Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 302 (6021. - 6040. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
6040. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-08-02 08:32:41
Üzenet elküldve: 2022-08-02 08:32:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szív sötétje//
*Learon szavaira bőszen bólogat.*
- Szintén. Kegyesek voltak hozzánk a szellemek, nagyon.
*Valóban őszintén hálás ezért az ajándékért, amire különösebb energia befektetés nélkül tett szert, és hasonlóképpen sokszor alkalmazta, ahogy a pásztor is.*
- Köszönöm.
*Hálás mosollyal fogadja Learon kedves szavait, és érintését. Mindkettő kellemes a számára, főleg mert őszintének érzi őket. Minduntalan örül annak, hogy ilyen szerencsés, amiért jó embereket sodor mellé az élet, mintha a Szellemek a sok megpróbáltatás és szenvedés után azt kívánnák, hogy boldog legyen.
~ Talán mindvégig ezt az utat kellett bejárnom. Ezt szánták nekem. ~
Ebben a kérdésben viszont nem merül el mélyebben, mert Fynlisse javaslatokat tesz neki. A tündér láthatóan megfontoltan válaszol, és nem csak túl szeretne lenni rajta. Karheia pedig olyannak is ítélte meg őt, aki sokat látott és ért a széphez, feltehetően nála mindenképpen jobban.*
- Áh, liliom, arra nem is gondoltam.
*Kicsit zavarba jön, mikor a hosszú leírást követően hozzáillőnek titulálja Fynlisse azt a szépséges virágot. Zavara arcának kipirulásában is megmutatkozik.*
- Talán túlzás ez, de nem vitatom inkább. Az ötlet viszont tetszik, fontolóra veszem majd.
*Karheia sokkal egyszerűbbnek titulálja magát, közel sem olyan szépnek - sem jellemileg, sem pedig külsőre -, így ha választania kellene biztos nem a liliomra esne a voksa. Talán inkább pitypang, vagy bármi kevésbé tekintélyes növény.*
- Lehet, hogy valóban szükséges az ajánlás, Learon.
*Ért egyet a tündérrel, akinek jogosak az aggályai azt illetően, hogy mennyire fogadná őt el egy mester. Apró kezei még talán előnyt is jelenthetnek egy ilyen precíz munkában, de a lányok tagadhatatlanul hátrányból indulnak ha az oktatásukról van szó.*
//Szív sötétje//
*Learon szavaira bőszen bólogat.*
- Szintén. Kegyesek voltak hozzánk a szellemek, nagyon.
*Valóban őszintén hálás ezért az ajándékért, amire különösebb energia befektetés nélkül tett szert, és hasonlóképpen sokszor alkalmazta, ahogy a pásztor is.*
- Köszönöm.
*Hálás mosollyal fogadja Learon kedves szavait, és érintését. Mindkettő kellemes a számára, főleg mert őszintének érzi őket. Minduntalan örül annak, hogy ilyen szerencsés, amiért jó embereket sodor mellé az élet, mintha a Szellemek a sok megpróbáltatás és szenvedés után azt kívánnák, hogy boldog legyen.
~ Talán mindvégig ezt az utat kellett bejárnom. Ezt szánták nekem. ~
Ebben a kérdésben viszont nem merül el mélyebben, mert Fynlisse javaslatokat tesz neki. A tündér láthatóan megfontoltan válaszol, és nem csak túl szeretne lenni rajta. Karheia pedig olyannak is ítélte meg őt, aki sokat látott és ért a széphez, feltehetően nála mindenképpen jobban.*
- Áh, liliom, arra nem is gondoltam.
*Kicsit zavarba jön, mikor a hosszú leírást követően hozzáillőnek titulálja Fynlisse azt a szépséges virágot. Zavara arcának kipirulásában is megmutatkozik.*
- Talán túlzás ez, de nem vitatom inkább. Az ötlet viszont tetszik, fontolóra veszem majd.
*Karheia sokkal egyszerűbbnek titulálja magát, közel sem olyan szépnek - sem jellemileg, sem pedig külsőre -, így ha választania kellene biztos nem a liliomra esne a voksa. Talán inkább pitypang, vagy bármi kevésbé tekintélyes növény.*
- Lehet, hogy valóban szükséges az ajánlás, Learon.
*Ért egyet a tündérrel, akinek jogosak az aggályai azt illetően, hogy mennyire fogadná őt el egy mester. Apró kezei még talán előnyt is jelenthetnek egy ilyen precíz munkában, de a lányok tagadhatatlanul hátrányból indulnak ha az oktatásukról van szó.*
6039. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-08-01 19:01:58
Üzenet elküldve: 2022-08-01 19:01:58
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 263
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 263
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
// Tűzkeresztség //
* Az utasítás hallatán megdermed, talán még lova is egy kicsit jobban kihúzza magát. Bredocnak mindig is határozott jelenléte volt az alakulatban. Nilevard lovát a parancsnok mögé vezeti, hogy ezzel is engedelmességet mutasson felettesének. Esze ágába se jutna felettesével cudarul bánni.
~ Nem most fogok engedetlenkedni a parancsnokkal szemben. ~
Nilevard engedelmes katonának tartja magát, így nem is gondolna arra, hogy ő valami rosszat tett volna. A lány továbbra is gyanús számára, főleg az öreg magyarázatával. Tekintete valahol a lány és a parancsnok között bolyong, nincs szándékában további problémát okozni a felettesének, ezért szótlanul hallgatja tovább a magyarázatot.
Szinte biztos benne, hogy valahogy a lány megakar majd lógni, ezért lovával próbál úgy helyezkedni, hogy az esetleges szökést gátolni tudja.
~ Kicsit gyanús ez a közjáték, valahogy engem nem tud meggyőzni a páros. Mennyi esélyünk van rá, hogy az elsők máris gyanúsítottá válik? ~
Valahol a lovag mélyen a legszívesebben vissza kísértetné a lányt és az öreget a kaszárnyába, hogy csak utána csapjanak le a csürhére. Bizalmatlanságára több okot is adott a páros, fegyveréről talán már levette kezét, de továbbra is figyelemmel követi a környezetét és a párost. *
* Az utasítás hallatán megdermed, talán még lova is egy kicsit jobban kihúzza magát. Bredocnak mindig is határozott jelenléte volt az alakulatban. Nilevard lovát a parancsnok mögé vezeti, hogy ezzel is engedelmességet mutasson felettesének. Esze ágába se jutna felettesével cudarul bánni.
~ Nem most fogok engedetlenkedni a parancsnokkal szemben. ~
Nilevard engedelmes katonának tartja magát, így nem is gondolna arra, hogy ő valami rosszat tett volna. A lány továbbra is gyanús számára, főleg az öreg magyarázatával. Tekintete valahol a lány és a parancsnok között bolyong, nincs szándékában további problémát okozni a felettesének, ezért szótlanul hallgatja tovább a magyarázatot.
Szinte biztos benne, hogy valahogy a lány megakar majd lógni, ezért lovával próbál úgy helyezkedni, hogy az esetleges szökést gátolni tudja.
~ Kicsit gyanús ez a közjáték, valahogy engem nem tud meggyőzni a páros. Mennyi esélyünk van rá, hogy az elsők máris gyanúsítottá válik? ~
Valahol a lovag mélyen a legszívesebben vissza kísértetné a lányt és az öreget a kaszárnyába, hogy csak utána csapjanak le a csürhére. Bizalmatlanságára több okot is adott a páros, fegyveréről talán már levette kezét, de továbbra is figyelemmel követi a környezetét és a párost. *
6038. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-07-30 08:40:21
Üzenet elküldve: 2022-07-30 08:40:21
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
*Hydrik kimerülten sétál tovább, a földet bámulva, amikor észreveszi, hogy valamilyen kövezés van a lába alatt. Reményteljes arccal felnéz, hogy megbizonyosodhasson róla, hogy megérkezett Artheniorba, ám amikor látta, hogy alig pár házikó van a környéken, és egyetlen egy út, amire rálépett, a reményt elfújta az a gyenge, meleg, nyári szellő, amivel éppen találkozott. *
~ Ha így haladok, sosem érek oda. De sietni pedig nem tudok, mert majd' éhen halok. Egyszer majd csak oda érek~
~ Ha így haladok, sosem érek oda. De sietni pedig nem tudok, mert majd' éhen halok. Egyszer majd csak oda érek~
6037. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-07-29 21:55:47
Üzenet elküldve: 2022-07-29 21:55:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 502
OOC üzenetek: 148
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 502
OOC üzenetek: 148
Játékstílus: Vakmerő
//Tűzkeresztség//
*Az emberei gyermeteg viselkedése némileg elkeseríti, de ennek nem ad különösebben hangot. Inkább csak saját magában jegyzi meg a dolgot, hogy később amikor lehetőségük lesz rá, akkor majd szóvá tegye tanító jelleggel. Nilevard túlbuzgó kérdéseit pedig egyre kevesebb türelemmel viseli. Egy ponton fel is emeli a kezét.*
-Elég.
*Mondja szigorú tekintettel, és ő maga nem szeretné azt a hibát elkövetni, hogy idegenek előtt magyarázkodni kezdjen az embereinek. Ezer és egy oka lehet annak, hogy nem vesznek el egy pipát, vagy hogy miért hagyták meg a lovakat. Igen, az is köztük lehet amire a fiú gondol, és ezen kívül még sok más is. Felesleges feltételezésekbe bocsátkozniuk ezen a ponton amikor ezidáig annyi történt, hogy szembejött két lovas akik azt állítják, hogy kirabolták őket. Nem túl nagy vétek, és ezért bűnözőként bánni senkivel sem szerencsés.*
-Tudományos dolgokban? Csak nem mágusféle jóuram?
*Kérdezi kíváncsian, és az látszódhat rajta, hogy tényleg érdekli a dolog, nem pedig gyanúsítgat. Természetesen Bredoc nem ostoba ember, pusztán csak meglehet az a tapasztalata, ami csak az idővel jön. Végig hallgat mindent, nem is igen szól csak amikor a férfi is elmondja a sajátját, majd határozottan szól.*
-Mindketten jönnek. Megmutatja hol tanyáznak ezek a banditák, aztán a helyzettől függően az egyik emberem biztonságba kíséri magukat. A többi felől pedig nem kell aggódniuk.
*Igyekszik a nőre is nézni közben.*
-Ugye nem nagy fáradtság?
*Ugyan kérdés, de a parancsnok szavai csak az etikettet követik, valójában egyáltalán nem érdekli mekkora fáradtság is ez.*
-Induljunk.
*Az emberei gyermeteg viselkedése némileg elkeseríti, de ennek nem ad különösebben hangot. Inkább csak saját magában jegyzi meg a dolgot, hogy később amikor lehetőségük lesz rá, akkor majd szóvá tegye tanító jelleggel. Nilevard túlbuzgó kérdéseit pedig egyre kevesebb türelemmel viseli. Egy ponton fel is emeli a kezét.*
-Elég.
*Mondja szigorú tekintettel, és ő maga nem szeretné azt a hibát elkövetni, hogy idegenek előtt magyarázkodni kezdjen az embereinek. Ezer és egy oka lehet annak, hogy nem vesznek el egy pipát, vagy hogy miért hagyták meg a lovakat. Igen, az is köztük lehet amire a fiú gondol, és ezen kívül még sok más is. Felesleges feltételezésekbe bocsátkozniuk ezen a ponton amikor ezidáig annyi történt, hogy szembejött két lovas akik azt állítják, hogy kirabolták őket. Nem túl nagy vétek, és ezért bűnözőként bánni senkivel sem szerencsés.*
-Tudományos dolgokban? Csak nem mágusféle jóuram?
*Kérdezi kíváncsian, és az látszódhat rajta, hogy tényleg érdekli a dolog, nem pedig gyanúsítgat. Természetesen Bredoc nem ostoba ember, pusztán csak meglehet az a tapasztalata, ami csak az idővel jön. Végig hallgat mindent, nem is igen szól csak amikor a férfi is elmondja a sajátját, majd határozottan szól.*
-Mindketten jönnek. Megmutatja hol tanyáznak ezek a banditák, aztán a helyzettől függően az egyik emberem biztonságba kíséri magukat. A többi felől pedig nem kell aggódniuk.
