Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 63 (1241. - 1260. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1260. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-12-08 17:47:16
Üzenet elküldve: 2025-12-08 17:47:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Új utak//
//Tetoválás +1//
*Mennyivel komfortosabb úgy a szobában lenni, hogy nem süvít be folyton a hideg, koratéli huzat. Rengeteg munka van még hátra, de mára épp elég volt. A munkások végre eltünedeztek a saját portájukra, Samyrn pedig a jó ég tudja merre lófrál. Meglehetőst furcsa egyedül lenni, holott nemrégiben még ez volt a megszokott. Nincs benne igazi hiányérzet, csupán mélyebb a csönd, mint amikor a félvér körötte sertepertél.
Odakint már sötétlik minden, a két hold az, mi egy kis fényt ad, mikor kinéz a még mindig gazos földekre, ami az ablaka előtt húzódik el, igen nagy területen. Nem tudja mihez hasonlítani az érzést. Sok mindene volt már, mégsem volt soha semmije. Nem volt az az aranymennyiség, ami adott volna bármit is, nem javított közérzetén, csupán festéket, tintát, vásznat vett belőle. Persze könnyebb drága eszközökkel alkotni, de a természet kincseiből is megoldotta volna. Most, hogy keze nem engedelmeskedik, hogy cserbenhagyta, muszáj többet gyakorolnia, mint máskor. Hiába van a vérében, egyszerűen nem tudja pergamenre vetni, amit akar, s így hogyan is tudna bőrbe vésni remekművet? A középszerűséggel pedig e téren nem elégszik meg. El is távolodik hát az ablaktól, már Samyrn közeledő alakját sem figyeli: majd megkerül.
Be kell nedvesítse a disznóbőrt, hogy legalább némileg hasonlítson annak textúrája valamihez, ami él. Gondosan teszi mindezt, még ha undorítja is, hogy ezen kell dolgoznia. Minden műve, s mindennemű vászna megkapja a kellő gondoskodást.
Az előkészített szénfekete, igen sűrűnek ható masszába cseppent egy leheletnyi tiszta szeszt. Nem kívánja az élettelen bőrt védeni a kórokozóktól, csupán könnyebb dolgozni vele, ha kissé felhígítja, s könnyebben oldódik alkoholban, mint forraltvízben. Addig keveri, míg nem éri el azt az állagot, amit megfelelőnek nem tart. Megfontolt mozdulattal mártja bele a bronztűt, s megáll egy kis időre. Mikor tényleg kezdő volt, nagyobb volt a lelkesedése, mint most, mikor csak vissza akarja nyerni a képességeit. Megingatja fejét, majd belekezd az első szúrásokba. Nem volt a fejében terv, hogy mi fog készülni. Nincs megrendelés mástól, magától rendel hát. Nem akar semmit, ami mély, ami nagy jelentéssel bír, vagy aminek a jelentését sem tudja megfejteni, csak homályosan lebeg a tudatában. Kliséket, ismert mintázatokat varázsolna. Keszeget, pontyot, mint amit minden halász kíván. Sötét motívumokat, mint aki önmagát túl szörnyűnek látja, netán törzsi szimbólumokat, ami hovatartozást mutat. Mégsem ábrázolódik ki más, mint a wegtoreni minták közül egy, melyet már nem tudott Kyr testébe karcolni. Minden mozdulatnál mélyül a keserűség belül. Feszülten figyeli, hogy minden egyes apró petty a megfelelő helyre kerüljön, a megfelelő árnyalatban. Ha túl sötét, vízzel hígít. Ha túl világos, a masszából mer többet. Tudja mit kell tennie, mégsem olyan, mégsem ugyanaz. Kényelmetlen a fém fogása, olykor mintha begörcsölne tenyere, meg kell álljon percekre. De képes kell legyen rá. Képes kell legyen úgy alkotni, mint régen, mikor hezitálás nélkül mert vésni. És nem disznóbőrbe akarja, hanem akiébe való.*
//Tetoválás +1//
*Mennyivel komfortosabb úgy a szobában lenni, hogy nem süvít be folyton a hideg, koratéli huzat. Rengeteg munka van még hátra, de mára épp elég volt. A munkások végre eltünedeztek a saját portájukra, Samyrn pedig a jó ég tudja merre lófrál. Meglehetőst furcsa egyedül lenni, holott nemrégiben még ez volt a megszokott. Nincs benne igazi hiányérzet, csupán mélyebb a csönd, mint amikor a félvér körötte sertepertél.
Odakint már sötétlik minden, a két hold az, mi egy kis fényt ad, mikor kinéz a még mindig gazos földekre, ami az ablaka előtt húzódik el, igen nagy területen. Nem tudja mihez hasonlítani az érzést. Sok mindene volt már, mégsem volt soha semmije. Nem volt az az aranymennyiség, ami adott volna bármit is, nem javított közérzetén, csupán festéket, tintát, vásznat vett belőle. Persze könnyebb drága eszközökkel alkotni, de a természet kincseiből is megoldotta volna. Most, hogy keze nem engedelmeskedik, hogy cserbenhagyta, muszáj többet gyakorolnia, mint máskor. Hiába van a vérében, egyszerűen nem tudja pergamenre vetni, amit akar, s így hogyan is tudna bőrbe vésni remekművet? A középszerűséggel pedig e téren nem elégszik meg. El is távolodik hát az ablaktól, már Samyrn közeledő alakját sem figyeli: majd megkerül.
Be kell nedvesítse a disznóbőrt, hogy legalább némileg hasonlítson annak textúrája valamihez, ami él. Gondosan teszi mindezt, még ha undorítja is, hogy ezen kell dolgoznia. Minden műve, s mindennemű vászna megkapja a kellő gondoskodást.
Az előkészített szénfekete, igen sűrűnek ható masszába cseppent egy leheletnyi tiszta szeszt. Nem kívánja az élettelen bőrt védeni a kórokozóktól, csupán könnyebb dolgozni vele, ha kissé felhígítja, s könnyebben oldódik alkoholban, mint forraltvízben. Addig keveri, míg nem éri el azt az állagot, amit megfelelőnek nem tart. Megfontolt mozdulattal mártja bele a bronztűt, s megáll egy kis időre. Mikor tényleg kezdő volt, nagyobb volt a lelkesedése, mint most, mikor csak vissza akarja nyerni a képességeit. Megingatja fejét, majd belekezd az első szúrásokba. Nem volt a fejében terv, hogy mi fog készülni. Nincs megrendelés mástól, magától rendel hát. Nem akar semmit, ami mély, ami nagy jelentéssel bír, vagy aminek a jelentését sem tudja megfejteni, csak homályosan lebeg a tudatában. Kliséket, ismert mintázatokat varázsolna. Keszeget, pontyot, mint amit minden halász kíván. Sötét motívumokat, mint aki önmagát túl szörnyűnek látja, netán törzsi szimbólumokat, ami hovatartozást mutat. Mégsem ábrázolódik ki más, mint a wegtoreni minták közül egy, melyet már nem tudott Kyr testébe karcolni. Minden mozdulatnál mélyül a keserűség belül. Feszülten figyeli, hogy minden egyes apró petty a megfelelő helyre kerüljön, a megfelelő árnyalatban. Ha túl sötét, vízzel hígít. Ha túl világos, a masszából mer többet. Tudja mit kell tennie, mégsem olyan, mégsem ugyanaz. Kényelmetlen a fém fogása, olykor mintha begörcsölne tenyere, meg kell álljon percekre. De képes kell legyen rá. Képes kell legyen úgy alkotni, mint régen, mikor hezitálás nélkül mert vésni. És nem disznóbőrbe akarja, hanem akiébe való.*
1259. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-12-07 23:25:47
Üzenet elküldve: 2025-12-07 23:25:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1218
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1218
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Megfontolt
*Miután elvált a vándorpaptól, az alkimista egy kicsit él a szabadsággal, amit a város határain kívüli lét ad a számára és teszteli egy kicsit a mágikus tudományát. A köpenye miatt szerencsére a hideg már nem zavarja és ha tehette volna, a pap számára is adott volna egyet, azonban a varázslat másra nem ruházható át. De erről eszébe jut, hogy ha sikerülne ezt a varázslatot egy köpenybe zárni, vagy éppen a saját köpenyébe, azzal mennyire megkönnyebbülne az élete. Ez már majdnem rávenné arra, hogy elnézzem a Mágustoronyhoz, de egyedül nem kívánja venni az utat, így egy kevésbé lényeges célt fontol ki magának és kipróbálja egy újabb mágiáját. Mégpedig szeretne kiemelkedő gyorsasággal közelebb kerülni a városhoz és, hogy az eredmény tisztaságát ne zavarja meg, ezt képességeit javító bájitalok nélkül teszi. Nem tudja, hogy milyen távolt jelent az, ahova még el tud röppenni egy pillanatra a mágiája sebességével, pontosabban, hogy mit jelent ténylegesen, hogy ameddig ellát. Emiatt megpróbál a lehető legmesszebbre tekinteni és ha szerencséje van, akkor a nyugodalmas, de hűvös időkben megspórolhat akár egy órát visszaútjából. Vagy hasonlót, ami azt illeti, a másik dolog, ami nem megy már könnyen neki, az a földmérés. De nem is igazán próbálta még ekkora távolságokban azt sem. Így elmondja a rövid igét és reménykedik a legjobbakban. Ha pedig nem, hát akkor így járt és megpróbálhatja később, még egyszer vagy csak elfogadja, hogy vissza kell sétálnia. Esetleg könnyebb trükkökhöz nyúl. Itt nem sokan zavartatják, talán csak az úton szembejövő kereskedők, de abból se lát sokat a zord időre tekintettel.*
A hozzászólás írója (Nestar Erefiz) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.07 23:28:42
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására a varázsló körül egy áthatolhatatlan ezüstös kör alakul ki, majd a varázsló által látott és kijelölt helyen egy másik, amibe a varázsló átteleportálhat.
A hozzászólás írója (Nestar Erefiz) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.07 23:28:42
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására a varázsló körül egy áthatolhatatlan ezüstös kör alakul ki, majd a varázsló által látott és kijelölt helyen egy másik, amibe a varázsló átteleportálhat.
1258. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-12-07 20:24:14
Üzenet elküldve: 2025-12-07 20:24:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Új utak//
//Tetoválás 3/10//
*Valójában nemet kellene mondjon néhány felkérésre. Például arra, mikor a vidék legrészegebb kőművese a nap végén fogadást köt az áccsal, amiben igen nagyot bukik, mégpedig a makulátlan bőrét. Már, ha a cserzett, kiszáradt, de leginkább ráncos bőrét makulátlannak lehet hívni. Ril sosem kérdezett egyetlen munkájáról sem többet annál, mint ami annak kivitelezéséhez fontos. Így volt ez akkor is, mikor mérgeivel követte a célszemélyt, s akkor is, mikor bőrbe vésett motívumokat. Cseppet sem érdekli a nemlétező üzletének esetleges rontása, hiszen tudja jól, hogy gyakorolnia kell, s élő bőrbe mégiscsak nagyobb kedve van pontokat szúrni, mint a Thargoknál megvásárolt diszbőrbe. S végtére is: ez egy megrendelés. Teljesíteni kell. Viszont, ha nem mozogna olyan nehezen a keze, amit illenék végre újra betörni, most talán elgondolkodott volna az első „nem”-en. Talán apró, gondolatba át nem ültetett személyes bosszú is mozgatja, amiért oly sok borsot törnek az orra alá a részegeskedéseikkel, a lassú munkával, vagy a folytonos sebesülésekkel, amiket neki kell ellátni. Csekély, de mégis elégtétel az, hogy teljesít egy kérést, amire tényleg… csak egyszerűen nemet kellett volna mondjon.
A kért motívum nem más, mint egy élettel teli, ereje teljében tündöklő, igen merev és rendkívül egyenes fallosz, a deres szakállú kőműves felkarjára. Arcán bár a csodálkozás jele nem látszik, beül még elismeréssel is adózik azoknak, akik amolyan klisés ostobaságokat kérnek a bőrükbe karcolni egy efféle vadbaromság helyett.
Bármilyen bugyuta is az, mit alkotnia kell, sosem tenné ezt úgy, hogy nem a legjobb tudása szerint kivitelezi. Előkerülnek a leszakadt kredenc fiókjaiból a főzetei, a sűrű fekete koromból készült massza, a forrázott víz, na meg a bronztű, ami bárcsak úgy simulna a tenyerébe, mint néhány hattal ezelőtt. Csak egy pillanatra szomorodik el tán, de erőt vesz magán. Finom mozdulattal törli át a szesszel és vérfű főzettel átitatott ronggyal a bőrfelületet, majd kényelembe helyezi magát, épp annyira, amennyire egy szinte bútortalan, félkész szobában kényelembe lehet. Szennyeződés legalább már nem fogja érni a felületet, arra meglehetősen nagy gondot fordít. A bronztűt végül belemártja az éjfekete kulimászba, s fogait összeszorítva szúrja az első pettyet a hámba, majd utána bátrabban, annál is mélyebbre. Lassan, de biztosan alakul a forma, a mintázatot megfestő gyertyáknak vöröses-narancsszínű lobogó fényében. Kifejezetten idegen ilyen művészi keretek között látni egy férfi koronaékszert, főleg, hogy homályos emlékeiből varázsolja csak elő a modellt hozzá. Istenek adta szerencse, hogy senki nem áll előtte anyaszült mezítelen, hogy azt kelljen rámásolnia az öregre. Hogy körötte röhögés tölti meg a teret, az nem zavarja különösebben, hiszen minden körülmények között bele tud mélyedni az alkotásba és ki tudja zárni a külvilágot.
