Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 243 (4841. - 4860. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
4860. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-28 19:42:52
Üzenet elküldve: 2019-04-28 19:42:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Monsotor a bemutatások és a köszöntés után helyet foglal a tábortűznél. Úgy néz ki, hogy bár ismerik egymást, a Tintás becenévről Lyz sem tudott, illetve abból, hogy erre rákérdez, ez derül ki számára. Bár még a két új idegenről nem tud sokat, nem most fog többet tudni róluk sejtése szerint, ugyanis most a vadásznő az, ki elmeséli Tintásnak, és Hanlorennek, hogy mi is a helyzet, és hogy mi történt velük útjuk során. Persze az óriás nem veszi nagy dobra, hogy megfelelő munkát végzett, hiszen úgy véli, hogy csak azt tette, amit tennie kellett. Ha az a tábor, amit Umon említett a fa otthona, akkor mindenképp el kell oda jutniuk, de már este van, úgyhogy csak a holnapi napon lesz erre alkalmuk. Miközben az égimeszelő hallgatózik, a fát figyeli, amit egész ideáig elcipelt.*
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Monsotor a bemutatások és a köszöntés után helyet foglal a tábortűznél. Úgy néz ki, hogy bár ismerik egymást, a Tintás becenévről Lyz sem tudott, illetve abból, hogy erre rákérdez, ez derül ki számára. Bár még a két új idegenről nem tud sokat, nem most fog többet tudni róluk sejtése szerint, ugyanis most a vadásznő az, ki elmeséli Tintásnak, és Hanlorennek, hogy mi is a helyzet, és hogy mi történt velük útjuk során. Persze az óriás nem veszi nagy dobra, hogy megfelelő munkát végzett, hiszen úgy véli, hogy csak azt tette, amit tennie kellett. Ha az a tábor, amit Umon említett a fa otthona, akkor mindenképp el kell oda jutniuk, de már este van, úgyhogy csak a holnapi napon lesz erre alkalmuk. Miközben az égimeszelő hallgatózik, a fát figyeli, amit egész ideáig elcipelt.*
4859. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-28 19:08:04
Üzenet elküldve: 2019-04-28 19:08:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Sokkal nyugodtabb így, hogy Monsotor is köztük van már. Azon túl, hogy nem jó különválni így sötét erdőben, a fára is nagyon vigyázni kell, hisz nagy küzdelem árán került hozzájuk. A küzdelem pedig a legkevesebb, hisz az Erdőszellem derengett át a kérgén, akkor pedig egy szent fa, aminek védelme mindennél fontosabb.
Az óriás is a társaság részévé válik, s csakhamar a tűz mellé is telepszenek. *
- Tintás? *kérdez vissza Lyz, amikor meghallja az új becenevet. Korábban is volt valami becenevük, legalábbis Pycta és Umon közt az utolsó tábortüzes éjjelen feltűnt számára is, hogy Átoknak és Szürkének hívták egymást. Ez is valami ilyesmi hóbort lehet Lyz szerint. Öröm hallania egyébként. Majdnem olyan érzése van, mint régen. *
- Igen a csemete, ami már nem is olyan csemete. Szerencse, hogy Monsotor ilyen erős. *Szeretettel néz végig a fán, melynek talán egy éjjel földlabdában nem árt meg.*
- Megaludhatunk itt, de minél előbb tovább kell mennünk. Mihamarabb földbe kell tenni.
*Umon megjegyzésére, hogy táborban vannak, s hogy nem messze innen csupán pár óra, Lyz szemmel láthatóan felvillanyozódik, s meg is könnyebbül egyszerre.*
- Igen, én is nagyon várom Umon. El sem hiszitek mennyire. És milyen a tábor? Mennyire biztonságos? Mennyi az a sok?*kezdi a kérdéseit, de Umon az ő biztonságára is rákérdez, ami újra szorítani kezdi mellkas tájon.*
- Ishala? Ő elment közülünk. Amikor letelepedtünk a kis tanyán. Segített rendbe tenni, elültetni a növényeket. Eltelt pár nap, és útra kelt… de tudod, hogy nem kell rám vigyázni Umon *szerény mosollyal pillant Umonra, de valójában ez meglehetősen fájdalmas pontja. Tudja, hogy jót akart Pycta is, és Umon is, de gyakorlatilag megint azt érzi, mint azelőtt, hogy védelmezni akarják, de mindenki csak leadja a felelősséget. Pycta Umonnak, Umon pedig Ishalának. Úgy adogatják, ruházzák egyik a másikra, mint ha szüksége volna rá. Csak ő látja ezt kívülről úgy, mint ha senki nem vállalná magára önként. Ezek a gondolatok olyat is esébe juttatnak, akire nem akar gondolni, mert fáj, és mert dühös miatta, s megint csak az elméletét igazolja. Shen szépen lerázta, egy ígérettel, de Lyz tudja, hogy valószínűleg soha nem fogja megkeresni őt. Ishala pedig csak a tanítványa volt, sosem szabta volna meg neki, hogy mit tegyen. Keserű szájíz kerülgeti ettől az egésztől.*
- Ishalának is megvan a saját élete. Elengedtem. Nincs szükségem védelmezőre *Senkinek nem lesz a nyakába varrott kolonc.*
- Monsotor, és Jayzion, viszont fantasztikusan állták a sarat. *Turkálni kezdi a parazsat, ahogy beszél, s ahogy tereli a szót a valóban fontos dolgokra.* Meglehetősen sok csata és csoda van mögöttünk. Nagy vonalakban tudnotok kell, hogy szarvashoz hasonló két lábon járó lények vannak az erdőben. *Eközben egy kisebb agancspár tűnik fel a fák közt, mely lassan közelít, Lyz bal oldala felől. A minx az, mely lassan testet ölt a derengő fényben. Szimatol a levegőben egy kicsit, majd sötét csillogó szemeivel pillant a tábortűz mellett kucorgókra. Az vadászlány a levélzizegésre hátra pillant, s mikor megismeri a hűséges állatot, haloványan mosolyogva kinyújtja felé kezét, hogy maga mellé hívja. Az állat csak megböki orrával a vékony ujjakat, majd mellső két lábára ereszkedve, hátsó lábait is behajtva pihen le Lyzendra háta mögött nem sokkal. Lyz erre is magyarázatot ad majd később, ha szükséges, de most tudatni szeretné, hogyan kerültek ide a fával, és egyáltalán. *
- Azok a dögök, agresszívek és erősek. Hármat legyőztünk nem olyan régen. Aztán egy lupus visszavezetett Vadvédhez. *Bakugrás, de nem akar minden részletre kitérni.* Olyan volt, mint aki hív, hogy tartsunk vele. Különös volt már korábban is. *Ennél többet nem mond a lupusról, pedig nagyon különleges élmény volt, annak ellenére is, hogy megcsapta az energiája. Vadvédhez vezetett vissza. Hatalmas forgószél vette körbe az erődöt, odabent pedig visszahódította az erdő. Gyönyörű, és egyszerre szomorú… *elmereng egy pillanatra. Szemei előtt újra az erődöt látja, romosan, összeroppantva az indák által. Aztán akarattal rázza ki fejéből azokat a képeket.*
- Mire észbe kaptunk, csatasorba keveredtünk, az erdei állatok oldalán. Egy kóróvékony alak agancsokkal a fején, egyetlen intéssel életre keltett egy horda vadat, akik ránk támadtak. Sikerült megfékezni őket, és megsebezni az agancsost, mielőtt a fához jutott volna. Ott találtuk a virágszőnyegen a fácska előtt. Végét járta már. *Nem beszél arról, hogy ki sebezte halálra, nem volt öröm neki, hogy gyilkolnia kellett. Ellenben közös érdemük, hogy legyőzték az ellent.*
- A fa felé nyújtózott, s bosszút esküdött, mielőtt aranyló porrá változott. Azt mondta, többen vannak, és jönnek újra. Aztán ezüstösen felderengett a fa, és… *Monsotorra, aztán Denzackra pillant, hogy igazolják, amit mond, valóban így van.*
- Azt kérte, hogy vigyük haza. A fiúk kiásták, s most itt vagyunk. Először azt gondoltam, talán Pyctához vágyik, hisz, ő gondozta, nevelte szívének minden szeretetével, de most, hogy egész táborról beszéltek…
A hozzászólás írója (Ssyleana Lyzendra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.28 19:46:44
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Sokkal nyugodtabb így, hogy Monsotor is köztük van már. Azon túl, hogy nem jó különválni így sötét erdőben, a fára is nagyon vigyázni kell, hisz nagy küzdelem árán került hozzájuk. A küzdelem pedig a legkevesebb, hisz az Erdőszellem derengett át a kérgén, akkor pedig egy szent fa, aminek védelme mindennél fontosabb.
Az óriás is a társaság részévé válik, s csakhamar a tűz mellé is telepszenek. *
- Tintás? *kérdez vissza Lyz, amikor meghallja az új becenevet. Korábban is volt valami becenevük, legalábbis Pycta és Umon közt az utolsó tábortüzes éjjelen feltűnt számára is, hogy Átoknak és Szürkének hívták egymást. Ez is valami ilyesmi hóbort lehet Lyz szerint. Öröm hallania egyébként. Majdnem olyan érzése van, mint régen. *
- Igen a csemete, ami már nem is olyan csemete. Szerencse, hogy Monsotor ilyen erős. *Szeretettel néz végig a fán, melynek talán egy éjjel földlabdában nem árt meg.*
- Megaludhatunk itt, de minél előbb tovább kell mennünk. Mihamarabb földbe kell tenni.
*Umon megjegyzésére, hogy táborban vannak, s hogy nem messze innen csupán pár óra, Lyz szemmel láthatóan felvillanyozódik, s meg is könnyebbül egyszerre.*
- Igen, én is nagyon várom Umon. El sem hiszitek mennyire. És milyen a tábor? Mennyire biztonságos? Mennyi az a sok?*kezdi a kérdéseit, de Umon az ő biztonságára is rákérdez, ami újra szorítani kezdi mellkas tájon.*
- Ishala? Ő elment közülünk. Amikor letelepedtünk a kis tanyán. Segített rendbe tenni, elültetni a növényeket. Eltelt pár nap, és útra kelt… de tudod, hogy nem kell rám vigyázni Umon *szerény mosollyal pillant Umonra, de valójában ez meglehetősen fájdalmas pontja. Tudja, hogy jót akart Pycta is, és Umon is, de gyakorlatilag megint azt érzi, mint azelőtt, hogy védelmezni akarják, de mindenki csak leadja a felelősséget. Pycta Umonnak, Umon pedig Ishalának. Úgy adogatják, ruházzák egyik a másikra, mint ha szüksége volna rá. Csak ő látja ezt kívülről úgy, mint ha senki nem vállalná magára önként. Ezek a gondolatok olyat is esébe juttatnak, akire nem akar gondolni, mert fáj, és mert dühös miatta, s megint csak az elméletét igazolja. Shen szépen lerázta, egy ígérettel, de Lyz tudja, hogy valószínűleg soha nem fogja megkeresni őt. Ishala pedig csak a tanítványa volt, sosem szabta volna meg neki, hogy mit tegyen. Keserű szájíz kerülgeti ettől az egésztől.*
- Ishalának is megvan a saját élete. Elengedtem. Nincs szükségem védelmezőre *Senkinek nem lesz a nyakába varrott kolonc.*
- Monsotor, és Jayzion, viszont fantasztikusan állták a sarat. *Turkálni kezdi a parazsat, ahogy beszél, s ahogy tereli a szót a valóban fontos dolgokra.* Meglehetősen sok csata és csoda van mögöttünk. Nagy vonalakban tudnotok kell, hogy szarvashoz hasonló két lábon járó lények vannak az erdőben. *Eközben egy kisebb agancspár tűnik fel a fák közt, mely lassan közelít, Lyz bal oldala felől. A minx az, mely lassan testet ölt a derengő fényben. Szimatol a levegőben egy kicsit, majd sötét csillogó szemeivel pillant a tábortűz mellett kucorgókra. Az vadászlány a levélzizegésre hátra pillant, s mikor megismeri a hűséges állatot, haloványan mosolyogva kinyújtja felé kezét, hogy maga mellé hívja. Az állat csak megböki orrával a vékony ujjakat, majd mellső két lábára ereszkedve, hátsó lábait is behajtva pihen le Lyzendra háta mögött nem sokkal. Lyz erre is magyarázatot ad majd később, ha szükséges, de most tudatni szeretné, hogyan kerültek ide a fával, és egyáltalán. *
- Azok a dögök, agresszívek és erősek. Hármat legyőztünk nem olyan régen. Aztán egy lupus visszavezetett Vadvédhez. *Bakugrás, de nem akar minden részletre kitérni.* Olyan volt, mint aki hív, hogy tartsunk vele. Különös volt már korábban is. *Ennél többet nem mond a lupusról, pedig nagyon különleges élmény volt, annak ellenére is, hogy megcsapta az energiája. Vadvédhez vezetett vissza. Hatalmas forgószél vette körbe az erődöt, odabent pedig visszahódította az erdő. Gyönyörű, és egyszerre szomorú… *elmereng egy pillanatra. Szemei előtt újra az erődöt látja, romosan, összeroppantva az indák által. Aztán akarattal rázza ki fejéből azokat a képeket.*
- Mire észbe kaptunk, csatasorba keveredtünk, az erdei állatok oldalán. Egy kóróvékony alak agancsokkal a fején, egyetlen intéssel életre keltett egy horda vadat, akik ránk támadtak. Sikerült megfékezni őket, és megsebezni az agancsost, mielőtt a fához jutott volna. Ott találtuk a virágszőnyegen a fácska előtt. Végét járta már. *Nem beszél arról, hogy ki sebezte halálra, nem volt öröm neki, hogy gyilkolnia kellett. Ellenben közös érdemük, hogy legyőzték az ellent.*
- A fa felé nyújtózott, s bosszút esküdött, mielőtt aranyló porrá változott. Azt mondta, többen vannak, és jönnek újra. Aztán ezüstösen felderengett a fa, és… *Monsotorra, aztán Denzackra pillant, hogy igazolják, amit mond, valóban így van.*
- Azt kérte, hogy vigyük haza. A fiúk kiásták, s most itt vagyunk. Először azt gondoltam, talán Pyctához vágyik, hisz, ő gondozta, nevelte szívének minden szeretetével, de most, hogy egész táborról beszéltek…
A hozzászólás írója (Ssyleana Lyzendra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.28 19:46:44
4858. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-28 14:26:43
Üzenet elküldve: 2019-04-28 14:26:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Építkezés//
//Másnap//
*A munka, ha semmi sem jön közbe, jól halad, az alapok készülnek, de rengeteg feladat vár még rájuk. Ezek közül a legnehezebb a központi lombház megépítése, amely a közösség centruma lenne.
