Arthenior - Romváros és Meredély
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Polgárnegyed (új) Templom (új) Piactér (új) | Romváros és Meredély | Sayqueves Rezidencia (új) Selyemrév (új) |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 102 (2021. - 2040. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
2040. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-31 21:27:07
Üzenet elküldve: 2026-05-31 21:27:07
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Derk Derrallo//
*A fogat rázkódva kapaszkodik át Romváros girbegurba utcáin. A kerekek néha mélyedésbe futnak, máskor pedig kövek peremén zökkennek át, mintha maga a város is emlékeztetni akarná az ide érkezőket arra, hogy ez a rész már rég nem Arthenior büszkesége.
Jobbra-balra romos kúriák magasodnak, kifakult kőhomlokzatokkal és bedőlt tetőgerendákkal. Közöttük ideiglenes viskók tapadnak a falakhoz, mintha félve próbálnának túlélni a múlt árnyékában. A szűk utcákban sötét, bevilágítatlan sikátorok nyílnak, ahol még a fény is vonakodva merészkedik be. A távolban városőrök alakjai tűnnek fel, lassú, rutinszerű járőrözéssel tartva valamiféle rend látszatát a szétesett negyed felett.
Seraphael tekintete végigsiklik a látványon. Nem fintorog, de az arca elárulja, hogy ez a fajta rendezetlen szegénység legalább annyira idegen számára, mint amennyire kellemetlen.*
- Legalább már úton vagyunk. *Jegyzi meg halkan, inkább magának, mint bárki másnak. A fogat egy élesebb kanyart vesz, a kerék majdnem belecsúszik egy repedésbe, mielőtt a hajtó ingerülten visszarántja az irányítást.
Ahogy továbbhaladnak, a romos negyed lassan ritkulni kezd. A házak még mindig viselik a múlt sebeit, de a rendezettség már-már kivehető mintázatot kap. A girbegurba utcákat fokozatosan szélesebb, jobban karbantartott útvonalak váltják fel, mintha a város két arca között húzott határvonalhoz közelednének.
Aztán megérkeznek a Meredély pereméhez.
A látvány hirtelen nyílik ki előttük: a föld mintha egyszerűen megszakadt volna. A Lélekvesztő sötét mélysége alattuk húzódik, a benne csillogó víz felszíne megtévesztően nyugodt, de a tekintet nem talál kapaszkodót a fenékre. A hasadék két oldalát összekötő Csonthíd fehéren ível át a szakadék fölött, groteszk eleganciával, mintha egy másik világ darabja lenne ideillesztve. A fakorlátok között aranyköpenyes városőrök állnak, mozdulatlan figyelemmel mérve végig minden átkelőt.
Seraphael pillantása egy pillanatra elidőzik rajtuk, majd a hídra siklik.*
- Ez... már majdnem költői.
* A hangjában enyhe él van, mintha nem tudná eldönteni, hogy a látványt dicsérje vagy kritizálja.
A fogat lassít, ahogy a Csonthíd felé fordul. A kerekek alatt a kövek hangja megváltozik; tompább, rendezettebb ritmust kap, mintha a város maga is fegyelmet követelne ezen a ponton.
Seraphael hátradől, és oldalra pillant Derkre, a tekintete továbbra is kíváncsi, de már kevésbé játékos.*
- Végre. Kezdtem azt hinni, hogy egész Arthenior ilyen. Szóval egy titokzatos kürt. Eltűnt felderítők. Egyesült ork törzsek. Ez már majdnem úgy hangzik, mint egy, azok közül a vastag kötetek közül, amiket a templom könyvtárában őriznek. Csak azokat legénykéknek írták, önszórakoztatásra. Szívesen olvas az ilyesmiről az ember, ám sosem szívesen éli meg.
*Hangja könnyed, de tekintete érdeklődő. Az előbbi gunyorosság mögött most valódi kíváncsiság bujkál.*
- Maga mit gondol róla? Mert a történetek mindig szebbek, mint az igazság. Mennyire csúnya a helyzet? Vagy kérdezem máshogy…mennyi igazság lehet a történetben? Maga nem annak az embernek tűnik, aki gondolkodás nélkül elhisz minden kocsmamesét. *Pillantása rövid időre a férfi oldalán függő kardra siklik, majd visszatér az arcára.*
- Van valami a hangjában, mikor erről beszél. Mintha nem csupán hallotta volna a történetet, hanem már próbálná kitalálni, mi áll mögötte.
*A mágus mézesmázos beszéde hízelgő. Ezüstnyelvű, legalább is így szólították annak idején szülőhazájának internátusában. Minél többet szeretne megtudni a helyzetről, s rögtönzött útitársukról. Seraphael hátradől, egyik karját kényelmesen az ülés háttámlájára fekteti.*
- Ha pedig már úgyis ugyanarra tartunk, áruljon el még valamit, Derk Derrallo. *Mosolya most valamivel szórakozottabb.*- Miféle ember hord magánál kardot, szikrákat idéz elő az ujjaival, és közben olyan nyugodtan szemléli a közelgő katasztrófát, mintha csak az időjárásról lenne szó?
*Egy pillanatra elhallgat, majd sietve hozzáteszi:*
- Mert van egy olyan érzésem, Ön sokkal érdekesebbnek bizonyul, mint amilyennek első pillantásra mutatja magát.
A hozzászólást Elvtárs (Moderátor) módosította, ekkor: 2026.05.31 21:47:15, a következő indokkal:
Döntsd el, melyik kötőjelet akarod használni a beszéd jelzésére (normál vagy hosszú) és maradj annál, következetesen egy reagon belül és reagok között is. A beszéd után nem kell kötőjel és kérlek azt is döntsd el, hogy a kötőjel után ütsz-e szóközt vagy sem. A tabulátort nem is értem, mit keres a reagban, de ha másért nem kellett volna írnom, észre se veszem, így látszólag nem csinál semmit.
*A fogat rázkódva kapaszkodik át Romváros girbegurba utcáin. A kerekek néha mélyedésbe futnak, máskor pedig kövek peremén zökkennek át, mintha maga a város is emlékeztetni akarná az ide érkezőket arra, hogy ez a rész már rég nem Arthenior büszkesége.
Jobbra-balra romos kúriák magasodnak, kifakult kőhomlokzatokkal és bedőlt tetőgerendákkal. Közöttük ideiglenes viskók tapadnak a falakhoz, mintha félve próbálnának túlélni a múlt árnyékában. A szűk utcákban sötét, bevilágítatlan sikátorok nyílnak, ahol még a fény is vonakodva merészkedik be. A távolban városőrök alakjai tűnnek fel, lassú, rutinszerű járőrözéssel tartva valamiféle rend látszatát a szétesett negyed felett.
Seraphael tekintete végigsiklik a látványon. Nem fintorog, de az arca elárulja, hogy ez a fajta rendezetlen szegénység legalább annyira idegen számára, mint amennyire kellemetlen.*
- Legalább már úton vagyunk. *Jegyzi meg halkan, inkább magának, mint bárki másnak. A fogat egy élesebb kanyart vesz, a kerék majdnem belecsúszik egy repedésbe, mielőtt a hajtó ingerülten visszarántja az irányítást.
Ahogy továbbhaladnak, a romos negyed lassan ritkulni kezd. A házak még mindig viselik a múlt sebeit, de a rendezettség már-már kivehető mintázatot kap. A girbegurba utcákat fokozatosan szélesebb, jobban karbantartott útvonalak váltják fel, mintha a város két arca között húzott határvonalhoz közelednének.
Aztán megérkeznek a Meredély pereméhez.
A látvány hirtelen nyílik ki előttük: a föld mintha egyszerűen megszakadt volna. A Lélekvesztő sötét mélysége alattuk húzódik, a benne csillogó víz felszíne megtévesztően nyugodt, de a tekintet nem talál kapaszkodót a fenékre. A hasadék két oldalát összekötő Csonthíd fehéren ível át a szakadék fölött, groteszk eleganciával, mintha egy másik világ darabja lenne ideillesztve. A fakorlátok között aranyköpenyes városőrök állnak, mozdulatlan figyelemmel mérve végig minden átkelőt.
Seraphael pillantása egy pillanatra elidőzik rajtuk, majd a hídra siklik.*
- Ez... már majdnem költői.
* A hangjában enyhe él van, mintha nem tudná eldönteni, hogy a látványt dicsérje vagy kritizálja.
A fogat lassít, ahogy a Csonthíd felé fordul. A kerekek alatt a kövek hangja megváltozik; tompább, rendezettebb ritmust kap, mintha a város maga is fegyelmet követelne ezen a ponton.
Seraphael hátradől, és oldalra pillant Derkre, a tekintete továbbra is kíváncsi, de már kevésbé játékos.*
- Végre. Kezdtem azt hinni, hogy egész Arthenior ilyen. Szóval egy titokzatos kürt. Eltűnt felderítők. Egyesült ork törzsek. Ez már majdnem úgy hangzik, mint egy, azok közül a vastag kötetek közül, amiket a templom könyvtárában őriznek. Csak azokat legénykéknek írták, önszórakoztatásra. Szívesen olvas az ilyesmiről az ember, ám sosem szívesen éli meg.
*Hangja könnyed, de tekintete érdeklődő. Az előbbi gunyorosság mögött most valódi kíváncsiság bujkál.*
- Maga mit gondol róla? Mert a történetek mindig szebbek, mint az igazság. Mennyire csúnya a helyzet? Vagy kérdezem máshogy…mennyi igazság lehet a történetben? Maga nem annak az embernek tűnik, aki gondolkodás nélkül elhisz minden kocsmamesét. *Pillantása rövid időre a férfi oldalán függő kardra siklik, majd visszatér az arcára.*
- Van valami a hangjában, mikor erről beszél. Mintha nem csupán hallotta volna a történetet, hanem már próbálná kitalálni, mi áll mögötte.
*A mágus mézesmázos beszéde hízelgő. Ezüstnyelvű, legalább is így szólították annak idején szülőhazájának internátusában. Minél többet szeretne megtudni a helyzetről, s rögtönzött útitársukról. Seraphael hátradől, egyik karját kényelmesen az ülés háttámlájára fekteti.*
- Ha pedig már úgyis ugyanarra tartunk, áruljon el még valamit, Derk Derrallo. *Mosolya most valamivel szórakozottabb.*- Miféle ember hord magánál kardot, szikrákat idéz elő az ujjaival, és közben olyan nyugodtan szemléli a közelgő katasztrófát, mintha csak az időjárásról lenne szó?
*Egy pillanatra elhallgat, majd sietve hozzáteszi:*
- Mert van egy olyan érzésem, Ön sokkal érdekesebbnek bizonyul, mint amilyennek első pillantásra mutatja magát.
A hozzászólást Elvtárs (Moderátor) módosította, ekkor: 2026.05.31 21:47:15, a következő indokkal:
Döntsd el, melyik kötőjelet akarod használni a beszéd jelzésére (normál vagy hosszú) és maradj annál, következetesen egy reagon belül és reagok között is. A beszéd után nem kell kötőjel és kérlek azt is döntsd el, hogy a kötőjel után ütsz-e szóközt vagy sem. A tabulátort nem is értem, mit keres a reagban, de ha másért nem kellett volna írnom, észre se veszem, így látszólag nem csinál semmit.
2039. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-31 10:37:29
Üzenet elküldve: 2026-05-31 10:37:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
*Ahogy maga mögött hagyja a Csonthidat, a város képe lassan ismét megváltozik körülötte. A gondosan rakott kövezetet egyre több repedés szabdalja. A tiszta homlokzatokat kormos falak váltják fel. Az utcák beszűkülnek, a lámpások ritkulnak, a sötétség pedig egyre bátrabban húzódik elő a sikátorok mélyéről. Norennar közben csak halad előre. A pipa tompa vörös izzása időről időre felvillan az arcán. A füst lustán gomolyog utána, majd elveszik a hideg éjszakában. Valahol a közelben részeg hangok vesznek össze. Egy másik utcából kutyaugatás hallatszik. Egy ablak valahol becsapódik. A Romváros él. Ugyanúgy, ahogy mindig. A mélységi végül megáll egy útkereszteződésnél. Egy darabig csak áll ott mozdulatlanul. Tekintete végigjárja a sötét utcákat. Lassan kifújja a füstöt. Aztán egyik kezével előhúzza zsebéből a bíbor szalaggal átkötött pergament. Ezúttal nem rakja vissza. Csak nézi néhány pillanatig a kezében. A pipa parazsa halkan felizzik a sötétben. Norennar végül elindul. Most már nem a Grendaer kúria, nem a Selyemrév, és nem is Annimon jár a fejében. Csak a levél.*
2038. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-31 10:30:45
Üzenet elküldve: 2026-05-31 10:30:45
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
//A Nincstelenek Kincsei//
*Dwinden és Robir összenéznek. A magasabbik végül vállat von.*
- Ha a szerencse magára talált volna, mi most itt se lennénk.
*Morogja, miközben feltápászkodik a szekér mellől. A másik is követi a példáját, majd egy biccentéssel jelzi Shorenainak, hogy indulhatnak.
A Romváros felé vezető út egyre csendesebbé válik. A főtér nyüzsgése lassan mögöttük marad. A szélesebb utcákat szűkebb sikátorok váltják fel, a rendezett homlokzatokat pedig omladozó falak. Egyes épületek még mindig magukon viselik a Lázadás nyomait. Fekete koromfoltok, bedőlt tetők, befalazott ablakok.*
- A szerencséjét akarja megcsinálni...
*Szólal meg Robir egy idő után.*
- Minden második ember ezt mondja mostanában.
- A másik fele meg azt, hogy majd hazamegy, ha vége lesz ennek az egésznek.
*Teszi hozzá Dwinden.*
- Aztán egyikből se lesz semmi.
*Az út hátralévő részében inkább a saját dolgukkal foglalkoznak. Egy-egy félmondat elhangzik közöttük, de szemlátomást egyikük sem nagy beszélgetőpartner. Nem kérdezgetik Shorenait. Nem próbálnak barátkozni vele. Egyszerűen elvezetik valahová.
Végül egy félig összedőlt ház előtt állnak meg. Az utcáról nézve semmi különös nincs rajta. A környéken akad tíz hasonló. Az egyik beomlott fal mögött azonban keskeny lépcső vezet lefelé.*
- Megjöttünk.