A munkásnak minden bizonnyal fájdalmas időtöltés, lassan a végéhez közeledik, a hosszúéletű pedig műértően, s alaposan vizsgálja át a területet, már most keresve az esetleges hibákat, netán baljós bőrjelzéseket. Még meglát némi javítanivalót egy, a tagon átfutó ér göcsörtös vonalában, de a festékhiányt pótolja, majd újra áttörli a nedves ronggyal az egészet. Tovább szakért, s most egy ráncot igazít ki alant, na meg egy kis plusz víz segítségével az árbocra vetülő sisakforma árnyékot is újra satírozza, miközben alsó ajkát harapdálja, fel sem fogva, hogy mások ezt miként látják. Be kell vallja, egyszerűbb lett volna egy kalapácsot megfestenie, de nem esik kétségbe csupán azért, mert ritkán feszül keze alatt efféle mű. Mikor késznek ítéli művét áll csak fel, s kissé megnyújtóztatja tagjait, miközben elsétál egy kencéért, melyre félúton már úgy gondol, mintha semmi értelme nem lenne, hogy odaadja. Nem fogja a vénember kezelgetni már sem azt, ami a lába között van, sem azt, ami most „nőtt” karjára. Ettől függetlenül egy filmrétegnyit ráken, hogy óvva legyen a friss seb, s ad is belőle egy kisujjnyit, hogy ha mégis kedve támadna gondoskodni az ékről, hát legyen mivel megtennie azt.*
//Tetoválás 3/10//
*Valójában nemet kellene mondjon néhány felkérésre. Például arra, mikor a vidék legrészegebb kőművese a nap végén fogadást köt az áccsal, amiben igen nagyot bukik, mégpedig a makulátlan bőrét. Már, ha a cserzett, kiszáradt, de leginkább ráncos bőrét makulátlannak lehet hívni. Ril sosem kérdezett egyetlen munkájáról sem többet annál, mint ami annak kivitelezéséhez fontos. Így volt ez akkor is, mikor mérgeivel követte a célszemélyt, s akkor is, mikor bőrbe vésett motívumokat. Cseppet sem érdekli a nemlétező üzletének esetleges rontása, hiszen tudja jól, hogy gyakorolnia kell, s élő bőrbe mégiscsak nagyobb kedve van pontokat szúrni, mint a Thargoknál megvásárolt diszbőrbe. S végtére is: ez egy megrendelés. Teljesíteni kell. Viszont, ha nem mozogna olyan nehezen a keze, amit illenék végre újra betörni, most talán elgondolkodott volna az első „nem”-en. Talán apró, gondolatba át nem ültetett személyes bosszú is mozgatja, amiért oly sok borsot törnek az orra alá a részegeskedéseikkel, a lassú munkával, vagy a folytonos sebesülésekkel, amiket neki kell ellátni. Csekély, de mégis elégtétel az, hogy teljesít egy kérést, amire tényleg… csak egyszerűen nemet kellett volna mondjon.
A kért motívum nem más, mint egy élettel teli, ereje teljében tündöklő, igen merev és rendkívül egyenes fallosz, a deres szakállú kőműves felkarjára. Arcán bár a csodálkozás jele nem látszik, beül még elismeréssel is adózik azoknak, akik amolyan klisés ostobaságokat kérnek a bőrükbe karcolni egy efféle vadbaromság helyett.
Bármilyen bugyuta is az, mit alkotnia kell, sosem tenné ezt úgy, hogy nem a legjobb tudása szerint kivitelezi. Előkerülnek a leszakadt kredenc fiókjaiból a főzetei, a sűrű fekete koromból készült massza, a forrázott víz, na meg a bronztű, ami bárcsak úgy simulna a tenyerébe, mint néhány hattal ezelőtt. Csak egy pillanatra szomorodik el tán, de erőt vesz magán. Finom mozdulattal törli át a szesszel és vérfű főzettel átitatott ronggyal a bőrfelületet, majd kényelembe helyezi magát, épp annyira, amennyire egy szinte bútortalan, félkész szobában kényelembe lehet. Szennyeződés legalább már nem fogja érni a felületet, arra meglehetősen nagy gondot fordít. A bronztűt végül belemártja az éjfekete kulimászba, s fogait összeszorítva szúrja az első pettyet a hámba, majd utána bátrabban, annál is mélyebbre. Lassan, de biztosan alakul a forma, a mintázatot megfestő gyertyáknak vöröses-narancsszínű lobogó fényében. Kifejezetten idegen ilyen művészi keretek között látni egy férfi koronaékszert, főleg, hogy homályos emlékeiből varázsolja csak elő a modellt hozzá. Istenek adta szerencse, hogy senki nem áll előtte anyaszült mezítelen, hogy azt kelljen rámásolnia az öregre. Hogy körötte röhögés tölti meg a teret, az nem zavarja különösebben, hiszen minden körülmények között bele tud mélyedni az alkotásba és ki tudja zárni a külvilágot.
A munkásnak minden bizonnyal fájdalmas időtöltés, lassan a végéhez közeledik, a hosszúéletű pedig műértően, s alaposan vizsgálja át a területet, már most keresve az esetleges hibákat, netán baljós bőrjelzéseket. Még meglát némi javítanivalót egy, a tagon átfutó ér göcsörtös vonalában, de a festékhiányt pótolja, majd újra áttörli a nedves ronggyal az egészet. Tovább szakért, s most egy ráncot igazít ki alant, na meg egy kis plusz víz segítségével az árbocra vetülő sisakforma árnyékot is újra satírozza, miközben alsó ajkát harapdálja, fel sem fogva, hogy mások ezt miként látják. Be kell vallja, egyszerűbb lett volna egy kalapácsot megfestenie, de nem esik kétségbe csupán azért, mert ritkán feszül keze alatt efféle mű. Mikor késznek ítéli művét áll csak fel, s kissé megnyújtóztatja tagjait, miközben elsétál egy kencéért, melyre félúton már úgy gondol, mintha semmi értelme nem lenne, hogy odaadja. Nem fogja a vénember kezelgetni már sem azt, ami a lába között van, sem azt, ami most „nőtt” karjára. Ettől függetlenül egy filmrétegnyit ráken, hogy óvva legyen a friss seb, s ad is belőle egy kisujjnyit, hogy ha mégis kedve támadna gondoskodni az ékről, hát legyen mivel megtennie azt.*
1257. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-12-07 20:16:58
Üzenet elküldve: 2025-12-07 20:16:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1218
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1218
OOC üzenetek: 118
Játékstílus: Megfontolt
*Amint a városból kilép, gyorsan rájön, hogy a zord szelek itt hűvösebben érik, mint gondolná, így él a praktikáival egy keveset és megpróbál védő köpenyt helyezni magára. A sikerességtől függetlenül, halad tovább, idővel csak sikerül összehoznia. Szerencséjére, a papot sikerül könnyedén utolérnie, tényleg nem sokkal utána járt és nem is siedt haladtában. A szomorító hír, hogy viszont a köpenyes nem Valuryen volt és csak összekeverték az úrnő egy másik papjával. Az adandó lehetőséget nem hagyja elveszni, egy keveset társalognak arról, hogy merre mehetett és megkapja a válasznak, hogy kifejezetten messze és talán egy hattal ezelőtt megtörtént az esemény. Így több, mint késésben van, ha őt keresi és egy hosszú ideig ne is gondoljon az alkimista erre. Az indokáról nem tud meg többet, de azt igen, hogy a démon történetéről több pletyka is terjengett és a lényt is Sa'Terethhez köthető fattynak gondolják. Megköszöni a segítséget és sajnálja, hogy fölöslegesen zargatta. Utólagosan sikeres térítés kíván neki a lihanechi városban és nyugodalmas utat.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy tompa, ezüstfényű köpenyt sző magára, mely megvédi a természet adta hidegtől, jeges széltől, az időjárás viszontagságaitól. Hatása addig tart, míg a varázsló le nem veszi a köpenyt, ekkor az szertefoszlik.
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy tompa, ezüstfényű köpenyt sző magára, mely megvédi a természet adta hidegtől, jeges széltől, az időjárás viszontagságaitól. Hatása addig tart, míg a varázsló le nem veszi a köpenyt, ekkor az szertefoszlik.
1256. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-12-07 16:21:19
Üzenet elküldve: 2025-12-07 16:21:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Új utak//
//Építkezés 3/1//
*A kölyök meglehetőst sok találgatással és csodálkozással teli percet okozott neki az eldugdosott, majd meglelt kincsekkel. Noha semmi nem volt közülük igazán értékes, amit pénzzé lehetne tenni, attól még kellőképpen lefoglalta azt az időt, amit nem munkával, vagy a munkások irányításával töltött.
Már három hat is eltelt azóta, hogy magáénak tudhatja a földet, na meg a rajta álló még mindig viseletes házikót. Hogy ne kelljen még egyszer efféle traumát átélnie, miszerint sörszagú kétkezi dolgozókat, kőműveseket, na meg ácsokat kell felügyelnie, inkább még most megrendelte a harmadik szobát, amit hozzáépíthetnek a teljességgel lakhatatlan kisszobához. Arrafelé most nagy a hangzavar, minden csupa por. Néha elszáll egy-egy ízesebb káromkodás, ha valaki a lábára ejt valamit, vagy ha a segéd nem elég gyorsan adagolja a kéz alá az anyagot.
A kérges tenyerű kőművesek szinte egyformán adogatják egymásnak a súlyos köveket és a téglákat. Egész nap hallani a kanalak karistoló hangját, ahogy a teknőből kimerik a sűrű, szürke, bűzös habarcsot, hogy aztán cuppogva szétkenjék a sorok között. Nézni is fárasztó, ahogy újra és újra megállnak: egy madzag végére kötött nehéz ólomdarabot lógatnak a fal mellett, és hunyorognak hozzá, hogy nem dől, vagy hajlik meg a mű úgy, mint a rohadt nád. Néha felkiabálnak vízért vagy újabb adag kőért, ilyenkor a lenti hordárok nyögve emelik a hátukra a puttonyokat, és recsegve indulnak meg felfelé a létrákon. Olyan az egész, mint egy felbolydult hangyaboly, csak itt a hangyák aznaposak, másnaposak és lassabbak.
Ő, de minden bizonnyal a kölyök is masszívan kiveszi a részét a munkából, még ha többnyire nem is az egyre javuló kezével cipeli a téglákat, hanem betört fejű, ittas hordárokat lát el gyógyfüveinek segítségével, hogy azok újult erővel folytathassák a feladatuk elvégzését. Minden hiba ellenére, valahogy mintha lennének már épkézláb falai a házikónak, ha teteje még nincs is igazán.
A legkellemesebb változás azonban a fa és az üvegek, ami majd végre kizárja a huzatot legakább a nagyszobából. Az ácsok, akik eddig a tetőt mérték fel, most lenn farigcsálnak. Friss forgács illata keveredik a mész fojtogató porával, ahogy a friss tokokat a helyükre illesztik. Ékekkel szorítják a kereteket a kőhöz, hogy azok mozdulni se bírjanak. Így az ablakok nem csupán tátongó lyukak végre, ahol besüvít a hideg, kora-téli szél, az ajtó pedig nem egy zsanéron lóg, hanem mint minden valamirevaló nyílászárót - ki lehet nyitni, majd bezárni felesleges energiabefektetés nélkül.
Messze még, hogy belső tereket fessen, de megnyugtató a tény, hogy látszata van mindennek, ami itt történik. Kellemetlen vedreken átlépkedni, s majd' felesni a szerszámokban minden egyes lépésnél, kerülgetni a fűrészt és a szanaszét heverő forgácsot, de mondhatni megéri. Nem volt még része hasonlóban, sosem látott még ganéból várat.*
//Építkezés 3/1//
*A kölyök meglehetőst sok találgatással és csodálkozással teli percet okozott neki az eldugdosott, majd meglelt kincsekkel. Noha semmi nem volt közülük igazán értékes, amit pénzzé lehetne tenni, attól még kellőképpen lefoglalta azt az időt, amit nem munkával, vagy a munkások irányításával töltött.