Erre a legjobb kivitelezés talán az volna, ha több, egymáshoz közel álló fát kapcsolnának össze egy alappal, azokra erősítenék fel a padlót tartó gerendákat, így osztva meg a terhelést, hisz ha egyszerre az egész falu összegyűlik, akkor komoly súly nehezedik majd az alapokra. Így viszont, ha több fát is bevonnak az épületbe, elég tartós és szilárd épületet alkothatnak.
Ide már komolyabb gerendák kellenek, több alátámasztás, csap és fatipli, kötelek a megfelelő felfüggesztésekhez. Egy egész csoportnak kell dolgoznia egyszerre, hogy az alapul szolgáló gerendákat a helyükre illesszék. A csuhátlan csuhás a földön maradó elfekkel dolgozik, kötelekkel emelik fel a súlyos gerendákat és tartják a magasban, amíg a fára felmászó mesterek rögzítik azokat különböző technikák segítségével. Minél több gerenda kerül fel, a munka annál könnyebb lesz, míg végül egy harmonikus, több alapon nyugvó, központi épület nem áll a falu közepén.
Ha az alapokat rögzítették, akkor megpihenhetnek. Az asszonyok frissen sült, lapos kenyeret hoznak és vadragut, amelyet a fák árnyékában fogyaszthatnak el együtt, jó hangulatban beszélgetve, tervezgetve, hogy hogyan és mivel haladjanak tovább.
A később hozzájuk csatlakozók mind eltűntek, Ämeada, Thorgott, az erdei elf, Tintereth, de még Voelkin is, bár ő lehet, hogy még vadászni van. Ahogy a kalapos vándor sem tért még vissza, de az erdőmélyi elf nem aggódik, ha az Erdő Szíve úgy akarja visszatérnek.
A visszatérésről eszébe jut Lyzendra, Umon és Hanloren. Lombzöld tekintetét arra fordítja, amerről várja őket, de egyelőre még nem látta őket egyetlen őrszem sem. Kissé szomorúan fordul vissza, de a szomorúság nem tart sokáig, amikor az egyik elf öreg a felnyírt haján kezd tréfálkozni.
Valamikor Xauzur is visszatért a táborba, fenséges léptekkel közeledik, elégedettnek és jóllakottnak látszik, bizonyosan sikeres vadászaton van túl. Viszont egy gyors vizit után eltűnik újra a fák felé, talán alszik egy jót a lombok között, míg az elfek, s velük a csuhátlan csuhás is újra munkába kezd.*
//Másnap//
*A munka, ha semmi sem jön közbe, jól halad, az alapok készülnek, de rengeteg feladat vár még rájuk. Ezek közül a legnehezebb a központi lombház megépítése, amely a közösség centruma lenne.
Erre a legjobb kivitelezés talán az volna, ha több, egymáshoz közel álló fát kapcsolnának össze egy alappal, azokra erősítenék fel a padlót tartó gerendákat, így osztva meg a terhelést, hisz ha egyszerre az egész falu összegyűlik, akkor komoly súly nehezedik majd az alapokra. Így viszont, ha több fát is bevonnak az épületbe, elég tartós és szilárd épületet alkothatnak.
Ide már komolyabb gerendák kellenek, több alátámasztás, csap és fatipli, kötelek a megfelelő felfüggesztésekhez. Egy egész csoportnak kell dolgoznia egyszerre, hogy az alapul szolgáló gerendákat a helyükre illesszék. A csuhátlan csuhás a földön maradó elfekkel dolgozik, kötelekkel emelik fel a súlyos gerendákat és tartják a magasban, amíg a fára felmászó mesterek rögzítik azokat különböző technikák segítségével. Minél több gerenda kerül fel, a munka annál könnyebb lesz, míg végül egy harmonikus, több alapon nyugvó, központi épület nem áll a falu közepén.
Ha az alapokat rögzítették, akkor megpihenhetnek. Az asszonyok frissen sült, lapos kenyeret hoznak és vadragut, amelyet a fák árnyékában fogyaszthatnak el együtt, jó hangulatban beszélgetve, tervezgetve, hogy hogyan és mivel haladjanak tovább.
A később hozzájuk csatlakozók mind eltűntek, Ämeada, Thorgott, az erdei elf, Tintereth, de még Voelkin is, bár ő lehet, hogy még vadászni van. Ahogy a kalapos vándor sem tért még vissza, de az erdőmélyi elf nem aggódik, ha az Erdő Szíve úgy akarja visszatérnek.
A visszatérésről eszébe jut Lyzendra, Umon és Hanloren. Lombzöld tekintetét arra fordítja, amerről várja őket, de egyelőre még nem látta őket egyetlen őrszem sem. Kissé szomorúan fordul vissza, de a szomorúság nem tart sokáig, amikor az egyik elf öreg a felnyírt haján kezd tréfálkozni.
Valamikor Xauzur is visszatért a táborba, fenséges léptekkel közeledik, elégedettnek és jóllakottnak látszik, bizonyosan sikeres vadászaton van túl. Viszont egy gyors vizit után eltűnik újra a fák felé, talán alszik egy jót a lombok között, míg az elfek, s velük a csuhátlan csuhás is újra munkába kezd.*
4857. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-28 13:04:08
Üzenet elküldve: 2019-04-28 13:04:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Végjáték//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Miután végeztek a bemutatkozással és a veszély is elhárult, elengedi Umont és mosollyal arcán biccent a sötételf felé is. Ha másból nem, a templomi kalandból és a megannyi, gyermekkori történetből tudja, mélységi rokonaik fogékonyabbak a sötétség ágazatainak irányába. Noha lelkében nincs előítélet, ezek a tapasztalatok még is némi óvatosságra sarkallják.
Némán pillant Umonra, miközben a férfi választ ad Lyz kérdéseire. Alighanem szoros kapcsolatot ápolhattak régen, legalábbis a viszontlátás öröme mindkét szempárban ott ragyog.
Az előkerülő óriásra csak nagy szemeket mereszt. Nem sok óriást látott életében, de akiket igen, azok jámborak és kedvesek voltak, így ijedelemre nincs oka. Lassan biccent Monsotor felé is, tekintete pedig hosszan időzik a férfi által cipelt fán, de hamar magyarázatot kap.*
-Az erdőszellem fája.
*Ismétli a szavakat halkan, noha sok jelentést nem tud mögéjük rakni. Erre biztosan választ kap még a közeljövőben.*
-Üljünk le. Biztosan sok megbeszélnivalótok van egymással.
*Pásztázza végig az újonnan érkezetteket, majd a tűz felé indul. Leül a rönkre, szemei pedig hosszan elidőznek a beszélőkön. Rég nem látott társak találtak újra egymásra, hagyja, hadd beszéljék ki magukból az elmúlt idők történéseit, mit kénytelenek voltak egymás nélkül tölteni.*
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Miután végeztek a bemutatkozással és a veszély is elhárult, elengedi Umont és mosollyal arcán biccent a sötételf felé is. Ha másból nem, a templomi kalandból és a megannyi, gyermekkori történetből tudja, mélységi rokonaik fogékonyabbak a sötétség ágazatainak irányába. Noha lelkében nincs előítélet, ezek a tapasztalatok még is némi óvatosságra sarkallják.
Némán pillant Umonra, miközben a férfi választ ad Lyz kérdéseire. Alighanem szoros kapcsolatot ápolhattak régen, legalábbis a viszontlátás öröme mindkét szempárban ott ragyog.
Az előkerülő óriásra csak nagy szemeket mereszt. Nem sok óriást látott életében, de akiket igen, azok jámborak és kedvesek voltak, így ijedelemre nincs oka. Lassan biccent Monsotor felé is, tekintete pedig hosszan időzik a férfi által cipelt fán, de hamar magyarázatot kap.*
-Az erdőszellem fája.
*Ismétli a szavakat halkan, noha sok jelentést nem tud mögéjük rakni. Erre biztosan választ kap még a közeljövőben.*
-Üljünk le. Biztosan sok megbeszélnivalótok van egymással.
*Pásztázza végig az újonnan érkezetteket, majd a tűz felé indul. Leül a rönkre, szemei pedig hosszan elidőznek a beszélőkön. Rég nem látott társak találtak újra egymásra, hagyja, hadd beszéljék ki magukból az elmúlt idők történéseit, mit kénytelenek voltak egymás nélkül tölteni.*
4856. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-28 08:38:13
Üzenet elküldve: 2019-04-28 08:38:13
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Végjáték//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Az elf nyelv dallamossága mindig is lenyűgözi, főként, hogy néhány apróbb kifejezést és gesztust már meg is ért. Bár feszült egy kissé, valójában kimondottan örül a találkozásnak és Lyzendra mosolya viszonzásra talál. Jut belőle Hanlorennek is, valami olyasmit jelezhet felé a mosoly, hogy "lám megcsináltuk, sikerült, neked is köszönhetem", mikor karokba zárják kedvesen. Egy darabig csak áll, szablyáját és kezét mereven eltartva a lánytól, meglepetten, aztán lassan maga is megöleli Lyzt. Ha nem lenne fegyver a kezében vélhetően meg is emelné és pörgetné, de ezúttal inkább csak belevörösödik a sötétben, szerencsére ez nem látható.*
- Én is örülök neked, Lyz. *Sóhajt fel alig hallhatóan, s miután a bemutatkozást megejtik Hannal, immár más vonja magára a figyelmét a szétválást követően. Meredten nézi a sötétet, fagyos és hideg tekintetével éles kontrasztot szolgáltat a vigyor, de Hanloren ismét betalál. Fejét megrázva néz rá meghökkenve, s tekintetét lassan a tőrt tartó kezére kúszik.*
- N... nem... nem, igen. *Motyogja a lány szemébe nézve, majd heherészve pillant fel és egy biccentéssel köszöni meg a lánynak, aztán felsóhajtva Lyzhez fordul.*
- Lesből védelmező? Ez jó! *Kuncog fel, s az időközben sötétből előlépő mélységin nyugtatja tekintetét, míg a szablya is lassan a hátára kerül.*
- Így igaz, Jayzion. Ő, Hanloren, egy nagyon kedves barátom. *Biccent, s kezet nyújt, közben Hanlorenre csillan tekintete. Nem ismerik még annyira egymást, nem állt módjukban beszélgetni, de Lyz barátja, az övé is. A Pyctát érintő kérdésre, egyelőre hárít, bizonyára a csapat tagjai fáradtak.*
- Előbb üljetek le a tűz köré, Lyz, aztán beszélünk. *Mondja, miközben újabb meglepetések érik, Lyz elmegy, s óriással érkezik.*
- Umon Palasan. Hívj csak Tintásnak! *Viszonozza barátságosan a köszöntést, a fák között bujkáló minxet egyelőre nem veszi észre, az óriás kezében lévő fán viszont megakad a tekintete.*
- A csemete volna... *Hallik egy elhaló sóhaj, s Hanloren felé fordulva jegyzi meg halkan.*
- Az erdőszellem fája, Han... hogy megnőtt! *Megrohanják az emlékek, de számtalan megválaszolatlan kérdés vár még rá, így, ha mindenki megtalálta és elfoglalta helyét a tábortűz körül, ehhez Umon fatönköket is gyűjt, s körberak. Tekintetét lassan Lyzendrára emeli, s ismét elmosolyodik az ismerős vonásokon.*
- Pycta a táborban vár bennünket, rengetegen vagyunk. *Biccent.* Innen nem messze van, gyalogszerrel csak néhány óra, tán annyi sem. Már zajlik az építkezés. *Nem emlékszik pontosan, hisz Hannal alaposan belemerültek a beszélgetésbe, nem tűnt fel számára az idő múlása. Hangosan felsóhajt, mint, akinek a válláról kőhalom hullik le.*
- El sem hiszen, hogy ismét mindjárt együtt leszünk. *Futtatja végig tekintetét Jayzionon és Monsotoron is.* Ráadásul még új barátot is szereztél. Viszont egy elf hiányzik... *Jegyzi meg csendesen.*
- Hol van a védelmeződ? *Szalad fel szemöldöke homlokára, majd Hanlorenre néz és halkan megjegyzi neki.* Ishala, a másik elf.
