily státusszal bír e házban a felszíni hím.*
-Családunk kardja válik belőle. *Duruzsolja tovább. Hideg pillantása végül jelzésértékűen állapodik meg a piszkos emberleányon.*
-És ez itt...
*Kíváncsi, vajon Elireya kit engedett be a házba. Bosszantja a tudat, hogy a másik nőstény a tudta nélkül esetleg szolgálót fogadott. Az érzések nem ülnek ki arcára. Azon ugyanúgy az a rideg, távolságtartó mosoly játszik.*
2829. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-06-20 12:22:31
Üzenet elküldve: 2026-06-20 12:22:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A Nincstelenek Kincsei//
*Úgy tesz, mint akit gondolkodóba ejtenek a szavak. Még állát is megtámasztja gyengéden kesztyűs kezével. A pincehelyiségben tartózkodó népekkel nem törődik. A vele szemközt helyet foglaló férfi egyértelmű jelét adta, hogy kivel van dolga.*
-Úgy. Befektetés. Legyen hát. *Kezét nyújtja. Amint azonban a Galamb megragadja - már ha megragadja - előrébb hajol ültében.*
-A második szállítmány árából megszámítom a befektetést. Így én sem maradok portéka nélkül a pénzemért, és kendnek is lesz most befektetni valója. *Megereszt egy rókamosolyt.*
-Mint mondtam, könnyen előfordulhat, hogy a következő szállítmányért már nem én fogok kopogni. Megvannak az ilyen jellegű feladatokra az embereim. Ők jelentik számomra a garanciát is. *Hogy ebbe a Galamb nevezetű mit lát bele, azt rá bízza.*
-Nos? *Csapja össze tenyereit maga előtt.*
-Mennyi az annyi? Lássuk az első adagot! Öt adag hodaril és három tekervény ördögvigyor, ha háznál van a készlet. *Elégedettséget költöztet arcára, mintha mindketten most csinálták volna meg az évszázad üzletét.*
*Úgy tesz, mint akit gondolkodóba ejtenek a szavak. Még állát is megtámasztja gyengéden kesztyűs kezével. A pincehelyiségben tartózkodó népekkel nem törődik. A vele szemközt helyet foglaló férfi egyértelmű jelét adta, hogy kivel van dolga.*
-Úgy. Befektetés. Legyen hát. *Kezét nyújtja. Amint azonban a Galamb megragadja - már ha megragadja - előrébb hajol ültében.*
-A második szállítmány árából megszámítom a befektetést. Így én sem maradok portéka nélkül a pénzemért, és kendnek is lesz most befektetni valója. *Megereszt egy rókamosolyt.*
-Mint mondtam, könnyen előfordulhat, hogy a következő szállítmányért már nem én fogok kopogni. Megvannak az ilyen jellegű feladatokra az embereim. Ők jelentik számomra a garanciát is. *Hogy ebbe a Galamb nevezetű mit lát bele, azt rá bízza.*
-Nos? *Csapja össze tenyereit maga előtt.*
-Mennyi az annyi? Lássuk az első adagot! Öt adag hodaril és három tekervény ördögvigyor, ha háznál van a készlet. *Elégedettséget költöztet arcára, mintha mindketten most csinálták volna meg az évszázad üzletét.*
769-788 , 789-808 , 809-828 , 829-848 , 849-868 , 869-888 , 889-908 , 909-928 , 929-948 , 949-968 , 969-988 , 989-1008 , 1009-1028 , 1029-1048 , 1049-1068 , 1069-1088 , 1089-1108 , 1109-1128 , 1129-1148 , 1149-1168 , 1169-1188 , 1189-1208 , 1209-1228 , 1229-1248 , 1249-1268 , 1269-1288 , 1289-1308 , 1309-1328 , 1329-1348 , 1349-1368 , 1369-1388 , 1389-1408 , 1409-1428 , 1429-1448 , 1449-1468 , 1469-1488 , 1489-1508 , 1509-1528 , 1529-1548 , 1549-1568 , 1569-1588 , 1589-1608 , 1609-1628 , 1629-1648 , 1649-1668 , 1669-1688 , 1689-1708 , 1709-1728 , 1729-1748 , 1749-1768 , 1769-1788 , 1789-1808 , 1809-1828 , 1829-1848 , 1849-1868 , 1869-1888 , 1889-1908 , 1909-1928 , 1929-1948 , 1949-1968 , 1969-1988 , 1989-2008 , 2009-2028 , 2029-2048 , 2049-2068 , 2069-2088 , 2089-2108 , 2109-2128 , 2129-2148 , 2149-2168 , 2169-2188 , 2189-2208 , 2209-2228 , 2229-2248 , 2249-2268 , 2269-2288 , 2289-2308 , 2309-2328 , 2329-2348 , 2349-2368 , 2369-2388 , 2389-2408 , 2409-2428 , 2429-2448 , 2449-2468 , 2469-2488 , 2489-2508 , 2509-2528 , 2529-2548 , 2549-2568 , 2569-2588 , 2589-2608 , 2609-2628 , 2629-2648 , 2649-2668 , 2669-2688 , 2689-2708 , 2709-2728 , 2729-2748 , 2749-2768 , 2769-2788 , 2789-2808 , 2809-2828 , 2829-2848 , 2849-2868 , 2869-2888 , 2889-2908 , 2896-2915