Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 78 (1541. - 1560. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1560. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-05-23 17:10:57
Üzenet elküldve: 2015-05-23 17:10:57
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 63
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 277
OOC üzenetek: 63
Játékstílus: Vakmerő
//Titkom, titkom merre vagy... //
*A városból kiérve nem kell sokat gyalogolniuk, mivel Riq előző napi zárómunkájaként öt ló várja őket és egy fiatal lovászfiú, akivel bárki találkozhat, ha felkeresi a város istállóját. Sok lóról volt szó, így reálisabb volt kölcsönkérni ötöt, mint megfújni őket bárhonnan. Megvenni nem akarta őket, azt azért teljesen feleslegesnek tartotta, de visszahozataluk ígeretének a feljében ott hagyott egy igen értékes nyakéket. Nagyjából kiteszi a lovak árát, de inkább visszamegy majd érte a gebékkel. A fiatal fiú érkezésükre felpattan a kőröl, amin eddig ücsörgött, majd tisztelet teljesen köszönti a csapatot. A vörös hajú veszedelem azért is ragaszkodott hozzá és hogy itt találkozzanak, hogy ha valaki nem tud lovagolni, akkor varriálni lehessen még a lovak, s lovasuk terén.*
- Tiszteletem.
*Hajol meg mégegyszer udvariasan, ami aranyos, bár teljesen fölösleges.*
- Itt vannak a kért lovak hölgyem.
*Riq alaposan felméri az állatokat. Egyik sem egy harcra kész táltosparipa, de céljanak pont megfelelőek.*
- Köszönöm Jid, jók lesznek.
*Az már más kérdés, hogy Svir-el szaporodva egyel többen lettek, de Morfra hátra pillantva csak nem lesz gond ebből sem.*
- Remélem mindenki tud lovagolni!
*Húzódnak sejtelmes, de kihívást kereső mosolyra ajkai, majd odalépve az egyik dereshez, könnyedén fel is pattan a hátára. Ezekben az időkben nem meglepő, ha egy nő is tud lovagolni. Szinte szükséges dolog a mindennapokhoz, főleg ha az illető szeret vándorolni.*
*A városból kiérve nem kell sokat gyalogolniuk, mivel Riq előző napi zárómunkájaként öt ló várja őket és egy fiatal lovászfiú, akivel bárki találkozhat, ha felkeresi a város istállóját. Sok lóról volt szó, így reálisabb volt kölcsönkérni ötöt, mint megfújni őket bárhonnan. Megvenni nem akarta őket, azt azért teljesen feleslegesnek tartotta, de visszahozataluk ígeretének a feljében ott hagyott egy igen értékes nyakéket. Nagyjából kiteszi a lovak árát, de inkább visszamegy majd érte a gebékkel. A fiatal fiú érkezésükre felpattan a kőröl, amin eddig ücsörgött, majd tisztelet teljesen köszönti a csapatot. A vörös hajú veszedelem azért is ragaszkodott hozzá és hogy itt találkozzanak, hogy ha valaki nem tud lovagolni, akkor varriálni lehessen még a lovak, s lovasuk terén.*
- Tiszteletem.
*Hajol meg mégegyszer udvariasan, ami aranyos, bár teljesen fölösleges.*
- Itt vannak a kért lovak hölgyem.
*Riq alaposan felméri az állatokat. Egyik sem egy harcra kész táltosparipa, de céljanak pont megfelelőek.*
- Köszönöm Jid, jók lesznek.
*Az már más kérdés, hogy Svir-el szaporodva egyel többen lettek, de Morfra hátra pillantva csak nem lesz gond ebből sem.*
- Remélem mindenki tud lovagolni!
*Húzódnak sejtelmes, de kihívást kereső mosolyra ajkai, majd odalépve az egyik dereshez, könnyedén fel is pattan a hátára. Ezekben az időkben nem meglepő, ha egy nő is tud lovagolni. Szinte szükséges dolog a mindennapokhoz, főleg ha az illető szeret vándorolni.*
1559. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-05-23 11:19:42
Üzenet elküldve: 2015-05-23 11:19:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 164
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 297
OOC üzenetek: 164
Játékstílus: Vakmerő
*Legalább fél napja bandukol már, zsörtölődve és morogva, magát szidva, hogy mégis hogyan lehetett akkora marha, hogy egy teljesen ismeretlen, sejtelmes légkörű nőre bízta a lovakat. No meg persze a bánat is emészti a mágikus kard után, hisz' az egy új fejezetet nyithatott volna az életében, erre holmi időhúzás végett ezt is megvonták tőle. Nem is a korcs nőstény meg a nagyszájú alkalmi partnerére haragszik, hanem inkább magára, miként hagyta magát az ő játékukba belerángatni.
Fáradtan, züllötten és a piszkosnál is piszkosabban őgyeleg ugyanazon ösvényen visszafelé, mint amerről egy másik csapattal jött. Most egyetlen társa a kardja, mellyel néha dühösen belevág a bozótba, ezzel felriasztva egy ártatlan mókust, vagy nyulat. Vértje tökéletesen illeszkedik rá, ámbár a pókokkal való csatározás következtében kicsit karcos lett, pajzsa viszont még mindig büszkén feszít hátára csatolva.
Az életkép teljesen olyan, mintha egy vesztes csatából térne haza: odafele még lovon, büszkén feszítve és gazdagságról álmodva ügetett ezen az úton, visszafelé pedig gyalog, fülét-farkát behúzva és egy kiadós alvásról álmodva bandukol, ugyanezen az úton. Persze, első dolga lesz felkeresni a kocsmát, hogy elmesélje történetét, majd rendesen berúgjon, aztán egy kényelmes kis szállást keríteni magának, a híres fürdőházzal egyetemben. Aztán a kétnapi alvás után sipirc a barakkba, hogy néhány öntelt kis ifjoncnak jól szétüsse a valagát.
A narancssárga égbolton a nap utolsó szikrái táncolnak már, de ez őt nem zavarja, este ide vagy oda, továbbra is biceg szakadatlan, és nagyjából a farkas órájának idején meglátja Arthenior fényeit. Hálát ad a szerencséjének, hogy épségben "haza" tévelyedett, és lépteit ennek örömére megszaporázza, és ebben a tempóban csakhamar a fogadóban lehet.*
Fáradtan, züllötten és a piszkosnál is piszkosabban őgyeleg ugyanazon ösvényen visszafelé, mint amerről egy másik csapattal jött. Most egyetlen társa a kardja, mellyel néha dühösen belevág a bozótba, ezzel felriasztva egy ártatlan mókust, vagy nyulat. Vértje tökéletesen illeszkedik rá, ámbár a pókokkal való csatározás következtében kicsit karcos lett, pajzsa viszont még mindig büszkén feszít hátára csatolva.
Az életkép teljesen olyan, mintha egy vesztes csatából térne haza: odafele még lovon, büszkén feszítve és gazdagságról álmodva ügetett ezen az úton, visszafelé pedig gyalog, fülét-farkát behúzva és egy kiadós alvásról álmodva bandukol, ugyanezen az úton. Persze, első dolga lesz felkeresni a kocsmát, hogy elmesélje történetét, majd rendesen berúgjon, aztán egy kényelmes kis szállást keríteni magának, a híres fürdőházzal egyetemben. Aztán a kétnapi alvás után sipirc a barakkba, hogy néhány öntelt kis ifjoncnak jól szétüsse a valagát.
A narancssárga égbolton a nap utolsó szikrái táncolnak már, de ez őt nem zavarja, este ide vagy oda, továbbra is biceg szakadatlan, és nagyjából a farkas órájának idején meglátja Arthenior fényeit. Hálát ad a szerencséjének, hogy épségben "haza" tévelyedett, és lépteit ennek örömére megszaporázza, és ebben a tempóban csakhamar a fogadóban lehet.*
1558. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-05-15 18:20:34
Üzenet elküldve: 2015-05-15 18:20:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
* A város határát elhagyva egy teljesen másik világba csöppen. Hirtelen megszűnik a város zsinata, szinte fájón hasít a tudatába a csend. Már rég volt hogy kint járt a " vadonban ". Kicsit félve teszi meg az első lépéseket. Tíz tízen öt lépés után megáll és visszanéz a mögötte elterülő városra, mintha az tudna segíteni vagy tanácsot adni. * ~ Quarion Amakiir Ékkővirág lehet hogy túl nagy fába vágtad a fejszédet. Mindenféle információk nélkül nekivágsz a nagy semminek hogy majd lesz valahogy. Na mindegy egye penész majd csak találok egy helyet ahol tanulhatok. ~ * Egy nagy mély levegőt vesz és nekivág az ismeretlennek. *
1557. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-05-12 21:23:49
Üzenet elküldve: 2015-05-12 21:23:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Vinidis Dharemon//
*Amint a férfi felkel, Seleris visszasétál lovához, és felpattan a nyeregbe, a kis cipócskát már innen fogadja el. A kérdésekre nem válaszol, csak megsarkantyúzza Hollót, és elindul az erdőszélen. Szó nélkül utaznak, úgy látszik mindketten gondolataikba merültek. Többször is megelőzi vágta közben az inkvizítort, de mindig visszalassít, hiszen ő nem tudja merre haladnak. Délben amikor megállnak, a kérdést hallva kissé újra felgyorsul a lélegzete. Tudja, hogy nem tarthatja magában tovább ezeket a dolgokat, ha azt akarja, hogy megbízzanak benne, és ne nézzék szadista kínzás-őrült állatnak. Beletúr vörös hajába, miközben zöld szemeit a jádeszín szempárba mélyeszti, majd nagyot sóhajt.*
- Mondd, Vinidis, te hány élőt öltél már meg? Láttad a szemükben a félelmet, Tudom, hogy az orkok, és a mélységiek gonoszak, ezt tapasztaltam magam is nem egyszer, de mielőtt elveszed az életüket, az ő érzéseiket is látod. A szemeikben látod a saját rettegésed, a saját kétségeid. Néha a megbánást is. Az első, akit megöltem, nem is volt eredendően gonosz. Egyszer részegségében meggyalázta Urunk szentélyét, én pedig ítéletet hajtottam végre. egyetlen tiszta döféssel vetettem véget az életének, Tűz pengéje egyenesen a szívébe hatolt. Embereket is öltem, elfeket is. Egyszer egy tündért is. ennél tudod mi rosszabb? Amikor kínozni kell. Tudom, hogy néhány esetben csak ez vezet célra, és hidd el, nagyon jó vagyok benne, mégis forog a gyomrom ilyenkor a saját tetteimtől. A fájdalom, amit én okozok, minden levágott testrész olyan, mintha a saját lelkemet tépném darabokra. És a könyörgés a tekintetekben. Vagy éppen az üvöltésben. "Ölj, meg, ölj meg, ölj meg! Szabadíts meg a fájdalmamtól! Ölj meg, ölj meg, ölj meg!" És te egyszerűen csinálod tovább, míg be nem vallja a bűneit. Te együtt tudnál élni ezzel a tudattal? Hogy olyan fájdalmat okozol másoknak, ami miatt azt is hajlandóak lennének eldobni, ami a Rhaegortól kapott legbecsesebb kincsünk? Ó, nem Vinidis, ezek nem álmok. Ezek lidércek, szellemek, démonok, amik a tűzből járnak vissza, hogy emlékeztessenek rá miket tettem meg. ezek után is hiszed, hogy szerencsés itt lennem? engem csak Rhaegor válthat meg ettől, de nem fogom eldobni az életem. Ha ezzel kell élnem, és szolgálnom, akkor megteszem. És számon kérem az Uramat, ha előtte állok, és ő szólít.
