Arthenior - Romváros és Meredély
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Polgárnegyed (új) Templom (új) Piactér (új) | Romváros és Meredély | Sayqueves Rezidencia (új) Selyemrév (új) |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 91 (1801. - 1820. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1820. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-04 09:27:19
Üzenet elküldve: 2025-12-04 09:27:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Újjászülető árnyék//
//Dwirinthalen Kúria//
*Próbál anélkül belépni az ajtón, hogy az nyikorgásával elárulná jelenlétét. Ez ugyan sikerül, de az előtér még felszedetlen-cseréletlen, siralmas állapotú padlódeszkái egy reccsenéssel bejelentik őt. Ahogy belép kintről, ez a reccsenő hang mellékessé is válik; odabent szinte kitölti jelenlétével a teret Vhorossi Úrnő. Azonnal megáll, ahogy megszólítják; fejét engedelmesen lehajtja, és vár. Bármire. Utasításra, kérdésre, újabb kiosztott feladatra. Ám a szavak csak lassan érkeznek, s minden egyes szívdobbanással felemésztett idő-morzsát elpazaroltnak érez most, amikor lenne mit tennie. Nem szólal meg mégsem, nem kérdez; tudja, hogy az elmúlt napokban épp eleget írtak gazdái a számlájára ahhoz, hogy azzal csak bajba sodorja magát.*
- Ahogy kívánja, Úrnőm. *-hajtja még mélyebbre a fejét mikor végre elhangzik a nőstény utasítása, s ha az nem tartóztatja fel, kimért, de sietős léptekkel tűnik el a konyha irányába.
Ott a tűzhely mellé térdel; az hideg, s a régi hamut is el kell kotornia. Összeszorított foggal, a lehető leggyorsabban dolgozik. Mozdulatait a kövön surlódó fém hangja kíséri, majd a tűzifa nedves-savas-édeskés illata. Ujjai között gyakorlottan verődik az acél a kovának, s a kéménytorok hamarosan fehéren kígyózó füstöt szippant magába. Magára hagyja a bódultan éledező tüzet, hagyja, hogy az felfedezze az alá készített halomnyi vékonyabb fát; s míg az erőre kap, addig maga egy vödörrel a kezében többször is megjárja a kinti hátsó kutat. Halkan nyögve akasztja a tűz fölé a kormos aljú, halk löbbögéssel vízpermetet szétköpködő üstöt. Tudja, hogy mire abban felforr a víz, addigra bőven telehordja hideg vízzel a dézsát az Úrnő szobájában. Így hát újrakezdi ide-oda járkálását a kútra, ám célja ezúttal nem a konyha, hanem a fenti szoba, aminek a közepére húzza a fürdődézsát. Az nem túl nagy -egy fürdő dézsája jóval nagyobb-, de a célját képes ellátni. Cserébe nem is kell bele felfoghatatlanul sok víz. Nagyjából félig hordja a friss, hideg vízzel; úgy számol, hogy ezt felöntve azzal a forróval amit majd a tűzről levesz, kellemes fürdővizet készíthet elő. Ám míg az üstben lassan percegő víz eljut a valódi forrásig, még van ideje. Ezt kihasználja – félrekotorja az Úrnő szobájában lévő apró tűzhelyből is a hideg, régi hamut -túlzás lenne kandallónak nevezni-, és tüzet rak abban is. Apró, külön nem kért gondoskodás ez; s így az Úrnője sem fog megborzongani a szobában, ha majd kiszáll a vízből. Csak annyit remél, hogy a kéményekben nincs felgyűlve semmi szutyok, ami most, hogy egyszerre két tüzet is rakott a házban, lángra lobbanhatna egy felszálló szikrától. Bár érdekes élmény lenne leégetni a Kúriát, gondolja, majd még magában hozzá teszi azt is, hogy igen szívesen maradna a beomló, lángoló tető alatt, ha úgy alakulna a helyzet. De a Sötét Anya vigyáz a kúriára a jelek szerint, s mindenkire annak fedele alatt.
A konyhában várja meg míg a víz végül felforr -hacsak nem utasítják menet közben másra-, s akkor egy ronggyal védve tenyereit leakasztja az üstöt a tűz fölül. Az immár nem csak nehéz, de hihetetlenül forró is, és a mozgatástól fel-felcsapó víz kellemetlenül égető csókokkal hinti tele alkarjait. Próbál nem sziszegni és átkozódni míg lassan, vigyázva felviszi az üstöt az emeletre, és megkönnyebbül, amikor végre beleöntheti tartalmának egy részét a dézsában álló hideg vízbe. A forró víz egy részével telt üstöt a fenti kis tűzhely mellé állítja hogy melegen tartsa szükség esetére, kicsit piszkál a vígan pattogó tűzön, tesz még rá egy kis fát; majd az elhangzott utasításnak eleget téve megáll és vár.*
//Dwirinthalen Kúria//
*Próbál anélkül belépni az ajtón, hogy az nyikorgásával elárulná jelenlétét. Ez ugyan sikerül, de az előtér még felszedetlen-cseréletlen, siralmas állapotú padlódeszkái egy reccsenéssel bejelentik őt. Ahogy belép kintről, ez a reccsenő hang mellékessé is válik; odabent szinte kitölti jelenlétével a teret Vhorossi Úrnő. Azonnal megáll, ahogy megszólítják; fejét engedelmesen lehajtja, és vár. Bármire. Utasításra, kérdésre, újabb kiosztott feladatra. Ám a szavak csak lassan érkeznek, s minden egyes szívdobbanással felemésztett idő-morzsát elpazaroltnak érez most, amikor lenne mit tennie. Nem szólal meg mégsem, nem kérdez; tudja, hogy az elmúlt napokban épp eleget írtak gazdái a számlájára ahhoz, hogy azzal csak bajba sodorja magát.*
- Ahogy kívánja, Úrnőm. *-hajtja még mélyebbre a fejét mikor végre elhangzik a nőstény utasítása, s ha az nem tartóztatja fel, kimért, de sietős léptekkel tűnik el a konyha irányába.
Ott a tűzhely mellé térdel; az hideg, s a régi hamut is el kell kotornia. Összeszorított foggal, a lehető leggyorsabban dolgozik. Mozdulatait a kövön surlódó fém hangja kíséri, majd a tűzifa nedves-savas-édeskés illata. Ujjai között gyakorlottan verődik az acél a kovának, s a kéménytorok hamarosan fehéren kígyózó füstöt szippant magába. Magára hagyja a bódultan éledező tüzet, hagyja, hogy az felfedezze az alá készített halomnyi vékonyabb fát; s míg az erőre kap, addig maga egy vödörrel a kezében többször is megjárja a kinti hátsó kutat. Halkan nyögve akasztja a tűz fölé a kormos aljú, halk löbbögéssel vízpermetet szétköpködő üstöt. Tudja, hogy mire abban felforr a víz, addigra bőven telehordja hideg vízzel a dézsát az Úrnő szobájában. Így hát újrakezdi ide-oda járkálását a kútra, ám célja ezúttal nem a konyha, hanem a fenti szoba, aminek a közepére húzza a fürdődézsát. Az nem túl nagy -egy fürdő dézsája jóval nagyobb-, de a célját képes ellátni. Cserébe nem is kell bele felfoghatatlanul sok víz. Nagyjából félig hordja a friss, hideg vízzel; úgy számol, hogy ezt felöntve azzal a forróval amit majd a tűzről levesz, kellemes fürdővizet készíthet elő. Ám míg az üstben lassan percegő víz eljut a valódi forrásig, még van ideje. Ezt kihasználja – félrekotorja az Úrnő szobájában lévő apró tűzhelyből is a hideg, régi hamut -túlzás lenne kandallónak nevezni-, és tüzet rak abban is. Apró, külön nem kért gondoskodás ez; s így az Úrnője sem fog megborzongani a szobában, ha majd kiszáll a vízből. Csak annyit remél, hogy a kéményekben nincs felgyűlve semmi szutyok, ami most, hogy egyszerre két tüzet is rakott a házban, lángra lobbanhatna egy felszálló szikrától. Bár érdekes élmény lenne leégetni a Kúriát, gondolja, majd még magában hozzá teszi azt is, hogy igen szívesen maradna a beomló, lángoló tető alatt, ha úgy alakulna a helyzet. De a Sötét Anya vigyáz a kúriára a jelek szerint, s mindenkire annak fedele alatt.
A konyhában várja meg míg a víz végül felforr -hacsak nem utasítják menet közben másra-, s akkor egy ronggyal védve tenyereit leakasztja az üstöt a tűz fölül. Az immár nem csak nehéz, de hihetetlenül forró is, és a mozgatástól fel-felcsapó víz kellemetlenül égető csókokkal hinti tele alkarjait. Próbál nem sziszegni és átkozódni míg lassan, vigyázva felviszi az üstöt az emeletre, és megkönnyebbül, amikor végre beleöntheti tartalmának egy részét a dézsában álló hideg vízbe. A forró víz egy részével telt üstöt a fenti kis tűzhely mellé állítja hogy melegen tartsa szükség esetére, kicsit piszkál a vígan pattogó tűzön, tesz még rá egy kis fát; majd az elhangzott utasításnak eleget téve megáll és vár.*
1819. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-03 19:13:10
Üzenet elküldve: 2025-12-03 19:13:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Újjászülető árnyék//
//Dwirinthalen Kúria//
*Finoman elmosolyodik a felé intézett kérdésre.*
-Arra gondolok, ami a cél. S az érzésre, mikor elérem azt. Ők csupán eszközök a kezedben, Elireya. Egy eszköz pedig nem oly viszolyogtató. *Elgondolkodik egy darabon. Próbál felidézni valami hasonlót a Föld Városából, amivel példálózhat, de nem jut eszébe semmi. Arthenior valóban új terep mindkettejüknek. Könnyen el tudja képzelni, hogy Elireyának valóban nem fog oly "könnyen" kézre állni az ittlét, mint neki. Még neki is kihívás arcára ragasztani az udvarias mosolyt, ha emberhímeknek kell tennie a szépet.
Lassan keresi meg magának a lila íriszeket, miközben a másik nőstény előáll a farbával. Mágia. Gondolhatta volna. A Dwirinthalenek mindig magukban hordozták e képesség csíráját. Családi hagyománynak is lehetne nevezni. Valahogy Elireyához különösen illik az efféle misztikum.
-Egy mester, hmm? *Teszi fel a költői kérdést, mire természetesen nem vár feleletet.*
-Akkor pedig főleg érdemes gyakorolnod e módszert. Nem tudom, ezek a népek mennyire... Fogékonyak a mágiára, de egy próbát mindenképp megér, ha valóban ez a szíved vágya.
*Az előtérben maga előtt gondosan összekulcsolt kezekkel megvárja, míg Elireya látóterén kívülre ér. Nem titkolózni óhajt, csupán tisztában van vele, hogy rokona talán furcsállná ötletét. Ugyanakkor bizonyosságot kell szereznie néhány dologról.*
-Fiú! *Csattan hangja, ahogy meglátja a kintről befelé igyekvő félvért. Ábrázatáról nehéz lenne leolvasni bármit, tekintete is kifejezéstelen. Lustán szemléli a szolgát, miközben kivár a további mondandójával. Nem óhajtja elsietni, tisztában van vele, miként telepszik egy szolgára a nyomorúságos némaság.*
-Eredj, melegíts forró vizet a dézsába és készítsd elő fürdéshez. Ott várj.
A hozzászólás írója (Vhorossi Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.03 19:42:07
//Dwirinthalen Kúria//
*Finoman elmosolyodik a felé intézett kérdésre.*
-Arra gondolok, ami a cél. S az érzésre, mikor elérem azt. Ők csupán eszközök a kezedben, Elireya. Egy eszköz pedig nem oly viszolyogtató. *Elgondolkodik egy darabon. Próbál felidézni valami hasonlót a Föld Városából, amivel példálózhat, de nem jut eszébe semmi. Arthenior valóban új terep mindkettejüknek. Könnyen el tudja képzelni, hogy Elireyának valóban nem fog oly "könnyen" kézre állni az ittlét, mint neki. Még neki is kihívás arcára ragasztani az udvarias mosolyt, ha emberhímeknek kell tennie a szépet.
Lassan keresi meg magának a lila íriszeket, miközben a másik nőstény előáll a farbával. Mágia. Gondolhatta volna. A Dwirinthalenek mindig magukban hordozták e képesség csíráját. Családi hagyománynak is lehetne nevezni. Valahogy Elireyához különösen illik az efféle misztikum.
-Egy mester, hmm? *Teszi fel a költői kérdést, mire természetesen nem vár feleletet.*
-Akkor pedig főleg érdemes gyakorolnod e módszert. Nem tudom, ezek a népek mennyire... Fogékonyak a mágiára, de egy próbát mindenképp megér, ha valóban ez a szíved vágya.
*Az előtérben maga előtt gondosan összekulcsolt kezekkel megvárja, míg Elireya látóterén kívülre ér. Nem titkolózni óhajt, csupán tisztában van vele, hogy rokona talán furcsállná ötletét. Ugyanakkor bizonyosságot kell szereznie néhány dologról.*
-Fiú! *Csattan hangja, ahogy meglátja a kintről befelé igyekvő félvért. Ábrázatáról nehéz lenne leolvasni bármit, tekintete is kifejezéstelen. Lustán szemléli a szolgát, miközben kivár a további mondandójával. Nem óhajtja elsietni, tisztában van vele, miként telepszik egy szolgára a nyomorúságos némaság.*
-Eredj, melegíts forró vizet a dézsába és készítsd elő fürdéshez. Ott várj.
A hozzászólás írója (Vhorossi Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.03 19:42:07
1818. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-03 16:56:24
Üzenet elküldve: 2025-12-03 16:56:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Újjászülető árnyék//
//Dwirinthalen Kúria//
*Apró győzelemnek könyveli el, hogy vére elhiszi szavait. Látszólag legalábbis. Miután ösztönösen védte saját pozícióját, már van ideje az igazi gondolatoknak is felszínre törni. Nem tudja hirtelenjében eldönteni, hogy Vhorossi alatt ingatag-e a talaj, hogy azért akart-e biztosítékot a hűségéről, vagy a fajtársaik között oly megszokott játszma volt az egész. Eltávolodnak egymástól, mégis még az arcán érzi a tenyeret.*
- Nekem pedig Rád van szükségem. *Elréved, de hamar visszatalál a másikhoz kékeslila írisze.* - Viszolygok tőlük. Olyan, mintha csótányok között élnék. *Ajka íve fintorrá alakul.* - Nem tudom elképzelni, hogy egy csótánnyal… értsek szót. Hogyan rendezed ezt el itt? *Az „itt” szónál, finoman simít rá a nőstény homlokára majd kutatja annak szemeit. Pirtianesben nem volt szüksége e tudásra, vagy nem így, és bár rosszul van attól, hogy gyengeség lehet ez, mégis muszáj megtanulnia leküzdeni. * - Muszáj megtanulnom.
