Arthenior - Romváros és Meredély
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Polgárnegyed (új) Templom (új) Piactér (új) | Romváros és Meredély | Sayqueves Rezidencia (új) Selyemrév (új) |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 96 (1901. - 1920. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1920. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-25 14:41:03
Üzenet elküldve: 2026-01-25 14:41:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A törpe legyen velünk//
* Mikor a feketeség azt állítja, hogy bármikor lenyomná a törpét, Wertus csak nevet egyet és hanyagul legyint a baljával.*
- Hát persze, persze hópihe! Hát hogyne! Lenyomnál, azt mondod? Nekem a bal lábamon a kisujjamon a köröm nehezebb, mint te egészben, páncélostól, ruhástól.
Különben jut eszembe! Bocsáss meg, hogy eddig be sem mutatkoztam, de annyira meglepett, hogy megszólítottál! Teljesen elfeledkeztem a jó modorról. A nevem Wertus Askander! Szolgálatodra!
* Mikor bemutatkozik ökölbe szorított jobb kezét a szívére helyezi és fejét mélyen előre hajtja. Ezek után kormoska arról érdeklődik, hogy mi módon fogja őt elkísérni az öreg.*
- Úgy foglak elkísérni, hogy ahelyett, hogy álldogálnánk egy helyben elindulunk valamerre. Mivel gondolom hiába fogunk itt várni a házad nem fog eljönni érted!
* Az öreg elmosolyodik a szakálla alatt. Megint roppant frappáns választ adott egy együgyű kérdésre! Elindulnak hát. Úgy látszik a leány követi őt, ezzel némán elismerve, hogy a törpe igazat szólt az imént. Ahhoz képest, hogy hópihe nem akar válaszolni, elég sok mindent mond. Az ősz törpe figyelmesen hallgatja, nem vág közbe. Csak akkor kapja fel a fejét, mikor a leány belerúg egy kavicsba, ami az út kövein csörömpölve, játékosan ugrándozik messze tőlük. Wertus érzi, hogy valamire rátapintott ezzel a témával, ezért addig üti a vasat, amíg forró.*
- Attól félsz, hogy olyat cselekedsz, amit nem akarsz? Csak olyat tudsz cselekedni, amit akarsz, hisz a tested ura a gondolat! Hogy a gondolataiddal küzdesz és olyanokat gondolsz, amikről tudod, hogy helytelen? Na az már más. Hisz gondolatból fakad a cselekedet. Ha ezt felismered már megtetted az első lépést. Le kell menned a sötétbe, de nem azért, hogy ott elbújj, hanem azért, hogy fényt vigyél, így a gonoszság és az amit nem akarsz menekülni fog! Így győzhetsz csak! Ha magadat legyőzöd, legyőzted a legnagyobb ellenséget. Mi a véleményed?
* Miközben beszél tempóját kormoska tempójához igazítja, hogy az mellé kerüljön, így fél szemét rajta tudja tartani. A reakcióit kémleli. Vajon mit érezhet, most a lány?*
//A törpe legyen velünk//
* Mikor a feketeség azt állítja, hogy bármikor lenyomná a törpét, Wertus csak nevet egyet és hanyagul legyint a baljával.*
- Hát persze, persze hópihe! Hát hogyne! Lenyomnál, azt mondod? Nekem a bal lábamon a kisujjamon a köröm nehezebb, mint te egészben, páncélostól, ruhástól.
Különben jut eszembe! Bocsáss meg, hogy eddig be sem mutatkoztam, de annyira meglepett, hogy megszólítottál! Teljesen elfeledkeztem a jó modorról. A nevem Wertus Askander! Szolgálatodra!
* Mikor bemutatkozik ökölbe szorított jobb kezét a szívére helyezi és fejét mélyen előre hajtja. Ezek után kormoska arról érdeklődik, hogy mi módon fogja őt elkísérni az öreg.*
- Úgy foglak elkísérni, hogy ahelyett, hogy álldogálnánk egy helyben elindulunk valamerre. Mivel gondolom hiába fogunk itt várni a házad nem fog eljönni érted!
* Az öreg elmosolyodik a szakálla alatt. Megint roppant frappáns választ adott egy együgyű kérdésre! Elindulnak hát. Úgy látszik a leány követi őt, ezzel némán elismerve, hogy a törpe igazat szólt az imént. Ahhoz képest, hogy hópihe nem akar válaszolni, elég sok mindent mond. Az ősz törpe figyelmesen hallgatja, nem vág közbe. Csak akkor kapja fel a fejét, mikor a leány belerúg egy kavicsba, ami az út kövein csörömpölve, játékosan ugrándozik messze tőlük. Wertus érzi, hogy valamire rátapintott ezzel a témával, ezért addig üti a vasat, amíg forró.*
- Attól félsz, hogy olyat cselekedsz, amit nem akarsz? Csak olyat tudsz cselekedni, amit akarsz, hisz a tested ura a gondolat! Hogy a gondolataiddal küzdesz és olyanokat gondolsz, amikről tudod, hogy helytelen? Na az már más. Hisz gondolatból fakad a cselekedet. Ha ezt felismered már megtetted az első lépést. Le kell menned a sötétbe, de nem azért, hogy ott elbújj, hanem azért, hogy fényt vigyél, így a gonoszság és az amit nem akarsz menekülni fog! Így győzhetsz csak! Ha magadat legyőzöd, legyőzted a legnagyobb ellenséget. Mi a véleményed?
* Miközben beszél tempóját kormoska tempójához igazítja, hogy az mellé kerüljön, így fél szemét rajta tudja tartani. A reakcióit kémleli. Vajon mit érezhet, most a lány?*
1919. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-25 11:05:30
Üzenet elküldve: 2026-01-25 11:05:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1154
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1154
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A törpe legyen velünk//
- Hát ez aztán remek. *Mondja szemeit forgatva, mert hiába bizonygatja a törpe, hogy miatta nem jutnak egyről a kettőre, ha nem is tudja a választ a kérdésére, akkor vele sem mennek túl sokra. Mindezt újabb értetlen pislogás követi, mikor meghallja a felajánlott segítséget, és főleg annak az okát.*
- Ezt meg miből gondolod, törpe? Csak mert szoknyában vagyok? Bármikor lenyomnálak. *Nagy szavak ezek, hisz köztudott, hogy a törpék híresek az erejükről, de aki ismeri a feketeséget, az tudhatja, hogy őt sem szabad alábecsülni, hátat fordítani neki meg főleg. Szerencse, hogy a szakállas uraság egyelőre ezt nem is teszi.*
- Amúgy meg, hogy akarsz elkísérni úgy, hogy te sem tudod, merre van? *Erre aztán már csak vállat ránt, neki mindegy. Minden jobb, mint itt toporogni a romos épületek között, és egyébként is, hiába töri a fejét, egyelőre nem jutnak eszébe az emlékek, pedig azért arról kevesen szoktak megfeledkezni, hogy hol van az otthonuk.
A sötétség témáját sem engedi el a másik, pedig talán jobban tenné. Szavai egyre jobban felzaklatják a lányt, már csak azért is, mert legbelül tudja, hogy igazat beszél a törpe, de ő ezt az igazat nem akarja hallani. Bizonytalanul lépked hát utána, mikor megindulnak, s közben sziszegve szólal meg újra.*
- Nem akarok válaszolni. Azt akarom, hogy fogd be! Fogalmad sincs róla, hogy miket beszélsz. Én pont attól félek, hogy valami olyat cselekszem, amit nem akarok. Ami pedig belül rossz, azon nem segít semmi. Ha eljutsz idáig, akkor már örülsz, ha a sötét miatt nem látod azt, amitől rettegsz, hisz elmenekülni úgysem tudsz előle. Magad elől nem tudsz… *Maga elé bámulva suttogja az utolsó mondatot, közben pedig bele is rúg egy kavicsba, ami jó messzire is repül.*
//A törpe legyen velünk//
- Hát ez aztán remek. *Mondja szemeit forgatva, mert hiába bizonygatja a törpe, hogy miatta nem jutnak egyről a kettőre, ha nem is tudja a választ a kérdésére, akkor vele sem mennek túl sokra. Mindezt újabb értetlen pislogás követi, mikor meghallja a felajánlott segítséget, és főleg annak az okát.*
- Ezt meg miből gondolod, törpe? Csak mert szoknyában vagyok? Bármikor lenyomnálak. *Nagy szavak ezek, hisz köztudott, hogy a törpék híresek az erejükről, de aki ismeri a feketeséget, az tudhatja, hogy őt sem szabad alábecsülni, hátat fordítani neki meg főleg. Szerencse, hogy a szakállas uraság egyelőre ezt nem is teszi.*
- Amúgy meg, hogy akarsz elkísérni úgy, hogy te sem tudod, merre van? *Erre aztán már csak vállat ránt, neki mindegy. Minden jobb, mint itt toporogni a romos épületek között, és egyébként is, hiába töri a fejét, egyelőre nem jutnak eszébe az emlékek, pedig azért arról kevesen szoktak megfeledkezni, hogy hol van az otthonuk.
A sötétség témáját sem engedi el a másik, pedig talán jobban tenné. Szavai egyre jobban felzaklatják a lányt, már csak azért is, mert legbelül tudja, hogy igazat beszél a törpe, de ő ezt az igazat nem akarja hallani. Bizonytalanul lépked hát utána, mikor megindulnak, s közben sziszegve szólal meg újra.*
- Nem akarok válaszolni. Azt akarom, hogy fogd be! Fogalmad sincs róla, hogy miket beszélsz. Én pont attól félek, hogy valami olyat cselekszem, amit nem akarok. Ami pedig belül rossz, azon nem segít semmi. Ha eljutsz idáig, akkor már örülsz, ha a sötét miatt nem látod azt, amitől rettegsz, hisz elmenekülni úgysem tudsz előle. Magad elől nem tudsz… *Maga elé bámulva suttogja az utolsó mondatot, közben pedig bele is rúg egy kavicsba, ami jó messzire is repül.*
1918. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-24 22:28:06
Üzenet elküldve: 2026-01-24 22:28:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A törpe legyen velünk//
* Úgy látszik az éj hercegnője végre összeszedi a gondolatait és szavait értelmes mondatokká fűzve Wertus tudtára adja, hogy hova is szeretne kilyukadni. Kissé, mintha paprikás kedvében lenne, legalábbis csípőre tett kezei erről árulkodnak. Az öreg teljesen megérti a leány indulatát, a helyében ő is dühös lenne magára, ha csak harmadjára bírná kinyögni, hogy mit is akar tulajdonképpen. A törpe, miközben a lányt hallgatja még mindig a szakállát simogatja, de mikor az befejezi, kezeit széttárja, majd biccent egyet a fejével és így szól:*
- Na látod hópihe, megy ez! Hát miért nem ezzel kezdted, hogy te a Polgárnegyedbe tartasz? Ha előbb kinyögöd, hogy hova szeretnél menni, már nem itt tartanánk! Mert, már rég elmondtam volna, hogy fogalmam sincs, hogy az merre van!