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Az elf nyelv dallamossága mindig is lenyűgözi, főként, hogy néhány apróbb kifejezést és gesztust már meg is ért. Bár feszült egy kissé, valójában kimondottan örül a találkozásnak és Lyzendra mosolya viszonzásra talál. Jut belőle Hanlorennek is, valami olyasmit jelezhet felé a mosoly, hogy "lám megcsináltuk, sikerült, neked is köszönhetem", mikor karokba zárják kedvesen. Egy darabig csak áll, szablyáját és kezét mereven eltartva a lánytól, meglepetten, aztán lassan maga is megöleli Lyzt. Ha nem lenne fegyver a kezében vélhetően meg is emelné és pörgetné, de ezúttal inkább csak belevörösödik a sötétben, szerencsére ez nem látható.*
- Én is örülök neked, Lyz. *Sóhajt fel alig hallhatóan, s miután a bemutatkozást megejtik Hannal, immár más vonja magára a figyelmét a szétválást követően. Meredten nézi a sötétet, fagyos és hideg tekintetével éles kontrasztot szolgáltat a vigyor, de Hanloren ismét betalál. Fejét megrázva néz rá meghökkenve, s tekintetét lassan a tőrt tartó kezére kúszik.*
- N... nem... nem, igen. *Motyogja a lány szemébe nézve, majd heherészve pillant fel és egy biccentéssel köszöni meg a lánynak, aztán felsóhajtva Lyzhez fordul.*
- Lesből védelmező? Ez jó! *Kuncog fel, s az időközben sötétből előlépő mélységin nyugtatja tekintetét, míg a szablya is lassan a hátára kerül.*
- Így igaz, Jayzion. Ő, Hanloren, egy nagyon kedves barátom. *Biccent, s kezet nyújt, közben Hanlorenre csillan tekintete. Nem ismerik még annyira egymást, nem állt módjukban beszélgetni, de Lyz barátja, az övé is. A Pyctát érintő kérdésre, egyelőre hárít, bizonyára a csapat tagjai fáradtak.*
- Előbb üljetek le a tűz köré, Lyz, aztán beszélünk. *Mondja, miközben újabb meglepetések érik, Lyz elmegy, s óriással érkezik.*
- Umon Palasan. Hívj csak Tintásnak! *Viszonozza barátságosan a köszöntést, a fák között bujkáló minxet egyelőre nem veszi észre, az óriás kezében lévő fán viszont megakad a tekintete.*
- A csemete volna... *Hallik egy elhaló sóhaj, s Hanloren felé fordulva jegyzi meg halkan.*
- Az erdőszellem fája, Han... hogy megnőtt! *Megrohanják az emlékek, de számtalan megválaszolatlan kérdés vár még rá, így, ha mindenki megtalálta és elfoglalta helyét a tábortűz körül, ehhez Umon fatönköket is gyűjt, s körberak. Tekintetét lassan Lyzendrára emeli, s ismét elmosolyodik az ismerős vonásokon.*
- Pycta a táborban vár bennünket, rengetegen vagyunk. *Biccent.* Innen nem messze van, gyalogszerrel csak néhány óra, tán annyi sem. Már zajlik az építkezés. *Nem emlékszik pontosan, hisz Hannal alaposan belemerültek a beszélgetésbe, nem tűnt fel számára az idő múlása. Hangosan felsóhajt, mint, akinek a válláról kőhalom hullik le.*
- El sem hiszen, hogy ismét mindjárt együtt leszünk. *Futtatja végig tekintetét Jayzionon és Monsotoron is.* Ráadásul még új barátot is szereztél. Viszont egy elf hiányzik... *Jegyzi meg csendesen.*
- Hol van a védelmeződ? *Szalad fel szemöldöke homlokára, majd Hanlorenre néz és halkan megjegyzi neki.* Ishala, a másik elf.
4855. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-27 20:43:01
Üzenet elküldve: 2019-04-27 20:43:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Az óriás nem akadályozza cselekedetében, így a táborozók közelébe tud férkőzni. Egy darabig hallgatózik, s hamar leesik neki, hogy Lyz ismeri az idegeneket, viszont a legnagyobb meglepetés akkor éri, mikor az elf Umonnak nevezi az egyik idegent. Bár Denzack nem látja egészen jól, mégis meglepődik, hiszen úgy hitte, hogy szeme elég jó ahhoz, hogy régi ismerőseit felismerje, akár távolról is. Meglepettsége hatására óvatlanul egyenesedik fel kissé, így akaratlanul is felfedi magát Umon előtt, ki sejti, hogy Denzack bujkál a sötétben. Denzack felegyenesedik és kihúzza magát. Tőrét kétszer megpörgeti kezében, majd elteszi.*
- Soha sem lehetünk elég óvatosak, főleg azok után amik velünk történtek. Jó, hogy ismét találkozunk, Umon. Illetve a hölgyet nem ismerem, de örülök a találkozásnak. A nevem Jayzion.
*Közelebb lép a beszélgetőkhöz, s Lyz hamar távozik is, hogy az óriással is közölje a hírt, bár Denzack Monsotorrol már egészen el is feledkezett. Ez idő alatt Umon arcába bámul a mélységi, hasonlóan, mint ahogy a férfi tette első találkozásuk alkalmával. Még mindig nem hiszi el egészen a sötételf, hogy a valódi Umonnal van dolga. Már kissé fáradt, hiszen mozgalmas napja volt, viszont rengeteg megbeszélni valójuk lenne még. Kíváncsi, hogy mi történ Umonnal az eltelt idő alatt, illetve szeretné kicsit jobban megismerni az elfet is, Hanlorent. *
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Az óriás nem akadályozza cselekedetében, így a táborozók közelébe tud férkőzni. Egy darabig hallgatózik, s hamar leesik neki, hogy Lyz ismeri az idegeneket, viszont a legnagyobb meglepetés akkor éri, mikor az elf Umonnak nevezi az egyik idegent. Bár Denzack nem látja egészen jól, mégis meglepődik, hiszen úgy hitte, hogy szeme elég jó ahhoz, hogy régi ismerőseit felismerje, akár távolról is. Meglepettsége hatására óvatlanul egyenesedik fel kissé, így akaratlanul is felfedi magát Umon előtt, ki sejti, hogy Denzack bujkál a sötétben. Denzack felegyenesedik és kihúzza magát. Tőrét kétszer megpörgeti kezében, majd elteszi.*
- Soha sem lehetünk elég óvatosak, főleg azok után amik velünk történtek. Jó, hogy ismét találkozunk, Umon. Illetve a hölgyet nem ismerem, de örülök a találkozásnak. A nevem Jayzion.
*Közelebb lép a beszélgetőkhöz, s Lyz hamar távozik is, hogy az óriással is közölje a hírt, bár Denzack Monsotorrol már egészen el is feledkezett. Ez idő alatt Umon arcába bámul a mélységi, hasonlóan, mint ahogy a férfi tette első találkozásuk alkalmával. Még mindig nem hiszi el egészen a sötételf, hogy a valódi Umonnal van dolga. Már kissé fáradt, hiszen mozgalmas napja volt, viszont rengeteg megbeszélni valójuk lenne még. Kíváncsi, hogy mi történ Umonnal az eltelt idő alatt, illetve szeretné kicsit jobban megismerni az elfet is, Hanlorent. *
4854. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-27 20:14:22
Üzenet elküldve: 2019-04-27 20:14:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Lyz, Denzack, Umon, Han, Monsotor//
*Miután Lyz elment felderíteni, hogy megtudja, kik vannak ott, nem sokkal utána a mélységi is utána ered, mire meg tudna szólalni, Denzack már Lyz nyomában van. Nem hiszi, hogy okos ötlet lenne a sötételf után eredni, főképp egy a nála is nagyobb fával és a lopakodási tudás hiányában, szóval inkább csak vár, hogy Jayzion vagy a hosszúéletű visszatérjen. Később Lyz az, ki visszatér, de a mélységi sehol, lehet, hogy ott maradt. Úgy néz ki, sietett az óriásért a nő. Az elf lány közli vele, hogy új embereket mutat be neki, amire bólint egy aprót, majd követi őt a tábortűzig. Amikor odaérnek, észreveszi a két ismeretlent. Egy ember férfit és egy elf lányt. Valóban egyik sem ismerős számára, de ha már Lyz be akarja őket neki mutatni, akkor egész biztos, hogy nem ellenségek, hanem szövetségesek, vagy akár barátok is. Lyzendra be is mutatja neki a két új személyt, majd az óriást is bemutatja nekik. A bemutatás után Monsotor lerakja a fát oda, ahova ő kérte, hogy rakja le, kellő távolságra a tűztől, majd a két idegen elé lép egy barátságos mosollyal.*
-Örvendek a találkozásnak.
//Lyz, Denzack, Umon, Han, Monsotor//
*Miután Lyz elment felderíteni, hogy megtudja, kik vannak ott, nem sokkal utána a mélységi is utána ered, mire meg tudna szólalni, Denzack már Lyz nyomában van. Nem hiszi, hogy okos ötlet lenne a sötételf után eredni, főképp egy a nála is nagyobb fával és a lopakodási tudás hiányában, szóval inkább csak vár, hogy Jayzion vagy a hosszúéletű visszatérjen. Később Lyz az, ki visszatér, de a mélységi sehol, lehet, hogy ott maradt. Úgy néz ki, sietett az óriásért a nő. Az elf lány közli vele, hogy új embereket mutat be neki, amire bólint egy aprót, majd követi őt a tábortűzig. Amikor odaérnek, észreveszi a két ismeretlent. Egy ember férfit és egy elf lányt. Valóban egyik sem ismerős számára, de ha már Lyz be akarja őket neki mutatni, akkor egész biztos, hogy nem ellenségek, hanem szövetségesek, vagy akár barátok is. Lyzendra be is mutatja neki a két új személyt, majd az óriást is bemutatja nekik. A bemutatás után Monsotor lerakja a fát oda, ahova ő kérte, hogy rakja le, kellő távolságra a tűztől, majd a két idegen elé lép egy barátságos mosollyal.*
-Örvendek a találkozásnak.
4853. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-27 19:12:02
Üzenet elküldve: 2019-04-27 19:12:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Végjáték//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Szélesen elmosolyodik, s mellkasa melegséggel telik el, amikor Umon visszakérdez.*
- Ismerős idegen. Igen *válaszol, mert Umon mindig kiszámíthatatlan volt. Ismeri, szereti, de kiigazodni aligha tudott rajta bármikor is. A kedves szavakra pedig közelebb lép régi jó barátjához, akinél szebb megszólítást aligha talált ki számára bárki is. Mikor Umon Han felé pillant, kihasználva a figyelmetlen pillanatot Lyz a szablyát kerülve próbálja megölelni a férfit. Meleg baráti ölelés, mely már régen kijárt nekik, a legutolsó súrlódás óta. Azóta sem sikerült kiigazítani a miérteket, de talán nincs is rá szükség. Nem tart sokáig, hisz ezer dolguk van még, ráadásként egy idegen elf nő van Umonnal akit Lyz ezelőtt sosem látott. Az az elf lány viszont sehol, akire számított.
