Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 279 (5561. - 5580. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
5580. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2020-09-09 13:01:19
Üzenet elküldve: 2020-09-09 13:01:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 310
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
*A papus lassanként de biztosan maga mögött hagyja a kaputlan és falatlan Artheniort. Valami kereskedő ösvényen ballag mert a többi népség is ezen megy és ez nagyjából irányba is jónak tűnik. Az út poros és hosszú. Most bezzeg jól jönne Ganer fia lova, hogy furikázza a valagát. De a kölyök mindig kódorog valahol. Most már el kell vele beszélgetni, hogy gnómolja meg magát mert ez így nem lesz jó. Utazó batyujából a kulacsot halássza ki és a felét ki is issza. Igaz nem egy finom harsogó bor de a szárazság ellen éppen megteszi. Valami cirkáló városkatona őrségbe botlik akik pont arra mennek mint a papus. Becsatlakozik utóvédnek hozzájuk, hogy addig se támadja le senki ork fia.*
5579. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2020-09-08 21:23:11
Üzenet elküldve: 2020-09-08 21:23:11
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nincs mit tenni, ez van!//
*Válaszának visszhangja a fák között cikázik kicsit. Egy ideig nem is váltja fel más, s Dhorisz ugyan még kezében tartja kardját, de kezdi úgy érezni, hogy csak valamilyen állat csörtetett a közelben. De mielőtt még újból két kézzel forgathatná a húst - mert azért egy kézzel mégis elég fárasztó - egy nagydarab alak tör elő hirtelen a sötétből. Már reflexből emeli is kardját, hogy védekezzen, amikor az idegen megtorpan. Fogalma sincs mi történhetett, de változatlan készültségben marad. Az, ahogyan előjött, nem sok jót ígér. A férfit megelőző orrfacsaró szag legalább arról ad hangot, hogy hordozója nincs túl közeli ismeretségben a vízzel. Na meg egyéb tisztálkodó kencékkel. De pillanatnyilag ez zavarja a mélységit a legkevésbé. Nem igazán szereti, ha ily udvariatlanul és harciasan törnek rá, főleg, ha azt éjnek évadján teszik.*
- Magának is jó estét.* Szól kis hallgatás után szarkasztikusan. De ettől függetlenül nem barátságtalan. Mindössze tárgyilagos, mert egyelőre nem tudja, miként viszonyulhat a szagos hústömeghez.*
- Mondok én valamit. Bárki mondhatja, hogy az övé. Ha így van, akkor elnézését kérem, nem tudhattam, kihez tartozik. Én csak megtaláltam.* Egyelőre elég, ha ennyit mond. Még talán egy kicsit sok is. Miközben beszél, kardját változatlanul készenlétben tartja. Az idegen minden mozdulatát figyeli, bár gyorsaságot illetően nincs rossz helyzetben. Tehát megfelelően tud reagálni akár egy esetleges támadás esetén. Azt azért nem árt hozzátenni, hogy a meglehetősen illetlen belépő miatt jelenleg nem tartja szimpatikusnak az ápolatlan orkot.*
//Nincs mit tenni, ez van!//
*Válaszának visszhangja a fák között cikázik kicsit. Egy ideig nem is váltja fel más, s Dhorisz ugyan még kezében tartja kardját, de kezdi úgy érezni, hogy csak valamilyen állat csörtetett a közelben. De mielőtt még újból két kézzel forgathatná a húst - mert azért egy kézzel mégis elég fárasztó - egy nagydarab alak tör elő hirtelen a sötétből. Már reflexből emeli is kardját, hogy védekezzen, amikor az idegen megtorpan. Fogalma sincs mi történhetett, de változatlan készültségben marad. Az, ahogyan előjött, nem sok jót ígér. A férfit megelőző orrfacsaró szag legalább arról ad hangot, hogy hordozója nincs túl közeli ismeretségben a vízzel. Na meg egyéb tisztálkodó kencékkel. De pillanatnyilag ez zavarja a mélységit a legkevésbé. Nem igazán szereti, ha ily udvariatlanul és harciasan törnek rá, főleg, ha azt éjnek évadján teszik.*
- Magának is jó estét.* Szól kis hallgatás után szarkasztikusan. De ettől függetlenül nem barátságtalan. Mindössze tárgyilagos, mert egyelőre nem tudja, miként viszonyulhat a szagos hústömeghez.*
- Mondok én valamit. Bárki mondhatja, hogy az övé. Ha így van, akkor elnézését kérem, nem tudhattam, kihez tartozik. Én csak megtaláltam.* Egyelőre elég, ha ennyit mond. Még talán egy kicsit sok is. Miközben beszél, kardját változatlanul készenlétben tartja. Az idegen minden mozdulatát figyeli, bár gyorsaságot illetően nincs rossz helyzetben. Tehát megfelelően tud reagálni akár egy esetleges támadás esetén. Azt azért nem árt hozzátenni, hogy a meglehetősen illetlen belépő miatt jelenleg nem tartja szimpatikusnak az ápolatlan orkot.*
5578. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2020-09-07 17:27:06
Üzenet elküldve: 2020-09-07 17:27:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nincs mit tenni, ez van!//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
* Megreccsen az ág és ő kővé dermed. Kritikus ponthoz érkezett. Nem fél ugyan a magányos utazótól, de nem szívesen mondana le a meglepetés erejéről sem. Feszült csendben töltött másodpercek következnek. Mikor már azt hinné a behemót, hogy a vándor elengedi a dolgot, akkor szólal meg a női hang. Továbbra sem mozdul, mivel a másik tesz szinte semmit. Csakhogy aztán észrevesz valamit. A húsnak a csomagolása ismerős neki.*
- AZ AZ ÉN NYULAM!* Ront ki a bozótosból bömbölve, miközben a csatabárdját lengeti. Rögvest rá is vetné magát a vándorra, ha észre nem venne valamit, ami megtorpanásra készteti. Ez bizony nem más, mint a nőnek a faja. ~ Fekete seggű némber.~ Hasít bele a tudatába. Sajnos a pirtianesi rabláncok még most is élénken élnek az elméjében. Hogy fél-e Dhoristól? Nem. Csak a berögződés az ami megállította. Ez a berögződés fontosabb most, mint maga az evés. A tűzfényél mondjuk nem lát sokat a másikból, csak a sötét bőre az ami feltűnt neki. A mélységi maga előtt egy hatalmasra nőt zöldbőrűt láthat és érezhet, mert szaga az bizony van. Ruhája és bőre mindenféle mocsoktól szennyes. Dhorisnak most van ideje megint csak gondolkodni, de nem túl sok. Csak annyi, amíg a meglepetés ereje tart. Ha ezt leküzdi Greksar, akkor biztosan folytatja azt, amit elkezdett.*
//Nincs mit tenni, ez van!//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
* Megreccsen az ág és ő kővé dermed. Kritikus ponthoz érkezett. Nem fél ugyan a magányos utazótól, de nem szívesen mondana le a meglepetés erejéről sem. Feszült csendben töltött másodpercek következnek. Mikor már azt hinné a behemót, hogy a vándor elengedi a dolgot, akkor szólal meg a női hang. Továbbra sem mozdul, mivel a másik tesz szinte semmit. Csakhogy aztán észrevesz valamit. A húsnak a csomagolása ismerős neki.*
- AZ AZ ÉN NYULAM!* Ront ki a bozótosból bömbölve, miközben a csatabárdját lengeti. Rögvest rá is vetné magát a vándorra, ha észre nem venne valamit, ami megtorpanásra készteti. Ez bizony nem más, mint a nőnek a faja. ~ Fekete seggű némber.~ Hasít bele a tudatába. Sajnos a pirtianesi rabláncok még most is élénken élnek az elméjében. Hogy fél-e Dhoristól? Nem. Csak a berögződés az ami megállította. Ez a berögződés fontosabb most, mint maga az evés. A tűzfényél mondjuk nem lát sokat a másikból, csak a sötét bőre az ami feltűnt neki. A mélységi maga előtt egy hatalmasra nőt zöldbőrűt láthat és érezhet, mert szaga az bizony van. Ruhája és bőre mindenféle mocsoktól szennyes. Dhorisnak most van ideje megint csak gondolkodni, de nem túl sok. Csak annyi, amíg a meglepetés ereje tart. Ha ezt leküzdi Greksar, akkor biztosan folytatja azt, amit elkezdett.*
5577. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2020-09-07 11:18:03
Üzenet elküldve: 2020-09-07 11:18:03
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nincs mit tenni, ez van!//
*A tél közeledtének egyértelmű velejárója, hogy az éjszakák egyre hűvösebbek. És egyre elviselhetetlenebbek is. Igen keserves sorsa lehet azoknak, kik kénytelenek a húsba vágó hideget tétlenül elviselni. Túlélni a telet bizony meglehetősen nagy feladat, ha valaki nem teheti meg, hogy akár nyílt tűz mellett, akár egy kályha társaságában felmelegítse tagjait.
Dhorisznak is kifejezetten jól esik a tűz melege. Nem mondható, hogy fázik, de kicsit ő is megérzi azért a hűvös időt. Sajnos a kő is hideg, amin ül, de a tűz segít átmelegíteni. Gyomra igen türelmetlenül adja értésére, hogy igazán elkészülhetne már az a nyúl. De bármennyire is szeretné, kénytelen megvárni, míg rendesen elkészül. Az pedig beletelik még jó időbe. Hogy gyorsabban teljék az idő, csak úgy maga szórakoztatására fütyörészni kezd. Nem egy dalról van szó, csak úgy össze-vissza fütyörészik. És nem is túl hangosan, nehogy felfedezzék. Nos, erről nem is fogják, de a tűz messzire világító fényéről bizonyosan. Ám a mélységit nem olyan fából faragták, aki bármitől is megrémül. Amint így fütyörészik, különös recsegés hallatszik. Egészen másfajta, mint amely a tűzből származik. Mintha valaki járna a sötétben. Abban biztos, hogy füle nem csal. Elnémulva hallgatódzik, hátha folytatása is lesz a hangnak. De csak a csend válaszol. Bal kezébe fogja a botot, s kizárólag azzal forgatja tovább a sülő nyulat. Jobb kezével pedig kardja markolatát fogja meg. Egyáltalán nem biztos abban, hogy miféle élőlénytől származott a reccsenés. Vagy állattól vagy egyéb lénytől. És bár félelemnek nyoma sins, jobb az óvatosság, mint a felkészületlenség.*
- Ha van ott valaki, jöjjön elő. Rögtön.* Szól fejét abba az irányba fordítva, ahonnét a hangot hallani vélte. Hangja nyugodt és határozottságot sugall. Kardját úgy tartja, hogy ha szükséges lenne, könnyedén használni tudja.*
//Nincs mit tenni, ez van!//
*A tél közeledtének egyértelmű velejárója, hogy az éjszakák egyre hűvösebbek. És egyre elviselhetetlenebbek is. Igen keserves sorsa lehet azoknak, kik kénytelenek a húsba vágó hideget tétlenül elviselni. Túlélni a telet bizony meglehetősen nagy feladat, ha valaki nem teheti meg, hogy akár nyílt tűz mellett, akár egy kályha társaságában felmelegítse tagjait.