*S a következő témájuk után talán ki is derül majd Vhorossi számára, hogy miért oly sietős. És egyébként sem teheti meg, hogy nem mozdul ki a kúriából és mindent másokra hagy. Bár előkelő szerep mozgatni a szálakat, mégsem akar egy helyben rostokolni és csupán bábozni. A dörrenésre lezárt szemhája mögött forgatja meg szemeit, de nem kommentálja.*
- Örömmel. *Egyezik bele a közös vacsorába.*
- Mestert kívánok szerezni, aki mágiára tanít. Kopni fog a tudásom, nem kívánom eltékozolni a tehetségem. *És ki is derül, hogy miért olyan fontos minél előbb megtanulnia legalább annyira tartani valakit, hogy a tudását szívesen vegye el tőle. Hiszen itt sejtelmei szerint csupán egy felszínit találhat, ki tanítja.*
- Ha nagyobb erő birtokában vagyok, még több elismerést hajhászhatok magunknak. *A kopácsolástól mintha megsajdulna a feje. A fény sem tesz jót ennek az érzésnek, hunyorogva érinti megfeszített ujjait a halántékához.* - Vacsoráig viszont keresek magamnak egy kis csendet. A fattyúra van bízva a négy szolga. *Morran egyet* - Munkás. *S ha egyéb megbeszélnivalójuk akad, arra lesz tér a szépen terített asztalnál egy talán már szépre suvickolt érkezőben. *
//Dwirinthalen Kúria//
*Apró győzelemnek könyveli el, hogy vére elhiszi szavait. Látszólag legalábbis. Miután ösztönösen védte saját pozícióját, már van ideje az igazi gondolatoknak is felszínre törni. Nem tudja hirtelenjében eldönteni, hogy Vhorossi alatt ingatag-e a talaj, hogy azért akart-e biztosítékot a hűségéről, vagy a fajtársaik között oly megszokott játszma volt az egész. Eltávolodnak egymástól, mégis még az arcán érzi a tenyeret.*
- Nekem pedig Rád van szükségem. *Elréved, de hamar visszatalál a másikhoz kékeslila írisze.* - Viszolygok tőlük. Olyan, mintha csótányok között élnék. *Ajka íve fintorrá alakul.* - Nem tudom elképzelni, hogy egy csótánnyal… értsek szót. Hogyan rendezed ezt el itt? *Az „itt” szónál, finoman simít rá a nőstény homlokára majd kutatja annak szemeit. Pirtianesben nem volt szüksége e tudásra, vagy nem így, és bár rosszul van attól, hogy gyengeség lehet ez, mégis muszáj megtanulnia leküzdeni. * - Muszáj megtanulnom.
*S a következő témájuk után talán ki is derül majd Vhorossi számára, hogy miért oly sietős. És egyébként sem teheti meg, hogy nem mozdul ki a kúriából és mindent másokra hagy. Bár előkelő szerep mozgatni a szálakat, mégsem akar egy helyben rostokolni és csupán bábozni. A dörrenésre lezárt szemhája mögött forgatja meg szemeit, de nem kommentálja.*
- Örömmel. *Egyezik bele a közös vacsorába.*
- Mestert kívánok szerezni, aki mágiára tanít. Kopni fog a tudásom, nem kívánom eltékozolni a tehetségem. *És ki is derül, hogy miért olyan fontos minél előbb megtanulnia legalább annyira tartani valakit, hogy a tudását szívesen vegye el tőle. Hiszen itt sejtelmei szerint csupán egy felszínit találhat, ki tanítja.*
- Ha nagyobb erő birtokában vagyok, még több elismerést hajhászhatok magunknak. *A kopácsolástól mintha megsajdulna a feje. A fény sem tesz jót ennek az érzésnek, hunyorogva érinti megfeszített ujjait a halántékához.* - Vacsoráig viszont keresek magamnak egy kis csendet. A fattyúra van bízva a négy szolga. *Morran egyet* - Munkás. *S ha egyéb megbeszélnivalójuk akad, arra lesz tér a szépen terített asztalnál egy talán már szépre suvickolt érkezőben. *
1817. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-03 14:56:58
Üzenet elküldve: 2025-12-03 14:56:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Újjászülető árnyék//
//Dwirinthalen Kúria//
*Merengve hallgatja a másik nőstény válaszát. Bármennyire is bizalmatlan fajta, nem talál fogást
Elireya szavain. Ez lehet azért, mert azok őszinték, de könnyen lehet az is, hogy a rokon ennyire ügyes. Tekintetét még hosszan a másik lélektükrén tartja, mielőtt elkapná, majd eleresztve a lány arcát végigsimít annak egy hajtincsén, s hátrébb lép.*
-Rendben. Bízom benned. *Suttogja. Nem perdülnek egyszerűen ajkáról az efféle szólamok, de nem tud vitatkozni a hallottakkal. Talán nem is akar. Elvégre a hím valóban nagy szívességet tett, mikor a nyomukba eredt, s levágta üldözőjét.*
-Szükségem is lesz Rád. *Fordul ismét a ház felé, s amennyiben Elireya hajlandó vele tartani, visszaindul.*
-Bűzlik ez a város. Az emberektől. Az apró, koszos kis vágyaiktól. *Lusta mosoly kúszik arcára, miközben már a folyosót tapodják ismét.*
-Furcsán nincs ellenemre. Felettük állunk. Akár a pók a kósza légynek. *Szeme sarkából Elireyára pillant.*
-De egyedül megbolondulnék itt. *Halkan, csilingelve felkuncog. Valami közben nagyot dörren, ahogy földet ér. A munkások alighanem belemelegedtek.*
-Talán elkölthetnénk a vacsorát közösen. Természetesen csak ha lement a nap. Mi a terved az elkövetkező napokra? *Csak most tudatosul benne, mennyire felszabadító, hogy saját anyanyelvükön szólalhat meg. Egész nap a közös beszédet koptatta, szinte belesajdult nyelve. Bizony, pihenőre óhajt térni, de csak azután, hogy felkereste Narent. A városban tapasztaltak és látottak elgondolkodtatták. Ideje elbeszélgetnie a fattyúval, lehetőleg négyszemközt.*
//Dwirinthalen Kúria//
*Merengve hallgatja a másik nőstény válaszát. Bármennyire is bizalmatlan fajta, nem talál fogást
Elireya szavain. Ez lehet azért, mert azok őszinték, de könnyen lehet az is, hogy a rokon ennyire ügyes. Tekintetét még hosszan a másik lélektükrén tartja, mielőtt elkapná, majd eleresztve a lány arcát végigsimít annak egy hajtincsén, s hátrébb lép.*
-Rendben. Bízom benned. *Suttogja. Nem perdülnek egyszerűen ajkáról az efféle szólamok, de nem tud vitatkozni a hallottakkal. Talán nem is akar. Elvégre a hím valóban nagy szívességet tett, mikor a nyomukba eredt, s levágta üldözőjét.*
-Szükségem is lesz Rád. *Fordul ismét a ház felé, s amennyiben Elireya hajlandó vele tartani, visszaindul.*
-Bűzlik ez a város. Az emberektől. Az apró, koszos kis vágyaiktól. *Lusta mosoly kúszik arcára, miközben már a folyosót tapodják ismét.*
-Furcsán nincs ellenemre. Felettük állunk. Akár a pók a kósza légynek. *Szeme sarkából Elireyára pillant.*
-De egyedül megbolondulnék itt. *Halkan, csilingelve felkuncog. Valami közben nagyot dörren, ahogy földet ér. A munkások alighanem belemelegedtek.*
-Talán elkölthetnénk a vacsorát közösen. Természetesen csak ha lement a nap. Mi a terved az elkövetkező napokra? *Csak most tudatosul benne, mennyire felszabadító, hogy saját anyanyelvükön szólalhat meg. Egész nap a közös beszédet koptatta, szinte belesajdult nyelve. Bizony, pihenőre óhajt térni, de csak azután, hogy felkereste Narent. A városban tapasztaltak és látottak elgondolkodtatták. Ideje elbeszélgetnie a fattyúval, lehetőleg négyszemközt.*
1816. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-03 10:57:28
Üzenet elküldve: 2025-12-03 10:57:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Újjászülető árnyék//
//Dwirinthalen Kúria//
*Hamar kiér az épületből, az Úrnők nem tartóztatják fel. Nem különösebben bánja most ezt, épp elég feladattal próbál egyszerre zsonglőrködni így is. És tudja jól, hogy ha valamelyik Úrnő megállítja, hát azt nem azért teszi hogy megkérdezze tőle hogy hogyan érzi magát, mit evett reggelire, s hogy mit szól a felhőkhöz az égen; hanem általában olyan feladatot osztanak rá, amelynek végrehajtására olykor meglehetősen sok időt kell szánjon.
A lovat az előkert kopott füvén leli. Hátán zötyög a rajta hagyott nyereg, s a szár ide-oda csapkod ahogy a jószág magát szórakoztatja azzal, hogy az előkert egyik sarkából a másikba szökken, mint egy túlfűtött csikó a tavaszt megérezvén. A látványtól kissé elkomorodik; reméli csak, hogy a ló nem dönt úgy, hogy puszta időtöltésből mellkason rúgja őt, miközben megpróbálja befogni.
Halk kattogó hangot hallat a nyelvével, a ló füle azonnal ráfordul, de nem hagyja abba a pörgést. Továbbra is neki kattogva, lassan közelít; próbál lazán és nyugodtan mozogni. Nem ért különösen sokat a lovakhoz, de annyit tud: ha a ló elhiszi rólad, hogy erősebb vagy nála, nyert ügyed van. Ha elárulod a lónak, hogy ez nincs így, nos, akkor baj lesz. A kérdés az, hogy saját magával el tudja-e hitetni ezt a dolgot..? Sima és gyors mozdulattal lép oldalra a nyílegyenesen ráforduló ló széles mellkasa elől, és reflexből kap a szár után. Sikerül elkapnia – a bőrszíj kegyetlenül nagyot ránt csuklóján, könyökén és vállán, de nem csúszik ki ujjai közül. A ló feje hirtelen szorul le, patái jókora darabon marják fel az amúgy is halott füvet, ahogy hirtelen megáll. Persze az erőfitogtatásnak itt még nincs vége, a ló próbál kivagyiskodni, de innentől, hogy a szár a kezében van, már több a magabiztossága. Végül a ló is elhiszi neki, hogy egyszerűbb, ha engedelmeskedik.
Mindketten fújtatnak kicsit, ahogy a másik két ló mellé vezeti Vhorossi Úrnő hátasát, és beköti őt is. A ló bőre még idegesen vibrál néha ahogy lenyergeli, szeme sarkából szemmel tartva a hátas hátsó lábait, ahogy annak hasa alá hajol, hogy megoldja a nyerget tartó csatokat. Bár talán nem is lenne olyan rossz, ha úgy rúgná fejbe a ló, hogy a koponyája túlérett dinnyeként nyíljon ketté. Végtére is: a halál is szabadság, nem? De probléma nélkül lekerül a nyereg és a takaró is; a zablától is megszabadítja, s helyére zabos táskát akaszt, hogy míg a kaparóval a lehető leggyorsabban lehúzza az állatot, az lekösse magát az evéssel.
Próbál sietni, hiszen bent ott van a felújításért felelős csapat, s nem lenne szerencsés ha akkor történne bármi fiaskó míg ő idekint, a két Úrnő pedig odabent van. Próbál sietni, hiszen Vhorossi Úrnő szobáját elő kell készítse a felújításra, és ezt már úgy kell megcsinálnia, hogy az Úrnő is itthon van. Próbál sietni, mert tudja, hogy az Úrnők hajlamosak lustaságnak és lassúságnak vélni azt, ha amúgy becsülettel végzi a feladatait.
Mire végez a lóval, addigra maga szinte kimelegszik. Mégsem tölt időt azzal, hogy kifújja magát; friss vizet önt mindhárom hátas elé, a teherhordó, hegyomlás-szerű jószág orrát megsimítja, majd a durva gyökérkefével kisikálja bőréből a rátapadt koszt. Úgy érzi hogy ezzel is értékes időt veszít, de mocskos kézzel hozzá nem nyúlna az Úrnő holmijához.
A ló még mindig talál a zabos zsákjában ropogtatnivalót, de ő már a bejárat felé szedi a lábait, hogy minél hamarabb visszatérhessen feladataihoz.*
//Dwirinthalen Kúria//
*Hamar kiér az épületből, az Úrnők nem tartóztatják fel. Nem különösebben bánja most ezt, épp elég feladattal próbál egyszerre zsonglőrködni így is. És tudja jól, hogy ha valamelyik Úrnő megállítja, hát azt nem azért teszi hogy megkérdezze tőle hogy hogyan érzi magát, mit evett reggelire, s hogy mit szól a felhőkhöz az égen; hanem általában olyan feladatot osztanak rá, amelynek végrehajtására olykor meglehetősen sok időt kell szánjon.
A lovat az előkert kopott füvén leli. Hátán zötyög a rajta hagyott nyereg, s a szár ide-oda csapkod ahogy a jószág magát szórakoztatja azzal, hogy az előkert egyik sarkából a másikba szökken, mint egy túlfűtött csikó a tavaszt megérezvén. A látványtól kissé elkomorodik; reméli csak, hogy a ló nem dönt úgy, hogy puszta időtöltésből mellkason rúgja őt, miközben megpróbálja befogni.
Halk kattogó hangot hallat a nyelvével, a ló füle azonnal ráfordul, de nem hagyja abba a pörgést. Továbbra is neki kattogva, lassan közelít; próbál lazán és nyugodtan mozogni. Nem ért különösen sokat a lovakhoz, de annyit tud: ha a ló elhiszi rólad, hogy erősebb vagy nála, nyert ügyed van. Ha elárulod a lónak, hogy ez nincs így, nos, akkor baj lesz. A kérdés az, hogy saját magával el tudja-e hitetni ezt a dolgot..? Sima és gyors mozdulattal lép oldalra a nyílegyenesen ráforduló ló széles mellkasa elől, és reflexből kap a szár után. Sikerül elkapnia – a bőrszíj kegyetlenül nagyot ránt csuklóján, könyökén és vállán, de nem csúszik ki ujjai közül. A ló feje hirtelen szorul le, patái jókora darabon marják fel az amúgy is halott füvet, ahogy hirtelen megáll. Persze az erőfitogtatásnak itt még nincs vége, a ló próbál kivagyiskodni, de innentől, hogy a szár a kezében van, már több a magabiztossága. Végül a ló is elhiszi neki, hogy egyszerűbb, ha engedelmeskedik.
Mindketten fújtatnak kicsit, ahogy a másik két ló mellé vezeti Vhorossi Úrnő hátasát, és beköti őt is. A ló bőre még idegesen vibrál néha ahogy lenyergeli, szeme sarkából szemmel tartva a hátas hátsó lábait, ahogy annak hasa alá hajol, hogy megoldja a nyerget tartó csatokat. Bár talán nem is lenne olyan rossz, ha úgy rúgná fejbe a ló, hogy a koponyája túlérett dinnyeként nyíljon ketté. Végtére is: a halál is szabadság, nem? De probléma nélkül lekerül a nyereg és a takaró is; a zablától is megszabadítja, s helyére zabos táskát akaszt, hogy míg a kaparóval a lehető leggyorsabban lehúzza az állatot, az lekösse magát az evéssel.
Próbál sietni, hiszen bent ott van a felújításért felelős csapat, s nem lenne szerencsés ha akkor történne bármi fiaskó míg ő idekint, a két Úrnő pedig odabent van. Próbál sietni, hiszen Vhorossi Úrnő szobáját elő kell készítse a felújításra, és ezt már úgy kell megcsinálnia, hogy az Úrnő is itthon van. Próbál sietni, mert tudja, hogy az Úrnők hajlamosak lustaságnak és lassúságnak vélni azt, ha amúgy becsülettel végzi a feladatait.
Mire végez a lóval, addigra maga szinte kimelegszik. Mégsem tölt időt azzal, hogy kifújja magát; friss vizet önt mindhárom hátas elé, a teherhordó, hegyomlás-szerű jószág orrát megsimítja, majd a durva gyökérkefével kisikálja bőréből a rátapadt koszt. Úgy érzi hogy ezzel is értékes időt veszít, de mocskos kézzel hozzá nem nyúlna az Úrnő holmijához.
A ló még mindig talál a zabos zsákjában ropogtatnivalót, de ő már a bejárat felé szedi a lábait, hogy minél hamarabb visszatérhessen feladataihoz.*
1815. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-02 21:00:05
Üzenet elküldve: 2025-12-02 21:00:05
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Újjászülető árnyék//
//Dwirinthalen Kúria//
*Nem érkezik több kérdés Elariionról, bár nem félne színt vallani. A kis világukban egy efféle kapcsolat nem jelenthet gondot, annak mélysége annál inkább, s talán ez az egyetlen kis szelete, amit jótékonyan elhallgatna.
