Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 62 (1221. - 1240. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1240. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-11-28 19:07:28
Üzenet elküldve: 2025-11-28 19:07:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 501
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 501
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Új utak//
*Ha nem tréfa volna sem rezzenne. Ha törődik is magával, sosem érdekelte, hogy mások szemei szépnek látják-e. Tudja jól, hogy van kié igen, hiszen volt, hogy segédkezett feladatainak végrehajtásában a küllem. Lustán méri végig a nyeszlettsége ellenére igen hiú kölyköt, s ebben a percben ébred rá, hogy sosem gondolt olyasmire, hogy amaz „férfi”. Lassan virágzik ki az arca, ahogy beérik a gondolat, hogy valóban igen helyes fiú. Mintha büszke nővére lenne, s figyelné, hogy jól serdült az ifjú. Amint feltűnik, hogy elmosolyodott, máris fintorrá alakul ajkának íve. Nem különösen kedveli, ha meghittségen kapja magát. Persze szemeiben megcsillan valami ritkán feltűnő derűs fény. *
- Ha visszamennél az utcára, majd szerzek rólad egy körözési plakátot, hogy el ne felejtsem az arcod. Szomorú, hogy az nem adja vissza a szépséged.
*Nem ő lesz az, aki empátiával fordul a másik felé, s nem is kezd babusgatásba, hogy a berögzült gondolatait és félelmeit megállítsa. Ha amaz nem ismeri fel, hogy jó úton jár, akkor még sétálgasson rajta egy keveset. Persze vannak hiedelmek, amit semmi nem űz ki, de a megfejthetetlen érzések helyett inkább a lepusztult lakás menthető részleteire figyel. És a történetekre fél füllel.*
- Meddig voltál legtovább egy helyben? *Kissé hosszabb szünet után kérdez. Nem felfejteni akarja annak gyerekkorát, de a magáé eszébe jut, már amennyire emlékszik belőle. Sosem volt sokáig ugyanott, s azt sem tudja, hogy akikkel volt, azok kik. Nincs arcuk. Később sem kötötte le magát, s az első a hátrahagyott kikötői háza volt, ahol úgy igazán letelepedett. Mégis ez a romhalmaz a kölyökkel már most otthonosabb, mint az bármikor. Ismét rájön, hogy nem neki való az efféle merengés. Jobb is, hogy a másik fát keresni indul. Nem fog besegíteni, kell egy kis szünet, kell egy kis levegő egyedül. Persze nem tétlenkedik, felfedezni kíván. Egy hajdanvolt borászat megannyi kincset rejthet, s amit nem hordtak szét, ami nem korhadt, vagy épp korrodálódott el, azt talán lesz mire felhasználni. A bútorok is olyasmik, amik puccosnak ugyan nem nevezhetőek, de amíg nem hozatja el a sajátjait, vagy vesz teljesen újakat, addig megteszik. Ha másnak nem, tüzelőnek.*
*Ha nem tréfa volna sem rezzenne. Ha törődik is magával, sosem érdekelte, hogy mások szemei szépnek látják-e. Tudja jól, hogy van kié igen, hiszen volt, hogy segédkezett feladatainak végrehajtásában a küllem. Lustán méri végig a nyeszlettsége ellenére igen hiú kölyköt, s ebben a percben ébred rá, hogy sosem gondolt olyasmire, hogy amaz „férfi”. Lassan virágzik ki az arca, ahogy beérik a gondolat, hogy valóban igen helyes fiú. Mintha büszke nővére lenne, s figyelné, hogy jól serdült az ifjú. Amint feltűnik, hogy elmosolyodott, máris fintorrá alakul ajkának íve. Nem különösen kedveli, ha meghittségen kapja magát. Persze szemeiben megcsillan valami ritkán feltűnő derűs fény. *
- Ha visszamennél az utcára, majd szerzek rólad egy körözési plakátot, hogy el ne felejtsem az arcod. Szomorú, hogy az nem adja vissza a szépséged.
*Nem ő lesz az, aki empátiával fordul a másik felé, s nem is kezd babusgatásba, hogy a berögzült gondolatait és félelmeit megállítsa. Ha amaz nem ismeri fel, hogy jó úton jár, akkor még sétálgasson rajta egy keveset. Persze vannak hiedelmek, amit semmi nem űz ki, de a megfejthetetlen érzések helyett inkább a lepusztult lakás menthető részleteire figyel. És a történetekre fél füllel.*
- Meddig voltál legtovább egy helyben? *Kissé hosszabb szünet után kérdez. Nem felfejteni akarja annak gyerekkorát, de a magáé eszébe jut, már amennyire emlékszik belőle. Sosem volt sokáig ugyanott, s azt sem tudja, hogy akikkel volt, azok kik. Nincs arcuk. Később sem kötötte le magát, s az első a hátrahagyott kikötői háza volt, ahol úgy igazán letelepedett. Mégis ez a romhalmaz a kölyökkel már most otthonosabb, mint az bármikor. Ismét rájön, hogy nem neki való az efféle merengés. Jobb is, hogy a másik fát keresni indul. Nem fog besegíteni, kell egy kis szünet, kell egy kis levegő egyedül. Persze nem tétlenkedik, felfedezni kíván. Egy hajdanvolt borászat megannyi kincset rejthet, s amit nem hordtak szét, ami nem korhadt, vagy épp korrodálódott el, azt talán lesz mire felhasználni. A bútorok is olyasmik, amik puccosnak ugyan nem nevezhetőek, de amíg nem hozatja el a sajátjait, vagy vesz teljesen újakat, addig megteszik. Ha másnak nem, tüzelőnek.*
1239. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-11-28 12:33:32
Üzenet elküldve: 2025-11-28 12:33:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Új utak//
* Miután megosztja a kandallót érintő aggodalmát az elffel, határozottan bólint annak szavaira. *
- A te arcodért úgyse kár. * Teszi még hozzá egy félmosoly keretében, ahogy ugratni próbálja szállásadóját. * Az enyémben viszont komoly károk jelentkeznének, és akkor, ha visszakerülök az utcára, nem lesz mivel meggyőzzem a nemes kisasszonyokat, hogy adjanak néhány aranyat. Ez munkaeszköz!
* Teszi még hozzá, ahogy a félmosoly vigyorrá alakul, és az arcára bök, jelezve, hogy mit tart kenyérkeresésének fő eszközének. Hiába, még mindig nehezen veti le magáról az örökös aggódást, és félelmeket, hogy egyszer kikerül a jóból, vissza a nyomorba, és akkor bizony minden apróság számítani fog ismét. Láthatóan nem érinti komoly szomorúsággal a fiatal fiút nagyapja elveszítésének története, nem fűzték a családjához soha érzelmi kötelékek, legalábbis nem olyanok, amikre emlékezne. *
- Akkoriban sokat mozogtunk. * Teszi még hozzá, visszaemlékezve a történtekre. * A lakásunkat el kellett hagyjuk, és nem volt elég pénzünk arra, hogy újba költözzünk. Én még nagyon kicsi voltam, nem ismerem a pontos részleteket, csak arra emlékszem, hogy sose volt biztos, hogy lesz este fedél a fejünk felett. Nem sokkal ezután szöktem el otthonról. * Meséli tovább a történetet, ahogy a kandalló próbáját figyeli. Felkészül rá, hogy bármikor megtámadhatja valami vadállat Caelrilt, és akkor ő majd ijedten néz, nem tudva, hogy mit csináljon, de szerencsére ez nem történik meg. *
- Láttam kint némi fát, talán nincs elázva. * Jelenti ki a fiú, visszagondolva arra, hogy farakásnak ugyan nem nevezné azt, amit az omladozó falak mellett látott, de arra épp elég, hogy egy éjszakát kibírjanak vele. *
- Hozom máris. * Ajánlkozik, és már indul is kifelé, bár tudja, hogy az ő erejével és ügyességével még azt a keveset is jó néhány forduló lesz, mire behordja. Fizikai limitációit viszont hozzáállásával igyekszik pótolni, ahogy mindig. *
* Miután megosztja a kandallót érintő aggodalmát az elffel, határozottan bólint annak szavaira. *
- A te arcodért úgyse kár. * Teszi még hozzá egy félmosoly keretében, ahogy ugratni próbálja szállásadóját. * Az enyémben viszont komoly károk jelentkeznének, és akkor, ha visszakerülök az utcára, nem lesz mivel meggyőzzem a nemes kisasszonyokat, hogy adjanak néhány aranyat. Ez munkaeszköz!
* Teszi még hozzá, ahogy a félmosoly vigyorrá alakul, és az arcára bök, jelezve, hogy mit tart kenyérkeresésének fő eszközének. Hiába, még mindig nehezen veti le magáról az örökös aggódást, és félelmeket, hogy egyszer kikerül a jóból, vissza a nyomorba, és akkor bizony minden apróság számítani fog ismét. Láthatóan nem érinti komoly szomorúsággal a fiatal fiút nagyapja elveszítésének története, nem fűzték a családjához soha érzelmi kötelékek, legalábbis nem olyanok, amikre emlékezne. *
- Akkoriban sokat mozogtunk. * Teszi még hozzá, visszaemlékezve a történtekre. * A lakásunkat el kellett hagyjuk, és nem volt elég pénzünk arra, hogy újba költözzünk. Én még nagyon kicsi voltam, nem ismerem a pontos részleteket, csak arra emlékszem, hogy sose volt biztos, hogy lesz este fedél a fejünk felett. Nem sokkal ezután szöktem el otthonról. * Meséli tovább a történetet, ahogy a kandalló próbáját figyeli. Felkészül rá, hogy bármikor megtámadhatja valami vadállat Caelrilt, és akkor ő majd ijedten néz, nem tudva, hogy mit csináljon, de szerencsére ez nem történik meg. *
- Láttam kint némi fát, talán nincs elázva. * Jelenti ki a fiú, visszagondolva arra, hogy farakásnak ugyan nem nevezné azt, amit az omladozó falak mellett látott, de arra épp elég, hogy egy éjszakát kibírjanak vele. *
- Hozom máris. * Ajánlkozik, és már indul is kifelé, bár tudja, hogy az ő erejével és ügyességével még azt a keveset is jó néhány forduló lesz, mire behordja. Fizikai limitációit viszont hozzáállásával igyekszik pótolni, ahogy mindig. *
1238. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-11-27 20:47:18
Üzenet elküldve: 2025-11-27 20:47:18
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 253
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 253
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Az orkok nyomában//
- Teysus útjai kifürkészhetetlenek jó ura, de azért elhiheti, hogy jól be van tanítva az én kis Záporom.* Nem tetszik a tündérnek az öreg mogorva harcos, de hát ez van. Alesian itt a társaság színfoltja. Reméli, hogy nem várnak tőle túlságosan sokat. Ha forró lesz a talaj ő úgyis meglép, de ezt már az elején közölte is Ettvallderrel. Ő bizony nem az életét jött feláldozni. A hősködésre rávehető persze, de arra itt csak egyetlen személy lenne képes a nő. A nőkért sokkal többet hajlandó megtenni, bár általában sok hasznát nem látja. Mindegy is. Elindulnak aztán sodródik az árral. Őt aztán nem érdeklik a tervek meg az ilyen okoskodások. Azt az okosokra bízza.*
- S, a kompánia a szántókra indula.* Tesz egy lírai megjegyzést kuncogva. Pedig egy kis gombóc azért van az ő gyomrában is.*
- Teysus útjai kifürkészhetetlenek jó ura, de azért elhiheti, hogy jól be van tanítva az én kis Záporom.* Nem tetszik a tündérnek az öreg mogorva harcos, de hát ez van. Alesian itt a társaság színfoltja. Reméli, hogy nem várnak tőle túlságosan sokat. Ha forró lesz a talaj ő úgyis meglép, de ezt már az elején közölte is Ettvallderrel. Ő bizony nem az életét jött feláldozni. A hősködésre rávehető persze, de arra itt csak egyetlen személy lenne képes a nő. A nőkért sokkal többet hajlandó megtenni, bár általában sok hasznát nem látja. Mindegy is. Elindulnak aztán sodródik az árral. Őt aztán nem érdeklik a tervek meg az ilyen okoskodások. Azt az okosokra bízza.*
- S, a kompánia a szántókra indula.* Tesz egy lírai megjegyzést kuncogva. Pedig egy kis gombóc azért van az ő gyomrában is.*
1237. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-11-27 09:06:21
Üzenet elküldve: 2025-11-27 09:06:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 358
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Az orkok nyomában//
* A szívmelengetős bemutatkozásokat maguk mögött hagyva mindenkinek van valami hozzáfűznivalója, akár a tervhez, akár valaki máshoz. Ismerős arcok, ismerős helyzetek, egy biztos, innentől mindenkinek résen kell lennie, ha szeretné a fejét a nyakán tartani. Mindenki sokat látott harcos, de sosem lehet eléggé óvatos az illető. Ettvallder érzi a csapat nyújtotta súlyt magán, s bár maga sem hívná magát a csapat vezetőjének, mint néhányuk, addig mégis felelősnek érzi magát mindenkiért. Elvégre az ő kalandvágyának köszönhető, hogy most mind itt vannak. Ez persze nem jelenti, hogy egy hattal később ne indultak volna maguk meg.
Mykael megjegyzésére egy apróbb mosoly tűnik fel a félvéren. Tetszik neki a válasz és még egy aprót biccent is mellette. *
- Ismerős. Adunk nekik félnivalót.
* A tervét a közösbe hajította, s innentől mindenki összegezheti magának a veszélyeket és egyéb lehetséges tényezőket. Jön is néhány elképzelés az ex parancsnoktól. Az ő szava sokat nyom a beszélgetésen, elvégre nem poénból vált azzá aki. *
- Talán a nők és a gyerekeket hátrahagyták. Bár ki tudja mi a szokás ezeknél. A pusztán sok hely van, ahol feltűnésmentesen kémkedhetnénk, de az éj leple is előnyt nyújthat ilyenekre.
* Feleli Bredocnak, majd egyből fordul Mykael felé. *
- Egy dolog biztos. Mivel említettek kémeket és felderítőket, biztos azok is járják a pusztaságot. Ha látunk ilyet, nem hagyhatjuk túlélni. Csak felfednénk velük a helyzetünket.
* Amit Gaerralos mond, azon meglepődik. Amilyen egyszerű egy terv, annál jobbnak is nevezhető. Feltéve, ha gyúlékony épülettel rendelkeznek. Nincs nekik semmi bombájuk, semmi gyújtósuk, ám ha mágusok értenek egy kis piromániához, akkor az könnyen helyettesítheti. Erről bővebben már csak a szekéren fognak beszélni. Aprót bólint az nő irányába, majd felpattan a szekérre és ott leül. Amint mindenki leült, indulhatnak is. Első megálló, szántóföldek. Amint kiértek a városból körbenéz, tekintete a két máguson landol. *
- Szóval, Gaerralos. Gondolod kifüstölhetjük őket?
* A szívmelengetős bemutatkozásokat maguk mögött hagyva mindenkinek van valami hozzáfűznivalója, akár a tervhez, akár valaki máshoz. Ismerős arcok, ismerős helyzetek, egy biztos, innentől mindenkinek résen kell lennie, ha szeretné a fejét a nyakán tartani. Mindenki sokat látott harcos, de sosem lehet eléggé óvatos az illető. Ettvallder érzi a csapat nyújtotta súlyt magán, s bár maga sem hívná magát a csapat vezetőjének, mint néhányuk, addig mégis felelősnek érzi magát mindenkiért. Elvégre az ő kalandvágyának köszönhető, hogy most mind itt vannak. Ez persze nem jelenti, hogy egy hattal később ne indultak volna maguk meg.
Mykael megjegyzésére egy apróbb mosoly tűnik fel a félvéren. Tetszik neki a válasz és még egy aprót biccent is mellette. *
- Ismerős. Adunk nekik félnivalót.
* A tervét a közösbe hajította, s innentől mindenki összegezheti magának a veszélyeket és egyéb lehetséges tényezőket. Jön is néhány elképzelés az ex parancsnoktól. Az ő szava sokat nyom a beszélgetésen, elvégre nem poénból vált azzá aki. *
- Talán a nők és a gyerekeket hátrahagyták. Bár ki tudja mi a szokás ezeknél. A pusztán sok hely van, ahol feltűnésmentesen kémkedhetnénk, de az éj leple is előnyt nyújthat ilyenekre.
* Feleli Bredocnak, majd egyből fordul Mykael felé. *
- Egy dolog biztos. Mivel említettek kémeket és felderítőket, biztos azok is járják a pusztaságot. Ha látunk ilyet, nem hagyhatjuk túlélni. Csak felfednénk velük a helyzetünket.
* Amit Gaerralos mond, azon meglepődik. Amilyen egyszerű egy terv, annál jobbnak is nevezhető. Feltéve, ha gyúlékony épülettel rendelkeznek. Nincs nekik semmi bombájuk, semmi gyújtósuk, ám ha mágusok értenek egy kis piromániához, akkor az könnyen helyettesítheti. Erről bővebben már csak a szekéren fognak beszélni. Aprót bólint az nő irányába, majd felpattan a szekérre és ott leül. Amint mindenki leült, indulhatnak is. Első megálló, szántóföldek. Amint kiértek a városból körbenéz, tekintete a két máguson landol. *
- Szóval, Gaerralos. Gondolod kifüstölhetjük őket?
1236. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-11-26 21:41:15
Üzenet elküldve: 2025-11-26 21:41:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 560
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Az orkok nyomában//
*Naesala a bemutatkozásokkor felcsendülő neveket igyekszik megjegyezni, bár őszintén az ilyesmi nem az erőssége. Különösebben persze nem aggódik, rögtönzött beceneveire általában hallgatni szoktak az emberek, még ha nem is feltétlenül van ínyükre.*
- Uraim, javaslom koncentráljunk az eredeti tervre *rántja vissza kelletlenül a földre az ötletelést. Felderítés és fogolyejtés, hogy megtudják mi a francokat keresnek az orkok* - Aztán meglátjuk. Aki sokat markol, néha keveset fog *zárja ezt le részéről és már állítja is lovát irányba, hogy aztán lépésben nekiinduljon.