*Ezzel talán mindent elmondott magáról, amit akart, talán még többet is. Reméli az Inkvizítort nem zavarja, hogy e lelke minden éjjel ennyire megtörik, és nem küldi vissza a központba. Ezek után egy szót sem szól, hagyja Vinidisnek, hadd eméssze magában a dolgot, csak este szólal meg újra, amikor újra letáboroznak, de akkor sem szól két tőmondatnál többet.*
- Értettem. Jó éjt.
*Azzal újra elfekszik a pokrócon, hogy megint szembekerüljön áldozatai vádló tekintetével.*
*Amint a férfi felkel, Seleris visszasétál lovához, és felpattan a nyeregbe, a kis cipócskát már innen fogadja el. A kérdésekre nem válaszol, csak megsarkantyúzza Hollót, és elindul az erdőszélen. Szó nélkül utaznak, úgy látszik mindketten gondolataikba merültek. Többször is megelőzi vágta közben az inkvizítort, de mindig visszalassít, hiszen ő nem tudja merre haladnak. Délben amikor megállnak, a kérdést hallva kissé újra felgyorsul a lélegzete. Tudja, hogy nem tarthatja magában tovább ezeket a dolgokat, ha azt akarja, hogy megbízzanak benne, és ne nézzék szadista kínzás-őrült állatnak. Beletúr vörös hajába, miközben zöld szemeit a jádeszín szempárba mélyeszti, majd nagyot sóhajt.*
- Mondd, Vinidis, te hány élőt öltél már meg? Láttad a szemükben a félelmet, Tudom, hogy az orkok, és a mélységiek gonoszak, ezt tapasztaltam magam is nem egyszer, de mielőtt elveszed az életüket, az ő érzéseiket is látod. A szemeikben látod a saját rettegésed, a saját kétségeid. Néha a megbánást is. Az első, akit megöltem, nem is volt eredendően gonosz. Egyszer részegségében meggyalázta Urunk szentélyét, én pedig ítéletet hajtottam végre. egyetlen tiszta döféssel vetettem véget az életének, Tűz pengéje egyenesen a szívébe hatolt. Embereket is öltem, elfeket is. Egyszer egy tündért is. ennél tudod mi rosszabb? Amikor kínozni kell. Tudom, hogy néhány esetben csak ez vezet célra, és hidd el, nagyon jó vagyok benne, mégis forog a gyomrom ilyenkor a saját tetteimtől. A fájdalom, amit én okozok, minden levágott testrész olyan, mintha a saját lelkemet tépném darabokra. És a könyörgés a tekintetekben. Vagy éppen az üvöltésben. "Ölj, meg, ölj meg, ölj meg! Szabadíts meg a fájdalmamtól! Ölj meg, ölj meg, ölj meg!" És te egyszerűen csinálod tovább, míg be nem vallja a bűneit. Te együtt tudnál élni ezzel a tudattal? Hogy olyan fájdalmat okozol másoknak, ami miatt azt is hajlandóak lennének eldobni, ami a Rhaegortól kapott legbecsesebb kincsünk? Ó, nem Vinidis, ezek nem álmok. Ezek lidércek, szellemek, démonok, amik a tűzből járnak vissza, hogy emlékeztessenek rá miket tettem meg. ezek után is hiszed, hogy szerencsés itt lennem? engem csak Rhaegor válthat meg ettől, de nem fogom eldobni az életem. Ha ezzel kell élnem, és szolgálnom, akkor megteszem. És számon kérem az Uramat, ha előtte állok, és ő szólít.
*Ezzel talán mindent elmondott magáról, amit akart, talán még többet is. Reméli az Inkvizítort nem zavarja, hogy e lelke minden éjjel ennyire megtörik, és nem küldi vissza a központba. Ezek után egy szót sem szól, hagyja Vinidisnek, hadd eméssze magában a dolgot, csak este szólal meg újra, amikor újra letáboroznak, de akkor sem szól két tőmondatnál többet.*
- Értettem. Jó éjt.
*Azzal újra elfekszik a pokrócon, hogy megint szembekerüljön áldozatai vádló tekintetével.*
1556. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-05-12 20:43:19
Üzenet elküldve: 2015-05-12 20:43:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
// Seleris Arfinde //
* A puha, selymesen ölelő álomból a tücskök monoton zenéjébe vágó kínos zihálás ébreszti, s jádekék szemei kipattanva merednek a haloványan derengő égre. Pislant párat, s nesztelenül oldalra fordítja fejét, a verejtékben úszó fiú felé. Rosszat álmodhatott, ez nem vitás. Már mozdulna karja, hogy feltápászkodjon, de egy hirtelen ötlettől vezérelve meggondolja magát és marad kővé dermedve inkább, így figyeli némán a nyugtalan ifjút. Nem szokványos lidércképek nyüstölhették a vöröshajút, legalábbis abból, amilyen zaklatottan járkál fel-alá, meg élezi pengéit perceken át feszülten, Vin erre következtet. Mindenkinek megvannak a maga démonai, kinek ez, kinek amaz, szabadulni tőlük nem könnyű. Sőt, ha valakit egyszer megtalálnak, meglehet, hogy esélytelen, legalábbis a Hallgatag esetében olybá tűnik, lehetetlen: az ő kísértete bizony saját maga, önnön hibái, s gyengesége. Az, hogy erőtlen, s nem tud segíteni bajtársain, vagy egyszerűen magával ragadja a sötét gonoszság, mind rendszeresen visszatérő rémképek, akár alvás közben, akár ébren. *
~ Az imádság jó ötlet ~
* Mosolyodik el a csuklya árnyai közt észrevétlen, látva a térdelő fiút, s hallgatva a fohászt. Ha nem is maga Rhaegos fújja meg az izzó parazsat, a belé, meg az imádságba vetett hit bármikor képes lángra lobbantani az apró, lángoló tüzecskét.
Vissza lehunyja inkább szemét, s hagyja, hogy pár minutum múltán "felébresszék". Felpattan, lerázza magáról a piszkot, kinyújtóztatja elgémberedett tagjait, aztán összeszedi széthagyott cókmókját; a zsebéből előhalászott félig száradt cipócskát meg kettétöri és átnyújtja újdonsült társának. *
- Egyél, hosszú még az út!
* Ő maga sietve elmajszolja saját felét, aztán szintén felszerszámozza lovát, s rögvest a nyeregben is terem. *
- Az erdő szélén haladunk, vágtában, addig míg el nem érjük a folyót. Utána az erdőben folytatjuk. Értve?
* Hangja határozottan, ellentmondást nem tűrően zeng, ahogy lassan irányba állítja Komort, s lépdelni nem kezdenek ki a fák közül. Keleten már dereng az ég alja, egy fertályóra múlva előbukkan az ébredező napkorong- korábban akart indulni, még a hajnali holdfényben, de szüksége volt némi plusz pihenésre. Sebaj, 2-3 óra késés nem a világvége, ebben az esetben viszont megalszanak még egy éjszakát, s nem hajszolják magukat a rengetegen át, csak azért, hogy korábban érjenek a várba. *
- Indulhatunk?
* Tekint hátra az ifjúra, pimasz, féloldalas mosollyal kreolszín arcán, s megindítja lovát. A hűs hajnali szél összeborzolja szőkésbarna haját, s vöröses köpönyege szárnyként magasodik hátán.
Órákon át haladnak vágtában, talán délig, s csak néha lassítanak kissé, hogy a lovak pihenjenek egy leheletnyit. Mikor a nap a fejük felé ér, Vin javasolja, hogy húzódjanak árnyékba cseppet, addig legalább ők is kifújják magukat. A fák tövénél csusszan le a nyeregből, s hátát vetve az egyik nyír kérges törzsének foglal helyet a fűben.*
- Mit álmodtál éjszaka, Seleris? Hallottam a reggeli imádat, előttem nem kell titkolóznod.
* Talán segíthet neki démonjai legyőzésében- másokéval mindig könnyebb elbánni, mint a sajátokkal. Vagy elmeséli a fú, vagy sem, nincs abban semmi. Ha megbeszélték, meg indulnak tovább, s haladnak sötétedésig egészen. Útközben nem találkoznak senkivel, egy árva lélekkel sem, hisz a karavánút messze tőlük, csak pár gyanútlan vadállat merészkedik ki az erdőből a nyílt terepre, hogy meghallva patáik tompa dobogását visszaiszkoljanak az erdőbe.
Mikor leszáll a sötét, ismét bevetik magukat a sűrűbe, s hasonlóan az előző estéhez, letáboroznak megint. *
- Holnap tényleg korán kelünk, még jócskán pirkadat előtt. Már csak pár órányira vagyunk a vártól, s mire kivilágosodik, már ott akarok lenni. Ithry így is le fogja harapni a fejem... Ja, te még nem ismered...
* Adja ki az ukázt még elalvás előtt, s bár a fiú nem ismeri a vöröshajú varázslónőt, ez a megjegyzés talán elég arra, hogy felkészítse őt a találkozásra. Hiába, tűzvarázsló a kis drága, s mentalitása is hajaz erre.
A nő arca az utolsó kép lelki szemei előtt, mielőtt elnyomja az álom. *
* A puha, selymesen ölelő álomból a tücskök monoton zenéjébe vágó kínos zihálás ébreszti, s jádekék szemei kipattanva merednek a haloványan derengő égre. Pislant párat, s nesztelenül oldalra fordítja fejét, a verejtékben úszó fiú felé. Rosszat álmodhatott, ez nem vitás. Már mozdulna karja, hogy feltápászkodjon, de egy hirtelen ötlettől vezérelve meggondolja magát és marad kővé dermedve inkább, így figyeli némán a nyugtalan ifjút. Nem szokványos lidércképek nyüstölhették a vöröshajút, legalábbis abból, amilyen zaklatottan járkál fel-alá, meg élezi pengéit perceken át feszülten, Vin erre következtet. Mindenkinek megvannak a maga démonai, kinek ez, kinek amaz, szabadulni tőlük nem könnyű. Sőt, ha valakit egyszer megtalálnak, meglehet, hogy esélytelen, legalábbis a Hallgatag esetében olybá tűnik, lehetetlen: az ő kísértete bizony saját maga, önnön hibái, s gyengesége. Az, hogy erőtlen, s nem tud segíteni bajtársain, vagy egyszerűen magával ragadja a sötét gonoszság, mind rendszeresen visszatérő rémképek, akár alvás közben, akár ébren. *
~ Az imádság jó ötlet ~
* Mosolyodik el a csuklya árnyai közt észrevétlen, látva a térdelő fiút, s hallgatva a fohászt. Ha nem is maga Rhaegos fújja meg az izzó parazsat, a belé, meg az imádságba vetett hit bármikor képes lángra lobbantani az apró, lángoló tüzecskét.
Vissza lehunyja inkább szemét, s hagyja, hogy pár minutum múltán "felébresszék". Felpattan, lerázza magáról a piszkot, kinyújtóztatja elgémberedett tagjait, aztán összeszedi széthagyott cókmókját; a zsebéből előhalászott félig száradt cipócskát meg kettétöri és átnyújtja újdonsült társának. *
- Egyél, hosszú még az út!
