Arthenior - Romváros és Meredély
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Polgárnegyed (új) Templom (új) Piactér (új) | Romváros és Meredély | Sayqueves Rezidencia (új) Selyemrév (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 65 (1281. - 1300. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1300. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2023-09-14 23:47:49
Üzenet elküldve: 2023-09-14 23:47:49
ÚJ
![>Ailease Parden [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/9906_ember_ferfi.jpg)
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Placcs//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
* Egy az arcát nyaldosó kutyanyelvre ébred, de álmát még egészen élénknek érzi, amikor kinyitja szemit. Egy romvárosi sikátorban húzták meg magukat Döggel. *
– Közel a vége. – * Egyetlen barátjára, a mindig éhesnek tűnő korcsra néz. * – Mostantól egyedül kell boldogulnod, hess! Nincs étel! * Próbálja hessegetni a kutyát. Az állat az évek során már hozzászokhatott gazdája gyakran kiszámíthatatlan viselkedésén, de ezt a mostanit persze nem tudja hová tenni. Még, ha értené Parden szavait sem valószínű, hogy eleget tenne a parancsnak. Viszont Dög még az "Ül"-t sem tanulta meg, nemhogy összetett mondatokat értelmezzen. Ezzel nyilván a férfi is tisztában van, de legalább megpróbálta. Az állat is megérti majd, amikor rájön, hogy gazdája már nem jön vissza – legalábbis így gondolja. Szinte csak a ruhái vannak, amiket hord, így a készülődés nem tart soká. Feláll és elindul a Meredély felé. Dög nyilván követi, amit nem bán. Alig tíz percet kell megtenniük a hajnali csöndben, hogy a várost kettészakító hasadékho érjenek. Itt Parden leveti fehér láncingjét és a maga mellé, a porba ejti. *
– Sosem kaptatok el, fehér ruhások! Hehe-hehe! – * Még visszanéz Dögre, a hűséges ebre, mely a végsőkig elkísérte. Reméli, hogy talál majd magának új gazdát, de ennél többet nem tesz az állat érdekében. Ezután tesz egy lépést az ürességbe, hogy elhagyja ezt a világot. Sok minden eszébe juthatna zuhanás közben, ám őszintén szólva az utolsó másodperceiben csak arra tud gondolni, hogy milyen fájdalmas lesz a leérkezés. *
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
* Egy az arcát nyaldosó kutyanyelvre ébred, de álmát még egészen élénknek érzi, amikor kinyitja szemit. Egy romvárosi sikátorban húzták meg magukat Döggel. *
– Közel a vége. – * Egyetlen barátjára, a mindig éhesnek tűnő korcsra néz. * – Mostantól egyedül kell boldogulnod, hess! Nincs étel! * Próbálja hessegetni a kutyát. Az állat az évek során már hozzászokhatott gazdája gyakran kiszámíthatatlan viselkedésén, de ezt a mostanit persze nem tudja hová tenni. Még, ha értené Parden szavait sem valószínű, hogy eleget tenne a parancsnak. Viszont Dög még az "Ül"-t sem tanulta meg, nemhogy összetett mondatokat értelmezzen. Ezzel nyilván a férfi is tisztában van, de legalább megpróbálta. Az állat is megérti majd, amikor rájön, hogy gazdája már nem jön vissza – legalábbis így gondolja. Szinte csak a ruhái vannak, amiket hord, így a készülődés nem tart soká. Feláll és elindul a Meredély felé. Dög nyilván követi, amit nem bán. Alig tíz percet kell megtenniük a hajnali csöndben, hogy a várost kettészakító hasadékho érjenek. Itt Parden leveti fehér láncingjét és a maga mellé, a porba ejti. *
– Sosem kaptatok el, fehér ruhások! Hehe-hehe! – * Még visszanéz Dögre, a hűséges ebre, mely a végsőkig elkísérte. Reméli, hogy talál majd magának új gazdát, de ennél többet nem tesz az állat érdekében. Ezután tesz egy lépést az ürességbe, hogy elhagyja ezt a világot. Sok minden eszébe juthatna zuhanás közben, ám őszintén szólva az utolsó másodperceiben csak arra tud gondolni, hogy milyen fájdalmas lesz a leérkezés. *
1299. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2023-08-19 13:56:44
Üzenet elküldve: 2023-08-19 13:56:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Kezd elgémberedni a várakozásban, és főleg rohadtul meginna már pár korsó hideg, habos söröcskét. Mégis marad. Nem is annyira a telhetetlen kis szuka miatt, hanem mert nagyon is érdekli, hogy ki tarthat ebben az elvekkel kimázolt, nagypolgári pöcegödörben ilyen portékát. Az az ember érdekli igazán. Bár egyértelműen más okokból, mint amiért a csibécske.
Idővel felkel és kicsit átmozgatja a tagjait. Nem vonul túlzottan félre vizelni sem, nehogy szem elől tévessze a kricsmi ajtaját. Ez nem az a környék, ahol érdemes lenne belekötni egy magafajtába ilyesmi miatt.
~A szentségit~ grimaszol ~Mintha forró rumot hugyoznék!~
A legszívesebben vissza se gombolná a nadrágját, vagy beleülne egy jeges dézsába. Az, hogy kicsit sem finomkodott a némberrel, ráadásul ilyen soká húzta, nem csak a remegő combú cafkát hagyta helyben. De csak magára vethet. Kirázza és a bajsza alatt szitkozódva végül mégis csak elteszi.
Sokáig tart. Mégsem aggódik igazán. Nem hagyott annyi erőt a lányban, hogy annyira ellenálljon, hogy a két fivér esetleg baromságot csináljon. Meg aztán nem is nézné ki belőlük a gyilkosságot. Persze ostoba balesetek mindig adódhatnak, ha egy férfi agya elborul, amikor a vére épp más testrészében buzog. Épp ezen morfondírozva sercegteti arcszőrzetét, amikor a köpenyes alak megjelenik az ivó ajtajában, és kis szusszanás után támolygó léptekkel elindul.
Vigyor kúszik a szakállas képre, és tisztes távolságban a nyomába szegődik. Nem először csinál már ilyet és ismeri a környéket, mint a tenyerét, szóval valószínűleg észrevétlenül tudja követni a másikat. Valószínűleg.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Kezd elgémberedni a várakozásban, és főleg rohadtul meginna már pár korsó hideg, habos söröcskét. Mégis marad. Nem is annyira a telhetetlen kis szuka miatt, hanem mert nagyon is érdekli, hogy ki tarthat ebben az elvekkel kimázolt, nagypolgári pöcegödörben ilyen portékát. Az az ember érdekli igazán. Bár egyértelműen más okokból, mint amiért a csibécske.
Idővel felkel és kicsit átmozgatja a tagjait. Nem vonul túlzottan félre vizelni sem, nehogy szem elől tévessze a kricsmi ajtaját. Ez nem az a környék, ahol érdemes lenne belekötni egy magafajtába ilyesmi miatt.
~A szentségit~ grimaszol ~Mintha forró rumot hugyoznék!~
A legszívesebben vissza se gombolná a nadrágját, vagy beleülne egy jeges dézsába. Az, hogy kicsit sem finomkodott a némberrel, ráadásul ilyen soká húzta, nem csak a remegő combú cafkát hagyta helyben. De csak magára vethet. Kirázza és a bajsza alatt szitkozódva végül mégis csak elteszi.
Sokáig tart. Mégsem aggódik igazán. Nem hagyott annyi erőt a lányban, hogy annyira ellenálljon, hogy a két fivér esetleg baromságot csináljon. Meg aztán nem is nézné ki belőlük a gyilkosságot. Persze ostoba balesetek mindig adódhatnak, ha egy férfi agya elborul, amikor a vére épp más testrészében buzog. Épp ezen morfondírozva sercegteti arcszőrzetét, amikor a köpenyes alak megjelenik az ivó ajtajában, és kis szusszanás után támolygó léptekkel elindul.
Vigyor kúszik a szakállas képre, és tisztes távolságban a nyomába szegődik. Nem először csinál már ilyet és ismeri a környéket, mint a tenyerét, szóval valószínűleg észrevétlenül tudja követni a másikat. Valószínűleg.*
1298. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2023-08-17 19:53:00
Üzenet elküldve: 2023-08-17 19:53:00
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A másnap fájdalmas lesz, ez már majdnem biztos. Ennek ellenére abban sem kételkedik, hogy hosszú ideje először fogja magát igazán kielégültnek és nyugodtnak érezni. Nem véletlen, hogy ismét magát kínálja a férfinak ahelyett, hogy ő dolgozna a zsoldoson. Fáradt. Piszkosul fáradt, s ez igazi elégedettséggel tölti el minden porcikáját. Odahaza volt utoljára ennyire belehajszolva a vad élvezetekbe, az pedig igencsak nem mostanság történt meg. Már az is nehezére esik, hogy könyökein rendesen támaszkodni tudjon, de szerencsére teste még nem adta fel annyira a kitartást, hogy az utolsó lökések egyikében ne találja meg újfent saját gyönyörét. Kéjes, kielégült nyögés szakad fel a torkából, ahogy egész testében megfeszül és megremeg. A közös tánc végén pedig olyan elesetten dől az oldalára, akár a krumplis zsák, amit felrúgtak a pincében. A szemeit lehunyva kapkod levegő után. Hallja jól, hogy a zsoldos a holmijával zizeg, de képtelen magát rávenni arra, hogy akár csak hunyorogva is ránézzen. No nem szemérmesség vagy szégyen munkája ez, hanem végre valóban kimerült. Éppen ezért ő maga még nem tápászkodik fel, hogy a ruháért nyúljon. A fejébe tóduló vértől zúg a füle, öle szinte ég a meggyötörtségtől, minden porcikájával egyetemben. Ennek ellenére mégis mosoly terül szét az arcán. Méghozzá igen elégedett mosoly. Talán csak pillanatok telhettek el a férfi távozása és újabb csizmák dobogása között. A nő majdnem biztos abban, hogy ez bizony nem a zsoldos. Kétli, hogy egy pohár frissítő vízzel készülne meglepni a túlhajszolt wegtorenit. Ahogy a hallása kitisztul a csizmák hangja sokszorozódik, a lépések pedig egész közel halkulnak el, majd szűnnek meg. Kénytelen-kelletlen hunyorog az ajtó irányába, ahol a bárgyú képű testvérek ácsingóznak egy rongyot és kancsó vizet szorongatva. Az őszintét megvallva nem lepi meg a fiatalok érkezése, bár valahol remélte, hogy a kijutása már nyugodtabban fog létrejönni. Így halk sóhajjal hunyja vissza a szemeit, mintha azt várná, hogy amit nem lát, az nem is létezik a szobában.*
- Elég volt. *Motyogja halkan.* Nincs már erőm hozzátok.
*Egy ideig némaság követi a mondandót, majd egy zavart torokköszörülés bukik fel a bátrabbik fivérből.*
- Doras Úr küldött!
*Vágja rá határozottan. Thea ismeri ezt a hangot. Az ellentmondást nem tűrő férfiak önző kijelentéseit szokta kísérni. Odahaza ez annyit tett, hogy így is- úgy is meg lesz hágva, ha tetszik, ha nem. Megtanulta, hogy ilyenkor felesleges engedetlenkedni, ám most még a levegővételt is megterhelőnek érzi, nemhogy két kanos kis pojácát kielégítsen.*
- Kit izgat? Hagyjatok.
*Mormogja, de túlzás lenne azt állítani, hogy meglepődik az elkövetkezőkön. A lépések újra felzendülnek, s szerencsétlenségére azok nem távolodnak. A kis szekrényen halkan koppan a kancsó, a rongy pedig a földre hullik. A túlhajszolt leány pedig hamarost már a hasán fekszik, ahogy a határozottabbik a csípőjénél az ágyra nyomja, nehogy a wegtoreni hadakozni kezdjen. De hamar észreveszi a fiú, hogy bizony itt nem lesz ellenkezés. Ám ahogy a nő félrefordítja a fejét, a magát bátornak gondoló fiúcska pedig találkozik a rideg, barna pillantással megtorpanva nyel nagyot. Noha balja még mindig a nő csípőjét nyomja le, jobbja abbahagyja a munkát, amivel éppen a nadrágot igyekezett magáról letűrni. Ismét csak pillanatok műve, míg farkasszemet néznek egymással, de ez elég idő arra, hogy a fivér rájöjjön arra, hogy most bizony ő van fölényben, ő az erős. Így a nadrágot letűri a combjának közepéig, majd a nő hasa alá nyúlva emeli meg a csípőjét, hogy kíméletlenül és hirtelen merüljön el a meggyötört női ölben. A wegtoreniből fájdalmas nyögés szakad fel, de az érzés korántsem olyan heves, vad és kielégítő, mint ahogy Dorassal érezte magát. Nem is hozza úgy tűzbe, így ölének izgatottsága hamar kiapad, amit újabb fájdalom és elégedettlen férfi morgások kísérnek. Ám ennek ellenére nem hagynak neki menekvést, s csakhamar érzi az ölét elárasztó forróságot. Viszont pihenésre esélye sincs, hiszen a fiatalabb köre még csak most kezdődik. Noha ő mulyább, mint fivére, s csak azután hajlandó a nőhöz nyúlni, mikor bátyja felpiszkálja azzal, hogy biztos inkább a termetes szerszámokat kedveli a női öl helyett. Hát persze, hogy ezért a kisebbikben is fellobban a dac és a bizonyítási vágy. Így a wegtoreni öl újabb csapásnak lesz kitéve, ám ez valamivel finomabb az elején, ám egy újabb piszkálódás hatására a kisebbik sem bánik már úgy a szolgálóval, akár valami hercegnővel. Noha "kínzása" nem tarthat tovább egy fél óránál csupán, a nő számára most az öröm nélküli együttlétek óráknak hatnak. Mégsem érez dühöt, ahogy ismét félrelökik az ágyon, majd magára hagyják. Csupán csak annyi az ára, hogy ismét előröl kell kezdenie azt, hogy összeszedje magát. Lassan felül, majd a rongyért hajol, ám mielőtt még megmosakodna a kancsóhoz csúszik, óvatosan megdönti, s nagy kortyokban issza ki a víz negyedét. Nem izgatja, hogy friss avagy sem, most száraz torkának jól esik. A maradék vízzel pedig végre lecsutakolhatja magát. Alaposan. Ezután hajlandó csak a ruhába, majd a köpenybe bújni, melynek csuklyáját mélyen az arcába húzva indul ki, hogy az italozók között botorkáljon az utcára. Mély levegőt vesz a friss levegőből mielőtt tovább indulna, addig a falnak dőlve gyűjt még némi erőt. Ám az árgusan leskelődő szempár jól láthatja, hogy lépései nehezek és bizonytalanok. Ennek ellenére korántsem ura házához indul vissza. Eszébe sincs addig hazamenni, amíg ilyen meggyötört. Eleinte mégis azon az úton halad, amerről ide érkezett. Viszont a megfelelő helyen már a piacot veszi irányba.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A másnap fájdalmas lesz, ez már majdnem biztos. Ennek ellenére abban sem kételkedik, hogy hosszú ideje először fogja magát igazán kielégültnek és nyugodtnak érezni. Nem véletlen, hogy ismét magát kínálja a férfinak ahelyett, hogy ő dolgozna a zsoldoson. Fáradt. Piszkosul fáradt, s ez igazi elégedettséggel tölti el minden porcikáját. Odahaza volt utoljára ennyire belehajszolva a vad élvezetekbe, az pedig igencsak nem mostanság történt meg. Már az is nehezére esik, hogy könyökein rendesen támaszkodni tudjon, de szerencsére teste még nem adta fel annyira a kitartást, hogy az utolsó lökések egyikében ne találja meg újfent saját gyönyörét. Kéjes, kielégült nyögés szakad fel a torkából, ahogy egész testében megfeszül és megremeg. A közös tánc végén pedig olyan elesetten dől az oldalára, akár a krumplis zsák, amit felrúgtak a pincében. A szemeit lehunyva kapkod levegő után. Hallja jól, hogy a zsoldos a holmijával zizeg, de képtelen magát rávenni arra, hogy akár csak hunyorogva is ránézzen. No nem szemérmesség vagy szégyen munkája ez, hanem végre valóban kimerült. Éppen ezért ő maga még nem tápászkodik fel, hogy a ruháért nyúljon. A fejébe tóduló vértől zúg a füle, öle szinte ég a meggyötörtségtől, minden porcikájával egyetemben. Ennek ellenére mégis mosoly terül szét az arcán. Méghozzá igen elégedett mosoly. Talán csak pillanatok telhettek el a férfi távozása és újabb csizmák dobogása között. A nő majdnem biztos abban, hogy ez bizony nem a zsoldos. Kétli, hogy egy pohár frissítő vízzel készülne meglepni a túlhajszolt wegtorenit. Ahogy a hallása kitisztul a csizmák hangja sokszorozódik, a lépések pedig egész közel halkulnak el, majd szűnnek meg. Kénytelen-kelletlen hunyorog az ajtó irányába, ahol a bárgyú képű testvérek ácsingóznak egy rongyot és kancsó vizet szorongatva. Az őszintét megvallva nem lepi meg a fiatalok érkezése, bár valahol remélte, hogy a kijutása már nyugodtabban fog létrejönni. Így halk sóhajjal hunyja vissza a szemeit, mintha azt várná, hogy amit nem lát, az nem is létezik a szobában.*
- Elég volt. *Motyogja halkan.* Nincs már erőm hozzátok.
*Egy ideig némaság követi a mondandót, majd egy zavart torokköszörülés bukik fel a bátrabbik fivérből.*
- Doras Úr küldött!
*Vágja rá határozottan. Thea ismeri ezt a hangot. Az ellentmondást nem tűrő férfiak önző kijelentéseit szokta kísérni. Odahaza ez annyit tett, hogy így is- úgy is meg lesz hágva, ha tetszik, ha nem. Megtanulta, hogy ilyenkor felesleges engedetlenkedni, ám most még a levegővételt is megterhelőnek érzi, nemhogy két kanos kis pojácát kielégítsen.*
- Kit izgat? Hagyjatok.
*Mormogja, de túlzás lenne azt állítani, hogy meglepődik az elkövetkezőkön. A lépések újra felzendülnek, s szerencsétlenségére azok nem távolodnak. A kis szekrényen halkan koppan a kancsó, a rongy pedig a földre hullik. A túlhajszolt leány pedig hamarost már a hasán fekszik, ahogy a határozottabbik a csípőjénél az ágyra nyomja, nehogy a wegtoreni hadakozni kezdjen. De hamar észreveszi a fiú, hogy bizony itt nem lesz ellenkezés. Ám ahogy a nő félrefordítja a fejét, a magát bátornak gondoló fiúcska pedig találkozik a rideg, barna pillantással megtorpanva nyel nagyot. Noha balja még mindig a nő csípőjét nyomja le, jobbja abbahagyja a munkát, amivel éppen a nadrágot igyekezett magáról letűrni. Ismét csak pillanatok műve, míg farkasszemet néznek egymással, de ez elég idő arra, hogy a fivér rájöjjön arra, hogy most bizony ő van fölényben, ő az erős. Így a nadrágot letűri a combjának közepéig, majd a nő hasa alá nyúlva emeli meg a csípőjét, hogy kíméletlenül és hirtelen merüljön el a meggyötört női ölben. A wegtoreniből fájdalmas nyögés szakad fel, de az érzés korántsem olyan heves, vad és kielégítő, mint ahogy Dorassal érezte magát. Nem is hozza úgy tűzbe, így ölének izgatottsága hamar kiapad, amit újabb fájdalom és elégedettlen férfi morgások kísérnek. Ám ennek ellenére nem hagynak neki menekvést, s csakhamar érzi az ölét elárasztó forróságot. Viszont pihenésre esélye sincs, hiszen a fiatalabb köre még csak most kezdődik. Noha ő mulyább, mint fivére, s csak azután hajlandó a nőhöz nyúlni, mikor bátyja felpiszkálja azzal, hogy biztos inkább a termetes szerszámokat kedveli a női öl helyett. Hát persze, hogy ezért a kisebbikben is fellobban a dac és a bizonyítási vágy. Így a wegtoreni öl újabb csapásnak lesz kitéve, ám ez valamivel finomabb az elején, ám egy újabb piszkálódás hatására a kisebbik sem bánik már úgy a szolgálóval, akár valami hercegnővel. Noha "kínzása" nem tarthat tovább egy fél óránál csupán, a nő számára most az öröm nélküli együttlétek óráknak hatnak. Mégsem érez dühöt, ahogy ismét félrelökik az ágyon, majd magára hagyják. Csupán csak annyi az ára, hogy ismét előröl kell kezdenie azt, hogy összeszedje magát. Lassan felül, majd a rongyért hajol, ám mielőtt még megmosakodna a kancsóhoz csúszik, óvatosan megdönti, s nagy kortyokban issza ki a víz negyedét. Nem izgatja, hogy friss avagy sem, most száraz torkának jól esik. A maradék vízzel pedig végre lecsutakolhatja magát. Alaposan. Ezután hajlandó csak a ruhába, majd a köpenybe bújni, melynek csuklyáját mélyen az arcába húzva indul ki, hogy az italozók között botorkáljon az utcára. Mély levegőt vesz a friss levegőből mielőtt tovább indulna, addig a falnak dőlve gyűjt még némi erőt. Ám az árgusan leskelődő szempár jól láthatja, hogy lépései nehezek és bizonytalanok. Ennek ellenére korántsem ura házához indul vissza. Eszébe sincs addig hazamenni, amíg ilyen meggyötört. Eleinte mégis azon az úton halad, amerről ide érkezett. Viszont a megfelelő helyen már a piacot veszi irányba.*
1297. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2023-08-13 21:28:10
Üzenet elküldve: 2023-08-13 21:28:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Élveteg félmosoly feszül a szakállas arcra, amikor dühös szikrák gyúlnak a kis kreol cafka szemében. Ilyenkor a legédesebb elmerülni bennük. Az pedig, hogy magától folytassa a csibécske, még nagyobb elégedettséggel tölti el a zsoldost. Nem is kell csalatkoznia. Némi kis csendes duzzogás után csak mozdul a formás csípő. Kéjes. Dacból szinte erőszakot tesz magán a némber. Doras megfeszül az egyre vadabb vágtában. A vékony kis kacsók végül kifeszegetik magukat a szorításából. A szuka a vállába mar, ő meg a finom bőrű fenékbe, hogy még mélyebbre húzza minden ütem végén. Vicsorog és hörög, olyan kéjes ez a szorítás, de tartja magát, míg a démoni táncban szünetet nem int a sucubbus. Doras hordónyi mellkasa bőszen emelkedik-süllyed, mintha most úszta volna át az öblöt. Megnyalja kiszáradt száját, ahogy felkönyököl. Horkant egyet, aztán feltolja magát és a pimasz némber mögé helyezkedik.*
- Ha gazdag asszony leszel *mondja karcos hangon, aztán a tenyerébe köp, hogy... inkább csak a szokás hatalma* -, találkozunk majd egy keresztútnál, ahol pont ugyanígy foglak meghágni a testőreid hulláján.