Dhorisznak is kifejezetten jól esik a tűz melege. Nem mondható, hogy fázik, de kicsit ő is megérzi azért a hűvös időt. Sajnos a kő is hideg, amin ül, de a tűz segít átmelegíteni. Gyomra igen türelmetlenül adja értésére, hogy igazán elkészülhetne már az a nyúl. De bármennyire is szeretné, kénytelen megvárni, míg rendesen elkészül. Az pedig beletelik még jó időbe. Hogy gyorsabban teljék az idő, csak úgy maga szórakoztatására fütyörészni kezd. Nem egy dalról van szó, csak úgy össze-vissza fütyörészik. És nem is túl hangosan, nehogy felfedezzék. Nos, erről nem is fogják, de a tűz messzire világító fényéről bizonyosan. Ám a mélységit nem olyan fából faragták, aki bármitől is megrémül. Amint így fütyörészik, különös recsegés hallatszik. Egészen másfajta, mint amely a tűzből származik. Mintha valaki járna a sötétben. Abban biztos, hogy füle nem csal. Elnémulva hallgatódzik, hátha folytatása is lesz a hangnak. De csak a csend válaszol. Bal kezébe fogja a botot, s kizárólag azzal forgatja tovább a sülő nyulat. Jobb kezével pedig kardja markolatát fogja meg. Egyáltalán nem biztos abban, hogy miféle élőlénytől származott a reccsenés. Vagy állattól vagy egyéb lénytől. És bár félelemnek nyoma sins, jobb az óvatosság, mint a felkészületlenség.*
- Ha van ott valaki, jöjjön elő. Rögtön.* Szól fejét abba az irányba fordítva, ahonnét a hangot hallani vélte. Hangja nyugodt és határozottságot sugall. Kardját úgy tartja, hogy ha szükséges lenne, könnyedén használni tudja.*
5576. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2020-09-06 22:29:38
Üzenet elküldve: 2020-09-06 22:29:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nincs mit tenni, ez van!//
* Egészen jól kezdődött a benga ork napja. Sikerült meglepnie egy vadászt az úton. Az meg jól hátra hagyta kis batyuját. Az a batyu meg történetesen éppen egy nyúl volt. Greaksar nem is teketóriázott sokat. Felkapta zsákmányát és a hátán lévő csatabárdra akasztotta. Ez volt ám a nagy hiba. Ugyanis onnan szépen el is hagyta a kis csomagot. A rongydarab egyszerűen megadta magát. Az orknak meg fel se tűnt a tompa a puffanás, mivel fejben teljesen máshol járt. Már az esti vacsorát tervezgette. Nem is sejtette, hogy nem lesz abból semmi se. Már kezd sötétedni, így aztán úgy dönt, hogy ideje lenne nekilátni az evésnek. Már két napja nem evett mást csak pár bogyót meg gyökeret. A tél pedig egyre közelít. Az erdő nem fog menedéket nyújtani neki. Kellene a rendes kaja, hogy ha át akarja vészelni.*
- Végre zaba!* Le is löki magát a földre és a hátához nyúl, hogy leakassza azt a nyulat. Igen ám, de ugye a nyúl sehol.*
- HOL A NYULAM?!* Mordul fel bosszúsan.*
- Áhhh!* Kap fel egy nagy fadarabot és vágja hozzá az egyik fa törzséhez. Tomból a dühtől. Csak nehezen nyugszik le és kezd el gondolkodni. ~ Biztosan elhagytam valahol útközben. Vissza kell mennem érte! ~ Nagy csörtetve indul vissza, de igen nagy utat tett meg ma. Végül aztán ráesteledik és kénytelen felhagyni a kereséssel. Az éjszaka olyan hirtelen talált rá, hogy most már csak sejti, hogy merre lehet. Úgy néz ki, hogy ma is üres hassal kell lefeküdnie. Dühöngene, de már túlságosan fáradt és éhes még ehhez is. Már azon lenne, hogy keressen egy fekhelyet, amikor tűz fényét pillantja meg. Nincs éppen közel, de azért elérhető távolságban van még. Az erdő irányából közelít, hogy észrevétlen maradhasson. Csak egyetlen alakot lát a tűz mellett, aki éppen húst sütöget. Nagyon finom húst süthet, mert az illata szinte elbódítja a zöldbőrűt. ~ HÚS!!~ A terv egyszerű közelebb lopakodik, hogy aztán a bokorból kiugorva üthessen rajta a védtelen utazón, aki vagy elmenekül vagy ott pusztul. A terv ne lenne rossz, de egy ilyen nagy testtel nem éppen egyszerű lopakodni. Tesz is pár halk lépést előre, de aztán rálép egy ágacskára, ami reccsen egy nagyot. Grek szoborrá merevedik. Ezzel rövid tétlenségre kárhoztatja magát. A tűznél ücsörgő nőnek van ideje reagláni a zajra.*
//Nincs mit tenni, ez van!//
* Egészen jól kezdődött a benga ork napja. Sikerült meglepnie egy vadászt az úton. Az meg jól hátra hagyta kis batyuját. Az a batyu meg történetesen éppen egy nyúl volt. Greaksar nem is teketóriázott sokat. Felkapta zsákmányát és a hátán lévő csatabárdra akasztotta. Ez volt ám a nagy hiba. Ugyanis onnan szépen el is hagyta a kis csomagot. A rongydarab egyszerűen megadta magát. Az orknak meg fel se tűnt a tompa a puffanás, mivel fejben teljesen máshol járt. Már az esti vacsorát tervezgette. Nem is sejtette, hogy nem lesz abból semmi se. Már kezd sötétedni, így aztán úgy dönt, hogy ideje lenne nekilátni az evésnek. Már két napja nem evett mást csak pár bogyót meg gyökeret. A tél pedig egyre közelít. Az erdő nem fog menedéket nyújtani neki. Kellene a rendes kaja, hogy ha át akarja vészelni.*
- Végre zaba!* Le is löki magát a földre és a hátához nyúl, hogy leakassza azt a nyulat. Igen ám, de ugye a nyúl sehol.*
- HOL A NYULAM?!* Mordul fel bosszúsan.*
- Áhhh!* Kap fel egy nagy fadarabot és vágja hozzá az egyik fa törzséhez. Tomból a dühtől. Csak nehezen nyugszik le és kezd el gondolkodni. ~ Biztosan elhagytam valahol útközben. Vissza kell mennem érte! ~ Nagy csörtetve indul vissza, de igen nagy utat tett meg ma. Végül aztán ráesteledik és kénytelen felhagyni a kereséssel. Az éjszaka olyan hirtelen talált rá, hogy most már csak sejti, hogy merre lehet. Úgy néz ki, hogy ma is üres hassal kell lefeküdnie. Dühöngene, de már túlságosan fáradt és éhes még ehhez is. Már azon lenne, hogy keressen egy fekhelyet, amikor tűz fényét pillantja meg. Nincs éppen közel, de azért elérhető távolságban van még. Az erdő irányából közelít, hogy észrevétlen maradhasson. Csak egyetlen alakot lát a tűz mellett, aki éppen húst sütöget. Nagyon finom húst süthet, mert az illata szinte elbódítja a zöldbőrűt. ~ HÚS!!~ A terv egyszerű közelebb lopakodik, hogy aztán a bokorból kiugorva üthessen rajta a védtelen utazón, aki vagy elmenekül vagy ott pusztul. A terv ne lenne rossz, de egy ilyen nagy testtel nem éppen egyszerű lopakodni. Tesz is pár halk lépést előre, de aztán rálép egy ágacskára, ami reccsen egy nagyot. Grek szoborrá merevedik. Ezzel rövid tétlenségre kárhoztatja magát. A tűznél ücsörgő nőnek van ideje reagláni a zajra.*
5575. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2020-09-06 21:34:26
Üzenet elküldve: 2020-09-06 21:34:26
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 131
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nincs mit tenni, ez van!//
*Szépen besötétedett már az idő. Csak a csillagok szolgáltatnak némi fényt. Ez idő tájt egyáltalán nem valószínű, hogy közel s távol bárki is itt kóricál. Vagy mégis? A sötét sűrű, zavartalan csendjét közeledő léptek zaja töri meg. Fekete sziluett bukkan fel, egy nőé. Valamit cipel, azt azonban nem látni, mit. A sötétség tökéletesen eltakarja. A nő most megáll, fáradtságtól liheg, homlokán verítékcseppek gyöngyöznek. ~Bánja a fene, itt én tüzet rakok.~ Hosszú út van mögötte, és gyomra is már elég türelmetlenül utasítja gazdáját az étkezésre. A kezében tartott csomagot - ami egy rongyba csomagolt jókora hús - ideiglenesen a földre teszi. Alaposan körbenéz, ami faja miatt nem okoz gondot. Tüzelő után kutat. Hát van is egyébként, csak épp nincs mivel kivágni. De végül gondol egyet, kezébe veszi kardját, s az egyik fához lépve azzal csap le vékonyabb ágakat, elég sokat. Aztán ezeket a hús mellé viszi, melléje dobja. Jöhet a következő fa. Ilyenre se volt még példa, hogy kardját majdhogynem fejszeként használta. De jelen körülmények között más nem áll rendelkezésére. Bárki látná e komikus jelenetet, minden bizonnyal rendesen furcsállaná
Mielőtt továbbhaladnánk, tegyünk egy kis kitérőt. Dhorisz épp artheniori háza felé tartott. Naplemente tájékán indult útnak, így semmi kétsége nem volt afelől, hogy rá fog sötétedni. Út közben az út közben ráakadt valamire, ami rongyba volt bugyolálva. Mikor belenézedt, egy elpusztult nyulat látott benne. Egészen friss volt a tetem. Dhorisz nem is zavartatta sokáig magát, fölkapta, azzal ment tovább. Nem tévedett, tényleg ráesteledett.
Nos tehát, mikor már elegendő ág gyűlik össze tüzeléshez, a hosszabbakat két vagy három részbe töri. Attól függően, hogy mekkora. Egy botot is kerít, s nyársnak nevezi ki. Tőrével kicsit meghegyezi a végét, hogy azért mégis legyen mire tűzni a húst. Ezután néhány követ hord az összegyűjtött faanyag mellé, s ezekből rögtönzött tűzrakót épít. ~Hát nem a legjobb, de a célnak megfelel.~ Egy kő azonban kimarad, így arra fog majd ülni. Még nem is annyira vészesen érdes a felülete, és ha ülésre nem is a legkényelmesebb eszköz, a semmitől egyértelműen jobb. Már majdnem készen van, éppen csak tüzet kell gyújtania. Azaz, hogy kellene, csakhogy nincs nála semmi olyasmi, ami erre alkalmas lenne. De aztán eszébe jut valami. Kardját ferdén a tűzrakó egyik kövének támasztja, majd egy ágat kivéve a meggyújtani szántak közül a fegyver tompábbik részéhez teszi. Azaz, az éllel szemközti helyre. ~Remélem, ez működik majd.~ Ezzel egy hirtelen mozdulattal végigrántja az ágat a fémen. És lám, a kezében tartott fa máris égni kezd. Gyorsan bedobja a többi közé, majd jó néhányszor erősen belefúj a keletkező tűzbe. Közben kardját a fűbe fekteti. A fújást addig műveli, amíg jól nem ég. Amint ez megvan, a vöröslő lángok fényében tőre segítségével kivág egy szép darabot a nyúlból, beirdalja kissé, majd nyársára tűzi. Itt az ideje a sütésnek. Le is ül az erre szánt kőre, s még nem kezd hozzá. Pár alkalommal dob néhány fát a tűzre, de aztán megvárja, hogy lelohadjon annyira, hogy az alkalmas legyen sütésre. Amikor ez megtörténik, Dhorisz a botját a lángok közé lógatja, s egyenletes lassúsággal forgatni kezdi.*
//Nincs mit tenni, ez van!//
*Szépen besötétedett már az idő. Csak a csillagok szolgáltatnak némi fényt. Ez idő tájt egyáltalán nem valószínű, hogy közel s távol bárki is itt kóricál. Vagy mégis? A sötét sűrű, zavartalan csendjét közeledő léptek zaja töri meg. Fekete sziluett bukkan fel, egy nőé. Valamit cipel, azt azonban nem látni, mit. A sötétség tökéletesen eltakarja. A nő most megáll, fáradtságtól liheg, homlokán verítékcseppek gyöngyöznek. ~Bánja a fene, itt én tüzet rakok.~ Hosszú út van mögötte, és gyomra is már elég türelmetlenül utasítja gazdáját az étkezésre. A kezében tartott csomagot - ami egy rongyba csomagolt jókora hús - ideiglenesen a földre teszi. Alaposan körbenéz, ami faja miatt nem okoz gondot. Tüzelő után kutat. Hát van is egyébként, csak épp nincs mivel kivágni. De végül gondol egyet, kezébe veszi kardját, s az egyik fához lépve azzal csap le vékonyabb ágakat, elég sokat. Aztán ezeket a hús mellé viszi, melléje dobja. Jöhet a következő fa. Ilyenre se volt még példa, hogy kardját majdhogynem fejszeként használta. De jelen körülmények között más nem áll rendelkezésére. Bárki látná e komikus jelenetet, minden bizonnyal rendesen furcsállaná
Mielőtt továbbhaladnánk, tegyünk egy kis kitérőt. Dhorisz épp artheniori háza felé tartott. Naplemente tájékán indult útnak, így semmi kétsége nem volt afelől, hogy rá fog sötétedni. Út közben az út közben ráakadt valamire, ami rongyba volt bugyolálva. Mikor belenézedt, egy elpusztult nyulat látott benne. Egészen friss volt a tetem. Dhorisz nem is zavartatta sokáig magát, fölkapta, azzal ment tovább. Nem tévedett, tényleg ráesteledett.
