Arthenior - Romváros és Meredély
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Polgárnegyed (új) Templom (új) Piactér (új) | Romváros és Meredély | Sayqueves Rezidencia (új) Selyemrév (új) |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 92 (1821. - 1840. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1840. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-26 22:58:35
Üzenet elküldve: 2025-12-26 22:58:35
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Utánad//
*Nem mozdul el, amikor Norennar keze az övét keresi. Vágyja a másik érintését, még azzal a tudattal is, hogy, ha megérzi a kezének melegét, az nem tesz semmit könnyebbé. Sőt, talán csak megnehezíti ugyan úgy, mint az, hogy kimondta, hogy örül a viszontlátásnak. Mert az sem volt őszinte, de legalább féligazság. Bár igazán nem is volt célja, hogy valahogy elkerülje ezt a pillanatot, inkább csak tartott tőle és ez a félelme most sem nyugszik benne. Még nem végzett, még igazán bele sem kezdett, hogy felszabadítsa magát a teher alól. Ahogy pedig azt sejtette, Norennar érintése nem könnyít meg semmit. De nem szólal meg, csak csendben időzik el az ő tekintete is Selyemréven.*
- Azt elhiszem. Most is látszik rajtad, hogy fáradt vagy.
*Sóhajtja halkan. Legalább most inkább az aggodalom kap helyet nem pedig a félsz. Egészen addig a pillanatig, amíg Norennar kimondja, hogy hiányzott neki. Mint tőr a szívébe, úgy hasít belé ez az egyetlen, egyszerű szócska, ami most olyan súllyal bír, hogy, ha ezzel vetné bele magát ebbe a tóba, az biztos nyomban a fenekére rántaná. Nagyot nyelve préseli össze az ajkait, de végül mosolyt erőltet magára. Ismét belebújva egy szerepbe, ahol igyekszik eljátszani, hogy látszólag minden rendben, miközben belül forrong az, hogy mennyire nyomorultnak érzi magát. Megpróbálja még egy kicsit ezt az utat, miközben ott lebeg a feje fölött az, hogy túl régről, túl jól ismerik egymást ahhoz, hogy sokáig bármi rejtve maradhasson.*
- Te is nekem.
*Feleli végül egyszerűen. Hüvelykujja finoman mozdul meg a kézfején. Az arcán pedig ismét megül az aggodalom, amiből világosan kiolvasható, hogy valami nincsen rendben. Érzi, ahogy állkapcsa feszül a visszaharapott vallomástól. A cirógatás is gyengédnek szánt, de most inkább ösztönös játék, mintsem valami, ami őszinte.*
- Norennar én...
*Nyel egy nagyot, ahogy a sárga szemeket inkább újra a víztükörre kapja. Minden izma pattanásig feszül, mintha készek lennének arra, hogy a test menekülőre fogja. Pedig a nő mozdulatlanul marad. Nem akar menekülni, hiszen az lenne tartósabb, ha a föld inkább elnyelné.*
- Aggódtam érted.
*Csuklik el a hangja az érzéstől, hogy szíve szerint most szembe köpné magát, hogy ennyire gyáva.*
//Utánad//
*Nem mozdul el, amikor Norennar keze az övét keresi. Vágyja a másik érintését, még azzal a tudattal is, hogy, ha megérzi a kezének melegét, az nem tesz semmit könnyebbé. Sőt, talán csak megnehezíti ugyan úgy, mint az, hogy kimondta, hogy örül a viszontlátásnak. Mert az sem volt őszinte, de legalább féligazság. Bár igazán nem is volt célja, hogy valahogy elkerülje ezt a pillanatot, inkább csak tartott tőle és ez a félelme most sem nyugszik benne. Még nem végzett, még igazán bele sem kezdett, hogy felszabadítsa magát a teher alól. Ahogy pedig azt sejtette, Norennar érintése nem könnyít meg semmit. De nem szólal meg, csak csendben időzik el az ő tekintete is Selyemréven.*
- Azt elhiszem. Most is látszik rajtad, hogy fáradt vagy.
*Sóhajtja halkan. Legalább most inkább az aggodalom kap helyet nem pedig a félsz. Egészen addig a pillanatig, amíg Norennar kimondja, hogy hiányzott neki. Mint tőr a szívébe, úgy hasít belé ez az egyetlen, egyszerű szócska, ami most olyan súllyal bír, hogy, ha ezzel vetné bele magát ebbe a tóba, az biztos nyomban a fenekére rántaná. Nagyot nyelve préseli össze az ajkait, de végül mosolyt erőltet magára. Ismét belebújva egy szerepbe, ahol igyekszik eljátszani, hogy látszólag minden rendben, miközben belül forrong az, hogy mennyire nyomorultnak érzi magát. Megpróbálja még egy kicsit ezt az utat, miközben ott lebeg a feje fölött az, hogy túl régről, túl jól ismerik egymást ahhoz, hogy sokáig bármi rejtve maradhasson.*
- Te is nekem.
*Feleli végül egyszerűen. Hüvelykujja finoman mozdul meg a kézfején. Az arcán pedig ismét megül az aggodalom, amiből világosan kiolvasható, hogy valami nincsen rendben. Érzi, ahogy állkapcsa feszül a visszaharapott vallomástól. A cirógatás is gyengédnek szánt, de most inkább ösztönös játék, mintsem valami, ami őszinte.*
- Norennar én...
*Nyel egy nagyot, ahogy a sárga szemeket inkább újra a víztükörre kapja. Minden izma pattanásig feszül, mintha készek lennének arra, hogy a test menekülőre fogja. Pedig a nő mozdulatlanul marad. Nem akar menekülni, hiszen az lenne tartósabb, ha a föld inkább elnyelné.*
- Aggódtam érted.
*Csuklik el a hangja az érzéstől, hogy szíve szerint most szembe köpné magát, hogy ennyire gyáva.*
1839. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-26 20:30:38
Üzenet elküldve: 2025-12-26 20:30:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 419
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 419
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Utánad//
*Norennar felvonja a szemöldökét a megjegyzésre. Oldalra pillant a nőre, majd halkan felnevet, és mosolyogva rázza meg a fejét.*
- Tudod jól, hogy neked hiába hazudnék. Átlátsz rajtam, mint egy lyukas szitán.
*A mosoly nem marad sokáig. A tekintete visszatér a vízre. A kőperemen pihenő keze alig észrevehetően megmozdul. Ujjai elemelkednek a hideg felületről, a mozdulat félúton megáll, majd a tenyere visszacsúszik a helyére. Nem szorítja ökölbe, nem feszül meg, egyszerűen ott marad.
Amikor a nő folytatni kezdi a mondatot, Norennar felkapja a fejét. A tekintete rajta áll meg egy pillanatra, majd ismét elfordul. A túloldalon sorakozó kúriákra néz. A világos falakra, a rendezett vonalakra. Hosszú másodpercek telnek el anélkül, hogy megszólalna.
Végül bólint egyet.*
- Igen. Haladok. De… *Egy újabb fáradt sóhaj hagyja el ajkait.* - Bár azt mondhatnám már, hogy vége van.
*Kissé hátradől, a fejét is hátradönti. Pár másodpercig az eget nézi, ahol a felhők lassan sodródnak. Aztán visszafordul a nő felé. Keze újból mozdul és ezúttal nem torpan meg, a másik kézfejét keresi meg. Ha az nem húzza el a kecses kacsóját, akkor Norennar ujjai finoman körbefonják azt.*
- Hiányoztál.
*Csusszan ki a száján, de ahogy elmondja kissé meg is bánja, ugyanis ezzel csak nehezebbé teszi önmaga számára a vallomást amit meg kell tennie. A keze nem szorít, nem mozdul tovább. A víz felől érkező párás levegő körülöleli őket, a túloldalon a kúriák változatlanul állnak.*
//Utánad//
*Norennar felvonja a szemöldökét a megjegyzésre. Oldalra pillant a nőre, majd halkan felnevet, és mosolyogva rázza meg a fejét.*
- Tudod jól, hogy neked hiába hazudnék. Átlátsz rajtam, mint egy lyukas szitán.
*A mosoly nem marad sokáig. A tekintete visszatér a vízre. A kőperemen pihenő keze alig észrevehetően megmozdul. Ujjai elemelkednek a hideg felületről, a mozdulat félúton megáll, majd a tenyere visszacsúszik a helyére. Nem szorítja ökölbe, nem feszül meg, egyszerűen ott marad.
Amikor a nő folytatni kezdi a mondatot, Norennar felkapja a fejét. A tekintete rajta áll meg egy pillanatra, majd ismét elfordul. A túloldalon sorakozó kúriákra néz. A világos falakra, a rendezett vonalakra. Hosszú másodpercek telnek el anélkül, hogy megszólalna.
Végül bólint egyet.*
- Igen. Haladok. De… *Egy újabb fáradt sóhaj hagyja el ajkait.* - Bár azt mondhatnám már, hogy vége van.
*Kissé hátradől, a fejét is hátradönti. Pár másodpercig az eget nézi, ahol a felhők lassan sodródnak. Aztán visszafordul a nő felé. Keze újból mozdul és ezúttal nem torpan meg, a másik kézfejét keresi meg. Ha az nem húzza el a kecses kacsóját, akkor Norennar ujjai finoman körbefonják azt.*
- Hiányoztál.
*Csusszan ki a száján, de ahogy elmondja kissé meg is bánja, ugyanis ezzel csak nehezebbé teszi önmaga számára a vallomást amit meg kell tennie. A keze nem szorít, nem mozdul tovább. A víz felől érkező párás levegő körülöleli őket, a túloldalon a kúriák változatlanul állnak.*
1838. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-26 19:02:55
Üzenet elküldve: 2025-12-26 19:02:55
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Utánad//
*A zárt ajtó tényére először csak pislog párat, leveszi tekintetét a férfiról és inkább újra a vízre szegezi azt. Mielőtt bármit felelne, egy halovány, zavart mosollyal tűr egy kósza tincset a füle mögé. Azóta zárja az ajtót, amióta Norennar arra kérte. Akkor is, ha elmegy, akkor is, ha éppen oda haza van, mindegy. Mielőtt bárhova indulna elfordítja a kulcsot, a zár halkan kattan, s, ha kilépett a kulcs a túloldalon ismét a helyére talál, hogy a vissza mozdulattal záródjon be a ház ajtaja. S, ha hazaér? A művelet ismétlődik. Kulcs a helyre, a zár kattan, lenyomja a kilincset és átlépi a küszöböt. Miután pedig az ajtó becsukódott a kulcs a helyén, a zár kattan. Pedig még most sincs semmi, amit féltene a viskóban. Még magát sem. Egyszerűen csak erre kérte a férfi, akit szeret, ő pedig a hatköznapok olyan mozzanatává iktatta az ajtó zárását, ami a maga bugyuta és haszontalan módján, de összeköti a férfival.*
- Zárva. Igen.
*Bólint végül aprót. Nem magyarázza a dolgot, mert Norennar biztosan tudja, hogy az is csak miatta van. Mert Ő arra kérte. Hisz előtte hosszú ideig csak haszontalanul sínylődött a kulcs, felakasztva egy rozsdás, falba ütött szögre akasztva.*
- Kijöttem ide gondolkodni. Csendesebb, mint a Pegazus.
*Féligazság. Hiszen eddig nagyon is jónak találta a fogadót a gondolkodásra. Az ivásra, arra, hogy határokat lépjen át. Arra, hogy olyat tegyen, ami... ami csak nehezebbé tesz mindent. Nem rezzen, ahogy hirtelen megreccsennek az apró kavicsok a bakancs talpa alatt. A tekintetét sem kapja a férfira, akkor sem, amikor mellé ül. Nem nyúl felé, nem mozdul közelebb. Csak élvezi a hűvös levegőn keresztülvágó meleget, ami a férfi testéből árad. Érzi a dohány édes-kesernyés illatát. Biztos benne, hogy az ajkain az ízét is ki tudná venni, ha most megcsókolná. De most arra sem mozdul meg, bármennyire is szeretne.*
- Még mindig jól hazudsz.
*Mosolyodik végül el, ahogy nehézkesen, de ismét Norennar felé pillant. Nem látszik az arcán a hitetlenkedés, amit a férfi szavai váltanak ki. Bár az sem lehet kizárt, hogy a távolléte alatt olyan mágia hatalma alá került, amitől akár a lótrágyát is képes olyan szépnek látni, mint egy illatozó virágcsokrot. Mert valahogy úgy érzi magát. Belekényszerülve egy gyűrött vászonnadrágba, egy feslett ingbe, kócos, gubancos tincsekkel. De legalább az illata megmaradt. Az egyetlen erénye, hogy még mindig nem néz ki olyan megviseltnek és fáradtnak, mint amilyennek a férfi tűnik.*
- És...
