Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 233 (4641. - 4660. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
4660. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-03-01 01:24:56
Üzenet elküldve: 2019-03-01 01:24:56
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Tábori munkálatok//
*Ahseela mosolyogva odaint a karámnál az állatok körül tevékenykedő pásztoroknak.*
- A tyúkok?
*Kérdi meg az egyik elftől.*
- Még a ketrecben. Még nem jutottunk oda, hogy egy lekerített udvar készítsünk nekik. A tehenet és a kecskét igyekszünk megfejni, de az egyik rúg, a másik meg öklel.
*Az elf lány megértőn bólint.*
- Oh, hát nem egyszerű az élet, az már biztos. Jó munkát!
*A ketreces csirkékhez sétál, ahol a közelben gyerekek játszadoznak, kavicsot dobálva a porba rajzolt ugróiskolán. Ahseela lehajol, kinyitja a ketrecet és a kotlók alól összeszedi a tojást, de nem az összeset. Egyet ott hagy az egyik alatt.*
- Ezt költsd ki tyúkanyó.
~ Ezzel a ketreces tartással is mihamarabb kéne valamit csinálni. ~
*A játszó gyerekekre pillant.*
~ Gyűjthetnénk kosárfonáshoz való vesszőt, és a gyerkőcökkel fonhatnánk egy elkerítő udvart a baromfiknak. Majd felvetem, de most a görhöny sütés van a soron. ~
*Az elf lány a begyűjtött tojásokkal megy, hogy nekilásson burgonyát pucolni. A pásztoroktól kér egy bicsakot. Visszasétálva az ellátmányhoz, az üstöt megtölti némi vízzel, telepakolja a csadorja ölét burgonyával, majd egy tönkre leülvén nekifog a héjukat lehántolni a kolompéroknak. Minden megpucoltat buggyantva ejt bele a maga elé vett üstbe. Ügyesen forog a bicsak a kezében, a testvériségben rengeteg krumplit kellett pucolnia, talán már akkor is menne, ha oda se nézne, persze nem játszik ilyet, nem volna szerencsés, ha elvágná az ujját.*
*Ahseela mosolyogva odaint a karámnál az állatok körül tevékenykedő pásztoroknak.*
- A tyúkok?
*Kérdi meg az egyik elftől.*
- Még a ketrecben. Még nem jutottunk oda, hogy egy lekerített udvar készítsünk nekik. A tehenet és a kecskét igyekszünk megfejni, de az egyik rúg, a másik meg öklel.
*Az elf lány megértőn bólint.*
- Oh, hát nem egyszerű az élet, az már biztos. Jó munkát!
*A ketreces csirkékhez sétál, ahol a közelben gyerekek játszadoznak, kavicsot dobálva a porba rajzolt ugróiskolán. Ahseela lehajol, kinyitja a ketrecet és a kotlók alól összeszedi a tojást, de nem az összeset. Egyet ott hagy az egyik alatt.*
- Ezt költsd ki tyúkanyó.
~ Ezzel a ketreces tartással is mihamarabb kéne valamit csinálni. ~
*A játszó gyerekekre pillant.*
~ Gyűjthetnénk kosárfonáshoz való vesszőt, és a gyerkőcökkel fonhatnánk egy elkerítő udvart a baromfiknak. Majd felvetem, de most a görhöny sütés van a soron. ~
*Az elf lány a begyűjtött tojásokkal megy, hogy nekilásson burgonyát pucolni. A pásztoroktól kér egy bicsakot. Visszasétálva az ellátmányhoz, az üstöt megtölti némi vízzel, telepakolja a csadorja ölét burgonyával, majd egy tönkre leülvén nekifog a héjukat lehántolni a kolompéroknak. Minden megpucoltat buggyantva ejt bele a maga elé vett üstbe. Ügyesen forog a bicsak a kezében, a testvériségben rengeteg krumplit kellett pucolnia, talán már akkor is menne, ha oda se nézne, persze nem játszik ilyet, nem volna szerencsés, ha elvágná az ujját.*
4659. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-28 21:11:24
Üzenet elküldve: 2019-02-28 21:11:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Városnézés//
*A lány szavait hallva elgondolkodva, összehúzott szemöldökkel kezdi el vizsgálni, szinte már zavarba ejtő alapossággal a másik arcát. Valóban, egyáltalán nem találja csúnyának, de nem szeretné, hogy újdonsült útitársa elbízza magát itt vagy valami, így természetesen ezen gondolatát nem osztja meg vele.*
-Biztosan.
*Jegyzi meg homályosan, megjátszott komolysággal majd tekintete visszakúszik az Artheniorba vezető útra*
-MÉG nem érzed.
*Nyomja meg az első szót magabiztos félmosollyal, mert az ő önérzetét nem olyan könnyű megingatni.
Nem töpreng sokáig az elkövetkező kérdéseken, szinte egyből megrázza a fejét.*
-Dehogy megyek, Lichanech rettentően unalmas.
*Na persze nem ez az egyetlen dolog, amiért nem szeretne visszatérni szülővárosába, de nem fog itt és most nekiállni fejtegetni az okokat, pláne nem egy idegennek.*
-Egyébként nem hinném, hogy annyira szörnyű a helyzet a városban.
*Leginkább csak azért mondja ezt, hogy a barna hajú útonálló kicsit talán megnyugodjon, látszólag ugyanis aggasztja, mi vár rájuk. Akármilyen állapotban is van most Arthenior, hamarosan fény derül rá, hiszen lassacskán ugyan, de elérik végre a főteret.*
A hozzászólás írója (Rynsell Caeldan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.28 21:13:07
*A lány szavait hallva elgondolkodva, összehúzott szemöldökkel kezdi el vizsgálni, szinte már zavarba ejtő alapossággal a másik arcát. Valóban, egyáltalán nem találja csúnyának, de nem szeretné, hogy újdonsült útitársa elbízza magát itt vagy valami, így természetesen ezen gondolatát nem osztja meg vele.*
-Biztosan.
*Jegyzi meg homályosan, megjátszott komolysággal majd tekintete visszakúszik az Artheniorba vezető útra*
-MÉG nem érzed.
*Nyomja meg az első szót magabiztos félmosollyal, mert az ő önérzetét nem olyan könnyű megingatni.
Nem töpreng sokáig az elkövetkező kérdéseken, szinte egyből megrázza a fejét.*
-Dehogy megyek, Lichanech rettentően unalmas.
*Na persze nem ez az egyetlen dolog, amiért nem szeretne visszatérni szülővárosába, de nem fog itt és most nekiállni fejtegetni az okokat, pláne nem egy idegennek.*
-Egyébként nem hinném, hogy annyira szörnyű a helyzet a városban.
*Leginkább csak azért mondja ezt, hogy a barna hajú útonálló kicsit talán megnyugodjon, látszólag ugyanis aggasztja, mi vár rájuk. Akármilyen állapotban is van most Arthenior, hamarosan fény derül rá, hiszen lassacskán ugyan, de elérik végre a főteret.*
A hozzászólás írója (Rynsell Caeldan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.28 21:13:07
4658. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-28 21:06:53
Üzenet elküldve: 2019-02-28 21:06:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Úton-útfélen//
//Viel, Lau//
*Örül neki, hogy a tündérlány ilyen rövid ismeretség ellenére is úgy gondolja, hogy talán sok bennük a közös. Készülődés közben ugyan nem nagyon van alkalma hosszasan válaszolni, de így is látszik rajta talán, hogy a szavakon, amiket szinte valamiféle dicséretnek vesz, elgondolkodik. Annak pedig külön örül, hogyha jól érti, akkor velük tart majd ő is, így lesz majd alkalma egy kicsit jobban megismerni.*
- Az erdőben éltem még pár hattal ezelőtt is az édesanyámmal, és majdnem mindent, amit tudok erről a világról, tőle tanultam. *bólint mosolyogva a lány szavaira, próbálva mintegy magyarázatot adni arra, hogy miért is gondolhatja róla azt, amit gondol.*
- Eléggé idegen volt a város, nagyon jó most újra itt lenni az erdőhöz közel.
*Éppen csak ennyire van idő, mielőtt elsietne pakolni, így már csak a szekérnél találkoznak újra.
Aranyosnak találja, ahogyan a lány a lovakkal barátkozik, a maga részéről viszont ő továbbra is távol tartja magát tőlük. Nem mintha az állatok tehetnének róla, és főleg nem azok, akik most itt vannak velük, de nem fűzik túl kellemes emlékek a lovakhoz úgy általában, annyi biztos.*
- Persze, mehetünk. *próbál az arcára varázsolni egy lelkes mosolyt, amikor Lau is megérkezik útra készen. Nagyjából sikerül is neki, pedig az igazat megvallva magának, nem nagyon lelkesedik azért, hogy még egy út előttük áll, mivel azonban hamar belátja, hogy muszáj útra kelniük újra, viszonylag gyorsan beletörődik az elkerülhetetlenbe. Vásárlás közben talán amúgy is hasznosabbá tudja tenni magát, mintha itt maradna a többieknek segíteni.
Ettől még nem bánná, ha a lehető leghamarabb végeznének. Már csak azért is jó lenne, hogyha minél hamarabb visszatérnének, mert minél tovább tart az út, a többiek, akik itt maradnak dolgozni, minden bizonnyal annál éhesebbek lesznek majd. Ami pedig azt illeti, ugyan nem nagy étkű, de sejti, hogy nem kell túl sok idő hozzá, hogy előbb-utóbb az ő gyomra is korogni kezdjen.*
- Na, vannak szomszédaink? *kérdi Laut, még mindig reménykedve benne, hogy nem kell visszamenniük egészen Artheniorig, aztán, ha a tündérlány hagyja, akkor segít neki felszállni a szekérre, majd ő maga is felmászik és majdnem teljesen kipakolt táskájával együtt olyan kényelmesen elhelyezkedik, amennyire csak egy szekéren lehet.*
- Az jó lenne, én is örülnék neki. *mondja arra, hogy Viel szeretne igazi szarvast látni, de a többi, amit a lány mond jobban felkelti az érdeklődését.*
- Fénypászma? *kérdez rá megélénkülve és kicsit izgatottan. Attól, hogy a tündérlány talán valami égi jelet látott, láthatóan egyáltalán nem zárkózik el. Édesanyja hitéből és babonáiból akkor is sok minden átragadt rá, ha nem kevés alkalommal egy-kettőt közülük azért némi kétkedéssel fogadott. Ez persze nem édesanyja hibája volt, inkább a közösségé amiben élt, de félig ember származása miatt sohasem lehetett igazán a része.*
- Talán tényleg égi jel volt. Remélem, mert ránk férne egy szerencsés előjel éppen ma, hogy új életet kezdünk itt. A fény pedig mindig jót jelent. *ad hangot reményének és véleményének egyszerre.*
- Remélem nem veszed zokon, de a népem hisz benne, hogy a tündérek legtöbbször szerencsét hoznak. Így, ha te látsz ilyesmit, az sokkal kedvezőbb előjel, mintha mondjuk én láttam volna, vagy Lau. *teszi hozzá kicsit óvatosan. Népe ugyanis abban is hitt, hogy a félvérek értéktelenebbek a tiszta vérűeknél, számára pedig sokszor volt megterhelő ilyen előítéletek között létezni. Könnyen el tudja képzelni, hogyha valaki puszta létét is szerencsés előjelnek tekintik a legtöbben, az hosszú távon legalább ennyire fárasztó és lélekölő lehet.*
- Biztos, hogy nem csak az én szülőfalumban hisznek ebben. Nem szokott néha zavarni, hogy sokan hasonlókat gondolnak rólatok? Vagy ez inkább jó? *kérdezi, és bár kérdései talán túl személyesek, reméli, hogy nem tolakodóak is egyben. Már csak azért is, mert a válaszra őszintén kíváncsi. Ha ugyanis megtudná, hogy Vielt inkább zavarja az efféle babona, akkor legközelebb legalább ő nem szeretné hasonlóval nyomasztani majd.
A holdakkal díszített tükröt már csak rosszul leplezett csodálattal figyeli. Tetszik neki a ritka és különleges holmi, amilyenhez hasonlót nem nagyon látott korábban sehol, főleg persze a holdak miatt. Kérdése is lenne vele kapcsolatban persze, de nem szeretné nagyon túlterhelni a lányt kíváncsiságával már az útjuk kezdetén, ezért ezúttal inkább csendben marad.*
//Viel, Lau//
*Örül neki, hogy a tündérlány ilyen rövid ismeretség ellenére is úgy gondolja, hogy talán sok bennük a közös. Készülődés közben ugyan nem nagyon van alkalma hosszasan válaszolni, de így is látszik rajta talán, hogy a szavakon, amiket szinte valamiféle dicséretnek vesz, elgondolkodik. Annak pedig külön örül, hogyha jól érti, akkor velük tart majd ő is, így lesz majd alkalma egy kicsit jobban megismerni.*
- Az erdőben éltem még pár hattal ezelőtt is az édesanyámmal, és majdnem mindent, amit tudok erről a világról, tőle tanultam. *bólint mosolyogva a lány szavaira, próbálva mintegy magyarázatot adni arra, hogy miért is gondolhatja róla azt, amit gondol.*
- Eléggé idegen volt a város, nagyon jó most újra itt lenni az erdőhöz közel.