A szemeitől elszakad a nőstény, s az erkélyre érve a karjából is kibújtatja a kezet. A távolba réved egy időre, noha még a gyenge fény is zavarja íriszeit, most annak szavai fontosabbak annál, mintsem ezzel törődjön. Érdekli, mit is akar kihozni a történetből Vhorossi. Csalódna is, ha csupán egy átlagos mese volna. Nem szól bele természetesen, de mikor közelebb lép hozzá a másik, már újfent annak lélektükreibe mered. Figyeli minden apró rezdülését. Az ujjai közelítenek, ő maga nem hátrál el, sőt, elégedett vonások húzódnak tekintetére. Hagyja, hogy elérje a két tenyér, résnyire nyílik az ajka. Vár, még mindig. Lassan bukik ki a lényeg. Hevesebben emelkedik a mellkas, de cseppet sem azért, mert megretten. Élvezi. Nem kifejezetten kedveli, ha valaki hatalmat gyakorol felette, de van, akit el tud ismerni. Ritka persze, de tudnia kell, hol a helye és meglehetőst bizsergető, hogy a - számára - legjobbtól tanulhat.*
- A bizalmam már akkor a Tied volt, amikor veled eredtem útnak, nővérem. *Mély, jóleső levegőt vesz az apró fogságban.* - Máskülönben nem hagytam volna hátra a kényelmet. *Lassan indul meg saját keze, hogy rásimítson a nőstényére. Mint egy lepkeszárny, alig érint, de végül, ha hagyja, teljességgel rácsúszik a tenyere.*
- Méltó vagy rá. *Ajkába harap, tűnődve nézi tovább a szemeket, ha amaz nem távolodik.*
- Elariion pedig hasznos. És imád engem. *Röviden, dallamosan, de annál sötétebben nevet fel.*
- Tudod mi jobb egy olyan szolgánál, aki a nézésedből tudja, mit szeretnél? Egy olyan szerető. Kell nekem. Megvédi, ami fontos. *Megfeszül a keze a másikén, s végül eltünteti arcáról a derűt. Csupán jelzi, hogy az ideúton volt kitől megvédeni Vhorossit, egy nem is mélyre rejtett bókkal. Tudja, hogy ki a feljebbvaló, s ennek rendje és módja szerint is viselkedik. Elismeri a nőstényt, s nem szúrja hátba. Addig legalábbis biztosan nem, amíg szükségük van egymás szövetségére. Vagy nem nő túl vérén, ami még rettentő messze van. Elariiont tekintve pedig ezen a ponton már nincs mit titkolni. Teljességgel biztos benne, hogy mindent tud a másik, s egy efféle vallomás erősítheti annak hitét a bizalomban. Hogy valóban hogyan vélekedik, az viszont csak az övé. Viszont a hatalomgyakorlást ős is kiváltképp szereti, így az elhangzott szavak talán nem is hazugságok.*
- De ne vádolj többé azzal gondolatban sem, hogy a bizalmad kockára tenném egy hímért. *Megkísérel még közelebb hajolni, ha annyira kicsiny távról nézi az arcának pettyeit, hát még jobban lássa. * - Nem juthatunk ugyanis a Soraya sorsára.
//Dwirinthalen Kúria//
*Nem érkezik több kérdés Elariionról, bár nem félne színt vallani. A kis világukban egy efféle kapcsolat nem jelenthet gondot, annak mélysége annál inkább, s talán ez az egyetlen kis szelete, amit jótékonyan elhallgatna.
A szemeitől elszakad a nőstény, s az erkélyre érve a karjából is kibújtatja a kezet. A távolba réved egy időre, noha még a gyenge fény is zavarja íriszeit, most annak szavai fontosabbak annál, mintsem ezzel törődjön. Érdekli, mit is akar kihozni a történetből Vhorossi. Csalódna is, ha csupán egy átlagos mese volna. Nem szól bele természetesen, de mikor közelebb lép hozzá a másik, már újfent annak lélektükreibe mered. Figyeli minden apró rezdülését. Az ujjai közelítenek, ő maga nem hátrál el, sőt, elégedett vonások húzódnak tekintetére. Hagyja, hogy elérje a két tenyér, résnyire nyílik az ajka. Vár, még mindig. Lassan bukik ki a lényeg. Hevesebben emelkedik a mellkas, de cseppet sem azért, mert megretten. Élvezi. Nem kifejezetten kedveli, ha valaki hatalmat gyakorol felette, de van, akit el tud ismerni. Ritka persze, de tudnia kell, hol a helye és meglehetőst bizsergető, hogy a - számára - legjobbtól tanulhat.*
- A bizalmam már akkor a Tied volt, amikor veled eredtem útnak, nővérem. *Mély, jóleső levegőt vesz az apró fogságban.* - Máskülönben nem hagytam volna hátra a kényelmet. *Lassan indul meg saját keze, hogy rásimítson a nőstényére. Mint egy lepkeszárny, alig érint, de végül, ha hagyja, teljességgel rácsúszik a tenyere.*
- Méltó vagy rá. *Ajkába harap, tűnődve nézi tovább a szemeket, ha amaz nem távolodik.*
- Elariion pedig hasznos. És imád engem. *Röviden, dallamosan, de annál sötétebben nevet fel.*
- Tudod mi jobb egy olyan szolgánál, aki a nézésedből tudja, mit szeretnél? Egy olyan szerető. Kell nekem. Megvédi, ami fontos. *Megfeszül a keze a másikén, s végül eltünteti arcáról a derűt. Csupán jelzi, hogy az ideúton volt kitől megvédeni Vhorossit, egy nem is mélyre rejtett bókkal. Tudja, hogy ki a feljebbvaló, s ennek rendje és módja szerint is viselkedik. Elismeri a nőstényt, s nem szúrja hátba. Addig legalábbis biztosan nem, amíg szükségük van egymás szövetségére. Vagy nem nő túl vérén, ami még rettentő messze van. Elariiont tekintve pedig ezen a ponton már nincs mit titkolni. Teljességgel biztos benne, hogy mindent tud a másik, s egy efféle vallomás erősítheti annak hitét a bizalomban. Hogy valóban hogyan vélekedik, az viszont csak az övé. Viszont a hatalomgyakorlást ős is kiváltképp szereti, így az elhangzott szavak talán nem is hazugságok.*
- De ne vádolj többé azzal gondolatban sem, hogy a bizalmad kockára tenném egy hímért. *Megkísérel még közelebb hajolni, ha annyira kicsiny távról nézi az arcának pettyeit, hát még jobban lássa. * - Nem juthatunk ugyanis a Soraya sorsára.
1814. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-02 17:48:25
Üzenet elküldve: 2025-12-02 17:48:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 59
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 59
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Segítő kéz//
* Mivel úrnőjének nincs további kérése, elindul ki a házból. Nem tudja, mit kezdhetne ennyi pénzzel. ~ Mármint… Ennyi pénzt… Miért adott ennyit? ~ Ha megveszi magának a ruhákat, úgy számolja, hogy még mindig marad több száz arany nála. Nála, akinél pár órával ezelőtt még a betevő falatra elegendő pénz se volt. Megy hát a piactérre. Úgy érzi, mintha ezernyi szempár szegeződne rá, de legalábbis egy pár. Nem hozhat szégyent Aleniára. ~ De mégis… Ez rengeteg pénz! ~ Úgy halad át a Csonthídon, mintha valami rosszban sántikálna. Legalábbis úgy érzi, az őrök ekképp néznek rá. Szerencsére nem szólnak rá, hiszen miért tennék – leszámítva, hogy ruhái alapján nem való Selyemrévbe. Viszont akárhogy is, gond nélkül átjut a hídon és már bőven Romváros utcáit rója, amikor eszébe jut ellenőrizni, hogy még mindig nála van-e a pénz. Talán nem a legbölcsebb dolog egy ilyen rossznevű városrész egyik utcáján elkezdeni aranyakat csörgetni, de ő így tesz. Nemcsak hogy megcsörgeti az érméket, hanem elő is veszi és a tenyerén megszámolja azokat. Elégedetten csúsztatja aztán vissza őket a zsebébe, hiszen mind megvan. Ismét eszébe jut, hogy inkább elszalad vele, hiszen Alenia sosem találná meg egy ekkora városban. S, ha mégis, hát majd újra elfut. Csak nem fogják az egész várost felbolygatni párszáz aranyért. De ekkor eszébe jut, hogy bár Alenia, ha olykor kicsit szigorú is tud lenni, alapvetően rendkívül jószívű és biztos jó dolga lenne őnála a továbbiakban is. Atkira nem tudja, mitévő legyen. Fusson vagy maradjon? Ám még mielőtt a végére juthatna a gondolatainak, egy sebhelyes arcú, csontos fickóba botlik. Csakhogy nem szó szerint belebotlik, hiszen amaz szilárdan megáll előtte, elállva az előre vezető utat. Atkira rögtön hátranéz, és maga mögött is meglát egy rosszarcú alakot. Az eddig kihalt utcán hirtelen ott terem két férfi, és bár egyikük se hatalmas, erős vagy épp kifejezetten okos, a félkarú Atkirának esélye sincs ellenük. Először próbálja szép szóval elintézni, hogy békén hagyják, de hamar előkerülnek a kések, így kénytelen-kelletlen megválik a pénztől, és még csizmáitól is. A két férfi amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnik, magára hagyva a borzasztóan megijedt Atkirát Romvárosban. Volt pénz, nincs pénz. Vissza nem mehet, hiszen ez a valaha volt legátlátszóbb trükk lenne Alenia szemében. Tulajdonképpen sehova se mehet. És még csizmája sincs. Úgy dönt, nem kísérti a szerencsét, jó helyen van itt, Romvárosban. Keres magának egy szerény vackot, ahol dideregve várja az éjszakát. *
* Mivel úrnőjének nincs további kérése, elindul ki a házból. Nem tudja, mit kezdhetne ennyi pénzzel. ~ Mármint… Ennyi pénzt… Miért adott ennyit? ~ Ha megveszi magának a ruhákat, úgy számolja, hogy még mindig marad több száz arany nála. Nála, akinél pár órával ezelőtt még a betevő falatra elegendő pénz se volt. Megy hát a piactérre. Úgy érzi, mintha ezernyi szempár szegeződne rá, de legalábbis egy pár. Nem hozhat szégyent Aleniára. ~ De mégis… Ez rengeteg pénz! ~ Úgy halad át a Csonthídon, mintha valami rosszban sántikálna. Legalábbis úgy érzi, az őrök ekképp néznek rá. Szerencsére nem szólnak rá, hiszen miért tennék – leszámítva, hogy ruhái alapján nem való Selyemrévbe. Viszont akárhogy is, gond nélkül átjut a hídon és már bőven Romváros utcáit rója, amikor eszébe jut ellenőrizni, hogy még mindig nála van-e a pénz. Talán nem a legbölcsebb dolog egy ilyen rossznevű városrész egyik utcáján elkezdeni aranyakat csörgetni, de ő így tesz. Nemcsak hogy megcsörgeti az érméket, hanem elő is veszi és a tenyerén megszámolja azokat. Elégedetten csúsztatja aztán vissza őket a zsebébe, hiszen mind megvan. Ismét eszébe jut, hogy inkább elszalad vele, hiszen Alenia sosem találná meg egy ekkora városban. S, ha mégis, hát majd újra elfut. Csak nem fogják az egész várost felbolygatni párszáz aranyért. De ekkor eszébe jut, hogy bár Alenia, ha olykor kicsit szigorú is tud lenni, alapvetően rendkívül jószívű és biztos jó dolga lenne őnála a továbbiakban is. Atkira nem tudja, mitévő legyen. Fusson vagy maradjon? Ám még mielőtt a végére juthatna a gondolatainak, egy sebhelyes arcú, csontos fickóba botlik. Csakhogy nem szó szerint belebotlik, hiszen amaz szilárdan megáll előtte, elállva az előre vezető utat. Atkira rögtön hátranéz, és maga mögött is meglát egy rosszarcú alakot. Az eddig kihalt utcán hirtelen ott terem két férfi, és bár egyikük se hatalmas, erős vagy épp kifejezetten okos, a félkarú Atkirának esélye sincs ellenük. Először próbálja szép szóval elintézni, hogy békén hagyják, de hamar előkerülnek a kések, így kénytelen-kelletlen megválik a pénztől, és még csizmáitól is. A két férfi amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnik, magára hagyva a borzasztóan megijedt Atkirát Romvárosban. Volt pénz, nincs pénz. Vissza nem mehet, hiszen ez a valaha volt legátlátszóbb trükk lenne Alenia szemében. Tulajdonképpen sehova se mehet. És még csizmája sincs. Úgy dönt, nem kísérti a szerencsét, jó helyen van itt, Romvárosban. Keres magának egy szerény vackot, ahol dideregve várja az éjszakát. *
1813. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-02 16:47:42
Üzenet elküldve: 2025-12-02 16:47:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Újjászülető árnyék//
//Dwirinthalen Kúria//
*Egy elnyújtott pillanatig lilaszürke íriszeit Elireyán nyugtatja, mintha olvasni kívánna a lányban. Határozottan jól kiismeri magát a lélektükrökben, ám rokonáról nem tudná megállapítani most, elhallgat-e valamit. Tekintete visszarebben a volt-nincs festményre, mielőtt folytatná útjukat.*
-Soraya a családunk szeme fénye volt. Tisztelték és félték. *Ahogy kiérnek a szebb napokat látott erkélyre, hunyorognia kell. Szerencsére a napfény nem oly erős most, hogy sűrű fellegek takarják el útját.*
-Párját ritkító mágikus erővel rendelkezett. Imádták. Nagy jövőt jósoltak neki. Soraya így, Soraya úgy... *Halovány, tőle talán szokatlan, kaján mosoly húzódik arcára. Elengedi Elireya karját, hogy egy hatalmas cserépben száradó akácfához lépjen. Gyöngéden érinti, s morzsolja ujjai közé annak vékony, halott ágacskáját.*
-Artheniorba érkezett, még a lázadás előtt. Matróna lett. Talán az utolsó, kinek hatalma volt itt. *Kezeivel megkapaszkodik az erkély megkopott kőkorlátjában, majd ismét a lányhoz fordul.*
-Majd a népek lázadása során eltűnt, teljes háza népével egyetemben. *Fejét oldalra biccenti. Hangja továbbra is színtelen.*
-Gondolhatod, milyen sorsra jutott. Meggyalázták, széttépték... *Finoman felvonja szemöldökét, jelezvén, hogy Elireya nyugodtan kiegészítheti magában a felsorolást.*
-És most itt vagyunk mi. Legalább akkora ambícióval, ha nem nagyobbal, mint ő. *Hangja duruzsolóbbá válik.*
-Ugyanakkor nagy előny birtokában vagyunk. *Közelebb lép a másik nőstényhez, s ha amaz engedi, tenyereivel lágyan közrefogja arcát, miközben összeakasztja vele tekintetét.*
-Ő egyedül volt. Ha lett volna, kiben megbízhat, talán ma is élne. Hmm. *Kíváncsian kutakodik a lila íriszekben.*
-Mi viszont ketten vagyunk. Bízol bennem, ugye? *Egészen közelről vizslatja Elireya csinos vonásait. Innen még a halovány szeplőket is ki tudja venni arcán.*
-Mert én bízom benned. Nem dobnád el a bizalmam egyetlen ostoba hímért cserébe sem, igaz? *Szavai szinte csöpögnek a hangjában rejlő negédességtől. Természetesen nem mutat rá, kire is céloz, meghagyja, hogy a nőstény elméjének fogaskerekei hadd őröljenek szavain maguktól.
