Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 60 (1181. - 1200. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
1200. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-08-30 19:59:18
Üzenet elküldve: 2025-08-30 19:59:18
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
*Nem tudja, hogy menni idő telhetett el, míg a torony vendége volt, de abban biztos, hogy éjszakára fog Artheniorba érni. Legalább az est nem az ingoványban köszönti. Ha kell még az itteni szántókon vagy az út mellett is eltölt egy éjszakát ha úgy alakulna. Érzi, hogy már fáradt, főleg a sok könyv bújásától. Ez a hosszú gyalogút viszont éppen jó testmozgásnak bizonyul. Elgémberedett tagjai így újra hasznosnak érezhetik magukat. Abban reménykedik, hogy egy kereskedő karaván, vagy bárki szekérrel erre jár és elviszi őt legalább a város elé. Szerencséjére nem kell sokat várni. Egy kedves földműves vállalkozik rá, hogy elvigye. Ő épp a városba tart, szóval még csak nem is kell, csak a városban leszállnia.*
1199. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-08-28 11:44:43
Üzenet elküldve: 2025-08-28 11:44:43
Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor//
*Natukoya a maga lassúcska tempójával ugyan, de követi a sötételfet. Először csak a bosszú hajtja, később a kíváncsiság kerekedik felül. ~Vajon minek megy az ingoványba ? Mikor az előbb érkezett a városba? Mi lehet olyan fontos, hogy kockáztasson? Csak nem hallott valamit amit nekem nem mondott el?! Hát!~*
-Úgyis utólérlek!
*Kurjantja utána, orra alatt vigyorogva. Megint gyermeknek érzi magát, aki fogócskázik. Ezen a vidéken már járt korábban, tudja is az utat a mocsaras vidékre, úgyhogy halad tovább a célja felé.*
*Natukoya a maga lassúcska tempójával ugyan, de követi a sötételfet. Először csak a bosszú hajtja, később a kíváncsiság kerekedik felül. ~Vajon minek megy az ingoványba ? Mikor az előbb érkezett a városba? Mi lehet olyan fontos, hogy kockáztasson? Csak nem hallott valamit amit nekem nem mondott el?! Hát!~*
-Úgyis utólérlek!
*Kurjantja utána, orra alatt vigyorogva. Megint gyermeknek érzi magát, aki fogócskázik. Ezen a vidéken már járt korábban, tudja is az utat a mocsaras vidékre, úgyhogy halad tovább a célja felé.*
1198. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-08-28 10:31:40
Üzenet elküldve: 2025-08-28 10:31:40
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 94
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor//
* Lassan lépked egy keskeny ösvényen. Nehéz csizmája alig ad hangot, minden mozdulata megfontolt, mintha a környezet levegőjével együtt próbálna egybeolvadni. Megszokta már az ilyesmit; az évek, a csaták és az üldözések megtanították rá, hogyan kell láthatatlanná válni a világban.
Amikor észreveszi a sötételf nőt, megtorpan. A távolból figyeli, ahogy lováról leszáll, takarmányt ad neki, majd tüzet rak. Raymond szeme acélkék szikraként csillan, mikor meglátja, mit helyez a lángok közé: egy ork fejét. Szája alatt a kendő megmozdul, ahogy elfojt egy mordulást. Nem tesz lépést közelebb, csak lesben áll, árnyékba húzódva, a fák törzsei között.
Óvatosan megigazítja vállán a körpajzsot, nehogy a fény megcsillanjon rajta. Nem szól, nem mozdul, csak figyel. A nő lassan eszik, közben a lángokra ügyel, mintha mindez a világ legtermészetesebb dolga volna. Raymond szeme összeszűkül: a fegyelme, a hideg módszeressége gyanakvást ébreszt benne, de ugyanakkor tiszteletet is.
Amikor végül Micarthara oltja a tüzet, és újra nyeregbe száll, Raymond követi. Nem túl közel, nehogy észrevegyék, de mindig annyira, hogy szem elől ne tévessze. Árnyként jár mögötte, kihasználva minden bokrot, fatörzset, mélyedést, amit a táj kínál. Persze ha vágtat a nő, úgy próbálja a nyomokat követni. Az ő útja most egyértelmű: figyelni, kísérni, látni, hogy hová vezet a sötételf nő útja az ingoványban. Kíváncsi lett.*
* Lassan lépked egy keskeny ösvényen. Nehéz csizmája alig ad hangot, minden mozdulata megfontolt, mintha a környezet levegőjével együtt próbálna egybeolvadni. Megszokta már az ilyesmit; az évek, a csaták és az üldözések megtanították rá, hogyan kell láthatatlanná válni a világban.
Amikor észreveszi a sötételf nőt, megtorpan. A távolból figyeli, ahogy lováról leszáll, takarmányt ad neki, majd tüzet rak. Raymond szeme acélkék szikraként csillan, mikor meglátja, mit helyez a lángok közé: egy ork fejét. Szája alatt a kendő megmozdul, ahogy elfojt egy mordulást. Nem tesz lépést közelebb, csak lesben áll, árnyékba húzódva, a fák törzsei között.
Óvatosan megigazítja vállán a körpajzsot, nehogy a fény megcsillanjon rajta. Nem szól, nem mozdul, csak figyel. A nő lassan eszik, közben a lángokra ügyel, mintha mindez a világ legtermészetesebb dolga volna. Raymond szeme összeszűkül: a fegyelme, a hideg módszeressége gyanakvást ébreszt benne, de ugyanakkor tiszteletet is.
Amikor végül Micarthara oltja a tüzet, és újra nyeregbe száll, Raymond követi. Nem túl közel, nehogy észrevegyék, de mindig annyira, hogy szem elől ne tévessze. Árnyként jár mögötte, kihasználva minden bokrot, fatörzset, mélyedést, amit a táj kínál. Persze ha vágtat a nő, úgy próbálja a nyomokat követni. Az ő útja most egyértelmű: figyelni, kísérni, látni, hogy hová vezet a sötételf nő útja az ingoványban. Kíváncsi lett.*
1197. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-08-28 09:12:53
Üzenet elküldve: 2025-08-28 09:12:53
Rang: Játékos
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor//
*Gyors lovának hála hamar az ingoványba fog érni. Viszont most már éhsége kezdi legyőzni. Körülbelül félúton lehet, mikor úgy dönt, hogy megáll és reggelizik. Közben meg belekezd az orkfej leégetésébe is. Letér az út szélére, lovának ad a neki szánt takarmányból. Szürke megérdemli. Nagyon jó szolgálatot tesz.*
-Egyél.
*Mondja kedvesen.
Utána nekiáll a tűzrakásnak. Szerencséjére fű és gallyak tömkelege áll rendelkezésére. Meg egy alvad vérrel átitatott ing. Ezek segítségével hamar tüzet gyújt, hogy aztán az ork fej is ott végezze. Körberakja gallyakkal, majd hagyja, hogy a tűz elvégezze dolgát. Közben ő is elfogyasztja reggelijét. A tegnapi reggelijét lassan falatozva fejezi be. Közben figyel, hogy a tűz ki ne aludjon.
Talán egy órát töltött reggelizéssel és orkfej égetéssel. Büszkén néz a koponyára. Ezt már szívesebben tárolja a hátizsákjában. A kulacsában lévő víz egy részével hűti le és oltja el a tüzet is. Ezek után jól lakva indulhat neki az ingoványnak.*
*Gyors lovának hála hamar az ingoványba fog érni. Viszont most már éhsége kezdi legyőzni. Körülbelül félúton lehet, mikor úgy dönt, hogy megáll és reggelizik. Közben meg belekezd az orkfej leégetésébe is. Letér az út szélére, lovának ad a neki szánt takarmányból. Szürke megérdemli. Nagyon jó szolgálatot tesz.*
-Egyél.
*Mondja kedvesen.
