Arthenior - Romváros és Meredély
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Polgárnegyed (új) Templom (új) Piactér (új) | Romváros és Meredély | Sayqueves Rezidencia (új) Selyemrév (új) |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 101 (2769. - 2788. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
2788. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-15 13:01:06
Üzenet elküldve: 2026-05-15 13:01:06
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// Dwirinthalen-kúria //
//Érintve: Csöbörből vödörbe//
*Nem tart rögtönzött tárlatvezetést újdonat szolga-társának, ahogy az Úrnő szobája felé haladnak. Egyrészt nem kívánja megvárakoztatni a szükségesnél tovább a nőstényt -így is biztos benne, hogy annak türelme már fogytán lehet-, másrészt pedig Kharassi számára épp elég lehetőség lesz majd arra, hogy szétnézzen itt. Éppen ezért tempós, kissé nyújtott léptekkel halad a „szolgaszállás” felől az Úrnő szobája felé; nincs szüksége arra, hogy a válla felett ellenőrizze a hím jelenlétét. Természetesen tudatában van annak is, hogy később az újonnan érkező megpróbálja majd kikönyökölni magának azt a helyet, amit az a magáénak gondol a rangsorban. Ez amolyan természetes dolog, lényegében. És annak is pontosan a tudatában van, hogy a fegyverforgatói tapasztalattal rendelkező hím olyan könnyen tudná visszakézből képen törölni, hogy annak eredményét még az Úrnők is elégedetten mosolyogva szemlélnék.*
- Úrnőm! *-ezt már akkor mondja, mikor a nőstény szobájában állnak a szőnyeg szélén. Mélyen előre hajtja a fejét, apró nyoma sem látszik rajta annak a dacosságnak, amit Kharassi tapasztalhatott. Nem, az Úrnő jelenlétében nem engedheti meg, hogy annak akár csak morzsája megjelenjen.
Az Úrnőnek nincs szüksége arra, hogy szóvá tegye elégedetlenségét a hím öltözéke -vagy annak hiánya- miatt, szinte érzi, hogy a szoba levegője köré sűrűsödik. A korábban Kharassi iránt egy-egy villanásnyira megjelenő együttérzést és megértést mellkasában elsöpri a néma, tehetetlen düh - és valami más; talán a gyűlölet első szikrája?-, ahogy szavak nélkül is megérteni véli az Úrnő felől felé kúszó gondolatot.*
- Ahogy Úrnőm kívánja. *-hangjában persze ennek nyoma sincs. Mintha csak homok szitálna: halk, puha, engedelmesen simuló. Még mélyebbre hajtja fejét ha ez egyáltalán lehetséges, majd a kapott utasítást követve félig hátrálva az ajtó felé araszol. Próbál nem Kharassira nézni közben, érzi, hogy arca elárulná akkor. Az ajtót halkan és puhán csukja maga mögött; nem áll meg hallgatózni (noha amúgy kíváncsi lenne, miről beszélnek majd azok ott ketten).
Nem áll meg, mert ahogy a zárnyelv a helyére kattan, odalentről zaj kél. Valaki kopogtatni kezd, egyre sürgetőbb, követelőző tempóval. Nem áll meg azon lamentálni, hogy ki érkezhetett a Kúriához; sietős, nyújtott léptekkel igyekszik az előtérbe, majd a bejárati ajtó előtt egy pillanatra megáll. Lesimítja magán az inget, és arcára is semleges kifejezést ölt. Akárki is érkezett, a Dwirinthalen-család képviselőjeként kell eljárjon vele. Kinyitja az ajtót.*
- Üdvözlöm, hölgyem! *-hajtja meg kissé a fejét, és cikázó pillantásokkal méri fel a kívül állót, míg kissé meghajtja fejét. Felszíni, gondolja. Jelentéktelennek tűnik, gondolja még ezt is.
Nem kell kérdeznie, hogy mi ügyben kereste fel a leány a kúriát, mondja az magától is. A szavaiból azonnal összerakja fejben, hogy mi lehet a helyzet, és aprót bólint. Tehát Elireya Úrnő a saját szakállára intéz dolgokat, úgy, hogy arról ő ne tudhasson, s rajta keresztül Vhorossi Úrnő sem..? Áh, hát mire fel ez a titkolózás? A bólintást a leány úgy értelmezheti, hogy az neki szólt. És valóban arrébb is áll az ajtóból, kezének intése invitáló.*
- Fáradjon be, hölgyem. *-mondja, és ahogy a leány ellép mellette, újra felméri magának. Próbálja kitalálni, hogy mit intéztethetett vele az Úrnő. Nem jön rá. Akármit is kérethetett ide az Úrnő, nem lehet túl nagy dolog.-* Kérem várjon itt, kisasszony….?
*Utolsó szavának egyértelműen kérdő hangsúlya finom utalás arra, hogy a leány bizony nem mutatkozott be, s ennek pótlása időszerű lenne.*
//Érintve: Csöbörből vödörbe//
*Nem tart rögtönzött tárlatvezetést újdonat szolga-társának, ahogy az Úrnő szobája felé haladnak. Egyrészt nem kívánja megvárakoztatni a szükségesnél tovább a nőstényt -így is biztos benne, hogy annak türelme már fogytán lehet-, másrészt pedig Kharassi számára épp elég lehetőség lesz majd arra, hogy szétnézzen itt. Éppen ezért tempós, kissé nyújtott léptekkel halad a „szolgaszállás” felől az Úrnő szobája felé; nincs szüksége arra, hogy a válla felett ellenőrizze a hím jelenlétét. Természetesen tudatában van annak is, hogy később az újonnan érkező megpróbálja majd kikönyökölni magának azt a helyet, amit az a magáénak gondol a rangsorban. Ez amolyan természetes dolog, lényegében. És annak is pontosan a tudatában van, hogy a fegyverforgatói tapasztalattal rendelkező hím olyan könnyen tudná visszakézből képen törölni, hogy annak eredményét még az Úrnők is elégedetten mosolyogva szemlélnék.*
- Úrnőm! *-ezt már akkor mondja, mikor a nőstény szobájában állnak a szőnyeg szélén. Mélyen előre hajtja a fejét, apró nyoma sem látszik rajta annak a dacosságnak, amit Kharassi tapasztalhatott. Nem, az Úrnő jelenlétében nem engedheti meg, hogy annak akár csak morzsája megjelenjen.
Az Úrnőnek nincs szüksége arra, hogy szóvá tegye elégedetlenségét a hím öltözéke -vagy annak hiánya- miatt, szinte érzi, hogy a szoba levegője köré sűrűsödik. A korábban Kharassi iránt egy-egy villanásnyira megjelenő együttérzést és megértést mellkasában elsöpri a néma, tehetetlen düh - és valami más; talán a gyűlölet első szikrája?-, ahogy szavak nélkül is megérteni véli az Úrnő felől felé kúszó gondolatot.*
- Ahogy Úrnőm kívánja. *-hangjában persze ennek nyoma sincs. Mintha csak homok szitálna: halk, puha, engedelmesen simuló. Még mélyebbre hajtja fejét ha ez egyáltalán lehetséges, majd a kapott utasítást követve félig hátrálva az ajtó felé araszol. Próbál nem Kharassira nézni közben, érzi, hogy arca elárulná akkor. Az ajtót halkan és puhán csukja maga mögött; nem áll meg hallgatózni (noha amúgy kíváncsi lenne, miről beszélnek majd azok ott ketten).
Nem áll meg, mert ahogy a zárnyelv a helyére kattan, odalentről zaj kél. Valaki kopogtatni kezd, egyre sürgetőbb, követelőző tempóval. Nem áll meg azon lamentálni, hogy ki érkezhetett a Kúriához; sietős, nyújtott léptekkel igyekszik az előtérbe, majd a bejárati ajtó előtt egy pillanatra megáll. Lesimítja magán az inget, és arcára is semleges kifejezést ölt. Akárki is érkezett, a Dwirinthalen-család képviselőjeként kell eljárjon vele. Kinyitja az ajtót.*
- Üdvözlöm, hölgyem! *-hajtja meg kissé a fejét, és cikázó pillantásokkal méri fel a kívül állót, míg kissé meghajtja fejét. Felszíni, gondolja. Jelentéktelennek tűnik, gondolja még ezt is.
Nem kell kérdeznie, hogy mi ügyben kereste fel a leány a kúriát, mondja az magától is. A szavaiból azonnal összerakja fejben, hogy mi lehet a helyzet, és aprót bólint. Tehát Elireya Úrnő a saját szakállára intéz dolgokat, úgy, hogy arról ő ne tudhasson, s rajta keresztül Vhorossi Úrnő sem..? Áh, hát mire fel ez a titkolózás? A bólintást a leány úgy értelmezheti, hogy az neki szólt. És valóban arrébb is áll az ajtóból, kezének intése invitáló.*
- Fáradjon be, hölgyem. *-mondja, és ahogy a leány ellép mellette, újra felméri magának. Próbálja kitalálni, hogy mit intéztethetett vele az Úrnő. Nem jön rá. Akármit is kérethetett ide az Úrnő, nem lehet túl nagy dolog.-* Kérem várjon itt, kisasszony….?
*Utolsó szavának egyértelműen kérdő hangsúlya finom utalás arra, hogy a leány bizony nem mutatkozott be, s ennek pótlása időszerű lenne.*
2787. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-14 21:30:31
Üzenet elküldve: 2026-05-14 21:30:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 232
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 232
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A virág és a mélység szülötte//
*Kissé zavarja, hogy Norennar magának tartja meg gondolatait. Ugyanis szeretné tudni, mit is gondolhat a mélységi. A titokzatossága, és a kemény burok amit maga köré von felkeltette érdeklődését. És minden egyes félmosoly, vagy érzelmi "kitörés". Még ha amaz csak egy apró félmosoly, vagy halk moraj amit amaz talán nevetésnek tarthat. Jól esik Annimonnak. Mintha egy apró kis diadal lenne minden egyes mosoly amit arra a komor arca képes varázsolni.
A hideg szél meghozza eredményét. Hamvas bőrén rögvest végig szalad a libabőr, és vele együtt úgy reszket mint a nyárfa levele. Szárnyai is jól hallhatóan felzizzenek mint egy méhkaptár. Nyakát behúzza, szemei fájdalmasan kezdenek hunyorogni, karjait pedig gyors mozdulatokkal kezdi dörzsölni, hogy valami meleg érzetet keltsen magának. Mire szemét kinyitja, meglepetésére egy vastag és dohány illatú köpeny vesz észre.*
- Oh. Köszönöm.
*Mondja hálásán és legalább annyira meglepetten is. Itt milyen udvariasok a férfiak. Wylem is oda adta neki aznap a köpenyét, bár akkor épp a nedves hátsó felét kellett takarnia. Amit persze a férfinak köszönhetett, hogy fellökte őt a pocsolyába.
Át is veszi azt. Először is annak súlyát érzi, bizony súlyos anyag. És meglehetősen hosszú is. Így hát oldalasan forgatja el, és magára tekeri. A hátralévő anyagot pedig maga előtt göngyöli össze, hogy nehogy a végén még a földön húzza azt. A végén még rosszul érezné magát, hogy koszos lesz miatta.
Így, hogy a hideg veszélye elhárult, és körbe lett tekerve mint egy pólyásbaba. Léptei kissé lelassulnak.*
- De ugye. Maga nem fázik?
*Kérdez vissza félénken, mert azt sem szeretné, hogy a másik miatta fázzon meg itt az esti hidegben. Még ha valaki olyan harcedzett is mint a mélységi. A betegség őt sem kíméli jobban mint bárki mást.*
- Ugyan, nekem nagyon úgy tűnik jól bánik az idegenekkel.
*Húzza ki magát mosolyogva. Ha ilyen segítőkész még a talán mogorva hangvétel ellenére is. Kétli bárki is rosszul nézne rá. Még ha sejti, sajnos sokan ítélkeznek a látvány alapján.
És az említett félmosoly, amit elégedetten figyel a másik arcán. Furcsa érzés számára, de jól esik neki, hogy amazt még ha halványan is de mosolyra készteti.
Viszont az öröm nagyon hamar alább is hagy. Mintha Norrenarra ráhúzták volna a vizes lepedőt. Hangja, ha nem is vészjóslóan szomorú. De a ridegsége, ahogy mereven, különösebb hangsúlyozások nélkül elmondja azt amire is gondol. Lelombozza szegény tündér. Ha szárnya épp kilógna maga mellett, most úgy konyulna le mint a szomorú kiskutya füle.
Emlékszik erre az érzésre. Megkörnyékezte őt már nem egyszer.*
- Tudom.
*Mondja, ahogy az első kövön az ő lába is halkan koppan.*
- Így éreztem magam a falumban. Ezért hagytam hátra. Mert nem akartam így élni. És ha még. Hm?
*Fejezi be mondatát, amikor is szárnycsapkodás és károgás hangjára lesz figyelmes. Szürke tekintete rögvest az égre szökik. És szeme megállapodik a felettük kerengő madáron.
Különös látvány, sőt. Szinte baljósló. Majd csak annyit lát a sötétben, hogy valami papíros szerűség zuhan lefelé egyenesen Norennar lába elé. Szemeivel követi a pergament, majd pedig ahogy vissza a madárra szökik amaz köddé válik. Szürkéi rögvest Norennarra fordulnak értetlenül, és legalább annyi izgatottsággal is.*
- Ez meg mi volt?
*Mondja, ahogy csak pislogni képes a mélységire.*
*Kissé zavarja, hogy Norennar magának tartja meg gondolatait. Ugyanis szeretné tudni, mit is gondolhat a mélységi. A titokzatossága, és a kemény burok amit maga köré von felkeltette érdeklődését. És minden egyes félmosoly, vagy érzelmi "kitörés". Még ha amaz csak egy apró félmosoly, vagy halk moraj amit amaz talán nevetésnek tarthat. Jól esik Annimonnak. Mintha egy apró kis diadal lenne minden egyes mosoly amit arra a komor arca képes varázsolni.
A hideg szél meghozza eredményét. Hamvas bőrén rögvest végig szalad a libabőr, és vele együtt úgy reszket mint a nyárfa levele. Szárnyai is jól hallhatóan felzizzenek mint egy méhkaptár. Nyakát behúzza, szemei fájdalmasan kezdenek hunyorogni, karjait pedig gyors mozdulatokkal kezdi dörzsölni, hogy valami meleg érzetet keltsen magának. Mire szemét kinyitja, meglepetésére egy vastag és dohány illatú köpeny vesz észre.*
- Oh. Köszönöm.
*Mondja hálásán és legalább annyira meglepetten is. Itt milyen udvariasok a férfiak. Wylem is oda adta neki aznap a köpenyét, bár akkor épp a nedves hátsó felét kellett takarnia. Amit persze a férfinak köszönhetett, hogy fellökte őt a pocsolyába.
Át is veszi azt. Először is annak súlyát érzi, bizony súlyos anyag. És meglehetősen hosszú is. Így hát oldalasan forgatja el, és magára tekeri. A hátralévő anyagot pedig maga előtt göngyöli össze, hogy nehogy a végén még a földön húzza azt. A végén még rosszul érezné magát, hogy koszos lesz miatta.
Így, hogy a hideg veszélye elhárult, és körbe lett tekerve mint egy pólyásbaba. Léptei kissé lelassulnak.*
- De ugye. Maga nem fázik?
*Kérdez vissza félénken, mert azt sem szeretné, hogy a másik miatta fázzon meg itt az esti hidegben. Még ha valaki olyan harcedzett is mint a mélységi. A betegség őt sem kíméli jobban mint bárki mást.*
- Ugyan, nekem nagyon úgy tűnik jól bánik az idegenekkel.
*Húzza ki magát mosolyogva. Ha ilyen segítőkész még a talán mogorva hangvétel ellenére is. Kétli bárki is rosszul nézne rá. Még ha sejti, sajnos sokan ítélkeznek a látvány alapján.
És az említett félmosoly, amit elégedetten figyel a másik arcán. Furcsa érzés számára, de jól esik neki, hogy amazt még ha halványan is de mosolyra készteti.
Viszont az öröm nagyon hamar alább is hagy. Mintha Norrenarra ráhúzták volna a vizes lepedőt. Hangja, ha nem is vészjóslóan szomorú. De a ridegsége, ahogy mereven, különösebb hangsúlyozások nélkül elmondja azt amire is gondol. Lelombozza szegény tündér. Ha szárnya épp kilógna maga mellett, most úgy konyulna le mint a szomorú kiskutya füle.
Emlékszik erre az érzésre. Megkörnyékezte őt már nem egyszer.*
- Tudom.
*Mondja, ahogy az első kövön az ő lába is halkan koppan.*
- Így éreztem magam a falumban. Ezért hagytam hátra. Mert nem akartam így élni. És ha még. Hm?
*Fejezi be mondatát, amikor is szárnycsapkodás és károgás hangjára lesz figyelmes. Szürke tekintete rögvest az égre szökik. És szeme megállapodik a felettük kerengő madáron.
Különös látvány, sőt. Szinte baljósló. Majd csak annyit lát a sötétben, hogy valami papíros szerűség zuhan lefelé egyenesen Norennar lába elé. Szemeivel követi a pergament, majd pedig ahogy vissza a madárra szökik amaz köddé válik. Szürkéi rögvest Norennarra fordulnak értetlenül, és legalább annyi izgatottsággal is.*
- Ez meg mi volt?