Távolodva a férfitól csupán kezére fog, s homlokát érinti, ahogy azelőtt Pyctával köszöntötték egymást.*
- Umon, me'ochass! *Aztán a bemutatott nő felé fordul. Oly régen hallott elf szavakat, hogy most szinte belefacsarodik a szíve minden szóba.*
- "Le suilannon", Hanloren! *pillant a papnőre, s folytatja szavait a közös nyelven is, hogy Umon is érthesse.* Üdvözöllek, Hanloren! *Majd felé is lép, mert a nyelvből úgy ítéli, hogy a szokásokkal is tisztában lehet a szőkeség. Kezét nyújtja felé, hogy aztán szembe állva homlokukat is érinthessék.*
- Me'ochass! *szólna még, de aztán Umon szavai vonják el figyelmét. Jayzion meglehetősen jól lopakodik, mert Lyz nem veszi észre azonnal jelenlétét, vagy esetleg éppen akkor érkezik, mikor Umon is észreveszi. Ezáltal tanúja lehet a találkozásnak is. Mikor azonban Umon felfedi, Lyz kivárja Hanloren szavait is, melyet Umon fenyegetésére fűz csendesen, s csak aztán válaszol.*
- Lesből védelmezőre, azt hiszem *néz jelentőségteljesen Umonra, hisz Lyz az elmúlt időszak és harcok után pontosan tudja, hogy Denzack csak őt védené.*
- Kemény csatákat vívtunk, védenünk kell egymást, most jobban, mint eddig bármikor.* Halovány, keserédes mosolyra húzza ajkait az elmúlt események emlékére. Cseppet sem jó érzésű mosoly ez.*
- Jayzion, gyere közelebb kérlek! Umon az. Nincs mitől tartani *kéri társát, majd az a papnőre vetül a tábortűz derengésében is látszó kesernyés mosoly. Hanloren kedvesnek tűnik, s most nagy szükségük van a hasonló támaszra. Mikor a tűz után, Pyctát is megemlíti, Lyz szíve szerint azonnal a táborba sietne. Ellenben nem tuja milyen távol vannak, s meglehetősen kimerültek már. Ő legalábbis biztosan.*
- Pycta? Itt van? *hangja élénken cseng, amellett feszes, s állát meg is emeli közben. A válaszok nem tűrnek halasztást. Kiérződik, hogy ha tehetné, már indulna is.*
- Mesze a tábor? *Sorjáznak a kérdések, de Monsotor még mindig hátrébb várakozik a fácskával. A legjobban pedig arra kell vigyázni, és nem maradhatnak külön tovább.*
- Azonnal jövök. Idehívom Monsotort. Őt még nem ismered Umon, de van még más is...
*Nem is habozik, sarkon fordul, hogy az óriásért siessen. Tudja merről érkeztek, s nem nehéz megtalálni a nagy darab férfit.*
- Gyere Monsotor, bemutatok valakiket *hívja magával az óriást, miközben a minx a fatörzsek közül figyel, s csak néha csillan meg a két szembogár. Ha Monsotor követi őt, odavezeti a tábortűzhöz, s bemutatja neki a két idegent. Számára valóban idegen az ember férfi, és az elf nő.*
- Umon, tárunk volt Vadvédben, Hanoren pedig vele várt minket. *Aztán az óriás felé int.*
- Ő pedig Monsotor, Erdőmélyén találkoztunk, s azóta velünk tart. Hű tagja a csapatunknak *mutatja be viszont*
- Ide teheted a fát, kellő távolba a tűztől, de éjjel tudjuk őrizni. Ma éjjel megalszunk, már nincs értelme tovább menni.
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Szélesen elmosolyodik, s mellkasa melegséggel telik el, amikor Umon visszakérdez.*
- Ismerős idegen. Igen *válaszol, mert Umon mindig kiszámíthatatlan volt. Ismeri, szereti, de kiigazodni aligha tudott rajta bármikor is. A kedves szavakra pedig közelebb lép régi jó barátjához, akinél szebb megszólítást aligha talált ki számára bárki is. Mikor Umon Han felé pillant, kihasználva a figyelmetlen pillanatot Lyz a szablyát kerülve próbálja megölelni a férfit. Meleg baráti ölelés, mely már régen kijárt nekik, a legutolsó súrlódás óta. Azóta sem sikerült kiigazítani a miérteket, de talán nincs is rá szükség. Nem tart sokáig, hisz ezer dolguk van még, ráadásként egy idegen elf nő van Umonnal akit Lyz ezelőtt sosem látott. Az az elf lány viszont sehol, akire számított.
Távolodva a férfitól csupán kezére fog, s homlokát érinti, ahogy azelőtt Pyctával köszöntötték egymást.*
- Umon, me'ochass! *Aztán a bemutatott nő felé fordul. Oly régen hallott elf szavakat, hogy most szinte belefacsarodik a szíve minden szóba.*
- "Le suilannon", Hanloren! *pillant a papnőre, s folytatja szavait a közös nyelven is, hogy Umon is érthesse.* Üdvözöllek, Hanloren! *Majd felé is lép, mert a nyelvből úgy ítéli, hogy a szokásokkal is tisztában lehet a szőkeség. Kezét nyújtja felé, hogy aztán szembe állva homlokukat is érinthessék.*
- Me'ochass! *szólna még, de aztán Umon szavai vonják el figyelmét. Jayzion meglehetősen jól lopakodik, mert Lyz nem veszi észre azonnal jelenlétét, vagy esetleg éppen akkor érkezik, mikor Umon is észreveszi. Ezáltal tanúja lehet a találkozásnak is. Mikor azonban Umon felfedi, Lyz kivárja Hanloren szavait is, melyet Umon fenyegetésére fűz csendesen, s csak aztán válaszol.*
- Lesből védelmezőre, azt hiszem *néz jelentőségteljesen Umonra, hisz Lyz az elmúlt időszak és harcok után pontosan tudja, hogy Denzack csak őt védené.*
- Kemény csatákat vívtunk, védenünk kell egymást, most jobban, mint eddig bármikor.* Halovány, keserédes mosolyra húzza ajkait az elmúlt események emlékére. Cseppet sem jó érzésű mosoly ez.*
- Jayzion, gyere közelebb kérlek! Umon az. Nincs mitől tartani *kéri társát, majd az a papnőre vetül a tábortűz derengésében is látszó kesernyés mosoly. Hanloren kedvesnek tűnik, s most nagy szükségük van a hasonló támaszra. Mikor a tűz után, Pyctát is megemlíti, Lyz szíve szerint azonnal a táborba sietne. Ellenben nem tuja milyen távol vannak, s meglehetősen kimerültek már. Ő legalábbis biztosan.*
- Pycta? Itt van? *hangja élénken cseng, amellett feszes, s állát meg is emeli közben. A válaszok nem tűrnek halasztást. Kiérződik, hogy ha tehetné, már indulna is.*
- Mesze a tábor? *Sorjáznak a kérdések, de Monsotor még mindig hátrébb várakozik a fácskával. A legjobban pedig arra kell vigyázni, és nem maradhatnak külön tovább.*
- Azonnal jövök. Idehívom Monsotort. Őt még nem ismered Umon, de van még más is...
*Nem is habozik, sarkon fordul, hogy az óriásért siessen. Tudja merről érkeztek, s nem nehéz megtalálni a nagy darab férfit.*
- Gyere Monsotor, bemutatok valakiket *hívja magával az óriást, miközben a minx a fatörzsek közül figyel, s csak néha csillan meg a két szembogár. Ha Monsotor követi őt, odavezeti a tábortűzhöz, s bemutatja neki a két idegent. Számára valóban idegen az ember férfi, és az elf nő.*
- Umon, tárunk volt Vadvédben, Hanoren pedig vele várt minket. *Aztán az óriás felé int.*
- Ő pedig Monsotor, Erdőmélyén találkoztunk, s azóta velünk tart. Hű tagja a csapatunknak *mutatja be viszont*
- Ide teheted a fát, kellő távolba a tűztől, de éjjel tudjuk őrizni. Ma éjjel megalszunk, már nincs értelme tovább menni.
4852. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-27 12:35:47
Üzenet elküldve: 2019-04-27 12:35:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1183
OOC üzenetek: 231
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1183
OOC üzenetek: 231
Játékstílus: Megfontolt
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Eljött a kikelet. A hótakaró átadta a helyét az ébredező természetnek. A fák virágoznak, a növények zöldellnek a madarak csicseregnek. Kellemes szellő fújdogál mely eljátszadozik az úton érkező jelenség aranyfürtjeivel. Tipikus elfnek tűnik. Mintha a nagy öregek meséinek természet vagy termékenységi szellemei közül egy, elevenedett volna meg. Alakja magas és vékony, járása kecses, célra törő. Fűzöld szemeiben a szabadság és játékosság ragyog. Ott van természetes közegében ahova annak idején teremtette a Fák és a Föld Védelmezője. Kik ha látnák biztos elfogná őket a büszkeség, hogy gyermekeik szépségét nem koptatta el az idő és alkotásaikban máig megvan az a fenséges szilajság mely a vadlovakra jellemző együtt azzal a törékeny bájjal, mely az érintetlen természetet jellemzője. Szinte neki susognak a fák és a lágy szellőben ringatózó virágok is neki járják táncukat. Az úttól kicsit távolabb pedig, a fűben a természet egy újabb gyönyörű ajándékkal lepi meg gyermekét. Egy csodával ahogy két lény ott, természetes közegükben egyesülnek engedve belső késztetésüknek. Hosszú füleik hátra hajolva és kis bundás testük egymáshoz feszülve. A hím a nőstényen kis csillogó gombszemeivel kicsit helyezkedik még majd mintha elkezdené rázni a fenekét amin farkincája vidám táncot jár. Az elfben ezt látva felhorgad valami ősi tudat. Érezi, hogy valami nagy dolog szemtanújává válik. Egy élet születése. Betekintést nyer a kőházak és modern rohanó világ előtti időkbe. Az egyszerű eredeti állapotba. Mikor csak az itteni szabályok éltek. Megérintette ez a pillanat. Fonott kosarát is letette és elbűvölve nézte a jelenetet. Hogy a következő pillanatban felüvöltsön és a karjaival hadonászva elkezdjen feléjük szaladni.*
-Megbaszom az anyátokat!
*Majd csilingelő kacagásban törjön ki látván a megriasztott üregi nyulakat ahogy elinalnak. Miután kinevette magát visszasétál a kosarához kézbe veszi és vigyorogva tovább sétál. Figyeli a környezetét. Nem egyszer járt már itt szóval nagyjából tudja mit is kell keresnie. Meg is talál egy nagyobb füves részt ahol nem lepik meg kettyintő tapsifülesek. Félre is hajt néhány fűszálat és rátalál arra amit keresett. Ami ügyesen el tud bújni. Tudni kell hol érdemes keresni. Vékony szár, tölcsérszerű levelek és apró fehér gyöngyvirágok. Az ezüstcsörgő. Alaposan szétnéz és az amit talál, azt begyűjti. Csak a virágokra van szüksége. Türelmesen, alapos odafigyeléssel végzi a munkáját. Nincs kedve gyakran visszajönni és remélhetőleg nem is lesz erre szükség. Mikor úgy érzi amit lehetett begyűjtötte akkor tovább áll és szétnéz máshol is. Órákat tervez így eltölteni mielőtt visszaindul a kosárkájával a kúriába. Ott is van még dolga.*
*Eljött a kikelet. A hótakaró átadta a helyét az ébredező természetnek. A fák virágoznak, a növények zöldellnek a madarak csicseregnek. Kellemes szellő fújdogál mely eljátszadozik az úton érkező jelenség aranyfürtjeivel. Tipikus elfnek tűnik. Mintha a nagy öregek meséinek természet vagy termékenységi szellemei közül egy, elevenedett volna meg. Alakja magas és vékony, járása kecses, célra törő. Fűzöld szemeiben a szabadság és játékosság ragyog. Ott van természetes közegében ahova annak idején teremtette a Fák és a Föld Védelmezője. Kik ha látnák biztos elfogná őket a büszkeség, hogy gyermekeik szépségét nem koptatta el az idő és alkotásaikban máig megvan az a fenséges szilajság mely a vadlovakra jellemző együtt azzal a törékeny bájjal, mely az érintetlen természetet jellemzője. Szinte neki susognak a fák és a lágy szellőben ringatózó virágok is neki járják táncukat. Az úttól kicsit távolabb pedig, a fűben a természet egy újabb gyönyörű ajándékkal lepi meg gyermekét. Egy csodával ahogy két lény ott, természetes közegükben egyesülnek engedve belső késztetésüknek. Hosszú füleik hátra hajolva és kis bundás testük egymáshoz feszülve. A hím a nőstényen kis csillogó gombszemeivel kicsit helyezkedik még majd mintha elkezdené rázni a fenekét amin farkincája vidám táncot jár. Az elfben ezt látva felhorgad valami ősi tudat. Érezi, hogy valami nagy dolog szemtanújává válik. Egy élet születése. Betekintést nyer a kőházak és modern rohanó világ előtti időkbe. Az egyszerű eredeti állapotba. Mikor csak az itteni szabályok éltek. Megérintette ez a pillanat. Fonott kosarát is letette és elbűvölve nézte a jelenetet. Hogy a következő pillanatban felüvöltsön és a karjaival hadonászva elkezdjen feléjük szaladni.*
-Megbaszom az anyátokat!