Nos tehát, mikor már elegendő ág gyűlik össze tüzeléshez, a hosszabbakat két vagy három részbe töri. Attól függően, hogy mekkora. Egy botot is kerít, s nyársnak nevezi ki. Tőrével kicsit meghegyezi a végét, hogy azért mégis legyen mire tűzni a húst. Ezután néhány követ hord az összegyűjtött faanyag mellé, s ezekből rögtönzött tűzrakót épít. ~Hát nem a legjobb, de a célnak megfelel.~ Egy kő azonban kimarad, így arra fog majd ülni. Még nem is annyira vészesen érdes a felülete, és ha ülésre nem is a legkényelmesebb eszköz, a semmitől egyértelműen jobb. Már majdnem készen van, éppen csak tüzet kell gyújtania. Azaz, hogy kellene, csakhogy nincs nála semmi olyasmi, ami erre alkalmas lenne. De aztán eszébe jut valami. Kardját ferdén a tűzrakó egyik kövének támasztja, majd egy ágat kivéve a meggyújtani szántak közül a fegyver tompábbik részéhez teszi. Azaz, az éllel szemközti helyre. ~Remélem, ez működik majd.~ Ezzel egy hirtelen mozdulattal végigrántja az ágat a fémen. És lám, a kezében tartott fa máris égni kezd. Gyorsan bedobja a többi közé, majd jó néhányszor erősen belefúj a keletkező tűzbe. Közben kardját a fűbe fekteti. A fújást addig műveli, amíg jól nem ég. Amint ez megvan, a vöröslő lángok fényében tőre segítségével kivág egy szép darabot a nyúlból, beirdalja kissé, majd nyársára tűzi. Itt az ideje a sütésnek. Le is ül az erre szánt kőre, s még nem kezd hozzá. Pár alkalommal dob néhány fát a tűzre, de aztán megvárja, hogy lelohadjon annyira, hogy az alkalmas legyen sütésre. Amikor ez megtörténik, Dhorisz a botját a lángok közé lógatja, s egyenletes lassúsággal forgatni kezdi.*
5574. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2020-09-05 22:03:16
Üzenet elküldve: 2020-09-05 22:03:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt//
*Kétségtelen, hogy az út megtételének ideje töredékére csökkent. Újdonsült szerzeményével, a szekérrel no meg a hozzá tartozó Híjas kettősével felszerelkezve már gyerekjátéknak tűnik az előrehaladás. Noha pontosan tudja, hogy az egyébként igen csak elöregedett, de kövekkel nagy gonddal kirakott artheniori út után bizony az Ingovány következik.
Elhessegeti a kellemetlen képet, majd némi kotorászás után számtalan zsebének egyikéből előhalássza az oly nagyon szeretett, hosszúszárú pipát. Némi pipadohányt töm bele, s rövidesen már vígan pöfékel a lócán.
Követhetetlenül cikornyás dallam csendül, ahogy rázendít valamiféle pirtianesi nótára, noha csak dúdolva.
Egészen kellemessé vált így az utazás, hogy nem saját lábán kell megtegyen ily hosszú mérföldeket.*
*Kétségtelen, hogy az út megtételének ideje töredékére csökkent. Újdonsült szerzeményével, a szekérrel no meg a hozzá tartozó Híjas kettősével felszerelkezve már gyerekjátéknak tűnik az előrehaladás. Noha pontosan tudja, hogy az egyébként igen csak elöregedett, de kövekkel nagy gonddal kirakott artheniori út után bizony az Ingovány következik.
Elhessegeti a kellemetlen képet, majd némi kotorászás után számtalan zsebének egyikéből előhalássza az oly nagyon szeretett, hosszúszárú pipát. Némi pipadohányt töm bele, s rövidesen már vígan pöfékel a lócán.
Követhetetlenül cikornyás dallam csendül, ahogy rázendít valamiféle pirtianesi nótára, noha csak dúdolva.
Egészen kellemessé vált így az utazás, hogy nem saját lábán kell megtegyen ily hosszú mérföldeket.*
5573. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2020-09-02 18:23:26
Üzenet elküldve: 2020-09-02 18:23:26
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
// Aki nappal legény //
// Griff fogadó - Egy szoba rejtekében //
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Brudo csáberejének való ellenállására csak elneveti magát, majd megkönnyebbültséget színlelve sóhajt is fel hosszan.*
- Jól van. Azt hittem rajtam keresztül akarsz a közelébe jutni.
*Vigyorodik el szemtelenül, azután újfent komolyabbra fordítja magát az újabb megjegyzésre.*
- Úgy mis mondhatjuk, de az idióta sem rossz titulus. Mindenesetre köszönöm, hogy nem rontasz ajtóstól a házba.
*Motyogja ismét kissé bűntudatosan. Az egész napját nem így tervezte. Azt hitte összefut Brudoval, lesz egy kis tiszteletkörös beszélgetés, bekuncsorogja magát, hogy nála lakhasson és ennyi. Ehelyett összefut bácsikája cimborájával, aki egy pillanat alatt leveszi a lábáról, s most kölcsönösen kínozzák egymást ahelyett, hogy ha már ilyen fordulatot vett az este inkább a lepedőt gyűrnék alaposan össze. De igaza van Dorasnak. Ha nem is olyan értékes az ártatlanság, mint az néhány szűzike hiszi, annak elvesztése akkor is nagy felelősség. Ha holnap megbánna mindent az visszafordíthatatlan lenne, csalódást pedig magának sem szeret okozni. De azért ott bujkál benne a kis démon, hogy ezen az éjszakán nem bánna meg semmit. De most már a holnapi nap hozza el a választ.*
- De gondolkozhatsz ám távolság tartva is.
*Kuncog fel halkan, ahogy a férfi ismét a domborulatokba temetkezik. A mesterkedése sikerrel jár, ugyanis ajkait el-el hagyja egy-egy apró kis nyögés. A teste ismét szinte lángol a vágytól, de minden lelkierejét összeszedi, még a nemlétezőt is előkaparja, hogy ne rohanja le a zsoldost nyomban.*
- Nekem a zöld tetszene a legjobban, de persze ízlések és pofonok.
*Veszi is fel a kesztyűt a heccelés harcmezején. De a harci kedv ismét csak apadni látszik, ahogy az ÚR eltűnik a combok között. A lelkecskéje nem tiltakozik, ahogyan teste is csak engedne, de esze hamar tudatja, hogy tapasztalatlansága hamar kihozza majd belőle azt, hogy még többet és többet akarjon a zsoldos ilyen dolgai után.*
- Hé te, hé! Sicc onnét.
*Mar is a lepedőbe, hogy ideje korán kiszabaduljon a gyönyör kínzásából. Hamar ülésbe is tornázza magát, a lepedőt pedig szorosabban magára csavarja, mint a kanári, aki a kalitkába menekül a ragadozó macska elől. Még arcát is durcás gyermek mimikájával áldja meg, hogy határozottabbnak tűnjön az ellenkezése, de pillanatokon belül enyhül is meg. Ő türelmes, kivár, ha Doras úgy akarja, viszont a férfit, ha nem muszáj nem kínozná feleslegesen. Hisz igaz, hogy az együttlét mellett vannak olyan kis játékok, amivel nyugtatólag a férfi kedvére tehet.*
- Te parázna.
*Feddi is meg játékosan, majd ha Doras ezek után nem háborgást választ, akkor ülésbe tuszkolva költözik is be szemből az ölébe.*
- Van olyan ember a világon, aki ki tud igazodni rajtad, kedvesem?
*Billenti félre a fejét, majd apró vigyorral nyújtózik az ajkaihoz, melyekre forrón rátapad. Baljával a tarkóján simít fel, hogy ujjait a hajába fúrva marhasson bele a tincsekbe, közben pedig nyelve már igyekszik is utat törni magának az ajkak közé. Nem tapasztalt, de tanulékony, így igen hamar elsajátítja Doras egynémelyik mozzanatát, ami mindkettejüknek kedvére való lehet. Lepedőgombócként beköltözve igyekszik enyhíteni a szenvedést, melybe a férfi taszította magát, így jobbjának ujjai lassan szánkáznak le a mellkason, hogy aztán a tagra kulcsolódjanak.*
- Komoly fejtörést okozol magadnak.
*Susogja az ajkaira, ahogy gyengéd mozdulatokkal igyekszik elkényeztetni a zsoldost. Be akarja bizonyítani, hogy megéri, ha megvárja a másnapot.*
// Griff fogadó - Egy szoba rejtekében //
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Brudo csáberejének való ellenállására csak elneveti magát, majd megkönnyebbültséget színlelve sóhajt is fel hosszan.*
- Jól van. Azt hittem rajtam keresztül akarsz a közelébe jutni.
*Vigyorodik el szemtelenül, azután újfent komolyabbra fordítja magát az újabb megjegyzésre.*
- Úgy mis mondhatjuk, de az idióta sem rossz titulus. Mindenesetre köszönöm, hogy nem rontasz ajtóstól a házba.
*Motyogja ismét kissé bűntudatosan. Az egész napját nem így tervezte. Azt hitte összefut Brudoval, lesz egy kis tiszteletkörös beszélgetés, bekuncsorogja magát, hogy nála lakhasson és ennyi. Ehelyett összefut bácsikája cimborájával, aki egy pillanat alatt leveszi a lábáról, s most kölcsönösen kínozzák egymást ahelyett, hogy ha már ilyen fordulatot vett az este inkább a lepedőt gyűrnék alaposan össze. De igaza van Dorasnak. Ha nem is olyan értékes az ártatlanság, mint az néhány szűzike hiszi, annak elvesztése akkor is nagy felelősség. Ha holnap megbánna mindent az visszafordíthatatlan lenne, csalódást pedig magának sem szeret okozni. De azért ott bujkál benne a kis démon, hogy ezen az éjszakán nem bánna meg semmit. De most már a holnapi nap hozza el a választ.*
- De gondolkozhatsz ám távolság tartva is.
*Kuncog fel halkan, ahogy a férfi ismét a domborulatokba temetkezik. A mesterkedése sikerrel jár, ugyanis ajkait el-el hagyja egy-egy apró kis nyögés. A teste ismét szinte lángol a vágytól, de minden lelkierejét összeszedi, még a nemlétezőt is előkaparja, hogy ne rohanja le a zsoldost nyomban.*
- Nekem a zöld tetszene a legjobban, de persze ízlések és pofonok.
*Veszi is fel a kesztyűt a heccelés harcmezején. De a harci kedv ismét csak apadni látszik, ahogy az ÚR eltűnik a combok között. A lelkecskéje nem tiltakozik, ahogyan teste is csak engedne, de esze hamar tudatja, hogy tapasztalatlansága hamar kihozza majd belőle azt, hogy még többet és többet akarjon a zsoldos ilyen dolgai után.*
- Hé te, hé! Sicc onnét.
*Mar is a lepedőbe, hogy ideje korán kiszabaduljon a gyönyör kínzásából. Hamar ülésbe is tornázza magát, a lepedőt pedig szorosabban magára csavarja, mint a kanári, aki a kalitkába menekül a ragadozó macska elől. Még arcát is durcás gyermek mimikájával áldja meg, hogy határozottabbnak tűnjön az ellenkezése, de pillanatokon belül enyhül is meg. Ő türelmes, kivár, ha Doras úgy akarja, viszont a férfit, ha nem muszáj nem kínozná feleslegesen. Hisz igaz, hogy az együttlét mellett vannak olyan kis játékok, amivel nyugtatólag a férfi kedvére tehet.*
- Te parázna.
*Feddi is meg játékosan, majd ha Doras ezek után nem háborgást választ, akkor ülésbe tuszkolva költözik is be szemből az ölébe.*
- Van olyan ember a világon, aki ki tud igazodni rajtad, kedvesem?
*Billenti félre a fejét, majd apró vigyorral nyújtózik az ajkaihoz, melyekre forrón rátapad. Baljával a tarkóján simít fel, hogy ujjait a hajába fúrva marhasson bele a tincsekbe, közben pedig nyelve már igyekszik is utat törni magának az ajkak közé. Nem tapasztalt, de tanulékony, így igen hamar elsajátítja Doras egynémelyik mozzanatát, ami mindkettejüknek kedvére való lehet. Lepedőgombócként beköltözve igyekszik enyhíteni a szenvedést, melybe a férfi taszította magát, így jobbjának ujjai lassan szánkáznak le a mellkason, hogy aztán a tagra kulcsolódjanak.*
- Komoly fejtörést okozol magadnak.