*Dwinden indul el elsőként. A pince levegője dohos. Régi fa, penész és olcsó pálinka szaga keveredik odalent. Néhány láda és hordó sorakozik a falak mellett. Két férfi kockázik egy felborított hordón. Egy asszony éppen valamilyen zsák tartalmát válogatja. Senki sem tűnik különösebben elfoglaltnak. Amikor belépnek, többen is felpillantnak.*
- Galamb!
*Kiált oda Robir.*
- Találtunk neked egy uraságot!
*A helyiség túlsó végében egy sovány, cingár alak emeli fel a fejét. Arca tele apró kiütésekkel. Ritkás fogsora kivillan, ahogy félrehúzza a száját. Első pillantásra inkább tűnik rosszul sikerült kocsmatölteléknek, mint olyasvalakinek, aki embereket irányít. Lassan végigméri Shorenait tetőtől talpig.*
- Az hát. *Megvakarja az állát.* - És még fel is öltöztették.
*A pince néhány lakója erre felröhög.*
- Na mondja csak, uram...
*Galamb könyökével az egyik ládára támaszkodik.*
- A két kollégámtól eltekintve mi hozta önt szerény üzletembe?
*Dwinden és Robir összenéznek. A magasabbik végül vállat von.*
- Ha a szerencse magára talált volna, mi most itt se lennénk.
*Morogja, miközben feltápászkodik a szekér mellől. A másik is követi a példáját, majd egy biccentéssel jelzi Shorenainak, hogy indulhatnak.
A Romváros felé vezető út egyre csendesebbé válik. A főtér nyüzsgése lassan mögöttük marad. A szélesebb utcákat szűkebb sikátorok váltják fel, a rendezett homlokzatokat pedig omladozó falak. Egyes épületek még mindig magukon viselik a Lázadás nyomait. Fekete koromfoltok, bedőlt tetők, befalazott ablakok.*
- A szerencséjét akarja megcsinálni...
*Szólal meg Robir egy idő után.*
- Minden második ember ezt mondja mostanában.
- A másik fele meg azt, hogy majd hazamegy, ha vége lesz ennek az egésznek.
*Teszi hozzá Dwinden.*
- Aztán egyikből se lesz semmi.
*Az út hátralévő részében inkább a saját dolgukkal foglalkoznak. Egy-egy félmondat elhangzik közöttük, de szemlátomást egyikük sem nagy beszélgetőpartner. Nem kérdezgetik Shorenait. Nem próbálnak barátkozni vele. Egyszerűen elvezetik valahová.
Végül egy félig összedőlt ház előtt állnak meg. Az utcáról nézve semmi különös nincs rajta. A környéken akad tíz hasonló. Az egyik beomlott fal mögött azonban keskeny lépcső vezet lefelé.*
- Megjöttünk.
*Dwinden indul el elsőként. A pince levegője dohos. Régi fa, penész és olcsó pálinka szaga keveredik odalent. Néhány láda és hordó sorakozik a falak mellett. Két férfi kockázik egy felborított hordón. Egy asszony éppen valamilyen zsák tartalmát válogatja. Senki sem tűnik különösebben elfoglaltnak. Amikor belépnek, többen is felpillantnak.*
- Galamb!
*Kiált oda Robir.*
- Találtunk neked egy uraságot!
*A helyiség túlsó végében egy sovány, cingár alak emeli fel a fejét. Arca tele apró kiütésekkel. Ritkás fogsora kivillan, ahogy félrehúzza a száját. Első pillantásra inkább tűnik rosszul sikerült kocsmatölteléknek, mint olyasvalakinek, aki embereket irányít. Lassan végigméri Shorenait tetőtől talpig.*
- Az hát. *Megvakarja az állát.* - És még fel is öltöztették.
*A pince néhány lakója erre felröhög.*
- Na mondja csak, uram...
*Galamb könyökével az egyik ládára támaszkodik.*
- A két kollégámtól eltekintve mi hozta önt szerény üzletembe?
2037. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-27 17:27:58
Üzenet elküldve: 2026-05-27 17:27:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
//Csöbörből vödörbe//
*Maavie egyedül kényszerül várakozni az óriási ház ugyancsak hatalmas előterében. A magány még egy lapáttal rátesz azokra a nyomasztó érzésekre, melyeket az óriási tér és a számára szokatlan atmoszféra okoz. Szinte még csak lépni sem mer egy lépést sem előre, jobb híján a kezei közt szorongatott varázsitalokat öleli újra szorosan magához, miközben kék szemei azért csak-csak elkalandoznak, hogy felfedezze velük a helyiséget. Nem a végtelennek tűnő folyosók, sem a széles lépcsősor, hanem egy apró pók az, mi végül megragadja a tekintetét. Egy kis élőlény, aki az egyik bútor és a fal találkozásánál szorgosan szövi a hálóját. Talán csak azért akadt meg rajta a figyelme annyira, mert lelkének jót tesz, hogy talált valamit vagy valakit, aki még nála is kisebbnek érződik idebent. Megnyugtatja a látvány, ahogy a nyolclábú, apró lény a dolgát végzi, olyannyira, hogy kissé össze is rezzen, amikor a nevét hallja. Naren az, és azt mondja, Elireya Úrnő vár rá. Ekkor öröm és félelem járja át a szívét egyszerre. Örül, hogy munkája eredményét be tudja majd mutatni az őt megsegítő nőnek, de fél is attól, hogy mit szól majd hozzá, hogy új ruhára nem volt elég a pénz, amit kapott, csupán arra, hogy a most rajta lévő holmik árát törleszthesse.*
- Köszönöm… Naren… *Mondja félszegen, majd követni kezdi a fiút. Szemei persze a folyosókon lépkedve is tovább járnak, de több pókot nem talál, így nem is időzik a tekintete oly sokat semmin, kivéve a könyvtárszobában, ahol, ha megpillanthatja Elireyát, akkor róla bizony le sem veszi a tekintetét, sőt, úgy érzi, rögtön beszélnie is kell.*
- Szia! Meghoztam, amit kértél… *Mutatja fel örömmel a fehér varázsitalokat, amiből nem is egy van, hanem kettő.*
- Azt mondták a piacon, hogy ha összekevered őket, akkor sokkal hatékonyabb lehet. *Nem várja meg, hogy szót kapjon, sem azt, hogy kérdezzék, ha nem szól rá vagy állítja meg senki, akkor azzal a lendülettel lép is közelebb az úrnőhöz, hogy átadja a szerzeményt.*
//Csöbörből vödörbe//
*Maavie egyedül kényszerül várakozni az óriási ház ugyancsak hatalmas előterében. A magány még egy lapáttal rátesz azokra a nyomasztó érzésekre, melyeket az óriási tér és a számára szokatlan atmoszféra okoz. Szinte még csak lépni sem mer egy lépést sem előre, jobb híján a kezei közt szorongatott varázsitalokat öleli újra szorosan magához, miközben kék szemei azért csak-csak elkalandoznak, hogy felfedezze velük a helyiséget. Nem a végtelennek tűnő folyosók, sem a széles lépcsősor, hanem egy apró pók az, mi végül megragadja a tekintetét. Egy kis élőlény, aki az egyik bútor és a fal találkozásánál szorgosan szövi a hálóját. Talán csak azért akadt meg rajta a figyelme annyira, mert lelkének jót tesz, hogy talált valamit vagy valakit, aki még nála is kisebbnek érződik idebent. Megnyugtatja a látvány, ahogy a nyolclábú, apró lény a dolgát végzi, olyannyira, hogy kissé össze is rezzen, amikor a nevét hallja. Naren az, és azt mondja, Elireya Úrnő vár rá. Ekkor öröm és félelem járja át a szívét egyszerre. Örül, hogy munkája eredményét be tudja majd mutatni az őt megsegítő nőnek, de fél is attól, hogy mit szól majd hozzá, hogy új ruhára nem volt elég a pénz, amit kapott, csupán arra, hogy a most rajta lévő holmik árát törleszthesse.*
- Köszönöm… Naren… *Mondja félszegen, majd követni kezdi a fiút. Szemei persze a folyosókon lépkedve is tovább járnak, de több pókot nem talál, így nem is időzik a tekintete oly sokat semmin, kivéve a könyvtárszobában, ahol, ha megpillanthatja Elireyát, akkor róla bizony le sem veszi a tekintetét, sőt, úgy érzi, rögtön beszélnie is kell.*
- Szia! Meghoztam, amit kértél… *Mutatja fel örömmel a fehér varázsitalokat, amiből nem is egy van, hanem kettő.*
- Azt mondták a piacon, hogy ha összekevered őket, akkor sokkal hatékonyabb lehet. *Nem várja meg, hogy szót kapjon, sem azt, hogy kérdezzék, ha nem szól rá vagy állítja meg senki, akkor azzal a lendülettel lép is közelebb az úrnőhöz, hogy átadja a szerzeményt.*
2036. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-27 09:00:03
Üzenet elküldve: 2026-05-27 09:00:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 85
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 85
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
//Csöbörből vödörbe//
*Szavai kíváncsi fülekre találnak, legalábbis erre utal az, hogy Elireya Úrnő megtorpan. Magában ösztönösen nyugtázza, hogy a nőstény tényleg várhatta Maavie kisasszony érkezését, ez utóbbi erről legalábbis nem ferdített. Türelmesen vár, amíg Úrnője kegyeskedik megosztani vele óhaját, közben a szőnyeg szélére mered. Nem kell túl sokáig várnia azért, és az elhangzó utasítást mély főhajtással fogadja.*
- Igen, Úrnőm. *-hangja halk és engedelmes. Nem hallható ki belőle az a pillanatnyi meglepődés, amit a vendégszoba említése okozott.-* Mindent úgy teszek, ahogy kéri, Úrnőm.
*Még mélyebbre hajtja fejét, álla szinte mellkasát éri. Két légvételnyit vár míg Elireya Úrnő ruhájának susogása elhal, utána viszont kimértnek tűnő, de valójában meglehetősen gyors mozdulatokkal igyekszik a lent hagyott vendég felé.*
- Maavie kisasszony, *-szólítja meg a felszínit, a korábbinál talán udvariasabbnak tűnő hangon-* Elireya Úrnő már várja. Kérem, kövessen!
*És ha a leány nem ellenkezik, úgy végigvezeti a házon a könyvtárszobába (ahol sok könyv nincs jelenleg), ahol már az Úrnő várja őt.*
//Csöbörből vödörbe//
*Szavai kíváncsi fülekre találnak, legalábbis erre utal az, hogy Elireya Úrnő megtorpan. Magában ösztönösen nyugtázza, hogy a nőstény tényleg várhatta Maavie kisasszony érkezését, ez utóbbi erről legalábbis nem ferdített. Türelmesen vár, amíg Úrnője kegyeskedik megosztani vele óhaját, közben a szőnyeg szélére mered. Nem kell túl sokáig várnia azért, és az elhangzó utasítást mély főhajtással fogadja.*
- Igen, Úrnőm. *-hangja halk és engedelmes. Nem hallható ki belőle az a pillanatnyi meglepődés, amit a vendégszoba említése okozott.-* Mindent úgy teszek, ahogy kéri, Úrnőm.
*Még mélyebbre hajtja fejét, álla szinte mellkasát éri. Két légvételnyit vár míg Elireya Úrnő ruhájának susogása elhal, utána viszont kimértnek tűnő, de valójában meglehetősen gyors mozdulatokkal igyekszik a lent hagyott vendég felé.*
- Maavie kisasszony, *-szólítja meg a felszínit, a korábbinál talán udvariasabbnak tűnő hangon-* Elireya Úrnő már várja. Kérem, kövessen!
*És ha a leány nem ellenkezik, úgy végigvezeti a házon a könyvtárszobába (ahol sok könyv nincs jelenleg), ahol már az Úrnő várja őt.*
2035. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-26 19:34:35
Üzenet elküldve: 2026-05-26 19:34:35
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 856
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 856
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
//Vhorossi szobája//
*A kérdése, úgy tűnik, emlékeket bolygatott meg. Kényes dolgokat. A nőstény ajkára emiatt mintha félig-meddig önkéntelenül jönnének a szavak. Ha ez nem hang volna, hanem látvány, talán ezúttal önként leszegné a tekintetét. Tiszteletből.
Ő áll itt alig takarva, most mégis úgy érzi, olyasmibe nyílt betekintése, ami nem helyénvaló. Annak ellenére, hogy a megkívánt szolgálathoz nagyon is hasznos lenne tudnia ezeket a részleteket.
Ismeri ezt a dühöt. Most nincs köztük a tükör, mégis magát látja benne. Valószínűleg ezért is fogadja másképp ezt a felfortyanást. Nem reflektál. Sehogy. Pillantása fókusztalanul nyugszik a kettejük közötti térben. Arca időtlen szobrokéhoz hasonlatosan néma. A fivére aljas húzásai tanították meg neki, hogy ne tetézze a bajt. Mert az a baj általában nem rajta csattant. S most sem maga miatt teszi. Lábhoz parancsolja az önérzetét, és megvárja, míg elülnek a hullámok.*
- Értem, matróna *ejti szinte tökéletesen az óhaza feszes szófordulatát a sorrendre reflektálva.
A hangnem bár változik, de Kharasshi ismeri már a rang koronázta fők természetét. Ez még ugyanaz a vihar, csak más nyelven szól.*
- Sosem volt matrónám *bukik ki a száján. Ahogy kimondja, már kicsit meg is bánja, hogy szólt.* - Agaree Siche a nővérem. Rangban fölötte álltam az enyéim között. Amíg ki nem vívta magának az őt megillető helyet.
*A megszólítás forszírozására megfeszül az állkapcsa. Azzal, hogy rangján nevezi a nőstényt, még kiegyezett volna, de az "úrnő" nem akaródzik a nyelvére jönni. Az érintés pedig cseppet sem segít ezen. A bőre reagál rá, és intenie kell magát, hogy egyenletesen tartsa a lélegzetét. Elszokott már az efféle játékoktól.*
- Fakóvérű harcosok a Folyóvidékről, húskufárok, küzdővermek névtelen bajnokai, vadállatok, gladiátorok, őrök és lanisták, szajhák, kötekedő, késes szarháziak, uzsorások és mákonykereskedők verőlegényei... *Sejthető, hogy tudná még folytatni a sort, de úgy véli, ennyi éppen elég a dicstelen életút részleteiből. Valószínűleg már ezzel is a pimaszság határait feszegeti.*
//Vhorossi szobája//
*A kérdése, úgy tűnik, emlékeket bolygatott meg. Kényes dolgokat. A nőstény ajkára emiatt mintha félig-meddig önkéntelenül jönnének a szavak. Ha ez nem hang volna, hanem látvány, talán ezúttal önként leszegné a tekintetét. Tiszteletből.