Gyengeséget mutat, de számítóbb aligha lehetne. Amellett, hogy valóban kedves szívének a rokon, csírájában elakar fojtani minden olyan gondolatot, mi később felizzódhat.*
A hozzászólás írója (Vhorossi Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.02 18:32:01
//Dwirinthalen Kúria//
*Egy elnyújtott pillanatig lilaszürke íriszeit Elireyán nyugtatja, mintha olvasni kívánna a lányban. Határozottan jól kiismeri magát a lélektükrökben, ám rokonáról nem tudná megállapítani most, elhallgat-e valamit. Tekintete visszarebben a volt-nincs festményre, mielőtt folytatná útjukat.*
-Soraya a családunk szeme fénye volt. Tisztelték és félték. *Ahogy kiérnek a szebb napokat látott erkélyre, hunyorognia kell. Szerencsére a napfény nem oly erős most, hogy sűrű fellegek takarják el útját.*
-Párját ritkító mágikus erővel rendelkezett. Imádták. Nagy jövőt jósoltak neki. Soraya így, Soraya úgy... *Halovány, tőle talán szokatlan, kaján mosoly húzódik arcára. Elengedi Elireya karját, hogy egy hatalmas cserépben száradó akácfához lépjen. Gyöngéden érinti, s morzsolja ujjai közé annak vékony, halott ágacskáját.*
-Artheniorba érkezett, még a lázadás előtt. Matróna lett. Talán az utolsó, kinek hatalma volt itt. *Kezeivel megkapaszkodik az erkély megkopott kőkorlátjában, majd ismét a lányhoz fordul.*
-Majd a népek lázadása során eltűnt, teljes háza népével egyetemben. *Fejét oldalra biccenti. Hangja továbbra is színtelen.*
-Gondolhatod, milyen sorsra jutott. Meggyalázták, széttépték... *Finoman felvonja szemöldökét, jelezvén, hogy Elireya nyugodtan kiegészítheti magában a felsorolást.*
-És most itt vagyunk mi. Legalább akkora ambícióval, ha nem nagyobbal, mint ő. *Hangja duruzsolóbbá válik.*
-Ugyanakkor nagy előny birtokában vagyunk. *Közelebb lép a másik nőstényhez, s ha amaz engedi, tenyereivel lágyan közrefogja arcát, miközben összeakasztja vele tekintetét.*
-Ő egyedül volt. Ha lett volna, kiben megbízhat, talán ma is élne. Hmm. *Kíváncsian kutakodik a lila íriszekben.*
-Mi viszont ketten vagyunk. Bízol bennem, ugye? *Egészen közelről vizslatja Elireya csinos vonásait. Innen még a halovány szeplőket is ki tudja venni arcán.*
-Mert én bízom benned. Nem dobnád el a bizalmam egyetlen ostoba hímért cserébe sem, igaz? *Szavai szinte csöpögnek a hangjában rejlő negédességtől. Természetesen nem mutat rá, kire is céloz, meghagyja, hogy a nőstény elméjének fogaskerekei hadd őröljenek szavain maguktól.
Gyengeséget mutat, de számítóbb aligha lehetne. Amellett, hogy valóban kedves szívének a rokon, csírájában elakar fojtani minden olyan gondolatot, mi később felizzódhat.*
A hozzászólás írója (Vhorossi Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.02 18:32:01
1812. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-01 22:05:44
Üzenet elküldve: 2025-12-01 22:05:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Újjászülető árnyék//
//Dwirinthalen Kúria//
*Noha rezdülései sosem túlzóak, a feléledt kíváncsiság mégis kiolvasható íriszeiből. Vhorossi nem tétlenkedik, ahogy ő maga sem, ami látszik is a kúria állapotán. Ha hangos is, minden azért van, hogy végre méltóbb környezetben élhessenek, ámbár aligha lehet méltónak nevezni egy ekkora kúriát, a megfelelő bútorok, s díszeik nélkül, a szolgákról nem is beszélve. Naren rettentő kevés egyedül, s meglehetőst kedvére volna egy fiatal leány, akit sajátjának tudhat. *
- Így, vagy úgy, sikerre viszed. *Állja a tekintetet, de arcáról nem lehet megállapítani, hogy miféle érzelmek is honolnak a nőstényben. Ő maga sem jut dűlőre velük, még mindig egyszerre kelt undort és elismerést, ahogy a vére képes a felszíniekkel bánni.*
- Addig sem kívánom egy szemétdombon tudni magunkat. *Jegyzi meg, nem firtatva a másik képességeit. Nem kérdez feleslegesen, s segítségét sem ajánlja fel. Itt van vele, Pirtianest hagyta hátra, nem kérdés, hogy ha szükségeltetik, akkor kezét nyújtja. De nem fitymálná le a nőstényt azzal, hogy nem nézi ki belőle, hogy egyedül is helytáll. Ellenben érzi a feje felett lebegni a pallost, hogy neki is szükségszerű lesz bizonyítania. Nagyobbat, mint egy kitakarított rezidencia. A kart természetesen elfogadja, kedvére van, hogy végre időt tölthetnek együtt. Ritka, hogy valakit nem lenéz, hanem valamiféle elismeréssel adózik az irányába. *
- Elküldtem. Meg kell ismerje a várost. És utána kell nézzen az itteni rokonainknak. *Kimért lassúsággal fordítja oldalra a fejét, s ében ajkán megjelenik egy sötét halovány mosoly.* - Teszi, amihez ért. És majd információval szolgál. *Habár nem titkolózik, nem ejt szót a kapcsolatról. Maga sem tudja, hogy Vhorossi szemében előny-e egy ilyen szövetség, avagy hátrány. Hamar ki fog derülni valószínűleg.*
- Soraya *Ízlelgeti a nevet.* - Még nem. Mesélj hát. *Kíváncsi, hogy miért hozta fel nővérét. Vhorossi sem az a fajta, akinek ne lenne minden szavával, gondolatmenetével célja.*
//Dwirinthalen Kúria//
*Noha rezdülései sosem túlzóak, a feléledt kíváncsiság mégis kiolvasható íriszeiből. Vhorossi nem tétlenkedik, ahogy ő maga sem, ami látszik is a kúria állapotán. Ha hangos is, minden azért van, hogy végre méltóbb környezetben élhessenek, ámbár aligha lehet méltónak nevezni egy ekkora kúriát, a megfelelő bútorok, s díszeik nélkül, a szolgákról nem is beszélve. Naren rettentő kevés egyedül, s meglehetőst kedvére volna egy fiatal leány, akit sajátjának tudhat. *
- Így, vagy úgy, sikerre viszed. *Állja a tekintetet, de arcáról nem lehet megállapítani, hogy miféle érzelmek is honolnak a nőstényben. Ő maga sem jut dűlőre velük, még mindig egyszerre kelt undort és elismerést, ahogy a vére képes a felszíniekkel bánni.*
- Addig sem kívánom egy szemétdombon tudni magunkat. *Jegyzi meg, nem firtatva a másik képességeit. Nem kérdez feleslegesen, s segítségét sem ajánlja fel. Itt van vele, Pirtianest hagyta hátra, nem kérdés, hogy ha szükségeltetik, akkor kezét nyújtja. De nem fitymálná le a nőstényt azzal, hogy nem nézi ki belőle, hogy egyedül is helytáll. Ellenben érzi a feje felett lebegni a pallost, hogy neki is szükségszerű lesz bizonyítania. Nagyobbat, mint egy kitakarított rezidencia. A kart természetesen elfogadja, kedvére van, hogy végre időt tölthetnek együtt. Ritka, hogy valakit nem lenéz, hanem valamiféle elismeréssel adózik az irányába. *
- Elküldtem. Meg kell ismerje a várost. És utána kell nézzen az itteni rokonainknak. *Kimért lassúsággal fordítja oldalra a fejét, s ében ajkán megjelenik egy sötét halovány mosoly.* - Teszi, amihez ért. És majd információval szolgál. *Habár nem titkolózik, nem ejt szót a kapcsolatról. Maga sem tudja, hogy Vhorossi szemében előny-e egy ilyen szövetség, avagy hátrány. Hamar ki fog derülni valószínűleg.*
- Soraya *Ízlelgeti a nevet.* - Még nem. Mesélj hát. *Kíváncsi, hogy miért hozta fel nővérét. Vhorossi sem az a fajta, akinek ne lenne minden szavával, gondolatmenetével célja.*
1811. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-01 19:02:41
Üzenet elküldve: 2025-12-01 19:02:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Újjászülető árnyék//
//Dwirinthalen Kúria//
-Hogyne. A kényelmünkön. *Fejét csak egy pillanat erejéig fordítja körbe, hogy a hangzavar forrását meglelje. Rosszallóan húzza össze szemöldökét, elvégre valóban kellemetlen az ő fülüknek az efféle lárma.
Fekete kesztyűvel fedett kezeit összekulcsolja maga előtt, így követi szürkéslila tekintetével a mellettük eliszkoló Narent. Meg sem rezdül a fiú meghajlását látva, csupán szeme rebben haloványan. A félvérnek sietnie is kell, ugyanis Zardil most fel-alá nyargal az előkertben. Nem lehetne azzal vádolni őt, hogy tenne azért, hogy a hátas megfelelően levezethesse energiáit. Meri remélni, hogy hűséges szolgálójuk gyorsan megzabolázza és elhelyezi a hátast, ugyanis beszéde van vele.*
-Egy bizonyos Orthus Morthimer nevű emberhímnél jártam. A Városi Tanács prefektusa. *Szól a tőle megszokott vontatottsággal, miközben kabátját leengedi vállain, hogy felakaszthassa.*
-Így vagy úgy, de elintézem, hogy a Selyemrévben szerezhessünk magunknak otthont. *Fordul vissza, s keresi meg a szép, lila íriszeket. Szándékosan nem fűzi tovább, hogyan is tervez eljárni. A nemesi rang minden bizonnyal olyan pozíció, amire egyébként az általa határozottan kedvelt unokahúga is áhítozik. Ugyanakkor így is roppant nagy áldozat lesz számára megkaparintania a címet, nem óhajtja megduplázni erőfeszítéseit. A kúriát viszont hajlandó megosztani rokonaival. Talán ez is elég.
Kimért mozdulatokkal húzza le kézfejéről a kesztyűt. Tekintetét a lányon tartja, miközben megközelíti.*
-Sétálj velem. *Karját adja, hogy Elireya belekarolhasson, ha úgy óhajt. A ház csendesebb zugai felé szeretné kalauzolni a fajtársat, hogy ne kelljen hallgatniuk az éktelen kopácsolást.*
-Elariion. Ő hol van? *Valóban kíváncsi, még ha színtelen hangjából ez nem is biztos, hogy kihallatszik. Naren hírei a páros kapcsolatáról, ha nem is aggasztóak, de mindenképp megkövetelik figyelmét. Nem gondolja, hogy Elireya beavatná sajátos kapcsolatukba őt, de egy próbát mindenképp megér a dolog.
Ahogy elkanyarodnak a folyosóra, ami a hátsó kert terasza felé vezet, elhaladnak egy szebb napokat látott festménykeret mellett. A vászont bizonyára kitépték belőle. Egy szívdobbanásnyi ideig merengve szemléli, s csak nagy sokára szólal meg.*
-Meséltem már a nővéremről, Sorayáról?
A hozzászólás írója (Vhorossi Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.01 20:05:17
//Dwirinthalen Kúria//
-Hogyne. A kényelmünkön. *Fejét csak egy pillanat erejéig fordítja körbe, hogy a hangzavar forrását meglelje. Rosszallóan húzza össze szemöldökét, elvégre valóban kellemetlen az ő fülüknek az efféle lárma.
Fekete kesztyűvel fedett kezeit összekulcsolja maga előtt, így követi szürkéslila tekintetével a mellettük eliszkoló Narent. Meg sem rezdül a fiú meghajlását látva, csupán szeme rebben haloványan. A félvérnek sietnie is kell, ugyanis Zardil most fel-alá nyargal az előkertben. Nem lehetne azzal vádolni őt, hogy tenne azért, hogy a hátas megfelelően levezethesse energiáit. Meri remélni, hogy hűséges szolgálójuk gyorsan megzabolázza és elhelyezi a hátast, ugyanis beszéde van vele.*
-Egy bizonyos Orthus Morthimer nevű emberhímnél jártam. A Városi Tanács prefektusa. *Szól a tőle megszokott vontatottsággal, miközben kabátját leengedi vállain, hogy felakaszthassa.*
-Így vagy úgy, de elintézem, hogy a Selyemrévben szerezhessünk magunknak otthont. *Fordul vissza, s keresi meg a szép, lila íriszeket. Szándékosan nem fűzi tovább, hogyan is tervez eljárni. A nemesi rang minden bizonnyal olyan pozíció, amire egyébként az általa határozottan kedvelt unokahúga is áhítozik. Ugyanakkor így is roppant nagy áldozat lesz számára megkaparintania a címet, nem óhajtja megduplázni erőfeszítéseit. A kúriát viszont hajlandó megosztani rokonaival. Talán ez is elég.
Kimért mozdulatokkal húzza le kézfejéről a kesztyűt. Tekintetét a lányon tartja, miközben megközelíti.*
-Sétálj velem. *Karját adja, hogy Elireya belekarolhasson, ha úgy óhajt. A ház csendesebb zugai felé szeretné kalauzolni a fajtársat, hogy ne kelljen hallgatniuk az éktelen kopácsolást.*
-Elariion. Ő hol van? *Valóban kíváncsi, még ha színtelen hangjából ez nem is biztos, hogy kihallatszik. Naren hírei a páros kapcsolatáról, ha nem is aggasztóak, de mindenképp megkövetelik figyelmét. Nem gondolja, hogy Elireya beavatná sajátos kapcsolatukba őt, de egy próbát mindenképp megér a dolog.
Ahogy elkanyarodnak a folyosóra, ami a hátsó kert terasza felé vezet, elhaladnak egy szebb napokat látott festménykeret mellett. A vászont bizonyára kitépték belőle. Egy szívdobbanásnyi ideig merengve szemléli, s csak nagy sokára szólal meg.*
-Meséltem már a nővéremről, Sorayáról?
A hozzászólás írója (Vhorossi Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.01 20:05:17
1810. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-12-01 11:41:35
Üzenet elküldve: 2025-12-01 11:41:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Újjászülető árnyék//
//Dwirinthalen Kúria//
*Még gondolatai között forgatja az iménti apró győzelmét, szokatlan örömöt érez miatta, és valamit, ami talán büszkeség lehet. Úgy érzi, mintha kicsivel a padló felett lebegnének léptei ahogy a folyosóra ér, és ez a fura érzés egészen eltereli a figyelmét. Pedig nem lenne szabad ezt hagynia – hirtelen hangot hall, ahogy az a nevén szólítja, váratlanul. Ha eddig úgy érezte hogy a padló fölött lebeg, akkor hát ez a hang, Elireya Úrnő hangja szinte letépi őt a levegőből és a padlóhoz vágja talpait, úgy, hogy szinte a térdeit is belesajdulni érzi.*
- Úrnőm..? *-fordul a hang felé engedelmesen, s tartása, mely eddig egyenes volt és magabiztos, hirtelen úgy olvad át az engedelmes meghajlásba, mintha csak lánggal csiklandozott gyertyaviasz lenne.-* Intézkedem, Úrnőm.
*Nincs szüksége konkrét utasításokra, nagyon is jól tudja, hogy mi a dolga. A házban, a felújítást végző csapattal, Vhorossi Úrnő szobájában, a lóval, mindenhol, mindenhol.. mindenhol neki van csak dolga, neki, egyedül. Kár, hogy nem tud kettőbe szakadni. Kár, hogy csak egyedül van. Szinte várja már azt a pillanatot, hogy mikor fog hibát elkövetni; valami olyat, ami nem eshetne meg ha nem egyedül felelne mindenki igényeiért. Vagyis igazából nem várja, de tudja, hogy előbb-utóbb eljön majd – mint túl forró nyári délutánon a hirtelen jégverés.