Már három hat is eltelt azóta, hogy magáénak tudhatja a földet, na meg a rajta álló még mindig viseletes házikót. Hogy ne kelljen még egyszer efféle traumát átélnie, miszerint sörszagú kétkezi dolgozókat, kőműveseket, na meg ácsokat kell felügyelnie, inkább még most megrendelte a harmadik szobát, amit hozzáépíthetnek a teljességgel lakhatatlan kisszobához. Arrafelé most nagy a hangzavar, minden csupa por. Néha elszáll egy-egy ízesebb káromkodás, ha valaki a lábára ejt valamit, vagy ha a segéd nem elég gyorsan adagolja a kéz alá az anyagot.
A kérges tenyerű kőművesek szinte egyformán adogatják egymásnak a súlyos köveket és a téglákat. Egész nap hallani a kanalak karistoló hangját, ahogy a teknőből kimerik a sűrű, szürke, bűzös habarcsot, hogy aztán cuppogva szétkenjék a sorok között. Nézni is fárasztó, ahogy újra és újra megállnak: egy madzag végére kötött nehéz ólomdarabot lógatnak a fal mellett, és hunyorognak hozzá, hogy nem dől, vagy hajlik meg a mű úgy, mint a rohadt nád. Néha felkiabálnak vízért vagy újabb adag kőért, ilyenkor a lenti hordárok nyögve emelik a hátukra a puttonyokat, és recsegve indulnak meg felfelé a létrákon. Olyan az egész, mint egy felbolydult hangyaboly, csak itt a hangyák aznaposak, másnaposak és lassabbak.
Ő, de minden bizonnyal a kölyök is masszívan kiveszi a részét a munkából, még ha többnyire nem is az egyre javuló kezével cipeli a téglákat, hanem betört fejű, ittas hordárokat lát el gyógyfüveinek segítségével, hogy azok újult erővel folytathassák a feladatuk elvégzését. Minden hiba ellenére, valahogy mintha lennének már épkézláb falai a házikónak, ha teteje még nincs is igazán.
A legkellemesebb változás azonban a fa és az üvegek, ami majd végre kizárja a huzatot legakább a nagyszobából. Az ácsok, akik eddig a tetőt mérték fel, most lenn farigcsálnak. Friss forgács illata keveredik a mész fojtogató porával, ahogy a friss tokokat a helyükre illesztik. Ékekkel szorítják a kereteket a kőhöz, hogy azok mozdulni se bírjanak. Így az ablakok nem csupán tátongó lyukak végre, ahol besüvít a hideg, kora-téli szél, az ajtó pedig nem egy zsanéron lóg, hanem mint minden valamirevaló nyílászárót - ki lehet nyitni, majd bezárni felesleges energiabefektetés nélkül.
Messze még, hogy belső tereket fessen, de megnyugtató a tény, hogy látszata van mindennek, ami itt történik. Kellemetlen vedreken átlépkedni, s majd' felesni a szerszámokban minden egyes lépésnél, kerülgetni a fűrészt és a szanaszét heverő forgácsot, de mondhatni megéri. Nem volt még része hasonlóban, sosem látott még ganéból várat.*
1255. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-12-03 19:45:45
Üzenet elküldve: 2025-12-03 19:45:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 704
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Vakmerő
//Vér, láp és szív//
* Az út visszafelé valamivel beszédesebb, mint amikor a toronyba tartottak. Nem zavarja ez Pashthrát, ahogy az sem, hogy újfent megállnak, amíg Mai üzenetet küld. Ő nem száll le a lóról, hagyja, hogy az állat úgy igyon, hogy a lovas a nyeregben marad, és kedvesét is hagyja, hogy keressen egy arra alkalmas helyet, ahol elküldheti az üzenetet. Nem csak azért nem akar leszállni az állat hátáról, mert nem kívánja a sétát, mi sem állna ettől távolabb. Viszont ha újabb orkok jelennének meg, akkor jelen helyzetében csak elvágja a maga mögé kötött ló kantárját, és azonnal harcra kész, hogy megvédje magukat, és a szívet. Ha viszont gyalogosan éri őket egy rajtaütés, akkor könnyen az lenne a vesztük, még a két mágussal is. Így tehát ő nem tesz hozzá sokat a kis csapat dinamikájához, de ez lehet a fáradtságnak is az oka. Hiába volt rövid az ütközet, az adrenalin akkor is ott pumpált ereiben, ami ahogy távozott, kétszeres erővel tört rá a fáradtság, a kialvatlanság, és a stressz. Most pedig ösztönösen arra tartogatja minden erejét, hogy ha újabb harcra kerülne sor, mielőtt biztonságba érnek, ne legyen pont ő az, aki harcképtelen, és akire nem számíthatnak. Hiába, ha a harctéri ösztönök beindulnak, akkor nem tudja könnyedén elcsillapítani azokat. A kérdésre viszont bólint ő is, hiszen készen áll, hogy végre a városban találják magukat. *
* Az út visszafelé valamivel beszédesebb, mint amikor a toronyba tartottak. Nem zavarja ez Pashthrát, ahogy az sem, hogy újfent megállnak, amíg Mai üzenetet küld. Ő nem száll le a lóról, hagyja, hogy az állat úgy igyon, hogy a lovas a nyeregben marad, és kedvesét is hagyja, hogy keressen egy arra alkalmas helyet, ahol elküldheti az üzenetet. Nem csak azért nem akar leszállni az állat hátáról, mert nem kívánja a sétát, mi sem állna ettől távolabb. Viszont ha újabb orkok jelennének meg, akkor jelen helyzetében csak elvágja a maga mögé kötött ló kantárját, és azonnal harcra kész, hogy megvédje magukat, és a szívet. Ha viszont gyalogosan éri őket egy rajtaütés, akkor könnyen az lenne a vesztük, még a két mágussal is. Így tehát ő nem tesz hozzá sokat a kis csapat dinamikájához, de ez lehet a fáradtságnak is az oka. Hiába volt rövid az ütközet, az adrenalin akkor is ott pumpált ereiben, ami ahogy távozott, kétszeres erővel tört rá a fáradtság, a kialvatlanság, és a stressz. Most pedig ösztönösen arra tartogatja minden erejét, hogy ha újabb harcra kerülne sor, mielőtt biztonságba érnek, ne legyen pont ő az, aki harcképtelen, és akire nem számíthatnak. Hiába, ha a harctéri ösztönök beindulnak, akkor nem tudja könnyedén elcsillapítani azokat. A kérdésre viszont bólint ő is, hiszen készen áll, hogy végre a városban találják magukat. *
1254. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-12-03 19:35:35
Üzenet elküldve: 2025-12-03 19:35:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Új utak//
* Úgy tűnik, hogy a páros annyira el van foglalva az alkudozással, hogy róla tudomást sem vesznek. Ez jó neki, mert így képes bevégezni a tervét, és a romos kis sufni felé andalogjon. Samyrn nem a lopakodásáról híres, de annyit azért ő is tud, hogy minél jobban próbál nem gyanús lenni, annál gyanúsabb bármit is csinál. Pont ezért egyszerűen csak egyik láb a másik után, sétál tovább, míg azok ott beszélgetnek. Jól is jön neki, hogy hosszú percekig tart az alkudozás, mert addig tökéletesen tudja elrejteni boka magasságban a könyvet. Mégse elégedett azzal, amit lát. Túl tiszta, egyértelműen kitűnik a helyről, látszik, hogy azt valaki nemrég tette oda. Ezért aztán fogja, és az asztalról ruhájával port gyűjt tenyerébe, mocskot, amit aztán fújva, szórva, és csak úgy tapsikolva elhelyez a tett színhelyén. Ezután, hogy minden gyanút elkerülhessen, lepakol az asztalkáról, és szépen letörli, mintha eredetileg is azért jött volna, hogy elkezdjen itt rendet rakni. Épp akkor lép ki a kis tákolmányból, amikor a papiros aláírásra kerül. Ösztönösen megáll a közelben, és várakozik, hátha szükség lesz a segítségére. Azt se furcsállná, ha alá kellene írja, mint tanú, de szerencsére erre nem kerül sor. Nagy kő esik le a szívéről, hogy a ház mindezek után már tényleg az övék. Vagyis Caelrilé. Mindenesetre nem kell messze keresse őt az elf, hiszen ott van, szem előtt. *
- Úgy lesz. * Bólint, majd a sufninak csúfolt viskó felé mutat hüvelykujjával. *
- Elkezdtem kitakarítani, de az ebédnek is itt van már az ideje. Bemennék főzni valamit, ha nem gond. * Teszi még hozzá, direkt nem említve, hogy ha akarja, akkor a nő maga is befejezheti a megkezdett munkát. Miért is említené, ha megteszi majd magától is, csak időt kell adnia neki. *
* Úgy tűnik, hogy a páros annyira el van foglalva az alkudozással, hogy róla tudomást sem vesznek. Ez jó neki, mert így képes bevégezni a tervét, és a romos kis sufni felé andalogjon. Samyrn nem a lopakodásáról híres, de annyit azért ő is tud, hogy minél jobban próbál nem gyanús lenni, annál gyanúsabb bármit is csinál. Pont ezért egyszerűen csak egyik láb a másik után, sétál tovább, míg azok ott beszélgetnek. Jól is jön neki, hogy hosszú percekig tart az alkudozás, mert addig tökéletesen tudja elrejteni boka magasságban a könyvet. Mégse elégedett azzal, amit lát. Túl tiszta, egyértelműen kitűnik a helyről, látszik, hogy azt valaki nemrég tette oda. Ezért aztán fogja, és az asztalról ruhájával port gyűjt tenyerébe, mocskot, amit aztán fújva, szórva, és csak úgy tapsikolva elhelyez a tett színhelyén. Ezután, hogy minden gyanút elkerülhessen, lepakol az asztalkáról, és szépen letörli, mintha eredetileg is azért jött volna, hogy elkezdjen itt rendet rakni. Épp akkor lép ki a kis tákolmányból, amikor a papiros aláírásra kerül. Ösztönösen megáll a közelben, és várakozik, hátha szükség lesz a segítségére. Azt se furcsállná, ha alá kellene írja, mint tanú, de szerencsére erre nem kerül sor. Nagy kő esik le a szívéről, hogy a ház mindezek után már tényleg az övék. Vagyis Caelrilé. Mindenesetre nem kell messze keresse őt az elf, hiszen ott van, szem előtt. *
- Úgy lesz. * Bólint, majd a sufninak csúfolt viskó felé mutat hüvelykujjával. *
- Elkezdtem kitakarítani, de az ebédnek is itt van már az ideje. Bemennék főzni valamit, ha nem gond. * Teszi még hozzá, direkt nem említve, hogy ha akarja, akkor a nő maga is befejezheti a megkezdett munkát. Miért is említené, ha megteszi majd magától is, csak időt kell adnia neki. *
1253. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-12-03 18:01:08
Üzenet elküldve: 2025-12-03 18:01:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Új utak//
*Fogalma sincs arról, hogy Samyrn miféle kegyetlen játékot űz vele. Amennyiben tudná, hogy csupán az ő felfedezési vágyát elégíti ki, hogy mindent azért csinál, hogy olykor fényeket lásson a szemeiben, hogy lelkességet lásson a komor vonások után, akkor minden bizonnyal belemártaná a pengéjét. Merthogy Ril szívét facsarni azzal, hogy valaki ilyenformán törődik vele, az bűn. Olyannyira nem tudna mit kezdeni a kedvességgel, hogy a szíve talán néhány utolsó dobbanás után felmondaná a szolgálatot. De Samyrn ügyes kölyök, s nem feltételez róla efféle hátbaszúrást.
Ahogy az érzelmek feldolgozásában és kinyilvánításában sem remekel, úgy az alkudozásban sem, de itt most nagy előnye van. Ez a romhalmaz senkinek nem kell már hosszú évek óta, amit hűen hirdet a beomlott tető, a betemetett kút és a rengeteg gaz, amit ugyan elkezdtek már rendezni, de még mindig van mit eltávolítani a földből. Mint a talicskát, ami közte és a Világítótorony őre közt van.*
- Feleannyi? Az ezer arany, magadnál vagy? Kettő hektár. Kettő.
*Mondja hitetlenkedve a férfi, miközben a hüvelyébe csúsztatja a kardját, miután rájött, hogy nem kell és nem is lenne érdemes használnia.*
- Két hektár szemét és rom. Nem adok ennél többet, más pedig ennyit sem fog.
*A diskurzus, az árral való oda-vissza dobálózás hosszú és fárasztó percekig tart. Sokkal hosszabban, mint azt az elf komfortosnak találja, de végül mégis a tulajdonos törik meg. Hamar be kell látnia, hogy 1000 arany
, amit átad a telekért és a viskóért cserébe, sokkal több a nullánál, amennyit eddig kínáltak érte.
Nem kell sokat keresgélnie sem papirost, sem pennát, hogy neveikkel ellátott dokumentumot írjanak az adásvételről. Furcsa egy érzés leírni egy vezetéknevet, ami nem az övé. Nem csalás történik, csupán nem tudja felidézni a sajátját, lévén nincs tudatában, így hát ad magának egyet. Vaellisalia.