Ő áll itt alig takarva, most mégis úgy érzi, olyasmibe nyílt betekintése, ami nem helyénvaló. Annak ellenére, hogy a megkívánt szolgálathoz nagyon is hasznos lenne tudnia ezeket a részleteket.
Ismeri ezt a dühöt. Most nincs köztük a tükör, mégis magát látja benne. Valószínűleg ezért is fogadja másképp ezt a felfortyanást. Nem reflektál. Sehogy. Pillantása fókusztalanul nyugszik a kettejük közötti térben. Arca időtlen szobrokéhoz hasonlatosan néma. A fivére aljas húzásai tanították meg neki, hogy ne tetézze a bajt. Mert az a baj általában nem rajta csattant. S most sem maga miatt teszi. Lábhoz parancsolja az önérzetét, és megvárja, míg elülnek a hullámok.*
- Értem, matróna *ejti szinte tökéletesen az óhaza feszes szófordulatát a sorrendre reflektálva.
A hangnem bár változik, de Kharasshi ismeri már a rang koronázta fők természetét. Ez még ugyanaz a vihar, csak más nyelven szól.*
- Sosem volt matrónám *bukik ki a száján. Ahogy kimondja, már kicsit meg is bánja, hogy szólt.* - Agaree Siche a nővérem. Rangban fölötte álltam az enyéim között. Amíg ki nem vívta magának az őt megillető helyet.
*A megszólítás forszírozására megfeszül az állkapcsa. Azzal, hogy rangján nevezi a nőstényt, még kiegyezett volna, de az "úrnő" nem akaródzik a nyelvére jönni. Az érintés pedig cseppet sem segít ezen. A bőre reagál rá, és intenie kell magát, hogy egyenletesen tartsa a lélegzetét. Elszokott már az efféle játékoktól.*
- Fakóvérű harcosok a Folyóvidékről, húskufárok, küzdővermek névtelen bajnokai, vadállatok, gladiátorok, őrök és lanisták, szajhák, kötekedő, késes szarháziak, uzsorások és mákonykereskedők verőlegényei... *Sejthető, hogy tudná még folytatni a sort, de úgy véli, ennyi éppen elég a dicstelen életút részleteiből. Valószínűleg már ezzel is a pimaszság határait feszegeti.*
2034. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-26 17:01:08
Üzenet elküldve: 2026-05-26 17:01:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
//Csöbörből vödörbe//
*Ha valódi ellenszegülésnek élné meg, hogy amaz nem takarította ki időben a szobáját, hát bizonyosan megtorlásban részesülne. Annak kivitelezése lenne csak kérdéses, ha zsigerből is képes volna méltó büntetést találni, most elfedi a várakozás. Természetesen a munka alól így sem húzhatja ki magát a félvér és a sebesség elvárható.
Megtorpan az ajtóban, ahogy meghallja, hogy Maavie megérkezett. A sötét mosolyától láthatóvá válnak orcáin az apró gödröcskék, mik egészen különleges szépséget adnak vonásainak, noha szépnek aligha láthatja az, ki szíve legmélyéből táplál ellenérzéseket lénye iránt. Kimérten fordul meg, majd mutatóujjának hosszú körmével simítja meg állát.*
- Ez esetben kísérd hozzám, aztán láss neki teendőnek.
*Kilépve az ajtón gondolkodóba esik. Ahogy újfent visszanéz, hószín hajzuhataga követi a mozdulatot, majd fátyolként hull vissza vállára.*
- És készítd elő az egyik legkisebb vendégszobát. *Utasítása, ha tűr is halasztást, hallható, hogy nem olyasmi, amivel késlekedhet hosszasan.* - De ne cicomázd túl.
*Nem tartozik magyarázattal, így hát tovasiklik, még az egyértelmű beleegyezést sem hallgatja végig.*
//Csöbörből vödörbe//
*Ha valódi ellenszegülésnek élné meg, hogy amaz nem takarította ki időben a szobáját, hát bizonyosan megtorlásban részesülne. Annak kivitelezése lenne csak kérdéses, ha zsigerből is képes volna méltó büntetést találni, most elfedi a várakozás. Természetesen a munka alól így sem húzhatja ki magát a félvér és a sebesség elvárható.
Megtorpan az ajtóban, ahogy meghallja, hogy Maavie megérkezett. A sötét mosolyától láthatóvá válnak orcáin az apró gödröcskék, mik egészen különleges szépséget adnak vonásainak, noha szépnek aligha láthatja az, ki szíve legmélyéből táplál ellenérzéseket lénye iránt. Kimérten fordul meg, majd mutatóujjának hosszú körmével simítja meg állát.*
- Ez esetben kísérd hozzám, aztán láss neki teendőnek.
*Kilépve az ajtón gondolkodóba esik. Ahogy újfent visszanéz, hószín hajzuhataga követi a mozdulatot, majd fátyolként hull vissza vállára.*
- És készítd elő az egyik legkisebb vendégszobát. *Utasítása, ha tűr is halasztást, hallható, hogy nem olyasmi, amivel késlekedhet hosszasan.* - De ne cicomázd túl.
*Nem tartozik magyarázattal, így hát tovasiklik, még az egyértelmű beleegyezést sem hallgatja végig.*
2033. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-22 15:26:12
Üzenet elküldve: 2026-05-22 15:26:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 85
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 85
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
//Csöbörből vödörbe//
*Egyetértőn horgasztja le a fejét. Igen, sok idő telt el odalent. Hibáztatható ezért? Nem. Mintha valaki egy cserép virágra haragudna azért, mert azt a fal tövébe rakták, és nem az ablakba. Hát miért a virág bűne gazdája döntése?*
- Igen, Úrnőm. *-mondja halkan. Tényleg sok teendője van. A szoba, és odalent.. majdnem felkapja a fejét, ahogy eszébe jut, miért is van itt. Maavie!
Szeme megrebben ahogy a munkája sebességére vonatkozó sejtetést kap. Még hogy serkedjen vére..? Elireya Úrnő szinte oktalannak érzett kegyetlensége a lenyelt düh keserűségével fojtogatja. Még szerencse, hogy nem kell megszólalnia. Arcot érő esőcsepp pillanatnyiságával fut át fején a kívánság, hogy Elireya Úrnő halhatatlan-gyönyörű lelke bolyongjon örökké a Legmélyebb Barlang Legsötétebb Tárnáiban, a kiút reménye nélkül. Szerencsére eme gondolat helyére pillanatokon belül másik furakszik az új utasítást hallva.*
- Már itt van, Úrnőm. *-szólal meg halkan.-* Maavie kisasszony már megérkezett. Ezért bátorkodtam megzavarni Úrnőmet, engedelmével..
*A cserép virág nem tehet róla, hogy a földre állították, és nem az ablakba. Nem az ő hibája, hogy Elireya Úrnő a rossz kérdést tette fel neki akkor, amikor belépett a szobába.*
//Csöbörből vödörbe//
*Egyetértőn horgasztja le a fejét. Igen, sok idő telt el odalent. Hibáztatható ezért? Nem. Mintha valaki egy cserép virágra haragudna azért, mert azt a fal tövébe rakták, és nem az ablakba. Hát miért a virág bűne gazdája döntése?*
- Igen, Úrnőm. *-mondja halkan. Tényleg sok teendője van. A szoba, és odalent.. majdnem felkapja a fejét, ahogy eszébe jut, miért is van itt. Maavie!
Szeme megrebben ahogy a munkája sebességére vonatkozó sejtetést kap. Még hogy serkedjen vére..? Elireya Úrnő szinte oktalannak érzett kegyetlensége a lenyelt düh keserűségével fojtogatja. Még szerencse, hogy nem kell megszólalnia. Arcot érő esőcsepp pillanatnyiságával fut át fején a kívánság, hogy Elireya Úrnő halhatatlan-gyönyörű lelke bolyongjon örökké a Legmélyebb Barlang Legsötétebb Tárnáiban, a kiút reménye nélkül. Szerencsére eme gondolat helyére pillanatokon belül másik furakszik az új utasítást hallva.*
- Már itt van, Úrnőm. *-szólal meg halkan.-* Maavie kisasszony már megérkezett. Ezért bátorkodtam megzavarni Úrnőmet, engedelmével..
*A cserép virág nem tehet róla, hogy a földre állították, és nem az ablakba. Nem az ő hibája, hogy Elireya Úrnő a rossz kérdést tette fel neki akkor, amikor belépett a szobába.*
2032. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-20 16:20:16
Üzenet elküldve: 2026-05-20 16:20:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
//Csöbörből vödörbe//
*Kedvét leli a sötét ködben való játszadozásban. Sűrű, fojtó füstként leheli ki lelkének lenyomatát, hogy gúzsba kösse azt, kit nem tart sokra. Kit nem tart semmire. Nem Naren hibája, még csak nem is kizárólag a neveltetése az ok. A pengeéles tükördarab láthatatlan karcolja ében bőrét, s ha külső szemnek csupán simításnak is hat, erőnek erejével tartja vissza magát attól, hogy ne juttassa mélyebbre a hegyét. Nem magát kívánja bántani. Az érzetre arcok sejlenek fel. Szemek, mik kísértik.
Rezzenéstelen hallgatja a mondandót. Nem kíván megosztani a fattyúval semmit, ami következtetni engedné gondolataira. Mosolya tompul, de érdeklődés nem csillan a kékeslila íriszekben. Ajkának görbületét leszámítva kifejezéstelen latolgatja magában a miérteket.
Vhorossi kóborebet kapott, kit kihajítottak otthonról. Tán erős, de minden bizonnyal zabolátlan. Kiszámíthatatlan, ezért kell láncon tartani. Más elhasznált, nem tetsző ölebe kaparja az ajtót, s csahol, netán patkányt fog jutalomfalatért a kúriájukban. Vajon megéri a vesződést? Bízik vérében. Másért sosem hagyta volna hátra kényelmes életét. Ha első ízben nem is mindig érti cselekedeteinek okát, hát pontosan tudja, hogy a hirtelen ébredt ellenszenve illékony, s minduntalan rá fog jönni, hogy miért döntött úgy a nőstény, ahogy. S amíg ez valóban mindig megtörténik, hát félnivalója nem lehet, hogy elpártol mellőle, hogy elárulja. Mindenesetre elköltene Nővérével egy estebédet, hogy meghallgassa tőle is e történetet.*
- Meglehetőst sok idődet emésztette fel a hím érkezte. *Tekint körbe a szobán, majd egyszerűen csak a szilánkok közé ejti a kezében lévőt, ami még apróbbakra törik szét.* - Feltorlódtak a teendőid. *Elindul az ajtó irányába. Nem kívánja végignézni, ahogy rendezi szobáját a félvér. Talpa alatt recsegnek a tükördarabkák.* - Minden bizonnyal véred serken majd a sietség hevében, hogy beérd magad. *Simít végig hószín hajzuhatagán, miközben még lép néhányat. Szavai, mintha csak elvárást közvetítenének… de valójában cseppet sem érdekli most a másikra szabható egyetlen büntetés sem. Már túlzottan kíváncsi arra, hogy vajon Maavie megérkezik-e, vagy elreppent a pénzével. Kielégítőbb lenne tovább játszania a lánnyal, mint Elariionnal levadásztatni, ha hazatér.*
- Várok egy bizonyos Maaviet. Hozd elém, amint megérkezik. A hajdanvolt könyvtárszobában találsz.
//Csöbörből vödörbe//
*Kedvét leli a sötét ködben való játszadozásban. Sűrű, fojtó füstként leheli ki lelkének lenyomatát, hogy gúzsba kösse azt, kit nem tart sokra. Kit nem tart semmire. Nem Naren hibája, még csak nem is kizárólag a neveltetése az ok. A pengeéles tükördarab láthatatlan karcolja ében bőrét, s ha külső szemnek csupán simításnak is hat, erőnek erejével tartja vissza magát attól, hogy ne juttassa mélyebbre a hegyét. Nem magát kívánja bántani. Az érzetre arcok sejlenek fel. Szemek, mik kísértik.
Rezzenéstelen hallgatja a mondandót. Nem kíván megosztani a fattyúval semmit, ami következtetni engedné gondolataira. Mosolya tompul, de érdeklődés nem csillan a kékeslila íriszekben. Ajkának görbületét leszámítva kifejezéstelen latolgatja magában a miérteket.
Vhorossi kóborebet kapott, kit kihajítottak otthonról. Tán erős, de minden bizonnyal zabolátlan. Kiszámíthatatlan, ezért kell láncon tartani. Más elhasznált, nem tetsző ölebe kaparja az ajtót, s csahol, netán patkányt fog jutalomfalatért a kúriájukban. Vajon megéri a vesződést? Bízik vérében. Másért sosem hagyta volna hátra kényelmes életét. Ha első ízben nem is mindig érti cselekedeteinek okát, hát pontosan tudja, hogy a hirtelen ébredt ellenszenve illékony, s minduntalan rá fog jönni, hogy miért döntött úgy a nőstény, ahogy. S amíg ez valóban mindig megtörténik, hát félnivalója nem lehet, hogy elpártol mellőle, hogy elárulja. Mindenesetre elköltene Nővérével egy estebédet, hogy meghallgassa tőle is e történetet.*
- Meglehetőst sok idődet emésztette fel a hím érkezte. *Tekint körbe a szobán, majd egyszerűen csak a szilánkok közé ejti a kezében lévőt, ami még apróbbakra törik szét.* - Feltorlódtak a teendőid. *Elindul az ajtó irányába. Nem kívánja végignézni, ahogy rendezi szobáját a félvér. Talpa alatt recsegnek a tükördarabkák.* - Minden bizonnyal véred serken majd a sietség hevében, hogy beérd magad. *Simít végig hószín hajzuhatagán, miközben még lép néhányat. Szavai, mintha csak elvárást közvetítenének… de valójában cseppet sem érdekli most a másikra szabható egyetlen büntetés sem. Már túlzottan kíváncsi arra, hogy vajon Maavie megérkezik-e, vagy elreppent a pénzével. Kielégítőbb lenne tovább játszania a lánnyal, mint Elariionnal levadásztatni, ha hazatér.*
- Várok egy bizonyos Maaviet. Hozd elém, amint megérkezik. A hajdanvolt könyvtárszobában találsz.