* Ekkor balját leereszti, jobbjával, pedig hátrahúzza a csuklyáját, mert már egészen belemelegszik a sok beszédbe, pedig nincs épp kellemes idő.*
- De tudod mit! Hogy lásd kivel van dolgod elkísérlek, nehogy valami bajod essen ezen a rossz környéken, mert nekem olyan lánynak tűnsz, aki az első tavaszi fuvallattól elolvad.
* Abból hogy a lány a szemöldökeit emelgeti, mikor a törpe a sötétségről beszél, nyilvánvaló, hogy meglepi az a bölcsesség, mely a szavakból árad. Bár úgy tűnik, hogy okoskodni próbál, de hiába. Egy törpe ellen esélye sincs. Wertus válasza nem késik soká.*
- Ember? Bizony, már hallom szavaidból, hogy ember vagy. Botor beszéd ez! Csak ember gondolkodhat így. Ha egyáltalán nem túlzás szavaid alapján gondolkodást feltételezni! Elfedni, ami rossz és a helyére szépet képzelni? Bizony mondom neked, mi más ez, ha nem félelem? Félelem attól, hogy felismerjük a bajt és a rosszat. Félelem attól, hogy cselekedni kell! Ez olyan, mint amikor valaki fürdés helyett, csak illatos olajjal keni be magát és mivel nem bűzlik, azt hiszi, hogy tiszta. Kit akarunk becsapni? Magunkat? Higgy nekem! Fény kell, hogy megvilágítsa saját hibáinkat és a világ hibáit. És nem azzal kell először foglalkozni, ami kívül rossz, hanem azzal, ami belül. És ez a nehezebb, hidd el.
* Mindezt egy szuszra mondja el, így amikor végez, sóhajt egy nagyot, majd így folytatja:*
- Na jól van hópihe, nem bánom elkísérlek. Gyere, szállingózz utánam! Majd út közben válaszolsz, ha tudsz.
*Ezzel elindul arra, amerről a leány érkezett.*
//A törpe legyen velünk//
* Úgy látszik az éj hercegnője végre összeszedi a gondolatait és szavait értelmes mondatokká fűzve Wertus tudtára adja, hogy hova is szeretne kilyukadni. Kissé, mintha paprikás kedvében lenne, legalábbis csípőre tett kezei erről árulkodnak. Az öreg teljesen megérti a leány indulatát, a helyében ő is dühös lenne magára, ha csak harmadjára bírná kinyögni, hogy mit is akar tulajdonképpen. A törpe, miközben a lányt hallgatja még mindig a szakállát simogatja, de mikor az befejezi, kezeit széttárja, majd biccent egyet a fejével és így szól:*
- Na látod hópihe, megy ez! Hát miért nem ezzel kezdted, hogy te a Polgárnegyedbe tartasz? Ha előbb kinyögöd, hogy hova szeretnél menni, már nem itt tartanánk! Mert, már rég elmondtam volna, hogy fogalmam sincs, hogy az merre van!
* Ekkor balját leereszti, jobbjával, pedig hátrahúzza a csuklyáját, mert már egészen belemelegszik a sok beszédbe, pedig nincs épp kellemes idő.*
- De tudod mit! Hogy lásd kivel van dolgod elkísérlek, nehogy valami bajod essen ezen a rossz környéken, mert nekem olyan lánynak tűnsz, aki az első tavaszi fuvallattól elolvad.
* Abból hogy a lány a szemöldökeit emelgeti, mikor a törpe a sötétségről beszél, nyilvánvaló, hogy meglepi az a bölcsesség, mely a szavakból árad. Bár úgy tűnik, hogy okoskodni próbál, de hiába. Egy törpe ellen esélye sincs. Wertus válasza nem késik soká.*
- Ember? Bizony, már hallom szavaidból, hogy ember vagy. Botor beszéd ez! Csak ember gondolkodhat így. Ha egyáltalán nem túlzás szavaid alapján gondolkodást feltételezni! Elfedni, ami rossz és a helyére szépet képzelni? Bizony mondom neked, mi más ez, ha nem félelem? Félelem attól, hogy felismerjük a bajt és a rosszat. Félelem attól, hogy cselekedni kell! Ez olyan, mint amikor valaki fürdés helyett, csak illatos olajjal keni be magát és mivel nem bűzlik, azt hiszi, hogy tiszta. Kit akarunk becsapni? Magunkat? Higgy nekem! Fény kell, hogy megvilágítsa saját hibáinkat és a világ hibáit. És nem azzal kell először foglalkozni, ami kívül rossz, hanem azzal, ami belül. És ez a nehezebb, hidd el.
* Mindezt egy szuszra mondja el, így amikor végez, sóhajt egy nagyot, majd így folytatja:*
- Na jól van hópihe, nem bánom elkísérlek. Gyere, szállingózz utánam! Majd út közben válaszolsz, ha tudsz.
*Ezzel elindul arra, amerről a leány érkezett.*
1917. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-24 09:04:31
Üzenet elküldve: 2026-01-24 09:04:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1154
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1154
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A törpe legyen velünk//
*A felemelt mutatóujj egy pillanatra beléfojtja a szót a lányba, hirtelen még levegőt venni is elfelejt, ahogy a mozdulat kizökkenti az egyébként nem is létező gondolatmenetéből. Mikor az öreg visszakérdez, duzzogva teszi csípőre a kezeit, no nem csak a kérdés miatt, hanem azért, mert még mindig nem kapott normális választ a saját kérdéseire.*
- Hát mert eddig csak sétáltam céltalanul, de most már haza akarok menni. Mi olyan bonyolult ebben? A haza meg otthon van. A lakásomban, ott a Polgárnegyedben, ami… van valamerre. Azt nem tudom, hogy merre. Vagyis de, tudom, csak most nem. *Nagyon reméli, hogy ennyi magyarázat most már elég lesz a törpének. Soha nem beszélt még egy árva szót sem a faj nemes képviselőivel, de úgy tűnik, nem valami okosak. Még azt sem tudják megmondani, hogy merre kell menni valahova.
A sötétséget illetően egy mélyebb eszmecserébe bonyolódnak végül. Úgy tűnik, egészen más véleményük van a fogalomról, Nori pedig most is furcsállóan, már-már lenézően emeli meg a szemöldökeit.*
- Ez a lényege. A sötét eltakarja azt, ami rossz. Nem látod azt, amitől félsz, de elképzelheted a világnak azt a részét, ami szerinted szép lehet. *Mondja, de a törpe szájából elhangzó, utolsó megállapításra dühösen szisszen fel. A baj az, hogy túlságosan magáénak érzi az állítást, és már készülne is fel rá, hogy megfenyegesse a szakállast, de az újra közbeszól. Hiába csak a kérdésre válaszolt, akkor is mindig közbeszól.*
- Mi? Franc tudja, mik voltak a felmenőim, de az a nyomorult apám ott fekszik a temetőben, meg lehet tőle kérdezni. Nemrégiben én is ki akartam ásni, és faggatni, nem erről, hanem másról, de már nem akarom. És nem vagyok törpe, ember vagyok. *Nem tudta, hogy a törpék szerint mindenki törpe, de akkor már megérte a mai séta, mert most már tudja.*
//A törpe legyen velünk//
*A felemelt mutatóujj egy pillanatra beléfojtja a szót a lányba, hirtelen még levegőt venni is elfelejt, ahogy a mozdulat kizökkenti az egyébként nem is létező gondolatmenetéből. Mikor az öreg visszakérdez, duzzogva teszi csípőre a kezeit, no nem csak a kérdés miatt, hanem azért, mert még mindig nem kapott normális választ a saját kérdéseire.*
- Hát mert eddig csak sétáltam céltalanul, de most már haza akarok menni. Mi olyan bonyolult ebben? A haza meg otthon van. A lakásomban, ott a Polgárnegyedben, ami… van valamerre. Azt nem tudom, hogy merre. Vagyis de, tudom, csak most nem. *Nagyon reméli, hogy ennyi magyarázat most már elég lesz a törpének. Soha nem beszélt még egy árva szót sem a faj nemes képviselőivel, de úgy tűnik, nem valami okosak. Még azt sem tudják megmondani, hogy merre kell menni valahova.
A sötétséget illetően egy mélyebb eszmecserébe bonyolódnak végül. Úgy tűnik, egészen más véleményük van a fogalomról, Nori pedig most is furcsállóan, már-már lenézően emeli meg a szemöldökeit.*
- Ez a lényege. A sötét eltakarja azt, ami rossz. Nem látod azt, amitől félsz, de elképzelheted a világnak azt a részét, ami szerinted szép lehet. *Mondja, de a törpe szájából elhangzó, utolsó megállapításra dühösen szisszen fel. A baj az, hogy túlságosan magáénak érzi az állítást, és már készülne is fel rá, hogy megfenyegesse a szakállast, de az újra közbeszól. Hiába csak a kérdésre válaszolt, akkor is mindig közbeszól.*
- Mi? Franc tudja, mik voltak a felmenőim, de az a nyomorult apám ott fekszik a temetőben, meg lehet tőle kérdezni. Nemrégiben én is ki akartam ásni, és faggatni, nem erről, hanem másról, de már nem akarom. És nem vagyok törpe, ember vagyok. *Nem tudta, hogy a törpék szerint mindenki törpe, de akkor már megérte a mai séta, mert most már tudja.*
1916. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-23 23:39:33
Üzenet elküldve: 2026-01-23 23:39:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A törpe legyen velünk//
* Egyre furább ez a leányzó, nem elég, hogy feketébb, mint a legdolgosabb kéményseprő, de még össze vissza is beszél. Sőt, mi több, még azt is letagadni merészeli, ami nyilvánvaló, tudniillik, hogy törpe. Persze lehet, hogy nem tiszta vérű, de akkor is! Az öreg kibontja ölbe tett karjait, felemeli jobb mutatóujját, majd megszólal.*
- Figyelek ám! Egyszer azt mondtad, hogy haza akarsz menni, másszor meg hogy csak sétáltál céltalanul. Akkor most hányadán állunk? Különben is, honnét a nehézséges kovácsüllőből tudjam, hogy neked hol a haza? Tehát erre is csak azt tudom mondani, mint az előbb. Amíg nem mondod meg, hogy hová akarsz menni nehezen tudok segíteni.
* A lánynak hatalmas szerencséje van, hogy egy ilyen tudós törpébe botlott bele. Most aztán megnézhetné magát, ha valami hülye embert kérdezett volna. Az bizonyára fele ilyen válaszokat sem adott volna néki! De amikor az a sötétségről értekezik a törpénk is elgondolkodik. No persze nem sokáig, csak épp addig, míg jobb kezét leereszti, baljával, pedig a szakállát kezdi birizgálni.*
- Sötétség, sötétség. Hogyan láttam volna igazi sötétséget, mikor tudvalevő, hogy az igazi sötétségben nem is látni semmit. Szóval, ha a te igazi sötétségedet néztem volna, akkor a nagy semmit néztem volna. Persze abban sok minden rejtve lehet. De éppen ezért a sötétség bizony csak a gyáváknak való, akik nem merik vállalni a tetteiket!
* Ezek után amaz a nem létező asszonyáról kérdezget.*
- Ami nincs azt nem tudom elveszteni. De te törpe vagy nem? De a felmenőid között bizonnyal akad egy-kettő!