* Ő maga sietve elmajszolja saját felét, aztán szintén felszerszámozza lovát, s rögvest a nyeregben is terem. *
- Az erdő szélén haladunk, vágtában, addig míg el nem érjük a folyót. Utána az erdőben folytatjuk. Értve?
* Hangja határozottan, ellentmondást nem tűrően zeng, ahogy lassan irányba állítja Komort, s lépdelni nem kezdenek ki a fák közül. Keleten már dereng az ég alja, egy fertályóra múlva előbukkan az ébredező napkorong- korábban akart indulni, még a hajnali holdfényben, de szüksége volt némi plusz pihenésre. Sebaj, 2-3 óra késés nem a világvége, ebben az esetben viszont megalszanak még egy éjszakát, s nem hajszolják magukat a rengetegen át, csak azért, hogy korábban érjenek a várba. *
- Indulhatunk?
* Tekint hátra az ifjúra, pimasz, féloldalas mosollyal kreolszín arcán, s megindítja lovát. A hűs hajnali szél összeborzolja szőkésbarna haját, s vöröses köpönyege szárnyként magasodik hátán.
Órákon át haladnak vágtában, talán délig, s csak néha lassítanak kissé, hogy a lovak pihenjenek egy leheletnyit. Mikor a nap a fejük felé ér, Vin javasolja, hogy húzódjanak árnyékba cseppet, addig legalább ők is kifújják magukat. A fák tövénél csusszan le a nyeregből, s hátát vetve az egyik nyír kérges törzsének foglal helyet a fűben.*
- Mit álmodtál éjszaka, Seleris? Hallottam a reggeli imádat, előttem nem kell titkolóznod.
* Talán segíthet neki démonjai legyőzésében- másokéval mindig könnyebb elbánni, mint a sajátokkal. Vagy elmeséli a fú, vagy sem, nincs abban semmi. Ha megbeszélték, meg indulnak tovább, s haladnak sötétedésig egészen. Útközben nem találkoznak senkivel, egy árva lélekkel sem, hisz a karavánút messze tőlük, csak pár gyanútlan vadállat merészkedik ki az erdőből a nyílt terepre, hogy meghallva patáik tompa dobogását visszaiszkoljanak az erdőbe.
Mikor leszáll a sötét, ismét bevetik magukat a sűrűbe, s hasonlóan az előző estéhez, letáboroznak megint. *
- Holnap tényleg korán kelünk, még jócskán pirkadat előtt. Már csak pár órányira vagyunk a vártól, s mire kivilágosodik, már ott akarok lenni. Ithry így is le fogja harapni a fejem... Ja, te még nem ismered...
* Adja ki az ukázt még elalvás előtt, s bár a fiú nem ismeri a vöröshajú varázslónőt, ez a megjegyzés talán elég arra, hogy felkészítse őt a találkozásra. Hiába, tűzvarázsló a kis drága, s mentalitása is hajaz erre.
A nő arca az utolsó kép lelki szemei előtt, mielőtt elnyomja az álom. *
1555. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-05-09 22:01:22
Üzenet elküldve: 2015-05-09 22:01:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Vinidis Dharemon//
*Seleris kissé meglepődik rajta, hogy az itteni helyzet ilyen tragikus leírása után Vinidis ilyen könnyen elalszik, ráadásul az őrködés ötlete nélkül. ~ Sebaj, majd én őrködöm egész éjjel. ~ Gondolja nagy bátran. Ez az elhatározása ki is tart néhány órán keresztül, de nyugalmát csak az éjjeli állatok halk neszezése zavarja meg. A tűz már rég leégett, csak parázsló hamu maradt belőle, az imént még fáklyaként aposztrofált fadarab is csak elszenesedett maradvány. Majd szépen lassan, mintha csak incselkedne vele, az álom az ő szemére is rászáll. Lassan csukódnak le szemhéjai, ahogy elfekszik a pokrócon, de kezét továbbra is tőrein tartja. Álmában újra a mesterével van, lassan osonnak a házak árnyékában. Talán a föld városában lehetnek. Majd hirtelen felmásznak egy létrán, futnak a házak tetején, míg egy nagy, holdfényben fürdő palotához érnek. Egy nemes háza. Meggyalázta Rhaegort, és ezért bűnhődnie kell. Ő volt az első ölése. Álmában újra látja a rettegést a férfi szemében. Rettegést, de megbánást egy cseppet sem. Sorra bukkannak fel előtte a meggyilkolt emberek arcai. Egy férfi, egy koldus, egy lány, egy kurva, egy anya, aki bűnös gyermekét védte, a gyermek, sötételfek, orkok, megkínzott emberek, akik segítségért kiáltanak egy tömlöc sötétjében, egy újabb férfi, egy nemes, egy asszony, egy vénember, egy méregkeverő sötételf, egy boszorkány, egy sorozatgyilkos, rettegő arcok végeláthatatlan sokasága, amik mind könyörögve néznek rá. "Kérlek, kérlek ne! Ne tedd ezt velem!" Mígnem verejtékben fürödve ébred fel, nem sokkal hajnal előtt. Felkel, járkálni kezd, tőreit élezi, de nem tud megnyugodni. Évek óta kísértik ezek az álmok. Szinte már a részévé váltak, de nem tud szabadulni a tudattól, hogy valami nincs rendben ezzel. Végül letérdel, és mint oly sokszor, a reggelei imával kezdi. ~ Add, hogy ezek az álmok eresszenek kínzó szorításukból, ó Uram. Enyhíts bűntudatomat, hisz mindezt a te dicsőségedre követtem el. Segíts, hogy küzdhessek érted, míg az én lelkemet nem szólítod magadhoz. Nem kívánok mást, csak enyhítsd fájdalmam, hogy tovább szolgálhassalak. Tűzzel, és vassal! ~ Ez mindig segít, legalábbis egy napot kibír még. Egy újabb gyilkolással teli napot, amikor a listája újabb arccal gyarapodik. Estig, a következő álomig nyugodtan, optimistán néz a dolgok elébe. Lehajol, és összehajtja a pokrócot. Újra felszerszámozza lovát, felcsatolja övét, majd a hajnal első fényével Vinidist is felkelti, remélvén, hogy hamarosan folytathatják az útjukat. Most már igazán szeretne rendes ágyban aludni. Már amennyire ez egy romvárban lehetséges.*
*Seleris kissé meglepődik rajta, hogy az itteni helyzet ilyen tragikus leírása után Vinidis ilyen könnyen elalszik, ráadásul az őrködés ötlete nélkül. ~ Sebaj, majd én őrködöm egész éjjel. ~ Gondolja nagy bátran. Ez az elhatározása ki is tart néhány órán keresztül, de nyugalmát csak az éjjeli állatok halk neszezése zavarja meg. A tűz már rég leégett, csak parázsló hamu maradt belőle, az imént még fáklyaként aposztrofált fadarab is csak elszenesedett maradvány. Majd szépen lassan, mintha csak incselkedne vele, az álom az ő szemére is rászáll. Lassan csukódnak le szemhéjai, ahogy elfekszik a pokrócon, de kezét továbbra is tőrein tartja. Álmában újra a mesterével van, lassan osonnak a házak árnyékában. Talán a föld városában lehetnek. Majd hirtelen felmásznak egy létrán, futnak a házak tetején, míg egy nagy, holdfényben fürdő palotához érnek. Egy nemes háza. Meggyalázta Rhaegort, és ezért bűnhődnie kell. Ő volt az első ölése. Álmában újra látja a rettegést a férfi szemében. Rettegést, de megbánást egy cseppet sem. Sorra bukkannak fel előtte a meggyilkolt emberek arcai. Egy férfi, egy koldus, egy lány, egy kurva, egy anya, aki bűnös gyermekét védte, a gyermek, sötételfek, orkok, megkínzott emberek, akik segítségért kiáltanak egy tömlöc sötétjében, egy újabb férfi, egy nemes, egy asszony, egy vénember, egy méregkeverő sötételf, egy boszorkány, egy sorozatgyilkos, rettegő arcok végeláthatatlan sokasága, amik mind könyörögve néznek rá. "Kérlek, kérlek ne! Ne tedd ezt velem!" Mígnem verejtékben fürödve ébred fel, nem sokkal hajnal előtt. Felkel, járkálni kezd, tőreit élezi, de nem tud megnyugodni. Évek óta kísértik ezek az álmok. Szinte már a részévé váltak, de nem tud szabadulni a tudattól, hogy valami nincs rendben ezzel. Végül letérdel, és mint oly sokszor, a reggelei imával kezdi. ~ Add, hogy ezek az álmok eresszenek kínzó szorításukból, ó Uram. Enyhíts bűntudatomat, hisz mindezt a te dicsőségedre követtem el. Segíts, hogy küzdhessek érted, míg az én lelkemet nem szólítod magadhoz. Nem kívánok mást, csak enyhítsd fájdalmam, hogy tovább szolgálhassalak. Tűzzel, és vassal! ~ Ez mindig segít, legalábbis egy napot kibír még. Egy újabb gyilkolással teli napot, amikor a listája újabb arccal gyarapodik. Estig, a következő álomig nyugodtan, optimistán néz a dolgok elébe. Lehajol, és összehajtja a pokrócot. Újra felszerszámozza lovát, felcsatolja övét, majd a hajnal első fényével Vinidist is felkelti, remélvén, hogy hamarosan folytathatják az útjukat. Most már igazán szeretne rendes ágyban aludni. Már amennyire ez egy romvárban lehetséges.*
1554. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-05-09 14:24:43
Üzenet elküldve: 2015-05-09 14:24:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
// Seleris Arfinde //
* Homlokát ráncolva figyeli, ahogy a fiatal fiú gondosan megágyaz magának a pokróccal meg a nyereggel párna gyanánt. Hiába, nem mindenki olyan állhatatos, meg kis igényű, mint a harcos, akinek elég összegyűrt köpönyege a feje alá és kész. A kemény föld jót tesz a gerincnek, legalábbis azt mondják. Hátára fordul, s míg arcát melengetik a táncoló lángok, ő a csillagokat bámulva hallgatja társának mondandóját. Ami azt illeti, mindig is kitűnő hallgatóság volt: keveset szól, csak akkor ha kell, s az emberek nagyon szívesen öntik ki neki lelküket, főleg azok akiknek arra van szükségük, hogy végre valahára meghallgassák őket. Ő pedig szépen apránként elraktároz magában minden apró kis információt. *
- Szóval a kényes ügyeket, értem. * Nyugtázza továbbra is röviden az elhangzottakat. Reméli, hogy a fiú nem megszállottja a kínzásnak, csonkolásnak és efféle förtelmes munkáknak, nincs szükségük egy agyalágyúltra. Vin személy szerint rühelli a kínzást, ő az egyszerű, tiszta vágások híve, amik a lehető leggyorsabban küldik ellenfeleit Rhaegos elébe. Persze van, hogy kell némi "ráhatás", s jó is lehet, hogy itt van valaki, aki megteszi majd azt helyette. *
- Ugyan az a feladatunk, mint otthon: levadászni minden förmedvényt, kit sötét mágia keltett életre, vagy annak hódol. Ez a vidék pedig hemzseg ezektől, véresszájú orkoktól, vérmágiát használó mélységi elfektől, nekromantáktól, boszorkáktól, démoni lényektől, ki tudja még miktől. Meg kell mutatnunk az itteni népeknek, hogy mekkora is a Sárkányisten hatalma. Ismered a környéket, fiú? Az hasznos lenne.