Utána nekiáll a tűzrakásnak. Szerencséjére fű és gallyak tömkelege áll rendelkezésére. Meg egy alvad vérrel átitatott ing. Ezek segítségével hamar tüzet gyújt, hogy aztán az ork fej is ott végezze. Körberakja gallyakkal, majd hagyja, hogy a tűz elvégezze dolgát. Közben ő is elfogyasztja reggelijét. A tegnapi reggelijét lassan falatozva fejezi be. Közben figyel, hogy a tűz ki ne aludjon.
Talán egy órát töltött reggelizéssel és orkfej égetéssel. Büszkén néz a koponyára. Ezt már szívesebben tárolja a hátizsákjában. A kulacsában lévő víz egy részével hűti le és oltja el a tüzet is. Ezek után jól lakva indulhat neki az ingoványnak.*
1196. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-08-23 14:17:53
Üzenet elküldve: 2025-08-23 14:17:53
Rang: Játékos
IC üzenetek: 46
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 46
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Utazás egy új élet felé//
*Lassan már szinte a vacsora ízét érzi a szájában. Gyomra hangosan felmordul, mintha ő maga sürgetné a célba érést. A táskájában lapuló pár szem alma és a fonnyadt lepény már rég nem elég, így a kimerültség mellett az éhség is egyre erősebben gyötri. Úgy rémlik, otthon még talál némi kenyeret, pár szem zöldséget, talán egy kevés sonkát és tojást is – éppen elég ahhoz, hogy ma ne kelljen fogadóban megállnia. Az út porzik a lába alatt, ő pedig minden fáradtsága ellenére gyorsabbra veszi a tempót. A távolból először a város szaga, majd foszlányokban a hangjai is elérnek hozzá. Tekintetét előreszegezve, az épületek sziluettjeit figyelve lépdel tovább, egyetlen gondolattal: hazaérni végre.*
*Lassan már szinte a vacsora ízét érzi a szájában. Gyomra hangosan felmordul, mintha ő maga sürgetné a célba érést. A táskájában lapuló pár szem alma és a fonnyadt lepény már rég nem elég, így a kimerültség mellett az éhség is egyre erősebben gyötri. Úgy rémlik, otthon még talál némi kenyeret, pár szem zöldséget, talán egy kevés sonkát és tojást is – éppen elég ahhoz, hogy ma ne kelljen fogadóban megállnia. Az út porzik a lába alatt, ő pedig minden fáradtsága ellenére gyorsabbra veszi a tempót. A távolból először a város szaga, majd foszlányokban a hangjai is elérnek hozzá. Tekintetét előreszegezve, az épületek sziluettjeit figyelve lépdel tovább, egyetlen gondolattal: hazaérni végre.*
1195. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-08-21 17:09:56
Üzenet elküldve: 2025-08-21 17:09:56
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Az éjszaka sűrű köde lassan gomolygott a várostól északra futó kereskedelmi út mentén, elnyelve a hold fényének nagy részét. Khaelith Vyrrethis léptei hangtalanul simulnak a köves talajhoz; minden mozdulatát óvatosan mérlegeli, hiszen a tapasztalt orgyilkos tudja, hogy az éjszaka csendje csalóka. Az út mentén nyugodt, rendezett tájak húzódtak: a gondozott mezők, szelíd lankák és apró tanyák között kisebb erdőfoltok bújtak meg, amelyek árnyékot adtak a vadvilágnak. A látszólag békés táj azonban Khaelith számára nem több illúziónál: minden árnyékban, minden neszben ott rejlik a potenciális veszély. A termőföldek gazdagsága, a lágyan hullámzó lankák és a Harsogó Borászat híres, bő termései a vidék békéjét hirdették, de az éjszaka árnyai között a veszély még így is jelen volt. Orvvadászok, tolvajok, vagy egyszerűen a természet váratlan eseményei bármikor felüthették fejüket. Khaelith teste feszes, minden izma éberen figyel; a rubinvörös szemei az árnyékokat pásztázzák, keresi az apró mozdulatokat, a földön elguruló kavicsokat, a levelek suhogását, amelyek elárulhatják a jelenlétet. A köd lágyan szövi át a fák lombját, miközben a hold fénye csak itt-ott szűrődik át, halványan megvilágítva a földet. Az út mellett álló fák árnyékot vetnek, melyekben a legapróbb mozdulatok is könnyen rejtve maradnak. Khaelith érzékei kiélezettek: a levegő nedvessége, az avar alatti neszek, a távoli állatok hangja mind információt hordoznak. Ő azonban nem áll meg; lassan, céltudatosan halad Arthenior felé. Nem siet, de minden lépése tudatos és figyelmes; a csendet nem zavarja meg, hiszen minden zaj, amit kelt, könnyen árulkodhat. Az út néha keskenyebbre szűkül, ahol a fák lombjai teljesen beárnyékolják a talajt, és a köd sűrűsége fokozódik. Itt a tapasztalat az, ami megkülönbözteti a túlélőt a halandótól. Khaelith tudja, hogy egy rossz mozdulat, egy felesleges zaj, akár a város közelében is, könnyen felhívhatja a figyelmet. Léptei lágyak, de pontosak, minden izma készenlétben, hogy az árnyékból azonnal reagáljon, ha szükség lenne rá. Ahogy az út lassan Arthenior felé ível, a kereskedelmi út mellett a tanyák ablakaiban halvány fény pislákol, a szél suhogása csak erősíti a csendet. Khaelith minden apró részletet figyel: a távoli kutyák morgását, a falevelek halkan ropogását, a sötétben mozgó alakokat, amelyek akár a város felé tartó utazók, akár az út menti betolakodók lehetnek. Minden lépésnél a környezetet olvassa, az út minden szakaszát a lehetséges veszélyek szempontjából elemzi. Az éjszaka csendjét nem zavarja semmi, de a tapasztalt orgyilkos tudja, hogy a látszólag békés táj árnyékában mindig ott lapul a fenyegetés. Minden lépésével közelebb kerül Artheniorhoz, de az árnyékok és a köd titkai mindig éberen tartják. Khaelith lassan, céltudatosan halad tovább, az éjszaka és a köd minden apró jelét figyelve, készen arra, hogy bármikor reagáljon, ha a veszély megjelenik.*
1194. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-08-19 17:42:49
Üzenet elküldve: 2025-08-19 17:42:49
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 250
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 250
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
* Végül úgy döntött hogy elhagyja a várost. Elég volt. Nem marad tovább. Itt az ideje hogy arra menjen, amerre tartozik. Hagrar nem mai teremtés, viszont öregnek se mondható. Középkorú létére, már sokkal megfontoltabb mint régebben.* -Hö! Ez ismerős vidék. Mennyit jártunk erre. * Motyogja magának közben igazítja páncélját. Homloka gyöngyözik a melegtől, de nem különösebben zavarja. Hozzászokott már az évek alatt az itteni időjáráshoz. Sok minden jár Hagrar fejében, ezért figyelmetlen. Megbotlik, lefejeli az benyúló ágakat, majd röhög saját magán.* ~Szedd össze magad!~ * Vicsorog ami neki inkább vigyor. A szántóföldi úton halad. Meg akarja nézni a füves pusztát. A hajdani Tűzdal klán helyét.*
1193. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-08-18 20:33:24
Üzenet elküldve: 2025-08-18 20:33:24
Rang: Játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*A város közelsége tagadhatatlan, egyre több népséget lát maga körül. Az eddig kihalt tájat felváltja az élet, és a városba vezető kereskedelmi út is sokkal rendezettebb ezen a szakaszon. A napkorong utolsó sugarai lágyan cirógatják a szellőben lengedező füvet, a táj is elcsendesedett már javarészint, a madár sem szól, nincs más, mint a fel-felsóhajtó szellő suttogása.
Megáll egy kicsit egy dombtetőn. A tájat kémlelve mélyen belélegzi a közelgő alkonyat hűsító levegőjét, és egy grimasszal arcán kifújja. Jól sejtette, valószínűleg bordája tört, amit eddig nem is érzett túlságosan, azonban egy holttest cipelése, eltemetése, és a hosszú séta bizony kihozta rajta. Ha nem tört, akkor repedt, gyanúsan mély lélegzetvételnél szúr oldalába a fájdalom.