*Éppen csak ennyire van idő, mielőtt elsietne pakolni, így már csak a szekérnél találkoznak újra.
Aranyosnak találja, ahogyan a lány a lovakkal barátkozik, a maga részéről viszont ő továbbra is távol tartja magát tőlük. Nem mintha az állatok tehetnének róla, és főleg nem azok, akik most itt vannak velük, de nem fűzik túl kellemes emlékek a lovakhoz úgy általában, annyi biztos.*
- Persze, mehetünk. *próbál az arcára varázsolni egy lelkes mosolyt, amikor Lau is megérkezik útra készen. Nagyjából sikerül is neki, pedig az igazat megvallva magának, nem nagyon lelkesedik azért, hogy még egy út előttük áll, mivel azonban hamar belátja, hogy muszáj útra kelniük újra, viszonylag gyorsan beletörődik az elkerülhetetlenbe. Vásárlás közben talán amúgy is hasznosabbá tudja tenni magát, mintha itt maradna a többieknek segíteni.
Ettől még nem bánná, ha a lehető leghamarabb végeznének. Már csak azért is jó lenne, hogyha minél hamarabb visszatérnének, mert minél tovább tart az út, a többiek, akik itt maradnak dolgozni, minden bizonnyal annál éhesebbek lesznek majd. Ami pedig azt illeti, ugyan nem nagy étkű, de sejti, hogy nem kell túl sok idő hozzá, hogy előbb-utóbb az ő gyomra is korogni kezdjen.*
- Na, vannak szomszédaink? *kérdi Laut, még mindig reménykedve benne, hogy nem kell visszamenniük egészen Artheniorig, aztán, ha a tündérlány hagyja, akkor segít neki felszállni a szekérre, majd ő maga is felmászik és majdnem teljesen kipakolt táskájával együtt olyan kényelmesen elhelyezkedik, amennyire csak egy szekéren lehet.*
- Az jó lenne, én is örülnék neki. *mondja arra, hogy Viel szeretne igazi szarvast látni, de a többi, amit a lány mond jobban felkelti az érdeklődését.*
- Fénypászma? *kérdez rá megélénkülve és kicsit izgatottan. Attól, hogy a tündérlány talán valami égi jelet látott, láthatóan egyáltalán nem zárkózik el. Édesanyja hitéből és babonáiból akkor is sok minden átragadt rá, ha nem kevés alkalommal egy-kettőt közülük azért némi kétkedéssel fogadott. Ez persze nem édesanyja hibája volt, inkább a közösségé amiben élt, de félig ember származása miatt sohasem lehetett igazán a része.*
- Talán tényleg égi jel volt. Remélem, mert ránk férne egy szerencsés előjel éppen ma, hogy új életet kezdünk itt. A fény pedig mindig jót jelent. *ad hangot reményének és véleményének egyszerre.*
- Remélem nem veszed zokon, de a népem hisz benne, hogy a tündérek legtöbbször szerencsét hoznak. Így, ha te látsz ilyesmit, az sokkal kedvezőbb előjel, mintha mondjuk én láttam volna, vagy Lau. *teszi hozzá kicsit óvatosan. Népe ugyanis abban is hitt, hogy a félvérek értéktelenebbek a tiszta vérűeknél, számára pedig sokszor volt megterhelő ilyen előítéletek között létezni. Könnyen el tudja képzelni, hogyha valaki puszta létét is szerencsés előjelnek tekintik a legtöbben, az hosszú távon legalább ennyire fárasztó és lélekölő lehet.*
- Biztos, hogy nem csak az én szülőfalumban hisznek ebben. Nem szokott néha zavarni, hogy sokan hasonlókat gondolnak rólatok? Vagy ez inkább jó? *kérdezi, és bár kérdései talán túl személyesek, reméli, hogy nem tolakodóak is egyben. Már csak azért is, mert a válaszra őszintén kíváncsi. Ha ugyanis megtudná, hogy Vielt inkább zavarja az efféle babona, akkor legközelebb legalább ő nem szeretné hasonlóval nyomasztani majd.
A holdakkal díszített tükröt már csak rosszul leplezett csodálattal figyeli. Tetszik neki a ritka és különleges holmi, amilyenhez hasonlót nem nagyon látott korábban sehol, főleg persze a holdak miatt. Kérdése is lenne vele kapcsolatban persze, de nem szeretné nagyon túlterhelni a lányt kíváncsiságával már az útjuk kezdetén, ezért ezúttal inkább csendben marad.*
4657. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-28 19:30:29
Üzenet elküldve: 2019-02-28 19:30:29
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 167
OOC üzenetek: 99
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 167
OOC üzenetek: 99
Játékstílus: Vakmerő
//Úton-útfélen//
//Otthon//
//YIlanda, Angu//
*Határozottan ellenkezik elveivel, hogy az ő szobáját kezdje rendbe rakni, de YIlanda érzelmi zsarolásával nem tud birokra kelni. Sajnálkozva pillant a cipekedő Angu felé, és kezdi rosszul érezni magát, amiért miatta fárad. Tudja persze, hogy YIlanda valószínűleg kissé túloz, de inkább hagyja rábeszélni magát.*
- Nos akkor… rendben. Gyorsan végzek vele!
*Élénkül fel. Angu javaslatára viszont már csak a gondolattól is megfájdul a feje, hogy pálinkát igyon. Nem bírja jól az alkoholt, ezért restelkedve visszautasítja.*
- Én… én inkább bajd báskor. Az ágyazásban rebekül ki lehet áb belegedni! Főleg, ha csipkedeb bagab.
*Húzza ki magát tettre készen mosolyogva. A ládába tekintve elmosolyodik. A következő pillanatban belehajol, majd hamarosan csaknem derékig eltűnik benne. Már lábujjhegyen áll, halkan felnyög, amit a láda bizonyára öblösen visszhangoz, egyben tompít is, de végül, mielőtt súlypontja átlendülne, győzedelmesen kiveszi belőle a keresett holmikat.*
- Az áb!
*Feleli YIlanda kérdésére az ágynemű kereséssel kapcsolatban, egy kissé vöröslő, de vigyorgó arccal. Lecsukja a ládát és ráteszi a kihalászott holmikat, aztán feltűri ruhája ujját a könyökéig. Óvatosan összehajtogatja az ágyon a por elleni lepedőt, majd nekilát a párnát belebújtatni a halvány, barack színű huzatba, melynek jobb alsó sarkába egy kicsi, fehér kelyhű virágot hímeztek. Nagyon tetszik neki, máris kedve lenne aludni rajta a… még gondolatban is megáll egy kicsit ennél a pontnál… a _saját_ szobájában. Ebben a gyönyörű házban ezen a gyönyörű vidéken!
Na de félre az álmodozással! Amint a párnával végez, rájön, hogy jobb lenne a tiszta lepedővel kezdeni, így hát a párnát a ládára visszateszi, és jön a nehézkesebb művelet. Többször megpróbálja fellebbenteni a fehér vásznat, ám valahogy mindig csak az ágy feléig ér el, így végül inkább feltérdel, hogy eligazgassa. A helyére teszi a párnát, majd kis gondolkodás után az ágy másik végébe helyezi át. S most jön az igazán nehéz rész: a takaró. De előtte kifújja magát és megnézi, hogy halad YIlanda.*
- Na, hogy begy? Ne segítsek?
//Otthon//
//YIlanda, Angu//
*Határozottan ellenkezik elveivel, hogy az ő szobáját kezdje rendbe rakni, de YIlanda érzelmi zsarolásával nem tud birokra kelni. Sajnálkozva pillant a cipekedő Angu felé, és kezdi rosszul érezni magát, amiért miatta fárad. Tudja persze, hogy YIlanda valószínűleg kissé túloz, de inkább hagyja rábeszélni magát.*
- Nos akkor… rendben. Gyorsan végzek vele!
*Élénkül fel. Angu javaslatára viszont már csak a gondolattól is megfájdul a feje, hogy pálinkát igyon. Nem bírja jól az alkoholt, ezért restelkedve visszautasítja.*
- Én… én inkább bajd báskor. Az ágyazásban rebekül ki lehet áb belegedni! Főleg, ha csipkedeb bagab.
*Húzza ki magát tettre készen mosolyogva. A ládába tekintve elmosolyodik. A következő pillanatban belehajol, majd hamarosan csaknem derékig eltűnik benne. Már lábujjhegyen áll, halkan felnyög, amit a láda bizonyára öblösen visszhangoz, egyben tompít is, de végül, mielőtt súlypontja átlendülne, győzedelmesen kiveszi belőle a keresett holmikat.*
- Az áb!
*Feleli YIlanda kérdésére az ágynemű kereséssel kapcsolatban, egy kissé vöröslő, de vigyorgó arccal. Lecsukja a ládát és ráteszi a kihalászott holmikat, aztán feltűri ruhája ujját a könyökéig. Óvatosan összehajtogatja az ágyon a por elleni lepedőt, majd nekilát a párnát belebújtatni a halvány, barack színű huzatba, melynek jobb alsó sarkába egy kicsi, fehér kelyhű virágot hímeztek. Nagyon tetszik neki, máris kedve lenne aludni rajta a… még gondolatban is megáll egy kicsit ennél a pontnál… a _saját_ szobájában. Ebben a gyönyörű házban ezen a gyönyörű vidéken!
Na de félre az álmodozással! Amint a párnával végez, rájön, hogy jobb lenne a tiszta lepedővel kezdeni, így hát a párnát a ládára visszateszi, és jön a nehézkesebb művelet. Többször megpróbálja fellebbenteni a fehér vásznat, ám valahogy mindig csak az ágy feléig ér el, így végül inkább feltérdel, hogy eligazgassa. A helyére teszi a párnát, majd kis gondolkodás után az ágy másik végébe helyezi át. S most jön az igazán nehéz rész: a takaró. De előtte kifújja magát és megnézi, hogy halad YIlanda.*
- Na, hogy begy? Ne segítsek?
4656. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-28 14:50:42
Üzenet elküldve: 2019-02-28 14:50:42
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Az örök magányosok útja//
*Nem szól közbe míg az elf beszél, türelmesen és figyelemmel hallgatja. Régen volt már, hogy valakivel el tudott volna beszélgetni akármiről is. Úgy gondolja mindkettejüknek vannak titkai, bár talán Umonnak kissé sötétebbek, egyszer talán eljön az idő, hogy teljesen megnyíljon, de amíg magának sem tudja megmagyarázni olykor mit és miért tesz, addig nem akarja Pyctát ezzel terhelni.*
- Igaz. *Hagyja jóvá az őt ért minősítést. Valóban kezdőként és szerencsétlenként érkezett, ahogyan igazából maga is kimondta az imént. Azóta csak erősödött lélekben és testben is. Nincs joga mások elítéléséhez. Más miatt sincs, de arról csak ő tud... és Valea.* Elfogadom. *Bólint helyeslően, részéről ez több, mint ígéret. Persze a keménységéből nem biztos, hogy fog tudni engedni, de mindenkinek jobb lesz, ha nem közelednek hozzá.*
- A fény és a sötétség benned van. *Vonja meg a vállát természetesen.* Van akiben ez a több, van, akiben az, két ellentétes pólus, ami nincs meg a másik nélkül. Erdő, vagy ég, nem mindegy? Mindegyiknek szüksége van a másikra, ahhoz, hogy élő legyen. Sem az eget, sem az erdőt nem háborgatom. *Mosolyodik el egyszerűen, jelezvén, hogy függetlenül mindentől, a régi értékeket magáénak tudja, leszámítva az oldalán lifegő csőrös fejet, ami nem erre utal. De ez esetben, az erdő talán megbékél azzal a tudattal, hogy az erősebb győzedelmeskedett.*
- Amonra. *Vigyorog tovább töretlenül, nem is bánja, hogy van társasága. Leporolva nadrágját, el is indul Pycta után.* A magam részéről futok. A lovam elkallódott. *Jegyzi meg csak úgy, mellékesen.* Lóhalálában. Hehehee...