* Ha a Rendről van szó, mindig megered nyelve, s magához képest sokat beszél. Folytatná még tovább is, részletezve a terveket, például arról, hogy hogyan is kellene megtalálni a rejtőzködő csúfságokat, de szemhéja egyre nehezebbé válik, s feltartóztathatatlanul közelít felé az álom. Udvariatlan pedig nem akar lenni, hogy egy beszélgetés közben elaludjon, így hátat fordít a tűznek, s jó éjszakát kívánva összehúzza magát a fűben. *
- Most viszont alszom, mert hulla fáradt vagyok már. Tégy így te is, Seleris, mert hosszú nap vár ránk. Ha befejezted a játszadozást a fáklyával, akkor oltsd el kérlek a tüzet. Jó éjt.
* Alig mondja ki utolsó szavát, a sűrű, puha álom máris karjaiba fogadja a harcost. Nem álmodik, csak pihen elméje némán, zavartalan. *
* Homlokát ráncolva figyeli, ahogy a fiatal fiú gondosan megágyaz magának a pokróccal meg a nyereggel párna gyanánt. Hiába, nem mindenki olyan állhatatos, meg kis igényű, mint a harcos, akinek elég összegyűrt köpönyege a feje alá és kész. A kemény föld jót tesz a gerincnek, legalábbis azt mondják. Hátára fordul, s míg arcát melengetik a táncoló lángok, ő a csillagokat bámulva hallgatja társának mondandóját. Ami azt illeti, mindig is kitűnő hallgatóság volt: keveset szól, csak akkor ha kell, s az emberek nagyon szívesen öntik ki neki lelküket, főleg azok akiknek arra van szükségük, hogy végre valahára meghallgassák őket. Ő pedig szépen apránként elraktároz magában minden apró kis információt. *
- Szóval a kényes ügyeket, értem. * Nyugtázza továbbra is röviden az elhangzottakat. Reméli, hogy a fiú nem megszállottja a kínzásnak, csonkolásnak és efféle förtelmes munkáknak, nincs szükségük egy agyalágyúltra. Vin személy szerint rühelli a kínzást, ő az egyszerű, tiszta vágások híve, amik a lehető leggyorsabban küldik ellenfeleit Rhaegos elébe. Persze van, hogy kell némi "ráhatás", s jó is lehet, hogy itt van valaki, aki megteszi majd azt helyette. *
- Ugyan az a feladatunk, mint otthon: levadászni minden förmedvényt, kit sötét mágia keltett életre, vagy annak hódol. Ez a vidék pedig hemzseg ezektől, véresszájú orkoktól, vérmágiát használó mélységi elfektől, nekromantáktól, boszorkáktól, démoni lényektől, ki tudja még miktől. Meg kell mutatnunk az itteni népeknek, hogy mekkora is a Sárkányisten hatalma. Ismered a környéket, fiú? Az hasznos lenne.
* Ha a Rendről van szó, mindig megered nyelve, s magához képest sokat beszél. Folytatná még tovább is, részletezve a terveket, például arról, hogy hogyan is kellene megtalálni a rejtőzködő csúfságokat, de szemhéja egyre nehezebbé válik, s feltartóztathatatlanul közelít felé az álom. Udvariatlan pedig nem akar lenni, hogy egy beszélgetés közben elaludjon, így hátat fordít a tűznek, s jó éjszakát kívánva összehúzza magát a fűben. *
- Most viszont alszom, mert hulla fáradt vagyok már. Tégy így te is, Seleris, mert hosszú nap vár ránk. Ha befejezted a játszadozást a fáklyával, akkor oltsd el kérlek a tüzet. Jó éjt.
* Alig mondja ki utolsó szavát, a sűrű, puha álom máris karjaiba fogadja a harcost. Nem álmodik, csak pihen elméje némán, zavartalan. *
1553. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-05-09 14:21:21
Üzenet elküldve: 2015-05-09 14:21:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1633
OOC üzenetek: 313
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1633
OOC üzenetek: 313
Játékstílus: Vakmerő
//Sali és Albun//
*Svir szívesen maradt volna még a borászatban, akár hosszabb ideig is, hogy a jó borok végigkóstolása mellett akár a csőszséget is kitanulja az ismert világ legjobb szakembereitől. De nincs elszállva, két lábbal áll a földön, ezért tudja, hogy a csőszség kitanulása még számára is túl nehéz lenne. Majd egyszer, ha tapasztaltabb és erősebb lesz! De addig még sokat kell fejlődnie régi és új bajtársai oldalán.*
- Remek lesz, csak ne nézz csúnyán a kisasszonyra, még felnyársal érte a tekintetével. Az ellen pedig nem véd sem pajzs, sem páncél, legfeljebb egy hidegfejű testőr. *Ő ezt a tanácsot adja új ismerősüknek az Arthenior felé vezető gyalogúton. Mehetnének éppen lóval is, jobbnál jobbakkal, de aki úr, az gyalog is úr, nem kell azt drága hátasokkal és szekerekkel bizonygatni.*
*Svir szívesen maradt volna még a borászatban, akár hosszabb ideig is, hogy a jó borok végigkóstolása mellett akár a csőszséget is kitanulja az ismert világ legjobb szakembereitől. De nincs elszállva, két lábbal áll a földön, ezért tudja, hogy a csőszség kitanulása még számára is túl nehéz lenne. Majd egyszer, ha tapasztaltabb és erősebb lesz! De addig még sokat kell fejlődnie régi és új bajtársai oldalán.*
- Remek lesz, csak ne nézz csúnyán a kisasszonyra, még felnyársal érte a tekintetével. Az ellen pedig nem véd sem pajzs, sem páncél, legfeljebb egy hidegfejű testőr. *Ő ezt a tanácsot adja új ismerősüknek az Arthenior felé vezető gyalogúton. Mehetnének éppen lóval is, jobbnál jobbakkal, de aki úr, az gyalog is úr, nem kell azt drága hátasokkal és szekerekkel bizonygatni.*
1552. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-05-09 12:08:31
Üzenet elküldve: 2015-05-09 12:08:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Vinidis Dharemon//
*Seleris vígan nyugtázza magában, hogy a férfi végre felismerte, és mikor már a nyeregben ül fogadja a felé nyújtott kezet.*
- Rhaegos hozott, de remélem jó helyre. Örülök, hogy végre megismertél.
*A tőrök említésére egy kicsit megigazítja őket, és bólint, de ennél többet nem reagál rá. Lassú léptekkel követi Vinidist az erdőben, kerülgetve a fatönköket, és kis gödröket a földben. Közben már teljesen körbeölelte őket a sötétség, és Seleris sokkal inkább felélénkült. ~ Végre, ez már az én terepem. ~ Gondolja, miközben kiköti Hollót egy fához, és megsimogatja a nyakát. Gondos mozdulatokkal szedi le róla a gyeplőt, a zablát, a nyerget, majd a pokrócot is. Utóbbit a földre teríti maga alá, a nyerget pedig párnaként teszi feje alá. Megbűvölve nézi a lángokat ültében, majd kisvártatva megszólal.*
- Nos, vannak dolgok, amiket a nyílt utcán nem lehet elintézni. Be kell osonni hozzá házakba, esetleg egy kis méreg, bár szerény véleményem szerint az a gyávák és asszonyok fegyvere, vagy vékony penge szükséges az elintézésükhöz. Meg aztán vallatni sem lehet kardokkal, ilyenkor jóval hasznosabb néhány tű a köröm alá, vagy más helyekre. Egyszóval a kényes munkákat jöttem elintézni. Meg persze segítenem kell neked a városi ügyekben is. Nem mindenki szívleli az istenünket.
*A beszéde alatt leoldotta övét, tőrei úgy rendezte el, hogy fekve is, ülve is azonnal elérhesse őket, ha rájuk támadnak éjszaka.*
- És, egész pontosan mi is a feladatunk? Azon túl, hogy kiépítsük a szervezetünk itteni működését.
*Kérdezi, miközben egy hosszabb bottal belepiszkál a lángokba, majd a rögtönzött fáklyával kezd játszani.*
*Seleris vígan nyugtázza magában, hogy a férfi végre felismerte, és mikor már a nyeregben ül fogadja a felé nyújtott kezet.*
- Rhaegos hozott, de remélem jó helyre. Örülök, hogy végre megismertél.
*A tőrök említésére egy kicsit megigazítja őket, és bólint, de ennél többet nem reagál rá. Lassú léptekkel követi Vinidist az erdőben, kerülgetve a fatönköket, és kis gödröket a földben. Közben már teljesen körbeölelte őket a sötétség, és Seleris sokkal inkább felélénkült. ~ Végre, ez már az én terepem. ~ Gondolja, miközben kiköti Hollót egy fához, és megsimogatja a nyakát. Gondos mozdulatokkal szedi le róla a gyeplőt, a zablát, a nyerget, majd a pokrócot is. Utóbbit a földre teríti maga alá, a nyerget pedig párnaként teszi feje alá. Megbűvölve nézi a lángokat ültében, majd kisvártatva megszólal.*
- Nos, vannak dolgok, amiket a nyílt utcán nem lehet elintézni. Be kell osonni hozzá házakba, esetleg egy kis méreg, bár szerény véleményem szerint az a gyávák és asszonyok fegyvere, vagy vékony penge szükséges az elintézésükhöz. Meg aztán vallatni sem lehet kardokkal, ilyenkor jóval hasznosabb néhány tű a köröm alá, vagy más helyekre. Egyszóval a kényes munkákat jöttem elintézni. Meg persze segítenem kell neked a városi ügyekben is. Nem mindenki szívleli az istenünket.
*A beszéde alatt leoldotta övét, tőrei úgy rendezte el, hogy fekve is, ülve is azonnal elérhesse őket, ha rájuk támadnak éjszaka.*
- És, egész pontosan mi is a feladatunk? Azon túl, hogy kiépítsük a szervezetünk itteni működését.
*Kérdezi, miközben egy hosszabb bottal belepiszkál a lángokba, majd a rögtönzött fáklyával kezd játszani.*
1551. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-05-09 11:16:00
Üzenet elküldve: 2015-05-09 11:16:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
// Seleris Arfinde //
* Rezzenéstelen arccal fogadja a váratlan, s oly közvetlen megszólítást, megálljt parancsol lovának, s némán méregeti az idegen maszkos arcát. Nem szól, nem mozdul, de utolsó idegszála is megfeszül; csapda is lehet a helyzet, mibe fáradtan, elővigyázatlanul belekerült. Ezeken a poros utakon nem ritka az efféle rablótámadás: megállítják a gyanútlan utazót valami ügyefogyott indokkal, aztán míg az diskurál, leütik, s kirabolják, vagy őt magát ejtik túszul. Igen morcos lenne most egy effajta kísérlethez, reméli, hogy vérontásra sor nem kerül. *
- Ismerjük tán egymást?