Felmordul, és köp egyet. Keményebb fából faragták őt annál, hogy egy bordatörés akkora baj okozzon neki. Gyerekkorában is rendszeresen törtek csontjai, olyan volt, mint egy vekni száraz kenyér, ropogott mindenhol. Ha nem erőlteti, majd beforr.
A vére viszont forr. Forr a tehetetlen dühtől, a gyásztól, attól, hogy testvéreként szeretett barátját és bajtársát nem tudta megmenteni. A csatát megnyerték, de végül ő volt az, aki igazából vesztett. Elvesztette a másik felét, így lelke és szíve kettéhasadt, és az a fél most egy hantban hever, ezer másik hant tetején, jelöletlenül, s csak ő tudja, ki nyugszik igazán ott, és mi célja volt ebben a világban.
De ez bőven elég. Nem volt más, aki ismerte volna, aki meggyászolta volna, ahogy ez fordítva sem igaz. Csak ők voltak egymásnak, ketten a világ ellen, ha lehet így fogalmazni. Egy kicsit elmélkedik még erről, s arról, mi lehet vele, vajon létezik-e a túlvilág, mígnem el nem éri a város határát. Célirányosan a polgárnegyed lepusztultabb részei felé megy.*
Megáll egy kicsit egy dombtetőn. A tájat kémlelve mélyen belélegzi a közelgő alkonyat hűsító levegőjét, és egy grimasszal arcán kifújja. Jól sejtette, valószínűleg bordája tört, amit eddig nem is érzett túlságosan, azonban egy holttest cipelése, eltemetése, és a hosszú séta bizony kihozta rajta. Ha nem tört, akkor repedt, gyanúsan mély lélegzetvételnél szúr oldalába a fájdalom.
Felmordul, és köp egyet. Keményebb fából faragták őt annál, hogy egy bordatörés akkora baj okozzon neki. Gyerekkorában is rendszeresen törtek csontjai, olyan volt, mint egy vekni száraz kenyér, ropogott mindenhol. Ha nem erőlteti, majd beforr.
A vére viszont forr. Forr a tehetetlen dühtől, a gyásztól, attól, hogy testvéreként szeretett barátját és bajtársát nem tudta megmenteni. A csatát megnyerték, de végül ő volt az, aki igazából vesztett. Elvesztette a másik felét, így lelke és szíve kettéhasadt, és az a fél most egy hantban hever, ezer másik hant tetején, jelöletlenül, s csak ő tudja, ki nyugszik igazán ott, és mi célja volt ebben a világban.
De ez bőven elég. Nem volt más, aki ismerte volna, aki meggyászolta volna, ahogy ez fordítva sem igaz. Csak ők voltak egymásnak, ketten a világ ellen, ha lehet így fogalmazni. Egy kicsit elmélkedik még erről, s arról, mi lehet vele, vajon létezik-e a túlvilág, mígnem el nem éri a város határát. Célirányosan a polgárnegyed lepusztultabb részei felé megy.*
1192. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-08-17 10:47:09
Üzenet elküldve: 2025-08-17 10:47:09
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
*Eeyr segedelmével ismét biztonságosan tud áthaladni az ingoványos vidéken, igaz a csizmája nem lett szebb az úttól, de üsse kavics, ez legyen a legnagyobb gondja. Majd megszárad. Innen már nincs messze a város, most nem került a füves puszták felé, elég volt annyi izgalom egyszerre amikor a torony felé utazott. Helyette inkább a közismertebb karavánutakon halad, hogy hamar visszaérjen. Nem tudni mennyi ideig lehet még viszonylag biztonságosan megtenni ezt az utat, így külön hálás érte, hogy még volt lehetősége megtanulni pár varázsigét a mester tornyában.*
1191. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-08-15 18:50:44
Üzenet elküldve: 2025-08-15 18:50:44
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
*Korán kel, és meglepően kipihentnek érzi magát. Már egy jó ideje nem az az igazi, szabad ég alatt alvós típus, ám az is igaz, hogy ha valamikor, hát a Vulkánok Havában jól esik éjszaka a szabad levegő. Reggel még fúj is egy kevés hűvös szellő északról, ám, ahogy az évszakhoz illik, ezt sebesen felváltja a forróság, mely a Perzselő Homok havára figyelmeztet. Épp csak, hogy betér Artheniorba teletölteni tömlőjét és kulacsát, majd halad is tovább. Valamiért úgy érzi, sietnie kell.
Valamiért úgy érzi, már rég elkésett.
És ha ez így van, időpazarlás az is, amit most csinál. De mi mást tehetne? Visszajött Keletre, hogy letudja tartozásait.*
~Ha csak tudnám, mik azok!~
*Egyről tud csak biztosan, és emiatt vezérlik most lábai észak felé, a Karavánpihenő romjaihoz. Egy tartozás, amit sosem fog letudni. Vajon hány ilyenje van még?
Tart a választól.*
Valamiért úgy érzi, már rég elkésett.
És ha ez így van, időpazarlás az is, amit most csinál. De mi mást tehetne? Visszajött Keletre, hogy letudja tartozásait.*
~Ha csak tudnám, mik azok!~
*Egyről tud csak biztosan, és emiatt vezérlik most lábai észak felé, a Karavánpihenő romjaihoz. Egy tartozás, amit sosem fog letudni. Vajon hány ilyenje van még?
Tart a választól.*
1190. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-08-15 16:57:31
Üzenet elküldve: 2025-08-15 16:57:31
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
*Nem várhat sok jót utazás szempontjából, ha ilyen korán indul. Szekér jószerével csak Artheniorba megy, de most még azok is gyéren. Szóval marad a kutyagolás. Léptei nyugodtak és kiegyensúlyozottak. Rég volt már ilyen békés reggele. Meg is lepi saját magát. Jól kipihente magát az éjszaka. Még jó hogy nem ugrándozik itt örömében. Nem is illene Henához az a viselkedés. Úgyhogy csak simán vidáman szeli az utat. Hűvös szellő fúj északról, amelytől kicsit remeg, éreztetve, hogy lassan vége a meleg évszakoknak.*
1189. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-08-14 22:34:35
Üzenet elküldve: 2025-08-14 22:34:35
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 910
OOC üzenetek: 1509
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 910
OOC üzenetek: 1509
Játékstílus: Vakmerő
//Melákok//
* Ez még semmi ahhoz képest, amiket Morwon egy sörözés alkalmával mesélni tud családfájáról, ám a másik óriást már ennyivel is lenyűgözi. Az egyetlen felmerülő kérdésre vállat vonva válaszol. *
– Há' persze, ő is nagy harcos volt. Vagy talán még mindig az. Keveset vót otthon, mer' mindig vándorolnia kellett, meg innia. Így róla anyám nem tudott olyan sok történetet mesélni. * Így belegondolva, egy kicsit szomorú is emiatt. Nem sokat szokott apjára gondolni, de most eszébe jut, hogy talán még ma is farkasokkal vív az öreg valahol a hegyekben – ő meg kimarad belőle. Egyszer majd talán összefutnak egy kocsmában valahol a világ végén, megisznak egy sört, megvitatják az élet nagy dolgait, elmesélik egymásnak, hogy ki hány orkot ölt meg, hány védtelen embernőt mentett ki égő házakból, hány ivóversenyt nyert meg, meg hasonlók. Addig viszont nem foglalkozik ezzel túlzottan. Van neki épp elég barátja ezen a világon, akikkel megvitathatja ezeket. Például itt van Ranmus, akivel már majdhogynem legjobb cimborák lettek. De Pajtás azért még mindig a legeslegjobb barátja, ezen nem változtatott az elmúlt tíz perc, mióta ismeri a másik óriást.