*Lassan, de határozottan lát neki, aztán pár pillanattal később jobbja már a sötét fürtöket markolja, balja pedig a combhajlatra fogva tartja meg a féktelen mozdulatok előtt a kicsikét. Nem kíméli. Kicsit sem. Saját állatias hörgése téríti magához, mikor a kéj vörös köde felszáll a tudatáról az utolsó lökések után.
Félrelöki a cafkát és zihálva tűri hátra izzadságtól csatakos loboncát. Tényleg nem volt semmi ez az őrült kis lotyó, de rég volt már, hogy így kikelt magából és ezúttal a nőcske hajszolta bele. Ez pedig nem járja!
Kimászik az ágyból és minden bűntudat nélkül lemosdik a kancsóban maradt utolsó néhány löttyintésnyi tiszta vizével. Felrángatja magára a nadrágot és belebújik az ingébe. A többi hol holmiját meg a hóna alá csapva indul meg kifelé. Egy csípős félmosolyt és egy fejcsóválást hagy csak maga után, mikor az ajtóból még visszanéz.
Ólomsúlyú, fáradt frissültség buzog a tagjaiban, ahogy a pulthoz érve még legurít egy bizonyára nem neki szánt italt. Felhúzza a csizmáit, aztán az övét csatolva odakurjant a két fivérnek, akik a kamraajtóban susmorognak.*
- Ha visztek be egy kancsó vizet, meg egy tiszta rongyot, vendégeim vagytok egy ráadásra. Ha vonakodna, mondjátok, hogy Doras Úr küldött! *kacsint, aztán igazít egyet alaposan leharcolt lőcsén és széles vigyorral megindul kifelé.
Nem megy messzire, letelepszik egy kapualj árnyékába, ahonnan jó rálátása van a kijáratra, de ő maga rejtve marad. Kíváncsi, merre tántorog haza ez az ünnepi csibécske, ha egyáltalán marad még hozzá ereje.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Élveteg félmosoly feszül a szakállas arcra, amikor dühös szikrák gyúlnak a kis kreol cafka szemében. Ilyenkor a legédesebb elmerülni bennük. Az pedig, hogy magától folytassa a csibécske, még nagyobb elégedettséggel tölti el a zsoldost. Nem is kell csalatkoznia. Némi kis csendes duzzogás után csak mozdul a formás csípő. Kéjes. Dacból szinte erőszakot tesz magán a némber. Doras megfeszül az egyre vadabb vágtában. A vékony kis kacsók végül kifeszegetik magukat a szorításából. A szuka a vállába mar, ő meg a finom bőrű fenékbe, hogy még mélyebbre húzza minden ütem végén. Vicsorog és hörög, olyan kéjes ez a szorítás, de tartja magát, míg a démoni táncban szünetet nem int a sucubbus. Doras hordónyi mellkasa bőszen emelkedik-süllyed, mintha most úszta volna át az öblöt. Megnyalja kiszáradt száját, ahogy felkönyököl. Horkant egyet, aztán feltolja magát és a pimasz némber mögé helyezkedik.*
- Ha gazdag asszony leszel *mondja karcos hangon, aztán a tenyerébe köp, hogy... inkább csak a szokás hatalma* -, találkozunk majd egy keresztútnál, ahol pont ugyanígy foglak meghágni a testőreid hulláján.
*Lassan, de határozottan lát neki, aztán pár pillanattal később jobbja már a sötét fürtöket markolja, balja pedig a combhajlatra fogva tartja meg a féktelen mozdulatok előtt a kicsikét. Nem kíméli. Kicsit sem. Saját állatias hörgése téríti magához, mikor a kéj vörös köde felszáll a tudatáról az utolsó lökések után.
Félrelöki a cafkát és zihálva tűri hátra izzadságtól csatakos loboncát. Tényleg nem volt semmi ez az őrült kis lotyó, de rég volt már, hogy így kikelt magából és ezúttal a nőcske hajszolta bele. Ez pedig nem járja!
Kimászik az ágyból és minden bűntudat nélkül lemosdik a kancsóban maradt utolsó néhány löttyintésnyi tiszta vizével. Felrángatja magára a nadrágot és belebújik az ingébe. A többi hol holmiját meg a hóna alá csapva indul meg kifelé. Egy csípős félmosolyt és egy fejcsóválást hagy csak maga után, mikor az ajtóból még visszanéz.
Ólomsúlyú, fáradt frissültség buzog a tagjaiban, ahogy a pulthoz érve még legurít egy bizonyára nem neki szánt italt. Felhúzza a csizmáit, aztán az övét csatolva odakurjant a két fivérnek, akik a kamraajtóban susmorognak.*
- Ha visztek be egy kancsó vizet, meg egy tiszta rongyot, vendégeim vagytok egy ráadásra. Ha vonakodna, mondjátok, hogy Doras Úr küldött! *kacsint, aztán igazít egyet alaposan leharcolt lőcsén és széles vigyorral megindul kifelé.
Nem megy messzire, letelepszik egy kapualj árnyékába, ahonnan jó rálátása van a kijáratra, de ő maga rejtve marad. Kíváncsi, merre tántorog haza ez az ünnepi csibécske, ha egyáltalán marad még hozzá ereje.*
1296. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2023-08-13 16:30:07
Üzenet elküldve: 2023-08-13 16:30:07
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Thea igen nagy szerencséjére sosem érdekelték mások véleménye, így idővel megtanulta, hogy hogyan vágjon mindenhez semleges pofát. Persze vannak olyanok, akik szeretik a cica bajuszát húzogatni, így néha egy dacos fintor megjelenik a képén, ám a zsoldos még egyelőre messze tart ettől a helyzettől. Így egy-egy dolgára csak magában vigyorogva forgatja a szemét, vagy bensője mélyén ejt meg egy-egy rosszalló fejcsóválást.
Inkább kiélvezi a torkát szorító kéz édes kínját, ahogy a teste ösztönből reagálva feszül meg rá. Milyen édes és érzéki is lehet a szenvedés vagy az elme által képzelt félelem. Hisz a nő nem fél a férfitól, azzal már amúgy is elkésett egy pár órát, ám ezt testének és elméjének nehéz lenne megmagyarázni. Ijedten reagál a szorításra, miközben kéjes feszülésekkel válaszol a zsoldos tagjának kielégítő játékára. Különös kiélvezni azt, ami másokat inkább megrémítene. A teste már ég, fáj és fáradt. Normális esetben mások már könyörögnének azért, hogy érjenek a végére. Ám az ilyen elméjűek, akik talán betegebbek e téren, mint kellene éppen készülnek a végletekig hajszolni magukat.
Ösztökélni a férfit, hogy minél többet vegyen el belőle. Amihez úgy tűnik, hogy egy kis piszkálódással egész jó úton halad. *
- Az. Vagy nyuszi, kis tarka pillangó. Valami, ami olyan kis ártatlan és kis kedves.
*A valóság az, hogy Doras inkább farkas vagy egy hatalmas medve, aki kéjes vággyal marcangolja szét az áldozatát pusztán az ösztöntől hajtva. Az áldozat pedig élvezi minden harapását, minden egyes karomnyomot. Szerencse, hogy ez a világ sem tökéletes, így ők ketten is beillenek valahová. Hisz Thea majdnem biztos abban, hogy mindkettőjük fejével jócskán vannak gondok.
Éppen ezért nem is lepi meg a férfi válasza, amit kénytelen magában meg is mosolyogni. Pedig ő aztán nem nevezhető jó emberismerőnek. Ám a végkifejletre már megtorpanva húzza össze a szemeit. Ahogy feje fölé feszülnek kezei szemeiben düh csillan, miközben hallgatja a férfit. Hogy ez a kimondott szavak okozta e vagy éppen az igazság felismerése az még számára is rejtély. Ennek ellenére egy pillanatra elszáll a vörös köd az elméjéből, s még azon izgató pozitúra sem hozza vissza, hogy karjait fogsába ejtve kerül nyeregbe. Felszínre kerül a dac, így még a csapásra is csak nyögve rezzen meg, ám egyelőre egy aprót sem moccan. Igaz ezen dacossága csupán csak pár pillanatig tart ki, mikoris enged a vágy hatalmának s minden wegtoreni tüzességét összeszedve mozdul a férfin. Először finom tempóban, de apránként heves mozdulatra vált, minden alkalommal oly erővel feszülve a férfira, hogy az már valóban felér egy kínzással. Szíve szerint elnyújtaná ezt a táncot, de a teste minduntalan vágyja a heves gyönyört.*
- Talán igazad van. Lehet, hogy nem elég erős gazdáknál voltam eddig ahhoz, hogy igazán élvezzem a kalitkába zárt életet.
*Mozdulatai közben igyekszik kezeit kiszabadítani, hogy azután előre dőlve marjon erősen a vállakba. A szemeit összeszorítva harapja be erősen az ajkát, amiből ismét apró vér serken.*
- Vagy tévedsz és egyszer szabad leszek. Gazdag asszony, aki saját szeretőkkel rendelkezik majd. Ott hághat ahol és amikor akar, akivel akar. Ördögvigyor füstjével és erős alkoholokkal kísért orgiákat tart és féktelen üzekedésekbe fog egyszer belepusztulni. Talán csak idős korában, talán még fiatalon viszi el a bűnös élet.
*Vigyorodik el miközben a barnák újra felszínre kerülve kutatják fel a férfi arcát. Hozzá hajolva csókol hevesen az ajkaira, majd felkuncogva hagyja abba mozgását, hogy leszállhasson a férfiről.*
- Vagy lesz ehhez egy partnerem is. Aki mindig kéznél van, ám a rosszban is társul.
*Fordít hátat, majd négykézláb ereszkedve tolja ki a csípőjét.*
- Hidd el... A leginkább nekem való a szabadság. A korlátok nélküli élvezet hajszolása...
*Sóhajtja a végszót, ahogy szemeit lehunyva várja, hogy ismét érezhesse magában a fájdalmas gyönyört.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Thea igen nagy szerencséjére sosem érdekelték mások véleménye, így idővel megtanulta, hogy hogyan vágjon mindenhez semleges pofát. Persze vannak olyanok, akik szeretik a cica bajuszát húzogatni, így néha egy dacos fintor megjelenik a képén, ám a zsoldos még egyelőre messze tart ettől a helyzettől. Így egy-egy dolgára csak magában vigyorogva forgatja a szemét, vagy bensője mélyén ejt meg egy-egy rosszalló fejcsóválást.
Inkább kiélvezi a torkát szorító kéz édes kínját, ahogy a teste ösztönből reagálva feszül meg rá. Milyen édes és érzéki is lehet a szenvedés vagy az elme által képzelt félelem. Hisz a nő nem fél a férfitól, azzal már amúgy is elkésett egy pár órát, ám ezt testének és elméjének nehéz lenne megmagyarázni. Ijedten reagál a szorításra, miközben kéjes feszülésekkel válaszol a zsoldos tagjának kielégítő játékára. Különös kiélvezni azt, ami másokat inkább megrémítene. A teste már ég, fáj és fáradt. Normális esetben mások már könyörögnének azért, hogy érjenek a végére. Ám az ilyen elméjűek, akik talán betegebbek e téren, mint kellene éppen készülnek a végletekig hajszolni magukat.
Ösztökélni a férfit, hogy minél többet vegyen el belőle. Amihez úgy tűnik, hogy egy kis piszkálódással egész jó úton halad. *
- Az. Vagy nyuszi, kis tarka pillangó. Valami, ami olyan kis ártatlan és kis kedves.
*A valóság az, hogy Doras inkább farkas vagy egy hatalmas medve, aki kéjes vággyal marcangolja szét az áldozatát pusztán az ösztöntől hajtva. Az áldozat pedig élvezi minden harapását, minden egyes karomnyomot. Szerencse, hogy ez a világ sem tökéletes, így ők ketten is beillenek valahová. Hisz Thea majdnem biztos abban, hogy mindkettőjük fejével jócskán vannak gondok.
Éppen ezért nem is lepi meg a férfi válasza, amit kénytelen magában meg is mosolyogni. Pedig ő aztán nem nevezhető jó emberismerőnek. Ám a végkifejletre már megtorpanva húzza össze a szemeit. Ahogy feje fölé feszülnek kezei szemeiben düh csillan, miközben hallgatja a férfit. Hogy ez a kimondott szavak okozta e vagy éppen az igazság felismerése az még számára is rejtély. Ennek ellenére egy pillanatra elszáll a vörös köd az elméjéből, s még azon izgató pozitúra sem hozza vissza, hogy karjait fogsába ejtve kerül nyeregbe. Felszínre kerül a dac, így még a csapásra is csak nyögve rezzen meg, ám egyelőre egy aprót sem moccan. Igaz ezen dacossága csupán csak pár pillanatig tart ki, mikoris enged a vágy hatalmának s minden wegtoreni tüzességét összeszedve mozdul a férfin. Először finom tempóban, de apránként heves mozdulatra vált, minden alkalommal oly erővel feszülve a férfira, hogy az már valóban felér egy kínzással. Szíve szerint elnyújtaná ezt a táncot, de a teste minduntalan vágyja a heves gyönyört.*
- Talán igazad van. Lehet, hogy nem elég erős gazdáknál voltam eddig ahhoz, hogy igazán élvezzem a kalitkába zárt életet.
*Mozdulatai közben igyekszik kezeit kiszabadítani, hogy azután előre dőlve marjon erősen a vállakba. A szemeit összeszorítva harapja be erősen az ajkát, amiből ismét apró vér serken.*
- Vagy tévedsz és egyszer szabad leszek. Gazdag asszony, aki saját szeretőkkel rendelkezik majd. Ott hághat ahol és amikor akar, akivel akar. Ördögvigyor füstjével és erős alkoholokkal kísért orgiákat tart és féktelen üzekedésekbe fog egyszer belepusztulni. Talán csak idős korában, talán még fiatalon viszi el a bűnös élet.
*Vigyorodik el miközben a barnák újra felszínre kerülve kutatják fel a férfi arcát. Hozzá hajolva csókol hevesen az ajkaira, majd felkuncogva hagyja abba mozgását, hogy leszállhasson a férfiről.*
- Vagy lesz ehhez egy partnerem is. Aki mindig kéznél van, ám a rosszban is társul.
*Fordít hátat, majd négykézláb ereszkedve tolja ki a csípőjét.*
- Hidd el... A leginkább nekem való a szabadság. A korlátok nélküli élvezet hajszolása...
*Sóhajtja a végszót, ahogy szemeit lehunyva várja, hogy ismét érezhesse magában a fájdalmas gyönyört.*
1295. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2023-08-13 15:21:54
Üzenet elküldve: 2023-08-13 15:21:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Doras pont olyan modortalan és nyers, mint a véleménye, amit akkor is osztogat, ha nincs rá igény. Ami a szívén, a száján, és akinek nem tetszik, az vagy felgyűri az inge ujját vagy lenyeli szépen, ahogy elvárható egy töketlen bárcástól, aki csak annyira vakmerő, mint egy kivert kutya.
A gyilkosok és a vérontás említésénél rászorít a jobbja a lány torkára. Már csak azért is, mert némi célozgatást érez benne magára nézve. Persze a csípő mámoros mozgása hamar enyhít a szorításon, és ki is mossa Doras fejéből a rosszmájúság feltételezését.
A következő megjegyzés keltette fintor csak annak hála veszik el a szakállas pofázmányon, hogy épp néhány kifejezetten erőteljes lökés kéjes vicsorával vegyül. Sajnos a zsoldos olyan patinás úri körökben forog, mint tenmaga, így egy átitalozott éjszaka után volt szerencséje élőben szemtanújának lenni az imént mondottaknak. Mármint szó szerint. Azóta nem tud ugyanúgy nézni az ünnepi madárra, de már olyan régen történt, hogy szinte el is felejtette. Ezeket a sebeket sose szabadott volna újból feltépni.
Próbálja minél hathatósabban elterelni a figyelmét az emlékekről és arra koncentrálni, hogy épp egy fenséges kis riherongyban járatja a lőcsét. A lőcsöt, ami magától értetődően minden fehérnép félt és imádott bálványa. Főleg egy ilyen fickón, mint ő! Bizony-bizony modortalanság nem hangot adni ennek. Mondjuk meg is tesz mindent, hogy kicsikarja azt a hangot a kicsikéből. Az meg egyszerűen nonszensz gondolat, hogy nincsen odáig a cafka a kivételes családi ékszertől. Aki ilyet állítana, annak biztos elment az esze.*
- Bárány, hm? *csóválja meg a fejét, aztán neki is veselkedik, hogy benne szakassza a bolondériát a némberben, persze csak addig, míg a neki tetsző téma kifejtésére nem kerül sor.
Sajnos a dolog jóval kevesebb szaftos részletet részletez, mint hallani szeretné, de cserébe a zsoldos fejében bőven cikáznak képek vad orgiákról, rabnőkkel, Eeyr oltáron meghágott papnőkkel, olajozott testű szajhákkal, akik ajzószerektől kábán vonaglanak az elrugaszkodott vágyak kéjes kínpadján.
Ennek ködén át hallja a szavakat. ~Hogy nem kell megfelelni?~ Egy pillanatra morzsolgatja a félmondatot magában, aztán elengedi, mert semmi értelme. Biztos lemaradt valami részről, ami rációt ad hozzá. Elvégre mi a franc dolga lenne egy nőnek ilyenkor, mit megfelelni?!
Az élvezet kérdésére a nyakacskát faló szakállas pofa azért vigyorra húzódik.*
- Ahogy mondod *morogja lány fülébe őszinte nyíltsággal. Tényleg nem érdekli. Az efeletti kommentárra viszont már kéjes harapással válaszol és néhány újabb igazán markáns lökéssel. Bizony, a zsoldos egyszerű jellemét egészen jól látja a kicsike.*
- Ezaahhzz *mozdul keményeket a mámoros szorításra, amit egy olyan szó ihlet, ami a kéjek alatt visszhangzik csupán. Hallotta, de most, míg ez a váratlan ajándék ilyen pezsgésben tartja, akármi is lehetne. Kis híján maga alá gyűri a gyönyör, de még nem akarja bevégezni. Nagy kortyokban nyeli a levegőt és lassabb ütemben próbál magához térni, amikor rátalál az elhangzott szó értelme.
Nem tehet róla, elkapja a nevetés. Egy hosszú pillanatig csak az öblös kacagás rázza a csípőjét, mikor újra egészen a lányra ereszkedik, mélyen az ágyékához feszítve magát.*
- Hazudsz *vigyorog a kreol vonásokba.* - Még magadnak is *súgja az ajkakra maró gúnnyal, miközben a marka a lány feje fölé szorítja a vékony csuklókat.* - Remegsz a gondolatért, hogy birtokolnak, hogy használnak, hogy ocsmány kedvtelésből összetörnek és olyasmiket művelnek veled, ami *csak vigyorogva megcsóválja a fejét. Igen, Doras is az a fajta aljadék, aki már nem egyszer lépte át a határokat.*
- A szabadság nem neked való. *Fordít a kreol testen, és a lány csuklóit a derekához hátraszorítva fogja össze újra. Keményet csap a formás hátsóra, hogy tegye a dolgát a kicsike.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Doras pont olyan modortalan és nyers, mint a véleménye, amit akkor is osztogat, ha nincs rá igény. Ami a szívén, a száján, és akinek nem tetszik, az vagy felgyűri az inge ujját vagy lenyeli szépen, ahogy elvárható egy töketlen bárcástól, aki csak annyira vakmerő, mint egy kivert kutya.
A gyilkosok és a vérontás említésénél rászorít a jobbja a lány torkára. Már csak azért is, mert némi célozgatást érez benne magára nézve. Persze a csípő mámoros mozgása hamar enyhít a szorításon, és ki is mossa Doras fejéből a rosszmájúság feltételezését.
A következő megjegyzés keltette fintor csak annak hála veszik el a szakállas pofázmányon, hogy épp néhány kifejezetten erőteljes lökés kéjes vicsorával vegyül. Sajnos a zsoldos olyan patinás úri körökben forog, mint tenmaga, így egy átitalozott éjszaka után volt szerencséje élőben szemtanújának lenni az imént mondottaknak. Mármint szó szerint. Azóta nem tud ugyanúgy nézni az ünnepi madárra, de már olyan régen történt, hogy szinte el is felejtette. Ezeket a sebeket sose szabadott volna újból feltépni.
Próbálja minél hathatósabban elterelni a figyelmét az emlékekről és arra koncentrálni, hogy épp egy fenséges kis riherongyban járatja a lőcsét. A lőcsöt, ami magától értetődően minden fehérnép félt és imádott bálványa. Főleg egy ilyen fickón, mint ő! Bizony-bizony modortalanság nem hangot adni ennek. Mondjuk meg is tesz mindent, hogy kicsikarja azt a hangot a kicsikéből. Az meg egyszerűen nonszensz gondolat, hogy nincsen odáig a cafka a kivételes családi ékszertől. Aki ilyet állítana, annak biztos elment az esze.*
- Bárány, hm? *csóválja meg a fejét, aztán neki is veselkedik, hogy benne szakassza a bolondériát a némberben, persze csak addig, míg a neki tetsző téma kifejtésére nem kerül sor.
Sajnos a dolog jóval kevesebb szaftos részletet részletez, mint hallani szeretné, de cserébe a zsoldos fejében bőven cikáznak képek vad orgiákról, rabnőkkel, Eeyr oltáron meghágott papnőkkel, olajozott testű szajhákkal, akik ajzószerektől kábán vonaglanak az elrugaszkodott vágyak kéjes kínpadján.
Ennek ködén át hallja a szavakat. ~Hogy nem kell megfelelni?~ Egy pillanatra morzsolgatja a félmondatot magában, aztán elengedi, mert semmi értelme. Biztos lemaradt valami részről, ami rációt ad hozzá. Elvégre mi a franc dolga lenne egy nőnek ilyenkor, mit megfelelni?!