//Amea, Tintereht, Throggot//
*Van, ami sohasem változik, s az Umon pocsék humora. Szerencsére ő élvezi hallgatni magát. Pyctával ellentétben nem közeledik a csoporthoz, sokkal inkább a nem messze lévő tanya felé indul.*
- Hé! Amea! *Kiált oda a nőnek, majd, ha a lány rá figyel a nem messzi távolba mutat határozott, egyenes kézzel.* Ott lesz a kocsma! *Bólint a lánynak, aki, ha odanéz, egy düledező, de viszonylag takaros tanyát láthat megbújva a fáűk között, majd a választ már nem hallgatva meg, előreszegezett tekintettel továbbindul, hogy előkészítse a szekeret. Pyctának mondania sem kell semmit, tudja nagyon jól, hogy a vezér nem akar itt hagyni ennyi mindent. Szükség lehet rá a táborban, amire már nagyon kíváncsi.*
*Nem szól közbe míg az elf beszél, türelmesen és figyelemmel hallgatja. Régen volt már, hogy valakivel el tudott volna beszélgetni akármiről is. Úgy gondolja mindkettejüknek vannak titkai, bár talán Umonnak kissé sötétebbek, egyszer talán eljön az idő, hogy teljesen megnyíljon, de amíg magának sem tudja megmagyarázni olykor mit és miért tesz, addig nem akarja Pyctát ezzel terhelni.*
- Igaz. *Hagyja jóvá az őt ért minősítést. Valóban kezdőként és szerencsétlenként érkezett, ahogyan igazából maga is kimondta az imént. Azóta csak erősödött lélekben és testben is. Nincs joga mások elítéléséhez. Más miatt sincs, de arról csak ő tud... és Valea.* Elfogadom. *Bólint helyeslően, részéről ez több, mint ígéret. Persze a keménységéből nem biztos, hogy fog tudni engedni, de mindenkinek jobb lesz, ha nem közelednek hozzá.*
- A fény és a sötétség benned van. *Vonja meg a vállát természetesen.* Van akiben ez a több, van, akiben az, két ellentétes pólus, ami nincs meg a másik nélkül. Erdő, vagy ég, nem mindegy? Mindegyiknek szüksége van a másikra, ahhoz, hogy élő legyen. Sem az eget, sem az erdőt nem háborgatom. *Mosolyodik el egyszerűen, jelezvén, hogy függetlenül mindentől, a régi értékeket magáénak tudja, leszámítva az oldalán lifegő csőrös fejet, ami nem erre utal. De ez esetben, az erdő talán megbékél azzal a tudattal, hogy az erősebb győzedelmeskedett.*
- Amonra. *Vigyorog tovább töretlenül, nem is bánja, hogy van társasága. Leporolva nadrágját, el is indul Pycta után.* A magam részéről futok. A lovam elkallódott. *Jegyzi meg csak úgy, mellékesen.* Lóhalálában. Hehehee...
//Amea, Tintereht, Throggot//
*Van, ami sohasem változik, s az Umon pocsék humora. Szerencsére ő élvezi hallgatni magát. Pyctával ellentétben nem közeledik a csoporthoz, sokkal inkább a nem messze lévő tanya felé indul.*
- Hé! Amea! *Kiált oda a nőnek, majd, ha a lány rá figyel a nem messzi távolba mutat határozott, egyenes kézzel.* Ott lesz a kocsma! *Bólint a lánynak, aki, ha odanéz, egy düledező, de viszonylag takaros tanyát láthat megbújva a fáűk között, majd a választ már nem hallgatva meg, előreszegezett tekintettel továbbindul, hogy előkészítse a szekeret. Pyctának mondania sem kell semmit, tudja nagyon jól, hogy a vezér nem akar itt hagyni ennyi mindent. Szükség lehet rá a táborban, amire már nagyon kíváncsi.*
4655. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-28 11:38:25
Üzenet elküldve: 2019-02-28 11:38:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Az örök magányosok útja//
*Umon első szavaira halovány mosollyal válaszol. Mostanában keveset mosolyog, jóval kevesebbet, mint korábban tette. A közelmúlt eseményei bár adnának okot ilyen érzelemnyilvánításra, mégsem teszi. A templom megmenekült, az oltárt megtisztították Sa'Tereth mocskától és a csaknem teljesen elfek alkotta közösség is letelepedett az erdőben, s bár még nagyon az elején járnak, mégsem lehet boldogtalan. Mégis, úgy érzi, hogy bár a belső békéjét visszanyerte, a nyugalom nem lesz hosszú életű. Az a fehér ruhás alak, akivel Hanlorennel együtt találkoztak azon a kies vidéken, biztosította őket, hogy találkoznak még. Nem a találkozástól fél, a legjobb tudása szerint fog harcolni, ha eljön az ideje, csak az idejét nem tudja, mikor lesz erre szükség. A lelke megkérgesedett, ez kétségtelen, másképp szemléli már az életet és a halált, főleg azok után, hogy járt már odaát.*
- A csend az jó. *Ül le, térdein megtámasztja könyökeit, úgy szemléli a fák lombját a magasban. Otthon van.
A változás érintő kérdések körbejárásakor komoly tekintettel néz az átkozott szerzetesre. Egyre inkább kezd biztossá válni abban, hogy a fúzió valóban létrejött Umon és Átok között. De nem tudja eldönteni, hogy ez a keverék egy robbanásveszélyes elegy vagy a béke záloga.
A bizalom kifejezésére nem tud mit felelni először, csak lesüti lombzöld tekintetét. Ha valamire, akkor bizalomra nem szolgált rá.
Az újak említésére a lovak felé tekint, pillantása Ämeadát, Tintherethet és az óriást keresi.*
- Te is ilyen voltál, ne feledd. És én is. *Emlékezteti egykori önmagára Umont. De nem szeretné, hogy olyan áron tanuljanak ők, mint ahogy ők tették egykoron.*
- De fogadd el, hogy mindenki olyan utat és olyan hosszan jár be, míg eljut a céljáig, amilyenre rendeltetett. Nem lehet senkit siettetni, csak segíteni nekik. *Fordul vissza a férfi felé. Nem okítani akarja, csak emlékeztetni rá, hogy minden sors és minden élet más és más. Nem lehet ugyanazt várni senkitől.
A következő szavakat elgondolkodva hallgatja, Umon érdekes dolgokat mond, bár még mindig nem érti, miért bízik ennyire vezetői képességeiben, amelyek egyszer már csődöt mondtak. Bárcsak ott lenne most Lyzendra velük.*
- Tudod... *Kezd bele elrévedő tekintettel.*
- Hiába tudom már, hogy Eeyr és a Fákban Lakó egy isten két aspektusa. Hiába tudom, hogy az Erdő Szíve maga a Fény, mégis másképp érzem. Egyek és mégsem. *Az utolsó szavakat szinte már suttogja, de a hozzá közel lévő Umon minden szavát értheti.*
- Ha szabadulni szeretnék, majd szólok. *Mosolyodik el végül, majd maga is feláll, kinyújtóztatja a hátát.*
- Sosem erőltettem senkire, ettől nem kell tartanod. *Néz feddőn a másik szerzetesre. Sosem volt térítő, bár szívesen és hosszan szeret beszélni az Erdő Szívéről és teológiájáról.*
- Ezek az erdők már nem Erdőmélye vadonja, a Fákban Lakó törvényei nem olyan szigorúak, de ettől még nem évülnek el.
*Az utolsó szavakra, csak megcsóválja a fejét, szája sarkában mosoly árnyéka bujkál.*
- Gyere, te elviselhetetlen, megyünk Amonra. *Sóhajtja, ahogy visszaindul a társai felé. Míg beszélgettek, döntésre jutott. A terv kicsit változik, de a helyzetből igyekszik a legtöbbet kihozni.*
//Ämeada, Tinthereth, Throggot//
- Merre vagytok? *Emeli fel a hangját, ahogy a lovak felé tartva a hármast keresi. Reméli, még ott vannak és az óriás is lenyugodott végre. A különös ismeretlen és Umon megjelenésével eléggé megváltoztak a lehetőségek. Bár az átkozott szerzetes biztosította felőle, hogy nem bántja az újakat, mégsem szeretné, ha egyedül maradnának vele. Viszont a szekéren lévő dolgokat el kellene juttatni a táborhoz.
Mire megtalálja őket, már kész az új terv, melyet elő is ad, amennyiben odaér hozzájuk.*
*Umon első szavaira halovány mosollyal válaszol. Mostanában keveset mosolyog, jóval kevesebbet, mint korábban tette. A közelmúlt eseményei bár adnának okot ilyen érzelemnyilvánításra, mégsem teszi. A templom megmenekült, az oltárt megtisztították Sa'Tereth mocskától és a csaknem teljesen elfek alkotta közösség is letelepedett az erdőben, s bár még nagyon az elején járnak, mégsem lehet boldogtalan. Mégis, úgy érzi, hogy bár a belső békéjét visszanyerte, a nyugalom nem lesz hosszú életű. Az a fehér ruhás alak, akivel Hanlorennel együtt találkoztak azon a kies vidéken, biztosította őket, hogy találkoznak még. Nem a találkozástól fél, a legjobb tudása szerint fog harcolni, ha eljön az ideje, csak az idejét nem tudja, mikor lesz erre szükség. A lelke megkérgesedett, ez kétségtelen, másképp szemléli már az életet és a halált, főleg azok után, hogy járt már odaát.*
- A csend az jó. *Ül le, térdein megtámasztja könyökeit, úgy szemléli a fák lombját a magasban. Otthon van.
A változás érintő kérdések körbejárásakor komoly tekintettel néz az átkozott szerzetesre. Egyre inkább kezd biztossá válni abban, hogy a fúzió valóban létrejött Umon és Átok között. De nem tudja eldönteni, hogy ez a keverék egy robbanásveszélyes elegy vagy a béke záloga.
A bizalom kifejezésére nem tud mit felelni először, csak lesüti lombzöld tekintetét. Ha valamire, akkor bizalomra nem szolgált rá.
Az újak említésére a lovak felé tekint, pillantása Ämeadát, Tintherethet és az óriást keresi.*
- Te is ilyen voltál, ne feledd. És én is. *Emlékezteti egykori önmagára Umont. De nem szeretné, hogy olyan áron tanuljanak ők, mint ahogy ők tették egykoron.*
- De fogadd el, hogy mindenki olyan utat és olyan hosszan jár be, míg eljut a céljáig, amilyenre rendeltetett. Nem lehet senkit siettetni, csak segíteni nekik. *Fordul vissza a férfi felé. Nem okítani akarja, csak emlékeztetni rá, hogy minden sors és minden élet más és más. Nem lehet ugyanazt várni senkitől.
A következő szavakat elgondolkodva hallgatja, Umon érdekes dolgokat mond, bár még mindig nem érti, miért bízik ennyire vezetői képességeiben, amelyek egyszer már csődöt mondtak. Bárcsak ott lenne most Lyzendra velük.*
- Tudod... *Kezd bele elrévedő tekintettel.*
- Hiába tudom már, hogy Eeyr és a Fákban Lakó egy isten két aspektusa. Hiába tudom, hogy az Erdő Szíve maga a Fény, mégis másképp érzem. Egyek és mégsem. *Az utolsó szavakat szinte már suttogja, de a hozzá közel lévő Umon minden szavát értheti.*
- Ha szabadulni szeretnék, majd szólok. *Mosolyodik el végül, majd maga is feláll, kinyújtóztatja a hátát.*
- Sosem erőltettem senkire, ettől nem kell tartanod. *Néz feddőn a másik szerzetesre. Sosem volt térítő, bár szívesen és hosszan szeret beszélni az Erdő Szívéről és teológiájáról.*
- Ezek az erdők már nem Erdőmélye vadonja, a Fákban Lakó törvényei nem olyan szigorúak, de ettől még nem évülnek el.
*Az utolsó szavakra, csak megcsóválja a fejét, szája sarkában mosoly árnyéka bujkál.*
- Gyere, te elviselhetetlen, megyünk Amonra. *Sóhajtja, ahogy visszaindul a társai felé. Míg beszélgettek, döntésre jutott. A terv kicsit változik, de a helyzetből igyekszik a legtöbbet kihozni.*
//Ämeada, Tinthereth, Throggot//
- Merre vagytok? *Emeli fel a hangját, ahogy a lovak felé tartva a hármast keresi. Reméli, még ott vannak és az óriás is lenyugodott végre. A különös ismeretlen és Umon megjelenésével eléggé megváltoztak a lehetőségek. Bár az átkozott szerzetes biztosította felőle, hogy nem bántja az újakat, mégsem szeretné, ha egyedül maradnának vele. Viszont a szekéren lévő dolgokat el kellene juttatni a táborhoz.
Mire megtalálja őket, már kész az új terv, melyet elő is ad, amennyiben odaér hozzájuk.*
4654. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-28 01:34:49
Üzenet elküldve: 2019-02-28 01:34:49
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Tábori munkálatok//
//Csillaghullás//
*A táborban jószerével minden táborlakó az égre mered vagy szilánkokat szedeget. Ahogy Ahseelát, úgy a többieket is először megdöbbenti eme égi jelenség, de mivel nem történik semmi katasztrofális, lassan megy is tovább a mai nap. A druida lány is úgy van vele, hogy majd idővel kiderül, milyen jövőbéli változásoknak az előhírnöke eme káprázatos égi esemény. A csillagvizsgáló remetére gondolván: *
~ Tintherethnek, biztos megvan a maga meglátása erről. Bár egyhamar Pyctáékkal nem fognak még visszatérni, hiszen még el sem mentek Amon piacára. Micsoda fennforgás volt ott közöttük. Az a késdobáló alak és az a mohos óriás. Lovacskámnak remélem nem esik baja. ~
*Előbbieken töprengve sétálgat a táborban, amikor nagyot kordul a gyomra. Az előző napi vadászzsákmány maradéka, aligha lesz elég mindenkinek a táborban és a csillaghullás minden bizonnyal menedékbe riasztott minden erdei állatott, ami csökkenti az eredményes vadászat esélyét.*
~ Voelkinnel mi lehet? Lehet már a fiú sem ér ma vissza Artheniorból. ~
- Testvérek! Készítsünk valami ételt.