Még egyszer meghajtja magát Elireya Úrnő felé, majd újra elindul, sietős léptekkel. Menet közben lapos pillantást vet a felújítást végző csapat tagjai irányába, hátha volt akkora szerencséje, hogy azok nem látták az iménti jelenetet. Úgy sejti, hogy Vhorossi Úrnő aligha az istálló előtt hagyta a lovat, így a főbejárat felé indul, szinte a fal mellett iszkolva mint egy szürke kisegér. Így legalább nincs az Úrnők lába alatt sem. Elkerülni persze nem tudja őket, annyira nem nagy ez a ház, így az előtérben természetesen Vhorossi Úrnő elé kerül. Meghajtja magát szótlanul, s ha nem állítják meg, kotor is tovább kifelé, hogy intézze a lovat. Még azon túl is bőséggel akad munkája, hogy vele foglalkozzon. Kár, hogy nem tud kettőbe szakadni.*
//Dwirinthalen Kúria//
*Még gondolatai között forgatja az iménti apró győzelmét, szokatlan örömöt érez miatta, és valamit, ami talán büszkeség lehet. Úgy érzi, mintha kicsivel a padló felett lebegnének léptei ahogy a folyosóra ér, és ez a fura érzés egészen eltereli a figyelmét. Pedig nem lenne szabad ezt hagynia – hirtelen hangot hall, ahogy az a nevén szólítja, váratlanul. Ha eddig úgy érezte hogy a padló fölött lebeg, akkor hát ez a hang, Elireya Úrnő hangja szinte letépi őt a levegőből és a padlóhoz vágja talpait, úgy, hogy szinte a térdeit is belesajdulni érzi.*
- Úrnőm..? *-fordul a hang felé engedelmesen, s tartása, mely eddig egyenes volt és magabiztos, hirtelen úgy olvad át az engedelmes meghajlásba, mintha csak lánggal csiklandozott gyertyaviasz lenne.-* Intézkedem, Úrnőm.
*Nincs szüksége konkrét utasításokra, nagyon is jól tudja, hogy mi a dolga. A házban, a felújítást végző csapattal, Vhorossi Úrnő szobájában, a lóval, mindenhol, mindenhol.. mindenhol neki van csak dolga, neki, egyedül. Kár, hogy nem tud kettőbe szakadni. Kár, hogy csak egyedül van. Szinte várja már azt a pillanatot, hogy mikor fog hibát elkövetni; valami olyat, ami nem eshetne meg ha nem egyedül felelne mindenki igényeiért. Vagyis igazából nem várja, de tudja, hogy előbb-utóbb eljön majd – mint túl forró nyári délutánon a hirtelen jégverés.
Még egyszer meghajtja magát Elireya Úrnő felé, majd újra elindul, sietős léptekkel. Menet közben lapos pillantást vet a felújítást végző csapat tagjai irányába, hátha volt akkora szerencséje, hogy azok nem látták az iménti jelenetet. Úgy sejti, hogy Vhorossi Úrnő aligha az istálló előtt hagyta a lovat, így a főbejárat felé indul, szinte a fal mellett iszkolva mint egy szürke kisegér. Így legalább nincs az Úrnők lába alatt sem. Elkerülni persze nem tudja őket, annyira nem nagy ez a ház, így az előtérben természetesen Vhorossi Úrnő elé kerül. Meghajtja magát szótlanul, s ha nem állítják meg, kotor is tovább kifelé, hogy intézze a lovat. Még azon túl is bőséggel akad munkája, hogy vele foglalkozzon. Kár, hogy nem tud kettőbe szakadni.*
1809. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-11-29 23:27:10
Üzenet elküldve: 2025-11-29 23:27:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Újjászülető árnyék//
//Dwirinthalen Kúria//
*Szobája sötét, kellemes magányában fésüli hajkoronáját. Néha hirtelen zárja össze pilláit, s meg-megrezzen, mikor a kelleténél hangosabb zajok űzik tőle messzire a nyugalmat. Persze tudja, hogy mi folyik a kúriában, ő maga rendelte el. Tény, hogy a munkásokat Elariion szerezte, Naren pedig az, ki egyengeti őket, de Elireya az, kié az érdem. Elégedett a sóhaj, mely akkor hangzik el, mikor feláll, s az ablakhoz lép, ahol csupán résnyire húzza el a függönyt, hogy kikémlelhessen, mintha megérezné Vhorossi jöttét. Nem lesz ki fogadja rokonát, s épp ugyanaz fogalmazódik meg az ő elméjében is: kevés a szolga. Megingatja hát fejét, majd úgy dönt, elébe megy vérének, hogy ne érje túl nagy meglepetés, hogy mégis hányan szállták meg kúriájukat. Háborús övezetnek hathat, mégis a nap végére rengeteg helyiség tisztul meg. Általános undor honol ében tekintetén, s ha valaki elé kerül sem méltatja szóval, még a biccentés is fájdalmas, ha felszíniek felé kell intéznie. Őszintén szeretné elsajátítani azt, mi Vhorossiban lakozik… mégis hogyan tud túllendülni, hogyan tudja leplezni a vérében csörgedező viszolygást, ha ilyen népekkel kerül szembe?
Árnyként próbál közlekedni, de a fényáradat, ami a munkásoknak kell, hogy lássák saját ténykedésüket, fájdalmasan hátráltatja, legalábbis érzetre. A nősténnyel együtt majd minden bizonnyal elvonulhatnak. Hamar feledi viszont a kellemetlenséget, ahogy a fattyú hangját véli hallani, s azt, hogy amaz hogyan érvényesíti azt az akaratot, amije voltaképp nincs is. Először undok, mégsem hallható nevetés hagyja el az ajkát, majd megfagy, s szájába harap merengve. Vajon melyik percben törje ketté az illúzióját annak, hogy ő éppen valaki? *
- Naren. Vhorossi Úrnő megérkezett. *Lép elő, megakasztva a fattyút a nagy sietségében. További szavak nélkül, csupán nézéssel utasítja, hogy rendeznie kell annak lovát. Pontosan tudja, hogy miben lehet itt hiányt szenvedni, így hát azt is, hogy mi bosszanthatja vérét, kit kisvártatva meg is pillant. Nem törődve tovább a szolgával, hátra hagyja.*
- Rendkívül hangosak. *Mondja, majd lassú, kecses mozdulattal mutat körbe, az előtéren, miközben a nőstényen pillant végig, már egy elégedettebb, halovány mosollyal.* - De nem kell sok idő, és meglesz a kényelmünk. Gondolom te is ezen dolgoztál. *Mert sok más miatt nem hinné, hogy amaz elhagyja a házat.*
//Dwirinthalen Kúria//
*Szobája sötét, kellemes magányában fésüli hajkoronáját. Néha hirtelen zárja össze pilláit, s meg-megrezzen, mikor a kelleténél hangosabb zajok űzik tőle messzire a nyugalmat. Persze tudja, hogy mi folyik a kúriában, ő maga rendelte el. Tény, hogy a munkásokat Elariion szerezte, Naren pedig az, ki egyengeti őket, de Elireya az, kié az érdem. Elégedett a sóhaj, mely akkor hangzik el, mikor feláll, s az ablakhoz lép, ahol csupán résnyire húzza el a függönyt, hogy kikémlelhessen, mintha megérezné Vhorossi jöttét. Nem lesz ki fogadja rokonát, s épp ugyanaz fogalmazódik meg az ő elméjében is: kevés a szolga. Megingatja hát fejét, majd úgy dönt, elébe megy vérének, hogy ne érje túl nagy meglepetés, hogy mégis hányan szállták meg kúriájukat. Háborús övezetnek hathat, mégis a nap végére rengeteg helyiség tisztul meg. Általános undor honol ében tekintetén, s ha valaki elé kerül sem méltatja szóval, még a biccentés is fájdalmas, ha felszíniek felé kell intéznie. Őszintén szeretné elsajátítani azt, mi Vhorossiban lakozik… mégis hogyan tud túllendülni, hogyan tudja leplezni a vérében csörgedező viszolygást, ha ilyen népekkel kerül szembe?
Árnyként próbál közlekedni, de a fényáradat, ami a munkásoknak kell, hogy lássák saját ténykedésüket, fájdalmasan hátráltatja, legalábbis érzetre. A nősténnyel együtt majd minden bizonnyal elvonulhatnak. Hamar feledi viszont a kellemetlenséget, ahogy a fattyú hangját véli hallani, s azt, hogy amaz hogyan érvényesíti azt az akaratot, amije voltaképp nincs is. Először undok, mégsem hallható nevetés hagyja el az ajkát, majd megfagy, s szájába harap merengve. Vajon melyik percben törje ketté az illúzióját annak, hogy ő éppen valaki? *
- Naren. Vhorossi Úrnő megérkezett. *Lép elő, megakasztva a fattyút a nagy sietségében. További szavak nélkül, csupán nézéssel utasítja, hogy rendeznie kell annak lovát. Pontosan tudja, hogy miben lehet itt hiányt szenvedni, így hát azt is, hogy mi bosszanthatja vérét, kit kisvártatva meg is pillant. Nem törődve tovább a szolgával, hátra hagyja.*
- Rendkívül hangosak. *Mondja, majd lassú, kecses mozdulattal mutat körbe, az előtéren, miközben a nőstényen pillant végig, már egy elégedettebb, halovány mosollyal.* - De nem kell sok idő, és meglesz a kényelmünk. Gondolom te is ezen dolgoztál. *Mert sok más miatt nem hinné, hogy amaz elhagyja a házat.*
1808. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-11-29 21:03:24
Üzenet elküldve: 2025-11-29 21:03:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Újjászülető árnyék//
//Dwirinthalen Kúria//
*Noha arcizmai a legcsekélyebb jelét sem adják, határozottan elégedett a mai nappal. Mindent megszerzett, amit óhajtott, s ezt elsősorban saját ügyességének és alkalmazkodóképességének köszönheti. Onnan, ahonnan ők jönnek, kevesen akadnak, kik hajlandóak idomulni az efféle közeghez. Ugyanakkor céljai elérése érdekében hajlandó bármit feláldozni azon a bizonyos oltáron.
Kisebb nehézségek árán, de lekecmereg az óriási mén hátáról. Csupán lábfeje akad bele a kengyelbe, de mivel szemtanúja nincs az esetnek, így rezzenéstelen ábrázattal rántja ki belőle lábát, melyen combközépig pereg fel a szoknya. Csupán egy megvető pillantásban részesíti érte a hátast, mintha az tehetne bármiről is, mielőtt az előkertbe vezetné.
Futólag méri meg magát az ablakban, elvégre úgy, ahogy a városban, a kúriában is kifogástalannak kell tűnnie. Hosszú, hószín haja összefonva lóg hátán. A hűvös időre tekintettel sötét bundakabátba bújt, ám alatta továbbra is fekete, aranyhímzéses ruháját viseli. Elég egy pillantás, hogy elégedetten lépjen tovább a bejárati ajtóhoz.
Az nagyot nyikordul, miközben kitárja. Szürkéslila tekintetét körbehordozza az előtéren, hátha megleli Narent, vagy valamelyik rokonát. Megjegyzi magának, hogy minél előbb fel kell még vegyenek szolgálókat, ha igényeiket maradéktalanul ki szeretnék elégíteni.
Sebtiben megválik kabátjától, majd kopogó léptekkel szeli át a helyiséget. Természetesen Narent keresi, elvégre valakinek el kell helyeznie Zardilt. Amellett pedig más megbeszélnivalója is akad a fattyúval.*
//Dwirinthalen Kúria//
*Noha arcizmai a legcsekélyebb jelét sem adják, határozottan elégedett a mai nappal. Mindent megszerzett, amit óhajtott, s ezt elsősorban saját ügyességének és alkalmazkodóképességének köszönheti. Onnan, ahonnan ők jönnek, kevesen akadnak, kik hajlandóak idomulni az efféle közeghez. Ugyanakkor céljai elérése érdekében hajlandó bármit feláldozni azon a bizonyos oltáron.
Kisebb nehézségek árán, de lekecmereg az óriási mén hátáról. Csupán lábfeje akad bele a kengyelbe, de mivel szemtanúja nincs az esetnek, így rezzenéstelen ábrázattal rántja ki belőle lábát, melyen combközépig pereg fel a szoknya. Csupán egy megvető pillantásban részesíti érte a hátast, mintha az tehetne bármiről is, mielőtt az előkertbe vezetné.
Futólag méri meg magát az ablakban, elvégre úgy, ahogy a városban, a kúriában is kifogástalannak kell tűnnie. Hosszú, hószín haja összefonva lóg hátán. A hűvös időre tekintettel sötét bundakabátba bújt, ám alatta továbbra is fekete, aranyhímzéses ruháját viseli. Elég egy pillantás, hogy elégedetten lépjen tovább a bejárati ajtóhoz.
Az nagyot nyikordul, miközben kitárja. Szürkéslila tekintetét körbehordozza az előtéren, hátha megleli Narent, vagy valamelyik rokonát. Megjegyzi magának, hogy minél előbb fel kell még vegyenek szolgálókat, ha igényeiket maradéktalanul ki szeretnék elégíteni.
Sebtiben megválik kabátjától, majd kopogó léptekkel szeli át a helyiséget. Természetesen Narent keresi, elvégre valakinek el kell helyeznie Zardilt. Amellett pedig más megbeszélnivalója is akad a fattyúval.*
1807. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-11-28 10:27:17
Üzenet elküldve: 2025-11-28 10:27:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Újjászülető árnyék//
//Dwirinthalen Kúria//
*A kúria belseje rövid idő alatt megtelik mozgással és zajjal. Por kavarog a levegőben; a felfeszegetett-leszedett, kókányolt ablaktáblák helyén vastag, szinte tapintható sugárban ömlik be a napfény. A seprűk sercegő hanggal szedik le a pókhálókat, húzzák össze csomóba a port és apróbb törmeléket; tompa puffanások jelzik a nagyobb törmelék zsákba kerülését. A fiatal fél-elf a folyosón dolgozik, óvatosan pakolva félre a kevésbé sérült darabokat, míg a törpe épp nagy lendülettel feszíti fel egy megroppant ajtófélfa maradványait. Ő maga ide-oda jár köztük, figyel, fejben ütemez – ahogy azt egy vezető tenné, és nem egy szolga. Magában azt latolgatja, hogy lassan itt kell hagynia a csapatot, hogy Vhorossi Úrnő szobáját kiürítse, holmiját óvatosan félretegye, és felkészítse a helyet a megújhodást elkerülhetetlenül beharangozó pusztításra.
Ekkor hallja meg. Reccsenés. Nem tompa, nem óvatos. Egy határozott, végleges hang. Az étkező felől érkezik.
Megtorpan, szíve egy ütemet kihagy, aztán nyújtott léptekkel odasiet. A szikár, őszbe csavarodó férfi ott áll egy félig szétesett vitrinszekrény mellett – pontosabban annak romjain. A deszkák szilánkosan hevernek a földön. Ami még megmenthető lett volna, az most már biztosan nem az.*
– Azt mondtam, ami épnek látszik, rakjátok külön.. *– szólal meg, de a hangját gyengébbnek érzi, mint szeretné.
A férfi vállat von.*
– Útban volt. Ráadásul így gyorsabb. Minek bajlódjunk olyasmivel, ami úgyis a szemétre megy?
*Egy pillanatra a zsibbadás korbácsa ver végig bőrén. Ismerős érzés telepszik gyomrára: a szégyen-szerűség, amikor elmagyarázzák neki, hogy mit csinált -vagy gondolt- rosszul. Amikor döntést hoznak helyette. Amikor nem tehet más, mint hogy csak tűr.
