Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 33 (641. - 660. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
660. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-07-12 19:50:53
Üzenet elküldve: 2022-07-12 19:50:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 328
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 328
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//Rendhagyó gyakorlat//
*Egy darabig némán egyengetik el a dombtető földjét, a most már az odébb lógó lámpáson túl csak hold- és csillagfény által megvilágított dombtetőn. Garsin nem tervez több információt adni múltjáról, és mestere nem is várja el... a tűnődés, merengés ideje ez, amíg fel lehet dolgozni a történteket, és kissé elveszhetnek az egyszerű, annyira nem is megerőltető munka monotonitásában.
Kezében a tölgyfamakkot forgatva tapos és egyenget egészen addig, amíg végül tétován meg nem töri a csöndet a lány hangja. Itt aztán felnéz, és bár munkáját ő sem szakítja meg, az mellétevékenységgé válik, és figyelmét a másik szavaira fókuszálja.
Bizonyos szempontból saját gondolatait, elméleteit hallja vissza. Túlélési stratégiának tekinti ő is a lány reakcióját, mely már abban a helyzetben, ahol kialakult, is tökéletlen volt... ám működött, és nem az apátia szülte, hanem az életösztön.
Fontos ezt felismerni, hiszen nem az érzés ellen küzdenek, hanem a belőle fakadó testi-lelki reakció a fő probléma. Rossz döntés lenne megpróbálni kiölni Garsinból az ösztönt, hogy megvédje magát a külső veszélytől, mikor ugyanez az érzés motiváló erő lehet a fejlődésében, legyen az fegyverhasználat vagy varázslás.*
-Erre nem adhatok választ.
*Jelenti ki rövid szünet után, miközben Garsin lámpást fog, és elindul vele.*
-Neked kell rájönnöd. Emlékezned, hogy mi történt, mit éreztél... Volt-e ott egy, a saját magad védésén túli, azt felülíró inger is, vagy kifogytál a választási lehetőségekből, esetleg valami más. Értsd meg, és használd.
*Még nem ér el egészen a dombtető végéig, ám megáll, és megvárja, hogy Garsin is felzárkózzon.*
-Egy kis fényt, ha kérhetlek.
*Ha megkapja, elkezd áskálódni... nem túl mélyen, ám kissé meglazítja a földet, majd a munkálatai idejére félretett tölgymakkot lehetőségei szerint minél mélyebbre küzdi, mielőtt felállna, és kissé elhátrálva, intve Garsinnak is, hogy tegyen hasonlóan.
Halk mormogás, ám az esti csöndben talán pár szó kivehető... A földmágia nyelve viszont aligha ismerős a lánynak. Siker esetén a hatása annál inkább, ahogy a makkból a szeme előtt nő ki egy fiatal fa. Nem toronymagas, nem túl vaskos, bizonytalanul susog, ahogy átfúj rajta az éjjeli szellő. Ám egyenesen áll, és levelei zöldek.
Még egy lépést tesz hátra, felmérve munkáját a lámpa fényénél, majd Garsinra pillant.*
-Egy kezdetnek megfelel.
*Ezekkel a szavakkal megfordul, és elindul a dombnak arra a pontjára, ahol idefelé feljöttek.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására pillanatok alatt emberöltőnyi korú fát növeszt egy elvetett magból.
*Egy darabig némán egyengetik el a dombtető földjét, a most már az odébb lógó lámpáson túl csak hold- és csillagfény által megvilágított dombtetőn. Garsin nem tervez több információt adni múltjáról, és mestere nem is várja el... a tűnődés, merengés ideje ez, amíg fel lehet dolgozni a történteket, és kissé elveszhetnek az egyszerű, annyira nem is megerőltető munka monotonitásában.
Kezében a tölgyfamakkot forgatva tapos és egyenget egészen addig, amíg végül tétován meg nem töri a csöndet a lány hangja. Itt aztán felnéz, és bár munkáját ő sem szakítja meg, az mellétevékenységgé válik, és figyelmét a másik szavaira fókuszálja.
Bizonyos szempontból saját gondolatait, elméleteit hallja vissza. Túlélési stratégiának tekinti ő is a lány reakcióját, mely már abban a helyzetben, ahol kialakult, is tökéletlen volt... ám működött, és nem az apátia szülte, hanem az életösztön.
Fontos ezt felismerni, hiszen nem az érzés ellen küzdenek, hanem a belőle fakadó testi-lelki reakció a fő probléma. Rossz döntés lenne megpróbálni kiölni Garsinból az ösztönt, hogy megvédje magát a külső veszélytől, mikor ugyanez az érzés motiváló erő lehet a fejlődésében, legyen az fegyverhasználat vagy varázslás.*
-Erre nem adhatok választ.
*Jelenti ki rövid szünet után, miközben Garsin lámpást fog, és elindul vele.*
-Neked kell rájönnöd. Emlékezned, hogy mi történt, mit éreztél... Volt-e ott egy, a saját magad védésén túli, azt felülíró inger is, vagy kifogytál a választási lehetőségekből, esetleg valami más. Értsd meg, és használd.
*Még nem ér el egészen a dombtető végéig, ám megáll, és megvárja, hogy Garsin is felzárkózzon.*
-Egy kis fényt, ha kérhetlek.
*Ha megkapja, elkezd áskálódni... nem túl mélyen, ám kissé meglazítja a földet, majd a munkálatai idejére félretett tölgymakkot lehetőségei szerint minél mélyebbre küzdi, mielőtt felállna, és kissé elhátrálva, intve Garsinnak is, hogy tegyen hasonlóan.
Halk mormogás, ám az esti csöndben talán pár szó kivehető... A földmágia nyelve viszont aligha ismerős a lánynak. Siker esetén a hatása annál inkább, ahogy a makkból a szeme előtt nő ki egy fiatal fa. Nem toronymagas, nem túl vaskos, bizonytalanul susog, ahogy átfúj rajta az éjjeli szellő. Ám egyenesen áll, és levelei zöldek.
Még egy lépést tesz hátra, felmérve munkáját a lámpa fényénél, majd Garsinra pillant.*
-Egy kezdetnek megfelel.
*Ezekkel a szavakkal megfordul, és elindul a dombnak arra a pontjára, ahol idefelé feljöttek.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására pillanatok alatt emberöltőnyi korú fát növeszt egy elvetett magból.
659. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-07-12 17:10:35
Üzenet elküldve: 2022-07-12 17:10:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 617
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 617
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
//Tűzkeresztség//
*Ugyan Bredoc eddig is tudta, hogy Gabrael nem valami eszes figura, legalábbis az átlagosnál bizonyosan nem tér el túlságosan, ismét megerősítést nyer hogy ő a kalapács a szerszámosládában. Halkan sóhajt, de egyelőre nem szól bele abba, hogy hogyan közelíti meg a lovon ülő alakot. Nilevardon sokkal jobban meglepődik, hisz az hasonlóan csapódik a társához, tőle nem ezt várta volna így kicsit csalódik is benne. ~Nahát, talán mégis csak ő lesz a mentora, akár akarja akár nem.~ Más körülmények között jót derülne ezen a jeleneten, de most nem alkalmas az idő erre. ~Rögtön az első szembejövőket úgy kezeli, mintha legalább gyilkos banditák lennének, fiatalság bolondság.~ Persze ő sem óvatlan, de ahogy öregszik az ember megtanulja minél kevesebb felesleges energiával fenntartani ezt az állapotot.*
-És miben segít önnek? Gondolom nem a cipekedésben.
*Jegyzi meg kíváncsian vizslatva a nőt, nem tűnik erős testalkatúnak, hogy inas legyen, inkább nézné szeretőnek. Bár amióta megjárta a Krenkataurt és találkozott a mágusok legrosszabb fajtájával azóta semmit sem zár ki, és az is lehet, hogy ez van a dologban. Aztán pedig figyelmesen hallgatja a férfi szavait. Érdekesnek találja a történetet, de nehezen tud dűlőre jutni, hogy igazat szól-e, vagy sem.*
-Sajnálom ha kirabolták uram.
*Csóválja meg rosszallóan a fejét egy pillanatra.*
-Mit szólna, ha elvezetne minket erre a helyre?
*Azért az hallatszik a határozott hangján, hogy habár kérdésnek hangzik, valójában nem kevés nyomás van a mondatban. Leginkább arra kíváncsi, hogy hogyan reagál a férfi erre, esetleg a nő. Igyekszik kifigyelni mindent, amit csak tud, úgy tartják legendásan jó emberismerő, talán hasznát veszi ennek a képességnek.*
-Tudja félő, ha most tovább engedném önöket, s ne adja Eeyr, de átejtenének minket talán sosem találnánk meg újra.
*Teszi még hozzá higgadt hangján.*
A hozzászólás írója (Bredoc Droyn) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.07.12 17:19:51
*Ugyan Bredoc eddig is tudta, hogy Gabrael nem valami eszes figura, legalábbis az átlagosnál bizonyosan nem tér el túlságosan, ismét megerősítést nyer hogy ő a kalapács a szerszámosládában. Halkan sóhajt, de egyelőre nem szól bele abba, hogy hogyan közelíti meg a lovon ülő alakot. Nilevardon sokkal jobban meglepődik, hisz az hasonlóan csapódik a társához, tőle nem ezt várta volna így kicsit csalódik is benne. ~Nahát, talán mégis csak ő lesz a mentora, akár akarja akár nem.~ Más körülmények között jót derülne ezen a jeleneten, de most nem alkalmas az idő erre. ~Rögtön az első szembejövőket úgy kezeli, mintha legalább gyilkos banditák lennének, fiatalság bolondság.~ Persze ő sem óvatlan, de ahogy öregszik az ember megtanulja minél kevesebb felesleges energiával fenntartani ezt az állapotot.*
-És miben segít önnek? Gondolom nem a cipekedésben.
*Jegyzi meg kíváncsian vizslatva a nőt, nem tűnik erős testalkatúnak, hogy inas legyen, inkább nézné szeretőnek. Bár amióta megjárta a Krenkataurt és találkozott a mágusok legrosszabb fajtájával azóta semmit sem zár ki, és az is lehet, hogy ez van a dologban. Aztán pedig figyelmesen hallgatja a férfi szavait. Érdekesnek találja a történetet, de nehezen tud dűlőre jutni, hogy igazat szól-e, vagy sem.*
-Sajnálom ha kirabolták uram.
*Csóválja meg rosszallóan a fejét egy pillanatra.*
-Mit szólna, ha elvezetne minket erre a helyre?
*Azért az hallatszik a határozott hangján, hogy habár kérdésnek hangzik, valójában nem kevés nyomás van a mondatban. Leginkább arra kíváncsi, hogy hogyan reagál a férfi erre, esetleg a nő. Igyekszik kifigyelni mindent, amit csak tud, úgy tartják legendásan jó emberismerő, talán hasznát veszi ennek a képességnek.*
-Tudja félő, ha most tovább engedném önöket, s ne adja Eeyr, de átejtenének minket talán sosem találnánk meg újra.
*Teszi még hozzá higgadt hangján.*
A hozzászólás írója (Bredoc Droyn) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2022.07.12 17:19:51
658. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-07-11 15:42:35
Üzenet elküldve: 2022-07-11 15:42:35
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 120
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Nett fáradt és kimerült lelkileg. Nem számít, hogy milyen szép napnak is néz elébe a környék, ő csak pihenésre vágyik. A kísérője pedig egy kiadós reggelire. A vállán lévő kígyó, már izgatottan tekergőzik az éhségtől és a nő tudja, amint elérik a tisztást, máris minden kivirul, úgy ahogy annak lennie kell*
657. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-07-10 00:00:48
Üzenet elküldve: 2022-07-10 00:00:48
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 140
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 284
OOC üzenetek: 140
Játékstílus: Szelíd
//Tűzkeresztség//
* A csuhás alak épp azáltal kerül igen hamar a figyelem középpontjába, hogy próbál a háttérben maradni. Végig lehajtott fejjel nézi a földet, esetleg lova nyakát, így arcát nem láthatják. Gabrael jobban szemügyre véve az alakot megállapíthatja, hogy vagy egy fiús testalkatú lány, vagy egy lányos fiú ül a fekete ló hátán. Törékeny testalkata és az átlagosnál alacsonyabb termete legalábbis erről árulkodnak. Ruhája dísztelen, az alapján nehéz lenne messzemenő következtetéseket levonni, hiszen bármilyen vándor hordhatná azokat a ruhákat, amiket ő is. A mellé léptető két városőrnek nem mer vagy akar ellentmondani, ezért szó nélkül, készségesen teljesíti a parancsot, felhúzza a csuklyáját. Bőre meglehetősen sápadt, csak arcán van egy kis pír. Van neki orra, emberhez képest egy parányit hosszú fülei, szürke szemei – ez utóbbiak vékony, szénfekete körvonallal vannak kiemelve –, van vékony szemöldöke, sötétbarna haja, mely nagyjából álláig ér, keskeny álla és persze halványrózsaszín ajkai. Szája kissé lefelé biggyed, de arcáról inkább az unottság, mintsem a szomorúság olvasható le. Összességében azonban egészen átlagos női arcot pillanthatnak meg a csuklya alatt. Nem néz közvetlenül a kíváncsiskodó férfiak szemébe, de nem is fordítja el arcát. *
– Óh, ő a segítőm! Jól van-jól van, csak nem túl beszédes! * Mondja jó hangosan a férfi, mikor meglátja, hogy a trió két tagja is a nőhöz közeledik. Szemeivel alaposan végigméri Bredocot, mintha arról próbálni meggyőződni, hogy bízhat-e másikban. Azonban nem hallgat túl hosszan, ám ezúttal már normál hangerővel beszél. A másik két férfi is hallhatja szavait, ha figyelnek, de ezeket már inkább csak Bredochoz intézi. *
– Néhány órányira innen, a folyó közelében belebotlottunk egy csapat… zsoldosba. Legalábbis így nevezték magukat, de nekem inkább tűntek útonállóknak. * Mélyet szippant a pipájából. Vár. Majd kifújja a füstöt. *
– Úgy vélem, ha útjuk arra vezet, jobban teszik, ha másutt kelnek át a folyón. Azt állították ezek az alakok, hogy a környék békéjét próbálják fenntartani, azért kobozták el a pénzem nagy részét és a bájitalaimat! * Rosszallóan megrázza a fejét és újból szív egyet a pipájából. Bredoc láthatja rajta, hogy bár arckifejezése őszinte – vagy legalábbis mesteri színész –, aggodalma mintha még nem múlt volna el egészen. *
* A csuhás alak épp azáltal kerül igen hamar a figyelem középpontjába, hogy próbál a háttérben maradni. Végig lehajtott fejjel nézi a földet, esetleg lova nyakát, így arcát nem láthatják. Gabrael jobban szemügyre véve az alakot megállapíthatja, hogy vagy egy fiús testalkatú lány, vagy egy lányos fiú ül a fekete ló hátán. Törékeny testalkata és az átlagosnál alacsonyabb termete legalábbis erről árulkodnak. Ruhája dísztelen, az alapján nehéz lenne messzemenő következtetéseket levonni, hiszen bármilyen vándor hordhatná azokat a ruhákat, amiket ő is. A mellé léptető két városőrnek nem mer vagy akar ellentmondani, ezért szó nélkül, készségesen teljesíti a parancsot, felhúzza a csuklyáját. Bőre meglehetősen sápadt, csak arcán van egy kis pír. Van neki orra, emberhez képest egy parányit hosszú fülei, szürke szemei – ez utóbbiak vékony, szénfekete körvonallal vannak kiemelve –, van vékony szemöldöke, sötétbarna haja, mely nagyjából álláig ér, keskeny álla és persze halványrózsaszín ajkai. Szája kissé lefelé biggyed, de arcáról inkább az unottság, mintsem a szomorúság olvasható le. Összességében azonban egészen átlagos női arcot pillanthatnak meg a csuklya alatt. Nem néz közvetlenül a kíváncsiskodó férfiak szemébe, de nem is fordítja el arcát. *
– Óh, ő a segítőm! Jól van-jól van, csak nem túl beszédes! * Mondja jó hangosan a férfi, mikor meglátja, hogy a trió két tagja is a nőhöz közeledik. Szemeivel alaposan végigméri Bredocot, mintha arról próbálni meggyőződni, hogy bízhat-e másikban. Azonban nem hallgat túl hosszan, ám ezúttal már normál hangerővel beszél. A másik két férfi is hallhatja szavait, ha figyelnek, de ezeket már inkább csak Bredochoz intézi. *
– Néhány órányira innen, a folyó közelében belebotlottunk egy csapat… zsoldosba. Legalábbis így nevezték magukat, de nekem inkább tűntek útonállóknak. * Mélyet szippant a pipájából. Vár. Majd kifújja a füstöt. *
– Úgy vélem, ha útjuk arra vezet, jobban teszik, ha másutt kelnek át a folyón. Azt állították ezek az alakok, hogy a környék békéjét próbálják fenntartani, azért kobozták el a pénzem nagy részét és a bájitalaimat! * Rosszallóan megrázza a fejét és újból szív egyet a pipájából. Bredoc láthatja rajta, hogy bár arckifejezése őszinte – vagy legalábbis mesteri színész –, aggodalma mintha még nem múlt volna el egészen. *
656. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-07-08 21:58:35
Üzenet elküldve: 2022-07-08 21:58:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 75
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 75
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Szív sötétje//
- Tudok hát! Tanaekar mester mindent tud a nemesfémekről! Persze nem fiatal már, de biztos kezű... *Észbe kap. Egy kicsit lassabban fejezi be a mondatot.* ...és a tó túlsó partján él, Lihanech-ben. Azt hiszem, ezzel most nem sokat segítettem. Sajnálom. *A szeme sarkából az ég felé néz, mint aki nagyon gondolkodik. ~ És egy mogorva vén pokróc. Ha felfogadott volna tanoncnak, most nem lennék úton. ~ Ám a mentőötlet nem akar megszületni.* Szeretném egyszer megtanulni az ötvözetek művészetét, de ahhoz még sok év és még több szerencse kell. Tényleg sajnálom.