*Veti fel az ötletet a közelében lévő elfeknek. A mellette bandukoló Xonarhoz intézi szavait.*
- Te meg menj, fogj magadnak valamit! Most nem megyek veled.
*Megborzolja a farkas fejét, aki megnyalja a kezét, majd fordulván beszalad a fák közé. Ahseela pedig, a kordékról korábban lepakolt ellátmányhoz sétál, átnézni, hogy milyen alapanyagok állnak a rendelkezésükre itt a táborban. A druida lány nem egy konyhatündér, a testvériségben szerény és puritán körülmények között éltek. Sokszor tartottak ájtatos böjtöt is, amikor semmit nem ettek vagy csak kenyéren és vízen éltek. Amúgy meg egyszerűbb ételeket készítettek csak, mint a zabkása, a raguleves és rengeteg burgonyás ételt. Az általuk megtermelt takarmánynövények, zöldségek, gyümölcsök nagy részét is ételosztásokon a szegényeknek adták vagy helyi ispotályba, árvaházba és az iskolába szállították. Szóval, a szakács tudománya ezért is, leginkább az egyszerűbb ételek elkészítésének az ismeretére korlátozódik.
Ahseela szemrevételezve a felhasználható alapanyagokat, nem sokat vacillál, amikor látja, hogy van kolompér és liszt is.*
~ Sütök görhönyt, az kiadós és laktató. Csak tojtak már a tyúkok is. ~
*Azzal, már fordul is, hogy megnézze, hogy állnak a tojással a baromfik.*
//Csillaghullás//
*A táborban jószerével minden táborlakó az égre mered vagy szilánkokat szedeget. Ahogy Ahseelát, úgy a többieket is először megdöbbenti eme égi jelenség, de mivel nem történik semmi katasztrofális, lassan megy is tovább a mai nap. A druida lány is úgy van vele, hogy majd idővel kiderül, milyen jövőbéli változásoknak az előhírnöke eme káprázatos égi esemény. A csillagvizsgáló remetére gondolván: *
~ Tintherethnek, biztos megvan a maga meglátása erről. Bár egyhamar Pyctáékkal nem fognak még visszatérni, hiszen még el sem mentek Amon piacára. Micsoda fennforgás volt ott közöttük. Az a késdobáló alak és az a mohos óriás. Lovacskámnak remélem nem esik baja. ~
*Előbbieken töprengve sétálgat a táborban, amikor nagyot kordul a gyomra. Az előző napi vadászzsákmány maradéka, aligha lesz elég mindenkinek a táborban és a csillaghullás minden bizonnyal menedékbe riasztott minden erdei állatott, ami csökkenti az eredményes vadászat esélyét.*
~ Voelkinnel mi lehet? Lehet már a fiú sem ér ma vissza Artheniorból. ~
- Testvérek! Készítsünk valami ételt.
*Veti fel az ötletet a közelében lévő elfeknek. A mellette bandukoló Xonarhoz intézi szavait.*
- Te meg menj, fogj magadnak valamit! Most nem megyek veled.
*Megborzolja a farkas fejét, aki megnyalja a kezét, majd fordulván beszalad a fák közé. Ahseela pedig, a kordékról korábban lepakolt ellátmányhoz sétál, átnézni, hogy milyen alapanyagok állnak a rendelkezésükre itt a táborban. A druida lány nem egy konyhatündér, a testvériségben szerény és puritán körülmények között éltek. Sokszor tartottak ájtatos böjtöt is, amikor semmit nem ettek vagy csak kenyéren és vízen éltek. Amúgy meg egyszerűbb ételeket készítettek csak, mint a zabkása, a raguleves és rengeteg burgonyás ételt. Az általuk megtermelt takarmánynövények, zöldségek, gyümölcsök nagy részét is ételosztásokon a szegényeknek adták vagy helyi ispotályba, árvaházba és az iskolába szállították. Szóval, a szakács tudománya ezért is, leginkább az egyszerűbb ételek elkészítésének az ismeretére korlátozódik.
Ahseela szemrevételezve a felhasználható alapanyagokat, nem sokat vacillál, amikor látja, hogy van kolompér és liszt is.*
~ Sütök görhönyt, az kiadós és laktató. Csak tojtak már a tyúkok is. ~
*Azzal, már fordul is, hogy megnézze, hogy állnak a tojással a baromfik.*
4653. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-27 23:23:28
Üzenet elküldve: 2019-02-27 23:23:28
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Csak ezt ússzuk meg szárazon//
*Kellemes és pihentető a tűz mellett ülve beszélgetni új barátaival. Különösen az esik jól neki, hogy hasonló kérdések foglalkoztatják őket. Elszállt minden magánya, hosszú idő óta először.*
- Biztosan akad, aki örömmel felfogad.
*Szól, mikor Rion fölveti, hogy ő is keresne egy mestert.*
- El tudom képzelni, hogy ez a nagy káosz tartogat némi szerencsét is. Lehetnek a városban olyan mesterek, akiknek most nagyon elkél a segítség.
*Teszi még hozzá. Talán ez biztató gondolatmenet. Közben kiderül, Lyllivel több a közös vonás, mint gondolta. Lassan megérti, hogy ez a kezdődő barátság nem fog elveszni és gyakran futhat össze Lyllivel a mágustoronyban. A szívmelengető meghívás még inkább felderíti.*
- A mágustorony nekem is idegen még félig. Valóban van egy ijesztő oldala annak a helynek, de ha te is ott leszel, úgy máris barátságosabb. Remélem sok hozzánk hasonló lesz még ott.
*Látja, hogy Lylli egy kissé zavarban van, pedig semmi rosszat nem tett, vagy mondott.*
~ Bár mindenki ilyen lenne. ~
*Fut át a gondolatain. Csak azért nem mondja ki, mert nem akarja még jobban zavarba hozni.*
- Köszönöm, hogy szívesen látsz! Mindenképpen meg foglak látogatni. Sajnos én nem tudom ezt viszont felajánlani. Bérelt helyem volt a városban, de a háziúr már elmenekült, az épületet feldúlták. Most új helyet keresek, ahol majd befogadnak némi arany vagy munka ellenében.
*Ahogy Lylli mesélt az otthonáról, Thim úgy látta, hogy örömmel gondol rá. Egy csendes, biztonságos hely jelenik meg a képzeletében, elég távol a várostól, de mégis kellően közel. Mámorító ábránd ez, de eszében sincs Lyllire akaszkodni. Vendégségbe lett meghívva, és így is fog elmenni. Természetesen besegít majd a háziaknak, amiben tud.*
//Csak ezt ússzuk meg szárazon//
*Kellemes és pihentető a tűz mellett ülve beszélgetni új barátaival. Különösen az esik jól neki, hogy hasonló kérdések foglalkoztatják őket. Elszállt minden magánya, hosszú idő óta először.*
- Biztosan akad, aki örömmel felfogad.
*Szól, mikor Rion fölveti, hogy ő is keresne egy mestert.*
- El tudom képzelni, hogy ez a nagy káosz tartogat némi szerencsét is. Lehetnek a városban olyan mesterek, akiknek most nagyon elkél a segítség.
*Teszi még hozzá. Talán ez biztató gondolatmenet. Közben kiderül, Lyllivel több a közös vonás, mint gondolta. Lassan megérti, hogy ez a kezdődő barátság nem fog elveszni és gyakran futhat össze Lyllivel a mágustoronyban. A szívmelengető meghívás még inkább felderíti.*
- A mágustorony nekem is idegen még félig. Valóban van egy ijesztő oldala annak a helynek, de ha te is ott leszel, úgy máris barátságosabb. Remélem sok hozzánk hasonló lesz még ott.
*Látja, hogy Lylli egy kissé zavarban van, pedig semmi rosszat nem tett, vagy mondott.*
~ Bár mindenki ilyen lenne. ~
*Fut át a gondolatain. Csak azért nem mondja ki, mert nem akarja még jobban zavarba hozni.*
- Köszönöm, hogy szívesen látsz! Mindenképpen meg foglak látogatni. Sajnos én nem tudom ezt viszont felajánlani. Bérelt helyem volt a városban, de a háziúr már elmenekült, az épületet feldúlták. Most új helyet keresek, ahol majd befogadnak némi arany vagy munka ellenében.
*Ahogy Lylli mesélt az otthonáról, Thim úgy látta, hogy örömmel gondol rá. Egy csendes, biztonságos hely jelenik meg a képzeletében, elég távol a várostól, de mégis kellően közel. Mámorító ábránd ez, de eszében sincs Lyllire akaszkodni. Vendégségbe lett meghívva, és így is fog elmenni. Természetesen besegít majd a háziaknak, amiben tud.*
4652. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-27 15:43:38
Üzenet elküldve: 2019-02-27 15:43:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1182
OOC üzenetek: 231
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1182
OOC üzenetek: 231
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Karheia Rhagodar//
*Jó kis módszert találtak az igaz szerelem megfigyelésére. Csak a végén kiderül, hogy annyira bele vannak habarodva a párjukba, hogy mellettük mindig elfelejtik ezt megfigyelni. A doki mosolyog a nőn. Megérti ezt a butusságot. Hogyne értené? Ő is hasonló korban szenved. A nő szavait úgy tűnik látszólag félreértette mert másról beszélt. Hát igen más körökből származnak. Mikor meghallja a magyarázatot akkor az elf elmosolyodik.*
-Ja értem. Az ilyen babonákban nem hiszek. Belesütni hajat valami pogácsába és megetetni vagy ilyenek. A szerelmi bájitalok se szerelmet gyújtanak a kiválasztott szívében. Csak az elmét megzavarják és olyasmikre veszik rá az áldozatot amiket magától nem tenne meg. Ettől még kedves az ajánlat köszönöm. Rhaddogar asszony.
//Karheia Rhagodar//
*Jó kis módszert találtak az igaz szerelem megfigyelésére. Csak a végén kiderül, hogy annyira bele vannak habarodva a párjukba, hogy mellettük mindig elfelejtik ezt megfigyelni. A doki mosolyog a nőn. Megérti ezt a butusságot. Hogyne értené? Ő is hasonló korban szenved. A nő szavait úgy tűnik látszólag félreértette mert másról beszélt. Hát igen más körökből származnak. Mikor meghallja a magyarázatot akkor az elf elmosolyodik.*
-Ja értem. Az ilyen babonákban nem hiszek. Belesütni hajat valami pogácsába és megetetni vagy ilyenek. A szerelmi bájitalok se szerelmet gyújtanak a kiválasztott szívében. Csak az elmét megzavarják és olyasmikre veszik rá az áldozatot amiket magától nem tenne meg. Ettől még kedves az ajánlat köszönöm. Rhaddogar asszony.
4651. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-27 13:50:45
Üzenet elküldve: 2019-02-27 13:50:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Intath Aldeis//
- Igazából én sem tudom biztosan. Sosem figyeltem meg, mindig kimegy a fejemből, mikor oda kerülnék.
*Mosolyog zavartan és ujjával megkocogtatja halántékát jelezve, hogy milyen butus is ő. Mondjuk nem érzi azt, hogy Nozarin esetében nagyon szükség lenne rá, hiszen a férfi olyan jól bánik vele, hogy ezt biztos nem tenné csak úgy, hogyha nem jelentene neki semmit. Már csak az a kérdés, hogy mikor fog ez is valamilyen úton módon tönkremenni. Akár azzal, hogy talál magának egy sokkal szebb nőt. Ennek a gondolatától is elfogja a szorongás.*
- Mi?
*Lepődik meg az elf első mondatán.*
- Jaj! Nem, dehogy. Nem arra gondoltam.
*Ingatja fejét hevesen, bár ezt a szóhasználatot nem ismeri – talán mert nem elég városias hozzá – de a szövegkörnyezetből sikerült kitalálnia, hogy mire gondolhatott Intath.*
- Nem nem, szóval ez amolyan ősi praktika. Inkább arról szól, hogyha nagyon akarsz valamit, akkor ez úgy lesz. A szellemek meghallgatják a szíved kívánságát, és nem tesznek csodát, de segíthetnek.
*Kicsit azért megtorpan a hallottakon, hogy mivel lehet női testet szerezni, de nem akar ebbe beleszólni. Nem kislány, így sejti is, hogy miről van szó, csak így kimondva ráncolja homlokát miatta.*
- De persze nem muszáj, ha nem akarod.