Az élvezet kérdésére a nyakacskát faló szakállas pofa azért vigyorra húzódik.*
- Ahogy mondod *morogja lány fülébe őszinte nyíltsággal. Tényleg nem érdekli. Az efeletti kommentárra viszont már kéjes harapással válaszol és néhány újabb igazán markáns lökéssel. Bizony, a zsoldos egyszerű jellemét egészen jól látja a kicsike.*
- Ezaahhzz *mozdul keményeket a mámoros szorításra, amit egy olyan szó ihlet, ami a kéjek alatt visszhangzik csupán. Hallotta, de most, míg ez a váratlan ajándék ilyen pezsgésben tartja, akármi is lehetne. Kis híján maga alá gyűri a gyönyör, de még nem akarja bevégezni. Nagy kortyokban nyeli a levegőt és lassabb ütemben próbál magához térni, amikor rátalál az elhangzott szó értelme.
Nem tehet róla, elkapja a nevetés. Egy hosszú pillanatig csak az öblös kacagás rázza a csípőjét, mikor újra egészen a lányra ereszkedik, mélyen az ágyékához feszítve magát.*
- Hazudsz *vigyorog a kreol vonásokba.* - Még magadnak is *súgja az ajkakra maró gúnnyal, miközben a marka a lány feje fölé szorítja a vékony csuklókat.* - Remegsz a gondolatért, hogy birtokolnak, hogy használnak, hogy ocsmány kedvtelésből összetörnek és olyasmiket művelnek veled, ami *csak vigyorogva megcsóválja a fejét. Igen, Doras is az a fajta aljadék, aki már nem egyszer lépte át a határokat.*
- A szabadság nem neked való. *Fordít a kreol testen, és a lány csuklóit a derekához hátraszorítva fogja össze újra. Keményet csap a formás hátsóra, hogy tegye a dolgát a kicsike.*
1294. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2023-08-13 10:12:00
Üzenet elküldve: 2023-08-13 10:12:00
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Thea nem azok közül a szolgálók közül való, akiket csak arra használnak, hogy a házat takarítsák, sikálják az árnyékszéket és a konyhában robotoljanak. Nem a kis szürke egér, akit eldugva tartanak, nehogy szégyent hozzon a gazdájára az illetlen és tudatlan viselkedésével. Tőle gyerekként is megkövetelték az illemet, a szép, időnként talán kicsavart beszédet, az udvariasságot és még megannyi badarságot, amik miatt mutatkozhattak vele nemesebb körökben is, anélkül, hogy félni kellett volna attól, hogy esetleg szégyenbe hozza éppeni urát. Feltéve, ha dacosságát félre tudta tenni egy kis időre. Így nem csoda, ha az ilyen alpáribb alakok kevésbé szívesen hallgatják a finomabb mondatokat. Szerencsére Doras nem egy nemes úr, aki előtt elő kéne adnia magát, esetleg foglalkozni azzal, hogy mit gondol róla a másik. Ma olyan szerencsés helyzetben van, hogy nem kell hazudnia magáról és magasról leszarhatja, hogy Dorasnak mi a véleménye róla. Kölcsönös kihasználásukban csak egymás teste jut főszerephez, a kéjvággyal elködösített elme pedig elsuhan a kellemetlenebb dolgok felett, mint Thea szája vagy Doras kellemetlen, ám valahol mégis izgató jelleme.*
- Rá. Akár a gyilkosok a vérontásra.
*Válaszol kissé eltúlzott, ám valahogy mégis odaillő hasonlattal.*
- Ha szerencsém volt mindig akadt olyan férfi, aki meg tudott úgy tölteni, akár az ünnepi sült tyúkot.
*Kuncog fel az újabb elmés hasonlatra, ami most viszont talán alpáribbra sikeredett, mint az tőle megszokott.*
- Ha még nagyobb szerencsém volt, akkor még élveztem is.
*Komorodnak meg kissé a vonásai. Úgy hiszi Doras érti, hogy ez alatt mire is gondol valójában. Hisz férfi és biztos abban, hogy ő is tett már számtalan olyan dolgot nőkkel, ami egyáltalán nem vall finom úriemberekre. Valószínűleg bűntudata sem volt miatta. Cselekedett akár az ösztöntől hajtott állatok, hogy önnön kielégülésének eleget téve egy pillanatra se foglalkozzon olyan dolgokkal, mint a női lélek finomsága, esendősége, törékenysége. A nők többsége az ilyen dolgokat nehezen tudják elengedni, akár lelkük bele is roppanhat, míg mások, ahogyan Thea is, apránként megszokja, hogy nem több egy tárgynál, egy férfi tulajdonánál, s idővel megtanul együtt élni vele. Sőt, különösen kifordult helyzetekben még élvezni is kezdi. Hisz ő olyan, akár egy söröskorsó, amit időnként megtöltenek, kiisszák saját szórakoztatásukra, majd félrepakolják, hogy ne legyen útban, amíg következőnek nincs rá szükség.*
- Hogy te? Ugyan. *Elégedett nyögések kíséretével helyezkedik el, majd ismét a férfi arcára pillant.* Hisz látszik rajtad, hogy te egy ártatlan bárány vagy.
*Vigyorodik el újfent a szarkasztikus megjegyzésen. Talán még az arcát is megcsipkedné, ha éppen nem lenne most jobb dolga, amivel foglalkozzon.
A megilletődöttséget pedig szintén rég maga mögött hagyta. Doras bolond, ha azt hiszi, hogy ő az egyetlen bika a világon, aki nagyobb szerszámmal van megáldva, mint az összes többi férfi Lanawin szerte. Mindig is szerette áthágni a szabályokat, így nem csak dagadt wegtoreni urak vagy puhány artheniori kereskedők fordultak meg benne. Ahogyan most is, régebben is talált kibúvót, hogy egy kicsit a saját kedvére tegyen. Wegtorenben pedig akadt bőven olyan zsoldos, harcos, rabszolga, aki hasonló felszereléssel volt megáldva, mint ez a férfi alatta. Az viszont tény, hogy a különbséget meg tudja állapítani az a fül, aki tudja milyen, ha egy nő tényleg az élvezetektől sóhajtozik és nyögdécsel, nem pedig azért, mert nem akarja megsérteni éppeni szeretőjét. Thea pedig most határozott őszinteséggel enged utat a hangjának, mozdulatainak. Ujjai úgy markolják a hozzá simuló férfi vállait, hogy körmei nem restek kissé belé vájni, pirosló csíkokat maguk után hagyva végig szántani a bőrén. Minden háttérbe szorított frusztrációt, önmegtartóztatást és kielégületlenséget kész kiadni magából. A hevességtől, kéjhajszolástól elködösült elmétől ő sem tudna visszaemlékezni a pillanatra, amikor ismét a férfi alá került. Egyedül csak a kérdés zökkenti ki egy kissé, hiszen most gondolkodóba kell esnie. Üzekedés közben pedig igen kelletlenül veszi rá magát, hogy gondolkodjon.*
- Túl hosszú lenne most annyi mindent elmesélni.
*Veti hátra a fejét, hogy a szúrós csókoknak utat adva élvezze ki az apró kellemetlenségben megbújó gyönyört.*
- Nincs olyan bejárat, ahol ne tettek volna magukévá. *Végül érzéki, kéjjel átitatott hangon csak belekezd.* Megannyi alkalommal csak a szám kellett, esetleg a kezem. Szorították a torkom, marták, harapták a bőröm. Volt, hogy csak a lábam tettem szét, majd pár lökéssel vége is szakadt mindennek.
*Doras érintésére a csípője valóban engedelmeskedik, hogy érzéki táncával fokozza önnön, s a másik gyönyörét.*
- De hiányzott ez. Hogy nem kell megfelelni, hanem csak elmerülni abban, hogy hódolhatok a saját önzőségemnek is. Mindamellett, hogy kétlem, hogy téged érdekelne az, hogy élvezem e. És ez a tudat izgat fel igazán. A legtöbb férfi hajszolja a büszkeségét is, így rákényszeríti a testem, hogy én is végezzem be az utolsó dallammal. De szerintem te ugyan ilyen elégedett lennél akkor is, ha csak te töltesz tele újra és újra.
*Búgja az utószót a férfi fülébe, majd a cimpába harapva szorítja össze a szemeit, ahogy ágyéka olyan erőteljes lüktetéssel viseltetik a zsoldos ékessége körül, amit már idejét sem tudja mikor érzett utoljára. Az utolsó kérdésre egyből nem is válaszol. Hisz tudja, hogy megint olyan fog kicsúszni a száján, ami sem nem izgatja a zsoldost, de még csak nem is érdekli. Hisz abban, amit olyankor a legjobban kíván nincs semmi érzékiség vagy perverzió. Az csupán csak egy igen egyszerű, ám elérhetetlen dolog.*
- Szabadságról.
*Sóhajtja kissé elcsigázottan, ám amint kiejti a száján a teste olyan erővel feszül meg, mintha a legcsábítóbb, legérzékibb szót hallotta volna most először. Öle talán jobban felizzik, mint bármikor az egész aktus folyamán. Hisz van, akinek ilyen egyszerűnek tűnő vágyálmok az igazán vérpezsdítőek.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Thea nem azok közül a szolgálók közül való, akiket csak arra használnak, hogy a házat takarítsák, sikálják az árnyékszéket és a konyhában robotoljanak. Nem a kis szürke egér, akit eldugva tartanak, nehogy szégyent hozzon a gazdájára az illetlen és tudatlan viselkedésével. Tőle gyerekként is megkövetelték az illemet, a szép, időnként talán kicsavart beszédet, az udvariasságot és még megannyi badarságot, amik miatt mutatkozhattak vele nemesebb körökben is, anélkül, hogy félni kellett volna attól, hogy esetleg szégyenbe hozza éppeni urát. Feltéve, ha dacosságát félre tudta tenni egy kis időre. Így nem csoda, ha az ilyen alpáribb alakok kevésbé szívesen hallgatják a finomabb mondatokat. Szerencsére Doras nem egy nemes úr, aki előtt elő kéne adnia magát, esetleg foglalkozni azzal, hogy mit gondol róla a másik. Ma olyan szerencsés helyzetben van, hogy nem kell hazudnia magáról és magasról leszarhatja, hogy Dorasnak mi a véleménye róla. Kölcsönös kihasználásukban csak egymás teste jut főszerephez, a kéjvággyal elködösített elme pedig elsuhan a kellemetlenebb dolgok felett, mint Thea szája vagy Doras kellemetlen, ám valahol mégis izgató jelleme.*
- Rá. Akár a gyilkosok a vérontásra.
*Válaszol kissé eltúlzott, ám valahogy mégis odaillő hasonlattal.*
- Ha szerencsém volt mindig akadt olyan férfi, aki meg tudott úgy tölteni, akár az ünnepi sült tyúkot.
*Kuncog fel az újabb elmés hasonlatra, ami most viszont talán alpáribbra sikeredett, mint az tőle megszokott.*
- Ha még nagyobb szerencsém volt, akkor még élveztem is.
*Komorodnak meg kissé a vonásai. Úgy hiszi Doras érti, hogy ez alatt mire is gondol valójában. Hisz férfi és biztos abban, hogy ő is tett már számtalan olyan dolgot nőkkel, ami egyáltalán nem vall finom úriemberekre. Valószínűleg bűntudata sem volt miatta. Cselekedett akár az ösztöntől hajtott állatok, hogy önnön kielégülésének eleget téve egy pillanatra se foglalkozzon olyan dolgokkal, mint a női lélek finomsága, esendősége, törékenysége. A nők többsége az ilyen dolgokat nehezen tudják elengedni, akár lelkük bele is roppanhat, míg mások, ahogyan Thea is, apránként megszokja, hogy nem több egy tárgynál, egy férfi tulajdonánál, s idővel megtanul együtt élni vele. Sőt, különösen kifordult helyzetekben még élvezni is kezdi. Hisz ő olyan, akár egy söröskorsó, amit időnként megtöltenek, kiisszák saját szórakoztatásukra, majd félrepakolják, hogy ne legyen útban, amíg következőnek nincs rá szükség.*
- Hogy te? Ugyan. *Elégedett nyögések kíséretével helyezkedik el, majd ismét a férfi arcára pillant.* Hisz látszik rajtad, hogy te egy ártatlan bárány vagy.
*Vigyorodik el újfent a szarkasztikus megjegyzésen. Talán még az arcát is megcsipkedné, ha éppen nem lenne most jobb dolga, amivel foglalkozzon.
A megilletődöttséget pedig szintén rég maga mögött hagyta. Doras bolond, ha azt hiszi, hogy ő az egyetlen bika a világon, aki nagyobb szerszámmal van megáldva, mint az összes többi férfi Lanawin szerte. Mindig is szerette áthágni a szabályokat, így nem csak dagadt wegtoreni urak vagy puhány artheniori kereskedők fordultak meg benne. Ahogyan most is, régebben is talált kibúvót, hogy egy kicsit a saját kedvére tegyen. Wegtorenben pedig akadt bőven olyan zsoldos, harcos, rabszolga, aki hasonló felszereléssel volt megáldva, mint ez a férfi alatta. Az viszont tény, hogy a különbséget meg tudja állapítani az a fül, aki tudja milyen, ha egy nő tényleg az élvezetektől sóhajtozik és nyögdécsel, nem pedig azért, mert nem akarja megsérteni éppeni szeretőjét. Thea pedig most határozott őszinteséggel enged utat a hangjának, mozdulatainak. Ujjai úgy markolják a hozzá simuló férfi vállait, hogy körmei nem restek kissé belé vájni, pirosló csíkokat maguk után hagyva végig szántani a bőrén. Minden háttérbe szorított frusztrációt, önmegtartóztatást és kielégületlenséget kész kiadni magából. A hevességtől, kéjhajszolástól elködösült elmétől ő sem tudna visszaemlékezni a pillanatra, amikor ismét a férfi alá került. Egyedül csak a kérdés zökkenti ki egy kissé, hiszen most gondolkodóba kell esnie. Üzekedés közben pedig igen kelletlenül veszi rá magát, hogy gondolkodjon.*
- Túl hosszú lenne most annyi mindent elmesélni.
*Veti hátra a fejét, hogy a szúrós csókoknak utat adva élvezze ki az apró kellemetlenségben megbújó gyönyört.*
- Nincs olyan bejárat, ahol ne tettek volna magukévá. *Végül érzéki, kéjjel átitatott hangon csak belekezd.* Megannyi alkalommal csak a szám kellett, esetleg a kezem. Szorították a torkom, marták, harapták a bőröm. Volt, hogy csak a lábam tettem szét, majd pár lökéssel vége is szakadt mindennek.
*Doras érintésére a csípője valóban engedelmeskedik, hogy érzéki táncával fokozza önnön, s a másik gyönyörét.*
- De hiányzott ez. Hogy nem kell megfelelni, hanem csak elmerülni abban, hogy hódolhatok a saját önzőségemnek is. Mindamellett, hogy kétlem, hogy téged érdekelne az, hogy élvezem e. És ez a tudat izgat fel igazán. A legtöbb férfi hajszolja a büszkeségét is, így rákényszeríti a testem, hogy én is végezzem be az utolsó dallammal. De szerintem te ugyan ilyen elégedett lennél akkor is, ha csak te töltesz tele újra és újra.
*Búgja az utószót a férfi fülébe, majd a cimpába harapva szorítja össze a szemeit, ahogy ágyéka olyan erőteljes lüktetéssel viseltetik a zsoldos ékessége körül, amit már idejét sem tudja mikor érzett utoljára. Az utolsó kérdésre egyből nem is válaszol. Hisz tudja, hogy megint olyan fog kicsúszni a száján, ami sem nem izgatja a zsoldost, de még csak nem is érdekli. Hisz abban, amit olyankor a legjobban kíván nincs semmi érzékiség vagy perverzió. Az csupán csak egy igen egyszerű, ám elérhetetlen dolog.*
- Szabadságról.
*Sóhajtja kissé elcsigázottan, ám amint kiejti a száján a teste olyan erővel feszül meg, mintha a legcsábítóbb, legérzékibb szót hallotta volna most először. Öle talán jobban felizzik, mint bármikor az egész aktus folyamán. Hisz van, akinek ilyen egyszerűnek tűnő vágyálmok az igazán vérpezsdítőek.*
1293. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2023-08-13 07:28:55
Üzenet elküldve: 2023-08-13 07:28:55
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Nem lepi meg a válasz. Mi tagadás, a két fivér kitett magáért. Látványnak se volt utolsó, ahogy a kreol némbert megdolgozták. A csibécske le se tagadhatná, hogy tapasztalt szajha. Ez abból is látszik, hogy még mindig készséggel kínálkozik a zsoldos vágyánák. A rosseb se tudná megmondani, hogy még ennyi menet után is kívánja-e, vagy már csak azért teszi, mert egy lánynak biztonságosabb így. Akárhogy is legyen, Dorast nem érdekli túlzottan. Bár, meg kell hagyni, a telhetetlen kéjvágy ingerlően hat rá. Az már kevésvé, ahogy a némber beszél. Még szerencse, hogy a zsoldos agya nem túl kifent a finom részletekre és felerészt a saját, mocskos gondolataiban úszik. Egyéb helyzetben valószínűleg eléggé lehangolná, hogy a csibécske úgy avatja be a részletkbe, mintha a délutáni mosogatás unásig ismételt köreit ecsetelné egy-egy praktikus adalékkal.
Nem. Doras egyértelműen nem kíváncsi a kis cafka mindennapjaira a pocakos kereskedőkkel. Ő csak a saját, vad túlzásokba eső, kéjes vízióit akarja hallani a szájából.*
- De mégis rákaptál az ízére *jegyzi meg a visszaemlékezésre, amit a fejében érzéki sikamlóssággal itat át, a kicsikében újra és újra elmerülő mámor, annak ellenére, hogy a valóság bizonyára éles és kellemetlen kontrasztokkal volt festve.*
- A rosszfiúkat? *bukik ki a zsoldosból az öblös nevetés.* - Ez lennék én? *kérdi, de már kéjes, torz grimaszt húz az arcára, ahogy a lány ráereszkedik. Nem bír betelni a látvánnyal, ahogy magába fogadja. Bár az még inkább tetszene neki, ha némi megilletődöttséget mutatna. Azt kiváltképp szereti látni, amikor a fehérnép szembesül a portékával. És bizony az ő esetében még megjátszaniuk se kell, mint a valószínűleg a pocakos kereskedők többségénél.
Néhány ütemig azért elnyújtózik őfejedelmi elégedettségében, de nem bír soká veszteg maradni. Érdes tenyerei hol a gömbölyű kebleket markolják, hol a feszes hátsót. Mozdul az ő csípője is. Lök rajta, míg keményen magához rántja az ütemek végén. Végül aztán csak felül és a sötét fürtökbe markolva feszíti hátra a lány fejét, hogy kedvére falhassa, haraphassa a csípője mozgását visszhangzó melleket.
Észre se veszi, mikor gyűri ismét maga alá a kis cafkát.*
- Mesélj, miket műveltek veled? *hörgi a fülébe.* - És mennyivel akartál volna többet annál... *A nyelve végigjárja a cimpa alját, hogy aztán szúrós, karcos csókokat marjon a kreol nyakra.
Egyelőre tartja az ütemet, ami se nem túl gyors, se nem túl lassú, viszont kellőképp határozott. Jobbja olykor befurakszik kettejük közé, hogy céltudatos ingerléssel fokozza a kreol csípő körkörös mozgását.*
- Mesélj, miről álmodik egy ilyen telhetetlen kis cafka, amikor a gazdája behívja?
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Nem lepi meg a válasz. Mi tagadás, a két fivér kitett magáért. Látványnak se volt utolsó, ahogy a kreol némbert megdolgozták. A csibécske le se tagadhatná, hogy tapasztalt szajha. Ez abból is látszik, hogy még mindig készséggel kínálkozik a zsoldos vágyánák. A rosseb se tudná megmondani, hogy még ennyi menet után is kívánja-e, vagy már csak azért teszi, mert egy lánynak biztonságosabb így. Akárhogy is legyen, Dorast nem érdekli túlzottan. Bár, meg kell hagyni, a telhetetlen kéjvágy ingerlően hat rá. Az már kevésvé, ahogy a némber beszél. Még szerencse, hogy a zsoldos agya nem túl kifent a finom részletekre és felerészt a saját, mocskos gondolataiban úszik. Egyéb helyzetben valószínűleg eléggé lehangolná, hogy a csibécske úgy avatja be a részletkbe, mintha a délutáni mosogatás unásig ismételt köreit ecsetelné egy-egy praktikus adalékkal.
Nem. Doras egyértelműen nem kíváncsi a kis cafka mindennapjaira a pocakos kereskedőkkel. Ő csak a saját, vad túlzásokba eső, kéjes vízióit akarja hallani a szájából.*
- De mégis rákaptál az ízére *jegyzi meg a visszaemlékezésre, amit a fejében érzéki sikamlóssággal itat át, a kicsikében újra és újra elmerülő mámor, annak ellenére, hogy a valóság bizonyára éles és kellemetlen kontrasztokkal volt festve.*
- A rosszfiúkat? *bukik ki a zsoldosból az öblös nevetés.* - Ez lennék én? *kérdi, de már kéjes, torz grimaszt húz az arcára, ahogy a lány ráereszkedik. Nem bír betelni a látvánnyal, ahogy magába fogadja. Bár az még inkább tetszene neki, ha némi megilletődöttséget mutatna. Azt kiváltképp szereti látni, amikor a fehérnép szembesül a portékával. És bizony az ő esetében még megjátszaniuk se kell, mint a valószínűleg a pocakos kereskedők többségénél.
Néhány ütemig azért elnyújtózik őfejedelmi elégedettségében, de nem bír soká veszteg maradni. Érdes tenyerei hol a gömbölyű kebleket markolják, hol a feszes hátsót. Mozdul az ő csípője is. Lök rajta, míg keményen magához rántja az ütemek végén. Végül aztán csak felül és a sötét fürtökbe markolva feszíti hátra a lány fejét, hogy kedvére falhassa, haraphassa a csípője mozgását visszhangzó melleket.
Észre se veszi, mikor gyűri ismét maga alá a kis cafkát.*
- Mesélj, miket műveltek veled? *hörgi a fülébe.* - És mennyivel akartál volna többet annál... *A nyelve végigjárja a cimpa alját, hogy aztán szúrós, karcos csókokat marjon a kreol nyakra.
Egyelőre tartja az ütemet, ami se nem túl gyors, se nem túl lassú, viszont kellőképp határozott. Jobbja olykor befurakszik kettejük közé, hogy céltudatos ingerléssel fokozza a kreol csípő körkörös mozgását.*
- Mesélj, miről álmodik egy ilyen telhetetlen kis cafka, amikor a gazdája behívja?