*Igyekszik a nőre is nézni közben.*
-Ugye nem nagy fáradtság?
*Ugyan kérdés, de a parancsnok szavai csak az etikettet követik, valójában egyáltalán nem érdekli mekkora fáradtság is ez.*
-Induljunk.
6036. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-07-26 20:11:32
Üzenet elküldve: 2022-07-26 20:11:32
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 140
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 140
Játékstílus: Szelíd
//Tűzkeresztség//
* Hamar a gyanú árnyékába kerül a páros. Hogy joggal-e vagy csak a városőrök látnak rémeket, az idővel talán kiderül. Az idős férfi nagyot sóhajt, mikor Bredoc a társnőjéről kérdezi. Ez inkább tűnik amolyan "itt leszünk még egy darabig" sóhajtásnak, mint "a fenébe, lebuktunk" sóhajtásnak, de persze a kettő gyakran együtt jár. Az öreg kissé unottan felel. *
– Ebben-abban, amire éppen megkérem. Tudományos dolgokban. * Hangja egy hangyányit gúnyos is, emellett viszont őszintének tűnik, csakhogy utána szúrós tekintettel néz Bredocra. *
– Ám nem tudom, ennek mi köze van bármihez is. Nem mi vagyunk az útonállók, pont hogy minket raboltak ki! * Nézéséből az látszik, hogy kevésbé szép szavakkal is meg tudta volna ezt fogalmazni, de – bizonyára amiatt, hogy városőrökkel áll szemben – visszafogja magát. Azonban a következő kérdés sem nyeri el tetszését. Meglepődik. Ezt Bredoc is láthatja, ha odafigyel a férfi arckifejezéseire. Szemöldöke felszökken, szemei alig észrevehetően kitágulnak. Aztán nyel egyet és ismét valamivel barátságosabban válaszol. *
– Tudják, hosszú út áll mögöttünk, így szívesen lepihennénk már. És mint említettem, a haramiák jól felszereltek, ezért nem ajánlom, hogy megkeressék őket, hacsak nincs egy seregjük a következő domb mögött. * Beleszív a pipájába, aztán szinte egyből ki is fújja és hozzáteszi. *
– Természetesen, ha ragaszkodnak hozzá, odavezetem magukat. Viszont feltételezem, a segítőmre nincs ehhez szükségük. * Bök a szájából lógó pipával a lovon ülő nő felé. Ő egyébként látszólag teljes nyugodtsággal ül végig a lován, csak a szeme sarkából követi végig, ahogy Gabrael elbaktat mögöttük. Nem szól egy szót sem, még akkor sem, mikor ő kerül szóba. Nilevard szavaira azonban még ő is az ifjú felé fordítja a fejét, aztán egyből vissza a másik oldalra. Talán abban reménykedik, hogy így nem látják, amikor szemeit forgatja. Viszont beszélni ismét csak az öreg beszél. Vár egy kicsit, hátha a másik két városőr hozzá szeretne tenni valamit Nilevard szavaihoz, majd színlelt mosollyal szólal meg. *
– A magam részéről bizton állíthatom, hogy nincs rajtam semmiféle billog. * Fegyvereit nem kezdi kiteríteni. Hogy azért nem, mert nincs nála semmi, vagy azért nem, mert (még) nem kaptak rá utasítást, az jó kérdés. A lovak kérdése már érdekesebb, arra szintén nem azonnal válaszol az öreg, vár egy kicsit a felelettel. *
– Bevallom, ez nekem is furcsa volt, de nem kérdeztem meg tőlük. Örültünk, hogy élve megúsztuk a velük való találkozást, ezért is nem szívesen mennénk vissza oda. * Ismét egy kis szünetet tart és mélyen beleszippant a pipájába. Épp eleget mondott, majd beszél még, ha lesznek kérdések. *
* Hamar a gyanú árnyékába kerül a páros. Hogy joggal-e vagy csak a városőrök látnak rémeket, az idővel talán kiderül. Az idős férfi nagyot sóhajt, mikor Bredoc a társnőjéről kérdezi. Ez inkább tűnik amolyan "itt leszünk még egy darabig" sóhajtásnak, mint "a fenébe, lebuktunk" sóhajtásnak, de persze a kettő gyakran együtt jár. Az öreg kissé unottan felel. *
– Ebben-abban, amire éppen megkérem. Tudományos dolgokban. * Hangja egy hangyányit gúnyos is, emellett viszont őszintének tűnik, csakhogy utána szúrós tekintettel néz Bredocra. *
– Ám nem tudom, ennek mi köze van bármihez is. Nem mi vagyunk az útonállók, pont hogy minket raboltak ki! * Nézéséből az látszik, hogy kevésbé szép szavakkal is meg tudta volna ezt fogalmazni, de – bizonyára amiatt, hogy városőrökkel áll szemben – visszafogja magát. Azonban a következő kérdés sem nyeri el tetszését. Meglepődik. Ezt Bredoc is láthatja, ha odafigyel a férfi arckifejezéseire. Szemöldöke felszökken, szemei alig észrevehetően kitágulnak. Aztán nyel egyet és ismét valamivel barátságosabban válaszol. *
– Tudják, hosszú út áll mögöttünk, így szívesen lepihennénk már. És mint említettem, a haramiák jól felszereltek, ezért nem ajánlom, hogy megkeressék őket, hacsak nincs egy seregjük a következő domb mögött. * Beleszív a pipájába, aztán szinte egyből ki is fújja és hozzáteszi. *
– Természetesen, ha ragaszkodnak hozzá, odavezetem magukat. Viszont feltételezem, a segítőmre nincs ehhez szükségük. * Bök a szájából lógó pipával a lovon ülő nő felé. Ő egyébként látszólag teljes nyugodtsággal ül végig a lován, csak a szeme sarkából követi végig, ahogy Gabrael elbaktat mögöttük. Nem szól egy szót sem, még akkor sem, mikor ő kerül szóba. Nilevard szavaira azonban még ő is az ifjú felé fordítja a fejét, aztán egyből vissza a másik oldalra. Talán abban reménykedik, hogy így nem látják, amikor szemeit forgatja. Viszont beszélni ismét csak az öreg beszél. Vár egy kicsit, hátha a másik két városőr hozzá szeretne tenni valamit Nilevard szavaihoz, majd színlelt mosollyal szólal meg. *
– A magam részéről bizton állíthatom, hogy nincs rajtam semmiféle billog. * Fegyvereit nem kezdi kiteríteni. Hogy azért nem, mert nincs nála semmi, vagy azért nem, mert (még) nem kaptak rá utasítást, az jó kérdés. A lovak kérdése már érdekesebb, arra szintén nem azonnal válaszol az öreg, vár egy kicsit a felelettel. *
– Bevallom, ez nekem is furcsa volt, de nem kérdeztem meg tőlük. Örültünk, hogy élve megúsztuk a velük való találkozást, ezért is nem szívesen mennénk vissza oda. * Ismét egy kis szünetet tart és mélyen beleszippant a pipájába. Épp eleget mondott, majd beszél még, ha lesznek kérdések. *
6035. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-07-23 14:49:20
Üzenet elküldve: 2022-07-23 14:49:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 92
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 92
Játékstílus: Vakmerő
*Idejét sem tudja, hogy mennyit tölthetett a vadonban. Talán hónapok telhettek el, mire feladta ennek a követését, azóta pedig ötlete sincs. ~Csak néhány hónap? Évek? Egy évtized?~ Egy módja van kideríti, ha megtudja a dátumot, amit ma írunk. ~De minek is? Számít ez az egész egyáltalán? Nem, egyáltalán nem. Csak az számít, hogy ez az idő milyen változást hozott.~
Így gondolkodván járja a kisebb-nagyobb erdőfoltokat. Valójában évekig Zöldzugban tevékenykedett. Teljesen egyedül: az összes korábbi felesküdött személy faképnél hagyta a rendet. Egy igen ígéretes és fenséges vállalkozás fulladt teljes kudarcba. És ezt dolgozta fel évekig: mi mehetett félre, miért, hogyan. Ezen rágódott hosszú hónapokon keresztül, majd ezt a rágódást fordította át arra, hogy ő nem volt elég jó.
És akkor indult meg a saját fejlődése útján: ezeket az éveket mind arra szánta, hogy saját magát fejlessze. Korábban is Lanawin talán legerősebb mágusa lehetett, de ez az útkeresés, ez a csend az erdő mélyén, ez a harmónia bizonyára jelentősen tovább erősítette. Növényeket gyűjtött, abból különböző dolgokat gyártott a mindennapi élethez, megtanulta a különböző növényfajták hatásait, abból a tinktúrák készítését. Mágiáját naponta gyakorolta, volt, hogy órákat szánt rá: hogy fókuszálja mindazt a manát, ami körülötte és benne is kavarog. Új varázslatokat ugyan nem sajátított el, de a meglévőket tökéletesítette: ráérzett a mágia nyelvére, ráérzett az egyes igék dinamikájára, ritmusára, hangsúlyára. Addig csiszolta, amíg úgy nem érezte, mindent tökéletes tud, ami jelenleg fegyvertárában van.
Most pedig egy kissé megfáradt öregemberként hagyja hátra mindazt, amit eddig tett, és eldöntötte: visszatér Artheniorba. Megnézi, mi történt, hogy alakultak a dolgok. Az égvilágon semmi hírt nem hallott arról, mi történhetett, nem tudja, hogy alakult a város, és kik és hogy élnek most ott. Mi lett Amon Ruadhhal. Az istenekkel. Amos Theniorral. De ezek mind a múlt: most pedig a jövő a fontos.
Hogy mi a célja? Maga sem pontosan tudja. A mások fölötti hatalmat már rég elérte, de már le is tett róla. A legjobb mágusnak lenni? Talán nem lesz nehéz.
Mindenesetre az első útja a Namos-házba fog vezetni. Nemesi címével együtt kapta, a volt Baldirien család villája, ami immár az övé. Idős éveinek tökéletes. De bizonyára lepukkant, üres, teljesen elhanyagolt épület immár.
Ezekkel a gondolatokkal kanyarodik rá az Artheniorba vezető útra. Először elgondolkodik, hogy tán nem kéne repülni, hisz nem kívánt feltűnést kelteni maga körül, de aztán rájön, hogy ezen is könnyen lehet segíteni - mindenre van mágia. Így aztán egy átlag szemlélődő számára furcsa, szárnycsapás-szerű mozdulatokat tesz, és amennyiben nem csalja meg tudása, másodpercekkel később már jelentősen az út fölött siklik. Ha sikerül, egyszerű törökülésbe helyezi magát, mintha meditálna, kezét a térdein helyezi el kényelmesen, ellenben nem zárja le a szemét - inkább figyel, és kényelmesen gyors tempóban igyekszik átsiklani a levegőn, Arthenior városa felé.*
A varázsló szárnycsapás szerű mozdulatokat tesz, melynek hatására három körön keresztül, akár húsz lépés magasságban is képes repülni, akár olyan gyorsan, mint ahogy fut.
Így gondolkodván járja a kisebb-nagyobb erdőfoltokat. Valójában évekig Zöldzugban tevékenykedett. Teljesen egyedül: az összes korábbi felesküdött személy faképnél hagyta a rendet. Egy igen ígéretes és fenséges vállalkozás fulladt teljes kudarcba. És ezt dolgozta fel évekig: mi mehetett félre, miért, hogyan. Ezen rágódott hosszú hónapokon keresztül, majd ezt a rágódást fordította át arra, hogy ő nem volt elég jó.
És akkor indult meg a saját fejlődése útján: ezeket az éveket mind arra szánta, hogy saját magát fejlessze. Korábban is Lanawin talán legerősebb mágusa lehetett, de ez az útkeresés, ez a csend az erdő mélyén, ez a harmónia bizonyára jelentősen tovább erősítette. Növényeket gyűjtött, abból különböző dolgokat gyártott a mindennapi élethez, megtanulta a különböző növényfajták hatásait, abból a tinktúrák készítését. Mágiáját naponta gyakorolta, volt, hogy órákat szánt rá: hogy fókuszálja mindazt a manát, ami körülötte és benne is kavarog. Új varázslatokat ugyan nem sajátított el, de a meglévőket tökéletesítette: ráérzett a mágia nyelvére, ráérzett az egyes igék dinamikájára, ritmusára, hangsúlyára. Addig csiszolta, amíg úgy nem érezte, mindent tökéletes tud, ami jelenleg fegyvertárában van.