Görény patái egyenletesen dobolnak a keményre taposott úton. A város még ott magasodik mögöttük, de már érezni a külvidék különös nyugalmát. Jóval hűvösebbnek is érződik a levegő, mint a főtéren, kicsit jobban össze is húzza magán köpenyét, miközben igyekszik Bredoc mellett felzárkózni hátasával. Egy kicsivel a többiek előtt haladnak egy darabig.
Furcsa, de azon töpreng mi mehet most a thargoknál. Épp az összeütközésre készülnek Amonon? Vagy már egyenesen az orkok felé tartanak csapataik? A barbárok nem a szíve csücskei, sok mindennel nem értett már Kagan idején sem egyet, s valószínűleg a holtából visszatért új vezértől még nála is jobban rázná a hideg. A közös múltjukra és főleg a közös ellenségre való tekintettel azonban most magában őszintén kívánja, hogy a tharg sereg győzelmet arasson. Abban egészen biztos, hogy a végsőkig kitartanak majd - ezt a fajta önfejűséget minden ellenérzése dacára tiszteli bennük.*
- Benyomások? *pillant egykori parancsnokára, szemével jelzésképp hátrasandítva az összegyűlt társaságra, mindezt persze kurtán, és diszkrét hangerővel, hogy rajta kívül más ne hallhassa. Nem vár részletes beszámolót, arra most a helyzet nem alkalmas, csupán kíváncsi mennyire egyezik a véleményük.*
*Naesala a bemutatkozásokkor felcsendülő neveket igyekszik megjegyezni, bár őszintén az ilyesmi nem az erőssége. Különösebben persze nem aggódik, rögtönzött beceneveire általában hallgatni szoktak az emberek, még ha nem is feltétlenül van ínyükre.*
- Uraim, javaslom koncentráljunk az eredeti tervre *rántja vissza kelletlenül a földre az ötletelést. Felderítés és fogolyejtés, hogy megtudják mi a francokat keresnek az orkok* - Aztán meglátjuk. Aki sokat markol, néha keveset fog *zárja ezt le részéről és már állítja is lovát irányba, hogy aztán lépésben nekiinduljon.
Görény patái egyenletesen dobolnak a keményre taposott úton. A város még ott magasodik mögöttük, de már érezni a külvidék különös nyugalmát. Jóval hűvösebbnek is érződik a levegő, mint a főtéren, kicsit jobban össze is húzza magán köpenyét, miközben igyekszik Bredoc mellett felzárkózni hátasával. Egy kicsivel a többiek előtt haladnak egy darabig.
Furcsa, de azon töpreng mi mehet most a thargoknál. Épp az összeütközésre készülnek Amonon? Vagy már egyenesen az orkok felé tartanak csapataik? A barbárok nem a szíve csücskei, sok mindennel nem értett már Kagan idején sem egyet, s valószínűleg a holtából visszatért új vezértől még nála is jobban rázná a hideg. A közös múltjukra és főleg a közös ellenségre való tekintettel azonban most magában őszintén kívánja, hogy a tharg sereg győzelmet arasson. Abban egészen biztos, hogy a végsőkig kitartanak majd - ezt a fajta önfejűséget minden ellenérzése dacára tiszteli bennük.*
- Benyomások? *pillant egykori parancsnokára, szemével jelzésképp hátrasandítva az összegyűlt társaságra, mindezt persze kurtán, és diszkrét hangerővel, hogy rajta kívül más ne hallhassa. Nem vár részletes beszámolót, arra most a helyzet nem alkalmas, csupán kíváncsi mennyire egyezik a véleményük.*
1235. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-11-25 14:33:10
Üzenet elküldve: 2025-11-25 14:33:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 501
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 501
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Új utak//
*Egyetlen szoba van, amivel érdemes jelenleg törődniük és az az, ahol aludni terveznek. Hanyagul csípőre tett kézzel áll, nyelvével fogain játszik, ahogy gondolkodik, mégis mivel lehetne komfortosabbá tennie e helyet. A legegyszerűbb, ha meleget csinálnak, de ő maga sem biztos abban, hogy valóban jó ötlet tüzet gyújtani. Ettől még elindul, hogy legalább egy leégett gyertyacsonkot találjon valahol, amivel próbára teheti az alkalmatosságot.
Eközben hallgatja a történetet, s éppen guggolásból áll fel, miután egy leszakadt ajtójú romos komód egy alsó rekeszéről megállapítja, hogy semmi hasznosat nem tartalmaz. Óarany szemei pislogás nélkül merednek a kölyökre, majd hümment. Hogy annak nagyapja miként vesztette életét, már-már komikus, mégsem kezd kacagásba. Ellenben a mosómedve attitűd igen közel áll a szívéhez, valahol reméli, hogy előbújik egy az ő kandallójából is. Remek házőrző lenne, feltéve, ha nem rabolja ki olykor az éléskamrát, vagy borogatja fel a komposztálót.*
- Akkor nekem kell belenéznem, ugye? *Kérdi színtelen, mégis valahol bujkál benne némi tréfálkozás, bár nem biztos, hogy megfelelő a helyzet, amikor ezzel próbálkozik. Beleérző képességnek kissé híján van, de mentségére szóljon, legalább nem nevette el magát.*
- Neki sem volt hol laknia? *Kérdi végül, hiszen arról nem tett le, hogy többet tudjon meg Samyrn családjáról, hátha az a sajátjához is közelebb vezeti. Még mindig képtelen beismerni, hogy semmi közük nem lehet egymáshoz.
Egy arasznyi gyertyát talál csupán, de épp elég arra, hogy amolyan kandallópróbát végezzen. Egészen a mélyére dugja, s feszülten figyeli annak lángját, mely szerencséjükre a kémény irányába hajlong, így nem kell attól tartaniuk, hogy befelé irányul majd a füst. És egy mosómedve sem harapta le a kezét e művelet közben. Hümmentései egyre elégedettebbek.*
- Gyújtsunk be, hátha tényleg idevonzza hamarabb. Amint átadom az aranyat érte, bele is kezdhetünk. *Helyesel, s rendkívül örül neki, hogy van némi munkakedve a másiknak, s nem odázná tavaszig, hogy bármit is tegyenek a kerttel.*
*Egyetlen szoba van, amivel érdemes jelenleg törődniük és az az, ahol aludni terveznek. Hanyagul csípőre tett kézzel áll, nyelvével fogain játszik, ahogy gondolkodik, mégis mivel lehetne komfortosabbá tennie e helyet. A legegyszerűbb, ha meleget csinálnak, de ő maga sem biztos abban, hogy valóban jó ötlet tüzet gyújtani. Ettől még elindul, hogy legalább egy leégett gyertyacsonkot találjon valahol, amivel próbára teheti az alkalmatosságot.
Eközben hallgatja a történetet, s éppen guggolásból áll fel, miután egy leszakadt ajtójú romos komód egy alsó rekeszéről megállapítja, hogy semmi hasznosat nem tartalmaz. Óarany szemei pislogás nélkül merednek a kölyökre, majd hümment. Hogy annak nagyapja miként vesztette életét, már-már komikus, mégsem kezd kacagásba. Ellenben a mosómedve attitűd igen közel áll a szívéhez, valahol reméli, hogy előbújik egy az ő kandallójából is. Remek házőrző lenne, feltéve, ha nem rabolja ki olykor az éléskamrát, vagy borogatja fel a komposztálót.*
- Akkor nekem kell belenéznem, ugye? *Kérdi színtelen, mégis valahol bujkál benne némi tréfálkozás, bár nem biztos, hogy megfelelő a helyzet, amikor ezzel próbálkozik. Beleérző képességnek kissé híján van, de mentségére szóljon, legalább nem nevette el magát.*
- Neki sem volt hol laknia? *Kérdi végül, hiszen arról nem tett le, hogy többet tudjon meg Samyrn családjáról, hátha az a sajátjához is közelebb vezeti. Még mindig képtelen beismerni, hogy semmi közük nem lehet egymáshoz.
Egy arasznyi gyertyát talál csupán, de épp elég arra, hogy amolyan kandallópróbát végezzen. Egészen a mélyére dugja, s feszülten figyeli annak lángját, mely szerencséjükre a kémény irányába hajlong, így nem kell attól tartaniuk, hogy befelé irányul majd a füst. És egy mosómedve sem harapta le a kezét e művelet közben. Hümmentései egyre elégedettebbek.*
- Gyújtsunk be, hátha tényleg idevonzza hamarabb. Amint átadom az aranyat érte, bele is kezdhetünk. *Helyesel, s rendkívül örül neki, hogy van némi munkakedve a másiknak, s nem odázná tavaszig, hogy bármit is tegyenek a kerttel.*
1234. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-11-23 23:13:27
Üzenet elküldve: 2025-11-23 23:13:27
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Új utak//
- Legalább nem tudnak betörni. * Jegyzi meg a nyikorgást hallgatva, az örökösen optimista Samryn. A hevesség egyébként is távol áll tőle, úgyhogy ő biztos nem fogja kiszakítani a helyéről a bejárati ajtót, nem mintha pipaszár karjaival ez a veszély komolyan fenyegetne. *
- A kémény attól még lehet veszélyes. Ha a füst nem tud rendben távozni benne, mert valami miatt eltömítődött, akkor könnyen megfulladhatunk. * Jegyzi meg a fiú, és kissé félve tesz néhány lépést az említett dolog felé, majd megtorpan. Láthatóan nem akar közelebb menni. *
- A nagyapám így halt meg. * Jegyzi meg, és gyorsan pontosít is, mert rájön, hogy azt viszont nem mondta el, hogy mire is gondol. *
- Egy romos épületben akarta meghúzni magát, és gondolta ellenőrzi a kéményt. Bedugta a fejét, és egy mosómedve rávetette magát. Szétkarmolta az arcát, és a torkát is elkaszálta. Undorító mennyiségű vért hagyott mindenfelé, és aki megtalálta, azt mondta, hogy valószínűleg sokáig vergődött, mielőtt kivérzett volna. Aztán az állat lezabálta a húsának a nagyját, mielőtt megtalálták volna. Nem lehetett szép látvány. * Suttogja a végére, ahogy a hangja folyamatosan halkul a mesélés közben. Így már érthető lehet, hogy miért nem akarja ő szemre venni a kandallót. *
- A munkások drágák, viszont legalább nincs semmi, amit ellophatnának. Nem kell annyira figyeljük őket, és elkezdhetjük rendbe szedni a kertet. * Gondolkodik hangosan, ahogy arra gondol, hogy mennyi munka is vár majd rájuk. *
- Célszerű lehet még a fagyok előtt átforgatni a földet, és kiszedni a gazokat, hogy tavasszal már ültethessünk.
- Legalább nem tudnak betörni. * Jegyzi meg a nyikorgást hallgatva, az örökösen optimista Samryn. A hevesség egyébként is távol áll tőle, úgyhogy ő biztos nem fogja kiszakítani a helyéről a bejárati ajtót, nem mintha pipaszár karjaival ez a veszély komolyan fenyegetne. *
- A kémény attól még lehet veszélyes. Ha a füst nem tud rendben távozni benne, mert valami miatt eltömítődött, akkor könnyen megfulladhatunk. * Jegyzi meg a fiú, és kissé félve tesz néhány lépést az említett dolog felé, majd megtorpan. Láthatóan nem akar közelebb menni. *
- A nagyapám így halt meg. * Jegyzi meg, és gyorsan pontosít is, mert rájön, hogy azt viszont nem mondta el, hogy mire is gondol. *
- Egy romos épületben akarta meghúzni magát, és gondolta ellenőrzi a kéményt. Bedugta a fejét, és egy mosómedve rávetette magát. Szétkarmolta az arcát, és a torkát is elkaszálta. Undorító mennyiségű vért hagyott mindenfelé, és aki megtalálta, azt mondta, hogy valószínűleg sokáig vergődött, mielőtt kivérzett volna. Aztán az állat lezabálta a húsának a nagyját, mielőtt megtalálták volna. Nem lehetett szép látvány. * Suttogja a végére, ahogy a hangja folyamatosan halkul a mesélés közben. Így már érthető lehet, hogy miért nem akarja ő szemre venni a kandallót. *
- A munkások drágák, viszont legalább nincs semmi, amit ellophatnának. Nem kell annyira figyeljük őket, és elkezdhetjük rendbe szedni a kertet. * Gondolkodik hangosan, ahogy arra gondol, hogy mennyi munka is vár majd rájuk. *
- Célszerű lehet még a fagyok előtt átforgatni a földet, és kiszedni a gazokat, hogy tavasszal már ültethessünk.
1233. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-11-23 11:24:28
Üzenet elküldve: 2025-11-23 11:24:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 501
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 501
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Új utak//
*Az ajtó fülsértően nyikorogva nyílik, még az az egyetlen zsanér, ami tartja is elégedetlenkedik, tán azért, mert ennyire elhanyagolták az egész épületet. Ha hevesebb mozdulat lett volna, úgy lehet kiszakad az egész bejárat, félfástul mindenestül. Gondolja legalábbis az elf, s ennek hevében lép egyet hátra, mintha lenne benne tényleg annyi erő, hogy ez megtörténhet, pedig reflex csupán az ingatagságra. Nem tudja, hogy amíg ő bejárta a hatalmas kertet, a kölyök már körbeszaglászitt a leendő otthonukban.
Érdeklődőn biggyeszti ajkát, ettől jobban nem is rezzen az arca, ahogy a nagyobbik szobát nézi át. Ablakok híján hűvös lesz az itteni éjjel, de volt már rosszabb is. A kandalló az egyetlen ép dolog tán a lakban, s a mögötte lévő falban sincs sok hiba… bár minden más felújításra szorul. Lassan fordul meg, majd nézi Samyrnt, ahogy amaz megszólal.*
- A kandalló jónak tűnik. *Kissé oldalra biccen a feje, tán a füst is elég lesz ahhoz, hogy idecsaljon valakit, de az ablakon kevés fény fog kiszűrődni, ha rajta múlik, hiszen rögvest kedve volna bedeszkázni, még a rossz keze ellenére is.*
- Rendben, maradunk. *Alig észrevehető a vállvonás, majd int az állával előre, hogy megnézzék a kisebbik szobát is, s amilyen gyorsan belép, olyan gyorsan is hagyja hátra. Teljességgel lakhatatlan, jobb nem gondolni arra a költségre, amiért a leomlott falait újra húzzák, bár ha már ilyen ramaty állapotban van, inkább építtet mellé egy másik szobát is. Kifejezetten tetszik neki az ötlet, hogy lehet egy lakrész, ahol alkothat. Tán mire felépül, az ő keze is meggyógyul. Kellő motivációt kap végül arra, hogy a komor vonásai engedjenek.*
- Ezt majd… másra bízzuk. *Mondja végül, majd további vizsgálódásba kezd, mi is az, amit felhasználhatnak a későbbiekben.*
- Rengeteg a kő és az anyag. Talán ide sem kell hordatnunk többet. De munkások azok kelleni fognak. *Az ajtó irányába tekint, mintha ezzel ideidézhetné az ismerősét.*
*Az ajtó fülsértően nyikorogva nyílik, még az az egyetlen zsanér, ami tartja is elégedetlenkedik, tán azért, mert ennyire elhanyagolták az egész épületet. Ha hevesebb mozdulat lett volna, úgy lehet kiszakad az egész bejárat, félfástul mindenestül. Gondolja legalábbis az elf, s ennek hevében lép egyet hátra, mintha lenne benne tényleg annyi erő, hogy ez megtörténhet, pedig reflex csupán az ingatagságra. Nem tudja, hogy amíg ő bejárta a hatalmas kertet, a kölyök már körbeszaglászitt a leendő otthonukban.
Érdeklődőn biggyeszti ajkát, ettől jobban nem is rezzen az arca, ahogy a nagyobbik szobát nézi át. Ablakok híján hűvös lesz az itteni éjjel, de volt már rosszabb is. A kandalló az egyetlen ép dolog tán a lakban, s a mögötte lévő falban sincs sok hiba… bár minden más felújításra szorul. Lassan fordul meg, majd nézi Samyrnt, ahogy amaz megszólal.*
- A kandalló jónak tűnik. *Kissé oldalra biccen a feje, tán a füst is elég lesz ahhoz, hogy idecsaljon valakit, de az ablakon kevés fény fog kiszűrődni, ha rajta múlik, hiszen rögvest kedve volna bedeszkázni, még a rossz keze ellenére is.*
- Rendben, maradunk. *Alig észrevehető a vállvonás, majd int az állával előre, hogy megnézzék a kisebbik szobát is, s amilyen gyorsan belép, olyan gyorsan is hagyja hátra. Teljességgel lakhatatlan, jobb nem gondolni arra a költségre, amiért a leomlott falait újra húzzák, bár ha már ilyen ramaty állapotban van, inkább építtet mellé egy másik szobát is. Kifejezetten tetszik neki az ötlet, hogy lehet egy lakrész, ahol alkothat. Tán mire felépül, az ő keze is meggyógyul. Kellő motivációt kap végül arra, hogy a komor vonásai engedjenek.*
- Ezt majd… másra bízzuk. *Mondja végül, majd további vizsgálódásba kezd, mi is az, amit felhasználhatnak a későbbiekben.*
- Rengeteg a kő és az anyag. Talán ide sem kell hordatnunk többet. De munkások azok kelleni fognak. *Az ajtó irányába tekint, mintha ezzel ideidézhetné az ismerősét.*
1232. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-11-21 20:58:29
Üzenet elküldve: 2025-11-21 20:58:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 689
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 689
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hold és tűz//
*Haladnak, látszólag fut mellettük a táj és éppen ellenkező irányba, mintha Arthenior felé mennének Aleniához, de miközben beszélgetnek nem lát sok változást a látnivalóban, éppen csak az fut át az általuk elhagyott tanyákhoz hasonlóan gondolatai között, hogy a távolság mennyire csalóka, viszonylagos meghatározhatatlanság. Most talán percek alatt vágtatnak át még hátasaik átlagos sebességgel is az egykori órákon, miközben beszélgetnek, beszélgetés közben pedig természetesen eleve úgy tűnik, hogy még gyorsabban telik az idő. Ha jól számolja most legkevesebb négyszer akkora sebességgel mehetnek, mint egykor Thim és ő gyalog, de nyilván többel, hiszen akkor még csomagok is lassították őket. Táskáik ugyan most is vannak, az ő sebességét azonban egyedi varázslatának köszönhetőn ez a legkevésbé sem befolyásolja, de ennyiben Adoaver teljesen közönséges lova sem más, amit Szarvasliget istállójából hoztak elő neki, hogy egészen a Mágustoronyig megkönnyíthesse az útját.
