//Új kezdetek - otthonkeresés//
*Jó érzéssel gondol a távozó elf nemesre. Talán a remény nem veszett még ki teljesen a halandókból, vannak olyan dolgok, amelyekben érdemes még hinni, érdemes tenni értük és reménykedni bennük. Ha a templomi menekültekre néz, akkor már nem egy reményét vesztett csapatot lát, hanem céllal és reménnyel rendelkező elfeket és más fajúakat. Számára már most megérte elindulni.
A menet elején halad előre, amikor a nevét hallja, nem torpan meg, csak a fejét fordítja a hang irányába, s látja, hogy Voelkin tért vissza hozzájuk, lombzöld tekintete Ämeadát keresi.*
- Reményeim szerint hamarosan. Ne aggódj, minden rendben lesz. *Mosolyog haloványan az ifjú íjászra. Reméli, hogy ezzel a válasszal megnyugtatja, bár valójában maga sem tudja, hogy milyen messze lehetnek. Egyszerűen csak érzi, amit nehéz volna megmagyarázni most.
Hamarosan az ezüsthajú hosszúéletű is megérkezik melléjük, így folytatják az utat tovább, kérdésére felé fordul a csuhátlan csuhás.*
- Egy rokonát kereste. *Válaszol készségesen, majd csuhájának zsebéből elveszi a képet, amelyet Lyessaltól kapott és megmutatja a lánynak. Talán felismeri.*
- Őt. Esetleg ismered? *Kérdi. Ugyan a nemes elf már eltávolodott tőlük, ha Ämeada felismerné, talán egy gyors lovast Éjvihar hátán utána küldene. A telivér hátán bizonyosan utolérné.
Kisvártatva a lovas lány is melléjük szegődik. Az erdőmélyi elf pár szívdobbanásnyi ideig fürkészi őt, mielőtt válaszolna neki.*
- Nem látom akadályát, de a farkasodat kérlek, tartsd magad mellett. Te ismered, de mi nem. *Mondja komoly hangon. Ugyan a fiatal elf lány nem tudhatja, hogy van velük egy irbisz, de Xauzur részt vette a templomi harcban, akik ott voltak, mind tudják, hogy kinek engedelmeskedik. Ám a lány farkasát eddig nem láthatták, így némi riadalmat okoz egy ilyen állat a menetben.
Mosolytalan arcán látszik, hogy ebben a kérdésben kérlelhetetlen és nem is kíván engedni ebből. Arról nem is beszélve, hogy mi történhet, ha Xauzur és a farkas találkoznak.
Az erdei elf még nem érte el őket, de mivel kifejezte csatlakozási szándékát, így a csuhátlan csuhás nem kérdezősködik, az idő úgyis megválaszolja majd ezen kérdését.
Ahogy haladnak a fák között, már hallani a folyó hangjait, a fák gyérülnek körülöttük, bár a nap csakhamar átbukik majd a horizonton. Egy jókora tisztásra érve, melyet magányos fák tarkítanak, végre megpillanthatják a folyót. A partot nádas borítja, de talán a közelben van olyan rész is, amelynél megközelíthető a víz. A csuhátlan csuhás halvány mosollyal áll meg, majd megfordulva a csapatra tekint, megvárja, míg mind beérik és köré gyűlnek, csak akkor szólal meg emelt hangon, hogy hátul is hallhassák.*
- Itt fogunk tábort verni! *Kezd bele, miközben végighordozza lombzöld tekintetét a jelenlévőkön.*
- Alkossatok csapatokat. Legyenek, akik tüzelőt gyűjtenek, az éjszaka hideg lesz. Egy másik csapat menjen vízért a folyóhoz, a többiek alakítsák ki a tábort és a tűzhelyeket. A kordékon vannak szerszámok, használjátok őket. Az állatoknak készüljön karám, ne bóklásszanak el az éjjel. Készüljön vacsora, akik még éreznek magukban erőt, azok próbáljanak elejteni valamit vacsorára. *Sorolja a feladatokat és reméli, hogy nem hagy ki semmit, vagy ha mégis, akkor lesznek, akik segítenek neki összeszedni a kimaradt feladatokat.*
- Voelkin, vezesd őket, hozzatok pár fácánt vagy nyulat, ami sikerül. *Szól az ifjú elfhez, aki korábban mintha azt mondta volna, ért a vadászathoz, de lehet, hogy csak említett valami olyasmit.*
- Az éjszakára ötfős őrséget fogunk állítani, háromórás váltásokkal. Az első őrségben én is benne leszek, önként jelentkezőket kérek. Holnap pedig elkezdjünk építkezni. Munkára. *Mosolyognia kell, amikor befejezi, hisz úgy érzi, ez lesz az a hely, ahol letelepedhetnek, ahol megalapíthatják az új otthont, Mil'Ochasst.*
*Mielőtt bárki is megállítaná, pár percet kér tőlük és az erdőbe indul, de az elfek kitűnően láthatják még a növekvő homályban, ahogy eltávolodik pár száz méterre a dologra induló csapattól és ott találkozik Xauzurral.
Kurta szavakat vált az irbisszel, leguggol hozzá, beletúr a bundájába, megsimogatja a fejét, majd kisvártatva útjára küldi az erdőmélyi ragadozót. Felállva hosszan néz utána, majd visszatér a csapathoz, hogy irányítsa a munkákat és segítsen, ahol tud.
Bár fáradt az egész napos meneteléstől, most mégis energikusnak érzi magát, hisz amiért most dolgoznak, azzal alapozzák meg a későbbieket, a nyugalmat és a békét.*