Szóra nyitja a száját. Bezárja. Újra kinyitja. Nem is veszi észre, hogy ujjai lassan ökölbe szorulnak az oldala mellé engedett kezein, és azt sem érzi, hogy a tenyere izzadni kezd. Még egyszer végigfut agyán a gondolat: talán tényleg nem fontos. Talán hagyhatná. Talán jobb lenne így. Felrémlik lelki szemei előtt Vhorossi Úrnő szobája. Ott is így, vadállat módjára akarnak majd dolgozni?
Előrelép.*
– Állj.
*Nem emeli meg a hangját, ám abban most tőle szokatlan keménység érződik. A férfi ránéz; most először igazán.*
– Nem a te dolgod eldönteni, mi a szemét. *–mondja továbbra is halkan, de minden szava úgy ül meg a levegőben, mint a deszkába vert szögek.–* Azt mondtam: menthetőt külön. Ez nem javaslat volt.
*Egy pillanatnyi csend. Egy szobával arrébb a fél füllel hallgatódzó törpe megáll a mozdulatban, de még a fél-elf is odafigyel.*
– Ha még egyszer felülbírálsz, elküldelek. *– teszi hozzá. Nem fenyegetően; tényt közöl. A Föld Városában egy külsős szolgáló megszégyenítésének egyik legdirektebb módja pont ugyanez lenne. Vajon a Levegő Városában is így működik ez? Gondolatai épp úgy kavarognak, mint a napfény-pászmában a porszemek.
A szikár férfi szája megrándul, mintha mondani készülne valamit. Aztán inkább alig láthatóan megrázza a fejét.*
– Világos. *– morogja, és lehajol, hogy arrébb húzza a törmeléket.
Még ott marad egy hosszú légvétel idejéig. A gyomra remeg, mintha hegyen felfelé futott volna, mellkasát láthatatlan ólompánt szorítja. Az arca viszont nyugodt marad. Hát nem hátrált meg! Ilyen ez? Felemelt fejjel ragaszkodni az igazához? Keménynek maradni mással szemben? Átvinni az akaratát? Szinte megszédül. *
– Folytassátok. *–mondja végül. Ahogy elindul vissza a folyosó felé, hogy Vhorossi Úrnő szobájának összepakolásába kezdjen, életében talán most először érzi magát igazán elevennek.*
//Dwirinthalen Kúria//
*A kúria belseje rövid idő alatt megtelik mozgással és zajjal. Por kavarog a levegőben; a felfeszegetett-leszedett, kókányolt ablaktáblák helyén vastag, szinte tapintható sugárban ömlik be a napfény. A seprűk sercegő hanggal szedik le a pókhálókat, húzzák össze csomóba a port és apróbb törmeléket; tompa puffanások jelzik a nagyobb törmelék zsákba kerülését. A fiatal fél-elf a folyosón dolgozik, óvatosan pakolva félre a kevésbé sérült darabokat, míg a törpe épp nagy lendülettel feszíti fel egy megroppant ajtófélfa maradványait. Ő maga ide-oda jár köztük, figyel, fejben ütemez – ahogy azt egy vezető tenné, és nem egy szolga. Magában azt latolgatja, hogy lassan itt kell hagynia a csapatot, hogy Vhorossi Úrnő szobáját kiürítse, holmiját óvatosan félretegye, és felkészítse a helyet a megújhodást elkerülhetetlenül beharangozó pusztításra.
Ekkor hallja meg. Reccsenés. Nem tompa, nem óvatos. Egy határozott, végleges hang. Az étkező felől érkezik.
Megtorpan, szíve egy ütemet kihagy, aztán nyújtott léptekkel odasiet. A szikár, őszbe csavarodó férfi ott áll egy félig szétesett vitrinszekrény mellett – pontosabban annak romjain. A deszkák szilánkosan hevernek a földön. Ami még megmenthető lett volna, az most már biztosan nem az.*
– Azt mondtam, ami épnek látszik, rakjátok külön.. *– szólal meg, de a hangját gyengébbnek érzi, mint szeretné.
A férfi vállat von.*
– Útban volt. Ráadásul így gyorsabb. Minek bajlódjunk olyasmivel, ami úgyis a szemétre megy?
*Egy pillanatra a zsibbadás korbácsa ver végig bőrén. Ismerős érzés telepszik gyomrára: a szégyen-szerűség, amikor elmagyarázzák neki, hogy mit csinált -vagy gondolt- rosszul. Amikor döntést hoznak helyette. Amikor nem tehet más, mint hogy csak tűr.
Szóra nyitja a száját. Bezárja. Újra kinyitja. Nem is veszi észre, hogy ujjai lassan ökölbe szorulnak az oldala mellé engedett kezein, és azt sem érzi, hogy a tenyere izzadni kezd. Még egyszer végigfut agyán a gondolat: talán tényleg nem fontos. Talán hagyhatná. Talán jobb lenne így. Felrémlik lelki szemei előtt Vhorossi Úrnő szobája. Ott is így, vadállat módjára akarnak majd dolgozni?
Előrelép.*
– Állj.
*Nem emeli meg a hangját, ám abban most tőle szokatlan keménység érződik. A férfi ránéz; most először igazán.*
– Nem a te dolgod eldönteni, mi a szemét. *–mondja továbbra is halkan, de minden szava úgy ül meg a levegőben, mint a deszkába vert szögek.–* Azt mondtam: menthetőt külön. Ez nem javaslat volt.
*Egy pillanatnyi csend. Egy szobával arrébb a fél füllel hallgatódzó törpe megáll a mozdulatban, de még a fél-elf is odafigyel.*
– Ha még egyszer felülbírálsz, elküldelek. *– teszi hozzá. Nem fenyegetően; tényt közöl. A Föld Városában egy külsős szolgáló megszégyenítésének egyik legdirektebb módja pont ugyanez lenne. Vajon a Levegő Városában is így működik ez? Gondolatai épp úgy kavarognak, mint a napfény-pászmában a porszemek.
A szikár férfi szája megrándul, mintha mondani készülne valamit. Aztán inkább alig láthatóan megrázza a fejét.*
– Világos. *– morogja, és lehajol, hogy arrébb húzza a törmeléket.
Még ott marad egy hosszú légvétel idejéig. A gyomra remeg, mintha hegyen felfelé futott volna, mellkasát láthatatlan ólompánt szorítja. Az arca viszont nyugodt marad. Hát nem hátrált meg! Ilyen ez? Felemelt fejjel ragaszkodni az igazához? Keménynek maradni mással szemben? Átvinni az akaratát? Szinte megszédül. *
– Folytassátok. *–mondja végül. Ahogy elindul vissza a folyosó felé, hogy Vhorossi Úrnő szobájának összepakolásába kezdjen, életében talán most először érzi magát igazán elevennek.*
1806. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-11-26 13:49:46
Üzenet elküldve: 2025-11-26 13:49:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Vegytiszta sötétség - zárás//
//Újjászülető árnyék//
//Dwirinthalen Kúria//
*Nem emeli fel egészen a tekintetét, nem néz bele Elireya Úrnő szemeibe. Tudja, hogy azért igen súlyos valutával fizetne: legalább egyik szeme világával. Csupán a nőstény állára pislant ahogy az mozdulatával erre kényszeríti, s bőrén mintha érezné az Úrnő körmének szúrását. Összeszorítja állkapcsát, és csak aprót bólint az apró, emlékeztető utasításra. Okosan. Ez csak természetes.
Mikor egyedül marad, szabad tenyerét nadrágjába törli. Ideje rendbe szednie magát, mielőtt megérkeznek a mesterek! Sietős, hosszúra nyújtott léptekkel halad végig a félhomályban tocsogó kúrián, míg eléri azt a zugot, ahol meghúzza magát. Nincs kifejezetten saját szobája, így csupán egy félreeső, nem használt helyiséget lakott be – már amennyire belakásnak nevezhető egy, a földre dobott lópokróc, szerény holmijának apró batyuja, és egy csorba mosdótál, a hozzá illőn repedt kancsóval, mely hideg vizet rejt.
A pénzzel teli szütyőt a holmija mellé teszi, s míg megszabadul összekoszolt ruhájától hogy a hideg vízzel kissé sziszegve megmosdjon, arra gondol, hogy többek között egy szekreterre, vagy jól zárható szekrénykére, vagy hasonlóra is szüksége lenne a két Úrnőnek és az Úrnak. Nem járja, hogy ekkora vagyont csak úgy heverni hagyjon.
A mosdás után csomagjából előhúzza váltás tiszta ruháját, ami ugyanolyan egyszerű – sötét nadrág, fehér ing. Eszébe jut, hogy marha epéjéből főzött szappant kell majd szereznie a piacon, ha az összekoszolt ingét ugyanolyan fehérre akarja majd mosni. Mikor végez az öltözéssel, ujjaival rendezi el kurta, vizes tincseit; majd késlekedés nélkül a kúria előterébe igyekszik, hogy ott, az ajtónál állva figyelje: mikor érkeznek az ide rendeltek.
És nem is kell sokáig várnia. A Dwirinthalen-kúria előtti tér ritka pillanatak egyikét éli: élet mozdul benne. Négy férfi közeledik az út felől - kezükben szerszámosládák, vállukon átvetve üres zsákok kötege, egyikük egy összekötözött seprűcsomót cipel, mint valami furcsa lobogót. A látványtól mellkasa akaratlanul megfeszül – nem félelemből, hanem attól az idegen érzéstől, hogy hozzá jönnek. Mármint a kúriát rendbe tenni, de mégis csak hozzá, mint kijelölt irányítójukhoz.
A csapat vegyes képet mutat. Az egyik zömök, borostás ember; úgy lépked, mintha már most utálná a helyet. Mellette egy fiatalabb fél-elf, élénk szemmel méri fel a málló falakat, mintha valami érdekeset látna rajtuk. A harmadik alacsony, széles vállú törpe, járása kissé döcögős; míg az utolsó egy szikár, őszbe csavarodó férfi – ő az egyetlen, aki nem a kúriát nézi, hanem őt.
Kilép az ajtón és megáll a lépcső tetején. Reflexből hajolna meg – mozdulata félig születik meg, majd elakad. Ez nem az a helyzet. Nem most, és nem itt. Ahogy a négyes megáll előtte, érzi, hogy a gyomra összerándul. Nem a félelemtől, hanem attól az idegen súlytól, ami most a mellkasára ül: a kimondatlan elvárás súlyától. Várják, hogy szóljon. Hogy mondjon valamit. Hogy irányítson.*
–Üdvözöllek titeket! *-szólal meg végül, s saját hangját idegenül hallja csengeni saját fülében. Hiába szól hozzá hasonlókhoz, a közöttük lévő viszony most egészen más, mint azt megszokta szolga és szolga között. Nyel egyet.-* Naren vagyok. Ez a Dwirinthalen-kúria.
*Kezével az épület felé int, valószínűleg feleslegesen, hiszen a négyes tudja, hogy hová érkeztek. A törpe szipákol egyet, mintha csak egy nevetést akarna elfojtani. A hangtól a gyomrán csak tovább fokozódik a szorítás.*
- A kúria belseje nem életveszélyes, de odafigyelést igényel. *–folytatja, közben végig méri a négyest. Tehát ilyenek..? Így néznek ki azok, akik szabadon dönthetnek, saját érdekükben szólnak..?-* Törmelék van a folyosókon és a szobákban. A padló és a falazat gerendái rohadnak, a lécek töröttek. A födém.. amennyire én meg tudom ítélni, beázott és néhol beszakadt. Sok lesz a munka.
*A törpe rövidet mordul, talán hogy nyugtázza az elhangzottakat.*
– Első körben a lomok eltakarításának kell megtörténnie. Az étkező, a földszinti folyosók és szobák legyenek az elsők. Ami bútor és berendezési tárgy törött és használhatatlan, kihordani. A törmeléket is. Ami menthető állapotú, azt külön tenni. Később meg lesz javítva.
*Aprót nyel. Nincs szokva az utasítgatáshoz. A szavak mintha rezes ízűek lennének a nyelvén.*
– Ami az emeletet és a tetőt illeti.. *–egy pillanatra elakad, eszébe jut Vhorossi Úrnő szobája. Talán az lenne a legjobb, ha azt egyedül ő pakolná ki, hiszen az Úrnő már elkezdte belakni azt.–* Azt egyelőre hagyjátok.
*A fiatal fél-elf bólint, a mozdulat túlbuzgóságról árulkodik. Egy pillanatra szinte megvetés lobban fel benne, és ez az érzelem meglepi. Hát ilyen lenne ő maga is, mások számára?*
– A napi munka reggeltől naplementéig tart. Két hosszabb pihenőt tarthattok, amíg esztek. Ha valaki megsérül, az szóljon.
*Minél többet beszél, annál magabiztosabbnak érzi magát. Mintha a gyomrát szorító marok is engedne valamennyit. Arra gondol, hogy mennyire más érzés most itt állni a lépcsőn, és nem aközött a négy között.*
– Esetleg van kérdésetek?
*A szikár férfi halványan elmosolyodik.*
– Egy van. Maga.. tulajdonos? *-kérdezi az.*
*Egy szívdobbanásnyi ideig hallgat. Állkapcsa megfeszül, majd míg mély levegőt vesz, kissé kihúzza magát.*
– A munkát én irányítom.
*Nem több szól többet, sem kevesebbet válaszként. Csupán tekintetét fúrja bele az idősebb férfiéba.*
– Kezdjünk. *-adja ki az utasítást. Mintha világ életében ezt csinálta volna.*
//Újjászülető árnyék//
//Dwirinthalen Kúria//
*Nem emeli fel egészen a tekintetét, nem néz bele Elireya Úrnő szemeibe. Tudja, hogy azért igen súlyos valutával fizetne: legalább egyik szeme világával. Csupán a nőstény állára pislant ahogy az mozdulatával erre kényszeríti, s bőrén mintha érezné az Úrnő körmének szúrását. Összeszorítja állkapcsát, és csak aprót bólint az apró, emlékeztető utasításra. Okosan. Ez csak természetes.
Mikor egyedül marad, szabad tenyerét nadrágjába törli. Ideje rendbe szednie magát, mielőtt megérkeznek a mesterek! Sietős, hosszúra nyújtott léptekkel halad végig a félhomályban tocsogó kúrián, míg eléri azt a zugot, ahol meghúzza magát. Nincs kifejezetten saját szobája, így csupán egy félreeső, nem használt helyiséget lakott be – már amennyire belakásnak nevezhető egy, a földre dobott lópokróc, szerény holmijának apró batyuja, és egy csorba mosdótál, a hozzá illőn repedt kancsóval, mely hideg vizet rejt.
A pénzzel teli szütyőt a holmija mellé teszi, s míg megszabadul összekoszolt ruhájától hogy a hideg vízzel kissé sziszegve megmosdjon, arra gondol, hogy többek között egy szekreterre, vagy jól zárható szekrénykére, vagy hasonlóra is szüksége lenne a két Úrnőnek és az Úrnak. Nem járja, hogy ekkora vagyont csak úgy heverni hagyjon.
A mosdás után csomagjából előhúzza váltás tiszta ruháját, ami ugyanolyan egyszerű – sötét nadrág, fehér ing. Eszébe jut, hogy marha epéjéből főzött szappant kell majd szereznie a piacon, ha az összekoszolt ingét ugyanolyan fehérre akarja majd mosni. Mikor végez az öltözéssel, ujjaival rendezi el kurta, vizes tincseit; majd késlekedés nélkül a kúria előterébe igyekszik, hogy ott, az ajtónál állva figyelje: mikor érkeznek az ide rendeltek.