* Veti oda hetykén, szokásos mély hangján, s résnyire szűkíti kéklő szemeinek világát a csuklya takarásában. Alig láthatóan oldalra billenti fejét, ahogyan a másik valamit mókol kezeivel, majd a maszk lekerül, s láthatóvá válik egy továbbra is ismeretlen arc. *
~ Hát persze, a maszk volt olyan kísértetiesen ismerős, nem is a fizimiska! ~
* Elméjének kerekei erőlködve forognak a fáradtság mázsás súlya alatt nyögve, gondolatban megannyi név, arc villan fel, próbálva felidézni valami emléket a maszkról, meg a Seleris névről. Csak szekundumok telnek el, a várakozás mégis egy örökkévalóságként hat a rájuk telepedő csendben, de végül beugrik neki a fiatal siheder! *
~ Hát persze, Relios mester utolsó tanítványa! ~
* A felismerés kurta félmosolyt csal kreolszín képére, enyhítve az amúgy megszokott, rideg, szigorú nézésen, egészen barátságos fizimiskát kölcsönözve a harcosnak. *
- Láng és Jég, igaz?
* Továbbra is somolyogva, bök orrával a fiú övén lógó fegyvertokok felé, jelezve, hogy végre valahára felismerte a vöröshajút. A két penge elnevezése már névadásuktól fogva kedvére való, kellően kreatív, s hangzatos becézése ez a gyilkos fémnek. Saját fegyvereinek még nem talált illő neveket, mik egyaránt jellemeznék a kardokat, s gazdájukat magát. Ha egyszer úgy hozza a sors, a pengék maguk fogják suttogni a kívánt nevet, s ő tisztán fogja érteni mindkettő szavát. *
- Rhaegos hozott, Seleris! * Nyújtja felé üdvözlésképp jobbját, s ha a kézfogás megtörtént, türelemre inti újabb társát. *
- Ideje volt már a segítségnek, mert hárman rendkívül kevesen vagyunk. De nem kell rohanni sehová, az út a várig még igen hosszú, javaslom, hogy táborozzunk le az erdőben éjszakára. Induljunk!
* Mivel már a másik is nyeregben van, felesleges tovább ácsorogni itt kinn a nyílt terepen, jobb ha elérnek az erdőig, míg valamit látnak. Lassú járásra ösztökéli Komort, s megindulnak poroszkálva a porban a fák egybefüggő vonala felé. Útközben Vinidis magától nem szól egy szót sem, hacsak a másik nem kérdez, arra persze válaszol szívesen.
Mire elérik az erdő szélét, rájuk is telepszik a sűrű sötétség, ahogy arra számítani is lehetett korábban. Innen kisebb-nagyobb ösvények, csapások sokasága ágazik szerte-széjjel, a szélrózsa minden irányába, könnyedén tévútra vezetve az óvatlan utazót. Nekik egyelőre nem kell a rengeteg mélyébe hatolni, bőven elég annyi, hogy ne legyenek szem előtt: Komor átlép néhány kisebb bokron, megkerül egy göcsörtös törzset, meg pár kidőlt tölgyet, aztán gazdája parancsára megáll egy kitaposott kis részen, mit sűrű cserjék ölelnek körül. *
- Ez éjszakára jó is lesz. Hajnalban indulunk tovább, még pirkadat előtt, s ha sietünk, holnap ilyenkorra otthon is leszünk.
* Leszáll a nyeregből, s a szürke paripát kiköti egy kérges fához, aztán csizmájával összerugdos néhány gallyat, meg száraz fadarabot egy kupacba, majd mellé térdel, hogy a zsebéből előhúzott kövekkel szikrát csiholjon. Néhány pattintás után a száraz ágak füstölve narancsos színű lángra kapnak, s a kicsiny tűz pattogva kél táncra, mozgó árnyakat vetve kettejük arcára. Vin szereti nézni a perzselő lángok andalító játékát, de valószínűleg minden Rendtag hasonlóan van ezzel: ők nem csak a pusztítást látják a perzselő fényben, hanem a teremtést, meg Rhaegost magát. Lanawin egy letűnt világ parázsló romjain született, s a Nagy Sárkány életet adó lángja lobog minden élő szívben - van ki szó szerint hisz ebben, van ki csak átvitt értelemben, de az erőt és hitet adó lángok ott izzanak mindenkiben. A kérdés csak az, hogy ki mire használja őket. *
- Azt mondtad, hogy nem lehet mindent kardokkal megoldani. Mire gondoltál, Seleris?
* Töri meg a tűz monoton ropogásának hangját, s lábait kinyújtóztatva, kezeit tarkója alá téve elheveredik a kitaposott fűben. Tippjei vannak persze, de a fiútól szeretné hallani a választ, mire is képezték ki otthon, Wegtorenben. *
* Rezzenéstelen arccal fogadja a váratlan, s oly közvetlen megszólítást, megálljt parancsol lovának, s némán méregeti az idegen maszkos arcát. Nem szól, nem mozdul, de utolsó idegszála is megfeszül; csapda is lehet a helyzet, mibe fáradtan, elővigyázatlanul belekerült. Ezeken a poros utakon nem ritka az efféle rablótámadás: megállítják a gyanútlan utazót valami ügyefogyott indokkal, aztán míg az diskurál, leütik, s kirabolják, vagy őt magát ejtik túszul. Igen morcos lenne most egy effajta kísérlethez, reméli, hogy vérontásra sor nem kerül. *
- Ismerjük tán egymást?
* Veti oda hetykén, szokásos mély hangján, s résnyire szűkíti kéklő szemeinek világát a csuklya takarásában. Alig láthatóan oldalra billenti fejét, ahogyan a másik valamit mókol kezeivel, majd a maszk lekerül, s láthatóvá válik egy továbbra is ismeretlen arc. *
~ Hát persze, a maszk volt olyan kísértetiesen ismerős, nem is a fizimiska! ~
* Elméjének kerekei erőlködve forognak a fáradtság mázsás súlya alatt nyögve, gondolatban megannyi név, arc villan fel, próbálva felidézni valami emléket a maszkról, meg a Seleris névről. Csak szekundumok telnek el, a várakozás mégis egy örökkévalóságként hat a rájuk telepedő csendben, de végül beugrik neki a fiatal siheder! *
~ Hát persze, Relios mester utolsó tanítványa! ~
* A felismerés kurta félmosolyt csal kreolszín képére, enyhítve az amúgy megszokott, rideg, szigorú nézésen, egészen barátságos fizimiskát kölcsönözve a harcosnak. *
- Láng és Jég, igaz?
* Továbbra is somolyogva, bök orrával a fiú övén lógó fegyvertokok felé, jelezve, hogy végre valahára felismerte a vöröshajút. A két penge elnevezése már névadásuktól fogva kedvére való, kellően kreatív, s hangzatos becézése ez a gyilkos fémnek. Saját fegyvereinek még nem talált illő neveket, mik egyaránt jellemeznék a kardokat, s gazdájukat magát. Ha egyszer úgy hozza a sors, a pengék maguk fogják suttogni a kívánt nevet, s ő tisztán fogja érteni mindkettő szavát. *
- Rhaegos hozott, Seleris! * Nyújtja felé üdvözlésképp jobbját, s ha a kézfogás megtörtént, türelemre inti újabb társát. *
- Ideje volt már a segítségnek, mert hárman rendkívül kevesen vagyunk. De nem kell rohanni sehová, az út a várig még igen hosszú, javaslom, hogy táborozzunk le az erdőben éjszakára. Induljunk!
* Mivel már a másik is nyeregben van, felesleges tovább ácsorogni itt kinn a nyílt terepen, jobb ha elérnek az erdőig, míg valamit látnak. Lassú járásra ösztökéli Komort, s megindulnak poroszkálva a porban a fák egybefüggő vonala felé. Útközben Vinidis magától nem szól egy szót sem, hacsak a másik nem kérdez, arra persze válaszol szívesen.
Mire elérik az erdő szélét, rájuk is telepszik a sűrű sötétség, ahogy arra számítani is lehetett korábban. Innen kisebb-nagyobb ösvények, csapások sokasága ágazik szerte-széjjel, a szélrózsa minden irányába, könnyedén tévútra vezetve az óvatlan utazót. Nekik egyelőre nem kell a rengeteg mélyébe hatolni, bőven elég annyi, hogy ne legyenek szem előtt: Komor átlép néhány kisebb bokron, megkerül egy göcsörtös törzset, meg pár kidőlt tölgyet, aztán gazdája parancsára megáll egy kitaposott kis részen, mit sűrű cserjék ölelnek körül. *
- Ez éjszakára jó is lesz. Hajnalban indulunk tovább, még pirkadat előtt, s ha sietünk, holnap ilyenkorra otthon is leszünk.
* Leszáll a nyeregből, s a szürke paripát kiköti egy kérges fához, aztán csizmájával összerugdos néhány gallyat, meg száraz fadarabot egy kupacba, majd mellé térdel, hogy a zsebéből előhúzott kövekkel szikrát csiholjon. Néhány pattintás után a száraz ágak füstölve narancsos színű lángra kapnak, s a kicsiny tűz pattogva kél táncra, mozgó árnyakat vetve kettejük arcára. Vin szereti nézni a perzselő lángok andalító játékát, de valószínűleg minden Rendtag hasonlóan van ezzel: ők nem csak a pusztítást látják a perzselő fényben, hanem a teremtést, meg Rhaegost magát. Lanawin egy letűnt világ parázsló romjain született, s a Nagy Sárkány életet adó lángja lobog minden élő szívben - van ki szó szerint hisz ebben, van ki csak átvitt értelemben, de az erőt és hitet adó lángok ott izzanak mindenkiben. A kérdés csak az, hogy ki mire használja őket. *
- Azt mondtad, hogy nem lehet mindent kardokkal megoldani. Mire gondoltál, Seleris?
* Töri meg a tűz monoton ropogásának hangját, s lábait kinyújtóztatva, kezeit tarkója alá téve elheveredik a kitaposott fűben. Tippjei vannak persze, de a fiútól szeretné hallani a választ, mire is képezték ki otthon, Wegtorenben. *
1550. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-05-08 18:48:07
Üzenet elküldve: 2015-05-08 18:48:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Vinidis Dharemon//
*A fiú felpattan az út széléről, és meglátja a felé közeledő férfit. Még az alkonyban is szinte világítanak szemei, melyekkel most Seleris arcát pásztázza. ~ Nem is szóltak, hogy Vin lesz az itteni vezető. Kezd érdekes lenni a dolog. ~ Látszik, hogy gondolkodik, de Sel nem zavartatja magát, azonnal nekivág mondandójának.*
- Na végre. Már azt hittem nem is jössz. Megismersz még ugye? Jóval fiatalabb voltam, mikor utoljára találkoztunk.
*Egy pillanatra elhallgat, majd eszébe jut mi hibádzhat. egy mozdulattal hátralöki a csuklyát, és lehajtja a maszkot, majd most már fedetlen fővel, és arccal néz szembe a férfival.*
- Így megismersz ugye? Nem igazán tudom mivel segíthetnék még. Seleris vagyok. Fentről küldtek, hogy segítsek neked. Elvégre nem lehet mindent kardokkal megoldani. Na, menjünk, egyedül biztosan nem fogok odatalálni, a nap meg mindjárt lemegy.