*Préseli össze az ajkait egy rövid pillanatig, amíg megérik benne a következő lépés, gondolat, szó. De továbbra is csak oda jut el, hogy egy kicsit még ráér, csak egy kicsit húzza még azt, hogy ne tegye tönkre teljesen a vizontlátást.*
- És sikeres voltál? Haladsz valamerre?
//Utánad//
*A zárt ajtó tényére először csak pislog párat, leveszi tekintetét a férfiról és inkább újra a vízre szegezi azt. Mielőtt bármit felelne, egy halovány, zavart mosollyal tűr egy kósza tincset a füle mögé. Azóta zárja az ajtót, amióta Norennar arra kérte. Akkor is, ha elmegy, akkor is, ha éppen oda haza van, mindegy. Mielőtt bárhova indulna elfordítja a kulcsot, a zár halkan kattan, s, ha kilépett a kulcs a túloldalon ismét a helyére talál, hogy a vissza mozdulattal záródjon be a ház ajtaja. S, ha hazaér? A művelet ismétlődik. Kulcs a helyre, a zár kattan, lenyomja a kilincset és átlépi a küszöböt. Miután pedig az ajtó becsukódott a kulcs a helyén, a zár kattan. Pedig még most sincs semmi, amit féltene a viskóban. Még magát sem. Egyszerűen csak erre kérte a férfi, akit szeret, ő pedig a hatköznapok olyan mozzanatává iktatta az ajtó zárását, ami a maga bugyuta és haszontalan módján, de összeköti a férfival.*
- Zárva. Igen.
*Bólint végül aprót. Nem magyarázza a dolgot, mert Norennar biztosan tudja, hogy az is csak miatta van. Mert Ő arra kérte. Hisz előtte hosszú ideig csak haszontalanul sínylődött a kulcs, felakasztva egy rozsdás, falba ütött szögre akasztva.*
- Kijöttem ide gondolkodni. Csendesebb, mint a Pegazus.
*Féligazság. Hiszen eddig nagyon is jónak találta a fogadót a gondolkodásra. Az ivásra, arra, hogy határokat lépjen át. Arra, hogy olyat tegyen, ami... ami csak nehezebbé tesz mindent. Nem rezzen, ahogy hirtelen megreccsennek az apró kavicsok a bakancs talpa alatt. A tekintetét sem kapja a férfira, akkor sem, amikor mellé ül. Nem nyúl felé, nem mozdul közelebb. Csak élvezi a hűvös levegőn keresztülvágó meleget, ami a férfi testéből árad. Érzi a dohány édes-kesernyés illatát. Biztos benne, hogy az ajkain az ízét is ki tudná venni, ha most megcsókolná. De most arra sem mozdul meg, bármennyire is szeretne.*
- Még mindig jól hazudsz.
*Mosolyodik végül el, ahogy nehézkesen, de ismét Norennar felé pillant. Nem látszik az arcán a hitetlenkedés, amit a férfi szavai váltanak ki. Bár az sem lehet kizárt, hogy a távolléte alatt olyan mágia hatalma alá került, amitől akár a lótrágyát is képes olyan szépnek látni, mint egy illatozó virágcsokrot. Mert valahogy úgy érzi magát. Belekényszerülve egy gyűrött vászonnadrágba, egy feslett ingbe, kócos, gubancos tincsekkel. De legalább az illata megmaradt. Az egyetlen erénye, hogy még mindig nem néz ki olyan megviseltnek és fáradtnak, mint amilyennek a férfi tűnik.*
- És...
*Préseli össze az ajkait egy rövid pillanatig, amíg megérik benne a következő lépés, gondolat, szó. De továbbra is csak oda jut el, hogy egy kicsit még ráér, csak egy kicsit húzza még azt, hogy ne tegye tönkre teljesen a vizontlátást.*
- És sikeres voltál? Haladsz valamerre?
1837. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-26 17:38:43
Üzenet elküldve: 2025-12-26 17:38:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 419
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 419
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Utánad//
*Amikor a csuklya hátracsúszik, Norennar tekintete végigjár a jól ismert vonásokon. A fehér haj kibomlik a köpeny alól, rendezetlen tincsekben hullik a vállára. A mozdulat egyszerű, mégis megváltoztatja a képet. Norennar egy pillanatig nem mozdul, csak áll mellette. Aztán ő maga is hátratolja a saját csuklyáját, majd kissé megrázza fejét, hogy a szövet alatt kényelmetlenül lelapult tincsek felszabaduljanak. A levegő hűvösen éri az arcát, a víz felől párásabb, nehezebb.
Thea a kőperemen ül, a tekintete továbbra is a vízen. Norennar továbbra sem közelíti meg jobban. Oldalt marad, egy karnyújtásnyira. Mintha csak azzal büntetné magát, hogy megvonja magától kedvese közelségét. A tó felszíne nyugodt, az apró hullámok lassan futnak végig rajta. A túloldalon a Selyemrév világos falai sorakoznak, szabályosan, mintha mindent rendben találnának. Norennar végigfuttatja a tekintetét az épületeken, a rendezett partvonalon, a kőkorláton, amely elválasztja a járható részt a víztől.
A halvány mosoly akkor jelenik meg az arcán, mielőtt megszólal.*
- Otthon nem találtalak. Zárva volt az ajtó.
*Mondja a nő által jól megszokott finom élccel a hangjában. Norennar elfordítja a fejét, és újból a vízre pillant. A hullámok egy pillanatra megtörnek a part mentén, majd elsimulnak. Mikor a nő némileg megtöri a köztük lévő hűvös hangulatot, s kimondja, hogy örül neki, Norennar bólint egyet. Mikor a nő némileg megtöri a köztük lévő hűvös hangulatot, s kimondja, hogy örül neki, Norennar bólint egyet.*
- Én is örülök, hogy látlak.
*Egy lépéssel közelebb megy, majd leül mellé a kőperemre. A válluk között marad egy kis távolság. A kő hideg a tenyere alatt, amikor megtámaszkodik. Előre néz. A vízre, a part ívére, a túloldalon álló kúriákra. Egy ideig nem szól.
A levegőben ott van az illat. Halvány, tiszta, liliom. Norennar nem fordul felé, nem reagál rá láthatóan, de a figyelme egy pillanatra elidőzik rajta. Felsóhajt, lassan, majd megszólal.*
- Én sem gondoltam volna, hogy pont itt találkozunk… *Újból a nőre pillant.* - Jól festesz. Mint mindig.
//Utánad//
*Amikor a csuklya hátracsúszik, Norennar tekintete végigjár a jól ismert vonásokon. A fehér haj kibomlik a köpeny alól, rendezetlen tincsekben hullik a vállára. A mozdulat egyszerű, mégis megváltoztatja a képet. Norennar egy pillanatig nem mozdul, csak áll mellette. Aztán ő maga is hátratolja a saját csuklyáját, majd kissé megrázza fejét, hogy a szövet alatt kényelmetlenül lelapult tincsek felszabaduljanak. A levegő hűvösen éri az arcát, a víz felől párásabb, nehezebb.
Thea a kőperemen ül, a tekintete továbbra is a vízen. Norennar továbbra sem közelíti meg jobban. Oldalt marad, egy karnyújtásnyira. Mintha csak azzal büntetné magát, hogy megvonja magától kedvese közelségét. A tó felszíne nyugodt, az apró hullámok lassan futnak végig rajta. A túloldalon a Selyemrév világos falai sorakoznak, szabályosan, mintha mindent rendben találnának. Norennar végigfuttatja a tekintetét az épületeken, a rendezett partvonalon, a kőkorláton, amely elválasztja a járható részt a víztől.
A halvány mosoly akkor jelenik meg az arcán, mielőtt megszólal.*
- Otthon nem találtalak. Zárva volt az ajtó.
*Mondja a nő által jól megszokott finom élccel a hangjában. Norennar elfordítja a fejét, és újból a vízre pillant. A hullámok egy pillanatra megtörnek a part mentén, majd elsimulnak. Mikor a nő némileg megtöri a köztük lévő hűvös hangulatot, s kimondja, hogy örül neki, Norennar bólint egyet. Mikor a nő némileg megtöri a köztük lévő hűvös hangulatot, s kimondja, hogy örül neki, Norennar bólint egyet.*
- Én is örülök, hogy látlak.
*Egy lépéssel közelebb megy, majd leül mellé a kőperemre. A válluk között marad egy kis távolság. A kő hideg a tenyere alatt, amikor megtámaszkodik. Előre néz. A vízre, a part ívére, a túloldalon álló kúriákra. Egy ideig nem szól.
A levegőben ott van az illat. Halvány, tiszta, liliom. Norennar nem fordul felé, nem reagál rá láthatóan, de a figyelme egy pillanatra elidőzik rajta. Felsóhajt, lassan, majd megszólal.*
- Én sem gondoltam volna, hogy pont itt találkozunk… *Újból a nőre pillant.* - Jól festesz. Mint mindig.
1836. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-26 16:45:31
Üzenet elküldve: 2025-12-26 16:45:31
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Utánad//
*Ahogy a vizet bámulja csendben a fejében a gondolatok nem tűnnek el, nem lesznek halkabbak. Mégis valahogy abból az össze-vissza, kusza kavarodásból egy kicsit tudatosabb rend lesz. Minden ugyan úgy fáj, ugyan úgy szorít és bosszant, de legalább azt most lassan haladva, sorban teszik. Na nem mintha a kín kevesebb lenne, mert az rendezetten talál rá. Egy pillanatra lehunyja a szemeit. Eltűnik a víz, a hullámok, Selyemrév pislákoló fényei. Most a bőrén jobban érzi a levegő hűvösét, orrában a hideg illatokat, füleiben pedig a közeledő lépések neszeit. És a csend egy hirtelen pillanat alatt válik nehezebbé. Amikor megszólal az ismerős hang, a mellkasa hirtelen összeszorul, olyannyira, hogy úgy érzi rögtön mélyebb levegőt kell vennie a száján, mert megfullad. ~Szép lett.~ A szájában keserű ízzé válik a szó.*
- Igen.
*Feleli végül halkan, ahogy a sárgák újra előmerészkednek a szemhéjjak mögül, de továbbra is csak a vízre tapadnak.*
- Sokkal.
*A felszínen fodrozódó apró hullámokat figyeli, mintha abból akarná kiolvasni a következő gondolatot. Vagy a bátorságot hozzá. A köpeny alatt a vállai egy pillanatra megfeszülnek, de végül az izmok engednek, ahogy karjai lassan mozdulnak, hogy a fejéről hátra lökje a csuklyát. A fehér tincsek kócosan szabadulnak ki alóla, a kezei pedig megtámaszkodnak a combok mellett a hideg kövön.*
- Elfed mindent. Könnyebb így ránézni.
*Egy leheletnyit oldalra fordítja a fejét, hogy a férfira pillanthasson. Norennar ott áll mellette egy karnyújtásnyira. A közelség pedig egyszerre válik megnyugtatóvá, de egyben fájdalmassá is. A pár nap alatt ezt a találkozást várta, közben pedig ugyan azzal az erővel kívánta, hogy sose jöjjön el. Nem is mosolyog. Nem azért, mert nem örülne annak, hogy a férfi épségben itt áll mellette. Hanem, mert most fogalma sincs, hogy azt hogyan is kellene.*
- Nem gondoltam volna, hogy éppen itt találkozunk.
*Egy része most felpattanna és futásnak eredne, hogy inkább eltűnjön a világ, Norennar szeme elől. Még mindig nem érzi teljes bizonyossággal, hogy készen áll erre a viszontlátásra. De, ha sokáig elhúzódna, abba talán bele is őrülne még pár nap alatt.*
- Örülök, hogy látlak.
*Böki végül ki, miközben ajkaira végre ráköltözik egy halvány, de őszinte mosoly.*
//Utánad//
*Ahogy a vizet bámulja csendben a fejében a gondolatok nem tűnnek el, nem lesznek halkabbak. Mégis valahogy abból az össze-vissza, kusza kavarodásból egy kicsit tudatosabb rend lesz. Minden ugyan úgy fáj, ugyan úgy szorít és bosszant, de legalább azt most lassan haladva, sorban teszik. Na nem mintha a kín kevesebb lenne, mert az rendezetten talál rá. Egy pillanatra lehunyja a szemeit. Eltűnik a víz, a hullámok, Selyemrév pislákoló fényei. Most a bőrén jobban érzi a levegő hűvösét, orrában a hideg illatokat, füleiben pedig a közeledő lépések neszeit. És a csend egy hirtelen pillanat alatt válik nehezebbé. Amikor megszólal az ismerős hang, a mellkasa hirtelen összeszorul, olyannyira, hogy úgy érzi rögtön mélyebb levegőt kell vennie a száján, mert megfullad. ~Szép lett.~ A szájában keserű ízzé válik a szó.*
- Igen.