Most pedig egy kissé megfáradt öregemberként hagyja hátra mindazt, amit eddig tett, és eldöntötte: visszatér Artheniorba. Megnézi, mi történt, hogy alakultak a dolgok. Az égvilágon semmi hírt nem hallott arról, mi történhetett, nem tudja, hogy alakult a város, és kik és hogy élnek most ott. Mi lett Amon Ruadhhal. Az istenekkel. Amos Theniorral. De ezek mind a múlt: most pedig a jövő a fontos.
Hogy mi a célja? Maga sem pontosan tudja. A mások fölötti hatalmat már rég elérte, de már le is tett róla. A legjobb mágusnak lenni? Talán nem lesz nehéz.
Mindenesetre az első útja a Namos-házba fog vezetni. Nemesi címével együtt kapta, a volt Baldirien család villája, ami immár az övé. Idős éveinek tökéletes. De bizonyára lepukkant, üres, teljesen elhanyagolt épület immár.
Ezekkel a gondolatokkal kanyarodik rá az Artheniorba vezető útra. Először elgondolkodik, hogy tán nem kéne repülni, hisz nem kívánt feltűnést kelteni maga körül, de aztán rájön, hogy ezen is könnyen lehet segíteni - mindenre van mágia. Így aztán egy átlag szemlélődő számára furcsa, szárnycsapás-szerű mozdulatokat tesz, és amennyiben nem csalja meg tudása, másodpercekkel később már jelentősen az út fölött siklik. Ha sikerül, egyszerű törökülésbe helyezi magát, mintha meditálna, kezét a térdein helyezi el kényelmesen, ellenben nem zárja le a szemét - inkább figyel, és kényelmesen gyors tempóban igyekszik átsiklani a levegőn, Arthenior városa felé.*
A varázsló szárnycsapás szerű mozdulatokat tesz, melynek hatására három körön keresztül, akár húsz lépés magasságban is képes repülni, akár olyan gyorsan, mint ahogy fut.
6034. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-07-21 21:02:10
Üzenet elküldve: 2022-07-21 21:02:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*A kutya kezdeti sietsége nem tart ki sokáig, Isavyre pedig hamarosan az okot is kiszúrja; az egyik hátsó lábára erősen sántít. Ennél több igazából nem is kell ahhoz, hogy megsajnálja.*
- Szóval ezért kell az alma… mert mást nem tudsz levadászni. *Alapvetően nem bolond, nem vár választ az állattól, egyszerűen érzékeltetni akarja vele a jelenlétét, illetve azt is, hogy már jó szándék vezérli.* - Megtarthatod ám! *A kutya hátra-hátra tekint a lányra, de egy pillanatra sem áll meg. Láthatóan semmi bizodalma az emberekben, de Isavyre ettől talán csak még inkább vágyik arra, hogy megszelídíthesse. Régóta álmodozik egy kutyáról, ez az eb pedig pont tökéletesnek tűnik, attól eltekintve, hogy egyelőre nem nagyon akarja a közelébe engedni.
Mindeközben nem igazán figyel arra, merre is vezeti a kutya, így már csak arra lesz figyelmes, hogy fogalma sincs, merre járnak.*
- Hová vezetsz te engem? *Kérdi, miközben néhány pillanatra megáll a tájat szemlélni, illetve befejezni épp aktuális almáját.*
- Szóval ezért kell az alma… mert mást nem tudsz levadászni. *Alapvetően nem bolond, nem vár választ az állattól, egyszerűen érzékeltetni akarja vele a jelenlétét, illetve azt is, hogy már jó szándék vezérli.* - Megtarthatod ám! *A kutya hátra-hátra tekint a lányra, de egy pillanatra sem áll meg. Láthatóan semmi bizodalma az emberekben, de Isavyre ettől talán csak még inkább vágyik arra, hogy megszelídíthesse. Régóta álmodozik egy kutyáról, ez az eb pedig pont tökéletesnek tűnik, attól eltekintve, hogy egyelőre nem nagyon akarja a közelébe engedni.
Mindeközben nem igazán figyel arra, merre is vezeti a kutya, így már csak arra lesz figyelmes, hogy fogalma sincs, merre járnak.*
- Hová vezetsz te engem? *Kérdi, miközben néhány pillanatra megáll a tájat szemlélni, illetve befejezni épp aktuális almáját.*
6033. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-07-19 21:48:55
Üzenet elküldve: 2022-07-19 21:48:55
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 75
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 75
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Szív sötétje//
*Tátott szájjal bámulja a rongyból előbukkanó kristályokat. Először az átlátszó ragadja meg a tekintetét, de amikor barbár nő hozzáteszi, hogy melyik különlegesebb a szívének, a fehérnek szenteli a figyelmét. Kérés, kérdés nélkül is próbálja elképzelni, milyen ékszerben mutatna jól.*
- Medálban tudom elképzelni. Aranynál sötétebb ötvözetben... Két oldalt liliomszirmok ölelik, felülről ráhajlik a virága... *Eleinte hangosan gondolkodik, ám beszéd közben fokozatosan egyre inkább Karheiához intézi a szavait.* Egyszerű, karikákból álló láncon, ugyanabból az anyagból. Arra gondoltam, hogy a liliom illik a színéhez. *Szívdobbanásnyi szünetet tart, majd felnéz a nőre.* És hozzád is. *Kockáztatja meg.*
- Egyszer talán el is készítem. *Vigyorog Learonra, de a vigyor gyorsan lehervad az arcáról.* Persze ahhoz az is kell, hogy találjak mestert, aki hajlandó egy lányt *Teátrálisan a szívéhez kap.* tanítani, aki ráadásul tündér is! *Megismétli az előző mozdulatot, tetézve azzal, hogy alaposan túljátszva elakad a lélegzete.*
*Hagy időt, hogy a két vendég egymásnak szentelhesse a pillanatot. Fyn jól tudja, mikor nem kell megszólalni. Csakhogy egy gondolat szöget ütött a fejébe, és nem tud szabadulni tőle.*
- Esetleg... talán... ha maga Learon Derin ajánlana be valakinél... *Átsuhan az agyán, hogy könyörgő kutyaszemekkel nyomatékosítja a kérését, végül inkább letesz róla. Igazán nem szeretné túlfeszíteni a húrt.*
//Szív sötétje//
*Tátott szájjal bámulja a rongyból előbukkanó kristályokat. Először az átlátszó ragadja meg a tekintetét, de amikor barbár nő hozzáteszi, hogy melyik különlegesebb a szívének, a fehérnek szenteli a figyelmét. Kérés, kérdés nélkül is próbálja elképzelni, milyen ékszerben mutatna jól.*
- Medálban tudom elképzelni. Aranynál sötétebb ötvözetben... Két oldalt liliomszirmok ölelik, felülről ráhajlik a virága... *Eleinte hangosan gondolkodik, ám beszéd közben fokozatosan egyre inkább Karheiához intézi a szavait.* Egyszerű, karikákból álló láncon, ugyanabból az anyagból. Arra gondoltam, hogy a liliom illik a színéhez. *Szívdobbanásnyi szünetet tart, majd felnéz a nőre.* És hozzád is. *Kockáztatja meg.*
- Egyszer talán el is készítem. *Vigyorog Learonra, de a vigyor gyorsan lehervad az arcáról.* Persze ahhoz az is kell, hogy találjak mestert, aki hajlandó egy lányt *Teátrálisan a szívéhez kap.* tanítani, aki ráadásul tündér is! *Megismétli az előző mozdulatot, tetézve azzal, hogy alaposan túljátszva elakad a lélegzete.*
*Hagy időt, hogy a két vendég egymásnak szentelhesse a pillanatot. Fyn jól tudja, mikor nem kell megszólalni. Csakhogy egy gondolat szöget ütött a fejébe, és nem tud szabadulni tőle.*
- Esetleg... talán... ha maga Learon Derin ajánlana be valakinél... *Átsuhan az agyán, hogy könyörgő kutyaszemekkel nyomatékosítja a kérését, végül inkább letesz róla. Igazán nem szeretné túlfeszíteni a húrt.*
6032. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-07-19 16:29:50
Üzenet elküldve: 2022-07-19 16:29:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1658
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Szív sötétje//
*Már Learon is fellelkesül az újabb remek mesterember hallatán, hiszen ilyen embereket mindig jó ismerni és hátha neki is lenne majd a jövőben valami, amit készíttetne, de hamar kiderül, hogy mégsem olyan egyszerű ez. Ennyit nem utazna akármilyen jó is legyen ez a Tanaekar.*
-Szívből, de nem jól! *Neveti el magát.*
-Közelében sincs a tiednek. *Azért jól esnek neki a szavak, de ez inkább annak tudható be, hogy Norenn ilyen remek kis hangszert adott neki. Ha már Karheia kifejezi támogatását az ékszerészet ügyében, a pásztormágus sem maradhat rest, így nemes felajánlást tesz maga is, ahogyan annak idején apjától tanulta. Persze az öreg nem ékszerészeket támogatott, hanem diákokat és igencsak aprócska összegekkel, de a Sajt-mester úgy érzi, megérné belefektetni a lányba.*
-Ha tényleg belevágsz, keress fel majd. Szívesen lennék a mecénása egy ilyen ügyes kezű lánykának! *Húzza mosolyra a száját, de ezután már csak drága barátnőjére koncentrál és annak szavaira, amik nem kissé hatják meg. Látszik is rajta, hogy már azonnal visszaemlékszik mindenre, ami történt a csillaghulláson.*
-Oh igen! Sokféle varázslatot tanultam, de egyik sem olyan hasznos és egyiket sem használtam még olyan sokszor, mint amit akkor a Szellemektől kaptunk. *Bólogat ő maga is, de nem szeretne nagyon közbe szólni, ha már a nőnél van a szó. Azon kevesek egyike, akiket jobban szeret hallgatni, minthogy ő maga beszéljen.*
-Nozarin, hmm? *Learon elégszer hallotta már ezt a nevet és habár nem ismeri még annyira, tudja, hogy mennyire fontos Rheiának a férfi.*
-Nos, ha időm engedi, én is kutatni fogok jó ékszerészt iránt, hogy méltóképpen megőrizhesd ezt az emléket. *Simít végig a nő karján.*
//Szív sötétje//
*Már Learon is fellelkesül az újabb remek mesterember hallatán, hiszen ilyen embereket mindig jó ismerni és hátha neki is lenne majd a jövőben valami, amit készíttetne, de hamar kiderül, hogy mégsem olyan egyszerű ez. Ennyit nem utazna akármilyen jó is legyen ez a Tanaekar.*
-Szívből, de nem jól! *Neveti el magát.*
-Közelében sincs a tiednek. *Azért jól esnek neki a szavak, de ez inkább annak tudható be, hogy Norenn ilyen remek kis hangszert adott neki. Ha már Karheia kifejezi támogatását az ékszerészet ügyében, a pásztormágus sem maradhat rest, így nemes felajánlást tesz maga is, ahogyan annak idején apjától tanulta. Persze az öreg nem ékszerészeket támogatott, hanem diákokat és igencsak aprócska összegekkel, de a Sajt-mester úgy érzi, megérné belefektetni a lányba.*
-Ha tényleg belevágsz, keress fel majd. Szívesen lennék a mecénása egy ilyen ügyes kezű lánykának! *Húzza mosolyra a száját, de ezután már csak drága barátnőjére koncentrál és annak szavaira, amik nem kissé hatják meg. Látszik is rajta, hogy már azonnal visszaemlékszik mindenre, ami történt a csillaghulláson.*
-Oh igen! Sokféle varázslatot tanultam, de egyik sem olyan hasznos és egyiket sem használtam még olyan sokszor, mint amit akkor a Szellemektől kaptunk. *Bólogat ő maga is, de nem szeretne nagyon közbe szólni, ha már a nőnél van a szó. Azon kevesek egyike, akiket jobban szeret hallgatni, minthogy ő maga beszéljen.*
-Nozarin, hmm? *Learon elégszer hallotta már ezt a nevet és habár nem ismeri még annyira, tudja, hogy mennyire fontos Rheiának a férfi.*
-Nos, ha időm engedi, én is kutatni fogok jó ékszerészt iránt, hogy méltóképpen megőrizhesd ezt az emléket. *Simít végig a nő karján.*
6031. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-07-19 11:32:48
Üzenet elküldve: 2022-07-19 11:32:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szív sötétje//
*Már éppen megörülne a beajánlást hallván, hiszen tényleg szeretné az ajándékba kapott, szívének oly kedves kristályt még ékesebbé tenni, ám Lihanech messze van. Igen messze, csak azért, hogy kedve szerint megtegyen egy ekkora utat, amire ki tudja, hogy lenne éppen elég aranya, és ha igen, akkor is meg kellene tennie még egyszer, amikor átvenné azt.*
- Azért köszönöm. Ha valaha ott járnék lehet benézek a műhelyébe, de ezt rövidesen szeretném megcsináltatni.
