*A toronyban nem sokáig maradnak. Mint mindenki más, Umi sem szándékozik maradni, így nem is igen kell győzködni a távozással kapcsolatban. Jobbnak látja elhagyni a tornyot. Később, ha fel vannak készülve a legtöbb eshetőségre, még visszatérhetnek ide, hogy birtokba vegyék a helyet, vagy bármi, most azonban a szörnyek után ki tudja, hogy mivel kerülnének még szembe. Arról nem is beszélve, hogy bizony fáradtak. Ha mások annyira nem is, ő bizony nagyon, így még kevésbé szeretne az erdőben maradni. Amint lehetősége van rá, fel is ül Nabii mögé megmaradt lovukra, majd hagyja, hadd vezesse ő a hátast.
Idővel valamiféle kristályokat kap. Kíváncsian nézegeti azokat, gyönyörködve fényükben, s tovább is nézegetné, ha az idősebb nem szólítaná fel azok elrejtésére. Jogosnak ítéli a kérést. Jobb, ha nem mutogatja, amíg veszélyben lehetnek emiatt. Idővel azonban kiérnek az erdőből, így Umi ismét elővesz egy-két darabot közülük. Egyik karjával kapaszkodik, míg másikkal oldalra fordított feje elé emeli a kristályokat. Fáradt tekintetén visszatükröződik a kövek fénye, mi egyfajta megnyugvással árasztja el. Most teljesen a másikra hagyatkozik. Valamiért most jól esik neki, holott legbelül úgy véli, ez igencsak nagy önzőség. Tekintve, hogy ő pihenhet, míg a másik bajlódik a hátassal, s azzal, hogy az úton tartsa azt, vezetve őt vissza a város felé... Eszébe is jut, hogy ezért majd bocsánatot kell kérjen.
Az úton azonban csendben maradnak, legalábbis többnyire. Csak néhány szó, mi a lényeget fejezi ki, semmi több. Semmi feleslegesnek mondható beszéd. Ez elég nyomasztó, hosszú távon, márpedig ahogy közelednek a város felé, egyre több és több idő telik el. Umi néha arra gondol, hogy talán baj van. Már csak azért is, mert ha kérdez is valamit, arra sem kap választ. Ezért is hagyja abba a kérdezgetést és merül saját gondolataiba. Olyan gondolatokba, mik saját, újdonsült gyengeségét firtatják. A tényt, mennyire megrémiszti akár már egy-egy vércsepp is. Hogy mennyire nem képes uralkodni magán, esetleges váratlan fordulatok során. Ezzel valamit kezdenie kell, jól tudja, ugyanakkor fogalma sincs, hogy hogyan tehetné. Gőze sincs arról, miként juthatna túl ezen. Ezen a jókora akadályon, melybe ütközött, s mely úgy tornyosul lelke előtt, mint valami sziklafal, melynek oldala sima, akár a téli jég, holott azon kellene felmásznia, hogy átjusson a túloldalra.*