//A törpe legyen velünk//
* Egyre furább ez a leányzó, nem elég, hogy feketébb, mint a legdolgosabb kéményseprő, de még össze vissza is beszél. Sőt, mi több, még azt is letagadni merészeli, ami nyilvánvaló, tudniillik, hogy törpe. Persze lehet, hogy nem tiszta vérű, de akkor is! Az öreg kibontja ölbe tett karjait, felemeli jobb mutatóujját, majd megszólal.*
- Figyelek ám! Egyszer azt mondtad, hogy haza akarsz menni, másszor meg hogy csak sétáltál céltalanul. Akkor most hányadán állunk? Különben is, honnét a nehézséges kovácsüllőből tudjam, hogy neked hol a haza? Tehát erre is csak azt tudom mondani, mint az előbb. Amíg nem mondod meg, hogy hová akarsz menni nehezen tudok segíteni.
* A lánynak hatalmas szerencséje van, hogy egy ilyen tudós törpébe botlott bele. Most aztán megnézhetné magát, ha valami hülye embert kérdezett volna. Az bizonyára fele ilyen válaszokat sem adott volna néki! De amikor az a sötétségről értekezik a törpénk is elgondolkodik. No persze nem sokáig, csak épp addig, míg jobb kezét leereszti, baljával, pedig a szakállát kezdi birizgálni.*
- Sötétség, sötétség. Hogyan láttam volna igazi sötétséget, mikor tudvalevő, hogy az igazi sötétségben nem is látni semmit. Szóval, ha a te igazi sötétségedet néztem volna, akkor a nagy semmit néztem volna. Persze abban sok minden rejtve lehet. De éppen ezért a sötétség bizony csak a gyáváknak való, akik nem merik vállalni a tetteiket!
* Ezek után amaz a nem létező asszonyáról kérdezget.*
- Ami nincs azt nem tudom elveszteni. De te törpe vagy nem? De a felmenőid között bizonnyal akad egy-kettő!
1915. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-23 23:00:24
Üzenet elküldve: 2026-01-23 23:00:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1154
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1154
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A törpe legyen velünk//
*Sötét árnyékként közelíti meg a törpét, miután jobb ötlet jelenleg nem jut az eszébe. Noha valójában nem is teljesen fekete a lány, mert a fekete szoknyához, harisnyához, bakancsához hófehér blúzt visel, rajta bőrből készült, fekete derékfűzővel, ám ezt a másik a szintén sötét színű kabátja alatt egyelőre nem láthatja, mégis, a hópihe becenév, ha nem is találó, de nem teljesen alaptalan. Mondjuk neki attól még nem tetszik.
A törpéhez intézett kérdése átgondolatlan, minden konkrétumot mellőz, így nem érhetné meglepetésként, hogy a kapott válasz is hasonlóan semmitmondó, de mégis kelletlenül húzza félre feketére festett ajkait.*
- Haza akarok menni, hova máshova akarnék? Amúgy meg azt tudom, hogy ez Arthenior, nem erre voltam kíváncsi. *Teszi karba a kezeit türelmetlenül, ám valódi válasz helyett egy kérdést kap, amit még csak nem is ért.*
- Milyen törpe leányzó? Én csak sétáltam, de eltévedtem. Azt hiszem. Majdnem. Valami ilyesmi… *Egymás után pakolgatja a szavakat, mondatkezdeményeket, de látszólag minden összeszedettséget mellőzve, mindeközben egészen zavartan toporog egy helyben, de azért azt nem tudja megállni, hogy ha valaki sötét bugyrokat emleget, ahhoz ne szóljon hozzá.*
- Ha ezt a helyet olyan rossznak hiszed, akkor nem láttál még igazi sötétséget. Még hogy legsötétebb… pff. *A fejét csóválja, mert szerinte a legsötétebb dolog a közelben, az ő maga.*
- Szóval, milyen törpe lány? Elvesztetted a feleséged? *Elképzelhetőnek tartja, hogy így van. Ha neki sikerült elvesznie ebben a romlabirintusban, akkor könnyedén előfordulhatott mással is…*
//A törpe legyen velünk//
*Sötét árnyékként közelíti meg a törpét, miután jobb ötlet jelenleg nem jut az eszébe. Noha valójában nem is teljesen fekete a lány, mert a fekete szoknyához, harisnyához, bakancsához hófehér blúzt visel, rajta bőrből készült, fekete derékfűzővel, ám ezt a másik a szintén sötét színű kabátja alatt egyelőre nem láthatja, mégis, a hópihe becenév, ha nem is találó, de nem teljesen alaptalan. Mondjuk neki attól még nem tetszik.
A törpéhez intézett kérdése átgondolatlan, minden konkrétumot mellőz, így nem érhetné meglepetésként, hogy a kapott válasz is hasonlóan semmitmondó, de mégis kelletlenül húzza félre feketére festett ajkait.*
- Haza akarok menni, hova máshova akarnék? Amúgy meg azt tudom, hogy ez Arthenior, nem erre voltam kíváncsi. *Teszi karba a kezeit türelmetlenül, ám valódi válasz helyett egy kérdést kap, amit még csak nem is ért.*
- Milyen törpe leányzó? Én csak sétáltam, de eltévedtem. Azt hiszem. Majdnem. Valami ilyesmi… *Egymás után pakolgatja a szavakat, mondatkezdeményeket, de látszólag minden összeszedettséget mellőzve, mindeközben egészen zavartan toporog egy helyben, de azért azt nem tudja megállni, hogy ha valaki sötét bugyrokat emleget, ahhoz ne szóljon hozzá.*
- Ha ezt a helyet olyan rossznak hiszed, akkor nem láttál még igazi sötétséget. Még hogy legsötétebb… pff. *A fejét csóválja, mert szerinte a legsötétebb dolog a közelben, az ő maga.*
- Szóval, milyen törpe lány? Elvesztetted a feleséged? *Elképzelhetőnek tartja, hogy így van. Ha neki sikerült elvesznie ebben a romlabirintusban, akkor könnyedén előfordulhatott mással is…*
1914. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-23 16:05:57
Üzenet elküldve: 2026-01-23 16:05:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Családban marad//
* Alenia nemcsak maga a tökéletesség, de még szerény is. Gondolhatta volna, hogy tagadni fogja isteni származását. Nem okolja emiatt, biztosan jó oka van rá. Meg persze az is lehetséges, hogy igazat mond, és nem is Eeyr küldötte – ez esetben még annál is tökéletesebb, mert isteni küldetés nélkül is rátalált Eeyr útjára. Atkira nem tud betelni a gondolattal, hogy mostantól élete végéig őt szolgálhatja, de persze még nem vesztette el egészében a realitásérzetét, így gondolatait többnyire megtartja magának. *
– Igen, neki is… * Bólint, bár Drameiloten iránt már nem annyira lelkes. Nem tudja, mi történhetett kettejük között, de úgy sejti, hogy a férfi valamivel megbánthatta úrnőjét. Hiszen mielőtt elment átöltözni, még úgy volt, hogy a kaszárnyába mennek együtt, aztán egy perc múlva már hazafelé tartottak – Drameiloten nélkül. A Csonthídon már gyorsabban kell szednie a lábait, hogy ne maradjon le. Nincs sok energiája az elmúlt napok hányattatott körülményei miatt, de persze emiatt se mer szólni. Szó nélkül vezeti tovább Harmatot. Az állatnak láthatóan nincs ellenére a gyorsabb tempó. *
– Egy… Történetet. * Suttogja maga elé, és mivel nagyon kíváncsi arra a történetre, több szót inkább nem is fecsérel hazáig. Ott aztán, hacsak ezúttal nincs más kérése az úrnőnek, ugyanúgy hátravezeti Harmatot, mint legutóbb – habár ma friss ellátmányt nem ad neki, mert úgy látja, még van neki . Meg amúgy is, siet befelé, hogy meghallgassa Alenia történetét. *
* Alenia nemcsak maga a tökéletesség, de még szerény is. Gondolhatta volna, hogy tagadni fogja isteni származását. Nem okolja emiatt, biztosan jó oka van rá. Meg persze az is lehetséges, hogy igazat mond, és nem is Eeyr küldötte – ez esetben még annál is tökéletesebb, mert isteni küldetés nélkül is rátalált Eeyr útjára. Atkira nem tud betelni a gondolattal, hogy mostantól élete végéig őt szolgálhatja, de persze még nem vesztette el egészében a realitásérzetét, így gondolatait többnyire megtartja magának. *
– Igen, neki is… * Bólint, bár Drameiloten iránt már nem annyira lelkes. Nem tudja, mi történhetett kettejük között, de úgy sejti, hogy a férfi valamivel megbánthatta úrnőjét. Hiszen mielőtt elment átöltözni, még úgy volt, hogy a kaszárnyába mennek együtt, aztán egy perc múlva már hazafelé tartottak – Drameiloten nélkül. A Csonthídon már gyorsabban kell szednie a lábait, hogy ne maradjon le. Nincs sok energiája az elmúlt napok hányattatott körülményei miatt, de persze emiatt se mer szólni. Szó nélkül vezeti tovább Harmatot. Az állatnak láthatóan nincs ellenére a gyorsabb tempó. *
– Egy… Történetet. * Suttogja maga elé, és mivel nagyon kíváncsi arra a történetre, több szót inkább nem is fecsérel hazáig. Ott aztán, hacsak ezúttal nincs más kérése az úrnőnek, ugyanúgy hátravezeti Harmatot, mint legutóbb – habár ma friss ellátmányt nem ad neki, mert úgy látja, még van neki . Meg amúgy is, siet befelé, hogy meghallgassa Alenia történetét. *
1913. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-23 13:46:00
Üzenet elküldve: 2026-01-23 13:46:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A törpe legyen velünk//
* Mióta szétváltak útjai Gubaccsal két nap telt el. Azóta nem látta a kelekótyát, sem a fogadóban, sem máshol, úgy eltűnt, mint akit a föld nyelt el. Az ősz törpe úgy dönt, hogy ezt a napot Arthenior felfedezésének szenteli. Megnézi magának, hogy ugyan miféle városuk lehet az embereknek? Bizony épp ilyesmire számított! Mert hamarosan romos házak és háznak alig nevezhető tákolmányok közé keveredik, melyeket szűk sikátorok és kanyargós utcácskák szabdalnak keresztül-kasul.* ~ Emberek, ugyan. De mi mást is vártam tőlük? ~ *Gondolataiba mélyedve bizony ő maga sem veszi észre, hogy már nem tudja honnét jött, vagy hogy merre tart.
Ekkor a semmiből felbukkan egy fekete hajú, fekete ruházatú és nemkülönben feketére mázolt szájú emberlány, akit termete miatt ő persze egy magas növésű törpének néz. A sok fekete mellett arcának bőre szinte hófehérnek tűnik, ez meg is ihleti Wertust. Legnagyobb meglepetésére a leányzó meg is szólítja őt! Persze a bölcs törpe tudja a választ, így nem habozik felelni:*
- Hogyne hópihém! Artheniorban vagy és arra kell menned amerre dolgod van! De mivel én nem tudom merre van dolgod, így sajnos nem tudok néked irányt mutatni. De mondd csak egy ilyen szemrevaló törpe leányzó mi a búbánatot keres az emberek városának legsötétebb bugyraiban?