*Az viszont lelkesíti, hogy a tündér nyitott erre a szép szakmára.*
- Bátorítalak rá, nemes foglalkozás. Ha belevágsz egy napon, akkor szólj, szívesen bíználak meg munkával.
*Egy bátorító mosollyal igyekszik eloszlatni az esetleg rossz szóhasználatából fakadó neheztelést. Mint aki maga is megtapasztalta a rabszolgák sanyarú sorát, igazán nem akarja senkiben azt az érzést kelteni, hogy örömmel dolgoztatná a másikat, inkább úgy, hogy szívesen szavaz neki bizalmat azzal, hogy aranyat ad még egy tanonc munkájáért is.*
- Oh, volt az az isteni csoda, amikor a csillagok hullottak az égből, emlékszel Learon?
*A pásztorhoz intézi kérdését ugyan, de részletességével inkább Fynlissének ad választ. Közben elkezd táskájában kutatni.*
- A Szellemek kegyesek voltak hozzánk, a megfelelő kristályoknak hála komoly mágikus tudásra tettünk szert Learonnal.
*Még mindig kutat, kicsit már mérgelődik is.*
- Megvagy te kis szabadulóművész.
*Egy rongydarabot vesz elő, amit spárgával kötött körbe. Gondosan kicsomagolja belőle a fehér, és az átlátszó kristályt is.*
- A fehéret Nozarin adta nekem ajándékba, az átlátszót én találtam eredetileg. Más színe volt, de kifakult. Így is tetszik, de a fehér a fontosabb. Neki szeretnék egy különleges körítést. Valamit, ami méltó lenne hozzá. Van ötletetek?
*Beszéde érzékelhetően megváltozik, ahogy arcán lévő mosolya. Látható, hogy mind a kristály, mind Nozarin - főleg a férfi nevét ejti ki különös gyengédséggel - nagyon különlegesek a számára, és mély érzéseket táplál irántuk.*
//Szív sötétje//
*Már éppen megörülne a beajánlást hallván, hiszen tényleg szeretné az ajándékba kapott, szívének oly kedves kristályt még ékesebbé tenni, ám Lihanech messze van. Igen messze, csak azért, hogy kedve szerint megtegyen egy ekkora utat, amire ki tudja, hogy lenne éppen elég aranya, és ha igen, akkor is meg kellene tennie még egyszer, amikor átvenné azt.*
- Azért köszönöm. Ha valaha ott járnék lehet benézek a műhelyébe, de ezt rövidesen szeretném megcsináltatni.
*Az viszont lelkesíti, hogy a tündér nyitott erre a szép szakmára.*
- Bátorítalak rá, nemes foglalkozás. Ha belevágsz egy napon, akkor szólj, szívesen bíználak meg munkával.
*Egy bátorító mosollyal igyekszik eloszlatni az esetleg rossz szóhasználatából fakadó neheztelést. Mint aki maga is megtapasztalta a rabszolgák sanyarú sorát, igazán nem akarja senkiben azt az érzést kelteni, hogy örömmel dolgoztatná a másikat, inkább úgy, hogy szívesen szavaz neki bizalmat azzal, hogy aranyat ad még egy tanonc munkájáért is.*
- Oh, volt az az isteni csoda, amikor a csillagok hullottak az égből, emlékszel Learon?
*A pásztorhoz intézi kérdését ugyan, de részletességével inkább Fynlissének ad választ. Közben elkezd táskájában kutatni.*
- A Szellemek kegyesek voltak hozzánk, a megfelelő kristályoknak hála komoly mágikus tudásra tettünk szert Learonnal.
*Még mindig kutat, kicsit már mérgelődik is.*
- Megvagy te kis szabadulóművész.
*Egy rongydarabot vesz elő, amit spárgával kötött körbe. Gondosan kicsomagolja belőle a fehér, és az átlátszó kristályt is.*
- A fehéret Nozarin adta nekem ajándékba, az átlátszót én találtam eredetileg. Más színe volt, de kifakult. Így is tetszik, de a fehér a fontosabb. Neki szeretnék egy különleges körítést. Valamit, ami méltó lenne hozzá. Van ötletetek?
*Beszéde érzékelhetően megváltozik, ahogy arcán lévő mosolya. Látható, hogy mind a kristály, mind Nozarin - főleg a férfi nevét ejti ki különös gyengédséggel - nagyon különlegesek a számára, és mély érzéseket táplál irántuk.*
6030. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-07-18 14:53:26
Üzenet elküldve: 2022-07-18 14:53:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 308
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 308
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Rendhagyó gyakorlat//
*Rövid hezitáció, majd egy egyszerű bólintás a veterán válasza Garsin köszönetére. Ezután külső közbeszólás nélkül mesél, amíg van miről. Tanítványa remek hallgatóságnak bizonyul, habár meglehet, hogy belső képe az elhangzottakról talán kissé máshogy néz ki, mint ahogy azok valójában történtek. Ezért viszont a történetmondó ha tudna róla, csak magát hibáztathatná. A derűsebb hangulat így is megterem, és bizony meglehet, hogy Garsin esetleges kérését egy kis fantáziával és mágikus tudással képes is lenne beteljesíteni, ha úgy tartja kedve.
A második történet már személyesebb, és kevesebb könnyedséget tűr meg. Ehhez mérten a lány is tisztelettel kezeli, nem kérdez közbe, és nem is pillant vissza sajnálkozóan.*
-Nem terveztem visszajönni... de azt hittem, Nyugaton találok majd rá egy módot. Nem számítottam rá, hogy végül itt tanulom meg az első varázslatom.
*Az út többi része csendben telik. Ilyen közel Artheniorhoz nincs sok félnivalójuk, főleg úgy, hogy kívülről könnyedén lehetne őket őrjáratnak nézni. A férfi mégis figyel a környezetére, ha csak megszokásból is.*
*Rövid hezitáció, majd egy egyszerű bólintás a veterán válasza Garsin köszönetére. Ezután külső közbeszólás nélkül mesél, amíg van miről. Tanítványa remek hallgatóságnak bizonyul, habár meglehet, hogy belső képe az elhangzottakról talán kissé máshogy néz ki, mint ahogy azok valójában történtek. Ezért viszont a történetmondó ha tudna róla, csak magát hibáztathatná. A derűsebb hangulat így is megterem, és bizony meglehet, hogy Garsin esetleges kérését egy kis fantáziával és mágikus tudással képes is lenne beteljesíteni, ha úgy tartja kedve.
A második történet már személyesebb, és kevesebb könnyedséget tűr meg. Ehhez mérten a lány is tisztelettel kezeli, nem kérdez közbe, és nem is pillant vissza sajnálkozóan.*
-Nem terveztem visszajönni... de azt hittem, Nyugaton találok majd rá egy módot. Nem számítottam rá, hogy végül itt tanulom meg az első varázslatom.
*Az út többi része csendben telik. Ilyen közel Artheniorhoz nincs sok félnivalójuk, főleg úgy, hogy kívülről könnyedén lehetne őket őrjáratnak nézni. A férfi mégis figyel a környezetére, ha csak megszokásból is.*
6029. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-07-17 23:14:37
Üzenet elküldve: 2022-07-17 23:14:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Rendhagyó gyakorlat//
*Van olyan szerény, hogy föl se merüljön benne, hogy a frissen a dombra ültetett fa és az a megjegyzés akár róla is szólhat, s nem csak pusztán megfigyelője a "szertartásnak", hanem az részben érte van. Pedig bizonyosan sokat jelentene számára a gesztus, ha tényleg erről volna szó és a tudomására jutna... De így is kellő hatással van rá, s az kétségtelen, hogy a szívét fölemeli az élmény, s egy szép emléket ad számára a mai napról.
Bár ez elmondható a domb, mint "jelenség" egészéről. Úgy érzi, mintha Gaerralos múltjába, lelkébe nyerhetett volna betekintést, s ezt nagyon érzékenyen, tisztelettel, hálával fogadja mesterétől.
A sziklánál "felejtett" bot nem kerüli el figyelmét, s ez is olyasmi, ami jelzi számára, hogy Gaerralos mennyire kötődik ehhez a helyhez. Itt pihennek az emlékei... Noha erről csak a későbbi elbeszélések alapján győződhet meg majd igazán.*
- Köszönöm, hogy elhozott ide. - *Szól halkan, miközben elindul lefelé, már fölszerelkezve minden holmijával. Többet nem mond, csak ennyivel próbálja kifejezni a háláját a bizalomért.
A magyarázatot nem sürgeti, részben úgyis lefoglalja a terep, amin javarészt emlékezetből próbál eligazodni és megtalálni a lámpás fényénél a legkevésbé bozótos szakaszt.
Mikor aztán Gaerralos belekezd a kard történetébe, figyelme megoszlik. Bár talán inkább lehetne nevezni ezt a fiatal Gaerralos történetének...
Természetes kíváncsisággal és némi jóindulatú mulatsággal hallgatja a férfit, mert van abban valami megkapó, hogy a mostanra többnyire komoly, szigorú, esetenként félelmetes mesterét megismerheti és elképzelheti esetlen gyermekként e visszaemlékezésben. Lehetne mondani, hogy el sem tudja hinni, hogy a férfi komolytalan volt, sőt, lázadó és engedetlen, de kapott már elég bepillantást az érzéketlen maszk alá, hogy el tudja képzelni, hogy több emberi vonás rejtőzik és főként rejtőzött ott, mielőtt mestere ilyen képzetté és fegyelmezetté vált.
Azért fölszalad a szemöldöke és mosolygósan beharapja ajkait, ahogy egy kis suhanc formájában látja maga előtt Gaerralost, karddal hadonászva nagy beleéléssel, miközben előadást tart a barátainak valami meséről. És megcsúszik...
Mintha mestere hangjában is mosolyt hallana bujkálni, ezért hátra les rá, és meg is jegyzi magának azt az arckifejezést, mert nagyon... aranyosnak találja.
Egyúttal nem fél a saját derűjét sem kimutatni a történettel kapcsolatban. Fölmerül benne, hogy megjegyezze "Egyszer nekem is eljátszhatná!", de végül magában tartja a kérést, mert túl tiszteletlennek érzi, és nem szeretne visszaélni Gaerralos nyitottságával.
Kicsit később, már az út felé lépdelve érkezik a második történet a férfitől, ami szintén szolgál meglepetésekkel: nem tudta, hogy mestere nemesi származású. A családi kapcsolatok és működések leírása egyszerre ismerős és ismeretlen számára. Azt ebből is jól láthatja, hogy nemes, vagy szegény, mindegy: mindenhol jelen vannak a hasonló hozzáállások, főként a családfők részéről. Legfeljebb az utódok kilátásai és lehetőségei mások...
Együttérzéssel fogadja a fiatal Gaerralos el nem ismert helyzetét, a neki járó atyai figyelem és szeretet hiányát, kívánságai figyelmen kívül hagyását. Bár Garsin a maga esetén, a saját szüleivel kapcsolatban elég mentegetőző, de benne is akad elég csalódás, harag és fájdalom, amiért hagyták, hogy az élete oda fusson ki, a mellé az ember mellé; sőt, maguk adták neki, mint valami tárgyat, ha nem is könnyű szívvel.