*Mondja, ahogy csak pislogni képes a mélységire.*
2786. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-14 20:49:34
Üzenet elküldve: 2026-05-14 20:49:34
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 658
OOC üzenetek: 100
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 658
OOC üzenetek: 100
Játékstílus: Szelíd
//A Szürke Légió - II. fejezet//
//Üzenet a Toronyból - Norennar//
*Az utcák kihaltak, de ahogy az a Romvárosban lenni szokott, az ember folyton érezheti hátán a láthatatlan tekinteteteket. A páros hirtelen baljós, furcsán tompa károgásra lehet figyelmes a közelükben. Egy szebb időket megélt, kidőlt-bedőlt, borostyánfutotta kőfal tetejéről egy varjú mereszti rájuk szemeit fejét forgatva. Szárnyait sűrűn legyezve röppen az égbe, hogy tegyen néhány kört fejük felett, eközben pedig van lehetőségük megfigyelni sajátos károgás okait is. A madár egy aprócska, bíbor szalaggal átkötött pergamentekercset tart csőrében. A papíros hamar Norennar előtt landol, aki ha követi tekintetével a szárnyast, feltűnhet neki, miként válik köddé az állat egy hangos pukkanás kíséretében. Az utca immáron ismét fenyegető némaságba burkolódzik.*
//Üzenet a Toronyból - Norennar//
*Az utcák kihaltak, de ahogy az a Romvárosban lenni szokott, az ember folyton érezheti hátán a láthatatlan tekinteteteket. A páros hirtelen baljós, furcsán tompa károgásra lehet figyelmes a közelükben. Egy szebb időket megélt, kidőlt-bedőlt, borostyánfutotta kőfal tetejéről egy varjú mereszti rájuk szemeit fejét forgatva. Szárnyait sűrűn legyezve röppen az égbe, hogy tegyen néhány kört fejük felett, eközben pedig van lehetőségük megfigyelni sajátos károgás okait is. A madár egy aprócska, bíbor szalaggal átkötött pergamentekercset tart csőrében. A papíros hamar Norennar előtt landol, aki ha követi tekintetével a szárnyast, feltűnhet neki, miként válik köddé az állat egy hangos pukkanás kíséretében. Az utca immáron ismét fenyegető némaságba burkolódzik.*
2785. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-14 20:09:46
Üzenet elküldve: 2026-05-14 20:09:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A virág és a mélység szülötte//
*Norennar nem kommentálja különösebben Nixomia történetét. Hümment, majd bólint egyet. Talán az elismerése, talán a kételye jele, ezt inkább a tündér ítélőképességére bízza. Akárhogy is, nem vitatkozik tovább, nem próbálja meggyőzni a másikat semmiről.
Ahogy továbbindulnak a folyópart mentén, a hűvös szél végigsöpör az utcán. Norennar tekintete oldalra siklik, mikor észreveszi, hogy Annimon átkarolja magát. A vékony ruházat, a remegő szárnyak és a hidegtől összébb húzott testtartás elég egyértelmű képet fest.
A mélységi végül szó nélkül leoldja válláról sötét köpenyét. Egyetlen mozdulattal a tündér felé nyújtja azt.*
- Mielőtt még megfagysz.
*Jegyzi meg ugyanazzal a száraz nyugalommal, mintha csak ez a világ legtermészetesebb dolga volna.
A köpeny nehéz, kopott és látszólag idősebb a viselőjénél, viszont vastag anyaga még mindig őrzi valamennyire a test melegét, no meg azt a jellegzetes szagot, amit Annimon már korábban is érezhetett rajta. Dohány.
Norennar eközben továbbhalad mellette, mintha fel sem merülne benne, hogy esetleg visszautasítják a gesztust. A „szerencsésebbek” megjegyzésre végül csak ismét halkan hümmög egyet maga elé.*
- Igazak bizony…
*Feleli röviden.
Szeme sarkából egykori otthona irányába sandít. Bár nem látja, pontosan tudja merre van. Talán még Wegtorenből is megmondaná, hogy épp merre kell fordítania fejét, hogy az egykori Dwirinthalen kúria irányába nézzen. A keserű gondolatok ismét megtalálják hősünket, viszont a tündér jóízű kacaja kizökkenti ebből az állapotból. A „magadfajta” hangsúlyozását hallva szeme sarkában ismét megjelenik valami halvány, fáradt szórakozottság.*
- Könnyen meglehet. De az is előfordulhat, hogy csupán nem kedvelem a tömeget.
*Jegyzi meg féloldalasan. A Csonthíd eközben már egészen közel magasodik előttük. A folyó fekete víztükre lustán hömpölyög alatta, a túloldalon pedig a Selyemrév jóval rendezettebb utcái várják majd őket.
Annimon utolsó kérdésére azonban Norennar arca lassan ismét kisimul. Tekintete előresiklik a híd irányába, miközben pár lépésig nem válaszol.
Aztán végül lassan bólint egyet.*
- Van. *Hangja rezignált. Egyáltalán nem kioktató, vagy szemrehányó.* - Feladod. Az álmaidat, a céljaidat… mindent. *Léptei tompán koppannak a híd első kövein.* - Minden reggel azzal a tudattal kelsz, hogy mi minden lehetett volna belőled, ha nem adod fel.
*Szürke tekintete röviden oldalra siklik a tündér felé.*
- Aztán szépen lassan az összes megkeresett pénzed ördögvigyorra és alkoholra költöd, hogy legalább egy rövid időre elfeledtesse ezt veled.
*Hangjából továbbra is hiányzik minden drámaiság. Talán pont ettől hangzik kellemetlenül őszintének.*
- Meglepődnél hányan választják ezt az utat.
*Norennar nem kommentálja különösebben Nixomia történetét. Hümment, majd bólint egyet. Talán az elismerése, talán a kételye jele, ezt inkább a tündér ítélőképességére bízza. Akárhogy is, nem vitatkozik tovább, nem próbálja meggyőzni a másikat semmiről.
Ahogy továbbindulnak a folyópart mentén, a hűvös szél végigsöpör az utcán. Norennar tekintete oldalra siklik, mikor észreveszi, hogy Annimon átkarolja magát. A vékony ruházat, a remegő szárnyak és a hidegtől összébb húzott testtartás elég egyértelmű képet fest.
A mélységi végül szó nélkül leoldja válláról sötét köpenyét. Egyetlen mozdulattal a tündér felé nyújtja azt.*
- Mielőtt még megfagysz.
*Jegyzi meg ugyanazzal a száraz nyugalommal, mintha csak ez a világ legtermészetesebb dolga volna.
A köpeny nehéz, kopott és látszólag idősebb a viselőjénél, viszont vastag anyaga még mindig őrzi valamennyire a test melegét, no meg azt a jellegzetes szagot, amit Annimon már korábban is érezhetett rajta. Dohány.
Norennar eközben továbbhalad mellette, mintha fel sem merülne benne, hogy esetleg visszautasítják a gesztust. A „szerencsésebbek” megjegyzésre végül csak ismét halkan hümmög egyet maga elé.*
- Igazak bizony…
*Feleli röviden.
Szeme sarkából egykori otthona irányába sandít. Bár nem látja, pontosan tudja merre van. Talán még Wegtorenből is megmondaná, hogy épp merre kell fordítania fejét, hogy az egykori Dwirinthalen kúria irányába nézzen. A keserű gondolatok ismét megtalálják hősünket, viszont a tündér jóízű kacaja kizökkenti ebből az állapotból. A „magadfajta” hangsúlyozását hallva szeme sarkában ismét megjelenik valami halvány, fáradt szórakozottság.*
- Könnyen meglehet. De az is előfordulhat, hogy csupán nem kedvelem a tömeget.
*Jegyzi meg féloldalasan. A Csonthíd eközben már egészen közel magasodik előttük. A folyó fekete víztükre lustán hömpölyög alatta, a túloldalon pedig a Selyemrév jóval rendezettebb utcái várják majd őket.
Annimon utolsó kérdésére azonban Norennar arca lassan ismét kisimul. Tekintete előresiklik a híd irányába, miközben pár lépésig nem válaszol.
Aztán végül lassan bólint egyet.*
- Van. *Hangja rezignált. Egyáltalán nem kioktató, vagy szemrehányó.* - Feladod. Az álmaidat, a céljaidat… mindent. *Léptei tompán koppannak a híd első kövein.* - Minden reggel azzal a tudattal kelsz, hogy mi minden lehetett volna belőled, ha nem adod fel.
*Szürke tekintete röviden oldalra siklik a tündér felé.*
- Aztán szépen lassan az összes megkeresett pénzed ördögvigyorra és alkoholra költöd, hogy legalább egy rövid időre elfeledtesse ezt veled.
*Hangjából továbbra is hiányzik minden drámaiság. Talán pont ettől hangzik kellemetlenül őszintének.*
- Meglepődnél hányan választják ezt az utat.
2784. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-14 18:26:31
Üzenet elküldve: 2026-05-14 18:26:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 232
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 232
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A virág és a mélység szülötte//
*Személyesnek mondható bőségesen. Nixomia segítsége nélkül, naponta szaladhatna az arany után, hogy a pegazus fogadójának a szobáját és élelmezését fizesse. De így némi besegítésért a kúrián megkapja mind a kettőt. Így a pénz amit magának keres azt el is tudja tenni arra amire szüksége van. Mágiaoktatásra. Már csak egy személyes tanárra lenne csupán szüksége, hogy az első lépéseket megtegye ezen az igen hosszú úton.
Mikor megállnak, és Norennar felé tornyosul. Fejét hátra szegve képes csak a másik szemébe nézni. Nagyot is nyel. A puszta erőviszony különbségektől is kirázza őt a hideg. És még ha nehezen is, de állja a másik szemkontaktusát.*
- Biztosan. Nixomia úrnő maga vásárolta meg a címét, kemény munka árán. Úgy hiszem jobban kiérdemelte ezt a címet, mint azok akik beleszülettek.
*Jelenti ki, és még ha bogarat is ültetett a fülébe a mélységi. Miszerint egy fecske nem csinál nyarat. Ő nagyon is reméli, hogy igen. Tán a többi nemes végre látja a különbséget, és tanult az elmúlt eseményekből. Miszerint lehet másképp is vezetni a várost. Nem pusztán kisemmizni adókkal és kemény munkával a szegény népeket. Ám megtudja érteni a mélységi közömbösségét efelől. Hiszen a vér nem válik vízzé. A régi nemesek szokásai, már akik régen is hatalmon voltak. Még bennük rejtőzik. Hogy pusztán egy újabb lázadástól való félelem miatt nem irányítják úgy a várost ahogy eddig, vagy valóban tanultak a leckéből. Azt majd az idő dönti el igazán.
Nimo a macska megérkezése és gyors távozása után, rendbe teszi magát. És tovább is indul Norennar oldalán. Ahogy a hűvös szél eléri őket. Haja lágyan kezd lengeni, ő maga pedig átkarolja saját magát dideregve. Tán kicsit alul öltözött az esti sétához. Na nem mintha alapból így tervezte volna.*
- Akkor a szerencsésebbek közé tartozott. Én csak pletykákat halottam róla mennyire volt borzasztó. De elnézve a romokon. Úgy gondolom lehet igazak is voltak.
*Húzza el a száját szomorkásan, ahogy ismét végig tekint a már mögöttük és mellettük elterülő romhalmazokon. Eszébe is jut apja egyes rémtörténete amit a vacsora asztalnál osztott meg családjával.*
- Egy fokkal?
*Kérdezi vissza kacagva. A mélységi akár egy kisebb batyuként tudná őt a hátán hordani. Abban is biztos aligha érezné meg a mostani felszerelésével együtt sem.*
- Talán azért mert kinéznének egy "magadfajtát"?
*Kérdez rá megnyomva a mélységi által oly kedvelt megjegyzését magát illetően. Tudja jól minden fajnak megvannak a maga gondjai*
- Mintha csak nagyapót hallanám. Ő mondott ilyeneket.
*Mondja egy keserű félmosollyal. Szegény nagyapó, milyen jókedélyű is volt na meg bölcs. Azóta biztosan az általa készült finom borokat issza odaát.*
- Van más választásom?
*Kérdezi egy fájó nevetéssel. Mást nem igazán tehet, kivárja a sorát, hogy aranyát félrerakva az ő ideje jöjjön el.*
*Személyesnek mondható bőségesen. Nixomia segítsége nélkül, naponta szaladhatna az arany után, hogy a pegazus fogadójának a szobáját és élelmezését fizesse. De így némi besegítésért a kúrián megkapja mind a kettőt. Így a pénz amit magának keres azt el is tudja tenni arra amire szüksége van. Mágiaoktatásra. Már csak egy személyes tanárra lenne csupán szüksége, hogy az első lépéseket megtegye ezen az igen hosszú úton.
Mikor megállnak, és Norennar felé tornyosul. Fejét hátra szegve képes csak a másik szemébe nézni. Nagyot is nyel. A puszta erőviszony különbségektől is kirázza őt a hideg. És még ha nehezen is, de állja a másik szemkontaktusát.*
- Biztosan. Nixomia úrnő maga vásárolta meg a címét, kemény munka árán. Úgy hiszem jobban kiérdemelte ezt a címet, mint azok akik beleszülettek.
*Jelenti ki, és még ha bogarat is ültetett a fülébe a mélységi. Miszerint egy fecske nem csinál nyarat. Ő nagyon is reméli, hogy igen. Tán a többi nemes végre látja a különbséget, és tanult az elmúlt eseményekből. Miszerint lehet másképp is vezetni a várost. Nem pusztán kisemmizni adókkal és kemény munkával a szegény népeket. Ám megtudja érteni a mélységi közömbösségét efelől. Hiszen a vér nem válik vízzé. A régi nemesek szokásai, már akik régen is hatalmon voltak. Még bennük rejtőzik. Hogy pusztán egy újabb lázadástól való félelem miatt nem irányítják úgy a várost ahogy eddig, vagy valóban tanultak a leckéből. Azt majd az idő dönti el igazán.
Nimo a macska megérkezése és gyors távozása után, rendbe teszi magát. És tovább is indul Norennar oldalán. Ahogy a hűvös szél eléri őket. Haja lágyan kezd lengeni, ő maga pedig átkarolja saját magát dideregve. Tán kicsit alul öltözött az esti sétához. Na nem mintha alapból így tervezte volna.*
- Akkor a szerencsésebbek közé tartozott. Én csak pletykákat halottam róla mennyire volt borzasztó. De elnézve a romokon. Úgy gondolom lehet igazak is voltak.
*Húzza el a száját szomorkásan, ahogy ismét végig tekint a már mögöttük és mellettük elterülő romhalmazokon. Eszébe is jut apja egyes rémtörténete amit a vacsora asztalnál osztott meg családjával.*
- Egy fokkal?
*Kérdezi vissza kacagva. A mélységi akár egy kisebb batyuként tudná őt a hátán hordani. Abban is biztos aligha érezné meg a mostani felszerelésével együtt sem.*
- Talán azért mert kinéznének egy "magadfajtát"?
*Kérdez rá megnyomva a mélységi által oly kedvelt megjegyzését magát illetően. Tudja jól minden fajnak megvannak a maga gondjai*
- Mintha csak nagyapót hallanám. Ő mondott ilyeneket.
*Mondja egy keserű félmosollyal. Szegény nagyapó, milyen jókedélyű is volt na meg bölcs. Azóta biztosan az általa készült finom borokat issza odaát.*
- Van más választásom?
*Kérdezi egy fájó nevetéssel. Mást nem igazán tehet, kivárja a sorát, hogy aranyát félrerakva az ő ideje jöjjön el.*
2783. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-14 17:19:18
Üzenet elküldve: 2026-05-14 17:19:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A virág és a mélység szülötte//
*Annimon halk tiltakozására Norennar tekintete lassan ismét a tündérre siklik. A lány szavai mögött érződő személyes sértettség nem kerüli el figyelmét, ahogy az sem, hogy ezúttal valóban sikerült kihúznia belőle némi indulatot. A mélységi emiatt végül valóban lelassít, majd néhány lépés után meg is áll a folyópart közelében húzódó utcán.
Szembefordul a tündérrel.
Szürke tekintete lassan végigméri Annimont. A feszült tartást. A mellkasa előtt szorongatott kezeket. A szemkontaktus mögött megbúvó bizonytalanságot.*
- Ezek szerint a Selyemrév nem a régi Gazdagnegyed újjászületése. *Jegyzi meg végül nyugodtan.* - Vagy ki tudja. Egy fecske nem feltétlen hoz nyarat.
*Vállat von. Hangjában továbbra sincs gúny vagy rosszindulat. Inkább csak annak a már beletörődött mélységinek a száraz realizmusa érződik rajta, aki már túl sok mindent látott szétesni maga körül ahhoz, hogy ilyen könnyedén higgyen bármiféle változásban.
Ahogy aztán továbbindulnak, a folyó felől hűvösebb szél söpör végig az utcán. A távolban már jól kivehető a Csonthíd sötét vonala, a túloldalon pedig a Selyemrév jóval rendezettebb, melegebb fényei tükröződnek a víz felszínén.
A macska újabb felbukkanása után Norennar oldalra pillant a tündérre. A szétrebbenő szárnyak látványa ezúttal már inkább szórakoztatja, mint meglepi. Annimon utolsó megjegyzésére végül lassan bólint egyet. Szája sarkában ismét megjelenik az a halvány félmosoly.*
- Tán igen.
*Feleli halkan.
Pár lépésig ismét csak a folyó halk sodrása és lépteik tompa nesze hallatszik. Norennar közben akaratlanul is azon kapja magát, hogy kevésbé nyomasztja már a korábbi gondolatok súlya. A horda. A háború. Az ígéretek. Mindez továbbra is ott ül a fejében, de most valahogy távolibbnak érződik. Talán mert a tündér képtelen huzamosabb ideig csendben maradni. Hála az égnek. Annimon következő kérdésénél a hősünk véleménye azonban hamar megváltozik erről. A keserű jövőképek helyett, a múlt sötét árnyai környékezik meg ezúttal Norennar elméjét. A mélységi tekintete lassan ismét a tündérre siklik.*
- Nem. Csak az utózöngéjét. De talán jobb is így.
*Feleli egyszerűen. Ezúttal sem fűz hozzá többet. A lázadást nem látta. Mire visszatért Artheniorba, addigra minden véget ért. A tüzek kialudtak. A romok maradtak, meg a hírek azokról, akik nem élték túl. Köztük arról az emberről is, aki valaha megtanította neki, hogyan maradjon életben ezen a nyomorult világon.
Annimon vallomását hallgatva végül ismét oldalra pillant a tündérre. A piacteres megjegyzésre halkan kifújja a levegőt az orrán át. Ez nála nagyjából felér egy halk nevetéssel.*
- El tudom képzelni. Én sem szívlelem különösebben az ottani tömeget. Pedig egy fokkal nagyobb a termetem.
*Fűzi hozzá tőle mondhatni meglepően szórakozottan, bár így is meglehetős visszafogottsággal. Azonban ahogy a téma komolyabbra fordul, úgy a mélységi vonásai is kisimulnak, s visszaveszik azt a kifejezéstelen szoborszerű ábrázatot, amit a tündér eddig tán a legtöbbet láthatott belőle.*
- Nincs ezzel baj. Ahol egy ajtó bezárul ott általában kinyílik legalább egy újabb. *Mondja ismét nyugodtan, bár hangjában ezúttal felfedezhetőek a kétely apró jelei. Mintha maga sem feltétlen hinné el, amit mond.* - Akármi is lesz, ne add fel…
A hozzászólás írója (Norennar Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.05.14 19:42:48
*Annimon halk tiltakozására Norennar tekintete lassan ismét a tündérre siklik. A lány szavai mögött érződő személyes sértettség nem kerüli el figyelmét, ahogy az sem, hogy ezúttal valóban sikerült kihúznia belőle némi indulatot. A mélységi emiatt végül valóban lelassít, majd néhány lépés után meg is áll a folyópart közelében húzódó utcán.