* Az adott válaszával tökéletesen elégedett, még a nagytanács bölcsei sem válaszoltak volna különben! Karjait ölbe fonva, szemeit ráncolva kérdőn néz a lányra. Persze azt már nem teszi hozzá, hogy ruházata okán nagyon is ide illik...*
A hozzászólás írója (Wertus Askander) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.23 13:47:44
//A törpe legyen velünk//
* Mióta szétváltak útjai Gubaccsal két nap telt el. Azóta nem látta a kelekótyát, sem a fogadóban, sem máshol, úgy eltűnt, mint akit a föld nyelt el. Az ősz törpe úgy dönt, hogy ezt a napot Arthenior felfedezésének szenteli. Megnézi magának, hogy ugyan miféle városuk lehet az embereknek? Bizony épp ilyesmire számított! Mert hamarosan romos házak és háznak alig nevezhető tákolmányok közé keveredik, melyeket szűk sikátorok és kanyargós utcácskák szabdalnak keresztül-kasul.* ~ Emberek, ugyan. De mi mást is vártam tőlük? ~ *Gondolataiba mélyedve bizony ő maga sem veszi észre, hogy már nem tudja honnét jött, vagy hogy merre tart.
Ekkor a semmiből felbukkan egy fekete hajú, fekete ruházatú és nemkülönben feketére mázolt szájú emberlány, akit termete miatt ő persze egy magas növésű törpének néz. A sok fekete mellett arcának bőre szinte hófehérnek tűnik, ez meg is ihleti Wertust. Legnagyobb meglepetésére a leányzó meg is szólítja őt! Persze a bölcs törpe tudja a választ, így nem habozik felelni:*
- Hogyne hópihém! Artheniorban vagy és arra kell menned amerre dolgod van! De mivel én nem tudom merre van dolgod, így sajnos nem tudok néked irányt mutatni. De mondd csak egy ilyen szemrevaló törpe leányzó mi a búbánatot keres az emberek városának legsötétebb bugyraiban?
* Az adott válaszával tökéletesen elégedett, még a nagytanács bölcsei sem válaszoltak volna különben! Karjait ölbe fonva, szemeit ráncolva kérdőn néz a lányra. Persze azt már nem teszi hozzá, hogy ruházata okán nagyon is ide illik...*
A hozzászólás írója (Wertus Askander) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.23 13:47:44
1912. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-23 11:01:18
Üzenet elküldve: 2026-01-23 11:01:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1154
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1154
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A törpe legyen velünk//
*A mai is egy olyan nap, mikor megelégelte a bezártságot a négy fal közé, ezért sétára indult, csak úgy, minden egyéb ok és cél nélkül. Ezeket a barangolásokat általában sötétedés utánra szokta időzíteni, de most kora délután került rá sor, mikor a nap épphogy elhagyta delelőjét. Járt a főtéren, majd körbesétálta a Polgárnegyedet, aztán itt, Romvárosban kötött ki. Annyira nem is figyelte, merre jár, hisz ismeri már a várost. Általában. Van az úgy, hogy elméjében, mi olyan végtelen labirintusként képzelhető el leginkább, amely tele van lépcsőkkel, de azok közül sok a semmibe vezet, vagy olyan ajtókhoz, mik nem is tartoznak épülethez, csak a levegőben állnak, egyszer csak kattan valami, és az ismert hirtelen ismeretlenné válik. Így eszmél rá arra is, hogy már rég nem tudja, melyik utcában jár épp, de azt sem, hogy merre van az, amerre tartani akart.*
- Hümm… *Túr bele hollószín tincsei közé, kissé összekócolva az otthoni tükrében oly szépen kifésült haját, szemei pedig valamiféle kétségbeesettséget mutatva pislognak.
Elindul hát valamerre, fene se tudja, hogy merre, és addig kóvályog, míg meg nem lát valakit vagyis valamit. Egy törpét. Sokáig nem gondolkodik rajta, egyszerűen csak odalépked hozzá és megszólítja.*
- Hé! Te, meg tudod nekem mondani, hogy hol vagyok és merre kell mennem? *Teszi fel a kérdést, minek talán csak a saját fejében van értelme. Vagy ott se.*
//A törpe legyen velünk//
*A mai is egy olyan nap, mikor megelégelte a bezártságot a négy fal közé, ezért sétára indult, csak úgy, minden egyéb ok és cél nélkül. Ezeket a barangolásokat általában sötétedés utánra szokta időzíteni, de most kora délután került rá sor, mikor a nap épphogy elhagyta delelőjét. Járt a főtéren, majd körbesétálta a Polgárnegyedet, aztán itt, Romvárosban kötött ki. Annyira nem is figyelte, merre jár, hisz ismeri már a várost. Általában. Van az úgy, hogy elméjében, mi olyan végtelen labirintusként képzelhető el leginkább, amely tele van lépcsőkkel, de azok közül sok a semmibe vezet, vagy olyan ajtókhoz, mik nem is tartoznak épülethez, csak a levegőben állnak, egyszer csak kattan valami, és az ismert hirtelen ismeretlenné válik. Így eszmél rá arra is, hogy már rég nem tudja, melyik utcában jár épp, de azt sem, hogy merre van az, amerre tartani akart.*
- Hümm… *Túr bele hollószín tincsei közé, kissé összekócolva az otthoni tükrében oly szépen kifésült haját, szemei pedig valamiféle kétségbeesettséget mutatva pislognak.
Elindul hát valamerre, fene se tudja, hogy merre, és addig kóvályog, míg meg nem lát valakit vagyis valamit. Egy törpét. Sokáig nem gondolkodik rajta, egyszerűen csak odalépked hozzá és megszólítja.*
- Hé! Te, meg tudod nekem mondani, hogy hol vagyok és merre kell mennem? *Teszi fel a kérdést, minek talán csak a saját fejében van értelme. Vagy ott se.*
1911. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-22 22:26:11
Üzenet elküldve: 2026-01-22 22:26:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 538
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 538
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Családban marad//
*Azzal talán jobban jár a (most még) félkarú komornyikja, ha nem az őszinte gondolatai alapján vall színt a szakértelméről, mert akkor bizony már ketten lesznek a házban, akik semmihez sem értenek jóformán. Illetve, ez nem teljesen igaz, mert Alenia elméletben sok mindenben jártas, csupán a gyakorlat okoz olykor kisebb-nagyobb problémát.
Amiket mond most Atkirának, azok őszinte gondolatok a sok közül, melyeket akkor még nem akart megosztani vele, mikor először vitte őt selyemrévi otthonába, de azok után, hogy Eeyr szólt hozzá, már ő is úgy érzi, megérdemli, hogy tudja, mi is hajtja őt legbelül afelé, hogy segítsen a szerencsétlen sorsú férfin.*
- Nem csak nekem, Drameilotennek is. Soha ne feledd el azokat, akik segítettek rajtad! Egyiküket sem. Rendben? *Szigorú elvárás ez a részéről, de koránt sem teljesíthetetlen. Elméletben, de a gyakorlat néha nehezebb… ugye. A saját kárán tanul az elf, nem igaz?*
- Hm? *Pillant kíváncsian újra Atkirára a kérdése hallatán, majd mikor ki is fejti, hogy mit szeretne tudni, elmosolyodik.*
- Nem, nem hiszem, hogy ő küldött volna engem. Ugyanolyan nemeslányként születtem, mint bármelyikünk, csupán úgy éreztem, hogy az istennő jóságának kell szentelnem az életem. Abban viszont biztos vagyok, hogy ő segített hozzá ahhoz, hogy még mindig itt lehessek közöttetek. *Mondja el véleményét kedvesen, sokkalta nyitottabban, mint ahogy korábban viselkedett Atkirával.*
- Siessünk haza! Otthon elmesélek neked egy történetet. *Mondja, majd a Csonthídon már sietve lépked át, hogy Romvárost minél hamarabb maguk mögött hagyhassák, és élvezhessék Selyemrév biztonságos utcáit.*
*Azzal talán jobban jár a (most még) félkarú komornyikja, ha nem az őszinte gondolatai alapján vall színt a szakértelméről, mert akkor bizony már ketten lesznek a házban, akik semmihez sem értenek jóformán. Illetve, ez nem teljesen igaz, mert Alenia elméletben sok mindenben jártas, csupán a gyakorlat okoz olykor kisebb-nagyobb problémát.
Amiket mond most Atkirának, azok őszinte gondolatok a sok közül, melyeket akkor még nem akart megosztani vele, mikor először vitte őt selyemrévi otthonába, de azok után, hogy Eeyr szólt hozzá, már ő is úgy érzi, megérdemli, hogy tudja, mi is hajtja őt legbelül afelé, hogy segítsen a szerencsétlen sorsú férfin.*
- Nem csak nekem, Drameilotennek is. Soha ne feledd el azokat, akik segítettek rajtad! Egyiküket sem. Rendben? *Szigorú elvárás ez a részéről, de koránt sem teljesíthetetlen. Elméletben, de a gyakorlat néha nehezebb… ugye. A saját kárán tanul az elf, nem igaz?*
- Hm? *Pillant kíváncsian újra Atkirára a kérdése hallatán, majd mikor ki is fejti, hogy mit szeretne tudni, elmosolyodik.*
- Nem, nem hiszem, hogy ő küldött volna engem. Ugyanolyan nemeslányként születtem, mint bármelyikünk, csupán úgy éreztem, hogy az istennő jóságának kell szentelnem az életem. Abban viszont biztos vagyok, hogy ő segített hozzá ahhoz, hogy még mindig itt lehessek közöttetek. *Mondja el véleményét kedvesen, sokkalta nyitottabban, mint ahogy korábban viselkedett Atkirával.*
- Siessünk haza! Otthon elmesélek neked egy történetet. *Mondja, majd a Csonthídon már sietve lépked át, hogy Romvárost minél hamarabb maguk mögött hagyhassák, és élvezhessék Selyemrév biztonságos utcáit.*
1910. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-22 14:57:02
Üzenet elküldve: 2026-01-22 14:57:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Családban marad//
* Bár Atkira többek közt a kandallókhoz se ért igazán, hiszen neki még sosem volt olyanja, de nem lehet hatalmas ördöngösség. Ami meg a favágást illeti, ha visszanő a másik keze, másra se lesz gondja, minthogy fát vágjon és hasonló dolgokat végezzen, amiket eddig fél kézzel nem tudott megtenni. Örömteli folyamat lesz ezután egy kenyér felszelése vagy egy cipő befűzése is!