Maga sem tudja, hogy csak beképzeli-e magának, vagy pedig minden egyes gyorsan megtett és beszélgetéssel eltelt pár száz méterrel valóban tényleg egyre inkább érez a levegőben valami furcsát, valami mást, ami csak a mocsár szagbéli előképe lehet.
Akármit is érez mindenesetre kap néhány konkrét kérdést, amit illene megválaszolnia a legjobb tudása szerint, még akkor is, ha legjobb tudása néhány esetben valójában inkább valaminek a nem tudásában nyilvánul meg.*
- Sajnos nem tudom a nevüket, sőt semmit róluk. *ismeri el. Más esetben elgondolkodó arcot vágna, de az Adoaver által felvetett, mestermágusok kilétét feszegető kérdések már benne is nem egyszer felmerültek.*
- Lehet jobb nem tudni. *neveti el magát.* Bármennyire tudomány és rendszer a mágia is, azért valami misztikus, érthetetlen és megismerhetetlen tartozik hozzá. Ezért nem tud vele mit kezdeni Intath szerintem. Még nálam is jobban szereti a konkrétumokat és a hideg bizonyosságot.
*Persze nem csak kérdéseket kapott, bizonyos értelemben jobban meg is ismeri a barátját, mint amennyire eddig megismerni tudta. Az biztos, hogy bátor, legalábbis ő mindenképpen úgy gondolja, hogy bátorság benevezni hasonló versenyre, még úgy is, ha a szabályok szerint elvileg nem okozhatnak komoly kárt egymásban. Mivel pedig maga is megtette korábban, nagyon is megérti a vágyát, hogy egy mágustusa keretein belül méresse meg magát.*
- Ha lesz Artheniorban még egy mágustusa mindenképpen el fogok menni szurkolni neked. *ígéri meg, bár hasonlót talán ígérnie sem kellene, mert természetes. Ugyanakkor közben eszébe jut az is, hogy nem feltétlenül csak a jó szereplés után való felsüléstől való félelem lenne az, ami visszatartaná őt attól, hogy újra hasonló versenybe vesse magát bele, hanem az is, hogy legutóbb tulajdonképpen nem sok ideje volt élvezni a fesztivált. Még a nézők többsége jól szórakozott, ő izgult, idegeskedett, és magát lenyugtatni próbálva próbált felkészülni a következő fordulóra. Az iránti kíváncsisága, hogy másodszorra mire lenne képes lehet arra hajtaná, hogy újra méresse meg magát, ugyanakkor él benne olyan vágy is, hogy hasonló tusát csak mint gondtalan néző élvezzen végig, mézsört iszogatva és mondjuk kürtőskalácsot, vagy sült szalonnát eszegetve közben, mint bármely más teljesen hétköznapi félig, vagy teljesen artneiori fél-elf.*
- Ha logikusan és józanon próbálok belegondolni, akkor részemről viszont okosabb lenne, ha nem vennék részt hasonlóban még egyszer. Mert vagy az történne, hogy az előző sikerem után csúfosan elbuknék és kinevetnének, - márpedig ki szereti, ha kinevetik? - vagy az, hogy másodszor is jó eredményt érnék el, akkor meg viszont lehet, hogy túl sokan ismernék meg a nevemet és az arcomat, ami szintén nem jó. Ha komolyan gondolom azt, hogy nem csak magamra, hanem Aleniára, meg mindenkire, aki nekem fontos vigyázni szeretnék, akkor a lehető legjobb az lenne, ha mindenki annak nézne, akinek szerintem látszom; alacsony, sovány, teljesen ártalmatlan félvér. Éles helyzetben életet menthet, ha senki nem néz ki belőlem, nem hogy egy tűzcsóvát, de még a világ legártalmatlanabb varázslatát, vagy akár egy pofont sem. A meglepetés talán az egyik leghatékonyabb fegyver.
*Tisztában van vele, hogy most újra a múlt tapasztalatai beszélnek belőle. Ugyan nem szeretne átélni hasonlót soha többé, mint azon az éjszakán, de annyira az Eeyr templomában történtek sem tudták optimistává tenni, hogy teljesen kizárja azt, hogy valaha még megtörténhet hasonló. Akkor pedig egy csak saját képzeletében létező skálán belül plusz egy túlélési pontot jelenthet majd a meglepetés ereje. További pontokat pedig természetesen nem adhat semmi más, mint a tanulás.*
- Igazából büszke vagyok magamra, ezt elismerem. *mosolyodik el ezek után, és saját magának most azt is bevallja, hogy egyáltalán nem bánja, sőt, határozottan jól esik neki, ha egyik legjobb barátja talán sokkal többnek látja mostantól, mint aminek eddig látta. Képességeiben minden bizonnyal eddig sem kételkedett, így mindenesetre már talán nem csak egy kedves lány számára ligetből, hanem egy sokkal komolyabban vehető mágus, mint eddig volt.*
- De nem szeretném túlértékelni sem magamat. Nem árt az önbizalom, de, ha túl sok van belőle az talán legalább annyira veszélyes, mintha egyáltalán nem hinnél magadban *mondja ezek után, és ez is teljesen megfelel a valóságnak. Nem csak játssza a szerényt, tisztában van vele, hogy a mágia igazi és beható ismeretének még csak a kezdetén jár, így pedig megint csak korábbi gondolatához képest visszatérni, mert mindenre csak egy megoldás van; tanulni és még többet tanulni…
Viszont éppen ezért vannak úton.*
- Alenia meglátogatása a torony után pedig jó ötlet. *mosolyog ezek után már csak azért is, mert egyáltalán nem bánná, ha barátnőjét hamarabb látná viszont, mint az eredetileg tervbe volt véve.* Ahogyan az is, hogy elhívjuk ligetbe, bár a gondolat elsőre fura, hogy kezet emeljek rá akár egy barátságos párbaj erejéig is, de, ha mindhárman benne vagyunk, akkor végül is miért ne? Főleg, hogy igazából nem akarnánk bántani a másikat. Amúgy is tényleg szeretném, ha megismernétek egymást, Alenia pedig előbb-utóbb úgy is el fog jönni ligetbe. Van egy-két tervünk Intathal, amit segíteni fog megvalósítani nekünk, már meg van beszélve vele. De nem kell aggódnod, semmi nagy dolog, nem építjük át ligetet és nem húzunk a mostani ház helyére egy kastélyt. Szeretnénk, ha Szarvasliget megmaradna annak a csendes és nyugodt helynek, mint most, de néhány kisebb átalakításra azért szükség lesz, hogy kényelmesebb legyen. Például több fűthető szoba kellene, több könyv, nagyobb veteményes, stég és csónak, hogy tudjunk halászni, meg az istállóba szeretnék pár tehenet, nagyjából ennyiről lenne szó. Ó és beszerzünk pár szép festményt a közösségi szobába is, hogy otthonosabb legyen.
*Reméli, hogy ezek a tervek Adoaver tetszését is el fogják nyerni, bár nem hinné, hogy a több fűthető szoba és az új könyvek ellen például tiltakozna, és azt sem, hogy néhány kellemes tájkép, vagy egy-két tehén különösen zavarná őt.
Azért persze kíváncsi a fiú véleményére, természetesen nem csak erről, hanem mindenről, amiről beszéltek idáig, éppen ezért, ha Adoavernek van vele kedve továbbra is beszélgetni, természetesen ugyanolyan érdeklődéssel hallgatja őt, mint korábban tette.
Egészen addig mindenképpen ameddig az eddig leginkább barátságos és kedves táj nem kezd el egyre gyorsabban változni körülöttük.
Ösztönösen is lelassítja a holdnyulát, amikor ez megtörténik.*
- Szerintem lassan meg is érkezünk. *mondja. Valószínűleg nem látszik boldognak, pedig annak örül, hogy eddig nagyon jól haladtak, és most mind a ketten sokkal közelebb vannak a Mágustoronyhoz, mint az utóbbi időben bármikor. Ennek ellenére az ingovány minden bizonnyal sohasem lesz a kedvenc helye, még azt se nagyon tudja elképzelni, hogy akárcsak egy kicsit is megszeresse valaha.*
*Haladnak, látszólag fut mellettük a táj és éppen ellenkező irányba, mintha Arthenior felé mennének Aleniához, de miközben beszélgetnek nem lát sok változást a látnivalóban, éppen csak az fut át az általuk elhagyott tanyákhoz hasonlóan gondolatai között, hogy a távolság mennyire csalóka, viszonylagos meghatározhatatlanság. Most talán percek alatt vágtatnak át még hátasaik átlagos sebességgel is az egykori órákon, miközben beszélgetnek, beszélgetés közben pedig természetesen eleve úgy tűnik, hogy még gyorsabban telik az idő. Ha jól számolja most legkevesebb négyszer akkora sebességgel mehetnek, mint egykor Thim és ő gyalog, de nyilván többel, hiszen akkor még csomagok is lassították őket. Táskáik ugyan most is vannak, az ő sebességét azonban egyedi varázslatának köszönhetőn ez a legkevésbé sem befolyásolja, de ennyiben Adoaver teljesen közönséges lova sem más, amit Szarvasliget istállójából hoztak elő neki, hogy egészen a Mágustoronyig megkönnyíthesse az útját.
Maga sem tudja, hogy csak beképzeli-e magának, vagy pedig minden egyes gyorsan megtett és beszélgetéssel eltelt pár száz méterrel valóban tényleg egyre inkább érez a levegőben valami furcsát, valami mást, ami csak a mocsár szagbéli előképe lehet.
Akármit is érez mindenesetre kap néhány konkrét kérdést, amit illene megválaszolnia a legjobb tudása szerint, még akkor is, ha legjobb tudása néhány esetben valójában inkább valaminek a nem tudásában nyilvánul meg.*
- Sajnos nem tudom a nevüket, sőt semmit róluk. *ismeri el. Más esetben elgondolkodó arcot vágna, de az Adoaver által felvetett, mestermágusok kilétét feszegető kérdések már benne is nem egyszer felmerültek.*
- Lehet jobb nem tudni. *neveti el magát.* Bármennyire tudomány és rendszer a mágia is, azért valami misztikus, érthetetlen és megismerhetetlen tartozik hozzá. Ezért nem tud vele mit kezdeni Intath szerintem. Még nálam is jobban szereti a konkrétumokat és a hideg bizonyosságot.
*Persze nem csak kérdéseket kapott, bizonyos értelemben jobban meg is ismeri a barátját, mint amennyire eddig megismerni tudta. Az biztos, hogy bátor, legalábbis ő mindenképpen úgy gondolja, hogy bátorság benevezni hasonló versenyre, még úgy is, ha a szabályok szerint elvileg nem okozhatnak komoly kárt egymásban. Mivel pedig maga is megtette korábban, nagyon is megérti a vágyát, hogy egy mágustusa keretein belül méresse meg magát.*
- Ha lesz Artheniorban még egy mágustusa mindenképpen el fogok menni szurkolni neked. *ígéri meg, bár hasonlót talán ígérnie sem kellene, mert természetes. Ugyanakkor közben eszébe jut az is, hogy nem feltétlenül csak a jó szereplés után való felsüléstől való félelem lenne az, ami visszatartaná őt attól, hogy újra hasonló versenybe vesse magát bele, hanem az is, hogy legutóbb tulajdonképpen nem sok ideje volt élvezni a fesztivált. Még a nézők többsége jól szórakozott, ő izgult, idegeskedett, és magát lenyugtatni próbálva próbált felkészülni a következő fordulóra. Az iránti kíváncsisága, hogy másodszorra mire lenne képes lehet arra hajtaná, hogy újra méresse meg magát, ugyanakkor él benne olyan vágy is, hogy hasonló tusát csak mint gondtalan néző élvezzen végig, mézsört iszogatva és mondjuk kürtőskalácsot, vagy sült szalonnát eszegetve közben, mint bármely más teljesen hétköznapi félig, vagy teljesen artneiori fél-elf.*
- Ha logikusan és józanon próbálok belegondolni, akkor részemről viszont okosabb lenne, ha nem vennék részt hasonlóban még egyszer. Mert vagy az történne, hogy az előző sikerem után csúfosan elbuknék és kinevetnének, - márpedig ki szereti, ha kinevetik? - vagy az, hogy másodszor is jó eredményt érnék el, akkor meg viszont lehet, hogy túl sokan ismernék meg a nevemet és az arcomat, ami szintén nem jó. Ha komolyan gondolom azt, hogy nem csak magamra, hanem Aleniára, meg mindenkire, aki nekem fontos vigyázni szeretnék, akkor a lehető legjobb az lenne, ha mindenki annak nézne, akinek szerintem látszom; alacsony, sovány, teljesen ártalmatlan félvér. Éles helyzetben életet menthet, ha senki nem néz ki belőlem, nem hogy egy tűzcsóvát, de még a világ legártalmatlanabb varázslatát, vagy akár egy pofont sem. A meglepetés talán az egyik leghatékonyabb fegyver.
*Tisztában van vele, hogy most újra a múlt tapasztalatai beszélnek belőle. Ugyan nem szeretne átélni hasonlót soha többé, mint azon az éjszakán, de annyira az Eeyr templomában történtek sem tudták optimistává tenni, hogy teljesen kizárja azt, hogy valaha még megtörténhet hasonló. Akkor pedig egy csak saját képzeletében létező skálán belül plusz egy túlélési pontot jelenthet majd a meglepetés ereje. További pontokat pedig természetesen nem adhat semmi más, mint a tanulás.*
- Igazából büszke vagyok magamra, ezt elismerem. *mosolyodik el ezek után, és saját magának most azt is bevallja, hogy egyáltalán nem bánja, sőt, határozottan jól esik neki, ha egyik legjobb barátja talán sokkal többnek látja mostantól, mint aminek eddig látta. Képességeiben minden bizonnyal eddig sem kételkedett, így mindenesetre már talán nem csak egy kedves lány számára ligetből, hanem egy sokkal komolyabban vehető mágus, mint eddig volt.*
- De nem szeretném túlértékelni sem magamat. Nem árt az önbizalom, de, ha túl sok van belőle az talán legalább annyira veszélyes, mintha egyáltalán nem hinnél magadban *mondja ezek után, és ez is teljesen megfelel a valóságnak. Nem csak játssza a szerényt, tisztában van vele, hogy a mágia igazi és beható ismeretének még csak a kezdetén jár, így pedig megint csak korábbi gondolatához képest visszatérni, mert mindenre csak egy megoldás van; tanulni és még többet tanulni…
Viszont éppen ezért vannak úton.*
- Alenia meglátogatása a torony után pedig jó ötlet. *mosolyog ezek után már csak azért is, mert egyáltalán nem bánná, ha barátnőjét hamarabb látná viszont, mint az eredetileg tervbe volt véve.* Ahogyan az is, hogy elhívjuk ligetbe, bár a gondolat elsőre fura, hogy kezet emeljek rá akár egy barátságos párbaj erejéig is, de, ha mindhárman benne vagyunk, akkor végül is miért ne? Főleg, hogy igazából nem akarnánk bántani a másikat. Amúgy is tényleg szeretném, ha megismernétek egymást, Alenia pedig előbb-utóbb úgy is el fog jönni ligetbe. Van egy-két tervünk Intathal, amit segíteni fog megvalósítani nekünk, már meg van beszélve vele. De nem kell aggódnod, semmi nagy dolog, nem építjük át ligetet és nem húzunk a mostani ház helyére egy kastélyt. Szeretnénk, ha Szarvasliget megmaradna annak a csendes és nyugodt helynek, mint most, de néhány kisebb átalakításra azért szükség lesz, hogy kényelmesebb legyen. Például több fűthető szoba kellene, több könyv, nagyobb veteményes, stég és csónak, hogy tudjunk halászni, meg az istállóba szeretnék pár tehenet, nagyjából ennyiről lenne szó. Ó és beszerzünk pár szép festményt a közösségi szobába is, hogy otthonosabb legyen.
*Reméli, hogy ezek a tervek Adoaver tetszését is el fogják nyerni, bár nem hinné, hogy a több fűthető szoba és az új könyvek ellen például tiltakozna, és azt sem, hogy néhány kellemes tájkép, vagy egy-két tehén különösen zavarná őt.
Azért persze kíváncsi a fiú véleményére, természetesen nem csak erről, hanem mindenről, amiről beszéltek idáig, éppen ezért, ha Adoavernek van vele kedve továbbra is beszélgetni, természetesen ugyanolyan érdeklődéssel hallgatja őt, mint korábban tette.
Egészen addig mindenképpen ameddig az eddig leginkább barátságos és kedves táj nem kezd el egyre gyorsabban változni körülöttük.