1292. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2023-08-09 10:45:29
Üzenet elküldve: 2023-08-09 10:45:29
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Szinte minden nő életében előfordult már, hogy tettette a kielégülést. Igazából ez önnön ostobaságuk, hogy a férfiúi hiúságot előrébb valónak tartják a saját elégedettségüknél. Ám bár az is közre játszhat a dolgokban, hogy egy megalázott férfi látványánál szánalmasabbat csak keveset tudna felsorolni, valamint az önelégült férfiak pedig roppant idegesítőek, ennek ellenére igyekszik ő maga is mindig a kisebb rosszat választani. Most valószínűleg a fivérek odakint elárasztják a barátok fejét az itt történtekkel, hogy mennyire aléltra hágtak egy riherongy wegtorenit, hogy az még arra sem volt képes megmozdulni, hogy kimenetelükkor utánuk pillantson. De a nőnek ez végül is egy pozitív visszajelzés, ha elégedettek a teljesítményével. Bónuszként pedig igencsak szórakoztató Doras elnyúlt képe, amikor noha valóban fáradtan és elcsigázottan, ám koránt sem vég kimerülve ül fel az ágyon. Kissé rendbe szedi magát, hisz bőven van mit eltűntetni testéről és belőle. Fintoroghatna és megbotránkozhatna, ám a régi emlékek, a megszokás már rég nem engedik neki, hogy undorodjon az efféle dolgoktól. Ha így lenne, most valószínűleg nem itt lenne. Aki oktalan mód keveredik a város kétesebb pontjára, az ne csodálkozzon, ha bajba kerül. Bár az is igaz, hogy az efféle bajba jutást aztán igencsak el tudná viselni sűrűbben.
Amint végzett a mosakodással, vizes bőrrel helyezkedik vissza az ágyra. Azért testének most jól esik a hűvös nyirkosság. Holnap biztos szentségelni fog a mai napja miatt. De szerencsére ez a holnap Theájának problémája lesz, nem pedig az övé. Egy pillanatra még a szemeit is lehunyja míg várja a következő lépést. Ám úgy tűnik ruháiért egyelőre nem kell kapnia. A kérdésre lustán pillant fel a fickóra, majd apró mosollyal vonja meg a vállait.*
- Nem.
*Válaszolja egyszerűen, majd ahogy lehúzzák kissé felkönyökölve pillant fel a férfin. Egy része már úgy gondolja, hogy kapott eleget ahhoz, hogy többet ma már ne akarjon. Mégis, ahogy végigpillant a férfin, hogy azután az óhajtó pillantásokat fürkéssze újra felizzik benne a kívánalom.*
- Volt bennük erő. Jobbak lesznek, ha több lesz bennük a tapasztalat. Talán majd akkor vissza is jövök ide.
*Vigyorodik el kissé, ahogy combjait ismét szemérmetességet mellőzve tárja szét a férfinak. A következő kérdés viszont meglepi. Talán csak azért, mert eddig senki sem volt kíváncsi ilyen érdektelen részletekre. Először nem is tudja eldönteni, hogy hogyan válaszoljon. Legtöbbször mindenre azt mondja, amit a férfiak hallani akarnak. Ám ez most nem az a kérdés, ahol el tudná dönteni, hogy mi is a megfelelő.*
- Volt.
*Böki végül ki őszintén, majd ahogy oldalra helyezik, s ismét megérzi magában a zsoldost elégedetten morran fel. Fejét a karjára hajtva hunyja le a szemeit, ahogy kicsit kiélvezi az újabb élvezet hajszolását.*
- Még a legelején. Az első gazdám nem volt túl kegyes, sem óvatos. Egy tapasztalatlan lánynak ez nem volt valami kellemes bevezető.
*Árulja el őszintén, hogy ki is ő valójában. Még ha továbbra sem a teljes igazságot, de legalább egy kicsiny részletet. Innen már leszűrheti Doras, hogy a wegtoreni valóban nem áll messze a szajháktól, ha olyan kézbe kerül. Thea pedig gyakran került olyan kézbe, ahol szinte kizárólagosan csak a testét használták. Különös fricskája az életnek, hogy a nő ennek ellenére nem hogy megundorodott volna az ilyesfajta dolgoktól, hanem lassan tényleg elkezdte élvezni minden vele járó pontját. Kevés olyan dolog van, amit nem tettek meg vele már.*
- Elhanyagolni? Azt nem mondanám.
*Dünnyögi elégedetten, ám végül elhúzódva vet véget a kis légyottnak. Nem tart sokáig a nélkülözés ugyanis a férfit hanyatt döntve mászik az öle fölé, hogy minden teketória nélkül egyesüljön vele újra. Dolgozott eleget a zsoldos ahhoz, hogy most kicsit kiegyenlítse a számlát. Így saját kezébe veszi a dolgokat. Ám nem siet el semmit. Doras tempóját fenntartva használja ki annak egész valóját, viszont a tempó ugyan úgy lassú és vontatott marad. Hátul megtámaszkodik annak combjain, lassú csípőmozgásokkal fokozva mindkettőjük vágyát.*
- Hogy ennyire tetszene? Az már inkább. Itt a városban eddig csak pocakos kereskedőkhöz volt szerencsém.
*Vonja meg a vállait, majd előre dőlve hajol le néhol csókokkal, néhol apró harapásokkal borítva be a mellkasát.*
- Persze egyikre sincs panaszom. Minden férfi más. Mindtől mást kapok. Pusztán úgy tűnik, hogy a rossz fiúk a gyengéim.
*Vigyorogva búgja már a nyakába, miközben ölével a férfira feszül.*
- Az ilyet sűrűbben el tudnám viselni.
*Nyögi elégedetten, miközben ismét kiegyenesedik, s a mellkasán megtámaszkodva kezdi kissé fokozni a tempóját.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Szinte minden nő életében előfordult már, hogy tettette a kielégülést. Igazából ez önnön ostobaságuk, hogy a férfiúi hiúságot előrébb valónak tartják a saját elégedettségüknél. Ám bár az is közre játszhat a dolgokban, hogy egy megalázott férfi látványánál szánalmasabbat csak keveset tudna felsorolni, valamint az önelégült férfiak pedig roppant idegesítőek, ennek ellenére igyekszik ő maga is mindig a kisebb rosszat választani. Most valószínűleg a fivérek odakint elárasztják a barátok fejét az itt történtekkel, hogy mennyire aléltra hágtak egy riherongy wegtorenit, hogy az még arra sem volt képes megmozdulni, hogy kimenetelükkor utánuk pillantson. De a nőnek ez végül is egy pozitív visszajelzés, ha elégedettek a teljesítményével. Bónuszként pedig igencsak szórakoztató Doras elnyúlt képe, amikor noha valóban fáradtan és elcsigázottan, ám koránt sem vég kimerülve ül fel az ágyon. Kissé rendbe szedi magát, hisz bőven van mit eltűntetni testéről és belőle. Fintoroghatna és megbotránkozhatna, ám a régi emlékek, a megszokás már rég nem engedik neki, hogy undorodjon az efféle dolgoktól. Ha így lenne, most valószínűleg nem itt lenne. Aki oktalan mód keveredik a város kétesebb pontjára, az ne csodálkozzon, ha bajba kerül. Bár az is igaz, hogy az efféle bajba jutást aztán igencsak el tudná viselni sűrűbben.
Amint végzett a mosakodással, vizes bőrrel helyezkedik vissza az ágyra. Azért testének most jól esik a hűvös nyirkosság. Holnap biztos szentségelni fog a mai napja miatt. De szerencsére ez a holnap Theájának problémája lesz, nem pedig az övé. Egy pillanatra még a szemeit is lehunyja míg várja a következő lépést. Ám úgy tűnik ruháiért egyelőre nem kell kapnia. A kérdésre lustán pillant fel a fickóra, majd apró mosollyal vonja meg a vállait.*
- Nem.
*Válaszolja egyszerűen, majd ahogy lehúzzák kissé felkönyökölve pillant fel a férfin. Egy része már úgy gondolja, hogy kapott eleget ahhoz, hogy többet ma már ne akarjon. Mégis, ahogy végigpillant a férfin, hogy azután az óhajtó pillantásokat fürkéssze újra felizzik benne a kívánalom.*
- Volt bennük erő. Jobbak lesznek, ha több lesz bennük a tapasztalat. Talán majd akkor vissza is jövök ide.
*Vigyorodik el kissé, ahogy combjait ismét szemérmetességet mellőzve tárja szét a férfinak. A következő kérdés viszont meglepi. Talán csak azért, mert eddig senki sem volt kíváncsi ilyen érdektelen részletekre. Először nem is tudja eldönteni, hogy hogyan válaszoljon. Legtöbbször mindenre azt mondja, amit a férfiak hallani akarnak. Ám ez most nem az a kérdés, ahol el tudná dönteni, hogy mi is a megfelelő.*
- Volt.
*Böki végül ki őszintén, majd ahogy oldalra helyezik, s ismét megérzi magában a zsoldost elégedetten morran fel. Fejét a karjára hajtva hunyja le a szemeit, ahogy kicsit kiélvezi az újabb élvezet hajszolását.*
- Még a legelején. Az első gazdám nem volt túl kegyes, sem óvatos. Egy tapasztalatlan lánynak ez nem volt valami kellemes bevezető.
*Árulja el őszintén, hogy ki is ő valójában. Még ha továbbra sem a teljes igazságot, de legalább egy kicsiny részletet. Innen már leszűrheti Doras, hogy a wegtoreni valóban nem áll messze a szajháktól, ha olyan kézbe kerül. Thea pedig gyakran került olyan kézbe, ahol szinte kizárólagosan csak a testét használták. Különös fricskája az életnek, hogy a nő ennek ellenére nem hogy megundorodott volna az ilyesfajta dolgoktól, hanem lassan tényleg elkezdte élvezni minden vele járó pontját. Kevés olyan dolog van, amit nem tettek meg vele már.*
- Elhanyagolni? Azt nem mondanám.
*Dünnyögi elégedetten, ám végül elhúzódva vet véget a kis légyottnak. Nem tart sokáig a nélkülözés ugyanis a férfit hanyatt döntve mászik az öle fölé, hogy minden teketória nélkül egyesüljön vele újra. Dolgozott eleget a zsoldos ahhoz, hogy most kicsit kiegyenlítse a számlát. Így saját kezébe veszi a dolgokat. Ám nem siet el semmit. Doras tempóját fenntartva használja ki annak egész valóját, viszont a tempó ugyan úgy lassú és vontatott marad. Hátul megtámaszkodik annak combjain, lassú csípőmozgásokkal fokozva mindkettőjük vágyát.*
- Hogy ennyire tetszene? Az már inkább. Itt a városban eddig csak pocakos kereskedőkhöz volt szerencsém.
*Vonja meg a vállait, majd előre dőlve hajol le néhol csókokkal, néhol apró harapásokkal borítva be a mellkasát.*
- Persze egyikre sincs panaszom. Minden férfi más. Mindtől mást kapok. Pusztán úgy tűnik, hogy a rossz fiúk a gyengéim.
*Vigyorogva búgja már a nyakába, miközben ölével a férfira feszül.*
- Az ilyet sűrűbben el tudnám viselni.
*Nyögi elégedetten, miközben ismét kiegyenesedik, s a mellkasán megtámaszkodva kezdi kissé fokozni a tempóját.*
1291. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2023-08-05 10:14:15
Üzenet elküldve: 2023-08-05 10:14:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A fiúk szégyenlősségét hamar megoldja a kis fehérmájú készségessége. Úgy kínálja magát nekik, hogy a legények alig győzik tartani vele a lépést, pedig egyik se a nyápic fajtából való. A végére minden gátlást levetkőznek, ahogy a kéj elönti az agyukat. Doras tudja milyen az. A nyaklótlan vágy úgy veti le magáról az emberséget, mint egy vacak színházi jelmezt, ami szorít és dörzsöl és viszket. A jelmez alatt pedig mindig csak az ösztönhajtotta állat van, az ismerős vörös köddel a szemén. A fosztogatás könnyen fokozza idáig a magafajták vérében a tüzet, de azt a két legényt ez a telhetetlen perszóna űzi eddig. Ők nem Doras fajtája, ha hajlanak is a piszkos dolgokra.
~Ez a szuka felfal benneteket egymaga.~ Azért csak látszik, hogy fárad a csibécske is. Mire a két kis csődör végez, pihegve nyúlik el az ágyon, Doras pedig felsőbbséges félmosollyal méri végig. Szó se róla, jól bírta a kicsike, de azért cudarul meghajtották. A vigyor csak akkor mállik le a szakállas pofázmányról, amikor az ajtócsukódás után a kreol némber lerázza magáról az aléltságig gyötört pillangó álcáját.
~Nem létezik!~ nyúlik el Doras képe. Hirtelen leforrázza a jeges felismerés, hogy talán minden nő ezt csinálja. Annyira megalázó lenne ez az opció, hogy gyorsan el is kergeti a fejéből, és egy horkantással megcsóválja a fejét. ~Jobb kurvát?~ Hát hogy a viharba találna jobb ribancot annál, aki nem kér pénzt és nem szab határokat? Nem kényeskedik és mindemellett vérforralóan kívánatos is.
Itt kellene felmerülnie a kérdésnek, hogy de vajon hol a csapda? Mentségére legyen mondva, ha bárki férfiember olyan szerencsés lenne, hogy hasonló helyzetbe kerül, kevésben merülnének fel óvatoskodó kérdések. Főleg, ha a vér épp nem is a csavaros észjárást segíti odafönt, hanem egészen mást odalent. Nem mintha Doras csavaros észjárásán némi vér sokat javítana.*
- Nem először csináltál ilyet, hm? *kérdi, míg komótosan az ágyra heveredő lányhoz sétál. Lenyúl, és a lábánál fogva közelebb húzza magához a kicsikét.* - Rendesen kitettek magukért. *Enged a keze, csak a pillantása óhajt. Ha a csibécske tárulkozik, végigsimít rajta.*
- Volt már, hogy kegyelemért könyörögtél? *kérdi, miközben ujjai már erkölcstelen szabadossággal cirógatnak. Nyilvánvalóan fúrja az oldalát a kíváncsiság, hogy miféle ez a kreol succubus és hogy léteznek-e határai az étvágyának.
Az oldalára igazítja a lányt és lassú élvezettel merül el benne. Először csak nagyjából, aztán idővel teljesen, de továbbra se kapkod a tempóval.*
- Egy ilyen kis szukából ki se szabadna szállni. De téged nagyon elhanyagolhatnak... vagy csak ennyire tetszik valami? *vigyorodik önelégülten, elvégre biztos nem véletlenül kapta a felajánlást. Az mondjuk nem jut eszébe, hogy talán rajta kívül sok más szerencsés flótásnak is ott lapul ez a kegy a dicsőségfalán.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A fiúk szégyenlősségét hamar megoldja a kis fehérmájú készségessége. Úgy kínálja magát nekik, hogy a legények alig győzik tartani vele a lépést, pedig egyik se a nyápic fajtából való. A végére minden gátlást levetkőznek, ahogy a kéj elönti az agyukat. Doras tudja milyen az. A nyaklótlan vágy úgy veti le magáról az emberséget, mint egy vacak színházi jelmezt, ami szorít és dörzsöl és viszket. A jelmez alatt pedig mindig csak az ösztönhajtotta állat van, az ismerős vörös köddel a szemén. A fosztogatás könnyen fokozza idáig a magafajták vérében a tüzet, de azt a két legényt ez a telhetetlen perszóna űzi eddig. Ők nem Doras fajtája, ha hajlanak is a piszkos dolgokra.
~Ez a szuka felfal benneteket egymaga.~ Azért csak látszik, hogy fárad a csibécske is. Mire a két kis csődör végez, pihegve nyúlik el az ágyon, Doras pedig felsőbbséges félmosollyal méri végig. Szó se róla, jól bírta a kicsike, de azért cudarul meghajtották. A vigyor csak akkor mállik le a szakállas pofázmányról, amikor az ajtócsukódás után a kreol némber lerázza magáról az aléltságig gyötört pillangó álcáját.
~Nem létezik!~ nyúlik el Doras képe. Hirtelen leforrázza a jeges felismerés, hogy talán minden nő ezt csinálja. Annyira megalázó lenne ez az opció, hogy gyorsan el is kergeti a fejéből, és egy horkantással megcsóválja a fejét. ~Jobb kurvát?~ Hát hogy a viharba találna jobb ribancot annál, aki nem kér pénzt és nem szab határokat? Nem kényeskedik és mindemellett vérforralóan kívánatos is.
Itt kellene felmerülnie a kérdésnek, hogy de vajon hol a csapda? Mentségére legyen mondva, ha bárki férfiember olyan szerencsés lenne, hogy hasonló helyzetbe kerül, kevésben merülnének fel óvatoskodó kérdések. Főleg, ha a vér épp nem is a csavaros észjárást segíti odafönt, hanem egészen mást odalent. Nem mintha Doras csavaros észjárásán némi vér sokat javítana.*
- Nem először csináltál ilyet, hm? *kérdi, míg komótosan az ágyra heveredő lányhoz sétál. Lenyúl, és a lábánál fogva közelebb húzza magához a kicsikét.* - Rendesen kitettek magukért. *Enged a keze, csak a pillantása óhajt. Ha a csibécske tárulkozik, végigsimít rajta.*
- Volt már, hogy kegyelemért könyörögtél? *kérdi, miközben ujjai már erkölcstelen szabadossággal cirógatnak. Nyilvánvalóan fúrja az oldalát a kíváncsiság, hogy miféle ez a kreol succubus és hogy léteznek-e határai az étvágyának.
Az oldalára igazítja a lányt és lassú élvezettel merül el benne. Először csak nagyjából, aztán idővel teljesen, de továbbra se kapkod a tempóval.*
- Egy ilyen kis szukából ki se szabadna szállni. De téged nagyon elhanyagolhatnak... vagy csak ennyire tetszik valami? *vigyorodik önelégülten, elvégre biztos nem véletlenül kapta a felajánlást. Az mondjuk nem jut eszébe, hogy talán rajta kívül sok más szerencsés flótásnak is ott lapul ez a kegy a dicsőségfalán.*
1290. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2023-08-02 16:32:01
Üzenet elküldve: 2023-08-02 16:32:01
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Az életében nem sok kikapcsolódás jutott. Vagy olyan tevékenység, amit élvezne. Arról nem is beszélve, hogy eddigi gazdái is inkább csak testével és annak adottságaival éltek. Talán most érkezett meg arra a helyre, ahol kicsit több lehet. Hasznosabb. Ám ennek ellenére a régi szokásokat nem igazán egyszerű levetkőzni. Nem is igazán akarja, mert ezek az együttlétek azok, amiket igazán fesztelenül élvezhet és szerencséjére így vagy úgy, de hozzá is jut. Ez az igazi kikapcsolódás a számára. Legyen szó akár fel hizlalt kereskedőről, zsoldosról vagy egy lerobbant kocsma tulajának fiairól. Hiszen ez a kihasználás nem egyoldalú. Ahogyan az ő testén végig tipornak, igyekszik minden ízében kiélvezni a helyzeteket. Ez hol sikerül, hol már kevésbé. Akkor is olyan, mint egy szajha, csak ő arany helyett az élvezetek hajszolása végett teszi szét a lábait.
Így nagyon Doras üzletén sem lepődik meg. Ahogy a fivérek a szobába lépnek még egy kicsit elégedettnek is érzi magát. Noha egyik sem hasonlítható a zsoldoshoz, ennek ellenére első ránézésre nem lehet panasza. Persze látszik rajtuk, hogy még nála is fiatalabb a kettős, de ennek ugyan úgy megvan az előnye, ahogyan a hátránya is. Noha a tutyi-mutyi, kissé még tapasztalatlan ficsúrok nem éppen a kedvencei, de ha egyszer ez adatott meg, hát ezzel a lehetőséggel fog élni.
Doras sürgetése ellenére egyik sem kapkodja el a dolgokat. Ez persze egy fáradt sóhajt ki is csal a wegtoreniből, miközben visszahanyatlik a pokrócra. A toporgás kivárása sosem tartozott az erősségei közé, így mikor megunja a játékot, ami alatt a fivérek egyezkednek, hogy kié is legyen az első lehetőség, inkább a saját kezébe veszi a dolgokat. A szó legszorosabb értelmében. Hiszen van két tettre kéz keze, ahogyan a fivéreknek egy-egy tartozéka, amivel még dolga van. Nem szól, nem jártatja feleslegesen a száját, hanem közéjük állva munkához lát. Az eredmény szerencsére hamar kézzel fogható, ahogyan a fiúk bátorsága is növekedni kezd. A kanos fiatalok egyik előnye, hogy hamar elméjükre száll az élvezet utáni vágyakozás ködje, ám az elején a legtöbbnek nem sikerül kiadósan hosszantartó társaságot biztosítania. Ami a jelen helyzetben is igencsak igaznak mondható. Pedig aztán nem rest a fivérek kedvére tenni. Ajkait, kezeit, ölét olyan érzéki odaadással adja a feladathoz, amit még wegtoreni gazdái is irigyelnének most. Talán ez játszhat közre, hogy a fiúk csupán csak pár lökéses kéjjel tudnak szolgálni, de ez nem róható fel az ilyen éhes fiataloknak. Bár panaszra ezen kívül nem sok oka lehet, hiszen a fivérek igyekeznek engedelmeskedni Doras szavainak. Egyik sem finomkodik, nincs felkészítő mozdulat, játékos kényeztetés, egyszerű, lassú, bemelegítő tempó. A lökések durvák, ütemesek és önző követelőzéssel végbe vittek. Így a nőből felszakadó hangos nyögések, kéjes sóhajok egyikse sem színjáték műve. Az bizonyos, hogy igyekeznek kihasználni a wegtoreni minden porcikáját, élni minden lehetőséggel, amit a női test nyújtani tud. Hol egymás után következve, hol egyszerre merülve le az élvezetek mélyére. A gond csak az, hogy mire a nő is elmerülhetne benne, annak számára ideje korán vége szakad. Így az elégedettség inkább csupán csak a fivéreknél létezik most. A tapasztalat idővel talán majd változtat a dolgokon, de most a nőnek csupán csak annyival szolgáltak, hogy fáradtnak fáradt, ám elégedettnek nem igazán mondható. Ennek ellenére jelét nem mutatja. Sőt, szinte aléltan, szaporán pihegve nyúlik el a pokrócon. Még arra is fáradtnak tűnve, hogy figyelemmel kísérje, ahogy a fivérek visszarángatják magukra a ruhát, hogy azután széles és elégedett vigyorral hagyják maguk mögött a szajhának titulált nőszemélyt. Noha valóban érzi már a fáradtságot, de élhet azzal, hogy volt már ennél rosszabb is. Így amint meghallja az ajtó csukódását unottan csalódott képpel tornássza fel magát ülésbe, hogy rendezetlen tincseit kissé ráncba szedje. Tény, hogy testének kevés olyan porcikája van, ami most ne égne a fájdalomtól, de ezek régen érzett, ám nem ismeretlen dolgok a számára. Gyötörték már meg jobban is. Leányként megviselte, de az évek alatt olyan megszokottá vált, akár egy levegővétel. Ő már régen nem egy szánni való, kezdő rabszolga, akivel azt tehetnek, amit akarnak. Felnőtt, s az évek alatt a könnyeket, a látványos szenvedést és az önsajnálatot már kinőtte. Mindennek ára van még neki is. Ez az élet jutott neki, így ha élvezni akarja, akkor élveznie kell a kielégülés mellett gyakran kézen fogva sétáló szenvedést is. Az igazat megvallva talán már élvezi is, ha pár egyszerűbb pásztoróra helyett valami igazán izgalmasban lehet része. Hisz ritka az, amikor három férfival olthatja a benne forrongó tüzet.*
- Na végre.