*Feleli végül halkan, ahogy a sárgák újra előmerészkednek a szemhéjjak mögül, de továbbra is csak a vízre tapadnak.*
- Sokkal.
*A felszínen fodrozódó apró hullámokat figyeli, mintha abból akarná kiolvasni a következő gondolatot. Vagy a bátorságot hozzá. A köpeny alatt a vállai egy pillanatra megfeszülnek, de végül az izmok engednek, ahogy karjai lassan mozdulnak, hogy a fejéről hátra lökje a csuklyát. A fehér tincsek kócosan szabadulnak ki alóla, a kezei pedig megtámaszkodnak a combok mellett a hideg kövön.*
- Elfed mindent. Könnyebb így ránézni.
*Egy leheletnyit oldalra fordítja a fejét, hogy a férfira pillanthasson. Norennar ott áll mellette egy karnyújtásnyira. A közelség pedig egyszerre válik megnyugtatóvá, de egyben fájdalmassá is. A pár nap alatt ezt a találkozást várta, közben pedig ugyan azzal az erővel kívánta, hogy sose jöjjön el. Nem is mosolyog. Nem azért, mert nem örülne annak, hogy a férfi épségben itt áll mellette. Hanem, mert most fogalma sincs, hogy azt hogyan is kellene.*
- Nem gondoltam volna, hogy éppen itt találkozunk.
*Egy része most felpattanna és futásnak eredne, hogy inkább eltűnjön a világ, Norennar szeme elől. Még mindig nem érzi teljes bizonyossággal, hogy készen áll erre a viszontlátásra. De, ha sokáig elhúzódna, abba talán bele is őrülne még pár nap alatt.*
- Örülök, hogy látlak.
*Böki végül ki, miközben ajkaira végre ráköltözik egy halvány, de őszinte mosoly.*
1835. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-26 15:50:17
Üzenet elküldve: 2025-12-26 15:50:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 419
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 419
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Utánad//
*Norennar végül eléri a partot. Nem lép egészen a víz széléig, megáll ott, ahol a kő már simára kopott a járástól. A felszín nyugodt, a hullámzás alig észrevehető, csak apró mozgások futnak végig rajta, ahogy a levegő megmozdul. Egy ideig nem csinál semmit. Nézi a vizet, a part ívét, a túloldalon sorakozó világos épületeket. A város ezen a ponton rendezettnek akar látszani.
Egy hosszas fáradt sóhaj szakad fel belőle, mintegy kieresztve az elmúlt napok fáradalmait. S mennyi van még előtte? Bele sem mer gondolni. A tekintete még egyszer végigfut a vízen, aztán oldalra pillant, ösztönösen, mintha valami megmozdult volna a látóterében.
Nem mozdult. Ott ül a kőperemen. A köpeny mélyen az arcába húzva, a tartása ismerős. Norennar egy pillanatig nem reagál. A gyomra összeszorul, pont olyan hirtelenül és váratlanul, mint amilyen hirtelenül és váratlanul bukkant fel kedvese. Megkönnyebbülés és súly egyszerre. Örül, hogy látja. Ugyanakkor pontosan tudja, mit hoz ez majd magával. Napok óta nyomja már a szívét, így kénytelen lesz elmondani történt a mágustoronyban. Bár, hogy miképp az még mindig kérdéses.
Nem szól, nem integet a nőnek, helyette. Elindul felé, bizonytalanabb léptekkel, mint eddig. Nem siet, de nem is torpan meg. Amikor már elég közel van ahhoz, hogy ne kelljen emelnie a hangját, megáll. Egy pillanatig még hallgat, a víz irányába fordulva, majd megszólal.*
- Szép lett. A szakadéknál legalábbis szebb.
*A hangja nyugodt, de visszafogott. Nem néz rögtön rá. Ott marad mellette, a parton, a víz és a túloldal felé fordulva, mintha időt hagyna. Magának is. Neki is.*
//Utánad//
*Norennar végül eléri a partot. Nem lép egészen a víz széléig, megáll ott, ahol a kő már simára kopott a járástól. A felszín nyugodt, a hullámzás alig észrevehető, csak apró mozgások futnak végig rajta, ahogy a levegő megmozdul. Egy ideig nem csinál semmit. Nézi a vizet, a part ívét, a túloldalon sorakozó világos épületeket. A város ezen a ponton rendezettnek akar látszani.
Egy hosszas fáradt sóhaj szakad fel belőle, mintegy kieresztve az elmúlt napok fáradalmait. S mennyi van még előtte? Bele sem mer gondolni. A tekintete még egyszer végigfut a vízen, aztán oldalra pillant, ösztönösen, mintha valami megmozdult volna a látóterében.
Nem mozdult. Ott ül a kőperemen. A köpeny mélyen az arcába húzva, a tartása ismerős. Norennar egy pillanatig nem reagál. A gyomra összeszorul, pont olyan hirtelenül és váratlanul, mint amilyen hirtelenül és váratlanul bukkant fel kedvese. Megkönnyebbülés és súly egyszerre. Örül, hogy látja. Ugyanakkor pontosan tudja, mit hoz ez majd magával. Napok óta nyomja már a szívét, így kénytelen lesz elmondani történt a mágustoronyban. Bár, hogy miképp az még mindig kérdéses.
Nem szól, nem integet a nőnek, helyette. Elindul felé, bizonytalanabb léptekkel, mint eddig. Nem siet, de nem is torpan meg. Amikor már elég közel van ahhoz, hogy ne kelljen emelnie a hangját, megáll. Egy pillanatig még hallgat, a víz irányába fordulva, majd megszólal.*
- Szép lett. A szakadéknál legalábbis szebb.
*A hangja nyugodt, de visszafogott. Nem néz rögtön rá. Ott marad mellette, a parton, a víz és a túloldal felé fordulva, mintha időt hagyna. Magának is. Neki is.*
1834. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-26 14:37:45
Üzenet elküldve: 2025-12-26 14:37:45
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Utánad//
*Egy szürke, semmitmondó köpeny suhog a koszos bakancs léptei körül. Fogadói zaj és kellemes dal hangja ül a fülében, füst szaga az orrában, a nyelvén pedig még mindig az alkohol ízét érzi égni. Hirtelen rázúduló, túl sok élet, amikor neki néha az is sok, hogy lélegeznie kell. Mégis elindult újból. Nem haza, nem a tisztásra, most nem is a fogadó felé. Valami más irányába, ami ugyan úgy hordoz emlékeket, de mára már mégsem fogadja ott semmi. Csak csend és magány, de legalább nem a négy fal között. Itt más a levegő. Hűvösebb, nedvesebb, rideg. A romok között már lassít a léptein. Nem figyel senkit, mert nincs kit, és ez legalább egy kicsit megnyugtatja. Az üres ablaknyílások nem figyelik a haladását, a bedőlt falak nem tesznek fel kérdéseket, a köpeny csuklyáját mégis mélyebben húzza az arcába, mintha azzal elbújhatna a szégyene elől. Ahogy a tér kitágul, a romok már nem magasodnak fölé a lépteit lassítja, végül megáll. Még nem a víz szélénél, csak ott, ahonnan éppen jól rálát már. Ott fekszik nem messze előtte a tó, ami nem is olyan rég még egy nyílt sebe volt a városnak. Mostanra meg már egy víztükör, ami túl nyugodtan csillog a mederben. Mintha nem nyelt volna el embereket, történeteket, neveket, életeket. A felszín szabályozott és szép. Túl szép ahhoz képest, amit elfed maga alatt. Maga sem tudja, hogy miért jött éppen ide. Éppen egy olyan helyre, aminél csak elfedték a nyomorúságot. Ahol a város nem tett mást, csak vizet öntött egy sebbe és kijelentette, hogy begyógyult. Talán éppen ezért, mert maga is ezt teszi az utóbbi napokban. Alkohol és várakozás. Mintha azt kezdené várni, hogy, ha nem piszkálja, akkor majd elmúlik. De megint csak eszébe jut Norennar, a gyomrát pedig újból csavarni kezdi az a görcsös érzés. Enyhébben, de ugyan olyan sunyin, mint ahogy egy-egy hullám alkalmával a felszínre bukkannak a víz alatti kövek. Fogalma sincs, hogy visszatér-e a férfi. Most abban sem biztos, hogy akarja-e, hogy visszatérjen. Mégis, amíg látja az esélyt, hogy megtörténhet, addig nehezen akar bármerre is mozdulni. Leszámítva azt, hogy most közelebb sétál a part felé, egészen egy kőperemig, aminek leül a szélére. Szorosabbra húzza magán a köpenyt, csendben figyeli a víz felszínét, a megjelenő, apró hullámokat. Talán még sincs egyedül? Halkan felsóhajt, de nem pillant fel. Biztos, csak Selyemrév. A túloldalon elterülő élet. Kissé megmosolyogja, hogy amióta megnyitotta kapuit egyszer sem látogatott el oda. Pedig ideje most akadna rá bőven. Talán majd valamelyik nap, amikor jobban elvisel akármit. Most csak ül, hagyja, hogy a csend körbejárja. Ahol nincs más csak kő, víz és csend, meg az a kellemetlen, makacs érzés, hogy nem lehet mindent olyan egyszerűen elfedni. Ahová néha nem azért jönnek, hogy választ találjanak. Talán csak azért, hogy a kérdést tegyék valamivel elviselhetőbbé.*
//Utánad//
*Egy szürke, semmitmondó köpeny suhog a koszos bakancs léptei körül. Fogadói zaj és kellemes dal hangja ül a fülében, füst szaga az orrában, a nyelvén pedig még mindig az alkohol ízét érzi égni. Hirtelen rázúduló, túl sok élet, amikor neki néha az is sok, hogy lélegeznie kell. Mégis elindult újból. Nem haza, nem a tisztásra, most nem is a fogadó felé. Valami más irányába, ami ugyan úgy hordoz emlékeket, de mára már mégsem fogadja ott semmi. Csak csend és magány, de legalább nem a négy fal között. Itt más a levegő. Hűvösebb, nedvesebb, rideg. A romok között már lassít a léptein. Nem figyel senkit, mert nincs kit, és ez legalább egy kicsit megnyugtatja. Az üres ablaknyílások nem figyelik a haladását, a bedőlt falak nem tesznek fel kérdéseket, a köpeny csuklyáját mégis mélyebben húzza az arcába, mintha azzal elbújhatna a szégyene elől. Ahogy a tér kitágul, a romok már nem magasodnak fölé a lépteit lassítja, végül megáll. Még nem a víz szélénél, csak ott, ahonnan éppen jól rálát már. Ott fekszik nem messze előtte a tó, ami nem is olyan rég még egy nyílt sebe volt a városnak. Mostanra meg már egy víztükör, ami túl nyugodtan csillog a mederben. Mintha nem nyelt volna el embereket, történeteket, neveket, életeket. A felszín szabályozott és szép. Túl szép ahhoz képest, amit elfed maga alatt. Maga sem tudja, hogy miért jött éppen ide. Éppen egy olyan helyre, aminél csak elfedték a nyomorúságot. Ahol a város nem tett mást, csak vizet öntött egy sebbe és kijelentette, hogy begyógyult. Talán éppen ezért, mert maga is ezt teszi az utóbbi napokban. Alkohol és várakozás. Mintha azt kezdené várni, hogy, ha nem piszkálja, akkor majd elmúlik. De megint csak eszébe jut Norennar, a gyomrát pedig újból csavarni kezdi az a görcsös érzés. Enyhébben, de ugyan olyan sunyin, mint ahogy egy-egy hullám alkalmával a felszínre bukkannak a víz alatti kövek. Fogalma sincs, hogy visszatér-e a férfi. Most abban sem biztos, hogy akarja-e, hogy visszatérjen. Mégis, amíg látja az esélyt, hogy megtörténhet, addig nehezen akar bármerre is mozdulni. Leszámítva azt, hogy most közelebb sétál a part felé, egészen egy kőperemig, aminek leül a szélére. Szorosabbra húzza magán a köpenyt, csendben figyeli a víz felszínét, a megjelenő, apró hullámokat. Talán még sincs egyedül? Halkan felsóhajt, de nem pillant fel. Biztos, csak Selyemrév. A túloldalon elterülő élet. Kissé megmosolyogja, hogy amióta megnyitotta kapuit egyszer sem látogatott el oda. Pedig ideje most akadna rá bőven. Talán majd valamelyik nap, amikor jobban elvisel akármit. Most csak ül, hagyja, hogy a csend körbejárja. Ahol nincs más csak kő, víz és csend, meg az a kellemetlen, makacs érzés, hogy nem lehet mindent olyan egyszerűen elfedni. Ahová néha nem azért jönnek, hogy választ találjanak. Talán csak azért, hogy a kérdést tegyék valamivel elviselhetőbbé.*
1833. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-26 13:22:26
Üzenet elküldve: 2025-12-26 13:22:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 419
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 419
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Utánad//
*Norennar némán járja a Romváros utcáit, csuklyáját mélyen az arcába húzva. A léptei egyenletesek, a figyelme szélesen nyitva, de nem keres célzottan semmit. Az utcák itt már nem szabályosak, a kövezet megszakad, helyenként föld és törmelék váltja fel, a házak pedig ritkulnak, majd végleg elmaradnak mögötte.