Ösztönösen is lelassítja a holdnyulát, amikor ez megtörténik.*
- Szerintem lassan meg is érkezünk. *mondja. Valószínűleg nem látszik boldognak, pedig annak örül, hogy eddig nagyon jól haladtak, és most mind a ketten sokkal közelebb vannak a Mágustoronyhoz, mint az utóbbi időben bármikor. Ennek ellenére az ingovány minden bizonnyal sohasem lesz a kedvenc helye, még azt se nagyon tudja elképzelni, hogy akárcsak egy kicsit is megszeresse valaha.*
1231. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-11-20 14:04:51
Üzenet elküldve: 2025-11-20 14:04:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Hold és tűz//
*Fél-elf barátja csak sejteni tudja, mennyire felizgatta ezen történések megemlítésével; ha tudná, hogy állóhelyzetben a vállánál rázta volna meg őt, mint egy rongyot az a hirtelen túlömlő érzelmektől, lehet hogy kötelességének érezné a legkisebb részletekig kiterjeszteni visszaemlékezését, a levegő szárazságától a bámészkodók sűrűségéig. Ha ő vett volna részt egy efféle versenyen, akkor köszönés helyett biztos ezzel kezdte volna már az első estét, reggelig be nem állt volna a szája!*
- El nem tudtam volna képzelni, hogy versengésbe kezdenél a varázslataiddal, és hogy ráadásul ilyen magasra jutsz velük! Elismerésem! *Ugyan minden bizonnyal csak visszafogott és biztonságos körülményekről lehetett szó, amit rögtön az ezüstérmes igazol is, túl vicces nem elképzelnie, ahogy egy vérig menő küzdelemben barátja egy csomó legyőzött ellenfél teste felett áll büszkén, mint valami ősi ork harcos.*
- Szóval TÖBB ilyen személyre szabott varázslatot adtak ki. Tyűha... *Vagy valami Abogrhoz hasonlítható mágusmester állhatott a kulisszák mögött, vagy egy olyan gazdag személy, aki meg tudná venni fél Artheniort, ha akarná; más okot nem tud elképzelni, hogy a szokásos arany helyett aranyhegyeket érő jutalmakat adogattak ki valami városi résztvevőknek, még ha meg is érdemelték azt a teljesítményükkel.
Már a nyelve hegyén van az a kijelentés, hogy szívesen megmérettetné tudását Luninariéval, de az utolsó pillanatban csak megtartja magának; egyrészről ezek után kényszeredetten be kell vallania magának, hogy biztosan alulmaradna, ami nem tenne jót a büszkeségének, és vesztes csatába nem bölcs beleugrani, másrészt nem akarja hogy a vajszívű lány félreértse véletlenül, vagy túl agresszívnak tartsa őt.*
~ Még egy ismerős, vagy barát. Ráadásul mágus is. ~ *Ennél a pontnál nem nagyon csodálkozik Luninari kiterjeszkedő ismerősi körén; a személyisége miatt inkább az nem meglepő, hogy a szél városának a fél lakossága még nem volt vendég, illetve részmunkás a Ligetben.*
- Remélem, ezt a fesztivált minden évben megtartják, nem élném túl ha megint kimaradnék egy ilyenből. *Bár ha valóban egy időszakos rendezvényről van szó, akkor nem kell aggódnia. Maga a név pedig amúgy is elég ismerősnek hangzik ahhoz, hogy megpróbáljon a lihanechi megfelelőhöz vonalakat húzni, sikertelenül. Sosem szerették a forró időket, mágussal vagy nélkülük.*
- Aha! Szóval valóban mágusok voltak! A nevükre még emlékszel? Ilyen "bőkezű" lelkekre emlékeznem fog kelleni a közeljövőre, mikor már diadalmasan előttük állok...* Hübrisze felülkerekedik józan eszén, de még annyi idő áll rendelkezésére, hogy biztosan össze fog halmozni annyi tudást, hogy majd sikeresen bizonyítsa tehetségét.
Magának a tusának a szabályait és részleteit hallva állát vakarja, és bizonytalanul hümmög; őszintén szólva egy árnyalatnyit csalódott a tollak szerepén, valami izgalmasabbra számított. De legalább ennél bolondbiztosabb kondíciókkal nem lehet felépíteni egy versenyt mágusok között, így senki sem szenvedhetett maradandó sérülést, ugye?*
- A hangzottak alapján valóban meg lehetett kötve mindenkinek a keze, és úgy érzem hogy itt kifejezetten a mozgást, lendületet okozó mágiák voltak fölényben. Bár lehet, hogy minden eseménynél más fajta igék kapnak nagyobb szerepet. *Úgy lenne a logikus. Kifejezett előnyt élvezhettek itt a levegő mágiák, ebben nincs mit vitatni. Akkor vajon ő mit tudott volna ebben a tusában kezdeni? A ruhagyújtás a tiltott varázslatok közé tartozott? Talán rá tudta volna így venni az ellenfelét, hogy vegye le magáról azt a felszerelést, amin a toll van.*
- Maydeleine. Nagyon nemesinek hangzik. Ő milyen mágiát kapott jutalomként? *Még inkább mint Alenia. Hanem a használt varázslata elgondolkodtatja.* - Fényvért, fényvért... várjunk, az napmágia! Akkor az a nő három ágon is képes bűvölni! Elképesztő! *És praktikus ha a varázslat részleteire jól emlékszik. De kíváncsi, hogy akkor hogyan kerül le Luninariról a toll, tekintve a varázslatnak a feltételeit. Letépte a kezével?*
- Ne próbáld alulértékelni magad, Luninari.* Legyint egyet elutasítóan a kezével, mikor amaz egy másik visszalépésére hivatkozva próbálja saját teljesítményét aláásni. Nem mintha ingyen odaadták volna a helyezetét, és csak nem bánhattak vele enyhébben sem, kinézet ide vagy oda.
Picit meglepődik, mikor Luninari megosztja vele az aznapi félelmét is, de hálásan mosolyog rá.* - Valószínűleg ugyanígy éreztem maga volna a te helyedben. Először egy nagy tömeg és tapasztalt szakemberek előtt megmutatni hogy mit tudsz, egy maréknyi kiválasztott mágussal szemben? Lehet hogy elájultam volna. *Mosolya most inkább szégyenből van.* - Úgyhogy hordd magasan a fejed, nyulak harcosa, mert dicsőséget hoztál Szarvasligetnek! *Galoppoljon büszkén téglafogú hátasával, és igéi kísérjék ámulattal és megannyi rajongóval. Ezt a részt nem teszi hozzá amiatt, mert sejti hogy barátja nem az a típus, aki ezeket a fajta dicséreteket jól viseli.
Végül visszatér Aleniára a szó, amin nem lepődik meg - tegnap is látszott Luninarin, hogy a történtek mélyebb kapcsolatokat ültettek el a kettő leány között, mint amit egy rövid elbeszélésből le lehetett írni. Irigylésre méltó, igenis.*
- Amiket meséltél róla, úgy neki nem biztos hogy kelleni fog testőr, hm? *A fordítottját előbb képzeli el inkább.* - Hanem egy egyenlő felet, avagy riválist mindenki értékel. Ha úgy döntesz, a tanulmányaink utánk megtehetünk egy kitérőutat Artheniorba, megmutatni neki amit tanultunk és lenyűgözni a szél városát tehetségetekkel. Törvényen belül, persze. *Nem szükséges a fél-elfet emlékeztetnie erre, mégis hozzáteszi. Hanem ahogy kiszáradt torkát a kulacsával lassan enyhíti, pár kortyot kiöntve mert még nem szokott rá a lovon való mozgásra, egy újabb gondolatmorzsa ül meg az agyában.*
- Meghívhatjuk utána Aleniát a ligetbe! lesz mit megmutatni neki, és túl nagy ez a lak hogy ne éljen benne egy-két vendég is alkalmanként. Meg is tudjuk nézni akkor, hogy teljesített volna azon a bizonyos tusán.
*Fél-elf barátja csak sejteni tudja, mennyire felizgatta ezen történések megemlítésével; ha tudná, hogy állóhelyzetben a vállánál rázta volna meg őt, mint egy rongyot az a hirtelen túlömlő érzelmektől, lehet hogy kötelességének érezné a legkisebb részletekig kiterjeszteni visszaemlékezését, a levegő szárazságától a bámészkodók sűrűségéig. Ha ő vett volna részt egy efféle versenyen, akkor köszönés helyett biztos ezzel kezdte volna már az első estét, reggelig be nem állt volna a szája!*
- El nem tudtam volna képzelni, hogy versengésbe kezdenél a varázslataiddal, és hogy ráadásul ilyen magasra jutsz velük! Elismerésem! *Ugyan minden bizonnyal csak visszafogott és biztonságos körülményekről lehetett szó, amit rögtön az ezüstérmes igazol is, túl vicces nem elképzelnie, ahogy egy vérig menő küzdelemben barátja egy csomó legyőzött ellenfél teste felett áll büszkén, mint valami ősi ork harcos.*
- Szóval TÖBB ilyen személyre szabott varázslatot adtak ki. Tyűha... *Vagy valami Abogrhoz hasonlítható mágusmester állhatott a kulisszák mögött, vagy egy olyan gazdag személy, aki meg tudná venni fél Artheniort, ha akarná; más okot nem tud elképzelni, hogy a szokásos arany helyett aranyhegyeket érő jutalmakat adogattak ki valami városi résztvevőknek, még ha meg is érdemelték azt a teljesítményükkel.
Már a nyelve hegyén van az a kijelentés, hogy szívesen megmérettetné tudását Luninariéval, de az utolsó pillanatban csak megtartja magának; egyrészről ezek után kényszeredetten be kell vallania magának, hogy biztosan alulmaradna, ami nem tenne jót a büszkeségének, és vesztes csatába nem bölcs beleugrani, másrészt nem akarja hogy a vajszívű lány félreértse véletlenül, vagy túl agresszívnak tartsa őt.*
~ Még egy ismerős, vagy barát. Ráadásul mágus is. ~ *Ennél a pontnál nem nagyon csodálkozik Luninari kiterjeszkedő ismerősi körén; a személyisége miatt inkább az nem meglepő, hogy a szél városának a fél lakossága még nem volt vendég, illetve részmunkás a Ligetben.*
- Remélem, ezt a fesztivált minden évben megtartják, nem élném túl ha megint kimaradnék egy ilyenből. *Bár ha valóban egy időszakos rendezvényről van szó, akkor nem kell aggódnia. Maga a név pedig amúgy is elég ismerősnek hangzik ahhoz, hogy megpróbáljon a lihanechi megfelelőhöz vonalakat húzni, sikertelenül. Sosem szerették a forró időket, mágussal vagy nélkülük.*
- Aha! Szóval valóban mágusok voltak! A nevükre még emlékszel? Ilyen "bőkezű" lelkekre emlékeznem fog kelleni a közeljövőre, mikor már diadalmasan előttük állok...* Hübrisze felülkerekedik józan eszén, de még annyi idő áll rendelkezésére, hogy biztosan össze fog halmozni annyi tudást, hogy majd sikeresen bizonyítsa tehetségét.
Magának a tusának a szabályait és részleteit hallva állát vakarja, és bizonytalanul hümmög; őszintén szólva egy árnyalatnyit csalódott a tollak szerepén, valami izgalmasabbra számított. De legalább ennél bolondbiztosabb kondíciókkal nem lehet felépíteni egy versenyt mágusok között, így senki sem szenvedhetett maradandó sérülést, ugye?*
- A hangzottak alapján valóban meg lehetett kötve mindenkinek a keze, és úgy érzem hogy itt kifejezetten a mozgást, lendületet okozó mágiák voltak fölényben. Bár lehet, hogy minden eseménynél más fajta igék kapnak nagyobb szerepet. *Úgy lenne a logikus. Kifejezett előnyt élvezhettek itt a levegő mágiák, ebben nincs mit vitatni. Akkor vajon ő mit tudott volna ebben a tusában kezdeni? A ruhagyújtás a tiltott varázslatok közé tartozott? Talán rá tudta volna így venni az ellenfelét, hogy vegye le magáról azt a felszerelést, amin a toll van.*
- Maydeleine. Nagyon nemesinek hangzik. Ő milyen mágiát kapott jutalomként? *Még inkább mint Alenia. Hanem a használt varázslata elgondolkodtatja.* - Fényvért, fényvért... várjunk, az napmágia! Akkor az a nő három ágon is képes bűvölni! Elképesztő! *És praktikus ha a varázslat részleteire jól emlékszik. De kíváncsi, hogy akkor hogyan kerül le Luninariról a toll, tekintve a varázslatnak a feltételeit. Letépte a kezével?*
- Ne próbáld alulértékelni magad, Luninari.* Legyint egyet elutasítóan a kezével, mikor amaz egy másik visszalépésére hivatkozva próbálja saját teljesítményét aláásni. Nem mintha ingyen odaadták volna a helyezetét, és csak nem bánhattak vele enyhébben sem, kinézet ide vagy oda.
Picit meglepődik, mikor Luninari megosztja vele az aznapi félelmét is, de hálásan mosolyog rá.* - Valószínűleg ugyanígy éreztem maga volna a te helyedben. Először egy nagy tömeg és tapasztalt szakemberek előtt megmutatni hogy mit tudsz, egy maréknyi kiválasztott mágussal szemben? Lehet hogy elájultam volna. *Mosolya most inkább szégyenből van.* - Úgyhogy hordd magasan a fejed, nyulak harcosa, mert dicsőséget hoztál Szarvasligetnek! *Galoppoljon büszkén téglafogú hátasával, és igéi kísérjék ámulattal és megannyi rajongóval. Ezt a részt nem teszi hozzá amiatt, mert sejti hogy barátja nem az a típus, aki ezeket a fajta dicséreteket jól viseli.
Végül visszatér Aleniára a szó, amin nem lepődik meg - tegnap is látszott Luninarin, hogy a történtek mélyebb kapcsolatokat ültettek el a kettő leány között, mint amit egy rövid elbeszélésből le lehetett írni. Irigylésre méltó, igenis.*
- Amiket meséltél róla, úgy neki nem biztos hogy kelleni fog testőr, hm? *A fordítottját előbb képzeli el inkább.* - Hanem egy egyenlő felet, avagy riválist mindenki értékel. Ha úgy döntesz, a tanulmányaink utánk megtehetünk egy kitérőutat Artheniorba, megmutatni neki amit tanultunk és lenyűgözni a szél városát tehetségetekkel. Törvényen belül, persze. *Nem szükséges a fél-elfet emlékeztetnie erre, mégis hozzáteszi. Hanem ahogy kiszáradt torkát a kulacsával lassan enyhíti, pár kortyot kiöntve mert még nem szokott rá a lovon való mozgásra, egy újabb gondolatmorzsa ül meg az agyában.*
- Meghívhatjuk utána Aleniát a ligetbe! lesz mit megmutatni neki, és túl nagy ez a lak hogy ne éljen benne egy-két vendég is alkalmanként. Meg is tudjuk nézni akkor, hogy teljesített volna azon a bizonyos tusán.
1230. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-11-17 19:16:28
Üzenet elküldve: 2025-11-17 19:16:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Új utak//
* A ház nem épp olyan, amire bármelyikük is számított, de Samrynnak mégsem szegi kedvét a dolog. Miközben Caelril a földet veszi szemügyre, a fiú az épületet járja körbe. Könnyebb dolga lenne, ha értene a dologhoz, és meg tudná állapítani, hogy a főfal milyen állapotban van, a tetőt mennyire kell esetleg lerombolni, és újra építeni, hogy a támfalak mennyi munkát igényelnek, és hogy a kő, amiből épült, mennyire tartós anyag. De mindezek olyan dolgok, amik idegenek a számára, sose tanulta, és nem is hallotta még senkitől, hogy ezekre oda kellene figyeljen, úgyhogy bármennyire is nézi, igazából semmit nem tud megállapítani azon kívül, hogy neki igazából valahol tetszik. Amikor lakótársa szól, hogy nézzék meg, ő már megtett egy kört, de erre nem hívja fel a figyelmét. Inkább engedelmesen mellé szegődik, és újra körbejárja az épületet, igyekezve odafigyelni arra, amit az elf megfigyel, esetleg ha hangosan gondolkodik, akkor elcsípni a gondolatfoszlányokat. Tekintete éber és érdeklődő, de ha teljesen némán járják körbe, akkor se kámpicsorodik el. *
- Egy hatot akár itt is eltölthetünk. * Vonja meg a vállát, a kertet szemlélve. *
- Elég sok a fa, ha akarunk, tudunk tüzet rakni. Talán az esti lángok hamarabb ki is csalják, hogy megnézze, kik járnak erre. A szóbeszéd gyorsan terjed, és éjszaka messzire elvilágít a tűz. A helyiek biztos szólnak a tulajnak, ha hajléktalanok költöznek a portájára. * Gondolkodik hangosan, egyáltalán nem zavartatva magát, ahogy hajléktalanként hivatkozik magukra. Még ha van is a kikötőben helyük, az még mindig Caelrilé, és még neki is távol van most. *
* A ház nem épp olyan, amire bármelyikük is számított, de Samrynnak mégsem szegi kedvét a dolog. Miközben Caelril a földet veszi szemügyre, a fiú az épületet járja körbe. Könnyebb dolga lenne, ha értene a dologhoz, és meg tudná állapítani, hogy a főfal milyen állapotban van, a tetőt mennyire kell esetleg lerombolni, és újra építeni, hogy a támfalak mennyi munkát igényelnek, és hogy a kő, amiből épült, mennyire tartós anyag. De mindezek olyan dolgok, amik idegenek a számára, sose tanulta, és nem is hallotta még senkitől, hogy ezekre oda kellene figyeljen, úgyhogy bármennyire is nézi, igazából semmit nem tud megállapítani azon kívül, hogy neki igazából valahol tetszik. Amikor lakótársa szól, hogy nézzék meg, ő már megtett egy kört, de erre nem hívja fel a figyelmét. Inkább engedelmesen mellé szegődik, és újra körbejárja az épületet, igyekezve odafigyelni arra, amit az elf megfigyel, esetleg ha hangosan gondolkodik, akkor elcsípni a gondolatfoszlányokat. Tekintete éber és érdeklődő, de ha teljesen némán járják körbe, akkor se kámpicsorodik el. *
- Egy hatot akár itt is eltölthetünk. * Vonja meg a vállát, a kertet szemlélve. *
- Elég sok a fa, ha akarunk, tudunk tüzet rakni. Talán az esti lángok hamarabb ki is csalják, hogy megnézze, kik járnak erre. A szóbeszéd gyorsan terjed, és éjszaka messzire elvilágít a tűz. A helyiek biztos szólnak a tulajnak, ha hajléktalanok költöznek a portájára. * Gondolkodik hangosan, egyáltalán nem zavartatva magát, ahogy hajléktalanként hivatkozik magukra. Még ha van is a kikötőben helyük, az még mindig Caelrilé, és még neki is távol van most. *
1229. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-11-17 16:05:41
Üzenet elküldve: 2025-11-17 16:05:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 689
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 689
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hold és tűz//
*Látja a fiú arcán a fájdalmas kifejezést, de első pillanatban nem teljesen biztos benne, hogy pontosan minek szól. Annak, hogy ő lemaradt erről a tusáról, vagy inkább azért vág ilyen arcot, mert nem beszélt róla korábban neki?