*Sóhajtva mászik le az ágyról, majd ő maga is a tálhoz sétál, hogy verejtékes bőrét és összemocskolt részeit lemossa.*
- Milyen csalóka a fiatalság.
*Sandít lopva a férfira, majd amint végzett visszaül előbbi helyére.*
- De látod, hogy velem mennyi mindent megúszhatnál. Szobák árát, ételeket, italokat. Ha jobb kurvát nem találsz egy ideig, cserébe engem is megdönthetsz, hogy ne unatkozz addig. Micsoda üzlet!
*Hirtelen széles vigyorra váltva csapja össze a kezeit, mint valami kufár, aki jó üzletet szimatol. Ám egy ilyen életet neki nem olyan egyszerű kivitelezni.*
- De a viccet félre téve. Remélem neked izgalmas volt ez a kis műsor.
*Villant meg egy ravasz, ám igen fáradt mosolyt, ahogy visszadől a pokrócra. Nem siet tovább, ám ha a férfi öltözködni kezd, akkor ő sem élvezi tovább az áldásos pőreséget. Hanem helyette kelletlenül, ám szintén a ruháiért nyúl.*
A hozzászólás írója (Theanlyei Echrayash) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2023.08.02 16:38:53
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Az életében nem sok kikapcsolódás jutott. Vagy olyan tevékenység, amit élvezne. Arról nem is beszélve, hogy eddigi gazdái is inkább csak testével és annak adottságaival éltek. Talán most érkezett meg arra a helyre, ahol kicsit több lehet. Hasznosabb. Ám ennek ellenére a régi szokásokat nem igazán egyszerű levetkőzni. Nem is igazán akarja, mert ezek az együttlétek azok, amiket igazán fesztelenül élvezhet és szerencséjére így vagy úgy, de hozzá is jut. Ez az igazi kikapcsolódás a számára. Legyen szó akár fel hizlalt kereskedőről, zsoldosról vagy egy lerobbant kocsma tulajának fiairól. Hiszen ez a kihasználás nem egyoldalú. Ahogyan az ő testén végig tipornak, igyekszik minden ízében kiélvezni a helyzeteket. Ez hol sikerül, hol már kevésbé. Akkor is olyan, mint egy szajha, csak ő arany helyett az élvezetek hajszolása végett teszi szét a lábait.
Így nagyon Doras üzletén sem lepődik meg. Ahogy a fivérek a szobába lépnek még egy kicsit elégedettnek is érzi magát. Noha egyik sem hasonlítható a zsoldoshoz, ennek ellenére első ránézésre nem lehet panasza. Persze látszik rajtuk, hogy még nála is fiatalabb a kettős, de ennek ugyan úgy megvan az előnye, ahogyan a hátránya is. Noha a tutyi-mutyi, kissé még tapasztalatlan ficsúrok nem éppen a kedvencei, de ha egyszer ez adatott meg, hát ezzel a lehetőséggel fog élni.
Doras sürgetése ellenére egyik sem kapkodja el a dolgokat. Ez persze egy fáradt sóhajt ki is csal a wegtoreniből, miközben visszahanyatlik a pokrócra. A toporgás kivárása sosem tartozott az erősségei közé, így mikor megunja a játékot, ami alatt a fivérek egyezkednek, hogy kié is legyen az első lehetőség, inkább a saját kezébe veszi a dolgokat. A szó legszorosabb értelmében. Hiszen van két tettre kéz keze, ahogyan a fivéreknek egy-egy tartozéka, amivel még dolga van. Nem szól, nem jártatja feleslegesen a száját, hanem közéjük állva munkához lát. Az eredmény szerencsére hamar kézzel fogható, ahogyan a fiúk bátorsága is növekedni kezd. A kanos fiatalok egyik előnye, hogy hamar elméjükre száll az élvezet utáni vágyakozás ködje, ám az elején a legtöbbnek nem sikerül kiadósan hosszantartó társaságot biztosítania. Ami a jelen helyzetben is igencsak igaznak mondható. Pedig aztán nem rest a fivérek kedvére tenni. Ajkait, kezeit, ölét olyan érzéki odaadással adja a feladathoz, amit még wegtoreni gazdái is irigyelnének most. Talán ez játszhat közre, hogy a fiúk csupán csak pár lökéses kéjjel tudnak szolgálni, de ez nem róható fel az ilyen éhes fiataloknak. Bár panaszra ezen kívül nem sok oka lehet, hiszen a fivérek igyekeznek engedelmeskedni Doras szavainak. Egyik sem finomkodik, nincs felkészítő mozdulat, játékos kényeztetés, egyszerű, lassú, bemelegítő tempó. A lökések durvák, ütemesek és önző követelőzéssel végbe vittek. Így a nőből felszakadó hangos nyögések, kéjes sóhajok egyikse sem színjáték műve. Az bizonyos, hogy igyekeznek kihasználni a wegtoreni minden porcikáját, élni minden lehetőséggel, amit a női test nyújtani tud. Hol egymás után következve, hol egyszerre merülve le az élvezetek mélyére. A gond csak az, hogy mire a nő is elmerülhetne benne, annak számára ideje korán vége szakad. Így az elégedettség inkább csupán csak a fivéreknél létezik most. A tapasztalat idővel talán majd változtat a dolgokon, de most a nőnek csupán csak annyival szolgáltak, hogy fáradtnak fáradt, ám elégedettnek nem igazán mondható. Ennek ellenére jelét nem mutatja. Sőt, szinte aléltan, szaporán pihegve nyúlik el a pokrócon. Még arra is fáradtnak tűnve, hogy figyelemmel kísérje, ahogy a fivérek visszarángatják magukra a ruhát, hogy azután széles és elégedett vigyorral hagyják maguk mögött a szajhának titulált nőszemélyt. Noha valóban érzi már a fáradtságot, de élhet azzal, hogy volt már ennél rosszabb is. Így amint meghallja az ajtó csukódását unottan csalódott képpel tornássza fel magát ülésbe, hogy rendezetlen tincseit kissé ráncba szedje. Tény, hogy testének kevés olyan porcikája van, ami most ne égne a fájdalomtól, de ezek régen érzett, ám nem ismeretlen dolgok a számára. Gyötörték már meg jobban is. Leányként megviselte, de az évek alatt olyan megszokottá vált, akár egy levegővétel. Ő már régen nem egy szánni való, kezdő rabszolga, akivel azt tehetnek, amit akarnak. Felnőtt, s az évek alatt a könnyeket, a látványos szenvedést és az önsajnálatot már kinőtte. Mindennek ára van még neki is. Ez az élet jutott neki, így ha élvezni akarja, akkor élveznie kell a kielégülés mellett gyakran kézen fogva sétáló szenvedést is. Az igazat megvallva talán már élvezi is, ha pár egyszerűbb pásztoróra helyett valami igazán izgalmasban lehet része. Hisz ritka az, amikor három férfival olthatja a benne forrongó tüzet.*
- Na végre.
*Sóhajtva mászik le az ágyról, majd ő maga is a tálhoz sétál, hogy verejtékes bőrét és összemocskolt részeit lemossa.*
- Milyen csalóka a fiatalság.
*Sandít lopva a férfira, majd amint végzett visszaül előbbi helyére.*
- De látod, hogy velem mennyi mindent megúszhatnál. Szobák árát, ételeket, italokat. Ha jobb kurvát nem találsz egy ideig, cserébe engem is megdönthetsz, hogy ne unatkozz addig. Micsoda üzlet!
*Hirtelen széles vigyorra váltva csapja össze a kezeit, mint valami kufár, aki jó üzletet szimatol. Ám egy ilyen életet neki nem olyan egyszerű kivitelezni.*
- De a viccet félre téve. Remélem neked izgalmas volt ez a kis műsor.
*Villant meg egy ravasz, ám igen fáradt mosolyt, ahogy visszadől a pokrócra. Nem siet tovább, ám ha a férfi öltözködni kezd, akkor ő sem élvezi tovább az áldásos pőreséget. Hanem helyette kelletlenül, ám szintén a ruháiért nyúl.*
A hozzászólás írója (Theanlyei Echrayash) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2023.08.02 16:38:53
1289. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2023-08-01 19:26:00
Üzenet elküldve: 2023-08-01 19:26:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Azt hitte, ilyen csak a megveszekedett mélységi némberek között van. Telhetetlen kis szukát sodort elé a szerencse, az már biztos!*
- Nagy a szád, ha csak én dolgozok *morogja félhangosan, miközben utolsókat mozdul. Kiélvezi azt is. Nem próbálja leplezni a kéjes megelégedést, amit a továbbra is engedelmesen tárulkozó öl látványa nyújt a számára.
Fél füllel leszűr valamit Wegtorenről, meg valami rabszolgáról, meg kivételről és más helyek ajánlásáról, de nem igazán figyel rá.*
- De sietős lett, csibém *vigyorodik el, aztán ad egy csattanóst a kicsike hátsójára, mielőtt lekászálódik róla. Kurtát füttyent. A két legény valószínűleg már egy ideje az ajtónál toporoghatott, mert szinte azonnal bentebb kerülnek. Doras közben már hevenyészett mosdást produkál, hála az asztalkán álló bádogkannának és vájlingnak. Lerántja a szék hátáról a törülközőt, ami inkább egy erre használt vastagabb vászondarab. Pár mozdulattal felitatja vele a víz nagyját, aztán nemes egyszerűséggel a dereka köré csavarja.
Az asztalkának dőlve támaszkodik meg, mint egy unott felvigyázó valami levitézlett bordélyban.*
- Ez nem a sarki fűszeres *mordul a tétovább fivérre.* - Nem kell sorba állni! Fogj hozzá *legyint körköröset a jobbjával sürgetőleg.*- A csibécske nem ér rá egész nap! *Ehhez már társít egy szakállas vigyort is, az aljasabb fajtából.*
- Nem kell kímélni, maradt még benne szufla!
*A kreol lánynak szerencséje van. Legalábbis abban, hogy a kocsmáros fiai egész jó karban vannak. Egyik sem pocakos, inkább szikárak. Még pár év kell nekik, amíg úgy rendesen megemberesednek, de hogy kanosak, azt speciel eltalálta. Tény, hogy jóval több szégyellősség szorult beléjük, mint a zsoldosba, de azért feltalálják magukat.
Mivel nagyon úgy tűnik, hogy lefogni nem kell a kicsikét, Doras csak figyel az asztalkának dőlve. Felvágott nyelvű fruska, de azért kíváncsi, meddig megy a kéjsóvársága. Vagy csak hagyja magát és forgatja a szemét, míg végeznek? Azt is kinézné belőle.*
- Hagyjátok dolgozni a némbert is!
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Azt hitte, ilyen csak a megveszekedett mélységi némberek között van. Telhetetlen kis szukát sodort elé a szerencse, az már biztos!*
- Nagy a szád, ha csak én dolgozok *morogja félhangosan, miközben utolsókat mozdul. Kiélvezi azt is. Nem próbálja leplezni a kéjes megelégedést, amit a továbbra is engedelmesen tárulkozó öl látványa nyújt a számára.
Fél füllel leszűr valamit Wegtorenről, meg valami rabszolgáról, meg kivételről és más helyek ajánlásáról, de nem igazán figyel rá.*
- De sietős lett, csibém *vigyorodik el, aztán ad egy csattanóst a kicsike hátsójára, mielőtt lekászálódik róla. Kurtát füttyent. A két legény valószínűleg már egy ideje az ajtónál toporoghatott, mert szinte azonnal bentebb kerülnek. Doras közben már hevenyészett mosdást produkál, hála az asztalkán álló bádogkannának és vájlingnak. Lerántja a szék hátáról a törülközőt, ami inkább egy erre használt vastagabb vászondarab. Pár mozdulattal felitatja vele a víz nagyját, aztán nemes egyszerűséggel a dereka köré csavarja.
Az asztalkának dőlve támaszkodik meg, mint egy unott felvigyázó valami levitézlett bordélyban.*
- Ez nem a sarki fűszeres *mordul a tétovább fivérre.* - Nem kell sorba állni! Fogj hozzá *legyint körköröset a jobbjával sürgetőleg.*- A csibécske nem ér rá egész nap! *Ehhez már társít egy szakállas vigyort is, az aljasabb fajtából.*
- Nem kell kímélni, maradt még benne szufla!
*A kreol lánynak szerencséje van. Legalábbis abban, hogy a kocsmáros fiai egész jó karban vannak. Egyik sem pocakos, inkább szikárak. Még pár év kell nekik, amíg úgy rendesen megemberesednek, de hogy kanosak, azt speciel eltalálta. Tény, hogy jóval több szégyellősség szorult beléjük, mint a zsoldosba, de azért feltalálják magukat.
Mivel nagyon úgy tűnik, hogy lefogni nem kell a kicsikét, Doras csak figyel az asztalkának dőlve. Felvágott nyelvű fruska, de azért kíváncsi, meddig megy a kéjsóvársága. Vagy csak hagyja magát és forgatja a szemét, míg végeznek? Azt is kinézné belőle.*
- Hagyjátok dolgozni a némbert is!
1288. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2023-07-30 18:26:15
Üzenet elküldve: 2023-07-30 18:26:15
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Az biztos, hogy nagy étvággyal verték meg az istenek. Szerencsére időnként akad olyan kandúr, akivel ezt ideig-óráig képes csillapítani. Amikor pedig igazán szerencsés az útjába akad egy ilyen, mint ez a fickó itt. Aki igazán kielégítő falatnak tűnik. Az pedig szinte csodálatra méltó, hogy nem a teljesen önző fajtából való. Pedig egészen hozzászokott azokhoz, akiknek csak széttárja a combjait, löknek rajta párat, majd dolguk végeztével, kielégületlenül magára hagyják. Ma igazán kedvezőre fordult ez a kis kiruccanása.
Ahogy helyzetük változik elégedetten morran, ahogy csípőjét készségesen feltolva nyúlik el. Véletlenül sem szeretné, ha panasszal élnének a képességeire.*
- Kell a francnak az aranyad... *Elégedett nyögések kíséretében mar bele a pokrócba.* Nem vagyok kurva, hogy szükségem legyen rá. Ez bőven elég.
*Vigyorog bele futólag a durva anyagba, de hangját ismét arra kell használnia, hogy a férfit biztosítsa teljes elégedettségéről. Az sem kizárt, hogy erről már odakint is jól tájékozottak. De igazából nem is érdekli. Fesztelenül akarja kiélvezni a férfit, amihez szerencsére a végjátéknál ismét szembe találkozhat vele. Kedvére van a szakállas pofázmány, így amint lehetősége nyílik rá nem is rest a végén csókokkal halmozni a szőrös képet, a vállakat, nyakat. Közben pedig a férfi szavait hallgatja. Noha a jól megérdemelt kielégüléstől kissé zúg a füle, de a lényeg eljut hozzá. Halk kuncogással dől vissza a pokrócra, hogy láthassa a férfi arcát, közben pedig pár tincset el is tűr a verejtékes arcból.*
- Nem gondoltam volna, hogy ennyire otthon fogom érezni magam Artheniorban. Bár azt hittem, hogy marad még benned szufla, ilyesmi helyett.
*Könyököl végül fel, ahogy elképzeléseit megerősítve kissé megfeszíti ölét. Noha ilyen ötletei általában Dorasnál nagyobb uraknak szokott eszébe jutni. Az sem adósság rendezése miatt, hanem pusztán kedvtelésből.*
- Bár Wegtorenben sokszor volt egy helyes kis rabszolga, akit erre használtak. Igaz nem igazán szerette a női ölek forróságát. Inkább preferálta a kevéssé válogatós zsoldos férfiakat, de én kivétel lettem, amikor más helyeket ajánlottam fel.
*Vigyorodik el az emlékre, azután elnyúlik a pokrócon a szemeit lehunyva.*
- Szóval meddig húzod az időt? Nem nagy kedvenceim az elhízott, túl kanos ifjak, de jó lenne még ma túlesni a dolgon.
*Ha Doras esetleg arra számított, hogy riadtan fog menekvésért esdekelni, akkor nagyot téved. Túl sokszor tiporták már el, túl sokat tapasztalt ahhoz, hogy ilyesmi megrémissze. Mi lehet a legrosszabb? Egy kellemetlen kufirc? Halál? Nem túl nagy kaland az ő szájízének.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Az biztos, hogy nagy étvággyal verték meg az istenek. Szerencsére időnként akad olyan kandúr, akivel ezt ideig-óráig képes csillapítani. Amikor pedig igazán szerencsés az útjába akad egy ilyen, mint ez a fickó itt. Aki igazán kielégítő falatnak tűnik. Az pedig szinte csodálatra méltó, hogy nem a teljesen önző fajtából való. Pedig egészen hozzászokott azokhoz, akiknek csak széttárja a combjait, löknek rajta párat, majd dolguk végeztével, kielégületlenül magára hagyják. Ma igazán kedvezőre fordult ez a kis kiruccanása.
Ahogy helyzetük változik elégedetten morran, ahogy csípőjét készségesen feltolva nyúlik el. Véletlenül sem szeretné, ha panasszal élnének a képességeire.*
- Kell a francnak az aranyad... *Elégedett nyögések kíséretében mar bele a pokrócba.* Nem vagyok kurva, hogy szükségem legyen rá. Ez bőven elég.
*Vigyorog bele futólag a durva anyagba, de hangját ismét arra kell használnia, hogy a férfit biztosítsa teljes elégedettségéről. Az sem kizárt, hogy erről már odakint is jól tájékozottak. De igazából nem is érdekli. Fesztelenül akarja kiélvezni a férfit, amihez szerencsére a végjátéknál ismét szembe találkozhat vele. Kedvére van a szakállas pofázmány, így amint lehetősége nyílik rá nem is rest a végén csókokkal halmozni a szőrös képet, a vállakat, nyakat. Közben pedig a férfi szavait hallgatja. Noha a jól megérdemelt kielégüléstől kissé zúg a füle, de a lényeg eljut hozzá. Halk kuncogással dől vissza a pokrócra, hogy láthassa a férfi arcát, közben pedig pár tincset el is tűr a verejtékes arcból.*
- Nem gondoltam volna, hogy ennyire otthon fogom érezni magam Artheniorban. Bár azt hittem, hogy marad még benned szufla, ilyesmi helyett.
*Könyököl végül fel, ahogy elképzeléseit megerősítve kissé megfeszíti ölét. Noha ilyen ötletei általában Dorasnál nagyobb uraknak szokott eszébe jutni. Az sem adósság rendezése miatt, hanem pusztán kedvtelésből.*
- Bár Wegtorenben sokszor volt egy helyes kis rabszolga, akit erre használtak. Igaz nem igazán szerette a női ölek forróságát. Inkább preferálta a kevéssé válogatós zsoldos férfiakat, de én kivétel lettem, amikor más helyeket ajánlottam fel.
*Vigyorodik el az emlékre, azután elnyúlik a pokrócon a szemeit lehunyva.*
- Szóval meddig húzod az időt? Nem nagy kedvenceim az elhízott, túl kanos ifjak, de jó lenne még ma túlesni a dolgon.
*Ha Doras esetleg arra számított, hogy riadtan fog menekvésért esdekelni, akkor nagyot téved. Túl sokszor tiporták már el, túl sokat tapasztalt ahhoz, hogy ilyesmi megrémissze. Mi lehet a legrosszabb? Egy kellemetlen kufirc? Halál? Nem túl nagy kaland az ő szájízének.*
1287. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2023-07-27 19:47:47
Üzenet elküldve: 2023-07-27 19:47:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Meg kell hagyni, van étvágya a kicsikének. Szégyenérzete annál kevesebb. De Doras az utolsó Lanawinon, aki ezt a szemére vetné. Inkább kiélvezi a dolgot, amennyire csak lehetséges.
Szakállas képe vad csókokat mar hol az ütemesen ringatózó keblekre, hol a finom bőrű, kreol nyakacskára. Nem kíméli a fehérmájú némbert, az egyszer biztos. Idővel fordít rajta, hogy mögé térdelve szorítsa le a tarkóját a hencserre, míg a csípőjét szorosan tartja.*
- Azt hiszem *hörgi, mikor hagy egy szusszanásnyi szünetet* - inkább csak elveszem, amit akarok. *Elvégre így szokta máskor is. Az arany jó lesz italra is, meg egy kiadós vacsorára. De ahogy nézi, ha úgy vesszük, ezért a légyottért épp természetben fizet, ha úgy vesszük. Az márpedig biztos, hogy nem marad adós. Ahogy a kreol cafka egyetlen porcikáját se kívánja rejtve hagyni a zsoldos elől, úgy Doras nem is tervezi kihagyni az élvezetek egyikét se. Persze most már akkor se tenné, ha ez ellenérzéseket keltene a lányban.
A formás hátsó szinte megigézi, de vált, mielőtt fináléba csapna a légyott. Igen büszke az arcélére, és mondhatjuk, hogy mindent meg is tesz érte, hogy e kivételes vonással minél több kis fattyút ruházzon fel. Mondhatnánk ezt amolyan szent küldetésnek is, ami Lanawin asszonyain csattan, de Dorast a pénzen és az élvezeteken kívül nem igazán érdekelt soha egyetlen szentség sem.
Nagyokat kortyol a levegőből, mikor végzett, de csípője mozgása nem marad abba. Lassú, kéjes utószót ír a műhöz, mert ez a menet aztán tényleg megérdemli.*
- Te aztán nem vagy semmi *dörmögi a verejtéktől sós nyakacskába.* - Remélem, maradt még benned szufla a kocsmáros fiaihoz, mert már biztos türelmetlenek. Sajnos az öreg nem adta könnyen azt a kulcsot. Ugye megérted? *Nyom egy csókot a lány füle tövébe.* - Itt maradok, hogy lefogjalak nekik, ha kell *mordul kelletlenül. Nem akar még kiszállni a fenségesen kívánatos ölből* -, meg hogy ne csináljanak hülyeséget.