Kell némi csend, miután távozott a vívócimborája. A hideg kőfalnak dől és próbálja megemészteni, hogy ez nagyobb lépés most, mint amikor a kikötői házat kapta meg Venshar segítségével. Belülről rágja arcát, így próbál úrrá lenni a nem ismert érzésen. Öröm? Elégedettség? Lustán ingatja meg végül fejét és elindul előkeríteni Samyrnt. Nem tugja mennyit figyelt az eseményből. *
- Kölyök. A napokban munkásokat is küld. Gondolkozz, mire lehet szükség. *Hogy egy plusz szobára, az biztos. Hogy rendes kertre, kavicsos útra, az is. Még a kutat is ki kell tisztázni. Újra elmereng és kifújja a benne rekedt levegőt.*
*Fogalma sincs arról, hogy Samyrn miféle kegyetlen játékot űz vele. Amennyiben tudná, hogy csupán az ő felfedezési vágyát elégíti ki, hogy mindent azért csinál, hogy olykor fényeket lásson a szemeiben, hogy lelkességet lásson a komor vonások után, akkor minden bizonnyal belemártaná a pengéjét. Merthogy Ril szívét facsarni azzal, hogy valaki ilyenformán törődik vele, az bűn. Olyannyira nem tudna mit kezdeni a kedvességgel, hogy a szíve talán néhány utolsó dobbanás után felmondaná a szolgálatot. De Samyrn ügyes kölyök, s nem feltételez róla efféle hátbaszúrást.
Ahogy az érzelmek feldolgozásában és kinyilvánításában sem remekel, úgy az alkudozásban sem, de itt most nagy előnye van. Ez a romhalmaz senkinek nem kell már hosszú évek óta, amit hűen hirdet a beomlott tető, a betemetett kút és a rengeteg gaz, amit ugyan elkezdtek már rendezni, de még mindig van mit eltávolítani a földből. Mint a talicskát, ami közte és a Világítótorony őre közt van.*
- Feleannyi? Az ezer arany, magadnál vagy? Kettő hektár. Kettő.
*Mondja hitetlenkedve a férfi, miközben a hüvelyébe csúsztatja a kardját, miután rájött, hogy nem kell és nem is lenne érdemes használnia.*
- Két hektár szemét és rom. Nem adok ennél többet, más pedig ennyit sem fog.
*A diskurzus, az árral való oda-vissza dobálózás hosszú és fárasztó percekig tart. Sokkal hosszabban, mint azt az elf komfortosnak találja, de végül mégis a tulajdonos törik meg. Hamar be kell látnia, hogy 1000 arany
, amit átad a telekért és a viskóért cserébe, sokkal több a nullánál, amennyit eddig kínáltak érte. Nem kell sokat keresgélnie sem papirost, sem pennát, hogy neveikkel ellátott dokumentumot írjanak az adásvételről. Furcsa egy érzés leírni egy vezetéknevet, ami nem az övé. Nem csalás történik, csupán nem tudja felidézni a sajátját, lévén nincs tudatában, így hát ad magának egyet. Vaellisalia.
Kell némi csend, miután távozott a vívócimborája. A hideg kőfalnak dől és próbálja megemészteni, hogy ez nagyobb lépés most, mint amikor a kikötői házat kapta meg Venshar segítségével. Belülről rágja arcát, így próbál úrrá lenni a nem ismert érzésen. Öröm? Elégedettség? Lustán ingatja meg végül fejét és elindul előkeríteni Samyrnt. Nem tugja mennyit figyelt az eseményből. *
- Kölyök. A napokban munkásokat is küld. Gondolkozz, mire lehet szükség. *Hogy egy plusz szobára, az biztos. Hogy rendes kertre, kavicsos útra, az is. Még a kutat is ki kell tisztázni. Újra elmereng és kifújja a benne rekedt levegőt.*
1252. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-12-03 17:04:51
Üzenet elküldve: 2025-12-03 17:04:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Vér, láp és szív//
*Nem hisztizik már, még csak szóra sem méltatja Pashthrát, magában duzzog helyette. Egyetlen dolgot tenne meg már csak azért, hogy visszakaphassa a szívet, de arra továbbra is képtelen. Több okosat már amúgy sem tud mondani, így hát jobb híján egy ígérettel a tarsolyában hagyja maga mögött a mocsarat, miután sikerült megoldaniuk, hogy az orkok fáradt lovai is velük tarthassanak.
Az úton visszafelé szótlanul keresi Norennar alakját, de sehol nem találja. Úgy hagyta magára, hogy még csak szóra sem méltatta, el sem köszönt tőle. Olyannyira rosszul esik ez neki, hogy még abban is elkezd kételkedni, hogy nem működött a varázslat, mellyel megátkozta a mélységit. Egy barát nem tesz ilyet. Mindenesetre most, hogy az életveszély elmúlt, kezdi fáradtnak érezni magát, és a szemerkélő eső, mi nem eredt meg jobban, de nem is állt el teljesen is kezdi zavarni annyira, hogy már nagyon haza akarjon érni. A Maitól kapott kis meleg otthonába, ami számára már egy biztonságos fészket jelent. Valahol már Szörnyecske is hiányzik neki. Csodálja, hogy nem jött utána, bár bezárta a házba, így nehezen is követhette volna gazdáját.*
- Nem fenyegetés ez, hanem tény. *Tesz hozzá ennyit Mai szavaihoz, majd, ha már megállnak, akkor ő is lemászik Árnyék hátáról. Őt megitatni ugyan nincs értelme, parazsat pedig épp nem tud neki sehonnan sem előkeríteni, így csak megsimogatja az oldalát vigasztalóan.*
- Ha hazaértünk, elviszlek az istállóba. Mielőtt eljövök onnan, ott majd kapsz enni, rendben? *Beszél a hátasához, míg Mai eltávolodik tőlük. Olyan messzire kerül tőle, hogy már nem hallja, amit mond, de nem bánja, tudja, mit csinál. Az üzenet a mágusnak szerinte is fontos, még ha szíve szerint nem várna egy napot sem, hanem azonnal elindulna a Vérkertbe a szívvel, hogy Sa'Tereth segítségét kérje.
Mikor Mai visszatér hozzájuk, kérdően pillant rá.*
- Mehetünk? *Kérdezi, és ha helyeslő választ kap, akkor ő is visszaszáll a nyeregbe, és irány Arhenior!*
*Nem hisztizik már, még csak szóra sem méltatja Pashthrát, magában duzzog helyette. Egyetlen dolgot tenne meg már csak azért, hogy visszakaphassa a szívet, de arra továbbra is képtelen. Több okosat már amúgy sem tud mondani, így hát jobb híján egy ígérettel a tarsolyában hagyja maga mögött a mocsarat, miután sikerült megoldaniuk, hogy az orkok fáradt lovai is velük tarthassanak.
Az úton visszafelé szótlanul keresi Norennar alakját, de sehol nem találja. Úgy hagyta magára, hogy még csak szóra sem méltatta, el sem köszönt tőle. Olyannyira rosszul esik ez neki, hogy még abban is elkezd kételkedni, hogy nem működött a varázslat, mellyel megátkozta a mélységit. Egy barát nem tesz ilyet. Mindenesetre most, hogy az életveszély elmúlt, kezdi fáradtnak érezni magát, és a szemerkélő eső, mi nem eredt meg jobban, de nem is állt el teljesen is kezdi zavarni annyira, hogy már nagyon haza akarjon érni. A Maitól kapott kis meleg otthonába, ami számára már egy biztonságos fészket jelent. Valahol már Szörnyecske is hiányzik neki. Csodálja, hogy nem jött utána, bár bezárta a házba, így nehezen is követhette volna gazdáját.*
- Nem fenyegetés ez, hanem tény. *Tesz hozzá ennyit Mai szavaihoz, majd, ha már megállnak, akkor ő is lemászik Árnyék hátáról. Őt megitatni ugyan nincs értelme, parazsat pedig épp nem tud neki sehonnan sem előkeríteni, így csak megsimogatja az oldalát vigasztalóan.*
- Ha hazaértünk, elviszlek az istállóba. Mielőtt eljövök onnan, ott majd kapsz enni, rendben? *Beszél a hátasához, míg Mai eltávolodik tőlük. Olyan messzire kerül tőle, hogy már nem hallja, amit mond, de nem bánja, tudja, mit csinál. Az üzenet a mágusnak szerinte is fontos, még ha szíve szerint nem várna egy napot sem, hanem azonnal elindulna a Vérkertbe a szívvel, hogy Sa'Tereth segítségét kérje.
Mikor Mai visszatér hozzájuk, kérdően pillant rá.*
- Mehetünk? *Kérdezi, és ha helyeslő választ kap, akkor ő is visszaszáll a nyeregbe, és irány Arhenior!*
1251. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-12-03 15:07:06
Üzenet elküldve: 2025-12-03 15:07:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1261
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Vér, láp és szív//
*A Vérkert gondolatától is rázza a hideg, de ha elvonatoztat kissé Sa'Tereth gyűlöletétől, akkor meglehet, hogy amaz, vagy valamelyik szolgája hajlandó és segít. Egyben biztos… a sötét istenség fog cserébe kérni valamit. Mennyire aljas egy húzás lenne, ha ezért (is) vezette volna az az átkos macska ahhoz a rejtekhelyhez Norit? Persze elveti ezt a gondolatot, mégis valahogy mindent jól meg szeretne rágni. Még a lehetetlent is.
A lovak már mögöttük, így a félvér is némileg nyugodtabb. A tájat figyeli. Az ocsmány lápot, a bűzt végre kezdi felváltani az élet. Élőbbnek tűnnek az őszi fák is, még ha a levelek már nem is a lombokon díszelegnek, hanem színes takaróként a talpuk alatt. Valahol jó, hogy végre tényleg egyetértés van közöttük. Talán már húgára sem haragszik, minden kezd semmis lenni, ahogy közelednek a kényelemhez. *
- Lehet benne valami. *Mondja halkan, s sokáig tűnődik a feketeség szavain. Hirtelen kapja tekintetét Pashra, amaz sejtheti, hogy valamit mondana, de aztán Nori miatt mégsem mondja ki. Csak szemeivel üzen, hogy talán akadt egy gondolata. Eeyr hívei, vagy maga az istenség is lehetne a segítségükre. Őt sem tartja ám többre a bárhogy értelmezhető tanai okán, de bizton van olyan ellentét közte és a Sa'Tereth között, hogy boldogan segítene eltüntetni egy ilyen tárgyat. Ha majd arra lesz szükség.*
- Talán ezt is megválaszolja nekünk. Jó lenne már végre ténylegesen tudni valamit, nem csupán mesekönyveket írni fejben. De mint mondtam, közösen óvjuk, tudni fogod, hogy hol van a szív. *Felsóhajt, majd miután végighallgatta Kedvesét is, megáll, hogy a lovak ihassanak. Bár már nincs messze a város, meg nem fog ártani. Addig is elszavalhatja mondanivalóját.*
- Igen, én is nagyjából ezt terveztem, de efféle „fenyegetésekbe” nem tudom jó ötlet-e bonyolódni. Itassuk meg a lovakat. Aztán már nemsokára elérjük Artheniort.
*Leszáll a nyeregből, s kinyújtóztatja kissé tagjait. Mindeközben a megfelelő szavakon gondolkodik. Szárán vezeti Borsot és az egyik új hátast, igyekszik kicsit távolodni a többiektől. Reméli nem haragszanak meg e csepp szünetért.*
- „Drága Mester! Nem tettünk meg nagy távot, már az Ingoványban a szívet keresve ránk bukkant három ork harcos és feltehetően egy sámán. Vérmágia vonzhatta felénk őket. Meg kellett védjük magunkat. Teljes bizodalmam a Mesterben, de a történtek fényében kérem mielőbb jelezzen róla, hogy mire jutott. Egy védelmi bűbáj a gyémánt köré nagy segítségünkre volna. Valami, amitől nem tudják érzékelni, nem tudják követni. Enélkül két hatnál tovább nem tartjuk a városban a szívet. Túl veszélyes.
Köszönöm a közbenjáráasát: Mai Faensa”
*Mondandója végén behunyja a szemeit, s megrázza fejét. Jó adag levegőt fúj ki, majd visszaszáll a lovára, s kerüli a tekinteteket. Nem jó ez, sehogy nem jó. De már nagyon szeretne az árvaházban lenni.*
A varázsló elszavalja mondanivalóját, melynek hatására azt egy általa ismert célszemélyhez juttatják el a légáramlatok. Az információ egy átlagos ló vágtájának sebességével mozog.
*A Vérkert gondolatától is rázza a hideg, de ha elvonatoztat kissé Sa'Tereth gyűlöletétől, akkor meglehet, hogy amaz, vagy valamelyik szolgája hajlandó és segít. Egyben biztos… a sötét istenség fog cserébe kérni valamit. Mennyire aljas egy húzás lenne, ha ezért (is) vezette volna az az átkos macska ahhoz a rejtekhelyhez Norit? Persze elveti ezt a gondolatot, mégis valahogy mindent jól meg szeretne rágni. Még a lehetetlent is.