*Majd csilingelő kacagásban törjön ki látván a megriasztott üregi nyulakat ahogy elinalnak. Miután kinevette magát visszasétál a kosarához kézbe veszi és vigyorogva tovább sétál. Figyeli a környezetét. Nem egyszer járt már itt szóval nagyjából tudja mit is kell keresnie. Meg is talál egy nagyobb füves részt ahol nem lepik meg kettyintő tapsifülesek. Félre is hajt néhány fűszálat és rátalál arra amit keresett. Ami ügyesen el tud bújni. Tudni kell hol érdemes keresni. Vékony szár, tölcsérszerű levelek és apró fehér gyöngyvirágok. Az ezüstcsörgő. Alaposan szétnéz és az amit talál, azt begyűjti. Csak a virágokra van szüksége. Türelmesen, alapos odafigyeléssel végzi a munkáját. Nincs kedve gyakran visszajönni és remélhetőleg nem is lesz erre szükség. Mikor úgy érzi amit lehetett begyűjtötte akkor tovább áll és szétnéz máshol is. Órákat tervez így eltölteni mielőtt visszaindul a kosárkájával a kúriába. Ott is van még dolga.*
4851. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-27 12:15:52
Üzenet elküldve: 2019-04-27 12:15:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Építketés//
//Másnap//
*Délben érkezik is az elf kölyök, akinek az a dolga, hogy a csuhátlan csuhást felébressze. Ébred is, bár most úgy érzi, aludt volna még, de munka van. Pihenhet majd akkor, amikor mindennel készen vannak és minden család feje felett tető van. Halovány, de kissé őszintétlen mosollyal köszöni meg az ébresztést, ő is elfből van, érez fáradtságot, de ugyanígy érez lelkesedést és tettvágyat is. Felkel az ágyból, megmossa az arcát, majd felöltözik. A korábban is viselt, egyszerű ruhákat választja, amelyek praktikusabbak az építkezéshez, majd kilép a sátorból.
Miközben a épülőben lévő lombházak felé tart, mosolyogva köszönti a közösségbelieket, az öreg gnómot, az elfeket, mindenkit, akivel összeakad a tekintete. Pár korty frissítő víz után pedig az egyik, még csak alapokkal bíró lombház alá megy. A lombház alapjául szolgáló erős gerendákat már csapolással felerősítették a koronakezdetnél a vázágakhoz, ezek elég erősek, hogy megtartsák a súlyt és megfelelő szilárdságot adnak a háznak. A törzs persze végigfut a ház belsején, így nem kell attól tartani, hogy esetleg a ház alatt letörik egy oldalág.
Az alapgerendák után először a ház padozatát készítik el, ehhez a begyűjtött fákból kell megtenniük. A korábban kivágott fákat előbb szárítják, feldolgozzák. Hasítják, szeletelik, hogy az építkezéshez megfelelő rönkfákat, gerendákat és pallót kapjanak. Nehéz és fáradtságos munka, de maguknak dolgoznak, nem másnak, így tisztában vannak vele, minél előbb lesznek kész, annál hamarabb élhetnek újra házakban, jelen esetben lombházakban.
Az erdőmélyi elf előbb a fafeldolgozókhoz áll be, hasít és fűrészel, ahogy azt az öregebb, tapasztaltabb elfek mutatják neki, ügyes kezű hosszúéletű, az instrukciók alapján talán nem vét nagy hibát.
Bár remek fizikai állapotban van, a munka megizzasztja, nemsokára verejtékcseppek gyöngyöznek a homlokán, de szerencsére praktikusan rövidre nyírt haja nem zavarja a munkában, összeszed pár kisebb karcolást, sebet, de nem bánja, ez a munka velejárója. Egyszer még az ujjára is ráüt egy kisebbet, amiért a gyerekek kinevetik, de velük nevet.
Amikor pár szívdobbanásnyi időre meg-megáll, hogy megtörölje a homlokát vagy igyon egy korty vizet, békés lélekkel és mosolyogva néz végig a táborukon, mely ha elég kitartóak és lelkesek, akkor hamarosan már faluként is lehetne nevezni, hisz lelki szemei előtt már takaros lombházakat lát a fák koronái közt, amelyeket kötéllétrák kötnek össze, középen egy nagyobb, közösségi házzal, ahol ünnepségeket, tanácsokat tarthatnak. Gondosan rendben tartott, művelésre szánt földeket lát gabonával és zöldségekkel. A folyóparton önfeledten fürdőző gyermekek és fiatalok, béke és nyugalom.
Mosolyogva kezd neki újra a munkának, hogy felhasítson egy újabb rönköt. Reméli, hogy Umon és Hanloren hamar visszaérnek Lyzendráékkal, hogy újra együtt lehessenek hosszú idő után.*
//Másnap//
*Délben érkezik is az elf kölyök, akinek az a dolga, hogy a csuhátlan csuhást felébressze. Ébred is, bár most úgy érzi, aludt volna még, de munka van. Pihenhet majd akkor, amikor mindennel készen vannak és minden család feje felett tető van. Halovány, de kissé őszintétlen mosollyal köszöni meg az ébresztést, ő is elfből van, érez fáradtságot, de ugyanígy érez lelkesedést és tettvágyat is. Felkel az ágyból, megmossa az arcát, majd felöltözik. A korábban is viselt, egyszerű ruhákat választja, amelyek praktikusabbak az építkezéshez, majd kilép a sátorból.
Miközben a épülőben lévő lombházak felé tart, mosolyogva köszönti a közösségbelieket, az öreg gnómot, az elfeket, mindenkit, akivel összeakad a tekintete. Pár korty frissítő víz után pedig az egyik, még csak alapokkal bíró lombház alá megy. A lombház alapjául szolgáló erős gerendákat már csapolással felerősítették a koronakezdetnél a vázágakhoz, ezek elég erősek, hogy megtartsák a súlyt és megfelelő szilárdságot adnak a háznak. A törzs persze végigfut a ház belsején, így nem kell attól tartani, hogy esetleg a ház alatt letörik egy oldalág.
Az alapgerendák után először a ház padozatát készítik el, ehhez a begyűjtött fákból kell megtenniük. A korábban kivágott fákat előbb szárítják, feldolgozzák. Hasítják, szeletelik, hogy az építkezéshez megfelelő rönkfákat, gerendákat és pallót kapjanak. Nehéz és fáradtságos munka, de maguknak dolgoznak, nem másnak, így tisztában vannak vele, minél előbb lesznek kész, annál hamarabb élhetnek újra házakban, jelen esetben lombházakban.
Az erdőmélyi elf előbb a fafeldolgozókhoz áll be, hasít és fűrészel, ahogy azt az öregebb, tapasztaltabb elfek mutatják neki, ügyes kezű hosszúéletű, az instrukciók alapján talán nem vét nagy hibát.
Bár remek fizikai állapotban van, a munka megizzasztja, nemsokára verejtékcseppek gyöngyöznek a homlokán, de szerencsére praktikusan rövidre nyírt haja nem zavarja a munkában, összeszed pár kisebb karcolást, sebet, de nem bánja, ez a munka velejárója. Egyszer még az ujjára is ráüt egy kisebbet, amiért a gyerekek kinevetik, de velük nevet.
Amikor pár szívdobbanásnyi időre meg-megáll, hogy megtörölje a homlokát vagy igyon egy korty vizet, békés lélekkel és mosolyogva néz végig a táborukon, mely ha elég kitartóak és lelkesek, akkor hamarosan már faluként is lehetne nevezni, hisz lelki szemei előtt már takaros lombházakat lát a fák koronái közt, amelyeket kötéllétrák kötnek össze, középen egy nagyobb, közösségi házzal, ahol ünnepségeket, tanácsokat tarthatnak. Gondosan rendben tartott, művelésre szánt földeket lát gabonával és zöldségekkel. A folyóparton önfeledten fürdőző gyermekek és fiatalok, béke és nyugalom.
Mosolyogva kezd neki újra a munkának, hogy felhasítson egy újabb rönköt. Reméli, hogy Umon és Hanloren hamar visszaérnek Lyzendráékkal, hogy újra együtt lehessenek hosszú idő után.*
4850. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-27 12:06:24
Üzenet elküldve: 2019-04-27 12:06:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Úton-útfélen//
//Újra úton//
- Ezzel nincs egyedül! *mosolyog előbb Árnyékra, majd Vielre, miközben magában egyre jobban örül, hogy a végül kutya is hazajön velük. ~Nagyon szép páros vagytok így együtt!~ gondolja magában, ahogy a kutyagoló Vielt nézi. Nem merenghet azonban sokáig békésen, hiszen egyszer csak egy finom kis bökést érez a kezén, ahogy a ló is követel magának egy kis figyelmet*
- Ló úr, hm? *mereng el hangosan Viel szavain* Neked tetszik? Mit szólnál az Uraság névhez? *pillant az állat nagy, okos szemébe, miközben lassú mozdulatokkal simogatja a ló fejét. Bár egyértelmű választ nem kap, a dobbantást és a prüszkölést igennek veszi*
- Rendben, akkor induljunk! *fordul a többiek felé, bólintva a döntésre, hogy egyelőre csak sétáljanak. Ő maga is inkább a földön marad, óvatosan terelgetve a lovat és a kordét maga mellett, hogy lehetőleg ne menjenek neki senkinek a város forgatagában*
- Ebben nem kételkedem! *mosolyodik el útközben Thim Nistaere tett megjegyzését hallva. Olyan finoman és kecsesen mozgott a lány az árusok közt, és olyan tehetséggel szúrta ki a legszebb holmikat, biztos benne, ezen képességeit a rajzolás során is nagyszerűen tudja kamatoztatni*
- Én se jártam még ott. Milyen hely? *bólogat Luni szavaira, ahogy Lihanech kerül szóba. Bár szívesen megnézné a világ számtalan városát, kis faluján kívül eddig nem sok helyre volt lehetősége ellátogatni, így örömmel veszi, ha legalább mások elbeszéléséből értesülhet arról, milyen az élet más városokban* És mi szél hozott ide, már ha nem veszed tolakodásnak? *kíváncsiskodik tovább, ahogy szép lassan kiérnek a városból. Mikor egy kevésbé forgalmasabb részen járnak, határozott mozdulatokkal megállítja Uraságot és a szekerét*
- Azt hiszem, most már tanácsosabb lenne inkább a szekéren utaznunk, mégiscsak gyorsabb hazaérnénk, hogy a saját szemünkkel bizonyosodhassunk meg róla, mindenki jól van odahaza! *tekint kérdőn a többiekre, vajon elfogadják-e a javaslatát. ~Odahaza... még mindig furcsa kimondani!~ járja át valami különös bizsergés a szó hallatán, bár kicsit sincs ellenére ez az érzés*
- Talán Árnyéknak is jót tenne egy kis pihenő, nem lenne jó, ha idő előtt kifáradna szegény és nem lenne ereje felfedezni az új otthonát! *kacsint Vielre, hiszen bármennyire is aranyos a kutya hátán, tagadhatatlan tény, hogy nem tudnak olyan gyorsan haladni, ahogy arra egy ló lenne képes, márpedig most az idő a legfontosabb, amit le kell győzniük, hiszen a többiek éhesen és aggódva várhatnak rájuk odahaza. ~Már elég régen elindultunk~ mereng magában, míg próbálja felmérni, mióta is lehetnek újra úton. Reméli, Luni és Thim se fognak akadékoskodni, így ha mindenki vevő az ötletére, akkor segít nekik felkászálódni a bakra, majd ő maga is elhelyezkedik, ahol még talál helyet, vagy a szekéren, vagy a lovon, majd az előző útjukkal ellentétben immár sokkal gyakorlottabb mozdulatokkal ösztökéli újra mozgásra a lovat és így a szekeret*
- Hát, aranyos állatokból most nem lesz hiány, az biztos! Lassan nyithatnánk valamiféle állatsimogatót, vagy ilyesmit... *neveti el magát, ahogy lassan döcögnek a szekérrel, hiszen ahogy végignéz az állatseregleten, amivel rövid kitérőjük során gazdagodtak, tagadhatatlan, hogy kivétel nélkül mindegyik igazán gyönyörű kis jószág, akiknek rendkívül jó dolguk lesz majd ennyi kedves lakótárs közt. Míg ezen mereng, boldog mosoly terül el arcán, hogy szép lassan egyre közelebb kerülnek új otthonukhoz.*
//Újra úton//