//Intath Aldeis//
- Igazából én sem tudom biztosan. Sosem figyeltem meg, mindig kimegy a fejemből, mikor oda kerülnék.
*Mosolyog zavartan és ujjával megkocogtatja halántékát jelezve, hogy milyen butus is ő. Mondjuk nem érzi azt, hogy Nozarin esetében nagyon szükség lenne rá, hiszen a férfi olyan jól bánik vele, hogy ezt biztos nem tenné csak úgy, hogyha nem jelentene neki semmit. Már csak az a kérdés, hogy mikor fog ez is valamilyen úton módon tönkremenni. Akár azzal, hogy talál magának egy sokkal szebb nőt. Ennek a gondolatától is elfogja a szorongás.*
- Mi?
*Lepődik meg az elf első mondatán.*
- Jaj! Nem, dehogy. Nem arra gondoltam.
*Ingatja fejét hevesen, bár ezt a szóhasználatot nem ismeri – talán mert nem elég városias hozzá – de a szövegkörnyezetből sikerült kitalálnia, hogy mire gondolhatott Intath.*
- Nem nem, szóval ez amolyan ősi praktika. Inkább arról szól, hogyha nagyon akarsz valamit, akkor ez úgy lesz. A szellemek meghallgatják a szíved kívánságát, és nem tesznek csodát, de segíthetnek.
*Kicsit azért megtorpan a hallottakon, hogy mivel lehet női testet szerezni, de nem akar ebbe beleszólni. Nem kislány, így sejti is, hogy miről van szó, csak így kimondva ráncolja homlokát miatta.*
- De persze nem muszáj, ha nem akarod.
4650. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-27 12:06:31
Üzenet elküldve: 2019-02-27 12:06:31
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Az örök magányosok útja//
*A szilánkos közjáték nem zavarja meg egyiküket sem. A továbbiakban nem is kíván szót, Umon megvonja a vállát, majd inkább ismét Pycta felé fordul.*
- Rám... *Ismétli meg a szót, hátát a fának támasztva, lábait maga alá húzva összefűzve, merengőn a távolba révedve.* Arra én is kíváncsi lennék. *Egy pillanatra érzelmek suhannak végig arcán, aztán azok is eltűnnek, mintha soha nem lettek volna, de még éppen észlelhetőek.*
- Élvezem ezt a csendet, az utóbbi időben hozzászoktam. *Mondja csendesen, ismét csak odázva kissé a válaszadás idejét, bár nem akarja sokáig húzni ennek a beszélgetésnek egyszer úgyis eljön az ideje, hát miért ne pont most lenne. Lassan Pyctára emeli tekintetét, halványan elmosolyodik.*
- Megváltoztam, vagy valójában most vagyok önmagam? *Kérdezi, aztán kószán maga mellé nyúl, hogy a távolba hajítson egy kavicsot, halkan zizzen a fűben.* Talán az is lehet, hogy egyszerre mind a kettőbe. *Néz vissza ismét az elfre.* Tudod, ha megnézed korábban nem igazán voltam tapasztalt semmiben, most nézz rám. Erős vagyok lélekben és fizikailag is, talán kipróbálhatnánk majd, úgy mint rég. *Kacsint Pyctára elvigyorodva.* Egy kis testmozgás, semmi több, akkor kiderülhet, hogy milyen irányba változtam valójában. Keményebb lettem? Igen. Nem bízom senkiben? Nem. Benned megbízom. Másban nem. *Emeli fel ujját.* Ezek *Biccent a korábban megismert újak felé.* tapasztalatlanok, önérzetesek, büszkék. Fogalmuk sincs, hogy miken mentünk keresztül, nem ismernek engem és nem ismernek téged sem. Ha nem fogadják el, hogy tanulniuk kell, semmitérőek. *Köpi ki a szavakat, jóllehet szemernyi harag sincs benne, ez kiválóan látszik.* Egyébiránt persze ott van az esély, mindenkiből lehet bárki, nézz csak meg engem. *Mondja csendesen.* Igen. Én sem ismerem őket. Ez igaz. *Mondja a ki az egyelőre még fel sem tett kérdést.* Csak olyan kevés a bizalmam és nem tudom, hogy akarok-e rá belőle áldozni. Vagy otthagynak ők is, mint mások. *Sötétlik fel arca, mint amire fekete árnyék simul. Lassan kihúzza lábait, majd térdére támaszkodva feláll. Nem magasodik az elf fölé, de túlságosan nem alacsonyabb nála.*
- Olykor vannak fura gondolataim. Vérről, halálról, múltról és jövőről. De melletted nem bántok senkit, ettől ne tarts, *Néz az elf szemébe.* csak, ha te is akarod, vagy, ha szükséges. Tudod a sötét gondolataim ellenére nem cáfolom meg a mondást: Jobb egy baráttal a sötétségben, mint egyedül a fényben. *Pyctára bök.* Ez rád is vonatkozik, úgyhogy nem szabadulsz meg tőlem. *Vigyorodik el, szemeiben egy pillanatra őszinteség is látszik, aztán ismét kihűl a fény, s marad a fagyos hideg.* Csak ne akard rám erőltetni a szellem szabályait, vele nem vagyok túl jóban. Megvagyok én nélküle. De nekik *Int ismét az újak helye felé.* kiképzés kell, feladatok és felmérés. Hadd hulljon a férgese. Ha engem elviselnek, akkor bármit elviselnek. Heheheheee...
*A szilánkos közjáték nem zavarja meg egyiküket sem. A továbbiakban nem is kíván szót, Umon megvonja a vállát, majd inkább ismét Pycta felé fordul.*
- Rám... *Ismétli meg a szót, hátát a fának támasztva, lábait maga alá húzva összefűzve, merengőn a távolba révedve.* Arra én is kíváncsi lennék. *Egy pillanatra érzelmek suhannak végig arcán, aztán azok is eltűnnek, mintha soha nem lettek volna, de még éppen észlelhetőek.*
- Élvezem ezt a csendet, az utóbbi időben hozzászoktam. *Mondja csendesen, ismét csak odázva kissé a válaszadás idejét, bár nem akarja sokáig húzni ennek a beszélgetésnek egyszer úgyis eljön az ideje, hát miért ne pont most lenne. Lassan Pyctára emeli tekintetét, halványan elmosolyodik.*
- Megváltoztam, vagy valójában most vagyok önmagam? *Kérdezi, aztán kószán maga mellé nyúl, hogy a távolba hajítson egy kavicsot, halkan zizzen a fűben.* Talán az is lehet, hogy egyszerre mind a kettőbe. *Néz vissza ismét az elfre.* Tudod, ha megnézed korábban nem igazán voltam tapasztalt semmiben, most nézz rám. Erős vagyok lélekben és fizikailag is, talán kipróbálhatnánk majd, úgy mint rég. *Kacsint Pyctára elvigyorodva.* Egy kis testmozgás, semmi több, akkor kiderülhet, hogy milyen irányba változtam valójában. Keményebb lettem? Igen. Nem bízom senkiben? Nem. Benned megbízom. Másban nem. *Emeli fel ujját.* Ezek *Biccent a korábban megismert újak felé.* tapasztalatlanok, önérzetesek, büszkék. Fogalmuk sincs, hogy miken mentünk keresztül, nem ismernek engem és nem ismernek téged sem. Ha nem fogadják el, hogy tanulniuk kell, semmitérőek. *Köpi ki a szavakat, jóllehet szemernyi harag sincs benne, ez kiválóan látszik.* Egyébiránt persze ott van az esély, mindenkiből lehet bárki, nézz csak meg engem. *Mondja csendesen.* Igen. Én sem ismerem őket. Ez igaz. *Mondja a ki az egyelőre még fel sem tett kérdést.* Csak olyan kevés a bizalmam és nem tudom, hogy akarok-e rá belőle áldozni. Vagy otthagynak ők is, mint mások. *Sötétlik fel arca, mint amire fekete árnyék simul. Lassan kihúzza lábait, majd térdére támaszkodva feláll. Nem magasodik az elf fölé, de túlságosan nem alacsonyabb nála.*
- Olykor vannak fura gondolataim. Vérről, halálról, múltról és jövőről. De melletted nem bántok senkit, ettől ne tarts, *Néz az elf szemébe.* csak, ha te is akarod, vagy, ha szükséges. Tudod a sötét gondolataim ellenére nem cáfolom meg a mondást: Jobb egy baráttal a sötétségben, mint egyedül a fényben. *Pyctára bök.* Ez rád is vonatkozik, úgyhogy nem szabadulsz meg tőlem. *Vigyorodik el, szemeiben egy pillanatra őszinteség is látszik, aztán ismét kihűl a fény, s marad a fagyos hideg.* Csak ne akard rám erőltetni a szellem szabályait, vele nem vagyok túl jóban. Megvagyok én nélküle. De nekik *Int ismét az újak helye felé.* kiképzés kell, feladatok és felmérés. Hadd hulljon a férgese. Ha engem elviselnek, akkor bármit elviselnek. Heheheheee...
4649. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-27 11:48:46
Üzenet elküldve: 2019-02-27 11:48:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 139
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 601
OOC üzenetek: 139
Játékstílus: Megfontolt
//Úton-útfélen//
//Otthon//
//Angu, Lyllinor//
*Mikor a kislány szabadkozni kezd, hogy miért is pont az ő szobájából indulnának, megejt egy szemforgatást.*
~Bla… bla… bla… bla.~*Majd mikor vége a dolognak csak annyit mond rá.*
-Ha már úgyis itt vagyok, és Angu is a fával, nem lenne értelme átcipelni egy másik szobába, szóval itt kezdünk.*Jelenti ki határozott hangon, közben int Angunak és eláll az ajtóból, hogy az beférjen a kosárral. Azért látja, hogy a férfi bármennyire is a másik nemhez tartozik, de nem bírja egyedül a kosarat. Abba már bele se mer gondolni, ha esetleg meghúzza magát, akkor kihez is fog ugyan menni, hogy masszírozza már meg neki, persze, hogy a hugicához.*
-Most nézz rá. Lenne szíved átcipeltetni ezt a nehéz kosarat egy másik szobába?*Vág ártatlan képet.*
-Jöhet a feles, a kislányra is ráfér.*Méregeti gyanakodva Lyllinort és úgy dönt, hogy a feles egy jobb alternatívája a takaróba való begöngyölt gnóm sarokdísznek.*
-Hozod? Addig begyújtok.*Térdel le a kandalló elé és szépen összerendezi a gyújtóst és a fákat egymáson, hogy a lehető leghamarább begyulladjon. Mikor pedig ezt az akadályt sikerrel veszi, feláll és leporolja magát.*
-Találtál valami ágynemű félét Lyllidor?*Eddig a gnómnak háttal térdelt, így csak a zajokból nem tudja, a másik éppen hol tart a tevékenységében.*
-Segítek a kosarat cipelni, ne hozd magad, a végén még bajod lesz bátyus.*Arcán szétterülő pimasz mosollyal ejti el, mikor az elf visszaér a szobába.*
//Otthon//
//Angu, Lyllinor//
*Mikor a kislány szabadkozni kezd, hogy miért is pont az ő szobájából indulnának, megejt egy szemforgatást.*
~Bla… bla… bla… bla.~*Majd mikor vége a dolognak csak annyit mond rá.*
-Ha már úgyis itt vagyok, és Angu is a fával, nem lenne értelme átcipelni egy másik szobába, szóval itt kezdünk.*Jelenti ki határozott hangon, közben int Angunak és eláll az ajtóból, hogy az beférjen a kosárral. Azért látja, hogy a férfi bármennyire is a másik nemhez tartozik, de nem bírja egyedül a kosarat. Abba már bele se mer gondolni, ha esetleg meghúzza magát, akkor kihez is fog ugyan menni, hogy masszírozza már meg neki, persze, hogy a hugicához.*
-Most nézz rá. Lenne szíved átcipeltetni ezt a nehéz kosarat egy másik szobába?*Vág ártatlan képet.*
-Jöhet a feles, a kislányra is ráfér.*Méregeti gyanakodva Lyllinort és úgy dönt, hogy a feles egy jobb alternatívája a takaróba való begöngyölt gnóm sarokdísznek.*
-Hozod? Addig begyújtok.*Térdel le a kandalló elé és szépen összerendezi a gyújtóst és a fákat egymáson, hogy a lehető leghamarább begyulladjon. Mikor pedig ezt az akadályt sikerrel veszi, feláll és leporolja magát.*
-Találtál valami ágynemű félét Lyllidor?*Eddig a gnómnak háttal térdelt, így csak a zajokból nem tudja, a másik éppen hol tart a tevékenységében.*
-Segítek a kosarat cipelni, ne hozd magad, a végén még bajod lesz bátyus.*Arcán szétterülő pimasz mosollyal ejti el, mikor az elf visszaér a szobába.*
4648. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-27 11:05:38
Üzenet elküldve: 2019-02-27 11:05:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Az örök magányosok útja//
*Könnyedén ejti ki a "barát" szót, nincs benne semmi gúnyos felhang. Az ilyesmi allűr amúgy sem a csuhátlan csuhás része, Umont barátjának tekinti, annak ellenére is, hogy a múltban komoly ellentéteik adódtak.*
- Elment az idő. *Úgy ismétli meg a mondatot, mintha ezzel mindent megmagyaráznának. Valójában semmi nem történt azzal, hogy a férfi mégsem követte. Az erdőmélyi elf sem tudja pontosan megmondani, hogy mi történt az erdőben azzal a csillagszilánkkal.