- Csak annak, akinek füle van hozzá. *Meg van győződve róla, hogy Karheia is hallja a különbséget, ezért végtelenül büszke magára.*
*Learon véleményén sem csodálkozik és nem is sértődik meg. Tudja jól, hogy mindenki más adottságokkal születik. Fynnek jó hallás jutott, másnak meg másféle tehetség. A furulyából kiszaladó dallamtól viszont el van ragadtatva. Megértette a mágus szándékát, és a dal iránti alázatnak könyveli el.*
- Bravó! Szívből muzsikálsz, és az nem kis dolog ám!
*A kristály Fyn kíváncsiságát is felkeltette, csak tapintatlanságnak tartotta, hogy rákérdezzen, így amikor a Learon érdeklődik felőle, csendben fülel barbár nő válaszára.*
//Szív sötétje//
- Tudok hát! Tanaekar mester mindent tud a nemesfémekről! Persze nem fiatal már, de biztos kezű... *Észbe kap. Egy kicsit lassabban fejezi be a mondatot.* ...és a tó túlsó partján él, Lihanech-ben. Azt hiszem, ezzel most nem sokat segítettem. Sajnálom. *A szeme sarkából az ég felé néz, mint aki nagyon gondolkodik. ~ És egy mogorva vén pokróc. Ha felfogadott volna tanoncnak, most nem lennék úton. ~ Ám a mentőötlet nem akar megszületni.* Szeretném egyszer megtanulni az ötvözetek művészetét, de ahhoz még sok év és még több szerencse kell. Tényleg sajnálom.
- Csak annak, akinek füle van hozzá. *Meg van győződve róla, hogy Karheia is hallja a különbséget, ezért végtelenül büszke magára.*
*Learon véleményén sem csodálkozik és nem is sértődik meg. Tudja jól, hogy mindenki más adottságokkal születik. Fynnek jó hallás jutott, másnak meg másféle tehetség. A furulyából kiszaladó dallamtól viszont el van ragadtatva. Megértette a mágus szándékát, és a dal iránti alázatnak könyveli el.*
- Bravó! Szívből muzsikálsz, és az nem kis dolog ám!
*A kristály Fyn kíváncsiságát is felkeltette, csak tapintatlanságnak tartotta, hogy rákérdezzen, így amikor a Learon érdeklődik felőle, csendben fülel barbár nő válaszára.*
655. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-07-08 10:02:28
Üzenet elküldve: 2022-07-08 10:02:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1689
OOC üzenetek: 123
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Szív sötétje//
*Nagy szemekkel figyeli, ahogy a lány a hangszeren ügyködik.*
-Disszonancia? Én semmit nem hallottam. Ugyanolyan hangja van, mint mindig. *Húzza fel a szemöldökét, de nem kételkedik benne, hogy aki már nem így az ötvenen túl van és nem kifejezetten rossz a hallása, mint Learonnak, talán tényleg hallhat valamit. Élvezettel nézi a kis ujjakat, ahogy ügyködnek a szerszámán és lélegzetét is visszafogja, ahogy a botot egyenesen a belenyomja a lányka. Aztán amikor már a szájában van, csak mosolyogni tud már.*
-Köszönöm szépen! *Veszi vissza a saját kezébe és forgatja meg. Nem mintha lenne rajta kívülről bármi különbség az előbbiekhez képest.*
-Akkor ki is próbálom! *Belefúj és eljátssza a dalocska elejét, amit az előbbiekben nem tudott, mert hirtelenjben nem ismerte fel a dalt. Most bepótolja, mintha csak így zárná le azt, hogy a furulya eljátszotta az elejét is.*
-Nos, továbbra sem hallom másnak, de biztos, aki ért hozzá, észre fogja venni később! *Nem rakja el a furulyát, hanem csak úgy szorongatja a kezében, hátha még majd fognak valamit előadni. Egy kicsit irigykedik is Rheiára, hogy neki olyan jó füle van, hogy hallja a szebb hangzást, de nem bánja különösképpen, hiszen van a pásztormágusnak elég jó tulajdonsága, ami az öregedés miatt rosszabbodó látását és hallását kiegyenlíti.*
-Milyen kristály? *Kérdezi barátnőjét érdeklődve. Nem emlékszik, hogy említett volna neki ilyesmit mostanában a lány.*
//Szív sötétje//
*Nagy szemekkel figyeli, ahogy a lány a hangszeren ügyködik.*
-Disszonancia? Én semmit nem hallottam. Ugyanolyan hangja van, mint mindig. *Húzza fel a szemöldökét, de nem kételkedik benne, hogy aki már nem így az ötvenen túl van és nem kifejezetten rossz a hallása, mint Learonnak, talán tényleg hallhat valamit. Élvezettel nézi a kis ujjakat, ahogy ügyködnek a szerszámán és lélegzetét is visszafogja, ahogy a botot egyenesen a belenyomja a lányka. Aztán amikor már a szájában van, csak mosolyogni tud már.*
-Köszönöm szépen! *Veszi vissza a saját kezébe és forgatja meg. Nem mintha lenne rajta kívülről bármi különbség az előbbiekhez képest.*
-Akkor ki is próbálom! *Belefúj és eljátssza a dalocska elejét, amit az előbbiekben nem tudott, mert hirtelenjben nem ismerte fel a dalt. Most bepótolja, mintha csak így zárná le azt, hogy a furulya eljátszotta az elejét is.*
-Nos, továbbra sem hallom másnak, de biztos, aki ért hozzá, észre fogja venni később! *Nem rakja el a furulyát, hanem csak úgy szorongatja a kezében, hátha még majd fognak valamit előadni. Egy kicsit irigykedik is Rheiára, hogy neki olyan jó füle van, hogy hallja a szebb hangzást, de nem bánja különösképpen, hiszen van a pásztormágusnak elég jó tulajdonsága, ami az öregedés miatt rosszabbodó látását és hallását kiegyenlíti.*
-Milyen kristály? *Kérdezi barátnőjét érdeklődve. Nem emlékszik, hogy említett volna neki ilyesmit mostanában a lány.*
654. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-07-06 11:45:24
Üzenet elküldve: 2022-07-06 11:45:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Rendhagyó gyakorlat//
*Végighallgatja a férfi válaszát, majd úgy tűnhet, ennyivel meg is elégedett, mert pusztán biccent, aztán folytatja az útját a buckák felé és bele is kezd a talaj elegyengetésébe.
Valójában gondolkodik, próbál megfogalmazni gondolatokat, s ehhez pont jó melléktevékenység ez a rugdalózás és lábbal hirgálás. Nem csak ledönti az oszlopokat, hanem tényleg igyekszik szétszórni, elsimítani is egyenletesen a megmaradó hantokat.
Magától egyébként nem kezd most mesélésbe a múltja részleteiről. Nem csak azért, mert nehéz téma, hanem mert abban sem biztos, hogy mesterét mindez érdekelheti személyesebb téren is, s nem csak a közös munkához szükséges mértékben, amivel eddig is megelégedett. Az más kérdés, hogy benne akad indíttatás megosztani vele mindezt, ám nem biztos még benne, hogy van-e helye ennek ebben a beszélgetésben.
A kérdésére már választ kapott és értékeli is a férfi hozzáállását, hogy nem a háta mögött kutatta ki a titkait, bár esetében valószínűleg nem haragudott volna. Azért kíváncsi volt, hogy mi a helyzet és mennyit tud a másik, utánajárt-e a pártfogóinál a múltjának.*
- Csak azon gondolkodtam, amit mondott... - *Szólal meg aztán, miközben a "munkában" meg nem áll.*
- A túlélésről. A vágyról, hogy megvédjük magunkat és hogy ez milyen erős érzelem, amit lehet jól használni...
Elmondtam, hogy mit gondolok, miért történik ez velem, amikor veszélyben érzem magamat: hogy azt szoktam meg, hogy tehetetlen vagyok. De... nem csak megszoktam. Akkor is a túlélésért küzdöttem. Ott az kellett a túléléshez, hogy hagyjam magamat; akkor is, ha féltem, ha fájt, mert a szembeszegülés még veszélyesebb volt. - *Egy hosszabb légvételnyi szünet, megránduló arc - a sötétben, földhantokat rugdalva nem igazán lehet észrevenni, de azért megküzd most is az emlékeivel és a szorongással, amit épp csak az előbb gyűrt le. Nem feltétlenül kell ráijeszteni sem, hogy ezek a nem kívánt érzések elöntsék.*
- Talán ezért ilyen nehéz: emiatt a fókusz miatt, amit mondott. Korábban más kellett a túléléshez és ez egy nagyon erős érzés volt, most viszont az ellenkezőjét kellene tennem annak, amit akkor megtanultam. - *Magyaráz, részben talán inkább magának, de a gondolatmenetét szeretné átadni is.*
- Viszont volt már, hogy mégis... támadtam. De nem tudom, akkor miért. Miért voltam rá akkor mégis képes és miért vagyok most tehetetlen egy ilyen helyzetben, amikor igazából nem is vagyok veszélyben? - *Folytatja a hangos gondolkodást. Saját magát nem érti, hogy ez a túlélési ösztön miért nyilvánul meg egyszer így és néha meg amúgy. Arra gondol, ha erre rájönne, az megoldás volna, akkor megúszhatná ezt a "munkát" és rögtön működhetne megfelelően.
Észleli közben, hogy Gaerralos csatlakozik hozzá a domb elrendezésében, majd mikor végeztek, a szótlan jelzést is veszi és óvatosan leakasztja a lámpást, majd követi a férfit*
*Végighallgatja a férfi válaszát, majd úgy tűnhet, ennyivel meg is elégedett, mert pusztán biccent, aztán folytatja az útját a buckák felé és bele is kezd a talaj elegyengetésébe.
Valójában gondolkodik, próbál megfogalmazni gondolatokat, s ehhez pont jó melléktevékenység ez a rugdalózás és lábbal hirgálás. Nem csak ledönti az oszlopokat, hanem tényleg igyekszik szétszórni, elsimítani is egyenletesen a megmaradó hantokat.
Magától egyébként nem kezd most mesélésbe a múltja részleteiről. Nem csak azért, mert nehéz téma, hanem mert abban sem biztos, hogy mesterét mindez érdekelheti személyesebb téren is, s nem csak a közös munkához szükséges mértékben, amivel eddig is megelégedett. Az más kérdés, hogy benne akad indíttatás megosztani vele mindezt, ám nem biztos még benne, hogy van-e helye ennek ebben a beszélgetésben.
A kérdésére már választ kapott és értékeli is a férfi hozzáállását, hogy nem a háta mögött kutatta ki a titkait, bár esetében valószínűleg nem haragudott volna. Azért kíváncsi volt, hogy mi a helyzet és mennyit tud a másik, utánajárt-e a pártfogóinál a múltjának.*
- Csak azon gondolkodtam, amit mondott... - *Szólal meg aztán, miközben a "munkában" meg nem áll.*
- A túlélésről. A vágyról, hogy megvédjük magunkat és hogy ez milyen erős érzelem, amit lehet jól használni...