Ahogy haladnak, Ranmus megemlíti a költészetet. Morwonnak felszalad a szemöldöke. Meg mert volna rá esküdni, hogy ő nemcsak az első, hanem az egyetlen óriás költő is ezen a világon. De Döngőléptű társa meggyőzi ennek ellenkezőjéről. A versek lenyűgözik, össze is csapja hatalmas tenyereit, amitől csak úgy visszhangzik a táj körülöttük. A közeli fákról madarak reppennek fel, talán Röppencs is megijed, de remélhetőleg nem repül olyan messzire, hogy aztán gazdája ne találja meg. *
– Micsoda véletlen, én is költő vagyok! Mostanság mán nem költök annyit, mint régen, mikoron még sokat ittam. Egyszer KisMorw-val elvittünk egy hordó sört a tengerre, és egy szigeten ördögvigyort szívtunk. Ó, milyen jó is volt! * Mélázik el, majd hosszasan sóhajt az elmúlt szép emlékek gondolatától. KisMorw, vagyis Ziana gyakran eszébe jut. Rég látott barátai közül talán ő hiányzik neki a leggyakrabban. *
– Jut eszembe, éppenséggel van is nálam némi ördögvigyor. Kérsz belőle most vagy inkább, ha megérkeztünk Artheniorba? Aztán akkor majd mondok olyan verseket, hogy tátva marad a szád! * Van egy olyan sejtése, hogy Ranmus még csak nem is hallott az ördögvigyorról. Ő se tudta, mi az, amíg Ziana meg nem kínálta azon a kis szigeten, ahova a tenger sodorta őket. De az egy maradandó élmény volt, az egyszer biztos. *
A hozzászólás írója (Morwon Loree Dedion) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.14 22:36:35
* Ez még semmi ahhoz képest, amiket Morwon egy sörözés alkalmával mesélni tud családfájáról, ám a másik óriást már ennyivel is lenyűgözi. Az egyetlen felmerülő kérdésre vállat vonva válaszol. *
– Há' persze, ő is nagy harcos volt. Vagy talán még mindig az. Keveset vót otthon, mer' mindig vándorolnia kellett, meg innia. Így róla anyám nem tudott olyan sok történetet mesélni. * Így belegondolva, egy kicsit szomorú is emiatt. Nem sokat szokott apjára gondolni, de most eszébe jut, hogy talán még ma is farkasokkal vív az öreg valahol a hegyekben – ő meg kimarad belőle. Egyszer majd talán összefutnak egy kocsmában valahol a világ végén, megisznak egy sört, megvitatják az élet nagy dolgait, elmesélik egymásnak, hogy ki hány orkot ölt meg, hány védtelen embernőt mentett ki égő házakból, hány ivóversenyt nyert meg, meg hasonlók. Addig viszont nem foglalkozik ezzel túlzottan. Van neki épp elég barátja ezen a világon, akikkel megvitathatja ezeket. Például itt van Ranmus, akivel már majdhogynem legjobb cimborák lettek. De Pajtás azért még mindig a legeslegjobb barátja, ezen nem változtatott az elmúlt tíz perc, mióta ismeri a másik óriást.
Ahogy haladnak, Ranmus megemlíti a költészetet. Morwonnak felszalad a szemöldöke. Meg mert volna rá esküdni, hogy ő nemcsak az első, hanem az egyetlen óriás költő is ezen a világon. De Döngőléptű társa meggyőzi ennek ellenkezőjéről. A versek lenyűgözik, össze is csapja hatalmas tenyereit, amitől csak úgy visszhangzik a táj körülöttük. A közeli fákról madarak reppennek fel, talán Röppencs is megijed, de remélhetőleg nem repül olyan messzire, hogy aztán gazdája ne találja meg. *
– Micsoda véletlen, én is költő vagyok! Mostanság mán nem költök annyit, mint régen, mikoron még sokat ittam. Egyszer KisMorw-val elvittünk egy hordó sört a tengerre, és egy szigeten ördögvigyort szívtunk. Ó, milyen jó is volt! * Mélázik el, majd hosszasan sóhajt az elmúlt szép emlékek gondolatától. KisMorw, vagyis Ziana gyakran eszébe jut. Rég látott barátai közül talán ő hiányzik neki a leggyakrabban. *
– Jut eszembe, éppenséggel van is nálam némi ördögvigyor. Kérsz belőle most vagy inkább, ha megérkeztünk Artheniorba? Aztán akkor majd mondok olyan verseket, hogy tátva marad a szád! * Van egy olyan sejtése, hogy Ranmus még csak nem is hallott az ördögvigyorról. Ő se tudta, mi az, amíg Ziana meg nem kínálta azon a kis szigeten, ahova a tenger sodorta őket. De az egy maradandó élmény volt, az egyszer biztos. *
A hozzászólás írója (Morwon Loree Dedion) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.14 22:36:35
1188. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-08-14 17:19:05
Üzenet elküldve: 2025-08-14 17:19:05
Rang: Játékos
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Melákok//
*Tátott szájjal hallgatja végig Morwon családfájának bemutatását. Nagyon elképesztőnek hangzik, hogy ennyi erős és híres óriástól származik.
Ő maga nem ismeri családja történetét, anyukája sosem mesélt róla. Valami olyat mondott, hogy a családja generációk óta a sötételfeket szolgálja. Ennyi. Nem voltak akik hegyeket ettek, vagy hegyeket omlasztottak, meg bármi más. Ranmus kicsit irigy is.*
- És apukád?
*Teszi fel az ártatlan kérdést, mintha Morwon kifelejtette volna őt a felsorolásból.
Persze Morwont sem kell félteni a legendás óriások között, ahogy hallja, ő is rászolgált arra, hogy ebben a felsorolásban egy lapon lehessen említeni őseivel.
A varázslás nem különösebben érdekli, de mosolyogva hallatja. Inkább bárgyú vigyorral. Nem ismeri, megijed tőle, és teljesen feleslegesnek érzi. Voltak gonosz kormosok, akik mana lövedékekkel lövöldözték a rabszolgákat, ha nem dolgoztak elég keményen. Kicsi lények fegyvere. A nagy és erős Ranmus ugyanezt meg tudja csinálni egy kővel. Talán még jobban is fájna.*
- Én szeretem a költészetet, figyeld!
*Fejében megszólal a képzeletbeli lant, vesz egy nagy levegőt, és máris elkezd szavalni.*
- Ranmus és Morwon, Arthenior felé megy, nyári meleg van.
*Nagyon büszke magára.*
- Vagy! Vaaaaagy! Röppencs a veréb, zöld fák lombjára röpül, Pajtás meg baktat.
*Meg is hajolna, ha nem sétálnának közben. Tudja, hogy orra bukna, és az már régebbről fent van a "nem kellemes dolgok" listáján.*
A hozzászólás írója (Döngőléptű Ranmus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.14 17:21:38
*Tátott szájjal hallgatja végig Morwon családfájának bemutatását. Nagyon elképesztőnek hangzik, hogy ennyi erős és híres óriástól származik.
Ő maga nem ismeri családja történetét, anyukája sosem mesélt róla. Valami olyat mondott, hogy a családja generációk óta a sötételfeket szolgálja. Ennyi. Nem voltak akik hegyeket ettek, vagy hegyeket omlasztottak, meg bármi más. Ranmus kicsit irigy is.*
- És apukád?
*Teszi fel az ártatlan kérdést, mintha Morwon kifelejtette volna őt a felsorolásból.
Persze Morwont sem kell félteni a legendás óriások között, ahogy hallja, ő is rászolgált arra, hogy ebben a felsorolásban egy lapon lehessen említeni őseivel.
A varázslás nem különösebben érdekli, de mosolyogva hallatja. Inkább bárgyú vigyorral. Nem ismeri, megijed tőle, és teljesen feleslegesnek érzi. Voltak gonosz kormosok, akik mana lövedékekkel lövöldözték a rabszolgákat, ha nem dolgoztak elég keményen. Kicsi lények fegyvere. A nagy és erős Ranmus ugyanezt meg tudja csinálni egy kővel. Talán még jobban is fájna.*
- Én szeretem a költészetet, figyeld!