Főleg a jelenlegi körülményeiből, nyitott elmével visszatekintve nehéz ezt elfogadnia. Akkor és ott még erősebb volt benne a belé nevelt kisebbségtudat és az engedelmesség, a kötelességérzet.
Nem tudja, hogy mestere könnyebb, vagy jobb utat választott-e magának ez után, mint ami a családjához "hűen" várt volna rá - tekintve, hogy hiányzik a fél karja és ezidáig bottal járt, vélhetően nem -, mégis örül az ifjú Gaerralos erejének, hogy hátra tudta hagyni mindezt és a saját kezébe vette a sorsát. Talán mert azt kívánja, bár ő maga is úgy tett volna. Már az elején...*
- Gondolta volna, hogy mikor legközelebb itt jár, már varázsolni fog? - *Kérdi némi csönd után, hangjában szelíd derűvel. Nem volt kimondottan szomorú a lezárás, mégis igényli, hogy valahogy adjon egy kellemes érzésekkel töltött lecsengést a beszélgetésnek, amivel egyúttal az elismerését is kifejezheti, hogy a hosszú út végén mestere elérte azt, amire ifjúként vágyott.
Ha kiérnek az útra, s már nem fenyegető, hogy bármiféle bozótba érne a lámpás, végre leengedi kezét és megpihen. Bár körülöttük, a város távolabbi fényeit leszámítva sötétség honol, nem érez félelmet. Mestere jelenlétében eszébe sem jut, hogy veszélyben lehetnének. Élvezi a csöndet és ezt a sétát, az est hangulatát. Föl-fölpillant a holdakra és a csillagokra, hallgatja a természet neszeit. Egy kicsit el is álmosodik. Nem szól ő sem többet az úton, elmerül a saját gondolataiban, és teljesen elégedett vele, mivel azt már tapasztalta, hogy mestere sem az a fajta ember, akit zavarna a csönd.*
*Van olyan szerény, hogy föl se merüljön benne, hogy a frissen a dombra ültetett fa és az a megjegyzés akár róla is szólhat, s nem csak pusztán megfigyelője a "szertartásnak", hanem az részben érte van. Pedig bizonyosan sokat jelentene számára a gesztus, ha tényleg erről volna szó és a tudomására jutna... De így is kellő hatással van rá, s az kétségtelen, hogy a szívét fölemeli az élmény, s egy szép emléket ad számára a mai napról.
Bár ez elmondható a domb, mint "jelenség" egészéről. Úgy érzi, mintha Gaerralos múltjába, lelkébe nyerhetett volna betekintést, s ezt nagyon érzékenyen, tisztelettel, hálával fogadja mesterétől.
A sziklánál "felejtett" bot nem kerüli el figyelmét, s ez is olyasmi, ami jelzi számára, hogy Gaerralos mennyire kötődik ehhez a helyhez. Itt pihennek az emlékei... Noha erről csak a későbbi elbeszélések alapján győződhet meg majd igazán.*
- Köszönöm, hogy elhozott ide. - *Szól halkan, miközben elindul lefelé, már fölszerelkezve minden holmijával. Többet nem mond, csak ennyivel próbálja kifejezni a háláját a bizalomért.
A magyarázatot nem sürgeti, részben úgyis lefoglalja a terep, amin javarészt emlékezetből próbál eligazodni és megtalálni a lámpás fényénél a legkevésbé bozótos szakaszt.
Mikor aztán Gaerralos belekezd a kard történetébe, figyelme megoszlik. Bár talán inkább lehetne nevezni ezt a fiatal Gaerralos történetének...
Természetes kíváncsisággal és némi jóindulatú mulatsággal hallgatja a férfit, mert van abban valami megkapó, hogy a mostanra többnyire komoly, szigorú, esetenként félelmetes mesterét megismerheti és elképzelheti esetlen gyermekként e visszaemlékezésben. Lehetne mondani, hogy el sem tudja hinni, hogy a férfi komolytalan volt, sőt, lázadó és engedetlen, de kapott már elég bepillantást az érzéketlen maszk alá, hogy el tudja képzelni, hogy több emberi vonás rejtőzik és főként rejtőzött ott, mielőtt mestere ilyen képzetté és fegyelmezetté vált.
Azért fölszalad a szemöldöke és mosolygósan beharapja ajkait, ahogy egy kis suhanc formájában látja maga előtt Gaerralost, karddal hadonászva nagy beleéléssel, miközben előadást tart a barátainak valami meséről. És megcsúszik...
Mintha mestere hangjában is mosolyt hallana bujkálni, ezért hátra les rá, és meg is jegyzi magának azt az arckifejezést, mert nagyon... aranyosnak találja.
Egyúttal nem fél a saját derűjét sem kimutatni a történettel kapcsolatban. Fölmerül benne, hogy megjegyezze "Egyszer nekem is eljátszhatná!", de végül magában tartja a kérést, mert túl tiszteletlennek érzi, és nem szeretne visszaélni Gaerralos nyitottságával.
Kicsit később, már az út felé lépdelve érkezik a második történet a férfitől, ami szintén szolgál meglepetésekkel: nem tudta, hogy mestere nemesi származású. A családi kapcsolatok és működések leírása egyszerre ismerős és ismeretlen számára. Azt ebből is jól láthatja, hogy nemes, vagy szegény, mindegy: mindenhol jelen vannak a hasonló hozzáállások, főként a családfők részéről. Legfeljebb az utódok kilátásai és lehetőségei mások...
Együttérzéssel fogadja a fiatal Gaerralos el nem ismert helyzetét, a neki járó atyai figyelem és szeretet hiányát, kívánságai figyelmen kívül hagyását. Bár Garsin a maga esetén, a saját szüleivel kapcsolatban elég mentegetőző, de benne is akad elég csalódás, harag és fájdalom, amiért hagyták, hogy az élete oda fusson ki, a mellé az ember mellé; sőt, maguk adták neki, mint valami tárgyat, ha nem is könnyű szívvel.
Főleg a jelenlegi körülményeiből, nyitott elmével visszatekintve nehéz ezt elfogadnia. Akkor és ott még erősebb volt benne a belé nevelt kisebbségtudat és az engedelmesség, a kötelességérzet.
Nem tudja, hogy mestere könnyebb, vagy jobb utat választott-e magának ez után, mint ami a családjához "hűen" várt volna rá - tekintve, hogy hiányzik a fél karja és ezidáig bottal járt, vélhetően nem -, mégis örül az ifjú Gaerralos erejének, hogy hátra tudta hagyni mindezt és a saját kezébe vette a sorsát. Talán mert azt kívánja, bár ő maga is úgy tett volna. Már az elején...*
- Gondolta volna, hogy mikor legközelebb itt jár, már varázsolni fog? - *Kérdi némi csönd után, hangjában szelíd derűvel. Nem volt kimondottan szomorú a lezárás, mégis igényli, hogy valahogy adjon egy kellemes érzésekkel töltött lecsengést a beszélgetésnek, amivel egyúttal az elismerését is kifejezheti, hogy a hosszú út végén mestere elérte azt, amire ifjúként vágyott.
Ha kiérnek az útra, s már nem fenyegető, hogy bármiféle bozótba érne a lámpás, végre leengedi kezét és megpihen. Bár körülöttük, a város távolabbi fényeit leszámítva sötétség honol, nem érez félelmet. Mestere jelenlétében eszébe sem jut, hogy veszélyben lehetnének. Élvezi a csöndet és ezt a sétát, az est hangulatát. Föl-fölpillant a holdakra és a csillagokra, hallgatja a természet neszeit. Egy kicsit el is álmosodik. Nem szól ő sem többet az úton, elmerül a saját gondolataiban, és teljesen elégedett vele, mivel azt már tapasztalta, hogy mestere sem az a fajta ember, akit zavarna a csönd.*
6028. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-07-16 13:36:51
Üzenet elküldve: 2022-07-16 13:36:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 308
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 308
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Rendhagyó gyakorlat//
*A fa sok mindent jelenthet. Lehet egyszerűen a férfi újonnan szerzett mágikus képességeinek próbálgatása, mellyel egyfajta mérföldkőként nyomot kíván hagyni a dombon, mely sok szempontból gyermekkorát jelképezi. Szerepet vállalhat a szimbolika is, mely a dombon levő fákat azoknak feleltetné meg, akiknek ez a hely jellembeli növekedést ígért, és ígér újonnan. Vagy talán csak egy egyszerű gesztus, mellyel javítani akart tanítványa kedvén, hogy a mai napból ne csak a trauma maradjon meg neki, hanem egy mélyebb, személyesebb élmény is.
A lényeg nem ebben van, hanem Garsin reakciójában. A varázslat láthatólag segít neki lecsillapodni, és kissé másra fókuszálni. Hagyja, hogy amaz bámészkodjon egy darabig, majd megindul, és a fény mozgásából, valamint a léptek zajából hamarosan észleli, hogy tanítványai is követi. A lány megjegyzésére csak bólint, majd ahogy ismét elsétálnak a szikla mellett, röviden megáll, eltűnődve. Végül döntésre jön, és botját egy bemélyedés mentén a sziklának fekteti, majd továbbhalad, hogy a fa alatt ő is összeszedje a saját dolgait.*
-Induljunk el, és útközben megmagyarázom.
*Felel az elhangzó kérdésre. Csak akkor szólal meg újra, ha már lefelé kaptatnak a domboldalon, elől Garsin a lámpásával, ő pedig mögötte, óvatosan lépdesve.*
-A kard egy érdekes történet. Még gyermekként, fiatalkoromban jóval komolytalanabb voltam, mint ma, és egy bizonyos korszakom során fokozottan érdekelni kezdtek különféle mesék és legendák. Jobban, mint kardmesterem leckéi, melyek hanyagolásával akkoriban úgy éreztem, borsot tudok törni atyám orra alá.
Így hát egy nap, mikor frusztrációim megtetőzték az atyai szigortól való félelmemet, pár közeli barátomat azzal szórakoztattam, hogy kreatív módon eljátszottam a sziklába szúrt kard történetét.
*Ha Garsin visszatekint, láthatja az enyhe mosolyt a férfi arcán, ahogy visszaemlékezik.*
-Megcsúsztam. A gyakorlókardok pedig ritkán készülnek a legjobb minőségű acélból...
*Nincs nagy szükség a folytatásra, hiszen a kettétört fegyver bizonyára megfelelő magyarázatként szolgálhat. Így hát elcsöndesedik, és egy darabig azután sem szólal meg, hogy már elhagyták a gyakorlókard dolgát. Elgondolkozva sétál, leérve a dombról, és csak mikor megkezdik a kereskedőút felé való gyaloglást, csendül fel a hangja ismét.*
-A kabát pedig... Nemesi díszöltözet, a Ruuhrijehr-család címerével. Az enyém volt.
*Újabb szünet, mielőtt magyarázatot adna.*
-Legfiatalabb fiúgyermek voltam... akkor sem örököltem volna semmit, ha a házunk nincs hanyatlóban. Atyámat kevéssé érdekelte a létezésem, és az már viszonylag hamar eldőlt, hogy akkori vágyaimtól függetlenül mágikus taníttatásra sem adna ki pénzt. Nem tudta, miképpen szabaduljon meg tőlem anélkül, hogy rontson a hírnevén, ugyanis makacs módon kevéssé mutattam hajlandóságot a többi tanulmányomra. Így hát végül meghoztam neki a döntést, és távoztam, követve az egyik bátyám példáját. Nem a Ruuhrijehr-ház fiúgyermekeként, csak... magamként.
*Nem tudja, miért árulja el mindezt. Talán benne lehet a kölcsönösség szelleme, elvégre Garsin lelkében is áskálódtak ma este... ám lehet, hogy egyszerűen a hely, és az életében ma megélt változások okozzák. Ami biztos, az az, hogy miután ezt elmondja, némaságba burkolózik, és ha a lány nem töri meg a csöndet, úgy könnyen meglehet, hogy egy további szó nélkül érnek el a kereskedőúthoz, majd idővel vissza be a városba.*
*A fa sok mindent jelenthet. Lehet egyszerűen a férfi újonnan szerzett mágikus képességeinek próbálgatása, mellyel egyfajta mérföldkőként nyomot kíván hagyni a dombon, mely sok szempontból gyermekkorát jelképezi. Szerepet vállalhat a szimbolika is, mely a dombon levő fákat azoknak feleltetné meg, akiknek ez a hely jellembeli növekedést ígért, és ígér újonnan. Vagy talán csak egy egyszerű gesztus, mellyel javítani akart tanítványa kedvén, hogy a mai napból ne csak a trauma maradjon meg neki, hanem egy mélyebb, személyesebb élmény is.