A lovak már mögöttük, így a félvér is némileg nyugodtabb. A tájat figyeli. Az ocsmány lápot, a bűzt végre kezdi felváltani az élet. Élőbbnek tűnnek az őszi fák is, még ha a levelek már nem is a lombokon díszelegnek, hanem színes takaróként a talpuk alatt. Valahol jó, hogy végre tényleg egyetértés van közöttük. Talán már húgára sem haragszik, minden kezd semmis lenni, ahogy közelednek a kényelemhez. *
- Lehet benne valami. *Mondja halkan, s sokáig tűnődik a feketeség szavain. Hirtelen kapja tekintetét Pashra, amaz sejtheti, hogy valamit mondana, de aztán Nori miatt mégsem mondja ki. Csak szemeivel üzen, hogy talán akadt egy gondolata. Eeyr hívei, vagy maga az istenség is lehetne a segítségükre. Őt sem tartja ám többre a bárhogy értelmezhető tanai okán, de bizton van olyan ellentét közte és a Sa'Tereth között, hogy boldogan segítene eltüntetni egy ilyen tárgyat. Ha majd arra lesz szükség.*
- Talán ezt is megválaszolja nekünk. Jó lenne már végre ténylegesen tudni valamit, nem csupán mesekönyveket írni fejben. De mint mondtam, közösen óvjuk, tudni fogod, hogy hol van a szív. *Felsóhajt, majd miután végighallgatta Kedvesét is, megáll, hogy a lovak ihassanak. Bár már nincs messze a város, meg nem fog ártani. Addig is elszavalhatja mondanivalóját.*
- Igen, én is nagyjából ezt terveztem, de efféle „fenyegetésekbe” nem tudom jó ötlet-e bonyolódni. Itassuk meg a lovakat. Aztán már nemsokára elérjük Artheniort.
*Leszáll a nyeregből, s kinyújtóztatja kissé tagjait. Mindeközben a megfelelő szavakon gondolkodik. Szárán vezeti Borsot és az egyik új hátast, igyekszik kicsit távolodni a többiektől. Reméli nem haragszanak meg e csepp szünetért.*
- „Drága Mester! Nem tettünk meg nagy távot, már az Ingoványban a szívet keresve ránk bukkant három ork harcos és feltehetően egy sámán. Vérmágia vonzhatta felénk őket. Meg kellett védjük magunkat. Teljes bizodalmam a Mesterben, de a történtek fényében kérem mielőbb jelezzen róla, hogy mire jutott. Egy védelmi bűbáj a gyémánt köré nagy segítségünkre volna. Valami, amitől nem tudják érzékelni, nem tudják követni. Enélkül két hatnál tovább nem tartjuk a városban a szívet. Túl veszélyes.
Köszönöm a közbenjáráasát: Mai Faensa”
*Mondandója végén behunyja a szemeit, s megrázza fejét. Jó adag levegőt fúj ki, majd visszaszáll a lovára, s kerüli a tekinteteket. Nem jó ez, sehogy nem jó. De már nagyon szeretne az árvaházban lenni.*
A varázsló elszavalja mondanivalóját, melynek hatására azt egy általa ismert célszemélyhez juttatják el a légáramlatok. Az információ egy átlagos ló vágtájának sebességével mozog.
1250. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-12-02 21:11:52
Üzenet elküldve: 2025-12-02 21:11:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Új utak//
* Az elkövetkező napokban Samryn mindent megtesz, hogy maradása legyen. Bármilyen munkát is sóznak rá, igyekszik azt képességei és belátása szerint a lehető legjobban elvégezni, de nem csak akkor dolgozik, ha feladatot kap. Igyekszik önállóan is feltalálni magát, és csak olyan dolgokról egyeztetni a ház úrnőjével, amiről úgy érzi, hogy nincs döntési köre - ilyen például a kert rendbeszedésénél az, hogy mennyire mozgassa át a földet a hideg és fagy beköszöntése előtt. Ahogy megfigyeli, hogy Caelrilnek mekkora örömet okoz néhány tárgy megtalálása, átlátszó, de jóhiszemű játékba kezd. Amikor érdekes feljegyzéseket, vagy könyveket talál, akkor ahelyett, hogy rohanna velük az elfhez, elkezdi elrejteni azokat olyan helyekre, amiket még nem kutattak és takarítottak át, hogy ezzel is növelje az örömöt, ami életükbe költözik.
Amikor az említett épp a kertben birkózik a talicskával, Samryn az egyik ilyen megtalált könyvet próbálja elrejteni olyan helyen, ahol elmondható lehet, hogy még elkerülte a figyelmüket. A padlás egyik keresztgerendájának tetején találta, ki tudja, hogy mióta lehet ott, és ki hagyhatta arra, de a sors kegyes volt, mert nem az egyik lyuk alatt pihent, hanem egy száraz részen. Rövid gondolkodás, és a ház körbejárkálása után úgy dönt, hogy a legjobb az lesz, ha a sufniban rejti el, ahol még nem raktak teljesen rendet, tiszteletben tartva azt, hogy ez még nem az ő birtokuk. Vagyis Caelrilé. Talán sikerrel is járna, ha nem érkezne egy idegen, aki beszélgetni kezd megmentőjével. Így most Samryn a sufni és a ház között áll félúton, háta mögött rejtegetve a poros könyvet, és próbál a lehető legtermészetesebb módon viselkedni. Természetesen nem szól semmit, hiszen neki nem tiszte alkudozni, vagy bármibe is belefolyni. Ő csak azért van itt, hogy dolgozzon, hogy legyen hol aludjon. Meg, hogy eldugdosson dolgokat, amiket aztán meg lehet találni. *
A hozzászólás írója (Samyrn Dwinther) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.02 21:12:34
* Az elkövetkező napokban Samryn mindent megtesz, hogy maradása legyen. Bármilyen munkát is sóznak rá, igyekszik azt képességei és belátása szerint a lehető legjobban elvégezni, de nem csak akkor dolgozik, ha feladatot kap. Igyekszik önállóan is feltalálni magát, és csak olyan dolgokról egyeztetni a ház úrnőjével, amiről úgy érzi, hogy nincs döntési köre - ilyen például a kert rendbeszedésénél az, hogy mennyire mozgassa át a földet a hideg és fagy beköszöntése előtt. Ahogy megfigyeli, hogy Caelrilnek mekkora örömet okoz néhány tárgy megtalálása, átlátszó, de jóhiszemű játékba kezd. Amikor érdekes feljegyzéseket, vagy könyveket talál, akkor ahelyett, hogy rohanna velük az elfhez, elkezdi elrejteni azokat olyan helyekre, amiket még nem kutattak és takarítottak át, hogy ezzel is növelje az örömöt, ami életükbe költözik.
Amikor az említett épp a kertben birkózik a talicskával, Samryn az egyik ilyen megtalált könyvet próbálja elrejteni olyan helyen, ahol elmondható lehet, hogy még elkerülte a figyelmüket. A padlás egyik keresztgerendájának tetején találta, ki tudja, hogy mióta lehet ott, és ki hagyhatta arra, de a sors kegyes volt, mert nem az egyik lyuk alatt pihent, hanem egy száraz részen. Rövid gondolkodás, és a ház körbejárkálása után úgy dönt, hogy a legjobb az lesz, ha a sufniban rejti el, ahol még nem raktak teljesen rendet, tiszteletben tartva azt, hogy ez még nem az ő birtokuk. Vagyis Caelrilé. Talán sikerrel is járna, ha nem érkezne egy idegen, aki beszélgetni kezd megmentőjével. Így most Samryn a sufni és a ház között áll félúton, háta mögött rejtegetve a poros könyvet, és próbál a lehető legtermészetesebb módon viselkedni. Természetesen nem szól semmit, hiszen neki nem tiszte alkudozni, vagy bármibe is belefolyni. Ő csak azért van itt, hogy dolgozzon, hogy legyen hol aludjon. Meg, hogy eldugdosson dolgokat, amiket aztán meg lehet találni. *
A hozzászólás írója (Samyrn Dwinther) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.12.02 21:12:34
1249. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-12-02 19:39:38
Üzenet elküldve: 2025-12-02 19:39:38
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Berendezkedés//
*Útjuk Arthenior felé, hamarosan a végéhez ér. Az ingoványt a hátuk mögött tudják, az iszap és bűz helyett, mezők, távoli erdő látványa fogadja őket. Hogy mennyivel jobban szereti Zzul ezt a helyet mint az ingoványt. Mindig is a város közelében, városban élt. Idegen számára ez a sok természet. Valahogy mégis visszavágyik a táborba. Egy hely, amelyet maguknak, orkoknak tudhatnak. Már ha találnak maguk mellé elég követőt, lakost. Az elkövetkezendő idők kritikusak lesznek az orkok számára. Jó lenne tudni, hogy egyáltalán vannak-e olyan orkok, akik még nem szegődtek a légió szolgálatába. Már csak azért is hasznos napnak ígérkezik a mai nap.*
*Útjuk Arthenior felé, hamarosan a végéhez ér. Az ingoványt a hátuk mögött tudják, az iszap és bűz helyett, mezők, távoli erdő látványa fogadja őket. Hogy mennyivel jobban szereti Zzul ezt a helyet mint az ingoványt. Mindig is a város közelében, városban élt. Idegen számára ez a sok természet. Valahogy mégis visszavágyik a táborba. Egy hely, amelyet maguknak, orkoknak tudhatnak. Már ha találnak maguk mellé elég követőt, lakost. Az elkövetkezendő idők kritikusak lesznek az orkok számára. Jó lenne tudni, hogy egyáltalán vannak-e olyan orkok, akik még nem szegődtek a légió szolgálatába. Már csak azért is hasznos napnak ígérkezik a mai nap.*
1248. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-12-02 18:49:11
Üzenet elküldve: 2025-12-02 18:49:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Új utak//
- Hah! *Hangnyi nevetéssel reagál, amikor a siratás szó elhangzik. Még a fejét sem ingatja meg viszont, csupán pilláit zárja össze. Azonnal tovaűzi a jókedvet a tény, hogy a másik folyton keresi, mikor küldi már el innen.*
- Ha nem csak tétlenkedsz, addig maradsz, amíg akarsz.
*A változtatás jogát természetesen fenntartja, de nem kíván a jövőbe tekinteni. Sok volna neki, ha el kellene számolnia azzal, hogy kedvére van e helyzet.
Egyre többet tud meg a kölyökről, mégis, valahogy nem jön a felismerés. Szinte áttörhetetlen a fal, amit elméje alkotott, hogy ne láthassa az igazat, pedig valahogy semmi nem úgy hangzik, mintha közük lehetne egymáshoz. Viszont jó a későbbi csend, kiélvezi, hogy hangtalan derítheti fel a terepet, s jócskán kitart ez, mire a másik végez a magára kiszabott munkával.*
- Mhm, gyújts. Elűztem a mosómedvéket. *Mondja csak, miközben egy törött kredencbe félig bújva keres bármit, ami még jól jöhet. Bármit, ami mesél a helyről…
Napok telnek el, lelkesedése nem lohad, bár nem ül ki rá az érzésből sok. Ha Samyrn valaha figyelte a hosszúéltűt, azért feltűnhet, hogy mégsem közömbös teljességgel; egy-egy felfedezett gyógynövény, egy-egy megtalált használati tárgy különös fényt csal óarany íriszeibe, s annyit foglalatoskodik ezekkel, amennyit csak vászonnal tud. A ház, ha nem is forog kacsalábon, némileg ki lett tisztázva, a kertet is gondozásba vette, de ehhez ketten rettentő kevesek, s még meg sem történt a vétel. Valahogy tudja, hogy ez már az övé. Ha senki nem jön érte, hát elfoglalja. Ha az őr igazat mondott, akkor pedig meg fog jelenni.
Egy földbe mélyen beékelődött fémes rudat igyekszik kiszabadítani, a már alig fájó kezével mit sem törődve. Ez nem finom mozdulat, nem pepecs, ehhez erő kell, de nem a tenyerének ereje. Noha a seb gyógyul, valami nem jó és ez mérgesíti annyira, hogy ügyet csináljon egy hajdanvolt talicska fogantyújának megmentéséből is. Tán a föld mélyén van maga a puttony is, hogy ilyen nehéz kivarázsolni. E szakadatlannak tűnő küzdelem mégis befejeződik, ahogy idegen lépteket hall, amelyek Samyrnétól sokkal hangosabban kaptatják a kiszáradt talajt. Odakapja tekintetét, s már az övén leledző dobókereszteket rántaná elő, mikor tudatosul, hogy ki is az, ki a délelőtti napfényben megcsillanó pengéjével közelíti. Nagyot fújtat, s izzadtságtól pettyes homlokát törli meg ahelyett, hogy felé találjon dobni. Ennek következtében, egy szépséges sárcsík díszíti kissé kipirult bőrét.*
- Tedd azt el, tudod, hogy nem érsz ellenem semmit. *Egy féloldalas vigyor sejteti, hogy csupán tréfál. Képes még arra hát, hogy barátságos hangnemet üssön meg, s ezt az ábrázata is alátámasztja - persze csak ha akar valamit.*
- Mi a… Cae? *Ha nem is hirdeti a nevét, néhányan persze tudják, főként az, kivel olykor vívni szokott. Bár nem kedveli, hogy mindenki mást ragad ki a nevéből, de nem tenné szóvá. Csak egy név. Ami a kiöregedett köpenyes szájából hangzik el.*
- „Szabadidőmben atyám volt borászatát pofozom”. Látszik. *Felegyenesedik végül teljesen, s kissé átmozgatja hátát, amit igencsak megviselt a küzdés.* - De megvenném. Csak feleannyiért, mint gondoltad.