- Ezzel nincs egyedül! *mosolyog előbb Árnyékra, majd Vielre, miközben magában egyre jobban örül, hogy a végül kutya is hazajön velük. ~Nagyon szép páros vagytok így együtt!~ gondolja magában, ahogy a kutyagoló Vielt nézi. Nem merenghet azonban sokáig békésen, hiszen egyszer csak egy finom kis bökést érez a kezén, ahogy a ló is követel magának egy kis figyelmet*
- Ló úr, hm? *mereng el hangosan Viel szavain* Neked tetszik? Mit szólnál az Uraság névhez? *pillant az állat nagy, okos szemébe, miközben lassú mozdulatokkal simogatja a ló fejét. Bár egyértelmű választ nem kap, a dobbantást és a prüszkölést igennek veszi*
- Rendben, akkor induljunk! *fordul a többiek felé, bólintva a döntésre, hogy egyelőre csak sétáljanak. Ő maga is inkább a földön marad, óvatosan terelgetve a lovat és a kordét maga mellett, hogy lehetőleg ne menjenek neki senkinek a város forgatagában*
- Ebben nem kételkedem! *mosolyodik el útközben Thim Nistaere tett megjegyzését hallva. Olyan finoman és kecsesen mozgott a lány az árusok közt, és olyan tehetséggel szúrta ki a legszebb holmikat, biztos benne, ezen képességeit a rajzolás során is nagyszerűen tudja kamatoztatni*
- Én se jártam még ott. Milyen hely? *bólogat Luni szavaira, ahogy Lihanech kerül szóba. Bár szívesen megnézné a világ számtalan városát, kis faluján kívül eddig nem sok helyre volt lehetősége ellátogatni, így örömmel veszi, ha legalább mások elbeszéléséből értesülhet arról, milyen az élet más városokban* És mi szél hozott ide, már ha nem veszed tolakodásnak? *kíváncsiskodik tovább, ahogy szép lassan kiérnek a városból. Mikor egy kevésbé forgalmasabb részen járnak, határozott mozdulatokkal megállítja Uraságot és a szekerét*
- Azt hiszem, most már tanácsosabb lenne inkább a szekéren utaznunk, mégiscsak gyorsabb hazaérnénk, hogy a saját szemünkkel bizonyosodhassunk meg róla, mindenki jól van odahaza! *tekint kérdőn a többiekre, vajon elfogadják-e a javaslatát. ~Odahaza... még mindig furcsa kimondani!~ járja át valami különös bizsergés a szó hallatán, bár kicsit sincs ellenére ez az érzés*
- Talán Árnyéknak is jót tenne egy kis pihenő, nem lenne jó, ha idő előtt kifáradna szegény és nem lenne ereje felfedezni az új otthonát! *kacsint Vielre, hiszen bármennyire is aranyos a kutya hátán, tagadhatatlan tény, hogy nem tudnak olyan gyorsan haladni, ahogy arra egy ló lenne képes, márpedig most az idő a legfontosabb, amit le kell győzniük, hiszen a többiek éhesen és aggódva várhatnak rájuk odahaza. ~Már elég régen elindultunk~ mereng magában, míg próbálja felmérni, mióta is lehetnek újra úton. Reméli, Luni és Thim se fognak akadékoskodni, így ha mindenki vevő az ötletére, akkor segít nekik felkászálódni a bakra, majd ő maga is elhelyezkedik, ahol még talál helyet, vagy a szekéren, vagy a lovon, majd az előző útjukkal ellentétben immár sokkal gyakorlottabb mozdulatokkal ösztökéli újra mozgásra a lovat és így a szekeret*
- Hát, aranyos állatokból most nem lesz hiány, az biztos! Lassan nyithatnánk valamiféle állatsimogatót, vagy ilyesmit... *neveti el magát, ahogy lassan döcögnek a szekérrel, hiszen ahogy végignéz az állatseregleten, amivel rövid kitérőjük során gazdagodtak, tagadhatatlan, hogy kivétel nélkül mindegyik igazán gyönyörű kis jószág, akiknek rendkívül jó dolguk lesz majd ennyi kedves lakótárs közt. Míg ezen mereng, boldog mosoly terül el arcán, hogy szép lassan egyre közelebb kerülnek új otthonukhoz.*
4849. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-26 22:12:14
Üzenet elküldve: 2019-04-26 22:12:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Umon mögött áll, mikor a leány előlép a sűrű sötétből. Most már őt is bűvkörébe vonta a táncoló lángok fénye, még ha csak haloványan is.*
-Êl sílas erin lû e-govaded vín, Lyzendra. A csillagok ragyogják be találkozásunk óráját. Sokat hallottam már rólad.
*Mosolyodik el, miközben szemei alaposan, kutatóan mérik végig a leányt. Népük külső sajátosságai alaposan érintik a leányt. A vonások, az aranyszőke haj, a karcsú alak mind őseik öröksége. Talán még hasonlítanak is, még a magasságuk is hasonló. De Lyz valahogy más. Harcos ő, kit az élet és a túlélés edzett.
Tekintete azonban hamar a beszélő Umonra téved, ki épp a kést húzza elő, a vigyor pedig az arcán...*
-Szerintem nincs okunk félni, Umon. Lyzendrával jött.
*Erőltet mosolyt arcára és Umon mellé lépve egyik kezét óvatosan átfűzi annak karján, míg a másikkal igyekszik megtalálni a kézfejet ami a tőrt markolja és gyengéden lenyomni azt. Bárkit, vagy bárkiket is rejtsen az erdő sötétje, egyáltalán nem volt ínyére a vigyor a férfi arcán, sem az, mi ajkait hagyta el.*
-Ne tedd.
*Suttogja a férfinak arcához hajolva, majd a szőke fajtárs felé fordul.*
-Az Úrnő Fénye vezetett el idáig... Na meg a mi tüzünk itt. Biztosan kimerített Titeket az út. Pihennétek elébb, vagy visszamenjünk a táborba? Pycta boldog lesz, hogy viszontláthat.
A hozzászólás írója (Hanloren Duunelar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.26 22:14:18
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Umon mögött áll, mikor a leány előlép a sűrű sötétből. Most már őt is bűvkörébe vonta a táncoló lángok fénye, még ha csak haloványan is.*
-Êl sílas erin lû e-govaded vín, Lyzendra. A csillagok ragyogják be találkozásunk óráját. Sokat hallottam már rólad.
*Mosolyodik el, miközben szemei alaposan, kutatóan mérik végig a leányt. Népük külső sajátosságai alaposan érintik a leányt. A vonások, az aranyszőke haj, a karcsú alak mind őseik öröksége. Talán még hasonlítanak is, még a magasságuk is hasonló. De Lyz valahogy más. Harcos ő, kit az élet és a túlélés edzett.
Tekintete azonban hamar a beszélő Umonra téved, ki épp a kést húzza elő, a vigyor pedig az arcán...*
-Szerintem nincs okunk félni, Umon. Lyzendrával jött.
*Erőltet mosolyt arcára és Umon mellé lépve egyik kezét óvatosan átfűzi annak karján, míg a másikkal igyekszik megtalálni a kézfejet ami a tőrt markolja és gyengéden lenyomni azt. Bárkit, vagy bárkiket is rejtsen az erdő sötétje, egyáltalán nem volt ínyére a vigyor a férfi arcán, sem az, mi ajkait hagyta el.*
-Ne tedd.
*Suttogja a férfinak arcához hajolva, majd a szőke fajtárs felé fordul.*
-Az Úrnő Fénye vezetett el idáig... Na meg a mi tüzünk itt. Biztosan kimerített Titeket az út. Pihennétek elébb, vagy visszamenjünk a táborba? Pycta boldog lesz, hogy viszontláthat.
A hozzászólás írója (Hanloren Duunelar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.26 22:14:18
4848. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-26 18:37:32
Üzenet elküldve: 2019-04-26 18:37:32
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
- Hehe... az lehet. *Nyugtázza Han kijelentését, hisz az ember már csak ilyen. Legalábbis Umon, morgós, zsörtölődős, borult és csendes. De talán ez változik egyszer. Persze, ez nem fog most kiderülni, hiszen az ág zöreje hamar félbevágja kedvesnek induló beszélgetésüket. A kúszást követően, ajkai lágy mosolyra húzódnak, mikor a válasz elhangzik, így szablyát ugyan maga mellett tartva, de nyugodtabban áll fel.*
- Idegen lennék, hát? *Göcög fel mélyen magában, mikor a lány a fényre lép.* Ssyleana Lyzendra, a homok királynője. Há-hááá! *Nevet fel szinte elérzékenyülve.* Azt hittem már itt fogunk megfüstölődni mindketten. *Néz aztán kedvesen Hanra.*
- Hanloren, ő itt Lyzendra, az elf, akit vártunk. Régi jóbarát. *Mutatja be őket egymásnak, majd fürkésző tekintettel pillant a lány háta mögé. Bár Umon nem egy elf nyomolvasó bajnok, s talán a megfigyelésben sem jártas, ellenben képességei már kimagaslóak és valljuk be, életének utóbbi nagy részét erdőben töltötte.*
- A lopakodó barátunk ugye veled van? Bár nem látom a sötétben, de talán a sárga tekintetek megvillanásából csak Jayzionra tippelek. *Emlékszik rá, hiszen régen közvetlen közelről bámulhatott a képébe, mikor tágra nyílt szemmel találkozott össze szemük. Ettől függetlenül azért a szablya feljebb emelkedik, s oldaláról is leemeli a hosszútőrt, szája lassan, de biztosan húzódik vigyorra.*
- De ha nem... ismét egy alkalom a filézésre. *Mondja csendesen.* Han, maradj a hátam mögött... nem szeretem a lesből támadókat. Volt már bennük részem. *Morogja csendesen megvillanó tekintettel.* Bár jobban csinálja, mint a legutóbbi óriás, akinek bokájába állítottam a tőrömet. *Vigyorog tovább.*
- Gyere ki öregem, erre semmi szükség, ellenkezőleg nem tűrhetem, hogy Hanloren, vagy Lyzendra felé fegyveresen közeledj. *Kiált be a bozótba. Umon megváltozott. Nagy szakáll borítja arcát, s haja is vállát verdesi. Stigmái eltűntek, test szerte sehol sem láthatóak. Egyedül a szomorú tekintet a régi, alapvetően azonban a viselkedés, a testtartás, már mind a múlté.*
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
- Hehe... az lehet. *Nyugtázza Han kijelentését, hisz az ember már csak ilyen. Legalábbis Umon, morgós, zsörtölődős, borult és csendes. De talán ez változik egyszer. Persze, ez nem fog most kiderülni, hiszen az ág zöreje hamar félbevágja kedvesnek induló beszélgetésüket. A kúszást követően, ajkai lágy mosolyra húzódnak, mikor a válasz elhangzik, így szablyát ugyan maga mellett tartva, de nyugodtabban áll fel.*
- Idegen lennék, hát? *Göcög fel mélyen magában, mikor a lány a fényre lép.* Ssyleana Lyzendra, a homok királynője. Há-hááá! *Nevet fel szinte elérzékenyülve.* Azt hittem már itt fogunk megfüstölődni mindketten. *Néz aztán kedvesen Hanra.*
- Hanloren, ő itt Lyzendra, az elf, akit vártunk. Régi jóbarát. *Mutatja be őket egymásnak, majd fürkésző tekintettel pillant a lány háta mögé. Bár Umon nem egy elf nyomolvasó bajnok, s talán a megfigyelésben sem jártas, ellenben képességei már kimagaslóak és valljuk be, életének utóbbi nagy részét erdőben töltötte.*
- A lopakodó barátunk ugye veled van? Bár nem látom a sötétben, de talán a sárga tekintetek megvillanásából csak Jayzionra tippelek. *Emlékszik rá, hiszen régen közvetlen közelről bámulhatott a képébe, mikor tágra nyílt szemmel találkozott össze szemük. Ettől függetlenül azért a szablya feljebb emelkedik, s oldaláról is leemeli a hosszútőrt, szája lassan, de biztosan húzódik vigyorra.*
- De ha nem... ismét egy alkalom a filézésre. *Mondja csendesen.* Han, maradj a hátam mögött... nem szeretem a lesből támadókat. Volt már bennük részem. *Morogja csendesen megvillanó tekintettel.* Bár jobban csinálja, mint a legutóbbi óriás, akinek bokájába állítottam a tőrömet. *Vigyorog tovább.*
- Gyere ki öregem, erre semmi szükség, ellenkezőleg nem tűrhetem, hogy Hanloren, vagy Lyzendra felé fegyveresen közeledj. *Kiált be a bozótba. Umon megváltozott. Nagy szakáll borítja arcát, s haja is vállát verdesi. Stigmái eltűntek, test szerte sehol sem láthatóak. Egyedül a szomorú tekintet a régi, alapvetően azonban a viselkedés, a testtartás, már mind a múlté.*