Hiába, ugyan nem teljesen szerény, igazság szerint a dicsekvés idegen tőle, még akkor is, ha talán az egyedi varázslatáról való hosszas mesének kicsit dicsekvés jellege volt, de hát valahogyan el kellett magyaráznia, hogy pontosan milyen varázslatot használ és honnan van neki. Meg aztán, természetesen még mindig lelkes a varázslata miatt, nem csak azért, mert egyszerre hasznos és testhezálló, hanem azért is, mert pontosan tisztában van vele, hogy még a legnagyobb mágusok közül sem mindenki mondhatja el magáról, hogy olyan varázslattal rendelkezik, amivel a világon senki más.*
- Hú, jó sok kérdés, bár megértem a kíváncsiságodat, időnk pedig van, szóval megpróbálom őket sorra megválaszolni. Először is azért nem meséltem erről korábban neked, mert valahogy sosem került szóba, meg kicsit talán olyan lett volna, mintha dicsekedni akarnék. Bár azért az igazság szerint büszke vagyok arra, hogy második lettem a mágustusán, mert az lettem. A nyereményem ez a varázslat volt, az első három helyezettet díjazták személyre szabott, egyedi varázslatokkal, nekem a holdnyúl jutott.
*Kicsit hallgat ameddig menet közben összeszedi a gondolatait.*
- Sajnálom, hogy lemaradtál róla, biztos élvezted volna, ha te is tudsz versenyezni, bár az az igazság, hogy kedves ismerősöm ellen így is harcolnom kellett, de kimondott barátommal nem, szóval ilyen téren egyáltalán nem bánom, hogy nem kellett egymással ellenfélként állni szembe. Akármelyikünk is győzött volna, nyilván kissé keserű győzelem lett volna a másik veresége miatt. Akkor amúgy Alenia még nem tért vissza, anya kísért el amikor jelentkeztem a tusára, a város szélén volt egy nagy fesztivál a tűz hónapjaiban, nyárközépi fesztivál volt a neve, ennek a része volt a mágustusa is. Általam ismeretlen mestermágusok szervezték, de még mielőtt sokkal nagyobb mágusnak kezdenél tartani, mint amekkora valójában vagyok, fontos, hogy tudd, hogy az egész tusa úgy volt megszervezve, hogy gyengébb, akár kezdő mágusok is elindulhassanak rajta. Ha csak a varázslatok erején múlt volna, vagy életre-halálra megy, nyilván esélyem se lett volna a döntőbe jutni, de itt inkább a taktikán és az ügyességen múlott az, hogy ki kerekedik végül felül. Eleve tilos volt a komoly sérülést okozó, veszélyes varázslatok használata és mivel az ágak varázslatai hagyományosan szintekre vannak osztva, összesen húsz szintnyi varázslatot lehetett benevezni minden egyes pályára. Maga a verseny úgy bonyolódott, hogy minden elemhez egy pálya tartozott. Minden versenyző kapott egy lúdtollat, azt kellett a ruhájára erősíteni. Aki elveszítette a tollát az kiesett, meg az is, akinek megsemmisült a tollának legalább a fele, de kieshettél két egymást követő sikertelen varázslat miatt is, ha jól emlékszem, továbbá az aktuális körre be nem nevezett, vagy erős, pusztító mágia használata miatt is. Meg dulakodásért, de ilyen nyilván nem történt, erre mindenki vigyázott, kevés kellemetlenebb dolgot tudok elképzelni egy mágusok közötti versenyen, mint ököllel egymásnak esni. *neveti is el magát a kissé bizarr gondolaton.*
- Minden egyes pályán az első kiesőig tartott a verseny, *folytatja ezek után* a többiek mehettek tovább a következő körre. Főleg számomra teljesen ismeretlen mágusok ellen kellett küzdenem, de a két legkeményebb ellenfelem egy szakállas, ember férfi volt, aki főleg egyszerű levegő varázslatokat használt, mégis képzelheted, hogy mennyire meg tudja keseríteni az életedet akár egy kis szellővel is bárki, ha egy ruhádon lévő tollra kell vigyáznod, hogy ne veszítsed el. Ő lett a harmadik. Egy Maydeleine nevű lány pedig az első, vele kerültem össze a döntőben. Egyszer megfordult ligetben, akkor tőle tanultam a legerősebb varázslataimat, erős tűzvarázslatokat, cserébe én egy kis holdmágiát tanítottam neki. Úgy veszem, hogy bizonyos értelemben ő volt a mesterem, márpedig szerintem egy tanítványnak nem szégyen kikapnia a mesterétől, meg eleve nem sok esélyem volt ellene, amikor szemtől szemben álltunk már csak mi ketten, mert valami fényvértet bűvölt magára, ami nyilván Eeyr szakrális mágiája lehetett. Bárhogy is, nagyon boldoggá tett a második hely, bár az az igazság, hogy lehet nem jutok el eddig, ha a tusa közepén valaki nem lép valamiért vissza a versenytől. De visszalépett, mi meg nem. *vonja meg a vállát a válaszai végén, remélve, hogy ennyivel sikerült kielégítenie a fiú kíváncsiságát, bár persze tudna még mesélni bőven.
Még szerencse, hogy szeret beszélni, különben talán el is fáradt volna kicsit, szerencse, hogy Adoaverrel az érdeklődési körük és a tudásvágyuk is közös, és főleg szerencse, hogy beszélgetés közben egész gyorsan haladnak a céljuk felé, legalábbis rövidebbnek tűnik neki az út így, hogy beszélgetnek közben, mintha csak néma csendben haladnának egymás mellett. A történet azonban még nem egészen teljes. Úgy gondolja, hogy tartozik egy kis kiegészítéssel az imént elmondottakhoz.*
- Tudod, nagyon féltem, hogy… nem találok rá jobb szót, leégetem magam az egész város előtt, mert sok néző volt természetesen. Az volt a legnagyobb félelmem, hogy rögtön az első pályán kiesek, pontosabban, hogy én esek ki elsőnek az egész versenyből, de ehhez képest egészen a döntőig eljutottam. Persze nehéz volt és szerencse is kellett hozzá, főleg az utolsó előtti körben, ott már csak hárman voltunk, és majdnem én estem ki. Nem igazán tudom, hogyha másodszor lenne hasonló verseny, akkor be mernék-e nevezni. *vallja be ezek után.* Először is, attól továbbra is félek, hogy pont én lennék az első, aki kiesik. Másodszor, bár nem akarok kényszeresen nyerni, vagy nagyon jól szerepelni, azok után, hogy az első alkalommal a döntőbe jutottam, már csalódás lenne, ha másodszorra nem sikerülne, vagy sokkal rosszabbul szerepelnék, mint az első alkalommal. Ráadásul most, hogy egyszer már a végső győzelemért szállhattam harcba, nyilván a közönségnek is sokkal nagyobb elvárásai lennének velem szemben, már amennyiben emlékeznek még az előző tusára, így kétszeresen is kellemetlen lenne a legelején vereséget szenvedni bármilyen hasonló versenyben. Bár egyelőre semmi jele annak, hogy új mágustusa készülne Artheniorban, vagy akár csak valamilyen fesztivál. Aztán ki tudja. Most, hogy újra van nemesség, meg gazdagnegyed, hátha előbb-utóbb valakinek eszébe jut majd szervezni valami hasonlót, igaz ezt sem a nemesség szervezte. *kalandozik el kicsit, bár, ha őszinte akar lenni magával, - és persze az akar, - akkor be kell vallania magának, hogy valószínűleg nem indulna, ha pedig nem indulna az pont olyan lenne, mintha megfutamodna. De lehet sokszor jobb a megfutamodás, mint egy megalázó vereség keserűsége. Nem muszáj minden egyes csatát megvívni.*
- A holdnyúlon kívül azért örülök, hogy megtörtént ez az egész, mert nem csak a barátnője és a tanácsadója szeretnék lenni Aleniának, amiknek szerencsére tekint engem, hanem amolyan testőrfélesége is, holott most már ő is meg tudja védeni magát. De akkor is… ugyan nem szoktak felismerni az utcán, vagy a piacon, vagy igen, csak nem mondják, de talán, ha bárki megtudja, hogy hasonló versenyen második lettem, és ott állok Alenia mellett, esetleg már ez is elég ahhoz, hogy kétszer is meggondolja, hogy bele akar-e kötni Aleniába, pontosabban belénk. Ahogy mondtam, amikor a városba értem, befogadott, kedves volt velem, a bizalmába avatott, szóval szeretnék vigyázni rá amennyire csak tudok. *mondja végül. Ezért is boldog többek között, amiért hamarosan folytathatja a tanulmányait. Szereti Aleniát annyira, hogy a tanulás fáradalmain kívül sokkal nagyobb áldozatokat is hozzon érte, ha úgy hozza egyszer majd a helyzet.*
*Látja a fiú arcán a fájdalmas kifejezést, de első pillanatban nem teljesen biztos benne, hogy pontosan minek szól. Annak, hogy ő lemaradt erről a tusáról, vagy inkább azért vág ilyen arcot, mert nem beszélt róla korábban neki?
Hiába, ugyan nem teljesen szerény, igazság szerint a dicsekvés idegen tőle, még akkor is, ha talán az egyedi varázslatáról való hosszas mesének kicsit dicsekvés jellege volt, de hát valahogyan el kellett magyaráznia, hogy pontosan milyen varázslatot használ és honnan van neki. Meg aztán, természetesen még mindig lelkes a varázslata miatt, nem csak azért, mert egyszerre hasznos és testhezálló, hanem azért is, mert pontosan tisztában van vele, hogy még a legnagyobb mágusok közül sem mindenki mondhatja el magáról, hogy olyan varázslattal rendelkezik, amivel a világon senki más.*
- Hú, jó sok kérdés, bár megértem a kíváncsiságodat, időnk pedig van, szóval megpróbálom őket sorra megválaszolni. Először is azért nem meséltem erről korábban neked, mert valahogy sosem került szóba, meg kicsit talán olyan lett volna, mintha dicsekedni akarnék. Bár azért az igazság szerint büszke vagyok arra, hogy második lettem a mágustusán, mert az lettem. A nyereményem ez a varázslat volt, az első három helyezettet díjazták személyre szabott, egyedi varázslatokkal, nekem a holdnyúl jutott.
*Kicsit hallgat ameddig menet közben összeszedi a gondolatait.*
- Sajnálom, hogy lemaradtál róla, biztos élvezted volna, ha te is tudsz versenyezni, bár az az igazság, hogy kedves ismerősöm ellen így is harcolnom kellett, de kimondott barátommal nem, szóval ilyen téren egyáltalán nem bánom, hogy nem kellett egymással ellenfélként állni szembe. Akármelyikünk is győzött volna, nyilván kissé keserű győzelem lett volna a másik veresége miatt. Akkor amúgy Alenia még nem tért vissza, anya kísért el amikor jelentkeztem a tusára, a város szélén volt egy nagy fesztivál a tűz hónapjaiban, nyárközépi fesztivál volt a neve, ennek a része volt a mágustusa is. Általam ismeretlen mestermágusok szervezték, de még mielőtt sokkal nagyobb mágusnak kezdenél tartani, mint amekkora valójában vagyok, fontos, hogy tudd, hogy az egész tusa úgy volt megszervezve, hogy gyengébb, akár kezdő mágusok is elindulhassanak rajta. Ha csak a varázslatok erején múlt volna, vagy életre-halálra megy, nyilván esélyem se lett volna a döntőbe jutni, de itt inkább a taktikán és az ügyességen múlott az, hogy ki kerekedik végül felül. Eleve tilos volt a komoly sérülést okozó, veszélyes varázslatok használata és mivel az ágak varázslatai hagyományosan szintekre vannak osztva, összesen húsz szintnyi varázslatot lehetett benevezni minden egyes pályára. Maga a verseny úgy bonyolódott, hogy minden elemhez egy pálya tartozott. Minden versenyző kapott egy lúdtollat, azt kellett a ruhájára erősíteni. Aki elveszítette a tollát az kiesett, meg az is, akinek megsemmisült a tollának legalább a fele, de kieshettél két egymást követő sikertelen varázslat miatt is, ha jól emlékszem, továbbá az aktuális körre be nem nevezett, vagy erős, pusztító mágia használata miatt is. Meg dulakodásért, de ilyen nyilván nem történt, erre mindenki vigyázott, kevés kellemetlenebb dolgot tudok elképzelni egy mágusok közötti versenyen, mint ököllel egymásnak esni. *neveti is el magát a kissé bizarr gondolaton.*
- Minden egyes pályán az első kiesőig tartott a verseny, *folytatja ezek után* a többiek mehettek tovább a következő körre. Főleg számomra teljesen ismeretlen mágusok ellen kellett küzdenem, de a két legkeményebb ellenfelem egy szakállas, ember férfi volt, aki főleg egyszerű levegő varázslatokat használt, mégis képzelheted, hogy mennyire meg tudja keseríteni az életedet akár egy kis szellővel is bárki, ha egy ruhádon lévő tollra kell vigyáznod, hogy ne veszítsed el. Ő lett a harmadik. Egy Maydeleine nevű lány pedig az első, vele kerültem össze a döntőben. Egyszer megfordult ligetben, akkor tőle tanultam a legerősebb varázslataimat, erős tűzvarázslatokat, cserébe én egy kis holdmágiát tanítottam neki. Úgy veszem, hogy bizonyos értelemben ő volt a mesterem, márpedig szerintem egy tanítványnak nem szégyen kikapnia a mesterétől, meg eleve nem sok esélyem volt ellene, amikor szemtől szemben álltunk már csak mi ketten, mert valami fényvértet bűvölt magára, ami nyilván Eeyr szakrális mágiája lehetett. Bárhogy is, nagyon boldoggá tett a második hely, bár az az igazság, hogy lehet nem jutok el eddig, ha a tusa közepén valaki nem lép valamiért vissza a versenytől. De visszalépett, mi meg nem. *vonja meg a vállát a válaszai végén, remélve, hogy ennyivel sikerült kielégítenie a fiú kíváncsiságát, bár persze tudna még mesélni bőven.