*Susogja az ajkaira, ahogy gyengéd mozdulatokkal igyekszik elkényeztetni a zsoldost. Be akarja bizonyítani, hogy megéri, ha megvárja a másnapot.*
5572. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2020-09-01 20:23:15
Üzenet elküldve: 2020-09-01 20:23:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A jó, a rossz és a gwuff//
*Taitos éppen csak leugrok warg társa hátáról, máris újabb csibe kezd mászkálni a környéken. Na nem a gwuff, mert az ugye lehet egy borjú is még, hanem a tündér az. Taitos nem igazán tudja mit mondjon a látványosan gyermeki alaknak.*
~Most mondjam neki, hogy megette, ahogy a nagyi a vacsorát?~
*Ragron közben derekasakat szaggat a tetemből és módszeresen kezdi falni a friss húst, mintha csak egy amolyan sárgás holdsarló gyümölcsöt bontogatna valaki.*
~Csak... Csak hagyom menni, biztos elég sokk volt ez neki.~
*Taitos helyzetérzéke nincs éppen ereje teljében, hiszen a warg rodeo nem egy könnyed sétagalopp. Szúrós pillantást vet a tündérre, aztán egy sanda méregetőt. Végül csak hagyja menni. Ragron jóízűen majszol, és egy sanda pillantásnál, melyet már a tündér betoppantakor rávetett, többre nem méltat senkit, aki könnyebb, mint egy nőstény őzike. A csámcsogás és alkalmi jóízű morgások mellett a rémfarkas hátsóját mutatja csak az ösvénynek. Szőrébe bele-belekap az erdei szellő, Taitos pedig csak csendesen várja, hogy a tündér elhaladjon mellettük.*
~Így a legjobb.~
*Már el is engedi a pillanatot, hagyja, hogy megkerülje a talán még náluk is furcsább jövevény őt és wargját. Ami pedig a többi dolgát illeti.*
~Akkor lássunk is hozzá. Gyertek csak füvek.~
*Kezdi máris a növényzetet és avart pásztázni, ahogy a botját hátáról kezébe emeli. És ekkor jön rá.*
~Az ott... Az ott?~
*A tündér után fordul.*
-Hé kislány! Tudod merre mész? Az ott a szörnytanya iránya.
*Ez elsőre jó kezdet, ám az igazat megvallva, egyedül Taitos nincs olyan helyzetben, hogy farkast kiáltson. Megpaskolja Ragron oldalát.*
-Mármint... Nála is szörnyesebbek.
*Teszi hozzá, és igyekszik megbízhatónak tűnni.*
//A jó, a rossz és a gwuff//
*Taitos éppen csak leugrok warg társa hátáról, máris újabb csibe kezd mászkálni a környéken. Na nem a gwuff, mert az ugye lehet egy borjú is még, hanem a tündér az. Taitos nem igazán tudja mit mondjon a látványosan gyermeki alaknak.*
~Most mondjam neki, hogy megette, ahogy a nagyi a vacsorát?~
*Ragron közben derekasakat szaggat a tetemből és módszeresen kezdi falni a friss húst, mintha csak egy amolyan sárgás holdsarló gyümölcsöt bontogatna valaki.*
~Csak... Csak hagyom menni, biztos elég sokk volt ez neki.~
*Taitos helyzetérzéke nincs éppen ereje teljében, hiszen a warg rodeo nem egy könnyed sétagalopp. Szúrós pillantást vet a tündérre, aztán egy sanda méregetőt. Végül csak hagyja menni. Ragron jóízűen majszol, és egy sanda pillantásnál, melyet már a tündér betoppantakor rávetett, többre nem méltat senkit, aki könnyebb, mint egy nőstény őzike. A csámcsogás és alkalmi jóízű morgások mellett a rémfarkas hátsóját mutatja csak az ösvénynek. Szőrébe bele-belekap az erdei szellő, Taitos pedig csak csendesen várja, hogy a tündér elhaladjon mellettük.*
~Így a legjobb.~
*Már el is engedi a pillanatot, hagyja, hogy megkerülje a talán még náluk is furcsább jövevény őt és wargját. Ami pedig a többi dolgát illeti.*
~Akkor lássunk is hozzá. Gyertek csak füvek.~
*Kezdi máris a növényzetet és avart pásztázni, ahogy a botját hátáról kezébe emeli. És ekkor jön rá.*
~Az ott... Az ott?~
*A tündér után fordul.*
-Hé kislány! Tudod merre mész? Az ott a szörnytanya iránya.
*Ez elsőre jó kezdet, ám az igazat megvallva, egyedül Taitos nincs olyan helyzetben, hogy farkast kiáltson. Megpaskolja Ragron oldalát.*
-Mármint... Nála is szörnyesebbek.
*Teszi hozzá, és igyekszik megbízhatónak tűnni.*
5571. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2020-08-26 17:45:09
Üzenet elküldve: 2020-08-26 17:45:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt//
* A vallási kérdés új utakra vezette beszélgetésüket. Új és érdekes utakra az nem kétséges.*
- Igen ez tény és való, hogy valami történt, amikor az istenek megérkeztek. Sajnos erről nem sokan tudnak érdemi információval szolgálni.* Ért vele egyet az öreg ebben is.*
- Én régebben tudtam pár varázslatot, de idővel elvesztettem ezt a képességemet. Feláldoztam egy másikért. Ezt tapasztalhattad is az orkok elleni harc során. Na, de visszatérve a mágiához. Én az elemi erőkből merítettem a mágikus képességeimet. Bár én is nem egyszer láttam már az új istenek mágiáját is. Eeyr papjai például nagyon jó gyógyítók. Egyszer láttam, hogy egy félkarú embernek visszanövesztették a hiányzó karját.* Meséli el korábbi tapasztalatait. Aztán ha már így kérik, hogy meséljen a szellemekről, hát meg is teszi.*
- Népem szerint minden nagy természeti helyenk megvan a saját nagy szelleme. Ott van a Lihanechi tó például. A tónak lelke van és ez valószínűleg a benne lakó lélek miatt van. Mi a Víz Asszonyaként nevezzük ezt a szellemet. Mivel hatalmas energiája van, ezért maga köré vonzza a kisebb gyengébb szellemeket is. Hallottam olyan törzsről is, akik a halottaikat a vízbe temetik, hogy lelkük csalatkozhassanak a többihez. Ősidők óta imádják a fajok ezeket a nagy szellemeket, mivel a jó szándékuk élelmet és menedéket nyújthat, amíg haragjuk pusztulást és halát hoz. Az erdei barbároktól a sivatagi nomádokon át a tenger szigetein élőkig. Nem kétséges, hogy a legerősebb szellemek a tengerben, a nagy hegyláncban, a sivatagban és a pusztán laknak. Ezekkel még az istenek sem bírnak. Véleményem szerint a Tenger Anya a leghatalmasabb mind közül.* Fejezi be a szellemekről szóló elbeszélését. Lassan már a város alá kell, hogy érjenek. Talán a vallás nem is a legjobb téma a forgalmasabb területeken, mert hamar vér szokott aztán folyni, ha elmérgesedik a téma. Az öreg nem is Isqheától tart, hanem a tudatlanabb városlakóktól.*
* A vallási kérdés új utakra vezette beszélgetésüket. Új és érdekes utakra az nem kétséges.*
- Igen ez tény és való, hogy valami történt, amikor az istenek megérkeztek. Sajnos erről nem sokan tudnak érdemi információval szolgálni.* Ért vele egyet az öreg ebben is.*
- Én régebben tudtam pár varázslatot, de idővel elvesztettem ezt a képességemet. Feláldoztam egy másikért. Ezt tapasztalhattad is az orkok elleni harc során. Na, de visszatérve a mágiához. Én az elemi erőkből merítettem a mágikus képességeimet. Bár én is nem egyszer láttam már az új istenek mágiáját is. Eeyr papjai például nagyon jó gyógyítók. Egyszer láttam, hogy egy félkarú embernek visszanövesztették a hiányzó karját.* Meséli el korábbi tapasztalatait. Aztán ha már így kérik, hogy meséljen a szellemekről, hát meg is teszi.*
- Népem szerint minden nagy természeti helyenk megvan a saját nagy szelleme. Ott van a Lihanechi tó például. A tónak lelke van és ez valószínűleg a benne lakó lélek miatt van. Mi a Víz Asszonyaként nevezzük ezt a szellemet. Mivel hatalmas energiája van, ezért maga köré vonzza a kisebb gyengébb szellemeket is. Hallottam olyan törzsről is, akik a halottaikat a vízbe temetik, hogy lelkük csalatkozhassanak a többihez. Ősidők óta imádják a fajok ezeket a nagy szellemeket, mivel a jó szándékuk élelmet és menedéket nyújthat, amíg haragjuk pusztulást és halát hoz. Az erdei barbároktól a sivatagi nomádokon át a tenger szigetein élőkig. Nem kétséges, hogy a legerősebb szellemek a tengerben, a nagy hegyláncban, a sivatagban és a pusztán laknak. Ezekkel még az istenek sem bírnak. Véleményem szerint a Tenger Anya a leghatalmasabb mind közül.* Fejezi be a szellemekről szóló elbeszélését. Lassan már a város alá kell, hogy érjenek. Talán a vallás nem is a legjobb téma a forgalmasabb területeken, mert hamar vér szokott aztán folyni, ha elmérgesedik a téma. Az öreg nem is Isqheától tart, hanem a tudatlanabb városlakóktól.*
5570. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2020-08-26 17:21:42
Üzenet elküldve: 2020-08-26 17:21:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 483
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt//
*Amit az öreg mond, érdekesen hangzik. Hiszen éppen hogy az Erdő szelleme is ősidők óta létezik Lanawinen, aki csak egyszer megjárta Erdőmélye ősvadonját, azt nem kell erről győzködni. Ott van a csendben, a fák susogásában, a vadak lépteiben, a barlangok mélyén. Jelen van mindenütt, óvja az erdőt, és figyel. Az erdő maga. Legalábbis az elfek így tartották Isq falujában.
Ő már jóval azelőtt, az idők kezdetétől uralta és vigyázta az erdőt, mielőtt az új, Eeyrnek nevezett isten megjelent, egyes hívek szerint a maga teljes valójában megmutatkozva itt, Lanawinen.*
- Valami biztosan kellett, hogy történjen. *gondol vissza Isqeha azokra az időkre.*
- A mágiák teljesen összekavarodtak akkoriban. Megváltoztak. Ahogy meggyőződtem róla, hogy Eeyr megfér a szívemben, mágikus erőt kaptam. Olyat, amilyen korábban nem volt! *meséli.*
- Mesélj ezekről a szellemekről! *kéri az apót, ahogy Arthenior felé közelednek. Igazán kíváncsi rájuk, hiszen nem áll távol tőle ez a hiedelem, főleg amióta meggyőződött róla, hogy szellemek alatt az apó nem az elhunytak lelkeit érti. Isqehát nem kell arról meggyőzni, hogy egy erdei tónak, egy ősöreg tölgyfának, vagy éppen magának a tavasznak vannak nagyerejű védnökei, félistenei, vagy szellemei. Ahogy tetszik, ki minek hívja.*
A hozzászólás írója (Rinald Isqeha) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.08.26 17:23:09
*Amit az öreg mond, érdekesen hangzik. Hiszen éppen hogy az Erdő szelleme is ősidők óta létezik Lanawinen, aki csak egyszer megjárta Erdőmélye ősvadonját, azt nem kell erről győzködni. Ott van a csendben, a fák susogásában, a vadak lépteiben, a barlangok mélyén. Jelen van mindenütt, óvja az erdőt, és figyel. Az erdő maga. Legalábbis az elfek így tartották Isq falujában.
Ő már jóval azelőtt, az idők kezdetétől uralta és vigyázta az erdőt, mielőtt az új, Eeyrnek nevezett isten megjelent, egyes hívek szerint a maga teljes valójában megmutatkozva itt, Lanawinen.*
- Valami biztosan kellett, hogy történjen. *gondol vissza Isqeha azokra az időkre.*
- A mágiák teljesen összekavarodtak akkoriban. Megváltoztak. Ahogy meggyőződtem róla, hogy Eeyr megfér a szívemben, mágikus erőt kaptam. Olyat, amilyen korábban nem volt! *meséli.*
- Mesélj ezekről a szellemekről! *kéri az apót, ahogy Arthenior felé közelednek. Igazán kíváncsi rájuk, hiszen nem áll távol tőle ez a hiedelem, főleg amióta meggyőződött róla, hogy szellemek alatt az apó nem az elhunytak lelkeit érti. Isqehát nem kell arról meggyőzni, hogy egy erdei tónak, egy ősöreg tölgyfának, vagy éppen magának a tavasznak vannak nagyerejű védnökei, félistenei, vagy szellemei. Ahogy tetszik, ki minek hívja.*
A hozzászólás írója (Rinald Isqeha) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.08.26 17:23:09
5569. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2020-08-25 22:45:57
Üzenet elküldve: 2020-08-25 22:45:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
// Aki nappal legény //
// Griff fogadó - Egy szoba rejtekében //
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az urazás taglalására csak szélesen vigyorog. Meg tudná szokni. Ha egy ilyen formás lányka duruzsolja neki az ágyban, akkor meg főleg. Esetleg ha két ilyen lányka tenné ugyanezt egymásra licitálva... Ez van, Doras úr telhetetlen egy gazember. Kiváltképp, ha élveteg gondolatokról van szó.*
- Ó, erős vagyok *vág komoly, már-már elszánt képet Brudo említésére.* - Nem hagyom, hogy behálózzon a bájaival.