A megmaradt házak kéményei még füstölnek a város szélén. A falak tiszták, az ablakok zártak, az egésznek rendezett, de tartózkodó hangulata van. Innen néhány perc járásra azonban minden lazábbá válik. Az épületek romosabbak, a kerítések hiányosak, több helyen csak alapfalak jelzik, hogy itt valaha ház állt. A levegő hűvösebb, nedvesebb, a szél akadálytalanul járja át a nyitott tereket.
Norennar nem lassít. A tekintete végigfut a környezeten. Üres ablaknyílások, bedőlt tetők, növények, amelyek már visszavették a köveket. Nincs mozgás, nincs zaj, csak a saját lépéseinek tompa hangja és a távolból érkező városi moraj, amely ide már csak elmosódva jut el.
Ahogy továbbhalad, a tér kitágul. A talaj enyhén lejt, és a romos terület egyszer csak véget ér. Előtte a vízzel feltöltött meredély területe húzódik meg, még nem közvetlen közelről, inkább csak a felszínéről visszaverődő fények alapján. A víz nyugodt, nagy felületű, a partvonal egyenetlen.
Az egykor Arthenior testét átszelő sebet befedték végre. A szakadék helyén víz áll, mesterséges mederben, szabályozott szinttel. A város vezetése lezártnak tekinti az ügyet. A túloldalon a régi romterületet felszámolták, az egykori rablótanyát eltüntették, a helyükön új épületek emelkednek. Friss kő, világos falak, rendezett utcák. Selyemrév. Új név, új lakók, új rend.
A város ezzel lezártnak nyilvánította a múlt egy darabját. A meredély többé már nem egy temető, hanem az újrakezdés szimbóluma. Norennar halad tovább a part irányába, de még nem ér oda. A víz szaga már érezhető, a levegő nehezebb, párásabb. A felszínen itt-ott apró hullámok futnak végig, valahonnan a túloldal felől érkező mozgásra reagálva.
A város új köntöst öltött, de nem minden változott meg vele együtt. Norennar ezt regisztrálja, nem von le következtetést. Még nem áll meg. Előbb látni akarja a partot közelről.*
//Utánad//
*Norennar némán járja a Romváros utcáit, csuklyáját mélyen az arcába húzva. A léptei egyenletesek, a figyelme szélesen nyitva, de nem keres célzottan semmit. Az utcák itt már nem szabályosak, a kövezet megszakad, helyenként föld és törmelék váltja fel, a házak pedig ritkulnak, majd végleg elmaradnak mögötte.
A megmaradt házak kéményei még füstölnek a város szélén. A falak tiszták, az ablakok zártak, az egésznek rendezett, de tartózkodó hangulata van. Innen néhány perc járásra azonban minden lazábbá válik. Az épületek romosabbak, a kerítések hiányosak, több helyen csak alapfalak jelzik, hogy itt valaha ház állt. A levegő hűvösebb, nedvesebb, a szél akadálytalanul járja át a nyitott tereket.
Norennar nem lassít. A tekintete végigfut a környezeten. Üres ablaknyílások, bedőlt tetők, növények, amelyek már visszavették a köveket. Nincs mozgás, nincs zaj, csak a saját lépéseinek tompa hangja és a távolból érkező városi moraj, amely ide már csak elmosódva jut el.
Ahogy továbbhalad, a tér kitágul. A talaj enyhén lejt, és a romos terület egyszer csak véget ér. Előtte a vízzel feltöltött meredély területe húzódik meg, még nem közvetlen közelről, inkább csak a felszínéről visszaverődő fények alapján. A víz nyugodt, nagy felületű, a partvonal egyenetlen.
Az egykor Arthenior testét átszelő sebet befedték végre. A szakadék helyén víz áll, mesterséges mederben, szabályozott szinttel. A város vezetése lezártnak tekinti az ügyet. A túloldalon a régi romterületet felszámolták, az egykori rablótanyát eltüntették, a helyükön új épületek emelkednek. Friss kő, világos falak, rendezett utcák. Selyemrév. Új név, új lakók, új rend.
A város ezzel lezártnak nyilvánította a múlt egy darabját. A meredély többé már nem egy temető, hanem az újrakezdés szimbóluma. Norennar halad tovább a part irányába, de még nem ér oda. A víz szaga már érezhető, a levegő nehezebb, párásabb. A felszínen itt-ott apró hullámok futnak végig, valahonnan a túloldal felől érkező mozgásra reagálva.
A város új köntöst öltött, de nem minden változott meg vele együtt. Norennar ezt regisztrálja, nem von le következtetést. Még nem áll meg. Előbb látni akarja a partot közelről.*
1832. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-26 12:39:01
Üzenet elküldve: 2025-12-26 12:39:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 519
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Vakmerő
*Táskájának hevederét szorítva szedi lábait az apró lány. Mellette szintúgy öblös léptekkel trappol a bundás barátja. Tudja már nincs sok ideje hátra vagy talán már ki is futott az idejéből amivel megegyeztek Anviellel. Ám egy apró megállót még itt meg kell tennie akármennyire is szorítja az időt.
Ügyesen kerüli el azokat az utcákat amikről már tudja ott rossz arcúakkal futhat össze.
Sietős lépteinek köszönhetően pedig hamar meg is érkezik a lepukkadt kis épülethez. Amibe csak egy gyors látogatást tesz. Ott hagyva némi vándorebédet és gyógyfüvet teának. Egy gyors pillantást vet Vandel bácsira és annak remegő kezeire. Majd néhány kedves szóváltás után siet is tova.
Ismét a romváros utcáin szalad az apró termet. És nem is tervez most már megállni egészen az árvaházig.*
Ügyesen kerüli el azokat az utcákat amikről már tudja ott rossz arcúakkal futhat össze.
Sietős lépteinek köszönhetően pedig hamar meg is érkezik a lepukkadt kis épülethez. Amibe csak egy gyors látogatást tesz. Ott hagyva némi vándorebédet és gyógyfüvet teának. Egy gyors pillantást vet Vandel bácsira és annak remegő kezeire. Majd néhány kedves szóváltás után siet is tova.
Ismét a romváros utcáin szalad az apró termet. És nem is tervez most már megállni egészen az árvaházig.*
1831. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-21 01:07:53
Üzenet elküldve: 2025-12-21 01:07:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 678
OOC üzenetek: 122
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 678
OOC üzenetek: 122
Játékstílus: Vakmerő
// Forró nyomon //
* A hóhajú harcosra végre rámosolyog a szerencse. Nem gondolta volna, hogy pont a Romvárosban kell keresse az árvaházat, de az egyik kölyök, akit leint, hogy kérdéseket tegyen fel neki, pontos útba igazítást ad neki, és kiderül, hogy alig néhány utcányira van a hőn áhított végcéltól. Megszaporázza a lépteit, hogy biztos odaérjen még az előtt, hogy a mágus hazaindulna. Azon is elgondolkodik, hogy félúton várja be, de ezt a gondolatot elveti. Semmi sem garantálja, hogy Mai pont a legrövidebb útvonalon fog hazaindulni, ahogy abban sem lehet bizonyos, hogy még nem ért haza a nő. Kénytelen lesz az árvaházon keresni őt, és reménykedni benne, hogy még ott tartózkodik. Szaporán lépdel, hiszen semmi sem bizonyos, csak az, hogy nem szeretné, hogy ez az egész felhajtás, amit a város körül művelt, felesleges legyen. Hiszen ha most az árvaházba ér, de Mai már nincs ott, akkor oda a meglepetés, és az, hogy bebizonyítsa, annyira fontos számára, hogy még otthon se tudja kivárni, amíg végez mindennel. Hiszen Mai megígérte neki, hogy végre lesz idejük egymásra. Befordul az egyik sarkon, ami előtt úgy tudja, hogy az árvaház képe fog kibontakozni előtte. *
* A hóhajú harcosra végre rámosolyog a szerencse. Nem gondolta volna, hogy pont a Romvárosban kell keresse az árvaházat, de az egyik kölyök, akit leint, hogy kérdéseket tegyen fel neki, pontos útba igazítást ad neki, és kiderül, hogy alig néhány utcányira van a hőn áhított végcéltól. Megszaporázza a lépteit, hogy biztos odaérjen még az előtt, hogy a mágus hazaindulna. Azon is elgondolkodik, hogy félúton várja be, de ezt a gondolatot elveti. Semmi sem garantálja, hogy Mai pont a legrövidebb útvonalon fog hazaindulni, ahogy abban sem lehet bizonyos, hogy még nem ért haza a nő. Kénytelen lesz az árvaházon keresni őt, és reménykedni benne, hogy még ott tartózkodik. Szaporán lépdel, hiszen semmi sem bizonyos, csak az, hogy nem szeretné, hogy ez az egész felhajtás, amit a város körül művelt, felesleges legyen. Hiszen ha most az árvaházba ér, de Mai már nincs ott, akkor oda a meglepetés, és az, hogy bebizonyítsa, annyira fontos számára, hogy még otthon se tudja kivárni, amíg végez mindennel. Hiszen Mai megígérte neki, hogy végre lesz idejük egymásra. Befordul az egyik sarkon, ami előtt úgy tudja, hogy az árvaház képe fog kibontakozni előtte. *
1830. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-16 07:46:00
Üzenet elküldve: 2025-12-16 07:46:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Újjászülető árnyék//
//Dwirinthalen Kúria//
*Ha tudná, hogy mi áll Vhorossi Úrnő kérdése mögött, bizonyára gonosznak tartaná azt, tekintve hogy az egész nem más, mint egy próbatétel. De nem tudja, így a kérdés súlya a mellkasára telepszik. Nehéz, nagyon nehéz tud lenni néha az élet, egészen pontosan: ez az élet. Mindig mindent jól csinálni, jól válaszolni -ha kérdeznek-, kitalálni hogy mik az elvásárok és annak megfelelően cselekedni, de mindezt úgy, hogy nem tesz /túl/ sok mindent magától.
De úgy fest, hogy vagy jól válaszol most, vagy legalábbis az Úrnő megelégszik azzal, amit hall: elengedik. A mellkasát szorító érzés nem enyhül azonnal, talán majd akkor, ha kilép a szobából. Vagy talán még akkor sem. Kissé kirázza a hideg a hátára tapadó, nyirkos ing érintésétől, de engedelmesen fejet hajt az egyszerű elengedő szónak.*
- Ahogy kívánja, Úrnőm. *-mondja, hangjában az engedelmeség lágyságával. Még egy pillanatig vár, nem mozdul, hátha kap egy újabb utasítást; de nem akarja túl hosszúra sem nyújtani ezt az időt, így egy hosszabb légvételnyi idő után feladja az ácsorgást. Úrnője felé fordulva meghajtja magát amolyan engedelmességgel teli búcsúként, majd puha léptekkel az ajtóhoz igyekszik és kilép rajta, csöndben csukva be azt maga mögött.
Odakint mély levegőt vesz és nesztelenül fújja azt ki, s csak ezután igyekszik nyújtott léptekkel keresztül a házon, a kijárat irányába. Míg el nem éri, alaposan körbe néz, és vet pár pillantást a felújítást végzőkre; de azok szemlátomást a saját dolgukkal vannak elfoglalva. Talán észre sem vették, hogy nem volt itt. Azt mindenesetre biztos látják, ahogy kilép a ház ajtaján, és a város szíve felé igyekszik; hogy egymás között mit susmusolnak, vagy hogy néznek össze, az nem érdekli, amíg a kezük jár, és a munka halad.*
//Dwirinthalen Kúria//
*Ha tudná, hogy mi áll Vhorossi Úrnő kérdése mögött, bizonyára gonosznak tartaná azt, tekintve hogy az egész nem más, mint egy próbatétel. De nem tudja, így a kérdés súlya a mellkasára telepszik. Nehéz, nagyon nehéz tud lenni néha az élet, egészen pontosan: ez az élet. Mindig mindent jól csinálni, jól válaszolni -ha kérdeznek-, kitalálni hogy mik az elvásárok és annak megfelelően cselekedni, de mindezt úgy, hogy nem tesz /túl/ sok mindent magától.