Alenia szavaira először megkönnyebbül, ám ahogy a nő egyre bizalmasabb gondolatokat oszt meg vele, és kis híján könnye is kicsordul, na ott már nem a megkönnyebbülés, hanem az aggodalom lesz úrrá rajta. Úrnője nem tűnik boldognak. És ismertségük óta talán most először egy „emberibb” oldalát mutatja Atkira felé. Nem kell sokáig gondolkodnia, hogy kimondja, amit gondol. *
– Én szeretnék úrnőm mellett maradni. Maga nélkül holnap talán már nem is élnék! Hálával tartozom… Illetve ezért is… * Néz a csonkjára, amin most nem látszik a ragyogás, mivel a kapott ruha ujja takarja bőrét. *
– De úrnőm! Hogy lehetséges az, amit a templomban tett? Mármint… Mindez. Hogyan tud beszélni az istenekkel? Úrnőm, magát Eeyr küldte a földre, igaz? * Erről már korábban meggyőződött, és valószínűleg az se fogja megmásítani véleményét, ha Alenia tagadja. Egyetlen halandó se lehet ennyire tökéletes, mint az ő úrnője, hacsak nem maga a fény istennője ajándékozta meg szépséggel és jósággal. *
* Bár Atkira többek közt a kandallókhoz se ért igazán, hiszen neki még sosem volt olyanja, de nem lehet hatalmas ördöngösség. Ami meg a favágást illeti, ha visszanő a másik keze, másra se lesz gondja, minthogy fát vágjon és hasonló dolgokat végezzen, amiket eddig fél kézzel nem tudott megtenni. Örömteli folyamat lesz ezután egy kenyér felszelése vagy egy cipő befűzése is!
Alenia szavaira először megkönnyebbül, ám ahogy a nő egyre bizalmasabb gondolatokat oszt meg vele, és kis híján könnye is kicsordul, na ott már nem a megkönnyebbülés, hanem az aggodalom lesz úrrá rajta. Úrnője nem tűnik boldognak. És ismertségük óta talán most először egy „emberibb” oldalát mutatja Atkira felé. Nem kell sokáig gondolkodnia, hogy kimondja, amit gondol. *
– Én szeretnék úrnőm mellett maradni. Maga nélkül holnap talán már nem is élnék! Hálával tartozom… Illetve ezért is… * Néz a csonkjára, amin most nem látszik a ragyogás, mivel a kapott ruha ujja takarja bőrét. *
– De úrnőm! Hogy lehetséges az, amit a templomban tett? Mármint… Mindez. Hogyan tud beszélni az istenekkel? Úrnőm, magát Eeyr küldte a földre, igaz? * Erről már korábban meggyőződött, és valószínűleg az se fogja megmásítani véleményét, ha Alenia tagadja. Egyetlen halandó se lehet ennyire tökéletes, mint az ő úrnője, hacsak nem maga a fény istennője ajándékozta meg szépséggel és jósággal. *
1909. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-21 17:22:58
Üzenet elküldve: 2026-01-21 17:22:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 538
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 538
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Családban marad//
*Nagyon nincs az ínyére újra átvágni az egykori Gazdagnegyed romjain. Nyomasztó érzés itt minden egyes lépés, főleg azok után, hogy meggondolatlansága egy olyan útra sodorta, melyről talán már soha nem térhet vissza. Míg Atkira Harmatot vezetgeti csendben, ő is hangtalanul lépked a Csonthíd irányába. Haza. Igen, haza, a kihűlt, sötét, üresen kongó, hatalmas házba, ahol talán a szellemek éreznék magukat a legjobban. Nagyon reméli, hogy Atkira ért a kandallókhoz, és ha Eeyr ajándéka végre megérkezik hozzá, akkor fát is tud majd eleget vágni ahhoz, hogy ne fázzanak. Azonban a legjobban arra vágyik, hogy a férfi a társasága legyen. Nem úgy, mint nőnek, és nem is úgy, mint nemesnek. Hanem úgy, mint egy elf lánynak, aki magányosnak érzi magát. Beszélgetni szeretne, mosolyogni, nevetni, de attól fél, hogy erre most nem biztos, hogy képes lesz.
Szolgálója megtöri a csendet, ő pedig kíváncsian emeli rá a tekintetét, miközben próbálja leplezni a szomorúságát, de nagyon rosszul csinálja. Könnyektől csillogó szemei mindent elárulnak. A kérdést hallva megcsóválja a fejét, és mindezek ellenére egy halvány mosoly húzódik ajkaira.*
- Semmi baj, Atkira. Sosem haragudtam rád. Csupán szomorú voltam, amiért azt hittem, nem akarod elfogadni a segítségem, pedig én mindvégig tudtam… tudnom kellett volna, hogy a Teysustól kapott jel igaz volt. Én csak azt szeretném, ha többé nem hagynál magamra. Maradj mellettem, Atkira, és cserébe megígérem, hogy jó sorsod lesz nálam. Elfelejthetsz mindent, a múltat, a szörnyűségeket, amiket átéltél, azt, hogy bántottak. Új életed lehet. Csak maradj velem! *Kérése őszintébb nem is lehetne. Mióta visszatért a halálból, merthogy mások azt hitték, már nem is él, eddig sehol máshol, talán csak Luninari mellett érezte magát igazán otthon, boldogságban. Azt hitte, hogy Drameiloten felbukkanásával minden megváltozhat majd, de nem így lett. Nem ugyanazt gondolják az istennőről, és úgy tűnik, ez az akadály ledönthetetlen kettejük közt. Nagyot sóhajt, és próbálja elfogadni a sorsát, de koránt sem biztos benne, hogy sikerülni fog…*
*Nagyon nincs az ínyére újra átvágni az egykori Gazdagnegyed romjain. Nyomasztó érzés itt minden egyes lépés, főleg azok után, hogy meggondolatlansága egy olyan útra sodorta, melyről talán már soha nem térhet vissza. Míg Atkira Harmatot vezetgeti csendben, ő is hangtalanul lépked a Csonthíd irányába. Haza. Igen, haza, a kihűlt, sötét, üresen kongó, hatalmas házba, ahol talán a szellemek éreznék magukat a legjobban. Nagyon reméli, hogy Atkira ért a kandallókhoz, és ha Eeyr ajándéka végre megérkezik hozzá, akkor fát is tud majd eleget vágni ahhoz, hogy ne fázzanak. Azonban a legjobban arra vágyik, hogy a férfi a társasága legyen. Nem úgy, mint nőnek, és nem is úgy, mint nemesnek. Hanem úgy, mint egy elf lánynak, aki magányosnak érzi magát. Beszélgetni szeretne, mosolyogni, nevetni, de attól fél, hogy erre most nem biztos, hogy képes lesz.
Szolgálója megtöri a csendet, ő pedig kíváncsian emeli rá a tekintetét, miközben próbálja leplezni a szomorúságát, de nagyon rosszul csinálja. Könnyektől csillogó szemei mindent elárulnak. A kérdést hallva megcsóválja a fejét, és mindezek ellenére egy halvány mosoly húzódik ajkaira.*
- Semmi baj, Atkira. Sosem haragudtam rád. Csupán szomorú voltam, amiért azt hittem, nem akarod elfogadni a segítségem, pedig én mindvégig tudtam… tudnom kellett volna, hogy a Teysustól kapott jel igaz volt. Én csak azt szeretném, ha többé nem hagynál magamra. Maradj mellettem, Atkira, és cserébe megígérem, hogy jó sorsod lesz nálam. Elfelejthetsz mindent, a múltat, a szörnyűségeket, amiket átéltél, azt, hogy bántottak. Új életed lehet. Csak maradj velem! *Kérése őszintébb nem is lehetne. Mióta visszatért a halálból, merthogy mások azt hitték, már nem is él, eddig sehol máshol, talán csak Luninari mellett érezte magát igazán otthon, boldogságban. Azt hitte, hogy Drameiloten felbukkanásával minden megváltozhat majd, de nem így lett. Nem ugyanazt gondolják az istennőről, és úgy tűnik, ez az akadály ledönthetetlen kettejük közt. Nagyot sóhajt, és próbálja elfogadni a sorsát, de koránt sem biztos benne, hogy sikerülni fog…*
1908. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-20 01:34:16
Üzenet elküldve: 2026-01-20 01:34:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 27
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 27
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Só és füst//
- Vigyázz, a végén még megkedvellek *morogja bele az éjszakába, ahogy a permetként szemerkélő esőben a sötétbe mered. Még ebben a szenvtelen közönnyel úszó tónusban is van ebben a mondatban valami fenyegető. Nem szándék, csupán amolyan mord tények. Anyagtalan tömeg, ami ott gubbaszt egy meredek hegyoldalon kiékelve. Vannak azok a tartópeckek, amik jobb, ha biztosan a helyükön maradnak. Ha óvatlanul piszkálja őket az ember, vagy meggondolatlanul sokat, az egy ponton talán visszafordíthatatlan lesz. És a fene tudja, ez mit jelent.
Nincs kétsége afelől, hogy ha bármi olyasmire ácsingózna nála, a kikötői biztos kézzel el tudná intézni, hogy farkak terén kijöjjön a kalkulus. Merrinnek van szeme az ilyesmihez. Nyegle és flegma és kényszeresen pofázik, de ha kell, meg fogja találni a kését, és a Kikötőben ez utóbbi igen mérvadó, ha kíséretet válogat az ember.*
- Hm? *fordul a lány felé, mint egy súlyos, fekete gálya a móló mellé érve. A pillantása még a mozdulat felénél is ugyanott kapaszkodik, mielőtt rá nézne: egy meggyűlő árnyékon a régi kúriák romos torzói tövében.* - Nem kell semmi. *Visszapillant a leomlott fal tövébe újra, aztán két szívdobbanás után már néz is körbe, de már az iménti feszült figyelem nélkül, csak úgy, ahogy ilyen órában megszokásból teszi bárki, akinek esze van.* - Neked?
*Ha Shan akarna intézni valamit még a piacon, akkor mehetnek arra, de ha nincs ilyen óhaj, akkor a Polgárnegyed felé indul vág át a városon.*
- De ha már úgyis beszélsz, csacsoghatnál inkább a Kikötőről. Mi a felállás mostanság?
- Vigyázz, a végén még megkedvellek *morogja bele az éjszakába, ahogy a permetként szemerkélő esőben a sötétbe mered. Még ebben a szenvtelen közönnyel úszó tónusban is van ebben a mondatban valami fenyegető. Nem szándék, csupán amolyan mord tények. Anyagtalan tömeg, ami ott gubbaszt egy meredek hegyoldalon kiékelve. Vannak azok a tartópeckek, amik jobb, ha biztosan a helyükön maradnak. Ha óvatlanul piszkálja őket az ember, vagy meggondolatlanul sokat, az egy ponton talán visszafordíthatatlan lesz. És a fene tudja, ez mit jelent.
Nincs kétsége afelől, hogy ha bármi olyasmire ácsingózna nála, a kikötői biztos kézzel el tudná intézni, hogy farkak terén kijöjjön a kalkulus. Merrinnek van szeme az ilyesmihez. Nyegle és flegma és kényszeresen pofázik, de ha kell, meg fogja találni a kését, és a Kikötőben ez utóbbi igen mérvadó, ha kíséretet válogat az ember.*
- Hm? *fordul a lány felé, mint egy súlyos, fekete gálya a móló mellé érve. A pillantása még a mozdulat felénél is ugyanott kapaszkodik, mielőtt rá nézne: egy meggyűlő árnyékon a régi kúriák romos torzói tövében.* - Nem kell semmi. *Visszapillant a leomlott fal tövébe újra, aztán két szívdobbanás után már néz is körbe, de már az iménti feszült figyelem nélkül, csak úgy, ahogy ilyen órában megszokásból teszi bárki, akinek esze van.* - Neked?