És nem is kell sokáig várnia. A Dwirinthalen-kúria előtti tér ritka pillanatak egyikét éli: élet mozdul benne. Négy férfi közeledik az út felől - kezükben szerszámosládák, vállukon átvetve üres zsákok kötege, egyikük egy összekötözött seprűcsomót cipel, mint valami furcsa lobogót. A látványtól mellkasa akaratlanul megfeszül – nem félelemből, hanem attól az idegen érzéstől, hogy hozzá jönnek. Mármint a kúriát rendbe tenni, de mégis csak hozzá, mint kijelölt irányítójukhoz.
A csapat vegyes képet mutat. Az egyik zömök, borostás ember; úgy lépked, mintha már most utálná a helyet. Mellette egy fiatalabb fél-elf, élénk szemmel méri fel a málló falakat, mintha valami érdekeset látna rajtuk. A harmadik alacsony, széles vállú törpe, járása kissé döcögős; míg az utolsó egy szikár, őszbe csavarodó férfi – ő az egyetlen, aki nem a kúriát nézi, hanem őt.
Kilép az ajtón és megáll a lépcső tetején. Reflexből hajolna meg – mozdulata félig születik meg, majd elakad. Ez nem az a helyzet. Nem most, és nem itt. Ahogy a négyes megáll előtte, érzi, hogy a gyomra összerándul. Nem a félelemtől, hanem attól az idegen súlytól, ami most a mellkasára ül: a kimondatlan elvárás súlyától. Várják, hogy szóljon. Hogy mondjon valamit. Hogy irányítson.*
–Üdvözöllek titeket! *-szólal meg végül, s saját hangját idegenül hallja csengeni saját fülében. Hiába szól hozzá hasonlókhoz, a közöttük lévő viszony most egészen más, mint azt megszokta szolga és szolga között. Nyel egyet.-* Naren vagyok. Ez a Dwirinthalen-kúria.
*Kezével az épület felé int, valószínűleg feleslegesen, hiszen a négyes tudja, hogy hová érkeztek. A törpe szipákol egyet, mintha csak egy nevetést akarna elfojtani. A hangtól a gyomrán csak tovább fokozódik a szorítás.*
- A kúria belseje nem életveszélyes, de odafigyelést igényel. *–folytatja, közben végig méri a négyest. Tehát ilyenek..? Így néznek ki azok, akik szabadon dönthetnek, saját érdekükben szólnak..?-* Törmelék van a folyosókon és a szobákban. A padló és a falazat gerendái rohadnak, a lécek töröttek. A födém.. amennyire én meg tudom ítélni, beázott és néhol beszakadt. Sok lesz a munka.
*A törpe rövidet mordul, talán hogy nyugtázza az elhangzottakat.*
– Első körben a lomok eltakarításának kell megtörténnie. Az étkező, a földszinti folyosók és szobák legyenek az elsők. Ami bútor és berendezési tárgy törött és használhatatlan, kihordani. A törmeléket is. Ami menthető állapotú, azt külön tenni. Később meg lesz javítva.
*Aprót nyel. Nincs szokva az utasítgatáshoz. A szavak mintha rezes ízűek lennének a nyelvén.*
– Ami az emeletet és a tetőt illeti.. *–egy pillanatra elakad, eszébe jut Vhorossi Úrnő szobája. Talán az lenne a legjobb, ha azt egyedül ő pakolná ki, hiszen az Úrnő már elkezdte belakni azt.–* Azt egyelőre hagyjátok.
*A fiatal fél-elf bólint, a mozdulat túlbuzgóságról árulkodik. Egy pillanatra szinte megvetés lobban fel benne, és ez az érzelem meglepi. Hát ilyen lenne ő maga is, mások számára?*
– A napi munka reggeltől naplementéig tart. Két hosszabb pihenőt tarthattok, amíg esztek. Ha valaki megsérül, az szóljon.
*Minél többet beszél, annál magabiztosabbnak érzi magát. Mintha a gyomrát szorító marok is engedne valamennyit. Arra gondol, hogy mennyire más érzés most itt állni a lépcsőn, és nem aközött a négy között.*
– Esetleg van kérdésetek?
*A szikár férfi halványan elmosolyodik.*
– Egy van. Maga.. tulajdonos? *-kérdezi az.*
*Egy szívdobbanásnyi ideig hallgat. Állkapcsa megfeszül, majd míg mély levegőt vesz, kissé kihúzza magát.*
– A munkát én irányítom.
*Nem több szól többet, sem kevesebbet válaszként. Csupán tekintetét fúrja bele az idősebb férfiéba.*
– Kezdjünk. *-adja ki az utasítást. Mintha világ életében ezt csinálta volna.*
1805. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-11-24 21:08:12
Üzenet elküldve: 2025-11-24 21:08:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Vegytiszta sötétség//
//Dwirinthalen Kúria//
*Érdekes kísérlet volna a lét ilyesféle nagy dolgairól beszélgetni nekik kettejüknek, de már a gondolat is halva született, hogy Elireya nézi annyiba a szolgát, hogy filozofáljon vele, vagy mással, ki nem éri fel a rettentően fenn hordott orrát. Olykor élvezi a szerepét, olykor csak zsigeri, csak ösztön. Belenevelt gyűlölet, undor s gőg, s ha nem tanul meg a hasonszőrű fajtársai között így élni, hát igen hamar mélyen találná magát, s onnan nincs visszaút. De itt nem kell ezen aggódnia, itt viselkedhet másként, bár levetkőzni lehetetlenségnek tűnik a néhány évtizedes pókhálót, mely nem csak testét szövi át, hanem már a sejtjeibe ivódott. Így hát ő is megengedi magának, hogy kegyes legyen, még ha apró szúrások is a körme alá. Naren nem mer kérdezni, mire csak egy halovány mosoly árnyékként suhan végig setét bőrén, majd figyeli tovább, hogy hogyan válik vörössé az arcbőr. Mintha megszilárdulna a levegő, s ő maga is, csupán résnyire nyitott ajkakkal figyeli rezzenéstelen egy darabon, hogy mitől is szégyellte el úgy magát? Hiszen csak tényeket közölt, s még időt is hagy neki arra, hogy méltón fogadhassa a méltatlanokat. A bocsánatért esedezés jókedvű fényt varázsol íriszeibe, aztán végül megemelkedik a mellkas. Mély levegőt vesz, majd mutatóujja közel indul a fattyú állához, ügyelve rá, hogy bőrt ne érintsen, mégis arra kényszerítse a levegőbe simítva, hogy a tekintet ne a padló deszkáit, hanem őt nézze. Nem érti, Vhorossi hogyan tudja érinteni, ezen tűnődik tovább. Fintora alig látványos.*
- Helyes. *Mond végül csak ennyit, majd nyelve hegyével benedvesíti ajkát. Már pontosan tudja, hogy ha kivételesen semmi rosszindulat nem volt szavaiban is úgy veszi a másik, hogy őt gyalázza, s ez kedvére van.*
- Okosan, Naren. *Végtelenül lassan mondja ki a szavait, mely után elindul a szobája felé. Tán annyi esze van a fiúnak, hogy bár kevés használható bútoruk van, azt, ami felújítható, ami menthető, nem hajíttatja ki. Csikorogna Vhorossi foga, s állkapocs törne, ha az ágyat kidobatná alóla egy szolga. A többit? Botorság volna feltételezni, hogy ne oldanák meg hamar.*
A hozzászólás írója (Elireya Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.11.24 21:11:45
//Dwirinthalen Kúria//
*Érdekes kísérlet volna a lét ilyesféle nagy dolgairól beszélgetni nekik kettejüknek, de már a gondolat is halva született, hogy Elireya nézi annyiba a szolgát, hogy filozofáljon vele, vagy mással, ki nem éri fel a rettentően fenn hordott orrát. Olykor élvezi a szerepét, olykor csak zsigeri, csak ösztön. Belenevelt gyűlölet, undor s gőg, s ha nem tanul meg a hasonszőrű fajtársai között így élni, hát igen hamar mélyen találná magát, s onnan nincs visszaút. De itt nem kell ezen aggódnia, itt viselkedhet másként, bár levetkőzni lehetetlenségnek tűnik a néhány évtizedes pókhálót, mely nem csak testét szövi át, hanem már a sejtjeibe ivódott. Így hát ő is megengedi magának, hogy kegyes legyen, még ha apró szúrások is a körme alá. Naren nem mer kérdezni, mire csak egy halovány mosoly árnyékként suhan végig setét bőrén, majd figyeli tovább, hogy hogyan válik vörössé az arcbőr. Mintha megszilárdulna a levegő, s ő maga is, csupán résnyire nyitott ajkakkal figyeli rezzenéstelen egy darabon, hogy mitől is szégyellte el úgy magát? Hiszen csak tényeket közölt, s még időt is hagy neki arra, hogy méltón fogadhassa a méltatlanokat. A bocsánatért esedezés jókedvű fényt varázsol íriszeibe, aztán végül megemelkedik a mellkas. Mély levegőt vesz, majd mutatóujja közel indul a fattyú állához, ügyelve rá, hogy bőrt ne érintsen, mégis arra kényszerítse a levegőbe simítva, hogy a tekintet ne a padló deszkáit, hanem őt nézze. Nem érti, Vhorossi hogyan tudja érinteni, ezen tűnődik tovább. Fintora alig látványos.*
- Helyes. *Mond végül csak ennyit, majd nyelve hegyével benedvesíti ajkát. Már pontosan tudja, hogy ha kivételesen semmi rosszindulat nem volt szavaiban is úgy veszi a másik, hogy őt gyalázza, s ez kedvére van.*
- Okosan, Naren. *Végtelenül lassan mondja ki a szavait, mely után elindul a szobája felé. Tán annyi esze van a fiúnak, hogy bár kevés használható bútoruk van, azt, ami felújítható, ami menthető, nem hajíttatja ki. Csikorogna Vhorossi foga, s állkapocs törne, ha az ágyat kidobatná alóla egy szolga. A többit? Botorság volna feltételezni, hogy ne oldanák meg hamar.*
A hozzászólás írója (Elireya Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.11.24 21:11:45
1804. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-11-24 12:51:42
Üzenet elküldve: 2025-11-24 12:51:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Vegytiszta sötétség//
//Dwirinthalen Kúria//
*Igen érdekes kérdés lenne, s máskor, máshol -és másvalakivel- szívesen meg is vitatná ezt: mi a jobb? Szolgaságban élni, emberszámba sem véve, megaláztatások közepette; vagy szabadon meghoznia saját döntéseit, még ha ez valóban életének idő előtti végéhez vezethet? Nem egyszerű kérdés, és tényleg nem is lehet zsigerből válaszolni rá, úgy nem, hogy életében nem is ismert mást, csak a képletesen nyakára csatolt igát, és csuklóit-bokáit lehúzó béklyókat.
Magához húzza a pénzzel teli zsákot, és tudja, hogy nem ez lesz az az alkalom, amikor a nappal biztonságot adó fényében olyan messzire fog rohanni, amilyen messzire csak tud.
Amikor Elireya Úrnő kegyesen megengedi hogy kérdezzen ha akar, ajkai önkéntelenül is megrándulnak. Kevés híja hogy nem bukik ki rajtuk a kérdés a ház felszerelésével kapcsolatban, de még időben nyelve hegyébe harap. Ha most felteszi ezt a kérdést, és pláne: Elireya Úrnőnek, akkor azt jó eséllyel provokációnak fogja venni, mintha csak számon kérné azért, hogy miért nem gondolt a renoválást követő lépésekre is. Márpedig egy ilyen kérdés, kiváltképp ha azt a nőstény -véletlenül, de inkább szándékosan- félre is érti, csupán újabb büntetéshez vezetne. Jobb esetben csupán Úrnője adna számára ismét egy felettébb kemény leckét, rosszabb esetben a leckével végezve tőrével még nyelvét is kimetszené. Hogy megölné, esetleg? Nem, ilyenben nem is reménykedhet. Alig láthatóan rázza meg a fejét.*
- Nincs kérdésem, Úrnőm. *-válaszolja végül.
Arcizmait ugyan kordában tudja tartani, ám azt nem, hogy elvörösödik-e Elireya Úrnő sziszegő szavaitól. És hát: elvörösödik. Mintha tehetne arról, hogy koszos! Hiszen épp dolgozott! És az Úrnő ugrasztotta ide! Az igazságtalanságtól nem csak a szégyent, de a dühöt és gyűlöletet is átvillanni érzi mellkasában.*
- Nem fogok szégyent hozni a családra, Úrnőm. *-nagy erőfeszítésébe kerül, hogy hangja ne remegjen meg.-* És értettem, Úrnőm. Bocsánatáért esedezem a kosz miatt.
*Legszívesebben kiköpne a nőstény csizmaorra elé. Lehajtott fejjel marad a helyén, míg az Úrnő léptei el nem halnak, akkor húzza csak ki magát, hogy sötét pillantást vessen afelé az ajtó felé, ahol a nőstény eltűnt. Élesen fújja ki az orrán a levegőt, majd szabad tenyerét nadrágjába dörgöli. Ideje rendbe szednie magát, mielőtt még megérkeznek a mesterek!*
A hozzászólás írója (Kavicsos Naren) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.11.24 12:54:06
//Dwirinthalen Kúria//
*Igen érdekes kérdés lenne, s máskor, máshol -és másvalakivel- szívesen meg is vitatná ezt: mi a jobb? Szolgaságban élni, emberszámba sem véve, megaláztatások közepette; vagy szabadon meghoznia saját döntéseit, még ha ez valóban életének idő előtti végéhez vezethet? Nem egyszerű kérdés, és tényleg nem is lehet zsigerből válaszolni rá, úgy nem, hogy életében nem is ismert mást, csak a képletesen nyakára csatolt igát, és csuklóit-bokáit lehúzó béklyókat.
Magához húzza a pénzzel teli zsákot, és tudja, hogy nem ez lesz az az alkalom, amikor a nappal biztonságot adó fényében olyan messzire fog rohanni, amilyen messzire csak tud.
Amikor Elireya Úrnő kegyesen megengedi hogy kérdezzen ha akar, ajkai önkéntelenül is megrándulnak. Kevés híja hogy nem bukik ki rajtuk a kérdés a ház felszerelésével kapcsolatban, de még időben nyelve hegyébe harap. Ha most felteszi ezt a kérdést, és pláne: Elireya Úrnőnek, akkor azt jó eséllyel provokációnak fogja venni, mintha csak számon kérné azért, hogy miért nem gondolt a renoválást követő lépésekre is. Márpedig egy ilyen kérdés, kiváltképp ha azt a nőstény -véletlenül, de inkább szándékosan- félre is érti, csupán újabb büntetéshez vezetne. Jobb esetben csupán Úrnője adna számára ismét egy felettébb kemény leckét, rosszabb esetben a leckével végezve tőrével még nyelvét is kimetszené. Hogy megölné, esetleg? Nem, ilyenben nem is reménykedhet. Alig láthatóan rázza meg a fejét.*
- Nincs kérdésem, Úrnőm. *-válaszolja végül.
Arcizmait ugyan kordában tudja tartani, ám azt nem, hogy elvörösödik-e Elireya Úrnő sziszegő szavaitól. És hát: elvörösödik. Mintha tehetne arról, hogy koszos! Hiszen épp dolgozott! És az Úrnő ugrasztotta ide! Az igazságtalanságtól nem csak a szégyent, de a dühöt és gyűlöletet is átvillanni érzi mellkasában.*
- Nem fogok szégyent hozni a családra, Úrnőm. *-nagy erőfeszítésébe kerül, hogy hangja ne remegjen meg.-* És értettem, Úrnőm. Bocsánatáért esedezem a kosz miatt.