De úgy fest, hogy vagy jól válaszol most, vagy legalábbis az Úrnő megelégszik azzal, amit hall: elengedik. A mellkasát szorító érzés nem enyhül azonnal, talán majd akkor, ha kilép a szobából. Vagy talán még akkor sem. Kissé kirázza a hideg a hátára tapadó, nyirkos ing érintésétől, de engedelmesen fejet hajt az egyszerű elengedő szónak.*
- Ahogy kívánja, Úrnőm. *-mondja, hangjában az engedelmeség lágyságával. Még egy pillanatig vár, nem mozdul, hátha kap egy újabb utasítást; de nem akarja túl hosszúra sem nyújtani ezt az időt, így egy hosszabb légvételnyi idő után feladja az ácsorgást. Úrnője felé fordulva meghajtja magát amolyan engedelmességgel teli búcsúként, majd puha léptekkel az ajtóhoz igyekszik és kilép rajta, csöndben csukva be azt maga mögött.
Odakint mély levegőt vesz és nesztelenül fújja azt ki, s csak ezután igyekszik nyújtott léptekkel keresztül a házon, a kijárat irányába. Míg el nem éri, alaposan körbe néz, és vet pár pillantást a felújítást végzőkre; de azok szemlátomást a saját dolgukkal vannak elfoglalva. Talán észre sem vették, hogy nem volt itt. Azt mindenesetre biztos látják, ahogy kilép a ház ajtaján, és a város szíve felé igyekszik; hogy egymás között mit susmusolnak, vagy hogy néznek össze, az nem érdekli, amíg a kezük jár, és a munka halad.*
1829. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-16 01:12:02
Üzenet elküldve: 2025-12-16 01:12:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Újjászülető árnyék//
//Dwirinthalen Kúria//
*A reakció pontosan az, amit várt. Zavarodottsággal vegyes félelem. Néhány szívdobbanásnyi ideig rezzenéstelen ábrázattal mered Naren ábrázatára. Mindig elégedettséggel tölti el, mily hatást gyakorol a szolgára. Kérdése természetesen nem célzott semmi mást, csupán a félvér lelkiismeretét. Mindent jól csinált? Elégedettek vele? Valamit esetleg elfelejtett? Szinte látni véli, ahogy a gondolatok örvénylenek a szolga fejében. Ajkai széle aprót rándul, mielőtt elengedi Narent és az ajtó felé biccent.*
-Elmehetsz. *Szól még szárazon.*
-Borra nem lesz szükség. *Nem fordul hátra, csak fejét fordítja félig oldalra a távozó után.
Most, hogy magára maradt, egy rövid ideig szórakozottan mered a kádra és a kihűlt vízre. Tisztában van vele, hogy Naren első feladata lesz eltakarítani onnan a dézsát.
Jól esne elnyújtóznia az ágyon, de mégsem teszi. Bokrosak a teendői. Merengve, komótos mozdulattal húzza végig ujjait sűrű, fehér hajzuhatagán, miközben nagyot sóhajt. Nem az előtte tornyosuló feladatok feszélyezik, sokkal inkább a határvonalak, melyeket át kell lépnie. Elfordítja fejét, befogja orrát. A pók sem választhatja meg, mi akadjon a hálójába.*
//Dwirinthalen Kúria//
*A reakció pontosan az, amit várt. Zavarodottsággal vegyes félelem. Néhány szívdobbanásnyi ideig rezzenéstelen ábrázattal mered Naren ábrázatára. Mindig elégedettséggel tölti el, mily hatást gyakorol a szolgára. Kérdése természetesen nem célzott semmi mást, csupán a félvér lelkiismeretét. Mindent jól csinált? Elégedettek vele? Valamit esetleg elfelejtett? Szinte látni véli, ahogy a gondolatok örvénylenek a szolga fejében. Ajkai széle aprót rándul, mielőtt elengedi Narent és az ajtó felé biccent.*
-Elmehetsz. *Szól még szárazon.*
-Borra nem lesz szükség. *Nem fordul hátra, csak fejét fordítja félig oldalra a távozó után.
Most, hogy magára maradt, egy rövid ideig szórakozottan mered a kádra és a kihűlt vízre. Tisztában van vele, hogy Naren első feladata lesz eltakarítani onnan a dézsát.
Jól esne elnyújtóznia az ágyon, de mégsem teszi. Bokrosak a teendői. Merengve, komótos mozdulattal húzza végig ujjait sűrű, fehér hajzuhatagán, miközben nagyot sóhajt. Nem az előtte tornyosuló feladatok feszélyezik, sokkal inkább a határvonalak, melyeket át kell lépnie. Elfordítja fejét, befogja orrát. A pók sem választhatja meg, mi akadjon a hálójába.*
1828. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-12 13:32:51
Üzenet elküldve: 2025-12-12 13:32:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Újjászülető árnyék//
//Dwirinthalen Kúria//
*A hosszúra nyúló csönd valóban rátelepedik, és még mélyebbre fészkeli magát a benne lakozó bizonytalanság. Mikor Vhorossi Úrnő megszólal, nem nyugszik meg – hiába nem rovó szavakat kap.*
- Úrnőm..? *-egy pillanatra a zavar halvány árnyéka suhan át gőztől és izzadtságtól csillogó arcán-* Nem feladatom véleményt formálni Elireya Úrnőről. Alázatosan Úrnőm elnézését kérem, ha.. mégis ennek ellenkezőjét mutattam volna.
*A törött üveg szilánkjai, amiket kerülgetnie kell, minden egyes nap. Vigyázni a szavaira, a mozdulataira, az apró, önkéntelen reakciókra és reflexekre. Üres, tiszta lapnak lenni mindig, minden körülmények között.
Az utasításnak eleget téve végre feláll a forró vízből. Bár, igaz ami igaz, már nem is érezte annyira forrónak. A szoba langyosra melegített levegőjében egy pillanatra megborzong, s jobb híján tenyerével törli le magáról a vízcseppek nagy részét. Oda sem nézve érzékeli ahogy Vhorossi Úrnő felé fordul, de nem kezdi takargatni magát. Ha a nősténynek épp az van ínyére, hogy csontos mellkasát, lapos hasát, és a víztől bőrére lapuló bozontjába húzódó hímtagját nézegesse, hát csak tegye.
Szó nélkül bólint a következő utasítást hallva, míg nedves bőrére tapadó ruháját próbálja a lehető leggyorsabban magára cibálni úgy, hogy mozdulatai ne tűnjenek kapkodásnak. Próbál sietni, hiszen az Úrnő szeszélyes kéréseit mihamarabb kiszolgálni a legbiztonságosabb dolog, amit csak tehet.*
- Ahogy Úrnőm kéri. *-mondja halkan, hangjában az engedelmesség lágyságával. A Pegazusban töltötte az első estét a két Úrnő, fejben maga elé idézi az oda vezető utat, s megpróbálja kitalálni, hogy hol tudná lerövidíteni azt esetleg. A gondolat, hogy az Úrnők mégis csak a házban vacsoráznak, gonoszul vigyorogva támaszkodik vállával elméje hátsó falára. Sietnie kell, hiszen ezek szerint még ki kell vakarnia a mocsokból az étkezőt, hogy gazdái viszonylagos kényelemben tölthessék ott az időt.
Magához veszi az ételre szánt pénzt, és sima mozdulattal fordul az ajtó felé, hogy azon kilépve.. de nem, nem lép sehová. Megállítja a mozdulat közben az Úrnő keze. Egy pillanatra úgy érzi, mintha egyszerre fagyna meg és lobbanna lángra szinte összes idegvégződése. Aprót nyel, engedelmesen lehajtja a fejét. A kérdés, hogy mi fog most történni, hangosan zúg vérével együtt a fülében. Talán mégis büntetést kap szavaiért? A kérdés váratlanul éri, nem is igen tudja, mit válaszoljon rá.*
- Én.. *-a szó kissé rekedtesen tör elő száraznak érzett szájából-* ..nem, Úrnőm?
*Egészen úgy hangzik, mint egy kérdés. Azon ritka alkalmak egyikét éli át, amikor fogalma sincs arról, hogy mit várnak tőle.*
A hozzászólás írója (Kavicsos Naren) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.12 13:33:32
//Dwirinthalen Kúria//
*A hosszúra nyúló csönd valóban rátelepedik, és még mélyebbre fészkeli magát a benne lakozó bizonytalanság. Mikor Vhorossi Úrnő megszólal, nem nyugszik meg – hiába nem rovó szavakat kap.*
- Úrnőm..? *-egy pillanatra a zavar halvány árnyéka suhan át gőztől és izzadtságtól csillogó arcán-* Nem feladatom véleményt formálni Elireya Úrnőről. Alázatosan Úrnőm elnézését kérem, ha.. mégis ennek ellenkezőjét mutattam volna.
*A törött üveg szilánkjai, amiket kerülgetnie kell, minden egyes nap. Vigyázni a szavaira, a mozdulataira, az apró, önkéntelen reakciókra és reflexekre. Üres, tiszta lapnak lenni mindig, minden körülmények között.
Az utasításnak eleget téve végre feláll a forró vízből. Bár, igaz ami igaz, már nem is érezte annyira forrónak. A szoba langyosra melegített levegőjében egy pillanatra megborzong, s jobb híján tenyerével törli le magáról a vízcseppek nagy részét. Oda sem nézve érzékeli ahogy Vhorossi Úrnő felé fordul, de nem kezdi takargatni magát. Ha a nősténynek épp az van ínyére, hogy csontos mellkasát, lapos hasát, és a víztől bőrére lapuló bozontjába húzódó hímtagját nézegesse, hát csak tegye.
Szó nélkül bólint a következő utasítást hallva, míg nedves bőrére tapadó ruháját próbálja a lehető leggyorsabban magára cibálni úgy, hogy mozdulatai ne tűnjenek kapkodásnak. Próbál sietni, hiszen az Úrnő szeszélyes kéréseit mihamarabb kiszolgálni a legbiztonságosabb dolog, amit csak tehet.*
- Ahogy Úrnőm kéri. *-mondja halkan, hangjában az engedelmesség lágyságával. A Pegazusban töltötte az első estét a két Úrnő, fejben maga elé idézi az oda vezető utat, s megpróbálja kitalálni, hogy hol tudná lerövidíteni azt esetleg. A gondolat, hogy az Úrnők mégis csak a házban vacsoráznak, gonoszul vigyorogva támaszkodik vállával elméje hátsó falára. Sietnie kell, hiszen ezek szerint még ki kell vakarnia a mocsokból az étkezőt, hogy gazdái viszonylagos kényelemben tölthessék ott az időt.
Magához veszi az ételre szánt pénzt, és sima mozdulattal fordul az ajtó felé, hogy azon kilépve.. de nem, nem lép sehová. Megállítja a mozdulat közben az Úrnő keze. Egy pillanatra úgy érzi, mintha egyszerre fagyna meg és lobbanna lángra szinte összes idegvégződése. Aprót nyel, engedelmesen lehajtja a fejét. A kérdés, hogy mi fog most történni, hangosan zúg vérével együtt a fülében. Talán mégis büntetést kap szavaiért? A kérdés váratlanul éri, nem is igen tudja, mit válaszoljon rá.*
- Én.. *-a szó kissé rekedtesen tör elő száraznak érzett szájából-* ..nem, Úrnőm?
*Egészen úgy hangzik, mint egy kérdés. Azon ritka alkalmak egyikét éli át, amikor fogalma sincs arról, hogy mit várnak tőle.*
A hozzászólás írója (Kavicsos Naren) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.12 13:33:32
1827. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-11 23:29:08
Üzenet elküldve: 2025-12-11 23:29:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Újjászülető árnyék//
//Dwirinthalen Kúria//
*Kibontja hajfonatát, s módszeresen nekikezd, hogy kifésülje hószín tincseit. Figyelmesen hallgatja közben a kurtára szabott beszámolót.
Szeme rebben Narenre a tükörben, ahogy kiejti Elireya nevét. Nem szól semmit, csak egy szívdobbanásnyi ideig áll meg a mozdulatban. Csak nagy sokára nyitja szólásra ajkait ismét, mikor már kellően a szolgára telepedett a némaságának súlya.*
-Talán nincs ínyedre Elireya úrnő költekezése? *Haloványan rándul ajkai széle. A fattyú pontosan tudja, mi érdekli. Ennek ellenére nem tudja megállni, hogy ne froclizza egy keveset.
