//Kertész leszek, fát nevelek//
*Isqehának nem kell túl sokat mennie a piacot elhagyva, hogy megértse a "romváros" kifejezés használatát a hirdetésben. A valaha volt artheniori Gazdagnegyed a maga palotáival, libériás inasaival, két szekér széles macskaköves útjával, a dús kerteket övező magas kőfalakkal, a kapukban álló őrökkel és a menetrendszerűen megjelenő városőrökkel úgy látszik: örökre eltűnt a mesék süllyesztőjében. Talán csak a szegénynegyedi gyerekeknek szóló esti mesékben marad fenn a nyoma, vagy az elmenekült famíliák következő generációjának továbbadott nosztalgikus emlékezésekben, amelyek valaha valóban birtokolt artheniori sokablakos, erkélyes kúriákról, a Gazdagnegyed árnyas utcáiról, bálokról és kézfogókról regélnek.
Isqehának valamiért Aenae jut eszébe, aki ebben a világban nőtt fel, ami úgy tűnik, végérvényesen és visszavonhatatlanul odaveszett.
Mert amit lát, az meghaladja legrosszabb sejtéseit is. Még szerencse, hogy ő nem itt nőtt fel, és nincs miért nosztalgiázzon, bár arra azért kíváncsi lenne, hogy vajon az Árnyék utca, valahol arra (bámul el döbbenten a meredély irányába, a romok felé) megmaradt-e épségben.
Elindul, körbemászkálva a maroknyi épen maradt épület, kúria között a két negyed határán. ~Valahol itt kereshetnek kertészt.~ gondolja, de a kíváncsisága tovább viszi. Beljebb merészkedik, kivert ablakú, letört sarokvasú, kifosztott palotákat talál. Aztán, valahol ott, ahol a valahai gyakorlótér irányába vezetett az utca, sötéten ásító, feneketlen, mély szakadék tátong hosszan elnyúlva kelet felé.*
- Odavesztek mind! Ez a Lázadók Sírja, az az! *lengeti a botját egy fogatlan öreg, aki a meredélyen jóval odébb átívelő híd felé tartva megáll, meglátva Isqet, ahogy ott áll és bámul már jó ideje, nem tudván magához térni a döbbenettől. Úgy tűnik úgy véli, ez roppant jó alkalom arra, hogy kifejezze az idősebb generáció rosszallását a szörnyű véget ért lázadást illetően.
Isqeha nem szól semmit, hiszen ő itt sem volt, amikor mindez történt, meg aztán az öregről sem tudja eldönteni, hogy egy, a palotájából kiebrudalt, megbomlott elméjű arisztokrata, vagy egy tisztességben megőszült szegénynegyedi polgár.
Az öreg meg, látva, hogy Isqehában nem talál partnerre a gyászos események érzékletes felidézésében, amire pedig szemmel láthatóan nagy gusztusa lenne (ki tudja, talán mindennap kijár ide a katasztrófaturistákat társasággal ellátni), a botját lóbálva tovább indul, magában beszélgetve az idő megállíthatatlan folyásáról, meg a dolgok egyensúlyáról.
~Na, erről ennyit.~ gondolja Isqeha, és visszafordul. Elvégre a hirdetés miatt jött, nem?
Elkezdi bejárni most már alaposabban a Szegénynegyed és a Gazdagnegyed találkozásából kialakult kis városrészt, ahol úgy tűnik, jó néhány épület, sőt utca is épen maradt a dúlástól is megkímélve. ~Valahol itt kéne lennie.~ nézelődik. Több helyen egyértelmű nyomát látja annak, hogy lakott az épület, az utcán mások is járnak, de a kert igen sok kerítés mögött gondozatlan, így ez nem igazán nyújt támpontot neki.*
A hozzászólás írója (Rinald Isqeha) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.07.08 16:34:40