Elmondtam, hogy mit gondolok, miért történik ez velem, amikor veszélyben érzem magamat: hogy azt szoktam meg, hogy tehetetlen vagyok. De... nem csak megszoktam. Akkor is a túlélésért küzdöttem. Ott az kellett a túléléshez, hogy hagyjam magamat; akkor is, ha féltem, ha fájt, mert a szembeszegülés még veszélyesebb volt. - *Egy hosszabb légvételnyi szünet, megránduló arc - a sötétben, földhantokat rugdalva nem igazán lehet észrevenni, de azért megküzd most is az emlékeivel és a szorongással, amit épp csak az előbb gyűrt le. Nem feltétlenül kell ráijeszteni sem, hogy ezek a nem kívánt érzések elöntsék.*
- Talán ezért ilyen nehéz: emiatt a fókusz miatt, amit mondott. Korábban más kellett a túléléshez és ez egy nagyon erős érzés volt, most viszont az ellenkezőjét kellene tennem annak, amit akkor megtanultam. - *Magyaráz, részben talán inkább magának, de a gondolatmenetét szeretné átadni is.*
- Viszont volt már, hogy mégis... támadtam. De nem tudom, akkor miért. Miért voltam rá akkor mégis képes és miért vagyok most tehetetlen egy ilyen helyzetben, amikor igazából nem is vagyok veszélyben? - *Folytatja a hangos gondolkodást. Saját magát nem érti, hogy ez a túlélési ösztön miért nyilvánul meg egyszer így és néha meg amúgy. Arra gondol, ha erre rájönne, az megoldás volna, akkor megúszhatná ezt a "munkát" és rögtön működhetne megfelelően.
Észleli közben, hogy Gaerralos csatlakozik hozzá a domb elrendezésében, majd mikor végeztek, a szótlan jelzést is veszi és óvatosan leakasztja a lámpást, majd követi a férfit*
653. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-07-06 07:09:31
Üzenet elküldve: 2022-07-06 07:09:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 328
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 328
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//Rendhagyó gyakorlat//
*Talán jó lenne erőltetni most a további gyakorlatozást... elvégre Garsinnak azt is fontos megtanulnia, hogy hogy kell messze a határain túl teljesítenie, érzelmileg és testileg is fáradtan. Ám talán egyfajta kegyelemből, talán más okból úgy dönt, hogy most van itt az ideje, hogy véget érjen a napjuk.
Akar adni egy kevés időt a lánynak, hogy feldolgozza a most történteket. Nem csak azt fontos megtanítania neki, hogy állapota ellenére is képes lehet funkcionálni, hanem azt is, hogy mindig véget ér, van belőle kiút.
Így hát előbb szótlanul, majd szavak útján is jelzi, hogy a mai kiképzés véget ért. Garsin első szava pedig mintegy megerősítésképp szolgál, hogy amaz felfogja a helyzetet, és hisz mestere ítéletében. Ígéretére csak biccent... ez az egy dolog az, ami felől nem kételkedik. Tudja viszont, hogy az erőfeszítés keveset ér, ha nem a megfelelő módon irányítják, ez pedig az ő dolga.*
-Nem. Annyit tudok, amennyit elárultál, illetve kikövetkeztettem. A többiről úgy ítéltem meg, hogy jobb, ha egyenesen tőled tudom meg - ha más miatt nem is, a közted és kettőjük között húzódó bizalmi kapcsolat miatt. Ám eddig nem láttam okát siettetni ezt, hiszen amit viselkedéseddel, majd nemrégiben szavaiddal is felfedtél, elegendőnek tűnt.
*Elcsendesedik, hagyva, hogy ha Garsin maga kezdeményezzen. Valójában nem sokat tud a lányról... A rendszeres bántalmazást és bizonytalanságot már korábban is megtippelte, azóta pedig már azt is tudja, hogy tanítványa fiatalon ment férjhez, és ebben a kapcsolatban történt ez az említett, feltételezhetően sokrétű bántalmazás. Nem tudja, hogy amaz miképpen szabadult ebből a szituációból, vagy hogy milyen módon lett tagja egy, a Krenkataurba indított katonai expedíciónak, valamint arról sincs fogalma, hogy milyen lehetett az élete a házassága előtt.
Felnéz a szikláról, melyen mostanra már aligha lehet az általa keresett részleteket megfigyelni, és tekintetével előbb megkeresi Garsint, majd elidőzik egy darabig a lámpás fénye által szórzatosan megvilágított bükkfát. Végül feláll, és előkotorja zsebéből a makkot, melyet még korábban elrakott. Nem tesz viszont egyelőre semmit vele, hanem inkább miközben a lányra figyel, segít neki letaposni a földoszlopokat, majd ha ezzel végeztek, szótlanul int neki, hogy hozza a lámpást, majd kövesse, lassú léptekkel elindulva a dombtető átellenes oldala felé.*
*Talán jó lenne erőltetni most a további gyakorlatozást... elvégre Garsinnak azt is fontos megtanulnia, hogy hogy kell messze a határain túl teljesítenie, érzelmileg és testileg is fáradtan. Ám talán egyfajta kegyelemből, talán más okból úgy dönt, hogy most van itt az ideje, hogy véget érjen a napjuk.
Akar adni egy kevés időt a lánynak, hogy feldolgozza a most történteket. Nem csak azt fontos megtanítania neki, hogy állapota ellenére is képes lehet funkcionálni, hanem azt is, hogy mindig véget ér, van belőle kiút.
Így hát előbb szótlanul, majd szavak útján is jelzi, hogy a mai kiképzés véget ért. Garsin első szava pedig mintegy megerősítésképp szolgál, hogy amaz felfogja a helyzetet, és hisz mestere ítéletében. Ígéretére csak biccent... ez az egy dolog az, ami felől nem kételkedik. Tudja viszont, hogy az erőfeszítés keveset ér, ha nem a megfelelő módon irányítják, ez pedig az ő dolga.*
-Nem. Annyit tudok, amennyit elárultál, illetve kikövetkeztettem. A többiről úgy ítéltem meg, hogy jobb, ha egyenesen tőled tudom meg - ha más miatt nem is, a közted és kettőjük között húzódó bizalmi kapcsolat miatt. Ám eddig nem láttam okát siettetni ezt, hiszen amit viselkedéseddel, majd nemrégiben szavaiddal is felfedtél, elegendőnek tűnt.
*Elcsendesedik, hagyva, hogy ha Garsin maga kezdeményezzen. Valójában nem sokat tud a lányról... A rendszeres bántalmazást és bizonytalanságot már korábban is megtippelte, azóta pedig már azt is tudja, hogy tanítványa fiatalon ment férjhez, és ebben a kapcsolatban történt ez az említett, feltételezhetően sokrétű bántalmazás. Nem tudja, hogy amaz miképpen szabadult ebből a szituációból, vagy hogy milyen módon lett tagja egy, a Krenkataurba indított katonai expedíciónak, valamint arról sincs fogalma, hogy milyen lehetett az élete a házassága előtt.
Felnéz a szikláról, melyen mostanra már aligha lehet az általa keresett részleteket megfigyelni, és tekintetével előbb megkeresi Garsint, majd elidőzik egy darabig a lámpás fénye által szórzatosan megvilágított bükkfát. Végül feláll, és előkotorja zsebéből a makkot, melyet még korábban elrakott. Nem tesz viszont egyelőre semmit vele, hanem inkább miközben a lányra figyel, segít neki letaposni a földoszlopokat, majd ha ezzel végeztek, szótlanul int neki, hogy hozza a lámpást, majd kövesse, lassú léptekkel elindulva a dombtető átellenes oldala felé.*
652. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-07-05 18:48:09
Üzenet elküldve: 2022-07-05 18:48:09
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 263
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 263
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Tűzkeresztség//
* Az út csendje nem-igen okoz meglepetést Nilevardnak, a medvetermetűvel eddig sem jöttek ki, néhány óra alatt ez aligha változik. Természetesen bármennyire is újoncként van számon tartva, lerí róla, hogy veterán jellem. A warg alakulat egyik alapköve, hogy bízol a társaid tudásában és tapasztalatában, természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden új tag megbízható. A fiatal lovag szemei előtt lógott meg az egyik újonc, így pontosan tudja, hogy a bizalom egy kétélű fegyver. ~ Ok nélkül a parancsnok nem hozta volna el a férfit, bár előbb nézném banditának, mint városőrnek. ~Állapítja meg, de a helyzet miatt, kénytelen valamennyi bizalmat szavazni Gabraelnek. Azt pedig csak az istenek tudják, hogy ez kölcsönös, vagy éppen pont az ellenkezője. Az ismeretlenekre a parancsnok szervtelenül reagál, ami egyáltalán nem csoda. A medvetermetű kérdésére Nilevard lovát az út közepére irányítja, és megmarkolja a fegyver markolatát.
~ Bíznom kell a megérzésébe. Nekem sem túl szimpatikusak ezek az alakok, de mennyi esélyünk van arra, hogy néhány óra lovaglás után szerencsénk legyen? ~ A helyzet Nilevard számára bizonytalan, ahogyan a többiek számára is. Fekete lovag szava érdes határozottsággal csengnek a levegőben. Az ifjú warg tekintetével a környezetre mered, a csapatmunka fontos elegye a helyzetnek. Könnyedén előfordulhat, hogy ez a két utazó csak a csapda elterelései, és a banda pedig a bokrok között bujkál. Szemfülesen próbál koncentrálni a hangokra, de nem veszi le a csuklyásról sem a szemét. *
- Hallottad mit mondott, mutasd az arcod!
* Nyomatékosítja társa szavait, de figyelmét továbbra is a környezet köti le, alkalmanként a párosra is tekinget, hogy ha hirtelen mozdulatot tennének, reagálni tudjon rájuk. Gabrael bal oldalához vezeti lovát, hogy ha esetleg nyílzáport kapnának akkor az ő páncélozott lova szenvedje el, vagy éppen ő maga. Nem egyszer hallott tapasztalt harcosokról, akikkel végül egy eltévedt vessző végzett.
~ Jobb félni, mint megijedni. ~ *
* Az út csendje nem-igen okoz meglepetést Nilevardnak, a medvetermetűvel eddig sem jöttek ki, néhány óra alatt ez aligha változik. Természetesen bármennyire is újoncként van számon tartva, lerí róla, hogy veterán jellem. A warg alakulat egyik alapköve, hogy bízol a társaid tudásában és tapasztalatában, természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden új tag megbízható. A fiatal lovag szemei előtt lógott meg az egyik újonc, így pontosan tudja, hogy a bizalom egy kétélű fegyver. ~ Ok nélkül a parancsnok nem hozta volna el a férfit, bár előbb nézném banditának, mint városőrnek. ~Állapítja meg, de a helyzet miatt, kénytelen valamennyi bizalmat szavazni Gabraelnek. Azt pedig csak az istenek tudják, hogy ez kölcsönös, vagy éppen pont az ellenkezője. Az ismeretlenekre a parancsnok szervtelenül reagál, ami egyáltalán nem csoda. A medvetermetű kérdésére Nilevard lovát az út közepére irányítja, és megmarkolja a fegyver markolatát.
~ Bíznom kell a megérzésébe. Nekem sem túl szimpatikusak ezek az alakok, de mennyi esélyünk van arra, hogy néhány óra lovaglás után szerencsénk legyen? ~ A helyzet Nilevard számára bizonytalan, ahogyan a többiek számára is. Fekete lovag szava érdes határozottsággal csengnek a levegőben. Az ifjú warg tekintetével a környezetre mered, a csapatmunka fontos elegye a helyzetnek. Könnyedén előfordulhat, hogy ez a két utazó csak a csapda elterelései, és a banda pedig a bokrok között bujkál. Szemfülesen próbál koncentrálni a hangokra, de nem veszi le a csuklyásról sem a szemét. *
- Hallottad mit mondott, mutasd az arcod!
* Nyomatékosítja társa szavait, de figyelmét továbbra is a környezet köti le, alkalmanként a párosra is tekinget, hogy ha hirtelen mozdulatot tennének, reagálni tudjon rájuk. Gabrael bal oldalához vezeti lovát, hogy ha esetleg nyílzáport kapnának akkor az ő páncélozott lova szenvedje el, vagy éppen ő maga. Nem egyszer hallott tapasztalt harcosokról, akikkel végül egy eltévedt vessző végzett.
~ Jobb félni, mint megijedni. ~ *
651. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-07-05 16:34:48
Üzenet elküldve: 2022-07-05 16:34:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Rendhagyó gyakorlat//
*Nem tudja, mit is szeretne. Ahogy érzi magát, már leginkább semmit, de az esze szerint még folytatná a gyakorlatot, hajtaná magát, hátha úgy gyorsabban túlesne ezen, s hátha most, hogy már amúgy is benne van, könnyebben viselné, mintha legközelebb újra kellene kezdeniük.
Mikor Gaerralos megszólal, ehhez mérten hallgatja a szavait is, majd figyeli őt, ahogy fölveszi a gyakorlókardjaikat, s mikor a fához támasztja azokat, akkor kezd kicsit ellazulni, mert ezt mintegy jelzésnek veszi, hogy mára valószínűleg végeztek.
Nem könnyebül meg, mert továbbra is ott van benne a gondolat, hogy jó volna még most folytatni, ám van annyira meggyengült állapotban, hogy magától ne kardoskodjon a folytatásért, hanem belekényelmesedjen a lehetőségbe, hogy valaki más hozza meg helyette ezt a most nehéznek tűnő döntést. Úgyhogy elfogadja.
Mivel Gaerralost nem úgy ismerte meg, mint aki szépítené a dolgokat, ezért még ha feltételez is róla jóindulatot, vagy biztató szándékot, neki el tudja hinni, hogy komolyan beszél és valóban meggyőződése, hogy képes lesz majd túltenni magát ezen az akadályon. Ami nyilván erősíti a saját hitét is önmagában és fenntartja a motiváltságát.
A továbbiakra csak egyetértőn és azért némi szégyenérzettel, vagy inkább kényelmetlenséggel biccent: tényleg nem tudott összpontosítani; a varázslás lehetetlen lett volna, ezt már azelőtt tudatosította, hogy egyáltalán megpróbálta volna.
Szólni egyelőre nem szól semmit, csak komolyan, figyelmes pillantással hallgatja Gaerralost és emészti mindazt, ami elhangzik. Gondolatai ugyan vannak közben, de szavakba önteni, vagy kiválogatni, hogy mi is ezek közül, ami kimondásra érdemes, nem megy túl egyszerűen.*
- Köszönöm. - *Bök ki végül ennyit.*
- Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni. - *Ígéri, s ha gyakran el is bukik, azt azért alighanem mestere sem vitathatná el tőle, hogy nem az igyekezete vagy az akarata hiányzik, így ez az ígéret komolyan is vehető.