Érdekli minden. Elireya, Elariion, az esetlegesen a házban megforduló népek... Bár pont az, hogy tulajdon vére hogyan rendelkezik vagyonával, kevésbé. Ezt ugyanakkor nem köti Naren orra alá. Egy kevésbé kedélyes pillanatában talán megbüntetné a szolgát szavaiért, vagy legalábbis ürügynek használná azokat, de határozottan máshol járnak gondolatai. Terve, hogy hogyan szerez magának nemesi címet, olybá fest, révbe érhet a kereskedőn keresztül, e fantázia alól pedig nehezen szabadul most.*
-Kiszállhatsz a dézsából. *Szól szárazon, miközben feláll a székből és a régi gardróbszekrényhez lép, mi ruhakölteményeit rejti. Nem nyitja ki, helyette gondol egyet, s sarkon fordul. Szenvtelenül megméri a dézsából kikászálódó félvért. Nem holmi perverz kíváncsiság hajtja. Azt méri fel, mennyire rátermett, s ránézésre mennyi erő lakozhat benne. Nem rémlik neki, hogy valaha látta volna pőrén.*
-Hozass vacsorát abból a fogadóból, ahol megszálltunk érkezésünkkor. Megfelelt a kosztjuk. *Elszakítja tekintetét Narentől, majd az aprócska asztalfiókhoz lép, hogy kihúzza azt. Egy erszényt helyez az asztalra, s ha Kavicsos Naren megemeli azt, érezheti súlyán, hogy legalább 100 aranyat rejt.
.*
-Elmehetsz. Ne időzz soká. Szükség van rád a ház körül. *Nem tisztelgés ez a fattyú fontossága előtt. Valóban szükség van a szolgára, míg a munkások itt ténykednek.
Amennyiben Naren felöltözött és esetleg távozóra fogná, tenyerét a félvér mellére helyezve állítja meg. Nem csupán az ujjait érezheti magán, de a hegyes körmöket is, ahogy szórakozottan járják körbe a durva vászoninget válltájékon.
A szürkéslila íriszek lustán keresik meg maguknak a vélhetően lesütött szemeket, s ismét kivár, mielőtt megszólalna.*
-Szeretnél még valamit mondani? *Duruzsolja halkan, mintha csak vallomásra próbálná bírni Narent.*
//Dwirinthalen Kúria//
*Kibontja hajfonatát, s módszeresen nekikezd, hogy kifésülje hószín tincseit. Figyelmesen hallgatja közben a kurtára szabott beszámolót.
Szeme rebben Narenre a tükörben, ahogy kiejti Elireya nevét. Nem szól semmit, csak egy szívdobbanásnyi ideig áll meg a mozdulatban. Csak nagy sokára nyitja szólásra ajkait ismét, mikor már kellően a szolgára telepedett a némaságának súlya.*
-Talán nincs ínyedre Elireya úrnő költekezése? *Haloványan rándul ajkai széle. A fattyú pontosan tudja, mi érdekli. Ennek ellenére nem tudja megállni, hogy ne froclizza egy keveset.
Érdekli minden. Elireya, Elariion, az esetlegesen a házban megforduló népek... Bár pont az, hogy tulajdon vére hogyan rendelkezik vagyonával, kevésbé. Ezt ugyanakkor nem köti Naren orra alá. Egy kevésbé kedélyes pillanatában talán megbüntetné a szolgát szavaiért, vagy legalábbis ürügynek használná azokat, de határozottan máshol járnak gondolatai. Terve, hogy hogyan szerez magának nemesi címet, olybá fest, révbe érhet a kereskedőn keresztül, e fantázia alól pedig nehezen szabadul most.*
-Kiszállhatsz a dézsából. *Szól szárazon, miközben feláll a székből és a régi gardróbszekrényhez lép, mi ruhakölteményeit rejti. Nem nyitja ki, helyette gondol egyet, s sarkon fordul. Szenvtelenül megméri a dézsából kikászálódó félvért. Nem holmi perverz kíváncsiság hajtja. Azt méri fel, mennyire rátermett, s ránézésre mennyi erő lakozhat benne. Nem rémlik neki, hogy valaha látta volna pőrén.*
-Hozass vacsorát abból a fogadóból, ahol megszálltunk érkezésünkkor. Megfelelt a kosztjuk. *Elszakítja tekintetét Narentől, majd az aprócska asztalfiókhoz lép, hogy kihúzza azt. Egy erszényt helyez az asztalra, s ha Kavicsos Naren megemeli azt, érezheti súlyán, hogy legalább 100 aranyat rejt.
.*-Elmehetsz. Ne időzz soká. Szükség van rád a ház körül. *Nem tisztelgés ez a fattyú fontossága előtt. Valóban szükség van a szolgára, míg a munkások itt ténykednek.
Amennyiben Naren felöltözött és esetleg távozóra fogná, tenyerét a félvér mellére helyezve állítja meg. Nem csupán az ujjait érezheti magán, de a hegyes körmöket is, ahogy szórakozottan járják körbe a durva vászoninget válltájékon.
A szürkéslila íriszek lustán keresik meg maguknak a vélhetően lesütött szemeket, s ismét kivár, mielőtt megszólalna.*
-Szeretnél még valamit mondani? *Duruzsolja halkan, mintha csak vallomásra próbálná bírni Narent.*
1826. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-09 12:53:57
Üzenet elküldve: 2025-12-09 12:53:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Újjászülető árnyék//
//Dwirinthalen Kúria//
*Bár nem akar, mégis összerezzen kissé az Úrnő érintésétől. Ismét eszébe jut egy-két nappal ezelőtti álma a rátámadó lupusfulgurról, és az emléktől még a forró víz dacára is lúdbőrözni kezd karja. Csupán akkor lazulnak valamelyest el észrevétlenül megfeszült izmai, mikor az Úrnő feláll és ellép a dézsától. Nem érzi nagyobb biztonságban magát, csupán a közvetlen veszély érzete enyhül kissé.
Feje fordításával követi az asztalához lépő nőstényt, szemét még mindig a dézsa peremén tartva. Tudja, hogy még egy óvatlan pillantást is kemény megtolás követhet; így az egyszerűbb utat választja, és inkább már csírájában elkerülni próbálja az ilyen helyzeteket.
Az Úrnő szavait szótlanul veszi tudomásul. A maga módján, természetesen, örülni fog annak, ha a Dwirinthalen-család tervei sikerrel járnak majd. Ám tudja, hogy amikor -nem ha!- így lesz, neki akkor sem jut jobb bánásmód vagy kevesebb munka. Sőt, valószínűleg akkor kezdődik majd csak az igazi próbatétel, ha továbbra is egyedül kell ellátnia a feladatokat. A gondolattól jobbjának ujjai egy pillanatra megszorulnak bal csuklóján.
A munkásokkal kapcsolatos utasításra meghajtja a fejét.*
- Ahogy Úrnőm kívánja. *-mondja halkan. Azt nem teszi hozzá, hogy Elireya Úrnő utasításainak megfelelően a munkások egyébként is csupán sötétedésig dolgoznának, s majd csak a következő napkeltével térnek vissza. A vacsora kérdése viszont szöget üt a fejében. Ezek szerint az Úrnők elhagyják a házat estére? Hiszen az jelenleg, a felújítás közbülső állapotában mindenre alkalmas, csak arra nem, hogy bárki is itt főzzön, és bárhol is normális körülmények között tálalja fel az ételt. De -gondolja- ezzel bizonyára Vhorossi Úrnő is tisztában van, így ezzel kapcsolatban sem szól semmit. A beszámolóra vonatkozó kérdést hallva szinte alig láthatón rázza meg a fejét.*
- Nincs, Úrnőm. *-válaszolja-* Semmi olyan nem történt, ami említésre méltó lenne. Talán csak annyi, hogy Elireya Úrnő a kialkudott munkadíjon felül.. jelentős összeggel kívánja illetni a munkásokat.
*Hiszen a kétszáz aranyon felül adott további ötven, az borravalónak meglehetősen nagyvonalú. Pontosan nem tudja, hogy az Úrnők mennyi arannyal hagyták el a Föld Városát -és ehhez köze sincs-, de ilyen léptékű költekezés mellett a legmélyebb erszény is hamar lapossá válik.*
//Dwirinthalen Kúria//
*Bár nem akar, mégis összerezzen kissé az Úrnő érintésétől. Ismét eszébe jut egy-két nappal ezelőtti álma a rátámadó lupusfulgurról, és az emléktől még a forró víz dacára is lúdbőrözni kezd karja. Csupán akkor lazulnak valamelyest el észrevétlenül megfeszült izmai, mikor az Úrnő feláll és ellép a dézsától. Nem érzi nagyobb biztonságban magát, csupán a közvetlen veszély érzete enyhül kissé.
Feje fordításával követi az asztalához lépő nőstényt, szemét még mindig a dézsa peremén tartva. Tudja, hogy még egy óvatlan pillantást is kemény megtolás követhet; így az egyszerűbb utat választja, és inkább már csírájában elkerülni próbálja az ilyen helyzeteket.
Az Úrnő szavait szótlanul veszi tudomásul. A maga módján, természetesen, örülni fog annak, ha a Dwirinthalen-család tervei sikerrel járnak majd. Ám tudja, hogy amikor -nem ha!- így lesz, neki akkor sem jut jobb bánásmód vagy kevesebb munka. Sőt, valószínűleg akkor kezdődik majd csak az igazi próbatétel, ha továbbra is egyedül kell ellátnia a feladatokat. A gondolattól jobbjának ujjai egy pillanatra megszorulnak bal csuklóján.
A munkásokkal kapcsolatos utasításra meghajtja a fejét.*
- Ahogy Úrnőm kívánja. *-mondja halkan. Azt nem teszi hozzá, hogy Elireya Úrnő utasításainak megfelelően a munkások egyébként is csupán sötétedésig dolgoznának, s majd csak a következő napkeltével térnek vissza. A vacsora kérdése viszont szöget üt a fejében. Ezek szerint az Úrnők elhagyják a házat estére? Hiszen az jelenleg, a felújítás közbülső állapotában mindenre alkalmas, csak arra nem, hogy bárki is itt főzzön, és bárhol is normális körülmények között tálalja fel az ételt. De -gondolja- ezzel bizonyára Vhorossi Úrnő is tisztában van, így ezzel kapcsolatban sem szól semmit. A beszámolóra vonatkozó kérdést hallva szinte alig láthatón rázza meg a fejét.*
- Nincs, Úrnőm. *-válaszolja-* Semmi olyan nem történt, ami említésre méltó lenne. Talán csak annyi, hogy Elireya Úrnő a kialkudott munkadíjon felül.. jelentős összeggel kívánja illetni a munkásokat.
*Hiszen a kétszáz aranyon felül adott további ötven, az borravalónak meglehetősen nagyvonalú. Pontosan nem tudja, hogy az Úrnők mennyi arannyal hagyták el a Föld Városát -és ehhez köze sincs-, de ilyen léptékű költekezés mellett a legmélyebb erszény is hamar lapossá válik.*
1825. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-09 00:41:14
Üzenet elküldve: 2025-12-09 00:41:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Újjászülető árnyék//
//Dwirinthalen Kúria//
*Halkan felkuncog a válaszra, de tekintete nem nevet ajkaival. Megtámaszkodik a kád szélén, s kissé félrebiccenti fejét, ahogy gondolataiba merülve fixírozza a félvért. Talán felesleges volt aggódnia. Narenbe oly mélyen van verve a szolgálat, hogy akkor sem tudna kitörni belőle, ha segítséget kapna. Legalábbis számára így tűnik. Még a fürdőt sem valamiféle jutalomnak fogja fel. Nem. Arra vár, mikor csapnak le rá. Akár a megbénított rovar a pók hálójában. Még csak nem is kapálózik.
Lám, Vhorossi Dwirinthalen is téved, még ha el nem is ismerné soha. Naren lelkében, ha pislákol is a vágy a szabadság után, oly mélyre van temetve, hogy még egy efféle város is kevés rá, hogy felizzítsa. És ha fel is izzik... Nos, lesz, aki eltiporja a zsarátnokot.
Megkönnyebbülten elmosolyodik. Keze a fiú arca után nyúl, hogy megragadja, majd végigsimítson fején.*
-Okos fiú. *Duruzsolja, miközben felkászálódik a kád széléről. Valóban elégedett. A hűséget tartja a legfontosabb erénynek, Narenben pedig bőven akad belőle.
Az asztalkájához, azzal együtt pedig a tükörhöz lép. Megtámaszkodik szélén, némileg közelebb hajolva az üveghez. Kritikus szemmel szemléli magát néhány szívdobbanásnyi ideig, mielőtt elégedetten egyenesedne fel.*
-Ha minden úgy megy, ahogy mennie kell, rövidesen ismét akkora nevünk lesz a városban, mint a legnagyobb nemeseknek. *Komótosan bontja ki az asztalra helyezett kis erszényt, s vizsgálgatja meg szerzeményét benne. Az aranyláncon lógó pók medál baljósan csillan a gyertyafényben.*
-De addig is... Ma Elireya úrnővel vacsorázom. Szeretném, ha sötétedésig végeznének a munkások. *A félvérre pillant a tükörben.*
-Nem kérdeztem. Van beszámolni valód? *Hűséges szolgája kitűnő füle és szeme volt a házban eddig is. Kíváncsi, akad-e mondandója.*
//Dwirinthalen Kúria//
*Halkan felkuncog a válaszra, de tekintete nem nevet ajkaival. Megtámaszkodik a kád szélén, s kissé félrebiccenti fejét, ahogy gondolataiba merülve fixírozza a félvért. Talán felesleges volt aggódnia. Narenbe oly mélyen van verve a szolgálat, hogy akkor sem tudna kitörni belőle, ha segítséget kapna. Legalábbis számára így tűnik. Még a fürdőt sem valamiféle jutalomnak fogja fel. Nem. Arra vár, mikor csapnak le rá. Akár a megbénított rovar a pók hálójában. Még csak nem is kapálózik.