Szembefordul a tündérrel.
Szürke tekintete lassan végigméri Annimont. A feszült tartást. A mellkasa előtt szorongatott kezeket. A szemkontaktus mögött megbúvó bizonytalanságot.*
- Ezek szerint a Selyemrév nem a régi Gazdagnegyed újjászületése. *Jegyzi meg végül nyugodtan.* - Vagy ki tudja. Egy fecske nem feltétlen hoz nyarat.
*Vállat von. Hangjában továbbra sincs gúny vagy rosszindulat. Inkább csak annak a már beletörődött mélységinek a száraz realizmusa érződik rajta, aki már túl sok mindent látott szétesni maga körül ahhoz, hogy ilyen könnyedén higgyen bármiféle változásban.
Ahogy aztán továbbindulnak, a folyó felől hűvösebb szél söpör végig az utcán. A távolban már jól kivehető a Csonthíd sötét vonala, a túloldalon pedig a Selyemrév jóval rendezettebb, melegebb fényei tükröződnek a víz felszínén.
A macska újabb felbukkanása után Norennar oldalra pillant a tündérre. A szétrebbenő szárnyak látványa ezúttal már inkább szórakoztatja, mint meglepi. Annimon utolsó megjegyzésére végül lassan bólint egyet. Szája sarkában ismét megjelenik az a halvány félmosoly.*
- Tán igen.
*Feleli halkan.
Pár lépésig ismét csak a folyó halk sodrása és lépteik tompa nesze hallatszik. Norennar közben akaratlanul is azon kapja magát, hogy kevésbé nyomasztja már a korábbi gondolatok súlya. A horda. A háború. Az ígéretek. Mindez továbbra is ott ül a fejében, de most valahogy távolibbnak érződik. Talán mert a tündér képtelen huzamosabb ideig csendben maradni. Hála az égnek. Annimon következő kérdésénél a hősünk véleménye azonban hamar megváltozik erről. A keserű jövőképek helyett, a múlt sötét árnyai környékezik meg ezúttal Norennar elméjét. A mélységi tekintete lassan ismét a tündérre siklik.*
- Nem. Csak az utózöngéjét. De talán jobb is így.
*Feleli egyszerűen. Ezúttal sem fűz hozzá többet. A lázadást nem látta. Mire visszatért Artheniorba, addigra minden véget ért. A tüzek kialudtak. A romok maradtak, meg a hírek azokról, akik nem élték túl. Köztük arról az emberről is, aki valaha megtanította neki, hogyan maradjon életben ezen a nyomorult világon.
Annimon vallomását hallgatva végül ismét oldalra pillant a tündérre. A piacteres megjegyzésre halkan kifújja a levegőt az orrán át. Ez nála nagyjából felér egy halk nevetéssel.*
- El tudom képzelni. Én sem szívlelem különösebben az ottani tömeget. Pedig egy fokkal nagyobb a termetem.
*Fűzi hozzá tőle mondhatni meglepően szórakozottan, bár így is meglehetős visszafogottsággal. Azonban ahogy a téma komolyabbra fordul, úgy a mélységi vonásai is kisimulnak, s visszaveszik azt a kifejezéstelen szoborszerű ábrázatot, amit a tündér eddig tán a legtöbbet láthatott belőle.*
- Nincs ezzel baj. Ahol egy ajtó bezárul ott általában kinyílik legalább egy újabb. *Mondja ismét nyugodtan, bár hangjában ezúttal felfedezhetőek a kétely apró jelei. Mintha maga sem feltétlen hinné el, amit mond.* - Akármi is lesz, ne add fel…
A hozzászólás írója (Norennar Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.05.14 19:42:48
2782. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-14 06:41:03
Üzenet elküldve: 2026-05-14 06:41:03
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 872
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 872
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
*Furcsa ez a kölyök. Félelem nélkül, már-már dacosan néz vissza rá. Szikár uszadékfa, amit a nap és a víz olyan keménnyé szikkasztott, hogy a legjobb fűrész is elvásik rajta. De a nőstények előtt egészen más. Alázatos, mint a csizmatalpra tapadt meghunyászkodás. Mint aki szégyelli méltatlan létezését is. Kharasshi számára felfoghatatlan ez a bizarr skála. Kirázza tőle a hideg és kavarog tőle a gyomra. De ezek a fizikai jelek jócskán betudhatók másnak is, mert sem a korábbi züllés, sem a verés nem tett jót. Állapota viszont határozottan segít acsargás és konfliktus nélkül, csendben továbblépni a dolgokon. Egy kevésbé gyűrött napján bőven lenne megjegyzése a fattyú szavaira is, meg a komornyikok arroganciájába aszott kifejezésre is, ami vele szemben a kis korcs képén ül.
Most viszont próbál a legkisebb ellenállás nyomvonalán belesimulni ebbe az új helyzetbe, és koncentrálni. Követi a Narent, ahogy a mustrára vezetett állatok. Igyekszik elterelni a gondolatait arról, hogy odabent az óhaza várja görbe késével, hogy elvből és a maga kedvére lehámozza róla mindazt, amit eddig saját magaként aposztrofált. A nyúzás rút procedúra. Akkor is, ha sikerül, akkor is, ha nem. Az élete során belé maró megpróbáltatások emléke egy kicsit felrázza. Ösztönös dolog ez. Ha valaki veszélyben forog, nem hagyja el magát csak azért, mert fáradt vagy mert sajog minden porcikája. Most pedig nem csak magáról van szó. Elsősorban nem magáról.
Amikor belépnek, a matróna feléjük se fordul. Mintha előre komponált darab lenne, hogy érezze jelentéktelenségét. Nem ez az első eset. A fivére az ilyesmit rendszeresen gyakorolta vele szemben, így már-már nosztalgikus félmosoly rándul a szája szélére. Persze nem, de legalább van alkalma egy kicsit körülnézni.
Az élet furcsa fintora, hogy tulajdonképpen egészen jól ismeri ezt a kúriát. Míg az épület elhagyatottan állt, befészkelte magát ide egy időre. A hidegben összetört és eltüzelt pár bútort, drapériát és képkeretet abból, amit a csőcselék meghagyott. Emlékszik erre a szőnyegre. Ott a sarkán még látszik is, hogy meg van pörkölődve. Ő tett vele próbát, hogy érdemes-e felhasogatni, de irtó büdös, fekete füstöt eresztett magából, mikor megkóstoltatta a mécslánggal. Amilyen állapotban akkor volt, biztos nem volt egyszerű munka így kisikálni. Volt azon minden. Talán azért is nem lelt új gazdára, ahogy sok más berendezési tárgya az egykori lakóknak.
Furcsa így látni ezt a helyet. Jobban tetszett neki valami letűnt dolog megtiport mauzóleumaként. Így az egész épület rosszindulatú, nyomasztó tömegként magasodik fölé, mint ami elégtételt kíván venni.
Vhorossi befejezi a körmölést, leteszi a pennát, s végül feléjük fordul. Az a kifejezés szökik a matróna arcára, ami a leggyakrabban trónol a pirtianes bölcsőjéből jött nőstények arcán: elégedetlen nemtetszés. Ennek tárgya kiolvashatóan Kharasshi, de a pillantás alapján a felelőse viszont Naren. Apró elégtétel gyúl benne, amiért a lekezelő kis korcsot sújtja az "ezért még számolunk" pályáján megfeszülő arckifejezés. Az persze egyáltalán nem világos Kharasshi számára, hogy mi is a bősz ellenérzés forrása. A törölköző, amit egyedüli ruhadarabként visel? Ennek csupán meglehetősen szagló ruhái lettek volna alternatívái, meg egy ing, ami már kamaszként se biztos, hogy a feljött volna rá. A matróna talán nincs tisztában vele, hogy milyen körülményeket hagyott itt az enyészet? De lehet, hogy csak nem érdekli. Jellemző lenne a fajtájára.
Ezen a ponton egy kicsit átértékeli Naren viselkedését. Az óhazai mélységiekre mindenkinél jobban igaz, hogy lefelé taposnak. Felfelé pedig... hát... az is megér egy misét.
Végül ketten maradnak ebben a fojtogató félhomályban, ami Vhorossi szemének valószínűleg kellemes, de a felszínen született hímét már épp birkózásra kényszeríti a részletekért a két távoli gyertya fénykörétől ilyen messze. Felidézi, amikor hajófenékbe zárva hánykolódtak a tengeren valamelyik nevenincs sziget kiskirályának arénájába.
~Koncentrálj!~
Az óhaza nyelve viszolyogtató természetességgel gördül a nőstény ajkáról. Azok a zöngék még a szavak értelmének híján is pontosan kifejezik, ami a mondatai takarnak. Persze Kharasshi érti. Minden szál pihe a karján égnek mered tőle. A bőre úgy feszül, mintha jeges vízbe merítkezne. Nem a félelemtől, hanem a megvetéstől. A megvetéstől minden iránt, amit ez a szuka képvisel.
Megfeszül az állkapcsa, de a tekintetét nem szegi le. Ez valószínűleg nem okoz meglepetést. Az erő, a megalkuvás és az alázat bonyolult dallamban muzsikál a mélységiek világában. Elszokott már ettől, és minden zsigere tiltakozik ellene, hogy mostantól minden áldott nap ebben kelljen tapicskolnia. De ez most csak alja játék a nőstény részéről.
A szavakra Kharasshi csak egymásnak szorítja a fogait, hogy megállja a szemtelen kiigazításokat, amik úgy bugyognak fel benne, mint a maró epe.
Vhorossi a szúrós, gőgös felsőbbség burkának páncéljában azonban teljes önazonossággal szövi alattomos hálóját az ösztönök terén. Formás nőstény. Fenséges. Úgy viseli a matróna pozícióját, mint a legdémonibb parfümöt. Amikor a tükör váratlanul felé fordul, Kharasshi első ízben kapja félre a tekintetét. Egy dolog szembenézni vele, az viszont egy másik, hogy a háta mögött méri végig egy kontrollálatlan pillanatban. A fáradt elme könnyebben hagy űrt az ész ellenében a mélyebben gyökerező én késztetéseinek. Kharasshi második fiúként amúgy is szabadosabban élt, mint a legtöbben. Elég közel a tűzhöz a kényelméhez, de elég messze tőle a felelősségéhez. Ez most itt egészen más helyzet.
Nem akarja rejtegetni hibáját. Felvállalja, elvégre csak magát alázná meg vele, ha még tagadni is próbálná holmi átlátszó színleléssel. Visszanéz a matrónára. A tükörből a szemébe tekint, de nem feszül neki. A hangjába is tiszteletet erőltet, s ennek jegyében ő is a mélységi nyelven szól.*
- Van bárki, aki... *egy kicsit nehezen megy neki a fogalmazás az óvilág szavaival* - aki érdekelt benne, hogy az életedre törjön, matróna? *kérdi a maga recsegő-ropogó, nyers dialektusában* - A házad népét leszámítva. *Talán arcátlan ez a hozzáfűzött megjegyzés, de pirtianesben a rokonok egymást sem kímélik, ha előremenetelről van szó. Bár, mint kiderült, eme ősi hagyományt épp fivére, Chaszmyr gyakorolta példaértékűen, így saját bőrén tanulta meg a leckét.*
- Mit kell tudnom? *fordítja kicsit vissza a kérdést, aztán egy kis szünet után előrébb lép egy fél lépést, s oldalvást billenti a fejét, mint aki a matróna tekintetét keresi, de a tükör közéjük furakodó közvetítése nélkül.*
- Téged szolgállak, vagy a Dwirinthalen családot?
*Idegenül hangzanak neki a saját szavai. Akarva-akaratlanul felsejlik benne, hogy ha évekkel ezelőtt nem fordít hátat a kötelességének, ha akkor túlesik ugyanezen a megaláztatáson, és elfogadja a szolgálatot a pirtianesi matróna lábánál, akit kijelöltek a számára, talán minden másképp alakul.*
*Furcsa ez a kölyök. Félelem nélkül, már-már dacosan néz vissza rá. Szikár uszadékfa, amit a nap és a víz olyan keménnyé szikkasztott, hogy a legjobb fűrész is elvásik rajta. De a nőstények előtt egészen más. Alázatos, mint a csizmatalpra tapadt meghunyászkodás. Mint aki szégyelli méltatlan létezését is. Kharasshi számára felfoghatatlan ez a bizarr skála. Kirázza tőle a hideg és kavarog tőle a gyomra. De ezek a fizikai jelek jócskán betudhatók másnak is, mert sem a korábbi züllés, sem a verés nem tett jót. Állapota viszont határozottan segít acsargás és konfliktus nélkül, csendben továbblépni a dolgokon. Egy kevésbé gyűrött napján bőven lenne megjegyzése a fattyú szavaira is, meg a komornyikok arroganciájába aszott kifejezésre is, ami vele szemben a kis korcs képén ül.
Most viszont próbál a legkisebb ellenállás nyomvonalán belesimulni ebbe az új helyzetbe, és koncentrálni. Követi a Narent, ahogy a mustrára vezetett állatok. Igyekszik elterelni a gondolatait arról, hogy odabent az óhaza várja görbe késével, hogy elvből és a maga kedvére lehámozza róla mindazt, amit eddig saját magaként aposztrofált. A nyúzás rút procedúra. Akkor is, ha sikerül, akkor is, ha nem. Az élete során belé maró megpróbáltatások emléke egy kicsit felrázza. Ösztönös dolog ez. Ha valaki veszélyben forog, nem hagyja el magát csak azért, mert fáradt vagy mert sajog minden porcikája. Most pedig nem csak magáról van szó. Elsősorban nem magáról.
Amikor belépnek, a matróna feléjük se fordul. Mintha előre komponált darab lenne, hogy érezze jelentéktelenségét. Nem ez az első eset. A fivére az ilyesmit rendszeresen gyakorolta vele szemben, így már-már nosztalgikus félmosoly rándul a szája szélére. Persze nem, de legalább van alkalma egy kicsit körülnézni.
Az élet furcsa fintora, hogy tulajdonképpen egészen jól ismeri ezt a kúriát. Míg az épület elhagyatottan állt, befészkelte magát ide egy időre. A hidegben összetört és eltüzelt pár bútort, drapériát és képkeretet abból, amit a csőcselék meghagyott. Emlékszik erre a szőnyegre. Ott a sarkán még látszik is, hogy meg van pörkölődve. Ő tett vele próbát, hogy érdemes-e felhasogatni, de irtó büdös, fekete füstöt eresztett magából, mikor megkóstoltatta a mécslánggal. Amilyen állapotban akkor volt, biztos nem volt egyszerű munka így kisikálni. Volt azon minden. Talán azért is nem lelt új gazdára, ahogy sok más berendezési tárgya az egykori lakóknak.
Furcsa így látni ezt a helyet. Jobban tetszett neki valami letűnt dolog megtiport mauzóleumaként. Így az egész épület rosszindulatú, nyomasztó tömegként magasodik fölé, mint ami elégtételt kíván venni.
Vhorossi befejezi a körmölést, leteszi a pennát, s végül feléjük fordul. Az a kifejezés szökik a matróna arcára, ami a leggyakrabban trónol a pirtianes bölcsőjéből jött nőstények arcán: elégedetlen nemtetszés. Ennek tárgya kiolvashatóan Kharasshi, de a pillantás alapján a felelőse viszont Naren. Apró elégtétel gyúl benne, amiért a lekezelő kis korcsot sújtja az "ezért még számolunk" pályáján megfeszülő arckifejezés. Az persze egyáltalán nem világos Kharasshi számára, hogy mi is a bősz ellenérzés forrása. A törölköző, amit egyedüli ruhadarabként visel? Ennek csupán meglehetősen szagló ruhái lettek volna alternatívái, meg egy ing, ami már kamaszként se biztos, hogy a feljött volna rá. A matróna talán nincs tisztában vele, hogy milyen körülményeket hagyott itt az enyészet? De lehet, hogy csak nem érdekli. Jellemző lenne a fajtájára.
Ezen a ponton egy kicsit átértékeli Naren viselkedését. Az óhazai mélységiekre mindenkinél jobban igaz, hogy lefelé taposnak. Felfelé pedig... hát... az is megér egy misét.
Végül ketten maradnak ebben a fojtogató félhomályban, ami Vhorossi szemének valószínűleg kellemes, de a felszínen született hímét már épp birkózásra kényszeríti a részletekért a két távoli gyertya fénykörétől ilyen messze. Felidézi, amikor hajófenékbe zárva hánykolódtak a tengeren valamelyik nevenincs sziget kiskirályának arénájába.
~Koncentrálj!~
Az óhaza nyelve viszolyogtató természetességgel gördül a nőstény ajkáról. Azok a zöngék még a szavak értelmének híján is pontosan kifejezik, ami a mondatai takarnak. Persze Kharasshi érti. Minden szál pihe a karján égnek mered tőle. A bőre úgy feszül, mintha jeges vízbe merítkezne. Nem a félelemtől, hanem a megvetéstől. A megvetéstől minden iránt, amit ez a szuka képvisel.
Megfeszül az állkapcsa, de a tekintetét nem szegi le. Ez valószínűleg nem okoz meglepetést. Az erő, a megalkuvás és az alázat bonyolult dallamban muzsikál a mélységiek világában. Elszokott már ettől, és minden zsigere tiltakozik ellene, hogy mostantól minden áldott nap ebben kelljen tapicskolnia. De ez most csak alja játék a nőstény részéről.
A szavakra Kharasshi csak egymásnak szorítja a fogait, hogy megállja a szemtelen kiigazításokat, amik úgy bugyognak fel benne, mint a maró epe.
Vhorossi a szúrós, gőgös felsőbbség burkának páncéljában azonban teljes önazonossággal szövi alattomos hálóját az ösztönök terén. Formás nőstény. Fenséges. Úgy viseli a matróna pozícióját, mint a legdémonibb parfümöt. Amikor a tükör váratlanul felé fordul, Kharasshi első ízben kapja félre a tekintetét. Egy dolog szembenézni vele, az viszont egy másik, hogy a háta mögött méri végig egy kontrollálatlan pillanatban. A fáradt elme könnyebben hagy űrt az ész ellenében a mélyebben gyökerező én késztetéseinek. Kharasshi második fiúként amúgy is szabadosabban élt, mint a legtöbben. Elég közel a tűzhöz a kényelméhez, de elég messze tőle a felelősségéhez. Ez most itt egészen más helyzet.