Az utasításra aztán bólint, föláll és tesz is egy lépést a legközelebbi földoszlop felé, de aztán fejével visszafordul.*
- Beszélt a parancsnokkal? Vagy a hadnaggyal... Rólam. A múltamról? - *Kérdi bátortalanul. Valahol még megkönnyebbülést is jelentene az igenleges válasz, nem attól tart, még mestere ítéletétől sem igazán. Inkább csak nehezen megközelíthető számára a téma.
Viszont a körülmények és a mondatok, amiket kiképzője alkalmazott, azt sugallták, mintha tudna róla. Kíváncsi, hogy valóban így van-e, s így ez sem áll közöttük: teljesen, titkok nélkül áll a férfi előtt, vagy Gaerralos csak ráhibázott?*
*Nem tudja, mit is szeretne. Ahogy érzi magát, már leginkább semmit, de az esze szerint még folytatná a gyakorlatot, hajtaná magát, hátha úgy gyorsabban túlesne ezen, s hátha most, hogy már amúgy is benne van, könnyebben viselné, mintha legközelebb újra kellene kezdeniük.
Mikor Gaerralos megszólal, ehhez mérten hallgatja a szavait is, majd figyeli őt, ahogy fölveszi a gyakorlókardjaikat, s mikor a fához támasztja azokat, akkor kezd kicsit ellazulni, mert ezt mintegy jelzésnek veszi, hogy mára valószínűleg végeztek.
Nem könnyebül meg, mert továbbra is ott van benne a gondolat, hogy jó volna még most folytatni, ám van annyira meggyengült állapotban, hogy magától ne kardoskodjon a folytatásért, hanem belekényelmesedjen a lehetőségbe, hogy valaki más hozza meg helyette ezt a most nehéznek tűnő döntést. Úgyhogy elfogadja.
Mivel Gaerralost nem úgy ismerte meg, mint aki szépítené a dolgokat, ezért még ha feltételez is róla jóindulatot, vagy biztató szándékot, neki el tudja hinni, hogy komolyan beszél és valóban meggyőződése, hogy képes lesz majd túltenni magát ezen az akadályon. Ami nyilván erősíti a saját hitét is önmagában és fenntartja a motiváltságát.
A továbbiakra csak egyetértőn és azért némi szégyenérzettel, vagy inkább kényelmetlenséggel biccent: tényleg nem tudott összpontosítani; a varázslás lehetetlen lett volna, ezt már azelőtt tudatosította, hogy egyáltalán megpróbálta volna.
Szólni egyelőre nem szól semmit, csak komolyan, figyelmes pillantással hallgatja Gaerralost és emészti mindazt, ami elhangzik. Gondolatai ugyan vannak közben, de szavakba önteni, vagy kiválogatni, hogy mi is ezek közül, ami kimondásra érdemes, nem megy túl egyszerűen.*
- Köszönöm. - *Bök ki végül ennyit.*
- Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni. - *Ígéri, s ha gyakran el is bukik, azt azért alighanem mestere sem vitathatná el tőle, hogy nem az igyekezete vagy az akarata hiányzik, így ez az ígéret komolyan is vehető.
Az utasításra aztán bólint, föláll és tesz is egy lépést a legközelebbi földoszlop felé, de aztán fejével visszafordul.*
- Beszélt a parancsnokkal? Vagy a hadnaggyal... Rólam. A múltamról? - *Kérdi bátortalanul. Valahol még megkönnyebbülést is jelentene az igenleges válasz, nem attól tart, még mestere ítéletétől sem igazán. Inkább csak nehezen megközelíthető számára a téma.
Viszont a körülmények és a mondatok, amiket kiképzője alkalmazott, azt sugallták, mintha tudna róla. Kíváncsi, hogy valóban így van-e, s így ez sem áll közöttük: teljesen, titkok nélkül áll a férfi előtt, vagy Gaerralos csak ráhibázott?*
650. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-07-05 14:36:07
Üzenet elküldve: 2022-07-05 14:36:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 328
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 328
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//Rendhagyó gyakorlat//
*Gaerralos bizonyos szempontból ért az érzelmekhez. Jó megfigyelő, és tudja, milyen külső jelek kapcsolódnak különböző belső folyamatokhoz. Egyfajta analitikus, hideg logika által vezérelt tudása van, mely megmondja neki, hogy különböző cselekedetek nyomán milyen érzelmi reakciókra számíthat - vagy legalábbis segít elmagyarázni azt, amit lát.
Mindez viszont elméleti tudás, mely kevéssé megbízható információhoz juttatja csupán. Az, hogy a gyakorlatban hogyan manipulálja mások belső világát, vagy kommunikáljon olyan érzéseket a külvilág felé, melyeket valójában nem is érez... Jóval nehezebb és kiszámíthatatlanabb dolog. A valódi empátiához pedig, hogy szakítson az évtizedeken át gyakorolt érzelemmentességével, és igazi, őszinte, mesterkéletlen módon viszonyuljon másokhoz, gyakran érzi úgy, hogy nincsenek meg a megfelelő képességei.
Szavai, fenyegető, drámai produkciója fájdalmat okoztak. Fájdalmat, melyre szükség van a változáshoz, ám veszélyes lehet a megfelelő körültekintés nélkül. Miután szembesítette Garsint a félelmeivel, most a biztonság érzetét kell közvetítenie, és azt, hogy a fejlődés útján állnak.
Nem tartja állva a lányt, ám összeesni sem hagyja, hanem többé-kevésbé kontrolláltan leengedi, és utána sem veszi el kezét a válláról.
Minél gyorsabban és biztonságosabban igyekszik kivezetni tanítványát pánikrohamából. És valóban, a lány lélegzése lassan kiegyenlítődik, remegése lecsillapodik. A pillantás, melyet kap, meglepi... nem a hála az az érzelem, amire számít. Garsin viszont értelmes ember, és úgy tűnik, legalább valamennyire meg tudja ítélni a dolgok miértjét.
Hagyja, hogy a lány eltávolodjon tőle, majd némán figyeli, ahogy amaz elsétál a zsákjához. A kulacs emlékezteti saját torka szárazságára, és így ő maga is iszik pár kortyot, mielőtt újra megszólítaná várakozó tanítványát.*
-Újra és újra szembe kell majd nézned vele. Most jobban reagáltál, mint korábban... küzdöttél az azonnali összeomlás helyett. Kitartással mindez tanulható, és meggyőződésem, hogy el tudunk jutni egy szintre, ahol reflexxé válik a tudásod és képességeid használata ilyen helyzetekben is.
*Lehajol, hogy felvegye mind a saját, mind Garsin gyakorlókardját, majd odasétálva a fához annak egyik vastagabb gyökeréhez támasztja azokat.*
-Sok út van a különféle mágiák használata felé. Az energiák, melyeket a varázslatok hasznosítanak, több módon is irányíthatóak. A fókusz fontos, származzon az a működésük tudatos, logikus ismeretéből, vagy pillanatnyi érzelmi felindulásból, mely arra késztet, hogy akaraterőddel bírd változásra a környezetedet. Amit ilyenkor érzel, jelenleg akadályoz, és szétveti a koncentrációdat...
*Ahogy beszél, felveszi botját a fa gyökerei közül, és tanulmányozni kezdi azt, ám mind abból, ahogy teste kissé a lány felé fordul, és időnkénti pillantásaiból érezni lehet, hogy figyelme továbbra is Garsinon van.*
-De az élni akarás, az igény, hogy megvédd magad a veszélytől, az egyik legerősebb és legtisztább érzelem. Páratlan fókuszt kölcsönözhet, ha képes vagy megfelelően használni. Úgy vélem, a Mágustoronyban talán megerősítést kaphatunk majd, hogy egy ilyesfajta érzelmi reakció szerepet játszhatna-e abban, hogy megtanuld aktiválni az amuletted. Ám a választól függetlenül dolgozni fogunk azon, hogy az efféle helyzetekre képes legyél megfelelően reagálni.
*Felnéz utazóbotjáról, és egy rövid időre Garsin felé fordul.*
-Mára végeztünk a gyakorlattal. Van még itt némi tennivalóm... addig kezdj el takarítani.
*Botjával az általa itt hagyott oszlopok felé mutat, melyek a domb jelentős részét uralják már. Egy-egy erősebb taposás elég kell, hogy legyen az összeomlasztásukhoz, és a fű kétségkívül hamarosan újra be fogja tudni nőni az utánuk hagyott földkupacokat.
Kivárja még, hogy Garsin kérdezzen, ha kíván, majd kezében utazóbotjával lassan megindul a szikla felé, hogy aztán mellé fektetve botját letérdeljen, és annak repedéseit és bemélyedéseit kezdje el vizsgálgatni.*
*Gaerralos bizonyos szempontból ért az érzelmekhez. Jó megfigyelő, és tudja, milyen külső jelek kapcsolódnak különböző belső folyamatokhoz. Egyfajta analitikus, hideg logika által vezérelt tudása van, mely megmondja neki, hogy különböző cselekedetek nyomán milyen érzelmi reakciókra számíthat - vagy legalábbis segít elmagyarázni azt, amit lát.
Mindez viszont elméleti tudás, mely kevéssé megbízható információhoz juttatja csupán. Az, hogy a gyakorlatban hogyan manipulálja mások belső világát, vagy kommunikáljon olyan érzéseket a külvilág felé, melyeket valójában nem is érez... Jóval nehezebb és kiszámíthatatlanabb dolog. A valódi empátiához pedig, hogy szakítson az évtizedeken át gyakorolt érzelemmentességével, és igazi, őszinte, mesterkéletlen módon viszonyuljon másokhoz, gyakran érzi úgy, hogy nincsenek meg a megfelelő képességei.
Szavai, fenyegető, drámai produkciója fájdalmat okoztak. Fájdalmat, melyre szükség van a változáshoz, ám veszélyes lehet a megfelelő körültekintés nélkül. Miután szembesítette Garsint a félelmeivel, most a biztonság érzetét kell közvetítenie, és azt, hogy a fejlődés útján állnak.
Nem tartja állva a lányt, ám összeesni sem hagyja, hanem többé-kevésbé kontrolláltan leengedi, és utána sem veszi el kezét a válláról.
Minél gyorsabban és biztonságosabban igyekszik kivezetni tanítványát pánikrohamából. És valóban, a lány lélegzése lassan kiegyenlítődik, remegése lecsillapodik. A pillantás, melyet kap, meglepi... nem a hála az az érzelem, amire számít. Garsin viszont értelmes ember, és úgy tűnik, legalább valamennyire meg tudja ítélni a dolgok miértjét.
Hagyja, hogy a lány eltávolodjon tőle, majd némán figyeli, ahogy amaz elsétál a zsákjához. A kulacs emlékezteti saját torka szárazságára, és így ő maga is iszik pár kortyot, mielőtt újra megszólítaná várakozó tanítványát.*
-Újra és újra szembe kell majd nézned vele. Most jobban reagáltál, mint korábban... küzdöttél az azonnali összeomlás helyett. Kitartással mindez tanulható, és meggyőződésem, hogy el tudunk jutni egy szintre, ahol reflexxé válik a tudásod és képességeid használata ilyen helyzetekben is.
*Lehajol, hogy felvegye mind a saját, mind Garsin gyakorlókardját, majd odasétálva a fához annak egyik vastagabb gyökeréhez támasztja azokat.*
-Sok út van a különféle mágiák használata felé. Az energiák, melyeket a varázslatok hasznosítanak, több módon is irányíthatóak. A fókusz fontos, származzon az a működésük tudatos, logikus ismeretéből, vagy pillanatnyi érzelmi felindulásból, mely arra késztet, hogy akaraterőddel bírd változásra a környezetedet. Amit ilyenkor érzel, jelenleg akadályoz, és szétveti a koncentrációdat...
*Ahogy beszél, felveszi botját a fa gyökerei közül, és tanulmányozni kezdi azt, ám mind abból, ahogy teste kissé a lány felé fordul, és időnkénti pillantásaiból érezni lehet, hogy figyelme továbbra is Garsinon van.*
-De az élni akarás, az igény, hogy megvédd magad a veszélytől, az egyik legerősebb és legtisztább érzelem. Páratlan fókuszt kölcsönözhet, ha képes vagy megfelelően használni. Úgy vélem, a Mágustoronyban talán megerősítést kaphatunk majd, hogy egy ilyesfajta érzelmi reakció szerepet játszhatna-e abban, hogy megtanuld aktiválni az amuletted. Ám a választól függetlenül dolgozni fogunk azon, hogy az efféle helyzetekre képes legyél megfelelően reagálni.
*Felnéz utazóbotjáról, és egy rövid időre Garsin felé fordul.*
-Mára végeztünk a gyakorlattal. Van még itt némi tennivalóm... addig kezdj el takarítani.
*Botjával az általa itt hagyott oszlopok felé mutat, melyek a domb jelentős részét uralják már. Egy-egy erősebb taposás elég kell, hogy legyen az összeomlasztásukhoz, és a fű kétségkívül hamarosan újra be fogja tudni nőni az utánuk hagyott földkupacokat.
Kivárja még, hogy Garsin kérdezzen, ha kíván, majd kezében utazóbotjával lassan megindul a szikla felé, hogy aztán mellé fektetve botját letérdeljen, és annak repedéseit és bemélyedéseit kezdje el vizsgálgatni.*
649. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-07-05 13:55:08
Üzenet elküldve: 2022-07-05 13:55:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 140
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Tűzkeresztség//
*Nem beszélget, mert nincs miről, amúgy se az a nagyon társalgós fajta. Nilevardot se kedveli annyira, hogy beszélgessen és egyelőre Bredocot se ismeri igazán. Úgyhogy csendes némaságban telik számára az út és a keresés-kutatás első része. Amikor aztán kérdez a parancsnoktól, jön a ködös válasz. Nem viszonozza a férfi mosolyát, kifejezéstelen tekintettel hallgatja a folytatást. A szőke persze nem állja meg, hogy ne okoskodjon bele és Gabe szívesen beszólna Egyértelmű Kapitánynak, de a parancsnokkal folytatott beszélgetés után eltekint tőle. Megvonja a vállát Bredoc kérdésére, ha valami feltűnő, az előbb-utóbb szemet szúr valakinek.