*Fejében megszólal a képzeletbeli lant, vesz egy nagy levegőt, és máris elkezd szavalni.*
- Ranmus és Morwon, Arthenior felé megy, nyári meleg van.
*Nagyon büszke magára.*
- Vagy! Vaaaaagy! Röppencs a veréb, zöld fák lombjára röpül, Pajtás meg baktat.
*Meg is hajolna, ha nem sétálnának közben. Tudja, hogy orra bukna, és az már régebbről fent van a "nem kellemes dolgok" listáján.*
A hozzászólás írója (Döngőléptű Ranmus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.14 17:21:38
1187. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-08-13 19:27:38
Üzenet elküldve: 2025-08-13 19:27:38
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 910
OOC üzenetek: 1509
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 910
OOC üzenetek: 1509
Játékstílus: Vakmerő
//Melákok//
* Bólint a másik óriás kérdésére. Kissé furcsának tartja a másikat, de nem szól egy szót sem. Azt mondta, Pirtianesből szökött a gonosz sötételfek elől. Akármit is jelentsen ez. Morwon nem sok sötételfet ismer, de akit igen, azok barátságosak, nincs velük semmi gond. Meg aztán Ranmus úgy viselkedik, mint akitől gyerekkorában sok minden megtiltottak. És még bocsánatokat is kér tőle. Morwon nem valamiféle uralkodó vagy katonatiszt, akitől bocsánatot kéne kérni bármiért is. De nem szól, ha a másik ilyen, hát ilyen. *
– Mondom: én vagyok a Morwon. * Ismétli meg magát, mert úgy tűnik, elsőre nem volt elég világos. Ahogy elindulnak a poros úton, nem sokat kéreti magát, egyből belekezd az ígért történetbe. *
– No, tehát az egész még óriásöltőkkel ezelőtt kezdődött Az ükapám Grówin vót, a Szirtroppantó. Onnét kapta a nevét, hogy lábával akkorát tudott toppantani, hogy egész hegyormok dőltek össze. Ő volt az első óriás a családban, aki értett a mágiához. Vagyis anyám már csak rája emlékezett. * Megvonja vállát. Bele se akar gondolni, hány száz őse volt már valaha. Ő csak a fontosabbak neveit jegyezte meg, akik valami igazán maradandót alkottak életük során. Inkább ekképp folytatja a mesélést: *
– No, tehát Grówin, az ükapám tehetséges földmágus vót, és tudását átadta unokáinak és fiainak. Oliq Dedion, a dédapám vót, ő a Hegyfaló nevet viselte. Azt mondják, egész hegyeket kellett megennie, hogy jól lakjon. No, aztán az ő fia volt Trowin. Ő csak Trowin. Ő vót a nagyapám, nagyszerű harcos. Egyedül legyőzött egy ork sereget, mikor még csak tizenkét éves vót. * A nagyapjáról szóló résznél érezhetően elbizonytalanodik. Róla ugyanis nem tud sokat, csak azt, hogy nagyszerű harcos volt. De, ha ősökről beszél, nem hozhat szégyent a nevükre, így rögtönöz valamit. *
– No, tehát így jutunk el hozzám. Én vagyok, Morwon, a Vasöklű. Akkor kaptam ezt a nevet, mikor puszta kézzel agyonvertem egy tucat banditát, akik ki akartak rabolni egy védtelen karavánt. * Elgondolkodik. Valami sántít a történetben. Rá is jön, mi és gyorsan kiegészíti egy fontos részlettel. *
– Mer' épp arra jártam és segítettem. * Ezzel lezártnak tekinthetnék a mesét, de aztán eszébe jut, hogy arról még nem szólt egy szót se, amiről eredetileg kérdezték. Kicsit belefeledkezett a részletekbe. *
– No, aztán vándorútra keltem, letelepedtem, ismét vándorútra keltem, oszt' egyszer csak belebotlottam Learonba, a Sajtmesterbe. Ő a legnagyobb mágus a világon, és még kecskéi is vannak. Majd bemutatlak neki, de mostan épp a Mágustoronyban tanul. Unalmas dolog lehet a legnagyobb mágusnak lenni, nem mondom. No, tehát épp arra jártam, amerre ő, és megtanította, hogyan is kell irányítani a földet. Még van mit tanulnom. Egy pár órája véletlenségből kővé dermesztettem magam, de már elmúlt. Mostan viszont sikerült megkocogtatnom a bendőmet, és annyi kavicsot eszek, amennyit csak akarok. Ha tehetném, mindig kavicsokat ennék. De sajnos a varázslás fárasztó. * Nagy beleéléssel magyarázza Ranmusnak a varázslás fortélyait, miközben haladnak Arthenior felé. Reméli, hogy most már minden világos. *
* Bólint a másik óriás kérdésére. Kissé furcsának tartja a másikat, de nem szól egy szót sem. Azt mondta, Pirtianesből szökött a gonosz sötételfek elől. Akármit is jelentsen ez. Morwon nem sok sötételfet ismer, de akit igen, azok barátságosak, nincs velük semmi gond. Meg aztán Ranmus úgy viselkedik, mint akitől gyerekkorában sok minden megtiltottak. És még bocsánatokat is kér tőle. Morwon nem valamiféle uralkodó vagy katonatiszt, akitől bocsánatot kéne kérni bármiért is. De nem szól, ha a másik ilyen, hát ilyen. *
– Mondom: én vagyok a Morwon. * Ismétli meg magát, mert úgy tűnik, elsőre nem volt elég világos. Ahogy elindulnak a poros úton, nem sokat kéreti magát, egyből belekezd az ígért történetbe. *
– No, tehát az egész még óriásöltőkkel ezelőtt kezdődött Az ükapám Grówin vót, a Szirtroppantó. Onnét kapta a nevét, hogy lábával akkorát tudott toppantani, hogy egész hegyormok dőltek össze. Ő volt az első óriás a családban, aki értett a mágiához. Vagyis anyám már csak rája emlékezett. * Megvonja vállát. Bele se akar gondolni, hány száz őse volt már valaha. Ő csak a fontosabbak neveit jegyezte meg, akik valami igazán maradandót alkottak életük során. Inkább ekképp folytatja a mesélést: *
– No, tehát Grówin, az ükapám tehetséges földmágus vót, és tudását átadta unokáinak és fiainak. Oliq Dedion, a dédapám vót, ő a Hegyfaló nevet viselte. Azt mondják, egész hegyeket kellett megennie, hogy jól lakjon. No, aztán az ő fia volt Trowin. Ő csak Trowin. Ő vót a nagyapám, nagyszerű harcos. Egyedül legyőzött egy ork sereget, mikor még csak tizenkét éves vót. * A nagyapjáról szóló résznél érezhetően elbizonytalanodik. Róla ugyanis nem tud sokat, csak azt, hogy nagyszerű harcos volt. De, ha ősökről beszél, nem hozhat szégyent a nevükre, így rögtönöz valamit. *
– No, tehát így jutunk el hozzám. Én vagyok, Morwon, a Vasöklű. Akkor kaptam ezt a nevet, mikor puszta kézzel agyonvertem egy tucat banditát, akik ki akartak rabolni egy védtelen karavánt. * Elgondolkodik. Valami sántít a történetben. Rá is jön, mi és gyorsan kiegészíti egy fontos részlettel. *
– Mer' épp arra jártam és segítettem. * Ezzel lezártnak tekinthetnék a mesét, de aztán eszébe jut, hogy arról még nem szólt egy szót se, amiről eredetileg kérdezték. Kicsit belefeledkezett a részletekbe. *
– No, aztán vándorútra keltem, letelepedtem, ismét vándorútra keltem, oszt' egyszer csak belebotlottam Learonba, a Sajtmesterbe. Ő a legnagyobb mágus a világon, és még kecskéi is vannak. Majd bemutatlak neki, de mostan épp a Mágustoronyban tanul. Unalmas dolog lehet a legnagyobb mágusnak lenni, nem mondom. No, tehát épp arra jártam, amerre ő, és megtanította, hogyan is kell irányítani a földet. Még van mit tanulnom. Egy pár órája véletlenségből kővé dermesztettem magam, de már elmúlt. Mostan viszont sikerült megkocogtatnom a bendőmet, és annyi kavicsot eszek, amennyit csak akarok. Ha tehetném, mindig kavicsokat ennék. De sajnos a varázslás fárasztó. * Nagy beleéléssel magyarázza Ranmusnak a varázslás fortélyait, miközben haladnak Arthenior felé. Reméli, hogy most már minden világos. *
1186. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-08-12 21:47:29
Üzenet elküldve: 2025-08-12 21:47:29
Rang: Játékos
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Melákok//
*A kővacsora füstbemenetele után nincs is más teendő, mint megsimogatni a négylábút.