Umon kérdésére arrafelé fordítja tekintetét, amerre azt az égi követ lelte, s az a furcsa esemény történt.*
- Találtam is és nem is. *Nem megszokott válasz ez, általában tisztán szokott fogalmazni, egyedül teológiai érveit szokta rébuszokba csomagolni, de azt sem akarattal. Egyszerűen nehéz elmondani az elmondhatatlant. A kő dolga pedig egyszerűen csak érthetetlen. Ott volt, majd eltűnt.
A visszakérdezést csak időhúzásnak tartja, hogy Umon megfelelő gondolkodási időt nyerjen, mielőtt belekezd mondandójába. Kifejezéstelen tekintettel hallgatja, csak ott emelkedik meg a szemöldöke enyhén, amikor a férfi a "korábbi egyeztetésnek megfelelően" mondatrészt használja. Valami dereng neki a homályban, de semmi pontosat nem tud kihüvelyezni az emlékei közül, de elfogadja, hisz akkor még a Fákban Lakó érzelemmentes és küldetésközpontú katonája volt, semmi egyéb.
VAlea eltűnését nem fogadja kétséggel, tökéletesen meg tudja érteni, ha a lány elhagyta a közösséget. Sokan így tettek akkoriban. Ezt még mindig személyes kudarcának tartja, de ez más lapra és beszélgetésre tartozik.
Komoly arccal bólint kurtán.*
- Rád. *Válaszol kurtán a kérdésre és lombzöld tekintete áthatóan kezdi fürkészni Umon szemeit, lelkének tükrét. Az az érzése, hogy a vihogás, a különc viselkedés mögött sokkal több van, mint amit az átkozott szerzetes megmutat. Elfogadja, hogy Átok és Umon összefonódtak és belőlük lett ez a furcsa szerzet, akit még mindig a barátjának tart.*
- Megváltoztál és nem tudom eldönteni, hogy a jó vagy a rossz irányba. *Teszi hozzá még őszintén, nincs oka alakoskodni, sohasem volt érdekében az ilyesmi.*
- Szeretnél velünk tartani? *Kérdi. Még mielőtt a válaszoktól függően döntene, jobb tudni, egyáltalán Umon szeretne-e újra velük élni.*
*Könnyedén ejti ki a "barát" szót, nincs benne semmi gúnyos felhang. Az ilyesmi allűr amúgy sem a csuhátlan csuhás része, Umont barátjának tekinti, annak ellenére is, hogy a múltban komoly ellentéteik adódtak.*
- Elment az idő. *Úgy ismétli meg a mondatot, mintha ezzel mindent megmagyaráznának. Valójában semmi nem történt azzal, hogy a férfi mégsem követte. Az erdőmélyi elf sem tudja pontosan megmondani, hogy mi történt az erdőben azzal a csillagszilánkkal.
Umon kérdésére arrafelé fordítja tekintetét, amerre azt az égi követ lelte, s az a furcsa esemény történt.*
- Találtam is és nem is. *Nem megszokott válasz ez, általában tisztán szokott fogalmazni, egyedül teológiai érveit szokta rébuszokba csomagolni, de azt sem akarattal. Egyszerűen nehéz elmondani az elmondhatatlant. A kő dolga pedig egyszerűen csak érthetetlen. Ott volt, majd eltűnt.
A visszakérdezést csak időhúzásnak tartja, hogy Umon megfelelő gondolkodási időt nyerjen, mielőtt belekezd mondandójába. Kifejezéstelen tekintettel hallgatja, csak ott emelkedik meg a szemöldöke enyhén, amikor a férfi a "korábbi egyeztetésnek megfelelően" mondatrészt használja. Valami dereng neki a homályban, de semmi pontosat nem tud kihüvelyezni az emlékei közül, de elfogadja, hisz akkor még a Fákban Lakó érzelemmentes és küldetésközpontú katonája volt, semmi egyéb.
VAlea eltűnését nem fogadja kétséggel, tökéletesen meg tudja érteni, ha a lány elhagyta a közösséget. Sokan így tettek akkoriban. Ezt még mindig személyes kudarcának tartja, de ez más lapra és beszélgetésre tartozik.
Komoly arccal bólint kurtán.*
- Rád. *Válaszol kurtán a kérdésre és lombzöld tekintete áthatóan kezdi fürkészni Umon szemeit, lelkének tükrét. Az az érzése, hogy a vihogás, a különc viselkedés mögött sokkal több van, mint amit az átkozott szerzetes megmutat. Elfogadja, hogy Átok és Umon összefonódtak és belőlük lett ez a furcsa szerzet, akit még mindig a barátjának tart.*
- Megváltoztál és nem tudom eldönteni, hogy a jó vagy a rossz irányba. *Teszi hozzá még őszintén, nincs oka alakoskodni, sohasem volt érdekében az ilyesmi.*
- Szeretnél velünk tartani? *Kérdi. Még mielőtt a válaszoktól függően döntene, jobb tudni, egyáltalán Umon szeretne-e újra velük élni.*
4647. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-27 00:27:32
Üzenet elküldve: 2019-02-27 00:27:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Úton-útfélen//
//Luni, Lau//
*Miután megegyeznek Lyllinorral a szobákkal kapcsolatban, és Vielnek sincsen semmi ellenvetése, Lunival elegyedik szóba. A lány édesanyjának említésére felcsillan a szeme.*
- Ahogy beszélsz, néha az az érzésem van, hogy sok közös van bennünk. *Mondja mosolyogva.* Mintha ugyanúgy éreznénk a természet elevenségét, és még a családunk is segített megtapasztalni az elemek és a hit szépségét.
*A nagy forgatagban elkeveredik, és az erdőben keres egy kis nyugalmat, de ahogy a készülődés zajaira lesz figyelmes, Viel visszasiet a szekérhez, ahol máris Lunit találja. Úgy látszik, ő sem tartott a csapattal, ahogy Viel sem igazán vonta bele magát a szekérrel kapcsolatos ügyekbe. Úgy látszik azonban, hogy semmi akadálya nincs a lóbarátaival közös útnak, ezért megsimogatja őket, mielőtt termete miatt kicsit nehezen, de felszáll.*
- Persze, indulhatunk. Arystor úr valóban nagyon kedves. *Mosolyog vidáman a többiekre.* A házért főleg. Gyönyörű, igazán!
*Egy darabig csöndben van, aztán óvatosan megszólal.*
- Alig várom, hogy lássunk egy igazi szarvast. Kell, hogy legyen erre, nem lehet véletlen, hogy így nevezik a helyet. Az előbb mintha láttam volna, ott az erdőben. De ahogy követtem, csak egy fénypászmára bukkantam. *Nem akarja kifejteni a valószínűleg jóval szkeptikusabb társai előtt, mire gondol, ezért csak lelkesen hozzáteszi.* Olyan volt, mint egy égi jel.
*Ekkor veszi észre, hogy míg mindenki más lerakodta holmiját, ő elfelejtette. Megint nem gondolt a szobájára, mivel eddig sem volt neki semmi ilyesmi szálláshelye. Apró batyujából kiemeli gyönyörű, holdakkal díszített tükrét, és saját tükörképére pillant. Nem úgy, mintha éppen a frizuráját szeretné ellenőrizni, inkább mintha fontos kérdésekre keresne választ régi emlékeiben. Valójában csak az édesanyjára gondol, most kifejezetten, jobban, mint bármikor ezelőtt. Arca, mint szemei, kettős látszatot kelt: egyszerre vidám és szomorú.*
//Luni, Lau//
*Miután megegyeznek Lyllinorral a szobákkal kapcsolatban, és Vielnek sincsen semmi ellenvetése, Lunival elegyedik szóba. A lány édesanyjának említésére felcsillan a szeme.*
- Ahogy beszélsz, néha az az érzésem van, hogy sok közös van bennünk. *Mondja mosolyogva.* Mintha ugyanúgy éreznénk a természet elevenségét, és még a családunk is segített megtapasztalni az elemek és a hit szépségét.
*A nagy forgatagban elkeveredik, és az erdőben keres egy kis nyugalmat, de ahogy a készülődés zajaira lesz figyelmes, Viel visszasiet a szekérhez, ahol máris Lunit találja. Úgy látszik, ő sem tartott a csapattal, ahogy Viel sem igazán vonta bele magát a szekérrel kapcsolatos ügyekbe. Úgy látszik azonban, hogy semmi akadálya nincs a lóbarátaival közös útnak, ezért megsimogatja őket, mielőtt termete miatt kicsit nehezen, de felszáll.*
- Persze, indulhatunk. Arystor úr valóban nagyon kedves. *Mosolyog vidáman a többiekre.* A házért főleg. Gyönyörű, igazán!
*Egy darabig csöndben van, aztán óvatosan megszólal.*
- Alig várom, hogy lássunk egy igazi szarvast. Kell, hogy legyen erre, nem lehet véletlen, hogy így nevezik a helyet. Az előbb mintha láttam volna, ott az erdőben. De ahogy követtem, csak egy fénypászmára bukkantam. *Nem akarja kifejteni a valószínűleg jóval szkeptikusabb társai előtt, mire gondol, ezért csak lelkesen hozzáteszi.* Olyan volt, mint egy égi jel.
*Ekkor veszi észre, hogy míg mindenki más lerakodta holmiját, ő elfelejtette. Megint nem gondolt a szobájára, mivel eddig sem volt neki semmi ilyesmi szálláshelye. Apró batyujából kiemeli gyönyörű, holdakkal díszített tükrét, és saját tükörképére pillant. Nem úgy, mintha éppen a frizuráját szeretné ellenőrizni, inkább mintha fontos kérdésekre keresne választ régi emlékeiben. Valójában csak az édesanyjára gondol, most kifejezetten, jobban, mint bármikor ezelőtt. Arca, mint szemei, kettős látszatot kelt: egyszerre vidám és szomorú.*
4646. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-26 22:21:35
Üzenet elküldve: 2019-02-26 22:21:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Throggot//
- Szívesen. - *Biccent a köszönetnyilvánításra, és maradék holmiját a táskájába rejti.* - Remélem jól sikerült... - *Teszi hozzá. Látszik rajta, hogy az elfen is van már néhány sérülés, melyek több-kevesebb sikerrel meggyógyultak, így önmagán van tapasztalata a sebkötözéssel, de az óriás anatómiával kevésbé van tisztában.
A töredéket megszerezve összehasonlítja azt a másikéval, de valahogy úgy érzi, ezzel nem most van dolguk.*
- Még forróak és frissek ezek a furcsa kövecskék, mi lenne, ha várnánk még, mielőtt megvizsgálnánk őket? Biztosan sokan találtak ilyet, jobb lesz majd közösen foglalkozni vele. - *Veti fel a számára kézenfekvő gondolatot, és ha az óriás nem ellenkezik, táskájába süllyeszti a kis jövevényt, a további információk megérkeztéig.*
- Azt hiszem, Pycta és Umon még beszélgetnek, van is mit megtárgyalniuk, Ameada-t, az elf hölgyet pedig nem látom most sehol. - *Kommentálja az egyértelmű dolgokat. Nem nagyon tudja, mit kéne tenniük, és nem is akarja megzavarni a két szerzetest.*
- Honnan jöttél? - *Kezd aztán társalogni, míg jobb dolguk nem akad, vagy Throggot nem talál ki valami programot.*
- Szívesen. - *Biccent a köszönetnyilvánításra, és maradék holmiját a táskájába rejti.* - Remélem jól sikerült... - *Teszi hozzá. Látszik rajta, hogy az elfen is van már néhány sérülés, melyek több-kevesebb sikerrel meggyógyultak, így önmagán van tapasztalata a sebkötözéssel, de az óriás anatómiával kevésbé van tisztában.