*Nem folyik bele fejtegetésbe a feltételezett jóságról magában. A nőcskéi szerencsére ritkán találkoznak azzal az arcával, ami erre maradéktalanul rácáfolna. Hogy gazember, arra mindegyik rájön elég hamar, de az ágyban jobban szeret más dolgokra koncentrálni, azt meg így nem igazán köti az orrukra, hogy hogy telnek a dolgos munkanapjai.*
- Mert nincs ki a négy kerekem *mormolja félhangosan a bajsza alatt. Egyre mérgesebb magára emiatt a döntés miatt, de most már csak nem fog visszakozni. Eldöntötte. És egy férfi tartson csak ki a döntései mellett! ~ Ez meg egy újabb eszetlen baromság! ~ Őszintén fogalma sincs, hogy mi ez a hirtelen jött elvi gyűjtemény, amivel ma sokadszorra gáncsolja el saját magát. Ha ez így meg tovább, a végén még fel kell keresnie valami vajákos kuruzslót, hogy űzze ki belőle ezt az újdonsült megszállottságot, mert ez bizony nem lesz sokáig tartható. Nem akar ő lenni a főszereplő az intő tanmesében a zsoldosról, akinek felkopott az álla az elvei miatt. És ha még csak a kenyérkeresetről lenne szó! Ha így bánik a férfiteste követeléseivel, lassan meg is beretválkozhat és beállhat papnőnek.*
- Lássuk csak *vág töprengő képet a mesét illetően.* - Hadd gondolkozzam.* - Ezt pedig úgy valósítja meg, hogy szisztematikusan falja a fiatal test kínálkozó íveit. A kebleknél jócskán elidőzik. Meg-megharapja az ágaskodó bimbócskákat, hogy a lányból édes kis nyögéseket csaljon elő. Aztán elindul lefelé a csókjaival. Már a köldök táján jár, amikor megáll. A haját érintő megjegyzésre felpillant lány hasán elcuppantott csókból.*
- Mire gondolsz? Bongyoríttassam be talán? Vagy szalagokra? Nem is tudom, melyik színű emelné ki a legjobban a délceg vonásaimat *kekeckedik gonoszul, de nem sokáig. A vigyorgás hamar újabb csókokban tapad a lány bőrére, melyek nemsokára már a combocskák közt folytatódnak. Újsütetű elvek ide vagy oda, ez még nem paráználkodás a zsoldos értékrendjében. Ettől még maradhat ő az erkölcsiség hőse. Meg persze vastagon benne van, hogy erősen reménykedik benne, hogy a csibécske viszonozza majd a jótéteményt. Az nagyban hozzájárulna, hogy jól aludjon az éjjel, és ne a józan esze pörlekedését hallgassa a köreibe furakodott furcsa szemlélettel, ami szabályokat állít.*
// Griff fogadó - Egy szoba rejtekében //
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az urazás taglalására csak szélesen vigyorog. Meg tudná szokni. Ha egy ilyen formás lányka duruzsolja neki az ágyban, akkor meg főleg. Esetleg ha két ilyen lányka tenné ugyanezt egymásra licitálva... Ez van, Doras úr telhetetlen egy gazember. Kiváltképp, ha élveteg gondolatokról van szó.*
- Ó, erős vagyok *vág komoly, már-már elszánt képet Brudo említésére.* - Nem hagyom, hogy behálózzon a bájaival.
*Nem folyik bele fejtegetésbe a feltételezett jóságról magában. A nőcskéi szerencsére ritkán találkoznak azzal az arcával, ami erre maradéktalanul rácáfolna. Hogy gazember, arra mindegyik rájön elég hamar, de az ágyban jobban szeret más dolgokra koncentrálni, azt meg így nem igazán köti az orrukra, hogy hogy telnek a dolgos munkanapjai.*
- Mert nincs ki a négy kerekem *mormolja félhangosan a bajsza alatt. Egyre mérgesebb magára emiatt a döntés miatt, de most már csak nem fog visszakozni. Eldöntötte. És egy férfi tartson csak ki a döntései mellett! ~ Ez meg egy újabb eszetlen baromság! ~ Őszintén fogalma sincs, hogy mi ez a hirtelen jött elvi gyűjtemény, amivel ma sokadszorra gáncsolja el saját magát. Ha ez így meg tovább, a végén még fel kell keresnie valami vajákos kuruzslót, hogy űzze ki belőle ezt az újdonsült megszállottságot, mert ez bizony nem lesz sokáig tartható. Nem akar ő lenni a főszereplő az intő tanmesében a zsoldosról, akinek felkopott az álla az elvei miatt. És ha még csak a kenyérkeresetről lenne szó! Ha így bánik a férfiteste követeléseivel, lassan meg is beretválkozhat és beállhat papnőnek.*
- Lássuk csak *vág töprengő képet a mesét illetően.* - Hadd gondolkozzam.* - Ezt pedig úgy valósítja meg, hogy szisztematikusan falja a fiatal test kínálkozó íveit. A kebleknél jócskán elidőzik. Meg-megharapja az ágaskodó bimbócskákat, hogy a lányból édes kis nyögéseket csaljon elő. Aztán elindul lefelé a csókjaival. Már a köldök táján jár, amikor megáll. A haját érintő megjegyzésre felpillant lány hasán elcuppantott csókból.*
- Mire gondolsz? Bongyoríttassam be talán? Vagy szalagokra? Nem is tudom, melyik színű emelné ki a legjobban a délceg vonásaimat *kekeckedik gonoszul, de nem sokáig. A vigyorgás hamar újabb csókokban tapad a lány bőrére, melyek nemsokára már a combocskák közt folytatódnak. Újsütetű elvek ide vagy oda, ez még nem paráználkodás a zsoldos értékrendjében. Ettől még maradhat ő az erkölcsiség hőse. Meg persze vastagon benne van, hogy erősen reménykedik benne, hogy a csibécske viszonozza majd a jótéteményt. Az nagyban hozzájárulna, hogy jól aludjon az éjjel, és ne a józan esze pörlekedését hallgassa a köreibe furakodott furcsa szemlélettel, ami szabályokat állít.*
5568. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2020-08-23 10:55:38
Üzenet elküldve: 2020-08-23 10:55:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 308
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 308
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
*Hosszú, megpróbáltatásokkal teli út áll mögötte. Bár sok kereskedő, utazó és kalandor számtalanszor megtette már az utat Pirtianesből Artheniorba, és vissza, Gaerralos nem tartozik ezek közé. Az is csoda, hogy túlélte az utat. Alig begyógyult lábbal és a fegyverforgató karjának fájó hiányával bizony még az is félistenhez méltó hőstett volt, hogy nem lassította le túlságosan a karavánt, amivel érkezett.
A Hágó, amit a gyakorlott karavánosok már csak a Végső Vámszedőnek hívnak, többször is majdnem a halálának bizonyult. A hegyek közül kiérve sem lélegezhetett fel, hiszen lépést kellett tartania az erőltetett menettel, ami azt volt hivatott elérni, hogy ne kelljen Erdőmélyén éjszakáznia a karavánnak.
Az Ingovány sem volt könnyű terep, és ahogy nagy ívben kikerülték az egykori Karavánpihenőt, a szekereik kerekei többször is megtapasztalhatták az iszap vendégszeretetét. Ám végre megérkezett.
Húsz éve nem járt itt, és távolról sem ugyanaz a fiú, aki álmokkal és ambíciókkal teli útnak indult a bátyja példáját követve. Ám furcsa módon most mégis ugyanaz a cél lebeg a szemei előtt, ami egykoron.*
~Kár, hogy fogalmam sincs, hogyan érjem el...~
*Bizony anyagilag egyáltalán nincs jó helyzetben. Amennyi pénzt nem égetett fel hosszas és viszonylagos felépülése Pirtianesben, és az, hogy a karavánnal jöhessen, az számításai szerint maximum két hétnyi szegényes étkezésre lehet elég. Mágiatanulásra semmiképp.*
~Sürgősen találnom kell valami munkát, ami nem kétkezi, és jól fizet.~
*Van ideje gondolkodni, ugyanis az út utolsó szakaszán megengedték neki, hogy a szekéren üljön gyaloglás helyett. És bár egy rossz mozdulat, és térdébe nyilall a fájdalom, a karaván mellett meneteléshez képest ez mégis maga a luxus.
Igyekszik felkészíteni magát, hogy az az Arthenior, ahova visszatér, nem lesz ugyanaz, mint az, ahonnan sok éve távozott. Tud arról, hogy szülővárosa sok mindent megélt, a holtaktól a lázadásig, és nem biztos abban, hogy egyáltalán él-e még a családja. Habrertusról fogalma sincs, hogy hol lehet, váratlan volt a távozása Pirtianesből.
Gondolataiból a karavánt birtokló kereskedő nem éppen kedves hangja rántja elő.*
-Jobb, ha összepakolod a cókmókodat, hamarosan megszabadulunk tőled.
*És valóban, dél felé tekintve látja, hogy már vészesen közel vannak Artheniorhoz. Nem kezd el pakolászni, ugyanis nincs igazán mit. Csak belül növekvő kételyekkel nézi, ahogy látótere egyre nagyobb részét tölti be a város.*
A hozzászólás írója (Gaerralos Ruuhrijehr) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.08.23 10:58:49
A Hágó, amit a gyakorlott karavánosok már csak a Végső Vámszedőnek hívnak, többször is majdnem a halálának bizonyult. A hegyek közül kiérve sem lélegezhetett fel, hiszen lépést kellett tartania az erőltetett menettel, ami azt volt hivatott elérni, hogy ne kelljen Erdőmélyén éjszakáznia a karavánnak.
Az Ingovány sem volt könnyű terep, és ahogy nagy ívben kikerülték az egykori Karavánpihenőt, a szekereik kerekei többször is megtapasztalhatták az iszap vendégszeretetét. Ám végre megérkezett.
Húsz éve nem járt itt, és távolról sem ugyanaz a fiú, aki álmokkal és ambíciókkal teli útnak indult a bátyja példáját követve. Ám furcsa módon most mégis ugyanaz a cél lebeg a szemei előtt, ami egykoron.*
~Kár, hogy fogalmam sincs, hogyan érjem el...~
*Bizony anyagilag egyáltalán nincs jó helyzetben. Amennyi pénzt nem égetett fel hosszas és viszonylagos felépülése Pirtianesben, és az, hogy a karavánnal jöhessen, az számításai szerint maximum két hétnyi szegényes étkezésre lehet elég. Mágiatanulásra semmiképp.*
~Sürgősen találnom kell valami munkát, ami nem kétkezi, és jól fizet.~
*Van ideje gondolkodni, ugyanis az út utolsó szakaszán megengedték neki, hogy a szekéren üljön gyaloglás helyett. És bár egy rossz mozdulat, és térdébe nyilall a fájdalom, a karaván mellett meneteléshez képest ez mégis maga a luxus.
Igyekszik felkészíteni magát, hogy az az Arthenior, ahova visszatér, nem lesz ugyanaz, mint az, ahonnan sok éve távozott. Tud arról, hogy szülővárosa sok mindent megélt, a holtaktól a lázadásig, és nem biztos abban, hogy egyáltalán él-e még a családja. Habrertusról fogalma sincs, hogy hol lehet, váratlan volt a távozása Pirtianesből.
Gondolataiból a karavánt birtokló kereskedő nem éppen kedves hangja rántja elő.*
-Jobb, ha összepakolod a cókmókodat, hamarosan megszabadulunk tőled.