2031. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-20 12:54:40
Üzenet elküldve: 2026-05-20 12:54:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 85
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 85
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
//Csöbörből vödörbe//
*A reménnyel vegyes öröm, mint valami éjszakai égbolton átcikázó kékeszöld villanás, egy pillanatra egészen eltölti a mellkasát. Bentről nem kap választ, és ez csak egy dolgot jelenthet – Elireya Úrnő nincs a szobájában! Vállai lejjebb ereszkednek a megkönnyebbüléstől. Jó! Akkor így van ideje rendbe hozni -de legalábbis eltakarítani- azt, amit a nőstény összetört, mielőtt még…
…nincs mielőtt.
Bentről hangot hall, és ezt a hangot azonnal felismerné száz, vagy akár ezer közül is. Válla ismét megfeszül, ahogy gyomrában süllyedni kezd a hideg ólomgolyó. Elireya Úrnő mégis a szobában van. Kényszeríti magát hogy ellazítsa pengevékonyra összepréselt ajkait, majd a kilincset lenyomva belép a szobába.
Ez a szoba sem idegen előtte, a felújítás során rengetegszer járt idebent, és a bent ülő, őszi-alkony-ízű homály dacára szemei szinte azonnal felfedezik, hogy mi lehetett korábban a csörömpölés oka. Lesüti tekintetét, és a padlóra terített, portól fakó szőnyeg csomózására bámul. Ha Vhorossi Úrnőről korábban azt álmodta, hogy az lupusfulgur képében támad rá, és ezt a képet egészen titokban helyesnek is vesszük, akkor Elireya Úrnőt valami egészen máshoz tudná mérni. Djh'Ibou, gondolja. Ha valamihez, akkor Elireya Úrnő egy djh'Ibouhoz hasonlítaná. Megannyi karom és fog, csupa fül és szem.. csak arra vár, hogy valaki óvatlan legyen, és lecsaphasson rá.
Nem szabad óvatlannak lennie!
Csöndben, mozdulatlanul vár – egy pillanatra egészen elfeledkezik arról, hogy miért is zavarta meg az Úrnőt. A nőstény sötétszagú kisugárzása ragacsos ködként tapad a bőrére. Szinte érzi a belőle áradó gunyoros felsőbbrendűséget, az örömöt amiatt, hogy valaki alsóbbrendű nála. Vhorossi Úrnő sosem éreztet vele ilyet. Vele egyértelmű, hogy ő az Úrnője, neki nincs szüksége arra, hogy ezt a csontjaiba ivódott tényt újra és újra aljasul kifejezésre juttassa. Ha választania kéne, inkább egy lupusfulgur karmai között érje a vég, mint egy djh'Ibou fogai között.*
- Kharassi, Úrnőm. *-válaszolja engedelmesen a kérdésre, épp csak alig megrezdülve. Az ólomgolyó szinte marcangolja a gyomrát.-* És még mindig a Kúriában van. Vhorossi Úrnő következő döntéséig legalábbis, Úrnőm engedelmével.
*Szemöldökei épp csak alig láthatón rezzennek egymás felé egy pillanatra. Mennyire nem jó ez így! Egyszerre két Úrnőt szolgálni..! Talál magának egy apró hibát a szőnyeg csomózásán, azt bámulja mereven. Gondolataira hámot vet, hogy azokat egy irányba terelve tudja megválaszolni a kérdést.*
- Nem ismerek minden részletet, és ezért alázatosan a bocsánatáért esedezem, Úrnőm! Csak annyit tudok, amennyit hallottam a közöttük elhangzottakból. *-hirtelen eszébe jut a kérdés: vajon mennyit akarhat Vhorossi Úrnő megosztani minderről Elireya Úrnővel?-* Agaree-Siche Matróna akaratára került Vhorossi Úrnő felügyelete alá a hím. Ha jól értelmeztem mindent, akkor Kharassi a Matróna számára az utóbbi időben teher kezdett lenni. A Matróna az Úrnőm segítségével próbálja visszaterelni őt a helyes irányba.
*Egek, vajon valóban jól hámozott ki mindent az elhangzottakból? Amennyire tudja, akár hatalmasat tévedhet is.*
- Kitartó és alázatos hűségéért cserébe Vhorossi Úrnő ígéretet tett Kharassinak arra, hogy a neve ismét becsületes lesz.. és hogy a leánygyermeke is tisztességgel lesz kezelve. *-aprót nyel-* Kharassinak a hűséget és a szolgálatot az Úrnő első kardjaként kell bizonyítania.
*Reméli, hogy eleget árult el. Ugyanis..*
- ..többet nem tudok, Úrnőm.
//Csöbörből vödörbe//
*A reménnyel vegyes öröm, mint valami éjszakai égbolton átcikázó kékeszöld villanás, egy pillanatra egészen eltölti a mellkasát. Bentről nem kap választ, és ez csak egy dolgot jelenthet – Elireya Úrnő nincs a szobájában! Vállai lejjebb ereszkednek a megkönnyebbüléstől. Jó! Akkor így van ideje rendbe hozni -de legalábbis eltakarítani- azt, amit a nőstény összetört, mielőtt még…
…nincs mielőtt.
Bentről hangot hall, és ezt a hangot azonnal felismerné száz, vagy akár ezer közül is. Válla ismét megfeszül, ahogy gyomrában süllyedni kezd a hideg ólomgolyó. Elireya Úrnő mégis a szobában van. Kényszeríti magát hogy ellazítsa pengevékonyra összepréselt ajkait, majd a kilincset lenyomva belép a szobába.
Ez a szoba sem idegen előtte, a felújítás során rengetegszer járt idebent, és a bent ülő, őszi-alkony-ízű homály dacára szemei szinte azonnal felfedezik, hogy mi lehetett korábban a csörömpölés oka. Lesüti tekintetét, és a padlóra terített, portól fakó szőnyeg csomózására bámul. Ha Vhorossi Úrnőről korábban azt álmodta, hogy az lupusfulgur képében támad rá, és ezt a képet egészen titokban helyesnek is vesszük, akkor Elireya Úrnőt valami egészen máshoz tudná mérni. Djh'Ibou, gondolja. Ha valamihez, akkor Elireya Úrnő egy djh'Ibouhoz hasonlítaná. Megannyi karom és fog, csupa fül és szem.. csak arra vár, hogy valaki óvatlan legyen, és lecsaphasson rá.
Nem szabad óvatlannak lennie!
Csöndben, mozdulatlanul vár – egy pillanatra egészen elfeledkezik arról, hogy miért is zavarta meg az Úrnőt. A nőstény sötétszagú kisugárzása ragacsos ködként tapad a bőrére. Szinte érzi a belőle áradó gunyoros felsőbbrendűséget, az örömöt amiatt, hogy valaki alsóbbrendű nála. Vhorossi Úrnő sosem éreztet vele ilyet. Vele egyértelmű, hogy ő az Úrnője, neki nincs szüksége arra, hogy ezt a csontjaiba ivódott tényt újra és újra aljasul kifejezésre juttassa. Ha választania kéne, inkább egy lupusfulgur karmai között érje a vég, mint egy djh'Ibou fogai között.*
- Kharassi, Úrnőm. *-válaszolja engedelmesen a kérdésre, épp csak alig megrezdülve. Az ólomgolyó szinte marcangolja a gyomrát.-* És még mindig a Kúriában van. Vhorossi Úrnő következő döntéséig legalábbis, Úrnőm engedelmével.
*Szemöldökei épp csak alig láthatón rezzennek egymás felé egy pillanatra. Mennyire nem jó ez így! Egyszerre két Úrnőt szolgálni..! Talál magának egy apró hibát a szőnyeg csomózásán, azt bámulja mereven. Gondolataira hámot vet, hogy azokat egy irányba terelve tudja megválaszolni a kérdést.*
- Nem ismerek minden részletet, és ezért alázatosan a bocsánatáért esedezem, Úrnőm! Csak annyit tudok, amennyit hallottam a közöttük elhangzottakból. *-hirtelen eszébe jut a kérdés: vajon mennyit akarhat Vhorossi Úrnő megosztani minderről Elireya Úrnővel?-* Agaree-Siche Matróna akaratára került Vhorossi Úrnő felügyelete alá a hím. Ha jól értelmeztem mindent, akkor Kharassi a Matróna számára az utóbbi időben teher kezdett lenni. A Matróna az Úrnőm segítségével próbálja visszaterelni őt a helyes irányba.
*Egek, vajon valóban jól hámozott ki mindent az elhangzottakból? Amennyire tudja, akár hatalmasat tévedhet is.*
- Kitartó és alázatos hűségéért cserébe Vhorossi Úrnő ígéretet tett Kharassinak arra, hogy a neve ismét becsületes lesz.. és hogy a leánygyermeke is tisztességgel lesz kezelve. *-aprót nyel-* Kharassinak a hűséget és a szolgálatot az Úrnő első kardjaként kell bizonyítania.
*Reméli, hogy eleget árult el. Ugyanis..*
- ..többet nem tudok, Úrnőm.
2030. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-20 12:08:33
Üzenet elküldve: 2026-05-20 12:08:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
//Vhorossi szobája//
*Naren távoztával csend ül a szobára. Még a hím lélegzetvételét is hallani véli. Félrebiccentett fejjel vizslatja egy darabig, tekintete pedig elidőzik a sebhelyeken. Mind saját történetet mesél. Érdekelje bármennyire is, pozíciója megkövetel néminemű diszkréciót. Kíváncsiságának forrása prózai. Nem tudná azt állítani, hogy látott életében sajátjaitól ennyire elvadult fajtársat. Akár a falkáját veszített farkas, bizonyosan a saját törvényei szerint élt. Hátrahagyva a célokat és a szolgálatot. Lám, hová sodorta mindez... Őhozzá.
Nem válaszol azonnal, mérlegel. Folytatja hószín tincsei gondos kifésülését, ám a szürkéslila íriszei a tükörben a hímen pihennek. Halovány mosoly kúszik arcára, ahogy egy pillanatra zavart vél felfedezni a vad vonásokon. A szempár azonban nem marad lesütve, mint ahogy azt megszokta Naren esetében. A fakó tekintet visszapattan rá, mintha csak ágálna a megkövetelt alázattal szemben.*
-Hogyne. Azok, akik sértésként vették Vhorossi Dwirinthalen létét. *A fésülő mozdulatok szaporábbá válnak.*
-Néhány régi nagy ház, kiknek érdekei mást kívántak. *Hangja továbbra is színtelen és vontatott, ám alsó ajka megremeg.*
-Az örökkön aggályoskodók. Kik végül sorra az Ezüstmatróna hálójába csavarták magukat. Aztán az Ezüstmatrónából Alkonymatróna lett. *Savanyú mosoly jelenik meg arcán, miközben ismét szembetalálkozik saját tekintetével a tükörben. Lassan kúszik vissza a hímre, szeme rebben, majd hirtelen felfortyanva fordul Kharasshi felé a székében.*
-Mit érdekel ez téged?! *Sziszegi a szavakat. Egyik lábát átveti a másikon, immáron teljesen szembefordulva a felszíni fajtárssal.*
-Neked csak annyi a dolgod, hogy a kardom legyél. *Feszül meg arcizma. Valójában inkább magára haragos, semmint Kharasshira, ám ez nem gátolja meg abban, hogy a hím felé irányítsa dühét.*
-Bárki tör is rám. Bárkire is mutatok rá. *A fésűt, minek nyele nem is oly rég alaposan megjárta a szerepét éppen csak, hogy átlépő Naren ábrázatát, visszahelyezi az asztalra. Kimért mozdulattal kikel a székből, hogy közelebb lépjen a hímhez. Nem érinti, ám körbejárja a fajtársat.*
-Engem szolgálsz. És a Dwirinthalen családot. *Hagy némi szünetet, miközben közelebbről is szemügyre veszi a hímen a múlt nyomait.*
-Ebben a sorrendben. *Szavaiból már nem érződik ki haragja, helyette valami sokkal kellemetlenebb él rezeg hanglejtésében.*
-Milyen mélyre jutottál, Kharasshi. *Lassan búg, miközben megkerüli a hímet. Amennyiben egy kicsit is ismerné őt "vendége", tudná, honnan fúj a szél. Hirtelen jött haragját múlatja rajta metszőn.*
-Nagy ajándék neked, hogy a jobbom nyújtottam felszíni matrónád felé. *Megfelelően megnyomja a megfelelő szavakat, majd halkan felsóhajt. Tekintetét egy pillanatra sem venné le a hímről. Talán kiugrik a nyúl, s akkor lecsaphat. Úgy rohanna rá a lehetőségre, mint a pók, mikor prédája a csapdájában vergődik. Belemélyesztheti méregfogait, belefecskendezheti mérgét.
Megállapodik a felszíni fajtárs előtt, és megkeresi magának íriszeit. Van egy olyan sejtése, hogy nem fogja elkapni tekintetét újra.*
-A megszólítás úrnőm, Kharasshi. Majd megtanulod. *Szól negédesen. Hosszú körmeit szórakozottan húzza végig egy sebhelyen a hím felsőtestén.*
-Kik tették ezt? *A kíváncsiság csak feltör belőle. Van egy olyan sejtése, hogy a forrásuk nem ugyanaz a korbács.*
//Vhorossi szobája//
*Naren távoztával csend ül a szobára. Még a hím lélegzetvételét is hallani véli. Félrebiccentett fejjel vizslatja egy darabig, tekintete pedig elidőzik a sebhelyeken. Mind saját történetet mesél. Érdekelje bármennyire is, pozíciója megkövetel néminemű diszkréciót. Kíváncsiságának forrása prózai. Nem tudná azt állítani, hogy látott életében sajátjaitól ennyire elvadult fajtársat. Akár a falkáját veszített farkas, bizonyosan a saját törvényei szerint élt. Hátrahagyva a célokat és a szolgálatot. Lám, hová sodorta mindez... Őhozzá.