A töredéket megszerezve összehasonlítja azt a másikéval, de valahogy úgy érzi, ezzel nem most van dolguk.*
- Még forróak és frissek ezek a furcsa kövecskék, mi lenne, ha várnánk még, mielőtt megvizsgálnánk őket? Biztosan sokan találtak ilyet, jobb lesz majd közösen foglalkozni vele. - *Veti fel a számára kézenfekvő gondolatot, és ha az óriás nem ellenkezik, táskájába süllyeszti a kis jövevényt, a további információk megérkeztéig.*
- Azt hiszem, Pycta és Umon még beszélgetnek, van is mit megtárgyalniuk, Ameada-t, az elf hölgyet pedig nem látom most sehol. - *Kommentálja az egyértelmű dolgokat. Nem nagyon tudja, mit kéne tenniük, és nem is akarja megzavarni a két szerzetest.*
- Honnan jöttél? - *Kezd aztán társalogni, míg jobb dolguk nem akad, vagy Throggot nem talál ki valami programot.*
4645. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-26 19:37:31
Üzenet elküldve: 2019-02-26 19:37:31
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Csillaghullás//
- Ez mi? *Néz unott képpel maga mellé, fogalma sincs hogy került oda. Óvatosan megfogja kezével, majd szeme elé tartja. Különös ékkőnek tűnik, színre, mint az erdő lombja.*
- Ilyet találtál? *Kérdezi Pyctát, majd még egyszer alaposan megforgatja maga előtt.* Ezért bizonyára megküzdenének, nem természetes dolog ez. *Felcsillan a szeme. Majd Pyctára néz.* Gondolod, hogy... *Nem beszél tovább, megpróbálja összeroppantani, s ahogy marka szorul, úgy olvad bele lassan tenyerébe, mígnem el nem tűnik. Nem tudja most mi következik, talán van ideje egy mondatra.*
- Eltűnt. *Vonja meg a vállát.* Ez van.
- Ez mi? *Néz unott képpel maga mellé, fogalma sincs hogy került oda. Óvatosan megfogja kezével, majd szeme elé tartja. Különös ékkőnek tűnik, színre, mint az erdő lombja.*
- Ilyet találtál? *Kérdezi Pyctát, majd még egyszer alaposan megforgatja maga előtt.* Ezért bizonyára megküzdenének, nem természetes dolog ez. *Felcsillan a szeme. Majd Pyctára néz.* Gondolod, hogy... *Nem beszél tovább, megpróbálja összeroppantani, s ahogy marka szorul, úgy olvad bele lassan tenyerébe, mígnem el nem tűnik. Nem tudja most mi következik, talán van ideje egy mondatra.*
- Eltűnt. *Vonja meg a vállát.* Ez van.
4644. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-26 19:19:38
Üzenet elküldve: 2019-02-26 19:19:38
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Tábori munkálatok//
//Csillaghullás//
*Ahseela a táborhoz közeledvén különös fényvillanásokra és dörgedelmes hangra kapja fel a fejét. A látottakra elkerekednek a szemei. Kezeit az ajkaihoz kapja és „keresztet vet”, már mint ahogy a Holdfényes Unikornis Testvériségben szokás; jobb kezét kitárt ujjakkal lefelé húzza az arca előtt, majd a nyaka előtt balról jobbra int kezével. A függőleges kézmozdulat a fénylő égitestek sugarait szimbolizálják, légyen az a nap, hold vagy akár a csillagok által sugározva. A vízszintes kézmozdulat pedig azt jelképezi, ahogy ezek a sugarak földet elérik.*
- Mindenre, ami szent!
*A világos égen fény pöttyökben sorjáznak a hullócsillagok. A druida lány nem is tudja magában elkönyvelni, hogy ez rossz vagy jó ómen. A rubiliáni testvéreire gondol és a vénekre. Karenius druidamesterre és Azerára a főpapnőre. A rúnakörökre, amiben a csillagok útmutatását kérve, minden napfordulókor áldozati szertartást mutatnak be, hogy Eeyr és Teysus áldomását kérjék.*
~ Vajon a vének ezt előre látták? Az Erdőszellemére. Mit jelentsen ez? ~
*Ahseela térdre borul és úgy szemléli tovább az égboltot. Az izzó szilák darabokból temérdek záporozik a fák közé, de nem okoznak kárt a rengetegben, nem kap lángra semmi. A druida lány ekkor összerezzen. Avar reccsen a háta mögött, ő meg csak térdepel itt elmeredten. Megfordulni sincs ideje, mert erős rántást érez az irha kabátján. Riadtan pillant hátra, amivel egy időben nyúl hátán lévő lándzsájáért, de aligha tudná magát már megvédeni, bármi is van mögötte, de nem kell aggódnia, mert Xonar az, aki a kabátja végét a szájába véve húzza.*
- Jaj, megijesztettél. Mit az?
*A szürke farkas egyértelműen azt próbálja elérni, hogy kövesse. El is engedi az elf lány ruháját, és megiramodva mutatja az irányt. Ahseela felkel és követi a farkast. Egyenesen a tábor felé haladnak. A zajos, sziporkázó égi jelenség ellenére Xonaron nem látszik nyugtalanság vagy riadalom. Amikor már majdnem beérnek a táborba az állat három lábon megdermed, mint egy vadászkutya és orrával mutatva mered valamire a földben. Az elf lány mellé lépve látja, hogy zöld fénnyel égetőn világlik előtte egy szilánk. A lándzsájával piszkálja ki az megolvadt mélyedésből. Még így is érezhető, ahogy árasztja magából a hőt. Aztán a kihunyt és langyosra hűlt csillagkövet felveszi, melynek színe, akár a kék zafíré. A druida lányt teljesen meghatja, hitének mivoltában, hogy ez egy darab az égből, egy darabka csillag. Mellkasához szorítja a szilánkot, ami szinten azon nyomban a testébe olvad, minek hatására hideg és meleg egyszerre terjed szét az egész testében. Megborzong belé, de mást egyelőre nem tapasztal. Xonar nyüszítve forgatja fél oldalra fejét, ahogy Ahseelát figyeli, majd busa fejét nyomja a combjához. A lány zavartan néz az üres kezébe, amiben a csillagkő volt, majd Xonarra pillant. A jelenséget nem igazán tudja mire vélni, de úgy véli, hogy komoly jelentéssel bír.*
~ A tábori testvérek is szemtanúi az égi jelenségnek. Bizonyára az idősebbeknek meg is van a véleménye róla, hátha tudnak valamit mondani. ~
*Gondolja végig magába a druida lány és megszaporázva a lépteit hamar visszaér farkasával az oldalán a táborba. Tekintetét a parázslóan sávos égre emeli, aztán kíváncsian hordozza végig a világoszöld pillantását a táboron.*
- Testvérek! Szerintetek miért történik mindez? Ti is találtatok szilánkokat?
A hozzászólás írója (Ahseelaxa Scyranna) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.26 19:25:35
//Csillaghullás//
*Ahseela a táborhoz közeledvén különös fényvillanásokra és dörgedelmes hangra kapja fel a fejét. A látottakra elkerekednek a szemei. Kezeit az ajkaihoz kapja és „keresztet vet”, már mint ahogy a Holdfényes Unikornis Testvériségben szokás; jobb kezét kitárt ujjakkal lefelé húzza az arca előtt, majd a nyaka előtt balról jobbra int kezével. A függőleges kézmozdulat a fénylő égitestek sugarait szimbolizálják, légyen az a nap, hold vagy akár a csillagok által sugározva. A vízszintes kézmozdulat pedig azt jelképezi, ahogy ezek a sugarak földet elérik.*
- Mindenre, ami szent!
*A világos égen fény pöttyökben sorjáznak a hullócsillagok. A druida lány nem is tudja magában elkönyvelni, hogy ez rossz vagy jó ómen. A rubiliáni testvéreire gondol és a vénekre. Karenius druidamesterre és Azerára a főpapnőre. A rúnakörökre, amiben a csillagok útmutatását kérve, minden napfordulókor áldozati szertartást mutatnak be, hogy Eeyr és Teysus áldomását kérjék.*
~ Vajon a vének ezt előre látták? Az Erdőszellemére. Mit jelentsen ez? ~
*Ahseela térdre borul és úgy szemléli tovább az égboltot. Az izzó szilák darabokból temérdek záporozik a fák közé, de nem okoznak kárt a rengetegben, nem kap lángra semmi. A druida lány ekkor összerezzen. Avar reccsen a háta mögött, ő meg csak térdepel itt elmeredten. Megfordulni sincs ideje, mert erős rántást érez az irha kabátján. Riadtan pillant hátra, amivel egy időben nyúl hátán lévő lándzsájáért, de aligha tudná magát már megvédeni, bármi is van mögötte, de nem kell aggódnia, mert Xonar az, aki a kabátja végét a szájába véve húzza.*
- Jaj, megijesztettél. Mit az?
*A szürke farkas egyértelműen azt próbálja elérni, hogy kövesse. El is engedi az elf lány ruháját, és megiramodva mutatja az irányt. Ahseela felkel és követi a farkast. Egyenesen a tábor felé haladnak. A zajos, sziporkázó égi jelenség ellenére Xonaron nem látszik nyugtalanság vagy riadalom. Amikor már majdnem beérnek a táborba az állat három lábon megdermed, mint egy vadászkutya és orrával mutatva mered valamire a földben. Az elf lány mellé lépve látja, hogy zöld fénnyel égetőn világlik előtte egy szilánk. A lándzsájával piszkálja ki az megolvadt mélyedésből. Még így is érezhető, ahogy árasztja magából a hőt. Aztán a kihunyt és langyosra hűlt csillagkövet felveszi, melynek színe, akár a kék zafíré. A druida lányt teljesen meghatja, hitének mivoltában, hogy ez egy darab az égből, egy darabka csillag. Mellkasához szorítja a szilánkot, ami szinten azon nyomban a testébe olvad, minek hatására hideg és meleg egyszerre terjed szét az egész testében. Megborzong belé, de mást egyelőre nem tapasztal. Xonar nyüszítve forgatja fél oldalra fejét, ahogy Ahseelát figyeli, majd busa fejét nyomja a combjához. A lány zavartan néz az üres kezébe, amiben a csillagkő volt, majd Xonarra pillant. A jelenséget nem igazán tudja mire vélni, de úgy véli, hogy komoly jelentéssel bír.*
~ A tábori testvérek is szemtanúi az égi jelenségnek. Bizonyára az idősebbeknek meg is van a véleménye róla, hátha tudnak valamit mondani. ~
*Gondolja végig magába a druida lány és megszaporázva a lépteit hamar visszaér farkasával az oldalán a táborba. Tekintetét a parázslóan sávos égre emeli, aztán kíváncsian hordozza végig a világoszöld pillantását a táboron.*
- Testvérek! Szerintetek miért történik mindez? Ti is találtatok szilánkokat?