4847. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-26 10:39:49
Üzenet elküldve: 2019-04-26 10:39:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Nem kis utat tettek meg az erődtől egészen a jelzőtűzig. Azonban Denzack nagyon bizalmatlan az ötletben, hiszen véleménye szerint sokkal nagyobb az esély arra, hogy veszély leselkedik ott rájuk, mint barátok. Lyz hirtelen adja ki a parancsot, hogy a mélységi és az óriás várakozzon míg ő közelebb merészkedik. S mire ellenezhetné, hogy az elf járjon utána a táborozók ügyével kapcsolatban, a nő már útra is kélt. A sötételf tépelődik kissé magában, hogy kövesse-e a parancsot vagy menjen Lyz után, hiszen talán Denzacknak halkabbak léptei, s szemével is jobban láthat, mint elf társa. Végül úgy dönt, hogy utána ered, ha csak az óriás meg nem állítja. Azonban késlekedése végett, már csak azt a pár szót csípheti el füle, amivel Lyz az alakot köszönti, majd felfedi magát. A sötélf tőrét előhúzza, s úgy próbál közelíteni némán, hogy ha szükséges, akkor tőrét belemártsa az idegenekbe. Azonban ezt mind csak akkor teheti, ha senki sem állítja meg, illetve nem veszi észre Lyz vagy az idegenek.*
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Nem kis utat tettek meg az erődtől egészen a jelzőtűzig. Azonban Denzack nagyon bizalmatlan az ötletben, hiszen véleménye szerint sokkal nagyobb az esély arra, hogy veszély leselkedik ott rájuk, mint barátok. Lyz hirtelen adja ki a parancsot, hogy a mélységi és az óriás várakozzon míg ő közelebb merészkedik. S mire ellenezhetné, hogy az elf járjon utána a táborozók ügyével kapcsolatban, a nő már útra is kélt. A sötételf tépelődik kissé magában, hogy kövesse-e a parancsot vagy menjen Lyz után, hiszen talán Denzacknak halkabbak léptei, s szemével is jobban láthat, mint elf társa. Végül úgy dönt, hogy utána ered, ha csak az óriás meg nem állítja. Azonban késlekedése végett, már csak azt a pár szót csípheti el füle, amivel Lyz az alakot köszönti, majd felfedi magát. A sötélf tőrét előhúzza, s úgy próbál közelíteni némán, hogy ha szükséges, akkor tőrét belemártsa az idegenekbe. Azonban ezt mind csak akkor teheti, ha senki sem állítja meg, illetve nem veszi észre Lyz vagy az idegenek.*
4846. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-25 20:36:16
Üzenet elküldve: 2019-04-25 20:36:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Lyz kérésére Monsotor a fával egy helyben állva nézi a narancssárgás fényt, miközben arra vár, hogy visszatérjen, és közölje, hogy mi a helyzet, és hogy hogyan tovább. A fényforrás nyilvánvalóan tűz, de nem tudni, kik gyújtották, és egy fával, melyre rendkívüli módon vigyázni kell, nem lenne okoz ötlet a tábortűzhöz rohanni, hátha megég a fa a tűz közelében. Szóval a szerzetes csak kivárja a dolgok végét.*
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Lyz kérésére Monsotor a fával egy helyben állva nézi a narancssárgás fényt, miközben arra vár, hogy visszatérjen, és közölje, hogy mi a helyzet, és hogy hogyan tovább. A fényforrás nyilvánvalóan tűz, de nem tudni, kik gyújtották, és egy fával, melyre rendkívüli módon vigyázni kell, nem lenne okoz ötlet a tábortűzhöz rohanni, hátha megég a fa a tűz közelében. Szóval a szerzetes csak kivárja a dolgok végét.*
4845. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-25 06:49:09
Üzenet elküldve: 2019-04-25 06:49:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1183
OOC üzenetek: 231
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1183
OOC üzenetek: 231
Játékstílus: Megfontolt
*Végre megérkezett. Már rá is sötétedett és a hátsója is úgy fáj mint a rosseb. Át is fagyott annak a dögnek a hátán. Szerencsére a személyzetből volt, aki ébren várta és beengedi. Kérésére a lovát is elszállásolják és a rajta lévő cuccokat felviszik a rendelőjébe? Oh, voltak olyan rendesek és tényleg bevitték az általa kért cuccokat oda. Meg is nézi. Elég egyszerű kis cucc. Néhány asztal, az egyiken ott vannak kiterítve az eszközei, a piócás üvege mellett és ennyi. Lesz még itt dolga. Persze olyan kellemesen borongós és sötét hangulatú rendelőt nem lenne érdemes kialakítania mint a szegénynegyedben volt. Amivel félelmet keltett a betegei lelkében. Ez a gondolat megmelengeti a szívét. El is dönti, hogy egy vödröt azért szereztet ide csak a hangulat kedvéért. Remélhetőleg használni nem kell. Meg amúgy is innen maximum az ablakon kiönteni lehet a vért, de akkor olyan lesz a fal sóher főnök úr meg hisztizik.*
~Tényleg! Ha valamit ki kell vágni valakiből akkor, azt itt hova tesszük? Még disznók vagy kutyák sincsenek. Erre majd abban a helyzetben gondolunk.~
*Mindenesetre előbb meg szeretne vacsorázni mert korog a gyomra és a torka ki van száradva. Erre lehetőséget is kap és ha már itt a lehetőség smúzol kicsit az alkalmazottakkal, hogy megismerje a helyet. Tök közvetlen hangnemet választ. Mesél kicsit arról milyen csetepaté volt a vashegyen meg hasonlók és csak aztán kezd kérdezősködni miután oldottabb lett a hangulat. Megtudja, hogy elég pletykás a személyzet és, hogy a vérfertőzés családi vonás a Saqeves-eknél. Juj, ha ezt Relael-nek elmondja! Meg hall sztorikat még a főnökről. Olyan alaknak tűnik aki, azt hiszi megválthatja a világot. Nagyot fog egyszer esni. Talán pont Int miatt. Ki tudja? Mindenesetre ennyivel is okosabb lett az elf és közben a meleg és az elfogyasztott pár pohár bor hatására át is melegedett kicsit. Egy fürdőt még készíttet magának és addig is visszatér a rendelőjébe, hogy a közben behordott vásárolt cuccaiból előkerítse a fűszereket. Amit a háznak hozott, azt át is adja valakinek aki viszi a konyhára, a többit kiteszi az asztalra, előkeresi a tavalyi harsogó bort felbontatja és egy tölcsér segítségével megfűszerezi. Ezek után visszazárja és félre teszi, de úgy, hogy szem előtt maradjon. Ezek után a szobájában lévő gyógynövényeit is ide hozza és kész lesz a fürdője. Közben elgondolkozik azon, hogy a zöld szemű részeg volt nap közben és ez nem túl jó dolog. Ő is volt már részeg nap közben, de úgy hogy semmi dolga nem volt és a tengerről érkezett meg lealjasodva a cimboráival. Végül ilyen gondolatok közt fejezi be a fürdőjét és tér nyugovóra. Nem kell altatni ez után a nap után úgy durmol mint egy medve.*
~Tényleg! Ha valamit ki kell vágni valakiből akkor, azt itt hova tesszük? Még disznók vagy kutyák sincsenek. Erre majd abban a helyzetben gondolunk.~
*Mindenesetre előbb meg szeretne vacsorázni mert korog a gyomra és a torka ki van száradva. Erre lehetőséget is kap és ha már itt a lehetőség smúzol kicsit az alkalmazottakkal, hogy megismerje a helyet. Tök közvetlen hangnemet választ. Mesél kicsit arról milyen csetepaté volt a vashegyen meg hasonlók és csak aztán kezd kérdezősködni miután oldottabb lett a hangulat. Megtudja, hogy elég pletykás a személyzet és, hogy a vérfertőzés családi vonás a Saqeves-eknél. Juj, ha ezt Relael-nek elmondja! Meg hall sztorikat még a főnökről. Olyan alaknak tűnik aki, azt hiszi megválthatja a világot. Nagyot fog egyszer esni. Talán pont Int miatt. Ki tudja? Mindenesetre ennyivel is okosabb lett az elf és közben a meleg és az elfogyasztott pár pohár bor hatására át is melegedett kicsit. Egy fürdőt még készíttet magának és addig is visszatér a rendelőjébe, hogy a közben behordott vásárolt cuccaiból előkerítse a fűszereket. Amit a háznak hozott, azt át is adja valakinek aki viszi a konyhára, a többit kiteszi az asztalra, előkeresi a tavalyi harsogó bort felbontatja és egy tölcsér segítségével megfűszerezi. Ezek után visszazárja és félre teszi, de úgy, hogy szem előtt maradjon. Ezek után a szobájában lévő gyógynövényeit is ide hozza és kész lesz a fürdője. Közben elgondolkozik azon, hogy a zöld szemű részeg volt nap közben és ez nem túl jó dolog. Ő is volt már részeg nap közben, de úgy hogy semmi dolga nem volt és a tengerről érkezett meg lealjasodva a cimboráival. Végül ilyen gondolatok közt fejezi be a fürdőjét és tér nyugovóra. Nem kell altatni ez után a nap után úgy durmol mint egy medve.*
4844. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-25 00:51:10
Üzenet elküldve: 2019-04-25 00:51:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Visszatérés//
//Másnap//
*A város felől érkezik, bár nem arrafelé távozott. Fáradt és kimerült, hisz csaknem két napja úton van, de könnyed, kitartó futásban ér be a táborba. Bár állóképessége legendás, ez a hosszú, pihenés nélküli utazás felemésztette ereje nagy részét, mégis mosolyogva köszönti a tábor körül járőröző íjászokat. A tábor szélénél játszó gyermekekkel együtt sétál be a táborba és keresi fel sátrát, hogy levehesse végre a páncélt, mely bár remek darab, a hosszú távú viseléséhez még nincs hozzászokva.
Átöltözve egyszerű ruhákba tér vissza a sátrából, hogy a központi nagy sátorban ételt és forrásvizet kérjen magának, s evés közben megtárgyalja az öregekkel a történteket.
Az építkezések jól haladnak, egy-két lombház alapja már talán el is készült, a tartógerendákat csapolással a helyükre erősítették, most aztán készülhet a padozat, a falak és a tető. Megtudja, hogy a kalapos íjász három nyúllal tért vissza, aztán pedig talán a városba ment és Tintás, meg a papnő még nem tértek vissza.
Ő elmondja, hogy merre járt, mit tapasztalt a mágustoronynál és később az áldozatról is beszél, melyet a felszabadított templom oltárán hagyott a Fákban Lakónak és Eeyrnek. Kéri, hogy hadd pihenjen kicsit, hogy aztán maga is csatlakozhasson a házépítőkhöz, hogy minél hamarabb elkészülhessenek a házak és a családok egymás után beköltözhessenek új otthonaikba.
Beszélnek a férfiakkal és az öregekkel a termőterület kialakításáról is, amellyel búzát, kukoricát és más terményeket termeszthetnek maguknak, hogy kiegészítsék és kiválthassák az erdőből beszerzett élelmiszereket. Hisz az erdőt nem használhatják ki teljesen, ügyelniük kell az egyensúlyra. Megegyeznek abban, hogy ahány fát kivágnak a lombházak felépítéséhez, annyit fognak ültetni és ajánlani az Erdő Szívének engesztelésül.
A csuhátlan csuhás elmondja, hogy ha Lyzendráék megérkeznek a csapattal, tanácskozást fognak tartani együtt, hogy eldöntsék, milyen célokat tűznek ki maguk elé. A termőföldek mellett szükség lehet még az állatok részére épített, talajszinti épületekre, tárolókra, akár egy vízkerék is szóba kerülhet, hisz látta, hogyan működött és épült fel még Vadvédben. Egy cserzőműhely is jó volna, ahol az elejtett vadak bőrét kikészítik, az már csak távoli cél, hogy akár egy kovácsműhelyt is berendezhetnének a folyóparton, bár ahhoz nyersanyag és megfelelő kovácsmester is kell.