Nem válaszol azonnal, mérlegel. Folytatja hószín tincsei gondos kifésülését, ám a szürkéslila íriszei a tükörben a hímen pihennek. Halovány mosoly kúszik arcára, ahogy egy pillanatra zavart vél felfedezni a vad vonásokon. A szempár azonban nem marad lesütve, mint ahogy azt megszokta Naren esetében. A fakó tekintet visszapattan rá, mintha csak ágálna a megkövetelt alázattal szemben.*
-Hogyne. Azok, akik sértésként vették Vhorossi Dwirinthalen létét. *A fésülő mozdulatok szaporábbá válnak.*
-Néhány régi nagy ház, kiknek érdekei mást kívántak. *Hangja továbbra is színtelen és vontatott, ám alsó ajka megremeg.*
-Az örökkön aggályoskodók. Kik végül sorra az Ezüstmatróna hálójába csavarták magukat. Aztán az Ezüstmatrónából Alkonymatróna lett. *Savanyú mosoly jelenik meg arcán, miközben ismét szembetalálkozik saját tekintetével a tükörben. Lassan kúszik vissza a hímre, szeme rebben, majd hirtelen felfortyanva fordul Kharasshi felé a székében.*
-Mit érdekel ez téged?! *Sziszegi a szavakat. Egyik lábát átveti a másikon, immáron teljesen szembefordulva a felszíni fajtárssal.*
-Neked csak annyi a dolgod, hogy a kardom legyél. *Feszül meg arcizma. Valójában inkább magára haragos, semmint Kharasshira, ám ez nem gátolja meg abban, hogy a hím felé irányítsa dühét.*
-Bárki tör is rám. Bárkire is mutatok rá. *A fésűt, minek nyele nem is oly rég alaposan megjárta a szerepét éppen csak, hogy átlépő Naren ábrázatát, visszahelyezi az asztalra. Kimért mozdulattal kikel a székből, hogy közelebb lépjen a hímhez. Nem érinti, ám körbejárja a fajtársat.*
-Engem szolgálsz. És a Dwirinthalen családot. *Hagy némi szünetet, miközben közelebbről is szemügyre veszi a hímen a múlt nyomait.*
-Ebben a sorrendben. *Szavaiból már nem érződik ki haragja, helyette valami sokkal kellemetlenebb él rezeg hanglejtésében.*
-Milyen mélyre jutottál, Kharasshi. *Lassan búg, miközben megkerüli a hímet. Amennyiben egy kicsit is ismerné őt "vendége", tudná, honnan fúj a szél. Hirtelen jött haragját múlatja rajta metszőn.*
-Nagy ajándék neked, hogy a jobbom nyújtottam felszíni matrónád felé. *Megfelelően megnyomja a megfelelő szavakat, majd halkan felsóhajt. Tekintetét egy pillanatra sem venné le a hímről. Talán kiugrik a nyúl, s akkor lecsaphat. Úgy rohanna rá a lehetőségre, mint a pók, mikor prédája a csapdájában vergődik. Belemélyesztheti méregfogait, belefecskendezheti mérgét.
Megállapodik a felszíni fajtárs előtt, és megkeresi magának íriszeit. Van egy olyan sejtése, hogy nem fogja elkapni tekintetét újra.*
-A megszólítás úrnőm, Kharasshi. Majd megtanulod. *Szól negédesen. Hosszú körmeit szórakozottan húzza végig egy sebhelyen a hím felsőtestén.*
-Kik tették ezt? *A kíváncsiság csak feltör belőle. Van egy olyan sejtése, hogy a forrásuk nem ugyanaz a korbács.*
2029. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-19 17:09:14
Üzenet elküldve: 2026-05-19 17:09:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
//Csöbörből vödörbe//
*Hosszú kabátját le sem kanyarintva magáról iramodik meg a Sötét Anya szentélyébe, hogy lelke hánykolódó rezgései elcsituljanak, s meditatív állapotban vessen számot az elmúlt időszakról. Könnyedebb ama felső befolyás édes terhe alatt tisztázni a szélsőségeket, mivel olykor maga sem jut dűlőre.
Elariion hiánya kimetszett sötét szívéből egy jókora darabot, mégsem mutathatja senki előtt gyengeségét, abba fojtja hát, hogy másokat tiporjon, hogy az övé helyett üljön ki tekintetükre a frusztráltság, a letargia.
Új játékot talált. Önnön gyötrelmét belevezetve, lehetetlen lassúsággal, de meg nem állva szedni ízekre valaki lelkét, amúgy sem kiforrott személyiségét, hogy aztán aképpen formálja, ahogy az neki megfelel. Tökéletes bábot, szolgát, vagy amire adott pillanatban szüksége van. Törött arcú porcelánbabát.
Hálával tartozik, hogy megkapta istenétől az alapanyagot. Hálával tartozik - noha a szót sem ismeri -, hogy elterelheti valami a figyelmét arról, amivel nem kíván szembesülni.
Lassan ocsúdik képzelgéseiből. Megannyi ihletet kapva indul meg szobájába, hogy aztán karcos tónussal felnevethessen, mikor csizmája talpa alatt megroppan egy szilánk. Lám, Naren nem teljesítette kérését. Hogy ennek van-e oka, hogy olyannal törődött, mit Nővére bízott rá, nem számít. Meg kellett volna oldja. Természetesen nem maradhat megtorlás nélkül, bár másra vár, mást vágyik, így hát meglehet, megússza a fiú az iszonyatot, mit máson kíván kiélni helyette.
Lehajol, mikor hallja a kopogtatást, s egy jókora tükördarabbal a kezében egyenesedik fel. Néhány hatásvadász pillanatig nem szól, csupán nekidől csípővel a bútornak, hogy aztán invitálja be a kutyát.*
- Jöjj hát.
*Setét mosolya már szétterpeszkedett obszidián ábrázatán, nem illan el kacaja után sem.
Mikor nyílik az ajtó és meglátja a fattyút, ügyelve rá, hogy meg ne sértse újra bőrét simítja végig hosszúkás ujján a szilánkot. Oda, majd vissza. Ha végtelen és mély volna a csönd, annak sercegése hátborzongatónak hatna a félhomály uralta szoba baljós aurájában. Így sem kérdés, hogy nagyokat nyeldekelve várja majd Naren a sorsát.
De nem hangzik el szitokszó. Nem hangzik el dorgálás, nem reppen felé dobótőrként egyetlen éles darabka sem. Elireya mást sem tesz, mint a maga kimért hidegségével nézi a felé igyekvőt. A kékeslila írisz metszőbb, mint amit ujjai között forgat, dacára a felfelé görbülő ében ajkaknak.*
- Mondd, Naren… ki élvezte vendégszeretetünket a távozásomkor? *Céloz saját nyelvén az idegenre, kit még távozásakor látott a vére és a szolga gyűrűjében.*- Ne hagyj ki egyetlen, apró részletet sem.
*Hangja negédesen szól, mégis lassan formálódnak a szavak. Hogy Maavie érkezett meg közben, nem tudhatja, de bármennyire is szeretné már birtokba venni, várhat. Egy röpke ideig még kiélvezné Naren hangját, ahogy leplezni próbálja félelmét kihágása miatt, miközben egy vélhetően hosszú mesébe kezd a számára idegen mélységről.
Nem tart szemkontaktust. Lélektükre a gyertya fényében megcsillanó üvegcséről lustán siklik olykor a félvérre, majd vissza, de nem fér kétség hozzá, hogy figyel és elvárja a maradéktalan választ, mit egyébként is megkapna Vhorossitól. De önmaga lenne vajon, ha nem élvezné ki a másik beszámolóját átszövő feszültséget, miközben amaz az ítéletet várja? *
//Csöbörből vödörbe//
*Hosszú kabátját le sem kanyarintva magáról iramodik meg a Sötét Anya szentélyébe, hogy lelke hánykolódó rezgései elcsituljanak, s meditatív állapotban vessen számot az elmúlt időszakról. Könnyedebb ama felső befolyás édes terhe alatt tisztázni a szélsőségeket, mivel olykor maga sem jut dűlőre.
Elariion hiánya kimetszett sötét szívéből egy jókora darabot, mégsem mutathatja senki előtt gyengeségét, abba fojtja hát, hogy másokat tiporjon, hogy az övé helyett üljön ki tekintetükre a frusztráltság, a letargia.
Új játékot talált. Önnön gyötrelmét belevezetve, lehetetlen lassúsággal, de meg nem állva szedni ízekre valaki lelkét, amúgy sem kiforrott személyiségét, hogy aztán aképpen formálja, ahogy az neki megfelel. Tökéletes bábot, szolgát, vagy amire adott pillanatban szüksége van. Törött arcú porcelánbabát.
Hálával tartozik, hogy megkapta istenétől az alapanyagot. Hálával tartozik - noha a szót sem ismeri -, hogy elterelheti valami a figyelmét arról, amivel nem kíván szembesülni.
Lassan ocsúdik képzelgéseiből. Megannyi ihletet kapva indul meg szobájába, hogy aztán karcos tónussal felnevethessen, mikor csizmája talpa alatt megroppan egy szilánk. Lám, Naren nem teljesítette kérését. Hogy ennek van-e oka, hogy olyannal törődött, mit Nővére bízott rá, nem számít. Meg kellett volna oldja. Természetesen nem maradhat megtorlás nélkül, bár másra vár, mást vágyik, így hát meglehet, megússza a fiú az iszonyatot, mit máson kíván kiélni helyette.
Lehajol, mikor hallja a kopogtatást, s egy jókora tükördarabbal a kezében egyenesedik fel. Néhány hatásvadász pillanatig nem szól, csupán nekidől csípővel a bútornak, hogy aztán invitálja be a kutyát.*
- Jöjj hát.
*Setét mosolya már szétterpeszkedett obszidián ábrázatán, nem illan el kacaja után sem.
Mikor nyílik az ajtó és meglátja a fattyút, ügyelve rá, hogy meg ne sértse újra bőrét simítja végig hosszúkás ujján a szilánkot. Oda, majd vissza. Ha végtelen és mély volna a csönd, annak sercegése hátborzongatónak hatna a félhomály uralta szoba baljós aurájában. Így sem kérdés, hogy nagyokat nyeldekelve várja majd Naren a sorsát.
De nem hangzik el szitokszó. Nem hangzik el dorgálás, nem reppen felé dobótőrként egyetlen éles darabka sem. Elireya mást sem tesz, mint a maga kimért hidegségével nézi a felé igyekvőt. A kékeslila írisz metszőbb, mint amit ujjai között forgat, dacára a felfelé görbülő ében ajkaknak.*
- Mondd, Naren… ki élvezte vendégszeretetünket a távozásomkor? *Céloz saját nyelvén az idegenre, kit még távozásakor látott a vére és a szolga gyűrűjében.*- Ne hagyj ki egyetlen, apró részletet sem.
*Hangja negédesen szól, mégis lassan formálódnak a szavak. Hogy Maavie érkezett meg közben, nem tudhatja, de bármennyire is szeretné már birtokba venni, várhat. Egy röpke ideig még kiélvezné Naren hangját, ahogy leplezni próbálja félelmét kihágása miatt, miközben egy vélhetően hosszú mesébe kezd a számára idegen mélységről.
Nem tart szemkontaktust. Lélektükre a gyertya fényében megcsillanó üvegcséről lustán siklik olykor a félvérre, majd vissza, de nem fér kétség hozzá, hogy figyel és elvárja a maradéktalan választ, mit egyébként is megkapna Vhorossitól. De önmaga lenne vajon, ha nem élvezné ki a másik beszámolóját átszövő feszültséget, miközben amaz az ítéletet várja? *
2028. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-19 13:15:01
Üzenet elküldve: 2026-05-19 13:15:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 85
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 85
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
//Csöbörből vödörbe//
*Nem kerüli el a figyelmét ahogy a felszíni ujjai még jobban az üvegcsékre szorulnak. Valahol megérti: maga sem merne dacolni egyik Úrnő akaratával sem. És nem is fog. Ha elkérné az italokat a leánytól, és azokat maga vinné oda Elireya Úrnőnek, az egyenlő lenne azzal, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja az Úrnő azon akaratát, hogy az italokat a leány kézbesítse neki. Ó, nem..! A maga részéről addig örül, amíg minél kevesebb időt kell eltöltenie a fiatal, és Vhorossi Úrnőnél éppen ezért sokszor hevesebb nőstény társaságában.*
- Elkísérte. *-nem kérdez, nem kijelent, sokkal inkább csak üres hangon ismétli meg a szót. Elireya Úrnő csak úgy /elkísérte/ a felszínit.-* Értem.
*Nem érti. Talán nem is kell értenie, sőt, szinte biztos hogy nem – éppen ezért nem is kapott erre a helyzetre vonatkozón semmilyen utasítást az Úrnőtől.*
- Maavie kisasszony, *-kissé meghajtja fejét-* kérem várjon itt. Értesítem Elireya Úrnőt az érkezéséről.
*Hogy aztán a nőstény magához rendeli-e a leányt, vagy maga jön ide, az majd kiderül. Bár azok után, hogy a Maavie-ként bemutatkozott leány azt állította, hogy az Úrnő kísérgette őt, mint valami udvarhölgy… már semmin sem lepődne meg. (Azt nem is feltételezi, hogy a leány hazudna erről. Épelméjű ember ok nélkül nem mondana ilyet.)
Hacsak Maavie nem állítja meg egy kérdéssel vagy más szóval, akkor egy apró főhajtás után sarkon fordul, és kimért, de mégis sietős léptekkel az Úrnő szobája felé indul. Nem is telik bele sok idő, hogy megálljon az ajtaja előtt; mély levegőt vesz, hogy a gyors lépcsőzés után lélegzete ismét nyugodt legyen, de a szusz a torkán szorul, ahogy eszébe jut, hogy az Úrnő mire utasította valamivel korábban, még odalenn, mikor Vhorossi Úrnő Kharassi fogadását intézte. Az üvegtörés! Hiszen eddig még esélye sem volt eltakarítani azt, ami összetört odabent! Hirtelenjében annak örülne a legjobban, ha az Úrnő mégsem lenne a szobájában, és lehetősége lenne gyorsan föltakarítani, akármi is történt odabent. De akárhogy is legyen, a kötelesség az kötelesség: felemeli kezét, és halkan, de határozottan megkocogtatja az ajtót. Ezután vár: hívás nélkül meg sem mukkan, belépni pedig egyenesen eszébe sem jutna.*
//Csöbörből vödörbe//
*Nem kerüli el a figyelmét ahogy a felszíni ujjai még jobban az üvegcsékre szorulnak. Valahol megérti: maga sem merne dacolni egyik Úrnő akaratával sem. És nem is fog. Ha elkérné az italokat a leánytól, és azokat maga vinné oda Elireya Úrnőnek, az egyenlő lenne azzal, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja az Úrnő azon akaratát, hogy az italokat a leány kézbesítse neki. Ó, nem..! A maga részéről addig örül, amíg minél kevesebb időt kell eltöltenie a fiatal, és Vhorossi Úrnőnél éppen ezért sokszor hevesebb nőstény társaságában.*
- Elkísérte. *-nem kérdez, nem kijelent, sokkal inkább csak üres hangon ismétli meg a szót. Elireya Úrnő csak úgy /elkísérte/ a felszínit.-* Értem.