Nem akarja rejtegetni hibáját. Felvállalja, elvégre csak magát alázná meg vele, ha még tagadni is próbálná holmi átlátszó színleléssel. Visszanéz a matrónára. A tükörből a szemébe tekint, de nem feszül neki. A hangjába is tiszteletet erőltet, s ennek jegyében ő is a mélységi nyelven szól.*
- Van bárki, aki... *egy kicsit nehezen megy neki a fogalmazás az óvilág szavaival* - aki érdekelt benne, hogy az életedre törjön, matróna? *kérdi a maga recsegő-ropogó, nyers dialektusában* - A házad népét leszámítva. *Talán arcátlan ez a hozzáfűzött megjegyzés, de pirtianesben a rokonok egymást sem kímélik, ha előremenetelről van szó. Bár, mint kiderült, eme ősi hagyományt épp fivére, Chaszmyr gyakorolta példaértékűen, így saját bőrén tanulta meg a leckét.*
- Mit kell tudnom? *fordítja kicsit vissza a kérdést, aztán egy kis szünet után előrébb lép egy fél lépést, s oldalvást billenti a fejét, mint aki a matróna tekintetét keresi, de a tükör közéjük furakodó közvetítése nélkül.*
- Téged szolgállak, vagy a Dwirinthalen családot?
*Idegenül hangzanak neki a saját szavai. Akarva-akaratlanul felsejlik benne, hogy ha évekkel ezelőtt nem fordít hátat a kötelességének, ha akkor túlesik ugyanezen a megaláztatáson, és elfogadja a szolgálatot a pirtianesi matróna lábánál, akit kijelöltek a számára, talán minden másképp alakul.*
2781. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-12 22:12:01
Üzenet elküldve: 2026-05-12 22:12:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 232
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 232
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A virág és a mélység szülötte//
*Hitetlenkedő kissé igaz, de legalább annyi érdeklődés is érződik szavából, ha épp nem több tekintetéből. Ugyanis még csak most kezdi el csak igazán kapisgálni, hogy egy túlélővel áll szemben. Vagyis mellett.
Szürke tekintetét elvonzza pár pillanatra a részeg ismeretlen alakja. De utána rögvest Norennarra tapadnak apró lélektükrei.
Ám a felvetés amit a mélységi tálal fel számára. Bizony elgondolkodtatja szárnyas leányt.*
- De én nem is vegzálok senkit.
*Mondja csak halkan orra alatt. Mert bizony ő is egy azok közül akik a nemesek között szolgálnak.*
- Ez nem igaz!
*Rázza meg a fejét, és először végre fel is emeli hangját. Nem tetszését jól kifejezve a másik irányába. Norennar ha még le is lassít. Tán meg is kell állnia, mert Nimonak most van egy két szava ehhez.*
- Egy nemesasszonynak köszönhetem, azt amim most van!
*Hangja talán felbátorodott. És még a szemkontaktust is enyhe pírral, de bírja. Ám testtartása másról árulkodik. Kezeit közel tartja mellkasához és azokat idegesen szorongatja.*
- Amúgy meg.
*Vált kissé szelídebbre hangszíne, ahogy végignéz a romvároson ami a hátuk mögött húzódik el. Egy két kósza gyertyaláng nem sok. De néha felpislákol a sötét utcák között. Ám ekkor ismét a fekete macska ugrik elő a semmiből, és átszökken Nimo lába között. Hogy aztán a part vonal mentén szaladjon a csont híd irányába. Úgy tűnik Annimon elkésett az esti vacsorával.
A tündér egy elfojtott sikollyal dermed meg. Szárnyait teljesen szétárva. Majd a "veszély" elmúltával. Egy megkönnyebbült sóhajjal mosollyal fejezi be elkezdett mondatát.*
- Most tán még több élet is van benne.
*Szárnyait vissza húzza háta mögé, és felveszi Norennarral a tempót. Most már ő maga is látja, még apró termetének ellenére is.*
- Oh nem én nem gondolo.. Várjunk csak. Túlélőt tetszett mondani? Maga látta a felkelést?
*Hangjában legalább annyira érződik a csodálat, mint a sajnálat egyaránt.
Saját vallomása után fülét megüti a mélységi halk elszólása. Még ha nem is magának szánta. Az utca néma csendje sokat segít abban, hogy az ilyesmit az apró tündér meghallja. És akaratlanul is neki is eszébe jut, hogy bizony az "örökre" lehet nem is lesz olyan hosszú idő.*
- Kicsit. Talán. Van olyan aspektusa amit szívesen kihagynék. Tudja. Eléggé nehéz ilyen apró termettel a tömegekben sétálni a piactérre.
*Nevet fel röviden kínjában. Ez pusztán az egyik nagy panasza az apróságnak.*
- De nem csak erről van szó. Nem így képzeltem el az életemet. Inkább csak az, hogy hibáztatom magam. Hamar éltem bele magam abba amit elképzeltem magamnak.
*Sóhajt egy nagyot. Ám tekintetét most a távolban felejti. Képzeletben ott áll előtte a mágustorony. Ami viszont valójában előtte áll. Az maga csont híd, amihez lassan közelednek.*
*Hitetlenkedő kissé igaz, de legalább annyi érdeklődés is érződik szavából, ha épp nem több tekintetéből. Ugyanis még csak most kezdi el csak igazán kapisgálni, hogy egy túlélővel áll szemben. Vagyis mellett.
Szürke tekintetét elvonzza pár pillanatra a részeg ismeretlen alakja. De utána rögvest Norennarra tapadnak apró lélektükrei.
Ám a felvetés amit a mélységi tálal fel számára. Bizony elgondolkodtatja szárnyas leányt.*
- De én nem is vegzálok senkit.
*Mondja csak halkan orra alatt. Mert bizony ő is egy azok közül akik a nemesek között szolgálnak.*
- Ez nem igaz!
*Rázza meg a fejét, és először végre fel is emeli hangját. Nem tetszését jól kifejezve a másik irányába. Norennar ha még le is lassít. Tán meg is kell állnia, mert Nimonak most van egy két szava ehhez.*
- Egy nemesasszonynak köszönhetem, azt amim most van!
*Hangja talán felbátorodott. És még a szemkontaktust is enyhe pírral, de bírja. Ám testtartása másról árulkodik. Kezeit közel tartja mellkasához és azokat idegesen szorongatja.*
- Amúgy meg.
*Vált kissé szelídebbre hangszíne, ahogy végignéz a romvároson ami a hátuk mögött húzódik el. Egy két kósza gyertyaláng nem sok. De néha felpislákol a sötét utcák között. Ám ekkor ismét a fekete macska ugrik elő a semmiből, és átszökken Nimo lába között. Hogy aztán a part vonal mentén szaladjon a csont híd irányába. Úgy tűnik Annimon elkésett az esti vacsorával.
A tündér egy elfojtott sikollyal dermed meg. Szárnyait teljesen szétárva. Majd a "veszély" elmúltával. Egy megkönnyebbült sóhajjal mosollyal fejezi be elkezdett mondatát.*
- Most tán még több élet is van benne.
*Szárnyait vissza húzza háta mögé, és felveszi Norennarral a tempót. Most már ő maga is látja, még apró termetének ellenére is.*
- Oh nem én nem gondolo.. Várjunk csak. Túlélőt tetszett mondani? Maga látta a felkelést?
*Hangjában legalább annyira érződik a csodálat, mint a sajnálat egyaránt.
Saját vallomása után fülét megüti a mélységi halk elszólása. Még ha nem is magának szánta. Az utca néma csendje sokat segít abban, hogy az ilyesmit az apró tündér meghallja. És akaratlanul is neki is eszébe jut, hogy bizony az "örökre" lehet nem is lesz olyan hosszú idő.*
- Kicsit. Talán. Van olyan aspektusa amit szívesen kihagynék. Tudja. Eléggé nehéz ilyen apró termettel a tömegekben sétálni a piactérre.
*Nevet fel röviden kínjában. Ez pusztán az egyik nagy panasza az apróságnak.*
- De nem csak erről van szó. Nem így képzeltem el az életemet. Inkább csak az, hogy hibáztatom magam. Hamar éltem bele magam abba amit elképzeltem magamnak.
*Sóhajt egy nagyot. Ám tekintetét most a távolban felejti. Képzeletben ott áll előtte a mágustorony. Ami viszont valójában előtte áll. Az maga csont híd, amihez lassan közelednek.*
2780. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-12 21:22:41
Üzenet elküldve: 2026-05-12 21:22:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A virág és a mélység szülötte//
*Annimon hitetlenkedő kérdésére Norennar előbb csak halkan hümmög egyet. Tekintete közben ismét végigsiklik a körülöttük lassan szélesedő utcákon. A Romváros omladozó épületei között már egyre több helyen látszanak a távolabbi negyedek melegebb fényei, de ettől az egész környék még nem válik kevésbé komorrá. Egy részeg alak tántorog át valahol egy mellékutcán, majd ugyanolyan gyorsan el is tűnik a sötétben.*
- Élettel teli-e igazán egy olyan hely, ahová csak néhány kiváltságos teheti be a lábát anélkül, hogy az ő szolgáik és őreik el nem kezdenének vegzálni mindenki mást?
*Hangjából a téma ellenére is töretlenül árad a már-már természetellenesnek ható nyugalom. Sem az indulat, sem keserűség nem mérgezi mondadóját. Inkább csak tőle már-már megszokottnak nevezhető száraz megállapítás.*
- Arról nem is beszélve, hogy minden mű. A szépség. A pompa. Maga a nemesség is. *Újból megvonja vállát.* - Mind csak egy látszatvilág.
*Léptei lassulnak, miközben tekintetét továbbra is előre szegezve pásztázza az előttük elterülő romos utcát.*
- Lehet egyedül vagyok vele, de ahogy végignézek a Romvároson, semmivel sem látok benne kevesebb életet, mint a lázadás előtt.
*Mondandója ezzel le is zárattatik, bár ha a tündér elvitatná szavai igazát, akkor nem zárkózik ez a vitától, esetleg attól sem, hogy kiegészítse valahogy az elhangzottakat, bár egyelőre nem érzi ennek szükségét, így ha a másik is ennyiben hagyja, rövid ideig csend telepszik kettejük közé.
Annimon rosszalló kérdésére azonban Norennar szürke tekintete ismét a tündérre siklik. Halovány félmosoly jelenik meg szája sarkában, mikor észreveszi, hogy a lány már kémlelő tekintettel figyeli őt.*
- Nevezzük túlélőnek. *Feleli végül.* - Mielőtt még rosszra gondolnál.
*Hangjában most először érződik valamiféle száraz, visszafogott humor. Mintha pontosan tudná, milyen következtetésekre jutott korábban a tündér azzal kapcsolatban, miféle alak is lehet ő valójában.
Közben lassan maguk mögött hagyják a legsötétebb utcákat. A házak állapota ugyan még mindig siralmas, de az omladozó falak látványát fokozatosan felváltja a folyópart.
Annimon válaszát hallva Norennar ismét oldalra pillant rá. Nem kerüli el figyelmét a tündér hangjában megbúvó csalódottság. Kiérzi a lány hangjából, hogy a megjegyzése valószínűleg nem a város iránt érzett szeretetének szól. Annak, hogy akár örök életét is itt töltené, már ha lenne olyanja. Viszont még mielőtt ezzel foglalkozna, a tündérnek akaratlanul is sikerült tetemre hívnia a mélységi korábbi keserű gondolatait. Azokat melyek már napok óta mérgezik tudatát. A képeket közelgő háborúról és pusztulásról. Ennek örömére hősünk halkan hümmög egyet maga elé.*
- Ki tudja meddig tart az örökre...
*Morogja szinte csak önmagának. Tekintete egy rövid pillanatra előresiklik az éjszakai város fölé. A távolban Arthenior fényei még mindig nyugodtnak tűnnek, mintha semmi sem közeledne feléjük. Mintha nem menetelne egy horda lassan a város irányába. A mélységi végül egy halk s keserű sóhajjal elhessegeti a gondolatot, majd ismét Annimon felé fordítja fejét.*
- Nem igazán szívleled Artheniort, igaz?
*Kérdezi nyugodtan, miközben továbbhaladnak a Selyemrév felé vezető utcákon.*
*Annimon hitetlenkedő kérdésére Norennar előbb csak halkan hümmög egyet. Tekintete közben ismét végigsiklik a körülöttük lassan szélesedő utcákon. A Romváros omladozó épületei között már egyre több helyen látszanak a távolabbi negyedek melegebb fényei, de ettől az egész környék még nem válik kevésbé komorrá. Egy részeg alak tántorog át valahol egy mellékutcán, majd ugyanolyan gyorsan el is tűnik a sötétben.*
- Élettel teli-e igazán egy olyan hely, ahová csak néhány kiváltságos teheti be a lábát anélkül, hogy az ő szolgáik és őreik el nem kezdenének vegzálni mindenki mást?
*Hangjából a téma ellenére is töretlenül árad a már-már természetellenesnek ható nyugalom. Sem az indulat, sem keserűség nem mérgezi mondadóját. Inkább csak tőle már-már megszokottnak nevezhető száraz megállapítás.*
- Arról nem is beszélve, hogy minden mű. A szépség. A pompa. Maga a nemesség is. *Újból megvonja vállát.* - Mind csak egy látszatvilág.
*Léptei lassulnak, miközben tekintetét továbbra is előre szegezve pásztázza az előttük elterülő romos utcát.*
- Lehet egyedül vagyok vele, de ahogy végignézek a Romvároson, semmivel sem látok benne kevesebb életet, mint a lázadás előtt.
*Mondandója ezzel le is zárattatik, bár ha a tündér elvitatná szavai igazát, akkor nem zárkózik ez a vitától, esetleg attól sem, hogy kiegészítse valahogy az elhangzottakat, bár egyelőre nem érzi ennek szükségét, így ha a másik is ennyiben hagyja, rövid ideig csend telepszik kettejük közé.
Annimon rosszalló kérdésére azonban Norennar szürke tekintete ismét a tündérre siklik. Halovány félmosoly jelenik meg szája sarkában, mikor észreveszi, hogy a lány már kémlelő tekintettel figyeli őt.*
- Nevezzük túlélőnek. *Feleli végül.* - Mielőtt még rosszra gondolnál.
*Hangjában most először érződik valamiféle száraz, visszafogott humor. Mintha pontosan tudná, milyen következtetésekre jutott korábban a tündér azzal kapcsolatban, miféle alak is lehet ő valójában.
Közben lassan maguk mögött hagyják a legsötétebb utcákat. A házak állapota ugyan még mindig siralmas, de az omladozó falak látványát fokozatosan felváltja a folyópart.
Annimon válaszát hallva Norennar ismét oldalra pillant rá. Nem kerüli el figyelmét a tündér hangjában megbúvó csalódottság. Kiérzi a lány hangjából, hogy a megjegyzése valószínűleg nem a város iránt érzett szeretetének szól. Annak, hogy akár örök életét is itt töltené, már ha lenne olyanja. Viszont még mielőtt ezzel foglalkozna, a tündérnek akaratlanul is sikerült tetemre hívnia a mélységi korábbi keserű gondolatait. Azokat melyek már napok óta mérgezik tudatát. A képeket közelgő háborúról és pusztulásról. Ennek örömére hősünk halkan hümmög egyet maga elé.*
- Ki tudja meddig tart az örökre...
*Morogja szinte csak önmagának. Tekintete egy rövid pillanatra előresiklik az éjszakai város fölé. A távolban Arthenior fényei még mindig nyugodtnak tűnnek, mintha semmi sem közeledne feléjük. Mintha nem menetelne egy horda lassan a város irányába. A mélységi végül egy halk s keserű sóhajjal elhessegeti a gondolatot, majd ismét Annimon felé fordítja fejét.*
- Nem igazán szívleled Artheniort, igaz?
*Kérdezi nyugodtan, miközben továbbhaladnak a Selyemrév felé vezető utcákon.*
2779. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-12 19:11:53
Üzenet elküldve: 2026-05-12 19:11:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 232
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 232
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A virág és a mélység szülötte//
*Norennar bólintását még elkapja félszemmel a tündér. Ezért is merte csak rögvest folytatni a fejében megszületett gondolatot. Ám sajnos így Norennarba fagyott a szó. És talán, ahogy saját gondolata is a múltkorról, a feledés homályába vész. Vagy ki tudja, egyik kérdésével eszébe juttatja majd a mélységinek ismételten. Mert abból Nimonak mindig van bőségesen.
De most hallgat. Türelmesen. Csak lépked fel-fel tekintve a mélységi arcán keresve valamit. Amit amaz makacsul tart vissza. Azokat az érzelmeket amikről nem szeretne beszélni, nem szeretne mutatni egy vadidegennek. Még akkor sem, ha amaz egy ártalmatlan tündér csupán. Így hát csak figyel. Tán megsiklik ez az álarc. És képes egy apró darabját látni annak ami valóban ott rejtőzik. Ám csak egy apró félmosolyt kap a történet közbe. Már ha azt is lehet őszintének nevezni. Mit is érthet ez alatt? Bár ő maga sokat nem igazán tud a lázadásról. Akkor még túlságosan fiatal volt, és Lihanech környékére csak jóval később érkezett a hír. Na meg a szájról szájra terjedésnek bizony meg van a maga baja is bőven. A történetek nagy részét amit apjától hallott az esti vacsoránál. Nos nem igazán tudta eldönteni melyik fele igaz és mennyire.*
- Miért mondja ezt?
*Kérdez vissza, kissé hitetlenkedve. Egy gazdag jómódú hely. Még selyemrév is tele van élettel. Legalább is úgy hiszi. A hintók és őrök járnak és kelnek a kúriák közt futó utcákon. Vagy épp a nemesek sétálgatnak önfeledten. Vagy ez csak egy álca. Amit ő maga a naivságának köszönhetően még képtelen átlátni? Meglehet.*
- Magafajta. Hmm.
*Mondja kissé rosszallóan most. Ajkait is félrehúzva. Mert annyira nem tetszik neki amit hall.*
- Pontosan mi lenne az?
