//Úton-útfélen//
- Én is éppen így vagyok ezzel. *csatlakozik barátságos mosollyal Lau szavaihoz, amiket az idős férfihoz intéz. Mindazt, amit a lány mondott úgy értelmezi, (bár egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy így lesz) hogyha megveszik a házat, akkor az öreg itt fog maradni velük. Első benyomások alapján is úgy tűnik, hogy van itt hely bőven elég, mindennek tetejében pedig igazán szívtelen kegyetlenség lenne tőlük, ha egy öregembert kimozdítanának az általa évtizedek óta megszokott és megszeretett otthonából, éppen életének utolsó szakaszára.
Saját falvának vénjeit ugyan nagyon nem szerette, most pedig, hogy száműzték őt, még inkább nagyon nem szereti őket, de, ha eljátszik a lehetetlen gondolattal, hogy mi lett volna akkor, ha nem nekik őt, hanem neki van őket lehetősége elkergetni otthonról, arra jut, hogy nagy valószínűséggel még ezt sem lett volna képes megtenni, nemhogy olyasvalakinek ártani, akivel a világon semmi baja, és még szimpatikus is neki az első benyomások alapján. Mérget azért persze mégsem merne venni erre. Nem szeret bántani senkit semmivel, de a nagyon mélyről jövő, sötét indulatot már több alkalommal volt ideje megismerni. Nem tartja elképzelhetetlennek, hogy hasonló lelkiállapotban olyat is megtenne, amit megbán később. Pillanatnyilag azonban nagyon is távol áll hasonló érzelmektől, leginkább talán lelkes bizakodás jellemzi éppen.
Amikor elindulnak befelé magába az házba, izgatottan, rá nem nagyon jellemző lelkesedéssel tekintget körbe, alig bírva visszafogni magát, hogy ne szaladjon előre és lessen be egyenként minden egyes szobába. Közben igyekszik valamiféle semleges, érdeklődő arcot magára ölteni, valószínűleg csak több-kevesebb sikerrel, ezzel szeretné leplezni ugyanis, hogy igazából le van nyűgözve. Igaz, számára minden kőből épült ház lenyűgöző.
Az otthoni faházak után már az első is az volt, amit belülről látott, amikor abban a sziritáni lagziban járt édesanyjával, ahol más-más okokból mindketten nagyon jól érezték magukat, Aleimord és Alenia otthonának láttán azonban hamar belátta, hogy mindaz, ahol akkor járt, valószínűleg nem volt több egyszerű parasztháznál.
Igaz nem élt elég sokat a Gazdagnegyedben ahhoz, hogy meg is szokja, de, ha így lett volna, minden bizonnyal akkor is belátná, hogy ez a ház legalább akkora lehet, mint előző otthona. Mégis valahogy máshogy nagy, elrendezése nem annyira szövevényes, és éppen ezért számára könnyebben átlátható. Továbbá hiányzik belőle a felesleges hivalkodás, és a gazdagság fitogtatásának minden egyes kelléke, amit nem is bán.
Aleimordhoz, és Aleniához egyszerűen csak beköltözött egy már kész és teljesen belakott házba. Mindezzel ellentétben, ha a többiek is így gondolják, akkor ez az egész nagy épület csak arra vár, hogy együtt a saját képükre formálják, és saját, közös otthont teremtsenek belőle. Lelki szemeivel szinte már látja is maga előtt a kis tűzrakót a kertben, amit majd Lauval, vagy akár egyedül építeni fog, meg a nyulakat, akik majd körülötte szaladgálnak vidáman, a mágiával foglalkozó könyveknek szánt polcokkal együtt.
~ Valaki csak össze tud rakni egyet közülünk. ~ tűnődik, de aztán, amikor rájön, hogy gondolatban egy kissé előreszaladt, és nagyon is elkalandozott, halványan, de kicsit szégyellősen mosolyodik el, amit nagy valószínűséggel csak az vesz észre, aki kifejezetten őt figyeli, a helyzetre való tekintettel ugyanakkor nem hisz benne, hogy lenne közöttük ilyen.
Még Lau óvatos kérdése sem túlságosan bizonytalanítja el. Talán az idilli környezet hatása, talán az, hogy a várostól távol nem érzi magát bezárva, annak ellenére sem, hogy most sem a szabad ég alatt sétál, de nem hiszi, hogy annál rosszabbat átélhetnek itt, amit Artheniorban éltek túl nagy nehezen, többen között éppen pont Launak köszönhetően.*
- Szerintem jó ötlet. *ért aztán egyet a haladás sorrendjével.* Megnézhetjük a pincét, aztán jöhet a kert.
- Nekem különben nagyon tetszik. Gyönyörű vidéken van, és mindannyian kényelmesen elférnénk itt. *teszi még hozzá egy mosoly kíséretében. Lau óvatosságát megérti, hiszen olyan döntés meghozatala előtt állnak, ami mindenképpen meg fogja határozni a jövőjüket. Lélekben azonban ő már döntött, és nem nagyon hiszi, hogy akár a pincében, akár a kertben bármi olyasmit találhatnának, ami ezt a döntését megmásíthatná.*