Még szerencse, hogy szeret beszélni, különben talán el is fáradt volna kicsit, szerencse, hogy Adoaverrel az érdeklődési körük és a tudásvágyuk is közös, és főleg szerencse, hogy beszélgetés közben egész gyorsan haladnak a céljuk felé, legalábbis rövidebbnek tűnik neki az út így, hogy beszélgetnek közben, mintha csak néma csendben haladnának egymás mellett. A történet azonban még nem egészen teljes. Úgy gondolja, hogy tartozik egy kis kiegészítéssel az imént elmondottakhoz.*
- Tudod, nagyon féltem, hogy… nem találok rá jobb szót, leégetem magam az egész város előtt, mert sok néző volt természetesen. Az volt a legnagyobb félelmem, hogy rögtön az első pályán kiesek, pontosabban, hogy én esek ki elsőnek az egész versenyből, de ehhez képest egészen a döntőig eljutottam. Persze nehéz volt és szerencse is kellett hozzá, főleg az utolsó előtti körben, ott már csak hárman voltunk, és majdnem én estem ki. Nem igazán tudom, hogyha másodszor lenne hasonló verseny, akkor be mernék-e nevezni. *vallja be ezek után.* Először is, attól továbbra is félek, hogy pont én lennék az első, aki kiesik. Másodszor, bár nem akarok kényszeresen nyerni, vagy nagyon jól szerepelni, azok után, hogy az első alkalommal a döntőbe jutottam, már csalódás lenne, ha másodszorra nem sikerülne, vagy sokkal rosszabbul szerepelnék, mint az első alkalommal. Ráadásul most, hogy egyszer már a végső győzelemért szállhattam harcba, nyilván a közönségnek is sokkal nagyobb elvárásai lennének velem szemben, már amennyiben emlékeznek még az előző tusára, így kétszeresen is kellemetlen lenne a legelején vereséget szenvedni bármilyen hasonló versenyben. Bár egyelőre semmi jele annak, hogy új mágustusa készülne Artheniorban, vagy akár csak valamilyen fesztivál. Aztán ki tudja. Most, hogy újra van nemesség, meg gazdagnegyed, hátha előbb-utóbb valakinek eszébe jut majd szervezni valami hasonlót, igaz ezt sem a nemesség szervezte. *kalandozik el kicsit, bár, ha őszinte akar lenni magával, - és persze az akar, - akkor be kell vallania magának, hogy valószínűleg nem indulna, ha pedig nem indulna az pont olyan lenne, mintha megfutamodna. De lehet sokszor jobb a megfutamodás, mint egy megalázó vereség keserűsége. Nem muszáj minden egyes csatát megvívni.*
- A holdnyúlon kívül azért örülök, hogy megtörtént ez az egész, mert nem csak a barátnője és a tanácsadója szeretnék lenni Aleniának, amiknek szerencsére tekint engem, hanem amolyan testőrfélesége is, holott most már ő is meg tudja védeni magát. De akkor is… ugyan nem szoktak felismerni az utcán, vagy a piacon, vagy igen, csak nem mondják, de talán, ha bárki megtudja, hogy hasonló versenyen második lettem, és ott állok Alenia mellett, esetleg már ez is elég ahhoz, hogy kétszer is meggondolja, hogy bele akar-e kötni Aleniába, pontosabban belénk. Ahogy mondtam, amikor a városba értem, befogadott, kedves volt velem, a bizalmába avatott, szóval szeretnék vigyázni rá amennyire csak tudok. *mondja végül. Ezért is boldog többek között, amiért hamarosan folytathatja a tanulmányait. Szereti Aleniát annyira, hogy a tanulás fáradalmain kívül sokkal nagyobb áldozatokat is hozzon érte, ha úgy hozza egyszer majd a helyzet.*
1228. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-11-16 18:28:48
Üzenet elküldve: 2025-11-16 18:28:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Hold és tűz//
*Luninari magyarázata közben a szóhasználata felkelti az ifjú mágus gyanúját.* - Így hívod..? Úgy hangzol, mintha te találtad volna ki ezt a varázslatot. *Mondja tréfásan, aztán elhallgat, mikor a biztonság kedvéért megpróbál visszaemlékezni, milyen igék is szerepelnek pontosan a holdág lerögzített útján: ahogy a mentális lista végére kezd érni, egyre sűrűbbé kezd válni a szemöldöke.* - Hacsak... *Ugye rosszul emlékszik rá, vagy valóban nem található megidézhető nyúl a hold ágánál? Csak nem..?* - Luninari, ezt a mágiát pontosan mikor tanultad? *És a válaszra nem kell sokat várnia. Ha a fél-elf látná elkerekedett képét, lehet hogy lefordulnia szőrös hátasáról a nevetéstől.* - Ezt nem hiszem el... *Valóban megfordul az a picinyke gondolat a fejében, hogy barátja megvicceli, de azt rögtön félremossa az a felismerés, hogy bizony Luninarival beszél, aki még a démonoknak sem hinné hogy hazudna.* - Te kaptál, egy saját, egyedi varázslatot? Egy MÁGUSTUSÁN??? *Megemelt hangja lehet hogy megijesztheti a szegény jószágot, akinek ellustult terhét kell cipelnie, így a kölcsönös túlélés kedvéért megpróbálja összeszedni magát, de így is hebeg-habig, alig talál szóhoz.* Ezt...én...Azuramistenségeit. *Azt se tudja, melyik felfedezés súlya terheli le a többi közül: Az, hogy Luninari egy elképzelhetetlenül ritkaszámba menő, egy egész lakóházzal egyenértékű varázslat egyedüli birtokosa lett, vagy az, hogy egy több mágus elleni versenyen vett részt érte, ezáltal valószínűleg legalább egyet-kettőt egy párbajban felülmúlva, vagy az, hogy mind erről olyan természetesen beszél, mintha csak a piacra ment volna készletet feltölteni! Azt se tudja hogy a büszkeség, az irigység vagy a hüledezés eszi meg élve.*
- Luni, te nem tehetted azt meg, hogy erről nem abban a pillanatban mesélsz, mikor hazaérsz! Kegyetlenebb vagy ezzel, mint Intath, esküszöm... *Rázza a fejét lassan, arcán az árulás legfájdalmasabb formája ül, hangja még a sokkot próbálja feldolgozni.* - Oké, hát rendben. Ha nem sértődsz meg, minden részletet tudni akarok, szóval menjünk egy picit vissza. Ez a mágustusa gondolom Artheniorban volt, a főtérnél? Ez egy helyi ismétlődő esemény, vagy egy várostól városig utazó közösség által volt rendezve? Kik voltak a rendezők? Kik voltak az ellenfelek, Aleniával együtt voltál akkor? Mi volt a verseny lényege, kik ellen álltál ki? Hogy teljesítettél, mi volt a főnyeremény, és ki volt a mázlista aki megkapta? *Csak hogy a feje tetején magasló kérdéseket levakarja magáról. Jelenleg minden más téma olyan távol áll érdeklődési körétől mint a pestis, úgyhogy társa nem nagyon számíthat arra, hogy valami mással sikeresen el tudja terelni a figyelmét. De reményeként legyen megemlítve, hogy még lóval-nyúllal együtt is elég hosszú az út, tehát lesz még kettőjüknek hablatyolni a jelen és jövő fordulatairól is.*
*Luninari magyarázata közben a szóhasználata felkelti az ifjú mágus gyanúját.* - Így hívod..? Úgy hangzol, mintha te találtad volna ki ezt a varázslatot. *Mondja tréfásan, aztán elhallgat, mikor a biztonság kedvéért megpróbál visszaemlékezni, milyen igék is szerepelnek pontosan a holdág lerögzített útján: ahogy a mentális lista végére kezd érni, egyre sűrűbbé kezd válni a szemöldöke.* - Hacsak... *Ugye rosszul emlékszik rá, vagy valóban nem található megidézhető nyúl a hold ágánál? Csak nem..?* - Luninari, ezt a mágiát pontosan mikor tanultad? *És a válaszra nem kell sokat várnia. Ha a fél-elf látná elkerekedett képét, lehet hogy lefordulnia szőrös hátasáról a nevetéstől.* - Ezt nem hiszem el... *Valóban megfordul az a picinyke gondolat a fejében, hogy barátja megvicceli, de azt rögtön félremossa az a felismerés, hogy bizony Luninarival beszél, aki még a démonoknak sem hinné hogy hazudna.* - Te kaptál, egy saját, egyedi varázslatot? Egy MÁGUSTUSÁN??? *Megemelt hangja lehet hogy megijesztheti a szegény jószágot, akinek ellustult terhét kell cipelnie, így a kölcsönös túlélés kedvéért megpróbálja összeszedni magát, de így is hebeg-habig, alig talál szóhoz.* Ezt...én...Azuramistenségeit. *Azt se tudja, melyik felfedezés súlya terheli le a többi közül: Az, hogy Luninari egy elképzelhetetlenül ritkaszámba menő, egy egész lakóházzal egyenértékű varázslat egyedüli birtokosa lett, vagy az, hogy egy több mágus elleni versenyen vett részt érte, ezáltal valószínűleg legalább egyet-kettőt egy párbajban felülmúlva, vagy az, hogy mind erről olyan természetesen beszél, mintha csak a piacra ment volna készletet feltölteni! Azt se tudja hogy a büszkeség, az irigység vagy a hüledezés eszi meg élve.*
- Luni, te nem tehetted azt meg, hogy erről nem abban a pillanatban mesélsz, mikor hazaérsz! Kegyetlenebb vagy ezzel, mint Intath, esküszöm... *Rázza a fejét lassan, arcán az árulás legfájdalmasabb formája ül, hangja még a sokkot próbálja feldolgozni.* - Oké, hát rendben. Ha nem sértődsz meg, minden részletet tudni akarok, szóval menjünk egy picit vissza. Ez a mágustusa gondolom Artheniorban volt, a főtérnél? Ez egy helyi ismétlődő esemény, vagy egy várostól városig utazó közösség által volt rendezve? Kik voltak a rendezők? Kik voltak az ellenfelek, Aleniával együtt voltál akkor? Mi volt a verseny lényege, kik ellen álltál ki? Hogy teljesítettél, mi volt a főnyeremény, és ki volt a mázlista aki megkapta? *Csak hogy a feje tetején magasló kérdéseket levakarja magáról. Jelenleg minden más téma olyan távol áll érdeklődési körétől mint a pestis, úgyhogy társa nem nagyon számíthat arra, hogy valami mással sikeresen el tudja terelni a figyelmét. De reményeként legyen megemlítve, hogy még lóval-nyúllal együtt is elég hosszú az út, tehát lesz még kettőjüknek hablatyolni a jelen és jövő fordulatairól is.*
1227. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-11-15 09:23:00
Üzenet elküldve: 2025-11-15 09:23:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 501
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 501
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Új utak//
*Furcsán megremeg a mellkasa belülről. Teljesen biztos, hogy nem csupán csalódottság az, amit érez, de szeretné csendben beinni óarany szemeivel az elé terülő két hektárnyi gazos területet, az annak oldalában álló romos viskót. Figyel, s bár hallja Samyrn szavait, nem rögtön válaszol, hanem elhagyva a törött fatáblát, tovább sétál egyenesen. Hátrapillant a kölyökre persze, hogy jelezze, hogy figyelt, de még formálja a választ. Maga sem tudja, mit szeretne, de mégis vonzza a terep.
Röpke sétája közben értő szemmel figyel: néhol még mindig zöldellő, de már barnás árnyalatot kapott masszív szárú csaláncsomók, pelyhes-kiszáradt gömbű mezei aszat, s rengeteg, olykor derékig érő gaz, mely között soktenyérnyi tyúkhúrszőnyeg terül el. Még mindig áll egynehány korhadt szőlőkaró, mire kitartóan tekerednek az elvadult szőlő kései, még élettel teli kacsai, de a legtöbb helyütt már elszáradt kacskaringós, göcsörtös szőlőtőkék leledzenek. A látszat ellenére sokat jelent mindez, a termőtalaj még mindig jóminőségű, ami miatt vontatott bólogatásba kezd. Megkeresi tekintetével Samyrnt, majd vége meg is szólal.*
- Régen elhagyták, de a termőföld jó. *Félrehúzza ajkát, még mindig elmélkedik, majd leguggol, hogy a gazrengetegben a megbúvó fekete nadálytő elfonnyadt levelein simítson végig. Onnan néz fel ismét a fiúra.* - Biztos, hogy jó a talaj. *Azzal fel is áll, s a viskó felé tekint. Ránézésre lakhatatlan, s falakat kell erősíteni, újra húzni, de van remény.*
- Nézzük meg. Ha nem jár erre a tulajdonos, hát majd később fizetünk. *Csupán várniuk kell, bár ki tudja, mennyit. Döntött, teljesen biztosan nem megy innen vissza. Mielőtt jóslatokba bocsátkozna azt illetően, hogy itt meg tudják-e húzni magukat, megnézné magának.*
- A legrosszabb esetben a városba megyünk éjszakázni. Meg kell várjuk, hatonta kinéz, úgy emlékszem. *Bár a nyoma nem látszik annak, amit mesélt és hát az is kétes, hogy tényleg az övé, vagy csak hencegett, de a környéken még mindig kérdezősködhetnek.*
*Furcsán megremeg a mellkasa belülről. Teljesen biztos, hogy nem csupán csalódottság az, amit érez, de szeretné csendben beinni óarany szemeivel az elé terülő két hektárnyi gazos területet, az annak oldalában álló romos viskót. Figyel, s bár hallja Samyrn szavait, nem rögtön válaszol, hanem elhagyva a törött fatáblát, tovább sétál egyenesen. Hátrapillant a kölyökre persze, hogy jelezze, hogy figyelt, de még formálja a választ. Maga sem tudja, mit szeretne, de mégis vonzza a terep.
Röpke sétája közben értő szemmel figyel: néhol még mindig zöldellő, de már barnás árnyalatot kapott masszív szárú csaláncsomók, pelyhes-kiszáradt gömbű mezei aszat, s rengeteg, olykor derékig érő gaz, mely között soktenyérnyi tyúkhúrszőnyeg terül el. Még mindig áll egynehány korhadt szőlőkaró, mire kitartóan tekerednek az elvadult szőlő kései, még élettel teli kacsai, de a legtöbb helyütt már elszáradt kacskaringós, göcsörtös szőlőtőkék leledzenek. A látszat ellenére sokat jelent mindez, a termőtalaj még mindig jóminőségű, ami miatt vontatott bólogatásba kezd. Megkeresi tekintetével Samyrnt, majd vége meg is szólal.*
- Régen elhagyták, de a termőföld jó. *Félrehúzza ajkát, még mindig elmélkedik, majd leguggol, hogy a gazrengetegben a megbúvó fekete nadálytő elfonnyadt levelein simítson végig. Onnan néz fel ismét a fiúra.* - Biztos, hogy jó a talaj. *Azzal fel is áll, s a viskó felé tekint. Ránézésre lakhatatlan, s falakat kell erősíteni, újra húzni, de van remény.*
- Nézzük meg. Ha nem jár erre a tulajdonos, hát majd később fizetünk. *Csupán várniuk kell, bár ki tudja, mennyit. Döntött, teljesen biztosan nem megy innen vissza. Mielőtt jóslatokba bocsátkozna azt illetően, hogy itt meg tudják-e húzni magukat, megnézné magának.*
- A legrosszabb esetben a városba megyünk éjszakázni. Meg kell várjuk, hatonta kinéz, úgy emlékszem. *Bár a nyoma nem látszik annak, amit mesélt és hát az is kétes, hogy tényleg az övé, vagy csak hencegett, de a környéken még mindig kérdezősködhetnek.*
1226. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-11-14 17:03:40
Üzenet elküldve: 2025-11-14 17:03:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 689
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 689
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hold és tűz//
*Tisztában van vele, hogy egy holdnyúlnak látszólag a semmiből való megjelenése meglepő lehet, igazából inkább azon lepődne meg, ha Adoaver nem lepődne meg, így a másik mágus első reakciója teljesen természetes szerinte.*
- Ó igen, erről beszéltem, pontosabban róla. Egy holdnyúl, én legalábbis így hívom a varázslatot *mondja, bár azért sejti, hogy ennél némivel bővebb magyarázattal tartozik, mert fordított esetben nyilván ő is kíváncsi lenne, hogy mégis miféle természetű mágiát használ a másik. A bővebb magyarázatba mégis csak akkor megy bele, amikor már úton vannak, és Adoaver is elmondott minden mást, amit az eddig felmerülő témákkal kapcsolatban el szeretett volna mondani.
Azt persze elismeri magában közben, hogy különös látványt nyújthatnak így együtt, amiatt viszont nem aggódik, hogy bárkinek is riadalmat okozhatnának az úton, akikkel találkoznak. A nyulak szerinte mindenkiben kellemes asszociációkat keltenek, kedves állatok, házikedvencként is tarthatók, de, aki pusztán vad, vagy éppen haszonállatként gondol rájuk, még ő is elismerheti, hogy még finomak is.
Talán persze más lenne a helyzet, ha mondjuk egy ezüstös csillogású óriáskígyón, vagy egyéb félelmetes vadállaton utazna, de hát nem azon teszi, ezen kívül Adoaver is, ő is, mindketten fiatalok, és, ha jól sejti, hogy milyennek láthatják őket mások, gyanítja, hogy arcuk leginkább szelíd, olyan alakokra, akiktől bárkinek is félni kellene, legalábbis semmiképpen nem emlékeztetnek. A lényeg, hogy pár bámész tekintetet mindenképpen megér neki, hogy egyszerre utazhat gyorsan, biztonságban és viszonylagos kényelemben is.*
- Már csak ezért az egyetlen varázslatért megérte részt venni a mágustusán, ott nyertem, mármint nem a tusát nyertem meg persze, hanem ezt a varázslatot. *magyarázza már az út közben, mikor Szarvasliget először alig, majd végül már egyáltalán nem látszik mögöttük.*
- Teljesen egyedi varázslat, nem tudom, hogy miféle mágiával lett létrehozva, de lényegében rám lett szabva, a vágyaimból lett kiolvasva szerintem, mivel pedig másnak lehetnek hozzám hasonló vágyai és gondolatai, de pont ugyanolyanok mégsem, gyanítom, hogy az sem tudna létrehozni még egy ugyanilyen varázslatot, aki őt hozta létre, csak legfeljebb egy nagyon hasonlót. Nem elég, hogy aranyos, gyors, mint egy ló, de még ugyanabból az éteri anyagból is épül fel, mint általában a holdvarázslatok, így én lényegében holdmágiaként tekintek rá. Viszont a leghasznosabb tulajdonsága szerintem, hogy a tereptől függetlenül teljesen egyenletesen mozog, nem botlik meg, mint egy igazi hátas, nem bokrosodik meg és dob le magáról, nem süpped a lába a sárba, vagyis, ameddig nem szállok le róla, nem merülök el mondjuk a mocsárban. Bár persze ott mindenképpen nagyon óvatosak leszünk, utóbbi azért mégis több, mint hasznos, főleg nekem, végtére is valószínű, hogy nem most kell majd utoljára átkelnem az ingoványon a toronyba, meg onnan majd vissza. Ráadásul az sem biztos, hogy mindig jó társaságom lesz majd ehhez.
*Kicsit hallgat, és, ha a fiúnak nincsen kifogása és tudja követni, akkor felgyorsít, hogy tényleg minél hamarabb túl legyenek az úton, de egyébként mindenképpen az ő sebességéhez igazodik.
Nagyon nem aggódik amiatt, hogy túl későn érkeznek a toronyba. Eleve, kora reggel van még, ráadásul legutóbb Thimmel gyalog mentek és akkor sem tűnt túl hosszúnak az út, legalábbis ez a szakasza nem. Az ingoványon való átkelés értelemszerűen sokkal nagyobb erőfeszítésükbe került. Most pedig van még annyi előnyük is, hogy keresni sem kell nagyon a helyes utat, hiszen egyikük sem először jár már erre.*
- A víz ág különben jó ötlet a tűz mellé szerintem. *mosolyodik el ezek után.* Megértem az óvatosságodat, a tűz igen erőteljes elem. De amúgy azt gondolom, hogy annyira nem kell aggódnod. Ha nem szoktak rémálmaid lenni, akkor az azt jelenti, vagy azt is szerintem, hogy kiegyensúlyozott ember vagy, valamifajta belső béke és önbizalom pedig kell a sikeres tanuláshoz, akkor is, ha nem szakrális mágusok vagyunk. Egyébként tetszik ez az álmokról való magyarázat, teljesen logikus.