Lám, Vhorossi Dwirinthalen is téved, még ha el nem is ismerné soha. Naren lelkében, ha pislákol is a vágy a szabadság után, oly mélyre van temetve, hogy még egy efféle város is kevés rá, hogy felizzítsa. És ha fel is izzik... Nos, lesz, aki eltiporja a zsarátnokot.
Megkönnyebbülten elmosolyodik. Keze a fiú arca után nyúl, hogy megragadja, majd végigsimítson fején.*
-Okos fiú. *Duruzsolja, miközben felkászálódik a kád széléről. Valóban elégedett. A hűséget tartja a legfontosabb erénynek, Narenben pedig bőven akad belőle.
Az asztalkájához, azzal együtt pedig a tükörhöz lép. Megtámaszkodik szélén, némileg közelebb hajolva az üveghez. Kritikus szemmel szemléli magát néhány szívdobbanásnyi ideig, mielőtt elégedetten egyenesedne fel.*
-Ha minden úgy megy, ahogy mennie kell, rövidesen ismét akkora nevünk lesz a városban, mint a legnagyobb nemeseknek. *Komótosan bontja ki az asztalra helyezett kis erszényt, s vizsgálgatja meg szerzeményét benne. Az aranyláncon lógó pók medál baljósan csillan a gyertyafényben.*
-De addig is... Ma Elireya úrnővel vacsorázom. Szeretném, ha sötétedésig végeznének a munkások. *A félvérre pillant a tükörben.*
-Nem kérdeztem. Van beszámolni valód? *Hűséges szolgája kitűnő füle és szeme volt a házban eddig is. Kíváncsi, akad-e mondandója.*
1824. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-06 21:36:42
Üzenet elküldve: 2025-12-06 21:36:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Újjászülető árnyék//
//Dwirinthalen Kúria//
*A szó azonnal elhal ajkai között, ahogy Úrnője tudatja vele hogy mire kíváncsi, s mire nem. Tényleg arra számított magában, hogy ismét valamilyen eddig nem ismert részletről szeretne hallani az Úrnő; pillanatnyi szégyen fut át rajta a tévedése miatt. Az elhangzó kérdéssel kapcsolatban nem tudja, hogy arra válaszolnia kell-e szóban. Azt sem tudja, mit válaszolhatna erre. Hogy elégedettnek tűntek-e? Őszintén: nem különösebben. Ha nem is ugyanolyannak látta őket, mint saját magát, de legalábbis hasonlónak. Talán annyi volt a különbség, hogy az ő hátuk és derekuk nem hajlott meg annyira mint sajátja, mintha könnyebb lenne a nyakukban lógó szolgaság terhe.
Lassan megrázza hát a fejét, és szótlanul hallgatja az Úrnőt, a “leckét”, amit az megoszt vele. Kezét elveszi a dézsa pereméről ahogy a nőstény körbejár, a szinte elviselhetetlenül forrónak érzett vízbe ereszti azokat, hogy lazán átfogja a számára túl szűkös dézsában felhúzott lábait. Mintha ez megvédhetné bármitől is.
Az elhangzó szavak egy részével különben, saját meglepetésére is, de egyetért. Maga is alantasnak és romlottnak látja az ebben a városban élőket. Nem olyanok mint a Föld Városában - mintha mindig méregetnék a másikat. Mégis, van valami bennük, valami, ami kíváncsivá teszi arra, hogy milyen lehet ennyire könnyednek és szabadnak lenni. Nehezen, de megállja hogy ne törölje le kézháttal az arcába fröcskölt forró vizet.*
- Meleg, Úrnőm. *-válaszolja halkan a kérdésre; tökéletesen egyensúlyozva az őszinteség és a kitérés mezsgyéjén. Tényleg nem hazudik - a víz meleg, számára túlzottan is az. Mégsem ettől érzi kellemetlennek a helyzetet.
A száraz, egyszerű módon elhangzó, dicséretként is felfogható szavakat apró főhajtással fogadja. Megfelelő volt, ahogy eljárt! Pedig mennyire izgult, hogy mindent jól mondjon! A következő kérdés viszont ismét meglepi, szemei egy pillanatra majdnem az Úrnőjére villannak. Hogy szeretne-e jutalmat? Hát az eső vagy a napsütés jutalmat érdemel, mert a munkáját végzi?*
- Nem érzem úgy, hogy.. bármivel is jutalmat érdemeltem volna ki, Úrnőm. Én csak.. azt tettem amire utasított az Úrnő. Nem többet, és.. amennyire lehetett.. nem is kevesebbet. *-tudja, hogy a kissé pihegve előadott véleménye vagy pontosan megegyezik az Úrnőével, vagy homlokegyenest szembe megy azzal. Mégis, emögött a torz hazárdjáték mögött nincs más, mint teljes őszinteség, és a gyermekkora óta belénevelt hűség és engedelmesség. Ettől függetlenül igyekszik megacélozni magát belülről, felkészül arra, hogy szavai kemény kézzel kerülhetnek jutalmazásra.*
//Dwirinthalen Kúria//
*A szó azonnal elhal ajkai között, ahogy Úrnője tudatja vele hogy mire kíváncsi, s mire nem. Tényleg arra számított magában, hogy ismét valamilyen eddig nem ismert részletről szeretne hallani az Úrnő; pillanatnyi szégyen fut át rajta a tévedése miatt. Az elhangzó kérdéssel kapcsolatban nem tudja, hogy arra válaszolnia kell-e szóban. Azt sem tudja, mit válaszolhatna erre. Hogy elégedettnek tűntek-e? Őszintén: nem különösebben. Ha nem is ugyanolyannak látta őket, mint saját magát, de legalábbis hasonlónak. Talán annyi volt a különbség, hogy az ő hátuk és derekuk nem hajlott meg annyira mint sajátja, mintha könnyebb lenne a nyakukban lógó szolgaság terhe.
Lassan megrázza hát a fejét, és szótlanul hallgatja az Úrnőt, a “leckét”, amit az megoszt vele. Kezét elveszi a dézsa pereméről ahogy a nőstény körbejár, a szinte elviselhetetlenül forrónak érzett vízbe ereszti azokat, hogy lazán átfogja a számára túl szűkös dézsában felhúzott lábait. Mintha ez megvédhetné bármitől is.
Az elhangzó szavak egy részével különben, saját meglepetésére is, de egyetért. Maga is alantasnak és romlottnak látja az ebben a városban élőket. Nem olyanok mint a Föld Városában - mintha mindig méregetnék a másikat. Mégis, van valami bennük, valami, ami kíváncsivá teszi arra, hogy milyen lehet ennyire könnyednek és szabadnak lenni. Nehezen, de megállja hogy ne törölje le kézháttal az arcába fröcskölt forró vizet.*
- Meleg, Úrnőm. *-válaszolja halkan a kérdésre; tökéletesen egyensúlyozva az őszinteség és a kitérés mezsgyéjén. Tényleg nem hazudik - a víz meleg, számára túlzottan is az. Mégsem ettől érzi kellemetlennek a helyzetet.
A száraz, egyszerű módon elhangzó, dicséretként is felfogható szavakat apró főhajtással fogadja. Megfelelő volt, ahogy eljárt! Pedig mennyire izgult, hogy mindent jól mondjon! A következő kérdés viszont ismét meglepi, szemei egy pillanatra majdnem az Úrnőjére villannak. Hogy szeretne-e jutalmat? Hát az eső vagy a napsütés jutalmat érdemel, mert a munkáját végzi?*
- Nem érzem úgy, hogy.. bármivel is jutalmat érdemeltem volna ki, Úrnőm. Én csak.. azt tettem amire utasított az Úrnő. Nem többet, és.. amennyire lehetett.. nem is kevesebbet. *-tudja, hogy a kissé pihegve előadott véleménye vagy pontosan megegyezik az Úrnőével, vagy homlokegyenest szembe megy azzal. Mégis, emögött a torz hazárdjáték mögött nincs más, mint teljes őszinteség, és a gyermekkora óta belénevelt hűség és engedelmesség. Ettől függetlenül igyekszik megacélozni magát belülről, felkészül arra, hogy szavai kemény kézzel kerülhetnek jutalmazásra.*
1823. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-05 16:51:06
Üzenet elküldve: 2025-12-05 16:51:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Újjászülető árnyék//
//Dwirinthalen Kúria//
*Szótlan szemléli, ahogy Naren a gőzölgő vízbe merül. Láthatóan forró számára a víz, pedig nem büntetésnek szánta, épp ellenkezőleg. Új még neki ez a jutalmazás dolog.
Haloványan elmosolyodik, ahogy kérdésére a fattyú beszámolóba kezd.*
-Nem az érdekel, hányan voltak. *Szól halkan.*
-Az érdekel, mit szóltál hozzájuk. Elégedettnek tűntek? *A dézsa mellé sétál, hegyes körmeivel érintve annak szélét.*
-Talán elsőre úgy tűnhet, hogy azok, akiket e városban látsz... Hogy is nevezik közös nyelven? "Szabadok". *Halkan felkuncog.*
-Boldogok. Talán ők maguk is elhiszik e hazugságot. *Körbesétálja a kádat.*
-Nem is tévedhetnének nagyobbat. *Megáll, majd homlokráncolva rázza meg fejét.*
-Rothadó e társadalom. Bűzlik az ösztönöktől, a káosztól, a rendetlenségtől... Méltatlanok még arra is, hogy a Sötét Anya húsukból lakmározzon haláluk után. *A kád mellé guggol. Tisztában van vele, hogy Naren kerülni fogja a tekintetét, s ez így is van rendjén.*
-Érted már, milyen szerencsés vagy? *Duruzsolja halkan, miközben ujjával szórakozottan vizet pöcköl a félvér arcára.*
-Megkímélt téged a sors attól, hogy e káosz elnyeljen. Méltónak találtattál, hogy a Dwirinthalen-házat szolgáld. Büszke lehetsz rá. Kellemes a fürdő? *Hangja továbbra is negédesen cseng. Tisztában van vele, hogy a félvér retteg. Valószínűleg egész életében rettegett. A legkevésbé sem óhajtja, hogy Arthenior szabad szele megérintse hű szolgája lelkét. Írmagját is el akarja taposni a káros gondolatnak. Ehhez pedig a legjobb módszer, ha igyekszik magához, magukhoz láncolni, s még inkább meghasítani lelkét. Hogy immunis legyen mindenre, mit e város adhat.
Könnyen lehet, hogy túlzottan elővigyázatos és hasonló meg sem fordul a félvér fejében. Hogy értetlen áll majd szándékai előtt. Ez sem baj. Naren túlontúl hasznosnak bizonyult, hogy ne legyen kellően körültekintő. Nem szívesen mondana le róla.*
-Megfelelő volt, ahogy a kereskedőnél eljártál. Jutalmat érdemelsz. Szeretnéd? *Hangja, akár a bársony, ám tekintete hidegebb az acélnál is. Rezzenéstelen vizslatja a fattyút. A legapróbb reakciókat is olvasni kívánja.*
//Dwirinthalen Kúria//
*Szótlan szemléli, ahogy Naren a gőzölgő vízbe merül. Láthatóan forró számára a víz, pedig nem büntetésnek szánta, épp ellenkezőleg. Új még neki ez a jutalmazás dolog.
Haloványan elmosolyodik, ahogy kérdésére a fattyú beszámolóba kezd.*
-Nem az érdekel, hányan voltak. *Szól halkan.*
-Az érdekel, mit szóltál hozzájuk. Elégedettnek tűntek? *A dézsa mellé sétál, hegyes körmeivel érintve annak szélét.*
-Talán elsőre úgy tűnhet, hogy azok, akiket e városban látsz... Hogy is nevezik közös nyelven? "Szabadok". *Halkan felkuncog.*
-Boldogok. Talán ők maguk is elhiszik e hazugságot. *Körbesétálja a kádat.*
-Nem is tévedhetnének nagyobbat. *Megáll, majd homlokráncolva rázza meg fejét.*
-Rothadó e társadalom. Bűzlik az ösztönöktől, a káosztól, a rendetlenségtől... Méltatlanok még arra is, hogy a Sötét Anya húsukból lakmározzon haláluk után. *A kád mellé guggol. Tisztában van vele, hogy Naren kerülni fogja a tekintetét, s ez így is van rendjén.*
-Érted már, milyen szerencsés vagy? *Duruzsolja halkan, miközben ujjával szórakozottan vizet pöcköl a félvér arcára.*
-Megkímélt téged a sors attól, hogy e káosz elnyeljen. Méltónak találtattál, hogy a Dwirinthalen-házat szolgáld. Büszke lehetsz rá. Kellemes a fürdő? *Hangja továbbra is negédesen cseng. Tisztában van vele, hogy a félvér retteg. Valószínűleg egész életében rettegett. A legkevésbé sem óhajtja, hogy Arthenior szabad szele megérintse hű szolgája lelkét. Írmagját is el akarja taposni a káros gondolatnak. Ehhez pedig a legjobb módszer, ha igyekszik magához, magukhoz láncolni, s még inkább meghasítani lelkét. Hogy immunis legyen mindenre, mit e város adhat.