Amikor aztán feltűnik a két lovas és elég közel érnek hozzájuk, a medvetermetű megnézi magának mindkettőt. Az öreg nem érdekli, ám a mellette lovagló másik már annál inkább. Ha most válaszolna Bredocnak, akkor egyenesen a fekete ló hátán ülőre mutatnak azzal a mondattal, hogy "nah, ő gyanús". Igyekszik kideríteni a zöld ruhás alkatából, testének felépítéséből, hogy miféle lehet. Nő vagy férfi, van-e nála fegyver, hasonlók.
Nem köszön a férfinek, de elléptet mellette, egyenesen a zöld ruhás felé. Nem osztozik a parancsnok meglátásában, szerinte a másik lovasban nincs semmi ijesztő.*
- Hé, emeld fel a fejed. *Szól oda a lovasnak, aki a csuklya árnyékába rejti vonásait. Ha el akarták volna kerülni őket, könnyen megtehették volna, tehát nem rejtőzködnek, más lehet a dolog mögött.
A medvetermetű jobbja a láncos buzogány maroklatán nyugszik. A pallost nem tudná gyorsan előrántani, de a lendülő buzogányt nehéz megállítani, bár nem tart támadástól. A jó zsoldos nem akar folyton harcolni, de mindig készen áll rá.*
*Nem beszélget, mert nincs miről, amúgy se az a nagyon társalgós fajta. Nilevardot se kedveli annyira, hogy beszélgessen és egyelőre Bredocot se ismeri igazán. Úgyhogy csendes némaságban telik számára az út és a keresés-kutatás első része. Amikor aztán kérdez a parancsnoktól, jön a ködös válasz. Nem viszonozza a férfi mosolyát, kifejezéstelen tekintettel hallgatja a folytatást. A szőke persze nem állja meg, hogy ne okoskodjon bele és Gabe szívesen beszólna Egyértelmű Kapitánynak, de a parancsnokkal folytatott beszélgetés után eltekint tőle. Megvonja a vállát Bredoc kérdésére, ha valami feltűnő, az előbb-utóbb szemet szúr valakinek.
Amikor aztán feltűnik a két lovas és elég közel érnek hozzájuk, a medvetermetű megnézi magának mindkettőt. Az öreg nem érdekli, ám a mellette lovagló másik már annál inkább. Ha most válaszolna Bredocnak, akkor egyenesen a fekete ló hátán ülőre mutatnak azzal a mondattal, hogy "nah, ő gyanús". Igyekszik kideríteni a zöld ruhás alkatából, testének felépítéséből, hogy miféle lehet. Nő vagy férfi, van-e nála fegyver, hasonlók.
Nem köszön a férfinek, de elléptet mellette, egyenesen a zöld ruhás felé. Nem osztozik a parancsnok meglátásában, szerinte a másik lovasban nincs semmi ijesztő.*
- Hé, emeld fel a fejed. *Szól oda a lovasnak, aki a csuklya árnyékába rejti vonásait. Ha el akarták volna kerülni őket, könnyen megtehették volna, tehát nem rejtőzködnek, más lehet a dolog mögött.
A medvetermetű jobbja a láncos buzogány maroklatán nyugszik. A pallost nem tudná gyorsan előrántani, de a lendülő buzogányt nehéz megállítani, bár nem tart támadástól. A jó zsoldos nem akar folyton harcolni, de mindig készen áll rá.*
648. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-07-01 12:45:28
Üzenet elküldve: 2022-07-01 12:45:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Rendhagyó gyakorlat//
*"Megállhatsz." Ez a szó most sokat jelent a számára. A vállára érkező kéz a szokásos kis ösztönös elhúzódást váltja ki belőle, de aztán nem tiltakozik. Viszont a talpán sem marad meg, a támogatás ellenére sem. Nem azért, mert ne bírna megállni, ha nagyon akarna, viszont nem akar. Pihenni vágyik, összezsugorodni, elbújni...
Bizalma jele, hogy a történtek ellenére nem viseli rosszul mestere közelségét, vagy az érintését. Sőt, még jól is esik érezni a nyugalmát és szilárdságát, a keze finom szorítását, miközben ő egy remegő roncsként térdepel.
Nem azonosítja a férfit a veszéllyel, most már nem. Gaerralos tud félelmetes lenni, s biztos, hogy akár most is újra el tudná érni, hogy az ellenséget lássa benne, de Garsinban a jelek ellenére nagyon sok a tudatosság. Sosem volt kiképzőmester, ám elég okos a felismeréshez és elég nagy a hite Gaerralosban, hogy tudja, a férfi okkal teszi, amit tesz, s valamit még ezekből az okokból is megsejt. Ennek ellenére a módszer még hatásos marad. Hiába tudja az "illúzióról", hogy csak illúzió, még túl gyenge, hogy lerázza magáról a hatását és az adott pillanatban is meg tudja őrizni a feje tisztaságát. Nem, az még most sem megy. Még most, hogy az egészen túl vannak is meg-megrohanják érzések, benyomások, torzult emlékképek a múltból. A levegőtlenségtől és az idegességtől szédülni és émelyegni kezd, nehezen tartja magát egyben.
Jelen pillanatban pedig aligha gondolná bárki, hogy emögött az állapot mögött valójában akad benne sikerélmény is. Bocsánatot kér Gaerralostól a viselkedéséért, mert akad némi rálátása arra, amit tett és tiszteletlennek véli, ahogy rajta vezette le a feszültségét és ütlegelte őt tovább, már egyértelműen nem gyakorlati céllal. Ám közben meg nem tudja bánni igazán, mert örömöt és elégedettséget is érez, hogy a lefagyás helyett ezt tette és képes volt mozdulni, támadni. Meglehet, semmi köze hozzá, de még Gaerralos megengedő szavából - "megállhatsz" - is azt olvassa ki, hogy mestere is úgy véli, hogy tett valamit, ami számít, a folytatás pedig ezt megerősíti benne. "Megtetted, amit tudtál. "
Kétséges, hogy valaha képes lesz-e ennél többre, ám most a kis sikernek is örülni kell...
Nagy nehezen elengedi a kardot és magához húzza a kezeit. Átölelni szeretné magát, de végül csak a térdein támaszkodik meg és a görnyedését is próbálja feloldani. Nem akarja magát átengedni ennek az érzésnek, minél gyorsabban ki akar belőle mászni. Hogy ez hosszútávon ártalmas, avagy épphogy megfelelő hozzáállás, azt ő biztos nem tudná megmondani. Benne a "katona vagyok, erősnek kell lennem" szemlélet dolgozik.
Persze egy dolog az, hogy mit akar és egy másik az, hogy mire képes, hozzáállás ide, vagy oda. Reszketés, émelygés, szédülés... a testi tüneteit nehéz legyűrnie, ahogy a múlt töredékei sem hagyják békén. A zokogás környékezni, mikor elkezd figyelni Gaerralos hangjára és aztán lassan megpróbálja követni is a mantra utasításait. Nem megy azonnal, vissza-visszaesik, de egy idő után sikerül már jóformán csak a saját légzésére összpontosítania, s ezzel együtt a reszketése is csillapodik.
Mikor már nyugodtabbnak érzi magát, megkeresi a férfi tekintetét és tiszta hálával pillant belé néhány szívdobbanásnyi időre.
Majd minden előzetes figyelmeztetés, vagy szertartásosság nélkül eltávolodik tőle és megpróbál fölállni. Valamennyire visszafogja még a gyengeség, de sikeresen talpra áll, majd elbotorkál a zsákjáig. Előveszi a kulacsát és talán a felét is kiissza egyszerre. Majd visszasüllyeszti a zsákba, aztán marad még ott a fa alatt, féltérdre ereszkedve, és onnan pillant Gaerralos felé, valamiféle utasítást várva.
Nem mondhatni, hogy félelmek nélkül nézne a folytatás elé. Fáradtnak érzi magát és labilisnak. De azért készen áll már engedelmeskedni, csak most sokkal inkább a régi önmaga, semmint Garsin, a városőr.*
*"Megállhatsz." Ez a szó most sokat jelent a számára. A vállára érkező kéz a szokásos kis ösztönös elhúzódást váltja ki belőle, de aztán nem tiltakozik. Viszont a talpán sem marad meg, a támogatás ellenére sem. Nem azért, mert ne bírna megállni, ha nagyon akarna, viszont nem akar. Pihenni vágyik, összezsugorodni, elbújni...
Bizalma jele, hogy a történtek ellenére nem viseli rosszul mestere közelségét, vagy az érintését. Sőt, még jól is esik érezni a nyugalmát és szilárdságát, a keze finom szorítását, miközben ő egy remegő roncsként térdepel.
Nem azonosítja a férfit a veszéllyel, most már nem. Gaerralos tud félelmetes lenni, s biztos, hogy akár most is újra el tudná érni, hogy az ellenséget lássa benne, de Garsinban a jelek ellenére nagyon sok a tudatosság. Sosem volt kiképzőmester, ám elég okos a felismeréshez és elég nagy a hite Gaerralosban, hogy tudja, a férfi okkal teszi, amit tesz, s valamit még ezekből az okokból is megsejt. Ennek ellenére a módszer még hatásos marad. Hiába tudja az "illúzióról", hogy csak illúzió, még túl gyenge, hogy lerázza magáról a hatását és az adott pillanatban is meg tudja őrizni a feje tisztaságát. Nem, az még most sem megy. Még most, hogy az egészen túl vannak is meg-megrohanják érzések, benyomások, torzult emlékképek a múltból. A levegőtlenségtől és az idegességtől szédülni és émelyegni kezd, nehezen tartja magát egyben.
Jelen pillanatban pedig aligha gondolná bárki, hogy emögött az állapot mögött valójában akad benne sikerélmény is. Bocsánatot kér Gaerralostól a viselkedéséért, mert akad némi rálátása arra, amit tett és tiszteletlennek véli, ahogy rajta vezette le a feszültségét és ütlegelte őt tovább, már egyértelműen nem gyakorlati céllal. Ám közben meg nem tudja bánni igazán, mert örömöt és elégedettséget is érez, hogy a lefagyás helyett ezt tette és képes volt mozdulni, támadni. Meglehet, semmi köze hozzá, de még Gaerralos megengedő szavából - "megállhatsz" - is azt olvassa ki, hogy mestere is úgy véli, hogy tett valamit, ami számít, a folytatás pedig ezt megerősíti benne. "Megtetted, amit tudtál. "
Kétséges, hogy valaha képes lesz-e ennél többre, ám most a kis sikernek is örülni kell...
Nagy nehezen elengedi a kardot és magához húzza a kezeit. Átölelni szeretné magát, de végül csak a térdein támaszkodik meg és a görnyedését is próbálja feloldani. Nem akarja magát átengedni ennek az érzésnek, minél gyorsabban ki akar belőle mászni. Hogy ez hosszútávon ártalmas, avagy épphogy megfelelő hozzáállás, azt ő biztos nem tudná megmondani. Benne a "katona vagyok, erősnek kell lennem" szemlélet dolgozik.
Persze egy dolog az, hogy mit akar és egy másik az, hogy mire képes, hozzáállás ide, vagy oda. Reszketés, émelygés, szédülés... a testi tüneteit nehéz legyűrnie, ahogy a múlt töredékei sem hagyják békén. A zokogás környékezni, mikor elkezd figyelni Gaerralos hangjára és aztán lassan megpróbálja követni is a mantra utasításait. Nem megy azonnal, vissza-visszaesik, de egy idő után sikerül már jóformán csak a saját légzésére összpontosítania, s ezzel együtt a reszketése is csillapodik.
Mikor már nyugodtabbnak érzi magát, megkeresi a férfi tekintetét és tiszta hálával pillant belé néhány szívdobbanásnyi időre.
Majd minden előzetes figyelmeztetés, vagy szertartásosság nélkül eltávolodik tőle és megpróbál fölállni. Valamennyire visszafogja még a gyengeség, de sikeresen talpra áll, majd elbotorkál a zsákjáig. Előveszi a kulacsát és talán a felét is kiissza egyszerre. Majd visszasüllyeszti a zsákba, aztán marad még ott a fa alatt, féltérdre ereszkedve, és onnan pillant Gaerralos felé, valamiféle utasítást várva.
Nem mondhatni, hogy félelmek nélkül nézne a folytatás elé. Fáradtnak érzi magát és labilisnak. De azért készen áll már engedelmeskedni, csak most sokkal inkább a régi önmaga, semmint Garsin, a városőr.*
647. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-07-01 10:12:07
Üzenet elküldve: 2022-07-01 10:12:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 328
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 328
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//Rendhagyó gyakorlat//
*Bizonytalanság. Gaerralos életében bizony nem távoli idegen, többször is megélte már, hogy nem tudta, mit hoz a jövő, vagy hogy ő maga jó döntést hoz-e. Ám most kissé meglepve tapasztalja, hogy a belül élő érzés most nem marad el sokkal attól, amikor még fiatalon elhagyta ezt a várost, vagy ahogy Pirtianesben lábadozva sikerült teljesen átéreznie ottani tehetetlenségét és félrelépéseit.
Nem nevezné magát különösebben empatikus embernek, és amit most művel, lényegében nem áll távol attól, amit már számtalanszor megtett kiképzőtisztként. Ahhoz, hogy valaki katona legyen, össze kell omlasztani azt, amiből előtte állt. Brutális átlényegülés útján megszabadítani berögzült félelmektől, fegyelmetlenségtől, az önállóság érzetétől...
Ám ahogy leomlik a fal, látja maga előtt a szavai súlya alatt lassan már roskadozó lányt. Tudja, hogy hibázott. Személyesen avatkozott bele az életébe, és külön az ő fejlődésével foglalkozott, és nem tartotta magát távol érzelmileg. Ennek pedig a kétely és a bűntudat az ára.
Mert bizony senki, akinek akármennyire is épségben van az értékrendszere, nem szereti, ha félelmet, rettegést okoz. Egy katona hozzászokik, gyakran úgy, hogy nem tekint érző lényként az ellenfelére, vagy meggyőzi magát a dolog szükségességéről. Ám a látvány, ahogy Garsin küzd azellen, hogy minél kisebbé tegye magát, és meneküljön a szavai által okozott fájdalom elől...
Nem mutatja ki. Muszáj megtartania meggyőződését, hogy tanítványának szüksége van erre. Egy nyílhegy, ha hozzáértés nélkül rántják ki, áttép izmot, eret, ideget... ám ha bent hagyják, elfertőződik. Fájdalom nélkül nem lehet eltávolítani. És ha Garsin nem képes kialakítani a megfelelő reflexeket erre az érzésre, helyes irányba fordítani azt, úgy folyamatosan számolni kell a veszéllyel, hogy nem számíthat saját magára, és valami miatt szétesik.