A lényeg nem ebben van, hanem Garsin reakciójában. A varázslat láthatólag segít neki lecsillapodni, és kissé másra fókuszálni. Hagyja, hogy amaz bámészkodjon egy darabig, majd megindul, és a fény mozgásából, valamint a léptek zajából hamarosan észleli, hogy tanítványai is követi. A lány megjegyzésére csak bólint, majd ahogy ismét elsétálnak a szikla mellett, röviden megáll, eltűnődve. Végül döntésre jön, és botját egy bemélyedés mentén a sziklának fekteti, majd továbbhalad, hogy a fa alatt ő is összeszedje a saját dolgait.*
-Induljunk el, és útközben megmagyarázom.
*Felel az elhangzó kérdésre. Csak akkor szólal meg újra, ha már lefelé kaptatnak a domboldalon, elől Garsin a lámpásával, ő pedig mögötte, óvatosan lépdesve.*
-A kard egy érdekes történet. Még gyermekként, fiatalkoromban jóval komolytalanabb voltam, mint ma, és egy bizonyos korszakom során fokozottan érdekelni kezdtek különféle mesék és legendák. Jobban, mint kardmesterem leckéi, melyek hanyagolásával akkoriban úgy éreztem, borsot tudok törni atyám orra alá.
Így hát egy nap, mikor frusztrációim megtetőzték az atyai szigortól való félelmemet, pár közeli barátomat azzal szórakoztattam, hogy kreatív módon eljátszottam a sziklába szúrt kard történetét.
*Ha Garsin visszatekint, láthatja az enyhe mosolyt a férfi arcán, ahogy visszaemlékezik.*
-Megcsúsztam. A gyakorlókardok pedig ritkán készülnek a legjobb minőségű acélból...
*Nincs nagy szükség a folytatásra, hiszen a kettétört fegyver bizonyára megfelelő magyarázatként szolgálhat. Így hát elcsöndesedik, és egy darabig azután sem szólal meg, hogy már elhagyták a gyakorlókard dolgát. Elgondolkozva sétál, leérve a dombról, és csak mikor megkezdik a kereskedőút felé való gyaloglást, csendül fel a hangja ismét.*
-A kabát pedig... Nemesi díszöltözet, a Ruuhrijehr-család címerével. Az enyém volt.
*Újabb szünet, mielőtt magyarázatot adna.*
-Legfiatalabb fiúgyermek voltam... akkor sem örököltem volna semmit, ha a házunk nincs hanyatlóban. Atyámat kevéssé érdekelte a létezésem, és az már viszonylag hamar eldőlt, hogy akkori vágyaimtól függetlenül mágikus taníttatásra sem adna ki pénzt. Nem tudta, miképpen szabaduljon meg tőlem anélkül, hogy rontson a hírnevén, ugyanis makacs módon kevéssé mutattam hajlandóságot a többi tanulmányomra. Így hát végül meghoztam neki a döntést, és távoztam, követve az egyik bátyám példáját. Nem a Ruuhrijehr-ház fiúgyermekeként, csak... magamként.
*Nem tudja, miért árulja el mindezt. Talán benne lehet a kölcsönösség szelleme, elvégre Garsin lelkében is áskálódtak ma este... ám lehet, hogy egyszerűen a hely, és az életében ma megélt változások okozzák. Ami biztos, az az, hogy miután ezt elmondja, némaságba burkolózik, és ha a lány nem töri meg a csöndet, úgy könnyen meglehet, hogy egy további szó nélkül érnek el a kereskedőúthoz, majd idővel vissza be a városba.*
6027. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-07-16 13:05:30
Üzenet elküldve: 2022-07-16 13:05:30
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 263
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 263
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
// Tűzkeresztség //
* A medvetermetű förmedésére még a szeme sem rezdül, nem fog a polgárok előtt kommunikációs problémát mutatni. A csapatnak látszólag tökéletesnek kell lennie, hogy ezzel is jó fényben tűnjenek ki a demoralizáló közegből. A lovag továbbra sincs meggyőződve az ártatlanságukról, ami Gabraelen is mutatkozik, nem úgy mint a parancsnokon. ~ Elvezetni? Ebből még csapdába is eshetünk. ~ Máris bizonyságot kapott a medvetermetű állítása, miszerint az arany színben pompázó páncél nem jó meglepetés támadáshoz. Természetesen Nilevard nem hallhatta a véleményt, de most már saját gondolatai is ezt a könnyed következtetést állapítják meg. *
- Parancsnok.
* Hívja fel magára a figyelmet, de csak akkor folytatja ha engedélyt kap rá. *
- Gyakran az ilyen bandáknál valamiféle tetoválást tesznek csuklóra vagy éppen nyakra. Nem ártana a fegyverzetüket is ellenőrizni.
* Szinte biztos benne, hogy a kettőnek sokkal több köze van a helyzethez mint azt állítják, eléggé ironikus számára, hogy már az első párost, gyanúba keverje.
~ Elvették a tárgyaikat, majd elengedték őket, a pipáját miért nem vették el az öregnek? Ahhoz képest, hogy kifosztották őket, túl nyugodtak. Mellesleg a lovukat nem vették el? ~
A hirtelen jött rádöbbenés utána újra elkezdi szorongatni a fegyver markolatát. *
- Parancsnok, a lovaik.
* Csak remélni tudja, hogy társaik ennyiből megértik őt, de ha nem akkor gyorsan kifejti. *
- Pénzt és elixíreket elvették tőlük, de a lovaikat, amik a legértékesebbek közé tartozik, megtarthatták?
* A medvetermetű förmedésére még a szeme sem rezdül, nem fog a polgárok előtt kommunikációs problémát mutatni. A csapatnak látszólag tökéletesnek kell lennie, hogy ezzel is jó fényben tűnjenek ki a demoralizáló közegből. A lovag továbbra sincs meggyőződve az ártatlanságukról, ami Gabraelen is mutatkozik, nem úgy mint a parancsnokon. ~ Elvezetni? Ebből még csapdába is eshetünk. ~ Máris bizonyságot kapott a medvetermetű állítása, miszerint az arany színben pompázó páncél nem jó meglepetés támadáshoz. Természetesen Nilevard nem hallhatta a véleményt, de most már saját gondolatai is ezt a könnyed következtetést állapítják meg. *
- Parancsnok.
* Hívja fel magára a figyelmet, de csak akkor folytatja ha engedélyt kap rá. *
- Gyakran az ilyen bandáknál valamiféle tetoválást tesznek csuklóra vagy éppen nyakra. Nem ártana a fegyverzetüket is ellenőrizni.
* Szinte biztos benne, hogy a kettőnek sokkal több köze van a helyzethez mint azt állítják, eléggé ironikus számára, hogy már az első párost, gyanúba keverje.
~ Elvették a tárgyaikat, majd elengedték őket, a pipáját miért nem vették el az öregnek? Ahhoz képest, hogy kifosztották őket, túl nyugodtak. Mellesleg a lovukat nem vették el? ~
A hirtelen jött rádöbbenés utána újra elkezdi szorongatni a fegyver markolatát. *
- Parancsnok, a lovaik.
* Csak remélni tudja, hogy társaik ennyiből megértik őt, de ha nem akkor gyorsan kifejti. *
- Pénzt és elixíreket elvették tőlük, de a lovaikat, amik a legértékesebbek közé tartozik, megtarthatták?
6026. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-07-15 12:48:37
Üzenet elküldve: 2022-07-15 12:48:37
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Tűzkeresztség//
- Szerinted szükségem van segítségre, kölyök? *Kérdi halkan morogva, amikor Nilevard nem állja meg, hogy belekotnyeleskedjen abba, amit épp csinál. Nem túl profi jelenet ez, hisz egy városőri osztagtól azt várhatja el az ember fia, hogy együttműködnek, ám a medvetermetű nem a türelem és a megértés mintapéldája. Ami a szívén, a száján. Nem is figyel a lovát mellévezető fiatal városőrre, tekintete visszatér a csuklyás lovasra.
Ahogy felméri, nem tudja megállapítani, hogy milyen fajú vagy nemű. Legalábbis pontosan. Amikor aztán felemeli a fejét, hogy megmutassa az arcát, Gabe csak bólint, de jól megnézi magának a nő arcát. Az, hogy kerüli a tekintetüket, további gondolatokat szül a páncélosban, de egyelőre békén hagyja a lovast, hogy figyelmét a beszélni kezdő öregre fordítsa. Balthazardot visszavezeti Bredoc mellé, de úgy, hogy körbelépteti a nőt és a férfit. Legalább lesz ideje jól megnézni magának a felszerelésüket, esetleges sérüléseket, szokatlanra utaló jeleket.
Az öreg közben elmondja, hogy zsoldosokba botlottak, akik aranyat és bájitalt vettek el tőlük. Sima rablás, tiszta és vértelen. Akik elkövették, nem gyilkosok, nem mészárolták le a két utazót, hanem elengedték őket, miután megkapták, amit akartak. Vagy nagyon magabiztosak, hogy nem jut el a hírük vagy ostobák és nem törődnek ezzel. A módszerükből arra gondolna, hogy az előbbi.
Bredoc közben rákérdez a nőre, de ez az a dolog, ami a legkevésbé érdekli a medvetermetűt. Az ötletre, hogy az öreg fickó vezesse el őket a helyszínre, ahol az eset történt, elmosolyodik. Ebből még valami jó is kisülhet, akár csapdát is állíthatnának nekik valami módon.
Megvárja, mit felel az öreg, aztán közölné csak gondolatait a parancsnokkal. Hisz, ha a férfi nem megy bele a dologba, feleslegesen jártatná a száját, mint Nilevard szokta.*
- Szerinted szükségem van segítségre, kölyök? *Kérdi halkan morogva, amikor Nilevard nem állja meg, hogy belekotnyeleskedjen abba, amit épp csinál. Nem túl profi jelenet ez, hisz egy városőri osztagtól azt várhatja el az ember fia, hogy együttműködnek, ám a medvetermetű nem a türelem és a megértés mintapéldája. Ami a szívén, a száján. Nem is figyel a lovát mellévezető fiatal városőrre, tekintete visszatér a csuklyás lovasra.
Ahogy felméri, nem tudja megállapítani, hogy milyen fajú vagy nemű. Legalábbis pontosan. Amikor aztán felemeli a fejét, hogy megmutassa az arcát, Gabe csak bólint, de jól megnézi magának a nő arcát. Az, hogy kerüli a tekintetüket, további gondolatokat szül a páncélosban, de egyelőre békén hagyja a lovast, hogy figyelmét a beszélni kezdő öregre fordítsa. Balthazardot visszavezeti Bredoc mellé, de úgy, hogy körbelépteti a nőt és a férfit. Legalább lesz ideje jól megnézni magának a felszerelésüket, esetleges sérüléseket, szokatlanra utaló jeleket.
Az öreg közben elmondja, hogy zsoldosokba botlottak, akik aranyat és bájitalt vettek el tőlük. Sima rablás, tiszta és vértelen. Akik elkövették, nem gyilkosok, nem mészárolták le a két utazót, hanem elengedték őket, miután megkapták, amit akartak. Vagy nagyon magabiztosak, hogy nem jut el a hírük vagy ostobák és nem törődnek ezzel. A módszerükből arra gondolna, hogy az előbbi.
Bredoc közben rákérdez a nőre, de ez az a dolog, ami a legkevésbé érdekli a medvetermetűt. Az ötletre, hogy az öreg fickó vezesse el őket a helyszínre, ahol az eset történt, elmosolyodik. Ebből még valami jó is kisülhet, akár csapdát is állíthatnának nekik valami módon.