*Dől lépteiből kissé előre fejét oldalra tartva, hogy így nézzen felfelé a másik arcát kémlelve. Bár ezt magának is feltehetné. Mi is lenne ő. Egykor olyan nagy álmokkal érkezett ide. Amik folyton folyvást a halogatás áldozatává váltak. Mert bizony az élet sokkalta könyörtelenebb mint azt ő elképzelte a faluban. Ahol az élet egyszerű, kemény de a bonyodalmak is egyszerűbbnek tűnnek ehhez képest.
Egy kisebb csendes szünet után, ahogy egymás mellett lépkednek egyre jobban maguk mögött hagyva a nyomasztó utcákat. A férfi rátereli a szót.*
- Jóval. Néhány hónapja érkeztem csupán. És úgy érzem itt is fogok maradni. Örökre.
*Mondja egy sóhajjal és ha bár hangjában érezhető a csalódottság igyekszik azt valamelyest takarni. Mintha ő maga sem akarna igazán itt lenni. Nem csak a romvárosban. De a városban egyaránt. A torony az ami igazán a szívéhez közel áll. Ami dugig van tömve mágikus tekercsekkel és tudással. Amit csak akkor kaphat meg, ha eleget fizet annak a kapzsi sárkánynak ami azokat őrzi.*
*Norennar bólintását még elkapja félszemmel a tündér. Ezért is merte csak rögvest folytatni a fejében megszületett gondolatot. Ám sajnos így Norennarba fagyott a szó. És talán, ahogy saját gondolata is a múltkorról, a feledés homályába vész. Vagy ki tudja, egyik kérdésével eszébe juttatja majd a mélységinek ismételten. Mert abból Nimonak mindig van bőségesen.
De most hallgat. Türelmesen. Csak lépked fel-fel tekintve a mélységi arcán keresve valamit. Amit amaz makacsul tart vissza. Azokat az érzelmeket amikről nem szeretne beszélni, nem szeretne mutatni egy vadidegennek. Még akkor sem, ha amaz egy ártalmatlan tündér csupán. Így hát csak figyel. Tán megsiklik ez az álarc. És képes egy apró darabját látni annak ami valóban ott rejtőzik. Ám csak egy apró félmosolyt kap a történet közbe. Már ha azt is lehet őszintének nevezni. Mit is érthet ez alatt? Bár ő maga sokat nem igazán tud a lázadásról. Akkor még túlságosan fiatal volt, és Lihanech környékére csak jóval később érkezett a hír. Na meg a szájról szájra terjedésnek bizony meg van a maga baja is bőven. A történetek nagy részét amit apjától hallott az esti vacsoránál. Nos nem igazán tudta eldönteni melyik fele igaz és mennyire.*
- Miért mondja ezt?
*Kérdez vissza, kissé hitetlenkedve. Egy gazdag jómódú hely. Még selyemrév is tele van élettel. Legalább is úgy hiszi. A hintók és őrök járnak és kelnek a kúriák közt futó utcákon. Vagy épp a nemesek sétálgatnak önfeledten. Vagy ez csak egy álca. Amit ő maga a naivságának köszönhetően még képtelen átlátni? Meglehet.*
- Magafajta. Hmm.
*Mondja kissé rosszallóan most. Ajkait is félrehúzva. Mert annyira nem tetszik neki amit hall.*
- Pontosan mi lenne az?
*Dől lépteiből kissé előre fejét oldalra tartva, hogy így nézzen felfelé a másik arcát kémlelve. Bár ezt magának is feltehetné. Mi is lenne ő. Egykor olyan nagy álmokkal érkezett ide. Amik folyton folyvást a halogatás áldozatává váltak. Mert bizony az élet sokkalta könyörtelenebb mint azt ő elképzelte a faluban. Ahol az élet egyszerű, kemény de a bonyodalmak is egyszerűbbnek tűnnek ehhez képest.
Egy kisebb csendes szünet után, ahogy egymás mellett lépkednek egyre jobban maguk mögött hagyva a nyomasztó utcákat. A férfi rátereli a szót.*
- Jóval. Néhány hónapja érkeztem csupán. És úgy érzem itt is fogok maradni. Örökre.
*Mondja egy sóhajjal és ha bár hangjában érezhető a csalódottság igyekszik azt valamelyest takarni. Mintha ő maga sem akarna igazán itt lenni. Nem csak a romvárosban. De a városban egyaránt. A torony az ami igazán a szívéhez közel áll. Ami dugig van tömve mágikus tekercsekkel és tudással. Amit csak akkor kaphat meg, ha eleget fizet annak a kapzsi sárkánynak ami azokat őrzi.*
2778. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-12 17:41:31
Üzenet elküldve: 2026-05-12 17:41:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Dwirinthalen-kúria//
*Szobájának ajtaja résnyire nyitva. Naren tudhatja, hogy szabad a belépés. Amennyiben a páros valóban így tesz, úgy csak mutatóujját szegezi az irányukba, míg befejezi az utolsó levelet.
A helyiségben félhomály uralkodik. A szobát az ablakok előtt behúzott, vaskos függönyök védik a fénytől. A szőnyeg ugyan nemesebb időket is megélt, de még tartja színét, ahogy a bíbor, baldachinos ágy is. Ő maga egy roppant széles, nehéz faasztal előtt ül. A derengő fényt csupán két, halovány gyertyaláng szolgáltatja az íróasztal túlsó végében.
Óvatosan elhelyezi a pennát, majd a páros felé fordítja átható tekintetét. Természetesen előbb Kharassit méri meg, aki e jeles esemény tiszteletére egyszerű törölközőt öltött magára. Felvonja szemöldökét, a szürke-lila írisz pedig lassan Narenre kúszik. A szolga rögtön érezheti, hogy nincs ínyére a tiszteletlenség. Hogy a fattyúnak nem volt mersze ágálni a felszíni fajtárs ellen, netalán nem találtak egy rongyot sem a házban, az nem érdekli.*
-Menj, Naren, keresd meg Elireya úrnőt. *Sziszegi halkan.*
-Bizonyára szükség van rád. *Arcizma kissé megfeszül, hű szolgája pedig tudhatja, hogy még nem végeztek. E tudattal kell távoznia.
Megvárja, míg becsukódik Naren mögött az ajtó, csak ezután fordul Kharassihoz. Látja a múlt nyomait a hímen, de nem kíván szót ejteni róla, legalábbis egyelőre.
Szórakozottan simítja a vastag hajfonatot vállán előre, míg szemrevételezi a tagbaszakadt fajtársat. Lapos pillantása végül megállapodik a hím arcán, mielőtt
újra megszólalna. A mélység nyelvén szól, szavai pedig lassan, vontatottan peregnek ajkáról.*
-Állod a tekintetem. Kivájhatnám érte a szemed. *Szavai nem fenyegetőek, inkább arról árulkodnak, hogy szórakoztatja az önjáró Kharassi. Most még.*
-Az egykori úrnőd nagy szavakkal illetett téged. *Elszakítja tekintetét a hímtől, hogy az asztal felé forduljon. Annak végében ugyanis egy magas tükör kapott helyet, melyben most saját magát vizslatja.*
-Legalábbis ami a képességeid illeti. *Kimért mozdulatokkal bontja ki hajzuhatagát, és hagyja, hogy tincsei tovagörögjenek válláról.*
-Nekem egy kardra van szükségem. Olyanra, aki nem féli az óhazát és annak veszélyeit. Nincs kétségem afelől, hogy az életemre törhetnek. *Oly könnyeden ejti a szavakat, mintha csak az időjárásról diskurálnának. Eközben fésűt ragad, hogy komótosan álljon neki a hószín tincseknek. vele.*
-Kérdezz. *Szabad kezével úgy igazítja a tükröt, hogy Kharassi is helyet kapjon benne maga mögött. Van mondandója bőven, de csínján bánik a szavakkal. Előbb kipuhatolja a hímet.*
*Szobájának ajtaja résnyire nyitva. Naren tudhatja, hogy szabad a belépés. Amennyiben a páros valóban így tesz, úgy csak mutatóujját szegezi az irányukba, míg befejezi az utolsó levelet.
A helyiségben félhomály uralkodik. A szobát az ablakok előtt behúzott, vaskos függönyök védik a fénytől. A szőnyeg ugyan nemesebb időket is megélt, de még tartja színét, ahogy a bíbor, baldachinos ágy is. Ő maga egy roppant széles, nehéz faasztal előtt ül. A derengő fényt csupán két, halovány gyertyaláng szolgáltatja az íróasztal túlsó végében.
Óvatosan elhelyezi a pennát, majd a páros felé fordítja átható tekintetét. Természetesen előbb Kharassit méri meg, aki e jeles esemény tiszteletére egyszerű törölközőt öltött magára. Felvonja szemöldökét, a szürke-lila írisz pedig lassan Narenre kúszik. A szolga rögtön érezheti, hogy nincs ínyére a tiszteletlenség. Hogy a fattyúnak nem volt mersze ágálni a felszíni fajtárs ellen, netalán nem találtak egy rongyot sem a házban, az nem érdekli.*
-Menj, Naren, keresd meg Elireya úrnőt. *Sziszegi halkan.*
-Bizonyára szükség van rád. *Arcizma kissé megfeszül, hű szolgája pedig tudhatja, hogy még nem végeztek. E tudattal kell távoznia.
Megvárja, míg becsukódik Naren mögött az ajtó, csak ezután fordul Kharassihoz. Látja a múlt nyomait a hímen, de nem kíván szót ejteni róla, legalábbis egyelőre.
Szórakozottan simítja a vastag hajfonatot vállán előre, míg szemrevételezi a tagbaszakadt fajtársat. Lapos pillantása végül megállapodik a hím arcán, mielőtt
újra megszólalna. A mélység nyelvén szól, szavai pedig lassan, vontatottan peregnek ajkáról.*
-Állod a tekintetem. Kivájhatnám érte a szemed. *Szavai nem fenyegetőek, inkább arról árulkodnak, hogy szórakoztatja az önjáró Kharassi. Most még.*
-Az egykori úrnőd nagy szavakkal illetett téged. *Elszakítja tekintetét a hímtől, hogy az asztal felé forduljon. Annak végében ugyanis egy magas tükör kapott helyet, melyben most saját magát vizslatja.*
-Legalábbis ami a képességeid illeti. *Kimért mozdulatokkal bontja ki hajzuhatagát, és hagyja, hogy tincsei tovagörögjenek válláról.*
-Nekem egy kardra van szükségem. Olyanra, aki nem féli az óhazát és annak veszélyeit. Nincs kétségem afelől, hogy az életemre törhetnek. *Oly könnyeden ejti a szavakat, mintha csak az időjárásról diskurálnának. Eközben fésűt ragad, hogy komótosan álljon neki a hószín tincseknek. vele.*
-Kérdezz. *Szabad kezével úgy igazítja a tükröt, hogy Kharassi is helyet kapjon benne maga mögött. Van mondandója bőven, de csínján bánik a szavakkal. Előbb kipuhatolja a hímet.*
2777. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-12 17:32:57
Üzenet elküldve: 2026-05-12 17:32:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A virág és a mélység szülötte//
*Annimon kérdésére Norennar csak lassan bólint egyet. Azonban még mielőtt ajkait szólásra nyithatná, hogy szóban is válaszoljon, máris érkezik a tündér következő megyjegyzése mely a téma elterelésével mintegy hősünkbe fojtja mondandóját. A mélységi szürke tekintete újból végigsiklik a körülöttük magasodó omladozó épületeken. A megfeketedett falakon. A bedőlt tetők maradványain. Egy darabig úgy fest, mintha maga sem tudná eldönteni, hogyan is válaszoljon.*
- Szebb volt. *Szólal meg végül.* - Legalábbis a Gazdagnegyed mindenképp.
*Léptei némiképp lelassulnak, miközben elhaladnak egy félig kidőlt oszlop mellett. Tekintete röviden megakad rajta, majd tovább siklik előre.*
- Fényűzés és pompa mindenfelé. Díszes kapuk. Virágos kertek. Óriási csicsás kúriák…
*Hangja továbbra is száraz marad, mégis most mintha kevésbé tűnne közönyösnek. Akárhogy is, érződik, hogy nem épp hagymázas nosztalgiával gondol vissza az itt eltöltött időkre.*
- Meg őrök. *Teszi hozzá pár pillanat múlva.* - Mindenfelé.
*Szája sarkában mintha egy alig látható keserédes félmosoly jelenne meg, bár nehéz eldönteni, hogy ez valóban mosolynak nevezhető-e.*
- Kétség sem fér hozzá, hogy szebb volt. *Tekintete ismét végigjárja a Romváros omladozó utcáit.* - De talán pont ennyire rideg és élettelen is.
*Annimon halk megjegyzésére Norennar oldalra pillant a tündér felé. A lány arcán ülő őszinte szomorúság láthatóan nem kerüli el figyelmét. Egy pillanatig némán nézi, majd lassan bólint egyet, mintha teljesen megértené, mire gondol. Aztán újból vállat von.*
- Meg lehet szokni a látványt. *Jegyzi meg halkan.* -Legalábbis a magamfajta... megszokja.
*A „magamfajta” szót ezúttal valamivel erősebben hangsúlyozza ki, mint korábban, enyhe élcet is csempészve hangszínébe, mindezt némi keserű öniróniával fűszerezve.
Pár pillanatig ismét csak lépteik tompa nesze hallatszik közöttük. A távolban már egyre tisztábban látszanak a Selyemrév első fényei, a szűk utcák pedig lassan kezdenek szélesedni körülöttük. Norennar végül ismét oldalra pillant Annimon felé.*
- Te egyébként a lázadás után érkeztél a városba?
*Kérdezi nyugodtan, miközben továbbhaladnak az éjszakai utcán.*
*Annimon kérdésére Norennar csak lassan bólint egyet. Azonban még mielőtt ajkait szólásra nyithatná, hogy szóban is válaszoljon, máris érkezik a tündér következő megyjegyzése mely a téma elterelésével mintegy hősünkbe fojtja mondandóját. A mélységi szürke tekintete újból végigsiklik a körülöttük magasodó omladozó épületeken. A megfeketedett falakon. A bedőlt tetők maradványain. Egy darabig úgy fest, mintha maga sem tudná eldönteni, hogyan is válaszoljon.*
- Szebb volt. *Szólal meg végül.* - Legalábbis a Gazdagnegyed mindenképp.
*Léptei némiképp lelassulnak, miközben elhaladnak egy félig kidőlt oszlop mellett. Tekintete röviden megakad rajta, majd tovább siklik előre.*
- Fényűzés és pompa mindenfelé. Díszes kapuk. Virágos kertek. Óriási csicsás kúriák…
*Hangja továbbra is száraz marad, mégis most mintha kevésbé tűnne közönyösnek. Akárhogy is, érződik, hogy nem épp hagymázas nosztalgiával gondol vissza az itt eltöltött időkre.*
- Meg őrök. *Teszi hozzá pár pillanat múlva.* - Mindenfelé.
*Szája sarkában mintha egy alig látható keserédes félmosoly jelenne meg, bár nehéz eldönteni, hogy ez valóban mosolynak nevezhető-e.*
- Kétség sem fér hozzá, hogy szebb volt. *Tekintete ismét végigjárja a Romváros omladozó utcáit.* - De talán pont ennyire rideg és élettelen is.
*Annimon halk megjegyzésére Norennar oldalra pillant a tündér felé. A lány arcán ülő őszinte szomorúság láthatóan nem kerüli el figyelmét. Egy pillanatig némán nézi, majd lassan bólint egyet, mintha teljesen megértené, mire gondol. Aztán újból vállat von.*
- Meg lehet szokni a látványt. *Jegyzi meg halkan.* -Legalábbis a magamfajta... megszokja.
*A „magamfajta” szót ezúttal valamivel erősebben hangsúlyozza ki, mint korábban, enyhe élcet is csempészve hangszínébe, mindezt némi keserű öniróniával fűszerezve.
Pár pillanatig ismét csak lépteik tompa nesze hallatszik közöttük. A távolban már egyre tisztábban látszanak a Selyemrév első fényei, a szűk utcák pedig lassan kezdenek szélesedni körülöttük. Norennar végül ismét oldalra pillant Annimon felé.*
- Te egyébként a lázadás után érkeztél a városba?
*Kérdezi nyugodtan, miközben továbbhaladnak az éjszakai utcán.*
2776. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-11 21:20:35
Üzenet elküldve: 2026-05-11 21:20:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 232
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 232
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A virág és a mélység szülötte//
*Próbálna meg az ő cipőjében járni. Amikor ilyen apró teremtésnek mindig mások kegyelmére kell szorulnia. Ha éppen a szél nem kapja fel valaki elől persze.
Norennarnak sem kellett sokall többet mondani a késelésről. Nimo már a fejében elképzelte, hogy a férfi épp most vágott el egy torkot. Tán pusztán kedvtelésből, vagy épp unalomból. Ne adj isten tán pénzszerzésből. Aztán a gondolatot ismét hamar elhessegeti, hiszen erről már megbizonyosodhatott önmaga is. Él és virul. Norennar is megmondta. Ha ezt akarta volna vele megtenni. Már megtette volna.
Hát bizony magában is tartja és lenyeli azt a gombócot amit a torkában érez. Még ha az nem is feszültség de inkább lenne kérdés és csodálat. Nem tartja illendőnek azt, hogy azonnali hatállyal ilyesmivel bombázza azt aki épp csak kisegíti. Még ha úgy is érzi az életét menti meg. Másoknak lehet ez csak túlzás. De egy magafajta apró teremtménynek ez az apró szívesség bizony sokkalta nagyobb.
Viszont egy valamit Norennar rosszul gondol Nimo fejében ez a néma és meglehetősen kínos csend örökre a fejében marad. Mint egy emlékeztető arra, hogy egy kérdést vagy épp egy bókot sem mert kiejteni a száján egy másik illetőnek.
A szűk utcák nem kedveznek az apró tündérnek. És ha bár így is könnyedén elsétál Norennar mellett. A falak közelsége miatt akaratlanul is közelebb kerül a sötételfhez. Annak ruházata, ami a fém, a bőr és a posztó egyvelege. Egy furcsa összhatást kelt orrában. Ami annyira zavaró mintsem tán érdekfeszítő. Mi mindent élhetett át ez az öltözet és gazdája.
Kíváncsi tekintetét csak a furcsa zajok képesek elhúzni Norennarról. A furcsa ordibálás ami, ahogy jött és el is múlt. Ismételten összerezzenti szegény tündér. Akinek szárnyai egy rövidke pillanatra bezengik a kis sikátort amiben sétálnak. Háta mögé is kap, hogy elhalkítsa őket.