Amikor végzett az evéssel és a beszámolókkal, kimenti magát és pihenni indul a sátrába. Megkéri az egyik elf kölyköt, hogy ébressze fel delelő előtt, vagy akkor, amikor Umon esetleg megérkezik. Aztán visszatér sátrába, hogy lefeküdjön kicsit pihenni. Pár óra alvás elég lesz, hisz hajtja a tettvágy és a lelkesedés, hogy végre a komoly munka is elkezdődhet a faluban. Miközben a falu nevén töpreng nyomja el az álom, nyugodt és pihentető pihenéssel ajándékozza meg talán az Erdő Szíve.*
//Másnap//
*A város felől érkezik, bár nem arrafelé távozott. Fáradt és kimerült, hisz csaknem két napja úton van, de könnyed, kitartó futásban ér be a táborba. Bár állóképessége legendás, ez a hosszú, pihenés nélküli utazás felemésztette ereje nagy részét, mégis mosolyogva köszönti a tábor körül járőröző íjászokat. A tábor szélénél játszó gyermekekkel együtt sétál be a táborba és keresi fel sátrát, hogy levehesse végre a páncélt, mely bár remek darab, a hosszú távú viseléséhez még nincs hozzászokva.
Átöltözve egyszerű ruhákba tér vissza a sátrából, hogy a központi nagy sátorban ételt és forrásvizet kérjen magának, s evés közben megtárgyalja az öregekkel a történteket.
Az építkezések jól haladnak, egy-két lombház alapja már talán el is készült, a tartógerendákat csapolással a helyükre erősítették, most aztán készülhet a padozat, a falak és a tető. Megtudja, hogy a kalapos íjász három nyúllal tért vissza, aztán pedig talán a városba ment és Tintás, meg a papnő még nem tértek vissza.
Ő elmondja, hogy merre járt, mit tapasztalt a mágustoronynál és később az áldozatról is beszél, melyet a felszabadított templom oltárán hagyott a Fákban Lakónak és Eeyrnek. Kéri, hogy hadd pihenjen kicsit, hogy aztán maga is csatlakozhasson a házépítőkhöz, hogy minél hamarabb elkészülhessenek a házak és a családok egymás után beköltözhessenek új otthonaikba.
Beszélnek a férfiakkal és az öregekkel a termőterület kialakításáról is, amellyel búzát, kukoricát és más terményeket termeszthetnek maguknak, hogy kiegészítsék és kiválthassák az erdőből beszerzett élelmiszereket. Hisz az erdőt nem használhatják ki teljesen, ügyelniük kell az egyensúlyra. Megegyeznek abban, hogy ahány fát kivágnak a lombházak felépítéséhez, annyit fognak ültetni és ajánlani az Erdő Szívének engesztelésül.
A csuhátlan csuhás elmondja, hogy ha Lyzendráék megérkeznek a csapattal, tanácskozást fognak tartani együtt, hogy eldöntsék, milyen célokat tűznek ki maguk elé. A termőföldek mellett szükség lehet még az állatok részére épített, talajszinti épületekre, tárolókra, akár egy vízkerék is szóba kerülhet, hisz látta, hogyan működött és épült fel még Vadvédben. Egy cserzőműhely is jó volna, ahol az elejtett vadak bőrét kikészítik, az már csak távoli cél, hogy akár egy kovácsműhelyt is berendezhetnének a folyóparton, bár ahhoz nyersanyag és megfelelő kovácsmester is kell.
Amikor végzett az evéssel és a beszámolókkal, kimenti magát és pihenni indul a sátrába. Megkéri az egyik elf kölyköt, hogy ébressze fel delelő előtt, vagy akkor, amikor Umon esetleg megérkezik. Aztán visszatér sátrába, hogy lefeküdjön kicsit pihenni. Pár óra alvás elég lesz, hisz hajtja a tettvágy és a lelkesedés, hogy végre a komoly munka is elkezdődhet a faluban. Miközben a falu nevén töpreng nyomja el az álom, nyugodt és pihentető pihenéssel ajándékozza meg talán az Erdő Szíve.*
4843. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-24 23:53:26
Üzenet elküldve: 2019-04-24 23:53:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Megnyugtató, hogy bár nem olyan összeszokott csapat, mint még régen az erődlakókkal volt, azért megbízhat Monsotorban és Denzackban, hogy nem csörtetnek keresztül mindenen, kérése ellenére. Ő maga is elegendő zajt csap akaratán kívül is.
~Nesze neked hangtalan elf léptek...~
Amikor elindul lassan kerülve a tűz fénykörét, egy fa éppen takarja a két alakot, akik közül már csak egynek vonalait látja a tűz mellett, mire elhagyja a fát. Olyan jó volna ilyenkor, ha mélységiekhez hasonló látással rendelkezne, csak a kúszás keltette levélzizegésből gondolja, hogy valami közeledik, így hátrál, s visszább húzódik, kezét pedig tőrére csúsztatja. Szeme sarkából a minxet keresi. Tudni szeretné, merre lépjen, ha védeni szeretné az állatot, aki nyomába szegődött.
Aztán riadalmában majdnem ugrik egyet, majd azonnal nevethetnékje is támad, amint eljut agyáig a mély érdes hang. Szívmelengetően ismerős neki, s mégis idegenül cseng. Mintha száz hosszú éve találkoztak volna. De mégis, melyik másik bolond haramia kezdene verselésbe az éjszaka közepén, hacsak az mégsem haramia. Talán csak szimplán habókos.
Lyz kivár, s addig a következő fatörzshöz lép, mely a legközelebb eső lehet a hang alapján a különös szavaló bozótoshoz. Onnan szólal meg csendesen, de a hasaló férfi biztosan, s az elf nő is fajának ezen adottságával hallhatja szavait.*
- „Az éj sötétbe vonja arcomat, Különben elpirulnék szégyenemben,” Fülem ezer szót hallott szádból, S hangodat száz közül is megismerem *szavalja az ismert strófák után saját gondolatait is, majd óvatosan kilép a fa takarásából, s úgy köszönti, ahogyan akkor reggel az erkélyen.*
- Jó reggelt Idegen! *Egy pár barna bőrcsizma halk levélzizegéssel állapodik meg a bozótos előtt, felfedve magát a nem is oly idegennek. Mögötte a minx néhány lépésre szimatolja a levegőt, de nem lép közelebb Lyzhez, így talán nem is vehető észre azonnal, ahogyan hátrahagyott társai sem, akik a fák közt várakoznak.*
A hozzászólást Anomália (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2019.04.25 22:41:06, a következő indokkal:
Kérésre javítva.
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
*Megnyugtató, hogy bár nem olyan összeszokott csapat, mint még régen az erődlakókkal volt, azért megbízhat Monsotorban és Denzackban, hogy nem csörtetnek keresztül mindenen, kérése ellenére. Ő maga is elegendő zajt csap akaratán kívül is.
~Nesze neked hangtalan elf léptek...~
Amikor elindul lassan kerülve a tűz fénykörét, egy fa éppen takarja a két alakot, akik közül már csak egynek vonalait látja a tűz mellett, mire elhagyja a fát. Olyan jó volna ilyenkor, ha mélységiekhez hasonló látással rendelkezne, csak a kúszás keltette levélzizegésből gondolja, hogy valami közeledik, így hátrál, s visszább húzódik, kezét pedig tőrére csúsztatja. Szeme sarkából a minxet keresi. Tudni szeretné, merre lépjen, ha védeni szeretné az állatot, aki nyomába szegődött.
Aztán riadalmában majdnem ugrik egyet, majd azonnal nevethetnékje is támad, amint eljut agyáig a mély érdes hang. Szívmelengetően ismerős neki, s mégis idegenül cseng. Mintha száz hosszú éve találkoztak volna. De mégis, melyik másik bolond haramia kezdene verselésbe az éjszaka közepén, hacsak az mégsem haramia. Talán csak szimplán habókos.
Lyz kivár, s addig a következő fatörzshöz lép, mely a legközelebb eső lehet a hang alapján a különös szavaló bozótoshoz. Onnan szólal meg csendesen, de a hasaló férfi biztosan, s az elf nő is fajának ezen adottságával hallhatja szavait.*
- „Az éj sötétbe vonja arcomat, Különben elpirulnék szégyenemben,” Fülem ezer szót hallott szádból, S hangodat száz közül is megismerem *szavalja az ismert strófák után saját gondolatait is, majd óvatosan kilép a fa takarásából, s úgy köszönti, ahogyan akkor reggel az erkélyen.*
- Jó reggelt Idegen! *Egy pár barna bőrcsizma halk levélzizegéssel állapodik meg a bozótos előtt, felfedve magát a nem is oly idegennek. Mögötte a minx néhány lépésre szimatolja a levegőt, de nem lép közelebb Lyzhez, így talán nem is vehető észre azonnal, ahogyan hátrahagyott társai sem, akik a fák közt várakoznak.*
A hozzászólást Anomália (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2019.04.25 22:41:06, a következő indokkal:
Kérésre javítva.
4842. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-24 22:53:03
Üzenet elküldve: 2019-04-24 22:53:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
-Ráérsz foglalkozni azzal.
*Mosolyodik el, de azért jól esik neki a szó, és hogy Umon segíteni szeretne neki. Végtére is, szüksége van fedélre a feje felett, de majd csak akkor, ha már a nincstelenek feje felett is van, kik velük tartottak.*
-Nem Te lennél, ha nem morognál.
*Feleli homlokráncolva, de a mosoly még mindig arcán bujkál. Egészen addig, míg hangos reccsenésre nem lesz figyelmes valahol a fák sűrűjében.*
-Umon!
*Suttogja a férfinak miközben felpattan, hogy a hang irányába forduljon és belebámuljon az ásító sötétségbe.
Egyetért a férfi szavaival, de nem szól semmit. Valóban nyílt a terep, ők pedig a tűz fénykörében, ha rajtuk akartak volna ütni, már javában süvítene feléjük a nyílvessző, ő pedig kénytelen lenne régi ismerősként üdvözölni. Követi a férfit, a szavaira pedig megtorpan. Idegesen húzza össze magán az Umontól kapott kabátot, miközben a szakállas férfi kúszni kezd a hang vélt irányába és elveszik a feketeségben.
A kiáltásra összerezzen. Reméli, hogy Umon tudja mit csinál. Ő nem mozdul a helyéről, pedig szívesen a férfi után osont volna, hogy segíthessen, ha a szükség úgy hozza. Így csak vár tehetetlen, fülelve és rezzenve minden apró zajra, kitágult pupilláival a sötétséget fürkészve.*
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
-Ráérsz foglalkozni azzal.
*Mosolyodik el, de azért jól esik neki a szó, és hogy Umon segíteni szeretne neki. Végtére is, szüksége van fedélre a feje felett, de majd csak akkor, ha már a nincstelenek feje felett is van, kik velük tartottak.*
-Nem Te lennél, ha nem morognál.
*Feleli homlokráncolva, de a mosoly még mindig arcán bujkál. Egészen addig, míg hangos reccsenésre nem lesz figyelmes valahol a fák sűrűjében.*
-Umon!
*Suttogja a férfinak miközben felpattan, hogy a hang irányába forduljon és belebámuljon az ásító sötétségbe.
Egyetért a férfi szavaival, de nem szól semmit. Valóban nyílt a terep, ők pedig a tűz fénykörében, ha rajtuk akartak volna ütni, már javában süvítene feléjük a nyílvessző, ő pedig kénytelen lenne régi ismerősként üdvözölni. Követi a férfit, a szavaira pedig megtorpan. Idegesen húzza össze magán az Umontól kapott kabátot, miközben a szakállas férfi kúszni kezd a hang vélt irányába és elveszik a feketeségben.
A kiáltásra összerezzen. Reméli, hogy Umon tudja mit csinál. Ő nem mozdul a helyéről, pedig szívesen a férfi után osont volna, hogy segíthessen, ha a szükség úgy hozza. Így csak vár tehetetlen, fülelve és rezzenve minden apró zajra, kitágult pupilláival a sötétséget fürkészve.*
4841. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-24 18:24:12
Üzenet elküldve: 2019-04-24 18:24:12
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*Nos az élet valahogy nem igazán jött be neki Artheniorban. Azt hitte valahogy meg tudja oldani, hogy elkezdhesse életét a városban, de a szerencsecsillag nem ott tündökölt neki. Így hát vezényszóra, mit saját maga hangoztatott fel inkább tovább áll. Senkit sem talált magának, akihez így vagy úgy kötődni tudna, sem emberhez, sem helyhez. Magát meg már igencsak unta a semmittevésben, így ideje másutt szerencsét próbálni.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6203-6222