Bárgyú mosollyal közelít felé a kezét emelve, aztán hirtelen megfagy lépteiben. Anyukája arra is megtanította, hogy idegen állatokat nem szabad a gazdája engedélye nélkül simogatni. Egyik gazda engedélye nélkül sem, legyen az az állat gazdája vagy Ranmus gazdája. Ranmusnak viszont már nincs gazdája. Ranmus Ranmusé.*
- Őő... Megsimogathatom?
*Kérdi bociszemekkel, és ha igenlő választ kap, gügyögve simogatja meg az öszvért.*
- Szia Pajtás!
*Végül fajtársára mered, és értetlenül vakargatja feje búbját, szegény Röppencs ide-oda ugrál hogy elkerülje a végzet ormótlan ujjait.*
- Neked mi a neved? Elfelejtettem megkérdezni. *Bánóan lesüti szemét.* - Bocsánat, hogy udvariatlan voltam...
*Ha a bemutatkozást végül letudták, természetesen szívesen indul meg az óriás óriással az úton. Vidáman fütyörészik, hátha beszáll a másik is, talán együtt valami hangzatos kánont is össze tudnak hozni.*
*A kővacsora füstbemenetele után nincs is más teendő, mint megsimogatni a négylábút.
Bárgyú mosollyal közelít felé a kezét emelve, aztán hirtelen megfagy lépteiben. Anyukája arra is megtanította, hogy idegen állatokat nem szabad a gazdája engedélye nélkül simogatni. Egyik gazda engedélye nélkül sem, legyen az az állat gazdája vagy Ranmus gazdája. Ranmusnak viszont már nincs gazdája. Ranmus Ranmusé.*
- Őő... Megsimogathatom?
*Kérdi bociszemekkel, és ha igenlő választ kap, gügyögve simogatja meg az öszvért.*
- Szia Pajtás!
*Végül fajtársára mered, és értetlenül vakargatja feje búbját, szegény Röppencs ide-oda ugrál hogy elkerülje a végzet ormótlan ujjait.*
- Neked mi a neved? Elfelejtettem megkérdezni. *Bánóan lesüti szemét.* - Bocsánat, hogy udvariatlan voltam...
*Ha a bemutatkozást végül letudták, természetesen szívesen indul meg az óriás óriással az úton. Vidáman fütyörészik, hátha beszáll a másik is, talán együtt valami hangzatos kánont is össze tudnak hozni.*
1185. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-08-12 19:09:38
Üzenet elküldve: 2025-08-12 19:09:38
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 910
OOC üzenetek: 1509
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 910
OOC üzenetek: 1509
Játékstílus: Vakmerő
//Melákok//
* A másik furcsán viselkedik. Eggyel több arra, hogy gyanakodjon. Olybá tűnik, be sem akar mutatkozni egy ideig, de legalább karlengetéséből látja, hogy nincs rejtegetnivalója. Morwon összenéz Pajtással. Az öszvér még annyira se érti, hogy mi történik, mint Morwon, de ezt már megszokta. Ezért is működik olyan jól a barátságuk, mert végre valakinél okosabb. Visszatekint Ranmusra. A másik óriás végül csak bemutatkozik, így aztán Morwon mindent rendben lát. Nem lehet veszélyes egy óriás, akinek még neve is van. *
– Hát üdv itt. Én a Morwon vagyok. * Tárja szét karjait, ahogy körbenéz, hogy hol is van az az "itt". A távolban már mintha ott sejlene Arthenior körvonala, de nem biztos benne, hogy nem keveri-e össze néhány kővel.
Aztán csakhamar megérkezik Röppencs is, így az óriás időszerűnek látja bemutatni az ő utazótársát is. *
– Ez meg itt Pajtás. * Állával a buta kis málhás öszvérre bök. Az állat jól meg van rakodva Morwon holmijaival. Elsősorban varázsitalokkal. Mintha valamiféle kereskedő lenne, pedig Morwon egyszerű – legendás – óriás. *
– No, az hosszú történet. De ráérünk, nem? No, akkor induljunk el Artheniorba, útközben elmesélem, hogy is van ez! * Közelebb lép és kezét barátságosan Ranmus vállára helyezi. Ha a másik is benne van, együtt indulnak el az úton. Int Pajtásnak, hogy kövesse. De mivel az öszvér nem hallgat a szép szóra (intésre), így kénytelen a gyeplőnél fogva indulásra bírni. *
* A másik furcsán viselkedik. Eggyel több arra, hogy gyanakodjon. Olybá tűnik, be sem akar mutatkozni egy ideig, de legalább karlengetéséből látja, hogy nincs rejtegetnivalója. Morwon összenéz Pajtással. Az öszvér még annyira se érti, hogy mi történik, mint Morwon, de ezt már megszokta. Ezért is működik olyan jól a barátságuk, mert végre valakinél okosabb. Visszatekint Ranmusra. A másik óriás végül csak bemutatkozik, így aztán Morwon mindent rendben lát. Nem lehet veszélyes egy óriás, akinek még neve is van. *
– Hát üdv itt. Én a Morwon vagyok. * Tárja szét karjait, ahogy körbenéz, hogy hol is van az az "itt". A távolban már mintha ott sejlene Arthenior körvonala, de nem biztos benne, hogy nem keveri-e össze néhány kővel.
Aztán csakhamar megérkezik Röppencs is, így az óriás időszerűnek látja bemutatni az ő utazótársát is. *
– Ez meg itt Pajtás. * Állával a buta kis málhás öszvérre bök. Az állat jól meg van rakodva Morwon holmijaival. Elsősorban varázsitalokkal. Mintha valamiféle kereskedő lenne, pedig Morwon egyszerű – legendás – óriás. *
– No, az hosszú történet. De ráérünk, nem? No, akkor induljunk el Artheniorba, útközben elmesélem, hogy is van ez! * Közelebb lép és kezét barátságosan Ranmus vállára helyezi. Ha a másik is benne van, együtt indulnak el az úton. Int Pajtásnak, hogy kövesse. De mivel az öszvér nem hallgat a szép szóra (intésre), így kénytelen a gyeplőnél fogva indulásra bírni. *
1184. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-08-12 16:04:44
Üzenet elküldve: 2025-08-12 16:04:44
Rang: Játékos
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Melákok//
*Továbbra is bambán néz, foga alatt pedig ropog a sok kavics, mint a szárazkenyér. Nem igazán érti, hogy a másik még nálánál is nagyobb óriás hogyan tudja ezt megenni. Számára ugyanolyan kavicsnak tűnik, mint ami Pirtianesben van, meg mint ami a hegyekben van, bár a pirtianesi keserűbb, a hegyi meg olyan mintha odaégették volna, ez meg olyan semmilyen. Talán van benne egy csipetnyi lócitromíz.
A köszöntésre csak némán integet. Lomhát mozgatja kezét jobbra-balra, mint egy lusta inga. Megszólalni nem tud, hisz' tele a szája. Kicsit zavart is emiatt belülről, mert azt tanították neki, hogy ha köszönnek, udvariatlanság visszaköszönni, de teli szájjal beszélni is udvariatlanság. Fejben egy kicsit rangsorol, vajon melyiknek kéne leginkább eleget tenni, és emlékei szerint anyukája a köszönést többször említette, így inkább visszaköszönne a másiknak.