*Pillanatra a kölyköt keresi a szemeivel, de nem rá akar koncentrálni, miközben „alkudozik”. Nem az a fajta, aki ne térne rögvest a lényegre, még a végén bájcsevegnie kell. *
- Hah! *Hangnyi nevetéssel reagál, amikor a siratás szó elhangzik. Még a fejét sem ingatja meg viszont, csupán pilláit zárja össze. Azonnal tovaűzi a jókedvet a tény, hogy a másik folyton keresi, mikor küldi már el innen.*
- Ha nem csak tétlenkedsz, addig maradsz, amíg akarsz.
*A változtatás jogát természetesen fenntartja, de nem kíván a jövőbe tekinteni. Sok volna neki, ha el kellene számolnia azzal, hogy kedvére van e helyzet.
Egyre többet tud meg a kölyökről, mégis, valahogy nem jön a felismerés. Szinte áttörhetetlen a fal, amit elméje alkotott, hogy ne láthassa az igazat, pedig valahogy semmi nem úgy hangzik, mintha közük lehetne egymáshoz. Viszont jó a későbbi csend, kiélvezi, hogy hangtalan derítheti fel a terepet, s jócskán kitart ez, mire a másik végez a magára kiszabott munkával.*
- Mhm, gyújts. Elűztem a mosómedvéket. *Mondja csak, miközben egy törött kredencbe félig bújva keres bármit, ami még jól jöhet. Bármit, ami mesél a helyről…
Napok telnek el, lelkesedése nem lohad, bár nem ül ki rá az érzésből sok. Ha Samyrn valaha figyelte a hosszúéltűt, azért feltűnhet, hogy mégsem közömbös teljességgel; egy-egy felfedezett gyógynövény, egy-egy megtalált használati tárgy különös fényt csal óarany íriszeibe, s annyit foglalatoskodik ezekkel, amennyit csak vászonnal tud. A ház, ha nem is forog kacsalábon, némileg ki lett tisztázva, a kertet is gondozásba vette, de ehhez ketten rettentő kevesek, s még meg sem történt a vétel. Valahogy tudja, hogy ez már az övé. Ha senki nem jön érte, hát elfoglalja. Ha az őr igazat mondott, akkor pedig meg fog jelenni.
Egy földbe mélyen beékelődött fémes rudat igyekszik kiszabadítani, a már alig fájó kezével mit sem törődve. Ez nem finom mozdulat, nem pepecs, ehhez erő kell, de nem a tenyerének ereje. Noha a seb gyógyul, valami nem jó és ez mérgesíti annyira, hogy ügyet csináljon egy hajdanvolt talicska fogantyújának megmentéséből is. Tán a föld mélyén van maga a puttony is, hogy ilyen nehéz kivarázsolni. E szakadatlannak tűnő küzdelem mégis befejeződik, ahogy idegen lépteket hall, amelyek Samyrnétól sokkal hangosabban kaptatják a kiszáradt talajt. Odakapja tekintetét, s már az övén leledző dobókereszteket rántaná elő, mikor tudatosul, hogy ki is az, ki a délelőtti napfényben megcsillanó pengéjével közelíti. Nagyot fújtat, s izzadtságtól pettyes homlokát törli meg ahelyett, hogy felé találjon dobni. Ennek következtében, egy szépséges sárcsík díszíti kissé kipirult bőrét.*
- Tedd azt el, tudod, hogy nem érsz ellenem semmit. *Egy féloldalas vigyor sejteti, hogy csupán tréfál. Képes még arra hát, hogy barátságos hangnemet üssön meg, s ezt az ábrázata is alátámasztja - persze csak ha akar valamit.*
- Mi a… Cae? *Ha nem is hirdeti a nevét, néhányan persze tudják, főként az, kivel olykor vívni szokott. Bár nem kedveli, hogy mindenki mást ragad ki a nevéből, de nem tenné szóvá. Csak egy név. Ami a kiöregedett köpenyes szájából hangzik el.*
- „Szabadidőmben atyám volt borászatát pofozom”. Látszik. *Felegyenesedik végül teljesen, s kissé átmozgatja hátát, amit igencsak megviselt a küzdés.* - De megvenném. Csak feleannyiért, mint gondoltad.
*Pillanatra a kölyköt keresi a szemeivel, de nem rá akar koncentrálni, miközben „alkudozik”. Nem az a fajta, aki ne térne rögvest a lényegre, még a végén bájcsevegnie kell. *
1247. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-12-02 18:27:07
Üzenet elküldve: 2025-12-02 18:27:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Viszlát nyár//
*Norennar még hosszú másodpercekig nézi a távolodó hármast. A kialakuló szakadék köztük nemcsak az úton látszik, hanem benne is. Végül lassan kifújja a levegőt, és a fejét ingatva morran egyet. Néhány sovány gebe miatt visszamenni a mocsárba az esőben, támadás után… Ezt még az ő türelme sem bírja el. Most először úgy érzi, képtelen tovább nyelni. Túl sok lett már a nyál a szájában. Megfullad szinte.*
- Ostobaság…
*Halkan jegyzi meg, inkább magának, mintsem a távolodóknak.
A szív gondolata még mindig ott lüktet a halántékában. A veszély, amit jelent… pláne ilyen kezekben… Viszont talán még nincs minden veszve. Halkan hümment, mintha ezzel rakna rendet a saját kételyei között. Végül elengedi a mocsár peremén szétoszló alakokat, és Hamu kantárját megfordítja. A ló engedelmesen fordul vele együtt Arthenior irányába.
A város felé vezető út már távol esik az ingoványtól. A táj szélesebbre nyílik, előbb nádasba akadó tisztások, majd fokozatosan rendezettebb földek következnek. Az eső egyre sűrűbben hullik, apró, de kitartó cseppekben. Hamu rövid szőrén csillan a nedvesség, Norennar köpenye pedig lassan megsötétedik a rátelepedő víztől. A mélységi ösztökéli a lovat, de nem sieti el, gondolatban még félig a többieknél jár, félig pedig a szív köré gyűlt furcsa érzéseknél.
A kereskedelmi út mentén a nedves föld illata erősebben érződik a szélben. A távolban tanyák körvonalai tűnnek fel, füstcsíkokat sodor feléjük az eső, a parcellákon túl pedig a Harsogó Borászat hosszú sorokba ültetett szőlőtőkéi sötétlenek. A hegyoldalról lecsorgó víz vékony csíkokat húz a földön; Hamu patái alatt tompább ritmusban fröccsen a sár.
Az út békésnek hat, de Norennar nem hagyja, hogy ez túlságosan elnyomja az éberségét. Az eső halk moraja egyenletes, de az erdősáv felől még így is minden recsegést külön mérlegel. A környéken járőrök is mozoghatnak, de ez sem jelenti azt, hogy a szívtől megszállott orkok ne tennének újabb próbát.
Lassan előrébb húzza a köpenyét a válla fölött, hogy kevésbé engedje be a hideget. Hamu fülét néha megrázza a vízcseppektől, de tartja a tempót. Arthenior fényei még nincsenek szem előtt, de a táj egyre rendezettebb, a megművelt földek szélei közelebb húzódnak az úthoz, és a kavicsos burkolat simábban veszi az esőt.
Norennar előre dől a nyeregben, és gondolatai lassan a városhoz érnek, a közelgő döntésekhez, a szívhez, és ahhoz, mihez kezd majd, amikor újra emberek közé ér. A szél nem hoz több kiáltást a hátából, sem mocsárszagot, csak a város előszelét és a gyümölcsföldek nyugodt illatát. A mélységi még egyszer hátrapillant, maga sem tudja mit remélve a látványtól. Újból felsóhajt, majd ismét előre fordítja a fejét. Hamu lépései egyenletesek. Az út Arthenior felé tiszta, még ha az ég nem is annak mutatja magát.*
*Norennar még hosszú másodpercekig nézi a távolodó hármast. A kialakuló szakadék köztük nemcsak az úton látszik, hanem benne is. Végül lassan kifújja a levegőt, és a fejét ingatva morran egyet. Néhány sovány gebe miatt visszamenni a mocsárba az esőben, támadás után… Ezt még az ő türelme sem bírja el. Most először úgy érzi, képtelen tovább nyelni. Túl sok lett már a nyál a szájában. Megfullad szinte.*
- Ostobaság…
*Halkan jegyzi meg, inkább magának, mintsem a távolodóknak.
A szív gondolata még mindig ott lüktet a halántékában. A veszély, amit jelent… pláne ilyen kezekben… Viszont talán még nincs minden veszve. Halkan hümment, mintha ezzel rakna rendet a saját kételyei között. Végül elengedi a mocsár peremén szétoszló alakokat, és Hamu kantárját megfordítja. A ló engedelmesen fordul vele együtt Arthenior irányába.
A város felé vezető út már távol esik az ingoványtól. A táj szélesebbre nyílik, előbb nádasba akadó tisztások, majd fokozatosan rendezettebb földek következnek. Az eső egyre sűrűbben hullik, apró, de kitartó cseppekben. Hamu rövid szőrén csillan a nedvesség, Norennar köpenye pedig lassan megsötétedik a rátelepedő víztől. A mélységi ösztökéli a lovat, de nem sieti el, gondolatban még félig a többieknél jár, félig pedig a szív köré gyűlt furcsa érzéseknél.
A kereskedelmi út mentén a nedves föld illata erősebben érződik a szélben. A távolban tanyák körvonalai tűnnek fel, füstcsíkokat sodor feléjük az eső, a parcellákon túl pedig a Harsogó Borászat hosszú sorokba ültetett szőlőtőkéi sötétlenek. A hegyoldalról lecsorgó víz vékony csíkokat húz a földön; Hamu patái alatt tompább ritmusban fröccsen a sár.
Az út békésnek hat, de Norennar nem hagyja, hogy ez túlságosan elnyomja az éberségét. Az eső halk moraja egyenletes, de az erdősáv felől még így is minden recsegést külön mérlegel. A környéken járőrök is mozoghatnak, de ez sem jelenti azt, hogy a szívtől megszállott orkok ne tennének újabb próbát.
Lassan előrébb húzza a köpenyét a válla fölött, hogy kevésbé engedje be a hideget. Hamu fülét néha megrázza a vízcseppektől, de tartja a tempót. Arthenior fényei még nincsenek szem előtt, de a táj egyre rendezettebb, a megművelt földek szélei közelebb húzódnak az úthoz, és a kavicsos burkolat simábban veszi az esőt.
Norennar előre dől a nyeregben, és gondolatai lassan a városhoz érnek, a közelgő döntésekhez, a szívhez, és ahhoz, mihez kezd majd, amikor újra emberek közé ér. A szél nem hoz több kiáltást a hátából, sem mocsárszagot, csak a város előszelét és a gyümölcsföldek nyugodt illatát. A mélységi még egyszer hátrapillant, maga sem tudja mit remélve a látványtól. Újból felsóhajt, majd ismét előre fordítja a fejét. Hamu lépései egyenletesek. Az út Arthenior felé tiszta, még ha az ég nem is annak mutatja magát.*
1246. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-12-02 16:40:00
Üzenet elküldve: 2025-12-02 16:40:00
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 25
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 25
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Berendezkedés//
*Zzul egyetért vele. Egy, vagy is inkább több, ló jól jönne. Viszont sajnos nagyon jól tudja, hogy Zzulnak igaza van. Ha minőségi árut, ebben az esetben erőteljes, bátor lovat, akarnak annak megvan az ára. Nem is kevés arany. Szomorúan konyul le a szája a gondolattól.*
-Most nem engedhetünk meg magunknak semmi ilyesfajta kényelmet. Talán ha egy öszvért, de még azt se hiszem. Még szerencse, hogy jó erőben vagyunk.
*Mosolyog és megfeszíti izmait, hogy látszódjanak az kidolgozott izmai. A jelenet után hangos nevetés hagyja el száját. Az utóbbi idő óta talán most nevetett egy jót. Az útjukat tovább folytatják Arthenior felé. A mocsárt kisebb tanyák, mezők váltják fel. A hírek szerint innen származnak Arthenior legjobb borai.
~Milyen régen is ittam utoljára egy jó zamatos, édes bort?~
Vágyakozik az édes nedűk iránt.