*Ha Shan akarna intézni valamit még a piacon, akkor mehetnek arra, de ha nincs ilyen óhaj, akkor a Polgárnegyed felé indul vág át a városon.*
- De ha már úgyis beszélsz, csacsoghatnál inkább a Kikötőről. Mi a felállás mostanság?
1907. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-20 00:03:49
Üzenet elküldve: 2026-01-20 00:03:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 254
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 254
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
* Otthagyja ezt a semmirekellő társaságot. Szíve még valamivel hevesebben ver, mint ahogy azt megszokta. Azért egy kis izgalmat sikerült kiváltani Norgenből, ezért már megérte meglátogatni Wrojthot. Ám ahogy halad a romok között, úgy egyre kevésbé tartja szórakoztatónak ezt az egészet. Szíve már nem pumpál annyira, és kezdi tisztábban látni a helyzetet. Veszélyes helyzetbe került: Wrojth és Lazziar most már látták valódi természetét. Noha mást nem tudnak róla, és kettejükön kívül nincs más szemtanú (remélhetőleg), de kevesebbért is égettek már meg eretnekeket vagy boszorkányokat. Ám azoknak az időknek már vége, manapság sokkal elfogadóbbak az emberek, mint néhány ezer éve; bárki kedvére varázsolhat, hirdetheti az istenek tanait, és úgy tűnik, akár gyilkolhat is. Legalábbis amennyire ő tudja, Aljint azóta se kereste senki, és mivel rajta és Samonyron kívül senki nem tudja, hogy odalent erjed éppen egy hordóban, ezért a végkövetkeztetés az, hogy ezt is szabad. Sőt, kell is. Hiszen élvezte. Gyönyörű volt. Akar még ebből az érzésből. Lazziar megmetszése hosszú távon nem csillapította vérszomját, hanem meghozta azt. Eszébe jut a Samonyrnak tett ígérete, miszerint fékezni fogja ösztöneit. Nevetséges! Neki nem fogja megmondani senki, hogy mit tehet, és mit nem! Még a férje sem. Megmutatja majd neki… Miután tett néhány kört a tömbök körül, és meggyőződött róla, hogy nem követik Wrojth kémei, a piactér felé veszi az irányt. *
1906. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-19 23:51:02
Üzenet elküldve: 2026-01-19 23:51:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 63
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Családban marad//
* A hangulat megváltozott, mióta elment. Nem érti, mi történt, de nem akar továbbra se beleszólni. Tisztelettel elbúcsúzik Drameiloten úrtól, és szapora léptekkel megy Alenia után, nehogy megint elvesszen. *
– Úrnőm. * Kicsit meghajol, mert úgy hiszi, ez az illendő válasz bármiféle kérdésre. Hát persze, hogy vezeti, hogy a fenébe ne vezetné? A fél kezét odaadná, hogy vezethesse úrnője lovát. A morbid humor félig-meddig igaz is, de azért ezt még Atkira is kétszer meggondolná. A lényeg, hogy erős kézzel megragadja a kantárt, és vezeti Harmatot arra, amerre úrnője menni szeretne. Azaz haza. Haza. Milyen különös szó. Sosem volt igazán otthona, mostanáig. Most, noha napok óta nem járt Selyemrévben, nagyon vágyik már rá. Saját szobát kapott, és ezt eldobta volna, ha kicsit több ideje marad gondolkodni, mielőtt kirabolják! Hogy képzelhette ezt? Gondolataiba merülve sétál keresztül a városon, hacsak Alenia nem akarja, hogy beszéljen. Érzi úrnőjén a feszültséget, és mikor már egy ideje úton vannak, összeszedi bátorságát, hogy érdeklődjön felőle. Elvégre amikor a meghallgatása volt, azt a feladatkört is megkapta, hogy társalogjon az úrnőjével, amikor épp olyan kedve van. Mármint az úrnőnek, nem neki. De épp ezt akarja most kipuhatolni, hogy vajon olyan kedve van-e az úrnőnek. Ha nem, valószínűleg nagyon elszégyelli majd magát, de ha igen… Nos, az remek hír, mivel Atkira szintén nagyon szívesen beszélgetni most valakivel! *
– Úrnőm, én még egyszer köszönöm, és sajnálom, ha csalódást okoztam. Ugye már nem haragszik rám, úrnőm?
* A hangulat megváltozott, mióta elment. Nem érti, mi történt, de nem akar továbbra se beleszólni. Tisztelettel elbúcsúzik Drameiloten úrtól, és szapora léptekkel megy Alenia után, nehogy megint elvesszen. *
– Úrnőm. * Kicsit meghajol, mert úgy hiszi, ez az illendő válasz bármiféle kérdésre. Hát persze, hogy vezeti, hogy a fenébe ne vezetné? A fél kezét odaadná, hogy vezethesse úrnője lovát. A morbid humor félig-meddig igaz is, de azért ezt még Atkira is kétszer meggondolná. A lényeg, hogy erős kézzel megragadja a kantárt, és vezeti Harmatot arra, amerre úrnője menni szeretne. Azaz haza. Haza. Milyen különös szó. Sosem volt igazán otthona, mostanáig. Most, noha napok óta nem járt Selyemrévben, nagyon vágyik már rá. Saját szobát kapott, és ezt eldobta volna, ha kicsit több ideje marad gondolkodni, mielőtt kirabolják! Hogy képzelhette ezt? Gondolataiba merülve sétál keresztül a városon, hacsak Alenia nem akarja, hogy beszéljen. Érzi úrnőjén a feszültséget, és mikor már egy ideje úton vannak, összeszedi bátorságát, hogy érdeklődjön felőle. Elvégre amikor a meghallgatása volt, azt a feladatkört is megkapta, hogy társalogjon az úrnőjével, amikor épp olyan kedve van. Mármint az úrnőnek, nem neki. De épp ezt akarja most kipuhatolni, hogy vajon olyan kedve van-e az úrnőnek. Ha nem, valószínűleg nagyon elszégyelli majd magát, de ha igen… Nos, az remek hír, mivel Atkira szintén nagyon szívesen beszélgetni most valakivel! *
– Úrnőm, én még egyszer köszönöm, és sajnálom, ha csalódást okoztam. Ugye már nem haragszik rám, úrnőm?
1905. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-19 20:59:52
Üzenet elküldve: 2026-01-19 20:59:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Só és füst//
*Meg kell hagyni, Shanneira egyébként nem igazán kedveli a Merrinhez hasonló keményfiúkat. Nem valami szórakoztató a fajtájuk, márpedig az élet túl rövid ahhoz, hogy az ember mindig halálosan komolyan vegye magát. Egyébként ez az egyik fő oka annak, hogy bár a kinézete talán mást sejtet, egy jó ideje igyekszik kivonni magát az alvilági ügyletekből. Persze aki a Kikötőben nő fel, azért nehezen tudja elkerülni, hogy ne mételyezze meg kicsit a bűn világa, de azért siheder korához képest közel sincs annyira nyakig benne. Legfeljebb bokáig, azért a zsoldosok életvitelét se gyakran méltatják Eeyr templomaiban.
Nem örvendezve túlzottan kifinomult vicce elrontása felett sandít a szeme sarkából a másikra a replikát hallva.*
- Megbízó *ízlelgeti a szót elgondolkodva* - Így se hallottam még, hogy valaki a kedvesét emlegeti *noha néhány asszonyra vérmérsékletét tekintve egészen helytálló kifejezés is lehetne. Ki tudja, talán a félvér előadja itt neki a titokzatos, hűvös fickót, odahaza meg egy metsző pillantással zavarják a sarokba. Igazán valószínűtlen kép, de kétségkívül szórakoztató.*
- Áh *legyint a nagylelkű felajánlásra* - Ugyan nem láttalak még nadrág nélkül, de úgy sejtem épp egy farokkal van neked több, mint ahogy szeretem. *vigyorodik el szégyenérzet nélkül. Ez olyan dolog, amiből különösebben sohasem csinált titkot, na meg nem igazán mer a legtöbb ember gúny űzni valakiből, akinél egy pengeéles huszonnyolc hüvelykes rövidkard van. És még kitűnően is forgatja.*
- Ez mindenem *bök a válla felé, amint a vászonzsák lóg, kicsit most átkozza magát, amiért még mindig nem vett lovat. El kellett volna hozni az egyik feketét a Sellőházból annak idején, az igazán a szívéhez nőtt.*
- Neked kell valami az útra Nagyfiú? *néz most egyértelműen a piactér irányába, elvégre még van idejük szerezni néhány holmit. Már ha a füstös kis fattyú nem siet olyan nagyon.*
*Meg kell hagyni, Shanneira egyébként nem igazán kedveli a Merrinhez hasonló keményfiúkat. Nem valami szórakoztató a fajtájuk, márpedig az élet túl rövid ahhoz, hogy az ember mindig halálosan komolyan vegye magát. Egyébként ez az egyik fő oka annak, hogy bár a kinézete talán mást sejtet, egy jó ideje igyekszik kivonni magát az alvilági ügyletekből. Persze aki a Kikötőben nő fel, azért nehezen tudja elkerülni, hogy ne mételyezze meg kicsit a bűn világa, de azért siheder korához képest közel sincs annyira nyakig benne. Legfeljebb bokáig, azért a zsoldosok életvitelét se gyakran méltatják Eeyr templomaiban.
Nem örvendezve túlzottan kifinomult vicce elrontása felett sandít a szeme sarkából a másikra a replikát hallva.*
- Megbízó *ízlelgeti a szót elgondolkodva* - Így se hallottam még, hogy valaki a kedvesét emlegeti *noha néhány asszonyra vérmérsékletét tekintve egészen helytálló kifejezés is lehetne. Ki tudja, talán a félvér előadja itt neki a titokzatos, hűvös fickót, odahaza meg egy metsző pillantással zavarják a sarokba. Igazán valószínűtlen kép, de kétségkívül szórakoztató.*
- Áh *legyint a nagylelkű felajánlásra* - Ugyan nem láttalak még nadrág nélkül, de úgy sejtem épp egy farokkal van neked több, mint ahogy szeretem. *vigyorodik el szégyenérzet nélkül. Ez olyan dolog, amiből különösebben sohasem csinált titkot, na meg nem igazán mer a legtöbb ember gúny űzni valakiből, akinél egy pengeéles huszonnyolc hüvelykes rövidkard van. És még kitűnően is forgatja.*
- Ez mindenem *bök a válla felé, amint a vászonzsák lóg, kicsit most átkozza magát, amiért még mindig nem vett lovat. El kellett volna hozni az egyik feketét a Sellőházból annak idején, az igazán a szívéhez nőtt.*
- Neked kell valami az útra Nagyfiú? *néz most egyértelműen a piactér irányába, elvégre még van idejük szerezni néhány holmit. Már ha a füstös kis fattyú nem siet olyan nagyon.*
1904. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-19 13:17:46
Üzenet elküldve: 2026-01-19 13:17:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 27
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 27
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Só és füst//
*Sötéten elmosolyodik a szóra. Nem mintha tudna másképp. Fattyú. Kiskölyökként ezzel a szóval szurkálták sírásig az aranyszőke, nemes vonásokkal született tisztavérűek. Akkor még úgy érezte... Akkor még egészen más volt. Emlékeiben úgy néz vissza arra a kis fattyúra, mint akármelyik vakarcsra, aki nem tudja megvédeni magát. Részvétlenül és üresen. Majd az idő eldönti úgyis.