*Néz a távoli hegyek irányába, ahol már valóban eltűnt a nap, és füttyent egyet, mire egy fekete ló lép ki a fák közül. A fiú egy könnyed mozdulattal Holló nyergében terem, és odaléptet vele a másik férfihoz. Mikor készen áll az indulásra, újra felhajtja csuklyáját, és felhúzza maszkját,lassacskán, ahogy az éjszaka körbeöleli a tájat ő is teljesen beleolvad abba, nemsokára az arra járók messziről nem is nagyon fogják látni, hogy két férfi lovagol végig az úton. És ez éppen így jó, nem kell az útonállóknak mindent előre látnia.*
*A fiú felpattan az út széléről, és meglátja a felé közeledő férfit. Még az alkonyban is szinte világítanak szemei, melyekkel most Seleris arcát pásztázza. ~ Nem is szóltak, hogy Vin lesz az itteni vezető. Kezd érdekes lenni a dolog. ~ Látszik, hogy gondolkodik, de Sel nem zavartatja magát, azonnal nekivág mondandójának.*
- Na végre. Már azt hittem nem is jössz. Megismersz még ugye? Jóval fiatalabb voltam, mikor utoljára találkoztunk.
*Egy pillanatra elhallgat, majd eszébe jut mi hibádzhat. egy mozdulattal hátralöki a csuklyát, és lehajtja a maszkot, majd most már fedetlen fővel, és arccal néz szembe a férfival.*
- Így megismersz ugye? Nem igazán tudom mivel segíthetnék még. Seleris vagyok. Fentről küldtek, hogy segítsek neked. Elvégre nem lehet mindent kardokkal megoldani. Na, menjünk, egyedül biztosan nem fogok odatalálni, a nap meg mindjárt lemegy.
*Néz a távoli hegyek irányába, ahol már valóban eltűnt a nap, és füttyent egyet, mire egy fekete ló lép ki a fák közül. A fiú egy könnyed mozdulattal Holló nyergében terem, és odaléptet vele a másik férfihoz. Mikor készen áll az indulásra, újra felhajtja csuklyáját, és felhúzza maszkját,lassacskán, ahogy az éjszaka körbeöleli a tájat ő is teljesen beleolvad abba, nemsokára az arra járók messziről nem is nagyon fogják látni, hogy két férfi lovagol végig az úton. És ez éppen így jó, nem kell az útonállóknak mindent előre látnia.*
1549. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-05-08 15:43:22
Üzenet elküldve: 2015-05-08 15:43:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
// Seleris Arfinde //
* A nyugaton húzódó távoli hegyormok csúcsai már a lenyugodni készülő napkorongot nyaldossák, narancsszínűre festve a szürkülő égboltot Vinidis feje felett. A harcos kényelmes tempóban vezeti ki lovát a városból a végtelennek tetsző füves pusztára. Csuklyája alatt fáradtan csillannak jádekék íriszei, ahogy körbepillant az előtte elterülő tájon: tőle balra az erdő fái sorakoznak a messzeségben, s ha északra, meg keletre tekint, nem lát mást, csak a végeláthatatlan pusztaságot. Innen bizony több napi út még lóháton is a legközelebbi karavánpihenő, s a várrom is jó 2 napi járóföldre található, túl a folyón, benn az erdőben, nagyjából félúton a város és a karavánpihenő közt.
Mivel már úgyis nyakán a sötét, a harcos sehová sem siet. Tervei szerint a lenyugvó nap utolsó sugarainál eléri az erdőt, keres valami megfelelő helyet, s letáborozik éjszakára, hogy végre kipihenhesse magát. Pirkadatkor majd tovább indul vágtában, addig követve az erdő szélét amíg csak lehet- utána a fák közt már úgyis csak lépésben tud majd haladni.
Nyelvével csattintva az erdő irányába kormányozza a hátast, s a szusszanásnyi bámészkodás után lassan tovaindul az erdő felé vezető poros úton. Hiába feszíti meg elgémberedett lábait, mozgatja meg vállát, a fáradtság kezd úrrá lenni egész testén, ahogyan elméjére is sűrű fátylat sző a bágyadtság. Ez persze hangulatára is hatással van, szürkül az is, mint a felette elterülő égnek boltozata, s egyre türelmetlenebbé válik az amúgy rendkívül türelmes, szótlan harcos. Bárcsak lenne már otthon, a várban... vagy inkább Wegtorenben, a rendházban, a saját dolgozószobájában. Nem szereti a környezetváltozást, a meglepetést, az új dolgokat. Ő a rutinos dolgok, jól megszokott, begyakorolt cselekvések híve- mint egy begyepesedett öregember, vagy megkeseredett veterán, mondanák egyesek. A vágynál, hogy visszatérjen nyugatra, persze kötelességtudata (na meg a kényszer) erősebb, ez lesz az, ami segít majd neki megszokni új otthonát, s végezni feladatát.
Elmélkedéséből Komor váratlan nyerítése riasztja, fel is kapja fejét, s gyorsan körbepillant, megálljt parancsolva a lónak. A hátas nyerítése egy közvetlenül előttük álló, vörös hajú alaknak köszönhető; Vin úgy elbambult, hogy majdnem neki vezette lovát az út szélén gubbasztó idegennek.
Húz egyet a kantáron, s lassú lépésben, cammogva megkerüli az ismeretlent, hogy szemeit résnyire szűkítve, alaposan végigmérje. *
~ Valahonnan olyan ismerős... de honnan? ~
* A nyugaton húzódó távoli hegyormok csúcsai már a lenyugodni készülő napkorongot nyaldossák, narancsszínűre festve a szürkülő égboltot Vinidis feje felett. A harcos kényelmes tempóban vezeti ki lovát a városból a végtelennek tetsző füves pusztára. Csuklyája alatt fáradtan csillannak jádekék íriszei, ahogy körbepillant az előtte elterülő tájon: tőle balra az erdő fái sorakoznak a messzeségben, s ha északra, meg keletre tekint, nem lát mást, csak a végeláthatatlan pusztaságot. Innen bizony több napi út még lóháton is a legközelebbi karavánpihenő, s a várrom is jó 2 napi járóföldre található, túl a folyón, benn az erdőben, nagyjából félúton a város és a karavánpihenő közt.
Mivel már úgyis nyakán a sötét, a harcos sehová sem siet. Tervei szerint a lenyugvó nap utolsó sugarainál eléri az erdőt, keres valami megfelelő helyet, s letáborozik éjszakára, hogy végre kipihenhesse magát. Pirkadatkor majd tovább indul vágtában, addig követve az erdő szélét amíg csak lehet- utána a fák közt már úgyis csak lépésben tud majd haladni.
Nyelvével csattintva az erdő irányába kormányozza a hátast, s a szusszanásnyi bámészkodás után lassan tovaindul az erdő felé vezető poros úton. Hiába feszíti meg elgémberedett lábait, mozgatja meg vállát, a fáradtság kezd úrrá lenni egész testén, ahogyan elméjére is sűrű fátylat sző a bágyadtság. Ez persze hangulatára is hatással van, szürkül az is, mint a felette elterülő égnek boltozata, s egyre türelmetlenebbé válik az amúgy rendkívül türelmes, szótlan harcos. Bárcsak lenne már otthon, a várban... vagy inkább Wegtorenben, a rendházban, a saját dolgozószobájában. Nem szereti a környezetváltozást, a meglepetést, az új dolgokat. Ő a rutinos dolgok, jól megszokott, begyakorolt cselekvések híve- mint egy begyepesedett öregember, vagy megkeseredett veterán, mondanák egyesek. A vágynál, hogy visszatérjen nyugatra, persze kötelességtudata (na meg a kényszer) erősebb, ez lesz az, ami segít majd neki megszokni új otthonát, s végezni feladatát.
Elmélkedéséből Komor váratlan nyerítése riasztja, fel is kapja fejét, s gyorsan körbepillant, megálljt parancsolva a lónak. A hátas nyerítése egy közvetlenül előttük álló, vörös hajú alaknak köszönhető; Vin úgy elbambult, hogy majdnem neki vezette lovát az út szélén gubbasztó idegennek.
Húz egyet a kantáron, s lassú lépésben, cammogva megkerüli az ismeretlent, hogy szemeit résnyire szűkítve, alaposan végigmérje. *
~ Valahonnan olyan ismerős... de honnan? ~
1548. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-05-07 21:36:01
Üzenet elküldve: 2015-05-07 21:36:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 81
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 81
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Svir, Yerougha//
*Lassú léptekkel kényelmesen követi a csapatvezetőt. A bortól ő is felfrissült és nyugodtan kijelentheti, immár jó társaságban indul meg a város felé. Végre megláthatja a helyet. Kevés útbaigazítással indult csak azt tudta valahol errefelé van egy nagy város, a városban meg valahol van valaki, akivel még fogalma sincs, hogy fog találkozni, de lesz ideje megkeresni. Egyértelműen jó munkaadóba botlott és a bor, a vendégség és a fizetség után, talán a szabadnap engedélyezésével sem lesz olyan nehéz dolga. Persze ez még nem időszerű, mert szavaiból, kiderül, ha városba érnek mindjárt dolguk akad és mivel Yerougha őt szemelte ki, természetesen a legjobb tudása szerint lesz kísérője a vendégségben. Mondjuk jó volna tudni, hogy hova is készülnek, de most nem kérdezget csak bólint egy hálás tekintetet megeresztve a nagylelkűségért, végül is hamarosan kiderül úgyis, hová érkeznek, addig meg féken tudja tartani kíváncsiságát.*
*Lassú léptekkel kényelmesen követi a csapatvezetőt. A bortól ő is felfrissült és nyugodtan kijelentheti, immár jó társaságban indul meg a város felé. Végre megláthatja a helyet. Kevés útbaigazítással indult csak azt tudta valahol errefelé van egy nagy város, a városban meg valahol van valaki, akivel még fogalma sincs, hogy fog találkozni, de lesz ideje megkeresni. Egyértelműen jó munkaadóba botlott és a bor, a vendégség és a fizetség után, talán a szabadnap engedélyezésével sem lesz olyan nehéz dolga. Persze ez még nem időszerű, mert szavaiból, kiderül, ha városba érnek mindjárt dolguk akad és mivel Yerougha őt szemelte ki, természetesen a legjobb tudása szerint lesz kísérője a vendégségben. Mondjuk jó volna tudni, hogy hova is készülnek, de most nem kérdezget csak bólint egy hálás tekintetet megeresztve a nagylelkűségért, végül is hamarosan kiderül úgyis, hová érkeznek, addig meg féken tudja tartani kíváncsiságát.*
1547. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-05-07 14:33:08
Üzenet elküldve: 2015-05-07 14:33:08
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Vakmerő
*Lassan veszi kezdetét útja, lábait ráérősen teszi egymás után. Apró porfellegek kavarognak bokái körül, amik le-leülnek, ahogy hátra hagyja őket. Övében pihenő fegyverét pár száz méterenként megigazgatja, egyelőre megfelelő helye van ott, még ha idegesítő is, egy kovácsnál, biztosan csináltathat rászabott tokot. A legközelebbi kovács viszont messze van, egészen a délvidék legnagyobb városának szívében, mely ilyetén módon belegondolva, roppant sok járóföld.