~Ha Artheniorban járunk lehet körül nézek valami finomság után.~
Tervez előre. A gyaloglásuk folyamán egyre közelebb érnek a városhoz, már a Templom magasba emelkedő tornyát meg is pillantja. Aggódik az orkok híre miatt. Eddig még senki sem támadt rájuk, szóval félniük még nem kell, de jobb ha a legrosszabbra számít.*
*Zzul egyetért vele. Egy, vagy is inkább több, ló jól jönne. Viszont sajnos nagyon jól tudja, hogy Zzulnak igaza van. Ha minőségi árut, ebben az esetben erőteljes, bátor lovat, akarnak annak megvan az ára. Nem is kevés arany. Szomorúan konyul le a szája a gondolattól.*
-Most nem engedhetünk meg magunknak semmi ilyesfajta kényelmet. Talán ha egy öszvért, de még azt se hiszem. Még szerencse, hogy jó erőben vagyunk.
*Mosolyog és megfeszíti izmait, hogy látszódjanak az kidolgozott izmai. A jelenet után hangos nevetés hagyja el száját. Az utóbbi idő óta talán most nevetett egy jót. Az útjukat tovább folytatják Arthenior felé. A mocsárt kisebb tanyák, mezők váltják fel. A hírek szerint innen származnak Arthenior legjobb borai.
~Milyen régen is ittam utoljára egy jó zamatos, édes bort?~
Vágyakozik az édes nedűk iránt.
~Ha Artheniorban járunk lehet körül nézek valami finomság után.~
Tervez előre. A gyaloglásuk folyamán egyre közelebb érnek a városhoz, már a Templom magasba emelkedő tornyát meg is pillantja. Aggódik az orkok híre miatt. Eddig még senki sem támadt rájuk, szóval félniük még nem kell, de jobb ha a legrosszabbra számít.*
1245. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-12-01 17:00:17
Üzenet elküldve: 2025-12-01 17:00:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Új utak//
* Samryn csupán tréfának szánja a megjegyzését, és egyáltalán nem gondolja komolyan. Bár nem vált ki benne különösebb érzelmeket a nő, azért egyáltalán nem mondaná azt, hogy ne lenne vonzó. Talán ha máskor, más körülmények között találkoznak, még az érdeklődését is felkeltette volna, azonban ezek a fajta vágyak már rég kihaltak belőle, és nincs senki, aki visszahozná az étvágyát. *
- Ha felgyógyult a kezed, talán lerajzolhatnál, hogy legyen rólam egy rendes képed, és ne a körözési plakátomat kelljen megsiratnod. Vagy nem tervezed, hogy olyan sokáig maradhatok? * Ugratja tovább a nőt, bár minden viccnek a fele igaz. Még mindig fél tőle, hogy bármikor kirakhatják, ha már nem hasznos, ezért is szeretné annyira bizonyítani, hogy a maradásával segítségére lehet a tetoválóművésznek. Ezekkel a puhatolózásokkal is burkolt célja, hogy minél többet megtudjon a jövőjéről, még ha igyekszik is máshogy beállítani a helyzetet. *
- Gyerekként elég sokat. * Gondolkodik el, felidézve a múltat. * Addig, amíg először ki nem raktak minket. Utána sehol nem találtuk a helyünket. Amikor pedig leléptem otthonról, akkor végképp megpecsételődött a sorsom. Rejtekhelyről rejtekhelyre szöktem, sosem maradtam sehol egy hatnál tovább. * Emlékszik vissza, bár azt nem teszi hozzá, hogy nem rajta múlt ez a vándor, nomád életmód. Ő szívesen maradt volna akár éveket is bárhol, ahonnan nem rakják ki, űzik el, vagy ahonnan nem kell meneküljön. Örül is neki, hogy kiszakadhat a szörnyű emlékek szorításából, és inkább a fagyűjtéssel foglalkozhat. Jól saccolta, a hasábok ott vannak, ahol korábban a szeme sarkából meglátta, viszont sokkal nehezebbek, mint gondolta. Nem tudja, hogy azért, mert olyan fából vannak, ami ilyen tömör, vagy azért, mert megszívták magukat vízzel. Könnyen lehet, hogy mind a kettő, mert a hideg pára bizony neki is csípi az orrát. Viszont ettől függetlenül megbirkózik a feladattal, igaz, jóval többször kell forduljon, mint az illendő lenne az ő korában, férfi létére. Az egész végén remegnek a combjai, és fájnak a karjai, de a fát behordta. *
- Be is gyújtsak? * Teszi fel a kérdést, ha Caelrilt a kandalló közelében találja. Ha egyedül van, akkor nincs kit kérdezzen, és önhatalmúan úgy dönt, hogy bizony a hideget jobb előbb elűzni, mint később. *
* Samryn csupán tréfának szánja a megjegyzését, és egyáltalán nem gondolja komolyan. Bár nem vált ki benne különösebb érzelmeket a nő, azért egyáltalán nem mondaná azt, hogy ne lenne vonzó. Talán ha máskor, más körülmények között találkoznak, még az érdeklődését is felkeltette volna, azonban ezek a fajta vágyak már rég kihaltak belőle, és nincs senki, aki visszahozná az étvágyát. *
- Ha felgyógyult a kezed, talán lerajzolhatnál, hogy legyen rólam egy rendes képed, és ne a körözési plakátomat kelljen megsiratnod. Vagy nem tervezed, hogy olyan sokáig maradhatok? * Ugratja tovább a nőt, bár minden viccnek a fele igaz. Még mindig fél tőle, hogy bármikor kirakhatják, ha már nem hasznos, ezért is szeretné annyira bizonyítani, hogy a maradásával segítségére lehet a tetoválóművésznek. Ezekkel a puhatolózásokkal is burkolt célja, hogy minél többet megtudjon a jövőjéről, még ha igyekszik is máshogy beállítani a helyzetet. *
- Gyerekként elég sokat. * Gondolkodik el, felidézve a múltat. * Addig, amíg először ki nem raktak minket. Utána sehol nem találtuk a helyünket. Amikor pedig leléptem otthonról, akkor végképp megpecsételődött a sorsom. Rejtekhelyről rejtekhelyre szöktem, sosem maradtam sehol egy hatnál tovább. * Emlékszik vissza, bár azt nem teszi hozzá, hogy nem rajta múlt ez a vándor, nomád életmód. Ő szívesen maradt volna akár éveket is bárhol, ahonnan nem rakják ki, űzik el, vagy ahonnan nem kell meneküljön. Örül is neki, hogy kiszakadhat a szörnyű emlékek szorításából, és inkább a fagyűjtéssel foglalkozhat. Jól saccolta, a hasábok ott vannak, ahol korábban a szeme sarkából meglátta, viszont sokkal nehezebbek, mint gondolta. Nem tudja, hogy azért, mert olyan fából vannak, ami ilyen tömör, vagy azért, mert megszívták magukat vízzel. Könnyen lehet, hogy mind a kettő, mert a hideg pára bizony neki is csípi az orrát. Viszont ettől függetlenül megbirkózik a feladattal, igaz, jóval többször kell forduljon, mint az illendő lenne az ő korában, férfi létére. Az egész végén remegnek a combjai, és fájnak a karjai, de a fát behordta. *
- Be is gyújtsak? * Teszi fel a kérdést, ha Caelrilt a kandalló közelében találja. Ha egyedül van, akkor nincs kit kérdezzen, és önhatalmúan úgy dönt, hogy bizony a hideget jobb előbb elűzni, mint később. *
1244. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-11-30 22:19:48
Üzenet elküldve: 2025-11-30 22:19:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 565
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 565
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Az orkok nyomában//
*Naesala különösebben nem szól bele a tervezgetésbe, legalább is nem dobál újabb ötleteket a tarsolyba, elvégre van miből bőven már válogatni. Bár nem szándékszik kifejezetten kampányolni egyik lehetőség mellett sem, azért nem rest megosztani a véleményét.*
- Első körben szerezzünk valami megkérdőjelezhetetlen bizonyítékot, amit visszaküldhetünk a városba. *Szándékosan nem a Tanácsot emlegeti, mert azzal minden bizonnyal nem lennének előrébb* - Ezt akkor is meg kell tennünk, ha esetleg úgy döntünk, hogy valami hasznos információ birtokában cselekednünk szükséges. Kell a biztosíték arra az esetre, ha a kis akciónk felsülne.
*Maga részéről a fogolyejtést tartja a leghasznosabbnak, de ezt most megtartja magának. Ész érvekkel meggyőzhető másról, csupán nem szeretné, ha illúziói lennének a csapatnak, nem valószínű, hogy hatan megakadályoznak egy háborút.
Miközben Bredoc véleményét hallgatja megpaskolgatja Görény nyakát, ezzel némán megdicsérve, amiért nem trágyázta tele a környéket, így pedig egészen jó tempóban tudnak haladni. A lagymatag bókot és az önfényezést egy hümmentéssel fogadja csupán, jobban foglalkoztatják most egykori parancsoka észrevételei. Naesala nem igazán kedveli a tündéreket, nincs igazán meggyőződve a mindössze öt lábnyi apróság hasznosságáról, úgy sejti az első alkalommal kereket old majd, ha forróvá válik a talaj. Arra viszont talán jó lehet, hogy Artheniorba vigye majd a friss információkat. Gaerralosban megbízik, Mykaelről és Ettvallderől valószínűleg csak az első szorult helyzet után fog tudni véleményt mondani, egyébként még teljesen semlegesek számára.
Bredoc szokatlanul frivol megjegyzésére finoman megemelkedik a szemöldöke. Kékjei látványosan mérik most végig tetőtől talpig a férfit, pillantásaiból lehetetlen volna kihámozni, mi járhat a fejében most. De ha már így rákérdeztek nem rest megosztani.*
- Azt, hogy ezt csak azért mondod, mert még nem láttad az enyémet. *jegyzi meg pimaszul visszakacsintva, bár pontosan tudja, hogy nem erre gondolt az egykori városőr. Játékosan villanó kékjeivel újra az utat fürkészi, s elereszt egy sóhajt, mielőtt valós feleletet adna.*
- Bízom benne, hogy egyik sem fogja az önjelölt hőst játszani, ha beüt a szar.
*Naesala különösebben nem szól bele a tervezgetésbe, legalább is nem dobál újabb ötleteket a tarsolyba, elvégre van miből bőven már válogatni. Bár nem szándékszik kifejezetten kampányolni egyik lehetőség mellett sem, azért nem rest megosztani a véleményét.*
- Első körben szerezzünk valami megkérdőjelezhetetlen bizonyítékot, amit visszaküldhetünk a városba. *Szándékosan nem a Tanácsot emlegeti, mert azzal minden bizonnyal nem lennének előrébb* - Ezt akkor is meg kell tennünk, ha esetleg úgy döntünk, hogy valami hasznos információ birtokában cselekednünk szükséges. Kell a biztosíték arra az esetre, ha a kis akciónk felsülne.
*Maga részéről a fogolyejtést tartja a leghasznosabbnak, de ezt most megtartja magának. Ész érvekkel meggyőzhető másról, csupán nem szeretné, ha illúziói lennének a csapatnak, nem valószínű, hogy hatan megakadályoznak egy háborút.
Miközben Bredoc véleményét hallgatja megpaskolgatja Görény nyakát, ezzel némán megdicsérve, amiért nem trágyázta tele a környéket, így pedig egészen jó tempóban tudnak haladni. A lagymatag bókot és az önfényezést egy hümmentéssel fogadja csupán, jobban foglalkoztatják most egykori parancsoka észrevételei. Naesala nem igazán kedveli a tündéreket, nincs igazán meggyőződve a mindössze öt lábnyi apróság hasznosságáról, úgy sejti az első alkalommal kereket old majd, ha forróvá válik a talaj. Arra viszont talán jó lehet, hogy Artheniorba vigye majd a friss információkat. Gaerralosban megbízik, Mykaelről és Ettvallderől valószínűleg csak az első szorult helyzet után fog tudni véleményt mondani, egyébként még teljesen semlegesek számára.
Bredoc szokatlanul frivol megjegyzésére finoman megemelkedik a szemöldöke. Kékjei látványosan mérik most végig tetőtől talpig a férfit, pillantásaiból lehetetlen volna kihámozni, mi járhat a fejében most. De ha már így rákérdeztek nem rest megosztani.*
- Azt, hogy ezt csak azért mondod, mert még nem láttad az enyémet. *jegyzi meg pimaszul visszakacsintva, bár pontosan tudja, hogy nem erre gondolt az egykori városőr. Játékosan villanó kékjeivel újra az utat fürkészi, s elereszt egy sóhajt, mielőtt valós feleletet adna.*
- Bízom benne, hogy egyik sem fogja az önjelölt hőst játszani, ha beüt a szar.