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Meg kell hagyni, van étvágya a kicsikének. Szégyenérzete annál kevesebb. De Doras az utolsó Lanawinon, aki ezt a szemére vetné. Inkább kiélvezi a dolgot, amennyire csak lehetséges.
Szakállas képe vad csókokat mar hol az ütemesen ringatózó keblekre, hol a finom bőrű, kreol nyakacskára. Nem kíméli a fehérmájú némbert, az egyszer biztos. Idővel fordít rajta, hogy mögé térdelve szorítsa le a tarkóját a hencserre, míg a csípőjét szorosan tartja.*
- Azt hiszem *hörgi, mikor hagy egy szusszanásnyi szünetet* - inkább csak elveszem, amit akarok. *Elvégre így szokta máskor is. Az arany jó lesz italra is, meg egy kiadós vacsorára. De ahogy nézi, ha úgy vesszük, ezért a légyottért épp természetben fizet, ha úgy vesszük. Az márpedig biztos, hogy nem marad adós. Ahogy a kreol cafka egyetlen porcikáját se kívánja rejtve hagyni a zsoldos elől, úgy Doras nem is tervezi kihagyni az élvezetek egyikét se. Persze most már akkor se tenné, ha ez ellenérzéseket keltene a lányban.
A formás hátsó szinte megigézi, de vált, mielőtt fináléba csapna a légyott. Igen büszke az arcélére, és mondhatjuk, hogy mindent meg is tesz érte, hogy e kivételes vonással minél több kis fattyút ruházzon fel. Mondhatnánk ezt amolyan szent küldetésnek is, ami Lanawin asszonyain csattan, de Dorast a pénzen és az élvezeteken kívül nem igazán érdekelt soha egyetlen szentség sem.
Nagyokat kortyol a levegőből, mikor végzett, de csípője mozgása nem marad abba. Lassú, kéjes utószót ír a műhöz, mert ez a menet aztán tényleg megérdemli.*
- Te aztán nem vagy semmi *dörmögi a verejtéktől sós nyakacskába.* - Remélem, maradt még benned szufla a kocsmáros fiaihoz, mert már biztos türelmetlenek. Sajnos az öreg nem adta könnyen azt a kulcsot. Ugye megérted? *Nyom egy csókot a lány füle tövébe.* - Itt maradok, hogy lefogjalak nekik, ha kell *mordul kelletlenül. Nem akar még kiszállni a fenségesen kívánatos ölből* -, meg hogy ne csináljanak hülyeséget.
1286. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2023-07-24 15:16:37
Üzenet elküldve: 2023-07-24 15:16:37
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Az események fordulata olyan irányba vált, hogy nem sok kedve maradt arra, hogy még tovább cifrázza az egyszerű kamatyolás fogalmát. Amúgy is úgy néz ki, hogy tökéletesen megértették egymást, s mivel a tettek mezejére lépnek felesleges lenne tovább hímezni-hámozni a dolgot. Amúgy sem szívesen fárasztaná a férfi fejét ezzel, hisz a végén még egyéb képességei csappannának az erőlködéstől. Azt pedig kinek lenne kedve most megkockáztatni.
Így a kicsit sem kedvére való, ám mostanra azért megfelelő szoba rejtekében ad esélyt maguknak arra, hogy egymásnak eshessenek. Amit persze női fortélyokat kihasználva azért készül kissé elnyújtani. Most legalább ad némi időt a szájalásnak is, ha már keze úgy is a tettek mezejére lépve munkálkodik serényen.
Csak kár, hogy nem igazán hatotta meg a zsoldost, még tán meg meri azt is kockáztatni, hogy egyiket sem hitte el. Bár erős a gyanúja, hogy továbbra is kurvának nézik. Ami furcsa mód még kedvére is van. Bár azt nehéz megmondani, hogy ez miért tölti el szinte büszkeséggel. Pedig aztán ő igen hülyén csinálja a dolgait. Odaadja bárkinek a testét, a kielégülésen kívül meg hasznot nem túl gyakran húz belőle. Bár igaz, hogy ritka, mikor esetleg kereskedőket sodor elé az élet, mint a kis köpcöst.
Na de kár a gondolatokra fecsérelni az időt, amikor egyszer végre igazán kiélvezhet egy kellemesebb látványt nyújtó férfit is. Noha nem válogatós típus, de most valami isten bizonyára egyszer kedvezni akar neki, mert ilyen csődörrel ritkán akasztja össze az útját. Legalábbis újabban.
A dolgok alakulása pedig egyre kedvezőbb, mert noha a játékát nem hagyják sokáig kiélvezni, de cserébe Dorast sem kell sokáig noszogatni. A feltüzelt férfi olyan sebtében teszi a magáévá, ahogy vastag kőkapukon szoktak áttörni a faltörőkossal.
Hogy tetszik-e neki a dolog? Egyenesen imádja. Igyekszik kutakodni az emlékei között, de a megannyi elhájasodott férfi tömegében már nem lát egyetlen olyan múltbéli fickót, aki ilyen hévvel és ekkora adottságokkal volt képes kitölteni egész ölét. Így meg sem lepődik azon, hogy belőle is szemérmetlenül törnek ki az elégedett sikkantások és kéjes nyögések. Combjait is minduntalan tárja szét egyre jobban, hogy a lehető legtöbbet magába tudjon fogadni a zsoldosból. Sajnos nagy a valószínűsége, hogy sokáig nem lesz szerencséje újabb ilyen légyotthoz, így minden pillanatot a lehető legjobban kész kiélvezni. Egyetlen porcikáját sem készül rejtve tartani a zsoldos előtt, így kezeit csak feje fölé kinyújtva mar bele a lepedőbe, ahogy a férfi mozdulataira ösztönösen feszül meg a teste.*
- Csak tudd finanszírozni ezt.
*Ejt meg egy kósza vigyort, ami végül elhal, ahogy egy újabb nyögést visszafojtva harapja be erősen az ajkát. Szinte érzi a vér fémes ízét, ami még jobban feltüzeli amúgy is forrongó vágyát. Érezte, hogy ezen hatalmas étvágya sosincs teljesen kielégítve, de azt nem gondolta volna, hogy ennyire nehéz helyzetben volt.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Az események fordulata olyan irányba vált, hogy nem sok kedve maradt arra, hogy még tovább cifrázza az egyszerű kamatyolás fogalmát. Amúgy is úgy néz ki, hogy tökéletesen megértették egymást, s mivel a tettek mezejére lépnek felesleges lenne tovább hímezni-hámozni a dolgot. Amúgy sem szívesen fárasztaná a férfi fejét ezzel, hisz a végén még egyéb képességei csappannának az erőlködéstől. Azt pedig kinek lenne kedve most megkockáztatni.
Így a kicsit sem kedvére való, ám mostanra azért megfelelő szoba rejtekében ad esélyt maguknak arra, hogy egymásnak eshessenek. Amit persze női fortélyokat kihasználva azért készül kissé elnyújtani. Most legalább ad némi időt a szájalásnak is, ha már keze úgy is a tettek mezejére lépve munkálkodik serényen.
Csak kár, hogy nem igazán hatotta meg a zsoldost, még tán meg meri azt is kockáztatni, hogy egyiket sem hitte el. Bár erős a gyanúja, hogy továbbra is kurvának nézik. Ami furcsa mód még kedvére is van. Bár azt nehéz megmondani, hogy ez miért tölti el szinte büszkeséggel. Pedig aztán ő igen hülyén csinálja a dolgait. Odaadja bárkinek a testét, a kielégülésen kívül meg hasznot nem túl gyakran húz belőle. Bár igaz, hogy ritka, mikor esetleg kereskedőket sodor elé az élet, mint a kis köpcöst.
Na de kár a gondolatokra fecsérelni az időt, amikor egyszer végre igazán kiélvezhet egy kellemesebb látványt nyújtó férfit is. Noha nem válogatós típus, de most valami isten bizonyára egyszer kedvezni akar neki, mert ilyen csődörrel ritkán akasztja össze az útját. Legalábbis újabban.
A dolgok alakulása pedig egyre kedvezőbb, mert noha a játékát nem hagyják sokáig kiélvezni, de cserébe Dorast sem kell sokáig noszogatni. A feltüzelt férfi olyan sebtében teszi a magáévá, ahogy vastag kőkapukon szoktak áttörni a faltörőkossal.
Hogy tetszik-e neki a dolog? Egyenesen imádja. Igyekszik kutakodni az emlékei között, de a megannyi elhájasodott férfi tömegében már nem lát egyetlen olyan múltbéli fickót, aki ilyen hévvel és ekkora adottságokkal volt képes kitölteni egész ölét. Így meg sem lepődik azon, hogy belőle is szemérmetlenül törnek ki az elégedett sikkantások és kéjes nyögések. Combjait is minduntalan tárja szét egyre jobban, hogy a lehető legtöbbet magába tudjon fogadni a zsoldosból. Sajnos nagy a valószínűsége, hogy sokáig nem lesz szerencséje újabb ilyen légyotthoz, így minden pillanatot a lehető legjobban kész kiélvezni. Egyetlen porcikáját sem készül rejtve tartani a zsoldos előtt, így kezeit csak feje fölé kinyújtva mar bele a lepedőbe, ahogy a férfi mozdulataira ösztönösen feszül meg a teste.*
- Csak tudd finanszírozni ezt.
*Ejt meg egy kósza vigyort, ami végül elhal, ahogy egy újabb nyögést visszafojtva harapja be erősen az ajkát. Szinte érzi a vér fémes ízét, ami még jobban feltüzeli amúgy is forrongó vágyát. Érezte, hogy ezen hatalmas étvágya sosincs teljesen kielégítve, de azt nem gondolta volna, hogy ennyire nehéz helyzetben volt.*
1285. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2023-07-23 19:56:08
Üzenet elküldve: 2023-07-23 19:56:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A sikamlós célozgatások világában az asszonyok sokszor teljesen más csapáson mozognak. Sose lehetsz biztos benne, hogy ugyanarról beszéltek. De tényleg. SOHA! Ez a csibe viszont végtelenül előzékenyen fordít zsoldosunknak.
Feljebb kúszik Doras bozontos szemöldöke. Tetszik neki ez a némber! Ritka, hogy nő ilyen egyenesen fogalmazzon. Pedig rengeteg dolgot leegyszerűsítene, a keservit neki!*
- Semmiképp ne tartsd magadban, gyönyörűm *vigyorodik el a szabadszájúbb taglalás említésére, de nyel is egy nagyot, mert a dolgok kezdenek határozottan olyan irányba állni, ami nadrágban már egyáltalán nem kényelmes. Olyan gyorsan pattan fel intézkedni, mintha most fordították volna meg neki a homokórát, amiben a szerencse homokja megállíthatatlanul pereg. Fél szemét persze a csibécskén tartja, mert motoszkál benne, hogy mégis csak átverés, és csak az alkalmat várja, hogy kereket oldjon. Dehogy várja. Hiszen olyan nedves, mint a lihanechi ősz!
Amint zárul az ajtó, már nem sok gondolatnak marad hely Doras fejében. A csibécske egy mozdulattal szabadul meg a ruhájától, mint a drága ribancok, akikre nagy zsákmány után előszeretettel szórja el a pénzét. Meg kell hagyni, formás a kicsike!
Ő sem akar lemaradni a vetkőzésben, úgyhogy csatolja is le a fegyverövet és a szíjat kétszer körbetekerve a pengéken nagy zörrenéssel dobja az asztalkára, amit a lecsatolt alkarvédők követnek, majd sietve lerúgja a csizmáit is.
Férfiasan prémes mellkasát máris kacér ujjacskák cirógatják, de mielőtt szólnia kéne, már kanyarodnak is relevánsabb terület felé, hogy segítsenek őt kiszabadítani a nadrágból.*
- Hát, istenadta tehetséged van hozzá, az biztos *mondja, de már markol is rá arra a formás fenékre. Megnyalja a száját, mikor a finom ujjak minden szégyenlősködés nélkül, határozottan ráfognak. Az elégedettség önelégült büszkeséggel találkozik a szakállas arcon. Amit Doras teremtésénél agyban kispóroltak, azt hozzátették lőcsben. Ő pedig nagyon elégedett ezzel az elosztással. Nyilván.
A kicsike tovább szájal. Incselkedő csűröm-csavarom, egek, ki tud ilyenre figyelni, mikor úgy feszíti a tettvágy, hogy majd' szétrobban?*
- Akikkel én tengelyt szoktam akasztani, az a népség inkább maga intézi a torokelvágást *morogja, s egy nagy sóhaj szakad fel a tüdejéből, mert hogy az a kacsó figyelemreméltó tapasztalattal ügyködik odalent. Ám Doras nem az a fajta, akiben lenne kellő türelem vagy önmérséklet, hogy kivárja az asszonyi játszadozás hovatovábbját. Lejjebb tapossa a nadrágját, hogy ki tudjon belőle lépni, és már kapja is az ölébe a kreol szajhát, hogy a pár lépésnyi távolságra lévő derékaljra döntse. Talán a háta se éri még a lepedőt, mikor Doras elmerül benne és a vágyott élvezettől megrészegülten, állatias nyögések közepette lát neki a munkának.*
- Akkor jobb lesz, ha *rámarkol a gömbölyű kebelre, aztán rá is mar. A nyelve mohón járja körbe az érzékien meredező ékességet.* - ...ha ledolgoztatom veled az erszényem tartalmát* - zihálja, aztán a térdhajlatokra fog, hogy még inkább kedvére tárja azt a csodás ölet.* - Biztos, ami biztos!
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A sikamlós célozgatások világában az asszonyok sokszor teljesen más csapáson mozognak. Sose lehetsz biztos benne, hogy ugyanarról beszéltek. De tényleg. SOHA! Ez a csibe viszont végtelenül előzékenyen fordít zsoldosunknak.
Feljebb kúszik Doras bozontos szemöldöke. Tetszik neki ez a némber! Ritka, hogy nő ilyen egyenesen fogalmazzon. Pedig rengeteg dolgot leegyszerűsítene, a keservit neki!*
- Semmiképp ne tartsd magadban, gyönyörűm *vigyorodik el a szabadszájúbb taglalás említésére, de nyel is egy nagyot, mert a dolgok kezdenek határozottan olyan irányba állni, ami nadrágban már egyáltalán nem kényelmes. Olyan gyorsan pattan fel intézkedni, mintha most fordították volna meg neki a homokórát, amiben a szerencse homokja megállíthatatlanul pereg. Fél szemét persze a csibécskén tartja, mert motoszkál benne, hogy mégis csak átverés, és csak az alkalmat várja, hogy kereket oldjon. Dehogy várja. Hiszen olyan nedves, mint a lihanechi ősz!
Amint zárul az ajtó, már nem sok gondolatnak marad hely Doras fejében. A csibécske egy mozdulattal szabadul meg a ruhájától, mint a drága ribancok, akikre nagy zsákmány után előszeretettel szórja el a pénzét. Meg kell hagyni, formás a kicsike!
Ő sem akar lemaradni a vetkőzésben, úgyhogy csatolja is le a fegyverövet és a szíjat kétszer körbetekerve a pengéken nagy zörrenéssel dobja az asztalkára, amit a lecsatolt alkarvédők követnek, majd sietve lerúgja a csizmáit is.
Férfiasan prémes mellkasát máris kacér ujjacskák cirógatják, de mielőtt szólnia kéne, már kanyarodnak is relevánsabb terület felé, hogy segítsenek őt kiszabadítani a nadrágból.*
- Hát, istenadta tehetséged van hozzá, az biztos *mondja, de már markol is rá arra a formás fenékre. Megnyalja a száját, mikor a finom ujjak minden szégyenlősködés nélkül, határozottan ráfognak. Az elégedettség önelégült büszkeséggel találkozik a szakállas arcon. Amit Doras teremtésénél agyban kispóroltak, azt hozzátették lőcsben. Ő pedig nagyon elégedett ezzel az elosztással. Nyilván.
A kicsike tovább szájal. Incselkedő csűröm-csavarom, egek, ki tud ilyenre figyelni, mikor úgy feszíti a tettvágy, hogy majd' szétrobban?*
- Akikkel én tengelyt szoktam akasztani, az a népség inkább maga intézi a torokelvágást *morogja, s egy nagy sóhaj szakad fel a tüdejéből, mert hogy az a kacsó figyelemreméltó tapasztalattal ügyködik odalent. Ám Doras nem az a fajta, akiben lenne kellő türelem vagy önmérséklet, hogy kivárja az asszonyi játszadozás hovatovábbját. Lejjebb tapossa a nadrágját, hogy ki tudjon belőle lépni, és már kapja is az ölébe a kreol szajhát, hogy a pár lépésnyi távolságra lévő derékaljra döntse. Talán a háta se éri még a lepedőt, mikor Doras elmerül benne és a vágyott élvezettől megrészegülten, állatias nyögések közepette lát neki a munkának.*
- Akkor jobb lesz, ha *rámarkol a gömbölyű kebelre, aztán rá is mar. A nyelve mohón járja körbe az érzékien meredező ékességet.* - ...ha ledolgoztatom veled az erszényem tartalmát* - zihálja, aztán a térdhajlatokra fog, hogy még inkább kedvére tárja azt a csodás ölet.* - Biztos, ami biztos!
1284. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2023-07-21 11:12:04
Üzenet elküldve: 2023-07-21 11:12:04
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Már majdnem biztos, hogy előző életében valami riherongy lehetett. Ami igazából erre az életére is igaz, azt leszámítva, hogy ezért nem kap aranyat. De elégedett azzal is, hogy saját szórakoztatására csinálja, amit csinál. Azt sem tagadja, hogy a zsoldos sokkal inkább a kedvére való, mint a pocakos kereskedők. Bár ott sem panaszkodhat, hisz megkapja, amit akar. Ám milyen nő lenne, ha nem venné le hamar a lábáról egy kockás has vagy izmos mellkas. Nem lenne rossz hosszú idő után először egy ilyen férfit is kiélvezni egyszer. Vagy akár többször is, ha bírja az iramot a szakállas.
Ahogy közelebb dől a férfi a szemöldökeit felhúzva pislog párat a kérdésre. Kezdi azt hinni, hogy az izmokba több munka szorult, mint a zsoldos elméjébe, de mit izgassa, hisz nem nagy érdemű beszélgetést akar megejteni, hanem egy kielégítő pásztorórát, amihez nem kell a férfi feje. Így végül felkuncogva hajol ő is előre, hogy az asztalra könyökölve támassza meg állát a kezein.*
- Hancúrozni akarok veled. Kufircolni, huncutkodni, lefeküdni, szeretkezni.
*Billenti félre a fejét vigyorogva.*
- Remélem így már teljesen világos, mert ha nem, tudok ám még kevésbé pergamentűrő szavakat is arra, hogy mit szeretnék most ebben a pillanatban veled csinálni.
*Ahogy megérzi lábán a kutakodó kezet nem ellenkezik, sőt inkább készségesen tárja is szét a combjait, hogy a férfi elérje forrongó ölét, amely már csak az együttlét gondolatától is olyan elázott, hogy előjátékra sem lenne szükség, hogy a zsoldos könnyen bejusson.
Reméli, hogy innen már teljesen világos, érthető és egyértelmű a dolog, mert ha a fickó még sokáig tétovázik, akkor akármelyik isten lehet rá a tanuja, hogy itt a széken fog a férfira mászni. Ilyen helyzetekben sajnos nem a türelméről híres, a zsoldos pedig rontja a helyzetet azzal, hogy igencsak kívánatos férfi a wegtoreni számára.
Úgy tűnik, hogy eléggé érthető volt az elmúlt percekben, így egy elégedett sóhajt követve kel fel, s mikor a másik végez a csaposnál a biccentés után meg is indul a nyomában.
Hát nem egy palota, de az sem érdekelné, ha valamelyik pajtában kéne szétnyitnia a lábait. Szerencsére a férfiaknak nincs nehéz dolga vele. Már nem kislány, hogy megadja a módját az üzekedésnek. Nem kell a nyálas romantika, a gyertyafény és a füstölők illata. Úgy sem fog sosem megtörténni, hogy akár egy férfi is örökre a magáénak akarja tudni. Egy egyszerű légyottnak pedig nem kell rózsaszín ködös körítés.*
- Azt majd meglátjuk.
*Vonja meg a vállait, ahogy kioldja magáról a ruhát, ami könnyű szerrel siklik végig a kreol bőrön, hogy azután egy fehér kupacot alkotva hagyják magára a földön. Most viszont tervei szerint lassít egy kicsit. Azért az együttlét felé van annyi tisztelettel, hogy játszadozik egy kicsit, hogy mindkettőjük kedve még jobban fokozódjon. Így a férfi elé sétálva cirógat mutatóujjával végig a mellkason, míg barnái a szakállas arcot fürkészik.*
- Eszedbe sem jutott, hogy esetleg kurva vagyok?
*Billenti félre kíváncsian a fejét, miközben másik keze is beszáll a játékba, hogy leoldja a férfi nadrágját. Letűri combközépig, s jobbja már nem is tétlenkedik tovább, hanem markol is a zsoldos ékességére. Az arcán megjelenő elégedett mosoly a bizonyíték arra, hogy tetszik neki az, amit most a kezében tart, de szemei továbbra is az arcát vizsgálgatják.*
- Vagy valami orvgyilkos, aki nemsokára elvágja a torkod? Akár egy fejvadász?
*Hallott már pár dolgot a város ezen részéről. Nem az artheniori tisztes réteg gyűjtőhelye ez. Majdnem biztos abban, hogy Doras számláján is lehet épp elég gaztett ahhoz, hogy az ő nyomába is indulhatna valaki fejpénzért. Bár azon a papíroson tényleg nem szerepelt, így a fene tudja. Abban viszont biztos, hogy nem egy kacsalábon forgó palotában ücsörgő bazári majom, ami most igencsak a nő kedvére van. Valahogy mindig is vonzódott a rossz fiúkhoz.*
- Lehet, hogy hamarosan eltűnik az erszényed velem együtt.
*Dől előre, hogy forró csókokat leheljen a mellkasára, miközben keze hozzáértő kényeztetésbe kezd. Ám a tempó kínzóan lassú, s ezen akkor sem hajlandó változtatni, ha már érzi, hogy bizony a másik akarná a többet. Szépen, lassan és kényelmesen munkálkodik, addig, míg a másik türelmének már az utolsó húrját fogja pengetni.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Már majdnem biztos, hogy előző életében valami riherongy lehetett. Ami igazából erre az életére is igaz, azt leszámítva, hogy ezért nem kap aranyat. De elégedett azzal is, hogy saját szórakoztatására csinálja, amit csinál. Azt sem tagadja, hogy a zsoldos sokkal inkább a kedvére való, mint a pocakos kereskedők. Bár ott sem panaszkodhat, hisz megkapja, amit akar. Ám milyen nő lenne, ha nem venné le hamar a lábáról egy kockás has vagy izmos mellkas. Nem lenne rossz hosszú idő után először egy ilyen férfit is kiélvezni egyszer. Vagy akár többször is, ha bírja az iramot a szakállas.