Megacélozza magát, ahogy szavai végeztével látja a lány remegését, majd ahogy az kitörésre készül, már mozdulna, hogy könnyed módon hárítsa, ám végül nem tesz így. A kardhegy koppan egyszer, kétszer, háromszor, négyszer... A gyengülő csapások végefelé elengedi saját fegyverét, majd előrelépve tanítványa vállára teszi a kezét, ha az hagyja.*
-Megállhatsz.
*Mondja halkan, és arca is megenyhül, a fenyegető testtartás eltűnik. Ha a lány így is összeroskad, úgy próbálja tartani a vállánál, aztán ha tud fogást váltani, a karjánál fogva, ám igyekszik nem túl erősen szorítani.*
-Engedd el. Megtetted, amit tudtál. Most engedd el, és lélegezz. Beszív, tart, kifúj. Beszív, tart... és kifúj. Beszív... tart... kifúj...
*Fokozatosan lassítja a tempót, és nem engedi a földre esni tanítványát. Szemei nem hagyják el az övét, és addig ismételgeti ezt a mantrát, amíg szükséges. Mert míg Garsin ellenfeleitől a kegyelemre nem számíthat, kiképzőmestere csak annyival akarja átlépni azt a bizonyos határt, amennyivel szükséges.*
*Bizonytalanság. Gaerralos életében bizony nem távoli idegen, többször is megélte már, hogy nem tudta, mit hoz a jövő, vagy hogy ő maga jó döntést hoz-e. Ám most kissé meglepve tapasztalja, hogy a belül élő érzés most nem marad el sokkal attól, amikor még fiatalon elhagyta ezt a várost, vagy ahogy Pirtianesben lábadozva sikerült teljesen átéreznie ottani tehetetlenségét és félrelépéseit.
Nem nevezné magát különösebben empatikus embernek, és amit most művel, lényegében nem áll távol attól, amit már számtalanszor megtett kiképzőtisztként. Ahhoz, hogy valaki katona legyen, össze kell omlasztani azt, amiből előtte állt. Brutális átlényegülés útján megszabadítani berögzült félelmektől, fegyelmetlenségtől, az önállóság érzetétől...
Ám ahogy leomlik a fal, látja maga előtt a szavai súlya alatt lassan már roskadozó lányt. Tudja, hogy hibázott. Személyesen avatkozott bele az életébe, és külön az ő fejlődésével foglalkozott, és nem tartotta magát távol érzelmileg. Ennek pedig a kétely és a bűntudat az ára.
Mert bizony senki, akinek akármennyire is épségben van az értékrendszere, nem szereti, ha félelmet, rettegést okoz. Egy katona hozzászokik, gyakran úgy, hogy nem tekint érző lényként az ellenfelére, vagy meggyőzi magát a dolog szükségességéről. Ám a látvány, ahogy Garsin küzd azellen, hogy minél kisebbé tegye magát, és meneküljön a szavai által okozott fájdalom elől...
Nem mutatja ki. Muszáj megtartania meggyőződését, hogy tanítványának szüksége van erre. Egy nyílhegy, ha hozzáértés nélkül rántják ki, áttép izmot, eret, ideget... ám ha bent hagyják, elfertőződik. Fájdalom nélkül nem lehet eltávolítani. És ha Garsin nem képes kialakítani a megfelelő reflexeket erre az érzésre, helyes irányba fordítani azt, úgy folyamatosan számolni kell a veszéllyel, hogy nem számíthat saját magára, és valami miatt szétesik.
Megacélozza magát, ahogy szavai végeztével látja a lány remegését, majd ahogy az kitörésre készül, már mozdulna, hogy könnyed módon hárítsa, ám végül nem tesz így. A kardhegy koppan egyszer, kétszer, háromszor, négyszer... A gyengülő csapások végefelé elengedi saját fegyverét, majd előrelépve tanítványa vállára teszi a kezét, ha az hagyja.*
-Megállhatsz.
*Mondja halkan, és arca is megenyhül, a fenyegető testtartás eltűnik. Ha a lány így is összeroskad, úgy próbálja tartani a vállánál, aztán ha tud fogást váltani, a karjánál fogva, ám igyekszik nem túl erősen szorítani.*
-Engedd el. Megtetted, amit tudtál. Most engedd el, és lélegezz. Beszív, tart, kifúj. Beszív, tart... és kifúj. Beszív... tart... kifúj...
*Fokozatosan lassítja a tempót, és nem engedi a földre esni tanítványát. Szemei nem hagyják el az övét, és addig ismételgeti ezt a mantrát, amíg szükséges. Mert míg Garsin ellenfeleitől a kegyelemre nem számíthat, kiképzőmestere csak annyival akarja átlépni azt a bizonyos határt, amennyivel szükséges.*
646. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-07-01 03:08:39
Üzenet elküldve: 2022-07-01 03:08:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Rendhagyó gyakorlat//
*Bármire is készül, az, ami a következő néhány percben történik, messze meghaladja az előzetes elképzeléseit.
Hallgatja Gaerralos szavait, melyek mindegyike olyan hangsúlyosan és erővel koppan az elméjében, vagy talán inkább a lelkében, ahogyan a harcos csizmái is döngenek most a talajon, nehéz léptei alatt.
Kétségtelen, hogy mesterébe szorult nem kevés előadói tehetség és karizma: a mondandója és ahogyan azt közvetíti, nem marad hatástalan. Gaerralos remekül szólítja meg mindazt, ami Garsinban van: a motivációit éppen olyan jól, mint a félelmeit.
A lány feszülten szorongatja a kardját és az elhangzó mondatok emésztése mellett a léptekre, a fal mögül érkező mozgásra is figyelni próbál. Nem tudja, mire számítson, ezért mikor a fal bal oldala beomlik, feltehetően a férfi rúgásától, egyből támadást feltételez, de az végül nem érkezik.
Tekintete idegesen követi hát az újabb lépések hangját, s ezúttal oldalaz is egy lépést elfelé, és kardja hegyét a mozgás felé irányítja, mikor a fal másik oldala omlik le.
Nem ismert előtte, hogy mestere mit szándékozik elérni ezzel az egésszel, ő csak a saját magában növekvő félelmet és fenyegetettségérzetet tapasztalja. Amiben az elhangzó, jól célzott szavak mellett nem kis része van ennek a már-már drámai "színjátéknak" is, ami sikeresen kelti benne azt a benyomást, hogy a fal mögött igazi veszedelem vár rá, holott egyébként az esze szerint tudhatná és tudja is, hogy biztonságban van. Csakhogy épp a valóságérzete gyengül meg. A körülmények fájdalmasan jól idézik föl benne azt a bizonytalanságot és kiszolgáltatottságot, ami egykor az élete legjelentősebb színe volt.
A léptekben a férje hazatérő lépteit hallja, a leomló falakban pedig a dühös csapásait látja, amikből nem tudhatta, hogy melyik csattan majd rajta, s melyik szolgálja csak a megfélemlítését.
Miközben itt áll, egy része a múltba zuhan, és minél többet hallgatja mestere szavait azokról, akik ok és szükség nélkül okoznak fájdalmat, annál nehezebb a jelenben is megmaradnia és nem összeomlania az emlékek terhe alatt.
Az ő módszere az eltemetés volt, igyekezett volna figyelmen kívül hagyni a rajta eluralkodó letaglózó érzést, de ez most minden eddiginél nehezebbé válik, ahogy a szavak és a körülmények is a múltra emlékeztetik vissza.
Igaz, mestere szavaiban ott van a jelen is, a küzdelemre ösztönzés, ám Garsin most épp a szokásos elgyengülést, a dermesztő tehetetlenséget érzi, innen pedig nehéz hinnie a saját erejében.
Mikor aztán a fal maradéka is leomlik és csak Gaerralos alakja marad vele szemben, ahogy kardját magasra tartva, csapásra készen áll... A férfi láthatja az arcán a tömény rettenetet és elkeseredést.
Pedig Garsin még mindig küzd, próbál összpontosítani és cselekedni. Arra gondol, hogy az amulettért nyúl, de nem bír mozdulni és teljesen biztos abban is, hogy képtelen volna most varázsolni, úgyhogy nem is igazán erőlködik.
Majd észleli a háta mögött felépülő falat, s azt is kétségtelenül érzi, amit az vélhetően hivatott is benne kelteni: ezúttal nincs hová hátrálnia, avagy menekülnie.
Utolsó elhatározásával rászorít a kard markolatára, ám alig érzi a saját kezeit. Aztán minden maradék erejével és akaratával kényszeríti magát egy kitörésre, miközben közeltartásból a karjait is kinyújtja, a férfi törzse felé szúrva. Pontosan tudja, hogy a kardja páncélba fog ütközni, szándékosan céloz oda, semmi mással nem törődve.
Nincs annyi fegyelme és lélekjelenléte, hogy a gyakorlóharcra figyelni tudjon és kellő óvatossággal és belátással legyen az ellenfele felé, de támadni akar és érezni is, hogy támadt.
Gaerralos szemszögéből ez valahogy úgy nézhet ki, hogy Garsin igencsak vontatottan kitör felé, többé-kevésbé szabályosan, majd ha a férfi ki nem tér a kardja elől, úgy a gyakorlófegyver hegye tompa erővel koppan a páncélján. Aztán rövidesen még egyszer. És még egyszer... Aztán még egy kis lendületű vágás is éri a férfi jobb oldalát. Persze, csak ha hagyja magát püfölni, mint egy gyakorlóbábut.
Erő ugyan nem sok van a "támadásokban", de annál több megrögzöttség. Garsin már-már eszelősnek tűnhet, ahogy a harmatgyenge csapásait ismételgeti.
Aztán vagy elfárad, vagy kizökken, de egyszer csak abbahagyja és egyik pillanatról a másikra a földre roskad. Nem esik el, nagyjából irányított a földre érkezése, de azért észlelhető benne az elgyengülés, ahogy az ezt követő reszketése is szembetűnő.*
- Sajnálom. - *Sziszegi levegőért kapkodva, mintha csak nagyon fázna. Kezei még mindig a kardot fogják, s mintha néhányszor megkísérelne föl is állni, vagy a remegését csillapítani, de ebben a küzdelemben most alulmarad. Akkor is, ha nem számíthat kegyelemre.*
*Bármire is készül, az, ami a következő néhány percben történik, messze meghaladja az előzetes elképzeléseit.
Hallgatja Gaerralos szavait, melyek mindegyike olyan hangsúlyosan és erővel koppan az elméjében, vagy talán inkább a lelkében, ahogyan a harcos csizmái is döngenek most a talajon, nehéz léptei alatt.
Kétségtelen, hogy mesterébe szorult nem kevés előadói tehetség és karizma: a mondandója és ahogyan azt közvetíti, nem marad hatástalan. Gaerralos remekül szólítja meg mindazt, ami Garsinban van: a motivációit éppen olyan jól, mint a félelmeit.
A lány feszülten szorongatja a kardját és az elhangzó mondatok emésztése mellett a léptekre, a fal mögül érkező mozgásra is figyelni próbál. Nem tudja, mire számítson, ezért mikor a fal bal oldala beomlik, feltehetően a férfi rúgásától, egyből támadást feltételez, de az végül nem érkezik.
Tekintete idegesen követi hát az újabb lépések hangját, s ezúttal oldalaz is egy lépést elfelé, és kardja hegyét a mozgás felé irányítja, mikor a fal másik oldala omlik le.
Nem ismert előtte, hogy mestere mit szándékozik elérni ezzel az egésszel, ő csak a saját magában növekvő félelmet és fenyegetettségérzetet tapasztalja. Amiben az elhangzó, jól célzott szavak mellett nem kis része van ennek a már-már drámai "színjátéknak" is, ami sikeresen kelti benne azt a benyomást, hogy a fal mögött igazi veszedelem vár rá, holott egyébként az esze szerint tudhatná és tudja is, hogy biztonságban van. Csakhogy épp a valóságérzete gyengül meg. A körülmények fájdalmasan jól idézik föl benne azt a bizonytalanságot és kiszolgáltatottságot, ami egykor az élete legjelentősebb színe volt.
A léptekben a férje hazatérő lépteit hallja, a leomló falakban pedig a dühös csapásait látja, amikből nem tudhatta, hogy melyik csattan majd rajta, s melyik szolgálja csak a megfélemlítését.
Miközben itt áll, egy része a múltba zuhan, és minél többet hallgatja mestere szavait azokról, akik ok és szükség nélkül okoznak fájdalmat, annál nehezebb a jelenben is megmaradnia és nem összeomlania az emlékek terhe alatt.
Az ő módszere az eltemetés volt, igyekezett volna figyelmen kívül hagyni a rajta eluralkodó letaglózó érzést, de ez most minden eddiginél nehezebbé válik, ahogy a szavak és a körülmények is a múltra emlékeztetik vissza.
Igaz, mestere szavaiban ott van a jelen is, a küzdelemre ösztönzés, ám Garsin most épp a szokásos elgyengülést, a dermesztő tehetetlenséget érzi, innen pedig nehéz hinnie a saját erejében.
Mikor aztán a fal maradéka is leomlik és csak Gaerralos alakja marad vele szemben, ahogy kardját magasra tartva, csapásra készen áll... A férfi láthatja az arcán a tömény rettenetet és elkeseredést.
Pedig Garsin még mindig küzd, próbál összpontosítani és cselekedni. Arra gondol, hogy az amulettért nyúl, de nem bír mozdulni és teljesen biztos abban is, hogy képtelen volna most varázsolni, úgyhogy nem is igazán erőlködik.
Majd észleli a háta mögött felépülő falat, s azt is kétségtelenül érzi, amit az vélhetően hivatott is benne kelteni: ezúttal nincs hová hátrálnia, avagy menekülnie.
Utolsó elhatározásával rászorít a kard markolatára, ám alig érzi a saját kezeit. Aztán minden maradék erejével és akaratával kényszeríti magát egy kitörésre, miközben közeltartásból a karjait is kinyújtja, a férfi törzse felé szúrva. Pontosan tudja, hogy a kardja páncélba fog ütközni, szándékosan céloz oda, semmi mással nem törődve.
Nincs annyi fegyelme és lélekjelenléte, hogy a gyakorlóharcra figyelni tudjon és kellő óvatossággal és belátással legyen az ellenfele felé, de támadni akar és érezni is, hogy támadt.