Ahogy egy nagy levegőt vesz orrán keresztül, a szájában lévő port jól letüdőzi. Először csak köhint egy óvatosan. A kőpor úgy száll fel orrából, mintha egy pipázó gnóm lenne. Aztán még egyszer. Kisvártatva inkább kiköpi a köveket, mert a foga is fáj már, a mellkasa is fáj a portól, meg finomnak se finom.*
- Hejhó. Ranmus. Megszöktem Pirtianesből. Sok volt a gonosz sötételf. Nem szerettem.
*Jobb mutatóujjával befogja bal orrlyukát, majd illedelmesen oldalra fordul, s fúj egy ormótlant. A kavics valamilyen eszeveszett lövedékként csapódik a bozótosba a másik orrlyukából. Végre megenyhül; ez volt ami csikizte odabent a fejét.
A veréb közben rákoppint a fejére csőrével, valószínűleg a hajába ragadhatott valamilyen mag vagy gyümölcs, mikor még az erdőn csörtetett keresztül.*
- Ő meg itt Röppencs.
*Köhint még egy rövidet, meg gyorsan kitörli a szeméből a könnycseppet. Nem kellemes kőport lélegezni, ezt fel is írja a képzeletbeli "nem jó dolgok" listájára.*
- Nem finom a kő. Hogy eszed?
*Továbbra is bambán néz, foga alatt pedig ropog a sok kavics, mint a szárazkenyér. Nem igazán érti, hogy a másik még nálánál is nagyobb óriás hogyan tudja ezt megenni. Számára ugyanolyan kavicsnak tűnik, mint ami Pirtianesben van, meg mint ami a hegyekben van, bár a pirtianesi keserűbb, a hegyi meg olyan mintha odaégették volna, ez meg olyan semmilyen. Talán van benne egy csipetnyi lócitromíz.
A köszöntésre csak némán integet. Lomhát mozgatja kezét jobbra-balra, mint egy lusta inga. Megszólalni nem tud, hisz' tele a szája. Kicsit zavart is emiatt belülről, mert azt tanították neki, hogy ha köszönnek, udvariatlanság visszaköszönni, de teli szájjal beszélni is udvariatlanság. Fejben egy kicsit rangsorol, vajon melyiknek kéne leginkább eleget tenni, és emlékei szerint anyukája a köszönést többször említette, így inkább visszaköszönne a másiknak.
Ahogy egy nagy levegőt vesz orrán keresztül, a szájában lévő port jól letüdőzi. Először csak köhint egy óvatosan. A kőpor úgy száll fel orrából, mintha egy pipázó gnóm lenne. Aztán még egyszer. Kisvártatva inkább kiköpi a köveket, mert a foga is fáj már, a mellkasa is fáj a portól, meg finomnak se finom.*
- Hejhó. Ranmus. Megszöktem Pirtianesből. Sok volt a gonosz sötételf. Nem szerettem.
*Jobb mutatóujjával befogja bal orrlyukát, majd illedelmesen oldalra fordul, s fúj egy ormótlant. A kavics valamilyen eszeveszett lövedékként csapódik a bozótosba a másik orrlyukából. Végre megenyhül; ez volt ami csikizte odabent a fejét.
A veréb közben rákoppint a fejére csőrével, valószínűleg a hajába ragadhatott valamilyen mag vagy gyümölcs, mikor még az erdőn csörtetett keresztül.*
- Ő meg itt Röppencs.
*Köhint még egy rövidet, meg gyorsan kitörli a szeméből a könnycseppet. Nem kellemes kőport lélegezni, ezt fel is írja a képzeletbeli "nem jó dolgok" listájára.*
- Nem finom a kő. Hogy eszed?
1183. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-08-12 15:30:33
Üzenet elküldve: 2025-08-12 15:30:33
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 910
OOC üzenetek: 1509
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 910
OOC üzenetek: 1509
Játékstílus: Vakmerő
//Melákok//
//Morwon Loree Dedion//
* Az út széli kavicsok nagyon ízletesek. Morwon jó kedvvel majszolja őket, mikor is egyszer csak feltűnik neki, hogy már csak Pajtás az egyetlen rajta kívül. Hogy a másik óriás a földből bújt elő vagy valamelyik bokor mögül, azt nem tudja, mindenesetre meglepődik fajtársán. Manapság ritkán látni óriásokat ezen a vidéken. Őt is mindig megnézik. *
– Hejhó! Ki vagyol, barátom? * Szólítja meg az óriást. Nem érzi veszélyesnek a helyzetet, hiszen a másik meg sem próbálta álcázni magát; de azért Morwon harcos ösztöne azt sugallja, érdemes lenne előbb óvatosan felmérni a terepet. Ki tudja, talán nem minden óriás olyan kedves lélek, mint ő vagy Rorkir vagy Azil vagy… vagy bármelyik óriás, akit eddig ismert. Így jobban belegondolva, nem is tudja, mitől fél. Egyébként is ő a legnagyobb óriás harcos a földkerekségen. Mindenesetre egyelőre hangja némi bizalmatlanságról árulkodik, amellett, hogy nyilván örül is a másik óriásnak.
Kíváncsian várja a nagydarab óriás bemutatkozását. Az meg, hogy követ eszik, nem különösebben foglalkoztatja. Ő is azt evett az előbb. Mi sem természetesebb. *
//Morwon Loree Dedion//
* Az út széli kavicsok nagyon ízletesek. Morwon jó kedvvel majszolja őket, mikor is egyszer csak feltűnik neki, hogy már csak Pajtás az egyetlen rajta kívül. Hogy a másik óriás a földből bújt elő vagy valamelyik bokor mögül, azt nem tudja, mindenesetre meglepődik fajtársán. Manapság ritkán látni óriásokat ezen a vidéken. Őt is mindig megnézik. *
– Hejhó! Ki vagyol, barátom? * Szólítja meg az óriást. Nem érzi veszélyesnek a helyzetet, hiszen a másik meg sem próbálta álcázni magát; de azért Morwon harcos ösztöne azt sugallja, érdemes lenne előbb óvatosan felmérni a terepet. Ki tudja, talán nem minden óriás olyan kedves lélek, mint ő vagy Rorkir vagy Azil vagy… vagy bármelyik óriás, akit eddig ismert. Így jobban belegondolva, nem is tudja, mitől fél. Egyébként is ő a legnagyobb óriás harcos a földkerekségen. Mindenesetre egyelőre hangja némi bizalmatlanságról árulkodik, amellett, hogy nyilván örül is a másik óriásnak.