*Nem érti. Talán nem is kell értenie, sőt, szinte biztos hogy nem – éppen ezért nem is kapott erre a helyzetre vonatkozón semmilyen utasítást az Úrnőtől.*
- Maavie kisasszony, *-kissé meghajtja fejét-* kérem várjon itt. Értesítem Elireya Úrnőt az érkezéséről.
*Hogy aztán a nőstény magához rendeli-e a leányt, vagy maga jön ide, az majd kiderül. Bár azok után, hogy a Maavie-ként bemutatkozott leány azt állította, hogy az Úrnő kísérgette őt, mint valami udvarhölgy… már semmin sem lepődne meg. (Azt nem is feltételezi, hogy a leány hazudna erről. Épelméjű ember ok nélkül nem mondana ilyet.)
Hacsak Maavie nem állítja meg egy kérdéssel vagy más szóval, akkor egy apró főhajtás után sarkon fordul, és kimért, de mégis sietős léptekkel az Úrnő szobája felé indul. Nem is telik bele sok idő, hogy megálljon az ajtaja előtt; mély levegőt vesz, hogy a gyors lépcsőzés után lélegzete ismét nyugodt legyen, de a szusz a torkán szorul, ahogy eszébe jut, hogy az Úrnő mire utasította valamivel korábban, még odalenn, mikor Vhorossi Úrnő Kharassi fogadását intézte. Az üvegtörés! Hiszen eddig még esélye sem volt eltakarítani azt, ami összetört odabent! Hirtelenjében annak örülne a legjobban, ha az Úrnő mégsem lenne a szobájában, és lehetősége lenne gyorsan föltakarítani, akármi is történt odabent. De akárhogy is legyen, a kötelesség az kötelesség: felemeli kezét, és halkan, de határozottan megkocogtatja az ajtót. Ezután vár: hívás nélkül meg sem mukkan, belépni pedig egyenesen eszébe sem jutna.*
2027. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-18 20:51:42
Üzenet elküldve: 2026-05-18 20:51:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
//Csöbörből vödörbe//
*Célzásokkal nála senki nem megy semmire, hisz, miután egészen kevés időt töltött egy cella helyett mások társaságában, sokszor még azt is nehezen érti meg, amit egyenesen kérdeznek tőle, de nem hibáztatható ezért az őt fogadó idegen, nem tudhatja.
A kis üvegcséket még szorosabban öleli magához, mikor észreveszi, hogy a fiú azokat nézi. Reméli, hogy nem veszi el őket tőle azzal a felszólalással, hogy majd ő odaadja Elireya úrnőnek. Az első munkájának eredményét maga szeretné bemutatni.*
- Ő mondta nekem, hogy keressem itt, ha meghoztam neki ezeket. Miután elkísért a… egy darabon. *Mondja el az igazat, mert valamiért olyan érzése van, mintha nem hinnének neki, és azt gondolnák, hogy nem is úgy történt az egész, ahogy mondja. Pedig így volt. Elireya úrnő rendkívül kedvesen bánt vele, munkát ajánlott, amit ő elfogadott, és hát… most így itt van.
Mit sem tudva azonban a fiú fejében lejátszódó, megannyi kérdésről és következtetésről, ő csak azt próbálja értelmezni nagy nehezen, hogy mire kíváncsi a másik.*
~Kegyed?~ *Nem ismeri a szót, de szerencsére Naren bemutatkozását és az azt követő kérdést hallva már megérti, hogy amaz a nevét akarja hallani.*
- Maavie vagyok… Naren… *Pislog nagyokat, miközben egy tapodtat sem mozdul, hisz az továbbra sem derült ki, hogy akkor most itt kell-e várnia, míg Elireyát hívják ide hozzá, vagy ők indulnak-e el oda, ahol a nő tartózkodik éppen. Fogalma sincs, melyiknek örülne jobban, mert ha elindulnak, úgy érezné, mintha egy feneketlen kút nyelné el, akkor ez a ház, de ha itt hagyják egyedül, akkor sem érezné magát jobban, szintén azért, mert a ház a maga hatalmas valójában túl rémisztő a számára. Minden bizonnyal nehezen fogja megszokni, ha tényleg itt dolgozhat majd.*
//Csöbörből vödörbe//
*Célzásokkal nála senki nem megy semmire, hisz, miután egészen kevés időt töltött egy cella helyett mások társaságában, sokszor még azt is nehezen érti meg, amit egyenesen kérdeznek tőle, de nem hibáztatható ezért az őt fogadó idegen, nem tudhatja.
A kis üvegcséket még szorosabban öleli magához, mikor észreveszi, hogy a fiú azokat nézi. Reméli, hogy nem veszi el őket tőle azzal a felszólalással, hogy majd ő odaadja Elireya úrnőnek. Az első munkájának eredményét maga szeretné bemutatni.*
- Ő mondta nekem, hogy keressem itt, ha meghoztam neki ezeket. Miután elkísért a… egy darabon. *Mondja el az igazat, mert valamiért olyan érzése van, mintha nem hinnének neki, és azt gondolnák, hogy nem is úgy történt az egész, ahogy mondja. Pedig így volt. Elireya úrnő rendkívül kedvesen bánt vele, munkát ajánlott, amit ő elfogadott, és hát… most így itt van.
Mit sem tudva azonban a fiú fejében lejátszódó, megannyi kérdésről és következtetésről, ő csak azt próbálja értelmezni nagy nehezen, hogy mire kíváncsi a másik.*
~Kegyed?~ *Nem ismeri a szót, de szerencsére Naren bemutatkozását és az azt követő kérdést hallva már megérti, hogy amaz a nevét akarja hallani.*
- Maavie vagyok… Naren… *Pislog nagyokat, miközben egy tapodtat sem mozdul, hisz az továbbra sem derült ki, hogy akkor most itt kell-e várnia, míg Elireyát hívják ide hozzá, vagy ők indulnak-e el oda, ahol a nő tartózkodik éppen. Fogalma sincs, melyiknek örülne jobban, mert ha elindulnak, úgy érezné, mintha egy feneketlen kút nyelné el, akkor ez a ház, de ha itt hagyják egyedül, akkor sem érezné magát jobban, szintén azért, mert a ház a maga hatalmas valójában túl rémisztő a számára. Minden bizonnyal nehezen fogja megszokni, ha tényleg itt dolgozhat majd.*
2026. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-18 09:47:56
Üzenet elküldve: 2026-05-18 09:47:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 85
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 85
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// Dwirinthalen-kúria //
//Érintve: Csöbörből vödörbe//
*Finom célzása arra, hogy a leány elárulja a nevét, nem ér célt, ami több dolgot is jelenthet. A felszíni vagy titkolni akarja hogy ki lehet s mi járatban van itt, vagy pedig gyenge az elméje. Igen, talán ez utóbbi lehet az igazság, tekintve hogy visszakérdez az egészen egyszerű, kérésnek maszkírozott utasításra.*
- Feltételezem, hogy Elireya Úrnő valóban várhatja a.. *-tekintete ismét végigcikázik a leányon, most fedezi csak fel a szorongatott üvegcséket. Maga nem túl járatos az alkímiában, ismeretei jóformán csak arra terjednek ki, hogy tudja: melyik színű ital mit csinál. És ez általában elég is, hiszen ha baj lenne, azonnal tudnia kell, hogy épp lila vagy zöld italt kell gazdái keze ügyébe készíteni anélkül, hogy azok utasítanák.-* ..az árut. Viszont Elireya Úrnő nem utasított arra, hogy bárkit, aki őt keresné, azonnal vigyek a színe elé.
*Bár rezzenéstelen arcán nem látszik, agya fokozott erővel jár. Mire kellhet az Úrnőnek fehér ital? Természetesen tudja, hogy mire való – Pirtianesben is használt keverék ez, amit olykor a komolyabb üzletek megkötése előtt fogyasztottak hogy meggyőzőbbek tudjanak lenni, vagy ha.. vagy ha a fogyasztó különösen csábító akart lenni. Elireya Úrnő mire készülhet? Hiszen a tárgyalások nagy részét általában a jóval tapasztaltabb Vhorossi Úrnő intézi. Hacsak nem épp az ő háta mögött akar valakivel találkozni..? És mi van, ha arra kell neki a fehér ital, hogy a segítségével egészen más módon hálózhasson be valakit..? Micsoda kérdések!*
- Naren, kisasszony. *-a kérdés kizökkeni a töprengésből, de válasza ütemkihagyás nélkül érkezik. Az így teremtődő lehetőséget viszont nem rest kihasználni maga sem.-* És kegyed..? Kit jelenthetek be az Úrnő számára?
*Bármennyire is legyen gyenge képességű az italfutár, ezt a direkt kérdést már meg kell értenie.*
//Érintve: Csöbörből vödörbe//
*Finom célzása arra, hogy a leány elárulja a nevét, nem ér célt, ami több dolgot is jelenthet. A felszíni vagy titkolni akarja hogy ki lehet s mi járatban van itt, vagy pedig gyenge az elméje. Igen, talán ez utóbbi lehet az igazság, tekintve hogy visszakérdez az egészen egyszerű, kérésnek maszkírozott utasításra.*
- Feltételezem, hogy Elireya Úrnő valóban várhatja a.. *-tekintete ismét végigcikázik a leányon, most fedezi csak fel a szorongatott üvegcséket. Maga nem túl járatos az alkímiában, ismeretei jóformán csak arra terjednek ki, hogy tudja: melyik színű ital mit csinál. És ez általában elég is, hiszen ha baj lenne, azonnal tudnia kell, hogy épp lila vagy zöld italt kell gazdái keze ügyébe készíteni anélkül, hogy azok utasítanák.-* ..az árut. Viszont Elireya Úrnő nem utasított arra, hogy bárkit, aki őt keresné, azonnal vigyek a színe elé.
*Bár rezzenéstelen arcán nem látszik, agya fokozott erővel jár. Mire kellhet az Úrnőnek fehér ital? Természetesen tudja, hogy mire való – Pirtianesben is használt keverék ez, amit olykor a komolyabb üzletek megkötése előtt fogyasztottak hogy meggyőzőbbek tudjanak lenni, vagy ha.. vagy ha a fogyasztó különösen csábító akart lenni. Elireya Úrnő mire készülhet? Hiszen a tárgyalások nagy részét általában a jóval tapasztaltabb Vhorossi Úrnő intézi. Hacsak nem épp az ő háta mögött akar valakivel találkozni..? És mi van, ha arra kell neki a fehér ital, hogy a segítségével egészen más módon hálózhasson be valakit..? Micsoda kérdések!*
- Naren, kisasszony. *-a kérdés kizökkeni a töprengésből, de válasza ütemkihagyás nélkül érkezik. Az így teremtődő lehetőséget viszont nem rest kihasználni maga sem.-* És kegyed..? Kit jelenthetek be az Úrnő számára?
*Bármennyire is legyen gyenge képességű az italfutár, ezt a direkt kérdést már meg kell értenie.*
2025. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-16 20:37:23
Üzenet elküldve: 2026-05-16 20:37:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A virág és a mélység szülötte//
*Eddigi barátságosan vonásai a mélységi miatt hasonlóan megkeményednek.*
~ Talán valami rosszat mondtam? ~
*Kérdezi magát az apró tündér, akit a másik hatalmas köpenye óv a hűvös estétől. Ám sajnos nem sok védelmet nyújt gazdája hűvössége ellen. Tán ha önmaga lenne képes felmelegíteni a másik hűvös hangulatát valami módon. Annak kifejezetten örülne.*
- Nem mintha mondott volna valamit.
*Teszi hozzá még bocsánatkérése előtt. Mert hát bizony kiszökik a száján. Fullajtár ide vagy oda. Az csak egy mágiával megidézett madár volt, aki igazán nehezen tudna hazudni még ha akarna is. Hazug szavak pusztán a tekercsben lévő szavak lehetnek.*
- Talán a "magadfajta" tényleg valami különlegességet rejt magában.
*Tesz csupán ennyit annak válaszára, miszerint őt is megenné a kíváncsiság. Mert Annimonnal eddig ilyenfajta különlegesség nem történt, még a mágustoronyban sem amikor ott járt. Igaz ott inkább csak "kiközösítettek" takarítói pozíciója miatt. Mert a tanítás díját képtelen volt kifizetni akkor. És tán száz évet takaríthatott volna egy egyszerű lecke áráért. Ő nincs jó véleménye Abogr mesterről az már hét szentség.*
- Magával ellentétben nekem nincs titkolni valóm.
*Tán kis sértődöttség is hallatszik belőle, bocsánat kérése ellenére. Mert ő pusztán csak elfelejtette mit is akart mondani. Míg a másik jól láthatóan meg akarja őt kímélni attól mi lehetett a levélben. Persze lehet az egy szerelmes levél, vagy tán tényleg valami fontosabb ami az ork háborút befolyásolná. De ő se nem gondolat se nem jövő olvasó. Így csak elfogadja a tényt, hogy van ami bizony őt kihagyja a fontosabb dolgokból. Hogy ez jó dolog e vagy sem. Azt majd a sors eldönti.
Mindeközben ismét elindulnak, hogy a csont híd maradékát is megtegyék. És ahogy azt a nemesség hűen megfogadta, az aranyköpenyesek éjjeli két fős brigádja fogadja őket.*
- ÁLLJ! Ki jár ott!
*Kérdezi az egyik felemelt kézzel megállásra parancsolva a párost. Mire a másik oldalba böki az elsőt.*
- Nézzenek oda, az apróság egy másik "lovagot" hódított meg.
*Mondja gúnyos hangsúllyal a hangjában.*
- Szép estét!
*Mondja kissé megrökönyödve a tündér.*
- Ő a kísérőm lenne a Grendaer kúriáig.