Gaerralos szemszögéből ez valahogy úgy nézhet ki, hogy Garsin igencsak vontatottan kitör felé, többé-kevésbé szabályosan, majd ha a férfi ki nem tér a kardja elől, úgy a gyakorlófegyver hegye tompa erővel koppan a páncélján. Aztán rövidesen még egyszer. És még egyszer... Aztán még egy kis lendületű vágás is éri a férfi jobb oldalát. Persze, csak ha hagyja magát püfölni, mint egy gyakorlóbábut.
Erő ugyan nem sok van a "támadásokban", de annál több megrögzöttség. Garsin már-már eszelősnek tűnhet, ahogy a harmatgyenge csapásait ismételgeti.
Aztán vagy elfárad, vagy kizökken, de egyszer csak abbahagyja és egyik pillanatról a másikra a földre roskad. Nem esik el, nagyjából irányított a földre érkezése, de azért észlelhető benne az elgyengülés, ahogy az ezt követő reszketése is szembetűnő.*
- Sajnálom. - *Sziszegi levegőért kapkodva, mintha csak nagyon fázna. Kezei még mindig a kardot fogják, s mintha néhányszor megkísérelne föl is állni, vagy a remegését csillapítani, de ebben a küzdelemben most alulmarad. Akkor is, ha nem számíthat kegyelemre.*
645. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-06-30 23:25:22
Üzenet elküldve: 2022-06-30 23:25:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 328
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 328
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//Rendhagyó gyakorlat//
*Csak rövid a várakozás, mielőtt ismét csak felzeng a hangja a fal mögül. Súlya van minden szónak, melyet lassú, megfontolt, ám erőteljes lépések hangja egészít ki.*
-Katona vagy. Tudnod kell, hogy mi áll közted, és a téged fenyegető dolgok között. A kegyelemre nem számíthatsz.
*Lélegzetvételnyi szünet, majd hirtelen Garsin láthatja, ahogy az előtte levő fal baloldali széle összeomlik, csak egy pillanatva felfedve egy páncélcsizmát, mielőtt mestere újra teljes takarásba kerül, és a nehéz léptek dobbanásaihoz ismét csak a veterán szavai társulnak.*
-A bajtársaidra igen... de nem lesznek mindig ott, és kell, hogy ők is számíthassanak rád.
*Egy taposás, mely ezúttal a fal másik oldalának egy részét omlasztja be, és a lámpás fénye egy pillanatra a feketített vérten csillan, mielőtt az újra eltűnik a megmaradó fal mögött.*
-A közönyben sem bízhatsz. Tudod, hogy vannak, akik ok, vagy szükség nélkül okoznak fájdalmat, és ezek számára akkor is célpont leszel, ha nem állsz ellen.
*Újabb rúgás, és ekkorra a középen maradó építmény, mely épp hogy csak eltakarja a katonát, mállékonysága miatt már magától is omladozik, göröngyök hullanak le róla, és az esti szellő alig észrevehetően porlasztja is.*
-Nem bújhatsz el.
*Szétesik a maradék fal is, felfedve Gaerralost, aki még épp visszahúzza bal lábát egy szabályos harcállásba, kardját magasan tartva. Jégkékjei egyenesen Garsinéba fúródnak, ha az nem süti le őket, ám egyébként egy szoborszerű mozdulatlanságot tart.*
-Nálad van a fegyver, amire szükséged van. Mágia, fájdalom, hideg acél... tudás és fegyelem. Ne csak értsd, érezd, hogy ezek azok, amik megvédenek, és semmi más. Markold meg, tartsd kézben. Képes vagy használni. Nem magad ellen küzdesz, hiszen minden részed azon dolgozik, hogy életben tartson, más-más módon. A fegyverre fókuszálj. Hagyd, hogy megvédjen.
*Ahogy beszél, hangja veszít éléből, ám erejéből nem. Rövid szünet, majd újra dobbant egyet, és ezúttal Garsin háta mögött jelenik meg egy fal, Gaerralos pedig megszorítja kardját, a hátsó lábára helyezve súlyát egy mélyebb tartásban, mely egy csapásra készülő feszültséget sugároz... A lánynak másodpercei is alig vannak, mielőtt lejár a kezdeményezés ideje.*
*Csak rövid a várakozás, mielőtt ismét csak felzeng a hangja a fal mögül. Súlya van minden szónak, melyet lassú, megfontolt, ám erőteljes lépések hangja egészít ki.*
-Katona vagy. Tudnod kell, hogy mi áll közted, és a téged fenyegető dolgok között. A kegyelemre nem számíthatsz.
*Lélegzetvételnyi szünet, majd hirtelen Garsin láthatja, ahogy az előtte levő fal baloldali széle összeomlik, csak egy pillanatva felfedve egy páncélcsizmát, mielőtt mestere újra teljes takarásba kerül, és a nehéz léptek dobbanásaihoz ismét csak a veterán szavai társulnak.*
-A bajtársaidra igen... de nem lesznek mindig ott, és kell, hogy ők is számíthassanak rád.
*Egy taposás, mely ezúttal a fal másik oldalának egy részét omlasztja be, és a lámpás fénye egy pillanatra a feketített vérten csillan, mielőtt az újra eltűnik a megmaradó fal mögött.*
-A közönyben sem bízhatsz. Tudod, hogy vannak, akik ok, vagy szükség nélkül okoznak fájdalmat, és ezek számára akkor is célpont leszel, ha nem állsz ellen.
*Újabb rúgás, és ekkorra a középen maradó építmény, mely épp hogy csak eltakarja a katonát, mállékonysága miatt már magától is omladozik, göröngyök hullanak le róla, és az esti szellő alig észrevehetően porlasztja is.*
-Nem bújhatsz el.
*Szétesik a maradék fal is, felfedve Gaerralost, aki még épp visszahúzza bal lábát egy szabályos harcállásba, kardját magasan tartva. Jégkékjei egyenesen Garsinéba fúródnak, ha az nem süti le őket, ám egyébként egy szoborszerű mozdulatlanságot tart.*
-Nálad van a fegyver, amire szükséged van. Mágia, fájdalom, hideg acél... tudás és fegyelem. Ne csak értsd, érezd, hogy ezek azok, amik megvédenek, és semmi más. Markold meg, tartsd kézben. Képes vagy használni. Nem magad ellen küzdesz, hiszen minden részed azon dolgozik, hogy életben tartson, más-más módon. A fegyverre fókuszálj. Hagyd, hogy megvédjen.
*Ahogy beszél, hangja veszít éléből, ám erejéből nem. Rövid szünet, majd újra dobbant egyet, és ezúttal Garsin háta mögött jelenik meg egy fal, Gaerralos pedig megszorítja kardját, a hátsó lábára helyezve súlyát egy mélyebb tartásban, mely egy csapásra készülő feszültséget sugároz... A lánynak másodpercei is alig vannak, mielőtt lejár a kezdeményezés ideje.*
644. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-06-30 17:55:02
Üzenet elküldve: 2022-06-30 17:55:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Rendhagyó gyakorlat//
*Nagy figyelemmel hallgatja mestere válaszát és magyarázatát, amiből megerősítést és önbizalmat legalább annyit kap, mint újdonságot és figyelemfelhívást. Az egész végén komolyan biccent, hogy értette, s egyúttal az okítást is ezzel köszöni meg.
Majd továbblendülnek és folytatják a gyakorlatot. Minden erejét és lélekjelenlétét összeszedi, hogy megfelelően tudjon válaszolni a támadásra, ám hátráló lépését mindenképpen befolyásolja az, ami épp eluralkodni igyekszik rajta.
Nem panaszkodik, nincs szándékában jelezni Gaerralosnak a gondját, helyette a határai feszegetése mellett dönt, s hogy akkor is megpróbál harcolni, ha minden mozdulatot elront.
Hogy mestere valójában már most észreveszi rajta a változást, azt nem sejti. De nincs is érkezése ilyesmivel foglalkozni, mert túlságosan lefoglalja a felé vészesen közeledő kardhegy fenyegetése, tekintete szinte mást sem lát.
Kihátrál, ám követésre számít. Ehelyett a férfi visszarántja a kardját, majd dobbantás és... egy fal emelkedik közéjük.
Garsint ez annyira meglepi, hogy ha Gaerralos nem kiáltana át, akkor alighanem még pillanatokig csak bámulná az újonnan keletkezett tereptárgyat.
Így azonban reagál az utasításra, s ez az ismerős hangnem abban is segíti, hogy ne hagyja magát szétesni. Épp csak tudatosítja, hogy a légzése mennyire kapkodóvá vált, az ujjai pedig remegősen kutatnak az övénél. Igyekszik visszanyerni a teste fölött az uralmat, de nem megy egyszerűen.
Az amulett láncát néhányszor körbetekeri a csuklójánál, még egy laza csomót is köt rá, majd ismét magához ragadja a kardot. Valahol a tudata szélén úgy sejti, hogy mestere azt várja tőle, hogy most, a harc hevében bírja működésre az amulettet, aminek sikerével kapcsolatban vannak kétségei, de tiltakozni nem tiltakozik, engedelmesen követi az utasítást és próbál felkészülni is az elvárások teljesítésére.*
*Nagy figyelemmel hallgatja mestere válaszát és magyarázatát, amiből megerősítést és önbizalmat legalább annyit kap, mint újdonságot és figyelemfelhívást. Az egész végén komolyan biccent, hogy értette, s egyúttal az okítást is ezzel köszöni meg.
Majd továbblendülnek és folytatják a gyakorlatot. Minden erejét és lélekjelenlétét összeszedi, hogy megfelelően tudjon válaszolni a támadásra, ám hátráló lépését mindenképpen befolyásolja az, ami épp eluralkodni igyekszik rajta.
Nem panaszkodik, nincs szándékában jelezni Gaerralosnak a gondját, helyette a határai feszegetése mellett dönt, s hogy akkor is megpróbál harcolni, ha minden mozdulatot elront.
Hogy mestere valójában már most észreveszi rajta a változást, azt nem sejti. De nincs is érkezése ilyesmivel foglalkozni, mert túlságosan lefoglalja a felé vészesen közeledő kardhegy fenyegetése, tekintete szinte mást sem lát.
Kihátrál, ám követésre számít. Ehelyett a férfi visszarántja a kardját, majd dobbantás és... egy fal emelkedik közéjük.
Garsint ez annyira meglepi, hogy ha Gaerralos nem kiáltana át, akkor alighanem még pillanatokig csak bámulná az újonnan keletkezett tereptárgyat.
Így azonban reagál az utasításra, s ez az ismerős hangnem abban is segíti, hogy ne hagyja magát szétesni. Épp csak tudatosítja, hogy a légzése mennyire kapkodóvá vált, az ujjai pedig remegősen kutatnak az övénél. Igyekszik visszanyerni a teste fölött az uralmat, de nem megy egyszerűen.
Az amulett láncát néhányszor körbetekeri a csuklójánál, még egy laza csomót is köt rá, majd ismét magához ragadja a kardot. Valahol a tudata szélén úgy sejti, hogy mestere azt várja tőle, hogy most, a harc hevében bírja működésre az amulettet, aminek sikerével kapcsolatban vannak kétségei, de tiltakozni nem tiltakozik, engedelmesen követi az utasítást és próbál felkészülni is az elvárások teljesítésére.*
643. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-06-30 12:34:40
Üzenet elküldve: 2022-06-30 12:34:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 328
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 328
OOC üzenetek: 18
Játékstílus: Vakmerő
//Rendhagyó gyakorlat//
*Már rég megállapította, hogy Garsinnak a technikával ritkán van problémája, odafigyel a mozdulatok helyes elvégzésére, és ritkán kell neki ugyanazt a dolgot kétszer elmondani. A markolattal való ütést is helyesen végzi el, melyet tanítója egy bólintással nyugtáz, ám tudja, hogy megvan a különbség aközött, hogy ezt most, kontrollált körülmények között el tudja végezni, és hogy egy harc hevében már gondolkodás nélkül hibátlanul bevisz egy ilyen csapást.*
-Ebben a specifikus helyzetben? Vitatható, hogy ha oldalra, vagy felfelé hárítottad volna a kardomat ahelyett, hogy földre kényszerítenéd, az megkönnyítené-e a visszatámadást. Helyesen cselekedtél... de attól függetlenül, hogy egy harcban a precizitásra kell törekedni, egy párbaj maga nem pontos dolog. Nem mindig lehet egyértelműen sorba állítani a különféle lépéseket, és minden mozdulatoddal kísérted a sorsot. Vannak egyértelmű hibák, de gyakran kell több olyan opció között döntést hoznod, melyek különféle eséllyel járnak sikerrel, különböző veszélyeik vannak, és a hozamuk is változik. Nem követtél el hibát... csak hoztál egy döntést.
*Rövid szünetet tart, majd úgy dönt, hogy egy példa is helyénvaló lenne most.*
-Ebben a szituációban tehettél volna úgy is, hogy nem próbálsz meg hárítani, hanem szélesebben térsz ki, vagy ahogy mondtad, kissé még el is hátrálsz, hogy kihasználhasd a kardod hossza által nyújtott előnyt. Eközben pedig indíthatnál egy támadást a védtelenül hagyott testrészeim felé - persze a páncél miatt ez nehezebb, és nagy az esélye a sikertelenségnek... ám a siker potenciálisan megfordíthatná a harc menetét. Ezen kívül pedig az is meglehet, hogy gyorsabban reagálnék, mint amire számítasz, és irányt változtatnék a csapásommal, sebesülést okozva.
*Reményei szerint magyarázata elégséges ahhoz, hogy Garsin értse, mire gondol, és milyen tanulságot szeretné, hogy a lány levonjon. Jelenleg viszont nagyobb a fókusz a gyakorlaton, mint az elméleten, és így hamar tovább is haladnak, visszahelyezkedve az iménti szituációba, hogy aztán mindketten egyszerre lendüljenek mozdulatba.
Garsin kicsivel lassabban reagál a mozdulataira, mint kéne, de ilyen téren most ő maga sem jeleskedik, így ennek nem kéne elégnek lennie, hogy eldöntse az ütközet menetét. Mégis, meglehetősen kevés ellenállással sikerül úgy manővereznie a lány kardját, ahogy tervezte, annak ellenére is, hogy távolról sem tökéletesen végezte el a mozdulatot - odafigyelő ellenfél több helyen is kiszabadíthatta volna a fegyverét, hogy aztán kihasználja az esélyt a visszatámadásra.