Kíváncsian várja a nagydarab óriás bemutatkozását. Az meg, hogy követ eszik, nem különösebben foglalkoztatja. Ő is azt evett az előbb. Mi sem természetesebb. *
1182. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-08-12 14:44:47
Üzenet elküldve: 2025-08-12 14:44:47
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Út az új világ felé//
*Túl meleg van és túl világos. Talán elég lenne éjjel utaznia, de nem akar még jobban lemaradni, nem akarja a két nőt védtelenül hagyni ezen a furcsa vidéken. Bár ő könnyebben asszimilálódik és vélhetően többet volt kint a vadonban, mint ők ketten együttvéve, akkor sem kedveli különösebben a felszíni világot. Ami igazán feszélyezteti az az, hogy ez nem az ő birodalmuk. És bár játszhatják majd itt is a felsőbbrendűbb fajt, Elariion ennél sokkal óvatosabb. Előbb vessék meg a lábukat, ültessenek el egy magot, majd ha az abból kinővő fa újabb magot ád és erős gyökerekkel kapaszkodó erdő lesz majd Arthenior szerte a Dwirinthalen család, akkor tehetnek új lépéseket a kényelmük felé. Persze azt is nagyon jól tudja, hogy ez a nőstények játéktere, esetleg tanácsokkal szolgálhat majd, a végső döntés úgysem az övé lesz. Mert akkor már elég nagy a baj, ha mégis. Elhessegetve maga elől a rá nehezedő gondolatfelhőket inkább újra az útra koncentrál. Sikerül rátalálnia az Artheniorba vezető széles északi útra, ami nem meglepő tőle, de ettől függetlenül elégedett a képességeivel, amik eddig nem hagyták őt cserben. Tudja, hogy már csak pár óra kell, hogy odaérjen és miközben halad előre felszíni fajokkal találkozik. Nem lepi meg, hogy a legtöbbjük ember és az sem, hogy kinézik őt maguk közül. Ez fordítva még rosszabb lenne, így nem figyeli meg egyik népet sem igazán. ~Csak érjek már oda végre.~ Morfondírozik, ahogy elhalad egy lassan ringó hintó mellett.*
*Túl meleg van és túl világos. Talán elég lenne éjjel utaznia, de nem akar még jobban lemaradni, nem akarja a két nőt védtelenül hagyni ezen a furcsa vidéken. Bár ő könnyebben asszimilálódik és vélhetően többet volt kint a vadonban, mint ők ketten együttvéve, akkor sem kedveli különösebben a felszíni világot. Ami igazán feszélyezteti az az, hogy ez nem az ő birodalmuk. És bár játszhatják majd itt is a felsőbbrendűbb fajt, Elariion ennél sokkal óvatosabb. Előbb vessék meg a lábukat, ültessenek el egy magot, majd ha az abból kinővő fa újabb magot ád és erős gyökerekkel kapaszkodó erdő lesz majd Arthenior szerte a Dwirinthalen család, akkor tehetnek új lépéseket a kényelmük felé. Persze azt is nagyon jól tudja, hogy ez a nőstények játéktere, esetleg tanácsokkal szolgálhat majd, a végső döntés úgysem az övé lesz. Mert akkor már elég nagy a baj, ha mégis. Elhessegetve maga elől a rá nehezedő gondolatfelhőket inkább újra az útra koncentrál. Sikerül rátalálnia az Artheniorba vezető széles északi útra, ami nem meglepő tőle, de ettől függetlenül elégedett a képességeivel, amik eddig nem hagyták őt cserben. Tudja, hogy már csak pár óra kell, hogy odaérjen és miközben halad előre felszíni fajokkal találkozik. Nem lepi meg, hogy a legtöbbjük ember és az sem, hogy kinézik őt maguk közül. Ez fordítva még rosszabb lenne, így nem figyeli meg egyik népet sem igazán. ~Csak érjek már oda végre.~ Morfondírozik, ahogy elhalad egy lassan ringó hintó mellett.*
1181. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-08-12 00:45:40
Üzenet elküldve: 2025-08-12 00:45:40
Rang: Játékos
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Melákok//
//Morwon Loree Dedion//
*Ásít egy nagyot. A talaj ütemesen dübörög léptei alatt, és ő sem nagyon tesz ellene, hogy ennél halkabban sétáljon, talán még rá is játszik kicsit. Azt viszont meg kell hagyni, hogy a ritmus lassabb és ütemtelenebb, mint egy órával ezelőtt, ami már alapból rosszabb volt mint két órával ezelőtt; fárad. Talán a hő teszi, vagy elkapott valami kehességet, de nem érzi túl jól magát. Feje kótyagos, alapból nehéz teste most még nehezebbnek tetszik, mintha elvesztette volna erejét. Természetesen nem könnyű dolog az év egyik legmelegebb havában Pirtianesből idegyalogolni, de ha már végre elnyerte a szabadságát, akkor inkább igyekszik olyan messze kerülni attól a rossz helytől, amennyire csak lehet, és azt mondták neki, hogy az bizony Arthenior lesz.
Természetesen gőze sincs, hogy jó irányba halad-e, de az alapján, amit kérdezősködések sora után elmondtak, igen. Reméli, hogy tényleg nincs más dolga mint követni ezt az ösvényt, és akkor végre biztonságban szunyálhat egy nagyot, a csúnya sötételfektől való félelem nélkül.
~ Ilyen messzire csak nem jönnek utánam. ~
Mélázásából Röppencs kelti fel, ahogy feje búbjára száll. Egyszerű lélek, és szerencsére elmegy magának magokat keresni, meg kukacokat vadászni, így az élelmezéséről nem Ranmusnak kell aggódnia; nagyobb a kisállat túlélési esélye, mert az óriás bizonyosan elfelejtené megetetni.
A madarak étkezési szokásain töprengvén hirtelen az ő gyomra is megkordul. Ez is lehet az oka, vagy legalábbis egy ok a sok közül, miért érzi magát ilyen cefetül.
~ Még egy kicsit ki kell bírni... ~
Vagy nem?
Az ösvény egy kanyarja után hirtelen megáll döngő lépteiben. Egy másik melák éppen az út mellett markolássza a köveket.
~ Ez meg mit csinál? ~
Ha a másik még nem figyelt fel jöttére, kíváncsian pipiskedik, ha pedig igen, akkor is.
~ A követ eszi? ~
A szürreális jelenet láttán kitisztul számára a kép: hát ezért dicsérik annyian ezt a várost! Itt még a kő is ehető!
Ha eddig a másik nem is vette észre, akkor most nagy valószínűséggel igen. Nemes egyszerűséggel odabattyog a kövek lelőhelyéhez, markol egy nagyot belőlük, majd a szájába tömi miközben meredten bambul a nálánál is nagyobb fajtársára.
Röppencs meg hüledezik.*
//Morwon Loree Dedion//
*Ásít egy nagyot. A talaj ütemesen dübörög léptei alatt, és ő sem nagyon tesz ellene, hogy ennél halkabban sétáljon, talán még rá is játszik kicsit. Azt viszont meg kell hagyni, hogy a ritmus lassabb és ütemtelenebb, mint egy órával ezelőtt, ami már alapból rosszabb volt mint két órával ezelőtt; fárad. Talán a hő teszi, vagy elkapott valami kehességet, de nem érzi túl jól magát. Feje kótyagos, alapból nehéz teste most még nehezebbnek tetszik, mintha elvesztette volna erejét. Természetesen nem könnyű dolog az év egyik legmelegebb havában Pirtianesből idegyalogolni, de ha már végre elnyerte a szabadságát, akkor inkább igyekszik olyan messze kerülni attól a rossz helytől, amennyire csak lehet, és azt mondták neki, hogy az bizony Arthenior lesz.
Természetesen gőze sincs, hogy jó irányba halad-e, de az alapján, amit kérdezősködések sora után elmondtak, igen. Reméli, hogy tényleg nincs más dolga mint követni ezt az ösvényt, és akkor végre biztonságban szunyálhat egy nagyot, a csúnya sötételfektől való félelem nélkül.
~ Ilyen messzire csak nem jönnek utánam. ~
Mélázásából Röppencs kelti fel, ahogy feje búbjára száll. Egyszerű lélek, és szerencsére elmegy magának magokat keresni, meg kukacokat vadászni, így az élelmezéséről nem Ranmusnak kell aggódnia; nagyobb a kisállat túlélési esélye, mert az óriás bizonyosan elfelejtené megetetni.
A madarak étkezési szokásain töprengvén hirtelen az ő gyomra is megkordul. Ez is lehet az oka, vagy legalábbis egy ok a sok közül, miért érzi magát ilyen cefetül.
~ Még egy kicsit ki kell bírni... ~
Vagy nem?
Az ösvény egy kanyarja után hirtelen megáll döngő lépteiben. Egy másik melák éppen az út mellett markolássza a köveket.
~ Ez meg mit csinál? ~
Ha a másik még nem figyelt fel jöttére, kíváncsian pipiskedik, ha pedig igen, akkor is.
~ A követ eszi? ~
A szürreális jelenet láttán kitisztul számára a kép: hát ezért dicsérik annyian ezt a várost! Itt még a kő is ehető!
Ha eddig a másik nem is vette észre, akkor most nagy valószínűséggel igen. Nemes egyszerűséggel odabattyog a kövek lelőhelyéhez, markol egy nagyot belőlük, majd a szájába tömi miközben meredten bambul a nálánál is nagyobb fajtársára.
Röppencs meg hüledezik.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1292-1311