Az égre emeli tekintetét, melyen sötét fellegek gomolyognak. Az idő eléggé nyomott, magas a páratartalom és borzasztó fülledt a levegő, az eső eljő hamarosan, s csak remélheti, hogy nem vihar lesz. Szinte védtelen, bár a közeli erdőben megbújhat a zúgó elől, ott viszont vadállatoknak lenne kitéve. Ha mást nem, legalább kipróbálhatja új játékszerét, valamely ragadozó ellen, kinek minden vágya, hogy bele mélyessze fogát.
Órák múlva éri el az eső, mikor már a nap lemenőben jár, s mikor éppen kifeszíti bőrkabátját egy kezdetleges sátor félének, az egyik tölgy lábánál. Szerencsére kevéssel megússza, s viszonylag szárazon ülhet le a fedele alá. A barna kabáton úgy pattognak az eső cseppek, mint a fa levelein. Mellkasához húzott térdekkel ül, fejét lábára hajtva, átölelve azokat. Hallgatja a vizet, s gondolkodik, hogy miképpen folytassa útját. Szemei elnehezülnek és néhány ásítást is elenged, majd ebben a kényelmetlen pozícióban éri el az álom.
Hajnalban ébred, tekintete a kabátjára siklik, mely meghajlott kissé a rajta összegyűlő víz súlyától. Nem bánja, legalább van miben megmosnia arcát, amit meg is tesz, majd a hús víz után kioldja a köteléket és lerázza a fennmaradó cseppeket a ruháról. Felkapja azt vállára, s útközben harap pár falat ételt, mely a táskája mélyén rejtőzik, egy vászon csomagban, s így vág neki a napokat felemésztő Artheniori útnak.*
Az égre emeli tekintetét, melyen sötét fellegek gomolyognak. Az idő eléggé nyomott, magas a páratartalom és borzasztó fülledt a levegő, az eső eljő hamarosan, s csak remélheti, hogy nem vihar lesz. Szinte védtelen, bár a közeli erdőben megbújhat a zúgó elől, ott viszont vadállatoknak lenne kitéve. Ha mást nem, legalább kipróbálhatja új játékszerét, valamely ragadozó ellen, kinek minden vágya, hogy bele mélyessze fogát.
Órák múlva éri el az eső, mikor már a nap lemenőben jár, s mikor éppen kifeszíti bőrkabátját egy kezdetleges sátor félének, az egyik tölgy lábánál. Szerencsére kevéssel megússza, s viszonylag szárazon ülhet le a fedele alá. A barna kabáton úgy pattognak az eső cseppek, mint a fa levelein. Mellkasához húzott térdekkel ül, fejét lábára hajtva, átölelve azokat. Hallgatja a vizet, s gondolkodik, hogy miképpen folytassa útját. Szemei elnehezülnek és néhány ásítást is elenged, majd ebben a kényelmetlen pozícióban éri el az álom.
Hajnalban ébred, tekintete a kabátjára siklik, mely meghajlott kissé a rajta összegyűlő víz súlyától. Nem bánja, legalább van miben megmosnia arcát, amit meg is tesz, majd a hús víz után kioldja a köteléket és lerázza a fennmaradó cseppeket a ruháról. Felkapja azt vállára, s útközben harap pár falat ételt, mely a táskája mélyén rejtőzik, egy vászon csomagban, s így vág neki a napokat felemésztő Artheniori útnak.*
1546. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-05-06 20:41:54
Üzenet elküldve: 2015-05-06 20:41:54
ÚJ
![>Yerougha Enchris [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/10838_1486992453_ember_ferfi.jpg)
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1195
OOC üzenetek: 457
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1195
OOC üzenetek: 457
Játékstílus: Vakmerő
//Sali és Svir//
*Bizony, máris indulnak. Nem szándékozik örök időre a borászatban maradni, inkább csak a hely megismerése vonzotta. Meg a bor. No jó, inkább a bor, és csak aztán a hely megismerése. Az ott szerzett, vért pezsgető buzgalommal felvértezve hagyja el a szőlővel dúsan tarkított vidéket. Reményei szerint hamar rátalálnak majd az Artheniorba vezető útra. Karavánpihenőből idáig igencsak körülményesen jutottak el, most jobban esne egy hosszabb, ám minden csavartól és útelágazástól mentes kutyagolás.*
- Hogy lásd, kivel van dolgod, egyből vendégségbe viszlek *löki oda Salinak. Svir már sejtheti, hová indulnak. Leróni egy tartozást. Vagy inkább: megragadni egy lehetőséget. Sejti, kalapos barátja nem lesz boldog ettől a hírtől, de szükség esetén itt van Sali kíséretnek.*
*Bizony, máris indulnak. Nem szándékozik örök időre a borászatban maradni, inkább csak a hely megismerése vonzotta. Meg a bor. No jó, inkább a bor, és csak aztán a hely megismerése. Az ott szerzett, vért pezsgető buzgalommal felvértezve hagyja el a szőlővel dúsan tarkított vidéket. Reményei szerint hamar rátalálnak majd az Artheniorba vezető útra. Karavánpihenőből idáig igencsak körülményesen jutottak el, most jobban esne egy hosszabb, ám minden csavartól és útelágazástól mentes kutyagolás.*
- Hogy lásd, kivel van dolgod, egyből vendégségbe viszlek *löki oda Salinak. Svir már sejtheti, hová indulnak. Leróni egy tartozást. Vagy inkább: megragadni egy lehetőséget. Sejti, kalapos barátja nem lesz boldog ettől a hírtől, de szükség esetén itt van Sali kíséretnek.*
1545. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-05-06 17:47:07
Üzenet elküldve: 2015-05-06 17:47:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Vinidis Dharemon//
*A fiú már órák óta gubbaszt az erdő felé vezető úton. Errefelé kell jönnie az inkvizítornak. Kissé megmozgatja lábait, próbálván minél kevesebb zajt csapni. Nézi az elhaladó embereket, elfeket, orkokat, és még ki tudja hányféle szerzetet. ~ Egyik sem erre haladt, és egyik sem volt inkvizítor. Miért megy mindenki a város felé? Teljesen elzsibbadtam. ~ Összerezzen, ahogy egy mókus tovaiszkol az aljnövényzetben, fel a fákra, míg el nem tűnik szem elől. A rend nem küldte volna ide, ha nem lenne fontos, hogy segítsen ezeknek az alakoknak, de azért az mégiscsak sok, hogy "valahol az erdőben vannak, de ne aggódj, egyikük bejár a városba". Persze, személyleírást kapott, feltehetően álmában is felismerné a harcost, de most már igazán unja magát. ~ Talán elszalasztottam? Ilyen még sosem fordult elő. ~ Megmozgatja késeit a tokjukban, szükség esetén bármikor előkaphatja őket. ~ Tűz és Jég, he? Szép is lenne, ha ennyiből megoldható lenne a dolog. Egy szikrapattintással felgyújtani az erdőt, és végre megtalálni az a nyavalyás várat. Milyen szép látvány lenne. A lobogó fák, az izzó vörös! A menekülő állatokról ne is beszéljünk. Tűzzel és vassal. Miért is ne gyújthatnám fel? ~ Kuncog magában. Persze, nem gyújtana fel puszta unalomból, és szórakozásból egy erdőt, ahhoz igen nyomós indok kell. De az is tény, mindig lenyűgözték a lángok. asz elemi hő, ami nélkül nem lenne élet, de ha túl közel mész, megégeted magad. Felhajtja sötétkék csuklyáját, és felhúzza arcát fedő maszkját. ~Már ide kéne érnie, hiszen megy le a nap. Csak nem tölti az éjszakát a városban? ~ *
*A fiú már órák óta gubbaszt az erdő felé vezető úton. Errefelé kell jönnie az inkvizítornak. Kissé megmozgatja lábait, próbálván minél kevesebb zajt csapni. Nézi az elhaladó embereket, elfeket, orkokat, és még ki tudja hányféle szerzetet. ~ Egyik sem erre haladt, és egyik sem volt inkvizítor. Miért megy mindenki a város felé? Teljesen elzsibbadtam. ~ Összerezzen, ahogy egy mókus tovaiszkol az aljnövényzetben, fel a fákra, míg el nem tűnik szem elől. A rend nem küldte volna ide, ha nem lenne fontos, hogy segítsen ezeknek az alakoknak, de azért az mégiscsak sok, hogy "valahol az erdőben vannak, de ne aggódj, egyikük bejár a városba". Persze, személyleírást kapott, feltehetően álmában is felismerné a harcost, de most már igazán unja magát. ~ Talán elszalasztottam? Ilyen még sosem fordult elő. ~ Megmozgatja késeit a tokjukban, szükség esetén bármikor előkaphatja őket. ~ Tűz és Jég, he? Szép is lenne, ha ennyiből megoldható lenne a dolog. Egy szikrapattintással felgyújtani az erdőt, és végre megtalálni az a nyavalyás várat. Milyen szép látvány lenne. A lobogó fák, az izzó vörös! A menekülő állatokról ne is beszéljünk. Tűzzel és vassal. Miért is ne gyújthatnám fel? ~ Kuncog magában. Persze, nem gyújtana fel puszta unalomból, és szórakozásból egy erdőt, ahhoz igen nyomós indok kell. De az is tény, mindig lenyűgözték a lángok. asz elemi hő, ami nélkül nem lenne élet, de ha túl közel mész, megégeted magad. Felhajtja sötétkék csuklyáját, és felhúzza arcát fedő maszkját. ~Már ide kéne érnie, hiszen megy le a nap. Csak nem tölti az éjszakát a városban? ~ *
1544. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-05-01 08:26:25
Üzenet elküldve: 2015-05-01 08:26:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 25
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 25
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Elveszett medál//
*Ahogy kiérnek az erdőből, a lány oly’ könnyednek érzi magát, mintha mázsás súlyokat emeltek volna le vállairól. Talán csak a kudarc nyomasztó emléke távozott tőle, melyet a nyaklánc elvesztése felett érzett. A napfény kellemes számára az erdő félhomálya után, ám igyekszik szem előtt tartani, hogy a férfinek ez cseppet sincs kedvére. Etheil szavaira ráemeli szikrázó lélektükreit, s ajkain finom mosollyal várja, hátha várható a megkezdett mondatnak folytatása. Amint Thoth is megjelenik, Honiney ösztönösen nyúl zsebébe, ellenőrizvén Oina épségét. Mihelyt kis barátját biztonságban tudja, figyelmét ismételten a csodás madárra fordítja, fél szemmel azért a hímet szemléli, persze veres hajkoronájának rejtekéből. A következő mondat, mely elhangzik, teljességgel váratlanul éri, s meghökkenve mered ezúttal nyíltan a férfire. Szemöldökei enyhén feljebb vándorolnak homlokán, csodálkozásának jelenként. A folytatás azonban letörli arcáról a meglepettséget, rögvest mosolyt varázsol a meggyszín ajkakra, orcáját újfent bíborszínbe vonja a megilletődöttség. Szólni akar, valamit válaszolni, mellyel megnyugtatja a férfit, hogy örömmel vele tart, ám nemes egyszerűséggel kitör belőle a nevetés. Nem gúnyos, gonosz hang ez, sokkal inkább árulkodik gyengédségről. Miután önfeledt vidámsága némileg alábbhagy, bűnbánóan pillant Etheilre. Egyáltalán nem állt szándékában megbántani őt, csupán a megkönnyebbülés produkáltatta vele a jókedv eme megnyilvánulását. Elf létének köszönhetően egy szempillantás alatt a hím előtt terem, lágy mozdulattal simít végig az arcán, majd mellette ellibbenve néhány lépéssel megelőzi. Aztán egy hirtelen mozdulattal sarkon fordul, aminek következtében lobonca átlendül vállán.*