*Jelenti be formálisan a köpenybe tekert apróság, és látszólagosan nem tetszik neki a két őr hangneme. De nem úgy tűnik mint aki képes, vagy akar tenni ellene. Így marad a formalításnál.*
- Kísérő. Értem. Aztán sokáig ne ténferegjen itt ha nem marad estére.
*Böki oda sértőn a második őr, aki először is megengedte magának a gúnyos hangsúlyt. Ám nem úgy tűnik mint akik továbbá belekötnének a páros tovább haladásába. A tündért már eléggé jól ismerik aki ki be járó vendég a munkája miatt.
Annimon az átengedés után csöndben marad, mintha csak inkább magában puffogna a második őr megszólalása miatt. De egyelőre a haragját magában tartja.*
*Eddigi barátságosan vonásai a mélységi miatt hasonlóan megkeményednek.*
~ Talán valami rosszat mondtam? ~
*Kérdezi magát az apró tündér, akit a másik hatalmas köpenye óv a hűvös estétől. Ám sajnos nem sok védelmet nyújt gazdája hűvössége ellen. Tán ha önmaga lenne képes felmelegíteni a másik hűvös hangulatát valami módon. Annak kifejezetten örülne.*
- Nem mintha mondott volna valamit.
*Teszi hozzá még bocsánatkérése előtt. Mert hát bizony kiszökik a száján. Fullajtár ide vagy oda. Az csak egy mágiával megidézett madár volt, aki igazán nehezen tudna hazudni még ha akarna is. Hazug szavak pusztán a tekercsben lévő szavak lehetnek.*
- Talán a "magadfajta" tényleg valami különlegességet rejt magában.
*Tesz csupán ennyit annak válaszára, miszerint őt is megenné a kíváncsiság. Mert Annimonnal eddig ilyenfajta különlegesség nem történt, még a mágustoronyban sem amikor ott járt. Igaz ott inkább csak "kiközösítettek" takarítói pozíciója miatt. Mert a tanítás díját képtelen volt kifizetni akkor. És tán száz évet takaríthatott volna egy egyszerű lecke áráért. Ő nincs jó véleménye Abogr mesterről az már hét szentség.*
- Magával ellentétben nekem nincs titkolni valóm.
*Tán kis sértődöttség is hallatszik belőle, bocsánat kérése ellenére. Mert ő pusztán csak elfelejtette mit is akart mondani. Míg a másik jól láthatóan meg akarja őt kímélni attól mi lehetett a levélben. Persze lehet az egy szerelmes levél, vagy tán tényleg valami fontosabb ami az ork háborút befolyásolná. De ő se nem gondolat se nem jövő olvasó. Így csak elfogadja a tényt, hogy van ami bizony őt kihagyja a fontosabb dolgokból. Hogy ez jó dolog e vagy sem. Azt majd a sors eldönti.
Mindeközben ismét elindulnak, hogy a csont híd maradékát is megtegyék. És ahogy azt a nemesség hűen megfogadta, az aranyköpenyesek éjjeli két fős brigádja fogadja őket.*
- ÁLLJ! Ki jár ott!
*Kérdezi az egyik felemelt kézzel megállásra parancsolva a párost. Mire a másik oldalba böki az elsőt.*
- Nézzenek oda, az apróság egy másik "lovagot" hódított meg.
*Mondja gúnyos hangsúllyal a hangjában.*
- Szép estét!
*Mondja kissé megrökönyödve a tündér.*
- Ő a kísérőm lenne a Grendaer kúriáig.
*Jelenti be formálisan a köpenybe tekert apróság, és látszólagosan nem tetszik neki a két őr hangneme. De nem úgy tűnik mint aki képes, vagy akar tenni ellene. Így marad a formalításnál.*
- Kísérő. Értem. Aztán sokáig ne ténferegjen itt ha nem marad estére.
*Böki oda sértőn a második őr, aki először is megengedte magának a gúnyos hangsúlyt. Ám nem úgy tűnik mint akik továbbá belekötnének a páros tovább haladásába. A tündért már eléggé jól ismerik aki ki be járó vendég a munkája miatt.
Annimon az átengedés után csöndben marad, mintha csak inkább magában puffogna a második őr megszólalása miatt. De egyelőre a haragját magában tartja.*
2024. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-16 18:46:06
Üzenet elküldve: 2026-05-16 18:46:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A virág és a mélység szülötte//
*Annimon biztató szavaira Norennar nem válaszol. A mélységi vonásai valamelyest megkeményednek, tekintete pedig előresiklik a híd túloldala felé. A Selyemrév fényei békésen derengenek a távolban, mintha a város másik fele egy teljesen külön világhoz tartozna. Hősünk végül csak halkan hümmög egyet maga elé, aztán továbbhalad a Csonthíd kövei között.
A varjú érkezése azonban hamar kizökkenti ebből a csendes menetelésből. A pergamentekercs súlya már most kellemetlenebbnek érződik markában, mint maga a vértje.
Annimon szarkasztikus megjegyzésére Norennar oldalra sandít a tündér felé. Szája sarkában halvány félmosoly jelenik meg.*
- Nem mindenki bízik meg a fullajtárokban...
*Jegyzi meg vállát megvonva, miközben a levél végleg eltűnik nadrágja egyik zsebében. Hangjából nehéz eldönteni, hogy csupán viccelődik-e, vagy valóban véresen komolyan gondolja az elhangzott mondatot. S tekintve, hogy nem is áll szándékában ehhez több mindent hozzáfűzni, így ennek megfejtését ismételten rábízza a tündér fantáziájára.
Ami Annimon gyors bocsánatkérését illeti, a mélységi csak finoman rálegyint.*
- Engem is megenne a kíváncsiság, ha életemben először látok ilyet.
*Feleli száraz nyugalommal és egyben gátlástalanul is hazudva, elvégre ő is életében először látott ilyet. Persze meg nem lepte. A Mágustoronyban látott dolgok után, aligha lesz bármi, ami erre képes lesz.
A híd kövei tompán koppannak lépteik alatt. A folyó felől hűvös szél húz végig rajtuk, időnként belekapva és összekócolva Norennar ezüstös haját. A város távoli moraja innen már tompábbnak hallatszik. Mintha maga a folyó választaná el egymástól Arthenior két külön világát.
Annimon értetlen visszakérdezésére a mélységi előbb csak rápillant, majd szürke tekintete lassan ismét előresiklik maga elé. Pár lépésig nem szól semmit. Végül szája sarkában ismét megjelenik az a halvány, fáradt félmosoly.*
- Ezek szerint sose tudjuk meg, mit szerettél volna mondani.
*Hangjában ezúttal valamivel egyértelműbben érződik a száraz humor.
Norennar halkan felkuncog maga elé. A hang rövid és tompa, mintha maga sem lenne hozzászokva ahhoz, hogy ilyesmi kiszaladjon belőle. Aztán egy hosszabb sóhaj hagyja el ajkait.*
- Talán jobb is így. Legalább kvittek vagyunk a titkolózásban.
*Oldalra pillant a tündér felé.
A megjegyzés könnyedebbnek hangzik, mint amilyennek valójában szánta. A levél súlya, még, ha reálisan nem is húzza őt, továbbra is ott marad zsebében, kellemetlen emlékeztetőként arra, hogy a valóság előbb-utóbb úgyis utoléri majd.*
A hozzászólás írója (Norennar Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.05.16 18:46:21
*Annimon biztató szavaira Norennar nem válaszol. A mélységi vonásai valamelyest megkeményednek, tekintete pedig előresiklik a híd túloldala felé. A Selyemrév fényei békésen derengenek a távolban, mintha a város másik fele egy teljesen külön világhoz tartozna. Hősünk végül csak halkan hümmög egyet maga elé, aztán továbbhalad a Csonthíd kövei között.
A varjú érkezése azonban hamar kizökkenti ebből a csendes menetelésből. A pergamentekercs súlya már most kellemetlenebbnek érződik markában, mint maga a vértje.
Annimon szarkasztikus megjegyzésére Norennar oldalra sandít a tündér felé. Szája sarkában halvány félmosoly jelenik meg.*
- Nem mindenki bízik meg a fullajtárokban...
*Jegyzi meg vállát megvonva, miközben a levél végleg eltűnik nadrágja egyik zsebében. Hangjából nehéz eldönteni, hogy csupán viccelődik-e, vagy valóban véresen komolyan gondolja az elhangzott mondatot. S tekintve, hogy nem is áll szándékában ehhez több mindent hozzáfűzni, így ennek megfejtését ismételten rábízza a tündér fantáziájára.
Ami Annimon gyors bocsánatkérését illeti, a mélységi csak finoman rálegyint.*
- Engem is megenne a kíváncsiság, ha életemben először látok ilyet.
*Feleli száraz nyugalommal és egyben gátlástalanul is hazudva, elvégre ő is életében először látott ilyet. Persze meg nem lepte. A Mágustoronyban látott dolgok után, aligha lesz bármi, ami erre képes lesz.
A híd kövei tompán koppannak lépteik alatt. A folyó felől hűvös szél húz végig rajtuk, időnként belekapva és összekócolva Norennar ezüstös haját. A város távoli moraja innen már tompábbnak hallatszik. Mintha maga a folyó választaná el egymástól Arthenior két külön világát.
Annimon értetlen visszakérdezésére a mélységi előbb csak rápillant, majd szürke tekintete lassan ismét előresiklik maga elé. Pár lépésig nem szól semmit. Végül szája sarkában ismét megjelenik az a halvány, fáradt félmosoly.*
- Ezek szerint sose tudjuk meg, mit szerettél volna mondani.
*Hangjában ezúttal valamivel egyértelműbben érződik a száraz humor.
Norennar halkan felkuncog maga elé. A hang rövid és tompa, mintha maga sem lenne hozzászokva ahhoz, hogy ilyesmi kiszaladjon belőle. Aztán egy hosszabb sóhaj hagyja el ajkait.*
- Talán jobb is így. Legalább kvittek vagyunk a titkolózásban.
*Oldalra pillant a tündér felé.
A megjegyzés könnyedebbnek hangzik, mint amilyennek valójában szánta. A levél súlya, még, ha reálisan nem is húzza őt, továbbra is ott marad zsebében, kellemetlen emlékeztetőként arra, hogy a valóság előbb-utóbb úgyis utoléri majd.*
A hozzászólás írója (Norennar Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.05.16 18:46:21
2023. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-15 23:36:44
Üzenet elküldve: 2026-05-15 23:36:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
//Csöbörből vödörbe//
*Egészen hosszasan kell várakoznia, hogy valaki végre ajtót nyisson neki. Már épp kezdte volna azt hinni, hogy nem is várja őt senki az ajtón túl, csak egy szépen hangzó mese volt az egész, hogy valahol számítanak a munkájára. Az a buta kis agyában nem sejlik fel, hogy ha így lenne, akkor valószínűleg nem adtak volna a kezébe háromszáz aranyat.
A kúria ajtaja végül kitárul előtte, és olyan fogadtatásban részesül, melyre egyáltalán nem számított. Persze, nem érzi magát megilletődve, sem megtisztelve, mert számára az udvarias szavak nem jelentenek mást, csupán furcsa, szokatlan megszólalásokat, melyeket nem tud igazán hová tenni. Jobb híján elmondja hát, hogy kit keres és miért érkezett, cserébe bebocsátást nyer az épületbe. Biccent, majd bizonytalanul lép be az ajtón, ellépdelve az ismeretlen fiú előtt. Viselkedhetne igazi kisasszonyként, de arról fogalma sincs, hogy kell. A társaságában talán néhány percig lehetne ő is úrnő, de azt sem tudja mi az. Marad hát csak Maavie, ám arra sem sikerül rájönnie, hogy a férfiú pont a nevére kíváncsi.*
- Umm… várjak itt? *Kérdez vissza, mert bizony nagyon megzavarja, hogy a másik is kérdő hangsúllyal szól hozzá. Hát miért kérdezi, hogy itt várjon-e? Neki kellene tudni! Ő lakik itt.*
- Nem szeretnék várni, Elireya… úrnőnek már biztosan kell, amit hoztam neki. *Kezében szorongatja a két fehér varázsitalt, melyet a sötétbőrű nő kérésére, a tőle kapott pénzből vásárolt a piacon.*
- Te ki vagy? *Teszi fel aztán hirtelen a kérdést, sokkal közvetlenebbül, mint ahogy azt társasága tette. Nem azért, mert így biztosan nem értik majd félre egymást, hanem mert ő ilyen. Ezzel is tanúbizonyságot ad arról, hogy sem az írott, sem az íratlan szabályokat nem ismeri még a környéken, ami talán megbocsájtható bűn a részéről, hisz tiszta lapot kapott a vele oly kedves nőtől. Egy üres papíron pedig nincsenek szabályok sem, se semmi más. Csak ő, és egy jövő, mely átlépve a Dwirinthalen-kúriát már elkezdődött, de, hogy miképp írja, az csak rajta múlik. Vagy talán… csak rajta nem múlik…?*
//Csöbörből vödörbe//
*Egészen hosszasan kell várakoznia, hogy valaki végre ajtót nyisson neki. Már épp kezdte volna azt hinni, hogy nem is várja őt senki az ajtón túl, csak egy szépen hangzó mese volt az egész, hogy valahol számítanak a munkájára. Az a buta kis agyában nem sejlik fel, hogy ha így lenne, akkor valószínűleg nem adtak volna a kezébe háromszáz aranyat.