Könnyen lehet, hogy túlzottan elővigyázatos és hasonló meg sem fordul a félvér fejében. Hogy értetlen áll majd szándékai előtt. Ez sem baj. Naren túlontúl hasznosnak bizonyult, hogy ne legyen kellően körültekintő. Nem szívesen mondana le róla.*
-Megfelelő volt, ahogy a kereskedőnél eljártál. Jutalmat érdemelsz. Szeretnéd? *Hangja, akár a bársony, ám tekintete hidegebb az acélnál is. Rezzenéstelen vizslatja a fattyút. A legapróbb reakciókat is olvasni kívánja.*
1822. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-05 12:32:01
Üzenet elküldve: 2025-12-05 12:32:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Újjászülető árnyék//
//Dwirinthalen Kúria//
//Fájdalomtűrés-próba: sikertelen//
- Úrnőm..? *-egy pillanatra elmozdul a maszk, amit mindig, minden körülmények között maga elé tart; s arcáról és hangjából egyaránt az őszinte meglepődés.. nem, nem is meglepődés: döbbenet sugárzik. Hiszen ez a kérés cseppet sem megszokott! És cseppet sem lenne illendő pőrén állnia Úrnője előtt. És talán nem is akar. De az utasítás az utasítás – szívdobbanásnyi idő alatt ölti ismét vissza az engedelmességet, és meghajtja a fejét.-* Ahogy Úrnőm kívánja.
*Megszabadul ruháitól; mozdulataiból olykor némi tétovaság és zavar lenne kiolvasható, ha valaki odafigyelne erre. Tulajdonképpen nem a más előtti mezítlenség zavarja. A Föld Városában a fürdést a szolgák számára kialakított nyilvános fürdők egyikében végezte, s ott női és férfi szolgák is vegyest voltak olykor (mielőtt valakinek eszébe jutna: nem, fürdésen kívül más természetesen nem történt – a szolgák közötti párosodást igen szigorúan tiltották, és komolyan büntették is). Ám mellkasában nyomást érez, olyasféle rossz érzést, amely valami katasztrófát előz meg. Nem tudja, mi az Úrnő célja. Nem tud nem arra gondolni, hogy ostoba molyként röpköd egyre és egyre közelebb egy jól előkészített, ragadós és halált rejtő pókhálóhoz.
Mikor ruhái sebtiben összehajtva a földre kerülnek, egy pillanatra megkapaszkodik a dézsa szélében, mielőtt átvetné azon a lábát. A fürdőt az Úrnőnek készítette elő. Ez többek között azt jelenti, hogy a benne lévő víz meglehetőst forró – ha például Elariion Úrnak készítette volna elő, akkor némileg kevesebb vizet öntött volna az üstből hideghez. Ha saját magának csinálta volna, akkor pedig csupán egy igen keveset, hogy épp csak ne legyen kellemetlenül hideg. A gőzt eregető vízfelszínre néz, nagyot nyel, és végül belelép a dézsába. Lábszárát azonnal körbenyalja a szinte perzselőnek tűnő forróság. Szorosan zárja össze állkapcsát, hogy az szinte belesajdul, de nem szólal meg. Lassan ereszkedik bele a vízbe, s egy bizonyos ponton mégiscsak cserbenhagyja önuralma: halkan sziszeg-huhog, ahogy érzékenyebb pontjai is a víz alá kerülnek.
Figyelmét az égető fájdalomról megpróbálja az Úrnő szavai felé irányítani, a homlokára kiülő izzadtságcseppek árulják csak el, hogy ez mekkora erőfeszítésébe is kerülhet.*
- Láttam.. Úrnőm. *-próbál nyugodt hangon beszélni, mégis úgy hangzik, mintha lehelné a szavakat.-* A szolgálókat. Hármat is..
*Ujjai szinte elfehérednek, ahogy a dézsa peremét szorítja.*
- De úgy gondolom.. hogy talán van neki még.. több is.
//Dwirinthalen Kúria//
//Fájdalomtűrés-próba: sikertelen//
- Úrnőm..? *-egy pillanatra elmozdul a maszk, amit mindig, minden körülmények között maga elé tart; s arcáról és hangjából egyaránt az őszinte meglepődés.. nem, nem is meglepődés: döbbenet sugárzik. Hiszen ez a kérés cseppet sem megszokott! És cseppet sem lenne illendő pőrén állnia Úrnője előtt. És talán nem is akar. De az utasítás az utasítás – szívdobbanásnyi idő alatt ölti ismét vissza az engedelmességet, és meghajtja a fejét.-* Ahogy Úrnőm kívánja.
*Megszabadul ruháitól; mozdulataiból olykor némi tétovaság és zavar lenne kiolvasható, ha valaki odafigyelne erre. Tulajdonképpen nem a más előtti mezítlenség zavarja. A Föld Városában a fürdést a szolgák számára kialakított nyilvános fürdők egyikében végezte, s ott női és férfi szolgák is vegyest voltak olykor (mielőtt valakinek eszébe jutna: nem, fürdésen kívül más természetesen nem történt – a szolgák közötti párosodást igen szigorúan tiltották, és komolyan büntették is). Ám mellkasában nyomást érez, olyasféle rossz érzést, amely valami katasztrófát előz meg. Nem tudja, mi az Úrnő célja. Nem tud nem arra gondolni, hogy ostoba molyként röpköd egyre és egyre közelebb egy jól előkészített, ragadós és halált rejtő pókhálóhoz.
Mikor ruhái sebtiben összehajtva a földre kerülnek, egy pillanatra megkapaszkodik a dézsa szélében, mielőtt átvetné azon a lábát. A fürdőt az Úrnőnek készítette elő. Ez többek között azt jelenti, hogy a benne lévő víz meglehetőst forró – ha például Elariion Úrnak készítette volna elő, akkor némileg kevesebb vizet öntött volna az üstből hideghez. Ha saját magának csinálta volna, akkor pedig csupán egy igen keveset, hogy épp csak ne legyen kellemetlenül hideg. A gőzt eregető vízfelszínre néz, nagyot nyel, és végül belelép a dézsába. Lábszárát azonnal körbenyalja a szinte perzselőnek tűnő forróság. Szorosan zárja össze állkapcsát, hogy az szinte belesajdul, de nem szólal meg. Lassan ereszkedik bele a vízbe, s egy bizonyos ponton mégiscsak cserbenhagyja önuralma: halkan sziszeg-huhog, ahogy érzékenyebb pontjai is a víz alá kerülnek.
Figyelmét az égető fájdalomról megpróbálja az Úrnő szavai felé irányítani, a homlokára kiülő izzadtságcseppek árulják csak el, hogy ez mekkora erőfeszítésébe is kerülhet.*
- Láttam.. Úrnőm. *-próbál nyugodt hangon beszélni, mégis úgy hangzik, mintha lehelné a szavakat.-* A szolgálókat. Hármat is..
*Ujjai szinte elfehérednek, ahogy a dézsa peremét szorítja.*
- De úgy gondolom.. hogy talán van neki még.. több is.
1821. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-04 22:44:36
Üzenet elküldve: 2025-12-04 22:44:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Újjászülető árnyék//
//Dwirinthalen Kúria//
*Ahogy belép a szobába, karján a szárítkozáshoz használandó vászonlepedővel, hűvös tekintettel pillant körbe a helyiségen. Várakozásának megfelelően ott találja Narent a gőzölgő dézsa mellett, mit neki készített elő. Nem okoz e szolgálatkészség számára különösebb örömöt vagy elégedettséget. Hozzászokott az efféle bánásmódhoz.*
-Vetkőzz. És mássz a dézsába. *Szenvtelen ábrázattal kutatja a szolgát. Tisztában van vele, hogy az utasítás meglepetésként éri majd a félvért, de pont ez is a célja. Naren hamar rájöhet, hogy valójában saját magának készített elő fürdőt.
Furcsa világ ez az emberek világa. Neki pedig roppant szokatlan feladat, hogy a szolgákat, jelen esetben Narent, személyesen kell igazgatnia és a megfelelő mederben tartania. Odahaza számtalan hím ált rendelkezésre, hogy ezt megtegye helyette. Természetesen a félelemkeltés és az erőszak jól bevált elegyét Pirtianesben kitűnően alkalmazták a pór és a szolgaság ellen, ám ez itt már nem elég. Többé már nem. Túl sok a külső tényező, mik magot vethetnek a kíváncsi fejecskében. Tudja, hogy felvértezze szolgáját, a testen kívül az elmét is meg kell törni, rabigába kell hajtani. Az efféle játékokban pedig szerénység nélkül állíthatóan jeleskedik. Sikerének titka roppant egyszerű. Élvezetet talál benne.
Míg Naren teljesíti utasítását, ő az ablakhoz sétál, hogy a nehéz függönyöket behúzva besötétítsen a helyiségben. Noha odakinn az esőfelhők elfedik a nap sugarait, még így is bántja szemét a beszűrődő fény. Helyette gyertyát gyújt, azt pedig az asztalra helyezi.*
-Amit a kereskedőről mondtál, igaznak bizonyult. *Duruzsolja, miközben csípőjét az asztal szélének döntve emeli szürkéslila íriszeit a szolgára.*
-Ostoba, nyáladzó ösztönlény, mint a többi. De hasznunkra lesz. *Egyelőre nem fűzi tovább mondandóját. Helyette megvárja, míg Naren kényelmesen elhelyezkedik a dézsában, már ha képes ilyesmire jelen körülmények között.*
-Láttad a háza népét? A szolgálóit?
//Dwirinthalen Kúria//
*Ahogy belép a szobába, karján a szárítkozáshoz használandó vászonlepedővel, hűvös tekintettel pillant körbe a helyiségen. Várakozásának megfelelően ott találja Narent a gőzölgő dézsa mellett, mit neki készített elő. Nem okoz e szolgálatkészség számára különösebb örömöt vagy elégedettséget. Hozzászokott az efféle bánásmódhoz.*
-Vetkőzz. És mássz a dézsába. *Szenvtelen ábrázattal kutatja a szolgát. Tisztában van vele, hogy az utasítás meglepetésként éri majd a félvért, de pont ez is a célja. Naren hamar rájöhet, hogy valójában saját magának készített elő fürdőt.
Furcsa világ ez az emberek világa. Neki pedig roppant szokatlan feladat, hogy a szolgákat, jelen esetben Narent, személyesen kell igazgatnia és a megfelelő mederben tartania. Odahaza számtalan hím ált rendelkezésre, hogy ezt megtegye helyette. Természetesen a félelemkeltés és az erőszak jól bevált elegyét Pirtianesben kitűnően alkalmazták a pór és a szolgaság ellen, ám ez itt már nem elég. Többé már nem. Túl sok a külső tényező, mik magot vethetnek a kíváncsi fejecskében. Tudja, hogy felvértezze szolgáját, a testen kívül az elmét is meg kell törni, rabigába kell hajtani. Az efféle játékokban pedig szerénység nélkül állíthatóan jeleskedik. Sikerének titka roppant egyszerű. Élvezetet talál benne.
Míg Naren teljesíti utasítását, ő az ablakhoz sétál, hogy a nehéz függönyöket behúzva besötétítsen a helyiségben. Noha odakinn az esőfelhők elfedik a nap sugarait, még így is bántja szemét a beszűrődő fény. Helyette gyertyát gyújt, azt pedig az asztalra helyezi.*
-Amit a kereskedőről mondtál, igaznak bizonyult. *Duruzsolja, miközben csípőjét az asztal szélének döntve emeli szürkéslila íriszeit a szolgára.*
-Ostoba, nyáladzó ösztönlény, mint a többi. De hasznunkra lesz. *Egyelőre nem fűzi tovább mondandóját. Helyette megvárja, míg Naren kényelmesen elhelyezkedik a dézsában, már ha képes ilyesmire jelen körülmények között.*
-Láttad a háza népét? A szolgálóit?
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1909-1928