Megvárja, mit felel az öreg, aztán közölné csak gondolatait a parancsnokkal. Hisz, ha a férfi nem megy bele a dologba, feleslegesen jártatná a száját, mint Nilevard szokta.*
6025. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-07-13 16:53:56
Üzenet elküldve: 2022-07-13 16:53:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 489
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Rendhagyó gyakorlat//
*Nem meglepő módon mestere nem tud válaszokat adni, csak útmutatást, feladatot, de a munkát már magának kell elvégeznie. Ő pedig igyekszik is, viszont mivel ehhez a válaszkereséshez is a múltba kell visszahelyeznie magát és az akkori érzéseiben és motivációiban kellene elmerülnie, rövid úton föladja. Mára már kimerült, elég volt.
Egy sóhajjal ereszti el a gondolatot és engedi meg magának, hogy visszatérjen az este csöndes nyugalmába. A lépteire figyelve követi a férfit és kíváncsian várja, hogy most hová mennek, mire készül mestere.
Mikor aztán megállnak, az utasításra a kívánt területre irányítja a fényt. Hamarosan pedig már azt is látja, hogy Gaerralos elás valamit. Vagyis elültet... Az egy makk?
Még mindig nem tudja, mi történik, mikor a férfi végül föláll és jelzi, hogy hátráljanak. A mormolást hallva kezdi fölfogni, hogy ismét egy varázslat következik. Azt pedig ennek kapcsán már sejti, hogy a makkhoz lesz köze...
Tekintetét a földre irányítja hát, oda, ahová a magot ültette mestere. A csoda pedig kezdetét veszi...
Nem csak a varázslat lenyűgöző, hanem maga a folyamat is. Az ember észleli a növények növekedését, de sosem ilyen egybefüggően, mint ahogyan most van alkalma megfigyelni. Láthatja, ahogy a kis hajtás előbújik a földből, ahogy megjelennek az első levelei, ágakat formál, növekedik, terjeszkedik, szétágazik...
Pillanatokig még levegőt sem vesz, annyira leköti az élmény. S mikor a fiatal fa végül megáll a növekedésben, a lámpást magasabbra tartja, hogy minél nagyobb részét világítsa be a fény.
Gaerralos szavait nem egészen tudja értelmezni, miről szólnak, de egy halvány, bizakodó-csodáló mosolyt csal arcára a megjegyzés, miközben tekintete még mindig a frissen született fán pihen.
Későn is fordul a férfi után, már a léptei neszét hallva tudatosítja, hogy Gaerralos elindult visszafelé. Akkor gyorsan visszanéz még a fára, majd pár hosszú lépéssel igyekszik beérni mesterét, hogy megvilágítsa előtte az utat.*
- Ez egy nagyon szép varázslat. - *Jegyzi meg derűsen, s tekintve, hogy pár perce még mennyire zaklatott volt, most pedig már béke és mosoly hallatszik a hangjában, kellően hitelesek a szavai.
Ha visszaérnek a másik fa alá, egy időre leteszi a lámpást a földre, hogy fölszabadítsa a kezét. Az amulettet leoldja a csuklójáról, mert már zavarja a himbálózása, majd némi habozást követően ezúttal a nyakába akasztja, nem rejti az öve alá, hogy kevesebbet bíbelődjön.
Aztán ismét a lámpásért nyúl, bár nem tudja, van-e itt még dolguk, vagy már csak szedelőzködnek.*
- A kabát és a kard... a magáé voltak? - *Enged meg magának egy kis kíváncsiskodást, ahogy a szellőben libbenő ruhadarab sötét foltja magára vonja a tekintetét. Persze ennél többre is kíváncsi volna, a mögöttük rejlő történet érdekelné igazán, de nem ront ajtóstul a házba.*
*Nem meglepő módon mestere nem tud válaszokat adni, csak útmutatást, feladatot, de a munkát már magának kell elvégeznie. Ő pedig igyekszik is, viszont mivel ehhez a válaszkereséshez is a múltba kell visszahelyeznie magát és az akkori érzéseiben és motivációiban kellene elmerülnie, rövid úton föladja. Mára már kimerült, elég volt.
Egy sóhajjal ereszti el a gondolatot és engedi meg magának, hogy visszatérjen az este csöndes nyugalmába. A lépteire figyelve követi a férfit és kíváncsian várja, hogy most hová mennek, mire készül mestere.
Mikor aztán megállnak, az utasításra a kívánt területre irányítja a fényt. Hamarosan pedig már azt is látja, hogy Gaerralos elás valamit. Vagyis elültet... Az egy makk?
Még mindig nem tudja, mi történik, mikor a férfi végül föláll és jelzi, hogy hátráljanak. A mormolást hallva kezdi fölfogni, hogy ismét egy varázslat következik. Azt pedig ennek kapcsán már sejti, hogy a makkhoz lesz köze...
Tekintetét a földre irányítja hát, oda, ahová a magot ültette mestere. A csoda pedig kezdetét veszi...
Nem csak a varázslat lenyűgöző, hanem maga a folyamat is. Az ember észleli a növények növekedését, de sosem ilyen egybefüggően, mint ahogyan most van alkalma megfigyelni. Láthatja, ahogy a kis hajtás előbújik a földből, ahogy megjelennek az első levelei, ágakat formál, növekedik, terjeszkedik, szétágazik...
Pillanatokig még levegőt sem vesz, annyira leköti az élmény. S mikor a fiatal fa végül megáll a növekedésben, a lámpást magasabbra tartja, hogy minél nagyobb részét világítsa be a fény.
Gaerralos szavait nem egészen tudja értelmezni, miről szólnak, de egy halvány, bizakodó-csodáló mosolyt csal arcára a megjegyzés, miközben tekintete még mindig a frissen született fán pihen.
Későn is fordul a férfi után, már a léptei neszét hallva tudatosítja, hogy Gaerralos elindult visszafelé. Akkor gyorsan visszanéz még a fára, majd pár hosszú lépéssel igyekszik beérni mesterét, hogy megvilágítsa előtte az utat.*
- Ez egy nagyon szép varázslat. - *Jegyzi meg derűsen, s tekintve, hogy pár perce még mennyire zaklatott volt, most pedig már béke és mosoly hallatszik a hangjában, kellően hitelesek a szavai.
Ha visszaérnek a másik fa alá, egy időre leteszi a lámpást a földre, hogy fölszabadítsa a kezét. Az amulettet leoldja a csuklójáról, mert már zavarja a himbálózása, majd némi habozást követően ezúttal a nyakába akasztja, nem rejti az öve alá, hogy kevesebbet bíbelődjön.
Aztán ismét a lámpásért nyúl, bár nem tudja, van-e itt még dolguk, vagy már csak szedelőzködnek.*
- A kabát és a kard... a magáé voltak? - *Enged meg magának egy kis kíváncsiskodást, ahogy a szellőben libbenő ruhadarab sötét foltja magára vonja a tekintetét. Persze ennél többre is kíváncsi volna, a mögöttük rejlő történet érdekelné igazán, de nem ront ajtóstul a házba.*
6024. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-07-12 19:50:53
Üzenet elküldve: 2022-07-12 19:50:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 308
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 308
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Rendhagyó gyakorlat//
*Egy darabig némán egyengetik el a dombtető földjét, a most már az odébb lógó lámpáson túl csak hold- és csillagfény által megvilágított dombtetőn. Garsin nem tervez több információt adni múltjáról, és mestere nem is várja el... a tűnődés, merengés ideje ez, amíg fel lehet dolgozni a történteket, és kissé elveszhetnek az egyszerű, annyira nem is megerőltető munka monotonitásában.
Kezében a tölgyfamakkot forgatva tapos és egyenget egészen addig, amíg végül tétován meg nem töri a csöndet a lány hangja. Itt aztán felnéz, és bár munkáját ő sem szakítja meg, az mellétevékenységgé válik, és figyelmét a másik szavaira fókuszálja.
Bizonyos szempontból saját gondolatait, elméleteit hallja vissza. Túlélési stratégiának tekinti ő is a lány reakcióját, mely már abban a helyzetben, ahol kialakult, is tökéletlen volt... ám működött, és nem az apátia szülte, hanem az életösztön.
Fontos ezt felismerni, hiszen nem az érzés ellen küzdenek, hanem a belőle fakadó testi-lelki reakció a fő probléma. Rossz döntés lenne megpróbálni kiölni Garsinból az ösztönt, hogy megvédje magát a külső veszélytől, mikor ugyanez az érzés motiváló erő lehet a fejlődésében, legyen az fegyverhasználat vagy varázslás.*
-Erre nem adhatok választ.
*Jelenti ki rövid szünet után, miközben Garsin lámpást fog, és elindul vele.*
-Neked kell rájönnöd. Emlékezned, hogy mi történt, mit éreztél... Volt-e ott egy, a saját magad védésén túli, azt felülíró inger is, vagy kifogytál a választási lehetőségekből, esetleg valami más. Értsd meg, és használd.
*Még nem ér el egészen a dombtető végéig, ám megáll, és megvárja, hogy Garsin is felzárkózzon.*
-Egy kis fényt, ha kérhetlek.
*Ha megkapja, elkezd áskálódni... nem túl mélyen, ám kissé meglazítja a földet, majd a munkálatai idejére félretett tölgymakkot lehetőségei szerint minél mélyebbre küzdi, mielőtt felállna, és kissé elhátrálva, intve Garsinnak is, hogy tegyen hasonlóan.
Halk mormogás, ám az esti csöndben talán pár szó kivehető... A földmágia nyelve viszont aligha ismerős a lánynak. Siker esetén a hatása annál inkább, ahogy a makkból a szeme előtt nő ki egy fiatal fa. Nem toronymagas, nem túl vaskos, bizonytalanul susog, ahogy átfúj rajta az éjjeli szellő. Ám egyenesen áll, és levelei zöldek.
Még egy lépést tesz hátra, felmérve munkáját a lámpa fényénél, majd Garsinra pillant.*
-Egy kezdetnek megfelel.
*Ezekkel a szavakkal megfordul, és elindul a dombnak arra a pontjára, ahol idefelé feljöttek.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására pillanatok alatt emberöltőnyi korú fát növeszt egy elvetett magból.
*Egy darabig némán egyengetik el a dombtető földjét, a most már az odébb lógó lámpáson túl csak hold- és csillagfény által megvilágított dombtetőn. Garsin nem tervez több információt adni múltjáról, és mestere nem is várja el... a tűnődés, merengés ideje ez, amíg fel lehet dolgozni a történteket, és kissé elveszhetnek az egyszerű, annyira nem is megerőltető munka monotonitásában.
Kezében a tölgyfamakkot forgatva tapos és egyenget egészen addig, amíg végül tétován meg nem töri a csöndet a lány hangja. Itt aztán felnéz, és bár munkáját ő sem szakítja meg, az mellétevékenységgé válik, és figyelmét a másik szavaira fókuszálja.
Bizonyos szempontból saját gondolatait, elméleteit hallja vissza. Túlélési stratégiának tekinti ő is a lány reakcióját, mely már abban a helyzetben, ahol kialakult, is tökéletlen volt... ám működött, és nem az apátia szülte, hanem az életösztön.
Fontos ezt felismerni, hiszen nem az érzés ellen küzdenek, hanem a belőle fakadó testi-lelki reakció a fő probléma. Rossz döntés lenne megpróbálni kiölni Garsinból az ösztönt, hogy megvédje magát a külső veszélytől, mikor ugyanez az érzés motiváló erő lehet a fejlődésében, legyen az fegyverhasználat vagy varázslás.*
-Erre nem adhatok választ.
*Jelenti ki rövid szünet után, miközben Garsin lámpást fog, és elindul vele.*
-Neked kell rájönnöd. Emlékezned, hogy mi történt, mit éreztél... Volt-e ott egy, a saját magad védésén túli, azt felülíró inger is, vagy kifogytál a választási lehetőségekből, esetleg valami más. Értsd meg, és használd.
*Még nem ér el egészen a dombtető végéig, ám megáll, és megvárja, hogy Garsin is felzárkózzon.*
-Egy kis fényt, ha kérhetlek.