*Bár épp a napokban élt át Eeyr templomában olyasmit, amit akár csodának is nevezhet, azért a logikával még mindig ugyanúgy lehet hatni rá, mint korábban.*
- Szerintem különben jobban is járunk, ha mágiára koncentrálunk majd a toronyan, mert bár horgásztam már azért, de amit gyerekként fogtam abból nem hiszem, hogy jóllaknánk, főleg nem ketten. De különben szeretek horgászni, szerintem szórakoztató, viszont biztosan van, aki elunná. Igaz van annál izgalmasabb változata is, mint hogy ülsz a vízparton és várod, hogy harapjanak a halak, nálunk otthon volt, aki dárdával is tudott halat fogni a patakból, na ahhoz már igazi kézügyesség és gyorsaság kell. Én persze nem próbáltam, mert lányoknak nemigen adtak igazi fegyvert a kezébe, de hát általában a gyerekeknek sem, és ez szerintem pont így van jól. Hát... bocsánat, ha úgy tűnne, hogy csapongok egy kicsit. Azt hiszem, most, hogy végre úton vagyunk kezdek kicsit izgatott lenni, de hát mikor, ha nem pont most?
*Igazából nem csak izgatott, hanem vidám is, ez pedig talán látszik is rajta. Régen volt ennyire jó kedve utoljára.*
*Tisztában van vele, hogy egy holdnyúlnak látszólag a semmiből való megjelenése meglepő lehet, igazából inkább azon lepődne meg, ha Adoaver nem lepődne meg, így a másik mágus első reakciója teljesen természetes szerinte.*
- Ó igen, erről beszéltem, pontosabban róla. Egy holdnyúl, én legalábbis így hívom a varázslatot *mondja, bár azért sejti, hogy ennél némivel bővebb magyarázattal tartozik, mert fordított esetben nyilván ő is kíváncsi lenne, hogy mégis miféle természetű mágiát használ a másik. A bővebb magyarázatba mégis csak akkor megy bele, amikor már úton vannak, és Adoaver is elmondott minden mást, amit az eddig felmerülő témákkal kapcsolatban el szeretett volna mondani.
Azt persze elismeri magában közben, hogy különös látványt nyújthatnak így együtt, amiatt viszont nem aggódik, hogy bárkinek is riadalmat okozhatnának az úton, akikkel találkoznak. A nyulak szerinte mindenkiben kellemes asszociációkat keltenek, kedves állatok, házikedvencként is tarthatók, de, aki pusztán vad, vagy éppen haszonállatként gondol rájuk, még ő is elismerheti, hogy még finomak is.
Talán persze más lenne a helyzet, ha mondjuk egy ezüstös csillogású óriáskígyón, vagy egyéb félelmetes vadállaton utazna, de hát nem azon teszi, ezen kívül Adoaver is, ő is, mindketten fiatalok, és, ha jól sejti, hogy milyennek láthatják őket mások, gyanítja, hogy arcuk leginkább szelíd, olyan alakokra, akiktől bárkinek is félni kellene, legalábbis semmiképpen nem emlékeztetnek. A lényeg, hogy pár bámész tekintetet mindenképpen megér neki, hogy egyszerre utazhat gyorsan, biztonságban és viszonylagos kényelemben is.*
- Már csak ezért az egyetlen varázslatért megérte részt venni a mágustusán, ott nyertem, mármint nem a tusát nyertem meg persze, hanem ezt a varázslatot. *magyarázza már az út közben, mikor Szarvasliget először alig, majd végül már egyáltalán nem látszik mögöttük.*
- Teljesen egyedi varázslat, nem tudom, hogy miféle mágiával lett létrehozva, de lényegében rám lett szabva, a vágyaimból lett kiolvasva szerintem, mivel pedig másnak lehetnek hozzám hasonló vágyai és gondolatai, de pont ugyanolyanok mégsem, gyanítom, hogy az sem tudna létrehozni még egy ugyanilyen varázslatot, aki őt hozta létre, csak legfeljebb egy nagyon hasonlót. Nem elég, hogy aranyos, gyors, mint egy ló, de még ugyanabból az éteri anyagból is épül fel, mint általában a holdvarázslatok, így én lényegében holdmágiaként tekintek rá. Viszont a leghasznosabb tulajdonsága szerintem, hogy a tereptől függetlenül teljesen egyenletesen mozog, nem botlik meg, mint egy igazi hátas, nem bokrosodik meg és dob le magáról, nem süpped a lába a sárba, vagyis, ameddig nem szállok le róla, nem merülök el mondjuk a mocsárban. Bár persze ott mindenképpen nagyon óvatosak leszünk, utóbbi azért mégis több, mint hasznos, főleg nekem, végtére is valószínű, hogy nem most kell majd utoljára átkelnem az ingoványon a toronyba, meg onnan majd vissza. Ráadásul az sem biztos, hogy mindig jó társaságom lesz majd ehhez.
*Kicsit hallgat, és, ha a fiúnak nincsen kifogása és tudja követni, akkor felgyorsít, hogy tényleg minél hamarabb túl legyenek az úton, de egyébként mindenképpen az ő sebességéhez igazodik.
Nagyon nem aggódik amiatt, hogy túl későn érkeznek a toronyba. Eleve, kora reggel van még, ráadásul legutóbb Thimmel gyalog mentek és akkor sem tűnt túl hosszúnak az út, legalábbis ez a szakasza nem. Az ingoványon való átkelés értelemszerűen sokkal nagyobb erőfeszítésükbe került. Most pedig van még annyi előnyük is, hogy keresni sem kell nagyon a helyes utat, hiszen egyikük sem először jár már erre.*
- A víz ág különben jó ötlet a tűz mellé szerintem. *mosolyodik el ezek után.* Megértem az óvatosságodat, a tűz igen erőteljes elem. De amúgy azt gondolom, hogy annyira nem kell aggódnod. Ha nem szoktak rémálmaid lenni, akkor az azt jelenti, vagy azt is szerintem, hogy kiegyensúlyozott ember vagy, valamifajta belső béke és önbizalom pedig kell a sikeres tanuláshoz, akkor is, ha nem szakrális mágusok vagyunk. Egyébként tetszik ez az álmokról való magyarázat, teljesen logikus.
*Bár épp a napokban élt át Eeyr templomában olyasmit, amit akár csodának is nevezhet, azért a logikával még mindig ugyanúgy lehet hatni rá, mint korábban.*
- Szerintem különben jobban is járunk, ha mágiára koncentrálunk majd a toronyan, mert bár horgásztam már azért, de amit gyerekként fogtam abból nem hiszem, hogy jóllaknánk, főleg nem ketten. De különben szeretek horgászni, szerintem szórakoztató, viszont biztosan van, aki elunná. Igaz van annál izgalmasabb változata is, mint hogy ülsz a vízparton és várod, hogy harapjanak a halak, nálunk otthon volt, aki dárdával is tudott halat fogni a patakból, na ahhoz már igazi kézügyesség és gyorsaság kell. Én persze nem próbáltam, mert lányoknak nemigen adtak igazi fegyvert a kezébe, de hát általában a gyerekeknek sem, és ez szerintem pont így van jól. Hát... bocsánat, ha úgy tűnne, hogy csapongok egy kicsit. Azt hiszem, most, hogy végre úton vagyunk kezdek kicsit izgatott lenni, de hát mikor, ha nem pont most?
*Igazából nem csak izgatott, hanem vidám is, ez pedig talán látszik is rajta. Régen volt ennyire jó kedve utoljára.*
1225. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-11-13 16:53:35
Üzenet elküldve: 2025-11-13 16:53:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Új utak//
* Az út hátralévő részét egészen némán teszik meg, csak Samryn pislog néha hátra a válla felett, mintha attól tartana, hogy az öregasszony utánuk iramodik néhány üres hordóval, hogy ha már úgyis a borászat felé mennek, hozzanak neki is. Jobb nem gondolni ilyen kellemetlen dolgokra, mert már csak attól, hogy elképzeli, is megfájdul a háta. Attól pedig a talpa fáj, hogy arra gondol, visszasétálnak a Világítótoronyig. Nincs hozzászokva az ilyen testmozgáshoz, mindene nehezen mozdul, kínszenvedés minden lépés, de ha ezt kétszer kell még megtegye, akkor lehet, hogy félúton önként sétál fel a bitófára inkább. Viszont úgy tűnik, hogy lassan elérik a céljukat, legalább Ril megtorpanása erre enged következtetni. Amit lát, attól viszont tényleg az arcára fagy a vigyor. *
- Mégis mikor járt itt az öregasszony utoljára azzal a hordóval? Harminc dekáddal ezelőtt? Bár még az is kevés ahhoz, hogy valami így lerohadjon. Lehet inkább harminc nyara. A rosseb egye meg. * Káromkodik cefet csúnyán, és a hatás kedvéért még egy követ is odébb rúg, csúf grimasszal az arcán, ahogy érzi, hogy majdnem eltörik a lábujja. Attól még a kő jó messzire repül, vagy hatvan centiméterre. Nem ez élete rúgása. *
- Lesz itt munka, azt hiszem. Szerinted egyáltalán éjszakára meg tudjuk benne húzni magunkat, vagy ránk omlik? * Teszi fel a kérdést, a romhalmazt méregetve. Bár lehet, hogy az őszies idő, és a fények miatt tűnik olyan rossznak, és másnap reggel már sokkal kedvesebbnek fog hatni. Egyébként Samrynnak még így is kész palota, sokkal rosszabbakban is lakott már, csak nem akarja elismerni, most, hogy új kabát van rajta. Egy pillanatra el akarja hinni, hogy jobb annál, hogy ilyen helyeken éjszakázzon. Pedig belül tudja, hogy nem az. *
* Az út hátralévő részét egészen némán teszik meg, csak Samryn pislog néha hátra a válla felett, mintha attól tartana, hogy az öregasszony utánuk iramodik néhány üres hordóval, hogy ha már úgyis a borászat felé mennek, hozzanak neki is. Jobb nem gondolni ilyen kellemetlen dolgokra, mert már csak attól, hogy elképzeli, is megfájdul a háta. Attól pedig a talpa fáj, hogy arra gondol, visszasétálnak a Világítótoronyig. Nincs hozzászokva az ilyen testmozgáshoz, mindene nehezen mozdul, kínszenvedés minden lépés, de ha ezt kétszer kell még megtegye, akkor lehet, hogy félúton önként sétál fel a bitófára inkább. Viszont úgy tűnik, hogy lassan elérik a céljukat, legalább Ril megtorpanása erre enged következtetni. Amit lát, attól viszont tényleg az arcára fagy a vigyor. *
- Mégis mikor járt itt az öregasszony utoljára azzal a hordóval? Harminc dekáddal ezelőtt? Bár még az is kevés ahhoz, hogy valami így lerohadjon. Lehet inkább harminc nyara. A rosseb egye meg. * Káromkodik cefet csúnyán, és a hatás kedvéért még egy követ is odébb rúg, csúf grimasszal az arcán, ahogy érzi, hogy majdnem eltörik a lábujja. Attól még a kő jó messzire repül, vagy hatvan centiméterre. Nem ez élete rúgása. *
- Lesz itt munka, azt hiszem. Szerinted egyáltalán éjszakára meg tudjuk benne húzni magunkat, vagy ránk omlik? * Teszi fel a kérdést, a romhalmazt méregetve. Bár lehet, hogy az őszies idő, és a fények miatt tűnik olyan rossznak, és másnap reggel már sokkal kedvesebbnek fog hatni. Egyébként Samrynnak még így is kész palota, sokkal rosszabbakban is lakott már, csak nem akarja elismerni, most, hogy új kabát van rajta. Egy pillanatra el akarja hinni, hogy jobb annál, hogy ilyen helyeken éjszakázzon. Pedig belül tudja, hogy nem az. *
1224. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-11-12 21:26:09
Üzenet elküldve: 2025-11-12 21:26:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 501
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 501
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Új utak//
*Baleset. Alig észrevehetően biggyeszti ajkát, ahogy néhány emlékkép tör belőle felszínre. Aligha lehetne balesetnek nevezni azokat a tetteket, amiket ő követett el, noha egyetlen csupán ami kiváltott belőle érzelmet. Figyeli a megváltozott tartást, hogy a természet adta szépségekbe kapaszkodik a fiú ahelyett, hogy igazán számot vessen, vagy beszéljen. Hogy családi vonás lenne, nem állítaná. Habár sűrűn él az elfojtás művészetével, az efféle tettek nem olyasmik, amik tépázzák a lelkét. Nem firtat, biztos benne, hogy nem szánt szándékkal tette a kölyök azt, amit, s ha mégis, akkor is alig bírja el. Bólint csupán, s ha befejezettnek ítéli Samyrn a témát, hát nem fog kardoskodni azért, hogy több szó hagyja el ajkát, addig sem kell neki sem szólnia.
A portához közel érve rábízza a kérdezősködést a másikra, aki eleget is tesz ennek. Tisztes távolra áll meg, s színtelen ábrázattal figyeli az eseményeket. Hogy nem is olyan túl rég, még képes volt szemérmetlenül hazudni, s megvezetni az idegeneket, hogy aztán önként fogyasszák el mérgeit, túl távolinak tűnik. Rengeteg minden változott, s most nehezére esne még csupán a saját haszna miatt is kedveskedni. Néha, mintha beszélni is elfeledett volna, s a sokszor csak elhazudott, de egyébként benne honoló könnyedség is eltűnt. Tovább sorakoznak az eddig homályba fedte képek, mikor még Vensharral hahotázva érintette hasfalát, mert fájt az erőltetéstől. A jókedvtől. Megrázza a fejét, miután feleszmél, hogy amaz már megtette a tőle telhetőt, s már iramodik is vissza felé.*
- Kurvára remélem, hogy ott találjuk. *Sóhajt fel végül már teljesen felocsúdva.* - Ha nem, akkor vissza kell menjek a Világítótoronyig. *Bár nincs problémája a testmozgással, most a legkevésbé sincs kedve visszacaplatni, hogy aztán újfent megtegyék a távot. Elmondás szerint sok időt tölt a szabadidejéből arrafelé az őr, hogy élhetőt varázsoljon a rég hátrahagyott borászatból. A balszerencsék után egyszer rámosolyoghatna az ég. Nem mintha megérdemelné.
Semmiségnek tűnik a maradék út, de végül elérik a célt. Hogy mocorog-e arra valaki, meg nem tudja mondani, de amit lát, az cseppet sem hű az elmondottakhoz. Nem javítanivaló van a házon, hanem jószerivel újra kell húzni. Csupán egy leszakadt időjárás viselte fatábla az, mi hirdeti, hogy tényleg „jó” helyen járnak.*
- Samyrn… *Fordítja felé óarany lélektükreit. Kivételesen szívesen jellemezné a helyzetet, de aztán elfogy a szó. Elindul, hogy bejárhassa a területet, s még maga sem tudja eldönteni, hogy kedvét lelné-e a rengeteg munkában, avagy teher volna. Egy biztos… egyiküknek sem kell hatokon át gondolkodni majd semmin, ha megveszi, hiszen minden idejük le lesz kötve.*
*Baleset. Alig észrevehetően biggyeszti ajkát, ahogy néhány emlékkép tör belőle felszínre. Aligha lehetne balesetnek nevezni azokat a tetteket, amiket ő követett el, noha egyetlen csupán ami kiváltott belőle érzelmet. Figyeli a megváltozott tartást, hogy a természet adta szépségekbe kapaszkodik a fiú ahelyett, hogy igazán számot vessen, vagy beszéljen. Hogy családi vonás lenne, nem állítaná. Habár sűrűn él az elfojtás művészetével, az efféle tettek nem olyasmik, amik tépázzák a lelkét. Nem firtat, biztos benne, hogy nem szánt szándékkal tette a kölyök azt, amit, s ha mégis, akkor is alig bírja el. Bólint csupán, s ha befejezettnek ítéli Samyrn a témát, hát nem fog kardoskodni azért, hogy több szó hagyja el ajkát, addig sem kell neki sem szólnia.
A portához közel érve rábízza a kérdezősködést a másikra, aki eleget is tesz ennek. Tisztes távolra áll meg, s színtelen ábrázattal figyeli az eseményeket. Hogy nem is olyan túl rég, még képes volt szemérmetlenül hazudni, s megvezetni az idegeneket, hogy aztán önként fogyasszák el mérgeit, túl távolinak tűnik. Rengeteg minden változott, s most nehezére esne még csupán a saját haszna miatt is kedveskedni. Néha, mintha beszélni is elfeledett volna, s a sokszor csak elhazudott, de egyébként benne honoló könnyedség is eltűnt. Tovább sorakoznak az eddig homályba fedte képek, mikor még Vensharral hahotázva érintette hasfalát, mert fájt az erőltetéstől. A jókedvtől. Megrázza a fejét, miután feleszmél, hogy amaz már megtette a tőle telhetőt, s már iramodik is vissza felé.*
- Kurvára remélem, hogy ott találjuk. *Sóhajt fel végül már teljesen felocsúdva.* - Ha nem, akkor vissza kell menjek a Világítótoronyig. *Bár nincs problémája a testmozgással, most a legkevésbé sincs kedve visszacaplatni, hogy aztán újfent megtegyék a távot. Elmondás szerint sok időt tölt a szabadidejéből arrafelé az őr, hogy élhetőt varázsoljon a rég hátrahagyott borászatból. A balszerencsék után egyszer rámosolyoghatna az ég. Nem mintha megérdemelné.