Furcsa is egy táj ez számára amin járnak. A múlt elfeledett képei, amik a jelent is kísértik. Furcsa is a város miért hagyta meg így. Tán egy sötét memento csupán? Amit emlékeztetőnek hagytak itt arra az esetre, hogy tudtára adják mindenkinek aki erre jár. Ez bármikor bekövetkezhet.
Végül kikívánkozik belőle a kérdés, amit a macska jelenléte szakít félbe. A kellemetlen közjátéka után. Miután akaratlanul is megtapogatta a másik combját. Jobb is az, hogy időt enged a válaszára. Legalább addig is alább hagy a vörösödő arckifejezése.
Miután összeszedte magát, és Norennar is egyszer egyszer lelassul, hogy a romokon nézzen végig. Amiből Annimon sem marad ki. Saját szürkés tekintete is azt keresi azt amit a sötételf kémlelhet. Közben hallgatja annak lassú, és rideg válaszát.*
~ Itt éltem. ~
*Zeng fejében a másik mondata. Ekkor ismét felkúszik a másik arcára félénk tekintete. Mintha valamit keresne rajta. Hiába száraz, és tényközlő a hang. Vár valamit. Amit ilyenkor megszokottnak érez az ember. Fájdalmat, bánatot, akár büszkeséget is. De semmi. Csak a száraz közöny. Mégis ez a lágyabb, halkabb hanglejtésű mondtat. "Itt éltem" sejtet valamit benne.*
- Régen? Már mint a lázadás előtt?
*Száll ki félénken vékony ajkai között a kérdés. Ám még a választ meg sem várva folytatva teszi hozzá.*
- Mindig is érdekelt milyen lehetett fénykorában.
*Mondja, ahogy megáll egy bedőlt fal tövében. Benézve végig néz a dohosodó, pókhálókkal teli, roskadozó bútorokon. Majd egy sóhajjal folytatja tovább.*
- A szívem szakad meg ettől.
*Akármennyire is retteg a sötét utcáktól. Tudja, hogy a falak, az ajtók a törött ablakok és a leégett tetők bizony mesélnek. Csak egy olyan nyelven amit azok beszélnek akik ezt átélték. Akik pontosabban túlélték.*
*Próbálna meg az ő cipőjében járni. Amikor ilyen apró teremtésnek mindig mások kegyelmére kell szorulnia. Ha éppen a szél nem kapja fel valaki elől persze.
Norennarnak sem kellett sokall többet mondani a késelésről. Nimo már a fejében elképzelte, hogy a férfi épp most vágott el egy torkot. Tán pusztán kedvtelésből, vagy épp unalomból. Ne adj isten tán pénzszerzésből. Aztán a gondolatot ismét hamar elhessegeti, hiszen erről már megbizonyosodhatott önmaga is. Él és virul. Norennar is megmondta. Ha ezt akarta volna vele megtenni. Már megtette volna.
Hát bizony magában is tartja és lenyeli azt a gombócot amit a torkában érez. Még ha az nem is feszültség de inkább lenne kérdés és csodálat. Nem tartja illendőnek azt, hogy azonnali hatállyal ilyesmivel bombázza azt aki épp csak kisegíti. Még ha úgy is érzi az életét menti meg. Másoknak lehet ez csak túlzás. De egy magafajta apró teremtménynek ez az apró szívesség bizony sokkalta nagyobb.
Viszont egy valamit Norennar rosszul gondol Nimo fejében ez a néma és meglehetősen kínos csend örökre a fejében marad. Mint egy emlékeztető arra, hogy egy kérdést vagy épp egy bókot sem mert kiejteni a száján egy másik illetőnek.
A szűk utcák nem kedveznek az apró tündérnek. És ha bár így is könnyedén elsétál Norennar mellett. A falak közelsége miatt akaratlanul is közelebb kerül a sötételfhez. Annak ruházata, ami a fém, a bőr és a posztó egyvelege. Egy furcsa összhatást kelt orrában. Ami annyira zavaró mintsem tán érdekfeszítő. Mi mindent élhetett át ez az öltözet és gazdája.
Kíváncsi tekintetét csak a furcsa zajok képesek elhúzni Norennarról. A furcsa ordibálás ami, ahogy jött és el is múlt. Ismételten összerezzenti szegény tündér. Akinek szárnyai egy rövidke pillanatra bezengik a kis sikátort amiben sétálnak. Háta mögé is kap, hogy elhalkítsa őket.
Furcsa is egy táj ez számára amin járnak. A múlt elfeledett képei, amik a jelent is kísértik. Furcsa is a város miért hagyta meg így. Tán egy sötét memento csupán? Amit emlékeztetőnek hagytak itt arra az esetre, hogy tudtára adják mindenkinek aki erre jár. Ez bármikor bekövetkezhet.
Végül kikívánkozik belőle a kérdés, amit a macska jelenléte szakít félbe. A kellemetlen közjátéka után. Miután akaratlanul is megtapogatta a másik combját. Jobb is az, hogy időt enged a válaszára. Legalább addig is alább hagy a vörösödő arckifejezése.
Miután összeszedte magát, és Norennar is egyszer egyszer lelassul, hogy a romokon nézzen végig. Amiből Annimon sem marad ki. Saját szürkés tekintete is azt keresi azt amit a sötételf kémlelhet. Közben hallgatja annak lassú, és rideg válaszát.*
~ Itt éltem. ~
*Zeng fejében a másik mondata. Ekkor ismét felkúszik a másik arcára félénk tekintete. Mintha valamit keresne rajta. Hiába száraz, és tényközlő a hang. Vár valamit. Amit ilyenkor megszokottnak érez az ember. Fájdalmat, bánatot, akár büszkeséget is. De semmi. Csak a száraz közöny. Mégis ez a lágyabb, halkabb hanglejtésű mondtat. "Itt éltem" sejtet valamit benne.*
- Régen? Már mint a lázadás előtt?
*Száll ki félénken vékony ajkai között a kérdés. Ám még a választ meg sem várva folytatva teszi hozzá.*
- Mindig is érdekelt milyen lehetett fénykorában.
*Mondja, ahogy megáll egy bedőlt fal tövében. Benézve végig néz a dohosodó, pókhálókkal teli, roskadozó bútorokon. Majd egy sóhajjal folytatja tovább.*
- A szívem szakad meg ettől.
*Akármennyire is retteg a sötét utcáktól. Tudja, hogy a falak, az ajtók a törött ablakok és a leégett tetők bizony mesélnek. Csak egy olyan nyelven amit azok beszélnek akik ezt átélték. Akik pontosabban túlélték.*
2775. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-11 20:35:06
Üzenet elküldve: 2026-05-11 20:35:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A virág és a mélység szülötte//
*Annimon hitetlenkedő kérdésére Norennar arcán ismét megjelenik az a halvány, fáradt félmosoly. Lassan megrázza fejét, ezzel adva nemleges választ a tündér riadt felvetésére. Bár kétségtelenül akadnak emberek Artheniorban, akik valószínűleg gondolkodás nélkül elhinnék róla az ellenkezőjét is, bizonyos esetekben még akár nem is egészen alaptalanul.
A mélységi ezután némán figyeli, ahogy a tündér ismét saját gondolataival kezd birkózni. A félbehagyott mondat, majd a gyors „felejtse el” hallatán Norennar szemöldöke ugyan enyhén megrezzen, de úgy dönt, hogy továbbra sem kérdez vissza. Ha Annimon le akar nyelni valamit, hát nyelje. A mélységi egyszerűen vállat von, s hagyja, hogy mindez elsüllyedjen a feledés posványos mocsarában.
Lépteik tovább viszik a párost a keskeny utcák között. A Romváros omladozó házai fölött itt-ott ferdén lógnak a régi erkélyek maradványai, néhol foszló ponyvák zizegnek lustán az éjszakai szélben. Egy távolabbi sikátor mélyéről részeg ordibálás tompa moraja hallatszik, majd ugyan olyan gyorsan el is hal. Norennar közben tovább vezeti tekintetét a környéken, de gondolatai már kevésbé a veszélyeken járnak.
Annimon újabb kérdésére léptei némiképp lelassulnak. Tekintete egy rövid pillanatra ismét az égre siklik, mintha onnan próbálná összeszedni az ihletet a megfelelő válaszhoz. Nem kapkodja el. A tündér mentegetőzése láthatóan el sem jut igazán hozzá, annyira lefoglalja saját gondolatmenete. Nem ok nélkül, elvégre neki is nehezére esik megállapodnia abban, hogy vajon mit is jelent a magafajta.*
- Az én látványom annyira azért nem lóg ki a Romváros összképéből.
*Összegzi szárazon, lezárva a gondolatmenetét is egyben és elkerülve egy hosszabb belső filozofálást arról, hogy vajon ki is ő valójában és mi dolga a világon.
Pár lépésig ismét csend telepszik közéjük. Norennar tekintete végigsiklik az omladozó utcákon. Az egyik bedőlt falon megakad a szeme egy régi, megfakult falfestmény maradványán. Már szinte felismerhetetlen. Újabb sóhaj hagyja hátra ajkait.*
- Régen itt éltem...
*Jegyzi meg végül valamivel halkabban.*
- Szóval ki tudja. Talán a nosztalgia hozott ide.
*Hangjából nehéz eldönteni, hogy ezt ő maga is komolyan gondolja-e.
A következő pillanatban azonban ismét megfeszül kissé a figyelme. Egy újabb árny suhan át valahol mellettük, mire Annimon szinte azonnal Norennar mögé húzódik. A mélységi csak oldalra sandít a tündérre, miközben az továbbra is a macskákat próbálja mentegetni.*
- Akkor talán ezért járnak a nyomodban.
*Feleli száraz nyugalommal. Csak ekkor tudatosul benne igazán, hová is kapaszkodott az imént a tündér. Szürke tekintete lassan lesiklik saját combjára, majd vissza Annimonra. Egy pillanatra felvont szemöldökkel méri végig a vörösödő apró teremtést. Végül úgy dönt, bölcsebb lesz nem kommentálni a dolgot. Helyette egyszerűen továbbindul előre a talán nem is annyira kihalt utcán.*
*Annimon hitetlenkedő kérdésére Norennar arcán ismét megjelenik az a halvány, fáradt félmosoly. Lassan megrázza fejét, ezzel adva nemleges választ a tündér riadt felvetésére. Bár kétségtelenül akadnak emberek Artheniorban, akik valószínűleg gondolkodás nélkül elhinnék róla az ellenkezőjét is, bizonyos esetekben még akár nem is egészen alaptalanul.
A mélységi ezután némán figyeli, ahogy a tündér ismét saját gondolataival kezd birkózni. A félbehagyott mondat, majd a gyors „felejtse el” hallatán Norennar szemöldöke ugyan enyhén megrezzen, de úgy dönt, hogy továbbra sem kérdez vissza. Ha Annimon le akar nyelni valamit, hát nyelje. A mélységi egyszerűen vállat von, s hagyja, hogy mindez elsüllyedjen a feledés posványos mocsarában.
Lépteik tovább viszik a párost a keskeny utcák között. A Romváros omladozó házai fölött itt-ott ferdén lógnak a régi erkélyek maradványai, néhol foszló ponyvák zizegnek lustán az éjszakai szélben. Egy távolabbi sikátor mélyéről részeg ordibálás tompa moraja hallatszik, majd ugyan olyan gyorsan el is hal. Norennar közben tovább vezeti tekintetét a környéken, de gondolatai már kevésbé a veszélyeken járnak.
Annimon újabb kérdésére léptei némiképp lelassulnak. Tekintete egy rövid pillanatra ismét az égre siklik, mintha onnan próbálná összeszedni az ihletet a megfelelő válaszhoz. Nem kapkodja el. A tündér mentegetőzése láthatóan el sem jut igazán hozzá, annyira lefoglalja saját gondolatmenete. Nem ok nélkül, elvégre neki is nehezére esik megállapodnia abban, hogy vajon mit is jelent a magafajta.*
- Az én látványom annyira azért nem lóg ki a Romváros összképéből.
*Összegzi szárazon, lezárva a gondolatmenetét is egyben és elkerülve egy hosszabb belső filozofálást arról, hogy vajon ki is ő valójában és mi dolga a világon.
Pár lépésig ismét csend telepszik közéjük. Norennar tekintete végigsiklik az omladozó utcákon. Az egyik bedőlt falon megakad a szeme egy régi, megfakult falfestmény maradványán. Már szinte felismerhetetlen. Újabb sóhaj hagyja hátra ajkait.*
- Régen itt éltem...
*Jegyzi meg végül valamivel halkabban.*
- Szóval ki tudja. Talán a nosztalgia hozott ide.
*Hangjából nehéz eldönteni, hogy ezt ő maga is komolyan gondolja-e.
A következő pillanatban azonban ismét megfeszül kissé a figyelme. Egy újabb árny suhan át valahol mellettük, mire Annimon szinte azonnal Norennar mögé húzódik. A mélységi csak oldalra sandít a tündérre, miközben az továbbra is a macskákat próbálja mentegetni.*
- Akkor talán ezért járnak a nyomodban.
*Feleli száraz nyugalommal. Csak ekkor tudatosul benne igazán, hová is kapaszkodott az imént a tündér. Szürke tekintete lassan lesiklik saját combjára, majd vissza Annimonra. Egy pillanatra felvont szemöldökkel méri végig a vörösödő apró teremtést. Végül úgy dönt, bölcsebb lesz nem kommentálni a dolgot. Helyette egyszerűen továbbindul előre a talán nem is annyira kihalt utcán.*
2774. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-11 17:01:23
Üzenet elküldve: 2026-05-11 17:01:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 232
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 232
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A virág és a mélység szülötte//
*Ha most széttárt szárnyakkal állt volna a másik előtt, úgy hervadtak volna le mint rég öntözött virágok a nyári napsütésben. Hatalmasat és hangosan nyel Norennar szavának hallatán.*
- Talán.. Onnan lépett ki? Ugye nem?
*Kérdezi remegő hangon egyik ujját feltartva. Arcáról pedig a hitetlenkedés olvasható le. Még ha csak egy hasonlatnak is szánta a másik. Nimo van annyira hiszékeny, hogy ezt most el is higgye.*
~ ANNIMON! Szedd már össze magad! ~
*Meg is rázza a kobakját, hogy a benne lévő észt, és valamennyi merészséget amit valahonnan talán édesanyjától örökölt helyére rázza.*
- Én inkább találom.
*Kezd bele félénken a mondatba, de inkább félbe hagyja. Hogy aztán egy elharapott módon zárja le.*
- Felejtse el.
*Rázza meg ismét apró kobakját enyhe pírral. Maga sem igazán tudja mi ütött bele. Talán a Derkel töltött idő a pegazus fürdőjében? Vagy annak a kereskedő rideg tényközlésének köszönhetően? De valahogy szeme mintha mindig jobban megakadna a nála nagyobbakon. Most azonban ő maga is tudja, hogy ilyen gondolatoknak nincs itt az ideje. Akármennyire is találja jóképűnek a másikat. Bár lehet, hogy azok az átkozott lovagi regények tehetnek róla amit még fiatal lány korában olvasott annak idején. És ha a másik inkább nevezhető ezüstös hajúnak mintsem szőkének. Egy szép díszes vértezetben és lóháton jól mutatna.
A néma csönd marcangolja inkább szegény lányt. Akinek megannyi kérdése lenne a harcos felé. Mégis milyen harcokat látott, esetleg mentett meg e már valakit. Vagy talán hallott e arról a másik lovagról is akivel nemrég futott össze. Milyen furcsa, olyan ismerős ez az érzés számára. Hiszen pont ebben a helyzetben volt benne akkor is.
Norennar töri meg végül a csendet azzal, hogy rajta kapja őt tátogásán. Kis teste rögvest meg is feszül egy pillanatra. Mint amikor egy gyermeket kapnak rajta azon amikor épp rosszban sántikál.*
- Oh. Izé. Hát. Én. Csak.
*Kezd el makogni elvörösödött arccal, miközben már a szűkebb utcán fordulnak be.*
- Csak azon tűnődtem, mit keres itt egy ilyen magadfajta. Meg egyáltalán minek is számít az a magadfajta. Már mint. nem azzal van a bajom. IP!!
*Harapja el végül így riadt és elfojtott módon egy rikkantással saját mondatát. Amikor is meglátja a másik megfeszült mozdulatát, és hogy keze a fegyverére csúszik. Nimo rögvest a férfi mögé szökken. Kezeit rátapasztva a másik combjára, mintha amaz csak egy fatörzs lenne és a mögül kukucskál ki. Majd a másik szúrós szavára mentegetőzésbe kezd.*
- Pedig még a maradékot is megosztom velük, ha épp a kúriára tévednek!
*Mondja még továbbra is a férfi által nyújtott takarásban. Nem is érti, hogy ezek a macskák most miért kísértik őt. Bár lehet épp pont az elmaradt vacsorájukért panaszkodnak neki. Majd észre véve saját magát, hogy hol is felejtette a kezét mindeközben rögvest arrébb pattan a férfitől. Megköszörüli torkát, mintha mi se történt volna, és követi tovább.*
*Ha most széttárt szárnyakkal állt volna a másik előtt, úgy hervadtak volna le mint rég öntözött virágok a nyári napsütésben. Hatalmasat és hangosan nyel Norennar szavának hallatán.*
- Talán.. Onnan lépett ki? Ugye nem?
*Kérdezi remegő hangon egyik ujját feltartva. Arcáról pedig a hitetlenkedés olvasható le. Még ha csak egy hasonlatnak is szánta a másik. Nimo van annyira hiszékeny, hogy ezt most el is higgye.*
~ ANNIMON! Szedd már össze magad! ~
*Meg is rázza a kobakját, hogy a benne lévő észt, és valamennyi merészséget amit valahonnan talán édesanyjától örökölt helyére rázza.*
- Én inkább találom.
*Kezd bele félénken a mondatba, de inkább félbe hagyja. Hogy aztán egy elharapott módon zárja le.*
- Felejtse el.
*Rázza meg ismét apró kobakját enyhe pírral. Maga sem igazán tudja mi ütött bele. Talán a Derkel töltött idő a pegazus fürdőjében? Vagy annak a kereskedő rideg tényközlésének köszönhetően? De valahogy szeme mintha mindig jobban megakadna a nála nagyobbakon. Most azonban ő maga is tudja, hogy ilyen gondolatoknak nincs itt az ideje. Akármennyire is találja jóképűnek a másikat. Bár lehet, hogy azok az átkozott lovagi regények tehetnek róla amit még fiatal lány korában olvasott annak idején. És ha a másik inkább nevezhető ezüstös hajúnak mintsem szőkének. Egy szép díszes vértezetben és lóháton jól mutatna.