1243. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-11-30 16:31:14
Üzenet elküldve: 2025-11-30 16:31:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 328
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 328
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//Az orkok nyomában//
*Keveset tud a jelenlegi küldetésről, és a jövőbe látást sem sorolta képességei közé. Egy viszont biztos: a mitugrász tündér határozottan az idegeire fog menni. A külvilág felé ebből nem mutat semmit, egy finom biccentéssel nyugtázza Alesian megnyugtatónak szánt válaszát, majd figyelmét fontosabb dolgok felé fordítja.
Van, akiben ötlete érdeklődést kelt; van, aki nagyravágyónak gondolja. Az utóbbi sem zavarja különösebben, inkább gondolatindításként vetette fel, hogy tehetnének többet is, mint az egyszerű felderítés.*
-Ha nincsenek otthon, a szabotázs legkevésbé sincs kizárva, igen.
*Pontosít Ettvallder szavain.*
-Ha és amennyiben. Azzal egyetértek, hogy információra van szükségünk. De az információt cselekvés kell, hogy kövesse.
*Itt Bredoc felé tekint.*
-Ha igaz, amit írtál, akkor a Tanács már rég eleget tud, hogy lépjenek. Nem tették. Hatokat fecséreltek el, mialatt az ork haderő növekedett, felszerelkezett, felkészült.
*Hangja kimért, de finoman ki lehet belől hallani az Arthenior vezetősége irányában érzett megvetést.*
-Mi a célunk? Ha az, hogy rávegyük Artheniort a mozgósításra, akkor kétlem, hogy ez a leggyorsabb módunk rá. De ha valami olyan információt akarunk szerezni, ami fontos az orkok elleni küzdelemben, akkor legyünk rá felkészülve, hogy azt mi magunknak kell majd hasznosítani.
*Pillantása itt Ettvalldert fürkészi.*
-Több ötletet hallottam itt. Egy bizonyos fegyver megkeresése; szabotázsakció a táborukkal szemben; egyszerű felderítés. Nem kell rögtön döntenünk, de legyen egy elképzelésünk; lehet, hogy később már nem lesz időnk ezt megvitatni.
*Keveset tud a jelenlegi küldetésről, és a jövőbe látást sem sorolta képességei közé. Egy viszont biztos: a mitugrász tündér határozottan az idegeire fog menni. A külvilág felé ebből nem mutat semmit, egy finom biccentéssel nyugtázza Alesian megnyugtatónak szánt válaszát, majd figyelmét fontosabb dolgok felé fordítja.
Van, akiben ötlete érdeklődést kelt; van, aki nagyravágyónak gondolja. Az utóbbi sem zavarja különösebben, inkább gondolatindításként vetette fel, hogy tehetnének többet is, mint az egyszerű felderítés.*
-Ha nincsenek otthon, a szabotázs legkevésbé sincs kizárva, igen.
*Pontosít Ettvallder szavain.*
-Ha és amennyiben. Azzal egyetértek, hogy információra van szükségünk. De az információt cselekvés kell, hogy kövesse.
*Itt Bredoc felé tekint.*
-Ha igaz, amit írtál, akkor a Tanács már rég eleget tud, hogy lépjenek. Nem tették. Hatokat fecséreltek el, mialatt az ork haderő növekedett, felszerelkezett, felkészült.
*Hangja kimért, de finoman ki lehet belől hallani az Arthenior vezetősége irányában érzett megvetést.*
-Mi a célunk? Ha az, hogy rávegyük Artheniort a mozgósításra, akkor kétlem, hogy ez a leggyorsabb módunk rá. De ha valami olyan információt akarunk szerezni, ami fontos az orkok elleni küzdelemben, akkor legyünk rá felkészülve, hogy azt mi magunknak kell majd hasznosítani.
*Pillantása itt Ettvalldert fürkészi.*
-Több ötletet hallottam itt. Egy bizonyos fegyver megkeresése; szabotázsakció a táborukkal szemben; egyszerű felderítés. Nem kell rögtön döntenünk, de legyen egy elképzelésünk; lehet, hogy később már nem lesz időnk ezt megvitatni.
1242. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-11-29 11:55:35
Üzenet elküldve: 2025-11-29 11:55:35
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Az orkok nyomában//
*Gaerralos tervét kissé ambiciózusnak tartja, hiszen az övék csak egy kis felderítő különítmény. De ki tudja, hogyan alakul majd a helyzet odakinn. Akár még össze is jöhet, vagy ennél akár sokkal kevesebb. Amíg teljes létszámban és valami hasznos eredménnyel térnek vissza, ő már elégedett lesz. Elvégre nem kap semmiféle zsoldot ezért a kiruccanásért, így teljesítés-kényszer sincs rajta. Éljék túl és ne legyen időpocsékolás, neki egyelőre ennyi elég is.
A szekeret viszont nagy ötletnek tartja, és rögtön fel is teszi rá a hátizsákját, aztán előveszi belőle a pokrócát. Kezd hűvösre fordulni az idő, és ha nem kell menetelni, akkor nincs miben kimelegedni.
Egyelőre nincs szava másokhoz, csak figyeli a vegyes társaságot és hallgatja a beszélgetéseket.
Amikor kiérnek a városból és fák mellett haladnak el, lekászálódik a szekérről és az út mentén kezd nézelődni, majd nemsokára visszatér egy letörött, vastagabb öreg faággal és visszamászik a helyére. Aztán pedig elővesz egy öreg, kopott élű bicskát, és gyakorlott mozdulatokkal farigcsálni kezd, hogy ezzel üsse el az időt.
Egy ponton odafordul Ettvallderhez és megkérdezi.*
- Mi itt a parancsnoki lánc? Te vagy a főnök? Ki a második ember?
*kérdi aztán. Ezt elég fontos lenne tisztázni. Látva a veterán városőröket, biztos abban, hogy ő nem kerül itt tiszti rangba, de nincs baja ezzel. Viszont azt tudni akarja, ki utasíthatja és ki nem. És nem árt, ha van valaki, akinek a szava mindent eldönt. Kinn a mezőn, az akármilyen ismeretlen helyzet közepén nem érnek majd rá szavazósdit játszani.*
*Gaerralos tervét kissé ambiciózusnak tartja, hiszen az övék csak egy kis felderítő különítmény. De ki tudja, hogyan alakul majd a helyzet odakinn. Akár még össze is jöhet, vagy ennél akár sokkal kevesebb. Amíg teljes létszámban és valami hasznos eredménnyel térnek vissza, ő már elégedett lesz. Elvégre nem kap semmiféle zsoldot ezért a kiruccanásért, így teljesítés-kényszer sincs rajta. Éljék túl és ne legyen időpocsékolás, neki egyelőre ennyi elég is.
A szekeret viszont nagy ötletnek tartja, és rögtön fel is teszi rá a hátizsákját, aztán előveszi belőle a pokrócát. Kezd hűvösre fordulni az idő, és ha nem kell menetelni, akkor nincs miben kimelegedni.
Egyelőre nincs szava másokhoz, csak figyeli a vegyes társaságot és hallgatja a beszélgetéseket.
Amikor kiérnek a városból és fák mellett haladnak el, lekászálódik a szekérről és az út mentén kezd nézelődni, majd nemsokára visszatér egy letörött, vastagabb öreg faággal és visszamászik a helyére. Aztán pedig elővesz egy öreg, kopott élű bicskát, és gyakorlott mozdulatokkal farigcsálni kezd, hogy ezzel üsse el az időt.
Egy ponton odafordul Ettvallderhez és megkérdezi.*
- Mi itt a parancsnoki lánc? Te vagy a főnök? Ki a második ember?
*kérdi aztán. Ezt elég fontos lenne tisztázni. Látva a veterán városőröket, biztos abban, hogy ő nem kerül itt tiszti rangba, de nincs baja ezzel. Viszont azt tudni akarja, ki utasíthatja és ki nem. És nem árt, ha van valaki, akinek a szava mindent eldönt. Kinn a mezőn, az akármilyen ismeretlen helyzet közepén nem érnek majd rá szavazósdit játszani.*
1241. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-11-29 01:47:08
Üzenet elküldve: 2025-11-29 01:47:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 617
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 617
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
//Az orkok nyomában//
-Legyen úgy.
*Feleli Gaerralosnak, s biccent is mellé. Ismeri mint a rossz pénzt, tudja milyen logikus és földhöz ragadt figura, éppen ezért örül, hogy maga mellett tudhatja. Ő biztosan nem hagyja, hogy a hülyeség győzedelmeskedjen. Bredoc maga kevésbé komoly fickó, már persze amíg a helyzet nem kívánja meg azt. A tervezés részébe nem igazán szól bele, hagyja hogy kibontakozzanak a gondolatok, teljesen biztos benne, hogy úgyis akkor kell majd tervezniük, mikor meglátják az első orkot, és borul minden amit az ismeretlenről addig elképzeltek. Hiába, a sok éves tapasztalat erre tanította. Az elf szavaira viszont bólint.*
-Az egy jó irány, hogy fogjunk el egyet közülük, és hogy igyekezzünk minél többet megtudni. A többit meg meglátjuk útközben. A Tartsuk nyitva a szemünk.
*Teszi hozzá, csak amolyan egyetértésként. A kompánia végül összeverődik, és végre sikerül útnak indulniuk. Az ex parancsnok valóban lovával kissé előre halad, így Naesalának van lehetősége csatlakozni hozzá, hogy megvitassák a társaságot. A veterán lovag szájában már ott lóg a füstölgő pipa, ahogy hátra sandít, és csak akkor válaszol, mikor biztos benne, hogy más nem hallja rajtuk kívül.*
-A legtöbbjük igen ügyes harcos lehet, persze nem olyan ügyes, vagy gyors mint te. Vagy olyan tapasztalt és jóképű mint maga.
*Mondja vigyorogva, majd szippant egyet a pipába.*
-Gaerralos egy nagyon okos ember, és sokat tanulmányozott mindenféle mágiákat, nagyon örülök hogy ő is csatlakozott végül hozzánk. A tündér pedig.. Nos úgy vélem ő tartogat valamit a tarsolyában, egyelőre nehéz kifürkészni. Képességben nincs hiány, de azt nem tudom, hogy mennyire tudnak majd együtt dolgozni, ahelyett hogy mikor forró a talaj a farkukat méregetnék.
*Mondja el a véleményét a társaságról Naesalának, akiben szintén igencsak megbízik.*
-Úgyis az enyém a legnagyobb, ezt mindenki tudja.
*Kacsint oda a másikra, bár sosem közeledett felé úgy, mintha szeretőt akarna csinálni belőle, jó ha tudja hányadán állnak a faroktémában. Még jól jöhet.*
-És te? Mit gondolsz?
-Legyen úgy.
*Feleli Gaerralosnak, s biccent is mellé. Ismeri mint a rossz pénzt, tudja milyen logikus és földhöz ragadt figura, éppen ezért örül, hogy maga mellett tudhatja. Ő biztosan nem hagyja, hogy a hülyeség győzedelmeskedjen. Bredoc maga kevésbé komoly fickó, már persze amíg a helyzet nem kívánja meg azt. A tervezés részébe nem igazán szól bele, hagyja hogy kibontakozzanak a gondolatok, teljesen biztos benne, hogy úgyis akkor kell majd tervezniük, mikor meglátják az első orkot, és borul minden amit az ismeretlenről addig elképzeltek. Hiába, a sok éves tapasztalat erre tanította. Az elf szavaira viszont bólint.*
-Az egy jó irány, hogy fogjunk el egyet közülük, és hogy igyekezzünk minél többet megtudni. A többit meg meglátjuk útközben. A Tartsuk nyitva a szemünk.
*Teszi hozzá, csak amolyan egyetértésként. A kompánia végül összeverődik, és végre sikerül útnak indulniuk. Az ex parancsnok valóban lovával kissé előre halad, így Naesalának van lehetősége csatlakozni hozzá, hogy megvitassák a társaságot. A veterán lovag szájában már ott lóg a füstölgő pipa, ahogy hátra sandít, és csak akkor válaszol, mikor biztos benne, hogy más nem hallja rajtuk kívül.*
-A legtöbbjük igen ügyes harcos lehet, persze nem olyan ügyes, vagy gyors mint te. Vagy olyan tapasztalt és jóképű mint maga.
*Mondja vigyorogva, majd szippant egyet a pipába.*
-Gaerralos egy nagyon okos ember, és sokat tanulmányozott mindenféle mágiákat, nagyon örülök hogy ő is csatlakozott végül hozzánk. A tündér pedig.. Nos úgy vélem ő tartogat valamit a tarsolyában, egyelőre nehéz kifürkészni. Képességben nincs hiány, de azt nem tudom, hogy mennyire tudnak majd együtt dolgozni, ahelyett hogy mikor forró a talaj a farkukat méregetnék.
*Mondja el a véleményét a társaságról Naesalának, akiben szintén igencsak megbízik.*
-Úgyis az enyém a legnagyobb, ezt mindenki tudja.
*Kacsint oda a másikra, bár sosem közeledett felé úgy, mintha szeretőt akarna csinálni belőle, jó ha tudja hányadán állnak a faroktémában. Még jól jöhet.*
-És te? Mit gondolsz?
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1292-1311