Semmiségnek tűnik a maradék út, de végül elérik a célt. Hogy mocorog-e arra valaki, meg nem tudja mondani, de amit lát, az cseppet sem hű az elmondottakhoz. Nem javítanivaló van a házon, hanem jószerivel újra kell húzni. Csupán egy leszakadt időjárás viselte fatábla az, mi hirdeti, hogy tényleg „jó” helyen járnak.*
- Samyrn… *Fordítja felé óarany lélektükreit. Kivételesen szívesen jellemezné a helyzetet, de aztán elfogy a szó. Elindul, hogy bejárhassa a területet, s még maga sem tudja eldönteni, hogy kedvét lelné-e a rengeteg munkában, avagy teher volna. Egy biztos… egyiküknek sem kell hatokon át gondolkodni majd semmin, ha megveszi, hiszen minden idejük le lesz kötve.*
1223. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-11-12 19:14:22
Üzenet elküldve: 2025-11-12 19:14:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Új utak//
* A kérdésre bénán ránt egyet a vállán. *
- Valószínűleg az egyik szemtanú, de nem ismertem őket. Elfutottam a baleset után, szóval lehet, hogy ezért nem tudtak jól megnézni maguknak. * Teszi még hozzá, hogy teljes legyen a történet. Beszédes lehet, hogy balesetként hivatkozik az esetre, de ha Caelril nem kérdez rá, akkor ennél többet nem is mond az esetről. Így is kellemetlen számára, hogy erről kell beszéljenek, mert újra látja maga előtt a nőt, és a karja is viszketni kezd ott, ahol a vér érte. Érzi, hogy kezd eluralkodni rajta a pánik, úgyhogy gyorsan valami melléktevékenységbe kezd. Jobb híján a fákat kezdi számolgatni, amik mellett elhaladnak. Hűvös őszies az idő, a lombjaikat már rég elhullajtották, és így nem annyira szép vagy megnyugtató látvány, de nem is ez a lényeg. Sokkal fontosabb, hogy lefoglalja valamivel az agyát. Nézelődik is, hátha meglát valamiféle növényt, ami hasznos lehet, de semmi ilyet nem talál, bármennyire is szeretne gyűjtögetni. Kénytelen visszatérni a tizenhetedik fához, és már éppen lenyugtatja magát, amikor hirtelen megállnak. Meglepődve néz fel a házra, ami hirtelen előttük terem. *
- Megkérdem. Vadmagot keressük, ugye? * Teszi fel a kérdést, örülve neki, hogy kicsit másra is terelődik a beszélgetés, és választ se várva már indul is előre. Szaporán szedi a lábait, de nem fut, ahogy a kertben dolgozó öregasszonyt közelíti meg. *
- Adjanak jó időt az istenek, anyó! * Köszönti mosolyt erőltetve az arcára, miközben a kertet szemléli. Csapdát keres, ártalmas eszközöket, amikkel ráronthatnak, és kirabolhatják. Lát kapát, ásót, és egy méretes gereblyét, de szerencsére egyik sincs testközelben, úgyhogy kicsit megnyugszik. *
- Juj! Eeyr álgyon mög édes fijam, nem vót anyád hogy beléd verje a modortot? A szívbajt hozod szögény szívömre, ha így ijesztgötsz. * Korholja őt az öregasszony, ahogy ugrik egyet a hangot hallva. Samryn szégyenlősen mosolyog, kicsit megrogyasztott vállakkal. *
- Ne haragudjon, jó asszony, nem akartam én rosszat. * Szabadkozik, ahogy Ril felé pislog a válla mögött. Eddig nem halad túl jól. *
- Vadvéget... nem is, izé, Vadmagot keressük. Valami borászat, nem ismeri? * Teszi fel a kérdést, miközben nagy nyögések közepette felegyenesedik a nő. Megrovó pillantással, rosszallóan méregeti továbbra is a fiút. *
- Vadmagot, mi? Amött van a'! * Int a háta mögé a mutatóujjával, nagyjából abba az irányba, amibe eddig is tartott a páros. *
- Nagyjábú két-három fertályóra séta, hogy önné meg a rosseb, amié ilyen mössze van. Próbád mög lösétálni az én koromba' egy hordóva', egybű' lefagy a képödrő a ronda vigyor. Ha a veteményesem lötaposod, kicsinállak! * Kiált Samrynra, aki már fordulna is meg, hogy visszainduljon. A fiatal lába a levegőben marad, épp időben, mielőtt egy retekre lépett volna rá. Nem teszi fel a kérdést, hogy mit keres retek a kertben ősszel, mert tudja, hogy igénytelen növény, jól bírja a közelgő tél hozta időjárás változást.*
- Köszönjük az iránymutatást, drága anyó. További jó munkát! * Köszön hadarva, és nagyon vigyázva, hogy hova lép, siet vissza, mielőtt befognák őket kerti munkára. Látja az öregasszony tekintetén, hogy erre készült volna, ő pedig nem igazán akarja itt tölteni az éjszakát. *
- Arra van, egy órán belül elérjük. * Int boldogan, megfeledkezve már rég a korábbi beszélgetésről. *
* A kérdésre bénán ránt egyet a vállán. *
- Valószínűleg az egyik szemtanú, de nem ismertem őket. Elfutottam a baleset után, szóval lehet, hogy ezért nem tudtak jól megnézni maguknak. * Teszi még hozzá, hogy teljes legyen a történet. Beszédes lehet, hogy balesetként hivatkozik az esetre, de ha Caelril nem kérdez rá, akkor ennél többet nem is mond az esetről. Így is kellemetlen számára, hogy erről kell beszéljenek, mert újra látja maga előtt a nőt, és a karja is viszketni kezd ott, ahol a vér érte. Érzi, hogy kezd eluralkodni rajta a pánik, úgyhogy gyorsan valami melléktevékenységbe kezd. Jobb híján a fákat kezdi számolgatni, amik mellett elhaladnak. Hűvös őszies az idő, a lombjaikat már rég elhullajtották, és így nem annyira szép vagy megnyugtató látvány, de nem is ez a lényeg. Sokkal fontosabb, hogy lefoglalja valamivel az agyát. Nézelődik is, hátha meglát valamiféle növényt, ami hasznos lehet, de semmi ilyet nem talál, bármennyire is szeretne gyűjtögetni. Kénytelen visszatérni a tizenhetedik fához, és már éppen lenyugtatja magát, amikor hirtelen megállnak. Meglepődve néz fel a házra, ami hirtelen előttük terem. *
- Megkérdem. Vadmagot keressük, ugye? * Teszi fel a kérdést, örülve neki, hogy kicsit másra is terelődik a beszélgetés, és választ se várva már indul is előre. Szaporán szedi a lábait, de nem fut, ahogy a kertben dolgozó öregasszonyt közelíti meg. *
- Adjanak jó időt az istenek, anyó! * Köszönti mosolyt erőltetve az arcára, miközben a kertet szemléli. Csapdát keres, ártalmas eszközöket, amikkel ráronthatnak, és kirabolhatják. Lát kapát, ásót, és egy méretes gereblyét, de szerencsére egyik sincs testközelben, úgyhogy kicsit megnyugszik. *
- Juj! Eeyr álgyon mög édes fijam, nem vót anyád hogy beléd verje a modortot? A szívbajt hozod szögény szívömre, ha így ijesztgötsz. * Korholja őt az öregasszony, ahogy ugrik egyet a hangot hallva. Samryn szégyenlősen mosolyog, kicsit megrogyasztott vállakkal. *
- Ne haragudjon, jó asszony, nem akartam én rosszat. * Szabadkozik, ahogy Ril felé pislog a válla mögött. Eddig nem halad túl jól. *
- Vadvéget... nem is, izé, Vadmagot keressük. Valami borászat, nem ismeri? * Teszi fel a kérdést, miközben nagy nyögések közepette felegyenesedik a nő. Megrovó pillantással, rosszallóan méregeti továbbra is a fiút. *
- Vadmagot, mi? Amött van a'! * Int a háta mögé a mutatóujjával, nagyjából abba az irányba, amibe eddig is tartott a páros. *
- Nagyjábú két-három fertályóra séta, hogy önné meg a rosseb, amié ilyen mössze van. Próbád mög lösétálni az én koromba' egy hordóva', egybű' lefagy a képödrő a ronda vigyor. Ha a veteményesem lötaposod, kicsinállak! * Kiált Samrynra, aki már fordulna is meg, hogy visszainduljon. A fiatal lába a levegőben marad, épp időben, mielőtt egy retekre lépett volna rá. Nem teszi fel a kérdést, hogy mit keres retek a kertben ősszel, mert tudja, hogy igénytelen növény, jól bírja a közelgő tél hozta időjárás változást.*
- Köszönjük az iránymutatást, drága anyó. További jó munkát! * Köszön hadarva, és nagyon vigyázva, hogy hova lép, siet vissza, mielőtt befognák őket kerti munkára. Látja az öregasszony tekintetén, hogy erre készült volna, ő pedig nem igazán akarja itt tölteni az éjszakát. *
- Arra van, egy órán belül elérjük. * Int boldogan, megfeledkezve már rég a korábbi beszélgetésről. *
1222. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-11-12 18:43:27
Üzenet elküldve: 2025-11-12 18:43:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 501
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 501
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Új utak//
*Aligha megbotránkoztató számára, hogy a fiú elé tárta a tettét. Ha mély gondolkodó volna, úgylehet még jóérzéssel is töltené el, hogy azelőtt vallott színt, mielőtt még valóban bajba sodorhatná ezzel őt is, de most csak ráereszkedik a nyugalom. Ezzel a helyzettel sokkalta többet tud kezdeni, mintha nőügyeit fedte volna fel, vagy ha róla kérdezgetné. Nem áll meg, de egy darabig oldalra pillantva méregeti a másikat. *
- Ki dobott fel? *Teszi fel újabb kérdését. Megtehetné, hogy megkérdezi, mi is történt pontosan, de a faggatás nem tartozik a kedvelt elfoglaltságai közé, viszont vannak pontok, amiket tudni ildomos ahhoz, hogy segíthessen, ha kell. Időközben kirajzolódik egy porta, amin egy nagyobb ház áll, tán még emelete is van, vagy csupán magasabbra építették a szokottnál. Ezt ilyen távolból nem tudná megmondani, de arra biccent egyet állával, hogy irányuljanak felé, hogy megfigyelhesse, mozgás is van-e a környezetében.*
- Már most alig ismerni rád, kölyök. *Állapítja meg egy kis szünet után, s valóban; az új ruhák, s hogy már nincs úgy átszakadva, mintha éveken át éhezett volna, sokat segít a helyzeten, bár a plakátot magát nem látta. Ő biztosan úgy rajzolta volna meg, hogy bárki felismerhesse, de nem kezdene efféle munkába. De a gondolat miatt felfelé görbülő ív az ajkán hamarost fintorba rendeződik, ahogy ráeszmél, hogy alig működő kezével meglehet, hogy az ügyes vonalak már csak ábrándok. Megborzong, s lassan fújja ki a levegőt.*
- Ha bemegyek a városba megnézem. De kétlem, hogy egy ostoba rajz alapján rád ismernek, ha a nevedet sem tudják. *Megingatja a fejét, majd összeszűkül a szeme… mintha a kertben valaki munkálkodna a távolban. Talán segítségükre lesznek, de már most kellemetlen, hogy kérdezősködnie kell.*
- Elfelejted a régi gönceidet, magadra szedsz egy kis izmot és senki nem is gondol majd rád. *Megtorpan egy pillanatra. A másik már tudhatja, hogy nem egy szószátyár, segítséget kérni pedig még annyira sem szeret, de el tudja engedni, ha nem kell bájolognia.*
- Vadmag. Megkérded?
*Aligha megbotránkoztató számára, hogy a fiú elé tárta a tettét. Ha mély gondolkodó volna, úgylehet még jóérzéssel is töltené el, hogy azelőtt vallott színt, mielőtt még valóban bajba sodorhatná ezzel őt is, de most csak ráereszkedik a nyugalom. Ezzel a helyzettel sokkalta többet tud kezdeni, mintha nőügyeit fedte volna fel, vagy ha róla kérdezgetné. Nem áll meg, de egy darabig oldalra pillantva méregeti a másikat. *
- Ki dobott fel? *Teszi fel újabb kérdését. Megtehetné, hogy megkérdezi, mi is történt pontosan, de a faggatás nem tartozik a kedvelt elfoglaltságai közé, viszont vannak pontok, amiket tudni ildomos ahhoz, hogy segíthessen, ha kell. Időközben kirajzolódik egy porta, amin egy nagyobb ház áll, tán még emelete is van, vagy csupán magasabbra építették a szokottnál. Ezt ilyen távolból nem tudná megmondani, de arra biccent egyet állával, hogy irányuljanak felé, hogy megfigyelhesse, mozgás is van-e a környezetében.*
- Már most alig ismerni rád, kölyök. *Állapítja meg egy kis szünet után, s valóban; az új ruhák, s hogy már nincs úgy átszakadva, mintha éveken át éhezett volna, sokat segít a helyzeten, bár a plakátot magát nem látta. Ő biztosan úgy rajzolta volna meg, hogy bárki felismerhesse, de nem kezdene efféle munkába. De a gondolat miatt felfelé görbülő ív az ajkán hamarost fintorba rendeződik, ahogy ráeszmél, hogy alig működő kezével meglehet, hogy az ügyes vonalak már csak ábrándok. Megborzong, s lassan fújja ki a levegőt.*
- Ha bemegyek a városba megnézem. De kétlem, hogy egy ostoba rajz alapján rád ismernek, ha a nevedet sem tudják. *Megingatja a fejét, majd összeszűkül a szeme… mintha a kertben valaki munkálkodna a távolban. Talán segítségükre lesznek, de már most kellemetlen, hogy kérdezősködnie kell.*
- Elfelejted a régi gönceidet, magadra szedsz egy kis izmot és senki nem is gondol majd rád. *Megtorpan egy pillanatra. A másik már tudhatja, hogy nem egy szószátyár, segítséget kérni pedig még annyira sem szeret, de el tudja engedni, ha nem kell bájolognia.*
- Vadmag. Megkérded?
1221. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2025-11-12 17:20:29
Üzenet elküldve: 2025-11-12 17:20:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Új utak//
*A történetet előadva felkészül rá, hogy kiadják neki az útját, és mehet az istenek hírével, vissza a kikötőbe, koldulni, kéregetni. Arra is gondol, hogy alig szerette meg, de már meg is kell majd váljon az új ruhától, hiszen miért hagyná nála valaki, aki elzavarja, hogy ne hozzon bajt a fejére. Helyette viszont, a bosszús tekintet mellé csak egy gyakorlatias kérdést kap, amire elgondolkodik, majd őszintén megvonja a vállát. *
- Több eszem volt annál, hogy híreszteljem a dolgot, szóval tőlem senki. Akik ott voltak, nem ismertem őket, és szerintem ők sem engem. A körözési plakáton pedig csak egy igen rossz kép szerepel rólam, a nevem nélkül. Lehet, hogy voltak páran, akik gyanakodtak rám, amikor meglátták, de őszintén senki nem árulta el. * Gondolja végig a helyzetet, furcsán magabiztosan elemezve a történteket. Talán Caelril nyugalma az, ami rátapad. *
- Persze ez a vörös köpenyeseket sose érdekelte, se a tények, se a bizonyítékok. Ha kitalálják, hogy szerintük én voltam, az se számít, ha ártatlan vagyok, felakasztanak. * Sóhajtja még hozzá szomorúan, ahogy belegondol, hogy hány hozzá közelállótól kellett búcsúznia az évek során hasonló indokokkal. Voltak, akiket csak a Krenkába vittek, és ott érte őket a vég, és voltak köztük olyanok is, akik tényleg bűnösek voltak. De attól még nem érzi úgy, hogy kevésbé utálná a városőröket. Közben szórakozottan simít végig a kabát ujján, az anyagot birizgálva az ujjaival. Tetszik neki a tapintása, és az, hogy olyan tiszta. *
*A történetet előadva felkészül rá, hogy kiadják neki az útját, és mehet az istenek hírével, vissza a kikötőbe, koldulni, kéregetni. Arra is gondol, hogy alig szerette meg, de már meg is kell majd váljon az új ruhától, hiszen miért hagyná nála valaki, aki elzavarja, hogy ne hozzon bajt a fejére. Helyette viszont, a bosszús tekintet mellé csak egy gyakorlatias kérdést kap, amire elgondolkodik, majd őszintén megvonja a vállát. *
- Több eszem volt annál, hogy híreszteljem a dolgot, szóval tőlem senki. Akik ott voltak, nem ismertem őket, és szerintem ők sem engem. A körözési plakáton pedig csak egy igen rossz kép szerepel rólam, a nevem nélkül. Lehet, hogy voltak páran, akik gyanakodtak rám, amikor meglátták, de őszintén senki nem árulta el. * Gondolja végig a helyzetet, furcsán magabiztosan elemezve a történteket. Talán Caelril nyugalma az, ami rátapad. *
- Persze ez a vörös köpenyeseket sose érdekelte, se a tények, se a bizonyítékok. Ha kitalálják, hogy szerintük én voltam, az se számít, ha ártatlan vagyok, felakasztanak. * Sóhajtja még hozzá szomorúan, ahogy belegondol, hogy hány hozzá közelállótól kellett búcsúznia az évek során hasonló indokokkal. Voltak, akiket csak a Krenkába vittek, és ott érte őket a vég, és voltak köztük olyanok is, akik tényleg bűnösek voltak. De attól még nem érzi úgy, hogy kevésbé utálná a városőröket. Közben szórakozottan simít végig a kabát ujján, az anyagot birizgálva az ujjaival. Tetszik neki a tapintása, és az, hogy olyan tiszta. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1291-1310