A néma csönd marcangolja inkább szegény lányt. Akinek megannyi kérdése lenne a harcos felé. Mégis milyen harcokat látott, esetleg mentett meg e már valakit. Vagy talán hallott e arról a másik lovagról is akivel nemrég futott össze. Milyen furcsa, olyan ismerős ez az érzés számára. Hiszen pont ebben a helyzetben volt benne akkor is.
Norennar töri meg végül a csendet azzal, hogy rajta kapja őt tátogásán. Kis teste rögvest meg is feszül egy pillanatra. Mint amikor egy gyermeket kapnak rajta azon amikor épp rosszban sántikál.*
- Oh. Izé. Hát. Én. Csak.
*Kezd el makogni elvörösödött arccal, miközben már a szűkebb utcán fordulnak be.*
- Csak azon tűnődtem, mit keres itt egy ilyen magadfajta. Meg egyáltalán minek is számít az a magadfajta. Már mint. nem azzal van a bajom. IP!!
*Harapja el végül így riadt és elfojtott módon egy rikkantással saját mondatát. Amikor is meglátja a másik megfeszült mozdulatát, és hogy keze a fegyverére csúszik. Nimo rögvest a férfi mögé szökken. Kezeit rátapasztva a másik combjára, mintha amaz csak egy fatörzs lenne és a mögül kukucskál ki. Majd a másik szúrós szavára mentegetőzésbe kezd.*
- Pedig még a maradékot is megosztom velük, ha épp a kúriára tévednek!
*Mondja még továbbra is a férfi által nyújtott takarásban. Nem is érti, hogy ezek a macskák most miért kísértik őt. Bár lehet épp pont az elmaradt vacsorájukért panaszkodnak neki. Majd észre véve saját magát, hogy hol is felejtette a kezét mindeközben rögvest arrébb pattan a férfitől. Megköszörüli torkát, mintha mi se történt volna, és követi tovább.*
2773. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-10 17:58:09
Üzenet elküldve: 2026-05-10 17:58:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A virág és a mélység szülötte//
*Norennar lassú, egyenletes tempóban halad előre a törmelékkel borított utcán. Léptei rutinosan kerülik ki a mélyebb pocsolyákat, meglazult köveket és az omladozó falakról lehullott gerendadarabokat. Tekintete időről időre végigsiklik az előttük húzódó sikátorokon, tetőperemeken és sötét kapualjakon. Bár első pillantásra talán úgy tűnhetne, hogy csupán megszokásból figyel, valójában jóval éberebb már, mint amikor magányosan bolyongott a Romváros utcáin.
Annimon félénk nevetésére oldalra pillant a tündér felé. A „miért mondja ezt” kérdés hallatán szája sarkában ismét megjelenik az a fáradt félmosoly, bár ezúttal valamivel tovább is marad ott.*
- Mert a Selyemrévben általában nem szoktak olyanokat szívesen látni, akik úgy néznek ki, mintha most léptek volna ki egy késelésből.
*Jegyzi meg tárgyilagos nyugalommal. Egyik kezével lazán megérinti mellvértje egyik karcolását, majd vállat von.*
- Márpedig én többnyire így nézek ki. Akaratlanul is…
*Hangjából továbbra is hiányzik minden önsajnálat vagy keserűség. Szavai bármiféle mögöttes tartalom vagy szándék nélkül festik le a száraz valóságot.
Pár pillanatig ismét csend telepszik közéjük. Csak lépteik tompa nesze visszhangzik az üres utcák között. Legalábbis amennyire azt csendes lépteik engedik. A Romváros azonban továbbra sem tetszik Norennarnak. Túlságosan nyugodt. Túlságosan kihalt. A levegő fülledt. Rossz érzése van és kezdi úgy érezni, hogy nem is a hely miatt.
A mélységi nagyot nyel, majd végül oldalra pillant a tündérre. Nem kerüli el figyelmét, hogy Annimon időről időre rápillant. A fegyverekre. A vértre. Az arcán húzódó sebhelyekre. Ahogy az sem, hogy a lány többször is majdnem megszólal.*
- Elég látványosan próbálod lenyelni a kérdéseidet. *Szólal meg végül minden előzmény nélkül.* - Elég látványosan próbálod lenyelni a kérdéseidet.
*Közben egy keskenyebb utcába fordulnak be. Az egyik omladozó épület felső szintjéről halk reccsenés hallatszik. Norennar tekintete azonnal odakap. Keze ösztönösen közelebb csúszik tőréhez, bár csak egy újabb sovány kóbor macska ugrik át végül az egyik gerendáról a másikra.
A mélységi halkan kifújja a levegőt az orrán át.*
- Kezdem azt hinni, hogy ezek a dögök ma este direkt szórakoznak veled.
*Jegyzi meg féloldalasan Annimon felé pillantva. A hangjában megbúvó száraz élcelődés ezúttal valamivel egyértelműbb.
Léptei azonban nem lassulnak. A távolban már halványan látszanak a Selyemrév felé vezető szélesebb utak első fényei. A Romváros mocskos, omladozó épületei között különösen élesen üt el az a távoli, melegebb világ.*
*Norennar lassú, egyenletes tempóban halad előre a törmelékkel borított utcán. Léptei rutinosan kerülik ki a mélyebb pocsolyákat, meglazult köveket és az omladozó falakról lehullott gerendadarabokat. Tekintete időről időre végigsiklik az előttük húzódó sikátorokon, tetőperemeken és sötét kapualjakon. Bár első pillantásra talán úgy tűnhetne, hogy csupán megszokásból figyel, valójában jóval éberebb már, mint amikor magányosan bolyongott a Romváros utcáin.
Annimon félénk nevetésére oldalra pillant a tündér felé. A „miért mondja ezt” kérdés hallatán szája sarkában ismét megjelenik az a fáradt félmosoly, bár ezúttal valamivel tovább is marad ott.*
- Mert a Selyemrévben általában nem szoktak olyanokat szívesen látni, akik úgy néznek ki, mintha most léptek volna ki egy késelésből.
*Jegyzi meg tárgyilagos nyugalommal. Egyik kezével lazán megérinti mellvértje egyik karcolását, majd vállat von.*
- Márpedig én többnyire így nézek ki. Akaratlanul is…
*Hangjából továbbra is hiányzik minden önsajnálat vagy keserűség. Szavai bármiféle mögöttes tartalom vagy szándék nélkül festik le a száraz valóságot.
Pár pillanatig ismét csend telepszik közéjük. Csak lépteik tompa nesze visszhangzik az üres utcák között. Legalábbis amennyire azt csendes lépteik engedik. A Romváros azonban továbbra sem tetszik Norennarnak. Túlságosan nyugodt. Túlságosan kihalt. A levegő fülledt. Rossz érzése van és kezdi úgy érezni, hogy nem is a hely miatt.
A mélységi nagyot nyel, majd végül oldalra pillant a tündérre. Nem kerüli el figyelmét, hogy Annimon időről időre rápillant. A fegyverekre. A vértre. Az arcán húzódó sebhelyekre. Ahogy az sem, hogy a lány többször is majdnem megszólal.*
- Elég látványosan próbálod lenyelni a kérdéseidet. *Szólal meg végül minden előzmény nélkül.* - Elég látványosan próbálod lenyelni a kérdéseidet.
*Közben egy keskenyebb utcába fordulnak be. Az egyik omladozó épület felső szintjéről halk reccsenés hallatszik. Norennar tekintete azonnal odakap. Keze ösztönösen közelebb csúszik tőréhez, bár csak egy újabb sovány kóbor macska ugrik át végül az egyik gerendáról a másikra.
A mélységi halkan kifújja a levegőt az orrán át.*
- Kezdem azt hinni, hogy ezek a dögök ma este direkt szórakoznak veled.
*Jegyzi meg féloldalasan Annimon felé pillantva. A hangjában megbúvó száraz élcelődés ezúttal valamivel egyértelműbb.
Léptei azonban nem lassulnak. A távolban már halványan látszanak a Selyemrév felé vezető szélesebb utak első fényei. A Romváros mocskos, omladozó épületei között különösen élesen üt el az a távoli, melegebb világ.*
2772. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-10 16:09:29
Üzenet elküldve: 2026-05-10 16:09:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 232
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 232
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A virág és a mélység szülötte//
*Még ha testtartása visszafogott is lett ismét. Arcáról a megkönnyebbülés leolvasható könnyedén. Egy enyhe fél mosolyt is végül arcán felejt. Látván, hogy Norennar is megejt lelkesedésére egy hasonlót. Az övé azonban lemoshatatlan, még ha Norennar ismét felvette azt szobor arcát.
Vissza is fogja magát, bár legszívesebben magához ölelné a csendes óriást hálája jeléül. A végén még elriasztaná az ilyesfajta viselkedésével. De leginkább csak azért húzódik ismét apróra. Nehogy a kelleténél jobban magukra hívja a figyelmet. Eleget sikoltozott mára. Higgyék csak azt a romvárosban bujkáló söpredékek, a vadászat véget ért és valaki már felkarolta a zsákmányt.
Szemében néhány másodperc erejéig ismét felvélhető az aggodalom. Amikor is Norennar egy hosszabb gondolkodásnyi időt enged meg magának. A tündér félve méri végig annak arckifejezését. Már amennyit lát belőle ebből a szögből. Azt ugyanis jobban látja, ahogy a másik a szakállát vakargatja mintsem épp szeme járását.*
~ Talán valami rosszat mondtam volna? Vagy Nixomia egy riválisa lenne? ~
*Fut végig fejében a különböző gondolat. Pedig aztán igazán semmit sem tett, hogy esetleg félni valója legyen. Nimo leginkább saját magának a legnagyobb ellensége. Így még a szomszédba sem kell elmennie ahhoz, hogy életét megnehezíse.
A sötételf válasza pedig egy jól hallható sóhajt húz elő a kis testből. A megkönnyebbülés ismét átjárja a szárnyas leányt. Legalább egyikük teljesen tisztában van az út egyik részével. A csonthídtól valóbban képes lesz elvezetni magukat hazáig. Azonban apró fülét megüti valami.*
~ Nem oda való? Akkor tényleg valami zsebmetsző lenne? Rosszabb.. torokmetsző? ~
*Fut végig agyán ismét a riasztó gondolat. Bár ezt még a bolond is megállapítani, hogy bizony a férfi eléggé harcedzett. Sőt. Abban született mondhatni. A fegyverzet, a vért, sőt még ha jól látja az arcán lévő sebhelyek is arra utalnak, a vér nem idegen látvány a számára. Amíg ő maga legfeljebb csak tyúkvért látott vágáskor. Erről eszébe is jut futva, amikor az akasztáson vett részt Nixomiával. Szerencsétlen fiú. Annak a tekintete is örökre az agyába égett. Még ha valóban gyilkos is volt a fiú. Nem úgy nézett ki számára mint aki ezt megérdemelte volna.*
- Ugyan. Miért mondja ezt? Hehe.
*Nevet fel röviden és félénken. Mintha csak hízelegni szeretne a másiknak azzal, hogy annyira nem rína ki a Selyemrévi népek között. Persze ekkora baromságot még ő maga sem hisz el. De a gesztus legalább ott rejlik szavában.*
- Természetesen, és még egyszer köszönöm.
*Mondja hálálkodva. Szívesen elvezeti őt hazáig. Csak jussanak oda mindenféle probléma nélkül. Ha kell még őt is megvendégeli úgy mint azt a másik lovagot is aki hazakísérte őt. Bár összehasonlítva ezt a másikkal. A mostani sokkal jobban tűnik úgy mint aki harcedzett. Lehet pusztán csak több tapasztalat van a háta mögött.
Saját léptei szaporábbak mint a harcosé. Hasonlóan halkak is, mivel súlyából fakadóan nem igazán tudna mivel zajt kelteni. Esetleg ha egy magasabb sarkú cipellőben járna.
Saját lépéseik halk zaja töri meg csupán a romváros csendjét. És ahogy a másik is sejti a romváros most túlságosan is csendes. Ám ennek Annimon csak örvendeni tud. Az eseményteli utazás a lehető legjobb ezen a környéken. Szemei ettől függetlenül szaporán járják az árnyakkal kísért utcákat és sikátorokat. Na meg a házakon lévő törött ablakokat is. Utána pedig akaratlanul is a férfire támadt a tekintete. Mint a nagy néma hős aki kíséri őt.
Szemei megakadnak a fegyvereken, mintha csak vért keresne rajtuk. És ugyan úgy a vértjén is. Ám végül annak markáns arcvonásait fürkészi igazán. Mondhatni szemérmetlenül is. Kíváncsisága ismét felülkerekedik félemén, tudva most már van valaki aki megvédje őt.
Többször is szóra nyitja a száját. Ám végül az aggodalom, és talán a félénkség benn rekeszti a benne megfogalmazott kérdéseit. Végül csak csendben elpirulva néz maga elé.*
*Még ha testtartása visszafogott is lett ismét. Arcáról a megkönnyebbülés leolvasható könnyedén. Egy enyhe fél mosolyt is végül arcán felejt. Látván, hogy Norennar is megejt lelkesedésére egy hasonlót. Az övé azonban lemoshatatlan, még ha Norennar ismét felvette azt szobor arcát.
Vissza is fogja magát, bár legszívesebben magához ölelné a csendes óriást hálája jeléül. A végén még elriasztaná az ilyesfajta viselkedésével. De leginkább csak azért húzódik ismét apróra. Nehogy a kelleténél jobban magukra hívja a figyelmet. Eleget sikoltozott mára. Higgyék csak azt a romvárosban bujkáló söpredékek, a vadászat véget ért és valaki már felkarolta a zsákmányt.
Szemében néhány másodperc erejéig ismét felvélhető az aggodalom. Amikor is Norennar egy hosszabb gondolkodásnyi időt enged meg magának. A tündér félve méri végig annak arckifejezését. Már amennyit lát belőle ebből a szögből. Azt ugyanis jobban látja, ahogy a másik a szakállát vakargatja mintsem épp szeme járását.*
~ Talán valami rosszat mondtam volna? Vagy Nixomia egy riválisa lenne? ~
*Fut végig fejében a különböző gondolat. Pedig aztán igazán semmit sem tett, hogy esetleg félni valója legyen. Nimo leginkább saját magának a legnagyobb ellensége. Így még a szomszédba sem kell elmennie ahhoz, hogy életét megnehezíse.
A sötételf válasza pedig egy jól hallható sóhajt húz elő a kis testből. A megkönnyebbülés ismét átjárja a szárnyas leányt. Legalább egyikük teljesen tisztában van az út egyik részével. A csonthídtól valóbban képes lesz elvezetni magukat hazáig. Azonban apró fülét megüti valami.*
~ Nem oda való? Akkor tényleg valami zsebmetsző lenne? Rosszabb.. torokmetsző? ~
*Fut végig agyán ismét a riasztó gondolat. Bár ezt még a bolond is megállapítani, hogy bizony a férfi eléggé harcedzett. Sőt. Abban született mondhatni. A fegyverzet, a vért, sőt még ha jól látja az arcán lévő sebhelyek is arra utalnak, a vér nem idegen látvány a számára. Amíg ő maga legfeljebb csak tyúkvért látott vágáskor. Erről eszébe is jut futva, amikor az akasztáson vett részt Nixomiával. Szerencsétlen fiú. Annak a tekintete is örökre az agyába égett. Még ha valóban gyilkos is volt a fiú. Nem úgy nézett ki számára mint aki ezt megérdemelte volna.*
- Ugyan. Miért mondja ezt? Hehe.
*Nevet fel röviden és félénken. Mintha csak hízelegni szeretne a másiknak azzal, hogy annyira nem rína ki a Selyemrévi népek között. Persze ekkora baromságot még ő maga sem hisz el. De a gesztus legalább ott rejlik szavában.*
- Természetesen, és még egyszer köszönöm.
*Mondja hálálkodva. Szívesen elvezeti őt hazáig. Csak jussanak oda mindenféle probléma nélkül. Ha kell még őt is megvendégeli úgy mint azt a másik lovagot is aki hazakísérte őt. Bár összehasonlítva ezt a másikkal. A mostani sokkal jobban tűnik úgy mint aki harcedzett. Lehet pusztán csak több tapasztalat van a háta mögött.
Saját léptei szaporábbak mint a harcosé. Hasonlóan halkak is, mivel súlyából fakadóan nem igazán tudna mivel zajt kelteni. Esetleg ha egy magasabb sarkú cipellőben járna.
Saját lépéseik halk zaja töri meg csupán a romváros csendjét. És ahogy a másik is sejti a romváros most túlságosan is csendes. Ám ennek Annimon csak örvendeni tud. Az eseményteli utazás a lehető legjobb ezen a környéken. Szemei ettől függetlenül szaporán járják az árnyakkal kísért utcákat és sikátorokat. Na meg a házakon lévő törött ablakokat is. Utána pedig akaratlanul is a férfire támadt a tekintete. Mint a nagy néma hős aki kíséri őt.
Szemei megakadnak a fegyvereken, mintha csak vért keresne rajtuk. És ugyan úgy a vértjén is. Ám végül annak markáns arcvonásait fürkészi igazán. Mondhatni szemérmetlenül is. Kíváncsisága ismét felülkerekedik félemén, tudva most már van valaki aki megvédje őt.
Többször is szóra nyitja a száját. Ám végül az aggodalom, és talán a félénkség benn rekeszti a benne megfogalmazott kérdéseit. Végül csak csendben elpirulva néz maga elé.*
2771. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-10 15:00:58
Üzenet elküldve: 2026-05-10 15:00:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A virág és a mélység szülötte//
*Annimon visszakérdezésére Norennar csak némán bólint egyet. Az apró, reszkető tündért elnézve egyszerűen nem viszi rá a lélek, hogy magára hagyja ezen a környéken. Ezen helyzetet pedig kissé abszurdnak érzi. Elvégre olyannak gondolta magát, akinek az ilyesmi egyáltalán nem esne nehezére.
A tündér arcán azonban a következő pillanatban olyan őszinte megkönnyebbülés és hála jelenik meg, hogy arra még a mélységi is kénytelen egy halovány, visszafogott félmosollyal reagálni. Rövid ideig ugyan, de ott marad szája sarkában, mielőtt ismét eltűnne megszokott, fáradt, száraz és nyugodt arckifejezés mögött.*
- Semmiség.