- Azt mondtad, a kovácshoz tartunk, igaz? *Tudakolja, miközben arcán pajkos mosoly suhan át. A kérdéssel egyértelművé tette, hogy követi a férfit céljához, s talán még tovább is.*
*Ahogy kiérnek az erdőből, a lány oly’ könnyednek érzi magát, mintha mázsás súlyokat emeltek volna le vállairól. Talán csak a kudarc nyomasztó emléke távozott tőle, melyet a nyaklánc elvesztése felett érzett. A napfény kellemes számára az erdő félhomálya után, ám igyekszik szem előtt tartani, hogy a férfinek ez cseppet sincs kedvére. Etheil szavaira ráemeli szikrázó lélektükreit, s ajkain finom mosollyal várja, hátha várható a megkezdett mondatnak folytatása. Amint Thoth is megjelenik, Honiney ösztönösen nyúl zsebébe, ellenőrizvén Oina épségét. Mihelyt kis barátját biztonságban tudja, figyelmét ismételten a csodás madárra fordítja, fél szemmel azért a hímet szemléli, persze veres hajkoronájának rejtekéből. A következő mondat, mely elhangzik, teljességgel váratlanul éri, s meghökkenve mered ezúttal nyíltan a férfire. Szemöldökei enyhén feljebb vándorolnak homlokán, csodálkozásának jelenként. A folytatás azonban letörli arcáról a meglepettséget, rögvest mosolyt varázsol a meggyszín ajkakra, orcáját újfent bíborszínbe vonja a megilletődöttség. Szólni akar, valamit válaszolni, mellyel megnyugtatja a férfit, hogy örömmel vele tart, ám nemes egyszerűséggel kitör belőle a nevetés. Nem gúnyos, gonosz hang ez, sokkal inkább árulkodik gyengédségről. Miután önfeledt vidámsága némileg alábbhagy, bűnbánóan pillant Etheilre. Egyáltalán nem állt szándékában megbántani őt, csupán a megkönnyebbülés produkáltatta vele a jókedv eme megnyilvánulását. Elf létének köszönhetően egy szempillantás alatt a hím előtt terem, lágy mozdulattal simít végig az arcán, majd mellette ellibbenve néhány lépéssel megelőzi. Aztán egy hirtelen mozdulattal sarkon fordul, aminek következtében lobonca átlendül vállán.*
- Azt mondtad, a kovácshoz tartunk, igaz? *Tudakolja, miközben arcán pajkos mosoly suhan át. A kérdéssel egyértelművé tette, hogy követi a férfit céljához, s talán még tovább is.*
1543. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-04-28 20:24:51
Üzenet elküldve: 2015-04-28 20:24:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 27
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 27
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Elveszett medál//
*Visszafelé ugyan hosszasnak tűnik a menetelés, de végül csak kilyukadnak az erdő szélén, és mélyen fellélegezhetnek, még ha Etheil szemét szúrja is a napfény. Ha egyszerűbb lélek volna, felajzott íját az ég felé fordítaná, hogy lelője a fényforrást. Ám ennél azért tanultabb. Fejét kissé előre dönti, így kevésbé zavaró a dolog.*
-Vissza kellene mennem a kovácsműhelybe. Én...
*Szavai elakadnak, végül Thoth száll le vállára úgy, hogy landoláskor még tarkón paskolja szárnyával, s ha mindez még nem volna elég, mintha csak ösztökélni akarná, csőrével megkapja a férfi fülét. Etheil feje oldalt rándul, majd egy hörrentés után kiböki.*
-Szeretném, ha velem jönnél!
*kis ideig hallgat, ám ez a mondat kitárta az ajtót, s már a többi is kikívánkozik. Sárga szemeit a lányra emeli.*
-Jók voltunk együtt ott a vadonban, még ha el is úszott a zsákmány. Megvédtél volna, bár ezt más soha nem tenné értem. Meg nem is mintha kellene, csak. Bízom benned. ö... Igen. Persze, ha nem akarsz, nem kell jönnöd, csak mondtam.
*Úgytervezte eztán egyenes tartással el is indul, jelezve, hogy nem szorul a lány társaságára, és valójában nem is érdekli, vele tart-e, de mégsem mozdul. Egy ideig még magában küzd.*
~Indulok most. Fordulok. Na most. Mindjárt.~
*Mégis csak áll tétován, s Honiney szépségén bambulva reakcióra vár.*
*Visszafelé ugyan hosszasnak tűnik a menetelés, de végül csak kilyukadnak az erdő szélén, és mélyen fellélegezhetnek, még ha Etheil szemét szúrja is a napfény. Ha egyszerűbb lélek volna, felajzott íját az ég felé fordítaná, hogy lelője a fényforrást. Ám ennél azért tanultabb. Fejét kissé előre dönti, így kevésbé zavaró a dolog.*
-Vissza kellene mennem a kovácsműhelybe. Én...
*Szavai elakadnak, végül Thoth száll le vállára úgy, hogy landoláskor még tarkón paskolja szárnyával, s ha mindez még nem volna elég, mintha csak ösztökélni akarná, csőrével megkapja a férfi fülét. Etheil feje oldalt rándul, majd egy hörrentés után kiböki.*
-Szeretném, ha velem jönnél!
*kis ideig hallgat, ám ez a mondat kitárta az ajtót, s már a többi is kikívánkozik. Sárga szemeit a lányra emeli.*
-Jók voltunk együtt ott a vadonban, még ha el is úszott a zsákmány. Megvédtél volna, bár ezt más soha nem tenné értem. Meg nem is mintha kellene, csak. Bízom benned. ö... Igen. Persze, ha nem akarsz, nem kell jönnöd, csak mondtam.
*Úgytervezte eztán egyenes tartással el is indul, jelezve, hogy nem szorul a lány társaságára, és valójában nem is érdekli, vele tart-e, de mégsem mozdul. Egy ideig még magában küzd.*
~Indulok most. Fordulok. Na most. Mindjárt.~
*Mégis csak áll tétován, s Honiney szépségén bambulva reakcióra vár.*
1542. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-04-20 19:34:50
Üzenet elküldve: 2015-04-20 19:34:50
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 264
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 264
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Szelíd
// Reinal Aganor //
*Emberünk kiváló kondíciónak örvendhet, hogy meg tudta tenni a még légvonalban is több mint százötven kilométeres távot pihenés nélkül, gyalogolva, futva és kocogva, úgy, hogy minden saját cuccát magával viszi, és még lantján is pengeti a dalokat időközben. A legedzettebb, legelszántabb vándorok is megirigyelnék ezt a teljesítményt. Persze a "füves puszta homokos porától" koszos ruha nyilvánvalóan csak úgy koszolódhatott össze, hogy a pusztáról a szél odafújta a nem létező homokos port, ahol éppen járt-kelt a férfi, hisz ellenkező esetben azt kéne feltételezni, hogy a füves pusztán is járt a bárd. Ami meg már a lehetetlenség határát súrolja, de nem alulról, hanem felülről, hisz így az út - leszámítva, hogy kétszer kéne átkelni igen széles folyón - már a kétszázötven kilométerhez közelítene. Ezen feltételezéssel is élve iszonyatos állapotban érne Artheniorba az uracska, ami persze ennek következtében nem következi be, hisz teherbírása, állóképessége nem kiemelkedő, beleveszik az átlagos népségbe. Nem csoda hát, hogy mikor magát megerőltetve kezd kocogni Arthenior felé, hozzávetőlegesen egy-két perc leforgása alá a végkimerültség határára kerül és esik össze a portban.
Csak nagy szerencséjén múlik, hogy túléli az esetet. Kifejezetten kellemes még úgy is, ha azt nézzük, hogy jelentős idővel később (amit ő nem érzékelhet eszméletlensége miatt) úgy keltegeti fel egy karaván személyzete és látja el az urat, hogy minden felszerelése, pénze és értéke nyoma veszett. Bizonyára egy arra járó, kevésbé barátságos alak úgy gondolta, hogy őt jobban fogja szolgálni mindaz, ami az úrnál volt.*
*Emberünk kiváló kondíciónak örvendhet, hogy meg tudta tenni a még légvonalban is több mint százötven kilométeres távot pihenés nélkül, gyalogolva, futva és kocogva, úgy, hogy minden saját cuccát magával viszi, és még lantján is pengeti a dalokat időközben. A legedzettebb, legelszántabb vándorok is megirigyelnék ezt a teljesítményt. Persze a "füves puszta homokos porától" koszos ruha nyilvánvalóan csak úgy koszolódhatott össze, hogy a pusztáról a szél odafújta a nem létező homokos port, ahol éppen járt-kelt a férfi, hisz ellenkező esetben azt kéne feltételezni, hogy a füves pusztán is járt a bárd. Ami meg már a lehetetlenség határát súrolja, de nem alulról, hanem felülről, hisz így az út - leszámítva, hogy kétszer kéne átkelni igen széles folyón - már a kétszázötven kilométerhez közelítene. Ezen feltételezéssel is élve iszonyatos állapotban érne Artheniorba az uracska, ami persze ennek következtében nem következi be, hisz teherbírása, állóképessége nem kiemelkedő, beleveszik az átlagos népségbe. Nem csoda hát, hogy mikor magát megerőltetve kezd kocogni Arthenior felé, hozzávetőlegesen egy-két perc leforgása alá a végkimerültség határára kerül és esik össze a portban.
Csak nagy szerencséjén múlik, hogy túléli az esetet. Kifejezetten kellemes még úgy is, ha azt nézzük, hogy jelentős idővel később (amit ő nem érzékelhet eszméletlensége miatt) úgy keltegeti fel egy karaván személyzete és látja el az urat, hogy minden felszerelése, pénze és értéke nyoma veszett. Bizonyára egy arra járó, kevésbé barátságos alak úgy gondolta, hogy őt jobban fogja szolgálni mindaz, ami az úrnál volt.*
1541. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2015-04-20 18:29:30
Üzenet elküldve: 2015-04-20 18:29:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
*Reinal abbahagyja a kocogást. Már majdnem Karavánpihenőtől kocog, pontosabban Csonttemetőtől, amely igazán borzalmas hely volt. Szemeit azonban mindvégig a célra szegezte. Arthenior. Mindent megtesz, hogy mihamarabb elérje azt a nyamvadt várost. Fáradtsága ellenére szaporázza lépteit, hogy a kereskedőútról végre a városfőterére tehesse talpát. Ruháján ott van a füves puszta homokos pora, s néhány jó izzadtság folt a tűző napon való futástól. Szerencsére volt vize, amit igyon, ám fejét is le kellett hűtenie vele, így elfogyott már. Az úton talált néhány aranyat is. Minden bizonnyal egy óvatlan kereskedő erszényéből potyoghatott ki, Reinal nagy szerencséjére. Megpróbáltatásai ellenére mosoly ül arcán. Elégedett, reményteljes, és derűs mosoly. Szíve erősen dobog, s vesz néhány nagyobb levegőt. Már közel a város.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6204-6223