Ahogy közelebb dől a férfi a szemöldökeit felhúzva pislog párat a kérdésre. Kezdi azt hinni, hogy az izmokba több munka szorult, mint a zsoldos elméjébe, de mit izgassa, hisz nem nagy érdemű beszélgetést akar megejteni, hanem egy kielégítő pásztorórát, amihez nem kell a férfi feje. Így végül felkuncogva hajol ő is előre, hogy az asztalra könyökölve támassza meg állát a kezein.*
- Hancúrozni akarok veled. Kufircolni, huncutkodni, lefeküdni, szeretkezni.
*Billenti félre a fejét vigyorogva.*
- Remélem így már teljesen világos, mert ha nem, tudok ám még kevésbé pergamentűrő szavakat is arra, hogy mit szeretnék most ebben a pillanatban veled csinálni.
*Ahogy megérzi lábán a kutakodó kezet nem ellenkezik, sőt inkább készségesen tárja is szét a combjait, hogy a férfi elérje forrongó ölét, amely már csak az együttlét gondolatától is olyan elázott, hogy előjátékra sem lenne szükség, hogy a zsoldos könnyen bejusson.
Reméli, hogy innen már teljesen világos, érthető és egyértelmű a dolog, mert ha a fickó még sokáig tétovázik, akkor akármelyik isten lehet rá a tanuja, hogy itt a széken fog a férfira mászni. Ilyen helyzetekben sajnos nem a türelméről híres, a zsoldos pedig rontja a helyzetet azzal, hogy igencsak kívánatos férfi a wegtoreni számára.
Úgy tűnik, hogy eléggé érthető volt az elmúlt percekben, így egy elégedett sóhajt követve kel fel, s mikor a másik végez a csaposnál a biccentés után meg is indul a nyomában.
Hát nem egy palota, de az sem érdekelné, ha valamelyik pajtában kéne szétnyitnia a lábait. Szerencsére a férfiaknak nincs nehéz dolga vele. Már nem kislány, hogy megadja a módját az üzekedésnek. Nem kell a nyálas romantika, a gyertyafény és a füstölők illata. Úgy sem fog sosem megtörténni, hogy akár egy férfi is örökre a magáénak akarja tudni. Egy egyszerű légyottnak pedig nem kell rózsaszín ködös körítés.*
- Azt majd meglátjuk.
*Vonja meg a vállait, ahogy kioldja magáról a ruhát, ami könnyű szerrel siklik végig a kreol bőrön, hogy azután egy fehér kupacot alkotva hagyják magára a földön. Most viszont tervei szerint lassít egy kicsit. Azért az együttlét felé van annyi tisztelettel, hogy játszadozik egy kicsit, hogy mindkettőjük kedve még jobban fokozódjon. Így a férfi elé sétálva cirógat mutatóujjával végig a mellkason, míg barnái a szakállas arcot fürkészik.*
- Eszedbe sem jutott, hogy esetleg kurva vagyok?
*Billenti félre kíváncsian a fejét, miközben másik keze is beszáll a játékba, hogy leoldja a férfi nadrágját. Letűri combközépig, s jobbja már nem is tétlenkedik tovább, hanem markol is a zsoldos ékességére. Az arcán megjelenő elégedett mosoly a bizonyíték arra, hogy tetszik neki az, amit most a kezében tart, de szemei továbbra is az arcát vizsgálgatják.*
- Vagy valami orvgyilkos, aki nemsokára elvágja a torkod? Akár egy fejvadász?
*Hallott már pár dolgot a város ezen részéről. Nem az artheniori tisztes réteg gyűjtőhelye ez. Majdnem biztos abban, hogy Doras számláján is lehet épp elég gaztett ahhoz, hogy az ő nyomába is indulhatna valaki fejpénzért. Bár azon a papíroson tényleg nem szerepelt, így a fene tudja. Abban viszont biztos, hogy nem egy kacsalábon forgó palotában ücsörgő bazári majom, ami most igencsak a nő kedvére van. Valahogy mindig is vonzódott a rossz fiúkhoz.*
- Lehet, hogy hamarosan eltűnik az erszényed velem együtt.
*Dől előre, hogy forró csókokat leheljen a mellkasára, miközben keze hozzáértő kényeztetésbe kezd. Ám a tempó kínzóan lassú, s ezen akkor sem hajlandó változtatni, ha már érzi, hogy bizony a másik akarná a többet. Szépen, lassan és kényelmesen munkálkodik, addig, míg a másik türelmének már az utolsó húrját fogja pengetni.*
1283. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2023-07-16 16:19:48
Üzenet elküldve: 2023-07-16 16:19:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Doras, mondhatni, nem a legélesebb kés a fiókban, ha cizellált beszédről vagy finom áthallásokról van szó. De ezt még az ő tuskó egyszerűségű férfiagya is megérti. Illetve a lényeget kirostálja belőle.
Azért nem mindennapos, hogy egy ilyen formás, eszes, illatos csibécske így kínálkozzon. Ha kisebb lenne a zsoldosban a terpeszkedő önbizalom, biztos gyanakodna a dolog kapcsán. Még csak neki se állt tukmálni magát egy világrengető menetre, ahogy néhány sör után tulajdonképpen szinte elkerülhetetlen. Ez azért kicsit zavarja, mert felborítja a dolgok természetes rendjét, de nagyon hamar túllép rajta azzal, hogy van szeme a kicsikének a férfiakhoz, na!
Némi bizonytalanság azért még így is motoszkál benne, ezért úgy dönt, tisztázza a dolgot. Leteszi a korsóját és előre dől.*
- Mélyen magadba fogadni, hm? *kérdez vissza a mondatra, aminek minden kiejtett hangzóját csorgó nyállal habzsolják az ösztönökig leegyszerűsödött gondolatai. Érdes tenyere közben az asztal alatt ráfog a lány térdére és elindul fölfelé a napbarnított bőrön. Ha a kicsike tárja a combjait az érintésre, akkor nincs miért tovább kételkednie. Sőt, ha hüvelykjét engedik ama hajlandóságot is kikutatni, már végképp bizonyosságot nyerhet.
Ha nem esik pofára a dologgal, gyors húzással kiissza a maradék italát (de ha mostanra nem maradt benne semmi, egy utolsó cseppet akkor is kihörpöl belőle, ha már megemelte). Szinte kirúgja maga alól a széket és a pultnál susmorog valamit a csapossal. Gazdát cserél 40 arany, meg egy Doras kezébe nyomott, összehajtott lepedő egy kulccsal egyetemben.
Biccent a csibécskének, hogy hátramehetnek. Kapkodó mozdulatokkal nyitja ki az ajtót, aztán hevenyészve az ágyra teríti a megszürkült, de legalább tisztának tűnő lepedőt. Bezárja az ajtót és már bújik is ki az ingből.*
- Hát ha ízig-végig férfit kerestél, babám, akkor megtaláltad! *vigyorodik szélesen.
Eszébe juthatna, hogy hivatásossal van dolga, aki kicsit túl későn akart volna rátérni az árra, de hát... egy ideje már nem az agyában van a vér, amint ezt már elég egyértelműen mutatja jócskán domborodó nadrágja.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Doras, mondhatni, nem a legélesebb kés a fiókban, ha cizellált beszédről vagy finom áthallásokról van szó. De ezt még az ő tuskó egyszerűségű férfiagya is megérti. Illetve a lényeget kirostálja belőle.
Azért nem mindennapos, hogy egy ilyen formás, eszes, illatos csibécske így kínálkozzon. Ha kisebb lenne a zsoldosban a terpeszkedő önbizalom, biztos gyanakodna a dolog kapcsán. Még csak neki se állt tukmálni magát egy világrengető menetre, ahogy néhány sör után tulajdonképpen szinte elkerülhetetlen. Ez azért kicsit zavarja, mert felborítja a dolgok természetes rendjét, de nagyon hamar túllép rajta azzal, hogy van szeme a kicsikének a férfiakhoz, na!
Némi bizonytalanság azért még így is motoszkál benne, ezért úgy dönt, tisztázza a dolgot. Leteszi a korsóját és előre dől.*
- Mélyen magadba fogadni, hm? *kérdez vissza a mondatra, aminek minden kiejtett hangzóját csorgó nyállal habzsolják az ösztönökig leegyszerűsödött gondolatai. Érdes tenyere közben az asztal alatt ráfog a lány térdére és elindul fölfelé a napbarnított bőrön. Ha a kicsike tárja a combjait az érintésre, akkor nincs miért tovább kételkednie. Sőt, ha hüvelykjét engedik ama hajlandóságot is kikutatni, már végképp bizonyosságot nyerhet.
Ha nem esik pofára a dologgal, gyors húzással kiissza a maradék italát (de ha mostanra nem maradt benne semmi, egy utolsó cseppet akkor is kihörpöl belőle, ha már megemelte). Szinte kirúgja maga alól a széket és a pultnál susmorog valamit a csapossal. Gazdát cserél 40 arany, meg egy Doras kezébe nyomott, összehajtott lepedő egy kulccsal egyetemben.
Biccent a csibécskének, hogy hátramehetnek. Kapkodó mozdulatokkal nyitja ki az ajtót, aztán hevenyészve az ágyra teríti a megszürkült, de legalább tisztának tűnő lepedőt. Bezárja az ajtót és már bújik is ki az ingből.*
- Hát ha ízig-végig férfit kerestél, babám, akkor megtaláltad! *vigyorodik szélesen.
Eszébe juthatna, hogy hivatásossal van dolga, aki kicsit túl későn akart volna rátérni az árra, de hát... egy ideje már nem az agyában van a vér, amint ezt már elég egyértelműen mutatja jócskán domborodó nadrágja.*
1282. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2023-07-09 19:20:03
Üzenet elküldve: 2023-07-09 19:20:03
ÚJ
![>Niagati Didispu [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/1397_tunder_no.jpg)
Rang: Játékos
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
* A lány egy pillanatra megáll a feketepiac előtt, ahol korábban vásárolt és szörnyűségeket tapasztalt. Habár tart tőle, mégis belép az árkádsorba, ahol a sötét üzletek sorakoznak. Az alvilági hangulatot és a különös figurákat látva, végigsétál a soron, próbálva félretenni a múltat.
Egy asztalnál egy rejtélyes alak ül, és a lány figyelmét felkelti egy fekete üvegből készült palack, melyben titokzatos folyadék van. A lány érzi, hogy ennek a varázsitalnak valami különös hatása lehet, de még nem tudja, hogy pontosan milyen. Ám a fájdalom és csalódottság felhői között felmerül benne a vágy, hogy elfeledhesse a szenvedést és új élményeket tapasztaljon meg.
Niagati elcsábul a kíváncsiságtól, és megvásárolja a fekete varázsitalt. Az eladó elmosolyodik és figyelmezteti, hogy legyen óvatos vele. A lány belehelyezi a palackot táskájába anélkül, hogy tudná, milyen hatásai lesznek a testére és lelkére.
A lány újra átkel a Csonthídon, ahol előző nap megélt szörnyűségek emléke még mindig fájdalmasan él benne. Testileg és lelkileg megtört állapotban halad át a veszélyes romvároson, mely egykor otthonának szegényes környéke volt. Az elnyomó csend és lehangoltság kíséri lépteit, miközben a városban mindenki hátat fordít neki.
A lány úgy dönt, hogy csak azért megy haza a polgárnegyedbe, hogy magához vegye a legfontosabb dolgait, majd végleg elhagyja ezt a sötét és kegyetlen várost. A kimerültség és a csalódottság határán járva, mindent elvesztettnek érez, de még mindig van benné remény arra, hogy találjon egy új helyet, ahol megtalálhatja a szeretetet és a boldogságot.
Niagati szívét még mindig a múltban átélt szörnyűségek fájdalma tölti el. Az arcán és testén lévő sebek emlékeztetik őt a testi és lelki szenvedésre, amit az őrök okoztak neki. Lelkileg megtörve és összetörve, egyre bizonytalanabbá válik, és úgy érzi, hogy minden remény és boldogság elillan tőle.
Ezért, a sárvárosban és a romvárosban bolyongva, a lány szívében születik meg a felismerés: már nem tartozik ide, és itt nem találhatja meg a boldogságát. Ahogy a fájdalom és a csalódottság tombol benne, a város lassan elhagyja a lelkét, és egy elszántság tölti el, hogy megtalálja a helyét, ahol megpihenhet és újra feléledhet a remény és a szeretet.
A lány gondolatai elkalandoznak, és a régmúlt emlékei felbukkannak a tudatában. Hallotta már valamikor régen a családjától, hogy őseik valamikor Lihanechből költöztek Artheniorba. Lihanech, a víz városa messze található, és eljutása hosszú és veszélyes út lenne, különösen az Artheniort és Lihanechet összekötő út állapota miatt.
Az időközben elkezdődött esőcseppek még inkább megerősítik Niagati döntését. Úgy érzi, hogy ma már nem indulhat útnak, legalábbis nem ezek az időjárási körülmények között. Ahhoz, hogy Lihanechbe juthasson, biztonságosabb időt kell választania és jobb körülmények között kell útnak indulnia.
A lány ezért elhatározza, hogy inkább felkeresi a nap folyamán a Pegazus fogadót, amely a város másik felén található. Reméli, hogy talál majd ott olyan embert, aki hajlandó és képes elvinni őt Lihanechbe. Tudja, hogy a fogadó messze van, de legalább egy kis reményt lát abban, hogy találkozhat valakivel, aki segíthet neki átlépni ezen az úton, hogy új életet kezdjen és megtalálja a helyét a világban.
Az eső intenzitása növekszik, és Niagati érzi, hogy a város utcái egyre nyirkosabbá válnak. Egy mély sóhajjal továbbindul, megfogadva magának, hogy eléri célját, még ha időbe is telik. Tudja, hogy a város veszélyeket rejt magában, de megállíthatatlanul halad előre, a remény hajtja, hogy végre megtalálja azt a helyet, ahol újra feltöltheti lelkét a szeretettel és a boldogsággal.
Így hát, a lány átszelni a romvárost, miközben az eső áztatja testét és a város lakói közömbösen vagy ellenségesen tekintenek rá. Összetört lélekkel és fájdalmas sebekkel a testén halad előre, egyre távolodva a város mocskától és kegyetlenségétől. A polgárnegyedi otthona felé tart, hogy legalább elpakolja a legszemélyesebb holmijait, mielőtt végleg elhagyná ezt a helyet.
A sötét és ködös romvárosban Niagati megérzi, hogy az idő mérhetetlenül lassan telik el, miközben a szívében a remény apró fénysugara már majdnem kihunyt. De mélyen belül még mindig ott lüktet a vágy a boldogság és a szeretet után. Hajlékot keresve a testi és lelki kimerültség ellen, a lány elhatározza, hogy pár pillanatra megpihen egy régi épület hűvös árnyékában.
A lány óvatosan meghúzza magát az épület hűvös árnyékában, hogy pár pillanatra megpihenjen a testi és lelki kimerültség ellen. Az eső továbbra is esik, és az összegyűlt felhők sötét takarójában a romváros még nyomasztóbbnak tűnik. Niagati tudja, hogy az otthona már nem messze van, ezért nem akar sok időt tölteni idekint. Még van némi energia a szívében, és szeretne továbbmenni.
Ahogy a lány pihen, észreveszi, hogy szárnyai lassan áznak az esőben. Az állandó cseppek megperzselik a tündérszárnyak finom membránját, és a nedvesség nehéz teherré változtatja azokat. Niagati megérzi, hogy szárnyai súlyosabbá válnak, a repülési képessége pedig gyengül. Egy pillanatra szomorúan néz a szép, de ázott szárnyaira, melyek olyan fontosak voltak számára. Az eső megtanítja neki, hogy még a legcsodálatosabb ajándékok is sérülékenyek lehetnek, és hogy néha nehéz terhet jelenthetnek.
Niagati összeszedi magát, feláll a fáradtságtól remegő lábaival, és kisétál az épület árnyékából az esőbe. Az esőcseppek ráfröccsennek az arcára, a haja nedvesen tapad az arcához, de a lány nem törődik vele. Elhatározza, hogy folytatja az útját, még ha a szárnyai ázottak is. Nem hagyja, hogy az eső és a nehézségek megállítsák.
Niagati továbbindul a romvároson keresztül, az esőben ázva és a fájdalmas sebeket hordozva. Az út nehéz és veszélyes, de a lány kitart. A polgárnegyed háza már csak egy köpésnyire van tőle, és a vágy, hogy elérje azt a biztonságot és nyugalmat, amit otthonának nevez, megerősíti őt. *
Egy asztalnál egy rejtélyes alak ül, és a lány figyelmét felkelti egy fekete üvegből készült palack, melyben titokzatos folyadék van. A lány érzi, hogy ennek a varázsitalnak valami különös hatása lehet, de még nem tudja, hogy pontosan milyen. Ám a fájdalom és csalódottság felhői között felmerül benne a vágy, hogy elfeledhesse a szenvedést és új élményeket tapasztaljon meg.
Niagati elcsábul a kíváncsiságtól, és megvásárolja a fekete varázsitalt. Az eladó elmosolyodik és figyelmezteti, hogy legyen óvatos vele. A lány belehelyezi a palackot táskájába anélkül, hogy tudná, milyen hatásai lesznek a testére és lelkére.
A lány újra átkel a Csonthídon, ahol előző nap megélt szörnyűségek emléke még mindig fájdalmasan él benne. Testileg és lelkileg megtört állapotban halad át a veszélyes romvároson, mely egykor otthonának szegényes környéke volt. Az elnyomó csend és lehangoltság kíséri lépteit, miközben a városban mindenki hátat fordít neki.
A lány úgy dönt, hogy csak azért megy haza a polgárnegyedbe, hogy magához vegye a legfontosabb dolgait, majd végleg elhagyja ezt a sötét és kegyetlen várost. A kimerültség és a csalódottság határán járva, mindent elvesztettnek érez, de még mindig van benné remény arra, hogy találjon egy új helyet, ahol megtalálhatja a szeretetet és a boldogságot.
Niagati szívét még mindig a múltban átélt szörnyűségek fájdalma tölti el. Az arcán és testén lévő sebek emlékeztetik őt a testi és lelki szenvedésre, amit az őrök okoztak neki. Lelkileg megtörve és összetörve, egyre bizonytalanabbá válik, és úgy érzi, hogy minden remény és boldogság elillan tőle.
Ezért, a sárvárosban és a romvárosban bolyongva, a lány szívében születik meg a felismerés: már nem tartozik ide, és itt nem találhatja meg a boldogságát. Ahogy a fájdalom és a csalódottság tombol benne, a város lassan elhagyja a lelkét, és egy elszántság tölti el, hogy megtalálja a helyét, ahol megpihenhet és újra feléledhet a remény és a szeretet.
A lány gondolatai elkalandoznak, és a régmúlt emlékei felbukkannak a tudatában. Hallotta már valamikor régen a családjától, hogy őseik valamikor Lihanechből költöztek Artheniorba. Lihanech, a víz városa messze található, és eljutása hosszú és veszélyes út lenne, különösen az Artheniort és Lihanechet összekötő út állapota miatt.
Az időközben elkezdődött esőcseppek még inkább megerősítik Niagati döntését. Úgy érzi, hogy ma már nem indulhat útnak, legalábbis nem ezek az időjárási körülmények között. Ahhoz, hogy Lihanechbe juthasson, biztonságosabb időt kell választania és jobb körülmények között kell útnak indulnia.
A lány ezért elhatározza, hogy inkább felkeresi a nap folyamán a Pegazus fogadót, amely a város másik felén található. Reméli, hogy talál majd ott olyan embert, aki hajlandó és képes elvinni őt Lihanechbe. Tudja, hogy a fogadó messze van, de legalább egy kis reményt lát abban, hogy találkozhat valakivel, aki segíthet neki átlépni ezen az úton, hogy új életet kezdjen és megtalálja a helyét a világban.
Az eső intenzitása növekszik, és Niagati érzi, hogy a város utcái egyre nyirkosabbá válnak. Egy mély sóhajjal továbbindul, megfogadva magának, hogy eléri célját, még ha időbe is telik. Tudja, hogy a város veszélyeket rejt magában, de megállíthatatlanul halad előre, a remény hajtja, hogy végre megtalálja azt a helyet, ahol újra feltöltheti lelkét a szeretettel és a boldogsággal.
Így hát, a lány átszelni a romvárost, miközben az eső áztatja testét és a város lakói közömbösen vagy ellenségesen tekintenek rá. Összetört lélekkel és fájdalmas sebekkel a testén halad előre, egyre távolodva a város mocskától és kegyetlenségétől. A polgárnegyedi otthona felé tart, hogy legalább elpakolja a legszemélyesebb holmijait, mielőtt végleg elhagyná ezt a helyet.
A sötét és ködös romvárosban Niagati megérzi, hogy az idő mérhetetlenül lassan telik el, miközben a szívében a remény apró fénysugara már majdnem kihunyt. De mélyen belül még mindig ott lüktet a vágy a boldogság és a szeretet után. Hajlékot keresve a testi és lelki kimerültség ellen, a lány elhatározza, hogy pár pillanatra megpihen egy régi épület hűvös árnyékában.
A lány óvatosan meghúzza magát az épület hűvös árnyékában, hogy pár pillanatra megpihenjen a testi és lelki kimerültség ellen. Az eső továbbra is esik, és az összegyűlt felhők sötét takarójában a romváros még nyomasztóbbnak tűnik. Niagati tudja, hogy az otthona már nem messze van, ezért nem akar sok időt tölteni idekint. Még van némi energia a szívében, és szeretne továbbmenni.
Ahogy a lány pihen, észreveszi, hogy szárnyai lassan áznak az esőben. Az állandó cseppek megperzselik a tündérszárnyak finom membránját, és a nedvesség nehéz teherré változtatja azokat. Niagati megérzi, hogy szárnyai súlyosabbá válnak, a repülési képessége pedig gyengül. Egy pillanatra szomorúan néz a szép, de ázott szárnyaira, melyek olyan fontosak voltak számára. Az eső megtanítja neki, hogy még a legcsodálatosabb ajándékok is sérülékenyek lehetnek, és hogy néha nehéz terhet jelenthetnek.
Niagati összeszedi magát, feláll a fáradtságtól remegő lábaival, és kisétál az épület árnyékából az esőbe. Az esőcseppek ráfröccsennek az arcára, a haja nedvesen tapad az arcához, de a lány nem törődik vele. Elhatározza, hogy folytatja az útját, még ha a szárnyai ázottak is. Nem hagyja, hogy az eső és a nehézségek megállítsák.