*Feleli félig-meddig az orra alatt dünnyögve.
Ezután azonban kissé értetlenül figyeli végig, ahogy a tündér hirtelen felélénkülő tartása szinte azonnal újra összezsugorodik önmagába. A vállak ismét felhúzódnak, a mozdulatok újra óvatosakká válnak, mintha az előbbi öröm csak egy rövid, véletlen kisiklás lett volna. Norennar akaratlanul is úgy érzi magát ettől, mintha valami különösen érzékeny virágot figyelne, amely a környezet legapróbb változására is azonnal reagál azzal, hogy szirmai összezárja.
A Grendaer kúria nevének hallatán a mélységi szemöldöke enyhén összeszalad. Szürkéi ismét végigmérik az apró teremtést, aztán lassan az ég felé fordítja fejét tekintetével együtt. Egyik keze óhatatlanul is az állán lévő ezüstös szőrszálak közé siklanak, s halk hümmögések közepette, vakargatni kezdik a szakálla által fedett bőfelületet. Szemmel láthatóan töri a fejét, mintha csak épp a lehetséges útvonalakat venné számításba a velük járó lehetséges kellemetlenségekkel együtt. Azonban a valóság ennél jóval kiábrándítóbb. Valóban az emlékeiben kutat, azonban ez a keresés inkább arra irányul, hogy hallott-e már egyáltalán erről a bizonyos kúriáról, vagy sem.
Végül egy újabb sóhajjal lezárja magában a gondolatmenetet, majd sokat mondóan megvonja vállát.*
- A Selyemrévig ismerem az utat.
*Jegyzi meg ismét azzal a száraz, tárgyilagos jelleggel.*
- A hídon túl már nincs sok keresnivalója a magamfajtának.
*Pillantása röviden végigsiklik saját sötét bőrén, majd visszatér a tündérre.*
- Viszont, ha a hídtól átveszed a vezetést, akkor elkísérhetlek hazáig is.
*Nem hangzik különösebben lelkesnek, de visszakozás sincs a hangjában. Inkább olyan, mint valami egyszerűen meghozott, gyakorlati döntés.
Norennar ezt követően lassan felzárkózik a tündér mellé. Léptei halkak a törmelékkel borított utcán, köpenye alja időnként végigsúrolja a poros köveket. Egy pillanatra még oldalra pillant Annimon felé, mintha ellenőrizné, valóban követi-e, aztán tekintete ismét előresiklik az előttük húzódó utcákra.
A Romváros továbbra is csendesnek tűnik körülöttük. Túl csendesnek.*
*Annimon visszakérdezésére Norennar csak némán bólint egyet. Az apró, reszkető tündért elnézve egyszerűen nem viszi rá a lélek, hogy magára hagyja ezen a környéken. Ezen helyzetet pedig kissé abszurdnak érzi. Elvégre olyannak gondolta magát, akinek az ilyesmi egyáltalán nem esne nehezére.
A tündér arcán azonban a következő pillanatban olyan őszinte megkönnyebbülés és hála jelenik meg, hogy arra még a mélységi is kénytelen egy halovány, visszafogott félmosollyal reagálni. Rövid ideig ugyan, de ott marad szája sarkában, mielőtt ismét eltűnne megszokott, fáradt, száraz és nyugodt arckifejezés mögött.*
- Semmiség.
*Feleli félig-meddig az orra alatt dünnyögve.
Ezután azonban kissé értetlenül figyeli végig, ahogy a tündér hirtelen felélénkülő tartása szinte azonnal újra összezsugorodik önmagába. A vállak ismét felhúzódnak, a mozdulatok újra óvatosakká válnak, mintha az előbbi öröm csak egy rövid, véletlen kisiklás lett volna. Norennar akaratlanul is úgy érzi magát ettől, mintha valami különösen érzékeny virágot figyelne, amely a környezet legapróbb változására is azonnal reagál azzal, hogy szirmai összezárja.
A Grendaer kúria nevének hallatán a mélységi szemöldöke enyhén összeszalad. Szürkéi ismét végigmérik az apró teremtést, aztán lassan az ég felé fordítja fejét tekintetével együtt. Egyik keze óhatatlanul is az állán lévő ezüstös szőrszálak közé siklanak, s halk hümmögések közepette, vakargatni kezdik a szakálla által fedett bőfelületet. Szemmel láthatóan töri a fejét, mintha csak épp a lehetséges útvonalakat venné számításba a velük járó lehetséges kellemetlenségekkel együtt. Azonban a valóság ennél jóval kiábrándítóbb. Valóban az emlékeiben kutat, azonban ez a keresés inkább arra irányul, hogy hallott-e már egyáltalán erről a bizonyos kúriáról, vagy sem.
Végül egy újabb sóhajjal lezárja magában a gondolatmenetet, majd sokat mondóan megvonja vállát.*
- A Selyemrévig ismerem az utat.
*Jegyzi meg ismét azzal a száraz, tárgyilagos jelleggel.*
- A hídon túl már nincs sok keresnivalója a magamfajtának.
*Pillantása röviden végigsiklik saját sötét bőrén, majd visszatér a tündérre.*
- Viszont, ha a hídtól átveszed a vezetést, akkor elkísérhetlek hazáig is.
*Nem hangzik különösebben lelkesnek, de visszakozás sincs a hangjában. Inkább olyan, mint valami egyszerűen meghozott, gyakorlati döntés.
Norennar ezt követően lassan felzárkózik a tündér mellé. Léptei halkak a törmelékkel borított utcán, köpenye alja időnként végigsúrolja a poros köveket. Egy pillanatra még oldalra pillant Annimon felé, mintha ellenőrizné, valóban követi-e, aztán tekintete ismét előresiklik az előttük húzódó utcákra.
A Romváros továbbra is csendesnek tűnik körülöttük. Túl csendesnek.*
2770. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-10 14:14:07
Üzenet elküldve: 2026-05-10 14:14:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 232
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 232
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A virág és a mélység szülötte//
*Már annak is örül, hogy szánalmas bocsánatkérését sem méltatta egyetlen egy szóra sem az ébenbőrű. Ostorozza saját magát elméjében a tündér bőségesen is. Mintsem amaz is még kioktassa arról merre járkáljon ilyen későn.
Mindennek ellenére az a fáradt sóhaj amit Norennar kiereszt magából. Bőven elég arra, hogy az amúgyis lesújtó hangulatban lévő tündért még jobban a föld alá vigye. Apró kobakját lehajtva sunnyogja el inkább azt a lenéző tekintetet. És úgy is tartja még pár másodpercig szégyenében.
Norennar rövid visszakérdezésére csupán csak megrázza a fejét. Bizony nem itt. Azért is szedte apró lábait már amennyire csak tudta. Viszont Selyemrév nevének hallatán aprókat bólint jelezve helyes a válasz.
Ekkora tudja csak ismét felemelni a fejét. El is kapja ismét a másik tekintetét, ahogy féloldalast méricskéli őt.*
~ Mi járhat a fejében? ~
*Őt méri fel ismét valami okból? Tán ruházata ellen van valami kifogása? Vagy talán valami sötétebb gondolat lehet a másik fejében? Pusztán csak reméli, hogy nem hazudott a másik abban, hogy ha valami rosszat akarna tőle azt már réges-rég megtehette volna vele.
Csak toporog egy helyben. Induljon e, vagy maradjon. Ez a kellemetlen találkozó hamarosan véget ér vagy sem. Kezeit idegesen morzsolgatja maga előtt. Mintha csak arra várna a másik eressze őt az útjára. Ám valami váratlan történik, legalább is Nimo számára.
A hosszú vöröshajú kobak kissé hátra hőköl, arcára ki is ül az őszinte meglepetés. A szürkés szemek nagyra nyílnak és szemöldöke is felszalad.*
- Elkísérne?
*Ismétli kissé értetlenül és félénken. Majd a meglepettség úgy tűnik el, mintha arcát hirtelen egy meleget adó napsugár derítené fel. Mosolyra fakad az apró tündér, és örömében mintha fel is pattanna.*
- Igazán hálás lennék köszönöm!
*Mondja lelkesen. Ám hamar visszafogja magát, még mielőtt túlságosan nagy hangzavart okozna itt a csendes utcákon. A hirtelen jött örömtől felszabadult testtartása ami egy pillanatra lett látható, hamar visszaváltozik. Vállait ismét összehúzza, nyakával együtt. Amúgy sem egy nagy termet, de most még apróbbnak látszik.*
- A Grendaer kúriában lakom.
*Jelenti ki mint fontos információt a helyszínt meghatározva a másik számára. És félre is húzódik kissé, hogy utat engedjen a másiknak. Majd bevárva kezdjen mellette haladni. Már ha persze nem lép vissza szavától a másik és valóban hazáig kíséri.*
*Már annak is örül, hogy szánalmas bocsánatkérését sem méltatta egyetlen egy szóra sem az ébenbőrű. Ostorozza saját magát elméjében a tündér bőségesen is. Mintsem amaz is még kioktassa arról merre járkáljon ilyen későn.
Mindennek ellenére az a fáradt sóhaj amit Norennar kiereszt magából. Bőven elég arra, hogy az amúgyis lesújtó hangulatban lévő tündért még jobban a föld alá vigye. Apró kobakját lehajtva sunnyogja el inkább azt a lenéző tekintetet. És úgy is tartja még pár másodpercig szégyenében.
Norennar rövid visszakérdezésére csupán csak megrázza a fejét. Bizony nem itt. Azért is szedte apró lábait már amennyire csak tudta. Viszont Selyemrév nevének hallatán aprókat bólint jelezve helyes a válasz.
Ekkora tudja csak ismét felemelni a fejét. El is kapja ismét a másik tekintetét, ahogy féloldalast méricskéli őt.*
~ Mi járhat a fejében? ~
*Őt méri fel ismét valami okból? Tán ruházata ellen van valami kifogása? Vagy talán valami sötétebb gondolat lehet a másik fejében? Pusztán csak reméli, hogy nem hazudott a másik abban, hogy ha valami rosszat akarna tőle azt már réges-rég megtehette volna vele.
Csak toporog egy helyben. Induljon e, vagy maradjon. Ez a kellemetlen találkozó hamarosan véget ér vagy sem. Kezeit idegesen morzsolgatja maga előtt. Mintha csak arra várna a másik eressze őt az útjára. Ám valami váratlan történik, legalább is Nimo számára.
A hosszú vöröshajú kobak kissé hátra hőköl, arcára ki is ül az őszinte meglepetés. A szürkés szemek nagyra nyílnak és szemöldöke is felszalad.*
- Elkísérne?
*Ismétli kissé értetlenül és félénken. Majd a meglepettség úgy tűnik el, mintha arcát hirtelen egy meleget adó napsugár derítené fel. Mosolyra fakad az apró tündér, és örömében mintha fel is pattanna.*
- Igazán hálás lennék köszönöm!
*Mondja lelkesen. Ám hamar visszafogja magát, még mielőtt túlságosan nagy hangzavart okozna itt a csendes utcákon. A hirtelen jött örömtől felszabadult testtartása ami egy pillanatra lett látható, hamar visszaváltozik. Vállait ismét összehúzza, nyakával együtt. Amúgy sem egy nagy termet, de most még apróbbnak látszik.*
- A Grendaer kúriában lakom.
*Jelenti ki mint fontos információt a helyszínt meghatározva a másik számára. És félre is húzódik kissé, hogy utat engedjen a másiknak. Majd bevárva kezdjen mellette haladni. Már ha persze nem lép vissza szavától a másik és valóban hazáig kíséri.*
2769. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2026-05-10 13:31:33
Üzenet elküldve: 2026-05-10 13:31:33
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A virág és a mélység szülötte//
*A mélységi egy darabig némán figyeli a tündért. A bocsánatkérésre nem reagál különösebben, bár tekintetében mintha egy pillanatra átfutna valamiféle fáradt értetlenség. Nehezen tudja eldönteni, hogy Annimon egyszerűen csak rettenetesen fél, vagy valóban ennyire esetlen. Bar tekintve azt, hogy kettő aligha zárja ki egymást, valószínűleg mindkettő.
A „lábam” válasz hallatán szemöldöke enyhén megemelkedik. A tündér arcára kiülő zavart látva azonban végül csak elereszt egy megfáradt sóhajt a nagyvilágba, a – meglehetősen fárasztóra sikerült – válasz által elszipolyozott energiái emlékére.
Ami a következő kérdésére adott választ illeti, a mélységi ezúttal száraz és kifejezéstelen arckifejezése helyett egy meglepett ábrázattal örvendezteti meg a tündért. Mintegy teátrális gesztus gyanánt ismét körbe pillant, egyfajta suta vonakodó ábrázatot magára öltve közben, s végül tekintetét visszavezényelve a tündérre csupán ennyit kérdez vissza.*
- Itt?
*Hangjában bár csak haloványan, de felfedezhetőek az őszinte meglepettség jeleit. Egy darabig összeszűkült szemekkel figyeli a lányt. A reszkető szárnyakat. A vékony karokat. Azt a teljesen nyilvánvaló tényt, hogy a tündér nagyjából annyira lenne képes megvédeni magát ezen a környéken, mint egy szelet nyers hús, egy éhes kutyafalka közepén. Majd végül összerakja a képet.*
- A Selyemrév?
*Kérdezi végül, bár a választ nagyjából sejti. Más oka aligha lenne erre kóborolni.
A mélységi ezután oldalra fordítja fejét, mintha mérlegelne valamit. Láthatóan maga sem lelkesedik különösebben a kialakuló helyzetért. Eredetileg semmi más terve nem volt erre az estére, mint céltalanul bolyongani addig, amíg el nem fárad eléggé ahhoz, hogy pár órára elcsendesüljön az elméje.
Akár a villámcsapás úgy érkezik a gondolat. Ha le nem is tudja csillapítani a fejében cikázó gondolatokat, talán elterelheti azokat egy darabig.*
- Elkísérjelek?
*Teszi fel a kérdést hősünk kissé bizonytalanul.*
A hozzászólás írója (Norennar Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.05.10 13:31:54
*A mélységi egy darabig némán figyeli a tündért. A bocsánatkérésre nem reagál különösebben, bár tekintetében mintha egy pillanatra átfutna valamiféle fáradt értetlenség. Nehezen tudja eldönteni, hogy Annimon egyszerűen csak rettenetesen fél, vagy valóban ennyire esetlen. Bar tekintve azt, hogy kettő aligha zárja ki egymást, valószínűleg mindkettő.
A „lábam” válasz hallatán szemöldöke enyhén megemelkedik. A tündér arcára kiülő zavart látva azonban végül csak elereszt egy megfáradt sóhajt a nagyvilágba, a – meglehetősen fárasztóra sikerült – válasz által elszipolyozott energiái emlékére.
Ami a következő kérdésére adott választ illeti, a mélységi ezúttal száraz és kifejezéstelen arckifejezése helyett egy meglepett ábrázattal örvendezteti meg a tündért. Mintegy teátrális gesztus gyanánt ismét körbe pillant, egyfajta suta vonakodó ábrázatot magára öltve közben, s végül tekintetét visszavezényelve a tündérre csupán ennyit kérdez vissza.*
- Itt?
*Hangjában bár csak haloványan, de felfedezhetőek az őszinte meglepettség jeleit. Egy darabig összeszűkült szemekkel figyeli a lányt. A reszkető szárnyakat. A vékony karokat. Azt a teljesen nyilvánvaló tényt, hogy a tündér nagyjából annyira lenne képes megvédeni magát ezen a környéken, mint egy szelet nyers hús, egy éhes kutyafalka közepén. Majd végül összerakja a képet.*
- A Selyemrév?
*Kérdezi végül, bár a választ nagyjából sejti. Más oka aligha lenne erre kóborolni.
A mélységi ezután oldalra fordítja fejét, mintha mérlegelne valamit. Láthatóan maga sem lelkesedik különösebben a kialakuló helyzetért. Eredetileg semmi más terve nem volt erre az estére, mint céltalanul bolyongani addig, amíg el nem fárad eléggé ahhoz, hogy pár órára elcsendesüljön az elméje.
Akár a villámcsapás úgy érkezik a gondolat. Ha le nem is tudja csillapítani a fejében cikázó gondolatokat, talán elterelheti azokat egy darabig.*
- Elkísérjelek?
*Teszi fel a kérdést hősünk kissé bizonytalanul.*
A hozzászólás írója (Norennar Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.05.10 13:31:54
769-788 , 789-808 , 809-828 , 829-848 , 849-868 , 869-888 , 889-908 , 909-928 , 929-948 , 949-968 , 969-988 , 989-1008 , 1009-1028 , 1029-1048 , 1049-1068 , 1069-1088 , 1089-1108 , 1109-1128 , 1129-1148 , 1149-1168 , 1169-1188 , 1189-1208 , 1209-1228 , 1229-1248 , 1249-1268 , 1269-1288 , 1289-1308 , 1309-1328 , 1329-1348 , 1349-1368 , 1369-1388 , 1389-1408 , 1409-1428 , 1429-1448 , 1449-1468 , 1469-1488 , 1489-1508 , 1509-1528 , 1529-1548 , 1549-1568 , 1569-1588 , 1589-1608 , 1609-1628 , 1629-1648 , 1649-1668 , 1669-1688 , 1689-1708 , 1709-1728 , 1729-1748 , 1749-1768 , 1769-1788 , 1789-1808 , 1809-1828 , 1829-1848 , 1849-1868 , 1869-1888 , 1889-1908 , 1909-1928 , 1929-1948 , 1949-1968 , 1969-1988 , 1989-2008 , 2009-2028 , 2029-2048 , 2049-2068 , 2069-2088 , 2089-2108 , 2109-2128 , 2129-2148 , 2149-2168 , 2169-2188 , 2189-2208 , 2209-2228 , 2229-2248 , 2249-2268 , 2269-2288 , 2289-2308 , 2309-2328 , 2329-2348 , 2349-2368 , 2369-2388 , 2389-2408 , 2409-2428 , 2429-2448 , 2449-2468 , 2469-2488 , 2489-2508 , 2509-2528 , 2529-2548 , 2549-2568 , 2569-2588 , 2589-2608 , 2609-2628 , 2629-2648 , 2649-2668 , 2669-2688 , 2689-2708 , 2709-2728 , 2729-2748 , 2749-2768 , 2769-2788 , 2789-2808 , 2809-2828 , 2829-2848 , 2849-2868 , 2869-2888 , 2889-2908 , 2896-2915