*És valóban, dél felé tekintve látja, hogy már vészesen közel vannak Artheniorhoz. Nem kezd el pakolászni, ugyanis nincs igazán mit. Csak belül növekvő kételyekkel nézi, ahogy látótere egyre nagyobb részét tölti be a város.*
A hozzászólás írója (Gaerralos Ruuhrijehr) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.08.23 10:58:49
5567. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2020-08-17 21:37:52
Üzenet elküldve: 2020-08-17 21:37:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//A jó, a rossz és a gwuff//
*Na most aztán jól eltévedt. Pedig igazán nem csinált semmi olyat, ami erre indokot szolgáltatna. Éppen csak szemrevételezte a görény társaságában a szarvasligeti tó élővilágát, majd a közeli erdőt, aztán hirtelen azon kapta magát, hogy egyedül van, maga sem tudja, hol. Abszolút nem eltévedésre van felszerelkezve; hátizsákja otthon pihen, egyedül annyi van nála, ami befér a kis zsebecskéjébe, meg a hevenyészett "kardhüvelyébe". Tanácstalanul néz körbe-körbe, de hiába különbözik egymástól minden fa, mégis annyira hasonlítanak egymáshoz, hogy egyáltalán nem szolgálnak támpontul a kis tündér számára. Sőt, a forgolódás-nézelődés eredményeképpen most még azt is elfelejtette, eddig merre igyekezett. Szép. Pedig meggyőződése, hogy ha kitartóan halad egy adott irányba, előbb-utóbb ki kell bukkannia valahol a fák közül. Így viszont megtört a csapás, és amilyen jól tájékozódik, valószínűleg pont abba az irányba fog elindulni, ahonnan eddig elfelé igyekezett. Lemondóan sóhajt, és megigazgatja a hajában az egy szál lila léggömbvirágot, amely gazul becsalta az erdő mélyébe. Vagyis nem pont ez a példány, hanem egyik erdőszéli rokona adta az ötletet Vannának, hogy beljebb induljon szebb szálakat keresni, lehetőleg egy nagyobb telepből, hogy ne azt az egy szálat szedje le, ami olyan szépen mutat ott a Major körül. Az ötlet jó volt: a Major környékén esélyt kapnak a léggömbvirágok egy újabb telep létrehozására, az erdőmélyi nagyobb telepek pedig nem sínylik annyira meg, ha egy kurtább, aligvirágú szálat leszakít közülük, és neki is lesz hajdísze. Valahol úgy tűnik, mégis félresiklott a terv. Na de hol?
Miután találomra kiválaszt egy (új) menetirányt, ezen el is morfondírozik magában, ahogy apró lábait egymás után pakolja az aljnövényzet közt. A nagyobb akadályok fölött könnyed természetességgel átröppen, a kisebbeket áttoppantja; szökellésnek ugyanis a legkevésbé sem lehetne nevezni azt a kifejezetten hisztis járásmódot, amivel most közlekedik. Ha nem mutatkozik túlságosan szúrósnak, vagy sérülékenynek a talpa alatti talajrész, lépteit dühösen dobbantja a talajnak. Hogy is volt ez? Egy darabig vele tartott a görény, bár nem szorosan mellette, hanem inkább csak időről időre felbukkanva. Egyébiként kifejezett sikernek könyveli el, hogy a tóparti vadászata után (mely egy közepes méretű béka legyőzésével végződött) az állat vele tartott erdei barangolására. Úgy érzi, kettejük között kezd kialakulni egy lazább, de mégis érezhetően jelenlévő kapcsolat. Szóval: beértek az erdőbe, ott aztán pedig mindketten elvoltak a maguk dolgával. Vanna a növényeket csodálta, a görény inkább a prédának való állatokat. Külön, de valahogy mégis együtt mozogtak ketten, és abban úgy gondolja, biztosan nem téved, hogy a szűrhurka szándékosan talált hozzá vissza újra meg újra. Ha emberből volna, valószínűleg ezen tevékenysége közben igyekezett volna úgy tenni, mintha véletlenül akadna össze mindig a lánnyal, illetve megjátszott érdektelenséggel pillantott volna rá. Szerencsére azonban az állatok ennél értelmesebbek, így ez jóval egyszerűbben és ésszerűbben zajlott: a görény előkerült, megszemlélte Vannát, kicsit körüljárta, majd ment tovább, amerre jónak látta. Arra nem emlékszik pontosan, hol is keveredhettek el egymástól, de mostanra már jönnie kellett volna, ha még tudná, hol van most éppen. Ezt meg ugye még Vanna sem tudja magáról, tehát nem meglepő, hogy másnak sem sikerül rájönnie.
Tekeregnek a fogaskerekek abban a piciny buksiban, merről is jött, merre is fordult azután, merre is járhat most éppen. De sajnos akárhogy töri a fejét, nem tud rájönni. Töprengés közben pedig, mivel szeme a földet pásztázza, elméje pedig éppen önmagában merül el, ezért környezetéből is vajmi keveset észlel. Mintha valamikor érzékelné, hogy a talaj egyenesebb lett, a menetirányt pedig egy út szabja meg, de annyira el van foglalva magával, hogy erről még képzeletbeli feljegyzést sem tesz. Mindenesetre automatikusan követni kezdi az utat, azzal együtt kanyarog hol jobbra, hol balra, akadályok híján pedig repülésre nincs indok, így a talpacskák gyors egymásutánban csapkodják a csapást.
Merengéséből az riasztja fel, hogy hatalmas hangavar kíséretében valami felé csörtet. Ahogy beszűrődik a zaj elméje ködén át, egy pillanatra lelassít, majd hirtelen megmerevedik. Bármi is ez, igazán nagynak hallatszódik. Érzékei szép lassan kezdenek kiélesedni, kezdi fontolóra venni, hogy elbújjon-e valahol, felmásszon-e egy fára, vagy kezdjen-e futni, de arra jut magában, hogy ami ilyen hangot ad ki magából, az úgyis levadássza, ha akarja, akárhová megy is. Inkább kényelmesebb, természetesebb pozíciót keres magának, és úgy álldogálva fogadja az érkezőt - vagyis érkezőket, hiszen többen vannak.
Nehezen dolgozza fel, mit is lát. A gwuff még hagyján, bár izgalmas látvány, de nem különösebben csigázza fel. Azonban a warg tekintélyparancsoló termete láttán hang fennakad, lehelet megszegik. Mintha mellkasba vágták volna, úgy megáll a lélegzete, de nem a félelemtől, hanem a csodálattól, és egyfajta nyugodt alázattól, amely teljesen elönti őt egy ilyen lenyűgöző teremtmény hatására. Egész közel van hozzá ez a hihetetlen fenevad, és Vanna olyan kicsinek érzi magát, mint eddig még szinte soha. Bámulatos. Ami azonban még ennél is meglepőbb, hogy a warg hátán van valami. Vagyis inkább talán valaki, mivel olyan emberforma, meg mozog is. Sőt, még beszél is. A kis tündér - szép lassan - megrázza a fejét hitetlenségének önkéntelen megnyilvánulásaképpen. A wargnak lovasa van. Felfogni nem tudja, miért hagyná egy ilyen állat, hogy akárki is a hátára üljön, és megússza azt törött csontok nélkül - jobb esetben. Hát még hogy szíjak rögzítették a lovast a testéhez. A kislány már abba is beleszédül, ha elképzeli a procedúrát, amint egy ilyen lényre valaki szíjakat próbál ráaggatni.
Összességében az elé toppant hármas(avagy immáron kettes)fogat együttes látványa alaposan letaglózza, megannyi hitetlenkedő gondolatot szülve benne, de annyi lélekjelenléte azért még marad, hogy kidolgozzon egy kisebb taktikát a helyzetre. Valószínűleg hamar észre fogják venni, így elbújnia felesleges. Egy helyben álldogálnia viszont nemcsak meglehetősen kellemetlen, de talán veszélyes is lenne. Ha már megy valamerre, és ilyen szerencsésen ösvényre talált (amint az kezd tudatosulni benne), akkor azonban nem szívesen mondana le róla. Egy ilyen állathoz viszont nem szívesen menne közel, miközben az eszik. A lovasa biztosan bír némi befolyással a warg felett, de erre nem érzi érdemesnek bármit is alapoznia, főleg, mivel nem ismeri a lovast - akármilyen szerzet is lehet. Így terv a következő: útját az ösvényen fogja folytatni, a warggal átellenben, kisebb kerülővel, hogy megadja a tisztes távolságot, közben pedig igyekszik valamelyest nézni is őt, meg a lovasát. A szemébe egyiknek sem akar belenézni, nehogy kihívásnak vegyék, de abból sem akar problémát, hogy esetleg úgy véljék, nem mer feléjük nézni. Még egy utolsó nyugtató lélegzetet vesz, majd elindul szép lassan a kerülőúton, tekintetét a két másik felé fordítva.*
//A jó, a rossz és a gwuff//
*Na most aztán jól eltévedt. Pedig igazán nem csinált semmi olyat, ami erre indokot szolgáltatna. Éppen csak szemrevételezte a görény társaságában a szarvasligeti tó élővilágát, majd a közeli erdőt, aztán hirtelen azon kapta magát, hogy egyedül van, maga sem tudja, hol. Abszolút nem eltévedésre van felszerelkezve; hátizsákja otthon pihen, egyedül annyi van nála, ami befér a kis zsebecskéjébe, meg a hevenyészett "kardhüvelyébe". Tanácstalanul néz körbe-körbe, de hiába különbözik egymástól minden fa, mégis annyira hasonlítanak egymáshoz, hogy egyáltalán nem szolgálnak támpontul a kis tündér számára. Sőt, a forgolódás-nézelődés eredményeképpen most még azt is elfelejtette, eddig merre igyekezett. Szép. Pedig meggyőződése, hogy ha kitartóan halad egy adott irányba, előbb-utóbb ki kell bukkannia valahol a fák közül. Így viszont megtört a csapás, és amilyen jól tájékozódik, valószínűleg pont abba az irányba fog elindulni, ahonnan eddig elfelé igyekezett. Lemondóan sóhajt, és megigazgatja a hajában az egy szál lila léggömbvirágot, amely gazul becsalta az erdő mélyébe. Vagyis nem pont ez a példány, hanem egyik erdőszéli rokona adta az ötletet Vannának, hogy beljebb induljon szebb szálakat keresni, lehetőleg egy nagyobb telepből, hogy ne azt az egy szálat szedje le, ami olyan szépen mutat ott a Major körül. Az ötlet jó volt: a Major környékén esélyt kapnak a léggömbvirágok egy újabb telep létrehozására, az erdőmélyi nagyobb telepek pedig nem sínylik annyira meg, ha egy kurtább, aligvirágú szálat leszakít közülük, és neki is lesz hajdísze. Valahol úgy tűnik, mégis félresiklott a terv. Na de hol?
Miután találomra kiválaszt egy (új) menetirányt, ezen el is morfondírozik magában, ahogy apró lábait egymás után pakolja az aljnövényzet közt. A nagyobb akadályok fölött könnyed természetességgel átröppen, a kisebbeket áttoppantja; szökellésnek ugyanis a legkevésbé sem lehetne nevezni azt a kifejezetten hisztis járásmódot, amivel most közlekedik. Ha nem mutatkozik túlságosan szúrósnak, vagy sérülékenynek a talpa alatti talajrész, lépteit dühösen dobbantja a talajnak. Hogy is volt ez? Egy darabig vele tartott a görény, bár nem szorosan mellette, hanem inkább csak időről időre felbukkanva. Egyébiként kifejezett sikernek könyveli el, hogy a tóparti vadászata után (mely egy közepes méretű béka legyőzésével végződött) az állat vele tartott erdei barangolására. Úgy érzi, kettejük között kezd kialakulni egy lazább, de mégis érezhetően jelenlévő kapcsolat. Szóval: beértek az erdőbe, ott aztán pedig mindketten elvoltak a maguk dolgával. Vanna a növényeket csodálta, a görény inkább a prédának való állatokat. Külön, de valahogy mégis együtt mozogtak ketten, és abban úgy gondolja, biztosan nem téved, hogy a szűrhurka szándékosan talált hozzá vissza újra meg újra. Ha emberből volna, valószínűleg ezen tevékenysége közben igyekezett volna úgy tenni, mintha véletlenül akadna össze mindig a lánnyal, illetve megjátszott érdektelenséggel pillantott volna rá. Szerencsére azonban az állatok ennél értelmesebbek, így ez jóval egyszerűbben és ésszerűbben zajlott: a görény előkerült, megszemlélte Vannát, kicsit körüljárta, majd ment tovább, amerre jónak látta. Arra nem emlékszik pontosan, hol is keveredhettek el egymástól, de mostanra már jönnie kellett volna, ha még tudná, hol van most éppen. Ezt meg ugye még Vanna sem tudja magáról, tehát nem meglepő, hogy másnak sem sikerül rájönnie.