A választ végül Garsin testbeszédében találja meg. A kicsit túl tágra nyílt szemek, a szaporább légzés, az ösztönös hátrálás...*
~Most.~
*Visszarántja kardját, majd helyben erőset dobbant a földön, és siker esetén ezúttal kettejük között húzódik fel egy két méteres, vékony földfal, eltakarva a lány elől az őt fenyegető ellenfelet.*
-Maradj ott, vedd elő az amulettet, és tekerd a csuklód köré, hogy harc közben is megragadhasd.
*Szól a hang a fal mögül, és bár kissé eltompítja az akadály, lehet benne hallani a férfi hangjának szilárdságát. Csendet, odafigyelést parancsol... és ha a varázslat sikeres volt, úgy alig pár másodperc múlva folytatja is.*
A varázsló dobbant egyet lábával, melynek hatására az általa kijelölt helyen egy két méter széles és magas, vékony fal keletkezik, ami az ottani talajból épül föl. A fal maradandó, de nem tartja össze mágikus erő.
*Már rég megállapította, hogy Garsinnak a technikával ritkán van problémája, odafigyel a mozdulatok helyes elvégzésére, és ritkán kell neki ugyanazt a dolgot kétszer elmondani. A markolattal való ütést is helyesen végzi el, melyet tanítója egy bólintással nyugtáz, ám tudja, hogy megvan a különbség aközött, hogy ezt most, kontrollált körülmények között el tudja végezni, és hogy egy harc hevében már gondolkodás nélkül hibátlanul bevisz egy ilyen csapást.*
-Ebben a specifikus helyzetben? Vitatható, hogy ha oldalra, vagy felfelé hárítottad volna a kardomat ahelyett, hogy földre kényszerítenéd, az megkönnyítené-e a visszatámadást. Helyesen cselekedtél... de attól függetlenül, hogy egy harcban a precizitásra kell törekedni, egy párbaj maga nem pontos dolog. Nem mindig lehet egyértelműen sorba állítani a különféle lépéseket, és minden mozdulatoddal kísérted a sorsot. Vannak egyértelmű hibák, de gyakran kell több olyan opció között döntést hoznod, melyek különféle eséllyel járnak sikerrel, különböző veszélyeik vannak, és a hozamuk is változik. Nem követtél el hibát... csak hoztál egy döntést.
*Rövid szünetet tart, majd úgy dönt, hogy egy példa is helyénvaló lenne most.*
-Ebben a szituációban tehettél volna úgy is, hogy nem próbálsz meg hárítani, hanem szélesebben térsz ki, vagy ahogy mondtad, kissé még el is hátrálsz, hogy kihasználhasd a kardod hossza által nyújtott előnyt. Eközben pedig indíthatnál egy támadást a védtelenül hagyott testrészeim felé - persze a páncél miatt ez nehezebb, és nagy az esélye a sikertelenségnek... ám a siker potenciálisan megfordíthatná a harc menetét. Ezen kívül pedig az is meglehet, hogy gyorsabban reagálnék, mint amire számítasz, és irányt változtatnék a csapásommal, sebesülést okozva.
*Reményei szerint magyarázata elégséges ahhoz, hogy Garsin értse, mire gondol, és milyen tanulságot szeretné, hogy a lány levonjon. Jelenleg viszont nagyobb a fókusz a gyakorlaton, mint az elméleten, és így hamar tovább is haladnak, visszahelyezkedve az iménti szituációba, hogy aztán mindketten egyszerre lendüljenek mozdulatba.
Garsin kicsivel lassabban reagál a mozdulataira, mint kéne, de ilyen téren most ő maga sem jeleskedik, így ennek nem kéne elégnek lennie, hogy eldöntse az ütközet menetét. Mégis, meglehetősen kevés ellenállással sikerül úgy manővereznie a lány kardját, ahogy tervezte, annak ellenére is, hogy távolról sem tökéletesen végezte el a mozdulatot - odafigyelő ellenfél több helyen is kiszabadíthatta volna a fegyverét, hogy aztán kihasználja az esélyt a visszatámadásra.
A választ végül Garsin testbeszédében találja meg. A kicsit túl tágra nyílt szemek, a szaporább légzés, az ösztönös hátrálás...*
~Most.~
*Visszarántja kardját, majd helyben erőset dobbant a földön, és siker esetén ezúttal kettejük között húzódik fel egy két méteres, vékony földfal, eltakarva a lány elől az őt fenyegető ellenfelet.*
-Maradj ott, vedd elő az amulettet, és tekerd a csuklód köré, hogy harc közben is megragadhasd.
*Szól a hang a fal mögül, és bár kissé eltompítja az akadály, lehet benne hallani a férfi hangjának szilárdságát. Csendet, odafigyelést parancsol... és ha a varázslat sikeres volt, úgy alig pár másodperc múlva folytatja is.*
A varázsló dobbant egyet lábával, melynek hatására az általa kijelölt helyen egy két méter széles és magas, vékony fal keletkezik, ami az ottani talajból épül föl. A fal maradandó, de nem tartja össze mágikus erő.
642. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-06-29 12:19:40
Üzenet elküldve: 2022-06-29 12:19:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 507
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A szív sötétje//
*Fynlisse lelkesen kezd bele a magyarázásba, amire kíváncsian, de kissé értetlenül pislog Karheia. Nehéz megértenie azt, ami ennyire távol áll tőle, de igyekszik magában saját példákkal megmagyarázni a hallottakat,s egy biccentéssel jelzi a lány felé, hogyha nem is teljesen érti milyen disszonanciára utalt, de tudomásul vette azt.
Érdeklődve követi figyelemmel a kettős között lezajló társalgást, és az ideiglenesen gazdát cserélő hangszert. Azt már megérti, s számára is szimpatikus, hogy Fynlisse miként vélekedik a tárgyak tökéletlenségéről, amely mosolyt csal a barbár mágusnő arcára, aki jómaga is számos „tökéletlen” de számára becses aprósággal aggatta tele magát. Ha úgy van, akkor szívesen időzik az egyenetlenségeket figyelve, tapintva, arra gondolva, hogy lehet ezek valaki első kísérletei voltak szakmájában. Számára ezek nem hibák, de egy értő szemnek tűnhetnek akár kontár munkának.*
- Ha már ily jártas vagy ezekben a körökben, akkor kedves Fynlisse tudsz egy ügyes ékszerészt ajánlani? Lenne egy kristály, amiből valami mutatós nyakbavalót, vagy gyűrűt kívánnék csinálni.
*Ezt követően elhallgat, s elmélyülten tanulmányozza Fynlisse ténykedését, aki rövidesen úgy tűnik talál megoldást arra a problémára, amit Karheia eddig észre sem vett. Nagyon fülel, nagyon koncentrál, de semmi különbséget nem észlel, ez kicsit csalódottsággal tölti el.*
- Egy ilyen apróság ekkora különbséget jelenthet?
*Kérdezi mindezt úgy, hogy valóban nem hall semmi változást, ám ezt betudja saját maga hiányosságának, s nem vitatja el a tündér szakértelmét.*
//A szív sötétje//
*Fynlisse lelkesen kezd bele a magyarázásba, amire kíváncsian, de kissé értetlenül pislog Karheia. Nehéz megértenie azt, ami ennyire távol áll tőle, de igyekszik magában saját példákkal megmagyarázni a hallottakat,s egy biccentéssel jelzi a lány felé, hogyha nem is teljesen érti milyen disszonanciára utalt, de tudomásul vette azt.
Érdeklődve követi figyelemmel a kettős között lezajló társalgást, és az ideiglenesen gazdát cserélő hangszert. Azt már megérti, s számára is szimpatikus, hogy Fynlisse miként vélekedik a tárgyak tökéletlenségéről, amely mosolyt csal a barbár mágusnő arcára, aki jómaga is számos „tökéletlen” de számára becses aprósággal aggatta tele magát. Ha úgy van, akkor szívesen időzik az egyenetlenségeket figyelve, tapintva, arra gondolva, hogy lehet ezek valaki első kísérletei voltak szakmájában. Számára ezek nem hibák, de egy értő szemnek tűnhetnek akár kontár munkának.*
- Ha már ily jártas vagy ezekben a körökben, akkor kedves Fynlisse tudsz egy ügyes ékszerészt ajánlani? Lenne egy kristály, amiből valami mutatós nyakbavalót, vagy gyűrűt kívánnék csinálni.
*Ezt követően elhallgat, s elmélyülten tanulmányozza Fynlisse ténykedését, aki rövidesen úgy tűnik talál megoldást arra a problémára, amit Karheia eddig észre sem vett. Nagyon fülel, nagyon koncentrál, de semmi különbséget nem észlel, ez kicsit csalódottsággal tölti el.*
- Egy ilyen apróság ekkora különbséget jelenthet?
*Kérdezi mindezt úgy, hogy valóban nem hall semmi változást, ám ezt betudja saját maga hiányosságának, s nem vitatja el a tündér szakértelmét.*
641. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2022-06-27 21:30:42
Üzenet elküldve: 2022-06-27 21:30:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Rendhagyó gyakorlat//
*Figyelmesen hallgatja mestere válaszait, illetve mikor Gaerralos a markolatgombbal való ütésről szól, akkor azt el is "játssza": ugyanúgy kitör előre és kissé oldalra, miközben a karjait is fölemeli, hogy a kardot a megfelelő magasságba hozza, és a markolatgombbal egyenesen a férfi orra felé üt. Persze csak jelképesen, az arca előtt megállva, majd pedig ellazul és kérdőn pillant a másikra, hogy ez így megfelelően lett-e kivitelezve.
Utána visszatér a kiindulóhelyzetbe és megosztja további gondolatait is, illetve bemutat még egy ötletet. A zárszavakra aztán értőn biccent, bár érzi, hogy lesz itt még folytatás és nem is kell csalódnia.
Végighallgatja az okítást, majd mivel kap lehetőséget a kérdezésre, bátorkodik.*
- Hogy csinálhattam volna jobban? - *Kérne pontos, gyakorlati javaslatokat is. A maga részéről leginkább elhúzódni szeretett volna a penge útjából, ezért döntött a kitérés és az "ártalmatlanítás" mellett, de biztos benne, hogy egyéb módszerek is akadnak erre.
Később aztán, ha mindent megbeszéltek, Gaerralos utasítására egy pillanatra figyel és vár, de mikor látja, hogy a férfi nem mozdul, megérti, hogy ezúttal nem elölről kezdik, hanem ebből a helyzetből fogják folytatni. Úgyhogy készül és befeszíti a karjait, hogy a majd érkező nyomás ne érje váratlanul. Nem sikerül.
Ahogy mestere elkezdi tolni a pengéjét, ezúttal a saját gondolata is összezavarja és a tanultak ellenére is bizonytalankodik, mert az előbb már elárulta a tervét és nem akar kiszámítható lenni, ám végül mégsem akad jobb terve. Úgyhogy szándéka szerint váratlanul feloldja a két kard közötti kapcsolatot, abban bízva, hogy Gaerralos kardját így majd kibillenti a saját lendülete és az erő, amit a felfelé tolására fordít.
Csakhogy nem megy ez ilyen simán... Már ahogy az előre törésre készül, látja, hogy mestere pengéje követi az övét, sőt, ahogy a férfi kitér a várható támadása elől, a kardja még sikeresen blokkolja is az övé útját, nem tudja megelőzni őt. Így a két penge ismét összetalálkozik, sőt amaz az övé mentén elkezd közelebb csúszni felé a hegyével.
A fenyegetettség érzése azonnal bekapcsol és nem csak a gyakorlóharc természetes izgalmával, hanem indokolatlanul erős menekülésvággyal.
Mozdul azért, de nem a legjobb lehetőséget keresi, inkább csak elhátrálni igyekszik a fenyegető kardhegy elől, illetve akkor már ő is igyekszik ismét lefelé erőltetni a másik kardját, de ebben most nincs annyi erő és lendület, mint a korábbiban.*
*Figyelmesen hallgatja mestere válaszait, illetve mikor Gaerralos a markolatgombbal való ütésről szól, akkor azt el is "játssza": ugyanúgy kitör előre és kissé oldalra, miközben a karjait is fölemeli, hogy a kardot a megfelelő magasságba hozza, és a markolatgombbal egyenesen a férfi orra felé üt. Persze csak jelképesen, az arca előtt megállva, majd pedig ellazul és kérdőn pillant a másikra, hogy ez így megfelelően lett-e kivitelezve.
Utána visszatér a kiindulóhelyzetbe és megosztja további gondolatait is, illetve bemutat még egy ötletet. A zárszavakra aztán értőn biccent, bár érzi, hogy lesz itt még folytatás és nem is kell csalódnia.
Végighallgatja az okítást, majd mivel kap lehetőséget a kérdezésre, bátorkodik.*
- Hogy csinálhattam volna jobban? - *Kérne pontos, gyakorlati javaslatokat is. A maga részéről leginkább elhúzódni szeretett volna a penge útjából, ezért döntött a kitérés és az "ártalmatlanítás" mellett, de biztos benne, hogy egyéb módszerek is akadnak erre.
Később aztán, ha mindent megbeszéltek, Gaerralos utasítására egy pillanatra figyel és vár, de mikor látja, hogy a férfi nem mozdul, megérti, hogy ezúttal nem elölről kezdik, hanem ebből a helyzetből fogják folytatni. Úgyhogy készül és befeszíti a karjait, hogy a majd érkező nyomás ne érje váratlanul. Nem sikerül.
Ahogy mestere elkezdi tolni a pengéjét, ezúttal a saját gondolata is összezavarja és a tanultak ellenére is bizonytalankodik, mert az előbb már elárulta a tervét és nem akar kiszámítható lenni, ám végül mégsem akad jobb terve. Úgyhogy szándéka szerint váratlanul feloldja a két kard közötti kapcsolatot, abban bízva, hogy Gaerralos kardját így majd kibillenti a saját lendülete és az erő, amit a felfelé tolására fordít.
Csakhogy nem megy ez ilyen simán... Már ahogy az előre törésre készül, látja, hogy mestere pengéje követi az övét, sőt, ahogy a férfi kitér a várható támadása elől, a kardja még sikeresen blokkolja is az övé útját, nem tudja megelőzni őt. Így a két penge ismét összetalálkozik, sőt amaz az övé mentén elkezd közelebb csúszni felé a hegyével.
A fenyegetettség érzése azonnal bekapcsol és nem csak a gyakorlóharc természetes izgalmával, hanem indokolatlanul erős menekülésvággyal.
Mozdul azért, de nem a legjobb lehetőséget keresi, inkább csak elhátrálni igyekszik a fenyegető kardhegy elől, illetve akkor már ő is igyekszik ismét lefelé erőltetni a másik kardját, de ebben most nincs annyi erő és lendület, mint a korábbiban.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1292-1311