Niagati továbbindul a romvároson keresztül, az esőben ázva és a fájdalmas sebeket hordozva. Az út nehéz és veszélyes, de a lány kitart. A polgárnegyed háza már csak egy köpésnyire van tőle, és a vágy, hogy elérje azt a biztonságot és nyugalmat, amit otthonának nevez, megerősíti őt. *
1281. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2023-07-09 04:16:56
Üzenet elküldve: 2023-07-09 04:16:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
* Niagati elhagyja a békés templomkertet, ahogy a nap sugarai megérintik az arcát. A tündérlány kíváncsisággal és izgalommal telve sétál a polgárnegyeden át, ahol a hétköznapi élet nyüzsgése és pezsgése körülöleli. A tündérlány tovább halad a polgárnegyeden át, ahol az épületek között szűk sikátorok, füstölgő bordélyok, kisebb kocsmák és kis műhelyek találhatók. Egyre közelebb kerül a céljához, és egyre nagyobb várakozás és izgalom tölti el a szívét.
Niagati eltökélten halad tovább a polgárnegyeden át, a város mélyebb részei felé, ahol új kalandok és lehetőségek várnak rá. A tündérlány örömmel fogadja a város nyüzsgését, és izgatottan lép előre, készen arra, hogy felfedezze a város titkait és megtalálja a saját helyét ebben a különleges és élénk városban.
A tündérlány halad tovább a polgárnegyeden át, minden lépéssel közelebb kerülve a céljához. Az utcák szűkülnek, és az épületek egyre romosabbá válnak, de a tündérlány nem törődik vele. Szíve és léleke tele van vágyakkal és álmokkal, melyek vezetik az útján.
Ahogy továbbhalad, észrevesz egy kis utcát, amely az eddigieknél még rejtélyesebbnek tűnik. Az elhagyatottság és titokzatosság áthatja a levegőt. Kíváncsisága elűzi az aggodalmakat, és Niagati befordul az utcára.
A kis utcában egy sor kopott épület áll, amelyeknek falai és ablakai idővel megviseltté váltak. Mégis, valami varázslatos vonzást sugároznak, mintha minden vakolatdarab és repedés mesét mesélne. A tündérlány szeme felcsillan, és belép egy ajtón, mely a legérdekesebbnek tűnik. Bent azonban nem talál semmi érdekeset, a porlepte törött bútorokon kívül. Ami használható volt, azt már rég elvitték. Végül megfordul és tovább indul.
Niagati nem tudja, hogy hová vezeti az útja a városban, de örömmel fogadja a meglepetéseket és az ismeretlenbe vezető utat. Az álmodozás és a felfedezés vágya új energiával tölti fel, és a tündérlány mindig készen áll az újabb kalandokra és élményekre, amelyek várnak rá a polgárnegyed és az egész város felfedezése során.
A környezet lenyűgözi, ahogy a romok és a pusztulás szomorú emlékei felébrednek. A régi gazdagnegyed maradványai magasan tornyosulnak a horizonton, miközben a romváros nevű terület sötét és elhagyatott.
A romok között Niagati érzi a múlt erejét és történelmét, ami meghatározza ezt a területet. A romváros lehetőséget ad számára, hogy megismerje az emberi kitartást és a talpra állást a pusztulás után. A lány kíváncsisága és kitartása segíti őt abban, hogy felfedezze a romváros rejtett szépségeit és a túlélők történeteit. A lerombolt épületek, a romok és az üresség együtt alkotják a szomorú képet, de mégis valami vonzza a tündérlányt ebbe a helybe.
Amint sétál a romok között, Niagati megtalál egy régi udvarházat. Az épület falai lepusztultak, a tető részben összeomlott, de a lány érzi, hogy valami különleges rejtőzik itt. Az udvar közepén egy hatalmas fa áll, melynek lombja árnyékot vet a romok közé. A tündérlány megáll, és észrevesz valami csillogó tárgyat a fa alatt.
Közelebb lép, és felfedezi egy elbűvölő kis kincsesládát, mely látszólag évszázadokon át pihent itt. A láda finom faragásokkal és rejtélyes jelekkel díszített, de persze üres.
Niagati lelkesedve emeli fel a kincsesládát, a faragott mintázatokat figyelve. Bár üres, mégis értékesnek és titkokkal teli tárgynak tűnik számára. Megérinti a finom faragásokat, és a keze alatt valami meleg és vibráló energiát érez. Ez a kincsesláda többet rejt magában, mint amit első pillantásra gondolt.
Niagati tovább sétál a romvárosban, óvatosan figyelve a környezetét. Az utcák elhagyatottak és csendesek, csak a saját lépteinek kopogása tör meg a levegőben. A romok között félénken néz körül, hiszen tudja, hogy ez egy veszélyes terület lehet.
Ahogy halad előre, az egyik sarokban hirtelen megpillant egy alakot. Egy magányos, öreg férfi áll ott, hosszú szakállal és megviselt ruházattal. Arcán a nyomok a múlt nehézségeit tükrözik, és tekintete kissé szomorú. Niagati megérinti a férfi jelenléte, és érzi, hogy talán beszélgetni szeretne vele.
Bátorságot összeszedve a tündérlány odalép az öreg férfihoz. Szavak nélkül csak egyszerűen mosolyog rá, megmutatva a barátság és az elfogadás jelét. Az öreg férfi meglepődve néz rá, majd lassan elmosolyodik, és visszamosolyog.
Niagati és az öreg férfi megkezdik a csendes beszélgetést. Megosztják egymással a múlt élményeit, örömeiket és bánataikat. A tündérlány hallgatja az öreg férfi történeteit, amelyek tele vannak küzdelemmel és kitartással. Ő pedig mesél a saját álmairól és vágyairól.
Miközben beszélgetnek, Niagati megtapasztalja, hogy a romvárosban mégis akadnak kedves és békés szellemű emberek.
Találkozik másokkal is, akik szintén felfedezik és túlélik ezt a nehezen megközelíthető területet. Vannak, akik segítenek a rászorulóknak, és vannak, akik egyszerűen csak barátságot nyújtanak.
Az idő telik, és a tündérlány tovább halad a romos utcákon. Egyesek barátságosan köszöntenek neki, míg mások inkább félénken elhúzódnak. Minden találkozás tanít valamit Niagatinak, megmutatja, hogy a romvárosban is vannak jó szándékú emberek, akik képesek együttműködni és segíteni egymást.
Az utcák között folytatódik a sétája, és Niagati egyre jobban belemerül a romváros atmoszférájába. A romok, a lerobbant épületek és a kihalt utcák között sétálva az érzékei felerősödnek. A szélben suhanó hangok és a kopott kövek alatt meghúzódó árnyékok elvarázsolják.
Niagati a romvárosban járva előretekint és elgondolkodik a további tervein. Elhatározza, hogy továbbra is felfedezőként járja a romos környéket, de óvatosan és figyelmesen halad előre. Az álmokkal és vágyakkal teli szíve hajtja, hogy felfedezze a romváros rejtett szépségeit és titkait.
A tündérlány elindul az egyik szűk sikátorba, ahol a romok között még néhány lakóépület található.
Niagati, a tündérlány, óvatosan lépked az elhagyatott utcákon, melyek Romváros sötét és romos környékét jelentik. Az épületek falai omladoznak, a szélben vergődő szemét pedig a szegénység sivárságát tükrözi. Emberek sietnek mellette, de senki sem tekint rá barátságosan. Niagati azonban nem hagyja, hogy a zord környezet elvegye jó szándékát.
Továbbhaladva a távolban megpillantja a veszélyt és elnyomott mivoltát hordozó Sárvárost. Ez az elhagyatott városrész csak Romvároson keresztül érhető el, és Niagati mindent megtesz azért, hogy eljusson ide, és segítséget nyújthasson az ott élő embereknek. Kis cselekedeteivel szeretné enyhíteni a szenvedésüket, így az egész várost átutazza, hogy eljusson a hozzájuk.
Niagati közeledik a romváros pereméhez, ahol egykor gazdag kúriák emelkedtek az ég felé. Azok most csak magányosan állnak, a romváros felé fordítva hátukat, mintha örökös szégyent viselnének a régi, pompás napokért. Ám a lány nem pihen, nem áll meg az elhagyatott, romos épületek látványától. Bátran halad előre, mert célja erősebb, mint a körülötte lévő kilátástalanság.
Ahogy belép a romvárosba, a levegőben szomorúság lengedez, a házak között pedig a remény hiányának árnyai játszanak. Niagati nem hagyja, hogy ez a kilátástalanság legyőzze őt. Míg a többiek sietnek mellette, ő tekintetét az elhagyatott épületeken át a messzeségbe függeszti. Léptei határozottak, elszánt lélekkel járja be a város utcáit.
Niagati hirtelen egy szegényes kis kocsmára lesz figyelmes. Látja, hogy az emberek ott találkoznak, beszélgetnek és ideig-óráig elfeledik a szegénység és reménytelenség terheit. Azonnal tudja, hogy a kocsmában lehetősége nyílik párbeszédre és segítségre. Belép a kocsmába, és az emberek figyelmesen nézik. Először is meg kell nyernie bizalmukat és tiszteletüket. Ahogy felveszi a kapcsolatot velük, barátságosan mosolyog, és részt vesz a közös beszélgetésekben. Elmeséli történeteit és hallgatja másokét. Az emberek fokozatosan megkedvelik őt, és látják, hogy valóban jó szándékkal van itt.
Amikor Niagati végül felteszi az ötletét, hogy ételt szeretne vinni Sárvárosba, csend lesz a kocsmában. Az emberek zavarodottan néznek egymásra, majd hirtelen kacagni kezdenek. Hangos nevetés tölti be a teret, és Niagati arcán a csalódottság tükröződik. Senki sem tűnik hajlandónak segíteni neki.
A lány szívét elkeseredés tölti el. Megpróbálja megmagyarázni, hogy milyen nehéz helyzetben vannak az emberek Sárvárosban, és mennyire szükségük lenne a segítségre. De a nevetés és az irónia még erősebbé válik, a kétkedő pillantások pedig további fájdalmat okoznak.
Niagati lassan feláll, és láthatóan megrázkódtatva hagyja el a kocsmát. Ahogy kiszabadul a kapun, könnyek csillognak a szemeiben. Hihetetlenül csalódott és magányosnak érzi magát. De még mindig megvan benne a hajtóerő, hogy segítsen másoknak.
A lány elindul az utcán, még mindig elszánt, hogy eljusson Sárvárosba és tegye, amit megígért. A romváros keserűsége és közönye azonban nem hagyja el. Niagati küzd a csüggedés és a kétségbeesés ellen, amely a lelkét kínozza.
Ahogy halad előre, az utcákon elszórtan találkozik más szegényekkel. Bár talán kevesebbet tud nyújtani, mint tervezte, még mindig képes egy kis enyhülést hozni azoknak, akiknek szükségük van rá. Niagati megtalálja a lelkét feltöltő erőt, amikor látja, hogy akár egy mosoly vagy egy barátságos szó mennyire megváltoztathatja valakinek a napját.
Idővel eljut Sárváros határába, ahol az emberek még mélyebb nyomorban és kilátástalanságban élnek. A városrész látványa összezúzza a szívét, de a tündérlány nem adja fel. Bátran lép előre a Csonthíd felé. A híd a várost kettészeli, és alatta egy mély meredély tátong. Azonban a hídon átjutni sem olyan egyszerű, mert az őrök szigorúan ellenőrzik a belépést és vámot szednek mindkét hídfőnél.
Niagati lelassít, ahogy megközelíti a hídfőket. Az őrök mogorva arccal állnak, és figyelik az érkezőket. A lány látja, hogy az emberek pénzt adnak át az őröknek, hogy átjuthassanak a hídon. Ez aggodalmat kelt benne, mert nem tudja, hogy lesz-e elég pénze a vámok kifizetésére. *
Niagati eltökélten halad tovább a polgárnegyeden át, a város mélyebb részei felé, ahol új kalandok és lehetőségek várnak rá. A tündérlány örömmel fogadja a város nyüzsgését, és izgatottan lép előre, készen arra, hogy felfedezze a város titkait és megtalálja a saját helyét ebben a különleges és élénk városban.
A tündérlány halad tovább a polgárnegyeden át, minden lépéssel közelebb kerülve a céljához. Az utcák szűkülnek, és az épületek egyre romosabbá válnak, de a tündérlány nem törődik vele. Szíve és léleke tele van vágyakkal és álmokkal, melyek vezetik az útján.
Ahogy továbbhalad, észrevesz egy kis utcát, amely az eddigieknél még rejtélyesebbnek tűnik. Az elhagyatottság és titokzatosság áthatja a levegőt. Kíváncsisága elűzi az aggodalmakat, és Niagati befordul az utcára.
A kis utcában egy sor kopott épület áll, amelyeknek falai és ablakai idővel megviseltté váltak. Mégis, valami varázslatos vonzást sugároznak, mintha minden vakolatdarab és repedés mesét mesélne. A tündérlány szeme felcsillan, és belép egy ajtón, mely a legérdekesebbnek tűnik. Bent azonban nem talál semmi érdekeset, a porlepte törött bútorokon kívül. Ami használható volt, azt már rég elvitték. Végül megfordul és tovább indul.
Niagati nem tudja, hogy hová vezeti az útja a városban, de örömmel fogadja a meglepetéseket és az ismeretlenbe vezető utat. Az álmodozás és a felfedezés vágya új energiával tölti fel, és a tündérlány mindig készen áll az újabb kalandokra és élményekre, amelyek várnak rá a polgárnegyed és az egész város felfedezése során.
A környezet lenyűgözi, ahogy a romok és a pusztulás szomorú emlékei felébrednek. A régi gazdagnegyed maradványai magasan tornyosulnak a horizonton, miközben a romváros nevű terület sötét és elhagyatott.
A romok között Niagati érzi a múlt erejét és történelmét, ami meghatározza ezt a területet. A romváros lehetőséget ad számára, hogy megismerje az emberi kitartást és a talpra állást a pusztulás után. A lány kíváncsisága és kitartása segíti őt abban, hogy felfedezze a romváros rejtett szépségeit és a túlélők történeteit. A lerombolt épületek, a romok és az üresség együtt alkotják a szomorú képet, de mégis valami vonzza a tündérlányt ebbe a helybe.
Amint sétál a romok között, Niagati megtalál egy régi udvarházat. Az épület falai lepusztultak, a tető részben összeomlott, de a lány érzi, hogy valami különleges rejtőzik itt. Az udvar közepén egy hatalmas fa áll, melynek lombja árnyékot vet a romok közé. A tündérlány megáll, és észrevesz valami csillogó tárgyat a fa alatt.
Közelebb lép, és felfedezi egy elbűvölő kis kincsesládát, mely látszólag évszázadokon át pihent itt. A láda finom faragásokkal és rejtélyes jelekkel díszített, de persze üres.
Niagati lelkesedve emeli fel a kincsesládát, a faragott mintázatokat figyelve. Bár üres, mégis értékesnek és titkokkal teli tárgynak tűnik számára. Megérinti a finom faragásokat, és a keze alatt valami meleg és vibráló energiát érez. Ez a kincsesláda többet rejt magában, mint amit első pillantásra gondolt.
Niagati tovább sétál a romvárosban, óvatosan figyelve a környezetét. Az utcák elhagyatottak és csendesek, csak a saját lépteinek kopogása tör meg a levegőben. A romok között félénken néz körül, hiszen tudja, hogy ez egy veszélyes terület lehet.
Ahogy halad előre, az egyik sarokban hirtelen megpillant egy alakot. Egy magányos, öreg férfi áll ott, hosszú szakállal és megviselt ruházattal. Arcán a nyomok a múlt nehézségeit tükrözik, és tekintete kissé szomorú. Niagati megérinti a férfi jelenléte, és érzi, hogy talán beszélgetni szeretne vele.
Bátorságot összeszedve a tündérlány odalép az öreg férfihoz. Szavak nélkül csak egyszerűen mosolyog rá, megmutatva a barátság és az elfogadás jelét. Az öreg férfi meglepődve néz rá, majd lassan elmosolyodik, és visszamosolyog.
Niagati és az öreg férfi megkezdik a csendes beszélgetést. Megosztják egymással a múlt élményeit, örömeiket és bánataikat. A tündérlány hallgatja az öreg férfi történeteit, amelyek tele vannak küzdelemmel és kitartással. Ő pedig mesél a saját álmairól és vágyairól.
Miközben beszélgetnek, Niagati megtapasztalja, hogy a romvárosban mégis akadnak kedves és békés szellemű emberek.
Találkozik másokkal is, akik szintén felfedezik és túlélik ezt a nehezen megközelíthető területet. Vannak, akik segítenek a rászorulóknak, és vannak, akik egyszerűen csak barátságot nyújtanak.
Az idő telik, és a tündérlány tovább halad a romos utcákon. Egyesek barátságosan köszöntenek neki, míg mások inkább félénken elhúzódnak. Minden találkozás tanít valamit Niagatinak, megmutatja, hogy a romvárosban is vannak jó szándékú emberek, akik képesek együttműködni és segíteni egymást.
Az utcák között folytatódik a sétája, és Niagati egyre jobban belemerül a romváros atmoszférájába. A romok, a lerobbant épületek és a kihalt utcák között sétálva az érzékei felerősödnek. A szélben suhanó hangok és a kopott kövek alatt meghúzódó árnyékok elvarázsolják.
Niagati a romvárosban járva előretekint és elgondolkodik a további tervein. Elhatározza, hogy továbbra is felfedezőként járja a romos környéket, de óvatosan és figyelmesen halad előre. Az álmokkal és vágyakkal teli szíve hajtja, hogy felfedezze a romváros rejtett szépségeit és titkait.
A tündérlány elindul az egyik szűk sikátorba, ahol a romok között még néhány lakóépület található.
Niagati, a tündérlány, óvatosan lépked az elhagyatott utcákon, melyek Romváros sötét és romos környékét jelentik. Az épületek falai omladoznak, a szélben vergődő szemét pedig a szegénység sivárságát tükrözi. Emberek sietnek mellette, de senki sem tekint rá barátságosan. Niagati azonban nem hagyja, hogy a zord környezet elvegye jó szándékát.
Továbbhaladva a távolban megpillantja a veszélyt és elnyomott mivoltát hordozó Sárvárost. Ez az elhagyatott városrész csak Romvároson keresztül érhető el, és Niagati mindent megtesz azért, hogy eljusson ide, és segítséget nyújthasson az ott élő embereknek. Kis cselekedeteivel szeretné enyhíteni a szenvedésüket, így az egész várost átutazza, hogy eljusson a hozzájuk.
Niagati közeledik a romváros pereméhez, ahol egykor gazdag kúriák emelkedtek az ég felé. Azok most csak magányosan állnak, a romváros felé fordítva hátukat, mintha örökös szégyent viselnének a régi, pompás napokért. Ám a lány nem pihen, nem áll meg az elhagyatott, romos épületek látványától. Bátran halad előre, mert célja erősebb, mint a körülötte lévő kilátástalanság.
Ahogy belép a romvárosba, a levegőben szomorúság lengedez, a házak között pedig a remény hiányának árnyai játszanak. Niagati nem hagyja, hogy ez a kilátástalanság legyőzze őt. Míg a többiek sietnek mellette, ő tekintetét az elhagyatott épületeken át a messzeségbe függeszti. Léptei határozottak, elszánt lélekkel járja be a város utcáit.
Niagati hirtelen egy szegényes kis kocsmára lesz figyelmes. Látja, hogy az emberek ott találkoznak, beszélgetnek és ideig-óráig elfeledik a szegénység és reménytelenség terheit. Azonnal tudja, hogy a kocsmában lehetősége nyílik párbeszédre és segítségre. Belép a kocsmába, és az emberek figyelmesen nézik. Először is meg kell nyernie bizalmukat és tiszteletüket. Ahogy felveszi a kapcsolatot velük, barátságosan mosolyog, és részt vesz a közös beszélgetésekben. Elmeséli történeteit és hallgatja másokét. Az emberek fokozatosan megkedvelik őt, és látják, hogy valóban jó szándékkal van itt.
Amikor Niagati végül felteszi az ötletét, hogy ételt szeretne vinni Sárvárosba, csend lesz a kocsmában. Az emberek zavarodottan néznek egymásra, majd hirtelen kacagni kezdenek. Hangos nevetés tölti be a teret, és Niagati arcán a csalódottság tükröződik. Senki sem tűnik hajlandónak segíteni neki.
A lány szívét elkeseredés tölti el. Megpróbálja megmagyarázni, hogy milyen nehéz helyzetben vannak az emberek Sárvárosban, és mennyire szükségük lenne a segítségre. De a nevetés és az irónia még erősebbé válik, a kétkedő pillantások pedig további fájdalmat okoznak.
Niagati lassan feláll, és láthatóan megrázkódtatva hagyja el a kocsmát. Ahogy kiszabadul a kapun, könnyek csillognak a szemeiben. Hihetetlenül csalódott és magányosnak érzi magát. De még mindig megvan benne a hajtóerő, hogy segítsen másoknak.
A lány elindul az utcán, még mindig elszánt, hogy eljusson Sárvárosba és tegye, amit megígért. A romváros keserűsége és közönye azonban nem hagyja el. Niagati küzd a csüggedés és a kétségbeesés ellen, amely a lelkét kínozza.
Ahogy halad előre, az utcákon elszórtan találkozik más szegényekkel. Bár talán kevesebbet tud nyújtani, mint tervezte, még mindig képes egy kis enyhülést hozni azoknak, akiknek szükségük van rá. Niagati megtalálja a lelkét feltöltő erőt, amikor látja, hogy akár egy mosoly vagy egy barátságos szó mennyire megváltoztathatja valakinek a napját.
Idővel eljut Sárváros határába, ahol az emberek még mélyebb nyomorban és kilátástalanságban élnek. A városrész látványa összezúzza a szívét, de a tündérlány nem adja fel. Bátran lép előre a Csonthíd felé. A híd a várost kettészeli, és alatta egy mély meredély tátong. Azonban a hídon átjutni sem olyan egyszerű, mert az őrök szigorúan ellenőrzik a belépést és vámot szednek mindkét hídfőnél.
Niagati lelassít, ahogy megközelíti a hídfőket. Az őrök mogorva arccal állnak, és figyelik az érkezőket. A lány látja, hogy az emberek pénzt adnak át az őröknek, hogy átjuthassanak a hídon. Ez aggodalmat kelt benne, mert nem tudja, hogy lesz-e elég pénze a vámok kifizetésére. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1807-1826