Tekeregnek a fogaskerekek abban a piciny buksiban, merről is jött, merre is fordult azután, merre is járhat most éppen. De sajnos akárhogy töri a fejét, nem tud rájönni. Töprengés közben pedig, mivel szeme a földet pásztázza, elméje pedig éppen önmagában merül el, ezért környezetéből is vajmi keveset észlel. Mintha valamikor érzékelné, hogy a talaj egyenesebb lett, a menetirányt pedig egy út szabja meg, de annyira el van foglalva magával, hogy erről még képzeletbeli feljegyzést sem tesz. Mindenesetre automatikusan követni kezdi az utat, azzal együtt kanyarog hol jobbra, hol balra, akadályok híján pedig repülésre nincs indok, így a talpacskák gyors egymásutánban csapkodják a csapást.
Merengéséből az riasztja fel, hogy hatalmas hangavar kíséretében valami felé csörtet. Ahogy beszűrődik a zaj elméje ködén át, egy pillanatra lelassít, majd hirtelen megmerevedik. Bármi is ez, igazán nagynak hallatszódik. Érzékei szép lassan kezdenek kiélesedni, kezdi fontolóra venni, hogy elbújjon-e valahol, felmásszon-e egy fára, vagy kezdjen-e futni, de arra jut magában, hogy ami ilyen hangot ad ki magából, az úgyis levadássza, ha akarja, akárhová megy is. Inkább kényelmesebb, természetesebb pozíciót keres magának, és úgy álldogálva fogadja az érkezőt - vagyis érkezőket, hiszen többen vannak.
Nehezen dolgozza fel, mit is lát. A gwuff még hagyján, bár izgalmas látvány, de nem különösebben csigázza fel. Azonban a warg tekintélyparancsoló termete láttán hang fennakad, lehelet megszegik. Mintha mellkasba vágták volna, úgy megáll a lélegzete, de nem a félelemtől, hanem a csodálattól, és egyfajta nyugodt alázattól, amely teljesen elönti őt egy ilyen lenyűgöző teremtmény hatására. Egész közel van hozzá ez a hihetetlen fenevad, és Vanna olyan kicsinek érzi magát, mint eddig még szinte soha. Bámulatos. Ami azonban még ennél is meglepőbb, hogy a warg hátán van valami. Vagyis inkább talán valaki, mivel olyan emberforma, meg mozog is. Sőt, még beszél is. A kis tündér - szép lassan - megrázza a fejét hitetlenségének önkéntelen megnyilvánulásaképpen. A wargnak lovasa van. Felfogni nem tudja, miért hagyná egy ilyen állat, hogy akárki is a hátára üljön, és megússza azt törött csontok nélkül - jobb esetben. Hát még hogy szíjak rögzítették a lovast a testéhez. A kislány már abba is beleszédül, ha elképzeli a procedúrát, amint egy ilyen lényre valaki szíjakat próbál ráaggatni.
Összességében az elé toppant hármas(avagy immáron kettes)fogat együttes látványa alaposan letaglózza, megannyi hitetlenkedő gondolatot szülve benne, de annyi lélekjelenléte azért még marad, hogy kidolgozzon egy kisebb taktikát a helyzetre. Valószínűleg hamar észre fogják venni, így elbújnia felesleges. Egy helyben álldogálnia viszont nemcsak meglehetősen kellemetlen, de talán veszélyes is lenne. Ha már megy valamerre, és ilyen szerencsésen ösvényre talált (amint az kezd tudatosulni benne), akkor azonban nem szívesen mondana le róla. Egy ilyen állathoz viszont nem szívesen menne közel, miközben az eszik. A lovasa biztosan bír némi befolyással a warg felett, de erre nem érzi érdemesnek bármit is alapoznia, főleg, mivel nem ismeri a lovast - akármilyen szerzet is lehet. Így terv a következő: útját az ösvényen fogja folytatni, a warggal átellenben, kisebb kerülővel, hogy megadja a tisztes távolságot, közben pedig igyekszik valamelyest nézni is őt, meg a lovasát. A szemébe egyiknek sem akar belenézni, nehogy kihívásnak vegyék, de abból sem akar problémát, hogy esetleg úgy véljék, nem mer feléjük nézni. Még egy utolsó nyugtató lélegzetet vesz, majd elindul szép lassan a kerülőúton, tekintetét a két másik felé fordítva.*
5566. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2020-08-16 15:46:21
Üzenet elküldve: 2020-08-16 15:46:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
*Bár jócskán kimerült, és szíve szerint rögtön ágyába dőlne, de ha már így is ekkora utat megtett úgy dönt, hogy inkább Arthenior felé veszi az irányt. Eddig még nem nézte meg magának alaposabban, és rövid látogatása is régen történt, azóta bizonyosan sok minden változott. Valamint, bár szereti mindennél jobban népe földjét, de vágyik az újdonságra, és változatosságra, és ha már ott van, akkor Csatanglóért is elsétál, akire biztos gondosan ügyeltek Eeyr papjai. Nagyot ásít, de ösztökéli az, hogy a távolról mintha látni vélné Arthenior épületeinek sziluettjét.*
5565. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2020-08-15 08:49:15
Üzenet elküldve: 2020-08-15 08:49:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 274
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
*Akkor hát útnak. Nem tudja, vajon milyen távolságra van a nem sok jó hírnévvel rendelkező kikötő, de ha kezdeni akar magával valamit, akkor muszáj megerőltetnie magát. Még ha ez azt is jelenti, hogy fél tüdejét otthagyja útközben. Sebes léptekkel, igyekezve nem (ismét) megbotlani köpenyében, szép lassan elhagyja a város főterét, míg az csak egy egyre zsugorodó ponttá nem válik. Az úti táblán többé-kevésbé eltájékozódva a megfelelő úton baktat; semmi kedve nincs a puszta füvön földet ízlelni véletlenül. Ugyanis ilyen sors várna rá, ha ezt a sebességet azon a talajon erőltetné*
5564. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2020-08-10 20:05:48
Üzenet elküldve: 2020-08-10 20:05:48
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
*Akkora ívben kerülte ki Erdőmélyét, hogy szinte már a Füves pusztára támolygott át, pedig kurta lábain nem akkora élmény újabb mérföldeket törpéskedni, de nem ám.* -Tudod, Tronzi, az a hely tele van utálatos népekkel, ná? Mindenféle kotorékok, fúhujh! *persze az sem tetszik neki, ahol most van, de itt legalább nem akarják megenni őket mindenféle orkok, elfek és egyéb zülledvények.* - Errefelé állítólag egy rendes törpe kaphat egy kupa bort kóstolónak. *tájékoztatja még alulinformált familiárisát, Tronzit, ám az idomított harci patkány (aki képes akár teljesen egyedül is megrágni Maackon bőrcsizmáját, ha nem figyel) nem különösebben izgatódik fel a témán.* ~ A Tronzi kicsit buta. ~ *állapítja meg sokadjára szomorúan, aztán tovább bandukol Arthenior, vagy hogyhívják felé.*
5563. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2020-08-10 11:20:56
Üzenet elküldve: 2020-08-10 11:20:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A jó, a rossz és a gwuff//
*Gondolkodtatok már azon, hogy hány gwuff kell ahhoz, hogy egy kifejlett wargot összezavarjon? Ti sem? Nos, ez nem olyan meglepő.
Taitos fején azonban pont ezek a gondolatok suhannak át, ahogy meglapulva figyel.*
~Mi tart már neki eddig?~
*Nézi a gwuff csordát, amint békésen legelésznek az előtte elterülő tisztáson. A kisebb karmosak fel-le rohangásznak lifegő "kezekkel" szüleik között, néhány izmosabb, karmosabb állat pedig figyel, figyel be az árnyas rengetegbe. A vándoron szokásos szakadt, enyhén poros úti köpönyege van. Nem is egy rétegben. Egyrészt az árnyas erdő visszavesz valamit a hőségből, másrészt pedig az ágak... Azok a fránya ágak. Csuklójára és bokájára két-két szíj tekeredik. Ezek a nyereghez vannak kötve, melyeket a Jezabiel nevű gnóm készített Ragronra szabva. A nyereg pedig... Mint az egyértelmű lehet már eddigre, az éppen vacsorára leső warghoz van kötve, aki széliránynak szemben lapul a bozótos szélén. No persze az egész nem az ő ötlete volt, a mágus akart párban vadászni, most mégis, mintha ő lenne a türelmetlenebb.*
~Gyerünk már, Ragron!~
*Noszogatja magában.*
~Ott az a két csirke... Vagy borjú...~
*Egy pillanatra elgondolkodik, hogy a gwuffnak csirkéje, vagy netán borja van, de aztán úgy dönt ezt az egészet a világmindenség kialakulásának végiggondolására szánt nyugodalmas délutánok egyikén találja majd ki.*
~Csak vesd rá magad, annyira nem lehetek nehéz.~
*Az izgalom szinte vágható a fiú körül, hiszen egy vadászó warg megülése talán még egy kutya-, vagy netán golyószorítóban levő bika megülésénél is nagyobb nehézség lehet, no persze az évek és a nyereg... Na azok majd segítenek. Egy aprót bök bokájával az állat oldalába, mire az egy alig hallhatót morran. A gwuffok persze erre is felkapják a fejüket, ami pedig a vacsorát illeti, Ragron is tudja. Most, vagy soha!
A hirtelen lendülettől Taitos hátrazuttyan, és éppen csak ki tud térni fejével egy vaskosabb ág elől, hogy visszalapulhasson a warg testére. Úgy nem esik bántódása, főleg a tisztáson nem. Egy fordulat jobbra, egy balra, némi erőlködő morranás a farkasrémtől, ahogy irányba fordulva kezdetét veszi a hajsza. Ha a kis gwuffok elérik a menekülő csapatot, akkor bizony már elég kicsi az esély erre a vacsorára. A warg viszont lovasával együtt is hirtelen gyorsul, és szinte fáradhatatlanul kerülgeti az első fákat, majd felkészül, Taitos szinte már maguk mellett látja a fiókát, vagy borjút ugyebár, mielőtt a warg rövid megtorpanás után felágaskodva ugrani kezd. Mancsai a kis gwuff nyakát érik, és lenyomják a porba. A porba, ami valamiért az erdőnek pont ezen a részén nem avar, nem susnyás, csak por. Ez tehát egy ösvény.*
~Pont az úton kaptad el?~
*Ismer fel egy Artheniorba vezető, szekereknek ugyan szűk, de lovaknak pont kellemes csapást a fiú. Míg a gwuff utolsó sikolyai mellett társa bevégzi a munkát, ő körülnéz. Nagyjából egy perc lehetett a hajsza. Ennyi telt el a békés legelészés és a még békésebb örök álom között a csibének, avagy borjúnak.
Taitos átmozgatja elnyűtt tagjait. Mintha lágyan összeverték volna, olyan volt számára ez a pár perc. Botja még hátán van, ez dicséretes, ám tagjainak kell egy kis nyújtózkodás, no meg Ragron is szívesebben eszik üres háttal. Elkezdi hát kioldozni a szíjakat.*
-Azt hittem már színházban érzed magad Nagyfiú!
*Szól oda a wargnak.*
-De szép fogás, meg kell hagyni.
*Már csak bokái vannak hátra. A köpönyeget, mely eddig fejét védte a karmolások elől, most letekeri arcáról, és úgy lát neki a kioldásnak.*
-Ezért vagy te olyan mérges. Ha vacsora előtt ennyit kéne várnom...
*Mormogja, mire Ragron füleit billegetve néz hátra, és az izgalomtól lihegve, vértől csöpögő pofával néz Taitosra jéghideg pillantásával. Morran is egyet.*
-Jól van, jól van, mindjárt ehetsz, sietek.
*Hajol hát le Taitos, hogy kiszabadítsa magát az utolsó béklyóból is, és leugorjon a dicső vadászként pózoló Ragron mellé.*
//A jó, a rossz és a gwuff//
*Gondolkodtatok már azon, hogy hány gwuff kell ahhoz, hogy egy kifejlett wargot összezavarjon? Ti sem? Nos, ez nem olyan meglepő.