A hozzászólás írója (Ahseelaxa Scyranna) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.26 19:25:35
4643. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-26 14:31:56
Üzenet elküldve: 2019-02-26 14:31:56
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Az örök magányosok útja//
*Ugyanott ül, ahol korábban, távol mindentől és mindenkitől, hosszú tőrét tisztogatva és éles hangon élezve. Kellemes időtöltés, nem is tudja, hogy korábban ilyesmire miért nem szakított időt, gondolatait teljesen kiüríti, s a csillaghullástól is elfordítja. Időérzékét is elveszítette, így nem pusztán érdektelensége az ok, ami miatt végül nem követi Pyctát. Szemét olykor-olykor talán a közelben serénykedő Amea felé fordítja, a lány, Umon jelenlegi állapotához hasonlóan csendes, nem szól, nem beszél, így Umon sem kívánja szóval tartani. Majd talán egyszer. Legbelül persze érdeklik az újak, mindegyikben akad valami különlegesség, még az óriásban is, akit tőrével talált meg. Pycta itt találhatja meg a fa tövében, akár már messziről, követve az éles, fémesen súrlódó hangot.*
- Itt vagyok, Pycta. *Szól csendesen, biztos benne, hogy az elfnek nincs szüksége arra, hogy kiabáljon, világosan és érthetően hallani fogja.* Elment az idő. *Vonja meg a vállát, a mosolyt kevéssé viszonozza, ettől függetlenül fintort sem vág, arca érzelemmente, ahogyan kezét emeli, hogy a követ és a tőrt mutassa fel.* Éleztem. *Folytatja csendesen.* Találtál valamit? *Kérdezi, miután a szeme elé emelt, majd nap felé tartott fegyvert ellenőrzi, aztán egy határozott mozdulattal löki vissza a tokjába, s elrejti a fenőkövet. A feltett kérdést egyelőre figyelmen kívül hagyja, egyébiránt túl általános ahhoz, hogy válaszolni lehessen rá, bár az is elképzelhető, hogy az elf célja pontosan ez. mindazonáltal a választ nem odázhatja, illetve illő volna valamiféle reakciót adni rá, így visszakérdez.*
- Miről meséljek? Vadvédet, a korábbi egyeztetésnek megfelelően kiköltöztettük. Lyzendra és Ishala, meg Denzack szekéren haladtak el, én előtte Valeával még meg akartam nézni egyszer a vízkereket. *Arcizma sem rándul.* Nem sok időt töltöttünk ott, eljöttünk, s megtaláltuk ezt a helyet. *Mutat meredten a távolban rogyadozó tanyára és környezetére. Itt rejtettem el mindent, hogy meglegyen.* Valea aztán egyik napról a másikra eltűnt. *Vonja meg a vállát.* Mintha a föld nyelte volna el. *Egy pillanatra felkuncog, de aztán ismét visszakomolyodik.* Egyedül maradtam. Csak a szokásos. Mire vagy még kíváncsi, Pycta? *Kérdezi fürkésző tekintettel, melyben semmi fenyegető nincs, sokkal inkább hideg közöny és ridegség.*
*Ugyanott ül, ahol korábban, távol mindentől és mindenkitől, hosszú tőrét tisztogatva és éles hangon élezve. Kellemes időtöltés, nem is tudja, hogy korábban ilyesmire miért nem szakított időt, gondolatait teljesen kiüríti, s a csillaghullástól is elfordítja. Időérzékét is elveszítette, így nem pusztán érdektelensége az ok, ami miatt végül nem követi Pyctát. Szemét olykor-olykor talán a közelben serénykedő Amea felé fordítja, a lány, Umon jelenlegi állapotához hasonlóan csendes, nem szól, nem beszél, így Umon sem kívánja szóval tartani. Majd talán egyszer. Legbelül persze érdeklik az újak, mindegyikben akad valami különlegesség, még az óriásban is, akit tőrével talált meg. Pycta itt találhatja meg a fa tövében, akár már messziről, követve az éles, fémesen súrlódó hangot.*
- Itt vagyok, Pycta. *Szól csendesen, biztos benne, hogy az elfnek nincs szüksége arra, hogy kiabáljon, világosan és érthetően hallani fogja.* Elment az idő. *Vonja meg a vállát, a mosolyt kevéssé viszonozza, ettől függetlenül fintort sem vág, arca érzelemmente, ahogyan kezét emeli, hogy a követ és a tőrt mutassa fel.* Éleztem. *Folytatja csendesen.* Találtál valamit? *Kérdezi, miután a szeme elé emelt, majd nap felé tartott fegyvert ellenőrzi, aztán egy határozott mozdulattal löki vissza a tokjába, s elrejti a fenőkövet. A feltett kérdést egyelőre figyelmen kívül hagyja, egyébiránt túl általános ahhoz, hogy válaszolni lehessen rá, bár az is elképzelhető, hogy az elf célja pontosan ez. mindazonáltal a választ nem odázhatja, illetve illő volna valamiféle reakciót adni rá, így visszakérdez.*
- Miről meséljek? Vadvédet, a korábbi egyeztetésnek megfelelően kiköltöztettük. Lyzendra és Ishala, meg Denzack szekéren haladtak el, én előtte Valeával még meg akartam nézni egyszer a vízkereket. *Arcizma sem rándul.* Nem sok időt töltöttünk ott, eljöttünk, s megtaláltuk ezt a helyet. *Mutat meredten a távolban rogyadozó tanyára és környezetére. Itt rejtettem el mindent, hogy meglegyen.* Valea aztán egyik napról a másikra eltűnt. *Vonja meg a vállát.* Mintha a föld nyelte volna el. *Egy pillanatra felkuncog, de aztán ismét visszakomolyodik.* Egyedül maradtam. Csak a szokásos. Mire vagy még kíváncsi, Pycta? *Kérdezi fürkésző tekintettel, melyben semmi fenyegető nincs, sokkal inkább hideg közöny és ridegség.*
4642. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-26 11:27:45
Üzenet elküldve: 2019-02-26 11:27:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 196
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 196
Játékstílus: Megfontolt
//Úton-útfélen//
//Otthon//
//Yllanda, Lyllinor//
* Úgy néz ki Lauék mégiscsak kénytelenek lesznek a városba visszamenni Arystor szavai alapján. Nem baj, elvileg megjárják majd minden gond nélkül estig, de azért jobb lett volna, ha a közelben le tudják rendezni a vásárlás dolgát. Az Öreg pontosítja a dologhelyét, így sok értelmét nem látja a tétlenkedésnek. Elbúcsúzik a nemestől és a testőrétől, majd Lautól is. *
- Azért vigyázzatok az úton. És ne hozzatok túl sok dolgot, a napokban majd bemegyünk valamivel, amivel több mindent is lehet szállítani és csinálunk egy nagyobb bevásárlást. * A Lyllikével kapcsolatos kérésén elmosolyodik. * - Persze próbálunk majd, de őt nagyon nehéz ám megvédeni a saját lelkesedésétől. De gyorsan hasogatok és akkor az első körben begyújtunk több helyre, hogy minél kevesebb ideig legyen hidegben.
*Ezek után hátrasétál az Öreggel a fáskamrához. Megköszöni a férfinak, majd kiveszi a tönkből a szekercét és meglóbálja, hogy érezze a súlyát, majd próbaképp egy könnyed mozdulattal belevágyja a tuskóba. Kabátját leveszi és kiakasztja a tető széléra majd feltűri az ingujját. A már megkezdett részről lepakol jó kosárravalót a rönkökből. Nagy részét csak kettőbe, háromba vágja, az utolsó néhányból pedig hasogat kétujjnyi és ujjnyi hasábot és vagy két marék gyújtósnak valót is. Mikor végzett magára kapja a kabátját, és a megpakolt kosárral eldöcög a kúria bejárata felé.*
- Hahó, merre vigyem? * kérdi kisebb nagyobb nyögések közepette, majd mikor Ylla jelez neki arra indul és a szobába érve egy nagy sóhaj kíséretében leteszi a terhét.*
- Ti kértek még egy felest? Csak a hideg miatt kérdem, hisz úgy is ledolgozzuk. Kell az energia.
A hozzászólás írója (Lsonjangu Rkusstianbrock) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.26 11:29:35
//Otthon//
//Yllanda, Lyllinor//
* Úgy néz ki Lauék mégiscsak kénytelenek lesznek a városba visszamenni Arystor szavai alapján. Nem baj, elvileg megjárják majd minden gond nélkül estig, de azért jobb lett volna, ha a közelben le tudják rendezni a vásárlás dolgát. Az Öreg pontosítja a dologhelyét, így sok értelmét nem látja a tétlenkedésnek. Elbúcsúzik a nemestől és a testőrétől, majd Lautól is. *
- Azért vigyázzatok az úton. És ne hozzatok túl sok dolgot, a napokban majd bemegyünk valamivel, amivel több mindent is lehet szállítani és csinálunk egy nagyobb bevásárlást. * A Lyllikével kapcsolatos kérésén elmosolyodik. * - Persze próbálunk majd, de őt nagyon nehéz ám megvédeni a saját lelkesedésétől. De gyorsan hasogatok és akkor az első körben begyújtunk több helyre, hogy minél kevesebb ideig legyen hidegben.
*Ezek után hátrasétál az Öreggel a fáskamrához. Megköszöni a férfinak, majd kiveszi a tönkből a szekercét és meglóbálja, hogy érezze a súlyát, majd próbaképp egy könnyed mozdulattal belevágyja a tuskóba. Kabátját leveszi és kiakasztja a tető széléra majd feltűri az ingujját. A már megkezdett részről lepakol jó kosárravalót a rönkökből. Nagy részét csak kettőbe, háromba vágja, az utolsó néhányból pedig hasogat kétujjnyi és ujjnyi hasábot és vagy két marék gyújtósnak valót is. Mikor végzett magára kapja a kabátját, és a megpakolt kosárral eldöcög a kúria bejárata felé.*
- Hahó, merre vigyem? * kérdi kisebb nagyobb nyögések közepette, majd mikor Ylla jelez neki arra indul és a szobába érve egy nagy sóhaj kíséretében leteszi a terhét.*
- Ti kértek még egy felest? Csak a hideg miatt kérdem, hisz úgy is ledolgozzuk. Kell az energia.
A hozzászólás írója (Lsonjangu Rkusstianbrock) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.02.26 11:29:35
4641. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-02-25 23:21:39
Üzenet elküldve: 2019-02-25 23:21:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Az örök magányosok útja//
*A lombzöld szilánk eggyé olvad a mellkasával, de semmit sem tapasztal azon kívül, hogy az égi kő eltűnik a kezéből. Értetlenül mered saját, üres tenyerére, majd körbenéz, hogy talán körülötte történhetett valami változás, amelyet az események okozhattak, de semmit sem talál. Semmi sem történt, így feláll az árok mellől, melyet a szilánk vájt, amikor talajt ért, majd megfordul és gondolataiba merülve indul el visszafelé, ahol társait sejti.
Eltévedni nem fog, olyan messzire nem ment, pedig keresi a változást, melyet a szilánk okozhatott benne. Hisz valaminek lennie kell. De nem. Semmit sem érez és ez kissé elszomorítja. De megtanulta már, hogy nem minden történet végződhet jóval, s már annak is örülni kell, hogy nem valami rossz történt. Abból elég volt. Akár még a füle is leeshetett volna, akkor meg miféle elf lenne ő?
A gondolattól mosolyognia kell és megszaporázza lépteit.*
- Umon! *Szólítja az átkozott szerzetest, ki azt ígérte, követi, de mégsem tett így.*
- Erre vagy? *Enged meg magának még egy kérdést és reméli, hogy nem valami kellemetlen fogadja, amikor visszaér. Ettől a gondolattól kicsit ideges lesz, de amikor visszaér, ha minden igaz, ott találja a férfit a fa alatt, ahol a tőrét tisztogatja.*
- Szép barát vagy. Azt mondtad, hogy követni fogsz. *Teszi csípőre a kezét, szája szegletében feddő mosoly bujkál. Bármennyire is megváltozott a férfi, a szemében még mindig az az esetlen szerzetes, akit befogadott, annak ellenére is, hogy kiderült, miféle átkot hordoz, amely most, úgy tűnik, végleg elhatalmasodott rajta.*
- Mesélj, kérlek. *Ül a sarkaira előtte a földre, miközben lombzöld tekintete a másikét fürkészik. Nem tart támadástól, de ha mégis megtámadná, hát hatékonyan meg tudná védeni magát.
Reméli, hogy Ämeada és Tinthereth eddigre ellátták az óriás sebét és hamarosan visszatérnek. Menniük kellene és a szekér dolgában is dönteniük kell. Az biztos, hogy nem hagyhatja az elfeket Umonra, de Amonra sem szívesen vinné magával az átkozott szerzetest, hisz terve, hogy találkozik Aenae-vel is.
Nehéz döntés előtt áll, melynek meghozatalát az Umonnal folytatott beszélgetés eredményétől teszi függővé.*
*A lombzöld szilánk eggyé olvad a mellkasával, de semmit sem tapasztal azon kívül, hogy az égi kő eltűnik a kezéből. Értetlenül mered saját, üres tenyerére, majd körbenéz, hogy talán körülötte történhetett valami változás, amelyet az események okozhattak, de semmit sem talál. Semmi sem történt, így feláll az árok mellől, melyet a szilánk vájt, amikor talajt ért, majd megfordul és gondolataiba merülve indul el visszafelé, ahol társait sejti.
Eltévedni nem fog, olyan messzire nem ment, pedig keresi a változást, melyet a szilánk okozhatott benne. Hisz valaminek lennie kell. De nem. Semmit sem érez és ez kissé elszomorítja. De megtanulta már, hogy nem minden történet végződhet jóval, s már annak is örülni kell, hogy nem valami rossz történt. Abból elég volt. Akár még a füle is leeshetett volna, akkor meg miféle elf lenne ő?
A gondolattól mosolyognia kell és megszaporázza lépteit.*
- Umon! *Szólítja az átkozott szerzetest, ki azt ígérte, követi, de mégsem tett így.*
- Erre vagy? *Enged meg magának még egy kérdést és reméli, hogy nem valami kellemetlen fogadja, amikor visszaér. Ettől a gondolattól kicsit ideges lesz, de amikor visszaér, ha minden igaz, ott találja a férfit a fa alatt, ahol a tőrét tisztogatja.*
- Szép barát vagy. Azt mondtad, hogy követni fogsz. *Teszi csípőre a kezét, szája szegletében feddő mosoly bujkál. Bármennyire is megváltozott a férfi, a szemében még mindig az az esetlen szerzetes, akit befogadott, annak ellenére is, hogy kiderült, miféle átkot hordoz, amely most, úgy tűnik, végleg elhatalmasodott rajta.*
- Mesélj, kérlek. *Ül a sarkaira előtte a földre, miközben lombzöld tekintete a másikét fürkészik. Nem tart támadástól, de ha mégis megtámadná, hát hatékonyan meg tudná védeni magát.
Reméli, hogy Ämeada és Tinthereth eddigre ellátták az óriás sebét és hamarosan visszatérnek. Menniük kellene és a szekér dolgában is dönteniük kell. Az biztos, hogy nem hagyhatja az elfeket Umonra, de Amonra sem szívesen vinné magával az átkozott szerzetest, hisz terve, hogy találkozik Aenae-vel is.
Nehéz döntés előtt áll, melynek meghozatalát az Umonnal folytatott beszélgetés eredményétől teszi függővé.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6203-6222