*Legszívesebben kiköpne a nőstény csizmaorra elé. Lehajtott fejjel marad a helyén, míg az Úrnő léptei el nem halnak, akkor húzza csak ki magát, hogy sötét pillantást vessen afelé az ajtó felé, ahol a nőstény eltűnt. Élesen fújja ki az orrán a levegőt, majd szabad tenyerét nadrágjába dörgöli. Ideje rendbe szednie magát, mielőtt még megérkeznek a mesterek!*
A hozzászólás írója (Kavicsos Naren) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.11.24 12:54:06
1803. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-11-24 09:39:51
Üzenet elküldve: 2025-11-24 09:39:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Sötét fellegek//
* Hol lennének ezek ketten, ha a világ nem az a világ lenne, amit maguk is ismernének. Valószínű nem lenne szükség az ilyen agyafúrt nagyravágyókra, mint amilyenek ők, bár álmatlan éjszakáin, mikor az álom épp annyira kerüli, mint orkokat a józan ész, akkor igazán elszabadul a fantáziája, hogy mi lehetne jobb. Ekkor azonban folyton vedelni támad kedve, s nem a gyenge fajtából, egyből valami erős Wegtoreni tűzköpőre szomjazik. Amint megbizonyosodtak arról, hogy az anyag valódi, a maradék is felkerül az asztalra. Ekkor egy kaján mosoly kerül az arcára. Bár méreteiben eltörpül vetélytársai mellett, végre felért ahhoz a ponthoz, hogy maga is tegyen valamit a „városért”. Néhányat megemel, hogy súlyát ellenőrizze, ott sem lát problémát, így egymás mellé pakolja őket. *
- Nagyszerű.
*Mondja a fűszerre, ám a másik jókívánságára csak szemei keringnek. Hát persze, még el is hiszi, hogy a törp javait tarja szemelőt. Nem tudna jobbat azt hinné, hogy most fog betörni az őrség, de a másik elég kapzsinak tűnik ahhoz, hogy lássa a hátul meghúzódó profitot. A profit mindent visz, s hamarosan maga is felkarolhatja az édes gyümölcsöző profitot. *
- Az ünnepléssel ráérünk, ha miénk a királyság.
* Feleli röviden, majd egy apróbb biccentéssel jelzi, hogy igen, tudja, hogy hol keresheti. Azonban, mikor a másik felteszi azt az utolsó kérdést, a törp szemei kikerekednek. Hirtelen arra gondol, hogy a dohos levegő játszik a másik agyával, s ezért beszél ilyen sületlenségeket, ám mikor meglátja azt a mosolyt, akkor válik minden világossá. Ekkor a törp sem tud magán segíteni és ő is elmosolyodik, ám ő sokkal baljósabban, mint a tapasztalt kereskedő. *
- Hát persze, miféle levelek.
* Ismétli meg, mintha a legtermészetesebb dolog lenne a világon, majd nézi, ahogyan a tündért elhagyja a pincét. Ekkor a törp elkezdi cirógatni szakállát. Nem tudja kiismerni a nemest azon kívül, hogy megvadul az aranyért. Bár sokan tennének ilyet, így ez nem jelent semmit. A hodarilt egyesével elpakolja, majd elfújja a gyertyát, néhány pillanattal később ő is előkerül a pincéből, ám ő a ház másik kijáratán távozik. Bár erszénye kisebb, mint megszokta, valami egyébbel tele hagyja ott a találkozóhelyet. Különböző finomságokkal és egy újonnan erőre kapott érzelemmel karöltve. Vajon mikor érik utol ezek a macskaegér játékok? Mindenesetre ideje bemocskolnia saját kezeit, míg az idő neki kedvez. *
* Hol lennének ezek ketten, ha a világ nem az a világ lenne, amit maguk is ismernének. Valószínű nem lenne szükség az ilyen agyafúrt nagyravágyókra, mint amilyenek ők, bár álmatlan éjszakáin, mikor az álom épp annyira kerüli, mint orkokat a józan ész, akkor igazán elszabadul a fantáziája, hogy mi lehetne jobb. Ekkor azonban folyton vedelni támad kedve, s nem a gyenge fajtából, egyből valami erős Wegtoreni tűzköpőre szomjazik. Amint megbizonyosodtak arról, hogy az anyag valódi, a maradék is felkerül az asztalra. Ekkor egy kaján mosoly kerül az arcára. Bár méreteiben eltörpül vetélytársai mellett, végre felért ahhoz a ponthoz, hogy maga is tegyen valamit a „városért”. Néhányat megemel, hogy súlyát ellenőrizze, ott sem lát problémát, így egymás mellé pakolja őket. *
- Nagyszerű.
*Mondja a fűszerre, ám a másik jókívánságára csak szemei keringnek. Hát persze, még el is hiszi, hogy a törp javait tarja szemelőt. Nem tudna jobbat azt hinné, hogy most fog betörni az őrség, de a másik elég kapzsinak tűnik ahhoz, hogy lássa a hátul meghúzódó profitot. A profit mindent visz, s hamarosan maga is felkarolhatja az édes gyümölcsöző profitot. *
- Az ünnepléssel ráérünk, ha miénk a királyság.
* Feleli röviden, majd egy apróbb biccentéssel jelzi, hogy igen, tudja, hogy hol keresheti. Azonban, mikor a másik felteszi azt az utolsó kérdést, a törp szemei kikerekednek. Hirtelen arra gondol, hogy a dohos levegő játszik a másik agyával, s ezért beszél ilyen sületlenségeket, ám mikor meglátja azt a mosolyt, akkor válik minden világossá. Ekkor a törp sem tud magán segíteni és ő is elmosolyodik, ám ő sokkal baljósabban, mint a tapasztalt kereskedő. *
- Hát persze, miféle levelek.
* Ismétli meg, mintha a legtermészetesebb dolog lenne a világon, majd nézi, ahogyan a tündért elhagyja a pincét. Ekkor a törp elkezdi cirógatni szakállát. Nem tudja kiismerni a nemest azon kívül, hogy megvadul az aranyért. Bár sokan tennének ilyet, így ez nem jelent semmit. A hodarilt egyesével elpakolja, majd elfújja a gyertyát, néhány pillanattal később ő is előkerül a pincéből, ám ő a ház másik kijáratán távozik. Bár erszénye kisebb, mint megszokta, valami egyébbel tele hagyja ott a találkozóhelyet. Különböző finomságokkal és egy újonnan erőre kapott érzelemmel karöltve. Vajon mikor érik utol ezek a macskaegér játékok? Mindenesetre ideje bemocskolnia saját kezeit, míg az idő neki kedvez. *
1802. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-11-23 16:54:57
Üzenet elküldve: 2025-11-23 16:54:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Vegytiszta sötétség//
//Dwirinthalen Kúria//
*A hála kifejezése valóban nem üti meg nála a mércét, nem úgy, hogy foglalkozzon vele. Teljesen természetes, hogy hálás a fattyú. Élhet, s nem is akárkikkel. Idomítják, tető van a feje felett, étel jut, s soha nem kell igazi nélkülözésre gondoljon. Dolgozni kell, megfelelni, de mégis óvja a kúria rengeteg fala, még ha nem is látja be. Minden elszenvedett pofon, ami nem kés annak gyomrában, újabb esély. Nem sokaknak jut efféle kegy az életben. Ha ácsingózik is a szabadságért, s az aranyért, amit a munkások fognak kapni, az első haton lenne az enyészeté a félvér, ugyanis nem tanulta meg, hogy milyen vezetés nélkül élni. Nem tudja milyen, ha tényleg aranyért kell gürcölni, amiből ételt kell venni. Nem néhány ütés teszi helyre, ha ostoba, hanem a városőrség, vagy valaki pengéje. Persze, hogy hálás.
Az arcon végbemenő változásokat kutatja, de nem sokat enged láttatni a fiú. Cserébe pontosan úgy tesz, ahogy azt elvárják tőle. Helyesel és tudja, mi a dolga. Túl sokat a száját sem kellett érte mozgatnia, így hát kegyes lesz. Ma egészen ki van simulva így, hogy levetette válláról a terhet, hogy a pórral kelljen bájolognia. Hogy tehet-e érte még bármit, csak legyint egyet kimérten.*
- Tedd fel a kérdéseid, ha vannak. *Nyaka elakad a kecses mozdulatban, ahogy kissé elfordul, hiszen indulna. Ez is jelzi, hogy cseppet sem megszokott számára, hogy gyakorolja a „kedvességet”. Le is hunyja egy pillanatra a szemeit, majd visszafordul a most kutakodó tekintete Narenre. Ha felteszi a kérdéseit természetesen megkapja a válaszait, egyéb esetben távozna, még mielőtt megérkeznek a felszíniek.*
- Szedd rendbe magad, koszos vagy. *Sziszegi, ahogy utoljára végigméri a másikat, s ezzel el is illan a negédesség a hangjából.* - Ne hozz Ránk szégyent, Naren.
//Dwirinthalen Kúria//
*A hála kifejezése valóban nem üti meg nála a mércét, nem úgy, hogy foglalkozzon vele. Teljesen természetes, hogy hálás a fattyú. Élhet, s nem is akárkikkel. Idomítják, tető van a feje felett, étel jut, s soha nem kell igazi nélkülözésre gondoljon. Dolgozni kell, megfelelni, de mégis óvja a kúria rengeteg fala, még ha nem is látja be. Minden elszenvedett pofon, ami nem kés annak gyomrában, újabb esély. Nem sokaknak jut efféle kegy az életben. Ha ácsingózik is a szabadságért, s az aranyért, amit a munkások fognak kapni, az első haton lenne az enyészeté a félvér, ugyanis nem tanulta meg, hogy milyen vezetés nélkül élni. Nem tudja milyen, ha tényleg aranyért kell gürcölni, amiből ételt kell venni. Nem néhány ütés teszi helyre, ha ostoba, hanem a városőrség, vagy valaki pengéje. Persze, hogy hálás.
Az arcon végbemenő változásokat kutatja, de nem sokat enged láttatni a fiú. Cserébe pontosan úgy tesz, ahogy azt elvárják tőle. Helyesel és tudja, mi a dolga. Túl sokat a száját sem kellett érte mozgatnia, így hát kegyes lesz. Ma egészen ki van simulva így, hogy levetette válláról a terhet, hogy a pórral kelljen bájolognia. Hogy tehet-e érte még bármit, csak legyint egyet kimérten.*
- Tedd fel a kérdéseid, ha vannak. *Nyaka elakad a kecses mozdulatban, ahogy kissé elfordul, hiszen indulna. Ez is jelzi, hogy cseppet sem megszokott számára, hogy gyakorolja a „kedvességet”. Le is hunyja egy pillanatra a szemeit, majd visszafordul a most kutakodó tekintete Narenre. Ha felteszi a kérdéseit természetesen megkapja a válaszait, egyéb esetben távozna, még mielőtt megérkeznek a felszíniek.*
- Szedd rendbe magad, koszos vagy. *Sziszegi, ahogy utoljára végigméri a másikat, s ezzel el is illan a negédesség a hangjából.* - Ne hozz Ránk szégyent, Naren.
1801. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2025-11-23 16:54:47
Üzenet elküldve: 2025-11-23 16:54:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 476
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 476
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Sötét fellegek//
-Valahogy úgy. Ez mozgatja a világot, sajnos vagy nem sajnos.
*Finoman megrántja vállát, ez nem a törpének szól, sokkal inkább ennek az egyszerű igazságnak. Néha elgondolkozik rajta, hogy vajon milyen lenne egy világ, ahol nincs szüksége senkinek sem aranyra, s sem a hatalom sem a vagyon nem bolondítana meg senkit, csak békességben élhetnének egymás mellett. ~Ezt hívják álomnak, te barom.~ Emlékezteti magát, és igyekszik nem túlságosan elkalandozni a jelentől.*
-Ez csak elővigyázatosság, semmi több.
*Feleli egyszerűen, a törpe fenyegetőzésére pedig csak kurtán bólint, megannyi fenyegetést kap gyakrabban, mint szeretné. Éppen csak nem mondja neki, hogy húzzon sorszámot azok között, akik el akarják tenni a tündért láb alól. Persze, amíg virágzik az üzlet, ez senkinek sem érdeke, és Merchen is azt szereti, ha egy jó üzlet jó sokáig jól megy. Szerencsére az ellenáru is előkerül, neki pedig semmi kifogása nincs velük, igazinak tűnnek, ezt könnyen meg tudja mondani egy vérbeli kereskedő. Azt is tudja jól, hogy hogy megy ez, úgyhogy ő maga is előveszi a maga portékáját, és hagyja, hogy kipróbálják a Hodarilt, hogy valóban jó minőségű-e. Úgy látszik a szakértő harmadik elégedett, így el is süllyeszti a köveket az egyik zsebébe. Aztán pedig a többi hodarilt és az ördögvigyorokat is leteszi az asztalra, azt láthatni rajtuk, hogy egészen igényesen vannak csomagolva, szépen külön-külön egyesével, nem olyanok, mintha valami rosszéletű egy rongyba csavarta volna őket amibe korábban a seggét törölte. Úgy látszik tehát, hogy mindenki boldog, s ha Teysus is úgy akarja, fognak még találkozni a törpével.*
-Remélem beválnak a terveid, ha kell még tudod hol találsz.
*Teszi hozzá, majd a legújabb üzlettársa azért csak megpendíti a levelek dolgát, amiket Merchen a piactéren hagyott letétben.*
-Miféle levelek?
*Mondja végül mosolyogva, majd elindul arra amerről jött, elvégre nem valami kedves ez a hely, szeretne szabadulni mihamarabb.*
-Valahogy úgy. Ez mozgatja a világot, sajnos vagy nem sajnos.
*Finoman megrántja vállát, ez nem a törpének szól, sokkal inkább ennek az egyszerű igazságnak. Néha elgondolkozik rajta, hogy vajon milyen lenne egy világ, ahol nincs szüksége senkinek sem aranyra, s sem a hatalom sem a vagyon nem bolondítana meg senkit, csak békességben élhetnének egymás mellett. ~Ezt hívják álomnak, te barom.~ Emlékezteti magát, és igyekszik nem túlságosan elkalandozni a jelentől.*
-Ez csak elővigyázatosság, semmi több.
*Feleli egyszerűen, a törpe fenyegetőzésére pedig csak kurtán bólint, megannyi fenyegetést kap gyakrabban, mint szeretné. Éppen csak nem mondja neki, hogy húzzon sorszámot azok között, akik el akarják tenni a tündért láb alól. Persze, amíg virágzik az üzlet, ez senkinek sem érdeke, és Merchen is azt szereti, ha egy jó üzlet jó sokáig jól megy. Szerencsére az ellenáru is előkerül, neki pedig semmi kifogása nincs velük, igazinak tűnnek, ezt könnyen meg tudja mondani egy vérbeli kereskedő. Azt is tudja jól, hogy hogy megy ez, úgyhogy ő maga is előveszi a maga portékáját, és hagyja, hogy kipróbálják a Hodarilt, hogy valóban jó minőségű-e. Úgy látszik a szakértő harmadik elégedett, így el is süllyeszti a köveket az egyik zsebébe. Aztán pedig a többi hodarilt és az ördögvigyorokat is leteszi az asztalra, azt láthatni rajtuk, hogy egészen igényesen vannak csomagolva, szépen külön-külön egyesével, nem olyanok, mintha valami rosszéletű egy rongyba csavarta volna őket amibe korábban a seggét törölte. Úgy látszik tehát, hogy mindenki boldog, s ha Teysus is úgy akarja, fognak még találkozni a törpével.*
-Remélem beválnak a terveid, ha kell még tudod hol találsz.
*Teszi hozzá, majd a legújabb üzlettársa azért csak megpendíti a levelek dolgát, amiket Merchen a piactéren hagyott letétben.*
-Miféle levelek?
*Mondja végül mosolyogva, majd elindul arra amerről jött, elvégre nem valami kedves ez a hely, szeretne szabadulni mihamarabb.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1909-1928