Taitos fején azonban pont ezek a gondolatok suhannak át, ahogy meglapulva figyel.*
~Mi tart már neki eddig?~
*Nézi a gwuff csordát, amint békésen legelésznek az előtte elterülő tisztáson. A kisebb karmosak fel-le rohangásznak lifegő "kezekkel" szüleik között, néhány izmosabb, karmosabb állat pedig figyel, figyel be az árnyas rengetegbe. A vándoron szokásos szakadt, enyhén poros úti köpönyege van. Nem is egy rétegben. Egyrészt az árnyas erdő visszavesz valamit a hőségből, másrészt pedig az ágak... Azok a fránya ágak. Csuklójára és bokájára két-két szíj tekeredik. Ezek a nyereghez vannak kötve, melyeket a Jezabiel nevű gnóm készített Ragronra szabva. A nyereg pedig... Mint az egyértelmű lehet már eddigre, az éppen vacsorára leső warghoz van kötve, aki széliránynak szemben lapul a bozótos szélén. No persze az egész nem az ő ötlete volt, a mágus akart párban vadászni, most mégis, mintha ő lenne a türelmetlenebb.*
~Gyerünk már, Ragron!~
*Noszogatja magában.*
~Ott az a két csirke... Vagy borjú...~
*Egy pillanatra elgondolkodik, hogy a gwuffnak csirkéje, vagy netán borja van, de aztán úgy dönt ezt az egészet a világmindenség kialakulásának végiggondolására szánt nyugodalmas délutánok egyikén találja majd ki.*
~Csak vesd rá magad, annyira nem lehetek nehéz.~
*Az izgalom szinte vágható a fiú körül, hiszen egy vadászó warg megülése talán még egy kutya-, vagy netán golyószorítóban levő bika megülésénél is nagyobb nehézség lehet, no persze az évek és a nyereg... Na azok majd segítenek. Egy aprót bök bokájával az állat oldalába, mire az egy alig hallhatót morran. A gwuffok persze erre is felkapják a fejüket, ami pedig a vacsorát illeti, Ragron is tudja. Most, vagy soha!
A hirtelen lendülettől Taitos hátrazuttyan, és éppen csak ki tud térni fejével egy vaskosabb ág elől, hogy visszalapulhasson a warg testére. Úgy nem esik bántódása, főleg a tisztáson nem. Egy fordulat jobbra, egy balra, némi erőlködő morranás a farkasrémtől, ahogy irányba fordulva kezdetét veszi a hajsza. Ha a kis gwuffok elérik a menekülő csapatot, akkor bizony már elég kicsi az esély erre a vacsorára. A warg viszont lovasával együtt is hirtelen gyorsul, és szinte fáradhatatlanul kerülgeti az első fákat, majd felkészül, Taitos szinte már maguk mellett látja a fiókát, vagy borjút ugyebár, mielőtt a warg rövid megtorpanás után felágaskodva ugrani kezd. Mancsai a kis gwuff nyakát érik, és lenyomják a porba. A porba, ami valamiért az erdőnek pont ezen a részén nem avar, nem susnyás, csak por. Ez tehát egy ösvény.*
~Pont az úton kaptad el?~
*Ismer fel egy Artheniorba vezető, szekereknek ugyan szűk, de lovaknak pont kellemes csapást a fiú. Míg a gwuff utolsó sikolyai mellett társa bevégzi a munkát, ő körülnéz. Nagyjából egy perc lehetett a hajsza. Ennyi telt el a békés legelészés és a még békésebb örök álom között a csibének, avagy borjúnak.
Taitos átmozgatja elnyűtt tagjait. Mintha lágyan összeverték volna, olyan volt számára ez a pár perc. Botja még hátán van, ez dicséretes, ám tagjainak kell egy kis nyújtózkodás, no meg Ragron is szívesebben eszik üres háttal. Elkezdi hát kioldozni a szíjakat.*
-Azt hittem már színházban érzed magad Nagyfiú!
*Szól oda a wargnak.*
-De szép fogás, meg kell hagyni.
*Már csak bokái vannak hátra. A köpönyeget, mely eddig fejét védte a karmolások elől, most letekeri arcáról, és úgy lát neki a kioldásnak.*
-Ezért vagy te olyan mérges. Ha vacsora előtt ennyit kéne várnom...
*Mormogja, mire Ragron füleit billegetve néz hátra, és az izgalomtól lihegve, vértől csöpögő pofával néz Taitosra jéghideg pillantásával. Morran is egyet.*
-Jól van, jól van, mindjárt ehetsz, sietek.
*Hajol hát le Taitos, hogy kiszabadítsa magát az utolsó béklyóból is, és leugorjon a dicső vadászként pózoló Ragron mellé.*
5562. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2020-08-10 09:51:32
Üzenet elküldve: 2020-08-10 09:51:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 204
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 204
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
// A városból kiszabadulva //
// Zárás //
*Arelow kérdéseket tesz fel a lánynak szintén, de mielőtt az válaszolhatna elkezd csapkodni az eső.*
- Jó lesz indulnunk, mert rögtön leszakad az ég.* Tanácsolja és rögvest fel is áll. Bár még nem komoly az eső, azért jó lesz, ha óvatos lesz. Húzza is magával Lunit az út felé. Az úton aztán nagy lendülettel el is indulna a egyik fogadó felé, de közben feltűnik néhány lovas az úton. A lovag szempontjából ez lényegtelen, de aztán mégis csak megváltoztatja a dolgok menetét. Az egyik lovas, amikor mellettük lovagol el, megrántja a lova kantárját, mire az állat rögtön megáll.*
- Luni te vagy az? Várjunk csak! Mit keresel itt te ezzel a rossz arcú alakkal?!*Tény ami tény így páncél nélkül nem néz ki túlságosan barátságosnak Arelow.*
- Csak kijöttünk ide sétálni. Van valami probléma?* Horkan fel a lovag.*
- Igen van. A húgomnak nem lenne szabad a városon kívül lófrálnia ilyen alakokkal. Luni te most velünk jössz! Maga meg jobb lesz, ha félre áll az útból.* A lány nagyon nem ellenkezik, talán meg van szeppenve, így hát Arelow is kénytelen engedni a családtagnak.*
- Én aztán nem állok az utadba. Ég veled Luni! Talán még találkozunk.* Azzal elfordul és meg a saját útjára. Most már nem látja értelmét annak, hogy fogadót keressen, mivel a város csak egy köpésnyire van. Öles léptekkel indul el vissza, mielőtt a vihar megérkezne.*
// Zárás //
*Arelow kérdéseket tesz fel a lánynak szintén, de mielőtt az válaszolhatna elkezd csapkodni az eső.*
- Jó lesz indulnunk, mert rögtön leszakad az ég.* Tanácsolja és rögvest fel is áll. Bár még nem komoly az eső, azért jó lesz, ha óvatos lesz. Húzza is magával Lunit az út felé. Az úton aztán nagy lendülettel el is indulna a egyik fogadó felé, de közben feltűnik néhány lovas az úton. A lovag szempontjából ez lényegtelen, de aztán mégis csak megváltoztatja a dolgok menetét. Az egyik lovas, amikor mellettük lovagol el, megrántja a lova kantárját, mire az állat rögtön megáll.*
- Luni te vagy az? Várjunk csak! Mit keresel itt te ezzel a rossz arcú alakkal?!*Tény ami tény így páncél nélkül nem néz ki túlságosan barátságosnak Arelow.*
- Csak kijöttünk ide sétálni. Van valami probléma?* Horkan fel a lovag.*
- Igen van. A húgomnak nem lenne szabad a városon kívül lófrálnia ilyen alakokkal. Luni te most velünk jössz! Maga meg jobb lesz, ha félre áll az útból.* A lány nagyon nem ellenkezik, talán meg van szeppenve, így hát Arelow is kénytelen engedni a családtagnak.*
- Én aztán nem állok az utadba. Ég veled Luni! Talán még találkozunk.* Azzal elfordul és meg a saját útjára. Most már nem látja értelmét annak, hogy fogadót keressen, mivel a város csak egy köpésnyire van. Öles léptekkel indul el vissza, mielőtt a vihar megérkezne.*
5561. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2020-08-09 15:05:22
Üzenet elküldve: 2020-08-09 15:05:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 51
OOC üzenetek: 25
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 51
OOC üzenetek: 25
Játékstílus: Megfontolt
//Ingoványos gyógynövények//
*Dronrin különösen szótlannak bizonyul, de ezt Enna főleg az utóbbi néhány nap eseményeinek tudja be. Mivel nem ellene szól a csendesség, így hát nem zavartatja magát, mikor neki támad kedve beszélni, vagy mutatni valamit. Ettől bizony gyermetegnek tűnhet, de ez részben igaz is. Valószínűleg a "régebbi énje" is hasonlóan életvidám volt, de jelenleg valóban meglehetősen nehéz volna számára úgy búslakodni, hogy nem igazán emlékszik semmire, ami miatt azt tehetné. Azt a szomorúságot és űrt pedig, amit emlékeinek és életcéljának nagybani hiánya miatt érez, a kapott feladat, a viharutó, és a sok látnivaló elnyomja benne egy kis időre. Neki minden új, és mégis minden ismerős. Valószínűleg látott már csigát, jó sokat, de mégis van valami újszerű abban, hogy ezúttal ott van egy előtte, emlékeket formálhat róla, amelyekkel rendelkezik, és mindeközben - legnagyobb örömére - néha még régebbi emlékfoszlányok is eszébe jutnak. Nem is inkább környezetét, mint környezetén át önmagát igyekszik most felfedezni, keresve keres minden ingert, amely reakcióra késztetheti őt, hogy megfigyelje, milyen érzések keletkeznek benne a külvilág hatására, hogy szép lassan újra beletanulhasson az életbe, és megtalálhassa önmagát.
Fajtársa szavai pillanatnyi merengéséből hívják vissza, így érzései kicsit zavarosak még, de a kérdésre azért még így is tudja a választ. Némán bólogat, egyfajta különös mosollyal ajkain. A téma pedig úgy látszik, egyelőre ennyiben is marad, aminek a lány kifejezetten örül, hiszen dolog van, nem ér rá most önmagát boncolgatni ilyen mélységekig.
Kíváncsian szemléli Eia mozgását, aki gazdája egyetlen füttyentésére már indul is - látszólag - más embereket keresni.*
- Azért ez elég okos.
*Mondja elismerően, hiszen valójában még abban sem volt biztos, hogy egyáltalán feleennyire képes lenne a madár. Ezután, ha a bagoly valóban egyfajta vezetőjükként kezd szolgálni, követi azt, és bár kissé szkeptikus a dologgal kapcsolatban, a hollóhajú bizalma az állat iránt őt is egyfajta bizakodással tölti el. Ha sikeresen eljutnak a tanya közelébe, akkor már az első, az ingovány határán álló épületféleséget meglátva kiáltozni kezd.*
- Leallaaa! Taeeee!
*Dronrin különösen szótlannak bizonyul, de ezt Enna főleg az utóbbi néhány nap eseményeinek tudja be. Mivel nem ellene szól a csendesség, így hát nem zavartatja magát, mikor neki támad kedve beszélni, vagy mutatni valamit. Ettől bizony gyermetegnek tűnhet, de ez részben igaz is. Valószínűleg a "régebbi énje" is hasonlóan életvidám volt, de jelenleg valóban meglehetősen nehéz volna számára úgy búslakodni, hogy nem igazán emlékszik semmire, ami miatt azt tehetné. Azt a szomorúságot és űrt pedig, amit emlékeinek és életcéljának nagybani hiánya miatt érez, a kapott feladat, a viharutó, és a sok látnivaló elnyomja benne egy kis időre. Neki minden új, és mégis minden ismerős. Valószínűleg látott már csigát, jó sokat, de mégis van valami újszerű abban, hogy ezúttal ott van egy előtte, emlékeket formálhat róla, amelyekkel rendelkezik, és mindeközben - legnagyobb örömére - néha még régebbi emlékfoszlányok is eszébe jutnak. Nem is inkább környezetét, mint környezetén át önmagát igyekszik most felfedezni, keresve keres minden ingert, amely reakcióra késztetheti őt, hogy megfigyelje, milyen érzések keletkeznek benne a külvilág hatására, hogy szép lassan újra beletanulhasson az életbe, és megtalálhassa önmagát.
Fajtársa szavai pillanatnyi merengéséből hívják vissza, így érzései kicsit zavarosak még, de a kérdésre azért még így is tudja a választ. Némán bólogat, egyfajta különös mosollyal ajkain. A téma pedig úgy látszik, egyelőre ennyiben is marad, aminek a lány kifejezetten örül, hiszen dolog van, nem ér rá most önmagát boncolgatni ilyen mélységekig.
Kíváncsian szemléli Eia mozgását, aki gazdája egyetlen füttyentésére már indul is - látszólag - más embereket keresni.*
- Azért ez elég okos.
*Mondja elismerően, hiszen valójában még abban sem volt biztos, hogy egyáltalán feleennyire képes lenne a madár. Ezután, ha a bagoly valóban egyfajta vezetőjükként kezd szolgálni, követi azt, és bár kissé szkeptikus a dologgal kapcsolatban, a hollóhajú bizalma az állat iránt őt is egyfajta bizakodással tölti el. Ha sikeresen eljutnak a tanya közelébe, akkor már az első, az ingovány határán álló épületféleséget meglátva kiáltozni kezd.*
- Leallaaa! Taeeee!
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6204-6223