*Ha megkapja, elkezd áskálódni... nem túl mélyen, ám kissé meglazítja a földet, majd a munkálatai idejére félretett tölgymakkot lehetőségei szerint minél mélyebbre küzdi, mielőtt felállna, és kissé elhátrálva, intve Garsinnak is, hogy tegyen hasonlóan.
Halk mormogás, ám az esti csöndben talán pár szó kivehető... A földmágia nyelve viszont aligha ismerős a lánynak. Siker esetén a hatása annál inkább, ahogy a makkból a szeme előtt nő ki egy fiatal fa. Nem toronymagas, nem túl vaskos, bizonytalanul susog, ahogy átfúj rajta az éjjeli szellő. Ám egyenesen áll, és levelei zöldek.
Még egy lépést tesz hátra, felmérve munkáját a lámpa fényénél, majd Garsinra pillant.*
-Egy kezdetnek megfelel.
*Ezekkel a szavakkal megfordul, és elindul a dombnak arra a pontjára, ahol idefelé feljöttek.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására pillanatok alatt emberöltőnyi korú fát növeszt egy elvetett magból.
6023. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-07-12 17:10:35
Üzenet elküldve: 2022-07-12 17:10:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 502
OOC üzenetek: 148
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 502
OOC üzenetek: 148
Játékstílus: Vakmerő
//Tűzkeresztség//
*Ugyan Bredoc eddig is tudta, hogy Gabrael nem valami eszes figura, legalábbis az átlagosnál bizonyosan nem tér el túlságosan, ismét megerősítést nyer hogy ő a kalapács a szerszámosládában. Halkan sóhajt, de egyelőre nem szól bele abba, hogy hogyan közelíti meg a lovon ülő alakot. Nilevardon sokkal jobban meglepődik, hisz az hasonlóan csapódik a társához, tőle nem ezt várta volna így kicsit csalódik is benne. ~Nahát, talán mégis csak ő lesz a mentora, akár akarja akár nem.~ Más körülmények között jót derülne ezen a jeleneten, de most nem alkalmas az idő erre. ~Rögtön az első szembejövőket úgy kezeli, mintha legalább gyilkos banditák lennének, fiatalság bolondság.~ Persze ő sem óvatlan, de ahogy öregszik az ember megtanulja minél kevesebb felesleges energiával fenntartani ezt az állapotot.*
-És miben segít önnek? Gondolom nem a cipekedésben.
*Jegyzi meg kíváncsian vizslatva a nőt, nem tűnik erős testalkatúnak, hogy inas legyen, inkább nézné szeretőnek. Bár amióta megjárta a Krenkataurt és találkozott a mágusok legrosszabb fajtájával azóta semmit sem zár ki, és az is lehet, hogy ez van a dologban. Aztán pedig figyelmesen hallgatja a férfi szavait. Érdekesnek találja a történetet, de nehezen tud dűlőre jutni, hogy igazat szól-e, vagy sem.*
-Sajnálom ha kirabolták uram.
*Csóválja meg rosszallóan a fejét egy pillanatra.*
-Mit szólna, ha elvezetne minket erre a helyre?
*Azért az hallatszik a határozott hangján, hogy habár kérdésnek hangzik, valójában nem kevés nyomás van a mondatban. Leginkább arra kíváncsi, hogy hogyan reagál a férfi erre, esetleg a nő. Igyekszik kifigyelni mindent, amit csak tud, úgy tartják legendásan jó emberismerő, talán hasznát veszi ennek a képességnek.*
-Tudja félő, ha most tovább engedném önöket, s ne adja Eeyr, de átejtenének minket talán sosem találnánk meg újra.
*Teszi még hozzá higgadt hangján.*
A hozzászólás írója (Bredoc Droyn) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.07.12 17:19:51
*Ugyan Bredoc eddig is tudta, hogy Gabrael nem valami eszes figura, legalábbis az átlagosnál bizonyosan nem tér el túlságosan, ismét megerősítést nyer hogy ő a kalapács a szerszámosládában. Halkan sóhajt, de egyelőre nem szól bele abba, hogy hogyan közelíti meg a lovon ülő alakot. Nilevardon sokkal jobban meglepődik, hisz az hasonlóan csapódik a társához, tőle nem ezt várta volna így kicsit csalódik is benne. ~Nahát, talán mégis csak ő lesz a mentora, akár akarja akár nem.~ Más körülmények között jót derülne ezen a jeleneten, de most nem alkalmas az idő erre. ~Rögtön az első szembejövőket úgy kezeli, mintha legalább gyilkos banditák lennének, fiatalság bolondság.~ Persze ő sem óvatlan, de ahogy öregszik az ember megtanulja minél kevesebb felesleges energiával fenntartani ezt az állapotot.*
-És miben segít önnek? Gondolom nem a cipekedésben.
*Jegyzi meg kíváncsian vizslatva a nőt, nem tűnik erős testalkatúnak, hogy inas legyen, inkább nézné szeretőnek. Bár amióta megjárta a Krenkataurt és találkozott a mágusok legrosszabb fajtájával azóta semmit sem zár ki, és az is lehet, hogy ez van a dologban. Aztán pedig figyelmesen hallgatja a férfi szavait. Érdekesnek találja a történetet, de nehezen tud dűlőre jutni, hogy igazat szól-e, vagy sem.*
-Sajnálom ha kirabolták uram.
*Csóválja meg rosszallóan a fejét egy pillanatra.*
-Mit szólna, ha elvezetne minket erre a helyre?
*Azért az hallatszik a határozott hangján, hogy habár kérdésnek hangzik, valójában nem kevés nyomás van a mondatban. Leginkább arra kíváncsi, hogy hogyan reagál a férfi erre, esetleg a nő. Igyekszik kifigyelni mindent, amit csak tud, úgy tartják legendásan jó emberismerő, talán hasznát veszi ennek a képességnek.*
-Tudja félő, ha most tovább engedném önöket, s ne adja Eeyr, de átejtenének minket talán sosem találnánk meg újra.
*Teszi még hozzá higgadt hangján.*
A hozzászólás írója (Bredoc Droyn) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.07.12 17:19:51
6022. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-07-11 15:42:35
Üzenet elküldve: 2022-07-11 15:42:35
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 108
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 108
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Nett fáradt és kimerült lelkileg. Nem számít, hogy milyen szép napnak is néz elébe a környék, ő csak pihenésre vágyik. A kísérője pedig egy kiadós reggelire. A vállán lévő kígyó, már izgatottan tekergőzik az éhségtől és a nő tudja, amint elérik a tisztást, máris minden kivirul, úgy ahogy annak lennie kell*
6021. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-07-10 00:00:48
Üzenet elküldve: 2022-07-10 00:00:48
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 140
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 140
Játékstílus: Szelíd
//Tűzkeresztség//
* A csuhás alak épp azáltal kerül igen hamar a figyelem középpontjába, hogy próbál a háttérben maradni. Végig lehajtott fejjel nézi a földet, esetleg lova nyakát, így arcát nem láthatják. Gabrael jobban szemügyre véve az alakot megállapíthatja, hogy vagy egy fiús testalkatú lány, vagy egy lányos fiú ül a fekete ló hátán. Törékeny testalkata és az átlagosnál alacsonyabb termete legalábbis erről árulkodnak. Ruhája dísztelen, az alapján nehéz lenne messzemenő következtetéseket levonni, hiszen bármilyen vándor hordhatná azokat a ruhákat, amiket ő is. A mellé léptető két városőrnek nem mer vagy akar ellentmondani, ezért szó nélkül, készségesen teljesíti a parancsot, felhúzza a csuklyáját. Bőre meglehetősen sápadt, csak arcán van egy kis pír. Van neki orra, emberhez képest egy parányit hosszú fülei, szürke szemei – ez utóbbiak vékony, szénfekete körvonallal vannak kiemelve –, van vékony szemöldöke, sötétbarna haja, mely nagyjából álláig ér, keskeny álla és persze halványrózsaszín ajkai. Szája kissé lefelé biggyed, de arcáról inkább az unottság, mintsem a szomorúság olvasható le. Összességében azonban egészen átlagos női arcot pillanthatnak meg a csuklya alatt. Nem néz közvetlenül a kíváncsiskodó férfiak szemébe, de nem is fordítja el arcát. *
– Óh, ő a segítőm! Jól van-jól van, csak nem túl beszédes! * Mondja jó hangosan a férfi, mikor meglátja, hogy a trió két tagja is a nőhöz közeledik. Szemeivel alaposan végigméri Bredocot, mintha arról próbálni meggyőződni, hogy bízhat-e másikban. Azonban nem hallgat túl hosszan, ám ezúttal már normál hangerővel beszél. A másik két férfi is hallhatja szavait, ha figyelnek, de ezeket már inkább csak Bredochoz intézi. *
– Néhány órányira innen, a folyó közelében belebotlottunk egy csapat… zsoldosba. Legalábbis így nevezték magukat, de nekem inkább tűntek útonállóknak. * Mélyet szippant a pipájából. Vár. Majd kifújja a füstöt. *
– Úgy vélem, ha útjuk arra vezet, jobban teszik, ha másutt kelnek át a folyón. Azt állították ezek az alakok, hogy a környék békéjét próbálják fenntartani, azért kobozták el a pénzem nagy részét és a bájitalaimat! * Rosszallóan megrázza a fejét és újból szív egyet a pipájából. Bredoc láthatja rajta, hogy bár arckifejezése őszinte – vagy legalábbis mesteri színész –, aggodalma mintha még nem múlt volna el egészen. *
* A csuhás alak épp azáltal kerül igen hamar a figyelem középpontjába, hogy próbál a háttérben maradni. Végig lehajtott fejjel nézi a földet, esetleg lova nyakát, így arcát nem láthatják. Gabrael jobban szemügyre véve az alakot megállapíthatja, hogy vagy egy fiús testalkatú lány, vagy egy lányos fiú ül a fekete ló hátán. Törékeny testalkata és az átlagosnál alacsonyabb termete legalábbis erről árulkodnak. Ruhája dísztelen, az alapján nehéz lenne messzemenő következtetéseket levonni, hiszen bármilyen vándor hordhatná azokat a ruhákat, amiket ő is. A mellé léptető két városőrnek nem mer vagy akar ellentmondani, ezért szó nélkül, készségesen teljesíti a parancsot, felhúzza a csuklyáját. Bőre meglehetősen sápadt, csak arcán van egy kis pír. Van neki orra, emberhez képest egy parányit hosszú fülei, szürke szemei – ez utóbbiak vékony, szénfekete körvonallal vannak kiemelve –, van vékony szemöldöke, sötétbarna haja, mely nagyjából álláig ér, keskeny álla és persze halványrózsaszín ajkai. Szája kissé lefelé biggyed, de arcáról inkább az unottság, mintsem a szomorúság olvasható le. Összességében azonban egészen átlagos női arcot pillanthatnak meg a csuklya alatt. Nem néz közvetlenül a kíváncsiskodó férfiak szemébe, de nem is fordítja el arcát. *
– Óh, ő a segítőm! Jól van-jól van, csak nem túl beszédes! * Mondja jó hangosan a férfi, mikor meglátja, hogy a trió két tagja is a nőhöz közeledik. Szemeivel alaposan végigméri Bredocot, mintha arról próbálni meggyőződni, hogy bízhat-e másikban. Azonban nem hallgat túl hosszan, ám ezúttal már normál hangerővel beszél. A másik két férfi is hallhatja szavait, ha figyelnek, de ezeket már inkább csak Bredochoz intézi. *
– Néhány órányira innen, a folyó közelében belebotlottunk egy csapat… zsoldosba. Legalábbis így nevezték magukat, de nekem inkább tűntek útonállóknak. * Mélyet szippant a pipájából. Vár. Majd kifújja a füstöt. *
– Úgy vélem, ha útjuk arra vezet, jobban teszik, ha másutt kelnek át a folyón. Azt állították ezek az alakok, hogy a környék békéjét próbálják fenntartani, azért kobozták el a pénzem nagy részét és a bájitalaimat! * Rosszallóan megrázza a fejét és újból szív egyet a pipájából. Bredoc láthatja rajta, hogy bár arckifejezése őszinte – vagy legalábbis mesteri színész –, aggodalma mintha még nem múlt volna el egészen. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6204-6223