A kikötői fruska csak kotyog, mint a falusi tyúkudvar egy nyugodalmas nyári délelőttön. Merrin nem tudja eldönteni, hogy azért, mert egyáltalán nem tart tőle, vagy épp azért, mert igen. Bárhogy is legyen, valahol furcsa harmóniára talál ez a dolog. Legalábbis egyelőre. Meglehet, hogy a negyed határától kipeckelt szájjal, zsákba kötve viszi tovább a lányt. Úgyis csak a Kikötőben lesz rá szüksége érdemben.
Abból a lélektelen pillantásból, ami Shan felé fordul, érkezik is a megerősítés. A félvér pontosan tudja, mit szeretnek hallani tőle a nők, amikor találkoznak vele. Ennek pedig, sokkal többször van köze egy közeli szerettükkel történt sajnálatos esetekhez, mint a romantikához.*
- Van *vakkantja szárazon. Két lépésből be is éri a kikötőit, pedig nyurga egy némber.* - Úgy hívják, hogy Megbízó. *Hanyagul lepillant a szeme sarkából a másikra.* - És ha a helyére pályázol, akkor mocskosul nagyot kell villantanod, kiscsillag.
*Még pár óra és elkezdi kapargatni az ég alját a hajnal. Addigra szeretné átlépni a város határát.*
- Van holmid? Lovad? *kérdi. Nincs sok kedve a kelleténél tovább piszmogni. Ha Shan jobban megnézi a mogorvaságot második bőrként viselő alakot, feltűnhet neki, hogy nincs a férfi nyakán az a rút, cakkos sebhely, ami korábbi találkozásukkor.*
*Sötéten elmosolyodik a szóra. Nem mintha tudna másképp. Fattyú. Kiskölyökként ezzel a szóval szurkálták sírásig az aranyszőke, nemes vonásokkal született tisztavérűek. Akkor még úgy érezte... Akkor még egészen más volt. Emlékeiben úgy néz vissza arra a kis fattyúra, mint akármelyik vakarcsra, aki nem tudja megvédeni magát. Részvétlenül és üresen. Majd az idő eldönti úgyis.
A kikötői fruska csak kotyog, mint a falusi tyúkudvar egy nyugodalmas nyári délelőttön. Merrin nem tudja eldönteni, hogy azért, mert egyáltalán nem tart tőle, vagy épp azért, mert igen. Bárhogy is legyen, valahol furcsa harmóniára talál ez a dolog. Legalábbis egyelőre. Meglehet, hogy a negyed határától kipeckelt szájjal, zsákba kötve viszi tovább a lányt. Úgyis csak a Kikötőben lesz rá szüksége érdemben.
Abból a lélektelen pillantásból, ami Shan felé fordul, érkezik is a megerősítés. A félvér pontosan tudja, mit szeretnek hallani tőle a nők, amikor találkoznak vele. Ennek pedig, sokkal többször van köze egy közeli szerettükkel történt sajnálatos esetekhez, mint a romantikához.*
- Van *vakkantja szárazon. Két lépésből be is éri a kikötőit, pedig nyurga egy némber.* - Úgy hívják, hogy Megbízó. *Hanyagul lepillant a szeme sarkából a másikra.* - És ha a helyére pályázol, akkor mocskosul nagyot kell villantanod, kiscsillag.
*Még pár óra és elkezdi kapargatni az ég alját a hajnal. Addigra szeretné átlépni a város határát.*
- Van holmid? Lovad? *kérdi. Nincs sok kedve a kelleténél tovább piszmogni. Ha Shan jobban megnézi a mogorvaságot második bőrként viselő alakot, feltűnhet neki, hogy nincs a férfi nyakán az a rút, cakkos sebhely, ami korábbi találkozásukkor.*
1903. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-19 10:18:19
Üzenet elküldve: 2026-01-19 10:18:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Újjászülető árnyék//
//Dwirinthalen Kúria//
*Sietősen vág át ismét a városon. Ha elég bátor lenne -vagy ostoba, a kettő egyre megy-, akkor engedélyt kérne Úrnőjétől valamelyik gyorsabb léptű hátas használatára. De ilyet ki sem mer ejteni a száján, hiszen elég élénk elképzelései vannak arról, hogy az Úrnő mivel válaszolna egy ilyen kérésre. Így hát maradnak saját lábai.
A Pegazus ajtaján kilépve szorosra markolja az ételtől duzzadó vászonzsákot, és úgy fogja maga elé azt, mintha valami különösen értékes kincset vinne. Léptei most nem a Polgárnegyed felé viszik, hiába arról érkezett korábban. Mivel nincs kiadva számára hogy merre menjen, így ezt most magának döntheti el, és ő maga úgy dönt, hogy a Piactér felé fordul. Arra sem hosszabb az út -de nem is rövidebb, ez igaz-, viszont ott átvágva legalább egy kis ideje lesz futólag nézelődni, és más szórakozása nem is nagyon van az utóbbi időkben. Már ennek is örül.
A batyut még jobban magához vonja ahogy a Piactérre lép, mintha attól félne, hogy valaki kitépné azt a kezéből és elfutna vele. Ki tudja? Talán tényleg meg is történhet hasonló. A sorok között gyors, de kimértnek tűnő léptekkel halad át, csupán szeme jár jobbról balra s balról jobbra. Megnézi a portékákat, eljátszik a gondolattal hogy mihez kezdene azzal a szép nyelű bicskával, vagy hogy miképp szórakoztatná el magát esténként azzal a pakli kártyával; esetleg hogy miképp festene abban a sötétkék színű, puha anyagúnak tűnő ingben. De nem áll meg megnézni semmit; sem a bicskát, sem a kártyát, sem az inget. Siet.
A Romváros szélső utcája úgy simul lába alá, mintha csak haza érkezne, és ez a gondolat viszolygást vált ki belőle. Nem akar otthonaként gondolni a Kúriára, sem a Romvárosnak csúfolt negyedre, és kiváltképp nem akar otthonaként gondolni erre a városra. Ám az ő akarata semmit sem számít és semmit sem jelent, sőt, neki magának nem is lehet akarata. Hogy neki mi a jó, vagy mi tetszik, az eltörpül amellett, ami gazdái vágya, s amit ők mondanak. Az utóbbi néhány napban nem először jut eszébe, hogy akár egészen másfelé is fordíthatná a lépteit. Minek is menne vissza oda? Hiszen van valamennyi élelme és némi aranya, ezzel pár napig meg tudná húzni magát, amíg ki nem találná, hogy hogyan szökhetne meg véglegesen. A gondolattól magában keserűn felnevet. Elariion Úr úgy vadászná le, mint kecses léptű macska a vak egeret. Valószínűleg észre sem venné őt, csak akkor, amikor tőre a bordái közé siklik hátulról. (~Olyan rossz lenne az?~)
A Kúriából még mindig a munkások zaja hallatszik, de a nap állásából ítélve nem sokáig maradnak már. Nem is baj – az Úrnők számára elő kell készítenie a vacsorát. Ez pedig úgy a legkönnyebb, ha egyedül van.
Ahogy áthalad az épület bejáratán, komolyabbá és kimértebbé válik a tartása és arckifejezése is, mintha ő maga is olyan lenne, aki számít eközött a falak között. Maga is tudja, hogy ez azonban csak színjáték, a munkásoknak szól, s ha az Úrnők valamelyike látná meg őt, ahogy gőgös gúnárként lépked, hát vagy kinevetnék, vagy szíjat hasítanának a hátából. Esetleg egymás után a kettőt, így.
Ha már itt jár, hát meg is nézi, hogy mi történt míg odavolt. A munkások szemlátomást szépen haladnak. A bontással, törmelékek kihordásával már jóformán végeztek, s a fel- és letépett burkolatok sebhelyére új hús gyanánt simulnak a friss deszkák és lécek; gyantaszagú emlékeztetőjeként annak, hogy a kúria mennyire szánalmas állapotban volt, s hogy hamarosan ismét méltó állapotba kerül majd. Oda-odabiccent a munkásoknak ha találkozik velük, de utasítással vagy hasonlóval nem zavarja őket, nincs rá szükség. Ez elégedettséggel tölti el. Ettől pedig hirtelen megérti, hogy mit érezhetnek az Úrnők, ha ő maga végzi úgy a munkáját, ahogy ők azt elvárják, még ha kimondatlanul is. Az új gondolattól egy pillanatra úgy rándul fintorba a szája, mintha epét büfögött volna fel; s inkább tovább indul az étkező-szoba felé, hogy a zsákban hurcolt étket kitálalja és előkészítse az Úrnők számára.*
//Dwirinthalen Kúria//
*Sietősen vág át ismét a városon. Ha elég bátor lenne -vagy ostoba, a kettő egyre megy-, akkor engedélyt kérne Úrnőjétől valamelyik gyorsabb léptű hátas használatára. De ilyet ki sem mer ejteni a száján, hiszen elég élénk elképzelései vannak arról, hogy az Úrnő mivel válaszolna egy ilyen kérésre. Így hát maradnak saját lábai.
A Pegazus ajtaján kilépve szorosra markolja az ételtől duzzadó vászonzsákot, és úgy fogja maga elé azt, mintha valami különösen értékes kincset vinne. Léptei most nem a Polgárnegyed felé viszik, hiába arról érkezett korábban. Mivel nincs kiadva számára hogy merre menjen, így ezt most magának döntheti el, és ő maga úgy dönt, hogy a Piactér felé fordul. Arra sem hosszabb az út -de nem is rövidebb, ez igaz-, viszont ott átvágva legalább egy kis ideje lesz futólag nézelődni, és más szórakozása nem is nagyon van az utóbbi időkben. Már ennek is örül.
A batyut még jobban magához vonja ahogy a Piactérre lép, mintha attól félne, hogy valaki kitépné azt a kezéből és elfutna vele. Ki tudja? Talán tényleg meg is történhet hasonló. A sorok között gyors, de kimértnek tűnő léptekkel halad át, csupán szeme jár jobbról balra s balról jobbra. Megnézi a portékákat, eljátszik a gondolattal hogy mihez kezdene azzal a szép nyelű bicskával, vagy hogy miképp szórakoztatná el magát esténként azzal a pakli kártyával; esetleg hogy miképp festene abban a sötétkék színű, puha anyagúnak tűnő ingben. De nem áll meg megnézni semmit; sem a bicskát, sem a kártyát, sem az inget. Siet.