A kúria ajtaja végül kitárul előtte, és olyan fogadtatásban részesül, melyre egyáltalán nem számított. Persze, nem érzi magát megilletődve, sem megtisztelve, mert számára az udvarias szavak nem jelentenek mást, csupán furcsa, szokatlan megszólalásokat, melyeket nem tud igazán hová tenni. Jobb híján elmondja hát, hogy kit keres és miért érkezett, cserébe bebocsátást nyer az épületbe. Biccent, majd bizonytalanul lép be az ajtón, ellépdelve az ismeretlen fiú előtt. Viselkedhetne igazi kisasszonyként, de arról fogalma sincs, hogy kell. A társaságában talán néhány percig lehetne ő is úrnő, de azt sem tudja mi az. Marad hát csak Maavie, ám arra sem sikerül rájönnie, hogy a férfiú pont a nevére kíváncsi.*
- Umm… várjak itt? *Kérdez vissza, mert bizony nagyon megzavarja, hogy a másik is kérdő hangsúllyal szól hozzá. Hát miért kérdezi, hogy itt várjon-e? Neki kellene tudni! Ő lakik itt.*
- Nem szeretnék várni, Elireya… úrnőnek már biztosan kell, amit hoztam neki. *Kezében szorongatja a két fehér varázsitalt, melyet a sötétbőrű nő kérésére, a tőle kapott pénzből vásárolt a piacon.*
- Te ki vagy? *Teszi fel aztán hirtelen a kérdést, sokkal közvetlenebbül, mint ahogy azt társasága tette. Nem azért, mert így biztosan nem értik majd félre egymást, hanem mert ő ilyen. Ezzel is tanúbizonyságot ad arról, hogy sem az írott, sem az íratlan szabályokat nem ismeri még a környéken, ami talán megbocsájtható bűn a részéről, hisz tiszta lapot kapott a vele oly kedves nőtől. Egy üres papíron pedig nincsenek szabályok sem, se semmi más. Csak ő, és egy jövő, mely átlépve a Dwirinthalen-kúriát már elkezdődött, de, hogy miképp írja, az csak rajta múlik. Vagy talán… csak rajta nem múlik…?*
2022. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-15 21:30:24
Üzenet elküldve: 2026-05-15 21:30:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A virág és a mélység szülötte//
*Pont az ilyen hasonlítások miatt félt akkor is, amikor falunapokon a helybéli fiúk elhívták őt táncolni. Sosem tett jót a saját önérzetének, hogy alacsony termete miatt ilyesmi gondolatokat kelt fel másokban. De mit van mint tenni.
Csak nagyot bólint Norenner rövid és tömör válaszára, hogy megértette azt. Miszerint nem fázik. És bizony nagyon hálás is érte, még ha kissé degradáló is a kinézete. De mégis jobban megéri az, mintsem megfázni ezen a hűvös ám kifejezetten szép estén. A meredély vize gyöngyözve veri vissza a fényeket, egészen jó sétáló társra is akadt és már a romváros végén járnak.*
- Talán nem így van? Én egy ismeretlen vagyok maga számára. Mégis kisegített. Pedig nem kértem. Ha így bánik minden idegennel, kétlem bárki is panaszkodna magára.
*Jelenti ki vállat vonva. Már ha látszik is az a hatalmas köpeny takarásában. Hangja mégsem kioktató, inkább biztató és barátságos. Egészen megszokta már a komorságát a mélységinek. És ha tudja, ott segít azon ahol csak tud.
Ám kellemes kis sétájukat egy különös esemény zavarja meg végül a semmibe eltűnő varjú képében. Aki egy igazán kísérteties és baljósló üzenetet hagy hátra.
Kérdésére "sokatmondó" választ kap Norennartól. Amin nem lepődik meg. Valahogy pont erre számított a másiktól. De nem mondhatja azt nem reménykedett valami mélyebben elmerülőben. Az már csak hab a tortán amikor is Norennar arcához közelebb tartja a pergament. Mert szüksége volt a nála amúgy is több mint kétszer magas mélysigének még feljebb tartania a tekercset. Aminek maximum a hátlapját csodálhatja meg saját szemszögéből. Pusztán egy lapos és elégedetlen tekintettel tudja ezt az egészet elkönyvelni. Persze tudja, semmi köze sincsen hozzá. De így ilyesfajta üzenetet, csak úgy senki sem kap. Főleg nem egy mágikusan eltűnő varjúval megspékelve. Még szép, hogy fúrja az oldalát a kíváncsiság.*
- Aham. Csak egy üzenet. Az éjszaka közepén, egy eltűnő varjú szájából.
*Hangjából az a hasonló szarkazmus érkezik mint a mélységitől. De hamar észbe is kap.*
- Bocsánat. Igaza van, semmi közöm hozzá.
*Mondja sajnálkozva rögvest. Majd Norennar visszakérdezésére igazából már eszébe sem jut mit akart mondani. Így csak értetlenül pislog néhányat. Mert gondolatai annyira elkavarodtak azon vajon mi lehet abban a titokzatos üzenetben, hogy saját mondani valóját teljesen elfelejtette. Így nemes egyszerűséggel csak visszakérdez csupán.*
- És ha még?
*Fordítja apró buksiját oldalra, hogy még a hatalmas göndör haja is oldalra bukik a magára tekert "pokróc" mögül.*
*Pont az ilyen hasonlítások miatt félt akkor is, amikor falunapokon a helybéli fiúk elhívták őt táncolni. Sosem tett jót a saját önérzetének, hogy alacsony termete miatt ilyesmi gondolatokat kelt fel másokban. De mit van mint tenni.
Csak nagyot bólint Norenner rövid és tömör válaszára, hogy megértette azt. Miszerint nem fázik. És bizony nagyon hálás is érte, még ha kissé degradáló is a kinézete. De mégis jobban megéri az, mintsem megfázni ezen a hűvös ám kifejezetten szép estén. A meredély vize gyöngyözve veri vissza a fényeket, egészen jó sétáló társra is akadt és már a romváros végén járnak.*
- Talán nem így van? Én egy ismeretlen vagyok maga számára. Mégis kisegített. Pedig nem kértem. Ha így bánik minden idegennel, kétlem bárki is panaszkodna magára.
*Jelenti ki vállat vonva. Már ha látszik is az a hatalmas köpeny takarásában. Hangja mégsem kioktató, inkább biztató és barátságos. Egészen megszokta már a komorságát a mélységinek. És ha tudja, ott segít azon ahol csak tud.
Ám kellemes kis sétájukat egy különös esemény zavarja meg végül a semmibe eltűnő varjú képében. Aki egy igazán kísérteties és baljósló üzenetet hagy hátra.
Kérdésére "sokatmondó" választ kap Norennartól. Amin nem lepődik meg. Valahogy pont erre számított a másiktól. De nem mondhatja azt nem reménykedett valami mélyebben elmerülőben. Az már csak hab a tortán amikor is Norennar arcához közelebb tartja a pergament. Mert szüksége volt a nála amúgy is több mint kétszer magas mélysigének még feljebb tartania a tekercset. Aminek maximum a hátlapját csodálhatja meg saját szemszögéből. Pusztán egy lapos és elégedetlen tekintettel tudja ezt az egészet elkönyvelni. Persze tudja, semmi köze sincsen hozzá. De így ilyesfajta üzenetet, csak úgy senki sem kap. Főleg nem egy mágikusan eltűnő varjúval megspékelve. Még szép, hogy fúrja az oldalát a kíváncsiság.*
- Aham. Csak egy üzenet. Az éjszaka közepén, egy eltűnő varjú szájából.
*Hangjából az a hasonló szarkazmus érkezik mint a mélységitől. De hamar észbe is kap.*
- Bocsánat. Igaza van, semmi közöm hozzá.
*Mondja sajnálkozva rögvest. Majd Norennar visszakérdezésére igazából már eszébe sem jut mit akart mondani. Így csak értetlenül pislog néhányat. Mert gondolatai annyira elkavarodtak azon vajon mi lehet abban a titokzatos üzenetben, hogy saját mondani valóját teljesen elfelejtette. Így nemes egyszerűséggel csak visszakérdez csupán.*
- És ha még?
*Fordítja apró buksiját oldalra, hogy még a hatalmas göndör haja is oldalra bukik a magára tekert "pokróc" mögül.*
2021. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-15 17:23:01
Üzenet elküldve: 2026-05-15 17:23:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A virág és a mélység szülötte//
*Norennar szeme sarkából figyeli, ahogy a tündér a köpenyével küszködik. A jelenet önmagában annyira abszurd látványt nyújt, hogy a mélységi szája sarkában ismét megjelenik valami halovány, fáradt szórakozottság. A nehéz, sötét köpeny gyakorlatilag elnyeli Annimont. Ahogy maga köré tekeri, valóban inkább hasonlít egy túlöltöztetett pólyásbabára, mint arra a törékeny kis teremtésre, akit néhány perce a Romváros közepén majdnem halálra rémített.
A kérdésrt hallva oldalra pillant, majd finoman megrázza fejét.*
- Nem.
*Feleli egyszerűen. Hangjából ezúttal hiányzik a korábbi száraz élcelődés. Inkább csak tényszerűnek hat. Mintha a hideg valóban a legkisebb problémái közé tartozna.
A Csonthíd kövei tompán koppannak csizmája alatt, miközben lassan ráfordulnak a folyó fölött átívelő szerkezetre. A víz fekete felszíne lustán hömpölyög alattuk, helyenként megtörve a Selyemrév fényeinek tükörképét.
Annimon következő megjegyzésére azonban Norennar szemöldöke enyhén megemelkedik.*
- Jól bánok az idegenekkel? *Hümment egyet, mintha maga is ízlelgetné a gondolatot. Tekintete röviden előresiklik a híd túloldalára, majd vissza a tündérre.* - Ilyesmivel se vádolnak meg túl gyakran.
*Jegyzi meg féloldalasan.
A hangjában megbúvó száraz humor azonban most valamivel keserűbbnek érződik, mint korábban. Annimon szavai után a mélységi egy darabig hallgat. Nem szakítja félbe a tündért, hagyja beszélni. A faluról. Arról az érzésről, amikor az ember úgy érzi, megfullad ott, ahol élnie kellene. Norennar tekintete közben előresiklik a híd ívén. A túloldal lassan közeledik. Aztán a károgás hangja megtöri az estét. A mélységi azonnal megfeszül kissé.
Tekintete felkap a sötétben köröző varjúra, s mire a pergamentekercs a lába elé hullik, már pontosan tudja, mit lát. A gyomrában megjelenik egy ismerős rossz érzés. Norennar egy pillanatig némán figyeli a köddé váló állat helyét, majd lassan lehajol a pergamenért. Ujjai rutinos mozdulattal veszik fel a tekercset a kövekről.
Annimon kérdésére végül oldalra sandít. Arcán most ismét az a fáradt, száraz kifejezés ül, amit a tündér már kezdhet megszokni rajta.*
- Kettőt és könnyebbet.
*Feleli enyhe cinizmussal. A bíbor szalagot nézi közben. Nem bontja ki.
Mintha egy rövid pillanatig mérlegelné, hogy valóban szeretné-e tudni, mi áll benne.
Végül egy halk sóhaj után ujjai lassan a szalaghoz nyúlnak. Rutinos mozdulatokkal oldja ki. Elvégre, ha már több fűzővel megbirkózott, ennek sem kell problémát okoznia. A pirost kitekeri, majd arcához közel tartva olvassa végig. Na nem azért, mert probléma lenne a látásával, csupán nem szeretné, ha a tündér látná mi áll a tekercsben. Az olvasottakat egy újabb hümmentéssel összegzi, majd zsebre vágja az írást.*
- Csak egy üzenet.
*Mondja a másikank szárazon, majd elereszt egy hosszas sóhajt az éjszakába.*
- És ha még?
*Kérdez vissza végül, elterelve a témát valamire ami tán kevésbé keserű mint világuk kilátásai.*
*Norennar szeme sarkából figyeli, ahogy a tündér a köpenyével küszködik. A jelenet önmagában annyira abszurd látványt nyújt, hogy a mélységi szája sarkában ismét megjelenik valami halovány, fáradt szórakozottság. A nehéz, sötét köpeny gyakorlatilag elnyeli Annimont. Ahogy maga köré tekeri, valóban inkább hasonlít egy túlöltöztetett pólyásbabára, mint arra a törékeny kis teremtésre, akit néhány perce a Romváros közepén majdnem halálra rémített.
A kérdésrt hallva oldalra pillant, majd finoman megrázza fejét.*
- Nem.
*Feleli egyszerűen. Hangjából ezúttal hiányzik a korábbi száraz élcelődés. Inkább csak tényszerűnek hat. Mintha a hideg valóban a legkisebb problémái közé tartozna.
A Csonthíd kövei tompán koppannak csizmája alatt, miközben lassan ráfordulnak a folyó fölött átívelő szerkezetre. A víz fekete felszíne lustán hömpölyög alattuk, helyenként megtörve a Selyemrév fényeinek tükörképét.
Annimon következő megjegyzésére azonban Norennar szemöldöke enyhén megemelkedik.*
- Jól bánok az idegenekkel? *Hümment egyet, mintha maga is ízlelgetné a gondolatot. Tekintete röviden előresiklik a híd túloldalára, majd vissza a tündérre.* - Ilyesmivel se vádolnak meg túl gyakran.
*Jegyzi meg féloldalasan.
A hangjában megbúvó száraz humor azonban most valamivel keserűbbnek érződik, mint korábban. Annimon szavai után a mélységi egy darabig hallgat. Nem szakítja félbe a tündért, hagyja beszélni. A faluról. Arról az érzésről, amikor az ember úgy érzi, megfullad ott, ahol élnie kellene. Norennar tekintete közben előresiklik a híd ívén. A túloldal lassan közeledik. Aztán a károgás hangja megtöri az estét. A mélységi azonnal megfeszül kissé.
Tekintete felkap a sötétben köröző varjúra, s mire a pergamentekercs a lába elé hullik, már pontosan tudja, mit lát. A gyomrában megjelenik egy ismerős rossz érzés. Norennar egy pillanatig némán figyeli a köddé váló állat helyét, majd lassan lehajol a pergamenért. Ujjai rutinos mozdulattal veszik fel a tekercset a kövekről.
Annimon kérdésére végül oldalra sandít. Arcán most ismét az a fáradt, száraz kifejezés ül, amit a tündér már kezdhet megszokni rajta.*
- Kettőt és könnyebbet.
*Feleli enyhe cinizmussal. A bíbor szalagot nézi közben. Nem bontja ki.
Mintha egy rövid pillanatig mérlegelné, hogy valóban szeretné-e tudni, mi áll benne.
Végül egy halk sóhaj után ujjai lassan a szalaghoz nyúlnak. Rutinos mozdulatokkal oldja ki. Elvégre, ha már több fűzővel megbirkózott, ennek sem kell problémát okoznia. A pirost kitekeri, majd arcához közel tartva olvassa végig. Na nem azért, mert probléma lenne a látásával, csupán nem szeretné, ha a tündér látná mi áll a tekercsben. Az olvasottakat egy újabb hümmentéssel összegzi, majd zsebre vágja az írást.*
- Csak egy üzenet.
*Mondja a másikank szárazon, majd elereszt egy hosszas sóhajt az éjszakába.*
- És ha még?
*Kérdez vissza végül, elterelve a témát valamire ami tán kevésbé keserű mint világuk kilátásai.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2028-2047