A Romváros szélső utcája úgy simul lába alá, mintha csak haza érkezne, és ez a gondolat viszolygást vált ki belőle. Nem akar otthonaként gondolni a Kúriára, sem a Romvárosnak csúfolt negyedre, és kiváltképp nem akar otthonaként gondolni erre a városra. Ám az ő akarata semmit sem számít és semmit sem jelent, sőt, neki magának nem is lehet akarata. Hogy neki mi a jó, vagy mi tetszik, az eltörpül amellett, ami gazdái vágya, s amit ők mondanak. Az utóbbi néhány napban nem először jut eszébe, hogy akár egészen másfelé is fordíthatná a lépteit. Minek is menne vissza oda? Hiszen van valamennyi élelme és némi aranya, ezzel pár napig meg tudná húzni magát, amíg ki nem találná, hogy hogyan szökhetne meg véglegesen. A gondolattól magában keserűn felnevet. Elariion Úr úgy vadászná le, mint kecses léptű macska a vak egeret. Valószínűleg észre sem venné őt, csak akkor, amikor tőre a bordái közé siklik hátulról. (~Olyan rossz lenne az?~)
A Kúriából még mindig a munkások zaja hallatszik, de a nap állásából ítélve nem sokáig maradnak már. Nem is baj – az Úrnők számára elő kell készítenie a vacsorát. Ez pedig úgy a legkönnyebb, ha egyedül van.
Ahogy áthalad az épület bejáratán, komolyabbá és kimértebbé válik a tartása és arckifejezése is, mintha ő maga is olyan lenne, aki számít eközött a falak között. Maga is tudja, hogy ez azonban csak színjáték, a munkásoknak szól, s ha az Úrnők valamelyike látná meg őt, ahogy gőgös gúnárként lépked, hát vagy kinevetnék, vagy szíjat hasítanának a hátából. Esetleg egymás után a kettőt, így.
Ha már itt jár, hát meg is nézi, hogy mi történt míg odavolt. A munkások szemlátomást szépen haladnak. A bontással, törmelékek kihordásával már jóformán végeztek, s a fel- és letépett burkolatok sebhelyére új hús gyanánt simulnak a friss deszkák és lécek; gyantaszagú emlékeztetőjeként annak, hogy a kúria mennyire szánalmas állapotban volt, s hogy hamarosan ismét méltó állapotba kerül majd. Oda-odabiccent a munkásoknak ha találkozik velük, de utasítással vagy hasonlóval nem zavarja őket, nincs rá szükség. Ez elégedettséggel tölti el. Ettől pedig hirtelen megérti, hogy mit érezhetnek az Úrnők, ha ő maga végzi úgy a munkáját, ahogy ők azt elvárják, még ha kimondatlanul is. Az új gondolattól egy pillanatra úgy rándul fintorba a szája, mintha epét büfögött volna fel; s inkább tovább indul az étkező-szoba felé, hogy a zsákban hurcolt étket kitálalja és előkészítse az Úrnők számára.*
1902. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-18 18:59:09
Üzenet elküldve: 2026-01-18 18:59:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Só és füst//
*A kelletlen fenyegetésre megjelenik egy haloványan undorodó grimasz a sebhelyes arcán.*
- Jó a dumád Fattyú *néz rajta végig, mint amikor egy leány bókot kapva mérlegeli, merrefelé billentik az elhangzottak a kérő vonzerejét.* - Úgy látom tudod, mit szeretnek hallani a nők.
*A fickónak kétségtelenül pocsék az érzéke ahhoz, hogy hozza meg az ember kedvét a munkához, de hát ez van. Olyannyira nem éri azért váratlanul ez az egész, tudta, hogy fel fogják keresni hasonlóval, a napokban sokat susmorogtak errefelé arról, hogy valakinek szüksége volna egy kikötőire. Nem sok földi fordult meg mostanság errefelé, viszonylag gyorsan felmerült a neve. No igaz, fingja sem volt arról, mi a francban kellhet a segítsége, na meg, hogy kinek.*
- Álmodni se mertem volna ekkora nyereményről, mikor ma kockázni indultam *nem leplezi most játékosan a gúnyt a hangjában, úgy hagyja csak, kátránytól csöpögősen, miközben a kék pillantásokba néz. Feláll a szőr a hátán ettől a világító tekintettől.
Hogy Merrin nem emlékszik rá, valójában nem lepi meg. Jó pár éve már annak, ráadásul be is volt karmolva... kockáztak vagy kártyáztak talán? A zsoldos furcsamód egészen jó a nevek és arcok megjegyzésében, ami életvitelét tekintve, nos, hihetetlenül kiemelkedő teljesítmény.
Miután összekapta vászonzsákját és fegyvereit, azt a virágboltos kis megjegyzést*
- Bájos, jóképű, humoros és érzékeny *kétkedve óvatosan rázza meg a fejét* - Mondd csak Nagyfiú, van valakid?
*Azzal már széles vigyorral a választ meg sem várva lép ki a piszkos utcára. Minden lépéssel egyre biztosabb abban, hogy nagyon hamar pisálnia kell majd megint*
A hozzászólás írója (Shanneira Dalnareon) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.18 19:06:09
*A kelletlen fenyegetésre megjelenik egy haloványan undorodó grimasz a sebhelyes arcán.*
- Jó a dumád Fattyú *néz rajta végig, mint amikor egy leány bókot kapva mérlegeli, merrefelé billentik az elhangzottak a kérő vonzerejét.* - Úgy látom tudod, mit szeretnek hallani a nők.
*A fickónak kétségtelenül pocsék az érzéke ahhoz, hogy hozza meg az ember kedvét a munkához, de hát ez van. Olyannyira nem éri azért váratlanul ez az egész, tudta, hogy fel fogják keresni hasonlóval, a napokban sokat susmorogtak errefelé arról, hogy valakinek szüksége volna egy kikötőire. Nem sok földi fordult meg mostanság errefelé, viszonylag gyorsan felmerült a neve. No igaz, fingja sem volt arról, mi a francban kellhet a segítsége, na meg, hogy kinek.*
- Álmodni se mertem volna ekkora nyereményről, mikor ma kockázni indultam *nem leplezi most játékosan a gúnyt a hangjában, úgy hagyja csak, kátránytól csöpögősen, miközben a kék pillantásokba néz. Feláll a szőr a hátán ettől a világító tekintettől.
Hogy Merrin nem emlékszik rá, valójában nem lepi meg. Jó pár éve már annak, ráadásul be is volt karmolva... kockáztak vagy kártyáztak talán? A zsoldos furcsamód egészen jó a nevek és arcok megjegyzésében, ami életvitelét tekintve, nos, hihetetlenül kiemelkedő teljesítmény.
Miután összekapta vászonzsákját és fegyvereit, azt a virágboltos kis megjegyzést*
- Bájos, jóképű, humoros és érzékeny *kétkedve óvatosan rázza meg a fejét* - Mondd csak Nagyfiú, van valakid?
*Azzal már széles vigyorral a választ meg sem várva lép ki a piszkos utcára. Minden lépéssel egyre biztosabb abban, hogy nagyon hamar pisálnia kell majd megint*
A hozzászólás írója (Shanneira Dalnareon) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.18 19:06:09
1901. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-01-18 15:40:25
Üzenet elküldve: 2026-01-18 15:40:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 27
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 27
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Só és füst//
*A kis bábszínházhoz mellékelt vigyorgás csak annyra ragad át a félvér arcára, mint pintyőkéből a madárfütty, amikor sziklafalnak repül.
Kivárja.
Egy rohadt ideg se rezzen az arcán. Talán ez a legidegesítőbb Merrinben. A bábszínház nem az ő műfaja. Hangos. Ő a csendet szereti. Azt mondják, szerencsés, akinek az a munkája, amit szeret. A dolgok pedig elcsendesednek Merrin közelében. Így vagy úgy.*
- Mert egyébként az a kormos, meg a bandája reggelre kiontja a beled, és csinos kis ládikában hozza el a nagypofájú kesztyűbábodat nekem kárpótlásul* - Biccent a bal kacsó felé. Mondhatta volna azt is, hogy az Akadémia ezt nem kajálja, de sosem volt egy nagy műértő. Ellenben a fölösleges szájalásnak (hiszik róla vagy sem ezt a megdöbbentő tényt) nem híve.
Kinyúl a sörpecsétes, megviselt papiros felé, ami a zsoldos aranyai helyén árválkodik a ragacsos asztal közepén.*
- Megnyerted a melót. *Gyászkeretes körme kettőt koppan a Keresztút jelén, melynek tetovált mása kikandikál a félvér alkarján feljebb csúszó kabátujj alól is.* - Szóval ne picsogj.
*Nem rémlik neki a lány. Nem is csoda. Az ő szakmájában elég gyakran cserélődnek az arcok. Talán találkoztak már, talán csak Rwazyn mesélt róla valami baromságot, hogy bosszantsa. Igazából lényegtelen.
Mikor Shan visszatér a fanyar szagú tócsácskája fölül, a félvér már az ajtófélfának támaszkodva várja. Sajnos a többi sör későbbi ürítésének terhe mellett, nagyon úgy tűnik, hogy a szófosás is velük jön.*
- Mert úgy hallottam, bűbájos környék. Talán nyitok ott egy kis virágboltot. *Mély, karcos hangjában még az él is olyan, mint a szurok.* - Na söprés! *biccent a kifelé nyirkos hideggel hívogató csodavilágába, amiben a Kikötőig Shan vendégesket a félvér egyedülálló társaságában.*
*A kis bábszínházhoz mellékelt vigyorgás csak annyra ragad át a félvér arcára, mint pintyőkéből a madárfütty, amikor sziklafalnak repül.
Kivárja.
Egy rohadt ideg se rezzen az arcán. Talán ez a legidegesítőbb Merrinben. A bábszínház nem az ő műfaja. Hangos. Ő a csendet szereti. Azt mondják, szerencsés, akinek az a munkája, amit szeret. A dolgok pedig elcsendesednek Merrin közelében. Így vagy úgy.*
- Mert egyébként az a kormos, meg a bandája reggelre kiontja a beled, és csinos kis ládikában hozza el a nagypofájú kesztyűbábodat nekem kárpótlásul* - Biccent a bal kacsó felé. Mondhatta volna azt is, hogy az Akadémia ezt nem kajálja, de sosem volt egy nagy műértő. Ellenben a fölösleges szájalásnak (hiszik róla vagy sem ezt a megdöbbentő tényt) nem híve.
Kinyúl a sörpecsétes, megviselt papiros felé, ami a zsoldos aranyai helyén árválkodik a ragacsos asztal közepén.*
- Megnyerted a melót. *Gyászkeretes körme kettőt koppan a Keresztút jelén, melynek tetovált mása kikandikál a félvér alkarján feljebb csúszó kabátujj alól is.* - Szóval ne picsogj.
*Nem rémlik neki a lány. Nem is csoda. Az ő szakmájában elég gyakran cserélődnek az arcok. Talán találkoztak már, talán csak Rwazyn mesélt róla valami baromságot, hogy bosszantsa. Igazából lényegtelen.
Mikor Shan visszatér a fanyar szagú tócsácskája fölül, a félvér már az ajtófélfának támaszkodva várja. Sajnos a többi sör későbbi ürítésének terhe mellett, nagyon úgy tűnik, hogy a szófosás is velük jön.*
- Mert úgy hallottam, bűbájos környék. Talán nyitok ott egy kis virágboltot. *Mély, karcos hangjában még az él is olyan, mint a szurok.* - Na söprés! *biccent a kifelé nyirkos hideggel hívogató csodavilágába, amiben a Kikötőig Shan vendégesket a félvér egyedülálló társaságában.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1918-1937